A fordítás mint a nemzetek közötti kapcsolatok vizsgálatának. lehetséges eszköze. Csizmadia Dominika

A fordítás mint a nemzetek közötti kapcsolatok vizsgálatának lehetséges eszköze

A fordítás mint a nemzetek közötti kapcsolatok vizsgálatának lehetséges eszköze Csizmadia Dominika Bevezetés A fordítás nem csupán a nyelvek közötti közvetítés eszköze, hanem a különböző kultúrák, s végeredményben a nemzetek – pontosabban a nemzetállamok1 – közötti kapcsolatot is biztosítja. Ezáltal fontos szerepet játszik egy nemzet identitásának formálódásában, valamint két ország kapcsolatainak alakulásában. Ugyanakkor a jelenség visszafelé is működik, hiszen két ország mindenkori kapcsolata a fordításra is kihat, és feltételezhetjük, hogy tükröződik is abban. E tanulmányban a világon létező legteljesebb fordításrepertórium, a Népszövetség, majd az UNESCO által 1932 óta évente összeállított Index Translationum alapján végzett kutatásaim egy szegmensét szeretném bemutatni, és egy konkrét példán, a magyar–francia kapcsolatokon keresztül 1

A könyvkiadási és fordítási tevékenységeket nem két nemzetre, hanem két országra vonatkozóan lehet vizsgálni, ezért nemzet helyett inkább nemzetállamról beszélhetünk. Már csak azért is, mert a nemzetközi kapcsolatok – amelyekben a fordítás közvetítő szerepet játszik – részben a nemzetállamok között bonyolódnak. E tanulmányban a nemzetállam és ország szavakat szinonim fogalmakként használom, mivel a 20. század második felében mind Franciaország, mind Magyarország fedi az előbbi kategóriát.

185

CSIZMADIA DOMINIKA

bizonyítani, hogy a fordítás – nem csupán a műfordítás, de esetünkben a társadalomtudományi szakfordítás is – hű képet ad az egyes országokban bekövetkezett politikai-diplomáciai, gazdasági, társadalmi és kulturális változásokról, és ezzel párhuzamban két ország kapcsolatának alakulásáról. Az alábbiakban az 1948–2005 közötti időszakot lefedő kutatás2 kiindulópontjául szolgáló hipotézist és annak elméleti hátterét, valamint a kutatás számára kidolgozott módszertani keretet tekintem át, és remélhetően e sorok végére az olvasóban is eloszlanak az esetlegesen felmerülő kételyek feltevésünk helyességét illetően.

Elméleti háttér A fordítástudomány a fordításra sokáig csak mint nyelvek közötti közvetítésre tekintett; a szakirodalomban manapság is jelen van a nyelvészeti megközelítés.3 Ám könnyen belátható, hogy a fordítás nem csupán nyelvi transzfer, de a kultúrák közötti kapcsolatot is biztosítja. A kultúra fogalma a fordítástudományban kétféleképpen használható (noha a kettő természetesen összefügg). Egyrészt jelenti a szövegekben nyelvi szinten megjelenő kulturális elemeket, ideértve a reáliákat is, amelyeket a fordítónak fel kell ismernie és a célközönség számára érthetővé kell tennie. Másrészt a kultúra alatt – főként a fordításra mint kulturális praxisra tekintő irányzatokban4 – azt a néprajzi-antropológiai értelemben vett entitást is lehet érteni, amely a Magyar néprajzi lexikon meghatározása szerint „egy adott korszak társadalmának jellemző szellemi és anyagi értékrendje, amely az embert fizikai környezetével és társaival kapcsolja össze abból a célból, hogy biológiai és nem biológiai szükségleteit kielégítse és ezzel társadalmi létét fenntartsa. Az egyes szükségletcsoportok kielégítésére szolgáló tevékenységek integrálódnak és rendszert alkotnak, amelyek egymással is kölcsönösen összefüggve egy-egy populáció kultúrájának rendszerét alkotják”.5 Mindazonáltal a fordítástudománynak nincs (pontosabban: annak sincs) egységesen elfogadott kultúradefiníciója.6 Sherry Simon is erre hívja fel 2 3

4 5 6

186

A magyar–francia kapcsolatok a fordítás tükrében a 20. század második felében. Lásd például George Mounin, A. V. Fedorov, Roman Jakobson, John Cunnison Catford, Jean-Paul Vinay és Jean Darbelnet, Katharina Reiss és Hans J. Vermeer, Basil Hatim és Ian Mason, Robert Larose, Mona Baker, Klaudy Kinga munkáit. N. Kovács 2004. Ortutay 1980: 347. A fordítástudományban használatos kultúrafogalomról és a fordítás kulturális aspektusairól bővebben lásd többek között Cordonnier 1995 és 2002; Lederer 2008: 144–153;


a figyelmet: „De ami hiányzik a fordításkutatás beszámolóiból, az éppen a ‘kultúra’ pontos definíciója. Míg a kortárs humán- és társadalomtudományokban a ‘kultúra’ az egyik legproblémásabb és leginkább agyonhatározott fogalmak egyike, a fordításkutatásban gyakran úgy jelenik meg, mintha jelentése nyilvánvaló és problémamentes lenne. A fordítókat gyakran figyelmeztetik, hogy ha feladatukat helyesen akarják elvégezni, akkor érteniük kell az eredeti szöveg kultúráját, mivel a szövegek kultúrába »ágyazottan« léteznek.”7 A pontos definíció hiánya azt is jelenti, hogy „néhány általánosan elfogadott »közhelytől« (pl. minél nagyobb a távolság két kultúra között, annál nehezebb fordítani) eltekintve a kultúra fogalma rendkívül változatos tartalmakkal szerepel a fordításelméleti diskurzusban. […] számos közös pont és átfedés ellenére a fordításelméleti szövegek hátterében álló kultúrakoncepciók összességében igen változatos képet mutatnak; e változatosság ellenére a fordításelméleti kultúrakoncepciók történetében megfigyelhető egyfajta fejlődés, amely párhuzamban áll a kultúrával kapcsolatos diszciplínák kultúrafogalmának alakulásával”.8 Tekintve tehát, hogy a fordításkutatásban a kultúra nem csupán a művészeteket, hanem a tágabb értelemben vett kultúrafogalmat is jelenti, ezért kutatásaink során az UNESCO kultúradefinícióját használjuk: „a kultúra egy társadalom vagy társadalmi csoport sajátos lelki, tárgyi, szellemi és érzelmi jegyeinek együttese, mely magában foglalja a művészeteken és az irodalmon kívül az életstílust, az együttélés módjait, az értékrendet, a hagyományokat és a hiedelmeket !9 A kultúrák találkozását biztosító fordítás az interkulturális kommunikáció egyik eszköze,10 s mint ilyen, mindkét irányban működnie kell(ene). A valóságban viszont tudjuk, hogy ez a kétoldalú viszony sok esetben korántsem kiegyensúlyozott. Sherry Simon is erről az aszimmetriáról számol be : „A fordítással foglalkozó kutatások a kultúrák kapcsolatainak intellektuális és nyelvi térképét rajzolják meg, láthatóvá téve az ezeket működésbe hozó politikai elnyomást. Megmutatják, hogy – mivel nincs teljes ekvivalencia

7 8 9 10

N. Kovács 2004. Kóbor Márta doktori értekezésében nagyszerű körképet ad a fordításelméleti diskurzusban használatos kultúrafogalom evolúciójáról. A doktori értekezés téziseit a Fordítástudomány c. folyóirat közölte, lásd Kóbor 2007. Simon 2004: 179–180. Kóbor 2007: 37. Az UNESCO 2001-es Egyetemes Nyilatkozata a Kulturális Sokszínűségről a Magyar UNESCO Bizottság honlapján olvasható nem hivatalos fordításban. Noha Földes Csaba szerint az interkulturális kommunikáció alatt nem az egymástól eltérő kultúrák közötti párbeszédet, hanem a beszélők interakcióját kell érteni. Földes 2007: 21.

187

CSIZMADIA DOMINIKA

a kulturális rendszerek között – a forrásszöveg és a fordítás szükségszerűen aszimmetrikusan illeszkedik egymáshoz.”11 Az „Én/Mi” és a „Másik” viszonyrendszer súlypontjában álló fordítás arra is rávilágít, hogy egy adott kultúra miként vélekedik a Másikról, önmagáról és a Másikkal való viszonyáról. A fordítás nem csupán információt ad a Másikról (hiszen a fordításon keresztül ismerhetjük meg azokat a kultúrákat, országokat, amelyekről nincsenek személyes tapasztalataink), de a fordító munkája nyomán a célkultúra be is fogadja, saját identitása részévé teszi a megismert Másikat: Jean-Louis Cordonnier szerint „az Én/Mi és a Másik viszonyrendszer súlypontjában álló fordító a fordítási tevékenysége révén építi, alakítja saját kultúrájának identitását”.12 Ezáltal a célszöveg nem csupán bemutatja a Másikat, a „különöst”, hanem a célkultúra Másikhoz való viszonyát is tükrözi. A Másikkal való viszony ugyanakkor nem mindig problémamentes, és az emberek sem egyformán reagálnak az identitásukat így vagy úgy, de mindenképp formáló interkulturális kapcsolatokra. „Az idegen tájakon született gondolatokkal való találkozás a szellemet ösztönösen reakcióra készteti: vagy megnyílik előtte és önmagát gazdagítja vele, vagy – mintegy önvédelemből – elzárkózik előle.”13 De még ha meg is nyílik, mindenkiben – fordítóban, olvasóban egyaránt – működésbe lép saját kultúrájának szinte észrevétlen, de annál hatékonyabb szűrőrendszere. „Paradox módon a fordításnak mint megismerési eszköznek a hatását nagyban korlátozza az a tény, hogy még a legjobb szándékú fordító is csak azt leli meg a Másiknál, amit már amúgy is ismer.”14 És ez a megállapítás nemcsak a fordítóra, de a célkultúra társadalmára is igaz. Számos esetben még a szűrőrendszert kikapcsolni képes fordítók kezét is kötik a célközönség elvárásai, hiszen a fordító mindig egy konkrét időben, egy konkrét kultúrában tevékenykedik. Mona Baker szerint a fordítóra is hat az, ahogyan az adott kor társadalma a fordításhoz viszonyul. Egyébként a mai társadalmak többségében a fordítás még mindig nem egyenértékű az eredeti művel,15 s ennek oka részben a Másikhoz való viszonyban keresendő. Jean-Claude Gémar megállapítja, hogy a fordító „a célszöveg elkészítésekor érzékeny pontot érint. Függetlenül a választott fordítási módszertől – az eredeti szöveghez hű szószerinti, az értelmet visszaadó vagy a szöveget és szerzőjét figyelmen kívül hagyó szabadfordítás –, a kész célszöveget olvasója saját 11 12

188

13 14 15

Simon 2004: 178. Cordonnier 2002: 38. (Fordítás tőlem – Cs. D.) A Meta c. fordítástudományi folyóiratban megjelent, e tanulmányban idézett cikkek teljes szövege az interneten is olvasható. Gémar 1990: 248. (Fordítás tőlem – Cs. D.) Folkart 1990: 38. (Fordítás tőlem – Cs. D.) Baker 1998: 1.


világnézete szerint bírálja. A fordító a Másik alkotásaival szemben érzett irigységünk, neheztelésünk, frusztrációnk bűnbakja.”16 Ennek ellenére a fordításra más-más okokból, de mindkét kultúrának szüksége van. A fordítás irányának egyenlőtlenségei rámutatnak a kultúrák közötti uralmi viszonyokra. Egyes nyelvek/kultúrák hatása nagyobb, mint másoké. A forráskultúra számára egy szöveg lefordítása kulturálisan annyiban fontos, amennyiben hozzájárul e kultúra nemzetközi ismertségéhez. A forráskultúrának tehát azért van szüksége a fordításra, hogy megismertesse a világgal kulturális, tudományos eredményeit. Ha lefordítják a sajátosan erre a kultúrára jellemző fogalmakat (reáliákat), akkor a világ megismerheti ennek a kultúrának a működését. A forráskultúra tehát gondolatokat ad. Ellentétben a célkultúrával, amelynek azért van szüksége a fordításra, hogy egy kulturális vagy tudományos hiányt pótolva önmagát gazdagítsa. Azzal, hogy átveszi a forráskultúrára jellemző fogalmakat, saját határait tolja ki távolabbi dimenziók felé: a célkultúra gondolatokat kap. A fordítás tehát mindkét kultúra számára fontos, a közöttük lévő kapcsolatot, átjárást biztosító eszköz. Ezt a megállapítást továbbgondolva a következő kettős elméleti feltevést fogalmazhatjuk meg.

A hipotézis A fordítást mindig meghatározza két kultúra, két társadalom viszonya. Ezzel párhuzamban azt is elmondhatjuk, hogy egy adott országban bekövetkezett – politikai-ideológiai,17 gazdasági, kulturális és társadalmi – változások kihatnak az ország nemzetközi szerepére éppúgy, mint a két ország bilaterális kapcsolatára, s ezáltal a fordításra is. Másrészt – mivel kétirányú viszonyrendszerről van szó – azt is megállapíthatjuk, hogy nemcsak a két ország viszonya hat a fordításra, de éppen emiatt a fordítás is hű képet ad két ország viszonyáról, társadalmaik önmagukról és a Másikról alkotott képéről, valamint arról, ahogyan más társadalmak megítélik őket: egyszóval a fordítás egy társadalomnak a külvilág, a Másik felé való nyitottságát vagy zártságát is tükrözi. Ez tehát elméleti feltevésünk. De vajon mit mutat a gyakorlat? 16 17

Gémar 1990: 250. (Fordítás tőlem – Cs. D.) Az ideológiáknak a fordításra gyakorolt hatása számos ponton tetten érhető. Itt csak egy, de annál beszédesebb példát szeretnénk megemlíteni: 1961-ben a Kossuth Kiadó Kazimir László fordításában kiadta Georges Soria Cuba à l’heure de Castro c. művét. A magyar változat a Szabad ország Amerikában címet kapta…

189

CSIZMADIA DOMINIKA

A gyakorlat A felvázolt hipotézist egy konkrét példán keresztül szeretném bizonyítani: vizsgáljuk meg, miként tükrözi a fordítás, s azon belül is a társadalomtudományi fordítás, a magyar–francia kapcsolatokat az 1948 és 2005 közötti időszakban. Miért a társadalomtudományi fordítás? Először is azért, mert a magyar és francia társadalomtudományi szövegek fordításának vizsgálata során18 körvonalazódott a jelenlegi kutatás kiindulópontjául szolgáló hipotézis, s így mintegy természetes következményként adódott, hogy a kutatás ezen a vonalon haladjon tovább. Másrészt egy nyelv/kultúra nagysága, más nyelvekre/kultúrákra gyakorolt hatása, illetve két ország viszonya nem csupán a műfordítás terén mutatkozik meg. Ellentétben azzal az általános nézettel, miszerint egy ország kultúráját a (szép)irodalmi művek közvetítik – következésképpen a szakfordításnak nincs igazán kultúraközvetítő szerepe19 –, úgy vélem, hogy a társadalomtudományi szövegek nem csupán számos kulturális elemet hordoznak mind tartalmi, mind formai (szövegezési) vonatkozásban, de szintén közvetítik egy ország kultúráját, amennyiben a kultúra fogalmát a fenti tágabb értelemben vesszük, s a tudományokat is hozzászámítjuk. Miért az 1948–2005 közötti időszak? A periódusválasztásnak két oka van. Az egyik az, hogy a 20. század második felében mind a nemzetközi színtéren, mind Franciaországban, mind Magyarországon olyan politikai-diplomáciai, gazdasági, kulturális és társadalmi változások történtek, amelyeknek szükségképpen meg kell jelenniük a két ország kapcsolatának alakulásában is, s ezáltal hozzájárulhatnak annak a hipotézisnek a bizonyításához, hogy a fordítás hűen tükrözi két ország kapcsolatát, az egyes országok, társadalmak egymásról és önmagukról alkotott képét, valamint – ha szabad így fogalmaznom – a nemzetek közötti hierarchiában elfoglalt helyüket. A választás másik oka tisztán praktikus: a kutatáshoz használt legfőbb forrás eleve meghatározta a vizsgálható időszak maximális hosszát.

18 19

190

A korábbi kutatással kapcsolatban lásd Csizmadia 2004 és 2008. Lásd többek között a kultúra és a fordítás viszonyát kutató Jean-Louis Cordonnier véleményét (2002: 39): „A kulturális paraméterek tehát fontos szerepet játszanak a fordításban, ideértve a hagyományosan tudományosnak és műszakinak mondott szakfordítást is, annak ellenére, hogy e fordítástípusnak nem igazán van kultúraközvetítő funkciója.” (Fordítás tőlem – Cs. D.)


A forrásokról A kutatáshoz használt legfőbb forrás (amelynek alapján a tanulmányban bemutatott grafikonokat is elkészítettem) az UNESCO által évente kiadott Index Translationum (IT), mely ma a világon az egyetlen létező nemzetközi fordításrepertórium – természetesen a maga előnyeivel és hátrányaival, amelyekre később még visszatérek. Másodlagos forrásként az UNESCO Statisztikai Évkönyvét (Statistical Yearbook) használtam, mely 1967-től szabadpolcon hozzáférhető az Országos Széchényi Könyvtárban, 1964-es adatokig visszamenően. A kutatás ezenkívül a magyar Központi Statisztikai Hivatal (KSH) és a francia Országos Statisztikai és Közgazdaságtudományi Intézet, az INSEE által közölt népességi adatokra támaszkodik. Az IT először 1932-ben jelent meg a Népszövetség kezdeményezésére,20 ekkor még negyedéves közlöny formájában, amely hat országra vonatkozóan tartalmazott adatokat (Egyesült Államok, Franciaország, Nagy-Britannia, Németország, Olaszország és Spanyolország). Amikor 1940 januárjában a kiadványt a második világháború kitörése miatt felfüggesztették, már tizennégy országot fedett le. Majdnem egy évtized kihagyás után az új, immár az UNESCO gondozásában évente megjelenő sorozat első kötete 1948-ban látott napvilágot 8570 fordítással, 26 országból. Az utolsó nyomtatott formában kiadott kötet (39.) már 56 ország 60543 fordításáról ad számot. 1979től a papírformátumot felváltotta a CD-ROM formátum. Ettől az évtől kezdve egészen 2005-ig az adatbázis on-line is elérhető az UNESCO Index Translationum honlapján. Az on-line adatbázis (XTRANS) 250 ezer szerzőtől, több mint 800 nyelven és több mint 100 tagállamból 1 millió 800 ezer bibliográfiai adatot tartalmaz. Az Indexbe csak a könyvek kerülnek be (folyóiratok, újságcikkek és más kiadványok nem), és csak azok, amelyek nyilvánosan megjelent, nem pedig belső használatra készített fordítások. Minden egyes bibliográfiai tétel feltünteti a mű szerzőjét, a fordítás címét, a fordítót, a kiadót, a kiadás évét, gyakran a mű terjedelmét is, valamint az eredeti nyelvet és címet. Tematikájukat tekintve a könyvek az Egyetemes Tizedes Osztályozás (ETO) főosztályai szerint kerülnek besorolásra.21 Az UNESCO a Statisztikai Évkönyvében 20

Az IT történetének és az on-line adatbázisra vonatkozó paramétereknek a leírása az UNESCO Index Translationum hivatalos honlapjáról származik. 21 Az ETO szerinti besorolás az alábbi 10 főosztály szerint történik: 0 – általános művek; 1 – filozófia, pszichológia; 2 – vallás és teológia; 3 – jog, társadalomtudományok, pedagógia; 4 – filológia és nyelvészet; 5 – egzakt és természettudományok; 6 – alkalmazott tudományok; 7 – művészetek, szórakozás, sport; 8 – irodalom; 9 – történelem, földrajz, életrajz.

191

CSIZMADIA DOMINIKA

1964-től bevezetett egy részletesebb, alosztályokra bontott osztályozási rendszert,22 mi azonban kutatásunkban nem ezt használjuk. Egyrészt a tágabb értelemben vett társadalomtudományi kategória meghatározásához nincs szükség a részletesebb osztályozásra, másrészt az adatok összehasonlíthatósága érdekében csak a főosztályok szerint végezhető a kutatás, mivel 1948-tól 1964-ig még nem létezett részletesebb osztályozás. A tíz főosztály közül a vizsgálatunk tárgyát képező, tágabb értelemben vett társadalomtudományokat két kategória együttese fedi le: a „jog, társadalomtudományok, pedagógia”, és a „történelem, földrajz, életrajz”.23 A fordításokat a két országra és a két vizsgált kategóriára lebontó listákból kivettem az egyértelműen pedagógiai tárgyú műveket, a többnyelvű kiadványokat, és azokat a könyveket, amelyekről bizonyosan lehet tudni, hogy nem fordítások (pl. az olyan tanulmánykötetek, mint az Annales Universitatis Scientiarium Budapestinensis de Rolando Eötvös Nominatae, a többnyelvű konferenciakötetek vagy a Duna Bizottság jegyzőkönyvei).24 A „történelem, földrajz, életrajz” kategóriát ezzel szemben érintetlenül hagytam. Egyrészt azért, mert ebbe a kategóriába kerültek azok a turisztikai jellegű kiadványok, amelyek nem sorolhatók a tisztán földrajztudományi művek közé, hiszen – főként az 1960-as és 1970-es években Magyarországon – ezek a külföld felé irányuló országpropaganda célját is szolgálták (erre később részletesebben is kitérünk). Másrészt azért sem vettem ki a földrajzi tárgyú könyveket, mert a földrajz tudományos besorolása országonként változó: míg Magyarországon a természettudományok közé tartozik, addig Franciaországban társadalomtudománynak számít.

192

E kategóriák az 1948-ban érvényben lévő besorolást tükrözik. Azóta az egyes főosztályok elnevezései némiképp megváltoztak, a 4. kategória pedig jelenleg üres, az azt korábban betöltő filológia és nyelvészet az irodalom mellé került a 8. főosztályba. Lásd Egyetemes Tizedes Osztályozás: UDC Publ. No. P057, 1. kötet Táblázatok ; Budapest: OSZK: KI, 2005. 22 Lásd az UNESCO Közgyűlése által 1964. november 19-én elfogadott ajánlást a nemzetközi könyv- és folyóirat-kiadási statisztikák egységesítéséről (Recommandation concernant la normalisation internationale des statistiques de l’édition de livres et de périodiques). Az ajánlás teljes szövege megtalálható az UNESCO honlapján. 23 E két főosztály mai elnevezése : „társadalomtudományok” és „régészet, földrajz, életrajz, történelem”. 24 Ezeket a könyveket csak az éves listákról tudtam kivenni, a statisztikai adatokból nem, mivel – további adatok hiányában – nem mindegyik adatcsoportban lehetett volna ezt megtenni. Az adatcsoportok összehasonlíthatóságát, e könyvek elenyésző mennyiségét és a kutatás trendekre irányuló jellegét figyelembe véve, jobb megoldásnak tűnt benne hagyni azokat a statisztikákban.


Ezenkívül a kategóriák közötti különbségtétel sem mindig egyértelmű. 1969-ben Magyarországon a Corvina Kiadónál megjelent franciául Nógrádi Sándor Új történet kezdődött című műve. Ugyanebben az évben azonban egy francia kiadó is kiadta ezt a fordítást.25 A dolog érdekessége az, hogy míg Magyarországon a könyv a „történelem, földrajz, életrajz” kategóriában, addig Franciaországban a „jog, társadalomtudományok, pedagógia” kategóriában került az Indexbe.26 A forrás megbízhatóságával kapcsolatban meg kell jegyeznünk, hogy mint minden statisztikának, az Indexnek is megvannak a maga pontatlanságai. Egyrészt a listák tanulmányozása során felmerült a kérdés, hogy vajon tényleg minden könyv fordítás-e, vagy az IT tartalmaz az adott országban eleve idegen nyelven publikált műveket is? Például az 1965-ös kötetben (de más kötetekben is) a 14505. bejegyzésben az egyetlen budapesti székhelyű nemzetközi kormányközi szervezet, a Duna Bizottság 1964-es plenáris ülésének a jegyzőkönyve az alábbi adatokkal szerepel: Protokoly Dunajskoj Komissii / Procès-verbal de la Commission du Danube (t. 22) [Rus, Fr] – Budapest: Dunabizottság, 1964, 544, Mag. Az Index szerint tehát az eredeti változat magyar, pedig a Duna Bizottság jegyzőkönyvei soha nem magyar nyelven készültek, mivel – a budapesti székhely ellenére – a magyar nem volt sem hivatalos, sem munkanyelv.27 A pontatlanságok és hiányosságok másik oka az, hogy az Index nemzeti adatszolgáltatáson alapul,28 ami azt jelenti, hogy az UNESCO az adatközlő országoktól kapott űrlapok alapján egységesíti a bibliográfiai tételeket és állítja össze az Indexet. És mivel az adatközlés nem kötelező érvényű a tagországok 25

Nógrádi Sándor: Avant 56. Chronique hongroise. Ford. Aranyossy György. Budapest, Corvina, 1969; illetve azonos címen: Nógrádi, Sándor : Avant 56. Chronique hongroise. Aranyossy, György (trad.). Paris, Éditions du Pavillon, 1969. 26 Bár ez esetben e pontatlanság végeredményben nem számít, hiszen a két kategória együtt adja ki a tágabb értelemben vett társadalomtudományi művek vizsgált körét. 27 Az 1856-ban létrehozott első Duna Bizottságot felváltó mai Duna Bizottság az 1948-as Belgrádi Egyezmény hatályba lépése óta létezik. 1948-tól hivatalos nyelve a francia és az orosz, amelyhez Németország 1998-as belépésével a német nyelv is csatlakozott. A dunai hajózási együttműködés elősegítését célzó szervezet titkársága a hivatalos dokumentumait csak ezeken a nyelveken adja ki, és a fordítások is e nyelvek között készülnek. 28 A nemzeti adatközlő szervek általában az országos könyvtárak, bár ez még egyazon ország tekintetében is változhat. A vizsgált időszakban Franciaország részéről mindvégig a Bibliothèque Nationale de France küldte a fordításokra vonatkozó statisztikákat, míg Magyarország részéről több adatszolgáltató váltotta egymást: Magyar Nemzeti Bibliográfia, Kiadói Főigazgatóság a Külügyminisztériumon, majd a Magyar UNESCO Bizottságon keresztül, valamint az OSZK.

193

CSIZMADIA DOMINIKA

számára, bizony előfordul, hogy egy ország egy adott évben egyáltalán nem, vagy csak hiányos adatokat közöl (erre később még látunk példát). Mindazonáltal az IT több szempontból is használható forrás. Elsősorban azért, mert nincs ennél teljesebb és pontosabb nemzetközi fordításrepertórium. Másrészt hibaszázaléka – úgy tűnik – nem nagyobb, mint bármely más statisztikáé. Ezt támasztja alá Rüdiger Wischenbartnak a nyelvek sokszínűségéről és a fordításról 2008-ban Jennifer Jursitzky és Sabina Muriale közreműködésével készített jelentése is, amelyben a szerző az Index megbízhatóságát más nemzeti statisztikákhoz képest vizsgálva az alábbi következtetésre jut: „A különböző statisztikai források összehasonlítása során az egyes számokban jelentős eltérések mutatkoztak. Ugyanakkor az is megfigyelhető, hogy a változások tekintetében a statisztikák összességében hasonló tendenciákat mutatnak, így az átfogó sémák, s főként a fordítások változásaira vonatkozó hosszú idősoros ábrázolások, valamint az országok és a nyelvek közötti összehasonlítások révén meg lehet rajzolni a fordítások cirkulálásának európai térképét.”29 Tekintve, hogy a kutatás során nem konkrét (éves) számadatokat hasonlítunk össze, hanem hatvan év30 tendenciáit vizsgáljuk, az Index mindenképpen használható forrásnak bizonyul. Mindemellett az IT egyik legfőbb érdeme az, hogy kvantitatív és kvalitatív elemzésre is lehetőséget ad. Természetesen a kettő nem választható szét, hiszen a kvalitatív elemzéshez szükség van a kvantitatív elemzésre is, a kvantitatív pedig nem értelmezhető a kvalitatív elemzés eredményei nélkül, illetve nem ad teljes képet a vizsgált kérdésről. A fordítások IT alapján való tanulmányozásának másik előnye, hogy egy egész rendszerbe helyezve lehet látni, mikor, hol és mit fordítottak. Egyrészt az adott országra vonatkozóan az egyes kategóriákban és az adott nyelvpárok tekintetében az egyes könyveket egymáshoz képest lehet vizsgálni, másrészt a kategóriák között, valamint egy adott országban a többi nyelvhez képest is lehet összehasonlításokat végezni. Mindez olyan komplex képet nyújt a fordításokról és ezáltal a két ország kapcsolatáról, amely messze meghaladja a könyvek önmagukban való vizsgálatának lehetséges eredményét.

29 30

194

Wischenbart 2008: 3. (Fordítás tőlem – Cs. D.) Wischenbart jelentése csak az XTRANS-adatbázis által lefedett 1979–2005 közötti periódust vizsgálja.


A francia–magyar kapcsolatok a fordítás tükrében Nagyon sok minden meghatározza azt, hogy egy ország mit, mikor, miért és milyen nyelvből fordít. Sokszor egy kiadón vagy akár egy fordítón is múlik, hogy milyen szerzőtől milyen mű jelenik meg fordításban. De éppúgy szerepet játszanak a nemzetközi kapcsolatokban bekövetkezett és a bilaterális kapcsolatokban is érzékelhető változások, egy adott országban uralkodó politikai-ideológiai viszonyok, a társadalmi változások, a gazdasági megfontolások stb. És nem utolsó sorban az is, hogy egy ország társadalma eleve hogyan viszonyul a fordításokhoz. A fordítás szerepe a francia és a magyar társadalomban Többféleképpen határozhatjuk meg a fordításnak a társadalomban betöltött szerepét. Az egyik járható út az, ha megvizsgáljuk, milyen arányban részesednek a fordítások az összes könyvkiadáshoz képest. Ehhez az IT mellett az UNESCO Statisztikai Évkönyvét használtam. Tekintettel arra, hogy a könyvkiadásra vonatkozóan – legalábbis egyelőre – nem találtam mindkét országra teljes statisztikát a vizsgált időszakra (1948–2005), az összehasonlíthatóság érdekében itt csupán az 1964-től 1985-ig terjedő időszakot tudtam alapul venni, és a kapott eredményeket is ennek a ténynek az ismeretében kell értékelni. Az alább bemutatott grafikonokon és táblázatokban az összes kiadott és fordított könyv a 22 év alatt összesen kiadott és fordított könyvet jelenti mind a tíz kategóriában, címszám, nem pedig példányszám szerint. 1. ábra: Az összes könyvkiadás és az összes fordítás aránya Franciaországban és Magyarországon (1964–1985) Franciaország

Magyarország

Összes könyvkiadás FR: 569491 (címszám)

Összes könyvkiadás HU: 165287 (címszám)

Forrás: UNESCO Index Translationum és Statisztikai Évkönyv.

195

CSIZMADIA DOMINIKA

A tíz kategóriát együttvéve ábrázoló diagrammokon jól látható, hogy Magyarországon – legalábbis az 1964–1985 közötti időszakban – az összes kiadott könyvből valamivel nagyobb részt tesznek ki a fordított könyvek, tehát Magyarországon általában nagyobb szerepet kap a fordítás. De vajon ugyanez a tendencia figyelhető meg a két vizsgált kategóriában is? 2. ábra: A könyvkiadás és a fordítás aránya kategóriánként Franciaországban és Magyarországon (1964–1985) Franciaország

Magyarország

Összes könyvkiadás J, TT, P: 128993 cím

Összes könyvkiadás J, TT, P: 36808 cím

Összes könyvkiadás T, F, É: 55472 cím

Összes könyvkiadás T, F, É: 9674 cím

Forrás: UNESCO Index Translationum és Statisztikai Évkönyv.

196

A grafikonokból jól látható, hogy a társadalomtudományok terén a franciák nem igazán veszik át más országok tudományos eredményeit, a kvalitatív elemzésből pedig kiderül, hogy amit átvesznek, azt elsősorban angolszász és német szerzőktől. Ez egyfajta haszonelvű tudományos patriotizmusra utal, ami nyilván összefüggésben van a francia nyelv és kultúra – vagy Abraracourcix szónoklatait idézve a „nagy és szép gall nemzet” – fontosságával, de talán annak is köszönhető, hogy Franciaországban erős az egyetemek és a Nemzeti Kutatási Központ (CNRS) kutatói hagyománya. Ugyanakkor az a tény, hogy még a legnagyobb arányt mutató diagrammon (Magyarország, „történelem, földrajz, életrajz” kategória) is csupán 20% a fordításoknak az összes T, F, É kiadásból való részesedése, megkérdőjelezi azt az általános nézetet, miszerint


a társadalomtudományok sokkal „nemzetközibbek”, mint például az irodalom, amelyet erősen meghatároz nyelvi-kulturális beágyazottsága. (Az érdekesség kedvéért: ugyanebben az időszakban Magyarországon az összes kiadott irodalmi mű 29%-a, Franciaországban pedig 19%-a volt fordítás…) Egyébként érdemes megjegyezni, hogy a franciaországi és magyarországi könyvkiadást és fordítást összehasonlítva a kiadott és fordított könyvek abszolút értékének ismeretében első ránézésre azt gondolnánk, hogy Franciaország sokkal termékenyebb e téren, mint Magyarország. Ám a kérdést közelebbről vizsgálva meglepő eredményeket kapunk. Tekintve, hogy a két ország között mind területileg, mind népességileg jelentős különbségek mutatkoznak, nézzük meg az egy főre jutó könyvkiadás és fordítás értékeit. A népességszám meghatározásához a KSH és az INSEE adatait használtam: Franciaország esetében az 1962. január 1-jére és 1990. január 1-jére vonatkozó értékeknek, Magyarország esetében pedig az 1960. január 1-jére és 1990. január 1-jére megállapított értékeknek31 ezerre kerekített átlagával számoltam. (1., 2. táblázat) A táblázat szerint ötször nagyobb lakosságra csupán 3,44-szer több kiadott és 2,55-ször több fordított könyv jut, ami azt jelenti, hogy Magyarország nemcsak többet fordított, de a népességhez viszonyítva arányaiban több könyvet is adott ki, mint Franciaország, legalábbis az 1964–1985-ös időszakban. Ez tehát cáfolja azt a feltételezést, miszerint Franciaország produktívabb lenne a könyvkiadás terén, mint Magyarország. Ugyanakkor – mint ahogy azt a tanulmány utolsó részében látni fogjuk – ezt a képet árnyalja az a tény, hogy Magyarország jóval több könyvet adott ki idegen nyelven, mint Franciaország, s e mögött az 1960-as évektől megfigyelhető „Nyugat felé nyitási vágy”, Magyarország, a magyar kultúra és a magyar tudományos

31

A fenti számításokhoz azért az 1960/1962-es és az 1990-es népességi adatokat vettem alapul, mert az 1. és a 2. ábra időtartománya 1964–1985, a KSH és az INSEE viszont az adatokat évtizedek szerint tünteti fel: 1960, 1970, 1980, 1990 stb. Így az 1964–1985 periódust az 1960/1962-es és az 1990-es adatok átlagával lehet a legjobban lefedni. Franciaország tekintetében pedig az első érték azért 1962-es és nem 1960-as, mert az INSEE az 1960-as évtizedre az 1962-es népszámlálás adatait adja meg. Pontosabb lenne a számítás, ha a két dátum közötti köztes dátumok – 1970 és 1980 – értékeit is figyelembe vennénk, de azokat csak a KSH adja meg, az INSEE nem, így nem lenne a két ország összehasonlítható. A megbízható összehasonlítás érdekében jobb megoldásnak tűnt az, ha mindkét ország esetében az 1960/1962-es és az 1990-es értékek átlagát vesszük, még akkor is, ha az így kapott átlag valamivel eltér a négy évtized értékeinek átlagától. Ugyanakkor azt is figyelembe kell venni, hogy itt nem pontos értékekre van szükségünk, hiszen tendenciákat vizsgálunk, s ez teszi lehetővé többek között a kapott átlagértékek ezerre való kerekítését is.

197

CSIZMADIA DOMINIKA

eredmények külföld felé való propagálásának szándéka, valamint a magyar kis nyelv mivolta húzódik meg. 1. táblázat: Franciaország és Magyarország népessége 1960 és 1990 között32 Franciaország (a tengerentúli megyék és területek nélkül)32 1960. jan. 1. (HU) 1962. jan. 1. (FR) 1990. jan. 1. az 1960/1962-es és az 1990-es értékek ezerre kerekített átlaga

Magyarország

46 519 997 fő

9 961 044 fő

56 615 155 fő

10 374 823 fő

51 567 000 fő

10 168 000 fő

Forrás: KSH, INSEE.

2. táblázat: Az össznépesség, az összkönyvkiadás és -fordítás, valamint az egy főre jutó könyvkiadás és fordítás értéke és egymáshoz viszonyított aránya Franciaországban és Magyarországon Franciaország (a tengerentúli Kategória megyék és területek nélkül) Össznépesség (fő) 51 567 000 Összkönyvkiadás (címszám) Összfordítás (címszám) 1000 lakosra jutó könyvkiadás (címszám) 1000 lakosra jutó fordítás (címszám)

Magyarország

arányszám

10 168 000

5,07 (FR: HU)

569 491

165 287

3,44 (FR: HU)

59 215

23 170

2,55 (FR: HU)

11

16

1,45 (HU: FR)

1,5

2,3

1,5 (HU: FR)

Forrás: KSH, INSEE, UNESCO Index Translationum és Statisztikai Évkönyv. 32

198

Tekintve, hogy a könyvkiadási és fordítási statisztikák a tengerentúli megyék és területek nélkül értendő Franciaországra vonatkoznak, az egy főre jutó kiadott és fordított könyvek számát is a szűk értelemben vett Franciaország népességi adataira vonatkozóan érdemes számolni.


Összegzésképpen elmondható, hogy ha nem is a teljes vizsgált periódusban, legalább az 1964–1985-ös időszakban a népességhez viszonyítva mind a könyvkiadás, mind a fordítás nagyobb szerepet kapott Magyarországon, mint Franciaországban. De vajon hol van a fordításban a társadalomtudományi szövegek helye? A társadalomtudományi szövegek helye a fordításban A fordítás mint társadalmi tény, a társadalmak, egyének és országok között megvalósuló kapcsolatok eszköze. Nincs olyan emberi tevékenység, amelyre ne lenne jellemző, és ez alól a tudományos élet sem kivétel. A fordítás a társadalomtudományoknak is lényeges eleme: a társadalomtudósoknak külföldi kollegáik tudományos munkáit is meg kell ismerniük, hiszen a társadalomtudományok nem szoríthatók nemzeti keretek közé, a tudományos együttműködés pedig a bilaterális kapcsolatokban is fontos szerepet játszik.33 Jobb esetben a műveket eredeti változatukban olvashatjuk, ám ha ez nem lehetséges, a fordításokra hagyatkozunk. Rainer Rochlitz szerint a fordításnak köszönhető az is, hogy „egyes gondolatok, amelyek elől a célkultúra általában elzárkózik, átlépik a határokat, és beépülnek egy másik kultúra tudományos vitáiba”.34 A társadalomtudományok nem létezhetnek tehát a fordítás nélkül, és Wolf Lepenies is annak a szemléletnek az érvényesüléséről számol be a kultúrák fordíthatóságáról írt tanulmányában, „amely a tudományt nemcsak fordításra alkalmas, hanem arra rászoruló kulturális rendszerként fogja föl.”35 Ha a társadalomtudományokban ilyen fontos a fordítás, akkor elvileg a társadalomtudományi szakfordításnak is nagy szerepet kell kapnia a társadalomban. De ez valóban így van-e? A kérdés megválaszolásában segít a két következő ábra, amelyek a két országban külön-külön mutatják meg azt, hogy a teljes vizsgált periódusban miként alakult a fordítás a „jog, társadalomtudományok, pedagógia” és a „történelem, földrajz, életrajz” kategóriákban az összes forrásnyelv tekintetében. Összehasonlításképpen az ábrákon feltüntettük a műfordításokat is (az összes forrásnyelvre vonatkozóan), valamint az összes kategória összes forrásnyelvre meghatározott értékeit is. 33

Ez a megállapítás különösen igaz a francia–magyar viszonylatban, hiszen a két ország közötti kapcsolatok kiemelkedő pillére a tudományos együttműködés: Franciaország Magyarország egyik legfontosabb partnere a tudományos együttműködés terén. Lásd a Magyar Köztársaság Párizsi Nagykövetségének honlapját: http://www.mfa.gov.hu/kulkepviselet/FR/hu/Bilateralis/franciaorszag/kult_kapcs.html. 34 Rochlitz 2001: 70. (Fordítás tőlem – Cs. D.) 35 Lepenies 2004: 35.

199

CSIZMADIA DOMINIKA

3. ábra: Az összes fordítás kategóriánként Franciaországban (1948–2005)36

Forrás: UNESCO Index Translationum.

Mindkét országban hasonló tendenciákat figyelhetünk meg. Egyrészt a két vizsgált kategóriában készült fordítások az összes fordításnak csak a töredékét, míg a műfordítások legalább a felét teszik ki. A társadalomtudományi szakfordítás két görbéje a hatvan év alatt – főként Franciaországban – viszonylag konstans maradt, és nem (Franciaországban) vagy csak kevéssé (Magyarországon) követi az összfordítás görbéjének változásait. Ez utóbbit ugyanakkor a műfordítás görbéje mindkét országban igen pontosan követi, ami arra enged következtetni, hogy az összfordítás – címszám szerinti – mennyiségében megfigyelhető változásoknak oka a műfordítás mennyiségi változásaiban keresendő. Másképpen fogalmazva: úgy tűnik, hogy az összes fordítás számának alakulását a műfordítások számának alakulása határozza meg. Ez az összefüggés rávilágít arra, hogy mindkét országban a fordítás még mindig elsősorban műfordítás, annak ellenére, hogy a 20. század második 36

200

A 3. ábrán 1977 és 1978 között jelentős törésvonal látható az összes fordítást ábrázoló görbén éppúgy, mint a három vizsgált kategóriában. Ennek oka az, hogy 1977-re vonatkozóan Franciaország hiányos adatokat közölt az UNESCO felé, amit 1978-ban pótolt. A fordításokról készített lista alapján ez a hiányosság korrigálható, ugyanis az 1978-as lista jelöli az 1977-ben megjelent fordításokat, így azok átírhatók az 1977-es listára. Ugyanakkor tekintve, hogy e tanulmány célja nem a kutatás végeredményeinek közlése, hanem elsősorban a kutatás kiindulópontjául szolgáló hipotézis és a kutatáshoz kidolgozott módszerek bemutatása, az ábrát javítatlan változatában hagytam. Egyrészt azért, mert ezzel érzékeltetni szerettem volna azokat a módszertani problémákat, amelyeket az Index Translationum pontatlanságai vetnek fel és amelyeket a forrás használhatósága érdekében korrigálni kell, másrészt azért, mert a listák javítása e tanulmány megírásakor még csak két kategóriában készült el (a két év adatai nem szerepelnek az on-line adatbázisban).


felében a fordítástípusokban jelentős diverzifikálódás tapasztalható: eddig nem ismert fordítástípusok jelennek meg, például a filmszinkronizálás, más típusoknak pedig – például a műszaki leírások, jogi szövegek fordításának – a korábbihoz képest megnő a jelentőségük. Ezzel párhuzamban a második világháború után gombamód szaporodnak a nemzetközi szervezetek (a maguk fordítóapparátusával), és a nemzetközi tudományos együttműködés is intenzívebbé válik, így a szakfordítások arányának is elvileg nőnie kellene. Ám láthatóan mégsem nő, ami talán azzal magyarázható, hogy kiadványaiktól eltekintve, a nemzetközi szervezetek belső használatra készített fordításai nem szerepelnek az Indexben, mint ahogy a folyóiratcikkek sem, márpedig a tudományos életben a fordítások gyakran nem teljes könyvekről, hanem tanulmányokról, cikkekről készülnek. 4. ábra: Az összes fordítás kategóriánként Magyarországon (1948–2005)37


A magyar és a francia nyelv/kultúra szerepe a két társadalomban A fordítások IT szerinti vizsgálata azt is lehetővé teszi, hogy egy komplex rendszerbe helyezve megfigyeljük, hogy melyik ország milyen nyelvekről és nyelvekre fordít, és ezáltal azt is, hogy két nyelv/ kultúra hogyan viszonyul egymáshoz. 37

A grafikon elején, az 1948–1954 közötti tartományban a jelentős törésvonal annak köszönhető, hogy 1948-ra, 1952-re és 1953-ra vonatkozóan Magyarország nem szolgáltatott adatokat.

201

CSIZMADIA DOMINIKA

Az összes fordítás (összes kategória, összes forrásnyelv) tekintetében a világon a legfordítottabb nyelv – mint sejthetjük – az angol.38 A francia a második, a magyar pedig – meglepő módon – a 15. helyen áll, megelőzve olyan nagy élő nyelveket, mint az arab (17.), a portugál (18.), vagy akár a kínai (21.). Ez nyilván azzal is magyarázható, hogy mivel a magyar kis nyelv, Magyarországon ebben az időszakban számos fordítás készült idegen nyelvre. A célnyelv tekintetében elmondható, hogy a világon a legtöbbet németre fordítanak, a francia a 3. helyen állva megelőzi az angolt (4.), a magyar pedig a 13. helyen ismét lekörözi az olyan nagy nyelveket, mint az arab (31.) vagy a kínai (49.).39 A forrás- és a célnyelv adatsorai tehát egyértelműen bizonyítják, hogy a magyarok még világviszonylatban is „fordító népnek” számítanak. A franciáról a legtöbbet fordító országok tízes listáján Magyarország nem szerepel, miközben Franciaország a magyarról legtöbbet fordító országok között a 6. helyen áll. Ez az első látásra paradoxonnak tűnő tény nyilván azzal magyarázható, hogy franciáról jóval több ország fordít, mint magyarról, ezért Magyarországon hiába a harmadik legfordítottabb idegen nyelv a francia, világviszonylatban ez önmagában még nem elég ahhoz, hogy bekerüljünk a franciáról legtöbbet fordító országok körébe.40 A másik adatsorban ezzel szemben Franciaország azért szerepelhet ilyen jó helyen, mert nyilván nincs sok konkurense.41 A franciára, illetve magyarra legtöbbet fordító országok listáin nem mutatkozik ilyen éles különbség: Franciaország a magyarra leginkább fordító országok tízes listáján az utolsó helyet foglalja el, míg Magyarország a franciára fordítók versenyében kilencedikként ér célba. Vajon milyen arány-

38

202

A következő bekezdésekben közölt adatok az on-line adatbázisból, tehát csak az 1979 és 2005 közötti időszakból származnak. Feltételezhető azonban, hogy ha ugyanezeket a statisztikákat az 1948–1978-as periódusra is összeállítanánk, hasonló eredményeket kapnánk. A tágabb értelemben vett társadalomtudományokat lefedő két kategóriában rendelkezésünkre állnak az 1948 és 2005 közötti adatok, melyek szerint ebben az időszakban mind a franciák, mind a magyarok legtöbbet angolból, németből és oroszból fordítottak, illetve a magyarok még franciából. Egyébként – érthető okokból – Magyarországon az 1940-es évek végén, 1950-es évek elején szinte csak orosz szerzőket fordítottak, de ez idő tájt Franciaország is előszeretettel fordult az oroszokhoz – szintén érthető okokból. És persze az sem meglepő, hogy közvetlenül a háború után nyoma sincs egyik országban sem a német szerzők iránti lelkesedésnek. 39 A portugál ebben a viszonylatban a 7. helyen áll. 40 Amelyben viszont ott találjuk Spanyolországot, Németországot, Olaszországot, az Egyesült Államokat, Japánt, Brazíliát, Lengyelországot stb. 41 A magyarról legtöbbet fordító országok listáját Magyarország vezeti (az idegen nyelvre fordításoknak köszönhetően), utána pedig Németország és a volt szocialista országok következnek.


ban állnak a francia és magyar nyelvű fordítások az összes fordításhoz képest a két országban? 5. ábra: A francia és magyar nyelvű fordítások aránya az összes fordításhoz képest az összes kategóriában Franciaországban, függetlenül a fordítás irányától (1979–2005)


6. ábra: A francia és magyar nyelvű fordítások aránya az összes fordításhoz képest az összes kategóriában Magyarországon, függetlenül a fordítás irányától (1979–2005)


A két ábra önmagáért beszél, ezért itt nem is térünk ki részletesebben az elemzésükre. Egy dologról azonban mégis érdemes szót ejteni. Feltűnő,

203

CSIZMADIA DOMINIKA

hogy mindkét, de főleg a franciaországi értékeket mutató ábrán a francia és magyar fordítások görbéje a huszonhét év során viszonylag konstans maradt, és nem követi az összfordítások mennyiségében bekövetkezett változásokat. Ezen a ponton kérdésessé válik hipotézisünk helyessége, ugyanis ha a két nyelv közötti fordítások mennyisége ennyire nem változott majdnem három, igen mozgalmas évtized alatt, akkor a fordítások mégsem tükrözik két ország kapcsolatát és az országokban bekövetkezett változásokat. Márpedig ez a megállapítás ellentmond a többi ábrán látható eredményeknek, melyek mind alátámasztani látszanak az eredeti feltevést. A kérdésről elgondolkodva azonban kiderül, hogy nem a hipotézissel van baj, hanem inkább egy módszertani problémáról van szó. Ugyanis a két nyelv viszonylatában – főként Franciaországban – olyan elenyésző a fordítások száma, hogy az összes fordítással együtt ábrázolva, ha vannak is a görbén változások, azok nem látszanak. Ezzel szemben, ha a magyar és francia fordítások görbéjét önállóan ábrázoljuk, nyomban láthatóvá válnak az ingadozások. Az 5–6. ábra tehát nem cáfolja hipotézisünket, csak arra hívja fel a figyelmet, hogy bizonyos adatsorok összehasonlítása nem végezhető el ugyanabban a léptékben. Hogyan viszonyul egymáshoz a két ország a társadalomtudományok terén? Az előző részekben már utaltunk arra, hogy nem biztos, hogy a társadalomtudományok nemzetközibbek, mint a (szép)irodalom: a nemzetközi térben mozgó társadalomtudományi könyvek száma elmarad a műfordítások számától. Ám ha tekintetbe vesszük, hogy az egyes nyelvek/kultúrák nagyságában, elterjedésében jelentős különbségek mutatkoznak, feltételezhetjük, hogy még e szűkebb nemzetközi társadalomtudományi tér is differenciált, és a benne cirkuláló művek mennyisége mind a forrás-, mind a célnyelv tekintetében változó. Lássuk, milyen tendenciák figyelhetők meg a teljes kutatási periódusban a nemzetközi társadalomtudományi tér francia és magyar szegmensében. A grafikon alátámasztja a fenti megállapítást, hiszen láthatjuk, hogy lényegesen több fordítást adtak ki a két nyelv viszonylatában Magyarországon, mint Franciaországban. A képet természetesen némiképp árnyalja, hogy a magyarok nem csupán franciáról, hanem franciára is fordítanak, de ezt a kérdést a következő részben tárgyaljuk részletesebben (egyébként látni fogjuk, hogy az 1990-es évek közepétől megfigyelhető nagy megugrás Magyarországon szinte kizárólag a franciáról magyarra készült fordításoknak köszönhető).

204


7. ábra: Fordítás magyar és francia között a két vizsgált kategóriában Franciaországban és Magyarországon, függetlenül a fordítás irányától (1948–2005)


A franciák figyelme tehát nem a magyar társadalomtudományokra irányul, aminek persze számos oka van. Közülük az egyik – talán a legbanálisabb – az, hogy potenciálisan több francia–magyar fordítót találunk Magyarországon, mint magyar–franciát Franciaországban. Ha nem a magyarokra irányul a francia figyelem, akkor vajon kire? A kvalitatív elemzés rávilágít arra, hogy Franciaország elsősorban angolszász és német szerzőktől vesz át tudományos eredményeket (a németektől főként filozófiát), míg a kisebb nemzetek, mint pl. a magyarok tekintetében inkább ideológiai vagy aktuálpolitikai megfontolások vezérlik a fordításokat. Ez egyébként a grafikonon is jól látható: például az 1948 és 1956 között eltelt kilenc év alatt Franciaországban a két kategóriában mindössze öt könyv jelent meg magyarból fordítva,42 majd 1957-ben háromra ugrik az eredetileg magyar könyvek száma, mind a hármat 1956

42

J, TT, P: Csaba, Dr. Marguerite : La vie en fleur. 4e partie: Ce qu’une jeune mère du XXe siècle doit savoir – Jacques Hivernage (Tóth Tihamér püspök előszavával). Mulhouse, Éditions Salvator. Eredeti magyar; Gerő Ernő: Le plan quinquennal hongrois. Paris, Démocratie nouvelle. Eredeti magyar. T, F, É: Mindszenty József bíboros: Le forçat [Mindszenty] accuse. A szövegeket válogatta és fordította Just Béla (Saliège bíboros előszavával). Paris, Bloud et Gay. Eredeti magyar; Rákosi Mátyás, Vas Zoltán & Gerő Ernő: Face au tribunal fasciste. Paris, Éditions Sociales. Eredeti magyar; Nagybányai Horthy Miklós, Magyarország kormányzója: Mémoires. Paris, Hachette. Eredeti magyar.

205

CSIZMADIA DOMINIKA

témájában írták.43 Úgy tűnik, hogy egy ország történetében a nemzetközi visszhangot is kiváltó nagy események (mint például az 1956-os magyar forradalom) egy másik ország fordítási tevékenységében igen hamar megjelennek. (Ezt a feltételezést további kutatásokkal még ellenőrizni kell.) Ugyanakkor a francia görbén az is jól látható, hogy Franciaország Magyarországhoz való viszonyában nem csupán a magyar aktuálpolitikai kérdések kapnak szerepet, hanem a hidegháborús nemzetközi viszonyok is: az 1970-es évektől tapasztalható enyhülés a fordítások számának növekedésében is tükröződik (még akkor is, ha a görbe ingadozásokat mutat). A rendszerváltás után és a magyar uniós csatlakozást előkészítő időszakban láthatóan ismét megnőtt a franciák érdeklődése, ami a 2004-es csatlakozás után alábbhagyott. Magyar oldalról a kvalitatív elemzés segítségével értelmezett grafikon arra mutat rá, hogy a magyarok jóval nagyobb mértékben veszik át a francia társadalomtudósok eredményeit. Érdekes megjegyezni, hogy Párizsban 2009. január 30–31-én A humán- és társadalomtudományi könyvkiadás a kibővült Európában (L’édition en sciences humaines dans l’Europe élargie) címmel az Éditions de l’EHESS kiadó szervezésében megrendezett nemzetközi konferencián a résztvevők hasonló tapasztalatokról számoltak be. A rendezvényre meghívott kelet-európai könyvkiadók képviselőinek az előadásaiból kiderült, hogy a kelet-európai országok nagyjából azonos francia társadalomtudományi műveket vagy szerzőket fordítanak. Ugyanakkor az is kiderült, hogy míg a kelet-európaiak fordítják a francia szerzőket, addig a francia kiadók nem, vagy csak csekély mértékben publikálják franciául a kelet-európai eredményeket (bár ennek egyik oka az is lehet, hogy ezekben az országokban a társadalomtudományok még mindig alapvetően receptívek). Ez az egyenlőtlen viszony tehát nem csak a magyar–francia relációra jellemző. A 7. ábra igen jól tükrözi, hogy miként jelenik meg a két ország kapcsolata a fordításban, amit tovább árnyalnak a fordítás irányát – idegen nyelvről anyanyelvre (A) vagy anyanyelvről idegen nyelvre (B) – is figyelembe vevő grafikonok.

43

206

Tyrenczy László: Magyars à l’assaut. Ford. Gustave Descamps. Paris, Louvois, 1957. Eredeti magyar; Lasky, Melvin J. & Bondy, François: La révolution hongroise. Paris, Plon, 1957. Eredeti magyar; Nagy Imre: Un communisme qui n’oublie pas l’homme. Ford. Imre László. Paris, Plon, 1957. Eredeti magyar.


A két nyelv/kultúra nagysága, nyitottsága és a két ország kapcsolata Két nyelv/kultúra egymás felé való nyitottságát többek között a fordítás irányával lehet szemléltetni. A B nyelvre történő fordításon az egyén, tehát a fordító szempontjából az anyanyelvről idegen nyelvre történő fordítást értjük. A társadalom szintjén pedig azt jelenti, hogy egy adott országban egy eredetileg az ország nyelvén írt művet idegen nyelven adnak ki, függetlenül attól, hogy a fordítónak mi az anyanyelve (például ha egy Magyarországon élő francia fordító lefordít egy magyar eredetit franciára és azt egy magyar kiadó adja ki, akkor ez a fordító számára A, az ország szempontjából viszont B nyelvre történő fordítás). Jelen tanulmányban az A és B nyelvre történő fordítás alatt nem az egyéni, hanem a társadalmi szintű fordításirányokat kell érteni. A B nyelvre történő fordítás problematikája csak kevéssé érdekli a fordítástudományt,44 holott a világon beszélt több mint 5000 nyelv többségét érinti. Különféle okokból – melyekre itt nincs lehetőségünk kitérni – a fordítói és fordításkutatói berkekben az az általános nézet, hogy az idegen nyelvre történő fordítás nem a fordítás „természetes iránya”,45 ezért előszeretettel bírálják is azokat, akik mégis művelik ezt a műfajt. Pedig néhány kivételtől eltekintve az idegennyelv-tanulás még mindig elsősorban a nagy világnyelvekre fókuszál. Ez azt jelenti, hogy a kis nyelveket beszélő külföldiek száma messze elmarad a nagy nyelveket idegen nyelvként beszélők számától, s ezért nehezen találunk olyan fordítókat, akik kis idegen nyelvről nagy anyanyelvre (tehát A nyelvre) tudnának fordítani. Ez nagymértékben korlátozza a kis nyelvű országok lehetőségeit, választás elé állítva azokat: vagy tiszteletben tartják azt a fordítói körökben általánosan elfogadott szabályt, miszerint fordítani csak A nyelvre lehet, és ez esetben az ország irodalmi és tudományos eredményeit nem ismerik meg más országok, vagy „kénytelenek két rossz közül választani. Nyilvánvalóan a kevésbé rossz megoldás mellett fognak dönteni: B nyelvre fognak fordítani.”46 Természetesen nem minden országnak van szüksége a B fordításra. A franciák nincsenek rászorulva, hiszen nagy nyelvről és – az angol hatása ellenére még mindig – domináns kultúráról van szó, amelynek produktumait más országok amúgy is lefordítják. Ugyanakkor „mivel a magyar nem tartozik 44

45 46

Az első, a B nyelvre történő fordítás elméleti kérdéseit behatóan tanulmányozó mű csupán 1992-ben jelent meg Antin Fougner Rydning norvég kutató tollából, és a fordításelmélet azóta sem igazán foglalkozik vele. A fordító- és tolmácsképző iskolák – főként a kis nyelvet beszélő országokban – kitérnek rá, de inkább csak gyakorlati szinten. Lederer 2008: 176. Rydning 1992: 5–6. Idézi Lederer 2008: 181.

207

CSIZMADIA DOMINIKA

az ún. nagy világnyelvek közé, és Magyarországon az idegennyelv-tudás még messze a nyugat-európai országokban elért szint alatt marad, a nyelvi közvetítés meghatározó szerepet játszik szinte minden kapcsolatrendszerben. Eredményeinket csak úgy tudjuk megismertetni a világgal, ha gondoskodunk azok idegen nyelvekre történő szakszerű fordításáról.”47 Így az A és B nyelvre történő fordítások összevetése megmutatja, hogy egy országban milyen szerepet játszik az idegen nyelvre való fordítás, és – ezzel összefüggésben – azt is, hogy mennyire van az országnak szüksége és igénye arra, hogy irodalmi és tudományos eredményeit megismertesse a világgal. 8. ábra: Fordítás a magyar és a francia között A és B nyelvre Franciaországban a két vizsgált kategóriában (1948–2005)


A grafikon önmagáért beszél. Franciaországban 1948 és 2005 között a két vizsgált kategóriában mindössze két könyvet fordítottak franciáról magyarra, tehát B nyelvre (és az A nyelvi fordítások sem haladják meg egy évben az ötöt), mindkettőt 1989 után: az egyiket 1992-ben, a másikat 1997-ben. Tekintve, hogy mindkettő a „történelem, földrajz, életrajz” kategóriában jelent meg az 1990-es években, feltételeztük, hogy turisztikai jellegű kiadványokról van szó. Ám a kvalitatív elemzés során feltételezésünk helytelennek bizonyult: igaz ugyan, hogy az 1992-es könyv Lourdes-ról szól, így végeredményben

208

47

Horváth – Szabari – Volford 2002: 13.


vehetjük turisztikai jellegű kiadványnak,48 de a másik könyvet szerzője az Üdvhadseregről írta.49 Egyébként érdekességként megjegyezzük, hogy az 1950-es években a két vizsgált kategóriában Franciaországban az idegen nyelvű könyvek jó része külföldi munkavállalókkal kapcsolatos kiadvány volt, általában olasz, spanyol és portugál nyelven:50 ekkor még nyoma sincs az arab és fekete-afrikai bevándorlásnak… Végül elérkeztünk – megítélésünk szerint – a legérdekesebb grafikonhoz, amely a leginkább alátámasztja a tanulmány elején megfogalmazott hipotézist. 9. ábra: Fordítás a magyar és a francia között, A és B nyelvre Magyarországon a két vizsgált kategóriában (1948–2005)51


48

Bordes, Joseph: Lourdes: Bernadett nyomdokain. Ford. Szabó József. Vic-en-Bigorre, 1992. Eredeti francia. 49 Thöni, Jean: Az Üdvhadsereg: egy hadsereg, aki fegyver nélkül harcol az elesettekért. Strasbourg, 1997. Eredeti francia. 50 Például Guide pratique à l’usage des travailleurs étrangers en France et de leur famille. Paris, Ministère du travail et de la sécurité sociale, Direction de la main-d’œuvre, sous-direction de la main-d’œuvre étrangère, section d’information, 1952. Francia–olasz kétnyelvű kiadvány. 51 1948-ban, 1952-ben és 1953-ban Magyarország nem szolgáltatott adatokat az UNESCO-nak.

209

CSIZMADIA DOMINIKA

A grafikont vizsgálva felettébb érdekes dolgot figyelhetünk meg. Magyarországon az 1960-as évekig a „történelem, földrajz, életrajz” kategóriában egyáltalán nem, a „jog, társadalomtudományok, pedagógia” főosztályban pedig mindössze öt könyv jelent meg francia (tehát B) fordításban: három 1949-ben, kettő pedig 1950-ben.52 1963-tól azonban egyszerre megugrik a B fordítások görbéje, főként a „történelem, földrajz, életrajz” kategóriában, amelybe az IT a turisztikai jellegű és országimázst propagáló kiadványokat is sorolja. E kiadványok egy részét csak a nagy nyugati nyelvekre (francia, angol, spanyol, német) fordították le (főként a propagandacélú kiadványokat, a turisztikai jellegűeket általában a szocialista országok nyelvére is lefordították). Egyébként az idegen nyelvű turisztikai kiadványok Franciaországban már az 1950-es évek elején megjelennek (természetesen magyarul nem), de Magyarországon csak 1963-tól tapasztalható ilyen fordulat (ebben az évben viszont rögtön öt könyvet is kiadnak e témában franciául). 1963-tól nem csupán megugrik a francia nyelvű (B) fordítások száma, de ezt követően egészen az 1990-es évek elejéig le is körözi a franciáról magyarra (A nyelvre) készült fordításokét. Eszerint tehát ebben az időszakban Magyarország számára fontosabb volt az, hogy Franciaország felé megmutassa magát, mint az, hogy magába szívja a franciák kultúráját és tudományos eredményeit. A grafikon hűen tükrözi, hogy valójában milyen változások mentek végbe a magyar társadalomban és a két ország viszonyában. Egyrészt jól érzékelhető az a nyugat felé nyitási vágy, ami az 1956-os események lecsengése után megfogalmazódott a magyar társadalomban és vezetőiben. Másrészt nyilvánvalóan érezhető az enyhülés politikája is a nemzetközi színtéren, s mindez kihatással volt Franciaország külpolitikájára és a francia–magyar kapcsolatokra is. „A francia keleti nyitási politika szempontjából nézve az eseményeket az 1963–1964-es év számít fordulópontnak. Ezzel szinte párhuzamosan, magyar szemszögből is 1963 számít szakaszhatárként, mivel az 1956 utáni magyar külpolitika ettől az időtől kezdve tudta egyre inkább kiszélesíteni az ország nemzetközi kapcsolatait, a korábbi defenzív külpoliti-

52

210

1949: Mindszenty József devant le tribunal du peuple. Budapest, Állami Lapkiadó. Eredeti: Mindszenty József a népbíróság előtt; Nous vivons comme cela, la jeunesse hongroise! Budapest, MINSZ, Szikra. Eredeti magyar; Rajk László et ses complices devant le tribunal du peuple. Budapest, Stephaneum Ny. Eredeti magyar. 1950: Le plan quinquennal de la République Populaire Hongroise. Budapest, Magyar Közlöny. Eredeti magyar; Quelques renseignements sur la Hongrie et son commerce extérieur. Budapest, Egyetemi Kiadó. Eredeti magyar.


ka helyett aktív külpolitikát kezdeményezni, és így a magyar »nyugati nyitás politika is ettől kezdve bontakozott ki a gyakorlati diplomácia területén«.”53 Ha megfigyeljük a B nyelvre fordítás görbéjét, láthatjuk, hogy egészen az 1980-as évek közepéig meghaladja az A nyelvre készült fordításokét, majd a rendszerváltásig még az évi tíz címszám körüli értéknél tartja magát (noha a francia–magyar fordítások görbéjénél már alacsonyabban fut). „Az 1960-as évek közepétől az 1980-as évek közepéig terjedő két évtized a magyar–francia kapcsolatok tagadhatatlanul legmozgalmasabb éveit ölelte fel, amelyek során a kétoldalú viszony addig nem tapasztalt intenzitást ért el. Ebben szerepet játszott az a tény, hogy a nyugati – így a francia – politikai közgondolkodásban kialakult »magyar modell« kép eltért a »monolit szovjet típusú rendszerek« gazdasági, politikai és kulturális gyakorlatától, s ezen túlmenően hatalmas adósságállománya miatti pénzügyi (és ennek következtében társadalmi) sebezhetősége okán kétségkívül a magyar volt az egyik »leggyengébb láncszem« Moszkva szövetségesei közül. A magyar–francia kapcsolatok e két évtizedének különös vonása az, hogy erre az időszakra esett a pártdiplomáciának és az állami diplomáciának az » összeérése«, Kádár francia szocialisták iránti érdeklődésének megjelenése, később pedig hivatalos tárgyalása az immár az V. Köztársaság első szocialista elnökévé előlépett François Mitterrand-nal.”54 1992 körül a B fordítás görbéje nagyot zuhan, de éppígy esik az A fordításé is, majd 1999-től a B fordítások száma nullára redukálódik. Ezzel párhuzamosan viszont az A fordítások görbéje jelentős, bár egyenetlen növekedést mutat, ami többek között annak is köszönhető, hogy a rendszerváltás utáni nyitás, a személyek és az információ szabad áramlása, majd az uniós csatlakozás következtében Magyarországnak már nincs szüksége arra, hogy nyelvi és politikai elszigeteltségéből kitörve megmutassa magát a külvilág felé, így ismét koncentrálhat arra, hogy mindeddig nem fordított francia művekkel gazdagítsa társadalomtudományi palettáját.

Konklúzió Összegzésképpen annyi mindenképpen kijelenthető, hogy a fenti grafikonok, és főként az utolsó ábra egyértelműen bizonyítja azt az elméleti feltevést, miszerint a fordítás hű képet ad két ország politikai, gazdasági, társadalmi és kulturális változásairól és – ezzel összefüggésben – kapcsolatuk alakulásáról, amelyet szinte évre pontosan követ. Így az UNESCO Index Translationuma 53 54

Garadnai Zoltánt idézi Sípos 2006. (Kiemelések tőlem – Cs. D.) M. Szebeni 2008: 150. (Kiemelés tőlem – Cs. D.)

211

CSIZMADIA DOMINIKA

és a kidolgozott módszerek megfelelő eszközt adnak mindazok kezébe, akik két ország kapcsolatának a történetét kutatják. FORRÁSOK Recommandation concernant la normalisation internationale des statistiques de l’édition de livres et de périodiques (Az UNESCO 1964-es ajánlása a nemzetközi könyv- és folyóiratkiadási statisztikák egységesítéséről). http://portal.unesco.org/fr/ev.php-URL_ID=13068&URL_DO=DO_ TOPIC&URL_SECTION=201.html (Letöltés: 2009. október 22.) Az UNESCO 2001-es Egyetemes Nyilatkozata a Kulturális Sokszínűségről (Déclaration Universelle de l’UNESCO sur la diversité culturelle). A Magyar UNESCO Bizottság honlapján olvasható nem hivatalos fordítás. http://www.unesco.hu/index.php?type=node&id=402. (Letöltés: 2009. október 22.) UNESCO Index Translationum http://portal.unesco.org/culture/fr/ev.php-URL_ID=7810&URL_ DO=DO_TOPIC&URL_SECTION=-512.html (Letöltés: 2009. október 22.) UNESCO Statistical Yearbook. Paris 1964F ELH A S Z N Á LT I RO DA L O M

212

Baker, Mona 1998: Réexplorer la langue de la traduction: une approche par corpus. Meta 4. 1–7. Cordonnier, Jean-Louis 1995: Traduction et culture. Paris. Cordonnier, Jean-Louis 2002: Aspects culturels de la traduction: quelques notions clés. Meta 1. 38–50. Csizmadia Dominika 2004: Traduire les textes de sciences sociales hongrois et français. DEA-dolgozat. École des hautes études en sciences sociales, Paris. Csizmadia Dominika 2008: Traduire les sciences sociales: enjeux et problèmes. In: Renaud, Patrick (szerk.): Temps, espaces, languages. La Hongrie à la croisée des disciplines. II. Paris, 193–202. Folkart, Barbara 1990: La fonction heuristique de la traduction. Meta 1. 37–44. Földes Csaba 2007: „Interkulturális kommunikáció”: koncepciók, módszerek, kérdőjelek. Fordítástudomány 1. 14–39. Gémar, Jean-Claude 1990: La traduction est-elle civilisatrice? Fonctions de la traduction et degrés de civilisation. Meta 1. 247–257. Horváth Ildikó – Szabari Krisztina – Volford Katalin (szerk.) 2002: Fordítás és tolmácsolás a világban. Budapest.

A fordítás mint a nemzetek közötti kapcsolatok vizsgálatának lehetséges eszköze Kóbor Márta 2007: A kultúrafogalom evolúciója a fordításelméleti diskurzusban és a kultúrakoncepciók gyakorlati implikációi (doktori értekezés tézisei). Fordítástudomány 2. 37–54. N. Kovács Tímea (szerk.) 2004: A fordítás mint kulturális praxis. Pécs. Lederer, Marianne 2008: A fordítás ma – az interpretatív modell. Budapest. Lepenies, Wolf 2004: A kultúrák fordíthatósága. In: N. Kovács Tímea (szerk.): A fordítás mint kulturális praxis. Pécs, 25–45. Meta (fordítástudományi folyóirat). http://www.erudit.org/revue/meta/2009/v54/n2/index.html (Letöltés: 2009. október 22.) Ortutay Gyula (főszerk.) 1980: Magyar néprajzi lexikon. 3. kötet, Budapest. Rochlitz, Rainer 2001: Traduire les sciences humaines. Raisons politiques. Études de pensée politique 2. 65–77. Rydning, Antin Fougner 1992: Qu’est-ce qu’une traduction acceptable en B? Les conditions d’acceptabilité de la traduction fonctionnelle réalisée dans la langue seconde du traducteur. Doktori disszertáció. Universitetet i Oslo, Oslo. Simon, Sherry 2004: A kultúra és a fordítás határainak újragondolása. In: N. Kovács Tímea (szerk.) : A fordítás mint kulturális praxis. Pécs, 175–215. Sípos Péter 2006: A magyar–francia kapcsolatokról. Opponensi vélemény Garadnai Zoltán Kelet-Közép-Európa helye és Magyarország szerepe De Gaulle tábornok Európa-politikájában (1958–1969) című PhD-értekezéséről. http://www.grotius.hu/publ/displ.asp?id=IPUNZO (Letöltés: 2009. október 22.) M. Szebeni Géza 2008: Szemelvények a magyar–francia kapcsolatok történetéből. Külügyi Szemle 2. 150–186. Wischenbart, Rüdiger – Jursitzky, Jennifer – Muriale, Sabina 2008: Diversity Report 2008: An overview and analysis of translation statistics across Europe. http://portal.unesco.org/culture/en/ev.php-URL_ID=22194&URL_ DO=DO_TOPIC&URL_SECTION=201.html (Letöltés: 2009. október 22.)

213

KÖTŐERŐK Az identitás történetének térbeli keretei

Szerkesztette Cieger András

Atelier Budapest, 2009.

© Cieger András, Czoch Gábor, Csizmadia Dominika, Erdősi Péter, Gergely András, Granasztói György, Hajdú Zoltán, Horváth Gyula, Illés Iván, Klement Judit, Lajtai L. László, Sonkoly Gábor, Takács Ádám, Tevesz László, 2009. A kiadásért felel: Gergely András kutatócsoport-vezető Olvasószerkesztő: Németh Orsolya Címlapon: Egy ausztrál tornaklub tagjainak bemutatója az 1920-as években (State Library of Victoria, Australia).

A kötet Az identitás történetének térbeli keretei: civilizáció, nemzet, régió, város kutatási program keretében készült. MTA–ELTE Atelier, Európai Historiográfia és Társadalomtudományok Kutatócsoport (MTA TKI).

Nyomdai előkészítés: Kalonda Bt. Nyomdai kivitelezés: PrinterArt Kkt.

ISBN 978-963-284-115-1

Tartalom Gergely András: Előszó

7

FOGALMAK Takács Ádám: Biopolitika és nemzeti állapot: egy foucault-i problematika rekonstrukciója Lajtai L. László: „Nemzeti történelem” vagy nemzet és történelem? Cieger András: Alkotmányosság és nemzeti identitás – a magyar történelem kontextusában. Vázlat Illés Iván: A „területi kohézió” szerepe az EU és a tagországok politikájában

15 29 47 87

KAPCSOLATOK Hajdú Zoltán: Hol él a magyar nemzet? Államterület, államhatárváltozások, államföldrajz és a nemzet kölcsönviszonyának szemlélete a magyar földrajztudományban 1947-ig Klement Judit: A 19. század végi gazdasági elit és a „nemzet”

105 137 163

Csizmadia Dominika: A fordítás mint a nemzetek közötti kapcsolatok vizsgálatának lehetséges eszköze

185

Tevesz László: Kossuth és a Pesti Hírlap hagyományelvűsége, 1841–1843

HELYEK Granasztói György: Az átmenet előtti magyarországi városok területhasználatának modellje

215

Czoch Gábor: Lakóhely és társadalmi helyzet. A reformkori külvárosok problematikája Kassa példáján keresztül

237

Erdősi Péter: Imázsteremtés és kultúrpolitika az 1970-es években: Szentendre esete Sonkoly Gábor: Nemzeti örökségből – világörökség: Budapest példája

257 281

Horváth Gyula: Területi egyenlőtlenségek Kelet-Közép-Európában. A kutatás-fejlesztés példája

295 5

A fordítás mint a nemzetek közötti kapcsolatok vizsgálatának. lehetséges eszköze. Csizmadia Dominika

Recommend Documents