Olhao, 2005. július 15, péntek, 77.nap Reggel kellemes meglepetésként ért minket, hogy az eredetileg, az árjegyzék szerint több mint 22 Euró helyett előttünk ismeretlen okból nem egészen 19-et kellett fizessünk a kempingért, de ez sem térített el eredeti tervünktől, hogy tovább menjünk. A spanyol szakaszon autópályán mentünk, de a portugál részen Rózsit az autópályák kihagyására utasítottuk. Érdekes volt, hogy alig száz kilométerre a határ másik felén mennyivel más a vidék. Itt is minden száraz, de zöldebb és nem olyan kopár. Az épületek és települések viszont rendezetlenebbek, valahogy lepusztultabbak. Egyetlen felvételt készítettem, közvetlenül a határ után egymás melletti két dombon is jó állapotban lévő erőd van. Ebből az egyiket vettem fel. Úgy döntöttünk, hogy Faro-hoz közel, egy tengerparti kempingben állunk meg. A katalógus szerint Olhao tűnt erre megfelelőnek. Itt Portugáliában a kemping árak jó 20%-kal alacsonyabbak a spanyol áraknál. A kempinget simán megtaláltuk, ki volt táblázva. Ez a kemping egy igazi felüdülés a spanyolok után, mind kialakításában, mind felszerelésében, - és ami a legfontosabb, - hangulatában jobban megfelel a mi elvárásainknak. Elég nagy és magas komfort fokozatú hely. Vannak külföldiek is, ha nem is sokan. Hosszas keresgéléssel találtunk egy akkora szabad parcellát, melyen elférünk és be- és kiállni is lehet, bár lehetne kicsit árnyékosabb. Miután letettük a lakóautót felkaptuk a strand cuccot és elmentünk a strandot keresni. Ekkor estünk pofára. A hely a tenger egy mocsaras öble mellett van, amibe még egy szennyvíz tisztító vize is belefolyik. Strandolásról szó sem lehet, mint megtudtuk hosszas gyaloglással, majd hajókázással lehet a nyílt tengerhez eljutni. Ezt mára, és lehe,t hogy a következő napokra is passzoltuk. Csalódottan visszatértünk a kempingbe és próbáltuk megtervezni a közeli napok programját és kicsit pihiztünk. Olhao, 2005. július 16, szombat, 78.nap Ma reggel hoztunk egy stratégiai döntést. Dacolva a hivatalos helyi idővel, mi nem állunk át, az órákat megtartjuk a hazai beállításban. Kicsit bonyolult volna a velünk lévő mintegy egy tucat órát átállítani és ritkán van szükségünk a helyi időre. Ha pedig igen, majd átszámítunk. Az első tapasztalat, hogy itt kevésbé van meleg, mint Spanyolországban. Éjjel 17 fok alatt is járt a hőmérő és nappal is csak 32-33 fok van. Ennek oka talán, hogy elkerültünk az Afrika felöl érkező meleg áramlat főcsapás irányából.
152
Mivel a strandolás lehetősége kizárva, mára Olhao meglátogatását vettük programba. Először elsétáltunk az állomásra, holnap innen szeretnénk meglátogatni Faro-t. Erre az útra egy jó fél órát kell szánni. Nem volt túlzottan élmény dús a hol kevésbé, hol jobban lepukkadt épületek között menni és több helyen járda sem volt. Egyetlen színfolt egy elhagyott gyár kéményének tetején lévő gólyafészek, melyben egy már nagyobbacska fióka állt. Amikor vagy három órával később ismét arra jártunk, már nem volt ott. Az állomásról kisétáltunk a halászkikötőhöz, mely ebben a műfajban az egyik legnagyobb Portugáliában. Bemenni nem lehetett, úgy a kerítésen kívülről elég rendezetlen képet mutatott és mi a hasonlóan rendetlen, de általában sokkal szebb környezetben lévő norvég halászkikötőkre gondoltunk. Utunk következő állomása a szigetekre induló hajók kikötője volt. Éppen mind a két célállomás felé indulás volt, így elég nagy volt a tömeg. Sokan bőröndökkel, mások hűtőládákkal és strandfelszereléssel nyomakodtak fel a dugig megtelt hajókra. Itt megnéztük a menetrendet, mert lehet, hogy rászánunk egy napot egy ilyen kirándulásra. A kikötő szomszédságában van a piac két egyforma épületben. Az egyikben a halasok, a másikban minden más. Ma utcai piac is volt. Sok zöldség árus és az ilyen helyeken megszokott ruhaneműket, cipőket és egyebeket kínáló standok sokasága foglalta el az parti sétányt. Vettünk is néhány dolgot. A parton a piac mellett sok haléttermet, büfét és külön rákokra specializálódott boltot láttunk. Elég jó hangulatú volt ez a rész, bár elegánsnak nem mondható. Innen nyíltak azok a sikátorok és kis utcák, ahol a halászok fehérre meszelt házai vannak. Nem tűnt olyan résznek, ahol jó néven vennék a fényképezést, így pár utcával arrébb, a vásárló utca magasságában tértünk be a belvárosba. Itt láttunk pár nagyon szép házat és elég sokat, melyre ráférne a felújítás. Van két szép templom is, melyeket csak kívülről tudtunk megnézni. A belváros utcáin ma a piaci nap és a közeli Faro-ban tartott motoros találkozó miatt elég sokan voltak.
153
A főutcán végigsétálva lekereszteztük a vasutat és tovább mentünk az országútig, majd azon vissza a kempingbe. Két megörökítésre méltó dolgot láttunk. Az egyik egy hangulatos szökőkút egy csempe fal előtt, a másik a modern Olhao-t képviselő igazságügyi palota a vasútállomással szemben. Az országút mellett gyalogolni nem volt egy nagy élmény. Sok helyen járda sincs és erre nagyon sok a lepusztult ház.
154
A három és fél órás séta után kellően elpilledve értünk vissza a lakóautóhoz. Itt még nem érkezett meg az árnyék a parcellánkra, így a nyugodt olvasgatás ideje még nem jött el. Viszont kiválóan alkalmas volt az idő az amúgy is esedékes átpakolásra. Olhao, 2005. július 17, vasárnap, 79.nap Mára eredetileg Faro meglátogatását ütemeztük, de tekintettel a motoros találkozóra és arra, hogy mindkét útikönyvünk Tavira-t a legérdekesebb kategóriába sorolta, úgy döntöttünk, hogy először Tavira-t látogatjuk meg és Faro csak ez után következik. Mivel a vonat a mi időnk szerint negyed 11 kor indult, fél nyolckor volt riadó, ami itt alig fél órával van a világosodás után. Végül jó fél órával előbb értünk ki a pályaudvarra és némi késéssel és jó félórai vonatozással megérkeztünk Tavira-ba. Itt első dolog amire felfigyeltünk egy Lidl áruház, közvetlenül a pályaudvar mellett, ami meglepetésünkre vasárnap is nyitva volt. Semmit sem akartunk venni, de szerettük volna összehasonlítani az árakat a spanyol árakkal. Ez bizony úgy 10-15%-kal drágább, amitől nem lettünk boldogok.
Ezután bementünk a belvárosba és első dolgunk volt egy térképet szerezni. Ennek birtokában és útikönyvünk információi alapján kezdtük el felderíteni a várost. Tavira a Gialo folyó két partján fekszik, mintegy két kilométerre a
155
torkolattól. Nem messze a folyótól kisebb dombon áll a vár és néhány egyéb nevezetesség.
Elsőnek a várat látogattuk meg. Ez egy alig párszáz négyzetméteres, több bástyával és magas várfallal védett terület, mely ma egy botanikus kert. A bástyákról jó kilátás nyílik a településre és környékére. A várfalon kívül három-négy jelentősebb templom is van, de annak ellenére, hogy vasárnap dél körül járt az idő, csak egyik volt nyitva, abban viszont szertartás folyt éppen.
156
A vár mellett áll a régi víztorony, melyet tavaly kilátóvá alakítottak át. Elég rendes, 3.5 Eurós belépőért nagyjából azt kínálják, mint a szomszédos vár bástyája ingyen…
A várdombról lesétáltunk a folyó partjára, ahol igen pezsgő életet találtunk. Itt egy nagyon szép sétány található parkosítva, zenepavilonnal, mellette a sport- és halászkikötő. A folyón három híd is található. A legrégebbi többíves kőhíd még ma is használatban van, nem sokkal lejjebb egy régi favázas hidat már csak a gyalogosok használhatnak, de egyik-másik gerendája olyan korhadt, hogy örültem, hogy pár kilót fogytam, mert félő, hogy beszakadt volna alattam. A harmadik híd egy magas ívű betonhíd, alig tíz éves és láthatóan ez viszi az igazi forgalmat. Ennek ívéről nagyon szépen látható a folyó, a kikötőkkel és rakpartokkal.
Itt található a régi piac épülete, melyet szépen felújítottak és ma ajándék boltok, kávézók kaptak helyet benne.
157
Tettünk még mindkét part utcáiban egy-egy kört, közben rövid szünetet tartva a parti sétány egy árnyas padján és az irányt az állomás felé vettük, de igyekeztünk olyan utcákat választani, ahol eddig nem jártunk. Tavira nagyon kellemes benyomást tett ránk. Talán kicsit túlzottnak ítéljük, hogy egyik útikönyvünk három csillagot adott neki, másik pedig beválasztotta a top 14-be, de mindenképpen egy hangulatos kisváros számos szép épülettel, utcarészlettel és egyet értünk abban, hogy nem szabad kihagyni. Mi minden esetre egy kellemes napot töltöttünk el itt. Bár elég sok turistát láttunk, van a település hangulatában egy fajta érintetlenség. Sok helyen ráférne a felújítás, de láttunk a város hangulatához harmonikusan illeszkedő modern részeket is. Minden esetre látszik az igyekezet, amit számomra a pályaudvar előtti szoborpár is tanúsít. A mi időnk szerint négy óra előtt szálltunk le a vonatról és ekkor még várt ránk a közel félórás menet a tűző napon vissza a kempingbe. A tapasztalatokat fel fogjuk használni a holnap Faro-ba tervezett kirándulásnál, aminek ugyan csak egy csillagja van és nincs benne a top 14-ben sem, viszont már korábban is hallottunk róla… Olhao, 2005. július 18, hétfő, 80.nap Ma Faro meglátogatása volt a program, egy 11 órakor induló vonatot néztünk ki, melyhez emberi időben, fél kilenckor kellett keljünk. Úgy 20 perccel korábban értünk a pályaudvarra és éppen akkor érkezett egy Faro felé menő vonat. Még sikerült jegyet vennünk és azonnal indulhattunk. Az alig tízperces út legszebb része az volt, amikor Faro-ba beérve a vár mellett haladtunk el, majd a vár és a beltenger közötti keskeny sávon jutottunk el a pályaudvarhoz.
158
Faro-ban az első benyomások nem voltak túl jók, elég lepusztult utcákon próbáltunk eljutni a várhoz, ahol az útikönyv szerint a turista információs iroda van. Aztán elénk tárult egy csodálatos parkosított tér szépen felújított palotákkal és végében a csodálatos régi városkapuval. Az irodában kapott térkép segítségével folytattuk utunkat az óváros fallal határolt részén. Rövid sétával jutottunk el arra a térre, melyen a katedrális áll, szembe vele a püspöki palota hosszú épülete majd egy másik szépen felújított palota és végül a városháza épülete. Ez a tér talán a legszebb, amit az elmúlt közel három hónapban láttunk.
Bementünk a katedrálisba nem kis mértékben a néger kapuőr lehengerlő rábeszélésének köszönhetően. Jó választás volt, mert az errefelé szerénynek
159
mondható 2 eurós belépőért nemcsak a templomot nézhettük meg, hanem felmászhattunk a toronyba is, ahonnan nagyon szépen látszott a város és a partjai előtti szigetek és homokdűnék. A templom maga nagyon érdekes konstrukció, szabálytalan alakzat vagy fél tucat mellékoltárral és kápolnával, melyek díszességükben és méretükben vetekedtek a főoltárral. A legfurcsább azonban az utólagosan beépített orgona volt, melyet a templom hossztengelyével párhuzamosan mintegy felfüggesztettek az egyik boltívben ezzel is súlyosbítva struktúra szabálytalanságát. A templom karzatáról egy kis kiállítás nyílt, ahol püspöki miseruhákat és egyéb egyházi tárgyakat mutatnak be, sajnos minden magyarázat nélkül. Sétálhattunk a katedrális kis kertjében is, ahol további szabadtéri kápolnát találtunk.
Még sétáltunk a várfalakon belüli területen, majd a városkapuval ellentétes oldalon egy áttörésben kialakított utcán eljutottunk a tengerhez. Itt a parton végigsétálva ismét a korábban már érintett téren találtuk magunkat. Innen a sport kikötő medencéjét megkerülve jutottunk vissza a pályaudvarhoz, hogy elinduljunk második körünk megtételére az óvárosban. Itt már vegyes kép fogadott, a reggel látott lehordottabb utcák mellett láttunk sok szépen rendbe szedett utcát, hangulatos tereket, templomokat. Jártunk a bevásárló utcákban, melyek a minden ilyen kategóriájú várostól elvárható színvonalat messze elérik, és modernebb részeken. Szerettünk volna a motorra tükröt venni a La Linea-ban eltört helyett, de ilyen boltot nem találtunk.
160
Faro különlegessége a sok gólya. Minden templom tornyán, középületeken, mikrohullámú és mobil antennákon, de még az egyik legforgalmasabb körforgalom közepén álló kandeláber tetején is gólyafészkek vannak és szinte mindegyikben látható egy-két madár is. Ezek nagy nyugalommal viselik a városi környezet minden kellemetlenségét. A karmeliták templomának tornyán meg sem mozdultak, amikor elkezdtek delet harangozni… Hosszú bolyongásunk után visszaértünk a kikötő melletti parkba, ahol egy mérsékelten árnyékos padon elfogyasztottuk a magunkkal hozott barackokat és mentünk a pályaudvarra, hogy elérjük a három óra előtt pár perccel induló vonatot. Itt ismét meggyőződhettünk arról, hogy a portugál vasút elég lazán kezeli a menetrendet, a végállomásról jó tíz perces késéssel indultunk. Ezután a mai kirándulásból már csak a gyenge félórás menetelés a tűző napon a kempingig volt hátra. Értékelve a látottakat mi nem látunk (akkora) különbséget Tavira és Faró között, mint az útikönyvek. Nekünk határozottan tetszett. Mikor visszaértünk várt egy karbantartási feladat. Már napok óta feltűnt, hogy a markize, amikor leeresztjük, az egyik oldalon jobban lóg és az egész szerkezet nyikorog. Megvizsgálva megállapítottuk, hogy az első felfüggesztésből kiugrott a szerkezet. A Norvégiában szerzett tapasztalattal nem okozott gondot a probléma megoldása, de azért a későbbiekben figyelnünk kell rá. Még lefényképeztem a kempingbe beékelődött, nagyon szép kastélyt, mely ma egy könyvgyűjteményt bemutató múzeum. A kemping területe valószínűleg korábban ennek a kastélynak a kertje lehetett.
Alvor, 2005. július 19, kedd, 81.nap Végre egyszer nem kellett elsietni a felkelést, mert a napi program csak egy jó száz kilométeres autózás döntően autópályán Lagos-ig és közben a
161
szükséges élelmiszerek beszerzése. Ma mindent le is kellett ürítenünk és a friss víztartály feltöltésére is szükség volt. Mindezzel 11 óra körülre végeztünk és fizetés után indultunk. Már tegnap a vonatról kinéztünk magunknak egy Lidl-t Olhao határában, de előtte találtunk még egy biciklist is, ahova benéztünk tükörért. Tükre ugyan nem volt, de kemping bicikliből három féle is volt. Különösen egy alumínium vázas, viszonylag nagy kerekű, sebességváltós darab nyerte meg a tetszésünket potom 240 Euróért, de csak egy darab volt belőle. Pár nap kellett volna a második beszerzésére, de nekünk tovább kellett mennünk, így fájó szívvel passzoltuk a témát. De legalább láttunk valamit… A Lidl-ben és mellette egy Madeiráról ismert Modelo nevű szupermarketban minden szükségeset beszereztünk, még kísérletképpen a kifogyóban lévő citrát pótlására is valamit. Ezután Rózsi felvezetett minket az autópályára egy olyan úton, amire nélküle ráhajtani sem mertünk volna és egész Lagos közeléig ezen száguldottunk. Lagosban nem volt pontos címünk, de egy rákérdezéssel simán megtaláltuk a keresett kempinget. Ez egy rémálom volt. Ennél elhanyagoltabb és lepukkadtabb helyet talán még nem is láttunk. Igaz, hogy a katalógus szerint csak egy csillagja van, de azért mindennek van határa. Nagyon sajnáltuk, mert jó helyen volt, de több napot szándékozunk a következő helyen eltölteni és van azért némi elvárásunk a hellyel kapcsolatban. A katalógusból kinéztünk egy másik helyet visszafelé úgy 15 kilométerre egy Alvor nevű településen. Ezt hagyományos eszközökkel közelítettük meg, bár Rózsi térképként segített. Ez a hely két csillagos, az árai elfogadhatóak és szép nagy területen fekszik. A parcellák nincsenek kijelölve, viszonylag távol esnek egymástól a helyek, árnyék csak korlátozottan van és elég nehéz volt olyan helyet találni, ahol elektromos csatlakozás is van elfogadható távolságban, azért letáboroztunk és még a közeli napok reményében a motort is leszedtük. Alvor, 2005. július 20, szerda, 82.nap Mivel a kemping kellemes és a környék jónak ígérkezik, mára egy laza napot terveztünk. Egy elég meleg éjszaka után későn keltünk és a szokásosan kényelmes reggeli után gyalog elindultunk felfedezni a települést. Egyik útikönyvünk alig említi, másik viszont magasra értékeli szépségét. Pár perces sétával eljutottunk a településre, mely nagyon kellemes benyomást tett. Ez egy hagyományos halászfalú, ma is művelik a szakmát. Sok halászbárka állt a kikötőben, de mára már modern bázis áll a halászok rendelkezésére. A falút magát beállították az idegenforgalomra, szűk utcácskáiban se szeri se száma a halász vendéglőknek és különböző kínai,
162
indiai és egyéb éttermeknek. Nagyon sok üzlet is csalogatja a turistákat a szokásos árú kínálattal. A parton mára kialakítottak egy szép sétányt is, melyet számos szobor és plasztika díszít. A kikötőben láttunk egy hagyományos vitorlás hajót, mely a Madeirán már megismert erős gerinccel rendelkezett és most éppen szárazra volt vontatva. Láttunk sok színesre festett halászcsónakot is.
Ezután kimentünk a strandra felderíteni a lehetőségeket. A hosszan elnyúló, szép homokos plage-on elég sok fizetős rész van napernyőkkel és ágyakkal, de marad hely a prosztó szabad strandolóknak is elég. Benne lévén a szezonban rendesen, elég sokan voltak, de nem lehetett azt mondani, hogy túlzsúfolt. Aki rászánt vagy egy kilométer gyaloglást, kimondottan csendes szakaszon strandolhatott. Úgy határoztunk, hogy visszamegyünk a kempingbe és a robogóval lejövünk pár órára. Visszafelé úton megint a falún keresztül mentünk. Betértünk az információs irodába, ahol begyűjtöttünk egy csomó anyagot a közeli sziklák meglátogatásához, majd megnéztük a falu templomát és sétáltunk a bevásárló utcákban. Egy óra után értünk vissza a lakóautóhoz. Összeszedtük a strandolós holmikat és a motorral elindultunk. Nem túl nagy élvezet errefelé motorozni, mert az utak kritikán aluliak. A tetejében még a települést is meg kell kerülni, hogy a strandra érjen az ember és súlyosbító körülményként ma még tereltek is. Egyszóval jópár kilométer kerülővel jutottunk el a kiszemelt helyre és volt
163
már vagy fél három, mire csobbanhattunk. A víz saját mérésünk szerint 24-25 fokos volt, a part mellett a hullámzás a homokból kimosott némi szemetet, de beljebb csodálatosan kékeszöld volt. Nagyon hamar mélyül, úgy 10 méterre a parttól már nem lehet leérni. Fél hatig maradtunk és kellően elpilledve értünk vissza a kempingbe. Alvor, 2005. július 21, csütörtök, 83.nap Mára ismét strandolást terveztünk, csak a térképeket áttanulmányozva úgy döntöttünk, ha már úgyis ülünk a motoron pár kilométer többlet megéri, hogy a környék nevezetességének számító sziklás partra menjünk. Fényképezőgépet sem vittünk (sajnos). Gyönyörű helyeket találtunk, ahol a homokos plage a meredek sziklafalak alatt van, és a sziklák egyike-másika benyúlik a tengerbe itt-ott alagutakat, máshol egyedül álló sziklaszirteket képezve. Ez egy olyan hely, ahol figyelni kell az ár-apály helyzetre. Most holdtölte környékén különösen erős a mozgás és a dagály egyes partszakaszokat lezár. Motorunkat letettük az egyik partra levezető lépcső tetején, majd lemásztunk a vagy ötemeletnyi mélységbe. Ekkor a minimum szintnél valamivel magasabb volt a víz és áradt. Megfelelő helyet keresve párszáz métert mentünk a parton keletre. Szép tiszta a víz itt és elég gyorsan mélyül. Nem volt túlzottan meleg a tenger, úgy 22-23 fokos. Nagyon sokan voltak a plázson, de nem tűnt elviselhetetlennek, mert elég nagyok a területek. A dagály jöttével aztán mind keskenyebb lett a napozók számára szabad terület. Mi is költöztünk egyszer, bár elég messze a vízparttól telepedtünk le először. Sokat fürödtünk, e nélkül nem hiszem, hogy ki lehetett volna bírni a meleget. Mikor öt óra előtt úgy döntöttünk, hogy mára elég, egy pár száz méterrel odébb lévő másik lépcsőn kellett feljöjjünk, mert a reggel használthoz vezető részt úgy derékig érő víz zárta el. Eddigi utunk talán legszebb strandolása volt ez a mai. A szél is csak késő délután kelt fel és kezdte kicsit hordani a homokot és szaggatni a napernyőket. Hazafelé még betértünk egy szupermarketba kenyeret és narancsot venni és hat órára értünk a lakóautóhoz kicsit napszúrásosan és nagyon sósan és homokosan. Alvor, 2005. július 22, péntek, 84.nap Az a szél, ami tegnap délután a strandon kezdett el fújni és már a hazafelé vezető úton zavart a motorozásban, később felerősödött és jelentős lehűlést hozott. Este 10-kor az előző napokban megszokottnál 6-8 fokkal kevesebb volt. Előkerült a jogging, nem kellett a ventillátorral kiszelőztetni és egyből a kis paplannal indítottunk. Reggel is szeles és a korábbiaknál hűvösebb időre ébredtünk. Gyorsan átterveztük a programunkat és Lagos meglátogatására készültünk fel. A busz
164
negyed 12-kor indult. Húszperces séta után jó félórával előbb értünk ki a megállóba. A közeli pénz automatából kivettünk 200 eurót, (az otthonról hozott készpénzünk elfogyott) és éppen azon törtük a fejünket, hogy mivel üthetnénk el az időt, amikor beállt a megállóba egy Lagos-ba menő busz. Mint kiderült az előző járat késett negyed órát. Ez nekünk megint nagyon jól jött. Lagosba beérve a folyó mellett kezdtük el sétánkat. Itt minden húsz méteren kaptunk egy-egy ajánlatot a közeli sziklák és barlangok vízről történő meglátogatására. Ez szerepelt az eredeti elképzeléseinkben is, így elhatároztuk, hogy a város megnézése után befizetünk egy ilyen egyórás útra.
A közeli sziklák és strandok mellett a település belvárosa miatt érdemelte ki a legmagasabb fokozatot, minkét útikönyvünkben. Sok hangulatos és szépen felújított utcácskát jártunk be. Ezeken kívül a középületek, templomok és a
165
megmaradt várfalak és bástyák érdemelnek említést. Számos utcája a forgalom elől le van zárva, ezeken nagyon sok hangulatos étterem, bár és különböző profilú üzlet hívogatja az arra járót.
Ez a település nagyon ráállt az idegenforgalomra. Ez volt az első hely, mióta Spanyolországba érkeztünk, ahol sokan beszéltek németül, nyilván nem véletlenül. Számos helyet bejártunk a modern piactól a folyó partján lévő bástyán keresztül az óváros utcácskáiig. Jó kétórás sétánk közben egy, már napok óta függő témát is le tudtunk zárni: kaptunk tükröt a motorhoz és olyat, amilyen az előző volt és alig többért, mint a fele, annak, amiért az eltöröttet Dániában tavaly vettük.
Fél kettőkor aztán beszálltunk egy talán 12 fős motorcsónakba és elindultunk az egyórás útra. Röviden csak azt lehet mondani, hogy nagyon szép volt. Az Út elején a folyón haladtunk lefelé, majd elmentünk néhány nagyobb strand mellett, melyek az általunk tegnap meglátogatotthoz hasonlóak. Később a partról eltűntek a homokos öblök és mind zordabbak lettek a sziklák, köztük számtalan barlanggal, önálló sziklaszirttel. Kis motorosunk a hozzá hasonló vagy két tucat másikkal ott cikázott a szűk átjárókban, míg a sziklák előtt vagy 4-5 nagyhajó vesztegelt, egyiken-másikon komoly munkában volt a grillsütő.
166
Ezen a részen már kevés fürdőzésre alkalmas hely van, egyik apró öbölben nudisták vertek tanyát. Az úton készítettem vagy 50 felvételt, egy részük nem sikerült túl jól, mert itt nem lehetett a beállításokkal vacakolni és utastársaink is sokszor belógtak a képbe. Álljon itt ízelítőül pár közülük.
167
A negyed négykor induló busszal jöttünk vissza. Alvor-ba érkezve megnéztük a szupermarketet, mert gyümölcsöt kellett vegyünk. Mást venni nem igazán kerekedett kedvünk, mert a hely elég drága, kissé rendetlen és piszkos is. A kempingbe visszaérve először a tükröt szereltem fel és úgy néz ki, feledtetni tudja majd a régit, majd a következő napok programját állítottuk össze. Miközben az útvonalakat a gépen terveztem az egér megint megadta magát. Lehet, hogy a naplóírás után megint a kis állatot kell masszírozni? Közben Zsóka megfőzte a nagy kondér paprikás krumplit a közeli napokra. Alvor, 2005. július 23, szombat, 85.nap Reggel későn keltünk, mert csak strandolást terveztünk. A szél nagyából elállt és a nap is szépen sütött. A kempingből elindulva először a faluba mentünk be, mert tegnap esti erőfeszítéseim az egér meggyógyítására sikertelennek bizonyultak. Itt nem találtunk olyan boltot, amely ilyesmivel foglalkozna, de mondták, hogy a közeli Portimao-ban van. Úgy is arra felé mentünk, így a strand előtt benéztünk a településre. Alig, hogy beértünk egy nagy Lidl mellett egy még nagyobb bevásárló központot találtunk. Mint később kiderült, nem alaptalanul feltételeztük, hogy itt szerencsénk lesz. Az emeleten egy hatalmas elektronikai és háztartási cikkekkel foglalkozó, olyan MediaMarkt-szerű üzletben sikerrel jártunk. 10.29 euróért megkaptuk ugyan azt az egeret, mint korábban volt, így méltán reméltem, hogy nem lesz gond a telepítéssel. Aztán irány a strand. Ugyan oda mentünk, mint két napja voltunk, bepótoltuk az akkor elmaradt fényképezéseket, jót napoztunk. Kicsit kevesebbet fürödtünk, mert a víz mintha hidegebb lett volna, ugyanakkor nem volt olyan meleg. A szél sajnos kicsit jobban fújt, mint szerettük volna és vitte a homokot.
168
Hazafelé bementünk kenyeret venni és visszaérve a lakóautóhoz úgy döntöttünk, hogy holnap tovább állunk, megnézzük a nyugati partot.
169
Zambujeira do Mar, 2005. július 24, vasárnap, 86.nap A mai nappal átléptük a bűvös küszöböt: ez az út már hosszabb, mint a tavalyi norvég út volt. Reggel kilenckor keltünk és a szokásos jó két óra ma is kellett a kényelmes reggelihez és az összekészüléshez. Tegnap szerzett információnk alapján vállaltuk a mintegy tíz kilométeres kerülőt és Portimao-ba mentünk, hogy kedvenc szupermarketjeinkben feltöltsük a készleteket. Egyre több mindenből kell helyi forrásokra támaszkodjunk. Most az elpusztíthatatlannak vélt citrát készletünk járja a végét és elkezdtünk kísérletezni egy árban is megfelelő megoldással. Végső esetben jön a citrom prés és a pancsolás egyik üvegből a másikba. Portimao-ból felmentünk az A22-es autópályára és jó húsz kilométeren élvezhettük a gyors és biztonságos autózást. Lagos után azonban elfogyott az új út és az N120-ason kellett folytassuk, mely errefelé elég keskeny, sokat kanyarog és a terep is dimbes-dombos. Kétszáz méter fölé is emelkedtünk ittott. Már Lagos felé autózva egy hete is megállapítottuk, hogy erre a vidék sokkal barátságosabb. Először is minden zöld, ha nem is élénkzöld, de legalább az a bágyadt sötétzöld. Erre felé már van aljnövényzet, ha nagyrészt ki is száradt és csak itt-ott villan fel kopár szikla a hegyoldalakban. Ma csak jó nyolcvan kilométert autóztunk. Eleinte nyugat felé, majd északnak fordultunk a tengerrel párhuzamosan. Lett volna lehetőség arra, hogy a félsziget dél-nyugati csücskét Ponta de Sagres-t illetve a Sao Vincente fokot meglátogassuk, de a vélhetően rossz utak miatt letettünk arról, hogy a lakóautóval oda merészkedjünk. Ahogy haladtunk északnak a táj egyre zöldebb lett, már akácot is láttunk. Nem sokkal két óra után érkeztünk meg a kempingbe, simán megtaláltuk. A hely nem rossz, a csúcsszezon ellenére elég ritkásan vannak. Letettük a kocsit és úgy döntöttünk gyalogosan felderítjük a környéket. Úgy egy kilométerre van a település és a tengerpart. Sajnos a fényképezőgép itthon maradt megint, pedig nagyon szép dolgokat láttunk. A part errefelé egy átlagban kb. 50 méter magas sziklafal, melyet különböző kőzetek alkotnak. Láttunk sok, a déli parthoz hasonló igen laza homokkövet, különböző keménységű, palaszerű lemezelt kőzetet. A parton számos kisebb-nagyobb homokos öböl van, melyeken vasárnap kora délután nagyon sokan strandoltak. Ezek egyike-másika ki van építve, de a kisebbek eredeti szépségükben maradtak meg. Az egész partszakasz Lagos-tól Sines-ig természetvédelmi terület. Láttunk néhány különleges virágot is. Ez volt az első olyan hely, ahol a kirándulás lehetősségével komolyan számolni lehet. Minden esetre azt határoztuk, hogy legalább holnapra itt maradunk. Mindenképpen bejárjuk a partszakasz egy részét és fényképezünk. Reményeink szerint a tengert is kipróbálhatjuk, bár a ma reggel jelentkezett kisebb felhő foszlányok délutánra zárt felhőzetté sűrűsödtek és jó egy hónap óta az eső lehetősségével is számolunk.
170
Öt óra felé járt, amikor visszatértünk a kempingbe. Itt megszavaztunk egy takarítást és a holmi átpakolása is időszerűvé vált. Zambujeira do Mar, 2005. július 25, hétfő, 87.nap Este kimondottan hűvös volt, de mi azért úgy 11 óráig kint maradtunk. Felmerült, hogy sétáljunk le a településre naplementét nézni, de a felhők miatt ez teljesen értelmetlen lett volna. Éjfél felé el is kezdett esni az eső, de olyan érdekesen: egy-egy nagy csepp és ez tartott három órán át. Reggelre csak a lakóautó ablakain és az ülőgarnitúrán látszottak a nyomok, a talaj nyomtalanul beszívta. Alig haladta meg a húsz fokot a hőmérséklet tíz óra tájban és még mindig zárt volt a felhőzet és igen magas a páratartalom. Strandolásra nem igazán alkalmas idő, de kirándulni azért jó. Mivel már több, mint három hónapja nem kirándultunk egy rendeset, és errefelé a terep is alkalmas, kaptunk az alkalmon. Rendesebb cipőt és hosszú nadrágot vettünk fel és ugyan arra a partszakaszra mentünk, mint amerre tegnap jártunk. Mintegy négy kilométer hosszan követtük a partot észak felé és ismét megcsodáltuk a sziklafalakat, öblöket és a növényzetet. Ma fényképeztünk is, készítettem vagy ötven felvételt, jó részük panoráma felvételek. A felhős-párás idő miatt a fényviszonyok nem voltak olyan jók, mint tegnap, a tenger nem volt olyan szikrázóan kék, de ez van.
171
Jó három órát voltunk el, de ennyi elég is volt. Visszaérve a kempingbe én a képek rendezésével és a napló írásával töltöttem az időt, míg Zsóka egy nagy adag krumplistészta alap készítésével a közeli napok teendőiből végzett el. Holnap tovább megyünk a félsziget belseje felé Beja – Evora irányában egy kicsit adunk a kultúrának is.
172
Beja, 2005. július 26, kedd, 88.nap Az egész napos borult idő után estére kitisztult és a nap is kisütött. Ezért elhatároztuk, hogy elmegyünk naplementét nézni, elvégre az ember nincs mindig a földrész legnyugatibb részén. Sajnos az Óceán felett felhős volt, így a tényleges naplemente előtt talán tíz perccel a nap a felhők mögé bújt, de azért így is nagyon szép volt.
Reggel korán keltünk és már fél 11-kor úton voltunk Beja felé. Siettünk, mert csak egy önkormányzati üzemeltetésű egycsillagos kemping van Beja-ban, és legutóbb Lagos-ban az egycsillagos kempinggel pórul jártunk. Ezért alternatív megoldásokra is felkészültünk: a város megnézése, vagy passzolása után tovább menni Evora-ba. Az út nagyon kellemes volt. Dombos vidéken autóztunk, mely végig művelés alatt állt. A föld nem látszott túl jó minőségűnek, de több helyen láttuk az öntözés nyomait. Átmentünk néhány falun és városon, melyek gazdagnak nem voltak mondhatóak, de mindenképpen rendezettek voltak. Az út több helyen volt kanyargós, sőt itt-ott emelkedők és lejtők is színesítették. Sajnos szinte végig keskeny volt és több helyen az útfelület olyan egyenetlen volt, hogy a légrugónak volt dolga rendesen. Még egy óra előtt megérkeztünk Beja-ba, ahol az útjelző táblák segítségével simán megtaláltuk a kempinget. Egy kifogástalan hely, néhány régi lerobbant vizesblokk mellett van egy minden szempontból kielégítő modern is. A hely tágas, van elég fa is, hogy árnyékot találjon a betérő vándor. Az ár pedig a legszebb ACSI időket idézi, villannyal tíz Euró alatt van és az FCCI-re még adnak kedvezményt is. Gyorsan letettük a kocsit és fél kettőkor már úton voltunk az alig 500 méterre lévő belváros felé. Beja egy érdekes hely. A dombos vidék között lévő síkság közepén lévő domb tetején van a történelmi város. Ma sem nyúlik sokkal túl a domb lábánál. A várban lévő lakótorony tetejéről könnyen áttekintető a város. Nem voltak túlzott várakozásaink Beja-val kapcsolatban. Azért amit láttunk kellemes meglepetés volt, ha nem is valami különös. A régi várfal jelentős
173
része megvan, azon belül számos szép, régi középület, templom és elég jól karbantartott hangulatos utcácska várja a nem túl sok turistát.
Azért elég hosszú idő után ismét találkoztunk magyarokkal. Várva arra, hogy a várkastélyt ebédidő után kinyissák, a falak melletti eléggé elhanyagolt sétányon bóklásztunk, amikor felismertük, hogy az útnak vége és vagy
174
visszamegyünk körbe, vagy keresünk egy helyet, ahol leugorhatunk a falról. Amíg ezzel foglalatoskodtunk jött egy fiatal pár, akik ugyanezen gondot tárgyalták magyarul. Beszéltünk pár szót, de látszatra nem nagyon akartak beszélgetésbe bonyolódni. Később még láttuk őket a vár mellett, de nem jöttek be.
Vagy két és fél – három órát jártuk a várost és ez elégnek is bizonyult. Visszafelé jövet bementünk egy szupermarketba kenyeret venni és kaptunk olcsón a helyi különlegességnek számító, tengeri sós levegőn szárított sonkából. A kempingbe visszaérve megkóstoltuk és visszamentem nagyobb készletet beszerezni. Reggeljeinket lesz hivatva színesíteni a következő hetekben. Evora, 2005. július 27, szerda, 89.nap Kilenc óra körül keltünk és háromnegyed 11-kor már úton voltunk. A tegnapi borult időhöz mára szél is csatlakozott. A mintegy 80 kilométert jó egy óra alatt tettük meg az IP2-es főúton, mely kellemes vidéken, lankás dombok között vezetett, általában elég széles és túlzottan éles kanyarok sem nehezítették a vezetést. Egyetlen érdekesség úgy fél úton Portel vára. A sík vidék közepén egy kisebb dombon, látszatra jó állapotban áll. Jó fénykép téma lett volna, de túlszaladtunk és megállni nem lehetett. Útikönyveink nem említik. Evora-ban a kempinget könnyen megtaláltuk. Ez egy, az Orbitur lánchoz tartozó hely. Az Orbitur-ral még otthonról az Internet segítségével felvettem a kapcsolatot. Általában drágábbak a többi kempingnél, de úgy néz ki a színvonal is jobb. Már korábban tudtam, hogy be lehet lépni a szervezetbe és 175
akkor 10% kedvezmény jár. Nyugdíjasoknak a tagság ingyenes, így nem volt semmi veszteni valónk, most gyorsan beléptünk. Ezzel a 10%-kal az ár már elviselhető. Itt Evora-ban nincs is alternatíva. A délutánra két lehetőség közül választhattunk: vagy azonnal bemegyünk a városba, vagy a már esedékes mosást tudjuk le. A felhős, esőre hajló idő miatt kicsit hezitáltunk, de végül a recepciós fiútól hallottaknak megfelelően a második megoldást választottuk. Szerinte holnap nagy valószínűséggel esni fog, ma pedig nem kell komoly esőre számítani. Ki is pörgettünk két adagot a mosógépben (sajnos csak 5 kilósak a gépek) és mostanra már szinte minden száraz. Zsóka még kézzel is kimos valamennyit és újra mindenünk tiszta lesz. Ezzel kapcsolatban szereztünk néhány tapasztalatot. Úgy készültünk, hogy mindenből elég sokat hoztunk, így akár hónapokat is kihúznánk mosás nélkül. Viszont ebben a melegben nem lehet korlátlanul hurcolászni a szennyes ruhát. Így például hiába van velünk legalább három váltás törülköző, még mindig ugyanazt a szériát használjuk, bár már vagy ötször kimostuk, de mosás után estére mindig kiszárad és újra csatasorba tud állni. Következő meleg vidékre irányuló túránknál ezt is figyelembe kell venni a holmi összeállításánál. A naplóírás után még Rózsiból kiszedem az elmúlt napok útvonal jegyzőkönyveit, megtanítom a következő napok tennivalóira, utána pedig leülünk olvasni, este esetleg játszunk egy jót. Evora, 2005. július 28, csütörtök, 90.nap Este a program kicsit változott. Próbáltam beállítani a Duna TV vételét, de csak nagyon gyenge, élvezhetetlen kép jött, pedig nem volt túl sok fa az irányban. Azt találtam ki, hogy valószínűleg a sok portól az antenna piszkolódott el. Ez nem gond, csak ki kell mászni a tetőre és egy vizes ruhával lemosni. A kezelés sikeresnek bizonyult, és ha már kint voltam a tetőablakot is lemostam, melyen már nem lehetett kilátni. Egyben megállapítottam, amit a Cambrilis-ban végzett kisebb javításkor is már láttam, hogy a tető nagyon koszos és mindenképpen, ha arra lehetőség nyílik egy komolyabb lemosást a kocsi megérdemel. Éjjel hat hét óta először komolyabban esett. Szerencsére semmit sem hagytunk kint, így csak az ablakokat kellett becsukogatni. Reggelre szinte nyoma sem volt az éjszakai esőnek, kicsit hűvösebb volt, továbbra is felhős és nagyon párás volt a levegő. Mára Evora meglátogatása volt a program. Busszal terveztünk bemenni, és ki is néztünk egyet 11 óra előtt. Kicsit hamarabb indultunk el és kiderült, hogy a távolság mindössze két kilométer, ezért gyalog neki indultunk. Hamarabb beértünk a városba, mintha a buszra felszálltunk volna.
176
Evora méltán a világörökség része. Viszonylag nagykiterjedésű várfallal védett területe szinte érintetlen. A falakon belül számos templom, sok kis sikátor és más, a római korig visszanyúló épület-építmény maradt meg. Düledező, lepusztult házat nem nagyon láttunk. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy nem láttunk kevésbé esztétikus részeket, de sehol sem volt az embernek az a rossz érzése, ami ilyen régi városrészek elhanyagolt területein nem egyszer elfogja. Elsőnek a Praca de Giraldo-ra , a város főterére mentünk, ahol a turista információs irodában beszereztük a térképet és megcsodáltuk a sokat látott teret. Megdöbbentő volt, hogy hétköznap délelőtt mennyi fiatal és idősebb férfi ácsorgott itt látszólag minden ok nélkül. A tér északnyugatai végét uralja a Szent Antal templom, előtte a szökőkutat éppen takarították. A tér hosszában és a város számos más pontján szép árkádos épületek állnak, sokuk kovácsoltvas erkélykorlátja híres. A téren éppen valamilyen dobogót szereltek, ez sokban rontotta a képet.
Innen szűk sikátorokon felsétáltunk a domb tetejére, ahol a híres római kori Diana templom oszlopsora áll. Mellette számos szép palota hívja fel a figyelmet magára és egy kisebb park mögött egy kilátóterasz. Mint két napja Beja-ban, itt is megállapítottuk, hogy a hegy tetejéről az egész környék, jóval a mai városhatárokon túli területek is beláthatóak.
177
Utunkat délnyugati irányban folytattuk. Betévedtünk egy nagyon hangulatos épületcsoport udvarába, mely korábban valószínűleg kolostor volt, ma nem tudjuk mi célt szolgál. Majd a katedrálist kezdtük el kerülgetni, de a bejáratot nem találtuk. Innen néhány szép tér érintésével kikeveredtünk a városfalon kívülre, majd egy másik kapun ismét bejöttünk. Elmentünk egy nagyon szép várszerű épület mellett, mely ma is a hadsereg használatában van, így minden útikönyv és térkép kihagyja a nevezetességek sorából.
178
Most más utcákon ismét északnyugatnak fordulva megtaláltuk a katedrális bejáratát és be is mentünk. Ez állítólag Portugália legnagyobb temploma. Innen nyugat, majd észak felé haladva megtaláltuk a híres középkori vízvezeték belvárosi szakaszát, közben egy Vodafone dealernél feltöltöttük a telefonunkat is. A vízvezetéket követve kikerültünk a városfal mögül távolról pillantást vethettünk a várostól nem messze lévő, ma magántulajdonú kis erődre, mely a sík vidéken a nagy fák között semmit sem mutat.
Visszatértünk a belvárosba és a színház terén egy mérsékelten árnyas padon lepihentünk, majd ismét új nyomvonalon átvágva a városon a kemping felé vettük az irányt. A városnézés jó négyórásra sikeredett és kellően elfáradtunk. Egész nap hol beborult, hol kisütött, többször még az eső lába is lógott és a páratartalom nagyon magas volt.
179
Evora nagyon tetszett és bár kiesik a fő turista célpontok útvonalából, mindenkinek ajánlható, hogy szánja rá azt a néhány órát és kilométert. A kempingbe visszaérve a tegnapi sikeren felbuzdulva Zsóka lezavart még egy kisebb mosást, most a paplanhuzatok voltak napirenden. Elvas, 2005. július 29, péntek, 91.nap Ma éjjel kicsit hűvös volt, 15 fok alatt is járt a hőmérő és erre vagy két hónapja nem volt példa. Reggel verőfényes időre ébredtünk, fél kilenckor kezdtük a reggeli készítését és fizetéssel, leürítéssel, feltöltéssel fél 11 után elhagytuk a kempinget.
180
Mára gyenge száz kilométer volt kijelölve Elvas-ig. Utunk kellemes volt a hol szélesebb, hol keskenyebb országúton. Két említésre méltó helyet érintettünk. Az egyik Evora Monte. Nagyon szép vára az út bal oldalán emelkedett egy közeli domb tetején. Sajnos menetből nem tudtuk lefényképezni, mert a piros lámpa rövidnek bizonyult. A másik helyet, Estremoz-t már az útikönyvek is szóra méltatják, sőt az egyik három csillaggal jelzi, ami a legmagasabb minősítés. Párszáz méteres kitérővel be is mentünk, a város határában egy parkolóban találtunk megfelelő helyet és a lakóautót letéve tettünk egy másfél órás sétát. Estremoz egyike a híres márvány városoknak. Ezen a környéken nagyon sok márványt bányásztak már korábban is, - mi is láttuk a ma is üzemelő bányákat, - és ezért szinte mindent ezzel a kővel díszítettek. Ez azt jelenti, hogy a legegyszerűbb épületek ajtó és ablak keretei, küszöbei márvánnyal vannak burkolva. Az utcákon a szegélykövek márványból vannak és a járdák és úttestek apró köves burkolatait is nagyrészt márványból rakták ki.
Portugália ezen részén amúgy sem terjedt el annyira az aszfalt, mint például mifelénk. Nagyon sok járda és gyalogút, de úttest is macskakő borítású. Ez a történelmi városrészekben természetesen szinte kizárólagos, de máshol is megszokott. Estremoz egy nem egészen nyolc ezer lakosú kisváros, de történelmi emlékekben nagyon gazdag. Szép belvárosában számos régi középület, templom hívja fel magára a figyelmet. Hasonlóan a portugál városokhoz itt is van aréna, bár az útikönyv szerint csak évente 3-4 alkalommal tartanak
181
bikaviadalt ezeken a helyeken. Estremoz fő nevezetessége a vár és benne a palota. Ez ma egy ötcsillagos szállodának ad otthont. Mellette a templom nem volt nyitva, egy kisebb kápolna pedig ma kiállító terem. Itt van a közelben a városi múzeum is. A városka épületei többnyire felújítottak, sok helyen láttuk, hogy éppen folynak a munkálatok.
Szerettünk volna folyó bort is venni, mert ez a vidék Portugália egyik neves borvidéke, de nem jártunk sikerrel. A turisták már nem özönlik el ezt a vidéket és a nyelvtudással elég hadilábon állnak az itteniek. Sajnos alig lehet kommunikálni velük. Estremozból Elvas felé ugyan a borúton haladtunk, de ennek nem láttuk semmi érdemi jelét. Azért egy szupermarketet találtunk, ahol kenyeret, sót és salátának valót tudtunk venni. Elvas-t elérve szinte az első épület egy turista információs iroda. Sajnos a lányok itt is szebbek voltak, mint okosak, nem beszéltek igazából angolul. Nagyon kedvesen adtak egy csomó, sajnos szinte használhatatlan
182
prospektust és nem tudták rendesen elmagyarázni hol a kemping. Szerencsére jól ki volt táblázva és simán megtaláltuk. A kemping katalógus móricka térképe alapján Rózsit nem lehetett rendesen beprogramozni. A hely egy egycsillagos magán kemping, kifogástalan hely, tiszta a vizesblokk, a terület is rendezett. Sajnos elég dimbes-dombos a terep, így nehéz volt olyan helyet találni, amely árnyékos is, aránylag vízszintes is és a vizesblokktól nincs túl messze. Gyorsan letettük a lakóautót és indultunk a kb. két kilométerre lévő város meglátogatására. Elvas-nak két fő nevezetessége van. Az egyik az az erődítmény rendszer, melytől a város egy nagyon sikeres védelmi pont volt már a középkorban a spanyol-portugál határon. A másik az 1600-as évek elejéről származó vízvezeték, melynek közel 8 kilométeres, többszintes, itt-ott 30 méternél is magasabb, támfalakkal megerősített nyomvonala a város szimbóluma lett.
A városfalon belül Elvas hasonlít a környék többi városához. Legjelentősebb eltérés talán, hogy nagy szintkülönbségek vannak, és sokat kell zergézni az
183
erre járónak. Különlegessége az a rendkívül erős két-három védelmi vonalból álló falrendszer, mely a középkorban is mintaként szolgált az erődépítőknek és a XXI. század embere is némi borzongással jár közöttük. Az erődítményrendszer teljesen épen maradt. Falain belül ma is vannak katonai létesítmények. Az egész városról lerí, hogy katonai település. Minden sokkal robosztusabb, mogorvább.
Kivételnek számít a főtér és környéke. Ez egy nagyon hangulatos városrész és a katedrális kivételével szépen fel van újítva. Ez utóbbin éppen dolgoztak.
Jó két órát sétáltunk Elvas-ban. Ez körülbelül annyi, mint amennyit a város által kiadott prospektus javasol. Bár ma nem volt túl meleg, árnyékban épp,
184
hogy elérte a harminc fokot, azért eleget kaptunk a napból. Egy jól sikerült városlátogatás élményével tértünk vissza a kempingbe. Holnap tovább megyünk. Elképzeléseink szerint a következő napokat hegyes vidéken, nemzeti parkok meglátogatásával töltjük és talán kirándulni is nyílik lehetőségünk. Sameiro, 2005. július 30, szombat, 92.nap Ez a nap a stresszek napja. Szerencsére eszközeinkben nem hagyott nyomot, csak a lelkünkben. És ezek egy része valószínűleg előbb-utóbb élménnyé fog transzformálódni. De kezdjük az elején. Éjjel még a megelőzőnél is pár tized fokkal hidegebb volt és ez már Norvégiát idézte. Azért a szomszédos templom toronyórájának jelzésére fél kilenckor felkeltünk és nem sietve el a dolgokat elkészítettük a reggelit, kényelmesen elfogyasztottuk és fél 11 után nem sokkal el is indultunk. Mára jó 50 kilométer volt előirányozva az Elvas-Portalegre közvetlen úton. A gond ott kezdődött, amikor Elvast elhagyva egy tábla jelezte, hogy 15 kilométer múlva 3 méteres magasságkorlátozás van és ugyebár nekünk minimum 3.20 kell. Félre álltunk, meghánytuk-vetettük a dolgot és abba maradtunk, hogy nem kockáztatunk, megyünk körbe a főúton Estremoz-on keresztül. Mivel itt könnyű terep ígérkezett, Zsóka vette át a kormányt. Elhúzva a kemping mellett egy közeli benzinkútnál megtankoltunk és úgy döntöttünk, hogy fogyatkozó borkészletünk feltöltésére a közeli Borba, a három márványváros közül a legkisebb, alkalmas lesz. Ez egyike Portugália borvidékeinek és útikönyvünk is biztatott. A településre beérve parkoló helyet nem találtunk és elég szűk helyre tévedtünk be. Át kellett vegyem a kormányt és némi irányítással ki lehetett hozni a kocsit. Bort sajnos nem kaptunk. Egy helyi kocsmában, ahol angolul persze nem beszéltek, ugyan kaptunk valamilyen eligazítást, de annak alapján nem találtunk semmit. Később az országúton száguldva láttunk pár “Adega” táblát, ami borpincét is jelent, de ezeken mindig túlszaladtunk. Könnyen elértünk Portalegre-be, ahol tudtuk, hogy a kemping a város felett, a nemzeti park területén van. Rózsi eleinte szépen irányított, de egyszer csak olyan helyre küldött, ahol a lakóautóval nem, lehetett volna elmenni. Erről nem tehetett, a kemping katalógus információja volt nem kielégítő. A jelzőtábla is bizonytalan volt. Elindultunk valamerre, de semmilyen megerősítést nem kaptunk. Ezért visszamentünk és megpróbáltuk Rózsi utasítását követni, de az az út járhatatlan volt. Végül egy taxisofőrtől megkaptuk az útbaigazítást. Arra kell menni, amerre először indultunk. Megint tolatás, megfordulás. Mindez kimondottan meredek terepen, szűk utcákban. Jóval az elképzeltnél messzebb megtaláltuk a kempinget. Ez egy egycsillagos Orbitur kemping, nagyon korrekt hely, szép erdős részen, nincs is ezzel semmi baj, csak: a város, amit nem is akartunk megnézni, vagy
185
7 kilométerre van, a közeli erdőkről pedig térképet nem lehetett kapni, így a kirándulás lehetősége is kizárt. Elég korán volt még, a sok tekergés ellenére alig múlt dél, ezért az a döntés született, hogy tovább megyünk a Serra da Estrela nemzeti parkba, melyet útikönyvünk a kirándulók paradicsomának ír le. Van itt minden, ami szemszájnak ingere: több mint 300 kilométer jelzett út, jó fél tucat információs iroda, 50.000-es turistatérkép, a túra utak angol nyelvű leírása és egy csomó kemping. Ez a terület volt terveinkben Portalegre utánra ütemezve. Rózsit beprogramoztuk és elindultunk lefelé a hegyről. Immáron negyedszer jártuk meg az út egy részét alig egy órán belül. Nem is volt baj eleinte. Egyszer azonban be akart küldeni egy olyan kis utcába, amibe talán befordulni sem tudtunk volna. Ekkor felülvizsgáltuk utasítását és ugyanazon az úton maradtunk, ahol jöttünk. Ahogy leértünk egy szélesebb útra, számunkra érthetetlenül nem tovább lefelé irányított, hanem felfelé a város felé. Itt sajnos nem bíráltuk felül és követve utasításait bekövetkezett, amitől hetek óta rettegtünk. A város egész területén útátépítések folynak. Nagyon sok az útlezárás, terelés. Minden esetre bekeveredtünk a sikátoros részre, ahol mindennek a tetejében szombat délelőtt lévén, sok volt az autó. Rózsi követhetetlen utasításokat adott, útjelzőtábla nem volt, mindenhol útlezárások, behajtani tilos, kötelező haladási irány és kanyarodni tilos táblák állták utunkat és egyre jobban belegabalyodtunk a helyzetbe. Megjártunk vagy fél tucat zsákutcát, mindenhol tolatással fordulni. Közben ahol lehetett haladni néhol alig fértünk el. Végül már nem néztük merre megyünk, csak mindig a szélesebb utat választottuk. Jó fél óráig tartott ez a rémálom, de egy örökkévalóságnak tűnt. Szerintem csodának tekinthetjük, hogy nem zúztuk le a kocsit. És ami lelkileg meggyötört, hogy Rózsi abszolút nem volt a helyzet magaslatán. Miután nagy nehezen kikeveredtünk Portalegre-ből, - szerintem a nevét soha sem fogjuk elfelejteni, - Castello Branco - Covilha felé autóztunk végig autópályán. Ekkor Zsóka vezetett én pedig szétzilált idegeimet rendezgettem, mert tudtuk, hogy egy nehéz hegyi szakasz még előttünk van. Úgy határoztunk, hogy Covilha-ban megkeressük a turista információs irodát, mert útikönyvünk szerint ez az egyik forrása mindazon jóknak, ami a gyalogolni vágyókat támogatja ezen a vidéken. Ha tegnap Elvas-ról azt mondtuk, hogy sokat kell zergézni, akkor Covilha-ról nem tudom, mit mondhatnánk. A város a Serra da Estrela hegyeire kapaszkodik fel. Elég soká felmentünk kocsival, de egy idő után úgy döntöttünk, letesszük, a városközpont már nem lehet messze. Nagyot tévedtünk. Nem is annyira a távolságban, mint a szintben. És az irodát egy eléggé félreeső helyen, a város feletti park mellett találtuk meg. Másztunk vagy két Gellért-hegynyit, míg a járda nélküli szűk utcákon a rohanó autók között felértünk. És az eredmény lehangoló. Turistatérkép nincs. Néhány gagyi színes prosi mellett kaptunk egy angol nyelvű leírást túrákról, melyhez tenyérnyi méretű ismeretlen léptékű fekete-fehér szintvonalas térképek vannak. És ami a legnagyobb baj: a kinézett kemping mellett nem megy el
186
turistaút, a legközelebbi 7 kilométerre érhető el, ami oda-vissza egy rendes napi adag. Nem tudom, mit csinálunk. Motor szóba sem jöhet, az utak nagyon keskenyek, meredekek és kanyargósak. És ami a legfontosabb: errefelé gyakorlatilag nincs motoros, így az autósok nem is nagyon számolnak velük és ez elég veszélyes. Visszamentünk a lakóautóhoz és megtanácskoztuk a helyzetet. Kinéztünk tartaléknak egy másik kempinget is, ami még jobbnak is látszott. Rózsit beprogramoztuk és elindultunk. A zergézést most változatosság kedvéért lakóautóval folytattuk, szerencsére kicsit szélesebb utcákon, mint a déli őrületben. A városból kikeveredve egy nagyon kemény szerpentinen kapaszkodtunk felfelé. A legszebb norvég napokra emlékeztetett a keskeny út és az aránylag erős forgalom (szerencsére csak személykocsik). De a táj is ehhez méltóan szép volt. Menet közben egyszer álltunk meg, hogy visszanézzünk Covilha-ra.
Egészen 1600 méterig felkapaszkodtunk. Meg kell mondani, a lakóautó nagyon szépen viselte a gyűrődést, lehet, hogy a légrugó itt is jeleskedett? Ekkor egy fennsík szerű részre érkeztünk, majd pár kilométer múlva lefordultunk a 339-es útról és a Rio Zezre völgyében elkezdtünk ereszkedni Manteigas felé. Itt az út már nagyon keskeny, korlát sincs és minden szembejövő kocsi kerülése egy külön kaland volt. Manteigas-ba érve először a nyugatra vezető 232-es utat kezdtük keresni, de sehogy sem akaródzott megtalálnunk. Rózsi megint csak nem jeleskedett, vagy csak mi voltunk már nagyon bizalmatlanok és idegesek. A lényeg: megint pár tolatásos megfordulás és bolyongás a hegyi település szűk utcáin. Végül úgy döntöttünk nem kísértjük tovább Istent, megyünk az először kinézett, Manteigas-tól keletre lévő kempingbe. Ezt simán meg is találtuk, de innen turistaút sajnos nem indul, ez egy sí paradicsom, ahol most plusz harmincban is síelnek valamilyen műanyagon. A kemping egy kellemes hely, sajnos kevés a fa. Szabad helyet könnyen találtunk a hétvége és az egy hét múlva itt megrendezésre kerülő paplanernyős világkupa esemény ellenére. Ez utóbbira már intenzív készülődés folyik. Hogy ne legyen vége az izgalmaknak leálláskor nem tudtam kikapcsolni a riasztót. Jó tíz percet próbálkoztam sikertelenül. Korábban is sokszor volt gondom vele, de eddig végül mindig ki tudtam kapcsolni. Talán másik alkalommal sikerülni fog, addig is megbonyolódik a megszokott életünk.
187
Nagyon figyelmesen kell majd eljárjunk, ha el akarjuk kerülni, hogy a kempingeket lépten nyomon felriasszuk. A bosszúságokat az zárta, hogy ebben a völgyben a Vodafone-nak nincs térereje és nem tudtam az esedékes számlalekérdezést megtenni. Végül a nap elég hosszú lett, közel 300 kilométert autóztunk, ennek felét nagyon kalandos körülmények között. Utoljára egy hónapja mentünk ennyit egy nap, amikor a Sierre Nevada-ban bolyongtunk kempinget keresve. Sameiro, 2005. július 31, vasárnap, 93.nap A tegnapi kissé zűrös nap után a mait lazára vettük. Akkor keltünk, amikor indulni szoktunk. Sokat hezitáltunk, hogy mit tegyünk. Felmerült, hogy menjünk tovább, és ha találunk a közelben olyan kempinget, ahonnan kirándulni is lehet, megállunk, ha nem tovább megyünk feladva a kirándulás reményét. Másik lehetőség volt, hogy maradunk még egy napra, a hely végül is kellemes, ki lehet bírni itt egy napot simán, és holnap Mantegias-ban a Nemzeti Park irodájában teszünk egy utolsó kísérletet térkép és információ beszerzésére, esetleg a kocsit letéve kirándulunk egyet, mert ott elméletben vannak jelzett utak. Végül megadtuk az utolsó esélyt a kirándulás lehetőségének, és maradtunk. Hogy a nap ne vesszen teljesen el, egy óra után, a legnagyobb melegben elindultunk kicsit körülnézni a környéken. Megnéztük a sí centrumot, a közeli pick-nick area-t, és felszaladtunk az út túloldalán egy kicsit a hegyre. Elég meredek, régen nem használt szekér úton mentünk, el is fogyott alólunk hirtelen egy fiatal fenyőerdőben. Közben megcsodáltuk felülről a kempinget, az égen a jövő heti verseny elő versenyének vagy jó 50 paplanernyősét és a csodálatos panorámát. Fél négy felé járt, amikor visszaértünk a lakóautóhoz, kicsit olvasgattunk, majd Zsóka a közeli napok catering-jét megalapozandó elkezdett főzni.
188
Vale de Rossim, 2005. augusztus 1, hétfő, 94.nap Ma a szokásos időben, fél kilenckor keltünk és jó két órával később indultunk el a pár kilométerre lévő Manteigas-ba. Itt könnyen megtaláltuk a Nemzeti Park irodáját, sőt még leparkolni is tudtunk. Az irodában nagyon kedvesek voltak, bár angolul nem nagyon beszéltek, ajánlgatták azt az angol nyelvű túraleírást 4.25 Euróért, amit mi ingyen megkaptunk Covilha-ban. Az kiderült, hogy térképük az nincs. Egy darab a falon ki volt függesztve, igy azt tanulmányozhattuk és kaptunk némi útbaigazítást és egy móricka térképet is a kempinghez. Mint később kiderült erre nagyon nagy szükség volt. A szemben lévő turistainformációs iroda be volt zárva, bár a kiírás szerint nyitvatartási ideje volt. Az elég szerény eredményt látván úgy döntöttünk, hogy a legszükségesebbeket megvesszük a szupermarketban, passzoljuk a vízeséshez tervezett túrát, mert mint azt sejtettük a környék szép, de víz az egy csepp sem és megkeressük a már két napja kinézett magashegyi kempinget. Közben készítettem pár felvételt Manteigas-ban.
A 232-es út nyugat felé menő ágát most simán megtaláltuk, mint kiderült bolyongásaink során két napja is jártunk erre, csak akkor annyira stresszes állapotban voltunk, hogy nem vettük észre. Ez egy félelmetesen kanyargós szerpentin. Manteigas 800 méteren van és 1500-ra visz fel az út. Rózsi képernyőjén, pedig a lépték 300 méterre volt állítva, néha 6-8 ága is látszott
189
az útnak egyszerre. Az egészben az az érdekes, hogy ugyanakkor kényelmesen autózható, egyszeregyszer kapcsoltam csak vissza kettesbe, de akkor is inkább a biztonság kedvéért. Forgalom szerencsére alig volt, mert az út az bizony igencsak keskeny. Szerintem az aszfaltcsík nincs 4 méter széles. Azért a felező és záróvonalakat becsületesen felfestették mindenhol. A táj az csodálatos. Felejthetetlen, ahogy a mind magasabb kanyarok után a völgyben feltűnt a település és a szemközti oldalban a Rio Zezre völgye, ahol két napja ereszkedtünk le Manteigas-ba. Közel a fennsík pereméhez egy Pasuda (szálloda) mellett meg tudtunk állni, kicsit jobban körülnézni és fényképezni.
Tovább haladva megtaláltuk azt a leágazást, melyet a Nemzeti Park irodájában jeleztek, mint a kempinghez vezető bekötőút kezdete. Szerencse, hogy két napja nem indultunk neki ennek az iránynak, mert biztos, hogy nem találtuk volna meg a kempinget. A főúton csak egy hullámpapír darabra kézzel írt tábla jelzi, amit nem, hogy menetben, de még közvetlen közelről sem lehet igazán elolvasni. Az elágazásnál is kiszálltunk, egy kicsit körbesétáltunk és megcsodáltuk a kilátást. Innen pár perc alatt leereszkedtünk a víztározóhoz, amely mellett megtaláltuk a kempinget. Meg kell jegyezni, hogy a kemping katalógus alapján sem lehetett volna megtalálni.
190
A hely egy jellegzetes magashegyi kemping, 1437 méteren van, talán ez Portugália legmagasabban lévő kempingje. A döntően sziklás fennsík egy gyéren erdős részén van kialakítva. Minden elvárható felszerelése megvan, sőt a közelben a víztározó mellett étterem, bár, stb. is van. Az árak ugyan tavaly óta jelentősen emelkedtek, azért még mindig alig lépi túl a tíz Eurót kettőnknek. Ami a legfontosabb, ezen a helyen keresztezi egymást a Sierra de Estrela nemzeti parkon észak-déli irányban végig menő T1 és a róla leágazó T11 jelzett turistaút. Miután letettük a lakóautót gyorsan összekaptuk magunkat és elindultunk a környék felfedezésére. A víztározó megnézése után elindultunk a T1 úton dél felé egy elég rendes kapaszkodón. Mentünk is vagy 5 kilométert és 200 szintet. Odafelé jó másfél óra volt az út megállásokkal, fényképezésekkel, visszafelé pont egy óra kellett. Errefelé a turistautak jelzése nagyon emlékeztet a Norvégiában már megszenvedett módszerhez. A szürke sziklákra sötétvörös, nem egész egyaraszos, kétujjnyi széles csíkokat festenek nem túl sűrűn. Itt is sokkal hasznosabb a turisták által rakott kőkupacokat figyelni… A táj nagyon szép, a sziklák érdekes alakzatokat képeznek. A növényzet gyér, pár éve nagy erdőtűz lehetett, még mindig láthatóak az elszenesedett borókafenyők. Amikor írom a naplót fél kilenc van, a nap még fent van, de már 19 fokra lehűlt a levegő. Azért mégis csak közel 1500 méteren vagyunk és a fennsíkon a szél szabadon rohangál… Vale de Rossim, 2005. augusztus 2, kedd, 95.nap Várakozásunknak megfelelően éjjel elég hideg volt. Nem vettük elő a nagy paplanokat, a kicsikre a frottírlepedőkkel segítettünk rá és ez elégségesnek bizonyult. Bár reggel szépen sütött a nap, nehezen akart felmelegedni és ezért mi is a szokásosnál később keltünk. Dél volt mire elindultunk és a hőmérő még mindig csak húsz fokot mutatott.
191
Ma a T1-es út északi ágán indultunk el azzal, hogy megyünk úgy két és fél órát előre, utána visszafordulunk. Errefelé a jelzés, ha lehet még ritkább. Egy helyen el is kevertünk és egy fél órát mentünk a rossz úton. Azért nem volt hiábavaló, mert nagyon nagyon szép panorámában gyönyörködhettünk. Több helyen megálltunk, hogy távcsővel nézzük a terepet és nagyon sok érdekes, szabad szemmel fel sem fedezhető dolgot találtunk. Több helyen láttuk a nem túl régi erdőtüzek pusztítását. Nem sokat fényképeztünk, mert a párás idő miatt alig jött elő valami. Azért két panoráma képre tellett és egy érdekes sziklaalakzatot is lekaptunk.
Bár vagy jó 30 kilométert megtettünk Portugália legjelentősebb Nemzeti Parkjának elsőszámú turistaútján, túrázókkal csak egy esetben találkoztunk. Két középkorú lengyel hölgy hatalmas hátizsákokkal, vékony sarúkban kapaszkodtak felfelé és vizet kerestek. Mint elmondták négy napja indultak a Torre-tól és ők is sokat kavarogtak a hiányos jelzések miatt. Pár percet jól elbeszélgettünk és ők indultak tovább abban az irányban, amerre sok-sok kilométeren nincs víz… Visszafelé menet meglátogattuk a Mondeguinho forrást és a közeli árusoknál vettünk a környék specialitásának számító juhsajtból. Ötórai gyaloglás után, kissé elcsigázottan értünk vissza a kempingbe, ahol zuhanyozás után csak a frissen vásárolt sajt megkóstolására volt erőnk, a komolyabb vacsoráról lemondtunk.
192
Villa Nova, 2005. augusztus 3, szerda, 96.nap Mivel hideg volt a reggel, kicsit később keltünk a szokásosnál és már majdnem dél volt, amikor elindultunk. Seia-ig Rózsit nem használhattuk, mert egy olyan úton kellett menjünk, ami hiányzik a térképéről. Több mint ezer méter szintet jöttünk le, de nem volt vészes a szerpentin, forgalom sem volt túl erős, csak egyszeregyszer volt a lejtő 10%-os vagy meredekebb. Sokat motorfékeztünk, nagyon óvatosan és ezért lassan haladtunk. Egyetlen helyen álltunk ki, ahol lefényképeztem a nem túl régi erdőtűz nyomát. Még lehetett érezni az égés szagát. Seia-ban könnyen megtaláltuk a Lidl-t és feltöltöttük készleteinket. Elsősorban zöldség és gyümölcsfélék kellettek. Innen Zsóka vezetett. Eleinte elég kanyargós úton ereszkedtünk tovább lefelé, majd jó vonalvezetésű autóút következett. A cél az volt, hogy Coimbra-t minél jobban megközelítsük, hogy aztán holnap meglátogathassuk. Kemping sajnos csak 25 kilométerre, Penacova-ban van, mindjárt kettő is. Az utunkba eső első, egy önkormányzati volt a katalógus szerint is a szimpatikusabb. Könnyen megtaláltuk. Ez egy nagyon szép helyen van a Rio Mondego partján, szemben egy erdős hegyoldallal. Az ára pedig 7.40 Euró, ami még a portugál árak mellett is alacsony. Igaz, hogy semmit sem lehet rendesen elérni innen, így Coimbra-ba is csak átszállással lehetne bejutni. Mivel a menetrendi információk, amit a recepciós lányokból ki lehetett passzírozni elég bizonytalanok, úgy döntöttünk, hogy holnap korán kelünk és indulunk. Beautózunk Coimbra-ba, megnézzük és megyünk tovább a tengerpartra. Most, hogy lejöttünk a hegyekből ismét elkapott a kánikula, 37-38 fok van és ideje egy rendeset strandolni végre. Ilhavo, 2005. augusztus 4, csütörtök, 97.nap Este a tengerpartra emlékeztető meleg volt, ezért könnyű takaróval feküdtünk le és az ablakokat is nyitva hagytuk. Éjjel aztán elő kellett venni a melegebb takarót és az ablakok egy részét is becsuktuk. Reggel a hűvös időben nem akaródzott a felkelés, azért kilenc óra előttre erőszakot tettünk magunkon és elkezdtük a reggeli készítését és a felkészülést az indulásra. Ennek megfelelően csak 11 óra után indultunk el. Előtte készítettem még két felvételt a kempingben a közeli Penacova-ról és a szemközti, nem rég kiégett erdőről.
193
Induláskor Rózsit úgy programoztuk, hogy Penacova-n keresztül vigyen fel minket a gyorsforgalmi útra és azon Coimbra-ba. Már az első kilométereken baj történt, mert az a híd, amin át kellett volna keljünk a folyón le volt zárva. Ezután úgy változtattuk a programot, hogy a gyorsforgalmi utat hagyja ki. Mivel néhol számunkra nem túl bizalomgerjesztő utakra akart küldeni, többször felül kellett bírálni. Végül hármasban elég nagy kerülővel jutottunk el Coimbrába, viszont gyönyörű helyeken jártunk. Hegyes vidéken szerpentineztünk egy sort, majd egy nagyon szép völgyben vezetett az út. Coimbra-ba beérve találtunk egy megfelelő parkolóhelyet és letettük a kocsit. A riasztót most bekapcsolni nem sikerült és kezd elegem lenni belőle. Coimbra-t Portugália Oxfordjának is nevezik. Régi egyetemi város és az egyetem adja a legnagyobb nevezetességet. Mind a mellett egy nagyon szép fekvésű hely a Rio Mondego partján.
Az egyetem eleinte nagy csalódást okozott. Ahogy felkapaszkodtunk a hegyre egy csomó, nem is túl jó állapotban lévő, a mi szocreál épületeinkre emlékeztető monstrumot láttunk. Meg kell mondjam, elég lehangoló látvány volt. Egyedül egy már Evora-ban és Elvas-ban is látotthoz hasonló vízvezeték és néhány régi, de nagyon rossz állapotban lévő épület adott némi reményt. 194
A viszonylag modern épületek között húzódik meg a szépen felújított Se Nova templom és mellette a zoológia régi épülete.
Ezek mellett tovább sétálva jutottunk el a régi egyetemi épülethez, ami miatt érdemes volt Coimbra-ban megállni és délidőben felmászni a hegy tetejére.
Végig sétáltuk a szabadon látogatható részeket, megcsodáltuk a folyosók csempe burkolatát, gyönyörködtünk az U alakú épületegyüttes szárai között lévő kilátóteraszról a környék látképében.
195
Innen leereszkedtünk a folyó partjára, készítettünk még egy felvételt a város modernebb palotáiról is, majd visszatértünk a lakóautóhoz. Újabb úti célnak egy korábban kinézett tengerparti kempinget adtunk meg Porto-tól délre, ahol néhány napot nyaralással tervezünk eltölteni. A mintegy egyórás utat különösebb esemény nélkül tettük meg. Párszor fordult csak elő, hogy Rózsival nem értettünk egyet és ilyenkor mentünk a magunk feje után. Sajnos errefelé a térképe elég gyenge. Nagyon sok körforgalmat nem ismer, a települések belső úthálózata és az utca nevek vagy hiánynak, vagy csak részlegesen vannak meg, sőt egy autópálya is teljesen hiányzik az adatbázisból.
196
A keresett kempinget megtaláltuk, be is mentünk. Kicsit rendetlen volt, egyetlen hely volt szabad, az is a napon, az utca mellett. Az egész település nem tetszett, egy jellegzetes modern üdülőhely a rosszabb fajtából. Nem kellett győzködjük egymást, hogy tovább menjünk. A kérdés csak az volt északra vagy délre. Úgy láttuk, hogy észak felé túlzottan megközelítenénk Porto-t, amerre állítólag a vízminőség már nem túl jó és feltehetően zsúfoltabb is, ezért délre indultunk. Úgy húsz kilométerre három kempinget jelzett a katalógusunk, gondoltuk az egyik csak jó lesz. Alig, hogy elhagytuk a Praia da Barra-t újabb kempinget jeleztek a táblák. Meg is találtuk. Mint kiderült a 2004-es katalógusból kimaradt. Egy kellemes hely, közvetlenül a homokdűnék mögött, a szép homokos strand talán száz méterre sincs. Árnyékos hely ugyan nem volt, de mivel még mindig elég korán volt, sikerült viszonylag jó helyet kapnunk. Az ára sem túl vészes, villannyal alig van túl a 15 Eurón. Azt még fel kell deríteni, hogy vásárolni hol lehet, mert holnap reggelre még van kenyerünk, de utána venni kell valahol. Ma már nem mentünk le a tengerhez. Késő is volt, nyűgösek is voltunk, a szél is fújt és valamilyen sötét, felhőszerű valami is jött. Mint később kiderült egy erdőtűz füstje lehetett, minden esetre egy csomó korom hullott belőle. Ilhavo, 2005. augusztus 5, péntek, 98.nap A meleg este után elég hűvös éjszaka következett és reggel is csak lassan emelkedett a hőmérséklet, mert továbbra is az a nehezen meghatározható fátyolos köd borította be a vidéket. Ennek megfelelően későn is keltünk és nem siettük el a dolgokat. Strandolásra nem volt igazán alkalmas az idő, ezért csak lesétáltunk és a vízparton elbóklásztunk vagy egy jó kilométert. Szép széles homokos a strand hosszú kilométereken és legnagyobb örömünkre a part egy szakaszán láttunk néhány bátor embert, akik nemcsak strandolni merészeltek, hanem nudiztak is. Reméljük a következő napokban erősíthetjük a táborukat. Mivel még mindig fiatal volt az idő, kicsit átöltöztünk és besétáltunk a közeli településre, Costa Nova-ba.
197
Ezen a vidéken egy folyó hosszú kilométereken keresztül párhuzamosan halad a tengerparttal mielőtt tőlünk úgy öt kilométerrel északra beömlik a tengerbe. A tenger és a folyó között egy alig pár száz méteres sáv van, melyek nagy részét a parti dűnék foglalják el. Costa Nova egy tradicionális halászfalú lehetett korábban, néhány régi házat még látni és van egy kisebb halász kikötője is a homoknyelv folyó felöli oldalán. Mára a település döntően üdülőhely lett, számos új nyaralóházzal, melyek nagy része a tradicionális csíkos stílusban épült. A folyó felöli oldalon szép sétányt építettek, ahol a túrizmus elmaradhatatlan velejárói, a különböző üzletek, bárok és éttermek sora várja a vendégeket. A tenger felöli oldalon a dűnék mentén fából sétautak egész hálója könnyíti az arra járók dolgát és védi a dűnék élővilágát. A dűnékre épült korábbi kis templomot kinőhette a település és mellé egy nagyobb, modernt építettek.
Costa Nova nem egy nagy szám, de azt a jó két órát, amit rá szántunk kellemesen el lehetett sétálgatni.
198
Próbáltuk felderíteni a beszerzési lehetőségeket is, de az eredmény elég lehangoló. A kemping nem túl jól felszerelt szupermarketjén kívül egy elég kis üzlet az egyetlen, ami rendelkezésre áll. Szerencsére kenyéren kívül semmi se kell igazán, csak szerettük volna borkészletünket is feltölteni, mert eléggé a végén járunk. Semmi biztatót sem mondtak, lehet, hogy Porto-ba menet még egy kerülőt kell tegyünk ez ügyben. Ilhavo, 2005. augusztus 6, szombat, 99.nap Mára strandolást terveztünk, de egész nap olyan fátyolosan sütött csak a nap. Késői kelés után kimentem a kemping boltjába kenyeret venni a következő napokra és komótos reggelizést követően jóval dél után mentünk ki a partra. Nem voltak túl sokan és örömünkre a nudi telep működött. Még a vízbe is bemerészkedtünk úgy derékig, de elég erős volt a hullámzás és a víz is koszos ezen a részen. Nemcsak tengeri növények maradványai, de madártollak és egyéb koszok is úszkálnak a vízben. Egyszer azért megmártóztam, hogy mégse menjünk úgy haza, hogy nem fürödtem az Atlanti Óceánban… Csaknem ötig kint voltunk, utána megfőztük a lencselevest három napra és olvasgattunk. Ilhavo, 2005. augusztus 7, vasárnap, 100.nap Bár este szép csillagos volt az ég reggelre teljesen beborult, sőt esett is, de nem úgy, hogy kopogott, csak szitált. Megint lustálkodtunk és már esőnapot kezdtünk emlegetni, amikor kicsit felszakadozott a felhőzet és megint jócskán dél után azért ki tudtunk menni. Végül jobbat lehetett napozni, mint tegnap, de a vízbe bemenni nem volt sok kedvünk. Miután pár napja körvonalaztuk a túra portugál részének programját, ma a második spanyol szakasz lehetőségeit vettük számba. Két útvonalat látunk lehetségesnek. Az észak-nyugati rész meglátogatása után vagy az északi parton megyünk végig és Biaritz-nál megyünk át Franciaországba, vagy bevágunk a félsziget közepébe és számos érdeklődésre számot tartó város megtekintése után a Pireneusokat keletről megkerülve, vagy Andorrán keresztül érjük el Franciaországot. Még nem döntöttünk. Öt után, amikor visszaértünk a lakóautóhoz azért behűtöttük a századik nap tiszteletére az augusztusi pezsgőt.
199
