Címe sincs történet © Laura W
Publio Kiadó Minden jog fenntartva! Copyright 2011
CÍME SINCS TÖRTÉNET Azt mondják a lélekbúvárok, az ezoterikusok, más egyéb pozitiv gondolkodásra hangoló elmék,..merj álmodni, az álmaid valóra vállnak A pozitiv gondolkodás valóban nagyon hasznos és jó, de azért az álmainknak ajánlatos néha egy kicsit határt szabni. Ne várjunk csodálatos megvalósulásokat. Az álmok teljesüléséért bizony tennünk is kell nem is kevest. Aztán vannak olyan álmok, melyek továbbra is megmaradnak az álom kategóriában. Nem leszünk milliomosok, csodálatos fiatal hölgyek életünk delén túl, s a csenevész jellegtelen külsejü férfiúból sem lesz soha mister universum. Bár utóbbira egyszer már valaki rácáfolt. Ő volt Miki Hargitay. Neki sikerült. Hogy hogyan? Érdemes elolvasni élete történetét, itt most nem taglalom tovább. Akarni, akarni, akarni kell...ez az örökbecsű- jelmondata.Kezdjük hát a történetet, minek cime sincs, mert nagyon nehéz lenne egyetlen mondatban megfogalmazni. NewYork külvárosában lévő rehabilitáziós otthon reggeli életét élte. Nyolc óra, a növérek ezernyi teendővel kezdték meg a napjukat. Az intézményt még százötven évvel ezelőtt alapitotta egy jólelkű idős hölgy, kinek egyetlen gyermeke ismeretlen kórban szenvedett. Mozgásképtelenül, ágyhozkötve, álandó segitségre szorulva. Az idős hölgy szerette volna biztositani saját halála után is a gyermeke gondozását. Vagyonát az otthon létrehozására áldozta. Harminc álandó lakó, az ellátásukhoz szükséges személyzet. Ennyire futotta. Az intézmény nagyon jó hirnek örvendett és örvend ma is. Mindent megtesznek a gondozottakért. Orvosi felügyelet, legújabb rehabitilázációs módszerek. Komoly elfoglaltságot is biztositanak a betegeknek. Nincsenek magukra hagyva, könyvtár, Tv, filmek, internet, sokszor viszik őket koncertekre, szinházba. Az épülethez tartozó park, gyönyörű pergolákkal, úszómedencével, szintén kellemes kikapcsolódásra ad
lehetőséget. Itt éldegél ebben a milliőben Frank, azaz Ferenc. Frank magyar szülők gyermeke,aki az 1956 forradalom idején került Amerikába. Akkor ő még csak négy éves volt. Annyira emlékszik, hogy szülei egy késő őszi napon, néhány holmit összepakoltak egy nagy barna ütött kopott utazóládába. Sorra búcsúzkodtak a rokonságtól. Aztán egy hajnalon, csúnya hideg kora reggelen, még a nap sem kelt fel, megállt a házuk elött egy autó. Gyorsan szinte kapkodva siettek a beszállással, a csomagok elhelyezesével. Ferike nagyon szeretett volna az ablakhoz ülni, de mondván hogy veszélyes, édesanyja nem engedte. Elindult az autó, életében először ült ilyen járműben. Lesegetett is ki, anyja ült az ablaknál de, amennyire ki tudott látni. ámulva nézte a korai derengésben az ismerős táj elsuhanó képeit. Szegényes kis falujuk harárát rég elhagyták. Ismeretlen letarolt szántóföldek néha egy egy kisebb tanya mellett vitt el az út. Egyszer csak elnyomta az álom, nem tudni meddig aludhatott. Az emlékeibe csupán egy vakitó napfényes őszi táj úszik be, hallja a gépfegyver ropogást. Snitt. A következő kép, mikor meleg párnák közt fekszik, a jóleső kábulatból az édesanyja agódó hangja riasztotta, -Végre, jobban van! Kinyitotta a szemét! Ferikém, Ferikém hallasz? Kisfiam, jobban vagy? - Nyöszörgött valamit, de újra jött a mindent elfedő meleg lebegés, az álom, vagy a tudattalanság birodalmába tért vissza. Szülei elmondása alapján, hosszú keserves bújdokolás után jutottak át Osztrák földre, átázva fázva. Már akkor magas lázban égett. Keritettek orvost, gyógyszert. Hetekig ápolták, lassan nagyon lassan és alig-alig javult. Közben megjött az engedély a hajójegy, indulni kellett Amerikába. Szülei vivódtak, vissza a bizonytalanba, vagy egy beteg gyerekkel vállalják a hajóút kockázatát. Az utóbbi mellett döntöttek. Kaptak utasitásokat, gyógyszert, a hajón is volt orvos. Útrakeltek hát . Mig tartott az utazás, három hét alatt, csak néha tért vissza a mély álomból. Teljesen megszünt számára a világ. Amint Amerika földjére léptek, rögtön jött a segitség. kórházba került, szakszerü ellátás, vizsgálatok. Felerősitették, már nem bóklászott az álom
birodalmában. Csupán gyengének érezte magát és furcsa módon két lába és bal keze sehogy sem akart engedelmeskedni.Tudta, hogy hozzá tartoznak, mégis mint élettelen idegen tárgyak, úgy lógtak a testén. Kérdezgetett is a maga kis négyéves szintjén, nyugtatgattak. -Majd, ha erős leszel, sokat eszel,dolgozik kezed lábad.- Hát ez nem történt meg. Pedig sokat evett, eddig ismeretlen finom ételeket kapott a kórházban. Sok csokoládét, de hiába. Szülei megkapták a pontos diagnózist, ....gyermekparalizis. Sajnos későn ért ide a kisfiú. Ha idejében felismerik a bajt, talán a megfelelő gyógyszerrel még megmenthető lett volna. Kimondták az itéletet. Igy kell már leélnie az életét, bénán, gondozásra szorulva. Ahogy teltek az évek, ő is okosodott,meg kellett értenie, már soha többé nem futkározhat, nem mászhat fára, nem vehet részt a többi gyerekkel semmiféle csatározásban. Jó fejü gyerek volt. Hamar megtanulta a nyelvet, magántanulóként elvégezte az iskoláit. Sőt még egyetemre is beiratkozott, egyetlen mozgatható testrésze a jobb keze most ezerszeresen felértékelődött. Komputer programozó mérnöki diplomát szerzett. Otthon végezhető munkája is lett. Elismert jó szakembernek tartották. Barátai nem igen akadtak. A diáktársak hamar elszéledtek, az egyetem végeztével meggyérültek a találkozások, aztán lassan a telefonok, mailok is elmaradtak. Szüleivel töltötte napjait, meg az interneten barangolt, élvezte a világ, a tudomány csodáit .Igy élt harmincéves koráig. Akkor történt a nagy változás életében, mikor szeretett szülei egymás után egy év különbséggel elhagyták ezt az árnyékvilágot. Hogyan tovább? Egyedül nem maradhat. Gondozó kell. Honnan, ki legyen? Kérdések. Segitségére sietett a szociális gondozó. Felajánlották költözzön ide be az otthonba. Hasonló sorsú emberek, társaságban lesz. Szép külön szobát kap, teljes ellátást, felügyeletet, segitséget. Torna, úszás, különféle foglalkozások. Nem sokat gondolkodott, elfogadta az ajánlatot. Már tizenkét éve él itt. Szereti ezt a helyet. A személyzet kedves, barátok is akadtak, sőt újabban egyes hölgyek is nagyon szivesen veszik a társaságát. Hát köszöni jól van. Jól van, de mégis valami hiányzik az életéből.
Sokszor elábrándozott, ha egészséges és ép teste lenne, már biztos egy gyönyörü nővel oszthatná meg az életét. Boldogságban, szeretetben, szerelemben élhetne. Talán már gyerekei is lennének. Igen, kimondatlanul is érzi, hogy ha nem történik vele ez a szerencsétlenség, most úgy élhetne, mint kedvenc filmjeiben a hasonló korú férfiak .Jóképú és gazdag lenne, gyönyörü nők vennék körül, válogatna. Utazgatna a világban, nagy cégeket képviselne. Estélyek, fogadások, stb. Sokszor elmerengett és egyre sürübben álmodozott. Gyártotta magának a szép történeteket. Egy napon aztán megszületett az elhatározása. Ki fogja próbálni, milyen is az mikor elegáns férfiként hóditgatja a hölgyeket.Nincs gátlás minden megtörténhet a virtuális világ jótékonyan elfedi a hiányosságát. Az ötletet az internetes társkeresők tömege adta. Körülnézett, több szempontból vizsgálgatva végül is egy nemzetközi helyet választott. Magyarságát soha nem tagadta meg, ezért úgy döntött, jöhetnek a magyar lányok, asszonyok is, na meg az itt élő amerikaiak. Kitöltötte a regisztrációs lapját. Kitöltötte mégpedig megalkotva önmagában az álmai férfiját. Azt a férfit aki mostantól lesz, aki sorra hóditani fogja a hölgyeket. Az lesz, aki elenállhatatlan, jóképű és gazdag. Egy kis erőpróba, egy kis kaland, soha senki nem fogja megtudni, ki rejlik a háttérben. Vigyázni fog, majd időben okos és hihető kifogással fog elköszönni a választott hölgytől. A személyes találkozás az, aminek soha nem szabad megtörténnie. Az adatlapját gondosan kitöltötte,-
