Budapesti Gazdasági Főiskola

Budapesti Gazdasági Főiskola

KÜLKERESKEDELMI FŐISKOLAI KAR NEMZETKÖZI KOMMUNIKÁCIÓ SZAK

nappali tagozat Public Relations szakirány

TELEVÍZIÓ ÉS AGRESSZIÓ – A TELEVÍZIÓBAN LÁTOTT ERŐSZAK ÉS AZ AGRESSZIVITÁS KÖZÖTTI KAPCSOLAT

Készítette: Szabó Kati

Budapest, 2003

Tartalomjegyzék I.

Bevezetés............................................................................................................................................4 I.1. A probléma meghatározása...............................................................................................................4 I.2. Helyzetelemzés...................................................................................................................................5 I.3. Témameghatározás............................................................................................................................8

II.

Tömegkommunikáció és média......................................................................................................10 II.1. A tömegkommunikáció és a média meghatározása ........................................................................10 II.2. A tömegkommunikáció jellemzői....................................................................................................10 II.3. A MacBride-jelentés.......................................................................................................................11 II.4. A média és a társadalom viszonya .................................................................................................12

III.

A televízió....................................................................................................................................14

III.1. A televízióról általában.................................................................................................................14 III.2. A televízió általános hatása – tömegmédia-elméletek ..................................................................15 III.3. A televízió és a család...................................................................................................................17 IV.

Az agresszió ................................................................................................................................19

IV.1. Az agresszió meghatározása .........................................................................................................19 IV.2. Ösztönszerű-e az agresszivitás?....................................................................................................19 IV.3. Szükségszerű-e az agresszió?........................................................................................................20 V.

Erőszak és brutalitás a magyar televíziós műsorkínálatban .......................................................22 V.1. Erőszak a nem zenei-fikciós műsorszámokban...............................................................................22 V.2. Erőszak a hírműsorokban...............................................................................................................31

VI.

Televízió és agresszió..................................................................................................................35

VI.1. Az agresszivitást elősegítő mechanizmusok ..................................................................................35 VI.2. A szocio- demográfiai tényezők szerepe- egy TÁRKI- kutatás eredményeinek ismertetése ..........38 VI.3. A média- vita.................................................................................................................................44 VI.4. Miért van a televízióban erőszak? ................................................................................................45 VII.

Jogi szabályozás..........................................................................................................................47

VII.1. Az európai szabályozásról ...........................................................................................................47 VII.2. A magyarországi szabályozásról .................................................................................................48 VII.3. Az európai szabályozás fejlődésének irányai...............................................................................51 VIII.

Hogyan orvosolható a televízióból áradó erőszak problémája?.............................................54

VIII.1. Mit tehetnek a szülők? ................................................................................................................54

2

VIII.2. Mit tehet az iskola? ....................................................................................................................56 VIII.3. Mit tehetnek a műsorszolgáltatók?.............................................................................................56 VIII.4. Mit tehetnek a civil szervezetek? ................................................................................................57 IX. X.

Utószó ..........................................................................................................................................59 Mellékletek ...................................................................................... Hiba! A könyvjelző nem létezik.

3

I.

Bevezetés

„A televízió egyik legnagyobb érdeme, hogy visszaviszi a gyilkosságot oda, ahova való: a családi otthonba.” (Alfred Hitchcock)

I.1. A probléma meghatározása 1999-ben történt az Egyesült Államok történetének egyik legnagyobb iskolai vérengzése, melynek során Colorado államban két középosztálybeli tizenéves lemészárolta 12 társát és egy tanárát. Az eset sokkolta az amerikaiakat, akik a lőfegyverek könnyű hozzáférhetősége mellett a filmek, a televíziós műsorok, a zene és a videojátékok egyre nagyobb részéből áradó erőszakot tették felelőssé a szörnyűségért. Egy amerikai felmérés eredményei azt mutatják, hogy az USA-ban 1994 óta évről évre emelkedett az iskolai vérengzések áldozatainak száma.

1. sz. ábra Az USA-beli vérengzések áldozatainak száma 1994 és 1998 között 45

40

40

35

36

1996

1997

35 30 25

20

20 15 10 5 0

1995

1998

(Forrás: National School Safety Center, Pepperdine University)

A vérengző fiatalok életkora leggyakrabban 14-15 év, s céljuk nem materiális vagy immateriális javak megszerzése, hanem az, hogy másoknak ártsanak. Több tanár és diák esik mészárlásuk áldozatául, s utólag legtöbbször maguk sem tudják megnevezni tettük indítékát.

4

Egy amerikai háztartásban a kilencvenes évek végén több mint hét órát volt naponta bekapcsolva a tévékészülék, ugyanez a számérték 1970-ben hat, 1960-ban pedig öt volt. (Sherman, 1995) Centerwall, B.S. (1992) adatai arra utalnak, hogy Amerikában a televíziózás bevezetése az 1950-es években 10-15 év alatt megkétszerezte az elkövetett gyilkosságok számát. Évente tehát mintegy tízezer gyilkosság írható a televízió rovására. Megfigyelhető volt, hogy ahogy az első televíziós generáció kezdett felnövekedni, a súlyos erőszakos cselekmények száma először a gyermekek között mutatott növekedést, néhány év múlva a serdülőknél, majd a fiatal felnőttek körében és így tovább. Hazánkban is egyre gyakrabban hallhatunk fiatalok által kegyetlen módon elkövetett gyilkosságokról. „Beismerő vallomást tett kihallgatásán az a tizenötéves fiú, akit azzal gyanúsítanak, hogy a Berettyónál pénteken (2002. augusztus 1-jén) megfojtott egy kilencéves kislányt. A kislány holttestét végül szombaton délelőtt találták meg Kismarja külterületén, a Berettyó folyó árterében, egy nádasban. A vizsgálat eddigi adatai szerint a fiú több alkalommal bántalmazta a kislányt, közösült vele, majd a vízbe fojtotta.” (Forrás: Fejér Megyei Hírlap, 2002. augusztus 4.)

I.2. Helyzetelemzés A statisztikai évkönyveket átlapozva szembetűnő változásokra figyeltem fel a magyarországi fiatalkorú bűnözés tekintetében. 1996 és 2000 között jelentős mértékben emelkedett a 14- 17 év közötti, jogerősen elítélt fiatalkorúak aránya.

5

2. sz. ábra A 14- 17 év közötti elítéltek aránya az összes elítélteken belül Magyarországon 1996 és 2000 között 13,0%

12,65%

12,41%

12,5%

12,10% 11,82%

12,0% 11,5% 11,0%

10,72%

10,5% 10,0% 9,5%

1996

1997

1998

1999

2000

(Forrás: KSH)

Látható, hogy csupán 6 év leforgása alatt majdnem 2 százalékkal emelkedett a 14-17 éves jogerősen elítéltek aránya. Ezek az adatok még elkeserítőbbek, ha figyelembe vesszük azt, hogy 1990 és 1995 között ez az arány az összes fiatalkorú tekintetében (azaz nem csupán a 14-17 éves korosztályt vizsgálva) átlagosan 10% körül mozgott.

3. sz. ábra A fiatalkorú elítéltek aránya Magyarországon 1990 és 1995 között 14% 12% 10%

10,58%

11,23%

11,27%

1992

1993

12,39%

12,83%

1994

1995

9,25%

8% 6% 4% 2% 0%

1990

1991

(Forrás: KSH)

6

Fontos

mindemellett

azt

is

megemlíteni,

hogy

a

lakosság

korösszetétele

Magyarországon jelentős mértékben módosult: a gyermekkorúak aránya az 1990 évi 21-ről 17%-ra csökkent 2000-re. A televíziónézés ideje az európai országokban – a műsorkínálat emelkedését követve – az elmúlt két évtizedben jelentősen nőtt, s más földrészeken is ez a jellemző.

4. sz. ábra Az egy főre jutó napi tévénézési idő néhány európai országban 1999-ben Magyarország Görögország Olaszország Egyesült Királyság Spanyolország Portugália Franciaország Csehország Írország Németország Hollandia Dánia Norvégia Svédország 0

50

100

150

200

250

(Forrás: Mediamétre)

Az ábráról leolvasható, hogy Magyarországon a tévénézésre fordított idő átlagon felüli; kb. 230 perc naponta. Ezzel hazánk Európában a tévénézők első helyén áll. 1997-ben a kereskedelmi televíziók megjelenésével nagy mértékben megnőtt a televíziózásra fordított idő aránya. Időmérleg- elemzések kimutatják, hogy egyes társadalmi-demográfiai tényezők is befolyásolják a tévénézés időtartamát (lásd: 1. sz. melléklet). A férfiak többet néznek tévét (159 perc/nap), mint a nők (141 perc/nap), valamint az is megállapítható, hogy a tévénézésre fordított idő az elvégzett iskolai 7

osztályok számával fordítottan arányos. Meghatározó szerepe van a kornak is: a legtöbbet televíziózó korcsoport a 60-74 éves korosztályból került ki (212 perc/nap). A 15-19 éves korosztály nem tölt kimagaslóan sok időt a tévé előtt (napi 143 perc). A munkaerő-piaci helyzetet vizsgálva elmondható, hogy a munkanélküliek kiemelkedően sokat (napi 197 percet) televízióznak. A televíziónézésre fordított idő növekedésének azonban több oka is van; a szabadidő hossza jelentősen emelkedett, s ennek megfelelően a tévénézés is népszerűsödött (lásd: 2. sz. melléklet). A tévénézés aránya a szabadidőben 2000-ben 58% volt. A televíziózás népszerűségét igazolja az a tény is, hogy jelenleg a háztartások 1/5-ében van több televíziókészülék, 87%-ban színes tévé, 71%-ban távirányítós tévé, 26%-ban teletextes tévé (AGB Hungary, 1999). Figyelembe kell venni azt is, hogy a kereskedelmi televíziók megjelenésével emelkedett a műsoridő (lásd: 3. sz. melléklet), s ezáltal a kínálat is bővült, ez pedig azt eredményezte, hogy egyre többen, egyre több időt töltenek a televíziókészülékek előtt. Fontos megemlíteni azt a körülményt, hogy 1990-ben a havi 130,-Ft-os televízió alap előfizetés – figyelembe véve az inflációt – drágábbnak számított akkoriban, mint a havi 635,- Ft 1999-ben. Valószínű, hogy anyagi okai is vannak a televíziónézésre fordított idő emelkedésének, hiszen a mozik és a színházak látogatottsága a jegyek drágulásával egyre csökken (KSH, 1999).

I.3. Témameghatározás A fenti tények ismeretében megállapítható, hogy mind a fiatalkorú bűnözés aránya, mind a televíziózásra fordított idő az utóbbi években jelentős mértékben növekedett. Sokakat foglalkoztatott már a kérdés, hogy milyen hatása van a televíziónak, s hogy képes-e formálni mindennapjainkat, meggyőződésünket, s ha igen, milyen mértékben. Kutatók a televíziós műsorok erőszaktartalmát vizsgálva arra jutottak, hogy a televízióban mutatott erőszakos jelenetek száma igen jelentős, s joggal feltételezhető az, hogy ezek a jelenetek – különös tekintettel a még kialakulatlan értékrendű fiatal korosztályra – káros hatást gyakorolnak. Mára egybehangzóvá vált az a vélemény, hogy a televízióban mutatott erőszak – ha közvetlenül nem is, de potenciálisan mindenképpen – veszélyt jelent a fiatalokra nézve. Ez a potenciális veszély pedig kötelezi a társadalmat arra, hogy a problémát komolyan vegye és lépéseket tegyen annak megelőzésére, illetve orvoslására.

8

Ebben a tanulmányban erről a problémáról és annak hátteréről fogok írni – különös figyelmet fordítva a gyerekekre és fiatalokra. Nemzetközi és hazai irodalmat és kutatásokat egyaránt felhasználva közelítem meg a problémát mind elméleti, mind gyakorlati oldalról. Fontosnak tartom megvilágítani a téma jogi aspektusait, illetve azok hiányosságait. Befejezésként javaslatokat teszek arra, hogyan orvosolható a probléma.

9

II.

Tömegkommunikáció és média

„Vége a Gutenberg- galaxisnak?” (Marshall McLuhan)

II.1. A tömegkommunikáció és a média meghatározása A közvetett kommunikáció egyik legsajátosabb formája a tömegkommunikáció, melynek során az információtovábbítás szakemberek által feldolgozott formában, valamilyen technikai eszköz közbeiktatásával történik. J. Janousek meghatározása szerint: „A tömegkommunikáció egyének közvetítésével megvalósuló információmozgás társadalmi struktúrák között, melyben a közlemény adója, legyen az egyén vagy intézmény, tartósan a beszélő szerepét ölti magára időben és/vagy térben távoli befogadók halmazához képest.” A modern társadalomban a tömegkommunikációnak meghatározó szerepe van, hiszen a tömegkommunikációs eszközökön, azaz médiumokon (nyomtatott sajtó, rádió, televízió) keresztül a világról és annak eseményeiről tájékozódhatunk. Ismereteink meghatározó részét a média juttatja el hozzánk. Nem vitatható az a tény, hogy a média mindennapjaink fontos része, hiszen a közügyekben való tájékozódáshoz és az állampolgári jogok gyakorlásához, a gazdasági és pénzügyi folyamatokban való részvételhez információkra van szükség és ezeket a tömegkommunikáció juttatja el hozzánk.

II.2. A tömegkommunikáció jellemzői A tömegkommunikációnak igen fontos összekötő szerepe van; hidat képez a ténylegesen megélt világkép és a globális világkép között. Ezt a szerepet figyelembe véve különböző jellegzetességeket figyelhetünk meg. Szelektált információk A világban naponta zajló eseményekről a tömegmédiának szükségszerűen válogatnia kell, így az előttünk megjelenített világ szelektált, redukált, szerkesztett formában

10

jelenik meg. Egyes általa lényegesnek tartott információkat a média nagy részletességgel mutat be, néha el is túlozva azok fontosságát. Vannak azonban olyan információk, amelyekről a média nem tesz említést, még ha úgy is gondolnánk, szükségszerű lenne. A média azáltal, hogy megszűri az információkat, valamilyen módon állást foglal. Marshall McLuhan megfogalmazása szerint a médium maga, az üzenet. Sok résztvevő A tömegkommunikációban a befogadók száma igen nagy, s gyakran nehéz meghatározni a címzettek körét. Éppen

emiatt

válnak az

üzenetek egyre

személytelenebbé. Az információs lánc jóval hosszabb, mint a közvetlen kommunikáció esetén. A közlő a híreket tudósítóktól, sajtóügynökségektől kapja. Ez egyes esetekben előidézheti az információk torzulását. Aszimmetrikus kommunikáció Míg a közvetlen emberi kommunikáció folyamatát a kölcsönösség, az állandó visszajelzések jellemzik, mindez nem mondható el a tömegkommunikációról. Annak ellenére, hogy igyekszik utánozni a közvetlen emberi kommunikációt (a televízióban pl. emberi arcok jelennek meg, megszólítanak), kizárólag egyirányú és aszimmetrikus kommunikáció; a közlő nem tud a közleményre reagálni, nem képes azonnali és közvetlen visszajelzést adni. A befogadó gyakran nincs is tudatában annak, hogy egy egyoldalú helyzet áll fönn.

II.3. A MacBride-jelentés 1980-ban az ENSZ égisze alatt száznál több országban vizsgálták a média társadalmi szerepét. Az ún. MacBride-jelentés foglalta össze a kutatások eredményeit. Ez alapján a tömegkommunikációnak négy társadalmi funkciót tulajdonítanak: Tájékoztatás – tájékozódás A média az általa összegyűjtött híreket, adatokat, képeket tárolja, feldolgozza és terjeszti, ezáltal a társadalom csoportjai közötti információcserét teszi lehetővé.

11

Kormányzás – közigazgatás A médiának fontos szerepe van a politikai intézményrendszer irányítóihoz, illetve az irányítottakhoz való közvetítésben. Közérdekű kérdésekben a meggyőzéshez szükséges véleményeket gyűjti össze és hozza nyilvánosságra. Érték- és normahordozó funkció A társadalmi beilleszkedéshez szükséges normák, magatartásminták, értékek, ismeretek létrejöttében, az egyén világképének alakításában, azaz a szocializációban kiemelkedő szerepe van a médiának. •

Integrál azáltal, hogy biztosítja azt, hogy minden csoport és nemzet lehetőséget kapjon mások megismerésére és megértésére

•

Motivál abban, hogy támogatja a társadalom közvetlen és távolabbi céljait

•

Ismerteti és biztosítja a közérdekű kérdésekben való megegyezésekhez szükséges tényeket, lehetővé téve a konszenzusteremtést

•

Új ismeretek feltárásában és a személyiség formálódásának elősegítésében is közreműködik, s ezzel hozzájárul az oktatás-kutatáshoz

•

A kulturális csere szempontjából meghatározó szerepe van, mivel terjeszti a kulturális és művészeti termékeket

Szórakoztatás Lehetővé teszi az egyéni és közös kikapcsolódást azáltal, hogy (audio) vizuális alkotásokat, játékokat, show-kat és egyéb szórakoztató eseményeket közvetít.

II.4. A média és a társadalom viszonya Az emberiség történetének kezdetén, amikor egy horda tábort ütött, védekeznie kellett a külső támadásokkal szemben, ezért örökre, hírszerzőkre volt szükség, akik jelezték a veszélyt. Ez a szükséglet mind a mai napig él az emberekben, ma azonban a hírszerzők szerepét a hírügynökségek, s rajtuk keresztül a média tölti be. A média azáltal, hogy informál, azt az érzést erősíti meg bennünk, hogy átlátjuk a helyzetet, tehát a történéseket ellenőrzésünk alatt tartjuk. A bonyolult emberi viszonyokat átláthatóvá teszi, s elősegíti a világban való eligazodást. Nem szabad azonban megfeledkeznünk a médiabefolyásoló szerepéről sem: nemcsak, hogy információkkal lát el, hanem egyben

12

arra is késztet, hogy egyes személyekkel, illetve szituációkkal azonosuljunk. Ennek az identifikációnak is megkereshető az archaikus gyökere. A totemizmus egyik leglényegesebb vonása az önazonosítás, melynek értelmében valamely közösség egy lényben, tárgyban véli megtalálni saját eredetét, lényegét. Az identifikációnak fontos társadalomszervező funkciója van; segítségével felismerhetjük a hozzánk hasonlót és a tőlünk különbözőt. A média kiváló lehetőséget nyújt az önazonosításra, s sokszor kihasználva ezt sugall egyfajta véleményt és szolgáltat előrecsomagolt sztereotípiákat, megváltoztatja értékítéletünket. A média olyannyira képes befolyásolni, hogy gyakran már nem érzékelhető a határ a valóság és a fikció között. Az ilyen jellegű manipuláció egyik talán leghíresebb példája a médiatörténetben Orson Welles Támadás a Marsról című rádiójátéka, melyben a műsorvezető emberek tömegeivel hitette el, hogy bolygónkat földönkívüliek támadták meg. Ez az eset kiválóan illusztrálja azt, hogy a média valósága (marslakók támadása) hogyan hat a címzettek által érzékelt valóságra (veszély fenyeget), ez a valóság pedig hat a tényleges, azaz primer valóságra (az emberek menekülni kezdenek). A média tehát nem csupán egyénekre van hatással, hanem az egész világot befolyásolja, eseményeket képes indukálni. Ezt a folyamatot valóságspirálnak nevezzük, mert ez egy olyan körfolyamat, amely állandó és megállíthatatlan. Ezért alapvető jelentőségű, hogy a címzettek megtanulják a médiát megfelelően használni, a valóságról helyes következtetéseket vonjanak le, a média pedig használható mintákat közvetítsen.

13

III.

A televízió

„Szellemi ember az, aki mindig a csillagra tekint, ha épp nem is arra halad, tömegember, aki megy előre leszegett fejjel.” (Babits Mihály)

III.1. A televízióról általában A televízió összetett, komplex technikai médium. Összetettségét az okozza, hogy benne az emberi kommunikáció három legfontosabb formája egyszerre jelen van. E három közlési forma a kép, a hang és a szó. A televízióban a kép elektronikus úton rögzített illetve továbbított mozgókép. A hang szintén elektronikus úton jön létre és zeneként vagy zörejként van jelen. A szó a televíziós kommunikációban írás és emberi beszéd formáját öltheti. Ezek az elemek legtöbbször egyidejűleg érzékelhetők, ezért a televíziót audiovizuális médiumnak nevezzük. A tévénézés minden kétséget kizáróan igen nagy szerepet tölt be mindnyájunk életében. Vannak emberek, akiknek az életvitelét alapvetően meghatározza, de vannak olyanok is, akik szinte alig néznek tévét. Egy azonban mindenkiben közös: akarva, vagy akaratlanul, de a televízióval mindennapjaink során mindannyian kapcsolatba kerülünk. A televízió majdnem minden háztartásban megtalálható, sok helyen már családtagnak tekinthető. Olyannyira beépült a mindennapokba, hogy a családok sokszor a televízióprogramhoz igazítják egyéb elfoglaltságukat. Szabadidőnk legfőbb része tévénézéssel telik. Gyakori, hogy a televízióban látott programok beszélgetések tárgya, sokszor a televízióban látott műsorok adnak közös élményanyagot. Az információ ma már nem tekinthető privilégiumnak, a hírek, műsorok minden háztartásba eljutnak, s ezáltal az általános tájékozottság is jóval nagyobb. Gazdasági szerepe is igen jelentős, hiszen hozzájárul a piacgazdaság működéséhez a reklámipar révén. Ám nem csupán termékek, vagy szolgáltatások válnak közismertté a televízió segítségével, hanem emberek is; a televízió hozta létre a legtöbb sztárt is. A tévével kapcsolatban azonban sok a tévhit; sok olyan dolog van, amit mind a műsorkészítőknek, mind a nézőknek meg kell tanulniuk. Nem szabad felületes médiumként kezelnünk a tévét, tudatában kell lennünk annak, hogy nem minden

14

esetben felszínes, sokszor a valóság mélyebb összefüggéseit képes ábrázolni, képes fejleszteni a kreativitást. Fontos tehát, hogy megtanuljuk olvasni, értelmezni a tévét.

III.2. A televízió általános hatása – tömegmédia-elméletek A család, az iskola és a társadalmi illetve politikai szervezetek mellett ma már a tömegkommunikációnak, azon belül is a televíziónak fontos szerepet tulajdonítanak a szocializációban. Szociológus kutatók befogadásvizsgálatok segítségével próbálják feltárni a címzettek és a befogadó viszonyát; annak hatását a társadalomra. A vélemények erőteljesen megoszlanak; a két szélsőség az aktív feldolgozás és a passzív befogadás alapelveiben fogalmazódik meg. Az elmúlt 80 év során újabb és újabb elméletek láttak napvilágot. A direkt hatás (lövedék-elmélet) A

tömegkommunikációt

vizsgálva

az

1910-20-as

éveket

egy

nagyhatású

tömegkommunikációs elmélet, a lövedék-elmélet jellemezte. E modell szerint az információ lövedékszerűen záporozik a passzív tömegekre és bizonyos hatásokat vált ki belőlük.

Ennek

nyomán

az

emberek

kiszolgáltatottabbá

válnak

a

tömegkommunikációval szemben. A Thomas-tétel szerint: Ha az emberek bizonyos szituációkat valóságosnak tekintenek, akkor ezek, következményeiket tekintve valóságosak is lesznek (idézi Merton, 1986). A tételt számos példa bizonyítja: részvények árfolyamesése gyakran tőzsdekrachhoz illetve egy-egy bank valóságos csődjéhez vezetett. A korlátozott hatás A korlátozott hatás képviselői szerint azonos ingerre egyénenként másként reagálunk, tehát az üzenet és a hatás között ún. közreműködő vagy közvetítő változókat kell feltételeznünk. Az 1940-es években az emberek közvetlenül kevésbé voltak befolyásolhatók.

A

média

szemszögéből

kialakult

a

véleménykövető

és

a

véleményalakító embertípus. Katz és Lazarsfeld szerint közbelépő változók tompíthatják a médiaüzenetek befolyásoló szerepét. Ezek a változók a hozzáférhetőség, a személyiség struktúrája, értékorientációja és a személyiség csoportkötődései.

15

A kultivációs elmélet A hatvanas évektől a fejlett országokban a televízió vált az első számú tömegkommunikációs

médiummá,

a

társadalom

életének

egyik

meghatározó

tényezőjévé. A kultivációs elmélet a passzív befogadás paradigmájához hasonlítható, a tévét devianciakeltőként, narkotikumként, illetve manipulátorként értelmezi. E nézet szerint a címzettek médiahasználata nem szelektív, azok teljes mértékben ki vannak szolgáltatva a tömegkommunikáció világának. Az elmélet kidolgozója, George Gerbner szerint a való világ egyre inkább a média virtuális világára hasonlít és egyre kevesebben képesek kivonni magukat a média hazugságfolyamának hatása alól. Gerbner szerint a televízió nem csak kultúraközvetítő, hanem kultúrateremtő tényező is, hiszen a televíziós témák, értékek és értelmezések hosszú távon hatással vannak a címzettekre, formálja ízlésüket, attitűdjüket. Az elmélet egyik központi felismerése az, hogy a televízió homogenizálja, „beprogramozza” a címzettek nézeteit. A programozott ítélet felfogása szerint a médiumok különböző műsorok ismétlődő alkalmazásával képesek belesulykolni a nézőbe, hogy mi az értékes, a jó, mi elfogadható és mi nem. Így az értékítéletek skáláján egyes dolgokat magasra, másokat alacsonyra helyez, vagy éppen kirekeszt. A moderált hatások elmélete A hetvenes években született elmélet Aronson kutatásaihoz kapcsolódik. Ez az elmélet köztes helyet foglal el a passzív befogadás és az aktív feldolgozás paradigmái között. McCombs és Shaw szerint a tömegkommunikáció nem azt szabja meg, hogy az emberek mit gondoljanak, hanem hogy miről gondolkodjanak; a médiának tehát napirend-meghatározó szerepe van. A kommunikátorokat az információk kapuőreinek nevezik, akik a témákat és a nézeteket saját értékrendjüknek megfelelően, szelektálva jelölik ki, s ennek az ún. elhallgatás spirál a következménye. Eszerint túl- illetve alulreprezentált nézetekkel találkozhatunk a televízióban, s az alulreprezentált nézeteket egyre kevesebben hangoztatják. A kétszakaszos kommunikációáramlás modellje Az irányzat képviselői az ún. mikroközösségek véleményformálóinak tulajdonítanak nagy szerepet. Az elmélet szerint a média elsősorban a véleményformálók nézeteire vannak hatással. A médiaüzenetek rajtuk keresztül jutnak el a kevésbé aktív

16

csoportokhoz. A modell azt a tézist is támogatja, mely szerint a média a már meglévő véleményeket erősíti. A fent ismertetett elméletek egyike sem nyert teljes elfogadást, mind a mai napig viták folynak a televízió társadalmi hatását illetően. Úgy gondolom, mindegyik elméletben van némi igazság, s kétségtelen, hogy segítségükkel

jó

néhány

lépéssel

közelebb

kerültünk

a

média

világának

megismeréséhez. Azonban úgy vélem, a tételek hiányossága abban rejlik, hogy eltekintenek attól, hogy minden egyes befogadó másként reagál a médiaüzenetekre. A kutatások figyelmen kívül hagyják az egyes befogadói kontextusokat, mint például a társadalmi, családi helyzetet, a nemet és az életkort.

III.3. A televízió és a család Felmérések mutatják, hogy televíziónézés leggyakrabban társas tevékenység, s az esetek többségében családi körben zajlik. A televízió tehát családi médium, a igen jelentős hozzájárulása is van a család életéhez. James Lull kutató szerint a televíziónak kettős szerepe van a család életében; egyrészt strukturális, másrészt relációs. Strukturális szerepe segít a napi élet állandó szokásait kialakítani, s így a hétköznapoknak állandó struktúrát ad. A televízió relációs szerepe azt jelenti, hogy hozzájárul a családi kapcsolatok

és

szerepek

alakulásához.

A

tévé

közös

platformot

nyújt

a

beszélgetésekhez, lehetővé teszi az értékrendek tisztázását, ezáltal a családtagok megismerhetik egymás gondolatait. Emellett a televízió biztosítja a valahová tartozás érzését valamint azt is, hogy a családtagok visszahúzódhassanak. Ismeretterjesztő műsorok révén informál a természetről, kultúráról, társadalomról. Így segít eligazodni a világban és támpontot is nyújt. A családi televíziózásnak akkor van kiemelkedő szerepe, amikor kisgyermekek és fiatalkorúak vannak a családban. A gyermekek különösen érzékenyek a média üzeneteivel szemen, hiszen képességeik fejletlenebbek, élettapasztalatuk hiányos és nem képesek értékelni, szelektálni az információkat. Mint ahogy az élet más területein is, úgy a televíziónézési szokásokban is mintával szolgálnak a szülők. Felmérések kimutatták, hogy a „nagyfogyasztó” szülők gyermekei maguk is gyakrabban válnak azzá, mint azok a gyermekek, akik olyan családban nőttek fel, ahol keveset nézik a tévét. A gyerekek televíziónézésre attól is függ, milyen értékek szerint nevelkednek.

17

Fogalomközpontú családoknak nevezzük azokat a családokat, amelyeknél a saját vélemény kifejezése fontos, kapcsolatközpontúnak, amelyekben a harmóniát becsülik legtöbbre. A vizsgálatok azt mutatták, hogy a túlnyomóan fogalomközpontú családokban a gyerekek kevesebbet tévéznek és jobban érdeklik őket az informatív műsorok. A nevelésen túl a társadalmi háttérnek is fontos szerepe van: felmérések alapján a munkáscsaládok inkább kapcsolatközpontúak, míg a középosztálybeliek inkább fogalomközpontúak. A család és a televízió kapcsolatát kutató recepciótanulmányok eredményei arra engednek következtetni, hogy a család és a televízió kapcsolata kölcsönös, tehát a család hat a televíziózásra és a televíziózás hat a családra. A szülői irányítás mértéke azt is meghatározza, mennyire szabályozzák a gyermekek tévénézését. Gyakori probléma a családoknál, hogy sok szülő „elektromos babysitternek” tekinti a tévét, s csak azért engedi, hogy gyerekei már kicsi kortól fogva korlátozás nélkül nézzen televíziót, mert így felszabadul és nyugodtan végezheti egyéb tevékenységét. Így a televíziónézés gyakran alkuk, szerződéseke tárgya, melyet a szülők jutalomképpen felajánlanak. Anita Werner szerint ahhoz, hogy a gyerekek helyesen értelmezzék és megfelelően bánjanak a televízióval, a szülők segítségére van szükségük: „ Fontos, hogy a gyermekekkel együtt a szülök is nézzék a televíziót, különösen, amikor azok kicsik. Ez egyrészt erősíti a kapcsolatot, másrészt a szülőknek lehetőséget ad arra, hogy tisztázzák e félreértéseket és mérsékeljék az ijesztő jelenetek hatását.”

18

IV.

Az agresszió

„…a félelem, a harag és a gazdasági problémák tisztázatlan viszonya hosszútávon a demokráciát teheti tönkre.” (George Gerbner)

IV.1. Az agresszió meghatározása Az agresszió összetett viselkedésegyüttes, amely az állatvilágban és az emberi közösségekben egyaránt megtalálható. Az agresszív viselkedés az elmúlt évtizedekben a tudomány és a közgondolkodás egyik legtöbbet vitatott problémájává vált. Aronson szerint az agresszió olyan viselkedés, amelynek célja kár vagy szenvedés előidézése. Két fontos eleme az ártalomokozás és a támadó szándékossága. Meg kell azonban különböztetni az önérvényesítő aspektust, amely nem tekinthető agressziónak (ilyen az, ha az állatvilágban a ragadozó megtámadja a táplálékul szolgáló, más fajba tarozó egyedet) és az ún. destruktív, azaz pusztító aspektust. Instrumentális az agresszió, amikor az erőszakos cselekedet valamilyen kívánatos dologra irányul, ellenséges, vagy öncélú az agresszió, ha a cselekedet közvetlenül az ártalomokozás érdekében folyik. Nem szabad elfelednünk azonban, hogy az agresszív viselkedés minősítése és megítélése az emberi társadalomban igen nagymértékben kulturális kérdés: bizonyos határok között az egyes kultúrák más és más elvárásokkal lépnek fel az agresszió korlátozásával kapcsolatban.

IV.2. Ösztönszerű-e az agresszivitás? Sok kutatót érdekelt ez a kérdés, s ezt illetően több elmélet is született. Freud az ún. hidraulikus elmélet képviselője volt, úgy vélte, hogy az agresszív impulzusoknak valamiképpen felszínre kell törniük, különben egyre halmozódnak és végül betegséget váltanak ki. Az ember eredendő agresszivitásról vallott felfogást egy lépéssel továbbfejlesztve Storr szerint az ember természetes állapotában nem csupán gyilkos, de ok nélküli destruktivitása még az állatvilágban is csak kivételes esetben fordul elő:

19

„Sehol a természetben nincs példája annak, amilyen kegyetlenül bánunk egymással.” Rousseau a társadalmi szerződés című művében fejti ki, hogy az ember természetes állapotában jóindulatú, boldog és barátságos lény, csak a korlátokat állító társadalom kényszeríti ki belőle az agressziót és aljasságot. Berkowitz úgy véli, hogy embereknél a tanulásnak nagyobb szerepe van az agresszív viselkedésben. Embernél az agresszivitás a veleszületett hajlamok és a tanult reakciók bonyolult egymásra hatásának függvénye. Emberi kultúrák viselkedését kutatva arra a következtetésre jutott, hogy az ember veleszületett viselkedésmintái végtelenül rugalmasak és módosíthatók, s változó társadalmi feltételek egy adott kultúrán belül oda vezethetnek, hogy a viselkedés agresszívvé alakul. Az irokéz indiánok például évszázadokon át békésen éltek. Ám a XVII. században kibővült az európaiakkal folytatott kereskedelem; így az irokézek félelmetes harcosokká váltak. A fenti elméletek közül egyik sem egyértelműen igazolt, azonban kétségtelen, hogy az emberi agresszióban kulturális, velünk született viselkedésminták és tanult elemek egyaránt lényeges szerepet játszanak.

IV.3. Szükségszerű-e az agresszió? Lorenz állatokon végzett kísérleteire alapozva úgy látja, hogy az állatvilágban az agresszivitásnak alapvető evolúciós jelentősége van, mivelhogy lehetővé teszi, hogy az utódok a legerősebb és legtapasztaltabb szülőktől származzanak, s ez hozzásegít ahhoz, hogy az állatok csoportjait a lehető legjobb vezetők uralják. Nyilvánvaló azonban, hogy az ember esetében ilyen „előnyökről” nem beszélhetünk. A freudi pszichoanalízis hívei a katarziselmélettel érvelnek, mely szerint az agresszív reakciók legátlása vagy súlyos tüneteket, vagy erősen agresszív viselkedést okoz. Az elmélet képviselői szerint a felhalmozódott indulatokat kiengedjük, egyfajta katarzis állapotba kerülve vezethető le az agressziónk. Azonban semmiféle közvetlen bizonyíték nem szól eme következtetés mellett: Arthur Patterson terepen végzett vizsgálata éppen ellentétes következtetésre

ad alkalmat. Egy szociálisan

elfogadott

agresszív

viselkedésformával, a rögbizéssel kapcsolatban végzett felmérést: középiskolás rögbijátékosok ellenséges indulatait mérte le egy héttel a rögbiszezon kezdete előtt és egy héttel a befejezése után. Az eredmények azt mutatták, hogy ezek az indulatok jelentős mértékben fokozódtak.

20

Gordon Russel hasonló következtetéseket vont le, amikor azt mérte, hogy egy különösen erőszakos jégkorongmérkőzés nézőiben mennyire erősek az ellenséges indulatok. Vagyis egy versenyszerű tevékenység megfigyelése nem, hogy nem csökkenti, éppen ellenkezőleg, növeli az agresszivitást. A fantáziában leélt agresszióval kapcsolatosan Seymour Feshbach végzett kutatást. A kísérlet során egy tanár zaklatta diákjait. Ezután a diákok egyik fele agresszióról szóló kitalált történeteket írhatott, a másik felének nem adták meg ezt a lehetőséget, de elmondhatták, miért háborodtak fel. A kutatók kimutatták, hogy azoknak a személyeknek, akik – fantáziában ugyan – de kiélhették agressziójukat a kísérletvezető ellen, sokkal kevésbé múlt el a haragjuk, mint azoknak, akik elmondhatták, miért háborodtak fel. Russel Green és munkatársai abból indultak ki, hogy ha létezne katarziseffektus, azt várhatnánk, hogy kísérleti személyek, akik áramütéssel büntethetik munkatársukat, ha az helytelenül válaszolt egy kérdésre, másodjára kisebb erősségű áramütést fognak adni. Ám nem ez történt, éppen azok a kísérleti személyek nyilvánítottak több agressziót, akik már előzőleg is áramütésekben részesítették partnerüket. Tehát azt tapasztalták, hogy az agresszív cselekedetek további támadó jellegű aktusokra buzdítanak. Ennek oka valószínűleg abban kereshető, hogy az agresszív tett előszöri elkövetése csökkenti a további ilyen cselekedetekkel szembeni gátlásainkat, tehát az agresszió igazolódik. A katarziselmélet bizonyítására tehát nincs elegendő bizonyíték. Nem szabad azonban figyelmen kívül hagyni, hogy a katarziselméletre vonatkozó kísérletek laboratóriumban zajlottak, ezért nem vetíthetőek ki automatikusan a természetes körülményekre. Egyes kutatók ellenezték a kísérleteket arra alapozva, hogy a kísérleti személyek károsodást szenvedhetnek. A fenti tények ismeretében az alábbi következtetéseket vonhatjuk le: A kísérletek alapján az agresszív tevékenység (legyen az maga, a cselekedet, annak nézése, vagy arról való fantáziálás) növeli agresszivitásunkat. A kísérletek másik tanulsága az volt, hogy az agresszív cselekedetek további támadó jellegű aktusokra buzdítanak; azaz az erőszak erőszakot szül.

21

V.

Erőszak és brutalitás a magyar televíziós műsorkínálatban

„Az átlag amerikai gyerek mire eléri a 12 éves kort, több, mint 8000 gyilkosságnak lesz tanúja és kb. 100 000 erőszakos cselekedetet lát a tévében.” (George Gerbner) A kérdés, hogy az agresszivitás mennyire van jelen a televízióban, már régóta foglalkoztatja a kutatókat. A legtöbb ezzel kapcsolatos felmérés az USA-ban folyt. Magyarországon a televízióban mutatott erőszak problémája csupán néhány éve, a kereskedelmi televíziók megjelenése óta létezik. Ez is az oka annak, hogy a televíziós műsorokban mutatott agresszió mennyiségét csupán néhány éve kezdték el intenzíven kutatni. A továbbiakban két 1998-ban készült kutatást fogok ismertetni. Az egyik a magyar tévéműsorok „nem zenei-fikciós” műsorait, a másik pedig a hírműsorokat vizsgálja. A kutatók különös figyelmet fordítottak a gyerekekre és fiatalokra; abból indultak ki, hogy a televíziós erőszak káros hatása főképp az ő szempontjukból valószínűsíthető.

V.1. Erőszak a nem zenei-fikciós műsorszámokban Szilády Szilvia a tartalomelemzés módszerével vizsgálta a hazai műsorokat, kutatása egy kvantitatív és egy kvalitatív elemzésből állt. A kutató egy 1998-as nyári héten figyelt meg két közszolgálati adót – az MTV1-et és a Duna TV-t – valamint három kereskedelmi – aTV2, az RTL Klub és a TV3 csatornát. Kutatásának célja a televíziók „nem zenei-fikciós” műsorkínálatában jelenlevő erőszak mértékének meghatározása volt. A kutatás ismertetése előtt a kutató az alábbi meghatározásokat ismertette: Műsoregységnek tekintjük a műsorszámot és a műsorelőzetest. A műsorszám a műsorfolyamban önálló egészként funkcionál, a többi műsorszámtól formailag is elkülönül, valamint címmel is rendelkezik. „Nem

zenei-fikciós”

műsorszámokhoz

tartoznak

a

mozifilmek,

tévéfilmek,

tévésorozatok, folytatásos filmek, teleregények, színházi közvetítések, rajzfilmek,

22

bábfilmek. Ezen belül a műsorelőzetes a fenti műsorszámok valamelyikének összevágott képsoraiból egységgé szerkesztett és szöveggel ellátott ajánlója. Az eseményegység időbelileg, térbelileg összefüggő jelenetet (szekvenciát) alkot, amely a többi eseményegységtől éles vágásokkal különül el. A kutató az alábbi cselekményeket tekintette erőszakosnak: •

Testi erő nyílt alkalmazását,

•

Kikényszerített cselekvést az illető akarata ellenére,

•

Az ezekkel való fenyegetést, A definíció nem foglalja magában a természeti csapásokat, katasztrófákat, valamint az állatok természetes agresszióját. A kvantitatív kutatás eredményeinek összefoglalása

5. sz. ábra A műsorszámok gyártási helye

5% 2% 8% USA

40%

9%

egyéb európai Magyarország nem meghatározhatók egyéb nem európai Franciaország

11%

Németország kooprodukció

11%

14%

A vizsgált minta összesen 292 műsorórát tartalmazott. A műsorszámok gyártási helyét tekintve aránytalanul nagy számmal vannak képviselve az amerikai produkciók. Az összes vizsgált műsorszám 40%-a származott az USA-ból és csak 11%-a volt magyar.

23

6. sz. ábra Az erőszak aránya a "nem zenés-fikciós" műsorszámokban 80% 70% 60% 50%

erőszakot nem tartamazó műsoregységek aránya

40%

erőszakot tartalmazó műsoregységek aránya

30% 20% 10% 0%

MTV1

Duna TV

TV2

RTL Klub

TV3

A fenti ábra alapján megállapítható, hogy a „nem zenés-fikciós” műsorszámok kétharmadában legalább egyszer, valamilyen formában előfordult agresszió. A Duna TV kivételével mindegyik vizsgált csatornán domináltak az erőszakot tartalmazó műsoregységek.

7. sz. ábra Az erőszak előfordulásának aránya műfajok szerint 120% 100% 80% erőszakot nem tartalmazó műsorszámok aránya erőszakot tartalmazó műsorszámok aránya

60% 40% 20% 0% filmek

sorozatok

színházi

rajz-/bábfilmek

közvetítések

24

Az ábráról leolvasható, hogy időarányosan a legtöbb erőszak az animációs filmekben fordul elő, megelőzve a filmeket és sorozatokat. Figyelembe véve azon körülményt, hogy a rajzfilmeket leginkább a gyermekek nézik, arra következtethetünk, hogy az erőszak a televízió gyermekeknek közvetített képi világában erőteljesen jelen van. Az erőszak aránya a célcsoportok szerint A műsorszámok erőszaktartalmának célcsoportok szerinti vizsgálatánál

azokat a

műsorszámokat vette figyelembe a kutató, ahol explicite szerepelt a célcsoport (műsorújság-műsorszám címe után ezt jelölte, a műsoregység kezdete előtt az ajánlás szóban elhangzott, vagy a képernyőn megjelent pl. : „A következő filmet csak felnőtt nézőinknek ajánljuk” felirat.)

8. sz. ábra Az erőszak aránya a célcsoportok szerint 89

nincs megjelölt csoport

111

kimondottan felnőtteknek szóló

a műsorszám nem tartalmazott erőszakot a műsorszám tartalmazott erőszakot

1

kimondottan családi

3

kimondottan az ifjúságnak szóló

13 9

kimondottan gyerekeknek szóló

18 49 0

20

40

60

80

100

120

A diagramról leolvasható, hogy a műsorszámok 90%-ában nem volt megjelölt célcsoport megadva. Ezen műsorszámok több erőszakos jelentet tartalmaztak, mint erőszaktól menteset. A kimondottan gyerekeknek illetve az ifjúságnak szóló műsorok esetén is hasonló eredmények születtek; ebből arra következtethetünk, hogy azon szülők számára, akik ügyelnek gyermekük tévénézési szokásaira, egyáltalán nincs garantálva, hogy a gyermekeik az erőszakos tartalmú műsorokat elkerülhetik. 25

Az erőszak időtartamának aránya idősávok szerint Idősávonként vizsgálva a csatornákat elsősorban két műsorsáv tűnik szembe: a TV2 és a TV3 szombat éjszakai sávja, valamint a TV2 és az RTL Klub gyerekeknek szóló szombat reggeli-délelőtti műsorsávja. Az AGB adatai szerint 22 óra után még a 4-12 év közötti korosztály több mint 10%-a, a 13-17 év közötti korosztály egynegyede ült a tévékészülékek előtt. A hétköznapi és hétvégi műsorkínálat erőszakaránya A csatornák hétköznapi és hétvégi műsorainak átlagos erőszaktartalmát vizsgálva az arány hétköznap 5,38%, hétvégén 5,80%. Azonban a százalékos adatokat csatornánként megnézve azt konstatáljuk, hogy a kereskedelmi csatornák hétvégi, „nem zenei-fikciós” műsorkínálatában az erőszak aránya négy és félszer magasabb, mint a közszolgálati csatornákon. A közszolgálati adók ezek szerint tekintettel vannak a a hétvégi televíziózási szokások családias jellegére, s ezért a műsorkínálatukban az erőszak mennyiségét csökkentik.

9. sz. ábra Az erőszak időtartamának aránya csatornák szerint 8%

6.6%

7%

6.9% 6.4%

6% 5% 4%

3.1%

3.2%

MTV1

Duna TV

3% 2%

TV 2

26

RTL Klub

TV3

Az erőszak időtartamának aránya csatornák szerint Látható, hogy a két közszolgálati adó időaránya között szinte minimális az eltérés, azonban egy hét alatt kétszer annyi erőszak fordult elő a kereskedelmi csatornákon, mint a közszolgálati adókon a „nem zenei-fikciós” műsorszámokban. A kvalitatív kutatás eredményeinek összefoglalása A konfliktushelyzet típusa A konfliktushelyzet típusát tekintve megkülönböztetünk egyértelmű agresszor-áldozat, illetve kiegyensúlyozott viszonyt. Előbbi esetén aszimmetrikus a viszony, mivel az áldozat nem tud védekezni, utóbbi esetén a viszony szimmetrikus. Az erőszakos cselekmények döntő többségére egyértelmű agresszor-áldozat aszimmetrikus viszony volt jellemző, vagyis az agresszió áldozatának a védekezésre való esélye többnyire korlátozott volt.

10. sz. ábra A konfliktushelyzet típusa 70 60 50

egyértelmű agresszor-áldozat viszony

40

egyenlő partnerek kombináció

30

nem meghatározható

20 10 0 mozifilm, TV-film

sorozatok

rajzfilmek, bábfilmek

műsorelözetesek

Az agresszió indítéka A műsorszámokban előforduló erőszakos szekvenciák közel 20%-ában az erőszak öncélú volt, illetve nem volt semmilyen felismerhető oka. A nézőnek vagy hosszabb 27

időn keresztül kellett követnie az eseményvonalat az ábrázolt agresszió indítékának megértéséhez, vagy az agresszió csupán magáért, az agresszióért, indokolatlanul volt alkalmazva. Amennyiben a motívumot fel lehetett ismerni, reaktív volt: védekezés, megelőzés, vagy büntetés elemére épült. Az esetek 24%-ában az elkövetőt egy nagyobb agresszió elhárítása motiválta, 15%-ban volt megtorló. Az erőszak a legtöbb esetben a társadalmilag legitimált célok vagy az ideologikus jó érdekében volt alkalmazva. Ezen belül az erőszak hátterében gyakran anyagi és immateriális javak megszerzésének az érdekét lehetett felfedezni. A kifejezetten gyerekeknek szánt műsorokban a motívum nélküli erőszak dominált, ezt követte a bosszú, majd a romboló, pusztító szándék. Az agresszió módja A két leggyakoribb agressziómód a támadás (17,4%), illetve a súlyos testi sértés (16,1%),valamint a testi sértés enyhébb formája, a tettleges bántalmazás (14,9%). A sorozatokban a súlyos testi sértés vezetett, s ez fordult elő legritkábban a rajzfilmekben. A gyilkosságoktól a rajzfilmek sem voltak mentesek; a 65, valamilyen formában agressziót tartalmazó rajzfilmben két reális gyilkosság fordult elő (ez azt jelenti, hogy a vizsgált szekvenciában egyértelműen az áldozat halála volt megállapítható).

11. sz. ábra Az agresszió típusok műfaji megoszlása 450 381

400 343

350

324 fenyegetés

300

254 könnyű és közepesen súlyos erőszak

250 200

195

181

súlyos és végzetes erőszak

150

50

legitim erőszak

96

100

84

67

47

42 3 8

16 17

egyéb nem meghatározható erőszak

48 3

20

13 21

0 mozifilm, tévéf ilm

sorozatok

rajzf ilmek, bábfilmek

28

müsorelőzetesek

Az ábráról kitűnik, hogy a legtöbb súlyos és végzetes kimenetelű erőszak a műsorelőzetesekben fordult elő. Figyelembe véve azon körülményt, hogy a műsorelőzeteseket már késő délután elkezdték sugározni, feltételezhető, hogy gyermekek és fiatalok is látták a műsort. A legtöbb könnyű és közepesen súlyos erőszakkal a rajz- és bábfilmekben találkozhatunk. Szembetűnő az is, hogy indokolt, legitim erőszak csak ritkán fordult elő a műsorokban. A károkozás mértéke Minden olyan esetben, amikor az agresszió nem okozott egyértelmű károkat, a károkozás mértékét fenyegető veszélynek tekintették. A legnagyobb arányban előforduló agressziómódok valamint az erőszak által okozott kár mértéke között némi ellentmondás fedezhető fel: az agresszió ábrázolási módja általában

irrealisztikus,

az

erőszak

fizikai

és/vagy

lelki

károsodással

járó

következmények bemutatása többnyire elmaradt. Végzetes kimenetelű erőszak A vizsgált minta 1181, valamilyen formában erőszakot tartalmazó szekvenciájából 124 esetben (több, mint 10%-ában) járt az agresszió végzetes következménnyel. Szilády Szilvia az alábbi megállapításokat tette a végzetes kimenetelű erőszak esetében: A vizsgált esetek igen nagy részében maga az agresszor nem volt látható és az erőszak indítékát többnyire nem lehetett felismerni. Az esetek közel felében a konfliktushelyzetre az egyértelmű agresszor-áldozat viszony volt a jellemző. Középkorú, fehér férfiak voltak a leggyakrabban láthatók az agresszor szerepében, jellemábrázolásuknál az imponáló tulajdonságok kerültek túlsúlyba, több, mint a felük a műsorszám cím- vagy főszereplője volt. Az áldozatok javarésze középkorú férfi, de gyakran fordultak elő fiatal felnőtt áldozatok. A többségüket egyedül érte a halál, a negatív, kevésbé imponáló tulajdonságok voltak túlsúlyban, lényegesen ritkán játszottak főszerepet, egyáltalán nem voltak címszereplőként jelen. Az agresszor többnyire hideg közönnyel intézte el áldozatát. Az áldozat szenvedése, ami sajnálatot ébreszthetne, általában elmaradt. Ez azt az érzést is keltheti, hogy az emberi élet kioltása egyszerű, különösebb érzelmi megrázkódtatásoktól mentes módja lenne egyes konfliktusok megoldásának. Az erőszakos szekvenciák 95%-ában a szereplő által valóban véghezvitt, hétköznapi környezetben játszódott cselekedetként ábrázolódott, így a néző saját helyzetére 29

vonatkoztathatóságának mértéke igen magas. A rajzfilmek és bábfilmek esetében az erőszak alkalmazásának tipikus helyzetei a bűncselekmény (22%), a fantázia lényekkel való küzdelem (22%) és a komikus helyzetek (11%). Az erőszak és a humor együttes alkalmazása bagatellizálhatja az erőszakot, elősegíti, hogy a gúnyolódás és kárörvendés a gyermek magatartásában normalizálódjon. Az agresszió többnyire nem járt semmifajta következménnyel az agresszora nézve. A gyermekek a sikeres modellek utánzására inkább hajlanak, mint a sikertelen modellek utánzására, így egy bizonyos magatartásért elvárt büntetés elmaradása olyan, mintha jutalmazták volna, s azt az érzetet keltheti, hogy az erőszak általában kifizetődő. 12. sz. ábra A megszámlálható halottak csatornánkénti megoszlása 43

TV3

28

RTL Klub

55

TV2

19

Duna TV

11

MTV 1 0

10

20

30

40

50

60

Következtetések Az imént ismertetett tanulmány a televízióban jelenlevő erőszak a brutalitás mértékét vizsgálta egy olyan szempontrendszer alapján, amely az erőszak a gyermekek személyiségfejlődésére gyakorolt káros hatásai közül a televízióban látott erőszak és az agresszív viselkedés közötti kapcsolatot igyekezett felmérni. Itt meg kell azonban említeni, hogy a műsorok erőszaktartalmából a hatásra vonatkozó közvetlen következtetéseket nem lehet levonni, miután a tartalom csak egyetlen tényező a hatás megítéléséhez:

függ

a

néző

személyiségstruktúrájától,

korától,

nemétől,

intelligenciájától, társadalmi integrációjától és mindenekelőtt attól a szituációtól, amelyben az erőszakos tartalom fogyasztásra kerül. A problémát itt az jelenti, hogy a televízió egyoldalú kommunikációs helyzetet teremtve válogatlanul ontja rá a többnyire egyedül befogadó gyermekre a valóság és a fikció

30

szörnyűségeit. Az agresszió tömegesen jelen van, a televízió folyamatosan sulykolja azt, hogy a világ, amelyben élünk, aljas és erőszakos, következésképpen az erő nélkülözhetetlen eszköze. Az audiovizuális erőszak fokozatosan torzítja a világról valóképünket, épül be a néző viselkedésmintái közé, előbb-utóbb a mindennapi konfliktushelyzetben is elfogadhatóvá téve azt.

V.2. Erőszak a hírműsorokban A továbbiakban László Miklós, az ELTE Szociológiai Intézet munkatársának 1998-as kutatási eredményeit fogom ismertetni. Felmérések igazolják, hogy a fiatalok túlnyomó többsége napi rendszerességgel televíziózik, az átlagos hétköznapon kb. 1-4 órát. A gyerekek tehát fogyasztói lehetnek olyan műsoroknak is, amelyek esetében célcsoportként elvileg nem jönnek szóba. A megkérdezett fiatalok közül minden második állítja, hogy majdnem napi rendszerességgel megtekinti valamelyik tévécsatorna hírműsorát.

31

13. sz. ábra A televíziós hírműsorok nézettsége a fiatalkorúak körében

ritkábban 17%

soha 3%

szinte minden nap 52% hetente egyszerkétszer 28%

Gyakran valamilyen más tevékenység közben (pl. olvasás, tanulás) „fél füllel” figyelik a háttérben zajló, szülők által nézett hírműsorokat. A kutatás során a MTV1, a TV2, az RTL Klub, a Duna TV és a TV3 hírműsorai kerültek összehasonlításra. A kutatók egy hét hírműsorainak erőszakos hírkínálatát vizsgálták. Erőszakosnak tekintették azokat a híreket, amelyek emberek életére vagy testi épségére veszélyt jelentő eseményekről számoltak be, illetve állatok ellen irányuló cselekmények képi vagy verbális megnyilvánulásait. Az elemzett héten az öt műsorban összesen 88 erőszakos témát feldolgozó híregységet találtak,

egy

évvel

korábban,

két

műsorban

26

erőszakos

híranyag

volt.

Elgondolkodtató, hogy ezen egy hét alapján éves szinten mintegy 4-5000 erőszakos hír kerül bemutatásra a hírműsorokban. „Jól példázza a műsorok között az erőszak prezentációjában fellelhető különbségeket annak a fiúnak az esete, akire szerelés közben egy lift zuhant. Míg az MTV1, a TV2, a TV3 és a Duna TV híradói a kérdéssel 6-13. helyen foglalkoztak, az RTL Klub hírműsorának első híre a liftes szerencsétlenségről szólt. Ebben a műsorban- a többivel 32

szemben- kifejezetten hosszan és részletesen foglalkoztak az eseménnyel, végigkövették a fiú kiszabadításának stációit. A hírben helyet kapott a fiatal fiú szenvedése, halljuk, ahogy vízért könyörög és amint a munkatársa leszól neki: Árpikám, feküdj vissza. A jelenetsor e hírműsorban talán a tények közlésén túlmenően megrázó és brutális.” (László Miklós, 1998) Az erőszaktartalmú hírek átlagos hossza az 1998-as héten 80 másodperc volt. Az elemzett héten az erőszakos hírek átlagos hossza az MTV1 Híradóban 51 másodperc, a Duna Híradóban csupán 41 másodperc volt. Feltehetőleg a műsorok közötti versenyhelyzet egyik eredménye, hogy az erőszakos hírek átlagos hosszában, hangsúlyozottságában számottevő változás állt be az új hírműsorok megjelenésével. Ugyancsak a versenyhelyzet eredménye lehet az, hogy az erőszakos események bemutatása az 1998-as héten jóval vulgárisabb, durvább képsorokkal járt együtt. Az erőszak jellegű információt tartalmazó tudósítások majdnem 30 százalékában sérült embereket, halottakat lehetett látni. Az elemzett héten a nézők összesen 14 képen nézhettek halott embereket ábrázoló, sokkoló képsorokat, 18 hírben pedig sérülteket mutató képeket. Az erőszak ábrázolása a mozgó kamerahasználat révén hol játékfilmes, hol dokumentumfilmes valóságábrázolás felé közelít és így sokkolóbbá válik.

14. sz. ábra Az előző napi híradó egy hírének felidézése a fiatalkorúak körében erőszakos hírt említ 16%

nem erőszakos hírt említ 42%

nem em lít konkrét hírt 42%

33

A fiatal korosztály tagjai gyakori nézői a hírműsoroknak, így feltehető, hogy az erőszakos valóságábrázolás befolyásolja világképüket, illetve közvetve személyiségük, értékrendszerük kialakulását is. Ezt az is alátámasztja, hogy a megkérdezett fiatalok 16 százaléka erőszakos hírt idézett fel az általa előző nap látott hírműsorokból. A gyerekek 42 százaléka nem tudott visszaemlékezni konkrét híradásra, a válaszadóknak viszont közel egyharmada erőszakos híranyagot idézett fel.

34

VI.

Televízió és agresszió

„...a gyerek nem akarhatja azt, amit nem ismer. Arra szokik rá, amivel kínálják. Ha nem ismeri a házi kosztot, a hamburgert találja jónak. Ezért nagyon nem mindegy, milyen szellemi étrend igazítja a gyerekkorát.” (Szabó Éva szerkesztő- műsorvezető, Petőfi Rádió) A továbbiakban azokat a mechanizmusokat fogom kísérletek ismertetésén keresztül bemutatni, amelyek közreműködnek abban, hogy az agresszivitás jelen van viselkedésünkben.

VI.1. Az agresszivitást elősegítő mechanizmusok Tanulás, utánzásos tanulás (imitáció) Kétségtelen, hogy ez a legfontosabb folyamat az ember életében. A gyermek tanul a tapasztalataiból és mindenből, amit a környezetében észrevesz. A televízió és a benne látott erőszak elvben ugyanúgy tekinthető, mint a gyermekeket érő bármely más hatás. A tanulás eredménye különböző formákban is

jelentkezhet:

imitáció

vagy

modelltanulás, hasznosítás, alkalmazni tudás, az attitűd és a motiválás változása. A gyermek tanulhat azáltal, hogy utánozza, imitálja a televízióban látott szereplőket. Megfigyeli az erőszakos cselekvések végrehajtásának módját, ami sokszor világosan és részleteiben látható. Azt is megtanulja, hogy milyen helyzetekben alkalmaznak erőszakot, és hogy az erőszak a konfliktusok megoldásának eszköze lehet. Az utánzó magatartással kapcsolatban. A Bandura végzett kutatást munkatársaival 1963-ban. A kísérletben négy, óvodásokból álló gyerekcsoportot vizsgáltak. Az első csoport tagjai egy embert láttak élőben, aki egy műanyag baba arcát ütlegelte, rugdosta, durva kifejezésekkel illette. A második csoport filmen nézte végig ugyanezt a jelenetet. A harmadik csoport modellje rajzfilmfigurának volt öltözve és az általa eljátszott jelenetet a tévében mutatták be. A negyedik csoport kontrollként szolgált. A négy csoport valamennyi tagja ezután egy teremben játszott, reakcióikat egy megfigyelő személy rögzítette. A három kísérleti csoport közös játékában jelentős volt az agresszivitás, míg a kontrollcsoportban nagyon kevés agresszivitást tapasztaltak. Később más kutatók is ugyanezeket az eredményeket kapták hasonló kísérletekben,

35

ezért feltételezhető, hogy ha óvodáskorú gyermekek agresszív viselkedésmódot figyelnek meg (pl. televízióban), maguk is hasonló magatartást tanúsíthatnak. Stimuláció Az erőszakos jelenetek olyan felfokozott lelki állapotot okozhatnak a nézőben, amely aztán erőszakos cselekedetbe mehet át. Elsősorban a műsorok erőszakos tartalma okozza ezt a stimulációt, de egyesek szerint a tévénézés önmagában is ebbe az irányba hat. Nemcsak a laboratóriumokban, hanem természetes körülmények között is megfigyelhető a hosszú képernyő előtt ülés reakciójaként az utána való fokozott aktivitás és agresszió. Ez a felfokozott állapot azonban nem tart sokáig, a hatás csak rövid távú. A stimulációs hatás leginkább az amúgy is agresszív gyermekeken figyelhető meg. A televízió tehát felerősítheti az agresszív tendenciákat, vagy katalizátorként hathat a látens agresszív hajlamokra. L. Berkowitz, aki a képernyőn megjelenő erőszak és a frusztráció közötti kapcsolatot kutatta, serdülők és felnőttek esetében tanulmányozta azokat az agresszív reakciókat, amelyek erőszakos filmek vetítése után léphetnek fel. A kísérleti személyek először egy partnert kaptak, aki tanulási képességeiket értékelte, mégpedig úgy, hogy a teljesítmény függvényében különböző elektrosokkokat adott. A partner a kísérletvezető munkatársa volt és az ő utasításai szerint jutalmazott és büntetett. Ezután a kísérleti személy és partnere egy filmrészletet nézett meg. A kísérleti csoportnak egy bokszmeccs részletét mutatták be „A bajnok” című filmből. A meccs közben a főhőst kiütötték. A kontrollcsoportnak vetített film nem tartalmazott erőszakot. A kísérlet harmadik fázisában a kísérleti személynek kellett értékelnie partnere teljesítményét - szintén áramütésekkel.

Az

erőszakos

képsorokat

néző

személyek

szignifikánsan

agresszívebbnek bizonyultak. J.-Ph. Leyens az e területen végzett kutatássorozatok eredményeit így foglalta össze: •

Az erőszakos filmek megnövelik a néző agresszivitását különösen akkor, ha a néző hajlamos frusztráltan cselekedni (pl. ha frusztrált vagy ideges)

•

Ha egy harc győztese vonzó személyiség és a néző azonosul vele, az agresszió valószínűsége fokozódik

•

Az életben megtörtént és filmre rögzített erőszak nagyobb mértékű agressziót eredményez, mint a megrendezett erőszakos jelenetek, de csak akkor, ha az előbbi nem ébreszt gátlásokat, szorongást a nézőben

36

Hozzászokás (immunizálódás) Ez a jelenség eltér az előzőektől. A képernyőn látott erőszak befolyásolhatja a valós erőszakkal szembeni toleranciát. Gyakori, hogy emberek közömbössé válnak mások erőszakos cselekedeteivel szemben. Eltompulnak, kevésbé lesznek hajlandóak beavatkozni és megakadályozni azokat. R. S. Drabman és M. H. Thomas az erőszakos filmek és néző agresszióval szembeni toleranciája közötti kapcsolatot vizsgálták. A kísérleti csoport tagjainak rendkívül erőszakos képsorokat vetítettek, míg a kontrollcsoport játszhatott, nem nézett semmilyen filmet. Ezután a kísérletvezető arra kérte a gyerekeket, hogy egy képernyőn figyeljék a szomszéd szobában játszó két társukat. Ha a gyerekek szerint olyan incidens történt, amely szükségessé tette a beavatkozást, értesíteniük kellett a felnőttet. Az első néhány percben a két megfigyelt gyermek építőkockákkal játszott. Azután beszélgettek valamiről, majd lökdösődni kezdtek, veszekedtek, végül fájdalmat is okoztak egymásnak. A kutatók megmérték, mennyi idő múlva dönt úgy egy-egy gyermek, hogy szól a felnőttnek. Az eltelt idő szignifikánsan hosszabb volt abban a csoportban, ahol a gyerekek erőszakos képeket láttak. A kísérletet idősebb gyerekekkel is megismételték, a filmeket tartalmuk szerint is válogatták. Az első vizsgálat eredményei mindannyiszor megerősítésre kerültek, ezért feltételezhetjük, hogy az erőszakos képsorok gyakori látványa, (pl. a televízióban) valószínűleg toleránsabbá teszi az egyént a mindennapi életben tapasztalt erőszakkal szemben. A fent ismertetett három mechanizmus kapcsolata igen bonyolult, egyes esetekben ellentmondónak is tűnnek: az például, hogy a gyermekek hozzászoknak a képernyőn látott erőszakhoz, gondolhatnánk, ahhoz vezet, hogy a látott erőszaknak nincs az agresszivitásra stimuláló hatása sem. Ez az értelmezés nem veszi figyelembe azt, hogy az elmélet nem vonatkozik a saját erőszakos hajlandóságunkra, csak a mások erőszakos cselekményeire irányuló érzelmeinkre. A fenti folyamatok tehát nem zárják ki egymást, egyes esetekben az egyik folyamat tűnik meghatározónak, máskor valamelyik másik.

37

VI.2. A szocio- demográfiai tényezők szerepe- egy TÁRKI- kutatás eredményeinek ismertetése Az előző fejezetben megtudhattuk Szilády Szilvia kutatásából, hogy az agresszió a magyar televíziós műsorkínálatban tömegesen jelen van. Belátható azonban, hogy a látott erőszak nem feltétlenül van közvetlen összefüggésben az agresszív viselkedéssel. Bíró Ildikó szerint a szocio- demográfiai tényezők igen fontos szerepet játszanak, s nagyban befolyásolják a gyerekek és a televízió közötti viszony alakulását. A kutatás célja, minta és módszer Bíró Ildikó szociológus, a Társadalomkutatási Informatikai Egyesülés munkatársa az ORTT megbízásából végzett vizsgálatot a 10-18 éves korosztály 1000 fős mintáján 1998 szeptemberében. A felmérés célja az volt, hogy feltárja az összefüggéseket a mai gyermekek és fiatalok családi környezete, szociális beágyazottsága, szabadidő-eltöltése és média-fogyasztása, valamint az erőszakos média-üzenetek befogadása és hatása között. A kutatás azt a hipotézist kívánta tesztelni, mely szerint a médiumokban, különösen a televízióban megjelenő erőszak nem közvetlen oka a fiatalok attitűdjeinek, inkább egy összetett oksági hálóba kapcsolódnak bele az erőszakos tartalmú üzenetek. Ebben az oksági láncban meghatározó szerepük van a szocio- demográfiai tényezőknek. A kutatás arra törekedett, hogy feltárja a gyermek és a média közötti kölcsönös viszonyt, tehát nem csak azt, hogy a média hogyan hat a gyermekre, hanem azt is, hogy a gyermek mihez kezd a médiával. Az adatgyűjtés módszere a kérdőíves megkérdezés és a mélyinterjú volt. A mintába Budapest és két vidéki település (Szentlőrinc és Paks) véletlenszerűen kiválasztott iskolák tanulói kerültek. Az 1003 fő közül 494-en járnak általános iskolába, 43-an szakmunkásképzőbe, 179-en szakközépiskolába, 287-en gimnáziumba. Az önkitöltős kérdőívben szereplő kérdésekkel egyrészt a tanulók családjainak társadalmi, gazdasági, demográfiai hátterét, másrészt a valós erőszakhoz, valamint a média által sugallt erőszakhoz való viszonyulásaikat, gondolati és cselekvő attitűdjeiket igyekeztek felmérni. A mélyinterjúkat az alanyok otthonában végezték. 9 lányt és 11 fiút választottak ki Budapesten és két vidéki településen. A mélyinterjú-alanyok kiválasztásánál törekedtek

38

arra, hogy mind lányok, mind fiúk szerepeljenek, illetve mind értelmiségi, mind nem értelmiségi szülők gyermekei képviselve legyenek. Egy másik kvalitatív módszer a fókuszcsoport volt. A tanulókat korosztályonként sorolták három különböző csoportba. A fókuszcsoport foglalkoztatás elején egy rövid, kb. 8 perces jelenetet vetítettek a résztvevőknek videón. A jelenet egy akciófilmből vett bankrablási jelenet volt. A bejátszás után a moderátor először a látott jelenetet beszélte meg a gyerekekkel, majd az erőszakot ábrázoló műsorfajtákról és televíziózási szokásaikról, valamint a médiaerőszak megítéléséről kérdezte a gyerekeket. Általános eredmények Ma a tévénézés kétségtelenül meghatározó része a gyermekek életének, egyben a családok közösen eltöltött szabadidejének. A megkérdezettek hétköznapokon átlagosan 2,2 órát hétvégén pedig 3,6 órát töltöttek a képernyő előtt. Azok a tanulók, akik összesen 8 vagy annál több órát tévéztek naponta, a „nehéz tévézők” kategóriájába kerültek. Ez a csoport a megkérdezettek 27%-át képezte. A családok körében is a tévézés a leggyakrabban végzett közös tevékenység (89%). Az ezután következő leggyakoribb válasz az volt, hogy ha a család együtt van és mindenki végzi a maga dolgát (11%). A családi tévénézés pozitívumként értékelhető, hiszen fontos szerepe van a felnőttek és gyerekek szabadidejének egyesítésében. A probléma azonban az, hogy a tévénézés közben és/vagy utána nincs dialógus a tévénézők között a látottak tartalmáról.

39

15. sz. ábra Beszélgettek-e a filmekről a családban?

igen 35%

nem 65%

A vizsgálatból kiderült, hogy a sokat tévézők ritkábban olvasnak, mint azok, akik kevesebbet tévéznek. A fókuszcsoport-foglalkozás során a kutatók arra következtetésre jutottak, hogy a gyermekek ingerküszöbe (még a nagyon fiataloké is) az erőteljes ingereket tekintve igen magas. A tévéműsorok között a filmek, ezen belül is a vígjátékok a legnépszerűbbek. A kutatás szerint a szülők kontrollja gyermekük médiafogyasztása felett igen csekély: a megkérdezettek 39%-ának minden műsorfajtát engednek nézni a szülei, mindössze 5,5% állította, hogy szülei tiltják, hogy akciófilmet nézzen. A legerőteljesebben tiltott műsor a szexfilm (63%). Ebből tehát arra következtethetünk, hogy a gyermek gyakorlatilag önállóan állítja össze televíziós fogyasztásának tartalmait. Azok a gyerekek, akik tanulnak valamilyen hangszeren vagy valamilyen szakkörbe járnak, szignifikánsan kisebb mértékben mutatnak affinitást az erőszakos műsorok iránt. A várakozásokkal ellentétben a vizsgálat eredményei azt mutatják, hogy a deviáns magatartásformák nem járnak szorosan együtt a gyakori, sem a hosszú tévénézéssel, sem az agresszív viselkedéssel.

40

Oknyomozó vizsgálat A várakozásoknak megfelelően a kérdőíves felmérés megerősített bizonyos, más kutatásokban is kimutatott összefüggéseket. A vizsgálat azt látszik igazolni, hogy néhány alapvető dimenzió erőteljesen homogenizál. Ezek a dimenziók az alábbiak: •

A gyermekek és fiatalok neme

A fiúk 62%-a állította, hogy gondolkodás nélkül odacsapott már valakinek az iskolában. Miközben azonban meglepő módon erőszakosabbak a lányoknál, általában kevésbé erőszakosnak ítélik maguk körül a világot. Ennek megfelelően minden hatodik megkérdezett fiúnak tetszenek a filmek erőszakos jelenetei. Feltehetőleg a társadalmi nemi szerepelvárások okozzák ezt a jelenséget. Mind a lányok, mind a fiúk attitűdjei mintakövetők. •

A szülők iskolai végzettsége

A felsőfokú végzettségű szülők gyermekei kevésbé agresszívnek mutatkoznak és kevésbé szeretik az erőszakos műfajokat, mint azok a társaik, akiknek a szülei nem felsőfokú végzettségűek. A könyvek olvasására szánt idő szignifikánsan kevesebb azoknál, akik sokat tévéznek. A televíziós és mozifilmek erőszakosságának megítélésekor

a

válaszok

elsősorban

az

apa

iskolai

végzettsége

szerint

homogenizálódtak: az édesapa főiskolai vagy egyetemi végzettsége esetén a válaszadók nagyobb arányban ítélték erőszakosnak a televíziós műsorok és a mozifilmek tartalmait, mint akiknek nem felsőfokú végzettségű az édesapjuk/nevelőapjuk.

41

16. sz. ábra Tetszenek-e a durva jelenetek a filmekben? 100%

91%

90% 80%

74%

70%

Kedveli a durva jeleneteket

60% 50%

Nem kedveli a durva jeleneteket

40%

27%

30% 20%

9%

10% 0%

Anya felsőfokú végzettségű

•

Anya nem felsőfokú végzettségű

Életkor

Az életkor szorosan összefügg a gyermekek agresszivitási szintjével és képernyő előtt eltöltött idővel. A kutatás eredményei azt mutatják, hogy mindkettő csökken az életkor növekedésével, kivéve a 13-14 év közötti időszakot, ahol kissé megemelkedik mindkettő. A megkérdezettek körében 16 éves korig az életkor növekedésével egyenes arányban csökken azoknak a száma, akik azt válaszolták, hogy a tévében „mindent megnézhetek”. Tehát a szülő pontosan a sérülékenyebb korban, amikor az adatok tanúsága szerint a gyerekek több időt töltenek a tévé előtt és agresszivitási szintjük is magasabb, mint idősebb társaiké, nem élnek a kontroll lehetőségével. •

A közvetlen környezet, illetve a világ erőszakosságának és a különböző probléma-megoldási technikák megítélése

A közvetlen környezet erőszakosként való megélése nagyobb iskolai agresszivitással párosul. A verekedősebb gyerekek nagyobb számban értettek egyet abban, hogy ha fenyegetően lépnek fel, megelőzhetik mások erőszakosságát. Azok, akik úgy ítélik meg, hogy „még a jók is követnek el erőszakot”, inkább kedvelik az erőszakos filmeket, mint azok a tanulók, akik a fenti állításokkal nem értenek egyet.

42

•

A kérdezett aktivitása

Azok a tanulók, aki járnak különórára (zene, szakkör), nagyrészt nem szeretik az akciófilmeket (73,9%), azon tanulók 64,5%-a viszont igen, akik nem járnak semmilyen különórára. •

Lakóhely

A nem budapestiek valamivel erőszakosabbnak ítélik meg világot, mint a budapestiek, s ennek megfelelően a vidéki gyermekek agresszivitása szignifikánsan magasabb a budapestiekénél. •

Sokat néz tévét

Azok között, akik sokat tévéznek és egyben szeretik az akciófilmeket, 16%-os volt az aránya azoknak, akiknek tetszenek a durva jelenetek, míg a „nem-nehéz” tévézők esetében mindössze 6%-os. A kvalitatív vizsgálatokból leszűrhető az a megállapítás, hogy még a legkisebbek, tehát a tízévesek is tökéletesen tisztában vannak a műfaji kérdésekkel, azaz mind a filmtípusok elnevezésével, mind az elnevezések mögötti tartalommal. Az egészen fiatalok és a kamaszok egyaránt tanúbizonyságot tettek média- kritikai és média elmélet képességeikről a beszélgetések során. Összefoglalás A kutatás igazolta az eredeti hipotézist. Az olyan alapvető szocio- demográfiai változók, mint a nem, a szülők iskolai végzettsége és a kor nagymértékben meghatározzák a gyermekek körében a tévés erőszak észlelését, a gyerekek médiafogyasztási viselkedését és agresszivitását. Igen komoly problémát jelent a gyerekek szociális aktivitásának hiánya és a sok tévézés. A mélyinterjúk tanulsága az volt, hogy még a legfiatalabb korosztály is képes az önreflexióra, önmagát mint fogyasztó értelmezi a médiával való viszonyában, el tudja különíteni a valóságot a fikciótól. Mégsem feledkezhetünk meg arról, hogy igen sérülékeny korosztály, hiszen a műfajok erőszakossági szintjét nem tudták koherens módon szétválasztani.

43

VI.3. A média- vita A médiaerőszak és az agresszivitás kapcsolatáról szóló vitákban régóta két különböző nézet uralkodik: az egyik szerint a médiaerőszak minden kétséget kizáróan hozzájárul a hétköznapi életben előforduló agresszív cselekmények számának növekedéséhez (bár, mint ezt tudjuk, erre nincs egyértelmű bizonyíték). A másik nézőpont szerint ez nem igaz, és az egész médiavitát a morális pánik egyik jeleként értékeli. Morális pánik alatt azt a jelenséget értik, amikor a társadalmat időről időre elkapja a pánik különböző eseményekkel vagy embercsoportokkal kapcsolatban és azokat a kialakult értékek és érdekek elleni fenyegetésnek tekintik. A kifejezésben a morális szó arra vonatkozik, hogy a társadalom számára problémaként megjelenő jelenség a megfigyelő szemében alapvető társadalmi értékeket érint, a társadalmi rend egészét veszélyezteti, és kikezdi az erkölcsről, a valóságról alkotott egységes elképzelést. A pánik szó arra utal, hogy a jelenségnek intenzitása és terjedelme van. Röviden tehát azt mondhatjuk, hogy a társadalmi normák feletti kontroll elvesztésének reakciójaként fejlődik ki a morális pánik. Az elméletet Stanley Cohen fejtette ki 1972-ben. Meglátása szerint a média nagyban hozzájárul a morális pánik kialakulásához sztereotip, egyoldalú képeivel. A „morális barikádokon” általában szerkesztők, politikusok, papok és tanárok állnak. Szakértőket bevonva vetnek fel megoldásokat, s eközben a viták egyre hevesebbekké válnak. Ezalatt a pánikot okozó problémák vagy megszűnnek, vagy olyannyira láthatóvá válnak, hogy könnyebb lesz őket kezelni. A nyilvános viták olykor a problémák megoldása nélkül is elcsitulhatnak, ha elveszítik újdonságukat. Ismeretes az a tény, hogy morális pánikra a történelem során gyakran volt precedens: Egy 1938-as londoni olvasói levélben olvasható a varieté színházakról, hogy: „A legalpáribb nyelven újabb betörések terveit forralja a fiatalkorú közönség.” Egy 1918-as tudósítás így szól a némafilmek közönségéről: „Fiúk és lányok, kik nem csupán bolti lopásokra készek, hanem arra is, hogy szüleiket kifosszák csak azért, hogy megmártózhassanak a nézőtéren a bűn bugyraiban.” (idézi Springhall, 1986) Ugyanilyen dolgok hangzottak el a harmincas évek klasszikus gengszterfilmjei betiltásáért folyó kampányban, valamint az ötvenes években a rémképregények áradata ellen. A televízió hatásáról a mai napig a legellentmondóbb kutatások születnek. Az erőszakkal foglalkozó kutatók között azonban ma elég nagy az egyetértés abban, hogy

44

miket tekinthetünk általánosan elfogadott gondolatoknak. Mindent összevetve egyetértenek abban, hogy minél hasonlóbb az összehasonlításra kerülő látott és ténylegesen végrehajtott erőszakos cselekmény, annál egyértelműbb közöttük az összefüggés. Ugyanakkor - mint azt a TÁRKI-kutatás is bizonyította - minél több tényezőt vonunk be a vizsgálatba, annál kisebb a korreláció a médiatartalom, és a megfigyelt viselkedés és az attitűdök között. Még ha a kutatások eredményei nem is teljesen egybehangzóak, elegendő okunk van kijelenteni, hogy a médiaerőszaknak lehet káros hatása, kiválthatja a látens agresszivitást. Ez az állítás a nézőknek ugyancsak egy kisebbségére vonatkozik, de elégre ahhoz, hogy a problémát komolyan kelljen vennünk.

VI.4. Miért van a televízióban erőszak? Ezt a kérdést két szemszögből is meg kell vizsgálnunk: egyrészt az egyén szemszögéből, azaz miért nézünk erőszakos műsorokat, másrészt a műsorkészítőjéből, vagyis miért készítenek erőszakos műsorokat. Az egyén motivációi Az izgalom keresése és az agresszivitás kezdetektől fogva fontos szerepet játszik életünkben: a kegyetlenség az ókori római játékok, valamint a középkori lovagi tornák elmaradhatatlan része volt; az emberek „működés közben” látták az erőszak eszközeit. Ha környezetünkben tartósan csökkennek a látási, hallási, stb. ingerek, akkor nem túl hosszú idő elteltével zavarok állnak be ingerfeldolgozási és problémamegoldási képességünkben. Valamennyiünknek szüksége van bizonyos fokú ingerlésre a hétköznapi életben - ez a szenzoros élménykeresés szükséglete. Ez a szükséglet mindenkinél más formában mutatkozik: egyesek munkájuk vagy szabadidős lehetőségük során elégítik ki ilyen jellegű szükségleteiket. Kutatási eredmények szerint szoros összefüggés van a tévénézés mennyisége és az emberek társadalmi-gazdasági helyzete valamint intelligenciája között. Zöldy Pál szerkesztő egy érdekes aspektusát világította meg annak a problémának, hogy miért néznek a férfiak erőszakos filmeket: „A férfiak másképp viszonyulnak az erőszakhoz, mint a nők. A fizikai erőpróba, a helytállás a férfiúi önmegvalósítás lényeges eszköze. Ennek fontos eleme a beavatás, mely arra hivatott, hogy a beavatandó saját bőrén érezze meg, mit jelent a fájdalom, a

45

seb, a vér, mit jelent az, hogy az erőnek, az életnek határai vannak. A nők a XX. században átvették - átveszik a férfiak helyét, helyettesíteni tudják őket, s a férfiak ezáltal elbizonytalanodnak. A fiúk- csakúgy, mint a férfiak - beavatása elmarad, ezáltal fogékonyak lesznek a televízióban mutatott erőszakra, fantáziájukat csak a képernyő előtt tornáztathatják. Egyre kevesebb alkalmuk van a valóságos erőpróbákra, táborozásokra, éjszakai túrákra…” A műsorszolgáltatók motivációi A mai ördögi körben még a közszolgálati televízióban is a nézettségi mutatóknak van meghatározó szerepük. A kérdés az, hogy a műsorszolgáltatók milyen eszközökkel javítanak adataikon. A figyelem felkeltésének legkönnyebb módja az erőszak és a vér mutatása. Az olcsón beszerezhető külföldi produkciók így elárasztják a magyar televíziós piacot. Külföldi produkciók felett pedig a hatóságok nem tudnak tartalmi kontrollt gyakorolni. Több magyar produkcióra lenne szükség, ez azonban hatalmas pénzösszegekbe kerül. Bizonyos szinten tehát a műsorszolgáltatók is kiszolgáltatott helyzetben vannak.

46

VII. Jogi szabályozás „Az új médiumok hihetetlen gyors elterjedése korunkban szinte forradalmi változást hozott. Nem veszíthetjük el azonban az e fölötti kontrollt és uralmat, nem lehetünk kiszolgáltatottjai annak, amit mi magunk hoztunk létre. Úgy gondolom, a nagyobb nézői tudatosság emberi jog.” (Dr. Kósa Éva - pszichológus - ELTE) A gyermekeket, mint fiatal állampolgárokat általában mindazon jogok megilletik, amelyek a felnőtteket, természetesen az életkori sajátosságoknak megfelelően. Vannak olyan speciális alanyi jogok, amelyeket csak gyermekek gyakorolhatnak, éppen annak következtében, hogy a társadalom igen sérülékeny rétegét képviselik. Míg az egyéb állampolgári alapjogok esetében többnyire a passzivitás az államtól elvárható magatartás, addig a gyermek jogai védelme érdekében az államot aktív magatartásra kötelezi, az alkotmány kifejezett kötelezettségeket állapít meg számára.

VII.1. Az európai szabályozásról Magyarország csatlakozási szándékára való tekintettel igen fontos megvizsgálni az európai szabályozást. „A határokat átlépő televíziózásról” szóló, Strasbourgban 1989. május 5-én kelt európai egyezmény 7. cikke, 2. bekezdése foglalkozik a műsorszolgáltatók felelősségével: „A műsorszolgáltatás olyan részei, amelyek alkalmasak gyermekek és serdülőkorúak fizikai, szellemi vagy erkölcsi fejlődésének kedvezőtlen befolyásolására, nem közvetíthetők olyan időpontban, amikor a gyermekek és serdülőkorúak azt feltehetően megnézhetik.” „…az egyezmény nem korlátozza a szerződő országokat abban, hogy az egyezményben szereplő rendelkezéseknél szigorúbb vagy részletesebb szabályokat alkalmazzanak.” Amikor Magyarország 1998-ban csatlakozott az egyezményhez, ismerve és kihasználva ezt a lehetőséget, a fentieknél egy árnyalattal szigorúbb szabályozással rendelkezett. Az Európai Unióban a kiskorúak védelmének kérdésében csupán másodlagos jogforrások (irányelvek, határozatok, vélemények, ajánlások) születtek.

47

A 89/552. számú, „Országhatárok nélküli televíziózásról” rendelkező irányelv 22. cikke úgy rendelkezik, hogy: „A tagállamok megfelelő intézkedéseket tesznek annak biztosítására, hogy a hatáskörükbe

tartozó

műsorszórók

részéről

a

televíziós

műsorszórások

ne

tartalmazzanak olyan programokat, amelyek súlyosan károsíthatják a kiskorúak fizikai, szellemi vagy erkölcsi fejlődését, különös tekintettel azokra az adásokra, amelyek pornográfiát vagy indokolatlan erőszakot tartalmaznak.” Annak kiértékelése, hogy az adott műsorszám károsíthatja-e a kiskorúak fejlődését, a tagállamok feladata. A skandináv országok például erős kézzel bánnak az erőszakos cselekményt elkövetőkkel, de könnyebben veszik az olyan esetet, ahol szexuális jellegű bántalmazás történt, a latin országok szigorúan veszik a szexuális ügyeket, de kevésbé szigorúan az erőszakos cselekményeket. Az irányelv a 97/36. számú direktívával módosításra került: „Amikor az ilyen (kiskorúak fejlődésére ártalmas) programok adása kódolatlan formában történik, a tagállamoknak biztosítaniuk kell, hogy megelőzze őket egy figyelmeztető hangjelzés vagy azonosítsa őket egy látható szimbólum jelenléte a teljes adási időtartamuk során.” Az irányelv hangsúlyozza, hogy különleges figyelmet kell szentelni a kiskorúak és az emberi méltóság védelmére szolgáló szabályok alkalmazásának. Emellett kimondja, hogy a Bizottság kötelezettsége, hogy az illetékes tagállam hatóságaival együttműködve elvégezze a további intézkedések esetleges előnyeinek és hátrányainak vizsgálatát annak szem előtt tartásával, hogy megkönnyítse a szülők és a gyermekfelügyelők által gyakorolt ellenőrzést azon programok felett, amelyeket a kiskorúak nézhetnek.

VII.2. A magyarországi szabályozásról Az ENSZ gyermekek jogairól szóló egyezményét Magyarországon az 1991. évi LXIV. törvénnyel hirdették ki. „Ez a dokumentum, amely igen részletesen tárgyalja a gyermekek jogait, tartalmazza azt az alapelvet is, hogy minden gyermeket érintő döntésben a gyermek mindenek felett álló érdekét kell figyelembe venni. Ebből következik az a tétel, hogy a társadalomban a legfőbb érték a gyermek, a jogalkotó és jogalkalmazó szerveknek, valamint a társadalmi

48

élet

minden

szereplőjének

kötelessége

saját

tevékenységében

ezt

az

elvet

érvényesíteni.” (Polt Péter, 1998) A problémát valójában az jelenti, hogy az egyes alkotmányos jogok nem légüres térben léteznek, hanem egymás mellett, esetenként egymás rovására érvényesülnek: a szólásszabadság, az információs szabadság, a művészi kifejezés szabadsága szembeállítható a gyermekek védelemhez való jogával. A kérdés tehát az, hogy korlátozhatóak-e ezek a szabadságjogok a gyermekek jogainak védelmében, s ha igen, hogyan. Ebből is látható, hogy a kiskorúak védelme egyike a rendkívül nehezen megközelíthető kérdéseknek. Ezt tetézi még az is, hogy a jog meglehetős késéssel tud csak reagálni az egyes folyamatokra. A jogi szabályozás tehát merev és csak óvatosan alkalmazható. Feltétlenül szükségesek a jogi eszközök, de semmiképpen sem tekinthetők elégségesnek. A rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény- ismertebb nevén a Médiatörvény mindössze néhány bekezdésben rendezi a kiskorúak védelmének kérdését, s ennek vonatkozásában igen sok a félreértés: 5.§ (3) Nem szabad kiskorúaknak szánt műsorszámban erőszakos magatartást követendő példaként megjelenítő képeket vagy hangokat közzétenni. (4) A kiskorúak személyiségfejlődésére ártalmas, így különösen az erőszak öncélú alkalmazását magatartási mintaként bemutató, illetőleg a szexualitást öncélúan ábrázoló műsorszámot csak 23.00 és 05.00 óra között lehet közzétenni. Közzététel előtt erre a közönség figyelmét fel kell hívni. (5) A kiskorúak személyiségfejlődésére súlyosan ártalmas műsorszám közzététele tilos.” Abban a kérdésben, hogy ki a kiskorú, nem hagyatkozhatunk a jog egyéb területén kialakított fogalom-meghatározások automatikus átvételére, hiszen semmiképpen sem lehet ugyanazt a kategóriát alkalmazni, egy tizennégy éves és egy hároméves gyermek vonatkozásában. Úgy gondolom, célszerű lenne a kiskorú kategóriáján belül is bontásokat alkalmazni. A

másik

gyakori

értelmezési

probléma

az,

hogy

hogyan

definiálható

a

„személyiségfejlődésre ártalmas” kategória. A jogalkalmazó itt nem azt a kifejezést használja,

hogy

„a

személyiségfejlődésre

ártalmas

lehet”,

tehát

a

kiskorú

személyiségfejlődésének károsodását mint ténylegesen bekövetezett eredményt feltételezi ahhoz, hogy az Országos Rádió és Televízió Testület szankcióval élhessen.

49

A Médiatörvény megszületése idején eleget tett a hatályos európai elvárásoknak, de mára - amellett, hogy túllépett rajta az idő - nem ad kellő iránymutatást a jogalkalmazók számára sem. Az Európai Unióhoz való csatlakozás tehát sürgeti a Médiatörvény módosításának kérdését. A Parlament elé beterjesztett - még el nem fogadottT/1982/1999. számú törvényjavaslat egyebek között a kiskorúak védelmére vonatkozó szabályozást tartalmazza. A javaslat szerint a műsorszolgáltató 5 kategória valamelyikébe köteles sorolni műsorszámait, s azok csak a kategóriájuknak megfelelő módon tehetők közzé. A műsorszám közzétételének kezdetekor közölni kell annak minősítését és a kategóriájának megfelelő jelzést piktogram formájában a képernyő valamelyik sarkában meg kell jeleníteni úgy, hogy az a műsorszám teljes időtartama alatt látható legyen. A televíziós műsorszolgáltatók műsorát közlő sajtótermékekben valamennyi műsorszám minősítését jól látható módon kell feltüntetni. I.

kategória

Azt a műsorszámot, amelynek megtekintése minden korosztály számára ajánlott, az első kategóriába kell sorolni (ebben az esetben a jelzést nem kell feltüntetni). II.

kategória

Azt a műsorszámot, amelynek témájában meghatározó szerepe van olyan jelenségnek, amelyet kiskorú néző koránál fogva nem érthet meg vagy félreérthet, a második kategóriába kell sorolni. Tizennégy éven aluliak számára a megtekintéshez szülői felügyelet ajánlott, megfelelő jelzéssel bármikor közzétehető. III.

kategória

Azt a műsorszámot, amely közvetett módon utal erőszakra, illetve szexualitásra vagy témájának meghatározó eleme az erőszakos módon megoldott konfliktus, a harmadik kategóriába kell sorolni. Az ilyen műsorszámok tizennégy éven aluliak számára nem ajánlottak egyébként tizennyolc éven aluliak számára a megtekintéséhez szülői felügyelet ajánlott. A harmadik kategóriába sorolt műsorszám megfelelő jelzéssel ellátva 21.00 és 05.00 óra között tehető közzé. IV.

kategória

Azt a műsorszámot, amelynek meghatározó eleme az erőszak, illetve a szexualitás közvetlen, naturális ábrázolása, a negyedik kategóriába kell sorolni. Az ilyen műsorszám tizennyolc éven aluliaknak nem ajánlott, csak 23.00 és 05.00 óra között tehető közzé - megfelelő jelzés feltüntetése mellett.

50

V.

kategória

Azt a műsorszámot, amely pornográfiát vagy szélsőséges, illetve indokolatlan erőszakot tartalmaz, az ötödik kategóriába kell sorolni. Az e kategóriába sorolt műsorszám nem tehető közzé. A fent bemutatott tervezet a jelenleginél részletesebben kidolgozott, pontosabb, a jogszabály által védett érték bevezetését javasolja. Úgy rendelkezik, hogy a fenti kategóriák részletes ismérveit az ORTT-vel egyetértésben rendeletben határozza meg.

VII.3. Az európai szabályozás fejlődésének irányai 1996-ban látott napvilágot a kiskorúak és „Az emberi méltóság védelméről az audiovizuális szolgáltatásokban” címet viselő Zöld Könyv, amely már nem egy vagy több definiálható médiumhoz kötötten keres megoldást a kiskorúak védelmének biztosítására, hanem felvázolva az ismert szolgáltatói módozatokat, alapvetően a tartalomszolgáltatás szabályozása felől közelíti meg a témát: Az első fejezet elemzi az új audiovizuális és információs médiumokat és ismerteti azokat a kategóriákat, amelyek problémákat vethetnek fel. A Zöld Könyv második fejezete az európai és nemzeti szinten létező törvényes és alkotmányos rendelkezések elemzését ismerteti. A harmadik fejezet uniós szinten elemzi az igazságszolgáltatási és belügyek területén való együttműködés helyzetét. Emellett megad egy kérdéssorozatot a további viták ösztönzésére

azokkal

a

problémákkal

kapcsolatban,

amelyeket

a

Bizottság

kulcsfontosságúnak tekint egy majdan készítendő irányelv szempontjából. A Zöld Könyv és „Az Interneten továbbított törvénytelen és ártalmas anyagokról” rendelkező közlemény, illetve határozat nyomán 1998. szeptember 24-én megszületett az Európai Tanács 98/560/EK számú ajánlása „Az európai audiovizuális és információs szolgáltatások versenyképességének oly módon történő fejlesztéséről, hogy az egyes országok szabályozói tegyék összehasonlíthatóvá és hatékonnyá a kiskorúak és az emberi méltóság védelmét.” Felhívja a tagállamokat, hogy: • vállalatok,

támogassák állami

hatóságok)

az

érdekelt

részvételét

felek

országos

megfogalmazásában, érvényesítésében és értékelésében

51

(felhasználók, szintű

fogyasztók, intézkedések

•

az

online

médiumok

hozzanak

létre

országos

szintű

önszabályozó-mechanizmust •

a tagállamok működjenek együtt közösségi szinten

•

segítsék elő egy országos szintű, önkéntes alapon működő

mechanizmus létrehozását •

ösztönözzék a műsorszolgáltatókat arra, hogy önkéntes alapon

folytassanak kutatást és kísérletezzenek új eszközök kialakítása céljából, amelyek megvédik a kiskorúakat és tájékoztatják a nézőket •

tegyenek hatékony intézkedéseket, hogy elhárítsák az online

szolgáltatások iparának fejlődését gátló akadályokat •

segítsék elő azokat az intézkedéseket, amelyek lehetővé teszik,

hogy a kiskorúak felelős módon használhassák a már említett szolgáltatásokat, valamint azt is, hogy jó minőségű anyagok és szolgáltatások legyenek elérhetőek a kiskorúak számára Az ajánlás az érintett iparágak és a tagállamok vonatkozásában azt javasolja, hogy: •

működjenek együtt az illetékes hatóságokkal, hozzanak együttesen létre testületeket

•

fejlesszenek és próbáljanak ki új eszközöket

•

hozzanak olyan intézkedéseket, melyek eredményeképp a kiskorúak hozzájuthatnak

audiovizuális és információs szolgáltatásokhoz anélkül, hogy ki lennének téve potenciálisan ártalmas tartalmú anyagoknak •

működjenek együtt magatartási szabályok kidolgozásában a kiskorúak védelme

érdekében Látható, hogy mind a Zöld Könyv, mind az ajánlás az audiovizuális szolgáltatások egésze felől közelíti meg a kiskorúak védelmének kérdését. Nem csupán a klasszikus médiában, hanem a tartalomszolgáltatás teljes spektrumát átfogó szabályozásban gondolkodik. Támogatja az önszabályozást, amelynek igen jelentős szerepe van ebben a kérdésben. Magyarország vonatkozásában az a következtetés vonható le, hogy amíg az EU már a tartalomszolgáltatás illetve az Internet vonatkozásában vizsgálja a szabályozás lehetőségét, a magyar szabályozás két lépéssel van lemaradva; egyrészt még a Médiatörvényünk nem felel meg a hatályos szabályozásnak, másrészt még nem tudunk eredményeket felmutatni a tartalomszolgáltatást nyújtó szektor önszabályozása vonatkozásában sem. Mindenképpen el kell távolodnunk azonban a nemzeti szabályozás

52

gondolatától, hiszen a tartalomszolgáltatást nyújtó hálózatok nincsenek tekintettel az országhatárokra - a szabályozás tehát nemzetközi szinten tűnik a leghatékonyabban megoldhatónak.

53

VIII. Hogyan orvosolható a televízióból áradó erőszak problémája? „Meg kell tehát fogni gyermekeink kezét, hogy ne Jancsi és Juliskaként tévelyegjenek a Terminátorokkal teli erdőkben.” (Szendrei Lőrinc - főmunkatárs, Magyar Nemzet) Eddigi vizsgálódásaim alapján úgy gondolom, hogy nem tartható az az álláspont, amely szerint mivel még nincs kimutatva a televízió közvetlen káros hatása, nincs is szükség semmiféle cselekvésre. Ezzel szemben általános elfogadást nyert az a megközelítés, amely szerint a társadalom mindenre reagál valamilyen formában, ezért ami potenciális veszély, azt fokozott óvatossággal kell kezelni. Ahhoz, hogy ezt a potenciális veszélyt megszüntessük, az erőszak tárgykörében kifinomultabb és következetesebb szankció illetve prevenció alkalmazásokat kell érvényesíteni. Ez a feladat nem csupán a műsorszolgáltatókat, hanem a szülőket, pedagógusokat és civil szervezeteket egyaránt érinti. A továbbiakban néhány javaslatot kívánok tenni az imént említett csoportoknak.

VIII.1. Mit tehetnek a szülők? A televíziót családi médiumnak tekinthetjük, fogalma szorosan kötődik a családi otthonhoz. Éppen ezért van kiemelkedő szerepe van a szülők felelősségének, hiszen ők alakítják a gyermekek tévénézési szokásait. Sokakat foglalkoztatott már a kérdés, hogy hogyan lehetne szülői felügyelet nélkül „cenzúrázni” a televíziós műsorokat, s úgy tűnik, a modern technika erre is talált megoldást. Az ún. V-chip (violence-chip) egy elektronikus chip, amely blokkolja az erőszakot tartalmazó műsorok foghatóságát. A videokészülékhez is csatlakoztatható chip lehetővé teszi a szülők számára, hogy meggátolják azt, hogy gyermekeik otthon olyan műsorokat tekintsenek meg, amelyeket a minősítő rendszer úgy ítél meg, hogy magas szintű erőszakos vagy szexuális értelemben vett nyílt tartalmuk van (Zoglin, R. 1996). De valóban a chip jelenti-e a megoldást, vajon a kis szerkentyű védi majd meg gyermekeinket az ártalmas műsoroktól? Sokak szerint csupán idő kérdése, míg a gyerekek megtanulják feltörni a V-chip biztonsági kódját. A különböző életkorú gyermekek szüleinek emellett problémát okozhat az, hogy választaniuk kell az idősebb vagy a fiatalabb gyerek javára.

54

Ha a felnőtteknek szóló, valós élet problémáival foglalkozó drámai műsorokon is Vchip tiltás lesz, akkor a jelenlegitől teljesen különböző televíziós látképet kapunk, hiszen

egyetlen

pofon

sem

csattanhat

el,

egyetlen

baleset,

terroristaakció,

bűncselekmény vagy katasztrófajelenet sem lesz látható a képernyőn a fiatalkorú néző számára, aki így a valós élettől teljesen különböző világot ismer meg. Ezzel szemben a másik oldalon a filmgyártók azt gondolhatják, hogy ha már V-chip tiltás van a termékükön, akkor annyi erőszakot tehetnek bele, amennyit csak akarnak. George Gerbner véleménye szerint a V-chip alapjában véve semmit sem tehet a televízió rendkívül összetett és tulajdonképpen alattomos hatásainak a kivédéséért, ez továbbra is a szülők feladata marad. Simonfalvi Ildikó, a TÁRKI szociológus munkatársa végzett kutatást a szülők szerepéről a gyerekek tévénézési szokásainak alakításában. A kutató nem a szociodemográfiai tényezőket vizsgálta, hanem azt, hogy a családi légkör milyen mértékben határozza meg a gyermekek tévénézési szokásait. Abból indult ki, hogy azokban a családokban, ahol több az interakció, beszélgetés, nagyobb az intimitás, ott többet törődnek a szülők a gyerekek tévénézési szokásaival is. A tévénézés befolyásolása történhet úgy, hogy a szülő korlátozza, hogy a gyerek mikor és milyen műsortípusokat nézhet; javasolhat bizonyos műsortípusokat, valamint úgy is, hogy segít gyermekének feldolgozni, értelmezni a látottakat tévénézés közben, illetve utána. Az eredmények azt mutatják, hogy a szülők csak a kisebb gyerekeknél szabályozzák, hogy mikor milyen műsorokat nézhetnek. Ezen szabályozás léte vagy nem léte nem függ össze a családi légkörrel. Az azonban, hogy a szülők segítenek-e a látottak feldolgozásában, már összefüggésben van a családi légkörrel. A bizalmasabb, melegebb légkörű családokban gyakrabban beszélgetnek a látottakról, elmagyarázzák, ha a gyerek nem ért valamit, ezáltal egyfajta értékrendet közvetítve feléjük. Összességében azt mondhatjuk, hogy a szülők döntően tudják befolyásolni a tévé gyermekekre gyakorolt hatását - mindezt úgy tehetik, hogy megbeszélik gyerekeikkel a látottakat. A megoldást tehát nem kizárólag a műsorok megváltoztatásától vagy szabályozásától kellene várni.

55

VIII.2. Mit tehet az iskola? Pszichopedagógiai kutatások (Frydman, M.) kimutatták, hogy az egyén felkészítésével lehetséges csökkenteni, sőt, megszüntetni az egyes képsorok kiváltotta viselkedésváltozásokat. J. N. Kapferer szerint „Ha egy óceán partján kell élnünk, jobban tesszük, ha megtanítjuk gyermekeinket úszni, minthogy falat építünk az óceán köré.” Tehát abból kell kiindulnunk, hogy a fiatal néző nem tudja elkerülni az erőszakos jellegű adásokat, így fel kell őt készíteni a látványra. A hangsúly tehát a prevención van. Ez pedig egy olyan oktató program keretében valósulhat meg, amely lehetővé teszi a média üzeneteinek helyes értelmezését. Egyedül az iskola képes biztosítani ezt a képzést a fiatalok számára. Ha feltételezzük, hogy az iskolai oktatás egyik alapvető feladata, hogy az információfogadás területén önállóságra nevelje a fiatalokat, akkor az oktatás nem hagyhatja figyelmen kívül a médiát. A mai világban az információáramlás nagy részben vizuális vagy audiovizuális. Az egyén befolyásolható e technika által, ami abból a passzivitásból fakad, amelyet az egyén a reklám aprólékosan kidolgozott mechanizmusával szemben tanúsít. Meg kell azonban tanítani arra, hogy aktív és éber legyen, kérdéseket tegyen fel a képi retorikára és az alkalmazott technikára vonatkozóan. Magyarországon is kibontakozóban van a médiaoktatás: létezik egy mozgókép-kultúra és médiaismeret című tantárgycsoport, amely ajánlottan bekerült az oktatásba az iskolák hetedik osztályától kezdődően. Hangsúlyozni kell azonban azt, hogy a médiaoktatásnak nincs jövője mindaddig, amíg nem beszélünk megfelelő pedagógusképzésről.

VIII.3. Mit tehetnek a műsorszolgáltatók? A műsorszolgáltatók nézőkért folytatott harcában kizárólagos cél a profitszerzés. Emiatt talán ők képezik azt a csoportot, amelyet a legnehezebb ösztönözni aktív részvételre az erőszak sugárzása elleni küzdelemben. Kétségtelen, hogy egy olyan megoldásra van szükség, amely a szakma minden tagját érinti, s nem egy központilag meghatározott intézkedés, hanem önálló kezdeményezés. Több médium esetén történik a szabályozás etikai kódexekkel. Ezek a kódexek az egyes munkatársak erkölcsi kötelességéről, valamint felelősségéről szólnak; elfogadott és vállalható szabályokat tartalmaznak,

56

amelyeket a szakma magára nézve kötelezőnek tekint. Úgy gondolom, az önszabályozás ilyen módszere feltétlenül sikert aratna a nézők körében is, hiszen azok a médiumok, amelyek etikai kódexhez tartják magukat, sokkal inkább lennének hitelesek a közönség szemében. A kódex így lehetővé tenné, hogy a nézettségi index emelkedjen. Az irányelveket megsértő médiumokat egy ellenőrző szakmai testület figyelmeztetné, s végső soron a kódexet aláíró szervezetek köréből való kizárással sújtaná (nem szankcionálná). A kódexben a műsorszolgáltatók például arra köteleznék magukat, hogy előzetesen figyelmeztetik nézőiket, s csak késő esti időpontban sugározzák az ilyen jellegű műsorszámokat. A Visegrádi Jegyzőkönyv, vagyis a magyar rádiós és televíziós újságírók énként vállalható etikai kódexe a 2000. áprilisában szervezett II. Visegrádi Fórum megállapításait rögzíti. A BBC World Service Training által szervezett fórum olyan etikai kérdésekkel foglalkozik, amelyekkel magyar és brit újságírók egyaránt szembesülnek. Az első Visegrádi Fórum témája a magyar közszolgálati média szerepe és a politikai elittel való kapcsolata volt. Az ott felmerült kérdések némelyike a második szemináriumon is szóba került. Úgy gondolom, ez egy olyan kedvezményezés, amely mindenképpen referenciaként szolgál a médiában dolgozók számára és hozzájárulhat a magyar újságírás további fejlődéséhez.

VIII.4. Mit tehetnek a civil szervezetek? Kulcsfontosságú szerepük lehet a civil szervezeteknek a probléma megoldásában, hiszen a társadalom lelkiismeretének tekinthetők, kezdeményezik a szükséges kormányzati és egyéb hatósági intézkedéseket. Nélkülözhetetlen szerepük van abban, hogy felhívják a gyermekek, szülők és egyéb érdekeltek figyelmét a problémára. Két példát szeretnék említeni civil kezdeményezésekre: A Magyarországi Gyermekbarátok Mozgalma 1998 januárjában indította el kampányát „Gyilkosság nélküli képernyőt!” címmel. A kampányban részt vevők azt az erőszakot kifogásolják, amely a konfliktusos helyzet megoldási lehetőségeként szerepel a képernyőn. Az erőszak valós kihatásait és következményeit a gyerekeknek reálisan kell tudniuk értékelni, azonban a képernyőkön megjelenő erőszak-orgia helytelen mintaadásával megakadályozza ezt. A kampány felhívása a következő: 57

•

Felhívják a szülők, pedagógusok, az egész társadalom figyelmét az erőszakra

ösztönző tévéműsorok gyerekek fejlődésére gyakorolt káros hatásaira •

Kérik a tévécsatornák vezetőit, tartózkodjanak az ok nélküli, romboló erőszakot

bemutató műsorszámoktól •

Javasolják, hogy a médiatörvény megsértőire szankciókat vessenek ki

•

Kérik, hogy a műsorközlő újságok és a televíziók minden esetben hívják föl a

nézők figyelmét •

Kérik mindazokat, akik a békésebb képernyő érdekében tenni tudnak, tegyenek

meg minden tőlünk tehetőt A kampányhoz mára már száznál több civil szervezet, tizenegy egyház, több gyermekérdekű intézmény csatlakozott, illetve több mint hatvanezer egyéni aláírás gyűlt össze. A

Nemzetközi

Gyermekmentő

Szolgálat

Magyar

Egyesülete

az

ORTT-vel

együttműködve konferenciát rendezett Dobogókőn 1998. október 16-17-én, „A média hatása a gyermekekre és a fiatalokra” címmel. A konferencia célja az volt, hogy párbeszéd induljon a média képviselői, a civil szervezetek és a hatóságok között, melynek eredményeként kialakulhat egyfajta önkorlátozás, közmegegyezés, amely mind a társadalom, mind a média számára elfogadható. A konferencia alkalmat adott a témát illető törvények, kutatások, vélemények áttekintésére is. A találkozón orvosok, pszichológusok, jogászok, médiaszakemberek egyaránt képviselhették magukat. A konferencia lezárásaként a résztvevők egy nyilatkozatot fogadtak el, melyben felhívták a műsorszolgáltatók, az állami és szakmai szervezetek, az ORTT, a civil szervezetek és a családok figyelmét a probléma súlyosságára, s kérték őket, hogy tevékenységüket összehangolva, együttesen vegyenek részt annak megoldásában. A konferencia újbóli összehívására 2000. október 5-7-én került sor, amelyen szó esett az előző konferencia eredményeiről, s több szakember, bővebb témakörben tartott igen hasznos előadásokat.

58

IX.

Utószó

Úgy gondolom, hogy az előző fejezetben ismertetett megoldások felé vezető első lépés az lenne, ha mindenki tudatában lenne felelősségének. Az egymásra mutogatás nem vezet eredményhez. A problémamegoldást az egyes csoportok közötti párbeszéd tenné hatékonyabbá. Kiemelném a civil szervezetek szerepét, amelyek lehetővé teszik az eredményes kommunikációt a társadalom és az állam között azáltal, hogy mindkettővel kapcsolatban állnak. Nem szabad megfeledkeznünk a szülök meghatározó szerepéről sem. Ők azok, akik leginkább segíteni tudják gyermekeiket és meg tudják tanítani őket a televízió megfelelő értelmezésére, helyes használatára. A szülőknek tudatában kell lenniük annak, hogy tiltások és szankciók nemhogy nem célravezetőek, hanem éppenhogy rontanak a helyzeten. Ha óvni akarjuk gyerekeinket, akkor megfelelő információkkal kell ellátnunk őket, hiszen csak ilyen módon érhetők el igazán, s csak így valósítható meg az, hogy egy helyes értékrendet sajátítsanak el. Úgy vélem, egy ilyen értékrend elsajátításában fontos szerepe van az aktív feldolgozásnak televíziózás közben. Ebben nagy segítséget nyújthat az iskola, amely médiaoktatás tanításával lehetővé tenné azt, hogy a gyerekek megfelelően értelmezzék a televíziót. Tudatában kell lennünk annak, hogy ha nem is mindig célravezető eszköz, de az erőszak része az életünknek. Nem szabad szemet hunynunk és befogni gyerekeink szemét, hanem meg kell tanulnunk, illetve meg kell tanítanunk elfogadni, hogy az erőszak mindenütt jelen van. Azt kell tudatosítani gyermekeinkben, hogy az erőszak nem egyetlen módja a konfliktusok kezelésének és nem kifizetődő. A jogi szabályozást tekintve igen sok a tisztázatlan pont a Médiatörvényben; az újabb audiovizuális médiumok megjelenése megköveteli a Médiatörvény pontosítását illetve újrafogalmazását. Pozitív eredménynek tartom azt, hogy a televízióból áradó erőszak problémájáról egyre több fórumon esik szó. Az előző fejezetben említett konferencia és kampány kiváló példája annak, hogy hogyan lehet hatékonyan a témát nyilvánosságra hozni. A fórumok egyrészt lehetőséget adnak az információcserére az egyes csoportok között, másrészt más szervezeteket is sarkallnak a kezdeményezésre.

59

Fontosnak tartom, hogy a témával kapcsolatban felmerülő javaslatok a gyakorlatban is megvalósuljanak, hiszen a probléma nem csupán a gyermekeket és a szülőket, hanem egyben az egész társadalmat érinti.

60

Felhasznált irodalom

Elliot Aronson: A társas lény (Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó Budapest, 1996) BBC World Service Training: Visegrádi Jegyzőkönyv - A magyar rádiós és televíziós újságírók önként vállalható etikai kódexe (Budapest, 2000) Cseh Gabriella- Enyedi Nagy Mihály - Solténszky Tibor: Magyarország médiakönyve 1999, 2000 (ENAMIKÉ 1999, 2000) ifj. Csákvári József- Malinák Judit: Média- galaxis (Szimbiózis Kulturális Antropológia Alapítvány Budapest, 1998) Fordulópont folyóirat: Tévé előtt védtelenül? (Pont Kiadó Budapest, I. évfolyam, 1999/I.) Marcel Frydman: Televízió és agresszió (Pont Kiadó Budapest, 1998) Gálik Mihály: Médiagazdaságtan (Aula Kiadó Budapest, 2000) Kósa Éva- Vajda Zsuzsanna: Szemben a képernyővel (Eötvös József Kiadó Budapest, 1998) Központi Statisztikai Hivatal: Magyarország népessége és gazdasága 1996 (KSH Budapest, 1996) Központi Statisztikai Hivatal: Statisztikai évkönyvek 1989-2000 (KSH Budapest, 1990-2001) Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat Magyar Egyesülete - ORTT: A média hatása a gyermekekre és fiatalokra I-II. (Dobogókő, 1998, 1999)

61

Nyárády Gáborné- Szeles Péter: PR elmélet és gyakorlat (Külkereskedelmi Főiskola, 1998) Szilády Szilvia: Erőszak és brutalitás a magyar televíziós műsorkínálatban (Budapest, 1998) Anita Werner: A tévé- kor gyermekei (Nemzeti Tankönyvkiadó Budapest, 1998) Felhasznált World Wide Web oldalak http://www.violentkids.com/ http://www.ucla.edu/ http://www.ortt.hu/ http://www.apa.org/

62