(cikkünk a 2. oldalon) Városi Újság. A Károli jogász HÖK szolidaritási nyilatkozata

Tréfás Mikulás-túra

LISTA

(cikkünk az 5. oldalon)

A piros pöttyös az igazi

(cikkünk a 2. oldalon)


2012. december 20.

VÚ Bp

Városi Újság Budapest

Időszaki kiadvány

www.vujsag.com

A sorozat 39. része – nálunk a tizedik rész – a 3. oldalon olvasható.

Fércművek Esténként, ha végzett a konyhai mosogatással, és az utolsó konyharuha is a helyére került, nagyanyám bejött a nagyszobába – nagyapám meg én már egy ideje ott tartózkodtunk, olvastunk, keresztrejtvényt fejtettünk vagy rádiót hallgattunk... Jolsvai András

Legalább karácsonykor ne legyenek éhes emberek

e-mail: [email protected]

A Károli jogász HÖK szolidaritási nyilatkozata

III. évfolyam 6. szám

Ne vegye komolyan! Vagy mégis…?


Boldog karácsonyi ünnepeket, és eredményekben gazdag boldog új évet kívánunk minden kedves olvasónknak!

Újabb alkotmány-módosításról szavaz az országgyűlés. Idén már harmadszorra változik a „kőbe vésett” Alaptörvény. Vésnökök, riadóóó! Az Alaptörvény 54 cikkből áll. Évi három módosítással 18 év – négy és fél parlamenti ciklus – alatt teljesen átírható… Pont, mire nagykorú lenne. Matolcsy szerint 100 magyar csecsemőből 30-nak kis piros pötty van a fenekén, mint a japánoknak. A többit időben tisztába tette az anyja. A Túró Rudi is magyar találmány…

Szerkesztőségünk ezúton köszöni kedves olvasóink ünnepi jókívánságait.

Együtt — a fasizmus ellen! Gyöngyösi Márton Jobbikos képviselő parlamenti felszólalása példátlan összefogást eredményezett a hazai politikai életben, mikor december 2-ikán a Kossuth téren hatalmas tömeget hozott össze a Gyöngyösi féle gyalázatos eszmék elleni tiltakozás.

Az MSZP Újpesti- Káposztás-megyeri Szervezete hagyományaihoz hűen jótékonysági ételosztást szervezett a rászorulók részére.


Karácsonyi zenés délután Újpesten


Ez volt az év

(1 rész) (cikkünk a 7. oldalon)

Virág és Pelikán (cikkünk a 4. oldalon)

Kiss Péter országgyűlési képviselő és dr. Trippon Norbert párt elnök egy zenés délutánra invitálta az újpestieket.

A doni tragédia Horthy Miklós politikájának a bűne! Mondjunk NEM-et a mai kormány horthyzálódására! (cikkünk a 2. oldalon)

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes 1992-ben írt szakdolgozatáról is kiderült, hogy jelentős része a konzulensétől átvett anyag, azaz plágium. Rubovszky György (KDNP) pontos definícióval oldotta meg azt a kérdést, hogy miként lehetett, hogy Semjén dolgozata előbb látott napvilágot, mint a másolt anyag. Szerinte Semjénnek látomása volt. Azért ez nem egy kimondottan világi magyarázat… És ezt a látomást el is mondta a konzulensnek, vagy gonosz módon magában tartotta? Semjén úr kijelentette, hogy nem ő a hibás, mert nem szóltak neki akkor, mára meg már elévült. Már csak az a kérdés, hogy mennyi az elévülési ideje a Tízparancsolatnak? Tudják: „Ne lopj”… Schmitt Pál is ebben az évben „doktorált” a maga „törzsanyagával”. Nagy éve volt ez az 1992-es év — a kódex-másolóknak! A megnövekedett elvándorlás miatt mára már London lett az ötödik legnagyobb magyar város! Eddig Székesfehérvár volt az. Most sírhat… Ez még nem is lenne akkora baj, mintha kiderülne, hogy Peking után Budapest lett a második legnagyobb kínai település! Egy új törvénytervezet szerint csak az állami, Országos Meteorológiai Intézet adhat majd időjárás jelentést.


Felhívás!

Ez így nem jön össze! Hogy valóban „fél-ázsiai népség” legyünk, vagy minden másodiknak vörös fenekűnek kéne lennie, vagy az összesnek félig vörösnek. Így jön ki a fele-fele.


Palackposta Mire a kedves olvasó kezébe kerül ez a szám, már túl vagyunk a maják által

régen meghirdetett világvégén, így aztán nem tudhatom, eljut-e valakihez is ez az írás. Kicsit úgy érzem magam, mint aki palackpostán üzen: a tenger kényére bízva gondolatait.

Világos: jó idő — Orbán-kormány. Rossz idő — „zelmútnyócév”. Na jó, állami lesz az időjárás jelentés. Már csak az a kérdés, hogy az így előadott prognózis előrejelzés lesz csak, vagy kötelező?

VÚ Bp

2


Legalább karácsonykor ne legyenek éhes emberek Az MSZP Újpesti- Káposztás-megyeri Szervezete hagyományaihoz hűen jótékonysági ételosztást szervezett a rászorulók részére. Az ünnepek közeledtével egyre több családnak okoz nehézséget az, hogy meleg étel kerüljön az asztalra. Az újpesti MSZP szervezet ebben segített. Terített asztal várta a vendégeket, az étel mellé egy kis szaloncukorral is kedveskedtek az éhes embereknek. – Az Mszp Budapest szerte több mint ezer ingyenes ételcsomaggal készült – mondta dr. Trippon Norbert. A rendezvény fővédnöke Kiss Péter országgyűlési képviselő úr volt.

Karácsonyi zenés délután Újpesten Kiss Péter országgyűlési képviselő és dr. Trippon Norbert párt elnök egy zenés délutánra invitálta az újpestieket. Ma sem csalódtunk, Farkas Bálint remek hangulatot teremtett. Hideg decemberi délután volt, mégis az Ady Endre művelődési ház nagyterme dugig megtelt. A karácsonyi műsorra több mint 300-an jönnek el minden évben, az idein sem voltak kevesebben. Kiss Péter országgyűlési képviselő ünnepi szavakkal köszöntötte a hallgatóságot, boldog karácsonyt kívánt, majd átadta a pódiumot az előadónak.

A Természetjáró Kör felhívása

„Ki Mit Tud?” Rendezvénysorozat fiataloknak és a szépkorúaknak Immár kilencedik évadját kezdi meg a „Ki Mit Tud?” rendezvénysorozat. Jelentkezni a szokásos kategóriákban lehet (vers, próza, énekkar, együttes, népdal, színjátszókör, tánc, operett, sanzon, karaoke és egyéb kategória). Szeretettel várjuk továbbra is a vállalkozó kedvű nyugdíjasok jelentkezését, valamint számítunk a fiatalabb korosztályra is, akik bemutatják tudásukat. Minden régi és új érdeklődő jelentkezését várjuk! A rendezvénysorozat védnöke: Kiss Péter országgyűlési képviselő és dr. Trippon Norbert az MSZP kerületi elnöke A „Ki Mit Tud?”-ra a jelentkezési határidőt az Önök kérésére meghosszabbítottuk, így január 18-ig van lehetőségük leadni a lapokat a kerületi irodában (Nádor u. 1. munkanapokon 14.00-17.00 óra között), és a rendezvényeinken. MSZP Újpesti-Káposztásmegyeri Szervezete

Következő kirándulásunk alkalmával – a várható hidegre való tekintettel zárt helyre – a Magyar Nemzeti Bank Látogatóközpontjába megyünk (V. ker. Szabadság tér 8-9.) január 25-én pénteken 14.30-kor. A tárlatvezetéses látogatásunk kb másfél órát vesz igénybe, ahol hallhatunk a pénz történetéről, fejlődési állomásairól, a Magyar Nemzeti Bank feladatairól. Belépődíj nincs. Azokat is várjuk, akik még nem jöttek velünk kirándulni, jöjjenek el, próbálják ki! A csoportlétszám ebben az esetben limitált, ezért azoknak, akik jönni szeretnének jelentkezniük kell, január 14-18. között a 4415555-ös üzenetrögzítős telefonszámon, vagy a megadott héten a rendezvényeinken. Természetjáró Kör

Januári „Ki Mit Tud?” A „Ki Mit Tud?” rendezvénysorozat következő fordulója január 29-én, kedden 10.00 órától lesz az újpesti Polgár Centrumban

(IV. Árpád út 66.).

Jöjjenek el, nézzék meg mások produkcióját is, hozzák el rokonaikat, ismerőseiket, barátaikat is!

Felhívás! A doni tragédia Horthy Miklós politikájának a bűne! Mondjunk NEM-et a mai kormány horthyzálódására! Ha antifasiszta vagy, várunk a budapesti Petőfi-térre január 12-én szombaton 17.30-ra! A horthysta politika Hitler oldalán belépett a II. világháborúba. Magyarország a fasiszta Németország csatlósaként hadat üzent Angliának, az Amerikai Egyesült Államoknak és a Szovjetuniónak. Csapataink megtámadták a Szovjetuniót. A megfelelő fegyverzet és felszerelés hiányában a túlerővel szemben katonáink kegyetlenül elvéreztek, megfagytak. 1943. január 12-én a Donnál elpusztult a 2. magyar hadsereg! 1943. január 12-e Magyarország 2. Mohácsa! 70 évvel ezelőtt a horthysta politika tudatos népirtása kezdődött el, amikor a magyar hadsereget a halálba küldték. Ez megbocsáthatatlan bűn! A vágóhídra küldött fiaink tömegéből szinte minden magyar családnak jutott a gyászból, miközben a döntést hozó politikusok nem merészkedtek a hadszíntérre. Borzasztó, hogy ma, a huszonegyedik században ennek a politikának van szellemi örököse, s ez a szélsőjobb, amely még mindig nem látja be elődeik esztelenségét. Tűrhetetlen, hogy a jelenlegi magyar kormány ezt a horthysta szellemiséget és politikát szeretné visszahozni: elveti a köztársaságot, lejáratja a parlamentet,

összevész szomszédjainkkal, korlátozza a sajtószabadságot és a tanszabadságot, szűkíti a választójogot, elszegényíti és kilátástalanságba kergeti a kevésbé tehetősebb embereket, politikájával segíti a szélsőjobb megerősödését. Kedves Barátaink! Antifasiszta összefogással nekünk, akik hazánk valódi érdekeit képviseljük, kötelességünk emlékezni és emlékeztetni a magyar fiaink elleni barbárságra, amit az embertelen Horthy Miklós és politikus társai műveltek országunkkal, polgáraival! A mai magyar kormánypolitika szintén Horthy útján jár: ne hagyjuk, ne tűrjük ezt! A Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége (MEASZ) várja civil szervezetek, szakszervezetek, egyházak, pártok stb., egyének csatlakozását a közös fáklyás tüntetésre, amely 2013. január 12-én szombaton 17.30-tól lesz a budapesti Petőfi-szobor előtt! A helyszín szimbolikus. 1942-ben – a hivatalos szélsőjobbra tartó magyar politikától fenyegettetve – sikerült összefogni az antifasiszta erőknek, s a Petőfi szobor előtt Közép-Kelet Európa legnagyobb háborúellenes tüntetését tartották meg. Várunk minden antifasisztát a budapesti Petőfi térre a Petőfi-szobor elé! A MEASZ elnöksége nevében: Hanti Vilmos elnök

„Az én vendégem az Ön vendége!” Szeretettel meghívom Önt és kedves családját (nemcsak a hölgyeket!) „Az én vendégem az Ön vendége” rendezvénysorozat következő délutánjára, ahol teázás közben,

Görgey Gábor író, költő, Kiss Péter országgyűlési képviselő és dr. Trippon Norbert kerületi elnök lesz a vendégünk egy jó hangulatú, érdekes beszélgetésre január 16-án szerdán 17.00 órától az újpesti Polgár Centrumban (IV. Árpád út 66.). Bedő Kata MSZP Újpesti-Káposztásmegyeri Szervezete Nőtagozatának elnöke

Tréfás Mikulás-túra

Decemberi Mikulás túránk nagyon jól sikerült, sok derűs percet okoztunk magunknak és a környéken járóknak is, akik kedves köszöntéssel, üdvözléssel fogadták Mikulás csapatunkat.

3

2012. december 20.

VÚ Bp

Nem volt ez mindig így! Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar Hallgatói Önkormányzat

Szolidaritási nyilatkozat Az Állam- és Jogtudományi Kar Hallgatói Önkormányzata a leghatározottabban tiltakozik a felsőoktatást érintő költségvetési zárolások és forráskivonások ellen, amelyek súlyos károkat okoznak a magyar felsőoktatási rendszerben és jelentősen megnehezíti számos felsőoktatási intézmény mindennapi működését. Aggódva szemléljük a felsőoktatás egyoldalú döntésekkel való átalakítását, mely döntések meghozatala nélkülöz bármifajta egyeztetést az érintettekkel. Elfogadhatatlannak tarjuk, hogy a Kormány szerint Magyarországnak nincs szüksége jogászokra, az állam nem támogatja a jogi felsőoktatási tanulmányokat. Szolidaritást vállalunk a most felvételiző középiskolásokkal, akiknek több éves felkészülését és álmait verte szét a Kormány a 2012. december 5-i határozatával. Örülünk minden békés hallgatói megmozdulásnak és messzemenőkig támogatjuk ezek további folytatását. A színvonalas felsőoktatás nem csak egy szűk réteg, hanem minden magyar ember érdeke, ezért fontos, hogy minél többen vállaljunk szolidaritást az üggyel kapcsolatban!

A nemzet sorsa a tanítók kezében van, mert egyedül a tudás képesít igazságosságra, és egyedül az igazság teszi méltóvá a nemzetet a fennmaradásra. /Benedek Marcel/

Budapest, 2012. december 14.

Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának Hallgatói Önkormányzata

Nálunk Újpesten is sokakat hátrányosan érint a kormányzat felsőoktatási reformja. Újpesten 5 gimnázium van, ezért sok-sok középiskolás, szüleik és tanáraik aggódnak a végzős középiskolások egyetemi felvétele miatt. Például a Könyves Kálmán Gimnáziumban, ahol a 2010-es, ’11-es és ’12-es végzős évfolyamok – általában – 80%-ának sikerült a felsőoktatási intézménybe a felvétel. A tervezett új rendszerben durván csökkennek az államilag finanszírozott helyek, a tandíj a kevésbé tehetős szülők számára elérhetetlen összeg. Az újpesti MSZP kéri az újpesti fideszes parlamenti képviselőket, az önkormányzatot, a civil szervezeteket és a többi pártokat, hogy pártállástól függetlenül álljanak ki a diákmozgalom követelései mellett, hogy az újpestiek számára is elérhető legyen a felsőoktatás - tudtuk meg dr. Trippon Norberttől, az MSZP önkormányzati frakcióvezetőjétől.

Hajdanoló 39.

Fércművek Esténként, ha végzett a konyhai mosogatással, és az utolsó konyharuha is a helyére került, nagyanyám bejött a nagyszobába – nagyapám meg én már egy ideje ott tartózkodtunk, olvastunk, keresztrejtvényt fejtettünk vagy rádiót hallgattunk, esetleg ezek különös kombinációjával állottunk szemben – leült az ablak melletti fotelba, felgyújtotta az állólámpát, fölvette vastag keretes szemüvegét, aztán maga elé húzta

a sarokban várakozó varródobozát, és dolgozni kezdett. Stoppolt, varrt, horgolt vagy kötött, a lényeg az, hogy a keze mozogjon. Nem emlékszem, hogy levélen kívül bármit is olvasott volna ebben az időben (süldőlánykorában persze falta a korabeli szerelmes regényeket, Ohnetből sok évtized múlván is hibátlanul tudott idézni egész passzusokat), vagy hogy csak úgy ült volna, keze az ölében. Nem, a nagyanyai kéz kora reggeltől késő estig tevékenykedett. Este, pihenésképpen varrászati elfoglaltságokkal. A leghétköznapibb foglalatossága a zoknistoppolás volt. Akkoriban nem volt még divat a szintetikus viselet, a zoknik gyapjúból és pamutból készültek, és a lendületes viselés hatására hatalmas lukak keletkeztek rajtuk időről időre. (Csak az ifjú nemzedékek megrökönyödésére mesélem el külön, hogy gumírozása sem igen volt a zokniknak, hanem csak úgy befejeződtek egyszer csak – minek következtében a nap végére harmonikaként simult a zokni, hosszától szinte függetlenül, az ember bokája köré. Elegáns férfiak mindezek kivédésére úgynevezett zoknitartót hordtak, mely kicsiben megismételte a női harisnyatartó funkcióját, csak a férfiúi vádlin kapott helyet.)

Egyszóval lukas zoknival mindig tele volt a padlás, ezek stoppolására (e szó itt nem a zokni megállítását, hanem befoltozását jelenti) úgynevezett stoppolófa meg egy tűbe fűzött – jobbára hasonló színű – cérna szolgált. Nagyanyám bal kezébe fogta a stoppolófát (úgy nézett ki, mint egy nagyobb vargányagomba, csak fából volt), a zoknit kifordítva ráfeszítette a fára lukkal fölfelé, aztán a jobb kézben tartott tűvel lankadatlan keresztöltésekkel befoltozta a zoknit. Amikor elkészült, oldalra fordította a fejét, szájába vette a megcsomózott cérnavéget, és egyetlen határozott mozdulattal elharapta. Sóhajtott egy nagyot, és jöhetett a következő zokni. Ez a rituálé hetente egyszer biztosan lejátszódott. Nagyanyám egyenletes, nyugodt mozdulatokkal dolgozott (ha megkérdeztük volna, tevékenységét biztosan nem tartotta volna dolgozásnak), csak a stratégiai pontokon figyelte, mit csinál, egyébként a keze automatikusan megoldotta a feladatokat. A kezek gazdája pedig közben részt vett az esti társalgásban, kommentálta nagyapám felolvasásait vagy keresztkérdéseket tett fel nekem az aznapi lecke tárgyában. Keddenként pedig áhítatos csöndben hall-

Bizony nem! Volt idő, mikor Orbán Viktor élesen szemben állt azzal, amit most képvisel. 2008 február 13-ikán „A jövő igennel kezdődik” címmel tartott évértékelő beszédet Budapesten, a Syma Csarnokban. Idézzük csak fel, miként vélekedett akkor a fizetős felsőoktatásról: „Tisztelt Hölgyeim és Uraim! A helyzet úgy áll, ha tandíj lett volna, akkor én ma nem állnék itt. Ha tandíj lett volna akkortájt, Önök közül nagyon sokan nem ülnének ma itt. Beszéljünk ismét egyenesen: a tandíj a magunkfajtákat kirekeszti az egyetemekről. A tanulás a mi időnkben sem volt ingyenes – én emlékszem –: albérlet, kollégium, különórák, nyelvórák, tankönyvek... Az egyetem mellett a mi időnkben is mindig dolgozni kellett: végig is dolgoztuk. Valahogy fenn és el kellett tartani magunkat, a szülői támogatás mellett is. Éjszakánként nyomda, istálló, teherpályaudvar... Ha azonban tandíj lett volna, kedves Barátaim, az már egy elkerülhetetlen és kivédhetetlen csapást jelentett volna a számunkra. Gondoljanak bele abba, mit érezhet ma egy diplomás házaspár, vagy mit érezhet egy munkás, aki látja a gyerekében a tehetséget, észreveszi a felvillanó észt, mit érezhet, amikor azt kell mondania, jövőre nem tudom fizetni az egyetemi tanulmányaidat. Ha nincs pénzed, nem tanulhat a gyereked! Ezt jelenti egész Magyarország számára a tandíj. Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Én öt gyermeket nevelek. Ha bármelyik közülük azért nem tanulhatna, mert én nem volnék képes előteremteni a tanulásukhoz szükséges összeget, ha nem tudnám kifizetni a tanulás árát, akkor ezt én az életem kudarcának érezném, és ezért sohasem fogok belenyugodni abba, hogy Magyarországon tandíj zárja el a gyerekek előtti felemelkedés lehetőségét. Ám szeretném, ha a szavunk azokhoz is eljutna, akiknek a gyermekei nem fognak egyetemre vagy főiskolára járni. Szeretném őket meggyőzni arról, hogy a felsőoktatás és az egyetem nekik is fontos. (…) Egyetlen erőforrás áll rendelkezésre bőségesen, az, ami itt van, kedves barátaim, az, ami a fejben van: az eszünk. Mondjuk ki: tehetséges nép vagyunk! Ne szégyelljük ezt kimondani, ész dolgában mindig is jól álltunk, ám ha nem pallérozzuk, ha nem műveljük, akkor nem sokra megyünk az eszünkkel. Az információ és a tudás világában, korszakában élünk már. Ha képezzük és élesítjük az eszünket, akkor a világ bármelyik fontos versenyében elsők lehetünk, és fordítva is igaz, ha ezt elhanyagoljuk, ha nem tesszük, akkor minden versenyben alul fogunk maradni. Ezért azt javaslom, tegyük félre a tandíjról szóló, időnként egyébként megokolható elméleti és erkölcsi vitákat, és amíg nem leszünk Európa legokosabb és legképzettebb nemzete, addig ezt a vitát ne is vegyük elő újra. Nem tudom, Önök közül kik azok, akik elgondolkodtak a tandíj távlatosabb következményeiről. A tandíj ugyanis nemcsak az egyetemekről szorítja ki az okos, de szegény családba született gyerekeket, hanem előbb-utóbb a gimnáziumból is. Mert minek járjon gimnáziumba a gyerek, ha úgysem tudjuk majd utána fizetni az egyetemet? Az út vége belátható, nem a tudás alapú iparágakba, nem az igazi európai jövőbe kapcsolódunk be, még csak nem is az idetelepített gumigyárakban fogunk dolgozni, hanem a végén majd szemetet fogunk égetni, mint ahogy a harmadik világ országaiban teszik. Márpedig, tisztelt Hölgyeim és Uraim, ma, itt és most még minden lehetősége megvan Magyarországnak arra, hogy a tudásalapú világba, a tudásalapú iparágakba kapcsolódjunk be. Summa summarum, a tandíj kapcsán azt szerettem volna mondani Önöknek, hogy egyetlen anyuka vagy apuka sem adhat szebb ajándékot a gyerekének, mint azt, hogy egy olyan országot épít, ahol a gyerekek minden képessége érvényesülhet, és ahol megadjuk az összes esélyt, hogy kihozzák magukból azt, ami nekik adatott, ami bennük van.”

gatta velünk együtt a Szabó család újabb folytatását. Ha nem akadt stoppolnivaló, jöttek a nagyobb szabású szabások. Nagyanyám (mint nemzedéke minden női tagja) megtanulta a szabásvarrás alapelemeit az alapelemiben, aztán a polgáriban, aztán – az emeltebb változatot – a leányegyletekben: a gyakorlati oktatásról pedig a család gondoskodott. Mire egy lány eladósorba serdült, a házimunkák minden műfajában otthon érezhette magát. Mint minden háztartásban, így nálunk is volt egy Singer típusú, lábbal hajtható varrógép. Ott állt az ablak előtt, s nagyanyám cserepes virágokat tartott rajta – önkéntelenül is kifejezve ezzel, men�nyire nem szereti a gépi varrást. Ám akár szerette, akár nem, havonta egyszer csak előkerült a gép, és következtek az elkerülhetetlen átalakítások. Nagyapám nadrágját derékban ki, az enyémet szárában leengedni: ez volt a standard feladat. Ehhez jött még néha a térdfolt (ha úgy szakítottam el térdben a nadrágomat foci közben – becsúszó szerelés –, hogy nem volt stoppolható) meg a gallércsere. Az már egészen bonyolult feladat volt, nagyanyámnak nem is sikerült mindig hibátlanul. Ilyenkor az elfeslett ingnyakat vagy kézelőt az ing há-

tából kivágott anyaggal helyettesítette az ember – az így keletkezett lyukat valami pótszövettel tömve be – , aztán már csak arra kellett vigyázni, hogy a delikvens nyilvános helyen ne szabaduljon meg a zakójától (iskolaköpenyétől), bár, ahogy azokra az időkre emlékszem, sokak osztoztak akkoriban a foltozott hát élményében. Aztán, ha minden varrási művelet lement, jöhetett a szórakozás. Kötés, horgolás, subázás, ilyenek. Nagyanyám finom meleg pulóvereket kötött nekem lusta kötéssel, bontott anyagból – az volt csak a bajuk, hogy az első mosás után a bokámig értek. De legjobban azt szerettem nézni, ha három-négy öregasszony (javítsuk ezt gyorsan idős hölgyre, mielőtt baj lenne belőle) összegyűlvén, versenyt horgoltak egymással. Kis terítőcskék készültek ilyenkor a vitrinbe, a nippek alá. Járt a kezük, mint a gép, és megállás nélkül panaszkodtak, hogy már nem látnak jól, nem tudják megcsinálni a nehezebb horgokat – közben meg oda se néztek, úgy mozgatták a horgolótűket. Aztán az elkészült darabokat oly negédesen tudták körbedicsérni, hogy az felért egy becsületsértéssel. Tudtunk élni, na. Jolsvai András

VÚ Bp

4


Palackposta Mire a kedves olvasó kezébe kerül ez a szám, már túl vagyunk a maják által régen meghirdetett világvégén, így aztán nem tudhatom, eljut-e valakihez is ez az írás. Kicsit úgy érzem magam, mint aki palackpostán üzen: a tenger kényére bízva gondolatait. Mivel azonban alapvetően optimista ember vagyok, bízom benne, hogy ezt a világvégét is megússzuk, sőt, a terjesztők is megússzák, azaz eljut Önökhöz ez a szám is, s így én sem dolgoztam hiába. Vége az évnek, egy évvel rövidebb a jelenlegi Orbán-kormány hatalma. Hogy aztán benne lesz e az új kormányban Orbán Viktor, vagy sem, ezt ma még nem tudhatjuk, csak remélni lehet, hogy nem, sőt, soha többé nem alakít kormányt e hazában. Hogy kicsit nyers ez a megfogalmazás? Meglehet. Vállalom. Ha belegondolnak, egyet fognak érteni velem. Elég csak belenézni hó végén a pénztárcába. Mennyi maradt? Maradt-e egyáltalán? Elég csak visszagondolni, hogyan éltek két-három évvel ezelőtt? Jobban, vagy rosszabbul? hagyjuk most a kormány-propagandát, a „zelmútnyócévet”, hagyjuk, hogy ők „változtatnak”, hogy azért kell még összeszorítani nadrágszíjat és fogakat, hogy kikeveredjünk a csávából, szóval hagyjuk ezt, annál is inkább, mert hát hiszen az Orbán-kormányt megelőző Bajnai és Gyurcsány-kormányok is ehhez hasonlókat mondtak, a különbség talán csak annyi, hogy ők mindezt úgy tették, hogy közben azért elviselhető maradt az élet, anyagilag is, és egész Más cikk állt még itt a lapzárta idején, de hiába, ha a történések túllépnek egy megírt cikk aktualitásán, azt még egy havonta megjelenő lapnak is illik lekövetnie. Ez történt most is. A diákok mozgolódásáról szóló hatodik oldal hétfő estére már kevés lett. Ott arról írtunk, hogyan vélekedett a bevezetni tervezett tandíjról Hoffmann Rózsa akkor, mikor még nem volt oktatásért felelős államtitkár. Arról írtunk, hogy is volt – illetve lett volna! – a valóságban az a sokat átkozott „Gyurcsány-féle” felsőoktatási reform. Bemutattuk a diákok kezdeti megmozdulásait, és Orbán Viktor kocsmai beszélgetését saját diák-híveivel. Úgy véltük, egyelőre elég ennyi is, megvárjuk, mi lesz a vége. Hiszen Orbán Viktor bejelentette, eltörlik a sokat vitatott „keret-számokat”, s a valóban tanulni akaró és diplomájukkal itthon elhelyezkedő diákok nem vesznek egy életre szóló adósságot a nyakukba diplomájukért. Ám úgy tűnik, Orbán Viktor ezúttal mellé fogott! Úgy látszik, a diákságot nem lehet csak úgy leszerelni, nem

közérzetünket illetően is. (Hogy a demokráciáról most ne is ejtsünk szó!) Ráadásul Orbán Viktor – miközben állandóan a „változtatásról” papolt – nem is ezt ígérte a 2010-es választási kampányban. Ő kategorikusan jobb életet ígért, és sokkal rosszabbat hozott! De ami a legnagyobb baj az az, hogy miközben egyre több áldozatot követel – ó, nem kér, követel! – tőlünk a kormány, ezeknek egyetlen eredménye, hogy egyre rosszabbul, egyre kilátástalanabbul élünk! Az ember úgy érzi, valami végtelen mély, feneketlen kútba szórja bele mindenét, miközben lassan ott hal szomjan a kút mellett. És hiába minden panasz, minden szó, hiába a valóság minden visszajelzése, ők vakon és konokul mennek előre, szentül hiszik, hogy útjukban nem tarthatja fel őket semmi és senki, már a cél sem számít – legalábbis az ígért cél –, egyetlen dolog a fontos: a hatalom. Az ő, Orbán Viktor hatalma. Elég mamelukot gyűjtött maga mellé ahhoz, hogy legyen, aki nevét adja az éppen aktuális intézkedésekhez, hogy legyen, aki végrehajtsa azokat, és legyen, aki majd jól el-, illetve megmagyarázza. Mint a hülye kabaré-jelentben az in flagrantinál: „Nekem hiszel, vagy a szemednek?” Szentül hiszik, hogy ha eleget mondják, már nem is leszünk éhesek. (Juj, de populista voltam! Ugye? De azért mentségemre legyen mondva: az ország lakosságának majdnem egyharmada a valós nyomor szintje alatt él, és ők bizony éhesek, még ha nem is jut el hozzájuk ez az újság, vagy ha eljut is valahogy, gyorsan begyújtanak vele.) Szentül hiszik, hogy nemzetével elkötelezett igaz hazafi nem éhes, még ha úgy érzi se. Hogy is írta Brecht a Koldusoperában? „Bár szónokolnak mindenféle bölcsek, hogy szebb dolog egy kunyhóban az élet, hogy szentek mindig

nagy nyomorban éltek, hogy vacsorát is pótolnak a könyvek…” Persze ő folytatta: „Akinek ez kell, próbálja csak meg! De velem elhitetni nem lehet, hogy többet ér a krumplifőzelék, mint öt fogásos ünnepi ebéd!” Hát igen Bertolt Brechtet valószínűleg nem alkalmazta volna kormányszóvivőnek Orbán Viktor. (Még az a világ is eljöhet, amikor betiltatja.) Pedig ha kicsit körülnézne – no nem a háza táján, hanem a valóságban –, láthatná, hogy egyre közelebb a lázadás, hogy fogy a türelem és a bénult némaság, hogy közeleg az idő, mikor a félelmet legyőzi a tovább nem tűrés elemi ereje! Azt mondja Fodor Gábor, aki vagy harminc éve ismeri Orbánt, hiszen egy koleszban laktak annak idején, együtt alapították a Fideszt – azt régit, azt a másikat! –, hogy Orbán Viktor csak az erőben hisz, és csak az erőből ért. Kár. Mert természetesen Orbán Viktor nem erősebb a lakosság többségénél – még jól megszervezett és felszerelt karhatalmával együtt sem az! –, csak hát nem kellene ez az erődemonstráció egyik oldalon sem. Nem azt mondom én, hogy tűrni kell a végtelenségig, hogy ne álljanak fel az emberek, mikor már nincs tovább, de azt állítom, hogy a hatalomnak – értsd: Orbánnak – nem lenne szabad megvárnia, míg idáig fajulnak a dolgok. Talán éppen saját hatalmának megőrzése végett nem! Isten őrizz, hogy tippeket adjak neki – amúgy sem hallgatna rá –, de váltig hiszem, hogy okos ember a barátai számát gyarapítja, nem az ellenségeiét. És Orbán Viktor nem ostoba ember! Ha elég esze volt a korlátlan hatalom megszerzéséhez, jó lenne, ha ahhoz is lenne elég esze, hogy elkerülje a robbanást. Hogy jól éljen e hatalommal. Úgy, hogy az másoknak – a többségnek – is jó legyen. mert lehet(ne) úgy is.

Események sodrában

A hallgatók hat pontja

lehet a kérdést egy hétvégén „S én, vén diák, szívem fölemelem megoldani, nem lehet úgy csinál- S így üdvözlöm a mindig újakat: ni, mintha „tárgyalt” volna velük, Föl, föl, fiúk, csak semmi félelem. csak mert leült öt-tíz Fidelitas-os Bár zord a harc, megéri a világ, aktivistával. A 17-ikei, hétfői tüntetés meg- Ha az ember az marad, ami volt: mutatta, hogy a diákok nin- Nemes, küzdő, szabadlelkű diák.” csenek egyedül, és hogy az ő (Ady Endre: Üzenet egykori iskolámba) problémájuk mennyire rokon más társadalmi csoportok, más tüntetők jelentős része átment a Mafoglalkozást űzők problémáival. Lehet, hogy most Orbán Viktor, aki gyar Rádió székháza elé, és követelte, ellenzéki korában oly szívesen ját- hogy olvassák be a diákok hat pontját! szott a tűzzel, a maga bőrén fogja (A követelést fél siker koronázta, bemegtanulni, milyen is ez a tűz, mikor olvasták a pontokat, de nem mind, és nem is szó szerint. A diákok követeléellene fordul. Mert bizony az úgy van, hogy a szikra sét lásd külön keretes cikkünkben.) kipattan valahol, s aztán a fellobbanó A VÚ (Városi Újság) természetesen lángok már gyorsan megtalálják egy- nem tud percenkénti információval mást, s együtt válnak hatalmas mág- szolgálni, nem ez a műfaja. Így hát azt sem tudjuk, hová fejlődik – vagy fajul – lyává. Hétfőn már nem csak a diákok szó- ez a demonstráció-sorozat. De azt tudlaltak meg a Humán Platform szer- juk, hogy ha feltámad a szél, azt már vezésében lezajlott demonstráción! nem lehet csak úgy megállítani. Ahhoz Különböző szervezeteik mellett ott egy-két rendelet már kevés. volt a PDSZ, a Magyar Orvosok Szö- Orbánnak visszakoznia kell, tárgyalnia vetsége, az Oktatói Hálózat, a kell! Vagy rá kell eresztenie a rendőrséget – mint mondta – saját gyermeFüggetlen Előadói Szövetség. Még jelképnek is felfogható – keire. emlékezzünk csak 1956-ra! –, Reméljük, ezt nem teszi meg. Csak olaj hogy este a Kossuth tér után a lenne a tűzre.

1. Követeljük a köz- és felsőoktatás átfogó reformját!

2. A keretszámokat állítsák vissza legalább a 2011-es szintre! 3. Állítsák le a forráskivonást, kompenzálják az elvonásokat! 4. Töröljék el a hallgatói szerződést! 5. Ne korlátozzák az egyetemi autonómiát! 6. Az átfogó reformnak biztosítania kell, hogy a hátrányos helyzetű családokból is legyen esély bejutni a felsőoktatásba.

Diáktüntetés a Magyar Rádió székháza előtt

Orbán menni fog, ez nem vitás, csak az nem mindegy, hogy mikor, és hogyan megy majd. És persze az sem, hogy mit hagy maga után. Sokan nem emlékeznek már rá, de amikor az első Orbán-kormány megbukott a választásokon, a választást követő még általa vezetett egy hónap alatt egyszerűen elszórta az egész éves költségvetési keretet, szinte totálisan üres kasszát hagyva maga után Medgyessyre. (A kifizetetlen számlák adósságairól most nem is beszélve.) Ami a kasszát illeti, ma rosszabbul áll, mint állt, mikor átvette. (Hiába papol az államadósság csökkenéséről, az egyetlen alkalommal történt meg, mikor elorozta a magánnyugdíj-pénztárak vagyonát. A GDP-hez mért államadósság azóta viszont csak nő, és semmi esély arra, hogy ez a tendencia megfordul.) Ami a demokratikus berendezkedésünket illeti, az maga a

katasztrófa. Saját embereit, hű pártkatonákat betonoz be kilenc évekre, és szinte minden változtatást kétharmados többséghez köt. Új törvényekkel teszi szinte teljesen jogfosztottá a munkavállalók képviseleteit, a szakszervezeteket, teljesen kiszolgáltatva a dolgozókat a főnökök kényének. Szétzilálja az egészségügyet, forrásokat von ki onnan, az orvosok és az ápolók menekülnek az országból. Legújabban pedig az oktatás került sorra. Remélhetőleg ebbe már beletörik a bicskája. A diákok ugyanis nem a jelenüket féltik, hanem a jövőjüket. Őket nem tudja félelemben tartani, ők nincsenek a markában. Ezzel talán el is indul majd valami. Az Orbán-féle ámokfutás végjátéka. Ebben bízva kívánok minden kedves olvasónknak boldog új évet. Legalább próbáljuk meg… Esti János

Virág és Pelikán – Lesz egy kis dolga, Pelikán! – Virág elvtárs! Emelkedik a Duna… – Hagyja csak, hadd emelkedjen! Más dolga lesz. – Jaj, Istenem! Már megint? – Ne sopánkodjon Pelikán, mondtam már, mi számítunk magára. – Rám mindig számíthatnak Virág elvtárs, csak állandóan túl tetszenek becsülni engem. – Ne szerénykedjen, Pelikán. Ezúttal igazán magának való feladatot találtunk: maga lesz a tárgyaló fél a diákokkal. – Én?! Virág elvtárs! Én még az általánost se tudtam befejezni annak idején! Úgy kellett az utolsó két osztályt levelezőn kijárnom. Hiszen én írni is alig tudok! – Nem is írnia kell Pelikán, hanem tárgyalnia! Azt csak tud. – Virág elvtárs, én még azt se. Nem lehetne, hogy ezt a kört kihagyjuk, és egyből bevonulok valamelyik börtönbe? – Ne beszéljen badarságokat, Pelikán! Nem megy börtönbe! Úgy kell beszélnie a diákokkal, mintha a saját gyerekeivel beszélne. Megmondta a Vezér elvtárs is, hogy ők a mi gyerekeink. Magának is vannak gyerekei, nem? – Vannak. Öten. De a Vezér elvtársnak is van öt. Miért nem ő beszél velük? – Ő nem ér rá ilyen piszlicsáré ügyekkel foglalkozni. – A diákok lázongása piszlicsáré ügy? – Az! Pontosabban azzá lesz, ha maga lesz a tárgyaló fél. – De hát velem szóba se állnak majd! A miniszter elvtárs is hiába hívta őket. Különben is, a Vezér elvtárs már beszélt velük. – Az csak amolyan tapogatózó beszélgetés volt, néhány tanulóval. A Vezér elvtárs kíváncsi volt, hogy mi is a bajuk. – Hát, hiszen hetekig attól harsogott az utca, hogy elmondták! – Ne keverjük össze az utcai hőbörgést a komoly tárgyalásokkal, Pelikán! Éppen azért kell leülni tárgyalni, hogy az ilyen demonstrációk, amik csak arra jók, hogy a nyugati imperialisták meg liberálisok malmára hajtsa a vizet, elmaradjanak. Érti? – Értem. Nem demonstrálunk, tárgyalunk! De miről? – Maga szépen megígér nekik mindent. – Mindent? Akkor mégse lesz tandíj? – Tandíj eddig sem volt! – De hát úgy volt, hogy fizetni kell. – Fizetni kell, fizetni kell. Akkor sem tandíjat! – Mi a különbség, Virág elvtárs? – Hát például az, hogy egy esztergályos havi fizetését se hívjuk mondjuk zsoldnak. – Az nem lehet Virág elvtárs, hogy a diákoknak nem is az elnevezéssel volt bajuk? – Ezen nem nyitok vitát, Pelikán! És maga se vitatkozzon ezzel. Odamegy a mi nevünkben, és tárgyal. Világos? – Majdnem. Miről tárgyalok majd velük? – Elmondja, hogy minden változás elsősorban nekik lesz jó. – És ők ezt el fogják hinni? – Az nem számít. Kit érdekel? Az a lényeg, hogy minél tovább húzza a tárgyalásokat. Időt kell nyernünk. – Miért? – Jaj Pelikán, látszik, hogy maga tényleg nem járt iskolába. Most jön a vizsgaidőszak. Olyankor eszementen tanulnak, nincs idejük mindenféle demonstrációra. Közben mi majd szépen csendben meghozzuk a szükséges rendeleteket. Érti? – Értem. Szóval jól átverjük őket. – Tárgyalunk velük, Pelikán, tárgyalunk. – Ez már megint csak olyan különbség ugye, mint a zsold meg a fizetés… – Nem is olyan hülye maga Pelikán, mint amilyennek tetteti. Látom, kezdi már érteni a lényeget. – Köszönöm a dicséretet, Virág elvtárs. És mi lesz az egyéb megszorításokkal, meg az egyetemek függetlenségével? – Ez már nem a maga gondja, Pelikán! Maga tárgyal, megígér nekik mindent, és közben csendesen megjegyzi, hogy egyszer majd kérni fogunk tőlük valamit…

5

2012. december 20.

Együtt — a fasizmus ellen! Gyöngyösi Márton Jobbikos képviselő parlamenti felszólalása példátlan összefogást eredményezett a hazai politikai életben, mikor december 2-ikán a Kossuth téren hatalmas tömeget hozott össze a Gyöngyösi féle gyalázatos eszmék elleni tiltakozás. A demonstráción – a hazai politikai élet képviseletében – felszólalt Rogán Antal, a Fidesz

frakció-vezetője, Bajnai Gordon, az Együtt 2014 mozgalom vezetőségi tagja, és Mesterházi Attila, az MSZP elnöke. Aki hiányzott: dr. Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke, dr. Áder János köztársasági elnök, és dr. Kövér László a Magyar Országgyűlés Elnöke. Ott lett volna a helyük nekik is…

VÚ Bp

Ajándék Vegyék tudomásul, hogy mindez nem „megszorítás”! Hogy micsoda, azt nem tudom, de biztos, hogy nem megszorítás! A megszorítás az, amikor mindenféle dolgokra kevesebb jut. Ám hazánk nagy gazdasági varázslója, Lovag Alsó- Felső Unortodox Matolcsy úr, nem hajlandó megszorításokra! Ő inkább csodát tesz a magyar gazdasággal. Hogy micsodát? Hát csomagokat hoz, mint a Mikulás. Idén ez volt a harmadik csomagja, hiába, úgy látszik ennyire jól viselkedtünk 2012-ben. Ez a csomag most már egészen biztosan helyrehozza a gazdaságot, sínre teszi, csak igyekezzünk elugrálni előle. Hogy ennek következtében erre-arra kevesebb jut majd? Hát Istenem. Ez akkor sem megszorítás, mert másnak nevezik. Világos? Az Index internetes portál összeállított egy kedves kis grafikát arról, hogy mi mindenre lehetne használni ezt a három csomagot, hogy az egyszerű, mezei halandónak is legyen valami halvány sejtelme arról, mis is az a több, mint 800 milliárd. Hát valami ilyesmi:

A Kossuth tér megtelt

Rogán Antal...

...Bajnai Gordon...

...és Mesterházy Attila egy színpadon

Egy érdekes kis bejegyzés az internetről: Épp ma kaptam meg állami szervünk a NAV éves számlaelszámolását, amiből általában egy szót sem szoktam érteni. Ami világos volt az egészből, az Államkincstár által utalt fizetésem után több ízben is később fizették be az adót (114 nap volt a rekord az egyik összeg után), így azután késedelmi pótlékot róttak ki rám. Nem sok, kb. 400 Ft. OK, ezt az összeget még kibírom, de azért felháborít, hogy az állam késedelmesen fizeti be magának az adót, aztán a magánszemélyekre terheli a saját maga késésének késedelmi pótlékát.

Lista A gázai konfliktus kapcsán itt lenne az ideje annak, „hogy felmérjük azt, hogy az itt élő, és különösen a magyar országgyűlésben és a magyar kormányban hány olyan zsidó származású ember van, aki bizonyos nemzetbiztonsági kockázatot jelent Magyarország

számára. Úgy gondolom, hogy adósai egy ilyen felméréssel Magyarországnak” – mondta a parlamentben a külügyminisztert interpellálva Gyöngyösi Márton, a Jobbik külpolitikai szakértője. Szerintem a „gyöngyösiket” kellene összeírni. Demokrácia-biztonsági okokból…

VÚ Bp

6


Véleményváltás Hoffmann Rózsa, az EMMI oktatásért felelős államtitkára nem volt mindig olyan lelkes a tandíj bevezetéséért, mint manapság! E tétel igazolásához nem is kell messzire mennünk a múltba, elég, ha felütjük az Új Ember című katolikus lap 2006. szeptember 23-iki számát, s máris elénk tárul, hogy miként is vélekedett az államtitkár ugyanerről abban az időben, mikor még ellenzékben volt. Íme: „Az egy hónapja jóváhagyott kormányprogram még így szólt: „A felsőoktatási intézmények fenntartható, és a mainál igazságosabb finanszírozása érdekében bevezetjük a tanulmányi költségekhez való utólagos képzési hozzájárulást.” Ez a szöveg önmagában elárulja, hogy korántsem a hallgatók közötti igazságosabb teherviselés szándéka vezette a kormányt, ahogyan az a törvény indoklásakor elhangzott a parlamentben: az egyedüli cél a pénzügyi lyukak betömése. Néhány nap leforgása alatt azonban eltűnt az „utólagos” jelző, és az e hetekben tárgyalt törvényszövegben voltaképpen már tandíjról van szó. Nem is akármilyen csekély összegről, hanem évi 105, illetve 150 ezer forintról, mégpedig az államilag finanszírozott képzésben. Ez annyit jelent, hogy 2008-tól egy ötéves képzésben megszerezhető egyetemi diplomáért 615 ezer forintot kell fizetnie a majdani hallgatónak, illetve családjának. Ha olyan gazdag társadalomban élnénk, ahol valóban nagy a jólét és magas az életszínvonal, továbbá ...az utca, ...

alapítványok kínálnak tisztes ösztöndíjakat a tehetséges, ám szegény sorsú diákoknak, mi is igazságosnak, s ennélfogva elfogadhatónak tartanánk valamilyen szerény mértékű felsőoktatási tandíjat. Ám a magyar társadalom zöme a szegénységi küszöb környékén él. Napi megélhetési gondok, hónap végén kétségbeesetten számolgatott forintok nehezítik a családok többségének életét. Ilyen körülmények között a százezres nagyságrendű tandíj számukra megfizethetetlen, a ténye pedig elfogadhatatlan. (…) Mert mi várható a tandíj bevezetése után, Magyarország kilátástalannak tűnő költségvetési helyzetében? A szegény családok, illetve gyermekeik számára három út kínálkozik: 1. Mégis továbbtanul a gyerek, ám ennek érdekében a szülők további munkákat vállalnak, hogy a tandíjat és a betevőt biztosítani tudják. Előbbutóbb belerokkannak az erőfeszítésekbe. 2. Továbbtanul a gyerek, és éjszakai, hétvégi munkavállalással maga teremti elő a tandíját. Ha energiáinak nem kis részét nem a tanulásra, hanem az anyagi feltételek előteremtésére kell fordítania, romlani fog a tanulmányi eredménye, aminek következtében esélye sem lesz a szűk körben biztosított kedvezményes ingyenes tanulásra. 3. Eleve lemond továbbtanulási szándékáról. Bizonyosan ez a sors vár a többgyermekes családok második és sokadik gyermekére. Visszakanyaro-

Tele a Műegyetem aulája, ...

dunk tehát abba a korba, amikor az elsőszülöttet még csak valahogyan kitaníttatták a szülei, de a sorban utána következőknek már nemigen adatott meg ez a lehetőség. A tandíj bevezetése tehát (nevezzék akár képzési hozzájárulásnak) előreláthatóan megfosztja a legszegényebb tehetséges fiatalokat a diplomaszerzés kilátásaitól. Éppen akkor, amikor Magyarországnak égetően szüksége volna a szellemi gyarapodásra, a tehetségesek valódi érvényesülésére. A Kereszténydemokrata Néppárt történelmi hagyományaihoz híven a szociálisan rászorulók érdekeit védi. Ennek értelmében nem támogatja a tandíj bevezetését, s ugyanerre szólít fel minden valóban haladóan gondolkodó embert. (A szerző a Kereszténydemokrata Néppárt frakcióvezető-helyettese)” (forrás: http://ujember.katolikus.hu/ Archivum/2006.07.23/0301.html) No lám. Ugye, milyen érdekes, ha valaki lelkesen képes érvelni valami ellen, aztán – kicsit később, kicsit más fotelben ülve – ugyanaz mellett? Ahogy a régi vicc mondja: – Mondja Kovács! Magának nincs önálló véleménye? – De van, csak azzal nem értek egyet…

...és a híd

Csak emlékeztetőül… Van még, aki nem unja a „zelmútnyócév”-ezést? Akinek még mindig elég a kormányzati válaszként történő állandó hátramutogatás két évnyi kormányzás után? Nos, elsősorban az ő memóriájuk felfrissítésére ajánljuk az alant következő pár sort, tandíj-ügyben. Az interneten olvasható, az Index blogjai között, a „Géczyblog” címszó alatt: „Hoffmann Rózsa hazudik a tandíj ügyében. Azt mondja, az államtitkár asszony, hogy Gyurcsány akart tandíjat, amit ő vezet be, az nem az. Nem zavarja, hogy ha egy diáknak fizetnie kell a tanulásért, az tandíj, akkor is, ha másnak nevezik. Ha már a mostani ámokfutás kapcsán is gyurcsányoznak néhányan, vegyük sorra az öt legfontosabb különbséget a Gyurcsány-tandíj és az Orbán-tandíj között. 1. Gyurcsány idején 56 ezer volt az államilag támogatott férőhelyek száma, Orbán Viktor jövőre 10 ezer 500-at tervez. 2. Gyurcsány idején 200 milliárd forintot költöttek a felsőoktatásra, Orbán jövőre 115 milliárdot tervez. Ez nominális értékben is brutális különbség, az inflációt is beleszámítva Orbán Viktor kevesebb, mint

felét adja a felsőoktatásnak, mint Gyurcsány Ferenc. 3. Gyurcsány tandíja havi hatezer forint terhet rótt volna a diákokra, Orbáné szemeszterenként több százezret, bizonyos szakokon akár milliós összeget is. 4. Gyurcsány reformja idején átjárható lett volna a fizetős és nem fizetős rendszer. Az első évben senkinek nem kellett volna tandíjat fizetni, a második évtől pedig a teljesítmény határozta volna meg a fizetendő összeget. Ráadásul a rászorulók számára a tanulás továbbra is tandíjmentes maradt volna. 5. A Gyurcsány-féle felsőoktatásban a fizetendő tandíj az egyetemen maradt volna, amelyet az intézmény kétféle módon használhatott volna fel: az egyetemi szolgáltatások fejlesztésére, vagy ösztöndíjra és a diákok szociális támogatására. Mindkettő a hallgatók érdeke lett volna. Hát így. Ennyivel tartoztunk az igazságnak. Ha 2008-ban nincs a szociálisnak hazudott népszavazás, a felsőoktatás is előrébb tartana. De nekünk Orbán kellett, és most szép lassan minden összeomlik.” No comment…

Beszéljünk világosan: „kiszera méra bávatag meg vissza”. Értitek?

7

2012. december 20.

2012

I. rész

Volt az egyszeri ember, aki mikor kiesett a tízedik emeletről, minden emeletnél azt mondta: „Eddig minden rendben van…” Valahogy így vagyunk mi is, ez az év is eltelt, megjön a következő, azt majd újabb követi, míg be nem csapódunk a zuhanás végén, tulajdonképpen tényleg minden rendben van. Hát nézzük át, nagy vonalakban az eddig elhagyott emeleteket – hónapokat –, hogy is volt…

Január Juhé, életbe lépett Magyarország új Alaptörvénye, az ún. „Húsvéti Alkotmány”. (E kőbe vésett művet az idén még csak háromszor módosították, a mellé applikált „Átmeneti rendelkezésekről” nem is beszélve.) Méltó megünneplésére az Operaházban került sor, mint annak idején a Tanú című filmben a magyar narancséra. Ott volt az ünnepélyen a kormány színe-virága, az akkor még köztársasági elnök Schmitt Páltól Orbán Viktoron át a minisztériumok kiemelt tagjaiig mindenki, aki számít. Pontosabban, aki Orbánnak számít. A nevezetes eseményt a többiek – azaz az ország lakosságának az a része, akik nem értettek egyet ezzel az egész alkotmányosdival – ellentüntetése tette felejthetetlenné. Sajnos a közszolgálati tévé lemaradt az eseményről, mert a stáb nem találta meg a tüntető tömeget. No nem azért, mert azok nem lettek volna, hanem azért, mert a tévé egyszerűen nem oda ment, ahol a tüntetés zajlott, hanem másfelé.

Március A plágium hava. A HVG nyilvánosságra hozta, hogy Schmitt Pál, köztársasági elnök, a „Nemzet golyóstolla” – ahogy a köznép nevezte –, plágium-gyanús dolgozattal szerezte meg doktoriját.

(Tudják: hiába keresem Zalaegerszegen a Debrecenben pofozkodó garázdát…) Bent zajlott a műsor, kint zajlott a műsor, a kinti volt a jobb, az igazabb, és az érdekesebb.

Tüntetők, akiket az MTV nem talált

Nosza, fel is állt pár nappal a tüntetés után Éljen a kormány – havi 47 ezerből a „Békemenet” nevű izé, egy szintén jól kormánnyal van! Jöttek a transzpaszervezett kormány melletti tüntetés rensek is, „Balassagyarmat”, „Kunés séta az Andrássy úton, a Hősök gyarmat”, „Fehérgyarmat”, „Nem terétől a parlamentig. Országos leszünk gyarmat”, stb. szervezés volt ez a javából buszokkal hozták a vidéki aktivistákat meg- Látszott, hogy derűs évnek nézünk mutatni, hogy az egész ország a elébe…

Parragh László, az Iparkamara elnöke is beszáll a mennyiből és hogyan lehet megélni országos kvíz-versenybe, és azt ajánlja, hogy akinek nincs munkája, az szedjen gombát. (Az ötletre befutott reakciók közlésétől eltekintünk, mivel nem tudjuk garantálni, hogy kiskorúak kezébe ne kerüljön a lap.)

Ez nem a diplomám, ez még csak az Alkotmány

Schmitt előbb tagad, aztán később is. Az egyre újabb és újabb bizonyítékok napfényre kerülése közben a köznép olyan rafinált szakszavakkal ismerkedik meg, mint például a „törzsanyag”, melynek jelentését a mai napig rút homály fedi. A kormány, a Fidesz, és az összes „baráti” médium aljas támadásról, politikai cirkuszról beszéltek, miközben az illetékes egyetem szépen kivizsgálta az ügyet, és visszavonta az elnök doktoriját.

Az idén is volt március 15-ike, és a januári nagy sikerre való tekintettel, a kormány szervezett segédcsapatai márciusban is megtartották a „Békemenet” nevű sétájukat, ami a friss tavaszi szélben igen egészséges dolog. Hogy a tömeg még nagyobb legyen, ezúttal egy csoport lengyel szimpatizáns is érkezett, és együtt vonult velük.

Bp

Mottó: Emlékeznek még a régi-régi viccre? – Vajon milyen lesz az újév? – Közepes. Sokkal rosszabb, mint az idei volt, és sokkal jobb, mint amilyen az azt következő lesz…

Február Az évértékelők hava. Előbb Orbán Viktor, aztán Gyurcsány Ferenc tart évértékelőt, s talán nem túl meglepő, hogy másként látják az ország helyzetét és jövőjét.

Tény, hogy a jól megszervezett, és valóban nagy tömeget megmozdító tüntetés árnyékot vethetett a kormány nyugalmára, Orbán Viktor összevonta szemöldökét, mintegy kérdőn: „Hát az én hű seregeim hol vannak ilyenkor?!”

VÚ

ha az embernek van kecskéje. És – hogy végre valami jó is történjen – Göncz Árpád volt köztársasági elnök 90 éves!

Eközben szépen csöndben csődbe megy a MALÉV – menthető lett volna, ám a kormány hagyta, hadd hulljon. Aztán a Corvinuson egymás mellé ül le Vona Gábor (Jobbik), és Pintér Sándor belügyminiszter, de nem azért, hogy ez utóbbi letartóztassa az előbbit, hanem hogy közösen vitassák meg az ország közbiztonságának helyzetét. Tóth Imre, ózdi munkásember Ózdról „Éhség-menetet” indít Budapestre, meg is érkezik, kormányzati oldalról a reakció elmarad. Az ötlet amúgy nem egyedi, az MSZP Miskolcról indított hasonlót. Zsiga Marcel Fideszes országgyűlési képviselő és polgármester kijelentette, hogy havi negyvenhétezerből meg lehet élni. Ehhez tette hozzá később Pintér Sándor belügyminiszter, hogy igen, lehet,

Április Mivel április elseje a bolondok napja, Schmitt Pál megvárja a másodikát, és a Parlamentben lemond köztársasági elnöki tisztéről. Egyúttal bejelenti, hogy nekilát a PhD fokozat megszerzésének. (Izgatottan várjuk, honnan kerít majd hozzá „törzsanyagot”.) Ideiglenesen dr. Kövér László, az Országgyűlés Elnöke a köztársasági elnök. A Magyar Nemzet hasábjain fel-

röppen a hír, hogy Gyurcsány Ferenc is plagizált a doktorijával, de hát ez a lap mégsem a HVG, még az eredeti doktorit sem tudta előkapni, így a kacsa kis idő múltán egyszerűen elhalt. Az országgyűlésben egy Jobbikos képviselő – nevét fedje a feledés – előállt a tiszaeszlári vérváddal, és ennek kapcsán – még csak nem is rejtve – zsidózott egy jót. (Úgy tűnik, erre nyilván mentális okokból, időről-időre szüksége van egyik-másik Jobbikosnak.)

Polak wenger dwa bratanki

Gombászok, figyelem!

Gomba? Bolondulok érte!

Május „Habemus Papam!” Az új köztársasági elnök dr. Áder János, Kövér László visszatérhet a parlamentbe. Ennek örömére – ös�szefogva Szőcs Géza kulturális államtitkárral – Isa pur es chomuu vogymuk elhatározzák, hogy nagy szabású ünnepélyes lósul meg, lapzártáig nem tudjuk, keretek között újra temetik Nyírő hol vannak Nyírő porai. József összes hamvait erdélyi szü- Helyette kegyeleti megemlékezést lőfalujában. Az akció végül a román tartanak, melyen házelnöki minőhatóságok ellenállása miatt nem va- ségében részt vesz Kövér László is.

És hol van Bem apó?

PhD, subáppá, du bá, du bá PhD, subáppá dúúú...

Nyírő vagy Wallenberg Is-is nem lehet

Hazugság, tudatlanság, álmagyarkodás!

Következmény: Kövér László meghívását lemondja az izraeli Kneszet elnöke, mert aki egy nyilas író kegyeleti emlékén részt vesz, az nem kívánatos személy a Raul

Wallenberg emlékére rendezett eseményen. A hónap másik gyalázatos tette, Károlyi szobrának eltávolítása a parlament mellől. Ám még az el-

távolítás előtt – mintegy az utolsó pillanatokat kihasználva – a Jobbik meggyalázta a szobrot, egy kisebb dzsembori keretében. Következmény: nincs. (folyt. köv.)

Pedig hogy készültünk rá…

Virág és Pelikán

eá

jr

fe

ll tu

– Mondja Pelikán! Van a maga fenekén piros pötty? – Van, Virág elvtárs. – Irígylem magát. – Miért tetszik irígyelni, Virág elvtárs? – A pöttye miatt. Nekem sajnos nincs. – Ült volna csak maga bele abba a francos szögbe Virág elvtárs, majd nem irígyelne! – Maga szögbe ült? – Abba, hogy a fene ette volna meg! Két napig lépni alig tudtam… – És attól van a piros pöttye? – Attól hát! – A fene essen magába, Pelikán! Én nem ilyen pöttyre gondoltam. – Hát azt én nem tudom. Milyenre tetszett gondolni, Virág elvtárs? – Kisgyerek korában volt pöttye? – Akkor is volt. A skarlát miatt. – Ide figyeljen, Pelikán! Ha továbbra is marháskodik itt nekem, úgy lecsukatom, hogy belefeketedik. Érti?! – Értem én, de hát én nem marháskodok Virág elvtárssal! Becsület szavamra volt skarlátom, állítólag majdnem el is vitt. Meg utána bárányhimlőm is volt, meg aztán… – Hagyja abba! Arra vagyok kíváncsi, volt e csecsemő korában olyan kis piros pötty a seggén, ami nem valami betegségből fakadt? – Hát azt én nem tudom, Virág elvtárs. Az ember ugye nemigen nézegeti a fenekét, aztán meg hát a csecsemő koromra nem is igen emlékszek. De miért olyan fontos ez, Virág elvtárs? – Tudja a tudósok megállapították, hogy száz magyar csecsemőből harmincnak kis piros pöty van a fenekén. Nyilván ők az igazi magyarok. Mármost az a hír járja, hogy a Vezér elvtársnak van ilyen pöttye. Érti már? – Ne tessék haragudni, de nem értem! Pötty nélkül már nem is magyar az ember? – Magyar, magyar, de nem az igazi! És ha a Vezér elvtársnak is van ilyen pötye, akkor nekem is kéne, hogy legyen, különben előfordulhat, hogy bajom lesz belőle, ha nincs. Most már érti? – Értem. Szegény Virág elvtárs! Talán tessék a Virág elvtársnak is beleülni egy szögbe. Az a fránya deszka még megvan, amiből kiállt… – Mondja. Nagyon fáj egy ilyen beleülés? – Hááát fáj, de ki lehet bírni. Mikor a vallatáskor kitépték a fogaimat, az egy kicsit jobban fájt. – Félek, nem való már nekem az ilyesmi. – Hát Virág elvtárs biztos jobban tudja, bár én azt hiszem nem kor kérdése a dolog. Volt egyszer egy ismerősöm, ő hatvannyolc évesen lépett bele egy szögbe. Igaz, nem szándékosan, de azért belelépett. – És meddig tartott nála a seb? – Ó, ő meghalt. Tetanuszt kapott. – Na, köszönöm szépen. Még csak az hiányzik, hogy én is tetanuszt kapjak. – Jaj, hát nem a tetanuszba halt bele! – Hát? – Részegen biciklizett haza, és beesett egy autó elé. – Pelikán maga tényleg szórakozik velem! – Isten ments, Virág elvtárs! – Mit mondott? Nagyon fáj egy ilyen sérülés? – Á, nem veszélyes. Attól függ, milyen vastag a szög. Meg, hogy milyen mélyre megy be az ember segg… fenekébe. – A magáé mekkora volt? – Ami azt illeti, az enyém jó nagy! Százötvenes volt, az hosszú is, meg vastag is. Fájt is veszettül… – Azt hiszem a szöget kihagyom. – És akkor inkább nem lesz igazi magyar, Virág elvtárs? – De! Majd rajzolok egyet…

ii s

odább mehet. – És a vitrin? – Azt meg kidobjuk végre! Ezer éve ott áll, úgy utálom, hogy ránézni se bírok. – Nem dobjuk ki! Anyámtól maradt, az egyetlen emlékem… – Egy vitrin nem emlék, hanem egy hatalmas, porfogó behemót dög, és én szétverem a baltával, aztán eltüzeljük! Rettenetes veszekedés tört ki a vitrin miatt. Én meg se mertem mukkanni, féltem, hogyha eltolják, rögtön kiderül, hogy még tavaly véletlenül betörtem a hátulját, mikor matattam benne, és a deszka csak úgy oda van támasztva. Bár ha az apu tényleg szétveri, talán észre se veszi közben. Ezalatt az anyu már a testével védte a vitrint, miközben az apu megpróbálta elrángatni onnan. Végre az anyunak eszébe jutott az utolsó mentőötlete: – És ha a vitrint elmozdítjuk, akkor nem fog a falon látszani a helye?! Apu döbbenten állt meg. – De – látta be halkan – látszani fog. De az azért mégse egy brigádfotó, vagy egy vándorzászló. – Az mindegy! A jegyző majd jól gyanakodni kezd, aztán körülnéz, és meglátja mindkettőt. Magukba roskadva ültek mindketten. Én ilyennek még sose láttam őket. Végül apu törte meg a csendet, halkan, száraz torokkal mondta: – Nem regisztrálunk… Akkor majd a jegyző se jön. Sőt, örülni fog, eggyel kevesebb a cím. Ekkor jött át Géza, és miután megtudta, mi a gond, vidáman annyit mondott: – Gyerekek, radír… Nagy lett az öröm! – Hát persze, leradírozzuk ezt a falat, és minden rendben lesz! Másnap neki is láttak. Én is segítettem, és mikor kiderült, mekkora nagy meló egy ilyen falradírozás, két napig nem is kellett suliba mennem, hogy segíteni tudjak. Végre, majd egy hét alatt elkészültünk. Szó mi szó, baromi ronda lett, mázgás, csíkos, de a képek helye már sehol sem látszott. Ekkor jött a végszavazás, vagy micsoda, és megtudtuk, hogy nem is jön a jegyző. Ott álltunk a förtelmes fal előtt, és hallgattuk a híradóban, hogy nekünk kell majd bemennünk regimicsodázni. Háromszáz ötven radír fogyott el, 120ért darabja. Apu ott állt a tévé előtt, és csak annyit mondott: – A kurva anyjukat!...

m

az anyu szó nélkül odalépett a képhez, és leakasztotta. Ekkor tört ki a gyalázat! Mert hát ahogy levette a képet, rögtön kiderült, hogy legalább nyolc éve nem volt festés, és olyan vastag, sötét keret maradt a falon, hogy azt onnan eltüntetni nem lehet. Csak az egész szoba kifestésével. – Van egy régi szentkép a padláson, még a nagyitól… – próbálkozott az anyu, de apu ebben a kérdésben rendíthetetlen volt: – Hát nincs az a jegyző a világon, akiért én azt a képet akár csak egy percre is kitenném a falamra! A mama sóhajtott egyet, ismerte az aput, nem feszegette tovább a kérdést, óvatosan, vigyázva leemelte a falról a brigádzászlót, de hát annak is ott volt ám a helye, még erősebben is talán, mit az előbbi fotóé. (Én már megint nem értettem egy kukkot sem az egészből. Anyu azon a képen még egészen jól nézett ki, igazán maradhatott volna, és apu kis vörös, háromszögletű zászlajára is csak az volt ráírva szép arany betűkkel, hogy „Kun Béla Szocialista Brigád”, meg, hogy „Vándorzászló”. Biztosan ezért vándorolt az apuhoz.) – Festetni kéne – sóhajtotta a mama. – Miből? – vágta rá az apu. – Kölcsön…? – Előbb azt fizessük vissza, amivel tartozunk. Már így is rettenetes a havi részlet. – És ha áthívnád Gézát? Ketten szépen kifesthetnétek. – Géza nem tud festeni. És én sem! Annak semmi értelme, hogy drága pénzen megvett festéket felpasszírozzuk a falra, aztán egy hét múlva lerohadjon az egész. – Elég, ha a jegyzőig kitart… – És tudni fogod napokkal előre, hogy mikor jön?! Na látod! – És mi lenne, ha vágnánk oda két lukat? – Marikám, hagyd abba a hülyéskedést, és tedd vissza a zászlót, meg a fotódat! Anyu sóhajtva tette vissza a két dolgot a falra, és párás szemmel nézett apura: – Ebből még baj lesz… – Nem lesz baj! Átrendezzük a szobát, hogy háttal üljön a falnak. Odatesszük a kanapét, a tévét meg áttoljuk az ablakhoz. A nagyszekrény annyit még

Már az ötlet kiszivárgásakor nagy lett az izgalom a családban! Jön a jegyző! Még meg se szavazták, még életbe se lépett (ezt nem én mondtam, hanem a felnőttek), anya máris azzal állt elő, hogy a tavaszi nagytakarítást ezúttal előbbre hozzuk, közvetlenül a karácsony utánra, mert hát nem lehet előre tudni, hogy pontosan mikor jön. Illetve állítólag előtte ideszól, de akkor már késő rendesen kitakarítani. Apu erre kicsit ideges lett, azt mondta, hogy hát nem körletvizitre jön a jegyző, majd leültetjük az egyik fotelba, és kész. Erre a mama azt válaszolta, hogy rezignáció miatt jön, a papa rögtön kijavította, hogy regisztráció, én meg egyikről se tudom, hogy mi az. Elég az hozzá, hogy ezúttal egészen kevés veszekedéssel állapodtak meg, hogy igenis lesz nagytakarítás, nekünk itt ne vigye rossz hírünket senki, apu elmehet itthonról, majd az anyu nővére átjön a férjével, és azok segítenek. Én imádom a nagytakarítást, olyankor minden a feje tetejére áll, és az egymásra tornyozott fotelek tetejéről még a csillárt is elérem. Szóval jön a jegyző, nagy az izgalom, én is izgulok, mert nem tudom, mi az a regisztráció, de a mama megnyugtatott, hogy nem fog fájni. Na na! Az oltáskor is azt mondta, aztán mégis fájt. Később megsúgta, hogy ez azért volt, mert az oltással elfelejtett beszélni. Hát jó, azért itt álljunk meg, kicsi vagyok, de nem hülye, annyit már én is tudok, hogy az oltással nem lehet beszélni. Viszont elképzelhető, hogy a jegyzővel se lehet, és akkor mégis csak előfordulhat, hogy fájni fog. Apu erre azt mondta, hogy már most fáj, ettől kicsit megszeppentem, pedig még nem is éreztem semmit. Az igazi veszekedés csak eztán jött! Anyu azt találta mondani, hogy azt a régi brigádzászlót vegyük le a falról, mert a jegyző valószínűleg kormánypárti. Apu erre sokkal idegesebb lett, mint a takarítás hírére, és megkérdezte anyutól, hogy „na és?!”. Mire az anyu egészen érdekes fintort vágott az arcával, és úgy nézett az apura, hogy attól még én is megijedtem. De mondani csak annyit mondott, hogy „Gondolkozz, Károly!” Mármost az apu ezt nem szereti. Se a gondolkodást, se azt, amikor erre felszólítják! Ezért csak annyit mondott, hogy amíg az anyu szocbrigád emlékfotója kint van a falon, addig az ő brigádzászlója is ott marad a helyén. Erre

A piros pöttyös az igazi!

n k !

A látomás

Éjszaka volt. Zsolt mélyen aludt, egy fárasztó, szorgos, tanulással és tudományos kutakodással eltöltött nap állt mögötte, ráfért a pihenés. Éppen átfordult baloldaláról a jobboldalára– minden értelemben –, mikor éteri zene csendült, a szobát nagy fényesség öntötte el, és leszállt az angyal. Zsolt káprázó szemmel nézte az égi csodát, mert – talán mondanunk – sem kell, felébredt a mennyei zenére. Az angyal ott lebegett a szoba közepén, és száját sem mozdítva szólt: – Zsolt! Áldott vagy te a doktoranduszok között, ezért le fogsz doktorálni szociológiából! – Uram! Hallom szavad, de félek! – válaszolta Zsolt megszeppenve. – A legutóbbi dolgozatomat úgy vágták vissza, hogy még! – Kicsiny a te hited Zsolt, de bízzál az úrban! Ki bennem hisz, megsegítem

azt, ki bennem nem bízik, arra tojok! Ím, vedd e dolgozatot, mely konzulensed tudományos munkája leend, de csak későbben. Kapj ki belőle úgy negyven oldalt, s én meglágyítom majd ellenségeid és opponenseid szívét, s úgy mégy által a vizsgán, mint a sicc! – Igaz dolog ez, Uram, hogy mások tollával ékeskedjem? – rebegte Zsolt alig hallhatóan. – Bizony mondom néked, könnyebb átjutni egy tevének a tű fokán, mint igaz módon ledoktorálni. Ezért hát te csak tedd, ahogy mondtam, és bízzál bennem! Én vagyok az Út, az Igazság meg az Élet is, bár ez utóbbi most nem tartozik ide. Ím feloldalak az erkölcsi bűn alól, mit elkövetsz majd e dolgozat által, és megkönnyítem a te utadat. – Hálás vagyok néked Uram, s legyen meg a te akaratod! – válaszolta Zsolt üdvözült mosollyal. És lőn…

VÚ Bp

Városi Újság ISSN 2061-604X Levélcím: Városi Újság, e-mail: [email protected] www.vujsag.com Kiadja: EX2 Kft. Telefon: (06-1) 2857-994 Főszerkesztő: Esti János Hirdetésfelvétel: e-mail: [email protected] Nyomda: Pannon Lapok Társasága Nyomdai Központ Felelős vezető: Nagy Attila Cím: 8200 Veszprém, Házgyári út 12. Megrendelés sorszáma: 2012/6 Sokszorosítás dátuma: 2012. 12. 19.

B.U.É.K 2013

8

mondata – épp a demokrácia kapcsán –, hogy mi amolyan „fél-ázsiai népség” vagyunk. Szó mi szó, elég huzatos hely ez a Kárpát-medence, csak a jóisten tudja, kik nem fordultak meg itt az elmúlt ezer évben, tudjuk, hogy még a tatárok is bekukkantottak ide, ráadásul még a kezdeti időkben, ami azt jelenti, hogy az akkor elhintett tatár magvak mára már igazán szépen kiterebélyesedhettek, és úgy elszaporodhattak, mint piros pöttyök egy újszülött fenekén. (Még dicső Árpád-házi királyainkkal is az a helyzet, hogy egy se vett magának magyar feleséget, így aztán ez az ág is úgy hígult az idők során, hogy Álmos vezér a negyedik-ötödik generációra már rá sem ismert volna.) Szóval jártak itt elegen, hosszabb rövidebb ideig, valójában csak néhány népcsoport kerülte el lakhelyünket, ilyenek voltak – a példa kedvéért – a bantu, meg a busman négerek, a zuluk, és persze a japánok. Visszakanyarodva Kárpát-medencei keveredésünkhöz, tehát japánok nem jártak erre. Ám Matolcsy úr – fenti tudósokra hivatkozva – mégis azzal bizonyítja ázsiai eredetünket, rokonságunkat, hogy hát a japán kisdedek segge sem különb, bizony az övéken is ott vannak a pöttyök, így hát egészen biztos, hogy van köztünk rokonság. Legfeljebb ez is unortodox.

Bp

Ismerős szlogen ugye? Pedig ezúttal nem az – amúgy szintén hungarikumnak számító – Túró Rudiról van szó, hanem a magyar csecsemőkről, akik közül 100-ból 30-nak kis piros pötty van a fenekén, legalábbis Matolcsy György unortodox gazdasági miniszter szerint. Neki – mint mondta – japán tudósok mondták, és ha a japán tudósok állítanak valamit, akkor az úgy is van, arra mérget lehet venni, de minimum egy-két piros pöttyöt. A kérdés csak az, vajon honnan tudhatták japán tudósok, hogy mi van a magyar kisgyerekek fenekén? (Úgy értem a lukon kívül.) Mert a magyar felnőttek segge már eléggé kilóg a gatyájukból ahhoz, hogy ilyen megállapításokat tehessünk róluk, de a kisebbeknek azért még jut egy-két nadrág, szoknya, kinek-kinek neme szerint. De hát a tudományos kutatások szinte sosem a nyilvánosság színe előtt zajlanak, maradjon hát ez is rejtve előttünk, a lényeg a végeredmény: igenis, a magyaroknak piros pöttyük van, ez bizonyítja egyfelől magyar voltukat, másrészt az ázsiai rokonságot. Matolcsy úr mindezt annak kapcsán jegyezte meg egy Hódmezővásárhelyi fórumon, hogy nem kell szégyellnünk ázsiai rokonságunkat, azaz helyén való volt Orbán Viktor azon

VÚ

(Szilveszteri külön oldal)


(cikkünk a 2. oldalon) Városi Újság. A Károli jogász HÖK szolidaritási nyilatkozata

Recommend Documents