TÉLI MENETREND
1940. október 6-tól.
Budapest—Miskolc—Debrecen—Munkács Budapest Miskolc
ind. 22.50 23.40 érk 2,55 4.25
6-53 8.17 1001 13.02
Miskolc Szerencs
ind. érk.
4.52 5.49
10-23 13.45 10-59 14.41
17.50 18.41
Nyíregyháza Debrecen Saujhely Ungvár Munkács Munkács Ungvár Saujhely Debrecen Nyíregyháza
7.24 érk. S.06 erk 7.10 érk. 9.25 érk. 10.05 érk. ind. 19-00 ind. 19-14 ind. 22-10 22.12 ind. 22.51 ind.
7.58 12.38 16.10 9.10 13.58 18.14 11.49 16.07 13.28 18.12 13.39 18.59
20.01
Szerencs Miskolc
ind. 23.39 érk. 0.36
4.58 6.35
Miskolc Bpest
ind. érk.
O.oí 5.40
7.08 8.05
16.36 16.56 14.26 18.23 11.50 .15.00 13.19 16.29
10.10
4.50 5.57
4.40
8.12
9.40
6.09 7.07 7.40 11.00
19.00 22.05
21.37 19.57
4.50
4.50 9.15
15.20 20.30
11.40 12.30 7.55 14 12
16.50 17.57
13.50 18.46
19.15 19.52 20.03 23.17
Miskolc—Kassa Miskolc Kassa Kassa Miskolc
ind. érk. ind. érk.
3.11 6.26
—
0.56 4.21
—
10.14 13.54 11.50 16.40
—
4.35 7.18
6.08 7.28
—
—
—
20.22 23.05 —
—
—
—
—
Miskolc -Torna—Kassa ind. érk. érk.
Kassa Torna Miskolc
ind. ind. érk.
5.00 7.50 9.40
5.08 7.03
—
—
14.54 18.16 17.32 19.44
—
C
20.10 4.24 21,59 7.17
E
—
22.15 23.43
—
—
1
•
Miskolc Torna Kassa
—
20.01 22.38 13.56 15.42 18.21
—
Miskolc—Bánréve— Rozsnyó Miskolc Bánréve Rozsnyó
ind. érk. érk.
Rozsnyó Bánréve Miskolc
ind. ind. érk.
E E E —
19.17 21.25 22.59
I
I
7.54 14.10 9.24 15.40 11.10 18.06
E
4.09 5.55 7.27
—
—
—
17.36 19.14
1
—
14.00 17.52 19.19
—
—
—
Miskolc—Mezőcsát 7.45 13.58 17.22 8.52 15.36 18.03
—
ind. érk.
Csillag sebesvonatot, vastag óraszám gyorsvonatot jelent.
Miskolc Mezőcsát
érk. ind.
_
,—
7.00 14.33 19.38 5.55 13.21 18.04r
OLTALMAD A LA SIETÜNK MARIAPOCSI SZÜZANYANKI
KELETI EGYHÁZ
TUDOMÁNYOS
ÉS E G Y H Á Z P O L I T I K A I
FOLYÓIRAT
A „ S Z E N T MIKLÓS M A G Y A R O R S Z Á G I U N I Ó S S Z Ö V E T S É G " (SZEMISZ) T U D O M Á N Y O S É S I R O D A L M I O S Z T Á L Y Á N A K HAVI F O L Y Ó I R A T A = = = = = ALAPÍTOTTA: SZÁNTAY-SZÉMÁN ISTVÁN DR. = = =
Szerkesztő-bizottság: ELNÖK: SZÁNTAY-SZÉMÁN ISTVÁN DR. TAGOK: BOKSAY EMIL, LIKI JÁNOS, LIPPAY LAJOS DR., PAPP GYÖRGY DR., PFEIFFER MIKLÓS DR, ROHÁLY FERENC DR.
Szerkesztő:
KOZMA JÁNOS
VIII. évfolyam.
9. (81.) szám.
1941. november.
Szerkesztőség és kiadóhivatal: Miskolc, Melinda-utca 11. szám.
Annus VIH.
Keleti Egyház A
November 1941.
Nr. 9. (81.)
„SZEMISZ" tagilletménye. Megjelenik havonta, július
és augusztus kivételével. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Miskolc, Melinda-utca 11. SZ. Telefon (csak hétköznap délután 14—17 órák között): 57—98. Előfizetési ára pártoló tagoknak évi 4 pengő, nem tagok részére: évi 6 pengő. Külföldön évi 8 pengő. A SZEMISZ alapító és rendes tagjai tagsági díj fejéhen kapják.
TARTALOM! CIKKEK. Kiss Andor: A misézés zettsége az Egyházban.
FIGYELŐ. Erdős Tivadar; Részletek orthodox egyházi folyóiratokból. I. Gennadios heliopolisi metropolita: Az orthodox autokephal egyházak egységének és együttműködésének kérdése. Csoba János: Uniós munkaterv. KELETI LEXIKON. Szokásos kezdet. — Triszágion vagy háromszorszent.
kötele-
KRÓNIKA. Sz. Sz. I.: A Keleti Kongregáció hatásköre. IRODALOM. Holvey Bruno O. S. B. Az uniós munka és a lheologia.
Ecclesiu Orientalis. Sancta Unione. Redactio et Adininistratio: Periodicum Confoederationis S. Nicolai pro
Miskolc, Hungaria, Melinda-utca 11. — Redactor et moderator: Joannes Kozma Pretium annuum extra Hungariam: 8 Pengö aurea. DISSERTATIONES. Andreas Kiss: Obligatio celebrandi s. Missan. CHRONICA. De S. Congregatione Oreintali. LITTERATURA. Bruno Holvey O. S. B.: Agitatio pro s. Inione et theologia.
DIVENSA. Gennadios, metropolita Heliopolitanus de unitate et de cooperatione Ecclesiarum Orientalium. — Planum
pro agitatione
unionis-
tica. — Lexicón Orientale.
A Szent Miklós Magyarországi Uniós Szövetség (SZEMISZ) postatakarékpénztári csekkszáma: 7775. — Az adminisztráció egyszerűsítése érdekében minden pénzküldeményt erre kérünk beküldeni, az értesítő lapon jelezve a küldemény rendeltetését
A MISÉZÉS KÖTELEZETTSÉGE AZ EGYHÁZBAN Irta: KISS ANDOR
Az embernek Isten iránt való legmélyebb 'alázatát s hódoló imádatát legfölségesebb módon a szentmise juttatja kifejezésre Lényegében ugyanazon áldozat ez, melyet Krisztus Urunk a kereszten szenvedve bemutatott, csupán az áldozat módja különbözik. Enneík a legtökéletesebb áldozatnak vérontás nélkül való bemutatását Krisztus Urunik elrendelte. De nem mindenkinek adott erre egyúttal hatalmat is, hanem csupán az általa, mint főpap által választott püspökeire és áldozópapokra bízta, mint az apostolok és tanítványok utódaira. 1 ) A pap, ki az áldozatot bemutatja, abban a percben, melyben azt teszi, mintegy azonossá lesz Krisztussal és eggyé lesz vele, mert ugyanaz a Főpap, ki vére által megváltott bennünket, kiválasztott tanítványai! az általa szerzett új- és örökszövetség papjaivá rendelte. Az apostolok a Krisztustól nyert e hatalmat átruháznák utódaikra, így e hatalom kézfeltétel folytán átszáll manapság is az áldozőpapoikra, kik ezen áldozatot Krisztus Urunk e parancsa értelmében: „Eset cselekedjétek az én emlékezetemre!" (Luk. 22. 19.) bemutatni kötelesek. Az Egyház pedig többszöri szabályokban rendelte el, hogy az áldozópapok mikor és kiért tartoznak szentmisét szolgálni. Lássuk legalább a főbbeket egyenkint! I. A misézés kötelezettsége az egyszerű áldozőpapra nézve. Midőn Jézus Krisztus az utolsó vacsorán a szentmiseáldozatot megalapította és apostolainak á fenti szavakat elmondotta, e kijelentésével őket és utódjaikat a legszentebb áldozat, a szentmiseáldozat papjaivá tette. Mindezt a tridenti zsinat oly világosan e szavakkal fejezi ki: ,,Si quis dixerit illis verbis: Hoc facite in meam commemorationem, Christum non instituisse Apostoios sacerdotes, aut non ordinasse, ut ipsi aliique sacerdotes offerent corpus et sanguinem suum, anathema; sit." (Sess. 12. Can. 12.) — Ha ezen szavakat jól szemügyre vesszük, azt látjuk, hogy Krisztus Urunknak a szentmise bemutatására vonatkozó rendelkezése nem egyszerű fölhatalmazás, hogy tehessék, hanem parancs, hogy cselekedjék. Vagyis aki a fölszentelés ténye által az egyházi rend közösségébe emelkedik, ebből folyó kötelessége a szentmise bemutatása is. „Officium principale — mondja a keleti egyház régi törvénykönyve, a Pedaleon vagy Pidaleon — est sacra liturgia, quam si quis sine causa suffieienti s e m e 1 neglexerit celebrare, tribus mensibus a sacris prohibitus sit!" (Can. 72.) E legalább elvben mindennapinak tekintendő szorgos kötelezettséget annyira érezték már a régi századok papjai, hogy szinte fölöslegesnek látták a misézés kötelezettségét hely, idő és szám szerint is szabályozni. Szinte magától értendő volt, hogy aki pap, annak állandó kapcsolatban kell lennie az oltárral s ezen át magával az isteni Mesterrel. Ez a kötelezettség ¡kiterjed minden áldozópapra, így még a r r a is, ki nem lelkipásztor és az áldozári renden kívül semmi más jogcíme sincs a misézésre. (XIV. Benedek De Missae sacrif. lib. 3 ca.) J ) Pedalion can. 70: Episcopi sunt successores Apostolorum, habentes potestatem ligandi et solvendi, presbyteri autem 70 discipulorum. Jos P a p p — Szilágyi: Enchir. Juris Eccl. Or. Cath M. Varadini, 1862. pag. 77.
•201
A tridentinum ezt a kötelezettséget a következőleg állapúja meg: praecepto divino mandatum sit omnibus, quibus cura animarum commissa est, oves suas agnoscere et pro his sacrificium o f f e r r e . . . " (Sessio XIII. c. 1. de ref.) Arra vonatkozólag, hogy a felszentelt pap „ex ratione ordinis" mily gyakran tartozik misézni, eddig az erkölcstani írók egy 1669. évben kelt döntvény alapján azt tanították, hogy aki évenkint háromszor-négyszer bem u t a t j a a szentmiseáldozatot, azt misézés elhanyagolása miatt még nem terheli halálos bűn. Magyarországon e kérdést közelebbről az 1858. évi esztergomi tartományi zsinat próbálta rendezni. Határozata m á s egyházmegyékre nem vonatkozhatott, de mégsem jelentőség nélküli, minthogy körülbelül a szokásjog alapján kialakult helyzetet igyekszik rögzíteni és állandósítani, mikor kimondja, miszerint: „Praeterea monet haec Synodus, ut diehus Domini et festis unusquisque presbyter aitari Domini accerat, nisi gravi impedimento, uti est caecitas, nimia nervorum debilitas, alia gravis infirmitas, prohibeatur; qui autem curam animarum habent, etiam diebus communibus tam frequenter celebrent, ut suo muneri satisfaciant!" (Conc. Prov. Strig. 1858. p. 37. n. 7.) Az ú j egyházi törvénykönyv már erősen kihangsúlyozza a többszöri misézés kötelezettségét, midőn a 805-ik kánonban kimondja: „Scerdotes omnes obligatione tenentur Sacrum litandi pluries per annum." Számszerűleg azonb a n ez az ú j törvény sem írja elő a miségés kötelezettségét, minthogy azonban az ú j intézkedések a régi jog alapján magyarázandók, (Can. 6. 4.), bizonyos, hogy nem tenne többé eleget az Egyház előírásának az a pap, aikí évenként csak három-négyszer misézne. A tridenti zsinat óta ugyanis az Egyház szelleme minden felszentelt paptól elvárja, hogy legalább minden vasár- és ünnepnapon szentmisét szolgáljon. II. A misézés kötelezettsége a lelkipásztorokra nézve. Lelkipásztorok alatt oly egyházi férfiakat értünk, kikre bizonyos területen élő hívek lelki gondozása van bízva. E meghatározás szerint tehát elsősorban a pápa őszentsége tekintendő lelkipásztornak, ki a világon élő összes keresztény katholikusok kormányzását gyakorolja. Lelkipásztornak tekintendő minden megyéspüspök saját egyházmegyéjére nézve. Végül lelkipásztorok az ú. n. parochusok és adminisztrátorok is, kik egy hitközség lakosainak lelki vezetését intézik. Mindezen elősorolt lelkipásztorok isteni parancs folytán a gondozásukra bizott hívekért, azaz saját nyájukért szentmisét tartoznak végezni, mint ez a tridenti zsinat előbb idézett kánonjából (sessio XIII. c. 1.) is kitűnik. — Ennek a kötelezettségnek a lelkipásztorok az úgynevezett parochiális misék által tesznek eleget. Parochiális mise alatt szorosabb értelemben azt a szentmisét értjük, szentbeszéddel kapcsolatban, melyen a hívek egyházi parancs szerint jelen k n n i tartoznak. Ha a parochiális mise eredetét kutatjuk, vissza kell mennünk egész az utolsó vacsoráig. Akkor u. i. maga az Ür Jézus mutatta azt be először az ő híveiért, vagyis az apostolokért és mindazokért, kik benne hittek és hinni fognak. Ugyanezen alkalommal Jézus Krisztus tanítást is tartott az apostoloknak, miértis a legrégibb időktől napjainkig a szentmiseáldozat mindenkor szentbeszéddel van kapcsolatban. Az isteni Megváltó példáját követték az apostolok, kiknek cselekedeteiből tudjuk, hogy az első szent liturgiát a Szentlélek leszállása ünnepén végezték, midőn vagy 1'20-an gyülteik egybe s Péter, mint az apostolok feje végezte a szentmisét s szentbeszédet is t a r -
•202
lott. Ugyancsak az apostolok leveleiből tudjuk, hogy Szent Pál Troásba menvén áldozatot mutatott be. (Apóst. Cselek. XX. 7.) Az apostolokat követték utódaik, a püspökök is, mint azt Szent Jusztin véranú és mások bizonyítják. Az első századokban a püspökök által végzett misék voltak az ú. n. parochiális misék. Később, midőn a hívek száma mindig több és több lett, létesültek ú j templomok, melyekben az illetékes áldozárok mondták a hívekért a. szentmisét s ez időtől kezdve jöttek szokásba a parochiális szentmisék a tulajdonképeni értelemben. Hogy pedig ama kötelék, mely régen a püspök és papjai között fennállott továbbra is megmaradjon, a püspökök papjaik közül azokat, kik paptársaik felelt bizonyos joghatósággal rendelkeztek, vagyis az ú. n. dékánokat (deka = 10) nagycsütörtökön székesegyházukba hívták, hogy a szentmisét ünnepélyesen és együttesen végezzék.. E szokás emléke mai napiglan is fennmaradt főleg a görög szertartásban a nagycsütörtöki társasmisében. A parochiális mise h a j d a n á n legsajátosabban csak azok számára való volt, akik ténylegesen a paróchiához (plébániához) tartoztak. „In dominicis — m o n d j a egy régi törvény — et festis diebus presbyteri, antequam missam celebrent, plebem interrogant, si alterius parochianus in ecclesia s i t , . . . quem si invenerint, statim ab ecclesia abjiciant." (C. 2. de paroch. et al. III. 29.) Vagyis a nemodatartozókat el kellett távolítani, hogy a parochiális misét saját templomukban hallgassák. A tridenti zsinat szerint is inteni kellett a híveket, hogy legalább as nagyobb ünnepeken saját plébánia-templomaikba menjenek misére. (Sessio XXII. decr. de observandis et de evitandis in celebr. Missae.) Ezek előrebocsátása után mutassunk rá a lelkipásztorok misézési kötelezettségére, kifejtvén azt, hogy 1. ki, 2. hol, 3. hogyan, 4. mikor és h á n y szor köteles annak eleget tenni? 1. Az első kérdésre nagyjából m á r megfeleltünk, mikor azt mondottuk, hogy mindazok, kikre a hívek lelki vezetése van bízva, ¡kötelesek ezek lelki üdvösségéért a szentmiseáldozatot bemutatni. Tehát a pápa őszentsége, mint az egész világon élő keresztény katholikus hívek atyja és főpásztora, saját alattvalóiért; a püspökök egyházmegyéjük híveiért, a parochusok pedig egyházközségükhöz tartozó hívekért. És pedig a pápa és a megyéspüspökök közvetlen és isteni parancsból kifolyólag, a többi lelkipásztorok pedig közvetett és feltételes isteni parancs alapján. A püspökökre nézve azonban e kötelezettség csakis
•203
A latin egyháztól merőben eltérő volt a görög egyház fegyelme, mely a szentmise áldozat fizikai és erkölcsi egységén és egyedülvalóságán alapszik. Ez a fegyelem a napjában többször való misézést egyáltalán nem ismeri. Nemcsak hogy egy pap nem mondhat napjában több misét, hanem egy és ugyanazon templomban s egy és ugyanazon oltáron sem enged napjában egynél több szent liturgiát végezni. Sok egyéb között maga XIV. Benedek pápa is megállapítja ezt a keleti misszionáriusokhoz intézett köriratában. „. . . cum in Graecis templis unicum altare exstat, unicum ad illud missae saerificium offeratur, et sacerdotes cum episcopo celebrent, aut cum sacerdote, qui primi sacerdotis muñere fungitur." (Jos. Papp—Szilágyi: Enchirid. Juris Can. Eccl. Or. Cath. p. 369.) Vagyis még ha több pap van is, együtt kell misézniök egyikük vezetése mellett. Ezen az egy misén köteles minden hívő legalább a legfőbb részeknél, illetve a liturgia nagyobb részénél jelen lenni, mit ha fontos okból elmulasztani kényszerülne, megszűnik rá nézve a kötelesség, lehetetlent senki sem tartozván teljesíteni. A disszidensek ma is ezt tartják. Az egyesültekre vonatkozólag XIV. Benedek 1751. évi „Imposito nobis" kezdetű konstituciója sem engedett kivételt a régi szabály alól. Ezért építették h a j d a n á n nagyobb templomainkat három, sőt öt egymástól teljesen elkülönített hajóval, mindmegannyi külön templomnak számított, mint azt egyes hazánkban nem rég -lefolytatott ásatásoknál is látni lehetett. Csak egész újabban, mondhatnók alig egy század óta jött be a galíciai s majd a pasztorális viszonyok követelményeinek fokozódása után Magyarországon is előbb az egy templom, illetve egy oltáron naponként többször való misézés, m a j d egészen újabban a püspöki engedéllyel való binatio is. A hívekért való misézés kötelezettsége a lelkipásztori állás elfoglalása idejétől kezdődik. A pápa tehát megválasztásának elfogadásától kezdve, a püspök és parochusok pedig az installáció napjától ¡kezdve kötelesek híveikért misézni. Ezen kötelezettség alól nem ment fel sem a szegénység, sem bármiféle más ok, mert itt feltétlen isteni parancsnól van szó. Ezen misekötelezettségnek négy fontos tulajdonsága van, ú. m. a) dologi, b) személyes, c) localis, d) meghatározott napra szóló kötelezettség. a) A dologi kötelezettség abban áll, hogy elmaradnia nem szabad. Ha tehát a lelkipásztor bármily súlyos oknál fogva elvégezni nem tudná, mással köteles magát helyettesíttetni a misézésben. b) A személyes kötelezettség értelme magában az elnevezésben foglaltatik, vagyis nagyon fontos esetet, illetve betegséget kivéve, a lelkipásztor saját személyében van kötelezve. c) A localis, azaz helyi kötelezettség azt kívánja, hogy az illetékes lelkipásztornak a parochiális templomban kell végeznie a szentmisét, ahol a nép is jelen van. Azonban n e m feltétlenül szükséges, hogy énekes misét mondjon, hanem szükségszerüleg olvasott, csendes misét is felajánlhat híveiért. Ha a parochus püspöki engedéllyel hosszabb időre elutazik (lelkigyakorlat, missziótartás, egészségi üdülés), aikkor híveiért ott is misézhet, vagy azt is megteheti, hogy parochiáján mással helyettesíti magát, -— ami nálunk rég bevett szokás —, aki a híveknek egyéb lelkiszükségleteiről is gondoskodik. (Canon: 466, 4—5.) d) A meghatározott napra szóló kötelezettség azt parancsolja, hogy a szentmise végzésének idejét későbbi időre elhalasztani csak nyomós ok esetén és csak püspöki engedéllyel szabad. (Can. 466:3.) Ujabban a Szentszék Magyarországon az esztergomi és rozsnyói egyházmegyékben megengedte, hogy az eltörölt ünnepeken a plébánosok ne a hívekért, hanem a főpásztor
•204
szándékára mindják el a szentmisét és az így nyert stipendiumot az egyházmegye jótékony céljairt fordítják. A c) alatti localis köztelezettségnél felvetődik még az a kérdés is, hogy az a lelkipásztor, ki több templommal rendelkező parochián van, hol tegyen eleget híveiért való misekötelezettségének? — E kérdés elbírálásánál figyelembe kell venni a templomok, illetve a parochiához tartozó leányegyházak egymástól való távolságát. Ha a távolság nem számottevő és a hívek minden nehézség nélkül akár az egyik, akár a másik templomban összegyűlhetnek, akkor a lelkipásztor jóelőre megállapított és kihirdetett rend szerint egyszer az egyik, másikor a másik templomban misézhet híveiért. Azonban ha a távolság nagy és az illetékes lelkipásztornak nincs káplánja, akkor előlegesen nyert püspöki engedély alapján kétszer is misézhetik, (binatio) és pedig reggel 8 órakor elvégezheti a szentmisét a filiális templomban, a 10 órai szentmisét pedig a parochiális templomban. A püspök azonban két mise végzésére csak a k k o r adhat engedélyt, ha paphiány miatt a hívek tekintélyes része (egy régi kiongr. döntvény szerint 60—100, újabban m á r 10—15 hívő) vasárnap, vagy más parancsolt ünnepeiken nem hallgathatna szentmisét. (Can.. 806:2.) Ellenben a pápa hétköznapokra és három misemondásra is adhat engedélyt, miként Mexikóban s újabban máshol is adott ilyen engedélyt. Karácsony ünnepén és halottak n a p j á n minden latin szertartású papnak a Codex alapján joga van három szentmisét mondani. Az előbbit m á r a VI. században gyakorolták. (Greg. M. homil. X in jeVang.) Ugyanezt azonban a keleti szertartásúaknak az Egyház nem engedi. (XIV. Benedek: „In superiori" 1755. ad Armenos.) A halottak n a p j á n két vagy három misét mondani először a pireneusi félsziget országaiban kezdtek, s hosszú ideig az ő privilégiumuk volt (XIV. Benedek, 1746. aug. 31.), mígnem a C. J. C. az ,egész latin egyházra kiterjesztette A kétmise mondás lényeges feltétele, hogy a második miséért misepénzt elfogadni nem sztbad. Mivel pedig a parochusoknak az egyik miséért, — melyet a hívekért kötelesek mindani — van m á r javadalmazása, azért a két misét mondó lelkipásztornak egyikért sem szabad stipendiumot elfogadni. Nem vonatkozott e tilalom a karácsonyi misékre, melyeket stipendium ellenében szabadott végezni. (XIV. Bened. „Quod expensis" 1748. aug. 24.) Ezt az intézkedést a Codex is meghagyta. (Can. 824. §. 2.) 3. Hogy mimódon kell a lelkipásztornak a szentmisét híveiért bemutatni, az kitűnik XIV. Éenedek pápának „Cum semper" c. constitutiojából, mely ezekei mondja: „Médium seu Specialem Sacrificii fructum populo sibi comisso applicare debent; adeoque hoc Sacrificium nec pro aliis applicare, neque pro huiusmodi applicatione elemosynam percipere possunt." Tehát a lelkipásztorok híveikért tartoznak bemutatni a szentmisét és ezért semmiféle stipendiumot vagy ajándékot nem fogadhatnak el. A lelkipásztornak hívei azonban csak az élők, azért helytelenül járnak el azok a lelkipásztorok, akik a vasár- és ünnepnapi szentmiséket nemcsak az élő, de a megholt hívekért is felajánlják. (Noldin: De Sacramentis 181.) 4. Hogy a lelkipásztorok mikor és hányszor kötelesek a szentmisét híveikért bemutatni, azt sem Krisztus Urunk, sem az apostolok nem határozták meg, valamint a tridenti zsinat erre vonatkozó határozata is csak általánosságban úgy rendelkezik, hogy a lelkipásztorok híveikért misézni kötelesek Ennek következtében különböző egyház tartomány okban különféle szokások jöttek létre. így egyes helyeken ia gazdagabb javadalmazású lelkipásztorok naponkint miséztek híveikért, a csekélyebb beneficiummtl rendelkezők pedig csak egyes vasár- és ünnepnapokon mutatták be híveikért a szentmisét. Ezt
•205
a bizonytalanságot m á r több egyházi intézkedés orvosolta, az ú j egyházi t ö r vénykönyv pedig a lelkipásztorok misekötelezettségével kapcsolatban a 339-ik kánonban határozottan előírja, hogy „omnibus dominicis aliisque festis diebus de precepto, etiam suppressis.'" Tehát az Egyház parancsa értelmében a megyéspüspökök és parochusok minden vasárnapon és ünnepnapon (még az eltörölt ünnepeken is) kötelesek híveikért misézni. Ilyen ünnepe a X. Pius pápa intézkedésével supprimáltakon kívül 19 van a latin szert, egyházban. — Itt meg kell jegyeznünk azt, hogy » supprimált, illetve törölt ünnepeken való misézés kötelezettsége jelenleg reánk, a keleti egyházra nem vonatkozhatnak, m e r t nálunk sok a nyilvános s nagyon kevés a törölt ünnep, amint azt XIV. Benedek pápa „Ab eo tempore c. bullájában is kifejtette. Ezeket a legutóbbi — 1940. — szolgálati utasítás esetenkén külön jelzi, míg az 1915—17. éviek az általános részben sorolták föl. Elhunyt híveiért a lelkészkedő pap a hajdudorogi g. kath. egyházmegyében évente egyszer tartozik misézni: az első halottas szombaton, (húshagyó = sezagesima vasárnap előtt), a pannichidával kapcsolatos névszerinti melítéeekért azonban ekkor is stólát szedhet. (Utasítás a nyilv. istentiszteletek végzésére az 1917. évre. 3. lap.) Meg kell végül említenünk még azt is, hogy nálunik a lelkipásztorok úgy Szent István király napján, mint egyes városok és helységek védőszentjének ünnepén is tartoznak híveikért misézni. III. Mikor alkalmazhatja a pap a szentmise gyümölcseit az egyes hívők szándékára? A kereszténység első századaiban a papok nem rendelkeztek saját vagyonnal, hogy abból egyrészt az istentiszteletek alkalmából felmerült k i a d á sokat fedezzék, másrészt s a j á t életök fenntartását is biztosítsák. Éppen azért e célra a hívek m á r kezdettől fogva különféle adományokat hoztak — mint kenyeret, bort, gyümölcsöt, olajat, pénzt és más efféléket. Ennek emlékét némely vidéken még ma is feltalálhatjuk azon szokásban, hogy egyes hívek kenyeret, gyümölcsöt hoznak a templomba ajánlatként. Az első keresztények ezen ajánlatok által mintegy részt akartak venni az áldozatban. E szokás, mint Aranyszájú Szent János mondja, később szigorú kötelmévé lett a hívőknek. Minthogy pedig a hívők által hozott ajánlatok mennyisége mindig n a gyobb volt, mint amennyi az áldozathoz megkívántatott, a felesleges részt félretették és az egyház javára fordították. A püspökök u. i. a fölösleg egy részét a templom javára, a másik részét pedig a ptpok és templomi szolgák életének fenntartására rendelték, a többi még fennmaradó részt végül a szegények között osztották szét. Idők folyamán ezen áldozati adományként (agapé) hozott ajánlatokat a papok tisztán saját részükre tartották fenn, mely szokás mini XIV. Benedek és Mabilon mondja, a XII. században m á r általános volt. Lassankint azonban a hívők buzgósága e tekintetben is leapadt, amennyiben csak egyes hívők s csak néha-néha hoztak ilyen ajánlatokat. Enneki fejében 'aztán igényt nyertek arra, hogy a szentmisék — b á r nem kizárólag, de mégis elsősorban — az ő szándékukra lettek applikálva. Később pedig az a szokás honosodott meg, hogy csakis azok hoztak a miséző papnak adományt, akik a szentmise gyümölcseit bizonyos meghatározott szándékra akarták alkalmazni. (Applicatio Missae ad intenlionem dantis.) E szokás él n a p j a i n k b a n is. Midőn tehát a pap valamely hívőnek szándéka szerint szentmisét végez, ugyanezen hívőtől élete fenntartására segélyképen bizonyos adományt kap, mely közönségesen misedíjnak neveztetik, de
•206
amely korántsem tekinthető a szentmise díjának. A szentmise u. i. úgy mint a más szent dolgok sem pénzben, sem másban meg nem fizethető és azt minden pap hivatásánál fogva köteles elvégezni. Minthogy a misedíjak körül igen sok visszaélés történt, mert egyes papok addig, míg az Egyház n a p j á b a n a többszöri szentmise végzését tűrte, tisztán anyagi szempontból, hogy több stipendiumra tegyenek szert, több misét mondtak; mások ismét egy miséért több stipediumot szedtek, az egyház ennek ellensúlyozására igen szigorú szabályokat írt elő. A tridenti zsinat intézkedése folytán (XXII. Sess. de observandis et evitandis in celebr. Missae.) minden megyéspüspök köteles megállapítani a stipendiumot saját megyéjére nézve — természetesen tekintetbe véve a helyi körülményeket és szokásokat. Tiltva van az áldozároknak halálos bűn terhe alatt, hogy önszántukból több stipendiumot összetegyenek, kivéve, ha az adományozó abba beleegyezik. (Zamoszti zsin, lit. III. §. 4.) Lehet azonban, hogy kibi s a j á t szándékának fenntartásával, többen együtt adjanak össze egy misére való stipendiumot ad intentionem dantium A mise-stipendiumot elfogadó pap köteles szem előtt tartani az adományozó akaratát a helyre, időre és a mise minémüségére is. így, h a ki van kötve valamely templom, vagy kiváltságolt oltár, akkor azt is be kell tartani. (Can. 833.) Végül meg kell jegyeznünk még azt is, hogy stipendiumos misét élőkre és holtakra bármikor lehet alkalmazni, de gyászmisét fekete egyházi ruháb a n az Egyház által tiltott időben bemutatni nem szabad. A görög egyház riusa szerint tiltott idők a románoknál: 1. Karácsonytól-Vízkeresztig terjedő idő, 2. nagyböjt első hetében, 3. nagyböjt utolsó úgynevezett nagyhetében, 4. húsvét fényeshetében. így rendeli ezt el a balázsfalvi zsinat; megjegyezvén, hogy nem nyilvánosan, csupán megemlékezni róluk lehet még húsvét első n a p j á n is. A ruthéneknél most sokféleség uralkodik. A magyar görögkatholiku soknál fekete színben mondandó gyászliturgia tilos: 1. Vasárnap és a nyilvános ünnepeken. 2. Lázár-szombattól (virágvasárnap előtt) fehérvasárnapig. 3. A sotkirgalmú-zsoltár éneklésével tartandó egyházi ünnepekten. (Dupplex I. cL) 4. A nagy ünnepek oktáváin. (Ünnepzárás.) 5. Keresztfölmagasztalás egész nyolcada alatt és a nagyböjtben, mikor a kereszt ki van téve. Kivételezettek az exequiális és évfordulati misék. Mellékoltároknál a dupplex ünnepeken és a keresztkitételi napokon is végezhető csendes gyászmise. (Directorium 1917. 6. lap.) Mindezt különben a sajnos, m'a m á r megszűnt „Máriapócsi Virágoskert" V. évf 8—12., VI. évf. 1—2. számú folyóiratában „Temetkezési helyeknek, módoknak, és szertartásoknak ismertetése" cím alatt részletesen kifejtettem már. Láttuk tehát röviden mindama szabályokat, melyeket Egyházunk a szentmise mikénti vézésére előírt. Mindezen szigorú rendszabályok célja kizárólag csakis a r r a irányul, hogy a legszentebb áldozatnak megadassék az a tisztelet, mely megilleti. Ez u. i. az a szentmiseáldozat, melyet annak szerzője, Jézus Krisztus, a mi édes Megváltónk minden keresztény hívőnek, mint legdrágább kincset, abban a végrendeletben hagyta hátra melyet tizenkét tanú előtt oly ünnepélyesen nyilvánított ki. Azt is láttuk, hogy mindkét szertartás: t e l e t i és nyugati egyforma nagy szeretettel őrködik fölötte. Legdrágább közös kincsünk ez, a volt és jövendő egységnek legfőbb indítéka és biztosítéka.
•207
KRÓNIKA A KELETI KONGREGÁCIÓ HATÁSKÖRE Az Apostoli Szentszék hivatalos lapja, az Osservatore Romano egy régebben megjelent számában volt közölve az a hosszabb pápai „matu proprio", amely a Keleti Kongregáció hatáskörét körülírja és szabályozza. Ennek a pápai intézkedésnek igen nagy a fontossága s mivel sokan azt hiszik, hogy ez a Sz. Kongregáció egészen szűkkörű s csalk a keleti szertartású katholikusokat érintő hatáskörrel dolgozik, most felújuló aktualitásánál fogva szükségesnek látszik ezért, hogy a „Sancta Dei ecclesia" kezdetű pápai motu proprio-t ismertesssük. Az apostoli levél bevezető részében a Szentséges Atya felsorakoztatja az előző pápák gondoskodásának számos tényét, amelyek a pápáknak kelet iránt érzett szeretetét bizonyítják. A pápa rámuat arra is ebben az apostoli levelében, hogy az Apostoli Szentszók a latinizálástól is védte Keletet azokkal szemben, akik talán túlbuzgóságból úgy vélték, hogy kelet szellemével nem törődve, az egyetlen biztos és rövid útja volna az uniónak a latinizáció. A pápák nemcsak megrótták az ilyen meggondolatlan buzgalmat, hanem számtalanszor kijelentették, hogy a keleti szertartásukat sértetlenül fenn a k a r j á k tartani, mert azokat különböző jellemű és lelki alkatú népek fejlesztették ki és mert azok nem állanak ellenmondásban a hit dogmáival, hanem inkább megerősítik azokat. Épen a szertartások különbözősége bizonyítja, hogy egv és ugyanazon hitigazságoknak kifejezése a liturgikus kifejezés különbözőségében milyen szépen érvényesülhet s milyen harmonikus képet nvű azért, mert mindegyiknek alapja az egy és ugyanazon hit. Azt sem szabad elfelejtenünk, hogy a különböző szer-
•208
tartásokban használt liturgikus könyvek bőséges forrásokul szolgálnak az Ősegyház szokásainak bizonyításánál és ugyanazon szentségek használatát illetőleg. A pápáknak a keleti szertartásokról való gondoskodása már a tridenti zsinat előtt megkezdődött s az intézkedések hosszú sora előzte meg a fentebb említett motu proprio-t, amely utal is ezekre. Felemlíti XIII. Gergely pápának (1572—1585) azon intézkedését, amellyel a görögök ügyeinek intézésére külön kongregációt szervezett. A Keleti Kongregáció több olyan kongregáció helyét tölti be, amelyek az egyház nj'ugati ügyeinek intézését végzik. Egyedül a Szent Officiusnak, vagyis a hit tisztaságát őrző kongregációnak és a Poenitentiárinaik, vagyis egyes igen súlyos bűnök alól történő föloldozás kongregációjának hatásköre terjed ki a keleti szertartásúakra is. A mi kongregációnk ellátja az ú. n. vegyes ügyeket is, amelyekben latinok és keletiek vannak érintve. A Keleti Kongregáció a motu proprio megjelenése előtt az összes keleti szertartásúalk ügyeit gondozta a Közel-Keleten, ahol egy és ugyanazon területen éltek keleti és latin szertartásúak. Itt az ú, n. vegyes ügyekben is ez a kongregáció volt a fórum. Egyébként olyan területeken, amelyeken megvolt a szabályszerű hierarchia, a latin szertartásúan a többi kongregációk jurisdiktiója alá tartoztak. A mssiziós területeken és a más vallásúak között pl. protestáns államokban és a hitetleneik (pogányok, mohamedánok) között élő latin szertartásúakát a hitterjesztés kongregációja (propaganda) kormányozta. A régibb állapot világos példája volt Lengyelország és Románia,
ahol a latin szertartásúak a különböző római kongregációk joghatósága alá tartoztak, míg a bizánci és örmény szertartású keletiek, akiknek szabályszerű hierarchiájuk volt, a Keleti Kongregáció jurisdiktiója alá. Érdekes helyzet adódott pl. Harbinban és a volt török birodalom területén, ahol a latin szertartásúak az apostoli delegátusok ú t j á n a propaganda-kongregációtól kapták az utasításokat, míg a keleti szertartásúak ott is a Keleti Kongregációhoz tartoznak. A most tárgyalt „motu proprio"val XI. Pius pápa gyökeresen megváltoztatta Közel Keleten ezt a helyzetet. A pápa ebben az apostoli levelében elismeri, hogy agyanezen területeken nem célra vezető a kettős jurisdikció, sőt bizonyos esetekben ártalmas is a dolgok békés intézéscében, vagyis két rendelkező hatalom egy és ugyanazon területen csak bonyolultabbá teszi az ügyek intézését, amiből azután nem kívánatos félreértés és súrlódás származhatik. Épen ezért ezen pápai körlevélből az egyetemességhez tartozók szoros egysége tűnik ki az Egyház javára, függetlenül azok szertartásától. A Szentséges Atya Közel-Keleten, aho! tekintélyes számban élének nem latin szertartáeúak, az összes híveket a Keleti Kongregáció gondozásába adta át, tehát ezen esetben itt felfüggesztette a propaganda-kongregáció jogait, amelynek egyébként továbbra is hatáskörében van a hitterjesztés és az egyházi szervezés a pogány és mohamedán területeken és Észak-Európa bizonyos vidékein, ahol túlnyomó többségben vannak a protestánsok. így tehát bizonyos országokban a keleti és nyugati szertartású összes hívek, az episeopatus és a papság a Keleti Kongregáció joghatósága alá tartoznak, amely kiterjed az unióba visszatért oroszokra is. Ezek a területek és országok a következők: Eritrea és északi Abesszínia. Keleti-Albánia, Bulgária, Ciprus, Görögország, Dodekanézos (az Itáliához tartozó szigetek . Irán, Irak, Libanon, Palesztina,
Szíria, Transjordánia, Ázsiai-Törökország Trácia, Sinai-félsziget. Ezeken a területeken, amint mondottuk, a katholikus egyház összes tagjai, szertartáskülönbség nélkül, a Keleti Kongregáció joghatósága alá tartoznak, kivéve a Szent Officium és Penitentiárija hatáskörébe tartozó ügyéket és a Ritus-Kongregációnak a szenttéavatás körüli hatáskörét. Ezéken kívül csak a szemináriumok és egyetemek kongregációjának competeneciája marad még érintetlenül ezeken a területeken, ami természetes is, mert a magasabb theológiai oktatásnak és a papi hivatásra való előkészítésnek egységesen kell történnie. A „motu proprio" arról is rendelkezik, hogy érvénybelépésével fokozatosan rendelkezésébe menjenek át ezen országok egyházi archívumai és pénzügyei is, vagyis ezentúl úgy a meghatározott rendeltetésű tőkék, valamint ezen missziókra befolyó adományok bizonyos időn belül mind a Keleti Kongregáció kezelésébe m e n j e n e k át. (Folytatjuk.) — A MAGYARORSZÁGI SZ. DOMONKOS-REND AZ UNIÓS MUNKÁBAN. A Szent Domonkos-rend magyarországi theológiai főiskoláján P. Ratnik Demeter főiskolai tanár már megkezdte az uniós ismeretek előadását a szerzetes-theológusoknak. A munka sikere érdekében dr. SzántaySzémán István prelátus, társelnökünk a Kath. Nagygyűléssel kapcsolatban megbeszélést folytatott a rendházban és megfelelő uniós műveket küldött a főiskola címére. — NAGYVÁRADON, a latin szert, katholikus szemináriumban ezidén külön missziologiai kurzus indul, melynek előadója Dr. Bogdánffy Szilárd theologiai tanár, a papnövendékek lelki igazgatója, a SZEMISZ nagy váradegyházmegyei szervezeteinek e. m. központi titkára, aki kollégiuma keretében az uniós üggyel is foglalkozik. Ugyancsak bekapcsolták az uniós ügyet a papnövendékek Mária Kongregációja missziós szakosztályának idei programjába is. Bog-
•209
d á n f f y Szilárd dr. teológiai tanulmányait a budapesti központi szemináriumban végezte s 1935-ben kerüli vissza Nagyváradra. A Keleti Egyháznak megindításától fogva hűséges olvasója s az uniós ügy lelkes barátja volt. A román megszállás alatt is évekig járt címére a K. E., míg a román posta — valami előttünk ismeretlen okból — vissza nem küldte. (1936.) Örömönkre szolgál, hogy egyházmegyei főhatósága olyan pozícióba helyezte, ahol az unió érdekében sok lelket építhet. Keletmagyarországon és Erdélyben az uniós ügy közvetlen jelentőségű. Ottani munkatársaink évekig éltek egy cezaropapista államhatalom alatt s közvetlenebbül ismerik a görögkeleti „államegyház" szellemét. — OLTÁRI KENYÉR BIZTOSlTÁSA. A kárpátaljai terület kormányzói biztosa 31.925/1941. sz. alatt utasította a községi elöljáróságokat, hogy a lelkészek a családjuk számára megállapított 200 kgr.-os évi búza fejadagokon kívül istentiszteleti célokra 300 kgr. búzát vásárolhassanak és azt megőröltethessék. — A HADIFOGLYOK és a háború által sújtott lakosság ügyeivel foglalkozó pápai hivatalt megbővítették s vezetését az orosz-menekült gör. kath püspökre, Alexander Jevreinovra bízták, kinek több szerzetes áll segítségére. (EL) — AZ OROSZ ATEISTÁK szervezetének látható fejét, Jaroszlavszkijt (eredetileg Gubermannak hívták), ki a moszkvai rádióban az orosz háború kezdete óta is folytatta vallásellenes előadásait, s ki azelőtt valóságos rémuralmat gyakorolt a hívő orosz néppel szemben — elhallgattatták. Szta-
lin jónak látta megszüntetni a vallásellenes tevékenységet. Dániai lapok örömmel állapítják meg, hogy a bolsevizmus kénytelen volt föladni a harcot egy fegyvertelen hatalom ellen. (EU) — SZTÁLINRÓL sok mindent megírtak már, de azt mégis kevesen tudják, hogy eredetileg — papi p á lyára készült. Családi neve voltaképen Gyugaszkvilij József és kaukázusi származású. A görögkeleti szeminárium szigorú rehdjével azonban sehogy sem tudott megbarátkozni s megszökött. Nemsokkal ezután teljesen a vallásellenes áramlatok sodrába került. Tizenhét éves korában m á r szocialista vezér volt. A forradalmi szervezkedést, mint egy Verecsák nevű elvtársa és életírója elbeszéli, a börtönben kezdte, melyeknek gyakran volt lakójuk. (VH) — MAGYAR FŐPÁSZTOR KÍNÁBAN. őszentsége a kánai csaotungi misszió és a hozzátartozó terület élére apostoli kormányzói minőségben Kerécz József magyar származású szaléziánus atyát állította. Az ú j főpásztor magas hivatalának átvétele uán azonnal szemináriumot létesített benszülött papság nevelésére. A papi hivatást érző kínai i f j a k a t egy éves előkészítő tanfolyam végzése után veszik föl a papnevelőbe. Jelenleg 24 kispapja van. (KM) — SZEGEDEN a szeminárium missziós szakosztálya a Sz. Gellért Akadémia keretein belül félévi m u n katervül az orosz egyház mai helyzetének ismertetését tűzte ki. Cél: a most oly aktuális missziós területről összképet nyújtani, hogy legalább lélekben és ismeretekben megközelítsék ezt a missziós feladatot.
HIBAIGAZÍTÁS. Szeptemberi számunk 167. oldalán alulról a 7-ik sor-
ban az első 1646-os évszám helyett 1647. olvasandó.
•210
IRODALOM * A „Theologia" júliusi számában Holvey Brúnó O. S. B. cikket közöl a következő cím alatt: „Az uniós munka és a teológia." Korunk nagy pápái atyai szeretettel karolták föl az unió ügyét, mert eljött az ideje annaki, hogy amikor az Egyház ellenségei annyira összefognak, a szétszórt keresztények is viszszatérjienetk az atya iházba. Az unió sikeresebb munkálása érdekében XV. Benedek fölállította a keleti ügyek önálló kongregációját és a római Institutum Orientale-t, m a j d elrendelték a szemináriumi keleti napokat, belátva, hogy az uniót gátló előítéletek főforrása a tudatlanság vagy felületesség. Ha meg a k a r j u k magunkat értetni keleti testvéreinkkel, meg kell ismernünk a ¡kelet ¡egyházatyák teológiáját s a disszidensek kultúráját, nyelvét és lelki alkatát, el kell mélyednünk a keletiek liturgiájában. Bár a TÓmai Egyház Péter sziklája, de rengeteg pozitiv keresztény érték van keleti testvéreink birtokában is. A keletiek teológiájában való elmélyedés a nagyobb önismeretet, a misztériumok tökéletesebb megértését és a kath. teológia gazdagodását fogja eredményezni. Az ősegyházban a görög atyák spekulatív szelleme uralkodott, a jogász nyugat inkább egyházkormányzati és fegyelmi dolgokban mélyedt el. Természetesen voltak nyugaton is spekulatív elmék s a görögök is értettek egyházfegyelmi kérdésekhez. A görög egyházat a szakadás óta a hagyományokhoz való merev ragaszkodás jellemzi, nyugat bizonyos gyakorlati és pszihiologiai szempontokat domborít ki. A keletiek a plátói filozófia segítségével igyekszik a kinyilatkoztatott hitigazságokat magyarázni, nyugat inkább Arisztotelész útjain haladt. Kelet nem igen művelt rendszeres teológiát; prédikációkkal ¡küzdött az eretnekségekkel szemben s az volt a
gondja, hogy a keresztény igazságokat eredeti tisztaságukban őrizze meg és tanítsa. Minden igazságot abból a szempontból tekint: mit is jelent a keresztény élet számára s gyakorlati útmutatásokat törekszik nyújtani. A nyugati arisztotelészi módszer az igazságoknak önmagukban való megértésére és rendszerezésére törekszik, egyben a természetfölöttieknek józjan ésszel való magyarázására, apologetikus megalapozására. Nyugatnak a hitletétemény tudomány, kelet számára csak szent tan. Egyik fölfogás sem teljes: a kettőnek ki ¡kell egymást egészíteni. A kétféle teológiai mentalitást a cikkíró a Szentháromság-tannal és az Egyházról vallott felfogással magyarázza meg. A Szentháromság-tanban Kelet a három személyt külön szemléli s ígv állapítja meg az istenség egytermészetűségét. Nyugat viszont az isteni természetből indul ki s ezen át mélyed el a személyek megismerésében. Az Egyházat nyugat jogi társaságnak tekinti s annak láthatóságára fekteti a súlyt — Kelet ezzel szemben az Egyház lényegé nem annyira a külső formák szerint való egybetartozásban, hanem a teremtményekneknek is isteni életben való rézvételében látja, ö n m a g á b a n egyik fölfogás sem elég katholikus, állapítja meg a tudós cikkíró. Az igazi katholicitás a kettőnek egybekapcsolásában rejlik. Már e két hittétel vizsgálaa meggyőzhet, hogy mily fontos a hittudomány számára, hogy az egymást kiegészítő .kétféle fölfogás egymásra találjon. A teológiának nem latinnak s nem görögnek, hanem kereszténykatholikusnak ikell lennie. Nem száraz rendszernek, hanam íóyoc rov &sovnak, Isten szavának. Keleti testvéreink hagyományaiból sok ú j indítást, sok ú j nézést és szempontot nyerhetünk s „most néha túlzottan tudományos teológiánkat az atyák nézésével
•211
kiegészítve életerősebbé, termékenyebbé és fcatholikusabbá tehetjük." Nagy örömünkre szolgál, hogy e gondolatokat, melyeknek jegyében
egész most e mányi látjuk,
uniós munkásságunk folyik, legelőkelőbb magyar hittudofolyóirat lapján is hirdetve (kj)
FIGYELŐ RÉSZLETEK AZ ORTHODOX EGYHÁZI FOLYÓIRATOKBÓL Ismerteti: ERDŐS TIVADAR I. Gennadios, heliopolisi metropolita: Az orthodox autokephal egyházak egységének és együttműködésének kérdése. A kereszténység és a keresztény egyház fennmaradása Jézus vallásának, dogmatikai és ethükai igazságainak szilárd és változatlan fenntartásán nyugszik. A szervezett kereszténység, vagyis az egyház isteni eredetű. Állandónak kell lenni benne a dogmáknak, erkölcsi elveknek, istentiszteletnek, liturgiának, egyházkormányzatnak. Meg kell őriznie az ősi hitet és annak hagyományos szellemét! ' Ámde a szervezett kereszténység, az egyház itt a földön a közélet körében találja magát. A körülötte zajló élet folyton változik, az egyház is bizonyos tekintetben alkalmazkodik az élet külső változásaihoz, anélkül azonban, hogy dogmáiból engedne. Az időik, ;az időbeli körülmények, helyi viszonyok, adottságok, politikai és nemzeti fejlődési állapotok az egyház külső életét befolyásolhatják, de lényegét nem! Ezek a külső hatások kétfélék lehetnek: 1. vagy az egész,, egyetemes egyházra vonatkoznak, 2. vagy csak részlegesek, inkább helyi jellegűek. Ilyenek pl. a papi öltözet, csekély liturgiái eltérések, főpapok választásának módja, egyházi szervezet, elnevezések (hogy az érsek vagy a pátriarka képvisel-e magasabb egyházi méltóságot?). Már Phirmilanius, Caesarea püspöke a II. században azt írja: A szokások tarkasága nem érinti az egyház egységét. Ez az emberek és helyek különbözőségének folyománya. Más viszonyok uralkodnak Rómában és mások Jeruzsálemben . . . „Szent Photius" 1 ) is így ír I. Miklós pápához intézett apologetikus levelében: A hit egységes, de más szokások, más világi törvények, más viszonyok, más nyelv, más talaj módosítják 1 az egyház külső megjelenési formáit. Szent Cyprián szerint )258) az egyházban a legfőbb irányító hatalom a püspökök összességét illet imeg. Az autonom és autokephal egyházak apostoli eredetűek, de önállóan, párhuzamosan fejlődtek. *) Commentatorunk az eredeti gondolatmenet hívebb tükrözése céljából lehetőleg megtartja az ismertetett gondolat eredeti kifejezéseit is. Szerk.
•212
Egyik helyen a pápa, másutt a patriarcha, exaicha és érsek a hagyomány őrzői és továbbfolytatói, letéteményesei. Ma az orthodox egyházak egyetemes, egységes alapja helyett kínai fallal elválasztott helyi egyházi csoportok vannalk. A részekre bomlást igyekezett meggátolni az 1923. évi konstantinápolyi synedrion, az 1930. évi általános orthodox konferencia, a' Hagion Oros-on s újabban az athéni synedrion. Azonban az orthodox egység biztosítására az orthodox theológiai egyetemi tanárok gyűlése nem volt elégséges. Valamikor az oecumeinicus (egyetemes) pátriarka tartotta fenn az anynyira kívánatos egységet a különböző nemzetiségű orthodox egyházak között. Hasonló harmonikus együttműködés ma is óhajtandó, aminek elérésére pan-orthodoz gyűlések és zsinatok volnának szükségesek. A jelenben éppen egy ilyen előzsinat (pro-synodos) előkészítése folyik. Csak Ezúton lehetne az egység terén az évszázados mulasztásokat helyrehozni. (Folytatjiuk.) MM II l lírain.
UNIÓS MUNKATERV Irta: CSOBA JÁNOS Krisztus misztikus testéről 1054-ben a politikától és a féltékenységtől felkorbácsolt vihar leszakított egy tagot, s ez a ¿ag lassan sorvadni kezdett. Megállt a misztikus test e részében működő éltető erő s ennek hatása lassan és félelmetesen érezhető lett. Még nem vált el teljesen a testtől ez a tag, még bizonyos szempontból egységet képez a testtel, de ez csak fizikai egység, olyan, mint a megbénult ág egy egyébként tavaszi virágzásban pompázó gyümölcsfán. A kertben sétáló gondos kertésznek könnybe lábad a szeme, mikor a pusztulásnak, ra lassú megsemmisülésnek első jeleit látja. Mert az ilyen ág a természet birodalmában m á r menthetetlenül elveszeti, tűzre vettetik! De nem így van Krisztus mindig virágzó gyümölcsfájánál, az Egyháznál! Itt a bénult ág fennmarad a fa testén, nem távolítják el, sőt minden természetes és természetfölötti eszközt kihasználnak a béna ág újjáélesztésére. Kriszuis f á j ó szívvel látta előre a nagy pusztulást, de főpapi imájában kifejezetten imádkozott értünk, az egységért s így az ima eredményében kétségünk nem lehet: a száraz ág ismét életre fog kelni, egybe fog forrni a testtel, belekapcsolódik m a j a ennek természetfeletti vérkeringésébe s akkor már részben: „egy akol lesz és egy pásztor!" Az eredmény biztos, tehát m á r csak az eredmény eléréséhez szükséges eszközöket kell megtalálni, illetve azokat lelkesen használni. Kétfajta eszköz áll a rendelkezésünkre: természetfeletti és természetes eszköz. A természetfeletti eszközök között elsősorban az Úr Jézus által kijelölt úton kell haladnunk: azaz rendíthetetlenül imádkozni kell az elszakadt testvérek hazatéréséért. Már — hála a Gondviselésnek — van görögkeleti pap-testvér is, ki szentmiséjében erre a szándékra is helyez egy gyöngyöcskét az Úr Szent Testét tartó diszkoszra! Ez igen dicséretes és főleg követendő a mi számunkra is, mert ez az első lépés a lelki egység megteremtéséhez. Igen üdvös, híveinket szentbeszédefckel, előadásokkal tájékoztatni az ügy fontosságáról, s bele is kapcsolni az elszakadtakért folyó imahadjáratba! Amint a misszió ügyét oly szeretettel s apostoli buzgósággal támogatják híveink, minden bizonnyal a mi missziónkat is ép úgy, vagy talán még buzgóbban szívük
•213
ügyévé tennék. De ehhez elsősorban szükséges a keleti problémák ismerete és megismertetése! Sajnálatosan nem ismerjük sokszor még mi sem ezeket az égetően fontos kérdéseket, melyeknek ismerete kétségkívül előbbre vinné az unió ügyét. S ebbe a kérdésbe m á r belekapcsolódik a természetes eszközök használata is a szent ügy érdekében. Itt kell elsősorban összefogni nyugati és keleti szertartás papjainak s félretéve minden más egyéni s felfogásbeli különbséget, kéz a kézben kell dolgozni a Cél eléréséért. Első és legfontosabb kötelességünk nekünk, görög katholikusoknak, segítséget nyújtani a latin szeriartásúaknak a keleti liturgia s egyéb szertartásaink megismerésében, a latin szertartású testvéreknek pedig, hogy a k a r j á k megismerni Keletet, mert e nélkül nem lehet senki sem az ügy igazi harcosa. Hiszen itt is igaz: ignoti nulla cupido! Ez az első lépés Kelet fiainak hazahívásához. Szükséges a keleti szertartások ismerete azért is, mart ez közös alapot nyújt sok félreértés kiküszöbölésére is. Ha nagy utazás előtt állunk, nem s a j n á l j u k az időt és fáradozást az illető vidék, hely előzetes megismerésére, s igen sok előtanulmányt végzünk, hogy ne teljesen tájékozatlanul álljunk a -vad idegen vidéken. Ez kell a k k o r is, h a valaki az unió szolgálatába a k a r lépni. Meg kell ismerni elszakadt testvéreink szertartásait, problémáit, természetesen hibáikat, de még inkább értékes tulajdonságaikat is. Itt is különös összefogásra s együtdolgozásra van szükség a két szertartás papjai között. Ez az összefogás a Szent Miklós Szövetség megalakulásával m á r megkezdődött. Ez volt az első lépés. A második lépés, aminek m á r most kell következnie: kelet megismerése. A harmadik lépés pedig m á r az aktiv m u n k a lesz! Ez a munkaterv tulajdonképen m á r b. e. XI. Pius pápa elgondolásában is megtalálható, ki elrendelte 1929 augusztus 28-i körlevelében az ú. n. keleti napok tartását a latin szertartású szemináriumokban is. Azóta szerte az országban minden évben, m a j d n e m minden szemináriumban tartanak keleti napokat szép eredménnyel. Ha komolyan foglalkoznak ezzel a kérdéssel, az eredmény felől kétség nem lehet A keletieket érintő kérdések, a keleti szertartás ismerete annyira fontos tényező az unió szolgálatában, hogy a keleti napot elrendelő körlevél fel is sorolja azokat a kérdéseket, melyeket az Egyház ajánlatosnak vél ismerni azok számára, kik komolyan ki a k a r j á k venni részüket az apostoli munkából. A felsorolandó tételek nem azt jelentik, hogy csupán csak ezeket lehet és kell kidolgozni, hanem csak mintegy útmutatást -s irányt adnak a feltétlenül megindulásra megérett munkának. A Kongregáció által közölt tételek a következők: 1. Az elszakadt keletiek elszakadásának története. 2. A keleti keresztények Egyházának felépítése (szervezete) és története. 3. A keleti keresztények írásai. 4. A ¡keleti katholikusok szertartásai. 5. Az elszakadtak 1 visszatérésének előmozdításáról. 6. Az elszakadt keletiek missziói és ezek története. 7. Pszichológiai akadályok, melyek az egyesülést gátolják. 8. Mivel lehetne a visszatérést előmozdítani? 9. A római pápák munkássága és törekvése az egyesülés érdekében. 10. Az „Egyház" szó értelmi különbözősége az elszakadtak és a Kath. Egyház között. 11. Szent Péter primátusa és a keleti keresztények. 12. A „Filioque" kérdése a toledói zsinaton. 13. Szűz Máriai kultusza az elszakadtaknál. 14. Az elszakadtak tanítása a szentségekről. 15. A keletiek Eucharisztia-imádása. 16. Az „epiklézis" a keleti liturgiában. 17. A keleti egyház liturgikus kultusza. 18. A bizánci ritus különböző liturgiái és azok története. 19. Az ünnepnapok különbözése a keleti és latin egyházban. 20. Aranyszájú Szent János a keleti egyház doktora. 21. Egyházi fegyelem-különbség a keleti és latin egyház között. r
•214
22. Szent Jozafát, az unió előmozdítója. 23. Oroszországi keresztény-üldözések. 24. Az elszakadtak visszatéréséért szóló imádságról. 25. A pápai Keleti Intézet jelentősége és hasznossága. A komoly m u n k a megérdemelt eredménve Isten segítségével az lesz, hogy e l m o n d h a t j u k egyszer elszakadt keleti testvéreinknek is azt, mit Szent Péter apostol mondott: „Mert úgy voliátok, mint a tévelygő juhok, de most megtértelek a ti lelketek pásztorához és püspökéhez." (I. Pét. 2/25.)
KELETI LEXIKON Zsolozsmakönyvünk több latin szert, paptestvérünk kezében is forog. Ezek kívánságára hozzuk most a benne előforduló egyházi műszavak értelmezését. Szokásos kezdet. Azoknak az imákn a k közös neve, melyeket a kar a zsolozsmák kezdetén mond. Kezdő áldás é s egy dicsőítő fohász (Dicsőség néked, Istenünk, dicsőség néked!) után a Szentlélek himnusza, a triszágion, az Űr imája, 12 Kprie eleison, Dicsőség az A t y á n a k . . . és egy rövid invitatorium: Jertek, imádjuk a mi Királyunkat és Istenünket! — A szent liturgiát (misét) kivéve majdnem minden zsolozsmarész, szentségi vagy szentelményi szertartás ezzel kezdődik. Két karban, váltogatva recitálják dallamos olvasással. Húsváti időben a Szentlélekhez szóló himnusz elmarad s helyette áldozócsütörtökig a húsvéti tropárion jön: Föltámadt Kriszus halottaiból. — Ha a zsolozsm a különböző önálló részei egymás után, egybekapcsolva végeztetnek, a szokásos kezdőimákat csak az első rész előtt mondják, a csatlakozó részeket csak az invitatoriummal kezdik. Triszágion. (Trisz-hágion = Háromszor szent.) Szent Isten, szent Erős, szent Halhatatlan irgalmazz nekünk! — Legendás eredetű ima. Konstantinápolyban Szent Proklusz pátriarkasága idején (f 446.) egy íz-
ben oly erős földrengés dúlt, hogy a lakosság a várost elhagyva, a mezőségen volt kénytelen tartózkodni és a nagyheti szent szolgálatokat sem tudták nyugodtan végezni. Ekkor, nagypénteken délután, az Űr halálának órájában forgószél támadt s egy 10— 11 éves fiúcskát a földről fölragadott s olyan magasra emelt, hogy látni sem lehetett. Később — néhány perc múlva — a fiú b a j nélkül viszszajutott a földre. A nép örömmel vette körül s ekkor ő a pátriárkának jelentette, hogy a felhők között csodálatos szépségű angyali éneket hallott. Meg is tanította rá a népet, mely ezután ezt énekelte, mire a földrengés megszűnt s a nép a városba térhetett megünnepelni a húsvétot. Sz. Proklusz intézkedésére az éneket a szentmise részei közé iktatták a szentírási szakaszok elé s különösen a főpapi misékben igen ünnepélyesen végzik, miközben a főpásztor a kettős és hármas püspöki gyertyával (di- és trikérionnal) áldást ad a világ négy t á j a felé „Uram, Uram , tekints és nézz ránk a mennyekből és látogasd meg szőllőskertedet, melyet a te jobbod ültetett és erősísd meg azt!" A diákonus pedig ismételten hangoztatja éneklés közben a „dynamis = csoda" fölkiáltást. — Megőrizte liturgiájában a latin egyház is évente egyszer, a nagypénteki szertartásban, mégpedig görög és latin szöveggel. —
•215
Voltaképen a Szentháromság működésének és tulajdonságának dicsőítése, mely a Teremtő Atyát kiváló módon Istennek, a megváltó Fiút Erősnek, a Szentlelket Halhatatlannak nevezi s az invocatio után a Háromság
belső egységének jelzésére egyes számban m o n d j a az eleison ( í - l é r j aov = irgalmazz!) szót. — A háromszorszent-hez (magyarul ez a neve) mindig hozzátartozik a Dicsőség... Most és . . . (Glória Patri.)
A „Szent Miklós Magyarországi Uniós Szövetség' postai címei: Országos
elnök:
hajdudorogi
Dudás gör.
Miklós szert.
dr.
kath.
püspök úr, Nyíregyháza, Bethlenutca 5. (Elvi intézkedést igénylő fontos ügyek.) Tudományos
és
irodalmi
osztály:
Szántay-Szémán István dr. archipresbyter,
p. prelátus,
érs.
ált.
helynök, Miskolc, Hunyadi-u. 3. Ügyvezető elnök: Mihalovics Sándor dr. kanonok, főesperes Nyíregyháza, Bethlen-u. 5. földszint. (Elvi intézkedést nem igénylő igaz-
gatási ügyek, anyagiak és szellemiek.) Főtitkárság: Miskolc, Melinda-u. 11(Tagfölvétel és kilépés. Nyilvántartás. Tagilletmények ügye. Címváltozások.) Keleti Egyház szerkesztősége és kiadóhivatala: Miskolc, Melindautca 11. Főpénztár: Szen: Miklós Magyarországi Uniós Szövetség 7.775. sz. csekkszámlája. — Főpénztárnok: vitéz Hegedűs József dr. p. ü. titkár, Nyíregyháza, Bujtos-utca 39-
Felelős szerkesztő és kiadó: Szántay-Szémán István dr. pápai prelátus. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Miskolc, Melinda-n. 11. Telefon: 57-98. Nyomatott Ludvig István könyvnyomdájában Miskolc, Rákóczi-utca 18. sz.
•216
Uniós kiadványok Marinov Iván: Hogy mindnyájan egyek legyünk. Uniós vezérkönyv imádságos résszel. Fordította és átdolgozta Dr. Szántay-Szémán István
2.—P
Megrendelési cím: A Szent István Társulat könyvkiadóhivatala. Budapest, VIII., Szentkirályi-utca 28—30. Szántay-Szémán István rében Szántay-Szémán István Szántay-Szémán István Szántay-Szémán István Megrendelési cím:
dr.: A pápaság az orosz orthodoxia dr.: Kelet és az Eucharisztia dr.: XI. Pius pápa és az unió dr.: Katholicizmus és az unió Szántay-Szémán István dr. p Miskolc, Hunyadi-utca 3.
tük 2.—P 2.20 P —.40 P —.40 P
prelátus,
Kozma János: Szent Miklós püspök élete. A szent tiszteletére szóló akathisztnak Melles Emiltől eredő fordításával Rohály Ferenc dr.: A liturgia az unió szolgálatában
—.50 P —.40 P
Szent Jozafát, az unió vértanujának görög, szert, officiuma. Fordították a máriapócsi bazilita atyák
—.40 P
Megrendelési cím: Keleti Egyház kiadóhivatala. Miskolc, Melinda-u. 11. Mosolygó József: A keleti tanulmány Megrendelési
egyház
Magyarországon. Nemzetiségi 3.—P
cím: Mosolygó József főesperes, Tokaj.
Görögkatholikus liturgikus kiadványok. Dicsérjétek az Ür nevét! Görögkatholikus egyházi zsolozsmakönyv. Tartalmazza a Horologion teljes anyagát az év minden napjára eső szentek rövid életrajzával, tropárjával és kontákjával, Aranyszájú Sz. János liturgiáját, az egyházi zsolozsma öszszes vasárnapi és ünnepi változó részeit s a hétköznapi egy. házi zsolozsmák legszükségesebb énekeit és imáit. — Ára bőrkötésben, vörös metszéssel . . . . . .
25.—P
Énekeljetek a mi Istenünknek! Görögkatholikus ima- és énekeskönyv Aranyszájú Sz. János liturgiájának teljes szövegével, -a nyilvános isteni szolgálatok összes állandó részeivel s a vasárnapi és ünnepi változó részekkel. Sok imával és liturgikus oktatással. — Vászonkötésben
7.— P
Megrendelhetők a „Keleti Egyház kiadóhivatalánál, Miskolc, Melinda-utca 11. sz.
Tömeges rendelésnél az
énekeskönyvet
10% engedménnyel lehet megkapni.
