Buddha ösvényén. Feltárul belső békénk és békesség születik körülöttünk. Konkoly Miklós. Tisztelet Kőrösi Csoma Sándor emlékének

Buddha ösvényén Feltárul belső békénk és békesség születik körülöttünk

Konkoly Miklós

Tisztelet Kőrösi Csoma Sándor emlékének

A könyv akár részleteiben, akár teljes terjedelmében – akármilyen formában és bármilyen eszközök segítségével – szabadon sokszorosítható, terjeszthető.

Harmadik, javított kiadás. © Konkoly Miklós – 2007, 2010, 2014 Kiadó: Konkoly Miklós E-mail: [email protected] 2

Ajánlás Gyermekeimnek és unokáimnak , útravalóul a hamuban sült pogácsa mellé . És mindazoknak , akik már nem tudnak – vagy nem akarnak – beletörődni bármilyen rendű és rangú szenvedésükbe .

Üzenet „A világon minden szenvedés abból ered, hogy boldogságot akarunk magunknak. A világon minden boldogság abból ered, hogy boldogságot akarunk másoknak.” (Shantideva, i.sz. 800, India)

3

Tartalom Előszó………………………………………………………...……………….……6 Bevezetés....………………………………………………………...…………......8 A Négy Nemes Igazság………………………………………………….…….10 I. A szenvedés A nyugtalan elme……………………………………………………….……….14 A nirvána, a szamszára és a karma .…………...….……………….….…...15 A Buddha-természet és a Robinson-természet………………………….18 Kapcsolat Robinson-természetünk és a nyugtalan elme között….....25 Mohóság…….………………………………………………………….……...25 Harag…..…...……………………………………………………..……………26 Tudatlanság…………...…………..…………………….………………….....27 Viszonyunk Robinson-természetünkhöz……………………………..…...28 II. A szenvedés eredete A létezés meghatározottsága…………..………………………………..…....30 A lét- és faj-megmaradás meghatározottságai.…………………..…...30 A meghatározó környezetünk……………………………………………30 III. A szenvedés megszüntetése A Menedék…………………………………………………………………..……32 Buddha……………………………………………………………………………..32 Buddha élete………………………………………………………………….32 Buddha beszédei……………………………….……………………………34 Dharma………………………………………………………………….…………36 A három alapvető tanítás……………………………………………...…..36 Hét tanítás a dolgok valódi állapotáról……..……………………….…37 Okság…………..…………………………….……………………...….38 Mulandóság……………………………….……………………….….43 Üresség……………..………………………..………………………....46 Szenvedés…………………………………….……………………..…54 Középső út……………………………………..………………….…..58 Minden létező egysége……….………………..……………….…..61 Tiszta elme………………………………………..……………….…..64 Sangha………………………………………………………………………….......71 4

IV. A Szenvedés megszüntetéséhez vezető út A Nyolcágú Nemes Ösvény…………………………………...…………...…73 Önmérséklet a lét-megmaradás meghatározottságának követésében……………………………………..…………………….77 Táplálkozás………...…………………………………………………..….….77 Kábítószer, dohányzás és az alkohol………...……….…..….....78 Öltözködés………..……..………………………………………………….…81 Lakás..………….…………………………………………………………..…...82 Pihenés……….………………………………………………………….……..83 Önmérséklet a faj-megmaradás meghatározottságának követésében ………………………………..…………………………84 Szexualitás………………………………………….……………………...….84 Szerelem……………………………………………….…………………...….85 Családi élet…………….…………………………….……………………..…86 Önmérséklet a környezethez való alkalmazkodásban…….….……......87 Ártalmas megnyilvánulások elkerülése………….……..…………..……...93 A külső világból érkező hatások kezelése……………………….…....93 A tíz ártalmas megnyilvánulás elkerülése ……………………………95 Az üdvös megnyilvánulások megerősítése…………….……………102 Meditáció…………………………………………………………………….104 Tudati teremtés……………………………………………………………..109 Könyörületesség…………………….…….………………….……...……..…..115 Egy nap………………………………………………………………………..120 Imádságok és remények…………………………………………………..122 Fogadalmak…………………………………………………………………..123 Utóhang………………………………..…………………………………..……..126 --------------------------------Függelék………………………………………………………………………….127 Gyakorlatok…………………………………………………........................127 A Tanítások – számokhoz kötve…………………………………….…155 Útjelző a világi követőknek…………………………………………......158 A hivatkozott források………………..……………………………….….159 Ajánlott olvasnivalók…………………………………………….……….161 Beszélgetés a szerzővel…………………………………………………..162 5

Előszó Érdeklődés esetén írásunk azt beszéli majd el, hogyan talált Nyima Sangpo (Ny. S.) menedéket Buddha tanításában, mely feltárta belső békéjét, és békességet teremtett körülötte is. Minekután Ny. S. semmilyen szempontból sem különleges személyiség, ezért meg vagyunk győződve arról, hogy a fentebb leírt, általa átélt áldott állapot bárkivel megtörténhet. Így mindazoknak érdekes lehet ez az írás, akik már nem tudnak, vagy nem akarnak beletörődni bármilyen rendű és rangú szenvedésükbe, illetve nincsenek megelégedve azokkal a gyógymódokkal, amelyeket a különféle szenvedéseik (legyen az nyugtalanság, vagy akár súlyos testi, lelki megpróbáltatás) elviselésére és megszüntetésére eleddig bevetettek. Ebből az is következik, hogy nyugodtan tegye félre ezt az írást, aki megtalálja békességét a mindennapjaiban, a fizikai vagy szellemi alkotásban, a hivatásában, a családi és emberi kapcsolataiban, vagy valamilyen tanításban, hitben. És mindazok számára sem hordoz értéket ez az írás, akik meg vannak elégedve azokkal a gyógymódokkal, amelyeket az élethelyzetük hozta próbatételek, szenvedések elfogadására és átvészelésére használnak. Miért hangsúlyozzuk mindjárt a legelején, hogy érdeklődés esetén? Két okból is. Mindannyian tapasztaljuk, hogy az életmódunkban szándékozott igazi változáshoz erős motivációra van szükség, különben az első, bizonyosan bekövetkező nehézségek alkalmával hajlamosak vagyunk visszatérni korábbi szokásainkhoz. A fizikai és mentális szenvedéseinkkel való őszinte szembenézés, azok okainak következetes feltárása, ezen okok megváltoztatása, majd pedig ennek az egész folyamatnak – szükség esetén – újbóli és újbóli megismétlése, nos, ez komoly elkötelezettséget és kitartást igényel. A jutalom persze nem marad el, és jelentős lesz a belső, majd a külső békesség megtapasztalásával. Mégis előfordul, hogy azonnali örömök kedvéért lemondunk erről a hosszú távú jutalomról. Ezért hangsúlyozzuk, hogy komoly motivációra, igazi érdeklődésre van szükség a változáshoz. A másik ok egyszerűen az, hogy óvakodunk bárkire is ráerőltetni bármiféle, akár egy – két és fél ezer év óta – bizonyítottan igaz és üdvös útmutatást is.

6

Buddha üzenetét könyvek hozták el Ny. S. számára: Őszentsége a XIV. Dalai Láma könyvei [1–10]; a Buddha Élete és Tanítása [11], valamint a hivatkozott könyvek [12-16], melyek Buddha beszédeit tartalmazzák. Annyiban rendhagyó ez az írás, hogy a leírtakat helyenként gyakorlatok elvégzésére utaló jelzés szakítja meg, arra ösztönözve az olvasót, hogy megálljon az olvasásban, tegye félre az írást, és az olvasottakkal kapcsolatban fedezze fel saját gondolatait, érezze át érzéseit, élje meg tapasztalatait. Meg vagyunk győződve ugyanis arról, hogy Buddha tanításának lényegét nem tudjuk felfogni pusztán annak olvasása, és az azon való elmélkedés révén. A gyakorlatban, mindennapi életünkben kell alkalmaznunk és megtapasztalnunk azt, hogy felfogjuk a dolgok valódi és örök állapotát, és – egyszerűen szólva – helyére tegyük a mulandókat. Ezekkel az önálló aktivitást kezdeményező gyakorlatokkal kapcsolatban szeretnénk elmondani, hogy a tisztelt olvasó együttműködése természetesen önkéntes, ha valaki nem szívesen vállalkozik ilyesmire, akkor nyugodtan lépje át azokat, és folytassa az olvasást. Amennyiben valaki mégis úgy dönt, hogy a teljesebb megértés, egy mélyebb átélés és hathatósabb felfogás érdekében hasznosítja ezeket a lehetőségeket is, akkor számukra még azt is javasoljuk, hogy bizonyos esetekben készítsenek rövid feljegyzéseket, ugyanis később azok alapján ki-ki megfigyelheti, hogyan változik szellemi és gyakorlati hozzáállása a mindennapi dolgokhoz. A gyakorlási lehetőségekre az alábbi jel utal az írásban:

7

Bevezetés Ismerkedjünk meg, mondjunk néhány szót magunkról és az indíttatásunkról.

1. Gyakorlat: Függelék, 127. oldal Ny. S.-ról annyit érdemes tudni, hogy 64 éves mérnök, és teljesen mindennapos tevékenységgel foglalkozik egy nemzetközi nagyvállalatnál. Négy gyermeke és négy unokája van. Mozgalmas, de békességes életet él Budapesten. Mindaz, amit itt olvasni fognak, semmiképpen sem egy követendő példa, még kevésbé egy tanítás, egyszerűen csak elbeszéljük, mit tapasztalt Ny. S., bízva abban, hogy ez az élmény többünknek segíthet feltárni belső békénket, és – ennek következményeként – egyre nagyobb térben és közösségekben békesség szülessen közöttünk is. Mindez magyarázza és megerősíti mindjárt azt is, hogy nem követhetünk senkit sem ezen az úton, hiszen kinek-kinek saját magának kell megtalálnia belső békéjét. Ha mégis hallgatunk valakire, miközben a magunk útját járjuk (mint ahogy Ny. S. is tette ezt), csak azt jelenti, hogy a hallottakat mintegy útjelzőül használjuk mindennapi életünk és belső világunk erdejében, hogy megtaláljuk utunkat, melyen feltárul békességünk, azaz igaz és eredeti természetünk. Utunkat írunk, de pontosabb lenne ösvénynek nevezni azt, hiszen az út, amire lépni készülünk, egyáltalán nincs kikövezve, sőt még kitaposva sem. Az utunk ezen az ösvényen nem lesz egyszerű, abban az értelemben, hogy nem megy egy csapásra, de nem is túlságosan nehéz, azaz nem kíván emberfeletti erőfeszítéseket. Egyszóval, végig lehet járni, és persze érdemes is. Bizonyságul álljon itt egy történet, mely Atisa Dipankara Srijnana életrajzából való, aki a XI. századi Indiában, később Tibetben élő nagyhírű buddhista mester volt. A történet így szól [18]:

8

„Mindennapi sétái során Atisa többször találkozott egy nővel, aki időnként sírt, máskor nevetett. Atisa egy napon megkérdezte őt: - Miért van az, hogy látszólag ok nélkül néha sírsz, néha pedig nevetsz? Valamiféle nyomorúságos helyzetben vagy? - Nem. Az én esetemben szó sincs ilyesmiről. Ti, emberek vagytok abban, és ezért sírok. - Hogy-hogy? - A Buddha-lényeg, minden érző lény tudatának legbelső magva kezdetlen idők óta Buddha. De ennek nem-ismerése révén óriási bonyodalmak származnak, egy ilyen apró alaphibából, az érző lények százezrei számára. Bár Önnön tudatuk Buddha, ilyen nagy zavarodottságban élnek. Ennyi érző lény szenvedésének elviselésére képtelenül sírok. És akkor felvidulok, mert ha erre az apró alaphibára valaki ráébred – azaz megismeri saját tudatát –, megszabadul. A ténynek örvendve, hogy az érző lények ilyen könnyen kikerülhetnek nyomorúságos helyzetükből, nevetnem kell, tudva, hogy minden pillanatban készek a megszabadulásra.”

2. Gyakorlat: Függelék, 127. oldal

9

A Négy Nemes Igazság Miközben olvasónkat az előző gyakorlatban egy utazásra hívtuk, Ny. S. képzeletben leült egy diófa árnyékában. Kora nyári délelőtt volt és fénylő napsütés, lágy szellő tömény virágillatot hozott, a madarak vidáman énekeltek. A természet hangjain túl más nem hallatszott. Ny. S. dél felé fordult, ahol kőhajításnyira tőle egy tó terült el, partja mentén néhol nádas, körülötte fűzfák, vizének felszíne lágy hullámzással válaszolt a szél simogatására. Észak felől egy kopasz fejű hegy védte a tájat, oldalán lombos fák kúsztak felfelé, egészen a derekáig. Keleten, nem túl messze, egy folyót látott, mely alig volt szélesebb egy országútnál. Itt-ott bokrokkal védett partjai között méltóságteljesen folyt dél felé. Nyugaton pedig, a hegy irányából nyárfasor kísért egy utat a tó felé. Békés nyugalom az egész vidéken. Lehetséges, hogy sokak számára ismerős ez a táj… igen, ez egy olyan hely, amelyet a hagyományok szerint buddhista kolostor elhelyezéséül választottak. Ny. S. olvasott erről valahol, de ott nem említették, hogy miért e hagyomány, és később is hiába kutatta annak titkát. Ezért aztán most maga próbálta megfejteni azt. Ny. S. tehát a fűben ült, dél felé fordulva nézte a tavat, s látta, hogyan hullámzik felszíne a hegy mögül egyenletesen fújó szél hatására. Ugyanakkor a folyó alig fodrozódott a szélben, csendesen vonult tovább. És az úton, íme, most egy embert pillantott meg, aki lobogó, élénk színű köntösében haladt a tó felé, és visszavitte oda Ny. S. tekintetét. És most hirtelen, a tó hullámzó felszíne eszébe juttatta elméjét, amelyben a csöndes mélység felett gondolatok zajonganak állandó felfordulásban, és ez megjelenítette számára a nyugtalanságot, a szenvedést magát. Az ok, a magyarázat a zaklatottságra: a hegy mögül fújó szél, amely elhozta a világ üzenetét, megjelenítve így a létezés meghatározottságát, a szenvedés eredetét. A folyó viszont megnyugtató példát mutatott, nem törődve a széllel, méltóságteljesen folyt tova, mutatva mintegy a szenvedés megszüntetésének lehetőségét. A másik oldalon az út hívta, hogy menjen végig rajta, és találja meg ott a szenvedés megszüntetését.

10

Ez a kép pedig nem mást idézett Ny. S. számára, mint a Négy Nemes Igazságot, Buddha alapvető tanítását. “Ha, szerzetesek, egy tanítvány megérti a szenvedést, a szenvedés eredetét, a szenvedés megszüntetését és az utat, amely a szenvedés megszüntetéséhez vezet, akkor elsajátította a helyes látásmódot. Nos, szerzetesek, a szenvedés nemes igazsága: a születés – szenvedés, az öregedés – szenvedés, a betegség – szenvedés, a halál – szenvedés; számunkra nem kívánatos dologgal együtt lenni – szenvedés; elválni attól a dologtól, ami számunkra kedves – szenvedés; meg nem kapni azt, amire vágyunk – szenvedés. Nos, szerzetesek, a szenvedés eredetének nemes igazsága: az örömmel és élvezettel társuló vágy, amely újra és újra létezésre ösztönöz, mindenhol örömöt keresve; vágyakozás az érzékszervekkel felfogható és átélhető élvezetek iránt, vágyakozás a létezésre, vágyakozás a szenvedés megsemmisítésére.” Samyutta Nikaya 56. Saccasamyutta 11. ([15] 1844. old.)

Foglaljuk össze egy képen, mire leltünk. A SZENVEDÉS EREDETE A Létezés meghatározottsága A hegy A Nyolcágú Nemes Ösvény

A SZENVEDÉS MEGSZÜNTETÉSÉHEZ VEZETŐ NEMES ÖSVÉNY

É Az út

Ny

K

A folyó

D A tó A nyugtalan elme

A SZENVEDÉS

Ez a NÉGY NEMES IGAZSÁG 11

A Menedék

A SZENVEDÉS MEGSZÜNTETÉSE

Délen a tó, melynek hullámzó felszíne emlékeztet bennünket a nyugtalan elménkre, az Első Nemes Igazságot jeleníti meg számunkra, a szenvedést. Az elme nyugtalansága pedig a mohóság, a harag és a tudatlanság állapotában mutatkozik meg. Mindezekről részletesen ennek a fejezetnek a további részében beszélünk. Északon a hegy jelképe mindannak, ami eltakarja előlünk a világot, a valóságot. A mögüle fújó szél viszont elhozza a világ üzenetét, a létezés meghatározottságát, megidézve számunkra a Második Nemes Igazságot, a szenvedés eredetét. A létezés meghatározottsága a lét- és faj-megmaradás késztetésében, és a környezet általi meghatározottságban jelenik meg. Ezeket bővebben a második és negyedik fejezetben tárgyaljuk. Keleten, ahol a Nap kel, látjuk a csendes, méltóságteljes folyót, amely láthatóvá teszi számunkra a dolgok valódi állapotát, a Harmadik Nemes Igazságot, a szenvedés megszüntetését. Ez nem más, mint a hármas menedék: Buddha (a Megvilágosodott), a Dharma (Buddha tanítása) és a Sangha (Buddha követőinek testvéri közössége), melyet Három Ékkőnek is nevezünk. Ezt a harmadik fejezetben mutatjuk be. Nyugaton az út pedig az üdvös életút szimbóluma, a Negyedik Nemes Igazság, a szenvedés megszüntetéséhez vezető nemes ösvény. Ez a nemes ösvény az önmérsékleten, az ártalmas megnyilvánulások elkerülésén és a könyörületességen keresztül vezet bennünket a Helyes Nézet, a Helyes Gondolkodás, a Helyes Beszéd, a Helyes Viselkedés, a Helyes Életmód, a Helyes Törekvés, a Helyes Tudatosság és a Helyes Összpontosítás megvalósításával. Ez a Nyolcágú Nemes Ösvény, melyről részletesen a negyedik fejezetben szólunk. Amennyiben sikerül rátalálnunk a szenvedés megszüntetéséhez vezető nemes ösvényre, a bölcsesség és a könyörületesség útjára, elménk elcsendesedik és megtisztul, feltárul belső békénk, és ennek következményeként békesség születik körülöttünk is.

Emelkedjünk most a táj fölé, és készítsünk emlékeztetőül egy madártávlati képet, egy mandalát*, hogy bármikor fel tudjuk idézni magunknak a békesség földjének képét. 12

A hegy

A SZENVEDÉS EREDETE Tiszta elme

A Nyolcágú Nemes Ösvény

Belső béke Külső békesség

A SZENVEDÉS MEGSZÜNTETÉSÉHEZ VEZETŐ NEMES ÖSVÉNY

A SZENVEDÉS MEGSZÜNTETÉSE A Menedék – A Három Ékkő

Az út

A folyó A tó

A SZENVEDÉS A NÉGY NEMES IGAZSÁG

* szanszkrit szó, jelentése: kör, a buddhizmusban – kozmikus jelkép

I. A szenvedés A nyugtalan elme 13

Mint láttuk, a nyugtalan elmében a mohóság, a harag és a tudatlanság állapotában nyilvánul meg a szenvedés. Vizsgáljuk meg ezeket egy kicsit közelebbről most. Mohóság – amely az életünk bármilyen anyagi vagy szellemi szférájában, a szükségesnél és elegendőnél többre vágyásban érhető tetten. A hozzá hasonló megnyilvánulásokkal együtt, mint az önzés, ragaszkodás, irigység, versengés; Harag – amely mindennapjainkban merül fel minden olyan esetben, ha a dolgok nem úgy történnek, ahogyan azt elképzeltük. A vele rokon megnyilvánulás az ellenkezés, vitatkozás, ítélkezés, ingerültség, düh, gyűlölködés, félelem; Tudatlanság – mely állapotban figyelmen kívül hagyjuk a dolgok valódi állását, mindenekelőtt az okságot, a mulandóságot és az ürességet. Csak a három legfontosabbat említve itt, ugyanis mindezekről és a dolgok valódi állapotának további nézetéről a harmadik fejezetben beszélünk majd bővebben. Természetesen a fent felsorolt állapotok ugyancsak következmények, hiszen mindegyiknek megvan a maga oka, eredete. Kezdjük mindjárt a legelején. Kora reggel, amikor belenézünk a tükörbe, minden esetleges zavaró körülmény ellenére felismerjük magunkat, X. Y-t. Nézzük, kicsoda is ő. Először is X.Y. egy név, amely egy megállapodás az egyes személyek, tágabb értelemben – mint elnevezés – a létezők megkülönböztetésére. Világunkban szemmel láthatóan nagyon fontos, hogy minden létezőre, akár gondolati formátumra is, tegyünk egy címkét, azaz megnevezzük azt. Nem vizsgáljuk most, hogyan alakult ez így, miben segít, és miért veszélyes – fogadjuk el egyelőre, ahogyan van. Azért kezdjük ezzel a banálisnak tűnő megállapítással, mert a bajok itt kezdődnek: van egy nevünk és hozzá egy testünk, egy formánk, ennek következményeként rögtön azt gondoljuk, hogy ugyanilyen bizonyossággal létezik egy én, egy saját magunk, valami egyéni és különleges, egyedi létező. Nézzük meg ezt a valamit közelebbről, a mélyebb megragadás érdekében viszont egy távolabbi nézetből kiindulva.* *Mindazok, akiknek ilyen területen nincs szükségük útmutató elméleti fejtegetésre, egy lehetséges gondolati megjelenítésre, vagy nem kíváncsiak ilyesmire – nos, ők nyugodtan lépjenek át ezeken az oldalakon, és folytassák az olvasást a II. fejezetnél.

14

A nirvána, a szamszára és a karma Az itt következőket tekintsük úgy, mint a formát öltött (érzékelhető, elgondolható) és a formán túli (nem érzékelhető és nem elgondolható) valóság egy lehetséges leírását, közismert útjelzők felhasználásával. A világmindenségben öröktől fogva és örökké, mindenütt létezik a Tudat (*1). Ezt úgy is mondhatjuk, hogy maga a Tudat a világmindenség, vagy a világmindenség a Tudat, mely egy és oszthatatlan, érzékszervekkel és gondolkodással, vagy bármilyen más közvetlen tapasztalással felfoghatatlan és elérhetetlen. Ez a Tudat meghatározott okok, feltételek fennállása esetén, azok következményeként, bizonyos helyeken és időben átrendeződik, átlényegül és létrejön egy új létezés, az energia. Körülötte és benne természetesen továbbra is ott van, megmarad a Tudat. Az energia meghatározott okok, feltételek fennállása esetén, azok következményeként, bizonyos helyeken és időben átrendeződik, átlényegül és létrejön egy új létezés, az anyag. Körülötte és benne továbbra is ott van, megmarad az energia és a Tudat. Az anyag meghatározott okok, feltételek fennállása esetén, azok következményeként, bizonyos helyeken és időben átrendeződik, átlényegül, élettel telik el, és létrejön egy új létezés, az élő szervezet. Körülötte és benne továbbra is ott van, megmarad az anyag, az energia és a Tudat. ____________________________ (*1) Maga a Tudat szó is csak egy elnevezés, egy címke arra a bizonyos, meghatározhatatlan, formán és létezésen túli örökkévalóra, mint ahogyan sokféle más elnevezés, meghatározás is, mint például: transzcendentális valóság, szellem, abszolútum. A nagy vallásokban: brahman, tao, avagy – mintegy megszemélyesítve ezt az örökkévalót – Jahve, Isten, Allah. A tudósok legújabb meghatározása szerint ez az Információ. A Buddha tanítását követő Mahajana tradíció ezt a Tudatot Buddha-természetnek nevezi, abban az értelemben, hogy az egy Buddha állapot, és egyben képesség a Buddha állapot elérésére. A Zen hagyomány is használja a Buddha-természet fogalmat, mégpedig úgy, hogy minden lény és dolog valójában Buddha. És végül, magának a Buddha szónak is van egy olyan jelentése, amely egybeesik egyfajta abszolút, végleges valóság értelemmel.

15

Az élő szervezet meghatározott okok, feltételek fennállása esetén, azok következményeként, bizonyos helyeken és időben átrendeződik, átlényegül és megjelenik egy új létezés, az ember. Körülötte és benne továbbra is ott van az élet, az anyag, az energia és a Tudat. Az ember – bírván csodálatos adottságát, a tudatosságot, melynek segítségével, létezésének tudatos felfogásán túl, képes kapcsolatba kerülni a mindenség ősforrásával, ős- és alapelemével, azaz a mindenséggel magával, a Tudattal – meghatározott okok, feltételek fennállása esetén, azok következményeként, bizonyos helyeken és időben átrendeződik, átlényegül és Tudattá válik, mintegy feloldódik abban. Ez akkor pedig a Tudat eredeti állapota, melyben már nincs ott, nem marad meg az ember, az élet, az anyag és az energia. Ez az átrendeződés, átlényegülés Buddha tanítása szerint a nirvána elérését jelenti. „Kedves tanítványaim, a vég elérkezett. Nemsokára eltávozom a nirvánába. Ez az én példám.” ([11] 18. old.). Jézus tanítása szerint ez a létállapot az Atya mellett van, ahol helyet készít követőinek: „Ha majd elmegyek és helyet készítek nektek, ismét eljövök, és magammal viszlek titeket, hogy ti is ott legyetek, ahol én vagyok.” (Jn 14,3.) Így zárul össze a világmindenség, a legnagyobb és egyetlen egység (*2), anélkül persze, hogy bármi is véget érne, vagy elkezdődne. A Tudatból történő eredés és az oda visszaérkezés között megtett utat Buddha tanítása létforgatagnak, szamszárának nevezi. Ugyanakkor ne felejtsük el, hogy egy-egy jelenségben, tárgyban, élőlényben – mint láttuk – ugyanabban a pillanatban ott van, ott kavarog valamennyi, az adott megjelenési, létezési szintnek megfelelő létállapot: a Tudat, az energia, az anyag, az élet és a tudatosság. Miközben mindent magában foglal és körülölel a Tudat. _____________________________ (*2) Ez az az egység, amelyben minden egy, hiszen a Tudat (ami, mint látni fogjuk, maga a nirvána) magában foglalja, és ugyanakkor abban foglaltatik, körülöleli a szamszárát, a szamszárában pedig mindig megtalálhatjuk a nirvánát. Azaz a szamszára és a nirvána csupán két oldala, „megjelenése” ugyanannak az egy és oszthatatlan, egységes világmindenségnek, a Tudatnak.

16

A Tudatból történő „kilépés” és a Tudatba való „visszaérkezés” állapota között lejátszódó folyamat pedig nem más, mint a Függő Keletkezés, Buddha tanítása az okságról (melyet részletesebben a harmadik fejezetben tárgyalunk), hiszen amikor a Tudatból megjelenik az energia, ott és akkor létrejön a kettősség, a Tudatlanság. Ez a kettősség az, amit mi, emberek létezésként észlelünk, tudatosítunk. Ez pedig azt jelenti, hogy a nem létezés nyugalmát felváltja a létezés nyugtalansága, és így megjelenik a szenvedés. Ez a szenvedés a jelenségekben mint bolyongás, a tárgyakban mint megdermedés, az élő szervezetekben mint érzet és az emberben, mint érzet és tudattartalom érhető tetten. Mindenütt és mindaddig, amíg az energia egy létállapotban fellelhető (és mint láttuk, ott is találjuk), a szenvedés ott lesz, része lesz az adott állapotnak, hiszen az energia léte szenvedést jelez, és ugyanúgy, a szenvedés léte pedig energiát. Ebből az is következik, hogy az egyetlen tökéletesen szenvedés-mentes állapot a Tudat állapota. És ebből a nézőpontból azután a világmindenségben található állapotok gondolatban feloszthatók szamszárára, vagyis a szenvedéssel teli (létezési) állapotokra, és a nirvánára, a szenvedéstől tökéletesen mentes állapotra, a Tudatra. Emberi, tehát tudatossággal bíró létezésünk során minden olyan cselekedetünk (azaz karmánk, tágabb értelemben: akarati megnyilvánulásunk – gondolatban, érzésben, szándékban, szóban és tettekben), amely nincs harmóniában a Tudattal, nyomot hagy ott, a Tudatban. Ugyanúgy, ahogyan nyomot hagyunk a frissen hullott fehér havon, ha sétálunk egyet rajta. Buddha tanítása szerint mindaddig újra és újra megjelenünk, megtestesülünk, újjászületünk a létforgatagban valamilyen létezőhöz kötötten, amíg valamilyen nyom marad utánunk, azaz a Tudattal nem harmonizáló, tudatlan, ártalmas megnyilvánulásunk van, vagyis amíg karma nyomot teremtünk. És éppen ez a karma nyom – mint egy tudat-felhő – az, ami megjelenik, megtestesül, reinkarnálódik egy-egy új létezési formában. A karma törvényéről a harmadik fejezetben lesz szó, az ártalmas megnyilvánulásokról pedig a negyedik fejezetben beszélünk.

17

Buddha-természet és a Robinson-természet Mindezek ismeretében nézzük akkor énünket, nevezzük így egyelőre azt a valamit ott belül, hogy ugyanarra a dologra gondoljunk. Tudjuk, hogy lényünk, személyiségünk egy és oszthatatlan egység, mégis – annak érdekében, hogy meghatározzuk és valamelyest meg tudjuk ismerni magunkat – személyiségünknek két oldalát, állapotát szoktuk megkülönböztetni, az anyagi és a szellemi valónkat. Anyagi – amennyiben testünk ugyanazokból az anyagokból és energiákból épül fel, mint a minket körülvevő világmindenség, és élet lüktet benne, mint valamennyi élőlényben. Szellemi – amennyiben részünk a Tudat is, illetve mi magunk is a Tudat részei vagyunk (lásd előbb), és tudatossággal (anyagi és szellemi létezésünk felfogásával) bírunk. A buddhista terminológia szerint ez a megközelítés a szellemiség-anyagiság fogalomköre (’Namarupa’, lásd bővebben [15] 47-49. old.). Lényünk anyagi megjelenését – amely talán jobban ismert részünk – most nem vizsgáljuk mélyebben. Lényünk szellemi megjelenése, vagy másképpen – szellemi lényünk, szellemi létünk már egy kicsit izgalmasabb téma. Engedje meg a tisztelt olvasó, hogy lényünk szellemi oldalára, annak viszonyára a Tudattal, valamint a tudatosságunkra vonatkozó meglátásunkat bemutassuk, melyre Ny. S. egy villám fényénél lelt. Létezik az egységes világmindenség (ld. fent), melyben megjelenik az anyagi állapot (*3), ami – tudjuk már – nem más, mint a Tudat, majd az energia átlényegülése. Nevezzük egy pillanatra az anyagi állapotban lévő dolgok összességét anyagi világmindenségnek. Ami persze – az előbbiekből következően – __________________________ (*3) Bizonyított tény, hogy minél mélyebbre szállunk alá az anyagban, annál inkább energiát találunk ott, semmint anyagot: úgynevezett energia csomókat, összesűrűsödött energiát, folyamatosan, nagy sebességgel mozgó „elemi részecskéket” (pl. a kvarkokat). A tudósok további tapasztalata és következtetése azt is bizonyítja immár, hogy az anyagok – még a szilárd, nagy sűrűségűek is – belsejükben, szubmikroszkópikus szerkezetükben több mint 98 %-ban üres teret tartalmaznak, mely üres teret az „elemi részecskék” egy adott helyen való jelenlétének valószínűségével jellemzik.

18

szerves egységben van a teljes világmindenséggel, a benne lévő valamennyi állapottal, megalkotva így a teljes, szétválaszthatatlan és egységes univerzumot. A fizikai testünk, az anyagi énünk (nevezzük egyelőre így egyszerűen lényünk anyagi vetületét) elválaszthatatlan része ennek az anyagi világmindenségnek. Hasonlóan: az egységes univerzumban jelen van a Tudat, ami – tudjuk már – nem más, mint valamennyi létező ősforrása, része és lényege, maga a mindenség. Nevezzük a tudati állapotban lévő dolgok összességét most itt szellemi világmindenségnek. Ami persze (az előbbiekből következően) szerves egységben van a teljes világmindenséggel (hiszen maga az), a benne lévő valamennyi állapottal, megalkotva így a teljes, szétválaszthatatlan és egységes világmindenséget. Szellemi énünk (nevezzük egyelőre így egyszerűen lényünk szellemi vetületét) elválaszthatatlan része ennek a szellemi világmindenségnek. Az anyagi világmindenség és az anyagi énünk kapcsolatára egy hasonlattal világíthatunk rá. A fentiek alapján nyilvánvaló, hogy az egyes ember a többi személytől, élőlényektől és valamennyi létezőtől nincs elkülönülve, nem határolható el. Sőt, nagyon is egymásra vagyunk utalva, össze vagyunk kötve valamennyi létezővel. Ezt úgy képzelhetjük el, mint a szigeteket a tengerben: azok látszólag független egységek, ha azonban ezeket a szigeteket – a szó szoros értelmében – mélyebben megvizsgáljuk, akkor azt tapasztaljuk, hogy azok mind összetartoznak, az egyetlen és egységes Földkéreg elválaszthatatlan részei. A helyzet tökéletesen hasonlatos, ha a szellemi énünk és a szellemi világmindenség (Tudat) kapcsolatát tekintjük – nevezzük ezt az utóbbit a továbbiakban Buddha-természetnek (lásd előbb, *1 jegyzet). Tehát szellemi énünk, mint egy sziget tartozik a Buddhatermészethez. Ennek a kapcsolatnak, egybe tartozásnak jelentése, jelentősége, tartalma pedig az, hogy abban a pillanatban, amikor két ivarsejt egyesülésével megfogan, létrejön egy új emberi élet, akkor, abban a pillanatban a Buddha-természetből, mondjuk így, áthelyeződik, elkülönül (miközben természetesen továbbra is benne marad) egy – az ahhoz a lényhez kapcsolódó – élettudat, egy tudatsziget. Ez az élet-tudat-sziget pedig nem más, mint az a karma nyom, tudat-felhő, amelyről korábban beszéltünk. Nevezzük ezt az élettudatot, karma nyomot, tudat-felhőt – Robinson-tudatnak, vagy Robinson-természetnek. Ennek az áthelyeződésnek a lényege az, 19

hogy ez a – korábbi ártalmas megnyilvánulások következményeként a Tudaton hagyott – lenyomat megtisztuljon, eltűnjön, vagyis, hogy a Robinson-természet tulajdonképpen saját magát feloldja a Buddhatermészetben. Ez a feloldás tudatos és üdvös megnyilvánulásokkal, tehát kizárólag emberi létezési állapotban valósulhat meg. Ennek megvalósulásához értelemszerűen egy bizonyos időre, azaz életre, vagy életekre van szükség. Ezek az életek élet- és faj-megmaradással biztosítottak, melyeknek késztetéseiről és működéséről maga a Robinson-természet gondoskodik. Ez tehát a Robinson-természet lényege és feladata. A teljes kép pedig maga az élet (tágabb értelemben a létezés) értelme, azaz annak oka és célja. A Buddha-természet és a Robinson-természetünk ilyetén kapcsolata a következőket jelenti, illetve eredményezi: 1. A szellemünkben tehát ott találjuk Robinson-természetünket, egy Buddha-természet szigetet, ami tulajdonképpen a „mi” karma nyomunk, a mi „feladatunk”, és a Buddha-természetet is, hiszen az mindenütt jelen van a világmindenségben. Ez a felállás teljesen hasonlatos ahhoz, ahogyan a világmindenség anyag- és energia állapotot öltött „része” ott van, ott lüktet lényünk anyagiságában. 2. Következésképpen szellemünknek két nézete van (tudva és hangsúlyozva, hogy ezek nem érhetők tetten külön-külön, mivel szétválaszthatatlan egységet alkotnak): a Buddha-természet és a Robinson-természetünk. Ugyanakkor e két elem egyike sem rendelkezik semmilyen sajátosan egyéni lényeggel, ön- vagy én azonossággal. A Buddha-természet és a Robinson-természetünk milyenségét legszemléletesebben úgy lehet elgondolni, ha valamilyen erőtérre gondolunk, például a gravitációs (tömegvonzási) térre, vagy a mágneses térre. Azokat sem tudjuk megtapasztalni közvetlenül az öt érzékszervünkkel (mégis léteznek), csak hatásukban érhetők tetten: a vonzásban vagy a taszításban. Pontosan így tapasztalhatjuk meg, ismerhetjük fel a Buddha-természetet és a Robinson-természetünket, mégpedig hatásaik alapján: a gondolatainkban, az érzéseinkben, a szándékainkban, a szavainkban és a tetteinkben való megnyilvánulásukban. Ha visszatérünk az erőtér 20

hasonlatunkhoz, akkor azt is mondhatjuk, hogy a Buddha-természet hasonlatos a gravitációs erőtérhez, lévén egypólusú – hatása (a vonzás) egy irányba, az egyesülés felé mutat. Míg Robinsontermészetünk hasonlít a mágneses erőtérhez, lévén kétpólusú (kettős természetű, ld. előbb) – hatása vonzás és taszítás, mint például a ragaszkodás (az élethez) és az elutasítás (a környezet hatásaival szemben), vagy más nézetből, a vágy és a félelem. 3. A Buddha-természet és a Robinson-természetünk ugyanabban a belső térben „érhető tetten”, az elménkben jelenik meg és működik. Mibenlétüket tekintve pedig rokonságban vannak, hiszen a Robinson-természet a Buddha-természet része. Mindezekből pedig az következik, hogy sok hasonlósággal bírnak, ezért néha nehéz megkülönböztetni azokat egymástól. Bátorításul el kell mondjuk, hogy több biztos jel is van, amelyek alapján azok megkülönböztethetők, és amely különbséget már mindannyian sokszor meg is tapasztaltuk. Ezeket a különbségeket vesszük szemügyre a továbbiakban. * Bizonyára feltűnt, hogy a tárgyalt fogalmakat a Buddhatermészet és a Robinson-természetünk formájában használjuk. Ennek a magyarázatát már a korábbiak is sugallják, az alábbiakban csak hangsúlyozni fogjuk. A Buddha-természet az idők kezdete óta létezik, és az idők végezetéig létezni fog, jelen van mindenütt, függetlenül attól, hogy valaki vagy valami képes azt felfogni, tapasztalni vagy sem. Tehát a Buddha-természet egy egységes egész, maga a létezés és a világmindenség eredete és lényege, a Tudat – mindenhol és mindörökké. Ha visszagondolunk a sziget hasonlatunkra, a Buddhatermészet a sziget földje, a Földkéreg maga. Robinson-természetünk a fizikai valónk fogantatása pillanatában, és ott megjelenő élet-tudat, ami azután élő testünk, élő anyagi énünk létezésének végéig, azaz halálunkig van velünk. Abban a pillanatban, mivel feladatát az adott létezési formában, testben

21

elvégezte, elhagyja anyagi valónkat, mint egy ellobbanó láng füstje. A Robinson-természetünk– mint láttuk – nem más, mint a karma nyomunk, tehát előző megjelenési állapotaink következménye, mely újralétesül jelenségben vagy tárgyban, vagy újraszületik élőlényként. Nem szűnik meg mindaddig új lényben újraszületni (egészen pontosan – újrafoganni), amíg fel nem oldódik, azaz el nem tűnik, mint karma nyom a Tudatban, a Buddha-természetben. Amikor ez megtörténik, akkor a Robinson-természet teljes mértékben feloldódik a Buddha-természetben, megszűnik létezni és újralétesülni, megszűnik a feladat. Ez a Robinson-természet végső ellobbanása.

A Buddha-természet megtapasztalása Mint arról már korábban beszéltünk, a Buddha-természetet nem tudjuk felfogni öt érzékszervünk egyikével sem, csak jelei, megnyilvánulásai és hatásai alapján vehetünk tudomást róla. A Buddha-természetet a következők alapján tapasztalhatjuk meg az érző lények világában: Jelek – elfogadó, türelmes, nyitott, megbocsátó, átölelő; Megnyilvánulások – bölcsesség, békesség, kedvesség, csend, fényesség; Hatások – megnyugtató, megtisztító. A Buddha-természet, ahogyan azt leírni próbáltuk, mindennek része és mindent körülölel, mindennek a lényege, minden létezőben jelen van, az érző lényekben, a tárgyakban és jelenségekben egyaránt. A különbség az ember és a többi érző lény, valamint a tárgyak, a jelenségek között ebből a szempontból csak annyiban van, hogy az emberen kívül a többi létező erről nem tud, illetve nem tudja azt felfogni. A Buddha-természetet közvetve megtapasztalhatjuk bárhol, ahol békességet, tisztaságot, könyörületességet (kedvességet, szépséget) és bölcsességet fedezünk fel. Nevezetesen élőlényekben, tárgyakban, műalkotásokban, tájakban, jelenségekben és bármiféle megnyilvánulásban, amelyek a fent leírtakat sugározzák, lélegzik ki, árasztják magukból. Ugyanakkor ne érezzünk csalódást, ha egy adott esetben nem tapasztaljuk a leírt áldott hatásokat, megnyilvánulásokat, jeleket. 22

Attól függetlenül a Buddha-természet ott van, mindenhol és mindenkor létezik, csak éppen abban a pillanatban nem fogható fel számunkra. Az alábbi hasonlatok lehetőséget adhatnak arra, hogy minél jobban átérezzük, felfogjuk a Buddha-természet lényegét. Buddha-természet úgy rejtőzik bennünk, mint az energia az anyagban: minden atomban – felszabadításra készen. Olyan mélyen, olyan megfoghatatlanul, és mégis olyan valóságosan. A Buddhatermészet ott van bennünk, mint az élet az élőlényekben: minden sejtben – felszabadításra készen. Olyan mélyen, olyan megfoghatatlanul, és mégis olyan valóságosan. A Buddha-természet mindig jelen van, mint ahogyan a Nap örökké ragyog, függetlenül attól, hogy a felhők eltakarják, vagy éppen éjszaka van. Természetesen érzékenyeknek, a bölcsesség és a könyörületesség áldott állapotában kell legyünk, mindig itt és most, hogy képesek legyünk átélni a Buddha-természetet, a benne valóságunkat. Nyitottnak kell legyünk, felébredettnek, ébernek. Egy profán hasonlattal élve, be kell legyünk kapcsolva, mint egy rádióvevő. Ha át tudjuk élni a Buddha-természetet, elménk kitisztul és békesség árad el bennünk, és ekkor éljük át a Buddha-természetben levést.

Robinson-természetünk megtapasztalása Robinson-természetünket sem tudjuk az öt érzékszervünk egyikével sem felfogni. De ugyanúgy léteznek jelek, megnyilvánulások és hatások, amelyek alapján megtapasztalhatjuk a Robison-természetünk létét, működését: Jelek – kritikus, türelmetlen, elkülönülő, óvatos; Megnyilvánulások – ösztönös, tettre kész, kétkedő, céltudatos; Hatások – nyugtalanító, feszültségben tartó. Ezek a jellemzők természetesen nem egyneműek, és mindenkor, mindenhol jelenlévők, inkább a Robinson-természetünk erre való hajlamosságára, és az ilyen formában való megjelenésének nagy valószínűségére kell gondoljunk.

23

Mindezen különbségek feltárása közben világosan kell lássuk, hogy Robinson-természetünk nem rossz, ahogyan nem is jó: egyszerűen olyan, amilyennek lennie kell – mégpedig feladata, küldetése okán. Mint ahogyan a Buddha-természet sem jó, se nem rossz: egyszerűen olyan, amilyennek lennie kell – lényege okán. A Buddha-természetet és Robinson-természetünket úgy is megkülönböztethetjük, ha felfedezzük a következőket. Vegyük észre és találjunk örömet, megnyugvást, békességet például egy táj, egy virág, egy állat, egy ember, vagy egy műalkotás, stb. formájában, üzenetében, szépségében, de álljunk meg itt, és ne szennyezzük azt be ítéletünkkel, Robinson-természetünk viszonyulásával, mint a ragaszkodás (tetszik, szükségem van rá,…stb.), vagy a taszítás (nem tetszik, nem vágyom rá,…stb.). Azaz válasszuk szét a dolog észlelését, átélését az arra adott bármiféle reakciónktól. Próbáljuk megállni, hogy bármilyen ragaszkodás vagy ellenszenv keletkezzen, illetve ha már keletkezett, vegyük észre és tudatosítsuk azt. (Például így: „ragaszkodás ébredt bennem ezen forma észlelése után”, vagy „ellenszenv ébredt bennem ezen forma észlelése után”.) Így megtapasztalhatjuk a Robinson-természetünk és a Buddha-természet különbségét, ugyanis a Buddha-természetet átélve – mintegy abban létezve – teljes tudatossággal észleljük a formát, és eme észlelésen túl még ragaszkodás nélkül (és persze ellenszenv nélkül is) megnyugvást is találunk benne, mégpedig azáltal, hogy tudatában vagyunk azzal való egységünknek, ugyanakkor az észlelt formának az okság, a mulandóság és az üresség általi meghatározottságával is. A Robinson-természet rögtön ezután aktivizálódik: viszonyt hoz létre, megítél, és ha az ítélet eredménye pozitív, akkor ragaszkodás (mohóság), ha negatív, akkor ellenszenv (harag) keletkezik, és ezt az egész folyamatot akkor, ott és ilyetén módon áthatja és beborítja a tudatlanság.

3. Gyakorlat: Függelék, 128. oldal

24

Kapcsolat Robinson-természetünk és a nyugtalan elme között Mohóság A küldetés, a feladat, amely Robinsonunk (nevezzük így egyszerűen a Robinson-természetünket a továbbiakban) számára adatott, világos és egyértelmű (ld. korábban). Feladata megvalósításához biztosítania kell életben maradásunkat, mégpedig a mi életünk fennmaradását, és nem a másét – ez az eredete az önzésnek. Ezt a feladatát mindenáron teljesítenie kell – ez a forrása a túlzott ragaszkodásnak és a mohóságnak. A feladatát a lehető legjobban igyekszik elvégezni, így például ha azt tapasztalja, hogy valaki más (Robinsonja) jobban, eredményesebben végzi a dolgát, versenyre kel vele – ez az eredete az irigységnek és a versengésnek.

4. Gyakorlat: Függelék, 128. oldal

Meglátjuk, felfogjuk és elengedjük a mohóságunkat, megszabadulunk az önzésünktől, ragaszkodásunktól, irigységünktől és versengésünktől. Abban a pillanatban, amikor az okság, a mulandóság vagy az üresség úgy alakítja az élethelyzetünket, készek vagyunk elengedni azokat a formákat (jelenségeket, tárgyakat, élőlényeket) és tudattartalmakat, amelyek iránt mohóságot érzünk.

25

Harag Ha valakinek vagy valaminek küldetése, feladata van, az azt jelenti, hogy ő, illetve az a valami szükséges és fontos. A helyzet hasonló Robinsonunk esetében is. Ő ugyanis teljes mértékben tudatában van a feladata okán meglévő fontosságának, így szilárdan és határozottan ragaszkodik a helyzetéhez, megkülönbözteti és meg is védi azt minden lehetséges helyzetben. Itt találjuk az ellenkezés, a vitatkozás és az ítélkezés forrását. Abban az esetben, ha a dolgok nem úgy alakulnak, ahogyan Robinsonunk azt elképzeli, fellázad a helyzet ellen. Ez a magyarázata az ingerültségnek, a dühnek, és a gyűlölködésnek.

5. Gyakorlat: Függelék, 131. oldal

Meglátjuk, felfogjuk és elengedjük a haragunkat, megszabadulunk az ellenkezéstől, a vitatkozástól és az ítélkezéstől. Abban a pillanatban, amikor az okság, a mulandóság vagy az üresség úgy alakítja az élethelyzetünket, készek vagyunk átölelni azokat a formákat (jelenségeket, tárgyakat, élőlényeket) és tudattartalmakat, amelyek iránt haragot érzünk.

26

Tudatlanság Az első megközelítésben a tudatlanságot úgy írtuk le, hogy az a dolgok valódi állapotának nem ismerete, figyelmen kívül hagyása, azaz az okság, a mulandóság és az üresség nem ismeretéből fakad. Az okság azt jelenti, hogy mindennek, ami megtörténik és létezik – oka, eredete van, aminek következtében létrejött. Ugyanakkor pedig mindennek, ami megtörténik és létezik – hatása, következménye is van, amely létéből szükségszerűen következik. A mulandóság azt fejezi ki, hogy minden, ami megjelenik, megszületik – el is fog múlni, semmi sem marad független a változástól. Az üresség jelentése, első megközelítésben, pedig: ha megfelelő mélységben tekintünk bármilyen létező dologba (élőlénybe, anyagba vagy jelenségbe), akkor ott belül nem fogjuk megtalálni sem azt a dolgot, amibe belenéztünk, sem pedig valamiféle önálló, függetlenül létező lényeget. Nézzük ennek ismeretében Robinsonunk és a tudatlanság kapcsolatát. Minden feladat megoldása magában foglal egy világos célt, egy meghatározott folyamatot a cél elérése érdekében, és feltételezi a feladat elvégzéséhez szükséges feltételek meglétét. Így ez egy világos, logikus rendszer, ahol mindennek és mindenkinek megvan a saját, jól meghatározott szerepe, mondhatnánk katonai rend és fegyelem uralkodik. Ez azt is jelenti, hogy az igen az igen, a nem az nem; a fehér az fehér, a fekete az fekete, és így tovább, azaz parancsok léteznek, és azokat végre kell hajtani. Pontosan így igyekszik Robinsonunk is végrehajtani feladatát, és ezért van azután, hogy a feladat végrehajtásának folyamatában csak egy ok létezik Robinsonunk számára, ez pedig a feladat, amivel bír (ld. korábban), melynek végrehajtásához lényünket és fajunkat fenn kell tartania; és csak egy következmény lehet számára: ezt a feladatot végre kell hajtani. Ez pedig nem ad lehetőséget az okság további figyelembe vételére. Ez a feladata állandó és örök a Robinsonunk számára, az ő létezése (a karma nyom, a tudat-folt létezése – ld. korábban) során mindig, emiatt pedig nem veheti figyelembe a mulandóságot. Ez a feladat és folyamat pedig nagyon is világos, egyértelmű tartalommal bír, itt nincs helye semmiféle ürességnek. Összefoglalva a fenti meggondolásokat azt mondhatjuk, hogy Robinsonunk tudatlansága nem más, mint vak tudatosság. Nem több, és nem kevesebb. Ezek után fel kell tegyük a kérdést: hogyan viszonyuljunk Robinsonunkhoz, Robinson-természetünkhöz? 27

Viszonyunk Robinson-természetünkhöz Ha egyetlen mondattal kell válaszoljunk, azt mondhatjuk, hogy tiszteljük és szeressük őt. Bölcsnek és könyörületesnek kell legyünk, látnunk kell ugyanis a következőket. Robinsonunk mindent megtesz a feladata végrehajtására, így ezenközben, és ennek érdekében lényünk és a fajunk megmaradására. Mindössze egy küldetést, feladatot teljesít tehát, amely feladat egy magasabb, transzcendentális valóságból (a Buddha-természettől) ered. Ugyanakkor mi, bár tudatossággal bíró létezők, nem vagyunk képesek megváltoztatni sem őt magát, sem pedig feladatát, hiszen szent feladata korábbi okok következménye, nem e világból származik. És nem is tudunk elmenekülni előle, csak Robinsonunk képes elvégezni a feladatot, és ennek érdekében, ezen közben létünk és fajunk megmaradásának biztosítását. Így – ha mindössze csak ésszerűen gondolkozunk – a legmegfelelőbb viszonyunk Robinsonunkhoz az, ha elfogadjuk és átöleljük őt. Az egyetlen dolog, amit ezen túl megtehetünk – és ezt ugyanakkor meg is kell tegyük, mégpedig minden érző lény és valamennyi létező érdekében, végső soron éppen a karma nyom eltisztítása, ellobbanása érdekében – az pedig az, hogy felügyeljük és mérsékeljük Robinsonunkat, nem engedve, hogy egyrészt szélsőségekbe essen, másrészt, hogy átvegye az irányítást. Ezt pedig folyamatos és gondos éberséggel kell tegyük, mondhatjuk úgy, hogy egy állatszelidítő folyamatos és gondos éberségével, amelyet önmagában attól a pillanattól kezdve fenntart, amint belépett a vadállat ketrecébe. Arról, hogy miképpen ellenőrizzük, és hogyan mérsékeljük Robinsonunkat folyamatos és gondos figyelemmel, a negyedik fejezetben lesz szó. Ha valaki most azt kérdezi, hogy kinek kell felügyelnie és mérsékelnie Robinsonunkat – nos, itt és most van a pillanat, amikor találkozunk a Buddha-természettel. Nevezetesen: a Buddhatermészet megjelenik elménkben – ami csak azt jelenti, hogy elkezdjük érezni is, átélni is jelenlétét, hiszen a Buddha-természet ott van már bennünk (mint ahogy mi is benne vagyunk) fogantatásunk pillanata óta. Fényességével, csendességével és nyugalmával megérint bennünket, lecsendesíti Robinsonunkat. Pontosan úgy, ahogyan a zsibongó diákok is elcsendesednek, amint a tanár – akár egy szó sem szólva – belép az osztályterembe. 28

A Buddha-természet megtapasztalása adja számunkra a legmélyebb bölcsességet és könyörületességet. Kapcsolatba kerülni vele, általa áthatva és benne lenni – azaz felfedezni, hogy tulajdonképpen benne vagyunk – nos, ez a legnagyobb lehetőség számunkra, hogy kitisztuljon elménk, és ennek egyenes következményeként feltáruljon belső békénk, amely az emberi lét legcsodálatosabb állapota.

6. Gyakorlat: Függelék, 133. oldal

A nyugtalan elme következményei Megismertük immár a nyugtalan elmében a szenvedés jeleinek (a mohóságnak, a haragnak és a tudatlanságnak) az okait. Az oksági összefüggés ismeretéből tudjuk azonban, hogy a dolgoknak nemcsak okuk, hanem következményük is van. A mohóság, a harag és a tudatlanság megtapasztalása már önmagában is szenvedés, de a szenvedés tovább folytatódik és fokozódik az előbbiektől elhomályosult elme következményeként, hiszen a három ártó állapot bármelyike által rabul ejtett elmével nem olyannak látjuk a dolgokat, amilyenek azok valójában, és ezen a tudati és érzéki csalódáson nyugvó látásra alapozva azután hibás döntéseket hozunk, melyek ártalmas megnyilvánulásokat eredményeznek, ennek következtében újabb szenvedés forrásává válnak. Így keletkezik azután a szenvedések végeérhetetlen láncolata, romba döntve nyugalmunkat, életünket.

29

II. A szenvedés eredete A létezés meghatározottsága A létezés meghatározottsága nem más, mint a korábban leírt karmikus meghatározottság. Ezt a meghatározottságot a létezési állapotok meghatározottságaként éljük meg, az energia, az anyag, az élet és a tudatosság megjelenésének következményeként. Ezek a hatások hol tisztán egy-egy létezési állapot, hol összetetten, több létezési állapot következményeként jelennek meg. A létezési állapotok meghatározottságait három nagy csoportba foglalhatjuk: a lét-megmaradás és a faj-megmaradás meghatározottságai, valamint a környezet meghatározó hatásai. A lét-megmaradás meghatározottsága késztet bennünket a táplálkozásra, az öltözködésre, lakóhely keresésére és a pihenésre. A faj-megmaradás meghatározottsága késztet bennünket a szexuális életre, a faj-megmaradási meghatározottság kapuján keresztül tárul fel számunkra a szerelem, és ez a meghatározottság indít családalapításra. A meghatározó környezet ebben az összefüggésben egy igen tág fogalom, azokat a hatásokat foglalja magában, amelyek a létezés okán érnek és határoznak meg bennünket, nevezetesen: A fizikai (anyagi) világ törvényei, amelyek ránk is érvényesek, hiszen anyagi létezők is vagyunk. Ilyen például: a tömegvonzás, a tehetetlenségi törvény, az energia-megmaradás törvénye, stb. A természeti környezet (szoros kapcsolatban a fentiekkel): a klimatikus viszonyok, az évszakok és napszakok váltakozása, az időjárás, az élő szervezetek reánk gyakorolt hatása, stb. A társadalmi környezet: a legkisebb egységtől (a család) a legnagyobb egységig (az emberiség). A létezés eme meghatározottságait nem végzetként, eleve elrendelésként, kikerülhetetlen sorsként kell felfogjuk és kezeljük. Azaz nem megfelelő hozzáállás részünkről, ha hagyjuk azokat korlátozás nélkül működni, azt mondván, hogy úgysem tehetünk semmit, a létezés, a karma nyom eleve meghatároz bennünket. A másik téves megközelítés, ha a létezés, a karma meghatározottságait lebecsüljük, nem vesszük figyelembe, úgy próbálunk tenni, 30

szabadnak lenni, mintha azok nem is léteznének. Mindkét fenti véglet komoly szenvedés forrása lesz ugyanis. Az első esetben annak az utasnak a szenvedése vár ránk, aki olyan járműre száll fel, amelyikről nem tudja, hogy az hova tart. A második esetben az utas ugyan maga veszi kezébe sors-járművének irányítását, de nem veszi figyelembe a járművének és a körülményeknek a meghatározottságait. Nincs szükség különösebb fantáziára, hogy el tudjuk képzelni a mindkét esetben reánk váró veszélyeket, szenvedéseket. A helyes megközelítés a fentiekből adódik: magunk vesszük kezünkbe életünk irányítását, de egyetlen pillanatra sem felejtjük a létezésünk, a karmánk meghatározottságait. Ami pedig az ilyetén szenvedések forrását, keletkezésének helyét illeti, nem szabad elfelejtenünk, hogy a létezés meghatározottságai nem valamilyen kívülről jövő dolgok, amelyek elől, mondjuk, el lehetne menekülni. Ellenkezőleg, igenis mélyen bennünk lévők, amelyek gyökerei bennünk erednek, és amelyek hatásai közvetlenül testünkben, érzéseinkben, tudatunkban és tudattartalmainkban öltenek testet, ezt követően pedig megjelennek megnyilvánulásainkban, melyeket gondolataink, érzéseink, szándékaink, szavaink és cselekedeteink mutatnak meg. A lét- és a faj-megmaradási meghatározottságokkal kapcsolatban könnyű ezt belátni, de ugyanígy igaz ez a meghatározó környezet hatásaira is. Segítségül ez utóbbival kapcsolatban most csak azt említjük: az, hogy hogyan kezeljük ezeket a környezeti hatásokat, és így azok hogyan hatnak ránk – nos, ez belső állapotunk függvénye. Mindebből az is következik, hogy a létezés meghatározottságainak kezelése, ahhoz való viszonyunk az a terület, ahol beavatkozásra, azaz karma nyomunk átalakítására van lehetőségünk. Arról, hogyan kezeljük a létezés fentiek szerint megnyilvánuló meghatározottságait, életünknek és állapotunknak e meghatározó tényezőit, a negyedik fejezetben fogunk beszélni. Most csak annyit, hogy az ezekhez a meghatározó tényezőkhöz való viszonyunktól, hozzáállásunktól függően földi létünk lehet a szenvedés völgye, de lehet a béke szigete is. Az, hogy melyik lesz a kettő közül, melyik lesz a meghatározó, kizárólag rajtunk múlik.

31

III. A szenvedés megszüntetése A Menedék Tapasztaljuk, hogy – függetlenül attól, hogy akarjuk-e vagy sem – a világban, és így bennünk is, a szenvedés megjelenik, létezik, ez az Első Nemes Igazság. Megtudtuk azt is, hogy a szenvedésnek oka, eredete van, ez a Második Nemes Igazság. Most a szenvedés megszüntetéséről fogunk beszélni, ez pedig a Harmadik Nemes Igazság. A szenvedés megszüntetését a Menedékben találjuk: a Buddhá-ban (a Megvilágosodottban); a Dharma-ban (Buddha tanításában) és a Sangha-ban (Buddha követőinek testvéri közösségében). Ez a Három Ékkő.

Buddha “Nyugodt, Ő a Legfőbb azok között, akik legyőzték a szenvedélyeket; Békés, Ő a Bölcs azok között, akik békét hoznak; Felszabadult, Ő a Legelső azok között, akik felszabadítanak; Megszabadított, Ő a Legjobb azok között, akik megszabadítanak.” Anguttara Nikaya 4: 23 ([13] 3. old.)

„Fény, csend, béke.”

(KM)

Buddha élete Buddha életéről nagyon sok forrásban – és részletesen is – olvashatunk. Itt most életének csupán legfontosabb pillanatait idézzük fel [11]. Buddha időszámításunk előtt 563-ban (*) született Északkelet-Indiában, Siddharta Gautama néven, a Shakya nemzetség tagjaként. Apja, Suddhodana Gautama, uralkodó volt, akinek birodalma a Himalája déli lábánál (ma részben Nepál) terült el. Siddharta hétéves korában kezdete tanulmányait polgári és katonai tudományokban. ____________________________________ (*4) Buddha születési időpontjával kapcsolatban többféle elképzelés van, melyek azt az időszámításunk előtti VII – V. századokba helyezik. 32

Idézünk itt egy krónikát, amely egy jelenetet mesél el a gyermek Siddharta életéből. Egy tavaszi napon apjával együtt kisétáltak a palotából a közeli mezőkre. Egy fa árnyékában pihenve nézték, amint egy ember éppen szántotta a földet. Az ekéje az egyik pillanatban egy gilisztát fordított ki a földből, amelyre egy közelben repülő madár hirtelen lecsapott, és felkapva azt, magával vitte. A kis Siddharta elgondolkozott a jeleneten és – a legenda szerint – így szólt: “Óh! Hát minden létező egymás életére tör?“ ([11] 8. old.)

7. Gyakorlat: Függelék, 133. Oldal Tizenhat éves korában megnősült, és folytatta fejedelmi életét. Életében fordulópont jött el, miután – itt ismét egy legendát idézünk – kocsisával kihajtottak az otthonából, és találkozott egy súlyosan beteg emberrel, majd egy öregemberrel, és látott egy halott tetemet. “A palota fényűzése, a testem egészsége és vidám fiatalságom - mit érnek mindezek? Egy napon beteg leszek, megöregszem, a halál elől pedig nincs menekvés. A fiatalság, az egészség, a létezés büszkesége – egy komolyan gondolkodó embernek félre kell ezt tennie.” ([11] 9. old.) Huszonkilenc éves volt, amikor végleg elhatározta, hogy elhagyja az otthonát, és belső nyugtalanságának orvoslására egy kolduló remete hontalan életét választotta. Harmincöt évesen, hosszú, mélységes és páratlan megpróbáltatások után, egy hajnalon a szenvedése véget ért, elméje kitisztult, felfedezte magában a dolgok valódi és örök állapotát. Ettől a naptól kezdve életének hátralévő negyvenöt évében Buddha az országot járta, beszélt az embereknek és tanította őket, hogy kövessék példáját, így megszabadulhassanak szenvedéseiktől és belső békességre találjanak. Életének nyolcvanadik esztendejében, i.e. 483-ban Buddha meghalt.

33

Buddha beszédei Buddha beszédeit sem tanítványai, sem kortársai nem jegyezték le, azok szájhagyomány útján őrződtek meg, terjedtek tovább. A tanítás írásba foglalására csak néhány száz évvel Buddha halála után került először sor. Ekkor született meg az úgynevezett Páli Kánon. A Sri Lankán (Ceylonban) lejegyzett Páli Kánon három részből áll (Tipitaka, azaz Hármas Kosár): a Szerzetesi Fegyelem Kosara (Vinaja-Pitaka), a Beszédek Kosara (Szutta-Pitaka) és a Tantételek Kosara (Abidhamma-Pitaka). A Beszédek Kosara öt nagy csoportban (Nikaja-kban) foglalja össze Buddha beszédeit, valamint a történeteket és a tanítást. Ennek az írásnak sem célja, sem lehetősége nem lehetett, hogy akár rövidebb beszédeket is teljes terjedelmükben idézzen, ezért a hivatkozott forrásokból választottam néhány idézetet, hogy elgondolkodjunk felettük. A könyv további részében pedig az egyes fejezeteknél idézzük (és próbáljuk megfejteni) majd Buddha szavait, üzenetét. A hivatkozott és a javasolt forrásokban bővebben is olvashatunk beszédeiből [12-16]. “Lásd meg magadban a fényt! Magadban bízzál: ne támaszkodj senki másra. Legyenek tanításaim a Te világosságoddá.” ([11] 14. old.) *

“A tanítás lényege, hogy ellenőrizd elmédet. Tartsd elmédet távol a mohóságtól és a haragtól, így cselekedeteid helyesek, elméd tiszta és szavaid igazak lesznek. Ha mindig eszedben tartod életed mulandóságát, képes leszel ellenállni a mohóságnak és a haragnak, és el tudsz kerülni minden gonoszságot.“ ([11] 15. old.) *

“Tiszteletben kell tartsátok egymást, követnetek kell a tanításomat, és tartózkodnotok kell a vitáktól; nem szabad úgy szétválnotok, mint a víz és az olaj, hanem úgy kell elvegyüljetek, mint a víz és a tej. Tanuljátok és gyakoroljátok együtt tanításomat. Ne fecséreljétek elméteket és időtöket haszontalanságokra és vitatkozásra. Élvezzétek a Megvilágosodás virágait és szüreteljétek le a helyes ösvény gyümölcseit.” ([11] 16. old.) 34

“ A Ti szenvedésetek az én szenvedésem, a Ti boldogságotok az én boldogságom. “ ([11] 17. old.)

8. Gyakorlat: Függelék, 134. oldal *

„Kedves tanítványaim, a vég elérkezett. Nemsokára eltávozom a nirvánába. Ez az én példám.” ([11] 18. old.) *

“ Halálom után a Dharma legyen tanítótok. Kövessétek a Dharmát, és hűek lesztek hozzám.” ([11] 18. old.)

35

Dharma “Azok, akik a Dharma hitét és tisztaságát, Bizonyosságát és éleslátását birtokolják, Idejében boldogságra tesznek szert, Megalapozva a szent életet.” Samyutta Nikaya 55. Sotapattisamyutta 2. ([15] 1789. old.)

A Dharma (szanszkrit szó, leginkább használatos jelentései: vallás, igazság, törvény) Buddha követőinek szóhasználatban a Tan, Buddha tanításának összessége. Mint már tudjuk, Buddha idejében Indiában gyakorlatilag nem volt írásbeliség, mindenfajta ismeret, tanítás és más tudás szájhagyomány útján terjedt, illetve hagyományozódott az utókorra. A Páli Kánon (ld. előző fejezet) volt az első írott formája a tanításnak. Tágabb értelemben a Dharma magában foglalja a Buddha halála után keletkezett valamennyi, Buddhát követő irányzat, iskola tudását is, melyek mind egységesek abból a szempontból, hogy Buddha alapvető tanítására vezethetők vissza. Így válik láthatóvá, hogy a Dharma egy óriási ismeretanyag, mellyel akár csak megismerkedni is, hatalmas odaadást követel. Itt, ebben a könyvben csak egy pillantást vethetünk ebbe a tudásba. Megpróbáljuk lényegét megragadva bemutatni a három alapvető tanítást, és a dolgok valódi állapotának hét nézetét – mégpedig úgy, ahogyan ezt olvasmányaink, elmélkedéseink és gyakorlataink alapján felfognunk sikerült.

A három alapvető tanítás Ezek: a Négy Nemes Igazság, a Három Ékkő és a Nyolcágú Nemes Ösvény. A Négy Nemes Igazsággal az első fejezetben ismerkedtünk meg, és tulajdonképpen az egész könyv ennek a kifejtése. Ez a fejezet a Három Ékkő-t mutatja be, míg a Nyolcágú Nemes Ösvény a negyedik fejezet tárgya lesz.

36

Hét tanítás a dolgok valódi állapotáról A következőkben a dolgok valódi állapotára vonatkozóan hét területtel ismerkedünk meg: 1. Okság 2. Mulandóság 3. Üresség 4. Szenvedés 5. Középső út 6. Minden létező egysége 7. Tiszta elme Mindegyik témát egy, az eredeti irodalomból vett, Buddhától származó idézettel kezdünk, mégpedig azzal a céllal, hogy átérezzük az üzenet közvetlenségét és mélységét. Biztos vagyok benne, hogy ez megtörténik még akkor is, ha esetleg valami nem egészen világos számunkra az első olvasatra. Lényeg az, hogy halljuk, olvassuk Buddha eredeti szavait.

37

1. Okság “Tehát, Ananda, az érzésből következik a felfogás, a felfogásból következik a törekvés, a törekvésből következik a hajszoltság. A hajszoltságból következik a döntés kialakulása, a döntés kialakulásából következik a vágy, a vágyból következik a ragaszkodás. A ragaszkodásból következik a birtoklási vágy, a birtoklási vágyból következik a fukarság, a fukarságból következik a védekezés. A védekezésből erednek a különböző gonosz és ártalmas dolgok – a bot és fegyver ragadása, a viszálykodás, a vitatkozás és a veszekedés, a sértés, a rágalmazás és a hazudozás.” Digha Nikaya 15: Mahanidana Sutta; II. 58. ([13] 36. old.)

A világmindenségben minden, okok és feltételek együttes hatásának eredményeként jön létre, ami azt jelenti, hogy: az eredmény, a következmény mindenképpen bekövetkezik, amint az azt előidéző okok fennállnak; a következmény azonnal eltűnik, amint az azt kiváltó okok megszűnnek, vagy megváltoznak; a következmény nem változtatható meg az azt kiváltó okok megváltoztatása nélkül; ugyanakkor, ha megváltoztatjuk az okokat, a következmény, mintegy magától, megváltozik. Buddha tanításában az okság alapvető leírása a Függő Keletkezés. “És, szerzetesek, mi a függő keletkezés? A tudatlanságból, mint feltételből keletkezik a hajlam; a hajlamból, mint feltételből keletkezik a belátás; a belátásból, mint feltételből keletkezik a név és az alak; a névből és az alakból, mint feltételből keletkezik a hat érzék; a hat érzékből, mint feltételből keletkezik az érintkezés; az érintkezésből, mint feltételből keletkezik az érzet; az érzetből, mint feltételből keletkezik a vágy; a vágyból, mint feltételből keletkezik a ragaszkodás; a ragaszkodásból, mint feltételből keletkezik a létezés; a létezésből, mint feltételből keletkezik a születés; a születésből, mint feltételből az öregség, a halál, a szomorúság, a panasz, a fájdalom, a levertség, a kétségbeesés. Ez hát az eredete a temérdek szenvedésnek. Ezt nevezzük, szerzetesek, a függő keletkezésnek.” Samyutta Nikaya 12: Nidanasamyutta; I. 1. ([15] 533. old.) 38

Magunk számára ezt az okfejtést, ezt az üzenetet a következők szerint fordíthatjuk le. Amint az első fejezetben bemutattuk, a Függő Keletkezés folyamata a Tudatból való kilépés pillanatában kezdődik, azaz – amit magyar nyelvünk csodálatosan érzékeltet is – megjelenik a tudatlanság. A tudatlanságból keletkezik a karma, a karmából a Robinson-természet, a Robinson-természet testet ölt a névben és formában. A formában működésbe lép a hat érzék, a hat érzék megvalósítja a felfogást, (az érzékelést, az észlelést), ezekből kialakul a viszony, ebből pedig az ítélet. Az ítéletből a megragadás, ragaszkodás lesz, ebből pedig a születés, a születésből az öregség, a betegség és a halál, azaz a szenvedés. * Az okság az emberi életben a karma (ld. 1. fejezet) törvényében testesül meg: üdvös (másoknak és magunknak békességet hozó) gondolataink, érzéseink, szándékaink, szavaink és tetteink üdvös hatással lesznek további életünkre; míg ártalmas (másoknak és magunknak szenvedést okozó) gondolataink, érzéseink, szándékaink, szavaink és tetteink ártalmas következményekkel járnak. Ez azért van így, mert mindannyian – érző lények, tárgyak, jelenségek – egyek vagyunk, együtt alkotjuk valamennyi létező egységét. Következésképpen, ha ártalmasan, szenvedést okozóan nyilvánulunk meg (gondolatban, érzésben, szándékban, szóban vagy tettben), akkor az ártalmas következménnyel jár erre az egységre nézve: tehát másokra és magunkra egyaránt. Amennyiben üdvösen, békességet hozóan nyilvánulunk meg (gondolatban, érzésben, szándékban, szóban vagy tettben), akkor annak üdvös következményei lesznek erre a bizonyos egyre nézve: tehát másokra és magunkra egyaránt. A karmát úgy is felfoghatjuk, mint a cselekvéseinkhez, tágabb értelemben a gondolatban, érzésben, szándékban, szavakban és tettekben megjelenő megnyilvánulásainkhoz elengedhetetlenül, és így elkerülhetetlenül hozzátartozó következményt. Miután valamilyen következmény mindenképpen bekövetkezik, ezért ez a következmény ugyanolyan elválaszthatatlan része a cselekvésünknek, a megnyilvánulásainknak, mint ahogyan az árnyék hozzátartozik a fényhez, az éjszaka hozzátartozik a nappalhoz, a halál hozzátartozik az élethez. És hogyan éljük meg, vesszük észre a karma törvényének működését, érvényesülését, beteljesedését? Abban az esetben, ha 39

ártalmasan, szenvedést okozóan nyilvánulunk meg, az azt jelenti, hogy az elménk nem tiszta: mohóságtól, haragtól vagy tudatlanságtól szennyezett. Ez önmagában már szenvedés, de a szenvedés folytatódik, mert ha az elménk nem tiszta, annak elválaszthatatlan következménye belső békétlenségünk és feszültség a külső kapcsolatainkban, hiszen: ha az elménk nem tiszta, akkor a dolgokat nem látjuk tisztán, nem fogjuk fel azok valódi állapotát, ennek következtében helytelen döntéseket hozunk, következésképpen ártalmas megnyilvánulásaink lesznek; előbb vagy utóbb lelkiismeret-furdalásunk lesz ártalmas megnyilvánulásunk miatt; az emberek – köztük szeretteink is – el fognak távolodni tőlünk; nagy valószínűséggel ártó reakció lesz a válasz ártalmas megnyilvánulásunkra (hacsak nem egy bölcs és könyörületes emberrel szemben nyilvánultunk így meg). Abban az esetben, ha üdvösen, békességet hozóan nyilvánulunk meg, az azt jelenti, hogy az elménk tiszta: mentes a mohóságtól, a haragtól és a tudatlanságtól. Ez önmagában megnyugtató érzés, de a békesség hullámai tovább gyűrűznek, mert ha az elménk tiszta, annak elválaszthatatlan következménye lesz belső békénk és a békesség külső kapcsolatainkban is, hiszen: ha elménk tiszta, akkor a dolgokat tisztán látjuk, felfogjuk azok valódi állapotát, ennek következtében helyes döntéseket hozunk, és üdvös megnyilvánulásaink lesznek; jó érzés tölt el, ha segíteni tudunk másoknak szenvedéseik csökkentésében; az emberek szerető kedvességgel fognak felénk fordulni; nagy valószínűséggel pozitív reakció lesz a válasz a mi pozitív megnyilvánulásunkra – függetlenül attól, hogy kivel szemben nyilvánultunk meg mi is pozitívan, békességet hozóan. * A dolgok valódi állapota hét nézetének tárgyalása során egy-egy szimbólumot választunk, amellyel az adott nézet lényegét jobban megvilágíthatjuk. Egy ilyen jelkép választása és felidézése során ugyanakkor mindig emlékeznünk kell két dologra. Egyrészt: az adott tanítás nem csak abban a jelképben érhető tetten, azt a szimbólumot csak szemléletessége miatt választottuk. Másrészt: egy 40

adott tanításhoz választott jelképben (ugyanúgy, ahogyan minden jelenségben, tárgyban és lényben) fellelhető az összes tanítás is, mivel az is a valóság része. Ez utóbbira a tanítások összefoglalásakor példát is hozunk majd. Az Okság szemléltetésére a lángot, egy égő gyertyát választhatunk.

Tudjuk, hogy a láng fellobbanásához (az okozathoz) három dolognak (oknak) együttes fennállására van szükség: éghető anyagra (adott esetben a gyertyabél és a viasz), ezen anyag gyulladási hőmérsékletének elérésére (a gyertyabél meggyújtása) és oxigénre (mely a földi környezetünk légterében áll rendelkezésre). Ha bármelyik ok nem áll fenn, a láng nem fog fellobbanni; ha mindhárom feltétel előállt, akkor pedig mindenképpen fel fog lobbanni. Ugyanakkor a láng létrejöttének következményei is lesznek: fény, hő és égéstermékek keletkeznek, és a gyertya fogy. * Vizsgáljuk meg az okságot egy, a növényvilágból vett példával. Ha kertünkben szeretnénk élvezni egy rózsabokor gyönyörű látványát és csodálatos illatát, akkor vásárolunk néhány rózsatövet (és nem másfajtát) vagy magvat, elültetjük, és gondját viseljük. Filozofikusan fogalmazva: létrehozzuk a kívánt következmény okait. Tökéletesen hasonlóan kell cselekedjünk bármilyen más, akár fizikai, akár mentális esetről legyen is szó. Ha van egy célunk, amit el akarunk érni (ez lesz a következmény), akkor meg kell határozzuk azokat az okokat, amelyek a kívánt következményt eredményezik, és azután már csak létre kell hozni, működtetni kell azokat az okokat, és a kívánt eredmény (mintegy magától) bekövetkezik. Másfelől: ha valamelyik növényt nem kedveljük a kertünkben, nem elég, ha levágjuk azt, el kell távolítanunk a gyökerét is, különben újra kinő. Hasonlóan: ha valamilyen problémával, 41

fájdalommal, szenvedéssel kerülünk szembe, legyen az fizikai vagy mentális, először meg kell keressük annak okait, azután meg kell pontosan határozzuk, majd meg kell szüntessük azokat az okokat, és akkor a probléma, a fájdalom, a szenvedés magától megszűnik. Ilyen egyszerű ez, és mi mégis, időről időre hajlamosak vagyunk másképpen cselekedni. A fenti megoldás helyett, például, a szenvedés elől – búfelejtésül, fájdalom-csillapításként – örömökbe, élvezetekbe menekülni. Azután pedig meglepődünk, hogy a legvégén az eredmény még nagyobb szenvedés lesz. És, hogy miért lesz még nagyobb? Részben, mert az eredeti gondot nem oldottuk meg (és az közben csak elmélyült), másrészt pedig búfelejtésül egy olyan dologban kerestünk menedéket, amelyre – az örömszerzésen kívül – nem volt természetes szükségünk. Az ilyen dolgok a végén biztosan szenvedéshez vezetnek. Egy másik példa lehet a világunk jelenlegi állapota: erőszakot és békétlenséget látunk sokfelé. Fel kell ismerjük, hogy a külső békétlenség (ami az élet minden területén előfordulhat: a családban; a társadalom különböző, kisebb-nagyobb közösségeiben; az üzleti és politikai életben; a médiákban és a szórakoztató iparban; az utcán és az igazi harctereken) csak és kizárólag egy következmény, mégpedig az egyes emberek belső békétlenségének következménye. Ha ott belül békétlenség van, akkor annak elkerülhetetlen, szükségszerű következménye a külső békétlenség. Ha viszont képesek vagyunk magunkban feltárni egy minél sérthetetlenebb és tartós belső békét – a következmény, az eredmény magától bekövetkezik: megszületik a külső békesség is az emberi élet valamennyi területén. Egy mondatban megfogalmazva: nem tudjuk megsemmisíteni a békétlenséget a világban, amíg nem tudjuk megszüntetni az egyes emberek, azaz mi magunk belső békétlenségét; ugyanakkor, ha képesek vagyunk feltárni magunkban a belső békét, ez magától eredményezi majd a külső békesség megszületését.

9. Gyakorlat: Függelék, 134. Oldal 42

2. Mulandóság “A forma mulandó… Az érzés mulandó... Az érzékelés mulandó... Az akarat mulandó… A tudatosság mulandó… Ami pedig mulandó, az szenvedés.” Samyutta Nikaya 22: 45; III. 44-45.([13] 343. old.)

Minden, ami létrejön – idővel elmúlik, semmi sem kerülheti el a változást. Örök és változatlan szabálya ez a világmindenségnek. Minden létező az okok és a feltételek sorozatának következménye, és minden eltűnik, amint az azt kiváltó okok megváltoznak, vagy megszűnnek. Minden változik, semmi sem marad állandó. Tehát az nem lehet kérdés, hogy valami – ami jelenleg létezik – fennmarad-e vagy sem, hanem legfeljebb csak az, hogy mikor változik meg vagy tűnik el, és ezt a változást hogyan éljük meg. * A mulandóság alapvető és elkerülhetetlen megnyilvánulásai az emberi életben a születés, a betegség, az öregség és a halál. A születés (valójában a fogantatás) a megelőző létezés elmúlása, a betegség a testi vagy a tudati egyensúlyi állapotunk, azaz egészségünk elmúlása, az öregség az ifjúság elmúlása, és végül a halál az élet elmúlása. A mulandóság e példái szemünk előtt vonulnak el, nap mint nap tanúi vagyunk ezeknek a változásoknak, nem is kellene többet erről beszélnünk, ha nem élne bennünk olyan erős ragaszkodás az állandóság és az öröklét iránt. Márpedig ez kisebb vagy nagyobb mértékben, de mindannyiunkban benne van. Az emberek természetesen tisztában vannak az elmúlással, és sokan még azt is mondják: „Sose búsulj a jövő miatt, élvezd a jelent, amíg lehet!” és hozzáteszik: „Ha megváltozik a helyzet, akkor majd meglátjuk, mit cselekszünk. Mindig volt valahogy!” Vélekedhetünk így is. Sőt, még azt is mondhatjuk, hogy a vélemény első része pozitív gondolkodásmódot tükröz. A baj ott kezdődik, hogy ez a hozzáállás részben a feltétel- és korlát nélküli élvezetekre bátorít, másrészt pedig nem készít fel minket a változásra, ami – mint már tudjuk – óhatatlanul be fog következni. És akkor a szenvedés 43

még nagyobb lesz, ha szembetaláljuk magunkat az elmúlással, bármilyen lehetséges formában. Az természetes, hogy nem érezhetjük ugyanazt az örömöt egy számunkra kedves dolog, személy, esemény, stb. megléte és elvesztése esetén – ez lehetetlenség. De próbáljuk meg legalább a lehető legkisebbre csökkenteni a különbséget a két állapothoz kötődő érzelmeink között, hiszen a változás mindenképpen be fog következni. Például úgy, hogy örüljünk annak, ha megkapjuk azt, amire vágytunk, de találjunk megnyugvást abban is, ha nem; örüljünk, ha együtt lehetünk szeretteinkkel, de találjunk megnyugvást abban is, ha el kell váljunk tőlük. Minél nagyobb a ragaszkodásunk valamihez, annál nagyobb a szenvedés annak elmúlása, elvesztése esetén, ami – és erre folyamatosan emlékeznünk kell – mindenképpen, előbb vagy utóbb be fog következni. Összefoglalva, nem mondjuk azt, hogy ne örüljünk annak, amit szeretünk, és azt sem, hogy örüljünk annak, hogy elveszítjük azt, amit szeretünk. Csak azt mondjuk: találjunk megnyugvást az elmúlásban, és ezt csakis és kizárólag annak érdekében, hogy minél kisebb szenvedésben legyen részünk, amikor az elmúlás bekövetkezik. Elfogadjuk a dolgok valódi állapotát ebben az összefüggésben: ami létezik – el fog múlni, mindenképpen; ha örülünk valaminek, ami létezik, akkor szomorúak leszünk, amikor az – már tudjuk, hogy mindenképpen – el fog tűnni; minél nagyobb az abszolút különbség az örömünk és szomorúságunk között, annál nagyobb a szenvedés, amit átélünk az elmúlás során. Másik oldalról nézve a mulandóság tudatossága viszont óriási segítség lehet számunkra, hogy mohóságunkat, ragaszkodásunkat (Robinsonunk megnyilvánulásait) helyére tegyük, nevezetesen a lehető legkisebb mértékre csökkentsük. * A mulandóságot szemléltetésére egy virágot választhatunk.

44

Ez a virág a magjából – megfelelő feltételek fennállása esetén (okság) – szárba szökken és kinyílik. Egy idő után pedig – szárazság, táplálékhiány, a nem megfelelő hőmérséklet, vagy egyszerűen csak a sejtjeinek elöregedése miatt – óhatatlanul elkezd hervadni, majd elszárad.

10. Gyakorlat: Függelék, 135. oldal

45

3. Üresség “Ez, Ananda, üres, önvaló nélküli és üres attól is, ami az önvalóhoz tartozik, ezért mondják: ‘A világ üres.’ És mi üres az önvalótól és attól, ami az önvalóhoz tartozik? A szem, Ananda, üres az önvalótól és attól, ami az önvalóhoz tartozik. A formák üresek az önvalótól és attól, ami az önvalóhoz tartozik. A látással kapcsolatos érzékelés üres az önvalótól és attól, ami az önvalóhoz tartozik… Bármilyen érzés, amely elménk általi felfogásból keletkezik – legyen az akár kellemes, vagy fájdalmas, vagy éppen se nem kellemes, se nem fájdalmas – az mind üres az önvalótól és attól, ami az önvalóhoz tartozik.” Samyutta Nikaya 35: 85; IV. 54. ([13] 343. old.)

Ha megfelelő mélységben tekintünk bármilyen létező dologba – anyagba vagy jelenségbe –, akkor ott belül nem fogjuk megtalálni sem azt a dolgot, amibe belenéztünk, sem pedig valamiféle önállóan létező lényeget. Például, ha kezünkbe veszünk egy követ és – gondolatban – belépünk a kő belsejébe, először egyfajta kristály- vagy amorf szerkezetet találunk, majd méretekben mélyebbre haladva vegyület molekulákat, azután atomokat, abban atommagot és elektronokat, majd energia csomókat. Tehát ott belül nincs semmiféle kő, még szinte anyagi létező sem. Azaz a kő létezik is, meg nem is. A helyzet teljesen hasonló bármilyen létező (lény, tárgy, jelenség, stb.) esetén is: azok – ugyanabban a pillanatban – léteznek is, meg nem is. * Az Üresség az emberi életben az én-nélküliségben testesül meg. Mit jelent ez? Ha lényünk anyagi valóságát tekintjük, akkor ugyanazt tapasztaljuk, mint fentebb a kő esetében. Ha lényünk szellemi oldalát vizsgáljuk, már tudjuk, hogy az is egy egység, melynek két „arca” van, a Buddha-természet és a Robinsontermészetünk. És egyik sem én, hiszen a Buddha-természet a mindenütt létező Tudat, a Robinson-természetünk pedig egy karma nyom, egy tudat-felhő, tehát az sem én. Másról pedig nincs tudomásunk. 46

A legnagyobb csábítás, hogy én-tudatunk legyen valamihez kötötten, az a Robinson-természetünkkel, Robinsonunkkal kapcsolatban merül fel, ezért a békességhez vezető ösvényen a legalapvetőbb feladatunk (az üresség valódi állapotának felismerése szempontjából), hogy Robinsonunkat helyére tegyük, azaz csak feladatával, küldetésével törődjön, és eközben kizárólag létünk és fajunk megmaradására felügyeljen. Annak érdekében, hogy ezt a helyretételt elősegítsük, gondoljuk el a következőket. Képzeljük el magunkat egyedül, majd egyre nagyobb közösségekben (család, munkahely, város, ország, stb.). Ha magunk vagyunk, hajlamosak vagyunk saját fontosságunkkal eltelni. Ez még akkor is így lehet, ha egy tágabb környezetben helyezzük el magunkat, bár ekkor már felmerül mások fontossága is. Ha akarjuk, ha nem, ha tudomásul vesszük, ha nem, bármilyen körülmények között csak egy része vagyunk a környezetünknek, bármelyik közösségnek. Ha sikerül ilyen meggondolást tennünk, akkor elképzelhetjük, hogy mennyire vagyunk fontosak a tágabb körökben. És itt most csak személyekről beszélünk, de tudjuk, hogy ez csak környezetünknek egy kis része, hiszen minden létező (érző lények, tárgyak, jelenségek) viszonylatában kell elhelyezni magunkat. Így könnyebben el tudjuk képzelni, hogyan kerül Robinsonunk az őt megillető helyre, és erre a leckére különösen akkor jó emlékeznünk, amikor úgy érezzük, hogy Robinsonunk elkezd erősödni. Újból hangsúlyozva, hogy nem szabad elnyomni, nem viseltethetünk haraggal sem iránta, hiszen se nem rossz, se nem jó, csak feladatát teljesíti, amit azonban hajlamos néha túlteljesíteni. És ez az a pont, ahol már közbe kell lépjünk, mégpedig, ahogy mondtuk az első fejezetben, a többi érző lény és minden más létező érdekében.

11. Gyakorlat: Függelék, 136. oldal

47

Egy másik meggondolás, amely segíthet, hogy magunkat a valóságnak megfelelően elhelyezzük, ha önmagunk körül is elvégezzük a kopernikuszi fordulatot. Ahogyan immár majdnem 500 éve az emberek tudatában is helyére került a Föld – miszerint az kering a Nap körül, és nem fordítva (és ez ma már mindenki számára nyilvánvaló) – ugyanúgy ne várjuk el, hogy mások keringjenek körülöttünk. Inkább mi keringjünk mások körül, azaz kevesebbet foglalkozzunk magunkkal, többet törődjünk másokkal. Gondoljunk arra, könnyen előfordulhat, hogy 500 év múlva ugyanúgy megmosolyogják és felvilágosítják azokat, akik azt gondolják, hogy a világnak kell keringenie az egyének körül, mint ahogyan ma mi is megmosolyogjuk és felvilágosítjuk azokat, akik úgy képzelik, hogy a Nap kering a Föld körül. Tegyük félre tehát az én – nekem– enyém tudatosságunkat. * A Robinson-természetünk későbbi szenvedések forrása lehet, ha Robinsonunk megjelenik külső kapcsolatainkban: akkor ugyanis rögtön lesznek személyek (vagy más érző lények, tárgyak, jelenségek), amelyeket Robinsonunk elkezd kedvelni, tehát ragaszkodás keletkezik. Ugyanakkor lesznek olyan emberek (vagy más érző lények, tárgyak, jelenségek), amelyeket Robinsonunk nem kedvel – így kritikus lesz, rosszabb esetben harag, düh, gyűlölet keletkezik. Az egyetlen lehetőség, hogy megálljunk ezen a lejtőn, ha megszüntetjük a kiváltó okot, azaz, Robinsonunkat nem engedjük, hogy szerepet játsszon bármiféle külső kapcsolatunkban. Egész egyszerűen azért, mert ez nem az ő felelősségi területe. Tudjuk, tapasztaljuk, hogy nem könnyű ez, de próbáljuk megtenni az első lépéseket ebben az irányban, az eredmény – a szenvedések csökkenése – meg fog győzni bennünket az út helyességéről. Annak érdekében, hogy segítsük az ilyen irányú fejlődésünket, beszéljünk azokról a dolgokról, amelyek Robinsonunkat erősítik, amelyek tehát megnehezítik, hogy azt helyére tegyük. A „Robinson-erősítők” első szintjén a következőket találjuk: anyagi gazdagság, hatalom (politikai, gazdasági vagy bármilyen hierarchikus hatalom), kimagasló fizikai képességek, különleges szellemi képességek és a szépség. A második szinten, a fentiek immár tárgyiasult formái találhatók: a gazdagság tárgyiasult 48

jelei, a ruházat, ékszer, lakás, ház, autó, stb.; magas hierarchikus pozíció az élet bármely területén; a siker, a dicsőség, a hírnév, és így tovább. A Robinson-erősítők harmadik szintjén gondolatainkban, érzéseinkben, szándékainkban, szavainkban és tetteinkben megjelenik az én – engem – nekem, azaz „Én azt szeretném, hogy…”, „Ez sért engem…”, „Nekem szükségem van…”. Annak a veszélye, hogy Robinsonunk átveszi az irányítást, annál nagyobb, minél különlegesebb valamelyik fent említett tényező, és minél nagyobb a megjelenésének nyilvánossága. Ugyanakkor ne értse félre senki: nem azt mondjuk, hogy a fenti helyzet (a Robinson-erősítők két első szintje) bármelyikéből is el kell meneküljünk, ha a körülmények hatására vagy saját adottságaink, képességeink és törekvéseink eredményeképpen így alakulnak a dolgok. Csak azt állítjuk, hogy ha valaki a fentiek közül bármelyikkel is rendelkezik, illetve bármelyik fenti helyzetbe kerül, akkor az ő helyzete egyrészt sokkal nehezebb, másrészt ilyen esetben neki nagyobb felelőssége is van. Nehezebb a helyzete, mert számára mindig nagyobb feladat Robinsonját helyére tenni, ha az meg van győződve – másokhoz képest – kiemelkedő képességeiről; elkerülni az emiatt később (mulandóság) óhatatlanul keletkező szenvedést; megmaradni bölcs és könyörületes embernek. Míg a nagyobb felelősség két szempontból értendő. Részben jó példát kell mutasson az embereknek, hiszen az emberek többsége a fenti tulajdonságokkal bíró, a felsorolt helyzetek bármelyikében lévő emberekre figyelnek, és azokat próbálják követni. Részben pedig azért, mert az élet e különleges ajándékait birtokolva nagyobb lehetőségeik vannak a könyörületességük gyakorlására, hatékonyabban tudnak segíteni más embereken, hogy azok megszabaduljanak szenvedéseiktől. Az utóbbi szempontra a következő példákat ragadom ki a lehetőségek végtelen tárházából: gazdagság – adományozási alkalom; hatalom – különleges cselekvési lehetőségek; kimagasló fizikai képességek – segítségnyújtás a gyengéknek; különleges szellemi képességek – a bölcsesség elsajátítása és az emberek tanítása; szépség (abban az értelmében, hogy a figyelem középpontjában lenni) – a legkiválóbb lehetőség jó példával elöl járni. Ha mindezt a másik irányból nézzük, észre kell vegyük azt is, hogy mindazok számára, akik nem rendelkeznek a Robinsonerősítők egyikével sem, sőt nélkülöznek vagy szenvednek, egy komoly vigasz rejtőzik itt. Nevezetesen az, hogy a belső békességhez 49

vezető ösvény számukra közelebb van, illetve könnyebb haladásuk lesz azon, mert akik bármiben is nélkülöznek, ők kevesebb kötődéssel bírnak az anyagi világhoz, akiknek pedig szenvedésben van részük, azok motivációja erősebb a változtatásra. * Az Üresség jelképe egy ablak lehet.

Abból a meggondolásból választhatjuk az ablakot az üresség jelképének, hogy az ablak (keret és üveg) azért van, hogy legyen is, meg ne legyen. Létezik: megvéd a rajta túl lévő tér viszontagságaitól (meleg, hideg, szél, rossz levegő, zaj,… stb.); nem létezik: átlátunk, kilátunk rajta, illetve bejön rajta a fény, a külvilág fényessége a szobánkba, és így jobban látunk. Amilyen balgaság lenne az ablak lényegének, önvalójának tulajdonítani mindazokat a dolgokat, amelyeket rajta keresztül látunk (például a Napot, a fákat, a házakat, stb.), ugyanilyen balgaság saját magunk önvalójának, énjének tekinteni azokat a dolgokat, amelyeket tudatunkon keresztül felfogunk, akár az öt fizikai érzékszervünkkel, akár gondolatainkban. Ugyanakkor az ablak megtanít bennünket a tárgyilagosságra, hogy olyannak észleljük és adjuk tovább a világot, amilyen az valójában. Mit jelent itt, hogy tárgyilagosan? Azt, hogy (amint az ablak) mi sem fűzünk érzelmeket, ítéleteket az észleltekhez, a közvetítettekhez: nem ragaszkodunk hozzá, nem határolódunk el tőle, egyszóval olyannak észleljük és továbbítjuk azt, amilyen az valójában. Lehet, hogy miközben ezt az elgondolást elfogadjuk, az jár a fejünkben, hogy mégis csak kell lenni valamiféle egyéninek, amely miatt annyira különbözőek lehetnek az emberek. Amely különbség, például, szembetűnően megjelenik egy-egy nagy történeti személyiség (vallásalapító, művész, tudós, tanító, stb.) és az átlagemberek között. Gondoljuk meg, hogy a különbség valóban 50

létező, ez a különbség azonban a következők szerint ragadható meg. Az emberiség történetének csodálatra méltó személyiségei nem attól azok, mert kivételes elmével bírtak abban az értelemben, hogy az valami különlegeset tartalmazott, hanem elméjük egy olyan képességéről van szó, melyet úgy jellemezhetünk a legvilágosabban, mint egy ablakot, melyen keresztül a világmindenség fénye, az örökkévaló Tudat – benne a mindentudás – belép, bevilágít az emberiség történelmének szobájába. Ők tehát különböző tudásokra, képességekre, tapasztalatokra nyíló hatalmas és tiszta ablakok voltak, mely tudás, képesség és tapasztalat már ott volt az idők kezdete óta – és ott is lesz az idők végezetéig – a minden létező alapját, eredetét és megvalósulását jelentő ős-állapotban, a Tudatban, ahogyan mi nevezzük, a Buddha-természetben. Mindenki számára nyilvánvaló ez, ha például egy hangszert, mondjuk egy zongorát, veszünk tekintetbe. Senkinek sem jut eszébe azt mondani, hogy a zongorának lényege, tulajdonsága az a hangzás, amelyet az éppen rajta játszó művész elővarázsol belőle. Egy kívülről érkező, a zongorától függetlenül létező tudás és képesség szólaltatja meg azt, hozzáértő előadóművész és ihletett szerző esetén nagy örömet okozva mindazoknak, akik hallgatják. (Az adott hasonlatban a hallgatóság az emberiséget, a zongora egy ember lehetőségeit és a zongorista – a szerzővel együtt – a Buddha-természetet jelképezi.) Az én-nélküliség – és ugyanakkor az emberi élet felelőssége, az ember küldetése – pedig úgy fogható fel: ablakok vagyunk ugyanúgy mi is, hogy lehetővé tegyük, hogy a világ, a Tudat, a Buddha-természet valósága, világossága besüssön a szobánkba, az emberi életbe, illetve, hogy tisztán kilássunk a világba, lássuk azt igaz valójában. Ahhoz persze, hogy ezt a közvetítő szerepet betölthessük, elménknek – ablakunknak – tisztának kell lennie, azaz mentesnek a mohóságtól, a haragtól és a tudatlanságtól. A dolgoknak ilyetén nézete segít abban is, hogy ne legyünk túlságosan büszkék, önteltek, ha valamilyen dologra rájövünk (esetleg mások előtt), egész egyszerűen csak arról van szó, hogy a mi elménk, a mi ablakunk egy része olyan tiszta, hogy ott megláttuk a valóság, a Tudat egy adott részletét. Ami már megvolt ott, és függetlenül attól, hogy mi észrevettük volna. Ugyanakkor ez a másik oldalról is igaz: ne becsüljük le magunkat, hiszen mindannyian ablakok vagyunk, tehát megvan a lehetőségünk, hogy bármelyikünkön keresztül bevilágítson a Tudat 51

az emberi életbe, azaz a saját életünkbe és a másokéba egyaránt, csupán az a dolgunk, hogy tisztán tartsuk az ablakunkat, elménket. És ez mindjárt felelősségünk is, annak az élőlénynek a felelőssége, aki emberként született, tudatossággal bíró élőlény, ablakkal a Tudatra, a Buddha-természetre. Ezért olyan nagy kincs a létezés emberi formában, ezért van az, hogy minden egyes embernek küldetése van. Ne mulasszuk el ezt a lehetőséget, ne hagyjuk elveszni azt. Ebből pedig következik az is, hogy csak annyiban vagyunk jelentőségteljesek, mint emberi lények, annyiban jelentőségteljes az életünk, amennyiben képesek vagyunk kitisztítani és tisztán tartani elménket, ablakunkat a mohóságtól, a haragtól és a tudatlanságtól, hogy azon keresztül akadálytalanul, torzítatlanul, tisztán látható legyen a valóság, a dolgok valódi állapota. És, hogy ebben a fenti állapotban képesek és készek legyünk segíteni másoknak szenvedésük, azaz elméjük tisztátalanságának csökkentésében, abban tehát, hogy az ő elméjük, ablakuk is kitisztuljon. Egyszóval, megszüntetni minden szenvedés ős- és alapvető eredetét, okát, a tudatlanságot. Ebből a nézetből pedig azt kívánhatjuk, hogy olyan tiszta ablakok legyünk, melyen keresztül – mások számára is – a dolgok valódi állapota, fényessége láthatóvá válik. * Egy másik nézet, ami arra csábít, hogy elfogadjuk valamiféle önvaló én meglétét, amikor ugyanazt a jelenséget, tárgyat vagy lényt a különböző emberek másképpen látják. A dolog lényege ilyen esetben nem az, hogy a különböző emberek látásmódja, ítélete más és más, és még az sem, hogy mindannyian ragaszkodunk a saját nézetünkhöz. A lényeg az, hogy azok a tulajdonságok, amelyeket a különböző tárgyakban (és itt kitágíthatjuk a képet: valamennyi létezőben) mi látni vélünk, azok nem az illető tárgy (és más létező) saját tulajdonságai, hanem bennünk, a véleményformálóban meglévő ítéletek, amely szerint valamit például szépnek, vagy éppen csúnyának tartunk. Így a hozzáállásunk egy nagyon érzékeny dolog, és ha az idővel ezek az észlelt sajátosságok – számunkra nem kedvező irányban – megváltoznak, szenvedésben lesz részünk. Természetesen a létezőknek vannak saját tulajdonságaik, mégpedig meghatározott objektív feltételekhez viszonyítottan: formájuk, méretük, színük, műszaki adataik, stb., de ezek a tulajdonságok a valóságban – a mi hozzájuk fűződő hozzáállásunkhoz képest – 52

kisebb szerepet játszanak abban, amikor számunkra, mondjuk, kedves dolgot választunk, azaz a tulajdonságokon túlmutató ítéletet hozunk. Tehát annak érdekében, hogy elkerüljük a változással, az üresség felfedezésével, napvilágra kerülésével járó szenvedést, ne kötődjünk túlságosan semmihez. Ha már mindenképpen kötődni akarunk valamihez, akkor csak az adott pillanat, a most legyen ragaszkodásunk tárgya. Az itt és most, amiben éppen vagyunk, amikor éppen észlelünk valamit érzékszerveinkkel vagy gondolatatilag. És próbáljuk megállni, hogy bármiféle ítélet merüljön fel bennünk az észleltekkel kapcsolatban. * Az üresség megértése abból a szempontból is fontos számunkra, hogy felfogjuk azt, és hozzászokjunk ahhoz a tényhez, amit érzékszerveinkkel képesek vagyunk észlelni, az se nem bír meghatározott tulajdonságokkal, tartalommal, se nem örök; minden viszonylagos, nevezetesen az okság, a mulandóság és az üresség által meghatározott. Természetesen a mindennapi tevékenységeink közepette nem könnyű minden pillanatban erre összpontosítani, de törekedjünk és emlékezzünk erre, különösen azokban az esetekben, amikor szenvedésben van részünk, mert a dolgok meghatározottsága, mulandósága, üressége napvilágra kerül. * Az üresség nem egyenlő a semmivel, csak egy állandó és örök, egy adott létezőhöz kötött lényeg hiányát jelzi, azaz a jelenségek, tárgyak és lények önmagukban való létezésének hiányát. Buddha nem tagadja a létezést, de tagadja egy független és sajátos lényeg meglétét bármilyen létezőben, és a létezők önmagukban való létezését.

12. Gyakorlat: Függelék, 136. oldal

53

4. Szenvedés “És, szerzetesek, mi a Szenvedés Nemes Igazsága? A születés – szenvedés, az öregedés – szenvedés, a halál – szenvedés; a bánat, a panaszkodás, a fájdalom, a szomorúság – szenvedés; számunkra nem kívánatos dologgal együtt lenni – szenvedés; elválni attól a dologtól, ami számunkra kedves – szenvedés; meg nem kapni azt, amire vágyunk – szenvedés.” Digha Nikaya 22. Mahasatipatthana Sutta 18. ([16] 344. old.)

Kezdjük azzal, hogy összefoglaljuk, mit hallottunk eddig a szenvedésről. A szenvedés alapvető bemutatását a Négy Nemes Igazság adja meg, amely szerint: a szenvedés létezik – mert a létezés (*5) magában hordozza a szenvedést; a szenvedésnek eredete van – amely eredet a létezés, a karma meghatározottságában rejlik; a szenvedés megszüntethető – a Három Ékkő tanítja ezt; és létezik egy út, mely a szenvedés megszüntetéséhez vezet – ez a Nyolcágú Nemes Ösvény. A szenvedés szintjei a következők ([10] 112. old): A szenvedés, amelyet fizikai fájdalom (betegség, sérülés, fáradság, stb.) vagy zavaró, bántó érzések (szomorúság, csalódás, félelem, stb.) okoznak (ez a szenvedés okozta szenvedés); A szenvedés, amelyet a mulandóság és az üresség okoz (ez a változás okozta szenvedés). Szenvedés, amelyet a feltételektől való függőség okoz (ez az oksági viszonyok okozta szenvedés); ____________________________________ (*5) Az első fejezetben bemutattuk, hogy a világmindenségben a létezés megjelenésével, azaz az első létezési állapot – az energia – kialakulásával megjelenik a kettősség, a szenvedés. És ez fenn is marad valamennyi további létállapotban – a jelenségek, a tárgyak és az élőlények állapotában is, ahogyan arról korábban beszéltünk. Az itt következőkben az emberi létállapot szenvedéseire fordítjuk figyelmünket. Tudva, hogy az érző lények érzeteik miatt, a tárgyak megdermedtségük miatt, a jelenségek pedig bolyongásuk miatt „szenvednek”. A tárgyak és a jelenségek „szenvedését” korlátozottságként foghatjuk fel legszemléletesebben. Ezekre az állapotokra is érdemes emlékeznünk, hiszen ártalmas megnyilvánulásaink előidézésével magunk is megtestesülhetünk ilyen állapotokban (melyeket, mint poklokat tapasztalunk meg), így ezekben a szenvedésekben az adott megtestesülésben részünk lehet. 54

Bármilyen szintű vagy lényegű is a szenvedés, maga a szenvedés is az okság, a mulandóság és az üresség valóságának érvényessége alá esik, ami a következőket jelenti: A szenvedésnek oka van: ha sikerül feltárnunk, és képesek vagyunk megszüntetni azokat az okokat, akkor abban a pillanatban megszűnik a szenvedés. Ugyanakkor a szenvedéstől mentes állapotnak is oka van, azaz, ha sikerül feltárnunk a belső béke okait, és ezeket az okokat elő tudjuk állítani, akkor feltárul a belső békességünk, aminek egyenes következményeként békesség születik körülöttünk is. A folyamat, amelynek során feltárjuk és megszüntetjük a szenvedés okait, az elme megtisztításának folyamata. A szenvedésnek következménye is van: melyek a reá adott válaszreakciókban, vagy elmeállapotbeli és fizikai változások formájában jelennek meg. Tehát a szenvedés – ha annak okai fennállnak – mindenképpen be fog következni. Mondhatja azonban valaki (aki már elsajátította a mulandóság tudatosságát), hogy a szenvedés maga sem állandó, mint ahogyan okai sem azok, tehát előbb vagy utóbb, az okok is megszűnnek, és így a szenvedés is megszűnik. Neki azt kell mondjuk, hogy ne ringassa magát senki abban az illúzióban, hogy így – csak tétlenül várva – elkerülhetjük a szenvedést. Ezzel a megoldással ugyanis az a probléma, hogy egyrészt, nem mi határozzuk meg a szenvedés elmúlásának idejét, másrészt pedig, ugyanaz a szenvedés újra felbukkan, mihelyst – a meg nem szüntetett – okai ismét összeállnak. A szenvedés maga – üres. Nincs semmiféle olyan örök lényeg, hogy szenvedés: csak megszületik, amint az azt kiváltó okok fennállnak és megszűnik, mihelyst okai is megszűnnek. Mindenkit, aki valamit mondani vagy tenni szándékozik, az a cél vezérel, hogy elérje azt, amit akar, és általában olyasmire törekszünk, ami örömöt okoz, ha elérjük. Azonban sokszor megtörténik, hogy a kezdeti – örömre törekvő – szándék ellenére sem érjük el a célunkat, az eredmény így szenvedés lesz. A nagy kérdés ilyenkor az: hol a hiba, hogy boldogságot megcélozva, szenvedést élünk meg, azt, amit senki, soha nem céloz meg? Rossz célt választottunk ilyen esetben? Vagy a célzással és végrehajtással van baj? Nem kell aggódnunk, nem maradunk magunkra ezekkel a

55

kérdésekkel: Buddha tanítása segít nekünk megoldani azokat. Erről beszélgetünk ebben a könyvben is.

13. Gyakorlat: Függelék, 136. oldal

A szenvedés képe egy céltábla lehet, melyen különböző találatok nyomai látszanak. Ha valamit el akarunk érni, megcélozzuk azt, és igyekszünk megvalósítani, elérni. Mégis sokszor előfordul (valódi céllövészetre gondolva, még gyakorlott céllövők esetében is), hogy a cselekvés (lövés) nem találja el a kívánt célt (a középpontot), azaz a siker öröme helyett szenvedést élünk át.

A másik oldalról nézve viszont a szenvedés nagy segítségünkre lehet abban, hogy észrevegyük, valami, valahol nincs rendben, tehát változtatni kell. Már tudjuk, hogy a tényleges változáshoz (bármi megváltoztatásához, így a szenvedés megszüntetéséhez is) fel kell tárjuk és azután meg kell szüntessük az okokat, hogy azok következménye, adott esetben a szenvedés, is megszűnjön. A legjobb megoldás, ha a szenvedést jelzésnek fogjuk fel, mégpedig arra vonatkozó jelzésnek, hogy valamilyen egység megsérült, egy egyensúly felborult, vagy valamit nem látunk jól, a valóságnak megfelelően. Tehát tanácsos, hogy a szenvedést ne szenvedésként éljük át, hanem éppen hogy egy üdvös dologként, amely segít, motivál minket, hogy feltárjuk és megszüntessük az adott szenvedés okát, így lehetővé tegyük, hogy a jövőben abban már 56

ne legyen részünk. És minél nagyobb a testi vagy mentális szenvedés, annál nagyobb a motiváció is a változtatásra – használjuk ki ezt a lehetőséget, ha ilyen helyzetbe kerülünk, a dolgok vagy látásmódunk megváltoztatására. Ilyen egyszerű ez, és mi mégis hajlamosak vagyunk szenvedni a szenvedéseink miatt, azután – az okok következetes feltárása és megszüntetése helyett – mindenféle búfelejtésekbe menekülni. Végül pedig csodálkozunk, hogy a szenvedésünk még nagyobb lesz. És, miért lesz még nagyobb? Egyrészt, mert az okokat nem szüntettük meg, másrészt pedig a búfelejtőknek is meglesz a szenvedést hozó hatásuk, előbb vagy utóbb.

14. Gyakorlat: Függelék, 137. oldal

57

5. Középső Út “Szerzetesek, két szélsőség van, amitől tartózkodnia kell annak, aki az otthontalanságot választja. Melyik ez a kettő? Az érzéki örömök hajszolása, amely alacsonyrendű, közönséges, az anyagias gondolkodású világiak útja, alantas, káros; és az önsanyargatás, ami fájdalmas, alantas és káros. Anélkül, hogy egyik ilyen szélsőségbe került volna, a Tathagata (a Buddha) ráébredt a Középső Útra, amely tisztánlátást, tudást eredményez, békességhez, a közvetlen tudáshoz, a megvilágosodáshoz, a nirvánába vezet.” Samyutta Nikaya 56: 11; Dhammacakkappavattana Sutta ; V. 420-24. ([13] 75. old.)

Mi tehát a középső út? A Nyolcágú Nemes Ösvény mutatja ezt meg nekünk: a Helyes nézet, a Helyes gondolkodás, a Helyes beszéd, a Helyes viselkedés, a Helyes életmód, a Helyes törekvés, a Helyes tudatosság és a Helyes összpontosítás. A Nyolcágú Nemes Ösvényről a negyedik fejezetben beszélünk majd részletesen. * A középső út jelképe egy csónak lehet. Biztonságosan akkor tudunk utazni egy csónakban, ha a közepén ülünk. Ha bármelyik oldalára kiülünk, fennáll a veszélye annak, hogy a csónak felborul, mi pedig a vízbe esünk (ahol is vizesek leszünk, amit viszont nem akartunk, hiszen éppen ezért szálltunk a csónakba).

58

És a következmény: ha sikerül megtartanunk a középső utat, helyzetünk hasonlatos lesz a Kelj fel Jancsi nevű játék babához. Ha elbillentjük, a baba magától vissza fog térni eredeti helyzetébe, mihelyst a nyugalmi helyzetéből kimozdító hatás megszűnik.

Robinsonunk nagyon hajlamos arra, hogy elhagyja a középső utat a szélsőségek irányába: ha elkezd valamit, vagy valakit kedvelni, akkor egyre több okot fog találni arra, hogy arra vágyjon, ahhoz egyre inkább ragaszkodni fog, és már meg is érkeztünk a mohósághoz, ami, tudjuk, az elme egyik legveszélyesebb elhomályosulása. Másrészt: ha Robinsonunk nem kedvel valamit, vagy valakit, akkor egyre több okot fog találni, hogy kritizálja azt, haragudjon arra, és már meg is érkeztünk a haraghoz, az elme másik veszélyes elhomályosulásához. Segítendő abban, hogy Robinsonunkat a középső úton tartsuk, mestereink azt tanácsolják, hogy a legerősebb ragaszkodás, amit valaha is érzünk, ne legyen nagyobb, mint ragaszkodásunk egy olyan képhez, amit a víz felszínére rajzoltunk, és a legnagyobb harag, amit valaha is érzünk, ne legyen nagyobb, mint az a harag, amit egy rózsa tövise iránt érzünk, amikor az megszúrja ujjunkat. A középső út egy másik nézetét a következőkben érhetjük tetten. Ha nem sikerül kiegyensúlyozni külső, anyagi világbeli életünket (a mindennapok forgatagában résztvevő életünket), és a belső, mentális életünket (befelé forduló, elménket a bölcsesség és a könyörületesség által megtisztító belső életünket), akkor Robinsonunk átveszi a vezetést, a hatalmat odabent. Ő pedig feladatának következményeként – és különösen azért, mert nem érez semmiféle ellenőrzést – a lényünk megmaradásának meghatározottságaihoz ragaszkodva, figyelmen kívül hagyva a rajtunk kívül eső létezők érdekeit, vak tudatossággal halad útján a szélsőségek felé. És ennek a következménye – már tudjuk – fájdalmas lesz számunkra, szenvedés vár minket ennek az útnak a végén. 59

A sok létező módszer közül, amelyek segítenek abban, hogy befelé forduljunk – azaz megteremtsük itt is a középső utat, a külső és belső életünk közötti egyensúlyt – az egyik legjobb a meditáció. A meditációról bővebben a negyedik fejezetben beszélünk majd.

15. Gyakorlat: Függelék, 137. oldal

60

6. Minden létező egysége “És, szerzetesek, mi a megnyugvás, ami egynemű, és az egységen alapszik? Létezik a megnyugvás, ami a határtalan téren alapszik, ami a határtalan tudatosságon alapszik, ami az ürességen alapszik, és ami sem a felfogáson, sem a fel-nem-fogáson alapszik. Ez, szerzetesek, a megnyugvás, ami egynemű, és az egységen alapszik.” Majjhima Nikaya 4: 137; Salayatanavibhanga Sutta; III. 19. ([14] 1071. old.)

Minden létezőnek az egységét különböző nézetekből vehetjük szemügyre és foghatjuk fel. Az egyik ezek közül, ha azt vesszük tekintetbe, hogy valamennyi létező – a saját szintjének megfelelően – ugyanazokból az alkotóelemekből, állapotokból épül fel: tudat, energia, anyag, élet és tudatosság. Ezek az alkotóelemek, állapotok egymással állandó kölcsönhatásban vannak, és folyamatosan átalakulnak egyikből a másikba. Ebből a tényből az is következik, hogy minden létező – nem csak mi, emberek, még nem is csak az élőlények, hanem valamennyi létező – sokkal inkább hasonló egymáshoz, mintsem különböző. A különbségek csak az állapotok, az adottságok, a funkciók és a formák különbségei okozta látszatok, mondhatjuk – érzékcsalódások. Minden anyagi és szellemi létező egységének egy másik nézete, hogy a dolgoknak alaptermészetüket tekintve nincsenek megkülönböztető jegyeik. Mint azt korábban tárgyaltuk, minden dolog okok következményeként jelenik meg, változik és tűnik el. Semmi sem létezik önmagában egyedül, minden kapcsolatban van mindennel. Ez azt is jelenti, hogy ahol fény van, ott árnyék is van, ahol fehér van, ott fekete is megjelenik, ahol jó van, ott rossz is van, és így tovább. Az egységnek – abban az értelemben, hogy semmit sem lehet igazán szétválasztani – egy másik nézete lehet, ha például arra gondolunk: „Honnan kezdve mondhatjuk a tér egy részéről, hogy az egy rózsa?”. Az egyik válasz az lehet: „Ott, ahol meg tudjuk érinteni…”. Másvalaki mondhatja azt is: „Ott, ahol már érezzük az illatát…” (most nem is tárgyalva azokat a válaszokat: „Ott, amikor meglátom…” vagy „Ott, amikor rágondolok”…). Kinek van igaza? Mindenkinek, és ugyanakkor egyikünknek sem teljesen, ugyanis a 61

helyes válasz az eredeti kérdésre az volna: „Az attól függ…” Semmi másról nincs szó, mint egy adott anyag részeinek, mondjuk, molekuláinak sűrűségéről a térben, és emiatt egy pontosan meghatározott feltétel nélkül nem mondhatjuk meg, hogy hol „kezdődik” az a bizonyos rózsa. Teljesen hasonlóan ahhoz, ahogyan azt sem tudjuk pontosan megmondani, hogy a délután melyik pillanatában kezdődik az este. Az egységnek egy megint másik nézete az egymásra utaltság, melynek sok lehetséges vetülete közül egyet emelünk ki most. Az emberi élet létezésének, fennmaradásának egyik alapfeltétele a légzés, az oxigén bevitele szervezetünkbe. Azt, hogy ez mennyire lét-kérdés, mi sem bizonyítja jobban, minthogy egy-két percnél (!) tovább senki sem képes életben maradni oxigén nélkül. Tehát az emberi élet létezése maga is az egységen alapszik: az élő szervezetek és az életfeltételeik egységén, így ez utóbbiak mindenkori rendelkezésre állásán. Itt meg kell jegyezzük azt is, hogy miután valamennyi élőlény közül csak az ember van ennek a tudatában, nagy felelősségünk van, hogy ezt az egységet fenntartsuk a többi élőlény számára is. Annak érdekében, hogy megérezzük, megtapasztaljuk valamennyi létező dolog egységét, legalább is a – látszólag elválasztódott – dolgoknak az örök és igen erős törekvését ezen egység helyreállítására, gondoljunk egy pillanatra, a következőkre. Anyagi létezők esetén – a tömegvonzás, mint az ősi egységbe való visszatérés óriási vonzereje. Gondoljunk az úgynevezett fekete lyukakra, azokra a helyekre a világmindenségben, ahol olyan sűrűségű a tömeg, oly nagymértékű az egyesülés, hogy onnan a fény sem képes kilépni. Az emberi létre tekintve ebből a szempontból azt találjuk, hogy tulajdonképpen valamennyi élet meghatározottságunk is ebbe az irányba, az egyesülés irányába mutat, gondoljunk akár a lét-megmaradás meghatározottságára (táplálkozás, ruházkodás, lakás), vagy a faj-megmaradáshoz kapcsolódó meghatározottságokra (szexualitás, szerelem, család). *

62

Minden létező egységét jól jelképezheti, ha a tengerben elhelyezkedő szigetekre gondolunk. A szigetek látszólag elkülönült egységek. Ha azonban ennek (a szó szoros értelmében) a mélyére nézünk, akkor azt látjuk, hogy tulajdonképpen minden sziget egy egységes egész, a Földkéreg része.

Összefoglalva a fentieket elmondhatjuk, hogy minden létező egysége a dolgok természetes és ősi állapota, és minél inkább szét akarjuk – ezeket az eredetileg egységes – dolgokat választani, annál nagyobb a szenvedés veszélye. Mindenkor tudnunk kell ezt a világunk állandóan szétváló és egyesülő forgatagában.

16. Gyakorlat: Függelék, 138. oldal

63

7. Tiszta Elme “Ezért, szerzetesek, gyakran kell az embernek kritikusan tekintenie az elméjére: ‘Hosszú idő óta ez az elme szennyezett a szenvedélyektől, a haragtól és a téveszméktől.’ Az elme szennyeződéseitől pedig a létezők maguk is szennyezettek; az elme megtisztításával viszont a létezők is megtisztulnak.” Samyutta Nikaya 22:100; Khandhasamyutta; III. 100. ([15] 958. old.)

Az első fejezetből tudjuk már, hogy szellemünk, tudatunk (mint ahogyan minden) a Buddha-természet része, és benne foglaltatik az éppen megélt életünk fogantatása és megszűnése pillanatai által határolt időben jelen lévő, karmikus feladatot hordozó élet-tudat, a Robinson-természetünk. Elménkbe ugyanakkor bevetődnek a külső világ hatásai is, mint egy forgalmas út mellett lévő ház, nyitott ablakú szobájába a fények, a zajok, az illatok, a por… stb. lenyomata. Elménk szobája tehát – a létezés meghatározottságai, azaz az életkésztetések és a külső meghatározottságok folyományaként – óhatatlanul szennyeződik, amely tisztátalanság a belső békétlenségünk formájában válik érezhetővé számunkra. A belső békét a megtisztuló elme következményeként élhetjük meg, ebből következően, ha erre a békességre vágyunk, elménket kell megtisztítani. Buddha tanítása szerint a tiszta elméhez a bölcs és könyörületes élet vezet el. Buddha tanításának megfelelően a bölcsesség azt jelenti, hogy felismerjük a dolgok valódi állapotát, azaz olyannak látjuk a létező világot, amilyen az valójában. A könyörületesség pedig azt jelenti, hogy valamennyi érző lényt megszabadítunk a szenvedéstől, segítünk másokon – és ha valamilyen okból ezt nem tudnánk tenni, akkor legalább nem ártunk nekik. * A kezdetben tiszta, majd elhomályosuló és azután újra kitisztuló elme jelképe egy közismert kísérlet lehet, amellyel a diákok többsége a középiskolában megismerkedik. 64

A kísérlet a következőképpen zajlik le. Veszünk egy edényt és feltöltjük tiszta vízzel, majd elkezdjük melegíteni azt (1). Miközben melegítjük, folyamatosan cukrot teszünk a folyadékba, állandóan keverve, hogy az fel tudjon oldódni. Egy idő után abbahagyjuk a melegítést. Az adagolást és a keverést még addig folytatjuk, amíg a folyadék képes felvenni a cukrot, így egy úgynevezett telített oldatot kapunk, ami (a benne feloldott cukortól) zavaros, átlátszatlan (2). Egy későbbi meggondolás miatt, emlékezzünk itt arra, hogy a folyadék, annak ellenére, hogy most zavaros, eredetileg tiszta volt, hiszen tiszta vizet öntöttünk az edénybe, és ez a tiszta víz még most is ott van. Ezután abbahagyjuk a keverést is, két pálcát állítunk az edénybe, és hagyjuk lehűlni az oldatot, és várjuk, hogy mi történik. A lehűlés során a két pálcát cukor-kristályok lepik be és folyadék kitisztul (3). (1)

(2)

(3)

Az edény (az eredetileg tiszta vízzel) jelképezi az eredendően tiszta elmét. Amikor a Buddha-természetből áthelyeződik Robinsonunk (a karmikus nyom, egy tudat-felhő) a fogantatásunk pillanatában az életcsíránkra, az egyesült ivarsejtekre, attól a pillanattól megkezdődik az elhomályosulás. Mégpedig annak következményeként, hogy az életm,eghatározottságok és a külső hatások elkezdenek működni, illetve hatni ránk, már anyagi életcsíránkra is: megszületik a ragaszkodás (az élethez) és az ellenállás (a külső hatásokkal szemben), kettő a három fő elhomályosulás közül. Ez az elhomályosulás teljes mértékben hasonlatos ahhoz, ahogyan a kísérleti folyadékunk kezd elhomályosulni a benne feloldott cukor hatására. Emlékezzünk azonban, jóllehet az oldat, mint elménk, elhomályosul, mégis az oldatban ott van a tiszta víz, ugyanúgy elménkben is ott van a tiszta elme, a tisztaság, a Buddhatermészet.

65

bölcsesség

Elménk a fogantatás pillanatában.

Elménk életünk során

könyörületesség

Elménk a megvilágosodás pillanatában

A két pálca, melyet az oldatba helyezünk, jelképezi a Buddha által megélt és tanított bölcsességét és könyörületességét. A folyamat, amelynek során az oldat, illetve az elménk újra kitisztul: a megvilágosodás, a belső békesség megszületése, Amennyiben ezt a megvilágosodást nem tudjuk elérni életünk során, az elménk kitisztulását halálunk is elhozza. Ugyanis a halál pillanatában Robinsonunk feladata véget ér azon az anyagi létezőn, elhagyja anyagi valónkat, mint egy ellobbanó láng füstje a levegőben (és, mint tudjuk már, magával viszi megnyilvánulásaink nyomát, következményét, a karmánkat, a következő létezési állapotba). Ez az a pillanat, amikor majd egy nagy fényességet tapasztalunk, és amelyről már sokan be is számoltak. A halál beálltával megtisztuló elme természetesen nem azonos a Buddha tanítása szerint megvilágosuló elmével, a nirvána elérésével. Amennyiben ez utóbbit emberi létünk során nem sikerült elérnünk, újabb újjászületések, megtestesülések várnak ránk, egészen addig, amíg nyomunkat a Tudaton nem takarítjuk el (ld. első fejezet). Átélni ezt a csodálatos fényességet és békességet, a megtisztult elmét (még életünkben, halálunk pillanata előtt), ez az emberi élet legnagyobb lehetősége, békessége, amelyet Buddha ösvényét követve mindannyian átélhetünk. Egy híres tibeti buddhista tanító, Situ Rinpoche, így fogalmazta meg a tiszta elme élményét: " Az elme mindennek a lényege. Ha az elme tiszta – minden tiszta. Ha az elme világos – minden világos. Ha az elme jól van – minden jól van. Az elmém mindennek a lényege."

66

Ha tiszta az elménk, azaz mentes minden elhomályosulástól, abban az is jó, hogy nem keresünk más örömöt vagy búfelejtést, és így nem keveredünk újabb bonyodalmakba, azaz nem ültetünk el új szenvedés-magokat. Egy másik nézete annak, hogy miért fontos megtisztítani és tisztán tartani az elménket: ha egy bizonyos állapot elménkben létrejön, fennáll, akkor egy másik állapot ott nem tud létezni, teljesen hasonlóan ahhoz, amikor egy égő gyertyával bemegyünk egy sötét szobába, a szobában világos lesz, a sötétség nem tud létezni, eltűnik a szobából. A tiszta és az elhomályosult elme abban is különbözik egymástól, hogy a tiszta elme – mint a Buddha-természet, és a benne levés békessége – örök, míg az elhomályosult elme – mint a Robinson-természet, annak nyugtalansága vagy akár a benne esetleg pillanatokra fel is bukkanó öröm – átmeneti. Mint ahogyan egy másik nagy tibeti buddhista tanító, Marpa megfogalmazta: „ A világ tiszta – végső soron nincs más értenivaló.”

17. Gyakorlat: Függelék, 138. oldal

67

A dolgok valódi állapota hét nézetének kapcsolata és összefoglalása A világmindenségben minden ok-okozati kapcsolatban van egymással: ez az okság. Mivel minden létező mindenütt és mindenkor átalakulásban, mozgásban van – ezért az okok óhatatlanul megváltoznak, és ez elkerülhetetlenül a következmények változásához, tehát további változásokhoz is vezet: ez a mulandóság. Ha nincs állandóság – mint láttuk –, akkor a dolgoknak nincs egy állandó lényegük sem: ez az üresség. Az okság, a mulandóság és az üresség figyelmen kívül hagyása szenvedéshez vezet. Ha a világmindenségben a dolgok ennyire mozgásban vannak, ennyire meghatározottak az okság által, ennyire mulandóak, üresek és tele vannak szenvedéssel – akkor mit tehetünk egyáltalán? Buddha tanít meg erre minket: végig kell menjünk a középső út bölcs és könyörületes ösvényén. Azzal együtt ugyanis, hogy létezik az okság általi meghatározottság, a mulandóság, az üresség és a szenvedés – ezek csupán ugyanannak a gyémántnak különböző nézetei, minden létező egységének, a dolgok természetes és ősi állapotának megnyilvánulásai. Ha képesek vagyunk felfogni a dolgok ilyetén valódi állapotát, és képesek vagyunk Buddha tanításának megfelelő életet élni, akkor elménk kitisztul, és ennek egyenes következményeként, a tiszta elme állapotában feltárul belső békénk, és békesség születik körülöttünk. Felismerjük a Négy Nemes Igazságot, menedéket találunk a Három Ékkőben és követjük a Nyolcágú Nemes Ösvényt. Ilyetén mindennapi gyakorlatunkat mandalánk felidézése is segíti.

68

Mindenkor tudatában vagyunk a dolgok valódi állapotának, melyben a hét szimbólumra emlékezés is segítségünkre van.

Keressük azokat a lényeket, tárgyakat, élményeket, jelenségeket és azok megnyilvánulásait, amelyek emlékeztetnek bennünket a tanításra, és a Buddha-természetet sugározzák magukból. Különösen akkor emlékezünk a tanításra, amikor szenvedésben van részünk – mindig segítséget, menedéket és vigaszt fogunk abban találni, hogy belső békénk helyre álljon.

69

Valóban nem könnyű a világot megérteni, és azt igazi valójában felfogni, mert a világ igaznak tűnik – és mégsem az; és ugyanakkor hamisnak tűnik – és mégsem az. A tanítás segít nekünk, mégpedig úgy, hogy se nem mondja azt, hogy a világ igaz, se nem azt, hogy hamis; egyszerűen megmutatja a világot olyannak, amilyen az valójában. Ez Buddha bölcsessége és könyörületessége számunkra, az általa kínált szabadulás és kegyelem. A Nap minden hajnalban felkel a keleti égbolton és eltünteti a sötétséget a világ fölül, s teszi ezt anélkül, hogy a világ bármely területével különbséget tenne. Ugyanígy Buddha bölcsessége és könyörületessége mindnyájunkat körülölel, bátorítva bennünket, hogy helyesen gondolkozzunk, érezzünk, szándékozzunk, szóljunk és cselekedjünk, és vezet bennünket, hogy elkerüljük az ártalmas megnyilvánulásokat – és teszi mindezt anélkül, hogy bármelyik létezővel kivételt vagy különbséget tenne. Tanítása eltünteti a mohóság, a harag és a tudatlanság sötétségét, és az így megtisztuló elmén keresztül feltárja minden létező belső békéjét.

18. Gyakorlat: Függelék, 138. oldal

70

Sangha “A Magasztos tanítványainak közössége, a Sangha, a megfelelő utat gyakorolja, az egyenes utat gyakorolja, az igaz utat gyakorolja; a személyek négy párja, az egyének nyolc típusa – a Sangha, a Magasztos tanítványainak közössége méltó az ajándékokra, méltó a vendégszeretetre, méltó a felajánlásokra, méltó a tiszteletteljes köszöntésre, a világ fölülmúlhatatlan érdemeire.” Samyutta Nikaya 55: 2 ([13] 394-5. old.)

A Sangha – a harmadik Ékkő, Buddha követőinek testvéri közössége. Az emberek különböző csoportjait különböztethetjük meg a szerint, hogyan törődnek belső világukkal, hogyan találnak belső békességet maguk számára. Az egyik csoportot azok az emberek alkotják, akik megszokott, mindennapi életet élnek, és belső békességüket a mindennapokban, a fizikai vagy szellemi alkotásban, egy hivatásban vagy emberi kapcsolataikban találják meg. Mások a belső békességüket valamilyen tanításban, hitben, vallásban lelik meg. Azoknak, akik Buddha tanításában találnak békességet, az alábbi közösségeit ismerjük: Buddha világi követői (akik világi életet élnek, és tanítását követik); Buddha tanítványai (akik világi életet élnek, és már menedéket vettek a Három Ékkőben); Buddha szerzetesei és magányos testvérei (akik visszavonultak a világi életből); A Bodhicsitták, akik belső békéjüket, megvilágosodásukat mások szolgálatába állítják; A Bodhiszattvák, az élő vagy leendő Buddhák. A fenti közösségek jelentik Buddha követőinek testvéri közösségét, a Sanghát, melyből itt Buddha világi követőinek közösségét emeljük ki. Ha belső békességünk eléréséhez ezt az utat választjuk, célul tűzhetjük magunk elé, legalább is első lépésként Buddha ösvényén, hogy ehhez a testvéri közösséghez tartozzunk.

71

Ahhoz, hogy Buddha világi követőinek testvéri közösségéhez tartozhassunk, a tudás és tapasztalás következő ösvényén kell végigmenjünk: 1. Buddha tanításának megismerése egy hiteles tanítótól, azok hallgatása vagy olvasása útján; 2. A tanítás tanulmányozása, és az azon való elmélkedés; 3. A tanításban való jártasság elsajátítása; 4. A tanítás iránti elkötelezettség felépítése; 5. A tanításnak megfelelő erkölcsiség megvalósítása és gyakorlása; 6. A tanításnak megfelelő meditáció gyakorlása; 7. A tanításnak megfelelő hétköznapi élet megvalósítása. És mindezeket annak érdekében, hogy átélhessük a bölcsesség és könyörületesség gyümölcseit: a megtisztuló elmét, a feltáruló belső békénket és a körülöttünk megszülető békességet. Az első három fejezetben megismertük Buddha legalapvetőbb tanítását. Mindannyiunk saját házi feladata, hogy tanulmányozzuk azt, elmélkedjünk azon, így szerezve jártasságot abban, és, hogy felépítsük az elkötelezettségünket a tanítás azon részeiben is, amelyeket még nem vagyunk képesek megérteni vagy elfogadni, előrehaladottságunk adott állapotában. A következő, negyedik fejezetben megismerkedünk a Buddha tanításának megfelelő erkölcsiséggel, a meditációval és azzal, hogyan valósíthatunk meg egy olyan mindennapi életet, amely teljes mértékben összhangban van a tanítással.

19. Gyakorlat: Függelék, 141. oldal

72

IV. A szenvedés megszüntetéséhez vezető út A Nyolcágú Nemes Ösvény “Szerzetesek, tanítani fogom nektek a Nyolcágú Nemes Ösvényt, és elemezni fogom azt számotokra. Hallgassátok figyelmesen szerzetesek, mi a Nyolcágú Nemes Ösvény! A Helyes Nézet, a Helyes Gondolkodás, a Helyes Beszéd, a Helyes Viselkedés, a Helyes Életmód, a Helyes Törekvés, a Helyes Tudatosság és a Helyes Összpontosítás. Szerzetesek, mi a Helyes Nézet? A szenvedés tudása, a szenvedés okának tudása, a szenvedés megszüntetésének tudása, az út tudása, amely a szenvedés elkerüléséhez vezet. Ezt nevezik a Helyes Nézetnek. Szerzetesek, mi a Helyes Gondolkodás? A lemondás, a nemártás és a jóindulat. Ezt nevezik a Helyes Gondolkodásnak. Szerzetesek, mi a Helyes Beszéd? Tartózkodás a hazugságtól, tartózkodás a megosztottságot keltő beszédtől, tartózkodás a durva beszédtől, tartózkodás az üres beszédtől. Ezt nevezik a Helyes Beszédnek. Szerzetesek, mi a Helyes Viselkedés? Tartózkodás az élet kioltásától, tartózkodás annak elvételétől, amit nem adnak; tartózkodás a helytelen szexuális élettől. Ezt nevezik a helyes viselkedésnek. Szerzetesek, mi a Helyes Életmód? A nemes szerzetes, feladva a hibás életvitelt, megvalósítva a helyes életvitelt (lemondás, nem-ártás és jóindulat) kiérdemli a jobb életet. Ezt nevezik a Helyes Életmódnak. Szerzetesek, mi a Helyes Törekvés? A szerzetes kifejleszti magában a vágyat, hogy ne ébredjenek benne gonosz és ártalmas állapotok, ha még nem ébredtek azok benne. A szerzetes kifejleszti magában a vágyat, hogy elhagyja a gonosz és ártalmatlan állapotokat, ha már felébredtek azok benne; törekszik, energiáját és elméjét összpontosítja erre. A szerzetes kifejleszti magában a vágyat, hogy ébredjenek benne helyes és üdvös állapotok, ha még nem ébredtek azok benne. A szerzetes kifejleszti magában a vágyat, hogy fenntartsa a helyes és üdvös állapotokat, hogy azok ne múljanak el, 73

növekedjenek és beteljesedjenek, ha már felébredtek azok benne; törekszik, energiáját és elméjét összpontosítja erre. Ezt nevezik a Helyes Törekvésnek. Szerzetesek, mi a Helyes Tudatosság? A szerzetes meditál, szemlélve a testet a testben, a szenvedélyben, világosan felfogva, figyelmesen, eltávolodva a világ iránti mohóságtól és a világ miatti nyugtalanságtól (rossz közérzettől, elégedetlenségtől). A szerzetes meditál, szemlélve az érzeteket az érzetekben, a szenvedélyben, világosan felfogva, figyelmesen, eltávolodva a világ iránti mohóságtól és a világ miatti nyugtalanságtól. A szerzetes meditál, szemlélve az elmét az elmében, a szenvedélyben, világosan felfogva, figyelmesen, eltávolodva a világ iránti mohóságtól és a világ miatti nyugtalanságtól. A szerzetes meditál, szemlélve a jelenségeket a jelenségekben, a szenvedélyben, világosan felfogva, figyelmesen, eltávolodva a világ iránti mohóságtól és a világ miatti nyugtalanságtól. Ezt nevezik a Helyes Tudatosságnak. Szerzetesek, mi a Helyes Összpontosítás? A szerzetes, visszavonulva az érzéki örömöktől, megszabadulva az ártó állapotoktól, az első elmélyedés állapotába lép és ott tartózkodik, amely állapotot gondolataiban és elmélkedéseiben az elkülönülés szülte öröm és megelégedettség jellemez. Majd a gondolatok és elmélkedések lecsillapodásával a szerzetes a második elmélyedés állapotába lép, és ott tartózkodik, amely állapotot az elme belső magabiztossága és egysége jellemez, mely gondolatok és elmélkedések nélkül való, és amelyet az összpontosítás szülte öröm és megelégedettség jellemez. Majd ezen öröm és a megelégedettség elmúltával a szerzetes egykedvűvé válik, tudatosan és világosan felfogva megtapasztalja a test boldogságát, ezzel belép a harmadik elmélyedés állapotába, melyről az igaz emberek azt mondják: ‘Egykedvű és bölcs ő, aki boldogan megpihen’. Az örömök és a fájdalmak elmúltával – az élvezetek és kellemetlenségek már korábbi elmúlta után – a szerzetes belép a negyedik elmélyedés állapotába, és ott tartózkodik, amely állapot se nem fájdalmas, se nem kellemes; a tudatosságnak a belső nyugalom általi teljes megtisztulását jelenti. Ezt nevezik a Helyes Összpontosításnak.”

Samyutta Nikaya 45. Maggasamyutta 8. ([15] 1528-29. old.)

74

Buddha tanításának követése nem más, mint egy olyan életút, amely elvezet bennünket a menedékhez, ahol megszabadulhatunk szenvedéseinktől. Az első fejezetből tudjuk már, hogy ez a menedék a Három Ékkő: Buddha, a Dharma és a Sangha. Ezt az életutat pedig azért érdemes választani, mert – már az első lépések megtétele után is – mélyül bölcsességünk, kiteljesedik könyörületességünk, tisztul elménk, feltárul belső békénk és azután megszületik körülöttünk is a békesség. A szenvedés megszüntetéséhez vezető útról a Negyedik Nemes Igazság tanít. Ez a nemes ösvény az önmérsékleten („lemondás”), az ártó megnyilvánulások elkerülésén („nem-ártás”) és a könyörületességen („jóindulat”) keresztül vezet bennünket: a Helyes nézet, a Helyes gondolkodás, a Helyes beszéd, a Helyes viselkedés, a Helyes életmód, a Helyes törekvés, a Helyes tudatosság és a Helyes összpontosítás megvalósításával. Ez a Nyolcágú Nemes Ösvény.

75

ÖNMÉRSÉKLET “Gyertek, és kérdezzetek meg másokat is, a sok aszkétát és papot, vajon található-e bármi is, ami jobb, mint az igazság, az önmérséklet, a nemes-lelkűség és a türelem?” Samyutta Nikaya 10. Yakkhasamyutta 12. ([15] 316. old.)

Az idézetben említett igazságról, a Dharmáról az előző fejezetben volt szó, a nemes-lelkűség és a türelem a Könyörületesség fejezet tárgya lesz. Most beszéljünk az önmérsékletről. Az önmérséklet lehetséges színterei: Miközben követjük a lét-megmaradás meghatározottságait: táplálkozás, öltözködés, lakás, pihenés; Miközben követjük a faj-megmaradás késztetéseit: szexualitás, szerelem, családalapítás; Miközben alkalmazkodunk a meghatározó külső körülményekhez.

76

1. Önmérséklet a lét-megmaradási meghatározottságok követésében Táplálkozás “És szerzetesek, hogyan tart mértéket egy szerzetes a táplálkozásban? Bölcsen cselekedve, a szerzetes se nem időtöltésből, sem nem öröm céljából, se nem azért vesz magához táplálékot, hogy jobban nézzen ki, hanem kizárólag azért, hogy fenntartsa testét, elmulassza az éhsége okozta kellemetlen érzését és, hogy ezáltal elősegítse a szent életét, így elmélkedve: így szüntetem meg a korábbi érzést és nem keltek egy új érzést, egészséges és panasz nélküli leszek, és nyugalomban élek.’ Éppen úgy, mint ahogyan valaki bekötöz egy sebet, kizárólag azért, hogy az gyógyulni tudjon, vagy mint valaki bekeni a kocsi tengelyét, hogy az képes legyen terhet vinni, ugyanígy egy szerzetes, aki bölcsen cselekszik, élelmet vesz magához, hogy elősegítse szent életét. Így tart mértéket egy szerzetes a táplálkozásban.” Samyutta Nikaya 35. Salayatanasamyutta 239. ([15] 1240. old.)

Ha éhesek vagy szomjasak vagyunk, akkor a menedéket a táplálék, az étel és az ital jelenti számunkra. A táplálkozás során úgy gyakorolhatjuk a Dharmát, ha bölcs önmérsékletet tanúsítunk. Ha éhesek vagyunk – eszünk, ha szomjasak vagyunk – iszunk. És ilyenkor mindig csak annyit eszünk és iszunk, amennyi szükséges éhségünk és szomjúságunk elmulasztására – nem többet, és nem kevesebbet. Csak ízletes és egészséges ételt, italt fogyasztunk. Élvezzük a táplálkozást, és nem csinálunk semmi mást, miközben táplálkozunk. Ha nem vagyunk éhesek – nem eszünk, ha nem vagyunk szomjasak – nem iszunk. Azaz, sohasem eszünk vagy iszunk megszokásból, unaloműzésből vagy lustaságból, búfelejtés céljával, kizárólag élvezetek hajszolása érdekében vagy, hogy abból bármiféle anyagi jellegű hasznunk származzon. Nem fogyasztunk kábítószereket, nem dohányzunk, és nem iszunk alkoholt.

77

Kábítószerek, dohányzás és az alkohol “Szerzetesek, egy nemes gondolkodású tanítvány nem fogyaszt bort, likőröket, és lemond a mámorító szerekről.” Anguttara Nikkaya 8:39; IV 245-247. ([13] 173. old.)

A kábítószer, a dohány és az alkohol több szinten fejti ki szenvedést hozó hatását. Nem oldja meg azt a problémát, amelynek gyógyítására, elfelejtésére bevetettük, amennyiben ez volt az oka alkalmazásának. Nem nyújt hosszantartó örömet, ha ez volt a cél. Mindhárom elhomályosítja az elménket, így a dolgokat nem látjuk tisztán, és emiatt helytelen döntéseket hozunk, ami újabb szenvedés forrása lesz. Súlyosan károsítják egészségünket, és fogyasztásuk kötöttséget hoz létre, szokássá válik, melytől azután önmagában is igen nehéz megszabadulni.

20. Gyakorlat: Függelék, 141. oldal Néhány gondolatot szeretnénk itt elmondani, mintegy motivációul, hogy ha valaki úgy dönt, végig tudjon menni a megszabadulás – tapasztalatból tudjuk, nem könnyű – útján.

Bölcsesség A fentiekben tárgyalt egyik élvezeti cikk sem szükséges a lét-, vagy a faj-megmaradáshoz. Az emberiség történelmében még senki sem betegedett meg, vagy halt meg attól, hogy egyáltalán nem fogyasztott kábítószert, alkoholt, vagy nem dohányzott. Ez pedig az jelenti, hogy az ok – amiért mégis sokan fogyasztói ezeknek az élvezeti cikkeknek – máshol keresendő, mint a lét- vagy fajmegmaradási meghatározottság. Nevezetesen: a szokás, az unalom, a lustaság, a búfelejtés, az élvezetek hajszolása vagy valamilyen érdekek tájékán. Éppen ezért – a fenti gyakorlatban javasolt megszabadulási folyamat során – egyenrangúan fontos, hogy 78

belefogunk és feltárjuk az adott élvezeti cikkhez kötődő függőségünk lehetséges okait, és elkezdjük ezen okok megszüntetését. Mindegyik felsorolt élvezeti cikk, szokás rendkívül veszélyes az egészségre, a különbség azok között csak ártalmasságuk mértékében van. Ezen felül bármelyik élvezeti cikk további szenvedés forrásává válik, mégpedig nem sokkal azután, hogy megkönnyebbülten érzi magát tőle valaki. Amint csökkenni kezd ugyanis hatásuk, újból visszatérnek az eredeti kiváltó okok, és hamarosan kívánni fogja a következő adagot, hogy ellensúlyozza, elfelejtse ezt a szenvedést. És végül, tudomásul kell vegyük azt is, hogy a felsorolt szenvedély sokba kerül, és ez igaz akkor is, ha nem nézünk semmi mást, csak az anyag költségét.

Könyörületesség Első megközelítésben könyörületesnek kell lennünk önmagunkhoz. Ennek szempontjait lásd fent, az előző pontban. Ami a másokhoz való könyörületességet illeti, a következő megfontolást tehetjük. A fenti szokások rabja nem csak saját egészségét, hanem mások nyugalmát és egészségét is veszélyezteti, és óhatatlanul szenvedést okoz szeretteinek is. Ezen felül e szokásaink kielégítésére elköltött összegeket könyörületesebb célokra is felhasználhatnánk.

Tiszta elme Ha valamennyi tárgyalt élvezeti cikk rabságából képesek vagyunk megszabadulni, elménk nagymértékben tisztul, kedvünk, közérzetünk jelentős mértékben javul. Ráadásul az e mérgektől megszabadult elme sokkal fogékonyabb is, és így a lehetőség tovább nő, hogy elhatározott utunkon tovább haladjunk.

Belső béke A tisztuló elmének egyenes következményeként azonnal tapasztalni fogjuk belső békénk feltárulását, és az – egyre hosszabb időre – fenn is fog maradni.

79

Külső békesség Megszabadulva a tárgyalt veszélyes szokásoktól, a környezetünkhöz való viszonyunk – és nem csak szeretteinkkel, hanem bármely személyes kapcsolatunkban is – egyre kiegyensúlyozottabb lesz.

21. Gyakorlat: Függelék, 143. oldal

80

Öltözködés “Egy szerzetes, aki bölcsen cselekszik, a köntösét kizárólag a hidegtől és a melegtől való védekezésre használja, azért, hogy megóvja magát a böglyöktől és a szúnyogoktól, a széltől és a naptól, a kellemetlen csúszómászóktól és növényektől, valamint azért, hogy eltakarja meztelenségét.” Majjhima Nikkaya 2. Sabbasava Sutta 13. ([14] 94. old.)

A környezethez való alkalmazkodás során egyik menedékünk a ruházat. Az öltözködéssel kapcsolatban úgy gyakorolhatjuk a Dharmát, ha bölcs önmérsékletet tanúsítunk. Elfogadjuk azt, amink van, megelégszünk jelenlegi ruhatárunkkal és élvezzük, amikor viseljük annak egyes darabjait. Ha több vagy más ruházatra lenne szükségünk – mert a meglévő már elhasználódott, vagy új alkalomra kellene ruházat számunkra – akkor vásárolunk új ruházatot, és csak annyit, amennyi szükséges, sem többet, sem kevesebbet. A dolog anyagi részét tekintve: „csak addig nyújtózkodunk, ameddig a takarónk ér”. Kényelmes, szép és egészséges ruházatot vásárolunk és viselünk, és ez megnyugvással tölt el bennünket. Ha nincs szükségünk több, vagy más ruházatra – nem veszünk azt. Nevezetesen, sohasem vásárolunk ruházatot megszokásból, unaloműzésből, búfelejtés céljával, kizárólag élvezetek hajszolás érdekében, vagy azért, hogy abból bármiféle anyagi jellegű hasznunk származzon.

22. Gyakorlat: Függelék, 143. oldal

81

Lakás “Egy szerzetes, aki bölcsen cselekszik, a pihenőhelyét kizárólag a hidegtől és a melegtől való védekezésre használja, azért, hogy megóvja magát a böglyöktől és a szúnyogoktól, a széltől és a naptól, a kellemetlen csúszómászóktól és növényektől, valamint azért, hogy megóvja magát az időjárás viszontagságaitól és azért, hogy élvezze az elvonulását, magányát.” Majjhima Nikkaya 2. Sabbasava Sutta 13. ([14] 94. old.)

A környezethez való alkalmazkodás során másik menedékünk a lakás, mint menedék (ahova behúzódhatunk a környezet viszontagságai elől), mint pihenőhely, és úgy is, mint magánéletünk színtere. A lakóhelyünkkel összefüggésben úgy gyakorolhatjuk a Dharmát, ha bölcs önmérsékletet tanúsítunk. Elfogadjuk azt, amink jelenleg van, megelégszünk otthonunkkal, és élvezzük az életünket abban. Ha át kell alakítsuk vagy meg kell változtassuk lakóhelyünket – mert a jelenlegi már nem felel meg nekünk a külső hatásoktól való védelem, vagy magánéletünk körülményeinek változása miatt – akkor változtatunk. Ebben az esetben átalakítjuk, vagy felcseréljük lakóhelyünket, de csak a szükséges mértékben, éppen annyira, hogy a változtatás eredeti célját kielégítsük – se nagyobb mértékben, se kisebb mértékben. A dolog anyagi részét tekintve itt is igaz, hogy „csak addig nyújtózkodunk, ameddig a takarónk ér”. Kényelmes, szép és egészséges körülményeket valósítunk meg, és megnyugvást találunk az átalakítással vagy változtatással létrejött kényelmesebb, szebb és egészségesebb otthonunkban. Ha nem szükséges az átalakítás vagy a változtatás – nem tesszük. Nevezetesen, sohasem alakítjuk át, vagy változtatjuk meg lakóhelyünket megszokásból, unaloműzésből vagy lustaságból, búfelejtés céljával, kizárólag élvezetek hajszolása érdekében vagy azért, hogy abból valamilyen anyagi jellegű hasznunk származzon.

23. Gyakorlat: Függelék, 144. oldal 82

Pihenés “Ő valóban mindig jól alszik, A szerzetes, aki teljesen lecsillapodott, Aki már nem ragaszkodik az érzéki örömökhöz, Nyugodt szívvel, szerzési vágytól mentesen.” Sagathavagga 10. Yakkhasamyutta 8. ([15] 313. old.)

Ha fáradtak vagyunk, akkor a pihenés jelenti számunkra a menedéket. A pihenés során úgy gyakorolhatjuk a Dharmát, ha bölcs önmérsékletet tanúsítunk. Elfogadjuk, ha elfáradunk. Az okára gondolunk, belenyugszunk a helyzetbe, és sohasem használunk a fáradságunk ellen semmiféle élénkítő szert. Ha fáradtak vagyunk, pihenünk és csak annyit, amennyire szükségünk van – se többet, se kevesebbet. Kényelmes és egészséges módon pihenünk, élvezzük azt, és nem teszünk semmi mást pihenés közben. Ha nem vagyunk fáradtak – nem pihenünk. Nevezetesen sohasem pihenünk megszokásból, unaloműzésből vagy lustaságból; búfelejtés céljából, kizárólag élvezet hajszolás érdekében, vagy azért, hogy abból valamilyen anyagi jellegű hasznunk származzon.

24. Gyakorlat: Függelék, 144. oldal

83

2. Önmérséklet a faj-megmaradás meghatározottságainak követésében “Ha mindketten hűségesek és nemeslekűek, önmérsékeltek és helyes életet élők, Összetalálkoznak mint férj és feleség Egymás iránt teljes szeretettel.” Anguttara Nikaya, 4:55; II.61. ([13] 121.old.)

Szexualitás Ha szexuális vágyat érzünk, akkor a szexuális élet jelenti számunkra a menedéket. A szexuális élet során úgy gyakorolhatjuk a Dharmát, ha bölcs önmérsékletet tanúsítunk. Elfogadjuk állapotunkat, amikor szexuális vágyat érzünk. Emlékezünk az okára, és elfogadjuk. Nem próbáljuk elnyomni magunkban ezt az érzést, másrészt viszont, ha nincs ilyen érzésünk, akkor nem tesszük ki magunkat semmiféle szándékos szexuális vágykeltésnek sem. Ha szexuális vágyat érzünk – szexuális életet élünk, mégpedig annyit, amennyi vágyunk, érzésünk kielégítéséhez szükséges, sem többet, sem kevesebbet. Egészséges szexuális életet élünk, és sohasem okozunk sem fizikai, sem lelki fájdalmat ezzel senkinek (természetesen: inkább örömet), és itt a szexuális társunkon kívül mindazokra is gondolunk, akik számára ez a cselekedetünk bármiféle hatással lehet. Örömünket leljük a szexualitásban, és sohasem teszünk mást, miközben szexuális életet élünk. Ha nem érzünk szexuális vágyat, nem élünk szexuális életet. Nevezetesen, sohasem tesszük azt megszokásból, unaloműzésből, búfelejtés céljából, kizárólag élvezetek hajszolása érdekében vagy, hogy abból bármiféle anyagi jellegű hasznunk származzon.

25. Gyakorlat: Függelék, 144. Oldal

84

Szerelem Már látjuk a mosolygó, és egyben kíváncsi arcokat: „Szerelem és önmérséklet – ez aztán a fából vaskarika! Mit mondhat erről bárki is?” Igazuk van, egy lehetetlennek tűnő feladat a szerelemmel összefüggésben megfogalmazni az önmérséklet szempontjait, így mi sem próbálkozunk ezzel. Ez azért is nehéz, hiszen a szerelemnek mély és fennkölt lényege, és egyben üzenete is van, amely messze túl van a faj-megmaradás meghatározottságának kapuján. A szerelem az az állapot, melyben megtapasztalhatjuk a dolgok természetes és ősi állapotát, minden létező ősi egységét, illetve minden létező törekvését ezen egység visszaállítására. Ez az áldott állapot, amelynek során a Robinson-természet (ebben az esetben a faj-megmaradás meghatározottsága) mögött feltárul a Buddha természet, mégpedig minden létező egységének megtapasztalása által. Mégis, hadd mutassunk be néhány gondolatot a bölcs és könyörületes tudatosság lehetséges nézeteiről a szerelem áldott állapotában, amelyeket érdemes megfontolnunk. Elfogadjuk érzésünket, amikor szerelmesek leszünk valakibe. Átéljük és örülünk ennek a csodálatos érzésnek. Kihasználjuk ezt az áldott állapotunkat arra is, hogy felfedezzük, és tudatosan is átérezzük a létezés egyik legcsodálatosabb jelenségét, az egységet, illetve a vonzást, a törekvést az ősi állapot, az egység visszaállítására. Ez a törekvés az egész világegyetemben működik, és a különböző létezési állapotokban különböző szinteken és formákban tudunk róla. Átérezzük és örömünket leljük az egységben. Azonban ebben az áldott állapotban sem feledkezünk meg a bölcsességről és a könyörületességről. Elgondolkozunk érzésünk eredetén, és egészen biztosnak kell legyünk abban, hogy szerelmi kapcsolatunk nem okoz szenvedést senkinek sem. Őszintén szemléljük kapcsolatunkat szerelmünkkel, és fel vagyunk készülve arra az állapotra és annak következményeire, amikor a szerelem érzése elmúlik. Mert hiszen tudjuk (és nem csak a mulandóságról szóló tanításból), hogy a szerelem érzése óhatatlanul el fog múlni.

26. Gyakorlat: Függelék, 144. oldal 85

Családi élet Ha társra és utódokra vágyunk, akkor a családi élet jelenti számunkra a menedéket. A családtervezéssel, családalapítással és a családról való gondoskodással kapcsolatban úgy gyakorolhatjuk a Dharmát, ha bölcs önmérsékletet tanúsítunk. Elfogadjuk a nemes érzésünket, amely családlapításra és gyermekek nevelésére késztet bennünket. Családot alapítunk, ha úgy érezzük, hogy megtaláltuk a társunkat ehhez, de nem feledkezünk meg a bölcsességről és a könyörületességről még ebben az áldott állapotban sem. Gondolunk valamennyi jövőbeni kötelességünkre és teljes körű felelősségünkre társunk irányában. Gondolunk valamennyi kötelességünkre és teljes körű felelősségünkre leendő gyermekeink irányában. Biztosak vagyunk abban, hogy családalapításunk nem okoz senkinek semmiféle szenvedést. Nem alapítunk családot, ha nem érezzük a késztetést erre, ha nem érezzük, hogy megtaláltuk a társunkat, és ha nem vagyunk biztosak abban, hogy képesek leszünk kötelességeinket és felelősségünket irányában teljesíteni. Nem nemzünk gyereket, ha nem érezzük, hogy gyermeket szeretnénk, és ha nem vagyunk biztosak abban, hogy képesek leszünk kötelességeinket és felelősségünket irányukban teljesíteni. Nem alapítunk családot, és nem nemzünk gyermekeket, ha nem vagyunk meggyőződve arról, hogy családalapításunk nem okoz senkinek semmiféle szenvedést. Nevezetesen sohasem tesszük azt megszokásból, unaloműzésből vagy lustaságból; búfelejtés céljával, kizárólag élvezetek hajszolása érdekében, vagy azért, hogy abból valamilyen anyagi jellegű hasznunk származzon.

27. Gyakorlat: Függelék, 144. oldal

86

3. Önmérséklet a környezethez való alkalmazkodásban “Egy szerzetes, aki bölcsen cselekszik, elviseli a hideget és a meleget, az éhséget és a szomjúságot, a böglyöket és a szúnyogokat, a szelet és a napot, a kellemetlen csúszómászókat és növényeket; elviseli a bántó beszédet, a nem szíves szavakat; az élet okozta fájdalmas, kínzó, metsző, nyilalló, kellemetlen, lehangoló és fenyegető testi érzéseket. Míg azokban, akik ezeket a dolgokat nem képesek elviselni, szennyeződések, aggodalom és izgatottság keletkezik, addig azokban, akik képesek elviselni ezeket a dolgokat, nem keletkezik szennyeződés, aggodalom és izgatottság.” Majjhima Nikkaya 2. Sabbasava Sutta 18. ([14] 94-95. old.)

Környezetünk a külső világot testesíti meg számunkra, és mint ilyen az a valamennyi létező teljessége. Mindannyian ki vagyunk téve környezetünk megnyilvánulásainak, függetlenül attól, hogy szeretjük-e, akarjuk-e azt, vagy sem. Környezetünk meghatározó annyiban, hogy független akaratunktól és kívánságainktól. Így tehát nem tudjuk elkerülni a környezetünk megnyilvánulásait, de azok hatása, mármint a reánk gyakorolt hatása már egy olyan dolog, ahol több lehetőségünk kínálkozik, hogy befolyásoljuk a dolgokat, több lehetőségünk van a beavatkozásra. A legérdekesebb felfedezés, amit környezetünk reánk gyakorolt hatásával kapcsolatban tehetünk, hogy ez a hatás a saját belső állapotunktól sokkalta jobban függ, mint magától a környezetünk adott megnyilvánulásától. A helyzet teljesen hasonló ahhoz, ha olyan betegségekre gondolunk, amelyet egy külső hatás okozott. Normálisan tapasztalt és elfogadott tény ugyanis, hogy az emberek különböző módon reagálnak ugyanarra a külső fertőzésre: a legdöntőbb tényező (ami az emberek közötti ilyetén különbségeket illeti) az egyének fizikai ellenálló képessége, immunrendszere. Pontosan ugyanaz a helyzet, ha fizikai vagy mentális szenvedést élünk meg, amelyet egy külső megnyilvánulás (lény, tárgy, jelenség, stb.) okozott: ha a mentális immunrendszerünk elegendően erős (a külső hatás mibenlétéhez és mértékéhez viszonyítva), akkor képesek vagyunk azt feldolgozni, kezelni, a további szenvedést elkerülni, 87

illetve megszüntetni (amely szenvedés a fenti hasonlatban a betegségnek felel meg). Annak érdekében tehát, hogy a külvilág hatásai által megszülető szenvedéseinket csökkentsük, mentális immunrendszerünket kell megerősítsük. Hagyjuk, hogy a dolgok ellenállás nélkül menjenek át rajtunk – nem rögzítjük, és nem ítéljük meg azokat, nem is vitatkozunk velük. Megvalósítjuk – úgymond –, hogy ne legyen árnyékunk. És végül hagyjuk, hogy az idő szele elfújja azokat a dolgokat, nem ragaszkodunk hozzájuk.

28. Gyakorlat: Függelék, 145. oldal

Nézzünk meg egy példát az egyik hivatkozott forrásból annak bemutatására, hogy a szenvedések elkerülése érdekében hogyan érdemes megváltoztatni jellegzetes reakcióinkat, melyeket a kívülről jövő ítéletre általában adni szoktunk. Mindennapos tapasztalatunk, hogy: „Örömittassá válunk, ha valaki megdicsér minket; levertté válunk, ha valaki megsért vagy lekicsinyel minket. Boldogok vagyunk amikor sikert érünk el; lehangolttá válunk, amikor megtapasztaljuk a kudarcot. Örvendünk, ha gazdagságra teszünk szert; lehangolódunk, ha elszegényedünk. Elégedettek leszünk, ha híressé válunk; Elszomorodunk, ha nem kapjuk meg a várt elismerést.” ([10], 157 old.)

A lehetséges későbbi és nagyobb szenvedések elkerülése érdekében fogadjuk el, ha kritizálnak bennünket, és ne legyünk túlságosan boldogok a dicséret miatt. Ha örömmel vesszük a kritikát, és a kritika igaz: ez egy nagy lehetőség, hogy javítsunk magunkon. 88

Ha a kritika nem igaz: akkor alkalmunk nyílik a könyörületesség gyakorlására azon személy iránt, aki igaztalanul kritizált bennünket, hiszen az illető személy bajba került, elkövette az egyiket a tíz ártalmas megnyilvánulás közül (ezeket később, még ebben a fejezetben tárgyalni fogjuk). Ha túlságosan örülünk a dicséretnek, akkor erősítjük Robinsonunkat, és már tudjuk, hogy ez később veszélyes lehet, szenvedések forrásává válhat számunkra. Fogadjuk el, törődjünk bele a kudarcba, és ne legyünk túlságosan boldogok, ha sikeresek vagyunk. Ha tudunk örülni a hibáinknak, mint egy jelzésnek arra nézvést, hogy valamit nem tettünk megfelelően, akkor ez egy óriási lehetőség, hogy feltárjuk okait, és a jövőben elkerüljük azokat. Ha túlságosan örülünk sikereinknek, akkor erősítjük Robinsonunkat, és már tudjuk, hogy ez később veszélyes lehet, szenvedések forrásává válhat számunkra. Fogadjuk el, ha átlagos vagy az alatti anyagi körülmények között élünk – és ne legyünk túlságosan boldogok, ha gazdagságra teszünk szert. Ha kevesebb (bármilyen formában megtestesülő) vagyonunk van, ez azt is jelenti, hogy kevesebb dologgal kell foglalkozni, amiből következően több alkalmunk nyílik mind saját belső életünkkel törődni, mind pedig a szeretteinkkel való kapcsolatra, vagyis jobb alkalom egy békésebb és értékesebb életre. Azok az emberek, akik még ilyen körülmények között is mellettünk maradnak, igazi társaink, barátaink. Egyáltalán nincs szükség gazdagságra ahhoz, hogy bölcs és könyörületes életet tudjunk élni, elménk megtisztuljon, belső békénk feltáruljon, és békesség szülessen körülöttünk is. Ha túlságosan boldogok vagyunk gazdagságunk miatt, akkor erősítjük Robinsonunkat, és már tudjuk, hogy ez később veszélyes lehet, szenvedések forrásává válhat számunkra. Fogadjuk el, ha nem vagyunk ismertek, és ne örüljünk túlságosan annak, ha híresek leszünk. Ha nem vagyunk népszerűek, nagyobb lehetőségünk nyílik, hogy békés, csendes életet, a magunk életét éljük. Ha túlságosan örülünk hírességünknek, akkor erősítjük Robinsonunkat, és már tudjuk, hogy ez később veszélyes lehet, szenvedések forrásává válhat számunkra.

89

29. Gyakorlat: Függelék, 145. oldal

Annak érdekében, hogy mentális szenvedéseinket (a nyugtalanságtól, a rosszkedvtől kezdve egészen a súlyos depresszióig bezárólag) kezelni tudjuk, vegyünk példát fizikai fájdalmaink, szenvedéseink kezelésének módjáról. A fizikai fájdalom egy jelzés: valami nincs rendben a szervezetünkben, valahol felbomlott az egyensúly, valami veszélyezteti létünk megmaradását. Elméletileg három különböző módon cselekedhetünk ilyen esetben: nem törődünk a fájdalommal, a jelzéssel; a fájdalmunkat csillapítjuk; mi, vagy szakember segítségét igénybe véve megkeressük és megszüntetjük a fájdalom, a jelzés okát. Nézzük meg egy kicsit közelebbről ezeket a lehetőségeket.

Nem törődünk fájdalmunkkal… Fizikai fájdalom esetén ritkán választjuk ezt a megoldást, mert általában ezek a fájdalmak viszonylag gyorsan egy olyan szintre erősödnek, amit már nem tudunk elviselni, illetve a fájdalommal jelzett veszély egyre súlyosabb lesz. Mentális fájdalom, szenvedés esetén képesek vagyunk (és valljuk be, hajlamosak is) arra, hogy akár napokon keresztül ne törődjünk a jelzéssel, mintegy csodára várva.

Csillapítjuk a fájdalmat… Fizikai fájdalom esetén általában különböző módszereket, vagy gyógyszereket alkalmazunk, hogy csökkentsük a fájdalmat és időt nyerjünk, amíg magunk vagy szakember segítségével fel tudjuk tárni és kezelni tudjuk az okát. Mentális szenvedés esetén általában a fájdalomcsillapítók egy széles választékát használjuk: evés, alkohol, dohányzás, vásárlás, szexuális élet, gyógyszerek, kábítószerek, stb. Ezekkel a mentális fájdalmat csillapítókkal (ugyanúgy, mint a fizikai fájdalmat csillapító szerekkel) az a gond, hogy nem gyógyítják meg 90

(azaz nem szüntetik meg) a tényleges okokat, hanem időlegesen elfedik a fájdalmat. Ezzel pedig az elkövetkező szenvedés még nagyobb lesz, mondhatnánk, megkettőződik, részben, mert az eredeti kiváltó ok tovább működik, másrészt pedig a felhasznált mentális fájdalomcsillapítóknak önmagukban ártalmas hatásuk lesz (amiről ebben a fejezetben korábban már beszéltünk). Általánosságban azt mondhatjuk, hogy a mentális fájdalom (ugyanúgy, ahogy a fizikai fájdalom is) ösztönös jel, ugyanígy a rájuk adott első reakciók is normális, ösztönös válaszok: Robinsonunk cselekszik, megpróbál segíteni. Nem az ő hibája azonban, hogy ez a legtöbb, amire ő képes ilyen esetben, csak eddig terjed adottsága. A mi tudatosságunk kell körültekintőbb, előrelátóbb, tehát bölcsebb és könyörületesebb legyen (Buddhatermészetünket kell feltárnunk) ilyen kritikus helyzetekben, hogy ne engedjük az ösztönös fájdalomcsillapító reakciót kibontakozni.

30. Gyakorlat: Függelék, 145. oldal

Feltárjuk és megszüntetjük az okokat… Fizikai fájdalom esetén ebből a célból az esetek nagy többségében orvoshoz fordulunk, aki segít feltárni és megszüntetni a fájdalmunk, a szenvedésünk okát. Mentális fájdalom esetén – amikor ezt a harmadik módszert választjuk – általában magunk próbáljuk megtalálni és megszüntetni az okokat. Néha szeretteinktől, a hozzánk legközelebb álló emberektől kérünk segítséget. Szakemberhez, orvoshoz, vagy spirituális segítséghez – általában – csak a legvégső esetben fordulunk. Ez rendben is van, ha képesek vagyunk magunk feltárni a tényleges okokat; ha képesek vagyunk a megfelelő megoldást megtalálni, és azután a döntést meghozni az okok megszüntetésére; ha eléggé erősek, határozottak is vagyunk, hogy végrehajtsuk azokat a változásokat, amelyek az okok megváltoztatásához, megszüntetéséhez vezetnek, amivel azután ténylegesen véget vetünk szenvedésünknek.

91

*** A legjobb, amit tehetünk, hogy megelőzzük mentális fájdalmainkat, szenvedéseinket – amennyire csak képesek vagyunk, és felkészítjük magunkat arra, hogyan kezeljük azokat, ha már bekövetkeznek. Hiszen azt jól tudjuk, hogy a fájdalom, a szenvedés – legyen az akár fizikai, akár mentális – teljességgel sohasem kerülhető el. A mentális fájdalmak, szenvedések megelőzésére és a kezelésükre való felkészülésre rengeteg módszer kínálkozik. Ez a könyv Buddha tanítását igyekszik közvetíteni e cél elérése érdekében.

92

AZ ÁRTALMAS MEGNYILVÁNULÁSOK ELKERÜLÉSE 1. A külső megnyilvánulások bölcs kezelése, amely hatások az öt érzékszervünk kapuján át érnek bennünket Ebben a dologban megközelítésünk gyakran csalóka, mert általában azt gondoljuk, hogy a probléma, a gond, a szenvedés kívülről jön. Fel kell azonban ismerjük, hogy bármennyire is így látszik, a szenvedés nem kívülről jövő dolog, hanem belül gyökeredzik, nevezetesen elménk terméke. Vegyünk egy nyilvánvaló esetet, például egy fizikai fájdalmat, melyet egy tárgy okozott. Az igaz, hogy fájdalmat érzünk, és ezt a fájdalmat egy külső tárgy okozta, de ennek a fájdalomnak a ránk gyakorolt hatása, az, hogy hogyan éljük meg és dolgozzuk fel azt mentálisan – nos, ez már elménk állapotától függ. Ezért nem csak arra kell összpontosítanunk, hogy megvédjük magunkat a külső hatásoktól (amiben életösztöneink amúgy is segítenek), hanem képezni, edzeni és tisztán kell tartani elménket abból a szempontból is, hogy képes legyen bármiféle külső hatást megfelelően kezelni. Abban az értelemben, hogy a lehető legkisebb szenvedésben legyen részünk, erősödjön mentális immunrendszerünk, és egyre sérthetetlenebb legyen belső békénk. Akár akarjuk, akár nem, akár szeretjük, akár nem, a mindennapi életünk forgatagában ki vagyunk téve ártó (számunkra valamiféle szenvedést hozó) megnyilvánulásoknak. Ezért teljesen haszontalan dolog ezeket kritizálni, mérgelődni miattuk, azaz szenvedni mindezektől, vagy akár arról ábrándozni: „mi lenne, ha…?”. Ezeknek a dolgoknak egyetlen bölcs megközelítése az, ha megtaláljuk a módszert, hogyan kezeljük azokat. Ha bármilyen esemény, jelenség, tárgy vagy emberi megnyilvánulás (gondolatban, érzésben, szándékban, szavakban és tettekben) ártalmas hatással van ránk, a bölcs és könyörületes válaszunk az önfegyelem, az elfogadás, a türelem, a megbocsátás és a könyörületesség folyamata lehet.

93

Az önfegyelem azt jelenti, hogy nem engedjük az első, automatikus, Robinson-természetünk késztette reakciónkat működésbe lépni (legalább is cselekedetben és szavakban), amely ilyen esetben általában a harag, a visszavágás, az ellenállás. Ez az önfegyelem természetesen nem egyszerűen „engedés” kérdése, hanem belátáson alapuló gyakorlás eredménye. Belátás (az első szinten) annyiban, hogy annak az eseménynek pontosan úgy kellett történnie, ahogyan történt, az azt meghatározó okok következményeképpen. A gyakorlásról a továbbiakban lesz szó. Az elfogadás azt jelenti, hogy tudomásul vesszük az eseményt, hiszen már megtörtént, tehát nem tudjuk semmissé tenni. Elfogadjuk a helyzetet, mégpedig annak érdekében, hogy kezelni tudjuk azt. A türelem azt jelenti, hogy türelmesen felteszünk magunknak két kérdést: meg tudjuk határozni az okát ennek az eseménynek, jelenségnek vagy megnyilvánulásnak? Meg tudjuk-e változtatni ezt az okot mostantól fogva? Ha meg tudjuk határozni az okokat, és képesek vagyunk meg is változtatni azokat, akkor megtesszük azt haladéktalanul. Ha nem tudjuk meghatározni az okokat, vagy meg tudjuk ugyan határozni, de nem áll módunkban megváltoztatni, akkor elfogadjuk azokat az eseményeket, jelenségeket és emberi megnyilvánulásokat, amelyek a külvilágból érnek bennünket, ártó hatással vannak ránk – és amelyeket sem megváltoztatni, sem elkerülni nem tudunk. A megbocsátás az okok feltárásából következik, hiszen feltárul az, hogy annak a bizonyos eseménynek, megnyilvánulásnak miért kellett megtörténnie, éppen ott, éppen akkor, éppen úgy (ez a korábbi belátás második szintje). A könyörületesség pedig mintegy lezárja az eseményt, megbékélést hozva helyre teszi azt. A könyörületességről részletesebben beszélünk később, még ebben a fejezetben. Másik oldalról nézve viszont hasznosíthatjuk ezeket az ártalmas hatásokat, mégpedig úgy, hogy ezáltal is gyakoroljuk és elmélyítjük tudásunkat a dolgok valódi természetéről, valamint, hogy az elfogadás által erősítjük mentális immunrendszerünket. Hiszen nem szabad elfelejtenünk, hogy a bármiféle rendű és rangú megnyilvánulások, amelyeket felénk ártó szándékkal vagy hatással közeledő jelenségek, tárgyak, lények testesítenek meg – a legjobb tanítómestereink, mert a legjobb alkalmat teremtik meg számunkra, hogy bölcsen és könyörületesen nyilvánuljunk meg. Minden más tanító csak azután következik. 94

31. Gyakorlat: Függelék, 146. oldal

2. A tíz ártalmas megnyilvánulás elkerülése “Barátaim, ha egy igaz szerzetes megérti az ártalmas dolgokat és azok okát, eredetét, az üdvös dolgokat és azok okát, eredetét, ezen az úton elsajátítja a helyes nézetet, mely tiszta, akkor neki rendíthetetlen meggyőződése van a Dharmában, és elérkezett az igaz Dharmához. És barátaim, mi az ártalmas és mi az ártalmas eredete, mi az üdvös és mi az üdvös eredete? Élet kioltása – ártalmas; elvenni azt, amit nem adnak – ártalmas; a helytelen szexuális élet – ártalmas; a hazug beszéd – ártalmas; a megosztottságot keltő beszéd – ártalmas; a durva beszéd – ártalmas; a felesleges beszéd – ártalmas; a vágy – ártalmas; a rosszakarat – ártalmas; a hibás nézet – ártalmas. Ezt nevezik ártalmasnak, károsnak, veszedelmesnek. És mi az eredete az ártalmasnak? A mohóság az eredete az ártalmasnak, a harag az eredete az ártalmasnak, a tudatlanság az eredete az ártalmasnak.” Majjhima Nikkaya 9. Sammaditthi Sutta 4-5. ([14] 132-133. old.)

Elkerüljük a következő tíz ártalmas, másoknak és magunknak szenvedést hozó megnyilvánulást. A három ártalmas cselekedetet: az élet kioltását, a lopást és a helytelen szexuális életet; a beszéd négy ártalmas formáját: a hazug, a megosztottságot előidéző, a durva és a felesleges beszédet; az elme három ártó állapotát: a vágyat, a rosszakaratot és a hibás nézetet. A három ártalmas cselekedet, a beszéd négy ártalmas formája és az elme három ártó állapota tulajdonképpen az elme három elhomályosulásából ered, így ez is bizonyítja, hogy mennyire fontos az elménket tisztán tartani a mohóságtól, a dühtől és a tudatlanságtól. Emlékezzünk itt a tiszta elméről szóló tanításra, a harmadik fejezetben. 95

Az élet kioltása „Ha valaki élőlényeket öl meg, gyilkos ő, véreskezű, a harcnak és az erőszaknak rabja, könyörtelen az élőlényekhez.” Majjhimma Nikaya 41. Saleyyaka Sutta 8. ([14] 380. old.)

Nem oltunk ki életet, és ebben közvetve sem veszünk részt. Sem szándékkal, sem szándék nélkül. Sem cselekedettel, sem szóval, sem gondolattal, sem mulasztással. Sem emberi, sem állati, sem növényi életet nem veszélyeztetünk. Sem a másokét, sem a magunkét. Nem teremtünk olyan helyzetet, amelynek következménye bármiféle élet kioltása lehet.

32. Gyakorlat: Függelék, 146. oldal

Lopás „Elveszi azt, amit nem adnak neki; tolvajlás útján szerzi meg mások értékeit, vagyonát, városban és az erdőn.” Majjhimma Nikaya 41. Saleyyaka Sutta 8. ([14] 380. old.)

Nem vesszük el más tulajdonát, és ebben közvetve sem veszünk részt. Sem szándékkal, sem szándék nélkül. Sem cselekedettel, sem szóval, sem gondolattal. Sem emberi, sem állati, sem növényi létet nem veszélyeztetünk ilyen formában sem. Nem teremtünk olyan helyzetet, amelynek következménye más tulajdonának elvétele lehet.

33. Gyakorlat: Függelék, 146. oldal

96

Ártalmas szexuális élet „Helytelenül elmerül az érzéki örömökben; olyan nővel kezd viszonyt, aki anyja, apja, anyja és apja, testvére vagy rokonai védelme alatt van, akinek férje van, akit törvény véd, és még azokkal is, akik jegyességben járnak.” Majjhimma Nikaya 41. Saleyyaka Sutta 8. ([14] 380. old.)

Nem követünk el olyan szexuális megnyilvánulásokat, amelyek bárkinek fizikai vagy tudati szenvedést okoznak, függetlenül attól, hogy részese vagy csak valamilyen összefüggésben érintettje az eseménynek. Se cselekedettel, sem szóval, sem gondolattal. Sem szándékkal, sem szándék nélkül. Nem teremtünk olyan helyzetet, amelynek következménye ártalmas szexuális megnyilvánulás lehet.

34. Gyakorlat: Függelék, 147. oldal

Hazugság „Ha valaki valótlant beszél, amikor bíróság elé idézik, vagy ha társaságban van, vagy rokonai körében, vagy munkahelyén, vagy a királyi család tagjának jelenlétében, és tanúként így kérdezik: ’Nos, jóember, mondd el, mit tudsz’, nem tudva, így felel, ’Ezt és ezt tudom’, vagy tudva, azt mondja ’Nem tudom’. Teljesen tudatosan valótlant állít, saját maga, vagy más érdekében, vagy egyszerűen csak komolytalanságból. ” Majjhimma Nikaya 41. Saleyyaka Sutta 8. ([14] 380. old.)

Nem hazudunk, és ebben közvetve sem veszünk részt. Sem szándékkal, sem szándék nélkül. Sem cselekedettel, sem szóval, sem gondolattal. Sem másoknak, sem magunknak. Nem teremtünk olyan helyzetet, amelynek következménye hazugság lehet. 97

35. Gyakorlat: Függelék, 147. oldal

Megosztottságot keltő beszéd „Ha valaki rosszindulattal, bűnös szándékkal, gyűlölködéssel beszél. Elismétli valahol, amit másutt hallott, és pedig azért, hogy azokat az embereket elválassza ezektől az emberektől, vagy ezeknek az embereknek elmeséli azt, amit valahol másutt hallott, hogy ezeket az embereket elválassza azoktól az emberektől. Így megosztja azokat, akik együtt vannak, elkülönülést okoz, élvezi a viszálykodást, örvend a viszálykodásnak, élvezi a viszályt, úgy beszél, hogy szavaival viszályt szít.” Majjhimma Nikaya 41. Saleyyaka Sutta 8. ([14] 381. old.)

Nem beszélünk úgy, hogy az megosztottságot eredményezzen, és ebben közvetve sem veszünk részt. Sem szándékkal, sem szándék nélkül. Sem cselekedettel, sem szóval, sem gondolattal. Nem teremtünk olyan helyzetet, amelynek következménye megosztottság lehet.

36. Gyakorlat: Függelék, 147. oldal

Durva beszéd „Ha valaki durván beszél, olyan szavakat használ, amelyek mások számára sértő, rideg, fájdalmat okozó, bántó, támadó, gyűlölködő.” Majjhimma Nikaya 41. Saleyyaka Sutta 8. ([14] 381. old.) 98

Nem beszélünk durván, és ebben közvetve sem veszünk részt. Sem szándékkal, sem szándék nélkül. Sem cselekedettel, sem szóval, sem gondolattal. Nem teremtünk olyan helyzetet, amelynek következménye durva beszéd lehet.

37. Gyakorlat: Függelék, 147. oldal

Felesleges beszéd „Ha valaki fecseg, pletykálkodik; nem megfelelő időben beszél, valótlant állít, haszontalanságot mond, a Dharma szellemével és a rendi fegyelemmel ellenkezőt beszél; ha szavai értéktelenek, értelmetlenek, túlzók, féktelenek és haszontalanok.” Majjhimma Nikaya 41. Saleyyaka Sutta 8. ([14] 381. old.)

Nem beszélünk feleslegesen, és ebben nem is veszünk részt. Sem szándékkal, sem szándék nélkül. Sem cselekedettel, sem szóval, sem gondolattal. Nem teremtünk olyan helyzetet, amelynek következménye felesleges beszéd lehet.

38. Gyakorlat: Függelék, 148. Oldal

99

Az elme három ártó megnyilvánulása Vágy „Ha valaki mohó; mások gazdagságára és vagyonára áhítozik ekképpen: ’oh, bárcsak enyém lenne mindaz, ami másoké!’.” Majjhimma Nikaya 41. Saleyyaka Sutta 8. ([14] 381. old.)

Rosszakarat „Ha valakinek az elméje rosszindulattal és gyűlölködéssel van tele és így gondolkozik: ’bárcsak ezek és ezek a lények ne léteznének, vagy elpusztulnának, eltűnnének, tönkremennének, megsemmisülnének!’.” Majjhimma Nikaya 41. Saleyyaka Sutta 8. ([14] 381. old.)

Hibás nézet „Ha valakinek hibás nézete, hamis képzete van a dolgokról és így gondolkozik: ’nincs mit kapni, nincs ami ajánlott, nincs áldozat; nincs gyümölcse vagy eredménye a jó és a rossz cselekedeteknek; nincs ez a világ, nincs másik világ, nem létezik anya és apa; nincsenek lények, amelyek önkéntelenül újjászületnek; nincsenek jó és erényes remeték és papok a világon, akik megvalósították önmagukat és megnyilatkoztak ennek és a másik világnak’.” Majjhimma Nikaya 41. Saleyyaka Sutta 8. ([14] 381. old.)

Az elme e három ártó megnyilvánulásáról – okairól és következményeiről – bővebben beszélgettünk már az első fejezetben, és példákkal, gyakorlatokkal is igyekeztünk feltárni a szenvedés lehetséges forrásait. Azokra emlékezünk most. ***

100

Milyen szenvedések leselkednek ránk, ha elkövetjük e tíz ártó megnyilvánulást? Nos, először is – akár észrevesszük, elismerjük ezt, akár nem – már ezen ártalmas cselekedetek elkövetése előtti pillanatban is szenvedésben van részünk, hiszen elménk homályos, amit az is bizonyít, hogy nem vagyunk jelen ott, ahol, és amikor vagyunk, mert ártalmas megnyilvánulásra készülünk. Az igazi, értsd: még nagyobb szenvedés csak az után jön el annak eredményeképpen, hogy el is követjük azt a bizonyos ártalmas megnyilvánulást, aminek ártó következményei nem sokat váratnak magukra, és számtalan formában meg is jelennek. Ezen formákkal kapcsolatban az a tapasztalat, hogy mindannyiunk számára pontosan úgy jönnek el a szenvedések (előbb vagy utóbb, jelenlegi életünkben vagy elkövetkező létezési állapotainkban), mint amilyen formában, körülmények között mi is szenvedést okoztunk másoknak. Nevezetesen: ha életet oltunk ki, a mi életünket is kioltják ha lopunk, bennünket is meglopnak; ha szexuális kapcsolataink bármiféle szenvedést okoznak másoknak, nekünk is hasonló szenvedésben lesz részünk; ha durván, feleslegesen, ítélkezően vagy hazugul beszélünk, akkor velünk is durván, feleslegesen, ítélkezően és hazugul fognak beszélni; ha mindezen megnyilvánulásunk mögött az önzéstől, haragtól és a tudatlanságtól elhomályosult elménk húzódik meg, akkor velünk szemben is az önzéstől, haragtól és tudatlanságtól elhomályosult elmék fognak működni. * A fent bemutatott tíz ártalmas megnyilvánulással tehát nem csupán az a veszély (bár ez is elegendő volna ahhoz, hogy ártalmas megnyilvánulásoknak nevezzük azokat), hogy másoknak szenvedést okoz, hanem az is, hogy ha ilyet elkövetünk, akkor annak a velünk kapcsolatos vetülete is súlyos. Ugyanis egyrészt azt jelzi, hogy nem vagyunk tudatában annak, hogy mit cselekszünk, azaz elménk homályos, másrészt pedig mindenképpen ártalmas következményekkel kell számoljunk magunkra nézve is. Ugyanakkor tudatában kell lennünk annak is, hogy ez a tíz ártalmas megnyilvánulás (ha egyáltalán előfordul és bekövetkezik) a Robinson-természetünkből ered, azaz Robinsonunk túlteljesíti feladatát, és tudjuk már azt is, hogy milyen okból és céllal. Az 101

alapvető és örök Tudat, a Buddha-természet ilyen megnyilvánulásokra képtelen. Mindig gondoljunk erre, segíteni fog. * Mondhatjuk, hogy jó-jó, eddig is igyekeztünk elkerülni az ártalmas megnyilvánulásokat, de hát nem vagyunk szentek, bizony gyakran előfordult, hogy elkövettünk a felsoroltak közül többfélét is, és akár többször is eddigi életünkben… nos, azoknak hatásával, következményeivel mi lesz? A válasz egyszerűnek látszik, és valóban az, nehéznek tűnik, és valóban az. Bizony azokat fel kell elevenítsük magunkban, szembe kell nézzünk velük, fel kell dolgoznunk azokat és helyre kell tegyük adott kapcsolatunkban is. Mire gondolunk itt? Mindazok a megnyilvánulások (gondolattal, szóval, cselekedettel), amelyeket elkövettünk és azok valakinek szomorúságot, fájdalmat, szenvedést okoztak – ha elhisszük azt, ha nem, ha megtapasztaltuk, ha nem – bennünk is nyomot hagytak. Erről egyébként lelkiismeret furdalásunk ad jelet. Ha tehát valakivel szemben ártalmas megnyilvánulásunk volt, csak akkor szabadulunk meg ennek az elménket elhomályosító terhétől, ha azt megbeszéljük az illetővel, és bocsánatot kérünk tőle. Ugyanígy, ha bárki velünk szemben, vagy egy hozzánk közel álló emberrel szemben olyan megnyilvánulásokat (gondolattal, szóval, cselekedettel) követett el, amely az illető számára szomorúságot, fájdalmat, szenvedést okozott – akár úgy, hogy ez a jelenlétünkben történt, akár csak a tudomásunkra jutott – ennek a terhe nyomott hagyott bennünk. Erről egyébként – a sokszor minden látható előzmény nélkül felbukkanó – rossz közérzetünk, szomorúságunk ad jelet. Ha tehát valaki velünk szemben vagy egy hozzánk közel álló emberrel szemben ártalmasan nyilvánult meg, csak akkor szabadulunk meg ennek az elménket elhomályosító terhétől, ha azt megbeszéljük az illetővel, és megbocsátunk neki.

3. Az üdvös megnyilvánulások megerősítése „És barátaim, mi az üdvös és mi az üdvös eredete? Tartózkodás az élet kioltásától – üdvös; tartózkodás annak elvételétől, amit nem adnak – üdvös; tartózkodás a helytelen szexuális élettől – üdvös; tartózkodás a hazug beszédtől – üdvös; tartózkodás a 102

megosztottságot keltő beszédtől – üdvös; tartózkodás a durva beszédtől – üdvös; tartózkodás a felesleges beszédtől – üdvös; a vágytalanság – üdvös; a jóindulat – üdvös; a helyes nézet – üdvös. Ezt nevezik üdvösnek, hasznosnak és egészségesnek.” Majjhima Nikkaya 9. Sammaditthi Sutta 6-7. ([14] 133. old.)

Elkerülni az ártalmas megnyilvánulásokat – ez egy világos feladat, de végül is csak egy passzív megközelítés. Ha üdvös megnyilvánulásokra törekszünk és megerősítjük azokat, akkor – szinte magától – elkerülhetjük az ártalmas megnyilvánulásokat. Hiszen az elménk, szavaink és tetteink egyszerre csak egyfélék lehetnek. Szemléletesen: ha egy edényt valamivel feltöltünk, akkor abban már másra nem marad hely, vagy másképpen, egy korábbi hasonlatunkat ismét felidézve, ha egy sötét szobába belépünk egy égő gyertyával, a szobában világos lesz, a sötétség eltűnik. Természetesen, ha az előbb tárgyalt ártalmas megnyilvánulásokat sikerül elkerülni, az már egy jelentős előrelépés üdvös irányban, azaz a szenvedések elkerülése felé tett lépés ösvényünkön. Ha a tárgyalt megnyilvánulásokat átfordítjuk, azaz üdvös irányban végre is hajtjuk, akkor még nagyobb lesz előrehaladásunk az ösvényünkön. Mit is jelent ez? Életet adunk, és megkönnyítjük valamennyi élőlény életét. A magunkéból adunk, például az arra rászorulóknak. Bölcs és könyörületes szexuális életet élünk, azaz jelentőségének és helyének méltóan élünk vele. Őszintén beszélünk, kedvesen, a megbékélést, megértést, egyezséget, harmóniát, egységet elősegítő szavakkal; jelentőségteljes, fontos, a valóságot feltáró mondandóval szólalunk meg, bölcsek és könyörületesek vagyunk szavainkkal is. Mindezt önzetlenség, szerető jóság és bölcsesség indíttatásával, így hirdetjük a világ, a dolgok valódi állapotát.

39. Gyakorlat: Függelék, 149. oldal

103

4. Meditáció “Szerzetesek, három útja létezik, hogy érdemet szerezzünk. Mi ez a három? Az adományozás, az erkölcsi fegyelem és a meditáció – ezek az érdem szerzésének útjai.” Anguttara Nikkaya 8:36; IV. 241. ([13] 167. old.)

Írásunk kerete nem ad lehetőséget a meditáció kellő mélységű bemutatására, másrészt nem is lehet ez célja ennek a munkának. Ez utóbbi oka egyfelől az, hogy az egy belső döntés, hogy valaki gyakorol-e meditációt, és ha igen, akkor milyen módszerrel teszi ezt; másfelől minden esetben jobb egy tanító véleményét kérni ebben, aki a személyes ismeretek alapján megfelelő tanácsot tud adni. Addig is (ha olvasónknak nincs egyéb forrása) ajánlunk néhány irodalmat a forrásmunkák közül, ahol Buddha tanítását követő meditációról olvashatunk: [5], [8], [18]; illetve a javasolt olvasmányok közül: (1), (12). Az itt következőkben néhány gondolatunkat szeretnénk megosztani Buddha leendő világi követőivel. Úgy is mondhatjuk, hogy a meditáció a Robinsontermészetünk, Robinsonunk megszelídítése. A vadon élő állatok megszelídítéséhez hasonlóan ez pedig azt jelenti, hogy megpróbáljuk elérni, hogy csendesedjen le, nyugodjon meg, vagy éppenséggel arra menjen, amerre mi akarjuk. Ezt úgy érhetjük el, hogy enni, inni adunk neki, és gondját viseljük (az állatszelídítésre utaló hasonlatból csupán az idomár korbácsát, mint eszközt, kell elfelejtenünk). Mindezt pedig azért tesszük, hogy Robinsonunk ne okozzon szenvedést senkinek, se magunknak, se másoknak, azaz, hogy feltáruljon bennünk igazi természetünk, a Buddha-természet, belső békesség áradjon el bennünk, és békesség szülessen körülöttünk. A meditáció lényegéhez tartozik tehát a Buddha-természet átélése, az abban „levés” felfedezése, hiszen annak, azaz igazi természetünknek fogalmi megértése bár igen fontos, de csak az egyik (mondhatjuk: szükséges, de nem elégséges) feltétele a békesség elérésének. Meg kell élni, át kell érezni a tiszta és üres, mindenféle formán túli Buddha-természetben való időzést, hogy az teljes egészében feltáruljon számunkra. Az ehhez vezető első lépés pedig éppen az, hogy elfelejtünk mindenfajta fogalmiságot, többek között 104

azt is, amit a Buddha-természetről tudunk, vagy éppen mindazt, amit ebben az írásban olvasunk. Ez a Buddha-természetben történő időzés olyan felébredést jelent a mindennapi életünk tudatosságához képest, mint ahogyan a mindennapi életünk tudatossága viszonyul az alvásbéli tudatosságunkhoz. Úgy ébredünk fel a Buddhatermészetben – azaz a tudat bölcs és könyörületes állapotában, a tiszta elme állapotában – a mindennapi tudatunkból, ahogyan reggelente felébredünk az alvásunkból a mindennapi tudatunk állapotába. A meditációt lehetséges céljaival is jellemezhetjük. Befelé fordulás – megteremtendő az egyensúlyt a külső és belső tudatosság állapotai között. Az elme megnyugtatása és megtisztítása – a létforgatag okozta nyugtalanságtól és elhomályosulástól. Valamennyi létezővel való egységünk megtapasztalása – melynek, mint tudjuk már, elválaszthatatlan része vagyunk. Helyreállítani és feltárni tehát a létezés, a valódi természetünk tudatát. Ennek megfelelően a meditáció színterei az alábbiak lehetnek: jelenlét abban, amiben éppen megnyilvánulunk (gondolatban, érzésben, szándékban, szóban vagy cselekedetben); választott tárgyon, témán való elmélkedés; gondolatok és gondolkodás nélküli ébrenlét. Egy másik lehetőség a meditáció lényegének felfogására, ha úgy határozzuk meg azt: bármilyen szellemi tevékenység, amelynek eredményeként bölcsességünk növekszik (a dolgok valódi állapotának felfogásával); könyörületességünk elmélyül (minden érző lény és valamennyi létező iránt, azokkal való egységünk megtapasztalásával); elménk megtisztul (a mohóságtól, a dühtől és a tudatlanságtól); belső békénk feltárul, és békesség születik meg körülöttünk is. Ha bármi olyan szellemi tevékenységet folytatunk, amely a fentieket eredményezi, nagy lépést teszünk előre a választott ösvényünkön. Ugyanakkor nem szabad elválasztanunk a mindennapi életünket a meditációtól, a helyes egyensúly akkor alakul ki közöttük – mint általában minden dologban – ha azok egységben vannak, vagyis minél közelebb ősi állapotukhoz. Hiszen itt is igaz, amit már többször megfogalmaztunk, hogy minél inkább szétválasztjuk az eredetileg szervesen összetartozó dolgokat (azaz valamennyi létezőt), annál nagyobb szenvedés veszélye fenyeget. Ez azt jelenti, hogy a meditáció a mindennapi életünk szerves része kell legyen, és a mindennapi életünk szerves része kell legyen a meditációnak, vagy 105

másképpen fogalmazva ugyanezt: békesség az aktivitásban, és aktivitás a békességben. Azaz bármit is teszünk a mindennapi életünkben, tegyük azt teljes odaadással, csak arra a dologra figyeljünk, az adott pillanatban csak azzal foglakozzunk, ne tegyünk mást se gondolatban, se szóban, se cselekedettel. Ha táplálkozunk – akkor csak táplálkozzunk, ha pihenünk – akkor csak pihenjünk, ha mosogatunk – akkor csak mosogassunk, és így tovább. Az ott levés abban, amit éppen teszünk, azt jelenti, hogy felhasználjuk az adott alkalmat a Dharma gyakorlására, azaz a bölcsesség feltárására és a könyörületesség kinyilvánítására. Ez pedig nem más, mint a folyamatos és gondos éberség (amelyre már utaltunk az első fejezetben, a Robinsonunkhoz való viszonyunk tárgyalása során), a helyes tudatosság, amellyel igyekszünk a dolgokat a maguk valójában felfogni, és ennek megfelelően megnyilvánulni. „Szerzetesek, ez, a Helyes Tudatosság négy talapzata az egyetlen út a lények megtisztítására, a nyomorúság és a bánat legyőzésére, a fájdalom és a szomorúság megsemmisítésére, a helyes ösvény elérésére, a nirvána megvalósítására. Melyik ez a négy? Nos, a szerzetes a testet tudatosítva szemléli a testet, átlelkesülten, tiszta tudatossággal és éberen, túljutva a világi dolgokhoz kötődő vágyakozáson és bánkódáson. A szerzetes az érzéseket tudatosítva szemléli az érzéseket, átlelkesülten, tiszta tudatossággal és éberen, túljutva a világi dolgokhoz kötődő vágyakozáson és bánkódáson. A szerzetes tudatosítva a tudatot szemléli a tudatot, átlelkesülten, tiszta tudatossággal és éberen, túljutva a világi dolgokhoz kötődő vágyakozáson és bánkódáson. A szerzetes tudatosítva a tudattartalmakat szemléli a tudat-tartalmakat, tiszta tudatossággal és éberen, túljutva a világi dolgokhoz kötődő vágyakozáson és bánkódáson.” Samyutta Nikkaya III. 47. Satipatthanasamyutta I. 1. ([15] 1627. old.)

És, hogy mit jelent ez a tudatos szemlélés a helyes tudatosságban – például az érzésekre vonatkozóan:

106

„Ez így van, Ananda, és emlékezz a Megvilágosodott arra a csodálatos és bámulatra méltó tulajdonságára is, hogy a Megvilágosodottban tudva ébrednek fel az érzések, tudva maradnak fenn az érzések, és tudva múlnak el az érzések.” Majjhima Nikkaya III. 3. 123. Acchariya-abbhuta Sutta 22. ([14] 983. old.)

Ez a tudva állapot pedig azt jelenti, hogy ebben az éberségben az ember megérti valamennyi létező valódi természetét, vagyis azt, hogy valamennyi létező az okság és a mulandóság által meghatározott, üres, szenvedéssel teli és része az egységének, valamennyi létező egységének. Függetlenül attól, hogy milyen meditációs gyakorlatot választunk magunknak, két dolgot minden esetben fontos szem előtt tartani: a rendszerességet és a nyugodt időzést. A rendszeresség azt jelenti, hogy az életünknek az lesz valóban szerves része, amelyre minden egyes nap szánunk valamennyi időt. Gondolhatunk itt például arra, hogy az igazán jelentős sikereket elérő sportolók, vagy az előadóművészek naponta edzenek, illetve gyakorolnak, hiszen nem csupán testünk, de tudatunk is azt veszi komolyan, amely élményben napi rendszerességgel része van. Összefoglalva tehát megállapíthatjuk, hogy amivel napi rendszerességgel, és azon belül minél több időt töltünk, annak lesz meghatározó hatása az elménkre. Ha megtisztításával foglalkozunk, akkor tisztulni fog; ha hagyjuk, hogy a mohóság, a düh és a tudatlanság állapotában leleddzen, akkor elhomályosult lesz. A nyugodt időzés azt jelenti, úgy helyes gondolatainkat kezelni (amelyek mindig ott lábatlankodnak az elménkben), hogy nem próbáljuk se elnyomni, se megállítani azokat (nem is tudnánk megtenni); nem hagyjuk, hogy magukkal sodorjanak; inkább megfigyeljük, majd elengedjük gondolatainkat, mintegy átkelünk felettük. Egészen hasonlatosan ahhoz, ahogyan akkor cselekszünk, midőn például kirándulásunk során egy sebes áramlású folyóhoz érünk, mely utunkat állja. Nem próbáljuk a folyót megállítani (nem is tudnánk megtenni); nem lépünk meggondolatlanul bele, nehogy elsodródjunk; tudomásul vesszük az erejét, megfigyeljük mozgását, majd keresünk egy hidat, gázlót vagy csónakot, és átkelünk rajta. Amint azt a csodálatos Szív Szutrában a bölcsesség tökéletesítésének mantrája mondja:

107

„Gaté, gaté, paragaté, parasamgaté bodhi svaha.” („Menj, menj, menj át a túlsó partra, menj teljesen át a túlsó partra, gyökerezz meg a megvilágosodásban.” Végezetül álljon itt néhány idézet az egyik legnagyobb buddhista tanítómestertől, a VIII. században, Indiában élt Shantidevától [11], melyek meditációnk motiváló tárgyai is lehetnek. "A Megvilágosodást nem egyetlen pillanatban, egyetlen tanításban, egyetlen jelenségben, egyetlen testben, egyetlen helyen, egyetlen létezőben kell keresned – hanem mindenben, mindenkor és mindenhol." * "Nem engedem, hogy a szenvedés elsötétítse elmémet, mert Buddha tanításait követem. Bármi történjék is velem: elmém mindenkor rendíthetetlenül megtartja nyugalmát, kedvességgel és könyörületességgel nyilvánulok meg." * "Minden változik, minden létrejön és eltűnik. A tökéletes békesség túl van az életen és a halálon.” * "Elmém rendíthetetlen: harag és gyűlölet szavai nem fogják elhagyni ajkamat. Elmém telve van könyörületességgel minden érző lény iránt, így ellenségeimre is csak együttérzéssel és könyörületességgel gondolok." * "Bárcsak valamennyi érző lény szabad lenne. Mindig menedéket találok Buddhában, a Dharmában és a Sanghában. Buddha jelenlétében bölcsesség és könyörületesség tölt el és lelkesít, elmémet teljes Megvilágosodásra ébresztem valamennyi érző lény érdekében."

108

5. Tudati teremtés Ahogyan a keleti tanítások szerint létezik a négy elem: a föld, a víz, a levegő (szél) és a tűz; ugyanígy felismerhetjük az anyag négy halmazállapotát: a szilárd, a cseppfolyós, a légnemű és az úgynevezett plazma (ionizált gáz) állapotát. Hasonlóan, az elménknek is négy állapota létezik: Az alvás – melyben két szintet szoktunk megkülönböztetni: a mély alvás és az álmok szintjét (az elménk előbbi állapotát a növényi létezési állapot tudatossági szintjéhez hasonlíthatjuk, az utóbbi állapotát pedig az állati létezési állapot tudatossági szintjéhez); A hétköznapi ébrenlét – melyben a mindennapi tudatosság állapotát, és a bármilyen szellemi tevékenység tudatosságát különböztethetjük meg; A Buddha-természetben időzés – melyet a meditáció során, és a Buddha-természetben időzés aktív állapotában élhetünk át; A Buddha-természetben való feloldódás – ez tulajdonképpen a végső kilépés a samsárá-ból, minden létezési állapot (így elménk, tudatosságunk) megszűnése, a végső ellobbanás a Buddha-természetben, , a nirvánában, a Tudatban. Az elménk állapotának ez utóbbi két szintjét nem úgy kell tekintsük, mint rendkívüli állapotokat, hiszen ez csupán visszatérés az eredeti, ősi állapotba, időlegesen (harmadik szint) vagy véglegesen (negyedik szint). A harmadik szinten említett aktív állapotban válik lehetővé a tudati teremtés. Ez a következőket jelenti. Amennyiben az ember – tudatossága révén és még élő testében lévő, tudatos állapotában – kapcsolatba képes kerülni a Tudattal, a Buddha-természettel, mintegy benne lenni, azonosulni, eggyé válni azzal, akkor előrehaladott gyakorlat révén képes a Tudatban lévő lehetőségeket, adottságokat felszabadítani: azaz energiát, abból pedig anyagot létrehozni. Gondoljunk bele egy pillanatra (és ne ijedjünk meg a gondolat merészségétől), hogy egy ilyen folyamat révén az ember képessé válhat létszükségleteit biztosító energiák és anyagok teremtésére, kizárólag ezt a tudati utat felhasználva. És, hogy mennyire nem merész ez a gondolat (mármint ennek a képességnek a felszabadítása és működtetése) csak arra kell emlékeznünk, hogy gyógyító energiák és éltető anyagok tudati úton 109

történő keltésére, illetve teremtésére már sok bizonyított példa volt és van az emberiség történelmében. Természetesen emlékeznünk kell arra, hogy a tudati teremtés képessége – bár a világmindenség legmagasabb rendű állapotában, a Tudatban való átmeneti időzést jelzi – mégis mindössze egy állomás, tehát nem a végső állapot. Annak ellenére sem az, hogy ha elérjük ezt az állapotot, jelentősen csökkennek majd szenvedéseink. A végső állapot valamennyi érző lény teljes megszabadulása a szenvedéstől, a bármilyen érző lényként való újjászületéstől, tágabb értelemben a bármilyen létezőként való megjelenéstől. Azaz a Tudattal való végső egyesülés, és az abban maradó öröklét elérése, a végső ellobbanás a nirvánában, a Tudatban. A tudati teremtéssel kapcsolatban az alábbiakat kell világosan látnunk. 1. A tudati teremtést részben már mindannyian, és most is műveljük. Amikor például belső meghatározottságaink késztetésére elképzeljük, hogy éhségünk és szomjúságunk csillapítására milyen élelmiszerekre van szükségünk, azaz amikor megteremtjük, megjelenítjük tudatunkban annak a képét, amire szükségünk van. Azután már csak el kell menjünk egy olyan helyre, ahol azt beszerezhetjük. Tehát már most is úgy működik ez, hogy – ismétlem – megteremtjük a tudati képét annak, amire szükségünk van. Ezt az első lépést, a tudati teremtés első lépését a mindennapi munkánkban is felfedezhetjük, hiszen tudatunkban előbb megteremtődik az, annak a képe, formája, tartalma, amit meg szeretnénk valósítani. Ezután következik csak a második lépés, amelynek során azután papíron, számítógépben, rajzlapon, anyagban, stb. létre is hozzuk azt, amit elgondoltunk. 2. A tudati teremtésre való képesség feltétele a Buddha-természetben időzés. Az viszont, hogy ezt az állapotot elértük, azt jelzi, hogy a Dharma ösvényén járunk, azaz a bölcsesség és könyörületesség áldott állapotában vagyunk. Ebből pedig egyenesen következik, hogy csak olyan dolgokat kívánunk majd – magunk és mindenki más, arra rászoruló, azt nélkülöző érző lény számára – teremteni, amelyek a 110

lét- és faj-megmaradáshoz nélkülözhetetlenek, azaz gyógyító energiákat és éltető anyagokat. Tehát ne essünk abba a csapdába, hogy mostani, mindennapi tudatosságunkból kiindulva elképzeljük például, hogy “… az tényleg csodálatos lesz, ha tudunk majd tudati úton teremteni… sok-sok pénzt teremtünk, tengerparti kastélyt, gyönyörű autókat… stb.” Valószínűleg most még nehéz elhinni, de ezekre nem lesz sem vágyunk, sem szükségünk. Egyszerűen azért nem, mert elérve a Buddha-természetben időzés állapotát olyan békességben lesz részünk, és a tudati teremtésen kívül olyan képességekre teszünk szert (mint például a helyváltoztatás tudati úton, a határtalan gondolati kommunikáció, stb., ld. 7. pont), hogy azt az állapotot nem akarjuk majd felcserélni semmivel. Mondhatja erre valaki, hogy ez nehezen hihető, és különben is, ha nem lehet pénzt, kastélyt, autókat, stb. teremteni tudati úton, akkor nem is éri meg ez az egész fáradozás a Dharma úton. Lehet így is gondolkodni, de ne felejtsük el, hogy ebben az esetben ismét ott vagyunk, ahonnan elindultunk, az újrakeletkező szenvedések állapotában, ott, ahonnan elkívánkoztunk, hiszen ezért kezdtünk el Buddha tanításával ismerkedni. 3. Ebben az állapotunkban nem szándékozunk majd ártó, tehát karma nyomunkat növelő megnyilvánulásokra, és nem is leszünk képesek majd ilyesmire. Ez pedig azért lesz így, mert – mint korábban megállapítottuk – ez nyomot hagy a Buddha-természetben, azaz éppen ott, ahol vagyunk. Ez azt jelentené, hogy a Buddha-természet önmaga ellen fordul, ami pedig nyilvánvaló lehetetlenség. 4. A tudati teremtés képességének az a célja, hogy tiszta – azaz nem szenvedések árán előállított – gyógyító energiák és éltető anyagok létre segítésével jobban el tudjunk szakadni a materiális világ kötöttségeitől, egyre többünknek megadja a lehetőséget, hogy elérjük a Buddha-természetben időzés állapotát, és így minél többen megszabadulhassunk szenvedéseinktől. Mert mit is jelent az, hogy szenvedések árán előállított? A növénytermesztést – amikor nemcsak a termést, a gyümölcsöt visszük el a természetből (vesszük ki a természetes körforgásból), hanem magát az egész növényt, és így pusztítjuk a növényzetet és a 111

talajt is. Az állattenyésztést – melynek során, jórészt a természetes környezetüktől elkülönítve, sokszor „embertelen” körülmények tartjuk, majd elpusztítjuk az állatokat. A nem kedvvel teljesített, vagy a kizárólag pénzért végzett munkánkat – melynek során emberi értékeinket pusztítjuk el. És akkor még nem beszéltünk a bolygónkon a földtörténeti korokban felhalmozódott, illetve a most is keletkező energiahordozók oktalan, tudatlan és könyörtelen pusztításáról. 5. Felmerülhet a kérdés, hogy Buddha miért nem tanította a tudati teremtést, sőt a magas tudati szintekre jutott szerzeteseinek még azt is tiltotta, hogy mentális képességeiket a meditáción túl bármire is felhasználják, még kevésbé persze, hogy kérkedjenek azzal. Mielőtt megpróbálnánk válaszolni erre a kérdésre, vegyük észre, hogy a fentiek már önmagukban is bizonyítják a különleges, mentális képességek létezését. Arról is tudomásunk van ezen kívül, hogy maga Buddha is rendelkezett ilyen képességekkel. Nos, valószínűleg azért nem élt Ő ezekkel a képességekkel (és tanítványainak sem tanította, hogy éljenek vele), mert akkor még nem volt rá szükség, azaz az Ő idejében az emberiség – és vele együtt a Föld élővilága – nem volt veszélyben az emberi faj elszaporodása és tevékenysége miatt. Ha szabad ezt a merész megállapítást tennünk, akkor azt mondhatjuk, hogy ha Buddha ma élne, arra is tanítana bennünket, hogy minél többen érjük el a legmagasabb rendű tudatosságot, a Buddha-természetben időzés állapotát, és próbálkozzunk meg a létszükségleteinket jelentő gyógyító energiák és éltető anyagok tudati úton történő teremtésével. 6. Természetesen csak igen elmélyült, rendszeres és kitartó gyakorlás – a Dharma gyakorlása – révén juthatunk el ide, a Buddhatermészetben levés állapotába, a tudati teremtés előfeltételét jelentő állapotba, de elérhető ez az áldott állapot, mint ahogyan azt példák sora már bizonyította az emberiség történelmében. És az emberiség egyre szélesebb körében elterjedő ilyetén állapota előrevetíti annak az óriási, beláthatatlan lehetőségét, hogy miközben folyamatosan növekvő létszámmal népesítjük be a Földet (amely népességnövekedés önmagában is mérséklődni fog a magasabb 112

tudatossági szint megvalósulásával), ne terheljük tovább földi környezetünket, annak véges energia- és anyagi forrásait. Hiszen egy ilyen képesség kifejlesztése, majd fokozatosan általánossá válása jelenlegi állapotunk alternatívájaként reményt adhat számunkra, hogy megteremtsük az emberi faj, következésképpen más érző lények és valamennyi létező fenntartható létét ezen a Földön. 7. És végül olvassunk arról a Majjhima Nikaya-ból [14], mit hozhat számunkra a Buddha-természetben időzés aktív állapota, melyet az éberség, a helyes tudatosság megvalósításával érhetünk el. „Szerzetesek, ha újra meg újra gyakoroljuk, fejlesztjük, műveljük az éberséget a testtel kapcsolatban, és azt, mint egy létrehozott, megszilárdított és helyesen vállalt járművet, alapot használjuk is, akkor ennek tíz előnyét tapasztalhatjuk meg. Melyek ezek? a. Úrrá leszünk az elégedetlenségen és a gyönyörön, az elégedetlenség nem lesz úrrá rajtunk; képesek leszünk ezt fenntartani valahányszor az elégedetlenség újra felmerülne. b. Úrrá leszünk az aggódáson és a félelmen, az aggódás és a félelem nem lesz úrrá rajtunk; képesek leszünk ezt fenntartani valahányszor az aggódás és a félelem újra felmerülne. c. Elviseljük a hideget és a meleget, az éhséget és a szomjúságot, a böglyöket és szúnyogokat, a szelet, a napot és a csúszómászókat; elviseljük a durva, kellemetlen szavakat és azokat a felmerülő testi érzéseket, amelyek fájdalmasak, kínzóak, hevesek, szúróak, kellemetlenek, elcsüggesztők és az életünket fenyegetik. d. Tetszésünk szerint, nehézség és zavar nélkül elérjük az elmélyülés négy állapotát, amelyek létrehozzák a magasabb elmeállapotokat, és így biztosítják számunkra az abban való kellemes és tartós időzést, itt és most. e. Működtetni tudunk különböző természetfeletti képességeket: képesek leszünk megsokszorozódni, majd megsokszorozódva ismét eggyé válni. Megjelenni és eltűnni; akadálytalanul áthatolni egy falon, egy kerítésen, egy hegyen – mintha csak levegőn haladnánk keresztül. Alámerülni, majd felbukkanni a földből – mintha az víz lenne. A vízen járni, anélkül, hogy elmerülnénk – mintha az föld volna. Lótusz-ülésben a levegőbe 113

f. g.

h.

i.

j.

emelkedni és szállni – mint egy madár; kezünkkel megérinteni és megsimogatni a Holdat és a Napot; testünknek ura lenni, egészen az istenek világáig. Emberfeletti és megtisztult hallással halljuk az emberi és isteni hangokat, legyenek akár közel vagy távol. Elménkkel körülöleljük és felfogjuk más létezők és más emberek érzéseit, gondolatait. Felfogjuk az örömmel eltöltött tudatot, mint örömmel eltöltött tudatot,(…) , a fel-nem-szabadult elmét, mint fel-nem-szabadult elmét. Áttekintjük a különféle korábbi létezéseinket, (…)születéseinket (…) létezéseinket (…) elmúlásainkat(…). Így megtapasztaljuk korábbi létezéseink megjelenési formáit és különlegességeit. Emberfeletti és megtisztult látással látjuk a lényeket elmúlni és megjelenni; az alantast és a nemest, a gyönyörűt és a rútat, a szerencsést és a szerencsétlent; és megértjük, hogyan haladnak a létezők a tetteik következményeitől meghatározottan. Miután megvalósítottuk a tiszta tudást, az elménket felszabadítottuk a bölcsesség által, a megszabadulás útjára lépünk és ott időzünk, a makulátlanul tiszta, szennyeződésektől mentes állapotban.” Majjhima Nikaya 119. Kayagatasati Sutta 32-43.. ([14] 956-957. old.)

Sokakban felmerülhet a gondolat, hogy a tudati teremtéssel elérhető állapotok és javak lehetősége tétlenségre, elkényelmesedésre kárhoztatják az embert, mintegy megfosztva őt a megnemesítő és hasznos, tehát az emberhez méltó alkotómunkától. Ez az aggodalom csak akkor lenne jogos, ha elfelejtenénk, hogy a tudati teremtés képességét megteremtő állapot létrehozása és fenntartása komoly és felelősségteljes, folyamatos jelenlétet, ott-létet és gyakorlatot kíván, tehát aktivitást, önmagában is. Másrészt mindazok, akikben jelenleg is él indíttatás az alkotó munkára, ők ezt továbbra is művelhetik, ráadásul – nem kell magyarázzuk, miért – még jobb feltételek közepette tehetik ezt. Sőt, azt is ki merjük jelenteni, hogy a hétköznapi – csak a lét-megmaradásért végzett – munkavégzésből felszabadulók között is egyre többen lesznek, akik emberhez méltó, igazi alkotómunkába, aktivitásba kezdenek. Erre vonatkozóan pedig semmiféle lehetőség nincs korlátozva.

114

KÖNYÖRÜLETESSÉG minden érző lény és valamennyi létező iránt “Szerzetesek, egy ember van, aki azért jelent meg a világban, hogy könyörületességből elhozza a sokaság, a világ, az isteni és emberi lények számára a jót, a boldogulást és a boldogságot. Ki ez a személy? Ő a ‘Tathagata’*, az ‘Arahant’*, a tökéletesen Megvilágosodott. Ő ez az ember.” * (Buddha különböző nevei)

Anguttara Nikkaya 1; I. 22-23. ([13] 54. old.)

A könyörületességet Őszentsége a Dalai Láma így fogalmazta meg egy alkalommal: “Segíts másokon! Ha nem tudsz segíteni, legalább ne árts nekik!“[4]. Biztos vagyok benne, hogy mindenki egyetért ezzel a kívánsággal, és kész arra, hogy kövesse azt. Elméletben: feltétel nélkül. Amikor azonban a gyakorlati megvalósításra kerül sor, a helyzet egy kicsit összetettebbé válik. Az itt következőkben felsorolt megközelítési szintekkel szeretnénk segíteni mindenkinek, hogy megtalálja magának, az ő jelenlegi mentális állapotának legjobban megfelelő, és a számára leginkább elfogadható szintet, hogy elkezdje, illetve folytassa könyörületes megnyilvánulásait, és – ez a legfontosabb – tegye ezt a tevékenységét tudatossá, következetessé és rendszeressé a jövőben. Bátorításul elmondhatom (mégpedig anélkül, hogy ismerném Önt), hogy biztos vagyok benne, már rengeteg könyörületes cselekedetet hajtott végre eddigi életében, és így már elindult a könyörületesség útján, élvezte is már annak áldásait, még akkor is, ha nem vette azt észre, vagy nem emlékszik rá.

A könyörületesség szintjei: miért legyek könyörületes? 1-ső szint Egy belső késztetés hatására – amely ősi meghatározottságainkból, erkölcsi, hitbéli elkötelezettségünkből, vagy pedig általános emberi értékrendünkből ered – könyörületesen nyilvánulunk meg.

115

2-dik szint Ha általánosságban, vagy egy adott élethelyzetben nem érezzük ezt a fenti indíttatást, akkor gondoljunk a következőkre. Az első és második fejezetben beszéltünk valamennyi létező egységéről, ami azt jelenti, hogy mindannyian (érző lények és valamennyi létező) egyek, egy egységes egész részei vagyunk. Következésképpen (emlékezzünk a karma törvényére), ha mi üdvösen (békességet hozóan) nyilvánulunk meg, akkor az üdvös hatással lesz arra az egységre nézve, azaz mind másokra, illetve másra, mind pedig magunkra nézve. Tehát, amennyiben könyörületesen nyilvánulunk meg, az jó, segítő és üdvös lesz mind az érző lényekre (így magunkra is), mind valamennyi létező számára. 3-dik szint Ha nem tudjuk még felfogni és elfogadni a fenti gondolkodást, akkor tekintsük a következőket. Annak érdekében, hogy mindennapi életünk szükségleteit és bármilyen egyéb vágyainkat kielégíthessük, szükségünk van más emberek munkájára, illetve munkájuk eredményére. Mondhatja erre valaki: „igen, rendben van, de én is dolgozom másokért, pénzt kapok ezért a munkámért, és így meg tudom vásárolni azt, amire szükségem van – tehát a dolog ki van egyenlítve!”. Ez eddig igaz így, ez azonban csak egy része az igazságnak. Nevezetesen: tegyük fel, hogy van pénzünk, ugyanakkor nincs senki, aki a szükségleteinknek megfelelő termékeket, szolgáltatásokat előállítsa. Biztos vagyok abban is, hogy az emberek messze túlnyomó többsége (magunkat is beleértve) még a legelemibb szükségleteit jelentő dolgokat – például kenyeret és tiszta vizet – sem képes maga előállítani. Mit érünk akkor azzal, ha ilyen körülmények között akár van is pénzünk? Egyszóval: szükségünk van a többi emberre, munkájukra. Következésképpen könyörületesnek kell lennünk hozzájuk. 4-dik szint Ha még a fentiekkel sem tudunk azonosulni, akkor legyünk egy kicsit önzők, számítók: mindannyian szeretnénk ugyanis, hoyg segítséget kapjunk, ha bajba kerülünk, így (az ember ugyanis 116

sohasem tudhatja, mikor történik vele baj) legyünk előre könyörületesek másokhoz. Azután, ha mi is rászorulunk, mások is könyörületesek lesznek velünk, nagy valószínűséggel. 5-dik szint Tudjuk (Őszentsége a Dalai Láma idézett mondásából is), hogy kétfajta könyörületes hozzáállásunk lehet: egy aktív – segítő, és egy passzív – nem ártó. Ez az 5-dik szint – az utolsó megközelítésünk – ez utóbbiról szól. Ha ártunk más embereknek, vagy más érző lényeknek, abban az esetben a cselekedetünk ártalmasságától és a megsértett létező kiben- (vagy miben-) lététől is függően, számítanunk kell különböző mértékű ártalmas következményekre. Emlékezzünk a karma törvényére, ártó megnyilvánulásunk ártalmas hatással lesz az egységre nézve, azaz magunkra és másokra egyaránt. Az emberek el fognak ezért ítélni bennünket, vagy az igazságszolgáltatás von majd felelősségre, ha az eset súlyosabb. Annak érdekében, hogy ezeket elkerüljük, jobb, ha nem ártunk másoknak. * Mit jelent könyörületesnek lenni? Együtt érezni és adni. Az együttérzés azt jelenti, hogy együtt örvendezünk az örvendezőkkel, és együtt szenvedünk a szenvedőkkel, azaz eggyé válni valakivel vagy valamivel, más szóval: helyreállítani az ősi egységet. Adni pedig azt jelenti, hogy vigasztalást, békességet, menedéket nyújtunk a rászorulóknak: gondolatban – figyelmességet, érzésben – gyengédséget, szándékban – segítőkészséget, szavakban – kedvességet, és cselekedetben pedig – segítséget. A tudatállapotok nézetéből pedig: mohóság helyett önzetlenséget, harag helyett szerető kedvességet, tudatlanság helyett bölcsességet. Buddha tanítása szerint itt is meg kell teremtsük a középső utat, hogy könyörületességünk ki tudjon teljesedni. „’Megóvom magamat’, szerzetesek: így kell a törődés megszilárdítását gyakorolni. ’Megóvok másokat’, szerzetesek: így kell a törődés megszilárdítását gyakorolni. Megóvva magunkat, megóvunk másokat; megóvva másokat, megóvjuk magunkat.” Samyutta Nikaya 47. Satipatthanasamyutta 19. (9) ([15] 1649. old.)

117

Könyvünk e fejezete szerint ezt úgy próbáljuk követni, hogy ha önmérsékletet gyakorlunk: megóvjuk magunkat; ha igyekszünk elkerülni az ártalmas megnyilvánulásokat: megóvjuk magunkat és megóvunk másokat; ha könyörületességet gyakorlunk: megóvunk másokat.

40. Gyakorlat: Függelék, 149. oldal A fenti gyakorlat arra is alkalmas, hogy ellenőrizzük, hogy nem arról van-e szó, hogy csak olyankor vagyunk készek könyörületesnek lenni, ha a körülmények megfelelőek, azaz jól érezzük magunkat, nem szenvedünk hiányt semmiben, nincs más dolgunk, stb., avagy könyörületességünk tárgya szeretteink közül való, vagy olyan személy, akitől várunk később valamit. Ne értse félre senki: egy könyörületes megnyilvánulás – ha segít bármely lénynek – az egy könyörületes megnyilvánulás, még a fenti esetekben is. Azonban az igazi és folyamatosan gyakorolt könyörületesség nem szabad, hogy bármiféle körülménytől függjön. Ennek oka nagyon egyszerű: ha egy érző lény bajban van, segítségre szorul szenvedése miatt, akkor a segítségnyújtás nem függhet semmi más egyéb szemponttól sem. Mindannyian tapasztaltuk már, hogy a legkönnyebb azokhoz az emberekhez – lényekhez, stb. – könyörületesnek lennünk, akik – amelyek – a legközelebb vannak hozzánk. Ugyanakkor az is igaz, hogy a hozzánk legközelebb álló lények szenvedése a legkevésbé elviselhető számunkra. Ebből kiindulva a legjobb módszer, ha kiterjesztjük, tágítjuk könyörületes megnyilvánulásaink tárgyának – kapcsolatainak, helyzeteinek, stb. – körét olyan formán, hogy azokat a lehető legközelebb hozzuk magunkhoz, akár képzeletben, akár valóságosan is. Ezt sokféleképpen tehetjük, lássunk ezek közül két módot ([10] 92-97. old.). Az egyik a helyettesítés, azaz elképzeljük magunkat a kiválasztott személy helyzetébe, megpróbáljuk átélni szenvedéseit és átérezzük, milyen segítségre vágynánk szenvedéseinket enyhítendő. Később ezt a 118

helyettesítést egyre szélesebb körben, majd valamennyi érző lényre kiterjesztjük. A másik módszer az egyenlővé tevés, ekkor elképzeljük, hogy a kiválasztott személy nem más, mint akit legjobban szeretünk, a kiválasztott személy szenvedése az ő szenvedése, és átérezzük, hogyan éreznénk és segítenénk annak, akit szeretünk, ha ő volna hasonló helyzetben. Amit tapasztalunk, ugyanúgy viselkedjünk a kiválasztott személlyel, lénnyel is. Később ezt az egyenlővé tevést egyre szélesebb körben, majd valamennyi érző lényre kiterjeszthetjük. A helyes megközelítés másik nézete, ha saját magunk érdekei helyett másokra tekintünk (lemondás és könyörületesség); a függetlenségbe vetett hit helyett meglátjuk a függőséget (okság, mulandóság, üresség, egység). A fenti gondolatok és a szerető kedvesség érzése világra fogja segíteni bennünk a könyörületesség szándékát, mely azután szavakban és tettekben fog megnyilvánulni, és megszabadít minden érző lényt a szenvedéstől. Mindenkor, amikor lehetőségünk van, forduljunk tudatosan minden érző lény és valamennyi létező felé könyörületességgel, függetlenül attól, hogy milyen létezők azok; milyen állapotban vannak; milyen állapotban vagyunk mi; milyen kapcsolatban vagyunk velük; milyen formában, megnyilvánulásban fejezzük ki könyörületességünket. És ne feledjük Shantideva szavait: " A világon minden szenvedés abból ered, hogy boldogságot akarunk magunknak. A világon minden boldogság abból ered, hogy boldogságot akarunk másoknak.”

119

Egy nap És végül, vizsgáljunk meg egy átlagos hétköznapot, hogy meglássuk, hol találunk alkalmat a bölcsesség és a könyörületesség – azaz a Dharma – gyakorlására, annak érdekében, hogy megtisztítsuk, és tisztán tartsuk elménket, feltáruljon belső békénk és békesség szülessen körülöttünk is. Sétáljunk végig gondolatban egy napon. Mielőtt elindulnánk, gondoljuk meg, miért éppen egy napot érdemes próbaútnak választani. Ez az időegység nagyon hasonlatos az életünkhöz, abból a szempontból, ha a legfontosabb és örök élményeket vesszük tekintetbe: a születést (ébredés), a betegséget (bármilyen fizikai vagy mentális szenvedés), az öregséget (fáradság) és a halált (elalvás). Így azt is mondhatjuk, hogy egy napunk egy kis élet, egy rövidített élet-modell, és egy nap során egész életünket van módunk kicsiben gyakorolni. Egy nap a most-ot is megtestesíti számunkra, az egyetlen valóságos időt (a jelent), hiszen tudjuk, hogy sem a múlt, sem a jövő valójában nem létezik: a múlt egy emlék, a jövő pedig egy elképzelés; tehát mindkettő tulajdonképpen illúzió. Egyetlen valóságos idő létezik, ez pedig a most, a jelen. Ebből a tényből az is következik, hogy a most, a ma az egyetlen hely, ahol cselekvésre nyílik alkalmunk. Ismerve az okság és a karma törvényét: lehetőségünk nyílik megteremteni azokat az okokat, amelyek üdvös következményt, eredményt hoznak, illetve elkerülni azokat az okokat, amelyeknek ártalmas következményük lenne. Egy mondatban: az életünket a jelenben, most van alkalmunk üdvös irányba fordítani, mégpedig bölcs és könyörületes megnyilvánulásokkal. Ez a mi küldetésünk, ennek megfelelő életet kell éljünk minden érző lény – így magunk – boldogulása érdekében. Ez a mi feladatunk, küldetésünk – se több, se kevesebb. És most, induljunk a sétánkra.

41. Gyakorlat: Függelék, 151. oldal 120

* E negyedik fejezet összefoglalásaként elmondhatjuk, hogy amikor nem vagyunk önmérsékeltek, nem kerüljük el az ártalmas megnyilvánulásokat, és nem vagyunk könyörületesek – nos, akkor nem vagyunk ott, ahol éppen vagyunk, nem ébredtünk fel még fizikai létünk kötöttségéből, hétköznapi tudatosságunkból, és emiatt még sokat szenvedünk. Mélységes együttérzéssel kell viseltessünk tehát magunk és mások iránt mindaddig, amíg mindannyian fel nem ébredünk ebből az állapotból. Rajtunk múlik azután, hogy ezt az együttérzést – mint mozgatóerőt – felhasználjuk annak érdekében, hogy földi életünket gyökeresen megváltoztassuk.

121

Imádságok Szülessen béke közöttünk! Tárjuk fel belső békénket! Tisztítsuk meg elménket a mohóságtól, a haragtól, a tudatlanságtól, és tartsuk meg tisztán elménket! Legyünk könyörületesek minden érző lényhez és valamennyi létezőhöz! Legyünk önmérsékeltek midőn követjük létünk meghatározottságait, és a minket meghatározó környezethez alkalmazkodunk! Kerüljük el az ártalmas megnyilvánulásokat, és kövessük a Nyolcágú Nemes Ösvényt! Találjunk menedéket a Három Ékkőben: Buddhában, a Dharmában és a Sanghában! Tanulmányozzuk a Négy Nemes Igazságot, és valósítsunk meg a tanításoknak megfelelő életet! Szabadítsunk meg minden érző lényt a szenvedéstől!

Remények Reméljük, békességben vagy! Reméljük, nem ártasz senkinek! Reméljük, nem mulasztasz el segíteni másoknak, hogy ők is megtalálják békességüket!

122

Fogadalmak „Buddhában veszek menedéket, A Tanban (a Dharmában) veszek menedéket, A Szerzetesek Közösségében (a Sanghában) veszek menedéket.”

Követve Shantideva üzenetét… “ Mindaddig, amíg létezik tér és idő, Mindaddig, amíg léteznek érző lények, Legyek addig én is, Hogy segítsek, hogy szolgáljak, Hogy elvégezzem a rám eső részt.” …a következő fogadalmat tesszük.

A Bölcsesség fogadalma A bölcsesség azt jelenti, hogy felfogjuk a dolgok valódi állapotát, és ennek megfelelően nyilvánulunk meg gondolatainkban, érzéseinkben, szándékainkban, szavainkban és tetteinkben. * Minden tőlünk telhetőt megteszünk, hogy mélyüljön bölcsességünk Buddha tanításának tanulmányozásával és felfogásával, valamint azzal, hogy a tanításnak megfelelő életet élünk. És mindezt azért is tesszük, hogy példánkkal másoknak is segítsünk ugyanezt elérni.

123

A Könyörületesség fogadalma A könyörületesség a valamennyi érző lény irányában megnyilvánuló, együtt érző és segítőkész magatartást jelenti. A könyörületesség a bölcsességből ered. Ha a bölcsességünknek nem könyörületesség a következménye, akkor még nem fogtuk fel a bölcsességet. * Mindent megteszünk, hogy minden érző lényhez és valamennyi létezőhöz könyörületességgel forduljunk gondolatainkban, érzéseinkben, szándékainkban, szavainkban és tetteinkben. És mindezt azért is tesszük, hogy példánkkal másoknak is segítsünk ugyanezt elérni.

A Tiszta elme fogadalma A tiszta elme mentes a mohóságtól, a haragtól és a tudatlanságtól. A tiszta elme a bölcsességből és a könyörületességből ered. Ha a bölcsességünknek és könyörületességünknek nem következménye a tiszta elme, akkor még nem fogtuk fel a bölcsességet és nem nyilvánultunk meg könyörületességgel. * A bölcsességünk folyamatos elmélyítésével és a könyörületesség töretlen gyakorlásával mindent megteszünk, hogy megtisztítsuk elménket. És mindezt azért is tesszük, hogy példánkkal másoknak is segítsünk ugyanezt elérni.

124

A belső béke fogadalma A belső béke egy bölcs és könyörületes állapot, amely mentes a mohóságtól, a haragtól és a tudatlanságtól. A belső béke a tiszta elméből ered. Ha a tiszta elménknek nem következménye a belső béke, akkor még nem tisztítottuk meg teljesen az elménket. * Mindent megteszünk, hogy elménket tisztán tartsuk annak érdekében, hogy feltárjuk belső békénket. És mindezt azért is tesszük, hogy példánkkal másoknak is segítsünk ugyanezt elérni.

A külső békesség fogadalma A külső békesség egy bölcs és könyörületes állapot az emberek között, amely mentes a mohóságtól, a haragtól és a tudatlanságtól. A külső békesség az egyes emberek belső békéjéből ered. Ha az egyes emberek belső békéjének nem következménye a külső békesség, akkor még nem valósult meg az egyes emberek belső békéje. * Mindent megteszünk, hogy fenntartsuk belső békességünket annak érdekében, hogy megszülessen, fennmaradjon és elterjedjen a békesség körülöttünk. És mindezt azért is tesszük, hogy példánkkal másoknak is segítsünk ugyanezt elérni.

125

Utóhang Ha szabad itt felhasználjuk azt a fordulatot, amellyel Buddha lejegyzett szavai kezdődnek, akkor végezetül azt mondhatjuk: „így hallottuk…”. Hiszen csak leírtuk mindazt, amit hallottunk – a legjobb esetben hűen le tudtuk jegyezni azt, amit hallottunk; a legjobb esetben jól hallottuk azt, amit valaki üzen; a legjobb esetben az a valaki a Buddha-természet volt.

*

Békesség minden érző lénynek !

126

Függelék Gyakorlatok 1./ Ismerkedés – 8. oldal Megkérjük a kedves olvasót, hogy mondjon (gondolatban) néhány szót saját magáról (mintha nekünk mondaná), és arról, hogy mi késztette e könyv kézbe vételére. Ami a késztetést, indíttatást illeti, javaslom, röviden írja is azt le. Később ellenőrizni tudja majd, hogy elvárásai teljesültek-e. Köszönjük őszinte válaszait.

2./ Utazás – 9. oldal Mindjárt tegyünk is egy próbát, hogy megtapasztaljunk egy kis békességet. Nem lesz szükségünk semmiféle segédeszközre, csak helyezkedjünk el kényelmesen egy székben, csukjuk majd be a szemünket, és utazzunk egyet. Az utazás Arra kérjük a kedves olvasónkat, hogy – miután majd becsukja a szemét – képzelje el magát egy helyen, ahol nagyon jól érezné magát. Ha sikerült ilyen helyet találni és oda gondolatban el is jutni, akkor nézzen egy kicsit körül: mit lát maga körül? Van-e más is ott Önnel? Milyen hangokat hall? Milyen a hőmérséklet? Milyen illatokat érez? Milyen érzések, gondolatok ébrednek Önben ott? Ha valakinek nem sikerülne elsőre eljutni egy ilyen vágyott helyre, ne bánkódjon miatta, csak figyelje meg jól gondolatait, amelyek nem hagyták, hogy elinduljon, vagy megérkezzen arra a bizonyos helyre. Gondolataink ugyanis nagyon sokszor igen zajosak és elevenek, mint a pórázról elszabadult kölyökkutyák. Hagyjuk csak gondolatainkat szabadon futni, de figyeljük meg, merre mennek. Ez is egy nagy

127

tapasztalás lesz majd. És mindezt az utazást időben nem tovább, mint öt percig. Készen áll? Akkor jó utat! --Üdvözöljük újra itt a könyv mellett. Jól van? Talán jobban, mint az utazás előtt? Milyen tapasztalatokat szerzett? Esetleg kellemetlen élménye volt? Kérjük, gondolkozzon el ezeken a kérdéseken. Ha van kedve, írja is le tapasztalatait röviden.

3./ A Robinson-természet megtapasztalása – 24. oldal Kérjük a kedves olvasót, gondoljon egy élményére, amely mostanában történt Önnel, és nagy hatással volt Önre, melynek során egy élőlény, tárgy vagy jelenség nagyon megtetszett, vagy éppen nagyon nem tetszett Önnek. Próbálja meg felidézni ugyanazt a helyzetet, és kísérelje meg most elválasztani az észlelését az ítéletalkotástól. Ha sikerül, megtapasztalhatja a Robinson természet és a Buddha természet különbségét. Ha ezúttal nem sikerülne a felidézés, vagy az elválasztás, fogadja el ezt az állapotát úgy, ahogy van, ne bánkódjon emiatt: éppen ezen a helyzeten is gyakorolhatja rögtön az észlelés (mármint, hogy nem tudta megtenni, amit akart) és ítéletalkotás (bánkódik miatta) elválasztását.

4./ Mohóság – 25. oldal Vizsgáljuk meg saját magunkban a mohóság és a többi, azzal rokon jel mibenlétét. Az első lépés, hogy idézzünk fel és jelenítsünk meg magunkban a környezetünkből egy-egy személyt, akihez az alább felsorolt érzések, szálak fűznek. Egy hozzánk legközelebb álló, legjobban szeretett személy (gyermek, társ, szülő, testvér, barát, vagy bárki más); Egy személy, akihez kapcsolatunk semlegesnek mondható (kolléga, távoli rokon, ismerős, stb.); 128

Egyvalaki, aki (legalább is úgy érezzük) nem igazán kedvel minket, és mi is inkább negatív (mint semleges) érzésekkel viseltetünk iránta. Nevezzük ezeket a személyeket A, B és C illetőknek, és őrizzük meg emlékezetünkben, mert később, további vizsgálódásaink során is szükség lesz rájuk. Ha sikerült választani ilyen személyeket, és azután megjeleníteni őket, kérjük, végezze el a következő gyakorlatokat. a. Képzelje el, hogy váratlanul egy jelentős pénzösszeghez jut. Kérem, válaszolja meg a következő kérdést: ebből az összegből mennyit adna a kiválasztott A, B és C személyeknek? Ha nem adna belőle senkinek, vagy ugyanannyit adna mindhárom személynek – ebben az esetben lépjen tovább a következő gyakorlatra. Az előbbi esetben ugyanis még nincs szüksége erre a gyakorlatra, az utóbbi esetben már nincs szüksége rá. Ha nem egyenlő mennyiséget adna mindhárom személynek, akkor kérem, vizsgálja meg az okát: miért? Ha feltárta az okot, elemezze azt! Ezek után kérem, válaszoljon a kérdésre: biztos benne, hogy helyesen döntött, amikor különbséget tett a személyek között? Önmagában az se nem rossz, se nem jó, ha különbséget tesz a személyek között, ez az Ön jelenlegi hozzáállása. Ne szégyellje, ne is bánkódjon miatta. De tudnia kell, hogy ez a hozzáállás jövőbeni szenvedéseinek forrása lehet, és minél nagyobbak a különbségek a személyeket illetően, annál nagyobb szenvedés veszélye fenyeget. b. Képzelje el, hogy egy napon (igen hosszú időre) el kell búcsúzzon az illető személyektől. Érezze át ezzel kapcsolatos érzéseit, majd válaszolja meg a kérdést: mit érezne egy ilyen helyzetben, és hasonlóan érezne-e mindhárom személlyel kapcsolatban? Ha nem érezne semmit, vagy hasonló érzéseket táplálna egy ilyen helyzetben mindhárom személy iránt, akkor lépjen tovább a következő gyakorlatra. 129

Ha különböző érzésekre találna, akkor kérem, vizsgálja meg az okát: miért? Ha feltárta az okot, elemezze azt. Ezek után kérem, válaszoljon a kérdésre: biztos benne, hogy ez a legmegfelelőbb viszonyulás az adott személyekhez egy ilyen helyzetben? Önmagában az se nem rossz, se nem jó, ha különbséget tesz a személyek között, ez az Ön jelenlegi hozzáállása. Ne szégyellje, ne is bánkódjon miatta. De tudnia kell, hogy ez a hozzáállás jövőbeni szenvedéseinek forrása lehet, és minél nagyobbak a különbségek a személyeket illetően, annál nagyobb szenvedés veszélye fenyeget. c. Képzelje el, hogy az adott személyek életének leghőbb vágya teljesül. Érezze át ezzel kapcsolatos érzéseit, majd válaszolja meg a kérdést: mit érezne egy ilyen helyzetben, és hasonlóan érezne-e mindhárom személlyel kapcsolatban? Ha nem érezne semmit, vagy hasonló érzéseket táplálna egy ilyen helyzetben mindhárom személy iránt, akkor folytassa a könyv olvasását. Az előbbi esetben ugyanis még nincs szüksége erre a gyakorlatra, az utóbbi esetben már nincs szüksége rá. Ha különböző érzésekre találna, akkor kérem, vizsgálja meg az okát: miért? Ha feltárta az okot, elemezze azt! Ezek után kérem, válaszoljon a kérdésre: biztos benne, hogy ez a legmegfelelőbb viszonyulás az adott személyekhez egy ilyen helyzetben? Önmagában az se nem rossz, se nem jó, ha különbséget tesz a személyek között, ez az Ön jelenlegi hozzáállása. Ne szégyellje, ne is bánkódjon miatta. De tudnia kell, hogy ez a hozzáállás jövőbeni szenvedéseinek forrása lehet, és minél nagyobbak a különbségek a személyeket illetően, annál nagyobb szenvedés veszélye fenyeget. * Most csak személyekkel kapcsolatban vizsgáltuk meg érzéseinket a különböző helyzetekben, de gyakorlataink – természetesen megfelelő átfogalmazásban – alkalmazhatók más érző lényekhez, sőt tárgyakhoz, eseményekhez, jelenségekhez és bármilyen egyéb megnyilvánulásokhoz való viszonyunk elemzésére is.

130

5./ Harag – 26. oldal Kérjük, emlékezzen a kísérleti alanyaira, A, B és C személyekre, és végezze el a következő gyakorlatokat.

a. Képzelje el, hogy meg kell oldania egy igen fontos feladatot, mégpedig a választott személlyel közösen (egyenként A, B illetve C személyekkel, külön-külön), de teljesen eltérő elképzelése van a megoldást illetően, mint társának. Érezze át a körülményeket, és válaszoljon az alábbi kérdésekre. Hogyan kezelné a helyzetet a három különböző személy esetében? Ha hasonló megoldást választana, kérem, lépjen tovább a következő gyakorlatra. Ha különbözőképpen járna el, akkor kérem, vizsgálja meg az okát: miért? Ha feltárta az okot, elemezze azt! Biztos benne, hogy helyesen döntött, amikor különbséget tett a megoldásban, amiatt, hogy más volt a társa? Önmagában az se nem rossz, se nem jó, ha különbséget tesz a megoldásban, mégpedig kizárólag a személyek miatt, ez az Ön jelenlegi hozzáállása. Ne szégyellje, ne is bánkódjon miatta. De tudnia kell, hogy ez a hozzáállás jövőbeni szenvedéseinek forrása lehet, és minél nagyobbak a különbségek a személyeket illetően, annál nagyobb szenvedés veszélye fenyeget.

b. Képzelje el, hogy a vizsgált személyek váratlanul – de szándékosság nélkül – elkövetnek Önnel szemben valamit (mindegyik személlyel ugyanazt az eseményt értékelje!), ami Önnek fizikai fájdalmat vagy lelki szenvedést okoz. Élje át a helyzetet és érezze át érzelmeit az egyes személyek irányában, majd válaszolja meg az alábbi kérdéseket. Hogyan kezelné a helyzetet a három különböző személy esetében? Amennyiben hasonló érzéseket táplálna egy ilyen helyzetben mindhárom személy iránt, akkor folytassa a könyv olvasását. Ha 131

különböző érzésekre találna, akkor kérem, vizsgálja meg az okát, hogy miért. Ha feltárta az okot, elemezze azt. Biztos benne, hogy ez a legmegfelelőbb viszonyulás az adott személyekhez egy ilyen helyzetben? Önmagában az se nem rossz, se nem jó, ha különbséget tesz a személyek között, ez az Ön jelenlegi hozzáállása. Ne szégyellje, ne is bánkódjon miatta. De tudnia kell, hogy ez a hozzáállás jövőbeni szenvedéseinek forrása lehet, és minél nagyobbak a különbségek a személyeket illetően, annál nagyobb szenvedés veszélye fenyeget. * Most csak személyekkel kapcsolatban vizsgáltuk meg érzéseinket a különböző helyzetekben, de gyakorlataink – természetesen megfelelő átfogalmazásban – alkalmazhatók más érző lényekhez, sőt tárgyakhoz, eseményekhez, jelenségekhez és bármilyen egyéb megnyilvánulásokhoz való viszonyunk elemzésére is. ** Sokakban bizonyára felmerül a kérdés, miért fenyeget veszély, szenvedés minket, ha különböző módon viszonyulunk emberekhez, élőlényekhez, tárgyakhoz, eseményekhez, jelenségekhez? Buddha tanítása szerint ilyen megkülönböztető hozzáállás esetén a szenvedés azért következik be mindenképpen, mert ez a nézet, viszonyulás téves látásmódon alapszik, ragaszkodást illetve taszítást szül, mely azt jelzi, hogy nem látjuk, és nem fogjuk fel a dolgok valódi állapotát, minden létező egységét. Minden létező egységéről a harmadik fejezetben beszélünk majd részletesebben, itt csak fogadjuk el, hogy nyakon csíptük a két legveszedelmesebb szenvedés-forrást, a mohóságot és a haragot.

132

6./ Tudatlanság – 29. oldal Kérjük a tisztelt olvasót, gondoljon most ismét a korábban választott A és C személyekre, és végezzük el a következő gyakorlatot.

a. Képzeljük el, hogy A személy egyik nap azt mondja nekünk, hogy egy számunkra igen fontos dologban nem mondott igazat nekünk, és tulajdonképpen már nem szívesen van velünk, társaságunkban. Ha nem változnának meg érzéseink iránta egy ilyen esetben, akkor lépjünk tovább a következő gyakorlatra. Ha jelentősen megváltoznának érzéseink, akkor vizsgáljuk meg, hogy miért történt ez a változás. Biztosak vagyunk abban, hogy valóban közel vagyunk ahhoz a személyhez, és nem csak egy illúzió ez? Ezek szerint az érzéseink nem is az illető személyhez fűződnek, hanem sokkal inkább saját elképzeléseinkhez?

b. Képzeljük el, hogy C személy egyik nap odajön hozzánk, kezet nyújt és elmondja, hogy tulajdonképpen mennyire tisztel, becsül minket, és ezentúl a barátunk, társunk szeretne lenni. Ha nem változnának meg érzéseink egy ilyen esetben, akkor folytassuk a könyv olvasását; Ha jelentősen megváltoznának érzéseink, akkor vizsgáljuk meg, hogy miért történt ez a változás? Biztosak vagyunk abban, hogy valóban ellenségesen viszonyulunk ahhoz a személyhez, és nem csak egy illúzió ez? Ezek szerint az érzéseink nem is az illető személyhez fűződnek, hanem sokkal inkább saját elképzeléseinkhez?

7./ A szenvedés látványa – 33. oldal Kérjük tisztelt olvasónkat, gondolkodjon el egy kicsit az alábbiakon. Sokan vannak, akik ezt mondják: „Ha úgy élhetnék, mint egy herceg, nem törném a fejemet olyan dolgokon, amelyek szomorúságot okoznak nekem!” Biztos vagyok benne, hogy legalább egyszer az 133

életében mindenki volt már – ha nem is herceg, de – olyan körülmények között, amikor nagyon jól érezte magát. Kérem, hogy próbálja most felidézni életének ezt a pillanatát, és emlékezzen akkori érzéseire. Képzelje most el, hogy a fentiek szerint felidézett körülmények között szembetalálja magát valaki szenvedésével… érintetlenül hagyná ez Önt? elfordulna és megpróbálna elmenekülni? ugyanúgy képes lenne tovább élvezni boldogságát ezután? mit tenne egyáltalán, ilyen helyzetben? amit tenne, függne-e attól, hogy ki az illető szenvedő személy, illetve, hogy miben is áll szenvedése?

8./ Könyörületesség – 35. oldal “ A Ti szenvedésetek az én szenvedésem, a Ti boldogságotok az én boldogságom. “ ([11] 17. old.) Kérjük, gondolkozzon el azon, ki lenne az az illető, akinek Ön tiszta szívvel ugyanezt mondaná? Gondolja el most egy pillanatra, hogy Ön olyan fontos Buddha számára, mint az az illető Önnek!

9./ Okság – 42. oldal a. Kérjük az olvasónkat, idézze fel most egyik legutóbbi (bárminemű) komolyabb szenvedését. meg tudta szüntetni azt? ha – igen: hogyan sikerült? ha – nem: megpróbálta-e feltárni, és sikerrel megszüntetni az adott szenvedés valamennyi okát? b. Kérjük a kedves olvasót, hogy válasszon tetszése szerint egy jelenséget, tárgyat, vagy élőlényt, és elemezze annak kapcsán az okság meghatározottságát: azaz a választott dolog keletkezésének, létezésének és megszűnésének okát, majd következményeit. 134

10./ Mulandóság – 45. oldal a. Kérjük az olvasót, emlékezzen a legutóbbi esetre, amikor nagyon jól érezte magát. Meddig tartott az? Megpróbált valamit tenni annak érdekében, hogy az tovább tartson? Sikerült? Ha – igen, akkor hogyan? És most nézzük az ellenkező élményt: emlékezzen a legutóbbi esetre, amikor nagyon rosszul érezte magát. Meddig tartott az? Megpróbált valamit tenni annak érdekében, hogy az minél hamarabb elmúljon? Sikerült? Ha – igen, akkor hogyan? b. Most arra kérjük olvasónkat, hogy gondoljon egy olyan dologra vagy állapotra, ami (amilyen) most van (amit most érez), és az jó érzéssel tölti el. Kérem, hogy mielőtt tovább olvassa a feladatot, mindenképpen idézze fel magában az a dolgot, vagy állapotot. Most képzelje el, hogy az a dolog vagy állapot hirtelen eltűnik, és figyelje meg keletkező érzéseit. Szenvedés? Félelem? Düh? Vágy, hogy újra meglelje azt, amit elveszített? Vagy beletörődés? Önmagában az se nem jó, se nem rossz, ha nem tud beletörődni egy kedves dolog vagy állapot elvesztésébe, ez most az Ön jelenlegi viszonyulása a dolgokhoz. Ne bánkódjon miatta, és ne szégyellje! De tudnia kell, hogy ez a viszonyulás jövőbeni szenvedéseinek forrása lehet. Minél távolabb van az elkerülhetetlenben való megnyugvástól, annál nagyobb szenvedés fenyeget. c. Kérjük a kedves olvasót, hogy végül válasszon tetszése szerint egy jelenséget, vagy tárgyat, vagy élőlényt, és elemezze annak kapcsán a mulandóság meghatározottságát, azaz a választott dolog keletkezésének, létezésének és megszűnésének elkerülhetetlenségét.

135

11./ Üresség I. – 47. oldal Kérjük, tartsanak velünk, és végezzük el a következő gyakorlatot. Képzeletben sétáljunk végig egy normális hétköznapunkon, és figyeljük meg helyzetünket mások viszonylatában, leegyszerűsítve és az adott pillanatban jelenlévők számával megjelenítve. Felkelés reggel – tegyük fel, egyedül vagyunk. Fontosságunk ebben a pillanatban mondhatjuk 100%-os; A család reggeli tevékenységei – legyünk négyen otthon reggeli készülődésben. Fontosságunk tehát 25%-os; Munkahelyünkre megyünk – mondjuk húsz emberrel kerülünk kapcsolatba utunk során, az arány itt 5%; Munkahelyünkön dolgozunk – legyünk tizenöten kapcsolatban, ez 6,66%-os aránynak felel meg; Összejövünk barátainkkal – mondjuk hatan vagyunk, fontosságunk 16,6%-os; Végül számoljuk ki a napi átlagot, ami esetünkben 30% (az eseményeket és a helyzetünket azonos súllyal figyelembe véve). Ez, mint látjuk, jóval 100 % alatt van. Ez segít Robinsonunk helyretételében. Kérjük, végezze el saját számítását!

12./ Üresség II. – 53. oldal Kérjük a tisztelt olvasót, hogy válasszon tetszése szerint egy jelenséget, tárgyat vagy élőlényt, és elemezze annak kapcsán az üresség meghatározottságát: azaz a választott dolog keletkezésének, létezésének és megszűnésének önvaló lényeg nélküliségét.

13./ Szenvedés I. – 56. oldal Kérjük, próbáljon visszaemlékezni egy olyan szenvedésére, amelyik egy tevékenység eredményeként keletkezett, úgy, hogy előtte volt lehetősége a cselekvési folyamatot gondosan megterveznie, majd végrehajtania, mégsem a várt, kívánt eredmény keletkezett (és azóta még nem foglalkozott az okok feltárásával). Kérjük, elemezze most ezt a konkrét esetet, és próbálja meg feltárni a nem kívánt eredmény okait.

136

14./ Szenvedés II. – 57. oldal Kérjük a tisztelt olvasót, hogy válasszon tetszése szerint egy jelenséget, tárgyat vagy élőlényt, és elemezze annak kapcsán a szenvedés meghatározottságát: azaz a választott dolog keletkezése, létezése és megszűnése során bármiféle érző lény számára felmerülő szenvedés lehetőségét.

15./ Középső út – 60. oldal a. Kérjük, hogy emlékezzen vissza a legutóbbi esetre, amikor valaki – aki közel áll Önhöz (gyermeke, fiatalabb testvére, beosztottja), és akivel kapcsolatban az Ön felelőssége is, hogy irányítsa, tanítsa, vezesse őt az élet valamely területén – valamilyen hibát vétett, ráadásul olyat, amelynek elkerülésére Öntől már többször megkapta az eligazítást. i/ Indulatosan megszidta őt? Ha igen – segített ez később? Ha nem – képzelje el, mi történt volna, ha így tesz? ii/ Szó nélkül hagyta az esetet? Ha igen – segített ez később? Ha nem – képzelje el, mi történt volna, ha így tesz? iii/ Megpróbálta őt kedvesen és őszintén, röviden és határozottan, úgy figyelmeztetni, hogy saját, jól felfogott érdekeit meglátva kerülje el a jövőben a hasonló hibát? Ha igen – segített ez később? Ha nem – képzelje el, mi történt volna, ha így tesz? b. Kérjük a kedves olvasót, hogy válasszon tetszése szerint egy jelenséget, tárgyat vagy élőlényt, és elemezze annak kapcsán a középső út nézetének lehetőségeit: azaz a választott dolog keletkezése, létezése és megszűnése mennyiben képviseli a jelenségek világában a középső utat, illetve az illető dolgot hogyan tudnánk a bölcsesség és a könyörületesség középső útjára helyezni.

137

16./ Minden létező egysége – 63. oldal Kérjük, hogy válasszon tetszése szerint egy jelenséget, tárgyat vagy élőlényt, és elemezze azt a minden létező egysége szempontjából: azaz a választott dolog keletkezése, létezése és megszűnése során milyen mértékben tudjuk felfedezni annak egységét a világmindenséggel.

17./ Tiszta elme – 67. oldal a. Kérjük a tisztelt olvasót, hogy emlékezzen életének egy áldott pillanatára, amikor valamennyi életösztöne kielégített állapotban volt, és harmóniában volt külső környezetével. Próbálja azután felidézni, milyennek érezte akkor belső világát, és azt, hogy hogyan nyilvánult meg – gondolatban, érzésben, szándékban, szóban vagy tettekben – a különböző kapcsolataiban, ebben az állapotában. b. Kérjük, hogy válasszon tetszése szerint egy jelenséget, tárgyat vagy élőlényt, és elemezze annak kapcsolatát a tiszta elmével, és azt, hogy az milyen összefüggésben képes emlékeztetni bennünket a tiszta elme létezésére.

18./ A dolgok hét nézete – 70. oldal Amint azt korábban megbeszéltük, minden egyes jelenségben, tárgyban vagy lényben (így bármelyik választott jelképünkben) benne van valamennyi tanítás is, hiszen a tanítások a dolgok valódi állapotáról szólnak. Megkérjük kedves olvasónkat, hogy válasszon most egy tetszőleges dolgot (jelenséget, tárgyat, élőlényt), és próbálja meg ugyanabban a dologban megtalálni a hét tanítás valóságát: az okság, a mulandóság, az üresség és a szenvedés meghatározottságát, valamint a középső út, az egység és a tiszta elme vonatkozásait. * 138

Segítségül egy példán bemutatjuk, milyen gyakorlatra gondolunk itt. Vegyük például életünk egyik legjelentősebb állomását ilyetén vizsgálódásunk tárgyául, a halált. Okság A halálnak, a halál beálltának pontosan meghatározható okai vannak. A halál mindenképpen bekövetkezik, amint az azt kiváltó okok létrejönnek. A halálnak következménye is van, mely beálltával elkezd megvalósulni, mind az elhalálozott lény anyagi, energiai és tudati maradványai számára, mind pedig a környezet számára, amellyel az elhunyt lény bármiféle kapcsolatban volt. Mulandóság A halál minden élőlény számára biztosan bekövetkezik, csak beálltának időpontja a bizonytalan. Úgy gondoljuk, hogy a halálnál semmi sem jelenítheti meg számunkra világosabban a mulandóságot. Üresség A halál – mint minden – üres. Nincs semmi olyan önvaló vagy lényeg, hogy halál. A halál egy létező jelenség, ugyanakkor mégsem tudjuk megragadni, fülön csípni, hogy ez itt a halál. A halál bekövetkezik, amikor az azt kiváltó okok fennállnak, illetve nem következik be, amíg azok az okok nem állnak fenn. A halál abból a szempontból is üres, hogy a halálban nincs, és nem marad semmi velünk: se társak, se tárgyak, se vagyon, se lények, semmi. Egyedül a tanítás, a Dharma marad velünk, ha tudatos és rendszeres gyakorlatokkal erre felkészültünk. Szenvedés A szenvedés fogalmáról legtöbbünknek legelsőre a halál jut eszébe, ugyanakkor ez egy téves nézeten alapszik, hiszen a halállal kapcsolatban elképzelt szenvedésünk a halált közvetlenül (vagy rosszabb esetben jóval) megelőző élet szenvedése. A halált félelmetesnek gondoljuk, pedig ha jól belegondolunk, az élet sokkal félelmetesebb tud lenni, már csak abból a szempontból is, hogy 139

tovább tart. A halál tulajdonképpen a – fizikai – szenvedéstől megszabadító változás, tudva persze, hogy attól is csak az átmeneti állapot idejére, ha létezőként születünk újjá. Ez utóbbinak pedig az az oka, hogy nyomot hagytunk a Tudatban, és azt egy újabb élettel (létezéssel) még el kell azt takarítsuk. A halál tudata, képe valóban szenvedést okozhat nekünk, ha nem tekintjük a valóság természetes részének. A halált megelőző hosszabb, vagy rövidebb idő ugyancsak fizikai és mentális szenvedések forrása lehet a haldokló számára. A környezet számára pedig a haldokló szenvedése, majd elmúlása jelenthet szenvedést. Mindkét eset akkor történik meg velünk, ha nem ismerjük fel és nem gyakoroljuk a valóság igazi állapotát. Középső út A halál annyiban jelképezi a középső utat, hogy tulajdonképpen ez egy átmeneti állapot két létezési forma között (ha újjászületés követi), vagy a létezés és a többé nem lét között (a nirvánában való végső ellobbanás esetében). Minden létező egysége A halál úgy jeleníti meg számunkra minden létező egységét, hogy elválaszthatatlan részét képezi az életnek: halál nélkül nincs élet. Ahol megjelenik az élet, ott biztosan be fog következni a halál is. A tiszta elme Amint arról a tiszta elméről szóló tanítás során beszélgettünk, a halál pillanatában elménk kitisztul, mivel tudatunkból – feladata végeztével – eltávozik a Robinson-természet, így tehát igen szoros kapcsolat van a halál és a tiszta elme között. Nem felejtve, hogy az elme végső megtisztulását csak a karmikus nyomunk végleges eltakarításával érhetjük el. * Most kérjük, hogy végezze el ezt a gyakorlatot egy Ön által választott dologgal.

140

19./ Sangha – 72. oldal Kérjük a tisztelt olvasónkat, hogy vessen egy újabb pillantást a felsorolt közösségekre, és próbálja saját magát elhelyezni ott. Majd gondolkodjon el az alábbiakon: talált-e olyan közösséget, amelyhez tartozónak véli magát? ha igen, melyik az? Mostani ismeretei, érzései alapján szándékozik-e továbbmenni a közösségek útján, azaz egy másik közösséghez közeledni? ha nem talált olyan közösséget, amelyhez tartozónak véli magát, akkor mostani ismeretei, érzései alapján szándékozik-e egy itt felsorolt közösséghez közeledni?

20./ Kábítószerek, dohányzás, alkohol – 78. oldal Tudjuk, hogy nagyon sok ember rabja egyik vagy másik felsorolt élvezeti szernek, és közülük is sokan szeretnék élvezni a tiszta elme és a belső békesség gyümölcseit – ők azok, akik már ráébredtek, hogy szenvedélyük nem adja meg számukra igazán azt, amire vágytak. Tudomásul kell vegyük azt is, hogy ezen élvezeti szerekhez való kötöttség már a betegség egy fajtája, ezért szakemberhez, orvoshoz kell forduljunk tanácsért, gyógyításért. Ugyanakkor minden gyógyulási folyamatban nagy szerepe van a mi hozzáállásunknak, azaz annak, amivel – az orvosunk által előírt terápia szigorú követésén túl – magunk is hozzájárulhatunk a gyógyulásunkhoz. Erre a rajtunk múló részre szeretnénk javaslatot adni, abban az esetben, ha az nem ütközik az orvos által előírt gyógymód utasításaival. 1/ Megszabadulás a kábítószertől Ha valaki kábítószer rabja, állapítsa meg napi adagját (bármilyen szerről és bármilyen egységről van szó), hány milligramm, adag, tabletta, cigaretta, stb. az. Azután számítsa ki ennek a napi adagnak az egytizedét, és csökkentese a napi adagját minden hónapban ezzel az egytizeddel: az első hónapban egy tizeddel kevesebbet fogyasszon (végig ugyanazt a csökkentett mennyiséget az egész hónap folyamán), a második hónapban újabb egytizeddel kevesebbet (végig ugyanazt a mennyiséget a hónap során), és így tovább. Számolja ki a 141

pontos naptári napját a gyógymód végének, és végig e tíz hónap során, amilyen gyakran csak tud, gondoljon arra a napra, amikor megszabadul a rabságától: képzelje el, milyen csodálatos és tiszta érzés lesz kábítószer nélkül élni. 2/ Megszabadulás a dohányzástól Ha valaki a dohányzik, vegye számításba napi adagját, hány darab cigaretta, szivar, stb. az. Azután csökkentse a napi adagját minden héten egy darabbal: az első héten egy darabbal kevesebbet (az egész hét folyamán, naponta ezt az eggyel csökkentett mennyiséget szívja el), a második héten újabb egy darabbal kevesebbet, és így tovább. Számolja ki a pontos naptári napját a gyógymód végének (a kúra hossza értelemszerűen annyi hét lesz, amennyi most a napi adagja), és ebben az időszakban, amilyen gyakran csak tud, gondoljon arra a napra, amikor megszabadul a rabságától: képzelje el, milyen csodálatos és tiszta érzés lesz dohányzás nélkül élni. 3/ Megszabadulás az alkoholtól Ha valaki alkoholt fogyaszt (a legkisebb mennyiség is alkoholfogyasztásnak számít), tartson egy alkoholmentes napot az első héten (mondjuk hétfőn), miközben a többi napokon folytathatja a korábbi megszokott mennyiségű alkohol fogyasztását. A következő, második héten két napot hagyjon ki (mondjuk a hétfőt és a pénteket), miközben a többi napokon folytatja a korábban megszokott mennyiségű alkohol fogyasztását. És azután így tovább, minden újabb héten eggyel több alkoholmentes napot tartson (a sorrend lehet például a továbbiakban: szerda, szombat, kedd, csütörtök és végül vasárnap). Számolja ki a pontos naptári napját a gyógymód végének, és végig a hét hét folyamán, amilyen gyakran csak tud, gondoljon arra a napra, amikor megszabadul a rabságától: képzelje el, milyen csodálatos és tiszta érzés lesz alkohol nélkül élni. * Ha valakinek segít végigjárni a megszabadulási folyamatot ez az itt következő meggondolás (mindhárom megszabadulásra vonatkozóan), akkor megnyugtathatja magát azzal, hogy ha nem lesz gyökeresen jobb az élete, nem szabadul meg sok szenvedésétől, akkor egy évvel a fenti gyakorlatok végétől számítva visszatérhet a régi szokásához, melytől megszabadulni igyekezett.

142

21./ Táplálkozás, élvezeti cikkek – 80. oldal 1. Kérjük olvasónkat, hogy emlékezzen a legutóbbi étkezésére, és elemezze azt a táplálkozásra vonatkozó önmérséklet szempontjai alapján. Azután arra kérjük, hogy próbáljon visszaemlékezni egy olyan étkezésre, amikor nem kifejezetten az éhség, vagy szomjúság motiválta a táplálkozásra. Próbálja meg meghatározni ennek az okát. 2. Ha Ön valamelyik élvezeti cikk fogyasztója, kérjük, próbálja megtalálni az okát, amiért rabja lett annak. Ha több ok van, írja fel, majd fontosságuk szerint rangsorolja azokat. Azután próbálja meg a legkevésbé fontos okot megszüntetni, vagy megváltoztatni. Ha ez sikerült, folytassa a következő legkevésbé fontossal, majd így tovább. 3. A következő alkalommal, mielőtt rágyújt, vagy alkoholt, kábítószert készül fogyasztani, álljon meg egy pillanatra, és szánjon néhány percet az alábbi három kérdés megválaszolására: Elgondolkozott-e már azon, hogy mi az oka, amiért rá akar gyújtani (alkoholt vagy kábítószert akar fogyasztani)? Ha igen, akkor milyen okot talált? Ha nem gondolkozott még ezen, akkor tegye meg most! Elgondolkozott-e már azon, hogy milyen következménnyel jár ez a szenvedélye? Ha igen, milyen eredményre jutott? Ha nem, akkor tegye meg most! Elgondolkozott-e már azon, hogy bölcs és könyörületes cselekedet-e ez, úgy önmagával, mint szeretteivel való viszonylatban? Ha igen, mire jutott? Ha nem, akkor tegye meg most!

22./ Öltözködés – 81. oldal Kérjük a kedves olvasót, hogy emlékezzen vissza a legutóbbi alkalomra, amikor valamilyen ruházatot vásárolt. Azután, kérem, hogy elemezze azt a ruházkodásra vonatkozó bölcs és könyörületes önmérséklet szempontjai alapján. 143

23./ Lakás – 82. oldal Kérjük, hogy gondoljon az otthonára, ahol jelenleg él. Meg van elégedve azzal? Ha igen: fogalmazza meg, hogy miért. Ha nem: fogalmazza meg, hogy miért nem, majd a felsorolt okokat elemezze a lakóhelyre vonatkozó bölcs és könyörületes önmérséklet szempontjai alapján.

24./ Pihenés – 83. oldal Kérjük a tisztelt olvasót, hogy emlékezzen a legutóbbi alkalomra, amikor pihent, és elemezze azt a pihenésre vonatkozó bölcs és könyörületes önmérséklet szempontjai alapján.

25./ Szexualitás – 84. oldal Kérjük, hogy emlékezzen a legutóbbi alkalomra, amikor szexuális életet élt, és elemezze azt a szexualitásra vonatkozó bölcs és könyörületes önmérséklet szempontjai alapján.

26./ Szerelem – 85. oldal Kérjük a tisztelt olvasót, hogy emlékezzen legutóbbi, akár még most is tartó szerelem érzésére, és elemezze azt az elmondott gondolatok alapján.

27./ Család – 86. oldal Ha a tisztelt olvasónknak van családja és gyermeke, kérjük, hogy emlékezzen vissza arra az időre, amikor eldöntötte, hogy családot alapít. Vizsgálja meg akkori döntését a tárgyalt szempontok alapján. Azután elemezze családi életét a bölcs és könyörületes önmérséklet szempontjai alapján. 144

28./ Külső hatások kezelése – 88. oldal Kérjük olvasónkat, hogy emlékezzen a legutóbbi esetre, amikor egy személy megbántotta; egy állat, egy növény vagy egy tárgy megsebesítette; nagyon kellemetlen időjárás megakadályozta valamilyen tervében; vagy csak éppen rossz kedvében volt. Sokáig foglalkozott magával a szenvedésével? Segített ez a dolgon? Ha sokáig nem sikerült feloldania a szenvedését: képzelje el, mi történt volna, ha kevesebbet törődött volna magával a szenvedésével, inkább igyekezett volna feltárni és megszüntetni az okát annak, ami történt, és annak, hogy miért éppen úgy reagált az eseményre.

29./ Nyolc világi hívság – 90. oldal Kérjük, hogy emlékezzen a legutóbbi esetre, amikor a felsorolt nyolc helyzet valamelyikébe került, és idézze fel arra adott reakcióját. Ezután elemezze azt a tárgyalt meggondolások alapján.

30./ Mentális fájdalom csillapítása – 91. oldal Érdemes megvizsgálnunk és megtapasztalnunk, mennyire automatikusak Robinsonunk fájdalmunkat csillapítani igyekvő reakciói mentális fájdalmak, szenvedések esetén. Kérjük olvasónkat, saját eseteire emlékezve olvassa végig ezt a gyakorlatot. Aki nagyon szeret enni, tapasztalta, hogy ha valaki vagy valami nagyon felzaklatja, rögtön eszik valamit, függetlenül attól, hogy éhes-e vagy sem. Aki dohányzik, tapasztalta már, hogy ha valaki, vagy valami feldühíti, rögtön rágyújt, függetlenül attól, hogy elérkezett volna a következő dohányzás megszokott ideje. Aki alkoholt fogyaszt, tapasztalta, hogy ha valami felbosszantja, rögtön iszik valamit, függetlenül attól, hogy a vágya a következő adagra eljött volna. És a sor folytatható. Kérjük most olvasónkat, hogy emlékezzen legutóbbi mentális fájdalmára, szenvedésére. Gondoljon vissza az arra adott első 145

reakciójára. Ha bármelyik fenti szempont szerint talál ilyet, próbálja meg feltárni és megszüntetni annak okát, hogy elkerülje jövőbeni szenvedését.

31./ Külső hatások bölcs kezelés – 95. oldal A dolgok ilyetén nézetét legszemléletesebben úgy gyakorolhatjuk, ha egyik mindennapos, reggeli élményünkre emlékezünk, nevezetesen arra, hogyan fogadjuk és dolgozzuk fel a mindenkori időjárás állapotát. Elfogadjuk olyannak amilyen, és azután alkalmazkodunk hozzá, öltözékünkkel, programjainkkal? Bosszankodunk miatta? Szidjuk az időjárást befolyásoló dolgokat vagy a meteorológusokat? Ezt a véleményünket napjában többször is hangoztatjuk? Végül gondoljuk el, melyik a bölcs és – önmagunkhoz és másokhoz – könyörületes a viszonyulásunk.

32./ Az élet kioltása – 96. oldal Megkérjük tisztelt olvasónkat, hogy tartson egy önelemzést a megadott szempontok alapján, vizsgálja meg korábbi megnyilvánulásait az élet kioltásának nézeteire figyelemmel. Ha bármelyik megadott szempont szerint talál azok között hibásat, próbálja meg feltárni és megszüntetni annak okát, hogy elkerülje jövőbeni szenvedését.

33./ Lopás – 96. oldal Kérjük, hogy tartson egy önelemzést a megadott szempontok alapján, vizsgálja meg korábbi megnyilvánulásait a lopás nézeteire figyelemmel. Ha bármelyik megadott szempont szerint talál azok között hibásat, próbálja meg feltárni és megszüntetni annak okát, hogy elkerülje jövőbeni szenvedését.

146

34./ A helytelen szexuális élet – 97. oldal Kérjük, hogy tartson egy önelemzést a megadott szempontok alapján, vizsgálja meg korábbi megnyilvánulásait az ártó szexuális viselkedés nézeteire figyelemmel. Ha bármelyik megadott szempont szerint talál azok között hibásat, próbálja meg feltárni és megszüntetni annak okát, hogy elkerülje jövőbeni szenvedését.

35./ Hazugság – 98. oldal Kérjük, hogy tartson egy önelemzést a megadott szempontok alapján, vizsgálja meg korábbi megnyilvánulásait a hazugság nézeteire figyelemmel. Ha bármelyik megadott szempont szerint talál azok között hibásat, próbálja meg feltárni és megszüntetni annak okát, hogy elkerülje jövőbeni szenvedését.

36./ Megosztottságot keltő beszéd – 98. oldal Kérjük, hogy tartson egy önelemzést a megadott szempontok alapján, vizsgálja meg korábbi megnyilvánulásait a megosztottságot keltő beszédre figyelemmel. Ha bármelyik megadott szempont szerint talál azok között hibásat, próbálja meg feltárni és megszüntetni annak okát, hogy elkerülje jövőbeni szenvedését.

37./ Durva beszéd – 99. oldal Kérjük, hogy tartson egy önelemzést a megadott szempontok alapján, vizsgálja meg korábbi megnyilvánulásait a durva beszéd nézeteire figyelemmel. Ha bármelyik megadott szempont szerint talál azok között hibásat, próbálja meg feltárni és megszüntetni annak okát, hogy elkerülje jövőbeni szenvedését.

147

38./ Felesleges beszéd – 99. oldal A felesleges beszéd annak elmulasztása, hogy a dolgok valódi állapotáról beszéljünk, illetve, hogy szavainkkal megkíséreljünk valakinek – bármilyen rendű és rangú – szenvedésén enyhíteni. A felesleges beszéd elkerülése kapcsán gondolunk arra is, hogy helyette akkor már jobb csendben maradni, és bölcsebb, könyörületesebb témán gondolkodni, vagy meditálni. Ha pedig mindenképpen meg kell szólaljunk, akkor igyekszünk bölcsen és könyörületességgel beszélni. Jól tesszük, ha mindenfajta felesleges megnyilvánulásra is gondolnunk – cselekedetre, szándékra, érzésre és gondolatra. Ilyen esetekben is tudatlan és könyörtelen az adott megnyilvánulásunk. * E három utóbbi – beszédben kifejeződő – ártalmas megnyilvánulás esetében sokszor hajlamosak vagyunk elnézőbbek lenni, azt gondolva: „ez azért nem akkora hiba…”. Nem felejthetjük el azonban, hogy Buddha tanítása szerint valamennyi tíz ártalmas megnyilvánulás egyenrangúan ártó, tudatlan és könyörtelen. Ugyanis, ha valamilyen érző lénynek bármilyen szenvedést okozunk, karmát teremtünk, és ennek törvényszerűen bekövetkeznek a ártalmas következményei. Ne ringassuk tehát magunkat a kisebb hibák illúziójában. Ezt elősegítendő gondolunk például arra, hogy a felesleges beszéd éppen úgy kerülendő, mint az élet kioltása. Kérjük, hogy tartson egy önelemzést a megadott szempontok alapján, vizsgálja meg korábbi megnyilvánulásait a felesleges beszéd nézeteire figyelemmel. Ha bármelyik megadott szempont szerint talál azok között hibásat, próbálja meg feltárni és megszüntetni annak okát, hogy elkerülje jövőbeni szenvedését.

* Az előbbi, az ártalmas megnyilvánulásainkat elemző gyakorlatokhoz tegyük hozzá a következő meggondolást. Képzeljük el (sorban mindegyik előbb felsorolt helyzetet külön-külön) úgy, hogy velünk szemben követik el az adott ártalmas megnyilvánulást, és próbáljuk felidézni magunkban, hogy: milyen gondolatokra, érzésekre, szándékokra, szavakra vagy tettekre indít az adott eset bennünket? bölcsek és könyörületesek-e ezek a reakcióink? 148

akármilyen választ is találunk a fenti két kérdésünkre, megtapasztalhatjuk, hogy milyen hatása van másokra a mi esetleges ártalmas megnyilvánulásunk.

39./ Üdvös megnyilvánulások – 103. oldal Kérjük, hogy tartson egy önelemzést a megadott szempontok alapján, vizsgálja meg korábbi megnyilvánulásait az üdvös megnyilvánulásaira figyelemmel. Ha bármelyik megadott szempont szerint talál ilyeneket, próbálja meg feltárni annak okát, hogy a jövőben is létre tudja hozni azokat az okokat, és így el tudja kerülni a szenvedéseit.

40./ Könyörületesség – 118. oldal A könyörületesség – a könyörületesen megnyilvánuló személyen kívül – természetesen feltételezi annak tárgyát, a két fél kapcsolatát, annak pillanatnyi helyzetét, és így tovább. A következőkben bemutatjuk ezeket a lehetséges viszonyokat, körülményeket, és azután alkalma lesz a tisztelt olvasónak, hogy maga is, természetesen egyelőre képzeletben, kipróbálja ezeket a helyzeteket. És mindezt azért, hogy könyörületes megnyilvánulásaink egyre tudatosabbá váljanak, és felkészültebbek is legyünk a különböző helyzetekre, amit az élet – ebből a szempontból – számunkra hozhat. Ennek a gyakorlatnak a sikeressége érdekében leszünk a következőkben egy kicsit részletekbe menőek, ezért olvasónk megértését kérjük. A könyörületességünk tárgya, iránya lehet személy, állat, növény, tárgy vagy jelenség. Közérzetünk, az adott pillanatban lehet jó, vagy rossz. Amennyiben könyörületességünk tárgya egy személy, ő lehet legközelebbi szeretteink egyike, egy barát, egy ismerős vagy egy idegen. A könyörületességünk tárgyával fennálló viszonyunk, ha ő egy idegen személy, lehet szimpátia, semlegesség vagy ellenérzés. 149

A könyörületességünk tárgya, amennyiben az állat, növény vagy tárgy, lehet a sajátunk; lehet másé, akit kedvelünk vagy lehet olyan valakié, akivel nem kedveljük egymást. A könyörületességünk tárgya irányunkban, amennyiben az egy jelenség, lehet segítő vagy ártó. A könyörületességünk tárgyának állapota, amennyiben az egy érző lény, lehet megelégedett vagy szenvedő. A könyörületességünk tárgya, amennyiben az egy tárgy, lehet jó állapotban vagy rossz állapotban. A könyörületességünk megnyilvánulhat gondolatban, érzésekben, szándékokban, szavakban vagy tettekben. A könyörületes megnyilvánulásunk formája, az érző lények irányában, lehet táplálék, fizikai menedék (ruházat, szállás, gyógyszer, anyagiak, stb.) vagy szellemi menedék (emberek számára). A könyörületes megnyilvánulásunk lehet alkalmi vagy rendszeres. * Most kérjük tisztelt olvasónkat, hogy képzelje el a fenti körülmények néhány kombinációját, próbálja meg felidézni saját könyörületes megnyilvánulását abban az adott összefüggésben, és érezze át, illetve figyelje meg belső hajlandóságát. Kezdetnek érdemes a legkönnyebb esetet választani: személy – jó a közérzetünk – szeretteink egyike – boldog – gondolat – táplálék – alkalmi megnyilvánulás. És ha szeretné próbára tenni belső hajlandóságát, és megérezni, hogy milyen hosszú lehet még az út előttünk a könyörületességünk ösvényén, akkor válassza a következő kombinációt: személy – rossz a közérzetünk – idegen – ellenérzés – boldog – szellemi menedék – rendszeres megnyilvánulás.

150

Akár játszhatnak egy társasjátékot is a következő szabályok szerint: készítsenek 11 különböző dobozt, a fenti különböző viszonyoknak megfelelően; készítsenek egy-egy cédulát, felírva az egyes lehetséges állapotok megnevezését (összesen 33 darabot); majd az egyes cédulákat összehajtva helyezzék bele a megfelelő dobozba; ezután kezdődhet a játék: minden egyes dobozból húzzanak egyegy cédulát, és természetesen csak értelemszerűen összeillő felállást vegyenek figyelembe: pl. növény – jó a közérzetünk – másé, akit kedvelünk – szándék – táplálék – alkalmi megnyilvánulás; majd képzeljék el ennek a felállásnak megfelelő könyörületes megnyilvánulásukat és beszélgessenek róla.

41./ Végigsétálva egy napon – 120. oldal Felébredés Mi – akik már ismerkedünk Buddha tanításával – tudjuk, hogy a szenvedés létezik. És mindjárt az első ilyen a nap kezdetén érhet minket: nevezetesen az ébredés szenvedése. (Ha valaki számára ez nem okoz gondot, nyugodtan átlépheti ezt a pontot, és folytassa a következőnél.) Az esetek nagy többségében akkor tud a legfájdalmasabb lenni az ébredés, ha valaki vagy valamilyen szerkezet ébreszt bennünket. Vagy akkor, ha elalszunk, és ezzel késésbe kerülünk (ilyenkor a szenvedés az a feszültség, amit az időhiány okoz). Természetesen ez nem mindig van így, hiszen pihenőnapokon, szabadságon van lehetőségünk magunktól ébredni. Itt van a titok: nem is annyira abban, hogy olyan sokáig alszunk, ameddig akarunk (ez is fontos, hiszen azt jelenti, hogy kipihenjük magunkat), hanem a legfontosabb, hogy magunktól ébredünk fel. Itt rejlik a lehetőség a megoldásra, amely megszabadít minket ettől, az ébresztés, és így a kialvatlanság okozta szenvedésétől.

151

Ennek érdekében a következő tennivalónk van, amelyet alkalmazva bárki, néhány napi gyakorlat után képes pontosan, külső ébresztés nélkül és kipihenten felébredni. Este, az elalvás előtti pillanatokban, mintegy utolsó gondolatként, elképzeljük és rögzítjük magunkban, elménkben, hogy a következő nap reggelén hány órakor fogunk felébredni. Azután már csak el kell aludjunk. Az első napokon, amíg nem válik ez az új rendszer életünk részévé, biztonságból állítsuk be az ébresztőóránkat, de tíz perccel későbbre, mint a saját ébresztésünk időpontja.

Reggeli gyakorlat Felébredésünk után felfrissülünk a fürdőszobában, majd visszatérünk szobánkba a reggeli gyakorlatra. Egy lehetséges (három részből álló) gyakorlat, a sok üdvös közül: leborulás (az elején huszonegy, a végén kilenc), imádság (menedékvételi, áldást kérő és felajánlási ima) és meditáció (mantra, belső csend, fogadás-küldés).

Az első aktivitások Megnézzük, milyen az időjárás odakint: elfogadjuk azt, akármilyen is. Megfelelő ruházatot választanunk, és – ha van ilyen szándékunk vagy lehetőségünk egyáltalán – a napi programunkat, tevékenységünket is az időjárás adta lehetőségekhez igazítjuk. Miután felöltöztünk, reggelit készítünk a családunknak, élelmet adunk háziállatunknak (ha van ilyen) és a madaraknak odakint (főként télen), és megöntözzük a növényeket a lakásunkban. Rendbetesszük szobánkat, és segítünk ebben családunk többi tagjának is.

Utazás Ha erre bármilyen lehetőségünk van, gyalog megyünk azokra a helyekre, ahová tennivalóink szólítanak. Ha erre nincs módunk, és ezért valamilyen járművel utazunk, kihasználhatjuk az alkalmat türelmünk, udvariasságunk, kedvességünk gyakorlására, és nem leszünk dühösek, nem válunk agresszívvá, még akkor sem, ha erre esetleg minden okunk megvolna mások jóvoltából. Könyörületességet gyakorlunk, főként azokkal az emberekkel, akik 152

láthatóan ingerültek, dühösek, agresszívak. Mi már tudjuk, hogy ők nagyobb bajban vannak, nevezetesen saját Robinsonjuk átvette felettük az irányítást. Biztosak lehetünk abban, hogy sok mérges, agresszív megnyilvánulást mutató ember elszégyellné, és valószínűleg megfékezné magát, ha tudná, hogy megnyilvánulásaiból rájöttünk arra, hogy milyen rossz állapotban van tulajdonképpen, mennyire nem ura helyzetének, Robinson-természetének abban a pillanatban.

A munkahelyen Általában a napunk kezdetén van egy bizonyos elképzelésünk arról, hogy mit fogunk aznap tenni. Azonban gyakran megtörténik, hogy másoktól újabb feladatokat kapunk, és így eredeti tervünk felborul. Ilyen esetekben is bölcsen és könyörületesen viselkedünk, minden problémát megértéssel, türelemmel, nyugodtan, kezelünk mindenkivel szemben – tekintet nélkül pozíciójára, hozzánk fűződő kapcsolatára, viszonyára. Próbáljuk meg ügyes szervezéssel elkerülni, hogy se időzavarba ne kerüljünk, se időfeleslegünk ne legyen.

Szabadidő Vannak néha olyan ritka, egyedi pillanatok az életünkben, amikor gyakorlatilag nincs semmi különösebb feladatunk, tennivalónk. Ilyen alkalmakkor fel szoktuk magunknak tenni a kérdést: „mit tudnék valami számomra jó és élvezetes dolgot tenni?” Ha ilyen pillanat a jövőben is adódna számunkra a mindennapjaink során, megváltoztatjuk egy kicsit az előbbi kérdést. „Mit tudnék valami jót és élvezetes dolgot tenni valaki más számára?” Gondolunk valakire családunkból vagy ismeretségi körünkből, aki bármilyen szempontból rosszabb állapotban van, mint mi, és tudomásunk van szenvedéséről, legyen az testi vagy lelki betegség, vagy bármilyen más szenvedés. Megpróbálunk bölcsen és könyörületesen eljárva segíteni neki. Ha találunk lehetőséget ilyen megnyilvánulásra, nem tétovázunk és belefogunk. Megpróbálunk eltölteni egy napot anélkül, hogy kapcsolatba kerülnénk bármelyik tömegkommunikációs eszközzel. Igyekszünk minél több időt a természetben eltölteni. Legalább néhány percre 153

napközben is teljes csendben maradunk, és átérezzük jelenlétünket itt és most.

Este Igyekszünk minél több időt tölteni a családunkkal, leülünk együtt, akár néhány percre is, megbeszéljük a napunk eseményeit, segítünk egymásnak, hogy lecsillapítsuk és megtisztítsuk elménket. Ha magunk maradunk, megtartjuk esti gyakorlatunkat, hasonlóan a reggeli gyakorlathoz. És végül, nem felejtjük el beállítani mentális ébresztőóránkat. * Kérjük, emlékezzen egyik elmúlt, átlagosnak mondható hétköznapjára. Sétáljon végig rajta gondolatban, és idézze fel a bölcs és könyörületes megnyilvánulásait. Azután keresse meg az adott napon azokat a lehetőségeket, amelyekben még további bölcs és könyörületes megnyilvánulásokra lehetett volna alkalom.

154

A tanítások – számokhoz kötve 1

> Buddha Shakyamuni – A Megvilágosodott; > Valamennyi létező egysége;

2

> Buddha bölcsessége és könyörületessége – tudva, és mindenkor emlékezve arra, hogy bennünk e kettőnek mindig egységben kell lenni: hiszen a bölcsesség könyörületesség nélkül végül öncéllá válik; a könyörületesség bölcsesség nélkül végül hivalkodássá lesz.

3

> A Három Ékkő: Buddha, Dharma, Sangha; > A létezés meghatározottságának három formája: a létfenntartási, a fajfenntartási késztetések és a meghatározó környezet; > Az elme három ártó állapota: a mohóság, a harag és a tudatlanság; > A három ártó cselekedet: a gyilkosság, a lopás és a helytelen szexuális élet; > A szenvedés megszüntetésének három foka: az önmérséklet, az ártalmas megnyilvánulások elkerülése és a könyörületesség; > A három farkas: a megszokás, az unalom és a lustaság; > A három helyes megközelítés: jókedv, kedvesség, őszinteség.

4

> A Négy Nemes Igazság: a Szenvedés, a Szenvedés Oka, a Szenvedés Megszüntetése és a Szenvedés Megszüntetéséhez vezető Nemes Ösvény; > A tudás négy érvényes forrása: Buddha beszédei, az igaz magyarázatok, az igaz tanítók és saját igaz élményeink; > A négy ártó beszéd: a hazugság, a durva beszéd, a felesleges és a megosztottságot előidéző beszéd; > A négy kígyó: a kábítószer, a dohány, az alkohol és a szerencsejáték;

155

5.

> Az öt állapot a szenvedés megszüntetéséhez vezető nemes ösvényen: Bölcsesség – Buddha tanításainak ismerete és az annak megfelelő életvitel; Könyörületesség – minden érző lény és valamennyi létező iránt megnyilvánuló együttérzés és segítőkészség; Tiszta elme – mely mentes a mohóságtól, a haragtól és a tudatlanságtól; Belső béke – elménkben és testünkben; Külső békesség – valamennyi emberi közösségben, és azok harmóniája minden érző lénnyel és a világmindenség valamennyi létezőjével; > Az érzékek öt kapuja, amelyeket folyamatosan ellenőriznünk kell: a látás, a hallás, a szaglás, az ízlelés és a tapintás; > Az öt megnyilvánulási forma, amelyeket tisztán kell tartsunk: gondolataink, érzéseink, szándékaink, szavaink és tetteink; > A Buddhisták testvéri közösségének, a Sanghának öt csoportja: Buddha világi követői, Buddha tanítványai, buddhista szerzetesek és magányos testvérek, a Bodhicsitták, a Bodhiszattvák. > Az öt érték: önfegyelem, megelégedettség, türelem, megbocsátás és a könyörületesség.

6

> A hat veszélyes tanácsadó: a három farkas (a megszokás, az unalom, a lustaság), a búfelejtés, az élvezetek hajszolása és a haszonszerzés;

7

> Hét tanítás a dolgok valódi állapotáról: az okság, a mulandóság, az üresség, a szenvedés, a középső út, minden létező egysége és a tiszta elme; > A hét előírás Buddha világi követői számára: Buddha tanításainak megismerése és az azokon való elmélkedés; jártasság és elkötelezettség a Tanításokban; erkölcsiség, meditáció, és a tanításoknak megfelelő életvitel megvalósítása; 156

8

> A Nyolcágú Nemes Ösvény, mely a szenvedés megszüntetéséhez vezet: a Helyes nézet, a Helyes gondolkodás, a Helyes beszéd, a Helyes viselkedés, a Helyes életmód, a Helyes törekvés, a Helyes tudatosság és a Helyes összpontosítás. > A nyolc világi hívság: dicséret – kritika; hírnév – ismeretlenség; siker – bukás; gazdagság – szegénység.

9

> Mindennapi életünk kilenc tere, ahol alkalmunk nyílik életünk megváltoztatására: ébredés, reggeli gyakorlat, reggeli aktivitások, utazás, munkahely, szabadidő, családi élet, esti gyakorlat, elalvás.

10

> A tíz ártalmas megnyilvánulás: vágy, rosszakarat, hibás nézet; hazugság, durva beszéd, felesleges beszéd, megosztottságot előidéző beszéd; az élet kioltása, lopás, helytelen szexuális élet;

12

> A tizenkét fizikai és szellemi aktivitás, ahol bölcs és könyörületes megnyilvánulásokkal megváltoztathatjuk az életünket: táplálkozás, öltözködés, lakás, pihenés; szexualitás, szerelem, családi élet; ártalmas megnyilvánulások elkerülése, bölcs alkalmazkodás a meghatározó körülményekhez, üdvös megnyilvánulások megerősítése, meditáció; könyörületesség minden érző lény és valamennyi létező irányában. > A függő keletkezés tizenkét szintje: tudatlanság; hajlam; belátás; név és forma; hat érzék; érintkezés; érzet; vágy; ragaszkodás; létezés; születés/betegség/öregség/halál; szenvedés.

157

Útjelző a világi követőknek Belátás „A világon minden szenvedés abból ered, hogy boldogságot akarunk magunknak. A világon minden boldogság abból ered, hogy boldogságot akarunk másoknak.” (Shantideva)

A világi követők ösvényének állomásai

Bölcsesség

Az alapvető tényezők az adott állomáson

Távlati célok az adott állomáson

A Négy Nemes Igazság

A Három Ékkő

A Nyolcágú Nemes Ösvény

Megszabadulás a szenvedéstől, menedéket véve Buddhában, a Tanban és a Közösségben

Napi feladatok az adott állomáson

„Tanulmányozni a tudás négy igazi forrását, melyek: 1. Buddha beszédei 2. Igaz magyarázatok 3. Igaz tanítók 4. A saját igazi élményeink” (Őszentsége a Dalai Láma)

Küldetés „Mindaddig, amíg létezik tér és idő; Mindaddig, amíg léteznek érző lények; Legyek addig én is, hogy segítsek, hogy szolgáljak, hogy elvégezzem a rám eső részt.” (Shantideva)

Értékek

„Önfegyelem, megelégedettség, türelem, megbocsátás és könyörületesség.”

Könyörületesség

Tiszta elme

Elkötelezett és aktív gyakorlat minden érző lény és valamennyi létező irányában

Megszabadulás a mohóságtól, a haragtól és a tudatlanságtól

Valamennyi érző lényt megszabadítani a szenvedéstől

Tökéletesen tiszta, mohóságtól, haragtól és tudatlanságtól mentes elme

Könyörületes megnyilvánulások gondolatokban, érzésekben, szándékokban, szavakban és tettekben – minden létező irányában

1. Önmérséklet 2. Ártalmas megnyilvánulások elkerülése 3. Üdvös megnyilvánulások megerősítése

(Őszentsége a Dalai Láma) Belső béke

Megközelítés „Jókedv, kedvesség és őszinteség.”

Folyamatos és gondos figyelem a belső béke megőrzésére az elme tisztántartásával

Teljes és sérthetetlen belső béke

Meditáció

Külső békesség valamennyi érző lény és létező körében

A külső békesség körének szélesítése, naponta legalább egy emberrel

(Őszentsége a Dalai Láma)

Etikai kódex „Segíts másokon! Ha nem tudsz segíteni, legalább ne árts nekik!” (Őszentsége a Dalai Láma)

Külső békesség

Folyamatos és gondos figyelem a külső békesség megőrzésére és kiterjesztésére, könyörületes 158 megnyilvánulásokkal

A hivatkozott források jegyzéke [1]

Őszentsége a Dalai Láma: Száműzetésben – szabadon. Írás Kiadó, Budapest, 1990.

[2]

Őszentsége a Dalai Láma és Dr. Howard C. Cutler: A boldogság művészete. Trivium Kiadó, 2000.

[3]

Őszentsége a Dalai Láma és Dr. Howard C. Cutler: A boldogság művészete a munkában. Trívium Kiadó, 2004.

[4]

Őszentsége a Dalai Láma: Ősi bölcsesség, modern világ. Európa Könyvkiadó, Budapest, 2000.

[5]

Őszentsége a Dalai Láma és Dr. Jeffrey Hopkins: Út az értékes élethez. Napsugár és Holdsugár Kiadó, 2004.

[6]

Őszentsége a Dalai Láma: Út a nyugalomhoz – mindennapi tűnődések. Írás Kiadó, 2001.

[7]

Őszentsége a Dalai Láma: A könyörület ereje. Szukits Kiadó, 2003.

[8]

Őszentsége a Dalai Láma: Nyitott szívvel. Trívium Kiadó, 2003.

[9]

Őszentsége a Dalai Láma: A bölcsességszem felnyitása. Édesvíz Kiadó, Budapest, 2004.

[10]

Őszentsége a Dalai Láma: A tudat átalakítása. Szukits Kiadó, 2005.

[11]

Buddha élete és tanítása. Pátria könyvek, 1989.

[12]

Buddha Beszédei. Helikon Kiadó, 2004.

[13]

In the Buddha’s Words – An Anthology of Discourses from the Pali Canon. Edited and introduced by Bhikkhu Bodhi. Wisdom Publications, Boston, USA. 2005. 159

[14]

[15]

[16]

[17] [18]

The Middle Length Discourses of the Buddha – A Translation of the Majjhima Nikaya. Translated by Bhikkhu Nanamoli and Bikkhu Bodhi. Wisdom Publications, USA. The Connected Discourses of the Buddha – A Translation of the Samyutta Nikaya. Translated by Bhikkhu Bodhi. Wisdom Publications, Boston, USA. The Long Discourses of the Buddha – A Translation of the Digha Nikaya. Translated by Maurice Walshe. Wisdom Publications, Boston, USA. Dr. Hetényi Ernő: Buddhista Lexikon. Trívium Kiadó, Budapest, 2003. Tibeti Buddhista Meditáció. Farkas Lőrinc Imre kiadó, Budapest, 2003.

160

Az ajánlott olvasnivalók jegyzéke 1.

Nyanaponika Thera: A buddhista meditáció szíve. Orient Press, Budapest, 1994.

2.

Dhammapada (A Tan ösvénye). Terebess Kiadó. Budapest, 1999.

3.

Zen levelek – Szung Szán zen mester tanításai a mindennapokról. Farkas Lőrinc Imre Könyvkiadó, 1999.

4.

Kőrösi Csoma Sándor: Buddha élete és tanításai. Kriterion Könyvkiadó, Bukarest – Filum Kiadó, 2000.

5.

Shantideva: A Bodhiszattva ösvény. 1-8. fejezet. Buddhista Meditációs Központ, Budapest, 2001.

6.

Shunryu Suzuki: A zen szellem, az örök kezdők szelleme. Farkas Lőrinc Imre Könyvkiadó, 2002.

7.

Khuddakapatha (Rövid szövegek Buddha beszédeiből). Tan Kapuja Buddhista Főiskola jegyzete. Budapest, 2002.

8.

Schmidt József: Buddha tanítása. Farkas Lőrinc Imre Könyvkiadó, Budapest, 2004.

9.

Taisen Deshimaru: Az Út gyakorlása. Farkas Lőrinc Imre Könyvkiadó, Budapest, 2004.

10. His Holiness The Dalai Lama: Essence of the Heart Sutra. Translated and edited by Geshe Thumpten Jinpa. Wisdom Publications, Boston, USA, 2005. 11. Shunryu Suzuki: Nincs mindig úgy. Filosz Kiadó, Budapest, 2006. 12. Thich Nhat Hanh: Be free where you are. Parallax Press, Berkeley, California, USA, 2002. 161

Beszélgetés a szerzővel Elöljáróban annyit, hogy véleméynünk szerint mindig a mű maga a mérvadó. Ha az önmagában hordoz valamilyen értéket, akkor mindegy, hogy ki írta. Ha nem értékes a mű, akkor pedig azért nem fontos a szerző személye, mert attól az alkotás nem lesz jobb. Ezen véleményünk ellenére tudjuk, hogy sokan vannak, akik szeretnek megtudni valamit az alkotóról, akár azelőtt is, hogy munkáját megismernék. Talán azért van ez így, mert mindennapi életünkben megszoktuk, hogy ha lehet, ismert gyártó termékeit vásároljuk, vagy a szellemiekre gondolva, inkább ismert szerzőt választunk – mindezt azért, mert már pozitív tapasztalatokkal rendelkezünk, és lehetőleg kerülni akarjuk a csalódásokat. Ilyetén értelemben vett teljes megértéssel álljon itt az ő részükre egy beszélgetés, mely némi bepillantást nyújt az írás hátterébe.

*

Jó reggelt! Jó reggelt! Hogy’ van? Köszönöm, jól vagyok! Az Ön számára mit jelent az, hogy jól van? Ha azt mondom, jól vagyok, az azt jelenti, hogy békesség van bennem, és egy kis béke szigete alakult ki körülöttem is. Mit mondana nekünk, akik szeretnénk átélni azt, amit Ön érez, hogyan juthatnánk el mi is ilyen állapotba? Nos, azt kell mondjam, belevágott a dolgok közepébe. De lássuk csak! A béke szigete – ahol egyébként én pontosan olyan életet élek, mint más ember – bizonyos feltételek létrejöttének az eredménye, tehát egy következmény. Nevezetesen: azon emberek belső békességének 162

következménye, akik velem együtt ott élnek és dolgoznak. Természetesen a továbbiakban én csak a saját belső békémről beszélhetek. Ez pedig – mármint az én békességem – szintén csak egy következmény, mégpedig a megtisztuló elme gyümölcse, amelyet a bölcsesség és a könyörületesség tisztított meg. Mit ért bölcsességen és könyörületességen ebben az összefüggésben? Tömören fogalmazva: a lehető legkisebb egót, és a lehető legnagyobb szívet. Az előbbi utal a bölcsességre, az utóbbi a könyörületességre. … és egy kicsit részletesebben? Buddha tanításának megfelelően a bölcsesség azt jelenti, hogy felismerjük a dolgok valódi állapotát: olyannak látjuk a világot, amilyen az valójában. A könyörületesség pedig: valamennyi érző lényt megszabadítunk a szenvedéstől, segítünk egymásnak, és ha valamilyen okból ezt nem tudjuk megtenni, akkor legalább nem ártunk másoknak. Mesélne nekünk egy kicsit többet a dolgok valódi állapotáról, és arról, hogyan szabadítsunk meg minden érző lényt a szenvedéstől? Azt gondolom, hogy itt elértük beszélgetésünk lehetőségeinek határát, azaz szétfeszítenénk az interjú kereteit, ha megfelelő mélységben be szeretném mutatni azt, amit kérdezett. Csak azt mondanám most ezzel kapcsolatban, hogy dolgozom egy könyvön, amely az Ön által feltett kérdést próbálja megválaszolni. Egy hasonlattal élve ezt a könyvet persze úgy kell elképzeljük, mint egy első általános iskolai olvasókönyvet, ha Buddha tanítását egy egyetemi tanulmányokkal elsajátítható tudásnak, és egy életen át megszerezhető tapasztalatnak tekintjük. Elfogadom, amit mond, de engedje meg, hogy megemlítsem, erről az jut eszembe, hogy sok ember éppen azért vonakodik attól, hogy jobban megismerje Buddha tanítását, mert azt túlságosan nehéznek és elvontnak tartja. 163

Válaszként hadd hozzak fel egy profánnak tűnő hasonlatot, nevezetesen: hasonlítsuk egy pillanatra Buddha tanítását a matematikához. Tulajdonképpen mindannyian már akkor elkezdünk matematikával foglalkozni, midőn felfedezzük, hogy két kezünk van, azon öt-öt ujjunk, és így tovább, egyesek pedig eljutnak a Véges Elemek Módszerének használatáig is, vagy magasabb szintekre. Általánosságban nyugodtan állíthatjuk azonban, hogy az emberek többsége – a matematika használatát igénylő – feladataik többségét képesek megoldani a négy alapművelet, az összeadás, a kivonás, a szorzás és az osztás használatával. Pontosan ugyanez a helyzet Buddha tanítása esetében is. Létezik ugyanis ennek a tanításnak egy hozzáférhető, felfogható és – ami a legfontosabb – alkalmazható alapvető ismeretanyaga és gyakorlata, amely képes segíteni az emberek többségének, hogy megszabaduljanak a szenvedéseik többségétől. Ugyanakkor ne értsen félre senki: a legkevésbé sem állítom azt, hogy nincs szükség a felsőbb matematikára, illetve a tanítás hatalmas ismeretanyagára és azok teljes körű gyakorlására! Azonban, ha figyelembe vesszük a világ jelenlegi mentális állapotát, akkor bátran állíthatom, hogy (a hasonlatra utalva) még a négy alapművelet használata – azaz Buddha alapvető tanításának megismerése és gyakorlása – is rengeteget segítene az embereknek. Mit ért Buddha alapvető tanításán és gyakorlatán? Ami az alapvető tanítást illeti, a Négy Nemes Igazság, a Három Ékkő és a Nyolcágú Nemes Ösvény megismerésére gondolok. Alapvető gyakorlatul pedig az önmérsékletet, az ártalmas megnyilvánulások elkerülését és a könyörületességet említem. Lássunk akkor egy másik nézetet. Sok szó esik ebben a tanításban a szenvedésről, és ez az emberben azt a képzetet kelti, hogy ez egy szomorú vallás (vagy filozófia), és hát az emberek nem nagyon szeretnek szomorú dolgokkal foglalkozni. Mit szól Ön ehhez? 164

Válasszuk szét egy percre, amit mondott. Ami a szenvedésnek, mint témának szomorúságát illeti, nos, ez igaz is, meg nem is. Valóban, a szenvedés a tárgya Buddha alapvető tanításának, a Négy Nemes Igazságnak. Ugyanakkor ezt nem nevezném egy szomorú tárgynak, egyszerűen azért nem, mert Buddha éppen azzal a céllal foglalkozik a szenvedéssel, hogy minden érző lényt megszabadítson attól. Nevezetesen: a Négy Nemes Igazság bemutatja a szenvedést a maga valóságában (ez az Első Nemes Igazság); feltárja okait (ez a Második Nemes Igazság); jó(!) hírt hoz, mégpedig azt, hogy a szenvedés megszüntethető (ez a Harmadik Nemes Igazság); és végül meg is mutatja a helyes utat a szenvedés megszüntetéséhez (ez a Negyedik Nemes Igazság). Ezek után megállapíthatjuk, hogy ez inkább bátorító, mintsem szomorú, nemde? …és mit mondana a kérdés másik részével kapcsolatban? Ami azt illeti, hogy az emberek nem szeretnek szomorú dolgokkal foglalkozni, hát nem tudom, hogy így van-e vagy sem. Amit viszont tudok, hogy ha az emberek felfedeznék, hogy sokszor a szomorú dolgok tudnak segíteni a boldogság megszerzésében, ugyanakkor a látszólag örömteli dolgok az esetek nagy részében végül szenvedéshez vezetnek, nos, akkor talán a szenvedés és a békesség egymáshoz viszonyított aránya, és a változások tendenciája jobb irányt vennének a világunkban. Lenne szíves ezt egy kicsit részletesebben is elmagyarázni? Nos, vegyünk egy példát. A tömegtájékoztatás folyamatosan csábít bennünket csodálatos termékekkel és élvezetekkel, amelyek azonban a legvégén szenvedéshez vezetnek. Itt egy kifejezett igény volna a dolgok valódi állapotának felmutatására. Másrészről, ugyanott (tisztelet a kivételeknek) tragikus hírekkel árasztanak el bennünket. A probléma itt abban rejlik, hogy a média kizárólag tényeket közöl, anélkül, hogy feltárná azok okait, így az egyetlen eredmény, amit elér az 165

az, hogy az emberek levertek, depressziósak (legjobb esetben közömbösek) lesznek. Természetesen tudjuk, hogy ez a hatás előre kiszámított, megtervezett. Hiszen az emberek lehangolt (vagy éppenséggel közömbös) állapota nagyon is megfelelő táptalaj arra, hogy befogadja (illetve a másik oldalról nézve és egyszerűen fogalmazva, eladják) a fent említett csodálatos termékeket és élvezeteket. Ezeket persze ugyanaz a média rögtön ajánlja is, éppen az általa is okozott depresszió kezelésére. Itt is egy kifejezett igény volna a dolgok valódi állapotának felmutatására. Talán emlékszik, egyik korábbi kérdésemben a tanítás meghatározásával kapcsolatban egy kicsit bizonytalan voltam. Ön szerint mi Buddha tanítása valójában: filozófia, vallás, vagy éppen erkölcs? Mindegyik ezek közül, és ugyanakkor több is azoknál. Ezt úgy értem, hogy filozófia abban az értelemben, hogy egy világos eszmerendszerrel rendelkezik. Ugyanakkor több is, amennyiben az elmével, annak állapotával és megnyilvánulásaival is foglalkozik, ennyiben pszichológia; egyéni tapasztalatokra támaszkodik, ennyiben gyakorlat; gyakorlásához hitre (azokban a dolgokban, amelyeket a követő az adott tudatossági állapotában még nem ért meg, nem él át vagy nem tud elfogadni) és elkötelezettségre van szükség, ennyiben vallás; erkölcsi útmutatást ad, ennyiben pedig etika. Ha már mindenképpen meg kell határozni, akkor azt mondanám, hogy Buddha tanítása egy élet-út a menedékhez, amely úton megszabadulhatunk a szenvedéseinktől, mégpedig annak következményeként, hogy elmélyül bölcsességünk, kiteljesedik könyörületességünk, megtisztul elménk, feltárul belső békénk és megszületik a békesség körülöttünk. Végül arról szeretnék érdeklődni, hogy mik a tervei. Arra utalok, amit az előbb futólag említett: a könyv… Köszönöm az érdeklődést, de mielőtt válaszolnék erre a kérdésre, engedje meg, hogy néhány szóval elmondjam, hogyan is látom én mindazt, amit csinálok. Minden, amit 166

ebbéli ténykedéseim során igyekszem feltárni és megfogalmazni, minden egyes ember számára tudott dolog. Úgy értem, hogy itt, legbelül és mélyen, mindenki tudja ezt. Buddha volt az első, aki ezt – nevezetesen a dolgok örök és valódi állapotát – már több mint 2500 évvel ezelőtt (legelőször magában) feltárta, majd tanította, és ezzel segített másoknak is, hogy ők is felfedezzék azt önmagukban. Engedje meg, hogy ismét egy hasonlattal éljek, hogy még jobban láttatni tudjam azt, hogyan is van ott bennünk, mindannyiunkban ez a tudás. Tehát: a dolgok örök és valódi természetének tudata úgy rejtőzik bennünk, mint ahogyan egy szobor rejtőzött abban az anyagban, amelyből kifaragta a művész. Ahogyan azt Michelangelo mondta egyszer csodálatos Dávid szobráról: „Ez a szobor már örök idők óta ott volt abban a márvány sziklában, a Carrara-i hegyoldalban, nekem csak a felesleget kellett róla eltávolítanom…”. Buddha megmutatta nekünk, hogyan kell eltávolítani a felesleget odabent magunkból. Így, ebben az összefüggésben, én csak egy egyszerű világi követő vagyok, aki szeretne másoknak is segíteni abban, hogy eltávolítsa a felesleget. Ezért van azután, hogy a személyem, az életem, a terveim egyáltalán nem fontosak. Akkor egy kicsit átalakítom az előző kérdésemet: hogyan szeretne segíteni másokat ebben? Buddha tanításait követve nyert szellemi és gyakorlati tapasztalataimat összegyűjtöm egy írásban. Amennyiben érdeklődés mutatkozna, akkor ez elérhető. Ahogyan én is. Miért hangsúlyozza azt, hogy amennyiben érdeklődés mutatkozna? Két okból is. Saját tapasztalatom, hogy az életmódunkban szándékozott változáshoz igen erős motivációra van szükség, különben az első (bizonyosan bekövetkező) nehézségek alkalmával hajlamosak vagyunk visszatérni korábbi szokásainkhoz. A szenvedéseinkkel való őszinte szembenézés, azok okainak következetes feltárása, majd ezen okok megváltoztatása, és 167

ennek az egész folyamatnak (szükség esetén) újbóli és újbóli megismétlése, nos, ez komoly elkötelezettséget és kitartást igényel. A jutalom persze nem marad el, és jelentős lesz a belső és külső békesség formájában, mégis előfordul, hogy a azonnali örömök kedvéért lemondunk erről a hosszú távú jutalomról. Ezért hangsúlyozom, hogy komoly motivációra, igazi érdeklődésre van szükség a változáshoz. A másik ok igen egyszerű. Erősen óvakodom attól, hogy bárkire is ráerőltessek bármiféle útmutatást, akárha az valóban – két és fél ezer év óta bizonyítottan – igaz és hasznos. Utolsó kérdésem: hogyan fogalmazná meg küldetését? Erre a kérdésre, engedje meg, hogy idézzem az egyik nagy buddhista tanítómestert, a VIII. században élt Shantidevát. Őt szeretném követni: “ Mindaddig, amíg létezik tér és idő, Mindaddig, amíg léteznek érző lények, Legyek addig én is, Hogy segítsek, hogy szolgáljak, Hogy elvégezzem a rám eső részt.” Köszönöm a beszélgetést! Én köszönöm a megtisztelő érdeklődést. Békesség minden létezőnek!

168