SZEGED-SZENTMIHÁLYI
BÚZASZÖM X. évfolyam
A Szent Mihály Plébánia Hírlevele
2013. június
Elsőáldozás és Bérmálkozás a Plébániánkon Június 9-én vasárnap a szentmise kezdetén hét fehér ruhába öltözött gyermek: Fejes Kornél, Haraszti Mihály, Kaufmann Kinga, Kiss Ádám, Kulcsár Meike, Somogyi Áron, Szöllősi Márk ünnepélyesen vonult be a templomba. Eközben a zsombói Kisboldogasszony templom scholája énekelte: Jertek, Atyám áldottai, és vegyétek az országot, mely nektek készíttetett a világ kezdetétől… E nagy ünnepélyességgel az első szentáldozásukat igyekeztünk emlékezetessé tenni, hiszen krisztusi életútjukon egy jelentős mérföldkőhöz érkeztek. Sok-sok készülődés, beszélgetés, tanulás előzte meg az ünnepet. Szóbeli vizsga formájában adtak számot hitünk legalapvetőbb ismereteiről. Öröm volt látni, a gyermekek készülődését, felkészültségét, izgatottságát, lelkesedését. A szentáldozás után a gitáros énekkar énekelte el Sillye Jenő: Kisfiam kezdetű énekét, mely igazán bensőségessé tette ezt a szép ünnepet. Gábor Tamás - hittanár
Bennem mi indult el? Én látványos változást nem vettem észre magamon, de Isten Lelke bizonnyal munkálkodik bennem és általam. Talán inkább gondolkodásomban vettem észre változást. Bérmálkozási készületünk során egy jó kis közösséget és magamat is jobban megismertem. Bauer József A nagykorúság nem biztos, hogy a 18. szülinaphoz köthető. Érhetünk később, de megérthetünk dolgokat korábban is. Április 14-e különleges nap volt számomra: nagykorúvá váltam Krisztusban. Bár még mindig nem érthetek mindent, de a felkészülés során számos olyan feladatot kaptam Thorday Attila atyától, ami arra késztetett, hogy elgondolkodjak a hitemről, az életről, magamról. Azon a napon nem történtek látványos változások, másnap reggel talán az osztálytársaim sem vettek észre rajtam semmit, de én azt érzem, megindult bennem egy folyamat. Elindultam egy úton, amihez hozzásegített az, hogy azon a vasárnap reggelen Kondé Lajos helynök úr a bérmálás szentségében részesített. Biztos vagyok abban, hogy a közös élmény ereje bennünk munkálkodik, s az, hogy ami akkor történt, egyikünkben sem múlik el nyomtalanul. Kovács-Krassói Csenge
2
Szentmihályi Paprikakoszorú
A projekt az Európai Unió támogatásával valósul meg.
TÁMOP-5.5.1.B-11/2-2011-0181
Kirándul a család Április 6. Geotúránk első állomásaként Szegedi Tudományegyetemen található Koch Sándor Ásványgyűjteményt tekintettük meg geológus szakvezető kiséretében. Ezután Csólyospálosra látogattunk, a világviszonylatban is ritka alföldi mészkő lelőhelyére. A 2008 óta védett földtani feltárásból az Árpád-kor óta fejtik a „darázskövet”.
Harmadik állomásunk a Zsombói láperdő. Az egykor hatalmas területeket borító alföldi lápok egyik utolsó maradványa Zsombó község határában található.A zsombéksásos lápterület a lápfüzes és pusztai tölgyes erdővel ritkaságnak számít. A láperdő kapujában épült Rózsa Sándor Csárda pincéjének boltívei szintén réti mészkőből épültek. A magas talajvízállás miatt a mészkőfeltárás egy részét is víz borította. Zsombón is még éppen éledt a természet a hosszú tél után, pár őzet is megriasztottunk. Április 13. Túrázás és kincskeresés egyben: geocaching Nem törődtünk a vonakodó tavasszal, és szombaton ismét kirándulni indultunk. Délelőtt 10 órától a Plébánia közösségi termében az érdeklődők előadást hallhattak a földrajzi helymeghatározó rendszeren (GPS) alapuló világméretű kincskereső játékról. Az előadás után közösen elbicikliztünk az egykori Alföld-Fiume vas-
útvonal töltéséhez, ahol geoláda rejtőzik. Tovább kerekezve megkerestük a Szegedi Vadaspark körül elhelyezett három pontból álló multi geoládát. A gyerekek rendkívül élvezték a kerékpározással összekötött kincskeresést, és kellemesen elfáradtak.
Május 11. Délelőtt 10 órától az Ásotthalomtól délre elterülő Csodaréten tettünk sétát. A 4 km hosszú tanösvényt végigjárva igazi botanikai különlegességeket csodálhattunk meg. Tömegesen virágzott a szibériai nőszirom, láttunk vitézkosbort, és levirágzóban még pár orchidea fajt. Geoládát is kerestünk a rét határában. A Csodarétről útban vissza Szentmihályra megálltunk a Nagyszéksós tavi tanösvénynél. Végigsétálunk a bivalyrezervátum melletti tanösvényen. Egy közeli tanya határában földben fészkelő gyurgyalagokat figyelhetünk meg. Az együtt kiránduló 6 család nagyon szép napsütéses napot töltött együtt. Június 08. Ragyogó napsütésben Kerékpáros túrát tettünk Újszegeden, a rekultivált Holt-Maros mentén. A holtág torkolatánál megnéztük a Vízügyi Emlékhelyet, majd a Maros árterén geoládát kerestünk és találtunk. Hosszan bicikliztünk a gáton a Maros folyása mentén felfelé, majd szántóföldek és kiskertek között haladva értünk vissza 12 km után indulási helyünkre. Kicsik és nagyok derekasan küzdöttek az előző éjszaka esőzése miatt a biciklikre ragadó sárral. A fáradtságot finisfagyizással enyhítettük. Csató Szilvi
3
A Szentmihályi Szívességbank alapszabályai: Általános szabályok: A tagok a Szívesságbank fórumán keresztül illetve online A Szívességbank nonprofit kezdeményezés, célja a tag jai szavazás formájában szólhatnak bele közvetlenül a Szívességközötti segítségnyújtások elősegítése, a közösségi kapcsolatok bank működésébe. fejlesztése . Az egyéni gazdálkodással kapcsolatos (limit, kölcsön, táA Szívességbank rendszere a tagok keresleti és kínálati mogatás) kérdésekben a szervező csoport dönt. ajánlásait közvetíti. A tagok közötti vitás kérdésekkel elsődlegesen a szervező A Szívességbank elszámolási rendszere biztosítja az adás- csoporthoz kell fordulni. vételhez szükséges információk áramlását és rögzíti a tagok köKülső szereplőkkel való kapcsolat: zött megvalósult tranzakciókat. A Szívességbank nem vállal felelősséget és nem foglalkozik Minden tag elfogadja, hogy egyenlegét és tranzakcióinak adóbevallási és adófizetési kérdésekkel. kimutatásait a többi tag részére nyilvánosan vezesse a rendA Szívességbank képviseletét a nyilvánosság felé a szervező szer. Az egyes tranzakciók tulajdonságai, részletei nem nyilvá- csoport látja el. nosak. Egyéb: Az internettel nem rendelTagság: A Szívességbank működéséről tájékoztakező vagy más okból segítséget A Szívességbankba kizárólag tást tartunk a templom kertben június 30-án igénylő tagok segítséget vehetnek nagykorú magánszemélyek illetvasárnap 10 órától a szoboravatást követően. igénybe, aki számlavezetéssel ilve non-profit szervezetek léphetletve a tranzakciók megszervezének be. sével való feladatokat látja el. A Szívességbank szervező csoA projektszámlák nyitásához a szervező csoport hozzájáportjának joga van visszautasítani bárki felvételét vagy a tagságból kizárni, ha tevékenységével megsérti a szabályzatot. A rulása szükséges. Záró rendelkezések: maximális hitelkeret -10.000 Paprika. Tag kizárás történhet Minden tag teljes felelősséggel tartozik cselekedeteiért. A köakkor is, ha túllépi a maximális hitelkeretét és 3 hónapon belül zösség felelősségre semmilyen esetben nem vonható. ez nem változik pozitív irányba. A rendszer üzemeltetői semmilyen felelősséget nem vállalAzok a tagok, akik 1 éven keresztül nem kötnek egyetlen nak az esetlegesen felmerülő károkért. ügyletet sem törlésre kerülnek a tagok közül. A jelen szabályok hiányosságait pótolandó a tagok józan Elszámolási egység: A Szívességbank belső elszámolási egysége a Paprika. ítélőképességét hívjuk segítségül. A tagok elfogadják a fenti szabályokat. Azok esetleges mó1 Paprika= 1 Forint. Minden tag egyenlege nulláról indul. A Szívességbankból dosításai a tagok külön hozzájárulása nélkül is érvényes. Tiltott tevékenységek: való kilépés előtt a tagok kötelesek legalább az indulóegyenJogi és etikai okok miatt az alábbi tevékenységek tilosak a legnek megfelelő mértékig feltölteni számlájukat. A SzívességSzívességbankban: bankban kamatok felszámítása tilos. - A Szívességbank rendszerében gazdasági hirdetés elhelyezése. Tranzakciók, cserék: - Ingatlanok illetve nagy értékű ingóságok adás-vételének A cserék dokumentációját a Szervező Csoport által kiadott sorszámozott Paprika elszámoló füzetben és a szivessegbank. illetve bérletének lebonyolítása. - Jogdíjköteles vagy törvényi védelem alatt álló terszentmihaly.net internetes felületen lehet vezetni. A füzetben vezetett tranzakciókat havonta aktualizálni kell az internetes mékek, szolgáltatások, szellemi alkotások forgalmazása a Szívességbankbank kizárólag a jogtulajdonos egyértelmű írásos oldalon. A tagok visszautasíthatnak bármely ajánlatot, ha annak beleegyezésével történhet. - Creatív Commons licenccel védett illetve szabad forrásból feltételei számukra nem elfogadhatóak. Az elszámolási rendszer csak a Paprikában történt cseré- legálisan hozzáférhető szellemi alkotások forgalmazása. - Minden olyan tevékenység, amely a Magyarország Alaptörket tartja nyilván. Részben vagy egészben más fizetőeszközben történt ügyletek (pl. anyagköltség térítése) esetén, csak a Papri- vényébe, a hatályos jogszabályokba vagy a jó erkölcsbe ütközik. Mivel nem létezik a szívességbankokra konkrétan alkalkában történt részek elszámolását végzi. A Szívességbank szervező csoportja visszautasíthatja, vagy mazható adózási szabályozás elővigyázatosságból néhány ügyutólag törölheti azokat a tranzakciókat, amelyek törvényel- let (reményeink szerint csak ideiglenesen) nem megengedett: - Olyan ügyletek lebonyolítása, melyek általános forgalmi adó lenesek vagy más okból szabálysértő illetve nem egyeztethető bevallási illetve befizetési kötelezettséget vonnak maguk után. össze a Szívességbank szellemiségével. - Kalákában végzett tevékenységek (pl. házépítés, mezőA Szívességbank semmilyen garanciát nem vállal a csere gazdasági munkák) szervezése. minőségét, körülményeit és értékét illetően. E szabályzat a szivessegbank.hu-n található cserekör szaIrányítás: bályzat alapján készült. Az operatív irányítást a Szent Mihály Plébánia végzi.
4
Palánta napközi táborok A 8-14 éves általános iskolás korúakat a nyári időszakban különféle táborokba hívjuk. Minden ötnapos tábor önköltséges; 10.000 Ft részvételi hozzájárulást kérünk, amit a gyerekek napi meleg és hideg étkezésére valamint a szükséges anyagköltségre és a táborvezetők tiszteletdíjára fordítunk. A részvétel előzetes jelentkezéshez kötött, melynek határideje az adott hét előtti péntek délután, mindez a meleg ételek megrendelése miatt fontos, valamint a felnőtt segítők felkészüléséhez. Június 17-21 napjaiban a „Példa-kép, példa-ként” mottóval várja a gyerekeket a plébánián. Miért ne élveznénk a nyarat? Ha okosabban is töltheted az időd, mint az internet vagy a TV előtt ülés, akkor miért ne tennéd? Színészkedünk, filmezünk, barátkozunk. Mozgalmas és élménydús programok között megismerkedhetsz az örök idők igazi sztárjaival, példaképeivel. Hozz magaddal jókedved és egy barátodat - meglátod többel mész haza. Minden általános iskolás jelentkezését várjuk, aki szeretné jól érezni magát és megismerkedni olyan emberekkel, akik nem a tévében lettek sztárok. Táborvezető: Losonc Csongor, 30/925-78-22 Június 24-28: Nomád magyarság-tábor: (íjászat, vályogvetés, bunkerépítés Császár Tibor tanyáján - oda reggel autókkal kivisszük, és onnan 16 óra körül visszahozzuk.) A tavalyi évhez hasonlóan ismerkedünk ősi fegyverünkkel, az íjjal, valamint annak használatával, az íjászattal. Idén is felelevenítjük a feledés homályába merült rovásírást, és a vályogvetés mesterségét. Kirándulunk egyet famíves barátunk, Tibi bácsi faluszéli tanyájára, ahol fából faragunk (amit sikerül), és fehérkenyeret sütünk kemencében a bográcsos mellé. Érdeklődni lehet a táborvezetőknél: Gyuris Attila (70/334-23-34) és Császár Tibor (30/908-73-01). Július 1-5: Elsősegély tábor: Megismertetjük a gyerekekkel az elsősegélynyújtás alapjait, mentő hívás szabályait. Mindezt sok játékkal, vetélkedővel, műsebek készítésével és a szegedi mentőállomás meglátogatásával érjük el. Vezeti: Csillag Vivien 20/536-64-22 és Glózik Ági . Július 8-12: Kincskereső tábor – avagy Barangolás a Biblia világában: A tavalyi táborhoz hasonlóan, idén is kincskeresésre várjuk a gyermekeket. A különféle játékok, foglalkozások és beszélgetések során most a Bibliában
rejlő kincsek nyomába eredünk. Sok szép történettel ismerkedhetünk meg dramatikus módszerek segítségével. Ezen kívül a résztvevőkkel együtt felfedezzük a közösségben és a bennünk rejlő értékeket, valamint a környezetünkben található kincset érő helyeket. Várható sok-sok nevetés, éneklés, jó társaság, kirándulás és méta; a tábor végére pedig a felejthetetlen élmények kincsei. Táborvezető: Gábor Tamás - hittanár 30/479-98-40. Július 15-19: Ékszerkészítő tábor: A táborba jelentkező gyerekek különféle ékszerkészítési technikákkal ismerkedhetnek meg (csomózás, fonás, nemezelés, gyöngyözés, égethető gyurma). Készülnek majd nyakláncok, karkötők, fülbevalók és hajdíszek. A tábort vezeti Somogyiné Andrikó Krisztina, kézműves-tanár, jelentkezni lehet a 70/338-23-79-es telefonszámon. Augusztus 5-9: Tudós tábor: Szeretettel várunk minden természettudomány iránt érdeklődő gyereket. A tábor célja, hogy egyszerű, a gyerekek által elvégzett kísérleteken keresztül bemutassuk a fizika, kémia, és biológia szépségeit, sok játékkal fűszerezve. A tábor során csinálunk periszkópot, élesztővel fújunk föl lufit, sütőpor bombát gyártunk, és sok más érdekes dologgal várunk titeket. Jelentkezni lehet Haraszti Eszternél 30/392-23-70 és Bauer Józsefnél 30/839-86-47 Augusztus 12-16: Kukta-tábor. A hét során szeretnénk megismertetni a gyerekekkel, hogy a kertben termett, házilag készített ételek ízletesebbek, egészségesebbek, mint a boltban vásárolt készételek. Szeretnénk megtanítani őket a kulturált terítésre, közös étkezésre, gazdaságos vásárlásra, helyes időbeosztásra a házimunkában. Örülnénk, ha a gyerekek nálunk szerzett tapasztalataikkal a szüleik segítségére lennének a fentiek gyakorlásában. Táborvezető: Szakál Adél (20/20415-52)
5 Augusztus 21-24: Középkori, mesebeli tábor: Ezen a héten megismerkedhetünk a középkori világgal. Bemelegítésképpen lovagi tornával kezdünk. Lesz lehetőség barkácsolásra, rajzolásra. Délutánonként ideillő meséket is hallgathatunk. A hét során csapat játékok segítségével fejlesztjük ügyességüket, és ismerkedünk meg a közös munka hatékonyságával. A táborra jelentkezni lehet: Pusztai Péternél a 30/ 505-09-87 telefonszámon.
Augusztus 26-30: Sport tábor: Labdajátékok, méta, kerékpározás, strandolás. Vezeti Szalai István. (20/82804-73)
A bölcsődék és óvodák nyári zárvatartása miatt igény mutatkozott az 1-7 évesek napközi gondozására és foglalkoztatására, fejlesztésére. Ezt az igényt kielégítve Családi Napközink mellett számukra új csoportot nyitunk a nyár derekán a következő két hétben: július 22-26 és július 29 - augusztus 2, de legalább 4 gyerek jelentkezése esetén akár az azt megelőző és követő hetekben is. Az ötnapos, 8-15 óráig tartó foglalkoztatásért és étkeztetésért 12.000 Ft (meghosszabított nyitvatartással, 7-17 óráig 15.000 Ft) hozzájárulást kérünk.
Jegyes Hétvége Jegyespároknak hirdetett hétvégi programsorozaton vettünk részt április 5-7. között a szentmihályi plébánián. Plébánosunk és két szentségi házasságban élő, a párkapcsolat területén tapasztalatokkal rendelkező házaspár fogadott bennünket és további 15 jegyespárt. A 13 témát felölelő programsorozat önismereti témával kezdődött, majd a párunk egész életen át tartó boldoggá tételével folytatódott. Mindezt természetesen az Istennel való közelségben mutatták meg: a két házaspár élete, mindennapjai követendő példaként tárult fel előttünk, résztvevők előtt. Tanúságtételeik alapján számtalan – akár pozitív: örömteli, akár negatív: konfliktusokkal és problémákkal terhes – élethelyzettel szembesülhettünk, és láttuk, miként merítettek erőt az imádságból és a testvéri közösségből: így tudtak megszentelt házasságot kötni, és „másik felükkel” boldognak lenni évtizedek óta. A hétvégét keretbe foglalta az imádság: szentmisével kezdődött és zárult az együtt töltött három nap. A közös étkezések, megbeszélések, szieszták pedig közösséggé formálták a résztvevőket, a párok pedig még szorosabbra fűzhették meghitt kapcsolatukat. A Jegyes Hétvége több szimbólumot is felhasznált. Ezek közül a legjelentősebb a kereszt, amely Jézus Krisztus életadó szeretetének jelképe, a mi számunkra pedig a szentségi házasság áhított lehetőségét nyújtja. Másik szimbólumunk a szív. Bár sokszor használt jel ez, gyakran elcsépeltté is válik, itt azonban új jelentéssel párosult. Szimmetrikus mivolta arra emlékeztet bennünket, hogy keressük, majd igenis megtaláljuk párunkat az életben, aki a másik felünk lehet: így alkotunk egymással egy szívet, egy-séget. Természetesen a szív a szerelem régi jelképe is: de ez a lángoló érzés nemcsak a pá-
runk felé irányul, hanem Isten felé is, aki megszenteli boldogságunkat. Jelképpé nőtte ki magát a lángoló gyertya is. A tapasztalatait megosztó két házaspár többször beszélt a három nap folyamán a köztük lévő szeretet lángolásáról. Ezt a jegyespárok is megvallották egymásnak szívük imáival. Szombat este kaptuk meg az égő gyertyát, amelyet ketten vettünk kézbe, miközben hálát adtunk az Úrnak jótéteményeiért. Gazdagodtunk, Lélekben növekedtünk. Sírtunk és nevettünk (főképp nevettünk). És mind a mai napig – s azt hiszem, a többi jegyespár nevében is vallhatom – hálát adunk Istennek, hogy jövendő életünk útjait egy imával és szeretetünk bátor kimutatásával teli hétvégén mutatta meg nekünk. Németh Hajnalka és Lázár Sándor (Szérüskert) E hétvégi program mindkettőnk számára maradandó élményeket és tartalmas beszélgetéseket adott, emellett egy nyitott szellemiségű, fiatalos és értékes keresztény közösségi mozgalomba kaphattunk betekintést. Örömmel tapasztaltuk, hogy mindenkit szeretettel fogadtak a szervezők és a hétvége folyamán tényleg a lényegre, azaz egymásra, a jövőnkre, az egyéni és a közös vágyainkra és világban elfoglalni kívánt szerepünkre tudtunk fókuszálni. Az előadások meghatóan őszinték voltak, a kérdések találóak, mégsem tolakodóak. Habár Hannával teljesen más családi háttérből érkeztünk kapcsolatunkba és más értékrend szerint nőttünk fel, mégis mindkettőnk számára nagyon sokat adott a program. Az ellátás vetekszik bármely vidéki wellness szálloda kínálatával, hosszú idők óta nem ettünk és ittunk annyit finomat, mint ezen a hétvégén. Hálásan köszönjük: Hanna és János (Budapest) Legközelebb október 4-6 napjaiban tartunk hasonlót a plébánián a házasságra készülő párok számára.
6
Iskolanővér gyermekekkel A szoborcsoportot Darabos János és Szege Sándor készítette 1930-ban, Budapesten, neoromantikus stílusban. A szoborcsoport a Kalocsai Iskolanővérek újszegedi intézetének kertjébe készült, s ott állt a kommunista diktatúra megerősödéséig. Az 50-es években a megsemmisítés elől szentmihályi gazdák menekítették a szegedi Püspöki Hivatal udvarába. Mivel a szentmihályi templomkertben lévő angyalszobrok, a templom oldalfülkéjében elhelyezett Jézus Szíve szobor, valamint a kőkereszt szintén Darabos János szobrászművész alkotása az 1930-as évekből, az elmúlt ősz során a püspökség felajánlotta Thorday Attila plébánosnak, hogy ezzel a műalkotással egészítse ki az elmúlt években gondosan megtervezett templomkert szoborparkját. Tekintve, hogy a szoborcsoport mérete: 130 x 115 x 195 cm, méretaránya: 5/4-es, a vasalt műkőöntvény súlya pedig meghaladja a 2 tonnát, a Szentmihályra szállítás komoly logisztikai feladat volt. 2012 november utolsó napján Födi Ferenc fuvarozó (Bazsalikom utca) és Takács Ferenc segítségével sikerült Bánvölgyi László kőszobrász-restaurátor Kökörcsin utcai műtermébe szállítani, hogy védett helyen várja a helyreállítási munka kezdetét. A kőszobrász-restaurátori felmérés szerint: „A szoborcsoport helyenként felfagyott. Több helyen repedések, törések, felületi kopások figyelhetők meg. A műkő jelentős felületét a megszokott fekete gipszes, kemény szennyeződés-réteg borítja. Az alakok végtagjai – főleg a kéz-fejek, lábak, a gyermekek arca erősebb pusztulásnak indultak. Számos helyen komoly repedések figyelhetők meg. A műkőből öntött szoborcsoport, mára erősen erodált, mállott, töredékes, repedezett állapotba került. Az időjárásnak kitett felületen mind a fizikai, mind a kémiai és biológiai korrózió hatása nagymértékben érvényesült. Az eredeti, valaha mívesen mintázott felületek, faragások nyoma
csak kevés helyen látható. A teljes felület kb. 45-55%-a formavesztett. A szobrok feltétlen teljes körű restaurátori beavatkozást (tisztítást, konzerválást, plasztikai kiegészítést, impregnálást stb.) igényelnek.” A hosszasan elnyúló tél után csak húsvét után kezdte meg tényleges restaurátori munkáját Bánvölgyi László. A munka költségeit Nógrádi Tibor önkormányzati képviselő biztosította, amiért ezúton is kifejezzük köszönetünket. A felújított és méltó helyére kerülő szoborcsoport ünnepélyes felavatását június 30-án, a vasárnapi szentmisét követően 10 órára tervezzük, amelyre szeretettel várunk mindenkit, aki a szépet kedveli. Gyönyörű szép szoborral gazdagodik templomkertünk. Egy ülő apáca magához öleli a gyermekeket. A felújított szobor immár méltó helyére kerül, a templomkertbe, a közösségi ház bejárata előtti talapzatra, hirdetve, hogy a gyermekek nevelése, tanítása az Egyház feladatai közé tartozik. Tudvalevő, hogy plébániánkon Családi napközi, délutánonként tanulószoba is működik, valamint a hitoktatásnak is helye van. Így a szobor mintegy felhíja a figyelmet az Egyhát tanítói, nevelői feladatára. A Szentmihályon lakó Bene István kedves történetet mondott el a szoborral kapcsolatban. Amikor kisgyermek volt, Újszegeden járt óvodába a Kalocsai Iskolanővéreknél. Amikor elhaladtak a gyerekek a szobor előtt, ezt kellett mondaniuk: Jézusom én szeretlek, Te is szeress engemet, Neked adom szívemet. Amen
7
Hit-tanulás Néhány éve a Szent Mihály Plébánia nemcsak a hittanos foglalkozásokra és imádságos alkalmakra, hanem a családi napközis csoportokba is várja és fogadja a gyermekeket, ahol a tanév során a házi feladatok elkészítésében és a tanulásban segítjük őket, valamint lehetőséget adunk a közös játékra, beszélgetésekre, egyszóval a közösségi lét megélésére és megtapasztalására. A nyári szünetben pedig különféle táborokban vehetnek részt a gyerekek. A különféle tantárgyak tanulásával a bennünket körülvevő világot ismerjük meg jobban, és fejlesztünk ki olyan készségeket, melyek segítségével helyt tudunk állni a sokszor oly bonyolultnak tűnő világunkban. Vannak azonban olyan készségek, melyeket csak közösségben élve sajátíthatunk el. Ami elkezdődik a családban, azt itt a Családi Napköziben igyekszünk folytatni, konkrétan: az egymás elfogadására, segítésére, bíztatására, felelősségvállalásra és a közösségi szabályok felismerésére illetve betartására vonatkozó nevelést. Miután minden házi feladat elkészült, az összes memoritert megtanultuk és elfáradt a kezünk a csocsóban, következett a hittanos foglalkozás korosztályonkénti csoportokban. Felmerülhet a kérdés, hogy ennek milyen gyakorlati haszna van, milyen látható eredményt tudunk felmutatni? Az itt tanultakból hogyan lehet majd megélni? Sokszor éreztem magam bajban, ha valaki arról érdeklődött, hogy mit is csinálunk mi a hittanórán. Szerettem volna úgy megfogalmazni a választ, hogy a kérdezőnek kedve legyen eljönni; de bármit is mondtam, nem tudtam felvenni a versenyt olyan foglalkozásokkal, amelyeknek kézzel fogható eredménye, produktuma van. Ezért legtöbbször így zártam a mondandómat: „Gyere el, és meglátod!” S bíztam abban, hogy az érdeklődő megérez valamit abból a csodából, amit egy-egy ősi történet különféle feldolgozásakor vagy éppen egy szent életével való megismerkedéskor megéltünk. Mert hiszem azt, hogy a Szentírás történetei ma is életre kelnek, a mi életünkben felmerülő kérdésekre is választ adnak. A szentként tisztelt nagyszerű emberek élete pedig ma is példaként áll előttünk és lelkesít, hogy tegyük a jót, és arra bíztat, hogy higgyünk abban, hogy az Isten is megbízik bennünk, szeret minket és a legfőbb vágya, hogy mi boldogok legyünk. Hitet nem lehet tanulni, hiszen az Isten ajándéka; de hitünk igazságaival, Egyházunk múltjával, jelenével, szokásaival, nyelvezetével érdemes megismerkednünk. Így egyre otthonosabban mozogva az egyházi közegben, annak jövőjéért is sokat tehetünk. A hit-tanulás közösségi tapasztalat és megélés nélkül pusztán egy megtanulandó tananyag. Ezért nagyszerű az, hogy a plébánia sok gyermek számára második otthonként szolgál. Amiről tanulunk, azt a szentmisében vagy más liturgikus alkalmakon megélhettük, valamint az együttléteink során próbáltuk tettekre váltani. Jó volt látni délutánonként, ahogy egy-egy nehezebb feladattal küszködőt a nagyobb társak segítik, s
ha valaki elkeseredett, bíztatták, támogatták. A közösen töltött időszakok lehetőséget teremtettek arra is, hogy a felmerülő nézeteltéréseket, feszültségeket is krisztusi módon orvosoljuk. A plébánián megélt közösségi élmények segítették azoknak az eseményeknek a létrejöttét, amelyek segítségével - bízom benne - sok embernek szereztünk örömet. Karácsony napján a gyermekek a Csavargók éjszakája című előadással segítették közelebb hozni a több mint kétezer éves történetet, melyben az Isten gyermekként való megszületése megérinti a csavargók megkeményedett szívét is. A nagyböjti időszakban a keresztúti imádságot egyik alkalommal a gyermekek vezették. Az elmélkedések során megtapasztalhattuk azt, hogy már ilyen fiatalon mennyire átérzik Jézus szenvedésének tartalmát. Hiszem, hogy ezáltal a feltámadás örömét még teljesebben élhettük meg. A májusi Anyák Napján a Palánta Zenesuli tanulói és a hittanosok közös műsorával köszöntöttük a közösségünkhöz tartozó édesanyákat, nagyanyákat. A zenész-palánták produkciói között egy-egy vidám vagy éppen megható verscsokor kapott helyet, melyek szép elmondására már hetek óta készültünk. E műsorban az apákról sem feledkezhettünk meg, hiszen az anyai hivatás megéléséhez elengedhetetlen a gondoskodó, szerető édesapa jelenléte. A szülői szeretetből tapasztalhatjuk meg először azt a szeretetet, amellyel Isten szeret bennünket. Jézus a jó pásztorról szóló történettel mutatta be a feltétel nélkül szeretet, amely a gyarlóságaink ellenére is képes szeretni, s ha elkószálunk is, utánunk jön. Ezért is kapott helyet a műsorban Pintér Béla: Rólam van szó c. éneke, melyet a gyerekek igazi lelkesedéssel énekeltek. Bízom abban, hogy az a sok-sok élmény, amellyel a gyermekek találkoztak itt a szentmihályi közösségben, meghatározó lesz egész életükben, s hogy az Isten szava a lelkükben jó földbe hullva százszoros termést hoz. Gábor Tamás - hittanár
8 Adománygyűjtés Egyházközségünk anyagi fenntartása elsődlegesen a szentmihályiak áldozatos adományaiból történik. Ezúton is megköszönjük, hogy a házszentelések alkalmával vagy azt követően az éves hozzájárulásukkal lehetővé teszik a sokrétű programok megvalósítását. A templomépítés óta nem hirdettünk célirányos gyűjtést, de 23 év elteltével szükségesnek látszik a plébániaépület villamossági korszerűsítése biztonsági és energiatakarékossági szempontból. Egy KEOP-pályázat elnyerése által lehetővé válhat napelemek telepítése a háztetőre valamint a hiányzó villámvédelem kiépítése. Az uniós forrás lehívása azonban csak a 3,7 M Ft önrész biztosítása mellett lehetséges. Plébániánk Képviselőtestülete június 10-i ülésén arról határozott, hogy e konkrét célra rendkívüli gyűjtést rendez szentmihályi magánszemélyek és vállalkozók körében. Plébániánk számlaszáma: OTP 11 73 50 05 - 20 49 80 92
Anyakönyvi hírek 2012. április–június KERESZTSÉGBEN RÉSZESÜLT: Márc.: Mohácsi Vilmos és Bader Erika lánya: Abigél Kinga Máj.: Retek György és Illés-Németh Csilla fia: Kristóf Bérmálás szentségében részesült: Máj.:
Bálóné Dányi Izabella Bauer József Böngyik Ádám Csala Nikolett Farkas Csamangó Gábor Frák László Kovács-Krassói Csenge Kurucz Éva Mayer Istvánné Mayer Péter Papdi Laura Takács Máté ELHUNYTAK:
Ápr.: Máj.: Jún.:
Papdi Imre Kolonich Szilveszter Kiss Mihályné Makra Piroska Németh István
Dr. Thorday Attila plébános elérhető a szentmisék előtt és után a templomban, és a 30/530-6201 telefonszámon.
A Női Fonó június 29-én, szombaton 15-19 óráig várja azokat a nagymamákat, anyukákat, asszonyokat, lányokat, akik szeretnék végignézni hogyan készül a hagyományos rétestészta. Mi magunk sem tudjuk már a készítés fortélyait, ezért olyan nagymamákat kerestünk meg, akik kezében benne van a tudomány, és meg tudják nekünk tanítani. Természetesen meg is sütjük, és együtt elfogyasztjuk a tanulóréteseket. A Társasjáték-kör legközelebbi alkalma június 30, vasárnap 15 órától szintén a Közösségi Házban. Járműszentelés Szent Kristóf, az utazók védőszentjének pártfogását kérjük és ezért július 28-án a vasárnapi szentmise után tartjuk a templom elé hozott járművek megáldását.
Taizéi zarándoklat és imaóra Július 5-15 közötti napokban plébánosunk vezetésével zarándokútra indulnak a 17-29 év közötti fiatalok. A festői szépségű Észak-Itáliában 2 éjszakát töltenek, majd egy héten át a Burgundiában, Taizé faluban élő szerzetesközösség szervezésében ifjúsági találkozón vesznek részt. A 11 napos út hozzájárulási költsége mindös�sze 55.000-65.000 Ft. Szentmihályi templomunkban is szoktunk a taizéi szerzetesektől tanult énekekkel dicsőíteni a Magasságbelit, miközben szemlélhetjük a köztünk Jelenlévőt. Legközelebb június 22-én szombaton 19 órától tartunk taizéi énekekkel kísért szentségimádást. A temetéssel, harangozással kapcsolatban bizalommal keressék Fejes Ferencet a Hasító u. 6. szám alatt vagy telefonon: 20/562 8557, aki a megyéspüspöktől engedéllyel rendelkezik temetés végzésére és áldoztatásra.
Miserend
Vasárnap 9 óra, hétköznap általában szerda, péntek 19 óra. Az aktuális hirdetések a templomtorony aljában levő hirdetőtáblán olvashatók. Gyónási lehetőség június 22-én, szombaton 19 órától a templomban. A szeged-szentmihályi Szent Mihály Plébánia hírlevele 6710 Szeged, Palánta u. 2. Tel.: 20/770-0670 http://szeged-szentmihaly.plebania.hu Felelős kiadó: Dr. Thorday Attila, plébános; tördelő-szerkesztő: Bauer Annamária Nyomtatás: SIGILLUM 2000 Bt., Kökörcsin u. 17.