NAPI HÍRVÁLOGATÁS
Elfogtak Nizzában két nőt, akik terrorakciót terveztek Őrizetbe vettek két radikalizálódott nőt a dél-franciaországi Nizzában, akik a gyanú szerint terrorcselekményre készültek egy külföldön tartózkodó franciadzsihadista buzdítására, írja az MTI. A szeptember 9-én indult nyomozás megállapította, hogy a 17 és 19 éves lányok - hasonlóan a múlt héten letartóztatott három fiatalkorúhoz - kapcsolatban álltak Rachid Kassim francia dzsihadistával, akinek neve már korábban is felmerült egy radikalizálódott női csoport ellen zajló nyomozás során. "Beismerték, hogy erőszakos cselekményre készültek Rachid Kassim hatására, de aztán feladták a tervüket" - hangsúlyozta a forrás. A 29 éves Kassim 2012-ben távozott Franciaországból, hogy csatlakozzon az Irakban és Szíriában harcoló Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezethez. A férfi az utóbbi fél évben számtalanszor buzdította gyilkosságra követőit egy titkosított felületen.
Ötödjére sem sikerült elnököt választani szombaton Észtországban A korábbi sikertelen kísérletek miatt immár nem a parlament, hanem a képviselőkből és önkormányzati vezetőkből álló, külön erre a célra felállított testület próbált meg államfőt választani az észak-európai országban, íírja az MTI. A legtöbb voksot, 332-ből 138-at Siim Kallas, korábbi jegybankelnök, pénzügyminiszter, külügyminiszter és egykori közlekedési ügyekért felelős uniós biztos kapta. Allar Joksra, aki pártfüggetlen jogászként szállt versenybe, a testület 134 tagja szavazott. Egyikük sem kapta meg az elnökké választáshoz szükséges abszolút többséget. Az újabb sikertelen kísérlet után mind Siim Kallas, mind Allar Joks bejelentette, hogy a továbbiakban nem kíván részt venni az elnökválasztáson. Az észt televíziónak nyilatkozva Kallas "alkotmányos válságról" beszélt és a választási rendszer megváltoztatását sürgette.
227/2016 • 2016. SZEPTEMBER 27.
Clinton keményen rátámadt a milliárdosokra Megadóztatná a gazdagokat
Elfogták a burlingtoni bevásárlóközpontban lövöldöző férfit Elfogták a rendőrök azt a férfit, aki öt embert megölt az Egyesült Államok Washington államában egy bevásárlóközpontban pénteken este,írja a BBC. A török származású, 20 éves Arcan Cetint a lövöldözés helyszínétől, Burlingtontól 50 km-re nyugatrafekvő Oak Harborban fogták el. A férfi ellen még pénteken este adtak ki a fotójával körözést. Három nő még a helyszínen meghalt, egy nő és egy férfi pedig a kórházban később vesztette életét pénteken. A rendőrök elmondták, hogy a férfit azután azonosították, hogy egy hozzá köthető autót láttak a bevásárlóközpont biztonsági kameráin. Az autót később Oak Harborban látták, és egy rendőr pont a helyszínre tartott, amikor meglátta a férfit az út mentén. Megállt, és őrizetbe vette. Azt mondta, Cetin „nem mondott semmit, olyan volt, mint egy zombi", fegyver pedig nem volt nála. A rendőrség szerint Cetin a török Adana városban született, de iskoláit már az Egyesült Államokban végezte.
Mérsékelt földrengés volt Romániában Hillary Clintonnak az utóbbi hetekben eléggé megcsappant a népszerűsége, ezért a demokrata elnökjelöltnek elő kellett húznia valamit a kalapból. Nem meglepő módon a választás az elit-, gazdag- és kapitalizmusellenes hangokban bővelkedő kampány egyik slágertémájára, a gazdagok megadóztatására esett, Clinton új adótervezete ugyanis a 10 millió dollár, azaz kb. 2,7 milliárd forintnál nagyobb vagyonnal rendelkező házaspárokra 50 százalékos,a 10-50 millió közti vagyonnal bírókra 55 százalékos,a milliárdosokra pedig 65 százalékos örökösödési adót vetne ki. Azaz a szupergazdagok hagyatékának nagyobbik részét lesápolná az amerikai állam. A dolog már csak azért is érdekes, mert a republikánus jelölt, Donald Trump ezzel szemben teljesen eltörölné az örökösödési adót. Másrészt a tervezetet Clinton nagyjából egy az egyben párton belüli ellenfelétől, a magát demokratikus szocialistának nevező Bernie Sanders vermonti szenátortól vette át. Clin-
tonnal szemben az volt az egyik nagy kifogása Sandersnek és táborának, hogy a Wall Street-i pénztőke és a gazdagok érdekeit képviseli, és nem lehet bízni benne, hiszen mindig is jóban volt a bankárokkal és iparmágnásokkal. Ehhez képest Clinton most láthatóan azt próbálja bizonyítani, hogy az ottani politikai terminológia szerint nagyon is progresszív tervei vannak Amerika számára. Az örökösödési adó egyébként a baloldali közgazdászok, mint például Thomas Piketty egyik slágertémája. Szerintük ugyanis a vagyoni egyenlőtlenségek egyik fő forrása, hogy a gazdagok családon belül örökítik a vagyont, ami miatt a gazdagok nagyjából örökre gazdagok maradnak, a szegények meg szegények. Persze a dolog ennél bonyolultabb, viszont a milliárdosok megadóztatás mindig jó kampányszlogen.
Földrengés rázta meg szombat hajnalban Románia délkeleti részét, ami az első jelentések szerint az utóbbi évtized eddigi legerősebb földmozgása, 5,6-os erősségű volt - írja az MTI. A rengés a Kárpátok kanyarulatának külső részén, a moldvai Vrancea térségben, helyi idő szerint 2 óra 11 perckor, 112 kilométeres mélységben történt, és Bukarestben is érezhető volt. Károkról nem adtak jelentést. A romániai Országos Földtani Intézet (INFP) először 6,0, majd 5,9-es erősségű földmozgást jelentett Twitter-oldalán, majd ezt 5,6-osra pontosította.
Mai időjárás BUDAPEST
18 / 22 °C Várható csapadék: 0 mm
227/2016 • 2016. szeptember 27.
Kijevben betiltották a szeszesitalok éjszakai árusítását A fővárosi közgyűlés határozata nyomán a jövőben sehol nem lehet majd vodkát, de még sört sem vásárolni éjjel a kijevi üzletekben.A Kijevi Tanács képviselőtestülete úgy döntött, hogy keményen kézbe veszi a lakosság egészségvédelmét, ezért egy tollvonással betiltotta az alkoholtartalmú italok árusítását az éjszakai órákban is nyitva tartó üzletekben. A tilalom helyi idő szerint 23:00-tól 10:00 óráig lesz érvényben. Ukrajnában évente 40 ezer ember hal meg a túlzott alkoholfogyasztás következtében. Ezt az ijesztő statisztikát csak határozott intézkedésekkel, az egészséges életmód hatékony propagálásával és az alkoholfogyasztás visszaszorításával tudjuk jó irányba megváltoztatni – nyilatkozta Vladiszlav Mihajlenko városatya, a határozati javaslat kidolgozója. Az alkohol árusítására engedéllyel rendelkező kereskedők és a kijevi lakosok zöme azonban nem osztja a döntéshozók optimizmusát.
Erőszakos muszlim radikálisok vannak a francia börtönőrök között A francia belügyminiszter szerint rossz hatással lehetnek a börtönőrökre a dzsihádista rabok. Az RTL nevű, francia nyelvű rádió vendége volt Jean-Jacques Urvoas igazságügyi miniszter. Szóba került, hogy egyre többen beszélnek Franciaországban arról, hogy a börtönőrök között is vannak szélsőséges, radikális muszlimok. Urvoas ezt elismerte. Azt mondta, hogy legalább 10 ilyen börtönőrről tudnak, de szerinte legfeljebb 30-an lehetnek. Nem zárta ki, hogy egyes börtönőrök éppen a dzsihádista rabok miatt radikalizálódnak. Vagyis ezek szerint nem a rabokra vannak nevelő hatással a börtönőrök, hanem éppen fordítva: a börtönőrök kezdenek szélsőségesen viselkedni a rabok miatt. Az arles-i börtönben derült ki, hogy két börtönőr például – vallási okokra hivatkozva – nem hajlandó kezet sem fogni a női alkalmazottakkal. Az igazságügyi miniszter azt mondta, hogy nincs mit csodálkozni ezen a helyzeten, ugyanis a börtön egyfajta lenyomata a társadalomnak. És természetes, hogy a börtön sem ússza meg az egész társadalmat érintő konfliktusokat. A tavalyi párizsi terrortámadások után derült ki, hogy a párizsi közlekedési vállalatnál, az RATP-nél elkülönített közösséget alakítottak ki radikális muszlimok. 2
A Boko Haram vezetője él és virul A nigériai hadsereg már többször keltette Shekau halálhírét
A nigériai iszlamista terrorszervezet vezetője Abubakar Shekau, egy vasárnap közzétett videofelvételen tudatta, hogy ép és egészséges, szemben a nigériai hadsereg korábbi közleményével, miszerint életveszélyes sebesüléseket szenvedett egy légicsapásban - írja az MTI. A "kifejezetten Nigéria zsarnokainak" címzett videójában Shekau gúnyolódik a nigériai hatóságokon, mondván, hogy a halálhíre ellenére jól van. A majdnem 40 perces, a YouTube-ra feltöltött videóban hozzátette: még nem jött el az ideje annak, hogy meghaljon. A nigériai hadsereg augusztus végén jelentette be, hogy a légierő életveszélyesen megsebesítette a Boko Haram vezetőjét. A vasárnap közzétett videóban azonban látszólag semmi baja a ter-
Csúcson a német bevándorlásellenes párt népszerűsége A legfrissebb felmérések szerint rekordot döntött a bevándorlásellenes Alternatíva Németországnak (AfD) népszerűsége, a válaszadók 16 százaléka támogatja a radikális-populista pártot,írja a Thelocal.de. Ez két százalékponttal magasabb, mint a legutóbbi közvélemény-kutatási adat, amit szeptember elsején mértek. Avasárnapiberlini tartományi választáson 14,2 százalékot értek el, ami az ötödik helyre volt elég. A két nagy párt, az országos szinten is nagykoalícióban kormányzó szociáldemokraták (SPD) és kereszténydemokraták (CDU) eddigi történetük legrosszabb eredményét érték el a fővárosban. Az AfD Berlinben isprovokatív kampányt vitt, de megszólalásaik itt visszafogottabbak voltak, mint más
rorszervezet vezetőjének, bár a negyvenperces mondandója alatt végig ülve maradt. A nigériai hadsereg már többször keltette Shekau halálhírét, de a vezér újra és újra feltűnt videókon. Augusztus elején olyan értesülések láttak napvilágot, miszerint az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezetnek hűséget fogadott nyugat-afrikai terrorszervezet élére új vezetőt választottak. Az erről szóló híreket Shekau később ugyancsak egy videóban cáfolta. tartományi választásokon. Egyik frissen megválasztott képviselőjükről, Kay Nerstheimerről máris kiderült, hogy tagja volt az egyik szélsőjobboldali „német önvédelmi szervezetnek”, és a Facebookon a nácik által elkövetett gyilkosságokatmentegette. Az AfD berlini frakciójából azóta kirúgták Nerstheimert, de a parlamenti helyét megtarthatta.
Felháborodott Orbánék hamis állításain a svéd nagykövetség is A svéd nagykövetség szerint hamis információkat terjeszt az EU nyugati tagállamairól a magyar kormány, mikor no-go-zónákat nevez meg, ezért felvették a kapcsolatot Szijjártó Péterrel. A kvóta-népszavazásra készült in-
Mégsem bújik a mentesség mögé a volt román belügyminiszter Lemond szenátori mandátumáról Gabriel Oprea volt román belügyminiszter és miniszterelnök-helyettes, akit a korrupcióellenes ügyészség gondatlanságból elkövetett emberöléssel gyanúsít – írta az MTI. A politikus pénteken egy közösségi oldalon jelentette be lemondását, miután a szenátus a hét elején elutasította az ügyészség azon kérését, hogy bűnvádi eljárást indíthasson Oprea ellen. A felsőház döntése nagy felháborodást váltott ki Romániában, csütörtökön több ezer ember vonult utcára emiatt. A politikust gondatlanságból elkövetett emberöléssel gyanúsítják az ügyészek, amiért tavaly októberben a konvoját felvezető rendőrök egyike halálos közúti balesetet szenvedett. Az ügyészség szerint Oprea jogtalanul használt rendőröket konvoja felvezetésére. Oprea már csütörtökön kérte, hogy a szenátus ismételje meg a szavazást, de nem volt egyértelmű, hogy a házszabály szerint ez törvényes lenne. A Facebookon közzé tett pénteki bejegyzésében, közölte, nem akar a mentelmi jog mögé bújni, és mivel a szavazás megismétlése vitatott, ezért döntött a lemondás mellett. Jelezte, jövő héten fogja benyújtani lemondását, amely attól kezdve lép érvénybe, hogy a felsőház is tudomásul veszi.
formációs anyagot minden háztartásba eljuttatják. Nagy-Britannia után Németország és Svédország külképviselete is felvette a kapcsolatot Szijjártó Péter külügyminiszterrel a kormányno-go-zónás röplapjaimiatt, írja aThe Local. A tájékoztatót az október 2-i kvóta-népszavazás előtti kampány keretében minden magyar háztartásba eljuttatják. A röplap térképen jelöli a migráció által különösen sújtott városok veszélyes negyedeit, többek között London, Berlin, Brüsszel és Malmö kerületeit pirosozták be. A szöveg így szól: A „no-go” zónáknak nevezett területek olyan városrészek, amelyeket a hatóságok nem, vagy nehezen képesek ellenőrzésük alatt tartani. Ezekben a befogadó társadalom írott vagy íratlan normái alig érvényesülnek. A The Local megkereste a budapesti svéd nagykövetség konzulát, Boda Annát, aki tagadta, hogy Svédországban léteznének ilyen helyek. Boda szerint van helye az éles kritikának.
227/2016 • 2016. szeptember 27.
Háromezer privát fényképet lophattak el Katalin hercegnő húgától Rendőrségi nyomozás indult, miután Pippa Middleton iCloud-fiókját állítólag hekkerek feltörték, írja a BBC. (Az iCloudba töltődnek fel automatikusan az iPhone-nal készült fényképek. Ezek fizikailag nem a telefonon vannak, hanem egy központi tárolón.) A Sun bulvárlap azt írta, hogy nekik 50 ezer fontért ajánlották fel az állítólagos képeket, amiken szerepel Pippa egy esküvői ruhapróba közben, de van kép a vőlegényéről meztelenül, valamint Katalin és Vilmos gyermekeiről, Györgyról és Saroltáról, és Pippa anyjáról az esküvő helyszínéül választott templomban is. Vannak emellett bulifotók is Pippa Middletonról. A rendőrség egyelőre annyit közölt, hogy kihallgatások zajlanak, és nem tartóztattak le senkit. Az eddigi információk szerint 3000
Szócska Miklós is jelölt a WHO főtitkári posztjára Öt másik jelölt mellett Szócska Miklós volt egészségügyi államtitkár is versenybe száll a WHO főtitkári posztjáért. A magyar kormány Szócska Miklóst jelölte a WHO (World Health Organization, az ENSZ egészségügyi szervezete) főtitkári posztjára, derül ki a szervezet közleményéből. Magyarországon kívül még öt ország jelölt főtitkárt: Etiópia Tedros Adhanom Ghebreyesust,Olaszország lavia Bustreot,Franciaország Philippe Douste-Blazyt,Az Egyesült Királyság David Nabarrot,Pakisztán Sania Nishtart. 2017 közepétől A jelenlegi főtitkár, Margaret Chan 2006 óta van hivatalban, a második ciklusát tölti, megbízatása 2017. június 30-án ér véget. Az új jelölteknek 2016. november 1-2. között egy fórumon kell bemutatniuk elképzelésüket arról, hogyan vezetnék a WHO-t, illetve válaszolniuk kell a tagországok kérdéseire. 2017 januárjában a szervezet igazgatótanácsa leszűkíti a jelentkezők listáját öt főre. Mivel hat jelölt van, ez azt jelenti, hogy egyikük kiesik a versenyből.
képről lehet szó, a hekker pedig a WhatsAppon jelentkezett, hogy eladná a képeket. Amikor azonban bizonyítékot kértek tőle a képek valódiságáról, megszakadt a kommunikáció. A Sun Middleton szóvivőjét idézi, aki megerősítette, hogy nem csak ügyvédeket értesítettek, hanem a rendőröket bevonták az ügybe. Pippa Middleton és a vőlegénye, a befektetési alapkezelő James Matthews nemrég jelentette be, hogy összeházasodnak, az esküvőt jövő évre tervezve.
A német védelmi miniszter pesszimista
A közelmúltbeli sikerek ellenére messze még az Iszlám Állam dzsihadista szervezet elleni harc vége hangsúlyozta Ursula von der Leyen német védelmi miniszter pénteken Irakban. "Még nem győztük le a terrort, mindannyiunknak sok türelemre lesz szüksége" - tette hozzá. Németország fegyvereket és kiképzést biztosít az iraki kurd harcosoknak (pesmer-
gáknak) a szélsőségesekkel szembeni háborúban, és a német haderő 140 katonája állomásozik az észak-iraki Erbilben. Leyen Maszúd Barzáni kurd elnökkel találkozott pénteken az iraki városban, akit továbbra is támogatásáról biztosított. Barzáni megköszönte a német katonai segítséget, amely szerinte megváltoztatta a helyzetet a fronton.
Egy 3 éves fiú 72 órát töltött egyedül a szibériai vadonban 72 órányi keresés után találták meg azt a kisfiút, aki eltűnt a dél-szibériai vadonban. Maradandó károsodás nélkül sikerült átvészelnie ezt az időt egyedül, fagypont közeli hidegben, medvék és farkasok közt. Szeptember 21-én, szerda reggel találták meg a hároméves Cerin Dopcsutot, aki 72 órával korábban tűnt el az erdőben. A kisfiú megtalálását a Tuvai Köztársaság vezetője, Solban Valerjevics Kara-óol személyesen jelentette be,írja a Siberian Times. A kisfiúnál volt egy kis csokoládé, az első nap azt ette. Talált egy száraz helyet egy vörösfenyő gyökerei közt, ott aludt.
3
227/2016 • 2016. szeptember 27.
Kiemelt Castrol disztribútor lett az Abroncs Kereskedőház
Ijesztő EREDMÉNYEK: a 25 év alattiak negyede még soha nem védekezett Az iskolai felvilágosítás ellenére is hatalmas a tájékozatlanság.
A Castrol prémium minőségű kenőanyagainak kiemelt forgalmazója lett az Abroncs Kereskedőház Kft. A vállalat, amely a márkakereskedések szegmensét kizárólagosan láthatja el a világpiacot vezető gyártó termékeivel, a gyors és hatékony kiszolgálás érdekében Budapesten 200 ezer liter tárolókapacitású bázist hozott létre. A Castrol a világ piacvezető gyártója a prémium kenőolajok, kenőzsírok és kapcsolódó szolgáltatások területén. Innovatív termékei nemcsak a gépjárműiparban, hanem a tengeri és a légi közlekedésben is bizonyítottak, sőt a NASA Curiosity Mars-járójának zavartalan működésében is a Castrol ipari kenőzsír játszott fontos szerepet. Az 1899-ben alapított vállalat fontos fejlesztésekkel járult hozzá az autóipar fejlődéséhez. A gyárat 1966-ban vásárolta fel a The Burmah Oil olajtársaság, amely aztán 2000-ben a BP-hez került, így a Castrol márkanév is a cégcsoport részévé vált. Az Abroncs Kereskedőház a BP-vel kötött megállapodása értelmében a professional termékek kizárólagos importőre és forgalmazója lesz. Egyebek mellett olyan csúcsminőségű termékek is ide tartoznak, amelyet prémium személyautókban használnak majd. Ezen kívül a márkakereskedéseknek kizárólag a cég szállítja a magas minőségű Castrol kenőanyagokat.
Fesztiválfotósokat díjazott a HEINEKEN Harmadik alkalommal szervezett minikonferenciát a fesztiválszezon lezárására a HEINEKEN Hungária. Az idei eszmecsere fő témája a fesztiválélmény és a fesztiválbiztonság volt. A fesztiválszervezők többsége jó évet zárt, a rendezvényeket idén elkerülték a komolyabb balesetek. Jövőre tovább növekednének, de nem bármi áron. Köszöntő beszédében José Matthijsse, a HEINEKEN Hungária vezérigazgatója elmondta, a vállalat hosszú évek óta jelen van a magyarországi zenei fesztiválok több, mint 70 százalékán a nagyoktól (VOLT, BalatonSound) a legkisebbekig, és ahogy a fesztiválok évről évre fejlődnek és részben megújulnak, úgy viszi el innovációit a fesztiválközönségnek a sörös cég is. Idén a csapolt sör eladások szépen növekedtek tavalyhoz képest, boom azonban a cider fogyasztásban volt leginkább megfigyelhető. 4
Minden harmadik megkérdezett 16-25 év közötti fiatal legalább hetente egyszer él nemi életet, ennek ellenére a korosztály egynegyede még soha nem használt semmilyen fogamzásgátló módszert– derül ki egy friss hazai kutatásból.[1] A felmérés alapján a felelőtlen viselkedés hátterében a szülői támogatás hiánya és a nem megfelelő felvilágosítás áll: az első együttlétnél a válaszadók fele azért nem védekezett, mert nem gondolta, hogy szükség lenne rá, minden tizedik pedig nem tudta, hogy milyen eszközök állnak a rendelkezésére. Az okok mellett a következményeket is jól tük-
Megszűnnek a startupok Magyarországon Az NGM 10-15 milliárdos adókedvezmény tervét jelentette be, ami úgy fog működni, hogy magyar startup cégekbe fektetők a befektetési érték 25 százalékát visszakapják társasági adókedvezményként, írja az MTI. Elvileg már jövő januártól érvényes lesz, legalábbis Izer Norbert helyettes államtitkár vágyai szerint. Az adókedvezményt a befektetés évében és az azt követő három évben lehetne egyenlő részben igénybe venni, évente húszmillió forintig. Meg akarják határozni a startup fogalmát is, aminek új neve a korai fázisú vállalkozás lesz, ha minden jól megy. Az NGM mostani tervei szerint azok a cégek lennének "korai fázisú vállalkozások", amelyek legfeljebb három éve működnek, árbevételük 100 millió forintnál kevesebb, és húsznál kevesebb embert foglalkoztatnak. Kikötés lenne az is, hogy ne legyenek tulajdonosok más társaságban. Az adókedvezményhez azt is feltételnek szánják, hogy a "korai fázisú vállalkozásoknak" és a befektetőinek se legyen lejárt köztartozásuk, illetve a befektetőknek legalább egy nyereséges hazai vállalkozást is működtetniük kellene. Ami a hazai befektetési kultúra és motivációk közt sok szereplőnek elég kemény feltétel is lehet.
LIFESTYLE HOTEL MÁTRA****superior 3233 Mátraháza Telefon: +36 21 300 7200 Fax: +36 21 300 7201
[email protected] www.hotelmatra.hu
15 millióért hozná haza a maga fiataljait a román kormány Diaspora Start-Up néven indítana programot a román kormány abból a célból, hogy hazatérésre és vállalkozás indítására ösztönözze a külföldön élő román állampolgárokat -írjaa Maszol.ro. A közvitára bocsátott program a magyar Gyere haza fiatal! vállalkozókra szabott változatának tűnik: maximum 50 ezer eurót kapnának a visszatérő újdonsült vállalkozók. Claudiu Vrînceanu államtitkár elmondása szerint a támogatás odaítélésének egyik kritériuma, hogy a hazatérők azon a területen vállalkozzanak, ahol korábban dolgoztak, tehát egy kőműves építőipari céget, egy szociális munkás pedig öregotthont nyisson. A pénzt olyanok pályázhatják majd meg, akik legalább három éve dolgoznak külföldön. A program keretösszege 30 millió euró, amit uniós forrásokból biztosítana a kormány. A kezdő vállalkozókat nem csak pénzzel támogatnák, hanem ingyenes tanácsadással és képzéssel is. A Gyere haza fiatal!-program Magyarországon hatalmasbukás volt, összesen 105 embert sikerült hazacsábítani, fejenként összesen mintegy 950 ezer forintból.
Kiadja: Absolut Media Zrt. 1075 Budapest, Madách I. út 13-14. +36 1 398 0344 www.hotelujsag.hu www.amedia.hu
rözik az adatok: hiába léteznek már olyan alternatív, megbízható védekezési eszközök, mint például a hüvelygyűrű vagy a spirál, az elmúlt egy évben minden tizedik fiatalnak szüksége volt sürgősségi fogamzásgátlásra, a 19 éven aluliak körében pedig csaknem minden második terhesség abortusszal végződik. Fogamzásgátlás világnapja, 2016. szeptember 26. ÉVEZREDES FOGAMZÁSGÁTLÁS - kiállítás A kiállítás helyszíne: Extra Budapest (1072 Budapest, Klauzál u. 15.) A kiállítás időpontja: 2016. szeptember 26 - október 2. A belépés díjtalan.
Környezettudatos márkakereskedést nyitott a Wallis
3 milliárd forintból épült KözépEurópa legmodernebb BMW és MINI márkakereskedése. Szeptember 21-én adták át a Wallis Motor Pest Kft. új márkakereskedését, amely Közép-Európa egyik legnagyobb és legmodernebb BMW központja. A 3 milliárd forintos keretből épült, egyedülálló építészeti megoldásokkal is büszkélkedő autószalon energiaszükségletének 30%-át és az elektromos autók töltését házi naperőművel biztosítják. Az elmúlt több mint két évtized legmeghatározóbb BMW és MINI márkakereskedőjeként a Wallis Motor Pest Kft. különösen nagy hangsúlyt fektet a minőségi és ügyfélközpontú kiszolgálásra. A BMW új építészeti és szolgáltatásfejlesztési elvárásaihoz igazodva elengedhetetlen volt, hogy az értékesítési darabszámok mellett a Wallis az ügyfelek kiszolgálásában is élenjáró legyen – ezért döntöttek úgy, hogy létrehozzák Közép-Európa egyik legnagyobb és legmodernebb BMW márkakereskedését. Az épületkomplexum generál tervezője a Wallis korábbi autós kereskedelmi beruházásainál is bizonyított Aspectus Architect Zrt., a kivitelező pedig a Market Építő Zrt. volt.
227/2016 • 2016. szeptember 27.
FRANCIA BOHÓZATTAL NYITJA BEMUTATÓINAK SORÁT A THÁLIA A darabot 2016. október 8-án mutatja be a Thália Színház.
A 2016/17-es színházi évad nagyszínpadi bemutatóinak sorát Francis Veber: Bérgyilkos a barátom című darabjával nyitja a Thália Színház. Fotó: Csatári-Nagy Krisztina. A francia bohózatszerző (Balfácán vacsorára, Magas szőke férfi felemás cipőben) halálosan mulatságos és képtelenül érzelmes darabja igazi világsiker, többször megfilmesítették, jelenleg is játsszák a londoni West Enden. A produkció rendezője Vida Péter, aki most kap először lehetőséget nagyszínpadi rendezésre. Az egyik bérgyilkos, a másik meg akar halni. Hol ronthatják el? Két férfi egyszerre költözik be a szomszédos szállodai szobákba. Egyszer-
re teszik ki a táblát az ajtókra: „kérem, ne zavarjanak”. Egyikük gondosan összecsavarozza a távcsöves puskát, másikuk hurkot készít a függönyzsinórból. Minden készen áll. Csakhogy a bérgyilkos bal lábbal kelt fel, az öngyilkos pedig jobb lábbal, és a szobáik egybenyílnak… Szereplők: Nagy Viktor, Tamási Zoltán, Szabó Győző, Gubás Gabi, Banovits Vivianne, Hajmási Dávid. Jó szórakozást kívánunk a darabhoz!
Mondd ki, hogy uborka! színes, feliratos, francia-belga vígjáték, 101 perc, 2016 Philippe Mars mindenkinek meg akar felelni. Jó apa, barátságos exférj, segítőkész kolléga és megértő testvér szeretne lenni. Élete azonban egyre inkább letér a megszokott pályáról. Fia megszállott vegetáriánus lesz, lánya kényszeresen magol, nővére pedig óriás festményeket fest és állít ki meztelen szüleikről. Ráadásul a munkahelyén még pszichésen instabil kollégája, Jerőme dührohamait is el kell viselnie. Egy különlegesen kellemetlen eset után Jerőme hirtelen megjelenik Philippe lakásán. Egy fiatal nőt is magával hoz, aki nemrég szabadult az elmegyógyintézetből. Az egyre inkább elharapózó káosz eleinte egymás ellen fordítja a család tagjait... Bemutató dátuma: 2016. szeptember 8. (Forgalmazó: Cirko Film)
KERN ANDRÁS MINT NAGYMAMA? ŐSZI PREMIER A BELVÁROSI SZÍNHÁZBAN!
Közel 20 ezer LEGO® kockából épültek fel a magyar nevezetességek: a Lánchíd és a Hősök tere Sok-sok évtized, számos átalakítás, bombázás, szobordöntés és állítás után most egy eddig még sosem használt „építőanyagból” húzták fel Budapest két világhírű nevezetességét: megépült LEGO kockákból a Lánchíd és a Hősök tere (Millenniumi Emlékmű). Dóczy Balázs, hivatalos LEGO építő közel 20 ezer kockával 4 hónapon keresztül dolgozott Budapest legemblematikusabb épületeinek LEGO kiadásán, amelyre a LEGO Hungária kérte fel. A LEGO építmények kivitelezésekor az alkotókedven túl a precizitás és a kreativitás is elengedhetetlen volt, nem kevés fantáziára volt szüksége az építőnek, hiszen például a Lánchíd Marschalkó János szobrászművész által tervezett kőoroszlánjainak LEGO kiadása sem létezik, illetve a Hősök terén található Kossuth Lajos-szobor szakálla is külön kihívás volt. „Nagyon eltérő a két építmény, más-más kihívásokkal szembesítettek,
de mindkettő tervezését nagyon élveztem. Mivel a Millenniumi Emlékműnél sokkal több kutatómunkát kellett végeznem, és így alaposan megismertem a történetét, kicsit jobban a szívemhez is nőtt: összesen 28 szobrot tartalmaz (és 11 lovat), amiket először egyszínűre akartam megépíteni, hasonlóan a Zeneakadémia homlokzatán található szobrokhoz. Viszont a kiegészítők (palástok, fegyverek, sisakok, fejfedők) nem léteznek ugyanabban a színben (pl. fekete vagy zöld). Emiatt jött az ötlet, hogy legyenek színesek, mintegy ’keljenek életre’ a szobrok. Ezután alapos kutatómunka következett, hogy megismerjem mind a 28 szobrot részletesen, és ennek megfelelően tudjam őket minifiguraként elkészíteni. Javaslom minden érdeklődőnek, hogy üssön fel egy lexikont, és vesse össze a LEGO minifigurákat a valódi szobrokkal, és döntse el maga, hogy ez mennyire sikerült!”– mesélte el Dóczy Balázs, az építő.
2016. október 7-én mutatja be az Orlai Produkciós Iroda Kern András és Szabó Kimmel Tamás főszereplésével Dés Mihály sikerregényéből adaptált Pesti barokk című előadást Göttinger Pál rendezésében. A színpadi változatot Kern András készítette.
Időjárás
Sze
Cs
P
15 / 22
15 / 21
14 / 23
Magyarország Budapest: 18/22 Debrecen: 15/25 Eger: 14/25
Kecskemét: 13/26 Keszthely: 13/21 Miskolc: 15/22
Európa Athén: Bécs: Berlin: Bukarest: London: Madrid:
22/26 19/21 15/26 18/26 12/18 16/26
Moszkva: Párizs: Pozsony: Prága: Róma: Varsó:
15/23 12/22 19/23 16/26 18/23 16/25
Kultúra
A remény receptje (An / Sweet Bean) japán film, 2015, 113’ SZÁMOS RANGOS NEMZETKÖZI FESZTIVÁLDÍJ NYERTESE. A SÃO PAULÓ-I FILMFESZTIVÁLON KÖZÖNSÉGDÍJAT NYERT, A VALLADOLID FILMFESZTIVÁLON PEDIG A LEGJOBB RENDEZŐ DÍJÁT KAPTA. Japánban éppen a cseresznyevirágzás időszaka van, amikor minden újjászületik, és eljön a változások ideje. Tokue, a kedves idős asszony megkeresi Szentarót, az utcai palacsintasütõ tulajdonosát, hogy munkát kérjen tőle. Szentaro már belefásult munkájába, és gépiesen szolgálja ki vevőit. Az eleinte vonakodó férfit meggyõzi Tokue házi készítésű édesbabzseléjének mennyei íze. Felveszi az asszonyt, és ezzel kezdetét veszi egy kapcsolat, amelybõl Szentaro sokkal többet tanul meg, mint a tökéletes babzselé elkészítésének mesterségét. Az üzlet is felvirágzik, a különleges édességért hosszú sorban állnak a vevők. De Tokue fájdalmas titkot őriz, és a kialakult barátság veszélybe kerül. japán nyelven magyar felirattal 12 éven aluliak számára nem ajánlott! Bemutató: 2016. szeptember 1. Forgalmazza a Cirko Film.
5
227/2016 • 2016. szeptember 27.
Messi hetekre kidőlt a Barcelonából
A Barcelona egy ideig nem számolhat az argentinnal. A Barcelona közleménye szerint Messi a combközelítő izmában szenvedett sérülést. A játékos a tegnap esti, Atlético Madrid elleni 1-1-re végződő bajnoki mérkőzés második félidejében még kijött a pályára, de látszott, hogy valami nincs vele rendben, majd egy szűk negyedóra után a földre ülve jelezte, hogy addig bírta. Az argentin helyére Arda Turan érkezett, az Atletico pedig szinte azonnal kiegyenlített, de a kettő között valószínűleg nincs közvetlen összefüggés. Luis Enrique, a Barcelona edzője szerint Messi sérülése nem csak a Barcelona csapatának csapás, de a világfutballnak is. A játékos az első vélemények szerint valószínűleg három hét múlva térhet vissza a pályára.
Berki visszatért és egy év után bajnok lett
Oroszul írt, halálos fenyegetést kapott az IAAF-elnök Sebastian Coe, a Nemzetközi Atlétikai Szövetség brit elnöke közölte, hogy halálos fenyegetéseket kapott az orosz atléták olimpiai kizárása után, írta az MTI. A versenyzőként kétszeres olimpiai bajnok sportdiplomata a New York Times amerikai napilapnak annyiban részletezte a fenyegetéseket, hogy azokat orosz nyelven kapta. A tavaly ősszel kirobbant orosz doppingbotrány következményeként az IAAF kitiltotta az összes orosz atlétát a riói olimpiáról. A nemzetközi Sportdöntőbíróság pedig elutasította a 68 érintett fellebbezését, végül egyedül a távolugró Darja Klisina indulhatott a brazíliai játékokon. Július 18-án hozták nyilvánosságra Richard McLarennek, a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség fővizsgálójának a 2014-es szocsi téli olimpiáról készített jelentését, amely államilag irányított doppingolással vádolta Oroszországot. A WADA azt javasolta a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak, hogy a teljes orosz csapatot zárja ki a riói játékokról. A szervezet végrehajtó testülete azonban úgy döntött, hogy nem így jár el, de a részvételhez az orosz versenyzők mindegyikének egyéni engedélyre volt szüksége sportágának nemzetközi szövetségétől.
Nevetséges, hogy Bernie mennyi pénzt hagy a Forma-1-ben Kiaknázatlan lehetőségek vannak
A Szingapúri GP-n a Forma-1-tulajdonosváltás után a sorozat új vezetője, Chase Carey nyilatkozott az F1 jövőjéről, most a tulaj Liberty Media CEO-ja, Greg Maffei kissé részletesebben is beszámolt róla, mit értenek az alatt, hogy "új szintre emeljék a Forma-1-et". Mindketten azt mondják, kiaknázatlan lehetőségek vannak, ezek közé tartoznak a helyszínekkel kapcsolatos opciók: hol és mennyi verseny van jelenleg? 21 GP-t rendeznek egy évben, az amerikaiak szerint ez növelhető. "21 helyszínünk van, ez idővel növekedhet, különösen, hogy pár helyen a bevételt maximalizáltuk, így új helyszínek bevonása a következő lépés. Ázsiában történhet ez meg leggyorsabban, majd LatinAmerikában, aztán Észak-Amerikában, különös tekintettel az Egyesült Államokra, ahol mindenben alulteljesítünk. Nem egy hét lesz, de érdekes hosszútávú lehetőségek vannak
a sportban" - idézi Maffeit a Motorsport.com. Ezen a ponton érdekes lesz, hogy mit szólnak a növeléshez a csapatok, amik már a 21 futamnak sem örültek túlzottan, állítják, a teljesítőképességük határán mozognak. Ahogy Carey, Maffei is Miamit és Los Angelest említette név szerint, így ezen a két helyen szinte biztosan hamarosan megindíthatják az előkészületeket. Nevetségesen kevés az F1 szponzora, illetve a támogatók felhajtásán dolgozó menedzser a Forma-1-ben. Azt hiszem, 17 szponzorunk van, és három ember dolgozik az F1-ben a szponzorációkon.
Fury rejtélyesen menekül Klicsko elől A lólengés londoni olimpiai bajnoka, Berki Krisztián egy év után a tornászok szombati országos szerbajnokságán versenyzett ismét, és aranyérmet nyert. A magyar szövetség tájékoztatása szerint rendkívül sokan voltak kíváncsiak az olimpiai, világés Európa-bajnok Berki visszatérésére, aki telt ház előtt mutathatta be gyakorlatát a budapesti Tornacsarnokban. "A végén ugyan hibázott, leesett a szerről, de így is a nevéhez méltó elegáns bemutatóval tért vissza" - áll a beszámolóban. 6
Tavaly november végén Düsseldorfban óriási meglepetésre pontozással legyőzte Tyson Fury az ukrán nehézsúlyú világbajnokot, Vlagyimir Klicskót, és a címegyesítő meccsen elvette tőle az öveit. Fury nem ijedt meg, jól ütött, meglepte ellenfelét, hosszú idő után ő volt az első, aki ellen Klicsko nem tudta használni sem a bal, sem a jobb kezét. A 28 éves angol öklöző olyan szerződést kötött, hogy természetesen megadta a visszavágó esélyét 40 éves riválisának, és július elejére ki is tűzték a meccset. Ezt
azonban sérülést miatt lemondta, és október 29. volt a következő dátum, a helyszín pedig Manchester. Péntek este kiderült, ebben az időpontban sem lesz meccs, mert Fury most sem egészséges. Hogy pontosan mi a baja, azt egyelőre nem tudni. Ennyi állt mindössze a közleményben. „Sajnálattal közöljük, hogy Tyson nem tud rendelkezésre állni a visszavágón. Egészségügyileg alkalmatlan erre. Az orvosok azt tanácsolták, hogy folyamatos kezelésre van szüksége, hogy visszanyerje régi formáját. Most is oda kell mennie.”