konyv.qxd
2007.10.20.
16:54
Page 120
Csizmadia Zoltán Társadalmi kapcsolatok – struktúra – rétegzõdés: A szerkezet- és az egyenlõtlenség kérdése a társadalmi tõkeelméletekben
A komolyabb társadalmi tõkekoncepciók a mai napig nem tudtak – és talán nem is akartak – elszakadni a társadalmi szerkezet és rétegzõdés szociológiai problémakörétõl. Ez egyrészt abból a teoretikai és kutatásmódszertani kérdésbõl eredhet, amely a szubsztanciális versus folyamatelvû (relációs) vizsgálódás mentén körvonalazódik. Másrészt következhet abból a sajátosságból is, hogy a társadalmi struktúra és rétegzõdés társadalomtudományos alapú vizsgálata mindmáig abból az elõfeltevésbõl indul ki, mely szerint egy társadalmi rendszer különbözõ elemei között olyan rendezett – sajátos mintázatot mutató – kölcsönviszonyok figyelhetõek meg, amelyek az érintett társadalomban bizonyos szempontból leírt csoportkonfigurációk között – ugyan nem szándékolt következmények formájában – szisztematikus jellegû, horizontális különbségeket és vertikális egyenlõtlenségeket generálnak. Tehát a bizonyos entitások közti viszonyok egyszerre strukturáló erõt és rétegképzõ erõt is jelentenek, márpedig a társadalmitõke-irodalom szerteágazó definíciós kísérleteiben talán csak egyetlen közös pontot lehet felfedezni: a társadalmi aktorok közti viszony, a kölcsönös egymásra-vonatkoztatottság kikerülhetetlenségét. A tanulmányban elõször 1) indokokat keresünk arra, hogy mibõl következhet ez a sajátos összefonódás, 2) áttekintjük a társadalmi tõkedefiníciókban rejlõ strukturális és egyenlõtlenségi elemekre történõ utalások, hivatkozások megjelenését, 3) majd Nan Lin és Robert S. Burt társadalmitõke-elméletében keressük meg azokat a komponenseket, összefüggéseket, amelyek – noha és a két elméletben egymástól gyökeresen eltérõ módon – érintik a társadalmi strukturálódás és rétegzõdés kérdéskörét. A kapcsolatorientált, viszonyelvû szemléletmódok térhódítása Ha a társadalmi kapcsolathálózat elemzés programadó – a paradigmát megalapozó és építõ – számos külföldi és kis számú hazai tanulmányait lapozzuk fel (Burt 1982; Knoke–Kuklinski 1988; Wellmann 1991; Scott 1992; 120
konyv.qxd
2007.10.20.
16:54
Page 121
Szántó–Tóth 1993; Wassermann–Faust 1994; Wasserman–Galaskiewicz 1994; Tardos 1995), vagy éppen az utóbbi két évtizedben kiformálódott társadalmitõke-irodalom guruinak rövid idõn belül szinte klasszikussá vált megnyilatkozásait (Burt 1992; Putnam 1993, 2000; Coleman 1996, 1998; Bourdieu 1997; Fukuyama 1997a, 1997b, 2000; Granovetter 1988; Portes 1998; Woolcock 1998; Baker 2000; Lin 2001a, 2001b) minden esetben arra a kiindulópontra bukkanhatunk, hogy nagyobb figyelmet kell fordítani a vizsgált jelenségek egy adott halmazának alkotóelemei közti kapcsolatok, relációk, kölcsönös függõségi viszonyok struktúrájára, tartalmára, irányaira. A közelmúltban a legátfogóbban és a legösszeszedettebb formában – a filozófiai alapokig visszanyúlva, az elméleti és módszertani elveket érintve – talán Mustafa Emirbayer (1997) vette górcsõ alá azt az alapvetõ dilemmát, hogy vajon a társadalmi valóságot „szubsztanciális” vagy „processzuális” elvek alapján kellene-e megragadni, statikus vagy éppen dinamikus „dolgokban”, tényekben gondolkodva (Emirbayer 1997: 281). Az elméleti síkon – érvel Emirbayer – eredményes eszköznek bizonyult a viszonyalapú megközelítés a szociológiai elemzések olyan központi fogalmai kapcsán, mint például a hatalom (Knoke 1990), az egyenlõség (Tilly 1995) vagy éppen a szabadság (Stinchcombe 1995). Merészen megjegyzi, hogy makroszinten átfogalmazásra kerülhetnek az olyan alapvetõ fogalmak is, mint a társadalom, amely általában autonóm, belsõleg szervezõdõ, önfenntartó rendszerként van leírva, sõt nem biztos, hogy vizsgálódásainknak természetesen vagy mesterségesen lehatárolható, integrált, szuverén egységekbõl kell kiindulnia (Emirbayer 1997: 295). Jól érzékeltetik az általa hivatkozott Somers gondolatai (1994: 72) a korábbiaktól gyökeresen eltérõ új perspektíva lényegi jegyeit: szerinte a szociológia amúgy is vitatott, de alapvetõen szubsztanciális elveken nyugvó társadalom terminusa felcserélhetõ lenne egy olyan új megközelítéssel, amely a társadalmat a „kulturális, gazdasági, társadalmi és politikai gyakorlatok intézményesült viszonyainak rendezett mátrixa”-ként definiálja (Somers 1994: 72, idézi Emirbayer 1997: 296). Az elmélet mellett természetesen az empirikus vizsgálatok terén is elõremutató, új kutatási irányokat nyitott meg a „tranzakciós szemléletmód”, amelynek ellentmondást nem tûrõen a legnagyobb haszonélvezõje mindmáig a struktúrakutatás volt a – korábban már említett – társadalmi kapcsolathálózati paradigma kiépülése folytán. Ez a paradigma arra vonatkozóan dolgozott ki elméleti és módszertani modelleket, hogy „az erõforrások, javak, sõt a pozíciók miként áramlanak a társadalmi kötések egyes formációin keresztül” (Emirbayer 1997: 99). 121
konyv.qxd
2007.10.20.
16:54
Page 122
A nagy elméleti szintézisek síkján is komoly heurisztikai értékre tehet szert a folyamatelvû, viszonyalapú szemléletmód. Manuel Castells szerint (1996, 2000) az elmúlt két évtizedben globális méretekben egy olyan társadalmi transzformáció zajlott le, amely egy teljesen új társadalmi struktúrát teremtett: a hálózati társadalmat. A transzformációs folyamat elemei közé tartozik 1) az új infokommunikációs technológiai paradigma; 2) a szintén információs alapú, globális hálózati gazdaság megjelenése; 3) a munka és a foglalkoztatás átalakulása; 4) a kulturális szférában megjelenõ és az elektronikus médiára épülõ flexibilis, efemer szimbolikus kommunikáció térnyerése; 5) a mindennapi élet materiális alapjait meghatározó korábbi téridõ koncepció „leváltása”; 6) valamint az állam szuverenitásának és legitimációs bázisának megkérdõjelezése (Castells 2000: 9–15). Castellsnél az emberi társadalom egy olyan adott struktúra mentén szervezõdött személyek konfliktusos alapú interakcióin alapul, amely struktúra a termelési/fogyasztási, illetve személyes tapasztalati- és a hatalmi viszonyok kölcsönhatása révén és mentén alakul ki (Castells 2000: 7). A társadalmi struktúra transzformációja tehát a termelési-fogyasztási-tapasztalati-hatalmi viszonyoknak az egyidejû és szisztematikus átalakulását jelenti, melyben az információs és kommunikációs hálózatok játsszák a fõszerepet. A kiragadott példák talán jól illusztrálják azt a háttérfolyamatot, amelyben felértékelõdik az elemzési szinttõl, az egyoldalú teoretizmustól vagy éppen empiricizmustól függetlenül a kevésbé statikus, viszonyelvû szemléletmód a szociológia számos, a nyugati társadalmak vizsgálatában szinte már „õshonosnak” minõsülõ kutatási irányában. A társadalmi struktúra és rétegzõdés összefüggései Az utóbbi két évtized szakirodalmának fényében úgy tûnhet, hogy a társadalmi entitások közti relációk felértékelõdése – és fõleg az egyre átláthatatlanabb társadalmitõke-elmélet – olyan új „szûzföldekre” vezetheti a kutatókat, melyek eddig fehér foltok voltak a társadalomtudomány atlaszán. Pedig ha ilyen szemszögbõl értelmezzük a szerkezeti és egyenlõtlenségi viszonyok közel két évszázados kutatási folyamatát, akkor egyértelmûen látszik, hogy a tudományteremtõ elõdök munkáiban egytõl egyig ott szerepeltek – és nem csak látens formában – az egyének, csoportok, intézmények közti különbözõ viszonyformák (például Marx: kizsákmányolás; Tönnies: közösség és társadalom; Weber: piaci helyzet, presztízs; Durkheim: társa122
konyv.qxd
2007.10.20.
16:54
Page 123
dalmi szolidaritás, sûrûség; Simmel: diád, triád, tertius gaudens; Cooley: szemtõl szembeni kapcsolatok). Ha csak a hazai szakirodalomban és oktatási gyakorlatban legismertebb társadalmi struktúra- és rétegzõdés-definíciók némelyikét – természetesen a teljesség igénye nélkül – tekintjük át (Blau 1976; Kolosi 1987: 42; Andorka 1995: 71–72; Giddens 1995: 252; Hradil 1995: 67–68), akkor is kirajzolódhat néhány olyan alapvonás, amely a fogalomalkotás nyelvi különbségeit kivéve szinte mindegyik megközelítésben azonos (lásd Melléklet 1. táblázat). 1) A társadalmi struktúra kifejezés a társadalmi rendszer különbözõ elemei közti rendezett kölcsönviszonyokra utal, 2) a rétegzõdés pedig a társadalmi folyamatok és viszonyok nem szándékolt következményeként fellépõ csoportok közötti szisztematikus egyenlõtlenségekre vonatkozik. 3) Viszont a jelen tanulmány szempontjából legfontosabbnak tekinthetõ megállapítás Kolosi Tamástól származik: véleménye szerint „a struktúra és a rétegzõdés… magában a valóságban nem különül el, hiszen a struktúra éppen a különbözõ rétegzõdési elemek közötti viszony, a rétegzõdés pedig éppen az a differenciáltság, amelynek elemei között a strukturális viszonyok feszülnek” (Kolosi 1987: 42–43). A tanulmány mellékletében szereplõ definíciógyûjtemény áttekintése egyértelmûvé teszi, hogy a szerkezeti és az egyenlõtlenségi problémakör a társadalmi viszonyok, kölcsönhatások figyelmen kívül hagyásával nem értelmezhetõ a társadalmi rendszerek- és alrendszerek, az intézmények és szervezetek, valamint az egyéni cselekvõk szintjén sem. A struktúra és rétegzõdés nem metodológiai értelemben vett megkülönböztethetetlensége alapján érthetõvé válik az a felvetésünk is, mely szerint a társadalmitõke-elmélet nem tud elszakadni a szerkezeti és rétegzõdési probléma teoretikai elõfeltevéseitõl és következtetéseitõl, hiszen a társadalom szerkezetének és rétegzõdési rendszerének kölcsönös meghatározottsága részelemekre csak a tudományos elemzés céljai érdekében bontható szét, míg a valóságban az individuális vagy csoportszinten értelmezett aktorok közti kapcsolatok mennyiségi és minõségi aspektusai egyidejûleg töltik be a strukturáló és a differenciáló mechanizmusok szerepét. Kolosi egy késõbbi munkájában (2000) még pontosabban rávilágít a jelen tanulmányban kiemelt összefüggés lényegére: „a tõke különbözõ formái a társadalom szerkezetének vizsgálata számára különbözõ mechanizmusokat jelentenek, ahol a kérdés gyakorlatilag az, hogy a tõke adott formája hogyan járul hozzá adott személy strukturális pozíciójának kialakításához” (Kolosi 2000: 49). Sõt hasonlóan fontos szerepet tulajdonít a gazdasági, kulturális és társadal123
konyv.qxd
2007.10.20.
16:54
Page 124
mi formában értelmezett tõkének az egyenlõtlenségi rendszerek formálódásában is: „…a társadalmi egyenlõtlenségi rendszer típusát elsõsorban az jellemzi, hogy a különbözõ tõkefajták miként kapcsolódnak egymáshoz. Ennek megfelelõen egy adott társadalmi csoport vagy akár egy személy helyét a társadalom egyenlõtlenségi rendszerében elsõsorban az jelöli ki, hogy miként részesedik a különbözõ tõkefajtákból” (Kolosi 2000: 48). Egy másik kézenfekvõ érvet is fel lehet hozni a téma kapcsán. David B. Grusky mindazoknak a társadalmi intézményeknek az összességeként definiálja a „rétegzõdési rendszert”, amelyek megfigyelhetõ társadalmi egyenlõtlenségeket hoznak létre, mégpedig 1) mindazon intézményesült folyamatok révén, amelyek bizonyos javakat, erõforrásokat társadalmilag értékessé minõsítenek, 2) azon allokációs elvek alapján, amelyek bizonyos pozíciókhoz rendelik az értékesnek tekintett javakat, 3) és végül az erõforrások feletti differenciált ellenõrzést biztosító mobilizációs mechanizmusokon keresztül (Grusky 2001: 5). Ha így gondolkodunk, akkor a társadalmitõke-elméletek középpontjában álló társadalmi kapcsolatok, kötelezettségek, csoporttagságok, sõt még a reciprocitás és a bizalom is egyszerûen a strukturálódási és rétegzõdési rendszer értékesnek „kikiáltott” javaiként, erõforrásaiként, szituációs elõnyeiként értelmezhetõk. A logikai láncot tovább szõve választ kaphatunk arra is, hogy ha a kapcsolatorientált szemléletmód implicit és explicit formában ott „lappangott” vagy éppen „tornyosult” két évszázad szociológiai elméleti munkáiban, akkor miért csak az utóbbi néhány évtizedben vált – a kapcsolathálózat-elemzés és a társadalmi tõke gyûjtõszavak alá bezsúfolva – kutatási sikerszférává. Talán az ismertetett makrostrukturális transzformációs folyamatok tükrében értelmezve azt mondhatnánk, hogy az össztársadalmi szempontból értékesnek minõsített javak és erõforrások konfigurációjában (Bourdieu 1997) a korábbinál jelentõsebb és fokozottabban igényelt értékmutatóra tettek szert a társadalmi kapcsolatok. Az „Információs Kor” társadalmaiban a rétegzõdési elemek közötti viszonyokon alapuló horizontális szerkezeti minták és a differenciálódási elvek alapján szétnyúló vertikális szintek formálódását a gazdasági, a humán és kulturális jellegû javak mellett egyre nagyobb mértékben befolyásolják a társadalmi hálózatokból, egyéni kontaktusokból, bizalmi viszonyokból vagy például csoporttagságokból fakadó elõnyök, hozadékok. A felvetésünk melletti utolsó érv kibontásához le kell ereszkednünk a társadalmi tõke kapcsán megfogalmazott definíciók szintjére.
124
konyv.qxd
2007.10.20.
16:54
Page 125
A társadalmitõke-elméletek strukturális aspektusai A legkézenfekvõbb módszer az, ha olyan szemszögbõl tekintjük át a társadalmi tõke definícióit, hogy érintik-e a társadalom szerkezetével vagy esetleg az egyenlõtlenségekkel kapcsolatos kérdéseket. Pontosabban fogalmazva, megfigyelhetõ-e a szakirodalomban a strukturális elemek beintegrálódása a társadalmi tõke fogalmába, és hogyan kapcsolódnak össze a társadalmi tõke hozadékaként, következményeként leírható folyamatok, jelenségek a vertikális- és horizontális egyenlõtlenségi mechanizmusokkal, differenciálódási pályákkal. Hogy ezt érdemlegesen el tudjuk végezni, vissza kell nyúlnunk egészen a társadalmi tõke lényegi mibenlétére utaló kérdésig és a fõbb konceptuális, valamint metodológiai rendezõelvekig. Noha, mint már fentebb hivatkoztunk rá, a társadalmi tõke irodalma roppant szerteágazó, talán igaza lehet Burtnek abban, hogy egy olyan metaforáról van szó, amely a társadalmi elõnyökre utal, és a gazdasági vagy kulturális javakhoz hasonlóan az egyének vagy csoportok célmegvalósító cselekvéseiben versenyelõnyt jelentõ tõkeformának/erõforrástípusnak tekinthetõ (Burt 2001: 31–32). Sajnos innentõl kezdve az utak elágaznak. Az utóbbi években számos tanulmány jelent meg a célból, hogy megpróbálja rendszerezni az egyes megközelítéseket, teoretikai koncepciókat, és/vagy a társadalmi tõke mérhetõsége kapcsán kialakult viták eddigi eredményeit (Borgatti 1998; Borgatti–Jones–Everett 1998; Grootaert 1998; Portes 1998; Woolcock 1998; Adler–Kwon 1999; Snijders 1999; Woolcock–Narayan 2000; Lin 2001a; Stone 2001; Grootaert – van Bastelaer 2002). A különbözõ értelmezések alapján kirajzolódik, hogy két nagyobb kérdéscsoport mentén lehet osztályozni a társadalmitõke-elméleteket (Lin 2001a: 12–15). Az elsõ az elméleti perspektíva szintjén mozog, és arra vonatkozik, hogy individuális vagy inkább kollektív elõnyként értelmezzük a fogalmat. A társadalmi összefonódásokból, kapcsolatokból, viszonyokból származó pozitív vagy negatív hozadékok túlnyomórészt csoportszinten értelmezhetõek (például lakóközösségek, munkaközösségek), vagy inkább az egyes személyek adottságainak kell tekintenünk? 1) Az egyénorientált elméletek a kapcsolatrendszerekbe ágyazott társadalmi tõke individuális szinten jelentkezõ elérhetõségét és felhasználhatóságát emelik ki, ahol mindenki önállóan fektet be, és egyénileg hoz bizonyos áldozatot különbözõ jutalékok érdekében (Lin 1981, 1988, 1991; Lin–Dumin 1986; Marsden– Hurlbert 1988; Flap 1991; Wegener 1991; Burt 1992; 1997, Flap – De Graf 1998; Lai–Lin–Leung 1998; Wellman–Frank 2001). 2) A csoportorientált 125
konyv.qxd
2007.10.20.
16:54
Page 126
elméletek arra fokuszálnak, hogy miként „termelik ki” és õrzik meg a csoportok a kollektív elõnyként, javadalomként felfogott társadalmi tõkét, és mennyire hatékonyak ezek a kollektívan értelmezett és kezelt javak a csoporttagok életesélyinek, mozgáspályáinak növelésében (Putman 1993, 2000; Coleman 1996; Bourdieu 1997). A második kérdéscsoport egyértelmûen a társadalmi tõke mérése problémájával kapcsolatos. Gondolkodhatunk úgy, hogy 1) a mérhetõség szempontjából az egyének vagy csoportok bizonyos viszonyrendszerekben, kapcsolathálózatokban elfoglalt szerkezeti pozíciója és ezeknek az együttes strukturális mintázata jelenti a társadalmi tõke kulcsdimenzióját (strukturális alapú megközelítések), de 2) választhatunk olyan mérési elvet is, ahol a kapcsolathálózatban közvetlenül vagy áttételes formában hozzáférhetõ, a kapcsolatrendszerben elérhetõ kontaktszemélyek vagy pozíciók „beágyazódott erõforrásai” (Lin 2001a: 13) jelentik a társadalmi tõkét (erõforrás alapú megközelítések). A két elv alapján rendszerezni lehet a társadalmi tõke különbözõ definícióit, mégpedig úgy, hogy egymásra vonatkoztatjuk a konceptuális és metodológiai elkötelezettségeket (lásd 1. ábra). Jól látható, hogy a besorolhatóság szempontjából a legtöbb esetében nem ütközünk komolyabb akadályokba: igazából csak a „korai megalapozó munkák” (Bourdieu és Coleman) lógnak ki a sorból, mivel ezekben csak egy részkomponensét jelentette a szerzõk társadalomelméleti – vagy szûkebben értelmezve a szociológiaelméleti – törekvéseinek a társadalmitõke-fogalom, és ezért sokkal képlékenyebben kezelték a mérhetõség tekintetében. Perspektíva Individuális Erõforrás alapú
Kollektivista
Baker 2000. Lin 2001a: 29. Knoke 1990: 18.
Mérhetõség
Bourdieu 1997: 167, 168 Coleman 1996: 102, 104
Strukturális alapú
Granovetter 1988: 45.
1998: 14.
Burt 1992. Portes 1998: 6.
Putnam 1993: 167.
Adler–Kwon 1999.
1. ábra: A társadalmitõke-fogalmak csoportosítása 126
konyv.qxd
2007.10.20.
16:54
Page 127
A társadalmitõke-elméletek ilyen jellegû csoportosítására azért volt szükség, hogy kirajzolódjon, melyiknél számíthatunk a strukturális elemek megjelenésére (a pontos definíciók az általunk használt rendezõelvek szerinti bontásban a 2. számú Mellékletben találhatók). A hazai szakirodalomban talán legismertebb Bourdieu és Coleman koncepciója. Náluk viszonylag világosan megfogalmazódik: a csoportszinten értelmezett társadalmi tõke az egyének „közötti viszonyok struktúrájában rejlik”, a „kölcsönös ismeretségek vagy elismerés többé-kevésbé intézményesült viszonyai tartós hálózatának birtoklásához” kapcsolódik. Putnam is szerkezeti alapon értelmezi a normákat, a késleltetett reciprocitási folyamatokat. Az individualista szemléletmód strukturális szegmensében elhelyezett granovetteri álláspont kapcsán is az tûnik fel, hogy elsõdlegesen a szerkezeti pozíció alapján különbözteti meg a viszonyhálózat zárt, erõs kapcsolatait és a hídszerû, gyenge kötéseket, noha az egyénekre vonatkoztatja a társadalmi kapcsolatokban rejlõ elõnyöket. Burt „szerkezeti rések” elmélete a verseny társadalmi struktúráját modellezi. De nem csak ezek a fontos momentumok. Szinte mindegyik elméleti fejtegetésben a társadalmi tõke kimeneti oldalán az szerepel, hogy 1) – a mérsékeltebb álláspont hívei szerint – csak „elõsegíti”, „megkönnyíti a cselekvést”, de akár 2) az egyenlõtlenségi rendszer máskülönben elzárt értékes javaihoz is (például pozíciókhoz, információkhoz, erõforrásokhoz) biztosíthatja az újonnan adott vagy a fokozottabb hozzáférést, befolyásolva ezzel a horizontális különbözõségek és a vertikális egyenlõtlenségek pillanatnyi mintázatát. A lényeg az, hogy a döntõ szempontot a mérési elvek jelenthetik: akik a kapcsolatrendszerekben elfoglalt pozíciókra fokuszálnak, mindenképpen nagyobb szerepet tulajdonítanak a társadalom strukturálódási elveinek és mechanizmusainak, viszont akik elsõdlegesen a közvetlen és az áttételes kapcsolatokon keresztül elért erõforrásokra, elõnyökre, hozadékokra irányítják a figyelmüket, azok nehezen kerülhetik ki az egyenlõtlenség-problematikát. Izgalmas feladat lenne az összes elméletet ilyen nézõpontból újraolvasni és analizálni, és nem csupán a kiragadott definíciók alapján szemezgetni. A tanulmány második részében ezt a feladatot Nan Lin és Ronald S. Burt munkái kapcsán végezzük el, mivel két olyan nemzetközileg is elismert teóriáról van szó, amelyek noha közös individuális alapú nézõpontra hagyatkoznak, a mérhetõség kapcsán megfelelõ reprezentánsai az erõforrás alapú (Lin) és a strukturális jellegû (Burt) megközelítésnek.
127
konyv.qxd
2007.10.20.
16:54
Page 128
Elsõ példa – az erõforrás alapú társadalmitõke-modell (Lin) Jelen tanulmány keretei között Lin elméletébõl csak a társadalmi tõkével kapcsolatos modelljére fokuszálunk – az elmélet részletesebb értelmezését másutt végeztük el (Csizmadia 2003) –, melyben egyértelmûen kirajzolódnak a strukturális és egyenlõtlenségi komponensek. A legélesebb kontúrral körvonalazott definíciójában Lin a társadalmi tõkét az egyének által a társadalmi kapcsolatokba történõ olyan befektetésként írja le, amely révén az instrumentális és expresszív cselekvések várható hozadékát/hasznát/eredményességét növelõ strukturálisan beágyazódott erõforrásokhoz férnek hozzá (Lin 2001a: 17). Ebben az értelemben három folyamat modellezésére van szükség az elmélet pontosítása érdekében: ezek a 1) beruházási; 2) a hozzáférési- és felhasználási; valamint 3) a hasznosulási folyamatok. A mechanizmusok megragadására szolgáló modell három változóblokkból áll, melyek oksági láncot alkotnak (lásd 2. ábra).
2. ábra: A társadalmitõke-elmélet modellje Lin értelmezésében Forrás: Lin 2001a: 21.
Az egyenlõtlenségek címszó alatt találhatók a társadalmi tõke elõfeltételei: a társadalmi szerkezet sajátosságai, az egyének ezen belül elfoglalt, egy adott pillanatban adott strukturális pozíciói, amelyek együttesen elõsegíthetik vagy éppen hátráltathatják a társadalmi kapcsolatokba történõ beruházási mechanizmusokat. A középsõ blokkban szerepelnek a társadalmi tõke 128
konyv.qxd
2007.10.20.
16:54
Page 129
szûk értelemben vett építõelemei, pontosabban a konkrétan társadalmi tõkének tekinthetõ adottságok, jellemzõk (hálózati helyzet, a kapcsolatokon keresztül elért erõforrások és ezek tényleges felhasználása). A harmadik változóblokk a társadalmi tõke következményeire, hatásaira fokuszál. Az elsõ és a második blokk közötti kapcsolat a társadalmi tõke mértékében és formai jegyeiben megfigyelhetõ társadalmi egyenlõtlenségek kialakulását magyarázza meg; azt a folyamatot, ahogy az egyének strukturális helyzete behatárolja, egy bizonyos mozgáspályára korlátozza a társadalmi tõke létrehozásának és megõrzésének valószínûségét. Hasonló determináló erõt jelentenek mindazon össztársadalmi – gazdasági, politikai, kulturális és bizalmi, normatív – adottságok is, amelyek a társadalmi keretfeltételeit nyújtják a kapcsolathálózatokba történõ beruházásnak. A második blokkban összekapcsolódik a társadalmi tõke két eleme; a hozzáférés és a felhasználás. Az eltérõ hozzáférési sémák alapján körvonalazható a társadalmi tõke mobilizálásának sikeressége, hatékonysága bizonyos társadalmi cselekvések szempontjából. Ez az a pont, ahol Lin kihangsúlyozza, hogy a társadalmi tõke strukturális meghatározottsága mellett a lehetséges alternatívák halmazából fontos szerepe van az egyéni választásoknak is. Persze a választási alternatívák skálája a hozzáférhetõség függvénye is, amelyben egyaránt fontos a kapcsolatrendszerekben elfoglalt pozíció és a kapcsolatokon keresztül elérhetõ erõforrások összessége. Végül ki kell térni a második és a harmadik blokk közti viszonyra, amely a társadalmi tõke „tõkejellegét” hivatott alátámasztani: arra a folyamatra kell gondolni, amelyben a társadalmi tõke bizonyos individuális szinten értelmezett pozitív hozadékokat „termel” (ilyenek például az instrumentális értelemben vett gazdasági, politikai és társadalmi erõforrások vagy az expresszív alapú fizikai, mentális következmények). A hatások-hozadékok szintjén megjelenõ összetett output elemek végül visszakapcsolják az egész folyamatot az elsõ változóblokkban szereplõ strukturális és helyzeti paraméterekhez, mivel átkonfigurálhatják az egyének strukturális elhelyezkedésének korábbi mintázatát. A modell vázlatos áttekintése is elegendõ ahhoz, hogy észrevegyük, Lin individuális alapú társadalmitõke-elméletében megkerülhetetlen determináns faktort jelent a társadalom struktúra, és integráns elemnek tekinthetõ a rétegzõdés is, mivel értelmezésében az egyének strukturális helyzete és persze az össztársadalmi szerkezet mintázata közvetlenül befolyásolja 1) a társadalmi kapcsolatok hálózatának kiépítését, fenntartását és mûködtetését, és 2) áttételesen kihat a társadalmi tõke társadalmi célmegvalósítási folyamatait elõsegítõ hozadékaira is. 129
konyv.qxd
2007.10.20.
16:54
Page 130
A társadalmi egyenlõtlenségek problémája úgy jelenik meg a modellben, hogy feltételezzük: a társadalmi tõke elérése és mozgósítása révén olyan elõnyökhöz juthatunk, amelyek életünk számos szegmensében biztosíthatnak kedvezõbb adottságokat és lehetõségeket, nagymértékben hozzájárulván a társadalmi egyenlõtlenségek fenntartásához. A kapcsolatokon keresztül elért erõforrások így lényegében kétfajta cselekvési típus sikeres megvalósítása szempontjából nyernek értelmet. Az instrumentális cselekvések olyan erõforrások elérését jelentik, amelyek nem adottak, nem állnak a cselekvõk rendelkezésére. Ezek az erõforrások lehetnek gazdasági (például részvények), politikai (például hatalmi pozíció) és társadalmi (például megbecsültség) alapúak. Az expresszív cselekvések a már meglévõ, elérhetõ erõforrások megõrzését, „karbantartását” célozzák meg, és kihatnak az egyének fizikai, pszichológiai állapotára, elégedettségére. A kapcsolatokon keresztül elért és mozgósított erõforrások differenciált mintái tehát (hasonlóan az anyagi és a humán javakhoz) az egyenlõtlenségi rendszer mindegyik dimenziójában újrateremtik, kiélezik vagy esetleg letompítják az egyének közti egyenlõtlenségeket. Leszûrve a legfontosabb következtetéseket, egyértelmûvé válik, hogy Lin modelljének elsõ és harmadik szektora lehet a legérdekesebb számunkra, hiszen itt körvonalazódnak azok a kérdések, amelyek a társadalmi struktúra és rétegzõdés kapcsán felmerülhetnek. Egyrészt az egyének strukturális helyzete eltérõ hálózati pozíciókhoz és erõforrásokhoz enged hozzáférést, mivel a különbözõ erõforrások strukturálisan beágyazottak, bizonyos pozíciókhoz kötõdnek. Másrészt a társadalmi tõke mobilizálása olyan többlet javakat biztosíthat, amelyek az instrumentális és az expresszív cselekvések szempontjából helyzeti elõnyt nyújthatnak a többi cselekvõvel szemben, azaz egyenlõtlen célmegvalósítási paramétereket generálhatnak. Második példa – a strukturális alapú társadalmi tõkemodell (Burt) Burt társadalmitõke-elméletében alapvetõen más jellegû és lényegesen nagyobb szerep jut a társadalmi struktúrának. Legalább két érvet érdemes felhozni indoklás gyanánt. Egyrészt: a szemléletmód tekintetében õ is individualista, de a mérhetõség szempontjából olyan megközelítést képvisel, amelyben a társadalmi tõke a kapcsolathálózat strukturális aspektusainak függvénye, pontosabban fogalmazva a kapcsolathálózat struktúrája „teremti meg” a társadalmi tõkét. Másrészt: mivel a hálózatelméleti paradigma te130
konyv.qxd
2007.10.20.
16:54
Page 131
oretikai és módszertani alapelveit követi, ezért modelljét nagyfokú általánosíthatóság jellemzi. Ezen azt értjük, hogy a „verseny társadalmi szerkezetének” vizsgálata kapcsán megfogalmazott „szerkezeti rések” elmélete ugyan egyénekre fokuszál, akik a „küzdõtérnek” tekintett és piaci elvek alapján mûködõ társadalmi viszonyokban mint „játékosok” jelennek meg, mégis az elmélet elõfeltételei és a levezetett következtetések megengedik azt is, hogy a Hradil (1995: 67–68) által megfogalmazott három eltérõ strukturálódási szint mindegyikére ráhúzzuk a modellt. Tehát nemcsak 1) a cselekvések és a cselekvések összefüggéseinek szintjén, hanem akár az 2) intézmények és szervezetek, sõt 3) a társadalmak alapvetõ szükségleteinek kielégítését biztosító társadalmi rendszerek és alrendszerek szintjén is alkalmazható az az elméleti keretrendszer, amellyel leírható az egyes aktorok közti szerkezeti viszonyok mintázata és a különbözõ strukturális helyzetekbõl következõ eltérõ „versenyelõny”. A társadalmi tõke kapcsán megfogalmazott burti gondolatok logikája két lépcsõfokra bontható: elõször kidolgozta a szerkezeti rések elméletét (Burt 1992: 8–49). Ezek olyan hálózati mechanizmusokat jelentenek, amelyek azáltal „termelnek ki” társadalmi tõkét, hogy biztosítják a máskülönben izolált hálózati szegmensek közti összeköttetést. A „szerkezeti rés mint társadalmi tõke” elv empirikus alkalmazhatóságát és helytállóságát számos munka megerõsítette (Burt 2000). Az elmélet továbbgondolása kapcsán Burt (2001) már a társadalmi tõke jóval általánosabb érvényû hálózati modelljének kidolgozását célozta meg, amelyben két hálózati mechanizmust különít el. Megmarad a szerkezeti réseknél, de beemeli a Coleman (1996) nevével fémjelzett „hálózati zártság” gondolatát is. Ez a megközelítés a bizalmas, erõs kötéseken alapuló sûrû hálózatokat tekinti a társadalmi tõke forrásának. A két mechanizmus összekapcsolásával könnyedén kialakítható egy olyan elmélet, amelyben a hálózati struktúra rései közötti összekötõ, áthidaló szerepkör biztosíthatja az értéktöbbletet, míg a zártság a társadalmi struktúra réseibe ágyazódó lehetõségek, erõforrások felismeréséhez nélkülözhetetlen. Mint már említettük, Burtnél a társadalmi tõke az elõny metaforája. A társadalom az õ értelmezésben egy olyan „aréna”, amelyben bizonyos nyereségek érdekében a „játékosok” a gazdasági, politikai és társadalmi „küzdõtéren” különbözõ jellegû tõkeformákat fektetnek be. A játékosok saját kapcsolatrendszerének struktúrája és a hálózatukba beágyazódó kontaktszemélyek elhelyezkedése a befektetések hozamát növelõ „versenyelõnyt” jelent. Ebben az értelemben a társadalmi tõke „a többi játékossal kialakított 131
konyv.qxd
2007.10.20.
16:54
Page 132
kapcsolat” (Burt 1992: 8). Olyan baráti, munkatársi és egyéb általános kötelékre kell itt gondolni, amelyeken keresztül lehetõség nyílik a gazdasági és a humán jellegû erõforrások profittermelõ felhasználására. Késõbbi munkájában Burt a társadalmi életet egy olyan piachoz hasonlítja (Burt 2001: 31), ahol a javak és gondolatok folyamatos cseréjét figyelhetjük meg, és az ezekben a cserefolyamatokban elfoglalt pozíció már önmagában is egyfajta elõnyt jelent. A legáltalánosabb értelemben tehát a társadalmi tõke metaforája arra utal, hogy a „társadalmi struktúra egy olyan tõkeforma, amely bizonyos egyének vagy bizonyos csoportok számára a céljaik megvalósítását elõsegítõ versenyelõnyt biztosít” (Burt 2001: 32). Mint látható, Burt elméletében a társadalmi szerkezet saját jogú erõforrásnak, társadalmi tõkének tekinthetõ. Világosan elkülöníti megközelítését attól a felfogástól (Lin 1981; Lin–Dumin 1986), amelyben a hálózatok csupán mintegy „vezetékek”; ahol a kapcsolatrendszerek bizonyos erõforrásokkal rendelkezõ személyekhez biztosítanak hozzáférést, és a fõ kérdés a saját és a kontaktszemély erõforrásai közti reláció intenzitása, valamint a kötésformánk szerinti varianciája. Mindenesetre nem szorul magyarázatra az, hogy mindkét irányvonal nélkülözhetetlen a társadalmi tõke általános elméletének kidolgozásához, mivel a „társadalmi tõke egyszerre jelenti a kontaktszemélyek által birtokolt erõforrásokat, és ezen személyek hálózaton belüli szerkezetét” (Burt 1992: 12). Az elsõ kérdéskört azért mellõzi munkájából, mert szerinte, ha olyan játékosokban gondolkodunk, akik aktív szerepet vállalnak kapcsolatrendszerük kialakításában – azaz elsõdlegesen arra figyelnek, hogy milyen struktúra biztosíthatja a legtöbb lehetõséget –, akkor pontosan tisztában vannak azzal, hogy kik kerüljenek be a kapcsolathálózatba. A kapcsolatrendszerek társadalmi szerkezetének vizsgálata elõtt érdemes kitérni azokra az elõnyökre, hozadékokra is, amelyek egyértelmûen a különbözõ strukturálódási minták következménye. Két hálózati elõny szerepel az elméletben: az információ és a kontroll. Az információs elõnyök három formában jelennek meg a kapcsolatrendszerekben. 1) A hozzáférés tartalmuk alapján értékes információk elérését jelenti, és az is világos, hogy ki hasznosíthatja õket. A megfelelõ kapcsolathálózat olyan „szûrõeszköz”, amely az információtömeget kezelhetõ méretûre csökkenti, elõsegítve a hatékony felhasználást. 2) Az idõzítés lényege abban rejlik, hogy a kapcsolatrendszereken keresztül milyen hamar – sõt inkább mennyivel elõbb – férünk hozzá számunkra értékes információkhoz. 3) Végül jelentõs szerepe van azoknak a referenseknek is, akik a megfelelõ helyen és a megfelelõ idõ132
konyv.qxd
2007.10.20.
16:54
Page 133
ben történõ képviseletükkel lecsökkentik a hálózat tér-idõ korlátaiból fakadó logisztikai problémákat, növelve a jelenleg és a jövõben kiaknázható lehetõségek halmazát (Burt 1992: 13–15). A megfelelõ strukturális pozíció – hívja fel a figyelmet Burt – persze nemcsak hasznos információkhoz enged néha idõ elõtti hozzáférést, hanem – Simmel (1955: 154, 232) tertius gaudens elméletébõl levezetve – a küzdõtér játékosai közti ellenõrzési, irányítási elõnyként definiált közvetítõ jellegû „bróker szerepkörhöz” is. Mindezek után feltehetõ az a kérdés, hogy Burt szerint hogyan kell „kinéznie” azoknak a strukturális viszonyoknak, amelyek a lehetõ legoptimálisabb lehetõségeket biztosítják az informálódás és az ellenõrzés szempontjából. Erre a kérdésre a szerkezeti rések elmélete válaszol. Az ötlet persze nem új keletû, vallja be töredelmesen. Az 1970-es években láttak napvilágot azok a hálózatelméleti fogalmak és elméletek (Granovetter 1973; Freeman 1977; Cook–Emerson 1978), melyekbõl ihletet merítethetett. Abból kell kiindulni, hogy a hálózati struktúra mérete és diverzifikáltsága behatárolja az információs és ellenõrzési elõnyöket, tehát ilyen értelemben a társadalmi struktúra tõkejellegét. Ha csak az információ megszerzését és felhasználását vesszük alapul, akkor egyértelmû, hogy egy nagy kiterjedésû és diverzifikált kapcsolatrendszer elõnyösebb, mint a kis méretû, zárt, homogén hálózat. A hálózat mérete még önmagában nem jelent komoly elõnyt, fõleg akkor, ha a kapcsolatok jelentõs része redundáns, tehát ugyanazon játékosokhoz vezet, és ebbõl következõen nem nyújt új információs elõnyt. A legoptimálisabb az olyan viszonyrendszer, amely kellõen nagy számú nem-redundáns kapcsolatokra épül rá, úgy hogy a szükségtelen, új információt nem nyújtó többletkötelékek fenntartási költsége is hiányzik. A szerkezeti rés terminus a nem-redundáns kapcsolatok elkülönülésébõl fakad: „…a nem-redundáns kapcsolatokat a szerkezeti rések kötik össze”. A legegyszerûbb megfogalmazásban tehát a hálózati struktúrában „két kontaktszemély közti nem-redundáns viszony” tekinthetõ szerkezeti résnek (Burt 1992: 18). A strukturális viszonyokban megfigyelhetõ redundanciának két indikátora van (lásd 3. ábra). A kohéziós kritérium szerint a gyakori, emocionális alapú erõs kapcsolatok a hálózati struktúra kohézióját növelik, és ezzel csökkentik a szerkezeti rések valószínûségét (ilyen például egy baráti kör, amelyben minden tag kapcsolatban áll a többi taggal). A koherens struktúrák nagy valószínûséggel ugyanazokat az információkat hordozzák, és ezért nem vezetnek el új lehetõségekhez sem. A strukturális ekvivalencia szintén jó mérõfoka a rések hiányának, mivel a kapcsolatrendszerben akkor tekinthetõ két érintett szereplõ strukturálisan ekvivalens 133
konyv.qxd
2007.10.20.
16:54
Page 134
helyzetûnek, ha mindketten ugyanazokkal a kapcsolatokkal rendelkeznek, vagy ugyanazon kötelékek bizonyos arányával, és ezért azonos információforrásnak tekinthetõk (persze a valóságban ritkán fordul elõ a teljes ekvivalencia, inkább a strukturális ekvivalencia mértékérõl beszélhetünk). 3. ábra A redundancia strukturális indikátorai
Kohéziós redundancia
Strukturális ekvivalencián alapuló redundancia
Forrás: Burt 1992: 18.
Az optimális hálózati struktúra tehát lényegében két „tervezési alapelv” mentén körvonalazható, a méret és a diverzifikáltság együttes figyelembevétele mellett. A „hatékonyság” elve a nem-redundáns kapcsolatok számának maximalizálására vonatkozik. Az érv a következõ: két egyenlõ méretû kapcsolathálózat közül a strukturális elõnyök szempontjából az az eredményesebb, amelyik több nem-redundáns kapcsolattal rendelkezik, mivel az olyan új kötéseknek a kialakítása, amelyek hasonló információkhoz nyújtanak hozzáférést, nem több mint idõ- és energiapocsékolás a hálózat fenntartási költségeinek tükrében. Tehát a lehetõ legkevesebb kapcsolat fenntartásával törekedjünk arra, hogy minél több szerkezeti rést töltsünk be. A „hatásosság” elve túllép a hálózati struktúrában elhelyezkedõ elsõdleges kapcsolatokon, és a kontaktszemélyek ebben az összefüggésben olyan hozzáférési pontoknak tekinthetõek, akik elérést biztosítanak a „mögöttük” elhelyezke134
konyv.qxd
2007.10.20.
16:54
Page 135
dõ egyének csoportjához. Az elsõ alapelvnek megfelelõen ezeknek a „kikötõknek” is nem-redundáns kapcsolatoknak kell lenniük ahhoz, hogy az eddig szeparált, változékony strukturális elõnyök birodalmába vezessenek akár az informáltság, akár az ellenõrzés szempontjából (Burt 1992: 20–22). A strukturális viszonyok társadalmitõke-jellegét bemutató elvontnak tûnõ gondolatokat Burt egy viszonylag egyszerû társadalmi szervezõdés példáján keresztül próbálta meg vizuálisan (lásd 4. ábra) és számszerû formában (a strukturális mutatók segítségével) interpretálni (lásd 1. táblázat). Robertnek és Jamesnek nevezte azokat a hálózati pontokat, akiknek az eltérõ szerkezeti pozícióját alkalmasnak találta az összehasonlításra (Burt 2001: 34–36). Mindkettõjüknek egyforma méretû az elsõdleges kontaktusokból álló kapcsolatrendszere (hét személy). Ennek ellenére gyökeresen eltérõ a strukturális elhelyezkedésük a társadalmi szervezõdésben. James hét kapcsolata kizárólag a B klaszterre összpontosul, és így az elsõdleges, valamint az áttételes kapcsolatai révén viszonylag jól informált ennek a csoportnak a tevékenységérõl (erre utal a kötések száma és az elsõdleges kapcsolatai közti viszonylag nagy sûrûségû kapcsolatrendszer is). Robert helyzete a struktúrában a hetes, tizenkettes és a tizenhatos számmal jelölt kapcsolatai révén a B klaszter tekintetében hasonló, de a hármas és a huszonhetes kontaktszemély révén egyfajta bróker szerepkört is betölt a teljes szervezõdésben, sõt a C és a B klaszter között hálózati hidat is jelent, hiszen az õ kapcsolata nélkül a C és a B csoport szeparálódna. Ehhez a bróker- és hídfunkcióhoz persze olyan személyek elsõdleges kapcsolataira van szükség, akik a teljes struktúra eltérõ szegmenseiben foglalnak helyet (az elsõdleges kontaktszemélyek közt itt nem figyelhetõ meg kapcsolat, ebbõl következõen nulla az ego-hálózat sûrûsége). Burt hatékony méretmutatója érzékeny az elsõdleges kapcsolatok közti kötéssûrûségre – mivel a kohézió növekedésével a redundáns kapcsolatok száma is nõ –, és emiatt James nagyobb sûrûségû, zártabb hálózata ebben az értelemben már jóval kisebb Roberténál (százalékos formában ezt a hatékonysági index is megmutatja, ami James esetében csak hatvanhét százalékos, míg Robert csillagszerû kapcsolatrendszere természetesen százszázalékos). A redundáns kapcsolatok valószínûségét mérõ kényszerindex is arra utal, hogy Robert kevesebb redundáns kapcsolattal rendelkezik. Robert esetében a szerkezeti rések nagy valószínûségét jelzi a köztesség mutató is, mivel az összes közvetett kapcsolat fele „rajta keresztül halad át”. James ezzel szemben csak minimális diád esetében tölt be ilyen összekötõ pozíciót.
135
konyv.qxd
2007.10.20.
16:54
Page 136
4. ábra: Burt társadalmi szervezeti szociogramjának egyszerûsített változata
Forrás: Burt 2001: 33. (Saját szerkesztés. Az eredetihez képest elhagytuk az erõs és a gyenge kapcsolatok elkülönítését). A csoport: 1–5 jelölésû személyek B csoport: Robert és James csoportja C csoport: 23–27 jelölésû személyek
1. táblázat: A két mintaszemély (Robert és James) egocentrikus hálózatának strukturális mutatói Strukturális mutatók Robert James Méret (size) – az egocentrikus hálózatban szereplõ alterek száma 7 7 Kötések (ties) – az alterek közti valós kontaktusok száma
0
16
Párok (pairs) – az alterek közti összes lehetséges kontaktus száma
42
42
Sûrûség (density) – kötések/párok
0%
38,1%
7
4,71
Hatékonyság (efficiency) – hatékony méret/alterek száma
1,00
0,67
Hálózati kényszer (constraint) – a redundáns kapcsolatok valószínûségét mérõ index (Burt 1992: 55. 2.4 egyenlet)
0,14
0,29
Köztesség (betweenness) – az összes alterek közti indirekt (áttételes) kapcsolat hány százalékában tölt be közvetítõ szerepet az ego
49,9%
6,5%
Hatékony méret (effective size) – az egocentrikus hálózatban szereplõ alterek száma mínusz az alterek egymás közti hálózaton belüli fokának (degree) átlaga
Forrás: Burt 2001: 33. Az elemzés a UCINET 6 program felhasználásával történt (Borgatti–Everett– Freeman 2002).
Jól látható tehát, hogy a szervezõdés strukturális viszonyai és az érintett 136
konyv.qxd
2007.10.20.
16:54
Page 137
szereplõk szerkezeti pozíciója eltérõ mértékû hálózati elõnyöket biztosít. Robert ugyanakkora méretû elsõdleges kapcsolatrendszerrel jóval több információs elõnyhöz juthat, a kontaktusai között kevesebb a csupán a fenntartási költségeket növelõ „felesleges”, ismétlõdõ kötelék. A társadalmi szervezõdés „keresztezõdésében” helyet foglalva mindhárom csoport vonatkozásában megbízható, jól idõzített információkhoz és ezen keresztül elõnyös lehetõségekhez férhet hozzá. Arról nem is beszélve, hogy a referensi struktúra is mûködõképes mindegyik csoport tekintetében. A híd-szerep révén összeköttetést biztosít az egyébként izolált személyek között, ami egyértelmûen kontrollelõnyt jelent. Elmondható tehát, hogy Burt társadalmitõke-elméletének is szerves részét képezi a strukturálódás kérdése, sõt a társadalmi egyenlõtlenségek kialakításában és fenntartásában is nagyon fontos szerepe jut az arénába belépõ játékosok szerkezeti helyzetének és az ebbõl következõ hálózati elõnyöknek. Ha nagyon leegyszerûsítve szeretnénk összefoglalni – és ezzel együtt óhatatlanul továbbszõni – az elmélet fõbb következtetéseit, akkor azt mondhatnánk, hogy a politikai, gazdasági és a társadalmi küzdõterek mikro,- mezo- és makroszintû strukturális viszonyainak mintázata, a játékosok, illetve az általuk elért elsõdleges és áttételes kontaktusok célpontjában álló többi játékos szerkezeti pozíciója társadalmi tõkének tekinthetõ, amely az információs és ellenõrzési elõnyökön, illetve az elérhetõ és kiaknázható lehetõségek egyenlõtlen konfigurációján keresztül a többi tõkeforma differenciált profitmaximalizálásához vezet, megteremtve a társadalmilag egyenlõtlennek minõsülõ célmegvalósítás alapfeltételeit. Összefoglalás A bemutatott kérdéskörök alapján világosan látszik, hogy van értelme annak a kérdésfeltevésnek, amely a tanulmány elején a strukturálódás és a társadalmi kapcsolatok összefüggése kapcsán merült fel, és a szerkezeti, valamint a kapcsolathálózati elemzési témák egymásba fonódásával jellemezhetõ. A társadalom szerkezetének és a megfigyelhetõ egyenlõtlenségek kutatásában a globalizációs folyamatok és az információs- és kommunikációs technológiai fejlõdés nyomán egyre intenzívebb súlya lesz az egyes entitások közti relációk mennyiségi és minõségi attribútumainak. Ezzel párhuzamosan a komoly szakmai alapokra épülõ, nagy heurisztikai értékû társadalmitõke-elméletek címére is csak azok pályázhatnak sikerrel, amelyek – füg137
konyv.qxd
2007.10.20.
16:54
Page 138
getlenül a mérés vagy a perspektíva szintjétõl – tágabb vonatkoztatási rendszerben gondolkodnak, figyelemben veszik az egyének, a csoportok, a kollektívák szerkezeti elhelyezkedését és a társadalmi struktúra adott pillanatban megragadható mintázatát. Mivel a társadalmi tõke – bármit is értsünk alatta – lételemének mindazon pozitív vagy negatív értékkel illetett következmények (outputok) összessége tekinthetõ, amelyek a társadalmi interakciók, közösségi normák, a bizalom és a reciprocitás adott pillanatban jelen lévõ mennyiségének és minõségének a függvényei, ezért egyértelmûnek tûnik a társadalmi rétegzõdés kapcsán játszott szerepe is. Rendszertelen „körtúránkon” talán sikerült néhány ponton kellõ egyértelmûséggel érzékeltetnünk ezeket a jegyeket a filozófiai alapokig lenyúló módszertani cikkek, a rendszerezõ nagy elméletek és a társadalmitõke-elméletek definíciós kísérletei között. Nan Lin és Ronald Burt munkáiban való elmerülésünk pedig remélhetõleg segítséget nyújthat abban, hogy a tágabb hazai szakmai közegben is nagyobb érdeklõdésre tegyen szert a társadalmai tõke elmélete. Munkáik rávilágítanak arra, hogy a magyar társadalom szerkezeti átalakulásának, az egyenlõtlenségi rendszer radikális átformálódásának megértésében komoly – önmagán túli – elméleti és módszertani szerepe lehet a társadalmi kapcsolathálózatok, az individuális és a csoportszintû interakciók erõforrás vagy strukturális alapú elemzésének, mivel nemcsak nemzetközileg tesztelt elméleti modelleket nyújtanak számunkra, hanem (itt fõleg Burt munkájára kell gondolni) olyan módszertani apparátust is, amely a mikro-mezo-makroszinten értelmezett szereplõk közötti viszonyok társadalmi szerkezetének leírásában tár elénk új perspektívákat.
*
138
konyv.qxd
2007.10.20.
16:54
Page 139
MELLÉKLET 1. melléklet Struktúra- és rétegzõdés-definíciók (a kiemelések az eredeti szövegekben nem szerepelnek)
I. Struktúra definíciók Andorka (1995: 71) „Az emberi társadalmak... nem egyszerûen az egyének formázatlan halmazai. A társadalmat alkotó egyének között többé-kevésbé állandó viszony alakul ki, ennek alapján az egyes személyek különbözõ társadalmi pozíciókat foglalnak el, és ezekben többé-kevésbé meg is maradnak, sõt pozíciójukat a gyermekeikre is átörökítik.” Andorka (1995: 72) „A társadalmi szerkezet vagy struktúra a társadalmon belül élõ egyéneknek és családoknak nagy tömbökbe való elrendezõdése.” Hradil (1995: 67) „A társadalmi struktúra fogalmát arra használják, hogy egy társadalom »csontvázát« írják le a segítségével: a viszonylag stabil társadalmi kapcsolatokat, amelyekben az emberek együtt élnek és dolgoznak..., a pozíciókat, amelyeket az emberek ezekben a kapcsolatokban elfoglalnak..., és a csoportokat, amelyek az azonos pozíciót betöltõ egyénekbõl állnak. Ezek a kapcsolatok, pozíciók és csoportok alkotják a társadalmi struktúrát...” Kolosi (1987: 42) „A társadalmi struktúra egy társadalom mûködését, a társadalmi viszonyok újratermelési módját, egy társadalom integrációs sémáját jelenti.” Blau 1976 (idézi Kolosi 1987: 28–29) – a társadalmi viszonyok konfigurációja (pozíciók és szerepek együttes értelmezése) (Coleman, Homans, Merton) – az értékek és a normák intézményesülése, az az alap, ahonnan az emberek magatartásai és kapcsolatai absztrahálódnak (Parsons, Lipset, Bottomore) – az emberek differenciált társadalmi pozícióinak sokdimenziós tere (Coser, Lenski, Blau) 139
konyv.qxd
2007.10.20.
16:54
Page 140
II. Rétegzõdés-definíciók Andorka (1995: 72) „A társadalmi rétegzõdés a különbözõ ismérvek – mint a foglalkozás, beosztás, munkahely, iskolai végzettség, lakóhely – alapján megállapított társadalmi kategóriák helyzetének eltérése, hierarchikus sorrendje, az életkörülmények és az életmód különbözõ dimenzióiban.” Giddens (1995: 693) „Csoportok közötti strukturált egyenlõtlenségek a társadalomban, amelyek az anyagi vagy a szimbolikus javakhoz való hozzájutásban jelennek meg.” Giddens (1995: 252) „A társadalmi rétegzõdés fogalma azt fejezi ki, hogy a társadalom csoportokra, rétegekre bomlik. Amikor a társadalmi rétegzõdésrõl beszélünk, akkor azt hangsúlyozzuk, hogy az emberek egy társadalomban nem egyenlõ pozíciókat foglalnak el.” Kolosi (1987: 28) „A legáltalánosabb metodológiai értelemben a társadalmi rétegzõdés a társadalomban élõ egyének és csoportok hierarchikus rangsorolásának a módja.” Kolosi (1987: 42) „A társadalmi rétegzõdés… a népesség differenciáltsága, a társadalmi különbségek rendszere.” 2. melléklet Társadalmi tõke definíciók (a kiemelések az eredeti szövegben nem szerepelnek)
I. Individuális-erõforrás alapú Baker (2000:1) A lehetõ legáltalánosabb értelemben a „társadalmi tõke” fogalma „a személyes és az üzleti hálózatokban megnyilvánuló és a hálózatokon keresztül elérhetõ erõforrásokra vonatkozik.”
140
konyv.qxd
2007.10.20.
16:54
Page 141
Lin (2001a: 29) Értelmezésében a társadalmi tõke „társadalmi struktúrába ágyazódó célirányos cselekvéseken keresztül elérhetõ és mozgósítható erõforrások összessége.” Knoke (1990: 18) „…olyan folyamat, amely során a társadalmi cselekvõk létrehozzák és mobilizálják a szervezeteken belüli és a szervezetek közti hálózati kapcsolataikat, annak érdekében, hogy hozzáférjenek más társadalmi cselekvõk erõforrásaihoz.” II. Individuális-strukturális alapú Granovetter (1988: 45) A gyenge kötések „sokkal nagyobb valószínûséggel lesznek hidak, mint az erõs kötések” és a „gyenge kötéseket legnagyobb mértékben használó foglalkozási csoportok lesznek azok, amelyeket a gyenge kötések a sajátjuktól eltérõ társadalmi körökkel tényleg összekapcsolják.” Portes (1998: 6) „…a cselekvõk azon képessége, hogy a társadalmi hálózatokban vagy más társadalmi struktúrákban megszerzett tagságuk révén bizonyos elõnyökhöz jussanak.” Adler – Kwon (1999: 4) „A társadalmi tõke azon erõforrások összessége, amely egy individuum vagy egy csoport többé-kevésbé tartós viszonyainak hálózatában elfoglalt pozíciójából fakad.” III. Kollektivista – kettõs mérési szint Bourdieu (1997: 167, 168) A társadalmi tõke „azon aktuális és potenciális erõforrások összessége, amelyek a kölcsönös ismeretségek vagy elismerés többé-kevésbé intézményesült viszonyai tartós hálózatának birtoklásához kapcsolódnak.” Coleman (1996: 102, 104) A tõke „többi formájától eltérõen a társadalmi tõke a két vagy több személy közötti viszonyok struktúrájában rejlik. „Akkor jön létre, amikor az emberek közötti viszonyok változnak meg úgy, hogy elõsegítsék a cselekvést.” 141
konyv.qxd
2007.10.20.
16:54
Page 142
Coleman (1998: 14) „A társadalmi tõkét funkciója definiálja. Nem egyetlen entitás, hanem olyan különbözõ entitások csoportja, amelyeknek két közös vonásuk van: mindegyik valamilyen társadalmi struktúra aspektusa, és mindegyik megkönnyíti e struktúrán belül a cselekvõk – akár személyek, akár testületi aktorok – bizonyos cselekedeteit.” IV. Kollektivista-strukturális Putnam (1993: 167) „A társadalmi tõke jelen esetben a társadalmi szervezõdés olyan jellegzetességeire vonatkozik, mint például a bizalom, a normák és a hálózatok, amelyek az általuk lehetõvé tett koordinált cselekvés révén növelik a társadalom hatékonyságát.” Irodalom ADLER P. S. – KWON, SEOK WOO (1999): Social capital: the good, the bad, and the ugly. http://worldbank.org/poverty/scapital/library/adler.htm ANDORKA, R. (1995): Bevezetés a szociológiába. Budapest: Aula Könyvkiadó. BAKER, W. E. (2000): Achieving Success through Social capital. San Francisco (CA): Jossey-Bass. BLAU, P. M. (1976): Approaches to the Study of Social Structure. London: OPEN BOOKS. BORGATTI, S. P. (1998): „SOCNET discussion of the origins of social capital.” Connections (21/2). BORGATTI, S. P. – JONES, C. – EVERETT, M. G. (1998): Network measures of social capital. Connections (21), 2–36. BORGATTI – EVERETT – FREEMAN (2002): UCINET 6 for Windows. Harvard: Analytic Technologies. www.analytictech.com BOURDIEU, P. (1997): Gazdasági tõke, kulturális tõke, társadalmi tõke. In Angelusz R. (szerk.): A társadalmi rétegzõdés komponensei. Válogatott tanulmányok. Budapest: Új Mandátum Könyvkiadó, 156–177. BURT, R. S. (1982): Toward a Structural Theory of Action. New York: Academic Press. BURT, R. S. (1992): Structural Holes: The Social Structure of Competition. Cam-bridge, MA: Harvard University Press. BURT, R. S. (1997): A note on social capital and network content. Social Networks (19), 355–373.
142
konyv.qxd
2007.10.20.
16:54
Page 143
BURT, R. S. (2000): The Network Structure of Social Capital. In R. I. Sutton. – B. M. Staw. (szerk.): Research in Organizational Behavior. Greenwich, CT: JAI Press. BURT, R. S. (2001): Structural Holes versus Network Closure as Social Capital. In N. Lin – K. Cook. K. – R. S. Burt (szerk.): Social Capital: Theory and Research. New York: Aldine De Gruyter, 31–56. CASTELLS, M. (1996): The Rise of the Network Society. Oxford: Blackwell. CASTELLS, M. (2000): Materials for an exploratory theory of the network society. British Journal of Sociology (51/1), 5–24. COLEMAN, J. S. (1996): Társadalmi tõke. In Lengyel Gy. – Szántó Z. (szerk.): A gazdasági élet szociológiája. Budapest: BKE Szociológiai és Szociálpolitikai Tanszék, 99–129. COLEMAN, J. S. (1998): A társadalmi tõke az emberi tõke termelésében. In Lengyel Gy. – Szántó Z. (szerk.): Tõkefajták: A társadalmi és a kulturális erõforrások szociológiája. Budapest: Aula Kiadó, 11–43. COOK, K. S. – EMERSON, R. M. (1978): Power, eguity, and commitment in exchange networks. American Sociological Review (43), 712–739. CSIZMADIA Z. (2003): Struktúra és cselekvés: Nan Lin társadalmitõke-elmélete a mikro-makro problematika tükrében. In Némedi Dénes – Szabari Vera – Fonyó Attila (szerk.): Kötõ-jelek. Budapest: ELTE Szociológiai Doktori Iskola Évkönyve, 9–29. EMIRBAYER, M. (1997): Manifesto for a Relational Sociology. American Journal of Sociology (103/2): 281–317. FLAP, H. D. – DE GRAAF, N. D. (1998): Társadalmi tõke és megszerzett foglalkozási státus. In Lengyel Gy. – Szántó Z. (szerk.): Tõkefajták: A társadalmi és a kulturális erõforrások szociológiája. Budapest: Aula Kiadó, 129–151. FLAP, H. D. (1991): Social Capital in the Reproduction of Inequality. Comparative Sociology if Family, Health and Education (20), 6179–6202. FREEMAN, L. C. (1977): A set of measures of centrality based on betweenness. Sociometry (40), 35–40. FUKUYAMA, F. (1997a): Bizalom. A társadalmi erények és a jólét megteremtése. Budapest: Európa Könyvkiadó, 28–55. FUKUYAMA, F. (1997b): Social capital and the modern capitalist economy: Creating a high trust workplace. Stern Business Magazine (4/1). FUKUYAMA, F. (2000): A nagy szétbomlás. Budapest: Európa Könyvkiadó. GIDDENS, A. (1995): Szociológia. Budapest: Osiris Könyvkiadó. GRANOVETTER, M. (1973): The Strength of Weak Ties. American Journal of Sociology (6), 1360–1380. GRANOVETTER, M. (1988): A gyenge kötések ereje. A hálózatelmélet felülvizsgálata. Szociológiai Figyelõ (3), 39–60. GROOTAERT, C. (1998) Social capital: the missing link? The World Bank Social Capital Initiative, Working Paper No. 3. http://worldbank.org/poverty/scapital/library.htm
143
konyv.qxd
2007.10.20.
16:54
Page 144
GROOTAERT, C. – VAN BASTELAER (2002): Understanding and Measuring Social Capital. Forum Series ont he Role of Institutions in Promoting Economic Growth. Session on Social Capital. 11 January 2002, Washington D.C. GRUSKY, D. B. (2001): The Past, Present and Future of Social Ineguality. In D. B. Gursky (szerk.): Social Stratifcation in Sociological Perspective. Oxford: Westview Press, 1–54. HRADIL, S. (1995): Társadalmi struktúra és társadalmi változás. In R. Andorka – S. Hradil – J. L. Peschar. (szerk.): Társadalmi rétegzõdés. Budapest: Aula Könyvkiadó, 67–138. KNOKE, D. (1990): Political Networks: The Structural Perspective. Cambridge: Cambridge University Press. KNOKE, D. – KUKLINSKI, J. H. (1988): Hálózatelemzés. Szociológiai Figyelõ (3), 93–114. KOLOSI T. (1987): Tagolt társadalom. Budapest: Gondolat Kiadó. KOLOSI, T. (2000): A terhes babapiskóta. A rendszerváltás társadalomszerkezete. Budapest: Osiris Könyvkiadó. LAI, G. – LIN, N. – LEUNG, S. (1998): Network Resources, Contact Resources, and Status Attainment. Social Networks (20), 159–178. LIN, N. (1981): Social Resources and Strength of Ties: Structural Factors in Occupational Status Attainment. American Sociological Review. (46), 403–405. LIN, N. (1988): Társadalmi erõforrások és instrumentális cselekvés. Szociológiai Figyelõ (3), 79–92. LIN, N. (1991): Társadalmi erõforrások és társadalmi mobilitás. A státuselérés strukturális elmélete. In Angelusz R. – Tardos R. (szerk.): Társadalmak rejtett hálózata. Budapest: Magyar Közvéleménykutató Intézet, 23–53. LIN, N. (2001a): Building a Network Theory of Social Capital. In N. Lin. N. – K. Cook – R. S. Burt (szerk.): Social Capital: Theory and Research. New York: Aldine De Gruyter, 3–31. LIN, N. (2001b): Social Capital. A Theory of Social Structure and Action. Cambridge: Cambridge University Press. LIN, N. – DUMIN, M. (1986): Access to Occupations Through Social Ties. Social Networks (8), 365–385. MARSDEN, PETER V. – JEANNE S. HURLBERT (1988): Social Resources and Mobility Outcomes: A Replication and Extension. Social Forces (66), 1038–1059. PORTES, A. (1998): Social capital: Its origins and applications in modern sociology. Annual Review of Sociology (24), 1–24. PUTNAM, R. D. (1993): Making Demokracy Work. Princeton (NJ.): Princeton University Press. PUTNAM, R. D. (2000): Bowling Alone: The Collapse and Revival of American Community. New York: Simon & Schuster. SCOTT, J. (1992): Social network analysis. Newbury Park (CA), Sage.
144
konyv.qxd
2007.10.20.
16:54
Page 145
SIMMEL, G. (1922/1955): Conflict and the Web of Group Affiliations. New York: Free Press. SNIJDERS, T. A. B. (1999): Prologue to the Measurement of Social Capital. La Revue Tocqueville (XX/1): 27–44. SOMERS, M. R. (1994): Rights, Relationality, and Membership: Rethinking of Making and Meaning of Citizenship. Law and Social Inquiry (19), 63–112. STINCHCOMBE, A. L. (1995): Sugar Island Slavery int he Age of Enlightenment: The Political Economy of the Caribbean World. Princeton, (NJ), Princeton University Press. STONE, W. (2001): Measuring social capital. Research Paper No. 24, Australian Institute of Family Studies. www.aifs.org.au SZÁNTÓ Z. – TÓTH ISTVÁN GY. (1993): Társadalmi hálózatok elemzése. Gazdaság és Társadalom (1), 31–55. TARDOS R. (1995): A kapcsolathálózati megközelítés: Új paradigma? Szociológiai Szemle (4), 73–81. TILLY, C. (1995): Durable Inequality. CSSC Working Papers Series no. 224. New School for Social Research. WASSERMANN, S – FAUST, K. (1994): Social network analysis: Methods and applications. New York: Cambridge University Press. WASSERMAN, S – GALASKIEWICZ, J. (szerk.) (1994): Advences in Social Network Analysis: Research in the Social and Behavioral Sciences. Sage Publications, Inc. WEGENER, B. (1991): Job Mobility and Social Ties: Social Resources, Prior Job, and Status Attainment. American Sociological Review (56), 60–71. WELLMAN, B. (1991): Strukturális elemzés: A módszertõl és a metaforától az elmélet és a tartalmi kérdések felé. In Angelusz R. – Tardos. (szerk.): Társadalmak rejtett hálózata. Budapest: Magyar Közvéleménykutató Intézet, 307–352 WELLMAN, B. – FRANK, K. (2001): Network capital in a Multi-Level World: Getting Support from Personal Communities. In N. Lin N. – K. Cook. – R. S. Burt (szerk.): Social Capital: Theory and Research. Chicago: Aldine De Gruyter, 233–274. WOOLCOCK, M. (1998): Social capital and economic development: Toward a theoretical synthesis and policy framework. Theory and Society (27), 151–208. WOOLCOCK, M. – NARAYAN, D. (2000): Social Capital: Implications for Development Theory, Research, and Policy. The World Bank Research Observer (15/2), 225–249. BORGATTI, S.P. – EVERETT, M.G. – FREEMAN, L.C. (2002): Ucinet for Windows: Software for Social Network Analysis. Harvard: Analytic Technologies.
145
