BARTA RÓBERT
CHURCHILL CHILL A ZÜRICHI BESZÉD ÉS
FOGADTATÁSA
A zürichi egyetemen 1946. szeptember 19-én megtartott előadásában Churchill Svájc demokratikus és föderalista viszonyait próbálta az európai jövőképpel összekap csolni, ami nyilvánvaló
gesztus volt a hallgatóság felé. Megemlítette Kalergi fontos szerepét is, amely nagymértékben hatott Aristide Briand Európa-tervezetére, és természetesen az ő Egyesült Európa-ideáját is inspirálta. Kemény és jogos kritikával illette a Népszövetség háború előtti tevékenységét, véleménye szerint az okoz-
A
z Európai Egyesült Államok kifejezést Churchill a másoz dése után dik világháború befejező ső ízben 1945. november 16-án első Brüsszelben, a belga szenátus és képvisellő őház egyesített ülésén elmondott beszédében használta, noha maga is elismerte, hogy az eredetileg a háború el előtti Páneurópa-mozgalom alapítójától, gróf Richard Nicolaus CoudenhoveKalergittő ő származik. től
B
eszédének ez a része még csak általánosságokat tartalmazott és merőben retorikai célokat szolgált: „Az Európai Egyesült Államok […] úgy egyesítheti a kontinenst, amire a Római Birodalom bukása óta még nem volt példa. Egy olyan egységben, ahol a népek jólétben, békében és igazságos viszonyok között élnek együtt.” A holland nemzetgyűlés előtt, Hágában lényegében megismételte a brüsszeli beszédet, de itt már Kelet-Európa és a Szovjetunió integrálásáról is beszélt, s mindezt az ENSZ irányításával képzelte el.
I
lyen előzmények után került sor a később híressé vált zürichi beszédére, amelyben kifejtette az Európai Egyesült Államokkal kapcsolatos teljes koncepcióját, noha már korábban, 1930 februárjában azt javasolta, hogy az USA föderációs berendezkedésének mintájára alakítsanak hasonlót az európai nemzetek közötti ellentétek leRUBICON TÖRTÉNELMI MAGAZIN
75
ta a Népszövetség bukását, hogy a meghirdetett alapelveket, melyek helyesek voltak, csak azok az államok fogadták el, melyeknek érdekükben állt létrehozni és működtetni ezt a nemzetközi szervezetet. Ez nyilvánvalóan az első világháború győztes nagyhatalmainak kritikáját jelentette, és Churchill ebből azt a tanulságot vonta le, hogy ezek a hibák még egyszer nem fordulhatnak elő. Németorszá got le kell fegyverezni, és minden erővel elő kell segíteni a német–francia megbékélést, mely a békés és egyesült Európa legfőbb záloga. Gladstone szavait idézte, aki szerint nagy konfliktusok után a „feledés jótékony fátylára” (a blessed act of oblivion) van szükség. Churchill tehát az elsők között sürgette a két ősellenség megbékélését, noha ezt akkor még egységes és demilitarizált Németországgal képzelte el. Ma már tudjuk, hogy a két nép háború utáni megbékélésében a döntő gyakorlati lépéseket a német és a francia államférfiak tették meg (árva gyerekek csereüdültetései, jószolgálati együttműködések a háborúban eltűntek ügyében, családegyesítések, egyre szorosabb gazdasági és kereskedelmi együttműködés). Ám azzal, hogy Churchill, tekintélyét latba vetve, minden nemzetközi fórumon kiállt a két nép barátsága mellett, a német–francia megbékélés összeurópai ügy lett. Hangsúlyozta, hogy az egyesült Európában a kis nemzeteknek ugyanolyan súllyal kell rendelkezniük, mint a nagyoknak, és a német tartományokat – visszanyúlva a középkori fejedelmi széttagoltsághoz – leginkább föderalisztikus alapon (kisebb egységekben) kívánta betagolni az egyesült Európába. A zürichi beszéd olyan aktuális kérdést is érintett, mint az atomfegyver ügye. Noha biztatónak tartotta, hogy az atomfegyver védőernyője a nyugati világ fölött van (hiszen ekkor még csak az Egyesült Államok rendelkezett ilyen fegyverrel), nem hagyott kétséget afelől, hogy ez a helyzet meg fog változni, és agresszív célokra felhasználva az atombomba teljes világkatasztrófához vezethet. Bár nyíltan nem hangzott el, mindenki értette a célzást: hatékony biztonsági rendszert kell létrehozni, még mielőtt a Szovjetunió szert tenne erre a harci eszközre. Óvakodott azonban attól, hogy a Szovjetuniót és a kelet-európai népeket kizárja az egyesült Európából. Amikor első lépésként az Európa Tanács létrehozását javasolta, nagyon diplomatikusan úgy fogalma-
76
RUBICON TÖRTÉNELMI MAGAZIN
zott, hogy amennyiben első fázisban nem mindegyik európai állam tud vagy akar részt venni az unióban, akkor is meg kell szervezni azokat, akik ezt akarják és meg is tudják tenni. Végül – ekkor talán még fontossá gi sorrend nélkül – megemlítette, hogy az egységes Európa létrehozásában Németországnak és Franciaországnak kell vezető szerepet játszania, de be kell venni Nagy-Britanniát, a Brit Nemzetközösség népeit, lehetőleg az USA-t és reményei szerint a Szovjetuniót is. Churchill zürichi beszédének sajtóvisszhangja nagyon vegyes volt. Általában mindenki a beszéd meglepetést okozó részletét, a francia–német megbékélést emelte ki, de a realistábbak a Szovjetunió érdekeinek figyelembevételére is felfigyeltek. Az oroszok egyértelműen elutasították, a franciák „fanyalogva” fogadták, s ellentmondásos volt a brit reagálás is. Még Churchill is elismerte, hogy zürichi beszédének nagy szerepe volt abban, hogy a munkáspárti kormány nem támo gatta a Congress of Europe 1948. május 7–10. között Há gában megtartott ülésére utazó brit küldöttséget, mert azt ő vezette. A valósághoz legközelebb álló véleményt a liberális Manchester Guardian 1946. szeptember 20-i cikke tükrözte: „Európa jelenlegi állapotában szovjet és nyugati övezetekre oszlik. Amennyiben ez a megosztottság tovább tart, a legtöbb, amit tehetünk, az az, hogy a nyugati világ népeit egy szorosabb szövetségbe tömörítjük, amit Oroszország természetesen ellenséges táborként fog kezelni. Az igazi egység csakis a szovjet tömbbel való megegyezéssel érhető el, de ezt Mr. Churchill egyetlen beszéde sem segíti elő.” Kissé ironikusnak tűnhet az, hogy a nagy befolyású brit újság által javasolt megegyezési szándékot Churchill szó szerint fogja követni, de csak második miniszterelnöksége idején, 1951-től. A franciák „fanyalgása” teljesen érthetővé vált abból a beszámolóból, melyet Churchill bizalmasa és veje, Duncan Sandys küldött a De Gaulle-nál tett lá to ga tá sá ról: „Azt mond ta [ti. De Gaulle], hogy Churchill zürichi beszédének a német–francia megbékélésről szóló részét elég rosszul fogadták Franciaországban. Németország mint állam nem létezik többé. Minden francia he ve sen el len zi bár mi fé le egye sí tett, központosított német birodalom felújítá sát, és mély sé ge sen gya nak vó az amerikai és a brit kormányokkal szemben. Amíg lépések nem történnek a né-
met haderő újjáéledésének megakadályozására, addig fennáll a veszély, hogy az Egyesült Európa nem lesz más, mint egy meg na gyob bí tott Né metország. Hangsúlyozta, hogy ha a franciákat meg le het nyer ni egy Eu ró pai Unió gondolatának, akkor annak olyan formában kell bekövetkeznie, hogy mind Nagy-Britanniának, mind Franciaországnak alapító tagoknak kell lenniük. Továbbá a két országnak részletekbe menőkig közös álláspontot kell kialakítani minden, a németekkel kapcsolatos lépés esetén. De Gaulle úgy gondolta, hogy Franciaország támogatja az európai föderáció elképzelését, amennyiben megegyezésre jut a vitás kérdésekben Nagy-Britanniával: folyamatos szénszállítások a Ruhr-vidékről, hosszú távú francia katonai jelenlét Németországban, azzal a lehetőséggel, hogy a Rajna-vidék északi részét a francia megszállási övezethez csatolják, a Ruhr-vidék iparának nemzetközi irányítása – mely a franciáknak is megfelel –, a szíriai francia érdekeltségek nyomatékos figyelembevétele, angol–francia közös politikai platform az arab államok felé. Íme, a feltételeink! – mondta.” Churchill a hivatalos brit külpolitika irányítóival együtt pontosan tudta, hogy De Gaulle szerénynek semmiképp sem nevezhető „feltételeit” komoly fenntartásokkal kell kezelni. Noha meg voltak arról győződve, hogy Franciaország nincs és még sokáig nem is lesz abban a helyzetben, hogy európai vezető szerepet játsszon, azt is érzékelték, hogy ezt az űrt valószínűleg Nagy-Britanniának kellene a kontinensen betöltenie. Ez semmilyen módon nem illeszkedett az erőegyensúlyon alapuló hagyományos brit Európa-politikába. A dilemmát jól tükrözte a párizsi brit nagykövet, Duff Cooper Churchillhez írt 1946. szeptember 25i levele: „Franciaország nincs abban a helyzetben és valószínűleg már soha nem is lesz, hogy európai vezető szerepet játsszon. Csak három lehetséges jelölt van: Oroszország, Németország és Nagy-Britannia. A legutolsó háborúban, mint már annyiszor azelőtt, a Csatorna megmentett minket, de ez többször már nem lesz így. Most sokkal inkább részei vagyunk Európának, mint bármikor azelőtt, és hogyha visszautasítjuk a velük való együttműkö dést, még sokkal nagyobb hibát követnénk el annál is, mintha az USA nem kívánná betölteni a világ vezető hatalmának a szerepkörét.” Mivel De Gaulle,
csakúgy mint Churchill, ellenzékben volt, véleménye nem tekinthető hivatalosnak, de ettől függetlenül a britek a háború után jó két évtizedig mintegy alaptételként kezelték a franciák erőtlenségét. Figyelemre méltó volt a zürichi beszéd amerikai visszhangja. Az ottani újságok az európai sajtóban szokatlan nyíltsággal és időnként kritikusan írtak. A St. Louis Post Dispatch az egész beszéd lényegének azt tartotta, hogy az európai népek egysége brit irányítás alatt jön létre, míg a szintén St. Louis-i Globe Democrat az Európai Egyesült Államokon belüli német–francia összefogás szerintük oroszellenes élét hangsúlyozta. A kritikusabb hangok főleg azt kifogásolták, hogy Churchill miért nem az ENSZ hatáskörén belül vagy azt kibővítve próbálja meg az európai egységet létrehozni. A New York Herald Tribune hasábjain még a nagy befolyású Walter Lippman is kifejtette véleményét. Ő úgy vélte, az, hogy a német tartományok egyesülnek-e az egységes Európában, döntő módon Moszkvától függ, hiszen az oroszok fél Németországot megszállva tartják. 1947. június 12-én George C. Marshall tábornok, amerikai külügyminiszter sajtókonferencián jelentette be, hogy Churchill 1946. szeptemberi zürichi beszéde nagymértékben inspirálta az amerikai kormányzatot a később Marshall-segélyként ismert program beindítására. Főként emiatt és persze a széles körű nemzetközi visszhang miatt is Churchill élete végéig büszke volt erre a beszédére, többször is visszatért rá, érezhetően egyik nagy politikai sikerének tartotta. 1950. június 26-án a brit parlamentben szinte szóról szóra megismételte a beszéd lényegesebb elemeit, kiemelve Nagy-Britanniának a nyugati világban betöltendő vezető szerepét, majd alig több mint két hónappal ezután Truman elnökhöz írt levelében a francia–német megbékélést a Zürichben elmondott beszéd hatásának és személyes sikerének tulajdonította. Már miniszterelnökként 1951. december 22-i rádióbeszédében újra Zürich szellemét idézte, kombinálva azt a kommunista veszéllyel és az amerikai világhegemónia finom kritikájával: „Ha háború lesz, az azért fog kitörni, mert a világ nincs brit ellenőrzés alatt. Mindazonáltal úgy gondolom, nem lesz háború. Bármi is történjék, mi szilárdan állunk és megvédjük a szabad világot a kommunista zsarnokságtól és ag-
Támadj fel, Európa!
Részletek Churchill zürichi beszédéből
het Coudenhove-Kalergi grófnak, s amelynek abban a szerencsében van része, hogy „…van egy gyógymód, amely, ha széles kör- igénybe vehette Aristide Briand, a híres ben és spontánul elfogadnánk, csodálato- francia hazafi és államférfiú szolgálatait. san átalakítaná az egész színtért, s néhány Azután ott van a doktrínáknak és mechaév leforgása alatt ugyanolyan szabaddá nizmusoknak az a hatalmas együttese, és boldoggá tenné Európát vagy nagyobb amely Népszövetség néven jött létre az elrészét, mint amilyen szabad és boldog a ső világháború után feltámadó nagy remémai Svájc. Miben áll ez a hathatós gyógy- nyek közepette. A Népszövetség nem alapmód? Abban, hogy teljes egészében, vagy elvei vagy eszméi miatt bukott el. Azért buamennyire lehet, újrateremtjük az európai kott el, mert az akkori idők kormányai nem családot, és ellátjuk egy olyan struktúrával, mertek szembenézni a tényekkel és cseleamely lehetővé teszi,hogy békében, bizton- kedni, amikor még nem volt késő. Ez a kaságban és szabadságban éljen. Egyfajta Eu- tasztrófa nem ismétlődhet meg. Kellő rópai Egyesült Államokat kell felépítenünk. mennyiségű tudás birtokában vagyunk, ami[…] Sokat dolgozott már ezen a feladaton az re építhetünk; és vannak keserű tapasztaÖsszeurópai Unió, mely oly sokat köszön- lataink is, amelyekért drágán megfizettünk.”
AZ EURÓPAI EGYESÜLT ÁLLAMOKRÓL
A FRANCIA–NÉMET MEGBÉKÉLÉSRŐL
„Most mondok valamit, amely meg fogja hökkenteni Önöket. Az európai család újrateremtésének folyamatában az első lépés a partneri viszony kialakítása kell, hogy legyen Franciaország és Né metor szág kö zött. Franciaország csak így szerezheti vissza erkölcsi vezető sze re pét Eu ró pá ban. Európa újjáéledése elképzelhe tet len egy szel le mi leg nagy Franciaország és egy szellemileg nagy Németország nélkül. Ha jól és helyesen építjük fel, az Európai Egyesült Államok struktúrája olyan lesz, hogy annak következtében kevésbé fontossá válik egy-egy állam anyagi ereje. A kis nemzetek ugyanannyit számítanak majd, mint a nagyok, és azzal váltanak ki megbecsülést maguk iránt, hogy hozzájárulnak a közös ügyhöz. Németország tartományai, amelyek szabadon társulnak egymáshoz a kölcsönös érdekek alapján egy szövetségi rendszerben, egytől egyig elfoglalhatják helyüket az Európai Egyesült Államokban.”
AZ ATOMBOMBÁRÓL ÉS A NEMZETKÖZI ÖSSZEFOGÁSRÓL
„Manapság az atombomba különös és kényes oltalma és védelme alatt élünk. Az atombomba még mindig csupán annak az államnak és nemzetnek a birtokában van, amelyről tudjuk, hogy azt a jog és a szabadság érdekén kívül soha más célból nem használná fel. Könnyen lehetséges azonban, hogy ez a pusztító eszköz néhány év leforgása alatt széles körben elterjed, s a katasztrófa, amit a hadban álló nemzetek idéznek elő bevetésével, nemcsak véget vet mindannak, amit mi civilizációnak nevezünk, de elporlaszthatja magát a földtekét is. Hadd összegezzem az Önök elé terjesztett javaslatokat. Minduntalan arra kell törekednünk, hogy növeljük és bővítsük az ENSZ erejét. E világkoncepció szellemében és értelmében kell újrateremtenünk az európai családot egy olyan regionális struktúra formájában, amelyet, ha úgy tetszik, Európai Egyesült Államoknak nevezünk. Az első lépés az Európa Tanács megalakítása. Ha a kezdet kezdetén nem is az összes európai állam kész vagy képes csatlakozni az unióhoz, nekünk mindazonáltal az a dolgunk, hogy összegyűjtsük és egyesítsük mindazokat, amelyeknek ez a szándékuk, s képesek is rá. Az egyszerű embereket, tartozzanak bármely fajhoz és éljenek bárhol is, csak akkor menthetjük meg a háborútól és a szolgaságtól, ha szilárd alapokra építkezünk, és ha minden férfi és nő kész inkább meghalni, mintsem hogy zsarnokságnak vesse alá magát. Ebben a sürgető feladatban Franciaországnak és Németországnak kell magához ragadnia a kezdeményezést. Nagy-Britannia, a brit Nemzetközösség, a hatalmas Amerika, és bízom benne, Szovjet-Oroszország – mert ez lenne az igazi –, az új Európa barátai és támogatói kell, hogy legyenek, lándzsát törvén az élethez és a virágzáshoz való joga mellett. Ezért mondom Önöknek: Támadj fel, Európa!”
RUBICON TÖRTÉNELMI MAGAZIN
77
ressziótól. Mindent meg fogunk tenni azért, hogy a Brit Nemzetközösség és a birodalom függetlenségét megőrizzük. Üdvözöljük az angolul beszélő népek baráti szövetségét. Aktívan kívánunk tevékenykedni az Egyesült Európával az Egyesült Európáért.”
AZ EGYESÜLT EURÓPA MOZGALOM Az Európai Egyesült Államok koncepciója azonban nem csak a beszédek és a politikai viták szintjén jelentkezett. Az Európai Egyesült Államokkal foglalkozó brit levéltári iratanyagból az Egyesült Európa Mozgalom (United Europe Movement) születésével kapcsolatban annyi derül ki, hogy a mozgalmat Churchill brüsszeli, hágai és zürichi beszédei inspirálták, és a brit szervezet 1946 telén már létezett. Ez annál is valószínűbb, mert a brit United Europe Movement célkitűzéseinek megfogalmazása már 1946 októberében megtörtént. Eszerint a mozgalom fő célja „egyesíteni Európát […] az Atlanti-óceántól a Fekete-tengerig […] Kelet-Európa jelenleg képtelen csatlakozni a meghirdetett európai föderációhoz […] ezért nekünk kell ezt elkezdeni, de mindig meg kell adni a lehetőséget más államoknak is, hogy csatlakozzanak, amikor csak tudnak. […] Az Európai Egyesült Államok nem függetlenítheti magát az USA-tól és a Szovjetuniótól, és nem lehet ellenük sem. Illeszkednie kell az ENSZ szervezeteihez, és el kell fogadnia a Biztonsági Tanács döntéseit.” A mozgalomnak azonban különös figyelmet kell fordítania a brit nemzetközösségi ügyekre, és nem képviselhet élesen szovjetellenes álláspontot: „Nagy-Britanniát a különleges felelősség és a szellemi kötelékek erőteljesen hozzákapcsolják a Brit Nemzetközösség más nemzeteihez. Mindemellett NagyBritannia Európa része, és készen kell állnia, hogy teljes mértékben közreműködjön az európai egység létrehozásában. […] A demokratikus Egyesült Európa létrejötte a Szovjetunió elsődleges és legfontosabb érdeke. Ezért reméljük, hogy Oroszország támogatni fog minden olyan erőfeszítést, mely elősegíti az európai stabilitást.” A néhány száz fős tagsággal és néhány ezer főnyi szimpatizánssal rendelkező mozgalom ideiglenes intézőbizottságot hozott létre, melynek elnöke Churchill lett, és az összes fontos posztot vagy a politikus régi barátai, hűséges követői, vagy megbízható, ám jelentéktelen politikusok töltötték be.
78
RUBICON TÖRTÉNELMI MAGAZIN
Nem járunk messze az igazságtól, amikor azt állítjuk, hogy a brit United Europe Movement jórészt nem volt más, mint Churchill műve azért, hogy újra a nagypolitikában szerepelhessen és politikai tőkét kovácsoljon az európai egység propa gálásából. Noha a mozgalom irányítói gondosan ügyeltek arra, hogy a vezetőségben a politikai paletta minden oldaláról legyenek politikusok, a szerveződés még mérsékelt külföldi vélemények szerint is teljesen Churchillre épült. Ezzel kapcsolatban a Glasgow Herald 1948. március 27-én idézte Leon Blumnak a Le Populaire-ben egy nappal korábban megjelent cikkét: „Szereplése azt a veszélyt hordozza magában, hogy az európai föderáció túlságosan Churchill elképzelései szerint alakul […] A föderalista mozgalomnak nagy problémái származhatnak abból, hogy ha egy ilyen illusztris figura a porondra lép.” A Royal Albert Hallban 1947. május 14-én megtartott programadó beszédében a volt miniszterelnök nem hagyott kétséget afelől, hogy Nagy-Britanniának nemcsak az egyesült Európában szán kulcsszerepet, hanem a világpolitikában is. Az általa felvázolt négy nagyhatalmi erőközpontból (szovjet szféra, az Egyesült Államok és befolyási övezetei, a nyugati érdekszférába ta golt Európa, valamint a Brit Nemzetközösség) háromnak a fókuszában Nagy-Britannia állna. A Brit Nemzetközösség irányításán túl az európai egység egyik központja is London, melyet speciális kapcsolatrendszer fűz az amerikaiakhoz az angolszász értékrend és szolidaritás alapján. Túlzás lenne azonban azt állítani, hogy a mozgalom tevékenysége kimerült abban, hogy színteret biztosítson vezetője politikai tevékenységének. A United Europe Movement tagsága és vezetése jelentős szerepet játszott az 1948. május 7–10. között Há gában megtartott Európa Kongresszus brit részről történő előkészítésében, előtte pedig a nyugat-európai gazdasági integrációs intézmények létrejöttében és azok szigetországbeli elfogadtatásában. A Hágába utazó száznegyven fős brit küldöttséget Churchill vezette, és a kongresszuson elmondott beszédében újra kifejtette az Egyesült Európa eszméjét, valamint sürgette a résztvevőket, hogy minél előbb hozzák létre az egységes európai nemzetek gyűlését. A brit United Europe Movement azon túl, hogy támo gatta a nyugateurópai integrációs szervezeteket, ön-
állóan is viszonylag széles nemzetközi kapcsolatrendszert épített ki. A főleg a Baltikumból és a szovjet csatlós államokból menekült emigráns politikusok által létrehozott Central European Federal Movement és az 1950-ben alakult College of Europe mellett kapcsolatot tartott a European Movement részét képező Eastern and Central European Group nevű szervezettel is, mely a térségből emigrált politikusok gyűjtőhelye volt. Ez utóbbi, összesen 34 főből álló szervezetnek magyar szekciója is volt Auer Pál volt párizsi nagykövet vezetésével, de Baranyai Lipót, báró Bakách-Bessenyey György és Peyer Károly is szerepelt a tagok között. A mozgalomnak amerikai szimpatizánsai is voltak, akik anyagilag is segítették a briteket. A Morgan, Rockefeller és Armco cégek befolyásos irányítói éppúgy támogatták Churchill szervezetét, mint a politikus Fulbright szenátor vagy éppen a későbbi külügyminiszter, Allen W. Dulles. A brit támogatók sem maradtak el. 1947 és 1948 nyarán a mozgalom pénzszerző kampánya keretében rendezett vacsorákon összesen harmincötezer fontot gyűjtöttek össze. Az adakozók között nemcsak óriáscégek (British American Tobacco, Dunlop, Shell Union, Unilever), hanem bankok (Bank of England, Lloyds, Baring Bros.) és magánszemélyek is szerepeltek, köztük a Rothschild család több tagja.
„A BRIT BIRODALOM UTOLSÓ OROSZLÁNJA” AZ EURÓPAI EGYSÉGMOZGALOM ÉLÉN? Churchill United Europe mozgalmának fogadtatása kísértetiesen hasonlított a politikus általános háború utáni megítéléséhez, vagyis rendkívül ellentmondásos volt. Komoly polémia és ellentét alakult ki közte és Kalergi gróf között, aki konkurenciát látott a brit politikus ilyen irányú tevékenységében. Churchillhez címzett, 1948. december 4-i levelében Kalergi rendkívül sérelmesnek találta, hogy a britek őt versenytársnak és nem együttműködő kollégának tekintik. Ezek után a gróf még több levelet írt Churchillnek, melyekben leginkább azon vádakat ismételgette, hogy az Egyesült Európa csak a brit célokat szolgálja, és az általa létrehozott Európai Parlamentáris Uniót a britek bojkottálják. Ennek volt is némi alapja, hiszen a szervezet 1949. szeptember 19–22-i velencei kongresszusára Chur-
chill – látszatkifo gást találva – nem ment el. A két politikus szembenállása abban gyökerezett, hogy Kalergi pontosan felismerte: az USA – Brit Nemzetközösség – Európai Egyesült Államok churchilli elképzelésében az ő szervezetének nem lesz helye. A Szovjetunió hivatalos álláspontját a mozgalommal kap csolatban 1947ben az Izvesztyija több cikkben is ismertette. Eszerint az angolok egy ré-
gen megbukott páneurópai elképzelést újdonságként tálalnak, hogy ezzel leplezzék imperialista céljaikat. Az egész elképzelés amúgy is nélkülöz minden realitást. Nem ilyen éles hangnemben, de 1948 nyarán a munkáspárti kormányzattal – személy szerint Attlee miniszterelnökkel – is komoly nézeteltérések támadtak az Egyesült Európa ügyében. A kormány főként azért nem értett egyet Churchill-lel, mert úgy lát-
ta, Nagy-Britanniának nincs elég gazdasági ereje kisegíteni, újjászervezni és egységesíteni Európát. A brit Munkáspárt ideológiai okokból sem támogatta Churchillt, mert a szovjetekkel kapcsolatos minden komolyabb konfliktust igyekezett elkerülni. Attlee nem támogatta az egységes európai parlament tervét sem, inkább az illető országok kormányaira bízta volna ennek kezdeményezését, nem pedig Churchill mozgalmára. A munkáspárti miniszterelnök az időhúzás taktikáját alkalmazta, amikor Churchillhez írt egyik levelében úgy foglalt állást, hogy az egész Európai Egyesült Államok-koncepciót meg kell beszélnie a Brit Nemzetközösség összes miniszterelnökével, hiszen az rájuk is tartozó, nagy horderejű kérdés. A munkáspárti kormányzat mindvégig gyanakvóan figyelte a konzervatív pártvezér hiperaktív politizálását az egyesült Európa ügyében. Nem minden ok nélkül feltételezték, hogy a saját képére formált Európa-mozgalom Churchill számára egyfajta pótcselekvés, mely kitölti az ellenzéki politizálás időszakát, ugyanakkor elég grandiózus feladat a volt miniszterelnök ambícióinak lekötésére. Az Európa Tanáccsal kapcsolatban sem volt kedvezőbb a véleményük, s ezt frappánsan foglalta össze a brit ENSZ-nagykövet, Gladwyn Jebb Attlee miniszterelnöknek címzett táviratában: „Megkértem Mr. Schumant, hogy ma reggel, még indulása előtt találkozzunk és beszéljük meg a Council of Europe-pal kapcsolatos fejleménye ket. Közöltem vele, hogy Nagy-Britanniában egyre erősödik az a felismerés, hogy a tanács semmi hasznos dologra nem jó. Úgy tűnik, csak arra, hogy fórumot biztosítson Churchillnek, Reynaudnak és Spaaknak a kormányaik elleni politikai támadásokhoz.” A munkáspárti jóslatok igazolódni látszottak, amikor Churchill 1951 októberében, a konzervatívok minimális arányú választási győzelme után másodszor is elfoglalhatta a miniszterelnöki széket. Ekkor már majdnem hetvenhét éves volt, beteges, nagyothalló és fáradékony. Érszűkülete hektikus kedélyállapotot és részleges emlékezetkiesést eredményezett. Sokkal önfejűbbé és gyakran befelé fordulóvá vált, de újra elérte azt, amit már többször is: megfelelően magas pozícióba kerülve különleges képességeivel megoldani a legnagyobb hazai és nemzetközi ügyeket. A United Europe Movement már nem elégítette ki ambícióit, és ideje sem maradt rá. RUBICON TÖRTÉNELMI MAGAZIN
79
