Családbarát kerület
Emlékezés a kitelepítettekre Czene
Megjelent a Bornegyed
Családbarát hely díjat kapott Budafok-Tétény a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalomtól. (2. oldal)
Boross Péter volt miniszterelnök részvételével emlékeztek meg a budapesti kitelepítettekről Budafokon. (5. oldal)
Új, színes kulturális és gasztronómiai magazin jelent meg a Kerület napján az önkormányzat támogatásával. (6. oldal)
Czene Attila olimpiai bajnok úszó is részt vett a Beszélj Velem Alapítványi Óvoda ballagási ünnepségén. (12. oldal)
Városházi Híradó budafok-tétény
Az ország szépe Budafokon Koroknyai Virág szépségkirálynő és édesapja egyre jobban kötődik Budafokhoz (9. oldal)
XXV. évf. 12. szám 2017. június 28.
Buli, játék, szőlőfürt meg a többiek Több százan szórakoztak a Kerület napján a budafoki Piactéren, és átadták a kerületi díjakat is a Klauzál Gábor Művelődési Központban Első alkalommal szervezte meg Budafok-Tétény a Kerület napját Záborszky Nándor, a település első polgármestere születésnapján, június 21-én. Az egész napos rendezvény a Piactéren kezdődött, többek között A szőlőfürt meg a többiek című szoborcsoport leleplezésével, amelyet Csobán András kerületi művész készített. Nagy sikert aratott a geocaching játék, a helytörténeti séta, az erős emberek versenye, az érem átadása a BMTE labdarúgóinak, de a pálmát a Madarak házibuli-zenekar vitte el, a muzsikájukra a Piactéren szórakozók fele táncra perdült. szőlőfürt meg a többiek címmel
Akészített a budafoki Piactérre szo-
borcsoportot Csobán András kerületi művész. Az alkotást a Kerület napján adták át, a rendezvényt első alkalommal szervezte meg Budafok-Tétény önkormányzata Záborszky Nándor, a település első polgármestere születésnapján, június 21-én. A hatalmas, ülőkének is használható gyümölcsszobrok (szőlőfürt, alma, körte, eper) a Nemzeti Kulturális Alap és az ön-
Csobán András szobrász, Németh Zoltán alpolgármester, Karsay Ferenc polgármester és Szabolcs Attila országgyűlési képviselő a Szőlőfürt meg a többiek című alkotás átadásán
Fotó: Hirschberg Judit
kormányzat támogatásával készülhettek el. Németh Zoltán alpolgármester a szoborcsoport leleplezése előtti ünnepi beszédében elmondta, hogy a szoborban megjelenik a történelmünk is, hiszen a szőlőfürt kapcsolódik Budafok-Tétény múltjához, jelenéhez és a jövőjére is utal. Az avatás után a szoborcsoport elemeit rögtön birtokba vették a gyerekek, nagy örömmel játszottak a stilizált gyümölcsökön, mindegyiken csüngött egy vagy két apróság. A nagy hőség ellenére sokan látogattak ki a térre, hogy meghallgassák a Nádasdy Ifjúsági Big Band koncertjét. A délelőtti órákban sokan vettek részt a Zugmann Péter alpolgármester vezetésével elindult geocaching versenyen, amelyen az okostelefonok segítségével és a modernkori kincskereső térképpel gyorsan fellelhetők voltak azok a helyszínek, amelyek valamiért fontosak a kerület életében. Népes csapat vett részt a Garbóci László által vezetett helytörténeti sétán. A közel két kilométeres távon számos jellegzetes helyi épületnél álltak meg a résztvevők. (Folytatás a 6. oldalon)
Megújult a Budatétényi Rózsakert Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter: A rozárium nemzeti kincs A rozárium átadási ünnepségén, ahol a hatszázötven rózsa nemesítőjének, Márk Gergely kertészmérnöknek az emléktábláját is leleplezték, Fazekas Sándor földművelésügyi minisztert kérdeztük az európai színvonalú Rózsakertről.
Díszpolgár lett a „lelkek őrzője” Udvarnoky László István pálos szerzetes, budatétényi plébános lett Budafok-Tétény 2017-ben megválasztott díszpolgára. A kerület új díszpolgára papként több mint fél évszázada a közösség szolgálatának szenteli életét, ebből tizenöt éve a budatétényieknek. Az egyházon belül és az egyházon kívül is az embereket szolgálja. (5. oldal)
– Hét évvel ezelőtt nem kis fejtörést okozott a minisztériumnak – személy szerint önnek is – Budafok-Tétény rozáriuma. Mennyire volt nehéz feladat megmenteni az egykori rózsakiállítások helyszínét, az egyedi, különleges rózsákat? – A Rózsakert nagyon fontos nemzeti kincsünk, Közép-Európa talán legnagyobb rozáriuma, amely magába foglalja Márk Gergely és más kutatók életművét is. A nyolcvanas években a Rózsakert komoly kulturális rendezvények helyszíneként is funkcionált, de azután a privatizáció eléggé körbenyirbálta a területet, és a korábbi közel tíz hektárból három hektár maradt. (2. oldal)
Fazekas Sándor leplezte le Márk Gergely rózsanemesítő emlékművét
Fotó: Hirschberg Judit
2
Önkormányzati hírek
Városházi Híradó
Budafok-Tétény családbarát hely
Közös családi napot szervezünk a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalommal A Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom Családbarát hely díjat adományozott Budafok-Téténynek. A díj átvételekor Karsay Ferenc polgármester hangsúlyozta: az önkormányzat arra törekszik, hogy a családbarát intézkedéseit összefüggő rendszerben gondolkodva valósítsa meg. udafok-Tétény is átvehette az úgynevezett Családbarát hely díjat a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalomtól a napokban. A díjátadón Karsay Ferenc polgármester úgy fogalmazott: a budafok-tétényi önkormányzat talán annak is köszönheti az elismerést, hogy összefüggő rendszerben gondolkodunk, a születés pillanatától az emberi élet utolsó pillanatáig igyekszünk segíteni a családok, a csecsemők, a fiatalok és az idősek életét egyaránt. Ebben a sorban az utolsó lépés talán az,
B
amikor az önkormányzat támogatásával, közösségi szolgálat keretében kerületi középiskolások segítenek egyedülálló nyugdíjasokat. – Nekem megvan a saját három királyfim és három királylányom otthon, és erre nagyon büszke vagyok mint édesapa, és most már az első unokám is megszületett – emelte ki Karsay Ferenc. A díjátadón az önkormányzat képviseletében részt vett a szociális területért felelős alpolgármester, Szepesfalvy Anna is. A prof. dr. Kopp Mária által alapított Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom idén országos hálózattá fejlődött. A 12 várossal, településsel és kerülettel kötött együttműködés jeléül Családbarát hely címeket adtak át. Ezzel is szeretnék elősegíteni a családbarát szemlélet terjedését, helyi rendezvények, programok és előadások szervezését.
Skrabski Fruzsina, a mozgalom elnöke köszöntőjében bejelentette, az utóbbi időszakban jelentős fejlődés történt a mozgalom életében, intézményesült, országos hálózattá alakult. Pálfay Erzsébet hálózati projektvezető közölte: a mozgalom elképzelése, hogy év végéig minden megyében helyi közösségeket szervez. Karsay Ferenc polgármester a díjat megköszönve egyúttal minden jelenlévőt invitált a szeptember 16-án a budafok-tétényi Klauzál Házban tartandó Családi napra, amelyet az önkormányzat a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalommal együtt szervez, egy országos rendezvénysorozat első állomásaként. Itt adják majd át a KoppSkrabski-díjat, amelyet azok kaphatnak, akik kiemelkedő tevékenységet végeznek a családbarát szemlélet terjesztéséért, a tervezett gyermekek megszületéséért. n (BUDAFOKTETENY.HU)
Felújított sétányokon járhatják be a Rozáriumot a látogatók
Ismét barangolásra hívogatnak a rózsák Az önkormányzat kilenc millió forinttal járult hozzá a budatétényi rozárium megújításához „Életem szerelme a rózsa. Törekvéseim értelmét abban látom, hogy rózsáim szebbé tegyék a világot az emberek örömére.” (Márk Gergely)
Újra kinyitotta kapuit a budatétényi Rózsakert, ha nem is teljesen felújított állapotban, de szépen rendbe téve. A rózsaágyások között futó, felújított, apró kavicsos sétányokon bejárható a hatalmas virágoskert, a megpihenni vágyó látogatók kényelmes padokon, szobrok társaságában gyönyörködhetnek a színpompás, szimpla és dupla virágú, magányos és bokros, apró és óriási virágokban. rozárium hivatalos átadóján, amelyet
Ajúnius 16-án tartottak a Herman Ottó
Karsay Ferenc, Szepesfalvy Anna, Skrabski Fruzsina és Pálfay Erzsébet a gyerekekkel
A lakók döntöttek: nem lesz parkoló!
A József Attila-lakótelepen élők nem szerették volna a zöldfelület leaszfaltozását ó ideje már nagy gondot okoz a kí-
Jsérleti lakótelepen élőknek a parko-
lás. Többen jelezték a szabad parkolóhelyek hiányát, ezért az önkormányzat megvizsgálta, hogy hol lehetne néhányat kialakítani. A József Attila-lakótelep középső részén találtak is egy olyan területet az építési iroda dolgozói, ami erre a célra megfelelne. Az első lakossági fórumon a tervezők elmondták ötleteiket és képekben be is mutatták azokat a helyi-
eknek. A megoldást jelentő új parkolóhelyek kialakítását szolgáló területen jelenleg zöldfelület található, amelynek a leaszfaltozását sokan nem szerették volna, mert így is nagyon kevés a füves, fás, bokros terület a lakótelepen. Ezeket az érveket el is mondhatták a lakók a következő lakossági fórumon, amelyet az önkormányzat azért tartott, hogy mindenki véleményét és ötleteit meghallgassa. A megbeszélésekre nagyrészt a parko-
A József Attila-lakótelepen nehéz parkolóhelyet találni
Fotó: Kocsis Zoltán
ló építése ellen szót emelők érkeztek, de az önkormányzat Kállai Tamással, a körzet képviselőjével történt egyeztetés után úgy gondolta, talán vannak olyanok is, akik nem tudtak eljönni ezekre a fórumokra, ezért szórólapokon minden lakótelepi postaládába kérdőívet dobtak be, hogy valóban mindenki elmondhassa, mi a véleménye a parkoló bővítéséről. A felmérés nem vizsgálta, hogy a válaszadó családoknak van-e gépkocsija vagy nincs, mindenki szavazhatott, aki a területen lakik. Az eredmény nem változott, a parkolóhelyet ellenzők maradtak többségben. Ezt tiszteletben tartva az önkormányzat úgy döntött, hogy véglegesen feladja a parkolóhely bővítésének tervét, még akkor is, ha tudja, látja, hogy emiatt sok gépkocsival rendelkező lakónak továbbra is nehéz lesz a parkolás. n (V. D.)
Fotó: Kocsis Zoltán
Intézet (HOI) és a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ (NAIK) területén, a NAIK főigazgatója, Gyuricza Csaba üdvözölte a megjelenteket. Felhívta a figyelmet arra, hogy ez még nem a végleges állapot, a felújítást több ütemben végzik, amelynek a most megvalósult részlete csak az első fázis. Kiemelte: szeretnék, ha a híres rózsanemesítő, Márk Gergely által létrehozott génbank, kertészeti gyűjtemény nemcsak a szakma érdekeit szolgálná, hanem minden hazai és külföldi érdeklődőnek örömöt szerezne. Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter ünnepi beszédében kiemelte: felújított állapotában ez a Közép-Európában egyedülálló gyűjtemény a látogatók
számára ugyanolyan vonzó lesz majd, mint évtizedekkel korábban az itt rendezett rózsakiállítások alkalmával volt, amikor olyanokhoz is eljutott a híre, akik soha nem jártak itt. Karsay Ferenc polgármester köszöntőjében fontos pillanatnak nevezte a felújított Rózsakert átadását, mert mint mondta, a Klauzál Gábor Társaság és a Budatétényi Polgári Kör már tizenöt-húsz évvel ezelőtt szerette volna, ha az önkormányzat tárgyal a tulajdonossal, tesz valamit a kert érdekében, hogy ismét működőképes és látogatható legyen. A kerület vezetője ígéretet tett arra, hogy az anyagi juttatás mellett (a 22,4 millió forintból megvalósult beruházást BudafokTétény önkormányzata kilenc millió forinttal támogatta – a szerk.) igényes kulturális programokkal, színvonalas rendezvényekkel járulnak hozzá látogatottságához. Ezt követően sor került a partnerségi megállapodások aláírására, amely egyrészt a NAIK és Budafok-Tétény önkormányzata, másrészt a NAIK és a HOI között jött létre. Az átadóünnepségen, amelyen Szabolcs Attila országgyűlési képviselő is részt vett, a Márk Gergely tiszteletére állított emléktáblát is felavatták. A megnyitó után a II. Rózsa- és galagonyakonferencia a Kárpát-medencében címmel nemzetközi konferencia kezdődött a HOI épületében. A szombati nyílt napon sokan ellátogattak a megújult Rozáriumba, ahol szakmai vezetővel kísért sétára is alkalom nyílt. n (Tamás Angéla)
Megújult Közép-Európa legnagyobb rozáriuma Fazekas Sándor földművelési miniszter: A budatétényi rózsakert nemzeti kincs (Folytatás az 1. oldalról)
– Mikor szembesült ezzel a helyzettel? – 2010-ben, ekkor a legnagyobb problémát a költségvetési hiány okozta. Ma már adottak a feltételek ahhoz, hogy egy európai színvonalú, látogatható rozárium jöjjön létre. – Milyen változások teremtettek erre lehetőséget? – A Rózsakert területén eltérő jogállású ingatlanok voltak, minden épület máshova tartozott, néhány éve azonban két állami szervezet, a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ (NAIK) és a Herman Ottó Intézet (HOI) rendelkezik felettük. Szakmai oldalról az egységes agrárkutató intézet, a NAIK, pénzügyi oldalról pedig a kerületi önkormányzat és a Földművelésügyi Minisztérium ös�szefogása teszi lehetővé, hogy a kezdeti lépések után továbbhaladjunk. – Remélhetjük, hogy előbb-utóbb nemcsak régi fényében pompázik ez a gyönyörű virágoskert, de tudományos, kulturális, illetve művészeti funkciót is betölt majd? – A budatétényi rozárium akkor képes ezeket a feladatokat ellátni, ha
megfelelő a háttér-infrastruktúra, és ez a felújított konferenciaközponttal már rendelkezésre áll. Az eredeti látványosságot ugyan nem lehet visszaállítani, mert az elvesztett területek miatt lényegesen korlátozottabbak a lehetőségek, de nekünk azzal kell gazdálkodnunk, amink van. Célunk a teljes megújítás, és az első lépéseket már megtettük ebbe az irányba. n (Tamás Angéla)
Városházi Híradó
Tovább szépül a kerület
képviselet
3
Álláspont
Karsay Ferenc polgármester
Újra lehet pályázni a Budafok belvárosában álló épületek homlokzatainak felújítására Folytatódhat a budafoki belvárosi épületek homlokzati és tetőszerkezeti elemeinek, illetve Budafok-Tétény történelmi utcaszakaszain a jelentős eszmei értéket képviselő, régi kapuknak a megújulása. A képviselő-testület legutóbbi ülésén egyhangúlag elfogadták a korábban kiírt pályázatok újabb fordulóiról szóló határozatokat, amelyeket Németh Zoltán alpolgármester terjesztett a testület elé. égi, szép kerületi kapu kerestetik, ad-
Rtuk hírül két éve a felhívást, hogy a
későbbiekben az önkormányzat támogatásával megújulhassanak a kerület ezen megőrzendő értékei. A belvárosi épületekkel kiegészült a megújulás, felújítás lehetősége, a legutóbbi, június 22-i ülésen az erre vonatkozó pályázati kiírások újabb fordulóiról határoztak a képviselők, a jelenlévők mind megszavazták a két vonatkozó előterjesztést. Önkormányzatunk szeretné az épített örökségünk részét képező épületeket és kapukat eredeti állapotukhoz hasonló formában megőrizni a jelenkor és a jövő generációi számára, ezért akár pénzzel is segíti a tulajdonosokat kisvárosunk történelmi értékeinek megőrzésében. Ezt szolgálják az elfogadott újabb határozatok. A Budafok-Belváros megújul című pályázat előző felhívására 15-en jelentkeztek, ezekből a képviselő-testület Városfejlesztési és -üzemeltetési Bizottsága 11 pályázatot támogatásra érdemesnek ítélt, és a felújítási programokra összesen 35
047 906 forint támogatást nyújtott. A pályázat sikerére való tekintettel a képviselőtestület az önkormányzat tavalyi költségvetéséből a II. ütem lebonyolításához 20 millió forintot biztosított, további 5 millió forintot pedig a Régi idők új kapui pályázat lebonyolítására. A képviselő-testület az idei költségvetésből a III. ütem keretében most további 10 millió forintot biztosított erre a célra, valamint folytatni kívánják a kapupályázatot is, amelyre további 5 milliós keretösszeget fogadtak el. A tavalyi pályázattal megegyezően támogatás elsősorban a pályázatban meghatározott beavatkozádi területen (ld. lejjebb) elhelyezkedő ingatlanok, városképi szempontból jelentős homlokzati és egyéb, az ingatlan homlokzati megjelenéshez kapcsolódó épületszerkezeti elemek, illetve
városképi szempontból jelentős, a közterületről látszó régi kapuk felújításához/ megújításához igényelhető. Városképi szempontból különösen indokolt esetben támogatás a beavatkozási területen kívüli egyéb helyeken is igényelhető. Beavatkozási terület: Budafok városközpontja, valamint a Tóth József utca és a Péter-Pál utca. A kapuk felújítására ezenkívül Nagytétény városközpontjában is lehet pályázni. A pályázatokat személyesen, egy példányban, zárt borítékban kell benyújtani 2017. július 31-ig. A pályázat benyújtásának helye a Budafok-Tétényért Városfejlesztő Kft. Irodája. A pályázat elbírálásának várható határideje: 2017. szeptember 30. A pályázatok végrehajtásáért a Vagyongazdálkodási Iroda és a Budafok-Tétényért Városfejlesztő Kft. felelős. n (VH)
A képviselő-testület egyhangúan elfogadta Németh Zoltán alpolgármester javaslatát
Fotó: Kocsis Zoltán
Mi a véleményük? sebes gábor Fidesz–KDNP-s önkormányzati képviselő
Jelentés a lakosság egészségi állapotáról A Fővárosi Kormányhivatal Népegészségügyi Osztályának osztályvezető tiszti főorvosa, dr. Gercsák Márta tájékoztatta a képviselő-testületet a június 22-i ülésen a kerületi lakosság egészségi állapotáról. 33%-kal kevesebb volt a bejelentett fertőző megbetegedés, mint 2015-ben. Különösen a skarlátos és a bárányhimlős esetek száma esett vissza. A szalmonellafertőzések száma viszont magasabb volt, ezt a főorvos asszony a nagyobb lakossági tudatossággal
dr. Staudt Máté jobbikos önkormányzati képviselő
Ahogy az elmúlt években, évtizedekben, úgy az idei év tavaszán is számos kellemetlenséget okoztak Budafok-Tétény polgárainak
Perlai Zoltán DK-s önkormányzati képviselő
A lenini úton Sebes Gábor, a kerületi Fidesz-KDNP frakcióvezetője komoly pártfeladatot kapott: az egész országot elárasztó és állandó ellenségeket kiáltó kormánypropaganda igazolására fel kellett kutatnia, majd soro(zato)s össztűz alá kellett vonnia a fidesz által kreált helyi közellenséget. A nagyvárosi zsiványt a kisvárosban, a Brüsszelből pénzelt budafoki hara-
(kivizsgálás igénye) magyarázta. Több mint háromezren oltatták be magukat influenza ellen. Csak egy iskolában volt komolyabb járvány, a tanulók negyede betegedett meg felső légúti tünetekkel. 90 veszettséggyanús sérüléssel foglalkoztak. 31 fő részesült védőoltásban. A harapások jelentős része közterületen történik. Sajnos a kutyatulajdonosok még mindig hajlamosak póráz és szájkosár nélkül sétáltatni kedvenceiket. De előfordult ló-, sün- és denevérharapás is. A jelentés végül megállapítja: a XXII. kerület lakosságának egészségi állapota sokkal jobb az országos átlagnál, és nem tér el lényegesen a budai kerületekben lakókétól. A kerület férfi lakosságának sokkal jobb esélyei vannak a magas életkor elérésére, mint az országos átlagnak. A nőknél sajnos nem ennyire pozitív a kép, ők az országos átlaghoz állnak közel a daganatos betegségek miatt.
Ebben az egészségtelen életmódnak van nagy szerepe, a helytelen táplálkozásnak, a mozgásszegény életmódnak, a dohányzásnak, az alkoholnak és a tartós stressznek. A dohányzás ártalmaira a nők érzékenyebbek, mint a férfiak. A jobb életszínvonal nem mindig jár együtt a tudatosabb egészség-magatartással. Látható sok fejlett országban, hogy az elhízás egyre több krónikus betegség oka. Az emésztőrendszer betegségei a halálozások közel egyharmadát okozzák a nőknél, az aktív korú nőknél pedig több mint a felét az alkoholos májzsugor. Ami a dohányzás okozta halálozást illeti, mind a férfiak, mind a nők esetében az országos átlagnál kedvezőbbek az adatok. A gyakorlatilag 100%-os átoltottság miatt a járványügyi biztonság jó a kerületben. A rendkívül káros, babonás oltásellenesség nem kapott lábra a kerületben, hála a lakosság tájékozottságának. n
a kanadai nyárfák, melyeket a köznyelvben gyakran csak „vattázó nyárfaként” emlegetnek. Ezt a fafajtát a szocializmusban telepítették nagy számban gyors növekedési képessége miatt, és a meglévő faállomány rengeteg bosszússágot okoz. A levegőben szálló nyárfavatták sok bosszúságot okoznak nemcsak az allergiásoknak, hanem mindenkinek. A sokszor nagy sűrűségben szálló nyárfavattát könnyű belélegezni, ami
rendkívüli módon képes a nyálkahártyát irritálni, emellett könnyedén a szemünkbe is kerülhet. Ezenkívül a talajon összegyűlő nyárfavatta erősen gyúlékony. Ha lángot kap, hirtelen lobbanással, futótűzként ég. A fentiek okán előterjesztésben javaslatot fogunk tenni, hogy a XXII. kerületi önkormányzat közigazgatási területén – a kivágott fák pótlása mellett – 2025-ig egyetlen kanadai nyárfa se maradjon. n
miát. Akár még büszke is lehetne rá a DK, hogy pont a képviselőjét szemelte ki. Sebes Gábor feladatának teljesítésében nem ismer kegyelmet: csak elvakult kommunista lehet az, aki szót emel az oktatási rendszerünk szétzüllesztése és az egyházi iskolák szakmai érvekkel nem alátámasztható térnyerése ellen. Ezen lap hasábjain két héttel ezelőtti sorosozásában azt írta, hogy szemenszedett hazugság, hogy a DK szerint „az egyházi iskolák támogatását az állami iskoláktól veszik el, illetve az egyházi iskolákat a kormány jobban támogatja, mint az államiakat”. Feladatának nem része a párttársai által elfogadott országos költségvetés részletes ismerete, mert akkor maga is szembesülhetne a valósággal: a következő tanévben az álla-
mi iskolákban tanuló gyerekek után járó dologi támogatás 58 300 Ft/főre csökken, míg az egyházi iskolákba járók esetében mindez 200 000 Ft/főre nő. A különbség az intézmények között így közel négyszeresére növekszik. Az állam tehát súlyosan diszkriminálja saját intézményrendszerébe járó diákjait, vagyis az összes diák 80%-át, miközben egy tavaly év végi kormányrendelettel 118 milliárdos támogatást ítéltek oda az egyházaknak. Ebből jutott 1,2 milliárd a rózsakerti református iskola bővítésére. (Bővebben: tenytar.blog. hu.) Semmi mást nem kérünk számon, csak egyenlő mércét. Ez a Fidesz számára azonban Budafok-Tétényben is ismeretlen fogalom. Sebes úrnak további jó munkát és kitartást kívánunk. Moszkva nincs már messze. n
Legyen minden nap a Kerület napja! Üünnepeltük meg első polgármesterünk, Záborszky Nándor születésnapját
nnepi arcát mutatta június 21-én a nagyvárosi kisvárosunk: nagy sikerrel
és egyben Budafok-Tétény pezsgő, élettel teli jelenkorát. A közelmúltról, az utóbbi tíz-tizenöt évről büszkén elmondhatjuk, hogy Budafok-Tétény egyenletesen fejlődik. Minden közvélemény-kutatás és statisztika azt igazolja vissza, hogy jó itt élni. A Három Királyfi, Három Királylány Mozgalomtól kerületünk nemrég elnyerte a Családbarát hely megtisztelő címet is, amire mindannyian büszkék lehetünk. A kerület fiatalodása, az egyre több születő gyerek azt támasztja alá, hogy a „mindenki fontos” jelmondatunk nem üres ígéret, hanem biztonságot jelent a családoknak. Az elmúlt években sorra újultak meg középületeink, köztereink, parkjaink, és a közösségi élet is érezhetően felpezsdült a sváb hagyományaira büszke településünkön, ebben az egyedülálló pincerendszerrel rendelkező kertvárosban, Budapest bornegyedében. Az önkormányzat és a kerületi borászatok, pincészetek támogatásával májusban elindult Budafoki Pincejárat is viszi jó hírünket, minden hónap első szombatján egyre többen kíváncsiak a Budapest bornegyede által kínált programokra, látnivalókra, élményekre. Máris sokak tetszését elnyerte, egyre keresettebb, népszerűbb az erre az alkalomra először megjelent Bornegyed Magazin. Magam is jó szívvel ajánlom kerületünk legújabb sajtótermékét, mely Haraszti Gyula főszerkesztőnek köszönhetően az Önök, olvasók igényeihez igazodva készül! Rendkívüli megtiszteltetés volt számomra, hogy Szabolcs Attila országgyűlési képviselő úrral közösen személyesen az esti utcabál közben adhattuk át hivatalosan is a bajnok BMTE és BMTE II. játékosainak a nekik járó aranyérmeket és győzelmi kupákat. Sokunknak mutattak példát azzal, hogy a sikereik mellett, ha ki is kaptak, mindig úgy játszottak, küzdöttek a pályán, ahogyan kell: teljes erőbedobással, szívvel, lélekkel. Mi mindannyian, budafok-tétényiek, azon fogunk dolgozni a jövőben is, hogy olyan – nem csak szurkolói - erős, egységes közösséget építsünk, amilyen a Fradi elleni kupameccsen is tapasztalható volt Budafokon. Hajrá, Budafok, csak így tovább, fiúk! A Klauzál Házban ugyancsak ünnepi pillanatokat élhettünk át a kerületi díjak átadásán. A kerület vállalkozója címet idén Landthaller Tasziló benzinkúttulajdonosnak adományoztuk, az új díszpolgárunk pedig páter Udvarnoky László István, OSPPE pálos szerzetes, budatétényi plébános lett a közösségért végzett áldozatos munkája elismeréseként. Sokan adunk hálát az égi gondviselésnek, hogy őt kerületünk szolgálatába állította. További jó egészséget kívánok neki! A többi kitüntetettet és kiemelkedő munkásságukat a Városházi Híradó fogja bemutatni Önöknek. Köszönöm, hogy sokan eljöttek, ott voltak az első Kerület napján! Ünnepeljük együtt Budafok-Tétényt mostantól évről évre! n Honatya
Szabolcs Attila országgyűlési képviselő
Az EU-csúcstalálkozó margójára z Európai Unió állam- és kormányfői tanácskoztak a minap. Ahogy a hí-
Arek szállingóznak, a szakértői értékelések napvilágot látnak, egyre világo-
sabb: az EU két vezető hatalma, Németország és Franciaország regnáló elitje alig burkoltan mond nemet az egyenrangú nemezetek szövetségére, és a föderáció megteremtésének az útjára lép. Leánykori nevet is találtak mindehhez: szorosabb integráció. A szép elvekbe, szavakba, ideig-óráig akár nemzeti színekbe csomagolt gondolatok mögül azonban kiviláglik az igazi szándék: egy birodalmi rendszer körvonalai. Ne legyenek illúzióink. Az öreg kontinens őshonos nemzeteinek parlamentjei, kormányai lassabban vagy gyorsabban, de csak mellékszereplők lehetnek ebben a „szorosabb integrációban”. Az új európai rend tervezői mára nem is titkolják, hogy jövőképükben a nemzeteknek nem osztanak lapot. A népeket valami összekevert kulimásznak képzelik el. A hagyományokat, a történelmi gyökereket, a nemzeti önazonosságokat megannyi felesleges, sőt zavaró tényezőnek. Azokat a területeket, amelyeket még belaknak a bennszülöttek, tartományokká sorvasztanák, ahol a központ mondja meg, mi, miért és hogyan legyen. A láncait azonban mindenki rázhatja a szabadság és demokrácia nevében. Választhatnak kormányzótestületet, sőt a birodalmi tanácsba is küldhetnek majd követeket. Azonban a tartományokból a birodalmi központ elszippantja az erőforrásokat, természetesen nagyon demokratikusan, és a szabad piaci szempontok maximális figyelembevételével. Mindezt olyan átláthatóan teszik, hogy a világ létező összes jogvédő szervezete nagyokat és boldogan bólogat majd. Mi, itt Közép-Európában jól ismerjük ezt a rendet. Ennek a lényege, hogy a központ mindent visz, a perifériának meg éppen a túléléshez elég, ami marad. Aki szót emel a „szép új” európai álom, állam ellen, az rögtön megkapja a magáét. Szép nagy bélyegeket, amin az áll, hogy szélsőséges, gyűlölködő, meg a béke ellensége. Ezt is ismerjük. Aki szeretné megőrizni Európa valódi értékeit, valódi szabadságát és mindazt, amiért az őseink éltek, haltak, a „szorosabb integráció” mézesmadzagjával átkötött tervcsomagot nem támogathatja. Akiknek vannak kételyei, tegyék fel maguknak a kérdést: hogyan lehet, hogy a Föld legerősebb gazdasági erejét birtokló szövetsége, az Európai Unió nem képes megvédeni a határait? Miért nem képes megvédeni a terrortól a polgárait? Miért csak arra futja, hogy bárgyún elszenvedje a gerjesztett újabb kori népvándorlást? Miért csak azon töri a fejét, hogy a maradék önazonosságát, kultúráját feldúló tömegeket betelepítse? A felvilágosult utópisták Párizstól Berlinig újra bábeli zeneműre hangolnak. Az első tételt már betéve fújják. A címe: bevándorló-kényszerkvóta. Ebből nem kérünk. Közép-Európa nem akarja ezt a zenebonát. n
4
HIRDETMÉNYEK
Városházi Híradó
KONFERENCIAFELHÍVÁS
pályázat
állásajánlatok
A Tomori Pál Főiskola és a Magyar Regionális Tudományi Társaság
Budafok-Tétény, Budapest XXII. Kerület Önkormányzatának képviselő-testülete meghirdeti
Budafok-Tétény Budapest XXII. kerületi Egyesített Óvoda pályázatot ír ki
ENYEDI GYÖRGYEMLÉKKONFERENCIÁT
a Budafok-belváros megújul III. és a Régi idők új kapui II. pályázatot
A konferencia időpontja: 2017. szeptember 8. 9.00–17.00 óra A konferencia központi témája: REGIONÁLIS FOLYAMATOK A VÁLTOZÓ VILÁGBAN ÉS MAGYARORSZÁGON A konferencia helyszíne a Tomori Pál Főiskola budapesti székhelye: 1223 Budapest, Művelődés utca 21–27. Az emlékkonferencián az alábbi témákban javasoljuk 15 perces előadás megtartását, vagy a választott téma poszteren történő bemutatását. 1. Regionális folyamatok a válság előtt és után 2. Új gazdasági tér 3. A regionális folyamatok alakulásának lehetséges forgatókönyvei 4. Településrendszer átalakulása; várospolitika, önkormányzati rendszerek 5. Fenntartható regionális fejlődés; életminőség, fenntartható fejlődés 6. Regionális integráció; Európai Unió és határ menti együttműködések 7. Regionális egyenlőtlenségek; felzárkózás és leszakadás, területfejlesztési politika Az előadás nyelve magyar, angol vagy német lehet. A konferenciarészvétel az előadók és a hallgatóság számára ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Kérjük, részvételi szándékát a lent megadott e-mail címen jelezze. A konferencia délelőtti programja 4-5 plenáris előadásból áll. A plenáris előadásokat követően a konferencia délutáni programja, a jelentkezők számától függően 3-4 párhuzamos szekcióban folytatódik. A 15 perces szekció-előadásokat 5 perces vita követi. A konferencia ideje alatt az épület aulájában poszterkiállítás tekinthető meg Enyedi György munkásságából. Amennyiben konferenciánkon előadást kíván tartani, kérjük, hogy a megadott linken található jelentkezési lapot legkésőbb 2017. július 15-ig töltse ki. Ezen a felületen kell feltölteni az előadás absztraktját is. Kérjük, a letölthető Jelentkezési lapon egyértelműen jelöljék, hogy melyik tervezett szekcióban kívánnak előadást tartani! A jelentkezési lap mellé csatolják absztraktjukat!
kerületi homlokzatok és kapuk felújításának támogatására.
rendez.
Követelmények: az absztraktok tartalmazzák a szerző(k) nevét, az előadás címét és öt kulcsszót. • Az absztraktok terjedelme legalább 200, legfeljebb 250 szó lehet. • Az absztraktokat lektoráltatjuk. Kérjük, hogy beküldésekor – szem előtt tartva a tudományos igényesség szempontjait – mérlegeljék a következőket: (a) Egyértelmű-e, miről kíván(nak)beszélni? (b) Szerepel-e releváns problémafelvetés, világos és fókuszált kutatási kérdés? (c) Mennyire kidolgozott a kutatás? Men�nyire világos az adatok és a megközelítés leírása? Az absztraktok elfogadásáról a jelentkezőket 2017. augusztus 21-ig értesítjük. Az elfogadott absztraktokat absztraktkötetben jelentetjük meg, amely a konferencia honlapján elektronikusan, illetve a konferencián nyomtatott formában lesz elérhető. A szervezők 2017. augusztus 25ig elkészítik a konferencia végleges programját, amelyet elektronikus úton küldenek meg a résztvevőknek. A szekcióelnökök által kiválasztott előadásokat elektronikus, lektorált tanulmánykötet formájában jelentetjük meg a konferencia honlapján. A kötet várható megjelenése: 2018. február 5. A jelentkezési lap a következő címen tölthető ki: https://goo.gl/forms/ DXU7FThe7jBD4DtG3 Kérdés esetén forduljon a konferencia szervezőihez az enyedi.
[email protected] e-mail-címen. Jelentkezését várva, tisztelettel: Budapest, 2017. június 6. Dr. Meszlényi Rózsa rektor, a programbizottság elnöke
dajka
A pályázati felhívás részletes feltételei megtalálhatók az önkormányzat honlapján. Érdeklődni személyesen Zelenák Sándornál, a Budafok-Tétényért Városfejlesztő Kft. ügyvezetőjénél (1221 Bp., Kossuth Lajos u. 23., telefonszám: 207-0492) lehet. A pályázatok benyújtási határideje 2017. július 31.
munkakör betöltésére Betöltendő munkakör: határozatlan időre szóló közalkalmazotti kinevezés dajka munkakörben. Főbb feladatok: szorosan együttműködik az óvónőkkel, segíti megvalósítani az intézmény pedagógiai célkitűzéseit, részt vesz a gyerekek gondozásában, a csoportszoba és a gyerekek környezetének tisztán tartása. Pályázati feltételek, egyéb információk: OKJ dajka végzettség, http://budafokteteny.hu/ugyintezes/allasajanlatok/dajka A pályázat elbírálási határideje és módja: a pályázat elbírálásáról a munkáltatói jogkör gyakorlója dönt 2017. július 14-ig. A kiíró a pályázat eredménytelenné nyilvánításának jogát fenntartja! A pályázatokat 2017. július 7-ig a XXII. kerületi Egyesített Óvodába „dajka” jeligével lehet benyújtani az alábbi e-mail címre:
[email protected], Pajtás Zoltánné óvodavezető-helyettes részére. Budafok-Tétény Budapest XXII. kerületi Egyesített Óvoda pályázatot ír ki
Beszámolók
takarító munkakör betöltésére
Beszámoló a Képző- és Iparművészeti a XXII. kerület Kultúrájáért Kiemelten Közhasznú Alapítvány 2016. évi gazdálkodásáról Bevételek: Kiadások: Árbevétel 0 Ft Anyagjellegű ráfordítások: 531 e Ft Egyéb bevételek: 55 681 e Ft Egyéb ráfordítások: 1.110 e Ft Pénzügyi müv. bevételei 0 Ft Összes kiadás: 1.641 e Ft Összes bevétel: 55 681 e Ft A közalapítvány alapítójától a Budafok-Tétény Budapest XXII. kerület Önkormányzatától. A közalapítvány a 2016. évben adminisztratív okokból nem részesült támogatásban. A Budafok-Tétény Budapest XXII. kerület Önkormányzatának 2016. évi működési támogatása 2017. 01. 11-én realizálódott a közalapítvány bankszámláján 1 000 000 Ft formájában. A Budafok-Tétény Budapest XXII. kerület Önkormányzata és a közalapítvány között létrejött 2014 07 28-i támogatási szerződés értelmében a 400 000 Ft támogatási összeg 2016. 10. 06-án visszautalásra került. A közalapítvány kuratóriumának 2016. augusztus 23-án a 12/2016, 13/2016, ill. a 10/2016 számú határozata alapján a közalapítvány az alábbi támogatásokat utalta ki: ARTÉR Művészeti Egyesület a „Sötét anyag” című kiállítás projekt című pályázati anyagára 270 000 Ft-ot; Filótás Viktória Művész „Japán tábor és kiállítás” című pályázatára 140 000 Ft-ot; Máder Indria Művész „Falikárpit létrehozása a KÁRPIT 3 – Apokalipszis vagy globális fenntarthatóság” című pályázatára 300 000 Ft-ot. A megítélt támogatások vissza nem térítendő támogatások, ezzel segítve a célok megvalósulását.
A Közrendvédelmi Alapítvány Budafok-Tétény 2016. évi bevételei: Vállalkozásoktól kapott adomány: 1% felajánlásokból: Banki kamat: Összes bevétel:
2.245.000 Ft 125.785 Ft 43 Ft 2.370.828 Ft
A Közrendvédelmi Alapítvány Budafok-Tétény 2016. évi kiadásai: Rendőrnap-gyereknap rendezvény Rendőrök jutalmazása Mikulás-ünnepség (Mikulás-csomagok vásárlása) Év végi ünnepség (jutalmak átadása) Könyvvizsgáló megbízási díj Könyvelés Posatktg., telefonktg., egyéb működési ktg. Bankköltség Összesen:
917.000 Ft 995.000 Ft 55.000 Ft 270.000 Ft 101.000 Ft 396.000 Ft 235.000Ft 33.000 Ft 3.002.000 Ft
Az alapítvány banki és pénztári záróegyenlege 2016. december 31-én: 300 000 Ft. Követelés (NAV): 108 000 Ft A Közrendvédelmi Alapítvány Budafok-Tétény 2016-ban is támogatta a kerületi Rendőrnap-gyermeknap rendezvényt, emellett az alapítvány kiemelt célként kezelte a kiemelkedő munkát végző közrendvédelmi dolgozók pénzügyi elismerését. A képviselő-testület 2017. május 4-i ülésén döntött – a kuratórium elnöke és számos kuratóriumi tag lemondása okán – a kuratórium létszámáról, tagjainak és elnökének megválasztásáról. A kuratóriumi tagok és az elnök személyének változásáról a Fővárosi Törvényszék még nem hozott döntést, azonban a kuratórium tagjai május 4-e óta ellátják feladatukat.
Beszámoló a Nagytétényi Kastély Közalapítvány 2016. évi működéséről A Nagytétényi Kastély Közalapítvány 1996 óta működik az alapító okiratban lefektetett feladatok ellátására. 2016-ban a kuratórium 3 ülést tartott. A közalapítvány bevételei az önkormányzat támogatásából (400 000 Ft), az előző évi karácsonyfadíszek árveréséből (181 000 Ft) és a személyi jövedelemadóból felajánlott 1%-ból (21 000 Ft) jöttek össze. Az önkormányzati támogatással a kuratórium a Karácsony a Nagytétényi Kastélyban rendezvény hét programját segítette. Az szja 1%-aiból kapott 21 000 Ft-ot – kiegészítve 200 000 Ft-tal – támogatta a Nagytétényi kastély Korok Virágok programját. Ez évtől kötelező könyvvizsgálatra kifizetett az alapítvány 63 000 Ft-ot. Összes bevétel a 2016. évben 602 000 Ft, összes kiadás 704 000 Ft volt. Év végi egyenleg 1 686 000 Ft. Zatykó Lajosné kuratóriumi elnök
Betöltendő munkakör: határozatlan időre szóló, teljes munkaidős közalkalmazotti kinevezés takarító munkakörben. Főbb feladatok: szociális helyiségek, irodai helységek takarítása. Pályázati feltételek, egyéb információk: http://budafokteteny.hu/ugyintezes/allasajanlatok/takarító A pályázat elbírálási határideje és módja: a pályázat elbírálásáról a munkáltatói jogkör gyakorlója dönt 2017. július 14-ig. A kiíró a pályázat eredménytelenné nyilvánításának jogát fenntartja! A pályázatokat 2017. július 7-ig a XXII. kerületi Egyesített Óvodába „takarító” jeligével lehet benyújtani az alábbi e-mail címre:
[email protected], Pajtás Zoltánné óvodavezető-helyettes részére. Tomori Pál Főiskola Budapest XXII. kerületi székhelyére keresünk
Takarító/Takarítónő
munkakör betöltésére 2 főt, teljes munkaidőben. Feladatok: Tantermek, irodák, kollégiumi szobák, az intézmény étkezőinek/konyháinak és mel-lékhelységeinek napi szintű takarítása. Szezonális takarítás (pl. ablaktisztítás) elvégzése. Egyéb takarítási feladatok az Intézmény területén. Elvárások: Önálló munkavégzés. Energikus, megbízható, szorgalmas, alapos, munkájára igényes. Ápolt, rendezett külső megjelenés. Erkölcsi fedhetetlenség/ büntetlen előélet A jelentkezéseket Rédei Andrea várja a
[email protected] e-mail címen.
program A Budafoki Péter-Pál Utca és Környéke Polgári Kör elnöksége meghívja Önt és kedves családját a 2017. június 30.–július 2. között tartandó
XVIII. PÉTER-PÁL-NAPI RENDEZVÉNYEIRE PROGRAM Június 30-án, pénteken 14 órakor Schams Ferenc és Pettenkoffer Sándor emléktáblájának megkoszorúzása a tangazdaságban. 15 órakor Örömfoci címmel sportdélután (kispályás labdarúgó-mérkőzések) az Arany János utcai lakótelepi pályán. 18 órakor az Artér Művészeti Egyesület képző- és iparművészeti tárlatának megnyitása a SeyboldGarab pincében (Péter-Pál u. 39.) Kiállítók: Filotás Viktória szobrászművész, Haszon Ákos grafikusművész, Hernusz Ágnes grafikusművész, Komedák Éva festőművész, Millavári Szilvia keramikusművész, Nádor Mónika keramikusművész, Zámori Zsófia textilművész A kiállítást megnyitja és a kiállított műveket méltatja: Vankó András, a polgári kör elnöke. Közreműködik: Győrffy Gergely hegedűművész. A megnyitót követő fogadáson szeretettel várjuk kedves vendégeinket. A kiállítás megtekinthető pénteken 21 óráig, szombaton és vasárnap 10-től 16 óráig. Július 1-jén, szombaton 8 órakor a Budafoki Fúvósegylet zenés ébresztője Arató László vezetésével végig a Péter-Pál utcán. 9 órakor ökumenikus istentisztelet a Péter-Pál-kápolnában. Közreműködik: a LAMPART-MOM vegyeskar Arnold Eszter vezényletével. A kórust zongorán kíséri Hoffman András zongoraművész. Az istentisztelet után: a PéterPál-kápolna előtt koszorúzás az Ősök fája mellett felállított kopjafánál. 10 órakor programunk a Seybold-Garab pincében folytatódik. A vendégeket köszönti: Vankó András, a polgári kör elnöke. 10-tól 16 óráig a játékos kedvű és a kézművesség iránt érdeklődő gyerekeket a porcelánfestés (tányérok, csészék díszítése), nemezelés (gyapjúzás) rejtelmeibe avatjuk be. Az elkészített műveket minden fiatal alkotó hazaviheti! 10.15-kor „A fa, amely énekel” címmel Juhász Balázs marimbaművész koncertje egy afrikai ütőhangszeren. 12.30-tól a Seybold-Garab pince várja a vendégeket ételekkel és italokkal. 17 órakor Filotás Viktória szobrászművész kiállításának megnyitója a Borkuckóban (Kölcsey u. 2.). Köszöntőbeszédet mond Szepesfalvy Anna alpolgármester. 18.00-tól Kecskeméti Rita és Tamon Erika énekművészek közös előadói estje a Stáció Parkban. Július 2-án, vasárnap A Seybold-Garab pincében a pénteken megnyitott kiállítás 10-től 16 óráig látogatható. 10 órától gyermekek kézműves-foglalkozás keretében batikolást (textilfestés, pólók) és a szalvétatechnika falapokra alkalmazását sajátíthatják el. Az elkészített alkotásokat hazavihetik az ifjú művészek! 11 órakor a gyermekek és a felnőttek számára színházi előadás kezdődik, melynek címe: Az égig érő paszuly magyar népmese. Előadják a Babszem Jankó Gyermekszínház (Eger) művészei: Szél Anikó, Szőke Andrea, Baráth Zoltán. Írta: Szőke Andrea. Rendezte: Baráth Zoltán. 12.30-tól a Seybold-Garab-pince várja a vendégeket ételekkel és italokkal. PROGRAMJAINKRA MINDEN ÉRDEKLŐDŐT SZERETETTEL VÁRUNK! A rendezvényt támogatja: Budafok-Tétény Budapest XXII. kerület Önkormányzata Paletta Bt. és a „Borkuckó” Tendál Szolgáltató Szövetkezet
Városházi Híradó
INTERJÚ, HAGYOMÁNY
5
„Nem engem, a híveket illeti a dicsőség”
A díszpolgárok találkozóján köszöntötték P. Udvarnoky László pálos szerzetest, budatétényi plébánost, kerületünk új díszpolgárát a Lics Pincészetben A sok munkát, eredményt, amit nekem tulajdonítanak, nem én, a hívők közössége végezte el, érte el. Engem csak „rávettek”, hogy velük együtt cselekedjem meg azt a sok „csodát”, aminek köszönhetően például megújult a templom, újjáéledt a Szent Imre Otthon, és a fiatalok is rendszeresen aktívan részt vesznek a munkánkban – mondta „önvallomásában” a hagyományosan a Lics Pincészetben megtartott 14. díszpolgári találkozón László atya. z új, 25. díszpolgár egyúttal felajánlotta, hogy amíg ö Budatétényben van, illetve amíg ő él, évente egy alkalommal (ennek kijelölését a díszpolgárokra bízza) misézik az élő és elhunyt díszpolgárokért, továbbá havonta egy-
A
szer (minden hónap első szombatján) elvárja a díszpolgárokat (és persze mindenki mást) Budatéténybe, a szombatonkénti hazánkért és nemzetünkért esti misére. Az új díszpolgárt a hagyományokhoz híven korábban megválasztott díszpolgárok köszöntötték Garbóci László és Bogó Ágnes személyében. Ezt követően Karsay Ferenc polgármester szólalt fel. Méltatását egy személyes történettel kezdte. Mint mondta, egyszer az utcán finoman kérdőre vonta László atya, miért nem látta őt egy ideje a misén, amire az volt a viccesnek szánt válasz, hogy azért, mert ő alapvetően református. Sokatmondó volt az atya viszonválasza: az nem számít, akkor is ott a helye a misén,
a hívek közösségében. Karsay Ferenc Jehuda Berg rabbit idézve azt hangsúlyozta, a saját harcunkat mindig meg kell vívnunk, a győzelem, vagy a veszteség árán egyaránt csak az nem fogadható el, ha meg sem vívjuk a sors által nekünk rendelt harcot. László atya ezt példamutatóan tette, teszi, és mindig magasabb szintre emelkedik ebben a szellemi küzdelemben. Ezért is érzem úgy, hogy jó helyre került az idei díszpolgári cím – jelentette ki Karsay Ferenc. A Klauzál Gábor Társaság (KGT) és a Lics Pincészet által rendezett találkozón a megjelenteket köszöntötte Glattfelder Tamás, a KGT elnöke és dr. Mészáros Tamás, a Díszpolgárok Társaságának elnöke is. n (VH)
Zugmann Péter a budafoki evangélikus templomban
Igazságtétel nélkül
A kitelepítések budapesti áldozataira emlékeztek Budafokon A Budapesten 1951. május 21. és június 18. között lezajlott kitelepítésekre emlékeztek a budafoki evangélikus templom kertjében. A Magyar Politikai Foglyok Országos Szövetsége 2011-ben állított emlékművet, amelyet azóta minden évben megkoszorúznak az emlékezők. kitelepítések áldozataira emlékeztek
ABudafokon, az evangélikus templom
Karsay Ferenc polgármester (balról a második) a díszpolgárokkal a Lics Pincészetben
Fotó: Hirschberg Judit
Díszpolgár lett a „lelkek őrzője” Udvarnoky László Isten és a Magyar Pálos Rend szolgálatában (Folytatás az 1. oldalról)
– Amit papi hivatásból teszek, azt itt úgysem lehet díjazni, mert az odaát történik, de ha azt gondolják, hogy valamit mégiscsak cselekedtem, azért nem én vagyok a felelős. A gyökereimről nem tehetek, az őszinte, valódi, igaz hitet a szüleimnél tapasztaltam, tőlük kaptam. A papi hivatásomat a Jóisten adta, ezért sem lehet engem dicsérgetni. A szerzetesi létem pedig arra figyelmeztet, hogy ne önző módon, magamnak éljek, hanem amit kaptam, azt a közösségben rám bízottakra használjam föl – mondta az egybegyűlteknek a Kerület napján a díszpolgári kitüntetés átvételét követően a Szent István-templom plébánosa. – Milyen a budatétényi egyházközség? – Vasárnap tele van a templom, hétköznap kevesebben járnak misére. A
hívek számát nem tudom, de azt szokták mondani, ahányan templomba járnak, annak a tízszerese tartozik az egyházközséghez. Amikor tizenöt évvel ezelőtt idekerültem, a városból kezdtek kiköltözni ide az emberek, de misére egy ideig visszajártak a régi lakóhelyükre. Több szempontból is „alvó” közösség fogadott, ezért elkezdtük a szülők hittanát, így a felnőttek között egyre nagyobb lett az egység. Azután egyre több gyerek született, és lassan teljesen ideszoktak a családok. 2006ban visszakaptuk a Szent Imre Otthont, és azt a magunk számára rendbetettük. Az emberek jöttek és csinálták. Hihetetlenül sokan ott voltak, dolgoztak, hozták a gépeiket, eszközeiket, pénzt és berendezési tárgyakat adtak. – Ezek szerint a munka összekovácsolta az embereket.
– Nagyon szépen alakult a közösség, de ez már több mint tíz éve volt. A gyerekek megnőttek, ezáltal a családoknál nőtt az elfoglaltság, és a felnőttek hittana megszűnt. Megmaradt azonban a templomba járás és az egymással való kapcsolatuk, hiszen ha most a családok elmennek kirándulni – amit nem én szervezek –, az száz ember. – Mit jelent önnek ez az elismerés? – Megtiszteltetés, de a méltatás után sem tudom, mivel érdemeltem ki, mert csak a dolgomat teszem. Viszont ha ezek után, hogy díszpolgár lettem, a rám bízottak jobban odafigyelnek a munkámra, és elfogadják, amit az érdekükben végzek, megnyugtat. Szeretném, ha sikerülne, hogy tényleg a mennyország felé menjünk, hiszen semmi másért nem vagyok itt, mint hogy a lelkek üdvösségéért munkálkodjak.n (Tamás Angéla)
Fotó: Kocsis Zoltán
kertjében. Szatmáry László, a Pofosz szervezési alelnöke a Játék utcai emlékmű létrejöttéről beszélt. Mint elmondta, 2001-ben a hortobágyi kitelepítettek emlékére létrejött EBSI Múzeum megnyitóján részt vett Németh Árpádné Majzik Klára kitelepített, budafoki lakos is. A megnyitó után a Pofosz delegációja ellátogatott a hortobágyi kilenclyukú hídnál lévő, vasúti sínekből összehegesztett emlékkereszthez, ahol Klára letérdelt és elkezdett imádkozni. Ez után azt mondta, hogy ő addig nem akar meghalni, amíg nem lesz egy emlékmű Budapesten is a kitelepítettek emlékére. Így jött létre a budafoki mementó. Az idei koszorúzást követően a kitelepítések 66. évfordulója alkalmából Zugmann Péter mondott elsőként beszédet a budafoki evangélikus templomban. Az alpolgármester a nemrégiben elhunyt Jókai Anna gondolatát idézte fel: „A jelen sokkal tartozik a múltnak, s ha ezt a tartozást ki nem egyenlíti, a jövőtől sem követelhet.” Hozzátette: nem szabadulni kell a múltbéli történések néha kellemetlen gondolatától, hanem szembe kell nézni a saját tetteinknek és elődeink cselekedeteinek következményeivel. Ez ad esélyt a valódi feloldozásra, a megértésre, a továbblépésre.
Boross Péter volt miniszterelnök, a Szabadságharcosokért Közalapítvány elnöke elmondta: ő is átélte a bizonytalanságot, a „hova visznek nem tudást” és az ebből eredő aggodalmat. Hangsúlyozta, hogy azokra is gondolnunk kell, akik a kitelepítések hírére hagyták el Budapestet, hiszen ők is vesztesei, áldozatai ennek a nemzetet, társadalmat szétzúzó kornak. Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke beszédében kiemelte: a kitelepítések miatt a mai napig nem történt meg az igazságtétel és a bocsánatkérés. Újjá kell építeni a magyar középosztályt, és ennek vannak anyagi, fizikai, szellemi és mentális vonatkozásai is. Az emlékezés, a történelmi tudat helyreállítása ezért is kiemelkedően fontos feladatunk – tette hozzá Németh Zsolt. A beszédek után vitéz Bagaméri László Wass Albert Bujdosó Imája című versét szavalata el, majd Kovács Dóra író olvasott fel részleteket egy kitelepített naplójától. Ambrus Károly tárogatón játszott a templomban, majd Szalay Zoltán, a Pofosz budapesti elnöke mondott beszédet. Felidézte, hogy 66 évvel ezelőtt egy jól előkészített akcióban több mint ötezer családot és tizenötezer embert telepítettek ki Budapestről. Előírták, hogy hová kell menniük vagy hová viszik őket vagonokban, amit az udvaron látható emlékmű is ábrázol. Hangsúlyozta: már 28 éve szabad és független országban élhetünk, de harcunkat nem fejeztük be, küzdeni kell a kárpótlásért. Az eseményen részt vett Szabolcs Attila országgyűlési képviselő is. Az ünnepség Hokker Zsolt evangélikus lelkész szavaival, majd Nagy Péter lelkész imádságával zárult. n (Viszkocsil Dóra)
A tűzoltók is részt vettek védőszentjük szobrának avatásán
Fotó: Kocsis Zoltán
Megújult a Szent Flórián-szobor A nagytétényi alkotást Fülöp Ákos esperes áldotta meg arsay Ferenc polgármester köszöntőbe-
Kszédében elmondta: mindig fontos volt
Udvarnoky László István pálos szerzetes a Klauzál Házban
Fotó: Kocsis Zoltán
az önkormányzat vezetése számára, hogy Budafok-Tétény történelmi kincseire nagy figyelmet fordítson. Szerencsére bővelkedünk ezekben a gyöngyszemekben, gondoljunk csak a Budafokkal egyidős barlanglakásokra, vagy a Törley pezsgőpincészetre – tette hozzá. Beszéde végén köszönetét fejezte ki a tűzoltóknak: „Jó érzés tudni, hogy vannak olyan emberek, akiknek Szent Flórián jelenti a mindenkori mércét.” A tűzoltók védőszentjét ábrázoló szobor évszázadok óta áll a kerületünkben. A XVIII. századi alkotás restaurálása május végére készült el, ezt követően június 19-én került sor az avatóünnepségre. A polgármesteri köszöntő után Fülöp Ákos esperes, nagytétényi plébános áldotta meg a szobrot. Az ünnepség elején és annak zárásaként a Nádasdy iskola
igazgatója, Arató László rövid fanfárszólóját hallhatta a közönség. A szobornál koszorút helyezett el a Nagytétényi Polgári Kör képviseletében László Éva elnök, aki elmondta, édesapja előtt is fejet hajt, hiszen ő készítette el egykoron a szobrot körbevevő kovácsoltvas kerítést. Az eseményen részt vett Pócsik Attila ezredes, a Dél-budai Katasztrófavédelmi Kirendeltség vezetője és Ott János százados, a Budafoki Katasztrófavédelmi Őrs parancsnoka is, akik a budafoki tűzoltók díszőrsége mellett koszorúval és tisztelgéssel adóztak Szent Flórián emlékének. A szobornál az önkormányzat nevében koszorút helyezett el Karsay Ferenc polgármester és Szepesfalvy Anna alpolgármester, továbbá a kerületi Civil Konzultációs Tanács nevében Bogó Ágnes elnök, Budafok-Tétény díszpolgára is. n (BUDAFOKTETENY.HU)
6
KERÜLET NAPJA
Városházi Híradó
Minden napra egy vonal
A hónap művésze: Csobán András festőművész, szobrász Kerület napján adták át Csobán And-
Arás kerületi festőművész és szobrász
alkotását, a Szőlőfürt meg a többiek című köztéri kompozíciót. Az alkotás ezentúl a Szomszédok Piaca előtti új közösségi tér része lesz. Ennek is köszönhető, hogy Csobán Andrást választotta meg az önkormányzat a hónap művészének júniusban. Az alkotó a szegedi Tömörkény István Képzőművészeti Szakközépiskolában szobrász szakon, majd a Magyar Képzőművészeti Főiskola festő szakán, Sváby Lajos és Szabados Árpád növendékeként végezte tanulmányait. A diploma megszerzése után Szegeden folytatta alkotói tevékenységét, mellette a Dugonics András Piarista Gimnázium rajz-művészettörténet tanáraként dolgozott. Fontos számára a rendszeres munka, „húzzunk minden nap legalább egy vonalat”. Mindig azt állítja magáról, hogy ő egy „csináló ember”, aki fest és szobrot is alkot, de ha kell, házat szigetel vagy járdát készít. Sokoldalúsága megmutatkozik szerteágazó tevékenységében.
Szegedi évei alatt a piarista templomba készített fa és terrakotta domborműveket, nagyméretű táblaképeket, Sopronban a Mária-oszlop és a Storno-kereszt restaurálásában vett részt restaurátor kollégáival, emellett számos műemlék épület rendbehozatalában segédkezett. Budapestre költözve a reklámiparban dolgozott barátjával, majd filmes munkák következtek a fóti és az etyeki filmstúdiók szobrász- és festőrészlegében. A mai napig rendszeres résztvevője országos tárlatoknak, kiállításoknak. Számos egyéni és közös kiállítása volt már az országban és külföldön. 2007ben a Klauzál Gábor Művelődési Központban is bemutatkozott. 14 éve él Budapesten, a XXII. kerületben pedagógus feleségével és gyermekeivel. Budafok-tétényi lakosnak érzi magát. A Piactérre tervezett nyertes pályaművét (szoborkompozíciót) – melyet a kerület napján lelepleztek le – fordulópontnak tekinti életében, ami lehetővé teszi az intenzívebb jelenlétét a kerület mindennapjaiban. n (VH)
Fergeteges hangulatot teremtett a Madarak zenekar utcabálja
Buli, játék, szőlőfürt meg a többiek Több százan szórakoztak a Kerület napján a Piactéren (Folytatás az 1. oldalról)
Csobán András és alkotása
Fotó: Kocsis Zoltán
Az időutazásnak köszönhetően sok, a nagyközönség előtt eddig ismeretlen történetet mesélt el a helytörténész az érdeklődőknek. A séta után a Piactéren Szepesfalvy Anna alpolgármester átadta a kerületi iskolások körében meghirdetett rajzverseny díjait a győzteseknek. Budafok-Tétény önkormányzata és az Artér Művészeti Egyesület a Kerület napja alkalmából hirdette meg általános iskolások számára azt a képzőművészeti rajzpályázatot, melyre a
kerület nevezetességeiről, látnivalóiról vagy éppen az itt zajló eseményeiről készíthettek alkotásokat a diákok. A gyerekek különböző technikák segítségével rajzolták le kedvenc épületeiket. A pályázatra közel száz szebbnél szebb alkotás érkezett, tízen értek el valamilyen helyezést, és egy különdíjat is kiosztottak. A délutáni órákban, szoros versenyben, de megválasztották a „Kerület Erős Emberét” is. Ezt a címet egy évig a 65 kilogrammos Czinder András birtokolhatja. A Bakos Fitness sportolói által megtartott
Fotó: Kocsis Zoltán
harcművészeti bemutató és a nap folyamán lezajlott versenyek eredményhirdetése után következett az est egyik fénypontja, a BMTE II. és a BMTE csapatának éremátadása. Az aranymedálokat a Magyar Labdarúgó-szövetség munkatársai mellett Szabolcs Attila országgyűlési képviselő és Karsay Ferenc polgármester akasztotta a bajnokok nyakába. A csapatnak telefonon Ausztráliából gratulált Bélteky Róbert, a BMTE tulajdonosa is. A kerületi vezetők a Klauzál Gábor Művelődési Központból érkeztek vissza a rendezvényre, miután átadták az önkormányzati elismeréseket, díjakat. A Kerület napján ünnepelte éppen 22. születésnapját a Madarak Zenekar, így a házibulis slágereikkel ért véget az első budafok-tétényiek napja a Piactéren. A résztvevők késő estig táncoltak és szórakoztak Budafok-Tétény új közösségi terén, a Kerület napja első utcabálján. n (Viszkocsil Dóra)
Halászlé és cigányzene a Dunánál Előadás és kiállítás a Kutyavilláról és a Macskacsárdáról
Budafok-Tétény
Anno
A Kerület napján Garbóci László tartott előadást Budafok egykori két híres Duna-parti vendéglőjéről, a Kutyavilláról és a Macskacsárdáról. A két vendégváró hely történetéről nemrég kiállítás is nyílt a Cziffra Központban. Kutyavillát, Dél-Buda leghíresebb ha-
Alászcsárdáját egy 1937-ből származó
képeslap tanúsága szerint így reklámozta akkori tulajdonosa: „Balatoni útját vegye Budafok felé és térjen be a Kutyavillába, hol a legfinomabb halételek, jó magyar konyha és jó bor várja. Tisztelettel: a Csárdás”. Az oromzatos, fehérre festett vendéglő muskátlis, vízparti teraszán, amelyet Krúdy Gyula, Bródy Sándor és Ady Endre is szívesen látogatott, elegáns polgárasszonyok és cilinderes urak ücsörögtek. A vendégek között megfordultak igazi hercegek és más főurak, híres politikusok, sőt egyik budapesti látogatása alkalmával az egyiptomi király, Faruk is, hogy igazi dunai halászlét fogyaszthasson. – A Kutyavilla csárdában Paul Péter volt a szakács, és zenekarával Horváth Lajos prímás húzta a talpalávalót. Lajos bácsi igen hasonlított Jávor Pálhoz, bajuszát is úgy viselte, a haját is úgy fésülte, mint az akkori népszerű színész. Teveszőr kabátot, fekete öltönyt és lakkcipőt hordott, hegedűjét pedig kígyóbőrből készült tokban hozta magával. Gyermekkoromban, a vasárnapi mise, majd apám szokásos dunai fürdőzése után, amikor meghallottuk, hogy hangolnak a zenészek, többször betértünk
a vendéglőbe egy sörre és egy Bambira – idézte fel a Kutyavilla csárdához fűződő egyik gyermekkori emlékét Fonyódi Ferenc (korábbi nevén Foltrauer Ferenc). A Duna-parti kertvendéglőt, melynek tulajdonosai az 1890-es évektől ismertek, rendszeresen elvitte az árvíz, így vagy háromszor is újjá kellett építeni, utoljára a mai Városháza magasságában. Arról megoszlik a kerületiek véleménye, hogy meddig üzemelt a vendéglő – talán az 50-es évek végéig –, viszont az biztos, hogy az épületnek vagy maradványának az 1965-ös nagy dunai árvíz adta meg a kegyelemdöfést. Lebontották, így eltűnt a hangulatos terasz és az árnyas fák alatt kanyargó, vidékies országút. Nem volt olyan híres, ám sok évtizeden át ugyanolyan népszerűségnek örvendett a Kutyavillától alig százötven méterre lévő Macskacsárda, ahol törzsvendégnek számítottak a hajósok és a budafoki piacra hajóval érkező kofák, de sokan jöttek ide Budapestről is konflissal, fiákerrel, személyautóval vagy villamossal, esetleg HÉV-vel. Az 1858-tól ismert
kertvendéglő, amelynek megépítője és gazdája a Schindele család volt, parti teraszával a gőzhajók kikötője alatt, a korábbi Gschwindt gyár mögött működött. A vendéglősök és tulajdonosok a XX. században sűrűn váltogatták egymást. A századfordulóig Dörflinger Sándor nevéhez fűződő éttermet 1928-ban Schindeleféle Macskacsárdaként említik a források, majd Seidl Istvánné és Schmidek József után Czagler Ferenc vásárolta meg a vendéglátóhelyet. A vendéglős mester nagy szakértelemmel tette közkedveltté a rendezett Duna-parton lévő Macskacsárdát. A hangulatos környezetben két évtizeden át kifogástalan konyhát működtetett, melynek legfőbb specialitása a gyufatésztával felszolgált dunai halászlé volt. A vendéglő és parti kerthelyiség épületét egy kiemelt állami beruházás okán végül az 1960-as évek közepén ledózerolták. A Tavaszi Művészeti Fesztivál alkalmával A Kutyavillától a Macskacsárdáig címmel nyílt kiállítást június 30-ig tekinthetik meg az érdeklődők a Cziffra Központban. n (Tamás Angéla)
Az ország egyik kedvenc vendéglője volt a budafoki Kutyavilla
Megjelent a Bornegyed Új, ingyenes kulturális és gasztronómiai magazin készült az önkormányzat támogatásával j, ötvenkét oldalas, színes kulturális
Úés gasztronómiai magazin jelent meg
az önkormányzat támogatásával, amelyhez a kerületi intézményekben, könyvtárakban és a Budafoki Pincejárat helyszínein juthatnak majd hozzá ingyenesen az olvasók. A kiadvány címe, a kerület „Legyünk Budapest Bornegyede” koncepciójának megfelelően Bornegyed lett. Ehhez igazodva négy állandó rovattal rendelkezik (Kulturális negyed, Bornegyed, Üzleti negyed, Életmód negyed), és negyedévente jelenik meg. Már az első lapszám bővelkedik kulturális szenzációkban, hiszen a címlapon és a hátlapon is egy-egy világsztár látható. Miklósa Erika világhírű operaénekes, akivel nagyinterjú is olvasható a lapban és Pápai Joci, aki nyolcadik lett az idei Eurovíziós Dalfesztiválon, így méltán vált sokak kedvencévé. Utóbbi sztár
egyébként az egyik fellépője lesz a szeptemberi Budafoki Pezsgő- és Borfesztiválnak, a Bornegyed magazin második kiadása is erre az eseményre várható. A Bornegyed magazin Kulturális negyed című rovatában számos kiválósággal készült interjú, Miklósa Erika mellett többek között a kerületi Varga Vivien, Tátrai Tibor és Little G. is nyilatkozik. Ebben a rovatban ugyanakkor megtalálhatók a Klauzál Ház és a Cziffra Központ aktuális programjai is. A Bornegyed rovatban többek között a kerületi Budafoki Pincejárat helyszínei kapnak helyet, az első lapszámban a Törley Pincészet és a Borköltők Társasága étterem szerepel. Az Üzleti negyed a kerület sikeres vállalkozóit, fejlesztéseit mutatja be, az Életmód negyedben a helyi sportéletről, egészséges életmódról közölnek cikkeket a szerkesztők. n (VH)
Városházi Híradó
KERÜLET NAPJA
7
Díjkiosztó gála a Klauzál Házban Harminc kerületi lakosnak a közösség érdekében végzett, kiemelkedő munkáját díjazta az önkormányzat
Első alkalommal, de hagyományteremtő céllal rendezte meg Budafok-Tétény önkormányzata a Kerület napját. A rendezvényt Budafok első polgármestere, Záborszky Nándor születésnapján, június 21-én tartották a Piactéren és a Bujtor István színházteremben. z önkormányzat harminc kerületi la-
Akosnak a közösség érdekében vég-
zett, kiemelkedő munkáját díjazta az újonnan elnevezett, illetve alapított elismerésekkel a Klauzál Házban. Az ünnepségen, ahol az eddigiektől eltérően a Tiszta, virágos kerület tizenhárom díjazottja is átvehette a lakóhelye szépítéséért járó elismerést, a dr. Bálint Béla körorvos nevét viselő Egészségügyért díjat, a Katona Péter szociológusról elnevezett Szociális Munkáért díjat és a Törley kastély tervezőjének, Ray Rezső Vilmosnak a nevével fémjelzett Építészeti Nívódíjat is kiosztották. A kitüntetéseket a kerület kiemelkedő személyiségeiről nevezték el, így ettől az évtől kezdve a díjazottak mellett a kerület kiválóságai is az ünnep részeseivé válhatnak. A Közbiztonságért díj Záborszky Nándor egykori rendőrkapitány (1922– 1926), a városi címet elnyerő Budafok
polgármestere (1926–1939), a Kultúra 22 díj Szabó Gyula színművész, a Sport 22 díj Zakariás József, a legendás labdarúgó, a Környezetvédelemért díj Gráf Antal környezetvédő, és a Jó tanuló, jó sportoló díj Munkácsy Károly pedagógus, testnevelő tanár nevét viseli. Az Év intézményvezetője és az Év pedagógusa címet kiérdemlők, ahogy eddig is, Tóth József-, illetve Mihalik Sándor-díjban részesültek. A kerület díszpolgárának Udvarnoky László plébánost választották, aki már neve elhangzásakor hatalmas tapsot kapott a nézőtéren ülőktől. A korábbi évektől eltérően a kitüntetések átadásakor Karsay Ferenc polgármester, Szabolcs Attila országgyűlési képviselő és Németh Zoltán alpolgármester mellett a színpadon egy, a díj névadójához kapcsolható meghívott is gratulált a kitüntetetteknek. A méltatások, valamint az elismerések átadását követően Hegedűs Endre Kossuth-díjas zongoraművész Chopin és Liszt művekből adott koncertet az ünnep tiszteletére. A nézők ráadást követeltek, így a művész Bartók Béla Este a székelyeknél című művét is eljátszotta. Az ünnepséget a Himnusz és a Szózat foglalta keretbe. n (Tamás Angéla)
Tiszta, virágos kerület Családi ház és környezete kategória I. helyezett: Babinszki István II. helyezett: Szick Gusztáv III. helyezett: özv. Beszteri Andrásné Utca, utcarész, lakótelepek, társasházak kisebb-nagyobb egysége kategória I. helyezett: Otthon Tétényben Közhasznú Egyesület II. helyezett: Kossuth Lajos u. 37– 39. társasház III. helyezett: RIVUS Lakópark lakóközössége Balkonok, erkélyek kategória I. helyezett: Kertész Lászlóné II. helyezett: Háger Istvánné III. helyezett: Kiss Irén Intézmények, vállalatok, egyházak kategória I. helyezett: Proedile Kft. II. helyezett: Rózsakerti Baptista Közösség III. helyezett: Bakosfa Kft. Önkormányzati fenntartású intézmények kategória XXII. kerületi Egyesített Óvoda Zöldecske Tagóvoda
Az év budafok-tétényi vállalkozója díj Landthaller Tasziló benzinkút-tulajdonos Ray Rezső Vilmos-díj Vörös Balázs építész Budapest XXII., Csésze utca 12. családi ház Avant-Garde Építész Stúdió Kft. Kertész András Tibor DLA Budafoki Szomszédok Piaca Gráf Antal-díj dr. Zatykó Lajos kertészmérnök Munkácsy Károly-díj Schiszler Gellért A Kossuth Lajos Magyar–Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola 7.b osztályos tanulója Mezei Réka a Kempelen Farkas Gimnázium 5.b osztályos tanulója Katona Péter-díj Hajduk Józsefné Szabó Erzsébet a Szent Bernát Ház ápolója-gondozója Papp Krisztina a Szociális Szolgálat terápiás munkatársa Dr. Bálint Béla-díj Dr. Kiss Norbert a Káldor Adolf Szakorvosi Rendelőintézet ügyvezető igazgatója
André Béláné a Védőnői Szolgálat 22 védőnője Tóth József-díj Dr. Daróczi Csilla a Budafok-Tétényi Családés Gyermekjóléti Központ intézményvezetője Mihalik Sándor-díj Havasi Szonja az Egyesített Óvoda Szivárvány Tagóvoda óvodapedagógusa Fogl Balázs a Bartók Béla Magyar–Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola intézményvezető-helyettese, angol nyelvtanára Zakariás József-díj Márton Richárd a Budafóka XXII. Sportegyesület úszója Szabó Gyula-díj Gadácsi Péterné Winczheim Katalin Záborszky Nándor-díj Ott János tűzoltó százados, őrsparancsnok Budapest XXII. kerület – Budafok, Budatétény, Nagytétény, Baross Gábor-telep díszpolgára P. Udvarnoky László OSPPE pálos szerzetes, budatétényi plébános
Ünnepeltek a budafoki focisták a Piactéren
Éremeső és pezsgőzés a Kerület napján: a Piactér nagyszínpadán adták át az aranyérmeket a bajnokságokat nyert budafoki labdarúgóknak Azt már többször örömmel leírtuk, hogy szép tavasza volt a budafoki focinak, hiszen a BMTE csapata menetelt a Magyar Kupában, és a bajnokságban is egy osztállyal feljebb, az NB II-be léphetett, míg a BMTE II. szintén előrelépett, a BLSZ I-be. Azzal, hogy a játékosok június 21-én, a Kerület napján ünnepélyes keretek között, a szurkolók előtt megkaphatták az aranyérmüket, szép nyár is köszöntött rájuk…
A Kerületi Napi ünnepség után így nyilatkozott lapunknak Jakab János, a BMTE tiszteletbeli elnöke: – Ezt a feljutást életem egyik legnagyobb sikerének tartom! Negyven évvel ezelőtt játszottam a Budafokban, fantasztikus csapatunk volt, sok sikert értünk el, de a mostani menetelésünk is a régi szép időket idézi. Ez a csapat is igen értékes, „gyerekeink” mindent megtettek, hogy kiszolgálják a budafoki focirajongókat. Az NB II-ben is jó teljesítményt várunk a tulajdonossal együtt, egy olyan stabil csapatot, amely még sok örömet szerez a kerület lakosainak. Bélteky úr is szívesen támogatja ezt a jó szellemű együttest törekvéseiben. n
Piactéren jó volt a hangulat ezen a
Anapon zenével, tánccal, étellel-ital-
lal. Késő estére, amikor labdarúgóink a színpadra léptek és többször is felcsendült a BMTE indulója, a jelenlévő szurkolók ütemesen zengték: „Hajrá, Budafok! Szép volt, fiúk!” Karsay Ferenc polgármester, Szabolcs Attila országgyűlési képviselő, valamint az MLSZ és a BLSZ vezetői gratuláltak a fiúknak, miközben a nyakukba akasztották a csillogó érmeket, és még egyegy palack Törley pezsgőt is kaptak ajándékba. A BMTE-emblémás palackon ez állt: „Siker a csapatnak, ünnep a kerületnek. Gratulálunk!” Karsay Ferenc beszédét a „mes�szi múlttól” kezdte, felidézve a két éve megjelent Ómama nyaklánca című, kerületi vonatkozású családregényt. A mű az 1848-as szabadságharctól napjainkig vezeti végig több generáción keresztül
A BMTE bajnok focistái a Kerület napjának színpadán
egy budafoki család életét, amelyből nem hiányozhatott a labdarúgás sem. – Vasárnap két szent dolog volt, a mise és a foci – idézett a regényből a kerület vezetője. Mint mondta, a regényben a fiatal főhősök mind fociztak. Ma is ez a legnépszerűbb játék a kerületünkben, különösen az ilyen szívmelengető szép sikerek után, amiket átélhettünk ebben az idényben. Közösségformáló
sikerek ezek, amelyekre szüksége van mindnyájunknak. Köszönjük, hogy jól teljesítettetek az idén, és jövőre is ezt várjuk el tőletek. Mert lehet kikapni, de nem mindegy, hogy hogyan. Ősztől is mindenkit szeretettel várunk a BMTE meccseire. Hajrá, Budafok! – üdvözölte a focistáinkat a polgármester. Vizi Sándor a BMTE ügyvezetője a Városházi Híradónak úgy nyilatkozott:
Fotó: Kocsis Zoltán
a lapunkon keresztül is szeretné megköszönni a fiúk jó teljesítményét és a Törleygyár nemes gesztusát, amellyel még ünnepélyesebbé varázsolták ezt a szép díjátadó estet. Természetesen az ünnepélyes éremátadón újra felcsendült a BMTE indulója és a szurkolók biztatása a Piactéren. Madarat lehetett volna velünk fogatni, még szerencse, hogy a színpadon a Madarak zenekar következett. n (Temesi László)
Bélteky Róbert Ausztráliából jelentkezett be telefonon az ünnepség alatt, ezekkel a szavakkal: – Szomorú vagyok, hogy nem tudok ott lenni ezen a szép ünnepen. Sokan azt mondják, Budafok egy különleges hely a magyar futballban, hiszen két év alatt építettünk fel egy olyan klubot, amelyre büszke lehet. Az egész ország megismerhette ezt a nevet. Az NB III-ban a legjobbak voltunk, csak így tovább, fiúk, egy osztállyal feljebb is! – s gratulált mindkét csapat játékosainak, edzőinek, vezetőinek. n
8
hirdetmény, hirdetés
Városházi Híradó
Budafok
Július 1-én úJra indul a Budafoki PinceJárat! Zenei tehetségkutató
Partner / nyitva tartás
Program
1. törley Pezsgőpincészet Kiállítás: 10.00-18.00
Törley Múzeum megtekintése, pezsgőkészítési technológiák bemutatása a Francois ágban. Vezetett bemutató minden óra 15. percétől. 1 pohár Törley pezsgő. Pincejárat jeggyel 1200 Ft helyett 800 Ft/fő áron. A helyszínen forgalmazott pezsgőkből vásárlási lehetőség. Színpadon élőzene.
11.00 Ruby Harlem koncert 11.45 Catsby koncert 12.30 HolyChicks koncert
2. magdolna Borklub és rendezvényház 11.00-21.30
Egész napos nyitva tartás, gyönyörű pince, romantikus kerthelyiség, több magyar borrégiós borkínálat. 3 téteteles borkóstoló Pincejárat jeggyel 20% kedvezménnyel. Sajttál, paraszttál árlap szerint. Élőzene, fotókiállítás.
13:25 Antal Gábor Trió koncert 14.10 Gabó Acoustique koncert 14:55 Kovács Balázs koncert Roszkos János „Bika és Szűz” fotókiállítása
3. liCs Pincészet 14.00-21.30
Délután 2 órától vezetett pinceséta 2 boros kóstolóval, Pincejárat jeggyel 1200 Ft helyett 800 Ft/fő. Élőzene. Borértékesítés és harapnivalók árlap szerint.
14.00 - 20.00 gitárkoncertek Juhász Anikó, Sulyok Ádám, Bogdányi Roland (versenyen kívüli produkciók)
4. seybold - garab Pince 11.00-16.00
Este 6 óráig egész nap 30 perces pincelátogatás idegenvezetővel, 1 bor kóstolása Pincejárat jeggyel 500 Ft helyett 300 Ft/fő. Kemencés lángos és más finom ételek, italok. Borskóstolás. Kerthelység, romantikus környezet A forgalmazott termékek megvásárlása árlap szerint.
Élőzene: tangóharmonika (versenyen kívüli produkció)
5. Záborszky Pince Borváros 11.00-20.00
Tárlatvezetés egész nap: 30 perces pincelátogatás idegenvezetővel. 1 bor kóstolása Pincejárat jeggyel 1200 Ft helyett 17:50 HellóPisti! koncert 800 Ft/fő. Tapas kínálat és ital kínálat árlista alapján. 18:35 The Long Way koncert 19: 20 Amberjack koncert
6. soós istván Borászati szakisk. tangazd. 11.00-16.00
11.00-16.00 óráig: pince tárlatvezetés, helytörténeti bemutató, 30 perces pincelátogatás idegenvezetővel, 1 bor kóstolással Pincejárat jeggyel 1000 Ft-ért. Étkezés: egyedi ízvilágú „Óhegyi szendvics” 200 Ft/db áron.
7. Barlanglakás emlékmúzeum 12.00-18.00
Tárlatvezetés 12-18 óráig, 1 pogácsára és 1 pohár rozéra mindenki a vendégünk!
Emlékmúzeum tárlatvezetés múzeulógussal
8. Borköltők társasága Étterem 12.00-22.00
Klasszikus borospincéből kialakított étterem kerthelyiséggel. Pincejárat jeggyel érkezőknek árainkból 10% kedvezmény, és 1 csésze kávé ajándékba! Asztalfoglalás javasolt: 06 (1) 424 5115.
20:20 22raplife koncert 21:05 The Keplers koncert
9. Katona Borház 11.00-20.00
Kóstoló pince és üzemi pince látogatás, három boros borkóstoló Pincejárat jeggyel rendelkezőknek 1500 Ft helyett 1000 Ft!
15:50 Leonardo Pickup Trio koncert 16:35 Boys From The Cellar koncert 17:20 Drywing koncert
10. Borkatakomba Étterem 17.00-20.00
A budafoki pincerendszer egykori borospincéjében létesült nagymúltú étterem. Asztalfoglalás szükséges: 06 (1) 424 7955.
a közönség szavazatára is számítunk!
Kulturális Program
Budafoki Pincejárat • www.pincejarat.hu
A zenei tehetségkutató résztvevőire online és a helyszínen is lehet majd szavazni. További információ: www.pincejarat.hu program
Ajánlat a Promontor Televízió műsorából Június 29.–július 6. Produkció című műsor Allegro barbaro – Bartók zongoradarabjai és népzene a Muzsikás együttes és Fülei Balázs közös koncertjén a Klauzál Házban. Június 30.–július 7. Napóra című magazinműsor Egyórás hírműsorunkban többek között az alábbi témákkal készülünk: testületi ülés, díszpolgár-találkozó a Lics Pincében, emberpalánta tábor a Klauzál Házban, biciklitábor a nyári szünetben. Július 4–11. Kalendárium című magazinműsor Műsorunkban bemutatjuk a Fiatal Családok Klubját és annak tevékenységét. Szakértőnk segítségével tippeket adunk ahhoz, hogy miként érdemes naptejet vásárolnunk. De arról is beszélgetünk, hogy melyek az alapvető különbségek a pánikbetegség és a szorongás között. Július 6–13. Produkció című műsor 43. Budafok-tétényi Tavaszi Művészeti Fesztivál: az InFusion Trio koncertje a Nagytétényi Könyvtárban. Az ARTÉR Művészeti Egyesület és Filotás Viktória szobrászművész kiállítása a XVIII. Péter-Pál-napokon. Július 7–14. Napóra című magazinműsor Egyórás hírműsorunkban többek között az alábbi témákkal készülünk: a Budafoki Mozart Ifjúsági Szimfonikus Zenekar nyáresti koncertje, a Hermann Ottó Általános Iskola gála műsora. Július 11–18. Kalendárium című magazinműsor Műsorunkban sorra vesszük a natúr kozmetikumok jótékony hatásait. Nem mindegy, hogy kis kedvenceinknek milyen ételt és italt adunk: a kutyadiétáról is beszélgetünk. A műsorváltozás jogát fenntartjuk!
Városházi Híradó
INTERJÚ, KULTÚRA
9
Múzeumok Éjszakája Budafok-Tétényben A Törleyben, a Nagytétényi Kastélyban, a Barlanglakás Múzeumban és a Csopában is voltak programok Június 24-én idén is megrendezték a Múzeumok Éjszakáját, amely országszerte számos programmal és helyszínen várta a kultúra szerelmeseit. Kerületünkben több helyszín nyújtott családi és kulturális programokat éjszakába nyúlóan is, amelyeket a Törley-járat nevű múzeumbusszal is megközelíthettünk. Törley Gyűjtemény és Látogatóköz-
Apontban 14 órától várták az érdeklő-
dőket, akik a pezsgőpincészet történetét ismerhették meg, de azt is megtudhatták, hogyan kerül a buborék a pezsgőbe. A hangulatos árkádos udvaron smooth jazz és kubai ritmusok szóltak, miközben az udvari Pezsgőbárban a vendégek megkóstolhatták a finomabbnál finomabb italokat, például a Törley új nyers pezsgőit. A Nagytétényi Kastélymúzeum is megnyitotta kapuit a Múzeumok Éjszakáján, hogy kreatív foglalkozásokkal, tárlatvezetésekkel és közös családi feladatmegoldós játékokkal repítsen vis�Koroknyai Virág és édesapja, Koroknyai Tamás
sza Sisi korába. A kisfiúk a rangjeleket és érdemrendeket ismerhették meg jobban egy kézműves-foglalkozás keretében, a kislányok pedig babájukat öltöztethették fel a kor stílusában. Sor került a Foucault-inga bemutatására is, amelyet a magyar származású, Svájcban élő alkotók, Bognár Lajos elektromérnök és Radvánszky Ferenc órásmester és gyűjtő tartottak. A Budafokkal egyidős barlanglakások is várták a látogatókat ezen a napon. Az óránkénti tárlatvezetésen megtudhattuk, hogyan éltek a szőlőművesek és kőbányászok XIX–XX. század fordulóján. 17 órától Berendi Nándor szájharmonikás szórakoztatta az idelátogatókat. A Csodák Palotájáról közismert, hogy játékosan szeretteti meg a tudományt kicsikkel és nagyokkal. Június 24-én nemcsak az 1700 négyzetméteres tudományos játszóház várta a látogatókat, hanem az óránkénti kísérlet bemutatók, kvízek és rejtvények is. n (BUDAFOKTETENY.HU)
Fotó: Kocsis Zoltán
Az ország szépe Budafokon
Koroknyai Virág szépségkirálynő és édesapja egyre jobban kötődik Budafokhoz Az idei Miss World Hungary győztesének, Koroknyai Virágnak az édesapja, Tamás öt éve Budafokon dolgozik. Édesapjával együtt Virág is gyakran megfordul a kerületben, különösen a borfesztivált kedvelik. – Mi ösztönzött, hogy elindulj a Miss World Hungary versenyen? Koroknyai Virág: – Már gyerekkoromban is több szépségversenyen indultam, 2010-ben pedig megnyertem a Little Miss Hungaryt. Már akkor eldöntöttem, hogy ha betöltöm a tizennyolcat, akkor indulok majd a Magyarország Szépe versenyen. – Szülőként hogyan tudta támogatni a felkészülést, és mi volt ebben a legnehezebb? Koroknyai Tamás: – Virág gyakorlatilag feladta az egész addigi életét, hogy részt vehessen a versenyen: felmondott a munkahelyén, és nem kezdett el még tanulni sem. A döntő előtt pedig részt vett egy kéthetes felkészítő táboron, ami szintén nem volt kön�nyű. Mi persze folyamatosan támogattuk, hogy meg tudja hozni a döntéseit, a legnehezebb azonban szerintem az, hogy meg tudjuk védeni olyan dolgoktól, amiket esetleg még nem tud felmérni vagy kezelni. De nagyon örülünk a sikerének, mert egy győztesre mindig büszke az ember. – Mit jelent számodra az, hogy a világversenyen majd Magyarországot képviseled?
K. V.: – Ez nagyon nagy felelősség, de örömteli teher. Nem először képviselem egyébként Magyarországot, mivel a Little Miss Hungary után is részt vettem már egy világversenyen. Mindenesetre most is nagyon fogok készülni, rövid pihenő után június végétől megkezdődnek a programok. Többek között nyelvtanfolyamon, illetve kommunikációs tréningen fogok majd részt venni. – Mit gondolsz, mi volt számodra a siker titka, mi kell ahhoz, hogy valaki megnyerjen egy ilyen versenyt? K. V.: – Azt kell hogy mondjam, a külső szinte mellékes dolog. Nyilván fontos szempont, de a magabiztosság és a kisugárzás sokkal lényegesebb. Én például már a táborban nagyon pozitív voltam: sokszor odajöttek hozzám a többiek, és azt mondták, hogy amikor elment a kedvük, rám néztek, és erőt merítettek abból, hogy én mosolyogtam. Ez pedig szerintem nagy dolog. Örülök, hogy át tudtam adni nekik valamit az energiámból. K. T.: – Az emberek csak az élő show-t látják, de már a táborban nagyon sok minden kiderül. És nemcsak a versenyen, hanem a felkészülésen is múlik, hogy egy világversenyre végül kit küldenek ki. K. V.: – Pont ezért nagyon hasznos a felkészítő tábor: Kínában a világversenyen majdnem egy hónapot töltök majd teljesen egyedül, önállónak kell lennem, emellett pedig a legjobb formámat kell hoznom. A táborban kiderült, hogy ki az, aki erre alkalmas lehet, mert volt olyan lány, aki már a harmadik napon feladta, és hazament.
– Hogyan emlékszik, Virág gyermekkorában is ilyen nyitott volt, szeretett szerepelni? K. T.: – Igen, mindig nagyon önálló és mozgékony gyerek volt, és kiskorától kezdve sportolt. Korábban táncolt, de sajnos szerzett egy sérülést. Még így is harmadik lett a világbajnokságon, de aztán már nem tudta folytatni. Januárban műtötték meg, és valószínűleg fog még sportolni, de a versenyzés már nem szerepel a tervei között. – A sportban szerzett tapasztalatokat a szépségversenyen tudtad hasznosítani? K. V.: – Igen. A sport megtanít, hogy nemcsak veszíteni, hanem nyerni és tudni kell, és nem szabad elszállni. Ezek a tapasztalatok az élet minden területén jól jönnek, legyen szó akár iskoláról, vagy bármilyen más megmérettetésről. – Jelenleg a kínai világversenye készülsz. Vannak már további, hosszú távú terveid? K. V.: – Még nincsenek hosszú távú terveim, nem tudom, hol fogok később elhelyezkedni. Két évig egy irodában dolgoztam, és akkor jogra akartam jelentkezni, de végül nem felvételiztem. Azért indultam el ezen a versenyen, mert ez az a világ, ahol jól érzem magam, ezért szeretnék a jövőben is ezen a területen maradni, esetleg brandet építeni. Illetve a céljaim közé tartozik az is, hogy segítsem a hátrányos helyzetű gyerekeket, mivel úgy gondolom, nagyon fontos, hogy minél többen felhívjuk rájuk a figyelmet. n (izsó zita)
A Törley Pincészet is várta a vendégeket
Fotó: Hirschberg Judit
Jubileumi fúvóstalálkozó Emlékkupát kaptak a zenekarok a tizedik évfordulóra izedik alkalommal rendezett fúvósta-
Tlálkozót a Német Nemzetiségi Önkor-
mányzat a Szelmann Házban a Nagytétényi Polgári Kör közreműködésével. Az első Nagytétényi Fúvóstalálkozót Schantz Tivadar álmodta meg. A színpadra a Südofen Blaskapelle Zenekarral lépett, ami a mai napig minden évben megtörténik, hiszen ők zárják a találkozót és játszanak ráadásszámokat a tánchoz. Idén fellépett a budaörsi Wudersch Kapelle, a Biatorbágyi Fúvós Kisparti, a Szigetcsépi Tánccsoport, a taksonyi Heimatklang, a ráckevei Loorkapelle és a házigazda Südofen Blaskapelle zenekar. Minden fellépő közel fél órát játszott a színpadon, majd a szervezők átadták a 10. évforduló alkalmából az emlékkupát a zenekarok vezetőinek. A ren-
A budaörsi Wudersch Capelle Fotó: Hirschberg Judit
dezvény fő célja mindig is az volt, hogy a környékbeli sváb közösségeket összehozzák, megőrizve a családoktól kapott hagyományokat. Az ünnepélyes megnyitón Karsay Ferenc polgármester is köszöntötte a vendégeket. n (Viszkocsil Dóra)
Tánckarnevál a Borvárosban
A Záborszky pince nyújtott otthont a Duna Karnevál rendezvényének Budafokon Békési Imre és a Palace Catering, valamint Mucsi János és a Duna Művészeti Társaság negyed százados együttműködésének köszönhetően számos magas színvonalú kulturális és művészeti program valósult már meg a Záborszky pincében. Egyik sikerre vitt kezdeményezésük a Duna Karnevál rendezvénye, a Borvárosi Karnevál, amelynek évek óta a Záborszky pince nyújt otthont. z Isztambulból érkezett Tozlu Yollar
Aamatőr tánccsoport a máig élő több
mint kétezer tánctípusból állította ös�sze műsorát a Borvárosi Karneválra a Záborszky pincében. A török néptánc hagyományait őrző és ápoló együttes, amely gazdag forma-, mozgás- és mimikai világa miatt is egyedülállónak számít, többek között Erzurum, Artvin és Trabzon táncait mutatta be a pince közönségének.
Fekete ruhában és csuklyában, fehér álarccal takarva adta elő első műsorszámát az a tizenkét szardíniai táncos, akiknek műsorát tangóharmonika és két különleges fúvós hangszer kísérte. A Sumazzo együttes vallásos jelentésű tánckompozíciójában megidézte a középkort, és a hagyományokhoz híven a közösség erejével űzte el a rossz szellemeket. Táncuk után a két zenész játéka hatalmas tapsvihart kiváltó minikoncertbe fordult csakúgy, mint a margitszigeti gálakoncert előtti percekben. A Varasdini Hagyományőrző Kulturális Központ remek hangú, fiatalok alkotta tánccsoportja eredeti népviseletben lépett a színpadra. A tradicionális horvát táncokat és a környező országok horvátok lakta vidékeinek táncait – például a bunyevácokét – bemutató együttes szinte végig énekelt is, nemegyszer több szólamban.
A nagy sikert arató, színpompás előadás annak a június 3. és 18. között megrendezett nemzetközi kulturális fesztiválnak volt az egyik rendezvénye, amelyen öt ország nyolcszáz magyar és kétszáz külföldi művésze, harminchét zenei és tánccsoportegyüttese mutatkozott be olyan helyszíneken, mint a Várkert Bazár, a Lánchíd, a Dunakorzó, a Vörösmarty tér és a Városmajori Szabadtéri Színpad, vagy a gálaműsor helyszíneként szolgáló Margitsziget. A Kiváló Fesztivál és Europe Top 500 címmel is kitüntetett rendezvénysorozat megálmodója és rendezője a Magyar Érdemrend Tisztikeresztjével kitüntetett, Harangozó Gyula-díjas koreográfus, Mucsi János, a Duna Művészeti Társaság igazgatója. A 22. Duna Karnevál gálaelőadását egyébként a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon rendezték meg A Monarchia bálja
Ismét remek tánccsoportok mutatkoztak be a Borvárosban
címmel. A romantikus-klasszikus látványos tánckoncerten különleges zenei csemegét is kínáltak a szervezők: a Budafoki Dohnányi
Zenekar, valamint Pál István „Szalonna” és bandája muzsikált együtt a színpadon. n (Tamás Angéla)
10
RIPORT, SEGÍTÓ KEZEK
Városházi Híradó
Mentési akció a Piactéren
Életszerű szakmai bemutatót tartottak az idei Rendőr-, katasztrófavédelmi és mentőnapon Idén is megtartották a Rendőrnapot a Budafoki Szomszédok Piaca előtti téren. A szituációs feladatban a rendőrök egy menekülő bankrablót fogtak el és tartóztattak le, majd a balesetet szenvedett másik tettest a tűzoltók kivágták az autóból és a mentősök ellátták. Több százan nézték végig az izgalmas mentési akciót. Rendőr-,
katasztrófavédelmi
és
Bemutató a Rendőrnapon
érdekesebb feladatokkal, bemutatókkal berendezett sátrak. Volt, ahol beöltözhettek a gyerekek, különböző rendőrségi védőfelszereléseket vehettek magukra, játékpisztollyal lőhettek, bóják között biciklizhettek, vagy éppen az újraélesztést próbálhatták ki egy ambu-babán. A TÁ-TI-KA gyerekkoncertjét követően a „Vigyázunk rátok” című programhoz kapcsolódóan indított rajzpályázat eredményhirdetése következett, ahol Bató András
Fotó: Kocsis Zoltán
és Ott János, a Budafoki Katasztrófavédelmi Őrs parancsnoka adott át díjakat. Nagy sikere volt a taktikai tonfás bemutatónak, a szituációs gyakorlatoknak és a Hagyományőrző Rendőrszázad régi autóinak. A Piactéren folyamatosan felléptek zenekarok, ismert énekesek is a színpadon, így a fiatalok és az idősebbek is jól szórakozhattak. Az idei Rendőr-, katasztrófavédelmi és mentőnap utcabállal ért véget. n (Viszkocsil Dóra)
Tervezze meg Ön a játszóteret! Javaslataikat várja az önkormányzat a Cankó téri játszótér fejlesztéséhez Budafok-Tétény önkormányzata a helyi lakosság kezdeményezése nyomán több játszótér megépítését tervezi a következő években. Ez azokat a területeket érinti, ahol viszonylag mes�sze van a legközelebbi játszótér. Így a kerület elsőként Budatétény és Budafok északi határához közel, a Cankó téren tervezi új játszótér építését. A rendelkezésre álló szabad terület lehetővé teszi a kisebb és nagyobb gyermekek számára is használható játszótér kiépítését, valamint sportpark kialakítását.
Az alábbi kérdőív kitöltésével Ön most beleszólhat abba, milyen is legyen a játszótér. 1. Egyetért-e Ön azzal, hogy a terület fejlesztése során gyermekek és felnőttek számára is biztosítsuk az aktív kikapcsolódás lehetőségét? 2. Kérjük, válassza ki a kisebb korosztály számára Ön szerint legalkalmasabb játszótéri eszközt az alábbiak közül! (Kérjük, legfeljebb három lehetőséget jelöljön be) a. kisház b. csúszda c. rugós billenő d. bébiülőkés hinta e. homokozó 3. Kérjük, válassza ki a nagyobb korosztály számára Ön szerint legalkalmasabb játszótéri eszközt az alábbiak közül! (Kérjük, legfeljebb három lehetőséget jelöljön be) a. mérleghinta b. lengőhinta c. fészekhinta d. kötélpiramis e. kombinált tornyos játszóvár f. csúszda.
4. Egyetért-e Ön azzal, hogy a játszótér tematikája a környező utcanevekhez hasonlóan a madárvilágra épüljön? 5. Egyetért-e Ön azzal, hogy szilárd burkolatú, sportolásra alkalmas helyszínt biztosítsunk a rendelkezésre álló szabad területen belül? Amen�nyiben válasza igen, kérjük, jelölje meg, milyen sportága(ka)t űzne szívesen! 6. Egyetért-e Ön azzal, hogy a vandalizmus megelőzése és a közbiztonság érdekében kerítés kiépítése szükséges? Válaszait 2017. július 14., péntekig várjuk postai úton a 1775 Budapest, Pf. 109. címre „Cankó játszótér” jeligével küldheti el, vagy a Városháza portáján lévő gyűjtőládába adhatja le. E-mailben is várjuk a válaszokat a kérdések és válaszok pontos megjelölésével (pl. 1/igen, 2/a., f... stb.) a fejlesztesek@ bp22.hu címre. Amennyiben további ötlete/észrevétele lenne a terület fejlesztésével kapcsolatban, kérjük, írja meg nekünk! Véleményét köszönjük! n
A Honalapítók ünnepe
A Baross Gábor-telep alapítóiról emlékeztek meg a Jézus szíve templom kertjében A Baross Gábor-telepi Polgári Kör hos�szú évek óta tart megemlékezéseket a Jézus szíve templom kertjében található emléktáblánál a Honalapítók ünnepén. Ilyenkor a Baross Gábor-telep alapítóiról, a közösségi élet szervezőiről emlékeznek meg a leszármazottak. azgon Gábor plébános szentmiséje után a megemlékezők körbeállták az emléktáblát, és a Himnusz eléneklése után Sztavropulosz Szotiriszné, a Baross Gábor-telepi Polgári Kör elnöke köszöntötte a megjelenteket. Elsőként dr. Halmos Károly mondott beszédet az alapító családok leszármazottai nevében. A templom oldalán található emléktáblán több név is szerepel, így a Halmos családé is, pedig ők nem a szó szoros értelmében alapítók, ami a beszédből derült ki. Halmos Gusztáv dédunokája nagypapájától hallotta a család történetét, amit szívesen el
M
A kerület vezetése ismét számos idős embert köszöntött Budafok-Tétényben a születésnapja alkalmából. A szépkorúak virágot és tortát kaptak a jeles nap alkalmából. Tulok Sándorné 90. születésnapját ünnepelte a hónapban. Erzsike néni eleinte a kézműiparban dolgozott, majd később gombatermeléssel foglalkozott. Igazi lokálpatriótaként már 50 éve lakik a jelenlegi otthonában. Három lánya van, akik nyolc unokával ajándékozták meg. Hat dédunokája és egy ükunokája van, aki már 2,5 éves. Erzsike néni szellemileg nagyon friss, mindennap keresztrejtvényt fejt és szívesen horgol. Az önkormányzat nevében Zugmann Péter alpolgármester és dr. Szántó János jegyző köszöntötte őt, akiket Erzsike néni horgolt ajándékokkal várt.
Amentőnapot Bató András rendőr-
kapitány nyitotta meg a Piactéren. – A rendezvényen megjelent három szervezet a mindennapokban is szoros együttműködésben dolgozik, így nagyon jó, hogy most is együtt lehetünk és ünnepelhetünk – mondta a rendőrkapitány. Hozzátette: a nap fő célja, hogy a gyerekek megismerjék a rendőrség, a tűzoltóság és a mentők munkáját, hátha egyszer ezek közül a hivatások közül az egyiket fogják választani. Régi hagyomány már, hogy az ünnepségen adják át a bajtársak számára az egész éves munkájukért járó jutalmukat. Az önkormányzatnak köszönhetően idén is sokan vehették át elismerésüket a színpadon. A hivatalos megnyitó után kezdetét vette a felhőtlen szórakozás. A piactéren egymás mellett sorakoztak az érdekesebbnél
Köszönet és ajándék a szépkorúaknak
is mesélt a megjelenteknek. A család, amikor a Baross Gábor-telepre költözött, nagyon aktívan részt vállalt a közösség életében. Halmos Gusztáv feleségével és két gyermekével Beregszászból költözött ide, ahol tanítóként dolgozott. A Barosson az egyházközösség életében tevékenykedett, kántortanító volt. Részt vettek a kórus mindennapjaiban, énekeltek is. A leszármazottak már nem élnek a kerületben, de minden évben egyszer eljönnek és részt vesznek ezen az emléknapon. Az ünnepi beszéd után Bajczár Laura barossi diák szavalta el Lejkóné Kristóf Olga Hazai Táj című versét, majd Sebes Gábor önkormányzati képviselő elsőként Karsay Ferenc polgármester köszöntő szavait tolmácsolta az ünneplőknek. A Baross Gábor-telep alapítóira szeretettel gondolnak vissza az itt élők, hiszen olyan helyet teremtettek, aminek sajátos hangulata és összetartó közössége miatt jó itt élni – hangzott el a beszédben.
Az ünnepségen kisütött a nap, így a mindenki által szeretett és tisztelt Pelikán Imre bácsi is jelen volt a megemlékezésen, akinek oly sokat köszönhet a település – tette hozzá Sebes Gábor, arra utalva, hogy az Imre bácsi által szervezett ünnepségeken mindig kisütött a nap. A koszorúk elhelyezése előtt Téger Zsuzsanna barossi diák elszavalta Szabó Ibolya Ahol a hazám című versét, majd Wlaszaty Erika és Juhász Lajos énekelt. n (Viszkocsil Dóra)
Korecz Károly Ferenc a Gamma Műszaki Zrt.-nél dolgozott, később pedig a „FOK-GYEM” Finommechanikai és Elektronikus Műszergyártó Szövetkezethez került, ahol műszerészként és meósként dolgozott. Később innen ment nyugdíjba. Nyugdíjazás után még tíz évig portásként dolgozott a Duna TV-nél. Élettársa két gyermeke saját apjukként, négy unokája nagyapjukként szereti őt. Károly bácsi 25 évig volt a Budapest Kórus tagja, ahol tenort énekelt. Számtalan hazai és nemzetközi fellépés áll mögötte, melyeket négy, díszesen kötött emlékalbumban dokumentáltak. Ezeket ma is szeretettel lapozgatja, hiszen számára a zene és az éneklés egy életen át tartó szerelem. 90. születésnapja alkalmából Zugmann Péter alpolgármester és dr. Szántó János jegyző köszöntötte. Brezovsky Endre, Bandi bácsi első és egyben utolsó munkahelye a Pamuttextil Művek volt, ahol főenergetikusként dolgozott. Feleségével is ott ismerkedett meg, később mindketten onnan mentek nyugdíjba. Két lánygyermeke, három unokája és három dédunokája született. Bandi bácsi hobbija a fotózás volt, még saját fotólaborja is volt az otthonában. A mai napig szeret rejtvényt fejteni, unokája segítségével az internetet és a Facebookot is megtanulta ügyesen használni. BudafokTétény önkormányzata nevében Zugmann Péter alpolgármester és dr. Szántó János jegyző köszöntötte őt. Frankó Józsefné Zsuzsa néni 90. születésnapját ünnepelte. Zsuzsa néni eleinte a tótkomlósi vegytisztítónál volt vasalónő, később, Budapestre költözése után is ebben a munkakörben helyezkedett el. Ezt követően fénymásolói munka végzésével segítette a Középítő Vállalat munkáját, majd innen ment nyugdíjba. Nagy szeretetben él együtt nővére lányának családjával. Születésnapja alkalmából Zugmann Péter alpolgármester és dr. Szántó János jegyző köszöntötte. Haász Kálmán 1927-ben született Budafokon. Itt tanulta ki az asztalosszakmát is, később ebben a szakmában dolgozott 41 éven át. Feleségével, Pannival is munka közben ismerkedett meg, akivel első látásra egymásba szerettek, ma már 60 éve házasok. Egy lányuk született, aki szintén a kerületben lakik. Ikerpár unokájuk született, egy lány és egy fiú, akik már dolgoznak és egyetemre járnak. Kálmán bácsi szívesen kertészkedik, és örömmel veszi ki a részét a házimunkából is. Feleségével tagjai a Budafok-Tétény Baráti Körök Egyesületének. Aktív életet élnek, havonta egy-két alkalommal elmennek táncolni a nyugdíjasházba, ahol legszívesebben bécsi keringőt táncolnak, de más programoknak is rendszeres résztvevői. Az önkormányzat nevében Szepesfalvy Anna alpolgármester és Vizi Sándor önkormányzati képviselő köszöntötte. Kárpáti Ferencné Marika néni a Szent Bernát házban él. Nagyon szeret itt lakni, hiszen kedves emberek veszik körül. Első munkahelye a fegyvergyárban volt, azután húsz évig üzletvezetőként dolgozott a Garai téri piacon. Nagyon szerette ezt a munkát, szép emlékek kötik hozzá, amikről ma is szívesen mesél. Két lánya, három unokája és négy dédunokája van, akik közül a legkisebb hét hónapos. Családja rendszeresen látogatja őt és telefonon is tartják a kapcsolatot. Egyik unokája orvos, ő kezeli Marika nénit. Nagyon szeret keresztrejtvényt fejteni. Az önkormányzat nevében Szepesfalvy Anna alpolgármester és dr. Répás Judit aljegyző köszöntötte 95. születésnapja alkalmából Baczó Sándorné Bori néni a budafoki Caola Gyárban dolgozott, onnan is ment nyugdíjba. Egy fia és egy lánya született, egy unokája és két fiú dédunokája van. Bori néni nagyon szeret kártyázni, barátaival a közeli parkban szoktak játszani. Szellemileg friss, sokszor nézi a sportműsorokat, így tisztában van a mai viszonyokkal. Az önkormányzat nevében Zugmann Péter alpolgármester, dr. Répás Judit aljegyző és Kázmácz József önkormányzati képviselő köszöntötték őt születésnapja alkalmából. Krautheim Lajosné Magdi néni a MÁV Számítástechnikánál, a bérszámfejtés területén volt 30 évig ügyellátó. Egy lánya, két unokája és négy dédunokája van. Lánya közel lakik hozzá, ő segít Magdi néninek a bevásárlásban, az ügyek intézésében és orvoshoz is kíséri őt, ha szükséges. Unokái és dédunokái is rendszeresen látogatják. Szép emlék számára az alsóörsi nyaralójuk, ahol férjével kis gazdaságot is tartottak fenn – unokáik gyakorlatilag ott nőttek fel. Magdi néni korához képest jó egészségi állapotban van, ellátja magát, szívesen főz, rendben tartja a lakást. Szellemileg friss, rendszeresen rádiót hallgat, TV-t néz és olvas. Az önkormányzat nevében dr. Répás Judit aljegyző és Kázmácz József önkormányzati képviselő köszöntötte őt.
Városházi Híradó
hirdetmény, HIRDETÉS
11
Khell-Food_2017-06-14_megrendelo41_XXII-53x103 20/06/2017 11:37 Page 1
Apróhirdetés Appróhirdetés-felvétel: GYORSNYOMDA PROMONTOR UDVAR ÜZLETHÁZ 1221 Budapest, Kossuth. L. u. 25–29.
szolgáltatás Autófelvásárlás azonnali készpénzfizetéssel, állapottól függetlenül 0-17 éves korig. Kérésére házhoz megyünk. Tel: 06-30/6821-390, www.a111auto.hu Klímaszerelés, karbantartási szervízelés, ózongenerátoros autóklíma tisztítás. Tel: 06-20/440-0633. www.sturmklima.hu Csempézést, kőműves munkát, szobafestést, kisebb javításokat is vállalalok. Tel: 06-30/9750053, 06-1-226-2527 Hogy minden lefolyó legyen átfolyó! Dugulás-elhárítás, csatornatisztítás bontás nélkül, hétvégén is. Tel: 06-70/575-2972, Kovács Pál
régiség Kastélyok berendezéséhez vásárolok bútorokat, festményeket, ezüstöket, porcelánokat, bronzokat, antik órákat stb. Teljes hagyatékot első vevőként legmagasabb áron. herendi77@ gmail.com, tel: 06-20/280-0151
állás Műanyag feldolgozó üzembe 3 műszakos munkarendbe férfi gépkezelőt felveszünk. Tel: 06-1-2075389, XXII. ker. Ipari Park, recyclen@ recyclen.hu ÚTÉPÍTŐ CÉG talpraesett, munkabíró alkalmazott jelentkezését várja jó kereseti lehetősséggel. Tel: 06-30/954-2405 11. kerületi szállodába keresünk takarítót bejelentett 8 órást és csak hétvégére is nettó 700Ft/óra Tel: 06-20/961-2129 11. kerületi szállodába keresünk éjszakai portást alapfokú angol nyelvtudás szükséges, nyugdíjas is lehet. Tel: 06-20/961-2129
kert
Eladó
Metszést, elvadult kertek rendezését, fakivágást, füvesítést, sziklakert,-kerti tó építését és öntözőrendszer kialakítását vállalom. Egyben fa munkákat is: fa pihenő, teraszok, féltető, kocsibeálló, kerítés. Kerületi referenciákkal. Tel: 06-20/918-0945 Monostori Attila
Nagytétényi autórugós kovácsműhely teljes felszereléssel országosan bevezetett ügyfélkörrel átadó, a műhely más fémipari tevékenységre is alkalmas. Tel: 06-30/275-8591
Kertgondozót folyamatos munkára felveszünk négy órás munkaidőre XXII. kerületbe. Tel: 06-20/333-4542
Tüzifa, szén, brikett házhozszállítva XI. ker. Fehérvári út 202., Tel: 06-30/9516-583, 0630/650-3512
Nettó 130e Ft
havi alapkereset plusz útiköltség térítés, plusz egyéb juttatások! Könnyen betanulható egyműszakos szendvicskészítői munkakör Budaörsön.
Várjuk jelentkezéseiket a 06-20-510-7686-os telefonszámon hétköznap 10–14 óra között, illetve az
[email protected] címen.
DEPRESSZIÓ, SZORONGÁS, PÁNIKBETEGSÉG
MOGYORÓSI Vízvezeték-szerelő
és egyéb pszichés problémák szakszerű kezelése elérhető áron
Bojlerjavítás, csere, vízkőtelenítés.
DR. SZABÓ ILDIKÓ pszichiáter szakorvos
Mindenféle vízvezeték-szerelési munka gyors elvégzése!
Tel: 0620/345-1562 a Campona közelében
Tel.: 207-2928, 06 20/911-2679
FOGTECHNIKA
KÁRPITOSMESTER MAJOR DEMETER
3\T`\_\X UVQNX X\_\[sX Xz`g~az`R
WNc~as`N RYz_URaá s_\[
Kápritozott bútorok javítása, áthúzása közülereknek is!
Új telefonszámon érhető el a piacfelügyelő A Szomszédok Piacának piacfelügyelőjét a 20/224 36 57-es telefonszámon lehet elérni.
1224 Bp, Dózsa Gy. út 79. (bejárat a XII. u. felől) Tel: 362-1889, 0620/422-0131
.Y` SRY`á XVcRURaá S\T`\_ Zs_ !"3aaY 6Tz[f R`Raz[ aRYWR` S\T\_c\`V RYYsas` :\gTs`X\_Ysa\g\aaNXU\g UsgU\g ZRTf[X 0~Z' EE66 /] :Rgá b ARY' # $
ÜVEGEZÉS REDŐNY
SZÚNYOGHÁLÓ
NAPELLENZŐ
NYÍLÁSZÁRÓ
ELÉRHETŐSÉGEK 1221 Budapest, Tóth József utca 21. 06 -1-229-38-86 06-30-944-7084 06-30-627-8778
[email protected] www.kovacsxxii.hu
Hirdetésfelvétel Médiapartner: Sales Bt. Megjelenési lehetőségekkel kapcsolatban kérje tanácsadó kollégáink segítségét! Telefon: 06-20/9589-700, e-mail:
[email protected]
ÁRVERÉSEN ELADÓ INGATLANOK Árverési dokumentáció átvehető vagy megvásárolható 8000 Ft+27% áfa = 10 160 Ft-, vagy 10 000 Ft+27% áfa = 12 700 Ft (ingatlantól függően) készpénzért a pénztárban hétfőn 13.30–17.30 óra, szerdán 8.00–12.00 óra és 14.00–16.00 óra, pénteken 8.00–11.00 óra között a Budafok-Tétény Budapest XXII. kerületi Polgármesteri Hivatalban (1221 Bp., Városház tér 11.), átvehető az Építéshatósági Irodában, földszint 6. szobában (tel.: 229-2611/221), dr. Barnáné Károsi Klára irodavezető-helyettestől, vagy a földszint 5. szobában (tel.: 229-2611/140) Párkányi Ferenc ügyintézőtől.
TE IS LEHETSZ TE IS LEHETSZ NYELVZSENI! EGY MÓDSZER, NYELVZSENI! 3 LÁNY HARMINCKÉT NYELVVIZSGA
EGY MÓDSZER, 3 LÁNY HARMINCKÉT NYELVVIZSGA Amikor Virág, Zsófi és Blanka néhány éve A tananyag kidolgozója Gaál Ottó 27
aAmikor KreatívVirág, Nyelvtanulással elkezdtek a nyelvtanulás egyéni A tananyag kidolgozója Gaál Ottó 27 Zsófi és Blanka néhánynyeléve nyelvvizsgájával vet tanulni, ők sem gondolták, hogy ilyen Magyarországon. Három egyéni dolog, nyelvvizsgájával a nyelvtanulás a Kreatív Nyelvtanulással elkezdtek nyel- bajnoka sikeres nyelvtanulók lesznek. Virág és Blanérdemes ezzel a tananyaggal tabajnoka Magyarországon. Három dolog, vet tanulni, ők sem gondolták, hogy ilyen amiért ka átlagos nyelvtanulónak tartotta magát, amiért érdemes ezzel a tananyaggal tasikeres nyelvtanulók lesznek. Virág és Blan- nulni: 27 egy nyelvből bi- 1. A könyvben szereplő 8000 kétnyelvű nulni: ka évesen átlagosmindössze nyelvtanulónak tartotta volt magát, zonyítványuk. Életük nagy felfedezésének mondat és8000 a hanganyag 1. A könyvben szereplő kétnyelvű 27 évesen mindössze egy nyelvből volt bi- mondatrész, érzik a módszerrel való megismerkedést. megtanít beszélni – és a hanganyag zonyítványuk. Életük nagy felfedezésének mondatrész, mondat Azóta tanári segítség nél-– megtanít beszélni érzik augyanis módszerrel való megismerkedést. Virág kilenc, kül. tanári segítség nélAzóta ugyanis Blanka pedig 2. kül.A könyv tartalVirág kilenc, tBlanka i z e n h ápedig rom mazza a középfokú 2. A könyv tartalnyelvből nyelvvizsga nyelvi mazza a középfokú t i z e n h á szerrom zett középfokú anyagát – eztnyelvi a lányelvvizsga nyelvből szernyelv vizsgát. nyok eredményei is anyagát – ezt a lázett középfokú Zsófi 18 bizonyítják. nyok eredményei is nyelvpedig vizsgát. éves „kreatív 3. Kiváló módszer bizonyítják. Zsófi pedig 18 nyelvtanuló”, neújrakezdésre, szin3. Kiváló módszer éves „kreatív gyedikes gimnaten tartásra, sőt – újrakezdésre, szinnyelvtanuló”, nezistaként tíz újra elővéve – bármikor ten felfrissíthetjük vele– tartásra, sőt gyedikes már gimnanyelvből anélkül, hogy be kellene újra elővéve – bármikor felfrissíthetjük vele zistakéntvizsgázott már tíz sikeresen, teljesítmé- nyelvtudásunkat nye korosztályában egy nyelvtanfolyamra. nyelvtudásunkat anélkül, hogy be kellene nyelvből vizsgázott egyedülálló. sikeresen, teljesítmé- iratkoznunk Könnyedén, három-négyhavonta információ az alábbi honlapon iratkoznunk egy nyelvtanfolyamra. nye korosztályában egyedülálló. tettek További középfokú nyelvvizsgát, a felkészüléshez illetve az előadáson, ahol elKönnyedén, három-négyhavonta tettek található, További információ az alábbi honlapon kizárólag Kreatív Tananyagot használ- mondjuk titkot, az hogyan lehet minden középfokúa nyelvvizsgát, a felkészüléshez található,ailletve előadáson, ahol elták. Figyelem, manapság gyakori,használhogy a olyan emberből nyelvtanuló, aki kizárólag a Kreatív Tananyagot mondjuk a titkot,sikeres hogyan lehet minden középfokú nyelvvizsga komolyan gondolja, hogy elsaták. Figyelem, manapsághiánya gyakori,miatt hogyaa valóban olyan emberből sikeres nyelvtanuló, aki végzősök nem vehetihiánya át diplomáját! egy idegen nyelvet. középfokúfele nyelvvizsga miatt a játít valóban komolyan gondolja, hogy elsavégzősök fele nem veheti át diplomáját! játít egy idegen nyelvet. Gaál Ottó nagysikerű tankönyvének bemutatója! Gaál Ottó nagysikerű tankönyvének bemutatója!
Az árverésen az személy vehet részt, akinek a kikiáltási ár 10%-ának megfelelő ajánlati biztosítéka az árverést megelőző nap 16.00 óráig az önkormányzat számlájára beérkezett, ugyanezen időpontig a vételi szándéknyilatkozatát benyújtotta, és az árverési dokumentációt megvásárolta. Árverés helye: 2040 Budaörs, Budapesti út 28. Kozma Ügyvédi Iroda. 1221 Budapest Kossuth Lajos utca 76. 1. emelet 2., 3 szobás félkomfortos, 101 m2-es felújítandó társasházi lakás Helyrajzi szám: 223829/0/A/5. Kikiáltási ára: 17.900.000.- Ft. Árverési dokumentáció megvásárolható: 8.000.- Ft + 27% Áfa = 10.160.- Ft. Megtekintés: egyeztetett időpontban. Árverés: vételi szándék esetén kerül meghirdetésre. 1221 Bp. Tompa u. 13-15. I. em. 1. 4+1/2 szobás, komfortos 147 m2-es, kétszintes felújítandó társasházi lakás Helyrajzi szám: 220661/0/A/5. Kikiáltási ára: 27 500 000 Ft. Árverési dokumentáció megvásárolható: 8 000 Ft+27 % ÁFA = 10.160.-Ft Árverési időpont: vételi szándéknyilatkozat esetén kerül kitűzésre. Az ingatlan megtekintési időpontja: egyeztetés alapján. 1223 Bp. Bíbic u. 11/B. kivett, beépítetlen terület +kivett magánút Helyrajzi szám: 229016/10 229016/2. Telekterület: 1218 m2, 518 m2 1/6-od tul. hányada. Övezet: L5-BT/3. Közművek: utcában. Az ingatlan kikiáltási ára: 26 500 000 Ft 677 500 Ft. Árverési időpont: vételi ajánlat esetén kerül kitűzésre.
1223 Bp., Bíbic u. 11/A kivett, üzemi épület udvar kivett magánút Helyrajzi szám: 229016/9, 229016/2. Telekterület: 1218 m2, 518 m2 1/6-od tul. hányada. Övezet: L5-BT/3. Közművek: magánúton előközművesített (víz, villany, csatorna). Az ingatlan kikiáltási ára: 24 400 000 Ft, 677 500 Ft Árverési időpont: vételi ajánlat esetén kerül kitűzésre. 1221 Bp., Kossuth Lajos u. 70., 357 m2-es pincehelyiség Helyrajzi szám: 223826/0/A/6. Kikiáltási ára: 4 600 000 Ft. Árverési időpont: vételi ajánlat esetén kerül kitűzésre. Az ingatlan megtekintési időpontja: előzetes egyeztetés alapján. 1223 Bp., Bíbic u. 7/B. kivett, beépítetlen terület kivett magánút Helyrajzi szám: 229016/8, 229016/2. Telekterület: 1162 m2, 518 m2 1/6-od tul. hányada. Övezet: L5-BT/3. Közművek: magánúton előközművesített (víz, csatorna, villany). Az ingatlan kikiáltási ára: 25 400 000 Ft 677 500 Ft. Árverési időpont: vételi ajánlat esetén kerül kitűzésre.
ÚJ ÚT ÚJ ÚT A A NYELVTANULÁSBAN! NYELVTANULÁSBAN! ÚJ ÚT A NYELVTANULÁSBAN!
Gaál Ottó nagysikerű tankönyvének bemutatója! Eredeti módszer, különlegessége az önálló beszédgyakorlás, egyéni tanulási tempó! Eredeti módszer, különlegessége azés önálló beszédgyakorlás, egyéni tanulási tempó! Tananyagok megtekinthetők 21.990 Ft egységáron megvásárolhatók: Tananyagok megtekinthetők és 21.990 Ft egységáron megvásárolhatók: Sopronban, a GYIK Rendezvényházban (Ady Endre út 10.) Eredeti módszer, különlegessége az önálló beszédgyakorlás, egyéni tanulási tempó! Sopronban, a GYIK Rendezvényházban (Ady Endre út 10.) Budafokon Amegtekinthetők Klauzál Gábor Budafok-Tétényi Központban 2016. március 1-jén ( kedd március 8-ánMűvelődési ( kedd ) 17-19 óráig. Tananyagok és) és 21.990 Ft egységáron megvásárolhatók: 2016. március 1-jén ( kedd ) és március 8-án ( kedd ) 17-19 óráig. (Nagytétényi útSopronban, 31-33.) 2017. július 5-én (szerda) és július 12-énút (szerda) www.kreativnyelvtan.hu a GYIK Rendezvényházban (Ady Endre 10.) 17-19 óráig. www.kreativnyelvtan.hu Infó és megrendelés: Hudi Tibor –8-án 06-30/318-49-53 2016. március 1-jén ( kedd ) és március ( kedd ) 17-19 Infó és megrendelés: Hudi Tibor – 06-30/318-49-53 óráig. www.kreativnyelvtan.hu Infó és megrendelés: Hudi Tibor – 06-30/318-49-53
1223 Bp., Bíbic u. 7/A kivett, beépítetlen terület kivett magánút Helyrajzi szám: 229016/7, 229016/2. Telekterület: 1162 m2, Angol Dán Eszperantó Francia Horvát Holland Német Norvég Olasz Orosz Portugál Spanyol Svéd 518 m2 1/6-od tul. hányada. Övezet: L5-BT/3. Közművek: utcában. Az ingatlan kikiáltási ára: 26 900 000 Ft, 677 500 Angol Dán Eszperantó Francia Horvát Holland Német Norvég Olasz Orosz Portugál Spanyol Svéd tankönyveinek bemutatója Sopronban ! 1+1+1 AKCIÓ! -50% 1 db tananyag + 1 db online gyakorló + 1db nyelvvizsga felkészítő Ft. Árverési időpont: vételi ajánlat esetén kerül kitűzésre.
tankönyveinek bemutatója Sopronban egyéni ! Eredeti módszer, különlegessége az önálló beszédgyakorlás,
CSOMAGÁR: 55.970 Ft helyett most 27.990 Ft
12
IFJÚSÁG
Városházi Híradó
Gyereksereg a görkoritáborban Már az első turnus igen népszerű volt a Hófehér Fóka Úszóiskola programján porttábor a javából a Rózsaker-
Sti Demjén István Református Álta-
Kedvezményes napközis táborban is tölthetik az időt a gyermekek
Fotó: Kocsis Zoltán
Nyáron is jó budafoktétényi gyereknek lenni!
lános Iskolában megrendezett görkorcsolyatábor, amelyet már évtizedek óta a Hófehér Fóka Úszóiskola szervez meg, nagy sikerrel. A gyerekek reggeltől délutánig mozognak, gurulnak, sétálnak, futkároznak, úsznak vagy éppen másznak a programokon. Az idei évben is két turnusban hirdették meg a tábort, amelyre nagyon gyorsan beteltek a helyek, a két hét alatt több mint nyolcvan táborozó töltötte ebben a napközis táborban a nyár kezdetét. A táborozóknak szoros napirendjük volt. Minden nap két görkorcsolya-oktatást, a haladóknak görhokiedzést tartottak a profi oktatók a tornateremben. Három csoportba osztották az edzők a diákokat. A kezdőknek Karsay Ferenc tartott órákat, amelyeken a korcsolyázás alapjait tanulhatták meg a gyerekek. A hét végére a táborozók biztonságérzete sokkal nagyobb volt, mint az első napokban. A középhaladókat Kocsondi
Nóra oktatta, itt már mozgáskoordinációs és ügyességi feladatokat kellett megcsinálniuk a táborozóknak. A hokisoknak a görkorcsolyatudásuk már biztos, és az ütőt, labdát is készségszinten tudják használni. Kocsondi Márk különböző trükköket, taktikákat mutatott meg a diákoknak. A szülők jó része elvárja ettől a tábortól, hogy a gyermeke elsajátítsa a biztonságos korcsolyázás alapjait, hogy a család együtt, önfeledten korizhasson szabadidejében az utcákon. Az intenzív edzések közben napi egy úszáson is részt vettek a gyerekek a Hajós Alfréd Tanuszodában. A finom ebéd után újabb mozgás következett. A fakultatív programok közül a lézerharc, az Eleven park és a Csodák Palotája meglátogatása volt a legnépszerűbb a diákok körében. Kocsondi Márk elmondta, a tábor fő célja a sport és az egészségmegőrzés mellett, hogy a gyerekek jól érezzék magukat a nyári szünetben, és maximálisan kikapcsolódjanak a hosszú tanév után.. n (Viszkocsil Dóra)
A hagyományos önkormányzati napközis táborokban idén is csak az étkezésért kell fizetni kerület önkormányzata két lehe-
Atőséget biztosít a szünidő hasznos
és élménydús eltöltésére – mondta el Zugmann Péter alpolgármester. – Budafok-Tétényben lesz egy napközis tábor, ahol nyolc héten keresztül, több helyszínen várják a gyerekeket. A hátrányos helyzetű gyerekek ingyen vehetnek részt a táborban, de a többieknek is csak az étkezésért kell fizetniük, a megszokott menzai áron. Ez a költ-
ségeknek körülbelül az egyötödét jelenti, a többit az önkormányzat vállalta át. A táboroztatók kiválasztásánál mindig fontos szempont az önkormányzat számára, hogy változatos programokat kínáljanak, így például úszással, színházzal és kirándulásokkal tegyék élvezetessé a nyarat. Nagyon népszerű az önkormányzat által fenntartott balatonakali tábor is, amely gyönyörű erdei környe-
zetben várja a diákokat. Idén június 18-án indult el az első csoport, aztán egyhetes turnusokban vasárnaptól vasárnapig jönnek a gyerekek. Itt is jelentős segítséget kapnak a résztvevők, az önkormányzat 27 ezer forintnyi támogatásának köszönhetően 33 ezer forintért üdülhetnek egy hétig teljes ellátással a diákok. Emellett a pedagógusok bérét is az önkormányzat állja. n (VH)
Kitartás, alázat, teljesítmény Czene Attila lesz az Európai Sporthét magyarországi nagykövete A Beszélj Velem Alapítványi Óvoda június 16-i ballagási ünnepségén Czene Attila olimpiai bajnok úszó adta át az érmeket és okleveleket a kihívás napján győztes speciális igényű gyerekeknek. A sportolóból lett sportpolitikussal a közelgő vizes vb-ről és a szabadidősportról is beszélgettünk. – Milyen élményekkel gazdagodott a Beszélj Velem Alapítványi Óvoda tanévzáró ünnepségén?
– Nagy örömmel fogadtam a meghívást, a Magyar Szabadidősport Szövetség elnökeként is fontos ügyet, a speciális nevelési igényű gyermekek felzárkóztatását képviseltem. Budafok-Tétényhez a feleségem, s az ő családja révén erős szálak fűznek, ezért is volt számomra fontos, hogy jelen legyek a díjátadón. Az ilyen rendezvények után az ember elgondolkodik az élet értelméről, jobban megbecsüli az egészséget, és tiszte-
Czene Attila a Beszélj velem óvodában
Városházi Híradó budafok-tétény
Fotó: Hirschberg Judit
li a pedagógusok áldozatkész, kitartó munkáját. – Négy éve vezeti a szabadidősportszövetséget. Mire a legbüszkébb? – Tavalyelőtt Budapest adott otthont a Szabadidősport Világkongresszusnak, amire a mai napig szívesen emlékszik a szervezet német főtitkára és koreai elnöke. Büszkén mondhatom, hogy beválasztottak a nemzetközi szövetség elnökségébe. Hatalmas megtiszteltetésnek tartom, hogy Navracsics Tibor, az Európai Bizottság kulturális, oktatási, ifjúságpolitikai és sportügyi biztosa kinevezett a szeptember 23-tól 30-ig tartó Európai Sporthét magyarországi nagykövetének, ahol a szabadidősport ügyét népszerűsítem. – Milyen feladatot vállal az 1996os atlantai olimpia vegyesúszó bajnokaként a budapesti vizes világbajnokságon? – A délelőtti előfutamok és az esti döntők között mondom el a véleményemet a versenyről és persze a versenyzőkről a televízió helyszíni stúdiójában, a Duna Arénában. Nem csak az úszók, én is alig várom már a vb-t. – Hány magyar aranyra számít? – Nem akarok súlyt pakolni az úszóinkra, inkább az érmek számára tippelnék. Rióban hetet nyertünk, a világbajnokságon nyolc éremmel már elégedett lennék. n (szilágyi lászló)
Emberpalánták kertje Tétényben Hatodik éve rendezi meg a Klauzál Gábor Művelődési Központ az Emberpalánta kézművestábort A gyerekek körében rendkívül népszerű az Emberpalánta tábor a Klauzál Házban, pár nap alatt betelnek a meghirdetett helyek. A nyári szünet első hetében megrendezett tábor nagy segítség a szülőknek, mert ilyenkor még az önkormányzati tábor nem működik, ezért a diákok elhelyezése nagy fejtörést okoz a családoknak. indennap alkottak valamit a gye-
Mrekek a Klauzál Ház hűvös ter-
mében, az Emberpalánta táborban. A gyerekek kedvenc alkotása egy fenyőtobozból készített hatalmas fekete pók volt, amelyhez csillámport és egyéb kiegészítőket is használhattak. A tábor vezetője, Balogh Zsuzsanna szerint nagyon fontos már kiskorban elkezdeni fejleszteni a kreativitást. Mint elmondta: a gyöngyfűzés csodákra képes, és még a gyermekek is jól szórakoznak a munka közben. A kézműves-foglalkozások mellett persze sok volt a játék, a sport és az éneklés is a ház hatalmas fákkal körülvett udvarán is működő táborban. A táborozók alig várták, hogy tollasozhassanak, labdázhassanak, vagy éppen fogócskázzanak a szabadban. A rekkenő hőségben a szomszédos uszodába is ellátogattak a gyerekek egy-egy óra úszásoktatásra. A hét fénypontja a Fővárosi Állatkert meglátogatása volt, ahova a saját maguk által batikolt pólók-
ban érkeztek a gyerekek. A rengeteg állat megismerése közben játékra is volt idő a nemrégiben megszépült kertben. Mozgalmasan telt a tábor szerdai napja is, hiszen ekkor a gyerekek a Cziffra Központ színháztermében léphettek fel saját produkcióikkal. A drámapedagógiai foglalkozásoknak és a nagyon jól összeszokott társaságnak köszönhetően remekművek születtek a színpadon. A tábor utolsó napján a diákok ellátogattak a Veréb utcai Barlanglakás Múzeumba, ahol Appel Péter vezetésével megismerték a hely történetét, majd egy népi hangszert is készítettek. n (Viszkocsil Dóra)
A XXII. kerületi önkormányzat lapja Megjelenik kéthetente Felelős szerkesztő: Haraszti Gyula Lapterv: Gremsperger Péter Kiadja: Budafok-Tétény, Budapest XXII. kerület önkormányzata Felelős kiadó: Paál Anita Szerkesztőség címe: 1222 Budapest, Komáromi utca 23. Telefon/fax: 780-4678, e-mail:
[email protected] A lap számai olvashatók: www.budafokteteny.hu Hirdetésfelvétel: Sales Bt. elérhetőségek: 06-20/9589-700,
[email protected] Apróhirdetés-felvétel: Promontor Print Nyomda: Budapest XXII., Kossuth. L. u. 25-29. (Promontor Udvar Üzletház, földszint). Nyitva tartás munkanapokon 10-től 17 óráig. További információ: www.promontorprint.hu Terjesztés: Magyar Posta Zrt. Nyomás: Pannon Lapok Társasága Nyomdai Központ Felelős vezető: Horváth Gábor nyomdavezető www.pltnyomda.hu ISSN 2063-1472 (Nyomtatott) ISSN 2063-1480 (Online) www. facebook.com/VaroshaziHirado