BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK VÁROSFEJLESZTÉSI, VAGYONGAZDÁLKODÁSI ÉS JOGI BIZOTTSÁGA JEGYZŐKÖNYV amely készült Iktatószám: 17-1/6/2015. Helyszín:
a Polgármesteri Hivatal III. emelet 301. számú tárgyalójában
Időpont:
Városfejlesztési, Vagyongazdálkodási és Jogi Bizottság 2015. május 20-án 16 órakor megtartott üléséről
Jelen vannak:
Hatvani Zoltán Rózsahegyi Péter Nótin Tamás Dr. Fachet Gergő Dr. Füzesi Péter Petrőczy Dániel Virág Mihály Csorba Béla Fehér László Kövesdi András Veresné dr. Hole Ágnes
a bizottság elnöke, a bizottság alelnöke, a bizottság alelnöke, bizottsági tag, bizottsági tag, bizottsági tag, bizottsági tag, bizottsági tag, bizottsági tag, bizottsági tag, bizottsági tag
Távol van:
Hollósi János Vilmos
bizottsági tag
Jelen vannak továbbá: Horváth Tamás alpolgármester, Dr. Mód Kristóf aljegyző, Dr. Deák József ügyvéd, Lukoczki Károly önkormányzati képviselő, Dr. Antal Mária, a Jegyzői Iroda vezetője, Dr. Bánóczi Zoltán, a Vagyonkezelői Iroda vezetője, Némethné Sári Irén, a Gazdasági Iroda vezetője, Pádár Gabriella, az Egészségügyi és Szociális Csoport vezetője, Bolberitz Henrik főépítész, Fehér Károly, a Rákosmente Kft. ügyvezető igazgatója, Bertalan Ildikó Zsuzsanna intézményvezető, Rákosmenti Egészségügyi és Szociális Központ, Tampu-Ababei plébános, Ligeti Péter delegált szakértő, Juhászné Makra Erzsébet jegyzőkönyvvezető Készítette:
Juhászné Makra Erzsébet Képviselő-testületi Csoport
BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATA
1173 Budapest, Pesti út 165.; Levélcím: 1656 Budapest, Pf.: 110.; Tel.: +36 1 253-3300; Fax: +36 1 256-0661; E-mail:
[email protected]
Az ülés levezető elnöke: Hatvani Zoltán, a bizottság elnöke. Hatvani Zoltán: megállapítom, hogy a bizottság határozatképes. A hiányzó bizottsági tag jelezte távolmaradását. Az ülést megnyitom, köszöntöm a megjelenteket. Javasolom napirendre tűzni a meghívó kiküldése után érkezett VVJB/15/2015.05.20., VVJB/16/2015.05.20., VVJB/17/2015.05.20., VVJB/18/2015.05.20., VVJB/19/2015.05.20., VVJB/20/2015.05.20., VVJB/21/2015.05.20. számú előterjesztéseket. Javaslatot teszek a bizottsági ülés napirendjére. Ennek megfelelően teszem fel szavazásra a napirendi javaslatot. 75/2015.(V.20.) VVJB határozat: A Városfejlesztési, Vagyongazdálkodási és Jogi Bizottság a napirendre vonatkozó javaslatot elfogadva napirendjét az alábbiak szerint állapítja meg: 1./ Tájékoztató a Rákosmente Kft. gazdálkodásáról Előadó: Hatvani Zoltán, a bizottság elnöke 2./ VVJB/14/2015/05.15. A 2015. május 28-i képviselő-testületi ülés előkészítése Előadó: Hatvani Zoltán, a bizottság elnöke 3./ 103/2015/05.14. Javaslat a Ferihegyi út 24. szám alatti (hrsz.: 130201/0/A/5) földszinti, 51 m2 alapterületű helyiség bérbeadására a Rákosligeti Magyarok Nagyasszonya Plébánia és a Karitász csoport részére Előadó: Horváth Tamás alpolgármester 4./ VVJB/21/2015/05.20. Javaslat a 1172 Budapest, Fackh Károly téren felállítandó Kálvária létesítéshez tulajdonosi hozzájárulás megadására Előadó: Riz Levente polgármester 5./ 97/2015/04.30. Javaslat Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének a 2014. évi költségvetés zárszámadásáról szóló …../2015. (…….) önkormányzati rendelete megalkotására és Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata vagyonkimutatásának elfogadására Előadó: Riz Levente polgármester 6./ 101/2015/05.14. Javaslat a 138071/2 helyrajzi számú ingatlan tulajdonosainak kártalanítására Előadó: Horváth Tamás alpolgármester
BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATA
1173 Budapest, Pesti út 165.; Levélcím: 1656 Budapest, Pf.: 110.; Tel.: +36 1 253-3300; Fax: +36 1 256-0661; E-mail:
[email protected] -2-
7./ 102/2015/05.14. Javaslat a Budapest XVII. kerület Zrínyi utca 269. szám alatt található ingatlan vonatkozásában létrejött földhasználati szerződés módosítására Előadó: Horváth Tamás alpolgármester 8./ 104/2015/05.14. Javaslat a Budapest Főváros XVII. kerületi Mentő Alapítvány megszűnésének megállapítására vonatkozó eljárás megindítására Előadó: Horváth Tamás alpolgármester 9./ 105/2015/05.14. Javaslat a Rákoshegyi Bartók Zeneház Közalapítvány Alapító okiratának módosítására Előadó: Fohsz Tivadar alpolgármester 10./ 106/2015/05.14. Javaslat a Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata vagyonáról, a vagyonelemek feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 33/2013 (VIII. 29.) rendelet módosítására Előadó: Horváth Tamás alpolgármester 11./ 107/2015/05.14. Javaslat a Hangamed Egészségügyi és Szolgáltató Betéti Társasággal megbízási szerződés megkötésére háziorvosi tevékenység vállalkozási formában történő ellátására Előadó: Fohsz Tivadar alpolgármester 12./ 108/2015/05.14. Javaslat Dr. Laczkó Józsefné (született: Dr. Kovács Mária) egyéni vállalkozóval megbízási szerződés megkötésére házi gyermekorvosi tevékenység vállalkozási formában történő ellátására Előadó: Fohsz Tivadar alpolgármester 13./ 109/2015/05.14. Javaslat a Dr. Szederkényi Katalin egyéni vállalkozóval megbízási szerződés megkötésére házi gyermekorvosi tevékenység vállalkozási formában történő ellátására Előadó: Fohsz Tivadar alpolgármester 14./ 112/2015/05.14. Javaslat Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának az Önkormányzat 2015. évi költségvetéséről szóló 6/2015. (II. 26.) rendelete módosítására Előadó: Riz Levente polgármester 15./ 114/2015/05.14. Javaslat Kerületi Építési Szabályzat készíttetésére a Budapest XVII. kerület Pesti út – 512. u. – 517. u. – 513. u. által határolt területre vonatkozóan Előadó: Riz Levente polgármester
BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATA
1173 Budapest, Pesti út 165.; Levélcím: 1656 Budapest, Pf.: 110.; Tel.: +36 1 253-3300; Fax: +36 1 256-0661; E-mail:
[email protected] -3-
16./ 115/2015/05.14. Javaslat a Budapest Főváros Rákosmente Önkormányzatának fenntartásában működő Rákosmenti Micimackó Óvoda székhelyén, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ által fenntartott Gyurkovics Tibor Általános Iskola, Előkészítő Szakiskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény részére gyógypedagógiai óvodai csoport létesítésének engedélyezésére, a javaslat elfogadásához szükséges intézkedések meghozatalára, továbbá a Gyurkovics Tibor Általános Iskola, Előkészítő Szakiskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény szakmai alapdokumentuma módosításának véleményezésére Előadó: Riz Levente polgármester 17./ 116/2015/05.14. Javaslat a Budapest XVII. kerület, Gyökér utca - Bakancsos utca - Pesti út - Ferihegyi út által határolt területre vonatkozó Kerületi Szabályozási Terv program munkarészének jóváhagyására és Kerületi Építési Szabályzat elkészíttetésére Előadó: Riz Levente polgármester 18./ 118/2015/05.14. Javaslat Kerületi Építési Szabályzat készíttetésére a Budapest XVII. kerület, Péceli út (Csaba vezér tér) – Rákoscsaba utca – 128152/1 hrsz – Kaszinó köz – (128154) hrsz-ú közterület – Rákoscsaba utca – MÁV 80-as vasútvonal – Czeglédi Mihály utca által határolt terület vonatkozásában Előadó: Riz Levente polgármester 19./ 119/2015/05.14. Javaslat Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének a szociális-tanulmányi ösztöndíj bevezetéséről szóló 43/1999. (VI. 18.) önkormányzati rendelete módosítására Előadó: Riz Levente polgármester 20./ 120/2015/05.14. Javaslat Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének a Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmenti Polgármesteri Hivatal köztisztviselőinek juttatásairól szóló rendelete, valamint Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének a Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmenti Polgármesteri Hivatal szervezetéről, munkarendjéről és ügyfélfogadási rendjéről szóló rendelete megalkotására Előadó: Riz Levente polgármester 21./ 121/2015/05.14. Javaslat a Belső Ellenőrzés 2014. évi összefoglaló ellenőrzési jelentésének jóváhagyására Előadó: Riz Levente polgármester 22./ 124/2015/05.14. Javaslat a I. Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának …/2015. (V. 28.) rendelete a lakások és nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérbeadására és elidegenítésére vonatkozó helyi szabályokról, valamint a
BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATA
1173 Budapest, Pesti út 165.; Levélcím: 1656 Budapest, Pf.: 110.; Tel.: +36 1 253-3300; Fax: +36 1 256-0661; E-mail:
[email protected] -4-
II. Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának …/2015. (V. 28.) rendelete az önkormányzat tulajdonában álló lakások lakbéréről szóló rendeletek megalkotására Előadó: Riz Levente polgármester 23./ 125/2015/05.15. A kerületi rendőrkapitánynak a rendőrkapitányság 2014. évi tevékenységét értékelő beszámolója Előadó: Riz Levente polgármester 24./ 128/2015/05.18. Beszámoló a polgármester átruházott hatáskörben hozott 2015. év I. negyedévi döntéseiről Előadó: Riz Levente polgármester 25./ 130/2015/05.18. Beszámoló a 2015. év I. negyedévében lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról Előadó: Riz Levente polgármester 26./ VVJB/15/2015.05.20. Javaslat a Budapest XVII. kerület 125392/5 hrsz (Bakancsos u. - Gyökér u. sarka) alatti ingatlan 6000 m2 területének bérbeadására Előadó: Horváth Tamás alpolgármester 27./ VVJB/16/2015.05.20. Javaslat a Ferihegyi út 46. szám alatt található (hrsz.: 0137636) felépítményes ingatlan megvásárlására Előadó: Horváth Tamás alpolgármester 28./ VVJB/17/2015.05.20. Javaslat a Liget sor 45. szám alatt található (hrsz.: 130063) felépítményes ingatlan bérbeadása vonatkozásában pályázati eljárás lefolytatására Előadó: Horváth Tamás alpolgármester 29./ VVJB/18/2015.05.20. Javaslat a 1173 Budapest, Pesti út 165. szám alatti ÉTTEREM bérbeadására kiírt pályázat eredményének megállapítására Előadó: Horváth Tamás alpolgármester 30./ VVJB/19/2015.05.20. Javaslat az állami fenntartásba került köznevelési intézmények elhelyezését szolgáló önkormányzati vagyonelemeken belül az ingatlanrészek nyári táborok tartása céljából való bérbeadása esetén a kedvezményes bérleti díjak alkalmazására Előadó: Fohsz Tivadar alpolgármester 31./ VVJB/20/2015.05.20. Javaslat a Budapest Főváros XVIII. kerület Pestszentlőrinc-Pestszentimre 72/A számú szabályozási terve módosításának előzetes véleményezésére Előadó: Fohsz Tivadar alpolgármester (11 igen szavazat, egyhangú)
BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATA
1173 Budapest, Pesti út 165.; Levélcím: 1656 Budapest, Pf.: 110.; Tel.: +36 1 253-3300; Fax: +36 1 256-0661; E-mail:
[email protected] -5-
A napirend 1. pontja: Tájékoztató a Rákosmente Kft. gazdálkodásáról Előadó: Hatvani Zoltán, a bizottság elnöke A Városfejlesztési, Vagyongazdálkodási és Jogi Bizottság tagjai Fehér Károly, a Rákosmente Kft. ügyvezető igazgatója Rákosmente Kft. gazdálkodásáról tartott tájékoztatóját meghallgatták és tudomásul vették. A napirend 2. pontja: VVJB/14/2015/05.15. A 2015. május 28-i képviselő-testületi ülés előkészítése Előadó: Hatvani Zoltán, a bizottság elnöke 76/2015.(V.20.) VVJB határozat: Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának a Képviselő-testület Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 16/2013.(III. 22.) rendelete 16. § (3) bekezdésében nyert felhatalmazás alapján a Városfejlesztési, Vagyongazdálkodási és Jogi Bizottság egyetért az alábbi napirendi pontok napirendre vételével a Képviselő-testület 2015. május 28-i ülésén: 1./ 113/2015/05.14. Javaslat a Budapest XVII. kerületi Czimra Gyula Általános Iskola intézményvezetői beosztásának ellátására benyújtott pályázat véleményezésére Előadó: Riz Levente polgármester 2./ 122/2015/05.14. Zárt ülésen tárgyalandó Javaslat az „Élen a tanulásban, élen a sportban” díj adományozására Előadó: Dr. Piláth Károly, a Rákosmenti Erőforrás Bizottság elnöke 3./ 123/2015/05.14. Zárt ülésen tárgyalandó Javaslat a Vigyázó Sándor Művelődési Ház igazgatói beosztásának ellátására kiírt pályázat elbírálására Előadó: Riz Levente polgármester 4./ 97/2015/04.30. Javaslat Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének a 2014. évi költségvetés zárszámadásáról szóló …../2015. (…….) önkormányzati rendelete megalkotására és Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata vagyonkimutatásának elfogadására Előadó: Riz Levente polgármester
BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATA
1173 Budapest, Pesti út 165.; Levélcím: 1656 Budapest, Pf.: 110.; Tel.: +36 1 253-3300; Fax: +36 1 256-0661; E-mail:
[email protected] -6-
5./ 106/2015/05.14. Javaslat a Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata vagyonáról, a vagyonelemek feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 33/2013 (VIII. 29.) rendelet módosítására Előadó: Horváth Tamás alpolgármester 6./ 112/2015/05.14. Javaslat Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának az Önkormányzat 2015. évi költségvetéséről szóló 6/2015. (II. 26.) rendelete módosítására Előadó: Riz Levente polgármester 7./ 119/2015/05.14. Javaslat Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének a szociális-tanulmányi ösztöndíj bevezetéséről szóló 43/1999. (VI. 18.) önkormányzati rendelete módosítására Előadó: Riz Levente polgármester 8./ 120/2015/05.14. Javaslat Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének a Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmenti Polgármesteri Hivatal köztisztviselőinek juttatásairól szóló rendelete, valamint Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének a Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmenti Polgármesteri Hivatal szervezetéről, munkarendjéről és ügyfélfogadási rendjéről szóló rendelete megalkotására Előadó: Riz Levente polgármester 9./ 124/2015/05.14. Javaslat a III. Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának …/2015. (V. 28.) rendelete a lakások és nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérbeadására és elidegenítésére vonatkozó helyi szabályokról, valamint a IV. Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának …/2015. (V. 28.) rendelete az önkormányzat tulajdonában álló lakások lakbéréről szóló rendeletek megalkotására Előadó: Riz Levente polgármester 10./ 101/2015/05.14. Javaslat a 138071/2 helyrajzi számú ingatlan tulajdonosainak kártalanítására Előadó: Horváth Tamás alpolgármester 11./ 102/2015/05.14. Javaslat a Budapest XVII. kerület Zrínyi utca 269. szám alatt található ingatlan vonatkozásában létrejött földhasználati szerződés módosítására Előadó: Horváth Tamás alpolgármester
BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATA
1173 Budapest, Pesti út 165.; Levélcím: 1656 Budapest, Pf.: 110.; Tel.: +36 1 253-3300; Fax: +36 1 256-0661; E-mail:
[email protected] -7-
12./ 103/2015/05.14. Javaslat a Ferihegyi út 24. szám alatti (hrsz.: 130201/0/A/5) földszinti, 51 m2 alapterületű helyiség bérbeadására a Rákosligeti Magyarok Nagyasszonya Plébánia és a Karitász csoport részére Előadó: Horváth Tamás alpolgármester 13./ 104/2015/05.14. Javaslat a Budapest Főváros XVII. kerületi Mentő Alapítvány megszűnésének megállapítására vonatkozó eljárás megindítására Előadó: Horváth Tamás alpolgármester 14./ 105/2015/05.14. Javaslat a Rákoshegyi Bartók Zeneház Közalapítvány Alapító okiratának módosítására Előadó: Fohsz Tivadar alpolgármester 15./ 107/2015/05.14. Javaslat a Hangamed Egészségügyi és Szolgáltató Betéti Társasággal megbízási szerződés megkötésére háziorvosi tevékenység vállalkozási formában történő ellátására Előadó: Fohsz Tivadar alpolgármester 16./ 108/2015/05.14. Javaslat Dr. Laczkó Józsefné (született: Dr. Kovács Mária) egyéni vállalkozóval megbízási szerződés megkötésére házi gyermekorvosi tevékenység vállalkozási formában történő ellátására Előadó: Fohsz Tivadar alpolgármester 17./ 109/2015/05.14. Javaslat a Dr. Szederkényi Katalin egyéni vállalkozóval megbízási szerződés megkötésére házi gyermekorvosi tevékenység vállalkozási formában történő ellátására Előadó: Fohsz Tivadar alpolgármester 18./ 114/2015/05.14. Javaslat Kerületi Építési Szabályzat készíttetésére a Budapest XVII. kerület Pesti út – 512. u. – 517. u. – 513. u. által határolt területre vonatkozóan Előadó: Riz Levente polgármester 19./ 115/2015/05.14. Javaslat a Budapest Főváros Rákosmente Önkormányzatának fenntartásában működő Rákosmenti Micimackó Óvoda székhelyén, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ által fenntartott Gyurkovics Tibor Általános Iskola, Előkészítő Szakiskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény részére gyógypedagógiai óvodai csoport létesítésének engedélyezésére, a javaslat elfogadásához szükséges intézkedések meghozatalára, továbbá a Gyurkovics Tibor Általános Iskola, Előkészítő Szakiskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény szakmai alapdokumentuma módosításának véleményezésére Előadó: Riz Levente polgármester
BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATA
1173 Budapest, Pesti út 165.; Levélcím: 1656 Budapest, Pf.: 110.; Tel.: +36 1 253-3300; Fax: +36 1 256-0661; E-mail:
[email protected] -8-
20./ 116/2015/05.14. Javaslat a Budapest XVII. kerület, Gyökér utca - Bakancsos utca - Pesti út - Ferihegyi út által határolt területre vonatkozó Kerületi Szabályozási Terv program munkarészének jóváhagyására és Kerületi Építési Szabályzat elkészíttetésére Előadó: Riz Levente polgármester 21./ 117/2015/05.14. Javaslat a Rákoscsaba városrész területén található (128169/6) helyrajzi számú névtelen közterület elnevezésére Előadó: Dr. Piláth Károly, a Rákosmenti Erőforrás Bizottság elnöke 22./ 118/2015/05.14. Javaslat Kerületi Építési Szabályzat készíttetésére a Budapest XVII. kerület, Péceli út (Csaba vezér tér) – Rákoscsaba utca – 128152/1 hrsz – Kaszinó köz – (128154) hrsz-ú közterület – Rákoscsaba utca – MÁV 80-as vasútvonal – Czeglédi Mihály utca által határolt terület vonatkozásában Előadó: Riz Levente polgármester 23./ 121/2015/05.14. Javaslat a Belső Ellenőrzés 2014. évi összefoglaló ellenőrzési jelentésének jóváhagyására Előadó: Riz Levente polgármester 24./ 125/2015/05.15. A kerületi rendőrkapitánynak a rendőrkapitányság 2014. évi tevékenységét értékelő beszámolója Előadó: Riz Levente polgármester 25./ 126/2015/05.18. Beszámoló a szociális célú gazdálkodási tartalék 2015. év I. negyedévi felhasználásáról Előadó: Riz Levente polgármester 26./ 127/2015/05.18. Beszámoló az általános célú gazdálkodási tartalékkeret 2015. év I. negyedévi felhasználásáról Előadó: Riz Levente polgármester 27./ 128/2015/05.18. Beszámoló a polgármester átruházott hatáskörben hozott 2015. év I. negyedévi döntéseiről Előadó: Riz Levente polgármester 28./ 129/2015/05.18. Beszámoló a választókerületi céltartalék polgármesteri hatáskörben történt 2015. év I. negyedévi felhasználásáról Előadó: Riz Levente polgármester 29./ 130/2015/05.18. Beszámoló a 2015. év I. negyedévében lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról Előadó: Riz Levente polgármester
BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATA
1173 Budapest, Pesti út 165.; Levélcím: 1656 Budapest, Pf.: 110.; Tel.: +36 1 253-3300; Fax: +36 1 256-0661; E-mail:
[email protected] -9-
30./ 131/2015/05.18. A Rákosmenti Erőforrás Bizottság beszámolója a 2015. év I. negyedévében átruházott hatáskörben hozott döntéseiről Előadó: Dr. Piláth Károly, a Rákosmenti Erőforrás Bizottság elnöke 31./ 132/2015/05.18. A Városfejlesztési, Vagyongazdálkodási és Jogi Bizottság beszámolója a 2015. év I. negyedévében átruházott hatáskörben hozott döntéseiről Előadó: Hatvani Zoltán, a Városfejlesztési, Vagyongazdálkodási és Jogi Bizottság elnöke 32./ 110/2015/05.14. Zárt ülésen tárgyalandó Előadó: Riz Levente polgármester 33./ 111/2015/05.14. Zárt ülésen tárgyalandó Előadó: Riz Levente polgármester Felelős: Hatvani Zoltán, a bizottság elnöke Határidő: azonnal (11 igen szavazat, egyhangú) A napirend 3. pontja: 103/2015/05.14. Javaslat a Ferihegyi út 24. szám alatti (hrsz.: 130201/0/A/5) földszinti, 51 m2 alapterületű helyiség bérbeadására a Rákosligeti Magyarok Nagyasszonya Plébánia és a Karitász csoport részére Előadó: Horváth Tamás alpolgármester 77/2015.(V.20.) VVJB határozat: A Városfejlesztési, Vagyongazdálkodási és Jogi Bizottság a 103/2015/05.14. számú „Javaslat a Ferihegyi út 24. szám alatti (hrsz.: 130201/0/A/5) földszinti, 51 m2 alapterületű helyiség bérbeadására a Rákosligeti Magyarok Nagyasszonya Plébánia és a Karitász csoport részére” tárgyú előterjesztés határozati javaslatát támogatja, és javasolja a Képviselő-testületnek elfogadásra. Felelős: Hatvani Zoltán, a bizottság elnöke Határidő: azonnal (11 igen szavazat, egyhangú) A napirend 4. pontja: VVJB/21/2015/05.20. Javaslat a 1172 Budapest, Fackh Károly téren felállítandó Kálvária létesítéshez tulajdonosi hozzájárulás megadására Előadó: Riz Levente polgármester
BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATA
1173 Budapest, Pesti út 165.; Levélcím: 1656 Budapest, Pf.: 110.; Tel.: +36 1 253-3300; Fax: +36 1 256-0661; E-mail:
[email protected] - 10 -
78/2015.(V.20.) VVJB határozat: 1. Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Városfejlesztési, Vagyongazdálkodási és Jogi Bizottsága úgy dönt, hogy a Budapest Főváros Kormányhivatala XIV. Kerületi Hivatala ingatlan-nyilvántartásában a 131991 helyrajzi szám alatt felvett, természetben a Budapest XVII. kerület, Fackh Károly téren található Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata 1/1 arányú kizárólagos tulajdonát képező ingatlanon a XVII. Kerületért Egyesület (1171 Budapest, Péceli út 222.), mint építtető megbízásából Szűcs László (1172 Budapest, XXIII. utca 33.) tervező által benyújtott tervdokumentáció, továbbá jelen előterjesztés mellékletei alapján a Kálvária felállításához hozzájárul. 2. Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Városfejlesztési, Vagyongazdálkodási és Jogi Bizottsága, elnöke útján felkéri a polgármestert, hogy az 1. pontban foglalt döntés végrehajtása érdekében a jelen határozat mellékletét képező tulajdonosi hozzájárulás tervezetet írja alá. Felelős: Hatvani Zoltán, a bizottság elnöke Határidő: azonnal, a tulajdonosi hozzájárulás aláírására 5 napon belül (10 igen szavazat, 1 tartózkodás) A napirend 5. pontja: 97/2015/04.30. Javaslat Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének a 2014. évi költségvetés zárszámadásáról szóló …../2015. (…….) önkormányzati rendelete megalkotására és Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata vagyonkimutatásának elfogadására Előadó: Riz Levente polgármester 79/2015.(V.20.) VVJB határozat: A Városfejlesztési, Vagyongazdálkodási és Jogi Bizottság a 97/2015/04.30. számú „Javaslat Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének a 2014. évi költségvetés zárszámadásáról szóló …../2015. (…….) önkormányzati rendelete megalkotására és Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata vagyonkimutatásának elfogadására” tárgyú előterjesztés határozati javaslatait és rendeletalkotási javaslatát támogatja, és javasolja a Képviselő-testületnek elfogadásra. Felelős: Hatvani Zoltán, a bizottság elnöke Határidő: azonnal (10 igen szavazat, 1 tartózkodás)
BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATA
1173 Budapest, Pesti út 165.; Levélcím: 1656 Budapest, Pf.: 110.; Tel.: +36 1 253-3300; Fax: +36 1 256-0661; E-mail:
[email protected] - 11 -
A napirend 6. pontja: 101/2015/05.14. Javaslat a 138071/2 helyrajzi számú ingatlan tulajdonosainak kártalanítására Előadó: Horváth Tamás alpolgármester 80/2015.(V.20.) VVJB határozat: A Városfejlesztési, Vagyongazdálkodási és Jogi Bizottság a 101/2015/05.14. számú „Javaslat a 138071/2 helyrajzi számú ingatlan tulajdonosainak kártalanítására” tárgyú előterjesztés határozati javaslatát támogatja, és javasolja a Képviselő-testületnek elfogadásra. Felelős: Hatvani Zoltán, a bizottság elnöke Határidő: azonnal (11 igen szavazat, egyhangú) A napirend 7. pontja: 102/2015/05.14. Javaslat a Budapest XVII. kerület Zrínyi utca 269. szám alatt található ingatlan vonatkozásában létrejött földhasználati szerződés módosítására Előadó: Horváth Tamás alpolgármester 81/2015.(V.20.) VVJB határozat: A Városfejlesztési, Vagyongazdálkodási és Jogi Bizottság a 102/2015/05.14. számú „Javaslat a Budapest XVII. kerület Zrínyi utca 269. szám alatt található ingatlan vonatkozásában létrejött földhasználati szerződés módosítására” tárgyú előterjesztés határozati javaslatát támogatja, és javasolja a Képviselő-testületnek elfogadásra. Felelős: Hatvani Zoltán, a bizottság elnöke Határidő: azonnal (11 igen szavazat, egyhangú) A napirend 8. pontja: 104/2015/05.14. Javaslat a Budapest Főváros XVII. kerületi Mentő Alapítvány megszűnésének megállapítására vonatkozó eljárás megindítására Előadó: Horváth Tamás alpolgármester 82/2015.(V.20.) VVJB határozat: A Városfejlesztési, Vagyongazdálkodási és Jogi Bizottság a 104/2015/05.14. számú „Javaslat a Budapest Főváros XVII. kerületi Mentő Alapítvány megszűnésének megállapítására vonatkozó
BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATA
1173 Budapest, Pesti út 165.; Levélcím: 1656 Budapest, Pf.: 110.; Tel.: +36 1 253-3300; Fax: +36 1 256-0661; E-mail:
[email protected] - 12 -
eljárás megindítására” tárgyú előterjesztés határozati javaslatát támogatja, és javasolja a Képviselőtestületnek elfogadásra. Felelős: Hatvani Zoltán, a bizottság elnöke Határidő: azonnal (11 igen szavazat, egyhangú) A napirend 9. pontja: 105/2015/05.14. Javaslat a Rákoshegyi Bartók Zeneház Közalapítvány Alapító okiratának módosítására Előadó: Fohsz Tivadar alpolgármester 83/2015.(V.20.) VVJB határozat: A Városfejlesztési, Vagyongazdálkodási és Jogi Bizottság a 105/2015/05.14. számú „Javaslat a Rákoshegyi Bartók Zeneház Közalapítvány Alapító okiratának módosítására” tárgyú előterjesztés határozati javaslatait támogatja, és javasolja a Képviselő-testületnek elfogadásra. Felelős: Hatvani Zoltán, a bizottság elnöke Határidő: azonnal (10 igen szavazat, 1 tartózkodás) A napirend 10. pontja: 106/2015/05.14. Javaslat a Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata vagyonáról, a vagyonelemek feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 33/2013 (VIII. 29.) rendelet módosítására Előadó: Horváth Tamás alpolgármester 84/2015.(V.20.) VVJB határozat: A Városfejlesztési, Vagyongazdálkodási és Jogi Bizottság a 106/2015/05.14. számú „Javaslat a Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata vagyonáról, a vagyonelemek feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 33/2013 (VIII. 29.) rendelet módosítására” tárgyú előterjesztés határozati javaslatát támogatja, és javasolja a Képviselő-testületnek elfogadásra. Felelős: Hatvani Zoltán, a bizottság elnöke Határidő: azonnal (10 igen szavazat, 1 tartózkodás) 85/2015.(V.20.) VVJB határozat: A Városfejlesztési, Vagyongazdálkodási és Jogi Bizottság a 106/2015/05.14. számú „Javaslat a Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata vagyonáról, a vagyonelemek feletti
BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATA
1173 Budapest, Pesti út 165.; Levélcím: 1656 Budapest, Pf.: 110.; Tel.: +36 1 253-3300; Fax: +36 1 256-0661; E-mail:
[email protected] - 13 -
tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 33/2013 (VIII. 29.) rendelet módosítására” tárgyú előterjesztés rendeletalkotási javaslatát támogatja, és javasolja a Képviselő-testületnek elfogadásra. Felelős: Hatvani Zoltán, a bizottság elnöke Határidő: azonnal (10 igen szavazat, 1 tartózkodás) A napirend 11. pontja: 107/2015/05.14. Javaslat a Hangamed Egészségügyi és Szolgáltató Betéti Társasággal megbízási szerződés megkötésére háziorvosi tevékenység vállalkozási formában történő ellátására Előadó: Fohsz Tivadar alpolgármester 86/2015.(V.20.) VVJB határozat: A Városfejlesztési, Vagyongazdálkodási és Jogi Bizottság a 107/2015/05.14. számú „Javaslat a Hangamed Egészségügyi és Szolgáltató Betéti Társasággal megbízási szerződés megkötésére háziorvosi tevékenység vállalkozási formában történő ellátására” tárgyú előterjesztés határozati javaslatát támogatja, és javasolja a Képviselő-testületnek elfogadásra. Felelős: Hatvani Zoltán, a bizottság elnöke Határidő: azonnal (11 igen szavazat, egyhangú) A napirend 12. pontja: 108/2015/05.14. Javaslat Dr. Laczkó Józsefné (született: Dr. Kovács Mária) egyéni vállalkozóval megbízási szerződés megkötésére házi gyermekorvosi tevékenység vállalkozási formában történő ellátására Előadó: Fohsz Tivadar alpolgármester 87/2015.(V.20.) VVJB határozat: A Városfejlesztési, Vagyongazdálkodási és Jogi Bizottság a 108/2015/05.14. számú „Javaslat Dr. Laczkó Józsefné (született: Dr. Kovács Mária) egyéni vállalkozóval megbízási szerződés megkötésére házi gyermekorvosi tevékenység vállalkozási formában történő ellátására” tárgyú előterjesztés határozati javaslatát támogatja, és javasolja a Képviselő-testületnek elfogadásra. Felelős: Hatvani Zoltán, a bizottság elnöke Határidő: azonnal (11 igen szavazat, egyhangú)
BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATA
1173 Budapest, Pesti út 165.; Levélcím: 1656 Budapest, Pf.: 110.; Tel.: +36 1 253-3300; Fax: +36 1 256-0661; E-mail:
[email protected] - 14 -
A napirend 13. pontja: 109/2015/05.14. Javaslat a Dr. Szederkényi Katalin egyéni vállalkozóval megbízási szerződés megkötésére házi gyermekorvosi tevékenység vállalkozási formában történő ellátására Előadó: Fohsz Tivadar alpolgármester 88/2015.(V.20.) VVJB határozat: A Városfejlesztési, Vagyongazdálkodási és Jogi Bizottság a 109/2015/05.14. számú „Javaslat a Dr. Szederkényi Katalin egyéni vállalkozóval megbízási szerződés megkötésére házi gyermekorvosi tevékenység vállalkozási formában történő ellátására” tárgyú előterjesztés határozati javaslatát támogatja, és javasolja a Képviselő-testületnek elfogadásra. Felelős: Hatvani Zoltán, a bizottság elnöke Határidő: azonnal (11 igen szavazat, egyhangú) A napirend 14. pontja: 112/2015/05.14. Javaslat Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának az Önkormányzat 2015. évi költségvetéséről szóló 6/2015. (II. 26.) rendelete módosítására Előadó: Riz Levente polgármester 89/2015.(V.20.) VVJB határozat: A Városfejlesztési, Vagyongazdálkodási és Jogi Bizottság a 112/2015/05.14. számú „Javaslat Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának az Önkormányzat 2015. évi költségvetéséről szóló 6/2015. (II. 26.) rendelete módosítására” tárgyú előterjesztés határozati javaslatait támogatja, és javasolja a Képviselő-testületnek elfogadásra. Felelős: Hatvani Zoltán, a bizottság elnöke Határidő: azonnal (10 igen szavazat, 1 tartózkodás) 90/2015.(V.20.) VVJB határozat: A Városfejlesztési, Vagyongazdálkodási és Jogi Bizottság a 112/2015/05.14. számú „Javaslat Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának az Önkormányzat 2015. évi költségvetéséről szóló 6/2015. (II. 26.) rendelete módosítására” tárgyú előterjesztés rendeletalkotási javaslatát támogatja, és javasolja a Képviselő-testületnek elfogadásra. Felelős: Hatvani Zoltán, a bizottság elnöke Határidő: azonnal (10 igen szavazat, 1 tartózkodás)
BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATA
1173 Budapest, Pesti út 165.; Levélcím: 1656 Budapest, Pf.: 110.; Tel.: +36 1 253-3300; Fax: +36 1 256-0661; E-mail:
[email protected] - 15 -
A napirend 15. pontja: 114/2015/05.14. Javaslat Kerületi Építési Szabályzat készíttetésére a Budapest XVII. kerület Pesti út – 512. u. – 517. u. – 513. u. által határolt területre vonatkozóan Előadó: Riz Levente polgármester 91/2015.(V.20.) VVJB határozat: A Városfejlesztési, Vagyongazdálkodási és Jogi Bizottság a 114/2015/05.14. számú „Javaslat Kerületi Építési Szabályzat készíttetésére a Budapest XVII. kerület Pesti út – 512. u. – 517. u. – 513. u. által határolt területre vonatkozóan” tárgyú előterjesztés határozati javaslatát támogatja, és javasolja a Képviselő-testületnek elfogadásra. Felelős: Hatvani Zoltán, a bizottság elnöke Határidő: azonnal (11 igen szavazat, egyhangú) A napirend 16. pontja: 115/2015/05.14. Javaslat a Budapest Főváros Rákosmente Önkormányzatának fenntartásában működő Rákosmenti Micimackó Óvoda székhelyén, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ által fenntartott Gyurkovics Tibor Általános Iskola, Előkészítő Szakiskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény részére gyógypedagógiai óvodai csoport létesítésének engedélyezésére, a javaslat elfogadásához szükséges intézkedések meghozatalára, továbbá a Gyurkovics Tibor Általános Iskola, Előkészítő Szakiskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény szakmai alapdokumentuma módosításának véleményezésére Előadó: Riz Levente polgármester 92/2015.(V.20.) VVJB határozat: A Városfejlesztési, Vagyongazdálkodási és Jogi Bizottság a 115/2015/05.14. számú „Javaslat a Budapest Főváros Rákosmente Önkormányzatának fenntartásában működő Rákosmenti Micimackó Óvoda székhelyén, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ által fenntartott Gyurkovics Tibor Általános Iskola, Előkészítő Szakiskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény részére gyógypedagógiai óvodai csoport létesítésének engedélyezésére, a javaslat elfogadásához szükséges intézkedések meghozatalára, továbbá a Gyurkovics Tibor Általános Iskola, Előkészítő Szakiskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény szakmai alapdokumentuma módosításának véleményezésére” tárgyú előterjesztés határozati javaslatát támogatja, és javasolja a Képviselő-testületnek elfogadásra. Felelős: Hatvani Zoltán, a bizottság elnöke Határidő: azonnal (11 igen szavazat, egyhangú)
BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATA
1173 Budapest, Pesti út 165.; Levélcím: 1656 Budapest, Pf.: 110.; Tel.: +36 1 253-3300; Fax: +36 1 256-0661; E-mail:
[email protected] - 16 -
A napirend 17. pontja: 116/2015/05.14. Javaslat a Budapest XVII. kerület, Gyökér utca - Bakancsos utca - Pesti út - Ferihegyi út által határolt területre vonatkozó Kerületi Szabályozási Terv program munkarészének jóváhagyására és Kerületi Építési Szabályzat elkészíttetésére Előadó: Riz Levente polgármester 93/2015.(V.20.) VVJB határozat: A Városfejlesztési, Vagyongazdálkodási és Jogi Bizottság a 116/2015/05.14. számú „Javaslat a Budapest XVII. kerület, Gyökér utca - Bakancsos utca - Pesti út - Ferihegyi út által határolt területre vonatkozó Kerületi Szabályozási Terv program munkarészének jóváhagyására és Kerületi Építési Szabályzat elkészíttetésére” tárgyú előterjesztés határozati javaslatát támogatja, és javasolja a Képviselő-testületnek elfogadásra. Felelős: Hatvani Zoltán, a bizottság elnöke Határidő: azonnal (10 igen szavazat, 1 tartózkodás) A napirend 18. pontja: 118/2015/05.14. Javaslat Kerületi Építési Szabályzat készíttetésére a Budapest XVII. kerület, Péceli út (Csaba vezér tér) – Rákoscsaba utca – 128152/1 hrsz – Kaszinó köz – (128154) hrsz-ú közterület – Rákoscsaba utca – MÁV 80-as vasútvonal – Czeglédi Mihály utca által határolt terület vonatkozásában Előadó: Riz Levente polgármester 94/2015.(V.20.) VVJB határozat: A Városfejlesztési, Vagyongazdálkodási és Jogi Bizottság a 118/2015/05.14. számú „Javaslat Kerületi Építési Szabályzat készíttetésére a Budapest XVII. kerület, Péceli út (Csaba vezér tér) – Rákoscsaba utca – 128152/1 hrsz – Kaszinó köz – (128154) hrsz-ú közterület – Rákoscsaba utca – MÁV 80-as vasútvonal – Czeglédi Mihály utca által határolt terület vonatkozásában” tárgyú előterjesztés határozati javaslatát támogatja, és javasolja a Képviselő-testületnek elfogadásra. Felelős: Hatvani Zoltán, a bizottság elnöke Határidő: azonnal (10 igen szavazat, 1 tartózkodás)
BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATA
1173 Budapest, Pesti út 165.; Levélcím: 1656 Budapest, Pf.: 110.; Tel.: +36 1 253-3300; Fax: +36 1 256-0661; E-mail:
[email protected] - 17 -
A napirend 19. pontja: 119/2015/05.14. Javaslat Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének a szociális-tanulmányi ösztöndíj bevezetéséről szóló 43/1999. (VI. 18.) önkormányzati rendelete módosítására Előadó: Riz Levente polgármester 95/2015.(V.20.) VVJB határozat: A Városfejlesztési, Vagyongazdálkodási és Jogi Bizottság a 119/2015/05.14. számú „Javaslat Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének a szociálistanulmányi ösztöndíj bevezetéséről szóló 43/1999. (VI. 18.) önkormányzati rendelete módosítására” tárgyú előterjesztés rendeletalkotási javaslatát támogatja, és javasolja a Képviselőtestületnek elfogadásra. Felelős: Hatvani Zoltán, a bizottság elnöke Határidő: azonnal (10 igen szavazat, 1 tartózkodás) A napirend 20. pontja: 120/2015/05.14. Javaslat Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének a Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmenti Polgármesteri Hivatal köztisztviselőinek juttatásairól szóló rendelete, valamint Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének a Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmenti Polgármesteri Hivatal szervezetéről, munkarendjéről és ügyfélfogadási rendjéről szóló rendelete megalkotására Előadó: Riz Levente polgármester 96/2015.(V.20.) VVJB határozat: A Városfejlesztési, Vagyongazdálkodási és Jogi Bizottság a 120/2015/05.14. számú „Javaslat Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének a Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmenti Polgármesteri Hivatal köztisztviselőinek juttatásairól szóló rendelete, valamint Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselőtestületének a Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmenti Polgármesteri Hivatal szervezetéről, munkarendjéről és ügyfélfogadási rendjéről szóló rendelete megalkotására” tárgyú előterjesztés rendeletalkotási javaslatait támogatja, és javasolja a Képviselő-testületnek elfogadásra. Felelős: Hatvani Zoltán, a bizottság elnöke Határidő: azonnal (10 igen szavazat, 1 tartózkodás)
BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATA
1173 Budapest, Pesti út 165.; Levélcím: 1656 Budapest, Pf.: 110.; Tel.: +36 1 253-3300; Fax: +36 1 256-0661; E-mail:
[email protected] - 18 -
A napirend 21. pontja: 121/2015/05.14. Javaslat a Belső Ellenőrzés 2014. évi összefoglaló ellenőrzési jelentésének jóváhagyására Előadó: Riz Levente polgármester 97/2015.(V.20.) VVJB határozat: A Városfejlesztési, Vagyongazdálkodási és Jogi Bizottság a 121/2015/05.14. számú „Javaslat a Belső Ellenőrzés 2014. évi összefoglaló ellenőrzési jelentésének jóváhagyására” tárgyú előterjesztés határozati javaslatát támogatja, és javasolja a Képviselő-testületnek elfogadásra. Felelős: Hatvani Zoltán, a bizottság elnöke Határidő: azonnal (9 igen szavazat, 2 tartózkodás) A napirend 22. pontja: 124/2015/05.14. Javaslat a I. Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának …/2015. (V. 28.) rendelete a lakások és nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérbeadására és elidegenítésére vonatkozó helyi szabályokról, valamint a II. Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának …/2015. (V. 28.) rendelete az önkormányzat tulajdonában álló lakások lakbéréről szóló rendeletek megalkotására Előadó: Riz Levente polgármester 98/2015.(V.20.) VVJB határozat: A Városfejlesztési, Vagyongazdálkodási és Jogi Bizottság a 124/2015/05.14. számú „Javaslat a I. Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának …/2015. (V. 28.) rendelete a lakások és nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérbeadására és elidegenítésére vonatkozó helyi szabályokról, valamint a II. Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának …/2015. (V. 28.) rendelete az önkormányzat tulajdonában álló lakások lakbéréről szóló rendeletek megalkotására ” tárgyú előterjesztés I. rendeletalkotási javaslatát támogatja, és javasolja a Képviselő-testületnek elfogadásra. Felelős: Hatvani Zoltán, a bizottság elnöke Határidő: azonnal (10 igen szavazat, 1 tartózkodás)
BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATA
1173 Budapest, Pesti út 165.; Levélcím: 1656 Budapest, Pf.: 110.; Tel.: +36 1 253-3300; Fax: +36 1 256-0661; E-mail:
[email protected] - 19 -
99/2015.(V.20.) VVJB határozat: A Városfejlesztési, Vagyongazdálkodási és Jogi Bizottság a 124/2015/05.14. számú „Javaslat a III. Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának …/2015. (V. 28.) rendelete a lakások és nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérbeadására és elidegenítésére vonatkozó helyi szabályokról, valamint a IV. Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának …/2015. (V. 28.) rendelete az önkormányzat tulajdonában álló lakások lakbéréről szóló rendeletek megalkotására ” tárgyú előterjesztés II. rendeletalkotási javaslatát támogatja, és javasolja a Képviselő-testületnek elfogadásra. Felelős: Hatvani Zoltán, a bizottság elnöke Határidő: azonnal (10 igen szavazat, 1 tartózkodás) A napirend 23. pontja: 125/2015/05.15. A kerületi rendőrkapitánynak a rendőrkapitányság 2014. évi tevékenységét értékelő beszámolója Előadó: Riz Levente polgármester 100/2015.(V.20.) VVJB határozat: A Városfejlesztési, Vagyongazdálkodási és Jogi Bizottság a 125/2015/05.15. számú „A kerületi rendőrkapitánynak a rendőrkapitányság 2014. évi tevékenységét értékelő beszámolója” tárgyú előterjesztés határozati javaslatát támogatja, és javasolja a Képviselő-testületnek elfogadásra. Felelős: Hatvani Zoltán, a bizottság elnöke Határidő: azonnal (11 igen szavazat, egyhangú) A napirend 24. pontja: 128/2015/05.18. Beszámoló a polgármester átruházott hatáskörben hozott 2015. év I. negyedévi döntéseiről Előadó: Riz Levente polgármester 101/2015.(V.20.) VVJB határozat: A Városfejlesztési, Vagyongazdálkodási és Jogi Bizottság a 128/2015/05.18. számú „Beszámoló a polgármester átruházott hatáskörben hozott 2015. év I. negyedévi döntéseiről” tárgyú előterjesztés határozati javaslatát támogatja, és javasolja a Képviselő-testületnek elfogadásra. Felelős: Hatvani Zoltán, a bizottság elnöke Határidő: azonnal (10 igen szavazat, 1 tartózkodás)
BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATA
1173 Budapest, Pesti út 165.; Levélcím: 1656 Budapest, Pf.: 110.; Tel.: +36 1 253-3300; Fax: +36 1 256-0661; E-mail:
[email protected] - 20 -
A napirend 25. pontja: 130/2015/05.18. Beszámoló a 2015. év I. negyedévében lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról Előadó: Riz Levente polgármester 102/2015.(V.20.) VVJB határozat: A Városfejlesztési, Vagyongazdálkodási és Jogi Bizottság a 130/2015/05.18. számú „Beszámoló a 2015. év I. negyedévében lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról” tárgyú előterjesztés határozati javaslatát támogatja, és javasolja a Képviselő-testületnek elfogadásra. Felelős: Hatvani Zoltán, a bizottság elnöke Határidő: azonnal (10 igen szavazat, 1 tartózkodás) A napirend 26. pontja: VVJB/15/2015.05.20. Javaslat a Budapest XVII. kerület 125392/5 hrsz (Bakancsos u. - Gyökér u. sarka) alatti ingatlan 6000 m2 területének bérbeadására Előadó: Horváth Tamás alpolgármester 103/2015.(V.20.) VVJB határozat: 1./ A Városfejlesztési és Vagyongazdálkodási Bizottság a 125392/5 hrsz helyrajzi szám alatt felvett, természetben az 1173 Budapest, Gyökér u. – Bakancsos u. sarkán, a Vigyázó Sándor Művelődési Ház mögött található ingatlan Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának 1/1 arányú tulajdonában lévő ingatlanból 6000 m² nagyságú területet 1.500.000,- Ft + Áfa/év összeg megállapításával, 3 év időtartamra bérbe adja a PE-KO Holding Kft. részére 2./ A Városfejlesztési és Vagyongazdálkodási Bizottság elnöke útján felkéri a polgármestert, hogy az 1. pontban foglalt döntéséről értesítse a kérelmezőt, továbbá a bérleti szerződést írja alá. Felelős: Hatvani Zoltán, a bizottság elnöke Határidő: azonnal, értesítésre: a döntést követő 15 napon belül, a bérleti szerződés aláírására: a döntést követő 30 napon belül (10 igen szavazat, 1 tartózkodás) A napirend 27. pontja: VVJB/16/2015.05.20. Javaslat a Ferihegyi út 46. szám alatt található (hrsz.: 0137636) felépítményes ingatlan megvásárlására Előadó: Horváth Tamás alpolgármester
BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATA
1173 Budapest, Pesti út 165.; Levélcím: 1656 Budapest, Pf.: 110.; Tel.: +36 1 253-3300; Fax: +36 1 256-0661; E-mail:
[email protected] - 21 -
104/2015.(V.20.) VVJB határozat: 1./ Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Városfejlesztési, Vagyongazdálkodási és Jogi Bizottsága úgy dönt, hogy a Budapest XVII. kerület, 0137636 helyrajzi szám alatti, természetben a Budapest XVII. kerület, Ferihegyi út 46. szám alatt található, „kivett üzemi terület” megnevezésű, 1220 m² területű felépítményes ingatlan bruttó 12.000.000,Ft vételárért történő megvásárlásához hozzájárul. A vásárláshoz szükséges fedezetet az „Ingatlanvásárlás” előirányzatából biztosítja. 2./ Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Városfejlesztési, Vagyongazdálkodási és Jogi Bizottsága elnöke útján felkéri a polgármestert, hogy az adásvételi szerződést az 1) pontban foglalt döntésének megfelelően készíttesse el és a szerződést az Önkormányzat nevében írja alá. 3./ Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Városfejlesztési, Vagyongazdálkodási és Jogi Bizottsága elnöke útján felkéri a polgármestert, hogy az 1) pontban foglalt döntéséről értesítse Kőhalmi István Ede tulajdonost. Felelős: Hatvani Zoltán, a bizottság elnöke Határidő: azonnal, az értesítésre: a döntést követő 10 napon belül, az adásvételi szerződés aláírására: a döntést követő 30 napon belül (11 igen szavazat, egyhangú) A napirend 28. pontja: VVJB/17/2015.05.20. Javaslat a Liget sor 45. szám alatt található (hrsz.: 130063) felépítményes ingatlan bérbeadása vonatkozásában pályázati eljárás lefolytatására Előadó: Horváth Tamás alpolgármester 105/2015.(V.20.) VVJB határozat: 1./ Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Városfejlesztési, Vagyongazdálkodási és Jogi Bizottsága úgy dönt, hogy a Budapest XVII. kerület, 130063 helyrajzi szám alatti, természetben a Budapest XVII. kerület, Liget sor 45. szám alatt található, „kivett iskola” megnevezésű, 649 m² területű felépítményes ingatlan bérbeadására nyilvános pályázatot ír ki. 2./ Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Városfejlesztési, Vagyongazdálkodási és Jogi Bizottsága úgy dönt, hogy az 1) pontban foglalt döntés alapján beérkező pályázati ajánlatok formai és tartalmi elbírálására felkért Értékelő Bizottság tagjai: Horváth Tamás alpolgármester, Hatvani Zoltán, a VVJB elnöke, Nótin Tamás, a VVJB tagja, Virág Mihály, a VVJB tagja, dr. Bánóczi Zoltán irodavezető, Vagyonkezelői Iroda.
BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATA
1173 Budapest, Pesti út 165.; Levélcím: 1656 Budapest, Pf.: 110.; Tel.: +36 1 253-3300; Fax: +36 1 256-0661; E-mail:
[email protected] - 22 -
3./ Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Városfejlesztési, Vagyongazdálkodási és Jogi Bizottsága elnöke útján felkéri a polgármestert, hogy az 1) pontban foglalt döntés végrehajtása érdekében a jelen határozat mellékletét képező pályázati felhívást tegye közzé. 4./ Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Városfejlesztési, Vagyongazdálkodási és Jogi Bizottsága elnöke útján felkéri a polgármestert, hogy gondoskodjon a jelen határozat mellékletét képező pályázati kiírásnak megfelelő pályázati eljárás lebonyolításáról. Felelős: Hatvani Zoltán, a bizottság elnöke Határidő: azonnal, a pályázati kiírásban foglalt határidők figyelembe vételével (11 igen szavazat, egyhangú) A napirend 29. pontja: VVJB/18/2015.05.20. Javaslat a 1173 Budapest, Pesti út 165. szám alatti ÉTTEREM bérbeadására kiírt pályázat eredményének megállapítására Előadó: Horváth Tamás alpolgármester 106/2015.(V.20.) VVJB határozat: 1./ Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Városfejlesztési, Vagyongazdálkodási és Jogi Bizottsága úgy dönt, hogy a 1173 Budapest, Pesti út 165. szám alatt található 125625/2 helyrajzi számú ingatlanon álló összesen 415 m2 alapterületű helyiség bérbeadása tárgyában kiírt nyilvános pályázatot eredménytelennek nyilvánítja a Munkacsoport 2015. május 19. napján kelt jegyzőkönyvében foglaltak alapján. 2./ A Városfejlesztési, Vagyongazdálkodási és Jogi Bizottság elnöke útján felkéri a polgármestert, hogy a döntésről értesítse az ajánlattevőt, illetve intézkedjen az ajánlattevő által befizetett 250.000,- Ft pályázati biztosíték visszautalásáról. Felelős: Hatvani Zoltán, a bizottság elnöke Határidő: azonnal, az értesítésre: a döntést követő 10 napon belül (10 igen szavazat, 1 tartózkodás) A napirend 30. pontja: VVJB/19/2015.05.20. Javaslat az állami fenntartásba került köznevelési intézmények elhelyezését szolgáló önkormányzati vagyonelemeken belül az ingatlanrészek nyári táborok tartása céljából való bérbeadása esetén a kedvezményes bérleti díjak alkalmazására Előadó: Fohsz Tivadar alpolgármester 107/2015.(V.20.) VVJB határozat: Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Városfejlesztési, Vagyongazdálkodási és Jogi Bizottsága Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente
BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATA
1173 Budapest, Pesti út 165.; Levélcím: 1656 Budapest, Pf.: 110.; Tel.: +36 1 253-3300; Fax: +36 1 256-0661; E-mail:
[email protected] - 23 -
Melléklet (csak elektronikusan): a 78/2015.(V.20.) VVJB határozat melléklete a 105/2015.(V.20.) VVJB határozat mellékletei
BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATA
1173 Budapest, Pesti út 165.; Levélcím: 1656 Budapest, Pf.: 110.; Tel.: +36 1 253-3300; Fax: +36 1 256-0661; E-mail:
[email protected] - 25 -