ALEXANDRA IVY. Fordította: Alysia

1

ALEXANDRA IVY

Irányíthatatlanul

A történet Alexandra Ivy Sentinels sorozatának előnovellája. Terjeszteni, pénzért árulni szigorúan Tilos! A fordítás pusztán rajongói céllal készült.

Fordította: Alysia 2

Prológus Valhalla a mítoszok helye. Nevét a norvég istenek otthonáról kapta, a terpeszkedő ház menedék volt azoknak az embereknek, akik túl „különlegesek” voltak, semmint beolvadjanak a társadalomba (szép kifejezése ez az árvaháznak azon gyerekek és felnőttek számára, akiket magára hagyott a családja). Mindenki tudta, hogy torzszülöttek otthona. Boszorkányok, látnokok, szellemidézők, Őrszemek és isten tudja, még mi barangolt az erőteljes igézetekkel védett földeken. Az egész világ számára a félelem és látványosság forrása volt, de különösen a középnyugati kisváros lakói számára, akik látták a kék ragyogást visszatükröződni a védelmező kupolán, mely elrejtette szem elől a házat. Még ritkán a torzszülötteket is megfigyelhették, ahogy ki-be jártak a házba, bár az emberek elég bölcsek voltak hozzá, hogy csak távolból kémkedjenek utánuk. Persze, voltak olyan városlakók is, akik azt akarták, bombázzák le az egész helyet. A torzszülöttek veszélyesek, olyan erőkkel rendelkeztek, melyeket egyikük sem értett igazán. Ki tudja, mit tennének a szörnyetegek, ha valaki felbosszantaná őket? Voltak, akik szerint el kellene zárni őket, és tanulmányozni, akár a laborpatkányokat. Talán a mutációjukat felhasználhatnák, hogy segítsenek az átlagos embereken.

3

A legtöbben azonban inkább szerettek tudomást sem venni Valhalláról, és az előkelőkről – ahogy ők szerették hívatni magukat –, akik a kupola mögött éltek. Természetesen addig, míg szükségük nem volt rájuk.

4

Első fejezet A Missouri Egyetem közelében lévő éjszakai klubbal igazán nem lehetett kérkedni. Pokolba, hiszen nem volt más, mint egy lyukas tető, amit négy fal meg némi imádság tartott a helyén. Középen egy zsúfolt tánctér helyezkedett el, melyet asztalok vettek körbe, és hátul egy hosszú bár futott végig a fal mentén. A szűk lépcső tetején biliárdasztalokat és néhány ősrégi flippergépet talált az ember, mialatt a hátsó parkolóban dílerek jártak autóról autóra vásárlók után kutatva, akiket érdekelhetett a kevésbé legális mámor. Tipikus főiskolai szórakozóhely. Angela Locke egy olyan bokszban foglalt helyet, mely szinte teljesen árnyékba borult és figyelte, ahogy a főiskolások tömege taszigálja és macerálja egymást a súlyos ütemre, amitől már rángatózott a szeme. Nem mintha nem érezte volna jól magát, feddte meg magát szigorúan. Lehet, hogy néhány évvel idősebb, mint a klubban jelenlévő kölykök nagy része, ez azonban nem jelenti azt, hogy ünneprontó lenne. Igaz? Összerezzent, mikor két lány nevetve felsikoltott a közeli asztalnál, az idegesítő hang valami radarjelzés lehetett a srácoknak, akik lelkesen körbeállták az asztalukat. Oké, ez nem igazán az ő helye. Huszonhat évének nagy részét dohos könyvtárakban, vagy csúcstechnikás laborokban töltötte, ami azt jelenti, sokkal jobban érzi

5

magát petri-csészék és mikroszkópok társaságában, mint az ellenkező nemmel. Sötét gondolatait megzavarták, mikor ráeszmélt, hogy többé nincs egyedül. Felnézett, és Megan Wagner ingerült pillantásával találta magát szembe. A csinos, megfelelően gömbölyded szőke lány egyike volt Angela néhány egyetemi barátjának. Katasztrofális házasságából való felépülése közben az idősebb nő órákra járt, hogy megszerezze a tanári diplomáját. – Ó, az ég szerelmére! – panaszkodott Megan. – Nem azért hoztalak ide, hogy a sarokban kuporogj. Angela az orrát ráncolta. – Inkább kuporgok a sarokban, semmint reflektorfényben üljek, ahol mindenki láthatja, hogy egyedül vagyok. Megan összefonta karját telt keblei alatt, buja idomait egy testhez simuló, vörös ruhába burkolta, szőke, göndör fürtjei szabadon omlottak le a hátán. – Nem lennél egyedül, ha nem sugározna rólad, hogy egy… – Stréber vagyok? Kocka? Elsőosztályú tojásfejű? – segített neki Angela kényszeredetten. – Elérhetetlen. – Most viccelsz? – Angela vetett egy pillantást jádeszínű, feszülős topjára, ami épp elég mélyen ki volt vágva ahhoz, hogy felfedje melleinek domborulatát, valamint túl szűk farmerjére, mely már-már a vérkeringését fenyegette. – Ebben a szerelésben nem csak hogy elérhetőnek tűnök, de ráadásul mintha órabérben dolgoznék. – Nem a ruháid miatt van. Hanem a magatartásod teszi. Angela pislogott. A magatartása? Nem is tudta, hogy van magatartása. – Mit szeretnél, mit csináljak? Megan az asztalra tenyerelt, ugyanolyan szigorú arccal méregette Angelát, ahogy a helyi óvodásokat szokta. – Figyelj oda a pasikra, akik itt vannak, és ne azokra, akik nincsenek. 6

Angela megpróbálta elfojtani az árulkodó pirulást, mely az álla alatt ólálkodott. – Nem tudom, mire gondolsz. – Úgy értem, jó és klassz, hogy bomlasz Dögös Professzor után, de hová vezetett? – Felvonta szőke szemöldökét. – Hacsak nincs valami, amit nem mondtál el nekem. Angela lesütötte a fejét, ujjaival érintetlen italának az oldalán gyöngyöző nedvességet simogatta. Dögös Professzor. Vagy közismertebb nevén Dr. Nikolo Bartrev. Hat héttel azelőtt érkezett az egyetemre. Egy magas, sötét idegen, akit az igazgató hívott meg, hogy véleményezze tudományos tantervüket. Angela pontosan nem tudta, mi is a munkája, de azt igen, hogy elég volt egy pillantást vetnie azokba a sápadtkék szemekbe, és elveszett. Fejjel zuhant egyenesen a vágyba, életében először. Milyen átkozottul kár, hogy a férfi nem viszonozta sajgó vágyait. – Nincs mit mondani – dünnyögte. – És ez a lényeg – erőszakoskodott tovább Megan. – Naponta egyszer megáll a laborodnál… – Néha kétszer. Megan felhorkant. – Beszélget egy kicsit, majd eltűnik. Angela válla előre görnyedt. Ez igaz. Mikor Dr. Bartrev először bemasírozott a laborjába, majdnem szívrohamot kapott. Éppen akkor fejezte be az elsőévesek biológia óráját, és a férfi megvárta, hogy a kuncogó lányok elvonszolják magukat mellette, mielőtt lassan megközelítette az íróasztalát. Nem tudta, mire számítson, de miután néhány percig kérdezősködött Angela kutatásáról sarkon fordult, és távozott. Ilyen egyszerűen.

7

Azóta a nap óta szokásává vált, hogy benézett Angelához, mikor a laborjában tartózkodott, néha a kutatásáról beszélgettek, máskor csak véletlenszerűen a napjáról. A lány feltételezte, okos módon információt gyűjt tőle az értékeléséhez, de fogalma sem volt, mit kereshet. És nem is érdekelte. Röpke látogatásai elegek voltak hozzá, hogy a nap további részében kába legyen. – És? – dünnyögte. – Elmondott neked valaha bármit magáról, ami legalább egy kicsit is személyes? Angela elfintorodott. Hat hét után még mindig átkozottul semmit nem tudott a férfiról. Hát, meleg, férfias illatát, azt nagyon jól ismerte. És azt is, ahogy kasmírpulóvere ráfeszült széles mellkasára, még azt is, hogyan áll feszes fenekén a nadrágja. De a jóképű külső alatt tudott-e bármit a férfiról? Semmit. Nada. Niente. – Nem. – Elhívott valaha bárhová, akár ebédre? – Nem. – Hozott neked bármit is? Virágot, édességet, vagy egy bagelt az ebédlőből? – Nem. – Próbálta már letapogatni a blúzod? – Nem. Megan nagyot sóhajtott. – Édesem, azt a férfit nem érdekled, nem számít, mennyire szeretnéd, ha így lenne. Angela felemelte a fejét, tekintete találkozott barátnője együtt érző pillantásával. – Tudom. A szőke nő megragadta a kis műanyag kardot, amin a kandírozott cseresznye volt Angela poharában. 8

– Akkor idd meg a gin pezsgőd, és villants egy nagy mosolyt arra a helyes csődörre ott az ajtónál. – A karddal egy kellemes, szőke neandervölgyi felé intett a tánctér túlsó oldalán. – És emlékezz… – Emlékezni mire? – Gyönyörű vagy. Angela a szemét forgatta. Volt tükre. Talán nem Frankenstein menyasszonya, de messze állt a szépségtől. Átlagos barna haját lófarokba fogta. Átlagos magasság, átlagos domborulatokkal. Átlagos vonások, melyek sápadtak voltak a laborban töltött órák miatt. Az egyetlen említésre méltó része nagy, barna szeme volt, amit súlyos, sötét szempillák kereteztek, az idő nagy részében azonban védőszemüveg rejtette. Összegezve tehát… átlagos. – Egy gin pezsgőnél többre van szükségem, hogy higgyek a tündérmesékben – felelte. – Talán egy csók majd felébreszt, Csipkerózsika. – Megan a szemöldökét vonogatta. – Elvégre, ő volt az első különc. Angela fulladozva felnevetett. Barátnője nagykanállal habzsolta az életet. – Bár olyan lehetnék, mint te, Megan! – mondta ábrándozva, és arra a sok éjszakára gondolt, mikor egyedül üldögélt zsúfolt lakásában. Mindig egyedül. – Aha, persze – horkantotta Megan. – Zseni vagy, aki hetek múlva megkapja a PhD-jét molekuláris biológiából, én meg próbálom végigszenvedni a főiskolai diplomám. Angela megrázta a fejét. Az anyagiak miatt Megan kénytelen volt esti tagozatra járni, mellette teljes munkaidőben dolgozott, de kétség sem férhetett hozzá, hogy a gyerekek iránti imádatával el ne érné a célját.

9

– Tudod, hogy csodálatos tanár vagy, nem beszélve arról, hogy… – Angela megnyugtató szavai néma döbbenetté változtak, szíve a bordáinak feszült. Ó, a pokolba! – Hé, épp most kezdett jó lenni – morogta Megan. Aztán észrevette, hogy Angela figyelme elkalandozott, és zavartan ráncolta a homlokát. – Mi a baj? Lewis professzor már megint részeg és levette a nadrágját? Angela a poharáért nyúlt, és nagyot húzott a gines pezsgőből. – Itt van. – Ki? – Niko. – Elfintorodott, mikor a túlzottan édes ital leért üres gyomrába. – Úgy értem, a professzor…. – Dögös professzor? – Aha. Angela tehetetlenül nézte a férfi határozott közeledését. Ó… basszus, de olyan jóképű. Csillogó, fekete hajától, melybe őszi tűzszínű szálak vegyültek és kuszák voltak, mintha épp most túrt volna bele rövid tincseibe, egészen olasz cipőjének orra hegyéig. Hosszúkás arca tökéletesen volt kifaragva széles szemöldökével és keskeny orrával. Pofacsontja szögletes, felfedve szláv származását, álla meglepően makacs, csupán árnyalatnyi borostával szakálla mellett. A szó tág értelmében sem lehetett szépnek nevezni. Vonásai túl kemények, túl kegyetlenek hozzá. De volt valami elbűvölően gyönyörű hamisítatlan férfiasságában, és mikor rávillantotta az emberre ritka mosolyainak egyikét… hát, nem volt olyan nő a kampuszon, aki legalább egy kicsit ne olvadt volna el. Sötét volt, merengő és kellemes. Olyan férfi, aki minden elnyomott szűz álmát kísérti. És ha még meg is pillantotta a fenyegető csillogást azokban az átható, kék szemekben, ami rejtett erőről és ragadozó veszélyről árulkodott, nos, meggyőzte magát, hogy az csak még izgalmasabbá teszi a férfit. 10

– Oké, el kell ismernem, nyalnivaló – ismerte el vonakodva Megan, és hátrapillantott a válla felett. – Mint egy dupla csokis fagylalt. – Megan – tiltakozott Angela, bár nem tagadhatta le, maga is vágyott lerángatni a férfi kék melegítőjét és szürke Chino nadrágját, hogy lekezelhesse kicsit a nyelvével. Megan visszafordult, és figyelmeztető pillantást vetett a lányra. – Vagy meleg, vagy házas. Angela szeme elkerekedett. – Honnan tudod? – Onnan, hogy nem próbált ágyba vinni – hajolt felé Megan. – Ne hagyd, hogy tönkretegye az estéd. Megan meghúzta Angela haját, ami most először így szabadon omlott le a vállára, majd eltűnt a bár irányába, magára hagyva Angelát, hogy egyedül nézzen szembe a férfival, aki immár az asztala mellett tornyosult. – Szervusz, Angela – üdvözölte, hangja akár a sötét bársony, reszelős volt, árulkodó, izgatott remegés futott végig tőle Angela hátán. Ó… basszus. Megnyalta kiszáradt száját, próbálta elfojtani a zavarba ejtő borzongást, ami izgalmában átjárta. – Dr. Bartrev – lehelte, hangját alig lehetett hallani a fejük felett lévő hangszórókból üvöltő zene miatt. A férfi könnyed mozdulattal letelepedett az asztal szélére, combja súrolta a lány karját. – Azt hittem, már megbeszéltük, szólíts Nikónak. Aha. Nem megy végig azon az úton. Az álmaiban Niko volt. Az életben… nos, el kell kerülnie, hogy idiótát csináljon magából. – Nem számítottam rá, hogy összefutunk itt – mondta inkább. – Én is mondhatnám ugyanezt. – Töprengő pillantását az őket körülvevő tömeg felé fordította, ami egyre csak fokozta a zajt minden újabb kör tequilával. – Ez nem a szokásos stílusod. 11

Angela vállat vont. – Megan meggyőzött, hogy ez az utolsó esélyem kimozdulni és bulizni, mielőtt mindenki elmegy a tavaszi szünetben. – Á. – Az átható, kék szemek újra felé fordultak, és az arcát vizsgálták. Angela megremegett tekintetének hevességétől. A férfinak meg volt az a hátborzongató tulajdonsága, hogy tökéletesen koncentráltnak tűnt, akármit is csinált. – Amolyan csajos este. – Olyasmi. – Angelának sikerült elmosolyodnia. Maradj higgadt, Angela. Nem túl vonzó, ha nyáladzol a jóképű professzorra. – Mit keresel itt? – Igazából, aggódtam. Angela megdermedt. – Aggódtál? – Igen. – Miért? – Angela mély lélegzetet vett, hirtelen rémisztő gondolat hasított belé. – Van valami gond a kutatásommal? – A munkád hibátlan. Mint mindig – csillapította gyorsan a félelmeit, hangjában különös él csengett, bár Angela túlságosan megkönnyebbült, semmint észrevette volna. – Majd később megbeszéljük. – Akkor mi az? A férfi habozott, mintha megfontolná a szavait. – Azt hallottam, van egy zaklató a környéken. – Zaklató? – Angela meglepetten pislogott. Az apró, középnyugati városkának meg voltak a maga, apró-cseprő bűnözői, de az erőszakos esetek igen ritkák voltak. – A városban, vagy a kampuszon? – Az illetőt a kampuszon és a környező szomszédságokban is látták. – Én nem hallottam semmiről. Értesítették a rendőrséget? – Természetesen. – A férfi pillantása most a mellére siklott, mely egyértelműen látható volt, és Angela azt hitte, talán egy pillanatra forróságot látott felvillanni a jeges mélységben. Aztán, mivel nyilvánvalóan nem nyűgözte le, a férfi pillantása visszatért kipirult arcára. – Nem vettél észre semmi szokatlant, igaz? Angela megrázta a fejét, és azt mondogatta magának, nem érdekli. – Egy se jut eszembe. 12

– Nem láttál idegeneket ólálkodni a környéken? A lány ajka humortalan mosolyra görbült. – A legtöbben azt mondanák, nem én vagyok a legjobb megfigyelő – mondta, és felidézte anyja lemondó panaszát, hogy Angela képes volt felsorolni a periódusos tábla elemeit már öt éves korában, de egyetlen osztálytársa nevére sem emlékezett. Gyorsan elfojtotta a régi fájdalmat, mielőtt az teljesen felszínre kerülhetett volna. Az anyukája tavalyi halála azt jelentette, hogy a nő többé már nem csalódhat egyetlen gyermekében. – A laboron kívül hajlamos vagyok elkalandozni. – És mi van, mikor otthon vagy? – kérdezte. – Láttál bárki újat a környéken? – Nem. – A homlokát ráncolta. – Nem a rendőrségnek kellene feltennie ezeket a kérdéseket? A férfi mosolya nem érte el a szemét. – Nem akarták megijeszteni a tanulókat, ezért belegyeztem, hogy lefojtatok nekik egy kis diszkrét nyomozást. – Ó. – Különös volt a gondolat, hogy egy látogatóba érkező professzor nyomoz egy lehetséges zaklató után, de mit is tudhatott ő? – Sajnálom, nem tudok segíteni. A férfi belenyúlt a zsebébe, előhúzott egy tollat, és lefirkantott valamit az egyik szalvétára. – Tessék – dünnyögte, összehajtotta a papírt, majd finoman a lány cseppet sem tiltakozó kezébe nyomta. Angela szíve a bordáinak feszült, és öröm járta át. Az agya talán figyelmeztette, hogy ne szőjön hasztalan álmokat erről a férfiról, de a teste nem kapta meg az üzenetet. A férfi ujjai melegek voltak – megdöbbentően melegek – a lány bőréhez képest. Égető, melytől izgatottság cikázott végig a lány gyomrán. A férfi illata úgy lengte körbe, akár egy invitáló köpeny. – Mi ez? – kérdezte rekedten, elveszett a lenyűgözően kék szemekben. 13

– A telefonszámom. – Telefonszám? – Azt szeretném, ha felhívnál. A lány szíve ismét remegve megdobbant. – Szeretnéd? – Igen. – Én… – Angela megnyalta hirtelen szárazzá vált ajkát. – Mikor? – Abban a pillanatban, hogy észreveszel valamit, ami eltér a szokásostól. Francba! Visszhangzó puffanással ért ismét földet. A zaklató. Igaz. Lehajtotta a fejét, eltökélte, hogy a férfi nem láthatja, mennyire megalázottnak érzi magát. – Oké. – Ha észreveszel bármit – makacskodott tovább a férfi. – Nem számít, milyen apróság. – Aha, értem. A férfi keze figyelmeztetés nélkül megragadta az állát, felfelé fordította az arcát, így enyhe homlokráncolással vizsgálgathatta azt. – Megígéred? Újabb érzelemlöket rázta meg, mielőtt Angela elhúzódott pusztító érintésétől, és makacs arckifejezéssel talpra állt. – Cserkész becsszó. – Angela… – Meg kell keresnem Megant.

14

Második fejezet Nikolo az éjszakai klub emeletének korlátjánál állt, és az alatta lévő emberek tömegét fürkészte. Főiskolás diákok ugráltak és rángatóztak a parketten, mialatt a városiak és korosodó professzorok a hátsó résznél lévő bárpultnál sorakoztak. Újra és újra végigfuttatta tekintetét a tömegen, mielőtt újra a karcsú barna nő felé fordult, aki egy elülső asztalhoz költözött a barátnőjével. Nem aggódott amiatt, hogy a bosszantó tudós észreveszi-e. Nem tudta magát ténylegesen láthatatlanná tenni, de képes volt… meggyőzni róla az embereket, hogy ne vegyék észre. A legtöbb Őrszem képes volt rá. Felerősödött érzékekkel, ragadozó ösztönökkel és ravasz türelemmel együtt, mely lehetővé tette számára, hogy a világ egyik végétől a másikig üldözze prédáját, ha kell. Képes volt érzékelni azt is, ha egy előkelő volt a közelben. Természetesen, a nyilvánosság jobban hozzá volt szokva az Őrszemekhez, akik a testőr szerepét játszották az előkelők számára. Azokat az Őrszemeket szerzetesek nevelték és képezték ki rejtélyes művészetekre, melyekről sosem beszéltek a monostoron kívül. Valamint tele voltak tetoválva, hogy ne tudják a médiumok irányítani, vagy igézettel megtámadni őket. Halálos szörnyetegek, ugyanakkor nevetségesen könnyen feltűntek a tömegben.

15

Masszív gyilkosok, akik kopasz fejüktől egészen a lábujjuk hegyéig tele vannak tetoválva, eléggé felhívják magukra a figyelmet. És ezért volt szükségük az Őrszemeknek vadászokra is, akik észrevétlen tudtak utazni. Az olyan vadászokra, mint ő. Ó, és a tőle néhány lábnyira álló férfi. Pillantását egyetlen másodpercre sem fordította el Angela Locke-ról, miközben legyintett egy aprót a kezével. Minden előkelő tudta, hogy nem közelíthet meg egy Őrszemet, mikor az az áldozatára koncentrál. Rossz, nagyon rossz dolgok történhetnek. – Arel – dünnyögte, mikor felismerte Őrszem társának illatát. A fiatalabb férfi előre lépett, a stroboszkóp villódzó fénye megcsillant szőke tincsein világosbarna hajában, szemét olvasztott arannyá változtatta. A legtöbb ember elbűvölő playboynak tartotta Arelt. Ő pedig tökéletesen játszotta ezt a szerepet. De azok, akik képesek voltak a felszín mögé látni, érezték a karcsú tökéletességbe hajló izmokat átlagos pólója és kopott farmerja alatt, valamint kegyetlen elszántságát, mely ott lángolt az aranyszínű szemek mélyén. – Dylan? – dünnyögte halkan Arel. Niko elfintorodott a női előkelő említésére, akit az elmúlt hat héten át üldöztek. – Még mindig kilátásban. – Biztos vagy benne, hogy fel fog bukkanni? Niko nem habozott. – Igen. – És mindig igazad van? – Mindig. Arel felhorkant. – Tudod ugye, hogy arrogáns barom vagy, igaz, Niko? Niko vállat vont. Aha, tudta. De az önbizalma nem csak beképzeltség volt.

16

Attól a pillanattól kezdve, hogy Dylan legyilkolta a két őrt, hogy megszökjön Valhallából, minden ébren töltött pillanatát azzal töltötte, hogy az áldozatát tanulmányozta. Tudta a napot és órát, mikor Dylan megszületett. Tudta, hogy kevesebb, mint egy hetes volt, mikor a szülei ott hagyták Valhalla előtt. Tudta, hogy milyen keserű haragot hordozott magában, amiért a családja magára hagyta annak ellenére, hogy az előkelők szívesen fogadták maguk közé. Talán azért, mert egyike volt azon szerencsétlen torzszülötteknek, akik olyan mutációval születtek, mely miatt szeme vérvörös volt, és hatalmas, fekete foltok borították a testét, mint egy gepárdnak. A többi előkelővel ellentétben ő nem tudott elvegyülni a normálisak között, és ez csak növelte a dühét. Vagy talán csak pszichopatának született. Az, hogy valakinek különleges az ereje, nem jelenti automatikusan azt, hogy szuperhős. Az előkelők is birtokában voltak a normálisak minden hibájának. Ők csupán pokolian több kárt tudtak okozni, ha nem tartották őket kordában. És itt jött be Niko meg a többi Őrszem a képbe. Vállat vont. – Tudom, mit fog tenni, mielőtt még ő maga megtenné – felelte. – És azt gondolod, hogy mivel átkutatta Calder dokumentumait a tudósról, ide fog jönni? – Igen. Niko először zavarba jött, mikor megtudta, hogy Dylan besurrant az Ajándékok Mesterének irodájába. Calder és a rend annak szentelte életét, hogy olyan előkelőket kutasson fel, akik vagy nem tudták magukról, hogy „különlegesek”, vagy megpróbáltak normálisként elvegyülni. Az Őrszemekhez hasonlóan birtokában voltak a képességnek, mellyel megérezhették a tehetséget, még a rejtőző képességeket is, bár a képességeiket inkább arra használták, hogy meggyőzzék az előkelőket, csatlakozzanak testvéreikhez Valhallában, 17

vagy valamelyik létesítményben világszerte. Mialatt Niko… nos, az ő feladatai kevésbé kellemesek. Végül sikerült összeraknia Dylan kései látogatását Calder irodájába. És annak nagyon is sok köze volt Angela Locke-hoz. – Nem mintha megkérdőjelezném a következtetésed, amigo – mondta szárazon Arel. – De miért is van jelenleg gyilkos mulatozáson Texas-szerte? – Megpróbálja elfedni az igazi szándékát, és le akar téríteni az útról. – Hat héten át? – Mindig is türelmes volt. – Igaz. – Arel arcvonásai megkeményedtek, elbűvölő mosolyának helyét rideg gyűlölet vette át. Mind Nikónak, mind Arelnek megvolt rá az oka, hogy lenyomozzák és megöljék Dylant. Minél előbb, annál jobb. – Valószínűleg hónapokon át tervezte a szökését Valhallából. – Évekig – javította ki. – Nem takaríthatjuk tovább a gyilkosságait, Niko – fintorodott el Arel. – Öt újabb volt már. Plusz a veszteségek, amiket elszenvedtünk… – Tudom, mennyit ölt meg – vágott közbe Niko. Nem beszélhetett most Fiona véres meggyilkolásáról. Még nem. – Akkor bizonyára megérted, a Tagos küldött, hogy figyelmeztesselek, már csak a hónap végéig van időd – mondta Arel, az Őrszemek mindenkori vezetőjére utalva. – Utána azt akarja, hogy kövesd a nyomot Texasban. Niko vállat vont, nem zavartatta magát a figyelmeztetés miatt. – Dylan akkora már itt lesz. Arel felhorkant. – Jó vagy, de nem vagy látnok. Hogy lehetsz benne ilyen biztos? – A tavaszi szünet holnap kezdődik az órák végeztével – felelte, szeme résnyire szűkült miközben figyelte, hogy Angelát a tánctér szélére vezeti egy szőke barom, aki nyilvánvalóan úgy falta a szteroidot, mint a cukorkát. Egyetlen halandónak sem lehettek olyan 18

izmai gyógyszer segítsége nélkül. Nem tetszett neki, ahogy a gazember a lány fedetlen melleit nézte. Valójában, még talál rá valami módot, hogy eltüntesse Szöszit, hacsak egy ujjal hozzáér a törékeny nőhöz. – Tökéletes lehetőség lesz rá, hogy Angela Locke eltűnjön. – Egy kicsit késő már, hogy megpróbáljon finom lenni, nem? – kérdezte Arel. – Magára akarta vonni a figyelmet, hogy délre vonzzon bennünket. Most majd a radar alatt akar repülni. Nem akarja majd, hogy tudjuk, nála van a tudós – mutatott rá, hangja szórakozott, mert figyelmét továbbra is a nőre szegezte, aki meglepően kecsesen mozgott. – Ráadásul sokkal nehezebb eltűnni, ha van veled egy túsz is. Arel könnyedén megérezte Niko figyelmének elkalandozását, ezért a korlátnak támaszkodott. – Szóval ő az? – Igen, ő az. – Niko kényszerítette magát, hogy újra a társára fordítsa a tekintetét. Míg Dylan halott nem lesz, nem engedheti, hogy bármi elterelje a figyelmét. Különösen nem ez a nő. – Calder az után akarta elvinni őt a létesítménybe, hogy végzett az iskolában. – Minek várni? – Azt akarta, hogy a nő kiélvezhesse, hogy normális, amíg csak lehet. Arel röfögve felnevetett. – Mindig is túl lágyszívű volt. – Én aztán nem vitatom. – Te meg eközben egy ridegszívű Őrszem vagy, aki hajlandó csalinak használni egy ártatlan nőt egy pszichopatával szemben. Arel szavai olyan nyers ideget találtak el, melynek meglétéről Niko nem is tudott addig, míg útja nem keresztezte a csinos, fiatal tudósét, aki egyetlen félénk mosollyal lefegyverezte. Fenébe! Angela Locke csak egy gyalog. És mint minden gyalog, ő is feláldozható. 19

Szóval miért töltötte az elmúlt hat hetet azzal, hogy elképzelte a lány maga alatt, miközben ő megtanítja neki a biológia igazi jelentését? Elfojtott egy mély morgást. – Eredményeket érek el. – Ez is igaz… – Arel szavai halk füttyentésben végződtek, ahogy az őrült zene véget ért, és Angel megfordulva felfedte karcsú idomait, melyeket olyan döbbenetesen felfedett túlságosan feszes farmerja és a pólója, hogy annak már illegálisnak kellett volna lennie. Fenébe Megannel! Biztosan az ő hatása. – Heelllóóóóó. Azt nem is említetted nekem, hogy egy igazi szépség. – Mert semmi köze a munkához – csattant fel Niko. Arel lassan, várakozón elmosolyodott. – Hé, ha nem akarod ágyba vinni, majd én megteszem. Niko felszisszent az őt váratlanul elöntő düh miatt. Sosem érzett birtoklón egyetlen nő iránt sem. Még akkor sem, ha a szeretői voltak. Bizonyára emiatt a munka miatt van. Ő most… feszültek az idegei. Türelmetlenül el akarja kapni Dylant, hogy megfizessen azért, amit Fionával tett. Igen, erről lehetett szó. Magán érezte Arel túlságosan mindentudó pillantását, ezért rámordult a másik Őrszemre. – Nem kéne most valahol máshol lenned? Rejtélyes mosoly játszott a fiatalabb férfi ajkán. – De igen, de nem bánom, ha felcseréljük a feladatokat. – Tünés, Arel! Arel kuncogott, majd Niko vállára tette a kezét. – Légy óvatos! Már elvesztettem két barátom. Nem akarok elveszíteni még egyet.

20

Harmadik fejezet Általában, a kampusztól háromtömbnyire lévő kis lakás a béke helye volt Angela számára. Nem mintha bárki más osztaná a véleményét. A legtöbb ember összerezzenne a kopott bútorok láttán, amiket secondhand üzletekben és garázsvásárokon választott magának. Nem is beszélve a hálószobáról, ami tömve volt kibontatlan dobozokkal az édesanyja házából. Dobozok, amik fájdalmas emlékeket őriztek, még nem állt készen rá, hogy kinyissa őket. És ó, igen, a konyha láttán is, ami egy mini laboratóriummá változott a mikroszkópok, petri-csészék, tesztcsövek, és a jelenlegi kísérleteit tartalmazó három kicsi hűtő miatt. Nem éppen minden nő álma. De Angela számára egy kastélynál is jobb hely. Az ő menedéke. Amint becsukta maga után az ajtót, elfeledkezhetett a napról és arról a bosszantó feladatról, hogy megpróbáljon beilleszkedni egy olyan világba, ami kissé mindig olyan homályosnak tűnt számára. Ma azonban nem jött a béke, mikor becsukta és bezárta az ajtót. Átszelte a nappalit, és kikukucskált a függönyön át az üres utcára. Ma reggel kezdődött. Egész napját azzal a különös érzéssel töltötte el, hogy láthatatlan, lesben álló személy figyeli. És teljes egészében Dr. Nikolo Bartrevet hibáztatta ezért. 21

Nem csupán a tegnap esti hirtelen felbukkanása, majd eltűnése miatt a klubban, bár a bosszantó férfi az éjszaka élvezetének minden reményétől megfosztotta. Ó, végigcsinálta Megan kedvéért. Táncolt, gines pezsgőt kóstolgatott, esetenként még nevetett is, de az este ellaposodott. Nem, hozzászokott már, hogy olyan dolgokat kíván, amiket nem kaphat meg. A férfi figyelmeztetése a rejtélyes zaklatóra volt az oka, hogy lány minden egyes árnytól ugrott egyet. Nem látott mást a szokásos kocogókon és az alkalmanként elhaladó autókon kívül, ezért megrázta a fejét. Mégis mire számított? Egy idegenre hokimaszkban, aki a járdán ólálkodik? Vagy egy autóra a parkolóban, aminek a rendszámán az áll, Zaklatók? – Ez butaság – dünnyögte, ellépett az ablaktól, és a konyha felé indult. A tavaszi szünet hivatalosan is elkezdődött. Az osztályok elmentek, a tanulók többsége még ebben a pillanatban is éppen elhagyja a várost a melegebb klímáért, és lesz egy áldott, zavartalan hete, hogy a személyes kutatásán dolgozhasson. Megan kétségtelenül megadóan feldobná a kezét a levegőbe, de ami Angelát illeti, ő inkább koncentrálna a munkájára ahelyett, hogy elpazarolná a napokat egy zsúfolt strandon. Oké, talán, ha Dögös professzor is ott lenne a strandon, megfontolná… Angela belépett a konyhába, és megtorpant, gerincén különös, riasztó bizsergés futott végig. Valaki járt itt. Nem tudta, honnan lehetne ebben olyan biztos. Talán azért, mert a mikroszkópot kissé elmozdították. Vagy az a lappangó illat lehetett az oka, amit nem igazán tudott hová tenni. 22

Akármi is okozta, bizonytalan nyugtalansága kiteljesedett egy adrenalin-löketben, és megpördül azzal a szándékkal, hogy kirohan a lakásból. Bölcs döntés, de túl későn. Alig tett meg egy lépést, mikor egy karcsú alak állta el az ajtót. Angela szíve megállt, és gyorsan felmérte a behatolót. Az idegen nem volt sokkal magasabb nála, és tetőtől talpig feketébe öltözött. Fekete bőrnadrág. Fekete, teknősnyakú pulóver. Fekete símaszk. Te jó ég. A zaklatóknak talán volt valami egyenruha szabályzata? Lenyelte a hisztérikus késztetést, hogy felnevessen, és szigorúan emlékeztette magát, hogy veszélyben van. Annak ellenére, hogy a behatoló többé-kevésbé egyforma magas volt vele, egyértelműen nő, nem dőlt be neki. A feszes ruhák alatt kemény, karcsú izmokat látott húzódni, ami arra figyelmeztette, hogy fájdalmas pereccé tudná hajlítani Angelát. Vagy még rosszabb. – Ki maga? – sikerült krákognia, agya lomhán próbálta átvenni korlátozott lehetőségeit. Nem. Nem korlátozottak. Nem is léteztek. A mobiltelefonja a táskájában van, amit a nappaliban hagyott. Kétségtelenül van egy kés bedugva az ezüstös fiókba, de az is a helyiség túlsó felében van. És semmi nem volt eléggé közel hozzá, hogy fegyverként használhassa. Egyelőre annyi lehetősége van, hogy megpróbálja kibeszélni magát a veszély alól, vagy reménykedhet egy csodában. Egyik sem tűnt valószínűnek. A behatoló hanyagul nekitámaszkodott vállával az ajtókeretnek, elárulva, hogy sokkal jobban uralkodik az idegein, mint Angela. – Elhinnéd, ha azt mondanám, hogy barát? – Nem. 23

Közönyös vállvonás. – Akkor mondjuk, hogy egy lehetséges vásárló. – Vásárló? – Angela a homlokát ráncolta, majd halkan felnyögött, mikor megértette. – Ó, már értem! – Valóban? – Igen. De azt hiszem, hibát követett el. A nő megigazította fekete kesztyűjét. Felkészült talán az erőszakra? – Nagyon ritkán hibázom – mondta vontatottan. Hangja furcsán gyönyörű volt. Szinte hipnotikus. Angela megnyalta az ajkát, és vetett egy gyors pillantást a konyhaasztalon felhalmozott drága eszközökre. – Tudom, úgy tűnik, mintha drogokat készítenék, de csupán egy tudós vagyok – mondta, tenyere nyirkos lett. Melegebb lett? Vagy a puszta rettegés miatt érzi úgy, hogy a pulóvere és a farmerja égeti őt? – Itt nincs semmi, amitől elszállhatsz. – Csak egy tudós? – Az idegen feddőn megrázta a fejét. – Ugyan, ugyan, Angela. Nem kell ilyen szerénynek lenned. Máris téged tartanak a genetika világa legfényesebb csillagának. Angela megdöbbenve hátrált egy lépést. – Maga ismer engem? – Hát persze. Lélegzetvisszafojtva, izgalommal követtem nyomon a karriered. Oké. Az egész találkozás épp most lett ijesztőből rémisztően hátborzongató. – Ki maga? – ismételte meg a kérdést, amire soha nem kapott választ. A behatoló kiegyenesedett, és tett egy lépést a konyhába. – Egy odaadó rajongód. Rajongó? Talán voltak gruppik tudósok számára is? Hát, úgy értve, Stephen Hawkingon kívül. – Nézze, nem tudom, mi folyik itt, de én csak egy diploma előtt álló diák vagyok, aki a disszertációja befejezésével küzd – mondta, hangja remegett. – Ha egy igazi kutatóval szeretne beszélni… – Én téged akarlak – szólt közbe a nő. 24

– Mihez? – Egy munkához. Az egyszerű szavak váratlanul érték Angelát. Ezért lopózott be a nő a lakásába? Figyelmeztették már, hogy a toborzók agresszívak is tudnak lenni, ha megpróbálják megszerezni a legjobb diákokat. Különösen a gyógyszerészeti toborzók. De azért ez már nevetséges. – Igazából még nem gondoltam át, mit akarok csinálni a diploma után, de… – Attól tartok, ez elég sürgős munka. Az idegen felemelte a kezét, és lehúzta harisnyaszerű maszkját, mire Angela döbbenten térdre rogyott. – Szent ég – dünnyögte, és próbálta felfogni, amit lát. A… nő (igen, még mindig meg volt győződve róla, hogy a behatoló nő, annak ellenére, hogy teljesen kopasz) szeme rubinvörös volt, orra furcsán lapos. Mint egy kígyóé. És ami rosszabb, láthatóvá vált bőrét hatalmas, fekete foltok pettyezték, ami már messze túlmutatott a szeplőkön. A behatoló elmosolyodott. Nem kellemes mosoly. Inkább megnyújtotta vékony ajkát. – Aha, sokszor kapom ezt. – Maga… – Így születtem-e? – A nő lehúzta a kesztyűjét, felfedve a kezét, mely épp olyan pöttyös volt, mint az arca, és karmokban végződött. – Igen. Angela megpróbálta lenyelni a mamut méretű gombócot a torkában. – Szóval maga egy… – Torzszülött. Mindenki tudott az előkelőkről, vagyis torzszülöttekről, ahogy a többi ember nevezte őket. A különleges emberekről, akik valami különös mutációval jöttek a világra, amitől különböztek másoktól. 25

Nem mintha az általános közvélemény sokat tudott volna róluk. Pletykáltak boszorkányokról, médiumokról és szellemidézőkről. Meg a különös Őrszemekről. Aztán suttogtak arról is, hogy igazi szörnyetegeket rejtenek Valhalla falai mögött. Mint leendő genetikus, Angela mohón falta az apró-cseprő információkat az előkelőkről. Sajnálatos módon a Mave, aki Valhalla birtokait és a peremtársadalmat irányította, nem engedte, hogy tanulmányozzák az embereit. Csak azok a tudósok kaptak engedélyt a kutatásra, akik maguk is a társadalmuk részei. Még a helyi doktoroknak is kapcsolatba kellett lépni Valhallával, ha egy torzszülött került a sürgősségire. És mindenkire büntetést szabott ki a Mave, aki genetikai mintát akart gyűjteni. És azt senki nem merné megkockáztatni. Most azonban rájött, hogy klinikai csodálata az előkelők DNS-e iránt nem igazán vette számításba az igazságot, milyen… másnak lenni. A személyes űr tükröződött a vörös szemek keserű csillogásában. – Sajnálom – suttogta Angela, mielőtt megállíthatta volna az ösztönös szavakat. A nő felhorkant. – Közel sem annyira, mint én. Aha, ezt Angela értette. – Mit akarsz tőlem? – Egyszerű. Hozz helyre. – Helyrehozni? – ismételte Angela, briliáns elméjét arra edzették, hogy képes legyen megérteni a logikus tényeket, nem pedig… ezt? – Én nem vagyok orvos. – Talán úgy festek, mint akit egy kibaszott doktor meggyógyíthat? Angela hátrált még egyet, feneke neki ütközött a mosogató szélének. – Mit vársz tőlem, mit tegyek? – A te ajándékod, hogy meg tudod változtatni a DNS-t. – A nő lehúzta a másik kesztyűjét is, és a földre hajította. Aztán kezét végigfuttatta kopasz fején. – Azt szeretném, ha normálissá tennél. 26

Angela a félelem ködén keresztül szimpatizált a nővel. Megértette az elkeseredését. Tényleg. De az együttérzés nem jelentette, hogy segíteni is tud az idegennek. – Az lehetetlen. A vérvörös szemek résnyire szűkültek. – A világon semmi nem lehetetlen. – Talán nem, de a technológia még koránt sem elég fejlett. Legalábbis, még nem. – Technológia? – Valami, talán ámulat ült ki a különös, egzotikus vonásokra. – Én nem a tesztcsövekről és mikroszkópokról beszélek. – Nem értem. A nő egyik kezével a konyhaasztal felé intett. – Amúgy is, miért foglalkozol egyáltalán ezzel a szeméttel? Ez valamiféle trükk? – A kutatásomhoz van szükségem rá – felelte lassan. – Bár elismerem, meg sem közelíti a laboromat az egyetemen. – Ugyan már, Angela – horkantotta a behatoló. – Előlem nem kell elrejtened az igazat. Angela megfeszült, különös óvatosság járta át. – Nem tudom, miről beszélsz. A nő élesen felnevetett. – Még nem jöttél rá? – Mire nem jöttem rá? – Te, Angela Locke, torzszülött vagy. – Nem! – Angela megrázta a fejét, és lerázta a nevetséges késztetést, hogy a fülére tapassza a kezét. A nőnek elment az esze. Komplett őrült. – Kizárt! – Mit gondolsz, miért tudod manipulálni a sejteket, amire senki más nem képes? Angela szaggatottan mély levegőt vett. Miért nem neveti ki a nő nevetséges állításait? – A mágneses részecskék, amiket kifejlesztettem… 27

– Nem. – A nő elég közel lépett Angelához, hogy a lány megérezze a testéből áradó hőt, még a ruháin keresztül is. Nyilvánvaló, hogy a mutációja miatt magasabb a testhőmérséklete. – Te voltál. Mindig is te voltál. – Ez őrület. – Angela csapdába esett, hátra nyúlt, és megragadta a pult szélét. Térde az összerogyás szélén állt. – Azt szeretném, ha elhagyná a lakásomat. – Ha ragaszkodsz hozzá. – A hátborzongató mosoly visszatért, mikor a nő előre nyúlt, és rémisztő sebességgel megragadta Angela karját, körmei keresztülszúrták a pulóvert, és megbökték alatta a puha bőrt. – Hagyni akartam, hogy összecsomagolj, de mindegy. – Elég! – kiáltotta Angela, a félelem és a fájdalom egyforma erővel járta át. – Mit művel? A vörös szemekben földöntúli fény ragyogott. – Van egy kényelmes kis otthonom, amit előkészítettem az érkezésünkhöz. Nem távozol mellőlem, míg helyre nem hozol. A nő szorítása erősebb lett, és mikor Angela felkészült rá, hogy rúgkapálva, sikoltozva kirángassák a szobából, az idegen hátra döntötte a fejét, és a levegőbe szagolt. Mint egy állat. Angela megremegett. Ó… Egek. Most mi jön? Válaszként a nő az ajtó felé fordult, kezét ökölbe szorította. – Niko – sziszegte, közel sem olyan meghökkenten, mint Angela, mikor egy magas, megdöbbentően ismerős férfi lépett a konyhába. – Dylan – mondta Dr. Nikolo Bartrev elnyújtva, jóképű arcát mintha gránitból faragták volna. – Tudtam, hogy a végén felbukkansz. Ritkán lehetett Nikolót meglepni. Nem, nem ritkán. Soha. De miután hazakísérte Angelát az egyetemtől a lakásáig, időt fordított a környék átfésülésére. Biztos volt benne, hogy Dylan lépni fog. És hamarosan. 28

Csak arra nem számított, hogy máris a lakásban van. Egy hiba, ami Angela életébe is kerülhetett volna. A felismerés a félelem és düh különös egyvelegét robbantotta a lelke mélyén. Egy érzés, mely épp olyan ismeretlen volt, mint felfedezetlen. Nikót arra tanították, hogy érzelmeit rideg pengévé élezze, számító elszántságba. Ha elöntik az érzelmek, csak elhomályosítják az elméjét, és eltompítják az ösztöneit. De mikor csendben belépett a lakásba, nem a prédája miatt aggódott. Nem is a saját életéért. Mindenét arra összpontosította, hogy elérje Angelát, mielőtt még baja eshetne. Belépett a konyhába, és azonnal megtorpant, mikor meglátta, hogy Dylan közvetlenül Angela előtt áll. Fenébe! Túl közel volt, hogy megkockáztasson egy támadást. A nő egyetlen kézlendítéssel összezúzhatná Angela koponyáját. Vagy a körmeivel kitéphetné a torkát. Lenyelt egy morgást, és ügyet sem vetett a hangra, ami figyelmeztette, hogy habozása miatt talán elszalasztja a lehetőséget, hogy véget vessen Dylan gyilkos tombolásának. Minden érzelmet lesöpört az arcáról, figyelte, hogy Dylan lassan megfordul, vörös szemében gúnyos csodálat csillogott, mely nem fedte el teljesen perzselő haragját. – Rég nem láttalak – mondta a nő vontatottan. – Hiányoztam? – Mint egy kibaszott lyuk a fejembe – felelte, csupán egy kurta pillantást engedélyezve Angela felé, aki döbbent pillantással figyelte őt. – Feladtad a hűség minden jogát, mikor megölted Adamet és Fionát. – Tudom, nem fogsz nekem hinni, de azt kívánom, bár ne lett volna szükség a halálukra. Niko lerázta magáról a nő őszinte megbánását. Ő talált rá a két Őrszemre. Adam elvesztette a torkát, nyilvánvalóan, mikor bement 29

Dylan szobájába, hogy ellenőrizze. Fionát pedig a tarkóján érte a lövés, miközben őrt állt az elmeosztály előtt. Adam régi barátja volt, míg Fiona olyan közel állt hozzá, mintha a lánya volna. Egész hátralévő életében gyászolni fogja a halálukat. – Választás volt, nem szükség. – Te könnyen beszélsz – vágott vissza Dylan. – Téged nem láncoltak a falhoz, mint egy állatot. – A saját biztonságod érdekében. – Niko undorodó hangot hallatott. – Természetesen, az csak trükk volt, nem igaz? Sosem akartál végezni magaddal. A nő vállat vont. – Muszáj volt elterelnem a figyelmet. Tudtam, hogy figyeltetnek. Niko szeme résnyire szűkült. Az egyik látó csípte el Dylan egyre sötétebb gondolatait, bár az Őrszemnek meg volt a képessége, hogy elrejtse titkos terveit. De ez is elég volt, hogy állandó megfigyelés alá helyezzék az instabil nőt. – Mert egy pszichopata vagy. – Könnyen ítélkezel, mikor te úgy jársz-kelsz, akár egy görög isten – sziszegte Dylan. – Hogy éreznéd magad, hogy úgy néznél ki, mint egy szörnyeteg? A férfi szándékosan végigmérte foltos bőrét, túlságosan lapos orrát, majd tekintete ismét találkozott a perzselő, vörös pillantással. – A családod szemében sosem voltál szörnyeteg. – Család? – A lány éles nevetése hasított a levegőbe. – A családom eldobott a születésemkor. – Mi voltunk a családod – emlékeztette. – Minden előkelőt tárt karokkal fogadtak Valhallában, és Dylant olyan emberek nevelték fel, akik szerették. – A szüleid azért adtak téged nekünk, mert megértették, milyen kihívásokkal kell majd szembenézned, és a védelmünkre bíztak téged. 30

A nő idegesen megrázta a fejét, őrülete nem volt hajlandó tudomásul venni, hogy csupán szeretettel bántak vele. – Hogy találtál rám? – Őrszem vagyok. – A nyomom Texasban volt. – Nem azért szöktél meg, hogy embereket ölj. – Szóval tudtad, hogy a tudósért jövök majd – dünnyögte, és hátrapillantott a válla felett a sápadt arcú Angelára, mielőtt hirtelen felismeréssel Nikóhoz fordult volna. – Á, csalinak használtad. – Igen. Nyers, fájdalmas hang tört fel Angelából, ami keresztüldöfte Niko szívét. Krisztus! Ezt az aprócska részletet meg szerette volna tartani magának. Bár fogait összeszorította a gondolatra, hogy Angela úgy érzi, elárulta őt, tekintetét egy pillanatra sem vette le Dylanről. A nő még mindig túl közel áll Angelához, semmint lecsaphatna. – Mindig olyan okos volt, Niko – gúnyolódott az Őrszem. Okos. Aha, nem elég okos ahhoz, hogy elkerülje a saját csapdáját, ismerte be szárazon, és túl későn jött rá, nem csupán Dylan esett a csalétek áldozatául. Tett egy lépést előre. – Itt az idő, hogy véget vessünk ennek. – Ó, nem, ez még nem a vég. A játék csak most kezdődik. – Dylan az Őrszemek könnyed gyorsaságával Angela felé fordult, előre lendítette a kezét, és körmeivel olyan erősen szorította meg Angela állát, hogy azok belevájtak a finom bőrbe. – Majd később eljövök érted, drága Angela. Niko sem vigyázhat rád örökké. – Fenébe! Niko előre lendült, de bármilyen gyors is volt, Dylan máris kiszökkent az ablakon a mosogató fölött, és a két emelettel lejjebb lévő parkolóban ért földet. Niko habozás nélkül üldözőbe vette. 31

Negyedik fejezet Angela tudta valahol mélyen, hogy most bizonyára sokkban van. Máskülönben már összegömbölyödött volna a padló közepén, és sikoltozna rémületében. Vagy legalább hívná a 911-et. Ehelyett a hálószobája felé botladozott, alig volt tudatában annak, mit is csinál, miközben keresett szekrénye alján egy sporttáskát, és elkezdte teletömni ruhákkal. El kell tűnnie. Valahová. Bárhová. Az úti cél nem számított. Csak az, hogy ne itt legyen. Halványan érzékelte, hogy a táska megtelt, becipzárazta, majd felállt. Csak akkor vette észre, hogy nincs egyedül, mikor megfordult. – Basszus! – Leejtette a táskát, és a háta mögé nyúlva megmarkolta a faragókést, amit a konyhából kifele jövet ragadott meg. – Ne gyere közelebb! Feleletképp Niko tett előre egy lépést, pillantása a lány lábánál heverő táskára siklott. – Helyes. Becsomagoltál. Angela a jóképű arcra szegezte a tekintetét, mely már hat hosszú hét óta szerepel álmaiban. Egek! Olyan… Félelme hirtelen színtiszta haragként robbant a felszínre. – Azt mondtam, ne közelíts! – vicsorogta, és figyelmeztetően meglengette a kést. 32

– Kérlek, Angela! – A férfi feltartotta a kezét. – Meg kell hallgatnod. A lány szíve megbénult az elárultság érzésétől. Nem számít, hogy majdnem két hónapja ismeri már a férfit. Vagy, hogy sosem tett neki ígéreteket. Valahogy… kapcsolatot érzett kettejük között. Halványan reménykedett, hogy ő lesz majd az a férfi, aki végül meglátja a gáz stréber alatt a nőt. Egek! Hallucinálhatott volna ennél is jobban? – Hogy még több hazugságot hallgassak, Dr. Bartrev? A férfi szeme elsötétült, mintha bántaná a lány hangjából kicsengő, éles vádaskodás. – A nevem nem hazugság – mondta. – Nikolo Bartrev vagyok. – Nem vagy professzor. – Nem. – Tett még egy lépést előre, és Angela megremegett, mikor ledobta magáról az ártalmatlan professzor álcáját. Nem mintha csettintett volna egyet, aztán valami más lénnyé változott volna. Inkább csak alig észrevehetően megkeményedtek sötét, gyönyörű vonásai. Egyenes válla mintha most még szélesebb lett volna a krémszínű melegítő alatt. A szobában szétáradó, kavargó hőség néma figyelmeztetésként simogatta a lányt. – Őrszem vagyok. Angela félre dobta a kést. Nem csupán hasztalan volt, sokkal valószínűbb, hogy az átható kék szemekkel őt figyelő, veszélyes ragadozó helyett magát fogja leszúrni. És a férfi ragadozó. Lényének minden egyes részével érezte ezt. – Azt hittem, az Őrszemeket tetoválásokkal jelölik meg. – Azokat, akik testőrként dolgoznak, védelmező igézetek óvják. – De téged nem? – Nem. Én vadász vagyok. Nekem… be kell olvadnom, ha szükséges. A lány álla megfeszült, mikor Niko fájdalmasan emlékeztette őt az átverésre. 33

Gazember! – Szóval, miért vagy te Őrszem? A férfi habozott, nyilvánvalóan megválogatta a szavait. Az előkelőknek talán volt valami némasági fogadalma? Nem kételkedne benne. Az általános népesség körében elég kevés információ volt róluk. – Erősebb és gyorsabb vagyok, mint a legtöbb ember – ismerte be végül. – Valamint fejlettebbek az érzékeim. – És a te dolgod, hogy lenyomozd a torzszülötteket. – Szándékosan használta a sértést. Eluralkodott félelme alatt nagyon is bosszús volt. Ki okolhatná? Álla vérzett a hátborzongató Dylan karmai miatt, aki el akarta rabolni és arra kényszeríteni, hogy Dr. Frankenstein szerepét játssza. És ez a férfi – ez az arrogáns barom – úgy bánt vele, mintha nem volna más egy feláldozható tárgynál. Amit használhat, majd elhajíthat. A férfi kicsit megbillentette a fejét. – Igen. – És mindig elkapod a férfiakat? A férfi pillantása a lány melegítője alatt alig látható mellére fordította a pillantását. – Vagy nőket. A lány mellbimbója azonnal megkeményedett reakcióként, és lenyelt egy káromkodást. A bizsergető, szívbénító hőség, melyet ennek a férfinek a közelében mindig megtapasztalt, most fájdalmas emlékeztetője volt annak, milyen megalázóan naiv volt. – Nem számít, kit kell felhasználnod? A férfi türelmetlenül beletúrt rövid hajába. – Dylan megölt két Őrszemet, hogy megszökjön Valhallából, majd tizenkét normálist, hogy megpróbáljon elcsalni minket igazi céljától – csikorogta. – Meg kell állítani. Angela elfintorodott. Tizennégy meggyilkolt ember? Oké. Nyilvánvaló, hogy a pszichopatát el kell kapni. 34

De ettől még nem fogja jobban érezni magát azért, mert csalinak használták. – Honnan tudtad, hogy ide fog jönni? Niko vállat vont. – Te vagy rá egyedül képes, hogy megváltoztasd a kinézetét. A lány már a fejét rázta, mielőtt Niko befejezhette volna a mondandóját. Fenébe! Miért akarják mindenáron elhitetni vele, hogy torzszülött? Azt hitték talán, hogy majd jobban szimpatizál a tetteikkel? – Most. Nem. Vagyok. Ehhez. Hangulatban. – Jó. – Mintha megérezte volna, hogy a lány az összeomlás szélén áll, bölcsen meghátrált. – Most azonnal mennünk kell. – Mennünk? – A lány hitetlenkedő hangot hallatott. – Talán agyhalott vagy? Nem megyek veled sehová. A férfinak megrándult egy izom az állán, de szigorúan kordában tartotta az indulatait. – Nincs más választásod. Dylan nem fog leállni, vadászni fog rád. Addig bizonyosan, míg nem halott. – Szándékosan elhallgatott. – Vagy te meg nem halsz. – Kockáztatok. – Nem! – A férfi már határozottan szorította a felkarját, mire Angela észrevehette volna, hogy megmozdult. Szent szar! Nem hazudott, mikor azt mondta, gyorsabb. – Nem fogsz! A lány hátra döntötte a fejét, és úgy tett, mintha a férfi érintése nem égetné őt a pulóveren keresztül is. Álmaim szeretője most az ellenségem, emlékeztette magát szigorúan. – Szóval, fogoly vagyok? A férfi a homlokát ráncolta. – Fenébe, Angela, csak meg akarlak védeni! – Egy kicsit elkéstél vele, nem gondolod? – Elkéstem? 35

Angela kényszerítette magát, hogy belenézzen kegyetlen pillantásába. – Ha tényleg meg akartál volna védeni, akkor már a kezdetekkor elmondtad volna az igazat. – Nem tehettem. – Hát persze, hogy nem – gúnyolódott, meg sem próbált elhúzódni tőle. Mi értelme lenne? Egyértelmű, hogy legalább tízszer erősebb nála. Ami miatt el kellett volna gondolkodnia, miért is dühös és nem fél. – Én csak a csali vagyok, igaz? Niko durván felsóhajtott. – Sosem hagytam volna, hogy bajod essen. Most csak tréfál? A lány undorodva megrázta a fejét. – Hát, mégis hagytad. Niko felszisszent, kezét lecsúsztatta a lány csuklójára, így felemelhette a karját és megvizsgálhatta karcsú testét. – Láttam a karcolásokat az arcodon. Máshol is megsérültél? Angela elrántotta a csuklóját, ökölbe szorította a kezét, és megütötte őt a mellkasa közepén. – Te bántottál, te gazember! – sziszegte. A férfi megdermedt a vád hallatán. – Nem ez volt a szándékom. – Nem? – Angela minden józan sugallatra fittyet hányva, újból megütötte. – Akkor miért tettél úgy, mintha a barátom lennél? A férfi gyönyörű arca óvatos lett. – Muszáj volt a közeledben lennem. – Baromság! Valami varázslatos Őrszem vagy, nem igaz? – kérdezte. – Figyelhettél volna úgy is, hogy sosem szerzek róla tudomást, hogy egyáltalán a közelben vagy. Ehelyett… – Ehelyett mi? A lány megremegett az árulás okozta, sajgó érzés miatt. Hozzászokott már, hogy csipkelődnek vele, vagy ami még gyakoribb volt, hogy a másik nem egyenesen átnéz rajta. De sosem alázták még meg ilyen szívtelenül. – Elhitetted velem, hogy kedvelsz. – Angela. 36

– Egek! Olyan idióta vagyok. A lány átkarolta a derekát. A férfi ütlegelése miatt csak megfájdult a keze. – Ne tedd! – parancsolt rá a férfi, és eltűnődve fürkészte őt. – Te vagy a legbriliánsabb ember, akivel valaha találkoztam. – Valóban? – A lány keserűen felnevetett. – Akkor miért töltöttem az éjszakáimat egy olyan férfiról álmodozva, aki hajlandó lett volna feláldozni engem egy pszichopatának? Valami sötét és veszélyes lángolt fel a férfi tekintetében. Valami, amit még sosem engedett látni Angelának azelőtt. De miközben Angela tett egy ösztönös lépést hátra, Niko megragadta, és kemény mellkasához rántotta. Veszély. Forróság. Vágy. Meglepetten felsikkantott, ajkát kinyitotta, hogy tiltakozzon a bánásmód ellen. És a férfi megcsókolta. Egyszerűen így. Ajka kemény volt, éhes, ahogy mindig is képzelte, de nyelvének simítása finom érintés csupán. Közelebb húzta magához a lányt, megkeményedő férfiassága izgalmat keltett a lány gyomrában. Angela felnyögött, kezét a férfi vállára tette, miközben tüzes forróság áradt szét a testében, akár a lába, felégetve a világot, ahol egy tömeggyilkos vadászik rá, ez a férfi pedig az ellensége. Valahol vágytól elhomályosult elméjében Niko tudta, hogy rosszul viselkedik. Még egy olyan férfinak is számítottak az olyan dolgot, mint a jó modor és a megfelelő magatartás, aki csak ritkán terhelte magát fárasztó dolgokkal, és megértette, hogy nem ragadsz csak úgy meg egy nőt, aki dühös rád, és nem csókolod meg, mint egy neandervölgyi. De hat hosszú hetet töltött a nő iránt érzett féktelen vágyának elnyomásával, úgy tett, mintha csupán egy gyalog lenne a játékában, 37

közben pedig mindenféle kifogással állt elő, miért is tölti az idejét a társaságában. Most a gyönyör hullámokban árasztotta el a testét, mindent vakítóan tisztává tett. Ez a nő nem egy gyalog. Nem csali. Ő… az övé. Kezével végigsimított hátának finom vonalán, farka máris kemény, fájdalmasan vágyott a megkönnyebbülésre. Felnyögött, nyelvét a lány szájába dugta, hogy megízlelje a meleg, édes nőt, aki megszállta az álmait. Angela megremegett, de vadászösztönei könnyedén érzékelték, hogy nem félelemből. Hallotta szívverésének eszeveszett ütemét, érezte selymes bőre alatt a vér száguldását, és megérezte ébredező izgalmának illatát. Dühös volt rá, de ez sem tartotta vissza tőle, hogy reagáljon az érintésére. Kezével dús hajába túrt, megragadta a tarkóját, és elmélyítette a csókot. Az ágyra akarta dobni, ami csupán centiméterekre volt tőlük, és szatén simaságú bőrének minden egyes milliméterét felfedezni. Újra és újra. Sajnos, ez nem fog a közeljövőben megtörténni. Nem csak hogy Dylan még mindig szökésben volt, de azt is gyanította, hogy Angela koránt sem olyan ártatlan, mint a legtöbb vele egykorú nő. Ha a végén az ágyába viszi, azt akarta, hogy egész éjszaka demonstrálhassa neki, miért is kellene ott maradnia. Vonakodva felemelte a fejét, és lenézett a lány felemelt arcára. Az elmúlt hetekben finom vonásainak minden egyes vonalát és ívét megjegyezte. Nem az Őrszem kiképzés miatt, hanem mert lenyűgözte 38

egyszerű szépsége. Szemének bársonyos sötétsége, szájának buja vonala. Még azt is megtanulta, hogyan ismerje fel a kifejező arcán játszó érzelmeket. Tudta, hogy mikor a homlokát ráncolta, elveszett okos gondolataiban. És mikor az alsó ajkát rágcsálta, kényelmetlenül érezte magát a beszélgetésben. És mikor a szeme álomittas lett, rá gondolt. Egyik ujjával végigsimított a finom píron, mely arcát színezte. – Olyan gyönyörű vagy. Angela remegő lélegzetet vett, tágra nyílt tekintete kába. – Mit csinálsz? Ujjával végigsimított ajkának vonalán. Milyen régóta is tűnődik már rajta, vajon milyen ízük lehet? Mintha egy örökkévalóság lett volna. Most már tudta. Cseresznye. Friss cseresznye, ami még meleg a naptól. – Amit már az óta meg akartam tenni, hogy megpillantottalak. Angela egy kurta pillanatra elveszett a pillantásában, sokkal többet fedve fel így sebezhető vágyából, semmint tudatában lett volna. Aztán nyilvánvalóan eszébe jutott, miért is van a hálószobájában, ó, és a tényre, hogy jelenleg éppen utálja őt, mert élesen megrázta a fejét. – Hazug! Ez valami új trükk, hogy megpróbálj… Újra megcsókolta. Oké, talán tényleg neandervölgyi. Legalábbis, ha Angela Locke is érintett. Meg akarta jelölni. Az érintésével, a csókjával, a szenvedélyével… Lenyelte a lány elfojtott nyögését, kezét felemelte és finoman tenyerébe fogta az arcát. Lassan ízlelgette a cseresznyét és a finom nőt, hüvelykujjával az álla alatt lüktető eret simogatta. Csak akkor emelte fel a fejét és nézett bele elködösült szemébe, mikor a lány néma sóvárgását kifejezve ívbe feszítette a hátát. – Igazad volt – dünnyögte. 39

Angela pislogott. – Igen? – Nézhettelek volna az árnyékból. Újabb pislogás. – Akkor miért nem azt tetted? Niko mélyen belenézett tágra nyílt szemébe. – Tudod, miért. – Niko… – El kell mennünk – vágott közbe, és kényszerítette magát, hogy leejtse a kezét. Nagyon, nagyon hosszú ideje volt már Őrszem. És még sosem veszítette el szem elől a célját. De ez a nő… picsába! Igazán nagyon közel állt hozzá, hogy elterelje a figyelmét. Ami tökéletes módja annak, hogy mindkettejüket megölesse. Angela a homlokát ráncolta, próbálta követni a szavait. – Elmenni? – Dylan nem mondott le a megszállottságáról, hogy normális legyen. – Ó! – Remegő kezével hátravetette a haját. – Nem értem. – Mit nem értesz? – Miért szeretne annyira normális lenni? Sok hozzátok hasonló ember van, nem igaz? – Hozzánk – javította ki tudva, hogy előbb vagy utóbb el kell fogadnia, hogy különleges. – És igen, világszerte vannak előkelők. De a legtöbben egy kis erőfeszítéssel képesek normálisnak tűnni. Angela nem is törődött az emlékeztetővel, hogy ő sem tartozik a normálisak közé. Tipikus. Az elmúlt hat hétben rájött, hogy Angela bármit képes figyelmen kívül hagyni. Beleértve nem túl „normális” képességét, hogy manipulálni tudja a sejteket. – Csak a fizikai megjelenése olyan más benne? – Nem. – Fogva tartotta a lány pillantását. – Ő is Őrszem. Akár csak én. Angela arca keményebb lett a férfi pozíciójának emlékeztetőjére. Lehet, hogy elolvadt az érintésétől, de nem fog neki egyhamar megbocsájtani. – Jobb Őrszem, mint te? – gúnyolódott. 40

– Nem, nem jobb nálam. – Akkor miért nem kaptad el? Pokoli jó kérdés. Mikor követte az ablakon át Dylant, minden szándéka az volt, hogy levadássza és véget vet a véres tombolásának. Jó terv, de Dylan sem volt képességek híján, és sikerült néhány háztömb után álcáznia a nyomait. Idővel Niko képes lett volna felfedni minden trükkjét, amivel a jelenlétét álcázni tudta. Nem csak felvágott, mikor azt mondta Angelának, hogy ő a jobb Őrszem. De bár a küldetése azt követelte, hogy folytassa a vadászatot, nem számít, meddig is tart, a benne élő férfi sürgette, hogy térjen vissza Angela lakására. Azt mondogatta magának, hogy ennek így van értelme. Dylan nem megy sehová Angela nélkül. Meg volt róla győződve, hogy a fiatal tudós az egyetlen reménye, hogy normális életet élhessen. De a szíve mélyén tudta, nem ez volt az egyetlen ok, hogy visszasietett a lakásra. – Nem vagyok benne biztos, hogy nem térne vissza – ismerte be vonakodó őszinteséggel. – És aggódtál a biztonságom miatt? – Angela a szemét forgatta, nem tudta eléggé elrejteni az elárultság érzését. – Milyen kedves tőled. – Fenébe! Most aztán istenesen elcseszte. Jól van, felfogta. De nem most volt itt az ideje, hogy elsimítsa a dolgokat. Le tudja győzni Dylant egy fair küzdelemben, de az Őrszem többé már nem a szabályok szerint játszott. Ki tudja, milyen ronda meglepetéseket tartogat még a tarsolyában? Pokolba, még azt sem tudta biztosan, egyedül dolgozik-e. El kell vinnie Angelát valahová, ahol biztonságban lehet. Elfintorodott arra gondolva, hogy újabb okot ad ennek a nőnek, amiért dühös lehet rá, megragadta a derekánál fogva és egy könnyed mozdulattal a vállára kapta. 41

– Hé! – sikkantott fel Angela, a lábait lóbálva próbálta megrúgni azon a helyen, ami épp olyan érzékeny volt neki is, mint a többi férfinak. – Tegyél le, te… te zsarnok! Egyik karjával átfogta a térdét, mozdulatlanná téve, majd lenyúlt és felvette a táskáját a földről. Ki gondolta volna, hogy egy bajbajutott hölgy megmentése ilyen pokolian nagy púp az ember hátán?

42

Ötödik fejezet Angela némán forrongott, miközben Niko egy ütött-kopott Jeeppel észak felé vette az irányt, gyorsan eltávolodva Kolumbia határától a várost körülvevő tanyák felé. Mindig gyönyörű út volt. A gondozott mezőket kanyargó folyók szakították meg. Az erős tanyaházak eltörpültek a pirosra festett csűrök mellett, a pajtákkal és legelőkkel együtt. Ma még elbűvölőbb volt mindez a késő áprilisi napfénynek hála, mely egy kis tavaszt ígért, és az apró rügyek kezdtek megjelenni a fákon és a bokrokon. Sajnos, túlságosan lefoglalta, hogy dühösen meredjen Nikolo Bartrev határozott profiljára, semmint oda tudott volna figyelni a mellettük elsuhanó tájra. Valóban tisztességtelenül jóképű volt, ismerte be kelletlenül, még akkor is, ha nagy elégedettségére szolgált volna olyan keményen megütni, hogy eltörjön a tökéletes orra. A férfi hazudott neki, kihasználta és most elrabolta. Oké, hogy fair legyen, megmentette őt az elszállt őrülttől. Ráadásul nem idegenkedett teljesen attól, hogy a közelében tudja a férfit arra az esetre, ha Dylan ismét felbukkanna. Legalábbis addig, míg nem talál egy helyet, ahol elrejtőzhet. De ez nem jelentette azt, hogy nem volt pokolian dühös rá.

43

Vagy hogy nem fog megpróbálni elszökni abban a pillanatban, hogy úgy sejti, a férfi kész lenne tálcán kínálni a farkasoknak. Vagy ebben az esetben – őrülteknek. Egy fikarcnyit sem bízott benne jobban, mint amennyire képes lett volna elhajítani őt. És az rohadtul nem volt messze. Sötét gondolatait félbeszakította, mikor a Jeep lassítani kezdett, és Niko megállt egy súlyos kapu előtt, mely mögött egy keskeny kavicsos út rejtőzött. Kicsusszant a járműből, odament a kapuőr kis bódéjához, beütött néhány számot egy kijelzőn, majd visszaült a kormány mögé és áthajtott a Jeeppel a nyitott kapun, végig a nagy tölgyfákkal szegélyezett úton. A homlokát ráncolta, hirtelen tudatára ébredt, milyen elszigetelt helyen is vannak, mikor a férfi ismét elfordult és megállt egy festői fakunyhó előtt, ami a fák között helyezkedett el. Az A-alakú ház elülső fala teljesen üvegből volt, bepillantást engedve a hatalmas nappaliba az ezüstös, L alakba rendezett kanapékra tele világos párnákkal, valamint egy spirálos lépcsőre a deszkapadló közepén, mely a nyitott tetőtérbe vezetett. – Mi ez a hely? Leparkolta a kocsit, majd zsebre vágta a kulcsokat. Angela elfintorodott, és azt kívánta, bár tudná, hogyan lehet bepöccinteni egy kocsit a drótokkal. Ki tudja, mikor lehet még hasznos? – Itt laktam, mióta csak Missouriba jöttem. Angela meglepetten pislogott, pillantása visszatért a házra, melynek sikerült rusztikus stílusa ellenére elegánsnak tűnnie. Olyan… normálisnak volt. – Itt? Niko kinyitotta a kocsi ajtaját, és kiszállt. – Azt hitted, hogy minden éjszaka egy kő alatt húzom meg magam? 44

A lány vállat vont, kiszállt és csatlakozott hozzá a széles, fatornác felé vezető ösvényen. – Minden csúszó-mászó gerinctelen ezt teszi, nem igaz? – Csúszó-mászó? – Ajka féloldalas mosolyra húzódott. – Ez talán egy tudományos megnevezés? A lány szíve kihagyott egy árulkodó ütemet. Nem csoda, hogy olyan ritkán mosolygott. Halálos. – Személyes vélemény – sikerült végül morognia. Niko megragadta a könyökét, és felvezette a teraszra. Aztán, mikor elérték az üvegajtót megállt, kinyitott egy kicsi fémdobozt, majd rátette a tenyerét szkennelésre. Apró csipogó hang hallatszott, majd az ajtó kinyílt. Te jó ég! Ennek a helynek olyan biztonsági rendszere volt, amilyet addig csak filmekben látott. Mintha megérezte volna a lány zavarát, Niko kényszeredett mosolyt villantott rá, majd sürgetőn beléptek a küszöbön át a házba. – Egy barátomtól kaptam kölcsön a kunyhót – mondta, becsukta az ajtót, megnyomott egy gombot és a visszakapcsolta a zárat. Megnyomott egy újabb gombot, amitől az ablakok elsötétültek. Angela gyanította, azért, hogy ők kiláthassanak, de senki ne tudjon belátni. – Őrszem? – találgatott. – Nem, Serra látó. A félelem és düh gyúlékony egyvelegének ellenére, mely még mindig égette merev testét, Angela tagadhatatlanul kíváncsi volt. Milyen nagy meglepetés. Tudós, aki már azóta megszállottja a genetikának, amióta csak az eszét tudja. – Azt hittem, a legtöbb előkelő együtt él? Niko megfordult, és viszonozta kutató pillantását. – A legtöbben előnyben részesítik a hivatalos létesítmények kényelmét, a biztonságról 45

nem is beszélve, de a látóknak alkalmanként szüksége van egy kis magányra. – Ó! – Angela az ablakokra nézett, melyek kilátást biztosítottak a házat körbeölelő, sűrű fákra. A legközelebbi szomszéd kétségtelenül mérföldekre lakott. – Sosem gondoltam bele, milyen bosszantó lehet hallani mások gondolatait. – Ez a ház Serra szüleié volt, mielőtt ők visszavonultak volna Floridába. – Tekintete ellágyult, miközben a látóról beszélt. – Szerencsés, hogy vannak szülei, akik fontos részei maradtak az életének. Azért választották ezt a helyet, hogy egy kis békét biztosítsanak neki. – A szeretőd? A szavak még azelőtt elhagyták Angela száját, hogy átgondolhatta volna őket, és elpirult, mikor a férfi arcán egy pajkos mosollyal felé lépett. – Csak egy nő van, akit az ágyamba szeretnék vinni. Veszélyes izgalom vonult végig Angela gerincén a férfi mély, rekedtes hangjának hallatán, lélegzete elakadt, térde meggyengült. Bár igaz volna! Bár ez az intelligens, erős, halálosan jóképű férfi valóban egy vendég professzor volna, akit lenyűgözök én, a félénk fiatal tudós! Aha, és bár tudnának repülni a disznók! Fejét oldalra billentette, igyekezett úgy tenni, mintha nem érezné a férfi kemény, izmos, tökéletesen megformált testéből áradó forróságot, mely még a ruháin át is égetett. – Miért hoztál ide? Niko álla megfeszült, mintha bosszantaná, hogy a lány nem hajlandó elfogadni, a vágyai őszinték. – A háznak elég kifinomult biztonsági rendszere van, nem beszélve a rejtett megfigyelő rendszerről. Ráadásul alig egy órányira van egy kolostortól. 46

Angela tudta, hogy a kolostorok szoros kapcsolatban állnak Valhallával. Nem csupán kiképezték a rejtélyes Őrszemeket, akik testőrként szolgáltak az előkelők mellett, mikor azok a hétköznapi emberek között utazgattak, hanem menedéket is kínáltak minden előkelőnek, aki veszélyben érezte magát. Senkit nem engedtek be a kolostorba a szerzetesek meghívása nélkül. Sem a rendőröket, sem a katonaságot, sem annak az államnak a vezetőjét, ahol a kolostor állt. Megvolt a rejtélyes képességük, hogy érzéketlenek maradtak a politikával szemben. – Talán van valami dolgod a szerzetesekkel? – A teleportáció a leggyorsabb út, hogy elérjük Valhallát. Angela gyorsan hátrált egy lépést. – Nem. – Nem kell félned. Niko úgy méregette, mintha meglepte volna, hogy a lány fél attól, hogy mágikusan egyik helyről a másikra teleportálják. Ami rendjén is volt. Normál körülmények között Angela majd’ kibújt volna örömében a bőréből, amiért nem csupán, hogy bepillanthat egy rejtélyes kolostorba, de ráadásul egyik portáltól a másikig utazhat. Olyan… lenyűgöző lenne. De ezek nem normál körülmények voltak, és nem fogja hagyni, hogy csapdába ejtsék egy olyan helyen, ahonnan talán képtelen lenne megszökni. – Nem félek – mondta. – Helyes – rándult meg Niko szája sarka. – A sok szórakoztató mese ellenére, miszerint az emberek eltűntek a világűrben, vagy félig ember, félig hal formájában érkeztek meg az úticélhoz, megígérhetem neked, hogy tökéletesen biztonságban leszel. – Úgy érettem, nem megyek Valhallába. Niko összevonta a szemöldökét makacs hangjának hallatán. – Angela, Dylan csak ott nem tud elérni téged. – Ó, igen? Nekem nem igazán úgy hangzott. – Mi nem? 47

– Azzal vádoltad Dylant, hogy megölt két Őrszemet, mielőtt megszökött volna ebből a feltételezett „menedékből” – emlékeztette, és megremegett a különös nő emlékére. Nem volt túlzottan nehéz elfogadni, hogy megölte a barátait. Dylan láthatóan labilis volt. – Most pedig oda akarsz tenni, hogy ott ülve várjam ki, míg megtámad? – Szeme résnyire szűkült. – Vagy épp ez a lényeg? Még mindig csali vagyok? Niko sziszegve szívta be a levegőt összeszorított fogai között, kezével türelmetlenül a hajába túrt. – Ha csali lennél, egyszerűen ott hagytalak volna a lakásban, és kivárom, míg Dylan visszatér – csikorogta. – Mert biztosíthatlak, eljött volna érted. Oké, ez igaz. Még akkor is, ha most nem volt kedve elismerni. Helyette még egy centit felemelte az állát. – Nem kényszeríthetsz rá, hogy Valhallába menjek! A kék szemek elsötétültek, felfedve egy kis időre a ragadozót, ami ott lapult a felszín alatt. Őrszem. Megpillanthatta a veszélyt, mely ott lappangott a civilizáció álarca mögött. Milyen átkozottul kár, hogy ügyet sem vetett az ösztöneire. – Azt hiszem, már bizonyítottam, kényszeríthetlek, hogy oda menj, ahová én akarom – emlékeztette megtévesztően nyugodt hangon. – Gazember! Niko megfogta az állát, érintése nem várt módon gyengéd volt. – De jobb szeretném, ha önként mennél. – Nem. Fog. Megtörténni – csattant fel Angela, remélve, hogy Niko nem érzi meg a remegést, miközben az ujjai okozta forróság felmelegítette tetőtől talpig. És sok más helyen a kettő között. A férfi szeme elsötétült, de ezúttal a határozott éhségtől, mire Angela szíve heves dobogásba kezdett. 48

– Mi van, ha nagyon szépen kérlek? – kérdezte mély, parancsoló hangon, hüvelykujjával végigsimítva Angela alsó ajkán. – Hagyd ezt abba! Rejtett pillantásával a lány felfelé fordított arcát tanulmányozta, sötét tekintetében valami birtokláshoz veszélyesen közeli érzés ült. – Á, bár ilyen könnyű volna! Angela szája kiszáradt, miközben teste ösztönösen ívbe feszült erejétől. Fenébe! Olyan régóta vágyott már utána. Lehetetlen álmokat szövögetett a fejében. Most a teste képtelen volt megérteni, nem lenne szabad elolvadnia az érintésétől. Áruló hormonok! – Niko. – A férfi neve leheletnyi suttogásként hagyta el a száját, nem pedig tiltakozásképp, ahogy eredetileg szánta. Niko elmormogott egy halk káromkodást, mielőtt lehajtotta volna a fejét, hogy ajkával bejárja nyakának érzékeny vonalát. – Szeretem hallani, ahogy kimondod a nevem. Angela felemelte a kezét, hogy megmarkolja puha, kasmír pulóverét, miközben a férfi felfelé haladt. Ó… basszus! Olyan jóóóóóó érzés volt. Olyan jó, amitől az okos nők ostoba dolgokat tesznek. – Dühös vagyok rád – sikerült morognia. A férfi rátalált az érre, mely ott lüktetett az álla alatt, nyelvének durva hegyét végighúzta rajta, majd finoman megharapta. – Tudom. Angelának elakadt a lélegzete a primitív gyönyörtől, mely végigcikázott benne. Korlátozott tapasztalata az ellenkező nemmel kimerült néhány ügyetlen csókban, még néhány ügyetlen mell-markolászásban is, melyeket egy gyors menet követett rég elfeledett pasijának kollégiumi szobájában. Semmi olyasmi, ami miatt mindenáron új szeretőt akart találni magának az elmúlt három évben. 49

Addig legalábbis, míg Niko be nem masírozott a laborjába. Egyértelmű, hogy még egy hozzá hasonlóan naiv nő is érezte volna, hogy ez a férfi képes kielégíteni a gyengébbik nemet. Felnyögött, miközben a férfi végighúzta nyelvének hegyét az ajkán. – Nem bízom benned. – Majd fogsz – ígérte, és lopott egy mély, bódító csókot. Angela egy kurta pillanatra megízlelhette a forró vágyat, gyomra várakozón megfeszült, mikor megérezte izgalmának keménységét. Ezt érezte attól a pillanattól kezdve, hogy a férfi besétált a laborba. Ezt a perzselő vonzalmat, mely hamuvá tudná égetni. Vonakodva elhúzódott, szaggatott lélegzetvételének hangja törte csak meg a csendet. – Csak azért, mert ágyba tudsz vinni? – Azért, mert eltökélten be fogom bizonyítani neked, hogy sosem bántanálak még egyszer – ígérte, tekintetét Angela ajkára szegezte, mely még mindig bizsergett az érintésétől. – Nem számít, mennyi időbe telik. Angela próbált gondolkodni. Ki gondolta volna, hogy ilyen nehéz feladat? – Miért? A férfi ujjai végigsimítottak felforrósodott arcán. – Hmmm? – Most miért aggódsz, hogy bajom eshet? – makacskodott. – Nem mintha az elmúlt hat hétben nem tojtál volna rá magasról. Niko viszonozta vádló tekintetét, arca kijózanodott. – Az Őrszemek – akiket Dylan meggyilkolt – két hozzám közel álló barát volt. – Elfintorodott. – Az elvesztésük felett érzett fájdalmam elvakított. Angela nem volt hajlandó meginogni a hangjából kiérződő fájdalomtól. – Szóval nem minden Őrszem ilyen hidegvérű? A férfi kurtán felnevetett. – Ó, hidegvérűek vagyunk, különösen, mikor egy préda nyomait követjük. – Kezével gyengéden a füle mögé 50

simított egy kósza tincset. – De a küldetésünknek az is része, hogy mindig megóvjuk az ártatlanokat. Niko egy apró része tudta, hogy rosszul viselkedik. Megint. Szegény nőt majdnem elrabolta egy gyilkos őrült, aki egy szörny megtestesülésének tűnt. Rájött, hogy a férfi, akiben bízni kezdett, gyalognak használta. Aztán akarata ellenére arra kényszerítette, hogy elszigetelt kis kunyhójába jöjjön. És ebbe még nem számolta bele azt a kis felfedezést, hogy ő maga is egy a torzszülöttek közül. Ezt nyilvánvalóan nem volt hajlandó feldolgozni. Megrázták az események, megrémült, és pokolian dühös volt. De vigaszt nyújtott neki? Megadta neki azt a kis teret, hogy feldolgozhassa az életében történt megrázkódtatásokat? Nem. Alig lépett át az ajtaján, máris a karjában tartotta és csókolta, mintha máris a sajátjaként tekintett volna rá. De miközben az az apró illem, mely Őrszemként töltött éveit túlélte, arra ösztönözte, hogy engedje el, tudta, hogy pokolian semmi esély rá, hogy ez megtörténjen. Muszáj megérintenie. Fizikai fájdalom, melyet képtelen figyelmen kívül hagyni. – És most? – kérdezte Angela, kihívó tekintete sem tudta elrejteni a sebezhetőséget tágra nyílt, bársonyosan barna szemében. Ujjaival végigsimított nyakának ívén. – Most az elsődleges célom az, hogy meggyőződjek róla, nem eshet bajod. Finom remegés rázta meg Angela testét, miközben ujjai tovább haladtak kulcscsontjának kiemelkedő vonalán, melyet fedetlenül hagyott pulóverének megnyúlt nyaka. Nem mintha elismerte volna, mennyire készségesen reagál az érintésére. 51

Régebben – mielőtt rájött volna az igazságra – lelkesen kimutatta volna a vágyait. Nyilvánvalóan látszott minden félénk mosolyában, az elbűvölő pírban, valahányszor besétált a helyiségbe. A ténytől, hogy a lány miatta rejtette el a vágyait, a nyers megbánás egész életén át kínozni fogja. – Aztán visszatérsz Dylan üldözéséhez? – makacskodott tovább. Niko vállat vont. Csupán hat héttel ezelőtt a puszta kérdéstől dühös lett volna. Semmi nem volt fontosabb, mint megtalálni a ribancot, aki megölte a barátait. De a fontossági sorrend megváltozott. Bár sosem lesz elégedett, míg Dylanre nem sújt le az igazság, most arra koncentrált, hogy biztosítsa Angela védelmét. – Ez a Tagos döntése lesz majd – felelte. A lány a homlokát ráncolta. – Mi az a Tagos? – Az Őrszemek parancsolója. – És velem mi lesz? – Egyszerre csak egy probléma, angyalom – dünnyögte, és kényszerítette magát, hogy hátráljon egy lépést, így előveheti zsebéből a telefonját. – Várj! – mondta Angela, megragadta a karját, arckifejezése gondterhelt. – Mi az? – Nem egyeztem bele, hogy veled megyek. Niko elnyomta az ösztönt, hogy tájékoztassa, nincs szüksége a beleegyezésére. Azok után, hogy évekig parancsokat osztogatott és engedelmeskedtek neki, most meg kell tanulnia az alkudozás művészetét. Kényszeredett mosolyra húzta a száját. Gyanította, hogy nem ez lesz az első, sem az utolsó változás, amit tennie kell ezért a nőért. – Legyen, de muszáj bejelentkeznem, hogy tudják, Dylan még mindig odakinn van – felelte. Angela nyílt gyanakvással méregette. – Semmi trükk? 52

– Semmi trükk. – Lehajolt, ajkát összeráncolt homlokára simította. – A konyha teljesen fel van szerelve. Nézz körbe, mit szeretnél vacsorára. A lány habozva hátrébb lépett, arcát elöntötte a pír. – Mi lesz veled? Niko elfojtott egy nyögést, bőrének édes ízét még érezte az ajkán, bosszús vágyának illata csiklandozta az orrát. Néha a fejlett érzékek nem voltak előnyösek. – Velem? – Te is eszel, nem igaz? Pillantása végigsiklott karcsú testén, majd visszatért tágra nyílt tekintetéhez. – Amire én éhezem, nem található meg a konyhában. Angela ajak szétnyílt, de valószínűleg megérezhette, hogy minden kifogást megragadna, hogy újra a karjában tarthassa és azon a helyen felfalja, megfordult és elsietett a széles ajtók felé, melyek a kunyhó hátsó részébe vezettek. Niko mélyen beszívta az illatát, majd megnyomta Valhalla hívóját a mobilján. Másodpercek alatt kapcsolták Wolfe-hoz, a jelenlegi Tagoshoz és tökéletes rossz fiúhoz. – Elkaptad? – kérdezte az Őrszemek hatalmas vezetője, nem is foglalkozva a kellemes üdvözléssel. – Dylant nem, de nálam van a tudós. – Hagytad, hogy megszökjön a préda? – Igen. Meglepett csend hallatszott, mielőtt Wolfe hallhatóan nagy levegőt vett. – Beszélj, Niko! – Én… – Nagy erőfeszítésbe került, hogy kimondja azokat a szavakat, amikről sosem hitte volna, hogy valaha kiejti a száján. – Kompromittáltak. Wolfe eldünnyögött egy halk káromkodást. – Magyarázatot kérek! 53

– Már nem vagyok elfogulatlan – mondta, és igazát bizonyítandó átszelte a szobát, hogy továbbra is szemmel tarthassa Angelát, miközben a lány belépett a konyhába. – Attól félek, az ítélőképességem immár nem megbízható. – Egyikünk sem elfogulatlan – felelte Wolfe durva hangon, szavaiból csöpögött az önutálat. Tagosként Wolfe saját magát tartotta felelősnek Adam és Fiona haláláért. Nem mintha nem tenne így akkor is, ha nem ő volna a vezető. Wolfe-ot irányítás mániásnak nevezni olyan lenne, mintha egy nukleáris bombát kis robbanásnak titulálnánk. – Dylan árulása mindannyiunkra hatással volt. – Ez többről szól, mint a bosszúszomjamról – vallotta be Niko bocsánatkérés nélkül. Különös. El kéne rettentenie a gondolatnak, hogy egy nő közé és a kötelessége közé állhat. Ehelyett csak le akarta zárni a beszélgetést, hogy a konyhába mehessen. – Hagytam, hogy személyesen érdekeltté váljak Angelával. – A tudóssal? – Igen. – Nocsak, nocsak. Niko nem törődött a barátja hangjából kicsengő, gúnyolódással. Wolfe közismerten úgy vélte, egy Őrszemnek nem szabad megengedni semmiféle figyelemelterelést az életben. A szeretők elfogadottak voltak mindaddig, míg megértették, hogy csupán távoli második helyen szerepelhetnek a munkához képest. – El kell vinnem Valhallába – mondta. – De akadhat egy kis probléma. Érezte, hogy Wolfe azonnal éber lett. – Miért? Nincs olyan messze. Niko elfintorodott. – Nem, de nem vagyok biztos benne, hogy Dylan egyedül dolgozik. Az úton sebezhető lennék. – Van valami más is. Niko a szemét forgatta. Minden őrszem éles megfigyelő volt. Ez is része különleges képességeiknek. De Wolfe már-már közel állt egy médiumhoz. 54

Idegesítő gazember. – Angela nem teljesen elégedett a gondolattól, hogy egy torzszülöttekkel teli házba menjen – dünnyögte. – Nem vagyok benne biztos, hogy nem próbálna megszökni abban a pillanatban, hogy távol vagyok a kontrollált környezettől. Wolfe ugatásszerű nevetése visszhangzott a telefonban. – Nem tudta lefegyverezni a vonzerőd? Volt idő, mikor elég volt csupán rámosolyognod egy nőre, hogy az elkötelezze magát neked. Bizonyára kezded elveszíteni a varázserőd, öregfiú. Niko nem vette magára a sértést. Nem gúnyolódhat vele az Angela iránti érzései miatt. Sem a tény miatt, hogy olyan mélyen megbántotta, talán sosem bocsát meg neki. – Adj nekem néhány órát, hogy meggyőzzem, nem vagyok olyan gonosz. – Hmmm. Ezt a győzködést a hálószobában szándékozod megejteni? – Nem rád tartozik. Wolfe kurtán felnevetett, mely fáradt sóhajban ért véget. – Talán így a legjobb. A dolgok… kissé feszültek most. – Dylan miatt? – Nem. A Mave meg van róla győződve, hogy képesek leszünk elbánni ezzel a csúnya üggyel. – Akkor? – Nem vagyok teljesen biztos benne, de azt hiszem, köze van a nekrókhoz. Ami azt jelenti, az Őrszemeik nem hajlandók eltávolodni mellőlük. Tudod, milyen túlságosan védelmezők. A nekromanták (vagy érzők, ahogy ők szerették nevezni magukat) egy védelmező Őrszemhez voltak kötve, míg fiatalok, sosem hagyhatták el Valhalla védelmét, sem az akörüli területét nélkülük. – Egy fenyegetés? Wolfe undorodó hangot hallatott. – Miért is mondanák el nekem? Elvégre én vagyok az Őrszemek vezetője. Nem mintha átkozottul tájékoztatni kéne. 55

Niko elfintorodott. A politika szívás. Különösen egy olyan férfinak, akinek a tapintata egy dühödt bikáéval ért fel. – Arel nem lehet olyan messze – mondta, alig várta, hogy más felé terelje a beszélgetést. – Megmondanád neki, hogy csatlakozzon hozzám a kunyhóban? Minél hamarabb Dylan nyomába ered, annál jobb. Wolfe azonnal visszatért a parancsoló szerepéhez. – Szükségünk lesz erősítésre? Mikor felidézte a Dylan vörös szemében tükröződő, lobogó gyűlöletet, egyszerű volt a válasz. – Igen, de ne mondd neki, hogy ezt mondtam. – Rendben, bár beletelik néhány órába, míg az erősítés odaér, mivel vezetniük kell. – Szünetet tartott. – Niko? – Igen? – Légy óvatos. – Mindig az vagyok. – Ó, és csókold meg helyettem a tudóst. A pokolba, kizárt! – Mostanra már igazán tudhatnád, Wolfe, én nem osztozom – morogta.

56

Hatodik fejezet Angela le volt nyűgözve. Szóval így kéne kinéznie egy konyhának, gondolta kényszeredetten. Többről volt itt szó, mint a kézzel faragott szekrények, a gránit pultfelületek és a rozsdamentes acél eszközök. A súlyos tölgyfa étkezőasztalról a kerámiával borított padló közepén, és a hozzá illő kínai tárolószekrény, melyben értékes tálalóeszközök álltak. A családok ilyen helyen gyűltek össze a közös étkezésekre, és hogy nevetéssel elűzzék a nap gondjait. Nem pedig egy zavart tudós botcsinálta laborja. Sem pedig olyan hely, ahol a gyerek egyedül ül le a mikróban elkészített vacsora mellé, miközben az édesanyja iszákos társaival flörtölt a legközelebbi bárban. Elfojtotta a nevetséges tompaságot. Többé már nem az a magányos tíz éves kislány, és tökéletesen elégedett volt az ő kis lakásával, a mikroszkópokkal teletömött konyhájával. Elővett egy üveg vizet a teljesen feltöltött hűtőből, és éppen a saláta és egy tonhalas szendvics között őrlődött, mikor egy rekedtes hang suttogott a fülébe. – Találtál valamit, ami felcsigázta az étvágyad? Egy elnyomott sikoltással megpördült, és dühösen meredt a fölé magasodó férfira. – Francba! – morogta, és egyik kezét zakatoló szívére szorította. – Komolyan csengőt kéne hordanod.

57

Niko rávillantotta egyik ritka, csontig hatoló mosolyát. – Bogaras, de bármit megteszek neked, ami felizgat. Angela lenyelt egy nyögést, miközben a vágy megdöbbentő erővel árasztotta el. Bár dühös volt az árulása miatt és nyugtalanította békés életének megzavarása, akkor is olyan nyers, sajgó sóvárgással vágyakozott utána, hogy az már-már ijesztő. Pillantása akarata ellenére itta magába a karcsú, határozottan gyönyörű arcot, a döbbenetesen kék szemeket, melyek megingathatatlan hévvel figyelték őt. Haja most még kócosabb volt, mint általában, ujjai szinte viszkettek, hogy lesimítsák a sötét fürtöket, melyek rezes árnyalatban csillogtak a délután egyre halványodó fényében. Aztán lefelé indulhatnának, hogy felfedezzék, vajon a teste többi része is épp olyan tökéletesen ki van-e dolgozva, ahogy mindig is képzelte. Hirtelen ráeszmélt, hogy a férfi szeme elsötétült, mintha érezné nyugtalanító éberségét, becsapta a hűtőajtót. Azonnal hátrált egy lépést, ahogy a férfiből áradó forróság körbe ölelte. – Mennyi ideig kellett gyakorolnod, hogy az emberek mögé osonhass? – zihálta, megremegett a bőrén végigfutó bizsergéstől. – Természetes adottság. – Niko átszelte a köztük lévő parányi távolságot, a lány kezében lévő üvegért nyúlt, majd beledobta az újrahasznosítandók kukájába. – Egyik a sok közül. Angela megnyalta kiszáradt ajkát. – A szerénység is egy természetes adottság? – Nem, de ez igen. Lehajolt, hogy a lány ajkát vadul birtokba vegye. – Niko – dünnyögte Angela, a levegő kiszaladt a tüdejéből, mikor a férfi lassú mozdulatokkal átkarolta, mintha elég időt adna neki arra, hogy elhúzódjon. Vagy talán attól tartott, hogy az ereje megrémiszti, jött rá Angela, mikor gyengéden magához húzta. 58

Hátra döntötte a fejét, és viszonozta perzselő pillantását. – Mondj nemet, és akkor itt most véget ér – mondta Niko rekedten. Angela ajka szétnyílt, de a szavak a torkára forrtak. – Azt hittem, vacsorázni szeretnél? – bújt ki inkább a válasz alól. Niko keze a derekára csúszott, izgalmának egyre keményedő hosszához szorítva Angelát. – Tudod, mit akarok. A lány megremegett, tenyerét a mellkasára simította. – Valóban? Niko nyelve hegyét végighúzta Angela alsó ajkán. – Bemutathatom, ha tisztázni szeretnéd. Ó, szerette volna, hogy demonstrálja. Azt akarta, hogy leszaggassa a ruháit és a pogány szenvedély csodálatos viharának közepette a magáévá tegye. Azt akarta, hogy olyan éhséggel csókolja, ami elnyomja a bizonytalanság hangját, mely elméje hátsó zugában suttogott. – Úgy tűnik… – Igen? – Megfelelő. – Megfelelő? – hallatott Niko hitetlenkedő hangot. – Hidd el nekem, hat hétig vágyódni egy nő után minden, csak nem megfelelő. – Ha annyira eluralkodott rajtad a vágy, akkor igen jól rejtegetted. Szinte mindent megcsináltam, éppen hogy nem tártam szét a lábam pucéran egy laborasztalon feküdve, ennél kevesebb érdeklődést már nem is mutathattál volna felém. – Pillantása lejjebb siklott, arca elpirult zavarában, mikor eszébe jutott ügyetlen flörtölése és Niko egyértelmű közönyössége. Csupán megerősítette benne azt a véleményt, miszerint hiányzik belőle az a rejtélyes tulajdonság, ami vonzotta az ellenkező nemet. – Most, mikor szükséged van az együttműködésemre, hirtelen ellenállhatatlannak találsz. – Angyal, nézz rám – mondta Niko, megfogta a lány állát és kényszerítette, hogy belenézzen bűntudattal teli, sötét tekintetébe. – Nézlek – dünnyögte. 59

– Talán nem szándékoztalak megbántani, de mégis megtettem – mondta halkan. – Úgy érezted, elárultalak a kis játékommal; el tudod képzelni, mennyivel rosszabb lett volna, ha megadom magam a vágynak és ágyba viszlek? Még én sem vagyok ennyire gazember. A neheztelés, amit az elmúlt néhány órában dédelgetett a férfi irányába, halk szavaitól enyhülni látszott. – Szóval, miattam tetted? Niko pillantása az ajkára siklott. – Egész biztosan nem magam miatt. Volt benne valami, suttogta egy vékony kis hang az elméje hátsó zugában. Nem volt benne biztos, hogy képes lett volna valaha megbocsátani neki, ha a szeretője lesz, miközben hazudik neki. Akkor is, ez még nem jelentette azt, hogy ez nem egy újabb játék. – Ha te mondod. Niko a homlokát ráncolta. – Nem kételkedhetsz az irántad érzett vágyamban, ugye? – Nem te lennél az első férfi, aki „csak barát” szeretne lenni, nekem elhiheted – felelte Angela szárazon. – Krisztusom, Angela! – lehelte. – Akármennyire is szeretnék a barátod lenni, kétségbeesetten a szeretőmmé akarlak tenni. A lány szíve kihagyott egy ütemet, mikor felnézett Niko eltűnődő arcára. – Kétségbeesetten? Niko figyelmeztetés nélkül megragadta a csuklóját, és tenyerét vastag erekciójára szorította. – Mondd csak, angyal, ez kétségbeesettnek tűnik számodra? – morogta. A lány gyanakvása azonnal hamuvá vált, mikor ujjait a lenyűgöző domborulat köré fonta. Még a férfi farmerjának vastag anyagán keresztül is érezte a lüktető forróságot, vágyának fojtogató késztetését. Kábító volt. Szája kiszáradt, gyomra összeszorult az izgatottságtól. Sosem értette, miért rohannak a nők az ablakhoz, mikor a focicsapat elkocogott mellettük egy szál edzőnadrágban. A férfitest létfontosságú szervek 60

sokasága, melyet izmok, csontok és vastagon idegezett agy vett körbe, mely működtette. Addig nem értette meg, míg ez a férfi be nem lépett a laborjába. Már pusztán az, hogy Niko közelében volt, mintha egy elektromos vihar közepébe taszította volna. A forróság, a levegő pattogása és a várakozás okozta feszültség figyelmeztette, hogy hamarosan lesújt rá egy villám. Sőt, az agya leállt, míg már csak arra tudott gondolni, hogy olyan szorosan a férfi köré fonódjon, sose tudjon megszökni. Veszélyes, veszélyes érzések. Ujjaival végigsimított a férfi erekcióján, szíve kihagyott egy ütemet, mikor a férfi mintha ennél is nagyobbra nőtt volna. – Olyan érzés… – Igen? – nyögött fel, kezével megragadta a lány vállát, mintha nem lenne biztos benne, hogy a térde képes lesz megtartani. Angela különös erőt érzett… mit is? Női hatalom? Akarta őt. Tényleg akarta. Ez nem volt a sok hazugság egyike. – Nagy – dünnyögte. Niko fojtott nevetést hallatott, arca megfeszült a vágytól, melyet alig bírt kordában tartani. – Ezt vegyem bóknak? Kényelmetlensége azonnal elfelejtődött, mikor ráeszmélt, a puszta érintésével képes hatni a férfira. – Nem igazán, nem tudom túl sok mindennel összehasonlítani – ismerte be. – Mint mondtam, sosem voltam az a fajta lány, aki vonzotta az ellenkező nemet. – Csak azért, mert a halandó férfiak vakok. Angela felhorkant. – Mind? Niko leplezetlen éhséggel vizsgálta felfelé fordított arcát, amitől Angelának minden levegő kiszorult a tüdejéből. 61

– Ha ők is rendelkeznének az Őrszemek fejlett érzékeivel, látnák, amit én. – És mi is az? – préselte ki a kérdést. Niko felemelte a kezét, és kihúzta a hajgumit összekócolódott lófarkából. – Dús, fekete haj, mely reggelente pedáns és tökéletes, de a nap során szexi kis tincsek kiszabadulnak, és játszanak hosszú, csókolnivaló nyakadon. Angela megremegett, mikor ujjaival beletúrt szabaddá vált hajába. – Ó! Niko felmordult, mikor egy maréknyi hajat felemelt az orrához, és mélyen belélegezte az almás sampon illatát. – Tudod, hány órán át fantáziáltam arról, hogy kiszabadítom a hajad a kötelékekből, így szétterülhet a párnámon? – Kötelékek? – A szó krákogásnak hangzott, mivel túlságosan könnyen el tudta képzelni, hogy Niko ágyához van bilincselve, és teste kész a paradicsom ígéretének szolgálatába állni. Egyik kezével továbbra is Angela hajába túrt, a másikkal finoman végigsimított halántékának érzékeny bőrén. – Sötét, bársonyos szemek, melyek arra csábítják a férfit, hogy elvesszenek benne – folytatta verbális csábítását, hangja füstössé vált. – Unalmas barna – javította ki Angela. Niko ügyet sem vetett a közbeszólásra, perzselő pillantása minden egyes vonalon és szögön végigsiklott felfelé fordított arcán. – Nemes kis orr – dünnyögte. – Tudtad, hogy mindig felfelé húzod, mikor koncentrálsz? – Nem is igaz! Ujjával végigsimított az orrán, majd remegő ajkán. – A szád olyan érett és finom, akár a cseresznye. Ajka ösztönösen szétnyílt perzselő érintése nyomán. – Niko.

62

– És ez a bőr. – Meleg ujjai folytatták pusztító útjukat lefelé a nyakán, végig pulóverének laza nyakvonalán. – Olyan sima, akár a legdrágább selyem. – Túl sápadt vagyok. – Tökéletes vagy – morogta Niko válaszképp. – Elefántcsontszínű selyem. Arra csábítja az embert, hogy felfedezze, máshol is épp ilyen árnyalatú porcelánból vagy-e. – Miközben fogva tartotta a lány pillantását, keze lesiklott ingjének aljához. – Szabad? Angela tudta, mit kérdez. És ha beleegyezik, nincs visszaút. – Igen – suttogta. Niko nyilvánvalóan a tettek embere volt, mert nem habozott, mikor felhúzta a pulóvert és átbújtatta a fején. Olyan gyorsan történt, Angelának arra sem volt ideje, hogy zavarba jöjjön. Aztán megpillantotta Niko elismerő tekintetét, és elfelejtett azon aggódni, hogy túl sovány, túl sápadt vagy túl más valami, amit csak bizonytalansága el tudott képzelni. Niko tenyerébe fogta mellének kis domborulatát, hüvelykujja addig ingerelte a mellbimbóját, míg fájdalmasan meg nem keményedett a gyönyörtől. A döbbenettől élesen szívta be a levegőt, hátát ívbe feszítette, mintha még többért könyörögne. Niko elmormogott egy halk, durva káromkodást, majd lehajtotta a fejét és megnyalta az egyik mellbimbóját. Angela meglepetten rándult össze, kezét felemelte és beletúrt a férfi rövid hajába. – Te jó… ég! Niko keze végigsiklott a derekán, megfeszült izmaihoz húzta a lányt, ugyanakkor ajka között szívogatta a mellbimbóját. Angela felnyögött, mikor fogai közé vette a bimbót. Olyan jó érzés volt. Rendkívül, csodálatosan jó. – Akarlak – suttogta Niko, csókjaival ösvényt járt be a másik melléhez, hogy azt is ugyanazzal a szédítő tehetséggel kínozza. – Én is akarlak – felelte Angela rekedten. 63

És valóban így volt. Milyen szót is használt Niko? Kétségbeesetten. Igen, ez volt az. Kétségbeesetten vágyott rá. Ez a kémia legalapvetőbb formája. Niko mély torokhangot hallatott, türelmetlen csókokat nyomott a kulcscsontjára, majd arcát a két mell közötti völgybe temette. – De… – Ne! – csattant fel Angela. Niko homlokráncolva emelte fel a fejét. – Ne? Fenébe! Hat héten át kínozta magát a félelemmel, hogy a férfi, aki minden álmát kitöltötte, soha nem fog vágyni rá. Most, hogy a karjában volt és a Paradicsom szélén egyensúlyozott, nem akarta, hogy elragadják tőle. Csak egyszer azt szerette volna mondani, pokolba a logikával és a józan ésszel, meg akarta adni magát a kísértésnek. – Ne mondd meg nekem, miért nem csinálhatjuk – dünnyögte. Niko rejtett pillantása a mellbimbójára siklott, melyek még mindig kemények voltak a vágytól, majd tekintete visszatért a lány bosszús pillantására. – Inkább figyelmeztetés. – Figyelmeztetés? Ó! – Az orrát ráncolta. – Aha, nem vagyok ostoba. Tudom, hogy megy ez. Ez csak szex. Nem jelent semmit. – Nem! – A kék szemekben döbbenetes érzelem lángolt fel. – Mindent jelent. Ha Niko nem az ősember ösztönei ellen küzdött volna, hogy megszabadítsa Angelát minden maradék ruhadarabjától és a hűtőnél tegye a magáévá, akkor elmosolyodott volna zavart arckifejezésén. Pokolba, nem okolta a lányt, amiért úgy nézett rá, mintha elvesztette volna az eszét. Míg nem találkozott ezzel a nővel, a bal heréjébe fogadott volna, hogy sosem mondja ki ezeket a szavakat. 64

– Mit mondtál? – Hallottad. – Gyengéden kisimította a kósza tincseket kipirult arcából. – Ez nekem nem csak szex. – Nem kell tettetned magad, Niko. – Angela tudattalanul megnyalta az ajkát, arcára gondterhelt kifejezés ült ki. – Igazából, jobb szeretném, ha nem tennéd. Niko egy mély morgást hallatva felkapta, és elindult vele kifelé a konyhából. Nem tudta, hogy az ajkának megnyalása miatt, vagy azért billent át a határon, mert nem akarta elhinni, hogy őszinte, de eltökélte, hogy így vagy úgy meggyőzi a lányt, ez már nem a kötelességről, a bosszúról, vagy a puszta vágyról szól. Átszelte a nappalit, felvitte a lépcsőn, be a hálószobába. Tágas szoba volt egy ragyogóan kivilágított mennyezettel, kézzel faragott bútorokkal, melyek elszórtan voltak elhelyezve a fényezett fapadlón. A szoba távolabbi végében félrecsúsztatható üvegajtók álltak, melyek a hátsó erkélyre vezettek, ahonnan ki lehetett látni a medencére, miközben a nap alábukott a horizonton. Gyönyörű látvány, de közel sem olyan szép, mint a karjában lévő nő. Niko gyengéden lette Angelát a rézágyra. Aztán az ágy mellett állva egyszerűen gyönyörködött a látványban, ahogy ott hever a smaragdszínű ágyneműn. Ember! Hány éjszakán át is kínozta magát ezzel a bizonyos képpel? A sötét haj vadul, szabadon terült szét. A sápadt arc kipirult a vágytól, az éjfélszínű szemek akár a perzselő meghívás. Csakhogy ez sokkal jobb volt, mint bármelyik álomkép. Egy vad, birtokló érzés szorította össze a szívét, mikor tekintete végigsiklott nyakának finom ívén, meztelen mellének puha domborulatán. Nyers, ősi és döbbenetesen tökéletes. Feszült mozdulatokkal lerúgta a cipőjét, majd levette a maradék ruháját. Őrszem társai már kinevették volna. Nagyon is tisztában volt 65

azzal, hogy Angela leplezetten végigmérte meztelen testét, lélegzete elakadt, mikor meglátta tökéletesen megkeményedett farkát. Most először hiúsága nem feltételezte, hogy lenyűgözték őt karcsú izmai, vagy széles mellkasa a sötét szőrzettel. Még csak erekciójának lenyűgöző mérete sem. Angela Locke lenyűgöző intelligenciája és független természete ellenére is még mindig jelentősen ártatlan volt. Kombináld ezt rejtélyes meggyőződésével, miszerint nem kívánatos, és emiatt elég ijedős természetű. Lassan mozgott, hogy ne tűnjön úgy, mintha lecsapna rá (az majd ezután következik… és lesz legközelebb) Niko elnyúlt mellette a matracon, így szemtől szemben feküdtek egymással. Csak a hüvelykujjával érintette meg, amivel végigsimított állának vonalán. – Nincs több színlelés – dünnyögte. – Az igazság. Ha egyszer magamévá teszlek, sosem engedlek el. Angela megremegett, testével hozzá simult, bár a gyanakvást nem tudta teljesen leplezni a tekintetében. – Ha ez valami trükk, hogy Valhallába vigyél… – Már a szavamat adtam, nem kényszerítelek arra, hogy elmenj a birtokra – felelte, hangja elnehezült, miközben farka megrándult a lány csípőjének simítására. – Hát nem ott élsz? – Most igen, de az Őrszemek nem olyan sebezhetőek, mint sok más előkelő, így dönthetünk úgy, hogy a normálisak között élünk – biztosította a lányt, nem is próbálta megemlíteni, hogy végül úgyis kénytelen lesz egy bizonyos időt Valhallában tölteni. A Párt meg akar majd győződni róla, hogy egyre növekvő ereje nem árthat sem neki, sem a körülötte élőknek. Aha, nem bánta, hogy ezt a beszélgetést el kell napolnia. Jó időre. – Ha elkaptuk Dylant, oda mehetünk, ahová csak szeretnél. – Én… 66

Niko kényszeredetten rámosolygott, mikor szavai elhaltak, és néma töprengéssel fürkészte őt. – Túl sok túl korán? – csipkelődött. Angela fojtottan felnyögött, és átkarolta a nyakát. – Csókolj meg! Megtette. Fehéren izzó gyönyör lobbant fel Angelában, mikor Niko tiszta szándékkal megcsókolta. Ezúttal nem volt semmi csipkelődés, semmi lassú felvezetés, sem gyengéd harapások. A semmit sem bánó éhség azzal fenyegetett, hogy felemészti. És pontosan erre volt szüksége. Nem akart a múltra gondolni, és a jövő olyasmi, amiről aggódhat… később. El akart veszni ebben a pillanatban. Mintha megérezte volna a vágyát, Niko csókja követelőzőbbé vált, nyelvét egy bensőséges mozdulattal a szájába csúsztatta. Eközben kezével megragadta a mellét, hüvelykujjával végigsimított a csúcsos bimbón. Angela mocorogni kezdett alatta, ahogy az elektromos érzések átjárták. – Niko! A férfi elhúzódott, és aggodalmas kifejezéssel fürkészte az arcát. – Megijesztelek? – suttogta. Angela szívét veszélyes érzés szorította össze. Egek, olyan gyönyörű. Egy szexi, halálos férfi, aki elbűvölte abban a pillanatban, hogy bemasírozott a laborjába. De Niko ösztönös késztetése, hogy gondoskodjon róla és megvédje, volt az, ami a szíve köré épített falak ledöntésével fenyegetett. Soha, soha senki nem bánt úgy vele, mintha… számítana. Mintha ő lenne az életében a legfontosabb. 67

Ez a tudat sokkal erotikusabb volt, mint a kemény izmok és a férfias szépség. Niko összevonta a szemöldökét. – Angyal? Feleletképp ujjaival beletúrt sűrű hajába. – Azóta kívánlak, hogy megláttalak a laborom ajtajában – vallotta be halkan. – Azt sem tudtam, mi talált el. Niko halk kuncogását érezte az arcán, szeme indigókékké sötétedett. – Higgy nekem, az érzés teljes mértékben kölcsönös. – Fogva tartotta a lány pillantását, kezével végigsimított lapos hasán, és kigombolta a farmerját. – Próbáltam meggyőzni magam, hogy csak a munka része vagy, de tudtam a kezdetektől fogva, hogy hazudok magamnak. Angela úgy érezte, mintha lángolna a teste, miközben Niko szakértő mozdulatokkal megszabadította maradék ruhadarabjaitól. Aztán, még mindig a szemébe nézve lassan lejjebb ereszkedett. Mikor bőre a lányéhoz dörzsölődött, Angela izgatottan megremegett. Ajkával megérintette a lány torkát, mielőtt áttért volna a kulcscsontjára, nyelvének hegyével követte a finom vonalat. Csak akkor tértek át ingerlő csókjai a mellére, mikor Angela belekapaszkodott széles vállába. – Olyan meleg vagy – suttogta a lány. – Minden Őrszem túl van hevülve. – Csak annyira mozdult meg, hogy szájába vehesse a mellbimbóját. – Ó! Angela majdnem leesett az ágyról az érzések lavinája miatt, melyek elárasztották a testét. Niko nagyon jó ebben. Nagyon, nagyon jó. Miközben nyelvével és fogával a mellét kényeztette, kezét lejjebb csúsztatta a csípőjén. Angela szorosan behunyta a szemét, megengedte magának a gyönyört, hogy felfedezze széles hátát, kiélvezve a kemény izmok felett húzódó, selymes bőrt. 68

Kezdett elveszni az egyre fokozódó érzésekben, mikor Niko ujjait combjának hátsó felére helyezte, megemelte a lábát, és a dereka köré fonta. Angela szeme elkerekedett, mikor megérezte erekcióját erősen hozzá nyomódni legérzékenyebb pontjához. Arra számított, hogy a férfi a hátára fordítja, és nem maradnak az oldalukon. – Így? Niko elmosolyodott a lány árnyalatnyi meglepettségén. – Akárhogy csinálhatjuk, ahogy szeretnéd, de nagyon rég óta kívánlak már. Így… biztonságosabbnak tűnik. – Biztonságosabbnak? – Ha nem vetted volna észre, jó néhány centivel nagyobb vagyok nálad. A lány ajka is megrándult. – Aha, feltűnt. Niko mosolya lehervadt, mikor furcsán józan tekintettel méregetni kezdte, bár ujjai le-fel simogatták a combját, a finom érintés izgatott hullámokat indított el a lányban. – Ráadásul Őrszem is vagyok, ami azt jelenti, az erőm veszélyes is lehet, ha nem vigyázok. Angela állta a pillantását. – Bízom benned. Niko egy pillanatra lehunyta a szemét, mintha a lány halk szavai mélyen megérintettek volna benne valamit. Aztán felemelte tisztességtelenül hosszú szempilláit, és olyan erős vággyal viszonozta a pillantását, mely egyenesen Angela szívéig hatolt. – Még sosem vágytam úgy nőre, mint rád, Angyal – mondta Niko, hangja rekedtesen csengett. – Nem bízom teljesen az önuralmamban. Az az újonnan felfedezett erőhullám elöntötte Angelát. Fogalma sem volt, hogyan sikerült valaha felkeltenie a figyelmét ennek a lenyűgöző, szexi, ellenállhatatlan férfinak. De most először nem fogja hagyni, hogy az önbizalom hiánya tönkretegye a pillanatot. Előre hajolt, orrával végigsimított Niko érzéki ajkának sarkán. 69

– Én bízom. – Végigcsókolta feszült állát, majd nyakának erős vonalát, függőjévé vált mámorító ízének. – Sosem bántanál. Szándékosan nem. Niko mély lélegzetet vett. – Nem, sosem bántanálak szándékosan. Angela lassan végigjárta ajkával az ösvényt vissza az ajkához, csípőjét egyértelmű invitálásképp a férfihoz dörzsölte. – Elég a beszédből. Niko tenyerébe fogta az arcát és birtokba vette a lány ajkát, a csókot Angela egészen a lábujja hegyéig érezte. Ó… igen! Megremegett a gyönyörtől, szétnyitotta az ajkát, hogy engedje nyelvét összegabalyodni az övével. Magába szívta mohó csókjának forróságát, kezével végigsimított a szőr miatt durva mellkasán. Finom izgatottság szorította össze a gyomrát, miközben Niko még magasabbra húzta a lábát a csípőjén, farkának hegye becsúszott a nedves nyílásba. Angela felszisszent a gyönyörtől, körmét belemélyesztette a mellkasába. Niko könnyedén megérezte vágyának egyre növekvő sürgetését, elhúzódott, arca megfeszült, miközben igyekezett úrrá lenni kavargó vágyán. – Angyal, nem tudok várni – csikorogta. – Muszáj benned lennem. Durva hangja hallatán fájdalmas sóvárgás támadt a lányban. – Igen – lehelte, és megremegett, mikor a férfi ujjai végigsimítottak a csípőjén. Végtelen gondossággal fedezte fel alhasának finom bőrét, mielőtt még lejjebb haladt volna. Angela elégedetten morgott valamit, mikor mohón megcsókolta, de még a figyelemelterelés ellenére is fojtottan felnyögött, mikor kutató ujjaival végigsimított nedves forróságán. – Egek, olyan jó érzés! – dünnyögte Niko. – Készen állsz rám? Készen? 70

Pokolba, már hetek óta készen áll! Még egy vagy két simítás azokkal az okos ujjakkal, és egyedül jut el a Paradicsomba. – Kérlek, Niko! – dünnyögte. – Most! A férfi halk sziszegése betöltötte a levegőt, erekcióját buzgón hozzányomta a nedves nyíláshoz. – Majd legközelebb – dünnyögte. Angela zavartan pislogott. – Mi? Niko mélyen a szemébe nézett, arca izzadtságban úszott. – Legközelebb órákon át szeretnélek kényeztetni. Angela ajka ravasz mosolyra húzódott. – Vagy talán én foglak kényeztetni téged. – Ó, fenébe! Az önuralma csődöt mondott. Egyszerűen így. Niko ismét birtokba vette az ajkát, kezét a lány derekára csúsztatta és egy előre irányított döféssel, egyetlen biztos mozdulattal behatolt. Angela zihált, de nem a félelemtől. Átható gyönyör lángjai futottak végig a testén, arcát a férfi nyakába fúrta. Sosem csinált még semmi mást a hagyományos misszionárius pózon kívül. Most ráeszmélt, hogy a jelenlegi testhelyzete miatt minden egyes lassú mozdulatot érez, mielőtt a férfi visszahúzódott és egy újabb lassú, sürgető mozdulattal behatolt. – Niko – zihálta, legyőzve érezte magát. Nem csupán arról a különleges, mámoros érzésről volt szó, ahogy mélyen benne mozgott. Hanem az a bensőséges kapcsolat ezzel a férfival, mely a fizikai határoknál is messzebbre nyúlt. – Tudtam, hogy tökéletes lesz – suttogta Niko, miközben folytatta kimért ütemét. – Tudtam, hogy tökéletes leszel. – Én sosem jöttem rá. – Mire nem jöttél rá, édes angyal? – Hogy ez ennyire… 71

– Ennyire? – Képes megváltozatni az életed – lehelte, teste tökéletes összhangban mozgott a férfiéval. Niko mély nevetése eltéveszthetetlen elégedettséggel visszhangzott a levegőben. – Most már hozzám tartozol – hangzott a férfi fogadalma. Tartozni? Ha józan lett volna, egészen biztosan tiltakozik a birtokló kijelentés ellen. Ehelyett ívbe feszítette a hátát, miközben teste kezdett megfeszülni a perzselő várakozástól. Niko egyenletes, hajtatatlan tempója egy tűzvészt szított fel mélyen benne, ami a kitöréssel fenyegetett. – Angyal – lehelte, még magasabbra rántotta a lábát, közben előre döfött a csípőjével. Ez az apró mozdulat elég volt hozzá, hogy még mélyebbre hatolhasson, és a feszültség, mely a lába között összpontosult, hirtelen döbbenetes erővel tört apró darabokra. Angela felkiáltott, karját Niko nyaka köré fonta, miközben ő még kétszer mélyen beléhatolt, mielőtt ő maga is elérte volna az orgazmust. Erősen kapaszkodott Nikóba, mialatt mindketten igyekeztek helyrejönni a kirobbanó érzések után, szaggatott zihálásuk kavarta csupán fel a levegőt.

72

Hetedik fejezet Niko remegő kezét végigfuttatta Angela hátának nedves bőrén, arcát almaillatú hajába temette. Ember, fájdalmasan vágyott rá, hogy még közelebb húzza remegő testéhez. Hogy olyan szorosan ölelje, soha többé ne tudjon megszökni. De még most is attól félt, véletlenül összenyomja. Olyan törékeny. Olyan sebezhető. A tudattól alapjában rengette meg a félelem, és azzal fenyegetett, valami igazán nagy ostobaságot tesz. Mondjuk, bezárja őt a szobájába Valhallában, és sosem engedi ki. Ami ellen ez a vadul önálló nő minden bizonnyal tiltakozna. – Hallgatag vagy – dünnyögte végül, felemelte a fejét, és kutató pillantással fürkészte. Sosem tűnt még annál gyönyörűbbnek, mint most, haja összekuszálódva kipirult arca körül, ajka még mindig duzzadt a csókjaitól. De Niko Őrszem. Nem kerülte el a figyelmét az álomittas kielégültsége mögött bujkáló nyugtalanság. – Megbántad? – Nem. A lány ujjával céltalan mintákat rajzolgatott a mellkasára, látszólag nem volt tudatában, hogy a könnyed érintéssel túlhajszolhatja a férfi libidóját. Természetesen, már a puszta közelsége is elég volt, hogy a libidója meglóduljon. Vagy az illata. Vagy a szoba túlsó felében látni őt… Lenyelt egy morgást, határozottan megfékezte sürgető vágyát. Ez nem egy múló, örömteli délután. 73

Ez az örökkévalóság kezdete. Együtt. Tudnia kellett, mi történik abban az okos, állandóan kiszámíthatatlan agyában. – Mi a baj, Angyal? Rövid habozás. – Csak arra gondoltam, hogy nem tudunk túl sok mindent egymásról. Niko keze besiklott selymes, meleg haja alá, és megmasszírozta tarkójának merev izmait. – Tudom, hogy gyönyörű vagy, ijesztően intelligens, és hogy utálsz a figyelem középpontjában lenni – tájékoztatta rögtön. Már túl voltak azon, hogy úgy tegyen, mintha nem töltötte volna az elmúlt hat hetet a lány után való kémkedéssel, mint valami hátborzongató zaklató. – Azt is tudom, hogy ritkán engeded közel magadhoz az embereket, és vadul hűséges vagy ahhoz a kevés baráthoz, akikben megbízol. És azt is, hogy magányos vagy, sosem érezted úgy, hogy igazán tartozol valahová. A lány megdermedt, szemmel láthatóan zavarta, mennyi mindent felfedett előtte tudattalanul is. – Ezt nem tudhatod – lehelte. – De igen, mert én is éreztem így. Angela szeme hitetlenkedve résnyire szűkült. – Te? – Az Őrszemeket nem mindig fedezik fel a pubertás előtt – magyarázta, felfedve előtte azokat az információkat, melyeket csak előkelők között osztottak meg. Hamarosan része lesz a világának. Akár tetszik neki, akár nem. – Gyerekként egy városi iskolába jártam, de még fiatal koromban is tudtam, hogy van bennem valami más. Gyorsabban futottam, magasabbra ugrottam, jobban láttam és olyan dolgokat hallottam, amiket más nem tudott. A lány a homlokát ráncolta. – És ez rossz dolog volt? Niko összeszorította az állát a gyűlölködő gúnyolódás és brutális, lesből történt támadások emlékére, melyek korai éveinek nyomában jártak. 74

– A fiúk elég vetélkedők tudnak lenni, és senki nem akar játszani azzal a gyerekkel, aki mindig nyer. Angela arca együtt érzőn ellágyult. – Ó! – És ez még az előtt volt, hogy a szupererőm feltámadt volna. Kitárta az ujjait a mellkasán. – Mi történt? – Majdnem megöltem egy környékbeli fiút, mikor az felém hajított egy követ és fejen talált. – Elfintorodott. A földön heverő fiú emléke, akinek véresre verte az arcát, éveken át kísértette őt. – Ekkor hívta fel az anyám Valhallát. – Jöttek és elvittek? – Igen. Angela felemelte a kezét, tenyerébe fogta az arcát, szíve túlságosan lágy volt, semmint javára vált volna. – Boldogtalan voltál? – Először – ismerte be Niko. – Anyám meglátogatott, mikor tudott, de túlságosan óvatos lettem, semmint barátkoztam volna. – Megrándult a szája. Goromba, arrogáns gyerek volt, olyan kihívó természettel, mely még a Rushmore hegynél is magasabb volt. Semmiféleképp nem akarta elismerni, hogy egyike a mutánsoknak. – Különösen, mivel mind torzszülöttek voltak. Angela hüvelykujja szórakozottan végigsimított alsó ajkán, egy forró hullámot indítva meg a férfiban. Ó… igen. Be fogja zárni őt a szobájába. A szobájukba. Legalábbis az elkövetkező egy-két hónapra. – Mi történt? – Wolfe, egy nálam néhány évvel idősebb fiú odajött hozzám, és olyan erősen megütött, hogy eltörte az állkapcsom. – Ez szörnyű – mordult fel dühösen Angela. – Mit tettél? Niko ajka széles mosolyra húzódott. – Pontosan azt, amit vártál tőlem. Felkeltem a földről és minden tőlem telhetőt megtettem, hogy megöljem a gazembert. 75

A lány még erősebben ráncolta a homlokát. – Miért mosolyogsz? – Mert végre szembekerültem valakivel, aki nem csak, hogy egyenlő erővel rendelkezik, de a seggem is szét tudja rúgni. – Nem értem. Hát persze, hogy nem. Csak két férfi tudja értékelni az üsd-ki-nyújtsd-ki küzdelem halovány diplomáciáját. – Akkor először nem kellett visszafognom magam. Nem kellett úgy tennem, mintha „kevesebb” lennék annál, ami vagyok. – Szándékosan elhallgatott, és fogva tartotta Angela pillantását. – Megtaláltam a helyet, ahová tartozom. – És Wolfe? – Most ő az Őrszemek vezetője, és a legközelebbi barátom. Angela finoman simogatta az állát, láthatóan lenyűgözte borostájának árnya. – Sosem említetted az apádat. Niko felemelte a kezét, tenyerét az arcára tette. – Meghalt, mikor még kisbaba voltam. – Ó, sajnálom. – Mi a helyzet a te szüleiddel? A lány azonnal leeresztette a szempilláját, eltakarva a szemét. – Egy egyéjszakás kaland eredménye voltam – felelte, hangja tele érzelmekkel. – Sosem ismertem az apámat, még a nevét sem tudom. Kétlem, hogy tudott volna egyáltalán a létezésemről. Niko elfojtott egy sóhajt, mikor megérezte a közéjük emelkedő falakat. Egy szex nem lesz elég, hogy meggyőzze Angelát, engedje le a szívét körbevevő falakat, nem számít, milyen különleges volt. – És az édesanyád? – kérdezte. – Egy éve meghalt. A szájához emelte a kezét, és nyomott egy csókot a tenyerébe. – Az nehéz lehetett. 76

Válaszképp a simogatásra Angela megremegett, de szemét továbbra is makacsul elrejtette szempillái mögé. A testét megosztja, de a sebeit nem. – Igen, de nem álltunk közel egymáshoz. – Nehézkesen nyelt egyet, mintha gombóc volna a torkában. – Sosem értette meg a szociális képességem hiányát, és csalódott benne, amiért több időt töltöttem a könyvtárban, mint más gyerekekkel. – Csalódott benned? – Nikónak nem kellett tettetnie dühös megdöbbenését. – Lehetetlen. – Nem egy szónokot várt végzős koromra, hanem egy bálkirálynőt. – Felfelé görbült az ajka, de egy csepp jókedv sem volt benne. – Vagy legalább egy szurkolólányt. Niko halkan káromkodott, azt kívánta, bár élne még az anya, így megtaníthatná neki, milyen különleges a lánya. És, ami ennél is fontosabb, mit tesz azokkal, akik bántani merészelik ezt a nőt. – Az ő baja – csikorogta. – Gondolom. Niko habozott, azon töprengett, vajon volt-e más oka is az anyja helytelenítésének, mint a sekélyes vágy a csillogás, semmint arany után. – Érezte valaha, hogy különleges vagy? Angela kihúzta a kezét az övéből, és azonnali tagadásként a mellkasára tette. – Nem tudom, miről beszélsz. – Angyal… – Nem – dünnyögte. – Nem fogok erről beszélni. – Attól, hogy letagadod az erőd, még nem megy sehová. Megint taszított egyet a mellkasán. – Éhes vagyok. Niko lenyelt egy sóhajt. Egyszer, egy bizonyos ponton el kell fogadtatnia vele az igazságot, hogy ki és micsoda ő. De nem most. 77

Most itt hever meztelenül az ágyában, és sokkal élvezetesebb dolgokkal is eltölthetik a következő néhány órát. – Én is – dünnyögte, ajkát a lány homlokára szorította, kezével végigsimított a derekán, és pontosan a melle alatt állt meg. Angela lélegzete elakadt, ösztönösen ívbe feszítette a hátát, keményedő erekciójához simult. – Niko? – Esküszöm, hogy megetetlek – ígérte, beleharapott a lány fülcimpájába, majd a hátára gördítette és nehéz testével fölé borult. – Akármivel, amit csak kérsz. – Kezét a mellére szorította, szíve teljesen leállt, mikor tágra nyílt, bársonyos szemébe nézett. Az övé. Az ő asszonya. – Később. Angela felemelte a kezét, átkarolta a nyakát, szemében ugyanolyan vágy lobogott. – Sokkal később. Igazából sokkal, sokkal később volt már, mire Niko végül elindult a zuhanyzó felé, Angela pedig a konyha irányába, egyetlen túlméretes pólót viselve csupán. Mikor kinyitotta a táskáját, rájött, hogy sosem bölcs dolog vakon pánikolva csomagolni. Sietős figyelmetlensége miatt bőven volt olyan holmija, amire semmi szüksége – mondjuk páratlan zoknik és koszos törölközők – és csak igazán kevés, amit igazán használhat. Tipikus. A szerencséje sosem volt jó. Az utóbbi időben pedig egyenesen borzasztó. Nos, kivéve Nikót, ismerte el, és értékes meleg telepedett a szívére. Ő volt – lekopogja – a legjobb dolog, ami valaha történt vele. Mégis, jó volna a saját alvós pólójában lenni, meg ha nála volna a fogkeféje.

78

Beleszórt egy maréknyi szárított áfonyát a hatalmas salátába, amit egy tálba szeletelt bele, és azon vacillált, készítsen-e vagy sem néhány grillezett szendvicset, mikor egy férfihang egyenesen a fülébe suttogta. – Á, szóval itt rejtőzik Piroska a csúnya rossz farkas elől. Angela majd kiugrott a bőréből, és megpördülve látta, hogy egy idegen áll túlságosan közel hozzá, semmint kényelmes lehetne. Egy része észrevette, hogy a betolakodó nyálcsorgatóan jóképű sápadt, barna hajjal, melyet mézszínű tincsek emeltek ki, szeme aranyszínű. A nagyobb része azonban sokkal jobban aggódott a szikár, izmos, farmerbe és fekete izompólóba bújtatott test miatt, mely Nikóhoz hasonló, könnyed kecsességgel mozgott. Ez nem egy ártalmatlan birtokháborító. – Picsába! – Kezét hevesen dobogó szívére szorította. – Ki vagy te? – Arel. Niko barátja. – Aranyszínű pillantását végigfuttatta Angela karcsú testén. Nem úgy tűnt, mintha alig fedett végtagjait stírölné, hanem mintha defektek után kutatna. – Arra kért, itt találkozzam vele. Aha. Mintha elhinné egy szavát is. Az emberek, akiket meghívnak, kopogtatnak a bejárati ajtón, és megvárják, míg beengedik őket. Nem osonnak be a konyhába és rémisztenek meg félig felöltözött tudósokat. Gyáva módon a háta mögött lévő pulthoz hátrált, és megpróbálta elterelni a betolakodó figyelmét. – Hogyan jutottál be? – Serra megadta nekem a biztonsági kódot tavaly a rövid, de igencsak emlékezetes viszonyunk alkalmával. – Tiszta, férfiasan helyeslő mosolyra húzta a száját. – Mmm. Szeretem a médiumokat. – Aha. – Angela az orrát ráncolta, kezét a háta mögé tette és a fiók fogantyúja után kutatott. – TSI1. A férfi összefonta karját a mellkasa előtt, és jól mulatva figyelte.

1

Túl sok információ

79

– A késes fiók a mosogató másik oldalán van – tájékoztatta. – Természetesen, úgy emlékszem, van egy elég halálos sodrófa a hátad mögött. Lebukott. Angela sóhajtva lemondott azon titkos szándékáról, hogy keressen valamilyen fegyvert, és helyette bosszús-dühösen meredt rá. – Feltételezem, te is egy újabb Őrszem vagy? – Az vagyok. – Igazán megtanulhatnátok, hogy nem szép dolog mások háta mögé osonni. A férfi vállat vont. – A régi szokásokat nehéz levetkőzni, és el kell ismernem, meg akartalak nézni magamnak, mielőtt hivatalosan is bemutatnak. Megnézni magának? Ez olyan… elmebetegnek hangzott. – Szerezzek talán távoltartási végzést? A férfi felkuncogott nyugtalansága láttán. – Nem okolhatsz a csodálatomért – mondta. – Nem? – Nagyon hosszú ideje ismerem Nikót, és ez idő alatt még sosem engedte meg, hogy bármi vagy bárki megzavarja a vadászatát. – Pillantása visszasiklott Angela csupasz lábára. – Még egy nő sem. Angela összerezzent. Oké, talán mégis ismerte Nikót. Legalábbis eléggé, hogy tudja, Niko bármit megtenne a préda elejtése érdekében. De akkor is, ez nem jelentette, hogy barátként van itt. – Ne aggódj, Niko aktája érintetlen marad – biztosította szárazon. – Én a csali voltam, nem pedig a zavaró hatás. A betolakodó meglepetten felvonta az egyik szemöldökét. – Nem mondta el neked? – Mit?

80

– Azért vagyok itt, mert felhívta Wolfe-ot és közölte, hogy lepasszolja Dylan üldözését – felelte, ajka rejtélyes mosolyra húzódott. – Azt akarta, hogy vegyem át a helyét. – Miért? – Hát nem egyértelmű? – Megtanultam, hogy a feltételezések veszélyesek lehetnek – vágott vissza Angela. – Á. Van benne valami. – Határozottan állta a pillantását. – Azért kérte, hogy vegyem át tőle a vadászatot, mert a te védelmedre akar koncentrálni. Niko éreztette vele, hogy szándékában áll félretenni a bosszú utáni vágyát és rá koncentrálni, de sosem gondolta volna igazán, hogy tényleg engedi másnak átvenni a vadászat irányítását. – Ó. – Ennyi? – provokálta a férfi. – Ó? Angela pislogott. – Én… én nem tudom, mit kéne mondanom. A férfit látszólag nem nyűgözte le a reakciója. – Mesélt neked az Őrszemekről, akiket Dylan megölt? Angela megnyalta kiszáradt ajkát. Egyértelműen választ várt tőle, de mint mindig, most sem értette szavainak burkolt jelentését. – Azt mondta, barátok voltak. – Átkozottul többek, mint barátok – morogta Arel. – Gyakorlatilag ő nevelte fel Fionát. Mintha a lánya lett volna. Angela szíve együtt érzőn elszorult. Kezdte megérteni Nikót. Nem lesz elég a barátainak meggyászolása. Különösen egy olyané, akiért felelősnek érezte magát. Magát fogja okolni a halálukért. – Mit akarsz tőlem? – kérdezte tömören. – Azt akarom, hogy megértsd, mit áldoz fel Niko azért, hogy veled maradjon.

81

– Elég lesz, Arel – figyelmeztette Niko, és nekidőlt az ajtókeretnek. Nem viselt mást, csupán egy kopott farmert, és egy veszélyes, mogorva pillantást.

82

Nyolcadik fejezet Niko összefonta karját meztelen mellkasa előtt, szeme résnyire szűkült. Ha racionálisan gondolkodott volna, akkor bizonyára értékelte volna Arel hűséges kísérletét, hogy megvédje. Elvégre, ezt teszik a barátok. De az Angela iránti érzéseiben semmi racionális nem volt, és nem fogja engedni senkinek, hogy megfenyegesse. Nem számít, milyen jó szándékból teszi. Angela könnyedén megérezte a feszültséget, megköszörülte a torkát, és az ajtó felé kezdett araszolni. Nem volt szüksége zseniszintű intelligenciájához, hogy rájöjjön, eljött a stratégiai visszavonulás ideje. – Azt hiszem, megyek, és lezuhanyozom – dünnyögte. Elakadt a lélegzete, mikor Niko megragadta a derekát és birtoklón megcsókolta, mielőtt engedte volna, hogy elosonjon mellette, pillantását egyszer sem vette le Arelről. A fiatal Őrszem a szemét forgatta, és megadón felemelte a kezét. – Értem a lényeget. A szavak átlagosak, de Niko nagyon is tudatában volt, most, hogy Arel elfogadta Niko elkötelezettségét Angelával szemben, a haláláig küzdene érte, hogy megóvja. Így volt ez az Őrszemeknél. – Ettél? – kérdezte, majd arrébb ment, és nekitámaszkodott a pultnak.

83

Az Őrszemek gyors ütemben égették a kalóriákat, ami azt jelentette, hogy állandóan éhesek voltak. – Aha, megálltam egy autós étteremnél Kolumbiában. – Arel arckifejezése megkeményedett. – Mesélj nekem a Dylannel való találkozásról. Niko elfintorodott. – Nem fogod tudni meggyőzni, hogy adja fel magát a Mave-nek. Arel vállat vont. – Jó. – Egy volt közülünk. – Nem. Sosem engedte elfogadni magának, hogy más – felelte Arel. – Egy időzített bomba volt, ami csak a robbanásra várt, nem számít, mennyire próbálta Wolfe csökkenteni a keserűségét. Niko ezzel nem tudott vitába szállni. Wolfe minden tőle telhetőt megtett, hogy elérje az ellenséges, fiatal nőt, de Dylan sosem tudta elfogadni, hogy soha nem lesz normális. – Milyen átkozottul kár. – Sokkal nagyobb kár lesz, ha ráteszi a kezét a tudósodra – mutatott rá Arel. – Nem fog megtörténni. – Niko arckifejezésében semmi kiegyezés nem volt. Minden szükségest hajlandó megtenni, hogy megóvja Angelát. Arel a medencére néző ablakhoz sétált. – Gondolod, hogy Dylan még a környéken van? – Igen – felelte Niko habozás nélkül. – Nem megy el, míg ki nem juttatom innen Angelát. Rövid hallgatás következett, mielőtt Arel visszafordult, és komor tekintetét Nikóra fordította. – Lehetséges lenne? – Mi? – Meg tudná Angela változtatni Dylan DNS-ét? – Talán. – Niko nem sokat gondolkodott ezen. Az ő érdeklődésének semmi köze nem volt a képességéhez. – Calder szerint, a sejtek 84

manipulálása, vagy akármit is manipulál, még mindig csekély és véletlenszerű, de azt reméli, ha egyszer sikerült teljesen magáévá tennie, képes lesz reményt nyújtani az előkelőknek, akik olyan mutációktól szenvednek, melyek megölik őket. – A mi Dr. Frankensteinünk. – Óvatosan – mordult fel Niko. – Nem sértés volt – biztosította sietősen Arel. – Épp ellenkezőleg. Gondolj bele, mennyi lehetséges előnye volna, ha a mi tudósainkkal dolgozna. Százak, ha nem ezrek életét menthetné meg. Niko a fejét rázta. – Túl korai megmondani, meddig fejlődik a képessége. Vagy hajlandó lesz-e egyáltalán elfogadni az adományát. – Szándékosan fogva tartotta a barátja pillantását. – Az ő döntése lesz. Nem fogom rákényszeríteni, hogy többet adjon, mint amennyit hajlandó felajánlani. – Még akkor sem, ha segíthet a családodnak? – Ő a családom. – Niko felegyenesedett, tekintete kihívó. – Bármilyen ellenvetés? Arel hirtelen felnevetett. – Niko, ha valaha találok egy nőt, aki neontáblaként világít csak azért, mert én a szobába sétálok, bármit hajlandó lennék megtenni, hogy megtartsam. Niko megdermedt, nevetséges módon elégedett volt a halk szavak hallatán. – Neontábla? Tényleg? Arel undorodva megrázta a fejét. – Töröld le azt az önelégült vigyort a képedről. Lennie kell egy nőnek ezen a világon, aki elég őrült ahhoz, hogy beléd szeressen. – Csak egyre van szükségem. – Jó ég! Mi ez a pálfordulás? – Arel felszisszent, mikor egy riasztó éles hangja hasított a levegőbe. – Mi ez? Niko máris a nappali felé igyekezett, egyenesen a monitorok elé állt. – Valaki épp most hatolt át a határon. A férfiak egyszerre ráncolták a homlokukat, ahogy a házat körülvevő, sűrű fákat fürkészték. 85

– Semmi – dünnyögte Arel, mialatt Niko utasította a kamerákat, hogy teljesen vizsgálják át a környéket. – Még egy kóbor kutya sincs. – Ez bizonyára Dylan – csikorogta Niko. Mi a fenét művel? Éreznie kellett, hogy Arel a házban van. Semmi értelme abban reménykednie, hogy legyőzhet két Őrszemet. Segítség nélkül nem. – Vagy figyelemelterelés – mutatott rá a nyilvánvalóra Arel. – Te maradj itt, én megpróbálom kicsalogatni. Niko egyetértően bólintott. Akármennyire is szeretett volna vadászni, a szíve határozottan eltökélte, hogy megvédi Angelát. Természetesen, ez nem jelentette azt, hogy nem aggódik a barátjáért. – Arel – kiáltotta, mikor a fiatal férfi kinyitotta az ajtót, és kilépett a teraszra. – Igen, igen. Óvatos leszek – kiáltott vissza Arel, majd eltűnt a sötétségben. Niko odament, bezárta az ajtót, visszakapcsolta a riasztót, majd a ház hátulja felé tartott, hogy ellenőrizze a zárakat. Dylan. Az illata betöltötte a levegőt. Ebben a pillanatban, a még mindig feketébe öltözött nő előlépett a kamrából, és gúnyos mosolyt villantott rá. – Már épp ideje volt – mondta elnyújtva. – Azt hittem, Arel már sosem megy el. – Dylan. – Keze ökölbe szorult a teste mellett. A fegyverei odafenn vannak. A kezével is épp olyan hatásosan tud gyilkolni. Vagy egy jól irányzott rúgással. – Hogy jutottál át a biztonsági rendszeren? Szeme földöntúli vörösben ragyogott, miközben előre masírozott, egyik karját a háta mögött tartotta. Egy rejtett fegyver? Ez volt a leglogikusabb, bár Niko nem érezte a lőpor, vagy penge fémes szagát. Kétségtelenül meg fogja tudni nemsokára, ismerte el bosszúsan. 86

Fenébe! Mi a fenéért nem tudja ez a nő egyszerűen elfogadni, hogy pontosan olyan lett, amilyennek a természet szánta? Kecses volt, erős, intelligens és egzotikusan gyönyörű. Minden, amire a többi nő vágyott. – Figyeltem az épületet, mikor Arel drága volt olyan kedves beütni a kódot, így nem kellett az időt azzal pazarolnom, hogy elosonjak a kamerák mellett – vallotta be. Kibaszottul nagyszerű. – És mi van az imént megszólalt riasztóval? Vállat vont. – Időzített robbanással indítottam be. Á. Hát persze. – Okos, de csak az időd pazaroltad – mondta, hangja nyugodt, arckifejezése óvatosan leplezte forrongó dühét. A nő előre masírozott, önelégült vigyorra húzta az ajkát. – Nem szükséges, hogy ellenségek legyünk, Niko. Add nekem a nőt, és elmegyek. Nem csalás, nem ámítás. – A nő neve Angela – szűrte összeszorított fogakkal. – Nem fog megtörténni. – Akkor elviszem. Niko arrébb mozdult, hogy biztosan az őrült nő és az ajtó közé helyezze magát. – Semmi haszna nem volna. Nem tud segíteni neked. Keserűség lobbant a vérvörös szemekben. – Ó, szerintem meglepődnél, mire képesek az emberek, mikor kétségbe vannak esve. – Már bizonyítottad – emlékeztette csípősen, fejlett hallásával hallotta, hogy odafenn elzáródik a zuhanyzóban a csap. Ó, Krisztusom! Ne gyere le ide, Angela! – Elárultad és megölted a családod. És miért? – Egy életért a börtön falain kívül. Niko összevonta a szemöldökét. – Valhalla sosem volt börtön. Dylan dühösen felszisszent. – Neked nem. 87

Niko a fejét rázta. Csak a levegőt pazarolja. Dylan meggyőzte magát, hogy az élete valamiféle kínzás volt Valhallában. Hogy máshogy tudná megmagyarázni azoknak a megölését, akik kedvességet nyújtottak neki? – És azt hiszed, ha normális ember módjára tudsz élni, az életed majd véget nem érő boldogság lesz? – csikorogta inkább. Dylan félrebillentette az arcát, orrlyukai kitágultak haragjában. – Végtelen boldogság? Nem. De múló boldogság? Talán – morogta, tett felé még egy lépést. – Miért ne lehetne esélyem szerelembe esni? Hogy gyerekeim legyenek? Niko alig figyelt a nyafogására. Érezte a… mit is? Valamit, amit nem tudott beazonosítani. Ami kibaszottul aggasztotta. – Ha egy férfi szeret, nem törődik a kinézeteddel – felelte szórakozottan. – Ne sértegess – vicsorogta Dylan. – Lefeküdnél a tudósoddal, ha szörnyetegnek nézne ki? Nikónak végig se kellett gondolnia. – A külsejének semmi köze az érzéseimhez. – Hazug! Niko szeme résnyire szűkült. – Higgy, amit akarsz, Dylan, de tisztázzunk valamit. – Mit? – Megöllek, ha csak egy ujjal hozzáérsz Angelához. Lassú, várakozó mosoly ült ki Dylan ajkára, közben Niko még szélesebb terpeszbe helyezkedett, és kihúzta magát. – Szóval, végre meglátjuk, ki a jobb Őrszem. – Az, hogy te vagy a jobb harcos, nem jelenti, hogy jobb Őrszem vagy – emlékeztette Niko, figyelmét kettészakította az előtte álló fenyegetés és a gyötrő félelem, hogy Angela még az előtt tér vissza a konyhába, hogy ártalmatlanná tehette volna Dylant. Arra vágyott legkevésbé, hogy a lány a zűrzavar közepére vesse magát. És biztosan 88

belevetné. Ebben átkozottul nem kételkedett. – Vagy nem tanultál semmit a kiképzésünk alatt? – Arra a sok szarra gondolsz a hűségről, becsületről és a gyengék védelméről? – gúnyolódott. – Bla, bla, bla. – Szerencséd, hogy Wolfe nem hallotta, hogy szarnak nevezted a tanítását. – Harcos vagyok, nem egy kibaszott cserkészlány. Igen. Ezzel nem fog vitatkozni. Már a puszta gondolattól elborzadva remegett meg, hogy elképzelte Dylant cserkészlányként. – Az erőhöz felelősség is társul – ismételte meg a szavakat, melyeket már Valhallába érkezésekor belé sulykoltak. Dylan élesen felnevetett, előhúzta a kezét a háta mögül és felfedte a kis szerkezetet, ami az alkarjára volt erősítve. – És a becsülethez való ragaszkodásod miatt fogok győzni. – A fenébe, Dylan! – zihálta Niko, mikor felismerte a fegyvert, melyet fejlett sokkolónak fejlesztettek ki, csakhogy aztán betiltották, mikor rájöttek, hogy az elektromos töltés a legerősebb szíveket is képes volt megállítani. – Honnan a fenéből szerezted azt? – Én csináltam. – Niko felé tartotta a karját. – Mindannyiunknak meg van a maga kis trükkje. Niko oldalra ugrott, mert nagyon is tudatában volt, hogy ötven-ötven százalék esélye van rá, hogy túléli. Ha meghal, vagy Dylan ártalmatlanná teszi, Angela az őrült nő szeszélyeitől függne. De bármilyen gyors is volt, nem volt eléggé fürge. Még mozdulat közben is érezte a hátába fúródó tüskéket, testét hatalmas erejű áramütés rázta meg. Picsába! Utolsó összefüggő gondolatával próbált mentálisan üzenni Arelnek, és figyelmeztetni a veszélyre. Aztán a szíve a felrobbanással fenyegetett, a földre zuhant, feje elég erővel csapódott a kerámiacsempének, hogy elveszítse az eszméletét. 89

Angela addig állt a zuhany alatt, míg a víz hideg nem lett, a bőre össze nem aszalódott. Elegendő időt akart adni Nikónak és Arelnek, hogy beszélgessenek. Vagy vitatkozzanak. Vagy igyanak egy sört és dartsot játszanak. A férfiaknál sosem lehetett biztosan tudni. Megszárította a haját, majd felvette az egyik tiszta farmert, amit sikerült a táskájába gyömöszölnie, egy kinyúlt toppal egyetemben. A cipőjét kereste, amit a Nikóval történt szeretkezés hevében veszített el, mikor meghallott egy halk, fájdalmas nyögést. Ez a konyhából jött? A két pasi talán összeverekedett? Hát, átkozott legyen, ha hagyja, hogy véresre püföljék egymást. Különösen, ha miatta verekedtek. Angela kettesével szedve a fokokat rohant le a konyhába, nem tudta biztosan, mire is számít. Nem volt elég tapasztalata a férfiakkal, hogy tudja, vajon a verekedés után kibékülnek és szépen játszanak-e. Vagy kettejük közé kell-e állnia, hogy megpróbálja leállítani őket. Aha, mintha szét tudna szedni két Őrszemet. Nevetséges képzelgései azonnal romba dőltek, mikor meglátta Nikót mozdulatlanul heverni a földön, Dylannel az oldalán. – Ó, te jó ég! – Megtorpant, rémülten elakadt a lélegzete, szíve elfelejtett dobogni. – Mit tettél? Dylan felemelte a fejét, vörös szeme csillogott a fejük felett lévő lámpáktól. – Él, legalábbis még – dorombolta, ujjaival finoman végigsimított a karjára erősített, különös eszközön. – Gyere velem küzdelem nélkül, és akkor életben is marad. Máskülönben szegény Niko csatlakozik imádott Fionájához a sírban. 90

Angela majdnem térdre rogyott a megkönnyebbüléstől, ami elöntötte. Niko él. Csak ez számít. – Megyek – krákogta. – Csak hagyd őt békén. Dylan átlépte az eszméletlen férfit, és önelégült vigyorral Angela felé indult. – Tudtam, hogy meg lehet győzni, amint megérted a helyzetet. Düh öntötte el Angelát. Ez a nő több mint egy tucat ártatlannal végzett, nem beszélve a saját családjáról, a saját önző vágyai miatt. Most azzal fenyegetőzött, hogy megöli a férfit, akibe Angela szerelmes – igen, szereti –, hogy rákényszerítse Angelát valami csoda megtételére. Ha valóban képes megváltoztatni a sejteket, tarajos gőtévé változtatja a ribancot. – Értem, hogy elmebeteg vagy – dünnyögte. – Óvatosan, tudóskám – sziszegte Dylan. – A hangulatom nem mindig stabil, és netalán el találom törni a nyakad, mielőtt még eszembe jutna, hogy szükségem van rád. Nem üres fenyegetés volt. Angela látta az alig kordában tartott erőszak utáni vágyat csillogni a vérvörös szemekben. Remegve próbált értelmes gondolatot megfogalmazni a düh és színtiszta rémület ködén át. Niko eszméletlen, de hol van Arel? Máris elment? Vagy a közelben ólálkodik, hogy megmenthesse? Angela megnyalta kiszáradt ajkát, és lenézett csupasz lábára. – Fel kell vennem a cipőm, mielőtt elmegyünk. Ó, és a táskám is kell. Az emeleten… – Ne is próbáld húzni az időt – vágott közbe türelmetlenül Dylan. – Arel még mindig az erdőt kutatja utánam. Már rég messze járunk, mire rájön, hogy rászedték. – Ajka önelégült-jókedvű vigyorra húzódott. – Szegény ostoba. – Fejével oldalra bökött, az ajtó irányába. – Indulás! Angela szíve lesüppedt. Úgy tűnt, magára maradt. 91

– Mi lesz Nikóval? – Angela Niko arca felé pillantott, ami természetellenesen sápadt volt. Mi a fenét csinált vele ez a nő? – Nem hagyhatjuk csak úgy itt. Orvosra van szüksége. Dylan vállat vont. – Egy vagy két óra múlva magához kellene térnie. – Kellene? Dylan ujjával szeretetteljesen végigsimított az alkarjára erősített eszközön. Egyértelműen valami fegyver, bár Angela sosem látott hasonlót. – Ez többé-kevésbé egy prototípus. Nem lehetek teljesen biztos az utóhatásokban – ismerte be Dylan, pillantását kimérten Niko felé fordította. – Most pedig indulj, különben megint lelövöm. – Ribanc! – lehelte Angela, túl halkan, semmint meghallhatta volna, majd kelletlenül elindult a hátsó ajtó felé. Legalább Arel a közelben volt, próbálta megnyugtatni magát. Majd ő gondoskodik róla, hogy Niko megkapja a szükséges orvosi ellátást. Ami pedig őt illeti… nos, majd megtörténik, aminek meg kell történnie. Ahogy a megadó gondolat átsuhant az agyán, Dylan mellé lépett, és durván megragadta a felkarját. Aztán láthatóan cseppet sem érdekelte, hogy Angela képtelen látni a sötétben, az Őrszem elvonszolta őt a gondosan ápolt gyepen keresztül a környező fák felé. Angela előre botladozott, a néma nő tartotta talpon, aki kísérteties eleganciával masírozott át a sűrű aljnövényzeten. Nem mintha Angela értékelte volna a támogatást. A durva rántások miatt időnként fájdalom borította el a vállát, csupasz lábát megvágta a gyors haladás miatt az apró köveken és tüskés bokrokon. Végül elértek egy apró tavat a fák között, mely nappali fényben minden bizonnyal festői lehetett, de éjszaka Angelát a Péntek tizenhárom című filmre emlékeztette. A képet csak megerősítette, mikor elértek egy, a bokrok közé rejtett autót, és Dylan belökte őt a hátsó ülésre. – Add a kezed! – parancsolta. 92

Angela habozott, majd előre nyújtotta a kezét. Miért küzdjön az elkerülhetetlennel? Dylan a háta mögé nyúlt, előhúzott egy pár gyorskötözőt, és összekötötte Angela csuklóját. – Au! – tiltakozott a lány, mikor a műanyag a bőrébe vágott. – Muszáj ennyire szorosnak lenniük? Dylan bosszúsan felszisszent, majd megfordult és elhelyezkedett az első ülésen. – Nem akartam ezt csinálni. Angela az ülésbe préselődött, mikor Dylan újra visszafordult felé, kezében egy tekercs ragasztóval. Krisztus, a nő talán állandóan emberrabláshoz szükséges eszközökkel furikázott? – Ne. Kérlek! – könyörgött Angela. – Esküszöm, hogy csendben maradok. – Igen. – Az Őrszem letépett egy darab ragasztót, és Angela szájára nyomta. – Csendben maradsz. Nyilvánvalóan megelégedett, hogy Angela teljesen meg volt bénítva, becsukta az ajtót, megkerülte a kocsit, majd beült a volán mögé. Beindította a motort, elindította az autót, olyan sebességgel vágott át a fák között, hogy Angela talán rettegve felsikoltott volna, ha nem lett volna máris olyan sok minden a listáján, ami miatt aggódnia kellett. Valahogy, életének jelenlegi eseményei közepette nem is tűnt olyan rossznak felkenődni egy fára. Végül rátértek egy keskeny földútra, áttörték a kaput, mely a birtokot szegélyezte, Dylan tövig nyomta a gázpedált, és nyaktörő sebességgel vágott neki az útnak. Angela megpróbált felülni, nem is egyszer beütötte a fejét az ablakba, mikor Dylan befordult a kanyarban, vagy gödörbe hajtott. Elvesztette az időérzékét, de azt érezte, hogy Észak-Kolumbia felé tartanak. Nem mintha számított volna… 93

Ezúttal senki nem fog tökéletes időzítéssel felbukkanni, hogy megmentse őt az őrült torzszülöttől. Mit számít tehát, hol ölik meg, vagy hol dobják ki a testét? Angela sötét gondolataiban fuldokolva alig vette észre, amikor a kocsi megállt. Csak akkor eszmélt fel újra, mikor kivágódott a kocsiajtó és Dylan kirángatta a hátsó ülésről. Azonnal azt kívánta, bár ne tért volna észhez. Nem csak hogy egész teste egy hatalmas görcs volt, de valamiféle szemét bűzét is megérezte, meg még valami betöltötte a levegőt, amit nem igazán tudott hova tenni. Metamfetamin? Dylan nem törődött vele, milyen fájdalmat okoz, letépte Angela szájáról a ragasztószalagot, arca figyelmeztetően zord. – Sikíthatsz, ha akarsz – mondta, és a mocskos lakókocsipark felé intett, ami tele volt vagy fél tucat kopott lakókocsival. – Errefelé senkit nem érdekel. Angela hitt neki. Érezni lehetett a levegőben a nyomasztó szegénységet, ami mindenki lelkét ellopja, aki elég szerencsétlen ahhoz, hogy itt ragadjon az alig lakható építmények között. Túlságosan lefoglalta őket, hogy megpróbáljanak túlélni egy világban, mely az összezúzásukkal fenyegetett, semmint más valaki miatt aggódtak volna. – Nem tudom, miért hoztál ide – dünnyögte, miközben Dylan felrángatta az egyik közeli lakókocsi lépcsőjén. – Már mondtam, nem tudom megcsinálni, amit akarsz. – Még szép, hogy megtudod – Dylan hatékonyan megbirkózott a bonyolult zárral, feltárta az ajtót és belökte Angelát. – Csak koncentráció kérdése. – De… – Angela tiltakozása elhalt az ajkán, mikor átbukott a küszöbön és meglátta a tisztára súrolt nappalit, amiből szinte minden bútort eltávolítottak kivéve egy asztalt, amit szinte teljesen elleptek a tudományos eszközök. – Azok az enyémek? – kérdezte döbbenten. 94

Dylan előre lökte, így be tudott lépni a helyiségbe, és be tudta zárni az ajtót maga mögött. – Meggyőzted magad, hogy szükséged van a technológiára ahhoz, hogy varázsolj, szóval tessék. Angela felmordult a folytonos sugallat hallatán, hogy ő is egy torzszülött. – Nem mágia. És ezek az eszközök csak személyes használatra vannak. Egy teljesen felszerelt laborban kell lennem, hogy megpróbálhassam befejezni a kutatást. – Itt fogod csinálni. – Dylan levette a kesztyűjét, egyik karmával átvágta a kötelékeket, melyek elszorították a vérkeringést Angela karjában, majd az asztal felé lökte. – És most csinálod. Angelának sikerült valahogy talpon maradnia, megdörzsölte elzsibbadt csuklóját és úgy tett, mintha az eszközöket vizsgálná. Nem vitatkozhatsz egy őrülttel. Ráadásul, így volt esélye lopva felmérni a környezetét. Jobb oldalon egy egybenyitott konyha volt standard tűzhellyel, hűtővel, egy mikróval és olcsó szekrényekkel. Volt egy ablak a mosogató felett, de túl kicsi volt, hogy átpréselje magát rajta. Balra tőle egy ajtó a lakókocsi hátsó részéhez vezetett, de a lámpák le voltak kapcsolva, és túl sötét volt számára, csak egy szűk folyosót látott. Vele szemben egy pár ablak volt, borzalmas kasmírmintás függönyökkel fedve. Lehetséges menekülési útként szolgálhatnak, döntötte el. Továbbra is feltételezve, hogy el tudja terelni veszélyes fogva tartójának figyelmét elég időre, hogy megpróbálhasson elszökni. Megérezve Dylan egyre növekvő türelmetlenségét, Angela mélyen beszívta a levegőt, és megfordult, hogy belenézzen a vérvörös szemekbe. – Jól van. Először is vérmintával kell kezdenem. Az őrszem előre masírozott, gunyoros mosolyt villantott Angelára, és az egyik használatlan lemezért nyúlt. – Nem mintha nem bíznék 95

benned, de inkább én csinálom. – A karmával megbökte az ujját, a vért pedig a lemezre kente. – Tessék. Angela elvette tőle a lemezt, majd vonakodva az asztalhoz ment. Ironikus, de tényleg. Nem létezett olyan tudós, aki ne adta volna el a lelkét, hogy legalább egy pillantást vethessen a ritka vérre. Néhányan még hajlandóak lennének emberrablásnak is alávetni maguk (oké, ez már oximoron) a kiváltságért. De Angela egy szívdobbanás alatt elcserélte volna a lehetőséget, ha ez azt jelenti, hogy biztonságban lehetne Niko karjában. Bekapcsolta a mikroszkópot, leült az egyetlen székre a helyiségben, állítgatta a beállításokat, közben nyugtalanítón tudatában volt Dylan türelmetlen pillantásának. A falon egy óra ketyegett, a távolban egy kutya ugatott, de fenyegető csend borult Angelára, szinte lehetetlen volt miatta koncentrálni. Legalább tennie kell valamit, bármit, amivel átszelheti a sűrű levegőt. – Honnan szereztél rólam tudomást? – Felpillantott, és meglátta Dylan egzotikus arcán a meglepettséget. – Úgy értem, egyetlen munkám sem jelent még meg. – Ó – Dylan vállat vont. – A professzorod kapcsolatba lépett Calderrel, mikor nyilvánvalóvá vált, hogy nem egy puszta végzős diák vagy. Angela megdermedt, nem volt benne biztos, a magyarázat melyik része bántja igazán. – Melyik professzor? – sikerült végül krákognia. – Azt hiszem, a neve Appold. A tény, hogy a nő tudta a professzor nevét, aki a szárnyai alá vette Angelát, aki egy megbízott mentorrá vált számára, jobban megrázta Angelát, semmint be merte volna ismerni. Tényleg igaz volna? Szentséges ég! 96

Egyre növekvő képessége, mellyel manipulálni tudta a sejteket, valóban valamiféle mutáció eredménye? A gondolat szinte túlságosan nyomasztó volt, semmint meg merte volna fontolni. Nem azért, mert előítéletekkel viseltet az előkelők iránt. Vagy mert elborzasztja a gondolat, hogy közéjük tartozzon. Egészen egyszerűen lehetetlen úgy eltölteni az életből huszonhat évet, hogy az ember azt hiszi magáról, valami, aztán egyetlen nap alatt rákényszerül annak elfogadására, hogy valami más. Angela egy logikus, tudálékos nő. Időre volt szüksége, hogy megeméssze az adatokat. Eltüntette a torkában lévő gombócot, és megtörölte nyirkos tenyerét a farmerjában. – Ki az a Calder? – kérdezte. – Az Adományok Mestere – magyarázta készségesen Dylan. – Az ő osztályának kell megkeresni az előkelőket, akik vagy nem tudják, hogy különlegesek, vagy megpróbálnak beilleszkedni a normálisok közé. – És ismeri a professzorom? – Igen, Calder osztályának egyik tagja, aki ezen a környéken tartja nyitva a szemét, előkelőket keresve. Angela egy kurta pillanatig eltöprengett, vajon Appold miért nem osztotta meg vele már a kezdetekkor a gyanakvását. Talán a diplomájával együtt szándékozta elárulni neki az örömhírt? – Itt a doktorátusod, Angela, ó, és amúgy torzszülött vagy… Félresöpörte a jelentéktelen gondolatot. Sokkal jobban érdekelte őt a jövő. Hé, volt rá egy apró esély, hogy talán túléli a ma éjszakát. Fel kell készülnie. – Minden előkelőt Valhallába kényszerítenek? Dylan örömtelen nevetése visszhangzott az üres lakókocsiban. – Mondjuk úgy, hogy erősen bátorítják rá az embereket, hogy megtérjenek az anyahajóra. – Miért? 97

– Tudniuk kell, hogy veszélyt jelentesz-e magadra vagy másokra. – Ó – bólintott lassan Angela. – Azt hiszem, ennek van értelme. – Fantasztikus – gúnyolódott a partnere. – Most, hogy kiöntöttük egymásnak a szívünket, rátérsz végre a munkára? Angela felsóhajtott, tudva, hogy a lehető legtovább halasztotta az elkerülhetetlent. – Jól van, de figyelmeztetlek… Szavai elhaltak, mikor belepillantott a mikroszkópba, és úgy igazán rákoncentrált a vérmintára. – Jó… ég! Dylan mellé lépett. – Mi az? – Még sosem láttam ehhez hasonló sejteket – dünnyögte, és legjobb igyekezete ellenére is elterelődött a figyelme. – Lenyűgöző. – Nem akarok lenyűgöző lenni – csattant fel Dylan. – Hanem normális. Angela felemelte a fejét, és figyelte, ahogy Dylan arca megkeményedik a keserű önutálattal. – Ugye tudod, hogy egyikünk se normális? – Megpróbálta összezúzni elvárásait. Minden nő úgy akar kinézni, mint Megan Fox, de a valóság az, hogy a sors nem egészen így működik. – Mindannyiunkban vannak különbségek, egyeseké csupán nagyobb, mint a többieké. A vörös szemek dühösen villantak. – Nem kell nekem biológia óra. Gyógymód kell. – De… Egy karom feszült a torkának, beléfojtva a szót. – Tisztázzunk valamit, tudóskám – csikorogta halálosan nyugodt hangon Dylan. – Megcsinálod, vagy meghalsz!

98

Kilencedik fejezet Niko nem most először nézett szembe a halállal. Évekkel ezelőtt megküzdött egy csapat bűnözővel, akik éppen meg akartak lincselni egy fiatal női médiumot, aki vándorcigányként próbált pénzt keresni. Egy másik alkalommal egy boszorkány nyomába eredt, akinek meggyőződése volt, hogy az ő sorsa elindítani a végítéletet, és csapdába esett a halálos igézetben. De még sosem egyensúlyozott ilyen közel a határhoz. És egészen bizonyosan nem latolgatta, vajon jobb volna-e leküzdeni a fájdalmat, hogy éljen. Vagy egészen egyszerűen eltűnjön a várakozó sötétségben. Sötét, komoly szemek és egy telt, nőies száj, mely néhány órával azelőtt szinte az őrületbe hajszolta, ezek látványa szolgáltatta neki azt a komor eltökéltséget, hogy visszakússzon az alvilágból. És, természetesen, az a kitartó hang, ami a nevét kiabálta a fülébe. Bosszúsan felmordult, kényszeredetten kinyitotta a szemét, és egyáltalán nem lepődött meg, hogy Őrszem társa kuporog mellette aggodalmas arccal. – Arel? – kérdezte krákogva. Vad megkönnyebbülés gyúlt az aranyszín szemekben. – Üdv újra itt, Csipkerózsika! Niko ülő helyzetbe küzdötte magát, közben egyik kezét sajgó fejére szorította. Francba! Olyan gyenge, mint a harmat. 99

– Mi a fenéért fekszem a földön? – Ez jó kérdés. – Arel pillantása óvatos volt, kétségtelenül azt próbálta felmérni, kell-e hívnia egy gyógyítót. – Feltételezem, köze van Dylanhez. – Dylan. – Megjelent elméjében a vörös szemű ribanc emléke, aki megpróbálta ropogósra sütni. – Itt volt. – Aha, rájöttem – mordult fel Arel, alig tudta kordában tartani a dühét. – Mit csinált veled? Bár a feje kótyagos volt, Nikóban élénken élt az emléke a fájdalomnak, mely megállította a szívét. – Meglőtt egy hullámsokkolóval. Arel a homlokát ráncolta. – Azt hittem, mindet lefoglalták. – Azt állítja, megépítette a sajátját. – Hát persze, hogy meg. – Arel ajka undorodva legörbült. Mind tudták, hogy Dylan a szabad idejében a kis találmányait babrálgatta. Kár, hogy nem figyeltek oda jobban, mit is épít. – Kurva. Niko lassan kezdett teljesen magához térni, körbe pillantott az üres konyhában, bántalmazott szíve a bordáinak feszült. – Angela? Arel elfintorodott. – Eltűnt. – A fenébe! Niko talpra ugrott, de azonnal előre dőlt, mivel a lába nem volt hajlandó engedelmeskedni. Hála az égnek, Arel gyorsan felkelt és elkapta, mielőtt arccal előre zuhant volna. – Mielőtt kétségbe esnél, le tudom nyomozni őket – biztosította gyorsan Arel. – Nem kételkedem a képességeidben, de… – Nem, ez nem a képességekről szól – vágott közbe Arel, mielőtt hátra lépett volna meggyőződött róla, hogy Niko képes megállni a lábán, majd előhúzta a telefonját a zsebéből. – Nézd!

100

Niko pislogva kitisztította homályos látását, majd a telefon képernyőjén látható térképre koncentrált. Közelebb hajolt és észrevette az apró, pislogó fényt. GPS. És, ahogy Arelt ismeri, a pislogó vörös fény Dylan. – Megjelölted? – kérdezte, alig mert remélni. Arel bőszen elvigyorodott. – Tettem egy kioldót a hátsó teraszra, mielőtt bejöttem. Abban a pillanatban, hogy Dylan kinyitotta az ajtót, rátapadt a cipőjére. Niko remegve felsóhajtott a gerincén végigkúszó, jeges érzés ellenére, mikor ráeszmélt, milyen könnyen eltűnhetett volna Dylan Angelával, míg ő eszméletlen volt. – Mi lett volna, ha nem a hátsó ajtón át jön be? – Lehet, hogy felállítottam még néhányat – ismerte be Arel. – Ismersz. Inkább a biztonság, mint a megbánás. – Te? – horkant fel Niko. – Meg a biztonság? Arel közönyösen megvonta a vállát. – Oké, nevezzük túlbuzgóságnak. Túlbuzgóság. Aha. Ez már inkább Arel stílusa. – Milyen sokáig voltam kiütve? – Legalább fél óráig. Niko bosszúsan felmordult. Lehet, hogy Dylannek élve és relatíve sértetlenül van szüksége Angelára, ha meg akarja kapni, amire olyan kétségbeesetten vágyik, de ez még nem garantálta a lány épségét. A női Őrszem épp olyan ingatag volt, mint amilyen instabil. Halálos kombináció. – Mennünk kell. Arel úgy helyezkedett, hogy elállja a botladozó Niko útját. – A fenébe, Niko, alig állsz a lábadon! Niko dühösen meredt a barátjára. – Ne is kezdj bele. – Legyen eszed! Nélküled gyorsabban haladok. 101

Niko már az előtt a fejét rázta, hogy Arel befejezhette volna. – Ezt a vitát nem fogod megnyerni, úgyhogy add fel. – Makacs gazember. Niko ellépett Arel mellett, úgy mozgott, mint egy ittas tengerész, majd folytatta útját a szobán keresztül a hátsó ajtó felé. Már elhaladt a medence mellett, mikor Arel utolérte. Bosszúsan rámordult Nikóra, aztán a fiatal Őrszem a garázs felé vezette őt, ahová az autóját rejtette. Niko belépett a garázsba, majd felvonta a szemöldökét a hatalmas négykerék meghajtású pickup láttán, ami masszív kerekeinek inkább egy tankon lett volna a helye. – Krisztusom! – dünnyögte, küszködve igyekezett elég magasra emelni a lábát, hogy felszállhasson az utastérbe. – Túlkompenzálsz valami miatt, amigo? – Csak szeretem az erőt – felelte Arel, majd meglökte Niko fenekét, hogy segítsen neki felszállni az anyósülésre. Niko becsukta az ajtót, aztán várta, hogy a társa beugorjon a volán mögé és beindítsa a motort. – Ha te mondod – gúnyolódott, miközben a torokhangú üvöltés betöltötte a levegőt. Arel irigykedő pillantást vetett rá, és mielőtt kitolatott volna a garázsból, a telefonját a műszerfalra erősítette. – Nem vagy olyan helyzetben, hogy megkérdőjelezd a férfiasságom. – És éppen ezért kérdőjelezem meg most – vallotta be Niko, lüktető fejét hátrahajtotta az ülésre. – Nem rúghatod szét a seggem, ha fájdalmaim vannak. – Ne számíts rá. – Arel gonosz vigyort villantott felé, sebességbe tette a furgont, majd úgy lódult meg, mintha puskából lőtték volna ki. – Kapaszkodj! – Picsába! – Niko a kesztyűtartóra tette a kezét, fogát összeszorította, miközben a furgon bevette a kanyart, majd átbukdácsolt egy mély gödrön, és egyenesen egy üres mezőföld felé tartott. – Valami bajod van az úttal? 102

– Fogd be! – dünnyögte Arel, pillantását hol a sötét mezőre, hol a telefonján lévő térképre szegezte. Niko a nyelvébe harapott, behunyta a szemét, megpróbálva erejének visszanyerésére koncentrálni. Dylan egyértelműen átbillent a határon. Nem lehetett érvekkel hatni rá, nem reménykedhettek a kompromisszumban. Ez egy élet-halál küzdelem lesz. Egészen addig sikerült hallgatnia, míg Arel át nem tört egy kerítésen száz kilométer per órás sebességgel, és majdnem a tóban kötöttek ki miatta. Nála jobban senki sem várta jobban, hogy végre Angela mellett lehessen. Senki. De éppen csak most kezdte lerázni magáról a hullámsokkoló utóhatását. Nem sérülhet meg, mielőtt elérnék Dylant. – Vezethetnék – csikorogta. Arel lelassított, mikor megközelítették a GPS-en villogó fényt. – Mondta már neked valaki, hogy irányítási gondjaid vannak? Állandóan. – Soha – hazudta, mikor Arel leparkolt a furgonnal egy lakókocsipark peremén. – Dylan a közelben van – dünnyögte Arel, orrát ráncolta az emberi nyomorúság és a szemét bűzét megérezve. – Fenébe! Miért pont itt? Niko pillantásával végignézett a parkot beburkoló, sűrű árnyakon, egy pillanatra meglepődött az őt elárasztó óvatosság miatt. Ez talán Dylan egy újabb trükkje? Aztán, mikor az érzés mélyen gyökeret vert a szívében, rájött, hogy ez nem trükk. És semmi köze Dylanhez. – Niko? Későn vette észre, hogy Arel aggodalmasan méregeti, Niko visszafordult komor környezetük felé. – Ha túszt akar fogva tartani, akkor el akar szigetelődni a zajos szomszédoktól. 103

– Igaz. – Arel a szűk parkoló felé mutatott. – Az az ő kocsija. Maradj itt, én meg megkeresem, melyik lakókocsiban van. – Nem szükséges. – Niko a többiektől kissé távolabb leparkolt lakókocsi felé bökött a fejével. – Az lesz az. Arel homlokráncolva nézett rá. – Honnan tudhatod biztosan? Niko a mellkasa közepére szorította a kezét. – Érzem Angelát. Arel aranyszínű szeme döbbenten elkerekedett. Nagyon ritka alkalmakkor kapcsolódott két előkelő olyan mélyen, hogy a köteléket fizikai szinten is érezni lehetett. Niko mindig szánakozva nézett azokra a szerencsétlen idiótákra, akik hagyták, hogy befűzzék őket. Miért akarná bárki, hogy egész életére megláncolják őket? Ez… abnormális. Most elfogadta, hogy átkozottul nem értett semmit. Ez nem póráz, és egyáltalán nem abnormális. Olyan tökéletes és természetes, mint a légzés. Angela tette egésszé. Igen, igen. Csöpögős. De pontosan így érzett. – Már ilyen messzire jutott? – morogta Arel, közel sem olyan elégedetten a váratlan ajándéktól, mint Niko. Niko elmosolyodott, kinyitotta a furgon ajtaját, és kiugrott a földútra. – Úgy tűnik. Arel elkáromkodta magát, és sietősen Niko mellé lépett. – Akkor is itt kell maradnod, míg megyek, és felderítem a támadás legjobb módját. – Nem lesz stratégia. – Pillantásával rejtett csapdák után kutatott a lakókocsin. – Bemegyek az ajtón, és míg Dylan figyelme el lesz terelve, hátulról behatolsz és megmented Angelát. Egy szempillantással később Arel pontosan előtte állt, kezét csípőre tette, tekintete hajthatatlan. – Nem! Niko szeme résnyire szűkült. – Nem akarok előhozakodni a ranggal, de fogok. 104

– Nem te vagy már az akció felelőse – emlékeztette Arel élesen. – Hanem én. – Visszaveszem az irányítást. – A fenébe, Niko! Nem gondolkodsz tisztán. Niko nem volt hajlandó meghátrálni. – Elég tisztán gondolkodom, hogy tudjam, meg fogom ölni azt a ribancot. – Hogyan? – csattant fel Arel. – Kibaszottul kizárt, hogy túlélnéd, ha megint eltalálna a fegyverével. Niko nem tagadhatta a nyers igazságot. Már az is csoda, hogy a szíve egyáltalán újraindult az első sokkolás után. Annak az esélye, hogy képes volna még egy adagot elviselni… szinte egyenlő volt a nullával. De ez akkor sem változtatott semmin. Minden szükségest hajlandó megtenni, hogy épen és egészségesen kijuttassa Angelát a lakókocsiparkból. Bármit. – Ezúttal felkészültem – próbálta biztosítani a társát. – Nem lesz esélye lelőni. – Niko… Niko egyre nyugtalanabbul vágyott rá, hogy elérje Angelát, nem volt hajlandó meghallgatni Arel vitatkozását. Megértette a barátja aggályait. Pokolba, még egyet is értett velük. Érzelmileg kompromittálva van, és fizikailag legyengült. De egyik sem számított. Most nem. – Gyerünk, csináljuk! – mondta, majd a lakókocsi felé indult. Dylan már azelőtt meg fogja érezni a közeledését, hogy elérhetné az ajtót. Semmi értelme finomkodni. Ráadásul, azt akarta, hogy a ribanc rá összpontosítson. Csak így fog tudni Arel észrevétlenül beosonni. – A fenébe! – Arel mellé lépett. – Ha megöleted magad, esküszöm, hogy visszarángatom a nyavalyás segged a sírból! Niko elfintorodott. – Még egy nekro sem képes erre a csodára. 105

A Nekromanták – vagy más néven megérzők – nem tudták ténylegesen manipulálni a holtakat, bár képesek voltak a nemrégiben elhunytak fejébe belépni, hogy megnézzék utolsó gondolataikat. – Én magam megyek le a Pokolba, ha kell – dünnyögte Arel. Niko megfordult, és ránézett barátja aggódó arcára. – Csak ígérd meg, hogy gondoskodsz Angela biztonságáról, nem számít, mi történik. A hosszúkás arc megfeszült, mintha Arel küzdene a késztetéssel, hogy folytassa hasztalan vitáját. Aztán nagy sóhajjal megadta magát, és megveregette Niko vállát. – Tudod, hogy kérned sem kell, amigo. Mindig is a testvéremként tekintettem rád. Hogy bánhatnák másképp az asszonyoddal, mint a húgommal? Niko pontosan erre számított, de szüksége volt rá, hogy hangosan kimondva is hallja a szavakat. – Köszönöm. – Figyelmét újra a lakókocsira fordította. – Most menj! Megvárta, míg Arel a parkoló túlsó feléhez kocogott, majd rálépett a park szélét szegélyező járdára, ajka örömtelen mosolyra húzódott, mikor a lakókocsi ajtaja kivágódott, és Dylan dühös morgással nézett szembe vele. – Hogy a pokolba találtál meg? – vicsorogta. Niko visszafogta megkönnyebbült remegését, mikor megérezte Angela illatát. Érezte a félelmét. Megfűszerezte a levegőt. De, ami jó, a szíve még mindig dobogott, és nem érzett vért. Hála az égnek! – Á, Dylan. – Gúnyos mosolyra húzta az ajkát. – Milyen rég nem láttalak. A holdfényben a nő szeme pokolian ragyogott. – Kérdeztem valamit. Niko megtorpant néhány lépésre tőle, de Dylan határozottan az ajtóban maradt. Fenébe! El kell csalnia őt a lakókocsitól. Könnyebb volt mondani, mint megtenni.

106

– Hányszor kell még elmondanom neked, hogy én vagyok a jobb Őrszem? – Szándékosan piszkálta a büszkeségét. – Nem számít, hová mész, vagy mennyire igyekszel elrejtőzni, mindig meg foglak találni. Dylan ujjával végigsimított a fegyveren, mely még mindig az alkarjára volt erősítve. – Akkor nem, ha halott vagy. – Ha egyszer becsapsz, a te szégyened. – Hívogatón begörbítette a mutatóujját. – Nem jössz ki játszani? Dylan az ajtófélfának támaszkodott. – Nem, nem hiszem. – Félsz? – Túlságosan jó kiképzést kaptam, semmint besétáljak egy ilyen nyilvánvaló csapdába. – A levegőbe szagolt. – Hol van Arel? Megpróbál besurranni a hátsó ajtón? Niko mosolya egy pillanatra sem remegett meg a félelme ellenére. A ribancnak meg kéne támadnia őt, nem pedig a lakókocsiban maradnia, mint valami vad házőrző. Szóval, hogyan győzhetné meg, hogy nincs más választása, mint küzdeni? Azzal, hogy bizonyítom, túl kockázatos életben hagyni engem és Arelt… A gondolat ugyanabban a pillanatban hasított az elméjébe, mint az inspiráció. Csak egyetlen egy dolgot féltett Dylan. Az egyetlen esélyét, ami talán normálissá teheti. És el kell hinnie, hogy az álmát hamarosan darabokra zúzzák. Niko összefonta karját a mellkasa előtt, és próbált közönyösnek tűnni. – Meg akartam győződni róla, hogy nem tudsz elosonni, mielőtt befejezhetnénk ezt. – Nem félek tőled. – Dylan összehúzta lapos orrát, Niko feltétezése szerint megvetően. – Sem a hűséges talpnyalódtól. 107

– Arel nem lesz túl boldog, hogy talpnyalónak nevezted – mondta elnyújtva. – És rohadtul nem érdekel, hogy félsz-e vagy sem. Csak sarokba kell szorítanom, míg a lovasság a megmentésünkre nem siet. Dylan közönyösséget színlelt, de Niko figyelmét nem kerülte el a feszültség, ami hirtelen megragadta a testét. – Miről beszélsz? – Arel kapcsolatba lépett Wolfe-fal, mikor rám talált eszméletlenül – hazudott folyékonyan, lefogadta volna, hogy ennek a nőnek nincs többé belső kapcsolata Valhallával. Egy telefonhívás, és füllentése a képébe robbanna. – A Tagos nem örült, mikor megtudta, hogy egy illegális fegyver van a birtokodban, arról nem is beszélve, hogy elraboltál egy tudóst, aki reményeik szerint megoldást jelent azoknak az előkelőknek, akik nem képesek túlélni a mutációjukat. Dylan fojtottan felnevetett. – Azt akarod, hogy elhiggyem, ide küld száz – ó, várj, talán ezer – harcost, hogy elfogjon? – Fogalmam sincs, de mivel az őrzők csak egyet vagy kettőt tudnak egyszerre szállítani, nem kell amiatt aggódnod, hogy ezren toppannak be a házad elé. – Kezével közönyösen az üres út felé intett. – Legalábbis a következő egy-két órában biztosan nem. Dylan a homlokát ráncolta, ami azt bizonyította, nem hallotta, hogy az őrzők nem hajlandóak magukra hagyni a nekróikat, valamint esélytelen, hogy bármiféle erősítés időben megérkezne. – Nem – sziszegte. – Nem fogod ezt tönkretenni nekem. Most nem. Niko nyílt kihívással mosolygott rá. – Nem menekülhetsz. A vérvörös szemekben végül pánik gyúlt, amiben reménykedett. Még egy Őrszem is követ el ostobaságokat, ha a félelem hajtja. – Rajtad keresztül igen – csikorogta. Niko gúnyosan széttárta a karját. – Kettőnket nem tudsz megölni. – Csak figyelj! Felemelte a kezét, és lőtt a hullámsokkolóval. Niko már várt a támadásra, oldalra ugrott, és hagyta, hogy az elektromos tüske a mögötte lévő fába fúródjon. 108

– Csak ennyid van? – ingerelte, lesöpörve farmerjáról a kéreg- és fadarabkákat. – És a gyógyítók azt mondták, nekem van halálvágyam – vicsorogta Dylan, leugrott a lakókocsi lépcsőjéről, közben egy újabb láthatatlan energiahullámot lőtt felé. Niko érezte, hogy égnek áll a haja a levegőt betöltő töltéstől, tekintetét a nőre szegezte, aki a feje irányába rúgott. Lazán érzékelte, hogy az aggódó emberek kikukucskálnak az ablakaikon, néhány bátrabb lélek pedig ki is lépett romos otthonából, de nem aggódott amiatt, hogy közbe avatkoznának. Az élet így is épp elég nehéz volt ezeknek a normálisoknak. Nem tennék ki magukat szándékosan a veszélynek. Sokkal jobban aggódott Arel halk mormogásának alig hallható hangjától, aki Angelához beszélt. Kétségtelenül igyekezett meggyőzni, hogy osonjon ki a hátsó ajtón keresztül, és ne vesse bele magát a küzdelembe. A tudósa talán briliáns, de pokolian makacs is tud lenni. Nikót megnyugtatta a lány hirtelen távolodó illata, megragadta Dylan lábát, és oldalra csavarta. A jól képzett Őrszem átszelte a levegőt, könnyedén landolt a talpán, és megint lőtt. Niko felszisszent, mikor a lövedék éppen lehajtott feje felett süvített el, elég közel, hogy csengeni kezdjen a füle. Krisztus! Muszáj tönkretennie a hullámsokkolót. Előbb vagy utóbb elfogy a szerencséje. És akkor… Rossz, nagyon rossz dolgok fognak történni. Elkerült egy az állára célzott ütést, előre lendült, nagyobb testével karcsú alakjának ütközött. Együtt landoltak a földön, elég erővel, hogy a becsapódástól összekoccanjanak Niko fogai, és kiszorítsa a tüdejéből a levegőt. Dylan hátravetette a fejét, mikor találkozott az állával, Niko csillagokat látott. Aztán, mikor továbbra is fenntartotta erős szorítását, Dylan elfordította a fejét, éles fogait az alkarjába mélyesztette. – A fenébe, Dylan! – mordult fel. 109

– Eressz el! – követelte. Niko nem törődött megtépázott húsának fájdalmával. – Rohadtul esélytelen. – Akkor mindketten meghalunk. – Nem vagy abban a helyzetben, hogy fenyegess… – Elfelejtette, mit akart mondani, mikor Dylan oldalra fordult és sikerült eléggé felemelnie a karját, hogy megnyomjon házi készítésű fegyverén egy gombot. Egy óra jelent meg a digitális kijelzőn, a számok visszafelé számoltak. – Mit tettél? – Minden gonosz tudja, hogy semmisítse meg magát – gúnyolódott. – Hacsak nem eresztesz el, mindketten felrobbanunk. Hitt neki. Dylan talán őrült, mint a kalapos, de nem blöffölt. Ha azt mondta, az a valami megsemmisíti önmagát, akkor pontosan ezt fogja tenni. A kérdés már csak az, tartsa továbbra is, vagy kockáztassa, hogy elengedi és leállítja a fegyvert. Nem mártír. Távolról sem, de tudta, ha elengedi Dylant, semmi nem garantálja, hogy nem fog megszökni. Vagy hogy nem sikerül neki megölni Nikót a pokoli sokkolójával. A nevét hallotta, felemelte a fejét és látta, hogy Arel ott áll a lakókocsi hátuljánál, Angela pedig küzd az ölelése ellen. Egyértelműen próbált kiszabadulni, hogy elérje őt, bár tudta, hogy semmi esélye egy Őrszemmel szemben. És abban a pillanatban Niko meghozta a döntését. A törékeny, értékes nő sosem lenne biztonságban, míg Dylan él. És ha ezt azt jelenti, hogy cserébe fel kell áldoznia magát… akkor ezt az árat megbánás nélkül megfizeti. – Akkor mindketten meghalunk – mondta, pillantását Angelára szegezte, miközben kifutottak az időből. Angela nem akart kiosonni a hátsó ajtón Arellel. Úgy nem, hogy hallotta, Niko igyekszik elcsalni az elmebeteg, női Őrszemet. 110

A bosszantó férfi kockára tette a saját életét, hogy Angela megmeneküljön. De Arel nem sok választást adott neki, mikor egészen egyszerűen megragadta a derekát és végig vonszolta a folyosón, majd ki az ajtón. Arel csak akkor torpant meg, mikor megkerülték a lakókocsit és meglátták Nikót a földön heverni Dylannel, épp úgy nem tudott mozdulni a rémülettől, mint Angela, ahogy a két harcos olyan mozdulatlanul feküdt. Valami történik. Valami… szörnyű. Hasztalanul próbált kiszabadulni Arel könyörtelen szorításából, elfordította a fejét és bosszús-dühös pillantást vetett fogva tartójára. – A fenébe, mit művelsz? Segítenünk kell neki! Arel jóképű vonásait mintha gránitból faragták volna. – Megesketett, hogy biztonságban tartalak. – Nem érdekel, én… Még mindig Arel felé volt fordulva, mikor egy robbanás mindkettejüket a földre döntötte. – Picsába! – csikorogta Arel, máris talpra ugrott és végig sietett a járdán, mielőtt Angela magához térhetett volna. Szent szar! A lány füle csengett, bőre durva volt, mert behintették az apró kövek maradványai, az összetört üveg, melyet elkapott a robbanás, felpattant és homályos pillantásával azonnal Nikót kezdte keresni. Niko még mindig a földön hevert, de Dylan – vagy legalábbis, ami megmaradt az Őrszemből – néhány lábnyira tőle hevert. Arel ott állt felette, arca a düh és keserűség különös egyvelegébe torzult, miközben lehajolt és felvette a nő összetört teste mellett heverő fegyvert. Az a darab megtekeredett fém lehetett a robbanás forrása, de Angelát nem érdekelte sem a hogyan, sem a miért. Csak azt akarta tudni, hogy Niko jól van. 111

Térdre rogyott a férfi mellett, kezével felé nyúlt és végigsimította az arcát. – Niko – lehelte, vad fájdalom ragadta meg a szívét, mikor megérezte, hogy a hő folyamatosan távozik a testéből. Arel odament, letérdelt mellé, dühének ereje tapintható volt a levegőben, mikor a hátára fordította Nikót és felfedte a tátongó sebet, mely a mellkasát szelte át. – A fenébe azzal a ribanccal! Angela őrjöngve szorította Niko torkára az ujját. Képtelen volt ránézni véres, tépett testére. – Nem érzem a pulzusát – mondta halkan szipogva. – Mit tehetünk? Hosszú, gyötrő habozás következett, majd Arel ügyetlenül felállt, és előhúzta a telefonját a zsebéből. – Hívok egy gyógyítót. – Nem érnek ide időben. – Csak… – Arel tehetetlenül megrázta a fejét. – Maradj itt. Angela nézte, ahogy a fiatal Őrszem elsétál a fülére szorított telefonnal, majd visszafordult lábánál heverő, ijesztően mozdulatlan férfihoz. – Ó, Niko! Ne merészelj elhagyni – dünnyögte halkan, kezét végigfuttatta a szörnyű sérülésen, közben dobogásra ösztökélte darabokra tört szívét. – Azok után nem, hogy kikényszerítettél a laboromból. És ráébresztettél, ki vagyok. – Könnyei végigfolytak az arcán, lehulltak Niko kusza hajába, megcsillantak a szénfekete tincseken. Ó… Egek! Nem halhat meg. Nem fogja hagyni. – Aztán elérted, hogy beléd szeressek, te bosszantó férfi. – Még több könny, majd különös hőség áramolt a tenyerébe. Mindkettőt figyelmen kívül hagyta, és továbbra is kiöntötte nyers, értelmetlen gyászát. – Nem tudom ezt egyedül végig csinálni. Szükségem van rád. – Lehajtotta a fejét, arcát a torkához simította, beszívta ismerős illatát. – Kérlek! Niko, kérlek! 112

Nem tudta biztosan, meddig térdelt ott, kezével Niko mellkasát dörzsölve, de csak akkor ébredt tudatára legközelebb a környezetének, mikor Arel finoman megérintette a vállát. – Angela – dünnyögte halkan. – Nem. Nem tudom elviselni. – Angela, nézd! Vonakodva felegyenesedett, azt feltételezve, hogy Arel valaki közeledésére figyelmezteti. – Mit? – kérdezte, mikor rájött, hogy üres a parkoló. A férfi kábultan a kezére mutatott, ami még mindig Niko mellkasán pihent. – Azt! Beletelt egy percbe, mire átlátott a könnyeken, majd lassan ráfókuszált a megtépázott húsra, ami kezdett összegyógyulni. – Te jó ég! – lehelte döbbenten. – Gyógyul. – Te gyógyítod – mondta Arel. Angela a homlokát ráncolta meglepő kijelentésén. – Én? – Dobog a szíve. – Arel ujjai szorosabban fogták a vállát, sürgető hangja reménnyel mosta át a lány erős gyötrelmét. – Abba ne hagyd. – Niko. – Kezével megint finoman simogatni kezdte, pillantását a férfi arcára szegezte. Több szín lett a bőrén, mint azelőtt? És lélegzetvételt hallott? – Niko, hallasz? Hosszú, gyötrő pillanatokig semmi nem történt. Aztán, mikor már kezdte azt hinni, hogy a gyásza miatt elszabadult a képzelete, megrebbent Niko szempillája. – Angela? – krákogta rekedten. A lány fojtottan felnevetett, elöntötte a megkönnyebbülés. – Ez egy csoda. Arel örömtelien felnevetett, ujjaival megszorította Angela vállát. – Te vagy a csoda. – Végre igazad van valamiben, amigo – suttogta Niko, pillantását Angela kipirult arcára szegezte. – Ő egy csoda. Az én csodám. 113

Angela megrázta a fejét. – Nem tudom elhinni. Úgy értem… Képes voltam kis mennyiségben megváltoztatni a sejteket, de ez… – Az adományok olykor csak stressz alatt mutatkoznak meg – felelte Arel. – Bár, általában nem ilyen lenyűgöző eredménnyel. – Nem vagyok benne biztos, hogy képes volnék újból megcsinálni – ismerte be vonakodva Angela, még mindig megrázta a gondolat, milyen közel állt a szeretett férfi elvesztéséhez. – Az erőd a tiéd, Angyal. Senki nem kényszerít rá, hogy többet adj, mint amennyit hajlandó vagy adni. – Niko felemelte a kezét, és letörölte a könnyeit. – Most már hazamehetünk? – Haza? – Angela Niko imádott arcvonásait tanulmányozta, tudva, hogy nem az ő üres lakására céloz. – Úgy érted Valhallába? – Igen. – Nikónak sikerült kipréselnie egy gyenge mosolyt, hüvelykujjával Angela alsó ajkát simogatta. – Most már te is egy vagy közülünk. Angela a még mindig gyógyuló sebre nézett, majd újra a férfi nyugodt tekintetére. Egy közülük. Egy torzszülött. Egy előkelő. Egy Őrszem szeretője. És soha semmi nem tudná boldogabbá tenni. – Igazad van – dünnyögte, lehajolt és gyengéden megcsókolta a férfit, aki olyan jövőt kínált neki, melyről sosem álmodott. – Ideje hazamenni.

114

Kedves olvasók! Remélem, élveztétek Angela és Niko történetét. Ez egy rövidke bemutató az új sorozatomhoz, Az Őrszemekhez. Ez a sorozat olyan emberekről szól majd, akik különleges képességekkel vannak „megáldva”, és az őket védelmező harcosokról. A következő Duncan O’Conner története lesz. Ő egy konok rendőr nyomozó, aki Callie Brown szolgálatait kéri, egy előkelő nekromantáét, mikor egy fiatal nőt holtan találnak a konyhájában. Callie képessége lehetővé teszi neki, hogy lássa a holtak utolsó emlékeit, mielőtt még a lélek elhagyná a testet. Sok rendőr hátborzongató képességnek tartja ezt, de Duncan nem olyan érzékeny. Callie-nek az elmúlt öt évben vagy egy tucat gyilkosságot sikerült megoldania. Ráadásul, Duncan nem tagadhatja, hogy lenyűgözi őt a gyönyörű előkelő. Olyan szenvedélyt kelt életre benne, mely mindkettejük felemésztésével fenyeget. 2013 júniusában érkezik a Darkness Avenged, Santiago és Nefri története. El tudjátok hinni, hogy ez már a tizedik könyv az Öröklét Őrzői sorozatban? Mikor először felötlött bennem a chicagói vámpírklán ötlete, sosem hittem volna, hogy tovább növekszik és ilyen sok különféle lényt foglal majd magába. Vérfarkasok, boszorkányok, Sylvermystek, és természetesen, egy pimasz kis vízköpő. És mindez nektek köszönhető! Szóval, szeretném megköszönni nektek, kedves olvasóim, és jó olvasást kívánok! Alexandra Ivy

115