Conference on Hungarian-Polish friendship -history, economy and culture

Konferencia a magyar-lengyel barátságról - történelem, gazdaság, kultúra Conference on Hungarian-Polish friendship -history, economy and culture második, bővített kiadás - second extended edition

Budapest, 2013. március 2-4.

Budapest, 2-4. March 2013

A konferencia fővédnöke: Dr.Jeszenszky Géza, nagykövet The chief patron of the conference is: Dr. Géza Jeszenszky, ambassador

Kiadó/Publisher: Magyar Fiatalok Határok Nélkül Alapítvány Nyomdai munkák/Printed by: HVG Press

1

Lektorálta/Proofreading: Ewa Kraska, Uniwersytet Jana Kochanowskiego Novák Zsuzsanna, Budapesti Corvinus Egyetem Várnai Dorota, Eötvös Loránd Tudományegyetem

A borítót tervezte/Cover designed by: Kiss Anikó

A kötetet szerkesztette/Editor: Novák Zsuzsanna

ISBN 978-963-88986-7-8

Készült a Nemzeti Együttműködési Alap támogatásával. Sponsored by Nemzeti Együttműködési Alap.

2

3

Előszó Kedves Olvasó! Mindig úgy éreztem, hogy a lengyel nép közel áll hozzánk, magyarokhoz. Bár másmás nyelvcsaládhoz tartozunk, mégis testvéri barátság köt össze bennünket évszázadok óta. Sorsunk – mint azt a következő előadások, esszék témái is mutatják – a történelem során összefonódott. A kora-középkortól közös uralkodóink voltak, több mint ezer esztendőn át fizikailag is szomszédos országok voltunk. Küzdöttünk a két nép szabadságáért a Rákóczi-szabadságharcban, 1846-ban Galíciában, vagy 1848-49-ben Bem vezetésével. A második világháborút követően ugyanazon elnyomó rendszerben szenvedett a két ország, hogy aztán egyszerre lépjen a piacgazdaság és a politikai pluralizmus rögös ösvényére, melyen eljutott a mába, melyben az Európai Unió és a NATO által kijelölt irányt követi. Ez természetesen igen gyors és felületes összefoglalása volt a közös múltnak. Bocsássák meg ezt nekem, mivel azt a számos kitűnő témából íródott esszét, ami helyet kap jelen kötetben, nem áll módomban ilyen rövid terjedelemben méltatni, még kevésbé azokat az érdekes előadásokat, melyeket a 2013. március 2. és 4. között a Magyar Fiatalok Határok Nélkül Alapítvány által Budapesten szervezett „Konferencia a magyar-lengyel barátságról – történelem, gazdaság, kultúra” keretében hallhatunk. Ezek az esszék és előadások szinte teljes egészében lefedik azt az ezeregyszáznál is több esztendőt, amit a két nemzet egymás közelében, egymással kölcsönhatásban eltöltött itt Európa közepén. Röviden szólnom kell családi vonatkozásaimról is. Nálunk mindig szeretettel emlegették a lengyel népet. Anyai részről a Szepességből származunk, egyik ükanyám is lengyel volt. A családi történetek mellett rengeteg történelmi könyvet olvastam, köztük számos lengyel témájút. Tetszett a lengyel nép helytállása, szülőföldjének szeretete, példaadó magatartása a nehéz időkben. Henryk Sienkiewicz vagy Władysław Stanisław Reymont regényei hűen mutatják be a lengyelek életét, mindennapjait a vérzivataros századokban, és a magyar olvasó mondatról mondatra ráismer benne a korabeli magyar emberek életére, küzdelmeire is. Ugyanazok az örömök, sikerek, és kihívások jellemeztek bennünket akkor és most is. Akkor két királyság küzdelme volt a hatalmas és veszedelmes szomszédokkal, most a közösen felépítendő Európa és a gazdasági válság kezelése a legfontosabb kérdések. Bízom benne, hogy a jövő kihívásaira együtt, vállvetve sikerül majd megoldást találnunk, hasonló konferenciák, illetve a belőlük szövődő személyes barátságokon keresztül. dr. Kopp Kristóf Elnök Magyar Fiatalok Határok Nélkül Alapítvány

4

Foreword Dear Reader! I have always felt that the Polish People are standing close to us, Hungarians. Although we belong to different language-families, we have been bounded with brotherhood and friendship to each other for centuries. Our fate – like the topics of the upcoming lectures, essays show us – has interlocked during history. Since the early Middle Ages we had common monarchs, more than thousand years long we were even physically neighbouring countries. We fought for the freedom of both nations in Rákóczi’s war of independence, in 1846 in Galicia, or in 1848-49 under the leadership of Colonel Józef Bem. After the Second World War both countries were suffering under the same suppressive regime, and later on they stepped at the same time on the rugged path of market economy and political pluralism, on which path they have arrived in the present and they follow the direction shown by the European Union and the NATO. Of course this is a rush and superficial summary of the common past. Please excuse me, because I am not able to appreciate so many essays written in excellent topics, which are included in the present volume, and I am just as incapable of showing up those interesting lectures, which are being held during the “Conference about the Polish-Hungarian Friendship – history, economy, culture” between the 2nd and 4th March 2013 in Budapest, organized by the Foundation of Young Hungarians without Borders. These essays and lectures cover nearly the whole of that more than thousand and one hundred years, which the two nations spent in the middle of Europe close to, and in interaction with each other. I must write briefly about my family references as well. Among us the Polish nation was always mentioned with warm words. From the maternal side we originate from the region Spisz (present in Slovakia, bordering with Poland), one of my greatgrandmothers was Polish too. Next to the family-stories I have read plenty of historical books, among them several with Polish topics. I liked the commitment of the Polish nation, their love to their homeland, the exemplary behaviour in difficult times. The novels of Henryk Sienkiewicz or Władysław Stanisław Reymont present truly the life and everyday of Polish people in the bloody centuries, and the Hungarian reader can identify from sentence to sentence the life and struggle of contemporary Hungarian people. The same happinesses, successes and challenges characterised us then and now. At that time it was the fight of two kingdoms against the powerful and dangerous neighbours, now the commonly built Europe and the handling of the economic crisis are the most important questions. I am nursing hopes that we succeed to find common solutions to the challenges of the future through such conferences and through personal friendships formed this way. dr. Kopp Kristóf President Foundation of Young Hungarians without Borders 5

Az előadások összefoglalói

6

Abstracts of lectures

7

Dr Puskely Mária – SSND (Boldogasszony iskolanővér), oktató, Szegedi Tudományegyetem, Bölcsészettudományi Kar, Középkori és Kora újkori Magyar Történeti Tanszék Magyar-lengyel dinasztikus kapcsolatok, s ezek európai összefüggései az Árpád- és az Anjou-korban A magyar és a lengyel királyság megszületésétől kezdve e két nép kiváló személyiségei, szentjei alakították a Kárpát-medence és a lengyel föld történetét, formálták keresztény spirituális arculatát. A róluk szóló történeti, irodalmi és hagiográfiai szövegek nyomán rajzolhatjuk meg olyan páratlan személyiségek alakját, mint Szent László és leánya Szent Piroska/Eiréné bizánci császárné, Szt. Szalomea, az első lengyel klarissza, Szt. Kinga és húga, Boldog Jolánta, továbbá az utolsó Árpád-házi király, III. András és kujáviai Fennena leánya, ifj. Szt. Erzsébet – majd átlépve az Anjou-korba Boldog emlékű Nagy Lajos és leánya, Szt. Hedvig... Többé-kevésbé dokumentálható életük megismertet minket a XIII/XIV. századot jellemző kereszt-misztikával, a tisztaság és az önkéntes szegénység kimagasló eszményével. – Lengyelország és Magyarország közös szentjei, ma is segítenek a keresztény gyökerek őrzésében.

8

Dr. Mária Puskely – SSND (Our Lady’s School Nurse), lecturer, University of Szeged, Faculty of Arts, Department of Mediaval and Early Modern History of Hungary Hungarian-Polish dynastic relations and the European interdependences of them under the Árpád and Anjou era Since the birth of the Hungarian and Polish kingdom the two nations’ outstanding personalities and saints were influencing the history of the Carpathian basin and the Polish land, forming its Christian spiritual image. On the basis of the historic, literary and hagiographic texts we can depict the figure of such unrivaled personalities as Saint Ladislaus and her daughter Saint Piroska/Eiréné, empress of Byzantium, Saint Salomea, the first Polish Clarissa, St. Kinga and her sister, Blessed Jolanta, furthermore, the daughter of the last king of the House of Árpád, Andrew III and his wife, Fennena from Kujava, junior Saint Elizabeth – and then passing over to the Middle Ages, Louis the Great of blessed memory and her daughter Saint Hedwig in the Anjou-era… Their lives being more or less documentable make us acquainted with the cross mysticism characteristic of the 13-14th century, the commanding ideal of purity and voluntary poverty. – The common saints of Poland and Hungary still help preserve Christian roots today.

9

Okos Márton – újságíró, Erdélyi Napló Báthory István, a kiemelkedő történelmi kapocs magyar és lengyel között A lengyel-magyar ezeréves kapcsolat egyik kiemelkedő szereplője Báthory István. Már öt éve volt Erdély fejedelme, amikor 1576-ban meghívták a megüresedett lengyel trónra. E kihívást el merte vállalni, nem kisebb vetélytárssal, mint Miksa, Habsburg császár és magyar királlyal szemben. Báthory István ekkor elsősorban azt mérlegelte, hogy a lengyel korona mennyiben használ Erdély és a magyarság ügyének, és nem szomszédjai, vagyis az akkori európai és világnagyhatalmak, a Török és a Habsburg Birodalom érzékenységére figyelt. Jól példázza ezt egyik levele, melyet már lengyel királyként Erdély tanácsuraihoz intézett, és amelyben Mátyás király figyelmeztetését ismétli meg: “Magyari urak, ügyeljetek szorgosan Erdélyre, mert ha elvesztitek, elvész egész Magyarország, de ha megőrzitek, onnan egész Magyarországot visszaszerezhetjük.” Lengyel királyként bátran szállt szembe a feltörekvő keleti hódítóval, akit saját hazájában is csak Rettegett (Rettenetes) Ivánnak neveztek. Többször meg is verte az oroszokat úgy, ahogy azóta is csak kevesen, és ezáltal biztosította Lengyelország keleti határait. A Varsóba 1582 augusztusában bevonuló Báthoryt a szejm következő ülésén Zamoyski kancellár így köszöntötte: “Azt kívánom Felségednek, hogy tetteiért s a szerencsésen befejezett hadjáratban kivívott győzelmeiért bár annyi elismerés érje, amennyi egy szerény, de hálás gyülekezettől kijárhat olyan királynak, aki hazáját szívből szereti és egy a köz érdekeivel.” Mindemellett két csata közben volt gondja és ideje figyelni Erdélyre is olyannyira, hogy Kolozsváron iskola alapítását rendelte el, és gondoskodott fenntartásáról. A nevét viselő iskola mind a mai napig fennáll, és számtalan erdélyi magyar híresség indult el e falak közül a halhatatlanság felé.

10

Márton Okos – journalist, Erdélyi Napló (Transylvanian Diary) István Báthory an outstanding historical link between Hungarians and Poles An outstanding historical actor of the Polish-Hungarian relation is István Báthory. He had been the prince of Transylvania for 5 years when he was invited to occupy the vacant Polish Throne in 1576. He ventured this challenge against a not less significant rival than the Habsburg emperor and Hungarian king, Miksa. István Báthory was then first of all weighing how the Polish crown could contribute to the issue of Transylvania and Hungarians, and did not consider the sensitiveness of his neighbours, that is the then European and World powers, the Turkish and Habsburg empire. One of his letters provides a good example of this, which he addressed as Polish king to the lord counsellors of Transylvania and in which he repeated the warning of king Mathias: “Hungarian lords, keep an eye diligently on Transylvania, if you lose it, the whole Hungary will be lost, if you protect it, we can obtain the whole Hungary back again.” 1 As Polish king he bravely stood up against the emerging Eastern conqueror, who was called as Ivan the Terrible (Ivan Grozny) even in his country. He also beat the Russian more times as few have been able to ever since, and therewith he was able to secure the Eastern border of Poland. In the following session of the sejm in August 1582 chancellor Zamoyski greeted Báthory marching into Warsaw in the following way: “I wish you, Your Majesty, that may you be welcome by as much acknolwedgement for your deeds and the victories achieved in the fortunately closed campaign, as can be coming to a king, from this modest but grateful assembly, who loves his country with full heart and shares unity with the interests of the public.”2 Nevertheless, in between two battles he had concerns and time to pay attention to Transylvania, so that he ordered the foundation of a school in Cluj (Kolozsvár) and took charge of its maintenance. The school bearing his name still exists, a lot of Transylvanian and Hungarian celebrities started off from among its walls towards immortality.

1 2

unofficial translation unofficial translation

11

Dr. Tadeusz Kopys – adiunkt, Uniwersytet Jagielloński, Instytut Europeistyki Polscy I Węgierscy Rewolucjoniści (od XVIII do XX wieku) Na przywódcę całego ruchu nikt nie nadawał się bardziej niż Ferenc Rákóczi II (16761735), najbogatszy magnat Górnych Węgier związany z tradycjami niepodległościowymi w Siedmiogrodzie i kuzyn rodu Zrínyich. Poprzez koligacje rodzinne Rákóczi był związane także z polskimi rodami magnackimi. To właśnie w Brzeżanach w dobrach Elżbiety Sieniawskiej kuruce znaleźli oparcie bezpośrednio przez wybuchem powstania oraz w pierwszych latach emigracji. W dniach 14-16 czerwca 1703 roku armia Rákócziego wkroczyła na Węgry w okolicach Verecke. Po węgierskiej stronie granicy oczekiwała go 250-osobowa grupa chłopów uzbrojonych w narzędzia rolnicze. Początkowo udało mu się zająć tylko Munkács. Do jego skromnych oddziałów przyłączyły się jednostki László Ocskaya i Balázsa Borbélya, a Miklós Bercsényi za pieniądze króla francuskiego zorganizował 200 dragonów z Polski. W lutym 1711 roku Rákóczi udał się on do Polski gdzie w maju w Jaworowie pod Lwowem spotkał się z carem Piotrem Wielkim. Pomimo faktu podpisania pokoju w Szatmár prosił o pomoc rosyjską przeciw Wiedniowi. Rosjanie byli zajęci jednak wojną z Turcją, a ich klęska nad Prutem (12 lipca) przekreśliła wszelkie nadzieje na interwencję carską nad Dunajem. Rakoczy powrócił na Węgry i natychmiast zawiązał spisek antyhabsburski. Został jednak zdradzony i osadzony w więzieniu, skazany na karę śmierci. Rakoczy nie podzielił jednak losu swego ojca ani dziadka, a to za sprawą swej kochającej żony. Ułatwiła mu ona ucieczkę i przedostanie się do Polski, gdzie mógł swobodnie kontynuować rozmowy z polskimi magnatami i posłami francuskimi. W 1703r., na prośbę chłopów węgierskich, którzy odszukali go zagranicą, zgodził się stanąć na czele narodowego powstania w swej ojczyźnie. Natychmiast napisał odezwę do narodu, w której wszystkich "szlachciców i nieszlachciców" wzywał do walki pod wspólnym sztandarem i hasłem "Cum Deo pro Patria et Libertate" (Z Bogiem za Ojczyznę i Wolność).

12

Dr. Tadeusz Kopys – assistant professor, Jagiellonian University, Institute of European Studies Polish and Hungarian freedom fighters (from the 18th to 19th century) No one could be highlighted more here, than Ferenc Rákóczi II (1676-1735), the leader of the freedom movement, Upper Hungary's richest lord whose name is associated with the traditions of independence in Transylvania and the family Zrínyi being their cousin. Through family affinities Rákóczi was also related to the Polish magnate families. It was on the estate of Elizabeth Sieniawska in Brzeżany where the Kuruc found direct support at the outbreak of the uprising and in the first years of exile. On 14-16 June 1703 Rákóczi's army marched into Hungary in the vicinity of Verecke. On the Hungarian side of the border a group of 250 strong peasants armed with farm tools was expecting him. At the beginning he was only able to reach as far as Munkács. His modest individual branches joined László Ocskay and Balázs Borbély, while Miklós Bercsényi organised 200 dragoons from Poland with the financial help of the French king. In February of the year 1711 Rákóczi went to Poland and then in May he met Tsar Peter the Great in Yavoriv near Lviv. Despite the signing of the peace of Szatmár he asked Russians for help against Vienna. However, the Russians were preoccupied with the war against Turkey, and the failure of the Prut Treaty (12 July) shattered all hopes for intervention by the Tsar on the Danube. Rákóczi returned to Hungary and immediately joined the antiHabsburg conspiracy. However, he was betrayed and imprisoned, then sentenced to death. Rákóczi, nevertheless, did not have to share the fate of his father and grandfather, and that was due to his loving wife. She facilitated his escape and way to Poland, where he was free to continue discussions with the Polish magnates and the French deputies. In 1703, at the request of the Hungarian peasants who sought him out in abroad, he agreed to lead the national uprising in their homeland. He immediately wrote an appeal to the nation, in which he called all “noblemen and non-nobles“ to fight under a common banner and the slogan “Cum Deo pro Patria et Libertate“ (“With the help of God for Homeland and Freedom”).-

13

Prof. dr. Kapronczay Károly - címzetes főigazgató, rk. egyetemi tanár, Semmelweis Orvostörténeti Múzeum Lengyel menekültek magyar földön a II. világháború éveiben A második világháború kirobbanását követő hónapokban mintegy százezer lengyel katonai és polgári menekült talált menedéket a magyar állam területén, mivel a Telekikormány nemhogy nem akart háborúba keveredni a németek oldalán Lengyelország ellen, de olyan menekültügyi politikát folytatott, amely egyedülállónak bizonyult a korabeli Európában. A nemzetközi törvények értelmében nemcsak befogadta a menedéket keresőket és biztosította jogi védelmüket Németországgal szemben, de az egész menekültügyet szociális kérdéssé nyilvánította. Az ellátáson túl munkavállalási lehetőséget nyújtott, engedélyezte az önálló iskola- és egészségügyet, a felsőoktatásban való részvételt, a lengyel könyv- és lapkiadást, a kulturális élet formáit. Ugyancsak engedélyezték a lengyel emigráns érdekvédelmi polgári és katonai szervezetek tevékenységét is. A lengyel menekültek többsége – mintegy 70 ezer katona – 1939/1940 fordulóján elhagyta – a magyar kormány és rendészeti szervezetek hallgatólagos beleegyezésével – hazánk területét, csatlakozott a Franciaországban újjászervezett lengyel hadsereghez. A magyar földön maradt lengyel katonai táborok biztos hátteret biztosítottak a lengyelországi ellenállásnak, titkos katonai kiképzések folytak, legendás futárszolgálatot szerveztek a hazai és a nyugat-európai lengyel központok között.

14

Prof. dr. Károly Kapronczay - honorary chief director. university professor, Semmelweis Museum Polish refugees on Hungarian land in the years of the Second World War In the months following the explosion of the Second World War about hundred thousand soldier and civil refugees found shelter in the territory of the Hungarian state, as the Teleki government not simply did not want to get involved in the war against Poland on the side of Germans, but even followed such a refugee policy which proved to be uniqe in the contemporary Europe. In the sense of international law it did not exclusively accepted those seeking for shelter and ensured their legal protection against Germany but also proclaimed the refugee issue a social question. Apart from general care, it also offered employment opportunities, authorized self-reliant education and health care, participation in terciary education, the publishing of Polish books and newpapers, various forms of cultural life. The activity of Polish civil and soldier organisations of emigrants was also permitted. The majority of Polish refugees – some 70 thousand soldiers – at the turn of 1939/1940 – with the tacit approval of the Hungarian government and law enforcement agents – left the territory of Hungary and joined the Polish army reorganised in France. The Polish soldier camps remaining on Hungarian land provided a stable background for the Polish opposition, secret military drills took place, a legendary dispatch service was organised between the Hungarian and Western European Polish centres.

15

Mitrovits Miklós, PhD - tudományos munkatárs, Politikatörténeti Intézet Lengyel-magyar kapcsolatok 1956-1989 között A lengyel-magyar kapcsolatok történetében 1956 fontos választóvonalat jelez. Nemcsak a lengyel és a magyar forradalmi események miatt, hanem az ezzel egy időben, a szocialista táboron belül végbement változások következtében is. A második világháború lezárásától egészen 1956-ig nem léteztek valódi kétoldalú kapcsolatok a szocialista táboron belül, minden Moszkván keresztül, Moszkva közvetésével, annak tudtával és beleegyezésével történhetett. 1956 után viszont nem csupán megélénkültek a két ország közötti kapcsolatok, hanem a történelemben addig soha nem látott intenzitásúak lettek. Tanulmányom első felében felvázolom az 1956 és 1989 közötti lengyel-magyar politikai kapcsolatok történetét: kik, mikor és miről tárgyaltak? A tanulmányom második felében a két ország gazdasági kapcsolataira, együttműködésére helyezem a hangsúlyt, kitérve a két ország eltérő gazdasági és társadalmi fejlődési sajátosságaira is. Végül bemutatom, hogyan tekintett egymásra a két ország vezetése és társadalma. Hogyan látták Lengyelországban Magyarországot, illetve fordítva, Magyarországon Lengyelországot. Az előadás cáfolja azt a hibás nézetet, hogy két szocialista ország között nem létezhettek valódi kapcsolatok. Másfelől bizonyítja, hogy a hivatalos lengyel-magyar kapcsolatok – annak ellenére, hogy a két ország a KGST (1949-től), valamint a Varsói Szerződés (1955-től) által egy gazdasági, politikai és katonai szövetségi rendszerbe tartozott – nem voltak mindig olyan barátiak, ahogy a korabeli sajtó lapjain gyakran olvasható volt. Számos esetben ütköztek a különböző nemzeti érdekek, de az is igaz, hogy még a „létező szocializmus” idején is hatott a két ország közötti viszonyra az ezeréves „közös múlt” hagyománya.

16

Miklós Mitrovits, PhD - research fellow, Institute of Political History

Polish-Hungarian relations between 1956-1989 In the history of Polish-Hungarian relations 1956 marks an important confine. Not only because of the Polish and Hungarian revolutionary events but also due to the changes which took place in the socialist camp at the same time. From the clausure of the Second World War up until 1956 no real bilateral relations existed within the socialist camp, everything could only happen through Moscow, through the intermediation of Moscow and with its knowledge and consent. After 1956 the relations between the two countries were not simply livened but became as intensive as had never been before. In the first part of my study I delineate the history of the Polish-Hungarian relations between 1956 and 1989: who were negotiating, when and about what. In the second part of my study I put emphasis on the economic relations and cooperation of the two countries touching upon the distinct economic and social development characteristics. Finally, I introduce how the two countries’ leadership and society viewed each other. How Hungary was deemed in Poland and conversely, how Poland in Hungary. The lecture confutes that erroneous view that no real relations could exist between two socialist countries. On the other hand, it proves that the official Polish-Hungarian relations – despite that the two countries belonged to the same political and military alliance system through the COMECON (from 1949), as well as the Treaty of Warsaw (from 1955) – were not always as friendly as it could often be read on the contemporary newspaper pages. In a great number of cases various national interests conflicted, however, it also holds true, that even during „existing socialism” the tradition of the thousand-year „common past” affected the liaison between the two countries.

17

Prof. Dr. Jeszenszky Géza - egyetemi magántanár, nagykövet, korábbi külügyminiszter /1990-1994/, Magyarország Külügyminisztériuma A Visegrádi Együttműködés fontossága Száz évvel ezelőtt a mai V-4 legnagyobb része egy közös gazdasági térség volt, közös pénzzel és közös külpolitikával, sőt közös hadsereggel, és nem voltak akadályt képező belső határok. Az egykori Osztrák-Magyar Monarchiának sok hibája, belső problémája volt, de van egy érvényes öröksége: Közép-Európa népeinek szorosan együtt kell működniük – még az EU-n belül is. A XIX. századi híres cseh történész-politikus, F. Palacky nyomán elmondhatjuk, ha Visegrád nem létezne, ki kellene találni. Az 1991-ben létrehozott együttműködés a rivalizálás és a konfliktus alternatívájaként a térség stabilitásának alapköve, más országcsoportok számára is követésre alkalmas modell. 22 éves története során számos maradandó eredményt ért el, de gyakorlati szinten még számos tennivaló látható. Végre meg kellene teremteni a korszerű és gyors észak-déli útés vasút összeköttetést. Erősíteni kell a határokon átívelő együttműködéseket, hogy helyreállítsuk a régi, természetes gazdasági kapcsolatokat. Össze kell kapcsolni az energiarendszereket. Még több személyes kapcsolatot kell lehetővé tenni, különösen a fiatalok között. Politikai téren egy „tágabb Visegrádot” szeretnék látni, a négy mag-ország körül egy szélesebb kört, azokkal az országokkal, amelyeket régi történelmi és újabb gazdasági kapcsolatok fűznek hozzájuk, és amelyekkel ma számos érdekük és problémájuk közös vagy hasonló. A balti államok mellett Horvátország, Szlovénia, Bulgária és talán Ausztria jön számításba, mint ad hoc szövetséges az Európai Unión belül, hogy Közép-Európa érdekei és értékei jobban érvényesülhessenek az európai integrációban.

18

Professor Dr. Géza Jeszenszky - Ambassador, former Minister of Foreign Affairs /1990-1994/, Ministry of Foreign Affairs, Hungary The Importance of the Visegrád Cooperation A hundred years ago the territory of the V-4 was a common economic space, with no barrier creating internal borders, with a common currency, a common foreign policy, and even with a common army. The one-time Austro-Hungarian Monarchy had many shortcomings, but its message for today is the necessity of close cooperation between the peoples of Central Europe. To paraphrase the 19th century Czech leader, F. Palacky, if “Visegrad” did not exist, it would be necessary to invent it. The Visegrad cooperation replaced rivalry and conflict, and has remained a cornerstone for stability. It is a model for other countries to be emulated. In its 22 years of history it can boast of political achievements, but much more is needed on the practical level. It is time to create North-South lines of road and rail connections, trans-border cooperation restoring old natural economic ties, energy connectors, personal ties between the citizens, especially among the young. Politically I would like to see an “enhanced Visegrad,” a second, wider circle around the core V-4, composed of countries which often express similar interests and concerns, which have old historical and newer economic ties to some of the Visegrad countries. Apart from the Baltic States Croatia, Slovenia, Romania, Bulgaria, perhaps even Austria are the most obvious associates for ad hoc alliances within the European Union, for standing up for the interests and indeed the values of Central Europe.

19

Dr. Zsinka László - dékán, Budapesti Corvinus Egyetem, Társadalomtudományi Kar Hasonlóságok és különbségek a lengyel és a magyar történelem között A konferencia előadás során arra törekszünk, hogy – a teljesség igénye nélkül – nyomon kövessük a lengyel és a magyar történelmi sors közötti legfontosabb hasonlóságokat és különbségeket. Az előadás kitér a Szűcs Jenő magyar történész által a nyolcvanas években megalkotott Közép-Európa fogalom relevanciájára, valamint az orosz és a német hódító törekvések között kibontakozó lengyel és magyar történelem hasonlóságaira. Foglalkozunk a kora középkori letelepedés, államalapítás és az egyház létrejöttének eltérő és közös vonásaival. A 11-13. században az Árpád-kori Magyarország egysége éles ellentétben állt a lengyel részfejedelemségek megosztottságával. A 14-15. században mindkét országban a nemzeti egység kibontakozásának tendenciájával találkozunk, továbbá a nemesi jogok kiszélesedése, kodifikációja is hasonló vonásnak tekinthető. Mind Lengyelországban, mind Magyarországon a rendi dualizmus szilárdult meg, ami az uralkodó és a rendek közötti hatalommegosztást jelentette. A kora újkor századai a lengyel nagyhatalom csúcspontját jelentették, s ehhez képest szembetűnő a három részre szakadt magyar királyság politikai válsága és hanyatlása. A 17-18. században a lengyel rendi dualizmus eltolódott a nemesi köztársaság modellje irányába, ami a királyi hatalom radikális korlátozásával járt, míg Magyarországon mindig megmaradt a királyi hatalom és a rendek közötti sajátos egyensúly. A 18. század végén a lengyel és magyar nemesi felvilágosodás, illetve a 19. század első felében a magyarországi reformkori középnemesség erői lehetővé tették, hogy végbemehessen hazafiság és haladás összekapcsolása, s hogy a gazdasági-társadalmi modernizáció témáit az osztrák és az orosz abszolutizmus ne sajátíthassa. A magyar hazafiak számára a 19. században központi problémát jelentett a nemzethalál lehetősége, ami a nemzetiségekkel szembeni

fenyegetettség

összefüggésében

fogalmazódott

meg,

míg

a

lengyel

gondolkodás számára nem a nemzet eltűnése, hanem – a három részre osztott ország idején – az állam hiánya jelentette az alapvető nehézséget. Az első világháború után a Trianon utáni kis-Magyarország etnikai homogenitásával szemben éles ellentétben állt a versailles-i békerendszer által megteremtett nagyLengyelország multietnikus jellege és nagyhatalmisága. A 20. században mindkét országban kialakult az a gondolkodásmód, amely az orosz és a német nagyhatalom között 20

Dr. Zsinka László - dékán, Budapesti Corvinus Egyetem, Társadalomtudományi Kar Similarities and differences in the Polish and Hungarian history During the conference lecture – without intending to be exhaustive – we are endeavouring to keep track of the most important similarities and differences in the Polish and Hungarian historical fate. The lecture also touches upon the relevance of the notion of Central Europe created by the Hungarian historian, Jenő Szűcs, in the 80’s as well as the similarities of the Polish and Hungarian history evolving amongst German and Russian efforts to conquer. We deal with the distinct and common traits of the early medieval settlement, foundation of the state and the establishment of the church. In the 11-13th century the unity of Hungary in the Árpád-era was in sharp contrast with the dividedness of Polish principalities. In the 14-15th century we can encounter the tendency of the unfolding of the national unity, furthermore, the extension, codification of noble rights, can be regarded as similar features as well. In both Poland and Hungary a duality of the estates was affirmed which meant a division of power between the sovereign and the estates. The centuries of the early modern history meant the heyday of Polish powers, compared to the political crisis and decline of the Hungarian Kingdom torn into three parts the difference is apparent. In the 17-18th century the duality of Polish estates shifted towards a noble republic model, which went hand in hand with the radical restriction of the king’s power, whereas in Hungary a specific balance between the king’s power and the estates prevailed. At the end of the 18th century the enlightenment of the Polish and Hungarian nobles, moreover the powers of the gentry of the Hungarian reform era in the first half of the 19th century enabled the interconnection of patriotism and progress and that the subjects of economic-social modernisation could not be expropriated by the Austrian and Russian absolutism. In the 19th century the possibility of the nation’s death meant a central problem for Hungarian patriots, which was articulated in relation to the feeling of menace towards nationalities, while for the Polish thinking not the vanishing of the nation but the lack of the state – in the times of the country being split into three parts – emerged as major difficulty. After the First World War the ethnic homogeneity of the small post-Trianon Hungary and the multiethnic great power character of the great Poland created by the peace system of 21

mérte fel a lengyelek és a magyarok lehetőségeit. A szovjet uralom korszakában a lengyel katolikus egyház nagyobb mértékben megőrizte integritását a pártállammal szemben. Az 1980-as években meginduló társadalmi mozgalmak a lengyel társadalom számára azt az érzést hordozták, hogy saját erejükből (is) vívták ki szabadságukat, míg a magyar demokrácia frusztráltsága a rendszerváltozás után húsz évvel is annak köszönhető, hogy a szabadságjogok birtokba vétele értelmiségi alkuk keretében és nem széles társadalmi részvétel mentén következett be. A 20. század mérlege talán nagyobb mértékben lehetővé tette a lengyel nemzeti identitás megerősödését, mint a magyarét.

22

Versailles stood in sharp contrast. In the 20th century that cast of mind was being formed in both countries which was gauging the opportunities of the Poles and Hungarians between the German and Russian powers. During the epoch of the Soviet empire the Polish catholic church preserved its integrity to a greater extent towards the one-party state. The social movements commencing in the 80’s were conveying the feeling for the Polish society that they could provoke their freedom (also) under their steam, whereas the frustration of the Hungarian democracy even after 20 years since the system change is owing to the seizing of freedom rights occuring in the frames of intellectual bargains and not along the wide participation of the society. The scales of the 20th century perhaps permitted of the strengthening of the Polish national identity to a greater extent than that of the Hungarian.

23

Prof. Grzegorz W. Kołodko - Dyrektor TIGER – Centrum Badawczego Transformacji, Integracji i Globalizacji, Akademia Leona Koźmińskiego (www.volatileworld.net) Polska transformacja do rynku i demokracji: sukces na dwie trzecie Postęp na drodze przemian instytucjonalnych oceniany być powinien przez pryzmat ich wpływu na wykorzystanie potencjału rozwojowego danego kraju. W Polsce, podczas dwudziestopięciolecia szeroko zakrojonych reform systemowych, produkt krajowy brutto (PKB)

wzrósł

w

stopniu

wyższym

niż

w jakiejkolwiek

innej

gospodarce

posocjalistycznej. Oceniając postęp transformacji, brać pod uwagę należy nie tylko poprawę konkurencyjności i rozwój w ujęciu ilościowym, ale także aspekty społeczne i kulturowe. Po 1989 roku w Polsce można wyróżnić sześć różnych okresów z perspektywy rozwoju ekonomicznego. Przy lepszej koordynacji polityki przemian systemowych oraz społeczno-gospodarczego rozwoju PKB w latach 1989-2013 mógł powiększyć się o dodatkowe około 50 procent i być obecnie nie dwa, a trzy razy większy niż ćwierć wieku temu. Szansy tej nie wykorzystano ze względu na niespójne wdrażanie chybionej polityki gospodarczej opartej na błędnych teoriach ekonomicznych, zwłaszcza neoliberalizmu. Polską transformację można więc poczytać za sukces, jednakże jedynie na miarę dwóch trzecich jej potencjału.

24

Prof. Grzegorz W. Kolodko - Director of TIGER - Transformation, Integration and Globalization Economic Research and professor at the Kozminski University (www.volatileworld.net) The Polish Transition to Market and Democracy: A Two Third Success The progress toward institutional changes should be evaluated through the prism of their influence on a country’s development abilities. In Poland, during the twenty years of comprehensive systemic shift, gross domestic product (GDP) has increased more than in any other post-communist country. While judging the transformation progress, not only the improvement of competitiveness and growth in terms of quantity must be taken into account, but also social and cultural aspects. There have been five distinct periods in Poland, from the viewpoint of economic growth. Had there been a better policy coordination of systemic change and socio-economic development, GDP over the periods considered could have increased by a half more. This opportunity has been missed due to the intermittent implementation of wrong economic policies based on wrong economic theories. Poland’s transformation can be seen as a success, but only to the extent of two-thirds of its potential.

25

Dr. Constantinovits Milán - egyetemi docens, Szent István Egyetem A magyar gazdaságpolitika az EU csatlakozás tükrében (2004–2013) Magyarország EU-csatlakozásakor – hasonlóan a többi csatlakozó kelet-közép-európai országhoz – történelmi esélyt látott a fejlett Nyugathoz történő fölzárkózásra, amely korábban, az 1990-es rendszerváltással nem következett be. A fölzárkózást segítették az EU-ból érkező pénzügyi források, azonban ezek lehívása rendkívül bürokratikusan és nehézkesen történt, felhasználásuk pedig többségében nem növelte hazánk versenyképességét. A gazdaságpolitikát 2004 és 2010 között alapvetően két dolog határozta meg: az egyik egy megfelelési kényszer az EU által előírt konvergenciakritériumoknak, ill. 2008 után az IMF elvárásoknak, a másik pedig a négyéves választási ciklusokból következő belpolitikai megfelelési kényszer, a konjunktúrakutatásból jól ismert politikailag vezérelt stop-go gazdaságpolitika. A megszorítások gazdaságpolitikáját nem lehet sikeresen összeegyeztetni a választási költségvetésen alapuló gazdaságpolitikával. Az eredmény fölzárkózás helyett stagnálás, ill. visszafejlődés, növekvő államadósság és költségvetési hiány. A fordulat éve 2010 volt, amikor az új kormány új gazdaságpolitikát hirdetve szakított a restriktív gazdaságpolitikával és eddig szokatlan, unortodox lépéseket vezetett be, miközben az EU szigorú 3 %-os költségvetési deficit előírását és az államadósság csökkentést is el kellett érni. A jelenlegi kormány számára lehetetlen a stop-go ciklikus politika folytatása: egyrészt a túlzottdeficit-eljárás megszüntetésére törekvés, másrészt az előző kormány által fölvett IMF hitel törlesztése lehetetlenné tesz egy ún.választási költségvetést. 2013–2014 során a folytatódó pénzügyi válság és gazdasági recesszió ellenére talán lehetőség nyílik olyan új típusú gazdaságpolitika kialakítására, amely szakít az eddigi rövidtávú politikailag determinált ciklikussággal és a gazdaság hosszú távú fejlődését eredményezheti. Ez persze feltételezi új gazdaságpolitikai célok meghirdetését és megvalósítását.

26

Dr. Milán Constantinovits - university associate professor, Szent István University The Hungarian economic policy in the light of the EU accession (2004–2013) When joining the EU Hungary, similarly to other acceding Central and Eastern European Countries, saw a historic chance to catch up with the developed Western World, which previously had not been realised during the system change of 1990. The catching-up process was promoted by the financial resources arriving from the EU, however, the implementation of these happened in a very bureaucratic and cumbersome way, and their exploitation in most of the cases did not contribute to the enhancement of the competitiveness of our country. The economic policy between 2004 and 2010 was determined basically by two factors: the one was a constraint to comply with the convergence criteria specified by the EU, as well as to IMF expectations after 2008, the other was the forced compliance concerning domestic policy resulting from four-year election cycles, the stop-go economic policy driven by politics well-known from the literature of the policy of economic cycles. The economic policy of austerity measures can not successfully be reconciled with the economic policy based on election budgeting. The outcome is stagnation instead of convergence, or rather retrogression, growing piblic debt and budgetary deficit. The year for political shift occurred in 2010 when the new government announcing a new economic policy put an end to austerity and introduced unfamiliar unorthodox measures while having to correspond to the EU requirements of 3% budgetary deficit and the reduction of public debt. Comntinuing the stop-go political cycle is impossible for the present government. on the one hand the struggle to cease the excessive deficit procedure, on the other hand the repayment of the IMF credit drawn by the previous government arenders it impossible to citinue with an election budget. Despite the financial crisis and economic recession persisting during 2013–2014 there might be an opportunity to initiate such a new type of economic policy which breaks with the so far prevailing short-run politically determined cyclicality and could result in the long-run development of the economy. This, however, presumes the declaration and realisation of new economic policy objectives.

27

Piotr Wiśniewski, PhD - adiunkt, Warsaw School of Economics Ewolucja węgierskiego i polskiego rynku kapitałowego po okresie komunizmu. Dwie historie sukcesu Od czasu upadku komunizmu Węgry i Polska podjęły szereg radykalnych reform makroi mikroekonomicznych, które okazały się znacznym sukcesem (pomimo licznych reperkusji społecznych).

Odrodzenie

rynków

kapitałowych stanowiło

przykład

dynamicznej transformacji podjętej w obu tych krajach. Transformacja ta doprowadziła do wykształcenia się odrębnych segmentów rynkowych, nowoczesnych grup produktów i usług, co więcej – umożliwiła akumulację znacznych zasobów kapitału intelektualnego. Prezentacja ta stanowić będzie podsumowanie osiągnięć obu krajów w przekształceniach ekonomicznych, jakie posłużyły budowie rynków kapitałowych konkurencyjnych w skali światowej. W szczególności - wnioski badawcze zawierać będą bieżące czynniki rozwoju rynkowego w kontekście systemowych przemian globalnych sektorów finansowych.

28

Piotr Wiśniewski, PhD – university associate professor, Warsaw School of Economics The Post-Communist Evolution of the Hungarian and Polish Capital Markets. Two Success Stories Since the collapse of communism, Hungary and Poland have embarked on sweeping macro- and microeconomic reforms which have proved highly successful (despite numerous social consequences). The revival of capital markets has been the hallmark of swift transition in both countries. The transition has led to the development of distinctive market segments, novel product and services groups; moreover, has helped produce considerable intellectual resources. This presentation will revisit the records of both countries in economic transition that has enabled the creation of globally competitive capital markets. In particular, the findings will encapsulate current quantitative and qualitative drivers of capital market growth against the backdrop of systemic changes in worldwide financial sectors.

29

A hallgatók tanulmányainak összefoglalói

30

Abstracts of students’ papers

31

Konrad Wójcik - student, Uniwersytet Jan Kochanowskiego w Kielcach, 4 rok, kierunek: Marketing i Zarządzanie Paulina Osuch - student, Uniwersytet Jan Kochanowskiego w Kielcach, 3 rok, kierunek: Zarządzanie Historyczne ślady Państwa Węgierskiego na terenie województwa świętokrzyskiego Nazwa województwa świętokrzyskiego wywodzi się od relikwii Drzewa Świętego Krzyża. W dosłownym tłumaczeniu „świętokrzyskie”, znaczy „rejon świętego krzyża”. Wyraz ten pochodzi ze starej legendy, w której głównym bohaterem jest węgierski książę Emeryk. Dawne podanie głosi, iż w miejscu dzisiejszego klasztoru świętokrzyskiego na Łysej Górze znajdował się dawniej warowny zamek górujący nad całą okolicą. Pewnego dnia wielka pani – władczyni zamku i rozległych ziem, pokonawszy u stóp góry potężnego wroga, świętowała swój triumf. Jej mężnym sercem owładnęła jednak pycha. Dworzanom i poddanym obwieściła się boginią Dianą i kazała składać sobie cześć. Zemsta zazdrosnych o swą chwałę bogów była straszna. W warowne zamczysko biją pioruny, walą się mury, giną dworzanie, a wśród nich i „Pyszna Pani". Gdy runął w gruzy zamek, który dla bieli swych murów nazwano Łyścem, stojąca opodal świątynia troistego bóstwa: Pogody, Śwista-Pośwista i Łady pozostała. Z osad wśród puszcz schodził się zewsząd okoliczny lud, by w pierwsze dni maja i na obchód sobótek odwiedzić Łysą Górę, pokłonić się bóstwom, posłuchać pieśni gęślarzy i poradzić się w swych troskach wiedźm i wróżbitów. Świątynia troistego boga znana była i sławna w szerokim kraju, bo jeszcze w czasach przedhistorycznych Łysa Góra była ośrodkiem religijnego życia. Gdy runął w gruzy zamek, który dla bieli swych murów nazwano Łyścem, stojąca opodal świątynia troistego bóstwa: Pogody, Śwista-Pośwista i Łady pozostała. Z osad wśród puszcz schodził się zewsząd okoliczny lud, by w pierwsze dni maja i na obchód sobótek odwiedzić Łysą Górę, pokłonić się bóstwom, posłuchać pieśni gęślarzy i poradzić się w swych troskach wiedźm i wróżbitów. Świątynia troistego boga znana była i sławna w szerokim kraju, bo jeszcze w czasach przedhistorycznych Łysa Góra była ośrodkiem religijnego życia. Pewnego dnia przyszedł jednak kres na pogańskie bóstwa. Na Łysą Górę wspina się orszak królewski. Mieczysław I z Dąbrówką wiodą ze sobą kapłanów głoszących ludowi wiarę w Jedynego Boga. Rzeźba troistego bóstwa pada pod ciosami toporów, a na jej miejscu staje modrzewiowa kaplica, poświęcona Bogu w Trójcy świętej Jedynemu. Na straży zaś nowej świątyni pozostają zakonnicy św. Benedykta. Po upływie kilkudziesięciu lat, puszcza łysogórska rozebrzmiała ponownie radosnym echem. Dzielny król, Bolesław Chrobry, urządzał tu polowanie z okazji odwiedzin młodziutkiego królewicza węgierskiego Emeryka, który więzami krwi zbliżony był do potężnego władcy Polan. Puszcza wre rozgłosem myśliwskich rogów, a obfitość grubego 32

Konrad Wójcik – student, Jan Kochanowski University in Kielce 4th year, specialization: Marketing & Management Paulina Osuch – student, Jan Kochanowski University in Kielce, 3rd year, specialization: Management Hungarian historic signs in świętokrzyskie province. The name of świętokrzyskie province came from Holy Cross. In the literal translation “świętokrzyskie” means “Region of Holy Cross”. This name came from an old legend where the main hero is a Hungarian prince, Emeryk (Imre). The old legend says that on a place of the Holy Cross monastery on Bald Mount, once a fortified manor house stood, its white walls were visible far in the country. In the castle there is great happiness and joy, for its Lady, ruler of vast lands, defeated at the bottom of a mountain a powerful enemy, now celebrating her victory. Haughtiness captures her heart. She demands her courtiers and subjects to entitle herself goddess Diana and she insists to worship her. Revenge of jealousity about own glory Gods is dreadful and imminent. Thunders clap at the fortified castle, the walls collapse, courtiers disappear, and among them a proud Lady. The castle, which for its white walls Łysiec is called, turned to ruins but remained far behind the temple of Triple God Temple: Pogoda, Świst-Poświst and Łada. In first days of May, from the settlements among wilderness, countless masses of people came up at Łysa Góra (Bald Mountain) to commemorate Saturdays, to bow to Gods, listen songs of primitive fiddle players, seek advice for their troubles at the witches and fortune-tellers. The Triple God Temple was famous and known in a broad country, even in prehistoric time Łysa Góra (Bald Mountain) was a religious centre of life. And then an end came to the pagans. On Bald Hill climbs the king's retinue. Mieszko I and Dobrava lead priests, who proclaimed the faith in One God to the people around. Stave temple of Triple Deity falls into stripes of axes, and on its place is built a larch chapel, dedicated to the worship of Only God in the Holy Trinity. At the temple guard stand monks of Saint Benedict order, whom apparently Dobrava imported from Bohemia. It took few years, and once again the Bald Mountain’s wilderness rumbles of buzz of voices. The brave king Bolesław (Bolesław I the Brave), hunts here on the occasion of visits of the young Hungarian prince Emeryk, who came here for a kind hospitality. The wilderness rages sounds of hunting horns, and an abundance of ferocious beast get hunters hopes up. The Prince Emeryk with abandon takes after a deer that among its horns brings a cross - an emblem of Salvation.A strange beast goes swiftly drawing a young hunter away from the rest of the company. And then, suddenly it disappears in the rock curve on Jelenia Góra (Deer Mount). The Prince not knowing the scenery becomes helpless, astray in eternal forests. And right away an angel statue appears in front of him and says these words: "Do not be afraid Emeryk, follow me, I will show you what you should do". And the Angel leads him to the top of the neighbouring Bald Mountain,

33

zwierza podnieca zapały myśliwych. Królewicz Emeryk bez opamiętania goni za jeleniem, który między ogromnym porożem niesie krzyż — godło Zbawienia. Dziwny zwierz pomyka żwawo, odwodząc coraz dalej młodego myśliwego od reszty towarzystwa. Aż znika nagle za załomem skały na Jeleniowej Górze. Królewicz zbłądził. Staje bezradny, zabłąkany w puszczy bez końca. Nie dochodzą go nawet odgłosy rogów myśliwych. Pobożny młodzian szuka pociechy i ratunku w modlitwie. I oto staje przed Emerykiem anielska postać i w te się słowa odzywa: „Nie bój się Emeryku, pójdź za mną, a wskażę ci co masz czynić". I prowadzi go Anioł na szczyt sąsiedniej Łysej Góry, gdzie przystanąwszy, rzekł: „Na Górze Golgocie umarł Chrystus na Drzewie Krzyża, którego ty cząstkę nosisz przy sobie. W imieniu Boga, rozkazuję ci przeto, byś to Drzewo najszlachetniejsze zostawił temu miejscu, inaczej czeka cię niełaska Boża". Widząc w słowach Anioła wolę Bożą, Emeryk przyrzekł ten najcenniejszy skarb, jaki nosił na piersiach, złożyć na Łysej Górze. Gdy udawał się w długą i niebezpieczną podróż do polskiej ziemi, ojciec jego, św. Stefan, zawiesił mu relikwię Drzewa Krzyżowego na szyi, by w chwilach trwogi była mu obroną. Dzięki pomocy Anioła odnalazł drogę do Kielc, dołączył do królewskiego orszaku, gdzie już się wielce o niego niepokojono. Król i dworzanie zdziwili się wielce, gdy królewicz Emeryk oznajmił im, iż za widzeniem anielskim Bóg przekazał mu swoją wolę, iżby cząstki Drzewa Krzyża świętego, na którem umarł Zbawiciel, złożył na górze, która Łysą się mieni. Zaniechano więc łowów i na drugi dzień świta królewska wraz z Emerykiem i biskupem krakowskim Lambertem, udała się na górę, gdzie królewicz złożył bezcenną Relikwię na ręce biskupa. Drzewo Krzyża św. umieszczono w kaplicy, pod opieką najstarszego z pustelników. Gorliwy o chwałę Bożą młodzieniec, podsunął Chrobremu myśl, by na Łysej Górze, na gruzach zburzonego zamczyska ufundował klasztor, skąd miałaby nieustannie promieniować wiara wzmagająca stale chwałę Bożą. Pomniał bowiem, że także jego rodzic, Stefan, wielkim gestem na górach Pannonji ufundował takie przybytki i osadzał w nich mnichów reguły św. Benedykta. Bolesław z radością podjął zbożną myśl, i wkrótce stanął tu klasztor z kościołem, zakonnicy zaś przybyli aż z ziemi italskiej z Kassynu, gdzie święty zakonodawca Benedykt założył pierwszy klasztor i gdzie gorliwość zakonna panowała po wsze czasy. Dziać się to miało w 1006 r. Tak o Łysej Górze, relikwii Drzewa Krzyża Świętego tu złożonej i o założeniu klasztoru, opiewa dawna legenda, której prawdziwość badam w swojej pracy.

34

where he stops and says: "At the top of Calvary, Christ died on Tree of the Cross, which a bit you are wearing with you. In the name of God, I commanded you, so you are to leave the most precious Tree to this place, otherwise you are waiting disfavour of God". Seeing a will of God in the words of the angel, Emeryk promises to give to Łysa Góra (Bald Mountain) the most precious treasure, which he wore on his chest. When he went in a long and dangerous travel to Poland, his father, Saint Stephen hang a Tree of the Cross relict on his neck, in order to help him in fearful moments. Now derived by the Angel on the way to Kielce, Emeryk arrives the royal suite, which has been already greatly worried about him. However, enormous amazement comes over the king and the courtiers, when Prince Emeryk declares that by the vision of the Angel, God announced His desire, however, that particles of Tree of the Cross, on which the Saviour died, he had to put on the top of Bald Mountain. So hunting hasstopped and for a next day the royal suite together with the bishop of Kraków Lambert and Emeryk, goes to the top, where the Prince consigns to the Bishop a priceless Relic. A Tree of the Holy Cross is placed in a chapel, under the guidance of the oldest of hermits. The lad eager for the Glory of God suggests Chrobry (Bolesław I the Brave) that they found a monastery on Łysa Góra (Bald Mountain) in the place where the ruins of the collapsed castle can be found, from where the Faith and Glory of God can emanate and increase permanently and incessantly on the country around. He mentions that his father Stephen founded a sanctuary similar to this on Pannonian Mountains, in which he placed monks, especially Benedictines. Bolesław gladly took the pious idea, and the monastery with the church shortly comes into existence here, monks come up from Italian land, from Monte Casino, where Saint Benedict founded the first monastery and where monastic fervour has been the most intensive for all times. It took place in year 1006. In that way the old legend represents Łysa Góra (Bald Mountain), the Tree of Holy Cross relic and the establishment of the monastery. But is the legend is truth? I will try to check it during my research.

35

Patrycja Michalska – student, Uniwersytet Jan Kochanowskiego w Kielcach, 4 rok, kierunek: Zarządzanie Patryk Zieliński – student, Uniwersytet Jan Kochanowskiego w Kielcach, 2 rok, kierunek: Administracja Dom w dwóch krajach, czyli o polsko-węgierskiej przyjaźni i pomocy emigracyjnej podczas II wojny światowej Artykuł przedstawia losy Polaków na Węgrzech w latach II wojny światowej. Omówiono w nim życie, działalność społeczną, kulturalną i polityczną polskiego uchodźstwa. Prawdziwy sens hasła o „Tysiącletniej przyjaźni”, czy przysłowia „Polak Węgier dwa bratanki…” można dostrzec w roku 1939, kiedy Polacy faktycznie mogli rozpoznać wrogów, fałszywych sprzymierzeńców oraz prawdziwych przyjaciół, którzy w momencie zagrożenia nie odmówili pomocy. Takimi prawdziwymi przyjaciółmi po raz kolejny okazali się Węgrzy, z którymi od wieków łączyły nas dobre kontakty gospodarcze, polityczne, a przede wszystkim szczera sympatia. Warto pamiętać, że tysiące Polaków znalazło na Węgrzech schronienie oraz opiekę po nieszczęsnym wrześniu 1939 roku. W niniejszym artykule zaprezentowano dokonania ludności i władz węgierskich, które dopomogły Polakom w czasie II wojny światowej. Węgrzy wspierali ludność polską w ciężkich dla nich warunkach, narażając się tym działaniem na utratę swej okrojonej suwerenności. Aresztowaniem oraz zesłaniem do obozów śmierci ryzykowali ci wszyscy, którzy usiłowali zapewnić uchodźcom polskim właściwe warunki życia oraz: służyli pomocą w organizowaniu i osłanianiu wyjazdu Polaków do Francji; współpracowali z funkcjonującymi na Węgrzech polskimi ośrodkami wywiadowczymi; ułatwiali działanie sieci kurierskiej, pozwalającej na stały kontakt pomiędzy krajem a rządem londyńskim; wspomagali polskie organizacje polityczne, społeczne oraz kulturalne. Zwrócono także uwagę na losy i rolę młodzieży polskiej, a także znaczenie szkolnictwa na ziemi węgierskiej. Jednym z piękniejszych świadectw polsko-węgierskiej przyjaźni w latach II wojny światowej są polskie szkoły na Węgrzech. Artykuł opisuje zdarzenia przeszłe, wydobywa ich wagę opierając się na dokumentach, źródłach historycznych i literaturze historycznej. Jego przedmiotem są dodatkowo zjawiska oraz procesy pedagogiczne. Autorzy wskazują na serdeczną przyjaźń pomiędzy tymi dwoma narodami. W związku z tym można stwierdzić, iż uchodźstwo spełniło swoje zadanie wobec ojczyzny, którym była walka o sprawiedliwą Polskę, a chlubną kartę w tym dziale zapisali Węgrzy umożliwiając jej spełnienie. Intencją autorów jest pokazanie, że uczucia scalające dwie jednostki mogą być wypromieniowane na całe narody, a także dawna tradycja, ubrana obecnie w szaty legendy, w chwilach międzynarodowego kryzysu, w okresie trudnej próby, może stać się rzeczywistością.

36

Patrycja Michalska – student, Jan Kochanowski University in Kielce, 4th year, specialization: Management Patryk Zieliński - student, Jan Kochanowski University in Kielce, 2nd year, specialization: Administration Home in two countries – few words about Hungarian-Polish friendship and emigration assistance during World War II. The article shows history of Poles staying in Hungary during the World War II. Description of the life and the social, political and cultural activity of Polish émigrés is included. The real meaning of „thousand-year friendship” slogan and „Pole and Hungarian cousins be” saying couuld be distinguished in 1939, when Poles were able to recognize their enemies, fake supporters and also true friends, who did not refuse to help them in the face of danger. It came out that Hungarians were those real friends of Poles again, with whom they were connected by great political and business connections and most importantly true fellowship. It is worth to remember that thousand of Poles found shelter and trustees in Hungary after the luckless September of 1939. The article presents the achievements of the Hungarian population and authorities who helped Poles during World War II. They supported Polish people in the hardest conditions, even though they were risking the loss of their modern sovereignty. Everyone who tried to ensure decent life conditions to Polish émigrés; helped with organising and protecting Polish escapes to France; cooperated with intelligence centres existing in Hungary; facilitated the operation of the Polish courier network, which allowed to keep a constant contact between Polish and British governments; supported Polish political, social and cultural organizations was risking apprehension or deportation to death camps. The role and history of Polish youth and the importance of the system of education on Hungarian land should also be emphasized. One of the most beautiful testimonies of Hungarian-Polish friendship during World War II is the establishment of Polish schools in Hungary. The paper shows past events; emphasizes their meaning based on documents, historical sources and literature. Its topics also cover pedagogical processes and phenomena. The authors point at the convivial friendship between the two nations in a hard period for the Polish society. It can be certified that Polish émigrés accomplished their mission towards their fatherland and Hungarians played the main role in reaching this dream. They showed how feelings connecting two individuals can be spread on whole nations and also how old tradition, currently dressed in legend’s robes, can become reality in the time of international crisis.

37

Mészáros Pálma Dália – hallgató, hallgató, Kodolányi János Főiskola, 2. évfolyam, Nemzetközi tanulmányok szak Magyarország-Lengyelország: változások a rendszerváltás után A lengyel és a magyar történelem sok mindenben hasonlít, de mégis a rendszerváltást mindkét nép eltérő módon élte meg. A rendszerváltás nehézségei közös vonásokat is tartalmaznak, de némely nehézséget másképp oldották meg a magyarok és másképp a lengyelek. A lengyelek szocialista rendszer elleni lázadása már a ’80-as évek elején kezdődött és számos nehézséget is megéltek gazdaságilag. Végül 1989-ben a keleti blokkban először itt történt meg az első szabad választás. Ez futótűzként terjedt végig a szocialista országokban. Mindenhol nemzeti sajátosságuknak megfelelően reagáltak a rendszerváltásra. Magyarországon nem voltak tüntetések és nem voltak lázadások a rendszer ellen. Mivel gazdasági jólét jellemezte az országot és a keleti blokkban itt volt a legdemokratikusabb a rendszer. A rendszerváltás nálunk egy felülről irányított folyamot volt. Ennek hatására a volt rendszer politikusai a hatalmukat át tudták menteni az új rendszerbe. Egy részük a politikában marad, más részűük a gazdaságban teremtett új karriert magának. Mindkét országban problémát okozott a szocialista rendszer kiszolgálóinak számon kérése és több politikai botrány is adódott ennek a hiányosságából. A lengyelek végül 1997-ben kidolgoztak egy törvényt, ami önbevalláson alapul. Ez a rendszer nem szankcionálja a bevallott bűnöket, de az elhallgatott tevékenységeket igen, így ösztönözve a résztvevőket az igazság feltárására. Magyarországon sajnos ezzel szemben még nem történt semmi hasonló akció, ami örök témát szolgáltat az antikommunisták számára. Mivel Magyarországon a múlt rendszer politikusai már minden politikai pártban megtalálhatóak, így semelyik pártnak nem érdeke ezeknek a bűnöknek a feltárása. Dolgozatomban Simon János és Ferge Zsuzsa tanulmányát is feldolgozom, amely a volt szocialista országokban élők viszonyát vizsgálja a demokráciával szemben. Itt kifejezetten a magyarok és lengyelek eredményeit mutatom be. A legérdekesebb momentuma ennek a tanulmánynak számomra az, hogy a magyaroknak a demokrácia a jólétet jelentette a lengyeleknek a szabadságot. De számos más különbséget és hasonlóságot is meg lehet ismerni általa. Átveszem továbbá a rendszerváltás után gazdasági változások hasonlóságait és különbségeit a két ország között. A dolgozatom következő részében pedig a WEF 2011-es statisztikai mutatóit dolgozom fel, összehasonlítva a két ország eredményeit. Végignézve az adatokat, láthatólag Lengyelország képes volt kihasználni a lehetőségeit, erősségeit és gazdaságilag megszilárdult és tovább erősödik, míg Magyarország gazdasági előnyét nem tudta kihasználni és a Visegrádi Négyek országai között sereghajtóvá vált. Ezért érdemes számunkra tanulmányozni a lengyelek gazdasági és poltikai megoldásait és átvenni a jól működő rendszereiket. 38

Pálma Dália Mészáros – student, Kodolányi János University of Applied Sciences, 2nd year, specialization: International studies

Hungary and Poland: new ways after system change There are many similarities between the Polish and Hungarian history but the change of the political system had different effects on the two nations. There were similar troubles during this transition period but these troubles were solved by different means in Hungary and in Poland. The revolt against the socialist system in Poland was started already during the beginning of the 80’s and they were confronted with many economic troubles, too. At last in the Eastern Block the first free election took place here in 1989. Then these spread as a wildfire around the socialist states. The political changes were reacted to in every country according to their national characteristics. There were neither riots nor revolts against the system in Hungary. As there was an economic well being and in the Eastern Block here was the system the most democratical. The change of political system was initiated and controlled from the top. In this way the politicians of the former regime were able to transfer their power into the new regime. Some of them remained in the politics some started new career in the economy. Bringing them to account for serving the socialist regime is a problem and the default of it caused some political scandals. In Poland a new act was developed based on selfconfession. This system does not sanction the act confessed but the hidden ones become indictable offence. This way the participants were encouraged to reveal the truth. In Hungary unfortunately has not happened any such action yet and this ensuring an everlasting topic for the anticommunists. Thus the politicians of the former regime are in each and every parties and no party has any interest to reveal these crimes. In my paper I treated the paper of János Simon and Zsuzsa Ferge that examines the relationship of citizens of the former socialist countries toward democracy. I treated here specifically the Hungarian and Polish results. The most interesting momentum of this treatise to me was that for Hungarians democracy means social welfare, for the Polish freedom. But there are many other differences and similarities. I am also going to deal with the different and similar aspects of economic changes after the change of political regime between the two countries. During the next part of my paper I am working up the statistics of WEF from 2011 comparing the results of the two countries. Through examining the data it comes into sight that Poland was able to utilize their possibilities and strengths, it’s gaining strengths economically but Hungary was unable to hold on to its favorable position and fell back to the last place within the Visegrad 4 group. Thus it could be interesting to us to look into the political and economic solutions of Poland and to take over their well functioning systems.

39

Fábián Csaba – hallgató, Budapesti Corvinus Egyetem, 2. évfolyam, Regionális és környezeti gazdaságtan szak Magyarország és Lengyelország kisebbségpolitikája 1990 után Magyarország és Lengyelország történelme hasonló, a sorsukat alakító nagy hatású eseményeket hasonló helyzetben élték meg. Így volt az 1990-es évek elején végbemenő rendszerváltoztatással is, ami után a külpolitikai önállóságukat visszanyert országoknak egy merőben új helyzettel kellett szembenézniük. Az embereket, népeket uniformizálni akaró eszme bukásával az újjáéledő nacionalizmussal és a határon túli kisebbségek ügyével is meg kellett birkózniuk. A viharos történelem során a határokon kívülre került nemzettársak ügyével ekkor már lehetett és kellett is foglalkozni, hiszen egyfelől megszűnt az önámító külső kényszer, másfelől problémát jelentett a szomszédos országoknak a területükön élő kisebbségek felé történő asszimilációs politikája. Ezek a problémák megint csak hasonlóan jelentkeztek mind a magyar, mind a lengyel külpolitikában. Amit Lengyelország, köszönhetően középhatalmi státusának, ügyesen meg tudott oldani, azt a magyar diplomáciának csak nehezen sikerült elérnie. Dolgozatomban az 1990-es rendszerváltástól napjainkig foglalkozom a magyar kormányok magyarországi kisebbségeket érintő, illetve a határon túli magyarokkal kapcsolatos külpolitikájával, valamint a hasonló lengyel programokkal. Ebben a kérdésben némiképp eltérő a két ország politikája, mert Lengyelország a második világháború után meghúzott határaival jóformán nemzetállammá vált, csak nagyon elenyésző számban élnek ott kisebbségek, míg Magyarország esetében némiképp más a helyzet. A határon túli politika is eltérő a két ország esetében, Lengyelország nagy nyugati diaszpórával rendelkezik és igyekszik külpolitikai céljai érdekében felhasználni őket, míg Magyarország esetében inkább a szomszédos országokban nagy tömbben élő magyarság segítése a fő csapásirány. A magyar bel- és külpolitikai cselekvéseket részletesen tárgyalom, mivel kormányonként eltérő volt a kisebbségekhez fűződő viszony, viszont a lengyel kisebbségpolitikát a lengyelországi sajátságos helyzet miatt nem volt indokolt ilyen részletesen elemeznem. Elenyésző száma révén nem foglalkozom az ottani kisebbségi önkormányzatokkal, kisebbségek parlamenti törekvéseivel, inkább mint egy nagy egészet mutatom be a lengyel helyzetet. A dolgozatban külön kitérek két kivételes helyzetű kisebbségre, a regionális nyelvhasználati jogokkal rendelkező kasubokra, illetve a sziléziai németségre, mint a legnagyobb számú lengyelországi kisebbségi csoporta.

40

Csaba Fábián – student, Corvinus University of Budapest, 2nd year, specialization: Regional and Environmental Economics

The minority policy of Hungary and Poland after 1990 Hungary and Poland has a long common history. Both countries were in similar or in the same situation during their history. One of such period began in the beginning of 1990’s after the system change. After the Soviet Red Army’s leaving the Central European countries it was possible to talk about the problems of minorities: both the minorities of neighbour countries living in our countries and our minorities living with the neighbours. Meanwhile our foreign policies had to cope with the rising nationalism of the neighbour countries and work out a policy as answer for their assimilation efforts. The policy toward both type of minorities is different both in Poland and in Hungary. The cause of this is Poland’s „new” borders lined after 1945 that formed a country where the rate of minorities is around 1% of residents. In case of Hungary this is somewhat different. There is difference in our policies toward our minorities living abroad. Hungary did not focus on her western diaspora meanwhile the supported diaspora of Poland has a big economic, political power both abroad, both in Poland. In my paper I pay attention to the policy of Hungarian governments on our inner minorities and on Hungarians living in our neigbour countries. It is important, in my point of view, as all the governments had different attitude to the case of minorities and to the foreign policy. As Poland’s situation is different I do not study the efforts of Polish governments made in favour of the minorities. The whole question and the arguments, rights are in my focus. I pay attention to the case of Germans and Kasubians in different chapters because I think the use of regional language is an important fact in Poland’s minority policy. Besides, I have to mention the international contracts signed by the neighbour countries, as those documents have long-term effects on the relationship of countries and they determine the life of minorities living in the Central and Eastern-European countries.

41

Dolinai Zsuzsanna - hallgató, Ungvári Nemzeti Egyetem, 3. évfolyam, Történelem (európai integráció) szakirány Lengyel, magyar – két jó barát, közös múlt és közös jelen. Út az Európai Unióba „Lengyel-magyar – két jó barát” – ahogyan a szólás is tartja. De Lengyelország és Magyarország nem csak két jó barát, de országaik között évszázadok óta jó kapcsolat áll fenn. A huszadik század folyamán ez a kapcsolat visszavezethető a hatvanas évekre, amikor is az országok politikai rendszere nagy változásokon ment keresztül, köszönhető ez a keleti nagyhatalomnak, a Szovjetuniónak. Mindkét ország hosszú utat tett meg a rendszerváltás után, hogy tagjai lehessen az Európai Uniónak. De elérték céljukat, amelyet mi sem bizonyít jobban, mint a 2011-es elnökségük. Nagy fordulópontot jelentett az 1993 júniusában megtartott koppenhágai csúcsértekezlet, amely során az EU kimondta, hogy megnyitja kapuit azon térségbeli országok előtt, amelyek csatlakozni akarnak, és teljesíteni tudják azokat a politikai és gazdasági feltételeket, amelyeket ekkor megszabott: demokratikus jogállamiság, emberi és kisebbségi jogok tiszteletben tartása, működő piacgazdaság, versenyképesség a belső piacon.3 Az 1990. évi rendszerváltozás után egy cél lebegett a magyar állam előtt - az Európai Közösségekhez való csatlakozás. Így magyar részről örömmel fogadták az Európai Tanács 1990. áprilisi dublini értekezletének a – Magyarországgal, Csehszlovákiával és Lengyelországgal megkötendő – társulási megállapodás előkészítésére irányuló kezdeményezését. Antall József 1991. december 16-án írta alá a társulási szerződést, amely végül 1994. február 1-jén lépett életbe. A közbeeső időszakban a kereskedelempolitikai részt felölelő ideiglenes megállapodás volt érvényben. Magyarország és az EU közötti első kétoldalú tárgyalásra 1998. április 24-én került sor.4 Magyarország 2004. május 1-jén lett az Európai Unió és 2007. december 21-étől a schengeni térség tagja. 2011. január 1-jétől Magyarország látta el az EU Tanácsának soros féléves elnökségét, amelynek során lehetősége volt bebizonyítania, hogy méltó tagja az EU-nak. Lengyelország a legnagyobb keleti ország, amely csatlakozott az EU-hoz 2004-ben. A lengyeleknek talán többet kellet bizonyítaniuk, hiszen ők képezték a határt Nyugat és Kelet között. A tényleges lengyel–EK kapcsolat 1989-től kezdett kiépülni. A párizsi csúcstalálkozó hozott döntést a közép-kelet-európai országok gazdasági és társadalmi megsegítéséről. Sőt még a PHARE program is a lengyeleknek kedvezett, amit 1990. január 31-én írták alá. Előnyt jelentett, még a lengyelek számára az is, hogy már a rendszerváltás előtti évben nem kommunista kormány vezette az államot, így az megkezdhette a hivatalos megbeszéléseket az Európai Unióval. 2001-től felgyorsították a csatlakozási tárgyalásokat és a belépés határideje a 2004-es év lett. Lengyelország végül csatlakozott az Európai Unióhoz 2004. május 1-jén. Magyarország az EU-s elnökséget 2011. július 1-jén adta át Lengyelországnak.

3 4

Horváth Zoltán (2005): 85-86 old. A magyar EU-tagság története. http://eu.kormany.hu/a-magyar-eu-tagsag-tortenete

42

Zsuzsanna Dolinai - student, Uzhhorod National Universty, 3rd year, specialization: History (European integration) Pole and Hungarian, two good friends, common past, common present. The way to the European Union “Pole and Hungarian, two good friends” – says the proverb. They are not only good friends, they have good relations too. It dates back to the end of the sixties and was promoted to the political level after the change of the political system. There was a long way to go from the start of the accession talks in 1990 to the signing of the Treaty of Accession in 2003, and eventually to full-fledged membership. Both country`s integration into the EU’s institutional and decision making system ended with their term in office of the rotating presidency in 2011. Communist rule in Hungary ended in 1989. We know that József Antall signed the Association Agreement on 16th December 1991, which eventually entered into force in 1st February 1994. Also 1993 was an important year for “the good friends” because of the Copenhagen Summit which declared for the first time that the new democracies of Central and Eastern Europe can become members of the European Union, provided that they fulfill the “Copenhagen Criteria” on political, economic and legal approximation issues. The talks with the “six” started on 26 April 1998. Hungary became a member of the European Union on 1st May 2004 and later, complying with its treaty obligations – along with nine other new member states – it joined the Schengen Area on 21 December 2007. Hungary was the third newly joined Member State after Slovenia and the Czech Republic in the office of the rotating presidency of the Council of the European Union from 1st January 2011. This role can rightly be considered as the pinnacle of institutional integration. Poland is the largest of the ten countries that joined the EU on 1 May 2004, with a population of thirty-eight million people. When Communism collapsed in the late 1980s, the Polish people rejected the authoritarian regime and elected a democratic government in 1990. On 16th December 1991 the Polish government signed the Europe Agreement which established an associate relationship between the EC and the Republic of Poland. The following decade was marked by the rapid transformation of Poland into a functioning democracy and strong market economy. Poland's membership of the EU marked a significant point in its shift from a Communist dictatorship to an open market democracy. EU membership finally arrived on 1 May 2004, when Poland became one of the largest member states of the EU. In December 2007, Poland joined the Schengen Area, allowing free movement across some national borders. Hungary handed over the Presidency to Poland on 1 July 2011.

43

Karolina Ziętal – student, Uniwersytet Jan Kochanowskiego w Kielcach, 3 rok, kierunek: Logistyka Mariusz Więcław – student, Uniwersytet Jan Kochanowskiego w Kielcach, 3 rok, kierunek: Logistyka Strefa Schengen jako poważny krok w stronę integracji europejskiej Strefa Schengen została utworzona na mocy Układu z Schengen podpisanego 14 czerwca 1985 roku nieopodal miasta Schengen w Luksemburgu. Od tego dnia strefa systematycznie powiększała swój obszar i aktualnie zawiera dwadzieścia sześć krajów europejskich. Strefa Schengen to terytorium bez kontroli granicznych dla ludzi podróżujących pomiędzy krajami tej strefy. Pokrywa ona obszar 4 312 099 km2 i obejmuje 400 milionów ludzi. Jedyny nadzór czekający na podróżnych znajduje się na przejściu z i do strefy. Oznacza to wolny przepływ ludności europejskiej poprzez granice państwowe bez potrzeby korzystania z wiz, bądź paszportów. Przepisy z Schengen zawierają postanowienia dotyczące wspólnej polityki w sprawie czasowego wjazdu osób (w tym wizy Schengen), harmonizacji kontroli granic zewnętrznych, transgranicznej współpracy policyjnej i sądowej. Pierwsi członkowie Strefy Schengen to Belgia, Luksemburg, Holandia, Francja i RFN (aktualnie Niemcy), które podpisały układ w 1985 roku. Jednak całkowita implementacja zasad traktatu została wprowadzona dziesięć lat później, gdy do wcześniej wymienionych państw dołączyła Hiszpania i Portugalia. W 1997 roku Włochy i Austria stały się nowymi członkami. Po roku do Strefy Schengen 2000 dołączyło szesnaście nowych państw. W roku 2000 Grecja, w 2001 Islandia, Szwecja, Finlandia, Dania, Norwegia, w 2007 Czechy, Estonia, Węgry, Łotwa, Litwa, Malta, Polska, Słowacja, Słowenia, w 2008 roku Szwajcaria i w 2011 Lichtenstein. Integracja europejska to proces integracyjny części bądź wszystkich krajów europejskich pod względem politycznym, prawnym, ekonomicznym, kulturowym i społecznym. Jest ona jednym z najważniejszych celów Unii Europejskiej. Układ z Schengen likwiduje fizyczne bariery wzdłuż kontynentu i dlatego jest on niezwykle ważnym komponentem integracji europejskiej. Wolny przepływ ludności w Strefie Schengen jest rezultatem solidarności i wzajemnego zaufania pomiędzy krajami członkowskimi. Wszyscy partnerzy muszą mieć pewność, że co do kontroli wykonywanych na granicy strefy. Taki typ relacji jest pożyteczny, ponieważ przynosi korzyści dla wszystkich gospodarek krajowych. Biorąc pod uwagę rozważania przedstawione w niniejszej pracy, można stwierdzić, że układ z Schengen pozwolił na osiągnięcie kolejnego etapu integracji europejskiej, także pomiędzy Polską a Węgrami. Obecnie mieszkańcy strefy Schengen mogą podróżować szybciej bez poddawania się czasochłonnym i stresującym kontrolom granicznym, co wydaje się być szczególnym udogodnieniem dla turystów i przedsiębiorców. Procedura wymiany towarowej pomiędzy Polską a Węgrami została uproszczona, co niesie za sobą korzyści dla obu gospodarek. Mobilna współpraca i wydajna wymiana danych w strefie Schengen znacznie przyczyniła się do zwiększenia efektywności policji w wykrywaniu przestępstw i zwalczaniu zorganizowanych grup przestępczych. System Informacyjny Schengen (SIS) i System Informacji Wizowej (VIS) pogłębiają integrację pomiędzy państwami członkowskimi w sposobie egzekwowania prawa. To skutkuje obniżeniem 44

Karolina Ziętal – student, Jan Kochanowski University in Kielce, 3rd year, specialization: Logistics Mariusz Więcław– student, Jan Kochanowski University in Kielce, 3rd year, specialization: Logistics

Schengen Area as a big step into European integration The Schengen Area was created based on the law of The Schengen Agreement signed on 14 June 1985 close to the town of Schengen in Luxembourg. From that day onward the area has been growing and now it consists of twenty-six European countries. The Schengen Area is a territory with no border controls for people travelling between Schengen countries covering an area of 4,312,099 km2 and a population of over 400 million people. There are only external border controls for those travelling in and out of the area. That means free movement of European citizens across national borders without the need for visas or passport checks. The Schengen rules include provisions on a common policy on the temporary entry of persons (including the Schengen visa), the harmonisation of external border controls, and cross-border police and judicial co-operation. The first members of the Schengen Area were Belgium, Luxembourg, the Netherlands, France and the Federal Republic of Germany (currently Germany) which signed the treaty in 1985. In fact the arrangement was completely implemented ten years later when Spain and Portugal joined them. In 1997 Italy and Austria became new members. After 2000 sixteen new countries adhered to the Schengen Area. In 2000 Greece, in 2001 Iceland, Sweden, Finland, Denmark, Norway, in 2007 the Czech Republic, Estonia, Hungary, Latvia, Lithuania, Malta, Poland, Slovakia, Slovenia, in 2008 Switzerland and in 2011 Lichtenstein. European integration is a process of integration of European countries totally or partially in respect to politics, law, economics, culture and social matters. It is one of the biggest goal of the European Union. The Schengen Agreement abolishes physical borders within the continent and that is why it is one of the most important components of European integration. Freedom of movement of people along the Schengen Area is a result of solidarity and mutual trust between all member states. All partners need to have confidence that the border checks are done correctly by other member countries at the entry into the Schengen Area. That kind of relationship is very profitable because freedom of movement has brought important benefits to all member countries’ economies. Based on presented considerations the Schengen agreement accomplished one stage of European integration also for Polish and Hungarian cooperation. Currently everybody including tourists and people of business can travel between Poland and Hungary faster and without abiding impractical rules. Moreover, exchange of products between these countries has become simpler. Both, Polish and Hungarian economies benefit from this kind of cooperation. Recently due to mobile collaboration and efficient electronic data exchange in Schengen area police officers can work more effectively against different forms of crime especially the organized one. The Schengen Information System (SIS) and the European Union Visa Information System (VIS) deepen integration between

45

poziomu przestępczości i ograniczeniem możliwości przenoszenia działalności przestępczej pomiędzy Polską i Węgrami. Niniejsza publikacja ma na celu przybliżenie pojęcia strefy Schengen oraz jej wpływu na współpracę narodową i integrację europejską w oparciu o dostępną literaturę przedmiotu. Analiza tematu obejmuje aspekty prawne, ekonomiczne i społeczne, a szczególny nacisk został położony na sytuacje w strefie Polski i Węgier.

46

member countries in law enforcement. It results in decreasing level of criminality and reducing possibilities of moving crime activity between Poland and Hungary. The aim of the paper is to define the Schengen area and show its impact on cooperation and European integration. This considerations are based on available literature dealing with the European Union. Analysis of subject includes legal, economic and social aspects. Special attention was placed on the Polish and Hungarian situation in Schengen area.

47

Agnieszka Zuzanna Ślęzak - student, Uniwersytet Jan Kochanowskiego w Kielcach, 2 rok, kierunek: Zarządzanie – marketing i wystawiennictwo Przejawy współpracy Grupy Wyszehradzkiej w dziedzinie edukacji i nauki na przykładzie Letniej Szkoły Wyszehradzkiej Podczas konferencji Visegrád 15 lutego 1991 roku trzej przywódcy: prezydent Polski Lech Wałęsa, Czechosłowacji Václav Havel i premier Węgier Józef Antalla podpisali deklarację „Trójkąta Wyszehradzkiego” o współpracy tych państw w zakresie integracji europejskiej. Od 1993 roku, kiedy nastąpił podział Czechosłowacji na dwa odrębna państwa (Czechy i Słowację), „Trójkąt Wyszehradzki” stał się Grupą Wyszehradzką skupiającą cztery państwa dążące do zacieśniania współpracy ze sobą w zakresie m.in. pełnego przywrócenia niezależności państwowej, demokracji i wolności, stworzenie nowoczesnej gospodarki rynkowej czy likwidację wszystkich istniejących społecznych, gospodarczych i duchowych przejawów systemu totalitarnego 5. Ostatni cel współpracy nawiązuje do znoszenia wszelkich nierówności społecznych, przejawów nietolerancji wynikających ze stereotypowego myślenia lub naleciałości historycznych. Jest to jeden z największych w Europie międzynarodowych projektów edukacyjnych zainicjowany w 2002 roku przez krakowskie Stowarzyszenie Willa Decjusza, a realizowanym w kolejnych edycjach wraz z następującymi partnerami i sponsorami: Międzynarodowym Funduszem Wyszehradzkim Ministerstwem Spraw Zagranicznych RP, Stowarzyszeniem Spraw Międzynarodowych w Pradze, Centrum Badań nad Etnicznością i Kulturą w Bratysławie, Centrum Węgierskim w Krakowie oraz Instytutem EuroRegio Ukraina w Kijowie. Ze względu na duże znaczenie w krajobrazie polityczno-kulturalno-społecznym, projekt został wyróżniony specjalnym statusem: Flagship Project of the International Visegrad Fund. Rolą projektu jest promowanie pozytywnego wizerunku Europy Środkowo-Wschodniej, jako grupy krajów dynamicznie się rozwijających, posiadających własną bardzo ciekawą tożsamość historycznokulturalną. Do tej pory w XI edycji, w których wzięło udział łącznie ponad 500 osób. Aby móc wziąć udział w Letniej Szkole, należy przejść pozytywnie etap rekrutacyjny (50 osób zostanie wyłonionych w procesie rekrutacji na podstawie nadesłanych dokumentów aplikacyjnych drogą internetową). Przez 2 tygodnie uczestnicy biorą udział w kursach prowadzonych przez międzynarodowych ekspertów z różnych dziedzin, m.in. ekonomii, polityki, kultury. Letnią Szkołę Wyszehradzką prowadzi Stowarzyszenie Willa Decjusza, które zostało laureatem prestiżowej Międzynarodowej Nagrody Wyszehradzkiej wręczanej przez Ministrów Kultury V4.

„Deklaracja o współpracy Czeskiej i Słowackiej Republiki Federacyjnej, Rzeczypospolitej Polskiej i Republiki Węgierskiej w dążeniu do integracji europejskiej”, http://www.visegradgroup.eu/documents/visegrad-declarations 5

48

Agnieszka Zuzanna Ślęzak – student, Jan Kochanowski University in Kielce, 2nd year, specialization: Management: marketing and exhibiting

Manifestations of the interaction of the Visegrad Group in the area of education and integration on the example of the Visegrad Summer School During the conference in Visegrád on 15th February 1991, the leaders of the three countries of Central Europe: Polish President Lech Walesa, Czechoslovakia's Václav Havel and Prime Minister of Hungary, József Antall signed a declaration called "Visegrad Triangle". It concerned the cooperation of these countries on the path to European integration and the creation of a new security system in Europe during the fall of the socialist system and the recovery of the sovereignty of the countries which made up once the so called "Eastern Bloc". Since 1993, "The Triangle" has become the Visegrad Group bringing together four countries striving to strengthen cooperation with each other in many areas of politics, economy and culture. Among the main goals set by the signatories of the declaration were: full restoration of the state independence, democracy and freedom, to create a modern market economy and the elimination of all existing social, economic and spiritual manifestations of the totalitarian system. The last of these goals relates to the elimination of social inequality, intolerance stemming from stereotypical thinking and historical influences and social integration. That is the main goal of the Visegrad Summer School as well. This is one of Europe's largest international educational projects for students, PhD students and young teachers. It was initiated by the Villa Decius' Association from Krakow that specializes in educational programs and activities for youth. During the next editions, Summer School has gained many partners and sponsors supporting the activities of the Association. The role of the workshops and activities at the School is promoting a positive image of Central and Eastern Europe, as a group of fast developing countries, with their own very interesting historical and cultural identity. The School also contributes to the role played by the countries of the Visegrad Group in the promotion and integration of Central and Eastern Europe. For 2 weeks in July participants take part in courses conducted by international experts from various fields. In 2012, the organizer of the Visegrad Summer School won the Prize of the International Visegrad award, given by the Culture Ministers of the V4 group, which is the best evidence of the successful and professionally correct realization of this kind of projects and others like this one.

49

Barbara Paulina Susfal - Wyższa Szkoła Ekonomii Turystyki i Nauk, 3 rok, kierunek: Gospodarka Przestrzenna Współpraca V4 w zakresie rozwoju przestrzennego Na przestrzeni lat, współpraca między Węgrami i Polską zasłużyła na miano wzorowego partnerstwa. Zapiski dokonane na kartach historii, ukazują iż nigdy nie doszło między analizowanymi państwami do stanu wojennego, co więcej, w 1956 roku, Polacy jako jedyni z bloku państw komunistycznych potępili akt agresji wojsk radzieckich, oferując tym samym pomoc węgierskiemu społeczeństwu. Wspólna Strategia Rozwoju Przestrzennego Państw Grupy Wyszehradzkiej ukazuje swego rodzaju rozszerzenie problemów jakie niosą obecne czasy. Aspekty związane z infrastrukturą techniczną, uwarunkowaniami społeczno – ekonomicznymi, ochroną środowiska, licznymi mankamentami dnia codziennego, stanowią podstawę do kontynuowania wysiłków V4. Szeroko rozumiana współpraca w zakresie rozwoju przestrzennego, poprzez socjalne, ekonomiczne oraz polityczne aspekty, stanowią konsekwencję wielu kroków podejmowanych min przez Polskę i Węgry. Ponadto w ramach szeroko rozumianej polityki regionalnej poruszane są kwestię wdrożenia Mechanizmu Finansowego Europejskiego Obszaru Gospodarczego i Norweskiego Mechanizmu Finansowego w latach 2009-2014, który jest źródłem finansowania rozwoju regionalnego. Artykuł porusza również zagadnienie związane z obszarem Euroregionu Karpackiego, obejmującego tereny przygraniczne Słowacji, Węgier, Ukrainy oraz byłe województwa przemyskie i krośnieńskie. Oficjalna deklaracja współpracy społeczności zamieszkującej ten szczególny region został potwierdzony dokumentem założycielskim podpisanym w Debrecen. Współpraca V4 w ramach rozwoju przestrzennego, stanowiącego jeden z wielu priorytetów polityki zagranicznej Programu Polskiej Prezydencji w Grupie Wyszehradzkiej, opiera się na kluczowych zagadnie, będących podstawą prawidłowego oraz satysfakcjonującego rozwoju gospodarczego. Problematyka wzmacniania spójności przestrzennej wykorzystującej współpracę terytorialną, konsultacje transgraniczne czy występujące bariery w rozwoju przestrzennym stały się inspiracją wielu działań jakie podejmowane są przez zrzeszone państwa.

50

Barbara Paulina Susfał - Kielce School of Economics, Tourism and Social Sciences, 3rd year, specialization: Spatial Economy

V4 cooperation in the field of spatial development. Over the years, the cooperation between Hungary and Poland has deserved to be called a model of partnership. Notes made on the pages of history show that never has happened between the analyzed countries an event subject to martial law, what is more, in 1956, the Poles were the only nation within the communist block which condemned the act of Soviet aggression, offering help to Hungarian society. Common Spatial Development Strategy for the Visegrad Group shows a kind of extension of the problems posed by current times. Various aspects of the technical infrastructure, social, as well as economic, environmental considerations - andnumerous shortcomings of everyday life are the basis for continuing the V4 efforts. Iin a broad sense, the cooperation on spatial development through social, economic and political aspects, is the result of many steps inter alia by Poland and Hungary. In addition, in the frame of the broader regional policy the issues of the implementation of the EEA Financial Mechanism and the Norwegian Financial Mechanism for the period 2009-2014 are also included which are important sources of funding for regional development. The article discusses the issue related to the area of the Carpathian Euroregion, including border areas of Slovakia, Hungary, Ukraine and the former province of Przemysl and Krosno. The official declaration of cooperation of community living in this particular region was confirmed by the founding document signed in Debrecen. V4 cooperation is in the development of planning, which is one of the many foreign policy priorities of the Polish Presidency Programme in the Visegrad Group, based on the key issues underlying the proper and satisfactory growth of the four Central and Eastern European economies. The issue of using spatial coherence to enhance territorial cooperation, cross-border consultation or eliminate the present barriers of the spatial development inspired a number of actions that are under elaboration and realisation by the associated states.

51

Łukasz Antos – student, Uniwersytet Jana Kochanowskiego w Kielcach, 2 rok, kierunek: Zarządzanie – controlling i rachunkowość Izabela Stąpor – student, Uniwersytet Jana Kochanowskiego w Kielcach, 4 rok, kierunek: Ekonomia - ekonomika finansów i bankowości Analiza gospodarki Polski i Węgier w okresie kryzysu gospodarczego Polska oraz Węgry są jedynymi państwami Europy Środkowo-Wschodniej, które dysponują porównywalnymi możliwościami rozwoju, a także są w posiadaniu wysokich aspiracji zrodzonych z przystąpienia do struktur natowskich i europejskich. Stosunki łączące oba kraje są przyjazne, co znajduje odzwierciedlenie we wpływie zarówno na bezpośrednie relacje między nimi jak i na politykę zagraniczną. W ostatnich latach Polska i Węgry znacznie powiększyły zakres wymiany towarowej, przede wszystkim w sferze artykułów rolno-spożywczych. Pogłębieniu współpracy sprzyja także redukcja cła, opłat dotyczących wzajemnych obrotów oraz zwiększenie wielkości kontyngentów preferencyjnych. Obok współpracy gospodarczej Polska i Węgry zawarły również traktaty o wzajemnej kooperacji w sferze bezpieczeństwa narodowego i działań wojskowych. Dobre prognozy na przyszłość w zakresie relacji polsko-węgierskich potwierdzają słowa Anny Wisniewskiej, radcy handlowego Ambasady Węgier w Polsce: „Widzę duży potencjał dla rozwoju polsko-węgierskiej współpracy gospodarczej, jak również bardzo interesujące możliwości współpracy w grupie Wyszehradzkiej. Jedną z tych dziedzin jest innowacyjność oraz wszystkie te branże przemysłowe, dynamizujące naszą współpracę, gdzie innowacja może być motorem wzrostu”. Polska i Węgry w oczach światowych inwestorów są przyporządkowywane do tej samej kategorii gospodarek wschodzących. Niejednokrotnie pomija się fakt, iż kondycje ekonomiczne tych krajów pozostają skrajnie różne, co decyduje o ich odmiennej bieżącej sytuacji rozwojowej oraz potencjale przyszłościowym. Tekst jest próbą oszacowania skali kryzysu gospodarczego obu krajów po uwzględnieniu szeregu czynników. Należą do nich m.in. właściwy dobór strategii gospodarczych, stan finansów publicznych, wielkość popytu wewnętrznego i zewnętrznego, sytuacja ekonomiczna konsumentów, procentowe zmiany poziomu deficytu budżetowego oraz PKB, spadki i wzrosty wartości walut narodowych oraz indeksów giełdowych. Celem niniejszej publikacji jest wielowymiarowa analiza porównawcza gospodarki Polski i Węgier w okresie kryzysu gospodarczego, opracowana na bazie literatury przedmiotu, a także na podstawie badań własnych. Wnioski badawcze zostały wysunięte w kontekście systemowych przemian globalnych sektorów finansowych oraz prognoz Komisji Europejskiej.

52

Łukasz Antos – student, Jan Kochanowski University in Kielce, 2nd year, specialization: Management – controlling and accounting Izabela Stąpor – student, Jan Kochanowski University in Kielce, 4th year, specialization: Economics – finance and banking Analysis of the Polish and Hungarian economies during the economic crisis Poland and Hungary are the only countries in Middle-East Europe that have comparable capabilities to develop and they also share high aspirations gained through joining NATO and European structures. The relationship between the countries is friendly, which has an influence both on direct relations between them and foreign policy. In the past years Poland and Hungary have considerably increased the range of exchange of goods, especially in terms of agri-food products. The reduction of such factors like customs, mutual turnover and the increase in the size of preferential contingent favours further deepen the collaboration. Apart from economic cooperation Poland and Hungary also made pacts about mutual cooperation in terms of national security and military actions. Good future forecasts in terms of relations between Poland and Hungary confirm Anna’s Wisniewski words, the commercial counsellor of Hungarian Embassy in Poland: “I can see a great potential towards growth of Polish-Hungarian economic cooperation and some very interesting opportunities of cooperation within The Visegrad Group. One of these fields is innovation and all of those industrial sectors, which make our cooperation dynamic, where innovation can be a factor of growth.” In the eyes of global investors Poland and Hungary are in the same category of emerging markets. The fact that the economies of our countries are different is repeatedly omitted, whereas it decides about future potential and progress situation. This writing aims at evaluating the scale of recession in both countries, after taking into account various factors, such as: proper selection of economic strategies, the condition of public finances, value of internal and external demand, economic situation of consumers, proportional changes in budget deficit, GDP growth and fluctuation of currency value and stock indices. The purpose of this publication is a multidimensional comparative analysis of Polish and Hungarian economies in the times of recession. It was based both on literature relating to te subject and personal work. The conclusions were drawn in the context of changes in global financial sectors and European Commission forecasts.

53

Anna Kwaśniewska – student, Wyższa Szkoła Ekonomii Turystyki i Nauk, 3 rok, kierunek: Gospodarka Przestrzenna Polskie przewodnictwo w Grupie Wyszehradzkiej w dobie kryzysu Polskie przewodnictwo w Grupie Wyszehradzkiej trwające od lipca 2012 do czerwca 2013 roku, przypadło na okres, licznych kryzysów gospodarczych, stąd też kształtowanie relacji w najbliższym czasie będzie miało kluczowe znaczenie dla rozwoju krajów tego urgupowania. Hasłem przewodnim polskiej prezydencji jest „Grupa Wyszehradzka na rzecz integracji i spójności”, a jej celem dalsze rozwijanie współpracy państw wyszehradzkich przede wszystkim w kwestiach najbardziej istotnych zarówno z punktu widzenia regionu, jak i całej Unii Europejskiej. Obecna sytuacja wielowymiarowego, nie tylko finansowego, ale również świadomościowego kryzysu, ukazuje Europie zagrożenie wynikające z faktu, iż nieopanowanie obecnej sytuacji może doprowadzić do odnowienia się podziałów na naszym kontynencie. Angażując się na rzecz jednoczenia europejskiego kontynentu musimy zabiegać o właściwe relacje między krajami wspólnoty, obronę osiągnięć w zakresie swobód i wolności obywatelskich, pogłębienie jednolitego rynku i kontynuację polityki rozszerzenia Grupy Wyszehradzkiej- zwanej inaczej V4, oraz rozbudowę polityki sąsiedztwa. Kryzys utrudnia osiągnięcie konsensusu oraz sprzyja odzywaniu egoizmów narodowych. Jednak społeczeństwa krajów V4 wciąż mają duży entuzjazm wobec wzajemnej współpracy mimo licznych problemów związanych ze zjawiskami kryzysowymi oraz kosztami transformacji jak i obciążeń wynikających z dostosowania się do unijnych wymogów. Nie mniej jednak Grupa Wyszehradzka będzie wspierać inicjatywy wzmacniające spójność naszego regionu, przyczyniając się do większej wewnętrznej integracji. Jednym z zadań, jakie stawia przed sobą polska prezydencja, jest pogłębianie współpracy z Unią Europejską w dziedzinie bezpieczeństwa i obronności. Bezpieczeństwo każdego obywatela traktowne jest jako priorytet, zarówno dla państw Grupy Wyszehradzkiej jak i dla UE. Oczywistym jest, iż państwa wyszehradzkie pragną mieć wpływ na decyzje dotyczące polityki wschodniej UE (nie tylko dotyczącej bezpieczeństwa i obronności) i mają ku temu ogromny potencjał ze względu na swoją geopolityczną sytuację.

54

Anna Kwaśniewska – student, Kielce School of Economics, Tourism and Social Sciences, 3rd year, specialization: Spatial Economy

Polish Presidency of the Visegrad Group in period of crisis The Polish Presidency of the Visegrad Group lasting from July 2012 to June 2013 coincided with the period of a number of economic crises, hence the formation of the relationships in the near future will be crucial for the development of this group of countries. The Polish Presidency’s motto is "Visegrad Four for integration and cohesion”, and its aim is to further develop the cooperation of the Visegrad countries primarily in the areas of utmost importance for both the region and the European Union. The current multidimensional not only financial but also crisis of consciousness shows Europe’s risks arising of the fact that if remaining uncontrolled, the current situation may lead to the renewal of the division on our continent. Engaging for the unification of the European continent, we must strive for good relations with the countries of the Union, to defend the achievements of political freedoms and civil liberties, deepening the single market and continuing the extension of the Visegrad Group also known as the V4 and the expansion of the neighbourhood policy. The crisis makes it difficult to reach a consensus and promotes revival of national egoism. However, the society of the V4 countries still have a great enthusiasm for mutual cooperation in spite of the numerous problems associated with the phenomena of the crisis, the costs of transition and the burden of adjustment to EU requirements. Nevertheless, the Visegrad Group will support initiatives to strengthen the cohesion of our region, contributing to a greater internal integration. One of the tasks posed towards the Polish Presidency is to deepen the cooperation with the European Union in the field of security and defense. The safety of every citizen is treated as a priority, both for the Visegrad Group countries and the EU. It is obvious that the Visegrad countries want to have an impact on decisions made in the frames of the EU's Eastern policy (not only concerning the security and defense) and exploit their great potential stemming from their geopolitical situation.

55

Teljes tanulmányok

56

Full papers

57

Prof. dr. Kapronczay Károly: A lengyel menekültek szociális gondozása A magyar határ felé áramló nagyszámú lengyel menekült befogadására a magyar kormány1939 őszén nem készült fel, bár a lengyel-német háború kirobbanásának időszakában előkészületeket tett a várható eseményekre. Az első napokban az anyagi feltételek biztosítása mellett a menekültek elhelyezését kellett megszervezni. A menekültekkel kapcsolatban a Genfi Egyezmények elvei voltak irányadóak, így a katonai menekültekről a Honvédelmi Minisztérium ekkor életre hívott 21. – hadifoglyokkal foglalkozó – alosztálya, illetve ezen minisztérium osztályaival szorosan együttműködő területi katonai parancsnokságok gondoskodtak. A két világháború között több nemzetközi egyezmény született – főleg az első világháború tapasztalatai alapján – a hadifoglyok és a polgári menekültek védelme érdekében, amelyek rendezni és a nemzetközi jog eszközével biztosítani óhajtották a hadban álló vagy a befogadó ország területén az egyéni és csoportos jogvédelmüket, ellátásukat és ennek feltételeit. A védelmükben fellépő semleges országok vagy nemzetközi szervezetek – így a Nemzetközi Vöröskereszt – tevékenységének feltételeit. 1927-ben a Nemzetközi Vöröskereszt szervezetén belül megalakult a Nemzetközi Segélynyújtó Egyesület, amely elkülönített feladatának tekintette a hadifoglyok és menekültek gondozását. Ezt a szerződést hazánk 1927. április 17-én írta alá, így kötelezte magát, hogy háború esetén segíti a Nemzetközi Vöröskereszt tevékenységét a katonai és polgári menekültek megsegítésében. Mindemellett a Nemzetközi Vöröskereszt 1929-ben a Népszövetségben az előbbiekhez hasonló nemzetközi egyezmény megkötését kezdeményezte, amelyet hazánk ekkor – mivel még nem volt tagja a Népszövetségnek – nem írhatott alá. Ez csak 1936-ban történhetett meg: az 1936. évi XXX. tc. elsősorban a katonai menekültekkel és foglyokkal, illetve jogaival foglalkozott. Ezen belül a 81. § szólt a velük együtt érkező polgári személyekről, akiknek hasonló elbírálásban és ellátásban kell részesülniük. Itt kell megjegyeznünk, hogy a polgári menekültekről 1934ben külön nemzetközi egyezményt kezdeményeztek, de kidolgozására és elfogadására csak a második világháború után került sor, 1949-ben kötöttek külön egyezményt az ENSZ-tagállamok. Az egyezmény értelmében minden állam – még a hadban állók is – kötelesek hadifoglyaikról saját póttartalékos egységeik ellátási színvonalán gondoskodni, lehetővé tenni kulturálódásukat, művelődésüket, egészségügyi ellátásukat. A Nemzetközi Vöröskereszt az egymással hadban álló – vagy diplomáciai kapcsolatban nem levő – államok területén mint semleges külképviselet működik, jogvédelmet gyakorol az ott fogva tartott katonai és polgári személyek felett. Az idegen katonai és polgári személyeket fogva tartó állam köteles a hadifoglyok érdekvédelmi szervezeteinek, művelődési-kulturális szervezeteinek működését biztosítani. A Teleki-kormány elsősorban az előbb vázolt nemzetközi egyezményt alkalmazta a lengyel menekültekkel kapcsolatban, sőt a polgári személyekre vonatkozó konkrét nemzetközi szerződés hiányában túllépett a nemzetközi joggyakorlaton, saját elhatározásából rendkívül humánus feltételeket teremtett, ami a németek tiltakozását 58

váltotta ki. Valóban az első napokban és hetekben a magyar-lengyel határra kivezényelt közigazgatási, katonai és társadalmi szervezetek rendkívüli erőfeszítéseket tettek a menekültek fogadására, elhelyezésére. Kiszámíthatatlan volt a menekültek áramlásának üteme, létszáma, mivel nemcsak a hivatalos határátlépőkön, a kiépített országutakon, hanem a járatlan ösvényeken, hegyeken keresztül is tömegesen érkeztek. 1939 októberétől már Románia felől is nagyobb létszámokat vettek nyilvántartásba. 6 Az ott szigorúan őrzött és internált lengyelek körében hamarosan elterjedt a magyarországi bánásmód híre, így újabb veszélyt vállalva igyekeztek hazánk irányába. Magyarország a katonai személyeket hadifoglyoknak tekintette, lefegyverzésük és nyilvántartásba vételük után az ország belső területére irányította őket. Mindezt a honvédparancsnokságok végezték, de munkájukat segítették a polgári hatóságok és az öntevékeny társadalmi szervezetek is. Ezt a tevékenységet szigorúan a nemzetközi szerződésekben előírtak szerint végezték. Viszont a polgári menekültekkel kapcsolatban – mint az előbb is hangsúlyoztuk – más eljárást kellett kidolgozni, hiszen róluk a nemzetközi egyezmény nem szólt elkülönítő módon. A fennálló magyar törvények értelmében minden útlevél nélkül magyar földön tartózkodó külföldi állampolgárnak a Belügyminisztérium Külföldieket Ellenőrző Országos Központjának (KEOK) felügyelete alá kellett kerülnie, ami automatikusan rendőrségi üggyé tette volna a lengyel polgári személyekkel kapcsolatos minden tevékenységet, s így őket is zárt internálótáborokba kellett volna irányítani. Ilyen értelemben jártak el a román hatóságok is a polgári menekültekkel kapcsolatban. A lengyel polgári menekültek jelentős létszáma, a nők és a gyerekek aránya, lengyelbarát szelleme a magyar kormányt arra késztette, hogy a lengyel polgári menekültügy területén mellőzze a rendőrségi eljárás és felügyelet elsőbbségét, a nemzetközi egyezmény a magyar törvények rugalmas alkalmazásával szociális kérdéssé nyilvánította a polgári emigránsokkal való foglalkozás minden területét. Így került a polgári lengyel menekültügy a Belügyminisztérium IX. Szegényellátási és általános segélyezési (röviden szociális) osztályának feladatkörébe, amely a KEOK-kal közösen megszervezte a nyilvántartást, de már attól függetlenül irányította őket a kijelölt táborokba, biztosította ellátásukat stb. Az osztály vezetője, a németellenes érzelmű Antall József (1896-1974) őszinte emberi érzésektől vezérelve szervezte meg a lengyel polgári menekültügyet, biztosította az irányításban és a végrehajtásban a Hitler-ellenes tevékenység minden lehetőségét. Ebből a szempontból igen fontos szerepet játszott Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszter is, akinek hallgatólagos beleegyezésével nem folyhatott volna az irányítása alatt álló területen ilyen jellegű tevékenység, főleg a németek állandó tiltakozása közepette. Ugyancsak lényeges volt, hogy Horthy Miklós kormányzó hallgatólagos beleegyezése nélkül nem épülhetett volna ki ebben a formában a lengyeleket segítő gondozói rendszer, a lengyel szervezetek legális tevékenysége, az ellenállás formái. A lengyel és később a más nemzetiségű menekültekkel kapcsolatban ki kell emelnünk, hogy 1939 szeptemberében még nem lehetett látni a háború végét és 6

Országos Levéltár, K. l5o. Belügyminisztérium IX. ügyosztály iratai, 4024. tétel: Létszámok, elszámolások, jelentések. Reihmann, Jan: Uchodzcy polscy na Wegrzech. Kwartalnik Hist. 1965. 52. köt., Kapronczay Károly: A menekültügy irányítása, História, 1988. 3. sz.

59

fejleményeit, így e sajátos tevékenységet hosszabb időre kellett megtervezni. Túl a szociális gondoskodáson, figyelemmel kellett lenni az emigrációval együtt jelentkező összes problémára. Így például a megváltozott életkörülmények között művelődési, oktatási, valamint egészségügyi, orvosi ellátást kellett biztosítani. Erre csak a végleges táborokba történt elhelyezés után kerülhetett sor. A végleges táborok és elszállásolási helyek kijelölésénél – a polgári és katonai táborok esetében egyaránt – fontos politikai szempontként jelentkezett, hogy ezek távol essenek a volksbundista és a nyilaskeresztes pártszervezetekkel rendelkező településektől, valamint a lengyel követség kérésére közel legyenek a jugoszláv-magyar határhoz, ezzel is elősegítve az egyre nagyobb méretű evakuálást.7 A katonai tábor zárt, a honvédség által őrzött és felügyelt egységet jelentett, míg a polgári „módosított formát” képezett. Ez nem is fedte a szó igazi értelmét, hiszen a polgári tábor területére általában azonos volt a helyet biztosító község vagy város közigazgatási határával, ahol a menekültek bérelt polgári lakásokban és panziókban laktak, amelynek költségeit – a napidíjakon felül – a Belügyminisztérium IX. osztálya fedezte. A tábor parancsnoka a helyhatóság vezetője – jegyző, főszolgabíró, polgármester, stb. – volt, aki mellett a menekültek választott képviselője állt. 8 Kezdetben mindennap ellenőrizték a létszámot. Később – október végétől – ez csak a tíznaponként esedékes napidíjak fizetésekor történt meg, elősegítve a szökéseket. 9 Ebben módosítás csak 1940. május-júniusban volt, amikor a francia-német háború idején a evakuáló lengyelek védelmére foganatosították a naponkénti ellenőrzést, valóban akadályozni kívánták a szökéseket, nehogy a menekülők „lebukjanak” ÉszakOlaszországban vagy valahol francia földön. Hasonló korlátozások „vezettek be” 1941 áprilisában, amikor Jugoszlávia német lerohanása idején a lengyelek védelmére alkalmazták a szigort. A létszámellenőrzésnél tapasztalt szökést azonnal jelenteni kellett a csendőrségnek vagy a rendőrségnek, melynek azonnal meg kellett hirdetni a hivatalos kőrözést. A polgári táborok ellátmányukat – napidíjakat, segélyeket, adományokat, stb. – közvetlenül a Belügyminisztérium IX. osztályától kapták, ezzel is az államapparátusba beépített német „hírforrások” tevékenységi körét kívánták szűkíteni. Erre elsősorban 1939 őszén, 1940 tavaszán volt szükség, amikor legnagyobb ütemű volt az evakuálás. A nagy evakuálás befejezése után is jelentős lengyel létszám maradt magyar földön, amely továbbra is komoly erőfeszítést igényelt a hivatalos magyar állami szervektől és a magyar társadalomtól. Itt kell megjegyeznünk, hogy a lengyelek anyagi segítségében és szociális gondozásában az első pillanattól kezdve jelentős szerepet játszottak az öntevékeny társadalmi szervezetek – például a Magyar Vöröskereszt, az emberbaráti és lengyelbaráti szervezetek, az őket egyesítő Magyar-Lengyel Menekültügyi Bizottság – melyek ideiglenes táborokat tartottak fenn a határ közelében, társadalmi gyűjtéseket szerveztek, és az így befolyt összeget vagy az illetékes minisztériumnak ajánlották fel, vagy azokat 7

Menekültek menedéke. Egy magyar humanista a 20. században. Id. Antall József emlékirata. /Szerk. Kapronczay Károly/. 1997. Budapest. 8 Országos Levéltár, K. 150., Belügyminisztérium, IX. ügyosztály, 14.299/1939. sz. rendelet II. fejezet, valamint a 23.162. sz. VI-B. 1939. szigorúan bizalmas miniszteri rendelet. 9 U.o., 4024. tétel. 78/1940. Men. Körrendelet.

60

szétosztották. A szociális gondozásban döntő szerepet játszottak a vöröskeresztes szervezetek, a Magyar Vöröskereszt kebelén belül megalakult lengyel tagozatok – Lengyel Vöröskereszt magyarországi Képviselete, Lengyel Orvosok Csoportja – a nemzetközi segélyező egyesületek, közöttük az amerikai és más államokban tevékenykedő lengyel szervezetek idetelepült képviselői, például az Amerikai Lengyelek Szövetsége.10 Hasonló módon segélyeztek a Vatikán és a protestáns egyházak különböző világszervezetei. Ebbe az igen fontos tevékenységbe kapcsolódott be a lengyel emigráció két legális, a nemzetközi szerződésekben is garantált szervezete, a Lengyel Polgári Bizottság és a Lengyel Katonák Képviselete a Magyar Királyságban. Az utóbbi egyértelműen a katonák érdekképviseletét töltötte be, míg a Lengyel Polgári Bizottság 1939 őszén még nem rendelkezett teljes felhatalmazással, hiszen ezt a teljesen legálisan működő lengyel követség teljesítette. A Lengyel Polgári Bizottság megszervezésére és legalizálására az 1936. évi nemzetközi egyezmény adott lehetőséget, amiért a német követség folyamatosan tiltakozott. A Lengyel Polgári Bizottság és az egyes táborokban tevékenykedő tábori bizottságai jelentős szerepet játszottak a különböző segélyek és adományok szétosztásában, sőt az előbbi saját pénzalappal és anyagraktárakkal rendelkezett, amit a Nemzetközi Vöröskereszten keresztül a londoni lengyel kormány biztosított számára.11 A magyarországi lengyel szervezetek rendszeres segélyezésben részesítették az otthoni üldözötteket és a különböző német táborokban fogva tartott lengyeleket. Ez utóbbi a Nemzetközi Vöröskereszten keresztül valósulhatott meg, de 1941 nyarától a keleti frontra menő magyar vöröskeresztes kórházvonatok is rendszeresen szállítottak lengyelországi címekre csomagokat, elsősorban gyógyszereket, pénzküldeményeket. A magyar gyógyszergyárak és gyógyszergyártók az 1940. évi „A lengyelekért” országos gyűjtés során jelentős mennyiségű gyógyszert adományoztak a segítő szervezeteknek, ingyen biztosították a lengyel táboroknak a szükséges gyógyszereket. 1939 őszén körvonalazódtak azok az intézkedések, amelyek mindvégig irányt adtak a lengyel menekültek szociális gondozásában. 1939 őszén még minden

10

A lengyel YMCA 1939 őszétől a vöröskeresztes szervezetekkel egy időben jelent meg, amely a Magyar-Lengyel Menekültügyi Bizottságon keresztül vagy önállóan segélyezte a menekülteket. Jelentős pénzösszegekkel és szeretetadományokkal támogatták a polgári és katonai táborokat, sőt később a Nemzetközi Vöröskereszten keresztül segélyeket és élelmiszercsomagokat küldtek a francia- és spanyolországi, valamint a német internáló és koncentrációs táborokban sínylődő lengyeleknek. A legjelentősebb ilyen szervezet az Amerikai Vöröskereszt képviseletében működő, Lengyel Menekülteket Segélyező Amerikai Bizottság, amelyben a Lengyel YMCA /Young Mens Christian Association/ /KIE-Keresztény Ifjak Egyesülete/ munkatársai dolgoztak. E bizottság budapesti irodáját, amely az Akadémia u. 5-ben működött, Czeslaw Psukowski vezette, helyettese Józef Wagner, titkára, Franciszek Ryborczyk volt. Itt harminc lengyel munkatárs dolgozott. A másik lengyel segélyezőszervezetnek, az Amerikai Lengyelek Szövetségének budapesti irodáját /Bp. Tátra u. 3./ Stanislaw Panikiewicz igazgató vezette, helyettese Tadeusz Hubicki, titkára Wadyslaw Najchrzak volt. Az itt dolgozó harmincöt munkatárs adatszolgáltatással és adminisztratív munkával segítette a szervezet működését. 11 Országos Levéltár, K. 150., Belügyminisztérium IX. ügyosztály. 975/ eln. 1939. VII/b. 1939. november 8., 4024. tétel.

61

központilag, tábori ellátás szintjén történt, az ideiglenes és az átmeneti táborokat másképpen nem lehetett volna fenntartani, ezen történő változtatásra csak a végleges táborokban kerülhetett sor. Így járt el a két illetékes minisztérium, így tartott fenn ideiglenes táborokat a Vöröskereszt és – mintegy 43-at – a Lengyel-Magyar Menekültügyi Bizottság.12 A lengyel menekültek számának jelentős apadása, az állandó táborok rendszerének kialakulása után lehetett áttérni a polgári menekülteknél az egyéni ellátásra, a képzettség és a család létszámához idomult differenciált napidíjak bevezetéséhez. Az ország területén tartózkodó minden polgári menekült napidíjat, a katonák – rendfokozatuknak megfelelő – zsoldot kaptak. A 78/1940. sz. Menekültügyi Körrendelet szerint a felnőttek és a 12. évüket betöltött gyerekek napi 1, a 12. év alattiak 1,50 pengőt kaptak. Ezen kívül, ha nem laktak „zárt táborban” lakbérüket külön megtérítették. Az értelmiségiek közül a minisztériumi különlistán szereplők – a különböző lengyel szervezetekben tevékenykedők, a lengyel emigráció vezetői, illetve azok, akiket az utóbbiak javasoltak – napi 4, 1943. évi módosítás után a családosok 7, a magánosok 5 pengőt kaptak. Ezen módosítás a tábori listán szereplők napidíját 5 pengőben, a gyermekek után plusz 4-4 pengőben állapították meg. Azoknál a gyermekeknél, akik nem lengyel, hanem magyar iskolában tanultak, és akiknek tandíjat kellett fizetniük, ott vagy közbenjártak a tandíjmentességért, vagy a Belügyminisztérium IX. osztálya kifizette azt. Ezen összegek meghaladták az akkori átlagos magyar keresetek szintjét. A már említett 78/1940. évi rendelet engedélyezte a lengyel polgári és katonai menekülteknek az egyéni munkavállalást, de ezen esetben az állami segélyt csak a nem dolgozó családtagoknak biztosították. Itt intézkedtek a betegek és a várandós anyák ügyében is, akik – orvosi igazolás ellenében – emelt napidíjat kaptak. Természetesen a hivatalos magyar állami segély nem befolyásolta az esetenkénti más forrásból – például a vöröskeresztes vagy a lengyel kormánytól érkezett – származó pénzbeli vagy egyéb támogatás lehetőségét. Rendszeres segélynek számított a karácsonyi és a húsvéti pénz- és természetbeli adomány. Ez utóbbi ruhaneműt, téli és nyári ruházatot, gyermekeknek játékot, könyvet és édességet jelentett. Az ezzel egyidőben megjelent, a Honvédelmi Minisztérium által kiadott tájékoztató szerint – a központi élelmiszer ellátmányon kívül – tábornok napi 8, törzstiszt 6, főtiszt 4, tisztjelölt 2 pengőt kapott. A hivatalos altisztek az ellátáson kívül napi 1, nem hivatásos altisztek napi 50 fillért kaptak. A tiszti és altiszti családtag 2, a gyermekek 2-2 pengőt kaptak. A legénységi állományúak napi 20 fillért vehettek fel. Természetesen a munkavállalás esetén rájuk is vonatkozott az általános rendelet, miszerint a szerződés időtartama alatt nem kaptak zsoldot.13 A munkavállalás 1940. július 1-jétől lépett életbe, a Belügyminisztérium IX. osztályának vezetője, Antall József körlevélben kérte fel a helyi önkormányzat vezetőit, hogy a lengyel menekültek munkavállalása érdekében biztosítsanak munkalehetőséget, illetve közvetítsenek a munkaadók felé. Az Ipar- és Kereskedelemügyi Minisztérium összeíratta a munkalehetőségeket és az adatokat a Belügyminisztériumnak átadta, 12

Uo., 4025-4027. tétel, Tábori névjegyzékek, 1940-1944. Uo. 4024. tétel, 78/1940. sz. körrendelet, valamint a 254/1940./Men. Rendelet., valamint a HM. Eln. 21/21/1940. évi parancsok. 13

62

amelyeket „helységekre” lebontva a Belügyminisztérium az illetékes táborok felé közvetített. A munkaadók a helyi önkormányzatokhoz, illetve a katonai parancsnokságokhoz fordulhattak munkaerőt biztosító kérelmeikkel. Az 1943. évi összesített adatok szerint az itt tartózkodó mintegy 35 ezer lengyel menekült közül állandó munkahellyel 6500 fő rendelkezett. A nyári mezőgazdasági idénymunkákban kb. 20 ezer fő vett részt, ezek többsége katona volt, akik szervezett formában vállaltak aratási, betakarítási és őszi mezőgazdasági munkákat. Lengyel intézményekben – 1943. évi adat szerint – 890 ezer ember dolgozott. 14 A tényleges anyagi gondoskodás mellett a szociális gondozás az oktatás, művelődés és az egészségügy területén érvényesült. A Vöröskereszt a menekültekért 1939. szeptember derekán a lengyel menekültek megjelenésével a Magyar Vöröskereszt azonnal mozgásba hozta szervezetét, segítségre szólította fel a Nemzetközi Vöröskeresztet és más külföldi vöröskeresztes társaságokat. A menekültek fogadásában és gondozásában számított a két illetékes minisztérium, a katonai és a polgári közigazgatás a vöröskeresztes segítségre, hiszen szeptember végén és október elején sokszor áttekinthetetlen helyzet alakult ki. A Vöröskereszt sokszor olyan feladatokat is ellátott, melyek nem tartoztak illetékességi körébe, ám humanitárius meggondolásból segített. A magyar kormányzat az első pillanattól számított a vöröskeresztes támogatásra, hiszen annak gyorsan mozgósítható szervezetét ilyen feladatokra készítették fel, nemzetközi kapcsolatai pedig alkalmasak voltak a külföldi segítség azonnali befogadására. Így a Magyar Vöröskereszt – ha ideiglenes jelleggel is – a magyarországi lengyel menekültügy egyik központja lett. A helyzet valós felismerését igazolja, hogy a Magyar Vöröskereszt egyik szervezője lett a hazai és a külföldi segítség összefogásának, többek között a Magyar-Lengyel Menekültügyi Bizottság megszervezésének, saját kebelén belül több – így a lengyel vöröskeresztes – szervezet felállításának. Ezen tevékenységet a Magyar Vöröskereszt a Nemzetközi Vöröskereszttel összhangban fejtette ki, koordinálta a külföldi támogatást (angol, amerikai, dán, svéd, francia, stb.) Az anyagi és emberi segítség összpontosítását tanúsítja, hogy a Magyar Vöröskereszt 1939 októberétől 1940 májusáig mintegy 50 ezer lengyel katonai és polgári személyt gondozott, ilyen tevékenységéről állandóan tájékoztatta a magyar illetékes minisztériumokat, a gondozás és segítség kérdésében az állami szempontok szerint járt el, hetente tanácskozott az adott területek irányítóival. Az adott időszakban nemcsak a két minisztérium irányítása alatt álló táborokat segítette, hanem maga is önálló táborokat és gondozóhelyeket tartott fenn. 1940 tavaszán – az evakuáció lezajlása után – a már szükségtelenné vált és csak a vöröskeresztes kezelésben állt táborokat felszámolta, így gondozottjait 1940 júniusában átadta a lengyel polgári és katonai táboroknak. 15 Ezután csak segélyezési és emberbaráti tevékenységgel foglalkozott, ennek érdekében kiszélesítette lengyel tagozatait.

14 15

Országos Levéltár, K. 150. Belügyminisztérium IX, 4026. 1943. évi jelentések. Országos Levéltár, K. 150. Belügyminisztérium IX, 4026.1943. évi jelentések.

63

Az előbb vázolt korszakról közölt közöl figyelemreméltó adatokat a Nemzetközi Vöröskereszt Közleményének (Bulletin de la Ligue de Societas de la Croix-Rouge) 1940. márciusi száma. A Bors-Takács Edith tollából származó közlemény szerint a Magyar Vöröskereszt más vöröskeresztes társaságokkal együtt – hazai és külföldi segítségből származó források felhasználásával – 1940. február 29-ig 30 681 lengyel katonát és megközelítőleg 11 ezer polgári személyt gondozott, megszervezte ellátásukat, elhelyezésüket, és fedezte egyéb költségeiket.16 Az előbbi számból a Nemzetközi Vöröskereszt 20400 katona és 1870 polgári személy ellátásának költségeit biztosította, a rájuk fordított összeg meghaladta a 2 272 000 pengőt. Itt kell megjegyeznünk, hogy a Belügyminisztérium – a lengyel menekültek utolsó csoportjainak átvétele után – 1940 júniusában megtérítette a Magyar Vöröskeresztnek az iménti összeg felét, majd 1941-ben a hátralékot. A pénzutalással kapcsolatos levelezésben a Magyar Vöröskereszt úgy tájékoztatta a Belügyminisztériumot, hogy az adott időszakban megközelítőleg 35 ezer katonai és 15 ezer polgári személyt vett gondozásban. E levélben említést tettek arról, hogy „lehetséges egyes személyek többszöri nyilvántartásba vétele” is, hiszen a menekültek állandó mozgásban voltak, és gyakran más néven is bejelentkeztek. A támogatás 82 tábor között oszlott meg, 1940 júniusa után sem szűnt meg, folytatódott a világháború végéig. Fábián Katalin, a Vöröskereszt nyilvánvaló irodájának volt munkatársa szerint 1944 októberéig a vöröskeresztes gondozásban 96 ezer lengyel részesült a világháború évei alatt. A vöröskeresztes adatokból tűnik ki, hogy a magyar földre menekülő lengyelek közül 1940 tavaszáig 13 ezer tért vissza szülőföldjére: ettől függetlenül mindössze 2000 volt azoknak a lengyelországi németeknek a száma, akik még 1939 őszén visszatértek lengyel hazájukba. A vöröskeresztes segítség másik területe a lengyel segítő szervezetek támogatása volt. Ez utóbbi inkább az 1940 júniusa utáni időszakot jellemzi, de már 1939 őszén is éltek ezzel a lehetőséggel. A lengyel tagozatok közül elsőnek a Lengyel Vöröskereszt magyarországi Kirendeltsége alakult meg. 17 Már 1939 szeptemberének végén lengyel vöröskeresztes egységek kezdték meg tevékenységüket Magyarországon, a Magyar Vöröskereszten keresztül teremtettek kapcsolatot a Lengyel Vöröskereszt Angier-ben újjáalakult központjával. A magyarországi lengyel vöröskeresztes szervezet későbbi vezetője, Eustachy Serafinowicz alezredes, a lódzi szervezet vezetője 1939. szeptember 19-én lépett magyar földre, október 2-án mint a Magyar Vöröskereszt tanácsadója vett részt a Belügyminisztériummal folytatott egyik megbeszélésén. Ezen a napon kelt az a kérelem is, hogy engedélyezzék a Lengyel Vöröskereszt Kirendeltségének budapesti tevékenységét. A hivatalos engedély dátuma október 9 – ez volt az első lengyel vöröskeresztes szervezet, amely Lengyelország határain kívül alakult újjá, és amelynek szervezeti felépítése mintául szolgált az emigráció hasonló vöröskeresztes 16

Bulletin de la Ligue d Sociétés de la Croix-Rouge. 1940. 3. sz. A Lengyel Vöröskereszt magyarországi Kirendeltségének iratait az Országos Levéltár őrzi / P 1614, 1642/, amelyet eredetileg a Magyar Vöröskereszt irattárában helyeztek el. Amikor az MVK 1951-ben elhagyta a Bp. Baross u. 32. sz. alatti épületét, irattárát hátrahagyta, amely vízbetörések miatt elpusztult. A megmaradt iratokat – vele együtt a lengyel vöröskeresztes iratok maradványát – az Országos Levéltárba szállították. 17

64

intézményeinek felállításához. A Lengyel Vöröskereszt Angier-ben – a lengyel kormány franciaországi székhelyén – újjáalakult elnöksége 1939. október 12-én körlevélben értesítette Európa különböző területén szétszóródott egységeit, hogy tevékenysége az emigrációban is folyamatos, továbbá területi alapon szervezett ideiglenes formák kialakítására szólította fel őket. E törekvést támogatta a Nemzetközi Vöröskereszt is, amely jogi védelmet nyújtott minden lengyel menekültet befogadó vöröskeresztes szervezetnek. A lengyel menekülteket befogadó államok területén – Litvánia, Románia, Jugoszlávia, Anglia, Svájc – sorra alakultak meg a Lengyel Vöröskereszt kirendeltségei, míg Franciaországban, Bulgáriában és Törökországban élő lengyel menekültek érdekében a belgrádi, a bukaresti, a genfi kirendeltségek jártak el. Legkésőbb – 1940 tavaszán – a tel-avivi kirendeltség alakult meg, de ezt – a lengyel kormány kívánságára – megszervezésétől kezdve a budapesti Lengyel Vöröskereszt-kirendeltség felügyelete alá helyezték.18 A lengyel Vöröskereszt budapesti kirendeltsége hivatalosan a Magyar Vöröskereszten belül működött, feladatai közé tartozott az angier-i elnökség és a magyar vöröskeresztes vezetők közötti kapcsolat fenntartása, de a lengyel menekültek segélyezésében, a velük kapcsolatos vöröskeresztes feladatok – üzenetközvetítés, keresőszolgálat, családegyesítés, emberbaráti segítség stb. – teljesítésében teljesen önállóan járhatott el, erre külön felhatalmazással rendelkezett. Feladatköre 1941 májusában és 1942 őszén jelentősen kibővült, hiszen előbb Jugoszlávia német lerohanása után fel kellett számolni a Lengyel Vöröskereszt belgrádi kirendeltségét, majd Románia 1942-ben megszüntette a bukaresti önálló egységet. Így a budapesti központ tevékenységét kiterjesztették Jugoszláviára, Romániára, Bulgáriára és Törökországra is, a legnagyobb hatáskörű lengyel vöröskeresztes szervezet lett. A két vöröskeresztes szervezet együttműködése nyomán a Magyar Vöröskereszt – 1940 nyarától – Lembergben és Varsóban irodát nyitott, ahol a magyar munkatársak a Lengyel Vöröskereszt útmutatásai szerint tevékenykedtek, és számos lengyel politikai üldözöttet mentettek ki a megszállt területről, rendszeresen segélyezték a lakosságot és a koncentrációs táborok lakóit. Számos adat bizonyítja, hogy a magyar vöröskeresztesek Varsó és Lemberg környékén hamis mentesítő igazolásokkal segítették az ellenállás résztvevőit, a vöröskeresztes sebesültszállító vonatokon állandóan szöktettek lengyeleket Magyarországra. Ugyancsak a Magyar Vöröskereszten keresztül talált kapcsolatot a Lengyel Vöröskereszt budapesti kirendeltsége a francia és spanyol internálótáborokban őrzött lengyelekkel, rendszeresen segélyezte őket, üzeneteiket továbbította családjukhoz. 19

A Lengyel Vöröskereszt budapesti kirendeltsége képviseltette magát a Lengyel Polgári Bizottságban – Zbiegnew Borówko20 révén – így aktívan részt vállalt a lengyel 18

Országos Levéltár, P 1614. Arend, Rudolf: Emigracja polska na Wegrzech w latach 1939-1943. Arch. Hist. Med. 1964. 4. 20 Borówko, Józef Zbigniew, a budapesti lengyel követség tanácsosa, aki a londoni kormány utasítására a követség felszámolása után is Budapesten maradt azzal a feladattal, hogy Slawik vagy Fietowicz-Fietz akadályoztatása esetén átvegye feladatkörüket. Slawik és Fietowicz-Fietz 1944. márciusi letartoztatása után megkísérelte eredeti formájában újjászervezni a Lengyel Polgári 19

65

emigráció belső életének alakításában, az ellenállási mozgalomban. 1939 októberében még úgy tervezték, hogy a magyarországi lengyel emigráció egészségügyét, betegellátását a Lengyel Vöröskereszt ide települt szervezetén belül alakítják ki. Tekintettel a Genfi Egyezményekre, a menekültek számára és a feladat különös jelentőségére, maga a Kirendeltség indítványozta a Lengyel Orvosok Csoportjának tőle független megszervezését, amelyet ők gyógyszerek és kórházi felszerelések megszervezésével, vöröskeresztes nővértanfolyamok indításával, a segélyezési-szociális gondozási tevékenység végzésével segítenek. A Lengyel Orvosok Csoportja a Magyar Vöröskereszt egyik önálló tagozataként szerveződött meg, de a két lengyel tagozat igen szoros együttműködésben fejtette ki tevékenységét. Az orvosi-egészségügyi és a vöröskeresztes feladatok elkülönítése súrlódásmentessé tette az együttműködést, bár maga a Kirendeltség is életre hívta a saját orvosi szolgálatát. 21 Ennek feladata a felvilágosító, egészségnevelési feladatok végzése, a nővértanfolyamok szervezése volt, és felügyelte az egri tiszti tábor 35 ágyas kórházát. Az előbb vázolt feladatok szerint tagolódott a Kirendeltség szervezete. A Kirendeltség élén Serafinowicz ezredes, helyetteseként Adam Meissner, a Lengyel polgári Bizottság tagja állt. 22 A szervezet négy osztályra tagolódott: a külügyi (vezetője Bronisław Zmudski), a segélyezési (vezetője Józef Skolski), az adatgyűjtési és felvilágosító (vezetője Maximilian Wojtas), valamint orvosi (vezetője Kazimierz Ruppert) részlegekre. A Kirendeltség alá tartozott a Lengyel Vöröskereszt nyolc magyarországi kerülete (Budapest, Esztergom, Sárvár, Balaton környéke, Szeged, Drávamente, Eger és a FelsőTisza vidéke), melyek élén főmegbízottak, alárendeltségében tábori megbízottak álltak. A Kirendeltség központjában 50, a vidéki kerületekben közel száz munkatárs tevékenykedett, munkájuk számos társadalmi aktivista segíttette. Az osztályok közül központi szerepet talán a segélyezési játszott, amely tevékenységét összehangolta a más vöröskeresztes szervezetekkel és a magyar illetékes hivatalokkal, a lengyel emigrációs intézményekkel. Teljesen önállóan járt el a lengyel emigrációs kormány és a Lengyel Vöröskereszt önálló magyarországi segélyezési akcióiban. Ugyancsak e részleg állt szoros összeköttetésben az Amerikai Lengyelek Szövetségének (1939. novemberben nyitottak Budapesten képviseletet) szervezetével, amely nemcsak a magyar földön élő menekülteket, hanem közel 12 ezer hazai földön bebörtönzött családját segélyezte rendszeresen. Ugyancsak közel 10 ezer Balkánon élő lengyelt támogatott pénz- és élelmiszer küldeményekkel.

Bizottságot, amely végül szűkebb hatáskörrel alakult újjá a HM. 21. alosztálya mellett, de jogilag nem ismerték el. 1944 augusztusában Borówko tárgyal Friedrich Bornnal és Utassy Lóránd ezredessel a lengyelek személyi védelmének megszervezése érdekében, majd megalakította a Nemzetközi Vöröskereszt P szekcióját. 1945 tavaszán tagja volt annak a lengyel bizottságnak, amely a repatriálását intézte. 21 A Lengyel Vöröskereszt magyarországi Kirendeltsége biztosította az egészségügyi felvilágosítás mellett a tábori egészségügyi felszerelést és személyzetet. Saját Orvosi Szolgálatát, elsősorban – Kazimierz Rouppert professzor vezetésével – a felvilágosítást, a nővérképzést szervezte meg, de ez a szolgálat látta el a különleges helyzetben levő egri tiszti tábor 35 ágyas kórházát is.

66

Az előbbi részleg tevékenységét segítette az adatgyűjtési és a felvilágosító – röviden: nyilvántartó – osztály, amely e feladatkörön kívül családegyesítéssel, üzenetközvetítéssel, a szétszakadt családokra vonatkozó információk beszerzésével is foglalkozott. A külügyi osztály – a más részlegek tevékenységének segítése mellett – állt érintkezésben a magyar határon túl működő lengyel vöröskeresztes szervezetekkel, a külföldi segélyező intézményekkel. A Lengyel Vöröskereszt egyik kiemelt feladata az egészségnevelés és a felvilágosítás volt, amelyet főleg a Lengyel Katolikus Szabadegyetemen keresztül valósított meg. Különböző tanfolyamokat, ismeretterjesztő előadásokat szervezett a polgári és katonai táborokban, az elhangzott előadásokat sokszorosított formában terjesztették, leközölték az emigráció sajtójában. Dr. prof. Kapronczay Károly, DSc MTA doktora egyetemi tanár

67

Dr. Zsinka László: Similarities and Differences in Polish and Hungarian History

In my paper I would like to give a general introduction to a comparative approach of Polish and Hungarian history. I am convinced it could be not only an interesting, but a relevant issue as well. This approach could be touching emotionally for average Hungarian and Polish people because both nations have strongly felt in last centuries that they had common historical fate in East Central Europe. There is evidence which proves that Polish-Hungarian friendship is not only a modern phenomenon, but it is originated from the historical past. Historical memory calls the attention that Polish-Hungarian friendship was rooted already in the early modern history, and it was not constructed by historians, but a special relationship between the two nations was a widespread and accepted concept for the wider public in Hungary. I can cite the well-known proverb which represents it: „Pole and Hungarian - two good friends, joint fight and drinking are their ends." In this paper I do not want to give a complete list of differences and similarities, but to call the attention to some interesting aspects of two nations' common historical fate. The relationship between Polish and Hungarian history is not an emotional question for historians. To characterize similarities and differences between the two nations' historical process could be relevant a approach for historiography. The analysis of Central European peoples' common characteristics can be originated from the 20th century historiography. It was examined by Polish, Czech and Hungarian historians. Between War I and World War II Handelsman, Halecki and Bidlo dealt with this problem. Their concepts were published at an international historical congress in the 1930s. In Hungary an internationally well-known medievalist, Jenő Szűcs expressed his opinion about common features of the Czech, Polish and Hungarian historical development in the 1980s. Jenő Szűcs created a characteristic concept of Central Europe. He supposed that the foundations of Central European history at the first millennium were in close connection with Western European development. He explained that between the 11th and 15th centuries not only Christianization and its cultural consequences were implemented, but well-defined social features emerged in Central Europe based on Western characteristics. The keyword of Western social development after millennium was the spread of liberties and autonomies in Western Europe. These phenomena appeared in the middle of the 13th century in Central European countries. We find self-governments of towns, counties and parliaments at the beginning of the 14th centuries. Szűcs argued that these medieval characteristics of Central European historical progress were the fundamental reason why we could classify Poland and Hungary as countries with the tradition of freedom which makes this region a part of Western development.

68

This led to the concept in the 1980s that Central Europe could not be seen as an inherent part of Eastern Europe any more. It became impossible to find a historical argument to maintain the reason of Russian military occupation in the last decade of the Cold War. To identify European history with tradition of freedom is a well-known and widespread interpretation not only for European historiography but for European political philosophy as well. This concept had a special meaning during the Cold War because freedom or lack of freedom seemed to be the basic difference between West and East for Western political thinkers. The concept of freedom was overvalued as a fundamental element of Western political tradition in these decades. It was in strong connection with the concepts of the antitotalitarian thinkers between World War I and World War II. The concept of freedom appeared as a justification of Western characteristics for Central European opposition intelligentsia in the 1980s, and played an important role in redefining Central European identification and self-interpretation for opposition circles. With the help of this concept they were able to distinguish themselves from East Europe and Russia. After this general introduction I would like to say some words about the origins of Polish and Hungarian history. There was a strong difference between Polish tribes who settled down gradually, and whose settlement area took shape as a consequence of a long and invisible process in the 9-10th centuries, and Hungarian tribes who arrived at the Carpathian Basin as a result of a spectacular, fast and unplanned immigration. There are common particularities during the birth of the states at the first millennium in Poland and in Hungary. This process took more than one generation. It was Mieszko that began and Boleslaw that continued the state-building and introduced Christianity in Poland. It was Géza that began and Stephen that implemented it in Hungary. The first generation had to destroy the old pagan and tribal system, and the second generation had a chance to build up a new order in both countries. The representatives of the second generation, Boleslaw and Stephen were crowned which represented their fundamental results. Both Boleslaw and Stephen enjoyed the favourable short-term consequences of two idealist politicians at the first millennium. These two idealists were Emperor Otto III and Pope Sylvester. They supported the birth of independent Christian states in Central Europe. The spread of Christianization seemed to be more important for them than to demonstrate the influence of the Holy Roman Empire over newly emerging Central European states. It was also the result of this short favourable historical period that Polish and Hungarian churches were founded as archiepiscopacies independently from the German church. The consequence of these foundations can be seen clearly if we compare the situation of the Polish and Hungarian churches with the Czech church. There was only an episcopacy in Prague subordinated to the archbishop of Mainz. 69

The bishop of Prague became archbishop only in the 14th century. The dependence from the German church was a chance for German political and cultural influence, which was refused in Poland and Hungary already at the beginnings with the early birth of archiepiscopacies. Let me say some words about the medieval age after the historical beginnings. There is a definite difference between Polish and Hungarian historical development from the 11th to the 14th centuries. The Árpád's dynasty was able to maintain the unity of the country during these centuries. There were conflicts among members of the dynasty which did not lead to the disintegration of the country. Kings sometimes had to give enormous areas to their ambitious sons who ruled over a significant part of the kingdom almost independently from the king. There was a Hungarian tradition of the so-called junior king, which demonstrated the wide autonomy of the archduke towards the king in power. This phenomenon did not result in a weakening state. There was only a short period in medieval Hungary after the demise of the Árpád's dynasty when the strongest landlords (barons) almost disintegrated the state. In Poland the size of disintegration can be depicted in a totally different way. There were longer periods in the 12th and 13th centuries when the Polish kingdom existed only virtually. Princes had wide autonomy. In the middle of the 13th century the fragmentation of the country was on its climax. The role of the kings was actually eliminated, and the Catholic Church had crucial significance in maintaining the spiritual unity of the nation. It was a turning point in the Polish history when Lokietek Wladislaw was crowned with the help of the pope, which represented the strenghtening unity of the country at the beginning of the 14th century. This political process was similar to the Hungarian political development where Angevin (Anjou) dynasty also strenghtened the central power. In the 14th and 15th centuries both countries developed towards national unity. Moreover, we can see similar social development in both countries. There were two important aspects of these similarities, firstly the emerging of urban autonomies, secondly the formation of nobility's rights. The beginnings of urban autonomies originated from the 13th century in both countries. German urban patterns had an absolute effect in Poland. We find German and Italian urban patterns in Hungary. How could we characterize the nobility's widening rights in Poland and in Hungary? The strenghtening nobility narrowed the king's power in both countries. By the end of the medieval age there was a widespread concept that it was not only the king that represented the country but he shared his supremacy with nobility as well. This was demonstrated in Werbőczy's laws in Hungary at the beginning of the 16th century. Werbőczy was a legal expert who summarized medieval Hungarian law. He suggested that the country should be represented by the Sacred Crown which consisted of the king and the nobility. There were similar political thoughts in Poland too. In general the nobles' rights widened in Poland and Hungary during the 14-15th centuries. The bourgoise was weak in both countries, which increased the nobility's 70

importance. The rise of the bourgoise in Western European countries resulted in the decreasing significance of the nobility in early modern times. The relationship between the king and the nobility became the key issue of the late medieval Hungarian and Polish states. It is more than an interesting coincidence that Angevin Louis, the king of Hungary in the 14th century, who later became king of Poland too, was the ruler who widened the rights of the Polish nobility. He did the same in Hungary too. It was an important step for Polish and Hungarian nobilities in their development towards getting autonomy and rights. It can be seen as a symbolic moment that the charter of privilegies for Polish nobility's rights was issued by Angevin Louis in the town of Kassa in Hungary. The 15th century can be interpreted not only as a period for tendencies of similar social development, but the two countries were joined by common struggle against the Turkish Empire. After Habsburg Albert's death, who was the king of Hungary for a short time in the middle of the 15th century, the majority of Hungarian nobility elected the Polish king Wladislaw as the king of Hungary with the support of the strongest baron of Hungary, Hunyadi János (John Hunyadi). The arguments for Wladislaw were simple, but essential. Everybody hoped that the kingdom of Poland could give effective help to Hungary against the Turkish Empire. By that time Hunyadi had already conquered Turkish troops several times at the southern border of the country. He was considedered as a hero by the Hungarian public. The young Polish-Hungarian king and Hunyadi cooperated against the Turkish power which opened one of the most beautiful chapters of the two nations' history in the 15th century. In the 16-17th century Poland and Hungary became the bulwark of Christianity against the Turkish Empire. This long-term historical role began with the military cooperation between Wladislaw and Hunyadi in the middle of the 15th century. In the 16th century we find increasing divergence between Poland and Hungary. This century was a „golden age" for Poland if we take into consideration the military power of the Polish state in comparison with Russia, or the increasing export of agricultural products towards Western countries. It was an exceptionally favourable period for export due to the so-called price revolution and economic boom in agriculture. A further factor of the „golden age" was the cultural flourishing of the Polish renaissance. In this period Hungary was divided into three parts, and one third of the country was occupied by the Turkish Empire. The unity and sovereignty of the country became a fundamental problem for Hungary. Habsburg and Turkish troops devastated the country continuously. In the 16th century the University of Cracow attracted many Hungarian students, who returned to Hungary with the spirit of Polish humanism. There was a crucial gap in Hungarian education: the lack of a university until the 17th century resulted in an increasing cultural importance of the Cracow University for Hungarian education in early modern times. In the age of reformation the Catholic-Protestant conflict was not so rude in Poland as in Hungary. In general Poland remained a Catholic country with tolerance towards weak 71

Protestantism, but in Hungary there were bloody wars between Catholic and Protestant churches which were in close connection with the problems of Habsburg (Catholic) centralization and preservation of (Protestant) nobility's rights. Dominating Catholicism and Orthodoxy in the eastern regions of Poland led to special problems, which contributed to the decline of the country's unity in the 17th century. The liberation of Hungary from Turkish Empire was a symbolic moment in the field of interconnections between Poland and Hungary at the end of the 17th century. This was the starting point of Hungary's reunification, and the last moment when Polish great power was able to influence Central European political events. By September 12 1683, Grand Vizier Kara Mustafa's enormous army had been besieging Wien for two months. Finally, the imperial forces united with the troops of John III. Sobieski, king of Poland, who came to relieve, and conquered the Turkish besiegers. The Grand Vizier wanted to continue the war, and Christian armies won further battles attacking the enemies along the Danube. These military events were under commandment of Sobieski, who was a talented main general of allied troops and completely devoted himself to liberating Hungary. He left an impression on Hungarian history. He was the last king who maintained the illusion and the reality of Polish great power. It was a special chance for Hungary that his activity had a favourable impact on Hungarian history. The permanent struggle between the Habsburg centralization and the Hungarian nobility led to a balance in the long run in the 16-18th centuries. This was the reason why the dualism was maintained between the king's and the nobility's power even until modern times. In Poland the 17th century was a turning point, when dualism - sharing power between king and nobility - developed towards a noble republic model, which was based on the articuli Henriciani and the extremely widening right of using veto. This process resulted in a radical restriction of the king's power and led to the external weakness of the kingdom in comparison with the strenghtening absolutisms, which surrounded Poland. The increasing power of these absolutist states was in sharp contrast with Poland's collapse. This tendency became the fundamental reason of the country's divison into three parts. The frustration originating from the loss of independence hindered Polish elites to find long-term compromises with the Russian emperor who had occupied a major part of the country. Perhaps a compromise would have been able to lead to a solid balance between national interests and Russian occupation. Due to the wide competencies of self-government Hungary was able to find the route between the national autonomy and the Habsburg Empire easier in the 19th century. The tragedy of the Polish state cannot be derived from the presumption that Polish nobility might have been more conservative than Hungarian nobles and this might have been the most important reason why they were not able to strengthen and to renew the country. No, it was rather a political bargain among the surrounding great powers which led to the disappearance of Poland. In the last moment of independence enlightened circles of Polish nobility wanted to modernize the country. Moreover, enlightenment emerged in both countries, which had its influence on nobilities. At the end of the 18th 72

century enlightened Polish and Hungarian nobilities put emphasis on modernization programmes. This tendency was continued in the reform age in Hungary in the first half of the 19th century which enabled the strong interconnection between patriotism and progress. Hungarian political thinkers expressed that their keywords were patriotism and progress, and we find a similar way of thinking in Poland. European cultural movements - for example romanticism - had strong impact on both countries in the 19th century. With the help of Western European political and cultural patterns Polish and Hungarian political thinkers realised that the modernization of the country is more important than the particular interests of traditional elites. They were able to work out national-level programmes. Although the implementation of these concepts were hindered by Russian and Austrian absolutisms, the strong correlation of patriotism and progress guaranteed that issues of economic-social modernization could not be expropriated by Russian and Austrian absolutist rulers. In the 19th century the possibility of the nation's death meant a central problem for Hungarian patriots, which was articulated in strong connection with the feeling of fear towards nationalities - it is important to call the attention to the fact that (as a consequence of the resettlement of the country after Turkish occupation) Hungary became a multiethnic country in the 18th century and only half of the population spoke Hungarian language. In contrast, it was not the vanishing of the nation but the lack of the state that emerged as a fundamental difficulty for the Poles. After the First World War the ethnic homogenity of the post-Trianon Hungary - which had lost two-thirds of the former Hungarian kingdom - and the multiethnic character of the Polish great power created by the peace system of Versailles were in sharp contrast with each other. In spite of this basic difference neither Poland's nor Hungary's political position was guaranteed in Central Europe due to the imminent German and Soviet great powers. In the 20th century similar historical experiences created a similar pattern of geopolitic self-interpretation in both countries. It was a widespread approach among political and cultural elites to see the geopolitic situation of the country as something that was determined by Russian and German great powers. This concept was integrated into a wider historical framework by some political thinkers and historians (for example by Oscar Halecki). After the Second World War Poland and Hungary became part of the Soviet bloc, but the historical development of these countries in the last half century could be distinguished in many details. During the epoch of the Soviet Empire the Polish civil society was able to preserve more autonomy than the Hungarian society. The Polish Catholic Church was able to preserve its integrity to a greater extent towards the one-party state. The smallholders in the countryside also preserved their land in Poland while in Hungary they were forced to enter common propriety forms. On the other hand, the economic development seemed to be more successful in the Hungarian countryside. In Poland the power did not confiscate small-holders' land, but withdrew financial sources from 73

villages, which was in sharp contrast with modernization of the Hungarian agriculture, which was becoming a target of state development sources. In the last decades we find a basic difference between the Polish and the Hungarian democratization process. It was a result of an ambiguous political bargain between communist and oppositon elites in Hungary with a low intensity of social participation. In Poland the situation was different. A strong and widespread social movement emerged in the 1980s as a result of the Solidarnoszty's activity. Although the real picture is more complex (for example in the 1980s the Polish opposition elites also made compromises with the communist power, the Solidarnoszty's activity didn't lead immediately to freedom, and not only social movements, but external relations also contributed to the success of the Polish opposition), the Polish society was able to consider the first free election as a result reached by themselves. These differences had important consequences in the last twenty years. The acceptance or refusal of the political bargain between communist and oppositon elites has become a basic dividing line of the political scene in Hungary for the last two decades. We can interpret the fundamental divisions of the Hungarian political scene mainly with the help of this difference even these days. The social movements in the 1980s guaranteed the feeling of the Polish society that they could provoke their freedom under their own steam, whereas the frustration of the Hungarian democracy even after 20 years since the first free election is owing to the fact that Hungarian people won the freedom without any struggle and the wide participation of the society. In the postcommunist period these preconditions permitted the strenghtening of the Polish national identity to a greater extent than that of the Hungarian.

Selected bibliography for further information: 1. Kontler László (1999): A Millenium in Central Europe. A History of Hungary. Atlantisz Publishing House. Budapest. 2. Davies, Norman (2005): God's Playground. A History of Poland. I-II. Oxford University Press. Oxford.

74

Dr. Milán Constantinovits: The Hungarian economic policy in the light of the EU accession (2004–2013)

Introduction Hungary wanted to become a part of the developed West after the system change in 1990. In 1991 the intention for EU accession was declared. Despite the very rapid realisation of the market economy, the total privatisation, liberalisation and deregularisation processes, Hungary became EU member only in 2004. The socialist governments ended the privatisation process by selling out public utilities (energy supply chains, water, petrol, electricity etc.) Due to this process and to the privatisation of the banksector Hungary had become very vulnerable in every respect. When joining the EU Hungary, similarly to other acceding Central and Eastern European Countries, saw a historic chance to catch up with the developed Western World, which previously had not been realised during the system change of 1990. The catching-up process was promoted by the financial resources arriving from the EU, however, the implementation of these happened in a very bureaucratic and cumbersome way, and their exploitation in most of the cases did not contribute to the enhancement of the competitiveness of our country. To meet the expectations The economic policy between 2004 and 2010 was determined basically by two factors: the one was a constraint to comply with the convergence criteria specified by the EU, as well as with IMF expectations after 2008, the other was the forced compliance concerning domestic policy resulting from four-year election cycles, the stop-go economic policy driven by politics well-known from the literature of the policy of economic cycles. Although there was a worldwide favourable business cycle between 2004-2007, Hungary did not enjoy it and the budgetary deficit started to expand. Before the election in 2006 the government started again the stop-go economic policy announcing a five-year plan to decrease all kind of taxes, promising the 14 month’s pension, and decreasing the VAT by 5%. The socialist oriented president of the European Comission allowed the Gyurcsány government not to publish the Hungarian convergent plan, as well as the real statistical figures about Hungary before the neyt election. After having won the election of 2006 the socialist government introduced restrictive measures, tax rises (concerning the VAT and the income taxes as well). The financial crises in the USA reached Hungary in 2008. It has been questionable to tell now whether the IMF stand-by credit was needed for Hungary or not. The giant credit was about 20 billion accounted for in EUR. The debt ratio to GDP reached 82% in 2009, the budget deficit about 4%. According to the IMF directives an immediate decrease in the demand 75

side followed by deleting by the Bajnai-government in 2009 the 13rd month’s salary and pension, cutting the public spending on healthcare, child care etc., increasing the taxes again. The standard of living was reduced again. The GDP per capita in PPS stood at 63% in Hungary in 2004, by 2011 it rose to 65% of the EU average GDP level. In the same period in Poland the GDP starting from 51% reached 64%. Almost the same level, while the trend was totally opposite. This means that Hungary has lost a decade! The economic policy of austerity measures cannot successfully be reconciled with the economic policy based on election budgeting. The outcome is stagnation instead of convergence, or rather retrogression, growing public debt and budgetary deficit. The change The year for political shift occurred in 2010 when the new government announcing a new economic policy put an end to austerity and introduced unfamiliar unorthodox measures while having to correspond to the EU requirements of 3% budgetary deficit and the reduction of public debt. Concerning the convergence criteria specified by the EU we have to point out, that there is no economic evidence or sense that the budget deficit must be below 3% as a percentage of GDP and 2% or 4% would not have been better. From this point of view the continued dispute with the EU seems to be irrational wheather the Hungarian budget deficit of 2013 will be really below 3% as the Hungarian government stated or about 3,35% as the EU Commission forcasted in February 2013. Similarly, the ratio of public debt relative to GDP fixed at maximum 60% means only an administrative constraint and has no economic background. There is empirical evidence, however, if the public debt ratio reaches cca. 100% of GDP the country might go bankrupt. It is interesting to see that the average public debt ratio of the EU has been well over 80%. In Italy for instance this figure was over 90 % in 2011. Continuing the stop-go political cycle is impossible for the present government. On the one hand the struggle to cease the excessive deficit procedure, on the other hand the repayment of the IMF credit drawn by the previous government renders it impossible to continue with an election budget. The new unorthodox measures were the introduction of new sectoral taxes for the banksector, telecommunication sector, food-retail chains in order to get the budget deficit below 3% without having to conclude a new agreement with the IMF. The newly introduced flat rate income tax of 16 % was a new element of the economic policy of this government, though this flat rate tax system had been the requested tax policy by the former liberal party in Hungary but it never happened to be realized. The aim was to promote surplus work and generate extra consumption. However, the domestic consumption has not been increased because most people were indebted after 2008 and they had to start to redeem their loan. Rich people, the upper class who are the

76

real winner of the flat rate tax system, have consumed mostly imported goods and/or have been going to do the shopping abroad. Despite the ongoing disputes with the EU Commission Hungary has managed to keep the budget deficit below the requested 3% and to reduce the debt-to-GDP ratio for the last three years. But there was no sign of the growing GDP until 2014. The future Despite the financial crisis and economic recession still persisting in 2013–2014 there opened an opportunity to initiate such a new type of economic policy which breaks with the so far prevailing short-run politically determined cyclicality and could result in the long-run development of the economy. This, however, presumes the declaration and realisation of new economic policy objectives. The financial crisis of 2007/2008 and its mismanagement by the EU Comission and the IMF proved that the so called neoliberal economic policy has collapsed for ever. The financial markets could not solve the problems caused by themselves and governments had to save the banks. There is an even greater task for the governmental sector because of the still existing financial bubble to be solved. In Hungary the government has the responsibility to control the prudent and transparent operation of the Hungarian bank sector creating national credit institutions, because in Hungary the bank sector is in foreign ownership to 90%.The new management of the Central Bank of Hungary (Magyar Nemzeti Bank) should support the government’s economic policy by means of monetary policy promoting the commercial banks to give credit to companies instead of depositing it for base rates with the central bank. The public utility companies should be nationalised at least partly in order to create a certain degree of sovereignty from foreign interests and to decrease the energy dependency. The employment rate should be increased by 10 %, from the present level of below 60% to 70%. For achieving that goal investments should be fostered. One means for this could be the inflow of FDI. But the present government should rather welcome the production oriented foreign direct investments instead of the assembly factories. Hungary should not be attractive for the investors because of the cheap wages only but because of the highly educated human workforce. A priority economic goal must be for this government to invest into human capital, into higher education as well as into the public education and the vocational school sector and into the healthcare sector. There has been much evidence for the success of this kind of economic policy beginning from Finland to Singapore or Japan or South Korea. Hungary has competitiv advantages in education, in innovation and in medical sciences. Hundreds of doctors have left Hungary and they are well paid in other western EU countries. To protect our investment in human capital the government should increase the standard of living, should raise wages by controlling the markets and decreasing the unemployment rate.

77

According to some calculations we are now at the 1978 level concerning the standard of living. There is a great and not-easy-to-explain discrepancy between the facts that our GDP is about 65% of the EU average while the wages reach only 25% of the same. One slight explanation could be that perhaps the solution is in the GDP itself. The foreign companies producing in Hungary reinvest their profit in Hungary only up to 20%, the other part will be repatriated or used for global allocation. That’s why the government should think over his policy towards FDI. How to finance these aims? The government should transform the foreign debt into domestic one by means of issuing bonds and securities directly to the public. The financial resources coming from the EU should be used in a better way by transferring them to the Hungarian small and medium sized companies. To increase the positive balance of the current account balance, goods and services balance with the help of establishing new economic cooperation within the framework of the EU is also a way of increasing welfare. We should use the historical advantages of the Visegrad cooperation, not only for ecomic purpuses but for political as well. I mean that this group of countries can formulate a lobby group for stronger participation in the reform process of the EU. We have to see that the introduction of the euro would not solve all our problems. The present financial crisis has shown that even the euro area is vulnerable, as for the realisation of a real common currency zone it would have been needed to establish a common fiscal policy, too, with the allocation of cca. 10 % of the GDP of participating countries. Closing remarks This all written above reaches far into the future, till we have to use the advantage of not having euro and use all the monetary and fiscal measures in order to get out of the depression and increase the standard of living of people. We do not want to wait another 10 or 20 years for a better living because as Mr. Keynes said: in the long run we are all dead!

Selected bibliography for further information: 3. Csaba László: The new kind of macroeconomic populism. Public Finance Quarterly, Volume LIII. 4th issue. pp. 601-616 4. Losoncz Miklós (2008): The U.S. credit crisis and its implications on global economy. Public Finance Quarterly, Volume LIII. 2nd issue. pp. 253-268 5. Jánossy Dániel (2008): Enforcing budget discipline in Hungary and abroad. Public Finance Quarterly, Volume LIII. 2nd issue pp. 229-239 6. Data sources: Eurostat and KSH

78

Patrycja Michalska–Patryk Zieliński: Dom w dwóch krajach, czyli o polskowęgierskiej przyjaźni i pomocy emigracyjnej podczas II wojny światowej

Wstęp „Polak, Węgier dwa bratanki i do szabli i do szklanki. Oba zuchy, oba żwawi, niech im Pan Bóg błogosławi”. Tak brzmi pierwotna wersja popularnego przysłowia znanego obu narodom, które dzięki swemu silnemu podłożu historycznemu na stałe zakorzeniło się w mentalności obu nacji. W najnowszej historii relacji polskowęgierskich szczególne znaczenie mają dzieje polskich uchodźców w trakcie drugiej wojny światowej. To właśniew tym czasie nastąpiło ożywienie sympatii do Polaków. Utrzymanie takich relacji nie było łatwe, ponieważ formalnie Polska i Węgry stały po dwóch stronach barykady, a mianowicie Polacy byli sojusznikami państw zachodnich, Węgrzy zaś w momencie podpisania paktu antykominternowskiego przystąpili do „osi trzech mocarstw”. Tym samym politykai gospodarka Węgier była szczególnie silnie związana z wpływami Rzeszy. Mimo tego faktu ludność węgierska stanęła ponad polityczną koniunkturą i przyjęła uchodźców z wielką sympatią, a daleko idącą przychylność wykazały również władze. W latach wojennych, węgierskie kierownictwo „na górze” oraz klasy pracujące i lewicowe siły polityczne „na dole” miały to samo zdanie przynajmniej w jednej kwestii: w potrzebie polityczneji moralnej obrony i poparcia polskich uchodźców, bo właśnie to było esencją węgierskiej pomocy emigrantom- zaangażowanie wszystkich warstw narodu węgierskiego. Także sztab urzędniczy starał się załatwiać wszelkie sprawy w sposób odpowiedzialny, humanitarny i przede wszystkim sprawiedliwy, często ryzykując utratą swego stanowiska, a nawet aresztowaniem. Dzięki elastyczności systemu władzy Horthyego istniała możliwość nie tylko przyjęcia wielu tysięcy polskich uchodźców, ale również ich ochrony przed Niemcami. Kolejne rządy Węgier w okresie wojny, czy też klasy arystokratyczne cały czas utrzymywały się w tonie rozważnej polityki co do uchodźców. To właśnie siła dyplomacji pozwoliła im na sprawne i skuteczne działanie bez rażącego naruszania stosunków z Niemcami. Kiedy ruszyła akcja „Węgrzy dla Polaków” uczestniczyło w niej tysiące Węgrów, którzy sami oferowali swoją szczerą i szeroko zakrojoną pomoc dla uchodźców. Jedni oferowali gościnę, inni dawali paczki z żywnością, ale wszyscy starali się jak najlepiej wspierać Polaków. Węgrzy zauważyli także, że Polacy nigdy nie pogodzili się z utratą ojczyzny i chcą ją za wszelką cenę odzyskać, wiedzieli, że pomagając działają w słusznej sprawie. Wielowiekowe kontakty polsko-węgierskie przeszły wtedy najcięższą próbę, a sens stwierdzenia ”tysiącletniej przyjaźni” nabrał kolorów. Poczucie braterstwa było silne, trwałe i niepatrzące na żadne podziały. Za to właśnie musimy być wdzięczni, że mimo różnych kierunków potrafiliśmy podążać po tych samych torach.

79

Przejście granicy Zbrojna napaść 1 IX 1939 r. Niemiec na Polskę, pomimo od dłuższego czasu napiętych stosunków międzynarodowych, była niemałym zaskoczeniem. Jakże różną była ta wojna błyskawiczna i totalna od wojny światowej, mającej miejsce kilkadziesiąt lat temu. Nie było linii frontu, cały kraj stał się terenem bitwy, wróg atakował całość społeczeństwa, śmiercionośna technika o wielkiej przewadze siała wszechobecne zniszczenie mogące dotknąć wszystkich i wszystko. Nie znano wówczas faktu, że Hitler proponował Węgrom aby udzielili swojej pomocy do przejścia przez terytorium węgierskie armii niemieckiej i że Węgrzy sprzeciwili się temu żądaniu nie dopuszczając w ten sposób do dalszego oblężenia Polski. Było to spowodowane wyraźnym wglądem w historię. Bez dziedzictwa Batorych, Rakoczych, Petofich, Bemów stosunki które się wytworzyły między niespodziewanie przybyłymi „bratankami” i dobrymi gospodarzami ziemi Arpada, nie tylko nie byłyby zrozumiałe, ale potoczyłyby się zupełnie innymi torami. Podstawą do dobrych relacji polsko-węgierskich była niesamowicie ważna jednostka, czyli Polska kolonia na Węgrzech. W czasie I wojny światowej jej członkowie służyli w szeregach polskiej armii, przez co zmniejszyło się jej znaczenie na ziemi węgierskiej, chociaż cały czas była to ceniona grupa. Kryzys gospodarczy sprawił, że Polak, który stracił pracę i pozostał na Węgrzech powinien mieć także tamtejsze obywatelstwo, aby starać się o nowe, lepsze zatrudnienie i zdobycie awansu zawodowego. Tutaj już łatwo się domyśleć, że młode pokolenie dorastające w tamtych czasach, to madziaryzowani Polacy z czasów II wojny. Tradycja wielowiekowej i ponadczasowej przyjaźni między Polską a Węgrami doprowadziła do wytworzenia szeregu postaw wzajemnej życzliwości i sympatii, zaś stereotyp „Polak Węgier dwa bratanki” nabierał żywych i coraz bardziej wiarygodnych kolorów. Oba narody reagowały najżywiej, gdy obracały się w dziedzinie uczuć patriotycznych: wolność, poszanowanie godności, miłość ojczyzny, te uczucia były motorem dynamicznych poczynań, jak mało w którym narodzie na świecie 23. Po agresji sowieckiej na Polskę 17 września 1939 roku władze II Rzeczypospolitej były zmuszone przekroczyć południową granicę, czyli granicę polskorumuńską, a jakikolwiek opór zbrojny planowany na tzw. przedmościu rumuńskim stał się w obliczu natarcia Armii Czerwonej całkowicie niemożliwy. Naczelny Wódz Edward Rydz Śmigły wydał zdecydowany rozkaz przekroczenia granicy polsko-rumuńskiej i polsko węgierskiej przez całość oddziałów Wojska Polskiego. Opuszczenie stolicy przez rząd, prezydenta, ewakuacja urzędów, wszystko to oznaczało porwanie struktur organizacji państwowej. Wczesna, przymusowa i szybka ewakuacja działała jednak zaraźliwie, ponieważ to właśnie najwyższe czynniki państwowe opuściły nie tylko swą siedzibę, ale także stworzyły organizację wojenną w miejsce tej pokojowo nastawionej państwowej. Dramat wojenny doszedł do szczytu w pobliżu granicy węgierskiej. Już od połowy września gromadziły się tam dziesiątki tysięcy ludzi w mundurach, którzy ostatecznie 17 września dostali rozkaz przekroczenia południowej granicy. Miał miejsce 23

I. Lagzi: Uchodźcy polscy na Węgrzech w latach drugiej wojny światowej, Wydawnictwo Ministerstwa Obrony Narodowej, Warszawa 1980, s. 18.

80

także masowy exodus ludności cywilnej, pragnącej schronić się przed nacierającymi agresorami24. Jedni w przekraczaniu granicy widzieli ciekawą przygodę, inni szli ze strachem, dla niektórych, szczególnie tych młodych była to największa wyprawa życia i przeniesienie na płaszczyznę teraźniejszości tego, o czym jedynie słyszeli z opowieści, a jeszcze inni szli po prostu za swymi znajomymi. Część się bała, pozostałymi kierowała odwaga, ale wszyscy działali przede wszystkim zgodnie ze swoim instynktem samozachowawczym. Większość ludzi w mundurach szła dlatego, że ich przełożony wydał taki rozkaz. Istnienie rozkazu przekroczenia granicy usuwało wszelkie nasuwające się wahania, a co najmniej osłabiało motywy przemawiające właśnie przeciwko temu. Działała tu nie tylko sama dyscyplina, lecz i w pełni świadoma wiara i nadzieja, w to że „wszystko się ułoży i wkrótce będą walczyli za wolność” 25. W dniu 17 września Węgrzy ukończyli pertraktacje co do praktycznych warunków przejścia granicy. Musieli oni rozważnie działać, by zachować przyjaźń Polaków iutrzymać dobre stosunki z Niemcami. Decyzja przychylna była praktycznie równoznaczna z wzięciem na swoje barki konsekwencji, które wypływają z narażenia się polityce państw „osi”. Wyraźnie tkwił w tym zalążek konfliktu, filarem musiało być prawo międzynarodowe. W efekcie tych pertraktacji dla żołnierza polskiego przekraczającego granicę oznaczało to najczęściej przejściowe internowanie i możliwe bezkolizyjne „przerzucenie” gotowego śmiałka na nowy front walki. Ludność cywilna mogła liczyć na schronienie. Przybyłych należało natychmiast w odpowiedni sposób rozlokować, nakarmić, otoczyć potrzebną opieką. Było ich bardzo wielu. Napotykano w związku z tym na liczne problemy tj. ze znalezieniem odpowiednich pomieszczeń i środków zaopatrzenia, stąd też niejednokrotnie krytyczny stosunek internowanych do nowych władz, a także konflikty, które koniecznie trzeba było rozstrzygnąć. Jednak te czynniki utrudniające adaptację, nie miały szans wobec tradycji, przyjaźni i atmosfery niedawnych spotkań po odzyskaniu wspólnej granicy. Według niektórych historyków, liczba wojskowych, którzy przeszli na Węgry sięgała nawet 7% armii polskiej zaangażowanej w Polsce kampanie wrześniową. W większości nie była to armia rozproszona przez wroga, lecz żołnierze, którzy w sposób bohaterski przeszli przez bój, mogli i chcieli walczyć 26. W konsekwencji uznaje się, że na Węgrzech znalazło się ponad 140 000 polskich emigrantów cywilnych i wojskowych, w tym wiele dzieci. Wśród w uchodźców w 1939 znalazły się znane osobistości, jak generałowie: Kazimierz Sosnkowski, Stanisław Maczek, płk Franciszek Skibiński, wiceminister spraw zagranicznych RP Jan Szembek, Jan Reychman i inni. Większości z nich udało się opuścić Węgry bez żadnych przeszkód jesienią 1939 roku27.

24

Ibidem, s. 25. Ibidem, s. 27. 26 H. Csorba, T. Csorba: Ziemia węgierska azylem Polaków 1939-1945, Państwowe Wydawnictwo Naukowe, Warszawa 1985, s. 57. 27 Ibidem, s. 71. 25

81

Rząd węgierski zagwarantował, że Polacy umieszczeni w obozach dla internowanych mogli je w miarę swobodnie opuszczać 28. Placówki polskie Powstanie polskich placówek dyspozycyjnych w czasie okresowego pobytu było o tyle ułatwione, że Węgrzy utrzymywali jeszcze przez półtora roku w pełni oficjalne stosunki dyplomatyczne z Polską. Nowe funkcje, które pojawiły się przed Poselstwem i Konsulatem RP nie wchodziły w zakres służby dyplomatycznej przez to musiały mieć charakter konspiracyjny. Cała akcja ewakuacyjna prowadzona była w ścisłym porozumieniu z gen. Sikorskim29. W strukturze węgierskiego Ministerstwa Obrony powstał XXI oddział. Płk. Marian Steifer został jego przedstawicielem. Oddział głównie zajmował się sprawami internowanych polskich żołnierzy. Działający w ramach Ministerstwa Spraw Wewnętrznych IX oddział przejął sprawy ludności cywilnej. Powołano Przedstawicielstwo Polskich Uchodźców Cywilnych i Komitet Obywatelski do spraw Opieki nad Uchodźcami Polskimi. Głównym zadaniem tej struktury organizacyjnej stało się niesienie pomocy przy oficjalnie uznawanym za nielegalne przedostawaniu się Polaków z Węgier na Zachód i pomoc socjalna dla uchodźców. Henryk Sławik, prezes organizacji, wystawił setki dokumentów, fałszywych paszportów polskich, dzięki którym takie wyjazdy były realnie możliwe. Posługiwano się przy tym autentycznymi dokumentami już nieżyjących lub deportowanych Polaków z Kresów Wschodnich, przywożonymi przez kurierów do Budapesztu. Wyjazdy Polaków z Węgier do Francji ułatwiała również wyspecjalizowana komórka przy policji budapeszteńskiej, która zajmowała się ruchem cudzoziemców w stolicy. Kierowało nią czterech Polaków z Józefem Jakubcem na czele, który jeszcze w latach przedwojennych zajmował się zwalczaniem komunistycznej propagandy na terenie Polski. Działalność ta została później zlikwidowana na zdecydowane żądanie władz ze strony niemieckiej, a jej były szef musiał zacząć się ukrywać30. Poselstwo oraz Konsulat RP zajęły się sprawami uchodźców i odegrały poważną rolę w szybkim przeprowadzeniu ewakuacji sił wojskowych. Jednak na skutek ciągłego nacisku niemieckiego na rząd węgierski, poseł Leon Orłowski zmuszony był przerwać swą działalność i opuścił Węgry w styczniu 1940. W tej sytuacji scalenie rozproszonych Polaków i ustabilizowanie form życia wymagało większego wysiłku i powołania własnych instytucji zapewniających niesienie pomocy i potrzebnej opieki 31. Komórką kierowniczą, która była odpowiedzialna za Polskę na Węgrzech stał się Komitet Obywatelski do Spraw Opieki nad Polskimi Uchodźcami na Węgrzech, 28

M. Wieliczko: Polacy na Węgrzech, Polonijne Centrum Kulturalno-Oświatowe Uniwersytetu Marii Curie-Skłodowskiej, Lublin 1977, s. 120. 29 I. Lagzi: Uchodźcy polscy na Węgrzech w latach drugiej wojny światowej, Wydawnictwo Ministerstwa Obrony Narodowej, Warszawa 1980, s. 25. 30 J. Kurdybowicz: Tułaczym Szlakiem, Ossolineum-Wrocław, Wrocław 1958, s. 12. 31 H. Csorba, T. Csorba: Ziemia węgierska azylem Polaków 1939-1945, Państwowe Wydawnictwo Naukowe, Warszawa 1985, s. 61.

82

powołany uchwałą Rządu RP w Angers. Siedziba Komitetu mieściła się w Budapeszcie. Do najważniejszych zadań Komitetu Obywatelskiego należało koordynowanie potrzebnej opieki nad przebywającymi na Węgrzech Polakami, dbanie o rozwój polskich organizacji kulturalnych, społecznych i gospodarczych, kierowanie oraz kontrolowanie ich działalności. Władze węgierskie powierzały opiekę nad uchodźcami IX Departamentowi Spraw Socjalnych kierowanemu przez Józefa Antalla. Przedstawiciel Wojska Polskiego reprezentował wojskowych. Sprawował swą funkcję przy XXI Oddziale w węgierskim Ministerstwie Obrony Narodowej. Komitet Obywatelski trzymał pieczę także nad sprawami gospodarczymi, dbał o to by każdy uchodźca otrzymywał przyznany mu dodatek, na przykład na leczenie, czy prowadzenie kuchni. Fundusze Komitetu pochodziły głównie od władz polskich w Angers, ale niezależnie od tego władze węgierskie przyznawały także dodatki na proponowane przez Komitet działania. Najwięcej pieniędzy potrzebnych było na wynagrodzenia dla żołnierzy oraz na szkolnictwo32. Placówki kulturalne W Budapeszcie funkcjonowały także placówki kulturalne, takie jak: lektorat języka polskiego przy uniwersytecie oraz Instytut Polski, działające przez cały okres wojny. Poza tym istniało równocześnie kilka stowarzyszeń społeczno-kulturalnych skupiających polskich emigrantów żyjących od lat na Węgrzech w liczbie kilkunastu tysięcy. Wraz z Węgrami, sympatykami naszego kraju, stanowiło to mocny trzon dla wytworzenia nowych form organizacyjnych33. Działające z powodzeniem poselstwo polskie z posłem Leonem Orłowskim na czele, oficjalnie uznane było przez władze w Budapeszcie. W praktyce jego podstawowym zadaniem było utrzymywanie kontaktu z okupowanym krajem. Było to możliwe dzięki niemałemu poświęceniu kurierów, którym udawało się przekraczać karpacką granicę. Ukazywała się również prasa, z kilku źródeł napływały pieniądze, dla uchodźców, niekiedy były to naprawdę spore sumy. Działało siedemnaście różnych komitetów i organizacji emigracyjnych34. We wszystkich obozach prowadzono również kursy języków obcych: węgierskiego, angielskiego, francuskiego i rosyjskiego. Wspierano także oświatę, która była finansowana z funduszu Komitetu35. Organem Komitetu był „Tygodnik Polski”. Miał szczęście ukazywać się drukiem i prezentował aktualne sprawy uchodźców we wszystkich obozach 36.

32

I. Lagzi: Uchodźcy polscy na Węgrzech w latach drugiej wojny światowej, Wydawnictwo Ministerstwa Obrony Narodowej, Warszawa 1980, s.17. 33 H. Csorba, T. Csorba: Ziemia węgierska azylem Polaków 1939-1945, Państwowe Wydawnictwo Naukowe, Warszawa 1985, s. 44. 34 Ibidem, s. 45. 35 H. Csorba, T. Csorba: Ziemia węgierska azylem Polaków 1939-1945, Państwowe Wydawnictwo Naukowe, Warszawa 1985, s. 98. 36 I. Lagzi: Uchodźcy polscy na Węgrzech w latach drugiej wojny światowej, Wydawnictwo Ministerstwa Obrony Narodowej, Warszawa 1980, s. 79-80.

83

Stworzono także „Fundusz Kultury”, z którego korzystało trzydziestu naukowców. Fundusz Kultury prowadził wypożyczalnię książek naukowych, które kupował z własnych środków. Działalność Komitetu Obywatelskiego była widocznym i podstawowym znakiem polskości. Możliwość swobodnego i wszechstronnego działania była niezbitym i niepodważalnym dowodem przyjacielskich stosunków między dwoma bratnimi narodami, silniejszymi niż koniunkturalne stosunki polityczne. Działania komitetu w zakresie pomocy pozwoliły uchodźcom w sposób samodzielny stanowić o swoim losie. Społeczna struktura i powiązanie całego polskiego ośrodka wymagało dużego wysiłku indywidualnego i zbiorowego uchodźców i gospodarzy, zarówno fizycznego jak i psychicznego37. Swego rodzaju polskim obowiązkiem stało się redagowanie pisma "Wieści Polskie", ukazującego się do momentu zajęcia Budapesztu przez Niemców, do marca 1944 r. Działały w nim znane osobistości, jego twórcą był pracownik poselstwa RP w Budapeszcie Jan Ulatowski, a współpracownikami – lektor języka polskiego na uniwersytecie w Budapeszcie, dr Zbigniew Kościuszko i satyryk Zygmunt Bogucki. W latach 1939-1944 ukazywały się na Węgrzech 34 polskie tytuły prasowe 38. W Budapeszcie koniecznym dla podtrzymania polskiej kultury stało się funkcjonowanie parafii katolickiej prowadzonej przez polskich księży, którzy między innymi zasłużyli się ratowaniem żydowskich dzieci. Inicjatorem powołania na Węgrzech polskiego duszpasterstwa był o. Michał Zembrzuski, paulin działający na Jasnej Górze. Działały także odrębne od siebie duszpasterstwa dla żołnierzy i ludności cywilnej 39. Na pytanie uchodźców „dokąd pragnie się udać?” odpowiedzieli w następujący sposób: wracać do Polski 51%, walczyć dalej 35%. Nastawienie większości Polaków wyrażało się w dążeniu do powrotu do ojczyzny. Pomimo przebytych trudów, gościnnego przyjęcia, poczucia bezpieczeństwa, prawie wszyscy uchodźcy chcieli wracać. Znaczna część wyrażała również pragnienie udziału w dalszej walce i wyjazdu na front. Z wojskowych około jedna piąta zgłosiła swą chęć wyjazdu do armii polskiej do Francji, czy Anglii podkreślając, że pojadą do „jakiegokolwiek państwa wrogiego Niemcom, walczącego z Niemcami”40. „Wracać do Polski” nie oznaczało, że myślano o natychmiastowym powrocie do kraju, lecz że myślano o powrocie do „wolnej Polski”, jak to czasem precyzowano konkretniej w swoich odpowiedziach. Niektórzy jednak mieli bardziej dopracowane i skonkretyzowane plany i chcieli wracać wprost do swojej miejscowości, do domu. Stanowili jednak mały procent, ponieważ większość chciała być po prostu w wolnej Polsce.

37

H. Csorba, T. Csorba: Ziemia węgierska azylem Polaków 1939-1945, Państwowe Wydawnictwo Naukowe, Warszawa 1985, s. 19. 38 Ibidem, s. 122. 39 I. Lagzi: Uchodźcy polscy na Węgrzech w latach drugiej wojny światowej, Wydawnictwo Ministerstwa Obrony Narodowej, Warszawa 1980, s. 67-68. 40 Ibidem, s. 30.

84

Przerzut Polaków Szukanie schronienia zdecydowanie nie było ostatecznym celem Polaków. Intencje rozkazu przejścia na ziemie zaprzyjaźnionego sąsiada były jednoznaczne: zdolnych do walki żołnierzy należy kierować na linie frontu tworzone przez przybyłych aliantów. Dowódcy uświadamiali ten cel swoim żołnierzom, apelując o wykonanie rozkazu przejścia przez granicę. „Żołnierze – żegnamy naszą ziemię ojczystą. Idziemy na Węgry, by tam po chwilowym odpoczynku i uzupełnieniu naszego ekwipunku pójść dalej walczyć z wrogiem aż do zupełnego zwycięstwa” – tak przemawiał gen. Dembiński. Apelowanie do żołnierzy było przede wszystkim zachętą do przekraczania granicy w imię potrzeb ojczyzny i posłuszeństwa rozkazom. W sytuacji politycznej Węgier tak określony interes Polski stał w sprzeczności z ich oficjalnym sojuszem z Niemcami. Polityka ówczesnego rządu węgierskiego sprzymierzała swoje interesy z sojusznikiem, który stał się dla nas śmiertelnym wrogiem, lecz zarówno sympatie węgierskie, jak i dyplomacja, nakazywały nie narażać się aliantom, by w razie, gdy oni staną się zwycięzcami, nie znaleźli się w podobnej sytuacji, jak w przeszłości, a konkretnie po I wojnie światowej41. Wojskowi byli w sposób zorganizowany ewakuowani przez funkcjonujące poselstwo polskie poprzez Jugosławię i Włochy do Polskich Sił Zbrojnych we Francji i na Bliski Wschód, masa uchodźców robiła to na własną rękę. Z obozów położonych w pobliżu granicy z Jugosławią do wiosny 1940 r. do formującego się Wojska Polskiego we Francji przez Włochy zbiegło kilkadziesiąt tysięcy Polaków w ramach ewakuacji polskich żołnierzy na Zachód – przy milczącej aprobacie władz węgierskich42. Poselstwo Polskie powołało Biuro Ewakuacyjne (EWA) na czele którego stali kolejno: płk. Dypl Adam Rudnicki, płk Adam Bogoria-Zakrzewski, ppłk Jan Kornas. Biuro działało w porozumieniu z attache wojskowym Poselstwa RP ppłk Janem Emisarskim. W akcji organizowania wyjazdów brał udział osobiście gen. S. Dembiński, który przede wszystkim jako Przedstawiciel WP wizytował obozy (w polskim mundurze generalskim) i przy okazji doręczał starszemu obozu rozkazy wyjazdu dla wyznaczonych grup oficerów i żołnierzy. Wybrani otrzymywali w Poselstwie RP (do 19 XI 1939 r.) potrzebne dokumenty na wyjazd. Kiedy nacisk niemiecki spowodował zakaz honorowania polskich paszportów, wówczas wydawały je Polakom pomocne ambasady francuska i angielska. Historie przerzutów do formującego się Wojska Polskiego na Zachodzie są opisem niesamowitych przygód indywidualnych i zbiorowych. Wymagały przedsiębiorczości, odwagi, bohaterskich decyzji. Były przeogromnym wysiłkiem Polaków i oddaniem naszej wspólnej sprawie społeczeństwa węgierskiego. Obozy położone przy granicy jugosłowiańskiej były predysponowane do ułatwiania opuszczania

41

H. Csorba, T. Csorba: Ziemia węgierska azylem Polaków 1939-1945, Państwowe Wydawnictwo Naukowe, Warszawa 1985, s. 78. 42 Ibidem, s. 79.

85

ziemi węgierskiej. Ostrożność wymagała, by „odloty” odbywały się bez jakiegokolwiek zwrócenia uwagi43. Działalność Biura Ewakuacyjnego była zakonspirowana. Kontrwywiad węgierski, a przede wszystkim poselstwo niemieckie, czujnie śledziły ruch mobilizacyjny Polaków i poprzez nacisk na XXI Oddział Ministerstwa Honwedów zmuszały ich do wydawania zarządzeń przeciwko tej akcji. Państwo węgierskiej, jako sojusznik Niemiec, nie mogło prowadzić jednoznacznej polityki propolskiej. Do zadań nowego Przedstawiciela, zleconych przez ppłk Jana Kornasa należało „stworzenie jak najdogodniejszych warunków dla dalszej ewakuacji. Cel ten należało osiągnąć przez utrzymanie odpowiedniego i dostatecznego poziomu dyscypliny i dobrego ducha żołnierskiego, poprzez zahamowanie powrotów do kraju, zresztą zarządzaniem naszego Rządu dopuszczalnego oraz przez utrzymanie w obozach swobody ruchu” 44. Ewakuacja odbywała się przy nakładzie znacznych kosztów finansowych i wielkiego, stale dekonspirowanego aparatu, przy prawie zupełnym ignorowaniu tych wskazówek, jakie dawali przedstawiciele władz węgierskich przyjaciół. Na obozy szły duże pieniądze, jednak nigdy nie było problemu z ich pozyskaniem i prawidłowym oraz uczciwym rozdysponowanym45. Przerzuty na Cypr lub do Syrii trwały jeszcze kilka miesięcy. Koszta związane z wyjazdami pokrywał Rząd RP, przez delegowanego tam Adama Meisnera, który to pozostał na tym stanowisku do końca wojny. Patriotyczną decyzję przyłączenia się do formujących się polskich szeregów należało nieraz pobudzać, czynili to zawsze służący pomocą kapelani obozowi. Szczególnie wyróżnili się ks. Leon Czerwiński w obozach nad Ipoly oraz ks. Władysław Mróz. Stawali się łącznikami przemycając instrukcje biura „Ewa”. Półurzędowym organem pomocniczym do spraw ewakuacji był WęgierskoPolski Komitet Pomocy Uchodźcom. Szczególnie zasłużył się jako sekretarz inż. Tamas Salomon-Ratz. Pomimo, że władze węgierskie działy ostrożnie wobec podejrzliwości niemieckiej, to jednak szereg wysoko postawionych urzędników węgierskich zaangażowało się osobiście i oddało sprawie wyjazdów na front nieocenione usługi. Do najbardziej zasłużonych należał J. Antall. Jego osobista odwaga i poświęcenie zadecydowały w dużym stopniu o jej powodzeniu. Był kierownikiem sekcji ds. pomocy w Ministerstwie Spraw Wewnętrznych. Antall potajemnie przygotowywał fałszywe dokumenty, dzięki którym specjalny pociąg Czerwonego Krzyża zabierał z Generalnego Gubernatorstwa na Węgry ich rodaków. Wśród nich bardzo często byli poszukiwani przez Gestapo Polacy. Pomocy w organizowaniu akcji przerzutowej Polaków z Węgier do Francji w latach 1939-1940 udzielały znane i cenione w każdych kręgach osoby, między innymi hr. Edit Weiss, hr. Ilona Andrássy i księżna Klára Odescalchi-Andrássy. Posiadały one status honorowych członkiń polskich organizacji społecznych, co sprawiało, że sprawy Polaków znajdowały zainteresowanie salonów politycznych. 43

I. Lagzi: Uchodźcy polscy na Węgrzech w latach drugiej wojny światowej, Wydawnictwo Ministerstwa Obrony Narodowej, Warszawa 1980, s. 71. 44 H. Csorba, T. Csorba: Ziemia węgierska azylem Polaków 1939-1945, Państwowe Wydawnictwo Naukowe, Warszawa 1985, s.136. 45 Ibidem, s. 97.

86

Środowiska arystokratyczne silnie wpływały na regenta Horthyego, dzięki czemu akcja nielegalnego opuszczania Węgier przez Polaków mogła być kontynuowana bez przeszkód. Z całą dyplomatyczną zręcznością pozyskał poparcie wielu najwyższych instytucji węgierskich dla sprawy i potrafił pozyskać najpotrzebniejsze na ten cel fundusze. Nie poprzestając na tym, jeździł osobiście do placówek położonych nad granicą, udzielał instrukcji, jaki ma być ich stosunek do Polaków przechodzących na drugą stronę Drawy. Nastawiał on administrację graniczną na to, jak ma reagować na sprawy pozornie sprzeczne z ogólnymi zarządzeniami. Głównie jemu sama ewakuacja zawdzięczała swoje powodzenie46. Formalnie nawet za próbę pomocy przy ucieczce z Węgier, groziła kara. Nikt jednak groźby tej nie brał poważnie w 1939 roku. W jednej z naprawdę nielicznych wytoczonych spraw, węgierski sąd wydał wyrok uniewinniający. Wyrok posłużył w przyszłości jako sprawiedliwa wykładnia do określenia konkretnego statusu uchodźców polskich na Węgrzech. Opierając się na zarządzeniu węgierskiego Ministra Obrony, sąd orzekł, że pomoc udzielana Polakom, którzy chcieli opuścić Węgry nie jest pomocą w ucieczce więźnia ani czynem antypaństwowym. W uzasadnieniu sąd wyraził też opinię, że Polacy nie mogą zostać traktowani jako jeńcy wojenni, lecz jak przedstawiciele narodu zaprzyjaźnionego 47. Niezależnie od politycznego, czy militarnego znaczenia przypisywanego ewakuacji, miała ona przede wszystkim zdecydowaną wartość moralną, dla tych którzy pozostali na Węgrzech. Aktywną walkę na froncie uznawano za najistotniejsze zadanie, które mają wypełnić wszyscy. To zadanie stawiało naród polski w rzędzie narodów dysponujących swoją wolnością, pomimo przemocy wroga, dawało ono prawo do godności człowieka i przede wszystkim obywatela. Nie tylko apelowało do uczuć Polaków, ale także Węgrów. Ich pomoc była niesamowicie potrzebna, choć jednocześnie była ryzykowna. Nie zabrakło przykładów, że i oni zapłacili najwyższą cenę życia 48. Pomoc Węgrów była nieoceniona w tym przedsięwzięciu, a przygody związane z „odlotem” z Węgier były czymś, co ożywiało monotonne i na ogół szare życie internowanych. Węgrzy zajmowali się przerzutami, łącznością z krajem, zaopatrzeniem w pieniądze, dokumenty, cywilne ubrania, a przede wszystkim organizowali graniczne przejścia. Trzeba było uruchomić cały spryt, żeby znaleźć sposób obejścia przepisów, które zabraniały wyjścia z obozów. Jednak Polacy okazali się wyjątkowa pomysłowością, która niejednokrotnie zadziwiała nie tylko rodaków, ale i samych Węgrów49. Ocena politycznego znaczenia udziału Wojska Polskiego w walkach na froncie zachodnim i afrykańskim należy do historii. Trzeba ogólnie stwierdzić, że jego 46

Ibidem, s. 102. H. Csorba, T. Csorba: Ziemia węgierska azylem Polaków 1939-1945, Państwowe Wydawnictwo Naukowe, Warszawa 1985, s. 39. 48 M. Wieliczko: Polacy na Węgrzech, Polonijne Centrum Kulturalno-Oświatowe Uniwersytetu Marii Curie-Skłodowskiej, Lublin 1977, s. 99. 49 Ibidem, s. 65. 47

87

formowanie we Francji i na Bliskim Wschodzie było możliwe również i na skutek niezwykle sprawnej ewakuacji z Węgier. W stosunku do ośrodka polskiego ewakuacja stała się ponadto czynnikiem naturalnej selekcji. W pierwszym rzędzie wyeliminowała element młody, przedsiębiorczy, rzutki i patriotyczny, który powędrował ochoczo dalej. Pozostali czekali wciąż na swoją kolej. Odbiło się to także na strukturze społecznej tych, którzy zostali 50. Pomoc Polakom, jako sprawa węgierskiego honoru Żywiołowa i spontaniczna sympatia wraz z objawami szczerego współczucia okazana we wrześniu 1939 r. na granicy Karpat była dla Polaków dużym zaskoczeniem. Nie oczekiwano takiego szczerego przyjęcia. W sierpniu i we wrześniu 1939 r. w prasie węgierskiej pojawił się szereg artykułów poświęconych Polsce i Polakom. Pisały o tym największe ówczesne gazety. W przeciwieństwie do oficjalnych niemieckich komunikatów wojennych, streszczano także fakty, informowano o bombardowaniu bezbronnych polskich wsi i ostrzeliwaniu uciekającej ludności cywilnej przez niemieckich pilotów. Donoszono także o stosowaniu pierwszych represji niemieckich. Uwagę zwracało także podejście publicystów do sprawy, którzy podkreślali międzynarodowe powiązania polsko-węgierskie pisząc, że niepodległość państwa polskiego „jest ściśle związana z wolnością i niepodległością Węgier”. W czasie, gdy prasa niemiecka pisała o szybkich i prowadzonych bez strat działaniach wojennych w pismach węgierskich ukazał się artykuł, który informował: „Polacy wycofują się krok po kroku, oddając bardzo drogo każdy skrawek ziemi”, a sytuację Warszawy scharakteryzowali w sposób jak najbardziej prawdziwy: „Okopy, domy, barykady, na ulicach ciągła wymiana ognia: oto obraz Warszawy”, podkreślano także bohaterska postawę Polaków, cytując odezwę gen. Waleriana Czumy, zapowiadającą: „oddziały polskie nie oddadzą Warszawy”51. Działalność szkół polskich na Węgrzech w latach II wojny światowej Można powiedzieć, iż jednym z najpiękniejszych aktów przyjaźni polskowęgierskiej w latach II wojny światowej są polskie szkoły na Węgrzech. W październiku 1939 roku na terenie poszczególnych obozów wojskowych oraz cywilnych powstało dużo szkół podstawowych. Tak jak zmieniało się rozmieszczenie i liczba obozów, tak w podobny sposób zmieniała się również liczba szkół. Powstało i przetrwało przez cały okres przebywania Polaków na Węgrzech 27 szkół. Mieściły się one między innymi w Csizfürdö, Barcs, Eger, Gyöngyös, Kadarkut, Püski, Rakoscsaba, Kiskunlacháza, Csillaghegy, Rákosfalva, Iolsva, Mosdos, Nagykanizsa 52. 50

H. Csorba, T. Csorba: Ziemia węgierska azylem Polaków 1939-1945, Państwowe Wydawnictwo Naukowe, Warszawa 1985, s. 54. 51 H. Csorba, T. Csorba: Ziemia węgierska azylem Polaków 1939-1945, Państwowe Wydawnictwo Naukowe, Warszawa 1985, s. 65. 52 I. Lagzi: Uchodźcy polscy na Węgrzech w latach drugiej wojny światowej, Wydawnictwo Ministerstwa Obrony Narodowej, Warszawa 1980, s. 285.

88

Szybko organizowane było także średnie szkolnictwo. Do nauczania angażowano nauczycieli bądź osoby, które dysponowały właściwą wiedzą, a będące w danym obozie. Z reguły byli to internowani oficerowie rezerwy. Organizowanie szkół średnich w poszczególnych obozach cywilnych oraz wojskowych w pełnym tego słowa znaczeniu było niewykonalne, ponieważ nie bytowało w nich wystarczająco dużo młodzieży. Przykładowo poszczególne klasy w polskiej szkole w Nagykanizsa liczyły zaledwie 3 do 8 uczniów, natomiast II klasy w ogóle nie prowadzono 53. Wówczas w roku 1943/1944 stworzono wyższe klasy gimnazjalne oraz I klasę licealną54. Niewielkie ośrodki dydaktyczne powstały również w Keszthely oraz Kiskunlacháza w październiku 1939, a w Zalabermajor w 1941 roku. Miały one stosunkowo niewielką liczbę uczniów, bo w Kiskunlacháza 25, a w Zalaber jedynie 11. W istocie nie były to szkoły, ale kursy, które urzeczywistniały programy średniej szkoły dla nielicznej młodzieży przebywającej wraz z rodzicami w wymienionych obozach. Zasadniczo powstawały one z idei członków tych obozów. Wspomniane szkoły własne powstanie oraz rozwój zawdzięczają zaangażowaniu i przedsiębiorczości takich osób jak nauczyciel Stanisław Frankowski w Eger, pijar Ferdynand Kozłowski oraz Józef Broż w Nagykanizsa, płk A. Piotrkowski w Kiskunlacháza, podchorążowie Mucha oraz Wojciech Radwański w Zalabermajor, Walenty Cydzik55. Jednakże ich żywot był dość krótki. Zostały one zlikwidowane w większości już w 1940 roku, gdy utworzono Polskie Gimnazjum oraz Liceum w Balatonboglár, które dla całej polskiej młodzieży znajdującej się na obszarze Węgier miało umożliwić naukę w zakresie szkoły średniej. Kursy w Zalabermajor, w Eger oraz w Keszthel (do zakończenia roku szkolnego 1940/1941) dalej prowadziły własną działalność, lecz na zasadzie podporządkowania Gimnazjum oraz Liceum w Balatonboglár. Osoby słuchające przytoczonych kursów uzyskiwały świadectwa ukończenia odpowiedniej klasy na podstawie egzaminu składanego w Balatonboglár przed specjalna komisją, która składała się z nauczycieli boglarskiego gimnazjum. Także tam wraz z absolwentami miejscowego gimnazjum, składali oni egzamin dojrzałości56. Główny wpływ na ukształtowanie gimnazjum w Balatonboglár miały polskie szkoły średnie w Balatonzamárdi oraz Szikszó, bowiem z ośrodków tych rekrutowała się znacząca liczba wychowawców oraz uczniów. Co więcej, przekazywały one gimnazjum polskiemu w całości swoje wyposażenie gabinetów chemii, biologii i fizyki oraz pracowni robót ręcznych, a także swoje zbiory biblioteczne. W gimnazjum w Balatonboglár zostało zrealizowane połączenie wszystkich form wychowawczej i dydaktycznej działalności, jaka była prowadzona w gimnazjum w Szikszó oraz w 53

K. Stasierski: Szkolnictwo polskie na Węgrzech w czasie drugiej wojny światowej, Wydawnictwo Naukowe UAM, Poznań 1969, s. 104. 54 F. Budziński: Szkoły polskie nad Balatonem w okresie II wojny światowej, Instytut Wydawniczy PAX, Warszawa 1988, s. 14. 55 K. Stasierski: Szkolnictwo polskie na Węgrzech w czasie drugiej wojny światowej, Wydawnictwo Naukowe UAM, Poznań 1969, s. 113. 56 F. Budziński: Szkoły polskie nad Balatonem w okresie II wojny światowej, Instytut Wydawniczy PAX, Warszawa 1988, s. 15.

89

Balatonzamárdi. W szczególności chodzi o prace harcerską, która w sumie nie była rozwijana w Balatonzamárdi, pomimo że część młodzieży tu zgromadzonej wchodziła w skład drużyn harcerskich w Polsce57. Polskie ośrodki szkolne w Balatonzamárdi i w Szikszó (dawniej w Somlószöllös) de facto powstawały z inicjatywy polskich władz przy pełnym poparciu oraz pomocy ze strony węgierskich władz, a także węgierskich organizacji społecznych. Oświadczenie Węgiersko-Polskiego Komitetu Opieki nad Uchodźcami stanowiło podstawę formalną powołania Polskiego Gimnazjum i Liceum w Balatonzamárdi 58. W oświadczeniu tym stwierdzało się, iż w celu kształcenia polskich dzieci mieszkających w okolicy Komitet organizuje prywatny instytut w obozie cywilnym w Balatonzamárdi59. Oświadczenie wskazywało, że instytut nie posiada charakteru publicznego. Powstał on ze społecznej inicjatywy i służyć miał jedynie okolicznej młodzieży, czyli miał charakter lokalny, podobnie jak wszystkie inne polskie szkoły na Węgrzech60. Węgiersko-Polski Komitet Opieki nad Uchodźcami został zorganizowany w drugiej dekadzie września 1939 roku przez Poselstwo Polskiej Rzeczypospolitej, kiedy było wiadomo, że olbrzymia liczba ludności polskiej w krótkim czasie będzie poszukiwać schronienia na Węgrzech61. Wspomniany już wcześniej Komitet starał się pełnić także rolę koordynatora poczynań wszystkich związków społecznych skłonnych do wspierania emigracji na Węgrzech. IX Departament Ministerstwa Spraw Wewnętrznych motywował oraz inspirował działania Komitetu, dzięki swojej kadrze troszczył się o to, aby posiadały one odpowiedni sposób realizacji oraz formę, jak również finansowo je wspomagał 62. W opiece nad polską młodzieżą wyjątkową aktywność wykazywał Węgierski Odział Międzynarodowego Stowarzyszenia Opieki na Dzieckiem, na którego czele przez cały okres wojny stała Rozsi Vajkai. Gimnazjum i Liceum Polskie w Balatonzamárdi zawdzięczało swoje istnienie wysiłkom Rozsi Vajkai, Jozsefa Antalla i działaczy Węgiersko-Polskiego Komitetu, zawdzięczało także, całą bazę materialną, pomieszczenia na klasy oraz internaty, a młodzież perspektywy nauki, których w czasie wojny nie miała chyba żadna polska szkoła w kraju, jak również w gdziekolwiek indziej w Europie. Do dyspozycji szkoły oraz internatu został oddany wielki jednopiętrowy budynek będący własnością Państwowego Domu Dziecka im. Miklosa Horthyego w Budapeszcie. Jego oficjalna węgierska nazwa to Fővárosi Üdülő – Stołeczny Ośrodek Wypoczynkowy, gdyż 57

Ibidem, s. 16. Ibidem, s. 16. 59 I. Lagzi: Uchodźcy polscy na Węgrzech w latach drugiej wojny światowej, Wydawnictwo Ministerstwa Obrony Narodowej, Warszawa 1980, s. 289. 60 W. Biegański: Uchodźcy polscy na Węgrzech w latach 1939-1945 [w:] Antyhitlerowska działalność Polaków na Węgrzech i Bałkanach, Państwowe Zakłady Wydawnictw Szkolnych, Warszawa 1971, s. 23. 61 M. Wieliczko: Polacy na Węgrzech, Polonijne Centrum Kulturalno-Oświatowe Uniwersytetu Marii Curie-Skłodowskiej, Lublin 1977, s. 109. 62 I. Lagzi: Uchodźcy polscy na Węgrzech w latach drugiej wojny światowej, Wydawnictwo Ministerstwa Obrony Narodowej, Warszawa 1980, s. 208. 58

90

służył on jako wypoczynkowy ośrodek oraz sanatorium. Wyraz szczególnej serdeczności, jaka żywili dla Polaków ci Węgrzy, którzy pragnęli im pomóc w czasie wojny ukazał się także w lokalizacji polskiego gimnazjum w Balatonzamárdi. Była to bowiem cudowna, mała miejscowość letniskowa nad Balatonem, położona na jego południowym brzegu, w odległości 10 kilometrów od Siofok, natomiast niecałe 2 kilometry od Szantod 63. Nauka w szkole odbywała się zgodnie z programami, jakie obowiązywały przed wojną w Polsce. Lekcje także przebiegały wedle porządku zakreślonego przez obowiązujące w Polsce podręczniki, które zostały sprowadzone z Polski przez kurierów. Instytut Polski, który działał na Węgrzech już przed wojną spieszył z pomocą w utworzeniu właściwego księgozbioru. Udostępnił szkole wielu opracowań z zakresu historii oraz wartościowych dzieł polskiej literatury. Książek z matematyki, chemii czy fizyki oraz podręczniki do nauki języków obcych dostarczały różne węgierskie stowarzyszenia, a w szczególności Krajowy Związek Nauczycieli Węgierskich oraz Krajowe Węgiersko-Polskie Koło Harcerskie, którego przewodniczącym był Gabor Doro, wielki przyjaciel Polaków64. Kierownictwo gimnazjum organizowało konferencje dla rodziców, przeważnie jedynie dla matek , które mieszkały wraz z uczniami w Zamárdi. Na konferencjach tych informowano o szkolnym programie, o trudnościach z jakimi spotykali się nauczyciele w pracy wychowawczej oraz dydaktycznej, wymieniano życzenia szkoły w odniesieniu do rodziców w granicach pomocy, jakiej mogą użyczyć swoim dzieciom oraz całej szkole, aby wyniki i poziom nauczania były maksymalne 65. Pomimo szczególnych warunków, w jakich odbywała się szkolna nauka w Balatonzamárdi, poziom dydaktyki był wysoki. Pozostająca w gimnazjum kadra nauczycielska bardzo rzetelnie traktowała pracę, wykazywała wysokie kwalifikacje oraz była gotowa do ogromnych poświęceń w nauczaniu młodzieży. W momencie unormowania się działalności szkoły, stawiano młodzieży duże wymagania. Polskie Gimnazjum i Liceum w Balatonzamárdi istniało oficjalnie, a mianowicie w sensie formalnym oraz urzędowym, jako Obóz Młodzieży Polskiej (Lengyel Ifjusagi Tabor). W następstwie tego było obozem internowanej młodzieży. Zgodnie z przyjętą dla wszystkich uchodźczych obozów strukturą organizacyjną miało ono dwóch komendantów. Jednego ze strony polskiej, najpierw płk. inż. Wyspiańskiego, później dyrektora gimnazjum, Hieronima Urbana, a drugiego ze strony węgierskiej dr. Probala66. Kontynuację polskiego gimnazjum w Balatonzamárdi i w Szikszó stanowiło Polskie Gimnazjum i Liceum w Balatonboglár. Młodzież w szkole traktowała naukę jako swoje główne zadanie, przygotowując się do pracy w przyszłej wolnej Polsce. Chętnie uczyła się tego, co mogło być pomocne w żołnierskiej służbie, gdyż była gotowa na to, iż 63

F. Budziński: Szkoły polskie nad Balatonem w okresie II wojny światowej, Instytut Wydawniczy PAX, Warszawa 1988, s. 19-20. 64 I. Lagzi: Uchodźcy polscy na Węgrzech w latach drugiej wojny światowej, Wydawnictwo Ministerstwa Obrony Narodowej, Warszawa 1980, s. 285. 65 H. Csorba, T. Csorba: Losy młodzieży polskiej na Węgrzech w latach II wojny światowej, Państwowe Wydawnictwo Naukowe, Warszawa 1981, s. 117. 66 F. Budziński: Szkoły polskie nad Balatonem w okresie II wojny światowej, Instytut Wydawniczy PAX, Warszawa 1988, s. 78.

91

może w każdej chwili stanąć do walki z bronia w ręku. Osoby, które z gimnazjum poszły na studia do Sopron oraz Budapesztu, studiując brały jednocześnie udział w wojskowym szkoleniu, które organizowane było przez dowództwo Okręgu Armii Krajowej na Węgry. Uczestniczyły także w pracy polskiego wywiadu. Zaangażowana w niej była głównie młodzież, która mieszkała w domu studenckim na Páfrány67. Młodzież z polskich szkół średnich nad Balatonem pozostająca na Zachodzie zaraz po zakończeniu wojny, podejmowała studia wyższe bądź kontynuowała naukę w średnich szkołach, jak tylko nadarzały się ku temu chociażby śladowe możliwości. Żołnierze polscy mieli w pewnym stopniu ułatwiony dostęp do studiów na uczelniach wyższych. Gdy rozwiązano na Zachodzie odziały armii polskiej, tym którzy dopełnili określonych wymogów (ukończenie szkoły średniej) oraz pragnęli studiować we Francji, Anglii, Włoszech, USA, przyznawano stypendia pod rygorem jego straty w przypadku niezaliczenia któregokolwiek roku studiów z własnej winy. Duża ilość demotywowanych żołnierzy polskich wykorzystywało tę możliwość. Dodatkowo, dowództwo wojskowych oddziałów umożliwiało uzyskanie właściwych stypendiów młodzieży nienależącej do oddziałów68. Działalność kulturalna w polskich szkołach w Balatonboglár Działalność kulturalna była czynnie rozwijana przez szkołę w Balatonboglár. Gimnazjum posiadało własne czasopismo, którym początkowo był harcerski miesięcznik „Raźno i śmiało”, natomiast od marca 1943 roku stało się ogólnoszkolnym pismem o nazwie „Młodzież”. Dzięki wydawaniu czasopisma pod odmiennymi tytułami powstała możliwość uzyskania w łatwiejszy sposób właściwego przydziału papieru na kolejne numery. Węgry odczuwały niedostatek papieru w trakcie wojny. Pismo szkolne było współtworzone przez młodzież, która pisała wiersze oraz artykuły69. Istotną pozycję w działalności kulturalnej zajmował także zespół taneczny i szkolny chór składający się z 70 osób, w tym z 50 mężczyzn. Zespołowi tanecznemu i chórowi musiała towarzyszyć orkiestra. Pierwsze instrumenty pochodziły z darów70. Obok zespołu tanecznego oraz chóru istniał w gimnazjum teatr. Duża ilość młodzieży była zaangażowana w funkcjonowanie zespołów artystycznych. Znajdowali w niej źródło zadowolenia i wielu pamiętnych chwil, a także możliwość rozwijania własnych naturalnych uzdolnień oraz zamiłowań. Osiągnięciom artystycznym szkoła zawdzięcza rozgłos w środowisku uchodźstwa polskiego oraz dobre imię w węgierskiej społeczności. One również przyczyniły się do zbliżenia narodu węgierskiego i polskiego oraz umocnienia ich przyjaźni71. 67

F. Budziński: Szkoły polskie nad Balatonem w okresie II wojny światowej, Instytut Wydawniczy PAX, Warszawa 1988, s. 169. 68 Ibidem, s. 169-170. 69 Ibidem, s. 142-145. 70 K. Stasierski: Szkolnictwo polskie na Węgrzech w czasie drugiej wojny światowej, Wydawnictwo Naukowe UAM, Poznań 1969, s. 133. 71 F. Budziński: Szkoły polskie nad Balatonem w okresie II wojny światowej, Instytut Wydawniczy PAX, Warszawa 1988, s. 152.

92

Zakończenie Pobyt polskich uchodźców na gościnnej ziemi węgierskiej nie przeciągnął się ponad czas trwania działań wojennych. Zakończył się w momencie zwycięstwa nad Niemcami. Z pewnością pozostawił trwały związek między dwoma narodami. W rysie historyczno – kulturowym jest to istny wzór we wzajemnym współżyciu narodów. Doskonała moralnie postawa Węgrów jest fenomenem w tych najbardziej nieludzkich czasach naszej epoki, dlatego należy czerpać z niej wszelki wzór. Sześć lat pobytu na ziemi węgierskiej dużej grupy Polaków złączyło oba narody silnymi węzłami, które trwają w czasach pokoju, a i z pewnością nie są do rozerwania nawet w chwilach pełnych niepokoju, troski oraz zwątpień, bo nadzieja, przyjaźń i chęć wzajemnej pomocy to wartości silniejsze od wszystkich innych.

Bibliografia 1. Biegański W. (1971): Uchodźcy polscy na Węgrzech w latach 1939-1945 [w:] Antyhitlerowska działalność Polaków na Węgrzech i Bałkanach. Państwowe Zakłady Wydawnictw Szkolnych, Warszawa 2. Budziński F. (1988): Szkoły polskie nad Balatonem w okresie II wojny światowej. Instytut Wydawniczy PAX, Warszawa 3. Lagzi I. (1980): Uchodźcy polscy na Węgrzech w latach drugiej wojny światowej. Wydawnictwo Ministerstwa Obrony Narodowej, Warszawa 4. Csorba H., Csorba T. (1981): Losy młodzieży polskiej na Węgrzech w latach II wojny światowej. Państwowe Wydawnictwo Naukowe. Warszawa 5. Csorba H., Csorba T. (1985): Ziemia węgierska azylem Polaków 1939-1945. Państwowe Wydawnictwo Naukowe. Warszawa 1985. 6. Kurdybowicz J. (1958): Tułaczym Szlakiem. Ossolineum-Wrocław, Wrocław 7. Stasierski K. (1969): Szkolnictwo polskie na Węgrzech w czasie drugiej wojny światowej. Wydawnictwo Naukowe UAM. Poznań 8. Wieliczko M. (1977): Polacy na Węgrzech. Polonijne Centrum KulturalnoOświatowe Uniwersytetu arii Curie-Skłodowskiej. Lublin

93

Fábián Csaba: Magyarország és Lengyelország Kisebbségpolitikája 1990 után

Kisebbségpolitika Magyarországon 1990 után Előzmények Az 1989-90-es években történt kelet-európai politikai történések változást indítottak be ezeknek az országoknak a kisebbségpolitikájában is. Az addig uralkodó bipoláris világrend felbomlott és az immár egy pólusúvá vált világban az európai integráció egyik problémás kérdése a kisebbségek helyzete lett. 1990-ben az Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezlet (EBÉE, ill. EBESZ) megalkotta a Koppenhágai Dokumentumot, amelynek negyedik fejezete a kisebbségekkel foglalkozott. Nem született konszenzus a nemzeti kisebbség fogalmáról, viszont megállapodtak arról, hogy ez egyéni választás kérdése. A kisebbségek egyénileg és csoportosan is gyakorolhatják jogaikat, joguk van tartani a kapcsolatot saját országukkal (ez azért is fontos a határon túli magyar kisebbség szemszögéből, mert 1990 előtt nem politizálhattak, nem szerveződhettek a kisebbségi csoportok és nehéz volt a kapcsolattartás az anyaországgal), helyi önkormányzatokat hozhatnak létre, de nincs joguk szeparatizmusra, az államhatárok megváltoztatására. Az 1993-as koppenhágai kritériumok között szerepel az is, hogy az EU-s csatlakozáshoz szükséges az emberi, kisebbségi jogok tiszteletben tartása. Az EBESZ Nemzeti Kisebbségek Főbiztosa hivatott arra, hogy ezek teljesítését ellenőrizze és a tagországokat rákényszerítse ezek betartására. Fontos kérdés a nyelv kérdése. A nyelvi charta szerint vállalható, hogy egy ország milyen nyelvekre milyen garanciákat tesz és ez később kiterjeszthető. Emiatt az új magyar Alkotmány ebből a szempontból aggályos, mivel csak tiszteletben tartja a kisebbségi nyelveket, de nem védi azokat. Az Antall-kormány kezdeti lépései Az 1990-ben megalakult Antall-kormány meghirdette a Nemzeti Megújhodás Programját. Ennek keretén belül megszüntették a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Kollégiumot, a Nemzeti és Etnikai Kisebbségek Tanácsát és létrehozták az új, önálló, döntés előkészítő, konzultáló szervezetet, a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Hivatalt (NEKH). Ezzel együtt teljesen átalakították az ország kisebbségpolitikáját. A XL/1990. évi törvény biztosítja az itt élő nemzeti és etnikai kisebbségek képviseletét. Ezután hozták létre a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogok Országgyűlési Biztosa (kisebbségi ombudsman) intézményét. Az ő feladata a kisebbségi jogokkal kapcsolatos visszásságok kivizsgálása. Megválasztása úgy történik, hogy a kisebbségi szervezetek jelölteket állítanak és az Országgyűlés kiválaszt egy nemzetiségi és egy etnikai kisebbségből származó személyt. 1990 után megnyílt a lehetőség a kisebbségek parlamenti képviselete előtt. Ugyan nincs egy bizonyos számú parlamenti hely fenntartva nekik, de egyéni választó kerületből 94

(győzelem esetén), saját etnikai párt révén, vagy (ahogy ez lenni szokott) pártlistáról bejuthatnak az Országgyűlésbe. A LXIII/1990. törvény lehetővé teszi, hogy helyi és országos önkormányzatokat hozhatnak létre a kisebbségek. Ez is, mint a XL/1990. törvény bekerült az Alkotmányba. A LXIV/1990. törvény pedig megadja a lehetőséget a kisebbségeknek, hogy bekerüljenek a helyi önkormányzatokba (úgy, hogy ha a jelölt a legkevesebb szavazatot szerző, mandátumhoz jutó képviselőre adott szavazatok kétharmadánál több szavazatot kap). A Kisebbségi Törvény A törvény előkészítésekor merőben ellentétes érdekek merültek fel. Míg a kisebbségek autonómiában gondolkodtak, addig a törvény előkészítésével megbízott Igazságügyi Minisztérium (IM) csak személyi autonómiát képzelt el. Ezzel az elképzeléssel az volt a gond, hogy szükségessé vált egy pontos nyilvántartás a kisebbségekről, de a rossz történelmi múlt végett ettől ódzkodtak a kisebbségek. Valamint senki, így még maguk a kisebbségek sem tudták, hogy pontosan mennyien is vannak. Az IM továbbá felvetette egy népszámlálás ötletét, valamint, hogy kisebbségi önkormányzatok helyett csak javaslattevő- véleményező hatáskörű egyesületeket kellene létrehozniuk a kisebbségeknek. Mivel a kisebbségeket kihagyták a törvénytervezet előkészítéséből, ezért létrehozták a Kisebbségi Kerekasztalt és saját törvénytervezettel álltak elő. Lényeges nekik, hogy érdekeiket érvényre juttathassák, garanciái legyenek a kisebbségi jogok használatának, a többségivel egyenrangú helyi és országos képviseletük legyen, közhatalmi jogosítványaik legyenek, valamint, hogy joguk legyen a tömegkommunikációs eszközök és oktatási intézmények használatára. A NEKH is elkészített egy tervezetet, mely szerint a kisebbségek egyesületként (tagsággal), vagy közjogilag, kisebbségi önkormányzatként (regisztrációval) működhetnének. Ez a tervezet a kisebbségi önkormányzatot a már működő önkormányzati rendszerbe integrálta volna, de a Kerekasztal külön önkormányzati rendszert akart saját jogkörrel, forrásokkal, illetve teljesen ellenezte a regisztrációt, azzal az indokkal, hogy az embereket megilleti az identitásválasztás szabadsága, valamint, hogy minden választópolgár részt vehet a kisebbségi választáson. Az 1993-as Kisebbségi Törvény újdonságként hatott a közép-kelet európai régióban, még Nyugaton is példaértékűnek tekintették72. A preambulumba bekerült kisebbségi közösségek fontossága, miszerint a kisebbségek államalkotók, a néphatalom részét képezik. Az, hogy államalkotó tényezőnek tekintik a kisebbségeket, a multikulturális társadalom beismerésének tekinthető. Az, hogy nem csak magyarok élnek az országban, hanem különböző kisebbségek is, akik részesei az államnak, egy fontos gesztus volt a kisebbségek felé.

72

Dr. Kállai Ernő: A Magyarországi kisebbségpolitika a rendszerváltozás után határokon innen és túl előadása, videotorium.hu

95

A LXXVII/1993. évi törvény egyedülálló volt a világon, ugyanis a szabad identitásválasztás elve a világon elsőként került törvénybe. Megalkotásával egy modern, korszerű kisebbségvédelem valósult meg. Különbséget tesz az egyéni és csoportos jogok között. Mivel a kisebbségek az országban szétszórtan élnek, biztosítékokat vállal az önazonosság megőrzésére. A törvény kapcsán meg kell jegyezni, hogy ezzel a kormány a határon túli magyar közösségek törekvéseit kívánta áttételesen támogatni (területi autonómiát könnyen vállalhatott a magyar kormány, hiszen itt a Vajdaságtól és Székelyföldtől eltérően a kisebbségek nem egy tömbben helyezkednek el). Viszont az is igaz, hogy a szabad identitásválasztással vissza is lehet élni (mint ahogy vissza is éltek vele sokan) és az úgynevezett kisebbségi biznisz rossz fényt vethet a kisebbségekre. A törvény olyan szempontból is előnyös volt, hogy kevésbe került az államnak, de a kisebbségeknek fontos volt, mert kulturális autonómiához jutottak, így oktatási és kulturális jogosítványokhoz jutottak (például ösztöndíjat hozhatnak létre, ha egy osztályban minimum nyolc, egyazon kisebbséghez tartozó tanuló van, akkor kisebbségi tanulócsoportot kell létrehozni; utcát nevezhetnek el, emléktáblát avathatnak, anyanyelvükön köthetnek esküvőt, anyakönyveztethetik gyermekeiket, stb.). A Kisebbségi Törvény módosítása Az 1998-as önkormányzati választásokon az önkormányzatokba nem kisebbséghez tartozó személyek is bekerültek. Negyven százalékkal nőtt a kisebbségi önkormányzatok száma. A lehetséges módosítások között felmerült, hogy nyilatkozattételi kötelezettséghez kötik a választhatóságot (ez azt tartalmazná, hogy az adott személy az adott kisebbséghez tartozik), a kedvezményes mandátum megszerzésének megszüntetése, külön önkormányzati és kisebbségi önkormányzati választás tartása is szóba került. A kisebbségek heves ellenállása végett a következő, 2002-es kisebbségi önkormányzati választásokon is sok volt a visszaélés. 2003-tól újabb módosításokat javasoltak. Újból felmerült a választói névjegyzék ötlete, illetve aktív és passzív választójog, szigorodó jelöltállítás, az anyanyelv védelmének erősítése is felmerült. Megerősítették azt, hogy csak magyar állampolgárok és csak névjegyzékbe vett személyek szavazhatnak a kisebbségi önkormányzati választásokon. (EU tagállamok állampolgárai szavazhatnak Magyarországon, de nem vehetnek részt kisebbségi önkormányzati választásokon). A CXIV/2005. évi törvény szól a kisebbségi önkormányzati képviselő választásról és a nemzeti és etnikai kisebbségekre vonatkozó törvény módosításáról. A baj az, hogy a regisztráció folyamatát nem az országos kisebbségi önkormányzat felügyeli, a választói listát (névjegyzéket) a jegyző kezeli. Így a kisebbségek nem kontrollálhatják a választói listát. A törvény célja az, hogy tisztább, átláthatóbb legyen a választási rendszer és valós képviseletük legyen a kisebbségeknek. Kihangsúlyozza a kulturális autonómiát, amit ki is terjeszt. Viszont a hatáskörök hiányosak, kevés az igazi jogosítvány (mert például nincs szabályozási joguk a kisebbségi önkormányzatoknak, vagyonuk a helyi önkormányzat vagyonának a része (csak használati joguk van), 96

ugyanúgy, ahogy a költségvetésük is), kereteik szűkösek és maga a státusz is kérdéses, hogy egyáltalán kellenek-e kisebbségi önkormányzatok, mivel egyesületek is elláthatnák ugyanezeket a feladatokat. Elmondható még, hogy a romák kisebbségi önkormányzati célja eltér a nemzetiségekétől, mert nem a kulturális autonómia a fő cél, hanem az esélyegyenlőség megteremtése, a szegénység leküzdése. A kisebbségeknek a 2005-ös törvénymódosítás után sem volt biztos parlamenti képviseletük, ami folyamatosan felmerülő probléma. Ezért jött létre a II. Kisebbségi Kerekasztal 2008-ban, aminek a témája a parlamenti képviselet volt. Erre vonatkozóan megalkottak egy törvénytervezetet, de az egymás közti nézeteltérések miatt a kisebbségek folyamatosan visszahátráltak ettől és végül elhalt a kezdeményezés. A Nemzetiségi Törvény (CLXXIX/2011) 2010-ben az Országgyűlés új Alkotmányt fogadott el. Ennek kapcsán később módosították a Kisebbségi Törvényt is. Az egyik legfontosabb módosítás, hogy lecsökkentik a parlamenti helyek számát a 2041-es választásoktól és a nemzeti és etnikai kisebbségek képviseletére maximum tizenhárom képviselő választható (baj viszont, hogy nem döntöttek ennek a törvénynek a hatályba lépéséről). Másik nagyon lényeges szabály, hogy 2014-től csak azokon a településeken lehet nemzetiségi választást tartani, ahol az egyazon nemzetiséghez tartozók száma eléri a harminc főt a választási névjegyzékben és ez egy folyamatosan frissülő, nyilvános dokumentum lesz. Ezenkívül a települési nemzetiségi önkormányzat képviselőinek a száma három fő lesz, ha száz főnél kevesebb nemzetiségi szerepel a névjegyzékben és négy, ha száznál többen. A törvény meghatározza a nemzetiséghez tartozó egyén (az egyén kizárólagos, elidegeníthetetlen joga, hogy maga döntsön arról, hogy melyik nemzetiséghez tartozik) és a nemzetiségi közösség fogalmát. Új definíció még a nemzetiségi kulturális autonómia és a nemzetiségi szervezet fogalma, ami a kisebbségi törvényben nem szerepelt. Lényeges elem a kulturális autonómia kérdésköre.73 A jogszabály rögzíti az oktatási és kulturális önigazgatást, valamint azt, hogy az állam támogatja közgyűjtemények létrehozását, a nemzetiségi könyvkiadást, újságkiadást, a családi eseményekhez kapcsolódó egyházi szertartások anyanyelven történő lebonyolítását, az egyházaknak a nemzetiségi nyelven történő tevékenységét. (Ezekkel a kedvezményekkel az a gond, hogy a magyarországi nemzetiségek kétnyelvűek, vagy már inkább egynyelvűek (a magyar az elsődleges használati nyelv) és mára már nagyon lecsökkent a szerepe a nemzetiségi identitásban. Az MTA 2010-es kutatásából kiderül, hogy a nemzetiségek túlnyomó többsége magyarul ülésezik, magyarul vezeti a jegyzőkönyvet, a kisebbségi önkormányzati képviselők sem ismerik jól a nyelvüket és sem a települési jegyző, sem a polgármester, sem az egyház tagjai nem, vagy csak kissé beszélik a kisebbség nyelvét).74

73 74

hvg.hu (2011) Bindorffer (2011), 216. o.

97

Magyarország kisebbségpolitikája a szomszédos országokban A megváltozott helyzet 1989 után 1989-ig bipoláris világrend uralkodott Európában. A felboruló világrend és a keletkező új államok miatt a átértékelődött a biztonság és stabilitás. 1989 előtt Nyugaton szerves fejlődés ment végbe, egy magától, lassan kiforrott rendszer működött, mely fokozatosan lépett az integráció útjára. Ezzel szemben a Keleti tömbben kényszer és felelem szülte és erőszakkal fenntartott rendszer működött, ami a szovjet érdekek kiszolgálásra jött létre és visszavetette az országok társadalmi, gazdasági fejlődését, és megszűnésével egy légüres teret hagyott hátra, ami csak a közép-kelet európai országok NATO-hoz és EU-hoz való csatlakozásával szűnt meg. 1990-ig az anyaországon kívül élő magyar közösségek olyan, különböző gazdasági és társadalmi fejlettségű országokban éltek, ahol a különféle asszimilációs kísérletek és az internacionalizmus hamis képének szétfoszlása után a felszínre törtek az addig elfojtott nacionalista indulatok. Mivel a korábbi, konfliktusokat kezelni tudó rendszer széthullott, egy vákuum keletkezett, ahol a külső „ellenségek” helyett felbukkanó belső veszélyforrások felé fordultak. A Keleti rendszer hiányossága, hogy nem volt integráció, a struktúra hiányossága értelemszerűen magával hozta a konfliktusokat. 75 A rendszerváltások magukkal hozták az évszázadok óta felgyülemlett feszültségeket az államok és a kisebbségek között és 1990 után megjelent a nacionalizmus. A konfliktusok kiújulásának az oka, hogy a nemzet, a nemzet lakóhelye és az állam nem esnek egybe. 1990 után új „nemzetállamok” jöttek létre a „jaltai határok” változtatása nélkül. Az orosz kisebbség után a magyarok élnek legtöbben az anyaországukon kívül (a Kárpát-medencei magyarság húsz százaléka), akik a határok mentén élnek, így a szomszédos országok félnek az esetleges területelvesztéssel járó irredentizmustól és az önszerveződés megerősödésével megjelenő autonómiakövetelésektől. Az Antall-kormány határon túli magyarokat érintő külpolitikája Az Antall- kormány hatalomra jutásával módosította az Alkotmányt, melynek 6.§-a kimondja, hogy Magyarország felelősséget érez a határon túli magyarokért és segíti az anyaországgal való kapcsolattartásukat. Ehhez azonban nem rendel semmilyen konkrét eszközt. Az ország vezetésének külpolitikai céljai az euroatlanti integráció (Antall az európai integrációban látta a megoldást a határon túlra szakadt magyarság problémájára), a jószomszédi viszony kialakítása, a határon túli magyarok problémáinak felvállalása. A kisebbségvédelem kerül a külpolitika centrumába, ami csak nehezen birkózott meg az új helyzettel, mert 1990 előtt a külpolitika nem volt fajsúlyos. 76 A kisebbségvédelem az emberi jogok védelmére épült. A magyarországi kisebbségek védelmét európai módon igyekezett megoldani, ami közvetve azt jelentette, hogy a környező országoknak is 75 76

Bárdi (2013) Forrás: Kéri Nagy (2006), 240. o.

98

hasonlóan kellene bánniuk a területükön élő kisebbségekkel. Azonban itt csak kevés kisebbség él. Tehát 1990-94 között a magyarságpolitika célja a magyar közösségek védelme emberi és kisebbségi jogokra hivatkozva a kollektív jogok megszerzéséért, úgy, hogy a hazai kisebbségeknek mintaadó modellt hoztak létre. A kormány elismeri a határon túli magyar politikai pártokat (és így a határon túli kisebbséget mindig bevonták a két ország párbeszédébe), álláspontjukat figyelembe veszi. Az Antall- kormány építette ki a magyarságpolitika intézményes kereteit: létrehozta a Határon Túli Magyarok Titkárságát és Hivatalát, a Duna Tv-t (a hazai kisebbségeknek a Kisebbség TV-t), a határon túliak költségvetésből történő támogatására az Illyés Közalapítványt. Az Antall doktrínából származik az is, hogy a magyar miniszterelnök tizenötmillió magyar miniszterelnökének tekinti magát. A miniszterelnök eme kijelentésével helyezte a gazdaságpolitika elé a nemzetpolitikát. 1991 végén megszületett az ukrán- magyar alapszerződés, aminek értelmében a határok változatlanul maradnak, nincs egymás felé területi követelés és megteremti a feltételeket a kisebbségek védelmére, viszont nem szerepel benne annak az autonómiának a megadásának a kérése Kárpátalja felé, amiről az ott élők szavazással döntöttek. 77 A következő évben aláírták a kétoldalú kisebbségvédelmi megállapodást Szlovéniával. Az Antall- doktrina sajátossága, hogy a két oldalú kapcsolatok elé helyezi a kisebbségi problémát, mivel a kisebbségi probléma biztonsági kérdés is. A nemzetpolitika végig körvonalazatlan marad, mindenki mást ért rajta. Az MDF szerint a nemzeti érdekek képviselete, etnikai alapú külpolitizálás, a nemzet szétszakadt részeinek egyesítése. Ez egyúttal elutasítása az előző kormányok nemzetietlen, önállótlan külpolitikájának. 78 A Horn-kormány határon túli magyarokat érintő külpolitikája A Horn-kormány kisebbségeket érintő külpolitikája élesen különbözött az elődjétől. Ugyan a program a régi maradt (integráció, jószomszédi viszony, határon túliak támogatása), de retorikájában visszafogottabb maradt. Jellemző volt, hogy elkerülte a konfrontációt a szomszédos országokkal (kereste a kompromisszumokat, így például lemondott arról, hogy Szlovákiában megszüntessék a Beneš dekrétumokat, vagy, hogy Romániában a magyarok visszakapják az elkobzott egyházi vagyont) és fontos szempont volt a nyugati országok barátságának megnyerése. Magyarország megindult az euroatlanti integráció útján és az integrációhoz (NATO és EU tagság felvétele)szükséges volt az alapszerződések megkötése a szomszédokkal. Míg Szlovéniával (még az előző kormány idején) és Horvátországgal könnyű volt a szerződést megkötni, mivel csak kis számban élnek ezek a kisebbségek egymás területén, illetve ezeknek az országoknak kellett a nemzetközi elismertség, addig Szlovákiával és Romániával csak nehezen sikerült megegyezni. 1995-ben írták alá a horvát-magyar alapszerződést, ami az első olyan szerződés volt, ami túllépett az ún. európai minimumon. A szerződés alanya nem a személy, hanem a 77 78

Forrás: Múlt-kor.hu (2004) Forrás: Gombár-Hankiss (1994), 350. o.

99

kollektív kisebbség. Biztosítja a nemzeti identitás megőrzését, a kisebbségek bevonását az őket érintő kérdésekbe, jogaik védelmét. Ugyanebben az évben született meg a szlovák- magyar alapszerződés is. Eszerint a kisebbségvédelem nemzetközi és nem belső jog alapján történik. A kisebbségek szervezeteket alapíthatnak, részt vehetnek az őket érintő kérdésekben. Jogaikat egyénenként gyakorolhatják. Biztosítják nyelvi jogaikat (a közterületeket elnevezhetik, anyanyelvükön anyakönyveztethetik őket). A csoportos jogok viszont nem kerültek a szerződésbe és az Alkotmány sem foglalkozik velük. 1996-ban írták alá a román-magyar alapszerződést. Alapvető probléma, hogy a román alkotmány szerint Románia nemzetállam, egy nép, a román szerepel benne, a kisebbségekkel nem foglalkozik. A pozitív diszkriminációra nincs lehetőség az egyenlőség elve miatt. Problémás terület még az anyanyelv használatának joga, politikai pártok alapítása. Viszont lehetséges a részvétel politikai pártokban, a kulturális és nyelvi identitás megóvása, anyanyelv használata köztereken és a nevek anyanyelv szerinti írása. 79 Az első Orbán-kormány határon túli magyarokat érintő külpolitikája Magyarország NATO-hoz való csatlakozásával az első olyan közép-európai ország lett, ami a katonai szervezet tagjává vált és így megnőtt geopolitikai súlya. Ennek köszönhetően külpolitikai mozgástere megnőtt. A csatlakozás és a határon túli kisebbségi pártok kormányzati szerepvállalása miatt már nem hivatkozhattak a szomszédos országok a magyar kisebbségpolitika instabilizáló hatására. Beindult az ország gazdasági növekedése is és így több költségvetési támogatást tudott adni az ország a határon túli magyar kisebbségeknek. Az előző kormány osztogató politikájától eltérően itt a programfinanszírozásra került a hangsúly. 80 A 94/1998. évi rendelet szerint a kormány megkülönböztetett figyelmet fordít az országhatárokon kívül rekedt magyaroknak, azaz még az Antallinál is erősebb határon túli kisebbségi politikát alkalmaz. 1998-ban hozták létre az Apáczai Közalapítványt az oktatás támogatására. Három évvel később hozták létre az önálló magyar egyetemeket, a komáromi Selye János Egyetemet, az Erdélyi Magyar Tudományegyetemet és rendszeres költségvetési támogatásban kezdték el részesíteni a Beregszászi Tanárképző Főiskolát, Partiumi Egyetemet. Több támogatást nyújtott az Illyés Közalapítványnak is. A HTMH-t pedig a Miniszterelnökségről áthelyezte a Külügyminisztérium alá. A kormány létrehozta a határon túli legitim magyar pártok képviselőiből álló Állandó Magyar Értekezlet intézményét a magyar- magyar kapcsolatok megerősítése céljából. Ennek kapcsán alkotta meg a kormány az alapszerződések helyett az egyes személyek magyar államhoz viszonyuló kapcsolatát szabályzó státus törvényt. Ez a LXII/2001. törvény, ami szerint a határon túli magyaroknak (akik magyarnak vallják magukat) alanyi jogon járnak

79 80

Forrás: Magyarország és a regionális stabilitás Forrás: Kéri Nagy (2006)

100

kedvezmények (munkavállalási, oktatási, utazási, kulturális, egészségügyi) és erre a célra létrehozták az Európában újdonságnak számító Magyar Igazolványt. 81 A Medgyessy- és Gyurcsány-kormány határon túli magyarokat érintő külpolitikája A Medgyessy-kormány „nemzeti közép” programjával a szomszédos országok kormányaival való jó kapcsolatra törekedett. Ennek szellemében módosította a státus törvény legproblémásabb részeit: az egységes nemzet, munkavállalás, egészségügyi biztosítás kikerültek, míg az oktatási részt úgy módosították, hogy az oktatási támogatás nemzetiségtől függetlenül is jár a tanulónak, ha magyar iskolában tanul. Ezenkívül a határon túli magyar vezetők jobban beleszólhattak a magyar stratégiai programokba, ezzel együtt felelősségük is megnőtt.82 A 2004-ben megalakult Gyurcsány- kormány a kettős állampolgárságot illető negatív kampány és az eredménytelen december 5-i népszavazás után megalkotta a Nemzeti Felelősség Programját, illetve a Szülőföld Programot. A kormány nemzetpolitikájának új tartalma a szociális különbségek lebontása magyar- magyar között. Ennek megfelelően az ország egyéb problémáival együtt kell kezelni a határon túli magyarok kérdését. 2006ban megszüntetik a HTMH-t és létrehozzák a Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Főosztályát. A második Orbán- kormány határon túli magyarokat érintő külpolitikája Kérdéses, hogy a magyarországi intézmények milyen választ bírnak adni az asszimiláció és az elvándorlás mellett az olyan új kihívásokra, mint a gazdasági válság, vagy a nyugati kapitalizmus hanyatlása. A kisebbségi jogkiterjesztés lassan a végét járja, a meggyengült EU nem akar ilyen konfliktusokba belefolyni 83, illetve előbb- utóbb minden határ menti magyar közösség az EU részévé válik és eltűnnek a határok. A megváltozott helyzetben új stratégiára van szükség. Az új helyzetre ad választ a magyar nemzeti közösségek határokon átívelő újraegyesítése égisze alatt megvalósítani kívánt Magyar Nemzetpolitika stratégia. Ennek dokumentuma rendszerbe és struktúrába foglalja a nemzetiségi politikát, lefekteti az alapelveket, a magyarság megmaradására vonatkozó alapvető célokat. A Nemzetpolitikai Állampolgárság felel a megvalósításért, kiemelt jelentősége van a szórványban élőknek. Ezenkívül a kormány stratégiájában szerepel a diaszpóra megszólítása, a magyarság ügyeibe való bevonása. Ennek intézményei a Friends of Hungary, Magyar Diaszpóra Tanács, Nemzeti Regiszter (ez utóbbi közös virtuális térként szolgál). A kormány intézkedései gyanánt a kormány 2010 júniusában módosította az állampolgársági törvényt, így lehetőség van az állampolgárság egyszerű megadására a lakóhelyelhagyása nélkül. Újdonság még a Határtalanul! Program, aminek keretében állami támogatásból egyszer határon túli osztálykirándulásra mehetnek a középiskolások.

81

Forrás: Bárdi (2013) Forrás: Bárdi-Szarka (2007) 83 Forrás: komment.hu (2010) 82

101

2012-ben kezdte meg működését jogsértések kivizsgálására és jogsegély nyújtására a Kisebbségi Jogvédő Alapítvány és Intézet. Új Alaptörvény született a nemzetstratégiára. Hat év után újra összehívták a MÁÉRT-ot, 2011 végén létrehozták a Magyar Diaszpóra Tanácsot, a Bethlen Alapot és megadták a szavazati jogot a határon túli magyaroknak.84 Lengyelország kisebbségpolitikája Lengyelország határait történelme során többször módosították. A második világháborút követően alakították ki mai határait. Ez a lengyel nemzetiségű lakosság elhelyezkedésének figyelembe vételével történt. Ennek és a határon túlra került lengyelek egy részének betelepítésével egy olyan állam jött létre, aminek csak egy- két százalékát teszik ki a kisebbségek, tehát Lengyelország nemzetállam. Dolgozatomban főleg az országban élő kisebbségek, illetve a diaszpórát érintő lengyel nemzetiségpolitikával foglalkozom és nem térek ki külön a szomszédos országokban élő lengyel kisebbségek részletes bemutatására. Lengyelország nemzetiségeihez fűződő viszonya Már a rendszerváltás előtt, az 1980-as évek végén politikai vita bontakozott ki a kisebbségek jogairól, az állam hozzájuk fűződő viszonyáról, a védelmük jogi kereteiről. Többnyire a Parlament Alsóházában, a Szejm Nemzeti és Etnikai Kisebbségek Bizottságában (Mniejszosci Narodowych i Etnicznych) folyt a vita. Ez nem a diszkrimináció tiltásáról, hanem jogaik hatékony érvényesítéséről folyt. A 2002 májusára elkészült törvénytervezetet elutasította a Parlament, mivel olyan alapvető problémák voltak vele, mint például a kisebbségi oktatás (félő volt, hogy a kisebbségi oktatás szegregálja a kisebbségi diákokat), vagy a nyelvhasználat, ami bevezetésének körülményei nem voltak világosak. Mellesleg a lengyel pártok féltek nyelvi jogokat adni a kisebbségeknek, mert a lengyel nyelvet az egyik nemzeti kincsnek tartották, így előjött belőlük a nacionalizmus. Az évekig tartó vita során kormányzati intézmények alakultak a kormány kisebbségekkel való szorosabb kapcsolattartására. 1997-ben megalakult a Nemzeti Kisebbségi Ügyek Tárcaközi Csoportja (Miedzyresortowy Zespol do Spraw Mniejszosci Narodowych). Ennek munkájában nem vettek részt a kisebbségeket képviselő szervezetek, csak kormányzati emberek, viszont tárgyaltak a kisebbségek vezetőivel. 2000-ben alakult meg a Nemzetiségek Kisebbségi Ligája (Wydzial mniejszosci narodowych) a Belügyminisztériumon belül. Ez egy olyan kormányzati szerv volt, ami a kisebbségek jogaival foglalkozott, de nem tárgyalt velük, nem ált velük közvetlen kapcsolatban. 2005ben új Kisebbségi Törvényt fogadtak el, ami után a kormány felállította a Kormány és Nemzeti és Etnikai Kisebbségek Közös Bizottságát (Komisja Wspolna Rzadu i Mniejszosci Narodowych i Etnicznych), mely a korány fő tanácsadó szerve volt kisebbségi kérdésekben. Lengyelország innentől fogva biztosít korlátozott kulturális 84

Forrás: Magyar Nemzetpolitika (2011)

102

jogait kisebbségeinek. Ezenkívül gondoskodtak arról, hogy a kisebbségeknek legyen lehetősége a Szejmbe való bekerülésre. Pártjaik könnyebben regisztráltathatják magukat, kisebb parlamentbe jutási küszöböt állítanak fel nekik. Ennek köszönhetően van a német kisebbségnek parlamenti képviselete (jelenleg csak egy fő), viszont a többi kisebbségnek nincs. Tizenöt év parlamenti vita után, hogy legyen-e kulturális, oktatási, nyelvi védelmük a kisebbségeknek, egy olyan törvényt alkottak meg, ami csak keveseket érintett. Azért húzódott el ez a folyamat ilyen hosszan, mert technikai nehézséget okozott meghatározni, hogy ki a kisebbségi és jogosultságaikat hogyan lehetne megalkotni, mellesleg nem is volt meg a kellő politikai akarat a kérdés gyors rendezésére. 85 A törvény formai részével kapcsolatosan több vita és terv is keletkezett, mivel az egyes kisebbségeknek más-más szempontok voltak lényegesek. Nem volt közöttük egyetértés a törvény szükségességéről, tartalmáról (nyelv használatának joga, illetve ennek védelme). Például az ukrán kisebbségnek a nyelvi küszöb (a jogszabály szerint ott van mód egy kisebbségi nyelv használatára, ahol helyi szinten a kisebbségi lakosok száma meghaladja a 20%-ot) értékének meghatározása felesleges, mivel ők oly kevesen élnek Lengyelországban, hogy mindegy, hogy az 8%, vagy 50%. Nekik minden településen 20% alatti a részarányuk. Tehát számukra más ügyek lennének fontosak, például történelmi sérelmeik orvoslása. Ezek közé tartozik a valaha ukrán szervezetek tulajdonát képző épületek visszaszerzése, munkatáborba hurcoltak kompenzálása és olyan szimbolikus megbékélési gesztus, mint például bocsánatkérés a Visztula Hadműveletért. A roma érdekképviseletnek ambivalens érzései voltak a törvény kapcsán. Ugyan őket etnikai csoportnak ismerték el, s így nyelvük, kultúrájuk védve volt, ám nekik kézzelfogható segítség kellett: anyag házépítéshez, szegénységcsökkentés, antidiszkrimináció. 2003-ban a kormány kidolgozott számukra egy külön programot. A 2002-es népszámlálás szerint 153000 német él az országban, akik 71%-a Opolski vajdaságban lakik. Bár a helyi önkormányzatokban kellő képviselettel rendelkeznek, országos arányuk nem számottevő (Lengyelországban amúgy is kb. 0.4-1% a kisebbségek aránya), mégis félnek a lengyel politikusok, hogy regionális politikai erőt formálnak. Ha a lakosság több, mint 8%-a egy teleülésen kisebbségiként van regisztrálva, akkor nyelvük másodlagos nyelvként használható hivatalokban, közigazgatásban. Ezt tervezték előbb, 20%-ra, majd 50%-ra fölemelni. Végül a 2005-ös kisebbségi törvény (Nemzeti és Etnikai Kisebbségek és Regionális Nyelv) 20%-ban állapította meg ezt a küszöböt. De ezután is felmerültek olyan kérdések, hogy miért kell egy kisebbségi törvény miatt aggódni, ami még a legjobb esetben is csak korlátozott jogokat ad egy nagyon kis létszámú kisebbségnek, illetve, miért félnek a politikusok a nemzeti egység csorbulásától, amikor a kisebbségek részaránya körülbelül 1%; valamint, hogy miért tartott ilyen soká egy kisebbségi törvény létrehozása, ráadásul csak az EU-s csatlakozás után.86

85 86

Forrás: Minority Rights in Central and Easterm Europe (2008), 171-174. o. Forrás: Minority Rights in Central and Easter Europe (2008), 167. o.

103

A kasub mint regionális nyelv A 2005-ös kisebbségi törvény és regionális nyelvtörvény szerint 13 nyelvi kisebbség található az államban, az egyik ilyen az észak-nyugaton élő kasuboké. A regionális nyelv meghatározása: egy adott területen belül használja az állam egy kisebbsége, mely számszakilag kevesebb személyből áll, mint az állam maradék lakossága és különbözik az állam hivatalos nyelvétől. Ez a törvény kilenc nemzeti kisebbséget ismer el: a cseheket, a litvánokat, a németeket, az oroszokat, a szlovákokat, az örményeket, az ukránokat és a zsidókat. Ők telesítik a kritériumokat: kevesebben vannak, mint az ország többi lakója, nyelvükben, kultúrájukban, szokásaikban eltérnek, ismerik saját történelmüket, érdekeltek közösségeik fennmaradásában és őseik már több, mint száz éve Lengyelországban élnek. Rajtuk kívül négy etnikai kisebbség él az országban: a karamiták, a lemkók, a tatárok és a romák. Közös bennük, hogy nincs önálló országuk. A két csoport között nincs jogi különbség. A kasub nyelvet számos módon védik. A Kasub Nyelvi Tanács (a Gdanski Egyetem közreműködésével) gondoskodik a nyelv továbbéléséről, könyveket ad ki, programokat rendez, iskolai könyveket szerkeszt, média megjelenésről gondoskodik. Célja a z iskolai, hivatalos, kulturális környezetben történő nyelvhasználat terjesztése. 1989-ben kezdték el tanítani a kasub nyelvet. 1991-ben Brusyban alapították a Kasub Középiskolát és a Glodnicai Általános Iskolát. Ezután kezdett elterjedni. 2003-ban már 81 iskolában 4780 diák tanulta. 2005-ben 5200-an tanulták 100 általános iskolában, 1345-en 27 középiskolában és 261-en a felsőoktatásban. 1990-től 2010-ig nagyjából 10 000 gyerek tanulta a kasub nyelvet. 2006-tól kezdve azokban a települési hivatalokban is használható, ahol részarányuk meghaladja a 20%-ot. Az erősödő öntudatnak tudható be, hogy olyan helyeken, mint Szymbark település, kedvezményt tesznek: az önkormányzat kétnyelvű utcanév táblákat helyezett ki, holott részarányuk nem haladja meg a 20%-ot. A kormány pénzügyileg is támogatja a kasubokat (már az Európai Charta elfogadása előtt is támogatta): 330 000 Zlotyival támogatta egy kasub szótár elkészítését, míg az iskolai kasub oktatásra 11.8 millió Zlotyi támogatást biztosított. 87 A német kisebbség helyzetének javulása 1989 után A rendszerváltás után a Lengyelországban kiemelkedően tekintélyes Katolikus Egyháznak köszönhetően sokat javultak a helyi német kisebbség életkörülményei. Az Egyház hatására csökkent a kormányzat németségre nehezedő nyomása, ugyanis az egyház a jóléti megszorításokat, főleg a kisebbségek ellenieket az Egyház bűnnek tekintette. 1989 után a Katolikus Egyház feltámasztotta a német szociális rendszert: lehetővé vált német nyelvű misék celebrálása, gyerekek német nyelvű oktatása, felnőttek német nyelvű olvasásara, írásra való tanítása, emellett németül tudó papokkal segített az Egyház. Ennek hatására sok katolikus egyesület jött létre és német zarándoklatokat 87

Forrás: Minority Politics within the Europe of Regions (2011), 142. o.

104

szerveztek. A 2005-ös nemzetiségi törvény hatására javul a német kisebbség helyzete, országos megítélése, jóllehet, továbbra is vannak gondok a nacionalistákkal. De a felsősziléziai német lakosságnak (a Sziléziai lakosság egytizede német) jó a kapcsolata a helyi lengyel többséggel.88 A Lengyel Kisebbségi Törvény nemzetközi bírálata Jóllehet, a kisebbség védelmének követelménye némiképp bizonytalan elem az EU tagság feltételében (többek között egy hatályos EU-s törvény hiánya miatt), mégis az EU meggyőzte a tagjelölteket, hogy ratifikáljanak egy sor nemzetközi szerződést. Ezek Magyarország és Lengyelország esetében is ugyanazok voltak: az Európa Tanács keretegyezménye a kisebbségek védelméről, illetve az Európai Charta a kisebbségi és regionális nyelvekről. Lengyelország még 2004 előtt aláírta és ratifikálta ezeket, leszögezvén, hogy védeni fogja a területén élő kisebbségeket. Ezek után már erkölcsi kötelessége volt egy kisebbségi törvény megalkotása. A Tanács foglalkozott a romák kérdésével is és hatékonynak bizonyult a romák ügyével való külön foglalkozás. 2003ban a kormány elindított egy roma integrációs programot. Ennek időzítése egy időpontra esett az EU-s vizsgálatokkal, de nem biztos, hogy a kettőnek köze volt egymáshoz, ugyanis a kormány már 2001-ben elindított egy pilot programot, de akkor még csak Malopolska régióban, amit később kiterjesztett az egész országra. Az EU félt a középkelet európai országok csatlakozása után meginduló roma áradattól, ezért szentelt ekkora figyelmet a roma kérdésnek, bár Lengyelországban elenyésző számban élnek. 2004 után az EU nem nagyon foglalkozik kisebbségi ügyekkel. Ugyan antidiszkriminációval foglalkozik, de a kisebbségek kérdése már nem olyan fontos. Lengyelország is beépített diszkrimináció ellenes törvényeket a jogrendszerébe. Más, az EU-tól jóval gyöngébb nemzetközi szervezetek sokkal kritikusabbak voltak az ország jogi, intézményi, stratégiai erőfeszítéseit illetően a kisebbségi kérdésekben. A Tanácsadó Bizottság is bírálta a nehézkes lengyel intézkedéseket. A lengyel program felülről indult ki és így nem ért el (nem érhetett el) tartós eredményeket ott, ahol azokra a legnagyobb szükség lett volna az esélyegyenlőség, az antidiszkrimináció területén; pedig a romákkal való konzultáció nagyon fontos lett volna.89 A lengyel kormány részben elismerte, részben hárította a hibákat. Az Európa Tanácsnak benyújtott írásaiban azt bizonygatta, hogy komolyan veszi feladatait, de nem tette világossá, hogy hogyan valósítja majd meg a keretegyezménybe foglaltakat. Nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy fenntartsa a Parlament által jóváhagyott Kisebbségi Törvényt. A romákkal kapcsolatos kritikákat elfogadták, de a kormány nem részletezte, hogy hogyan azonosítják be a végrehajtandó feladatokat, sem hogy hogyan oldja meg a romákkal való konzultáció hiányát. A kormány hevesen visszautasította a nacionalista retorika és az asszimiláció vádját. Jóllehet, egy évvel később ugyanezzel vádolták meg nemzetközi civil szervezeteke a lengyel kormányt, csak jóval hangosabban, mint ahogy azt az EU tette. Főleg a 2005-ös 88 89

Forrás: Minority Politics within the Europe of Regions (2011), 422. o. Forrás: Minority Rights in Central and Eastern Europe (2008), 175. o.

105

parlamenti választások után erősödtek föl ezen hangok, miután az ultrakonzervatív Jog és Igazság Pártja nyerte meg a választást, mely a morálisan, kulturálisan(de talán nem kisebbségi értelemben) a homogén állam mellett volt elkötelezett. Miután a győztes párt jobb oldali pártokkal (Lengyel Családok Ligája, Önvédelem) alakított kormányt, már nem bíztak a kisebbségi jogok továbbfejlesztésében. Ezen civil szervezetek szerint a nyelvi és kulturális jogok intézményén kívül még lehetnek gondok a kisebbségvédelemmel, főként a diszkrimináció kapcsán. Erre mutatott az is, hogy 2005ben megszüntették a Férfiak és Nők Esélyegyenlőségi Biztosának intézményét. Emellett olyan bírálat is érte a kormányt, hogy nem segíti elő a különbözőségek társadalmi elfogadását. 2006-ban új oktatási minisztert neveztek ki (a Lengyel Családok Ligájából), ami félelmet váltott ki, mert a keményvonalas lengyel nemzeti identitás felerősödésétől kellett tartani, ami szerint ha valaki nem alkalmazkodik egy bizonyos erkölcsi irányvonalhoz, az nem lehet igaz lengyel. 2007 nyarán a kormány megbukott és a Jog és Igazságosság Pártja az októberi választások után a konzervatív-liberális Polgári Platformmal kormányzott együtt a 2011-es választásokig, amikor a Polgári Platform kapta meg a legtöbb szavazatot és a Lengyel Néppárttal közösen kormányoz. Lengyelország külhoni lengyelekkel kapcsolatos politikája Ugyan Lengyelország nemzetállam, az országban csak kis számú kisebbség él, azonban számos lengyel származású ember él külföldön. Lengyelország külhoni lengyelekkel kapcsolatos politikáját két felé lehet bontani, ugyanis másként viszonyul a milliós lélekszámú, jó körülmények között élő nyugati diaszpórához és a kelet-európában élő, szegény lengyel kisebbséghez. A diaszpóra lengyelséghez való kötődésének megerősítése az 1990-es évek óta a lengyel külpolitika egyik fontos célja. A diaszpóra kulturális, a kelet- európai országokban élő kisebbségi lengyelek anyagi, kulturális támogatásban részesülnek. A diaszpórával való törődés nem egyoldalú, ugyanis jelentékeny gazdasági erővel rendelkeznek, a nyugati kormányokra, főként az amerikaira nagy befolyással bírnak a nyugati lengyel csoportok. Az USA-ban élő, nagy politikai súlyú lengyel diaszpóra lobbizott a Fehérházban Lengyelország NATO-ba való fölvételét illetően. 2002-ben egy határozat született a határon túli lengyelekkel kapcsolatos viszonyról. Ez különbséget tesz a különböző etnikai csoportok között (deportáltak, elszakadtak, menekültek, gazdasági migránsok). Azóta van Határon Túli Lengyelek Napja. Az állami politika céljai az, hogy a határon túli lengyelek megszerezzék kisebbségi jogaikat, a külföldön élők ne veszítsék el nyelvi, kulturális kötődésüket az anyaországgal, elérhetővé váljon a lengyel média, a lengyel származású kutatók, művészek munkásságát támogassák és, hogy a diaszpóra is támogassa a lengyel érdekeket. Felmerült a Szenátus elnöke mellett működő Polóniai Konzultatív Tanács felállításának gondolata, azért, hogy szorosabb kapcsolat legyen a befolyásos külföldi lengyel

106

szervezetekkel és, hogy ezek a szervezetek is beleszólhassanak a lengyel külpolitikai döntésekbe.90 A lengyel diaszpóra-politika A közép-kelet európai országok közül a 38 milliós Lengyelországnak van a legnagyobb külföldön élő közössége. Körülbelül 16 millió lengyel él más országban vagy gazdasági, vagy politikai okok (határmódosítás) miatt. A diaszpóra 60%-a az USA-ban él (kb. 9 millió ember), de Brazíliában és Franciaországban is 1-1 millió fő él. A szomszédos országok közül fél milliónyian Ukrajnában, 400 ezren Fehéroroszországban, Litvániában 300 ezren és Oroszországban 200 ezren élnek, de ez utóbbiból a folyamatos repatriálásnak köszönhetően egyre többen visszatelepülnek az anyaországba. A diaszpórával kapcsolatos kérdés már 1989-ben is felmerült, de csak 1997-ben került be az Alkotmányba (a nemzeti felelősség klazulába). 1990-től több síkon foglalkoznak a határon túli lengyelekkel: civil szervezetek, közalapítványok, a szenátus mellett, miközben az előző rendszerben az ezzel foglalkozó Polonia szervezet hiteltelenné vált. Ekkor indult el a lengyel Duna TV-nek megfelelő Polonia TV, miután felismerték a médiában rejlő lehetőségeket, a közigazgatási szervekben külön osztályok foglalkoztak a külföldön élő lengyelekkel. Ekkor indult meg a határon túli lengyel közösségek önszerveződése is. 1992-ben és 2001-ben szervezték meg a Polonia és külföldi lengyel szervezetek részvételével a a külföldi lengyelek kongresszusát, aminek célja külhoni lengyelség legfelsőbb szintű, reprezentatív képviselete az egész világon. Az 1997-es „új” Alkotmány az egységes nemzetfelfogás értelmében íródott. E szerint a nemzet ismertetőjegyei: a közös nyelv, kultúra, katolikus vallás. A térségben egyedülálló az alaptörvény, mert államcentrikus és kulturális- nyelvi nemzetségfelfogás áll benne, míg a többi hasonló dokumentum kerüli a nemzet kifejezést és a népet nevezik meg, mint a hatalom kizárólagos forrását. A 4.§ első bekezdése értelmében a nemzeté a szuverén hatalom Lengyelországban. A preambulumban szerepel a nemzet megnevezése, mely szerint a lengyel nemzet egyenlő a köztársaság minden polgárával, azaz elvileg az összes állampolgár a nemzet, függetlenül etnikai hovatartozásuktól. De a premabulumban az is szerepel, hogy a nemzetnek közös nyelvi, kulturális, katolikus vallású öröksége van, szolidaritást vállal a világban szétszórtan élő lengyelekkel. A 6. § második bekezdése kimondja, hogy Lengyelország segíti a külföldön élő lengyeleket a nemzeti kulturális örökséggel való kapcsolat megőrzésében. A diaszpóra eltérő státusú, szerkezetű, nincs is egységes, homogén határon túli politika. Éles különbség húzódik a keleti és nyugati közösségekhez való viszonyulásban. A keletEurópában élőket alapítványok, civil szervezetek segítségével próbálják kedvezőbb szociális és kulturális helyzetbe hozni, valamint repatriálással segíteni hátrányos egzisztenciájukon. A 2000. november 9-én született Repatriálási Törvény határozza meg, hogy ki számít repatriánsnak, s hogy hogyan települhet haza. Kimondja, hogy lengyel 90

Halász (2003) 141. o.

107

nemzetiségűnek kell lennie, aki állandó lengyelországi letelepedés céljából tér haza, és rendelkezik letelepedési engedéllyel, amit a lengyel konzul ad ki, mielőtt a repatriáns hazatelepülne. A származásra vonatkozó kritériumok: lengyel nyelvet használ, ápolja a lengyel hagyományokat, s így neveli gyerekeit. A 2000. évi 1118-as törvény értelmében Lengyelország köteles lehetővé tenni a hazatelepülést a Szovjetunióban rekedt lengyeleknek. De ez nem vonatkozik az Ukrajnában, Fehéroroszországban, Litvániában, Lettországban, Oroszország európai részén élő lengyel közösségekre (bár nyitva tartja a lehetőséget, akkor, ha rosszra fordulnának a dolgok). A határon túliak 1989 óta növekvő anyagi támogatásban részesülnek. Ennek összegéről a Szenátus dönt, a megvalósítással társadalmi szervezetek foglalkoznak, pl. a Wspolnota Polska, Segítség a Keleten Élő Lengyeleknek Alapítvány. A Parlamentben a Szenátus három szerve, az elnök, a szenátus elnöksége (a költségvetési források felhasználásáról dönt) és az Emigráció és Külhoni Lengyelek Bizottsága (tervezetek kidolgozása, megvitatása, kapcsolatkoordinálás, kulturális örökség megőrzése) foglalkozik e feladattal. A lengyel országgyűlés két részből áll. A Szejm az alsóház, ahová közvetlen választással kerülnek a képviselők, míg a Szenátus a felsőház. A társadalmi szervezetek közül a legfontosabb az 1190 óta működő Wspolnota Polska Társaság, ami Lengyelországban működik, de külföldön is fejthet ki tevékenységet. Célja a külföldi lengyelek kapcsolatának erősítése Lengyelországgal, a művelődés, a kultúra, a sport, a tudomány területén, de emellett még humanitárius segítséget is nyújt, vagy éppen jogi védelmet a kisebbségnek, ha kell. Emellett még a külföldi lengyel iskolákat és lengyel nyelvi kurzusokat is támogat. A Szenátus költségvetési támogatása eleinte a szegény keleti lengyelség támogatásában merült ki, így megteremtették a határon túliak kulturális- művelődési életének infrastruktúrájának elemeit, és szociálisan- gazdaságilag stabilizálták a kisebbségek helyzetét: iskolákat, házakat újítottak fel, segítették a helyi kezdeményezéseket: kkv-kat, gazdákat segítették szakmai kurzusokkal. A nyugati lengyeleket nem anyagilag, hanem kulturálisan támogatják, illetve diplomáciai segítséget nyújtanak nekik. 1991-ben írták alá a két oldalú német-lengyel megállapodást, aminek értelmében nem azonos státusú a németországi lengyel és a lengyelországi német kisebbség. A nemzeti kisebbségek hídként szolgálnak a két ország között, hozzájárulnak a két állam közti jószomszédi viszony ápolásához. A németországi lengyel kisebbség nem nemzetiség, hanem lengyel származású németek, akiket a német jog véd. Lengyelországban nincs kisebbségi státus. A repatriálás kapcsán felmerült a külhoni lengyel igazolvány lehetősége. Ez a repatriálás mellett működött volna, de végül nem valósították meg. Formálisan igazolták volna tulajdonosa lengyel származását és konzulátusok adták volna ki. Lengyelország volt állampolgárai, valamint a határmódosítások következtében az államhatáron kívülre szakadtak kapák volna meg. Majd kiterjesztették volna azon külföldiekre, akik 108

önmagukat lengyelnek vallják. Ez egy alapvetően liberális elképzelés volt. Ennek értelmében úgy adták volna határozatlan időre, hogy közügyeket nem lehetett volna vele gyakorolni, de nagyjából ugyanazok a jogok illették volna meg birtokosát, mint a született lengyel állampolgárokat. Ez egyrészt elégtétel lett volna a határon kívülre szorultaknak és megoldás a kettős állampolgárság tilalmára, de nagyon nagy költségekkel (pl.: egészségügy) járt volna, s végül is a Parlament nem szavazta meg. Lengyelország szomszédjaival kötött megállapodásai Németország kapcsán a legfontosabb dokumentum az 1990. november 14-én megkötött szerződés, ami szerint Lengyelország elismeri a Német Szövetségi Köztársaság keleti határvonalát, nincs területi igénye felé. Egy évvel később jó szomszédi és baráti együttműködési megállapodást kötöttek, Németország támogatta Lengyelország EU-s csatlakozási törekvéseit, szabályozták az egymás területén élő kisebbségek legfontosabb kérdéseit. Párbeszédet folytattak a lengyelek németországi lehetséges munkavállalásáról, történelmi sérelmekről (lengyelek kényszermunkára hurcolása a Harmadik Birodalom területére, illetve németek kitelepítése Lengyelországból a háború után). Lengyelország a világon elsőként ismerte el Ukrajna függetlenségét. 1992. május 18-án írták alá a jószomszédi kapcsolatokról és baráti együttműködésről a szerződést. Az 1990es években sikeres és széleskörű (gazdasági, katonai) volt a két ország együttműködése, olyannyira, hogy Ukrajna volt az ország egyik legfontosabb partnere és támogatja Ukrajna EU-s csatlakozását. Gondot jelent, hogy történelmi sérelmeiket (Ukrán Felkelő Hadsereg bűntettei, Visztula Hadművelet áldozatai, ukrajnai lengyel katonai temetők felújítása) tovább ápolják. 1994. április 26-án Lengyelország és Litvánia aláírták a baráti kapcsolatokról és jó szomszédi együttműködésről. 1994 és 1997 között számos kétoldalú megállapodást kötöttek a stratégiai partnerség jegyében, ami a NATO-hoz és EU-hoz való csatlakozás miatt volt fontos. Ezenkívül együttműködnek olyan regionális szervezetekben, mint a CEFTA, vagy a Balti-tengeri Államok Tanácsa (Rada Państw Morza Bałtyckiego). A nemzeti kisebbségek és a vitatott történelmi kérdések, ami nagy hatással volt a két ország szoros kapcsolatára mára vesztett jelentőségéből. Bár most is jelentkeznek még nehézségek és problémák, a két ország olyan kezdeményezéseket tett, amik mindkét félnek kézzelfogható hasznot hoznak és erősítik egymás EU-s pozícióját. Az 1990-es évek legelején nagyon jó volt Lengyelország és Fehérororszország kapcsolata, még 1992-ben baráti és jószomszédi szerződést is aláírtak, de a jelenlegi fehérorosz elnök hatalomra kerülésével kapcsolatuk elhidegült, a lengyel kisebbséggel való rossz bánásmód, illetve a kölcsönös diplomáciai csörték (el nem ismert választási

109

végeredmények, diplomaták kiutasításai, a fehéroroszországi lengyel szervezet, a Fehéroroszországi Lengyel Unió ügyeibe való beavatkozás91) miatt. Még Csehszlovákiával írt alá kétoldalú megállapodást Lengyelország, de az ugyanúgy érvénes Csehországra is és Szlovákiára is. Békés kapcsolatot ápol mindkét állammal, nincs lényeges konfliktus közöttük. Együttműködnek a Visegrádi Négyek szervezetében. 1990 elején Magyarországhoz hasonlóan Lengyelországban is felébredt a vágy az ország Szovjetuniótól való függésének megszabadítására, valamint a szovjet csapatoknak az ország területéről történő kivonására. 1991. december 10-én írták alá a jószomszédi együttműködésről a szerződést, amiben kimondták, hogy nincs területi követelésük egymás irányába, határaik sérthetetlenek. A gazdasági kapcsolatok jók voltak (1996-ban még 25 évre szóló gázmegállapodást is aláírtak), ámbár a politikai kapcsolatok hűvössé váltak, amikor Lengyelország a NATO felé közelített, vagy elítélte a csecsenföldi háborút. Ezenkívül bizalmatlankodásra ad okot az orosz fél közös történelemhez való hozzáállása, a tények meghamisítása. Az Oroszországgal való együttműködés nehéz, mert a közép-kelet- európai országokat (vagyis azok tőle való függését) ütőkártyaként használja ki, ám figyelembe kell venni az EU orosz politikáját is, így Lengyelország helyzete nem könnyű.92

91 92

Forrás: belarusdigest.com Polska polityka zagraniczna

110

Táblázatok jegyzéke Kisebbség Bolgár Cigány Görög Horvát Lengyel Német Örmény Román Ruszin Szerb Szlovák Szlovén Ukrán Összesen:

1998

1994 4 477 6 57 7 162 16 11 1 19 51 6 0 817

2002

15 768 19 75 33 272 25 33 10 35 76 10 5 1376

31 999 31 108 51 341 31 44 32 44 115 13 13 1853

2006

2010

38 1118 34 115 47 378 31 46 52 40 116 11 19 2045

1. táblázat: Kisebbségi önkormányzatok száma Magyarországon választásonként Forrás: http://www.nek.gov.hu/id-1377-nemzetisegek_onkormanyzati.html. letöltés: 2013. 02.20. ország Románia Szlovákia Szerbia Ukrajna Horvátország Szlovénia Ausztria

fő 1417000 520000 290000 151000 16600 6000 5500

2. táblázat: Magyar kisebbségek Közép-Kelet-Európában (2001) Forrás: Bárdi Nándor (2008) alapján

111

41 1248 37 127 49 424 39 71 75 48 122 11 23 2315

kisebbség német fehérorosz ukrán roma orosz lemko litván szlovák zsidó örmény cseh tatár karaita

becslés (2002) tényleges (2002) 300-500 000 147094 200-300 000 47640 200-300 000 27172 20- 30 000 12731 10- 15 000 3244 60- 70 000 5850 20- 25 000 5639 10- 20 000 1710 8- 10 000 1055 5- 8000 262 2- 3000 386 5000 495 200 45

3. táblázat: Lengyelországi kisebbségek Forrás: Minority Rights in Central and Eastern Europe (2008) 169. o. ill. Glowny Urzad Statistyczny ország Fehéroroszország Litvánia Ukrajna Oroszország Csehország Lettország Szlovákia

fő 294500 213000 144000 73000 52000 45000 3000

4. táblázat: Lengyel kisebbségek Közép- Kelet Európában (2001). Forrás: Wikipedia. letöltés: 2013. 02. 20. Felhasznált irodalom: 1. Dr. Kállai Ernő: A Magyarországi kisebbségpolitika a rendszerváltozás után határokon innen és túl előadása, Eszterházy Károly Főiskola Kisebbségtudományi Tanszék http://videotorium.hu/hu/recordings/details/4490,A_Magyarorszagi_kisebbsegpolitik a_a_rendszervaltozas_utan_hatarokon_innen_es_tul. letöltés: 2013. 02. 20. 2. HVG (2011): Elfogadták az új nemzetiségi törvényt. http://hvg.hu/itthon/20111219_nemzetisegi_tv_parlament. letöltés: 2013. 02. 25. 3. Bindorffer Györgyi (2011): Kisebbség, politika, kisebbségpolitika. Gondolat Kiadó

112

4.

5. 6. 7. 8.

9. 10.

11.

12. 13. 14. 15.

16. 17.

Bárdi Nándor (2013): A budapesti kormányzatok magyarságpolitikája 1989 után. Bárdi Nándor előadása a Pécsi Tudományegyetem Bölcsész Akadémia c. programsorozatán 2013. március 7-én Kéri Nagy Zsolt (2006): A magyar nemzetpolitika szerepe a térség stabilitása tükrében, Kapu, 19. évf. 2. sz. 28-33. o. Múlt-kor (2004): A parlament elfogadja az ukrán-magyar alapszerződést. 2004. szeptember. http://www.mult-kor.hu/cikk.php?id=9665. letöltés: 2013. 02. 25. Gombár Csaba-Hankiss Elemér (1994): Kormány mérlegen 1990-94. Librotrade Kereskedelmi Kft. Magyarország és a regionális stabilitás. Biztonságpolitikai Szemle, http://biztpol.corvinusembassy.com/?module=corvinak&module_id=4&cid=120 letöltés: 2013. 02. 20. Bárdi Nándor-Szarka László (2007): A magyar kisebbség- és nemzetpolitika megújításának lehetőségei. Civil Fórum, 3. sz. 38-47. o. Losoncz Alpár (2010): Új korszak kezdődik a kisebbségi politikában. Komment.hu. 2010. szept. 07. http://www.komment.hu/tartalom/20100907-velemeny-uj-korszakkezdosik-a-kisebbsegipolitikaban. letöltés: 2013. 02. 25. Magyar Nemzetpolitika (2011). A nemzetpolitikai stratégia kerete. Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium. Nemzetpolitikai Államtitkárság. https://www.nemzetiregiszter.hu/download/9/a2/00000/Magyar%20nemzetpolitika% 20A4.pdf. letöltés: 2013. 02. 23. Minority Politics within the Europe of Regions. ECPR General Conference, Reykjavik. 2011. Minority Rights in Central and Easter Europe (szerk. Rechel, B.) (2009). Routledge Halász Iván (2003): A külhoni lengyelek és Lengyelország „diaszpóra politikája”. Regio, 14. évf. 4. sz. 120-141. o. Twenty years of uneasy Belarus-Poland relations. http://belarusdigest.com/story/twenty-years-uneasy-belarus-poland-relations-10076. letöltés: 2013. 02. 25. Polska polityka zagraniczna. http://www.wos.org.pl/polityka-zagraniczna-rp.html. letölte: 2013. 02. 25. Bárdi Nándor (2008): Kisebbségvédelem és külpolitika: A budapesti kormányzatok magyarságpolitikája 1989 után, Cegléd, 2008. szeptember 17. http://kozeletre.mediacenter6.hu/wp-content/uploads/2008/10/magypolcegled.pdf. letöltve: 2013. 02. 20.

113

Dolinai Zsuzsanna: Lengyelország és Magyarország útja Európai Unióba Adalékok a két ország integrációs törekvéseihez

Bevezetés Merőben új helyzet állt elő 1989–1990 során, jelentős változások következtek be a közép-kelet-európai államok térségében. Ez a rendszerváltások kora volt, hisz még a Szovjetunió széthullása előtt véget ért a szocializmus, lehetőség adódott a szabad fejlődésre és a demokrácia kiépítésére. Előtérbe kerültek az új társadalmi és politikai irányzatok, beindult az úgynevezett európaizálódás folyamata társadalmi és politikai modernizáció kíséretében. A gazdasági válságok keltette zűrzavarokból a keleti országok vezetői végre levonták a következtetést: változásokra van szükség, hogy az országaikat felélesszék, a múltat elfeledjék, hagyni kell érvényesülni az országaikban a demokráciát. A kelet-középeurópai államoknak most már nem az internacionalizmusáról és katonai erejétől hírhedt Szovjetunió volt a példaképe, nem az ő utasításainak, elvárásainak kellett eleget tenniük, hanem ademokratikus értékeket nyíltan vállaló Európai Unió. Sokan törekedtek arra, hogy maguk mögött hagyják a múltat és új életet kezdjenek az Európai Közösségek oldalán. Megjelentek az új célok, melyek között ott volt a piacgazdaság kialakítása, ami biztosítja a fejlődés ütemét, az Európai Unióhoz való csatlakozás keretein belül. Nagy fordulópontot jelentett az 1993 júniusában megtartott koppenhágai csúcsértekezlet, amely során az EU kimondta, hogy megnyitja kapuit azon térségbeli országok előtt, amelyek csatlakozni akarnak, és teljesíteni tudják azokat a politikai és gazdasági feltételeket, amelyeket akkor megszabott: demokratikus jogállamiság, emberi és kisebbségi jogok tiszteletben tartása, működő piacgazdaság, versenyképesség a belső piacon.93 Lengyelország és Magyarország is ilyen ország volt a rendszerváltás után. Ki akartak törni a Szovjetunió köréből, a biztosabbnak látszó jövőt választva népeik számára. Ennek a két országnak hasonló sors jutott a történelem során, hiszen hosszú évszázadokon keresztül a nyugati kultúrát, művelődést szívta magába a lengyel és a magyar nemzet. Megannyi sorscsapás közepette, történelmi céljukat, függetlenségüket is együtt érték el. A Kompország kikötött a nyugati parton „Kompország kikötött.” Tizennégy évvel a szocialista rendszerek európai bukása után Magyarország az Európai Unió teljes jogú tagjává vált. Új fejezet vette kezdetét Magyarország és sok más kelet-európai ország életében is. Hosszú folyamat volt, és

93

Horváth (2005), 85-86. o.

114

sokat kellett bizonyítani e kicsi országnak a nagy nyugati országok irányában. Helyt kellett állnia mind a szovjetek, mind pedig az integráció követeléseivel szemben. Magyarország mindig is törekedett arra, hogy tartsa a kapcsolatot a nyugattal, ő nem felelt meg a keleti országokról kialakított általános képnek. Mindig is más nézetei voltak, ez az egyedülállóság mutatkozott meg a kultúrájában, politikájában, gondolkodásmódjában. Ez a kitörni készülő nemzet mindent megtett annak érdekében, hogy felvegye a kapcsolatot az Európai Közösséggel, ami a hatvanas évek végétől új tagállamokkal bővült. Magyarországon a rendszerváltás előtt emelkedett politikai szintre az európai egység iránti elköteleződés, az első szabad választások után pedig az egyik legfontosabb külpolitikai céljává vált az európai integráció az országnak. Hosszú út vezetett a társulási tárgyalások 1990-es megkezdésétől a csatlakozási szerződés 2003-as aláírásáig, majd a teljes jogú tagságig. Magyarország beilleszkedése az EU intézményi és döntéshozatali rendszerébe a 2011. első félévi soros elnökséggel zárult le.94 Miután Európa kettészakadt, a II. világháború után Magyarország gazdaságában és külkereskedelmében nagy horderejű változások zajlottak le, mivel drasztikusan csökkent Magyarországnak a nyugat-európai országokkal és a kelet-közép-európai országokkal folytatott külkereskedelme és gazdasági összefonódása. 95 Az 1950-es évektől pedig kevés olyan árucikket tudott előállítani, amire nyugaton igény volt. A magyar vezetés mindig is igyekezett kapcsolatba lépni az EU-val, keresve a kiutat az akkori helyzetéből, de mivel a szovjet érdekszférához tartozott, így a külpolitikai és külgazdasági mozgástere igen szűknek bizonyult. 96 1958-ban az Európai Gazdasági Közösség megalapításakor Magyarország exportjában és importjában 14%, illetve 15% volt a közösség súlya. Ez az arány részben a kereskedelem fejlődése, részben az EGK kibővülése következtében az 1980-as évekre 20% fölé emelkedett, a rendszerváltásig az exportban 29, az importban 24%-ra emelkedett a magyar külkereskedelemben.97 Magyarország az 1970-es évek végén, majd az 1980-as évek kezdetén három ágazati megállapodást is kötött az EGK-val az acélipari majd textilipari termékekre, végül a juh- és kecskehús kivitelére önkéntesen vállalta exportjának részleges korlátozását, az exportot sújtó korlátozó vámok részleges csökkentéséért cserébe. A sokáig „technikai” jellegű kereskedelmi kapcsolatok fejlődésében az áttörés 1988ban történt, amikor a közép-kelet-európai országok közül Magyarország elsőként létesített diplomáciai kapcsolatokat az Európai Közösségekkel (EK) és aláírták az Európai Gazdasági Közösség (EGK) és Magyarország közötti kereskedelemről, valamint a gazdasági és kereskedelmi együttműködésről szóló megállapodást 1988. szeptember 26-án.98

94

A magyar EU-tagság története. (2013) Kiss (2005),756-758. o. 96 Hargita et al.(1995), 18. o. 97 Kiss (2005), 758-759 o. 98 A magyar EU-tagság története (2013) 95

115

A világ hét vezető ipari hatalmának vezetői (G7) 1989-ben párizsi csúcstalálkozójukon megbízták az EK Bizottságát, hogy kezdje meg a reformokban leginkább élen járó Magyarország és Lengyelország pénzügyi, gazdasági, és technikai támogatásának megszervezését. 1989 augusztusától szeptember végéig Brüsszelben az EK Bizottság tárgyalóasztalhoz ültette a világ legfejlettebb országainak csoportját (G24) a magyarlengyel segélyakció kialakítására. Ennek eredményeként indult útjára a közép- és keleteurópai politikai és gazdasági reformfolyamatot segítő EK-segélyakció, a Phareprogram (Pologne, Hongrie – Aide à la Reconstruction Économique). 1989 novemberében Brüsszelben a Miniszterek Tanácsa – összhangban a Phare-program ajánlásaival – határozatot hozott arról, hogy (a korábbi kétoldalú szerződésben jelzett 1995 helyett) a közösség már 1990. január 1-jén megszünteti a magyar árukkal szembeni különleges vámokat.99 A 90-esévekrendszerváltozás időszakában egy cél lebegett a magyar állam előtt: – az Európai Közösségekhez való csatlakozás. Így magyar részről örömmel fogadták az Európai Tanács 1990. áprilisi dublini értekezletének a Magyarországgal, Csehszlovákiával és Lengyelországgal megkötendő társulási megállapodás előkészítésére irányuló kezdeményezését. A magyar kormány az EK-hoz intézett memorandumában kifejtette, hogy az ország politikai és gazdasági érdekei igénylik a gyors csatlakozást az EK-hoz.100 Brüsszelben aláírták az EK által Magyarországnak nyújtott 1 milliárd dolláros struktúraváltást áthidaló kölcsön okmányait. Az egymilliárdos hitelcsomag első része, 430 millió dollár 1990. április közepén jutott el a Magyar Nemzeti Bankhoz. Az 1990. június 25–26-i dublini EU-csúcson a tizenkettek tárgyalások megkezdését indítványozták a kelet- és közép-európai országokkal egy „új típusú kapcsolat” kialakításáról, ami már 1989 őszén felmerült, de akkor még nem volt lehetőség a kivitelezésre.101 A társulás irányelveit, melyek a tárgyalások megkezdését tették lehetővé, a Tanács 1990. december 19-én fogadta el, és egy éven át tartó tárgyalássorozat eredményeként a szerződés szövegébe bekerült a csatlakozásra vonatkozó magyar törekvés is. Antall József 1991. december 16-án írta alá a társulási szerződést, amely végül 1994. február 1-jén lépett életbe. A közbeeső időszakban a kereskedelempolitikai részt felölelő ideiglenes megállapodás volt érvényben. „A Megállapodással egyrészről Magyarország, másrészről a Közösség és annak tagállamai között társulás létesül. Ennek a társulásnak a célja az, hogy: - megfelelő keretet adjon a Felek között olyan politikai párbeszédhez, amely szoros politikai kapcsolatok kifejlesztését teszi lehetővé; - fokozatosan szabadkereskedelmi övezetet létesítsen Magyarország és a Közösség között, amely lényegében a közöttük folyó kereskedelem egészét átfogja; - haladást érjen el közöttük azoknak az egyéb gazdasági szabadságoknak a megvalósításában, amelyeken a Közösség alapul; 99

Uo. Hargita et al.(1995), 22. o. 101 Uo.-274-275. o. 100

116

- új szabályokat, politikákat és gyakorlatot létesítsen, amelyek Magyarországnak a Közösségbe történő integrációja alapját képezik; - előmozdítsa a gazdasági, pénzügyi és kulturális együttműködést a lehető legszélesebb alapon; - segítse Magyarországnak a gazdaság fejlesztésére, valamint a piacgazdaságra való átállás befejezésére irányuló erőfeszítéseit; - a társulás ténylegessé tételét szolgáló, megfelelő intézményeket hozzon létre.” (1. cikk)102 Továbbá megegyeztek az áruk szabad mozgásáról is miszerint „Magyarország és a Közösség a Megállapodás rendelkezéseivel összhangban, valamint az Általános Vámés Kereskedelmi Egyezmény előírásainak megfelelően, a Megállapodás hatálybalépésekor kezdődő és legfeljebb tíz évig tartó átmeneti időszak alatt fokozatosan szabadkereskedelmi övezetet hoz létre”(7. cikk). 103 1993 júniusában a koppenhágai csúcstalálkozó lehetőséget adott arra, hogy a már meglévő tagállamok kinyilvánítsák, hogy a közép- és kelet-európai államok csak úgy lehetnek tagjai az Európai Uniónak, ha teljesítik a (politikai, gazdasági és jogharmonizációs) „koppenhágai kritériumokat”. 1994. április 1-jén Jeszenszky Géza magyar külügyminiszter Athénban adta át Magyarország hivatalos EU-tagsági kérelmét. Ennek hatására az Európai Tanács 1994. júniusi korfui értekezlete megbízta a Bizottságot egy olyan stratégia kidolgozásával, amely előkészíti a közép- és keleteurópai országokat a csatlakozásra. Magyarország és az EU közötti első kétoldalú tárgyalásra 1998. április 24-én került sor.104 1999. december 10-11-én került sor a helsinki csúcstalálkozóra, ami fontos döntéseket hozott a bővítés folyamatába az egyik ilyen volt a2002. végi időpont meghatározása, amikorra az intézményi reformokat be kellett fejezni. 105 A csatlakozási tárgyalások megkezdésénél még nem tudták, hogy a tervezett ütemnél lassabban folynak majd a tárgyalások, és számos vita keletkezik a tagországok között a bővítés pénzügyi vonzatairól. Az EU állam-, illetve kormányfői Berlinben – több mint egy éves vita után – elfogadták az EU 2000-2006-os időszakra szóló pénzügyi tervét. Ez azért is említésre méltó, mivel első alkalommal különítették el pénzügyi forrásokat a várható bővítésre (összesen 58 milliárd eurót). A csatlakozási folyamat – az időközben az úgynevezett helsinki hatokkal (Málta, Bulgária, Lettország, Litvánia, Románia és Szlovákia) megkezdett tárgyalások miatt is – lelassult. 2000. november 7-én az Európai Bizottság a csatlakozás felgyorsítása érdekében új bővítési stratégiai dokumentumot tett közzé, amelyben három szakaszból álló tárgyalási menetrendet fogadott el. Az Európai Tanács 2001. júniusi göteborgi ülésen kimondta, hogy a kellőképpen felkészült tagjelöltek 2002 végéig befejezhetik a csatlakozási tárgyalásokat. A csatlakozni kívánó tíz új országgal a tárgyalásokat a 2002. decemberi koppenhágai csúcstalálkozó zárta le. 102

Európai megállapodás a Magyar Köztársaság és Európai Közösségek között társulás létesítéséről 103 Uo. 104 A magyar EU-tagság története (2013) 105 Horváth (2005), 97. o.

117

A találkozó alkalmával véglegesítették a nyitott költségvetési vonzatú megállapodásokat, amelyek a legnagyobb vitákat okozták a tagállamok és a tagjelöltek között. A tagfelvételi tárgyalások sikeresen befejeződtek december 12–13-i koppenhágai ülésén.106 Mint minden tagjelölt országban, így Magyarországon is tartottak népszavazást az EUtagságról, amelyre 2003. április 12-én került sor. A szavazás eredménye:- a résztvevők 83,76 %-a mondott igent az Európai Unióhoz való csatlakozásra, melynek eredményeképpen a 2003. április 16-i athéni csúcsértekezleten Medgyessy Péter miniszterelnök aláírta a csatlakozási szerződést.107 Magyarország 2004. május 1-jén lett az Európai Unió és 2007. december 21-étől a schengeni térség tagja. A belépéskor Magyarország vállalta a közös valuta, az euró bevezetését is, ennek feltételeit azonban egyelőre nem teljesíti, mivel ez számos egyelőre Magyarország számára teljesthetetlen kritériumnak való megfeleléssel jár együtt. Az EU felzárkóztatási politikájának köszönhetően Magyarország a 2007 és 2013 közötti költségvetési időszakban 25,7 milliárd euró közösségi kohéziós forrást használhatott fel. Szlovénia és Csehország után az új tagállamok közül harmadikként. 108 2011. január 1-től Magyarország látta el az EU Tanácsának soros féléves elnökségét, amelynek során lehetősége volt bebizonyítania, hogy méltó tagja az EU-nak. Az EU, a lengyelek jövője Közvetlenül a rendszerváltás után a történelmi tapasztalatok nagyobb óvatosságra intették az új lengyel kormányt a Szovjetunióval szembeni politika kialakításakor. A Moszkvától való félelem továbbra is jelentős mértékben befolyásolta az egész lengyel külpolitikát, korlátozva annak mozgásterét. A Szovjetunióval fennálló kapcsolatoktól függött, hogy Lengyelország milyen gyorsan nyitott Európa felé és alakította ki kapcsolatát az EGK-val és az Egyesült Államokkal, mint ahogy a lengyel-német megbékélés is a szovjet-lengyel reláció függvénye volt. Minden a lengyel fellendülés kezére játszott: a berlini fal lebontása, a kommunizmus bukása a közép-európai államokban, a német egység létrejötte, sőt a Szovjetunió 1991es felbomlása jelentős mértékben változtatta meg Lengyelország geopolitikai helyzetét. A 1990-es évek végén az a meggyőződés alakult ki Varsóban, hogy Lengyelország alakíthatja majd az Európai Unió keleti politikáját. A XX. század második felétől egyre inkább megmutatkozik, a nyugati orientáció a lengyel identitásban, mivel az oroszokra úgy tekintettek, mint egy elmaradott barbár katonai nagyhatalomra, amely megszállás alatt tartotta Lengyelországot a második világháború vége óta.109

106

A magyar EU-tagság története (2013) Uo. 108 Uo. 109 Kiss (2005), 683. o. 107

118

A lengyel integrációt megkönnyítette az a tény, hogy kultúrájukat jobban befolyásolta a nyugati civilizáció, jogi rendszerük felépítése is inkább nyugati jellegű volt, hasonló volt az EGK-hoz, az emberi jogok nagyobb szerepet kaptak, mint Keleten. Igaz 1988-ig Lengyelországnak nem volt különösebb kapcsolata az európai integrációval, köszönhette ezt a szovjet blokknak. De próbálkozások itt is voltak, mint Magyarország esetében is. Hisz 1968 nyarán megkötöttek egy technikai jellegű exportmegállapodást az EK-val. Jelentősebb kapcsolat 1980–1981 között bontakozott ki, amikor kicsúcsosodott a lengyel belpolitikai válság. 1982. január 26-án az EK Minisztertanácsa elfogadott egy határozatot a lengyeleknek nyújtandó gazdasági és humanitárius segélyről, melyeket az EK nemzetközi, nem kormányzati szervezeteken keresztül jutatott el a lengyeleknek.110 A tényleges lengyel-EK kapcsolat 1989-től kezdett kiépülni. A párizsi csúcstalálkozó hozott döntést a közép-kelet-európai országok gazdasági és társadalmi megsegítéséről. Sőt még a PHARE program is a lengyeleknek kedvezett, amiről 1990. január 31-én írták alá megállapodást. 1990 és 2000 között a PHARE keretein belül indított programokon keresztül 2,5 milliárd eurót ítélt meg Brüsszel a lengyeleknek, ami a PHARE-büdzsé negyedét jelentette.111 Előnyt jelentett még a lengyelek számára az is, hogy már a rendszerváltás előtti évben nem kommunista kormány vezette az államot, így az megkezdhette a hivatalos megbeszéléseket az Európai Unióval. A társulási kérelem konkrét benyújtására 1990. június 21-én került sor, Lengyelország volt az első ország, amely benyújtotta ezt a kérelmet. Magyarország, Lengyelország és Csehszlovákia a társulásra vonatkozó egyezményeiket 1991. december 16-án írták alá, melyek 1994. február 1-jén léptek életbe. A következő célokat rögzítette a megállapodás Lengyelország és az EU részről:  kölcsönös közeledés mind lengyel úgy EU részről  az ipari termékek szabadkereskedelmi övezetének kialakítása 2002-re  a mezőgazdasági piac megnyitása  elismerni a lengyeleket mint jövendőbeli uniós tagok  jogrendszer közelítés, vállalkozások támogatása  kereskedelmi fejlődés támogatása  pénzügyi és technikai segítségnyújtás az EU részéről  kulturális együttműködés112 Gazdasági szempontból 1993-tól imponáló fejlődés volt megfigyelhető lengyel részről, ami leginkább a makrogazdaságra hatott. Elérték a 4-7% közötti GDP-növekedést, sőt 1999-re a hiperinflációt is leszorították 10% alá. Próbálták megóvni és fejleszteni a gazdaságukat, de ennek a megkezdett politikának is volt árnyoldala. Ugyanis saját kezdő tőke és megfelelő gazdasági háttér nélkül számolniuk kellett nemcsak a közben felmerülő nehézségekkel, hanem azzal is, hogy nagy adóssággal terhelik az országot. 110

Uo.: 687. o. Kiss (2005), 688 o. 112 Uo.: 688. o. 111

119

Lengyelország az uniós tagság megszerzésével nemcsak a gazdaságát próbálta stabilizálni, kellő biztonságot szerezni, de ott igyekezett jó politikai pozíciókat is kialakítani. A 2000-es év sikeresnek bizonyult a politikai pozíció megszerzése szempontjából, mivel az EU különböző intézményeiben sok lengyel képviselő kapott helyet. 2001-től felgyorsították a csatlakozási tárgyalásokat és a belépés határideje, Magyarországéhoz hasonlóan a 2004-es év lett. A lengyel vezetés abból indult ki, hogy a csatlakozás a már EU-tagok és a tagságért aspirálók olyan közös érdeke, melynek eredményeként a kibővült Európa erősebb és dinamikusabb lesz. Szerintük a bővítés költségeit nem csak a régi tagok feladata előteremteni, hanem a csatlakozni kívánóké is. Így a kelet-közép-európai piacok megnyitásából származó haszon megtéríti a bővítés költségeit. A lengyel köztudatban az integrációval kapcsolatban három megközelítési attitűddel találkozhatunk. Ezek pedig a következők: „eurooptimista”, „eurorealista” és „euroszkeptikus” álláspontok. A csatlakozás idejére leginkább az „eurorealista” és némileg az „euroszkeptikus” nézőpontok erősödtek meg a lengyel köztudatban. A három álláspont erőviszonyát jól tükrözi a 2003. június 7-8. között megrendezett lengyel EU-népszavazás, amely során a szavazók 77,46%- a mondott igent a csatlakozásra.113 Lengyelország végül a keleti bővítéssel csatlakozott az Európai Unióhoz 2004. május 1jén. Ettől a történelmi pillanattól kezdve új feltételek teremtődtek meg Lengyelország és a lengyel nép számára az Európai Unió keretein belül. Két jó barát az Európai Unióban Mielőtt rátérnék Lengyelország és Magyarország helyzetének bemutatására az Európai Unióban, érdemes megemlíteni még a Visegrádi Négyeket, ahol Magyarország és Lengyelország a történelmi kötelékek és a hagyományosan baráti lengyel-magyar kapcsolatok miatt egymás érdekeit fokozottabban védik, érvényesítik. Magát a Visegrádi Nyilatkozatot 1991. február 15-én írta alá akkor még három ország képviselője (Magyarország, Lengyelország, Csehszlovákia) Visegrádon. A tárgyalófelek megfogalmazták azokat a főbb prioritásokat, amelyekben egyetértettek, és amelyekben közös cselekvésre volt szükség: • Az állami függetlenség és demokrácia biztosítása; • A totalitárius rendszer maradványainak lebontása; • A parlamenti demokrácia és a jogállam kiépítése; • Az európai vérkeringésbe való becsatlakozás; • Korszerű piacgazdaság megvalósítása A legfontosabb mindhárom ország számára az európai és az euroatlanti integráció elérése volt, amely végül is az egész együttműködés célja lett. A nyilatkozat kijelölte azokat a helyeket, ahol együtt kell működniük (európai integráció, bel- és igazságügy, kultúra, oktatás, tudomány, közlekedés, távközlés, környezetvédelem és biztonságpolitika), amelyeken a kooperációt az elkövetkező időszakban fejleszteni szándékozták.

113

Kiss (2005), 704. o.

120

A kilencvenes évek első felében talán Lengyelország támogatta leginkább a V4 munkáját, amit jól mutatott, hogy még a kormányközi intézményrendszer kiépítése is napirenden volt náluk. Magyarország, amely a reformok terén a legelőrehaladottabb helyzetben volt, nem támogatta kiemelkedően, de nem is ellenezte az együttműködést, mivel nem akarta semmilyen módon korlátozni magát a további politikai, gazdasági lépések tekintetében. Véleményem szerint itt is láthatjuk, hogy bár a közép-keleti országok egység felmutatására törekedtek, azt csak bizonyos kereteken belül tudták elérni. Nem is törekedtek nagyobb horderejű változásra, mivel tartottak a rossz történelmi tapasztalatoktól, meg attól, hogy az EU nem támogatná őket. Nyugat és Kelet között nagy szakadék tátongott. Egy „világ” választotta el a szomszédos országokat, amelyek e határ közé estek. Mind a két részen volt fejlődés, csak épp más értelemben. Maga az a tény, hogy ezek a közép-kelet-európai országok, amelyeknek társadalma inkább európai beállítottságú volt és mégis a Szovjetunió követeléseinek kellett eleget tenniük, arra késztette e két ország vezetőit, hogy ne szakítsák meg minden kapcsolatukat a nyugattal, ragadjanak meg minden lehetőséget, hogy kitörjenek a keleti hatalom fojtogató árnyékából. Magyarország és Lengyelország egy időben lett a tagja az Európai Uniónak. Egy ilyen integrációnak a tagjává lenni nemcsak kiváltságról, biztonságról, fejlődésről szól, de ugyanakkor még számos elvárásnak is eleget kell tenniük, bizonyítaniuk kell, hogy képesek a fejlődésre, fejlesztésre, a közös politikák folytatására is. Mint már említettem, e két ország a határt képezte kelet és nyugat között, és sok fenntartással kezelték őket, mielőtt és miután az EU tagjai lettek. Kezdetben sok európai uniós tag attól tartott, hogy a lengyel csatlakozás felboríthatja a meglévő egyensúlyi állapotot, egyrészt a nagy lakossággal járó magas szavazati arány révén. Lengyelország pl. elmaradott volt a már meglévő tagállamokhoz képest, de már az első két év alatt 12,5 milliárd euró értékű uniós támogatást használt fel. A lengyel Regionális Fejlesztési Minisztérium adatai szerint a 2007–2013-as elszámolási időszakban már több mint 170 milliárd zloty (kb. 42 milliárd euró) kiutalására került sor. A hatalmas összegek jó felhasználásának köszönhetően rövid idő alatt gyors növekedésnek és stabilizálódásnak indult a lengyel gazdaság, ami kellően hatékony vonzerőnek bizonyult a külföldi tőke számára is. Az ország mára az Európai Unió hatodik legnagyobb gazdaságává vált. A lengyel kormány ennek megfelelő erejű politikai hatalomként is szeretné befolyásolni a közösségi napirendet, ám a régi nagy tagállamok nem felejtik el, hogy Lengyelország továbbra is a költségvetés nettó haszonélvezője, ráadásul a külföldre vándorolt lengyel munkavállalók is szálkák a nyugati társadalmak szemében, főleg válság idején. 114 Az uniós csatlakozásuk óta a lengyelek exportja megduplázódott, a közel 170 milliárd eurós kivitelnek közel nyolcvan százaléka az EU országaiba irányult. 115 Első soros elnökségük alkalmával a lengyelek célja bizonyítani, hogy mára az érett demokráciák és a fejlett piacgazdaságok sorába tartozik országuk, mely így jogosult az 114 115

Mindenki nyert az EU 2004-es bővítésével (2009) Kerner (2012)

121

európai politikai napirend befolyásolására is. Talán már itt látszik, hogy bár a „két jó barát” útja közös is volt az EU-ba, érdekeik eltérnek. Lengyelország európai hatalomként kíván szerepet vállalni a jövőben, így most mindent megtesz annak érdekében, hogy a nagy országokkal említsék együtt. Az elmúlt évek lengyel teljesítménye valóban tekintélyt parancsoló, és ezt Európa-szerte el is ismerik. Ennek legjobb példája a 2009-ben az Európai Parlament elnökévé megválasztott – egyébként a nagyobbik lengyel kormánypárt, a Polgári Platform színeiben mandátumot szerző – Jerzy Buzek személye és elismertsége. Árulkodó az is, hogy a fontos költségvetési biztos pozíciót is jelenleg egy lengyel; Janusz Lewandowski tölti be. 116 Egyre több olyan cikk jelenik meg, amelyben az EU keleti bővülésének győzteseként Lengyelországot említik. Záró gondolatok Munkám során arra a következtetésre jutottam, hogy ez azzal magyarázható, hogy a lengyelek hozzáállása az Unióhoz más volt, mint a magyaroké. Lengyelország bizonyítani akart a tagállamoknak, azok vezetőinek, hogy a lengyelek mai napig viselik történelmük minden velejáróját, és az egykori lengyel nagyhatalom, ha nem is teljes pompájában, de újra politikai tényező az immáron egységes Európában. Véleményem szerint Magyarország feladata, hogy a lengyel példából okulva sikeres európai politikát folytasson, hogy Magyarország és Lengyelország nevét ismét egymás mellett említhessék, mint Európa meghatározó politikai és gazdasági tényezőit. Magyarország még keresi a helyét az EU-ban. Az elmúlt években Magyarország nehéz politikai és gazdasági helyzetben volt. A jelenlegi állapotok azonban egyre biztatóbbak. Magyarország GDP-je nő, az államadóságot is törleszteni tudja az ország. Az, hogy milyen lesz a kapcsolata az EU-val, a jövő kérdése. Munkámat szeretném Stanisław Worcell szavaival zárni: „Magyarország és Lengyelország két örökéletű tölgy, melyek külön törzset növesztettek, de gyökereik a föld alatt messze futnak, összekapcsolódtak és láthatatlanul egybefonódtak. Ezért egyiknek léte és erőteljessége a másik életének és egészségének feltétele.” 117 Eme sorok jól kifejtik, hogy a két nemzetnek, nemcsak közös múltja van, amely egybefonódott, hanem van lehetőségük egy közös jövő megteremtésére is az Unió adta lehetőségek keretein belül.

116

Csicsai (2011)

122

Felhasznált irodalom: 1. A magyar EU-tagság története. http://eu.kormany.hu/a-magyar-eu-tagsag-tortenete. letöltés: 2013. február 11. 2. Csicsai Máté (2011): Akiknek bejött az európai integráció http://kitekinto.hu/europa/2011/09/15/akiknek_bejott_az_europai_integracio. letöltés: 2013. február 11. 3. Derek, W. U. (2003): A közös Európa. Az európai integráció 1945-tól napjainkig. Bp.: Corvina Kiadó, 336 o.. 4. Hargita Árpádné – Izikné Hedri Gabriella – Palánkai Tibor szerk. (1995) Európa zsebkönyv: az Európai Unió és Magyarország. Bp.: Euration, 275 o. 5. Horváth Zoltán (2005): Kézikönyv az Európai Unióról. Hatodik bővített kiadás. Bp.: HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó Kft., 652 o. 6. Kerner Zsolt (2012): Így hagynak le minket a lengyelek. http://index.hu/gazdasag/vilag/2012/08/23/igy_hagynak_le_minket_a_lengyelek/ . letöltés: 2013. február 11. 7. Kiss J. László (2005): A huszonötök Európái. Bp.: Osiris Kiadó, 757 o. 8. Mindenki nyert az EU 2004-es bővítésével (2009). http://www.bruxinfo.hu/cikk/20090223-mindenki-nyert-az-eu-2004-esbovitesevel.html. letöltés: 2013. február 11.

123

Karolina Ziętal – Mariusz Więcław: Strefa Schengen jako poważny krok w stronę integracji europejskiej Wstęp

„Wolność jest najtańszą, najskuteczniejszą i najlepszą sztuką rządzenia i gospodarowania” – autorem tych słów jest polski ekonomista i socjolog stosunków pracy, Ferdynand Zweig. Wydawać by się mogło, że myśl ta jest zbyt odważna i pochopna, jednak znalazła ona w pełni zastosowanie w decyzjach podejmowanych przez Unię Europejską, dotyczących swobody przekraczania granic, czy przewozu towarów/wymiany handlowej. Wybuch I wojny światowej rozpoczął okres ograniczonej swobody przekraczania granic państw w Europie, który zakończył się stosunkowo niedawno. Powołana do życia w 1958 roku na mocy traktatów rzymskich Europejska Wspólnota Gospodarcza (EWG), podjęła się próby wypracowania rozwiązań, które ułatwiałyby obywatelom krajów członkowskich podróżowanie. Pomimo wielu prób wprowadzenia unii paszportowej, przez wiele lat pomysł został niewdrożony, między innymi z uwagi na obawy przed przekraczaniem granicy przez osoby trzecie, z krajów spoza Unii. W obliczu niepowodzeń wielu projektów związanych z tematem, Niemcy, Francja, Belgia, Luksemburg, Holandia 14 czerwca 1985 roku zadecydowały o podpisaniu umowy dotyczącej zniesienia kontroli na wspólnych granicach. Układ zawarto w luksemburskim miasteczku Schengen w trybie międzynarodowym, czyli poza wspólnotowym porządkiem prawnym. Porozumienie to znane jest powszechnie jako Schengen I. Pięć lat po ustanowieniu Schengen I, w 1990 roku również w Schengen, te same państwa zawarły konwencję wykonawczą do układu Schengen I, dotyczącą stopniowego znoszenia kontroli na wspólnych granicach, znaną jako Schengen II. Oba układy zapoczątkowały rozwój swobód we wspólnotowym ruchu granicznym, a protokół z układu dołączony został do traktatu amsterdamskiego. 1. Charakterystyka dokumentów związanych ze strefą Schengen Do dorobku (acquis) Schengen zalicza się: układ, konwencję, protokoły i układy o przystąpieniu do Układu oraz do konwencji, zawarte z Włochami, Hiszpanią, Portugalią, Grecją, Austrią, Danią, Finlandią, Szwecją, a także decyzje i deklaracje przyjęte przez Komitet Wykonawczy, utworzony na mocy traktatu z Maastricht. W skład Schengen I wchodzą wstęp oraz 33 artykuły podzielone na dwie grupy: środki krótkoterminowe i środki długoterminowe. Kontrola graniczna obywateli państw – sygnitariuszy miała się od tej pory opierać na kontroli wzrokowej pojazdów prywatnych, której dokonywali policjanci i służby celne. W uzasadnionych przypadkach możliwe były też bardziej szczegółowe kontrole przeprowadzane poza pasem ruchu. Przewozy pasażerskie miały zostać skrócone do minimum. W miarę możliwości zniknąć powinny sąsiednie, krajowe punkty kontroli, a zastąpiły je wspólne kontrole. Niezależnie od czasu pracy przejść granicznych, łatwość przekroczenia granic uzyskali mieszkańcy przygranicznych miejscowości. Osoby te jednak były zobowiązane do stosowania się do przepisów o wymianie walut. Podjęto również wyzwanie usprawnienia przejazdów 124

kolejowych przez granicę. Ważną decyzją dotyczącą przepływu osób było przesunięcie kontroli na granice zewnętrzne z państwami nienależącymi do strefy Schengen, co było krokiem strategicznym dla bezpieczeństwa zewnętrznego. W tym celu należało zmienić przepisy ustawowe, wykonawcze i administracyjne. Postanowiono zharmonizować przepisy dotyczące środków odurzających, broni, materiałów wybuchowych oraz meldowania się podróżnych w hotelach. Kontrole przepływu towarów przeniesiono z zewnątrz do wewnątrz państwa, co znacznie skracało postoje samochodów towarowych na granicy. Strony układu dążą również do wspólnej, systematycznej wymiany danych w celu ułatwienia odprawy celnej towarów na granicy. 118 Schengen II to tzw. Konwencja Wykonawcza do układu z Schengen. Zawiera 142 artykuły, które zostały podzielone pomiędzy osiem tytułów: 1) 2) 3) 4) 5) 6) 7) 8)

I Definicje, II Zniesienie kontroli na granicach wewnętrznych i przepływ osób, III Policja i bezpieczeństwo, IV System Informacyjny Schengen (SIS), V Transport i przepływ towarów, VI Ochrona danych osobowych, VII Komitet wykonawczy, VIII Postanowienia końcowe.

Jednym z najistotniejszych tytułów Schengen II jest drugi. Podkreślono w jego treści, iż „granica zewnętrzna” nie jest jedynie granicą lądową, ale również są nią porty morskie i lotnicze, a kontrola obywateli państw trzecich następuje zgodnie z przepisami zewnętrznymi, przy uwzględnieniu interesów i bezpieczeństwa członków strefy Schengen. Do wymiany informacji, służby graniczne posługują się systemem SIS. Kolejnym ważnym punktem w tytule II jest potrzeba ujednolicenia polityki państwczłonków wobec cudzoziemców z państw trzecich. Polega ona na harmonizacji polityki wizowej, czyli ustaleniu listy państw zobowiązanych do posiadania wizy, zaprojektowaniu i stosowaniu wspólnego wzoru graficznego wizy i stempla granicznego oraz wymiany informacji przez SIS, dotyczących osób, które nie mogą otrzymać pozwolenia na wjazd i pobyt w strefie Schengen. Ważnym aspektem tytułu II są procedury azylowe. Ustalono tu jakie państwo, niezależnie od miejsca złożenia wniosku powinno rozpatrywać wniosek o udzielenie azylu. Pozwala to na wyeliminowanie nadużyć prawa azylowego wskutek ponownego złożenia wniosku pomimo, iż został on już wcześniej rozpatrzony negatywnie. Niemniej jednak materialne prawo azylu opiera się tu na konwencji genewskiej o statusie uchodźcy z 1951 roku. Tytuł III zawiera informacje o zasadach i środkach współpracy policyjnej państw należących do Schengen. Uszczegółowiono tutaj zasady, na jakich odbywa się wymiana informacji policyjnych, a także ustalono zasady, na jakich odbywa się obserwacja transgraniczna oraz pościg 118

Waldemar Bednaruk, Geneza Układu Schengen[w:] Polska droga do Schengen. Opinie ekspertów, ISP, Warszawa, 2010, s. 75.

125

transgraniczny. Treści zawarte w tytule III mają również na celu usprawnienie funkcjonowania pomocy prawnych w sprawach karnych i w zakresie ekstradycji. Bardzo istotnym punktem poruszonym w tytule III jest współpraca państw-członków w zwalczaniu handlu środkami odurzającymi oraz ustalenie wspólnych reguł dotyczących posiadania i obrotu bronią palną i amunicją. Kolejny tytuł – IV szeroko opisuje stworzenie i funkcjonowanie jednego z najważniejszych systemów strefy Schengen – Systemu Informacyjnego Schengen (SIS), włącznie z ochroną danych osobowych (o tym szerzej w podrozdziale III). Tytuł V obejmuje zagadnienia związane z transportem i obrotem towarami.119 Do konwencji dołączono cztery dokumenty, którymi są: Akt Końcowy, Protokół (dotyczył traktowania Niemieckiej Republiki Demokratycznej i Republiki Federalnej Niemiec jako jedno państwo). Wspólną deklarację ministrów oraz sekretarzy stanu (w 1990 r. rządy stron Schengen I postanowiły kontynuować rozmowy w dziedzinach poprawy i uproszczenia procedur ekstradycyjnych, poprawy współpracy w zakresie wszczynania postępowań przeciwko wykroczeniom w ruchu drogowym, uzgodnień dotyczących wzajemnego uznawania niezdolności do prowadzenia pojazdów silnikowych, możliwości wzajemnego egzekwowania grzywien, wprowadzenia zasad wzajemnego przekazywania postępowania karnego, w tym możliwości przekazywania osoby oskarżonej do jej kraju pochodzenia, wprowadzenie zasad repatriacji nieletnich, którzy zostali nielegalnie zabrani spod władzy osoby odpowiedzialnej za wykonywanie władzy rodzicielskiej, dalszego uproszczenia kontroli komercyjnego przepływu towarów) oraz kolejną deklarację ministrów i sekretarzy stanu (wspólnie potwierdzono w niej, że został postawiony duży krok w kierunku sformowania wspólnej strefy pozbawionej granic wewnętrznych; ustalono też, że konieczna jest jednolita i efektywna kontrola granic, ze względu na zagrożenia w dziedzinie bezpieczeństwa i nielegalnej imigracji, stworzenie procedur umożliwiających stwierdzenie okoliczności, w jakich obywatel spoza strefy Schengen wjechał na jej teren oraz opracowanie podręcznika dla urzędników odpowiedzialnych za nadzór granicy). Podsumowując obie umowy: Schengen I i Schengen II, należy zwrócić uwagę na fakt, iż głównym ich celem jest wprowadzenie ułatwienia podróży w postaci szybszego zniesienia kontroli osób przekraczających granice wewnętrzne między kluczowymi państwami członkowskimi Europejskiej Wspólnoty Gospodarczej. Celami drugoplanowymi, a nawet wtórnymi są zacieśnienie współpracy w dziedzinie polityki wobec cudzoziemców i współpracy policyjnej. Strefa Schengen jest więc realizacją zasady swobodnego przepływu osób, będącej jedną z czterech swobód gospodarczych, na których opiera się proces integracji europejskiej.120

119

Piotr Wiśniewski, Dorobek (Acquis) Schengen[w:] Polska droga do Schengen. Opinie ekspertów, ISP, Warszawa, 2001, s. 86-87. 120 Piotr Wiśniewski, Dorobek (acquis) Schengen[w:] Polska droga do Schengen. Opinie ekspertów, ISP, Warszawa, 2001, s. 85-87.

126

W obliczu zamachów na WTC z 11 września 2001r., a także ataków terrorystycznych w Madrycie (2004) i Londynie (2005) Niemcy zaproponowały przyjęcie umowy międzynarodowej, która pozwalałaby na m.in. dostęp do policyjnych baz danych państw UE. W tym celu 27 maja 2005 roku w Prüm podpisano traktat zwany często Schengen III pomiędzy Belgią, Niemcami, Hiszpanią, Francją, Luksemburgiem, Holandią i Austrią. Z uwagi na fakt, że Traktat jest umową międzynarodową, zawartą poza porządkiem prawnym UE, Niemcy, które sprawowały w pierwszej połowie 2007 roku prezydencję UE zainicjowały wdrożenie zapisów Traktatu z Prüm do ram prawnych UE. W czerwcu 2007 roku rada Ministrów Spraw Wewnętrznych UE „politycznie” przyjęła decyzję Rady o wzmocnieniu współpracy transgranicznej, w szczególności w zwalczaniu terroryzmu i przestępczości transgranicznej, która wdraża część zapisów Traktatu do ram prawnych UE. Decyzja pozwala na bezpośrednią wymianę DNA, odcisków palców i danych rejestracyjnych pomiędzy państwami członkowskimi UE. Pozwoli to np. na bezpośrednie porównywanie indywidualnych profili DNA z profilami znajdującymi się w bazach danych innych państw członkowskich w ramach prowadzenia śledztwa. Decyzja rady pozwala także na wymianę pomiędzy państwami członkowskimi danych osobowych w celu zapobiegania aktom terrorystycznym, zakłócania przebiegu imprez masowych (szczególnie zawodów sportowych i posiedzeń Rady Europejskiej) oraz zawiera ustalenia na temat wspólnych akcji policyjnych takich jak loty deportacyjne, czy wykorzystywanie uzbrojonych funkcjonariuszy ochrony na pokładach samolotów cywilnych. Obecnie trwają prace nad implementacją tych postanowień w Państwach Członkowskich UE.121 2. Członkowie Stefy Schengen Obecnie do układu należy 26 państw sygnitariuszy. Pierwsi członkowie Strefy Schengen to Belgia, Luksemburg, Holandia, Francja i RFN (aktualnie Niemcy), które podpisały układ w 1985 roku. Dziesięć lat później do wymienionych państw dołączyła Hiszpania i Portugalia. W 1997 roku Włochy i Austria stały się nowymi członkami. Po roku do Strefy Schengen 2000 dołączyło szesnaście nowych państw. W roku 2000 Grecja, w 2001 Islandia, Szwecja, Finlandia, Dania, Norwegia, w 2007 Czechy, Estonia, Węgry, Łotwa, Litwa, Malta, Polska, Słowacja, Słowenia, w 2008 roku Szwajcaria i w 2011 Lichtenstein. Strefa Schengen pokrywa obszar 4 312 099 kilometrów kwadratowych i obejmuje 400 milionów ludzi. Wśród tej licznej grupy znajdują się państwa nie będące członkami Unii Europejskiej. Państwami, które starają się o przystąpienie do Strefy Schengen są Cypr, Bułgaria i Rumunia. 122 Rozważana jest możliwość rozszerzenia strefy Schengen o dodatkowe państwa. Można ją podzielić na cztery tury: 1) W pierwszej turze znajdują się kraje liczące ponad 100 mln mieszkańców o średnim poziomie PKB na głowę wynoszącym blisko 40% średniej UE-15. 121 122

http://www.msw.gov.pl/wai/pl/557/7098/Prm.html http://pl.wikipedia.org/wiki/Uk%C5%82ad_z_Schengen

127

Są nimi przede wszystkim Bułgaria i Rumunia starające się o przystąpienie do strefy Schengen (status kandydata). Ich PKB wynosi obecnie 25% średniej UE-15. W krajach tych funkcjonuje gospodarka wolnorynkowa, a handel jest w znacznym stopniu zliberalizowany z Unią. 2) Druga tura dotyczy krajów bałkańskich, które obecnie nie starają się jeszcze o przystąpienie do Schengen. Ich PKB jest bardzo niskie, gdyż wynosi około 20% średniej UE-15. Liczba ludności zamieszkująca je jest niewielka – ok. 20 mln, a sytuacja gospodarcza i polityczna bardzo niekorzystna. 3) W trzeciej turze wymienia się Turcję, która jest krajem o dość dobrej, w porównaniu do pozostałych, sytuacji gospodarczej – ok. 35% średniej UE15. Liczba ludności go zamieszkująca jest znaczna, wynosi 65mln. Kraj ten jest obecnie członkiem unii celnej, co świadczy o wysokim poziomie integracji z gospodarką europejską. 4) W ewentualnej czwartej turze znajdują się Ukraina i Białoruś. Liczba ludności jaka je zamieszkuje to 60 mln, jednak poziom ich rozwoju jest niezwykle niski, gdyż wynosi ok. 15% średniej UE-15. Kraje te są najsłabiej z wymienionych wyżej zintegrowane z europejską gospodarką. Na przeszkodzie stoi tu również ich niestabilność gospodarcza i polityczna. 123 Zarówno Polska, jak i Węgry są objęte w latach 2012-2013 programem ewaluacji. Zgodnie z zasadami funkcjonowania strefy Schengen, państwo członkowskie poddawane jest ocenie w zakresie przygotowania do stosowania przepisów dorobku prawnego Schengen przed przystąpieniem do strefy Schengen, jak również weryfikacji, czy dorobek prawny Schengen jest stosowany prawidłowo po wejściu do strefy Schengen. Misje ewaluacyjne kończą się przygotowaniem raportu oceniającego oraz rekomendacji dotyczących działań usprawniających i naprawczych w stosunku do właściwego stosowania dorobku prawnego Schengen.124 3. Współpraca międzypaństwowa w ramach Schengen Jedną z najbardziej kontrowersyjnych kwestii związaną z wprowadzeniem w życie strefy Schengen jest zachowanie porządku i bezpieczeństwa na obszarze 4 312 099 kilometrów kwadratowych obejmującym około 400 mln osób. Każde z dwudziestu sześciu krajów posiada własny system zachowania bezpieczeństwa wewnętrznego i własne przepisy jego dotyczące. Przy zlikwidowaniu granic w obszarze strefy oczywistym stało się, że jedyną drogą do utrzymania stabilizacji wewnętrznej jest ścisła współpraca policyjno-sądowa wszystkich państw członkowskich oraz utworzenie systemu ułatwiającego tę współpracę. W Konwencji Wykonawczej Schengen strony zobowiązały się do wzajemnego przekazywania informacji, a także ścisłej współpracy przygranicznej w celu zapobiegania

123

Witold M. Orłowski, Konsekwencje ekonomiczne Schengen[w:] Polska droga do Schengen. Opinie ekspertów, ISP, Warszawa, 2001, s. 92. 124 http://www.msw.gov.pl/portal/pl/785/10113/Granice_i_wizy.html

128

przestępstw. Zostały tu wprowadzone dwa ważne narzędzia współpracy policyjnej, a mianowicie obserwacja transgraniczna i pościg transgraniczny125. Obserwacja transgraniczna polega na możliwości kontynuacji obserwacji osoby podejrzanej na terytorium innego państwa, jeśli wyrazi ono zgodę na przeprowadzenie takiej akcji. W wypadku niemożności powiadomienia danego państwa z uwagi na pilność danej sprawy, obserwację można kontynuować z wymogiem możliwie najszybszego powiadomienia o tym władz państwowych oraz przekazania oficjalnej prośby o pomoc prawną126. Jednak na żądanie władz danego państwa obserwacja musi być przerwana. Warunkiem prowadzenia obserwacji transgranicznej jest przestrzeganie przepisów danego kraju, a także zaleceń władz lokalnych. Jedynym obszarem prowadzenia tego typu akcji jest przestrzeń publiczna, co oznacza brak możliwości wchodzenia do mieszkań i posiadłości prywatnych. Policjant wykonujący czynność obserwacji transgranicznej musi posiadać dokument potwierdzający zgodę na dokonywanie tej operacji, może on również posiadać broń palną. Osoby obserwowanej nie można zatrzymywać ani aresztować. Obowiązkiem funkcjonariusza jest przygotowanie raportu po zakończeniu obserwacji oraz złożenie go państwu na terenie którego jej dokonywano127 Pościg transgraniczny polega na możliwości kontynuowania pościgu osoby podejrzanej na terytorium innego państwa członkowskiego Schengen 128. Do jego prowadzenia nie jest potrzebna zgoda władz danego kraju, jeśli jej zdobycie jest utrudnione ze względu na pilność danej sprawy. Jednak policjant dokonujący pościgu transgranicznego jest zobowiązany do powiadomienia danych władz państwowych najpóźniej z chwilą przekraczania granicy. Na ich żądanie funkcjonariusz musi przerwać akcję, jednakże władze danego kraju mogą zatrzymać osobę podejrzaną na życzenie policjanta dokonującego pościgu transgranicznego. W przypadku, kiedy policjant nie ma możliwości powiadomienia władz państwowych o prowadzeniu pościgu, wówczas może on zatrzymać ściganego do momentu przybycia przedstawicieli tych władz. Jest to jedyny przypadek w którym funkcjonariusz może zatrzymać podejrzanego na terytorium inne kraju.

125

P. Wawrzyk, Współpraca policyjna a systemy informacyjne Schengen II, WAiP, Warszawa, 2008, s 41. 126 P. Wawrzyk, Współpraca policyjna a systemy informacyjne Schengen II, WAiP, Warszawa, 2008, s 42. 127 P. Wawrzyk, Współpraca policyjna a systemy informacyjne Schengen II, WAiP, Warszawa, 2008, s 42. 128 P. Wawrzyk, Współpraca policyjna a systemy informacyjne Schengen II, WAiP, Warszawa, 2008, s 42.

129

4. Ekonomiczne konsekwencje wstąpienia do strefy Schengen ze szczególnym uwzględnieniem Polski i Węgier Granice międzypaństwowe wiążą się głównie z funkcjami obronnymi oraz zapewnieniem suwerenności danego kraju129, niemniej jednak ich istnienie stwarza również istotne konsekwencje ekonomiczne. Wspomniana wcześniej granica rozdziela obszary, na których prowadzenie działalności gospodarczej odbywa się na różnych zasadach. Każdy kraj posiada własną politykę podatkową i pieniężną oraz własne przepisy prawne, które są podstawą do tworzenie owych polityk 130. Skutki wdrożenia dorobku prawnego z Schengen są najbardziej odczuwalne w krajach leżących wzdłuż granicy zewnętrznej strefy. Muszą one przyjąć przepisy ustanawiające nowy reżim wizowy. W takiej sytuacji znalazły się między innymi Polska i Węgry. Oba kraje posiadają długie granice z państwami trzecimi względem strefy Schengen. W przypadku Polski są to granice z Białorusią, Rosją i Ukrainą, które łącznie stanowią 1163 km131, a w przypadku Węgier granice z Chorwacją, Serbią, Rumunią i Ukrainą, te stanowią łącznie 1026 km132. Nowe przepisy wizowe sprawiają zacieśnienie granic z krajami trzecimi, co może się odbić negatywnie na gospodarce danego kraju, natomiast przynoszą one również ekonomicznie pozytywne skutki związane z liberalizacją na przejściach w obrębie strefy Schengen. W związku z tym o słuszności wejścia do tej strefy świadczy dodatni bilans korzyści związanych z liberalizacją sytuacji jednych granic w stosunku do zaostrzenia sytuacji na drugich. Przekroczenie granicy zewnętrznej strefy Schengen jest utrudnione w stosunku do obywateli państw trzecich, ponieważ stosowana jest wobec nich szczegółowa odprawa zarówno przy wjeździe, jak i wyjeździe z terytorium państw członkowskich 133. Muszą oni spełnić szereg warunków, by przekroczyć granicę. Należą do nich 134:  posiadanie ważnego dokumentu podróży lub dokumentu uprawniającego do przekroczenia granicy,  posiadanie wizy (w przypadku nieposiadania ważnego dokumentu pobytowego),

129

A. Maksimczuk, L. Sidrowicz, Graniczny ruch osobowy i towarowy Unii Europejskiej, Almamer, Warszawa 2007, s. 167. 130 A. Piekutowska, Ekonomiczne implikacje przystąpienia do układu z Schengen [w:] (red) M. Zdanowicz, Polska w Schengen, Temida2, Białystok, 2009, s.21. 131 http://pl.wikipedia.org/wiki/Polska z dnia 23.02.2013r. 132 http://pl.wikipedia.org/wiki/W%C4%99gry z dnia 23.02.2013r. 133 S. Dubaj, Osobowy ruch graniczny na granicach zewnętrznych po wejściu Polski do strefy Schengen ze szczególnym uwzględnieniem koncepcji wdrożenia zasad małego ruchu granicznego, [w:] (red) W. Bednaruk, Polska w strefie Schengen. Konsekwencje dla stosunków społecznych i gospodarczych Polski i państw ościennych. Próba oceny, KUL, 2010, s.115. 134 S. Dubaj, Osobowy ruch graniczny na granicach zewnętrznych po wejściu Polski do strefy Schengen ze szczególnym uwzględnieniem koncepcji wdrożenia zasad małego ruchu granicznego, [w:] (red) W. Bednaruk, Polska w strefie Schengen. Konsekwencje dla stosunków społecznych i gospodarczych Polski i państw ościennych. Próba oceny, KUL, 2010 s.116 .

130

  

uzasadnienie celu podróży oraz warunków planowanego pobytu , wykazanie posiadania środków utrzymania, brak wpisu do celów odmowy wyjazdu w SIS.

Wyżej wymienione wymogi mogą odstraszyć obywateli państw trzecich do odwiedzania krajów członkowskich w celach turystycznych, a także sprawić opóźnienia dostaw z powodu ściślejszej kontroli granicznej. Jednak zarówno w przypadku Polski, jak i Węgier te ewentualne negatywne skutki wydają się być mniejsze, niż korzyści z bycia członkiem strefy Schengen. Celem tego rozdziału nie jest wykonanie szczegółowego bilansu zysków i strat związanych z wejściem Polski i Węgier do strefy, a pokazanie jedynie ewentualnych plusów i minusów, które pojawiły się bądź mogą pojawić się w przyszłości. W roku 2007 Polska straciła przejścia graniczne z Niemcami, Czechami, Słowacją i Litwą. Oznacza to zlikwidowanie barier przepływu towarów, kapitału, usług i pracy na te wszystkie inne państwa członkowskie. W stosunku do Polski, Słowacja i Litwa są na podobnym stopniu rozwoju społecznego. Wskaźnik HDI w 2011 roku dla Polski wynosił 0,813, natomiast dla Litwy 0,810, a Słowacji 0,834 135. Czechy są na nieco wyższym, a Niemcy dużo wyższym stopniu rozwoju społecznego. Wskaźnik HDI dla tych krajów wynosił odpowiednio 0,865 i 0,905. Dla rozwoju turystki oznacza to łatwiejszy dostęp turystów zagranicznych o podobnych bądź wyższych zarobkach od obywateli Polski. Łatwość przemieszczania się może być również argumentem przemawiającym za krótkookresową migracją zarobkową Polaków do Niemiec i innych krajów Unii Europejskiej, w których pensje są znacznie wyższe 136. Biorąc pod uwagę możliwość późniejszego zainwestowania zarobionych tam pieniędzy w Polsce, nasza gospodarka powinna na tym zyskać. Kolejnym ważnym elementem jest przepływ kapitałowy wewnątrz strefy Schengen. Likwidacja barier podczas przekraczania granic pozwala na zwiększenie płynności dostaw, co ma pozytywne skutki dla wszystkich przedsiębiorców. Jednak ze względu na różnice w rozwoju między Polską a większością państw strefy możemy uznać, iż napływ kapitału do Polski z państw członkowskich będzie wyższy, niż w odwrotnym kierunku 137. Jedną z poważnych wad pod względem ekonomicznym i społecznym jest wspomniane wcześniej zacieśnianie granicy zewnętrznej. Z powodu dużych rozmiarów strefy Schengen oraz braku kontroli wewnątrz granicznej, ze względów bezpieczeństwa konieczna jest dokładna kontrola na granicy zewnętrznej. W kontekście Polski najważniejszymi kwestiami z tym związanymi są handel przygraniczny oraz napływ imigrantów zarobkowych ze wschodu. 135

http://hdr.undp.org/en/media/HDR_2011_EN_Table1.pdf z dnia 23.02.2013. B. Wyżnikiewicz, Przyszłość rynków pracy w świetle porozumień z Schengen [w:] Polska droga do Schengen. Opinie ekspertów, ISP, Warszawa, 2009, s. 136. 137 B. Wyżnikiewicz, Przyszłość rynków pracy w świetle porozumień z Schengen [w:] Polska droga do Schengen. Opinie ekspertów, ISP, Warszawa, 2009, s. 125. 136

131

Przekształcenie reżimu wizowego przynosi konsekwencje w obrębie wymiany handlowej. Niezbędne jest podkreślenie, iż formowanie się wielkości obrotów handlowych wynika z polityki handlowej UE, czyli między innymi stawek celnych 138. Wysokie koszty wiz w porównaniu do zarobków w wyniku wymiany handlowej nie wpłyną zachęcająco do prowadzenia drobnego handlu przygranicznego. Efekt zacieśniania wschodniej granicy w zakresie wymiany handlowej nie musi, jednak odbić się bardzo negatywnie. Jak twierdzi A. Piekutowska „inwestycje w infrastrukturę graniczną, uporządkowany system wydawania wiz, sprawne kontrole graniczne powinny sprzyjać przyjazdom cudzoziemców w celach biznesowych” 139. W stosunku do imigrantów zarobkowych ze wschodu podkreślenia wymaga fakt, iż Polska to przez większość ostatnich lat pozostawała krajem w którym saldo migracji jest ujemne140. Wiąże się to przede wszystkim z niezbyt wysoką atrakcyjnością gospodarczą naszego kraju w stosunku do wschodnich sąsiadów. Wysokość stopy bezrobocia, a także produktu krajowego per capita nie różni się na tyle istotnie, by decydować się na migrację zarobkową. Największe różnice w tym zakresie widać między Polską a Ukrainą, jednak nasze państwo nie znajduje się w zbiorze głównych krajów docelowych imigrantów ze wschodu. Jak wskazują badania, ukraińscy emigranci wymienili Polskę dopiero na szóstym miejscu jako kraj emigracji zarobkowej 141. Zmiana reżimu wizowego w stosunku do ruchów migracyjnych powinna być najbardziej widoczna w traktowaniu Polski, jako kraju tranzytowego do bogatszych państw docelowych. Brak formalnych granic na zachodzie tworzy z Polski dobrą strefę wypadową. Sytuacja Węgier w strefie Schengen nie różni się diametralnie od sytuacji naszego kraju. Węgrzy do strefy wstąpili w tym samym roku co Polska, dzięki czemu otworzyły się im granice do Austrii, Słowacji i Słowenii. Wskaźnik HDI w 2011 roku dla Węgier wynosił 0,816142, natomiast dla Słowacji, jak zostało to napisane powyżej, 0,834. Wyniki te świadczą o podobnym statusie rozwoju społecznego w obu krajach. Nieco inaczej wygląda sytuacja z Austrią i Słowenią, ponieważ są one lepiej rozwinięte od Węgier. Wskaźnik HDI dla tych krajów wynosił odpowiednio 0,885 i 0,884 143. Na podstawie tych danych można domniemywać, że krótkookresowa migracja zarobkowa do Austrii i innych krajów Unii Europejskiej jest dla Węgrów atrakcyjna podobnie, jak w przypadku Polski. Podobne prognozy możemy zastosować w kwestii przepływów kapitałowych. Tak jak w przypadku naszego kraju, ze względu na różnice w rozwoju między Węgrami, a większością państw strefy Schengen możemy uznać, iż 138

A. Piekutowska, Ekonomiczne implikacje przystąpienia do układu z Schengen [w:] Zdanowicz, Polska w Schengen, Temida2, Białystok, s.26. 139 A. Piekutowska, Ekonomiczne implikacje przystąpienia do układu z Schengen [w:] Zdanowicz, Polska w Schengen, Temida2, Białystok, 2009, s.27. 140 A. Piekutowska, Ekonomiczne implikacje przystąpienia do układu z Schengen [w:] Zdanowicz, Polska w Schengen, Temida2, Białystok, 2009, s.30. 141 A. Piekutowska, Ekonomiczne implikacje przystąpienia do układu z Schengen [w:] Zdanowicz, Polska w Schengen, Temida2, Białystok, 2009 s.30. 142 http://hdr.undp.org/en/media/HDR_2011_EN_Table1.pdf z dnia 24.02.2013r. 143 http://hdr.undp.org/en/media/HDR_2011_EN_Table1.pdf z dnia 24.02.2013r.

132

(red) M. (red) M. (red) M. (red) M.

napływ kapitału do Węgier z państw członkowskich będzie stosunkowo wyższy, niż w kierunku odwrotnym. Granica zewnętrzna Schengen w przypadku Węgier jest nieco mniejsza, niż w przypadku Polski. Jednak jej procentowy udział do pełnej długości granic kraju wynosi prawie 50% (47,26%144), co jest znacznie wyższym wynikiem, niż w przypadku Polski. Warto przytoczyć tu jednak fakt, iż węgierska linia graniczna strefy może w przeciągu następnych lat zmniejszyć się, ponieważ Rumunia jest aktualnie kandydatem do strefy Schengen.145 Jednak tak, jak w przypadku naszego kraju, można uznać, że handel przygraniczny od północnego-wschodu do południowego-wschodu na Węgrzech będzie mniej opłacalny z powodu reżimu wizowego. Biorąc pod uwagę ruchy migracyjne, aktualny poziom rozwoju gospodarczego na Węgrzech skłania do uznania tego kraju raczej jako tranzytowy do bogatszych państw docelowych, podobnie jak w przypadku Polski. 5. Integracja europejska i jej powiązanie ze strefą Schengen Termin integracja pochodzi od łacińskiego integratio, co oznacza proces scalania i łączenia określonych elementów w całość 146. Najczęściej za integrację uznaje się proces międzynarodowy, w czasie którego poszczególne kraje tworzą wzajemne mechanizmy i instytucje wyposażone we wcześniej zastrzeżone dla uprawnień tych państw prawa. Integrację europejską można rozpatrywać z różnej perspektywy np. pod względem: historycznym, terytorialnym, przedmiotowym. Działania na rzecz integracji w Europie prowadzone są od wieków. Pobudką do ich stosowania, były różne idee, stale uzupełniane i udoskonalane147. Zasięg terytorialny międzynarodowej integracji gospodarczej zaczął się rozwijać na szeroką skalę od zakończenia II wojny światowej. Gospodarki narodowe zaczęły się scalać i likwidować bariery, które je dzieliły148. Taki rodzaj sprzymierzeń może objąć również sformowanie wspólnej polityki, która jest realizowana przez instytucje międzynarodowe integrujących się krajów. Integracja międzynarodowa, gospodarcza przynosi korzyści dla wszystkich uczestników. Jak twierdzi K. Kołodziejczyk-Konarska, może ona doprowadzić do „wzrostu efektywności gospodarowania, poszerzanie rynków zbytu, unowocześnianie gospodarki, wzrostu dobrobytu społeczeństw integrujących się149”. Dzisiejsza Unia Europejska jest efektem długotrwałych procesów integracyjnych pod względem politycznym, gospodarczym i społecznym. Została ona ustanowiona na mocy traktatu z Maastricht podpisanego 7 lutego 1992r150. Umowa ta 144

Wyliczenia własne na podstawie danych z http://pl.wikipedia.org/wiki/W%C4%99gry z dnia 24.02.2013. 145 M. Boguszewski, Biuletyn informacyjny strefa Schengen, s.11. 146 (red) K. A. Wojtaszczyk Integracja europejska wstęp, WAiP, Warszawa, 2006, s. 13. 147 (red) K. A. Wojtaszczyk Integracja europejska wstęp, WAiP, Warszawa, 2006, s. 13. 148 K. Kołodziejczyk-Konarska, Unia Europejska w zarysie, TRIO, Warszawa 2003, s. 11. 149 K. Kołodziejczyk-Konarska, Unia Europejska w zarysie, TRIO, Warszawa 2003, s. 11. 150 K. Kołodziejczyk-Konarska, Unia Europejska w zarysie, TRIO, Warszawa 2003, s. 27.

133

przewidywała zwołanie konferencji międzyrządowej, celem zbadania jej postanowień. Takie posiedzenie odbyło się w 1997 roku, a jego rezultatem było podpisanie kolejnego traktatu zwanego Amsterdamskim. Był to przełomowy moment w historii strefy Schengen, ponieważ na mocy tego porozumienia dorobek prawny Schengen został włączony do Prawa Unii Europejskiej 151 i został z nią nierozerwalnie złączony do dnia dzisiejszego. Można w tym momencie zastanowić się w jakim zakresie strefa Schengen wiąże się z wizją i listą celów Unii Europejskiej. Wcześniej wspomniany Traktat z Maastricht zwany również Traktatem o UE ustanowił trzy filary na których mają opierać się działania całej organizacji. Są to: I filar - Wspólnoty Europejskie (sfera gospodarcza), II filar – Wspólna polityka pod względem bezpieczeństwa i spraw zagranicznych, III filar – Współpraca policyjna i sądowa w sprawach karnych. Dorobek Schengen należy przyporządkować do każdego z nich. W pojęciu integracji gospodarczej UE przyjęło się wyróżniać pięć etapów: 1) strefa wolnego handlu, 2) unia celna, 3) wspólny rynek, 4) unia gospodarczo-walutowa, 5) pełna integracja (unia polityczna). Acquis Schengen możemy przyporządkować do poziomu trzeciego, czyli wspólnego rynku, ponieważ polega on na wprowadzeniu swobodnego przepływu towarów, siły roboczej, usług, kapitału pomiędzy integrującymi się krajami 152. Dorobek prawny Schengen ma bardzo duże znaczenie również pod względem wspólnej polityki ds. bezpieczeństwa i spraw zagranicznych, gdyż wiąże się on ze wzajemnymi przepisami dotyczącymi przekraczania granic zewnętrznych strefy (również w stosunku do obywateli państw trzecich), nielegalnej migracji czy readmisji. Postanowienia dotyczące tych kwestii znajdziemy we Wspólnym Podręczniku Schengen153. Postanowienia dotyczące strefy Schengen wiążą się ściśle również z trzecim filarem. Ścisła współpraca policyjna i sądowa w sprawach karnych to jedna z podstaw utworzenia samej strefy. Państwa członkowskie zobowiązały się do wzajemnego przekazywania informacji, o które zwrócą się inne strony, a także do kooperacji

151

P. Wiśniewski, Dorobek (Acquis) Schengen – charakterystyka podstawowych dokumentów i jego stosowanie w Polsce [w:] W. Bednaruk, Polska w strefie Schengen. Konsekwencje dla stosunków społecznych i gospodarczych Polski i państw ościennych. Próba oceny, KUL, Lublin, 2010 s. 81 . 152 K. Kołodziejczyk-Konarska, Unia Europejska w zarysie, TRIO, Warszawa, 2003, s. 12. 153 P. Wiśniewski, Dorobek (Acquis) Schengen – charakterystyka podstawowych dokumentów i jego stosowanie w Polsce [w:] W. Bednaruk, Polska w strefie Schengen. Konsekwencje dla stosunków społecznych i gospodarczych Polski i państw ościennych. Próba oceny, KUL, Lublin, 2010 s. 91 .

134

przygranicznej odpowiednich służb w celu zapobiegania oraz wykrywania przestępstw 154. Współpraca sądowa polega na stosowaniu się do odpowiednich przepisów. Należy do nich np. stosowanie zasady ne bis in idem, zgodnie z którą nikt nie może być ścigani karany dwa razy za ten sam czyn w rożnych krajach strefy Schengen 155. Podsumowanie Reasumując, integracja strefy Schengen opiera się na wszystkich trzech filarach Unii Europejskiej. Dotyczy ona współpracy gospodarczej, współpracy związanej z bezpieczeństwem i stosunkami zagranicznymi oraz współpracy policyjno-sądowej. W związku z dużymi rozmiarami strefy kwestią bezsporną była konieczność ustanowienia wspólnych przepisów oraz procedur postępowania na terenie strefy Schengen. Są one zawarte w treści Schengen I i Schengen II, a także układu z Prüm (tzw. Schengen III). Obecnie do układu z Schengen przystąpiło 26 państw, jednak w planach jest dalsze rozszerzanie tej grupy głównie o kraje bloku wschodniego. Współpraca międzypaństwowa w ramach Schengen uwidacznia się głównie w kooperacji policyjnosądowej. W tym celu stworzono System Informacji Schengen (SIS) oraz Wizowy System Informacjyny (VIS) ułatwiające realizację procedur policyjno-sądowych. Systemy te sprzyjają właściwej integracji policyjnej i sądowej oraz utrzymaniu kontroli i bezpieczeństwa. Istotnym jest fakt, iż strefa Schengen integruje ekonomicznie państwa, tworzy wolny rynek przepływów towarów, usług, pracy, kapitału i osób. Należy podkreślić, że bardzo duży kredyt zaufania powierzono Polsce i Węgrom, na których barkach od 2007 roku spoczywa w dużej mierze zapewnienie bezpieczeństwa w całej strefie Schengen. Dzieje się tak, ponieważ są odpowiedzialne za kontrolę dużej części granicy zewnętrznej.

Bibliografia: 1. Waldemar Bednaruk, Geneza Układu Schengen [w:] (2010): Polska droga do Schengen. Opinie ekspertów. ISP. Warszawa 2. S. Dubaj (2010): Osobowy ruch graniczny na granicach zewnętrznych po wejściu Polski do strefy Schengen ze szczególnym uwzględnieniem koncepcji wdrożenia zasad małego ruchu granicznego, [w:] (red) W. Bednaruk: Polska w strefie Schengen. Konsekwencje dla stosunków społecznych i gospodarczych Polski i państw ościennych. Próba oceny, KUL 3. K. Kołodziejczyk-Konarska (2003): Unia Europejska w zarysie. TRIO. Warszawa 4. A. Maksimczuk, L. Sidrowicz (2007): Graniczny ruch osobowy i towarowy Unii Europejskiej. Almamer, Warszawa

154

P. Wawrzyk, Współpraca policyjna a systemy informacyjne Schengen II, WAiP, Warszawa, 2008, s 41. 155 Schengen Swoboda podróżowania po Europie, Sekretariat Generalny Rady UE, 2011, s. 5.

135

5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14.

Witold M. Orłowski (2001): Konsekwencje ekonomiczne Schengen[w:] Polska droga do Schengen. Opinie ekspertów. ISP. Warszawa A. Piekutowska (2009): Ekonomiczne implikacje przystąpienia do układu z Schengen [w:] (red) M. Zdanowicz, Polska w Schengen, Temida2, Białystok Schengen Swoboda podróżowania po Europie. Sekretariat Generalny Rady UE, 2011 P. Wawrzyk (2008): Współpraca policyjna a systemy informacyjne Schengen II. WAiP. Warszawa Piotr Wiśniewski, Dorobek (2001): (Acquis) Schengen[w:] Polska droga do Schengen. Opinie ekspertów. ISP. Warszawa K. A. Wojtaszczyk (red) (2006): Integracja europejska wstęp. WAiP. Warszawa http://pl.wikipedia.org/wiki/Polska. downloaded: 20.02.2013 UN (2011): Human Development Reports. http://hdr.undp.org/en/media/HDR_2011_EN_Table1.pdf. downloaded: 20.02.2013 Ministerstwo Spraw Wewnętrznych: Traktat z Pruem. http://www.msw.gov.pl/wai/pl/557/7098/Prm.html. downloaded: 20.02.2013 http://pl.wikipedia.org/wiki/Uk%C5%82ad_z_Schengen. downloaded: 20.02.2013 Spraw Wewnętrznych: Traktat Współpraca Unijna. http://www.msw.gov.pl/portal/pl/785/10113/Granice_i_wizy.html. downloaded: 20.02.2013

15. Ministerstwo

136

Łukasz Antos-Izabela Stąpor: Analiza gospodarki Polski i Węgier w okresie kryzysu gospodarczego

W oczach światowej opinii publicznej Polska i Węgry odbierane są jako państwa o jednakowym profilu ekonomiczno – gospodarczym. Choć kraje te faktycznie odznaczają się wspólnymi cechami w wielu sferach życia publicznego i prywatnego, to jednak nietrafnie zakłada się, że ich kondycje ekonomiczne są do siebie mocno zbliżone. Na podstawie przeprowadzonych ankiet oszacowaliśmy, że około 28% polskich studentów w regionie świętokrzyskim ma jedynie bardzo połowiczne obeznanie w aktualnych ekonomicznych stosunkach polsko – węgierskich oraz w bieżącym stanie gospodarki tych dwóch krajów, oparte w większej mierze na przypuszczeniach niż sprawdzonych informacjach. 18% badanych wykazało ogólną wiedzę na ten temat, 6% potrafiło poprzeć swoje zdanie znajomością danych statystycznych, zaś pozostałe 48% nie było w stanie udzielić poprawnej odpowiedzi na zadane pytania, nawet drogą dedukcji i przypuszczeń. W odpowiedzi na tę lukę edukacyjną postanowiliśmy stworzyć pracę, której celem jest przybliżenie rzeczywistego obrazu ekonomicznego Polski i Węgier poprzez wielowymiarową analizę porównawczą stanu ich gospodarki w dobie kryzysu. W celu dokonania jak najbardziej rzetelnej oceny sytuacji obu krajów wzięliśmy pod uwagę podstawowe wskaźniki makroekonomiczne (zestawione na poniższym rysunku 1 oraz w tabeli 1) do których należą: wielkość PKB per capita, wskaźnik, poziom bezrobocia, przeciętne wynagrodzenie w gospodarce rynkowej, wskaźnik, poziom inflacji, liczba ludności, a także wskaźniki HDI i SII (zestawione na rysunku 2 oraz w tabeli 2).

Rysunek 1, Źródło: Opracowanie własne na podstawie tabela 1.

137

Tabela 1 Podstawowe wskaźniki porównujące Polskę i Węgry. wielkość poziom przeciętne poziom PKB per bezrobocia wynagrodzenie inflacji capita w tys. w gospodarce rynkowej dane w euro tys.

Liczba ludności w mln

Polska

20,335

11,8

0,886

1,8

38,533

Węgry

19,596

12,4

0,777

5,2

9,935

Źródło: Opracowanie własne na http://www.stat.gov.pl/gus/index_PLK_HTML.htm. dostęp dnia 23.02.2013

podstawie

Tabela 2 Wielkość Wskaźnika rozwoju społecznego oraz Wskaźnika Innowacyjności

Polska

wskaźnik SII

wskaźnik HDI

0,24

0,813

0,26 0,816 Węgry Źródło: Opracowanie własne na podstawie http://www.stat.gov.pl/gus/index_PLK_HTML.htm. dostęp dnia 23.02.2013

Rysunek 2 Porównanie wielkości HDI oraz SII Kryzys ekonomiczny na Węgrzech rozpoczął się w 2006 roku, lecz sama jego zapowiedź sięga roku 2001. Wówczas państwo to miało opinię ostoi gospodarczej stabilności w Europie Środkowo-Wschodniej. Sytuacja zaczęła się zmieniać wraz z przyjęciem dość kosztownej strategii gospodarczej, której priorytetem było stworzenie nowej klasy 138

średniej oraz wzmocnienie małych i średnich przedsiębiorstw. Praktyka pokazała, że działania opierały się na inwestycjach w sektorze prywatnym oraz subwencjonowaniu kredytów hipotecznych, czego efektem było gwałtowne pogorszenie się kondycji finansów publicznych na Węgrzech156. Tabela 3 Deficyt budżetowy Polski i Węgier (w proc. do PKB) 2003 6,3

2004 5,7

2005 4,3

Deficyt Polski Deficyt 7,2 6,4 7,8 Węgier Źródło: Eurostat, Convergence Report 2008.

2006 3,8

2007 2,0

2008 2,5

9,3

5,0

4,0

Rysunek 3 Deficyt budżetowy Polski i Węgier (w proc. do PKB) , Źródło: Opracowanie własne na podstawie tabela 1. Tabela 4 Porównanie wzrostu PKB Polski i Węgier 2003 2004 2005 PKB 3,9 5,3 3,6 Polski PKB 4,2 4,8 4,0 Węgier Źródło: Eurostat, Convergence Report 2008.

156

2006 6,2

2007 6,6

2008 5,3

4,1

1,1

1,9

M.Sebök, Gulasz na kredyt, „Polityka”, 2008, nr 45, s. 98.

139

Rysunek 4 Tempo wzrostu PKB, Źródło: Opracowanie własne na podstawie tabela 2. Po dokonaniu analizy danych można dostrzec, że na przestrzeni ostatnich lat tempo wzrostu PKB Węgier było niższe niż w przypadku Polski. Oba kraje w oczach światowych inwestorów klasyfikowane są w grupie tego samego koszyka gospodarek wschodzących, lecz ich kondycje ekonomiczne plasują się na skrajnie różnym poziomie157. Jak wnika z danych statystycznych zamieszczonych w tabelach, deficyt budżetowy Polski ulegał stopniowemu ograniczaniu, z kolei deficyt budżetowy Węgier systematycznie wzrastał do roku 2006, w którym znalazł się na poziomie 4% PKB. Wskaźnik PKB w Rzeczypospolitej charakteryzuje się tendencją wzrostową, natomiast na Węgrzech utrzymuje się na mniej więcej stałym poziomie, między 4,0% a 4,8%. Drastycznym etapem był rok 2007, w którym węgierski PKB uległ spadkowi do poziomu 1,1%, do czego w przeważającej mierze przyczyniło się dotarcie do tego kraju fali kryzysu gospodarczego z USA. Rok 2009 okazał się być bardzo niekorzystnym czasem dla węgierskiej gospodarki, zagraniczni inwestorzy w trafny sposób nisko wycenili jej odporność na nadchodzące załamanie. W 2008 roku Bezpośrednie Inwestycje Zagraniczne wyniosły w przybliżeniu 4,2 mld euro, w roku kolejnym nastąpił ich wyraźny spadek – zaabsorbowały jedynie około 2 mld euro. W związku z takim rozwojem sytuacji forinty zaczęły być masowo wyprzedawane – w tym okresie Polska także walczyła z problemem walutowym, ponieważ na wartości zaczął bardzo szybko tracić również złoty. Sytuacja Węgier uległa poprawie w 2011 roku: BIZ wyniosły 3 mld euro, co udało się utrzymać na porównywalnym poziomie w roku 2012158.

157 158

Ibidem, s. 99. C. Kowanda, Wszyscy jemy ten gulasz, „Polityka”, 2009, nr 12, s. 52.

140

Tabela 5 Sytuacja Gospodarki Węgier w 2009r. Wzrost realneg o PKB

2009

-6,3

Inflacja HICP

4,0

Bilans płatniczy

Zadłużenie brutto sektora instytucji rządowych i samorządo wych jako % PKB

Saldo na rachunku obrotów bieżących i rachunku kapitałowym

Przepływy netto inwestycji bezpośrednich

Przepływy netto pozostałych inwestycji

Przepływy netto inwestycji portfelowych

78,0

2,4

0,2

7,3

-3,7

Źródło: Eurostat, Convergence Report 2009. W 2009 roku węgierski rynek finansowy został w dotkliwym stopniu dotknięty kryzysem, ponieważ nastąpiły znaczne spadki wartości waluty narodowej oraz indeksów BUX, w skład którego wchodzą między innymi DÉMÁSZ, Antenna Hungária, Magyar Telekom, Borsodchem, Egis, FHB, Fotex, MOL, Richter, OTP Bank, Pannonplast, TVK na giełdzie w Budapeszcie. Problemy zostały zdiagnozowane także w systemie finansowym kraju, czego skutkiem było pogorszenie się stanu wskaźników makroekonomicznych – przede wszystkim spadku prognozowanego wzrostu PKB z 3% do 1,2%. Kryzys na Węgrzech przybrał znacznie większe rozmiary niż w przypadku innych krajów znajdujących się w tym samym regionie geograficznym. Przyczyny takiej sytuacji można upatrywać w bardzo dużym długu zagranicznym Węgier (w roku 2011 wyniósł 76% PKB,185 mld $) oraz w pogłębiającym się od roku 2006 regresie na rynku finansów publicznych. Dotkliwe skutki kryzysu światowego odczuły także pozostałe państwa Europy Środkowo-Wschodniej, między innymi Rumunia i Czechy, w których odnotowano wyraźne spadki indeksów giełdowych oraz kursów walut. Skutkiem tego nie był rozwój sytuacji zaistniałej na Węgrzech, lecz ścisłe związki tych krajów z rynkami międzynarodowymi 159. W 2011 roku gospodarka Węgier była jedną z najwolniej rozwijających się w regionie. Wzrost znajdował oparcie głównie w popycie zewnętrznym, podczas gdy popyt wewnętrzny ulegał stopniowemu obniżeniu. Proces oddłużania się gospodarstw domowych oraz restrykcyjna polityka kredytowa banków wciąż mogą stanowić poważny hamulec dla ożywienia ekonomicznego w tym kraju. W 2012 roku Węgry wkroczyły w fazę recesji i stanowiły jedyny kraj Europy Środkowo-Wschodniej, który zanotował ujemną dynamikę wzrostu gospodarczego. Znaczącym problemem dla gospodarki Węgier jest stopniowe spłacanie zadłużenia zagranicznego kraju. Obecnie przewiduje się, że kluczowym czynnikiem stymulującym węgierską aktywność gospodarczą pozostanie 159

http://www.osw.waw.pl/pl/publikacje/best/2008-10-23/wegry-ofiara-swiatowego-kryzysufinansowego (dostęp dnia 23.02.2013)

141

eksport netto, choć zmaga się on ze słabnącym popytem najistotniejszych partnerów handlowych. Czynnikiem ograniczającym dynamikę spożycia indywidualnego jest kwestia oddłużania się konsumentów. W czasie przed powstaniem globalnego kryzysu finansowego węgierskie gospodarstwa domowe na dużą skalę zaciągały kredyty walutowe. Było to spowodowane relatywnie stabilnym kursem forinta oraz niższym oprocentowaniem tych kredytów w porównaniu z analogicznymi ofertami rozliczanymi w walucie krajowej. Sytuacja ta uległa zmianie wraz ze światowym wzrostem awersji do ryzyka oraz wystąpieniem poważnych wahań kursów walutowych na międzynarodowych rynkach finansowych. Kursy walut gospodarek wschodzących, w tym forinta, uległy wyraźnej deprecjacji. Tendencja ta wraz z upływem czasu zaczęła nieco maleć w stosunku do węgierskiej waluty, lecz i tak utrzymywała się na niestandardowo wysokim poziomie. W roku 2011 forint zaczął ponownie ulegać osłabieniu, co znalazło odbicie m.in. we wzroście kosztów obsługi kredytów walutowych zaciągniętych przez węgierskie gospodarstwa domowe160. Kluczowy ośrodek przemysłowy węgierskiej gospodarki stanowi Budapeszt, w którym został skoncentrowany przemysł petrochemiczny i maszynowy. Znaczącą rolę w gospodarce odgrywa również przemysł tekstylny, motoryzacyjny, elektrotechniczny, metalurgiczny, chemiczny i spożywczy. Hutnictwo zostało oparte w dużej mierze na rodzimych surowcach oraz na imporcie rud żelaza. Na Węgrzech funkcjonuje dobrze rozwinięty przemysł energetyczny, w którym blisko 39% produkowanej energii jest pochodzenia jądrowego. Istotnym sektorem od lat pozostaje turystyka – z każdym kolejnym rokiem przynosi coraz więcej dochodów do budżetu państwa. Rząd Węgierski corocznie powiększa wydatki na promocję kraju, koncentrując się głównie na promowaniu w państwach członkowskich Unii Europejskiej – znajduje to przełożenie w zwiększeniu się liczby zagranicznych gości oraz korzystaniu z miejsc noclegowych 161. Tabela 6 Udział turystyki w budżecie Węgier

2005 2010

Wpływy w mln

Udział w rynku

Nakłady jako % PKB

4 271 4 049

0,63 0,59

3,6 2,3

Wpływy do budżetu jako % PKB 5,7 4,2

Źródło: Opracowanie własne na podstawie, http://www.intur.com.pl/statystyka.htm. dostęp dnia 23.02.2013 Komisja Europejska postrzega perspektywy wzrostu PKB Węgier w gorszym świetle, niż przedstawiła to w swoim raporcie wiosennym: prognozuje, że po 1,2%

160

Narodowy Bank Polski, Instytut Ekonomiczny, Biuro Gospodarki Światowej, s. 31.

161

http://www.budapeszt.infinity.waw.pl/joomla/index.php?option=com_content&task=view&id=429 &Itemid=27 (dostęp dnia 13.02.2013)

142

spadku w 2012 roku wzrost PKB Węgier w 2013 roku wyniesie 0,3%, zaś w 2014 roku 1,3%. Przyszły wzrost przypisuje się głównie eksportowi, w szczególności przemysłowi samochodowemu162. W przypadku deficytu budżetowego, prognoza Komisji Europejskiej na 2013 rok nie uległa pogorszeniu w zestawieniu z raportem wiosennym: jej zdaniem deficyt budżetowy Węgier uplasuje się na poziomie 2,9%. Natomiast przewidywany przez nią w 2014 roku 3,5-procentowy deficyt może stanowić poważną przeszkodę w zakończeniu postępowania w sprawie nadmiernego deficytu budżetowego, które w 2004 roku KE wszczęła wobec Węgier. KE jest zdania, że polityka podatkowa rządu Węgierskiego oraz wysokie ceny żywności skutkują inflacją na poziomie wyższym niż wynika to z wytycznych Węgierskiego Banku Narodowego. W odpowiedzi na sugestie płynące z Brukseli Minister Gospodarki Narodowej – György Matolcsy – zaznaczył, że rząd węgierski uważa prognozę KE w kwestii deficytu budżetowego na 2014 rok za niesłuszną i podbudowaną błędnymi założeniami. Rząd Węgier jest zdania, że podatek od transakcji finansowych i podatek bankowy nie będą negatywnie wpływały na udzielanie kredytów przez sektor bankowy163. W przypadku Polski KE w swoich jesiennych prognozach z 2012 roku szacowała, że PKB wzrośnie w roku 2013 o 1,8%, zaś w roku kolejnym o 2,6%. Prognozy z lutego 2013 roku były mniej optymistyczne: w roku 2013 polski PKB ulegnie wzrostowi o 1,2%, zaś w roku 2014 o 2,2%. Analitycy z KE zapowiedzieli, że rok 2013 będzie odznaczał się średnimi rokowania względem kluczowych partnerów handlowych i słabym popytem wewnętrznym. Dopiero w roku 2014 w Rzeczypospolitej ma szansę pojawić się ożywienie gospodarcze, choć na umiarkowanym poziomie 164. KE przewiduje, że mierzona wskaźnikiem HICP (uwzględniającym rachunki narodowe i wydatki budżetów gospodarstw domowych) inflacja w roku 2013 wyniesie w Polsce 1,8%. Jest to korzystna prognoza biorąc pod uwagę zeszłoroczny pułap 3,7%. W roku 2014 inflacja ma osiągnąć 2,3%. W oparciu o unijną metodologię analitycy KE prognozują usytuowanie się polskiego bezrobocia na poziomie 10,8% w roku 2013, zaś w roku kolejnym na ma ono wynieść 10,9%165. Oprócz wspomnianych już zagadnień kładących cień na sytuację ekonomiczną Węgier, ich kolejnym problemem jest to, że od długiego czasu tracą zaufanie rynków finansowych. Fitch – jedna z trzech najbardziej wpływowych agencji ratingowych o globalnym zasięgu – 6 stycznia 2012 roku obniżyła rating Węgier do poziomu spekulacyjnego „BB+”, co wpłynęło na pogłębienie negatywnych perspektyw dla ratingu tego państwa. Według danych upublicznionych przez agencję Bloomberg, 9 stycznia 2012 roku rentowność 10-letnich obligacji węgierskich wynosiła 9,84%, podczas gdy w tym samym czasie rentowność odpowiedników tych obligacji w Polsce uplasowała się na 162

http://www.studium.uw.edu.pl/?post/14799, (dostęp dnia 20.02.2013 r). Ibidem. 164 http://www.forbes.pl/ke-obniza-prognozy-pkb-dla-polski,artykuly,139408,1,1.html, dnia: 25.02.2013 r.) 165 Ibidem. 163

143

(dostęp

poziomie 5,91%. Słaba rentowność węgierskich 10-letnich obligacji stanowi poważne zagrożenie dla obsługi długu publicznego. W skrajnej sytuacji ewentualne węgierskie bankructwo mogłoby znaleźć ujście w panicznej wyprzedaży papierów wartościowych na terenie Europy Środkowej, co bardzo negatywnie odbiłoby się także na polskim rynku obligacji, w którym kapitał zagraniczny ma relatywnie wysoki udział procentowy 166. Wnioski Sytuacja w jakiej aktualnie znajduje się węgierska gospodarka oraz system bankowy, nie wskazuje na to, by mogło dojść do poważnego załamania ekonomicznego w tym kraju, jak np. w Islandii. Mimo kłopotów węgierski system bankowy oraz gospodarka w wielu aspektach odznaczają się siłą i stabilnością. Większość oddziałów bankowych działających na węgierskim rynku usług finansowych przynależy do dużych zachodnioeuropejskich firm. Istotnym plusem jest zależność, że po przystąpieniu do Unii Europejskiej Węgry mogą liczyć na jej wsparcie, co w pewien sposób przekłada się na poziom zaufania inwestorów zagranicznych. Kryzys finansowy, który wywarł szczególnie niekorzystne skutki dla gospodarki węgierskiej, będzie niósł negatywne konsekwencje także dla Rzeczypospolitej. Polska może odczuć wyraźny spadek zaufania inwestorów i zmagać się z wycofywaniem obcego kapitałów z jej obszaru. W Rzeczypospolitej obserwowane będą podobne trendy spadkowe, jak w przypadku gospodarki węgierskiej, m.in. spadek wartości waluty narodowej i indeksów giełdowych. Zasadniczą różnicą miedzy polską gospodarką a pozostałymi gospodarkami regionu jest mniejsze uzależnienie Rzeczypospolitej od rynków światowych oraz lepsze podstawy makroekonomiczne, co może stanowić skuteczny aspekt w procesie minimalizowania kryzysu167.

166

http://inwestor.msp.gov.pl/portal/si/338/19912/Wysoka_dynamika_rozwoju_polskiej_gospodarki_ na_tle_inn ych_gospodarek_europejskic.html, (dostęp dnia 24.02.2013 r.). 167 http://www.osw.waw.pl/pl/publikacje/best/2008-10-23/wegry-ofiara-swiatowego-kryzysufinansowego, (dostęp dnia 1.02.2013 r.).

144