Charlie Wood: A zarándokút Charlie Wood: A zarándokút 18 évesen, frissen érettségizett lányként zarándokútra indultam, melynek végállomása észak-nyugat Spanyolországban volt. Szüleim egyszerű emberek, akik szorgalmas munkával küzdötték fel magukat a tehetősebbek szintjére, de nem feledkeztek meg arról, hogy fiatal házasként nincstelenként indultak neki az életnek. Mindketten szakmát tanultak csak, fémesztergályos kisvállalkozásukkal jutottak előbbre. A jólét ellenére megmaradtak szerény, vallásos embereknek, bennünket is ilyen szellemben neveltek. Hárman vagyunk testvérek, a bátyám és a nővérem szintén szakmát tanultak; én, mint mesebeli legkisebb harmadik gyerekként érettségi vizsgát is tettem, ill felvételiztem a Pénzügyi- és Számviteli Főiskolai Karra is. Szüleim és nagyszüleim is rettentő büszkék voltak rám, három generációra visszamenőleg én vagyok az első érettségizett a családban; lehet, hogy felsőfokú végzettséget is szerzek. Az elmúlt években egyházi gimnáziumba jártam, spanyol nyelvet tanultam, ebből is érettségiztem. Érettségi ajándékként szüleimtől nagyvonalú utazási lehetőséget kaptam egy 10000 eurós fedezetű bankkártya formájában; A spanyol nyelvórákon természetesen egyházi vonatkozási párbeszédeket is folytattunk gyakorlatképpen, így a híres spanyolországi zarándokút általános szófordulatai is sorrakerültek, hol találom a zarándokszállást, hol lehet kimosni a ruháimat, merre van az étkező? stb. A nagyobb spanyolországi állomáshelyekhez kapcsolódóan is volt egy-egy történet, valamint fényképek. Így született meg bennem az ötlet, hogy aktív vallásgyakorlóként én is zarándokútra menjek. A magyar nyelvű internetes forrásokból megfelelő mennyiségű és minőségű információt szereztem, és három hét múlva repülőgéppel Barcelonába utaztam, innen mentem a fő útvonalra, és csatlakoztam a zarándokokhoz. A legkülönbözőbb nemzetiségű-, életkorú-, foglalkozású és érdeklődési korú emberrel találkoztam, velük együtt étkeztem és pihentem. A zarándokszállások kényelmi fokozata is teljesen változó volt, a négyágyas kollégiumi szobától kezdve a száz fekvőhelyes tornateremig minden variációban volt részem. A zarándokok döntő többsége indíttatásánál fogva fegyelmezett és segítőkész volt, talán egy alkalommal volt egy mérsékelten ittas férfi, ill a legkirívóbb eset is csak az volt, amikor a női zuhanyzóba szándékosan bement egy fiatal férfi, és ott kezdett el tisztálkodni. Külön vezényszó nélkül egyszerre fordítottunk hátat a fiatalembernek, éreztetvén hogy még akkor sincs helye a női zuhanyzóban, ha férfi testében női lélek lakozik. Bő három hét múlva elértem úticélomat, a katedrálist. Ez a huszonegynéhány nap egy kiadós lelkigyakorlattal ért fel, az érettségire való hosszadalmas felkészülést és az izgalmakkal teli vizsgákat követően jólesett az elmélkedés, elvonulás a világtól. Természetesen az utolsó állomáson volt a legnagyobb tömeg, így a kelleténél többet voltam a tűző napon, és valószínűleg enyhe napszúrást is kaphattam, mert egy napig rosszul éreztem magam. Egy fejfájáscsillapító tabletta és sok teázás után másnapra már jobban lettem, de még pihenésre volt szükségem. Az eredeti tervem az volt, hogy innen a tengerpartra megyek, és itt nyaralok, de útitársaim beszélgetéseibe belehallgatva megtudtam, hogy van egy-, a többség által ismeretlen zarándokút közép-Portugáliába, egy másik híres zarándokhelyre. Tájékoztató brosúrákat és internetkávézós kutakodást felhasználva összeállítottam az útvonaltervet, és nekiindultam. Közel a Portugál határhoz, egy poros kis spanyol falucska melletti magaslaton volt egy zárda, melyhez hozzáépítettek egy templomot és egy zarándokszállást. Bár jóval naplemente előtt érkeztem meg, de mégis csak későn, így a szálláshelyen már nem jutott nekem női fekhely, ezért a zárda főnöknője megengedte, hogy a novíciák harmadik emeleti dormitoriumában tölthessem az éjszakát, de természetesen rám is vonatkoznak a novíciákra kirótt kötelmek; egyedül a szüzességemet nem kellett bemutatnom, noha ennek a kritériumnak is tökéletesen megfelelek. Elolvastam a novíciák reguláját, sok szót nem értettem meg, de nagyjából tisztában voltam a -1-
Charlie Wood: A zarándokút rendszabályokkal, illetve úgyis csak egy éjszakát töltök itt; nem vagyok provokatív és bajkeverő típusú ember, soha nem volt semmilyen fegyelmi probléma velem. Annak ellenére, hogy az egyházi középiskolába valamilyen szinten válogatott társaság kerül, még így is nagy volt a lemorzsolódás és a kicsapás – főleg az első években. De az én magatartásommal soha semmilyen probléma nem adódott. A klauzúrában szigorú szabályok vonatkoztak az öltözködésre is, nekem is fejfedőt kellett hordanom az „apácarácsos” cellámon kívül, ill villanyoltásig azon belül is. Mint külsős, megkülönböztető rózsaszín habitust kaptam, a fejfedő az természetesen a jellegzetes fekete-fehér színű volt. Életemben egyszer voltam rajtam apáca ruha, amikor tizennégy évesen a gimnázium karácsonyi színdarabjában játszottam többedmagammal. A szállást és étkezést ellentételező szerény adományom mellett másnap reggelig az összes holmimat leadtam a zárda kincstárosának – még mobiltelefont, bugyit és melltartót is!, egyedül a fogkefét és fogkrémet vihettem fel -; az ellenőrzés csak annyiból állt, hogy hátul felhajtották a habitust, ellenőrizendő, hogy bugyi se legyen rajtam; kaptam egy hálóruhát és egy törülközőt; szappan az volt a fürdőben, hajmosás itt a klauzúrában külön procedúra keretében történik; a fejfedőt zuhanyozáskor sem szabad levenni, ilyenkor a lebernyeget felhajtva egy nylon sapkát kell ráhúzni. A hálóruha is ódonszerűen mókás volt, egy kezeslábas jellegű ruhadarab, melybe hátulról-felülről kellett belebújni, és a puha fonallal megkötni a nyaknál. Alvási időszakban kötelező viselni a hálóruhát! Harangocskázás jelezte a vesperas kezdetét, ezt követően szerény vacsorára vonultunk. A hierarchiának megfelelően legelöl ment a házfőnöknő, mögötte a rangidős apácák, majd csökkenő életkor szerint a többiek. Én a sor végén mentem a novíciák mögött. Beszélgetés csak a koradélutáni szieszta alatt engedélyezett, akkor is csak a társalgóban; a csacsogók ne zavarják az elmélkedni vagy pihenni vágyókat. Mint megtudtam, az ispotályban levőknek, ill a mozgásképtelen vagy jelentősen mozgáskorlátozott matrónáknak a napos novíciák vitték az ennivalót és etették meg őket. Itt az étkezőben az imádkozások között valamelyik fiatalabb apáca olvasott fel. Az olvasó pulpitus volt az egyetlen különálló rész, még a házfőnöknő is az egyik hosszú asztalnál ült – igaz, hogy ez állandóan a pulpitushoz legközelebb levő hely volt. A ma esti felolvasás Dolores nővér cselekedeteiről szólt, aki az 1900-as évek legelején szolgált itt a zárdában, és jótéteményeivel segítette a zarándokokat. Volt egy szobra itt az étkezőben, és lehetőségem nyílt tanulmányozni is; kosárlabdázólány termetű volt, arcát nemcsak az áhítat járta át, hanem olyan karaktere volt, mint az utolsó éves biológia könyvünkben látható növekedési-hormon túltengéses embereké. A vacsorát követő imádkozás után lezuhanyoztam, majd visszatértem a cellámba, de nem feküdtem le aludni, hanem a vigíliáig várva szívtam magamba az ódon zárda méltóságteljesen hűvös levegőjét, mely még a mediterrán forróság ellenére is megmarad. A zuhanyozás is érdekes volt, mert egy idősebb nővér felügyelete mellett történt; az egymás melletti zuhanyozóhelyek oldalfala nyakmagasságig zárt volt, a lengőajtónak volt sűrű rácsozata. Ily módon vették elejét a bűnös kísértéseknek, ugyanakkor a szemérmességet is próbálták fenntartani. Ezen nehéz problémát így oldották meg. A felügyelő nővér még a zuhanyozó előterében segített ráhúzni a vízvédőt a fejfedőmre, de vigyáznom kellett, hogy a habitussal ne húzzam le a fejfedőt. A vigíliára is rendezett sorokban mentünk le, a rangidős novícia sorakoztatta fel társnőit és engem is, így vonultunk le a templomba. A vesperáson több civil zarándok is volt, de villanyoltást követően (este 22 óra után) már ők sem léphettek be a templomba, a klauzúrába mégkevésbé. A zárda négy szintes volt, a földszinten volt a matrónák és a házfőnöknő cellái, az első emeleten az idősebb apácáké, a másodikon a többi örökfogadalmas apácáé, míg legfelül a novíciáké. Bár az életkori arányok eltolódása miatt a legfiatalabb örökfogadalmas apácák is kerültek a legfelső szintre. A cellák szűk ablakai úgy voltak kialakítva, hogy rézsútosan felfelé, az ég felé lehetett csak -2-
Charlie Wood: A zarándokút kilátni, így a környék és a falu világi kísértései nem hatoltak be az elmélkedő apácákhoz. A vigíliára már igen fáradtan mentem le, a monoton litániák során alig bírtam nyitvatartani a szemem; mivel nem illett (tilos volt) a többieket nézegetni, csak elképzelésem lehetett a félálomban kántálókról. A vigília végeztével padsoronként álltunk fel, és emeletenkénti csoportokba rendeződve vonultunk el. Kimerülten vettem fel hálóruhámat, elmondtam a lefekvés előtti imát, majd elszenderedtem. Rosszat álmodtam: autó gázolt el egy fiatal nőt, aki sérülései miatt fájdalmasan sikoltozott, majd a gázoló cserbenhagyva áldozatát menekülni próbál, és az autó reflektorai elvakítanak engem. A rémülettől megbénultan nem tudtam félreugrani az autó elől, és nagy csattanással a földre kerültem. Felriadtam rémálmomból, és az álmosságtól kábán azt láttam, hogy a házfőnöknő és a rangidős apácák állnak az ágyamnál, zseblámpával rámvilágítanak, és a felhajtott takaróm alá mutogatnak heves gesztikulálással. Az ébredésem részleges volt csak, ugyanis semmit nem hallottam; azt láttam, hogy beszélnek, csak a hallásom még nem kapcsolt be. Azt is láttam, hogy nagyon felháborodottak, de így félálomban próbáltam összeszedni a gondolataimat és felfogni a valóságot. Sajnos ez már nem álom volt, hanem maga a valóság. Ahogy hallásom is visszatért, a pergő spanyolból egy-két szót kihámoztam, hogy súlyos bűnös..., a kezével csúf dolgot művelt. Lassanként kezdtem összerakni a dolgokat, hogy ellenőrzést tartottak (inspectio), és úgy találtak, hogy kezeim a combjaim közt voltak. Részben szókincsbeli és nyelvtani hiányosságaim, valamint két ország klímabeli különbözősége miatt nem tudtam azt elmagyarázni, hogy kislánykoromban nehézséget okozott lakásunk fűtése, állandóan hideg volt, ezért a kezeim is hidegek voltak; ebből következően úgy aludtam el mindig, hogy a kezem a combjaim közt melegedett. Soha semmilyen parázna dolgot nem tettem, nem simogattam magam, mint korombéliek egyrésze. Az egyik nővér rámutatott rózsaszín habitusomra, mely jelezte, hogy én külsős vagyok, ezért egy árnyalatnyival enyhébb hangon a főnöknő utasított két, középkorúságának elején járó apácát, hogy vigyenek le a templomba, miután a hálóruhámra felvettem a habitusomat. Aranykehely, meg szentelt víz szavak is elhangzottak, de nyelvi nehézségeim miatt nem tudtam ezeket értelmezni. A két apáca megfogta kezeimet, inkább vezetésként, mintsem erőszakkal vittek magukkal. A folyosón egy másik igen fiatal nővér sírt keservesen, akiről a fejfedőn kívül leszaggatták a hálóruházatát, és négy markos apáca a lányt egy-egy végtagját fogva cipelték lefelé a lépcsőn. Minden szint napos nővére felébresztette társnőit, akik álmosságtól mogorván, de rendezett sorokban elindultak a hátsó lépcsőn lefelé, követve a kapálózó lányt. - Szegény Juanita ! -szólt az egyik kísérőm a másiknak, majd suspusoltak valamit a hátam mögött, és az egyikük különválva tőlünk elsietett valamerre. Mi a templomba mentünk, Dolores nővér szobrának talapzatán levő szekrénykéből kivettünk egy arany kelyhet, majd a keresztelő medencéhez menvén megtöltöttük vízzel. Ahogy borász ismerősünk, -akitől a finom balatonfelvidéki bort vesszük- mondaná, pincehideg volt a víz. Belemerítést követően a medence szélére tettük az aranykelyhet, majd az előtte levő padsorba térdeltünk le, és kísérő nővérem közös imára szólított fel engem. Nem tudtam, hogy milyen alkalomból és miért imádkozunk. Hátam mögött mozgást hallottam, de nem mertem odafordulni, hanem csak szeme sarkából sandítottam a kísérőmre. Biztos voltam benne, hogy ő is hallja a zajokat, de mivel nem reagált erre, én sem forgolódtam hátrafelé. Iszonyatosan nehéz volt ezt megállnom, mert továbbra is teljes bizonytalanságban vagyok, hogy mi történik körülöttem, és ez kapcsolatban van-e Juanitával? Mint a középkori témájú filmeken, itt is előrehajtott fejjel közlekedtünk, ezért csak Juanita életkora alapján sejtettem, hogy neki is legfelső szinten van a cellája. Amennyire a templomi félhomályban kivehető, úgy éreztem, hogy a másik kísérőm mellém térdelt imádkozni. Egy perc múlva felálltunk, majd a keresztelőmedence szélére tett aranykelyhet a kezembe véve mentünk ki. Imádkozás közben megszáradt a kezem, sőt az összekulcsolás révén kissé felmelegedett is, ezért nem volt olyan hideg tapintatú a kehely, mint előzőleg. A nehéz aranykehelyben kb 3-4 liter szentelt víz lehetett, ezt nem -3-
Charlie Wood: A zarándokút tudtam egy kézzel megtartani, ezért kifelé menet csak félig hajtottam térdet az oltár felé fordulva, de nem vetettem keresztet. A földszinti folyosón mentünk a hátsó lépcsőhöz, majd elindultunk lefelé. Rossz érzéssel lépkedtem lefelé, de nem amiatt, hogy elesvén kiboríthatom a szentelt vizet. Nehéz tölgyfa ajtót nyitott és csukott az egyik kísérő apáca, ide már nem világított be a hold, hanem a lejjebb levő helységből szűrődött fel a sok gyertya világossága. Belépve a helységbe szinte megdermedtem a rémülettől, és valószínűleg a kelyhet is csak azért nem ejtettem ki a kezemből, mert félelmemben görcsösen kapaszkodtam bele. A főnöknő kivette a kezemből a kelyhet, és a mögötte levő asztalkára helyezte, ahol másminden is volt. Az apácák a szűk terem hosszanti kétoldalán levő lépcsősorokon álltak, fejük feletti kaspókon és kandelábereken égtek a gyertyák. A terem végében Dolores nővér szobra volt, de valami döbbenetesen furcsa alkotás formájában: Dolores nővér meztelen szobra volt ez oly módon, kicsit hátradöntött testtartással ült, hátát nyaki részével a falnak támaszkodva, karjait az égnek emelve, mintha kezével körbefogna valamit; réveteg tekintetével kezei felé nézett. A szobor széttárt térdekkel ült egy lavór nagyságú és mélységű vájulat előtt, feneke e felett volt, a keresztcsonti résszel támaszkodott alul. Nyakában egy áttetsző lila színű {a bűn szine} sál volt, mely egyik mellén rajta volt, viszont a másik oldalon a hónaljába csúszott – de ezen nem zavartatták magukat. A vájulat másik felén, a terem közepe felé eső oldalon egy kőasztal volt, mely a vájulat közepe felé lejtett. Ezen kőasztalon feküdt Juanita, de nem önszántából, hanem a négy termetes apáca nyomta rá, négy végtagjánál fogva, térdeit széttárva, combjait felhúzva. A főnöknő megigazította Juanita félrecsúszott fejfedőjét, mert első a regula; a gyönyörű fekete haj sem szánalmat, sem irigységet nem váltson ki a bámészkodókból. Szó-szerint reszketett kezem-lábam a rémülettől, mikor a főnöknő belekezdett mondókájába. Annyit megértettem nyelvi hiányosságaim miatt, hogy mindketten bűnt követtünk el itt a zárdában; sorolta a szakszavakat, melyeket nem értettem pontosan, az emberi test ragozott alakja hangzott el, meg súlyos bűnök. Rám mutatott, hogy vendég..., meg tilos büntetni engem..., de látnom kell, mivel büntetnének, ha nem vendég lennék {körülbelül ez volt a lényege a mondanivalójának} Ezután egy árnyalatnyival nyugodtabb lettem, hogy élve kerülök ki. Majd Juanita bűneit ecsetelte, nem találok szavakat..., szent tisztaság..., küzdelem a gonosz ellen..., Dolores példakép...; volt egy kifejezés, melyet nem tudtam értelmezni, és rettenetesen megrémültem. Ez a szó a purgatórium szótövének igés alakja volt, és félelmemben azt hittem, hogy itt, az inkvizíció egyik korábbi fellegvárában máglyahalálra ítélik Juanitát (purgatórium -> tisztítótűz), de azután a szentelt víz említése után a nagyszüleim által egy-két alkalommal használt purgálás (beöntés) kifejezés sejlett fel. Ismét kezembe adták a szentelt vízzel teli aranykelyhet, átkísértek az asztal túloldalára; a főnöknő egy öblös kristályedényt tartott kezében, melynek alján levő kifolyóba egy kb 2 méteres gumicső volt illesztve. Ebbe a kristályedénybe kellett átöntenem a szentelt vizet, melyet a templomból hoztunk le, majd a főnökasszony Dolores szoborkezeibe helyezte az edényt. További utasításokat kaptam, melyet megint csak nem tudtam értelmezni, ezért az egyik kísérőm sietett segítségemre, kezemet fogva hajtottam végre az utasításokat. Ahogy behajoltunk a Dolores szoborcombjai közé, a közeli gyertyafények világában láttam, hogy aprólékosan kidolgozott nagy- és kis szeméremajkak, csikló, hüvelybemenet szűzhártyagyűrűvel, illetve végbélnyílás látható. A szeméremdombi rész a görög-római szobrászatban szokásos módon sima felszínű volt. Nem tudom, hogy a gyertyafény illetve az árnyékok milyen torzító hatással rendelkeztek, de nekem úgy tűnt, hogy a szobor mellbimbói, csiklója és szűrhártyagyűrűje kevésbé matt és érdes a többi részhez képest. Könnyes szemeim nagyítólencseként működtek, kristálytisztán láttam mindent. A szobor végbélnyílásába kellett beillesztenem a gumicső másik végét, kicsit erőltetnem is kellett, illetve volt csőszélességnyi gumigallér is, eddig kellett benyomnom a csövet a -4-
Charlie Wood: A zarándokút szoborba, majd kísérőm egy lépésnyit elhúzott az asztaltól, és a főnöknő ünnepélyen elfordította a gumicső csapját a kristályedény felőli oldalon. A víz gyorsan eltűnt a szoborban, és olybá tűnt számomra, mintha az orrnyílásaiból sziszegést hallanék, de Juanita zokogása illetve a főnöknő további beszéde elbizonytalanítottak. A főnöknő ezt követően ismét hosszasan ecsetelte Dolores erényeit, aki hősiesen küzdött a gonosz és annak kísértései ellen. Lelkét és gyermekies testét is tisztította szent vizet használva, erre emlékezve segítünk Juanitának is megtisztulásában. Juanita jobb kezéről lehúzták aranygyűrűjét, -jelezvén, hogy kitaszították apácaközösségükből- és átnyújtották a kincstáros nővérnek. A főnöknő a háta mögötti asztalhoz fordulva, tevékenységét kommentálva ügyködni kezdett: Dolores nővér a melaszba tömjént és mirhát kevert, ágyékát imigyen simítva. Szőrzetének eltávolításával nem ad rejteket a gonosznak, tömjénnek illatával elűzi őt, míg mirhával gyermekien illatossá varázsolja virágos dombját. Ezen émelyítően förmedvényes kotyvalékot Juanita puncijára csorgatta. Míg száradva szilárdulni kezdett a szirup, addig ellenőrizte Juanita szűzhártyáját; a szüzesség elvesztése a legszörnyűbb dolgok egyike ezen apácarendnél, de Juanita ártatlannak bizonyult. Gimis időszakomban a tanulóban mellettem egy latinos osztálytársnőm ült; egy alkalommal beleolvastam tankönyvükbe, amikor a Vesta-szűzekről olvasott. Ha valamely Vesta-nő nem bizonyult szűznek, akkor azt élve eltemették. Az asztal mellett állva még lehorgasztott fejjel is látókörömbe került Juanita szeméremszőrzete: még könnyes szemmel is gyönyörű ébenfekete csillogású volt a dús fedvény. De nem sok időm maradt Juanita kényszerű tanulmányozásában, mert a főnöknő elkezdte lehántani a megkristályosodott masszát a szőrrel együtt – Juanita sikoltozása közepette. Egyszer olvastam, hogy második világháborúban a japánok a megszállt országok nőlakosságát kényszerítették a japán katonák szexuális kiszolgálására; amelyik nő ellenszegült, annak büntetésül kitépték szeméremszőrzetét; a franciáknál Párizs felszabadulását követően a németekkel kollaboráló nőket kopaszra nyírták és nyilvánosan meztelenre vetkőztették. Gondolataimat megszakította, amikor két, elsőfogadalmas novícia szoprán hangon énekelni kezdett egy fájdalmasan szomorú éneket {K19-Widowmaker c filmből, más szöveggel}: testem forró, mint a meghibásodott atomreaktor; hűs vízzel gyógyítom ágyékom és fenekem bűnös lázát. Szinte még véget sem ért Juanita puncijának lecsupaszítása, a főnöknő nekilátott a következő műveletnek: A kristályedényről lehúzott gumicsőre egy toldalékcsövet illesztett, mely végén zölddiónyira felfújható ballon volt; Juanita szeme láttára kipróbálta a ballon légzárását, majd a ballont leengedve gyakorlott mozdulatokkal benyomta a tubust a megrémült Juanita popsijába, és ismét felfújta a ballont; ezt követően megnyitotta az elzárócsapot. Látni semmit sem láttunk, csak Juanita kétségbeesett vergődéséből -és a korábban elhangzott utalásokból- sejthettük, hogy az előzőleg a szoborba engedett víz most Juanitába folyik bele, szörnyű kínokat okozva. Az apácák kórusa váltotta fel a két novícia duettjét; egy ismerős, kezdetben lüktető dallamú melódiát énekeltek. Fény és árnyék kápráztató játéka incselkedik elmémmel, és csábít csúf dolgokra Néhány taktus után rájöttem, hogy ez Vangelis: a Paradicsom Meghódítása {1492 - Conquest of Paradise} című lemezén van, de sem a szám címére nem emlékeztem, sem arra, hogy filmben melyik résznél játszották. {Később itthon meghallgatva a lemezt a dal címe a Light and Shadow -> Fény és árnyék, majd ezután jön a Deliverance -> megszabadítás} Juanita nyilván nem is akarta visszatartani a beöntő folyadékot, valószínűleg a felfújt ballon -5-
Charlie Wood: A zarándokút szolgálta a visszatartást; de a cső körül domborodni kezdett végbélnyílás gyűrűje majd egyre gyakrabban kezdett kiszökni a szinezett víz, végül váratlanul kilőtte magából a felfújt ballont a csővel, és ezután féktelenül jött ki az áradat Juanita meztelen testéből, és ment vájúba, de a szoborból is jócskán csorgott a fel nem használt szentelt víz. Penetráns szag járta át a zárt szobát. Egy-két fintort látva a főnöknő elrendelte a távozást, most is rendezett sorokba csoportosulva távoztunk. Visszatértem a cellámba, ahol a rémülettől és lelki megpróbáltatásoktól kimerülve gyorsan mély alvásba zuhantam. Virradatkor a napos novícia ébresztett fel a korareggeli imához és reggelihez. Ezt követően nem is mosakodtam meg, hanem lementem a kapuügyeletes előterébe, itt vettem át kis csomagomat, és az öltözőben gyorsan átöltöztem civil ruhámba. Mikor leadtam habitusomat és törülközőmet, akkor lökték be az előtérbe a mezítelen Juanitát; az utolsó pillanatban vették le fejfedőjét, csak személyi azonosító kártyáját adták vissza, és egy imádságos könyvet kapott; civil ruháját belépésekor hazaküldték, most anyaszült meztelenül készültek kitaszítani. A kapu előtere közös volt a klauzúrához ill a zarándokszálláshoz vezető folyosókkal, azoktól erős ajtókkal elválasztva. A zarándokok jól hallhatóan továbbindulásra gyülekeztek az ajtó mögött. Juanita rimánkodva kért tőlem ruhát; A kapuügyeletes nővér Juanitával együtt volt novícia és egy időben tették meg örökfogadalmukat; volt annyira irgalmas, hogy amíg Juanitának adtam bugyit, rövidnadrágot és pólót, addig nekünk hátat fordítva elpiszmogott a kulcstáblán, majd a főkaput kinyitva a kezembe nyomott egy pár papucsot, -mert lábbelit azt nem tudtam adni Juanitának-, és így távoztunk viharos gyorsasággal a zárdából. A következő pillanatban kinyitotta a zarándokok folyosójának kapuját és eggyé váltunk a csoportosulással. A lejtő alján lassítottunk, elmaradtunk a többiektől. Juanita könnyes szemekkel köszönte meg, hogy megmentettem a nyilvános mezítelenség megaláztatásáról. Ugyanakkor hasmenéses ingerről is panaszkodott. Egyetlen ötletem volt, hogy kiveszünk egy szobát a falubeli panzióban. Kissé csodálkozott a fogadósnő, hogy reggel érkezünk, és vesszük ki a szobát, de gyanakvását eloszlatandó készpénzzel előre kifizettem három napot, nem volt nagy összeg. Felkísért bennünket a szobába, mikor kiment, Juanita már WC-n ülve engedte ki magából a maradékot. Lezuhanyozott, majd ezt követően jött vissza a szobába, fürdőlepedőbe csavarva magát. Mivel bizonytalan ideig szobafogságra voltam – voltunk ítélve, ezért beszélgetéssel töltöttük el az időt, de ezt is kényszerűen, nem pedig pletykálkodás céljából. Bemutatkoztam, hogy Klaudia vagyok Magyarországról. Röviden elmondtam, hogy két testvérem van, most érettségiztem, illetve zarándokút kapcsán jöttem ide Spanyolországba, és Portugáliába tartok. (azt már ekkor sejtettem, hogy véget ért a zarándokutam, sokkal fontosabb szerepem lesz.) Juanita egyetlen gyerek volt, de kisiskolás korában balesetben meghaltak szülei, ezért mamájának testvére fogadta be családjukba, Spanyolország déli részén, Gibraltártól nyugatra laktak. Rendesen bántak vele, minden vasárnap templomba jártak. Középiskolát is végzett, de elég gyenge tanuló volt. A vasárnapi miséken mindig megcsodálta az ottani apácák fegyelmezett mozgását, áhítatosságukat, és csodaszép éneküket. Szüleit elvesztő Juanita a vallásban talált lelki vigaszra, így ezen körülmények összejátszásaként jutott arra a gondolatra, hogy apáca lesz. Olyan apácarendet és zárdát választott ki, mely a leginkább elvonultabb a világtól, és a legtöbb időt fordítja elmélkedésre. Szerette olvasni a Bibliát és a Szentek életét, így az ottani regulának is megfelelő vallási ismeretei voltak. Hat hét bentlakást követően lehet letenni az első fogadalmat, majd legalább kilenc hónappal később, de mindenképpen Pünkösdöt követő első vasárnap a második fogadalmat. Ezen alkalommal kapják meg aranygyűrűjüket a novíciák, de ezt még csak a bal kezükön hordhatják. Ezt követően 53 hét múlva tehetik meg harmadik (örök) fogadalmukat, mely már végleges elkötelezettséget jelent, ekkor helyezik át aranygyűrűjüket jobb kezükre, és teljes jogú apácák lesznek. A délelőtt folyamán, míg ezeket mesélte, többször elvonult a fürdőszobába hosszabb-rövidebb -6-
Charlie Wood: A zarándokút időre, de déltől ez már ritkábbá vált. Eljutottunk ahhoz a ponthoz, hogy megkérdezte tőlem, hogy én mit követtem el? Mert a főnöknő engem is bűnösnek nevezett, csak nem büntetett meg. Sok mutogatással elmagyaráztam neki, hogy min akadtak ki a kedvesnővérek. Visszakérdeztem, hogy őt miért büntették meg? Hosszadalmas történetbe kezdett: 16 éves is elmúlt, amikor elkezdett menstruálni, későn érő volt. Életkorilag már betöltötte a 18.-ik életévét, amikor belépett az apácarendbe, de igazándiból testileglelkileg – és szexuálisan még éretlen volt. Már második fogadalmas időszakát töltötte, amikor fürdés közben egy pillanatnyi érintés kellemes bizsergést váltott ki nála. Ezen élmény láncreakciót indított el, alig várta, hogy véget érjen a vigilia, és az éjjeli sötétség leple alatt cellájában megismételte az eredetileg véletlen érintést. Örömmel tapasztalta az ismétlődő bizsergést, csak nem tudta, hogy pontosan mi is ez, mert a szexualitás tabu téma volt nevelőszüleinél; a paráznasággal kapcsolatban a prostitúción kívül csak homályos utalások voltak a testiséggel és az érzékiséggel kapcsolatban, de Juanita nem tudta, hogy az érintés és az előző dolgok összefüggenek egymással. A zárt hálóruházat nyilván azt a célt szolgálta, hogy a kéz és a test közvetlenül ne érintkezhessen egymással. Juanita egy gyenge pillanatában elhatározta, hogy kipróbálja milyen a kezével való közvetlen érintkezés, távol az árgusan figyelő szemektől. Azt találta ki, hogy csak karjaival bújik a hálóruhába, és a maradék kötényszerűen lesz előtte, rajta pedig a takaró. Így az esetleges ellenőrzéskor a felületes szemlélő nem veszi észre a turpiságot. De vesztére egyrészt elaludt ezen formációban, másrészt az ellenőrzésnél felhajtották a takarót és észrevették az álcázási kísérletet – ez igen csak felbőszítette a főnöknőt. Az elmúlt években nem volt egyik apácával sem ilyen probléma (de legalábbis nem derült ki), így Juanita sem tudta felmérni cselekedetének súlyosságát. Arra nem tért ki – és én sem kíváncsiskodtam- amit a kőasztalon érzett, de a kivonulásunkat követő eseményeket elmesélte: társnői meleg vizet és nagy törülközőket hoztak, hogy még ott megmoshassa és megszáríthassa magát, ezt követően az ispotályba vitték őt. Ha valamelyik matróna felébredt, akkor annak gyorsan altatót adtak az ápolást végző apácák. Szerencsére a főnöknő nem rendelkezett részleteiben a kitaszítás körülményeiről -csak annyit mondott, hogy a zarándokokkal együtt kell távoznia és semmilyen dolgot nem vihet magával, ami nem az övé-, ezért egyik nővér sem követett el fegyelemsértést. Ugyanakkor viszont néhányan a lehető legtöbbet segítettek Juanitának. Elmeséltem neki az én templomi kitérőmet, de ennek értelmét is Juanita magyarázta meg, hogy a második kísérőm melegvízzel helyettesítette a (pince)hideg szentelt víz nagyrészét, ennyivel próbálták mérsékelni gyötrelmeit. Hirtelen számomra is megvilágosodott az eseménysor, ugyanakkor bűntudatom támadt, hogy én nem segítettem Juanitának -legalább szóbeli tiltakozással-, sőt mi több, még asszisztáltam is büntetéséhez a víz áttöltésével. Cinkosok közt vétkes, aki hallgat ! Bár Juanita szerint sok segítséget nyújtottam neki, mégis állandóan azon törtem a fejemet, mi adhatna feloldozást nekem? Egy ilyen súlyú dolgot nem lehet földi javakkal és néhány imádsággal annulálni ! Délután már nem kellett Juanitának a WC-re járnia, ezért rövid tanakodást követően busszal átutaztunk a közeli városba bevásárolni Juanitának. Ez csak tűzoltó feladat volt, de a legfontosabb problémát, Juanita sorsát nem tudtuk eldönteni. Nekem hiába van érettségim, de élettapasztalata egyikünknek sem volt. Juanita sem értett semmilyen foglalkozáshoz. Vásárlás közben beültünk az üzletközpont egyik gyorséttermébe; a hosszú asztalnál mellettünk két testes asszonyság csevegett. Az egyik szemmel láthatólag nagyon kidekorált volt, dicsekedve mesélte, hogy Floridában volt -7-
Charlie Wood: A zarándokút egész télen a gyerekeinél és az unokáinál. Egymásra néztünk Juanitával, és sejtettük, hogy ez lesz a megoldás. A vásárlást befejezvén a panzió felé beszélgetve Juanita azt mondta, hogy neki már nincs mit keresnie Spanyolországban, elmenne Floridába dolgozni; ott elég sokan beszélnek spanyolul, és majd csak megtanul angolul munka közben, a korlátlan lehetőségek hazájában. Azt mondta, hogy az útlevél kiváltásához vissza kell utaznia korábbi lakhelyére, illetve rokonaitól megpróbál pénzt kérni a repülőjegyre. Otthon összecsomagoltunk, az interneten megnéztük a vasúti menetrendet, és megrendeltük a jegyünket. Másnap hosszú órákat vonatoztunk, mire elértük a déli tengerparti várost. Útban Dél-Spanyolország felé eszembe jutottak mindenféle televízióban látott képsorok : húsvéti időszakban néhány ember saját magát feszíttette keresztre, hogy átérezze a kereszthalál szenvedését. Felváltva gondoltam erre, illetve Juanita gyötrelmeire, végül megszületett a megoldás bűntudatom feloldozására: valamilyen mértékben osztozom Juanita kínjaiban. Sokféle variációt végiggondoltam, mire megérkeztünk a végállomásra, már kész volt a tervem. Juanita megjelenése meglepetést keltett nevelőszüleinél, és mintahogy számított is rá, sem pénzt nem kapott, sem be nem fogadták; „komoly indok nélkül senkit sem csapnak ki a zárdából ! - biztos valami gazságot tettél !” Juanita tehetetlenségében és alaptalanul megvádolva némán sírdogált, elindultunk vissza a tengerpartra. Én vigasztaltam, és vettem pártfogásba. Azt találtam ki, hogy béreljünk egy apartmant, és abban laknánk, míg elkészül az útlevele. Bár eddig egy szóval sem említettem vagy utaltam rá, hogy bőséges anyagiakkal vagyok ellátva, de most felajánlottam, hogy megveszem a repülőjegyét, illetve 2500 eurónyi dollárt is beváltunk, hogy az első hetekben legyen mivel elindulnia, illetve pénz hiányában ne küldjék vissza a repülőtéri bevándorlási hivatalból. Juanita arra gondolt, hogy valamelyik étterembe megy mosogatónak vagy konyhai kisegítőnek, - a zárdában is gyakran osztották be ilyen feladatra, ehhez nem kell semmilyen szakképzettség. Segítettem neki az internetes álláskeresésben, egy ingyenes e-mail fiókot alakítottunk ki részére, oda küldtük el a címlistát. Másnap reggelizést követően a városban különváltunk: Juanita az ottani okmányirodának megfelelő hivatalba ment, én pedig kozmetikushoz. Természetesen nem az arcomon levő egy-két mitesszer miatt, hanem szeméremszőrzetem legyantáztatása céljából. Céltalanul bolyongtam a városban, az egyik hely túl forgalmasnak tűnt, a másik túl kihaltnak. Egy megfelelőnek imponáló szalonba nyitottam be. Kipirult arccal próbáltam elmagyarázni, hogy mit is szeretnék. Itthon Magyarországon véletlenül belehallottam két lány beszélgetésébe, hogy „elmész ide és ide, Marikát keresed, és fazonigazítást kérsz !”. Csak nem tudtam, hogy a spanyol nők és lányok ezt hogyan fejezik ki, ugyanez a szó/kifejezés elegendő, vagy részletezik, vagy árnyaltan körülírják? Mindenesetre úgy mondtam szerény szókincsemmel, hogy forma-alakítást kérek. A kozmetikusnő valószínűleg megértette, hogy mire gondolok – mit kérek, és sorozatlövés-szerűen visszakérdezett, számomra ismeretlen jelzőket használva. A brazil jelzőt sikerült kihámoznom, ezt kértem. Egy eszpresszóban biztos nem jártam volna rosszul a brazil kávéval. Azt észrevette rajtam, hogy járatlanságom miatt toporgok céltalanul, ezért segítőkészen rám szólt, hogy vegyem le a rövidnadrágom. Ezt rátettem a kis székre, és nyúltam a bugyimhoz, hogy azt is levegyem, de már a mozdulatomnál hevesen rázta a kezét és hangosan mondta, hogy „no-no-no-no !” Tanácstalanul megálltam vele szemben, a kisasztalkáról két csiptetőt vett le, és amennyire csak távol a középponttól lehetett, összecsíptette bugyim alsó szárát, és ezt a zsinórszerű dolgot a szeméremrésembe igazította, így kellett hanyatt feküdnöm az asztalon, és széttárva felhúzni a térdeimet. Felmelegítette a gyantás ampullákat, majd gumikesztyűs kezével ecsettel rákente a sűrű folyadékot a szabadon maradt szőrös területre. -8-
Charlie Wood: A zarándokút Mintha strandon a forró kőre ülnék olyan érzésem volt, de ez még csak kezdet volt, a java ezután következett. Amit egy másik beszélgetés során hallottam, hogy „nem fájt !” - (nem a fenét) de tudtam, hogy az a lány még önmagának sem merte bevallani, hogy csak azért gyantáztat, mert nem meri vállalni szőrösségét a szőrtelen lányokkal szemben. Fájdalmas könnyek gyűltek szememben, néha reflexszerűen összerándultak térdeim, de csak arra gondoltam, hogy Juanitának sokkal nagyobb intenzitású fájdalmat kellett végigszenvednie. Amikor iskolaorvosnál vérvétel volt, és a szúrás helyére ráragasztott vattát vettem le, az a pár szál pihe is képes megkönnyeztetni az embert; otthon anyu körömlakk lemosójával próbáltam leoldani a ragasztót a bőrömről és a piheszálakról. Ez a gyantázás sokkal kegyetlenebb, de hát a nők és lányok sok mindent elviselnek, csak hogy „szépek legyenek”, de legalábbis ne legyenek másodrangúak trenden kívüliségük miatt. Az ágy kétoldalán levő kis karzat nem elsősorban azért van, hogy ne essen le az illető; igen erős fémből készült, hogy jól bírja a gyenge női kezek erőteljes szorítását. Véget ért a művelet, még fekvő helyzetemben kivették a csipeszeket a bugyimból és hosszú használati utasítást adott a kozmetikusnő az otthoni teendőkről, de ebből semmit sem értettem meg. Kellemetlen volt, ahogy a bugyim dörzsölődött a megtépázott bőrfelületen. Amennyire csak lehetett, igyekeztem széles alapon járni, de ugyanakkor nem szerettem volna nevetség tárgyává válni az utcán furcsa járásommal. Ráadásul baj van: szeméremdombom közepén ott maradt a szőrzet; olyan volt, mint apu borotvapamacsa. Nem én kértem, hogy „lássák, hogy felnőtt vagyok és nem gyerek”, de nyilván a „brazil fazon” ezt jelentette. Juanita puncija teljesen csupasz, így nekem is ilyennek kell lennem, ahogy azt útközben megfogadtam magamnak. Módosítanom kellett tervemet, a következő pontig intermezzo jön. Kerestem egy drogériát és „bevásároltam”. Nekem csak egy női-borotvára, meg esetleg borotvahabra van szükségem, de annyira szégyelltem magam, hogy csak ezért jöttem ide, ezért mindenfélét összevásároltam, amire egy családnak szüksége lehet. Vettem férfiborotvát is a női mellé, borotvahabot, arcszeszt, naptejet, testápolót, babahintőport, betétet, rúzst, arc- és szemfestéket, manikűr készletet, nesszeszert; én csak a ballagáskor sminkeltem egy kicsit, egyébként nem használok semmit, ezért a festékek színösszeállítását úgy alakítottam ki, mintha Juanitának vásárolnék. A kozmetikusnál is meg itt is készpénzzel fizettem, nem kívántam digitális nyomot hagyni. De ez a két dolog együttvéve vagy hatványozottan is semmiség a következő ponthoz képest. Kerestem egy gyógyászati segédeszköz boltot. Hosszú perceket tébláboltam az üzlet közelében, figyeltem a vevőforgalmat, de a szieszta közeledtével a gyógyulni vágyók már otthon lehettek. Beléptem az üzletbe, és azt szuggeráltam, hogy ne jöjjön senki más vevő. Az eladó egy harmincas évei elején járó fiatalember volt. Majd elsüllyedtem szégyenemben, kivörösödött arccal kértem beöntő szettet. Bár volt egyszerhasználatos zsák is, de ez csak kis térfogatú, így egy ennél nagyobb, merevfalú műanyag kannát vettem. Az eladó kérdezte, hogy milyen hosszú csövet kérek hozzá? Én visszakérdeztem, hogy milyen méretek vannak, de az eladó flegmán csak annyit válaszolt, hogy többféle méret is van. Kissé türelmetlenül kérdeztem, hogy melyik a leghosszabb – a kétméterest rakta ki a pultra a kanna mellé. Ezekkel már megvagyunk, de hátravan még az utolsó szakasz. Talán még a raktárból is kihozta az anális csöveket, néhánynak a mérete már inkább perverzióhoz használatosnak tűnt. Volt ahhoz hasonló felfújható ballonos, amivel Juanita kapta az áldást, de magam részéről a kórházban használatos cső mellé vettem még egy, a vége felé vastagodót is; ez lesz az elsődleges, csak ha valamiért nem tudom biztonságosan használni, akkor veszem elő a tartalékot. Kifizettem a számlát, a részegységeket egy felirat nélküli fekete műanyagzacskóba csomagolta ez eladó. De ajándékként még hozzátett ez kis tubust is, valami olyan szöveg kíséretében, hogy „lubricant, a legszebb senorita legszebb hátsójának”. Felmarkoltam a visszajáró aprópénzt, nem is törődtem, hogy az összest elvegyem, csak siettem ki az üzletből. De ahogy tettem volna be az aprót a kis erszényembe, nagy része a földre pottyant. Kétségbe esve gyorsan -9-
Charlie Wood: A zarándokút összeszedtem ill keresgéltem az elgurultakat, így hallottam, ahogy az eladó mobiltelefonján beszél valakivel, de mediterrán temperamentumon túli extázissal: egy lány a csomaghoz a leghosszabb csövet kérte... Én a cső után a saját {valami szleng szó}-t is bedugnám a {másik szleng szó}-ba/be. Szinte már rohantam ki az üzletből, de továbbra is Juanitára gondoltam, neki ennél sokkal nagyobb lelki nyomásban és megalázásban volt része. A bugyi dörzsölése miatt nem tudtam annyira sietni, mint szerettem volna, illetve a buszon is csak egy megállónyit ültem, utána inkább álltam. Nagy sikere volt rövidnadrágomnak és nyitott combjaimnak, ezért inkább állva tettem meg a többi megállót. Otthon (az apartmanban) pisilést követően az előszobában vetkőztem le meztelenre, és így léptem be a szobába. Juanitát azóta nem láttam meztelenül, ahogy eljöttünk a zárdából – valószínűnek tartottam, hogy csak csupasz punciját szégyelli előttem. Én is csak azért nem mutatkoztam előtte meztelenül, hogy ne frusztráljam szőrös puncimmal. De most szerettem volna láttatni, hogy csaknem hasonló vagyok hozzá, illetve amikor végzek, akkor már ugyanolyan leszek, mint ő. Az ágyon fekvő Juanita nem számított arra, hogy Éva-kosztümben lépek be, láttam meglepődött arcán. Kiborítottam a szatyor teljes tartalmát az ágyra, és csak annyit mondtam, hogy most én következek. Szívem szerint megkértem volna Juanitát, hogy ő adja a beöntést, vagy legalábbis nézze meg, ahogy magamnak adom, de nem szerettem volna ennél több fájdalmas emléket felidézni benne. Egy pillanatra kiléptem az erkélyre, a reggel -melegedni- kitett ásványvizet hoztam be, ez lesz a beöntő folyadék. Csapvizet nem iszom, ebből kifolyólag beöntésnek sem adnám magamnak. Majd összeszedtem a szükséges alkatrészeket és bevonultam a fürdőszobába. A törülközőtartó előtti részen a földre tettem két fürdőlepedőt, illetve a napon melegedett vizet beleöntöttem a kannába, melyre már előzőleg ráhúztam a hosszú csövet az elzáróval, és a vége felé kiboltosuló anális tubust, majd a kannát felakasztottam az egyik törülköző kampóra. Odatettem a kezem ügyébe a lubricantot és a borotvahabot, és lezuhanyoztam a puncimat. Felidéztem, ahogy én- de főleg a főnöknőhogyan vezette(m) be a csövet, majd ehhez hasonlóan, már háton fekvő helyzetemben óvatosan benyomtam magamnak a síkosított csövet, de még nem nyitottam ki az elzáró csapot. A megmaradt szeméremszőrzetemre rányomtam a borotvahabot, kissé szétkentem, majd követően engedtem magamba a (nem-szentelt) vizet. Nagy volt a szintkülönbség a kanna és a fenekem között, ezért viszonylag nagy nyomással, gyorsan belém folyt a víz. Volt úgy, hogy két kézzel is összenyomtam fenekem féltekéit, mert olyan érzésem volt, hogy nem tudom visszatartani. De végül is sikerült. Mikor már a kanna kiürült, még vártam egy fél percet, hogy a csőben levő maradék folyjon belém, ameddig csak lehet, majd elzártam a csapot, hogy nem menjen vissza a szerelékbe. Eredetileg így háton fekvő helyzetben szerettem volna leborotválni a szőrömet, de az erős inger miatt úgy döntöttem, hogy a WC-n ülve teszem ezt meg. A kagyló felett tartott popsival húztam ki magamból a tubust, némi víz már most kiszökkent belőlem. Ráültem az ülőkére, és combomat szélesen széttárva elkezdtem leborotválni a szeméremdombomon maradt szőrt. Úgy terveztem, hogy addig tartom magamban a vizet amíg végzek a borotválkozással, de egy-egy stampedli víz már átnyomakodott záróizmomon, ezért inkább ellazítottam magam. Éreztem, hogy vastag sugárban jön ki belőlem a testmeleg víz; „zúgva-bőgve törte át a gátot, el akarta nyelni a világot” jelleggel. Elképzeltem, hogy Juanitához hasonló történhet nálam ott alul, azzal a különbséggel, hogy én nem pisiltem be, mert azt hazaérkezésemkor végeztem. Az első nagyadag kiürülését követően lehúztam a WC-t, de még visszaültem, és az elkövetkezendő hosszú percekben többször jött ki belőlem kisebbnagyobb mennyiség. Annak ellenére, hogy magamnak adott egy-másfél liternyi víz jóval kevesebb, mint amennyit Juanita kapott, számítottam arra, hogy még az elkövetkezendő órákban is jön ki belőlem. Juanitával is azért mentünk be a panzióba, mert nem csak egyszeri ürülésre számítottunk. Mikor már nagyjából kiürültem, jó alaposan megmosakodtam, és ezt követően fejeztem be a borotválkozást. A szeméremrés felső szakaszán a csikló kezdeti részénél volt nehéz, szinte szálanként kellett kiborotválnom a szőrt. Elmostam magam után a tubust, csövet, kannát és - 10 -
Charlie Wood: A zarándokút borotvát, megszárítkoztam, és csomagjaimat összeszedve mentem vissza a szobába. Juanita háttal az átjáró felé feküdt; abban a reményben szóltam hozzá, hogy végeztem a tusolással, hogy felém fordul, de változatlan testhelyzetben válaszolta, hogy OK. Mindenképpen szerettem volna, hogy lássa azt, hogy az én puncim is teljesen csupasz, ezért az egyéb kozmetikumokat és a manikűr készletet a kezembe fogva mentem át az ő térfelére. Széles terpeszben guggoltam le az ágy mellé, hogy neki vásároltam ezeket; úgy láttam, hogy volt benne egy kis sóvárgás amikor hazaérkezvén az ágyra borítottam ezeket. Azt észrevettem, hogy akaratlanul is rámvetett egy pillantást, így szóbelileg is megerősítettem, hogy már én is hozzá hasonlóan teljesen sima vagyok. Nem tudom, hogy Juanitának mennyire kellemetlen, de nekem igen, ezért bekentem magam testápolóval, és közben mondtam neki, hogy kellemesen enyhíti a fájdalmat. Juanita oldottá vált, levette magáról rövidnadrágját és bugyiját és szemem láttára ő is bekente magát. Egészen estig így is maradtunk, beszélgettünk, szövögettük Juanita Floridába utazásának terveit, meg hogy ott mit tegyen. Estére már nagyon éhesek lettünk ezért öltözködni kezdtünk, hogy vacsorázni menjünk. Azért, hogy enyhítsem a bugyi okozta dörzsölődést, (menstruációs) betétet tettem a bugyimba, ill Juanitának odanyújtottam egyet. Kicsit nyomasztott, hogy csak most jutott eszembe, és Juanita másfél napig maradt kellemetlenségben, de eddig nem tudtam, hogy milyen érzés közvetlenül gyantázás után. A helyzettel kapcsolatban megkérdeztem, hogy a menstruáló apácákkal mi történik? mert most a nyári időszakban a habitus alatt csak egy hosszú, kombiné jellegű ruhadarab volt rajtunk, bugyit mi nem viselhettünk. Középkorból visszamaradt szokás alapján a menstruáló apácák egy parittyaszerű vászon holmit kapnak hosszú madzaggal; a vászon és a hüvelybemenet közé kerülnek a pamut pelenka rétegek, a vászon négy sarkánál levő hosszú madzagot a két váll felett kötik meg. Természetesen a parittya szót nem ismertem, de Dávid és Góliát harcára utalt Juanita, meg imitálta a parittyás kőhajítást, és ezek alapján értettem meg a szót. Azért furcsa, hogy a XXI. századi dolgok mellett megmaradtak középkoriak is, mert a betét használata azért valahol kényelmes. Azt megértem, hogy tampont tilos használniuk, meg féltik is szűzhártyájuk épségét, de azért az apáca kongregátus bizonyos dolgokban átvehetné a modernkori használati eszközöket. Juanita pisilést követően kirúzsozta magát ill diszkréten szemét is megfestette. Jó ízlése volt, mert nem volt harsány a sminkelése, hanem tényleg kiemelte arcának bájos vonásait. Vacsora után sétáltunk az óceán partján, és a lemenő nap fényében Juanita némileg szomorúan sóhajtott, hogy néhány hét múlva az óceán túloldalán kell új életet kezdenie. Ha vontatottan is, de Juanita kezd visszaállni a civil életre. Ma reggel elmentünk fürdőruhát venni. Én eddig egyberészes fürdőruhát hordtam (otthon a Balatonon és strandon is, és ide is ezt hoztam), mely a teljes hasat és a hát nagy részét is takarja, de a korosztályunkbeli strandoló lányokat elnézve úgy döntöttünk, hogy mi is bikini-fürdőruhát veszünk magunknak. Mondjuk a tanga mindkettőnknek túlságosan nagy ugrás lett volna, de elől csábosan mélyre ívelt- kétoldalt kötözős fürdőbugyit vettünk magunknak, ugyanolyan mintájú felsőrésszel. Mivel egy-két piros pötty formájában látszott, hogy nemrég szőrtelenítTettünk (Juanita semmiképp sem saját akaratából, én is csak a fentiek miatt), ezért még csak otthon próbáltuk fel új szerzeményünket, nem mentünk le ebben a strandra. De addig is azt találtuk ki, hogy az erkély rácsozatára fürdőlepedőket helyezünk el redőnyként és e mögött nudizunk koradélelőtt és késő délután. Mindkettőnk térképén voltak fehér foltok. Két nap múlva már eltűntek piros pöttyeink és elhatároztuk, hogy reggelizést követően lemegyünk a strandra. Nálam a nem gyantázott területen már láthatóan kibújtak szőrszálacskáim, ezért a reggeli zuhanyozásom néhány perccel tovább tartott a borotválkozás miatt. A nagy vita nem érdekelt, hogy a borotválás erősíti-e a szeméremszőrzetet vagy sem, mert elég logikusnak tartom azt a véleményt, hogy egyrészt a szőrszál a szőrtüsző felőli részén vastagabb, és a csúcsi rész felé vékonyodik, - 11 -
Charlie Wood: A zarándokút illetve azért „érzik erősebbnek” egyesek, mert az igen rövid külső szakasz miatt erősebben rögzül a szőrtüszőhöz. Amikor a balatoni telkünkön építkeztünk, és apunak napokig nem volt kedve borotválkozni (az arcán), akkor az első 2-3 napon szúrós volt a bajusza és a szakálla, de egy hét múlva már puha és bársonyos. És nem láttam, hogy „erősebbé vált” volna. Az pedig teljesen logikátlan, hogy a borotválkozástól több szőrtüsző alakulna ki, sűrűbbé téve a szőrzetet. A délelőtt közepén bevonultunk a szobába és meztelenül az ágyrafekve beszélgettünk. Az erkélyajtót nyitva hagytuk, de a sötétítőt behúztuk. Ugyan volt légkondicionáló a szobában, de ezt napközben nem használtuk, csak vacsorára menet kapcsoltuk be, hogy az elalváshoz kellemes legyen a hőmérséklet. Beszélgetésünk során (szó-szerinti) meghurcoltatásával kapcsolatban Juanita megkérdezte tőlem, hogy Magyarországon mennyire szigorú az egyház ebben a kérdésben? Válaszomat rögtön azzal kezdtem, hogy rendkívül nagyok az individuális különbségek. A gimiben a lelkigyakorlatok ill a húsvéti és a karácsonyi ünnepi időszakban lehetőség volt a gyónásra, a külsős lelkigyakorlat vezetőnél illetve szerzetes tanárainknál gyóntunk. Mondjuk nekem az a véleményem, hogy tanáraimnál nem gyónok, hasonlóképpen, mint ahogy nőgyógyász balatoni telekszomszédunkhoz sem mennék vizsgálatra, ha szükségem lenne rá; sem lelkem- sem testem nem tárom ki nekik. A folyosón gyülekeztünk a tantermek előtt, egyszer osztálytársaim mellett elmenve megütötte a fülemet, hogy „csak annyit mondtam, hogy vétkeztem a hatodik parancsolat ellen; de továbbintett a gyóntató.” Láttam olyan diáklányt, aki sírva jött ki a gyónásról. Templomokban is érdekes megfigyelni, hogy a fiatal lányok melyik gyóntatófülke előtt állnak sorba, borítékolom, hogy nem a legszigorúbb papnál gyónnak – pláne ilyen bensőséges témával kapcsolatban. Elmeséltem, hogy azon nagyon kiakadtam (magamban), amikor az egyik vallástan órán azt magyarázta a hittanár, hogy az önkielégítés bűn, míg a homoszexualitás betegség; holott a hajtóerő mindkettőben ugyanaz, csak az irányultság kissé :-) eltérő. Bár én még nem végeztem önkielégítést, illetve semmilyen szexuális élményem nem volt, de az egyik általános iskolai barátnőm, Teca mesélt nekem ezzel kapcsolatban. Otthon nagyon rossz családi körülmények közt élt, és egy feszült időszakban anyja nyugtatóiból vett be nagyobb adagot „öngyilkossági” szándékból. Szerencsére időben észrevették a körülötte levő gyógyszeres dobozok és eszméletlensége láttán, a mentők kórházba vitték, majd gyomormosás és ellenszer beadását követően gyorsan magához tért. De ezzel kapcsolatban pszichiáter is megvizsgálta, illetve pszichológiai tanácsadást javasoltak. A pszichológus egy aranyos idős bácsi volt – közel a nyugdíjazáshoz- és Teca rögtön „szerelmes” lett bele. A pszichológussal folytatott beszélgetés kapcsán Teca elmondta, hogy minden nap legalább egyszer önkielégítést végez; a pszichológus elmagyarázta neki, hogy ugyanúgy, ahogy a testnek ételre és italra van szüksége, ugyanúgy a szexuális élményre is. Lehet elfojtani ezen késztetést, de Freud óta tudjuk, hogy hosszútávon ez nem vezet jóra. Láttam Juanitán, hogy nagyon megkönnyebbült, bár én nem vagyok pszichológus. Visszakérdeztem Juanitától, hogy náluk a zárdában volt-e homoszexualitás – leszbikusság? Umberto Eco: „A rózsa neve” című-, középkorban játszódó regényben olvastam, hogy abban a férfi kolostorban rendszeres volt a szerzetesek közötti homoszexuális kapcsolat. De Juanita széttárta karjait, nem tudott erről. A legfelső szinten csak novíciák és fiatal örökfogadalmasok voltak, náluk nem észlelt ilyet, a fürdést felügyelő apáca pedig már igen idős volt, ha korábban volt is ilyen hajlama, öregségére ez már elmúlhatott. Rákérdeztem arra is, hogy az apácák hogy bírják a hatóránkénti imádkozásokat, vesperast – vigiliát? Nekem majd leragadt a szemem, és a monoton litánia ezt tovább fokozta. Juanita egyszer beszélgetett egy idősebb, nagyon rendes és okos apácával, ő mondta el, hogy az állandó kialvatlanság és monoton rítusok az emberi akaraterő elgyengítését szolgálják, ezt bizonyos szekták különösképpen kihasználják. De itt sincs szükség okvetlenkedő-, öntevékeny és feltörekvő - 12 -
Charlie Wood: A zarándokút apácákra. Két nappal később már reggel és késő délután lementünk a tengerparti strandra, és sokat úsztunk – fürödtünk. Estefelé egy elhagyatottabb, sziklásabb partszakaszon úszkáltunk, „sellőlány”-t játszottunk, bikini-felső nélkül úszkáltunk, illetve a megfelelő mélységnél, ahol a vízszint a mellünk alá ért ott álltunk és mászkáltunk, és nevettünk azon, ahogy a mellünk hullámoktól váltakozva került víz alá illetve fölé. Már kijöttem a vízből, és az egyik kisebb sziklán állva sürgettem Juanitát, hogy menjünk már haza vacsorázni. Juanita úszva jött a sziklához, ahol stabilitásom érdekében kis terpeszben álltam, így alulnézetből megtekintve magyarázta nekem Juanita, hogy vizes fürdőbugyim kirajzolja szeméremrésemet. Ezt nem értettem meg rögtön, csak amikor már kijött a vízből és mutogatva magyarázta nekem. Rátekintettem Juanita fürdőbugyijára, neki is gyönyörűszépen kirajzolódtak nagyajkai és szeméremrése. Úgy éreztük magunkat, mint Ádám és Éva, mikor kiűzetvén a Paradicsomból ráeszméltek meztelenségükre és szemérmességükre. Éppenséggel mehettünk volna egymás mögött is, de egyenlően vállaltuk fel ezt a helyzetet, egymás mellett siettünk haza, gyors járásunkkal nehezítve a kandi tekinteteket. Mindenesetre vacsorára menet útba ejtettünk a milliónyi divatáru üzlet közül egyet, és tunikaszerű strandruhákat is vettünk magunknak. Lehet, hogy délelőtt a parton röplabdázó fiúk labdáját nem csak a tenger felől fújó szél térítette felénk oly gyakran, hanem a látványunk is? A másnap délutáni strandolásunkat korábban fejeztük be, mert erősen felhőssé és szelessé vált az idő. Mivel nem volt erősen meleg, ezért most nem vettük le bikininket, úgy beszélgettünk az ágyon. A korábbi eseményekkel és beszélgetéseinkkel kapcsolatban eszembe jutott a legutóbbi szilveszteri buli, amely az egyik másod-unokatestvéreméknél volt. Pisilni mentem ki, a mellékhelység a kisszobán keresztül volt megközelíthető, ahol a fiúk éppen pornófilmet néztek. A film egy apácazárdában játszódott, ahol Juanitához hasonlóan tetten értek egy maszturbáló apácalányt. A főnöknő megkérdezte, hogy hányszor történt az esemény, az apácalány bűnbánóan bevallotta, hogy háromszor. Erre a főnöknő felhajtotta a lány habitusát, és háromszor rápaskolt a lány fenekére. Ezt természetesen nem tudtam így elmagyarázni, hanem eljátszattam Juanitával; mutattam, hogy négykézláb álljon. Zárt térdekkel és combokkal tekintett felém, hogy mi történik, kétoldalt kibontottam fürdőbugyija kötését, a két lebernyeg combközében rögzítve lógott, így paskoltam meg háromszor popsiját. Juanita rákérdezett, hogy mi történt ezután? Mivel közben pisiltem, ezért 2-3 perc kimaradt, így visszafelé menet már kényeztetést láttam. Juanitát a hátára fordítottam, fürdőbugyijának elülső lebernyege takarta szeméremrését és csiklóját; szeméremdombjától kétarasznyira megállítva arcomat imitáltam a puszilást, és a nyelvvel és kézzel való simogatást. Juanita keserédesen mondta, ha a két rossz közül kellett volna választania, akkor inkább ezt választotta volna, bár ezzel sem értett volna egyet, de ez a kisebbik rossz. Juanita hirtelen visszakérdezett, hogy hány órát volt a kezem combjaim közt azon az éjszakán? Természetesen nem tudtam, hogy mikor aludtam el és mikor vertek fel álmomból, de rávágtam, hogy három órán keresztül. Juanita intett, hogy álljak négykézláb. Széles terpeszben helyezkedtem el, ahogy Juanita kioldotta fürdőbugyim oldalkötéseit, ez leesett az ágyra. Ő is háromszor gyengéden megpaskolta fenekem. Zord hangon mondtam neki, hogy a többi apáca szigorú büntetést kért rám. Erre a hátamra fordított, kitárulkoztam, és az előzőekhez hasonlón Juanita is imitálta az intim csókot és kényeztetést. Ideje volt vacsorázni indulnunk, melegebb ruhákba öltözve mentünk el, de így is fázósan értünk vissza. Jólesett a meleg vizes zuhanyozás, de ennek kapcsán is pantomimoztunk egy kicsit: Juanita megkérdezte tőlem, milyen volt a zarándokszállásokon a tisztálkodás? Ez változó volt, az egyedi zuhanyozók szóra sem érdemesek, de több helyen kényszerűen együtt zuhanyoztam a többi nővellánnyal. Az ivaréretteknek is teljesen változó volt a szeméremszőrzetük, de nem is ez az érdekes. Az - 13 -
Charlie Wood: A zarándokút egyik helyen olyan rosszul volt kialakítva a női zuhanyzó, hogy ajtónyitáskor jelentős szegmens vált beláthatóvá a folyosóról. Volt néhány fiú aki rájött erre, és ott „beszélgettek” a női zuhanyzó ajtaja környékén, és amikor nyílt az ajtó, akkor „reflexszerűen” fordították arra fejüket. Leginkább az először tisztálkodni menő nőknél történt ez meg, mert gyanutlanul nyitottak be, szélesre tárt ajtóval. Mondjuk az ajtófélfa külső felére legalább egy lepedőt felrakhatott volna a gondnok. Én mindenhol ösztönszerűen sarokban-, rövidfalnál-, vagy távol az ajtótól helyezkedtem el. Másik helyen ugyan egyedi volt a WC-zuhanyzó, de érdesített tejüveg volt az ajtón. Zavaró volt, hogy látták a benti villanyfényt, illetve, hogy a kulcsrazárt ajtó ellenére próbáltak benézni az ablakon, látnak-e árnyékot. Mindkét helyzetet eljátszottam, az elsőnél egy jellegzetesen önfeledten fürdőző nőt játszottam, aki hirtelen észrevesz valaki leselkedőt, és sikítva szemérmesen eltakarja punciját és mellét. A másik szituációnál mutattam Juanitának, hogy imitálja a nézelődő embert, én pedig a nemzetközi jelzéssel beintettem. Visszakérdeztem Juanitától, hogy a zárdában milyen volt a tusolás? Jelezte a vízhatlan fejfedő felhelyezését, majd büszke tartással, de kézzel való szemérem-eltakarással ment a zuhany alá. Látványosan szappanozta felkarjait, majd imitálta, ahogy próbálja kifigyelni a felügyelő nővér tekintetét, és szabadság esetén pár pillanatig gyorsan a punciját mosta, majd látványosan megint a felkarjait. Néhányszor elismételte ezt a jelenetet. A következő napokban kényszerű szünetre kényszerültünk a megjavult idő ellenére: előbb nekem, majd másnap Juanitának jött meg a menstruációja. A nagy meleg miatt most is az erkélyen nudiztunk oly módon, hogy a betétet combjaink közt tartottuk. Természetesen mielőtt felkeltünk volna a napozóágyról, akkor bugyit vettünk fel, így rögzítve a betétet. Juanitával együtt mentem betét cserélni, ill zuhanyozni. A használt betétet a vendéglátó helyeken rendszeresített zacskóba helyeztük be, Juanita úgy tette be a sajátját, hogy használt betétjeink aktív felszíne egymással érintkezett; Vértestvérek lettünk – ismételte meg Juanita, mert elsőre nem értettem meg szellemes poénját. Fájdalomcsillapító + görcsoldóval segítettük át magunkat a legnehezebb első napokon, Juanitáéknak ilyet nem lehetett használni, úgyhogy azon apácák, akiknél erős görcsökkel járt a vérzés, nagyon megszenvedték. Ráadásul még a fejükhöz is vágták, hogy a kereszthalálhoz képest ez semmiség. Az enyhülés napjait városnézéssel töltöttük el, ill Juanitának vásároltunk utazóbőröndöt, meg néhány apróságot, pl olcsó karórát, övtáskát, hátizsákot, útikönyvet, Miami és Florida térképeket, spanyol/angol szótárt, egyszerű digitális fényképezőgépet. Mobiltelefont azért nem vettünk, mert úgy hallottam, hogy odaát más rendszer van, mint itt az Óhazában. Hiába lehet nagyobb poggyásztömeget felvinni a tengerentúli járatokra, még akkor is korlátozott a mennyiség; egyébként Juanita sem állt elő semmi extra igénnyel, tényleg csak a legszükségesebbeket vettük meg, elsősorban ruházatot. Hozzám hasonlóan Juanita sem szerette a csiri-csáré dolgokat, noha nem is apáca-puritán holmikat választott. Internet kávézóba is elmentünk, ahol Juanita felfrissítette szerény számítógépes ismereteit, azért a zárdában töltött bő 3 év alatt is részben felejtett, részben fejlődött is az informatika és a technológia. Másnap felkerestünk egy utazási irodát, és az utasbiztosítás megkötése mellett megrendeltük Juanita repülőjegyét, olyan időpontra, amikor már biztos, hogy meglesz az útlevele. A látszat kedvéért oda-vissza jegyet vettünk, hogyha Juanitának sikerül kint maradnia, akkor visszakapja az árát, de ha esetleg kitoloncolnák, akkor bármikorra átiratható a jegy. Annak ellenére, hogy ez a verzió jóval drágábba került, de Juanita szempontjából ez a legbiztosabb módszer. Spanyol és egyesült államokbeli légitársaságok járatai közül választhatott Juanita, de sejtem, hogy nem csak azért választotta az utóbbi járatát, mert az szűk egy órával korábban indul, hanem azért is, hogy félig már az Újhazában érezhesse magát. - 14 -
Charlie Wood: A zarándokút Juanita csodálkozott azon, hogy és miért nem veszem meg magamnak a repülőjegyet, de röviden csak annyit válaszoltam, hogy vonattal utazom haza. Arckifejezéséből láttam, hogy kíváncsi lenne ennek okára, és bizonyára nyomós indokom van erre, de másról kezdtem beszélni, elterelendő ezt a témát. Sokat gondolkoztam azon, hogy elegendő-e penitenciának az, amit eddig tettem, vagy sem? Mert ugyan mindkét fő megpróbáltatásban részem volt, de jóval kisebb intenzitással, mint Juanita; ráadásul a beöntést azt magamnak adtam, így értelemszerűen kíméletesebben, mely kevesebb gyötrelemmel járt. Természetesen nem kockáztathattam meg a bélszakadást nagy mennyiségű vízzel, ezért kb harmadannyi folyadékot töltöttem a kannába, mint amennyi az aranykehelyben volt, illetve testmeleg víz folyt belém. Azt nem tudom, hogy a meleg vízzel kevert szentelt víz mennyire hűlt le a szoborban, de abban biztos vagyok, hogy Juanita nem testmeleg vizet kapott. A víz nyomása az hasonló lehetett, és Juanitának abból a szempontból szerencséje volt, hogy a szobor fejében elrejtett víztartály volt a legmagasabb pont; ha a szobor felfelé nyújtott kezében levő kristályedényből csorgott volna le a víz, akkor legalább félméternyivel nagyobb lett volna a vízoszlop nyomása. Azt találtam ki, hogy legalább emlékként hazaviszem a beöntőkészletet, hogy ne felejtsem el bűnös asszisztálásomat. Bár megérdemelném, de azt még nem döntöttem el, hogy minden évfordulón beöntést is adok-e magamnak, vagy csak megtekintem ezen inkvizíciós eszközöket?; ez majd a későbbi körülményektől függ. Mivel a gyantáztatás olyan látványos változást okoz, melyet nem kívánok környezetem tudomására hozni, ezért csak szemöldök csipesszel tépek ki 18 és 21 szőrszálat nagyajkaimról és szeméremdombomról, emlékezve akkori életkorunkra. A repülőtéri biztonsági ellenőrzés miatt nem megyek repülővel, mert kizártnak tartom, hogy ne vetetnék elő készletet, és ne vizsgálnák meg, a többi utas nagy derültségére. Rosszabb esetben még jogellenes cselekedet előkészületének gyanuja miatt eljárás alá is vonnának, és akkor magyarázkodhatnék, miért is olyan fontos ez nekem a fedélzeten levő kis hátizsákomban. Idefelé jövet egy szépségszalon paródiába illő kinézetű fiatal nő csomagjait ellenőrizték, bugyijait is darabonként végignézték, nincs-e közte kábítószer vagy más egyéb?; de az is lehet, hogy csak a biztonsági ember volt kíváncsi a bugyi formájára és mintázatára. Maradt tehát a hosszú vonatozás, mely kényelmetlenebb a repüléshez képest, de ennyit nekem is kell vállalnom. Ennyi előnye van a schengeni határnak, hogy a zónán belül szabadon mozoghatok. A következő héten Juanita átvette az útlevelét, és utoljára mentünk el kedvenc sziklás helyünkre úszni. Magunkkal vittük fényképezőgépeinket is, hogy egymásról is, és közösen is készítsünk képeket. Megkértem Juanitát, hogy a saját gépemmel készítsen néhány sellőlányos képet rólam, ezt követően Juanita is szerette volna, ha őt is megörökítem. De azt válaszoltam, hogy ezt csak az ő gépével tehetem meg, intim(ebb) képe még nálam sem lehet. Bár úgy gondoltam, ha meztelen képet szerettem volna készíteni róla, még azt is megengedné nekem. Két nappal a repülő indulása előtt összecsomagoltunk, és a fővárosba mentünk, ahol egy panzióban szálltunk meg. Juanita sem volt még itt, ezért városnézéssel töltöttük az időt. A tengerparthoz képest különösen füllesztő volt a meleg itt a nagyvárosban. Még este is sok folyadékot ittam, majd a gyengén teljesítő légkondicionáló zörgése közepette elaludtam. Korahajnalban majdnem bepisiltem, mert a tengerparti sziklás jelenetről álmodtam, hogy széttárt combokkal meztelenül állok a sziklán, és hívom Juanitát, hogy menjünk már vacsorázni. A sziklákra felcsapó hullámok patakokban folytak le körülöttem, és Juanita azt mondta, hogy nem jön ki a vízből, amíg nem látja alulnézetből, hogyan pisilek. Erre ébredtem fel, szerencsére nem pisiltem az ágyba. Mellettem Juanita teste hullámzott. Nagyon kellett már pisilnem, de lélegzet visszafojtva vártam, hogy elcsituljanak a hullámok, ezt követően mentem ki. Nem kapcsoltam fel a villanyt, elegendő fény szűrődött be az ablakon át, a - 15 -
Charlie Wood: A zarándokút fürdőben pedig nem volt gond a tájékozódás. Mikor visszatértem, Juanita még mindig nem volt betakarózva a lepedővel. Annyit mondott, hogy „éhes volt”, majd ő is kiment pisilni, illetve hosszasabban mosott kezet, mint én. Egyikünk sem tudott visszaaludni, részben a közelgő utazás izgalma-, részben a meleg miatt. Én sem takaróztam már be a lepedőbe, mindketten meztelenül feküdtünk az ágyban, várva a reggelizés idejét. Az elsők között mentünk le az étterembe, bőségesen étkeztünk, majd a reggeli toilette-re vonultunk, először Juanita ment, majd én. Juanita is még meztelen volt, én is elnyúltam az ágyon még egy pár percre; Mivel ezen a héten már nem borotváltam a „brazil csíkomat”, 3-4 mm-es volt itt a szőr. Juanita kedves rámnézett, majd ujjával háromszor megsimogatta a bársonyszőnyeget. Neki még nem kezdett visszanőni szőrzete, így én a csík képzeletbeli vonalát simogattam meg háromszor az ujjammal. Egymásnak húztuk fel a bugyit, majd saját magunk felöltöztünk. Órákkal a gép indulása előtt kimentünk a repülőtérre, és becsekkolt Juanita. Rövid beszélgetést és búcsúzkodást követően elköszöntünk egymástól, majd Juanita megindult a tranzit felé. Pár lépést követően hirtelen megfordult, odarohant hozzám, és szorosan magához ölelt. Könnyektől nedves arca hozzáért az arcomhoz, és két puszi között meghatottan és elérzékenyülten csak annyit mondott nekem: „! Te quiero mucho !” Majd ugyanilyen hirtelen és gyorsan visszafordult, és végleg eltűnt a tranzitba igyekvő utasok forgatagában. Nekem is mennem kellett. A gyorsvasúttal elmentem a főpályaudvarra, átvettem az előrendelt jegyemet, a közelben levő élelmiszerboltban bevásároltam, majd felszálltam a vonatra. A hosszú út alatt a Pireneusokon és az Alpokon való átkelés, a festői táj terelte el átmenetileg gondolataimat. De komoly dilemma előtt állok: mit mondjak el szüleimnek vagy anyunak az első zarándokutat követő eseményekből ? Néhány ártatlan füllentésen kívül eddig nem hazudtam szüleimnek, illetve általában sem vagyok hazudós. A legárulkodóbb dolog az a szőrtelenségem. Eddig anyu borotválta le a fürdőruhámból kikandikáló néhány szőrszálat, de most kereshetem az indokokat, hogy ezt elkerüljem. {Megkértem szüleimet, hogy a főiskoláról érkező levelemet bontsák fel, és az eredményt SMS-ben küldjék el, így megtudtam, hogy felvételt nyertem.} A gólyatábor az egyik lehetőség, de ez két héttel később lesz. Esetleg a köztes hétvégén a Pilisbe megyek, mint szent kisugárzású helyre, hogy elkerüljem a balatoni tekinteteket? A gólyatábor után pedig már a tanulással leszek elfoglalva – abszolút kifogás, hogy otthon maradhassak, később pedig már mindenhol kinő szőrzetem. Vonatozás közben sok gondolaton töprengtem: – Mi lett volna, ha egyéb ok miatt a zarándokszálláson kellett volna beöntést adnom magamnak? Többször előfordult, hogy sorban álltunk a WC előtt, egyesek türelmetlenkedtek is egy-egy hosszasabban időző zarándok miatt. Én csak a repülőtereken pisiltem, a repülőgépen nem, de több utas is meglátogatta a Lavatory-t a néhányórás út alatt. Juanitának biztos, hogy többször kell pisilnie a hosszabb út alatt. Azért jöttünk fel már tegnap a spanyol fővárosba, és töltöttük az éjszakát egy panzióban, hogy reggel mindketten kényelmesen tudjunk kakilni és tisztálkodni, ill ne hajnalban kelljen utaznunk a késés veszélyével. Így remélhetőleg egyikünknek sem kell a repülőgépen székelnie. Nekünk nőknek a pisilés is kényelmetlenebb, mert az idősebb útitársak a repülőút előrehaladtával egyre többet trottyantanak oda, és félig a levegőben guggolva elég körülményes pisilni; cserébe a férfiak pisilési lelkesedését a látvány lohasztja le. – Ha a (melaszos) gyantázás és a purgálás hozzátartozna az apácák örökfogadalmához, akkor ők is ugyanúgy alávetnék magukat ennek, mint a civilek a gyantázásnak, és az „egészséget keresők” az irrigálásnak - bélmosásnak ? – az elmúlt hónapokban a civil elkövetők mellett egyre több egyházi személy által elkövetett megrontás és fajtalankodásra kényszerítés vált ismertté. Véleményem szerint a földi és az égi bíróság előtt is kell felelniük, de ezen túlmenően megérdemelnék Dolores nővér módszerét: - 16 -
Charlie Wood: A zarándokút
–
–
Ahány emberrel szemben vétkeztek, ugyanennyiszer gyantázzák meg ezeket három hónapos időközzel, illetve ahány alkalommal történt az erőszak, ugyanennyi egymást követő napon kapjanak purgálást; a büntetésvégrehajtási intézményben majd megbeszélhetik a bentlakókkal, hogy azok is csak imitálják a paskolást és az intimitást. néhány hónappal korábban nagy megdöbbenésemre arról olvastam, hogy halálra kínoztak egy novíciát a moldovai Tanacu-kolostorban ( http://mno.hu/portal/540541 ). Vajon Juanitával is ezt tették volna ott ? És velem ? Juanita utolsó szavai gyerekkori emléket hívtak elő bennem: a szüleim által kedvelt zenét hallgattuk, és az egyik magyar együttes dalának refrénje és melódiája ismétlődött bennem, bár nem tudtam felidézni a dalszöveget.
Hazaérkezve a lakásunkon kisebb ünnepléssel fogadtak, az egyik unokatestvérem feltette a közhelyes kérdést, hogy „neked is megváltozott az életed a zarándokút során ? ” - Igen, örökre ! - válaszoltam komoran. A katedrális utáni eseményekről nem beszéltem, csak annyit mondta, hogy napszúrást kaptam és ezt követően a tengerparton nyaraltam; a napszúrás miatt fejfájós lettem, ezért nem repülővel jöttem haza, nehogy a gyors légnyomásváltozás rosszullétet okozzon. Bár jólesett visszaérkezni szeretteim közé, mégis alig vártam, hogy visszavonulhassak a szobámba. Természetesen legelőször azt az e-mail fiókot néztem meg, amit Spanyolországban hoztunk létre Juanitával, mindkettőnknek volt egy-egy ingyenes fiókja annál a szolgáltatónál. Juanita szerencsésen belépett az országba, és most egy motelben lakik, járja a címlistát és munkát keres. Visszaírtam, hogy én is rendben hazaértem, és szorítok neki, hogy sikerüljön. Ezt követően „titokban” végighallgattam a magyar együttes dalait; mintha beteljesült próféciákat hallgatnék, olyan érzésem volt Emese dalszövegei hallatán. A „Te quiero”-t és a „Holnap hajnalig”-ot a napló végén teljes hosszában leírom, remélem nem neheztel meg rám emiatt Emese, de máshonnan is szabadon hozzáférhető. Néhány idézet más dalaikból: „Volt egyszer egy nyár, senkinek nem meséltem róla, úgy is csak te érthetted volna, jó volt nagyon”. „Mikor Madrid felől leszállt már a gép, s az arcok között nem volt a tiéd, úgy éreztem eljött a napfogyatkozás.” „Don Quijote, ma is köztünk élsz csak más a neved” A két teljes dalszöveget és a fenti idézeteket amennyire csak tudtam, lefordítottam spanyolra, és elküldtem Juanitának, illetve magukat a dalokat is majd megpróbálom holnap eljuttatni. Miután meghallgattam a Vangelis filmzenét, utána „titokban” megnéztem a filmet is majd a K19The Widowmaker-t (özvegycsináló); a kiváncsiskodó kérdések és az esetleges gyanu-ébredés elkerülése végett egyedül néztem meg a filmeket a szobában; az autodafe-s jelenetet végigsírtam, és ugyanakkor hálát is adtam, hogy Juanita nem máglyán végezte, mint a gonosszal cimboráló. De a másik film atomreaktoros jelenete is mélyen megindító volt, különösen annak tükrében, ahogy film elején a női hozzátartozók elbúcsúztak szeretteiktől, és a végén sokak elvesztették hozzátartozójukat. Még lefekvés előtt gondosan elrejtettem a beöntős felszerelésemet, nehogy az „anyai gondoskodás” során a hátizsákomból a szennyes ruhák mellett ez is felszínre kerüljön - sok más kérdéssel együtt. Másnap fáradtan ébredtem fel, de nekiláttam áttanulmányozni -a Juanitától kapott- Dolores nővér imádságos könyvét, melyben a Dolores nővér imádságai és olvasmányai mellett megtalálhatók a legújabb-kori apácák által a közösségbe vitt modern versek és dal-átiratok szövegei is – ezek fordításait írtam le a zárda alagsorában történt eseményeknél. - 17 -
Charlie Wood: A zarándokút Egy hónap múlva újabb e-mail-t küldött Juanita, hogy van már állása, melyhez puritán szálláshely is tartozik. Sokat kell dolgoznia minimálbérért, de egyébként jól van. „Idegen városban most mit csinálsz?...” Sajnos az iskola mellett nagyon elfoglalt vagyok. Nem feledkeztem el Juanitáról és az én közreműködésemről a büntetése során, mely miatt mind a mai napig bűntudat maradt bennem. Sokat gondolkodtam, azon, hogy a legközelebbi gyónásom során mit mondjak el, milyen objektív bűnöket követtem el a zárdában és azt követően? Abban maradtam magamban, hogy a paráznaság a prostitúcióra vonatkozik elsődlegesen. Erkölcsi értékítéletem szerint a szexuális erőszak is ide tartozik, de a Juanitával együtt töltött időszak már nem. Ha bűn lenne, akkor a zarándokúton az összes közösségi fürdőzés is annak vehető. Ha mindent elmesélnék a gyóntatómnak, vajon mit szólna hozzá? „Kedves Donna Quijote de la Mancha ! Hosszú, fárasztó, és megterhelő volt ez a zarándokút magának. Talán napszúrásos rosszulléte során hallottak zagyválták össze magában ezt a hihetetlen történetet !” *** Ördögűzők börtönben – MN-összeállítás http://mno.hu/portal/540541 Az ortodox pópa és apácái halálra kínoztak egy beteg novíciát 2008. február 2. 00:00 Összesen huszonnyolc évi börtönbüntetésre ítélt a román legfelső bíróság egy román ortodox pópát és négy apácát, akik 2005-ben ördögűzés címén halálra kínoztak egy 23 éves, skizofréniában szenvedő novíciát Romániában. Jogerősen hét év börtönbüntetésre ítélte a román legfelső bíróság azt a román ortodox pópát, aki 2005 júniusában négy apácával közösen halálra kínzott egy skizofréniában szenvedő novíciát, azaz apácajelöltet Romániában, a moldovai Tanacu-kolostorban, mert úgy vélték: megszállta a gonosz. A főapácára hat, míg három társára öt-öt év szabadságvesztést róttak ki. Mint arról beszámoltunk, az aradi árvaházban nevelkedett, 23 éves Maricica Irina Cornici 2005 tavaszán érkezett a kolostorba, majd többször egymás után rosszul lett. Június 10-én a 29 éves Daniel Corogeanu atya és négy apáca egy sötét cellába hurcolta, kezét-lábát zsineggel összekötözte, és három napig otthagyta a lányt. Rángógörcsei azonban nem csillapodtak, ezért egy fakereszthez láncolták, száját pedig törülközővel tömték be. A szerencsétlen novícia még három napig élt egy veremben láncra verve. A szörnyűségeket a zárdafőnök azzal magyarázta, hogy a lányt megbetegítették a rossz szellemek, meg kellett szabadítaniuk tőlük, ezért kezelték ördögűző szertartásokkal, és az Úr akarata volt, hogy meghalt. A tragikus ördögűzés nyilvánosságra kerülése után a rendőrségi nyomozással párhuzamosan vizsgálat indult a vaslui megyei sürgősségi kórházban is annak kiderítésére, hogy az alkalmazottak vétkesek-e a lány halálában. Két hónappal korábban ugyanis éppen itt állapították meg, hogy skizofréniában szenved, sőt az orvos bántalmazás jeleit találta a csuklóin, amikor két apáca az ügyeletre kísérte. Az igazságügyi illetékesek szerint hibát követtek el azok, akik visszaengedték a kolostorba a láthatóan kezelésre szoruló nőt. Costel Poienescu, a vaslui börtön parancsnoka közlése szerint a pópa és az apácák ugyanolyan elbánásban részesülnek, mint a többi rab. Az elítéltek ügyvédje eközben bejelentette: védencei igazáért akár az Európai Bíróságig is elmegy.
- 18 -
Charlie Wood: A zarándokút (Hatvani Emese: Te quiero) „Nem értettelek, és te sem érthetted, Egyszerű volt mégis minden. Álmodott a föld, rólunk álmodott a föld, Csak te voltál ébren velem. Miért nem felejtem el? A csizmám elkopott, a reggel messze volt, Árnyékodra mégsem léptem. Miért nem hívtalak? ó, miért nem hívtalak? És mit mondhattál akkor nekem, Amit nem felejtek el? R. Te quiero, te quiero, Te quiero mucho. Te quiero, te quiero, Te quiero grand o. Te quiero, te quiero, Te quiero mucho. Nem értettelek, és te sem érthetted, Egyszerű volt mégis minden. Álmodott a föld, rólunk álmodott a föld, Csak te voltál ébren velem. Idegen városban most mit csinálsz? Idegen napfény ölelhet át, Idegen szemekben mit keresel? Idegen fiúra vársz, talán? R., instr., (Mondd újra el! Mondd újra el! Mondd még, mondd még, Mondd még, mondd újra el! Mondd még, mondd még, Mondd még újra el!)”
- 19 -
Charlie Wood: A zarándokút (Hatvani Emese: Holnap hajnalig) „Ne hidd azt, hogy senki se’ szeret, Szoríts jobban, melletted vagyok én! Új kedvest egy még újabb követ, De barátságunk csillagidőt ígér. Én is őrzöm arcomat, sajátodat te is félted. Leláncolnád önmagad, közben szabadságod kéred, Visszakéred. Holnap hajnalig ébren őrizzük álmunk, Holnap hajnalig mindent rendben találunk. Érintsd meg a lelkem még egyszer, Érintsd meg, és aztán engedj el! Holnap hajnalig őszintén ölelj még, ölelj még! Ha úgy érzed, hogy senki se’ szeret, Rohanj hozzám, melletted leszek én! Éjszakánk már nem lehet ilyen, De barátságunk védeni fog, ne félj! Én is őrzöm arcomat, sajátodat te is félted. Leláncolnád önmagad, közben szabadságod kéred, Visszakéred. Holnap hajnalig ébren őrizzük álmunk, Holnap hajnalig mindent rendben találunk. Érintsd meg a lelkem még egyszer, Érintsd meg, és aztán engedj el! Holnap hajnalig őszintén ölelj még, ölelj még! Holnap hajnalig, Holnap hajnalig.”
- 20 -
