Csendes Harangszó Az arnóti reformátusok lapja
:
t e l e t z s i t Isten
Minden vasá rnap az Imaházba n (Petőfi u. 9 8.)
9 órától
Elérhetőségeink: Lelkipásztor: Rácsok András 30-681-5395 Gondnok: Lovászné Mészáros Andrea 30-267-7330 Gyülekezeti ház: Arnót, Petőfi u. 98. Honlap: www.arnot.tirek.hu E-mail:
[email protected] Facebook: facebook.hu/arnotireformatusok
Megesik, hogy beesik...
Teher alatt nő a pálma?
M
áris elborították az iskolai hirdetőtáblákat a különórákra csábító plakátok. Sportfoglalkozások, zeneórák, szakkörök kínálják magukat mindenfelől. Sokszor úgy érezzük, hogy mi sem maradhatunk le, muszáj megragadnunk minden lehetőséget gyermekünk jövője érdekében. De vajon mi szolgálja igazán az ő javát? Gyermekeink az iskolába lépve találkoznak először egy összetett elvárási és értékelési rendszerrel: házi feladatok, dolgozatok, felelések, tanulmányi versenyek mentén méretnek meg, jó és rossz pontokkal, jegyekkel, különféle jutalmakkal díjazzák erőfeszítéseiket. Ennek következtében figyelmük, energiájuk és időbeosztásuk középpontjába az iskolai feladatok kerülnek. Ilyenkor szerzik első tapasztalataikat a saját „teljesítményeikről”: nemcsak a tanító nénitől kapnak viszszajelzéseket, hanem a kortársaikhoz képest önmagukat is állandóan figyelik és mérlegre teszik.
Ugye, én is ügyes vagyok?
A kisiskolásokat legfőképpen az a kérdés foglalkoztatja, hogy „Milyen ügyes vagyok?”. Ha lehetőségük adódik megtapasztalni olyan tevékenységeket, amelyekben jók, amelyekért dicséretet kaphatnak, akkor megnyugtató választ vihetnek magukkal életük további szakaszaiba. A rossz tapasztalatok, kudarcélmények, illetve a „sikerek” lehetőségének a hiánya viszont elbizonytalaníthatja, bátortalanná teheti őket. Tehát ebben az időszakban nem az a jó megoldás, ha távol tartjuk őket a feladatoktól, hanem ha bölcsen, a képességeikhez mérten válogatjuk meg ezeket, és erőfeszítéseiket szeretettel támogatjuk. A jól megválasztott különórák ugyanis amellett, hogy tartalmas kikapcsolódást nyújtanak, többféleképpen segíthetik gyermekeink fejlődését: közösségi élményekkel gazdagíthatják őket, szilárd értékrendet adhatnak nekik, támogathatják a tanuláshoz szükséges képességeket (például a monotónia- és kudarctűrés, a koncentráció fejlődése révén), mindezek mellett oldhatják a feszültségeiket, és egész-
...a rosszul megválasztott különórák rengeteget rombolhatnak... ségesebbé válhatnak általuk. Ezzel szemben a rosszul megválasztott különórák rengeteget rombolhatnak: kimerültté, szorongóvá tehetik őket, az állandó fáradtság következtében gyengülhet az iskolai teljesítményük, nőhet a kisebbrendűségi érzésük, elszigetelődhetnek miattuk a kortársaiktól.
A siker az útban rejlik
Szülőként meghatározó szerepünk van gyermekeink célkitűzéseiben. Ha nem adunk jó célokat nekik, akkor a tévéből és a kortársaiktól fognak meríteni maguknak, vagy éppen célok nélkül maradnak. A legfőbb feladatunk eközben annak hangsúlyozása, hogy a siker a hozzá vezető útban, nem pedig a cél elérésében rejlik. Bármennyit készülünk-gyakorolunk is egy megmérettetésre, rengeteg minden történhet egy zongoravizsgán vagy egy szavalóversenyen, és máris kudarcnak éljük meg az egészet… Mutassuk meg gyermekeinknek, hogy a készülés, az edzés önmagában öröm – a végeredménytől függetlenül. Ezért a „minél több aranyérem” vagy a „minél több piros pont” típusú célok helyett sokkal hasznosabb, ha például ilyesmiket tűznek ki maguk elé: „bizonyos táv leúszása” vagy a „kedvenc vers/zenemű kívülről való megtanulása”. Ez utóbbiak ugyanis a célról az útra terelik a figyelmet.
Természetes, hogy féltjük gyermekeinket a kudarcoktól, attól, hogy esetleg kitartó küzdésük ellenére sem sikerül nekik valami. Ha azonban megtanítjuk nekik, hogy a fent említett célkitűzésekhez viszonyítsák a produkciójukat, akkor tágabb összefüggésben tudják értelmezni, hiszen a siker nemcsak egy adott időpontban nyújtott eredményen múlik majd. Azt is érdemes szem előtt tartanunk, hogy a mi reakcióink is fontos visszajelzések a gyermekeinknek: ha valamit kudarcnak értékelünk, ők is annak fogják azt látni. Ezért jobb, ha nem kategorikusan ítélünk meg egy-egy helyzetet, hanem komplexebb módon, amelyben figyelmet kapnak a hozzá vezető út tapasztalatai, a kimenetel tanulságai és a jövőre mutató vetületei. Beszélgessünk ezekről gyermekeinkkel, így közösen készíthetünk velük terveket arra vonatkozóan, hogy mit tehetnek meg a siker érdekében, és mi az, ami nem rajtuk múlik. Ebből következik, hogy az sem jó megoldás, ha egy iskolást túl kevés igazi kihívás ér. Ha csak olyan célokat tűzünk ki eléjük, amelyeket könnyen teljesítenek, nem fogják elég ügyesnek érezni magukat. Nem az a cél tehát, hogy megóvjuk őket a kudarcoktól, vagy hogy hamis sikerélményeket kreáljunk számukra, hanem hogy az esetleges „vereséget” megtanítsuk helyesen és előremutatóan értelmezni. Végül mielőtt egy adott különóra mellett döntenénk, érdemes átgondolnunk az alábbi kérdéseket: • Nem a saját álmaim megvalósítását várom ezáltal a gyermekemtől? • Nem csak a nagyobb családnak, szomszédoknak, ismerősöknek vagy a divat által diktált elvárásoknak szeretnék megfelelni vele? • Jó szívvel tudom-e vállalni mindazokat a terheket, amelyek ezzel a különórával járnak együtt? (Ne csupán az anyagiakra gondoljunk, hanem arra is, hogy meg tudjuk-e oldani, hogy időben odaérjen az órákra, részt veszünk-e a bemutatókon, fellépéseken, stb.) • Tudok-e a gyermekemnek elegendő időt biztosítani mindezek mellett a passzív pihenésre is? Brockhauser Ildikó, pszichológus Megjelent a Family Magazin 2013/3. számában. Forrás: family.hu
Hívogató Ezúton is szeretettel buzdítjuk Olvasóinkat, hogy látogassák felekezetük vasárnapi igei alkalmaikat az alábbiak szerint:
Református: 9.00 Görög katolikus: 9.30 Evangélikus: 10.30 Római Katolikus: 11.30 Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek. (Mt 11,28)
Lakosból lett lelkész Arnótiak lettünk
2012 júliusában költöztem Arnótra, annak okán, hogy miskolci állásomhoz itt kaptam szolgálati lakást a településen, a korábbi „lelkészlak” helyén. Már akkor szembesültem vele, hogy sokan azt csiripelik, újra helyben lakó református lelkésze lett Arnótnak, pedig akkor erről még egyáltalán nem volt szó. Ugyanúgy éltem, mint az újtelepen a legtöbben, reggel dolgozni mentem, este hazajártam, sőt még a hétvégéket sem igen töltöttem itt. Augusztusi házasságkötésünk után 2012 karácsonyától feleségemmel már mindketten igazi arnótiként kezdtünk el itt élni. Miskolcon az egyházkerületünk sajtóreferenseként és elnökségi titkáraként dolgozom, így bár lelkész vagyok, nem tipikusan lelkészi feladatok jellemzik a mindennapjaimat. Írott és elektronikus sajtóval foglalkozom, rádiós szakemberekkel dolgozom együtt, és egyházkerületünk életének mindennapi szervezésében is részt veszek. Az viszont természetes egy lelkésznek, hogy vasárnaponként eljárunk ide templomba. Innentől kezdve szólítgattak hol halkabban, hol hangosabban arra, hogy vállaljam el a lelkészi szolgálatokat is a településen. A bátorítók között volt az akkori helyettes lelkész is, Szabó Zoltán, így a hívogatásra júliusban igent mondtam.
Élő közösség
Válaszomat nagyban befolyásolta az itteni reformátusok élni akarása. Történetük lenyűgözött, mind az építkezés legendásnak mondott időszaka, mind az, amit az alatt a két év alatt tettek a megmaradásért, míg nem volt helyi pásztoruk. Erejük, kitartásuk olyan tükör volt előttem, melybe belenézve nem tudtam nemet mondani, még akkor sem, ha magam is félek, miskolci munkám mellett hogyan állok majd helyt a közösség lelki vezetőjeként is. Biztató, hogy az egykoron intenzív gyülekezeti élet, úgy tűnik újraéleszthető, ráadásul olyan formában, hogy az ne „egyszemélyes” vállalkozás legyen. Sok lelkészkollégám küzd ezzel a jelenséggel, melyben minden csak azért történik, mert a lelkész kitalálja, eldönti, véghezviszi. Arnót azért nagy lehetőség, mert maga a lelkész is a szabadidejéből fog a gyülekezetre energiát áldozni, csakúgy, mint mindazok, akik a közösséghez tartoznak, vagy tartozni fognak. Így minden tervünk ehhez igazodik, de ez azt is jelenti, hogy szabad saját ötletekkel bombázni a lelkészt. Ennek mentén szeretnénk nyitni olyanok felé, akik még nem jártak nálunk, de jó lenne mindazokkal is találkozni, akik valamikor, valami miatt lemorzsolódtak a gyülekezet közösségétől. Jó lenne együtt megtapasztalni, hogy reformátusnak lenni valami jó dolgot jelent, olyat, ami összkovácsol és egyben tarthat egy közösséget Istennel és egymással is.
Hitoktatás, családi istentisztelet, facebook, média
Azt tűztük ki célul, hogy lassan, de biztosan szeretnénk élénkíteni a gyülekezet életén. Idén a hitoktatás megszervezése volt a legégetőbb feladat, melyet dr. Balogh Ágnes, miskolci hitoktató lát el gyermekei mellől elszakadva, hisz jómagam napközben a munkahelyemen vagyok. Talán sokan maradtak távol az istentiszteletek kényelmetlen, déli időpontja miatt, ezért azokat immár délelőtt 9 órától tartjuk. Októbertől minden hónapban egy istentiszteletet kifejezetten a családi látogathatóság jegyében tartunk majd meg. Ez azt jelenti, hogy külön gyermekfoglalkozást is szervezünk párhuzamosan, maga az istentisztelet is könnyedebb lesz, bevetünk egy gitárt is, hogy új énekekkel is ismerkedhessünk. A tervünk az, hogy az alkalom után tea, kávé, sütemény és persze egymás társaságában beszélgessünk ismerkedjünk. Én is veletek, Ti is egymással. Az első ilyen alkalom várhatóan október 27-én lesz, 9 órától. A többi vasárnapi istentiszteleten azzal próbálunk segíteni a gyermekes családoknak, hogy az
alkalom alatt lehetőség van rajzolásra, színezésre is, így talán könnyebb a családnak együtt lenni a szűk egy órában. Munkámból adódóan kiemelt hangsúlyt helyezek a médiára. Ennek egyik példája ez az újság, melynek eljuttatásáért ezúton is köszönet illeti a Polgármesteri Hivatalt. Elindult honlapunk is: www.arnot.tirek.hu, a facebook-on pedig „arnóti motiváló” címen minden héten egy-egy tanító gondolatot küldünk a bennünket „lájkolóknak”.
Küldetésünk
Itt vagyunk itthon, még akkor is, ha sokaknak riasztó a borsodi lét - mondtam az augusztus 19-i projektátadó rendezvényen, melyen együtt örülhettünk annak, hogy településünkön fejlődés is látható. Bár egy éve feleségemmel még azon gondolkodtunk, Dunántúlon folytatjuk életünket, hiszem, Isten most itt akar bennünket látni, itt ad feladatot, így családommal itt tervezünk jövőt. Ahhoz azonban, hogy egy község életképes, következésképp fejlődőképes legyen, emberközeli kapcsolatok is kellenek. Többek között ennek munkálása is feladata gyülekezetünknek, így az evangélium hirdetése mellett elköteleztük magunkat időszaki értékközvetítő kulturális közösségi alkalmak szervezésére is. Reméljük nemcsak vasárnaponként, hanem ilyen alkalmakon is találkozhatunk majd.
Ökumenikus kapcsolatok
Rendkívül jó volt tapasztalni a településen élő más felekezethez tartozók bizalmát, segítőkészségét is, mely mindenképpen megbecsülendő, tovább építendő. A már eddig kiépült jó kapcsolatokat szeretném ápolni, ezért is természetes, hogy egy református újságban is az összes felekezet vasárnapi igei alkalmának időpontját közöljük. Ezúton is biztatok mindenkit, hogy keresse saját felekezetével a kapcsolatot!
Névjegy Rácsok András lelkipásztor, vallástanár. Miskolcon született, gimnáziumi éveit a Lévayban, vallástanári diplomáját Budapesten, teológiai tanulmányait Sárospatakon végezte, később ugyanitt és egy segélyszervezetnél is vállalt állást. 2006-tól a Tiszáninneni Református Egyázkerület sajtóreferense, 2013 januárjától elnökségi titkára is. Több egyházi médium alapításában vállalt szerepet, többek között a tirek.hu, a reForrás magazin, de a református Európa Rádió indulásában is részt vett. Felesége Rácsokné dr. Fügedi Zsófia jogászként dolgozik Miskolcon.
A teáscsésze története „Úgy éreztem, megfulladok! Könyörögtem; mindent megbántam, sikoltoztam és sírtam. Miközben láttam, amint a Mester a fejét rázza, és azt mondja: - Még nem vehetlek ki.”
E
gy házaspár elment vásárolni, hogy vegyenek valamit a közelgő házassági évfordulójuk alkalmára. Mindketten szerették az antik tárgyakat, kerámiákat, különösen a teáscsészéket. Az egyik kerámia üzletben megláttak egy szép csészét. A férj megkérdezte az eladót: - Meg szabad néznem ezt a csészét? Még sosem láttam ennyire szépet. A boltos a kezébe adta, és miközben csodálta a mesteri alkotást, a csésze, legnagyobb meglepetésére megszólalt: - Nem érted, hogyan lehetek ennyire szép? Tudod, nem voltam mindig teáscsésze. Volt idő, amikor vörös voltam és agyagnak neveztek. Mesterem kiásott, megdolgozott, ös�szelapított, meggyúrt újra és újra, én pedig üvöltöttem a fájdalomtól! - Hagyj békén!- üvöltöttem, de Ő csak mosolygott, és így szólt: - Még nem. Aztán egy gyorsan forgó korongra helyezett és én hirtelen csak forogtam, forogtam, forogtam, körbe-körbe. - Állíts meg! Szédülök! - kiabáltam, de a Mester csak ingatta a fejét és azt mondta: - Még nem. Aztán betett a kemencébe. Sosem éreztem olyan forróságot! Csodálkoztam, miért akar megégetni. Sikoltoztam! Ki
akartam jutni! Miközben láttam a Mester arcát az üvegen át, és ezt olvashattam le az ajkairól: - Még nem. Végül az ajtó kinyílt, kitett a polcra. Hűlni kezdtem. - Most már jobb - gondoltam. Aztán mindenütt befestett. A festék szaga rettenetes volt. Undorodtam tőle. - Hagyd abba! Hagyd abba! - kiáltoztam. De Ő csak a fejét ingatta: - Még nem. Aztán váratlanul visszatett a kemencébe; de nem ugyanabba, mint ahol először voltam. Ez kétszer olyan forrón égetett. Úgy éreztem, megfulladok! Könyörögtem; mindent megbántam, sikoltoztam és sírtam. Miközben láttam, amint a Mester a fejét rázza, és azt mondja: - Még nem vehetlek ki. Tudtam, nincs többé remény. Végem van. Kész voltam rá, hogy végleg feladjam. Mire kinyílt az ajtó. A Mester kivett, és újra a polcra tett. Egy órával később újra megjelent, elém állított egy tükröt és azt mondta: - Nézd meg magad! Amikor a tükörbe néztem, alig tudtam hinni a szememnek. - Ez nem én vagyok, ez nem lehetek ÉN!?! - hitetlenkedtem. - Ez gyönyörű!
Gyönyörű vagyok! - kiáltottam. - Szeretném, ha emlékeznél arra – mondta a mester - tudom, hogy fájt, amikor gyúrtalak, gyömöszöltelek, de ha nem teszem, kiszáradsz. - Tudom, hogy szédültél, mikor a korongon forgattalak, de ha megállítom a korongot, szétmorzsolódsz. - Tudom, hogy elviselhetetlenül forró volt a kemencében, és nem értettél, miért teszlek oda, de ha nem teszem, megrepedsz. - Tudom, hogy rettenetes volt a szag, amikor bevontalak mázzal és befestettelek, de ha nem teszem, akkor sosem erősödsz meg, és nem lesz színes az életed. - És ha nem teszlek újra vissza a másik kemencébe, nem élhettél volna sokáig, nem lennél elég erős. - Befejeztelek. Olyan vagy, amilyennek elképzeltelek, amikor hozzáfogtam a munkához. Így formálja Urunk is az életünket. Néhányan a kemencében vagyunk, üvöltve, sikoltozva: „Engedj ki!” Néhányan épp színesedünk, és ez kellemetlen; majdnem megőrjít. Néhányan körbe forgunk, és nem tudjuk, hol vagyunk. Csak azt kérdezzük: „Mi történik velem?” -Minden olyan zavaros.
De Ő tudja, hogy mit tesz. Hát bízz benne!
Hírek az Arnóti Református Missziói Egyházközség életéből Őrségváltás Újkenyér ünnepén
Hivatalátadás
Úrvacsorás istentisztelettel adott hálát az újkenyérért az Arnóti Református Missziói Egyházközség augusztus 25-én.
Presbiteri gyűlést hívott össze a Borsod-Gömöri Református Egyházmegye esperese Szőnyi Tamás gyülekezetünkben 2013. szeptember 3-án 17 órára.
Az igét Szabó Zoltán sajóvámosi lelkipásztor hirdette, akinek mintegy 2 éve tartó arnóti helyettes lelkészi szolgálatát éppen ezen a napon köszönték meg a helyi reformátusok. A gyülekezet nevében búcsúztak a presbiterek, de a különleges alkalmon részt vett Buday Barnabás evangélikus lelkipásztor-esperes is, aki feleségével együtt énekszóval kívánt áldást az elköszönő lelkipásztor életére. A köszöntések sorát Rácsok András zárta, aki szeptember elsejétől látja majd el a lelkipásztori teendőket Arnóton.
Az egyházmegye küldötteként jelent volt Balajthy József Miskolc-felsővárosi lelkipásztor is, aki igeolvasással és imádsággal kezdte meg a gyűlés levezetését, amin az arnóti presbiterek teljes létszámban megjelentek. Szőnyi Tamás esperes az átadás-átvétel hivatalos része után mindent rendben találva köszönte meg Szabó Zoltán sajóvámosi lelkipásztor két esztendős szolgálatát, majd áldást kért az újonnan kirendelt lelkipásztor, Rácsok András szolgálataira is. A presbiteri gyűlést jó hangulatú szeretetvendégséggel zárta az alkalmi gyülekezet.
Keresztelés volt gyülekezetünkben Többszörösen ünnepeltünk szeptember 15-én, hiszen amellett, hogy először tartottuk új időpontban istentiszteletünket, vendégeink is voltak.
Felújítottuk az oszlopokat Pár hetes gyűjtés eredményeképpen összegyűlt az az ös�szeg, ami a gyülekezeti házunk oszlopainak kezelésére kellett. A rendkívüli időjárási körülmények megpróbálták a faanyagot, így nem szerettünk volna mégegy telet ebben az állapotban elkezdeni. Az ügy fontossága halló fülekre talált, és a gyülekezetből többen is szép adománnyal támogatták a munkálatokat, melyet Lovász Imre testvérünk végzett el. Hála és köszönet mind az adakozóknak, mind a szorgos kezek munkájának. Nem állunk meg, van még teendő és terv is bőven.
Az időjárás miatt álmosnak induló reggelen egyik ünnepünk az volt, hogy kiszolgáltattuk a keresztség sákramentumát, de nemcsak emiatt örvendeztünk. Most először tartottunk új időpontban, reggel kilenckor istentiszteletet, és ez egyértelműen meglátszott a gyülekezet létszámán. Szokatlan volt, de igyekszünk hozzászokni, hogy az istentisztelet után nem kellett hazarohanni a vasárnapi terített asztalhoz, mint eddig, hanem egy kis beszélgetésre is maradt idő. Várunk szeretettel másokat és máskor is!
Várjuk gyülekezetünk közösségébe!
Van-e még remény a család számára? Napjainkban sokan kérdezik ezt, és ennek megvan az oka. A 21. század elején a család hihetetlen támadásnak van kitéve. Vajon meddig bírja ki még a család hagyományos formája ezt a nyomást? A világ rideg lett
Egy folyóirat cikke nemrég megállapította: „Szinte otthontalan társadalom lettünk. Gyermekeink kórházakban születnek, napköziben nevelkednek, hivatalokban házasodnak, üdülőkben nyaralnak, vendéglőkben étkeznek, idősotthonokban töltik öreg napjaikat, és kórházakban halnak meg.” Sok családnak az otthon már csupáncsak az a hely, ahová a családtagok vissza-visszatérnek, hogy egyenek néhány falatot, aludjanak néhány órát, ruhát váltsanak, mosakodjanak, és várjanak a sorukra, amikor használhatják a családi kocsit. A Time Magazin családról szóló egyik különkiadásában ilyen vészjósló kilátásokat olvashattunk a család jövőjéről: A hagyományos családi élet hamarosan kihal, és helyébe lép a szingli életmód vagy a többszörös házasság. A házassági szerződésekbe be fognak iktatni egy „napnyugta záradékot”, azaz, egy bizonyos idő elteltével a házasság automatikusan véget ér. Felgyorsul a gyermektelen házasságok szaporodása. A vérfertőzést nem tekintik többé erkölcstelenségnek. Az iskolás gyermekeknek fogalmuk sem lesz a házasság szellemi-lelki oldaláról. A Time listája még több pontot is felsorol, de ennyi is elég ahhoz, hogy témánkat megvilágítsuk. C. Zimmermann, társa-
dalomtudós 1947-ben írt egy könyvet, amelyben már előre vázolta mindazokat a tényezőket, amelyek előidézik a társadalom összeomlását. Íme közülük néhány: A növekvő számú, gyors és gondoktól mentes válás. A gyermekek számának csökkenése a családban. A szexuális perverzió polgárjogot nyer. Az ifjúság lázad mindenféle tekintély, elsősorban a szülők ellen. Az ifjúkori bűnözés megnövekedése. A nemek közti különbözőség ...ha keressük a tudatos lerombolása. Nincs igény tovább nemes példaké- választ arra, hogy pekre.Megfigyelhetjük, hogy van-e reménység mindezekben egy szóval sincs említve Isten. Márpedig, ha a család számára, keressük a választ arra, hogy akkor túl kell tekinvan-e reménység a család számára, akkor túl kell tekin- tenünk az újságtenünk az újságírók, szociológusok és történészek pes�- írók, szociológusok szimista szemléletén. Vissza és történészek kell térnünk Isten Igéjéhez. Aki megteremtette a csalá- pesszimista szemdot, Ő a legfőbb tanítónk, a léletén. családról szóló legjobb könyv pedig még mindig a Biblia, Isten Igéje.
Isten reményteljesen tekint a családra
Hisszük, hogy van reménysége a családoknak – a te családodnak is. Nézzünk néhány bibliai érvet! 1. Isten nem változik, és soha nem is fog megváltozni. „Bízzál Istenben!” (Zsolt 42,6.12) Ebben a zűrzavaros korban család-
jaink egyetlen reménysége Isten. Ha Ő nem volna, valóban kilátástalan lenne a helyzet. De mivel Ő van, mindig van reménység is. 2. Isten Igéje ma is igaz. Jézus így imádkozott a János 17,17-ben: „A te Igéd igazság.” A világ ma azt mondja, hogy már nincs szilárd mértéke az igaz ságnak, mindenki döntse el azt maga. Isten Igéje azonban mindmáig megáll, mint az igazság abszolút értékmérője. Ezért lényeges tudnunk, hogy mit mond a Biblia a családi életről. Ebben van a reménységünk. 3. Isten ma is meghallgatja Ebben a zűrzavaros imádságunkat. Jeremiás ezt írja Istenkorban családjaink próféta ről: „Kiálts hozzám, és egyetlen reménysége válaszolok, hatalmas… dolgokat jelentek ki neIsten. ked, amelyekről nem tudhatsz!” (33,3) 4. Isten ma is hitet vár tőlünk! A Biblia azt mondja: „Hit nélkül pedig senki sem lehet kedves Isten előtt” (Zsid 11,6), viszont hittel kedvesek lehetünk előtte. Megtörténhet, hogy megoldhatatlannak tűnő családi problémáink támadnak, de Isten számára nincs lehetetlen. Ő megoldást kínál a legreménytelenebb helyzetben is.Ne feledjük,
hogy a Sátán már legyőzött ellenség, hogy elveszített minden csatát, amelyet Istennel vívott. Nekünk pedig rendelkezésünkre áll Isten teljes fegyverzete, amellyel ellenállhatunk a Sátán minden csalárdságának. Isten ellátott bennünket olyan szellemi-lelki forrásokkal, amelyekből merítve megállhatunk, és ez reménységgel tölthet el bennünket.
Mi az álláspontod?
Van reménység a család számára, de csak akkor, ha mindnyájan igénybe vesszük Isten „ellátmányát” családunk számára. Ezekben a kritikus időkben, amikor olyan sok család adja fel a reményt, emlékezz: Valahányszor Isten valami csodálatosat akar cselekedni, mindig azzal kezdi, hogy nehézséget támaszt. Ha pedig valami egészen csodálatos dolgot akar véghezvinni, akkor a lehetetlenség határáig visz el. Erős a családod? Ha igen, akkor bátorítsd és segítsd a többieket! Adj nekik azokból a forrásokból, amelyeket Isten kínál, és visszájára fordulnak a dolgok. Mutasd meg az engedelmesség útját, hogy Ő munkálkodhasson : „Ha az Úr nem építi a házat, hiába fáradoznak az építők” (Zsolt 127,1). Forrás: Vetés és aratás
Október 27-én 9 órától családi istentiszteletet tartunk a református imaházban. Külön gyermekistentisztelettel és gitáros énektanulással várjuk a családokat!
Ady Endre: Köszönöm, köszönöm, köszönöm
Napsugarak zugása, amit hallok, Számban nevednek jó ize van, Szent mennydörgést néz a két szemem, Istenem, istenem, istenem, Zavart lelkem tegnap mindent bevallott: Te voltál mindig mindenben minden Boldog szimatolásaimban, Gyöngéd simogatásaimben S éles, szomoru nézéseimben. Ma köszönöm, hogy te voltál ott, Hol éreztem az életemet S hol dőltek, épültek az oltárok. Köszönöm az én értem vetett ágyat, Köszönöm neked az első sirást, Köszönöm tört szivü édes anyámat, Fiatalságomat és büneimet, Köszönöm a kétséget, a hitet, A csókot és a betegséget. Köszönöm, hogy nem tartozok senkinek Másnak, csupán néked, mindenért néked. Napsugarak zugása, amit hallok, Számban nevednek jó ize van, Szent mennydörgést néz a két szemem, Istenem, istenem, istenem, Könnyebb a lelkem, hogy most látván vallott, Hogy te voltál élet, bú, csók, öröm S hogy te leszel a halál, köszönöm.
Színezd ki! Kedves Gyerekek!
Tudjatok róla, hogy a vasárnap délelőtti istentiszteleteken apa vagy anya közelében ülve is színezhettek! Képet és ceruzát mi adunk!
