Cseporán Zsolt, doktorandusz PTE ÁJK Alkotmányjogi Tanszék. A választottbírósági kikötés alakulása a nemzeti vagyonnal összefüggésben

KODIFIKÁCIÓ ÉS KÖZIGAZGATÁS CSEPORÁN ZSOLT: A VÁLASZTOTTBÍRÓSÁGI KIKÖTÉS ALAKULÁSA…

Cseporán Zsolt, doktorandusz PTE ÁJK Alkotmányjogi Tanszék A választottbírósági kikötés alakulása a nemzeti vagyonnal összefüggésben Jelen tanulmány keretében a választottbírósági eljárás nemzeti vagyonnal összefüggő hazai szabályozását kívánom elemezni. E kérdéskör két évvel ezelőtt már felkorbácsolta mind a magánjogi, mind az alkotmányjogi szakirodalom egyes rétegeit, azonban a probléma az Alkotmánybíróság döntésével az utóbbi időben nyugvó pontra jutott. Ezzel ellentétben napjainkban a téma ismét aktuálissá vált, ugyanis a paksi atomerőmű körüli jogalkotási folyamatok közvetlenül érintik a választottbírósági kikötés nemzeti vagyonra vonatkozó tilalmát, így indokolt a probléma felélesztése és áttekintése.

I. A kezdeti lépések: a nemzeti vagyon törvényi szabályozása A választottbíráskodást és a nemzeti vagyont összekapcsoló jogalkotási folyamat első „állomása” maga a nemzeti vagyonról szól, 2012. január 1-jén hatályba lépett 2011. évi CXCVI. törvény (a továbbiakban: Nvt.), ami negatív irányba hatott az alternatív vitarendezési formák e típusával kapcsolatban.1 Ennek oka, hogy a legutóbbi jogalkotói aktus törvényerőre emelte az Nvt. 17. § (3) bekezdésében a választottbíráskodás lehetőségének kizárását a nemzeti vagyonnal kapcsolatban. A választottbíráskodás kizárására irányulóan azonban „két lépcsőben” került sor, ugyanis a T/5161/13. irományszám alatt két ország1

Kecskés László – Tilk Péter: A nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény 17. § (3) bekezdése választottbírósági kikötést tiltó szabályának Alaptörvénybe, illetve nemzetközi jogba ütközése. In: Választottbírók könyve (szerk.: Kecskés László – Lukács Józsefné). HVG-ORAC, Budapest 2012. 213. o.

2014/2.

65

gyűlési képviselő által benyújtott módosító javaslat eltérően fogalmazott.2 E változat csak az indokolásban3 zárja ki expressis verbis a választottbíróság kikötését, ugyanis a javaslat „ide nem értve a választottbíróságot” kitétele nyelvtanilag éppen kivételt képezett volna a kizárólagosságot megszabó főszabály alól.4 Az Nvt. 17. § (3) bekezdésének végső formája azonban a T/5161/74. számú előterjesztés következtében jött létre, amit a Kormány nyújtott be, zárószavazás előtti módosító javaslatként. Így a jelenleg is hatályos törvényszöveg az alábbit tartalmazza: „Magyarország határa által körbezárt területen lévő nemzeti vagyonra vonatkozó polgári jogi szerződésben a nemzeti vagyonnal rendelkezni jogosult irányadóként kizárólag a magyar nyelvet, valamint a magyar jog alkalmazását, és jogvita esetére kizárólag a magyar bíróság – ide nem értve a választottbíróságot – joghatóságát kötheti ki. A nemzeti vagyonnal rendelkezni jogosult e jogviták eldöntésére választottbírósági eljárást nem köthet ki.”

Ezzel azonban a törvényhozó több tekintetben is alaptörvény-ellenes állapotot hozott létre, amelynek elemeit az alábbiakban részletezem.

2

„21. A törvényjavaslat 17. §-a az alábbi (3) bekezdéssel egészül ki: (3) Magyarország határa által körbezárt területen lévő nemzeti vagyonra vonatkozó polgári jogi szerződésben a nemzeti vagyonnal rendelkezni jogosult irányadóként kizárólag a magyar nyelvet, valamint a magyar jog alkalmazását, és jogvita esetére kizárólag a magyar bíróság – ide nem értve a választottbíróságot – joghatóságát kötheti ki.” 3 A T/5161/13. számú törvényjavaslat indokolása szerint: „21. A jogalkotó szándéka, hogy a Magyarországon található/fennálló nemzeti vagyon tekintetében az azzal rendelkezni jogosult személy kizárólag a magyar nyelvet, valamint a magyar jog alkalmazását, és jogvita esetére a kizárólag a magyar rendes bíróság joghatóságát, illetékességét köthesse ki a szerződésben.” 4 Kecskés – Tilk: A nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény 17. § (3) bekezdése választottbírósági kikötést tiltó szabályának Alaptörvénybe, illetve nemzetközi jogba ütközése. 214. o.


II. Alkotmányossági aggályok5 A rendelkezés alkotmányossági szempontú vizsgálata több aspektusban is alaptörvényellenes eredményre vezet, így az átlátható és logikailag tiszta érvelés igénye végett az egyes szálakat külön-külön kívánom bemutatni.

1. Az Alaptörvény Q) cikkének sérelme „(1) Magyarország a béke és a biztonság megteremtése és megőrzése, valamint az emberiség fenntartható fejlődése érdekében együttműködésre törekszik a világ valamennyi népével és országával. (2) Magyarország nemzetközi jogi kötelezettségeinek teljesítése érdekében biztosítja a nemzetközi jog és a magyar jog összhangját. (3) Magyarország elfogadja a nemzetközi jog általánosan elismert szabályait. A nemzetközi jog más forrásai jogszabályban történő kihirdetésükkel válnak a magyar jogrendszer részévé.”

A nemzetközi szerződések betartása, végrehajtása olyan kötelezettség, sőt kifejezett parancs, amelynek figyelmen kívül hagyása ellentétes az Alaptörvény előírásaival.6 A nemzetközi szerződésekhez való csatlakozás, illetve a kétoldalú egyezmények megkötésének szükségszerű velejárója, hogy az állam köteles a vállalt nemzetközi kötelességek és a belső jog összhangját megteremteni. Ez kettős kötelezettséget ró Magyarországra: egyrészt a belső jogszabályok nem állhatnak ellentétben a vállalt nemzetközi kötelezettségekkel; másrészt az arra illetékes jogalkotó szervnek kell kibocsátania a nemzetközi kötelesség belső végrehajtását szolgáló jogszabályt.7

5

A téma részletes alkotmányossági elemzéséről ld. Kecskés László – Tilk Péter: A választottbírósági kikötés hazai jog szerinti tilalmának Alaptörvénybe, illetve nemzetközi jogba ütközése. Európai jog 2012/2. sz. 15-25. o. 6 E kérdéskört az Alkotmánybíróság több ízben is vizsgálta. Ld. 30/1990. (XII. 15.); 16/1993. (III. 12.); 7/2005. (III. 31.); valamint 1/2006. (I. 30.) AB határozatok 7 Vö. 16/1993. (III. 12.) AB határozat

2014/2.

66

Az Nvt. 17. § (3) bekezdés hatályba léptetése által megsértett releváns nemzetközi egyezmények: 1. A nemzetközi kereskedelmi választottbíráskodásról szóló, Genfben 1961. április 21-én kelt Európai Egyezmény kihirdetéséről szóló 1964. évi 8. tvr. II. cikkének (2) bekezdése lehetőséget biztosít a részes államok számára, hogy nyilatkozatban korlátozzák a benne megfogalmazott jogosultságot – ti. hogy az Egyezményben meghatározott esetekben érvényesen választottbírósági szerződést azok a jogi személyek köthetnek, amelyek „közjogi jogi személynek” minősülnek. Magyarország az egyezmény aláírásakor azonban nem élt fenntartással, így az Nvt. 17. § (3) bekezdése ellentétes az egyezménynyel, ezért az Alaptörvény Q) cikkének (1) és (2) bekezdését is sérti. 2. A külföldi választottbírósági határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló, New Yorkban, 1958. június 10-én kelt Egyezmény kihirdetéséről szóló 1962. évi 25. tvr. sérelme ugyan csak közvetve áll fent, azonban az 1961. évi Genfi Egyezmény II. cikkének (1) bekezdése fenntartás hiányában aláveti a közjogi jogi személyeket a választottbírósági eljárásnak. Ebből pedig az következik, hogy a 1958. évi New York-i Egyezmény II. cikk (1) bekezdésének utolsó fordulata nem értelmezhető úgy, hogy a magyar közjogi jogi személyek jogvitái ne lennének választottbírósági úton eldönthetőek.8 3. Az Államok és más államok természetes és jogi személyei közötti beruházási viták rendezéséről szóló, Washingtonban, 1965. március 18-án kelt Egyezmény kihirdetéséről szóló 1987. évi tvr. sérelmének elkerülése végett Magyarországnak, az Egyezmény 25. cikk (4) bekezdése alapján értesítenie kellett volna az ICSID Központot azoknak a vitáknak köréről, amelyek vonatkozásában nem veti alá magát a Központ jóváhagyásának. Ennek hiányában viszont az Nvt. citált rendelkezés ellentétes az egyez-

8

Kecskés – Tilk: A választottbírósági kikötés hazai jog szerinti tilalmának Alaptörvénybe, illetve nemzetközi jogba ütközése. 17. o.


ménnyel, s így sérti az Alaptörvény Q) cikk (1) és (2) bekezdéseit.9 Ezeken a nemzetközi szerződéseken kívül léteznek olyan kétoldalú megállapodások is, amelyek esetében az Nvt. 17. § (3) bekezdése szintén felveti a nemzetközi szerződésbe ütközés veszélyét, ezekre azonban jelen tanulmányban nem térek ki.10

2. Az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdésének sérelme Már az Nvt. 17. § (3) bekezdése keletkezésének körülményei is számos olyan problémát vetnek fel, amelyek nem egyeztethetőek öszsze a jogállamiság alaptörvényi követelményével.11 A hatalmi ágak szétválasztása, a privát szféra védelme az állami beavatkozástól, a törvényes keretek között végbemenő jogalkotási folyamat mind-mind olyan jelenségek, amelyek elengedhetetlen feltételei a demokrácia és a jogállam működésének.12

67

Az alkotmánybírósági gyakorlatban található ezzel kapcsolatos példa, amikor is jogi szabályozást azért semmisített meg a testület, mert abban az állam a közjogi és magánjogi jogosítványait összemosta: magánjogi jellegű viszonyaiban a közhatalmi eszközeinek alkalmazásával kívánt erőfölényt biztosítani maga számára. Erre vonatkozóan érdemes kiemelni az 59/1991. (XI. 19.) AB határozatot, amely szerint: „a versenyszférában következetesen el kell határolni egymástól az állam közhatalmi és tulajdonosi minőségét”. Az állam tehát pusztán gazdasági szereplőként jelenik meg ezekben a viszonyokban, így az államhatalomhoz köthető jogosítványok nem illethetik meg. Ez a helyzet pedig sérti az Alaptörvény B) cikkének (1) bekezdését, továbbá egyidejűleg jogalkotói hatalommal való visszaélést is eredményez, amelyet a továbbiakban részletesen bemutatok.

b) Jogalkotói joggal való visszaélés? a) Az állam közhatalmi és magánjogi viszonyainak összemosása Vitán felüli tény, hogy a nemzeti vagyon fokozott védelme indokolt államcél lehet, azonban – a körülményeket tekintve – a jogalkotó célja ez esetben inkább az állam érdekeinek védelme volt azáltal, hogy a szerződéses jogviszonyaiban közhatalmi eszközöket érvényesít – ami viszont a jogállamiság egyik alapvető követelményének a csorbulásához vezet.13

9

Kecskés – Tilk: A választottbírósági kikötés hazai jog szerinti tilalmának Alaptörvénybe, illetve nemzetközi jogba ütközése. 17. o. 10 Ezekről részletesen ld. Kecskés – Tilk: A választottbírósági kikötés hazai jog szerinti tilalmának Alaptörvénybe, illetve nemzetközi jogba ütközése. 1819. o. 11 „Magyarország független, demokratikus jogállam.” [Alaptörvény B) cikk (1) bek.] 12 Hajdú Gergely: A nemzeti vagyonról szóló törvény választottbíráskodást érintő rendelkezéseinek alkotmánybírósági tesztje. Gazdaság és jog 2014/10. sz. 21. o. 13 Hajdú: i. m. 22. o.

2014/2.

Az Alkotmánybíróság számos határozatában is foglalkozott a jogalkotói joggal (hatáskörrel) való visszaéléssel, alapvetően a jogállamiság és a jogbiztonság elvére vetítve az ebből eredő visszásságokat. „Az Alkotmánybíróság rámutat: a demokratikus jogállamokban – így hazánkban is – a joggal való visszaélés tilalmának érvénye nem szorítkozik egyetlen jogágra, hanem e tilalom – az egyes jogágak sajátosságaitól függő formában – az egész jogrendszerben érvényre jut. […]” „A kifejtetteknek megfelelően érvényesül a joggal való visszaélés tilalma a közjogban is, ahol e tilalom egyaránt irányadó a jogalkotó szervek, a jogalkalmazó szervek, illetőleg az ügyfelek magatartására.” 14

Emellett az Alkotmánybíróság leszögezte, hogy mivel a joggal való visszaélés forrása az Alkotmány 2. §-ának (1) bekezdése – tehát az Alaptörvény B) cikkének (1) bekezdése –, alkotmányellenes az olyan rendelkezés is, ami amiatt ütközik az említett tilalomba, mert a jogalkotó valamely jogintézményt 14

31/1998. (VI. 25.) AB határozat, ABH 1998, 240, 244


nem annak jogrendszeren belüli rendeltetése szerinti célra használt fel.15 Mindezekre tekintettel sérül az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdésében szabályozott jogbiztonság követelménye, mert az állam saját magát közhatalmi eszközökkel a szerződő partnereivel szemben, a nemzeti vagyon vonatkozásában, megfelelő alkotmányos ok hiányában kedvezőbb helyzetbe hozta.16

68

amely indokolttá tette volna a módosítást. Ezt szögezte le az Alkotmánybíróság is a 164/2011. (XII. 20.) AB határozatában, amennyiben a formailag hibás törvényhozási eljárás megalapozza a jogszabály megsemmisítését. Ennek fényében a zárószavazás előtti módosító javaslat alapján elfogadott törvény Alaptörvénybe ütköző jogalkotói aktus volt.

c) A közjogi érvénytelenség problémája Az Alaptörvény B) cikkének (1) bekezdése rögzíti hazánk demokratikus jogállami berendezkedését, és annak követelményeit, így felvetődik az Nvt. 17. § (3) bekezdésének közjogi érvénytelensége is.17 Miként már szó volt róla, az Nvt. aggályos rendelkezése két „lépcsőben” alakult ki: az országgyűlési képviselők által benyújtott javaslat még nem tartalmazta a „nemzeti vagyonnal rendelkezni jogosult e jogviták eldöntésére választottbírósági eljárást nem köthet ki” kitételt. A végleges szöveg utolsó mondata a Kormány előterjesztésének következtében került bele a törvénybe. Erre azonban az Országgyűlés Házszabálya értelmében nem lett volna lehetőség, mivel a fenti jelzett mondat teljesen megváltoztatta a javaslat tartalmát.18 „A zárószavazás megkezdése előtt módosító javaslatot lehet benyújtani bármely – korábban megszavazott – rendelkezéshez kapcsolódóan, ha a megszavazott rendelkezés nincs összhangban az Alkotmánnyal vagy más törvénnyel, a törvényjavaslat már megszavazott rendelkezésével, vagy a törvényjavaslat módosítással nem érintett valamely rendelkezésével. […]”19

Az Nvt. eredeti javaslatában azonban semmiféle olyan koherenciazavar nem állt fenn, 15

Uo. Kecskés – Tilk: A nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény 17. § (3) bekezdése választottbírósági kikötést tiltó szabályának Alaptörvénybe, illetve nemzetközi jogba ütközése. 223. o. 17 Kecskés – Tilk: A választottbírósági kikötés hazai jog szerinti tilalmának Alaptörvénybe, illetve nemzetközi jogba ütközése. 23. o. 18 Vö. Hajdú: i. m. 23. o. 19 Az Országgyűlés Házszabálya 107. § (1) bek. 16

2014/2.

3. Az Alaptörvény T) cikk (3) bekezdésének sérelme Végül utolsó érvként hangsúlyozni kell, hogy az Nvt. 17. § (3) bekezdésének hatályba lépésével sérült a következő alaptörvényi rendelkezés is: „Jogszabály nem lehet ellentétes az Alaptörvénnyel.” Jelen esetben elmondható, hogy e rendelkezést a törvény hivatkozott bekezdése generálisan sérti, a többi felsorakoztatott aggály hiányában is. *** Az előbbiekben jelzett alkotmányossági aggályok köre egyes álláspontok szerint valós problémát jelent, megint mások szerint pedig csupán a jogi környezet értelmezésével feloldható dilemmák, azonban mi sem bizonyítja jobban az alkotmányossági kételyeket, mint hogy két indítványt is benyújtottak az Alkotmánybírósághoz annak rendezésére.

III. Az Alkotmánybíróság első döntése: az alapvető jogok biztosának indítványa Az alapvető jogok biztosa az Nvt. 17. § (3) bekezdése és a választottbíráskodásról szóló 1994. évi LXXI. törvény (a továbbiakban: Vbt.) 4. §-a "valamint olyan ügyben, amelyben a jogvita tárgya a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény hatálya alá tartozó Magyarország határa által körbezárt területen lévő nemzeti vagyon, illetve azzal kapcsolatos bármely jog, igény, követelés" mondatrészének megsemmisítését kérelmezte nemzetközi szerződésbe ütközés vizsgálatára irányuló eljárás, illetve az Alaptörvény-


nyel való összhang utólagos vizsgálata keretében.

1. Az Alkotmánybíróság álláspontja Az indítványozó azért kérte a megsemmisítést, mivel megítélése szerint a Vbt. 4. §-a és az Nvt. 17. § (3) bekezdése egyértelműen sérti a New Yorki, a Genfi és a Washingtoni Egyezményt, mint sokoldalú szerződéseket, valamint egy sor kétoldalú szerződést. Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint azonban nem elengedhetetlen a Vbt. 4. §-ának és az Nvt. 17. § (3) bekezdésének a megsemmisítése ahhoz, hogy megvalósuljon az összhang a nemzetközi jogi kötelezettségek és a magyar jog között az Alaptörvény Q) cikkének (2) bekezdése értelmében. Ennek indoka, hogy a szerzett jogok védelme az Nvt. 17. § (1) bekezdésére20 vonatkozó alkotmányos követelmény kimondásával is biztosítható.21 Ennek értelmében, hogy ne történjék jogsérelem a Vbt. 4. §-a és az Nvt. 17. § (3) bekezdése miatt, alkotmányos követelményként mondta ki a testület, hogy az Nvt. 17. § (1) bekezdésébe foglalt szabály az állami szervek és a beruházók között 2012. január 1-jén hatályban levő (nemzetközi beruházási, gazdasági természetű) megállapodásokra egyaránt vonatkozik.22 Mivel az indítványban felvetett konfliktus csak bizonyos feltételek bekövetkezése esetén, és eleve nem minden érintett nemzetközi szerződés (és nem is minden részes állam) vonatkozásában áll be, a testület elutasította a Vbt. 4. §-ának és az Nvt. 17. § (3) bekezdésének megsemmisítésére irányuló indít20 „E törvény hatálybalépését megelőzően jogszerűen és jóhiszeműen szerzett jogokat és kötelezettségeket e törvény rendelkezései nem érintik. Az e törvény hatálybalépése előtt létrejött szerződések időtartamának e törvény hatálybalépését követően történő meghoszszabbítása új jogviszony létesítésének minősül, kivéve a 6. § (8) bekezdésében, a 11. § (10) bekezdésében, valamint a 12. § (3) bekezdésében meghatározott eseteket.” 21 14/2013. (VI. 17.) AB határozat, Indokolás [85] 22 Ld. 14/2013. (VI. 17.) AB határozat, Indokolás [40]

2014/2.

69

ványt.23 Így az Alkotmánybíróság, az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 46. § (3) bekezdése szerinti jogosítványával élve, szem előtt tartotta a „jogszabályok kímélete” kapcsán kialakított folyamatos gyakorlatát.24

2. A döntés kritikája „A nemzetközi szerződésekkel való összhang hiányát a határozat indokolása maga is kifejezésre juttatja. Ennek ellenére a jogviszonyok alanyai számára nehezen követhető alkotmányos követelmények meghatározásával véli kiküszöbölni a határozat a támadott törvényi rendelkezéseknek nemzetközi szerződésekbe ütközése folytán alkalmazandó jogkövetkezményeket. Ez azonban mindenekelőtt azért nem lehetséges, mert a nemzetközi jogsértés ténye már bekövetkezett.”25

A nemzetközi kötelezettségvállalás végrehajtása (adott esetben a szükséges jogalkotási feladat teljesítése) a jogállamiságot, ezen belül a nemzetközi jogi kötelezettségek jóhiszemű teljesítését magába foglaló Alaptörvény B) cikk (2) bekezdéséből, valamint a nemzetközi jog és belső jog összhangját megkövetelő Q) cikk (2) bekezdésből fakadó kötelesség, amely attól a pillanattól fennáll, amikortól a nemzetközi szerződés – nemzetközi jogi értelemben – kötelezi Magyarországot.26 Ráadásul a beruházás-védelmi megállapodások megkötésével az államok a maguk, illetőleg a nemzeti vagyonra vonatkozóan intézkedésre jogosultak tekintetében lehetővé tették a választottbíráskodás mint jogvita-rendezési mód jövőbeni választásának lehetőségét – ezt pedig belső jogi aktussal nem zárhatják ki.27 Ezek alapján az Alkotmánybíróság a következő alternatívák valamelyikének kimondásával járt volt el helyesen: amennyiben a jogszabályok nemzetközi szerződésbe ütközé23

14/2013. (VI. 17.) AB határozat, Indokolás [85] Vö. 14/2013. (VI. 17.) AB határozat, Indokolás [90] 25 Ld. Dienes-Oehm Egon alkotmánybíró 14/2013. (VI. 17.) AB határozathoz fűzött különvéleményét, Indokolás [96] 26 Uo. Indokolás [116] 27 Uo. Indokolás [106] 24


sének vizsgálatára irányuló hatáskörében eljárva megsemmisíti a nemzetközi szerződésbe ütköző jogszabályi rendelkezést,28 vagy ha a nemzetközi szerződésbe ütközés feloldása érdekében – a körülmények mérlegelése alapján, határidő megjelölésével – felhívja a Kormányt, illetve a jogalkotót, hogy a megjelölt határidőben tegye meg az ellentét feloldása érdekében szükséges intézkedéseket.29 30

IV. Az Alkotmánybíróság második döntése: az alkotmányjogi panasz indítvány A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara és a mellette működő Állandó Választottbíróság, valamint a Safe Tender Consulting Kft. a 2012. június 25-én benyújtott alkotmányjogi panasz indítványában a Vbt. 4. §-a alaptörvény-ellenessége megállapítását és megsemmisítését indítványozták, valamint kérték, hogy az Alkotmánybíróság hivatalból eljárva állapítsa meg a rendelkezés nemzetközi jogba ütközését is. Érintettségüket arra alapították, hogy korábbi, választottbírósági kikötésre vonatkozó gyakorlatuk feladására kényszerültek.

Az Alkotmánybíróság döntése A testület megállapította, hogy az alkotmányjogi panasz nem felel meg a törvényi feltételeknek, így azt az Abtv. 56. § (3) bekezdése, valamint az Ügyrend 30. § (2) bekezdésének h) pontja alapján visszautasította. Az Alkotmánybíróság jelen végzését a két legmarkánsabb érv mentén mutatom be. 1. Az alkotmányjogi panasz közvetlen formájának az Abtv. 26. § (2) bekezdésében foglalt feltétele, hogy az indítványozó pana-

28

Ld. az Alkotmánybíróságnak az Alaptörvény 24. cikk (3) bekezdésének c) pontjában nevesített hatáskörét. 29 Vö. Abtv. 42. § (2) bek. 30 Vö. Dienes-Oehm Egon alkotmánybíró 14/2013. (VI. 17.) AB határozathoz fűzött különvéleményét, Indokolás [115]

2014/2.

70

szát az Alaptörvényben biztosított jogainak sérelmére alapozza. Az indítványozók által megjelölt alaptörvényi rendelkezések azonban – ti. a B) cikk (1) bekezdése (közjogi érvénytelenség), az M) cikk (2) bekezdése (tisztességes gazdasági verseny), az N) cikk (1) és (2) bekezdései (kiegyensúlyozott, átlátható és fenntartható költségvetési gazdálkodás követelménye), valamint a Q) cikk (2) és (3) bekezdései (a nemzetközi és a belső jog összhangja) – nem fogalmaznak meg alapvető jogokat.31 Bár az indítvány alaptörvény-ellenességet megalapozó érvként tartalmazta a II. cikkben szabályozott, az emberi méltósághoz kapcsolódó önrendelkezéshez való jog sérelmét is, viszont az Alkotmánybíróság gyakorlata szerint jogi személyeket nem illet meg ez az alapjog.32 Emellett az indítványozó a törvényes bírótól való elvonás tilalmának esetleges sérülését is felvetette, ugyanakkor maga is hivatkozott arra, hogy a tudományos- és jogász közélet megosztott abban, hogy vonatkoztatható-e a XXVIII. cikk (1) bekezdése ebben az értelemben a választottbíráskodásra. Mivel az indítvány is előkérdésként veti fel, a testület megállapította, hogy nem érvényesül a határozott kérelem követelménye, így az nem felel meg az Abtv. 52. § (1) bekezdésének e) pontjába foglalt feltételnek.33 2. A fentieken túl hangsúlyozta a testület, hogy ugyanezen jogszabály Alaptörvénnyel való összhangjáról már döntött a 14/2013. (VI. 17.) AB határozatában. Mivel pedig jelen alkotmányjogi panasz ugyanazon Alaptörvényben biztosított jogra és ugyanazon alkotmányjogi összefüggésre tekintettel kérte a megsemmisítést, az Alkotmánybíróság, figyelemmel volt az Abtv. 31. § (1) bekezdésében foglaltakra, és az indítványt a res iudicata elve alapján visszautasította. *** 31

Hajdú: i. m. 24. o. Vö. 3001/2013. (I. 15.) AB végzés 33 Ld. 3139/2013. (VII. 2.) AB végzés, Indokolás [20] 32


A két döntés sorai között olvasva elmondható, hogy az Alkotmánybíróság sokkal inkább a jogalkotói akarat mellett tört lándzsát, amelynek célja kétséget kizáróan elismerésre méltó, azonban annak elérésére rendelt eszközök már korántsem felelnek meg maradéktalanul az alkotmányosság követelményének, így megkérdőjeleződik a testület által alkalmazott megoldás helyessége is.

V. Egy újabb jogalkotási folyamat Az alkotmánybírósági eljárások lezárulta után azonban ismét aktuálissá vált a kérdés, mivel a 2014. december 1-jén benyújtott, a Paksi Atomerőmű kapacitásának fenntartásával kapcsolatos beruházásról, valamint az ezzel kapcsolatos egyes törvények módosításáról szóló T/2250. számú törvényjavaslattal (a továbbiakban: törvényjavaslat) egy újabb jogalkotási folyamat vette kezdetét. A téma kapcsán azért fontos a nemzeti fejlesztési miniszter (Kormány) indítványa, mert olyan alapvető rendelkezéseket tartalmaz a nemzeti vagyonnal és a választottbíráskodással összefüggésben, amelyek az eddigihez képest merőben ellenkező irányba viszik el a kérdéskör hazai szabályozását. Ennek értelmében a törvényjavaslat 33. §ának (1) bekezdése szerint az Nvt. 17. § (3) bekezdése helyébe az alábbi rendelkezés: „Nemzetközi szerződés eltérő rendelkezése hiányában, Magyarország határa által körbezárt területen lévő nemzeti vagyonra vonatkozó polgári jogi szerződésben a nemzeti vagyonnal rendelkezni jogosult irányadóként kizárólag a magyar nyelv és a magyar jog alkalmazását, jogvita esetére kizárólag a magyar bíróság joghatóságát kötheti ki. A magyar bíróság joghatóságának kizárólagossága nem érinti a választottbíróság kikötésének jogát.”

Az e módosításhoz fűződő indokolás ismerteti a jogalkotó – az eddigi szabályzással ellentétes – álláspontját a témában: „A nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény módosítása nem tartozik szorosan a Paksi Atomerőmű bővítéséhez, ám annál lényegesebb üzenetet kíván továbbítani a jogalkalmazók felé: a 17. §

2014/2.

71

(3) bekezdésének módosításával és az ahhoz kapcsolódó átmeneti rendelkezéssel egyértelműsíti azt a jelenleg is irányadó nemzetközi jogi értelmezést, mely szerint valamely nemzetközi szerződés szükségszerűen lex specialisként viselkedik. A joggyakorlat ezidáig is ekként tekintett e rendelkezésre, így e rendelkezés nem bír új normatartalommal, nem jelent visszamenőleges jogalkotást.”

Ezen kívül, azonban ehhez mégis szorosan kapcsolódva a törvényjavaslat hatályon kívül helyezné az Vbt. 4. §-át is,34 amivel a nemzeti vagyonhoz kapcsolódó szabály mellett a választottbírósági kikötés tilalmának többi esetét egyaránt deregulálná. Ennek értelmében tehát a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.) XV–XXIII. fejezetében szabályozott eljárások vonatkozásában is helye lenne választottbírósági eljárásnak.

VI. A törvényjavaslat következtében felmerülő kérdések Bár a szakirodalomban súlyos visszhangot kiváltott törvényi szabályozás aggályossága, valamint az Alkotmánybíróság kétséges állásfoglalása ezzel a jogalkotói szándékkal megoldódni látszik, azonban a törvényjavaslat következtében olyan, a témát közvetetten érintő kérdések merülnének fel, amelyek szintén támadások tárgyát képezhetik.

1. Az alkotmányos követelmény sorsa? A testület a 14/2013. (VI. 17.) AB határozatában, a Vbt. 4. §-a és az Nvt. 17. § (3) bekezdése következtében esetlegesen felmerülő jogsértés elkerülése végett, alkotmányos követelményt fogalmazott meg az Nvt. 17. § (1) bekezdésére vonatkozóan. A tárgyalt törvényjavaslat elfogadása és hatályba lépése során azonban éppen az alkotmányos követelmény okát szolgáló rendelkezések kapcsán felmerülő alaptörvény-ellenesség szűnne meg, amely kérdésessé teszi magának alkotmányos követelmény meglététének az indokoltságát.

34

Ld. a törvényjavaslat 35. §-át.


Meglátásom szerint ebben az esetben az Nvt. 17. § (1) bekezdésére vonatkozó alkotmányos követelmény létjogosultságát is lerontaná a törvényjavaslat, mivel az azt érintő értelmezési probléma már nem állna fenn. Ennek következtében pedig az alkotmányos követelmény – mivel az minden esetben egy konkrétan megjelölt jogszabályi rendelkezéshez kapcsolódik35 – a továbbiakban nem lenne alkalmazandó.

2. A választottbírósági kikötés tilalmának rendszere? A törvényjavaslat azzal, hogy a Vbt. 4. §-át hatályon kívül helyezné, magának a választottbírósági kikötés tilalmának hazai szabályait szüntetné meg, s annak nem csupán a nemzeti vagyonnal összefüggő megszorítását. A jogalkotó a Vbt. indoklásában az alábbiakat rögzítette a választottbírósági kikötés kapcsán: „A Javaslat a 3-5. §-ai szabályozzák a választottbíróság kiköthetőségének feltételeit és a kikötés módját. A kiköthetőség kérdését a Javaslat pozitív és negatív módon egyaránt rendezi. […] A Javaslat nem zárja ki, hogy külön törvény az ismertetettnél is tágabb körben tegye lehetővé a választottbírósági utat. […] A Javaslat csak a polgári peres útra tartozó jogviták rendezésére engedi meg választottbíráskodás

kikötését, tehát a nemperes eljárások körében nincs ilyen lehetőség. A Javaslat nem teszi lehetővé választottbíróság kikötését a Pp. szerinti ún. különleges eljárásokban sem. […] Külön törvény más ügyeket is kizárhat a választottbíráskodás köréből.”

Mindezek alapján megállapítható, hogy a törvényjavaslat olyan helyzetet idézne elő, ahol a választottbírósági kikötésnek csupán pozitív feltételeinek teljesítése mellett – ti. i) legalább a felek egyike gazdasági tevékenységgel hivatásszerűen foglalkozó személy, és a jogvita e tevékenységgel kapcsolatos, továbbá ii) a felek az eljárás tárgyáról szabadon rendelkezhetnek, és iii) a választottbírósági eljárást választottbírósági szerződésben kikötötték36 –, a jelenlegi negatív meghatározásokat nem kellene figyelembe venni. Ez pedig újabb aggályokat vethet fel a választottbírósági kikötések szabályozásban.

Záró gondolatok A választottbírósági kikötések nemzeti vagyonnal összefüggő tilalma az Országgyűlés előtt lévő törvényjavaslat fényében megoldott problémának bizonyul, azonban még ha e kérdéskör le is zárult, olyan újabb aggályokat vet fel a tervezett szabályozás, amelyek hatályosulásakor ismét megkérdőjelezhetik a választottbíráskodásra vonatkozó hazai joganyag alkotmányosságát és helyességét.

35

Vö. Sólyom László: Az alkotmánybíráskodás kezdetei Magyarországon. Osiris Kiadó, Budapest 2001. 367-368. o.

2014/2.

72

36

Vö. Vbt. 3. § (1) bek.

Cseporán Zsolt, doktorandusz PTE ÁJK Alkotmányjogi Tanszék. A választottbírósági kikötés alakulása a nemzeti vagyonnal összefüggésben

Recommend Documents