NAPI HÍRVÁLOGATÁS
Megerőszakolt egy kisfiút egy iraki menekült Bécsben Egy húszéves iraki menekült férfi megerőszakolt egy tízéves kisfiút egy bécsi fürdőben, a fiú súlyos sérüléseket szenvedett, és kórházi kezelésre is szorult, erősítette meg a rendőrség akrone.atkorábbi hírét. Az eset még decemberben történt, a férfi, aki irakban taxisofőrként dolgozott, szeptemberben a balkáni útvonalon érkezett Ausztriába. A rendőrségi jegyzőkönyv szerint miután elfogták, azt mondta, nagy hibát követett el, tette pedig természetesen egyetlen országban, így Irakban sem megengedett, de mivel hónapok óta nem létesített senkivel szexuális kapcsolatot, túlságosan ki volt éhezve, és nem tudta magát visszafogni. A fiút a férfi berántotta magával egy vécébe, majd megerőszakolta, a gyerek segélykiáltásait senki nem hallotta meg. Tette után nem menekült el a helyszínről, hanem otthagyva a fiút, elkezdett a medencébe ugrálni. A tízéves fiú aztán végül az úszómesternek szólt, aki hívta a rendőrséget.
Leváltották a guggoló újságírónőnek beszóló szerb minisztert A szerb parlament leváltotta Bratislav Gašić védelmi minisztert, akinek szexista megjegyzése miatt kellett távoznia, írja az MTI. Hetek óta lehetett tudni, hogy mennie kell, mert a miniszterelnök nem állt ki mellette. Gašić december 6-i sajtótájékoztatóján a B92 tévé újságírónője leguggolt, hogy a mögötte lévő kamerák elől ne takarja ki a minisztert, aki ennek láttán azt mondta: Szeretem azokat az újságírónőket, akik ilyen könnyen letérdelnek. Később közleményben és telefonon is bocsánatot kért az újságírótól. Azt írta: nem magyarázkodik, mert „gyalázatos kijelentésére nincs magyarázat”. A késlekedés miatt az újságírók Szerbia-szerte több tüntetést is tartottak Az újságírók nem térdelnek címmel, amellyel egyrészt a megsértett kollégájuk mellett álltak ki, másrészt a szerbiai sajtó helyzetére szerették volna felhívni a figyelmet.
32/2016 • 2016. FEBRUÁR 08.
Rokonszenves baki Hillary Clinton lányától Nem kis derültséget okozott a közönség körében
Óvszert vagy szexuális absztinenciát javasolnak a zikavírus terjedése miatt A hét elején Texasban diagnosztizáltak szexuális érintkezéssel átterjedt zikavírus-fertőzést, csütörtökön Brazíliában mutatták ki, hogy tavaly vérátömlesztéssel is fertőződtek meg emberek. A Müncheni Egyetem kutatói a héten spermában és vizeletben mutatták ki a vírust több héttel a betegek gyógyulása után. A kutatási eredménye miatt óvszer használatát vagy szexuális önmegtartóztatást javasolnak az amerikai járványügyi szakemberek azoknak a férfiaknak, akik a zikavírussal erősen fertőzött vidékeken jártak. Az erről szóló ajánlást pénteken hozta nyilvánosságra az Egyesült Államok járványügyi és betegségmegelőzési központja (CDC).
Legalább öt cseh síelő meghalt Ausztriában Chelsea Clinton véletlenül elnök úrnak szólította édesanyja, Hillary Clinton vetélytársát, Bernie Sanders vermonti szenátort az egyik kampánygyűlésen. Bernie Sanders Hillary Clinton egyetlen kihívója a Demokrata Pártban az elnökjelöltségért folyó küzdelemben, miután Martin OʼMalley volt marylandi kormányzó kiszállt a versenyből. Csütörtökön a New Hampshire államban lévő Manchesterben állt ki egymással országos televíziós vitára Clinton és Sanders, s elemzők szerint ez a vita volt az eddigi legélesebb, legagresszívabb összecsapása a két demokrata párti elnökjelölt-aspiránsnak. Chelsea Clinton - aki második gyermekét várja - két héttel ezelőtt kapcsolódott be édesanyja kampányába. Minnesota egyik kisvárosában, a fegyverviselés és -vásárlás korlátozásáról folyó vitában véletlenül elnök úrnak nevezte Sanderst, de azonnal kijavította magát a közönség viharos nevetése és tapsa közepette. Hillary Clinton egyébként szombaton Minnesota ál-
lamban kampányol leányával és férjével, Bill Clinton volt elnökkel. Bill Clinton szerepvállalását mostanában ha nem is kérdőjelezik meg, de fontosságát, hatékonyságát vitatják az amerikai publicisták. A The Washington Post a minap azt adta elemzése címéül: "Hogyan veszítette el Bill Clinton a vonzerejét?" A The New York Times szerint is a volt elnök már nem olyan lendületes, mint régen. A magyarázatot a publicisták az exelnök korában vélik megtalálni. Bill Clinton augusztusban lesz 70 éves. Chelsea "elszólása" viszont inkább egy kis könnyed bájt kölcsönzött a gyűlésnek, ami - mint egyes résztvevők vallják kifejezetten rokonszenvet ébreszthetett a jelenlévő pu egy részében biztosan.
Legalább öt cseh síelő életét vesztette abban az Osztrák Alpokban bekövetkezett lavinában, ami tucatnyi embert temetett maga alá - közölte a BBC. Az Insbrucktól 40 kilométerre délkeletre fekvő Wattenbergnél történt balesetben sokan megsérültek. Tirolban szombat óta magas fokú lavinaveszély van érvényben, és több lavinát is jelentettek. Az osztrák rendőrség tájékoztatása szerint a síelők hegynek felfelé haladtak, amikor a hógörgeteg lezúdult, és mindenkit maga alá temetett.
Mai időjárás BUDAPEST
-1 / 7 °C Várható csapadék: 0 mm
32/2016 • 2016. február 08.
Sértegetéstől a nemi erőszakig minden volt a kölni karneválon Kölnben 22 szexuális bűncselekmény miatt tettek feljelentést a karneváli szezon első napján a németországi nagyváros rendőrségének pénteken közölt adatai szerint. A bejelentett esetek száma nemcsak a kora reggel készített első mérlegben szereplő 18-hoz, hanem az utóbbi évekhez képest is emelkedett. Tavaly a kölni utcai karnevál első, a nők farsangja néven is ismert eseményén 10 szexuális bűncselekményt, 2014-ben pedig 9 ilyen esetet regisztráltak. A növekedés annak tulajdonítható, hogy megváltozott az áldozatok viszonyulása az elkövetett cselekményekhez - mondta Michael Temme, a kölni rendőrség bevetési vezetője. A 22 bejelentett eset közül az egyik arról szól, hogy egy biztonsági őr 25 euró megfizetése vagy egy csók ellenében akart beengedni egy nőt egy rendezvényre. Michael Temme szerint egy ilyen esettel tavaly még egész biztosan nem fordultak volna a rendőrséghez. A változás vélhetően a szilveszteri szexuális támadások és rablások hatására következett be.
Akár 2,5 millióba is kerülhet egy szülés egy menekültnek Akár hatezer fontjába (közel kétmillió forintba) is kerülhet egy menekült nőnek, hogy világra hozhassa gyermekét az Egyesült Királyságban, írja aGuardian. Az összeg még tovább emelkedhet, ha kiderül, hogy valamilyen váratlan beavatkozást – például császármetszést – kell végrehajtani, ami akár további háromezer fontba is kerülhet azok számára, akik az EU határain kívülről érkeztek. Azoknak a nőknek tehát, akik nem rendelkeznek érvényes iratokkal a szigetországban, komoly dilemmát jelent, hogy igénybe vegyék-e a szülészeti ellátást, és gyakran a saját életüket és a magzat életét is kockáztatva hoznak döntéseket. Mivel ezek a nők sokszor egyébként is nehéz körülmények közt élnek, sokuk inkább a költséghatékonyabb otthonszülést választaná. A Guardian két Londonban élő nő helyzetét mutatta be. Egyikük, a 33 éves Ngozi, Nigériából érkezett az országba, ahol már három éve élt, amikor világra hozta második gyerekét. Négy hónappal a szülés után tudta meg, hogy több mint négyezer fontjába (több mint 1,6 millió forint) került az eljárás. Ngozi most Délkelet-Londonban él egy kétszobás lakásban, ahol az egyik szobában ő alszik egy ágyban mindkét gyermekével, a másik szobán pedig egy másik család osztozik. 2
6,4-es erejű földrengés rázta meg Tajvant 1500-an kutatnak a romok alatt rekedt túlélők után
Összedőlt egy 17 emeletes toronyház. Eddig legalább tizenegy halálos áldozatról tudni, egyikük egy tíznapos csecsemő volt. 6,4-es erejű földrengés rázta meg Tajvant, több épület is összedőlt közölte a Reuters hírügynökség. A rengés epicentruma 45 kilométerre délkeletre volt az 1,8 milliós Tajnan városától. A rengést a sziget más részein is érezni lehetett, de máshonnan nem jelentettek kárt. A legutolsó információk szerint a katasztrófának legalább 11 halálos áldozata volt.A BBC azt írja, hogyaz egyik áldozat csecsemő volt. A sebesültek több mint háromszázan vannak. Az első nagy földmozgást öt utórengés követte, amelyek mind legalább 3,8-es erősségűek voltak - jelentet-
Szaúd-Arábia szárazföldi csapatokat küldene Szíriába Szaúd-Arábia kész szárazföldi csapatokat küldeni Szíriába az Iszlám Állam terroristái ellen harcolni, ha az Egyesült Államok vezette háborús koalíció ilyen döntést hoz - jelentette be egy szaúdi katonai szóvivő. A királyság kész részt venni bármilyen szárazföldi hadműveletben, amelyet a koalíció adott esetben végrehajt Szíriában - mondta Ahmed Aszeri dandártábornok, a jemeni húszi felkelők ellen harcoló arab erők szóvivője az al-Arabíja televíziónak. Az Iszlám Állam elleni koalíció jelenleg csak légi hadjáratot folytat Irakban és Szíriában. Szaúd-Arábia 2014-ben kapcsolódott be a szíriai misszióba, és eddig mintegy kétszáz bevetésre küldte el harci gépeit. Úgy véljük, hogy nem a
ték a helyi lapok. Összedőlt egy 17 emeletes, 60 lakásos toronyház is. Egy tajnani tűzoltósági tisztségviselő becslése szerint a toronyházban 240 ember lakott. Eddig 221 embert, köztük csecsemőket mentettek ki a romjai alól. A belügyminiszter attól tart, hogy még a szokásosnál is többen lehettek a katasztrófa idején a toronyházban, mert a családok ilyenkor összegyűlnek a kínai új évet ünnepelni. Egy másik, 150 családnak otthont adó 16 emeletes, súlyosan megrongálódott épület mind a 256 lakóját sikerült biztonságba helyezni. légi hadműveletek jelentik az ideális megoldást, hanem kombinálni kell szárazföldi műveletekkel. Eltökéltük, hogy harcolunk az Iszlám Állammal, és legyőzzük" - mondta Aszeri tábornok.
Összecsapott a forradalmár és fennálló rend embere Iowa után már hivatalosan is csak Hillary Clinton és a meglepetésember, Bernie Sanders párharca a Demokrata Párt előválasztása. A voksolás után először csapot tössze a két jelölt újabb tévévitában, habár egy town hallbanmár részt vettek. Az első fordulót, az iowai kaukuszt, egy hangyányivalmegnyerteClinton, de New Hampshire nagyon Sandersnek fek-
NATO: Nem segítenek az orosz bombák A Szíriában végrehajtott és "elsősorban az ellenzéki csoportok ellen irányuló" orosz légi csapások aláássák a polgárháború politikai megoldását célzó erőfeszítéseket - jelentette ki pénteken Amszterdamban a NATO főtitkára, aki az Európai Unió védelmi minisztereinek informális találkozójára érkezett a holland fővárosba. Jens Stoltenberg szerint a közel-keleti országban megnövekedett orosz jelenlét és a légi csapások számának megugrása növeli a feszültséget, és a török légtér, vagyis a NATO légterének megsértéséhez vezet. "Ez pedig kockázatokat teremt, újabb feszültséget generál, és kihívást jelent a NATO számára" - hangsúlyozta újságírók előtt a főtitkár, aki szerint az erősebb orosz katonai jelenlét Szíriában és a Földközi-tenger keleti térségében megváltoztatja a regionális stratégiai egyensúlyt. A NATO-tag Törökország novemberben lelőtt egy orosz vadászbombázót a légtere megsértésére hivatkozva, és Ankara januárban is panaszkodott arra, hogy egy orosz vadászgép behatolt a légterébe. "A NATO erőteljesen támogatja a szíriai konfliktus politikai megoldásának megtalálását célzó erőfeszítéseket" - emlékeztetett Stoltenberg, és nyugalomra, a feszültség csökkentésére és a politikai megoldás keresésére intette a konfliktusban részt vevőket.
szik, és 17,6 százalékkalvezet is. A forradalmat ígérő, magát demokratikus szocialistának valló Sanders valahol már azzal kisebb történelmet írt, hogy a szocialista jelzőt felvállalva még versenyben lehet a demokrata elnökjelöltségért. A 74 éves vermonti szenátor ugyanolyan vehemenciával lépett fel a vitában, amilyennel Iowában beszélt. Egyszerű képletet vázolt fel: Clinton a jelenlegi hatalmi elit része, ő viszont az emberek embere. Erről szól a kampánya is – 3,5 millió civiltől kalapozta össze a pénzét, nem nagy cégekre „a Wall Street adományaira” épít – de politikusi karrierje is sokáig arról szólt, hogy szemben az árral, szocialistaként, függetlenként szerezze meg először a polgármesteri széket, majd a képviselőit. Mikor 2006-ban a szenátori székért indult, a demokraták inkább beálltak mögé, és még egy bizonyos Barack Obama nevű illinois-i szenátor is kampányolt mellette.
32/2016 • 2016. február 08.
Assange feladhatja magát a briteknél Pénteken kisétál Ecuador londoni nagykövetségéről Julian Assange és hagyja, hogy letartóztassa a brit rendőrség, ha a Nagy-Britanniával és Svédországgal szemben az ENSZ-hez benyújtott keresetét elutasítja a a világszervezet – írta a BBC. A Wikileaks 44 éves alapítója 2012 nyara óta nem tette ki a lábát az ecuadori nagykövetségről, ahol menedékjogot kapott, miután svéd kérésre nemzetközi körözés alapján őrizetbe vették Londonban. Az ausztrál állampolgárságú férfit Svédország nemi erőszak vádjával körözi, két volt munkatársnőjének vallomása alapján. Assange attól tartva menekült a dél-amerikai ország londoni képviseletére, hogy Svédország kiadná őt az Egyesült Államoknak, ahol a több százezer kiszivárogtatott bizalmas dokumentum közzététele miatt akár halálra is ítélhetnék. Assan-
Merényletre készült a Németországban lekapcsolt terrorista A menedékkérők között elvegyülve szivárgott be Németországba, és valószínűleg az Iszlám Állam (IÁ) megbízásából kezdett hozzá merénylet előkészítéséhez az a magát szíriai állampolgárnak mondó algériai férfi, akit a napokban több társával együtt elfogott a német rendőrség - írja az MTI. A 34 éves férfi fényképek szerint kapcsolatban állt az IÁ külföldi merényletek tervezéséért felelős embereivel, és valószínűleg a dzsihadisták megbízásából szivárgott be Németországba, hogy terrortámadást készítsen elő. A Der Spiegel szerint a rendőrség egy olyan felvételt is megszerzett, amelyen a férfi együtt látható egy személlyel, akit a novemberi párizsi terrortámadások elkövetőinek ismerősi, támogatói köréhez sorolnak. Az elfogott férfi fejkendőjén olvasható felirat viszont nem az IÁ-ra, hanem a rivális an-Nuszra Frontra utal. A szövetségi alkotmányvédelmi hivatal (BfV) hívta fel a fővárosi hatóságok figyelmét egy csoportra, amely a belső elhárításért felelős hivatal információi szerint feltehetően az IÁ-hoz hű emberekből áll és részt vesz Berlinben elkövetendő terrorcselekmény tervezésében.
ge szerint nincs értelme tovább maradnia, ha az ENSZ megbízott csoportja elutasítja keresetét, amelyben azt igyekszik elismertetni, hogy jogszerűtlenül sodorták őt abba a helyzetbe a hatóságok, hogy menekültként kelljen élnie a nagykövetségen, megfosztva így alapvető jogaitól van megfosztva. „Ha az ENSZ-ben holnap veszítek, Nagy.Britannia és Svédország ellen, akkor péntek éjfélkor elhagyom a nagykövetséget és tudomásul veszem, hogy a brit rendőrség letartóztat, mivel ezután már nincs esélyem további fellebbezésekre” – közölte Assange.
Elérte az első európai terhes nőt is a zikavírus
Spanyolország megerősítette, hogy zikavírussal kezelnek egy terhes nőt, írja a BBC. Ő lehet az első várandós nő, akinél kimutatták a fertőzést Európában. A spanyol egészségügyi minisztérium szerint a nő nemrég tért vissza Kolumbiából, ott kaphatta el a fertőzést. A nő a terhességének 13-14. hetében jár, épp abban az időszakban, amelyikben különösen veszélyes lehet a fertőzés, írja az MTI is. A fertőzött nőről a hatóságok semmilyen információt nem árultak el, egyelőre csak azt tudni, hogy Északkelet-Katalóniában diagnosztizálták nála a betegsé-
get, illetve hogy orvosi megfigyelés alatt tartják. Spanyolországban egyébként összesen hét zikafertőzéses esetről tudnak, de közülük ő az egyetlen, aki gyermeket vár. A zikavírus egy szúnyogcsípéssel terjedő vírus, amely lázat, enyhe influenzaszerű tüneteket okoz. A fertőzés csak terhesség esetén kockázatos, egyébként nem vezet súlyos megbetegedéshez. A tudósok úgy vélik, hogy a vírus a magzatoknál kisfejűséget okoz, vagyis a gyerek agya nem fejlődik megfelelően, ami kognitív és tanulásbeli lemaradást okozhat.
Farsangi tankkal izmozik a Hamasz Mégsem szökkent szárba a páncélosgyártás a Hamasznál, pedig a múlt héten egy a terrorista szervezet hét tagjának temetésén egy olyan tankkal parádéztak, amelyet állításuk szerint már helyben állítottak össze. A hét Hamasz tag nem az összeszereléskor vesztette életét, hanem akkor, amikor az izraeli határ közelében összeomlott egy csempészalagút –írtaa Guardian. A know-how hiányát a helyiek is elismerték, hiszen állításuk szerint Izraeltől két éve elrabolt tank képezte a saját önjáró löveg alapját. A DIY-rendszerben készült tank azonban úgy tűnik még annál is egyszerűbb, mint amilyennek ennek alapján gondolhatnánk. A bemutatott darab nem más, mint egy autóra rakott makett.
3
32/2016 • 2016. február 08.
Az IKEA visszahívja a LATTJO dobver?t és a LATTJO nyelves dobot, fulladásveszély miatt
Az IKEA arra kéri vásárlóit, hogy aki korábban LATTJO dobver?t vagy LATTJO nyelves dobot vásárolt, haladéktalanul vegye el azt a gyermekét?l és vigye vissza bármelyik IKEA áruházba, ahol a vételár teljes összegét visszakapja. A termékvisszahívás megel?z? céllal történik, mivel IKEA-munkatársak 6 esetben jelentették, hogy a dobver? gumi vége leesik, illetve könnyen lecsavarható. Az eltávolított gumigömböt a kisebb gyermekek lenyelhetik, ami akár fulladást is okozhat. Az IKEA eddig egyetlen balesetr?l sem értesült. A termékek valamennyi játékbiztonsági el?írást betartva készültek, lettek tesztelve és kaptak engedélyt kiskereskedelmi értékesítésre. Mindezek ellenére, kés?bbi vizsgálatok során olyan további kockázati tényez?kre derült fény, amelyekre a szabványok és el?írások nem tértek ki. „Termékeinket annak szellemében fejlesztjük ki, hogy azok stimulálják a gyermekek kreativitását és kielégítsék a játékra vonatkozó természetes szükségletüket. A gyerekek játék közben nem gondolnak a biztonságra, ezért nekünk kell számításba venni minden lehetséges kockázati szempontot a termékek tervezése során. Az IKEA áruházakban csak olyan termékeket árusítunk, amelyeket mi magunk is odaadnánk a saját gyermekeinknek. A vonatkozó játékbiztonsági szabványoknak való megfelelés ellenére, el?vigyázatosságból visszahívjuk a LATTJO dobver?t és a LATTJO nyelves dobot, hogy elkerüljük a jöv?beni baleseteket” – nyilatkozta Cindy Andersen, az IKEA gyermektermékekért felel?s üzletágvezet?je.
Irán 114 gépet vesz az Airbustól Az Irán elleni szankciók feloldása után Teherán a héten 114 repül?gépet rendel meg az Airbustól, jelentette be Abbas Akhoundi iráni közlekedési miniszter. Az Iran Air légitársaság és az Airbus csütörtökön, Haszán Roúháni iráni elnök hivatalos európai körútjának utolsó napján írja alá a szerz?dést a gépek megrendelésér?l. Iráni médiajelentések szerint az iráni közlekedési miniszter elmondta, hogy az országnak 400 nagy hatótávú és 100 közepes hatótávú utasszállító repül?gépre lesz szüksége. Az országnak most 150 üzemképes, több mint húsz éve szolgálatban lév? repül?gépe van. Az iráni közlekedési miniszter vasárnapi nyilatkozatában nem jelölte meg pontosan, milyen típusú repül?gépeket vesznek majd az Airbustól, írja az MTI. 4
A gyógyszeripar felé kacsintgat a Google A Handelsblatt úgy tudja, hogy a német Bayer AG és a Google anyavállalata, az Alphabet között is együttműködési tárgyalások indultak. A leverkuseni gyógyszeripari konszern hírügynökségi megkeresésre nem kommentálta a lap értesülését, írja az MTI. Az Alphabet tavaly decemberben hozott létre egy külön szervezeti egységet Verily néven a gyógyászati üzletág vitelére és már 2013-ban is létrehozott egy gyógyászati kutatásokkal foglalkozó vállalatot, a California Life Company(Calico) céget. A gyógyszeripar is keresi az együttműködési lehetőségeket informatikai vállalatokkal,
Magyar lett a Nemzetközi Energiaügynökség egyik vezetője Varró Lászlót nevezték ki a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) vezető közgazdászának, áll a szervezet közleményében. A magyar szakember Fatih Birolt váltja a poszton, aki 2015. szeptemberében lett a párizsi székhelyű IEA ügyvezető igazgatója. Varró 2011-ben kezdett a szervezetnél dolgozni, mostani kinevezése előtt a szén-, gáz- és árampiaci igazgatóság élén állt, és az IEA Áram-ellátásbiztonsági Akciótervén dolgozó munkacsoportot vezette. Ez a részleg átfogó elemzéseket készít arról, hogyan lehetséges az áramellátás folytonosságának biztosítása alacsony szén-dioxid-kibocsátású energiarendszerre való átállás mellett. Ezen kívül szerepet vállalt az IEA álláspontjának kialakításában a klímapolitikai célkitűzésekkel összeegyeztethető energiaelőállítás-finanszírozásról. Az IEA előtt Varró a Magyar Energiahivatal igazgatója, majd a Mol vezető közgazdásza, később stratégiai fejlesztési igazgatója volt. Új pozíciójában Varró a gazdasági és befektetési osztályt vezeti majd. Az Economics and Investment Office (EIO), egy újonnan létrehozott részleg az IEA-n belül, melynek célja, hogy megalapozott és konzisztens gazdasági és módszertani támogatást nyújtson az ügynökség munkájához.
Thermal Hotel Visegrád****superior 2025 Visegrád Lepence-völgy, hrsz.: 1213 Telefon: +36 26 801 900 Fax: +36 26 801 918
[email protected] www.thv.hu
Németország készpénzlimitet vezetne be A német kormány korlátozná a készpénzforgalmat a pénzmosás és a terrorfinanszírozás elleni harc részeként, írja az MTI. A szerdán ismertetett elképzelés szerint az Európai Unió tagállamainak közösen kellene lépniük az ügyben, és ha nem sikerül a megegyezés uniós szinten, Németország saját hatáskörben vezet be felső határt. A német pénzügyminisztérium álláspontja szerint 2000 és 5000 euró között kellene kijelölni egy tranzakciós határt, amely felett nem szabad készpénzt használni a tagállamokban. Az uniós felső határt még az idén be kell vezetni, és ha nem sikerül erről megállapodni, akkor Németországban az 5000 euró feletti tranzakcióknál kell megtiltani a készpénzhasználatot. A tárca azután foglalt állást a kérdésben, hogy megrendelésére elkészült egy tanulmány a pénzmosásról. A halle-wittenbergi Luther Márton tudományegyetem kutatása szerint a nagy értékű árucikkeket megmozgató ágazatokban évente nagyjából 30 milliárd euró jogtalanul szerzett pénzt mosnak tisztára Németországban.
Kiadja: Absolut Media Zrt. 1075 Budapest, Madách I. út 13-14. +36 1 398 0344 www.hotelujsag.hu www.amedia.hu
hiszen a digitalizálás és a keletkező hatalmas adatmennyiség feldolgozása és elemzése új fejlesztési utakat nyithat meg az ágazat előtt. A Novartis és a Sanofi gyógyszercégnek már van élő együttműködése a Verilyvel a cukorbetegség kezelésének gyökeres átalakítására, a Biogennek pedig a szklerózis multiplex gyógyítására.
Megadóztatná az olajcégeket Obama
Barack Obama elnök hordónként 10 dolláros adóval sújtaná az olajkitermelő cégeket,írjaa Portfolio. A befolyó pénzből a környezettudatos, alacsony károsanyag-kibocsátású közlekedési eszközök elterjedését támogatná. Az adót a következő 5 évben fokozatosan vezetnék be. A Fehér Ház tájékoztatása szerint a terv alapvetően 3 célt szolgálna: az olajtól való függőség mérséklésén keresztül csökkenne a széndioxid-kibocsátástélénkülne a gazdaság, a terv ugyanis évente rengeteg új munkahely létrejöttét segítenébiztonságosabb közlekedési módszerek jöhetnének létre A legtöbb iparági szakértő szerint az új adót a cégek teljes egészében továbbhárítanák a fogyasztókra. Ha ezt kicsit átszámoljuk, az adóterhelés mértéke 23,8 cent egy gallonra vetítve. Ez lényegében egyenértékű azzal, mint ha a 18,4 cent/gallon központi adó 42,2 cent/gallon-ra emelkedne. A nyersolajra kiszabott adó nagy valószínűséggel végigmenne a termelési láncon lefelé az összes finomított termékig.
32/2016 • 2016. február 08.
Pödör Black Table Fashion Dinner 2016. február 27. szombat 18.00 óra Boscolo Budapest Hotel
A Pödör Prémium olajokat és eceteket gyártó Pödör Kft. 3. alkalommal rendezi meg, a Pödör Black Table vacsorát, melynek idén új helyszín, a Boscolo Budapest Hotel ad majd otthont 2016. február 27-én este 18 órától. Első alkalommal érkezik Magyarországra 3 Michelin-csillagos séf, aki nem más, mint a német származású Thomas Bühner, aki Wolf Andrással és Fekete Antonioval a New York Kávéház és a Salon Étterem séfjeivel fantasztikus gourmet menüvel készül a február végén megrendezendő rendezvényre. Az est célja, hogy összehozza a világ legizgalmasabb séfjeit, akik a Pödör prémium olajokra és ecetekre hangolják fogásaikat. Az idei év különlegessége, hogy a gourmet menüsort elismert magyar divattervezők kollekciója vezeti majd fel. Ugyancsak kuriózum, hogy a felkérést elfogadó tervezők, még soha
nem szerepeltek együtt, egy rendezvényen. A divatbemutató résztvevői: Caprice Dorottya Diamond Palace, Elysian, Lendra, Maison Marquise by Toth Bori, Naray Tamas, NUBU, Peter Mero, Reka Vago és Stan Ahuja. Közreműködnek a Miss Universe Hungary döntősei. Az est kiemelt partnerei az AUDI, a Boscolo Budapest Hotel, valamint Európa legnagyobb gyémántközpontja, a Caprice Dorottya Diamond Palace, mely drága és féldrágakövek széles választékával várja az érdeklődőket. A Pödör Black Table Fashion Dinner-re, vacsora jegyek még korlátozott számban kaphatók.
A Hűség Városában a Nagy Egyetemi Borteszt! A Nyugat-magyarországi Egyetemen került megrendezésre a Nemzeti Bor Maraton kiemelt szakmai programja, a Nagy Egyetemi Borteszt. A 2015-2016-os turnus 2. alkalma, Magyarország Soproni borvidékének szívében fogadta az egyetemistákat. A Nagy Egyetemi Borteszten szereplő borok a Nemzeti Borkiválóság Program borkiválóságai, vagy kiválósággal rendelkező termelők borai. A Nyugat-magyarországi Egyetemi borsor: Gere Attila Pincészete Olaszrizling 2015 Bock Borászat Villányi Hárslevelű 2012 Frittmann Borászat Kékfrankos Rose 2015
Koch Borászat Hajós-Bajai Cabernet Sauvignon 2013 A program február 24-én Pécsen, a Pécsi Tudományegyetemen folytatódik, majd májusig, további magyarországi felsőoktatási intézmények vesznek részt az eseménysorozatban. A Nagy Egyetemi Borteszt szakmai partnerei: - Borkollégium - Borászportál - Földművelésügyi Minisztérium – Nemzeti Borkiválóság Program - Nemzeti Bor Maraton / Bormaraton Kft. További információk a Nagy Egyetemi Bortesztről és a Bortext mobilapplikációról: https://nemzetibormaraton.hu /doc/nagy-egyetemi-borteszt
Időjárás
Megkezdődtek a Centrál Színházban E. Albee: Nem félünk a
K
Sze
Cs
0/9
3 / 11
5 / 10
farkastól színművének próbái A darab szerepeit a társulat tagjai játsszák, mivel ebben az évadban szerződött a Centrálhoz Básti Juli és Rudolf Péter. Nick és Honey szerepét Schmied Zoltán és Ágoston Katalin játssza. A rendező: Puskás Tamás Egy átmulatott éjszaka végén George és Martha, egy középkorú, középosztálybeli és közepesen részeg házaspár hazaér otthonába. Kisvártatva beállít hozzájuk egy fiatal pár, Nick és Honey. Ha a váratlan vendégek szórakoztatásáról van szó, George és Martha számára semmi sem drága: szellemes tréfákkal kezdik, ám csakhamar közös életük pokoli titkait kezdik el kifecsegni. A játékos évődés tragikomikus élveboncolássá fajul... Soha senki nem ábrázolta olyan szórakoztatóan a kegyetlen emberi játszmákat, mint Edward Albee, akinek fő műve, a Nem félünk a farkastól méltán a huszadik század legszebb, legmaradandóbb drámája.
Carol Színes, feliratos, brit-amerikai romantikus dráma
Az ötvenes évek gazdasági fellendülése idején a húszas éveiben járó Therese (Rooney Mara) Manhattan egyik nagyáruházában dolgozik eladóként, és naphosszat a jobb életről, és a szerelemről álmodozik. Egy nap találkozik a jómódú Carollal (Cate Blanchett), aki kihűlt házasságában vergődik, és amit talán csak kislánya iránti imádata tart egyben. A két nő között rögtön szikrázni kezd a levegő, és kezdetben ártatlannak induló találkozásuk az érzelmek hatására gyorsan elmélyül. Carol féltékeny és továbbra is szerelmes férje (Kyle Chandler) meg akarja kérdőjelezni a nő anyai rátermettségét, valamint erkölcsösségét. Később pedig további, mélyre elásott titok is felszínre kerül a múltból. Az alkotást öt Golden Globe-díjra jelölték (legjobb dráma, rendezés, drámai színésznő Rooney Mara, drámai színésznő Cate Blanchett, zene). Országos bemutató: 2016. február 11. Forgalmazó: Vertigo Média Kft.
Magyarország Budapest: Debrecen: Eger:
-1/7 -5/6 2/7
Athén: Bécs: Berlin: Bukarest: London: Madrid:
1/12 5/14 4/12 2/7 8/11 8/10
Kecskemét: Keszthely: Miskolc:
1/7 0/5 2/4
Európa Moszkva: Párizs: Pozsony: Prága: Róma: Varsó:
-12/-1 7/14 2/7 1/8 6/7 -1/4
Kultúra
Short Skin a Mozinet premierje Edoardo (Matteo Creatini) most tizenhét éves, és ha a hormonok nem jelentenének számára elég nyomást, környezete még tovább sulykolja bele azt az érzést, hogy minden a szex körül forog. Az egyetlen nehézség a sz?z fiú számára, hogy fitymasz?külete van, amely meggátolja ?t a szexuális felfedezésben – legalábbis addig, ameddig szembe nem néz a gyerekkora óta meglév? problémával. Edoardo családjával együtt – a folyton civakodó szüleivel, valamint csipkel?d? húgával – Pisa közelében, egy tengerparti nyaralóban vakációzik. A fiú szerencsére elég indokot talál, hogy kitegye a lábát a házból, hogy például gyerekkori barátjával, Arturóval (Mariana Raschillà) lógjon. Arturo annyira szüzessége elvesztésének megszállottja, hogy mindent megpróbál a cél elérése érdekében, még fizetni is hajlandó lenne érte, és természetesen barátját is efelé terelgeti. Edoardo gátlásainak leküzdésében segítségére lesz a szomszéd unokájának, Biancának (Franscesca Agostini) az érkezése, aki mindig is tetszett a fiúnak; valamint a helyi bandában játszó extrovertált lány, Elisabetta (Nicola Nocchi). A Short Skin - Sz?köl? kamaszkor február 11-t?l látható országosan a mozikban a Mozinet Kft. forgalmazásában.
5
32/2016 • 2016. február 08.
Suárez a brazilok ellen tér vissza a válogatottba
Kilenc meccses eltiltást kapott Luis Suárez a brazíliai világbajnokságon, miután vállon harapta ellenfelét. Az olasz hátvéd Giorgio Chiellini hátbatámadása miatt Suárez négy hónapig egyáltalán nem is léphetett pályára, aztán tavalyelőtt ősszel a Barcelonában folytathatta karrierjét, ahol azóta is csapata egyik meghatározó játékosa. A válogatottba viszont csak Recifén, március 25-én térhet vissza a világbajnokság selejtezőjében. Eredetileg 24-én tartották volna a meccset Az uruguayiak négy meccsből hármat nyertek, a 2. helyen állnak, míg a brazilok egy vereség, két győzelem, és egy döntetlennel várják a meccset.
Lorenzo a frászt hozta Rossira és Marquezre
Hétfőn elkezdődött Szepangban a MotoGP előszezonja, szerdáig teszteltek a versenyzők, három napon át. A világbajnok Jorge Lorenzo nagyon odatette magát, simán megnyerte az első és az utolsó napot. És a középsőt is csak azért nem, mert Loris Baz alatt kettényílt a Michelin gumi, óriásit bukott - megúszta -, így aznapra bevonták a lágyabb, gyorsabb keveréket. Danilo Petrucci még azon ment gyorskört a nap elején, aztán a keményebben senki nem tudta megelőzni. Lorenzo eredménye nem meglepetés, az sem, hogy övé lett a teszt legjobb ideje, de az, hogy csapattársát, Valentino Rossit minden nap 1 másodperccel verte, azért kicsit váratlan. Sőt, Marc Marquez még Rossinál is többet kapott, az olasz másodikként, a spanyol harmadikként zárt. 6
Budapest 2 milliárdért rendezi a 2019-es Maccabi Európa Játékokat Budapest rendezheti a 2019-es Maccabi Európa Játékokat, amely a földrész legnagyobb zsidó sporteseménye - jelentette be vasárnap Motti Tichauer, az Európai Maccabi Konföderáció ügyvezetője. A budapesti pályázat a szavazáson Bázel városát múlta felül. Jusztin Ádám, a Maccabi Vívó és Atlétikai Club elnöke, a magyar pályázat vezetője elmondta: különleges eseménynek lehetnek 2019-ben házigazdái, amely mérföldkőnek tekinthető a hazai zsidóság életében, ugyanakkor Budapestnek és Magyarországnak is kiemelkedő sporteseménye lesz. "Az esemény ugyan csak tíznapos, de nekünk ez sokkal többről szól, a magyar zsidóság jövőjének meghatározó eseményét szeretnénk megrendezni, amely rengeteg magyar zsidó fiatal számára mutatja meg, hogy a sport hogyan tanít egyszerre fegyelemre ugyanakkor nyújt önfeledt pillanatokat" - mondta Jusztin. A Maccabi Európa Játékokon közel 2500 sportoló részvétele várható, ezzel Magyarország legnagyobb sporteseménye lesz 2019-ben áll a szervezők közleményében. A játékokon számos olimpiai és világbajnok vesz részt.
Maradványtünetek vethetik vissza Schumacher Schumacher nem beszél, nem mozog, nem emlékszik
A volt Ferrari-elnök szavai nem hangzottak biztatóan, így megkérdeztünk egy szakembert, mi lehet Michael Schumacherrel. Lehetetlen pontosan megmondani. Nyugtalanító nyilatkozatot adottcsütörtökön Michael Schumacherről volt ferraris főnöke, Luca Di Montezemolo. Nincsenek jó híreim az állapotáról. Mindössze ennyit mondott, és meglehetősen lemondóan beszélt a hétszeres F1-világbajnokról. Schumacher állapotáról 2014 júliusa, azaz hazaszállítása óta semmilyen hivata-
los információs nincs. Nem tudni, hogy van, milyen stádiumban van a gyógyulása. Schumacheragysérülést szenvedett, és majdnem belehalt, fél éven át volt kómában, de hogy mi maradhatott vissza, illetve mennyire jött rendbe a másfél év alatt, csak a családtagjai, illetve mindig közelében lévő menedzsere tudhatják.
Khedira ismét megsérült Ismét megsérült Sami Khedira, a Juventus német válogatott labdarúgója, így elképzelhető, hogy nem játszhat a Bayern München elleni Bajnokok Ligája-nyolcaddöntő első mérkőzésén. A 28 éves középpályás a vasárnapi, Chievo elleni olasz bajnoki mérkőzésen sérült meg. A veronai találkozó félidejében kisebb combfájdalmakra panaszkodott, ami nem tűnt komolynak, ám Massimiliano Allegri vezetőedző elővigyázatosságból lecserélte. Később a vizsgálatok ágyéksérülést
állapítottak meg, így 2-3 hétig biztosan nem számíthat rá együttese. A tavaly BL-döntős torinói együttes február 23-án játssza a Bayern elleni első mérkőzést és elképzelhető, hogy az még túl korai lesz Khedira számára, a március 16-án esedékes visszavágóra azonban már biztosan felépül mostani sérüléséből. A világbajnok futballista tavaly nyáron ingyen igazolt a Real Madridtól a Juventushoz, ahol - ha egészséges - alapembernek számít, ám már nem először válik ki izomproblémák és egyéb sérülés miatt.