C-PRESS Hírügynökség - Üdvözöljük a C-PRESS oldalán!
Cigány világ Észak-Magyarországon - Far-hát + Képriport 2008. February 19.
A cigányság problémájának gyökere a szegénység, valamint a többségi társadalom elõítéletes viselkedése – halljuk sokszor. Aki azonban az észak-magyarországi régióban él, elõbb-utóbb megkérdõjelezi e sokat hallott kisebbségvédelmi dogmát.
- Kapcsolódó fotógaléria: Cigány világ Észak-Magyarországon
Konok, szomorú tény: ahol a roma lakosság túlsúlyba kerül, a pusztulás és a mindennapi agresszió válik jellemzõvé. Az õslakosok pedig egyre védtelenebbek.
„… Ági jószág, pereputty, kicsi rajkó, jól aludj, Mezõk jönnek, erdõségek, jó vidékek, rossz vidékek, Teneked mind jó vidék, mindenütt csak kék az ég.” Babits Mihály: Cigánydal
Csenyéte zsákfalu; a hozzá vezetõ út alaposan megdobálja a kocsit. A völgybe bújt községben ragad a sár, különösen a házak elõtt, ahol megfordulnak az autók. Majdnem ötszázan lakják a falut, mondja Kéri Zoltánné polgármester. S a létszám egyre nõ: csak tavaly tizenhat csenyétei gyerek jött világra a miskolci kórházban. Az egész észak-magyarországi régióban szembetûnõek az egykor virágzó agrárkultúra nyomai: beomlott magtárak; elvadult gyümölcsösök; elmézgásodott, loncsos fasorok; összedõlt parasztházak. És hatalmas, üresen hagyott templomok. Régebben Csenyéte is színmagyar település volt, kisbirtokosok, parasztgazdák lakták. A cigány honfoglalás – Ladányi János szociológus tanulmánya szerint – három nagycsaláddal kezdõdött. Ahogy nõtt a táboruk, a szokásos forgatókönyv szerint történt minden: ha tudtak, elköltöztek a magyarok, s házaikat romák vették meg olcsón. Csenyéte lakossága alig két évtized alatt cserélõdött ki teljesen, s eközben tönkrement a település.
– Néhány idõs magyar azért még lakik itt – mondja Kéri Zoltánné MSZP-s polgármester. – Két közalkalmazott maradt: a falugondnok meg a hivatalban egy segítõ. Az intézményeink? Van szép alsó tagozatos általános iskolánk, ahová hetvennyolc gyerek jár; a felsõsöket Baktakékre viszi az iskolabusz. S van óvodánk is, ötven fõvel.
A polgármester szerint a foglalkoztatás területén csak úgy történhet elõrelépés, ha valami nagyvállalkozó érkezik, aki munkalehetõséget hoz az embereknek. De nem érkezik, s Kéri Zoltánné úgy véli: azért, mert rossz az út.
Vezetékes víz azonban van, villany is, bár a közvilágítás hiányos, mert a helyi fiatalok egy csoportja az utóbbi idõben azzal múlatja idejét, hogy tönkreteszi, amit még lehet: a lámpákat kõvel kidobálják.
A község honlapja fájdalmas õszinteséggel fogalmaz: „A helyzet nehézségét fokozza az is, hogy örökölték a falut, de nem örökölték a parasztgazdasággal együtt járó életformát. Az addig virágzó kertek elgazosodtak. Az istállókat, az állattartáshoz szükséges épületeket lebontották. A földek mûveletlenek maradtak. Rengeteg gyümölcs- és más haszonfa pusztult el. A házak nagy részét is lebontották. Tavaly földig rombolták a falu legszebb középületét, a református parókiát, a még viszonylag épségben álló templom bútorzatát felvágták és eltüzelték. A mai felnõtt cigány generáció valószínûleg még csak nem is sejti, hogy a vályogházak szétverésével õsei munkáját tette tönkre.”
– Nem lehet a normálisabb szemléletû romákat megnyerni partnerül a renitensekkel szemben?
http://c-press.hu
Készítette a Joomla!
Generálva: 9 October, 2016, 07:10
C-PRESS Hírügynökség - Üdvözöljük a C-PRESS oldalán!
– Senki nem fog ujjat húzni egy másik családdal, mert abból háború kerekedik. Úgy jár hozzánk Krasznokvajdáról az orvos, hogy kikötötte: ott kell ülnöm a rendelésen, különben képtelenség fenntartani a rendet.
A polgármester asszonynak tehát van némi tekintélye. Nemrég éjszaka riasztották felsõgagyi otthonában, hogy jöjjön hamar; akkor a rendõrök már háromszor fordultak. Két nagycsalád ugrott össze, felbolydult a falu. Kéri Zoltánné segített helyreállítani a rendet.
A cigány polgárõrséget a tavalyi elsõ iskolai betörés után állították fel. Nagy értékû számítógépeket vittek el az elkövetõk meg az adományként kapott drága elektronikai eszközöket. Mivel azonban a falu széltében átlátható, elég könnyen ki lehet figyelni, mikor nincs senki szolgálatban; így késõbb, polgárõrség ide vagy oda, még két iskolai betörés történt.
*
– Mit gondol a falu jövõjérõl?
– Míg ilyen a támogatási rendszer, nem lehet változtatni.
– Több pénz kellene az embereknek?
Kériné szerint nem, sõt épp az a probléma, hogy hozzászoktak, a pénzért semmit nem kell tenniük. Az idõsebbek még emlékeznek, hogy hajdanán le kellett dolgozni huszonegy napot a családi pótlékért, de lassan a harmadik generáció nõ fel úgy, hogy nem ismer munkát. Ráadásul negyven–ötven éves korukra olyan rossz fizikai állapotba kerülnek, hogy ha volna is kedvük, nem bírnának dolgozni, véli Kériné. Fõként a nõk használódnak el a sok szülésben.
Az önkormányzat segélyek formájában négy, négy és fél millió forintot fizet ki a lakosságnak havonta. A másik négy-öt millió bejön családi pótlékokból, gyesbõl. Számolni kezdünk.
– Vegyünk egy öttagú családot: a családi pótlék tizenhétezer gyermekenként, az ötvenegyezer forint. A gyes körülbelül huszonötezer; az apa harmincnyolcezer forint körüli munkanélküli-segélyt kap. Ez száztizennégyezer forint, amiért csak el kell sétálni a hivatalba. Egy hét- vagy nyolcgyerekes családnál – s ez elég gyakori – csak a családi pótlék összege majdnem százhúszezret tesz ki. Ehhez jön az ingyenes oktatás, amit úgy kell érteni, hogy a szülõknek egy radírt sem kell venniük, minden tanszert és tankönyvet adományként kapnak. A gyerek díjmentesen étkezik az iskolában és az óvodában, akár naponta háromszor. A felsõsöknek a buszbérlet ingyenes. A Vöröskereszttõl és egyéb alapítványoktól ajándékba kapják a ruhanemût. Fûtésre télen nemigen költenek; lassan elfogy a környékbeli erdõ.
A polgármester ismer olyan roma famíliát, ahol minderre még rájön a száznégyezer forintos árvaellátás, hiszen meghalt az asszonyka férje; igaz, összeállt egy másik emberrel, aki hazahoz még vagy ötvenezer forintot, így csaknem háromszázezer üti a markukat, persze a természetbeni juttatások nélkül. S nem hagyhatjuk ki a számításból a falu honlapján szereplõ, nyilván empirikus alapokkal bíró megállapítást, miszerint „a még létezõ parasztgazdaságok megdézsmálása, fosztogatása elválaszthatatlan jellemzõje lett a falubeli életnek”. Magyarán, e jövedelmet a legtöbb család bûncselekményekkel egészíti ki.
Összehasonlításként: a környéken dolgozó garadnai falugondnok hetvenkétezer forintot keres havonta. Hazánkban a kezdõ tanítói fizetés hetven és nyolcvanezer forint körül mozog, s egy húszéves gyakorlattal rendelkezõ pedagógus száztízezer forint körüli összeget vihet haza. Az átlagos, öttagú magyar család jövedelme – ahol az apa dolgozik, a feleség pedig otthon van a gyerekekkel – családi pótlékkal és gyessel együtt is csak ritkán éri el a kétszázezer forintot, amibõl természetesen a lakbért, gázszámlát, bérletet, ruhát, tanszert és minden egyebet ki kell fizetnie. A polgármester súlyos problémának tartja az uzsorázást, illetve az illegális kereskedést. Ez a következõképp mûködik: mivel a segélyt pillanatok alatt elverik, segélyosztás után egy héttel nagy autók jelennek meg tehetõsebb városi cigányokkal, akik italt, cigarettát, csokoládét és különbözõ élelmiszereket hoznak ingyen, sõt pénzt kínálnak a megszorultaknak – azzal a kikötéssel, hogy késõbb mindent kamatostul kérnek vissza. A következõ segélyosztás napján ismét megjelennek, öt–tízszeres árat követelve. Öt kiló liszt így ezerötszáz forintba kerül, kétezer forintos kölcsön http://c-press.hu
Készítette a Joomla!
Generálva: 9 October, 2016, 07:10
C-PRESS Hírügynökség - Üdvözöljük a C-PRESS oldalán!
hat–hétezerbe. Tudni kell, hogy a csenyétei cigányok kényesek az ételre, naponta kétszer-háromszor fõznek, a felmelegített ételt nem eszik meg. Az alapanyagot elõ kell teremteniük; mikor azonban a családi pótlék megérkezik, abból csak a cetli marad az embereknél. Aki nem tud fizetni, elveszik a vagyontárgyait, televízióját, magnóját, akár az autóját, ha van neki. Az emberek rettegnek az uzsorásoktól, azt mondják, ha nem adják meg tartozásukat, azok megverik, sõt megölik õket.
Tornácos ház; itteni viszonyok közt elég takaros, hiszen a teteje még nem szakadt be, a fala pedig kellemes sötét rózsaszín. Kiabálásunkra csupán egy apró, sovány kutya válaszol. Bemegyünk. – Jaj, mán – mondja a konyhában egy asszony, bokáig áll a vízben –, nézzék mán, kilyukadt a mosógép! Honnan? Újságtól? Jöjjön, mama, bent leszünk az újságban!
Mama elõbújik a szobából, elõjön három gyermek is, szépen egymás mellé sorakoznak, hogy lehessen õket fényképezni.
– Arra kíváncsik, hogy élünk, mint élünk – magyarázza az apró öregasszonynak a mosógéppel bíbelõdõ nõ; vastag, fekete hab árasztja el a konyhát. A tûzhelyen piros lábasban fõ az étel.
– Kis leveske far-háttal, zöldséggel – válaszol pillantásunkra az asszony. – Szegények vagyunk, ugye, Ferikém, gyere, megigazítom a hajad. A többi az iskolában van; nagyon kevés a pénzünk, de nem ad a tanács, azt tessék megírni. Na, az iskolát, azt megnézhetik, micsoda ronda ott a vécé. De nem újítsák föl.
„Ad tüzet is száraz ág: / mindenütt csak hajt az ág, / hogyha tûz van: a tûz ég is, / kerül hozzá kis fazék is, / kis fazék, / nagy fazék, / mindenütt csak jó az ég” – dúdolom magamban Babits versét, a Cigánydalt. Kihátrálunk a ruha- és csirkegõzbõl, átmegyünk az iskolába. Fél öt, még épp ott találjuk az igazgatónõt, más már nincs az épületben.
Egy roma felzárkóztató alapítvány Csenyétérõl szóló weboldala szerint „az intézményben a nevelés és oktatás nem hagyományos keretek között folyik. A többszörös szociális és kulturális hátrányban élõ gyerekeknek helyi programot kellett kidolgozni. Ez mindenekelõtt lehetõséget biztosít alapvetõ szokások (tisztálkodás, öltözködés, étkezés) kialakítására és viselkedési formák megtanulására.” Az új, kitûnõ állapotú iskolaépületet sok fõvárosi kerület is megirigyelhetné. Leszámítva azt, hogy sáros rúgásnyomok látszanak a falon, s hogy mind a nyílászárók körül, mind az épületek sarkain szembetûnõek a rongálás nyomai. Az ablakokon vasrács. A csenyétei iskola pedagógusai tizenhárom–tizenöt fõs osztályokat visznek, s a polgármester szerint rendkívül nehéz a dolguk. Egy ilyen létszámú roma csoport huszonöt–harminc fõs magyar osztállyal ér fel, annyira nehéz kordában tartani õket.
Míg az igazgatónõ, Gombosné Kiss Éva körbevezet a tágas, világos folyosókon és tantermeken, a „nem hagyományos keretekrõl” kérdezem. Tartózkodóan fogalmaz. Házi feladat nem létezik; értelmetlen, úgysem készítenék el. Nem vihetnek haza semmit, se könyvet, se tanszert, mert csak elkallódna.
– Akad köztük egy-két tehetségesebb gyerek?
– Hogyne. A cigányok általában nem buták. A gyerekek okosak, szépek, szeretnivalóak. S vannak mindig olyanok köztük, akiket különösen is emelni kéne, mert nyilvánvalóan tehetségesek, de a családi környezet rendszerint visszahúzza õket. A cigányok általában nem bírják elviselni, ha valaki kiemelkedik közülük. Dolgozik itt egy fiatal baktakéki roma tanítónõ, õt sem igazán fogadják el: azt mondják, már nem közéjük való.
Nem könnyû együttmûködésre késztetni a gyerekeket, de a szülõket sem. A gyerekek a szelídebb fegyelmezésre nem reagálnak, a szigorúságot pedig a pedagógusok nem engedhetik meg maguknak. Ha valami probléma van, a legtöbb szülõ a gyerek pártjára áll.
– Elõfordul, hogy durván beszélnek önökkel, esetleg fenyegetõznek? http://c-press.hu
Készítette a Joomla!
Generálva: 9 October, 2016, 07:10
C-PRESS Hírügynökség - Üdvözöljük a C-PRESS oldalán!
– Nagyon gyakran. Szinte naponta. Aki itt dolgozik, meg kell tanulnia elviselni a megaláztatást. Az iskola utáni második házban él a csenyétei polgárõrség parancsnoka, Lakatos János. Öblös, ritmikus zene szûrõdik ki, s ahogy benyitjuk az ajtót, látjuk: zenekari próba folyik. Egy kamasz fiú szintetizátoron játszik, szájához állított mikrofonba énekel, mellette a szólógitáros; körülöttük hét-nyolc fõs közönség, sámlikon, hokedliken. Kezük-lábuk mozog a muzsikára. Nehéz meleg van, izzik a falnál a zománcos sparhelt.
– Lakatos Jánost keressük – ordítjuk bele a hangzavarba.
A polgárõrség vezetõje apró, de elszánt tekintetû ember. Bevezet a szobába, behajtja az ajtót. – Felszerelést, ruhát nem kapunk, igazolvány nincs, pénzt se adnak – sorolja a hiányosságokat. – De mellényünk van.
Lakatos János felesége leakasztja a fogasról az igen hivatalos benyomást keltõ, fényvisszaverõ, hátul Polgárõrség feliratú mellényt, s rá is adja az emberre, hatalmas büszkeséggel. Lakatos épp esti õrjáratra indul, szívesen fogadja, hogy elkísérjük. Áthaladunk a konyhán, a hangfalakból üvölt a zene. „Elindulok kis hazámból, / megszakad a szívem, / ne sírj értem, édes babám, / ne sirassál engem.” A falakon körben vallásos témájú cifra falvédõk, Mária a kisdeddel, imádkozó szentek. Nagy a hangulat, pillepalackból töltögetik a bort.
– Mind az én gyerekem! – ordítja a fülembe a polgárõrség parancsnoka.
Kint már fekete az éjszaka. Viszszacsukjuk a házba a zenét. Lakatos hatalmas, táskányi lámpát visz, legalább tíz góliátelem van benne. Nehéz, mondja, mint a dög. Bekapcsolja: jó harminc méterre vág elõre a fénye.
– Reflektor. Ezzel világítok be mindenhova. Úgy tessék rám nézni, megértem a hatvannyolc évet, és börtönben még soha az életben nem voltam. Tetszik tudni, cigány embernél ez nagy dolog. Amikor megbontották a tetõt, leverték a falakat az óvodában, a magam kezével építettem vissza. Hordtam oda pléhtetõt, cserepet, téglát. És raktam. Két hónapig. A polgármester asszony megfizetett, az biztos. De megcsináltam. Itt a telefonom, ha rendetlenkedik valaki, szólok a rendõröknek. Nem haragszanak érte a falubeliek, mert meg is szoktam õket menteni. Megmondom, hogy részegen csinálták, máskor majd jobban vigyáznak, engedjék ki õket. És akkor, aki nagyobb kárt nem csinált, kiengedik, ha kezeskedek érte. Ad a szavamra a paraszt is, a rendõr is. Amikor volt az a nagy verekedés, pár hete, a gyerekeket küldtem a tetõre, ni [a dombra mutat], hogy híjjanak rendõrt. De hiába, meg voltak vadulva a népek, mentek neki a rendõrnek is. A Ficsúr bélelte õket, az a zsivány. Itt nõtt fel, ismerem jól. A rendõrt gyorsan a hátunkhoz vettük, hogy takarjuk, de a cigány csak neki akart menni. És akkor szépen azt mondtam: Ficsúr, vigyázz, mert hatósági ember, ha megütöd, tíz évet kapol. Erre csak elállt.
Elég élénk az éjszakai élet; hol autó vág végig az utcán, hol egy csapat purdé szegõdik hozzánk, de János bácsi hazaparancsolja õket. Megyünk, ugatnak a kutyák, ám János bácsi rájuk világít a reflektorral, megszólja õket keményen, hát visszatakarodnak az óljaikba. Azt mondja, így szokta az emberekkel is.
Jár a szél, kavargatja a feketeséget a völgyben. Félkész épületek állnak középen, rájuk suhan a fény:
– Na, ezek a szocportos házak.
– Szocpolos?
– Az hát.
– Mi lett velük?
– Hát a gazemberség, az lett velük. http://c-press.hu
Készítette a Joomla!
Generálva: 9 October, 2016, 07:10
C-PRESS Hírügynökség - Üdvözöljük a C-PRESS oldalán!
Rendõrségi adatok szerint a szocpolcsalásoknak a cigányság körében számos változata ismert. Általában bontott, innen-onnan összehordott anyagokból, kalákában felhúznak néhány falat, azt megmutatják az állami tisztviselõnek, s ha megkapják rá az igazolást, fölveszik a szociálpolitikai támogatást – ez nagycsaládosok esetében milliókra rúg. Az álépítkezések persze sosem fejezõdnek be, többnyire vissza is bontják a falakat, és az építõanyagból valahol újabb álépítkezésbe fognak. Egy ház anyagából olykor tizenöt–húsz is felépül ilyen módon különféle helyeken.
„Hogyha ég a nap sugára, / a gazdának nagy a kára, / neked semmi, kis bolond: / mindenütt csak hûs a lomb. / Cse’bogár, / Cse’bogár, / a gazdának csupa kár.” Babits 1910-ben írta ezt a versét. A gyakori lopás, betörés nemcsak Csenyétén jellemzõ; a környék vegyes lakosságú településein, Novajidrányban, Hernádvécsén, Boldogkõváralján, mindenütt hallani ezt a panaszt. Csáji József, aki Garadnán és Novajidrányban falugondnok, így fogalmaz:
– A babot, krumplit, kukoricát fölszedegetik. Költenünk kell rá, s dolgozunk, kapálunk sokat; ha nem permetezünk, a bogár eszi meg az egészet, ha permetezünk és megmarad, a cigány viszi el. Tavaly gyönyörû krumplik voltak, hát nem felhúzgálták!
– Hat sor krumplim volt, mindegyikbõl legalább tíz métert fölszedtek, s az több mázsa – teszi hozzá egy novajidrányi gazda.
– Honnan tudja, hogy cigányok voltak?
– Láttam.
– Miért nem szólt rájuk?
– Négyen voltak. Mit csináljak? Mire kiér a rendõr, már elmennek.
– A kertünk sincs biztonságban – mondja egy idõs hölgy az utcán –, bemennek hátul, oldalt, mindenhol. Reggelre fölszedik a diót, és mindent széttaposnak.
Csáji József szerint mindig történtek kisebb lopások, titokban. De az utóbbi években egyre gyakoribb, hogy fényes nappal, nyíltan viszik el, amit akarnak. Korábban annyit vittek, amennyi az ételükbe kellett; ezt a parasztok zöme elviselte. De most…
– Õsszel láttam: szekérrel mentek ki a földre, tök, cukkini, minden föl volt pakolva. Eladásra vitték. Guszti volt a vezetõjük Vilmányból, ismerem.
– Nem szólt rájuk?
– Egyedül voltam. Õk öten. Megesett, hogy egy asszony szeme láttára szedték le a cseresznyéjét, s mikor rájuk szólt, azt mondták: menjen onnan.
A falugondnok szerint a rendõrség fellépése általában lassú és erélytelen.
– Garadnára átjöttek a romák egy házhoz bulizni, aztán verekedés, ordítozás lett belõle. Kilenc órakor hívtunk rendõrt, éjfélre jött meg. Ezt nem fogja elmondani egyik rendõr sem magának: félnek. Aki szólni mer, megfenyegetik. A rendõrök általában ugyanilyen falusi emberek; mindenki tudja, ki hol lakik.
http://c-press.hu
Készítette a Joomla!
Generálva: 9 October, 2016, 07:10
C-PRESS Hírügynökség - Üdvözöljük a C-PRESS oldalán!
– El van fordulva a világ, uram – mondja egy férfi a novaji kocsmában. – Régen, ha volt egy szabadtéri bál, a cigányság hátul volt, a paraszt táncolt a színpadnál elöl. Most fordítva van. Az én gyerekem cigányokkal jár gimnáziumba, ötös tanuló. Neki nem jár ösztöndíj, a cigány iskolatársainak igen. S közben némelyik nyugati autóval megy a segélyért.
A környékbeliek úgy látják, az agresszív cigányokat sem rendesebb társaik, sem a hatóság nem fékezi meg kellõképp. Novajidrányból, ahol az iskolában is megfordult az etnikai arány, sok szülõ inkább messzebbi településre viszi a gyerekét. Nemrég egy roma szülõ az óra közepén ment be a tanterembe megverni egy gyereket, akivel a fiának nézeteltérése volt; aztán a tanárnak is neki akart menni a folyosón. Az iskolában leverték a lámpákat, és a kinti világítást is kidobálták kõvel. Mintha a fénnyel volna bajuk. Biztonsági õrt kellett felvenni az iskolába, nagydarab, tekintélyes helybeli embert. Novajon próbáltak roma polgárõrséget felállítani, mondván: ha már több a cigány, mint a paraszt, tartsák õk is a rendet. Aztán a polgárõrirodáról eltûnt a hõsugárzó, egyéb eredménye nem lett a dolognak.
Annak a településnek, ahol a roma lakosság túlsúlyba kerül, vége. Nemrég a szomszédos Hernádvécse is megindult a lejtõn, már nyolcvanöt–kilencven százalékban roma a lakosság. S az ilyen helyeken elértéktelenednek a házak.
– Úgy védtük meg magunkat – mondja egy férfi a takaros Garadna községben –, hogy eltökéltük: cigánynak nem adunk el házat. Legfeljebb boltba vagy kocsmába jönnek át olykor. Mikor tönkretették a virágágyásokat, felállítottuk a polgárõrséget. Azóta, ha megjelenik egy csapat cigány, rögtön odamegy két-három polgárõr, és megkérdezi: honnan jöttök, mi dolgotok van itt? Érzik, hogy szemmel tartjuk õket. Házainkban, kertjeinkben van az életünk munkája. Ha valaki ingatlan iránt érdeklõdik, az elsõ kérdése, hogy vannak-e cigányok. Mi azt mondhatjuk erre, hogy nincsenek, és jó árat kérhetünk, mert a környék szép, gyönyörû a táj, a többség dolgozik, és rendben vannak a porták.
Itt a falu vége, áll meg a csenyétei polgárõrparancsnok; az elõrebillenõ fénycsóva üres dûlõre, pár csupasz fára világít. Megfordulunk, indulunk visszafelé.
Lakatos János közli, rövidesen véget vet az uzsorások uralmának.
– Akkor csapok rájuk, mikor elhozik az árut, csak legyen meg a bizonyítványom a hivataltól. Ezerötszáz forintot elkérnek egy doboz cigarettáért! Ezer a far-hátnak kilója! De ha legközelebb megállnak, már írom is a rendszámukat fölfele. Jár ide egy cigány Miskolcról, házzal is üzérkedik; ezt itt a jányomtól vette el százötvenezer forintba, annyival tartozott neki.
Szépen kimeszelt, rendes épület elõtt állunk.
– Elment a jányom Vadásziba lakni, rokonokhoz, de aztán össze lett neki gyûjtve egy kis pénz, hát hazajött. Mindjárt megmutatom, milyen házat kapott az üzértõl háromszázötvenezerért.
Kicsit arrébb rogyott falú, beszakadt tetejû viskóra mutat Lakatos; az ablaknyílásokra ragasztott nejlont pufogtatja a huzat.
– Az a cigány is innét vakarózott ki, ott lakott lent. Most meg ezt csinálja a többivel. Június utolján harminc–negyven kocsi állt a falu közepén, azok mind uzsorások voltak, hozták az árut, a nép meg vitte. Na, ezt kellene megoldani Gyurcsány elvtársnak. Lehet, hogy nem is tudja, mert biztos tenne valamit.
– Írja meg neki – évõdöm, és meglep a válasz:
– Megírom. Egy levelet már írtam, saját kezéhez. Megírtam, hogy a nyugdíjam kevés, a szemem állapota rossz, beteg a gyomrom; kéne egy kis emelés, a tanácsnál meg nem adnak. http://c-press.hu
Készítette a Joomla!
Generálva: 9 October, 2016, 07:10
C-PRESS Hírügynökség - Üdvözöljük a C-PRESS oldalán!
– És mit válaszolt?
– Még semmit.
„Erdõn hogyha zsidót látsz, / meg se nézed, nekilátsz. / Mezõn hogyha lányra lelsz, / meg se kérded, úgy ölelsz” – írja Babits. De Lakatos János azt állítja: a legtöbb cigány dolgozna, ha muszáj volna, meg ha lenne mit. Ügyes a cigány ember, esze is van, a keze is jó. Régebben volt kosárfonás, „meg minden”; maga a polgárõr is tud kosarat készíteni, még koszorút is. A dombtetõn fehérlõ toronyra mutatok, s kérdem, mûködik-e még a templom. Tiszta üres, feleli Lakatos János. Volt itt egy papocska, de elment, azóta ki van fosztva az egész; ki-be járnak a cigányok, mint a szél. Még lakik bent egy harang, nem tudni, mi lesz a sorsa; egyelõre meghúzza a harangozó minden délben.
– Magyar ember, hatvanéves, csak hát iszik szegény. Attól félek, egyszer legömbörödik a toronyból, s nem kel föl sose. De azért harangoz rendesen.
Megyünk, locsogó léptekkel. Az egyik udvaron motoros fûrész visít.
– A fatolvajokkal mit csinál, János bácsi?
Nem felel.
– A fatolvajokkal…?
– Jaj, hát van az erdõn sok fa, de még mennyi. Én csak az ágakat szedem, még örül is az erdész. Azért haragszik csak, ha kivagdossák a fát.
– És kivagdossák?
– Hát ki. Mert muszáj – vágja el a szót a polgárõr, Lakatos János, s köp egy nagyot a sárba.
Folytatjuk...
Balavány György
C-PRESS - MNO.hu
http://c-press.hu
Készítette a Joomla!
Generálva: 9 October, 2016, 07:10
