CODEX HÍRLEVÉL
PIACI KÖRKÉP – Magyarország
A BUX 13 684,2 ponton zárta a csütörtöki kereskedést, a forgalom megközelítette a 40 milliárd forintot, a részvények többsége drágult. A reggel felfüggesztett OTP-részvényt leszámítva a vezetı papírok mindegyike magasabb áron fejezte be a napot. A legnagyobb drágulást a Richter-papír érte el, a gyógyszergyár részvénye 3,7 százalékkal, 960 forinttal lett értékesebb, miközben közel 3,1 milliárd forintos forgalomban forgott.
2008. OKTÓBER 31, PÉNTEK
Szerkesztette: Bánréti Gábor
mint 1 százalékot veszített árfolyamából, és 10 200 forinton zárt. A szintén jelentısebb, 300 millió forintot meghaladó forgalmat produkáló FOTEX-részvény az egyik legnagyobb, 7,1 százalékos drágulást teljesítette szerdán, és 375 forintos árfolyamon zárt. A legnagyobb mértékben, 19,5 százalékkal azonban a Bookline-részvény drágult, igaz, mindössze 57 millió forintos forgalomban. A kisebb részvények forgalmát összesítı BUMIX-index 1,6 százalékkal 1566,7 pontra emelkedett.
Szintén 3 százalék fölötti, 3,1 százalékos, 340 forintos áremelkedést ért el a Mol-részvény is. Az olajpapírra 8,25 milliárd forint értékben születtek kötések, és 11 190 forinton állt záráskor. Valamivel 2 százalék fölött, 13 forinttal drágult az MTelekom részvénye. A telekommunikációs társaság részvénye több mint 2 milliárd forintos forgalomban 648 forintig drágult. Az egyetlen blue chip, amelyik nem tudta növelni árfolyamát, az OTP-részvény volt. A bank papírjaival több mint 25 milliárd forint értékben kereskedtek, ám árfolyama változatlanul 3550 forinton áll. A részvény kereskedelmét a 10 százalékos árfolyamemelkedés hatására reggel rövid idıre felfüggesztették, majd miután újra visszaengedték a parkettre már képtelen volt tartani a 3950 forintos szintet, és zárásra visszaállt a szerdai zárárra. Az ötödik legnagyobb, 318 millió forintos forgalmat elérı EGIS-papír valamivel több
.
A hírlevél a CODEX Értéktár Zrt. kizárólagos tulajdona. A hírlevél egészének vagy annak egy részének másolása, közlése, vagy egyéb formában történı felhasználása kizárólag a tulajdonos írásbeli hozzájárulásával történhet A hírlevél kizárólag tájékoztató jellegő információkat tartalmaz, és nem jelent felhívást bármely pénzügyi instrumentumban való pozíció felvételére. A CODEX Értéktár Zrt. nem vállal felelısséget a hírlevélben következtetések levonásából eredı esetleges károkért.
CODEX HÍRLEVÉL PIACI KÖRKÉP – USA
A vártnál kisebb mértékben esett vissza az amerikai gazdaság a harmadik negyedévben, de így is egy lépéssel közelebb került a recesszióhoz. Ennek ellenére a Wall Street vezetı részvényindexei pluszban tudtak zárni csütörtökön. A szakemberek továbbra is volatilis kereskedésre, nagy kilengésekre számítanak, még mindig nehéz megmondani, merre fognak tartani a tızsdék. A Dow Jones ipari index 9180 pontig emelkedett, ez közel 190 ponttal, 2,11 százalékkal volt magasabb szerdai értékénél. A Standard & Poor's 2,58 százalékot javított a nap végére, míg a technológiai szektort reprezentáló Nasdaq 2,49 százalékkal emelkedett.
2008. OKTÓBER 31, PÉNTEK
Szerkesztette: Bánréti Gábor
szkepticizmus uralkodott a piacon annak ellenére is, hogy emelkedni tudtak a részvényárak. A jelek szerint a befektetık még mindig óvatosak a tızsdével kapcsolatban, a rövid távú államkötvények iránt mutatkozó magas kereslet is ezt támasztja alá. A szakemberek még mindig nem tudják, hogy a recesszió meddig fog tartani és milyen mély lesz az amerikai gazdaságban. Az sem teljesen nyilvánvaló még, hogy a vállalatok eredményeire pontosan mekkora hatással lesz a gazdasági visszaesés. Az olaj ára 1,54 dollárral csökkent a New York-i árutızsdén, 65,96 dollárba került egy hordó nyersanyag a kereskedés végén
Egy héttel ezelıtt a piac még a recessziótól félve esett, majd amikor csütörtökön bejelentették, hogy a harmadik negyedévben 0,3 százalékkal csökkent a gazdaság teljesítménye, akkor mégis emelkedni tudtak az indexek. Az elemzık egyébként 0,5 százalékos visszaesésre számítottak, így akár úgy is felfogható a dolog, hogy az adat kicsivel jobb lett a vártnál. Korai lenne kijelenteni, hogy a piacok teljesen magukhoz tértek, az elemzık szerint még hónapokig volatilis kereskedésre kell számítani, sıt sokan úgy gondolják, hogy a Dow a közeljövıben tesztelni fogja az október közepén elért 7882 pontos mélypontot is. Az elemzık szerint csütörtökön pesszimizmus és
.
A hírlevél a CODEX Értéktár Zrt. kizárólagos tulajdona. A hírlevél egészének vagy annak egy részének másolása, közlése, vagy egyéb formában történı felhasználása kizárólag a tulajdonos írásbeli hozzájárulásával történhet A hírlevél kizárólag tájékoztató jellegő információkat tartalmaz, és nem jelent felhívást bármely pénzügyi instrumentumban való pozíció felvételére. A CODEX Értéktár Zrt. nem vállal felelısséget a hírlevélben következtetések levonásából eredı esetleges károkért.
CODEX HÍRLEVÉL PIACI KÖRKÉP – Európa A vezetı európai börzék indexei 0,21,3 százalékot erısödtek csütörtökön, de a korai órákban ennél jóval magasabban is jártak már. Az erısödést a banki papírok vezették, de az olajrészvények gyengültek.
2008. OKTÓBER 31, PÉNTEK
Szerkesztette: Babrián Ildikó
A vezetı európai részvényeket tömörítı FTSEurofirst 300 index 0,3 százalékkal zárt magasabban, mint szerdán. A londoni FTSE 1,2, a frankfurti DAX 1,3, a párizsi CAC 40 pedig 0,2 százalékkal emelkedett csütörtökön
A bankok között is kiemelendı a Deutsche Bank, amelynek értékpapírja közel 18 százalékot drágult annak köszönhetıen, hogy az új könyvelési szabályokkal sikerült elkerülnie a haramdik negyedéves veszteségeket. A Banco Santander, az UniCredit és az UBS részvényei 3,2 és 4,6 százalék között tudták növelni árfolyamukat. Drágultak a bánytársaságok részvényei is, a BHP Billiton és a Rio Tinto papírjai 3,8, illetve 2,9 százalékkal erısödtek, összefüggésben a gazdasági kilátások javulásával. A Volkswagen papírjából sem fogyott ki a lendület, a részvények 13 százalékot drágultak az idei profitvárakozás cég általi megerısítésére. A nagy olajcégek papírjai, mint a Royal Dutch Shell és a Total körülbelül 4, a BP pedig mintegy 4 százalékkal gyengült. Az árcsökkenés a Shell vártnál jobb eredményei dacára következett be, mivel a nyersolaj árcsökkenése beárnyékolta a jó hírt. A nyersolaj ára több mint 4 százalékkal 65 dollár alá esett. Az emelkedésben a világszerte végrehajtott kamatvágások és a Fed 120 milliárd dolláros, a feltörekvı országok hitelpiacait lazítani hivatott dollárjuttatása is szerepet játszott, ahogyan a vártnál kedvezıbb - igaz, így is recesszióra utaló - amerikai GDP-adat is.
.
A hírlevél a CODEX Értéktár Zrt. kizárólagos tulajdona. A hírlevél egészének vagy annak egy részének másolása, közlése, vagy egyéb formában történı felhasználása kizárólag a tulajdonos írásbeli hozzájárulásával történhet A hírlevél kizárólag tájékoztató jellegő információkat tartalmaz, és nem jelent felhívást bármely pénzügyi instrumentumban való pozíció felvételére. A CODEX Értéktár Zrt. nem vállal felelısséget a hírlevélben következtetések levonásából eredı esetleges károkért.
CODEX HÍRLEVÉL PIACI KÖRKÉP – Makroadatok Közzététel Hely idıpontja :: :: :: 1:01:00 6:00:00 6:00:00 8:00:00 8:00:00 10:00:00 10:00:00 11:00:00 11:00:00 11:00:00 11:00:00 11:00:00 11:00:00 11:30:00 11:30:00 13:30:00 13:30:00 13:30:00 13:30:00 13:30:00 13:30:00 13:30:00 13:30:00 13:30:00 13:30:00 14:00:00 14:45:00 15:30:00 15:30:00
US US JP GB JP JP DE DE IT IT EZ EZ IT IT IT IT CH GB US US US US US US US US US CA US US US US
Információ, adat Dallas Fed, lakossági fogyasztás bıvülése Employment Wages Bank of Japan-kamatdöntés GfK fogyasztói bizalom Építkezési megrendelések Új házépítések Kiskereskedelmi eladások h/h Kiskereskedelmi eladások év/év Termelıi árak h/h Termelıi árak év/év Infláció év/év Munkanélküliségi ráta Infláció elızetes h/h Infláció, elızetes év/év Harmonizált infláció, elızetes h/h Harmonizált infláció, elızetes év/év KOF indikátor GfK fogyasztói bizalom Kiigazított fogyasztás Lakossági fogyasztási mag-árindex h/h Lakossági fogyasztási mag-árindex év/év Employment Benefits Munkaerıköltségek III. negyedév Lakossági fogyasztási árindex h/h Lakossági fogyasztási árindex év/év Personal consump'n, real Lakossági jövedelmek GDP h/h NY NAPM beszerzési menedzserindex Chicago beszerzési menedzserindex ECRI heti index ECRI évesített heti index
2008. OKTÓBER 31, PÉNTEK
Szerkesztette: Bánréti Gábor
Idıszak Tényadat Elırejelzés Elızı adat Sep Q3 Oct Oct Sep Sep Sep Sep Sep Sep Oct Sep Oct Oct Oct Oct Oct Oct Sep Sep Sep Q3 Q3 Sep Sep Sep Sep Aug Oct Oct w/e w/e
0.30 % -36.00 +10.3 % +54.2 % -2.3 % +1.2 % -
-35.00 50.8 % -1.00 % 0.00 % 7.50 % 3.2 % EUR 7.5 % -0.10 % 3.40 % 0.40 % 3.50 % 0.49 -35.00 -0.30 % 0.10 %
0.70 %
0.10 % -0.4 % C$ 48.0
2.20 % 0.70 % 0.50 % -32.00 -0.3 % 53.6 % 1.90 % -3.30 % -0.20 % 8.20 % 3.6 % EUR 7.5 % -0.30 % 3.80 % 0.50 % 3.90 % 0.62 -32.00 0.00 % 0.20 % 2.60 % 0.60 % 0.70 % 0.00 % 4.50 % 0.00 % 0.50 % 0.7 % C$ 404.0 júl.56 114.00 -19.3 %
Forrás: Reuters
A hírlevél a CODEX Értéktár Zrt. kizárólagos tulajdona. A hírlevél egészének vagy annak egy részének másolása, közlése, vagy egyéb formában történı felhasználása kizárólag a tulajdonos írásbeli hozzájárulásával történhet A hírlevél kizárólag tájékoztató jellegő információkat tartalmaz, és nem jelent felhívást bármely pénzügyi instrumentumban való pozíció felvételére. A CODEX Értéktár Zrt. nem vállal felelısséget a hírlevélben következtetések levonásából eredı esetleges károkért.
CODEX HÍRLEVÉL
2008. OKTÓBER 31, PÉNTEK
Figyelmeztetés:
Tisztelt Ügyfeleink! A 2007. évi CXXXVIII. törvény 40.§ elıírásainak alapján felhívjuk a figyelmüket, hogy az értékpapír-ügyletek nyereséget, de veszteséget is hozhatnak. A részvények árát befolyásolhatja, az egyes vállalatok vagy részlegek árfolyam süllyedése, amit a társaságok bevétel csökkenése, a nyereség lassú növekedése, a vezetı tızsde ügynökségek csökkentett ratingje és más negatívumok idézhetnek elı. A hírlevél kizárólag informatív jellegő és nem számít ajánlatnak bármilyen értékpapíroknak a vételére vagy eladására, és nem jelent semilyen biztosítékot a haszonra. Az összeállított hírlevél nem szolgál általános áttekintéssel az egyes értékpapírokról, piacokról vagy fejlıdı trendekrıl. A történelmi részvény árak fejlıdése nem garantálja a jövıbeli hozamot. A külföldi pénznem árfolyama befolyásolhatja a hírlevélben leírt értékeket. A hírlevél a CODEX Értéktár és Értékpapír Zrt. által hitelesnek, megbízhatónak és pontosnak tartott forrásokon alapuló információk alapján készült, de azokért a CODEX Értéktár és Értékpapír Zrt. semmilyen szavatosságot vagy felelısséget nem vállal. A hírlevélben szereplı adatok, árfolyamok, hozamok tájékoztató jellegőek. Ezt a dokumentumot tilos reprodukálni a CODEX Értéktár és Értékpapír Zrt. beleegyezése nélkül !!! További információkért és befektetési ajánlatok elemzéséért forduljon a befektetési tanácsadójához.
CODEX Értéktár és Értékpapír Zrt. Derék utca 2, 1016 Budapest Tel: (1) 320-0330
www.ertektar.hu