Cholnoky Jenő szerepe a hazai vulkáni formakincs megismerésében

A Miskolci Egyetem Közleményei, A sorozat, Bányászat, 82 . kötet (2011)

Cholnoky Jenő szerepe a hazai vulkáni formakincs megismerésében Karátson Dávid tanszékvezető egyetemi docens ELTE Természetföldrajzi Tanszék [email protected]

A magyar természetföldrajz, ezen belül geomorfológia atyja, a pályafutását a budapesti tudományegyetemen kiteljesítő Cholnoky Jenő a hazai vulkáni formák felismerésében is maradandót alkotott. Jelen tanulmányban néhány legfontosabb felismerésének összegzését és kritikai értékelését olvashatjuk.

1. Bevezetés Cholnoky Jenő, egyik utolsó földrajzos „polihisztorunk” – hasonlóan elődjéhez, egyben mesteréhez, Lóczy Lajoshoz – a hazai vulkánok, vulkáni hegységek megismeréséhez is hozzájárult. Mint egyik első geomorfológusunkat, természetesen a tűzhányók morfológiai kérdései foglakoztatták. Ilyen irányú munkássága ugyanakkor nem a vulkánok iránti különleges vonzalmából, vagy a vulkáni hegységekben végzett részletes terepmunkájából eredt, mint Lóczyé, vagy kortársai közül Noszky Jenőé, Papp Ferencé, Jugovics Lajosé, Schafarzik Ferencé. Inkább sokoldalú érdeklődése, vagy méginkább igényessége, egyben tanári habitusa vezette rá – jó értelemben mintegy kényszerítette –, hogy az őt körülvevő földrajzi világból, így a tűzhányók világából is, amit csak lehet, megértsen, megmagyarázzon. Lelkes sorait olvasva az embernek mégsincs az az érzése, hogy ez valami „kötelező kűr” lenne a számára: problémafelvetésén, magyarázatain mindig érződik a szakmai szépséget megtaláló tudós öröme. Cholnoky „vulkánkutató” módszere fentiekből következően nem a részletes elemzés, a formák vagy folyamatok értelmezése, hanem összehasonlítás elsősorban nemzetközi példákkal (jobbára működő tűzhányókkal), logikai eszmefuttatás saját ötletek nyomán, továbbá földtanos, kőzettanos kollégák ismereteinek sűrítése, továbbadása. A bizonyításra, az ellentétes lehetőségek számba vételére általában nincsen „ideje”, hiszen sok esetben valóban úttörő, hiánypótló, fehér foltokat sebesen kitöltő tevékenységet végez (életrajzából tudjuk, más területen is). Így vulkáni témájú írásaiban nagyon sok a közvetlen megfigyelés ihlette gyors következtés, akár „kinyilatkoztatás”. Jó példája ennek egy idézet a Visegrádihegységről szóló tanulmányából: „három legfőbb erupciócentrumot lehet megkülönböztetni, de még több is van, elég jelentékeny”. Hogy akkor most

161

Cholnoky Jenő szerepe a hazai vulkáni formakincs megismerésében

valójában hány van, ezeket milyen alapon különítette el, s miket is tekint jelentékenynek, arról már nem ír. Ugyanakkor – a hazai vulkanológia jelen állása alapján – meglátásainak zöme mind a mai napig vagy helytálló, vagy legalábbis fontos és érdekes megoldása létező problémáknak. Például ami a fenti idézetet illeti, ahhoz is hozzá kell fűzni, hogy vulkáni kitörésközpontokon, azok meglétén, felismerhetőségén Cholnoky előtt alig akadt egy-két földtudós, aki egyáltalán gondolkodott volna… Alábbiakban – a teljesség igénye nélkül – Cholnoky néhány fontos vulkánmorfológiai eredményét tekintem át rövid ismertetés és kritikai értékelés keretében. Itt elemzett munkái az 1930-as évektől jelentek meg, főként összefoglaló könyvekben, egy esetben tudományos folyóiratban.

2. Visegrádi-hegység, Börzsöny Valamennyi tűzhányóvidékünk közül a Visegrádi-hegységet írta le legrészletesebben. Ennek fő oka, mondhatni „ihletője” az volt, hogy új névjavaslattal – Dunazug-hegyvidékként – egy csoportba sorolta a Budaihegységet, a Pilist, a Gerecsét, a Mezőföld egy részét és az általa a Pilishez sorolt Visegrádi-hegységet, és egy hosszú tanulmányában (CHOLNOKY, 1937) valamennyit részletesen jellemezte.

1. ábra. A Thirring-sziklák breccsatornyai a Dobogő-kő alatt (Cholnoky, 1937)

162

Karátson Dávid

Cholnoky – geológus kortársai nyomán – a hegység fő működési típusaként „Krakatoa-működéssel kidobált” törmelékszórást ír le. A nagy területen előforduló breccsás kőzetek valójában nem a Krakataut jellemző heves robbanások kitörések nyomán, hanem lávadómok összeomlásaival jöttek létre (1. ábra).

2. ábra. Kilátás a Dobogó-kőről a Dunakanyarra. Cholnoky rajza (1937) Cholnoky a kitöréseket első helyen az úgymond „Dobogókő-centrum”-ból származtatja (2. ábra). Mint Koch Antal és Schafarzik nyomán megállapítja, ennek „igazi centruma” északkeletebbre, a Cukorsüveg-hegy táján lehetett. Scahafarzikéknál azonban továbbmegy, mert a központokat a mai morfológiához is köti: a dobogókői, és szomszédságában a Keserűs-hegyi gerinc szerinte két vulkán kalderaperemét képviseli, amelyek „kettős berogyással” jöhettek létre. Cholnoky morfológiai értelmezése 70 évig fennállt. Mai felfogásunkban (KARÁTSON D. et al., 2007) továbbra is helytálló a Keserűs-hegy vulkánszerkezeti önállósága (Cholnoky nyomán ezzel a névvel is szerepeltetjük), a külső, dobogó-kői perem viszont nem másik kaldera, hanem előbbinek a szegélye, amely tektonikus vetődéssel emelkedett ki. Többi morfológiai értelmezését – amelyek kevésbé szerencsések – ehelyütt nem részletezve, Cholnoky talán legfőbb érdeme, hogy elsőként kereste a mai domborzatban az egykori vulkáni formákat. Ezzel implicite arra utalt, hogy az évmilliós lepusztulás ellenére e formák máig felismerhetők Ez a gondolat máig helytálló, sőt korszakos jelentőségű, annál is inkább, mert az utána következő évtizedekben – főként az 1960-, ’70-es években meghonosodott tönkösödési elmélet nyomán – a geomorfológus kutatók mintegy „letarolták” a tűzhányókat, a vulkáni formák felismerhetetlenségét vallották. (Ennek csak az 1970-es évek legvégétől mondott ismét ellent Balla Zoltán, Korpás László, Székely András és mások, lényegében visszatérve Cholnoky felfogásához.) 163

Cholnoky Jenő szerepe a hazai vulkáni formakincs megismerésében

A Dunakanyar túlpartján már a Börzsönyhöz tartozó Szent Mihály-hegyről – Magyarország földrajza c., közel egy időben írt könyvében (CHOLNOKY, 1936) – helyesen állapítja meg, hogy „külön kis erupció” (bár tegyük hozzá, ezt más magaslatokról, pl. a Drégelyvárról is feltételezi, amelyek valójában nem azok). Fő felismerése, hogy a Börzsöny zöme, „a hegység többi része egyetlen nagy vulkán romja”, ami itt is helyt- és időtálló megállapítás. Mert csupán e rövid, velős kijelentéssel meghaladja azt az egy-két korábbi kutatót (Szentpétery Zsigmond, Ferenczi István), akik a Csóványos környékén keresték a központot, de a mai morfológiához ilyen világosan nem kötötték. Sajnálatos módon Cholnoky ennél nem is megy tovább, a felismert nagyformát tüzetesebben nem elemzi – ám itt is jó 30-40 esztendőig, Pantó Gábor, Pantó György, majd Balla Zoltán fellépéséig nem akadt, aki a felismert tűzhányót, mai elnevezéssel Magas-börzsönyi vulkánt „elismerte” és vizsgálta volna.

3. Mátra A Mátra vulkáni formái kapcsán Cholnoky helyesen feltételezi (1936), hogy „a legfőbb erupciók sorozata hordja a vízválasztót”, és megnevez több kitörési központot is: pl. Muzsla, Ágasvár, Galya, Kékes (bár pontosabb morfológiai leírás, részletezés nélkül). A Galya-tető és a Kékes önállóságát a későbbi kutatások is igazolták (lásd Karátson et al., 2001; KARÁTSON, 2007, 2009).

3. ábra. „A Mátra kráterének vázlatos rajza” (Cholnoky, 1936). A Kékes-vulkánnal kapcsolatban Cholnoky látrajzot (3. ábra) és némileg bővebb leírást is közöl: a kráter „a Kékes körül ismerhető fel, a Bene-patak [ma Kékes-patak] völgyfejénél. A kráter falán a minden irányban kifelé lejtő rétegek jól láthatók”. Ezzel nemcsak azonosítja a krátert (igaz, az eróziósan mélyen lepusztult

164

Karátson Dávid

kráterbelsőn ma több patak osztozik, a fő kivezető völgy a Vár-pataké), hanem módszert is megjelöl a kitörésközpont azonosítására: a (láva)kőzetek „rétegeinek” dőlésmérését. Más bizonyítékok gyűjtése mellett a dőlésértékek elemzése a mai vizsgálatokban is fontos szerepet játszik (KARÁTSON, 2007, 2009).

4. Tokaji-hegység A Tokaji-hegység esetében (4. ábra) a vulkánrekonstrukció – a Vezúv– Monte Somma-együttes analógiája nyomán – bár ötletes, nem ennyire sikeres. A Sátor-hegyek és a Szár-hegy Cholnoky szerint (1936) „nagy kaldéra belsejében kitört fiatalabb vulkán”, „a kalderát körülkerítő hegysort a Vesuvio Sommájával lehet összehasonlítani”. Az újabb kutatások alapján (GYARMATI, 1977) a Sátorhegycsoportot szubvulkáni testek alkotják.

4. ábra. „A sátoraljaújhelyi hegyek csoportosulása” (Cholnoky, 1937)

5. Csomád (Hargita hegység) A Dél-Hargita páratlan tűzhányóvidékéről Erdélyi képek (1943) című könyvében olvashatunk. „Mindegyiknek megvan még a krátere elég épségben, egyiké-másiké szinte csodálatosan épen. És milyen kevés adat van róluk! (…) Pedig ezen a tiszta székelylakta vidéken, a gyönyörű erdőkben tanulmányozni ezeket a remek formákat nem fáradság, hanem gyönyörűség!” Hasonlóan lelkes szavakkal ismerteti “a rendkívül érdekes vidéknek is a fénypontját”, (…) „a mesés Szent Anna-tavat”. Mint Orbán Balázs nyomán, saját meglátásokkal kiegészítve helyesen értelmezi, „a vulkán első, nagyobb krátere

165

Cholnoky Jenő szerepe a hazai vulkáni formakincs megismerésében

északkeletre volt, ebben foglal helyet az ingovánnyal betemetett Mohos-tó”. A fiatalabbik Szent Anna-kráter „oldalfalai alig lankásodtak el”, (ami) „már magában igazolja, hogy a vulkán működése, geológiai értelemben véve, nemrégen szakadt meg”. Az Olt „városi teraszaiban” Lóczy Lajos által talált vulkáni lapillik nyomán az utolsó kitöréseket csupán 100 ezer évre teszi. A mai 14C-mérések ehhez közeli, sőt még fiatalabb kort, 30 ezer évet adtak (Moriya et al., 1996). Irodalom CHOLNOKY J. 1936: Magyarország földrajza. A Franklin Társulat kiadása, Bp., 530 p. CHOLNOKY J. 1937: A Dunazug-hegyvidék. Földrajzi Közlemények, LXV, 1-3, p. 1-27. CHOLNOKY J. 1943: Erdélyi képek. A Franklin Társulat kiadása, Bp., 164 p. GYARMATI P. (1977): A Tokaji-hegység intermedier vulkanizmusa. A MÁFI Évkönyve, 195 p. KARÁTSON D., Csontos, L., Harangi, Sz., Székely, B., Kovácsvölgyi, S. (2001): Volcanic successions and the role of destructional events in the Western Mátra Mountains, Hungary: implications for the volcanic structure. Révue Géomorphologie, 2, pp. 79-92. KARÁTSON D., Oláh, I., Pécskay, Z., Márton, E., Harangi, Sz., Dulai, A., Zelenka, T., Kósik, Sz. (2007): Miocene volcanism in the Visegrád Mountains, Hungary: an integrated approach to regional stratigraphy. Geologica Carpathica, 58/6, pp. 541-563. KARÁTSON D. (2007, 1. kiadás), (2009, 2. kiadás): A Börzsönytől a Hargitáig. Vulkanológia, felszínfejlődés, ősföldrajz. Typotex Kiadó, Bp., 463 p. MORIYA, I., Okuno, M., Nakamura, T., Ono, T., Szakács, A., Seghedi, I. (1996): Radiocarbon ages of charcoal fragments from the pumice flow deposit of the last eruption of ciomadul volcano, Rumania. Summaries of Research Using AMS at Nagoya University, Dating and Materials Research Center, 3, pp. 252-255.

166