MAUREEN CHILD COWBOYT HOLLYNAK
Fordította: Alysia A borítót készítette: Angyal 2
1. fejezet Holly Banks ott ült a tavaszi napsütésben, és arcát a nap felé fordította. Jó volt újra New York City-ben lenni. És ha tovább mondogatja ezt magának, talán még el is hiszi, mondjuk úgy egy vagy két év múlva. – Már megint csinálod. – Hmm? – Holly felnézett a két mellette ülő nő egyikére, akikkel együtt élvezte az ebédszünetet. – Mit? – Sóhajtozol – mutatott rá barátnője, Katie. – Sokat csinálod, mióta visszaértél. Azt hittem, hogy a vakációk arra vannak, hogy jól érezd magad – nem pedig lehangoltnak. Holly kissé felmordult és vitába szállt vele. – Én nem vagyok lehangolt, én csak… Nem volt benne biztos, hogy milyen is volt. Boldog, hogy itthon lehet, igen. Hálás, hogy újra dolgozhat a munkahelyén, a Waverly Aukciós Házban, erre mérget lehet venni. Természetesen örült, hogy láthatja a barátait és együtt ebédelhetnek, miközben a Manhattan sétányt nézik. De… volt egy része, ami még mindig Montanában volt, a Bar G luxus ranch-szállón. És ott élt benne a gyanú, hogy a szíve volt az. – Jól vagyok – makacskodott. – Csak igyekszem visszazökkenni a kerékvágásba. – Ahaaa. – Charlotte „Charlie” Potter kemény pillantást vetett rá, majd megrázta a fejét. – Szóval, miért nem mondod el, hogy mi is folyik itt igazából? Már egy hete itthon vagy, és még semmit nem meséltél a ranch-ról. Egy éve spóroltál már, hogy elmehess arra a vakációra és még fényképeid sincsenek? Mesék? Kalandok? 3
– Vagy romantika – vágott közbe Katie, miközben összegyűrte az ebédes zacskóját és a kukába hajította. Holly nagy levegőt vett és benn tartotta. Nem mondhatta el a barátnőinek, hogy mi történt vele Montanában. Még túlságosan friss volt. Túl… gyengéd. Ezért helyette rájuk mosolygott és kortyolt egyet a szódájából, mielőtt adott nekik valamit, amivel remélhetőleg kielégítheti a kíváncsiságukat. – Maradjunk annyiban, hogy a cowyboyok pont olyanok, mint amiről mindig is álmodtam. Charlie felsóhajtott, gyengéd szíve minden üres helyet betöltött. De Katie résnyire szűkült szemekkel nézett Hollyra, és azt mondta. – Semmi részlet? – Semmi – felelte. Nem akart nekik részleteket mondani, mert nem akart egy bizonyos cowboyra gondolni. Nem akart emlékezni a hideg éjszakákra, a fagyos reggelekre, mikor a hajnal pompás színekbe borította a hegyeket. Nem akart emlékezni a tisztásokon tett lovaglásokra, amik lélegzetelállítóan gyönyörűek voltak. Sem a sebes folyó melletti piknikekre. Nem akart sötétbarna szemekre és hosszú, lassú csókokra gondolni, melyek mindent lángra lobbantottak benne. Amúgy is minden csak hazugság volt, emlékeztette magát durván. A férfi úgy tett, mintha valami – valaki – lenne, ami nem volt. Azt hitte, csak egy egyszerű cowboy. Egy átlagos fickó. De nem az volt, így semmi értelme sincs kínoznia magát az emlékekkel, nem igaz? A fájdalom még mindig vele volt, és Holly tudta, hogy mindig is ott lesz. Tettethette, hogy minden rendben van. Hazudhatott a barátnőinek, és félresöpörhette a fájdalmat napközben. De éjszaka az álmait kitöltötte a mi-lehetett-volna-ha. Képek róla. Érintésének emléke. A mosolya. A… – Föld hívja Hollyt – mondta Katie, és meglökte barátnője térdét. Aztán felmordult. – Hé, jól vagy?
4
– Jól vagyok – makacskodott Holly. Az is lesz. Egy nap. Csak annyit kellett tennie, hogy a munkájára koncentrál. Az életére. A jövőjére. Minden itt van, a világ legnagyobb városában. A Fifth Avenue járdája agyonzsúfolt volt. Ebédszünetüket töltő New Yorkiak siettek keresztül a tömegen, miközben a Manhattant minden évben ellepő turisták lassan kóvályogtak. Időnként arrébb taszították vagy lökték őket az emberek az útjukból. A turisták felnéztek, hogy megcsodálhassák az épületek égbe nyúló termetét, fényképeket készítettek és kockára tették az életüket, miközben leléptek a járdáról a Manhattani közlekedés elé. Ezek voltak az otthon hangjai és képei. Türelmetlenül dudáló taxik, egy fiú, aki megpróbál elosonni fizetés nélkül, ezért a hot-dog árus utána kiabál, a sarkon pedig egy fickó hamis táskákat árul. Tavasz volt a városban, elég elfoglaltság akadt, hogy még Holly elméjét is lefoglalja. Remélte. – Nos – mormolta mellette Katie. – Úgy tűnik nem Montana az egyetlen hely, ahol cowboyra lehet bukkanni. – Mi? – Ó, anyám… – Charlie elsuttogott szavai ámulatról tanúskodtak. Holly követte a pillantásuk és szíve nagyon ugrott. Magasabb volt, mint bárki más a zsúfolt járdán, és a széles karimájú cowboy sapka, amit viselt még inkább kiemelte az őt körülvevők közül. Még nem látta az arcát, de Holly minden ízében érezte a férfi jelenlétét. Ugyanaz a cikázó elektromosság volt, mint mikor először megpillantotta a magas, széles vállú cowboyt. Érezte, hogy a mellette ülő Katie és Charlie is kíváncsi tekintettel felé fordul, de ő képtelen volt elszakítani a pillantását a gyorsan közeledő férfiról. Még a távolból is látta barna szemét megvillanni, ahogy találkozott a tekintetük. Mély levegőt vett, és remélte, hogy lecsillapíthatja az idegességét, ami máris életre kelt a gyomrában.
5
Mikor a férfi lerázta magáról a tömeget és egyenesen felé indult, Holly tudta, hogy nagy bajban van. El kéne futnia tőle, de ő csak a karjába akarta vetni magát. – Holly? – suttogta Charlie. – Jól vagy? – Nem igazán – felelte. Erre nem számított. Sosem gondolta volna, hogy idejön. New Yorkba. Miért jött volna? Miért követte volna? És miért kellett ilyen jól kinéznie? Holly alig kapott levegőt, ahogy figyelte a férfi közeledését. A szívverése még jobban felgyorsult, minden lélegzetvétele mély és szapora volt. Gyomra bukfencezett, szája olyan száraz lett, mint a sivatag. Megállt előtte.
6
2. fejezet Állkapcsát összeszorította, szeme résnyire szűkült a déli napsütésben, és tisztában volt a zavarral, amit okozott. Minden nő, aki mellett elhaladt visszafordult, hogy még egyszer lassan végigmérje. Hosszú ujjú ingének gallérja nyitva volt. Kopott farmert és egy pár kopott, barna csizmát viselt. Magas volt, jóképű és tökéletesen ki kellett volna tűnnie Manhattan városának közepén. Ehelyett… veszélyesnek tűnt. Szexinek. Aztán ott volt, pontosan előtte állt, és lenézett rá barna szemével, mely olyan sűrű és meleg volt, mint az olvasztott tejcsokoládé. Felnyúlt, levette a kalapját és beletúrt hosszú, sötétbarna hajába. Kurtán biccentett Katie és Charlie felé, majd pillantását Hollyra szegezte. – Mit keresel itt? – kérdezte a lány, mikor újra rátalált a hangjára. – Mit gondolsz, mégis mi a fenét keresek itt, Holly? – kérdezte. – Szó nélkül elmentél. Azért jöttem, hogy kiderítsem, miért. *** Ben Gray egy percig élvezte a nő látványát, akit a fél országon át követett. Mikor a lány elment, ő éppen a hegyekben volt, és segített a csordásainak visszaterelni néhány elveszett tehenet, amik elkóboroltak a legelőről. Arra ért vissza a főépületbe a ranch-on, hogy kijelentkezett. Nem hagyott üzenetet. Nem magyarázta meg, miért távozik. Egyszerűen csak eltűnt, maga mögött hagyva egy üres vendégszobát és egy éppoly üresen tátongó helyet a szívében. Nem gondolta, hogy utána ered. Elvégre, Ben Graynek nem kellett vadásznia a nőkre. Általában ők vetették rá magukat. De nem tudta 7
elfelejteni Holly Banks. Ezért, miután egy hétig ápolgatta az önuralmát, most itt állt Manhattan közepén. A lány itt olyan… másnak tűnt, gondolta. Csinos ruhájában és magassarkújában. Még mindig gyönyörű volt, és elég volt egy pillantást vetnie a szemébe és tudta, hogy ez ugyanaz a nő, aki rabul ejtette. De átkozott legyen, ha nem hiányzott neki a látványa farmerben, pólóban és csizmában. Hiányolta a mosolyát – ami feltűnően nem volt jelen ebben a pillanatban. És hiányzott neki a tudat, hogy ott van. Vele. Lenézett a lány tágra nyílt szemébe és úgy érezte, hogy meg tudna fulladni tengermély kék szemében. A pokolba, hiszen az első pillanatban megtette, amikor megpillantotta a lányt a ranch-on. Tíz éve már, hogy minden évben megnyitja hat hónapra az otthonát az emberek előtt, akik meg akarják tapasztalni az életet a magasabb vidéken. De ez volt az első alkalom, hogy egyikük még a talajt is kihúzta a lába alól. – Oké… – mondta az egyik Holly mellett ülő nő. – Azt hiszem, vissza kéne mennünk dolgozni. Holly még csak felé sem fordult. Farkasszemet nézett Bennel, miközben azt mondta: – Menjetek előre. Mindjárt megyek én is. – Biztos? – kérdezte a másik nő. A férfit lenyűgözte a lány barátnőinek hűsége, még akkor is, ha azt kívánta, bár a bolygó másik felére teleportálnának. – Minden rendben, Katie – biztosította Holly. Ben nem tudta levenni róla a szemét. Egy hete nem látta a lányt, és átkozott legyen, ha nem egy évnek érezte. Még soha egyetlen nő sem hagyta el, és azt mondta magának, hogy a büszkeség vonzotta el a ranch-ról Manhattan városának szívébe. De most, hogy itt volt, és itta a lány látványát, tudta, hogy sokkal több volt ez puszta büszkeségnél. Vágy volt. A pokolba, szükség. A nő megérintett benne valamit, amiről még csak tudomása sem volt. Vele csak egy férfi volt, aki élvezhette az egyszerű gyönyöröket. Séták 8
a holdfényben. Kenuzás a tavon – ami nevetéssel ért véget, mikor a lány mindkettejüket beleborította a vízbe. A pokolba, most már végig se tudott úgy menni a ranch-on, hogy ne gondolna a lányra – hogy milyen nagyszerű volt ez közöttük – és nem fogja hagyni, hogy a lány egyszerűen hátat fordítson és elsétáljon anélkül, hogy legalább megmagyarázná. Mikor a barátai elmentek, Ben végre vetett rájuk egy pillantást, de csak azért, hogy megbizonyosodjon a távozásukról. Aztán visszafordult Hollyhoz és megkérdezte. – Miért? Miért futottál el anélkül, hogy egyáltalán beszéltél volna velem? – Mert – felelte a lány, felemelte az állát és kihúzta magát – Nem akartam több hazugságot hallani. – Hazugságok? – mordult fel a férfi, miközben tajtékzott benne a bosszúság. – Nem hazudtam neked. – Egy újabb – rázta meg a fejét a lány. – Komolyan azt hitted, hogy nem jövök rá? – Rájönni mire? – A férfi mindkét kezét a magasba emelte, majd hagyta, hogy lehulljanak. Holly közelebb lépett, és mutatóujjával a mellkasára bökött. – Hogy nem csak egy cowboy vagy… Tiéd a ranch. Ben egyik kezével megdörzsölte az arcát. – Ezért mentél el? – Igen. – A lány ellépett tőle és megpróbált elmenni, de Ben megfogta az egyik karját és egy helyben tartotta. Holly olyan pillantást vetett a kezére, ami akár meg is perzselhette volna a bőrét. Nem engedte el. – Nem hazudtam neked arról – morogta, és közelebb hajolt hozzá. Egek, megérezte az illatát – virágok, fűszer és Holly törékeny keveréke – és mélyen magába szívta. Már az, hogy újra ilyen közel van hozzá… hogy megint hozzáér… csak még éhesebbé tette. Hogy leplezze a vágyait a fogát csikorgatta, és azt mondta. – Csak nem mondtam neked el mindent. 9
– Ez hazugság, ha esetleg érdekel – csattant fel Holly, és kiszabadította a karját.
10
3. fejezet Holly még álmában sem hitte volna, hogy Ben eljönn New Yorkba. Az együtt töltött két hét Montanában mintha álom lett volna. Gyorsan és durván beleszeretett a férfiba, akiről azt hitte, hogy egy keményen dolgozó cowboy, és nem gondolta volna, hogy szinte azonnal úgy határoz, ágyba bújik vele. Ez egyáltalán nem vallott Hollyra. Sokkal inkább volt a lassú és nyugodt típus, ha párkapcsolatokról volt szó. Még soha – Ben előtt – nem feküdt le egy férfival sem, akit alig ismert. De már az elejétől kezdve… Ben más volt. Mintha egy része mindig is ismerte volna őt. Szinte azonnal volt köztük valamiféle kapcsolat, ami egyre gazdagabb és mélyebb lett, minél több időt töltöttek együtt. És, ahogy közeledett a vakáció vége, Holly azon törte a fejét, hogyan maradhatna. Hogy hátrahagyja magányos életét New Yorkban az esélyért, hogy valami több lehessen a vonzó cowboy és közte, aki úgy ragyogta be a bensőjét, mintha július negyediki tűzijáték lenne. Aztán rájött az igazságra. Hogy nem egy küszködő cowboy volt – hanem billiomos. Hogy a kezdetektől fogva hazudott neki. Így sajgó szívvel haza menekült. Vissza a biztonságba. Vissza oda, ami ismerős volt neki és amiben biztos volt. Az otthonába. A munkájába. A barátaihoz. Nem várta, hogy valaha látja még Bent és az, hogy most itt volt, habozásra késztette. Tudta, hogy jól tette, amikor ott hagyta, de akkor is, teste minden lélegzetvétellel elárulta őt. Vére forrt, szíve hevesen kalapált a fülében.
11
De nem fogja engedni, hogy a hormonjai még mélyebb vermet ássanak a szívének, amibe bele zuhanhat. – Vissza kell mennem dolgozni – mondta. – Jó. – Még mindig morgott. – Mikor végzel? – Miért? A férfi kurtán felnevetett, és vetett egy gyors pillantást a zsúfolt utcára. – Mert még nem fejeztük be a beszélgetést. Szóval, mikor végzel? Hallgathatna. Nem muszáj válaszolnia. De tisztában volt vele, hogy legjobban úgy tudja ezt kezelni, ha találkozik vele, elmondja, amit kell, aztán szépen kipenderíti az életéből. Mielőtt valami tökéletes ostobaságot művel és újra lefekszik vele. – Ötkor végzek. – Rendben – bólintott a férfi. – Itt leszek. Meg fogjuk ejteni azt a beszélgetést. Holly figyelte, ahogy visszarakja a kalapot a fejére, és annyira lehúzza a karimát, hogy gyönyörű, barna szemét teljesen leárnyékolta. Nem lesz könnyű egyedül maradni vele, gondolta. De ez volt az egyetlen módja. Ahogy a Waverly Aukciós Ház felé fordult, és visszaindult a munkába, a férfi pillantása követte őt. *** Ben bolondnak érezte magát. Megtudni, hogy az ő hibája volt, amiért a lány ott hagyta a ranch-ot, igen rossz hangulatba kergette. Ha már a legelején elmondta volna neki az igazat, akkor ebből semmi nem történt volna meg. – Ugyanakkor – morogta. – Ha már az elejétől fogva tudta volna az igazat, akkor sosem hagytad volna, hogy közel férkőzzön hozzád.
12
Ebben van valami. Éveket töltött azzal, ahogy elkerülje az olyan nőket, akiket a bankszámlája jobban érdekelt, mint ő maga. Ezért, mikor Holly úgy gondolta, hogy egy egszerű cowboy… hagyta neki. Elfintorodott, ahogy végignézett a Fifth Avenue-n. Most ez az apró kis hazugság visszaütött rá, és ki kellett találnia, hogy tegye jóvá. Vetett egy kurta pillantást a Waverly Aukciós Házra. Jó dolog, hogy Holly mindent elmondott neki a munkájáról, tűnődött. De ha nem tette volna, akkor is talált volna rá módot, hogy megtalálja. Egy vagy talán két másodperc erejéig elképzelte őt abban a komoly, elegáns épületben, és azon tűnődött, vajon a lány rá gondol-e éppen. *** Holly húzta az időt. Tudta, és még csak nem is volt miatta bűntudata. A barátai már hazamentek. Fenébe, a Waverly gyakorlatilag elhagyatott volt. Ellenőrizte ezüstszínű, vékony karóráját. Fél hat. Olyan sokáig húzta, ameddig csak tudta. És a jó oldalát nézve, talán Ben nem várta meg. Talán feladta és elment. És egyáltalán nem tetszett neki, ahogy a szíve megereszkedett a gondolatra a mellkasában. Megacélozva magát, bármi is jön ez után, Holly meglökte az ajtót, és kisétált a meleg tavaszi délutánba. Apró szellő lebbentette meg a haját, és rövid, testhez simuló szoknyájának szegélyével játszadozott. – Megérte várni rád – mondta egy mély hang mellette. Holly megfordult, és ahogy tekintete találkozott Ben nyugodt pillantásával a szíve ugrott egy nagyot. Átöltözött. Egy fekete dzsekit viselt egy piros pólón; sötétkék farmerban volt és fekete csizmája fényesen csillogott a késő délutáni napfényben. Kalapját megint mélyen a szemébe húzta, de ettől csak még jobban bámulta őt, próbálta leolvasni az arcán átvillanó érzelmeket. – Én, ö, késtem. Bocsánat – mondta. 13
– Aha. – Megfogta a lány karját és elindult. – Már kezdtem azt hinni, hogy egész éjszaka ott akarsz bujkálni. – Nem bujkáltam – mondta kissé védekezőn Holly. Tényleg bujkált. Csak nem tetszett neki a tény, hogy a férfi tisztában volt vele. – Most ki hazudik? – kérdezte, de ajka egyik sarka felfelé görbült. Holly nem törődött a finom bizsergéssel, inkább megkérdezte. – Hová megyünk? – Kocsikázni – felelte a férfi és egy, a járdaszegély mellett várakozó lovaskocsi felé vezette. – Egy hintón? – Holly öt éve élt már New Yorkban, és még soha egyszer sem utazott a hintókon, amiket a turisták annyira imádtak. A hintó makulátlan volt. Fehér színű, piros korláttal, és volt egy hatalmas csokor virág a kocsis mögötti ülésen egy vázában. A kerekek túlméretezettek voltak, és a hintó teteje kissé hátra volt hajtva, így a benne utazók tökéletesen láthatták a várost, ahogy áthaladtak rajta. Ben bólintott a kocsisnak, felsegítette Hollyt, majd mellé ült a piros bőrülésre. Egyik karját kinyújtotta a pad tetején Holly mögött, majd megszólalt. – Találtam lovakat Manhattanben. Miért is ne pattanhatnánk fel? Mikor a lovak elindultak, Holly azt mondogatta magának, nehogy elcsábuljon ettől. Ne hagyja, hogy egy romantikus, jóképű cowboy elcsábítsa azzal, hogy megszervez egy hintós utazást a naplementében. Valószínűleg csak azért csinálja, hogy emlékeztesse őt a közös lovaglásokra a ranch-on. És ettől csak még inkább eltökélte, hogy nem hagyja magát elcsábítani. Mégis, hiába adta magának ezt a sok ragyogó tanácsot, kezdett elgyengülni. Ami azt jelentette, hogy keményebben kell próbálkoznia a távolságtartással. Hátradőlt az ülésen, és Ben felé fordult. – Miért csinálod ezt? – Már mondtam. Beszélnünk kell. – Elrepültél egészen idáig Montanából, hogy körbe menjünk a parkban egy hintón és beszélj velem? 14
A férfi felmordult, vetett egy pillantást a kocsisra, majd újra visszafordult a lányhoz. – Igen. Elmentél, Holly, és tudnom kellett, miért. – Már mondtam. – Igen, hazudtam – bólintott kurtán. – Felfogtam. De miért kellett menekülnöd? Miért nem szembesítettél vele egyszerűen? A lovak patáinak egyenletes kopogása hangosnak hatott a városi közlekedés örökös, durva zaja ellenére. Holly kissé elhúzódott tőle, remélve, hogy tisztán tarthatja a fejét és ellenőrzés alatt a hormonjait. De Ben láthatóan tudta, mire készül, és vele együtt mozdult. Lemondva róla, hogy távolságot szerezzen közöttük, Holly felsóhajtott és megszólalt. – Már hazudtál nekem, Ben. Mi értelme lett volna? – Hogy esélyt adj egy férfinak, hogy megmagyarázza? – Mit mondtál volna? – Nos – mondta a lánynak, ujjaival végigsimított az állán, és elmosolyodott, mikor megremegett. – Azt hiszem, ma este megtudjuk, nem igaz? Akarta hallani a magyarázatát? Elhinné neki? Már hazudott neki, mi tartaná vissza attól, hogy újra megtegye? Holly felnézett Ben barna szemébe, és azt mondta magának, legyen erős. Elvégre mindenki követett el hibákat. De csak egy igazi idióta követte el ugyanazt a hibát újra meg újra. Egyszer már kihasználta egy gazdag férfi, emlékeztette magát. És nem hagyja, hogy ez újra megtörténjen.
15
4. fejezet A Central Parki Csónakház Étteremben egy tó mellett álló asztalt kaptak. A többi vacsorázó asztalokkal arrébb volt, szóval szinte olyan volt, mintha Ben és ő egyedül lettek volna. Olyan érzés is volt… legalábbis Holly számára. Ideges volt, és nem tetszett neki ez az érzés. Ben Gray ott ült vele szemben a kis asztalnál, és csak arra tudott gondolni, miért olyan nehéz ez? Ott hagyta a ranch-ot, visszajött New Yorkba, és keményen próbálta meggyőzni magát arról, hogy a Bennel töltött idő Montanában nem volt több, csak egy kis szórakozás. Talán akkor többnek tűnt. Tökéletesnek tűnt. De az akkor volt, mikor elhitte a hazugságait. Az előtt volt, hogy rájött volna, a férfi, akibe beleszeretett csupán illúzió volt. Ez a Ben Gray tökéletes rejtély volt. Alig tudta, mit mondhatna neki. Nem értette, miért jött. Olyan volt, mintha egy ismerős idegen előtt ülne. A ranch-on – az ő ranch-án, emlékeztette magát – a dolgok másmilyenek voltak. Szerelmes lett a férfiba, akinek hitte őt. Egy hétköznapi fickóba, mert ő is hétköznapi lány volt. Egy keményen dolgozó cowboyba, aki sokkal inkább otthon van a lovon, mint egy elegáns étteremben. De az igazság valami más volt. Semmi közös nem volt benne és egy billiomos ranch tulajdonosban. Már rájött arra, hogy a gazdag férfiakat nem érdekel egy hozzá hasonló lány. Szóval, miért akar olyan nagyon szexi és elbűvölő lenni? Miért jött el miatta egészen New Yorkig? Csak az egóját akarta simogatni,
16
megbizonyosodni róla, hogy a lány megőrül érte, majd eldobja, mint egy koszos követ? Összefoglalva, össze volt zavarodva. És ez bosszantotta. – Nem akartam hazudni neked – kezdte a férfi, miután a pincér kitöltötte a borukat, az asztalon hagyta az üveget, majd távozott. Holly belekortyolt a borba, ami olyan sápadt volt, mint a szalma. Hideg volt, erős és feloldotta a torkában lévő gombócot. Bár úgy tűnt, semmi nem lazíthat a szíve köré szorított kézen. – De megtetted. – Azt hiszem, igen. – Hátradőlt a székén, és ujjával a pohara szárán dobolt. – Nem kezdtem úgy az egészet, hogy hazudni akartam neked, Holly. Nem valamiféle terv volt, hogy elcsábítsalak és… – Elhallgatott, elharapta, akármit is akart mondani. Holly őt nézte… annak ellenére, hogy a szeme volt az, ami először hozzá vonzotta. – Ha nem tervezted el, Ben, akkor miért hazudtál? – Hosszú történet – mondta. – Rendelkezésemre áll az egész éjszaka. A férfi kurtán, jókedvűen elmosolyodott, majd bólintott. – Oké, elmondom – ha te is elmondod, miért menekültél. És először te. Holly vett egy mély lélegzetet, hogy megnyugtassa magát. Eljött az idő, győzködte magát. Csak mondd el neki, és vess véget ennek. Aztán hazamehetsz. A lakásodra. Egyedül. – Hagytad, hogy azt higgyem egy egyszerű fickó vagy… – Tényleg egy egyszerű fickó vagyok. – És egy multimilliomos – mutatott rá a lány. – Mi köze ennek a pénzhez? – kérdezte, és Holly felé hajolt. – Minden – felelte komolyan. – Neked van, nekem nincs. – És? – És… Randiztam ezelőtt egy gazdag férfival. Nem ment jól. Mikor megtudtam rólad az igazat… – Elhallgatott, vállat vont, és kortyolt még egyet a borból. – Nem csak a hazugság volt, Ben. Hanem az, hogy rájöttem, ki is vagy igazából. Eljöttem, mielőtt te hagytál volna el. 17
– Mi a fenét jelent ez? A férfi morgott, a lány pedig visszamordult rá. – Tudom, milyenek vagytok ti. – Mi? – Ti gazdagok. – Ó, hát persze. – A férfi hirtelen bólintott, állán megrándult egy izom. – A gazdag pasik klubja. Elfelejtettem. Szóval mondd el nekem, milyenek vagyunk mi? Holly kihallotta a szarkazmust, és le tudta olvasni a féken tartott feszültséget az arcáról. De a férfi sosem látná úgy a világot, ahogyan ő. Hogy is tudná? Előjogokból és pénzből álló fal választotta el őt az igazi világ fájdalmától és sebeitől. Ebben igaza volt, és ezt tudta. Nem fog meghátrálni. – Flörtöltök, csipkelődtök, majd elcsábítjátok a nőket, aki nem is érdekel bennetek igazán. És amint a lábatok előtt hevernek, elvágjátok a szálakat és leléptek. – Nos – mondta a férfi néhány hosszú pillanatnyi csend után. – Igazi szemétládák vagyunk, nem igaz? Talán újra kéne gondolnunk a klub alapjait. – Ez nem vicces – csattant fel Holly. – Átkozottul igazad van, nem az – értett egyet a férfi, és még közelebb hajolt hozzá. A nap utolsó sugarai az arcára vetültek, amitől napbarnított bőre mintha valamiféle benső fénytől ragyogott volna, ami szemeinek villanásából ítélve harag lehetett. De a lánynak muszáj volt megadnia neki a pontot, amiért féken tartotta a dühét, és hangja egyenletes maradt, mikor újra megszólalt. – Ezt gondolod rólam? – kérdezte, de nem várta meg a lány válaszát. – Komolyan azt hiszed, hogy ami kettőnk közt történt csak trükk volt, hogy ágyba vigyelek? Hogy nem jelentett semmit? Neki igenis sokat jelentett, és úgy gondolta, hogy a férfinak is. Míg rá nem jött, hogy egy halom hazugsággal hízelegte be magát nála. 18
Kissé fészkelődni kezdett perzselő tekintetétől, de felemelte az állát, mikor azt mondta. – Azt hiszem, egy kellemes kis szórakozás volt. Valószínűleg egy a millió közül, amiket a ranch-odon lévő nőkkel osztottál meg. – Megint tévedsz – mondta neki Ben, majd megragadta a poharát és nagyot húzott belőle. Mindkettejüknek öntött még egy kicsit az üvegből. – Te voltál az első vendég a ranch-on, akihez közöm volt. Melegség járta át Holly gyomrát, de mentálisan semmissé tette. Hogy bízhatna benne? Hazudott neki arról, hogy ki is volt ő, az ég szerelmére. Miért ne hazudna ebben is? Bizonyára leolvasta az arcáról a gondolatait, mert azt mondta. – Nem hiszed el, igaz? Nem mondott semmit. Mi értelme lett volna? – Volt közöttünk valami, már a legelejétől kezdve, Holly – mondta, hangja elsuttogott megnyugtatás, amit nem lehetett figyelmen kívül hagyni. – Tudtad. Ahogy én is. És elkeserít, hogy tudom, nagyon is megértesz engem és azt hiszed, hogy valaha fájdalomnak tennélek ki téged. Zavar és düh keverékébe pirult el Holly arca. Egy része tudta, hogy a férfinak igaza van. Nem gondolta, hogy képes lenne bántani őt. De nem ezért távozott? Hogy elkerülje a fájdalmat, ha mégis eljönne? – Legyen. – Egyértelműen utálkozva, és még mindig dühösen azt mondta. – Szóval miért nem mondod el nekem, hogy a gazdagok klubjának melyik tagja cseszte el mindannyiunk számára? – Mit számít az? – kérdezte Holly, pillantása a férfiról a tó nyugodt, békés felszínére siklott. – A fenébe is, Holly… A lány megrázta a fejét, és pislogva elűzte az égető könnyeket a szeméből. Remélve, hogy meg tudja nyugtatni magát, pillantását mereven az éttermen túli tájra szegezte. Imádnivaló volt itt lenni egy tavaszi délutánon. A fák bimbóztak, az emberek kései pikniket tartottak, 19
és gyerekek játszottak. Egy gondola hajózott el mellettük, a gondolás hagyományos, piros-fehér csíkos ingben volt és egy baseball sapkát viselt. Vicces, New Yorkban élve folyton elfelejtkezett róla, hogy kijöjjön a Central Parkba. Szerette a természetet. A fákat, a tavat, a gondosan ápolt ágyásokból kirobbanó virágokat. Itt, a növények és a tó közepette szinte úgy tehetett, mintha újra Montanában lenne, a széles, kék ég alatt, egy cowboy társaságában, aki szerette őt. Ben szólalt meg újra, összetörve a gondolatait, és kényszerítve, hogy visszafordítsa rá a tekintetét. – Ha valami más fickó tettei alapján fognak megítélni, akkor azt hiszem, jogom van megtudni, mi történt. – Talán igen – mondta Holly halkan, majd elhallgatott, mikor a pincér közeledett feléjük, és letette eléjük a vacsorarendelést. Pillantása sosem hagyta el Bent. Mintha ők lettek volna az egyetlen emberek a világon. A pincér gyors volt, hatékony és pillanatok alatt eltűnt. Csak akkor folytatta. – A legutóbbi alkalommal, mikor beleszerettem egy gazdag férfiba – mondta halkan –, megkérte a kezem. – El voltál jegyezve? – Ben hangja feszült volt és mély, mintha kényszerítenie kellene a szavakat, hogy elhagyják a száját. Egyik kezével megdörgölte az arcát, kifújta a levegőt és azt mondta. – Oké. Jól van. El voltál jegyezve. Hozzámentél? – Nem – mondta. – Ez is valami – morogta sötéten a férfi, Holly pedig rámordult. Látta a lány arckifejezését, és azt mondta. – Én kérek elnézést, amiért örülök, hogy a nő, akivel a két hét nagy részét töltöttem, nem egy elmenekült feleség volt. – Ha házas lettem volna, nem lettem volna veled. – Holly megfeszült a székén, és reszkető kezével elsimította a haját az arcából. 20
– Jó tudni – felelte Ben. – Szóval halljuk. Miért nem mentél hozzá a gazdag fickóhoz? – Mert – mondta neki a lány határozottan – minden ígérete semmivé lett, mikor a családja rájött, hogy ki vagyok. Úgy tűnt, bajuk volt azzal, hogy egy Brooklynból jött lány a családjuk tagja legyen. – Mi? – Dobott. – Már két év telt el azóta, hogy összetörték a szívét, és bár a fájdalom elmúlt, az emléke kísértette. – Hat hónappal az esküvő előtt azt mondta nekem, hogy… kellemes volt, de egy saját osztályához tartozó nőt kell elvennie. Holly nagyot húzott a borból és azt kívánta, bár valahol máshol lenne. – És te hozzá hasonlítasz engem? – Sértettség vegyült a hangjába. – Akkor megígértem magamnak, hogy többé nem szeretek bele olyan férfiba, aki úgy gondolhatja, hogy nem vagyok elég jó neki. – Szóval az egyik gazdag fickó seggfej, és te mindannyiunkat utálsz? Ostobán hangzott, mikor a férfi így mondta, de a szíve mélyén el kellett ismernie… – Igen. – Akkor átkozottul bolond vagy.
21
5. fejezet Ben féken tartotta a benne tajtékzó nyers dühöt. Átkozott legyen, ha itt fog ülni és hagyni, hogy egy olyan férfi tetteiért büntessék, aki túl ostoba volt ahhoz, hogy lássa, mit dobott félre. – Te jössz – mondta Holly. – Mondd el, miért titkoltad el, ki vagy. A férfi megrázta a fejét, lenézett a steakjére és rájött, hogy nem is igazán vágyott rá. Amire ő vágyott az volt, hogy felkapja Hollyt, a vállára tegye és kicipelje az étteremből. A pokolba is, egészen Montanáig cipelné. Őt akarta egyedül. Úgy beszélgetni vele, hogy ne kelljen suttogniuk, nehogy mások meghallják. De még ennél is jobban akarta őt. A nő a vérében volt. Azt hitte, elfelejtheti. És átkozottul meg is próbálta, mikor rájött, hogy elment. De egy hosszú hét után rájött, hogy semmi nem lesz számára jó addig, míg nem látta őt újra. Beszélt vele. Megérintette. Talán az után el tudja engedni. Bár ebben a pillanatban sokkal inkább ragaszkodni akart hozzá. Megrázta a fejét és kibukott belőle. – Éhes vagy? A lány a tányérjára nézett, és megrázta a fejét. – Nem. – Én sem. Lépjünk le innen. – Hátra tolta a székét, elővette a tárcáját és számtalan húszast dobott az asztalra. – Nem hagyhatjuk egyszerűen itt ezt a sok ételt… – Holly – mondta neki Ben, egyik kezét felé nyújtotta és a szemébe nézett. – Vagy eltűnünk innen most azonnal, vagy az emberek szép kis jelenet tanúi lesznek. Amit mondani szeretnék neked, az személyes. Te pedig átkozottul jól tennéd, ha meghallgatnál.
22
Nézte, ahogy a lány elgondolkodik rajta, gyakorlatilag látta a fejében forgó fogaskerekeket, ahogy megfontolta, hogy ellentmondva neki a helyén marad, és elutasítja a távozást. De valami a férfi arckifejezésén meggyőzhette, mert felállt – anélkül, hogy megfogta volna a kezét – és emelt fővel átsétált az éttermen. Pontosan mögötte volt, és nem tudta megállni, hogy ne gyönyörködjön hullámzó szoknyájának hátuljában. Magassarkúitól a lába legalább három mérfölddel hosszabbnak tűnt, a válla körül lengedező szőke hajától bizseregni kezdett a keze egy érintésért. Igen, átkozott legyen, ha emberekkel körülvéve fogja elmondani azt, amiért jött. *** A taxi Holly lakása előtt állt meg, a lány pedig hátrafordult és Benre nézett. – Honnan tudtad, hol lakom? A férfi felnézett a négyemeletes téglaépületre. A lány követte a pillantását. Néhány ablak mögött égtek a fények, és még több lámpa mutatta az utat a bejárathoz. Az ajtó mindkét oldalán rendezetlen virágok buggyantak ki a cserepeikből, mint az őrök, akik túl fáradtak voltak ahhoz, hogy egyenesen álljanak. Ha a lány otthonát a sajátjához hasonlítja, akkor a lányé csupán szomorú második lenne. De Holly szerette a lakását. Kicsi volt, de az övé volt. Mikor a férfi újra felé fordult, azt mondta. – Nem nehéz megtalálni azt, amit meg kell találnod. – Ez valami kukkoló dolog? A férfi felnevetett, nevetésének hangja úgy pezsgett végig a lány testén, mint a pezsgő buborékjai. Ekkor lett biztos abban, hogy bajban van. Még mindig akarta őt. Még mindig szerette. És mikor a végén a férfi elhagyja, a rá váró fájdalom óriási lesz. – Nem vagyok kukkoló – biztosította. – Csak egy fickó, aki az elszökött nőt keresi. 23
– És mi is a különbség? – Én itt vagyok. Veled. Nem a bokrok mögött rejtőzöm és távolból figyellek. – Jó különbség. – Kihasználom, amit lehet. A taxisofőr elmondta a végösszeget, Ben pedig elővette a hitelkártyáját, lehúzta, beütött egy kis borravalót, majd elvette a blokkot. Aztán átnyúlt Holly mellett, kinyitotta az ajtót és mögötte szállt ki. – Kösz a fuvart – kezdte a lány. – Még nem végeztünk – mondta neki, és határozottan megszorította a könyökét. – Bejövök és be fogjuk fejezni ezt. A lány kissé felsóhajtott. – Mit zárna az le? – Azt mondtad, tudni akarod, hogy miért nem mondtam el neked, ki vagyok. – Meggondoltam magam. – Én nem – mondta a férfi, és elindult. A keze a lány karján meleg volt és erős, borzongás futott végig a lányon miatta. Felnézett a profiljára az alkonyatban és egy elég magabiztos, eltökélt férfit látott. Hogy tudna bármilyen nő ellenállni egy hozzá hasonló férfinak? Különösen egy olyan nő, aki nem is igazán akart? Ahogy beléptek az épületbe és egymás mellett mentek a lifthez, a lány szigorúan emlékeztette magát, hogy nem számít, mit mond a férfi a következő néhány percben, az semmin sem fog változtatni. Csak két ember voltak, akikben a kémián kívül semmi közös nem volt.
24
6. fejezet A lány lakása olyan kicsi volt, hogy Ben Gullivernek érezte magát. Az egész stúdió szobát be tudta volna rakni a ranch főszobájába, és még akkor is maradt volna hely a billiárd asztala számára. Figyelte, ahogy a lány átmegy a nappalin, kiegyenesít olyan dolgokat, amiket nem kellett volna – ideges, nyugtázta elégedetten. Lehet, hogy úgy tesz, minta túl lenne rajta, de nagyon nem így volt, és szándékozott ezt így is hagyni. Kék függönyök voltak az ablakokon, a kanapéra hajított párnák pedig fényes alapszínekkel voltak tarkítva. Néhány asztal és két szék alkotta a bútorok maradék részét. A falakon a festmények – néhány egyszerű keretben, néhány anélkül – olyan sűrűn voltak aggatva egymáshoz, hogy zsúfoltnak kellett volna tűnnie. Ehelyett ösztönösen művészi volt, a néző pillantását egyik lenyűgöző tájképről a másikra vonzotta. Ahogy csendben csodálta őket észrevette, hogy az egyik nagyobb az ő ranch-áról készült. A kép csak az istállót és a mögötte lévő mezőt ábrázolta, miközben napsugár kezdi elönteni az eget, de olyan részletes volt, úgy érezte, mintha beléphetne a vászonba. A pokolba, félig azt várta, hogy meghallja a csordásai hangját, ahogy megkezdik a napjuk. Közelebb lépett. – Ezt te csináltad? – Igen. Újabb pillantást vetett rá. – Nem mondtad, hogy tudsz festeni. Azt mondtad, hogy könyvelést végzel az aukciós háznál. – Úgy is van. – Miért? Mikor ilyet tudsz?
25
A lány közelebb lépett hozzá, és a festményre nézett. – Mert a művészeknek enniük kell, és festményeket eladni nem olyan egyszerű, mint amilyennek hangzik. – Úgy tűnik, nem én voltam az egyetlen, aki titkolózott – ámuldozott a férfi. A lány arcvonásai megfeszültek. – Nem volt titok. – Az sem, hogy gazdag vagyok – mutatott rá a férfi. – Mindenki tudta a ranch-on. – Mindenki, engem leszámítva. – Hogyan jöttél rá egyébként? – Nem mintha számított volna, de kíváncsi volt. Nem tervezte, hogy örökre eltitkolja Holly elől, csak nem talált rá megfelelő alkalmat, hogy elmondja neki, mielőtt elment. – A lovas túrán – mondta. – Az előtt vettem részt rajta, hogy felmentél a hegyekbe. A vezető rólad beszélt. Megemlítette, hogy a tulajdonos, Ben Gray a városbeli gyerekeknek ingyenes hetet engedélyez a ranch-on az elmúlt néhány év óta. Nagyon büszke volt rá, hogy a része lehet. – Pokolba. – Ben lekapta a kalapját, ledobta a kanapéra, és kezével a hajába túrt. A lány megpróbált ellépni tőle, de a férfi a vállára tette a kezét és megállította. – Akkor tisztázzuk ezt – mondta. Mikor találkozott a tekintetük, folytatta. – A családom mindig is birtokolta azt a földet. Nos, legalábbis néhány száz éve. Mikor átvettem a ranch-ot, belefogtam a lótenyésztésbe. Pénzt csináltam vele, aztán még többet. De nem sokban különbözöm az átlagos cowboytól, akinek hittél, Holly. Keményen megdolgozom azért, amim van. – Nem változtat semmin. – Még szép, hogy igen – mondta a férfi, és még erősebben fogta. Érezte, ahogy kicsúszik a kezei közül, ezt pedig nem fogja hagyni. –
26
Azt mondtam elárulom, hogy miért titkoltam el ki vagyok, hát tessék. Azt hiszed, te vagy az egyetlen, aki nem szereti, ha kihasználják? – Mit jelentsen ez? – Azt, hogy vannak nők, akik megpróbálnak kiügyeskedni tőlem egy karikagyűrűt, csak azért, hogy rátegyék a kezüket a bankszámláimra. – Én soha… – Nem mondtam, hogy megtennéd – morogta a férfi, tetszett neki az arcára kiülő felháborodás. – Csak, hogy mások megpróbálták. És a fenébe is, mikor nem tudtad ki vagyok, ki akartam élvezni. Együtt akartam lenni egy nővel, aki irántam érdeklődik, nem Ben Gray, a gazdag fickó iránt. Holly az alsó ajkát harapdálta, és minden harapás megragadott valamit a férfiban. Nyugodtabbnak érezte magát, mint az elmúlt hetekben bármikor. Itt volt a lánnyal. A karjában tartotta, és nem menekült el. – Oké, azt hiszem, ezt meg tudom érteni – mondta halkan. Oldalra billentette a fejét, felnézett Benre és hozzátette. – De el kellett volna mondanod, Ben. Miután együtt voltunk. – Akkor sokkal hamarabb elfutottál volna. – Talán. Talán nem. Most már soha nem tudjuk meg. A férfi bólintott, és nagyot nyelt. Az illata felé nyújtózott, körbe vette őt, míg már szinte fulladozott tőle. Szeme tágra nyílt és gyönyörű volt, ajka szétnyílt, mintha a csókjára várna. Ez a gondolat felrázta. – Igazad van – mondta. – Jól van, egyezzünk meg abban, hogy egyikünk sem volt teljesen őszinte. A lány bólintott, megint beleharapott az alsó ajkába, amitől valami a férfiban csomóba gubancolódott. Mély levegőt vett, és kifújta. – Előről kezdjük itt. Ma este. Te Holly vagy, én meg Ben. És akarlak. Jobban, mint bármi mást, egyszerűen csak akarlak.
27
– Én is – mondta a lány, és felé hajolt. – Én is akarlak. Hiányoztál, Ben. – Hála az égnek – morogta Ben, és lecsapott az ajkára a csókkal, amire egész eddig éhezett. Nyelvük összegabalyodott, lélegzetük keveredett, úgy kapaszkodtak egymásba, mint egy hajótörés túlélői. A lány keze fel-le mozgott a férfi hátán, miközben magához húzta. Karját szorosabbra vonva köré, Ben úgy ölelte, mintha soha nem akarná elengedni. A világában újra minden helyreállt. Egész héten le volt maradva egy lépéssel. Minden téren kiegyensúlyozatlan volt, mert a lány nem volt vele. Most, hogy újra megkapta, csak arra tudott gondolni, hogy benne kell lennie. – Hálószoba – mormolta. A lány kissé felnevetett. – Itt van. Pont itt van. A kanapét ki lehet húzni egy… – Felsóhajtott, ahogy a férfi ujjai rátaláltak a mellbimbójára. – Igaz. Ágy. Mindjárt kinyitom. – Egy pillanatra elengedte őt, és a kis kanapéhoz fordult. Megragadta a párnákat, és úgy hajigálta őket minden irányba, mintha konfettik lennének egy partin. Hallotta a lány nevetését, ez pedig csak még jobban szította a benne lévő lángokat. Lehajította a kanapé üléseit, aztán megragadta az átkozott ágy szélét, kihúzta és visszaterítette a lepedőt. Megfordult és újra a lányra nézve azt mondta. – Most, Holly.
28
7. fejezet A férfi pont olyan volt, mint amilyenre emlékezett, és még több. Másodpercek alatt mindketten meztelenek voltak, és elnyújtóztak túl keskeny ágyán. Az alkonyat utolsó fénye ezüstös ragyogásba vonta a szobáját, és mikor felnézett a férfi szemébe látta mindazt a szenvedélyt és melegséget, melyek hetekig kísértették álmában. Ben lehajtotta a fejét, hogy először az egyik mellbimbóját vegye a szájába, majd a másikat. A lánynak elakadt a lélegzete, nekifeszült a férfinak, kezével a férfi hátát simogatta, kitapintotta, ahogy napbarnított bőre alatt az izmok megfeszülnek és összeugranak. A férfi nem vesztegette az időt, és ő nem is akarta. Túl régen volt, hogy megérintette. Mióta ilyen közel szoríthatta magához. És ez nem volt elég közel. Még nem. Mintha elektromosság szikrázott volna közöttük oda-vissza, Holly pedig átadta magát mindannak, amit csak Ben tudott megadni neki. Agya kikapcsolt, a teste vette át az irányítást. Érzések öntötték el, ahogy a férfi keze végigsimított minden vonalán, minden domborulatán. Megcsókolta, a lány pedig majd’ elolvadt, elvett mindent, amit felkínált neki, és odaadott mindent a férfinak, amije volt. Mikor végül Ben lenyúlt, megragadta a farmerját, és a tárcájából előhúzott egy óvszert, a lány elmosolyodott és levegő után kapkodott. – Felkészülve jöttél, mi? A férfi megeresztett felé egy gyors vigyort. – Reménykedve jöttem. Eltökélten. Átkozott legyek, ha nem hiányoztál, Holly. – Te is hiányoztál nekem, Ben – ismerte be, bár tudta, hogy ezzel csak a kezébe adja a fegyvert, amivel később darabokra tépheti a szívét. 29
– Ezt örömmel hallom – mondta, és gyorsan felhúzta az óvszert. Aztán a lányra ereszkedett, testével borítva be az övét. Holly felnyúlt, tenyerét a mellkasára tette, körmével könnyedén végigszántott a bőrén. A férfi megremegett, ő pedig visszafojtotta a mosolyt, ami ki akart ülni az ajkára. – Most, Ben. Kérlek, most. Egyetlen hosszú, lassú lökésben hatolt belé, a lánynak elakadt a lélegzete a gyengéd megszállástól. A férfi tökéletesen kitöltötte, felsóhajtott, mikor mozogni kezdett benne. Megemelte a csípőjét, és tükrözte a mozdulatait, felvette az általa felállított ritmust. A gyöngédség eltűnt és kétségbeesett vággyá változott, ahogy két ember újra együtt volt a táncban, amit már olyan jól ismertek. A lány dobálta magát a gyülemlő feszültségtől, és a kiteljesedés felé sietett. Kezével a vállát markolta, lábával körbe kulcsolta a csípőjét. Holly kapaszkodott belé, csókolta, belélegezte az illatát. És mikor a szabadság ráomlott, hallotta, ahogy azt suttogja… – Tégy magadévá, Holly – mondta, hangja elszorult a vágytól. – Vedd el mindenem és engedd, hogy megkapjalak… Még mindig remegett, még mindig a hihetetlen gyönyör hullámain lovagolt, mikor érezte, hogy a férfi követi őt. Ekkor átölelte és szorosan tartotta őt, miközben a világ felrobbant körülöttük. *** Ben átnyúlt, és felkapcsolta az ágy melletti lámpát. A nőjével a karjában mindent kibírt. Beleértve az átkozott kihúzhatós matracot, valamint az alatta lévő keretet, ami a hátába vágott. Röviden elmosolyodott. Az ő nője. Ez volt ő, akár hajlandó volt elismerni, akár nem. Már a legelején tudta. A legelső pillanattól fogva, hogy meglátta a karám kerítésénél álldogálni, miközben figyelte, ahogy az egyik új kancának irányítja az ütemét. Egyetlen pillantás elég volt,
30
hogy magához vonzza, és átkozott legyen, ha hagyja, hogy elfusson most, hogy újra megtalálta. – Örülök, hogy rendeztük – mormolta, és egy csókot nyomott a lány feje búbjára. Egyik kezével kisimította selymes haját az arcából, majd lekúszott, hogy végigsimítson a vállán, a karján. – Mmm… – sóhajtott fel a lány, és még közelebb bújt hozzá, feje a férfi mellkasán volt, karjával átölelte a derekát. – Bár azt el kell áruljam, hogy egyáltalán nem bánnám, ha otthon lennénk nálam, ahol mindkettőnk számára van elég hely az ágyamban. – Aha. – Elhallgatott, majd hátra billentette a fejét, hogy felnézzen rá. – Várj, micsoda? – Otthon. A ranch-on. – Egyik kezével megpaskolta a lány arcát, majd lehajolt, és gyors csókot nyomott az ajkára. – Csak a hétvégére jöttem, Holly. Érted jöttem ide. Hogy haza vigyelek. Mindketten tudjuk, hogy összetartozunk. – Te? Micsoda? Én? A férfi önelégülten elvigyorodott. – Azt hiszem ez az első alkalom, hogy félig beszédképtelennek látlak. – Ezt nem gondolhatod komolyan. Egyiket sem. – De nagyon is komolyan gondolom. És amilyen kellemes ez volt, azt kell mondjam, nem fog hiányozni az ágyad. Szinte alig elég neked, pedig te aprócska vagy. Ami engem illet? A lábam lelóg a szélén. – Ben… – Fészkelődni kezdett, próbált elhúzódni, de a férfi tovább ölelte, a helyén tartva őt. – Ne – mondta neki, valahogy tudta, hogy megpróbál távolságot tenni közéjük. A hátára fordította a lányt, és rá ereszkedett. – Ne kezdj elhúzódni. Holly, tudod, hogy te is akarod ezt épp annyira, mint én. – De ez akkor sem változtat semmin. – Felnyúlt és a tenyerébe fogta a férfi arcát. – Te akkor is Montanában élsz, én nem. Te akkor is gazdag vagy, én nem…
31
– És akkor mi van? – kérdezte Ben, miközben haragja kezdett feléledni. A nőnek aztán kőkemény feje volt. – Egy nap úgy fogok dönteni, hogy a véred nem elég kék, ez baj? – Talán – felelte a lány, és taszított egyet a mellkasán. A férfi engedett, elhúzódott tőle, így fel tudott kelni az ágyból. Miközben figyelte, összeszedte a ruháit és visszavette őket. Ben úgy érezte, mintha kívülállóként nézné végig, ahogy kibontakozik ez a jelenet, és átkozott legyen, ha eszébe jutott bármi is, amivel segíthet magán. Dühösen és egy egész kicsit bosszúsan nyúlt a farmerjáért, felhúzta, és megállt a kínzókeret mellett, amit a lány ágynak nevezett. Mérges pillantást vetett rá és azt mondta. – Szóval nem számít, hogy mit mondok neked, továbbra is össze fogsz hasonlítani azzal a szemétládával, akit ezelőtt ismertél. – Ó, Ben – mondta a lány egy sóhajjal. – Tudom, hogy jobb ember vagy, mint ő volt. De… – Aha – morogta sötéten. – De. Belelépett a csizmájába, felkapta a földről a kalapját, és szórakozottan végigsimított ujjával a karimán. Mikor a lányra emelte a pillantását megrázta a fejét és azt mondta. – Tévedsz, Holly. Az egészben. – Ben… Feltette a kalapot a fejére, és még mindig őt nézve, halkan azt mondta. – Van még egy dolog, amit tudnod kell, Holly. Szeretlek. A lány megingott, mintha szavainak fizikai hatása lett volna. A szeme tágra nyílt, és mély, gyors lélegzetet vett. – Ben, bárcsak… Akármivel is akarta volna folytatni, kimondatlan maradt. A férfi folytatta. – Nos, akárhogy is, azért jöttem New Yorkba, hogy ezt elmondjam neked. Szóval… – elhallgatott, és egyik kezével intve felölelte a lány egész, színes lakását. – Mikor én hazamentem és te itt leszel… egyedül… szeretném, ha emlékeznél erre. 32
Az ajtóhoz ment, és halkan becsukta maga mögött. Holly térde felmondta a szolgálatot, az ágy szélére csuklott és hagyta, hogy előtörjenek a könnyei.
33
8. fejezet Holly a hétvégét a lakásába zárkózva töltötte, és komolyan elgondolkodott. Többé nem látta Bent. Nem hallott felőle. És bár majd’ belehalt, hogy beismerje, de tudta, hogy ez az ő hibája. A fél országon átkelt miatta. Hogy meggyőzze róla, érdekli. De ő nem tudta megadni magát. Nem tudta beismerni, hogy ő is szereti. Túlságosan félt tőle, hogy megbízzon a saját érzéseiben, Benéről nem is beszélve. Túlságosan jól emlékezett a megaláztatásra és a fájdalomra, mikor elutasította az a férfi, akinek örökké szeretnie kellett volna őt. Eddig észre sem vette, hogy az az incidens mennyire megrengette az önbizalmát. Megkérdőjelezte a saját ítélőképességét. Védekező pózba húzta össze magát, és mindenért egy gazdag férfit okolt. De minél többet gondolkodott rajta, annál inkább rájött, hogy a történeteket csupán kifogásként használta, hogy mindenkit távol tartson. Kibámult az ablakán az alant elterülő utcára, figyelte, hogy kel életre a város, és tudta, hogy Bennek igaza volt. Nem minden gazdag férfi volt rossz. Csak a szemétládák. Akik drága jövedelmekkel rendelkeztek. – És most, hogy túl késő – morogta, és felhúzott egy világoszöld tavaszi kabátot –, tudom, hogy szeretem Ben Grayt. De már hétfő reggel volt, és vagy otthon volt már Montanában, vagy legalábbis úton. Megfordult, és az istálló festményét tanulmányozta, amit a ranch-on készített. Ebben is igaza volt. Imádott ott lenni. Imádott része lenni annak a világnak. Olyan napfelkeltét látni reggelente, amit nem 34
szakítanak félbe az elektromos és telefonos vezetékek. Imádott madárdalt hallani dudaszó helyett. Imádta, ahogy a szél átfújt a nyílt legelőkön, és szerette nézni, ahogy Ben edzi a lovakat a karámban. – Oda tartozom – suttogta, és lassú mosolyra húzódott a szája. – Montanába. Bennel. Elvégre semmi nem tartotta őt itt. Nincs családja. Csak egy munka, amit szeretett, és néhány jó barát. De Montanában sokkal több lehetne. Ha le tudja nyelni a büszkeségét annyi időre, hogy kövesse a szeretett férfit és beismerje neki, hogy végig igaza volt. Még mindig mosolyogva ragadta meg a táskáját, és elindult a munkába, ahonnan ki kellett lépnie. *** – Nem hiszem el, hogy itt hagyod a várost – rázta meg a fejét Katie. – Csak fogod magad és elmész Montanába? – Igen – mondta Holly, és követte barátnőjét a Fifth Avenue-ra a betonpadig, amire úgy gondoltak, mint a saját ebédhelyükre. – Beadtam a felmondásom, és a nap végére kiürítem az asztalom. Az utca zsúfolt volt, a közlekedés sűrű. Kávé és hot-dog szaga vegyült a levegőbe, a járdán egy idősebb férfi játszott gyászos dallamot egy szaxofonon az előtte lévő dobozba dobált aprópénzért. Manhattan izgalmas város volt, de most, hogy Holly végignézett rajta, elismerte, hogy sosem tartozott igazán ide. Mindig is kívülállónak érezte magát. Túl sok ember, túl kevés fa, gondolta mosolyogva. De hamarosan ott lesz, ahová a szíve tartozik. Bennel. Lenyelni a büszkeségét nem is volt olyan nehéz, ha tudta, hogy mindent megkaphat, amire csak vágyott, miután megtette. Igen, kockáztat azzal, hogy elmegy a férfihoz. De a szívében ráébredt a legfontosabb dologra. Bízott benne. Igazából a szíve már az elejétől fogva így tett. Csak a saját bizonytalansága tartotta vissza attól, amit eddig akart. 35
– Oké – mondta Katie, és lehuppant a padra. – De kilépni a munkahelyedről és fogni egy repülőgépet ugyanazon a napon? Akkor is azt mondom, hogy ez annyira nem rád vall. – Tudom – felelte Holly vigyorogva. – Hát nem nagyszerű? Még soha nem voltam ennyire biztos valamiben az életem során. Mikor Ben itt volt túlságosan sérült voltam és féltem ahhoz, hogy kockáztassak. Amint elment tudta, hogy kockázat nélkül nincs nyereség. És az, hogy Ben az életem része legyen? – Felsóhajtott és újra elmosolyodott. – Az bármit megér. – Igen. – Katie oldalra nyúlt, és megszorította barátnője kezét. – Látom. – Sosem lett volna szabad hagynom, hogy nélkülem menjen el. Ha lett volna bennem akár egy csepp értelem, akkor ragaszkodtam volna hozzá, és elmondtam volna neki, mennyire szeretem. De talán jobb is így – mondta Holly elgondolkodva. – Talán magamnak kellett rájönnöm, hogy mit is akarok. Mert most már biztos vagyok benne. Ez való nekem, Katie. Ez a helyes. – És mi a helyzet Bennel? – Katie az egész történetet tudta, mivel Holly aznap reggel kiöntötte neki a szívét. – Biztos vagy benne, hogy tárt karokkal fogad majd? – Jobban teszi – mondta Holly. Koppantott egyet a szódáján és ivott egy kortyot, majd vállat vont. – Összekuszáltam a dolgokat, de azt rendbe tudom hozni. És ami a legfontosabb, szeretem. Ahogy ő is engem. Vagyis magam megyek Montanába, és meggyőzöm róla, hogy én vagyok a legjobb dolog, ami valaha történt vele, és aztán… – Ö, Holly? – Ha nem hallgat meg – folytatta Holly, és kihúzta magát, mintha máris felkészülne a csatára. – Nos, találok rá módot, hogy elérjem, hogy meghallgasson. Többé már nem félek. Hajlandó vagyok küzdeni azért, amit akarok, és amit akarok az Ben Gray. – Aha, hát nem hiszem, hogy ez probléma lesz – ámuldozott Katie. 36
– Mi? Micsoda? – Holly a barátnőjére nézett, majd elfordult, hogy követte a pillantását. A szíve nagyot ugrott attól, amit látott. Holly félretette a szódáját, felállt, és hagyta, hogy az ebédes táskája elfeledetten a földre hulljon. A tömegen át meglátta őt. Természetesen nehéz lett volna nem észrevenni. Ott lovagolt egy egyenruhás tiszt mellett. Az emberek bámultak. Nem mintha a lovak annyira szokatlan látvány lettek volna. Rengeteg lovasrendőr volt a városban. De cowboyok? Nem olyan sok. – Egy cowboy Manhattanban – suttogta, ahogy szíve felgyorsult. Farmert, fehér inget, egy fekete dzsekit és csizmát viselt. Kalapját mélyen a szemébe húzta, egyik kezébe fogta a kantárt. Egyenesen felé tartott, Holly pedig felé indult, így találkoztak. Lenyűgöző szemei le voltak árnyékolva, de szája mosolyra húzódott, ahogy megállította a lovat. Nevetve felnézett rá. – Hogyan? Civileknek nem szabad lovagolnia a városban. A mellette lévő tiszt elvigyorodott, és rákacsintott. Bár Ben Hollyt nézte, és a lány csak őt látta. – Kértem néhány szívességet – mondta. – Az apám és a polgármester régi barátok. – Hát persze. – Kowalski biztos úr… – Ben a mellette lévő férfira nézett – azért van itt, hogy megbizonyosodjon róla, hogy a város visszakapja a lovát. Körülöttük emberek beszélgettek, bámészkodtak, ő pedig alig vette észre őket. Csak annyit tehetett, hogy nézte a férfit, akit szeretett, és szinte elveszett saját makacsságában. Csodásan érezte magát. Nem mulasztotta el a lehetőséget. Nem mondott le róla, és nem ment haza. Még mindig szerette őt, így volt még ideje, hogy megbecsülje ezt, ahogy eddig is kellett volna. – Miért vagy itt, Ben? 37
– Nem nyilvánvaló? – kérdezte, elég hangosan beszélve ahhoz, hogy túlbeszélje a kíváncsi tömeget. – Nem – mondta a lány fejcsóválva. – Hallanom kell. – Azért vagyok itt, hogy magammal vigyelek. Elöntötték az érzelmek, könnyek gyűltek a szemébe, de visszapislogta őket, nehogy lemaradjon valamiről. – Épp hozzád indultam – mondta. – Igen? – A férfi elvigyorodott, és hátra pöccintette kalapjának karimáját, hogy a lány jobban megnézhesse az arcát. – Igen. Kiléptem a munkából. – Közelebb sétált hozzá, tenyerével végigsimított a meleg, puha nyakán a hatalmas lónak, amin ült. – Valóban? – Egyik karját a nyeregkápára tette, fejét lehajtotta, közelebb hajolva a lányéhoz. – Valóban. Úgy gondoltam, talán foglalkozhatnék a festéssel teljesen munkaidőben. – Jó terv – mondta. – Van valamilyen ötleted, hol szeretnéd művelni a festést? – Csak egy – mondta Holly, és egyik kezét farmerba bujtatott combjára tette. – Veled akarok menni, Ben. Haza akarok menni. Ahová tartozok. A férfival, akit szeretek. – Ez egy még jobb terv – mondta, és egyik karját felé nyújtotta. A lány megfogta, és elrugaszkodott, mikor a férfi felhúzta maga elé a nyeregbe. Mikor elhelyezkedett, egyik kezét a férfi szívére tette, és a szemébe nézett. – Azt hittem, elmentél. Annyira féltem, hogy lemaradtam az esélyemről téged illetőleg. Ben megrázta a fejét. – Muszáj hinned nekem ebben, Holly. Sosem foglak elhagyni. Sosem foglak elengedni. Szeretlek. Hollyban minden melegnek, boldognak és végre… szeretettnek érződött. – Hiszek neked.
38
– Jó – vigyorodott el a férfi, és gyors csókot nyomott az ajkára. – Csak azért maradtam távol, hogy időt adjak neked arra, hogy hiányozzam. – Működött – mondta neki, majd suttogva hozzátette, hogy csak ő hallja. – Szeretlen, Ben Gray. – Szeretlek, Holly Banks-hamarosan-Gray. – Ez annyira jól hangzik – mondta, és ujjaival végigsimított a férfi arcán. – Sőt, ami ennél is jobb, helyesnek hangzik – mondta, elkapta a lány kezét, és gyors csókot nyomott a tenyerébe. – Idióta voltam – mondta neki, mikor ajka már csak egy leheletnyire volt az övétől. – Igen – mondta halkan Ben. – Én is. De ezt most már lezártuk. – Igen – visszhangozta a lány. Ezt lezártuk, de minden mást csak most kezdünk. – Igenis, hölgyem – mondta, és megcsókolta. Hosszan, keményen és mélyen. És ebben a csókban Holly rábukkant mindarra, amit találni remélt. Körülöttük, a jelenetet figyelő fáradt New Yorkiak üdvrivalgásban és tapsviharban törtek ki.
Vége
39
