136/2016 • 2016. JÚNIUS 11. HÉTVÉGI LAPSZÁM
NAPI HÍRVÁLOGATÁS
Obama hivatalosan is kiállt Clinton mellett Nem hiszem, hogy valaha lett volna bárki, aki ennyire felkészült lett volna az elnökségre – mondta
A demokraták leendő elnökjelöltje, Hillary Clinton kampányoldalárafelraktákBarack Obama videóját, amin az elnök hivatalosan is bejelentette volt külügyminisztere támogatását.
Obama szerint Amerika-szerte több tízmillióan mondták el véleményüket, most ő is kinyilvánítja a sajátját. Gratulált Clintonnak, amiérttörténelmet írt, és az amerikai politikát meghatározó két nagy pártot tekintve az első női elnökjelölt lett. Méltatta, hogy a saját 2008-as előválasztási küzdelmük után külügyminiszterként dolgozott mellette. Már alig várom, hogy kiállhassak, és Hillary mellett kampányoljak! Mindenkinek megköszönte, aki elment szavazni a küzdelmes demokrata előválasztás alatt. Szerinte Bernie Sanders is elképesztő kampányt folytatott, és neki köszönhetően sok fiatal is elment szavazni, az üzenete pedig csak erősíteni fogja a Demokrata Pártot. Obama a bejelentés előtt találkozott csütörtökön Sandersszel a Fehér Házban. A Fehér Ház szerint barátságos találkozó volt, sok tekintetben egyetértettek a további teendőkről, a legfontosabb prioritásokról. A találkozó után a vermonti szenátorazt mondta, hogy együtt akar dolgozni Clintonnal a republikánus elnökjelölt, Donald Trump legyőzése érdekében. Az biztos, hogy Sanders legalább a keddi utolsó előválasztásig versenyben marad, akkor a fővárosban, Washingtonban szavaznak majd a demokraták, és várhatóan nagy többséggel ott is Clinton nyer. Azt is szeretné megvárni, hogy Kaliforniában a végeredmények alapján közelebb kerül-e Clintonhoz. Sanders szerdán még megismételte, hogy nem lép vissza, és egészen a július végén Philadelphiá-
ban tartott demokrata jelöltállító gyűlésig talpon marad. A demokrata vezetés viszont már a pártegyesítésre akar koncentrálni, amiben Barack Obamának is fontos szerep juthat. A Clinton melletti videóban ezt lényegében meg is kezdte, amikor arról beszélt, hogy Clinton és Sanders ugyan riválisok voltak, de ugyanabban az Amerikában, ugyanazokban az értékekben hisznek. A kedden előválasztó utolsó hat államból négyet, köztük a legfontosabb Kaliforniát és New Jersey-t is Clinton nyerte meg, de a szuperdelegáltakkal valójában már hétfőn bebiztosította a demokrata jelöltséghez szükséges 2383 delegáltat. A kedd este már az első női elnökjelöltként beszédet mondó Clinton minden tekintetben egyértelműen megnyerte az előválasztást: több kötött mandátumú delegáltat szerzetttöbb, és fontosabb államokat nyert megtöbb mint hárommillióval több szavazatot kapott, nagyjából 56 százalékot ért el. Ahogy a republikánusoknál, úgy a demokratáknál is kulcskérdés lesz, hogy a megosztó előválasztás után mennyire tudják egyesíteni a pártot. Sűrű hetek jönnek, hiszen július 18-21. között tartják majd a Republikánus Párt Nemzeti Konvencióját Clevelandben, nem sokkal később, július 25-28. között pedig jönnek a demokraták is Philadelphiában. Addigra pedig mindkét oldalon már az alelnökjelölteknek is ki kell derülniük, a CNN szerint Clinton javában keresi a megfelelő jelölttársat.
Az IS háromezer éves templomot robbantott fel
Elgázolták a zebrán az aradi alpolgármestert
Élelmiszersegély jutott Darajába
Háromezer éves asszír templomot robbantott fel az észak-iraki Kalhu romvárosában az Iszlám Állam (IS) egy csütörtökön közzétett videó szerint. A videón az is látható, hogy a dzsihadisták bulldózerrel pusztítják el az úgynevezett Nergal-kaput, amely az ókori Ninive történelmi városfalának része volt a mai Moszulban. Az ENSZ szerdán megerősítette, hogy a romvárosról készült műholdas felvételeken kiterjedt pusztítás látható Nabú, a babiloni bölcsesség istene templomának főbejáratánál – írja az MTI.
Berlusconi majdnem meghalt A volt olasz kormányfőt meg fogják műteni jövő hét közepén, mert olyan súlyos szívrohamot kapott, amibe bele is halhatott volna - írja a BBC. Egy szívbillentyűt kell majd nála kicserélni. Kedden arról számoltunk be, hogy a 79 éves politikust egy milánói kórházba szállították szívproblémák miatt, de akkor a szóvivője azt mondta, nem életveszélyes az állapota, de csütörtökön az orvosai azt nyilatkozták, hogy életveszélyes állapotban volt. Egyes források szerint Silvio Berlusconi rosszullétét a múlt vasárnapi önkormányzati választások miatti stressz okozta.
Szerda este elütötte egy autó Arad alpolgármesterét, Bognár Leventét,írja az Aradi Nap. A baleset a Kogălniceanu és a Blanduziei utcák sarkánál, a gyalogátkelőn történt. Az alpolgármester elmondta, hogy a kocsi lassított, ő elindult a zebrán, de aztán az autó érthetetlen okból felgyorsított, így gázolta el. A sofőr vitte be a sürgősségire. Bognárnak megsérült az orra, a térde, és a válla is eltört, de nem tesz feljelentést. Szerinte a sofőr figyelmetlensége lehetett a baleset oka.
Négy év nélkülözés után először élelmiszersegély jutott be Darajába, az ostromlott szíriai városba - adta hírül csütörtök éjjel a Vörös Félhold segélyszervezet Damaszkuszban. Kilenc kamionról rakodták le a szállítmányt, amiben liszt, szárított élelmiszer és egészségügyi segély van. A szállítmány egy hónapra elegendő. A Vörös Félhold szerint az akciót az ENSZ-szel együttműködve hajtották végre. A Damaszkusztól 10-15 kilométerre délnyugatra fekvő Darajába június elsején már bejutott egy segélykonvoj, de az nem szállított élelmiszert, ami nagy csalódást keltett a város lakosságában.
136/2016 • 2016. június 11. Hétvégi lapszám A szír hadsereg egyre közelebb jut az IS fővárosához
A szíriai kormányhadsereg behatolt Rakka tartományba –írjaa Reuters a háborúról rendszeresen jelentő Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja alapján. 2014 óta ez az első alkalom, hogy a kormányerők ennyire közel kerültek Rakka városához, az Iszlám Állam (IS) de facto szíriai fővárosához. Az előrenyomulást az tette lehetővé, hogy pénteken az oroszok légi csapásokkal hathatós támogatástnyújtottaka kormányerőknek, akik így már aznap elérték a szomszédos Hama tartomány határát. Eközben a kormányerőktől függetlenül az amerikaiak által támogatott milíciák és kurd harcosok is nyomulnak Rakka felé. Ahogy korábban írtuk, a különböző szíriai csapatok egyre jobban szorongatják a terrorszervezetet, már legalább három fronton folyik a küzdelem. Az IS-ellenes erők haladnak tovább Rakka városa és a szintén a tartományban található Tabqa-gát felé. Az IS épp pénteken szólította fel a város lakóit, hogy szolgáltassák be a tévékészülékeiket, úgyhogy ha sikerül is elérni és felszabadítani Rakkát, a forradalmat valószínűleg nem lehet majd tévén nézni.
A brit kormány sem egységes Brexit-ügyben A brit igazságügyi miniszter szerint "már sok mindenben tévedtek" azok a nemzetközi pénzügyi szervezetek, amelyek az elmúlt napokban egymás után hívták fel a figyelmet a brit EU-tagság esetleges megszűnésével járó gazdasági kockázatokra. Michael Gove a kilépésért kampányoló tábor egyik frontembere, jóllehet a konzervatív párti brit kormány hivatalos álláspontja szerint Nagy-Britanniának az Európai Unióban kell maradnia. David Cameron miniszterelnök mindazonáltal megengedte a kabinet tagjainak, hogy a brit EU-tagságról június 23-ára kiírt népszavazás kampányában személyes meggyőződésük szerint, akár a kilépés mellett is érvelhessenek nyilvános szerepléseiken. Gove-val péntek este a Sky News brit hírtelevízió készített egyenes adásban sugárzott interjút, majd a stúdióba meghívott közönség tehetett fel kérdéseket. A televíziós társaság egy nappal korábban ugyanilyen formátumban megrendezett műsorában Cameron szerepelt. Michael Gove a péntek esti műsorban "lehangolónak" minősítette az elsősorban gazdasági kockázatokkal érvelő Cameron - vagyis saját miniszterelnöke - előző napi szereplését. 2
Az Amnesty szerint Németország belefullad a gyűlöletbe 2015-ben már hetenként akár hat menekültellenes tüntetést is rendeztek
Tizenhatszorosára, 63-ról 1031-re nőtt a menekültszállások ellen elkövetett bűncselekmények száma Németországban 2013 és 2015 között, míg összesen a rasszista, erőszakos bűncselekmények száma majdnem kétszeresére, 693-ról 1295-re nőtt, közölte jelentésében az Amnesty International (AI). A szervezet összefoglalója szerint a támadásokra adott reakciók kudarcából kiderül, hogy az elérhető védelem azonnali növelésére van szükség, illetve független vizsgálatot kell indítani a rendvédelmi szerveknél, az esetleges előítéleteket kivizsgálandó. „Mivel a gyűlölet-bűncselekmények száma emelkedik Németországban, foglalkoznunk kell azzal, hogy a rendvédelmi szervek régóta, jól dokumentáltan hiányosan reagálnak a rasszista erőszakra” – jelentette ki Marco Perolini, az Amnesty International EU-kutatója. „A német szövetségi és tartományi hatóságoknak átfogó stratégiákat kell
Kiadják a franciáknak a kalapos merénylőt A belga hatóságok kiadják Franciaországnak Mohamed Abrinit, a brüsszeli reptéri robbantásokért felelős terrorkommandó harmadik tagját, akit a novemberi párizsi merényletekkel is összefüggésbe hoztak, írja az MTI a szövetségi ügyészség csütörtök esti bejelentése alapján. A Le Soir szerint egy brüsszeli bíróság hagyta jóvá a franciák kiadatási kérelmét. Az ügyészségi szóvivő részleteket nem közölt, ezért egyelőre nem tudni, mikor fogják ténylegesen átszállítani Abrinit. A kalapos férfiként ismertté vált Abrini a brüsszeli robbantások előtt néhány perccel még együtt tűnt fel a két öngyilkos merénylővel a biztonsági kamerák felvételein, de ő végül elmenekült a helyszínről. A marokkói származású, belga állampolgárságú férfinek a nyomozók szerinta párizsi merényletek előkészítésébenis szerepe volt. A brüsszeli bíróság csü-
alkotniuk a menekültek szállásai elleni támadások megelőzésének céljából. A legnagyobb veszélynek kitett szállások rendőri védelmét sürgősen meg kell erősíteni” - mondta A jelentés megjegyzi, hogy míg Európában a német közvélemény volt az egyik legbefogadóbb a menekültekkel szemben, 2015-ben már hetenként akár hat menekültellenes tüntetést is rendeztek. Több áldozat, illetve megtámadott barátokkal, ismerősökkel rendelkező menedékkérő és menekült mondta el az Amnesty Internationalnek, hogy félelemben él, és többé nem érzi magát biztonságban. törtökön egy másik gyanúsított, Mohamed Bakkali kiadatását is jóváhagyta. Őt azzal vádolják, hogy logisztikai támogatást nyújtott a párizsi terrortámadások feltételezett főszervezőjének, Salah Abdeslamnak, akit április végén adott át Belgium a francia hatóságoknak.
Olyan kevés menekült jön Törökországból, mintha vége lenne a válságnak Csak 1465 migráns érkezett májusban a görög partokra, ami kevesebb a januárban és februárban naponta érkezők számánál - közölte pénteken a Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM). A menekültek száma Görögországban: januárban 67 417februárban 57 066márciusban 26 971áprilisban 3650. Az idén eddig összesen 156 577 menekült érkezett. A csökke-
Totális káosz fenyegeti Spanyolországot Nagy valószínűséggel a június 26-i spanyolországi előrehozott választásnak sem lesz egyértelmű győztese, mivel a négy nagy párt közül egyelőre egyik sem emelkedett ki. A kampányban a politikai erők nagy része a baloldali-populista Podemost támadja. Az országnak újabb gazdasági reformokra lenne szüksége, de várhatóan folytatódik a hónapok óta tartó politikai huzakodás. Ha most vasárnap tartanák a választásokat, akkor a Néppárt (PP) nyerne a szavazatok 30,5 százalékával – derült ki az NC Report legfrissebb felméréséből. A második helyen a baloldali populista Podemos áll 24,1 százalékkal, míg harmadik a Spanyol Szocialista Munkáspárt (PSOE) 21,3 százalékkal. Negyedik lenne a jobbközépliberális Polgárok (Ciudadanos) a szavazatok 14,3 százalékával. Mindez azt jelenti, hogy a 350 fős spanyol alsóházban a PP 124–130, a Podemos 79–84, a PSOE 80–82, a Ciudadanos 38–40 mandátumot szerezne. Vagyis továbbra sem tudna egyik politikai oldal sem stabil kormányt alakítani, mert ahhoz 176 mandátumra lenne szükség. Hasonló volt a helyzet a tavaly december 20-i választás után is, azzal a különbséggel, hogy azóta a Podemos és a PSOE helyet cserélt.
nő számok nagy részben az áprilistól hatályban lévő EU-török menekültügyi egyezménnyel magyarázhatóak. Az embercsempész-főváros feszülten figyeli, mit lép EurópaEltűntek a menekültek Törökországban, de csak az utcákról. Kiderítettük, hol vannak, és miért várják, hogy becsődöljön az EU-megállapodás. Találtunk egy sajátos túlélési taktikát választó csoportot is. Helyszíni riport. A menekültek azonban nem tűntek el, csak várják, hogy kiderüljön, melyik úton érdemes elindulniuk Európa felé.Újságírónk bejárta Törökországot az embercsempész-fővárostól a szír határig, és megtalálta az elveszett menekülteket. Mások új útvonalakon indulnak el. Ennek jele, hogy egyre több a baleset a Földközi-tengeren. Legalább kilenc ember holttestét emelték ki, 340 embert viszont sikerült élve kimenteni pénteken a kora délutáni órákig a Kréta közelében elsüllyedt hajóról, amely egyes becslések szerint 400-500, mások szerint akár 700 migránst is szállíthatott a fedélzetén.
136/2016 • 2016. június 11. Hétvégi lapszám
Elegancia, megbízhatóság, elérhető luxus - FEDEZZE FEL AZ EMPORIUM ÉS AURA RUHA MÁRKÁT! Egy több évtizedes családi vállalkozás, az elegancia szolgálatában. Jöjjön el üzleteinkbe és találja meg kedvenc darabjait! Mindig mosollyal, szép ruhákkal és ajándékokkal várjuk!
Az EMPORIUM klasszikus, elegáns ruhákat jelent: olyan ruhadarabokat, amelyek nem mennek ki a divatból és az alapruhatár fontos részei. Telitalálat üzleti megbeszélésekre. emlékezetes alkalmakra, a kiegyensúlyozott hétköznapok ritmusára. Üzleteinkben megtalálható az AURA márka is, ami az EMPORIUM lendületes, energikus változata. A ruhákat egytől egyig Magyarországon varrjuk, minden darab magyar tervezők és szabászok keze munkája, az alapanyagot pedig Olaszországból, Kanadából és Spanyolországból hozzuk. A magas minőségre
törekszünk, hogy egy ruha hosszú évekig kiszolgálja a tulajdonosát, és hogy az öltözék több év után is képes legyen olyan hatást kelteni, mintha vadonatúj lenne. Ezt a titkot az édesanyáink is pontosan ismerték. Az üzleteinkben nem eladók, hanem tanácsadók dolgoznak, akik Budapest legjobb stylistjaitól tanulnak. Tudják, milyen alkatra mit érdemes választasztani, egyaránt színben és fazonban. A tökéletes alak kivételes. Az EMPORIUM-nál minden, teljes árú darabot ingyenesen méretre igazítunk, mert az a célunk, hogy a ruha hibátla-
nul álljon a viselőjén. Így könnyedén lehet bárki magabiztos és energikus, hogy a ruhaigazgatás helyett az igazán fontos dolgokra koncentrálhasson. Jöjjön el üzleteinkbe és találja meg kedvenc darabjait! Mindig mosollyal, szép ruhákkal és ajándékokkal várjuk! Üzleteink: Mammut I – 1. em. Astoria – Károly krt. 10. Vígszínház – Szt. István krt. 12. Oktogon – Teréz krt. 2-4. Déli pu. – Alkotás utca 5 Bővebb információ: www.emporium.huKövessen minket a Facebookon is! www.facebook.com/emporium.aura
Kiadják a franciáknak a kalapos merénylőt A belga hatóságok kiadják Franciaországnak Mohamed Abrinit, a brüsszeli reptéri robbantásokért felelős terrorkommandó harmadik tagját, akit a novemberi párizsi merényletekkel is összefüggésbe hoztak, írja az MTI a szövetségi ügyészség csütörtök esti bejelentése alapján. A Le Soir szerint egy brüsszeli bíróság hagyta jóvá a franciák kiadatási kérelmét. Az ügyészségi szóvivő részleteket nem közölt, ezért egyelőre nem tudni, mikor fogják ténylegesen átszállítani Abrinit. A kalapos férfiként ismertté vált Abrini a brüsszeli robbantások előtt néhány perccel még együtt tűnt fel a két öngyilkos merénylővel a biztonsági kamerák felvételein, de ő végül elmenekült a helyszínről. A marokkói származású, belga állampolgárságú férfinek a nyomozók szerinta párizsi merényletek előkészítésébenis szerepe volt. A brüsszeli bíróság csütörtökön egy másik gyanúsított, Mohamed Bakkali kiadatását is jóváhagyta. Őt azzal vádolják, hogy logisztikai támogatást nyújtott a párizsi terrortámadások feltételezett főszervezőjének, Salah Abdeslamnak, akit április végén adott át Belgium a francia hatóságoknak.
Kezdődik a Budapesti Nyári Fesztivál! Hétvégén nyitnak a budapesti szabadtéri színpadok A Nemzeti Filharmonikusok és Yuja Wang zongoraművész koncertjével ma este 8 órakor veszi kezdetét a Budapesti Nyári Fesztivál augusztus végéig tartó programsorozata a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon. A Városmajorban vasárnap tartanak nyárindító családi napot gyerekprogramokkal, este Kiscsillag akusztikus koncerttel, amelyre egész nap várják a látogatókat. A Margitszigeten ezen az estén Stacey Kent amerikai jazzdíva ad koncertet kvartettjével. Bővebb információ, színházi hajójárat menetrend, online jegyvásárlás és esőnap információk:www.szabadter.hu
3
136/2016 • 2016. június 11. Hétvégi lapszám
Lassan betelik a Sziget A most bejelentett nevekkel lassan betelnek az üres helyek a Sziget idei felhozatalában
Frissen érkezett a listára a The Chemical Brothers, az Editors, Tinie Tempah, Laidback Luke, BØRNS, a Boy és sokan mások. Új nevekkel egészül ki a Sziget fellépők névsora, elsőként a sorban - a „mínusz egyedik” nap nagyszínpados záró zenekaraként érkező - The Chemical Brothers, akik eddigi pályafutásuk során bezsebeltek 4 Grammy-díjat és felléptek a világ legnagyobb fesztiváljain. Tavaly nyáron megjelent legújabb lemezük most a Szigeten, élőben jön. Mint ahogy a poszt-punk - és new wave mozgalom egyik legkarakteresebb zenekara, az Editors is megmutatja legújabb, tavaly megjelent hanganyagát a Szigetnek. Szintén a Nagyszínpadra érkezik a kétszeres Brit Awards és egyszeres Ivor Novello-díjas, nemzetközi
slágerlistákat meghódító londoni rapper, Tinie Tempah. Ő az első rap előadó, akinek hat kislemeze is a brit lista első helyén debütált. Aztán ott van a most bejelentettek listáján – a Telekom Arénában - a világot hosszú ideje mozgásban tartó, populáris és progresszív holland electro house mozgalom egyik legismertebb alakja, Laidback Luke. A BØRNS első alkalommal a Sziget A38 nagysátrában lesz látható Magyarországon, és a kellemes indie-s gitárpopban utazó Boy tavaly megjelent We Were Here című második nagylemezével érkezik első alkalommal a Szigetre, szintén az A38 színpadára.
Quimby a Budapest Parkban
Torkig vagy a sötét karikákkal és megduzzadt szemhélyakkal?
Az ördög magyar hangjai, az idén negyedszázados Quimby június 11-én visszatér Európa legnagyobb szabadtéri szórakozóhelyére, a Budapest Parkba, hogy felrázza közönségét, magához húzza és a legnagyobb Quimby-slágerekkel cirógassa őket. Vigyázat, senki se menekül! Hazánk egyik legnépszerűbb koncertzenekara eddigi történetének tizennégy albumából bőven akad válogatnivaló a jubileumi év koncertjeire: dölyfös rock and roll, mámoros melódiák, hipnotikus sámán boogie, kedélyes kilengések és fekete táncok vezetnek végig bennünket a negyedszázadnyi repertoáron. A parkos koncert az idei fesztiválszezon nyitánya lesz. Itt hallhatjuk először a zenekar új dalát, a Heaven Goes To Hellt, megismerhetjük az fesztiválszezon felhozatalát, és Budapesten élőben először itt csendülnek majd fel az új szerzemények, köztük Forradalmár, de Livius új dala is itt debütál. A parkos Quimby koncert előtt pedig a progresszív space indie-rockban utazó The Immigrants játszik. 4
Sopronban lép fel a legtöbb magyar produkció A legnagyobb nemzetközi fesztiválelismerést nemrég besöprő Telekom VOLT Fesztivál szervezői büszkék arra, hogy a változatos világsztár kínálat mellett Sopronban lép fel a legtöbb hazai produkció is, felvonultatva a műfajok széles tárházát. Június 28-án indul a VOLT. Négy nap alatt több mint kétszáz program kap helyet idén a Telekom VOLT Fesztivál tíz színpadán. A világsztárok zöme már ismert, jön - mások mellett az Iron Maiden, a Slayer, Axwell Λ Ingrosso, Wiz Khalifa vagy éppen a The Prodigy. Sopron azonban pár napra a hazai produkciók és rajongóik Mekkájává is változik ilyenkor, hiszen évről-évre itt sorakozik fel a legtöbb magyar zenekar, előadó és DJ is. “Az már régóta köztudott, hogy a Telekom VOLT Fesztivál világsztár kínálata nemcsak eklektikus, de minden évben tízezrek által várt nagy neveket vonul-
Ha nyár, akkor lángos! Ha lángos, akkor Vénusz Lángos Voks!
Magyarország legjobb lángosozóját keresi a Vénusz
Próbáld ki az új szépség terméket – az innovatív szem szérumot, a PURE-t! Törődj egy kicsi a bőröddel! Érezd, hogy bőröd hidratált és selymes tapintású lesz!
tat fel. Legalább ennyire büszkék vagyunk arra is, hogy a VOLTon lép fel a legtöbb magyar produkció is” – vezette fel a mintegy száz zenekart és előadót bejelentő hírt Fülöp Zoltán, a VOLT főszervezője. Az állandó fesztiválkedvencek kivétel nélkül, idén is jelen lesznek a VOLTon, de mellettük sok fiatal csapat vált az évek során ugyancsak főszereplővé az egyik legnagyobb vidéki fesztiválunkon. “Sokat változott a headlinerek sora az elmúlt években a Telekom VOLT Fesztiválon. Ma már bérelt, főműsoridős helye van nálunk a Halott Pénznek és a Wellhellonak is, éppen úgy, mint a Brainsnek, a Vad Fruttiknak, az Irie Maffiának vagy éppen az Intim Torna Illegálnak - emelte ki Lobenwein Norbert, a fesztivál alapítója, aki azt is elmondta, jó érzéssel tapasztalják, hogy az elmúlt években sok olyan magyar produkció tűnt fel, amely ma már több ezres tömeget vonz a színpadok elé.
Kedvenc lángosozó a Balaton parton vagy éppen egy budapesti strandon, esetleg egy nyüzsgő piacon az ország bármely pontján? A Vénusz Lángos Voks oldal segítségével mindenki megtalálhatja, hol érdemes ezt a magyar street food klasszikust megkóstolni. Már ötödik alkalommal hirdeti meg a Vénusz - a finom lángosok elengedhetetlen hozzávalója - az országos lángosversenyt. Idén a teljes sza-
vazási platform megújul és a verseny a www.langosvoks.hu oldalra költözik, ahol még könnyebben lehet lángosozókat keresni és szavazni rájuk, valamint a lángosozók is egyszerűbben nevezhetik lángossütőjüket. Az aranyérmes hely a „Vénusz kedvenc lángosozója 2016” megtisztelő címen kívül 500 liter minőségi Vénusz napraforgó-étolajat nyer, míg a második helyezettnek a kitüntetés mellett 300 liter, a harmadik helyezettnek pedig 200 liter napraforgó-étolaj a jutalma. A verseny 2016. június 8-tól augusztus 20-ig a Vénusz Lángos Voks oldalon (www.langosvoks.hu) érhető el. Itt bárki nevezhet lángosozót, szavazhat kedvenc helyére, valamint értékelheti is azt. Az oldal nem csupán szavazásra használható, hanem igazi lángos-térképként is funkcionál, hiszen könnyedén felkutathatók azok a helyszínek, ahol érdemes kipróbálni a klasszikus sajtos-tejfölös vagy esetleg egy-egy különlegesebb változatot. A Vénusz Lángos Voks versenyidőtartama: 2016. június 8 - 2016. augusztus 20.A Vénusz Lángos Voks elérhetőségei, játékszabályzata és a verseny részletei: www.langosvoks.hu
136/2016 • 2016. június 11. Hétvégi lapszám
Szálloda a hármas határnál A Gotthard Therme Hotel & Conference Magyarország legnyugatibb fekvésű városában Szentgotthárdon található
Szentgotthárd település a Rába és a Lapincs ölelésében, a magyarosztrák-szlovén államhatár közelében fekszik, három nemzet kultúráját és hagyományait őrzi. A szálloda, az Őrség kapujában 148 kényelmes és tágas szobával, családi szobával és lakosztállyal várja vendégeit. A szobák többségéhez erkély vagy terasz tartozik, amely kellemes kilátást kínál a fürdőre illetve a környező tájra. A családoknak nagylégterű három és négyágyas szobák állnak rendelkezésre. Nagyobb családok vagy baráti társaságok a connecting - egymáshoz ajtóval kapcsolódó szobák előnyét is élvezhetik. A romantikus szobákat kifejezetten párok részére tervezték, elegáns, kádas fürdőszobákkal. A szállodából közvetlen átjárással megközelíthető a mediterrán hangulatú Termálpark, mely a mintegy 1500 m2 vízfelületével, különleges csúszdáival, pezsgőfürdői-
vel, szaunáival, klasszikus római fürdősorával, sportolási lehetőségekkel, wellness kezelésekkel biztosítja a pihentető kikapcsolódást. Az egész évben működő animációs termálpark komplex szolgáltatást, tökéletes kikapcsolódást és regenerálódást nyújt az ideérkező vendégek számára. A fürdő egyedülálló mediterrán hangulatát a pálmafák, egzotikus növények és a velük szoros összhangban kialakított természetes kőburkolatok biztosítják. A hatalmas parknak köszönhetően a szakmai program mellett a szabadidő aktív és vidám eltöltésére is számos lehetőség választható: csapatépítő programok, szórakoztató műsorok vagy zenés estek is gondoskodnak a felejthetetlen élményről.
Feljövőben a bioborok: nemcsak extrém, finom is lehet! A franciáknál tilos, ám Magyarországon szabad a fajtákkal kísérletezni, ezért áttörés várható a bioborok frontján: ez derült ki egy nemrégiben megtartott különleges francia-magyar bortalálkozón. A kénmentes technológián dolgozó francia vendég a régiós bioborászok egyesületének elnöke. Ha francia borról esik szó, sokan rögtön a bordeaux-ira vagy a burgundira gondolnak, pedig a Franciaország déli részén található, a Földközi-tengerrel határos Languedoc-Roussillon a legnagyobb biobortermelő vidék a maga 220 ezer hektárjával. Jóllehet a térség nem elhanyagolható része természetvédelmi terület, mégis kiváló bort termelnek arrafelé az elszánt okszitánok. A camargue-i homoki borok a Rhône folyó deltájából származnak, ahol egyedülálló növény- és állatvilág fo-
gadja a borra is szomjas turistákat. A lagúnás vidék madarak, lovak és bikák paradicsoma, ahol a hatalmas mocsaras területeket finomhomokos tengerpartok váltják. „Boraink visszatükrözik az emberi tudás és a terroir közötti harmóniát. Az ökológiai gazdálkodás a természettel összhangban, szabályainak tiszteletben tartásával folyik az ásványi anyagokban gazdag, homokos talajú területen” – mondta el a sajtótájékoztatón Patrick Guiraud borász, a dél-franciaországi bioborászok egyesületének elnöke. A borok a magyar szakértőket is lenyűgözték, ám ennél érdekesebb talán, hogy a francia borászok is meglepődtek a magyar borok minőségén. A francia és magyar pincészetek kínálatát megvizsgálva arra az eredményre jutottak a lelkes kóstolók, hogy a biobor nemcsak extrém, kifejezetten finom is lehet.
Időjárás
3-ból 1 anyuka nehezen szoptat Minden harmadik édesanya tapasztal valamilyen problémát a szoptatás során, legtöbben arra panaszkodnak, hogy túl kevés a tej - derül ki egy friss hazai felmérésből. A környezet és a társadalom negatív megítélése, a „rossz anya” bélyeg, valamint a tévhitek miatt sokan nem mernek tápszert használni, és inkább korábban kezdik meg a hozzátáplálást, vagy a tehéntejhez nyúlnak. Pedig a tehéntej 1 éves kor előtt kifejezetten veszélyes lehet a kisbabák számára, hiszen emésztőrendszerük még nem elég fejlett a befogadására. Az élet első 1000 napjának megfelelő táplálása kulcsfontosságú, akár anyatejjel, akár tápszerrel történik: nem csak gyermekkori, de számos felnőttkori népbetegség kialakulásának a kockázatát is csökkenti.
Vajna Tímea beach style hajkoronája is a Marilynben készült!
V
H
K
11 / 22
12 / 24
13 / 24
Magyarország Budapest: 12/23 Debrecen: 11/22 Eger: 12/21
Kecskemét: 10/23 Keszthely: 13/22 Miskolc: 14/21
Európa Athén: Bécs: Berlin: Bukarest: London: Madrid:
18/31 13/24 13/25 16/26 13/23 19/29
Moszkva: Párizs: Pozsony: Prága: Róma: Varsó:
6/14 15/24 11/23 13/23 12/25 10/21
Kultúra
VITORLÁZÓS ÉLMÉNYNAP legközelebb június 17-én! FÜRDÉS ÉS KOCCINTÁS A BALATON KÖZEPÉN, ESTE BORLAKOMA! 11:00-11:30 Találkozó Tagyon Birtokon 11:30 transzfer indulása Balatonfüredre 12:00 érkezés Balatonfüredre 12:30 kifutás a balatonfüredi Vitorlás Szövetség kikötőjéből Programok a hajón: Időjá‐
Exkluzív, nyugodt és barátságos környezetben professzionális, prémium termékekkel és mester szakemberekkel várjuk minden vendégünket. Fodrászatunkban kiemelt partnerünk a L’Oréal Professionnel! Kérastase és a LʼOreal termékekkel várjuk vendégeinket nap mint nap. Fodrászaink hajdiagnosztikát követően hajápolási tanácsokkal segítenek megtalálni az Önnek legmegfelelőbb hajtrendet és termékeket. L’Oréal Professionel Amit kínálunk: kedvező árak, profi szakemberek, minőségi anyagok, rugalmas nyitva tartás, kezeléseink széles választéka és kombinálhatósága, folyamatos megújulás, törzsvendég program és folyamatos havi akciók! http://www.marilynbeautybar.com Marilyn Beauty Bar Salon Expert Premium Szalon várja Önöket a Montevideo utca 1. szám alatt
rásnak megfelelően fürdési lehetőség, napozás a meseszép panorámában. – „Tagyon Birtok piknik kosár:” frissen ké‐ szített kenegetők, Nagyvázsonyi pa‐ rasztkenyérrel, borokkal, fröccsökkel a hajón. 16:30-17:00 kikötés a Vitor-
lás Szövetség kikötőjében 17:30-18:00 visszaérkezés a Birtokra „Istenhozott” pálinka és üdítő
fröccsök fogyasztása helyi gazdák ter‐ mékeiből 18:00 Vacsora és 5 borból álló borkóstoló a Birtokon A vitor‐ lázás után 3 fogásos vacsorát szolgálunk fel a Birtokon. A vacsora alatt a Bala‐ ton-felvidéki borokból 5 tételes bor‐ kóstolót tartunk. A program ára magá‐ ban foglalja a napközben fogyasztott szódavíz és házi szörpök árát is. A
programot legalalább 6 fő jelentkezése esetén tartjuk meg! A vacsora menüjéről a rendezvényt megelőző 2 hétben tudunk teljes körű tájékoztatást adni! Amennyiben speciális étkezési igénye van, kérjük a jelentkezésnél jelezze! Az ajánlat ára:
19.900 Ft/Fő Az feltüntetett árak nettó árak és forintban értendőek! A prog‐ ramra jelentkezni a program@tagyon‐ birtok.hu e-mail címen vagy a +36 20 924 78 65 számon lehet!
5
136/2016 • 2016. június 11. Hétvégi lapszám
Az egész világot várják Muhammad Ali temetésére
Pénteken temetik el minden idők legnagyobb hatású bokszolóját, a 74 éves korában meghalt Muhammad Alit. A család úgy döntött, hogy mindenki számára nyilvános lesz a bokszoló, louisville-i temetése. „Ali a világ polgára volt, és biztosan azt akarná, hogy akivel találkozott élete során, az részt vegyen a temetésen" – mondta a család szóvivője, Bob Gunnell. A család csütörtökön búcsúzik a bokszbajnoktól, majd pénteken tartják a nyilvános szertartást. Ali testét Louisville főútján és a róla elnevezett utcán is végigviszik, majd KFC Yum Centerben lesz a gyászszertartás, amit egy muszlim imám vezet majd. Mindezt élőben fogják közvetíteni. Búcsúbeszédet tart majd többek között Bill Clinton, korábbi amerikai elnök és Bill Crystal komikus is.
Rossi élete köre után Márquezzel békült
Valentino Rossi nyerte a vasárnapi barcelonai MotoGP-futamot, nagy csatában ádáz ellenfele, Marc Márquez ellen. Az utolsó öt kör nagyszerű volt, többször oda-vissza előzték egymást, míg az utolsó előtti körben az olasz rá tudott tenni még egy lapáttal, és elhúzott. Egészen elképesztő kör volt, nehéz ilyet leírni, de talán a legjobb, de az biztos, hogy az egyik legjobb volt, amit valaha produkált. Márquez mögött kezdte a kört, a célegyenes végén meg tudta előzni, majd az utolsó körig 8 tizedes előnyt szedett össze. Vagyis egy kör alatt 1 másodpercet adott a spanyolnak. A zárókörre így már kevesebb izgalom maradt. 6
Budapest 2 milliárdért rendezi a 2019-es Maccabi Európa Játékokat Budapest rendezheti a 2019-es Maccabi Európa Játékokat, amely a földrész legnagyobb zsidó sporteseménye - jelentette be vasárnap Motti Tichauer, az Európai Maccabi Konföderáció ügyvezetője. Jusztin Ádám, a Maccabi Vívó és Atlétikai Club elnöke, a magyar pályázat vezetője elmondta: különleges eseménynek lehetnek 2019-ben házigazdái, amely mérföldkőnek tekinthető a hazai zsidóság életében, ugyanakkor Budapestnek és Magyarországnak is kiemelkedő sporteseménye lesz. "Az esemény ugyan csak tíznapos, de nekünk ez sokkal többről szól, a magyar zsidóság jövőjének meghatározó eseményét szeretnénk megrendezni, amely rengeteg magyar zsidó fiatal számára mutatja meg, hogy a sport hogyan tanít egyszerre fegyelemre ugyanakkor nyújt önfeledt pillanatokat" mondta Jusztin. A Maccabi Európa Játékokon közel 2500 sportoló részvétele várható, ezzel Magyarország legnagyobb sporteseménye lesz 2019-ben - áll a szervezők közleményében. A játékokon számos olimpiai és világbajnok vesz részt. A magyar csapatban korábban olyan hírességek szerepeltek, mint például Polgár Judit, minden idők legeredményesebb női sakkozója, vagy S. Kovács Ádám világés Európa bajnok karatés.
Babos lesz az egyetlen magyar teniszező Rióban Idénre kitűzött nagy célját érte el az olimpiai részvétellel
Nagy várakozással tekint második olimpiája elé Babos Tímea, aki egyetlen magyar teniszezőként lesz jelen augusztusban Rio de Janeiróban. „Boldog vagyok, fantasztikus érzés. A tenisz egy speciális sportág ebből a szempontból, mivel előtte is van egy versenyünk és utána is azonnal lesz, így az utolsó pillanatban fogunk odaérni, és amint végzek, el is kell onnan sajnos jönnöm. Ez lenne az, amit másként csinálnék, azaz több időt töltenék az olimpián” - jelentette ki a világranglista 45. helyezettje, hozzátéve, felejthetetlen élményekkel gazdagodott 2012-ben Londonban, és hasonlókra számít Brazíliában is. Négy évvel ezelőtt Babos a második fordulóig jutott a
brit fővárosban, akkor az idén Australian Open-bajnok német Angelique Kerber búcsúztatta 6:1, 6:1-gyel. A Nemzetközi Tenisz Szövetség (ITF) hétfőn zárta le az olimpiai kvalifikációt, egyéniben az első 56 szerzett kvótát, de egy nemzetből legfeljebb négyen indulhatnak. A feltételek között szerepelt az is, hogy három Fed-kupa-részvétel kötelező volt a játékosoknak 2013 és 2016 között. Az ITF és a női tornákat szervező WTA egyelőre nem tette közzé hivatalosan a riói résztvevők névsorát, írja az MTI.
Két évre tiltották el Marija Sarapovát A januári Australian Openen a Meldonium nevű szívgyógyszerrel megbukott orosz világklasszis teniszezőre, Marija Sarapovára kétéves eltiltást szabott ki a Nemzetközi Teniszszövetség. A büntetés letöltésének kezdetét január 26-ra dátumozzák vissza, ezen a napon vették le a mintát a sztártól. Sarapova elismerte a gyógyszer használatát, tíz éve szedte. Tiltólistára csak idén január 1-én került a készítmény, emiatt bukha-
tott meg vele az ellenőrzésen. Sarapova így idén és 2017-ben nem léphet pályára. 29 éves, nem tudni, hogyan befolyásolja-e további pályafutását a döntés, visszavonulása sem kizárt. Első reakciójában Sarapova azt mondta, igazságtalannak tartja a döntést, fellebbezni fog a CAS-hoz, azaz a Nemzetközi Sportdöntőbírósághoz. Meldoniummal ebben az évben több tucat, főleg orosz sportoló hasalt el, legtöbbjüket azonnal eltiltották.