Budapest, július hú 19. -^sr-

VII.

Évfolyam.

MEG J E L E N HIHDEN VASÁRNAP. Előfizetési

r

Szerkesztőség és kMélüvatal: BUDAPEST, VII. ker., Erzsébet-körut 6. sx.

frt 10.—

Félévre

»

5.—

»

2.50

Negyedévre

t

feltételek:

Egész évre _

29/342. szám.

ÍÖŐ6.

Hi r d e t é s e k

POLITIKAI

ÉS

IRODALMI

SZERKESZTI K I S S

Egyes szám ára 20 kr.

SZEMLE.

JÓZSEF.

felvétele

ugyanott.

Kéziratok nem adatnák vissza.

Budapest, július • hú 19. -^sr-

Krónika. A

derék.

Noske.. •

— jitlius 17.

Éppen egy esztendeje annak, hogy.- a derék Noskét a bécsi községházán megverték az antisemiták, mivelhogy ő liberális. Most pedig a derék Noske itt jár közöttünk, poharat emeltek az egészségére s nem verték meg a tósztjáért. Nem csoda tehát, ha a derék Noske mód felett szereti Magyarországot. • Nem tehetek róla, ha bornirt vagyok — a liberális bécsieknek e heti látogatását a bécsi vezérczikkek jelentős .politikai eseménynek mondják s erre mi feiénk is nagy dolognak tekintik. Meglehet, hogy ug.y is van, lehet, hogy ér nekünk valamit ennek a . háromszáz bécsi polgárnak-a pezsgős barátsága s rászorulunk az ő vállveregető elismerésükre is, hogy hajón jövet a székes főváros fekvése elragadó, az Andrássy-ut káprázatos és a Mátyás-templom tornyán, .szépen főst a czifferblatt. Lehet, hogy a bécsi kalapgyáros csakugyan ..illetékes fórum annak megítélésére, vajon van-e jogunk magunkat nyugati kulturáltamnak tekinteni s ha a. bécsi vendéglős ezt nekünk Írásban adja,'akkor csakugyan kultúrállam vagyunk. Lehet, hogy a budapesti kaszinóknak: is. megéri a mulatság a háromezer forintot, amibe került és bizonyos, hogy a vendégszeretet meg sem ' engedi: ezt a számadást. De én nem tehetek róla, azon a czéczón, ebben a tatárszószos testvéresülésben, ebben a nagy lelkesedésben mintha fő-fő szerepet játszanának azok a kék foltok, miket a derék Noske tavaly a bécsi községházán ártatlanul szerzett s ez az impresszió elveszi a kedvemet derék bécsi vendégeink ünneplő túlbecsülésétől. Idegenek jártak minálunk máskor is, megitták a pezsgőnket s fóldicsérték a szépségünket; Paroláztunk már a szerb diákokkal és brúdert ittunk a szerecsenekkel is. Mindez igen szép volt és hamar el is felejtettük, de ebben a bécsi liberális magyarbarátságban van valami a férges gyümölcs alattomos romlottságából, valami visszatetsző tuláradozás, valami farkcsóváló meglapulás és valami ánnak a madárnak a tisztátalanságából, aki háttal áll sajaif fészkének. S hogy a derék bécsiek ismét hajóra szálltak, ^ m tudom látogatásuknak más tanulságát, mint hogy azs.1antisemiták igen jól tudták, mit tesznek, mikor tavaly a aSnák. Noskét elnadrágolták.

Soha annyira tudatos nem volt az impresziórri, amely elfogott,' valahányszor Bécsben jártam. ' Milyen óriási házak s milyen kicsiny emberek! Mintha csak behurczolkodtak volna a lakói és három havi felmondás "alapján .odább' állhátnának'. Semmi harmónia;• sémmi öszszetartózóság lakosság és város között, a monumentális épületeket a császárok emelték, a templomaikat pedig idegen papok. Ez a valódi érzéketlenség, a lokalpatriotaságnak teljes hiánya s csak ilyen körülmények között lehetséges, hogy háromszáz ember idegen országba menjen s a maga fészke ócsárlásával hizelegjen vendéglátó gazdáinak. Ahogy a mi bécsi vendégeink nyilatkoztak Bécsről, nem tanácsolnám, hogy oláh ember merje ezt megkoczkáztatni Budapestről. E z a legfeketébb hazaárulás. Vén asszonyos sopánkodással emlegették a mi szabadságunkat, a mi liberálizmusunkat, ahol még a katolikus pap is (Czobor Béla) dicséri a szabadságot. Egyik-másik ki is mondta: ha ez nálunk igy volna 1 A harmadik meg megkoczkáztatta a dögletesen hizelgő antitézist: megismertük a ti várostokat és szentül megfogadjuk, hogy iparkodni fogunk utánatok indulni. Persze, ez nekünk tetszik, mert mi sem szeretjük Bécset s ugyanezt valljuk a császárvárosról. De mégis csak más valami, ha a féltékeny szomszéd, az idegen és idegenkedő vetélytárs gondol rosszat, mintha a tulajdon édes .fiai teszik azt — a vetélytárs teritett asztalán. Ugy érzem, ha bécsi volnék s százszor is igaznak vallanám, inkább leharapnám a nyelvemet, semhogy a szülővárosomról magam mondjak becsmérlő véleményt azoknak, akik nem fájlalják a hátramaradást, hanem örülnek rajta. S jegyezzük jól meg: a liberálisok teszik ezt, akik Bécsben a haladást képviselik s az elnyomott Bécs hivatott fiainak vallják magukat. Az antisemiták büszkélkedhetnek vele, hogy ők nem voltak itt ennél a demonstratív önlegyalázáson. Hát persze, megverték őket otthon és most a szomszédba mennek megszidni azokat, akik megrakták. Pedig a nádpálcza, melylyel a mestram megrakja a nebulót, is ártatlanabb, mint az antisemiták abban a verésben, amit a liberálisok kaptak. Ez a totyakos liberalizmus évtizedeken keresztül élt és uralkodott Bécsben s elámitotta még a Stefansturm keresztjét is. Mikor pedig az ellenzék kezdett erősbödni, összeszedte hátralevő energiáját és pipafüstbe fojtotta. Örökre emlékezetes lesz az a furcsa pátosz, melylyel a liberális Gruebl ur lemondott a I

polgármesterségről s vele együtt az összes liberális tanácsosok,

mivelhogy

»az

antisemiták

nagyon

tolakodók.«

H a ezzel nem érdemeltek verést, akkor igazán nem tudom,

De ha

az

antisemiták

a

diadalmasan

derék Noskét újból elpáholnák, akkor ők

Caliban.

A z antisemiták — Luegerről

nem beszélek, mert ő

egyszerű stréber, aki felhasználja az antisemitaságot

—

gonosz indulatu és sötét agyvelejű emberkék, de bécsiek. van

a

városon

magukat vele. Á m

uralkodni,

mivel

egynek

Törmelék.

érzik

vezessék oda, ahol a liberálisok sze-

Bűnhődöttnek.

retnék látni: kátyúba, melyben ellepi a sár, de százszorta több joguk van hozzá, mint a liberálisoknak, akik otthon gyáván meghunyászkodnak és rendőrség majd

a szomszédba

szakaffognak.

futnak s onnan

Milyen

mit

tesznek s a derék Noske is tudná, miért kapta.

minek terem a nádpálcza.

Joguk

visszatérő

is tudnák,

ékesen szóló

után

kiáltanak,

nagy bátran viszis volt

minálunk

a

Gúny

ne érjen, szó ne

Tudsz szeretni: Felül

áll

Akinek

bántson!

mentve

az minden

a szive

vagy. gáncson,

nagy.

derék Noske! Hogy tudott lelkesedni a mi szabadságunkért, hogy

tudott

lesujtására. Noske

mázsás

szavakat

U g y a n mért nem

ur

szónoki

a

városbeliei

Ami

otthon

Bécsben a

Foszladó

találni

tudnak

lángolásairól, mért

bécsi községházán, szemtől

nem

tudott

ő

a

szembe igy beszélni az anti-

elmúlt,

Hadd Ami

puszta

sejtés,

kép, álom

takarja

az,

bnfelejtés-.

elmúlt,

nem

igaz!

semitákkal s miért tudják csak itt minálunk, a történelmi csarnokban, megbecsülni az elszánt bátorságot győzelem-

Nyári

ben és pusztulásban egyaránt? Akármilyen

szép

is a

mi

kiállításunk

s jó

is a

Lángoló

szép

délután

Kommer konyhája, objektíve itélve, bécsi embernek ilyen-

Fénye árad

kor otthon a helye, vagy ha eljő, kötelessége tiszteletben

A szigetre,

a

tartani

Elsikamló

evezőkre.

a

maga

prestige-jét. H a

ez a Bécs

csakugyan

a

fény.

mezőkre, Dunán

olyan pusztuló Ninive, a Jónások prédikálják ott a veszedelmet, ne pedig itt, ahol minden minekünk nagyon jól

kő, mely rájuk

hull,

esik. Hiszen mi most, u g y szólván,

Ragyogó

tűz, nyári

Oh, ne csillogj

itt

fény, hiába!

hadviselő felek vagyunk s akármit mondanak a hivatalos

Szállj

a koldus,

békéltetők,

Szállj

az inség ablakába.

bizony

elkeseredetten

összemarakodunk

a

a szegény,

legkegyetlenebb casus bellin: a kenyéren. A mi magisztrátusunkat, a

mi

Zempléni

rendőrségünket és a mi néppártunkat

eléggé szidjuk magunk

is, de mit

• Árpád.

tartottunk Zichy Nán-

dorról, mikor Münchenbe ment ócsárolni hazáját ? S vajon Bécs fényes boulevardjait

rovogatva,

rá vinne-e az

igaz-

ság, vagy pláne az udvariasság magyar embert, hogy a boulevárdok

szépségét

A magyar ember

itthon

a tulajdon rovására

dicsérje fel?

szidja a magáét, de

gőgösen kifordítja a patriótát s ha

idegenben

éppen rászorul, meg-

Látogatás. Ott voltam nála gratulálni, — Milyen szivesen fogadott! Beszélgetett is egyről, másról, De jegyeséről hallgatott.

toldja az igazságot egy-egy füllentéssel is, csakhogy a mi becsületünkben kár ne essék. Nem illik ezeket elmondani, jól tudom, de nem illik elhallgatni. Mert

ki kell mutatnunk,

hogy

is

fejlettebb

az Ízlésünk, mint a bécsi urak tósztjainak fogadása után hinni lehetne. Azokat a tósztokat vendégszeretőn megéljeneztük,

de sajnáltuk Czobor Bélát, akit a bécsi libera-

lizmus vállaira emelt. Bizony

ezeknek

a vállaknak

katlan ez a teher s balga tévedés a hit, hogy

szo-

szeretem az igazságot. A z osztrákot is tudom tisztelni, a a kiegyezés .harczában a maga

ben ránk lövöldöz. De amikor

a

felé sül és az osztrák kalapgyáros,

érdekei

védelmé-

az ő bécsi kuncsaftját, azt

Hogy elbúcsúztam a mamától, O az ajtóig kikísért — S előszobájuk ajtajában Remegve nyujtá a kezét.

liberális puska visszaa helyett, hogy

czi-

lindert vasalna, ide jön mihozzánk és inter pocula szidja már... nem merem megmon-

dani, hogy azt már minek tartom.

Rámondtam én is, bizony ugy van, 0 csak nézett rám csendesen, Arczán nem volt öröm, se bánat, Mosolygott ugy, mint rendesen.

a maguk

fajtáját tisztelték meg benne. Tisztelem a liberalizmust és mikor

Az anyja — kedves öreg asszony Mosolygott, boldog volt nagyon : — Kis lányomat szerencse érte, Ákos derék fiu, bizony

Nem is mertünk egymásra nézni, A szemeinkbe könny tolult... Ugy váltunk el, talán örökre, Halál-sápadtan, szótlanul. Sz< mb

/

s Aladár.

503

A bamba

Palya.

Irta: VÉRTESI ARNOLD.

A konyhából nagy vihogás hallatszott ki. A cselédek kötekedtek a kertész bamba fiával: — Tiszteltet a kisasszony, Palya. A fiu, lehetett már vagy husz éves, de alacsony növésű, vézna fiu, majd vigyorgott, mint akinek valami kedves dolgot emlegetnek, majd meg elvörösödött haragjában, mert a cselédek durva tréfája nem érte be a puszta szóval, hanem ki a haját rángatta, ki hátba ütötte: — A kisasszony tiszteltet, Palya. Apja, anyja nem törődtek a szegény bamba fiúval, csak ugy lődörgött ide-oda az udvarban, az istállóban, a konyhában. Segített a mindenesnek fát vágni, a mosogató szolgálónak kihordani a moslékos dézsát, tisztította a lószerszámot s enni adott a teheneknek. A kertben is hasznát vették, gyomlált, kapált. Nagyon szelid, jámbor, alázatos fiu volt, mig csak rá nem ért a bolond óra. Olyankor neki indult, erdőt, mezőt bebarangolt s néha harmadnapra került haza, kifáradva, kiéhezve. De nem bántott senkit akkor sem. Még a légynek sem vétett s ha egy bogárkát látott az uton, kikerülte az isten bogárkáját, hogy valamikép-rá ne tapodjon. Ha egy csirkét megöltek, kiszaladt az udvarból s disznóöléskor ugy elbujt, hogy alig tudták kihúzni az istállóban a jászol alól. Még a kisasszony nevével sem lehetett kicsalni: — Palya te, a kisasszony hivat. Kidugta a boglyas fejét: — Ühüm. Aztán megint csak visszahúzta. Pedig a kisasszony nevével sokra rá lehetett venni. Csak azt kellett neki mondani, hogy a kisasszony haragszik s rögtön olyan lett, mint a kezes bárány, arra lehetett vezetni, amerre az ember akarta. Szegény bamba teremtés! A kisasszony volt az egyetlen élő lélek, aki neki egy jó szót szólt, egy nyájas, szelid szót: — Jó reggelt, Palya. Már korán reggel ott állt minden nap a kertajtóban s várta a kisasszonyt egy eldugott virágbokrétával. Ha valaki kérdezte: — No mi az már megint, Palya ? Mit dugdosol, Palya ? Elvörösödött s csak annál jobban dugta: — Semmi. A kezem. Hát mi volna? Ismerte a kisasszonynak a kedves virágait s mindig abból szedett. Vigyorogva nyújtotta át bokrétáját s vigyorgó szája még széjjelebb húzódott, mikor a kisasszony olyan szépen, olyan nyájasan megköszönte: — Köszönöm, Palya. Az a hang az olyan volt, mintha arczát simogatta volna, olyan gyöngéd, puha, csiklándoztató érintés. Néha még hozzá tette a kisasszony azt is, hogy: — Szegény Palya! Persze hogy szegény volt. Palya tudta azt. De ő nem tehet arról, hogy minden olyan nehezen megy a fejébe. Azelőtt nem volt u g y ; de mióta leesett egy magas fáról, ahová madártojásért mászott, azóta olyan a feje,- mintha valami malomkő nyomná ott bent. Bizonyosan az isten büntetése, amiért el akarta venni szegény madárkától a tojását. — Miért volna az az isten büntetése, Palya ? — igyekszik vigasztalni a kisasszony. — Hiszen nekem akartad lehozni. É n mondtam, hogy mászszál föl. — Mindegy, — felel a fiu s megmarad amellett, hogy: — azért mégis az isten büntetése. — Hiszen akkor engem kellett volna megbüntetni, — viszonozza a leány.

A fiu tátva felejti száját, arra már nem tud mit felelni. Megbüntetni a kisasszonyt, ezt a szép angyali kisasszonyt ? Az istenke nem tehet olyat, csak a rosz emberek. A bamba fiu szemével követi a leányt, meddig csak láthatja. — Ne te ne! — ripakodik reá a parádés kocsis, aki épen arra megy. — Még miben nem vásnék a foga ő kemének. Az egész cselédség ismeri ezt a gyöngéjét, azon mulatnak, avval boszantják, csúfolják, bolonditják. A kisasszony ezt üzente, a kisasszony azt üzente s a szegény bamba fiút küldözik ide, küldözik oda, elszalajsztatják a szomszéd faluig, ahonnan lihegve tér haza, tele tűzdelik a kalapját virággal, piros, kék szalaggal, hogy a kisaszszony küldte s mindenféle tréfát űznek vele. Ő tűri szegény. Hiszen megszokta már, hogy őt mindenki csak csúfolja, taszigálja. A lyányok a fejére boritják a korpás szakajtót, a legények eczetet itatnak vele bor helyett. Ha végig megy a faluban, a gyerekek utána szaladnak s igy kiabálnak: — Bolond Palya! Bolond Palya! Otthonn a testvérei kimarják a házból; az apja dühös lesz és káromkodik, mihelyt meglátja. Még az édes anyja is egyre azt sóhajtja: — Bárcsak az isten elvenné a szerencsétlent! Pedig hiszen ő nem bánt senkit; miért bántják őt ? Csak a kisasszony nem bántja, az a szép aranyos kisasszony. Égyszer aztán nagyon rá ijesztenek szegény Palyára a cselédek : — No Palya, elviszik a kisasszonyt. A szegény fiu csak elhűlt és egy szót sem birt szólni. Oda támaszkodott a falhoz s az arcza is csaknem olyan fehér lett, mint a fal. De aztán azt gondolta magában: bolond beszéd, már ugyan minek vinnék el a kisasszonyt? Csak a cselédek ingerkednek vele. No lám, hogy röhögnek rajta. Nem hiszi. Csak azért sem hiszi. — Férjhez megy, te bolond, — magyarázza a szakácsné. De Palya annak sem hisz. Attól fogva azonban nagyon nyugtalan lett. Ki-kiállt a kapuba s onnan leskelődött, hogy mikor jön vendég. Olyankor aztán, ha vendég jött a házhoz, makacs, mogorva volt, nem akart szóba állni a vendégkocsisokkal s ha szerit ejthette, elcsente a plpájokat, a vendéglovaktól meg elcsipegette a szénát, az abrakot. Az öreg kertésznek is meggyült vele a baja. — No Palya, ma sok bokrétát kell kötni, a kisaszszonynak lesz a kézfogója, — küldte ki a kertbe fiát a vén kertész. Hát csak várja vissza, várja, a fiu nem jön. — Már utána nézek, hogy mit csinál, — gondolja az öreg. S a gyümölcsösből fölmegy a virágos kertbe. Hát a fiúnak hült helye, nincs sehol. Nézi az öreg az üvegházban, nézi a méhesben. Valahová csak kellett menni annak' a kölyöknek, hisz a legszebb virágokat letépte; hát hová vitte ? A virágokat megtalálta az öreg a kert árkában, a pocsolyában, összeszaggatva, besározva. De a fiu csak este került haza. Isten tudja, merre kószált. Az öreg kertész dühében botot ragadott s szörnyű káromkodások közt fenyegette, hogy letöri, a kezét, agyonveri, amiért olyan csúfságot kellett neki miatta szenvedni öreg konvencziós létére, hogy nem adhatott az uraság asztalára igazi szép virágot ilyen nagy ünnepély alkalmával. 2

504 S tán meg is cselekszi, amivel fenyegette a fiát, ha a felesége nem rohan oda s ki nem veszi a botot a kezéből: — Ugyan, u g y a n ! Hisz tudhatod, hogy nincs esze szegénynek. Ha esze volna, hát ugy tenne, mint a többiek, akik vigan vannak ma. A nagyságos asszony bort adott az egész cselédségnek s most ott tánczolnak az udvaron a két nagy hársfa alatt, a hová kihallatszik a zene. Odabent a házban az uri népnek húzza a czigány. Még a kertész ur is feljött a házikójából s megforgatta a szobaleányt meg a szakácsnét; de Pályát nem látták egész este. Az bebujt a méhesbe s ki nem jött onnan, akárhogy hitták. Az egyik cseléd, aki később arra járt, keserves nyögéseket és elfojtott zokogást hallott ki a méhesből. Nem birta elképzelni, mi lelhette azt a fiút ; de nem szólt róla senkinek, mert akkor kisült volna, hogy körtét lopni járt ott. Másnap reggel nem várta a kisasszonyt Palya szokott helyén, a kertajtóban, virágbokrétával. Csak a méhesből kukucskált ki s látta, hogy a kisasszony karonfogva sétál egy magas barna fiatal emberrel, akit már máskor is látott itt. Nem jöttek a méhes felé, más útra kanyarodtak s nemsokára eltűntek a Palya szemei elől. Nagyon jó, legalább nem látja őket. Nem akarja látni őket. S mikor már messze voltak, akkor megfenyegette öklével. Most már nem volt a szelid, jámbor fiu, mint azelőtt. Nem fogadott szót, ha szólították; durczásan rázta a fejét s tovább ment a maga utján. Nem simogatta meg a teheneket, ha estenként haza jöttek a legelőrői, nem töltött vizet a baromfiak vályújába s nem adta oda a kenyerét a házőrző nagy komondornak, akárhogy csóválta is az a farkát. Sőt még meg is rúgta a szegény ebet. Volt a kertésznek egy dupla puskája, melylyel a gyümölcsöt pusztító verebeket szokta elijesztgefni. Féltek tőle a tolvajok is, mert a kertész' dicsekedett, hogy mindig meg van töltve, az egyik csöve' sörétre, a másik golyóra. Jaj annak, aki a kertbe bemászik! Azt a puskát nem merte Palya azelőtt a kezébe venni. Most leakasztotta a szegről s babrálni kezdett vele. — Leteszed, aki áldója van 1 — förmedt rá a kertész. — Adja ide, édes apám, — szólt a bamba fiu. A z öreg kivette kezéből a puskát: — Hogy is ne? Csak az kéne. De még sem 'állhatta meg, hogy meg ne kérdezze : — Hát aztán minek az neked? — Idegen kutya jár a kertbe, azt akarom agyonlőni, a czudar dögöt. A z öreg bámulva nézett a fiára: — Már csakugyan ember lesz belőle, — gondolta magában megnyugtatva. Aközben lassanként elmúlt a nyár, őszre fordult az idő. A virágokat cserepekbe szedegették, hogy elrakják az üvegházba télire. A fiu segített apjának. — Édes apám, — szólalt meg egyszerre, — elmennék én a kisasszonynyal. — Már ugyán hová mennél, minek mennél, te bolond? — szólt az apja. — Csak elmennék. — Fogd be a szájadat s nézz a dolog után, — vetett véget ennek a beszédnek az apa. Következő reggel Palya ünneplő ruhájába öltözve mégis oda állt a kertajtóba, őszi rózsabokrétával a kezében s várta, mikor jön ki a kisasszony.

— Ejnye, ez szép tőled Palya, hogy eszedbe jutottam ! — szólt a leány mosolyogva s elvette tőle a bokrétát. A fiu vörös volt mint a pipacs s szinte fuldoklott a nagy erőlködésben, mert mondani akart valamit, de nem tudott szólni. A kisasszony nyájas szemeivel bátorította, szóval is biztatta: — Akarnál talán valamit mondani, Palya? — Ü h ü m , — nyögte ki végre a fiu; — elmenni szeretnék a kisasszonynyal. A leány barátságosan mosolygott reá: — Az nem lehet, édes Palya. Maradj te csak a szüléidnél szépen. A fiu lehorgasztott fejjel elsompolygott. De az atyja hiába várta akkor nap a kerti munkához s hiába szitkozódott, hogy hol csavarog már megint az a kölyök ? Nem jött elő csak este. Favágók az erdőben látták, hívogatták is; de nem nézett feléjök, csak ment, mint a szélvész. Négy nap csavargott igy az erdőn s csak éjjelenként tért haza. Az urasági konyhában kapott valami kis maradék ételt s hálni elhált a méhesben. — Már újra rájött a bolond óra, — mondták a cselédek. Ötödik nap lett volna az esküvő. Előtte való este már sok vendég megjött. A szin tele volt kocsikkal, az istálló lovakkal. A vendégek cselédeinek számára nagy asztal volt teritve az udvaron, ott vacsoráltak és ittak. A kertész ur is köztük ült. Az urak már megvacsoráltak s kiültek a kertbe, a hová kihordták az asztalokat. Gyönyörű holdvilágos lanyha este volt. A menyasszony vőlegényével sétálni indult. A méhes előtt mentek el s Palya láthatta, amint gyöngéden egymáshoz simultak, kezet kézbe szoritva. A fiu fölszisszent. Aztán mikor odább mentek, kijött a méhesből s lélegzetét elfojtva, rohant le az alsó kertbe. —: Nini, hát téged micsoda forgószél hajt? — szólt a nagyobbik leánytestvére. — Édes apám küld a puskáért, — felelt a fiu lihegve. S leakasztotta a szegről és mielőtt idejök lett volna gondolkozni, hogy odaadják-e neki, vagy ne adják, már eltűnt vele! Oda fent a virágos gyepágyak közt még mindig ott sétált a mátkapár, A hold ezüstös fénye megvilágította alakjokat. Majdnem ugy lehetett látni, mint nappal. Egyszerre megzörrent valami bokor mellettök. A menyasszony megrezzent. — Mi az ? — Semmi, édesem, — viszonzá a vőlegény, — valami éjjeli madár lesz. S eleresztve menyasszonya karját, közelebb ment, hogy megnézze, egészen a bokorhoz. Abban a pillanatban megvillant ott s egy dörgés hallatszott, aztán gyorsan utána másodszor. A vőlegény lerogyott a földre. A kettős lövésre s a menyasszony szivrepesztő sikoltására oda rohant mindenki. — Meghalt, meghalt ! — kiáltoztak kétségbeesetten. — Meghalt? — kérdezte a bamba fiu s kilépett a bokrok közül. — Hát miért ölted meg? — rohantak a gyilkosra. A z csak nézett zavaros szemeivel, tompán, bután, mintha maga sem tudná már, hogy miért is ölte meg.

505

Molnár Viktor. Sovány, fakó arczu rigrozálógépek, hogy áttörtettek a szürke vizsgaerdőn, és egyszerre kikerültek az életbe, amelyben az emberek csak nyomorognak, de nem kollokválnak, érzik azt a bűbájos álmot a boldogulásról, amelyet nagy fantáziával összeálmodtak. Ugy látják, hogy az élet is álomból van, csakúgy, mint az iskola: és tovább fakul az arczuk és mohóbb lesz az éhességük, és minden reményük egyetlen egy hely felé irányul. A hold-utczai minisztériumnak van egy egyszerű szobája, ott teljesülnek a reménykedések. Az elnöki, osztály vezetője ül benne, tőle függ a boldogság. És azok is, akik könyökkel járnak, és nem előre, ha nem mindig előbbre törnek, respektussal néznek effelé a szoba felé, amelyben a siker tenyészik ; odalent pedig a jazminbokros kertben, a rozmaringos ablakok'mögött, az istenhátmögi tanitólakban, ugyancsak erről a szobáról álmodoznak a megelégedés rabszolgái, mikor akaratukon kivül feltámad bennük [a világokat alkotó elégedetlenség ösztöne.

a reménykedést, mikor ujjongani szeretne vele és szomorkodni a meghiúsulásán. Mert kompromisszumot kell kötnie a szivének a hivatali ügyrenddel.

Még fiatal ember, de már régi hivatalnok. A napokban olvastuk osztálytanácsossá történt kinevezését. Az akták között töltött évek nem változtatták át Írógéppé. Művészember a lelkülete és a tanulmányai kegyelméből. A művészi életfelfogást uralja, s a művészetben való gyönyörüségetszolgálja. Bejárta azt az egész világot, amelyben a művészet kincseket alkotott az élvezni tudó emberek számára s lelkesedéssel járta a szép iskoláját. Néhány nagyobb szabású munkát irt a művészetről, valamennyiben az a felfogás dominál, hogy a művészet nem külön sziget az emberi tehetségek

óczeánjában, hanem szerves összefüggésben van az egész néplélekkel. A népies festészetről irt munkája tulajdonképen etnográfiái tanulmány, de éppen ezért becses munka. Az az esztétika, amely a szép érzéket kiragadja a többi érzés közül, és külön tárgyalja, kielégíthette az akadémikusokat, de mi modernek az esztétikát is természettudománynak tartjuk. Molnár Viktor egész Ha abban a szobásor művészeti tanulban csak a buzgó hivamányt irt, remek mettalnok ülne, mennyi szoszet és éremgyüjteményt morúság fűződnék hozszerzett, s a magyar z á ! De a magas szoba művészet fejlesztésén íróasztalánál egy ember temérdek sokat dolgoül, ki a világot nem zott. Trefort Ágoston rübrikázza, hanem átérzi idejében, mikor a műs az embereket nem vészetért érdeklődés még tekinti ügydaraboknak, gyöngébb volt nálunk hanem testvéreknek az mint most, a fiatal hivaélethez való jogban. Antalnok sokat buzgólkonál az asztalnál Molnár dott a közfelfogás megViktor ül, a közoktatási Dr. Molnár Viktor, osztálytanácsos. változtatásán. És később minisztérium elnöki oszis és most is sokat köszönhet neki a magyar művészet, tályának feje, aki a személyzeti ügyeket vezeti, akitől mindenki kér valamit, s aki mindenkinek mindent teljesí- amelynek nem egy reménysége ugyancsak ott az elnöki teni akar, akinek minden aktája egy-egy emberi lélek előre- osztályban várja az éltető-biztatást. törekvésének dokumentuma, s aki ennek a nagy törekvésnek rendes mederbe szorításába nap-nap után belefárad, A kulturmunkának is van technikája, még pedig hogy másnap uj örömmel fogjon a szabályozó munkábonyolult technikája. A tanügy adminisztrácziója valósához. Ha igazán idegmunka az ember érzése, ez az ember minden nap tönkre tesz egy jókora részt a maga ideg- gos tudomány, amelyet tudnia kell a vezető fórumnak, mert különben egymást rontja a sok jóakarat. Molnár energiájából. Mert mindenkivel együtt érez, s mert mégis számolnia kell a lehetőségekkel. Mert minden kérést telje- Viktor, a művész és tudós, ebbe a tudásba is beletanult. Kitűnő adminisztrátora a kulturmunkásoknak. A segédhisíteni akar, s mert sok követelést nem elégíthet ki. Mert osztályoznia kell a boldogulásra jelentkezőket, s mert min- vatalok felügyelete az ő dolga, s a személyzeti ügyek intézése egyenesen az ő resszortja. Amazokban temérdek denkit reá egyenlőjogunak tart. Mert adminisztrálnia kell

506 az akta, emez a bizalmas ügyek áradatát zuditja rá. Nemcsak sok a munkája, hanem sokféle: a magyar kultura minden terébe vágó. Tavaly beutazta Németországot és Ausztriát, hogy a tanügyi adminisztráczió egyszerüsbitéséhez studiumokat szerezzen. Ami jobbat látott, meghonosította a központi admínisztráczióban, de sok olyan jót nem látott ott, ami idehaza már gyümölcsözött is. A hivatalnoknak is jól esett ez, de a magyar lelkesedett ezen a faktumon. Mert rajongó magyar az az ízig-vérig európai ember. A nyugat magyarja, megtestesitése annak az ideálnak, amelyre az ő kulturmunkássága törekszik.

Szerelném tudni, A szebb hazába

hogy tengeren miként

A vén, kövér Meggyőzően

plébános beszél:

Tudásunk

oly hiányos,

Értelmünk

oly csekély.

A legkisebb

enyhe tavaszi

Nagysága

alkony,

a völgyön, a

halmon.

hasítja

a leget,

Megint

Ifjú

virágos

leányok tarka

Diófa

csoportja,

temetőnél határ.

milyen, szép lehet !

Az ég csodás, a föld

Körülölte

virágos

susognak kék vizek

éden... jelelt...

Csend lön megint 3

kik épen

Es mind

gólyapárt,

Mely az imént fészkébe

nővér:

madár.

és a borús

Örök tavaszban Pálmák

nézik a

igy szól Brigitta

délre száll a költöző

Ah, olt a hegyeken túl, messze délen, .

dalolva.

ütötte

Ül a plébános.

Kíváncsian

haza talál ? ...

A puszta föld

tövében

Apáczák,

szállva,

Kietlenebb a néma

igazán.

közt játszva,

. A vén, zivatar

Ha

udvarán,

az élet

Lejt a virág

madár,

Kis vártatva, kéménye megett.

Most pezsdül

csodák-csodája,

A messze délre

Mely ott feketéi

A zárda

végtelen.

Az oktalan

Fészkébe tér, Az ósdi zárda

fűszálban

Vagy nem

Az elpihent, szendergő táj felett, Egy gólyapár

van,

Csak ott az értelem,

A gólya. Lebben át halkan

visszaszárnyal

gólyamadár?

Tudás csak az Urnái

Balzsamos,

talál

S fészkére mint lel, ha A

által,

A fészekre tekint.

szállt. Eközben este lett

... A szép, halvány így szól és halkan

Agátha

nővér

Es távol

száll a szó :

A csöndes táj felett,

Oly kedves nékem ez a fészek

Kigyúl

a

csillaglábor.

Es benne ez a két lakó. Egy ifjú

apácza,

A hosszú, ködös ősszel, télen,

Sóhajtva

Midőn

A szeme lángol,

a kór bánt

túlontúl,

tekint a gólya

Elnézem ezt a puszta fészket

S halkan

S szivembe megnyugvás

A gólya, ah, a

Tudom, hogy visszatér

vonúl.

arcza

lebben el

párra, pirtil

ajkairul:

gólya! Hetes.

lakója

Es véle eljö a tavasz, A tavasz, amely mindent Es ajkamon Most Mártha

nővér kezd gyors beszédbe:

Csodálkozásom

nem lel

Szeretném tudni A

gyógyít...

nem kél panasz.

gólyamadárt?

A makacsság asszonyok energiája.

A gondolatból is lavina válhatik.

határt,

mi vonja

délre

A nagy gondokat.

gondok

jó

tulajdonsága,

hogy

megeszik

a

kisebb

507 Következik az ebéd. Ezt azonban

Krónika II.

és mindent megeszik, amit talál. szakácsnét

lehet

— julius

czimü- előkelő angol

a hat fiát, elmondja azt is, hogyan neveli

Vilmos

fiatal

Olykor,

herczegek

ha nagyon

ilyenkor

a

éhes, a

szokottnál

is

csizmahuzókat és elaggott

szögeket dugnak, ugy, hogy a felséges apa minden este nagyon

egy amerikai uri ember, aki ját-

folyóiratban, a hol elmondotta, hogyan neveli

A

verik nevelőjüket, az apjuk ágyába

17.

szótársa e's iskolatársa volt nemcsak Vilmos császárnak, hanem Nyilébusz néger királynak is, a The Idler

is.

megtar-

a konyhába

nagyobb szabású bömbölést' és sivalkodást visznek véghez, meg-

Hogyan neveli hat fiát Nyilébusz néger király ? Mr. Poultney Bigelov,

ritkán

tani, mert maga a felséges apa jó eleve kimegy

császár

megüti és megszúrja magát. Ebédelni ritkán szoktak, A vacsorát

de

viszont

különben

nem

tehát a fiatal herczegek

annál fényesebb otthon

költik

a vacsorájuk.

el,

hanem

—

felséges

atyjuk személyes fölügyelete alatt valamely népies mulatóhelyen,

ugyancsak hat fiát

hogy' a nép egyszerű gyermekeivel való érintkezéshez hozzászok-

Nyilébusz néger király. Mi az utóbbit érdekesebbnek tartjuk az

janak. A fiatal herczegek itt éppen ugy.kugliznak, kártyáznak,

előbbinél,

isznak és püfölik egymást,

ennélfogva

inkább

ennek

tartalmát

ismertetjük

bő

mint a többi

közönséges

kivonatban olvasóinkkal, annál is inkább, mert az előbbi czikk

sőt jobban, mert aki őket

a hirlapok utján már bejárta az egész világot.

ben tartott hóhér mindjárt a helyszinén lenyakazza.

Nyilébusz ur —

hat

fiu

néger van.

király A

fiatal

udvarában

mondja

herczegek

Bigelov

reggelenként

pokoli

bántani meri, azt

A felséges apa ilyenkor amit a fiatal herczegek

rendesen elszundit

arra használnak

halandó,

a már készenlét-

föl,

egy keveset,

hogy

leánykák-

orditásban szoktak kitörni és ez pótolja az udvarban a kakas-

kal barátkozzanak. Mindig találnak szép és engedelmes leány-

kukorékolást. Majd vidám csábtánczba kezdenek és vánkosokat

kákat, de a dolog mindig azzal

hajigálnak ugy egymás, mint felséges apjuk fejéhez, aki ilyen-

czegek összevesznek

a

kor szokta a gyermekek nevelését megkezdeni. Ezt olyan módon

őrnagyot az útszéli

kutak

cselekszi, hogy reggeli papucsával

erre előrohan és el akarja fogni a

elnadrágolja,

illetőleg

elpa-

végződik,

katonákkal egyikébe

hory a fiatal

her-

c's néhány

tiszteletreméltó

hajítanak.

A palotaőrség

fiatal

herczegeket, de ezek

pucsolja a fiatal herczegeket, akik rendesen az ablakon keresz-

ügyesek mint a majmok

tül menekülnek és beleugrálnak a virágos kertbe, a tökkáposzta

Térden rimánkodva kell őket onnan lekönyörögni. A nap azzal

és rögtön

a pálmák

tetején vannak.

és a franczia saláta közé. Innen káposztafejeket hajigálnak föl,

• végződik, hogy a fiatal herczegek

felséges apjuk fejéhez

jukat és az ablakon keresztül czélba lőnek az ablak alatt elha-

és rendesen több ablaküveget

mire a király a már készenlétben siet és nádpálczikájával reggeli előtt történik,

betörnek,

tartott kötélhágcsón utánuk

ujabb nevelést ad nekik.

ladókra. Ezután elmondják az estvéli imádságot,

Mindez még

beli dolgozataikat és miután még zártkörű

a lunch már békés egyetértésben találja

deztek egymás között, nyugovóra térnek ...

az egész felséges családot.

így megyen ez nap nap után

Reggeli alatt semmi a kompótnál fejlődik ki

nevezetes dolog nem történik, csak

nagyobb, mozgalom, ekkor ugyanis a

fiatal herczegek bele szoktak ülni a

kompótos

tálba, miért is

én ezen kompótból sohasem vettem, tudván, hogy nem jó nagy urakkal egy tálból aki ilyenkor

meg

eltorlaszolják

kompótot szokta

enni. Nem ugy

bubozni

az

ifjú

a felséges

hálószobá-

elvégzik Írás-

box-matschot

ren-

a felséges apa nagy örö-

mére, aki nem akarja üres elméleti oktatásokkal gyermekeinek a fejét teletömni, hanem főképpen

azt tartja szem előtt, hogy

gyermekei egészségesek legyenek. Hála istennek, egészségesek is —

csak a környezetük beteg.

apa,

gentlemanokat

a

Reporter.

és

fülüknél fogva lóditja ki őket a tálból. A tiszteletreméltó herczegek ilyenkor az asztal alá

bújnak

és kirántják

apjuk alól

a széket, majd a gyomrára ülnek és püfölni kezdik őt. A felséges apa erre megnyomja a már készenlétben tartott villamos ' csengőt,

mire

berohan, a kis

a

palotaőrség,

herczegeket

zárkába dugja... Mig

élén

egy

elhurczolja

a herczegek

országának politikai ügyeit intézi

itt

vezérkari

őrnagygyal

és délig sötét vannak, a

magán-

a

fiatal

görög nyelv —

ezek

urakat.

a főbb

A szerelmes szeretetreméltóbb

Földrajz,

tantárgyak,

leríni, mint a milyen s

felséges apa

számtan, a

akar

azért a legtöbb szerelmes nevetséges. *

sok méltósággal és szakérte-

lemmel, majd pedig sorra veszi a magánzárkákat és mindenütt megegzaminálja

A ki babérain pihenni akar, azt felkölti az irigység. *

fiatal

mértan,

Sokszor nem tetszik nekünk valami, mert kitűnő, ilyenkor kissé egyszerűségünket bántja.

Valtour.

herczegek

*

azonban sehol sem felelnek neki, hanem fütyörésznek és nemzeti tánezokat lejtenek. Mikor a felséges apa végigjárta a zárkákat, kibocsátják' a fiatal herczegeket

fölmásznak valami

de ilyenkor a herczegek

nagy fára; elbújnak

nagy köveket és éretlen fejére. Félóra alatt az

kókuszdiókat

öreg mindig

a

lombok

dobnak : az

megunja

a

között agg

A romokat nem foghatjuk fel elébb, a mig magunk is romokká • nem lettünk.

és

*

tudós

mulatságot és

.egy rövid, de bensőségteljes »Mára elég«-gel vész bucsut jókedvű és leereszkedő tanítványaitól.

*

és erre a palota kert-

jében testgyakorlások és tudományos felolvasások következnek. Egy vén tudós szokta ezeket tartani,

A birálók a jelen fölött Ítélnek; a bírálók fölött a jövő ítél.

A gondolat

a láthatatlan

természet, a természet a látható

gondolat. '

*

508 ÁGNES : Bácsi!

Viliké. Dráma egy felvonásban.

Irta: SUDERMANN HERMANN. SZEMÉLYEK.

POGÁNY, nyugalmazott őrnagy, földbirtokos HELÉN, neje VILI,

fiók

ÁGNES, Pogányné unokahuga HALLER,

hadnagy

STEFÁN, tiszttartó PÉTER, szolga.

Történik a Pogányék birtokán, a jelenkorban. Kertre nyíló földszinti terem, a fenéken igen széles üvegajtókkal, a melyek nyitva állnak s látni engedik a terrászt s az urasági parkot. Jobbra és balra ablakok. Jobbra diván, hozzávaló asztallal és székekkel; balra Íróasztal Írószerekkel. Ódivatú, uri berendezés. Csataképek, nrczképek tojásdad rámákban. Versenylovak képel stb. A terrász fölött széles ernyő, amely enyhíti kissé az erős nyári délutáni világítást.

I. Jelenet. PÉTER (öreg tiszti szolga, házi libériában, szitja az uzsonnakávé szamovárja alatt a tüzet.) ÁGNES (nyúlánk, magas alak, tele zárkózott erélylyel és szenvedésnek a nyomaival. Husz éves. Két oldalt simára lefésült szőke haj. Világos musselinruha. Kezében kerti kalappal a terraszról bejő.) ÁGNES : Péter, itt volt már a levélhordó ? PÉTER (sóhajtva): A levélhordó ? Igen, az itt v o l t . . . ÁGNES : Hol van amit hozott ? PÉTER : Ott az asztalon, instálom kisasszonyka. ÁGNES (sietve lép oda az asztalhoz s kapkodó hevességgel kutatja át a kis csomó újságot és levelet): Ismét semmi. PÉTER : A z á m . . . pedig m á n hetednapja... Hej, e' bizony nehezen esik az ember szivének... ÁGNES : Alusznak még az úrék ? PÉTER : A z őrnagy urat már hallottam neszelni. Mindjár itt i s . . . De jön mán.

II. Jelenet. ELŐBBIEK. POGÁNY őrnagy. (Az ötvenes évek elején. Magas, széles vállú, hízásnak indult alak, sötét, deres szakállal, mely középen ketté választva jobb és bal vállára leng. Villogó szemű, bozontos szemöldökű napbarnitotta arczában erély és pezsgő elevenség, a melyet katonatiszti önuralom és uri modor tart féken. Kurtán beszél, parancsolóan, de beszédmódján át-átcsillan a jóság.) ŐRNAGY: Egészségedre, Ágnes. ÁGNES : Kedves egészségére, bácsi. ŐRNAGY: (Az asztalhoz megy s átnézi a leveleket, azután leül s elmereng egy darabig.) Péter! PÉTER: Tessék parancsolni, őrnagy ur. ŐRNAGY: Hát, a Stefán jöjjön be azonnal. PÉTER: Igenis, őrnagy ur. (El.) ŐRNAGY .• Ágnes fiam, hallod-e... Te okos jószág v a g y . . . Lehet veled beszélni... Hát, az a lurkó már megint nem irt. Tegnapelőtt ki kellett volna jönnie. Nem irta, hogy nem jön — nem is ir semmit. Hat esztendő óta, hogy oda van a háztól, ez még nem fordult elő. Szigorúan ráparancsoltam, hogy mindennap levelet, vagy legalább levelezőlapot küldjön haza, mert nénédet, a milyen beteg, a legkisebb aggodalomtól" vagy izgatottságtól is óvni k e l l . . . Tudja ő ezt s lelkiismeretesen meg is tartotta m i n d i g . . . De most már nem tudok mit csinálni nénéddel meg a nyavalyás szivével. H a a legnagyobb mesterkedéssel meg nem tudjuk t'artani a . . . az álmodozásában, a szemünk előtt pusztúl el.

ŐRNAGY : Erre el kell készülve lennünk, l e á n y . . . Hiszen én megteszek, amit csak tehetek. Tegnap táviratot is hamisítottam a kedvéért — no de'szen tudod, írni akartam már a fiu intimusának, Hallernek, de meggondoltam. Nem teketóriázok sokat, hanem mindjárt uzsonna után bemegyek a városba. Persze a nénéd tudtán kivül — mert most, aratás idején, ez még jobban nyugtalanítaná. Te hát éjszakára nála maradsz é s . . . no, a többit majd elvégzem én Stefánnal.

ÁGNES: Igenis, kedves bácsi. ŐRNAGY: Te, leány, gyer' ide csak! Nézz a szemembe . . . Mi ketten hisz' jól ismerjük egymást — mi ? ÁGNES (lesüti a szemét). ŐRNAGY: Hallod-e, én nagyon jól tudom, hogy te Vilivel két esztendő óta titkon levelezel. ÁGNES : Bácsi! (Eltakarja két kezével az arczát.) ŐRNAGY: N O , jó, jó, n o ! . . . - Hát csak képzelheted: ha elvben ellene, lettem volna a dolognak, hát régen végét szakítottam volna, u g y e b á r ? . . . De hát vannak körülmények . . . elég az hozzá, azt te nem érted... Nos hát, hiszen ma se hoztam volna elő, de szükség törvényt ront, ugy-e? É s ha ma este betoppanok hozzá, nem szeretnék egészen a sötétben motoszkálni... Tehát — az imént elmondottak alapján — nem kaptál e tőle véletlenül te levelet ? ÁGNES : Nem kaptam, bácsi. ŐRNAGY : ÁGNES

Hm!

(habozva, kinosan): Már

nem levelezünk egy

idő óta. ŐRNAGY : N e . . . hehem ? . . . Aztán ki az oka ? ÁGNES : O h hagyjuk ezt, bácsi. De más oldalról kaptam felőle hirt. ŐRNAGY : Mikor ? ÁGNES: Tegnap. ŐRNAGY : É s

e z t te ? . . .

(levelet húzva ki a zsebéből): Kérem, olvassa el — u g y hiszem, nem fog szemrehányást tenni. ÁGNES

ŐRNAGY (a levelet kibontva): Ah, a kis Frohnnétól! Na, hát mit ir a kis Frohnné ? (Dünynyögve olvassa): Lansk i é k n á l . . . villájokban... unokabátyáddal t a l á l k o z t a m . . . tánczoltunk! (fennszóval) Ugy, tánczolni tud, de irni nem ? No ez derék — föl se tettem volna r ó l a . . . (dünnyögve tovább olvas)... Csakis a szép Lanskiné körül.'.. az egész ezred arról beszél... h i u ! E h , h o g y i s n e ! . . . Adta libája! No nézd, mit gágog ez a l i b a ! . . . A z ezrednek egyéb a g o n d j a . . . De az ilyen eráris liba, ha egy-egy fiatal hadnagy nem folyvást ő utánuk setteng, hanem néha olyan hölgynek udvarol, aki nem tartozik az ezredhez . . . Aztán meg Lanskiné közel jár a negyvenhez... Ilyen bárgyúságot ? Hiszen akkor legalább... hm, h m . . . no, megbocsáss ? . . . No, no, mi ez ? . . . Szegény kis l á n y o m . . . H j a bizony, a féltékenység... persze szörnyű színben voltál tegnap óta? ÁGNES : U g y hiszem, összeszedtem magamat, bácsi. ŐRNAGY : Már az igaz, nem látszott meg rajtad, te leány!

III. Jelenet. ELŐBBIEK, PIH'ER majd . STEFÁN tiszttartó. PÉTER

(jobbról bejő): Jelentem alásan, őrnagy ur, a

Stefán. ŐRNAGY : Jöjjön be. (Stefán bejön). ŐRNAGY : Nohát, kedves Stefán, mindjárt uzsonna után a városba kell mennem. H a más akadály nem lesz, holnap reggel... ötödfél meg ötödfél, az kilencz mérföld.. A hintóslovak persze szintén dologba voltak ma fogva? STEFÁN : Igenis, őrnagy úr.

509 ŐRNAGY: Melyik pihentebb: a két pej, vagy a két szürke ? STEFÁN : Azt, kérem alásan, nem tudnám megmondani. Nehéz dolga volt valamennyinek. ŐRNAGY : No, majd kinézek magam. Péter — sipkát! PÉTER: Igenis, őrnagy űr. (Jobbra el.) ŐRNAGY: És este féltízkor küldjön valakit a feleségemhez azzal az üzenettel, hogy a téglagyárban kell m a r a d n o m . . . no; hiszen tudja már (hátrapillantva Ágnes felé, halkabban), amint annakelőtte is szoktuk, ha éjszakára elmaradoztam. STEFÁN: Parancsolatjára, őrnagy úr. ŐRNAGY: De hol marad ez a ficzkó a sipkámmal? (Péter bejön.) Hol bujkálsz, te ember? (Péter odanyújtja a sipkát). És csakúgy zötyög azon a vén l á b á n ! Mit zötyögsz ugy, te? PÉTER : Szikrát se zötyögök, őrnagy űr. ŐRNAGY: No jöjjön, Stefán!

I-IALLER: Oh mindenesetre, t u d o m ! . . Csak azt a hibát követtem el, hogy beállítottam a lovamat a fogadó félszere alá, s mivel a ló nem az enyém, kötelességem, • hogy ügyeljek rá. ÁGNES : És ez, mind igaz ? HALLER : Feltétlenül! ÁGNES : Bizonyára nem lennék olyan tolakodó — bocsásson meg — de mi itt mindnyájan annyira aggódunk m i a t t a . . . Csaknem egy hete már, hogy hiába várunk tőle h i r t . . . Mondja meg nekem őszintén... PÉTER : (balról bejő) Kisasszony instálom, a nagyságos asszony. HALLER (felugrik) Tehát a viszontlátásra 1 Legyen csak nyugodt! Mindössze egy kis tréfa... egy k i s . . . ÁGNES : Csak ne volna az arcza ólyan k o m o l y . . . HALLER : O h az . . . az csal. (Jobbra sietve el.)

V. Jelenet.

(Őrnagy, Stefán a kertajtón el.) ÁGNES, POGÁNYNÉ

IV. Jelenet. •

ÁGNES, PÉTER, u t ó b b HALLER

hadnagy.

PÉTER (halkan): Kisasszonykám, instállom, éppen a hogy kiléptem, ott állott a Haller hadnagy u r . . . hogy hát titokba' szeretne beszélni a kisasszonnyal . . . A z öreg nagyságáéknak nem szabad á m tudni . . . Jaj istenem, kisasszonykám, 'sz olyan sápadt lett, mint a halál! ÁGNES : Kérje meg a hadnagy urat, hogy jöjjön be, s vigyázzon, ha jönni talál a. néni.

PÉTER : (kinyitja a jobb ajtót s azután a bal ajtón el.) ÁGNES (elibe megy a belépő Hallernek) : Haller ur, mi

történt Vilivel? HALLER : Semmi, édes kisasszony, éppen Csak azt csodálom, hogy még nincs itt. ÁGNES (az öröm ten lélekzik) O h !

felindulásával) : A h !

ÁGNES

is

gyöngéd

alak,

túl

a

ÁGNES (elibe siet, hogy támogassa): Bocsásson meg, nénikém, hogy nem mentem érte. POGÁNYNÉ : Nem baj, szivem . . . U g y is át tudtam j ö n n i . . . Jött-e valami ? ÁGNES (a fejét rázza). POGÁNYNÉ (sóhajtva): Ugy, ugy. ÁGNES : Lássa, nénike, nekem valami sejtelmem van, hogy nemsokára ő m a g a jön el. POGÁNYNÉ : U g y ám, ha sejtések szerint történnék minden!

VI. Jelenet.

semmi...

ELŐBBIEK, ŐRNAGY, PÉTER.

(megkönnyebbül-

: Ezer bocsánat, ha talán megijesztettem... : Kérem, foglaljon helyet. HALLER : Köszönöm szépen! (Leül.) Reménylem, az öreg úrék nem f o g j á k . . . ÁGNES : A bácsi az imént ment ki az istállókhoz, a néni jöveteléről pedig hirt ad Péter. HALLER: Hogy van a kedves nénje? ÁGNES : Oh köszönöm — csak ugy, mint mindig. — Haller ur, kérem, legyen őszinte, miről van szó ? HALLER : O h semmi különösről... egy kis meglepetés — ennyi az egész — ennyi az egész! ÁGNES : De ha ő útban van hazafelé . . . hát nem együtt indultak? HALLER : Nem, én a gát • felől jöttem s azt hittem, hogy utóiérem. Ő nyilván az országútra tért. ÁGNES : Minek hát akkor az a titkolózás ? HALLER: A z majd kiderül nemsokára, kedves kisaszszony . . . De ebben a pillanatban a Vili érdekében nagy szívességre kell önt k é r n e m . . . Most (az órájára néz) három negyed négyre . . . Négy órára, mondjuk: négy óra öt perezre — még ha valami előre nem látott akadályt veszünk is számításba — igen — itt kell lennie... Menynyire van ide a falu, vagyis inkább a fogadó ? ÁGNES : Tiz pereznyire — azaz hogy keresztül a parkon csak ötre. HALLER : Köszönöm. Hát lesz-e olyan kegyes, hogy attól a pillanattól fogva, a mint Vili ide belép, leolvas az óráján harmincz perczet s azután átküld hozzám egy embert a fogadóba, ahol tartózkodom? ÁGNES : A fogadóba ? Haller úr, u g y hiszem, jól tudja ön, hogy ez a h á z . . . HALLER

(túlságosan

negyvenen, szenvedő — leányos arezszin derűs,' mélázó mosoly — álmatag, lágy nézés, csúszó, óvatos járás, mély lélekzet).

ŐRNAGY : No, muczikám, hogy vagy ? . . . Ni, ejnye, mi baj ? mi baj ? POGÁNYNÉ: Oh, hiszen tudod, Károly. ŐRNAGY: E h , ostobaság! . . . Ugyan minek ez a h i á b a v a l ó . . . Ugrifüles legényke a z . . . A szolgálat meg a kaszinó, meg a . . . tudom is én m i ! É n se voltam különb . . . Ugy-e, Péter, hiszen ez csak megmaradt még a kobakodban, mi? É n bizony négy hétig se irtam, mi? PÉTER (kávét adva körül): Igenis nem, őrnagy ur. ŐRNAGY : É s ti talán aggódtatok e miatt ? PÉTER: Igenis nem őrnagy úr. ŐRNAGY : Vén szamár . . . Nohát látod . . . Szakasztott ez a história. POGÁNYNÉ : Tudod-e, Károly, milyen gondolatom támadt az éjjel ? Hiszen mindnyájan imádják azt a gyereket.

ŐRNAGY: Ú g y ?

POGÁNYNÉ: Nos, az ezredbeli hölgyeknél ez nem is csoda... ŐRNAGY : Már amennyiben férjhez akarnak menni — nem. POGÁNYNÉ : De van egy másik — aki különösen érdeklődik iránta . . . Szinte azt lehet mondani: anyai érdeklődés ez . . . Nem, az anyai szó talán még sem illik rá, de mindenesetre tisztán csak emberi, tisztán szellemi az érdeklődése . . . Hiszen tudod már, hogyan értem. A z utolsó bálon hosszasan kérdezősködött tőlem felőle, a gyermekkora, meg minden felől; akkor szinte haragudtam e miatt egy kicsit, de most már szeretem a dolgot . . . Még ma irok annak az asszonynak s megkérem, hogy ügyeljen rá, mert lásd, az asszonyi kéz — ez az, a minek ő hiján van. 2

510 ŐRNAGY : Szegény j ó s z á g ! S hozzá még lehetőleg amolyan puha kacsócskának, mint a v a j . . . És ki légyen az az asszony? POGÁNYNÉ : Istenem, hiszen ismered . . . Lanskiné . . . ÁGNES (összerázkódik). ŐRNAGY (nyujtottan): Áh, u g y . . . nno, az . . . hm . . . az már m á s . . . POGÁNYNÉ : A birtokuk éppen a város szélén van . . . s ő minden este kijárhatna . . . Csak az ura ne volna olyan nyers e m b e r . . . É n félnék tőle! ŐRNAGY : Hát 'iszen nem is vagy te huszárhadnagy, muczikám. ÁGNES : Nem inná meg a kávéját, nénike ? Egészen kihűl. POGÁNYNÉ : Oh az az ízetlen fügekávé. Bezzeg, nektek j ó dolgotok van . . . Nem szorultok ilyenre. (Iszik.) Tudod, Károly, az éjjel látományom volt. ŐRNAGY : No, mit láttál már megint, muczikám ? POGÁNYNÉ: Tágas termet, csupa tükörrel és csillárral — talán Versailles volt, vagy talán a királyi palota... É s száz meg száz tábornok állt ott és várakozott... (Izgatottan.) S egyszerre csak feltárult az ajtó s a császár a kezénél fogva bevezette... ÁGNES : Igyék nénike . . . Majd azután mondja e l . . . E z felizgatja. POGÁNYNÉ : Igen aranyom, igen! (Iszik és bágyadtan hátradől.) Tudod-e, Károly, talán föl kéne emelni a zsebpénzét ! ŐRNAGY : De muczikám, hiszen eleget- kap. Hogy eldorbézolja ? POGÁNYNÉ : H á t hadd dorbézolja!... É n egyáltalában ugy találom, hogy nagyon is kevéssé vagyunk iránta figyelmesek... Folyvást az eszemben van, mint kerülgette a múltkor egyre a keselyt. Csak nem mert szólni. ŐRNAGY (nevetve): No már babám, hagyd el... A szolgálati lova mellett két másik lova van... A közül is a Muhammed az egyik! Ekkora istálló — hiszen az csak. bajlódás neki. Gondold m e g ! POGÁNYNÉ : Oh, hiszen csak a nyugtalanság miatt... U g y szeretne az ember valamit megváltani a sorstól. Oh bárcsak még most is... PÉTER (aki kiment, izgatottan jelenik meg a jobb ajtóban s halkan beszól): ő r n a g y ur, őrnagy u r ! ŐRNAGY (felugrik); No mi a' ? PÉTER (titkolódzva): A ... a... az ifjú ur ! POGÁNYNÉ (hirtelen hátrafordul): Mi, mi van az ifjuurral ? ŐRNAGY (kirohan s behallatszik a hangja): Gyerek, gyerek, gyerek!

POGÁNYNÉ ÁGNES

(magánkívül, kaczajra fakad.)

: Nénike, csöndesen,

csöndesen! Ne izgassa

magát! VI. Jelenet. ELŐBBIEK, VILI (huszár-egyenruhában, anyámasszony fia, nyúlánk, karcsú, nagyon is fiatal, tüskésre nyirt szőke hajjal, göndörödő bajuszkával... Kapkodó modor — nyugtalanság, melyet lármás jókedv palástol.) POGÁNYNÉ (tárt karokkal akar eléje menni): Istenem, hisz' itt v a n ! VILI: Persze, hogy itt v a n ! (Keblére szorítja anyját, simogatja a haját, pillanatra behunyja a szemét, mintha szédülés fogta volna el.) De most ülj le szépen, mamuskám, ülj le szépen! Teringettét, hogy nyargaltam!... A lovam el is ejtett egy patkót! ŐRNAGY : A Muhammed ? VILI : Nem. A Spion. ŐRNAGY: Aztán hol? °

VILI: Szerencsére éppen a közbeeső falu előtt . . . Huszonöt perczem pocsékolódott el a vasalással... Hanem azután — hajrá, köd előttem, köd utánam!... Igaz, te, Péter, legyen rá gondod, hogy tisztességesen megcsutakolják... Aztán ne állítsák be mindjárt — hanem jártassák meg jól... E g y órai abrakolás — értetted, vén poczok ? . . . No, ide avval a praczlival, igy n i ! . . . Sohse légy olyan meghatott... Most pedig, kifelé, indulj! (Péter el.) POGÁNYNÉ : Gyere Vilikém, ülj ide mellém! VILI: Igen is, mamuska, ülök már, igenis. POGÁNYNÉ : Lásd, az Ágnes, az megsejtett téged! VILI: Ah, j ó napot, Ágnes! ÁGNES: J Ó napot, Vili. VILI: Ni, olyan merev v a g y ! ÁGNES: É n ? Dehogy, kedves Vili . . . Nem innál valamit ? VILI: (rámered, felelet nélkül.) ŐRNAGY : V i l i ! VILI

(fölrezzen): Tessék, apa !

ŐRNAGY: Kérdeztek. VILI : Vagy u g y . . . bocsáss meg, édes Ágnes! E z a nagy m e l e g . . . egészen elbutítja az • embert... Kérlek, hozz amit akarsz . . . De nem, hozz inkább rajnait . . . H o z z a 64-esből. ŐRNAGY (nevetve): No, te jól csinálod, fiam... VILI: Bocsáss meg, apa, ha nagyon is merész voltam. Magam sem tudom, hogyan jutott eszembe. ŐRNAGY (Ágneshez): No csak hozd, h o z d ! ÁGNES (kulcsot vesz le a kulcstartóról s jobbra el.) POGÁNYNÉ : Mennyi szabadságot kaptál, • fiacskám ? VILI : Szabadságot ? Hahha, szabadságot! Semmi szabadságot! Hatvan erős perczenetet csiptem ;el a számotokra, (nyújtózik) azután vége! (Leveti magát a székre, mely az anyja mellett áll.)

ŐRNAGY: Hogyhogy vége? Hát szolgálatban vagy? VILI : (szórakozottan): Szolgálatban ? . . . Hát persze, hogy szolgálatban v a g y o k . . . Igen, mindenesetre. ŐRNAGY : De miféle szolgálat lehet ez ? VILI: Hát, őrjárat, természetesen. ŐRNAGY : Mikor indultál el ? VILI : Déli 12 órakor, apa. ŐRNAGY: Különös. A z én időmben á lovasság éjféli 12 órakor szokott volt őrjáratra indulni. VILI : Hja, ilyeneket tesz az ör-eg... bánja is ő. H a az egyszer nekidurálja magát. Bizony. ŐRNAGY: Hát hogy érsz rá ide betérni?. VILI : Hát csak le is kell nyergelnem. Ötödfél mérföld után? Már hogy a fogadóban etetek-e, az állásban, a hol a ló czugot kaphat, vagy p e d i g . . . ŐRNAGY: No, ebben igazad v a n ! POGÁNYNÉ (a Vili kezét simogatva): De micsoda barna keze lett ennek a f i ú n a k . . . H o g y tud igy átsütni a nap a keztyün ? . . . Nézd csak Károly, ezt a fehér csíkját is a homlokán, a hol a csákó éri. Legutóbb ez még nem volt! Fiam, gyerekem! (Lehúzza a fejét magához s megcsókolja a homlokát.) VILI (behunyja a szemét s fájdalmasan nyöszörög.) POGÁNYNÉ : Mi volt az ? Fájdalmat okoztam, fiacskám ? VILI (kinos nevetéssel): Oh dehogy, dehogy! ŐRNAGY (katonásan): Vili, vigyázz ! VILI: Igenis, a p a !

'

(

POGÁNYNÉ: Ugyan ne bántsd, Károly! Gondold meg, hogy úgyis mindjárt mennie kell. VILI (maga elé meredve): Igaz, mindjárt mennem kell. ŐRNAGY (aki fejcsóválva nézegeti): Különös! ÁGNES (palaczkkal és poharakkal bejön): Itt a bor, Viliké! VILI: No csakhogy a bor itt v a n ! (az asztalhoz siet és tölt magának.) Senkise koczint velem ? . . .

511 ŐRNAGY: Várj csak, én koczintok! VILI : Hát, gyerekek, soká éljünk ! Éljünk soká!... S o k á . . . (elmerengve) Amig csak lehet! ŐRNAGY : Hiszen nem iszol! VILI : De igen, igen. (Felhajtja.) ŐRNAGY : így ni. Most pedig, hát, mondd csak, mért nem irsz te nekünk tulajdonképpen? POGÁNYNÉ : U g y a n kérlek, Károly, ne szólj neki — hiszen sürgönyözött. VILI (összerezzen, ijedten): Sürgönyöztem ? . . . Mit sürgönyöztem ? ŐRNAGY (az anya háta mögül integet neki.) VILI: Ja igaz, no lásd, apa, hiszen sürgönyöztem... Aztán meg nem rég leestem a nyújtóról s egy kis bajom volt a karommal. POGÁNYNÉ : Látod, Károly, ez sajgott neki az imént is. S te még rászóltál. VILI : Mamuskám, apának igaza v a n . . . A katonának nem szabad fájdalmát elárulnia... Nincs is fájdalma . . . Olyan nem is lehet . . . Ugye Ágnes, olyan nem is lehet? ÁGNES : Mért kérdezed ezt tőlem Vili ? ŐRNAGY : Különös! Muczikám, hallod-e, Vili bizonyosan ennék valamit. Ilyenkor mindig magad nézel utána, mi ? VILI : Nem, nem, anyám. Maradj csak itt. (átfogja a kezét.) POGÁNYNÉ (rimánkodva): Károly, hiszen az idő olyan rövid. ŐRNAGY : Hiába, piczikém! Meg kell vele valamit beszélnem. VILI : Mit, apám ? Hiszen semmi sincs, a m i r ő l . . . POGÁNYNÉ (sóhajtva feláll): De ne sokáig, Károly. Gondold meg, hogy nekem is kell ő még. (Ágnessel a bal ajtóhoz megy, ahol még egyszer hátrafordul): Fiacskám, rám se nézel már? VILI (aki félrefordulva, ajkát harapdálva állt ott, hirtelen sarkon fordul): Igenis, mama. POGÁNYNÉ : Tessék, már velem is katonásdit játszik! (Ágnessel el.)

VII. Jelenet. VILI. ŐRNAGY. ŐRNAGY : Nohát, Vili fiam, most, hogy magunk vagyunk, hát csak ki vele . . . Mi történt tulajdonképpen ? VILI : Semmi, apa, éppen semmi — mi történt volna ? ŐRNAGY : Te, a nyújtóról való leesés meg az őrjárát — az svindli, mi ? VILI : Hogy-hogy ? ŐRNAGY : Élszísz velem egy szivart ? VILI: Kérlek . . . Azaz, hogy vizet szeretnék inni. (Felhajt két pohár vizet.) ŐRNAGY (aki szivarra gyújt): Nézd-e, Vili, nagy hebehurgyaságodban meg se hallod, hogy sértegetlek. VILI : Hogyan sértheti egy apa a fiát ? Ha nem hiszel • nekem, hát nem hiszel. ŐRNAGY: De mi katonatisztek vagyunk, fiam... No de hagyjuk e z t . . . mert amellett régi j ó barátok is vagyunk . . . Ugyebár — azok vagyunk ?

VILI: O h , mindenesetre.

: S ha én itt téged szaladgálni látlak — nagy izgatottságban vagy kétségbeesésben — abból sehogyse tudok kiokosodni.., Azt mondanám hát, hogy légy hozzám egy kicsit több b i z a l o m m a l . . . Hiszen olyan rettenetes nem lesz az a história, hogy tapasztalt ember helyre ne üthetné . . . Hát csak ülj le ide egy kicsit ni . . . Kártyáztál ? ŐRNAGY

VILI: K á r t y á z t a m . ŐRNAGY: Vesztettél. VILI

: Nem. Nyertem.

ŐRNAGY

: Tehát az a s s z o n y ! . . . Hogy állunk az asz-

szonyokkal ? VILI ( v á l l a t

von) : E j h !

: Fiu, ne légy hát olyan keményszáju . . . Azt hiszed, nem tudom, hogy szerelmes vagy ? . . . ' VILI (elneveti magát): Szerelmes? Édes istenkém! ŐRNAGY : Hallod-e, fiu, ezelőtt vagy másfél esztendővel egy szép reggel azzal a kijelentéssel állottál elibem, hogy jegyet akarsz váltani az Ágnessel. Tudod, hogy nekem Ágnes ellen a legkisebb kifogásom sincs . . . kitűnő Pogányné lesz. ŐRNAGY

: U g y ? Gondolod ? : De a te huszonegy esztendőd . . . én istenem, hiszen még u g y futkostál a hátadon a kotlóstojás héjával, mint a baka a bornyuval. Arról, a mit az »aszszonyok« alatt értünk, halvány sejtelmed se volt — pinczérlányokat meg efféléket természetesen nem számitva... Azt mondtam hát neked: »Fiam, maradjon ez a beszélgetés kettőnk közt eltemetve — főképp pedig Ágnes előtt . . . Tégy ugy, mint tett az apád meg a nagyapád 1 Élj át valamit — s azután jöjj vissza. Emlékszel még rá? VILI : Ha emlékszem-e ? ^ ŐRNAGY (mosolyogva): És, amint látom, át is éltél valamit. VILI : Igaz, nem lehet tagadni. ŐRNAGY (folyvást mosolyogva): Talán bizony holmi úgynevezett »szenvedély« -en estél át vagy még most is nyakig vagy benne — hiszen azt én nem tudhatom. De a leveleid elmaradásából itélve, inkább az utóbbi eset áll . . . Minthogy itt férfiak közt vagyunk, nem is korhollak tovább. T á n hallottál az egyszeri abbéról, aki egy társaságban a püspöke elmaradását ezekkel a szavakkal mentegette: Monseigneur est en retard á cause d'amotir. E z j ó formán minden esetre nézve áll . . . Hanem azért, a mama kedvéért — ne tedd máskor. Tanácslom . . . így ni. Most pedig térjünk magára a dologra .• . . Lásd, hiszen a Lanskiné, igaz, nagyon is szeretetreméltó hölgy, de . . . VILI (felriadva): Atyám, hogyan jut eszedbe Lanskiné ? ŐRNAGY : Nono, csak csendesen! . . . Tudom, amit az ilyen dolgokról tudni szokás, én nem akarok befurakodni a titkaidba . . . De ami azt az úgynevezett nagy szenvedélyt illeti, légy csak nyugodt . . . abból én kigyógyítalak — ne félj. VILI: Elhiszem, apám, csak elegendő időd legyen hozzá. ŐRNAGY (mosolyogva) No — hát mért ne lenne? VILI: Mert én huszonnégy óra múlva holt ember leszek. ŐRNAGY (felugrik s vállon ragadja): F i u ! VILI : Apám, nem akartam szólni. Csak azért jöttem haza, hogy csöndesen bucsut vegyek mindnyájatoktól De te kicsaltad belőlem, apám. ŐRNAGY (felpattanva): Tehát botrány! . . . Csakugyan a botrányig kellett vinned — semmire való kölyke! (Nyugodtabban.) Lanski kérdőre vont? VILI (bólint.) ŐRNAGY : Hát'szen . . . ismeretes dolog . . . a Lanski jól lő. Talán a legjobb lövő is az egész környéken . . . De csak rendben van a te csuklód is, ember ? . . . H o g y a n lehet igy mindjárt elhagynia magát az embernek ? . . . Nekem három párbajom volt, közüle kettő súlyos feltételek mellett — no, és — nézz meg 1 . . . Hogy is lehet ilyet mondani? Hogy lehet? VILI: Apám, ebben a pillanatban u g y áll a dolog, hogy nem is tudom, vájjon egyáltalában párbajra bocsájtanak-e ? ŐRNAGY (rekedten): Nem értem, Vili. VILI

ŐRNAGY

1*

512 VILI: Akkor hát ne is kérdezz! . . . Nem. mondhatom m e g . . . Inkább elharapom a nyelvemet. (Szünet.) ŐRNAGY (a bal ajtóhoz megy, kinyitja, kinéz s megint behúzza): Most beszélj! (vadul) Beszélj. .. mert... VILI : Én rám nézve nincs többé »mert«, apám, akár elkergetsz, akár nem, az már mindegy... ŐRNAGY (halk fogcsikorgatással): Őrültté akarsz tenni, fiu? v i u (felkiált): Megkorbácsolt... az udvaron végig . . . ki az utczára . . . Kikorbácsolt, mint egy barmot. ŐRNAGY: Hol volt a kardod? Csak leszúrtad talán? VILI (hallgatva süti le a szemét.) ŐRNAGY : Azt kérdezem, hogy hol volt a kardod ? VILI : Az . . . nem volt kéznél, apám ! ŐRNAGY : Nem volt . . . kéznél . . . H m ! ... Most máiértek mindent... így persze nem marad hátra semmi más . . . Történt pedig ez a katasztrófa — mikor ? VILI: Tegnap este. ŐRNAGY: Hány órakor? VILI: Még — világos volt! ŐRNAGY : Hahha!

VILI : Mit csináltam volna, mikor Lanski a segédeimnek kijelentette, h o g y . . . én m á r . . . nerh vágyók — párbajképes . . . ŐRNAGY: Ugy? Ezért agyonlövöm a kutyát! V I L I : N O de remélhetőleg az én javamra fognak dönteni. ŐRNAGY : Ah, ugy kell dönteniük! (Halkan,) S aztán majd mondok neked egy pár dolgot, a mít most használnak — hogy nyugodt legyen a kezed. Jól kialuszod magad, egy falatot se eszelj s holnap reggel azt mondod az orvosnak . . . VILI: Hagyd, apám, hagyd, semmi czélja most már annak. ŐRNAGY: Hogyhogy? Azt akarod tán, hogy Lanski.. VILI : Lanski találni fog — légy nyugodt... ŐRNAGY : Ember, meg v a g y . . . meg vagy . . . YILI : Légy csak nyugodt... Lanski találni fog. ŐRNAGY : Émber, legyen hát egy k i s . . . Gondolj a. .. VILI : Nem akarok, apám! S ha láttad volna azt, a mit tegnap azok láttak (összeborzad), akkor te se kivánnál számomra az élettől egyebet, mint egy félig-meddig tisztességes halált. .. ŐRNAGY (megtörten): De hátha . . . nem ' is engednek párbajra! VILI : Oh ha már ehhez az utolsó reményhez jutottunk el, akkor nagyon rosszul áll a dolgunk, a p á m . . . Pálinkás bódét nyissák tán Chicago-ban, vagy marhakereskedést kezdjek az apai tőkével ? Igen? — Megtetted volna te? ŐRNAGY : (zavartan) : Én ? . VILI : Nohát mondd — mondd! ŐRNAGY (fölegyenesedve)-: Nem ! (Összeroskad a székben). V I L I : N O látod, apám — így vagy úgy — a ti Vilikétek — el van intézve. ŐRNAGY (merengve, maga elé): Az én vétkem! Az én ..

: Apám, ne nevess! Könyörülj rajtam! : Hát te könyörültél én rajtam ? . . . Vagy anyádon ? Vagy . . . a . . . Nézz ide, tekints k ö r ü l ! . . . Mindez csak terád v á r t ! . . . Kétszáz esztendő óta törtük magunkat, mi Pogányok, kapartunk, küzködtünk ördöggel-pokoll a l . . . csupán a kedvedért!... A Pogány nemzetség a te két válladon nyugodott, fiam. Leejtetted a piszokba s most még azt akarnád, hogy szánjanak! VILI : Édes jó apám, lásd... Amióta te is tudod, egészen nyugodt lettem . . . Hiszen mind igaz az, amit mondasz, de egymagam még sem viselhetem a felelősséget. Lásd, mikor Ágnes végett szóltam volt neked, rajta csüggött szivem-lelkem. Törődött is idegen asszonyokkal az ördög, nem ,én. ŐRNAGY : É n uszítottalak tán az idegen asszonyokra ? VILI : Te, apám ! Mi mást jelentett volna az, hogy: »Élj át valamit, légy érett, tégy ugy, mint tett az apád, IX. Jelenet. meg a nagyapád...« Az ezredben még most is »vad ELŐBBIEK, PÉTER, utóbb IIALLER. Pogány«-nak emlegetnek téged . . . S az akkori szerelmi V I L I : ' M i a' ? kalandjaidról még most is regélnek... De beszélnek közelebbi időből valókról is...Nekem egy csöpp kedvem sem PÉTER: A Haller hadnagy úr keresi az ifjuurat. volt ilyes tréfákhoz . . . É n még minden asszonyt, aki VILI (mellette el az ajtóhoz sietve): Végre! nem volt az enyém, amolyan szentségnek néztem . . . IIALLER (vele és az őrnagygyal némán szorít kezet s Meglehet, hogy ha ez a felfogás nagyon is zöld volt, de -egy pillantást vet Péterre, aki erre kimegy.) bár meghagytál volna benne... Ágnessel én csöndben él— VILI: N o s ? ŐRNAGY: Hallgass! Könyörülj rajtam! Hallgass! HALLER: Tudja édesatyád? VILI: Lásd, most te mondod azt, hogy: könyörülj ŐRNAGY: Igen, kedves Haller, tudom. — Megengedték? . . . A p á m , én haldokló v a g y o k , . . N e m azért jöttem, hogy HALLER : Holnap reggel ötödfél órakor — a nagy szemrehányást tegyek neked, de te se tégy nekem. gyakorlótér mögött. ' ' VILI: Hála istennek. ÓRNAGY (átöleli s a haját simogatja): Fiam — mindeŐRNAGY : Hála istennek. (Egymás karjába borulnak.) nem — fiam — nem engedem — nem — nem akarom VILI ' (kibontakozva): A föltételek ? — nem! HALT.E11: Harminczöt lépés — tizenöt lépés avánszVILI : Csitt, apám, csitt... Anyámnak nem szabad szal. Golyó váltás . . . meghallania. VILI : Vesztig ? ŐRNAGY : Igaz, bocsáss meg, hogy elhagytam magam . IIALLER : Vesztig ! . . . Nem fog többet megtörténni . . . Hát hogyan áll VILI: N o h á t ! most a dolog? ÓRNAGY (elfordul s arczára nyomja a két öklét.) VILI: Még az éjjel jelentkeztem az öregnél. HALLER (odamegy h o z z á ) : Ő r n a g y u r , m i n t a fia legŐRNAGY: Istenem, mit szólhatott hozzá Frohn? VILI: Éngedd el azt, apám. Természetesen azonnal j o b b b a r á t j á n a k . . . ŐRNAGY (megfogja két kezét): Köszönöm, kedves Halmegkaptam a szokásos szabadságot, addig is, amig elboler, köszönöm ... Tüstént indulnak — ugyebár ? csátanak. No hiszen az már mindegy... Annyi ideig ugy HALLER: Sajnos — kell. se tart . . . Ma délelőtt összeült a becsületbíróság . . . ŐRNAGY : Hát figyeljen, kérem... A párbajig való óráA kihallgatásom után azonnal lóra ültem, hogy időt ne veszítsek . . . Hallernek odaadtam a Muhammedet, hogy kat a fiam mellett akarom tölteni... Ez érthető, ugyebár ? ... A kocsim be van fogva — de nem indulhatok magukjöjjön utánam, mihelyt az Ítéletet meghozzák. Minden pilkal együtt, nehogy beteg feleségemet nyugtalanítsam. lanatban itt lehet. Várjanak rám félóráig a közelebbi falu fogadójában... ŐRNAGY : De hát mért hivattál össze becsületbiróLegyen nyugodt. Kipótoljuk azt az időt... ságot ? VILI

ŐRNAGY

513 : Amint parancsolja, őrnagy ur. : És most, Vili — v i g y á z z ! VILI : Természetesen, apám. ŐRNAGY (kinyitja a bal ajtót, elváltozott hangon): Gyerekek, jöjjetek csak hamar !... Képzeld, muczikám ... HALLER

ŐRNAGY

Mária Dorottya. A mult héten még kételkedtünk a hir valóságában: ma már faktummal állunk tulálunk. A z alcsuthi

X. Jelenet.

ŐRNAGY, POGÁNYNÉ, ÁGNES.

ÁGNES (odasiet s gondosan egy székhez vezeti; azután átmegy az őrnagyhoz, a ki ziháló mellel, révedezve néz maga elé.) POGÁNYNÉ : Köszönöm, d r á g á m ! ... Egészen jól vagyok már !... Istenem, az a gyerek! Milyen' szép volt megint! S olyan barna, olyan egészséges... Lássátok, éppen ilyennek álmodtam meg az éjjel... Nem, az ilyesmi nem csal! Hiszen beszéltem már nektek, hogy a császár mint vezette be a sok generális közé! S a császár azt mondja ... (Halkan, boldog mosolylyal, a messzeségbe merengve) S a császár azt mondja — . . . — A függöny legördül. —

mely

a

szenvedések

szakadatlan

* H a h a r a g s z o l : a más hibáját bünteted magadon.

a legnagyobb

csöndben

polgári módra s megfe-

lelően olyan háznak, melyben a gyász kegyeletes

: Ah — Haller ur... (Haller kezet csókol.) Hogy van ez? Egyszerre mindjárt két hadnagy a házban ! No ha ez se' hoz szerencsét! VILI (gyorsan): Ketten vezetjük az őrjáratot, mamuskám. HALLER: É s '— fájdalom — nagyságos asszonyom, még ebben a perczben indulnunk kell. POGÁNYNÉ: Hogyan? Hát egy teljes órám se jut ki? Pedig olyan csinosan van fölteritve minden ... Vilikém, édes Haller — egy falatot, no, ugy-e ?... Károlykám, ugyan segits... • ÓRNAGY : Jaj, édesem, a szolgálat, szolgálat. VILI (gyors elhatározással): Hát isten veled, m a m a ! POGÁNYNÉ (megöleli): Fiacskám ... Szabadságot, veszel nemsokára, ugy-e? VILI : Igep, mamuskám, majd a hadgyakorlatok után — akkor lesz csak a jó világ — hogy lustálkodunk! POGÁNYNÉ: É s Haller veled jön, ugyebár? HALLER : H a megengedi, nagyságos asszonyom. ŐRNAGY (halkan Ágneshez): Búcsúzz el tőle! Nem látod többé! VILI (vidáman lép elibe): Kedves Ág n ... (Az arczára néz s megérti, hogy tudja. — Halkan, komolyan): Hát, isten veled! ÁGNES : Isten veled, Vili. VILI : Szeretlek! ÁGNES : Mindig szeretni foglak, Vili! VILI : Előre, Haller! A viszontlátásra, p a p a ! A viszontlátásra !... Viszontlátásra! (Indul a jobb ajtó felé.) POGÁNYNÉ : A parkon menjetek keresztül, gyermekek — hogy tovább láthassalak benneteket. VILI : Igenis, mama, u g y teszünk. (Hallerrel a középajtón el. A terraszon vidám arczczal hátrafordul s visszaszól) : Á viszontlátásra! POGÁNYNÉ (csókot szór utána, lobogtatja a kendőjét; azután bágyadtan s mély lélekzetvétellel szorítja kezét a szivére.) XI. Jelenet. POGÁNYNÉ

Van boldogság,

palotában

megtörtént az eljegyzés,, amúgy

ELŐBBIEK, POGÁNYNÉ, ÁGNES.

össze.

szemben s tiszta szivből gra-

sorából áll

képében örökös

vendég. A

magyar

emlék

főherczegnőből

ime

franczia herczegasszony lesz. A z orleansok, mint uralkodócsaládnak, végképpen leszállt

a csillaga, de

hatalmasak,

gazdagok és becsültek. U g y látszik, ezt az nálta.

Orleansi

Fülöp

eljegyzést

nem

a politika

herczeg" mindössze

a

csi-

rangjánál

fogva formálhatott igényt a magyar Habsburg kisasszony kezére, nem pedig a jelentőségénél eljegyzést egyáltalán

lehet politikai

fogva

Sőt

szempont

ha

alá

az

fogni,

akkor valószínű, hogy a legkevésbé őszintén a külügyminiszter gratulált.

Mert

a franczia

köztársaság

veszedelmének érzi volt dinasztiájának

lappangó

minden élő tagját

s forma szerint orleansi Fülöp is jogot formál a bourbonok trónjára.

A köztársaság e veszedelmének belépése a

Habsburg-családba, mely a hármas-szövetség leghatalmasabb támasza, nem járulhat hozzá a Bécs és Páris között való diplomaczlai

érintkezés

barátságos

tónusához. H a tehát

politikai szempont van az alcsuthi eljegyzésnél, az inkább ellenére szól a házasságnak, mint mellette. Aminek minálunk csak örülnek az emberek. A József főherczeg családját szeretjük s a leányairól azt óhajtjuk, hogy legyenek boldogok. Ne játszék velők a diplomáczia és ne ejtse rabszolgaságba Mária Dorottya

lemondott

szivüket

az országos

megfogamzott

kolostorba vonul, az orleansi

érdek.

tervéről,

herczeg kedveért.

hogy Ezt az

áldozatot a szivének hozta. Rideg kolostorfalak helyett a párisi

élet pompája

Alcsuthon

fogja

kegyeletesen

relme világításában

vele felejtetni

ápolt

s' egy

a but, derék

melyet.

férj

sze-

fogja meglátni, milyen szép az élet.

INNEN-ONNAN. •o Hol a fillér ? Méltóztattak már látni egyfillérest ? Ugy-e nem ? És azt tetszenek hinni, hogy ilyen pénz nincs is Magyarországon. No pedig én láttam már ezt a numizmatikai ritkaságot, ^a körmöczbányai muzeumban. Igaz, ott is csak egy példányt őriznek, külön vasszékrényben, üveg alatt. De meg van ez az egy, határozottan megvan. Szakasztott olyan, mint a kétfilléres, csakhogy kissebb és 2 helyett 1 a szám rajta. Ez unikum mellett éjjel-nappal négy izmos pénzverő strázsál, mert névtelen följelentések szerint merénylet készül ellene. El akarják rablani, föl akarják robbantani, hogy megsemmisítsék, mint megsemmisítették 9,999.999 testvérét. Mert tiz millioman valának ők, az egyfilléresek, mikor az uj pénzt kibocsátották. Ötvenezer forint tőkét képviselének. S hol vannak ma ? A Duna, a Tisza és egyéb magyar folyók fenekén, nem is szólva a Ferencz- és más csatornákról. Oda temetődtek ők, azt a körmöczbányai egyet kivéve. Egy fillér hiján ötvenezer forint szép pénz, ha csupa bronz is. Ugyan kinek vagy kiknek lehetett kedve ilyen áldozatot áldozni a vizek istenének, akik ujabb

514 kutatások szerint, határozottan nem egzisztálnak? Én tudom, kik ez áldozók. Feri, az előkelő Feri, a pinczér és Sportférfiu ; meg az öreg ájtatos vak Józsep, a koldus és háztulajdonos. (Mindakettő országszerte igen számos példányban.) Feri, mikor a 9,999.909 egyfilléres elárasztotta Hunniát, azon vette magát észre, hogy a borravaló néha igen furcsán, vékonyan peng, mikor — ksznömásan — becsörditi hátra, a kis szarvasbőrtarisznyába. les ez a pengés főképen olyankor gyanús, mikor az asztalnál dominózó virilisták, királyi táblai birák és egyéb tekintélyes öreg urak ülnek. »Nagyságos ur«, szólt este a Feri komornyikja, kinek kötelessége a szarvasbőrtarisznyát kiüríteni, »itt négy forint ára egyfilléres van.« — »Szamár vagy, Jean,« förmedt föl a tigrisbőrön heverésző nagyságos ur. Az nyolez forint ára egyfilléres. Nyomorult csalók, két vagy három krajczárjogos pezsgőre valóm helyett két-három ilyen fityinget csempésznek a tálezára. E visszaélésnek véget kell vetni. Ha napi 50 forintra is rug ez a csalás, a közös érdek áldozatot követel: mindig be vele a . . . « A következő perezben a vízvezeték tompa gurgással öblítette le a szegény egyfilléreseket. Ugyanilyes dolog történt az öreg ájtatos vak Józsep uri házában is. A tisztes világtalan aggastyán, kényelmes török pongyolába burkolódzva, az esti lapot olvasta az elektromos lámpánál, titkára pedig a napi bevételt számolta össze és irta be a kasszakönyvbe. A szépen fésült ifjú aztán a Wertheimba akarta zárni a pénzt, de előbb mégis megszólalt: »Tisztelt főnök ur, sajátságos véletlen, hogy ma 8 forint 76 krajezár csupa egyfilléres.« — »Sajátságos véletlen?« kiáltott az öreg ur. »És maga ezt véletlennek nevezi, Frangepán ? Hát mikor fog benőni a maga fejelágya, Frangepán ? Nem veszi észre, hogy engemet megkárosítottak, hogy rútul becsaptak ? Ez a 8 forint 76 krajezár nekem 8 frt 76 krajezár veszteség. Ezt a vak is látja, csak maga nem látja, Frangepán! Ördög vigye a nyomorult egyfilléreseket, amelyek nekem mindig ötven perczent kárt okoznak ! A Dunába velők, a Dunába! Csengessen az inasnak, hogy fogjanak be. Magam viszem, mert magába nem bizok, Frangepán!« Igen, igy jártak el az energiás és nemes lelkek, a Ferik és Józsepek egész Magyarországban, a Kárpátoktól az Adriáig, mert még Ázsiába is vetettek vagy öt kiló egyfillérest. Maguk és társaik érdekében cselekedtek igyen. S ekként tünt el a föld színéről 9,999.999 egyfilléres; és azt az egyetlen meglévőt ezért akarják megsemmisíteni ők, a hű bajtársak. írmagja se maradjon a csúf petáknak. — Mindezeket régtől óta tudván, egy csöppet sem csodálkozom, hogy a belügyminiszter rendeletet adott ki, mely szerint a fél krajczárral végződő summákból azt a csekély töredéket el kell hagyni. így is van az jól. Mert hogyan fizethessek én 12 x / 2 krajezárt, azaz 25 fillért a magas minisztériumnak, mikor egyfillérest száz aranyért se kapok ? * *

*

ő Flourens ú r azelőtt franczia külügyminiszter volt, most a párisi oláh, szerb és tót diákjainknak a védnöke, akikkel együtt tiltakozik az ellen, hogy Magyarország ezer esztendő óta fönnáll. Az eset igen kellemes és nem értem Bartha Miklóst, miért van oly nagyra vele. Könnyű a nemzetiségi diákoknak tiltakozni, hiszen ez nem szigorlat, könnyű Flourens urnák védnökölni, hiszen már nem külügyminiszter s nem is lesz többé, igy tehát nem- kerül soha se obiigóba. S végül könnyű nekünk millenniumot ülni, hiszen van ezeresztendős multunk. Hát minek buzdul föl akkor Bartha Miklós ? Az igaz, hogy neki is könnyű. *

*

bankett, ha egynehány nevezetes férfiúnak riem kapják ki a tiz körme alól a haza szent földét és nem czipelik végig a szegény notabilitást az asztalok között. Az emelkedett hangulat emelgetésben nyilatkozik, ha paizs nélkül is. A jámbor bécsiek járatlanok levén a pogány erkölcsök ismeretében, megriadtak a zimmergymnastik e fajtájától és elinaltak előle, bátorságosabb helyre. Szóval a lelkes Sümegiek nem találtak bécsit, akit megemelinthessenek. A z üdvriadal a torkukon akadt. De csak egy pillanatig. Bécsi kell ? V a n ! Itt a Ferdinánd. Elvégre Bécs fia ő is és barátunk. »Ferdinánd!« harsogta száz torok. »Pitt schehn, m o m e n t . . . ! " szólt a hűséges ekhó. És a következő pillanatban a daliák vállán trónolt meghatottan a derék férfiú, a szalvétával törülgetvén demokrata könyeit. A pogány erkölcsök e renaissancea egyebekben is nyilatkozik. A kiállítási kispipában a beefsteaket már nem sütik többé, hanem hadviselő eleink módjára nyereg alatt puhítják. Karikás bácsi a Wulffczirkus tizenkét művészét szerződtette e czélra, ugyanannyi paripával; s a manégeben ebéd és vacsoratájt szilaj vágtatvást folyik a kulináris lovaglás. Különös, hogy az »angolosan« és »fél angolosan« műszó ez ősi hagyománnyal is vele j á r ; mert méltóztatik tudni, hogy az angolosan lovagló többnyire a kengyelben áll, tehát a nyereg nem hat a beefsteakre olyan intenzive, mintha a lovaglás csak fél angolos. Érdekes lesz a pogány vérszerződés is, amelyet, mint halljuk, az interparlamentáris konferencziák hoznak ismét divatba. Pezsgőnél Laufenauer professzor előveszi a phlebotomot és eret vág Flourens, Ugrón Gábor, Pandolfi, Gelléri Mór, gróf Zichy Nándor, Visontai Soma és Sipulusz urakon. A vért, mely a gróf Zichy Nándor főherczegi rangban levő vérétől egészen kék lesz, billikomba fogják és Ponsardinnal elegy megisszák az örök testvériségre. Eközben elczimbalmozzák a világ összes nemzeteinek himnuszait; ami szintén pogány szokás, bár se Anonymus se az Ipolyi magyar mythologiája nem tud róla. Legvégül kihozzák a történelmi csoportból a Lehel kürtjét és Kaas Ivor fejbe vágja vele a Neues Politisches Volksblatt vízállás rovatának szerkesztőjét, mondván; »Szolgám leendsz a másvilágon.« * *

=&• A büszke szerbek beadták derekukat. Ők maguk ugyan nem jönnek a kiállításra, hanem elküldik maguk helyett malaczaikat. A gőgös fennhéjázás egy kissé megtört. Annyira megalázkodtak, hogy a magyar kormánynyal szóba állottak. Sőt mi több, alássan kérték: nyissák meg a vámsorompót az ártatlan poczák előtt. A magyar kormány ama keresztényi indulatból vezéreltetve, hogy: ne büntessük a szerbek vétkét ártányaikban és hizóikban, de meg azt is meggondolván, hogy a leendő hatalmas délszláv császársággal, melynek magvait most hintegette el Nikita, nem jó lesz ujjat húzni, teliát hajlandó volt a szép szóra és megengedi, hogy hetenként háromezer szerb disznó Magyarországon keresztül juthasson a czivilizált világba. Háromezer egyszerre ! Bizony szép csürhe. Annyira benne vagyunk a millennáris hangulatban és a vendéglátásban, hogy még ezeket a szerb jövevényeket is szívesen látjuk. A magyar határon a kormány kiküldöttei: a barom-orvosok és egészségi biztosok fogadják, ezután elszállásolják őket a kőbányai ólakban és kukoriczával és darával vendégelik meg őket. Csak aztán ellenséges indulattal világgá ne kürtöljék, hogy a magyarok a szerb vendégeket .barbár módon lemészárolták, felnégyelték, üstre vetették, megnyúzták, megpörkölték, sőt a kannibálok még azt is megcselekedték, hogy sülve-főve megették. *

*

•o More paganismo. Az se jó, ha az emberek kelleténél jobban tudják a históriát. Pogány erkölcseink közül eddig csak a niagttmn aldttmas-hoz ragaszkodtunk. Most a kiállítás plakátjának zöld hordárai eszünkbe juttatták, hogy Árpádot a vezérek paizson a vállukra emelték. Azóta nem is bankett a

*

*

*

=Q= A leleplezett f a k i r . Mintha olyan nagyon hozzá volnánk szokva, hogy minden, a mi kezünkön megfordul, hamisítatlan valódi. Mintha nem minálunk esnék meg az leggyakrabban, hogy a tej, amit reggelire iszunk, keményítős viz, hogy a vaj puhított faggyú, hogy a paprika téglapor, hogy a kávé, bors tésztából készül, hogy a fahéj megőrölt szivarskatulya,

515 hogy a czipőnk talpa pappendekli, hogy még az akadémikusunk se mind igazi tudós, hanem csak afféle czikória. Mondok, mintha nem is nálunk volnának ezek az állapotok, olyan nagyon megbotránkoztunk ama hir hallatára, hogy a fakir nem alussza végig a nyolcz napot, hanem éjszaka fölkel és aludt tej mellett tobzódik. Hallatlan botrány! Naiv lelkek vagyunk. A hétfejű sárkányról, meg a piszkafán repülő boszorkányról szóló mesét hűségesen elhisszük, de ne meséljen nekünk senki repülő halakról, annak nem adunk hitelt, mert azt csak tudja mindenki, hogy a hal vizben él és nem repül. Készek vagyunk csodának deklarálni mindent, amit meg nem értünk, de ha megmagyarázták a mivoltát éppen olyan készek vagyunk ugyanazt csalásnak, ámitásnak kijelenteni. Az alvó fakir valóságos miraculum. De mióta kiderült, hogy az hypnotizálás és a fakir csak azért ébredt fel, mert elutazott az a doctor, aki hypnotizálni tudta, hát ez szemfényvesztés, csalás. Adják vissza a pénzünket. Koránt se lett volna olyan nagy baj, ha a rossz hypnotizálás következtében soha se ébredt volna fel, mint ahogy most két éve történt egy szerencsétlen lánynyal, mint az, hogy idő előtt felébredt. Az a fakir se tudta, hogy hova jön. Hogy itt a leleplezés hazája van, hogy itt terem a leleplezés és itt leleplezésből élnek az emberek. Az idén rossz esztendő járt a leleplezésre, hát a bennszülöttek nagyon éhesek. Ilyen éhínségben, ha más nincs, egy fakir is jó, csak leleplezés legyen. Jó fakir, eredj vissza hazádba. Egyet legalább tanulhattál: Alvó róka nem fog nyulat és éber fakir nem fog publikumot. *

*

* *

© Dementi. Most olvassuk a félhivatalosban, hogy a háromezer szerb sertés minden alapot nélkülöz. Szegény szerbek, hát akkor miért kiabálták Belgrádban: Éljen Magyarország! ? *

— julius 17. Önök, tisztelt olvasók,

bizonyára nem vették észre,

hogy az operáról mostanában

igen keveset szól a króni-

kánk, amint hogy az operát sem veszik igen észre, holott nagyon szorgalmasan, hetenként vagy négyszer játszanak benne, dupla gázsival és redukált közönség előtt. A dolog u g y áll, hogy erről a jeles intézetről ami, ha Káldy Gyula asszony

*

nincs mit beszélni,

volna, a legszebb erkölcsi

bizonyítványnak válna be. De fájdalom, Káldy Gyula nem asszony

s igy

a hallgatásnak

más,

sokkal gyászosabb

oka v a n : ami derék operánkról kár a szót vesztegetni. Mégis, hogy regisztráljuk

a

ami

mulasztásunk

nevezetesebb

volt,

helyreüssük,

eseményeket:

Grossmann

karmester urat elcsapták, mivel kisült róla, amit különben mindenki tudott, hogy Kölnben, a honnan ide jött,

ezüst

kanalakat lopott. Futtaky Gyula meghalt, ami operai esequez grófné

— Jön a bosszú órája! A háziurakból lakók lesznek és mi lakók leszünk majd a háziurak. Nagyon naivak. Ha jönni fog, mert jönni kell, — a nagy liczitáczió, megint csak a háziurak lesznek azok a kik ezúttal — olcsóbban fogják megvásárolni újból a saját házaikat. Változásról szó sincs; mert aki tiz esztendőn át Budapesten lakó volt, abból nem lesz többé háziúr és aki tiz esztendőn át háziúr volt, annak se kell tartani attól, hogy lakó legyen belőle.

*

Bayreuthosdi.

mény, mert a felesége beszegődött *

6 A házkraeh. Beavatottak és kevésbbé beavatottak egyre fenyegetőznek, hogy a házbérválság erősen közeledik. Azt mondják, hogy a házkraeh, ez az óriási fekete madár itt lebeg a tikkadt levegőben és sötét szárnyával sorra csapdossa az amortizácziós palotákat. A bankok egyre-másra mondják fel a milliós kölcsönöket a háziuraknak és az építkezés megszűnt •Budapesten. A minek be kellett következnie, az részben már bekövetkezett, részben küszöbön áll. Az elkeseredett, végkép tönkrestájgerozott (magyar szó nincs rá, mert budapesti háziurak találmánya) lakók riadtan menekülnek a környék falvaiba, a szükségbarakokba és sürgetik az adósok börtönének létesítését. Ez volna a századvég leghumánusabb intézménye s vidékiek nem költözködnek már oly tömegesen a fővárosba mint annak előtte. Megtudták ők is, hogy Budapesten csak egy ur van, a háziúr. Ennél nagyobb ur még csak egy van — a házmester. Idáig még akadtak, akik csak ették a lakóság keserves kenyerét, jött azonban a millenium és ettől fogva a háziúr megevett minden kenyeret. Budapesten negyven százalékkal drágábbak a lakások, mint Bécsben és ötszáz százalékkal gorombábbak a házmesterek. A hosszas elnyomás alatt egészen demoralizálódott lakónépség türt, mig egy harapás kenyere volt, végre azonban tettre ébresztette az éhség. A helotanép fellázadt és — megszökött a szükségbarakokba. Onnan nézik, mint kering a fekete madár az üres házak fölött és ujjonganak :

*

Színházi krónika.

primadonnának.

Vas-

nem kapott ingyen jegyet, ami szintén ese-

mény, mert emiatt a gerle hangú primadonna megválik a színháztól. Veress Sándor pedig Ős-Budavárában annyira beleénekli tetik az

magát

a népszerűségbe,

operába, remélve,

hogy

hogy

magával hozza. Különben semmi újság: érdekes szürke szakálla báró

orra nem

visszaszerződ-

Ős-Budavári

hiveit is

a Káldy

Gyula

nem lett hosszabb és a Nopcsa

lett rövidebb. S végül:

Wagner-cziklus

járja most az operában. Ez

már

hassuk, egy

nagy kicsit

dolog, de hogy kellőképpen méltatfel kell frissíteni az emlékezetünket.

E z t a Wagner-cziklust Káldy

Gyula

boldogult Nikisch kontemplálta és

döntötte meg az ő hazafias, nemzeti pro-

grammjával, melyet kosár számra adott hivatalba lépte első órájában. mondta:

Akkor

a

nála járt

interviewereknek

mind azt

főczélom, hogy az operaházat magyarosítsam s

a magyar

muzsikának

idegeneknek

első

szerezzek

sorban

pozicziót. A z ide jövő

is a magunkét

kell mutogat-

nunk, mert az idegent úgyis kapják másutt, mig magyar operát csak minálunk régi magyar

operákat

mérnek.

Föl

fogom eíeveniteni a

és előadatom

az ujakat,

melyek

közül egynéhány igen kitűnő munkát találtam, különösen a Szabadosét, A

nagynéni

Paraszibecsülei-tel.

Aztán

Tücsköt a tűzhelyen,

alszik a

czimüt,

Goldmarck

mely fölér a

uj

operáját, a.

mely Bécsben oly nagy sikert-ara-

tott. Össze-vissza legalább tizenhat

magyar operát fogok

a millennium alatt műsoron tartani. Nos, és jött

a

millenium

és jött — a

Wagner-

cziklus. A tél folyamán megkaptuk a Káldy Gyula kitűnő eredeti

operáit,

melyekről

kivétel

nélkül

kisült,

hogy

bizony igaza volt Nikischnek^ mikor nem adatta őket elő s hogy Káldy sem fogadta

volna

nótákon kivül. más muzsikális bizonyos .remekmű, mely után

el, ha a régi

hozzáértése

magyar

is van. A z a

arany-hegyeket

igért

az

operának és babért az ő igazgatói élelmességének, a leg-

516 silányabbnak

találtatott

valamennyi

között

s

harmadik

előadást sem ért. A többiek is mind hamarosan lekerültek a műsorról s Káldy Gyula babérok nélkül maradt. Igaz, a magyar

programmnak

volt két tisztességes

Alár]&.

pontja is: a Goldmarck operája és a Zichy Géza S ime, Goldmarckot egyáltalán

nem

adták, Alárt

csak minden kettős ünnepen, mivelhogy

pedig

igaz sikert ara-

tott. Abból a nagy hűhóból nem valósult meg más, csak Bánk-bán kapott uj nagyra

voltak

díszleteket

egész

meg uj

télen. Holott

pénz kell s egy kormánybiztos, aki Következett a második

subákat

ehhez

s ezzel

éppen

csak

kidobja az ablakon.

korszak, Nopcsa báró kita-

lálta, hogy az idegeneknek ballet kell s Schmidek meg Balog kisasszonyok mellé lehozatta Sironi

kisasszonyt is. E z a

fürge kis tánczosnő lejtette el az operai műsort, internaczionális középszerűséggel, üres

ház előtt, mivelhogy az

idegeneknek ballet kell. Nunc

venio

ad

fortissimum:

a

Káldy

magyar

programja kulminál a most exekutált Wagner-cziklusban. Hagyjuk a nemzeti

szempontot,

magyar millennium évadján

a

hogy mennyiben

leginkarnátusabb

illő a germán

zseninek kegyeletesen meghódolni. Csak azt konstatálom, hogy a nagy W a g n e r amilyen

nagy, annyira kicsi

ötlet

Compagnia Goldoniana. Ugylátszik, Budapesten csak egy műértő közönség van: a bohémvilág. E héten öt estén át játszott a vigszinházban egy olasz színész trupp, hihetetlenül együgyű dolgokat és hihetetlenül magas művészettel. Abból a publikumból, amely fizet s amely részére készül itt a földön minden, a svéd gyufától Phideas szobráig, alig akadt a nézőtéren hirmondó. De akik a padsorokban, meg az ingyen kapott páholyokban ültek: minden színész, aki az este nem játszott, minden újságíró, aki elkészült a rovatával s minden iró, aki ilyenkor nyáron de meg télen is irtózik a színháztól, mivel megpróbáltatásnak tekinti az ábrázoló művészek méltatását, mind ott volt cs átlátta, hogy mégis csak valami a komádiázás s még sem puszta komédia a komédia. Amit a Gallina truppja nyújt, az több, mint amit a Sarah Bernardtok, meg a Dusék rakétás zsenialitása után várhattunk. Ezeknek a nagy művésznőknek a produkczióiban van szenzáczió és valami, ami vonzza ugyan a publikumot, de sokkal kivételesebb, hogy sokat jelentene a művészet számára. A Goldoni társaságban azonban vagy egy tuczat színész meg színésznő mesterkedik azon, hogy egyik se váljék ki a másik és az egész rovására s az egész trupp káprázatosan megnő. Ilyen előadásról, amit a velenczei társaság állandóan produkál, álmodni sem mertünk volna. S hogy ilyen előadásaink nem lesznek, arról felel az abszolút közömbösség, melylyel a nagy publikum a kritika extásisát fogadta. Ahol a puszta mulatság a czél s azt elérni nagyobb czverglikkel is lehet, ott a szinészet megmarad a tisztességes komédiázás nívóján s messzire marad örökre az élettől, melynek megközelítése egyetlen czélja minden művészetnek.

öt cziklusba fogni. A darabjai elvégre meg vannak, be is vannak tanulva, mindössze

egymás

kész a Wagner-cziklus. Hogy

után kell kitűzni és

kinek jó, kinek szép ez a

hét-nyolcz Wagner-este, azt szeretném megtudni dói elmennek

Bayreuth-ba, a

hol megkapják

W a g n e r t hiány és hiba nélkül.

De

N E W H Y O R K

Káldy-

tól, aki viszont tőlem szeretné megtudni. A W a g n e r imáaz

lehet, hogy

egész maguk

életbiztosító társaság. Alapíttatott 1845-ben, tisztán kölcsönösségen alapszik,

s

minden utánfizetési kötelezettség kizárásával. Miután részvényesei

művészi ambicziójukat táplálják ezzel a kánikulás cziklussa^

nincsenek az összes tőke és nyeremények a biztosítottak tulajdo-

az operabeliek

rajonganak

a

germán

No hát művészi szempontból

óriás

műveiért

ez a cziklus

nát képezik.

egysze-

K i v o n a t az 1895. évi

rűen erkölcstelenség. A legsúlyosabb karmesteri probléma a Wagner dirigálása s operaházunknál a magyar szellem első sorba tevén az utolsókat, a

mi fiatal, igen tehetsé-

ges karmestereink azzal utaznak a dicsőségre, hogy előzetes próba nélkül dirigálják Wagnert, mintha csak kavicsról volna szó. Hiszen készség

s hasznát

szép,

nagyon

is láttuk,

Benkő vállalkozott reá, ha már Wagner-cziklust oda

mikor

ha beugrásra

a

Rebicsek szükség

virtuóz idejében

volt.

De

adnak, a legelemibb gondosság

megköveteli a tisztelt uraktól, ne üljenek

szép ez

nélkül. E z t

a

cziklust,

melyre komoly szinház, komoly czélzattal és ambiczióval egy fél esztendőn

tk.

906,859,490

Évi bevétel

»

196.276,606

1895-ben a biztosítottaknak kifizettetett

»

87.032,479

1895 ben kötött uj üzletek összege

»

669.730,116

Fölösleg

»

124.580,448

Nincs másik kölcsönös biztosító társaság a világon, mely ily óriási fölösleg fölött rendelkeznék. Fennállása óla New-York

tani a Parasztbecsületet,

meg

a

Viorát.

S azt művészi

1,074.013.592

frankot.

A

fiókokkal.

a magyar általános hitelbank, a magyar kereskedelmi bank. Közelebbi felvilágosításokat ad :

A

helyett elő szokták rán-

eseménynek akarják girálni, holott az egész primitiv gye-

kifizetett

Referencziák Magyarországon:

át is készül, u g y rántották elő, mint

ahogy az elmaradt Hugoiiották

biztositoltjainak

New-York a művelt világ összes országaiban bir

hogy készüljenek is reá s

előzetes próba

zárszámadásból:

Aktívak összege

NEW-YORK

életbiztosító társaság magyarországi igazgatósága Erzsebet-körut 9—11.

New-York palota.

rekjáték. Azaz

még

sem. Van neki komoly

czélja is.

Egy

LINIMENT. CAPSICI COMP.

héten keresztül takargatta az a cziklus, hogy milyen szánalmas a magyar királyi operaház

reportoire-ja. A bay-

Richter-féle Horgony- Pain - Expeller.

reuthos napok elmultával azonban kiütött a szeg a zsákból : a nürnbergi mesterdalnokok után szinre került

Mari,

az ezred leánya. Mintha már hallottuk volna valahol. Simplex.

P l

Ezen elismert kitűnő, fájdalomcsillapító bedörzsölés bevásárlásánál, — mely műiden gyógyszertárban készletben van, — mindig a „Horgony" jegyre kérünk figyelni.

KIÁLLÍTÁS ÉS KIÁLLÍTÓK. ha meglátja az ötödik emelet fehér-függönyös bájos szobácskáit, amelyek a leghihetetlenebb kényelem mellett, A Royal-szálló. egy-egy diák-padlásszoba édes emlékeit juttatják az eszébe, még nehezebben válik meg az ötödiktől. Fővárosi embernek születni szerencse és kitüntetés. Örömünk az, hogy együtt nőttünk föl a mi szép, nagy és É n nem tudom, igy gondolkozik-e más is erről a fiatal városunkkal, mindenek beczézgetett kedvesével, gyö- dologról, de azt hiszem, ganjon-ember — akinek lenni nyörűségünk, hogy igy a szemünk láttára lett nagy- szerencsém van — nem lakhatik sehol kellemesebben, mint szabású és impozáns. Nem készen kaptuk a városunkat, fogadóban. Ha akarom van társaságom, ha akarom, olyan hanem ügy csináltuk; ügy éltük bele magunkat azutczáiba, egyedül vagyok, mint a kísérleti nyulacska a légszivattyúia házaiba, a hangulataiba, minden uj ház, amelyet láttunk, ban, az én szobám igazán az én váram, nem tartozom a megelégedésnek uj forrása volt nekünk és egy lépést semmivel a szomszédaimnak, de nem is várok tőlük semjelentett a világvárosias előkelőség felé. mit, nem kell törődnöm semmivel a világon, minden jószágomnak gondját viselik, minEgy ház épült itt az den dolgomat elintézik, egy Erzsébet-köruton, óriás méreóriás szolgaszemélyzet áll tekben, három hatalmas trakállandóan a rendelkezésemre tusban, harmadfél millió forintés a kellő számű borravalók nyi költséggel. Este kigyűlmellett — amire hát űgyis el nak a villamos lámpái és izzó van készülve az ember — fehér fényük messze beragyogja a sötét körutat. Az udügy élek, mint a király. varán szökőkűt csobog, apró A Royal-szállóban lakni bizalmas terraszok néznek ki pedig egyszerűen gyönyörűaz utczára, fehér szobrok ség és magasabb műélvezet. emelkednek ki egy-egy üvegAhogyan tegnap végig nézházi-részletből, neszfogó szőtem a szálló berendezését, elnyegeken enyészik el a léptek mondtam magamban, hogy zaja, nehéz selyem, damaszt, ha én itt laknám, soha sem brokát mindenütt. Amit szemozdulnék ki a szállóból. med-szád megkíván, intened Minek ? Vannak egyes emekell csak és előtted terem, leteken három szobás és előmint az árnyak, csöndben szobás kis appartement-k. Báés méltósággal teli suhannak jos apró fészkek, amelyekben el melletted a szolgálatkész már az is nagy mulatság és lelkek. öröm, ha az ember egyik Nyájas olvasó, aki ezeszobából a másikba megy. ket a lapokat forgatod, ne Gyönj. örü empire-butorok, dráhidd, hogy tündérkastélyról ga szőnyegek, műtárgyak, mondok mesét. Vagy ha arról az ember beleszédül a nézeis, akkor nem kacsalábon forgetésükbe. És micsoda kényegóról, hanem három lifttel is lem ! Telefon-összeköttetés a ellátott modern tündérpalotászolga-személyzettel, minden ról. Abba a pompás gyöngyemeleten külön városi telefon. füzérbe, amelyet körútnak neAz embernek nem kell töbveznek, az ezredév alkalmábé a portás szűk odújába ból illesztették be ezt a tünlefáradnia, hogy ott, egy dérházat igaz gyöngynek, igaz GLÜCK FRIGYES még szűkebb ketreczben, de gyönyörűségére mindenkinek, a »Hotel Royal« részvény-társaság elnöke. annál több ember hallatára, aki csak látta. És ki nem intézze el a telefon-ügyeit látta? A Royal-s7Á\\ó ma már olyan híressége a fővárosMinden emeleten fürdő, kettő is! És micsoda angol fürdőnak, amit a Baedeckerek három csillaggal jelölnek meg, berendezés. Lenn pompás éttermek, nagy kávéház, széles mint a jóféle cognacot. Egy külön büszkeségünk ez a terraszok, gyönyörű olvasószoba és társalgó-terem, a fogadó, amelyhez foghatót messze földön nem tudunk s pálmák és déli virágok zöldjébe elmeritve. Lépcsőkön, amelyben a művészi ízlésnek, a pazar kényelemnek, a folyosókon nyugodtan járhatsz-kelhetsz, nem kell attól fogadósi találékonyságnak és a gourmandéria szellemének tartanod, hogy valami málhát ejtenek a lábadra. Egy állított emléket a két Glück fivér, akiknek avatott vállán málhahordóval nem találkozol, egy bőröndöt sem látsz. a fogadó vezetésének a sűlyos terhe nyugszik. Maga a Mindezt liften szállítják föl az emeletekre. Ha éjjel haza fogadó részvénytársaságé, amelynek Glück Frigyes, a jösz, nem látsz czipőket az ajtók előtt. Mert nem minden fivérek idősebbje áll az élén. czipő szép. Mind az apró előszobákban maradnak. Szóval Fogg Phileas nyolczvan nap alatt körülutazta a sehol egy kellemetlen vonás, amely az egésznek tiszta földet. Én megvallom, a Royal-szállót nyolczvan év alatt élvezetét megzavarná, mindenütt csönd, tisztaság, izlés, sem tudnám körülutazni; annyi, de annyi sok szép látvá- elegánczia, előkelőség és kényelem. nyosság kínálkozik itt lépten-nyomon. Az ember nehezen Alul néhány külön-szoba, angol, franczia, magyar válik meg a földszinttől és nehezen az első emelettől, de stílusban. Végtelenül kedves valamennyi, jókedvű igy

518

A »Hótel Royal« fedett udvara.

üresen is. Csak az angol komolyabb a többinél, az ő gőgös, nehéz bútoraival. Az első emeleten a nagyterem. Gyönyörű és hatalmas arányokban épült. A falakon freskók, fehér és arany a többi. Oszlopos, széles karzat a czigányoknak. Lenn éppen banketre terítenek, a terem közepén ezüst asztaldísz, csekélység volt az ára: 25.000 frank. Most hordják be virággal, illatos rózsákkal. A végtelen fehér asztalon a tányérok, poharak, kések, villák és kanalak megszámlálhatatlan tömege és variácziója. A nagy terem mellett bizalmas kis társalgó, amelyet C3ak tükörfal választ el tőle. Belefárad, belekábul az ember a sok látnivalóba, ha még olyan futólagosan veszi is szemügyre valamennyit. A fiatalabb Gliick űr, az én szeretetreméltó kalauzom, azonban nem elégedett meg azzal, hogy nekem egy látványos színjáték pazar dekoráczióit megmutatta. Elvezetett a kulisszák mögé is, a raktárakba, a konyhába, a pinczébe. Mig fölfelé haladtunk, fölfelé az ötödik emeleten is túl, elmondotta, mennyi fáradságos előtanulmánynak az eredménye ez a gyönyörű munka. Hány évet tanúit külföldön, hogy azt, amit ott tanúit, idehaza értékesítse. Milyen ambiczióval és lelkesedéssel dolgoztak bátyja meg ő azon, hogy a kiállításra Budapestnek és az ideérkező külföldieknek ezt

a hatalmas dolgot megcsinálják. A becsületesen és szépen elvégzett munka büszke öntudatával emlegette, hogy aki itt járt külföldi is, csak magasztalni tudta a szállót. Fönn voltunk a padláson. Egy óriás fehérneműraktár. Külön szekrényekben minden, az asztalkendők, a terítők, a vánkosok. Mind rengeteg mennyiségben. így az üvegraktár is. Töméntelen porczellán, finom meisseni és más egyéb, a poharak tengersokasága egymásra rakva, egymást támogatva a deszkapolczokon. Hátul a fogadó személyzetének a lakása, különszobák a borfiuknak, a pinczéreknek stb. Még külön tűzoltó-szoba is van, állandó tüzőrséggel és az egész olyan rengeteg területen, hogy az ember ajkáról önkéntelenül fakad ez a megjegyzés: Hiszen ez egy egész város! Mélyen lenn a konyha, nem egy, de három. Külön a húsnak, külön a tésztának, külön a sajtnak. Van külön gyümölcsraktár is. Egyszer ha körüljár a pinczér, megkap mindent, amiből az ember ebédje kitelik, és egyképpen ellenőrzik amit behoznak, amit kivisznek. Szigorú, katonai fegyelem, óriási rend mindenütt. Csak igy lehet kétszáz embert foglalkoztatni és annyival dolgozni.. Szédülve lép az ember a pinczébe, a palaczkok ezrei és a hordó óriások közé és amikor megint visszakerül a bárso-

Kis szalon (Hotel Royal).

nyos vesztibülbe, fáradtan hanyatlik a kínálkozó karosszékbe. Amiket látott, amiket hallott — egy modern tündérmesébe illő gyönyörű dolgok és a fiatal főváros éppen olyan büszke lehet erre az ő előkelő szállójára, mint a lelkes részvénytársaság és kiváltképpen a két Gliickfivér, ez a két elsőrangú szakférfiú, akinek bizony kevés versenytársa akadhat a kontinensen... A főváros büszkesége annál önzetlenebb lehet, mert neki az egész dolog nem került semmibe. Itt van a gyönyörű szálló, élvezi és gyönyörködik benne mindenki, a ki erre jár, fővárosi, vidéki és idegen egyaránt. Incubus.

Ha

az

emberek mind

ember

egyedül

komédiások,

van,

akkor

akik ennek az

nézőközönség és a többi egynek a mulattatására

élnek. *

Áldozd föl magadat és boldogságodat leled benne. A »Hôtel Royal« díszterme.

519

Hôtel Royal.

Hírneves kiállítók. Első

magyar

általános

Nincs többé randevú?

biztosító-társaság.

A

pénz-

ügyi kiállítás nem csalogat látványoságokkal, de komoly szürkeségéből

világlanak

ki

a

kiállítás legbecsesebb

tanulságai.

A pénzügyek hatalmas fellendülése, fejlődésének utja a primitív kezdettől a mostani tökéletességig hiven visszatükröződik benne. Egyik legérdekesebb s legörvendetesebb első

magyar

általános

intézeté, mely negyven

a külföldön

600.000 forintnyi befizetett óta

elemi károkért

alatt

a

hatalmas

a tökéletes-

ügyét, melyen

áll. A

ez szá-

társaság mindössze

részvénytőkével indult meg s ma

alapjainak összege meghaladja lása

ezé

esztendei fönnállása

ségnek arra a fokára vitte a biztositás zados fejlődés alapján

része a kiállításnak az

biztosító-társaságé,

a 36 milliót, s fizetett fennál-

és életbiztosítások

fejében összesen

144.270,869 frt 49 krt. A társaság utolsó mérlege pedig a következőkben tünteti föl az üz'.et menetét: tűzkár és szállítás biztosításokban a biztosított

érték:

1.090.013.613 forint, jég-

kár ellen: 71.825 789 frt, életbiztosítások, a levonásokat leszámítva : 106-571.732 frt 50 kr. Az üzlet

mind

jeszkedésével lépést növekszik a részvényesek léka is, nemkülönben a részvényeknek Részvényesei között

kezdettől

nagyobb ter-

tekintélyes oszta-

magas börzei jegyzése.

fogva Magyarország

sebb férfiai találhatók, mert e társaság megállapítása

legjelentőhazafias

akczió volt. Büszkén viselheti czimében a magyar jelzőt, mert valóban egyike legmagyarabb

intézeteinknek, a mit hazafias és

jótékonyczélu bő adományai is dokumentálnak.

Valamikor, régen, a városliget százados platánjainak árnyékában látta meg ő — Őt. Eldugott helyen, ahová nem hallatszott robogó fogatok lármája, komédiások kiáltása, csengetése. Egy gyalulatlan fapad volt a búcsújáró helye a szerelmeseknek ; ott elbújhattak a kíváncsi szemek elől, elmondhatták egymásnak, hogy hány csillagból áll a gönczöl szekere, hogy ablakukban három cserép muskátli és hogy miért is van szerelem a világon . . . Azóta sok minden megváltozott. Ami árnyék itt-ott akad még a városligetben, azt sem százados platánok szolgáltatják, hanem czifra épületek. Gyalulatlan fapadocskák helyébe elegáns vasbutorok kerültek, amelyeken aranyos szinben tündöklik a felírás: »Egy hely 3 krajczár.« A legelrejtettebb helyből is korzót varázsolt elő a kiállítás és a titkos, meghitt randevúk száműzve vannak a ligetből ? . . . De vájjon valóban száműzve vannak ? Nem h i s z e m ! . . . Ha végig barangolom a kavicsos utakat itt is, ott is egy-egy pár akad szemembe, amint sietve tart valamelyik pavillon felé! Mintha a kasírozott falaknak nem volnának füleik és a kiállítási őrök nem tudnának beszélni! Azokra ügyet sem vetnek a szerelmesek, amikor kart-karba fonva, édes titkokat súgva egymásnak, járnak-kelnek az üvegszekrények, kirakatok között... Oh, mint irigylem őket! A minap szintén találkoztam egy ilyen ifjú párral. A leány a városból jött villamoson és a liget elején szállt le, a férfi már ott várakozott reá a lengyel körkép épülete előtt. Bementek az épületbe, egyenesen a pódiumra. Ott a festett csata nagyszerűségében vallottak egymásnak, isten tudja hányadszor mondván : — Szeretlek ! Szeretlek ! 1*

520 A végtelen vidékről feléjük áradt a szabadság, a szerelem levegője! Leültek s míg szemük kisérte a harczoló hősöket, mig vigyázva siklottak el az oroszok fel-fel villanó ágyúi között, mig nézték a megáradt patakot, a lőporfüstbe burkolt erdőt és hallani vélték a száguldó lovak patáinak verését, a krakói parasztok

lelkes

és Koscziuszkó

kiáltását

Tádénak

parancs-

szavát : — Előre fiuk! A hazáért, amely táplál és megvéd bennünket ! — azalatt szivük, lelkük csak füzte fonta tovább a gondolatukat: — Szabadság, szerelem, szerelem, szabadság! És nézték az elesetteket, a fogoly orosz-tábornokokat, a halott mellett siránkozó asszonyt, az útszéli kereszt előtt imádkozó nyomorékot, és látták magasan lobogni a szabadság zászlaját az arany kalászszal és krakói sapkával. Amott szemben áll két csapat — féltékenyen őrködnek felettük ; emitt egy magányos vadász czéioz fegyverével. Talán éppen a Koscziuszkó Tádé szivének. Szeretnék befogni a puskacsövét, hogy ne találja a golyó a hőst, a ki tábornoki ruhája fölé paraszt gúnyát öltött és délczeg pejparipáján vezeti a lelkes parasztokat a szabadság országába . . . És elnéznék még isten tudja meddig. A szitkozódó kozákokat, s küzdő lengyel huszárokat, a megfutó markotányost, a gyóntató atyát és a többieket, akik a világszabadságot hirdetik külön-külön és együttesen. Órákon át elnézték a fenséges képet és bár szótlanul állnak egymás mellett, szinte megerősbödött a hatalmas csata előtt szerelmük. Styka

és

Kossak

festményének

magyaros stilii panoráma épületének a városligetben randevú!

és Pártos

Fjonnan megnyílt

S V Á B H E G Y - S Z Á L L O D A a fogaskerekű vasút mentén, a terraszról gyönyörű kilátással.

N a p o n t a h a n g v e r s e n y . "tptí N a g y k á v é h á z és v e n d é g l ő . Minden időben meleg ételek, valódi italok. Elegánsan berendezett szobák, napra, hója vagy idényre, esetleg bérleti ellátás. ácámos látogatást kér tisztelettel

F R A E N K L BERTALAN,

szálloda-tulajdonos

GRÓF KEGLEVICH ISIVÁN-FÉLE COGNAC M I N D E N Ü T T

K A P H A T Ó .

PÖSTYÉN. Kénes- és iszapfürdők. Vasútállomás. Páratlan gyógyerrjfi köszvény, rsuz, nenralgia (isehias), esontbajok (rs.-szu, rs.-törés), vérbetegségeknél ete. Kitűnő lakásokról, kényelemről, szórakozásról gondoskodva van. Prosperlusok, felvilágosítások ingyen.

A fürdó'igazgatóság.

Gyula szép,

hala — amiért van még Eugenius.

HETI POSTA.

J L . . - W

Lápfürdö, aczélfürdő, ásvány-gyógyfürdő

(egyszersmind hidegvíz intézet és uszoda). I v ó k ú r a kitűnő eredménnyel vérszegénység, idült gyomor; és bélhurut, homok, kő- és vesebaj, méh- és hüvelyhurut!1 vérzési és rendellenességeknél, magtalanság. idegbetegség, bujakór, csuz, köszvény, fejfájásoknál Stb. Ismertetések kivánatra ingyen ; szobamegrendeléseket elfogad a fürdőigazgatóság Buzláson.

Az anyós. Kissé drasztikus. Mint az örüli, ki letépte Idnczát, Rúgtatott a mami a konyhán át; Összetört ott fazekat, lapátot, Szét akarta rúgni a világot. Felelős szerkesztő és kiadótulajdonos: K I S S J Ó Z S E F . Főmunkatárs: K Ó B O R TAMÁS.

Foulárd-selymet

60 k r t ó l

3 frt 35 krig méterenkint

-

japáni, chlnai, stb. a legújabb mintázattal és színekben, u. m. fekete, fehér és szines Henneberg-selymet 35 krtól 14 frt 65 kr méterenkint sima, csikós, koczkázott. mintázott damasztot stb. (mintegy 240 különböző minőségben és 2000 szin és mintázattal stb) a megrendett áru postabér és vámmentesen a h á z h o z szállítva és m i n t á k a t k ü l d p o s t a f o r d u l t á v a l : Henneberg G . (cs. k . udvari száilitó) selyemgyára Zürichben. Svájczba czimzett levelekre 10 kros és levelezőlapokra 5 kros bélyeg ragasztandó. Magyar nyelven irt megrendelések pontosan elintéztetnek. 2

C H L I C K'FELE vasöntöde és gépgyár részvénytársaság Budapest. Gyár és i r o d á k : VI., külső váczi-ut 1696—1698. Városi iroda és á r u r a k t á r : VI., Podmanlczky-u. 14. Ajánlja magát következők

készítésére és szállítására, úgy-

mint : vashidak és tetőszerkezetek, szögecselt és hen-

gerelt vastartók, gözkazáuok és gőzgépek, zsilipek, á t e r e s z e k , jónak bizonyult rendszer szerint,

körszivaty-

t y u k , vízvezetéki csövek, minden nagyságban, felhúzok kézi-, viz- és gőzerőre.

Budapest, 1896. Nyomatott az » A t h e n a e u m «

irodalmi és nyomdai r. társ. betűivel.