CAROLYN DEAL TANÁCSAI HOGYAN TEHETJÜK EREDMÉNYESEBBÉ AZ ELMETÜKRE-TECHNIKÁT? Van-e olyan területe életednek, ahol sikertelennek tartod magadat? Valójában azon a területen is 100%-san sikeres vagy, ugyanis sikeresen valósítod meg a sikertelenséget, amelynek képét elmédben hordozod. S az valóban hat. Az elmetükre-technika csodálatos és rendkívül hatékony módja annak, hogy gondolataidat újra vágyadra irányítsd, s így áhított, célod valóban megvalósuljon az életedben. Ahhoz, hogy az elme tükrével a lehető legjobb eredményeket érd el, a következőket kell tenned: 1. Döntsd el, hogy mi az, amit valóban akarsz! Egy férfi megkérdezte tőlem, vajon megnövelheti-e testmagasságát 20 cm-rel az elmetükre-technika segítségével. Megkérdeztem, miért akar 20 cm-rel magasabb lenni. Hogy magabiztosabb és a nők számára vonzóbb legyek! - felelte. Azt javasoltam, használja az elmetükre-technikát arra, hogy magabiztosabb és a nők számára vonzóbb legyen; Vizualizálja, amint nagyszerűen érzi magát más emberek társaságában. Végül is valójában ezt akarja, nemde? Biztos vagyok ugyan abban, hogy rengeteg, koncentrált, mentális energiával bizonyos idő alatt képesek vagyunk megváltoztatni a csont szerkezetét, de ehhez sok idő és energia szükséges. S ha meg is nő az illető, esetleg akkor is félszeg marad a nők közelében. Mindig tisztázd tehát, hogy mit is akarsz valójában! 2. Győződj meg arról, hogy célodat pozitív módon fogalmaztad-e "meg! íme egy pozitívan megfogalmazott cél: - Energikus, rendszerető ember vagyok. Ugyanez a cél negatív formában; - Kevésbé halogatom már az ügyeimet, és kisebb felfordulásban élek. Bármit is állítunk figyelmünk középpontjába, bármire is koncentrálunk, azt hajlamosak vagyunk valóra váltani. Arra koncentrálj tehát, amilyen lenni akarsz! 3. Bizonyosodj meg afelől, hogy céloddal kapcsolatban él-e benned vágy, hit és elvárás! Ez a három összetevő teremti meg azt az energiát, ami a szinten történő vizualizálással együtt meghozza a kívánt eredményt. A vágy adja a cél eléréséhez szükséges energiát. Ha nem jelentkezik az eredmény olyan gyorsan, mint szeretnéd, akkor írj listát azokról az okokról, amelyek miatt el akarod érni célodat, és azokról az okokról is, amelyek miatt esetleg nem akarod elérni azt! így talán kiderül, hogy vágyadat valójában némi fenntartás gyengíti. Ha rájössz, hogy melyek is ezek a gátak, akkor már lehetőséged nyílik túljutni rajtuk. Amikor például azért kezdtem programozni, hogy agykontroll oktató lehessek, úgy éreztem, valami akadályoz. Összeírtam a mellette és az ellene szóló érveket. Rájöttem, attól félek, hogy akkor megromlik kitűnő kapcsolatom kislányommal, mert a hétvégeken el lennék foglalva. Amint papírra leírva láttam a problémát, támadt egy ötletem. Hétköznapokon is taníthatok, nemcsak hétvégeken! Vágyam azonnal erősebb lett. A hit az a tényező amely agyadban olyan ügyként kódolja célodat, amiért érdemes küzdeni. Ha nem hiszed, hogy célod érhető, akkor agyad azt megvalósíthatatlan „óhajként" kódolja, s az ügy nem kap kellő energiát. Célod elérhetőségébe vetett hited megerősítése érdekében gondolj korábbi sikereidre! Beszélgess olyanokkal, akik elértek hasonló célt! Olvass sikeres emberekről! Olyan
gondolatokkal itasd át elmédet, melyek erősítik hitedet! Az elvárás azt jelenti, hogy lépéseket teszel célod elérése érdekében . A tettek azt jelzik tudatodnak belül, s a világmindenségnek kívül, hogy felkészültél az eredmények elfogadására. Ha azt programozod, hogy megfelelő albérlő vegye ki a szobádat, akkor rajta, készítsd elő a szobát! A vágy, a hit és az elvárás egyaránt fontos, ha azonban valamelyikük különösen erős, az esetben a programozás akkor is eredményes, ha a másik két tényező történetesen gyengébb. Számtalanszor programoztam nagy vággyal, ám kevés hittel és elvárással, s meglepetéssel fogadtam az eredményt. Minél erősebb azonban mindhárom tényező, annál jobb eredményeket érsz el. 4.Jelen időben programozd jövődet! Amikor az elmetükre-technikával programozol, képzeld, hogy a jövőben jársz, s látod, mi történik ott! Olyan életszerűvé és érzékletessé tedd a képet, amennyire csak tudod! Mit érzel most, hogy elérted célodat? Mit látsz? Mit hallasz? Képzeld el mindezt szinteden! Ha azt mondod szinteden, hogy „Mindenféle ember társaságában jól érzem magam", az hatásos. A „Mindenféle ember társaságában jól fogom érezni magamat" vagy a „Mindenféle ember társaságában jól akarom érezni magamat" viszont nem. 5. Hidd el, hogy megérdemled célod elérését! Ha szinteden programozva fenntartást érzel, kérdezd meg magadtól, vajon megérdemled-e a célt! Talán elfojtod vágyadat, mert nemű érzed úgy, hogy megérdemelnéd annak teljesülését. Ha ilyen akadályra bukkansz, akkor lépned kell. Talán fenned kell valamit, hogy megérdemeld célodat. Vagy talán meg kell változtatnod a magadról kialakított lesújtó véleményedet. Programozd be szinteden: „Megérdemlem a boldogságot és a sikert!" 6. Végül mi a válasz arra a kérdésre, hogy hányszor és mennyi ideig programozzunk egy-egy cél elérése érdekében? Vannak célok, amelyek eléréséhez elég mindössze egyszer - kétszer programozni. Más célokért hetekig, hónapokig kell kitartóan programozni. Komoly betegség esetén vagy sürgős ügyben a napi háromszor 15 perces programozás ajánlott. Máskor a naponkénti vagy a 2-3 naponkénti egyszeri programozás is megteszi. José Silva azt javasolja, hogy fontos ügyek esetén 10-12 percig időzzünk el a célt megjelenítő, fehér keretes képen. (A gondolatok elkalandozását megakadályozhatjuk, ha például magunkban vagy hangosan megfogalmazzuk a képen megjelenített látványt, jelenetet. Az is segít, ha mozgalmassá, filmszerűvé tesszük a képet.) Ha nincs 15 percünk programozásra, akkor is érdemes akárcsak néhány percet is rászánni a program meg erősítésére, annyival is előbbre vittük ügyünket. Az alapszabály: programozd célodat szinteden, alfában, s várd el azt és készülj fel rá bétában! Sok sikert! *** Sokszor a legegyszerűbb dolgok a leghatékonyabbak. Például leírod-e a számodra fontos, programozandó célt? Nos, ha ezentúl megteszed, akkor meglátod, életedben rendkívül izgalmas fejlemény várható! Én ugyanis az elmúlt 10 évben azt tapasztaltam, hogy a bennem és köröttem lévő energia célomra történő irányításának az egyik legkönnyebb módja, ha leírom célomat. Valójában egész céllistát vezetek, amin - mindig pozitív megfogalmazásban a számomra fontos célkitűzések sorakoznak, és reggelizés közben mindig végigolvasom azokat. Mellesleg ez sokkal örömtelibb olvasmány, mint a hátborzongató eseményeket tartalmazó napilap. Felkelés után ugyanis „beállítod" energiáidat arra a napra. Ha reggel átolvasod céljaidat, és ez szükségszerűen azok elképzelésével is jár, az arra ösztönöz, hogy elméd tudatos és tudatalatti része (avagy külső és belső tudatosságod) egyaránt afelé vegye az irányt. A célok leírása tehát az egyik legfontosabb kulcs!
Hadd kérdezzem meg, kimondod-e hangosan programozás közben, hogy éppen mit vizualizálsz az elmetükre-technika használata esetén a fehér keretes tükörben? Nagyon sokan panaszkodnak nekem a következőképpen: „ Carolyn ! Amikor az elmetükre-technikát használom, sokszor bizony rendkívül nehezen tudom gondolataimat a számomra fontos ügyre irányítani. Nemegyszer elszunyókálok közben, vagy elkalandozik a gondolatom. Nem tudom mindig eléggé beleélni magamat a programozott helyzetbe. Visszajövök szintemről, és azt mondom: - Jó, hát lazítottam, de nem érzem, hogy el is értem volna valamit." Ilyen esetben azt tanácsolom, mondd ki hangosan szinteden, amit elképzelsz! Tehát: „és most látom a fehér keretes tükörben, hogy..." A beszéd nem hoz ki szintedről, viszont hatékonyan segít, hogy még jobban rá tudd irányítani figyelmedet, s így energiádat is a számodra fontos ügyre. Nyilvánvaló, hogy ha autóbuszon utazol, akkor nem fogod hangosan elmondani, hogy éppen mit vizualizálsz, mert szomszédod minden bizonnyal furán nézne rád... De például otthon, egyedül programozva rendkívül hasznos, ha közben hangosan ki is mondod gondolataidat! Ha pedig meg akarod sokszorozni ennek a „trükknek" a programozó erejét, akkor ülj le barátoddal vagy rokonoddal, valaki olyannal, aki szintén elvégezte az agykontroll tanfolyamot, és együtt menjetek szintetekre! Én ezt páros programozásnak nevezem. Ami engem illet, én mindennap alkalmazom, vagy kislányommal, Adriennel, vagy titkárnőmmel. Leülünk, szintünkre megyünk, majd kb. egy perc múlva megkérdezem: „Készen állsz?" Amikor jelez, hogy ő is eléggé ellazult, akkor hangosan mondani kezdem, hogy mit vizualizálok, mit képzelek el. Partnerem velem együtt programozza azt, amit én így megfogalmazok. Ennek az az előnye, hogy amikor én vizualizálok valamilyen változást az életemben, akkor valamennyire elhiszem azt, de sokszor bizony többé-kevésbé kételkedem is, hogy ez valóban meg fog történni. Ám amikor mellettem ül a társam, akinek eltérő a hitrendszere, másként gondol rám, mint én önmagámra, ő könnyebben el tudja hinni a változást, s azt gondolja, hogy persze, természetes, hogy Carolyn meg tudja ezt csinálni, ezt a célját is el tudja érni. Az ő hite így mintegy hozzáadódik az enyémhez. Páros programozás közben társam is nyugodtan beszélhet hozzám, elmondhatja, hogy ő miként jeleníti meg az ügyet, s ez még nagyobb lendületet és ösztönzést ad ahhoz, hogy valóban el tudjam érni célomat, tehát még teljesebbé teszi a programozó hatást. Mindennek a végeredménye nem olyan, mintha egyhez hozzáadnék még egyet, hanem mintha a százat megszoroznám százzal! Megsokszorozza a programozó hatást! Mellesleg, ha ezt barátoddal vagy házastársaddal teszed, akkor - mintegy „mellékhatásként" sokkal közelebb is kerültök egymáshoz, hiszen közösen, kb. 15 percig, ellazult, kellemes állapotban, megosztjátok egymással céljaitokat. A páros programozás tehát szorosabbra fűzi és bensőségesebbé teszi kettőtök kapcsolatát. Az is jelentős előnye az ilyen páros programozásnak, hogy közben társam esetleg olyan információt vesz pszichikusan, ami esetleg bennem nem bukkant föl ezzel az üggyel kapcsolatban. Ezek az apró „trükkök" tehát valóban megsokszorozzák az elmetükretechnikával végzett programozás hatékonyságát! Sokan nem tudják, hogy az elmetükre-technika arra is használható, hogy könnyebben hozzunk jó döntéseket. Ha úgy érzed, hogy „jaj Istenem, nem is tudom, mit akarok igazán", akkor képzeld el önmagadat a fehér keretes tükörben, ahogy kipattan a szikra a fejedből, és azt mondod: - Persze, tudom már mit kell tennem! Megvan! Hadd meséljek el ezzel kapcsolatban egy konkrét esetet. Öt évekkel ezelőtt úgy alakult, hogy egyszerre három férfival kerültem, persze csak kezdeti fázisú kapcsolatba. Tudnotok kell rólam, hogy alapvetően monogám természetű vagyok, így rendkívül zavart a kialakult helyzet. Naponta töprengtem: „Mit tegyek? Melyiket válasszam?" Mit mondjak, pocsék érzés
volt... Szerettem volna komoly kapcsolatot kialakítani a három férfi egyikével, de nem tudtam eldönteni, melyikkel. Egy nap ráébredtem, hogy valójában állandóan az a gondolat zakatol a fejemben, hogy „Nem tudom, mi tegyek! Nem tudom, mit tegyek!". Ezzel a mondattal valójában programoztam agyamat, határozatlanná tettem magamat, s valóban nem tudtam, mi a helyes döntés. Amint fölismertem a tényt, azonnal leállítottam ezt a belső monológot, töröltem ezt a negatív állítást, és a következőt kezdtem magamban mondogatni: „Világosan látni fogom, mi számomra a legjobb döntés." A fehér keretes tükörben pedig vizualizáltam magamat, ahogy éppen „kigyúl fejemben a fény", és azt mondom: „Megvan! Hát persze! Tudom már, mi a legjobb a számomra!" Két nap múlva, reggel fölébredve, egyszerűen biztosan tudtam, mi a helyes döntés. Az elmetükre-technikával tehát könnyebben hozhatunk jó döntéseket is! Szeretnék még egy fontos tanácsot adni. Ehhez azonban végezzünk először egy rövid kísérletet. Megkérem hunyd be a szemedet, gondolj a jövőre, s behunyt szemmel emeld föl kezedet, s így mutass oda, ahol a jövőt elképzeled! Most nézd meg, hogy ha a múltra gondolsz, hol jelenik meg az számodra! Köszönöm, kinyithatod a szemedet. Agyunk egyéni módon kódolja, egyéni módon jeleníti meg az időt. Az elmetükre-technika alkalmazásakor először ugye elképzeljük a kék, majd a fehér keretes tükröt. Azt halljuk, hogy mindig balra toljuk a tükröt, s ott képzeljük el azt fehér kerettel. Valójában ebben az a legfontosabb, hogy máshol legyen a gondot megjelenítő kék keretes, mini a célt tartalmazó fehér keretes tükör. Kódolási rendszere miatt agyunknak ugyanis máshol kell megjeleníteni a problémát, mint a célt, a megoldást. Valójában nem olyan fontos, hogy hol képzeled el a kék és hol a fehér keretes tükröt, de miután vizualizáltad a fehér keretes képet, érdemes belelépni a képbe, belülről nézve is minél teljesebben átélni az élményt! Hallod, mit mondanak a körülötted levők a cél elérésekor, átérzed a cél elérésének örömét. Olyan ez, mintha gondolatban „színházi próbát" tartanál. Beleéled magad a cél elérésébe, s így mintegy fölkészíted elmédet, lelkedet, hogy be tudja fogadni azt, amikor a helyzet valóban bekövetkezik. Utána kiléphetsz a jeleneiből, majd a fehér keretes gondolati képet tedd arra a helyre, ahol agyad a te esetedben megjeleníti a jövőt! Ha közeljövőre vonatkozó eseményről van szó, akkor helyezd magadhoz közelebb a képet, ha a távolabbi jövőre vonatkozó eseményről, akkor távolabbra! Azt tapasztaltam az elmúlt évek alatt, hogy agyunk, illetve tudatalattink így valóságosabb eseményként fogadja el az ügyet, s ezért sokkal erősebb ily módon a programozó hatás. Érdemes tudni, hogy minden programozáskor szemmel nem látható dolgok történnek. Tudjuk, hogy az ember alkotta műszerekkel manapság mérhető elektromágneses hullámtartománynak csupán 1%-át tudjuk érzékszerveinkkel észlelni. Tehát lehet, hogy programozol, mégsem észlelsz változást. Ha azonban kételkedsz, akkor az olyan, mintha elültetnél egy magot a kertedben, majd egy idő múlva fölmerül benned a gyanú: „Mi van, ha nem csírázik ki?" Erre fogod magad, kimész a kertbe, és kiásod a magot, hogy megnézd, kicsírázott-e már. Ezzel azonban megzavarod az ott megkezdődött energiafolyamatot, s a növény nem tud kifejlődni! Hagyd ott! Sőt, húzd félre a környező növények leveleit, hogy még több fény érje a frissen elültetett magot! Ez a levélfélrehúzás és a környezet kigyomlálása felel meg a gondolatnagytakarításnak. Locsolnod is kell. Ez a programozás. Az éltető napfény pedig hasonlatomban a Magasabb Intelligencia. Mindezeken kívül ugyanis már csupán bíznod kell abban, hogy a folyamat megtörténik, s meglátod, úgy is lesz! *** Befejezésül, tanulságos érdekességként, szeretném elmesélni egy környékemen élő asszony történetét, aki évekkel korábban Kaliforniában végezte el az agykontroll tanfolyamot . Elkezdte programozni, hogy megtalálja a számára ideális partnert, a neki való igazi férjet.
Úgy döntött, hogy megkeresi igazi társát, de randevúzgatás nélkül! Azt vizualizálta, hogy a sors összehozza őt a számára ideális partnerrel. Azt biztosan tudta, hogy olyan férfit keres, akinek a lelki értékek a legfontosabbak, de sok egyéb tulajdonságát is végig gondolta és összeírta. Nagyon erősen hitte, hogy célját eléri, s a sors valóban összehozza őket. Azt is programozta, hogy biztosan felismerje ideális társát, amikor találkozik vele. Csaknem két éven keresztül rendszeresen vizualizálta célját, elképzelte, hogy összejön a dolog. Két év meglehetősen hosszú idő, nem igaz? Mégsem piszkálta meg a magot, csak hagyta, hadd nőjön. Ki tudja, mire volt szüksége számára ebben az időszakban? Azt hiszem, ez idő alatt számos olyan vonást fejlesztett ki magában, ami késszé tette őt az igazán jó kapcsolatra. Rendkívül fontos, hogy először neked magadnak kell megváltoznod, neked magadnak kell készen állnod a boldog kapcsolatra! Egyébként csak csüngsz a másikon, és azt várod el, hogy ő tegyen boldoggá, ami számára nyilvánvalóan teher. Eltelt két év, s közben a hölgy kitartóan programozta az ügyet, és senkivel sem randevúzott. Történt egyszer, hogy barátnője fölhívta telefonon, és azt mondta: - Figyelj, muszáj eljönnöd egy randevúra! Két remek, jóképű férfival találkoztam, és egy „kettős randevút" beszéltünk meg (amikor két pár együtt, egyszerre találkozik). Ismerősöm nagyon aggódott barátnője miatt, mert az valamilyen pszichiátriai betegségben szenvedett. Arra gondolt: - Te jó ég, ki tudja, milyen fickókat szedett föl ez a lány! Nyugtalankodott miatta, és hogy vigyázzon barátnőjére, nehogy az valami őrültséget tegyen, végül is igent mondott a hívásra. Elindult kocsijával barátnője háza felé. Jól ismerem az agykontrollos hölgyet, s így tudom, hogy kiegyensúlyozott, teljesen normális, két lábbal a földön járó, abszolút szavahihető ember, s nem valami elvarázsolt, fura figura. Megesküszik rá, hogy a következő történt. Ahogy elindult kocsijával, egyszer csak valamilyen erős fénysugarat látott, ami felülről az égből egy férfit világított meg az utcán, aki a járdán ment. Megkérdeztem tőle: - Biztos, hogy nem valami utcai lámpa fényét láttad? - Nem, mondta, hidd el, hogy nem! Ahogy megpillantotta a férfit, nagyon szaporán kezdett dobogni a szíve. Meg akart állni, de abszurdnak érezte, hogy csak úgy leszólítson az utcán egy ismeretlen férfit, így aztán tovább ment barátnőjéhez, aki az ajtóban várva a következő szavakkal fogadta: -Gyorsan menj haza, mert az én partnerem nem jött el, csak a tied, ezért átküldtem hozzád! Gyalog indult el néhány perce. Visszafordult, s mire hazaért, az a férfi várta a kapuban, akit odafelé menet az úton látott. Bementek a házba, leültek és átbeszélgették az egész éjszakát. A férfi még aznap megkérte a kezét. A történet nem annyira hihetetlen, mint amilyennek első hallásra tűnik. Ami igazán csodálatos az egészben, hogy kb. nyolc éve élnek együtt, és azt mondta nekem ez az asszony, hogy: „Carolyn, ez a kapcsolat egyszerűen tökéletes!" Az utóbbi nyolc évben valósággal ragyog ez a hölgy! ' Azt hiszem nem kell túlságosan bizonygatnom, hogy vannak szemmel nem látható, de létező energiák! Nem szükségszerűen természetfölötti erőkre gondolok. Sokszor teszünk olyant, aminek hatása van, csak azt nem vesszük rögtön észre. Persze legyünk őszinték, egyes események ma még számunkra bizony megmagyarázhatatlanok... ***
PR. GEORCE DESAU TANÁCSAI Domján László: - Mit javasolsz George azoknak az agykontrollosoknak, akik a tanfolyam után rendszeresen gyakorolnak, mégsem érzik magukat elég sikeresnek? Mi lehet ennek az
oka? Az egyik ok az lehet, hogy az illető nem határozta meg egyérműen és világosan a célját, hogy pontosan mi is az, amit el akar érni. A sikertelenség másik gyakori oka, ha olyan hit működik elméje mélyén, ami megakadályozza őt célja elérésében. Ha például valaki az üzleti vállalkozásában szeretne sikert elérni, jó állásra vagy remek kapcsolatra vágyik, de olyan önkorlátozó hit él benne, ami miatt alapvetően úgy gondolja, hogy nem érdemli meg ezeket, vagy hogy ő nem elég jó ember, akkor ez a hit megakadályozza célja elérésében. Hogy az ilyen önkorlátozó hiedelmeinktől miként szabadulhatunk meg viszonylag gyorsan és hatékonyan, arról szólt az előadásom, de nemsokára magyarul is hozzáférhető lesz egy hangkazetta, ami jelentős segítséget ad majd ehhez. (Azóta megjelent Önkorlátozó hiedelmeink megváltoztatása címen.) - Mit tanácsolsz, hogyan tegyük erősebbé vágyunkat, hitünket és elvárásunkat? - Tanácsom összefügg az első kérdésre adott válaszommal. Ha célunkat kellő intenzitás, illetve szenvedélyesség nélkül programozzuk, akkor ez csak homályos, halovány óhaj marad, egyike a naponta jelentkező „szeretném" -eknek. A szenvedélyes érzés erejével kell feltölteni vágyainkat ahhoz, hogy igazán hatékonyak legyenek! Ezért olyan hasznos, ha többször és érzékletesen elképzeljük célunkat, és nem csak a látványt vetítjük lelki szemeink elé, hanem hangokat és érzésélményt is beleviszünk a gondolatba. Utána pedig természetesen tettekbe is kezdünk, hogy minden síkon egyre közelebb kerüljünk célunkhoz. Tapasztalatom szerint ezek u siker legfontosabb összetevői, ezek a tényezők eredményezik, hogy valóban elérjük céljainkat. Hogyan befolyásolta életedet a Silva -módszer? Mi volt számodra n legmeglepőbb esemény az agykontrollal kapcsolatban? Programoztam évekkel ezelőtt, hogy a Silva -féle agykontroll szervezet kutatási részlegének igazgatója legyek, holott akkor még nem Is létezett ilyen státusz. Programozásom eredményének tulajdonítom, hogy lett ilyen, s hogy elnyertem ezt a megbízatást. Programoztam, hogy a szervezet tisztességes fizetést adjon, ami lehetővé teszi, hogy sokat utazzak, és olyan emberekkel találkozzak, akiket az érdekel, ami engem is, vagyis amit akkoriban parapszichológiának neveztek, tehát az elme szokásos használatát meghaladó jelenségek. „Véletlenek" révén létrejött ez a munkakör, és engem bízott meg a szervezet ezzel a feladattal, amit hosszú éveken keresztül örömmel el is láttam. Életemet tehát ugyancsak nagymértékben befolyásolta a Silva -módszer. Programozással elértem vágyamat, és itt visszautalok két korábbi kérdésedre. Hangsúlyozom, hogy az említett poszt programozásom elkezdésekor még nem is létezett! A legmeglepőbb jelenségek, amiket az agykontrollal kapcsolatban észleltem: a telepátia, a telekinézis és a távgyógyítás. Egész más élményt jelentett olvasni ezekről a jelenségekről, mint a valóságban látni és megtapasztalni azokat. Megdöbbentett, hogy ezek a jelenségek nemcsak léteznek, hanem létrehozásuk meg is tanulható! Százezrek, sőt milliók tanulták már meg, és ezen képességüket konkrét, gyakorlati problémák megoldására alkalmazzák is. Hogy mégsem használjuk elég sokszor, valamennyi olyan helyzetben, amikor pedig indokolt lenne, az csupán azt a tényt tükrözi, hogy mi emberek, a jelek szerint, hajlamosak vagyunk a megszokott, régi kerékvágásban maradni... A jelenségek azonban ennek ellenére léteznek, és számomra a Silva -módszer egyik hatalmas érdeme, hogy a teoretizálás szintjéről a hétköznapi gyakorlatba helyezte át őket. Megmutatta, hogy létezik a kommunikációnak más fajtája is, hogy gondolatainknak energiája van, és elménk közvetlen teremtőerővel is rendelkezik. A Silva -módszer megérthetővé és elérhetővé tette mindezt, méghozzá oly módon, hogy a legkülönfélébb műveltségű emberek egyaránt elsajátíthassák a technikákat. A módszert minden szempontból a rendkívül gyakorlatias szemlélet jellemzi. A szubjektív kommunikáció, az öngyógyítás, a gyógyítás és egyéb hasonló, „furcsa" jelenségek voltak tehát a legmeglepőbb élmények, amiket a Silva -módszer
kapcsán láttam és megtapasztaltam. Olyan meglepő és hasznos jelenségek, amiket - ma már jól tudjuk - gyakorlatilag bárkinek meg lehet tanítani. ***
DOMJÁN GÁBOR TANÁCSAI AZ AGYKONTROLL SIKERÉNEK TITKA Helyezzünk egy tipikus, „hétköznapi" esetet nagyítónk alá! A napokban számolt be sikeréről levélben egy kedves, tanfolyamot végzett hölgy Székesfehérvárról: „...Egy agykontrollos találkozón megvettem Gazdagság című könyvet és kazettát. Napokon, heteken keresztül használtam mindkettőt. Az első eredmény novemberben jelentkezett 60 ezer Ft formájában. ...Ekkor döntöttem el, lakástulajdonos leszek. Rendszeresen programoztam, ... decemberre 120 ezer, januárra 600 ezer lett belőle. Egyre jobban lelkesedtem. Már lerajzoltam a szobákat, a bútorokat, a kilátást az ablakból. Mindent, ami csak eszembe jutott, még akkor is, ha nevetségesnek tűnt is, de hittem, hogy így lesz. (Hegyek, fák, bokrok, tavak, vonat, autók, kutyák, sátrak... stb.) Telefonon érdeklődtem egy hirdetésre, aznap megnéztem, döntöttem, ez kell. Még nem volt meg a teljes összeg, de tudtam, csak hinnem kell benne és programoznom, az elme csodálatosan működik. Bejött!!! ... A lakás ablakából messzi távolból látni a Bakony hegyeit, egy erdős részt, halastavat a mellette húzódó vasúti sínnel, a ház előtti nagy autóparkolót, mellette kutyafuttatót, sőt még a sátras piacra is odalátni. Pontosan ahogy lerajzoltam! Ugye, milyen csodálatos? Ez az eddigi legnagyobb sikerem!" Mindez úgy hangzik, mintha mágia volna. Pedig egyáltalán nem az. Agyunk, ez a fantasztikus „számítógép", ami az evolúció csúcsteljesítménye, noha valóban fantasztikus képességű szerkezet, mégiscsak gép, ami gépiesen működik. Ha az agy a számítógép - a hardware ~, akkor gondolataink alkotják a software-t, a programot, ami szerint a gép működik. Milyen gyakran hallani: „nincs egy fillérem se", „nem telik rá", „a mi családunk mindig is szegény volt", és még bőven folytathatnám a sort. Ezek a programok is „sikeresen" működnek. Aki efféléket mondogat nap mint nap, az valóban szegény marad, valóban sok mindenre nem telik neki, alkalmasint szó szerint átlépi a földön heverő pénzt. Azt, hogy mennyire szó szerint értelmezhetjük agyunk gépies működését, jól példázza egy kamionsofőr esete a közelmúltból. Ő is ugyanezt a testi-lelki gazdagsággal kapcsolatos pozitív állításokat tartalmazó kazettát hallgatta gyakran vezetés közben. Egyik éjjeli útján maga sem tudta, miért - hirtelen lefékezett az országúton. Ahogy leugrott a kocsiról, egy köteg ötezresre lépett. Csoda? Nem! Gépiesen működő agya a sok, pénzzel kapcsolatos pozitív állítás hatására ösztönös módon, közvetlenül a fékre taposó lábának jelzett. A csoda az lenne, ha mindannyian pont így jutnánk pénzhez. Meglehetősen ritka ugyanis az országúton heverő ötezres köteg . De nem így az üzleti lehetőségek, életet jobbító ötletek, egymást és önmagunkat segítő alkalmak sokasága ; amiket ellentétes programok hatására újból és újból átlépünk, hiába hevernek előttünk az úton! Legyen anyagiakról, egészségről vagy bármi másról is szó, az agykontroll sikerének titka az úgynevezett gondolat-nagytakarítás, vagyis az életünket irányító programok megváltoztatása, jobbra cserélése. Ennek lényegét így ragadta meg igen találóan levelének végén a székesfehérvári agykontrollos hölgy: „Való igaz: ahogy ma gondolkodom, olyan a holnapom!" Hogy miért éppen az anyagiak kérdését választottam példa gyanánt? Meglepően sokszor találkozom azzal, hogy súlyos testi és lelki betegségek ilyen egyszerű okra vezethetők vissza. S az is meglepő, hogy nagyjából ugyanannyiszor a sok pénz a baj kialakulásának oka, mint
ahányszor annak hiánya. Elgondolkodtató, hogy ezek szerint valójában nem is maga a pénz, hanem a vele kapcsolatos gondolkodásunk, tehát a program lehet megint csak a hibás. Egy spanyol kutató, Pilar Usanos Tamajo, aki alapos vizsgálat alá vette az agykontrollt, erre a következtetésre jutott tudományos publikációjában: „A Silva -módszer hatékonyságának kulcsa a hozzáállás megváltoztatása". A gondolat-nagytakarítás valójában az alapprogramnak, vagyis hozzáállásunknak megváltoztatását jelenti. Tehát példánknál maradva azt, hogy öncélnak vagy épp ellenkezőleg, környezetünket segítő eszköznek tekintjük a pénzt. Első esetben az elvesztésétől való örökös rettegés vagy a hiánya miatti állandó gyötrődés, második esetben a megosztás lehetőségének öröme tölt el. De pénz helyett mondhatok akár egészséget, életet is. A helyes értékrend kialakítása rendcsinálás . Olyan nagytakarítás, ahol a szemetet kiszórjuk, a fontos dolgokat jó helyre tesszük. Énélkül a siker, a gyógyulás csak időleges, hisz továbbra is a régi, negatív programok maradnak az irányítók. Az igazi siker, az igazi gyógyulás belülről jön, S így magunk tehetünk érte a legtöbbet. Egy bölcs kínai mondás szerint a boldogság nem kívül, sokkal Inkább belül keresendő. A boldogság nem egy célpont az út végén sokkal inkább maga az úton járás mikéntje. . Nem azon múlik, hogy azt csináljam, amit szeretek, sokká! inkább azon, hogy szeressem, amit csinálok. A saját boldogságom a saját kezemben van. AGYUNK FOGÉKONY ÁLLAPOTAI „Mély tudatszinten lévő ember közelében ne beszélj negatív dolgokról!"- hangzik az egyik agykontrollos alapszabály. A mély tudatszint ugyanis fogékony agyi állapotot jelent. Épp ezt használjuk ki az agykontrollban, amikor pozitív üzenetekkel, mentális képekkel öngyógyítást vagy más problémamegoldást végzünk. Reklámszakemberek kiválóan értenek ahhoz, hogy miféle trükkökkel lehet pillanatok alatt fogékonyabb agyi állapotot létrehozni. Ilyenkor aztán nyitottabb tudatállapotunkat kihasználva hatásosabban ültethetik el elménkben az áru képét. A reklámcélú fölhasználásnál azonban most sokkal fontosabb kérdést érintek: előadódnak életünkben olyan helyzetek, amikor életfontosságú lehet, hogy milyen üzenet éri a rendkívül fogékony állapotban lévő agyunkat. Szerte a világon, számos kórház műtőjének falára kiírják a következő rövid mondatot: „Az altatott beteg mindent hall!". Isabell Silva, az agykontroll megteremtőjének, Jósé Silvának egyik lánya, aneszteziológus egy amerikai kórházban. Agykontrollos technikákat használva, azokba a beteget is bevonva készül föl a műtétekre, s az operáció közben is pozitív állításokkal támogatja az operált személyt. A kórházban egy idő után olyan egyértelművé vált mindennek a hatása - annyival stabilabb volt műtét közben ezen betegek élettani állapota, s annyival gyorsabban gyógyultak, mint a többiek -, hogy az operáló orvosok mára már versengenek Isabell „kegyeiért". Isabellnek két határozott kikötése van: sose beszéljenek negatív dolgokról az altatott személy jelenlétében, és se gondolatban, se szóban ne kezeljék tárgyként az embert. Magyar példa is alátámasztja mindezt. Nemrégiben, az egyik agykontroll tanfolyamon kaptam a következő beszámolói: „...Altatós asszisztensként dolgoztam egy budapesti kórházban. A főnökömmel egyeztetve az operációra váró betegeket két csoportra osztottuk, válogatás nélkül, a műtéti kiírás sorrendjében. Az első csoportba tartozó betegek fülébe altatás alatt pozitív kijelentéseket mondtunk a fájdalomra, vérzésre, érzésre, egészségre, műtét utáni állapotra vonatkozóan. A második csoport a kontrollcsoport volt, tehát nekik nem mondtunk semmit (nehéz volt). Csodálatos eredményeink születtek:
- lényegesen csökkent (40%) a műtét alatt egyébként szükséges fájdalomcsillapító mennyisége; - általánosságban nem volt szükség annyi gyógyszerre a műtét alatt; - csökkent a vérzés abban az esetben is, amikor nem alkalmaztunk egyébként „vértelenítést"; a beteg könnyen ébredt, komplikáció nélkül; az első csoportba tartozó betegeknek egyáltalán nem volt szükségük műtét után kábító fájdalomcsillapítóra! „ Létezik egy nem kimondottan agykontrollos, de ugyancsak a hatékony állapotra építő technika, amit minden tanfolyamon elmondok a hallgatóknak, hátha szükségük lesz rá az életben. Magam is úgy hallottam valahol, még mielőtt a Silva -módszert megismertem volna. Baleseteknél az eszméletlen sérülttel sokszor a sokk, a szervezet pánikhoz hasonlítható vészreakciója végez. Ha elsőként (tehát nem a mentőorvost félrelökve!) érkezünk olyan baleset helyszínére, ahol eszméletlen sérült található, miközben az elsősegélynyújtás szabályai szerint ellátjuk a sérültet, nyugtassuk meg! Tehát mondjuk hangosan, az eszméletlen sérült számára jól hallhatóan például, a következőt: „Elütött egy autó, de a mentők már úton vannak. Nyugodj meg, minden rendben lesz!" Szükség szerint tegyük méghozzá": „Mondd a testednek, hogy állítsa el a vérzést!" Sokk- és vérzésellenes szavaink életmentő hatásúak lehetnek! Két éve egyik reggel autóval vittem gyerekeimet az óvodába. A közvetlenül előttem haladó teherautó a zebrán elütött egy iskolás gyereket. Ahogy fölfogtam, hogy mi is történt, azonnal kiugrottam a kocsiból, és odarohantam hozzá. A sérült kislány szájából, füléből folyt a vér, tágra nyílt szemmel, eszméletlenül feküdt az aszfalton. Gyakorlatilag biztos voltam benne, hogy meghalt. Mégis, ahogy mellé térdeltem, rögtön mondtam: - Elütött egy autó, de már telefonáltak a mentőknek. Minden rendben lesz! Mondd a testednek, hogy állítsa el a vérzést! A kislány, akiről azt hittem, már halott, azonnal magához tért, föl akart ugrani, úgy kellett lefogni, nyugtatni, nehogy nagyobb kárt okozzon ezzel magában. Azóta felépült, hál ’istennek túlélte a balesetei. Nem azt állítom, hogy én mentettem meg az életét. Azért írom le mindezt, meri megtapasztaltam: valóban nagyon fogékony állapot ez, s meglehet, az orvos megérkezéséig laikusként így is segíthetünk egymásnak. SZOKÁSOK ÉS SZENVEDÉLYEK A szokás a sokszor végzett cselekedet által kialakított automatizmus. Ha végigvesszük gondolatban egy napunkat, meglepődve tapasztaljuk, milyen óriási mértékben befolyásoljak szokásaink életünk menetéi. A reggeli felöltözéstől az este ágyba vitt könyv fölötti elalvásig ezerszámra találunk példákat arra, hogy az ismétléssel elmélyített automatizmusok miként alakítják mindennapi életünket. Ha mélyebbre ásunk, még tudatosnak tartott döntéseink indítékai közt is bőségesen föllelhetjük az alkalmasint gyerekkorból, vagy még régebbről magunkkal hurcolt szokáskövületek kései hatását. Az önpusztító szokások egy részét szokás szenvedélybetegségnek nevezni. Dohányzás, alkoholizmus, kábítószer-függőség -hogy csak a legközismertebbeket említsem. A „szenvedélybetegség" szóösszetétel meghonosodásában a „betegség" szó több dologról árulkodik. Egyrészt arról, hogy a nyilvánvaló és testileg-lelkileg közismerten súlyos károsodást okozó következményeik miatt joggal tartjuk őket betegségeknek. A betegség szóba azonban belehallom valahogy azt a jelentést is, hogy ez valami kívülről érkezett sorscsapás, ami ellen maga az ember vajmi keveset tehet. Kívülről érkezett, tehát nyílván külső, orvosi segítséget igényel. Egyúttal, ha betegségről beszélünk, a beteg - legyen az akár a leggarázdább rendszeres alkoholfogyasztó - fölmentendő, ártatlan, kiszolgáltatott áldozat csupán. Gondoljunk a Kis herceg iszákosára: „- Iszom. - Miért iszol? -Hogy feledjek. - Mit? Szégyenemet. - Milyen szégyent? - Szégyenemet, mert iszom." Ezt az ördögi kört megtörheti,
ha nevén nevezzük a dolgokat, a személytelen alkoholizmus fogalom helyett például alkohol betegségről beszélünk. A betegség szó, ha jól értelmezzük, nem csak egyfajta fölmentést ad, de a gyógyulás lehetőségét is fölkínálja. A szenvedélybetegségek kialakulásának természetesen számtalan lelki és testi tényezője van. Svéd kutatók például bebizonyították, hogy a felnőttkori kábítószer-függőség kialakulása szorosan összefügg a születés körülményeivel. Bizonyos, az anyának szülés közben adott fájdalomcsillapítók, amelyek magától értetődően a gyerek szervezetébe is bekerülnek, „inprintíng", bevésődő hatásúak az újszülött számára, és ha egyéb körülmények - például a kábítószer elérhetősége! - adottak, ezeknek a hajdani újszülötteknek Jóval nagyobb százaléka válik felnőtt korára kábítószeressé, mint azoknak, akiknek az édesanyja szülés közben nem kapott ilyen fájdalomcsillapítókat. Az említett tanulmány arra is rávilágít, hogy még az ilyen erős bevésődések sem szükségszerű meghatározói életünknek. A társadalmi, családi hatások, a hozzáállásunk sokkal jelentősebb lehet még ezeknél is. Ha teljesen jogosan betegségnek nevezzük az önpusztító szenvedélyeket, beláthatjuk, kevés, ha csak kívülről érkező gyógyítás folyik, A gyógyulásnak belülről is kell fakadnia! Óriási lehetőséget kínál ebben az agykontroll! Fogékony agyi állapotainkat kihasználva képesek vagyunk ugyanis döntően megváltoztatni életünket irányító szokásainkat! Tapasztalatból beszélek: én magam „nikotinbeteg" voltam. Majd húsz évig napi két-három doboz cigarettát füstöltem el. Minden korábbi leszokási kísérletem súlyos megvonási tünetektől kísért kudarcba fulladt. Az agykontroll technikáit alkalmazva ezelőtt nyolc évvel azonban sikerült végleg abbahagynom a dohányzást, méghozzá könnyen és kellemesen! Egy szép reggel úgy ébredtem, mintha soha életemben nem is dohányoztam volna. Nyoma se volt megvonási tünetnek, s azóta is „tiszta" - s hozzáteszem, ettől nemcsak egészségesebb, de szabadabb és boldogabb is - vagyok. Az alkalmazott technika lényege ugyanaz volt, mint amivel a Kis herceg alkoholistája tartotta meg magát az alkoholizmus állapotában: olyan vagyok, ahogy gondolkodom, az vagyok, akinek tartom magam. Képzeletemet és a fogékonyabb tudatállapotot kihasználva új énképet ültettem el elmémben, ami aztán kellő időben meghozta a maga jó gyümölcsét, a rágyújtás szokásától megszabadult, nikotinmentes életet. Tapasztalatból beszélek akkor is, amikor sok magyar agykontrollos - egykori szenvedélybeteg - példájára hivatkozva mondom: ezeket a technikákat sikerrel lehet alkalmazni más problémákra, például ál kohol betegségtől, kábítószer függőségtől való megszabadulásra is. S azt is bőséges tapasztalat igazolja, hogy az agykontrolit hasznos, jó szokások kialakítására, az élet jobbátételére, szenvedélyes megszeretésére is ragyogóan lehet használni. Érdemes hát élni a lehetőséggel, használni a szokáskontroll technikáját, úgy, ahogy a tanfolyamon megtanultuk! Kívánom ehhez a legjobbakat! SZUBJEKTÍV KOMMUNIKÁCIÓ, AVAGY BESZÉLGETÉS SZAVAK NÉLKÜL Az agykontroll- tanfolyam 4. napján végzett esettanulmányból kiderül, hogy az intuíció nem misztikus, ritkán és váratlanul fölbukkanó jelenség, hanem tudatosan fejleszthető, irányítható és a mindennapi élet problémáinak megoldásába jól bevonható képességünk. Sokan megtapasztalják azt is, hogy ez az egyelőre tudományosan még kevéssé földerített információszerző csatorna üzenetek küldésére is kiválóan alkalmas. Számomra a megtapasztalt jelenség legfontosabb tanulsága hogy mi, emberek, sokkal hasznosabb kapcsolatban állunk egymással, mint ahogy az a felszínen megmutatkozik, sokkal kevésbé
Vagyunk egymástól "elszigeteltek" .Kölcsönzött hasonlattal élve ha a tenger felszínét "nézzük, úgy tűnik, egymástól élesen elváló szigeteket látunk. Ám ha mélyebbre tekintünk, rájövünk, hogy a látszólag egyértelműen elkülönülő szigetek mind ugyanannak a földkéregnek, a tengerfenéknek a kiemelkedő hegycsúcsai csupán. A mélyben - ahogy az agy kontroll bán mondjuk: belső, szubjektív világunkban - mi is sokkal mélyebben összetartozunk, mint ahogy az a felszín fölött látszik. Nagy felelősséget és csodálatos lehetőséget is rejt ez a felismerés: gondolati úton, közvetlenül is segíthetünk egymásnak a problémák megoldásában. A tanfolyamon tanult egyik technikának szubjektív kommunikáció a neve elsősorban arra szolgál ez a technika hogy gyermekeinknek segítsünk problémáik megoldásában. A gyermek problémái mögött sokszor családi, iskolai feszültségek miatt kialakult „rossz" szokásokat értünk, mint például nagyobb gyerekeknél a körömrágást, az ujjszopást, vagy az éjszakai bepisilést. Ezek megoldódását gyorsíthatja föl a szavak nélküli, gondolati üzenet, a „szubjektív kommunikáció". Két gondolat ezzel kapcsolatban: véleményem szerint a szubjektív - mondjuk úgy: telepatikus - kommunikációnál előbbre való az objektív kommunikáció. Legalábbis időrendben feltétlenül! Hiszen épp az objektív, fizikai kapcsolat zavaraiból, családi, iskolai feszültségekből, frusztrációkból ered a gyerekek legtöbb olyan problémája, amit aztán szubjektív kommunikációval szeretnénk orvosolni. Mennyivel jobb lenne magát a bajt megelőzni! Szívből ajánlom ezért a gyerekek számára tartott agykontroll tanfolyamokat . Ezeknek elsőrendű célja épp a családi, iskolai problémák jobb feldolgozása, a sikeresebb életvezetés képességének kialakítása. (A gyermektanfolyamokról részletes információ az Elixírben megjelenő Alfajárókban olvasható.) A másik fontos megjegyzés: ez a bizonyos „szubjektív kommunikáció" nem valamiféle akaratunk ellenére történő manipuláció, telepatikus távirányítás. Akár gyerek, akár felnőtt az üzenet címzettje, szabadságában áll elfogadni vagy elutasítani a hozzá eljutó, vagyis megfelelően - tehát szeretettel jó szándékkal, személyiségét tiszteletbe tartva - küldött jó kívánságot. A beszámolók szerint az elfogadás legtöbbször saját, a mélyben már régóta meglévő vágyunk fölerősödéseként jelentkezik. Példa gyanánt álljon itt egy kedves vidéki pap esete, akivel a közelmúltban találkoztam. Évekkel ezelőtt infarktuson, majd szívműtéten esett át, ám a dohányzást valahogy még ezek után sem tudta abbahagyni. Az egyik „gyermeke" - ahogy tanítványait nevezi - teológiára jelentkezett. Azt kérte tőle, hogy a felvételi előtt első útja a kápolnába vezessen majd, s imájában emlékezzék meg róla is. Aznap reggel, ahogy az ujjai közt füstölgő csikkre nézett, hirtelen erős vágya támadt: abba kéne végre hagyni! A gondolatot tett követte, elnyomta a félig szívott cigarettát, s azóta se gyújtott rá. Jóval később derült csak ki, hogy percre pontosan ekkor imádkozott érte tanítványa a szeminárium kápolnájában, azt kérve Istentől, bárcsak lelki atyja végre abba tudná hagyná a dohányzást. Négy éve már , hogy a plébános úr, hívei örömére, nem rongálja egészségét a cigarettával. Befejezésül még egy beszámoló egy agykontrollos hölgy derűs leveléből. Ez arra a nem is oly ritka esetre példa, amikor úgy „dönt” a szubjektív kommunikáció címzettje, hogy köszöni szépen, nem kér a fölkínált jóból. „Egyik reggel, még félig alfában, elképzeltem, hogy barátommal éppen a saját esküvőnkön vagyunk. Bementünk a házasságkötő-terembe, ahol lezajlott a szokásos ceremónia. ... Aznap este találkoztam barátommal, aki szinte köszönés helyett kezdte mesélni rémálmát: Képzeld, reggel teljesen leizzadva ébredtem, hogy valakivel összeházasodtam! Gondolhatod, hogy emiatt aztán az egész napom tönkrement... (Barátom rögeszmésen agglegény.)" ***
DR. DOMJÁN LÁSZLÓ TANÁCSAI Amikor 1989-ben először végeztem agykontroll tanfolyamot , lenyűgözött a hatása és a feltáruló új lehetőségek. A tanfolyam után lelkesen végeztem a gyakorlatokat. Kb. egy hét múlva azonban már ritkábban mentem szintemre, s mind gyakrabban előfordult, hogy „majd holnap!" felkiáltással - ilyen-olyan intéznivaló miatt - elnapoltam a szintre menetelt . Végül szinte teljesen leszoktam róla, s csak időnként, némi lelkiismeret-furdalás kíséretében jutott eszembe, hogy jó lenne gyakorolnom. A majdani oktatásra gondolva egyszer aztán összeszedtem magamat, s újra neki kezdtem. Egy kitűnő tanácsot kaptam, életem egyik legjobb tanácsát: építsem ki a szintre menetel szokását a szokáskontroll segítségével. A hétköznapi élet szempontjából talán a szokáskontroll a legfontosabb Silva -technika, mert ha utánanézünk, kiderül, életünk, viselkedésünk nagyrészt kialakult szokásaink rendszere. Mi a szokás? Az agysejtekre gyakorolt benyomás, amit az ismétlések megerősítettek. Mint amikor felhőszakadáskor a lezúduló víz utat tör magának a laza földdomb oldalán, s ha újra megered az eső, a víz a már kivájt, sekély barázdában csurog le, ami újabb esőzésekkor egyre mélyebb és mélyebb lesz. Az ismétlés hatására szokásaink is így mélyülnek el, így válnak egyre erősebbé, és rögzülnek egyre mélyebben. A szokáskontroll lelkünk „géptermébe" nyújt belépési lehetőséget. Alkalmat ad arra, hogy a kialakult automatizmusokat módosítsuk, átprogramozzuk. Ha például óriási felfordulásban élünk, s a lakásban vagy íróasztalunkon emiatt órákig kell kutatni holmik, papírok után, akkor a szokáskontrol segítségével módosíthatjuk életünket. . Egy alkalommal, szintünkön, vizualizáljuk magunkat, ahogy a rendetlenségben élünk. Utána, kb. 30 napon keresztül, szintünkön, fehér keretes tükrünkben lelki szemeinkkel látjuk magunkat, amint jó érzéssel, energikusan rendet teremtünk és tartunk magunk körül, s így nyugodtabban, kiegyensúlyozottabban és hatékonyabban telnek napjaink. S mi lesz ennek az eredménye? Már néhány nap múlva azon kapjuk magunkat, hogy szinte oda se figyelve, visszatesszük a polcra a levett könyvet, s nem hajítjuk az asztalon tornyosuló papírkupac tetejére; hogy szekrénybe akasztjuk megszáradt ingünket, s nem hagyjuk napokig a szárítón stb. Az előbbi hasonlatnál maradva, ha azt akarom, hogy a víz más utón folyjon le a dombról, akkor új medret kell vájjak számára. Időt ÉS energiát kell fordítanom az új meder kialakítására. A szokás megváltoztatásához is idő és energia, mentális energia kell. Minél többször vetítem lelki szemeim elé a vágyott állapot képét, annál mélyebb lesz az új „meder". A füves réten sokszor kell ugyanott átvágnom, amíg kitaposott, új út jön létre. Ugyanez a helyzet az új szokással is. Tapasztalat /szerint kb. 30-szor kell szintünkön megerősítenünk egy új szokást ahhoz, hogy az valóban tartósan rögzüljön, illetve, hogy korábbi ;/szokásunk maradandóan megváltozzon. A képzelet erősebb az akarat erőnél ezért tegyük a fehér keretes képet igazán vonzóvá, minél érzékletesebbé, minden részletre, minden érzékszervre vonatkozóan! Jut eszembe, most azonban nem a szokás kontrollt akarom magyarázgatni, hanem annak egy speciális alkalmazását, a szintre-menetel szokásának kialakítását szeretném elmondani, saját példám alapján. Hogyan alakítottam ki tehát ezt az új szokást? Egy alkalommal, szintemen, kék keretes tükrömben vizualizáltam magam, ahogy lustán máskorra halasztóm a gyakorlást, s elemeztem a problémát. Majd balra csúsztatva a képet, hófehér keretes tükrömben lelki szemeimmel láttam magam , ahogy élvezettel, nagyszerű közérzettel meditálok reggel, ebéd után és este, elalvás előtt. Naponta elképzeltem szintemen, hogy kivétel nélkül mindennap meditálok, élvezem azt, és egyre nagyobb és nagyobb sikereket érek el. Szintemen ugyan más programozást is végeztem, erre a célra azonban 30 napon keresztül minden alkalommal
szenteltem kb. 5 percet. A módszer bevált, rászoktam a meditálásra, s ennek következtében gyökeresen megváltozott az életem, összehasonlíthatatlanul jobb lett. Újabb hasonlattal úgy mondanám, hogy érdemes egy új olaj-kútból kiszivattyúzott olajból származó benzin első adagját a szivattyú motorjába tölteni, mert a folyamatosan felszínre kerülő olaj megannyi egyéb cél elérését teszi így lehetővé. Érdemes addig kialakítani a szintre-menetel szokását, amíg a tanfolyam után még , lendületben vagyunk, amíg tart a lelkesedés, mert így válik lehetővé céljaink elérése. A Silva -módszerrel valóban „csodákra" vagyunk képesek, legalábbis a mai köznapi gondolkodás mércéjével mérve. Ezeket a „csodákat" azonban csak akkor tudjuk elérni, ha használjuk is az agykontrollt! Tanácsolom, használjuk hát a Silva -féle technikákat, nehogy úgy járjunk, mint a vándor, aki az úton talált gyémántot nadrágja lyukas zsebébe tette! NÉHÁNY SZEMÉLYISÉGFEJLESZTŐ, POZITÍV ÁLLÍTÁS MEDITÁCIÓHOZ: Szerethető vagyok. Vonzóm és elfogadom az örömei. Értékes ember vagyok. Gondját viselem magamnak és másoknak. Félelmeim a múlté. Megbocsátok magamnak. Mindenkinek megbocsátok. Szerető, megbocsátó ember vagyok. Szabadon és szeretettel lépek tovább életem új szakaszába. Meg tudom változtatni önmagamat. Könnyebben tudok megváltozni, mint hittem volna. Érdemes megpróbálni szép zene mellett meditálni. Nagyon hasznos, ha fontosabb pozitív állításokat, programozási célt magnetofonra mondunk, majd szintünkön visszahallgatunk. A betegek öngyógyítását is segíti. A betegeknek javaslom, olvassanak és/vagy hallgassanak minél több gyógyulási sikertörténetet, itassák át elméjüket gyógyulással kapcsolatos gondolatokkal, hogy mindenestül erre hangolódjanak rá! Szervi betegség esetén hasznos időnként (havonta legalább egyszer) kézlevítációs gyakorlatot végezni, ami egyeseknek könnyebben megy behunyt szemmel, tehát, ha szintünkön elképzelik, hogy egyik - erősebb kezük emelkedik, mintha léggömb vagy daru emelné. Betegeknek kulcsfontosságú a lelki méregtelenítés : a szinten történő megbocsátás. Továbbá nagyon hasznos nekik (másoknak is) a nevetés, ami bizonyítottan gyógyhatású. Javaslom, olvassanak nevettető irodalmat, nézzenek , hallgassanak vígjátékokat! HOGYAN MENJÜNK SZINTÜNKRE? Talán indokolatlannak tűnik agykontroll tanfolyamot végzettek számára erről az alapkérdésről írni, valójában mégis szükséges, mert Silva -módszer „alfája és ómegája" az „alfaállapot" elérése. (Amikor agyunk több alfa agyhullámot termel.) Rutinos agykontrollozók Itt olvashatnak itt talán egy-két apró, számukra is új, jó tanácsot, fő célom azonban az, hogy a tanfolyam után a szintremenésről idővel leszokókat segítsem, és rendszeres gyakorlásra ösztönözzem. Hogyan megyek én a szintemre? Reggel, ébredés után, először is kimegyek a WC-re, könnyítek magamon, hogy agykontollozás közben hólyagfeszülés ne zavarjon. Utána vagy visszafekszem az ágyba, vagy fontosabb programozás esetén (ez a gyakoribb) leülök egy közepesen kényelmes ülésre. Érdemes ébredés után minél előbb alfába menni . Egyrészt akkor még közelebb járunk az alvás szintjéhez, tehát gyorsabban, könnyebben jutunk alfába. Másrészt, a nap beindultával egyre több ügy és tennivaló köti le figyelmünket, s így azt egyre nehezebb kontrollálni, kordában tartani. Harmadrészt így programozhatjuk be leghatékonyabban egész napi jó közérzetünket és aznapi ügyeink lendületes, sikeres lebonyolítását. A
reggeli szintremenetelre egyfajta lelki „felöltözködésként" gondolok, amit valójában fontosabbnak tartok, mint testem felöltöztetését. (Azért az utóbbiról sem feledkezem meg. Behunyom szemeimet, mély levegőt veszek (jó mélyet),s amíg nyugodtan kifújom a levegőt, magamban háromszor elismétlem és egyúttal lelki szemeim elé vetítem a hármas számot. A számokat csöppnyivel szemmagasságom fölött, tehát képzeletbeli képernyőmön képzelem el, de amúgy nem erőltetem a felfelé irányuló, 20 fokos tekintetei. (Ha valaki még nem tud eléggé vizualizálni, vagyis lelki képet megjeleníteni - emlékezzünk: lelki képek nélkül is lehet sikeresen programozni! -, akkor elég a szám gondolata is.) Ezt megismétlem a kettes és egyes számmal is, tehát a 3-ról 1-re módszert alkalmazom. Utána tetőtől talpig ellazítom izmaimat, majd ideális pihenőhelyemre képzelem magam. Attól függően szánok az izomlazításra több vagy kevesebb időt, hogy mennyire, érzem magamat feszültnek, ébernek. Néha elég csak a kellemes lazaságra gondolnom és testem máris zsibbadtan pihen. Máskor ez kevésnek bizonyul, s ilyenkor figyelmemet tetőtől" talpig végigterelem izmaimon, miközben ilyen mondatokat mondók magamban: „Ellazul a bőr a fejem tetején. Ellazul a bőr a homlokomon. Ellazul az arcom. Ellazul a, a karom, a kezem" ... és így tovább, egészen a talpamig . Kevés dolog segíti ugyanis annyira az alfába jutást, mint a test alapos ellazítása. Szánjuk rá hát a kellő időt! Időről szólva fontos tudnunk, hogy minél többször megyünk szintünkre, annál gyorsabban jutunk oda. A szintrejutás idejét ugyan számos tényező befolyásolja, az átlagot tekintve az előbbi állítás azonban mégis igaz. Ezt követően, néhány pozitív állítást mormolok magamban, hogy ráhangolódjak arra a csodálatos, harmonikus állapotra, amit alfának nevezünk, s ahol jobbik énünkkel kerülünk szorosabb kapcsolatba. (Hitem szerint mások jobbik énjével és a Magasabb Intelligenciával - ha úgy tetszik a Gondviseléssel vagy Istennel - is egy hullámhosszra hangolódunk ekkor.) Melyek ezek a pozitív állítások? Például: „Átjár a szeretet és a béke. Nyugodt és laza vagyok. Átadom magam a pihenésnek...Minden nap és mindenhogyan egyre jobban és jobban vagyok. Elegendő energiám, pénzem és tudásom van, hogy elérjem minden fontos célomat. Befogadom, életembe a legnagyobb bőségnek és csodálatos történéseknek azt a lehetőségét, amit a Teremtő nekem adományoz. Befogadom magamért és az egész emberiségért." Majd visszaszámolok, szükség szerint 10-től vagy 25-től egyesével egyig, s közben magam elé vetítem a számokat. Néha azt is elképzelem, ahogy műgonddal magam elé rajzolom ezeket a számjegyeket, így ugyanis kevésbé tud elkalandozni gondolatom, s valóban egyre mélyebb tudatszintre ereszkedek. Megjegyzem, noha nem is számolok vissza, csak várok, s hamarosan érzem az alfában levés érzését, ami személyenként többé-kevésbé különböző érzés. Ha valakit szorongat a „vajon alfában vagyok-e már" kérdés kényszere, javaslom mondja magának: - Lehet, hogy alfában vagyok már, lehet hogy még nem. Mindegy. Átadom magamat a pihenésnek, ami nagyon kellemes és nagyon egészséges, és így előbb-utóbb úgyis alfában leszek. Feszültségérzés esetén tanácsos felhasználni egy tanfolyamon beültetett programot: vegyünk egy mély levegőt, s míg kifújjuk, mondjuk magunknak: - Lazíts! Időnként bekapcsolom a magnót és az alfahangot, vagy az agykontroll hangot, vagy a Sziget című kazettát, vagy az Alapgyakorlat -kazettát Tanácsos havonta legalább egyszer az utóbbival "gyakorolni, mert segítségével mélyebbre jutunk. Még mélyebbre visz a kézlevitáció, s ezt is érdemes legalább havonta egyszer alkalmazni. A kézlevitációt legtöbbször nyitott szemmel végzem , ahogy a tanfolyamon is tesszük. Mereven nézem kézhátamat, miközben elképzelem, hogy kezem és karom egyre könnyebbé válik, egyre magasabbra emelkedik. Sokszor azonban behunyt szemmel megyek szintemre, s csak ezután képzelem el, hogy erősebbik kezem egyre könnyebbé válik, s egyre magasabbra emelkedik. Némi várakozás után ugyanúgy elkezd emelkedni kezünk - ami a thétába jutás jele
-, és így. a. sokakat kínzó könnyezést is elkerülhetjük. Máskor nyitott szemmel végzem a kézlevitációs gyakorlatot, de nem csinálom végig, hanem amikor kezem emelkedni kezd, becsukom szememet, és kezemet ölembe engedve folytatom a gyakorlatot. Kedvenc szórakozásom az „alulról történő szintremenetel", amikor éjjel, alvás közben félig fölébredve kezdek programozni, gondolataimat célomra irányítva. A gondolatok elkalandozásának egyébként az egyik legjobb ellenszere, ha magunkban vagy hangosan kimondjuk, hogy milyen képet vagy jelenetet akarunk vizualizálni. Programozásaim sikere ugrásszerűen megnőtt, mióta időnként le, is írom a célt amit szeretnék elérni. Reggelente nemegyszer elolvasom ezeket, a mindig pozitív formában megfogalmazott - állításokat, hiszen reggel még mindnyájan nyitottabb, programozhatóbb állapotban vagyunk. Megjegyzem, érdemes minél többször átitatni elménket az áhított siker gondolatával és képével. Ez az adott témára vonatkozó gondolat-nagytakarítást is segíti, ami minden programozás legelső és alapvető feltétele! Ebéd után és este, elalvás előtt, mindig szintemre megyek, néha azonban délelőtt vagy délután is. Utóbbi esetben, főleg ha túl ébernek érzem magam, nyitott szemmel kezdem a gyakorlatot, s szemgolyómat meredeken fölfelé forgatva addig nézek a mennyezeten egy pontot, amíg el nem nehezedik a szemhéjam. Ez a bevezetés ugyanis némileg eltompítja, elfárasztja az agyamat, s utána már könnyebben és gyorsabban merülök szintemre. Hát ennyit a jó tanácsokból, és nagyon remélem, hogy a jövőben minél többen, minél többször megyünk szintünkre, ahol – persze tettekkel kiegészítve - szinte bármit elérhetünk. Alfa szinten, szinte mindent! *** Az agykontrol tanfolyam első témájába pozitív gondolkodás. Nem tudom, valójában mennyire meggyőző az ottani érvelés, és menyire meggyőzőek a felsorolt példák, a tény az, hogy a pozitív gondolkodás a sikeres agykontrollozás talán legfontosabb alapfeltétele. A tanfolyamokon és az előző Alfajárókban említettem Helen Hadsell, nagyszerű amerikai agykontrollos asszony nevét. Ő az, aki szinte minden pályázatot, tombolahúzást megnyeri, amin„csak részt vett. Sikeréne titka a pozitív gondolkodás. A témával kapcsolatban tehát csak olyan gondolatokat hordoz fejében, csak olyan szavakat, mondatokat mond, amelyek célja elérését jelzik. Á legkisebb kétség felmerülésekor is azonnal törli a negatív gondolatot, és rögtön pozitívval helyettesíti azt. Helen a következőt mondja sikerei titkáról: „Nem hiszek a szerencsében és a véletlenben. Kivetítem a célomat képzeletbeli képernyőmre, s aztán kizárólag pozitív, energiával táplálom azt. Ha vágyaidnak elég energiát adsz valóra válnak . Ez nem csupán ábránd, hanem tény." Gyermekeit is beoltotta a pozitív gondolkodással. Mindkét fia részt vett olyan pályázaton, amelynek fő díja egy egyhónapos európai utazás volt. A pályázaton rajtuk kívül mindkét esetben több, százezer diák indult még. Olyan mértékben hangolták rá magukat a sikerre, hogy mindketten előre kiváltották útlevelüket, és beadatták maguknak a szükséges védőoltásokat. Igen, megnyerték a fő díjat. Helen gyönyörű texasi háza szintén egy pályázat fő díja volt. A résztvevők száma itt már milliós nagyságrendet ért el. Helen pozitivitása odáig terjedt, hogy kisfiának azt mondta: - Ha megkérdezik az újságíró bácsik, meglepődtél-e, amikor megtudtad, hogy ti nyertetek, mondd, hogy igen, de valójában már most biztosan tudhatod, hogy mi fogjuk megnyerni. Élettani tény, hogy agyunk percenként kb. harmincszor, igaz csak pillanatnyi időre, de alfába zökken, tehát különösen programozható, „felvételi" állapotba kerül. Akár tetszik, akár nem, ez azt jelenti, hogy valójában éberen is egész nap programozzuk agyunkat! Mégpedig azokkal a gondolatokkal, amiket azokban a pillanatokban éppen fejünkben hordunk! (Egy amerikai
könyv címe a következő: „Egyetlen negatív gondolat luxusát sem engedheted meg magadnak!" Most már remélem érthető, hogy miért.) A negatív gondolat is programozó hatású: aggódást, balszerencsét, betegséget, rosszkedvet, fáradtságérzést, szegénységet szül. Ha már mindenképp programozzuk „számítógépünket", nem érdemesebb hát számunkra kívánatos, pozitív dolgokat programozni? Helen azt javasolja, hogy célkitűzéseinké, - pozitív formában megfogalmazva - írjuk papírszeletekre, majd tegyük azokat lakásunk szembeötlő pontjaira! Azt is megtehetjük, javasolja, hogy mondatainkat magnetofonra vesszük, s egy hónapig naponta meghallgatjuk a felvételt. Itassuk át tehát elménket, tudatos és tudatalatti részünket egyaránt, a siker pozitív gondolatával és képével! Ez is ugyanolyan programozás, mint pl. az elmetükre-technika használata, csupán a programozás ideje más: percenként harmincszor néhány ezred másodperc. Helen néhány ötletet is ad a pozitív állításokra: „Könnyen megértek másokat. Nyugodt, magabiztos, kiegyensúlyozott ember vagyok. Az élet várt és váratlan módon gazdagít. Életem minden percét értékelem, és tisztelettel fordulok a körülöttem élőkhöz. Hibáimból tanulok, eredményeimből erőt merítek. Örömmel tudok szeretetet adni és kapni." Reggelekre: „Ma van hátralevő életem első napja. Nagy élmények várnak ma rám." Sikereink kulcsfontosságú és nélkülözhetetlen bázisa tehát az alapos gondolat-nagytakarítás, az adott ügyünk témájával kapcsolatos alapos „gyomtalanítás". A gondolat ugyanis megvalósul, testet ölt, fizikai valósággá válik! Joggal int hát óvatosságra Frank Outlaw: „Ügyelj gondolataidra, mert azok szabják meg szavaid! Ügyelj szavaidra, mert azok szabják meg tetteid! Ügyelj tetteidre, mert azok szabják meg szokásaid! Ügyelj szokásaidra, mert azok szabják meg jellemed, és Ügyelj jellemedre, mert az szabja meg sorsod!" *** Az Élet és Tudományban 1991 decemberében megjelent egy interjú Szentágotai János akadémikus úrral, aki élesen kritizálta a Silva -féle agykontrolit, mert az az agy működéséről téves képet fest. Levélválaszom közérdekű lehet agykontrollosok számára, ezért e könyvecskébe is beleszerkesztem: „Természetesen igaza van Szentágothai professzor úrnak abban, hogy jobb agyféltekénket is használjuk, hiszen például a képi emlékezés, a zenei hallás, a térlátás és számos egyéb művészi képesség a vizsgálati eredmények szerint alapvetően ehhez az agyterülethez kapcsolódik. Jósé Silva ezt nem tagadja, azonban azt állítja, hogy nem használjuk ki eléggé ezeket, „a jobb agyféltekés képességeket, hogy problémáink megoldásakor ;_döntéseink meghozatalakor túlságosan a;„bal agyféltekés" logikánkra racionalitásunkra hagyatkozunk csupán". Tökéletesen megértem az agykutató felháborodását, amit az agyműködést szimplifikáló vélemény hallatán érez. Azzal a megállapításával is egyet tudok érteni, hogy Jósé Silva szuperlaikus, én azonban úgy mondanám, hogy laikus és szuper. Laikus, hiszen meglepő módon sosem járt iskolába, bár önerőből később jelentős tudásra tett szert, több szabadalmazott és gyártott találmány feltalálója, és több egyetem díszdoktora lett. Szegény, árva gyermekként kezdte, a rádiójavítást levelező kurzuson sajátította el. (Izgalmas és tanulságos élete, valamint egyedülálló módszere a „Jósé Silva, az agykontroll megteremtője" című könyvből ismerhető meg.) Eredetileg csupán gyerekeinek szeretett volna segíteni, hogy jobban menjen nekik a tanulás. Célja eléréséhez először hipnózissal próbálkozott. Hamarosan azonban egyéni utat dolgozott
ki, ami mintegy 25 évi kutatással egy különleges módszer, a Silva-féle „agykontroll" kifejlesztéséhez vezetett el. Ellazult testi-lelki állapotban, amikor agy hullámvizsgáló műszereivel gyerekein az alfa agyhullámok dominanciáját észlelte, vizualizációs és imaginációs gyakorlatokat végeztetett velük. Váratlanul, és valójában teljesen véletlenül, döbbenetes dolgot fedezett fel: a gyerekek a sok gyakorlás hatására egyszer csak látnoki képességeket mutattak! Számukra ismeretlen emberek külsejéről és betegségeiről adtak pontos leírást, időben később bekövetkező eseményeket tudtak megjósolni. José Silva eredeti célja ugyan csupán a gyerekek tanulásának segítése volt, de a véletlen felfedezés nem hagyta nyugodni. Megkereste dr. Rhine-í, a duke-i egyetem híres kutatóját, aki azonban gyakorlatilag szóba sem állt a texasi rádió műszerésszel. Silva nem adta föl, szülővárosában önként jelentkező gyerekeknél, majd felnőtteknél fejlesztette ki ugyanezeket a késségeket. Egyre több praktikus technikát is kidolgozott, amelyek segítik az élet minden típusú problémájának hatékonyabb megoldását, s „mellesleg" hozzájárulnak a pszichikus képességek kifejlődéséhez. Majd 1966-ban megindította csoportos, nyilvános tanfolyamait. Amikor megjelentek az első közlemények a bal és jobb agyfélteke érdekes funkciókülönbségéről, Silva úgy gondolta, végre megtalálták azt a tudományos alapot is, ami megmagyarázza különleges eredményeit. Mentális gyakorlataival ezek szerint ő a jobb agyféltekét erősítette, gondolta, amely inkább belső, lelki világunkkal áll kapcsolatban, mintsem a minket körülvevő fizikai, tárgyi, objektív világgal. Az agykutatás természetesen rohamos tempóban továbbhalad!, s kiderült, hogy a sok milliárd elemből álló biokomputerünk még bonyolultabban működik, mint képzeltük. Kiderült, hogy a két félteke funkcióinak éles szétválasztása a valóság leegyszerűsítése, bár sok alapvető, korábbi megfigyelés ma is igaznak bizonyult. Alkalmam volt 1991 nyarán megnézni a világhírű floridai Epcot-központ tudományos ismeretterjesztő bemutatóját az agy működéséről, amely - természetesen leegyszerűsítve - a bal agyféltekének tulajdonítja a logikus, racionális, elemző gondolkodást, s a jobbnak a képzelődést, kreativitást, vizualizálást, érzéseket, intuíciót, hasonlóan ahhoz, ahogy a Silvaféle tanfolyamokon azt elmondjuk. Hozzátesszük azonban, hogy ez egy leegyszerűsített agyműködésmodell, s mára már valójában jobbára csak szimbolikusnak nevezhetjük. Hasonlatként mondhatnám, hogy pl. ma is emlegetjük a „nyugati világ" és „keleti világ" mentalitása közti különbséget, holott a technika fejlődésével és a kulturális kölcsönhatások következtében ennek a megkülönböztetésnek a jogossága ugyancsak megkérdőjelezhető. Mégis használjuk ezt a megkülönböztetést, mintegy jelképesen, és tudjuk, hogy mire utalunk ezekkel a kifejezésekkel. José Silvát, illetve módszerét, szupernek is tartom, mert segítségével milliók élete vált már eddig is jobbá. Kiegyensúlyozottabb, testileg és lelkileg egészségesebb emberek lettek, akik az élei minden problémáját hatékonyabban oldják meg, s akik szeretteik, embertársaik gondjain is eredményesebben tudnak már segíteni. Elméjük képességeit nagyobb mértékben tudják kihasználni, mert a mi kultúránkban másodhegedűs szerepre kárhoztatott „jobb agyféltekés" képességeket felerősítették, s így teljesebb, „két agyféltekés" működésre képesek a problémák megoldásakor is". Eddig az idézet a válaszlevélből. A tanfolyamokon igyekeztem hangsúlyozni, hogy a bal és a jobb agyfélteke funkcióínak éles szétválasztása tudományos szempontból mára már jobbára csak jelképesnek nevezhető, didaktikai szempontból azonban nagyon hasznos megközelítés. „Szép a forrás - fürödni abban!" - írja a költő. Számomra is az a legfontosabb, hogy egy-egy módszer menynyire hasznos az élet gyakorlatában. Ha tudományos szempontból valóban részben már túlhaladott is a két agyfélteke funkcióinak leegyszerűsített szétválasztása, a gyakorlati eredmények akkor is azt bizonyítják, hogy a Silva-féle agykontroll hatékonyabb
agyműködést eredményez, és ha szó szerinti értelemben nem is feltétlenül jobb agyféltekésebbé, de mindenképpen jobbá tesz minket, és jobbá teszi életünket. Nagyon hasznos rendszeresen összejárni agykontroll tanfolyamot végzetteknek, mert egymás sikerei kölcsönösen ösztönöznek a rendszeres gyakorlásra, és a hitet is növelik, amiről tudjuk, hogy céljaink eléréséhez kulcsfontosságú. Lehetőséget ad továbbá a célok csoportos programozásához, ami érdekes módon különösen erőteljes hatás, valamint alkalmat ad az esettanulmány gyakorlására. Utóbbi a házcsoportok és klubok szerintem legfontosabb föladata. Az esettanulmányt érdemes ott leginkább gyakorolni, mórt az növeli meg leghatékonyabban problémafelismerő és korrigáló pszichikus képességünket. Az esettanulmányt párosával érdemes végezni, vagy maximum hármas csoportban, amikor is a harmadik személy feljegyzéseket készít. Kb. 20-30 beteg emberen végzett esettanulmány után elkezdhetünk más ügyekben is pszichikusán tevékenykedni, pl. munkahelyi, pénzügyi, kapcsolati és egyéb gondokon. A hullámzó teljesítmény senkit ne zavarjon, hosszú távon egyre pontosabb és egyre hatékonyabb pszichikus vizsgálóvá és problémamegoldóvá várunk. (Gyakorlott agykontrollosok találati pontossága átlagosan 80%-os, vagy még nagyobb.) A Silva-féle módszeren kívül más hasznos és pozitív mentális technika és relaxációs módszer is létezik. Mégsem tanácsos ezen az összejöveteleken mindenfélét összekutyulni. Azt javaslom, hogy agykontrollos klubban vagy házcsoportban alapvetően az agykontrollal foglalkozzunk. Lehet és érdemes elmélyedni benne, mert a tanfolyam elvégzése csak az első lépés egy hosszú és izgalmas úton. Több levélben is kaptam olyan kérést, hogy segítsek eligazodni az agykontroll tanfolyamon tanult technikák közt, mert a levélíró nem tudja, hogy a tanfolyam után pontosan mit is tegyen, hogyan kezdjen neki a tanultak gyakorlásának és rendszeres használatának. A legfontosabb a rendszeres ellazulás. Ha valaki nem használ semmilyen technikát, viszont naponta egyszer, kétszer, háromszor (hihetőleg háromszor) relaxál a tanfolyamon tanult módszerrel, és komolyan veszi (tehát teszi is) a gondolat-nagytakarítást, akkor testi-lelki állapota már csupán ettől is döbbenetes mértékben fog javulni. Ne csak kazetta segítségével relaxáljunk! Gyakoroljuk az önellazítás művészetét, s közben figyeljük meg saját reakciónkat, figyeljük meg például, hogy a mi esetünkben mely mélyítő technikák válnak be a legjobban! Amúgy nem vagyok nagy híve a bio-feedback gépeknek (biológiai visszajelzők), mert gyakorlattal minden masina nélkül is érezzük, hogy eléggé ellazultunk-e már, de érdemes tudni, hogy léteznek olyan műszerek, amelyek jelzik a relaxáció mélységét, s ily módon segítik az alapos ellazulás elsajátítását. Nem kell minden technikát rögtön, egyszerre használni ! Döntsük el , hogy melyek a legfontosabb megoldandó feladataink: s azok természetétől függően válasszunk ! Ha például valamilyen kérdésre szeretnénk választ kapni, dilemma kínoz minket, akkor az álomkontroll, a pohárvíz technika és a tanácsadók állnak rendelkezésünkre. Ez egyúttal nehézségi sorrend is. Az álom kontroll bizonyos értelemben a legkönnyebb, mert egyértelmű , hogy álmon keresztül várható a tudatalattinkból érkező válasz. A pohárvíz technika sem nehéz, csak egyfajta nyitottságot feltételez, hiszen több-úton is érkezhet válasz, nem csupán álmon keresztül. A leggyorsabban persze tanácsadóinktól kaphatunk választ, ám ezt főleg azoknak ajánlom akik elég sok sikeres esettanulmányt végeztek már. Ha ismerjük célunkat, akkor bátran alkalmazzuk az univerzális – elmetükre-technikát! Programozzuk áhított célunkat legalább háromnaponta egy alkalommal! Sürgős vagy fontos ügy esetén naponta 3*. Mindig vigyünk érzelmet is az elképzelt jelenetekbe, mert az megsokszorozza a programozó hatást, és jobban leköti a természete szerint csapongó képzeletünket!
Időnként változtathatunk a képsoron, nehogy unalmassá váljon. Alvászavar esetén értelemszerűen alkalmazzuk az alváskontrollt, fejfájás esetén a fejfájáskontrollt (migrénesek meglepően könnyen és a visszajelzések szerint végleg megválhatnak bajuktól! Az ébredés kontrolt mindenkinek melegen ajánlom, akinek időre kell ébrednie. Az ébrenlétkontroll, pl. vezetés közbeni elálmosodáskor életet menthet! Lelki fejlődésünket káprázatosan felgyorsítja az álomkontroll. A memóriafogas napi használata rendkívüli mértékben javítja a vizuális képességet, és kitűnő, pl. időskori feledékenység ellen is. A háromujjtechnika ugyan főleg a tanulást segíti , de használjuk kreatívan, minél több helyzetben! Remek lehetőséget nyújt a tudatosan kialakított feltételes reflex, ami azonnal hatékonyabb állapotba kapcsolja agyunkat. Havonta legalább egyszer ajánlatos a kézlevitációt is gyakorolni. A kesztyűérzéstelenítést csak balesetkor, hirtelen fájdalom, vérzés idején vegyük elő, de akkor feltétlenül! A szokáskontrollal csodákat művelhetünk, könnyedén leszokhatunk pl. cigarettáról, lefogyhatunk, sőt bármilyen új, jó szokást is kialakíthatunk. (Pl. a rendszeres agykontrollozás szokását!) A Silva -módszer „csúcsa" az esettanulmány problémák pszichikus felismerésének és korrekciójának lehetősége. Ennek gyakorlásával minden más technika is jobban fog menni! Nagyon-nagyon érdemes egy füzetbe „agykontroll naplóba", följegyezni tapasztalatainkat, céljainkat és sikereinket. Megéri a befektetés! Ismétlem, nem kell mindent egyszerre használni. Hosszabb idő alatt viszont az összes technikát végig próbálhatjuk. Érdemes továbbá esetenként utánanézni a tudnivalóknak a tanfolyami kézi-könyvben, amelynek átírt, magyarított változatát mindenkinek szíves figyelmébe ajánlom, aki esetleg még a régi, nagy alakúval rendelkezik. Befejezésként közreadom Alán Phillips, amerikai agykontrollos barátom véleményét a „szuper agykontrollos" programjáról. (Ő az a zeneszerző és énekes, akinek az Egyre jobban című kazettája gyakran hallható tanfolyamaink szüneteiben.) 1. Naponta legalább egyszer menj szintedre 15 percre!. Válassz ki egy olyan időpontot a nap folyamán, amikor zavartalanul 15percre szintedre mehetsz! (Kisebb egészségügyi problémák esetén naponta kétszer, nagyobb egészségügyi problémák esetén naponta háromszor.) 15 perc relaxáció megelőzi a stressz káros hatását, megerősíti immunrendszeredet, lelassítja az öregedést. Menj laboratóriumi szintedre a 3-ról 1-re, majd a 10-ről 1-re módszerrel! Mélyebbre juthatsz: visszaszámolásos mélyítő gyakorlattal, ha ideális pihenőhelyedre képzeled magad, vagy ha gyakorlód tested tetőtől talpig történő, teljes ellazítását. Mélyítés után mondhatsz magadnak jótékony hatású állításokat (lásd pl. a tanfolyami kézikönyv idevonatkozó részét), használhatod az elmetükre-technikát (vizualizáld magadat, amint „egyre jobban" alakul napod, vizualizáld azon céljaid elérését, amit már programoztál a fehér keretes tükörben, illetve bármilyen más ügyet is programozhatsz), konzultálj tanácsadóiddal vagy végezz esettanulmányokat! 2. Végezz naponta legalább egy esettanulmányt (heti hetet)! 3. Gyakorold a hosszú relaxációt hetente egyszer! Jelölj ki egy időpontot minden hétre! Használhatod ekkor az Alapgyakorlat című kazettát, vagy egyszerűen jó alaposan lazítsd el ilyenkor izmaidat, tetőtől talpig! A gyakorlat közben szólhat az alfahang. Ne mechanikusan, gépiesen végezd a gyakorlatot, hanem valóban kövesd az instrukciókat, testestül, lelkestül legyél benne a dologban!
4. Havonta legalább egyszer gyakorold a kézlevitációval történő j szintremenetelt! 5. Tanuld meg és gyakorold az első harminc memóriafogast!" Sok sikert kívánok, s javaslom, igyekezzünk egyre „szuperebbek" lenni. *** Több tanfolyamot végzett társunktól hallottam a következő megjegyzést: A tanfolyam után két-három hónapig minden jól ment, de azóta nem érek el eredményeket! Mi lehet a hiba? Ha nem gyakoroljuk rendszeresen testünk alapos ellazítását, akkor idővel egyre sekélyebb relaxációs tudatszinteken járunk, s az ott végzett programozás már sokkal kisebb hatásfokú. Naponta legalább egyszer érdemes alaposan ellazítani magunkat, mert szervezetünknek ugyanazt jelenti a relaxáció, mint amit a gépeknek az olajozás! Megteremtjük vele a hatékony programozás egyik legfontosabb előfeltételét. S ha esetleg nem is használunk egyetlen technikát se, viszont rendszeresen és alaposan ellazulunk, már azzal is hatalmas jót teszünk szervezetünknek. A rendszeres relaxációtól ugyanis - és ez bizonyított tény - nyugodttá, lelkileg tartósan stabillá válunk. Olyan harmonikus testi-lelki állapotot teremtünk így meg, amiben fizikális és pszichés folyamataink is kiegyensúlyozottan, egészségesen zajlanak. Néhány tanácsot szeretnék adni most az alapos ellazuláshoz, főleg azoknak, akik feszültebbek, és így kissé nehezebben jutottak addig szintjükre. 1.Szánjunk elegendő időt izmaink ellazítására! Sokszorosan megtérül! Érdemes lépésenként végig menni testtájainkat a fejtetőtől egészen a sarkunkig, s ilyenkor magunk elé is képzelhetjük testünknek azt a területét. Miközben például arcizmunkra figyelünk, lehetőleg mondjuk is ki magunkban, hogy pl. ellazul a fejem tetején a bőr, ellazul a homlokom, ellazul a szemhéjam, ellazulnak a szemkörüli izmaim, ellazul az arcom, ellazul a nyelvem". Szükség esetén érdemes egymás után többször is végiglazítani testünket. Ismerek olyan, egyébként meglehetősen fel pörgetett, feszült férfit, aki egymás után ötször is végiggondolja teste izmait, és így még a legfeszültebb állapotából is nagyon mély tudatszintre tud ereszkedni. Jól segítik testünk ellazítását a lelki képek. Elképzelhetjük például, hogy izmunk vajból van és tűző napon állunk; vagy, hogy izomszálainkat kis emberkék rángatják, akik most leheverednek pihenni; vagy hogy izomrostjaink gitárhúrok, amelyeket meglazítva azok egyre mélyebb hangon szólnak, egyre lazábban pengének. 2. Minden érzékszervünkre vonatkozóan képzeljük el az ideális pihenőhelyünket! Mit látok, milyen hőmérsékletet érzek, mit hallok, milyen illatot érzek, akár ízt is? Minél érzékletesebben képzeljük el, annál jobban leköti figyelmünket, és annál inkább ránk ragad a hely nyugalma. Érdemes az apró részletekre is odafigyelni! Mozgást is vihetünk a képbe. Van aki kerékpározás, evezés vagy teniszezés közben képzeli el magát, mert számára ez jelent igazi nyugalmat. Nyugodtan megtehetjük. Nem létező, képzeletbeli helyet is kitalálhatunk magunknak, illetve olyant is, ahol még sosem jártunk. Gyerektanfolyamon az egyik ötletes kislány például azt képzelte el, hogy vattaszerű, puha felhőn ül, és lábát lóbálva bámulja a szomszédos bolyhos felhőket és a madarakat. Akár kívülről is „láthatjuk" magunkat az ideális pihenőhelyen, bár egy fokkal jobbnak tartom, ha azt képzeljük el, hogy most éppen ott vagyunk, és érzékeljük a környezetet, halljuk a hangokat, érezzük az illatokat, látjuk a látványt.
A lényeg, hogy ideális pihenőhelyünk kellemes, nyugalmas élményt jelentsen számunkra. Éppenséggel megváltoztatni is lehet, de ha már találtunk egy igazán jót, érdemes annál kikötni. 3. Külső, tárgyi segítségek: Akinek megvan az Alapgyakorlat című hangkazetta, az jól teszi, ha időnként – szerintem hetente egyszer – meghallgatja. Főleg feszült állapotban sokat segíthet a kellemes zene is. 4. Programozhatjuk, hogy egyre könnyebben, egyre jobban ellazulunk. Ha például az elmetükre-technika szerinti fehér keretes képzeletbeli tükrünkön „látjuk" magunkat, ahogy igazán lazán, mégis ébren programozunk, s felidézzük a kellemes érzést, ami ilyenkor jelentkezik, majd annak örömét, hogy már gyorsan jutunk mély tudatszintre, akkor valóban felgyorsul alfába jutásunk folyamata! (Ezt a trükköt más technikákkal kapcsolatban is lehet és érdemes használni. Egyik társunknak, Csongornak, például többszöri próbálkozásra sem sikerült a kézleviíáció. Néhányszor programozta az elmetükre-technikával a sikeres kézlevitációt, és az hamarosan remekül ment!) 5. Faraghatunk mondókat, ritmust - persze nem csak rímelő pozitív állítás jön szóba -, ami azt üzeni „sofőrünknek", tehát agyunknak, illetve tudatalattinknak, hogy relaxációkor gyorsan és mélyre vigyen minket. Minél többet mondogatjuk ezt magunkban - akár dúdolgatni is lehet valamilyen dallamra - , annál gyorsabban fogunk ellazulni. Reggeli szobabiciklizés, úszás vagy futás közben időnként például a következő prózadiailag ugyan kifogásolható - „versikét" mondogatom magamban ritmusra: „Egyre jobban ellazulok, gyorsan jutok alfába." Kívánok sok-sok finom, mély és hasznos relaxációt! *** Régóta foglalkoztat egy alapkérdés: vajon mi a fő oka annak a jelenségnek, hogy egyes társaink a jelek szerint valóban lelkiismeretesen gyakorolják a relaxációt, jól is használják a tanult technikákat mégse sikeresek annyira, mint a többiek? Azt hiszem, rájöttem az egyik legfontosabb okra, bár lehet, hogy ez nem mindenkinek újdonság. Egy könyv olvasása közben esett le a tantusz. Dr. Bernié Siegel, a Szeretet, gyógyítás, csodák című (remek) könyvében, Edith nevű, törékeny, alig 38 kilós betegét idézi: „Nincs szükségem sem a csoportra, sem a maga terápiájára! Fiatalkoromban anyám mindig azt mondogatta: - Csont és bőr vagy, de történjék bármi, túl fogsz esni rajta. Meg fogod élni a 93. születésnapodat, és akkor is úthengerrel kell eltaposni. - Edith túlélt egy szívinfarktust, egy bevérzett nyombélfekélyt, a férje halálát, és egy mellkasfalra ráterjedő emlőrákot. Több, mint hat évvel a műtét után, ma is életerős." Arra döbbentett rá ez az apró, ám figyelemreméltó példa, hogy mekkora ereje van azoknak a hiteknek amiket kisgyerekkorunkban ültetnek el fejünkben, többnyire szüléink. A hit szerepéről tanulunk a tanfolyamon, s az életünket korlátozó, negatív hatású hiedelmekről is szót ejtek. A fejünkben élő különböző hiteknek azonban nem azonos az erejük! Gyerekkorban agyunk rendkívül programozható, és életünk ekkor gyakorlatilag teljes mértékben szüléinktől függ. A csöppség számára a szülő szinte isten, aki fizikailag is föléje tornyosul, s akitől étele, itala, minden életfeltétele származik. Amit szüléink mondtak, az számunkra szinte szentírássá vált! Az ő világképük a mi világképünk lett. Ha például ők pesszimistán, fekete színben látták az életet, nagy valószínűséggel mi is így viszonyultunk később a világhoz. Működnek tehát
agyunk „számítógépében" úgynevezett „alapprogramok", mélyen bevésődött „alaphitek", s ezek zömében szüléinktől származnak. Előttem, lebeg egy középkorú, pesti asszony képe, aki arcán lemondó mosollyal így panaszkodott: „Laci kérem, én reménytelen eset vagyok. Hiába programozok, ugyanolyan rakás szerencsétlenség maradok, mint amilyen az anyám volt..." A mélyben tehát ott működött benne a „nekem semmi sem sikerül" alapprogram, s megtorpedózta a cél elérését. . (A kitartó programozás a jelek szerint egyébként idővel ezt a gátat is áttöri.) A jelek szerint a kisgyerekkorunkból hozott alaphiteink annyira meghatározzák életünket, mint egy-egy festményt az alapszíne. Egy sötét alaptónusú kép akkor is szomorú, borongós hangulatot áraszt, ha előfordul benne néhány élénk színfolt. S a szülői hitrendszer nem csak szavak útján ivódott belénk, Ha mamánk mindig szomorúan, lehangoltan járt-kelt, vettük a benne rejlő üzenetet: az élet reménytelen, rossz dolog, de hát el kell viselni, amíg véget nem ér... A szavakkal is megerősített programozás azonban természetesen még hatásosabbra sikeredett: „Nekünk soha nem sikerül semmi. Mi mindig szegények leszünk. Rossz vagy! Nem érdemled meg, hogy szeresselek! Meglásd, megfizetsz te még ezért az életben! Az életben mindenért meg kell szenvedni. Apáddal mindketten fiút szerettünk volna. Egy évvel a bátyád után születtél, váratlanul. De nehéz is volt!" S mit tesz Isten, a felnőtt gyerek sikertelennek bizonyul; valahogy mindig kevés a pénze; hajszolja az eredményeket, munkamániás lesz, csakhogy a környezetében élők szeretetét kiérdemelje, hiszen önmaga, a teljesítményei nélkül, méltatlan a szeretetre; ön sorsrontóvá válik, például a munkahelyi, előléptetés előtt mindig elkövet valami óriási baklövést, csakhogy -nem tudatosan! - teljesítse a szülői jóslatot, vagy hogy rejtett bűntudata miatt tudattalanul megbüntesse magát, céljait kínkeservesen, körülményesen éri el; fiúsan viselkedik, esetleg még kebleit sem „meri" átlagos méretűre növeszteni, elfojtja nőiességét; idegennek, kirekesztettnek érzi magát az emberek között. A gyermeki elme sokszor döbbenetesen értelmezi a szavakat. Tudok olyan asszonyról, aki kövérsége okát kereste agykontroll technikával, s azt a következő, gyerekkorában gyakran hallott anyai intelemben találta meg: „Tarts távolságot a fiúkkal! Ők mindig «azt» akarják!" Az állításban ugyan talán van némi igazság, az illető hölgy tudatalattija azonban olyannyira szó szerint vette a fogékony korban beléje sulykolt figyelmeztetést, hogy tekintélyes hájréteget növesztett, csakhogy távol tartsa magától a veszedelmes férfiakat... A mélyen bevésődött, negatív hatású alaphiteket, alapprogramokat is meg lehet változtatni, ám ez időt és kitartást igényelő folyamat (Gyorsítani lehet ugyan például az Agykontroll sikerek című könyv 214. oldalán leírt kineziológiai trükkel.) Az átprogramozásban az alapos gondolat –nagytakarításon kívül pozitív állításokra és az elmetükre technológiára van szükség. (Önkorlátozó hiedelmeink megváltoztatása című hangkazettánk is értékes segítség ehhez.) De hogyan azonosítsuk korlátozó hatású alaphiteinket? Fontos kérdés, ugyanis sajnos jellemzőjük, hogy megbújnak a mélyben, hiszen oly régen és mélyen ivódtak belénk. A következőt javaslom: írjuk le papírra, hogy milyen tulajdonságok jellemezték szüleinket, illetve azokat az embereket, akik kiskorunkban neveltek minket! Ebből ugyanis többnyire kiderül, hogy ők milyen alapprogramok, alaphitek szerint működnek/működtek, s nyilván ezeket adták tovább nekünk is. Igyekezzünk felidézni a gyerekkorunkban gyakran hallott intelmeket, és írjuk le ezeket is! (Alfában könnyebb visszaemlékezni rájuk.) Érdemes megfigyelni belső „monológjainkat" is, az önmagunkban folyó, belső párbeszédet. Egy napig akár írásban is rögzíthetjük az adott témával kapcsolatos valamennyi gondolatunkat, mert úgy könnyebben elemezhetőek, jobban szembe tűnik a mögöttük meghúzódó tévhit. Tapasztalatom szerint rendkívül fontos és hasznos felismerések nyomába jutunk így saját életünkre vonatkozóan. S ha megvan az ellenség, vagyis a sikeres programozást megnehezítő,
önkorlátozó hiedelem (vagy hiedelmek), akkor már könnyebben elbánunk vele (velük). Kívánok eredményes felderítést, és győzedelmes „csatát"! *** Az agykontrollban kulcsfontosságú szerepet játszik az álomkontroll-technika, ami egyrészt önismeretünket növeli, s ezzel lelki fejlődésünket szolgálja, másrészt lehetővé teszi, hogy kérdésekre választ kapjunk bölcs tudatalattinkból a vagy azon keresztül a kollektív tudattalanból , vagy ki tudja honnan…. . M. Ildikó budapesti agykontrollos például, az álomkontroll első két lépésének rendszeres gyakorlása után, arra a kérdésre kért választ álmától, hogy miként lehet gyógyítani az AIDS-betegséget. Ezt követő éjszaka álmában rendkívül érdekes ötlete támadt. Ötletét elmesélte kémikus ismerősének, aki igen jelentősnek vélte azt. Ildikó elkezdte programozni, hogy a sors összehozza őt olyan szakemberrel, aki ezen a szakterületen dolgozik, s ezért még jobban meg tudja ítélni, hogy van-e realitása az álomban kapott válasznak. „Véletlenek" sorozatán keresztül találkozott egy gyerekkori játszópajtásával, akiről kiderült, hogy kiváló biokémikus lett, és épp ezen a területen végez kutatásokat. Ildikó ötletét annyira ígéretesnek találta, hogy alapítványt hoztak létre a szükséges kutatómunka elvégzéséhez. Ha nem is teszünk fel ilyen nagy horderejű kérdéseket álom-kontrollal, s azt „csupán" önismeretünk növelésére használjuk, akkor is az az egyik legjelentősebb technika, amit a négynapos tanfolyam során elsajátítunk. De vajon hogyan értelmezzük álmainkat? Adunk ugyan ehhez tanácsot a tanfolyamon, ám ez olyan terület, ahol elkel a szakember segítsége. Ezért hívtam meg egyik áprilisi klubtalálkozónkra Miklósfalvi Mária klinikai pszichológust, aki pszichiáter partnerével, dr. Parádi Józseffel álomfeldolgozó csoportfoglalkozásokat, illetve álomértelmezést, tanító előadásokat és táborokat tart, s így ugyancsak sokat tud az álmok interpretálásáról. - Hadd kérdezzem meg Mária, vannak-e olyan egyetemes szimbólumok, amelyek ismerete segít álmaink értelmezésében? - Igen is, meg nem is. Cári Jung, a híres svájci pszichiáter azt mondja, hogy az álmok szakértőinek ismernie kell a mítoszokat, az ősi vallásokat és a népköltészetet, ám amint konkrét álom értelmezése a feladat, akár sajátjáé, akár másé az, rögtön mindent el kell felejtenie. Azt javasolja, hogy tökéletesen előítélet mentesen közelítsünk az álmokhoz. Az álmoskönyvek vagy szimbólum szótárak nem nyújtanak jelentős segítséget. Az álmok ugyanis nem rejtvények, amelyek a kulcs megtalálásával automatikusan megoldhatók. Sokféleségük és sokszínűségük alapján sokkal inkább hasonlíthatóak a természethez. A megfigyelt „törvényszerűségek" az álomfejtésben hol igaznak, hol tévesnek bizonyulnak. - Reggelente én alfában próbálom levonni álmaim tanulságát Fölteszem magamnak a „Mit jelent ez az álom?", a „Hogyan függ össze ez az álom az életemmel?", vagy a „Mit tanulhatok ebből az álomból?" kérdéseket, és megfigyelem, milyen ötletek kígyóznak elő spontán módon, s az „áhá-érzéssel" kísért gondolatokat alaposabban szemügyre veszem. Mivel egészíthetjük ki ezt az egyszerű és sokunk tapasztalata szerint működő módszert? -.Valóban érdemes kérdéseket föltenni az álommal kapcsolatban és hasznos megfigyelni a jeletkező testi reakciókat. Különös módon , minden kérdésnél egy-egy testi érzést lehet megfigyelni . Ez többnyire összetett, komplex , átélt érzet, amihez kereshetünk valamiféle szót, valamilyen „címet". Megpróbálhatjuk megfogalmazni ezt az érzetet, s amikor sikerült azt megtalálni, akkor egyértelmű megkönnyebbülés, az említett „áhá-élmény" jelentkezik. Nagyon fontos, hogy a reggeli ébredéskor lehetőleg ne pattanjunk ki .rögtön az ágyból! Érdemes ekkor pár percet arra szánni, hogy fölidézzük álmainkat, s érdem azokat leírni. Ha
nem emlékszik az álmára, akkor is írjon le valamit! Például leírja, hogy álmodtam éjjel valamit. Majd tegye föl a kérdést: - Milyen érzést hagyott bennem ez az álom? Várjon kb. egy percet , hogy kérdésére válasz érkezhessen! Figyelje eközben testét, figyelje a keletkező érzetet, és próbálja azt megnevezni, majd írja le ezt az érzést! Az érzés megfogalmazása ugyanis sokszor előhozza az álom emlékét. Csoportfoglalkozásainkon is számtalanszor előfordult, hogy a látszólag elfelejtett álom, sőt néha álomsor, ily módon részletesen felidéződött! Ha valaki nem emlékszik álmaira, az általában azt a félelmét tükrözi, hogy a tudattalanból bekopogtató gondolatot alapvetően félelmesnek vagy veszélyesnek ítéli meg. „Felboríthatja jelenlegi (relatív) lelki egyensúlyomat" - gondolja -, „jobb tehát nem foglalkozni vele". Persze a rohanó élettempó is magyarázhatja a jelenséget. Milyen segítő kérdésekkel hívhatjuk elő az álom rejtett, szimbolikus üzenetét? Nagyon sok és nagyon sokféle ilyen segítő kérdés létezik. Például: „Milyen címet adnék az álomnak? Milyen címeket adnék az álom egyes részeinek? Hol az álom csúcspontja? Miként viszonyulnak az álmok részek egymáshoz? Kik szerepelnek az álomban? Ml az álom mondanivalója? Milyen konfliktus szerepel az álomban?" Hangsúlyozom, mindenkinek magának kell megtalálnia a számára legmegfelelőbb módszert, hisz nem vagyunk egyformák! Egyik csoporttagunknak például az segített különösen sokat az álom értelmezésében, hogy megkérdezte, mit tesz és mit nem tesz az „álomén" az álmában. Vagy például az álomban előforduló igék és tagadó igék összegyűjtése is rendkívül „beszédes" lehet. Sokszor olyan döbbenetesen pontos jellemzést kapunk így magunkról, ami szinte fejbe kólintó hatású! A technika ugyanakkor roppant egyszerű. Csoportjainkon kérdéslistát is alkalmazunk, amin például ilyen küldések szerepelnek: „Miért pont most álmodtam ezt az álmot? Mi köze az álomnak korábbi álmaimhoz? Mit akar tőlem ez az álom?" Mindenki maga is összeállíthat önmaga számára hasonló kulcskérdéseket. Rendkívül hasznos, ha a reggel ébredés után párbeszédbe elegyedünk valamelyik álomképpel vagy álom alakkal lehet ezt írásban is. Például megkérdezzük tőle: „Ki vagy te? Miért jöttél az álmomba?" Utána hagyjuk, hogy kezünk szinte magától írjon, hogy toll vezesse kezünket! Hangsúlyozom, hogy ha nem jelent megoldhatatlanul nagy terhet, akkor rendkívül hasznos re ggelente leírni álmainkat. Csak ezt követően tegyük fel az említett kérdéseket, és - azt már mondtam – nagyon hasznos azokra írásban válaszolni! Az írás ugyan is megmarad és később visszatekintve jobban megfigyelhető lelki fejlődésük iránya, világosabbá válik, hogy honnan hová tartunk. Az említett kérdéseket persze meditációban is feltehetjük önmagunknak. Ilyenkor sokszor egészen eltérő értelmezést nyerünk ahhoz képest, amit először gondoltunk. Általános jelenség ugyanis, hogy az álmokban sokkal több sokszor teljesen más üzenet bújik meg, mint amit első, felületes pillantásra gondolnánk. Metaforaként is kezelhetjük az álmot, amit több vonatkozásban értelmezhetünk. Például megkérdezhetjük, hogyan szól ez az álom a jelenlegi élethelyzetemről? Vagy hogyan szól ugyanez az álom a pénzhez való viszonyomról? Vagy hogyan szól ugyanez az álom a szexualitáshoz való viszonyomról? Csoportjainkon sokszor használjuk meditációban a „visszalépést". Az álomban korábbi eseményhez lépünk vissza, és esetleg más módon folytatjuk onnan az álom menetét. Rémálomból felriadva például érdemes megpróbálni folytatni azt. Számos rémálmunkról ugyanis kiderül így, hogy sokkal kevésbé rémisztőek, mint először gondoltuk, és valójában segítenek, hogy megbarátkozzunk olyan valamivel, amiről tévesen azt hittük, hogy menekülnünk kell előle. Csoportjainkon sokszor el is játszunk álmokat, álomjeleneteket. Rengeteg új felismerést hozhat az ilyen dramatizálás!
Nem racionális feldolgozási mód, ám nagyon hasznos, ha például megpróbáljuk lerajzolni az álom hangulatát. Ebben a tudattalanunk, a jobb agyféltekénk sokkal nagyobb mértékben vesz részt, és ilyen módon hozhat az álom értékes ajándékot, hasznos felismerést. Köszönjük a hasznos tanácsokat, és gyanítom, sokan szívesen csatlakoznának álomfeldolgozó csoportjaitokhoz. Hol lehet jelentkezni a foglalkozásaitokra? - A 240-0856 telefonszámon. - Érdemes foglalkozni álmainkkal, mert azok önmagunk jobb megértése révén hozzásegítenek egész világunk jobb megértéséhez. Szebben fogalmazza ezt meg Weöres Sándor, aki így ír: „ Önmagad beutazása a mindenség beutazása." Ismerősömtől hallottam a kővetkezőt: „Két hónapja összefutottam egykori iskolatársammal, és alig ismertem rá. Sugárzott belőle a jókedv és az optimizmus, pedig tudtam, hogy komoly gondjai vannak. Mitől nézel ki ilyen remekül? - kérdeztem. Egy hete fejeztem be az agykontroll tanfolyamot, hangzott a válasz. Két hónappal később újra összefutottam vele, de akkor már ismét korábbi, „leeresztett" formájában láttam..." Vajon mi az oka, hogy az illető hölgy életébe - és feltehetően sok más társunkéba is - csak átmenetileg hozott napfényt a Silva - féle tanfolyam? Mit lehet tenni, hogy ez másként legyen? Számtalan embert ismerek, magamat is beleértve, akiknek az életét gyökeresen megváltoztatta az agykontroll. A módszer tehát kétségtelenül működik. Aki kételkedne benne, javaslom olvassa el az Agykontroll sikerek vagy a Hétköznapi csodák című könyvet. A hiba tehát biztosan nem a módszerben van. Sokan talán úgy mennek haza a négynapos kurzusról, hogy csodát várnak. Arra számítanak, hogy gondjaik napok alatt megoldódnak, de mivel a csodák késnek, lelkesedésük lelohad. Pedig joggal várják a „csodát", mert életünket valóban döbbenetes mértékben tudjuk megváltoztatni ezzel a remek módszerrel, ám ehhez némi idő és kitartás is szükségeltetik. Az agykontroll nem csoda, „csak" csodálatos. A bennünk szunnyadó csodálatos képességeket tárja fel. Fontosnak tartom, hogy a fanatizmus és a kishitűség csapdáját egyaránt el tudjuk kerülni. Nyilvánvaló, hogy évek, évtizedek alatt összegyűlt gondhalmazt még nagyon hatékony módszerrel sem tudunk máról holnapra eltüntetni. Érdemes azonban nekifogni, már csak azért is, mert ezt a munkát senki más nem végzi el helyettünk... A kishitűségről Debrecenben kaptam jó leckét. '91 tavaszán tanfolyamot tartottam, s akkor egy kedves asszony megkérdezte, el tudja-e tüntetni lábáról a csontos bütyköt agykontrollal. „Nem hinném, feleltem, én inkább megoperáltatnám, és a gyors sebgyógyulást programoznám." A 92-es debreceni tanfolyamon Erzsi mosolyogva jött oda hozzám; - Laci, kishitű voltál! Nézd meg a lábamat! Visszafejlesztettem a bütyköt! Időbe tellett, de sikerült! Sokan persze se nem fanatikus csodavárók, se nem kishitűek, ám egy idő után erőt vesz rajtuk az egyik legfőbb közellenség, a lustaság. Fokozatosan visszasüppednek a megszokott kerékvágásba. Velem is ez történt, miután 89-ben először végeztem el külföldön a tanfolyamot. Rajtam a szokáskontroll segített; egy hónap alatt képzeletem segítségével kialakítottam a rendszeres relaxálás szokását, és azóta az életem mindennapos részéve vált, akár a fogmosás. (Részben az ellustulókra gondolva készítettem a Zenés meditáció reggelre és estére című kazettát, hiszen kisebb erőfeszítési igényel az irányított meditáció, mint az önálló.) Miskolci barátaim szerint a titok nyitja a siker. Ha ugyanis átéljük, hogy súlyos problémánkat meg tudtuk oldani agy kontrollal, hogy nehéz döntést jól hoztunk meg a Silva- módszer segítségével, hogy relaxáció után kellemes nyugalom áradt szét egész valónkban, és magabiztosabban és energikusabban láttunk neki további megoldandó feladatainknak, akkor úgy rákapunk a rendszeres gyakorlásra, mint gyerek a csokoládéra. Részben ezért olyan fontos az
ébredéskontroll , hiszen ha megtapasztaljuk, hogy elménkkel percre pontosan fel tudjuk magunkat ébreszteni - s ez még kezdőknek is elég hihető célkitűzés, ám az eredmény ugyanakkor valamennyire mégis meglepő -, akkor az a siker megunhatatlan ízét is szánkba lopja, s így újabb sikerre szomjazunk. Sokan a zene szerepére esküsznek. Kellemes muzsikát kapcsolnak be a meditáció idejére, ami még nagyobb élménnyé teszi a hasznos lazítást és programozást, s így legközelebb nagyobb kedvük lesz ismét meditálni. Ha nem válunk függővé a zenétől, akkor alkalmanként szerintem is hasznos segítség lehet, főleg azoknak, akik lustaságra hajlamosak. Nem nagy beruházás, de megéri: vegyünk: füzetet, és vezessünk agykontroll naplót! Írjuk bele programozásunk céljait, és színes ceruzával jelöljük be sikereinket! Gőzerővel ösztönző rendszeres gyakorlással magunk előtt látjuk sikereink írott, tarka nyomát, .és esetleges sikertelenségeinkből is fontos tanulságokat vonhatunk le! A házcsoportok, klubok egyik legnagyobb előnye, hogy rendszeres gyakorlásra ösztönöznek. Érdemes hát csatlakozni egyhez. Végül emlékezzünk, a tanfolyamot meg lehet ismételni. Időnként külön, csak ismétlőknek szóló kurzust is szervezünk, amelyekről szintén az Alfajárókban lehet olvasni. *** Az elmúlt öt évben, amióta ismerem és használom az agykontrollt, sokszor elgondolkoztam azon, vajon mi elménk működésének „egysége". Hiszen számos természeti folyamatnál megfigyelhető, hogy egységnyi csomagokban, úgynevezett kvantumokban zajlik. Például a fény egysége a fotón, az elektromos áramé az elektron. Vajon mi az elme működésének az „alapegysége"? - morfondíroztam el nemegyszer. Ma úgy látom, hogy a gondolat. Vizsgálatok szerint az átlagember naponta kb. 60 ezer gondolatot gondol, és ezek végrehajtandó utasításokként hatnak agyunkra, s azon keresztül egész szervezetünkre. A jelek szerint közvetett és közvetlen hatóerővel, ha tetszik teremtő erővel rendelkezünk, s ez a valóság formáló erő gondolatainkon keresztül jut érvényre. Ha megtanulod irányítani gondolataidat, megtanulod alakítani belső és külső valóságodat. Figyeljük meg például az egyszerű, ám kitartó használat esetén mégis hatásos Couémódszert. Ha valaki képes heteken- hónapokon át naponta több tucatszor elmondani valamilyen állítást pl. " „Napról napra, minden szempontból, egyre jobban és jobban vagyok .”, Egyenesen tartom a hátam.", „Jókedvű yagyok.", „Észreveszem az anyagi helyzetem javulását eredményező lehetőséget.” Akkor a napi kb. 60 ezer teremtő gondolat nagyobb hányada irányul már célja felé, s a sok kis „gondolatvektor" eredője realizálódik, és idővel valóban elérheti kitűzött célját. Vajon miért erősebb a gondolat hatása alfában, ebben a kellemes, ellazult, ám mégis éber, befelé figyelő állapotban? Mert bétában elménk ereje megoszlik, így erre Clancy McKenzie, a világhírűvé vált agykontrollos amerikai pszichiáter: „Agyunk képességei rendkívül nagyok, de a szokásos szinten működve azt folyamatosan bombázza számos különböző inger: gondolatok, kívánságok, szükségletek, vágyak, zajok, fények, nyomások, konfliktusok, mindenféle stressz. Figyelmének 10%-ánál nagyobb részét így képtelen egyszerre egy dologra irányítani az ember. Ellazult állapotban azonban képes." Valóban, a teljesen éber állapotban elménk ezernyi történésre figyel, létbiztonságunk érdekében folyamatosan nyomon követi a körüttünk zajló, lüktető világot. Alfában, a testi és lelki csend világában tudjuk csak igazán egy pontra, célunkra fókuszálni a bennünk lévő teremtő erőt. Az eddigi gondolatmenetből remélem kiviláglik, miért annyira fontos a gondolatnagytakarítás, és miért érdemes igazán érdekessé, színessé, magunk számára vonzóvá tenni képzeletbeli laboratóriumunkat. Az utóbbi ugyanis abban segít, hogy a programozás értékes
ideje alatt teremtő képzeletünk - „gondolatsorozatunk" - ne csapongjon összevissza, hanem célunkra „tapadjon". tanulságos ebből a szempontból Zábó Dóri levele: „Mária Soréi könyvének ( Teljesebb élet - Agykontrollal) olvasása hatására elkezdtem programozni, hogy egyre kreatívabbá válok. A siker első lépése máris csodálatos volt. A börtönhöz hasonló szürke, útvesztőkkel teli laboratóriumom szinte varázsszóra csodálatosra változott. A 3-ról 1-re módszer használata során a három számot - részben Laci tanácsára sirályokként, hattyúkként, majd bálnákból kilövellő szökőkutakként képzelem el. A víz nagyon fontos elem számomra, így az „utazás" egy tutajon folytatódik, ami meredek, erős sodrású zuhatagon kormányoz 1-es szintemre, alfába. Itt egy törpe vár, aki vigyáz a tutajomra, s gyakran együtt imádkozunk. Először egy friss illatú, zöld erdőben haladok befelé, ahol hamarosan barátságos tisztás tárul szemem elé, s ott egy óriási, terebélyes, gyönyörű szép fa vár rám. Ez a kedves fa megengedte, hogy testében lakjak, és ott agykontrollozzak. A fa él, s nekem ez csodálatos erőt ad. Laboratóriumomban az energia folyamatosan áramlik belém. Már távolról is oly szép ez a látvány, hogy még a nap s lejön az égről, kíváncsian les be, hogy megtudja, mi történik ott. Amikor a tisztásra érek, alig várom már, hogy laboromban legyek, mégis lassan megyek, hogy örömöm tovább tartson. Mikor belépek, úgy érzem, itt mindenre képes vagyok. (Mármint olyanra, ami jó, tiszta, szép és őszinte.) Először egy nagy terembe érek, ahol gyönyörű szökőkút áll, s egy szimfonikus zenekar játszik;] Ilyenkor én is először játszom: középkori ruhát viselek, táncolok] énekelek, s meghívok a bálra mindenkit, akit csak ismerek. Mindig annyian vannak, hogy teljesen megtelik a terem. Mikor már kellően emelkedett a hangulat, átlépek a csodál birodalmába. A szoba közepén lévő forgószínpadon áll az a nádból font karosszék, amelyen az irányítógombjaim találhatóak, valamint gyönyörű, faragott íróasztalom, s azon örök naptáram és mindig pontos órám. A szobának nincsenek sarkai. Egy népi faragásúi szekrényben tartom a porszívót, az aranyvödröt, az arany- és ezüstporokat, a Grál-kelyhet és az ezerjófüvet. A déli fal óriási ablak, ami egyúttal a képernyőm is. Található még a szobában egy társalgóasztal, mellette néhány, kényelmes szék tanácsadóimnak és a vendégeknek, valamint egy: festmény, ami változtatja színeit. A képen egy gyönyörű folyó látszik, amin híd ível át, s fölöttük a nap ragyog. (Számomra ez a hármas szimbolizálja az agy kontrollt.) Néha naplementét képzelek el a képen, máskor napfelkeltét, s ilyenkor a kép minden egyes színe megváltozik. {Amióta ezt gyakorlom, a vizualizált színek sokkal tisztábbak lettek,)" Sokak számára talán gyerekesnek tűnik Dóri laborja, ám abban biztos vagyok, hogy ez a kellemes, az ő ízlésének és gondolatvilágának megfelelő környezet valóban leköti képzeletét, más szóval teremtő erejű gondolatáramlását. És hogy illik ebbe a logikai okfejtésbe a hit, vágy és elvárás? -merülhet fel a kérdés. Ha belegondolunk, talán egyetértünk abban, hogy ezek is végső soron gondolatokat takarnak. Hiszen a hit azt jelenti, hogy mit gondolok egy adott dologról. A hit bizonyos értelemben egy gondolatrendszer, ami belénk ivódott, „számítógépünk" programjává vált, tehát meghatározza, hogy a minket érő hatásokra hogyan reagálunk tudatos és tudattalan szinten. Amire igazán vágyunk, arra sokat gondolunk. Nem csoda hát, hogy célunk eléréséhez kulcsfontosságú a vágy, hiszen minél több gondolatot avagy „teremtő egységet" fordítunk egy ügyre. Amit igazán elvárunk, amire nagyon-nagyon számítunk, az szintén gyakran jár fejünkben, arra szintén sok gondolategységet „költünk". Miért írtam le ezt a teóriát? Hogy komolyan vegyük a gondolat nagytakarítást és színesítsük laboratóriumunkat. Ennek a gondolat menetnek a fényében remélem még igazabbnak hat Weöres Sándor figyelmeztetése: „Vigyázz, hogy világosat gondolsz-e vagy sötétet, mert amit gondoltál, megteremtetted!"
*** Az elmúlt hetekben többen megkerestek telefonon, levélben és személyesen, és kértek, reagáljak egy mostanában megjelent könyvre, Gál Péter katolikus pap, A New Age keresztény szemmel című művére. A szerző ugyanis nagyon kemény szavakkal illeti könyvében a Silva- módszer. Mindnyájan tudjuk ugyan, hogy az agykontroll nem világnézet, hanem a stressz kezelésének és az elme fejlesztésének tudományosan megalapozott módszere, ám a nagy példányszámban megjelent könyv jelentős hatása miatt, mindannyiunk érdekében, nyilvánosan is tisztáznunk kell ezt a tényt. Nyílt levelet írtam ezért Gál Péternek, amit elküldtem a legnagyobb katolikus hetilapnak, az Új Embernek. Levelemet az újság főszerkesztője túl hosszúnak találta, ezért annak rövidített változatát is elküldtem a szerkesztőségbe. Mivel a téma végül is minden tanfolyamot végzettet érinthet, ezért az Alfajárókban közlöm az eredeti válaszlevelet. Soraim ugyan elárulják saját világnézetemet, de hangsúlyozom, hogy a Silva- módszer teljesen független az ideológiától. Mindenki képes ugyanis megtanulni hatékonyabban használni elméjét, ahogy úszni is egyformán megtanulhat hívő és ateista.
NYÍLT LEVÉL GÁL PÉTERNEK, A „NEW AGE - KERESZTÉNY! SZEMMEL" CÍMŰ KÖNYV ÍRÓJÁNAK Kedves Gál atya! Budapest, 1994. október 21. i Érdeklődéssel olvastam könyvét, és mivel Magyarországon én vezetem a Silva- féle agykontroll elnevezésű stresszkezelő és elme-fejlesztő módszer oktatását, szeretnék nyilvánosan és viszonylag röviden reagálni a Silva- módszerről írt soraira. Teljesen megértek minden vallásos embert, aki idegenkedéssel! és komoly fenntartásokkal olvassa az Agykontroll című könyvet, vagy José Silva egy-két másik írását, mert először én is ugyanígy reagáltam. - Milyen Magasabb Intelligenciáról beszél, aki nem Isten? Kik ezek a „tanácsadók"? - kérdeztem olvasás közben magamban, hogy két kényes pontot említsek a Silva- könyvekből. Kíváncsiságom miatt én azonban elvégeztem a tanfolyamot is, hiszen ez egy négynapos kurzuson oktatott ismeretanyag, a könyvek inkább csak ismertetőként szolgálnak. Ott világosan megértettem, hogy nemcsak hogy nincs konfliktus a keresztény hit és a Silva- módszer között, de még az is határozottan állítható, hogy az agykontroll megismerése és használata rendkívüli mértékben elmélyíti az Istenhitet és az imádságos életet, jobb és krisztusibb emberré tesz minket. Megértettem, hogy ez tudományos, nem pedig világnézeti tanfolyam, még akkor is, ha könyveiben José Silva, aki egyébként római katolikus vallású ember, kifejti világnézetét, ami teológiai szempontból valóban tartalmaz vitatható elemeket is. A tanfolyamon megtanuljuk, hogyan lazuljunk el, vagyis miként vezessük le szervezetünkből azt a feszültséget, közismert nevén stresszt, ami manapság milliószámra szedi áldozatait, hiszen a szívinfarktustól kezdve az agyvérzésen át a rákbetegségig ma már számtalan súlyos betegség esetén igazolt a stressz kóroki szerepe. Megtanuljuk, hogy ebben a kellemes és egészséges, ellazult állapotban hogyan használjuk elménket hatékonyabban, hogy magunk és szeretteink kisebb és nagyobb problémáit sikeresebben oldjuk meg, mint eddig.
Igen, beletartozik ebbe az intuíció fejlesztése is, ám ez is hasznos, hiszen lehetővé teszi, hogy például megérezzünk veszélyeket, gépekben gyorsan megtaláljunk hibákat. Igen, beletartozik ebbe annak a közvetlen alkotó, vagy ha tetszik teremtő erőnek a felismerése és használata is, amely mindannyiunkban benne lakozik. Nemcsak közvetve tudunk ugyanis alkotni, pl, amikor házat vagy bútort tervezünk és készítünk. Közvetlen teremtő erő is működik bennünk, amit gondolataink és képzeletünk kontrollálásának megtanulása révén tudunk irányítani. Aki kételkedik ebben, javaslom, próbáljon azonos körülmények közt csíráztatni két-két babszemet, hm az egyik babszempárra gondoljon sokszor szeretettel! Megtapasztalja, ezek a babok sokkal gyorsabban csíráznak ki mint az elhanyagoltak, s így megtapasztalja elméje vagy lelke - közvetlen alkotó, teremtő hatását. Ennek a közvetlen teremtő erőnek a segítségével betegség esetén valóban tudunk segíteni magunkon, sőt az emberi elmék közt meglévő, szemmel ugyan nem látható kapcsolat miatt még embertársainkon is, ahogy ezt Jézus meg is ígérte nekünk. Azóta értem igazán a mondatot, hogy „Isten saját képére és hasonlatosságára teremtette az embert", amióta naponta tapasztalom a Teremtőnktől kapott közvetlen alkotóerő hatását. Ez véleményem szerint egyik legnagyobb adományunk, talentumunk, aminek használatáról halálunk után számot kell adnunk. Az agykontroll tanfolyamon azt tanuljuk meg többek között, hogy miként használjuk ezt hatékonyan és erkölcsösen mindannyiunk javára. Azóta értem igazán, hogy Jézus miért nevezi bűnnek a gondolatban elkövetett vétket is, amióta tapasztalom, hogy a gondolatnak tényleg valóságformáló ereje van. Az agykontroll ezeknek a valóságteremtő gondolatoknak az etikus célú irányítására tanít, és a problémacentrikus gondolkodás helyett a megoldáscentrikus hozzáállás kialakítására. Gyümölcséről ismerni meg a fát, tanuljuk Jézustól. Nem tagadom, jó érzéssel bontogatom naponta a sikerekről beszámoló levelek tucatjait: leszoktam a dohányzásról; meggyógyultam „gyógyíthatatlan" betegségből; leszoktattam férjemet az iszákosságról jobban tanul a gyerek; javult a család hangulata; javult a memóriám; végre altató nélkül alszom, és még hosszan sorolhatnám a sikereket. Nekem úgy tűnik, ez a Silva-fa jó gyümölcsöket terem... Tavaly november táján édesapám azt hallotta a Vatikáni Rádió magyar nyelvű adásában, hogy a Katolikus Egyháznak nincs elvi kifogása a Silva- módszerrel kapcsolatban. Gábor bátyám, aki feleségével szintén oktatja az agykontrollt, levelet írt a Vatikánba. Idézem Benkő atya hivatalos levélpapíron érkezett válaszát: „Édesapja jól értette adásunkat elvileg közömbösnek, semlegesnek lehet tekinteni a Silva- féle agykontroll módszert. A gyakorlatban sok függ az oktató világnézetétől és egyéni céljaitól is mint más hasonló módszereknél. Kívánom, hogy Magyarországon ne váljék a Silva- féle agykontroll valamiféle valláspótlékká." Ez a veszély nem fenyeget, hiszen ahogy már hangsúlyoztam, az agykontroll nem világnézet, hanem az elme használatának tudományosan megalapozott - hatékonyabb módja, egy egyszerűen elsajátítható, praktikus, önsegítő és segítő módszer. Tagadhatatlanul létezik azonban egy „mellékhatása": lelkibb emberré válunk tőle. Számtalan konkrét példát tudok felsorolni, és levelekkel igazolni, hogy a tanfolyam hatására miként vált sok ateista magyar ember templomba járó hívővé. Egyetértek Benkő atyával, hogy fontos az ismeretanyag prezentálásának módja, bár a mentális gyakorlatok szövege annyira pozitív és etikus, hogy durva félremagyarázásra nem nagyon látok lehetőséget. Felelősséggel nyilván nem vállalhatok garanciát a világ valamennyi agykontrolloktatójáért - megjegyzem világszerte sok pap és apáca is oktatja a módszert, sőt, Brazíliában még püspök is (Joao Arlindo püspök úr) -, a magyar oktatókért, hárman limitjük a felnőtteket, azonban igen. Szeretnénk, ha a papság megismerné tálalásunkban az agykontrollt, hogy a módszerrel kapcsolatos érthető idegenkedésük vagy gyanakvásuk megszűnjön. Ezért hívtunk és hívunk meg tanfolyamainkra szeretettel minden papot és szerzetest. Kurzusainkon ők tehát ingyen
vehetnek részt, bármely felekezettől is jelentkeznek. Sajnos az egyházi sajtóban még fizetett hirdetésben sem értesíthettük őket erről. A Keresztény Élet nem vette fel hirdetésünket, az Új Ember már pozitívabban állt hozzá, el akarta küldeni munkatársát egy tanfolyamunkra, s attól tette függővé döntését. Nyilván közbejött valamilyen akadály, mert munkatársuk sajnos nem jött el a kurzusra. Tapasztalatom és szilárd meggyőződésem, hogy a módszer megismerése és használata rendkívüli mértékben gazdagítja a lelki életet. Ezért tartottam „Az elmélyült imádkozás titka" címmel előadást két budapesti plébánián, és ezt a szerintem hasznos, egyórás előadást meghívásra szívesen megtartom más templomokban is, természetesen ingyen. (Megjegyzés: a levél megírása óta az előadás anyaga már kazettán is megjelent. Címe: Hogyan imádkozhatunk elmélyültebben ?) Nem vagyok teológus. Jézus jó híre és tanítása számomra rövid és világos: van értelme életünknek, hiszen a Teremtő Isten édesapánkként, forrón szeret minket. Azt kéri, szeressünk mi is, szolgáljuk, segítsük egymást. A Silva- módszer számomra ezt a csodálatos szolgálatot teszi hatékonyabbá és örömtelibbé. Tisztelettel meghívom Gál atyát is bármelyik tanfolyamunkra, praktikusan valamelyik pécsi kurzusra. Kérem, igyekezzen minél kevesebb előítélettel megfigyelni, mi is valójában ez a Silva-féle agykontroll! Szívélyes üdvözlettel: dr. Domján László Nemrég összefutottam az utcán egy kedves ismerősömmel, aki két éve végezte el az agykontrolltanfolyamot. Megkérdeztem tőle használja-e még az ott tanultakat. - Hát az igazság az, hangzott a felelet, hogy néhány hétig viszonylag) rendszeresen relaxáltam, de egy idő után valahogy ellustultam... Szóval őszintén szólva most már nem használom az agykontrollt, de azért hidd el, így is hatalmas élmény volt az a két hétvége! Gyanítom, ismerősöm nincs egyedül a történetével... Pedig az igazság az, hogy relaxálás nélkül is lehet agykontrollozni, persze csak bizonyos mértékig. Hogyan? Úgy hogy gondosan megválogatjuk szavainkat és gondolatainkat, valamint tudatosan pozitív megoldáscentrikus hozzáállást alakítunk ki. Egy korábbi részben már pedzettem elméletemet, miszerint agyunk, illetve elménk számára a gondolat az alapegység, az az „üzemanyag". Naponta kb. 60 ezer gondolat fordul meg fejünkben, és valamennyinek kérlelhetetlenül programozó hatása van. Sokan talán még emlékeznek arra az igaz és tanulságos történetre, Anni esetére, amit a tanfolyam végefelé, vicces diaképek kíséretében meséltem el. Ő az az amerikai agykontrollos hölgy, aki eredménytelenül programozta az elmetükre-technikával, hogy udvarlóra találjon, pedig egyéb területeken hatalmas sikereket tudhatott már magáénak. Végül megfogadva barátom és tanárom, Carolyn Deal tanácsát, egy napon át leírta minden gondolatát, amj ezzel a témával kapcsolatban aznap csak eszébe jutott. A szája is tátva maradt, amikor estére négy füzetoldal telt meg csupa-csupa negatív állítással. Ezek után valóban alapos gondolat-nagytakarítást végzett, tehát tudatosan figyelte gondolatait és szavait, s amint; rajtakapta magát egy negatív tartalmú gondolaton vagy mondaton, rögtön törölte és pozitív gondolattal helyettesítette be azt. Két héten belül úgy dongták körül a férfiak, mint mézet a legyek! Anni története tehát a napnál világosabban bizonyítja, hogy valóban kulcsfontosságú a gondolat-nagytakarítás, s hogy minden gondolatunk programozza tudatalattinkat. . Ám ennél többet is jelez! Azt is mutatja, hogy ha valaki nem relaxál, nem programoz alfában, de a gondolatait, szavait, hozzáállását, egész belső hitrendszerét valóban megváltoztatja egy üggyel kapcsolatban, úgy is elérheti célját! Gondoljunk csak Emil Coué módszerére! Ma is működik, s abban nem szerepel alfa, csak pozitív tartalmú mondatok
ismételgetése. Persze sokkal hatékonyabb az ellazult állapotban megfogalmazott, célra irányított gondolat, illetve gondolatsor, ám érdemes tudatosítani magunkban, hogy anélkül is tudjuk kontrollálni agyunkat, vagyis tudjuk irányítani életünket! Az előbb „hitrendszerről" beszéltem. De hát végül is mi a hit? Szerintem azt jelenti mit gondolok az adott témáról. Mi a vágy? Hogy hány gondolatot szánok a napi 60 ezer közül az adott ügyre . Hiszen ami után nagyon áhítozom az gyakran eszembe jut. S mi más lenne az elvárás is, mintsem gondolatsor , ami a végeredményre irányul. Várok az eredményre, számítok rá, hozzáállásommal és tetteimmel is jelzem elmém és a világ számára, hogy készen állok az áhított végeredmény befogadására. Tettet említettem, de ahogy Emerson bölcsen megállapítja, „Minden tettünk őse egy gondolat." Igen, a tettek, oka is a gondolat! Joggal mondhatjuk hát azt hiszem, hogy aki megtanulta irányítani gondolatait, megtanulta irányítani életét! Hogy milyen gondolatokat forgatunk agyunkban, s hogy milyen szavakat használunk, az csupán szokás kérdése. Többször megfigyeltem magamon, s gondolom nem vagyok ezzel egyedül, hogy rám ragadt egy-egy szófordulat, gyakran használt kifejezés, amit barátomtól, ismerősömtől, diákkoromban valamelyik osztálytársamtól gyakran hallottam. Rászoktam arra a szóra vagy kifejezésre. Igen, egyszerűen szokás, automatizmus, hogy milyen szavakat használunk, ám minden szó egy-egy - valóságteremtő -gondolat is egyben! Tudatos odafigyeléssel kb. 2-3 hét alatt megváltoztathatjuk gondolataink, szavaink jellegét, vagyis hozzáállásunkat. A vicc az, hogy ezzel automatikusan változni fog a hangulatunk, sőt testi és lelki egészségi állapotunk is! A hozzáállás megváltozásának fantasztikus példáját láttam nemrég Gyuri barátomon, akivel hároméves korunk óta ismerjük egymást. Ha létezik negatív hozzáállás, akkor Gyurié az volt. Szinte állandóan panaszkodott, szidta a régi rendszert, szidta az újat megállás nélkül, órákon át tudta sorolni, hogy mi a rossz, mi a baj a világban, az életben. Nyáron azonban meglátogatta testvéréi Malajziában, s azóta mintha kicserélték volna. Legnagyobb élményeként azt mesélte el nekem a repülőtérről befelé jövet, hogy a maláj emberek csodálatosak. Bármi történik, mosolyognak, a lég nagyobb forgalmi dugóban is nyugodtak maradnak, vadidegenekre is kedvesen rámosolyognak az utcán, készségesen segítenek a csetlő-botló turistának, egy szóval árad belőlük a derű és az élet öröm. Gyuri úgy döntött, hogy átveszi ezt a mentalitást, mert a jelek szerint így érdemes élni, s azóta döbbenetes változáson ment keresztül, természetesen előnyére. A hibákat persze ma is észreveszi, rendkívül éles szemű és eszű férfi, csak másként áll hozzájuk! A pozitív gondolkozó nem rózsaszín szemüveget tesz föl! Látja a bajt, ám úgy dönt, hogy a gond helyett a megoldásra, a célra koncentrál. Meggyőződésem egyébként, hogy az elkeserítően rossz magyar betegségi és halálozási statisztikai adatok okai között kulcsfontosságú szerepet játszik az elterjedt deprimáltság, negativitás, ami viszont alapvetően hozzáállás kérdése. Szerény anyagi körülmények közt élő ember is lehet mosolygós és jókedvű, talán ismerünk is ilyent, ahogy talán olyan gazdag embert is, aki állandóan csak nyavalyog és panaszkodik. Minden hozzáállás kérdése. Hozzáállásunkat legnagyobb mértékben eddig szerintem szüléink és a televízió alakította.. Nem lenne ideje kézbe vennünk a kormány-rudat? Az elmondottakból remélem senki sem azt szűrte le, hogy fölösleges relaxálni, mert anélkül is lehet programozni. A relaxálás olyan a szervezetünknek, mint az olaj a gépnek. A testi és lelki egészség tán legnagyobb titka éppen a lazítás, arról nem is beszélve, hogy sokszorta
nagyobb hatásfokkal tudjuk programozni „számítógépünket” alfában, mint bétában, s hogy az agykontroll SZÁMOS jelensége, például a pszichikus probléma felismerés és a korrekció lehetősége, a fokozott kreativitás szigorúan összekapcsolódik a mélyebb tudatszintekkel. Mondanivalóm egy mondatban csak ennyi volt: érdemes rendszeresen relaxálni , de ha leszoktál róla, akkor is tudd, hogy gondolataid szavaid hozzáállásod megválasztásán keresztül irányítani tudod életedet. *** Az egyik kecskeméti agykontrolltanfolyam két igen tanulságos történetet is hallottam. Egyik társunk elmesélte, hogy programozni kezdte látása javítását, mert nagyon szeretett volna megszabadulni a szemüvegétől. Alfában sokszor mondogatta: „Elhagyom a szemüvegemet. Elhagyom a szemüvegemet." Nos, a programozás nem maradt eredménytelen. Úgy elhagyta a szemüvegét, hogy azóta sem találja.... Igen, agyunk valóban szó szerint veszi szavainkat, végrehajtandó utasításként kezeli azokat. (Ezért is annyira fontos a gondolái nagytakarítás.) Mi magunk ugyan sokkal többek vagyunk gépnél, agyunk a jelek szerint mégis számítógépként viselkedik. Aki használt már életében számítógépet, az tudja, hogy pontos utasítást kell adni a masinának, különben az vagy nem hajtja végre a neki szánt feladatot, vagy valami teljesen mást csinál, mint amit. Érdemes hát elménket is pozitív , jelen idejű állításokkal programozni, alfában és bétában egyaránt. A szóban forgó eset-például ajánlható a „Mindkét szemem élesen tisztán lát” vagy a „Mindkét szemem egyre élesebben, egyre tisztábban lát.' vagy a „Napról napra jobban látok, hála neked Istenem. Vagy a, „Napról napra jobban látok, egészséges a szemem." Mondat gyakori használata. A másik hasznos érdekesség egy döbbenetes gyógyulás története, amiben az agykontroll ugyan csak részben játszott szerepet. Azt a gyógyító módszert alkalmazta társunk, amit részletesen nemrég megjelent, Megáll az AIDS! című, izgalmas könyvünk írj le. Idézem a kedves hölgyei: „Öt éve tanulom az agykontroll. 1990 tavaszán kiderült nővéremről, hogy menthetetlen beteg. A ráksejtek már kiléptek a méhből, és behálózták a kismedencét. Tetézte a bajt, hogy a budapesti kórházban, ahol diagnosztizálták betegségét, elmondták testvéremnek az igazságot, amitől ő teljesen összeroppant. Alig bírtuk rávenni, hogy egyezzen bele a további kezelésekbe. A terápia után rettenetes rosszullétei voltak, ráadásul a kontroll vizsgálaton kiderült, hogy hiába minden. N. professzor úr, megmutatta nekem, testszerte nőttek a rákos daganatok. „Néhány hónapja van csak hátra. Megpróbálhatnánk a gyógyszeres kezelési, de felesleges, hiszen csak tovább kínoznánk" - mondta a tanár úr. Ekkor kitaláltam egy mesét. Megkértem a professzor urat, mondja neki azt, hogy mivel már nem annyira fiatal, 59 éves, a rákos sejtek szaporodása is lassabb, s így valószínű, hogy nem is rákbetegségben fog meghalni. Hazahoztam nővéremet házunkba, és elkezdtem lelket verni bele, erősítgettem a mesét. - Tényleg, a prof is ilyesmit mondott... - szólt reménykedve. Szegénynek azonban szörnyű rosszullétei voltak, bármit is evett. (A besugárzás elpusztította a bélbolyhokat.) Hányt, és pokoli hasi görcsök kínozták. Elkezdtem lékúráztatni. (Délelőtt alma- és kevés céklálé, délután csak zöldséglé.) Ezt bírta. Megszűntek a rosszullétek. Próbáltam a folyékony-pépes étrendet: ismét jöttek a panaszok. Kezdtem elölről. Sok hónap után sikerült, már tudott enni pépes ételt, és később szilárdabb ételt, de csak vegetáriust. Ennek öt éve! Nővérem most a beteg férjét ápolja otthon. Én pedig hálatelt szívvel gondolok azokra, akik az Agykontrollt és a Testkontrollt megírták." ***
Új tanfolyami kézikönyvet írtam Gábor bátyám segítségével, mert úgy éreztük, hogy a réginél sokkal gyakorlatiasabb könyvre van szükség ahhoz, hogy a kurzus után magabiztosan járjuk utunkat. Olyanra, ami konkrét és világos útmutatást ad a Silva- módszer használatához. Kedvcsinálóként rövid részlet - dr. Bernié Siegel amerikai sebész tanácsai - az új agykontrolltanfolyami kézikönyvből. HOGYAN BETEGEDJ MEG? 1. Ne figyelj a testedre! Egyél rengeteg haszontalan, káros hatású ételt, igyál sokat, szedjél minél több gyógyszert és kábítószert, váltogasd gyakran szexuális partnereidet, s ne használj velük óvszert, s mindenek előtt erezz mindezért mély bűntudatot! Ha. feszült vagy és fáradt, ne figyelj oda, inkább tegyél rá még egy lapáttal! 2. Életedet tartsd jelentéktelennek és értéktelennek! 3. Olyan dolgokat csinálj, amit nem szeretsz, és nagy ívben kerülj minden tevékenységet, ami neked örömet szerezne, amire igazán vágysz! Kövesd a környezetedben élők tanácsait, igazodj elvárásaikhoz, s közben lásd magad nyomorultnak és reménytelen esetnek! 4. Tarts haragot, és légy rendkívül kritikus, különösen önmagaddal szemben! 5. Életeddel kapcsolatban gyakran gondolj rémisztő lehetőségekre, s rágódj rajtuk minél hosszabban! Minden pillanatodba - de legalább időd nagy részében - aggódj! 6. Kerüld a mély, tartós, bensőséges kapcsolatokat! 7. Valamennyi problémád miatt másokat hibáztass! 8. Ki ne nyilvánítsd érzéseidet és véleményedet nyíltan! Úgy se értékelné senki... Ha egy mód van rá, lehetőleg ne is tudd, hogy valójában milyen érzések is élnek benned! 9. Fojtsd el magadban a humorérzék legenyhébb megnyilvánulását is! Elvégre az élet csöppet sem nevetséges, nemdebár!? 10. Nagy ívben kerülj minden változtatást életedben, ami elégedettségérzéssel vagy örömmel járna! *** Nemrég újra elolvastam egyik kedvenc könyvemet, az „Úttalan utakon"-!. Dr. Scott Peck, amerikai pszichiáter írta még a hetvenes] években, és műve hosszú éveken keresztül sláger volt az amerikai! könyvpiacon. (Újabban „A járatlan út" címen lehet kapni - bár gondolom könyvtárakban is hozzáférhető.) Nem friss könyv tehát, de mivel témája a lelki fejlődés útja, ami hitem szerint legfontosabb dolgunk itt a Földön, és mivel a jelek szerint az emberi lélek és problémaköre nem változik olyan sebességgel, mint mondjuk a műszaki berendezések, a technika, azt hiszem a könyv ma is időszerű. Scott Peck a hagyományos pszichoanalízist használja gyógyítása eszközeként, amit sokan már nem tartanak korszerűnek és elég hatékonynak. Nem vagyok pszichológus, ezért nem akarok: és nem is tudok igazán érdemben hozzászólni ehhez a kérdéshez. Az azonban tény, hogy az agykontroll, például az álomkontroll-technika révén, a nagyon időigényes pszichoanalízis időtartamát radikálisan lecsökkenti. Sokszor a tanfolyamon is megemlítem dr. Dtorioy McKenzie világhírű amerikai pszichiáter nevét aki elmesélte nekem, hogy a nála korábban átlagosan négy évet igénylő pszhichoanalízis legtöbb esetben nyolc hónapra rövidült le, amióta klienseit először elküldi a Silva-féle agykontrolltanfolyamra. A kliens szót használtam, és nem a pácienst, mert a közhiedelemmel ellentétben nem csak az jár pszichológushoz, aki elvesztette a lelki egyensúlyát, hanem aki a fejlődés - könnyűnek nem mindig nevezhető - útján szakavatott segítőre vágyik.) Megjegyzem más külföldi
magyar pszichológustól és pszichiátertől is azt hallottam, hogy pszichoterápiában átlagosan két év nyereséget jelent, ha az illető elvégezte az agykontrollt. Miért hozom szóba Scott Peck könyvét? Mert olvasásakor olyan dolog jutott eszembe, ami véleményem szerint hatalmas lehetőséget jelent a lelki problémák gyökeres kezelésében. Miről van szó? Arról, hogy tapasztalat szerint a legtöbb komoly lelki problémánk oka a gyerekkorunkban minket ért traumatikus hatás. Minél kisebb korban történt a felzaklató esemény, annál mélyebb i nyomot hagyott az lelkűnkben és aztán egész életünkben. Nagyon i gyakori például, hogy nem kaptunk elég figyelmet, elég szeretetet kiskorunkban, vagy hogy nem kívánt gyermekként jöttünk a világra. Na és akkor mi van? - merül fel talán sokakban. Ha így történt, hát így törtónt, és kész. Ezen utólag már nem lehet segíteni. A jelek szerint lehet. Hogyan? Ha mélyebb tudatszintre ereszkedünk, alfába, és mintegy „átírjuk" gyerekkorunkat. Laboratóriumi tudatszintünkön, képzeletbeli öröknaptárunk segítségével visszalépünk abba az időbe, amikor a traumatikus esemény történt, vagy amikor a gyengéd szeretet, figyelem elmaradt életünkből. Ezt követően képzeletben újraéljük azt a helyzetet, azt az időszakot, ám most már pozitív irányban megváltoztatott módon. Tudatalattink ugyanis a jelek szerint nemigen tud különbséget tenni képzeletek és valósság között, és nekem úgy tűnik , hogy a jelen időt ismeri. Azt javaslom tehát, hogy ha valamilyen fájdalmas, felzaklató élményt éltünk át, akár kisgyerekkorunkban, ami érzésünk szerint jelenlegi életünket is megkeseríti, akkor mélyebb tudatszinten menjünk vissza abba az időbe, és pozitívan megváltoztatott módón „vetítsük le" lelki szemeink előtt többször a módosított jelenetet! Gondolatban éljük át újra az akkori eseményeket, de mos! már megváltoztatott formában! Erről a lehetőségről egy régebbi Alfajárókban ugyan már esett szó, s ott az angol agykontrolloktató; John Newman és egyik tanítványa konkrét példáival igazoltuk is ennek a mentális folyamatnak a tényleges gyógyhatását. Miért hozom akkor újra szóba ezt az öngyógyító lehetőséget? Mert szinte mindannyian szenvedünk egy olyan, nagyon jelentős gyermekkori hatástól, ami megnehezíti mai, felnőtt életünket, Ez a trauma pedig nem egy felzaklató esemény, hanem valaminél a hiánya. Legtöbben ugyanis kevés dicséretet kaptunk gyerekkorunkban, s ezért az önbizalmunk nem lett elég erős. Máig fülemben cseng például egy kedves felnőtt ismerősöm hangja, aki néhány éve a következőket mondta: „Tudod, Laci, nekem szinte be kell rúgnom ahhoz, hogy be merjek menni egy boltba vásárolni..." (Jól mutatja a példa azt a - szakemberek által jól ismert - összefüggést is, hogy az alkoholizmus kulcsfontosságú gyökere a sérült énkép, a kevés önbizalom.) Tovább sorvasztotta önbizalmunkat az a - többnyire nem kevés - romboló kritika is, amit legtöbben viszont bőségesen megkaptunk gyerekkorunkban. Márpedig a szakemberek egyetértenek, abban, hogy az egészséges, erős önbizalom, az ép énkép kulcsfontosságú ahhoz, hogy sikeresek legyünk az életben. (A sikerességet most a szó legteljesebb, legmélyebb értelmében értem, vagyis az értelmes, tartalmas, minél teljesebb élet élésére, s nem a felszínes, látszólagos sikerességre gondolok.) Természetesen nem, beképzeltségről, nem önhittségről beszélek, hanem arról a belső biztonságérzésről, arról az erőt és stabilitást adó mély hitről, hogy; meg tudok birkózni az életemben elém kerülő feladatokkal. Márpedig a jelek szerint az önbizalom nem döntés kérdése. Nem elég úgy döntenem, hogy mostantól kezdve elegendő önbizalmam van, s attól fogva valóban magabiztos leszek. Az elme mélyebb szintjén dől el ez a kérdés (is)! A gyerekkori, főleg a kisgyerekkori hatások eredője, hogy ki mennyi önbizalommal rendelkezik. John Roger és Péter McWilliams szerint - akik a magyarul sajnos meg nem jelent amerikai könyv, az „Egyetlen negatív, gondolat luxusát sem engedheted meg magadnak!" című mű szerzői - az alapkérdés, hogy gyerekkorunkban mennyi szidást, illetve mennyi dicséretet kaptunk. Véleményük szerint
alapvetően e kettő aránya szabja meg önbizalmunk mértékének alakulását. S legyünk őszinték, legtöbbünknél ez az arány nem éppen kedvező…. „Mit dumál ez? Hogy ellazultan sokszor képzeljem el magam gyerekként, és képzeletben halljam, ahogy a szüleim és tanáraim megdicsérnek, hogy milyen ügyes és okos vagyok?" merül fel talán sokakban a kérdés. Igen, ezt javaslom. Ilyen módon ugyanis azt hiszem sokkal mélyebb és tartósabb pozitív változást hozhatunk létre életünkben, mint azt első hallásra gondolnánk. Az egyik legfontosabb gyökerünket, önbizalmunkat, önbecsülésünket „locsoljuk meg" ugyanis, s annak hatása életünk gyakorlatilag minden területén meg fog mutatkozni. Kételkedsz? Javaslom, tegyél próbát ! Ártani biztos nem árt... A gyerekeidet pedig, vagy ha pedagógus vagy, akkor tanítványaidat, javaslom, dicsérd minél gyakrabban! Többet segítesz ezzel nekik, mint első pillanatban gondolnád, mert az egyik legértékesebb útravalóval látod el őket felnőtt életükre: egészséges önbizalommal. *** A villámolvasás ugyan nem tartozik szorosan véve az agykontrollhoz, azonban sok kérdést kapok ezzel kapcsolatban is. Megjegyzem szoros a kapcsolat a villámolvasás és a Silvamódszer között, hiszen Paul Scheele, a módszer kidolgozója is agykontrollos, és ugyanolyan módszerrel javasolja a rendkívüli sebességű olvasáshoz szükséges ellazulást, mint amit a tanfolyamon mi megtanultunk. Az egyik gyakran felvetődő kérdés: „Baj-e, ha fotóolvasás közben nem látom élesen a betűket?" Nem, nem baj. A lényeg, hogy a szükséges előkészület után ellazultan, mégis egyfajta koncentrált állapotban („mandarinsapka"), távolba néző tekintettel végignézzem az írott oldalakat. A lapozást lehetőleg egyenletes ütemben végezzük, és közben érdemes monotonan kántálni magunkban vagy félhangosan pl. azt a pozitív állítást, hogy „Laza vagyok, lapozok, látom az egész lapot!" Furcsa, de tudatalattink akkor is lám gyorsan befogadja a hatalmas mennyiségű írott információt, ha fejjel lefelé tartjuk a könyvet! (Ennek az a haszna, hogy ilyenkor kevésbé jelentkezik a kísértés, hogy szemünk ráfókuszáljon egyegy szóra.) A sikeres villámolvasás egyik lényeges titka, hogy el merjük hinni, valóban képesek vagyunk rá. Ehhez javasolnék egy játékos kísérletet, ami egyébként a nyelvtanuláshoz is hasznos. Fotóolvasd néhányszor a szótárt, majd tedd föl magadnak a kérdést: mondjuk az „asztal" szó vajon a szótárban a jobb vagy a bal oldalon szerepelt? Hallgass első bekattanó ötletedre, vagyis megérzésedre! Tegyük fel az jut elsőre eszedbe, hogy a jobb oldalon. Utána tedd fel magadban a kérdést: azon az oldalon a jobb vagy a bal oszlopban volt a szó? Megint hallgass intuíciódra, figyeld meg mi jut eszedbe elsőre! Ezt követően tedd fel magadban a kérdést: az oszlop felső vagy alsó felén szerepelt a szó? Figyeld meg, milyen gondolat kattan be elsőnek, majd ellenőrizd, jól emlékeztél-e? Vizsgálj meg így minél több szót, és meg fogsz lepődni, milyen sokszor helyes az így jövő válasz! Azt is megtapasztalod majd, hogy minél többször fotóolvasod a szótárat, annál több pontos" találatod lesz. Ez a játékos gyakorlat egyrészt megnöveli hitedet, hogy tudatalattid valóban letudja fényképezni az írott oldalakat, s ez a megerősödött hit növeli a villámolvasásod eredményességét is. Másrészt fejleszti intuícióda, ami - tudjuk jól – az élet minden területén hasznos képességünk. Végül, s nem utolsósorban, fejleszti nyelvtudásodat, növeli szókincsedet. A legtöbb kérdést azonban az aktiválással kapcsolatban kapom, vagyis, hogy miként tudjuk a tudatos elme számára előhívni a tudatalattiba bezúdított adathalmazt. Nos ennek két módja van: a spontán és a irányított, „kézi vezérlésű" aktiválás. A spontán aktiválásra hadd meséljem el saját, tanulságos élményemet. Fotóolvastam egy témakörben néhány könyvet, majd meg is feledkeztem róluk. A következő héten több, nagyon eredeti ötletem támadt a témával
kapcsolatban. Gondolatban vállon veregettem magam, hogy lám, milyen jó formában vagyok mostanában... Az-után esett le a tantusz, hogy hoppá, én az új ötletek zömét a fotóolvasott könyvekből szereztem! (Barátom szerint egyébként ez az igazán hatékony olvasás, mert az olvasottak nyilvánvaló módon, beépültek gondolkodásomba, valójában magamévá tettem az olvasott gondolatokat.) A Villámolvasás című könyvet elolvasok többségét azonban, főleg a diákokat, az irányított, tudatos aktiválás érdekli. Ennek titka annak megértése, hogy az aktiválás aktív folyamat!!! Paul Scheele módszer kidolgozója a következőket mondta nekem ezzel kapcsolatban: „Sokan elkövetik a következő hibát: fotóolvassák az adott szöveget vagy könyvet, majd leülnek egy üres papír elé, hogy elmetérképezzék az olvasottakat, és csak várnak és várnak. Az aktiválás ennek épp az ellenkezője: aktívvá válunk, s mindig valamilyen konkrét célt fogalmazunk meg magunkban. Belevetjük magunkat a könyvbe, a felfedező kíváncsiságával szuperolvasunk és lemerülünk, újra meg újra. így szedjük össze azokat az információkat, amelyek agyunkat ismét ingerületbe hozzák. Ezt követően agyunk aztán valóban elkezdi létrehozni a megfelelő agysejtközti kapcsolásokat." Aktiváláskor tehát nem arra kell várni, hogy minden hirtelen eszünkbe jusson, hanem konkrét kérdéssel a fejünkben, részben megérzésünkre hagyatkozva, részben a szuperolvasás és lemerülés technikáját alkalmazva keressük a könyvben a kérdésre választ. Amint megtaláltuk, újabb kérdést fogalmazunk meg elménkben, és keresünk tovább. Érdemes - főleg tanulás esetén - a megtalált választ elmetérképen is rögzíteni! (Az elmetérképezés a sikeres, gyors és tartós hatású tanulás egyik legjobb eszköze!).! Aktiválás közben a kezem ügyébe teszek néhány színes tollat és egy nagy, sima papírlapot, s a fejemben megfogalmazott kérdésekre megtalált válaszok alapján arra rajzolom-írom az elmetérképet. Utána érdemes esetleg egy újabb, most már kisebb, tömörebb elrendezésű elmetérképre átalakítani az először készített vázlatot. A lényeg tehát, hogy megértsük, az irányított, „kézi vezérlésű" aktiválás aktív folyamat! így beszél erről Paul Scheele: „A fotóolvasás olyan, mint amikor megteremtjük az egész világot behálózó telefonrendszert, kábelekkel és műholdkapcsolatokkal. Az aktiválás ebben a hasonlatban annak felel meg, amikor egy konkrét kérdéssel a fejünkben használatba vesszük a kiépített rendszert, elindítjuk k hívásunkat, jelet küldünk ebbe a hálózatba, s így agyunk meg tudja teremteni a szükséges agysejtközi kapcsolatokat. Minden villámolvasót arra biztatok, hogy az aktiválás során legyen aktív, legyen konkrét célja, és játsszon a szöveggel!" Azóta már megjelent a kilenc hangkazettából, öt könyvből és egy tükörből álló, Házi villámolvasás-tanfolyam című csomag. Kapható a Hattyúház (l. ker. Hattyú u. 14.) Agykontroll üzletekben, illetve utánvéttel megrendelhető az Agykontroll iroda telefonszámán (17488-0118). • Befejezésül még néhány hasznos tanács a diákoknak Pauí Scheele-től: „Azt javaslom a diákoknak, hogy a tanulás megkezdésekor fordítsanak két-három percet a következőkre: helyezzék maguk elé a szükséges könyveket, füzeteket, majd tegyék önmaguk számára nagyon világossá, hogy most pontosan mit is fognak tanulni! Ezután hunyják be a szemüket és jussanak ellazult , koncentrált állapotba, mert ily módon jutnak hozzá tudatalattijuk hatalmas erejéhez! Ekkor elkezdhetik a tanulást, célszerűen a villámolvasást használva, de ha anélkül tanul valaki, akkor is jobban boldogul feladatával ilyen nyugodt koncentrált állapotban. _Húsz vagy harminc perc múlva érdemes szünetet tartani, még akkor is, ha jól megy a tanulás. Legjobb ilyenkor fölállni, mozogni fizikailag és szellemileg egyaránt eltávolodni a tanulástól , hogy az új információ beépülhessen, integrálódhasson, majd rövid szünet után folytassuk a tanulást! A 30-40 perces tanulási ciklusok tehát lázítással és koncentrálással kezdődnek, erős koncentrációval járó időszakkal folytatódnak, majd szünettel fejeződnek be. Ha így kezdenek tanulni, egyre világosabbá válik számukra is, hogy elménk mennyivel többre képes, mint eddig hittük."
*** Néha úgy gondolok magunkra, agykontrollosokra, mint „tudatalattink mérnökeire”. Életünket ugyanis sokkal nagyobb mértékben irányítja elménk automatikusan, akaratunktól függetlenül működő része az úgynevezett tudatalatti, mint a tudatos része. Azáltal, hogy a tanfolyamon megtanultunk néhány egyszerű, ám rendkívül hatékony technikát, megtanultunk hatni tudatalattinkra, s azon keresztül életünkre. A tudatalattinkra azonban nemcsak alfában megfogant gondolatainkkal és gondolati képeinkkel hatunk, hanem éberen is kimondott szavakkal és ki nem mondott sőt sokszor magunk számára sem tudatosuló gondolatainkkal . Ez utóbbit „paratudatos" gondolatoknak nevezi Péter Kline, a már megjelent, rendkívül jelentős kiadványunk, a Zseninek születtünk! című könyv írója. Ezek a gondolatok ugyanis tudatosságunk hátárán húzódnak meg, és csak akkor vesszük őket észre, ha kimondottan figyelünk rájuk. Róluk bővebben még a későbbiekben írok, mert annyira jelentősek, hogy érdemes velük külön, alaposabban is foglalkozni. Most a szavainkról szólnék néhány szót, már csak azért is mert régóta adós vagyok egy ígéretemmel. Egy budapesti havi találkozón megígértem, mindent megteszek, hogy kiderítsem, melyik az a tizenkét szó, illetve kifejezés, amit előadásában dr. George, DeSau, amerikai pszichológus csak a „piszkos tizenkettő "-ként emlegetett, s amelyek használatát a kudarcok és problémák kulcsfontosságú forrásának nevezte. Betty Perry segítségével hozzájutottam végre a „piszkos tizenkettő "-hoz, s a hozzájuk fűzött megjegyzésekhez és tanácsokhoz is. (A megjegyzések azt magyarázzák meg, hogy ezek a szavak, illetve kifejezések valójában mit akadályoznak meg vagy mit kendőznek el. Ezért is nevezik a listán szereplő szavakat, illetve kifejezéseket sokan a 12 „blokkolónak" és „maszkírozónak".) Lássuk hát a kerülendő „piszkos tizenkettő"- t ! 1. Igen, de azt a jelentést maszkírozza, hogy: Egyetértesz velem vagy nem? 2. Megpróbálom... Mondd meg inkább világosan, megteszed; vagy nem! 3. Nem tudok... meggátolja a kreatív gondolkodást. Tedd föl inkább magadban a kérdést: „Mit tennék, ha tudnék...?" 4. Valószínűleg... azt maszkírozza, hogy „hozzunk döntést!" „Valószínűleg nem leszünk készen határidőre. Korábban se sikerült határidőre végezni, tehát nyilván most se fog." Vigyázz, mert az ilyen mondatok önbeteljesítő jóslatként működhetnek! Hozzatok inkább döntést! 5. Bárcsak... azt maszkírozza, hogy időt és energiát pazarolunk múltbeli eseményekre. Tedd föl inkább a kérdést: „Milyen lépésekre van most szükség?" 6. Kellett volna... időfecsérlést maszkíroz. Változtasd át a következő kifejezésre: „Akkor nem tettük meg, de lássuk, most mit tegyünk!" 7. Lehet... az irány és a szándék hiányát leplezi. Tedd föl inkább a kérdést: „Mit kell tenni? Mikor fogod tudni?" 8. Soha - blokkoló hatású szó, ami lezárja a lehetőséget, hogy új módon közelítsünk az adott ügyhöz. 9. Mindig - ugyanaz vonatkozik rá, mint a nyolcadikra, a sokára. A „mindig" a nagy feljogosító. 10. Lehetetlen - szintén blokkoló szó. Kioltja a kreatív ötleteket. Kérdezd meg magadtól: „Ha mégis lehetséges volna, mit tennék? Mit tehet társaságunk minden egyes tagja, hogy menjen a szekér?" 11. Kell - blokkoló hatású szó. Elfojtja a kreativitást, és haragot szül. 12. Hülyeség - blokkoló szó. Válaszolhatod rá: „Érdekes, vajon miért tartod annak?" Nem vagyok babonás, ezért hadd tegyek a listához tizenharmadikként egy, szerintem nagyon jelentős, lehetőleg szintén kerülendő kifejezést: nem tudom. Érdemes megfigyelni, milyen elterjedt - ma még - a használata. Pedig ez is blokkol. Gátolja, hogy utánanézz a dolognak,
lezárja a kíváncsi keresés folyamatát. Helyette én többnyire a „hát ez kérdés" vagy a „kérdéses" kifejezést, illetve szót használom. *** Új év, új élet! Sokan fogadkozásokká kezdik az új évet, eltervezik, mit és miként csinálnak mostantól másként, de legyünk őszinték, Iegtöbbször bizony hamar visszacsusszan minden a régi kerék-vágásba... Hogyan használhatjuk agykontrolltudásunkat arra, hogy ezúttal másként történjen? A titok nyitja, hogy eredményesen tudjunk hatni arra a „tudatalattinkra", amelyik alapvetően megszabja szokásainkat, késztetéseinket, hangulatunkat, automatizmusainkat - szinte egész életűn alakulását. Tudatalattinak szoktuk nevezni elménknek ezt a hatalmas régióját, nem mintha szó szerint mélyen lenne, hanem mer kiesik a tudatos elme hatásköréből, mert az az akarat számára, közvetlenül, nemigen hozzáférhető. Közvetve azonban igen, s lényegében éppen ennek mikéntjét tanítja az agykontroll! „Ha az akarat és a képzelet összeütközésbe kerül, mindig a képzelet kerül ki győztesen" – mondja Emíl Coué. Így igaz. A képzeletet az érzelmek generál, s tudatalattink - kicsit talán kisgyerek módjára - a jelek szerint mindig a nagyobb örömmel járó állapotra törekszik! Ha például eldöntőd, hogy az ünnepek alatt nem eszel édességet, mert már így is sok a fölös kilód, de látod, ahogy gyerekeid mohón és jóízűen majszolják a diós bejglit, és elképzeled a mazsola, a cukros diómassza és a reszelt narancshéj csodálatos íz harmóniáját, előbb-utóbb meggyőzöd magadat, hogy egy szelet még nem a világ vége, s már nyúlsz is a tálca felé. (Egy szelet után persze nem állsz meg...} Mi hát a megoldás? Amit a szokáskontrollal tanultunk: tedd képzeleteddel, mély tudatszinten, a lehető legvonzóbbá, legkívánatosabbá azt az állapotot, amit tudatos döntésed alapján el akarsz érni, és filmszerűen, érzékletesen éld bele magadat sokszor a célként kitűzött állapotba, mintha máris elérted volna azt! Minél több érzelmet viszel a képzelődésbe, annál jobb, hiszen az örömre szomjas „kormányosod" (tudatalattid) akkor menthetetlenül arra irányítja életed „hajóját". Ahhoz, hogy tartós legyen a változás, érdemes egy hónapon keresztül naponta ezt tenni, főleg akkor, ha egy sokéves, mélyen rögzült automatizmust akarsz átprogramozni. Tanácsos jelen idejű, pozitív állításokkal is kiegészíteni a programozás. Laura Silva - az Elménk univerzális ereje című, nyolc hangkazettás házi tanfolyami anyagban - egy kitűnő trükkel egészíti ki a tanácsot: tedd elviselhetetlenül taszítóvá a nem kívánt állapotot oly módon, hogy elképzeled magad egy hónap, egy év, két év múlva a jelenlegi, rossz szokásoddal! Sokak rossz szokása például a halogatás. Hadd adjak befejezésül ennek megváltoztatásához három egyszerű, ám működő jó tanácsot: - Tíz napig írd össze reggelente az aznapi legfontosabb teendőidet, válaszd ki közülük a legkellemetlenebbet, és kezdd azzal! (Meglátod, kiderül, hogy valójában nem is olyan rázós ügyek azok.) - Fogadd meg, hogy minden levelet csak egyszer veszel a kezedbe! - Amikor kimondod a „majd" szót, rögtön cseréld ki mostra, és cselekedj is annak megfelelően! Ezt persze a józan ész "szabta határokon belül tedd, hiszen nyilván nem lehet szó szerint minden esetben azonnal cselekedni. Az előnyös változáshoz sok sikert kívánok! Hogy kedves, vidéki ismerősöm fiának vagy három éve kiújult az agydaganata, amit néhány évvel korábban kioperáltak. Az idegsebész meglehetősen reménytelennek látta a helyzetet, és újabb műtétet javasolt. Barátom elvitte egy méltán híres, kitűnő magyar természetgyógyászhoz, aki úgynevezett pszichosebészeti avagy szellemsebészeti műtétet hajtott rajta végre. A nagyfiú hál’ Istennek azóta is tökéletesen jól van.
Mi volt ez a „műtét" és miért hatott? A természetgyógyász megtanította barátom fiát jó mélyen ellazulni, úgy, hogy azért közben ne aludjon el - ez szerencsére könnyen ment, mert a gyerek egyúttal természetesen az agykontrolltanfolyamot is elvégezte -, majd ezen a mélyebb tudatszinten elképzeltette vele, hogy kioperálja saját fejéből a daganatot, és tűzben elégeti azt. Ismerősek a módszer elemei? Nem csodálom, hiszen a laboratóriumban történő öngyógyítás vagy gyógyítás során mi is hasonlót teszünk. Jó mélyen ellazulunk, amikor sokkal befolyásolhatóbb, „programozhatóbb az az elménk, illetve agyunk, amelyik az Összes szervünk működését irányítja, és valamilyen, számunkra érdekes az, áhított változást hihetővé tévő módon elképzeljük a sikeres beavatkozást, majd a végeredményt. Hogy is tanultuk a tanfolyamon, melyek az elme világában a perdöntő tényezők? (Szerintem az első kettő a lényeg ). Vágyott-e a fiatalember a gyógyulásra? Naná pláne, hogy Damokles kardjaként - vagy inkább szikéjeként lebegett feje fölött egy olyan műtét komoly lehetősége, amit egyszer már volt „szerencséje" átélni. Hitte-e, hogy meg tudja változtatni a testét? Valamennyire feltétlenül, hiszen elvégezte, az agykontroll (tanfolyamot,, s ennek kapcsán megtapasztalt néhány meglepő dolgot, illetve hallotta mások - a mai átlagember szemszögéből nézve - szinte csodának tűnő sikerek; Hitét erősítette az a tény is, hogy egy híres, sok nagyszerű gyógyítási eredményt felmutatni tudó és nem utolsósorban kedves, melegszívű szakember yezette az úton. A gyógyulási hihetőbbé és elvárhatóbbá tette a kitűnően megválasztott gondolati képsor is, melynek során a beteg testszövetet elégette. Miért? Mert sokszor átélt hétköznapi tapasztalatunk, hogy amit elégetünk, az megsemmisül. Pontosan ez volt a cél: megsemmisíteni a daganatát. „Hiszem, ha látom!" - szokták mondani. Pontosan ez történt . Barátom fia látta - természetesen lelki szeméivel -, hogy elég, megsemmisül a daganat és ezért elhitte. S mivel, el hitte, a változás az anyag világában meg is történt! „Hited meggyógyított!" - mondta Jézus számtalanszor. Igen, a hit jelenti talán a legfontosabb kulcsot a siker eléréséhez. Azt tudjuk elérni, amit elérhetőnek hiszünk , s éppen hitünk erősítését szolgálják a különféle, színesen elképzelt laboratóriumi folyamatok is. (Részben pedig azt, hogy teremtő képzeletünket, gondolatainkat az adott ügyre tudjuk fókuszálni.) Ám a hit, ez a kincset érő valami igen kényes „jószág". Gondozni ,ápolni . növeszteni kell ha nagy sikereket akarunk elérni az agykontrollal . Amikor 1989 karácsonyán, a Gyógyíthatsz című könyv fordítása közben azt olvastam, hogy agykontrollal állítólag még az időjárásra is hatni lehet, égnek állt a hajam. „Na, álljon már meg a menet!" gondoltam. „Ami sok, az sok! Ezt már nem hiszem el." Ma már tudom, hogy bizonyos mértékig még ez is lehetséges, mert számtalan olyan dolgot tapasztaltam azóta, ami megnövelte az elme erejébe vetett hitemet illetve az évek során sok megmagyarázhatatlannak vélt jelenség miértjére is választ kaptam vagy találtam. S amit értünk azt hisszük is. Igen, érdemes a hitet ápolni, gondozni, fokozatosan erősíteni. Hogyan? Kezdjük az egyszerűbb technikákkal: pl. az ébredéskonrollal! Sokan megtapasztalták, hogy maguktól is fölébredtek a kívánt időpontban, ezért viszonylag hihető a technika. Ennek ellenére meglepő, tehát hitünket növelő hatású, amikor mondjuk negyed hatkor, a programozott időpontban pattan ki a szemünk. Ez a kicsit nagyobb hit segíteni fog, hogy elmerjük hinni, valóban összetalálkozunk ismerősünkkel, ha vágyunk a találkozásra és az elmetükre-technikával érzékletesen programozzuk azt. Ez is bejön hoppá! Ez már aztán valóban meglepő! mondjuk, s az átéltek hatására hitünk még nagyobb, még erősebb palántává cseperedett, lehetővé téve még nagyobb sikerek elérését. Ha már palántát emlegetek, ismét tanácsolom a tanfolyamon említett babcsíráztatásos kísérlet elvégzését, hiszen az kézzel foghatóan erősíti meg elménk erejébe vetett hitünket. Érdemes továbbá mások sikerét olvasni, ezért is adtuk ki az Agykontrollsikerek és a Hétköznapi csodák
című kiadványunkat. Továbbá érdemes füzetben gyűjteni saját sikereinket, hiszen legyünk őszinték, a legmeggyőzőbb a saját, személyes tapasztalat. Mondanivalóm lényege tehát: növeld hitedet! Hidd el, képes vagy rá! *** Aranyos és elgondolkoztató levelet kaptam minap a bajai tanfolyamon Zsellérné Sólymos Mártától: „Ha egy nő el akar menni agykontrolira, hosszú ideig tépődik, hogy miként mondja meg otthon, és miből fizesse ki. Ha sikerül befizetnie, hosszan hallgathatja a környezetében élők véleményét. A szomszédok: «lám, milyen jó neki, hogy így ráér! Úgy látszik, nincs más dolga. No meg mi másra is költené a pénzét?» Mielőtt elmegy, elrendezi a gyerekeket, megszervezi felügyeletüket. Két napra előre megfőz, s amikor feldobva hazaér, hallgathatja a szegény férj panaszát, hogy mit kellett neki átélnie egész nap. Gyorsan finom vacsorát készít, hogy enyhítse bűntudatát. Elmosogat, kitakarítja a lakást, bepakolja a mosógépet. Mesét mond szegény, «elhagyott» gyermekeinek, s meghallgatja, hogy ki kit bántott egész nap, s már nem is olyan feldobott. Aztán hallgathatja a csipkelődő megjegyzéseket, és ha van még energiája, lemegy alfába. Ha apuka megy agykontrollra, mindenki örül. Végre valami jó lesz! Tán több türelem, megértés, nyugalom. Reggel gyors szendvicscsomagolás, hisz a szellem mellett a testet is táplálni kell! Pár biztató szó, este finom vacsora, mert szegény elfáradt. A gyerekeket addigra jó le tenni aludni, ne zavarják az áhítatos perceket. Ő most alfába megy! Ilyenkor nem szabad zavarni! Laci! Nem lehetne ezt is kicsit átprogramozni?" Márta kérdésére két szóval feleltem: Asszonysorsfordító tanfofolyam. Ezt agykontroll tanfolyamot végzett és még nem végzett hölgyeknek egyaránt ajánlom. De hogy ne csak a hölgyeknek javasoljak továbbképzési lehetőséget, hadd meséljem el, mit mondott a napokban Hegedűs Eta, közismert, kitűnő természetgyógyász és spirituális tanító, aki budapesti havi találkozónkon egyik alkalommal vendégünk volt: „Laci! Ez az Elménk univerzális ereje...című kazettás albumotok egyszerűen fantasztikus! Sok remek anyagot olvastam és hallottam már, de a lényeget ez foglalja össze a legjobban! Minden szava igaz! Aki ezeket a gyakorlatokat végigcsinálja, az állítom, hogy különleges eredményeket fog elérni! Megtanít arra is, hogy miként lehet megkérdőjelezni és teljesen átalakítani a hétköznapi valóságunkat. Az agykontrolltanfolyam hatására például sokan megbocsátanak haragosaiknak, de lelkűk és elméjük mélyén mégis nyoma marad a haragnak. Az Elménk univerzális ereje megtanít, hogyan lehet ezt is eltávolítani, miként lehet teljesen pozitívvá alakítani a negatívumokat. Igazi belső rendet teremt! Ennél jobbat hangkazettán én még nem hallottam! Szerintem sokan nem is tudják, mekkora kincset rejt ez az album!" Akinek fölkeltette az érdeklődését Eta véleménye, a nyolckazettás, kézikönyves albumot megvásárolhatja a Terra Centerben (ára 7800 Ft), vagy megrendelheti postán, ha pénzesutalványon elküld címünkre 8300 Ft-ot. Megjegyzem, egyik szerzője, Jerry Seavey a kazettán elmondott módszerrel tüntette el például szegy-csontdaganatát és szokott le a heroinról. De nemcsak öngyógyításról esik benne szó, hanem a fogyástól kezdve a szokások megváltoztatásáig szinte mindenről. *** Andris fiam, aki ma már 17 éves, elsők közt végezte el az agykontrolltanfolyamot. Azóta időnként használta az agykontrollt, többnyire azonban nem. Nem erőltettem. Mostanában viszont megint rákapott. „Régebben, ha fájt a fejem" - mesélte a napokban -, „szintemre mentem, majd a laboromba, és elképzeltem egy digitális kijelzésű fejfájásmérőt. Láttam,
ahogy egyre kisebb értéket mutat a masina, végül nullát. Néha elmúlt tőle a fejfájásom, sokszor azonban nem, ezért aztán el is ment a kedvem az agykontrollozástól. Mostanában egyik nap nagyon fájt a fejem. Ezúttal két aranyok törpét hívtam a laboromba, s a fájdalmat hatalmas fekete kőtömbként jelenítettem meg. A két törpe nekiugrott csákányokkal, és fokozatosan szétbontották, majd talicskákkal elhordták a korom fekete monolitot. Egészen beleizzadtak! Kijöttem a laboromból, ól képzeld, nyoma sem maradt a fejfájásomnak!" Andris azóta teljes sikerrel mulasztotta el barátai fej- és hasfájásait is a két kedvenc törpikéje segítségével, s ezért ma már újra lelkesen használ(gat)ja az agykontrollt. Fiam tapasztalata számomra azt erősíti meg, hogy valóban érdemes színesen, érdekesen, játékosan megjeleníteni a változás folyamatát, mert így jobban az ügyünkön tudjuk tartani elménk teremtő erejét. A másik tanulság, hogy érdemes a változtatási laborunkban olyan módon elképzelni, ami viszonylag hihetővé, s így elvárhatóbbá teszi az áhított eredményt. Gyakran tapasztaljuk hogy amit apránként elhordunk, például földkupacot, az onnan valóban eltűnik. Azt is sokszor megtapasztaltuk már mindannyian, hogy egy-egy cél eléréséért általában keményen meg kell dolgozni. Gondolom ezen okok miatt is bizonyult sokkal hatásosabbnak törpés módszer, mint a digitális kijelzős. Lehet persze, hogy valakitől teljesen idegen a törpék gondolata. Neki talán az testhezállóbb, ha képzeletében lángszóróval olvasztja el a zsírtömbnek elképzelt fájdalmat vagy betegséget, s az a lefolyón keresztül távozik. Javaslom, mindenki hagyatkozzon saját fantáziájára - ami egyébként alfában sokkal-sokkal élénkebb -, és úgy képzelje el a folyamatot, ami számára egyrészt hihetőbbé és így elvárhatóbbá teszi a cél elérését, másrészt elég érdekes ahhoz, hogy figyelmét lekösse! Kívánok hát kellemes „játszadozást".
DR. KÍGYÓS ÉVA TANÁCSAI Az agykontrollosok különböző összejövetelein sok emberrel beszélgetek. Az utóbbi időben több olyan dologról hallottam, amitől rossz érzéseim támadtak. Meséltek olyan házcsoportról, ahol az összejöveteleken nem a megismert technikák gyakorlását tartják , hanem az ezotéria és misztika körébe tartozó képességeik kialakítását. Volt olyan társunk, aki az újságban hirdette, hogy a múlt és jövő látása alapján 1000 forintért bárki problémáján segíteni tud. Egy fiatalember tanulási zavarral küzdő gyermekek számára (szintén díjazásért) meditációkat tartott. Valamennyiünk érdeke, hogy megpróbáljunk együtt gondolkozni az agykontroll helyét illetően, és elhatároljuk magunkat attól, ami nem tartozik a Silva-módszerhez, ráadásul veszélyes is lehet az ember lelki egyensúlyára. Több, mint húsz éve dolgozom pszichológusként, így nem csak érdeklődésem, hanem mindennapi tevékenységem is abba az irányba vezetett, hogy minél több ismeretet szerezzek az ember lelki-szellemi működésének törvényszerűségeiről. Az így összegyűjtött tapasztalatom íratja most velem ezeket a sorokat. Második évezred végéhez közeledve az ember változóban . Hatalmas intellektuális fejlődés, ami századunkat jellemzi, sokakat már nem tölt el egyértelmű örömmel, hiszen ahhoz a műszaki-technikai fejlettségen alapuló tömegtermeléshez vezetett el, ami nem boldogít. Kétségtelen előnyei mellett vastörvényekkel hajszol a birtoklás kényszere felé, elsorvasztja az emberi kapcsolatokat, stresszhez vezető élethelyzeteket, hajléktalan, éhező emberi roncsokat és egyre súlyosabb betegségeket teremt. Mindez egyre több embert fordít az önmagához visszatalálás igénye, a belső harmónia, a lelki élmények keresése felé. A nyugati világban 20-25 éve indult el az a lelki-szellemi áramlat, amelyet a Vízöntő korának neveznek. Ez az elnevezés arra az ősrégi hagyományra utal, amely szerint a Nagy Év 26000 földi évét is a tizenkét csillagjegy alapján lehet korszakokra osztani. A most beköszöntő 2150
éves időszak a Vízöntő jegyében telik. Hatezer év után ez az első ismét ember formájú jelkép, és jól szimbolizálja helyzetünket, hogy önpusztításunk megfékezésére, fennmaradásunkra csak a teljessé váló ember képes. Az öt érzékszervvel felfogható világunkról naponta bővülő, hatalmas információtömeget gyűjt össze a tudomány, és valóban lenyűgöző felfedezéseket tesz. Pontosan ezért értelmetlen, hogy a tudomány jobb esetben szemérmesen nem vesz tudomást az ál-, tála megmagyarázhatatlan dolgokról, sőt inkább az jellemző, hogy ostobaságnak, csalásnak minősíti azt. Így hát nem segíti azt a ténylegesen zajló folyamatot sem, amelyben az emberi tudatvilág megmozdult, és a több évszázada visszaszorítottan benne élő képességek újra megmutatkoznak. Kitörve az öt érzékszervvel birtokolható világból, az ember követeli kozmikus létének jogait. Egy ilyen méretű változás kezdetén az útkeresés minden ellentmondása természetes jelenség. A szélsőséges elutasítás és a kritikátlan befogadás is. A szelíd szavú tanítók mellett szükségszerűen megjelennek a hiszékenység vámszedői és a jóhiszemű, de nem megfelelő tudással rendelkező szószólók. A könyvpiacot elárasztották a nagyon különböző színvonalú ezoterikus tartalmú írások. Tanfolyamok tömegei hívják az érdeklődőket, és rejtett képességek felszabadítását ígérik mindenkinek. Különböző ősi tudást feltételező keleti tanításokon nyugvó meditációkat tartanak sokszor tökéletesen felkészületlen vezetők. Időutazásokat és reinkarnációs élményeket ígérnek. És ez már veszélyes! A hipnózis és a mély meditáció, az emberi tudattalan vagy mélytudat tartalmaihoz való hozzájutás módosult tudatállapot elérésén keresztül. Csupán kíváncsiságból, vagy abból az elvárásból, hogy ezzel minden probléma egy csapásra megoldódik, felesleges megbolygatni ezeket a mély rétegeket. A fejlődés egyetlen alapja az önismeret, és annak az embernek, aki ezt az utat járja, mindaz ami a továbblépéshez szükséges, álmok, fantáziák útján a tudatába kerül. Az a mohóság, ami ránk, emberekre jellemző, ezen az úton nem előre visz, hanem sokkal inkább bajt okoz. Századunk egyik legnagyobb lélekkutatója Cári G. Jung évekig tartó önmegismerési folyamatában a mélytudat tartalmainak megismeréséről így ír: „... a fantáziák valóságos áradata indult el, én pedig minden tőlem telhetőt megtettem, hogy ne veszítsem el tájékozódó képességemet, és utat találjak közöttük. Tanácstalanul álltam egy idegenszerű világban, mindent nehéznek és értelmetlennek éreztem. Szüntelen feszültségben éltem, gyakran mintha óriási .sziklatömbök zuhantak volna rám. Égzengés égzengést követett. Brutális erő kellett hozzá, hogy kibírjam." Ha ezt élte át egy olyan ember, aki jól ismerte a létek működésének törvényeit, akkor milyen hatással lehet az ilyen élmény egy átlagos emberre?! Tapasztalataim alapján mindazok számára, akik igénylik önvalójuk fejlesztését, a Silvamódszer biztonságos segítséget nyújt. Sajátos, dinamikus meditációja nem a mélytudatot bombázza ősi szimbólumok és technikák alkalmazásával, hanem egy stresszmentes, relaxált állapot elérésével a problémamegoldás számára kíván jobb élettani lehetőségeket kialakítani. Gyakorlatainak többsége nagyon is a hétköznapi életünk megkönnyítését célozza: a fiziológiás alvás és ébredés biztosítását, a stressz okozta görcsös fájdalmak megszüntetését, hatékonyabb tanulási módszerek elsajátítását, az emlékezet fejlesztését stb. Lépésenként vezet el annak megtapasztalásához, hogy intuitív képességeink is felhasználhatóak problémáink megoldására. Alapvető célja az, hogy a módszer gyakorlója problémamegoldásra hangolt, önbizalommal rendelkező, kreatív, segítőkész emberré válhasson. Meghagyja a nyitottságot a még nem ismert horizontok felé, de alapvetően a mindennapi élet csodáinak értékelése felé vezet. Természetesen mindenki maga dönti el, hogy számára merre vezet az út. Annyit azonban elvárhatunk, hogy ha más utakon jár, ne nevezze azt agykontrollnak.
***
JOHN NEWMAN TANÁCSAI Domján László: - Hadd kérdezzelek meg John, milyen tanácsokat tudnál adni a képzeletbeli laboratóriumunk és tanácsadóink eredményesebb használatához? - A tanfolyam harmadik napjáról sokan kérdésekkel, kétségekkel mennek haza, Londonban pl. sokan odajönnek hozzám, és megkérdezik: - John! A tanácsadómnak nincs arca! Vagy: - A tanácsadóm nem beszél hozzám! Vagy: - Folyton eltűnik a tanácsadóm! Vagy: - Nem egészen értem ezt a tanácsadó dolgot. Nem lehet, hogy csak a saját gondolatomra fogom rá, hogy a tanácsadótól |ön? Szeretném először elmesélni nektek, hogy életem kritikus időszakában miként használtam laboromat és tanácsadóimat. Ez 1980-ban történt, három évve! azután, hogy először végeztem el az agykontrolltanfolyamot, s ekkor már egy éve oktattam is a módszert. Válaszút elé érkeztem. Úgy éreztem, tisztáznom kell életem céljai. Sok-sok éve dolgoztam már ekkor az angol tévénél, a BBC-nél, műsorokat írva, szerkesztve, rendezve. Nagyon izgalmas munka volt - az elején... Idővel azonban egyre erősebben hatalmába kerített az érzés és felismerés, hogy munkámnak valójában kevés a tényleges haszna. Hétfőtől péntekig - saját értékelésem, szerint - szemetet készítettem a tévében, aminek a lényege végül' is az volt, hogy valamivel kitöltsek, mondjuk egyórányi műsoridőt. Az a műsor néha a kertészkedésről szólt, máskor a kosárfonásról. A hétvégeken pedig az agykontrollt oktattam. Minél hosszabb, ideje tanítottam a Silva-módszert, annál erősebbé vált bennem az , hogy sokkal jelentősebb a hétvégi munkám, hogy ezzel a tevékenységemmel lényegesen jelentősebb hatást gyakorolhatok mások életére, mint televíziós ügyködésemmel. Abban az időben azonban még kevesen jöttek el Angliában a tanfolyamainkra. Az agykontroll oktatása ezért nagyon kevés pénzt hozott a konyhánkra, míg a tévében prímán megfizettek. Súlyos dilemma elé kerültem: sok pénzért dolgozzak a tévének, miközben munkám kevés örömet okoz, vagy foglalkozzak csak a nagyobb örömmel járó oktatással, ami viszont minimális bevételt jelentett családi kasszánknak. Úgy éreztem, hogy csak a laboratóriumi tanácsadóimhoz fordulhatok segítségért. Egyik nap, ebédszünetben, leültem a tévéstúdió egy csendes sarkába, s alfába mentem, laboratóriumi szintemre. Azzal a céllal tettem ezt, hogy tisztázzam életcélomat. Vázoltam tanácsadóimnak a tényeket, vagyis hogy nem elégít ki a tévémunka, viszont el kell tartanom családomat, etetnem, ruháznom kell gyermekeimet, így gondolatban azt mondtam tanácsadóimnak, hogy ésszerű tehát, hogy abbahagyjam az agykontroll oktatását, s azt programozzam, hogy a tévében értelmesebb, hasznosabb feladatokat kapjak a jövőben, a hétvégeket pedig a gyerekeimmel töltöm. Abban az időben ugyanis hétköznapokon a tévében dolgoztam, hétvégén pedig Anglia szerte tanítottam, s így bizony nem sok időm jutott gyerekeimre. Ezt gondolatban elmondtam tanácsadóimnak, majd föltettem a kérdést: - Mit tegyek? A kérdés föltevése után kiüresítettem elmémet, és szép nyugodtan, csöndben vártam. Tanfolyamot végzettek sokszor leülnek, laborszintjükre mennek, és várják, hogy tanácsadóik beszéljenek hozzájuk. Nemegyszer tehát félreértik, hogy miként kaphatják meg a választ jelentő sugallatot. Sokszor hajlamosak vagyunk túlzottan a figyelésre összpontosítani, s a figyelés nagy igyekezetében olykor esetleg elsiklunk a hozzánk érkező válasz mellett. Azt tanultam meg az évek alatt, hogy a laboromban laza és nyugodt legyek, és semmiféle erőfeszítést se tegyek annak érdekében, hogy választ szerezzek kérdésemre. Tehát miután megfogalmaztam a helyzetet, egész lazán és nyugodtan ültem a laborban, és hagytam gondolataimat szabadon áramolni. Tanácsadóim társaságában feltettem a kérdést; A tévénél maradjak? A Silva-módszert oktassam? Hogyan töltsék több idői gyerekeimmel? Mi életem célja? Ekkor egy hangot „hallottam", bár nem igazán hallásról van szó a hallás szó
szerinti értelmében, hiszen nem fizikailag, nem testileg vagyunk jelen laborunkban. Inkább azt kell mondanom, hogy egy hang tudatosult bennem, ami a következőt mondta: - Tanítanod kell a Silva-módszert! Mire én így feleltem: - Nem, nem, nem! Azt hiszem, nem értettétek meg a dolgot! (Közbevetem: kihez beszéltem ekkor? Képzeli beszédemet az úgynevezett tanácsadókhoz intéztem, ugyanúgy, mint ahogy bárkihez beszélnék a hétköznapi életben is.) -Nem, nem, nem! Azt hiszem, nem értettetek meg. Még csak rövid ideje oktatom a Silva-módszert, s az nem hoz elég pénzt ahhoz, hogy eltartsam a családomat. Irreális döntés lenne hát tőlem, ha otthagynám a tévét, és teljes munkaidőmben az agykontrollal foglalkoznék! Ezért hát újra a tanácsadóimnak szegeztem a kérdést: - Legyetek most már komolyak, legyetek szívesek értelmes választ adni: maradjak-e a tévénél, abbahagyjam-e a tanítást, s mit tegyek, hogy értelmet és örömet leljek a munkámban, az életemben? - Tanítanod kell a Silva-módszert! -jött ismételten a gondolati válasz. Eddig nyugodt, békés voltam, de ekkor mégis kissé idegessé váltam. Kezdett elfogyni a türelmem. Még kétszer föltettem ugyanazt a kérdést. Még kétszer megkaptam ugyanazt a választ. Csalódottságomban kinyitottam szemeimet: - Nem halljátok, mit mondok? Felnéztem az égre. Aztán úgy gondoltam, nem kell ezzel Istent zavarnom, így inkább újra behunytam a szemem. Még egyszer föltettem a kérdést, s hozzátettem: - Most már legyetek szívesek azt a választ adni, amit én akarok! Otthon akarok lenni a családommal, de örömet is akarok lelni a munkámban. A válasz azonban nem változott: -Tanítanod kell a Silva-módszert! Megadtam magamat. Az esettanulmányaim és sikereim révén, s tanítványaim esettanulmányai és sikerei révén ugyanis megtanultam, hogy érdemes megbízni ezekben a belső sugallatokban, Megadtam hát magam, és megkérdeztem: - Rendben, de akkor azt mondjátok meg, miből tartom majd el a családomat? Erre a kérdésre egy bibliai mondat ugrott be válaszként: „Az Úr a te pásztorod, nem szenvedsz ínséget." Fölkeltem a székről, kimentem a stúdióból, s bekopogtam főnököm szobájába, ott a BBC-ben. Bejelentettem, hogy felmondok, s a három hónapos felmondási idő végén elmegyek. - Jól vagy, John? - kérdezte főnököm. - Tudom, hogy a korodbeli férfiak átmennek egyfajta „férfiklimaxon". Azt javaslom, egy hétig vegyük tárgytalannak a lemondásodat, addig gondold meg alaposan a dolgot, és pihend ki magad! A szintemen ért élmény azonban annyira erőteljes és valószerű volt, hogy magabiztosan visszautasítottam a nagyvonalú ajánlatot, és kitartottam eredeti elképzelésem mellett, s ott helyben végleg felmondtam a tévének, főnököm minden további észérve ellenére. Nézzük meg ezen az eseten, hogy mi történt laborszintemen a tanácsadóimmal, s vizsgáljuk meg, hogy racionális emberként hogyan bánunk sokszor ezzel a belső hanggal, de először lássuk, milyen következményei is lettek az egész történésnek. 1. A következő évben olyan munkát végeztem, ami örömmel töltött el, s a tévébeli jövedelmem négyszeresére tettem szert. Az Úr valóban pásztorom volt, nem szenvedtünk ínséget. A zsoltár igaznak bizonyult. 2. Laborszinten megfogalmazott egyik vágyam az volt, hogy többet lehessek gyerekeimmel. Ez is teljesült, hiszen hétfőtől péntekig sokkal több időt tölthettem gyermekeimmel a következő évben, mint a legtöbb, nyolc órát dolgozó apa. Az elmúlt 10-12 évben tehát, nagy örömömre, végigkövethettem gyerekeim fejlődését. Ebből a szempontból is érdemes volt hát a belső hangra hallgatni. 3. Boldogabbnak éreztük magunkat feleségemmel, mint bármikor korábban, amikor a „kreatív" televízió valójában destruktív légkörében dolgoztam. (Gyakori volt ugyanis az ott dolgozók közt a válás, az alkoholivás, a dohányzás, a nyugtatok és egyéb szerek rendszeres használata, nyüzsögtek a feszült, nyúzott emberek.) Az eredményeket nézve nagyon hasznosnak bizonyult hát, hogy mertem hallgatni erre a laborszinten jelentkező, belső hangra. Emlékeztek, ahogy megbeszéltem szintemen az ügyet a
tanácsadókkal, racionális felem azt mondta, hogy „Nem! Nem akarom ezt! Én abba akarom hagyni az agykontroll tanítást, de ugyanakkor valami értelmesebb munkára vágyom a BBCnél." Ténylegesen a laborban ültem? Testi füleimmel hallottam a tanácsadók szavát?' Nem! Sok agykontrollos panaszkodik, hogy lemegy laborszintjére, ott beszél tanácsadóihoz, de azok soha nem felelnek nekik. Ennek sokszor az az oka, hogy ténylegesen megszóló hangra várunk. Ez azonban abszurd, irreális elvárás! Amikor mi tesszük a kérdést, akkor is hangtalanul, magunkban mondjuk el azt. Gondolatban. A válasz megkapásához tehát egy ugyanolyan nyitottság kell, hogy hasonló módon venni tudjuk a feleletet. José Silva számos laboratóriumi berendezési tárgyakat talált ki, hogy segítse belső, tudatos figyelmünk kifejlesztését. Azért, hogy erőfeszítés nélkül venni tudjuk a számunkra szükséges információt. A laboratóriumban José - zseniálisan - olyan tárgyakat képzeltet el velünk, amik egyaránt kihasználják látási, hallás és tapintási úton történő észlelési képességünket. A vizuális észlelést szolgálja a képzeletbeli képernyő, továbbá elképzeljük az asztalt, a széket, a kartotékozókat , eszközöket, pl. gyógyító- berendezéseket, s lelki szemeinkkel tanácsadónkat látunk. A hallás csatornáját használja ki a belső párbeszéd lehetősége a tanácsadókkal, s belső hallásunkkal vehetjük a tanácsadók válaszait. Nem értem miért olyan nehéz ez egyeseknek, hiszen mindnyájunk fejében szinte állandóan dialógus, belső párbeszéd zajlik. Amikor például ma reggel elmentél az üzletbe, vagy amikor munkába indultál, gondolatban talán beszélgetést folytattál a főnököddel vagy az eladóval. Vagy, ha élettársaddal vitád volt, akkor utána valószínűleg sokszor felidézed a történteket, s magadban újra hallod az elhangzott érveket és ellenérveket, ismét lejátszód mindkettőtök elhangzott szavait. Az agykontrolltanfolyamon mi azonban azt tanultuk meg, hogy képesek legyünk ezen a tudatszinten deduktív, következtető gondolkodásra is! Kérdésünkre végül is csak úgy kaphatunk választ, ha föltesszük először a kérdést. Jósé a tanfolyam negyedik napjának anyagával tehát arra tanít minket, hogy a laborberendezések és a tanácsadók segítségével végezzünk esettanulmányokat így ébresszük föl képességünket, hogy belső látásunkat , belső hallásunkkal ; belső érző-tapintó képességünkkel tudjunk információt venni. Amikor később gyakoroljuk az esettanulmányt, akkor éppen ezt a képességünket fejlesztjük tovább. A kutatások azt jelzik, hogy mélyebb tudatszinteken mindenki rendelkezik vizuális (látási), audiális (hallási) és kinesztetikus (érzési-tapintási) érzékelési képességgel. Egyikünk inkább kissé vizuálísabb, másikunknál a hallási információ vétele megy könnyebben, megint más inkább a kinesztetikus csatornán igazodik el jobban. A kinesztetikus csatorna azt jelenti, hogy miként érzünk egy kérdésről egy ügyről. Szeretem ezt az embert, vagy nem? Jóérzést kelt bennem vagy rosszat? Ami engem illet, én az ilyen érzéseket a hasam táján tapasztalom meg. Sokan inkább érzés alapján tudják megmondani, hogy valami jó vagy rossz. Amikor beleszerettél, mostani házastársadba, akkor agyadban nem hallás vagy látás útján tudatosult a szerelem állapotának felismerése, hanem érzések útján vetted azt észre. Ha a másikkal kapcsolatban rossz érzés jelentkezik, akkor nem érdemes összeházasodni az illetővel... De, figyeljetek fel a tényre, és gondoljatok bele ebbe egy kicsit végül is egy életre szóló döntést egy érzés alapján hoztunk meg! Életünk és észlelésünk egyik fontos összetevője tehát a kinesztetikus csatorna, de mindnyájan rendelkezünk mindhárom csatornával, még ha nem is azonos intenzitással használjuk a hármat. Amikor tehát agykontrolloktatótok arra biztat, hogy gyakoroljátok az esettanulmányt, akkor azt nem csupán azért teszi, hogy egészségügyi problémák megoldására ösztönözzön titeket, hanem hogy egyre jobban szokjatok hozzá a laborszinten történő Információvételhez! Ez fejleszti képességeteket, hogy mélyebb tudatszinteken belső választ kapjatok kérdéseitekre!
Fussuk át röviden, mi segíti laborunkban a vizuális, az audiális és a kinesztetikus információvételt! Érdemes fen? Érdemes egyébként tisztázni magunkban hogy a három csatorna közül a mi esetünkben melyjk a legerősebb, mert akkor eleve inkább arra hagyatkozunk. Vizuális segédeszköz a képzeletbeli képernyő és a kartotékozó. Nyisd ki a kartotékozót, s ha érdekel a válasz és alapvetően vizuális vagy, akkor ne hang útján várd kérdésedre a feleletet, hanem képi módon! Ha így nem érkezik válasz, akkor tedd félre a kartotékozót, fordulj a tanácsadóidhoz és kérdezd meg tőlük a kérdést „szóban". Ez már itt hallási csatorna . Vagy fogd meg a vizsgált személy fejét, tedd, sisakként a magadéra, s ekkor saját érzésedként, kinesztetikus úton kapod meg a kérdésedre a választ! Olyan eszközkészlet áll tehát laborunkban rendelkezésünkre, ami bármely kérdésünkre, a három agybemeneti csatorna egyikén, megadja a választ. Szilárd meggyőződésem, hogy amikor alfába megyünk s a belső hangban bízva vesszük a mélyből. A belülről jövő információt, akkor tiszta választ kapunk, olyant, ami független az egotól, az éntől. Egonk alapvetően bétában működik élénken. Ezen a tudatszinten, alfában, tehát sokkal tisztább információforráshoz jutunk el. Nyomon követtük sok tanítványunk sorsát, hogy megtudjuk, miként használták életükben laboratóriumukat, s kiderült, hogy sokan rendkívül kreatívan és sikeresen alkalmazták a labor nyújtotta lehetőségeket. Elmesélem néhányuk tanulságos történetét. Egy angol agykontrollos férfi vállalkozása csaknem totális csődbe jutott. Teljesen maga alatt volt, romokban hevert, kétségbeesetten kínlódott. Az aggódás gyakorlatilag beteggé tette. Laboratóriumi szintjére ereszkedett, hogy javítsa egészségi állapotát, Laborszintjén azonban váratlanul remek, vadonatúj ötlete született arra vonatkozóan, hogy miként lehetne olyan műanyag zacskót készíteni, amiben fagyasztott mirelit borsót lehet tárolni. Mi köze van a fagyasztott borsói tartalmazó műanyag zacskónak emberünk egészségéhez? Olyan ötlete támadt alfában, ami lehetővé teszi, hogy ha a háziasszony nem használja fel a fagyasztott borsó teljes mennyiségét, akkor egyszerűen vissza tudja zárni a műanyag zacskót. Egyfajta kettős csomagolásról van szó, bár nem ismerem a részleteket, nem vagyok csomagolástechnikai szakember. Tény azonban, hogy egy eredeti, vadonatúj ötletet talált ki ezen a szakterületen. Henry szabadalmaztatta ötletét, és eladta azt egy nagy cégnek. Nagyon komoly összeget fizettek érte, amivel talpra állította vállalkozását, s ettől egészségi állapota is rendeződött! Hadd mondjak el nektek még egy személyes élményt a tanácsadókkal kapcsolatban. Megkérlek Laci, nagyon tapintatosan és szalonképesen fordítsad, hogy milyen egészségügyi panaszom volt korábban... Spasztikus kolonszindrómáról van ugyanis szó, vagyis „görcsös vastagbél-tünetegyüttesem" volt. Magyarul: ha ideges lettem, akkor a vastagbelem szinte szó szerint görcsbe rándult. Mondhatom, ugyancsak fájdalmas élmény, s ilyenkor viharsebesen WC-re kellett rohannom... Gyerekkorom óta kínzott ez a betegség. Annyira részévé vált életemnek, hogy gyakorlatilag hozzátartozómként gondoltam rá. Tulajdonképpen nem is voltam tudatában annak, hogy beteg vagyok. Kanadában egy alkalommal például a Sziklás-hegységben forgattunk egy filmet, amiben színészként szerepeltem egy híres kollégámmal. A filmforgatás végén a film gyártásvezetője nagyszabású fogadást rendezett tiszteletünkre. Ott ültem a vacsoraasztalnál feleségemmel, Jane-nel, előttünk a tömérdek étel, amit a Ionok felesége készített. Ott ültek a híres színészek, például July Ühristi is, és több más, neves filmsztár. Megettük a levest. Meg kell jegyeznem, hogy korábban meglehetősen magamnak való, kissé szégyenlős ember voltam. Nem élveztem, ha nagy társaságban kellett vacsoráznom. Ha pedig kellemetlenül éreztem magam, akkor a belem garantáltan görcsbe rándult. Ott ültünk tehát a rendezővel, gyártásvezetővel és a többi színésszel az asztal körül.
Akkor egyébként még nem ismertem a Silva-módszert. Éreztem, hogy a feszültség hatására vastagbelem nyugtalanul mocorog. A fájdalom fokozatosan erősödött, végül már szinte elviselhetetlenné vált. Nem akartam, hogy látszódjék rajtam a kínlódás, ezért erőltetett „angol mosolyt" kényszeríttettem arcomra. Egy idő múlva azonban egyszerűen elájultam, és arcommal az előttem álló pulykás tálba zuhantam. A gyártásvezető felesége rémülten kiáltott fel: „Te jó ég! Valaki megmérgezte az ételt!" Szerencsére feleségem, segítséggel, kicipelt a mosdóba. Képzeljétek el, hogy amikor munkahelyemen, a BBC-nél valamilyen élőben közvetített műsort csináltunk, amit egyenes adásban nézett tizenkétmillió ember, akkor az adás kezdete előtt húsz perccel vastagbelem „bekapcsolt". A többiek rémülten kiabáltak: „Hova tűnt John Newman? Hol van John Newman?" Hol lettem volna, ha nem a WC-n? S amikor az illemhelyen hallottam, hogy utánam kutatnak, akkor vastagbelem állapota természetesen még tovább romlott... Az adás kezdete előtt öt perccel valahogy mégis össze tudtam szedni magamat, és kikecmeregtem a mellékhelyiségből. Ne tudjátok meg, milyen „élmény" volt ez az állapot! Amikor 1977-ben először végeztem el az agy kontrol tanfolyamot, akkor eszembe se jutott, hogy ezt a gondomat valaha is megoldhatom a laboromban. Az egészet egyszerűen elkerülhetetlen állapotnak tekintettem. Egy nap azonban leesett a tantusz: mi lenne, ha megpróbálnám alkalmazni a Silva-módszert ennek a gondnak a megszüntetésére? Szintemre mentem, és elképzeltem a fehér keretes tükröt. Megjelenítettem benne a tökéletes, egészséges vastagbél képét, illetve inkább úgy mondom, gondolatát, Három hónapig programoztam. Semmi változás. - Hogy van ez? -gondoltam magamban. - Hát nem azt tanították nekünk a tanfolyamon, -hogy az elmetükre-technika működik? Hogy a fehér keretes tükörben vizualizált kép megvalósul? Tudjátok, vannak olyan ügyek, amiket ha a fehér keretes tükörbe helyezünk, valójában sokkal mélyebb szintű programozást igényelnek. Úgy döntöttem, megpróbálom, hogy ahelyett, hogy vastagbelem jelenlegi állapotának megváltozását képzelném el fehér keretes tükörben, laboratóriumomba megyek, és megkeres sem problémám gyökerét. Az okot akartam megtalálni, és ott akartam változtatást végrehajtani. Képzeletbeli laboromban, ahol mint tudjátok, ott áll öröknaptárunk is, elkezdtem visszalapozni a naptárban. Visszamentem egy évet, megvolt a görcsös vastagbél. Még egy évet vissza, akkor is még megvolt a betegség. Egészen 1949-ig lapozgattam vissza így. Ez volt az első év a visszafelé haladásban, amikor vastagbelem még nem volt beteg, legalábbis laboratóriumi szintemen ezt észleltem. Ekkor elindultam az időben előrefelé. Először 1950 januárjához léptem. Ekkor már megvolt a görcsös vastagbél, a fájdalmat is szinte éreztem. Föltettem magamban a kérdést: - Mi történt velem 1950-ben, tízéves koromban? Szüleim számomra a legjobbat akarták, és elküldték bennlakásos iskolába. 1950 januárjában vonultam be a kollégiumba. Angliában, ha azt akarod, hogy a gyereked kiváló oktatást és nevelést kapjon, akkor bennlakásos iskolába (boarding school) küldöd. Szüleim ugyanúgy a legjobbat akarták számomra, mint ahogy ti is nyilván a legjobbat igyekeztek adni saját gyerekeiteknek. Annak érdekében, hogy ezt megfizethessék, lemondtak új ruhákról, autóról. Kézenfogva elvittek ebbe az intézménybe. Laboratóriumomban, alfaszinten, előjött mindaz az érzés, amit akkor, tízéves koromban átéltem. Emlékeztem, ahogy belépünk a hideg, barátságtalan épületbe. Emlékeztem, ahogy ott ülök egy hatalmas teremben. Hat gyerek volt még rajtam kívül a szobában, s egy asztal körül ültünk. Jelen volt az elöljárónk, aki fekete kalapszerűségben és fekete köpenyben állt elénk. Fölemelte karjait, és ijesztő, mély hangján megszólalt: „Üdvözöllek benneteket." Képzeljétek el, milyen gondolatok és asszociációk jelenhettek meg nekünk, tízéves gyerekeknek a fejében, ahogy ezt a széttárt karú, fölénk tornyosuló, komoly, fekete ruhájú férfit néztük! Kivert minket a veríték... Öntött nekünk egy-
egy csésze teát, ami olyan ízű volt, mint a mosogatóié. „Hol a mamám?" - egyre csak ez járt a fejemben. Este bevonultunk a hálószobába. Akkoriban még nehéz idők jártak Angliában, s a csokoládé, az édesség luxusnak számított, hiszen országszerte kevés volt az élelem. Mamám útravalóul süteményt sütött nekem, amit dobozba csomagolt. A dobozt az ágyam alá tettem. Az ágy volt a szigetem, az én területem, s a süteményes doboz jelentette számomra a kapcsolatot mamámmal. Szomorú szívvel lehajoltam a dobozért, hogy kivegyek belőle egy kis süteményt, amikor az igazgató belépett az ajtón, kivette a süteményt a kezemből, és elvitte a dobozt is. Tízéves kisfiú voltam. Az egész éjszakát átsírtam, csendben, hangtalanul. Megengeded-e fiúként, hogy a többi fiú lássa rajtad, hogy sírsz? Emlékszem, hogy a többi ágy felől is szipogást lehetett hallani... A szüléink persze a legjobbat akarták számunkra. Mi hiányzott nekem akkor ott? A szeretet. Nem volt ebben az Iskolában szeretet, csak: „Tedd ezt! Tedd azt! Figyelj!" Hol itt a szeretet? Hot itt a lágyság, a kedvesség? Nyoma sem volt. Most már talán sejtitek, hogy az angolok érzelmileg miért olyanok, amilyenek... Egy évvel később egy nap hasmenésem támadt. Nagyon fájt a hasam. Elmentem az orvosi rendelőbe, ahol az ápolónő fogadott. Az ápolónő lénye állt legközelebb az iskolában ahhoz, ami nekem a mamát jelentette. Adott valami hasmenés elleni gyógyszert. Hatott. Kevés morfiumot is tartalmazott a készítmény. Nagyon kellemes érzést okozott. Következő héten, amikor ismét magányosnak éreztem magam, újra hasmenésem támadt. Visszamentem az ápolónőhöz, akitől ismét kaptam orvosságot. Éveken keresztül ment ez így. S így laboratóriumi tudatszintemen világossá vált számomra, hogy vastagbélbetegségem színtisztán pszichoszomatikus jelenség, amit a bennlakásos iskola okozott, és azt a célt szolgálta ott, hogy egy kis figyelmet és szeretetet kapjak! Úgy döntöttem, hogy laboromban újraélem életemnek ezt a szakaszát, de most másként, mint annak idején történt. Amikor otthagytak szüleim ezzel a moslék ízű teával és a riasztó külsejű tanárral az iskolában, és elmenőben az ajtó mögül integetve azt mondogatták, hogy „Szervusz Johny! Szervusz!", akkor úgy döntöttem, hogy megváltoztatom a történet folytatását. Laboromban, fehér keretes tükrömben, a történtek helyett azt képzeltem el, hogy szüleim nem tűnnek el az ajtó mögött, hanem odajönnek hozzám, felkapnak, és rákiabálnak a tanárra: Nem! Nem hagyjuk itt a fiunkat! Hazavisszük magunkkal! Ezt a jelenetet sokszor elképzeltem laboratóriumi szintemen a fehér keretes tükörben, és képzeljétek, azóta egyetlen egyszer sem jelentkezett vastagbélgörcsöm! Nem hatásvadászat céljából meséltem el nektek, hanem a történet tanulsága miatt. Lehet ugyanis, hogy a ti életetekben is akad olyan probléma, aminél érdemes visszamenni a gyökérhez, és hasonlóan kezelni az ügyet. Egyik tanítványom, egy londoni, 62 éves hölgy, hihetetlenül sokat kínlódott alvászavarával. Minden létező altatót végigpróbált ami csak kapható, s amikor eljött tanfolyamunkra, számára ott érthető módon a lényeget az alváskontroll-technika jelentette. Mindent elkövetett, hogy működjön. Kétségbeesetten próbálkozott. „Kétségbeesett” persze azt is jelenti, hogy olyankor nem alfában, hanem bétában vagyunk. Fél évvel a tanfolyam után odajött hozzám, és így szólt: „John, minden este alkalmazom az alváskontrollt mégsem működik!" Azt feleltem: „Fura, hiszen másoknak működik!" Sokan elmesélték, hogy egyszer-kétszer használták, és azóta remekül elalszanak. Azt javasoltam ezért, hogy keresse meg alvászavarának okát. Aznap este otthon laborszintjére ment, és naptára segítségével ugyanúgy visszasétált az időben, mint én. Másnap visszajött: Azt hiszem megtaláltam a megoldást. Tizenegy éves koromig kellett visszamennem. Akkoriban Malajziában laktunk. Egyik este szüleim elmentek otthonról, s én egyedül maradtam a házban. Már aludtam, amikor egy férfi betört a házunkba. Bejött a szobámba, és megerőszakolt.
Laborszintjén rájött a hölgy, hogy azért alszik el nehezen, mert tudat alatt valójában ébren akart maradni, hogy ne váljon védtelenné egy esetleges újabb betörővel szemben! Azt javasoltam, hogy menjen szintjére, nézzen szembe a történtekkel - ne tagadja le a valóságot, ez nagyon fontos -, majd változtassa azt meg. Megtette. Elképzelte a jelenetet, de most úgy, hogy szülei korábban érkeznek haza, és karjukba véve megvédik őt. Fontos az esetben, hogy laborszintjén a hölgy visszament 11 éves korába, az akkori gondolkodásmódjába, s ehhez képeket, hangokat és érzéseket is fölidézett, hogy minél valószerűbben újra tudja élni a helyzetet. Ezt követően egy hétig rendszeresen elképzelte a módosított jelenetet, s ettől kezdve még az alváskontrollra sem volt szüksége, mert a továbbiakban már minden este könnyen álomba szenderült, és mélyen, pihentetően aludt! Azért meséltem el nektek ezeket a példákat, hogy jobban megértsétek, hogyan lehet jól kihasználni a képzeletbeli laboratórium lehetőségeit. Tehát amikor mi, oktatók azt mondjuk a tanfolyam negyedik napján, hogy az esettanulmány mások és önmagunk gyógyítására szolgál, az igaz, de amikor arra biztatunk, hogy „gyakoroljatok, gyakoroljatok, gyakoroljatok", akkor az azt is jelenti, hogy a laboratórium valamennyi eszközének használatát gyakoroljátok! A gyakorlás arra is szolgál, hogy rájöjj, melyek azok a laboreszközök, amelyek számodra a legmegfelelőbbek, attól függően, hogy inkább vizuális, vagy auditív, vagy kinesztetikus „üzemmódban" használod elsődlegesen agyadat. Ily módon pedig, ahogy már tapasztaltátok vagy majd megtapasztaljátok, nagyon jelentős változást tudtok elérni életetekben, és „mellesleg" sokkal hatékonyabb gyógyítókká is váltok. *** Beszélgessünk egy kicsit az elmetükre-technikáról! Fogadni mernék, hogy valamennyien használtátok már. Vannak köztetek, akik óriási sikereket értek el ezzel a technikával, ám néha talán azt tapasztaltátok, hogy semmi sem történik. Mi lehet vajon az utóbbi oka? Valójában rengeteg lélektani és metafizikai ismeret bújik meg i ennek a technikának a hátterében. Amikor elkezded használni az elmetükre-technikát, akkor valójában az önfelfedezés, a lélektan és a metafizika útjára lépsz, s egy hosszú utazást kezdesz meg. Sokan azt hiszik, hogy csak el kell képzelni a jelenetet, s az: meg fog történni. Szerencsére ez nem mindig van így. Miért mondom, hogy szerencsére? Mert ha belegondolsz, az emberi agy egyaránt produkál pozitív és negatív gondolatokat is. Agyunk az idő nagy részében sajnos negatív dolgokat gondol, sőt mentális képekben meg is jeleníti azokat. Hadd mondjak erre egy példát! Legtöbbeteknek nyilván van gyereke. Emlékezz csak vissza! Hányszor fordult elő, hogy lányod vagy fiad elment otthonról, talán nem is tudtad, hogy hová, vagy talán elkérte a család autóját, s azzal hajtott el? Hányszor fordult elő, hogy szerető, gondos szülőként aggódtál, hátha valami baj történt a gyerekkel, és mindenféle szörnyűség jutott az eszedbe? Ő azonban, szerencsére mégis mindig hazajött, vidáman és egészségesen. Hál' Istennek azok a szörnyű képek, amiket aggódva elképzeltél, nem történtek meg, következtek be. És mivel megtanultad az agykontrollt, az esemény után rájöhettél, hogy hoppá, valójában masszívan negatívan gondolkoztál aggódásod idején! Emlékszem, velem is előfordult ilyen eset. Feleségem új autót vett, és 17 éves Jim fiam, aki három napja szerezte meg a jogosítványt, megkérdezte, hogy kölcsönveheti-e a kocsit. Megkapta a mamájától, mire én rögtön elkezdtem aggódni, vajon nem lesz-e valami baj. Elképzeltem ezért alfában, hogy fiam aznap este egészségesen hazaér. Ennek a kimenetelnek a valószínűsége elég nagy volt. És valóban egészségesen ért haza! Csak éppen nem túl bol-
dogan... Azt ugyanis elfelejtettem programozni, hogy az autó is biztonságban legyen. Nos, két horpadással hozta vissza a kocsit... Számomra ez az eset azt bizonyította, hogy érdemes meglehetősen pontosan megfogalmazni célunkat. Persze fontosabb volt számunkra az, hogy ő maga épségben hazatért, mint az, hogy a kocsi két helyen behorpadt. . Hadd kérdezzem meg, hányatokkal fordult elő, hogy vizualizáltatok valamit a fehér keretes tükörben, vágytatok is rá, s egy idő múlva mégis azt kellett konstatálnotok, hogy nem értétek el célotokat? Úgy látom elég sokatokkal. Köszönöm az őszinteségeteket. Gratulálok, ugyanis csatlakoztatok az emberi fajhoz... Mi, emberek, ugyanis valójában rendkívül bonyolult „masinéria" vagyunk. Hallottatok a hasonlatról, miszerint az emberi agy olyan, mint egy fantasztikusan összetett felépítésű számítógép. Megfigyelhetünk azonban egy óriási különbséget a boltban kapható és a nyakunkon hordott komputer között !Az agy esetében ugyanis számolni kell egy olyan tényezővel is, amit úgy neveznek, hogy emberi érzelem! S nem egyszer előfordul, hogy programozzuk az adott célunk elérését, és azt hisszük, hogy kellő érzelmet is vittünk a programozásba, ám ha alaposan elemezzük, kiderül, hogy az érzelem kevés volt. Emlékeztek a vágy, hit, elvárás hármasára az agykontrolltanfolyamról? Ez a három tényező alkotja együttesen a teljes, mély bizalmat, az igazi hitet. Egy pillanatra megkérem a. köztünk lévő keresztényeket, emlékezzenek vissza a Bibliában olvasottakra! Mi is volt ott az a három fogalom, ami a mély hitnek, a teljes bizalomnak a három összetevőjeként szerepelt? Igen, a hit, a remény és a szeretet Ha ezt a három tényezőt a hitet , a reményt, a szeretetet beleviszitek az elmetükre-technikánál a fehér keretes jelenbe akkor azt fogjátok tapasztalni, hogy egy új érzelem ébred bennetek , amivel sokkal hatékonyabbá tudjátok tenni a programozásotokat! Javaslom, mindig tedd föl magadnak a kérdést: van-e bennem igazi, mély hit, teljes bizalom. Ami tehát a vágy, hit és elvárás együttese. Fölépített-e benned ez reményt? A szeretet tényező pedig azt a kérdést veti fel, hogy vajon bevontál-e más embereket is a programozásodba? Hadd tegyem világosabbá mondanivalómat egy példával! Egyik angol tanítványommal történt. Programozta elmetükre-technikával, hogy megnőjön a jövedelme. Férjével egy észak Angliai ipari városban laktak. Sötét, esős városról van szó, olyanról, amit a legtöbb ember nem szívesen választana lakóhelyéül. Ez a hölgy eredetileg Ausztráliából érkezett Angliába. Történetesen Perth városból, ahol ragyogóan kék az ég, és hétágra süt a nap. Ott olyan a tél, mint Angliában a nyár. Sőt, még jobb is... Borzasztóan hiányzott neki az ottani napsütés, a meleg, és mindenek előtt a családja. Programozáskor a fehér keretes képben azt képzelte el, hogy elegendő pénzhez jut annak érdekében, hogy el tudjon utazni Ausztráliába. Hat hónapnyi programozás után odajött hozzám, és így szólt: - John! Nem nyertem meg a pénzt! Pedig programoztam! - Mit képzeltél el? - kérdeztem. - Hogy nyerek a lottón. - És mondd - kérdeztem -, milyen érzelmi haszna lenne annak, ha valóban megnyernéd a szükséges összeget? Megjegyzem, érdemes ezentúl magadnak is minden esetben föltenni a kérdést: „Milyen érzelmi hasznom származik abból, ha elérem célomat?" Akkor tudok ugyanis csak tanácsot adni neki a fehér keretes képre vonatkozóan, ha már tisztában vagyok azzal, hogy milyen érzelmi előnyt akar elérni. Tehát újra mondom, mert nagyon fontos: tedd föl magadnak is minden esetben a kérdést: „Milyen érzelmi haszna lesz számomra és családom, szeretteim számára annak , ha elérem a célomat? A szóban forgó hölgy a következőt felelte: - Együtt lehetnék a papámmal és a mamámmal. Erre megkérdeztem: - Mi tenne igazán boldoggá? Az a pillanat, amikor lelépsz a repülőgéphez tolt lépcsőről, és újra Ausztrália földjére teszed a lábad? - Igen, az!
- Talán még meg is csókolnád a földet, ahogy a pápa szokta? - Igen, megtenném! - válaszolta. Megkérdeztem: - És mondd csak, hogyan képzeled el ezt a jelenetet? - Látom magam, ahogy jövök lefelé a repülőgép lépcsőjén, látom, ahogy szüleim könnyes szemmel integetnek, majd látom, ahogy örömmel megöleljük egymást. Látom, ahogy férjem is lesétál a lépcsőn - a hölgy ugyanis egy fiatal ír férfihoz ment feleségül -, és elképzelem, hogy férjem kezében tartja kisbabánkat. Látom, ahogy mamám karjaiba veszi újdonsült unokáját, és magához öleli. Ezek a képek bukkantak hát föl elméjében a kérdésemre. Mire én: - Látod, ezek azok a képek, amelyek igazán beszédesek a számodra! Ezek a képek jelenítik meg igazán a vágyadat, tehát ezeket kell betenned a fehér keretes tükörképbe! Felejtsd el a lottónyeremény gondolatát! Az érzelmi célodat megjelenítő képet két tedd a programozásba! Hitet, remény és szeretetet s meglátod, a sors valamilyen módon eljuttatja hozzád a repülőjegyet! Megköszönte tanácsomat, és ettől kezdve ennek megfelelően programozta célja elérését. El tudod képzelni, milyen érzés járta át a szívét minden egyes alkalommal, amikor ezt a jelenetsort elképzelte? El tudod képzelni, mit érzett, amikor minden programozásnál vízualizálta a gyönyörű kék eget, ami ugyancsak különbözött a füstös, angol, ipari város égboltjától? El tudod képzelni, milyen érzés járta át, amikor arra gondolt, hogy szeretett férje teljesen új élet lehetőségek közé csöppen Ausztráliában? S amikor képzeletben újra együtt látta szeretteit? Hat hónap múlva kinyitom a postaládámat, s egy gyönyörű képeslap pottyan ki belőle. Ausztráliából érkezett, Perth városból. Megírta a hölgy, hogy kéthetes ilyetén módon történő programozást követően a repülőjegyekhez szükséges pénzmennyiség megérkezett az életébe! Hogy hogyan? Hát nem mindegy? A lényeg, hogy megérkezett. A hölgy célja az volt, hogy szeretteivel újra együtt legyen Ausztráliában. Figyeld meg, milyen hibát követett el: a pénzt képzelte el! Pedig valójában nem a pénzre vágyott, hanem arra, hogy családja újra együtt legyen! Ez volt az igazi célja, szívében valójában ez a vágy élt! Valószínűleg vannak közietek olyanok, akik ma még sajnos munkanélküliek, akik munkát keresnek. Nagyon sok munkanélküli kért már tőlem tanácsot Londonban. Elmondom, miként zajlott egy - tipikusnak nevezhető - beszélgetésem. - John! Egy éve végeztem el a tanfolyamot nálad. Azóta programozom, hogy álláshoz jussak, mégsem jártam sikerrel! Úgy látszik, nekem nem működik az agykontroll, az elmetükretechnika! - Várj egy kicsit! Az agykontrolltechnikák mindig működnek. Az elmetükre-technika fehér keretes képe mindjg hat! Tudnod kell , hogy emberként te is alapvetően érzelmi lény vagy. A legtöbb ember azonban - s gyanítom te is - a logikájával, a külső tudatosságával gondolkozik! Létezik ugyanakkor egy belső tudatosságod is, ami valójában mindig visz valamilyen irányba, csak ennek nem vagy mindig tudatában! Mondd csak, amikor dolgoztál, milyen munkát végeztél? - Egy gyárban dolgoztam. - Feltételezem, hogy imádtad a munkádat. - Micsoda? Még hogy imádtam volna!? Utáltam! Unalmas volt, újra meg újra ugyanazt kellett tennem, és ráadásul még gyengén is fizettek. - Hm... Elgondolkoztató... És mondd csak, milyen munkát programoztál eddig? - Mit programoztam volna!? Hát ugyanazt a gyári munkát vagy valami hasonlót. - Álljon meg a menet! Az előbb azt mondtad, hogy utáltad azt a munkát, nem? Vigyázz, mert a programozásodat alapvetően a szíved irányítja! Emiatt ily módon azután akár ítéletnapig is programozhatsz, akkor sem fogod elérni a célt!
- Miért? - Mert utálod ezt a munkát, igen, elméd tudatos részével programozod a gyári munkát, de a belső, a mélyebb tudatosságod újra meg újra törli ezt a programot! - De hát akkor mit tegyek, hogy megéljek? Miből fizessem ki a lakbért? - Nézd! Te most az önfelfedezés izgalmas útján jársz. Egy dolgot bizton ígérhetek: nem fogsz unatkozni, és nem lesznek kellemetlen perceid. Mostantól kezdve ugyanis olyan helyzetben fogod elképzelni magadat, amiben valamilyen munkát végzel, bár nem konkrét tevékenységet választasz, ez a rész homályos lesz. Amit viszont élesen fogsz látni képzeletedben, az a pénz, amit a hó elején fizetésként kapsz. Látod majd magadat, ahogy örömmel, mosolyogva veszed át a pénzt. - De konkrétan mit tegyek? -Várj egy kicsit! Te logikusan próbálod megközelíteni a problémát] ami érthető, hiszen világunk csak erre programozott eddig, iskolában is ezt tanultad. A tanfolyamon azonban elsajátítottál egy olyan módszert, amiben a pszichológia és a metafizika törvényei működnek. Tanulj meg megbízni belső, intuitív részedben, és akkor ígérem, eljutsz a számodra ideális munkához! - De John! Én szakképzetlen, egyszerű ember vagyok! Nincs diplomám, nincs szakmunkásbizonyítványom! - Ne törődj vele! Ebben a vonatkozásban ez nem számít. Arra gondolj, hogy mid van, hogy mit szeretsz csinálni, s ne arra, amid nincs! Mondd, mi az amit igazán szeretnél tenni? - Imádok utazni. Arról szoktam ábrándozni, hogy utazom a világban. De hát szegény ember vagyok, tudom, hogy ez irreális gondolat... - Állj meg! Könyörgöm, most ne a logikus bal agyféltekéddel gondolkozz! Engedd meg magadnak egy kicsit, hogy ábrándozz, hogy álmodozz! Hidd el nekem, hogy vár rád egy megfelelő munkalehetőség, ami révén utazgathatsz a világban! - De konkrétan mi az? - Nézd, ha a saját szívemre hallgatva válaszolok a kérdésedre, akkor nem segítettem neked. A legfontosabb, hogy meg merj bízni a saját érzésedben, a saját intuitív részedben! Lásd magad lelki szemeiddel a fehér keretes képen, ahogy sokat utazol, remekül megfizetnek, s élvezed a munkádat! Nos, az illető férfi egy hónapon belül munkát kapott! Micsoda? Még hogy egy képzetlen ember össze-vissza utazhat a világban? Igen! Mi ugyanis a metafizika világáról, az agykontroll világáról beszélgetünk! Emberünk történetesen egy óceánjárón helyezkedett el utaskísérőként. Azóta is nagyon-nagyon boldogan végzi ezt a munkát. Értsd meg és jegyezd meg, hogy semmi sem lehetetlen! Ez az elmetükre-technika legnagyobb üzenete. Bármiért is programozol, ha akadályba ütközöl, mindig menj vissza, s tedd föl magadnak a kérdést: „Ez az, amire igazán vágyom? Ez az, amire a családom, a szeretteim igazán vágynak?" S ha egyértelműen igen a válasz, akkor tedd föl magadnak a kérdést: „Mik az előnyei a cél elérésének?", s képzeld el ezeket az előnyöket! Sokszor megkérdezik tőlem: „És John, aztán mennyi ideig programozzak? Mennyi ideig képzeljem el a fehér keretes gondolati képet? 30 percig? 10 percig? Számít-e alfában az idő? Erre a kérdésre a következő a válaszom: szinteden kb. 5-10 másodpercig képzeld el a fehér keretes képet! Ugyan is nem annyira a programozás időtartama számít, mint az ismétlések száma. Érdemes minél többször gondolni célodra , illetve magad elé képzelni a gondolati képet. A tanfolyamon ugyebár azt tanultuk, hogy naponta 3-szor érdemes relaxálni. Ajánlatos tehát naponta 3-szor programozni és lehetőség szerint minél több érzelmét belevinni a programozásba! Eleinte lehet, hogy mintegy színészként el kell játszanod az érzést, mert esetleg nem igazán tudod elhinni a cél elérését Shakespeare azt írta, hogy tételezd fel
magadról, hogy rendelkezel az adott erénnyel, még ha ez nem is igaz. Pontosan ez az elmetükre-technika lényege is! Ha már meglenne a cél, akkor nem képzelnéd el. Az egész képzeletgyakorlat mögött az a gigantikus feltételezés húzódik meg, hogy mindez lehetséges. Hogy akármit is képzelsz el, az valóban megjelenik az életedben! Az elmetükre-technika valójában mindig működik. Ugyanis az, hogy te ma hol tartasz az életedben, az annak az eredménye, hogy eddig milyen gondolati képeket hordoztál elmédben. Azokra a természetesen fölbukkanó gondolati képekre gondolok, amelyeket mindenki ösztönösen és folyamatosan megteremt. Azokra a kontrollálatlan képekre utalok, amelyek minden vonatkozásban alapvetően meghatározták eddigi életedet. Ilyenkor sokan megállítanak: „Na! Ne ess túlzásba John! Ne akard nekem bebeszélni, hogy az én hibám, hogy munkanélküli vagyok! Nem! Ez a gazdasági helyzet hibája!" Vagy: „Ne mondd nekem, hogy én vagyok a felelős a betegségemért! A koszos, füstös levegő, amit beszívtam, az okozta!" stb. De hadd mondjak valamit: akármi is történt veled, azt nem kis részben mégis te teremtetted meg azokkal a kontrollálatlan gondolatsorokkal, lelki képsorokkal, amik állandóan ott voltak a fejedben! A kapcsolati problémáktól kezdve az egészségi gondokig. A zátonyra futott házasságért is sokszor egymásra mutogatnak férj és feleség, mintha csak a másik lenne az oka a kudarcnak. Nem. Valahol te okoztad azt. Vagy félelem, vagy más negatív vagy pozitív hatás révén. Elképzelted azt, amitől féltél, azt a végkimeneteit, s ily - kontrollálatlan - módon hozzájárultál a történésekhez, az adott valóság megteremtéséhez. Ez az a lényeges üzenet, amit az agykontrolltanfolyamon megtanulsz, hogy a gondolati kép valóságot teremt, s ezért érdemes azt pozitívra változtatni! Az elmetükre-technika tulajdonképpen csak egy nagyon egyszerű „szerszám" ahhoz, hogy kontrollálni tudd ezeket a valóságteremtő képeket, gondolataidat. Hogy képes legyél olyan képeket, gondolatokat vizualizálni, amelyeket el akarsz érni, amikre vágysz. Ha beismered, hogy felelős, vagy a jelenlegi helyzetedért, az a fordulópont, amitől kezdve valóban jelentős változásokat fogsz tudni létrehozni életedben! Éttől kezdve fog elméd hatalmas ereje igazán szolgálni téged! Kíváncsi vagyok, vajon hányan emlékeztek még a tanfolyam első napján tanult leckére. Emlékeztek még a gondolat-nagytakarításra? Igen, emlékeztek. De vajon teszitek-e? Egy dolog tudni róla, s az utcán járva gyakran mondani, hogy „töröld , töröld”, s egy másik valóban alkalmazni is, mélyen, legbelül! A „töröld, töröld"-del sokszor csak játszunk. Egyfajta szólás-mondássá válik. Ha csak mondjuk, de nem gondoljuk komolyan, s nem alkalmazzuk igazán a gondolat-nagytakarítás koncepcióját, nem aszerint élünk, akkor a „töröld, töröld" csak felszínes valami marad. Döntést kell hoznod, hogy hajlandó vagy megfigyelni önmagadat és felismerni a saját negatív hozzáállásodat! Nagyon-nagyon biztatlak titeket, gondoljátok végig, amit a tanfolyam első napján hallottatok, s alkalmazzátok azokat a „töröld, töröld”-öket az elmetükre-technikára! Azt javaslom, nézzetek önmagatokba! Hogyan lehet ezt legkönnyebben megtenni? A képzeletbeli laboratóriumban. S itt szeretnék rámutatni arra, hogy miként lehet a különféle agykontroll-technikákat kombinálni. Mondok egy példát, Odajött hozzám egyszer egy férfi, s elmondta, hogy meghalt a 14 éves fia. Autóbalesetben. - 10 éve történt, mondta, de én még mindig szenvedek miatta. Én vezettem a kocsit, amikor karamboloztunk. Én sértetlenül szálltam ki az autóból, mesélte, a mellettem ülő fiam feje azonban lerepült a nyakáról... Képzeld el, milyen bűntudatban élt a férfi! Milyen iszonyú képek bukkantak föl gondolataiban újból és újból! - Próbáltam használni az elmetükre-technikát, mondta, hogy újra boldognak lássam magamat, olyan embernek, aki már kiheverte, a gyász fájdalmát. A szívem, az érzéseim azonban nem hagyták ezt, hiszen imádtam őt. Nagyon együtt tudtam érezni vele, hiszen nekem is két fiam van.
Azt feleltem: - Menj a laborodba! Ugye emlékszel az öröknaptárra? Akkor lapozz vissza benne a baleset napjára! Ezt követően pedig hazudj magadnak! Lásd, ahogy rohan feléd a másik kocsi, s te ekkor félrerántod a kormányt, és ügyesen kikerülöd azt. Ezt követően pedig nézz a fiadra, és lásd, hogy ő tökéletesen egészséges. Pontosan tudom, hogy ez nem igaz, hogy nem ez a valóság. Mégis azt javaslom, hogy a saját lelki békéd érdekében játszd el a történteket így, meghamisítva! Azért ajánlottam neki ezt, hogy végre a saját életét élhesse újra, most már gyász nélkül, így folytattam: - Lásd a 14 éves fiadat a laborodban! S ezentúl mindig beszélj hozzá a laborban! Körülbelül hat hónap múlva megkeresett, s azt mondta: - John, elmémben, a lelkemben él a fiam. Végre nyugalom költözött a szívembe, megtaláltam a lelki békét. Ő még mindig velem van. Egy tanítványom is ügyesen alkalmazta ezt az öröknaptáros technikát. Amikor megszületett a fia, a szülészorvos fölemelte a csecsemőt, és azt mondta: „Egészséges fia született!" Erre az asszonynak elkezdett ömleni a könny a szeméből: „De én lányt szerettem volna!" - mondta sírva. Már 10 éves volt a fia, amikor az asszony rádöbbent, hogy eddig nem volt túl jó anyja gyermekének, s ennek az az oka, hogy valójában mindig is lányra vágyott, s nem fiúra. Ezt a technikát alkalmazta ő is. Visszament időben, s a képzeletbeli képen látta magát, hogy szívből örül fia megszületésének. Ennek hatására már néhány órán belül megváltozott a viszonya fiához, megváltozott kettejük kapcsolata! Ahogy ezt az asszony sokunk előtt elmesélte egy ugyanilyen agykontrollos találkozón, patakzottak a könnyei. Ezért mondom nektek, vigyetek érzést az elmetükre-technika alkalmazásába! Keressétek meg pl. a labor, a tanácsadók segítségével -mondjuk munkanélküliség esetén -, hogy milyen érzelmi haszna lesz számotokra, ha megfelelő munkát kaptok. Amint meg találtátok azt, azonnal vigyétek azt belé az elmetükre-technikával történő programozásba! Meglátjátok, így váltok majd igazán eredményessé a programozással, így fog valóban egyre jobbá válni az életetek. *** Befejezésül szólnék még néhány szót nektek a pohárvíz-technikáról is, mert agykontrollosok között tapasztalatom szerint ez is gyakran felmerülő téma. Sokan megisszák a kétszer fél pohár vizet, úgy, ahogy a tanfolyamon megtanulták, és csodát várnak. A pohárvíz-technika alapvetően egyszerűen egy kiváltó mechanizmus. Szerintem ilyenkor az történik, hogy egy bizonyos módon kérdést teszünk fel mélyebb, bölcsebb énünknek, ha tetszik tudatalattinknak, s az néhány napon belül az öt érzékszervünk és az érzelmeink révén kiszűri a bennünk levő és az agyunkba befutó információk közül a föltett kérdéssel kapcsolatos adatokat. Másként fogalmazva: lehetővé teszi érzékszerveidnek, hogy figyelmen kívül hagyják a lényegtelen információt, ám elősegíti, hogy intuíciód ösztönösen olyan információhoz vezesse el, ami neked a kérdés megválaszolásához szükséges . Tehát nyugodtan idd meg este és reggel a tanultak szerint a vizet - megjegyzem nem kell nagyon mereven ragaszkodni a rituáléhoz -, s azután tudatos elméddel, ne is foglalkozz a problémával! Feledkezz meg az ügyről! Ne törődj már vele! Ilyenkor ugyanis tudatalattid amelyik az öt érzékszerveden keresztül az agyadba befutó információkat folyamatosan megszűri, átveszi a feladatot. Azt fogod tapasztalni, hogy előbb-utóbb valóban befut a szükséges információ. A technika lényege hogy ne erőltesd a dolgot! Kezdőként sokan elkövettük a hibát, hogy megittuk este, majd reggel a vizet, s vártuk a csodát. Tettünk - vettünk, s közben tudatos elménkkel lestük: - Hoppá! Talán ez a válasz? A bal agyfélteke azt válaszolta: - Nem! - Hoppá! Talán akkor ez a válasz? A bal agyfélteke ismét azt válaszolta: - Nem, ez sem! És ez még néhányszor előfordult...
Barátaim, ezt a technikát gyakorolni kell! Meg kell tanulni észrevenni, a dolgokat, anélkül, hogy keresnénk őket! Ennek hiánya ugyanis az egyik leggyakoribb "hiba," amit a pohárvíztechnikával kapcsolatban agykontrollosok elkövetnek. Egyes spirituális körökben passzív rezisztenciának, passzív ellenállásnak nevezik ezt a hozzáállást. Gandhi volt az, aki egy személyben legyőzte az egész brit ármádiát. Egyetlen ember! Neki köszönhető, hogy a hatalmas, erős hadsereggel rendelkező brit világbirodalom elkezdett széthullani, ő ugyanis azt mondta: „Nem fogok küzdeni velük, nem fogok harcolni ellenük." Ezzel az óriási brit hadsereg nem tudott mit kezdeni. Ez a gondolat, a spiritualitás, a lelkiség ereje a nyers, fizikai erő fölött. Végső soron a pohárvíz-technika esetén is ez a mentalitás működik. Lenyeljük a vizet, hogy ezzel kiváltsunk, illetve beindítsunk egy folyamatot a tudatalattiban. S ezt követően passzívak maradunk, nem csinálunk semmit , csupán hiszünk. Hisszük, hogy elménk meghozza majd a választ. A passzív rezisztencia ösvényére lépünk, így érdemes használni a pohárvíz-technikát! Megjegyzem, ugyanezt láttuk Vietnamban is. A hatalmas amerikai hadsereg nem tudta legyőzni a kis Vietnamot. Miért? Mert az amerikai hadseregben nem volt hit, nem volt igazi, erős cél. Számodra a cél jelenti a kulcsot ahhoz, hogy sikeres légy a pohárvíz-technikával. Rendkívül fontos, hogy legyen célod, egy olyan erős cél, ami érzelmileg is jelentős a számodra! Komoly okodnak kell lenned a passzív rezisztenciára! Javaslom, már ma este használjátok újra, és ne erőlködjetek, ne keressétek tudatosan a választ! Ne tegyetek erőfeszítést, hogy megtaláljátok a keresett információt! Hagyjátok, hogy a gyönyörű lelki részetek, tudatalattitok, felismerje és tudtotokra hozza azt. Barátaim, javaslom, gyakoroljatok, és meg fogjátok látni, sokkal sikeresebbek lesztek a technikával így! ***
BETTY PERRY TANÁCSAI Betty Perry az a floridai agykontrolloktató, akinek nevezetes öngyógyítási történetét minden tanfolyamon elmesélem. Agyvérzést kővetően 14 évig élt változatlan állapotban féloldali bénulással, látás-, beszéd- és memóriazavarral, amíg meg nem ismerte a Sílva-módszert. Három hónapos kitartó programozás után jelentkezett az első biztató jel, és fél év alatt gyakorlatilag tökéletesen egészségessé tette magát Megítélésem szerint lényegesen fiatalabbnak néz ki koránál - valójában 67 éves -, amit alapvetően szintén a rendszeres relaxálásnak és programozásnak tulajdonít. Fiatalabb testvérei már hófehér hajúak, Bettynek azonban alig van néhány ősz hajszála, mert ezt is programozza. Ennek érdekében azonban csak annyit tesz, hogy hajmosáskor, hajszárításkor, fésülködéskor és valahányszor eszébe jut haja, a következőt mondja: „Erős szálú, sűrű, selymes és hullámos, középbama hajam van." Példája mutatja, hogy a gondolatoknak és a szavaknak, a relaxációtól függetlenül is, milyen nagy az ereje. Betty a vizualizálásról tartott néhány órás továbbképző tanfolyamot. Több ok miatt választotta ezt a témát. Egyrészt, mert rendkívül gyakorlatias ember, és olyan témáról akart tanítani, ami igazán hasznos, márpedig a vizualizálás és a képzelet kulcsfontosságú szerepet játszik a Silvamódszerben, hiszen az a hatékony programozás alapvető feltétele. A másik ok, hogy Betty csukott szemmel az égvilágon semmit sem „lát", s emiatt sokat foglalkozott a kérdéssel. Hamar rájött, hogy az eredményes vizualizáláshoz és elképzeléshez - tehát a sikeres programozáshoz - egyáltalán nem szükséges, hogy behunyt szemmel tényleges képeket tudjunk lelki szemeink elé idézni, és ezt a tudást nekünk is át akarta adni. Röviden összefoglalom Betty néhány tanácsát
Fontos, hogy pontosan azonosítsuk célunkat, és ne csak körülbelüli útirányt jelöljünk ki elménk számára. Érdemes tehát leülnünk, és alapos végiggondolás után papírra vetnünk mit akarunk elérni. Betty tart a táskájában egy noteszt, amibe azonnal fölírja, ha eszébe jut egy újabb elérendő cél. Időnként átfutja a céllistát, megjelöli a már elérteket, és kihúzza az idővel esetleg tárgytalanná váltakat. Néha előfordul, hogy konkrét a célunk forró a vágyunk, elhisszük, hogy elérhetjük azt tetteket vállaló elvárás is él bennünk, programozunk is, célunkat mégsem, érjük, el. Ilyenkor általában bennünk működik valamilyen belső blokk amit a következő pozitív állítás alfában és bétában történő mondogatásával sikerült már sokaknak legyőzni: „Felhagyok minden személyekkel, helyekkel és tárgyakkal kapcsolatos túlzott ragaszkodással, illetve nehezteléssel. Megnyitom magamat a világmindenség határtalan csodái számára," A konkrét cél megfogalmazása után képzeljük el részletesen, mit fogunk majd látni, hallani, szagolni, tapintani, érezni, amikor elértük célunkat! Ez egyébként összefüggött Betty egyik legfontosabb mondanivalójával: a sikeres vizualizálás nem azt jelenti, hogy gondolati képeket tudunk teremteni, hanem hogy minél érzékletesebben, tehát minél több érzékszervünket bevonva képzeljük el azt a szituációt, aminek bekövetkeztére vágyunk. Egyikünk hangokat idéz könnyebben, másikunk képeket vagy érzeteket. A lényeg, hogy annyira valószerűvé tegyük a gondolatot, amennyire csak tudjuk! Azt is érdemes kiderítenünk, hogy öt érzékszervünk közül melyikre hagyatkozhatunk képzeletben leginkább, s melyikre legkevésbé. Érdekes módon mindkettő edzésével a többi érzékelési, képzelet is erősödik. Minél jobban megfigyeljük a részleteket bétában, annál jobban tudunk vizualizálni alfában! A képek felidézésének javítása érdekében figyeljük meg a gyakran látott tárgyak apró részleteit is, pl. lakásunk bejárati ajtaját. Ne csak a látványt, a napközben észlelt hangokat, ízeket, illatokat, hanem érzéseinket is figyeljük meg alaposan! Egyszerű, ám nagyszerű tanács: érdemes reggelente szintünkön elképzelni, miként akarjuk majd érezni magunkat este, a nap végén, amikor nyugovóra hajtjuk a fejünket. Csupán ez, Betty és sok tanítványa tapasztalata szerint, meglepően nagymértékben javítja életünket. Idézzük fel életünk egy olyan pillanatát, olyan „csúcsélményét", amikor nagyon jól éreztük magunkat, amikor intenzív örömérzést éltünk át! Lehet ez egy várva várt ajándék megkapásának emléke, egy díj átvétele, gyerek születése miatti boldogság, vagy bármilyen más, igazán örömteli emlékünk. Figyeljük meg, hogy erre az eseményre visszagondolva elménk miként vetíti azt újra elénk! Ha hasonló módon képzeljük el vágyunk beteljesülését, és hasonló érzést képzelünk el célunk elérésével kapcsolatban, hatékonyabb lesz a programozás, mert elménket ily módon mintegy a siker és öröm „üzemmódjába" kapcsoljuk. S a legnagyobb titok, ahogy Betty fogalmazott, hogy elménk a jelek szerint nem tud különbséget tenni valóság és képzelet között. Ezért aztán, ha gondolatban érzékletesen és sokszor beleéljük magunkat abba a helyzetbe, amire vágyunk, aminek bekövetkeztében hiszünk, s amit el is várunk, akkor elménk mindent elkövet, hogy az bekövetkezzen. Úgy irányítja tetteinket, érzéseinket, s az emberi elmék közt meglévő kapcsolatok miatt olyan embereket és eseményeket" vonz életünkbe, akik és amik elősegítik, hogy az elképzelt - vagy tán pontosabban fogalmazva: az érzékletesen kigondolt - gondolat valósággá váljon. Az agykontroll bizonyos értelemben „mentális sportnak" tekinthető, hiszen szellemi képességeinket edzzük, és részben ennek segítségével hozunk elő magunkból korábban elképzelhetetlennek hitt teljesítményeket. A jó sportember azonban nagyon sokat edz. Ragadjunk meg mi is minden alkalmat a gyakorlásra.
NÉHÁNY TRÜKK AZ INTUÍCIÓ EDZÉSÉRE Tankolás előtt tippeld meg, hogy mennyi benzinnel telik meg kocsid tartálya! Próbáld kitalálni, hány és milyen levél lesz a postaládádban! Mielőtt találkozol valakivel, tippeld meg, vajon hogy néz ki az illető, milyen magas, milyen súlyú, milyen színű a haja, milyen a személyisége! Ha vacsorára mész barátodhoz, próbáld előre kitalálni, mit főzött! Tippeld meg sportmérkőzés előtt az eredményt! Csöng a telefon? Tippeld meg, vajon ki hív! SEGÍTSÉG A GONDOLATI KIVETÍTÉS GYAKORLÁSÁHOZ Beszélj gondolatban madárhoz, gyíkhoz, és figyeld meg, hogyan reagál! Gondolati úton kérj meg valakit, hogy hívjon fel telefonon! Sorban álláskor gondolatban mondd az egyik sorban állónak, hogy bogár mászik a karján vagy a nyakán, s figyeld meg, hogyan reagál! Étteremben gondolatban kérj meg egy-egy embert, hogy fordítsák feléd tekintetüket! Ezek a játékos gyakorlatok edzik mentális képességünket, s egyúttal növelik hitünket és magabiztosságunkat, hogy szükség esetén valóban támaszkodhatunk megérzéseinkre, és gondolati úton is kapcsolatot teremthetünk másokkal. A gyakorlás legjobb és leghasznosabb módja azonban kétségtelenül az esettanulmány, amikor irányítóval vizsgálunk távollévő beteg embert, és mentálisan gyógyítjuk őt. ***
ROSA RIVAS TANÁCSAI Domján László: - Mit tanácsolsz azoknak az agykontrollosoknak, akik elvégezték az alaptanfolyamot, rendszeresen gyakorolnak is, programozzák ilyen-olyan céljuk elérését, és valami miatt mégsem érik el céljukat? Mi lehet a hiba? - A tanfolyamon ugyebár sok technikát tanulunk meg. Aztán múlik az idő, szaladnak a hónapok. Sokaknak, nekem is, kedvence az elmetükre-technika. Az idő múlásával hajlamosak vagyunk azonban csupán a technikára koncentrálni, például az „elmetükre-technikára". Emlékszem, egy alkalommal felkeresett egy tanfolyamot végzett hallgató a következő kérdéssel: - Rosa, már 3-4 hete programozok egy probléma megoldása érdekében az „elmetükre" segítségével, és mégsem jön az eredmény. Megkérdeztem tőle: - És mondd csak, alkalmazod a relaxációs technikát? - Igen, használom az elmetükre-technikát. - Nem, nem! Azt kérdezem, végzed-e a relaxációs gyakorlatot? - Az melyik technika? -Az, amit rögtön a tanfolyam elején tanultunk. - Ó, arra gondolsz, amikor ellazítottuk a testünket tetőtől talpig? Nem, hát azt soha nem gyakoroltam. Azt gondoltam, hogy az csupán a bevezetés a többihez, a lényeghez. A jelek szerint tehát hajlamosak vagyunk megfeledkezni arról, hogy a relaxáció, a lazítás olyan nekünk, mint gépnek az olaj. Sok agykontrollos kitartóan, heteken keresztül programozza valamelyik célja elérését az elmetükre-technikával, anélkül, hogy kellő mértékben megerősítené a relaxációt. Előbb-utóbb elérkezik a pillanat, amikor esetleg már nincsenek is a szintjükön! Akár még feszültté is válhatnak. Ha ugyanis valaki nagyon vágyik valamire, akkor felléphet a „hiperintenció", a túl erős, görcsös szándék jelensége, A cél elérésére irányuló szándék ekkor nagyon felerősödik, és-szorongóvá válunk. Az ilyen állapotban lévő ember úgy gondol a fehér keretes tükörben
megjelenített képre, hogy ha „a fene fenét eszik, akkor is meg kell ennek történnie, különben ripityára töröm ezt a rohadt tükröt! ..." Hát ez a hiperintenció. Erre az emberre még azt se mondhatjuk, hogy laza. Ez főleg olyankor fordulhat elő, ha valakinek nagyon nagy szüksége van adott célja elérésére. Megelőzésének viszont egyetlen módja a relaxáció, az alapos ellazulás gyakorlása. Az alaptanfolyam és bármelyik továbbképző tanfolyam legfontosabb technikája a relaxáció. Sokan azt hiszik, hogy a test izmainak ellazítása túl sok időt igényel. Tévedés! A 3-ról 1 -re módszerrel kezdjük, utána 10-től 1-ig számolva laboratóriumi szintünkre megyünk majd egyszerűen, gyorsan végigzongorázzuk testünket: „Ellazul a fejem teteje, ellazul homlokom, ellazul szemhéjam, ellazul arcom, ellazul torkom.,.", és így tovább talpunkig. Mindez hat percet se vesz igénybe. Viszont ilyen módon megerősítjük a relaxáció, az ellazulás érzését! Miután alaposan ellazítottuk testünket, mondhatunk magunknak pozitív állításokat, majd -következik a programozás. Ilyen módon végezve a gyakorlatot a programozáshoz érve már jó mélyen ellazulunk. Ez úton elkerüljük a hiperintenció lehetőségét, és az azzal járó szorongást. Ha valakinek például egészségügyi gondja van, az alaptanfolyam anyagából tudjuk a teendőket: menjen orvoshoz, és annyit tesz, hogy naponta háromszor relaxáljon. Ha valaki csupán annyit tesz , hogy naponta háromszor ellazítja magát már azzal is sokat segít gondja megoldásában. A programozás, a gyógyulás vizualizálása csupán felgyorsítja annak folyamatát, de ha az illető semmit sem tud programozásról, vizualizálásról, viszont képes és hajlandó naponta háromszor ellazulni, segíti, hogy helyrebillenjen testében az egyensúlyi állapot, és visszanyerje egészségét. Ha valaki elkezdi gyakorolni a relaxációi, akkor fantasztikus átalakulás zajlik le benne! Megváltozik temperamentuma, egész jelleme. - Véleményed szerint milyen gyakran érdemes használni az Alapgyakorlat" kazettát? - Ez emberenként különbözhet. Lényeges, hogy használjuk ugyani az Alapgyakorlat kazettát, de sohase váljunk függővé tőle! Egyesek azt javasolják, hogy hetente, mások, hogy havonta egyszeri használjuk. Véleményem szerint ezt embere válogatja. Szerintem hetente egyszer az optimális. A legjobb azonban, ha naponta te magad lazítod el önmagádat alaposan, naponta egyszer. Természetesen realista vagyok, és tudom, hogy az „Alapgyakorlat" hosszú, így naponta való végzése túl sok időt venne igénybe. Ezért azt javaslom, hogy hetente egyszer hallgassuk meg! A rövidebb változatát azonban naponta érdemes elvégezni. Miután elvégezted a rövid relaxációt, akkor programozhatsz is. Tehát nem arról van szó, hogy a teljes relaxáció csak lazítás legyen, hanem a mondjuk 15 perces relaxációban 7 percet arra szánsz, hogy alaposan ellazítod magad, a testedet, s utána még 8 percig programozhatsz. Ha kevesebb időd van, akkor kissé gyorsabban végzed a gyakorlatot. Viszont így is rögzítesz és megerősítesz egy mechanizmust, a relaxáció mechanizmusát. A kazetta hallgatása is ilyen rögzítés. Ha hetente egyszer ezt megteszed, már az is csodákat eredményezhet. Alaptermészetem szerint ugyancsak temperamentumos, felpörgetett tempóban élő, állandóan rohanó, agresszív ember lennék, „A"- személyiségtípus a köbön. Nekem ezért gyakrabban van szükségem erre az alapos ellazulásra, mint mondjuk egy olyan embernek, akinek természete alapvetően csendes, nyugodt. Tehát önmagad megfigyelésével te magad derítsd ki, hogy mi a számodra ideális menetrend. Végezetül azt szeretném elmondani, hogy milyen lépéseket kell egy cél eléréséhez. Az első, hogy nézzünk szembe a valósággal, a meglévő gonddal. Lehet, hogy valaki azért nem éri el a célját, mert nem a földön jár. Ahhoz, hogy holnap eljussak Madridba, tudnom kell, hogy most Budapesten vagyok. Ha a kiindulási helyzetet nem tudatosítom magamban, akkor nem jutok el sehova. Azt is jelenti ez, hogy elfogadom a jelenlegi helyzetet, nem tagadom le, szembenézek vele. Ez az első lépés. A második, hogy kijelölöm célomat. Nem azt, amit mások mondanak nekem arról, hogy milyen célomnak kellene lennem, hanem amit én magam tartok célomnak. Győződj meg
arról, hogy összhangban állsz céloddal! Sokszor az az akadály, hogy nem igazán szeretnéd elérni célodat , mert számodra valójában nem igazán fontos az. A harmadik lépés: válassz ki olyan eszközt, amivel elakarod érni célodat! Ez két dolgot jelent. Egyrészt, hogy mit kell objektíven tenned a cél elérése érdekében. Az eredmények nem a kéményen keresztül jönnek, mint a mikulás. Céljaid eléréséhez tettek is kellenek ! Tervezd meg objektíven bétában tetteidet ,amikre célod „elérése érdekében szükséged van! Másrészt azt jelenti, hogy szubjektív tervét is kell készítened, vagyis gondold meg, mit teszel szubjektív módon célod elérése érdekében! A szubjektív azt jelenti, hogy lelki képeken és szavakon keresztül. Tehát vizualizáld, amit el akarsz érni, és beszélj arról pozitívan! Ez olyan pozitív hozzáállást alakít ki benned, ami semmi mással nem pótolható, és alapvetően szükséges célod eléréséhez. Ezek után jöhet a negyedik lépés: cselekedj Programozd naponta célod elérését! A Silvamódszer nem egy mágikus recept! Nem varázslat! Egy mentális eszköz, egy mentális tan. Vannak, akik 24 órán belül várják el az eredményt. Igen, ismerek olyanokat, akik 24 órán belül valóban el is érték céljukat. Vannak olyanok, akik 48 órán belül, mások egy héten belül érik el. Vannak, akik egy hónap alatt. Thomas Edison, a híres feltaláló állítólag hétezerszer próbált meg bekapcsolni villanyizzót, mások szerint csak kétezerszer. Tegyük fel, hogy kétezerszer. Kétezerszer próbálta meg bekapcsolni saját készítésű villanyizzóját. És az utolsó próbálkozásig nem sikerült. Te hányszor programozol, hogy elérd azt, amire vágysz? Kétszer? Hússzor? Igen. Kétszázszor? Talán. Kétezerszer? Nem. Pedig lehet, hogy kétezredszerre gyulladna föl a te villanyizzód ! Kitartónak kell hát lenned! Cselekedned kell! S az ötödik: mindig emlékezz arra , hogy itt a Földön mindnyájunknak bőségesen elegendő van mindenből ! Tudd, hogy ugyanolyan sikeres lehetsz, mint bárki más! Bízzál és higgyél hát önmagadban! És hogy végül befejezzem, legyen hited! Mert nem számít, hogy milyen a tenger, hogy nyugodt vagy viharos. Mindegy. Ha hajóddal utazol a tengeren, soha nem vagy egyedül. A világmindenség kapitánya veled van. Utolsó tanácsként tehát azt mondom, és ez személyes, saját tapasztalatomból származó tanácsom, hogy mindezek mellett még: imádkozz!
JOSÉ SILVA TANÁCSAI Legutóbbi tanfolyamomon - ahol magam is sokat tanulok, s ezért köszönet a résztvevőknek a kővetkező gyakran ismétlődő kérdést kaptam, de ezúttal az utolsó nap délutánján. Így hangzott: „Honnét tudom, hogy szintemen vagyok?" Ismétlőként jelen volt egyik kedves gyermekoktató kollégánk, aki igen elgondolkodtató jó tanácsot adott a kérdésre: „Ha másként nem is erezné az ember, a sikeres esettanulmányok visszajelzést adnak arra vonatkozóan, hogy megfelelő szinten voltunk. Ezért is érdemes gyakran végezni esettanulmányt." Gondolatát közreadom, s megtoldom José Silva egyik elmélkedésével, ami nemrégiben jelent meg az ausztráliai agykontrollos újságban. Célom ezzel az, hogy kedvet keltsek az esettanulmányok rendszeres végzéséhez. Erre a tanfolyam gyakorlataiban is buzdítást kaptunk, mégis sokan úgy érzik, nehéz azt egyedül végezni, . Tartsuk észben: esettanulmányon több dolgot értünk. Esettanulmány lehet az a kísérlet, amit a tanfolyam utolsó napján végzünk: általunk ismeretlen személyről szintünkön elmondjuk megérzéseinket, amelyek nagy százalékban helyesnek bizonyulnak. Ez egyúttal tanulás is: visszajelzést kapunk, milyen a megérzés, milyen a képzelődés, s mi a kettő közti különbség. Ám esettanulmány az is, ha ismert betegségű embereknek küldünk gyógyulást, s milyen csodálatos is, amikor itt kapunk pozitív „visszajelzést"!
Az így kialakított „viszonyítási pontjainkat" később már aztán az élet gyakorlatilag bármely területén sikerrel alkalmazhatjuk, s így esettanulmánynak nevezhetjük a különböző problémák intuitív megoldását is. Ehhez a sikerhez persze sok gyakorlás kell. Erre buzdít bennünket kővetkező gondolataival José Silva. (Domján Gábor) Tartsd mindig észben erőd benned van! Önmagádba mélyedve éred el erőforrásodat, nem rajtad kívüli dolgokon keresztül. Gyakran találkozni olyanokkal, akik tanfolyamról tanfolyamra járnak, újabb és újabb vezetőket keresnek, megállás nélkül bújják a különböző könyveket, hogy megtalálják a „választ". Állandó keresésben élnek, ami együtt jár azzal, hogy a választ sosem kapják meg. A válaszok ugyanis bennünk vannak. Ezen nem azt értem, hogy ne keress segítséget, ha arra van szükséged. Csupán azt, hogy ne ess túlzásba! A sok, különböző technika és módszer mind lehet a cél felé vivő eszköz, de sosem maga a cél! A Silva- módszerben arra tanultál technikákat, hogy magadba mélyedj, s ott megtaláld a kért válaszokat. Olyan módszerek állnak így rendelkezésedre, amelyekkel irányítást kérhetsz a te magasabb intelligenciádtól. Amikor először használod ezeket a technikákat, kövesd pontosan az utasításokat, ám közben belső viszonyítási pontokat is alakíts ki magad számára, hogy segítségükkel még jobban működhess a jövőben! Mi, emberek különböző módokon „működünk". Vannak, akik elsősorban vizuálisak, mások főleg hallással vagy tapintás révén szerzik információikat. A Silva-módszerben tekintettel vagyunk a különbségekre. Ezért olvassa az irányító az esettanulmány során: „Érzékeld, erezd, jelenítsd meg, tudd, hogy ott van!" Érezni, érzékelni számtalan módon lehet. Elképzelheted például, hogy fölteszel egy kérdést, s hallod rá a választ. De akármilyen módon is szerzed az információt, használd azt, s tartsd észben a következő tanácsot is: ha „megérzed" az információt; ha azt képzeled, hogy hallod a választ; vagy ha csak valami általános, megfoghatatlan „tudás" érzete alakul ki benned, javaslom, jelenítsd meg képileg is, hogy miként nézhet ki az a dolog, amire ráéreztél! Tehát fordíts külön figyelmet vizuális képességed fejlesztésére, miközben persze a többi is fejlődik! Kezdetben speciális „szertartással" jutsz szintedre, ahol az esettanulmányokat végzed. Gyakorlással lerövidítheted ezt a „szertartást", míg végül meglehetsz akár nélküle is. Idővel kialakíthatod azokat a belső, saját viszonyítási pontokat, amelyek révén képes leszel felismerni azt a speciális, mentális vagy érzelmi állapotot, ami benned a laboratóriumi szint állapotával kapcsolódott össze, s ezáltal képes leszel esettanulmányokat végezni anélkül, hogy hosszas előkészületeket kéne tenned. Önbizalmad egészséges növekedése érdekében eredményeid láttán nyugodtan érezz jogos büszkeséget, hiszen te magad vagy az, aki a munkát végzi, te magad szerzed meg a szükséges információt, sikerességedért te magad vagy a felelős! A technikák csak eszközök. Meg fogod tanulni felismerni azt a speciális érzést, amit akkor érzel, amikor megfelelő döntéseket hozol, s így ahhoz, hogy később helyes döntéseket hozzál, már nem lesz szükséged a különböző technikákra. Ezután már csak akkor lesz szükséged kisegítésképpen egy-egy technikára, amikor nem jelentkezik az a bizonyos érzés, ami segít, hogy helyes döntést hozz. Egyesek számára nehéznek tűnik ilyen önbizalom kialakítása. De a cél ez. Tanulj meg bízni magadban! Használd elmédet és lelki képességeidet, hogy egyenesen saját erőforrásaidhoz folyamodhass, hiszen rendelkezésedre áll mindaz, ami ahhoz kell, hogy sikeres légy! ***
LAURA SILVA TANÁCSAI Domján László: - Tapasztalatod szerint mi a leggyakoribb oka annak, ha valaki használja az agykontrollt, és programozásával mégsem éri el célját? Milyen jó tanácsokat tudnál adni nekünk, magyar agykontrollosoknak? - Az egyik legalapvetőbb tanács, hogy ne csak baj, ne csak nagy szükség esetén programozzunk! Váljon a szintre-menetel életünk mindennapi elemévé, szinte életformává, ami életünk jóformán valamennyi tevékenységét áthatja, s így krízis idején, bajban is biztonsággal tudjuk alkalmazni a módszert, valamennyi technikát. Ahogy szükségünk van fogunk vagy bőrünk ápolására, mosására, karbantartására, ugyanúgy szükség van elménk, lelkünk ápolására is, s ezt kitűnően szolgálja a Silva-módszer. A technikák rendszeres használata lehetővé teszi, hogy egyre több szubjektív viszonyítási pontunk alakuljon ki az élet minden terén. Ezt különösen fontosnak tartom, hiszen csak így tanulhatjuk meg értelmezni mind azt, amit szubjektív módon észlelünk. Akár esettanulmányról van szó, akár kérdések feltevéséről és ily módon kreatív ötletek és megérzések előhozataláról. És nemcsak a megérzések előhozatala a lényeges, hanem az is, hogy hallgassunk intuíciónkra, s merjünk annak megfelelően cselekedni is. Ugyanis csak így lehet megtapasztalni, hogy érdemes megérzéseinkre hallgatni, és csak így tudjuk egyre biztosabban megkülönböztetni a helyes megérzéssel járó érzést az egyéb érzésektől. Minél többször tesszük ezt meg, annál világosabban megértjük, hogy az elme, a lélek világában sokkal több rejlik, mint a tárgyi, fizikai világban. Valamennyi kérdésünkre ebben a dimenzióban található meg a válasz, akár egészségügyi, akár egyéb probléma megoldásáról is van szó. Mindezek a „túloldalon", vagyis létünk szellemi, lelki síkján rejlenek. Jövőnk is ott található. Mi pedig éppen a jobb jövőnkért, egymás jobb jövőjéért küzdünk. Minél jobban el tudunk igazodni az elme, a lélek világában, a szubjektív dimenzióban, annál jobban tudjuk megismerni és alakítani jövőnket. Ezért hát nagyon fontos, hogy minél több és minél megbízhatóbb szubjektív viszonyítási pontot építsünk ki. A tanfolyamot végzettek világszerte leggyakrabban az elmetükre-technikát alkalmazzák. Ennek azonban az a veszélye, hogy csak akarunk, akarunk valamit, tehát a vágy megvan, de nem vesszük eléggé komolyan a többi tényezőt. Az elmetükre-technika sikeres alkalmazásához pozitív hozzáállásra, gondolat-nagytakarításra, vágyra, hitre, elvárásra, vizualizálásra (kék keretes kép elgondolásához), képzeletre (a fehér keretes kép elgondolásához) és tettekre van szükség. Vigyázzunk, ne korlátozzuk egyetlen lehetőségre a probléma megoldását! Ha több pénzre van szükséged, akkor ne azt képzeld el a fehér keretes képen, hogy munkádért több pénzt kapsz, hanem képzeld el, hogy kifizeted számláidat, hogy rendelkezésedre áll az az összeg , ami szükségleteid kielégítéséhez kell, s így nem korlátozod a megoldást csupán egyetlen lehetőségre! Ha egy asszony például pocsékul érzi magát, mert férje elhagyta, akkor jobb, ha fehér keretes tükrében nem azt képzeli el, hogy férje visszajön hozzá, hanem azt, hogy ő újra kiegyensúlyozott, erős, magabiztos. Ezáltal nem korlátozza problémájának megoldását egyetlen lehetőségre. S az is lényeges, hogy figyelje a visszajelzést. - Mit értesz visszajelzésen? - Az utóbbi példánál maradva, ha az asszony azt jeleníti meg fehér keretes képében, hogy férje visszatér hozzá, lehet, hogy a görcsös visszaszerzési vágy miatt egyre többet veszekednek, s ez csak növeli a kettejük közti távolságot. Ez a visszajelzés arra figyelmeztet, hogy változtatni kell a programozás módján. Jól vizualizált, vagyis a problémát jól jelenítette meg, de képzeletével már nem megfelelően bánt, hiszen a visszajelzés negatív eredményt mutatott. Ilyenkor érdemes módosítani a fehér keretes képen.
Ha gondod van először
is nézz vele szembe fogadd el a probléma tényét! Ezután tedd fel magadnak a kérdést: milyen lehetőségeim vannak? Milyen utak nyílnak a probléma megoldására? Miután sorra vetted a lehetőségeket, válaszd ki a legjobbat, és jelenítsd meg azt a fehér keretes tükörben! Azután pedig cselekedj! A cél, hogy gondolkodásunk ne problémacentrikus, hanem megoldáscentrikus legyen! Fontos a hihetőség kérdése is. Egy asszonynak pl. nagy daganata volt, de az csak akkor kezdett kisebbedni, amikor az asszony a fokozatos kisebbedést programozta. A daganat hirtelen, teljes eltűnése túl hihetetlen volt számára. Fokozatos megkisebbedését azonban el tudta hinni. - Naponta hányszor menjünk szintünkre? - Minimum kétszer. Reggel és este úgyis keresztül megyünk az alfán, szamárság lenne nem kihasználni ezt, és legalább néhány percre nem programozni ott. Ebéd után, ha csak három percet tudunk szakítani relaxációra, már az is számít valamit. Több idő persze még jobb. A lazítás jót tesz neked, jót tesz a családodnak. Nem kell feltétlenül 15 perc, már 2-3 perc is számít. Tegyük meg legalább saját érdekünkben! Ennyit igazán megérdemlünk! Az agy sokszor magától jelzi, hogy szüksége van egy kis pihenésre, kikapcsolódásra. Például, amikor napközben elábrándozunk. Vegyük az ilyen alkalmaknak hasznát, és ilyenkor is programozzunk! Az ábrándozások, elbambulások is valójában szintremenetelt jelentenek az agy szempontjából. Ténylegesen tehát gyakrabban megyünk szintünkre, mint gondolnánk. De a minimum, hogy reggel és este, tehát naponta legalább kétszer szintünkre menjünk. Megéri. - Mit javasolnál azoknak, akik kevéssé tudnak vizualizálni? - Sokaknak azért van problémája a vizualizálással, mert látni szeretnének. Valójában gondolatról van szó, mint amikor azt idézem fel, hogy milyen ruha is volt rajtam tegnap. Minél jobban belegondolunk a ruha részleteibe, annál pontosabban fel tudjuk idézni annak képét, illetve gondolatát. Nagyon ajánlom a memóriafogasok rendszeres használatát is, mert kitűnően fejleszti a vizualizáló képességet. Én naponta alkalmazom. Azokra aggatom napi elintéznivalómat, s így cetlik nélkül is megvagyok. Ráadásul edzésben tartom vizualizáló képességemet és képzeletemet, amelyek az elme nyelvét jelentik. A vizualizálás mutatja meg, hogy milyen a jelenlegi életed, s a képzelet ,hogy milyenné szeretnéd tenni a jövőben. Az elme nyelvén beszélve önmagáddal kommunikálsz; a lelkeddel, saját intelligenciáddal, s a testeddel. Szorosabb kapcsolatban maradsz így éned minden részével, érzelmeiddel is, sőt, azzal a forrással is, ahonnan mindannyian jöttünk. Ha nem tanuljuk meg és nem használjuk az elme nyelvét, akkor elveszítjük a kommunikáció eme csodálatos eszközét. - Mit tegyen az, aki úgy érzi, nem kap választ kérdésére a pohárvíztechnikával? - Ezzel a technikával tulajdonképpen már egy napon belül válasz kell kapni. Ha úgy érezzük, hogy nem kaptunk választ, akkor tegyük fel szintünkön a kérdést: „Mi lett volna kérdésemre a felelet, ha várászt kaptam volna?" Utána üresítsük ki elménket, s hagyatkozzunk az elsőként felbukkanó megérzésre! - Mennyire fontos az esettanulmány gyakorlása? - Kulcsfontosságú. Ez teszi lehetővé, hogy egyre több szubjektív viszonyítási pontunk legyen, s így megtanuljuk értelmezni az elménk „rádiója" felé folyamatosan áramló „jeladást". Ugyebár azért kezdünk beteg embereken gyakorolni, mert ők sok energiát bocsátanak ki, mintegy segítséget kérve. Nekünk embereknek a jelek szerint hét „energiaszintünk" van. A tisztán szellemi energia szintje, a szubatomi dimenzió, az atomi dimenzió, a molekuláris dimenzió, a sejtek dimenziója, a szervek dimenziója és végül a szervrendszerek dimenziója. Ezen a hét szinten sugárzunk ki energiát, s ezek alkotják együttesen az aurát. Emellett emberi intelligenciánk is van (sokan ezt nevezik léleknek). Szoros kapcsolatban állunk más emberi lényekkel. Miután a tanfolyam negyedik napjának délelőttjén kialakítottunk szubjektív viszonyítási pontokat az emberi anatómiáról, az esettanulmánynál feltűnik, ha a vizsgált betegnek például
a szíve másként jelenik meg, mint ahogy az egészséges szívet jelezte elménk. Partnerünk pedig azt mondja: „Kitűnő! Valóban beteg a szíve." Jegyezd meg az érzést, amit akkor ereztél, amikor ez a felismerés jelentkezett! Minél több esettanulmányt végzünk, annál több ilyen szubjektív viszonyítási pontunk lesz, és annál otthonosabban mozgunk a szubjektív világban. Miután beleszülettünk ebbe a fizikai, objektív világba, sok ezernyi viszonyítási pontot gyűjtöttünk be hallásunkkal, látásunkkal, tapintásunkkal, felelésünkkel, szaglásunkkal. Ezek eredménye, hogy ma, felnőttként, ilyen jól eligazodunk ebben a világban. Ha a gyerek egy gőzölgő teáscsészébe dugva kezén megégeti ujját, akkor gőzölgő folyadékot látva később már nem dugja bele a kezét. De ha a hidegben lát valakit, akinek a szájából gőzpára tör elő, fölmerül benne a kérdés: „Ez ugyanolyan, mint ami a teáscsészéből jön ki?" És megtanulja, hogy nem, noha hasonlóan néz ki, mégsem azonos dologról van szó. A különbséget pedig egyetlen módon képes megtanulni összehasonlítással. Ha a gyereknek mutatunk egy sárga, majd egy narancssárga papírt, akkor először mindkettőt sárgának mondja. Ha azonban a sárga és vörös valamennyi árnyalatát mutató színskála mellé helyezem az első, majd a második papírt, és ismét megmutatom a két színes papírt, akkor már tudni fogja a különbséget, és habozás nélkül nevén nevezi a sárgát és a narancssárgái. Tudja már, hogy milyen színű az egyik, illetve a másik, mert összehasonlítást végzett. Növekedése során minden érzékszervével ugyanígy szerez viszonyítási pontokat, így válik hatékony, produktív, ügyes felnőtté. Annál gazdagabb az élete, minél több viszonyítási pontja van. Az az ember, aki soha nem mozdul ki a házából vagy falujából, sok érdekes, izgalmas dologról marad le. Nekünk feltárul egy új világ, a szubjektív dimenzió. Ebben kell egyre több szubjektív viszonyítási pontot teremtenünk, ahogy a gyerek az objektív világban teszi növekedése során. Ez történik, amikor falba, fémbe stb. vetítjük ki magunkat a tanfolyam harmadik napján, és hőmérsékletre, fényre, szagra stb. figyelünk, majd tapasztalásainkat összehasonlítjuk, újra és újra. A negyedik nap délutánján pedig elkezdjük összehasonlítani a helyes információval járó érzést és a téves információval járó érzést. Az esettanulmány tehát nem vizsga. Azt teszi lehetővé, hogy megtanuljuk a helyes és a téves információval járó érzés közti különbséget, és így egyre magabiztosabban mozogjunk az új világban, a szubjektív dimenzióban. S később, ha valami gond van a fiaddal, a szintedre mész, és megkérdezed, mi lehet a baja? Miért olyan zaklatott a kamasz fiam? Mi zajlik benne? Eszedbe ötlenek gondolatok, például hogy elszigeteltnek, visszautasítottnak érzi magát. Ha már gyakorlattal rendelkezel, ha már ismered a helyes információval járó érzést, akkor tudod, hogy a gondolat igaz, az érkező információ helyes. Akkor is segítségedre lesz ez a lehetőség, ha például üzleti ajánlatot kapsz egy üzletembertől. Ha rutinod van az esettanulmányban, akkor megérzésed alapján ugyanolyan biztosan tudod, hogy az ajánlatra igent vagy nemet mondj, mint amilyen biztosan a gyerek meg tudja már mondani, hogy sárga vagy narancssárga színt lát. És sorolhatnám még az élet számtalan egyéb területét, hiszen ahogy mondtam, a válaszok ebben a dimenzióban elérhetők, s aki a tanfolyamot elvégezte, az megtette az első lépéseket ahhoz, hogy ezekhez a válaszokhoz hozzá is jusson. Csak gyakorolnia kell. Az eszközök már rendelkezésére állnak. - Néha mélyebb szintre megyünk, máskor csak sekély szinten járunk. Mit tanácsolsz, milyen mélyre érdemes menni, például öngyógyítás vagy gyógyítás esetén, illetve milyen mélyre menjünk például egy ötlet kitalálása érdekében? - Ha szervi betegségről van szó, akkor javasolnám, hogy - például kézlevitációval - menjünk mélyre. Ha például szívbetegségben szenvedünk, akkor érdemes leírni egy papírra mondjuk a következőt: „Szívem egyre egészségesebbé válik minden lélegzettel, amit veszek. Szívem
napról napra egészségesebbé és egészségesebbé válik." Azután sűrítsük mindezt egy szóba, például abba, hogy „egészség". Ezek után, ahogy például kézlevitációval egyre mélyebb tudatszintre ereszkedünk, mondjuk magunkban: „egészség, egészség, egészség"! S akkor agyunk számára ez a szó már az egész állítást képviseli. Azért hasznos ez, mert így kézlevitációval vagy egyéb mélyítési technikával mélyre menve nem zavarod meg a test öngyógyító folyamatát. Ilyenkor a test gyógyítja önmagát. Más alkalommal te akarhatsz gyógyítást generálni, s akkor elég alfaszintre menni. Te magad döntsd el, hogy 10-től, 25-től vagy például 50-től számolsz-e vissza 1 -ig, ha kell, akár ismételten is! Utána menj laboratóriumi szintedre, s üdvözöld tanácsadóidat, majd kék keretes képben jelenítsd meg egészségügyi problémádat! Ezt követően fehér keretes képben jelenítsd meg, hogy mit teszel, s így energiát küldesz ennek a képnek. Ehhez már nem kell nagyon mély tudatszintre ereszkedni, csupán egy kellemes, közepes mélységbe, ahol mentálisan aktív vagy. Thétában nem vagy mentálisan aktív. Ott induktív gondolkodást produkálunk, vagyis ha egy gondolat jut eszünkbe, akkor jöhet valami felismerés, ötlet, de alapvetően passzívak vagyunk, tehát például nem hozunk létre kék vagy fehér keretet, nem gondolkozunk megoldáson. Passzív vagy, hagyod, hogy tested gyógyítsa önmagát, de ennek az öngyógyításnak irányt adsz azzal, hogy például azt mondogatod magadban, hogy „egészség, egészség, egészség a szívemnek". Alfában viszont mentálisan aktív vagy, ott dinamikusan meditálsz. Vizualizálhatsz, elképzelhetsz, dolgokat. Élvezed, ha a fehér keretes képben egészségesnek „látod" magad, növeled hitedet, vágyadat, elvárásodat. Esetleg hozzáteszed, hogy valahányszor összeteszem bármely kezem első három ujját, újra előjön ez az érzés, és egészségesnek érzem magamat. Valamennyi mentális érzékelési módodon megtapasztalod, átérzed azt, és erre építve javulsz és fejlődsz, és beleéled magad, hogy mindez már megtörtént, elérted, ez így van, elvégeztetett. A jövőben tehát mintegy múlt időben programozol: kész, megvan, el van intézve, megoldódott. Ilyenkor tehát nem jársz annyira mélyen. Ha azt akarod, hogy tested önmagát gyógyítsa, menj jó mélyre. De betegség esetén legjobb a két módszert kombinálni, egyszer így egyszer úgy. A programozással ugyanis agyadon keresztül üzensz a testednek, hogy mit is akarsz , s agyad veszi a lapot , és teljesíti kérésed. Tehát alfába is menjünk ne csak thétába! Más érzés lehet otthon alfába menni, mint a tanfolyamon. A tanfolyamon az oktató vezet, s te ráhagyatkozol. Ily módon néha nagyon mélyre szaladhatsz, néha nem is emlékszel arra, hogy mi történt, mi hangzott el. Ekkor is figyelsz, csak nem emlékszel arra, ami elhangzott. Aztán visszajössz, majd megint mélyre mész. Otthon nem mész esetleg olyan mélyre, mert önmagadat irányítod. Ha mélyebbre mész, akkor esetleg hajlamos vagy elaludni. Szóval könnyen lehet, hogy meglehetősen eltér az otthoni szintremenetel élménye a tanfolyamtól. Emiatt tehát nem kell aggódni. Ha valaki más visz téged szintre, akkor mindig nagyobb az esélyed, hogy mélyebbre jutsz. - Hadd kérdezzem meg, milyen gyakran javasolod az Alapgyakorlat-kazetta használatát? - Ez elég egyéni. Úgy gondolom, ha valaki naponta kétszer, háromszor szintjére megy, annak nincs szüksége a kazetta olyan gyakori meghallgatására, mint annak, aki mondjuk csak naponta egyszer, vagy hetente egyszer gyakorol. Aki ritkábban gyakorol, annak tanácsos gyakrabban meghallgatnia a kazettát, mert nincs meg benne még a rutinos gyakorló belső nyugalma. A rendszeres gyakorló nyugalmat, összhangot, kiegyensúlyozottságot érez, és érzi, hogy irányítja, kontrollálja életét. Élete harmonikus ritmusban zajlik. Úgy folyik élete, mint egy nyugodt folyó. Jó dolgok történnek vele, több életében a szerencsés „véletlen". „Véletlenül" a megfelelő időben a megfelelő helyen van, egészségesebb, szerencsésebb, tehát kisebb a szüksége az „Alapgyakorlat" kazettára, mint annak, aki ritkábban gyakorol. Azt mondanám, hogy a rendszeres gyakorlónak hetente egyszer, a ritkán, rendszertelenül
gyakorlónak két-három naponta javasolnám a kazetta használatát, bár naponta sem tilos. Ezt már mindenki maga döntse el! Nagyon fontos ugyanis, hogy saját reakciónkra és eredményeinkre figyelve rugalmasan alakítsuk gyakorlatainkat! Találjuk meg a nekünk leginkább megfelelő sikerformulát, figyeljük meg, hogy konkrétan nekünk mi válik be legjobban! Kísérletezzük ki, mitől válik életünk a legkiegyensúlyozottabbá, hogyan érhetjük el leggyorsabban céljainkat! És ha kialakítottuk többé-kevésbé egyéni menetrendünket, egyéni stílusunkat, akkor tartsunk is ki mellette, alkalmazzuk rendszeresen, folyamatosan! - Egyetértesz-e azzal, hogy hiba mindig az „Alapgyakorlat" kazettával szintre menni otthon? - Igen, nagyon is így gondolom. Mindenkinek ki kell ugyanis alakítania saját viszonyítási pont-rendszerét, és ha önmagad mélyíted szintedet, akkor közben meg is ismered, fel is fedezed önmagadat. Megtudod, hogy miként működik és reagál elméd, agyad, tested. Felfedezed belső gondolataidat. Kérdéseket tehetsz föl magadnak, például, miért olyan az életem, amilyen? Mit szeretnék elérni? Hogyan tehetem jobbá az életemet? Ha másként élhetnék, hogyan élnék? Megengeded magadnak, hogy kérdezz, és megnyitod elmédet a válaszokra. Ha egy magnetofon vezet, akkor ilyen szempontból jobbára zárva van elméd. Úgy pedig nem lehet annyira megtapasztalni mindazt a szépséget és előnyt, ami ezen a kreatív tudatszinten levéssel jár. Holott ez egy csodálatos dimenzió! Az emberi intelligencia előtt nincs korlát, nincs határ! Itt bárhová eljuthatsz! Kapcsolatba léphetsz a forrással, ahonnan jöttél, a Magasabb Intelligenciával, vagy nevezheted másnak is. És szükség esetén, ha megnyitod elmédet, megkapod a választ, a számodra éppen szükséges információt! Megérkezik a felismerés, megérkezik az intuíció. Ha állandóan csak a kazettát használod, akkor elzárod magad ezektől a lehetőségektől. Az alapgyakorlat hasznos a mélyítéshez, vagy hogy megtanuljuk az ellazulás mikéntjét, és hogy segítségével olyan szubjektív viszonyítási pontokat alakítsunk ki, amelyeket az önállóan végzett relaxációval hasznosíthatunk. - Hogyan hatott a te életedre az agykontroll, és milyen egyéb tanácsot adnál még nekünk, magyar agykontrllosoknak? - Valóban teljesen átjárta életemet a Silva-módszer. Aszerint élek, állandóan használom, ahogy a gyerekeimtől kezdve a barátaimig valamennyien. Megtanulták és alkalmazzák ezt a módszert, s valamennyien nagyon szeretjük azt. Sokszor hallom, hogy „könnyen beszélsz, hiszen neked nincs problémád"! A Silva-módszer nem egy minden problémát megoldó panácea (varázsszer), hanem eszköz, ami segít, hogy életünket napról napra egyre jobbá tegyük. Ez pedig rám nézve tökéletesen áll. Életem minden napján fejlődök, életem valóban napról napra egyre jobbá válik. Felbukkannak persze megoldandó problémák, az élet kihívásai, szerelmi, kapcsolati gondok, szakítások, lelki fájdalmak, a krízis pillanatai, de a megoldást segítő eszközök is állandóan ott sorakoznak, kéznél vannak. Ezek segítenek, hogy ellazulj, hogy a kritikus időkben is kontrollálni uralni tudd az eseményeket, a helyzetet, segítenek, hogy olyan kreatív ötleteket szülj, amelyek hozzájárulnak a gondok orvoslásához, a kiút megtalálásához. És igen, én teljes szívemből hiszem, hogy valóban, életem mindennap és mindenhogyan, egyre jobbé és jobbá válik. Szilárdan hiszem, hogy akárkivel is találkozunk, akármi is történik velünk, az a fejlődésünket szolgálja. Javaslom, tanuld meg, hogy a csapásokat, nehéz helyzeteket előnnyé, jótéteménnyé változtasd! Vedd észre életed minden történésében a szépséget, s mindenkiben, akivel csak találkozol, a jót, és tanulj minden eseményből! Ha valami rossznak, negatívnak látszó történik veled, tedd föl magadnak a kérdést: mit tanulhatok ebből? Hogyan tudnám ezt a negatív tapasztalást, mint például egy szerelmem vagy szép kapcsolatom elvesztését, vagy bármi mást úgy fordítani, hogy az jobbá tegye az életemet? És fontos, hogy tedd is meg a szükséges lépéseket, tetteket, mert jelentős változásra csak így számíthatsz. S meglátod, életed mindennap és mindenhogyan valóban egyre jobbá válik!
MAGYAR AGYKONTROLLOSOK TANÁCSAI Sokan kérdezik meg az utóbbi időben tőlem, hogy miként tudtam ennyire megváltozni. A titok talán legjelentősebb nyitja az alapos gondolat-nagytakarítás. Leírom azt a kétperces meditációt, amit az agykontrolltanfolyam után naponta elvégeztem. Alfában elképzeltem, hogy benn járok a koponyámban. Agyamat rétnek képzeltem el a sötét keretes gondolati képen, amin számtalan fekete és szürke virág virít. Olyan szürke szóvirágok nőnek rajta, mint például: nem tudom, úgy sem sikerül, hülye vagyok, rohadt alak. Itt teremnek továbbá a gyűlölet, az aggódás, a félelem, a fájdalom, az agresszió és mindaz, amitől szeretnék megszabadulni. Naponta körbejártam ezt a mezőt, és jó alaposan szétnéztem, akad-e még valami „gyomlálandó". Az ott talált rossz gondolatok esetén fogtam a hátamon lévő, gyomirtószert tartalmazó permetezőgépet, és végig permeteztem vele az egész mezőt. Láttam, amint a negatív szavak és gondolatok egytől-egyig elpusztulnak, elhervadnak. Amikor ezzel végeztem, akkor beterítettem a terepet jó minőségű termőfölddel, majd beültettem a mostanra már arany fényben úszó területet szép, színes szavakkal. Például: siker, boldogság, megbocsátás, béke, nyugalom, szeretet, kiválóság, és sorolhatnám még hosszan. Ez a folyamat persze már a fehér keretes tükörben zajlott. Ezt a gyakorlatot heteken át, rendszeresen végeztem, amíg szavaim és gondolataim át nem rendeződtek. Időnként azért azóta is ki-kinézek a „rétemre", gondozom, s ha találok egy-egy számomra kedves szót vagy gondolatot, akkor elültetem. Ha viszont negatív gondolattal vagy kifejezéssel futok össze, akkor kigyomlálom, hogy ne tudjon mélyen gyökeret ereszteni. Tapasztalatom szerint ezt a gyakorlatot általában este érdemes elvégezni, miután végiggondolom a napom, és eszembe jut, hogy milyen szavakat és gondolatokat használtam napközben, s annak megfelelően ültetek vagy gyomlálok. Grámán Jánosné *** Röviden leírom a Pécsi Ifjúsági Ház Agykontroll klubjának az életét. 1991 januárja óta működünk, és úgy érzem, nagyon sikeresen. Minden hétfőn 17-től 20 óráig tartjuk összejöveteleinket. A klubnál bárki tagja lehet, aki elvégezte az agykontroll-tanfolyamot. Minden hónap első hétfőjén esettanulmányt végzünk, majd mindenki elmondja valamilyen, kisebb-nagyobb sikerét. A többi klubfoglalkozás első felében közösen programozunk 10 beteg gyógyulásáért, egy-egy beteg érdekében öt alkalommal) tehát öt héten át. A gyógyítás előtt (5-10 percet) tornázunk, majd kellemes zene kíséretében laboratóriumi tudatszintünkre ereszkedünk. Először elhangzik a beteg neve, életkora, lakcíme, hogy mindenki vizualizálja őt, majd kb. 20 másodperc múlva ismét elhangzik ugyanaz a név, életkor és lakcím, valamint a beteg külsejének és betegségének ismertetése. Egy beteget kb. másfél percig gyógyítunk, majd képzeletben különleges medencénkbe kísérjük, ugyanis laborunkban betegszobát és „életvizes" medencét is elképzeltünk. Utána folytatjuk a következő beteggel. Az utolsó héten, tehát az ötödik alkalommal, az Ultraszemináriumon tanult egyetemes öntőformát alkalmazzuk. Gyógyítás után rövid szünetet tartunk, majd kb. fél 7-től agykontrollos, vagy ritkán egyéb technikákat gyakorolunk, illetve ismerünk meg. Gyakran hívunk meg előadókat, akik érdekes témakörökről beszélnek, de közülünk is sokan vállaltak már előadást. (Örömmel fogadjuk előadók jelentkezését!) Az estét általában szeretetmeditációval zárjuk, és arra törekszünk, hogy a klubtagok között bensőséges, szeretetteljes légkör uralkodjon. A családias hangulat kialakítása érdekében szerveztünk már közös szilvesztert, kirándulási, majálist és vacsorákat is. Lényeges feladata mindenkinek, hogy őszinte véleményével és kritikájával segítse a klub fejlődését. Fontos alapelvünk még, hogy ügynöki tevékenységet tilos folytatni a klubban, akármire is vonatkozzon az.
Végül, mindenkinek ajánlom a „7+1 technikát", aminek a célja, hogy ne csupán egy-két technikát használjunk, hanem a hét minden napjára tűzzük ki célul egy-egy technika gyakorlását, és emellett egy technikát, pl. az elme tükrét, a hét valamennyi napján használjunk. Sokunknak remekül bevált a módszer. Fő előnyét abban látom, hogy így „melegen tartjuk" tudásunkat, s szükség esetén ezért hatékonyabban tudjuk használni bármelyik technikát. Sok sikert mindenkinek, és kívánom, hogy egyre többen és egyre jobban legyünk! Kiefer Béla
LELKI NAGYTAKARÍTÁS Az agykontrollban kapcsolatba lépünk a Magasabb Intelligenciával. Ez a kommunikáció azonban akkor igazán sikeres, ha az összekötő csatorna minden akadálytól mentes. Ilyen akadály a bűntudat, a szorongás, a mérgelődés vagy a harag. (A harag irányulhat másra, de önmagunkra is.) Ezek a blokkoló érzések lelkileg és testileg is kárt okoznak bennünk. A következőkben gondolatokat merítek és technikákat adaptálok két csodálatos könyvből is S. Gawain: Az alkotó képzelet és G. Jampolsky: A szeretet a félelem tagadása című művéből. Megbocsátáson én az említett negatív érzések szélnek eresztését értem. Ezek az érzések ugyan a másik emberrel való kapcsolatomból származnak, mégis az én kizárólagos tulajdonaim, és elsősorban nekem ártanak! Szubjektív dolgok, az én hitvilágom részei. Ha meg akarom változtatni az engem körülvevő világot, legjobb, ha módosítom az arról alkotott elképzelésemet és ennek megfelelően is cselekszem. Nemrég egy jó barátom meglehetősen bántóan viselkedett velem. Ez nekem igen rossz napokat szerzett! Később elgondolkodtam az ügyön, megvizsgáltam barátom indítékait, hogy megértsem viselkedését. Mérgemet ez persze még nem oszlatta el, mégis előbbre vitt. Megértettem, hogy a megtörténteken nem változtathatok, s hogy az ügy nem ér annyit, hogy miatta elveszítsem a lelki nyugalmamat. Mostantól elfogadom őt olyannak, amilyen, s az egész ügyet félreteszem egy polcra, s élem tovább a magam amúgy is elég szerteágazó életét. Ekkor föllélegeztem, s azóta energiáimat a jó és érdekes dolgokra tudom fordítani. Az eset már nem nyomaszt. A megbocsátás nem feltétlenül azt jelenti, hogy körberohangálok, és mindenkinek megmondom, hogy már nem haragszom rá, s hogy imádom. Nem, a dolgot elsősorban magamban kell elintéznem! A megbocsátás nekem azt jelenti, hogy szélnek eresztem a rossz érzést, kisöpröm magamból. Túlteszem magam rajta. Léggömböt kötök rá és eleresztem. Fölszabadítom magamat. A megbocsátás nem annyira a másik félnek szól. Elsősorban az én ügyem, önmagam megtisztítása. Néhány konkrét technika: 1. MEGBOCSÁTOK MAGAMNAK Írd fel egy papírra énképed negatív elemeit, pl. „lusta vagyok, nincs elég pénzem, nekem soha semmi sem sikerül, gyenge vagyok, a bajokért én vagyok a felelős"! Szinteden gondold végig a listát! Vedd előre, ami igazán bánt, érezd át, elemezd! Majd gondolatban gyűrd össze a papírt, szakítsd szét és dobd el! Szintedről kijőve ténylegesen, objektíven is tedd meg ezt! Azt szimbolizálja ez, hogy a negatívumokat leráztad magadról. Ezután mondj és írj magadnak megfelelő, idevonatkozó pozitív állításokat, s azokat később szinteden is ismételgesd! 2. MEGBOCSÁTOK MÁSNAK Írd fel egy papírra, hogy kikre, s miért haragszol! Szinteden mindegyikükkel beszéld meg, ami köztetek történt, s mondd, hogy megbocsátasz! Kijövetel után a papírra is írd ezt le, majd szakítsd azt szét és dobd el! Közeli kapcsolat (pl. szülő, házastárs) esetén az eredmény esetleg nem jelentkezik azonnal. Ez esetben többször ismételd meg a folyamatot! Ne feledd, mindezt
a magad érdekében teszed! Sokan arról számoltak be, hogy a gyakorlat hatására testi tüneteiktől, betegségüktől is megszabadultak! 3. MÁSOK MEGBOCSÁTANAK NEKEM Az előbb leírthoz hasonlóan járj el! Elképzeled, hogy megbocsátanak neked. Gondold el és írd rá a papírra: „Megbocsátok magamnak, bűntudatom alól föloldozom magamat." Ezt követően tépd szét a papírt, és dobd el! 4. FIZIKAI TAKARÍTÁS, RENDRAKÁS A lelki nagytakarítás sokszor kötődik a fizikaihoz. Gondoljuk csak el, milyen más is a frissen kitakarított otthonunkban lenni! Emlékezzünk, milyen felszabadító is tud lenni a lomtalanítás! Végül néhány gondolatot idézek A szeretet a félelem tagadása című könyvből: „Fő célunk a belső béke legyen, s ehhez fő eszközünk a megbocsátás! Ez esetben, a belső hangra hallgatva, megtaláljuk a boldogságot. Ha így élünk, rájövünk, miként hozzuk rendbe kapcsolatainkat, megtaláljuk a lelki békét, és megszabadulunk szorongásainktól. A megbocsátás eszköz ahhoz, hogy régi, rossz programjainkat átírjuk és szorongásainkon túladjunk. Röviden: megbocsátani annyi, mint túltenni magamat a gondon. Az újraprogramozás fő célja saját lelki békénk megteremtése. Elsősorban tehát saját magunkra gondolunk. Nem önző módon, hanem az önmegvalósítás természetességével. A megbocsátás csak a második lépés. Kiábrándító lehet ugyanis, ha első lépésként próbálunk szeretni valakit. A múlt torz értékítéletei alapján úgy tűnhet, hogy az illető egyáltalán nem szeretetre méltó! Mivel viselkedését tévesen értelmeztük, így valójában igencsak nehezünkre esik szeretni őt. Ha fő célunk saját lelki békénk, s a megbocsátást ennek rendeljük alá, akkor a másikat „sarokba szorított kutyának" tekintjük, aki félelmében mar meg mindenkit, valójában azonban szeretetért eseng. Ilyen megközelítésben már könnyebben tudjuk szeretni és elfogadni őt, s megszerezni magunknak a lelki békét. Megbocsátani annyi, mint túladni a múlton, más szóval átprogramozni magunkat. Ez csak a jelenben, csak „most" történhet. Úgy, hogy túltesszük magunkat mindazon, amit mások okoztak nekünk, illetve azon, amit mi okoztunk másoknak. Ezzel a szelektív feledéssel fölszabadítjuk magunkat a jelen számára. Fölszabadulunk és másokat is kiszabadítunk múltunk torzított tapasztalatainak hálójából.
LádonyiJános Ha egy évvel ezelőtt írtam volna ezt a levelet, akkor sok-sok apró sikerről számoltam volna be, amiket akkor még számon tartottam. Ma már nem számolom a sikereimet, de mindig tudatosítom magamban őket, hogy örüljek nekik, hogy élvezzem a gyakorlatilag folyamatosan jelen lévő sikert. Most kifejezetten a megváltozott gondolkodásmódomból, a pozitív hozzáállásomból, az emberek iránti elnézésből és a tudatalattimba vetett óriási bizalomból eredő sikerekre gondolok. Bár amióta nem sajnálom kiadni a pénzt - ha elromlik az autó, akkor azt gondolom, hogy a szerelőnek biztosan most van nagy szüksége pénzre -, a legkülönfélébb módokon jut el hozzám mindig az, amire szükségünk van. Életem alapjaiban változott meg. Igazgatóm azt mondta legutóbb, ha semmit sem csinálnék, akkor is megtartana „hivatásos lelkesítőnek". Amióta nem erőlködöm, hanem az elkövetkezendő feladataimat meditációban megbeszélem a tudatalattimmal, minden megy a maga útján! Minden nagyobb munka vagy utazás előtt beszélgetek a tanácsadóimmal, kérem segítségüket, és azóta minden nehéz helyzetből sikeresen tudok kikerülni. S mily érdekes: a
gond legtöbbször nem úgy oldódik meg, ahogy azt én kigondolom, hanem sokkal egyszerűbb és kézzelfoghatóbb módon! Elsődlegesnek, nélkülözhetetlennek és óriásinak tartom a gondolat-nagytakarítást. Végigmentem gondolatban az életemen. Sorra vettem szüléimet, mostohaapámat, féltestvéremet, kollégáimat. Minden személyt, eseményt, ami bántott és rossz érzéssel töltött el. Megpróbáltam visszaidézni a helyzeteket és eseményekei, s igyekeztem megérteni az akkori szereplők cselekedeteit. Például amikor 5 éves voltam, s a mostohaapám 28, emlékezetem szerint többször kockára tette az én kis életemet. 45 éven keresztül mindezt megbocsát hatatlannak tartottam. Ma már elnézem 30 éves orvos fiamat, aki nem járta meg az orosz frontot, nem volt hadifogságban, és - megítélésem szerint - mégis ugyanolyan felelőtlenül viselkedik gyerekével, mint annak idején mostohaapám velem. Úgy mában képzeljen el egy villanykapcsolót, tapogassa ki a kezével; és gyújtson lámpát. Szegény még az izzót is kicserélte, mégis sötétben maradt... Új ötletem támadt. Megkértem, képzelje el a sötétséget, és tárgyiasítsa, tehát mondja el, milyennek érzi azt. Vastag, sötét , poros, nehéz függönynek érzékelte, illetve ahhoz tudta hasonlítani. Alfában minden érzékszervét sorra véve elképzelte ezt a függönyt: tehát annak a színét, tapintását, ízét, szagát. Tanácsomra azt programozta magának, hogy a függöny mögött egy csodálatos színes világ rejtőzik. Ezek után óvatosan elhúzta képzeletében a függönyt. És megjelent egy fénysugár! A sok gyakorlás hatására egyre több igaz eleinte a programozás témájától független, lelki kép úszott be egy-egy pillanatra lelki szemei elé. Több hetes kísérletezés -de a vártnál még mindig kevesebb eredmény - után ismét újításba kezdtünk. Amikor férjem a szintjére ér jelez s én ekkor hangosan vezetek számára különböző vizualizálás-fejlesztő gyakorlatokat, „lelki szemtornát". Például elkezdek variálni egy színskálát, a gyakorlat spontán módon alakul, s közben a képeket én is elképzelem bétában. A gyakorlatok olyan érzékletesek és fordulatosak voltak, hogy végre - gondolom ennek is köszönhetően - eredményt hoztak! Férjemben idővel kialakult egy laboratórium most már konkrétabb érzete, egy-egy berendezési tárgy képe is beugrott, és a gyakorlatok során azóta is egyre több dolog, személy, tárgy stb. „látványa" is bejön. Történetünk bizonyítja, hogy a kitartó gyakorlás és a kreativitás előbb-utóbb eredményhez vezet. Hasonló sikereket és nagy kitartást kívánok mindenkinek! Tóth Ádámné Tóth Ádámné levelét azért tettem be a könyvbe, mert 'sokaknál gond a vizualizálás, vagyis a gondolati képek lelki szemeink elé vetítése, ami a Silva-módszerben valóban központi szerepet játszik. Nagyon fontos azonban megérteni, hogy a vizualizálás nem azt jelenti, hogy olyan éles és színes képet látunk lelki szemeinkkel, mintha nyitott szemmel ténylegesen néznénk valamit, vagy amikor alvás közben álmodunk! Nem, a látás, az álmodás és a vizualizálás teljesen különböző élettani folyamatok! Utóbbi csupán azt jelenti, hogy gondolok arra a tárgyra vagy személyre. Érzékletesen elgondolom, hogy mit látnék, ha látnám, mit hallanék, ha hallanám. (Mint ahogy például egy sláger dallamát is fel tudjuk idézni gond latban, holott a tényleges zenét természetesen nem halljuk.) Egyesek könnyebben idéznek fel lelki képeket, mások inkább hangokat, míg a harmadik csoport érzéseket és tapintásélményt. Mindhárom csoportra gondolt José Silva a laboratórium és az esettanulmány menetének kialakításánál. Ahhoz, hogy sikeresek legyünk a Silva-féle technikákkal, nem kell görcsösen erőlködnünk, hogy színes lelki képeket tudjunk elképzelni, még ha ez természetesen kellemes élmény is! A sikerhez az elme világában a következők kellenek: forró vágy, a cél elérhetőségébe vetett erős hit, a tettek vállalását is magába foglaló elvárás és kitartás.
A vizualizálást azonban lehet, és nagyon érdemes is fejleszteni. Pontosan ez a fő funkciója a memóriafogas-rendszernek, amit éppen emiatt érdemes naponta használni. Érdemes továbbá elménk mindhárom „üzemmódját" tudatosan trenírozni. Én például dominálóan vizuális ember vagyok, mint a férfiak többsége, de tudatosan edzem agyam két másik alapvető érzékelését is. Hadd mondjam el szokásos napi programom elejét, hátha hasznos ötletet jelent egyeseknek. Reggel ébredés után leülök egy székre, és programozok. Utána felpattanok kézzel-lábbal hajtható szobabiciklimre, hogy negyedórán át izzasszam testemet,, miközben sorra veszem gondolatban a száz memóriafogast, hogy elmémet is trenírozzam. (Az utóbbi időben inkább elmegyek hajnalban az uszodába, s a hosszakat a memóriafogasok segítségével számolom.) A memóriafogasoknak azonban nem csak a képét idézem fel, hanem azzal kapcsolatban hangot érzést is. A „tea" szónál például elképzelek egy csésze gőzölgő aranybarna színű teát, ám emellett a szürcsölés hangját és csésze fülének forró érintését is, sőt a tea ízét is felidézem, mert nem csak szubjektív látásomat, hanem szubjektív hallásomat, tapintásomat, sőt ízlelésemet is fejlesztem. Találkoztam olyan agykontrollossal, aki alfában rájött, hogy a lelki képek felidézését egy fájdalmas gyerekkori élmény blokkolja. Kislánykorában meghalt édesanyja, s a rokonság erőltette, hogy nézze meg a koporsóban fekvő testet, holott ő nagyon nem akarta. A gond gyökerének megtalálása általában segít, hogy gyorsabban érjük el céljainkat. Jó példa erre John Newman korábban már közölt két esete is. Hadd összegezzem tehát egy mondatban a lényeget: ha érzésünk szerint még kevéssé tudunk vizualizálni, akkor fejlesszük ezt a képességünket a memóriafogasok gyakori használatával; végezzünk esetleg más, az imént idézett levélben is leírt képzeletfejlesztő gyakorlatsort; s kereshetünk esetleges múltbeli, akadályt jelentő traumatikus élményt az életünkben, de ne higgyük, hogy a sikeres programozás nélkülözhetetlen előfeltétele a színes lelki képek világa! (D. L) Laborom egy kicsi szigeten álló kristálypalota. Ez a sziget egyúttal az ideális pihenőhelyem is. Nagyon messze, valahol az Óperenciás tengeren is túl, egy hatalmas óceán közepén található. Létezéséi senki sem tud, csak én, de bárki észreveheti, sőt egy különleges „fénymóló" által el is juthat ide. Jöhet bárki, akinek nagy szükség van a segítségemre, akinek testi-lelki fájdalmai vannak, vagy egyszerűen csak pihenésre a háborítatlan természet békéjére vágyik. Én legtöbbször a buborék formájú, hároméltű járművemmel megyek, s három pillanat alatt jutok el ide. Megérkezem homokos partra, megmosom a lábam a hűs habokban, majd letelepszem a pálmafák alatti nyugágyamba, és szétnézek. Fantasztikus látvány fogad! Hátam mögött a messzeségben a várost látom, ahonnan jöttem, és a fénymólót, ami összeköt vele. Tőlem jobbra delfinek játszadoznak a vízben, a levegőben sirályok repkednek, a part mellett pedig fehér hattyúk úszkálnak. Balra a pálmafákat tölgyfaerdő váltja föl. Hallom az avar zizzenését, a patakok csörgedezését és az énekes madarak vidám dalolását. Előttem pillangók táncolnak a virágos réten, szinte érzem a zöld fű illatát. Néha egy-egy délceg szarvas üdvözöl, vagy egy kedves vakond, máskor kismajmok ugrándoznak a vállamon, vagy éppen kókuszdióval kínál egy koalamackó. Hallgatom a tenger zúgását, élvezem a lágy szellő simogatását, és nagy boldogsággal nézem a szikrázó napfényben meg-megcsillanó üvegkristály-palotámat. Alapja nyolcszögletű, és három tornya van. A két hátsó torony tanácsadóim birodalma. Az elülső toronyba fénylétrán szoktam fölkapaszkodni, és a csodatávcsövem segítségével kapcsolatba kerülök az egész világegyetemmel. A bejárati ajtótól balra lévő csarnok a vízterápiás terem. Medencéjében kristálytiszta életvíz csobog, amibe egy forráson át gombnyomásra zuhog szükség szerint a szeretet vize, a türelem
vize, vagy éppen a boldogság vize. Jobbra a fényterápiás terem található, benne a vizsgálóasztal és a fantasztikus lézerlámpa, ami kívánság szerint vagy az életerő sárgás, vagy a tisztánlátás fehér, vagy a szeretet piros fényével világít. A polcokon különböző kristályok sorakoznak (pl. energiakristály), továbbá egyéb hasznos dolgok, úgymint varázsceruza, üvegmosó kefe, tű, cérna, festék, ecset, balzsamok, kötszerek, illóolajok. A középső nagyterem a dolgozószobám. A szemközti fal alkotja a képernyőmet, ami távirányítóval a fényteremből is fölkapcsolható. A szoba közepén áll a fotelom, ami mindig a pillanatnyi testtartásomhoz, illetve mozdulataimhoz igazodik. .Az asztalom szintén átlátszó üvegkristály. Jobb szélén áll az öröknaptár, bal szélén a csörgőóra. Az asztal és a képernyő között helyezkedik el a kartotékozó rendszer. Leporellószerű fakkokban találhatók a kartonok, amelyeket a tanácsadóim keresnek ki, és tartalmukat betáplálják a komputerembe. Van továbbá egy pihenőszalonom is. Ha időm engedi, akkor esténként itt szoktam vendégül látni a tanácsadóimat. Ilyenkor teázunk és csevegünk. Ha valakit gyógyítani akarok, fénysugár útján hozom el ide. Képernyőm röntgendimenziójában megvizsgálom, majd kezelés után a fehér keretes tükörhöz vezetem, ahol gyógyultnak látja magát. Ezután segítőim hazakísérik. Kívánom, hogy mindenki olyan jól érezze magát a laborjában, mint én! F. Anikó, Kecskemét
