Boyd Morrison
BÁRKA (Tartalomjegyzék)
A fordítás az alábbi kiadás alapján készült:
The Noah 's Ark Quest by Boyd Morrison Copyright © 2009, 2010 by Gordian Fiction LLC All rights reserved. Fordította: Szántai Zsolt Borítóterv: Popovics Ferenc Hungarian edition © by I.P.C. Könyvek Kft., 2011 Hungarian translation © by Szántai Zsolt, 2011
Randinek, szerelmemnek. Köszönöm, hogy hiszel bennem.
PROLÓGUS Három évvel ezelőtt Hassad Arvadi lába nem engedelmeskedett az akaratának. Erőlködve próbált közelebb kerülni a falhoz, hogy utolsó pillanatait egyenes háttal, ülve tölthesse el, de így, hogy nem használhatta a lábát, ez reménytelen vállalkozásnak tűnt. A kőpadló túlságosan csúszós volt, és a karjában sem maradt erő. A feje a padlóhoz koppant. Kapkodva, szaggatottan vette a levegőt. A hátán feküdt; az élet lassan kiszállt belőle. Tudta, hogy meg fog halni. Ezen most már semmi sem változtathat. Ez a sötét kamra, ez a világtól több ezer éve elrejtett helyiség, ez lesz a kriptája. Már régóta nem aggódott a saját sorsa miatt. Dühében és tehetetlenségében sírt. Nagyon, nagyon közel járt élete céljának eléréséhez, ahhoz, hogy a saját szemével lássa Noé bárkáját, de ezt a lehetőséget egy ravasz háromszori meghúzása után örökre elvesztette. A térdeibe kapott egyegy golyó lehetetlenné tette számára a mozgást. A hasába fúródott harmadik lövedék biztosította, hogy öt percnél ne éljen tovább. Bár a sebek iszonyú kínt okoztak, közel sem voltak olyan fájdalmasak, mint a tudat, hogy nem sikerült eljutnia a karnyújtásnyi távolságban lévő Bárkához. Képtelen volt elviselni a helyzet iszonyú iróniáját. Végre bizonyítékot talált arra, hogy a Bárka létezett. Nem is csak arra, hogy létezett, arra is, hogy még mindig létezik, és hatezer éve arra vár, hogy rábukkanjanak. Neki pedig sikerült előásnia a kirakós játék utolsó darabját, azt a részletet, amelyre egy olyan szövegben bukkant rá, amit jóval Krisztus születése előtt írtak. Egész idő alatt tévedtünk - gondolta akkor, amikor elolvasta a szöveget. Több ezer éven át. Tévedtünk, mert azok az emberek, akik elrejtették
a Bárkát, azt akarták, hogy ez így legyen. A felismerés olyan diadalmas esemény volt a számára, hogy csak későn vette észre a lábára szegeződő pisztolyt. Azután... Minden hihetetlen gyorsasággal történt. A lövések döreje. Az üvöltve kiadott, információkat követelő parancsok. Saját szánalmas rimánkodása, kegyelemért esedező szavai. Az elhalkuló hangok és az erőtlenné váló fény, amikor gyilkosai elvonultak a zsákmányukkal. Sötétség. Ahogy a halálát várva feküdt, és azon tépelődött, hogy mitől fosztották meg, valósággal tombolt benne a düh. Nem hagyhatta, hogy azok megússzák a dolgot! Valaki előbb-utóbb rábukkan majd a holttestére. Fel kell jegyeznie, mi történt itt; fel kell jegyeznie, hogy nem Noé bárkájának pontos helye az egyetlen titok, amit ez a kamra rejt. Az ingujjába törölte véres kezét, majd a mellénye zsebéből előhúzott egy jegyzetfüzetet. A keze annyira remegett, hogy kétszer is elejtette a noteszt. Emberfeletti erőfeszítéssel kinyitotta - remélte, egy üres oldalnál. A sötétség olyan sűrű volt, hogy kizárólag a tapintására hagyatkozhatott. Egy másik zsebéből elővette a tollát, a hüvelykujjával lepattintotta róla a kupakot. A kamra csendjét megtörte a padlón végigguruló műanyag kupak által kiadott hang. A mellkasára fektette a jegyzetfüzetet, és írni kezdett. Az első sort könnyedén papírra vetette, de a sokk miatt egyre erősebben szédült. Már nem maradt sok ideje. A második sort már sokkal nehezebben írta le. A toll közben elnehezült, mintha ólommal töltötték volna meg. Mire végzett a harmadik sorral, már nem emlékezett rá, hogy előtte mit írt. Még a papírra kapart néhány szót, azután a toll kicsúszott az ujjai közül. A karja nem mozdult többé. A könnyek végigcsorogtak az arcán. Ahogy érezte, hogy közeleg az utolsó pillanat, három iszonyatos gondolat visszhangzott az agyában. Soha többé nem fogja látni imádott lányát. A gyilkosai egy elképzelhetetlen hatalommal bíró relikvia birtokába jutottak, és szabadon járkálnak a világban, ő pedig úgy fog elpusztulni, hogy egyetlen pillantást sem vethetett a történelem legjelentősebb régészeti felfedezésére...
HAYDEN
EGY Napjainkban Dilara Kenner egyetlen poggyászával, egy viharvert hátizsákkal a vállán keresztülvágott a Los Angeles-i LAX repülőtér nemzetközi várótermén. Csütörtök délután volt, az utasok összetorlódtak a hatalmas terminálon. Dilara a fél kettes perui géppel érkezett, de legalább negyvenöt percbe tellett, mire sikerült átjutnia az útlevél- és vámvizsgálaton. Úgy érezte, legalább tízszer ennyi ideig tartott a várakozás. Türelmetlen volt, már alig várta, hogy találkozzon Sam Watsonnal, aki miatt a tervezettnél két nappal korábban tért vissza az Egyesült Államokba. Sam az apja régi barátja volt, úgy tekintett rá, mint fogadott nagybátyjára, de a telefonhívása meglepetést okozott neki. Az elmúlt években azt követően is tartották a kapcsolatot, hogy az apjának nyoma veszett, de az utóbbi hat hónapban csupán egyszer beszéltek. Amikor Sam elérte őt a mobiltelefonján, éppen Peruban, az Andokban volt, és az egyik inka rom körül zajló ásatást felügyelte. Sam bizonytalanul beszélt, úgy tűnt, fél valamitől, ám nem volt hajlandó elárulni, mi a probléma. Ragaszkodott ahhoz, hogy személyesen találkozzanak, méghozzá a lehető leghamarabb. Sürgető kérlelésével végül sikerült elérnie, hogy Dilara az ásatást az egyik beosztottjára bízva, a munka befejezése előtt hazatérjen. Samnek még egy olyan kérése volt, amit Dilara meglepőnek talált. Meg kellett ígérnie, senkinek sem árulja el, hogy miért hagyja el Perut. Sam szó szerint érthette, amikor azt mondta, hogy a lehető leghamarabb találkozniuk kell: azt kérte, hogy már a repülőtéren fussanak össze. A találkahely a terminál második szintjén lévő büfékomplexum volt. Dilara egy kövér, hawaii inget viselő, a napon csúnyán leégett, vakációjáról éppen hazatérő férfi mögé került a mozgólépcsőn. A fickó egy jókora kerekes bőröndöt húzott maga után, és úgy helyezkedett el, hogy elzárta az utat. Hátrafordult, a tekintete megakadt a nőn; tetőtől talpig alaposan végigmérte. Dilara még mindig azt a rövidnadrágot és az egyszerű, ujjatlan topot viselte, amit az ásatáson. Tudatában volt annak, mivel keltette fel a férfi érdeklődését. Vállig érő, hollófekete, éppen leeresztve hordott haja, egészségesen napbarnított bőre - ezért a színért neki nem kellett megdolgoznia -, atletikus alakja és hosszú lába miatt a kevésbé diszkrét férfiak általában sokkal nyíltabban és kéjvágyóbban méregették, mint a hawaii inges pasas. Egy „na ne ugrass" pillantást vetett a leégett arcú férfira. - Elnézést - mondta, és elfurakodott mellette. Amikor felért a mozgólépcső tetejére, addig nézelődött a tágas büfékomplexumban, amíg a balkon korlátja mellett, egy kis asztalnál felfedezte Samet. Amikor utoljára találkoztak, a férfi hetvenegy éves volt. Most, egy esztendővel később inkább látszott nyolcvankettőnek, mint hetvenkettőnek. Fehér hajtincseit még mindig nem vesztette el, de az arcán a ráncok mintha sokkal mélyebbek lettek volna, mint korábban, az arca pedig olyan sápadt volt, mintha már napok óta nem aludt volna. Sam, amikor észrevette Dilarát, gyorsan felállt, és integetni kezdett. Az arcán megjelenő röpke mosoly tíz évvel megfiatalította. Dilara viszonozta a mosolyt, és elindult a kis asztal irányába. Sam szorosan magához ölelte. - El sem tudod képzelni, mennyire örülök, hogy látlak! - mondta. Eltolta magától Dilarát. - Még mindig te vagy a leggyönyörűbb nő, akit valaha ismertem! Kivéve persze az anyádat. Dilara megérintette a nyakában függő, szétnyitható medált, amelynek belsejében az apjáról és az anyjáról készült apró fotó lapult. Ezt az ereklyét három éve mindenhová magával vitte. Mosolya egy pillanatra halványabbá vált, a tekintete elhomályosult; belesüllyedt a szüleivel kapcsolatos emlékekbe. Az egész csupán egy másodpercig tartott, a szeme kitisztult. Ismét Samre nézett. - Látnod kellett volna koszosan, térdig a sárban! - mondta színtelen, középnyugati kiejtéssel. - Akkor most nem így beszélnél. - A drágakő akkor is drágakő, ha poros. Mi a helyzet az archeológia világában? Leültek. Sam kávét ivott, de figyelmesen már megrendelte Dilaráét is. A nő felemelte a csészéjét, ivott egy kortyot, mielőtt válaszolt a kérdésre. - Szokás szerint sok a dolgunk - mondta. - Legközelebb Mexikóba megyek. Találtunk néhány érdekes vírus-hordozót, az európai kolonizáció előttről. - Érdekesen hangzik. Az aztékokról van szó? Dilara nem felelt. A szakterülete a bioarcheológia volt, a hajdani civilizációk biológiai maradványainak tanulmányozása. Sam mindig is érdeklődött a téma iránt, de most nem emiatt tette fel a kérdést. Pusztán az időt húzta. A nő előredőlt, megfogta Sam kezét, biztatóan megszorította. - Rajta, Sam! Mi ez a cseverészés? Ugye nem azért kérted, hogy hamarabb jöjjek haza, mert a régészetről akartál beszélgetni velem? Sam idegesen a körülöttük tartózkodó emberekre pillantott, szeme egyikről a másikra villant, mintha azt ellenőrizné, van-e valaki a közelben, aki kéretlenül figyelemmel kíséri a beszélgetésüket. Dilara követte a férfi pillantását. Az egyik asztalnál egy mosolygó, nevetgélő japán család piszmogott a hamburgereivel. Jobbra egy üzletasszony ült, a PDA-ja billentyűit nyomogatta, és közben be-bekapott egy falat salátát. Bár már október eleje volt, és régen véget ért a vakációszezon, a Dilara mögötti asztalnál csapatnyi tinédzser ült. Egyforma „Tinik Jézusért" feliratú pólót viseltek, a mobiltelefonjaikkal szórakoztak, üzeneteket küldözgettek. - Tulajdonképpen - mondta Sam - éppen az archeológia az, amiről beszélni akarok veled. - Igazán? Amikor felhívtál. Még sosem hallottam ilyen feszültnek a hangodat. - Azért, mert egy nagyon fontos dolgot kell elmondanom. Talán ez magyarázza leromlott állapotát? Rákos? Ugyanaz a betegség támadta meg, ami húsz évvel korábban az ő anyját is elvitte? Dilarának elakadt a lélegzete. - Szent isten! De nem vagy a halálodon, ugye? - Nem, nem, kedvesem. Nem lett volna szabad felizgatnom. Ha eltekintünk ettől a kis bursitistől[1], még sosem voltam jobb formában. Dilara megkönnyebbülten felsóhajtott. - Nem - folytatta Sam. - Azért hívtalak ide, mert egyedül benned bízom. A tanácsodra van szükségem. A Sam közelében ülő üzletasszony megfogta a salátástányért, és felállt, hogy távozzon. A táskája, amit addig az ölében tartott, lecsúszott a padlóra; éppen a lába elé esett. A nő megbotlott, beleütközött Sambe, aki előzékenyen elkapta. - Elnézést - mondta a nő enyhén szlávos kiejtéssel, és gyorsan felkapta a táskáját. - Borzasztóan ügyetlen vagyok. - Örülök, hogy nem esett nagyobb baj - mondta Sam. A nő a homlokát ráncolva nézett le Samre. - Jaj, ne! Egy kis salátaöntet került a karjára! Engedje meg, hogy letöröljem! - A táskájából elővett egy zsebkendőt, szétnyitotta, és óvatosan letörölte Sam alkarját. - Szerencsére nem hosszú ujjú van magán. - Semmi baj. - Nos, igazán nagyon sajnálom! - A nő rámosolygott Samre és Dilarára, és elindult a szemétgyűjtő felé.
- Ugyanolyan gáláns vagy, mint mindig, Sam - mondta Dilara. - Szóval? Miben akarsz tanácsot kérni tőlem? Sam, mielőtt válaszolt volna, ismét körbepillantott. Az ujjai úgy feszültek meg, mintha görcsöt kaptak volna. Dilarára nézett, a tekintetéből sütött az aggódás. Habozott, de aztán ömleni kezdtek belőle a szavak. - Három nappal ezelőtt meghökkentő felfedezést tettem a munkámban. Hassadhoz is köze van. Dilara szíve nagyot dobbant az apja nevének említésére. A körmeit a combjába mélyesztette, hogy uralkodni tudjon a már jól ismert pánikrohamon. Az apja három éve tűnt el. Ebben a három évben Dilara minden szabadidejét arra áldozta, hogy kiderítse, mi történt vele. Nem járt eredménnyel. Eszébe jutott valami, amin meglepődött. Tudomása szerint az apja sosem járt annál a gyógyszeripari cégnél, amelynek Sam dolgozott. - Sam, mégis miről beszélsz? Találtál valamit, ami kapcsolatos a munkáddal, és megmagyarázza, mi történt az apámmal? Egy szót sem értek! - Egy teljes napig tépelődtem azon, hogy beszéljek-e neked erről, vagy inkább mégse. Úgy értem, hogy belekeverjelek-e. El akartam menni a rendőrségre, de egyelőre nincsenek bizonyítékaim. Most még valószínűleg nem hinnének nekem, azután meg már késő lesz. Azt viszont tudtam, hogy te hinni fogsz, és szükségem van a tanácsodra. Az egész jövő pénteken fog kezdődni. - Nyolc nap múlva? Sam bólintott. Dörzsölgetni kezdte a homlokát. - A fejed fáj? - kérdezte Dilara. - Kérsz aszpirint? - Mindjárt jobban leszek. Dilara, azt tervezik, hogy milliókkal, talán milliárdokkal végeznek! Megölik őket! - Milliárdokat? - Sam csak ugratja. - Viccelsz? Sam komoran rázta meg a fejét. - Bárcsak vicc lenne! Dilara fürkésző tekintettel nézett a férfi arcára. Jeleket keresett, amelyek arra utalnak, hogy egy átverés áldozatává akarja tenni őt, de nem talált mást, csak aggodalmat. Lassan lehervadt az arcáról a mosoly. Sam tényleg komolyan beszél! - Rendben van - mondta lassan. - Nem viccelsz. De még mindig nem értem. Bizonyíték? Mire? És kik azok az „ők"? Mi köze ennek az egésznek az apámhoz? - Megtalálta, Dilara! - Sam halkabbra fogta a hangját. - Tényleg megtalálta! A hangsúlyából Dilara azonnal tudta, mire céloz. Noé bárkája. Az apja az egész életét ennek a küldetésnek szentelte. Hitetlenkedve rázta meg a fejét. - Úgy érted, hogy azt a bizonyos hajót, amivel. - Elhallgatott. Sam arcáról a maradék kevéske szín is eltűnt. - Sam, tényleg jól vagy? Egy kicsit sápadtnak tűnsz. Sam a mellkasához kapott, az arca agonizáló maszkká torzult. Előredőlt, és lefordult a padlóra. - Istenem! Sam! - Dilara hátralökte a székét, és odaugrott a férfihoz. A hátára fordította, és ráüvöltött a mobiltelefonokkal szórakozó tinédzserekre. - Hívjátok a mentőket! Egy bénult, döbbent pillanat múltán az egyik srác a füléhez emelte a készülékét. - Dilara, menj innen! - hörögte Sam. - Sam, most ne beszélj! - Dilara megpróbálta megőrizni a lélekjelenlétét. - Szívrohamod van. - Nem szívroham. Az a nő, aki elejtette a táskáját. A zsebkendőn, méreg volt! Méreg? Szegény, már félrebeszél. - Sam! - Ne! - mondta a férfi erőtlenül. - El kell menned innen, vagy. veled is végeznek! Ők ölték meg az apádat. Dilara döbbenten meredt rá. Mindig is attól rettegett a leginkább, hogy kiderül, az apja már nem él, ennek ellenére sosem adta fel a reményt. De most. Sam tudta. Tudta, mi történt az apjával! Ezért hívta őt ide. Beszélni kezdett, ám Sam megszorította a karját. - Figyelj! Tyler Locke. Gordian Engineering. Kérj tőle. segítséget. Ő ismeri Colemant. - Sam minden egyes szó kiejtéséért keményen megküzdött. - Az apád kutatása. az indított el mindent. Meg kell találnod. a Bárkát! - Egyre összefüggéstelenebbül beszélt. - Hayden. Projekt. Oázis. Genezis. Hajnal. - Sam, kérlek! - Ez nem történhet meg. Most semmiképpen sem. Nem akkor, amikor végre választ kaphatna néhány kérdésére! - Sajnálom, Dilara. - Kik azok az „ők", Sam? - Dilara látta, hogy a férfi szemében megfakul a fény. Megragadta a karját. - Kik ölték meg az apámat? Sam ki akarta ejteni a szavakat, de hangok helyett csupán levegő jött ki a száját. Még egyszer, utoljára lélegzetet vett, majd többé nem mozdult. Dilara mesterséges légzést alkalmazott, és addig folytatta a szívmasszázst, amíg a kiérkező mentősök eltolták Sam közeléből. Felállt, és halkan sírdogálva oldalra húzódott. A mentősök minden tőlük telhetőt megtettek Samért, de erőfeszítéseik hiábavalónak bizonyultak. Nem sokkal később megállapították a halál beálltát. Dilarát átkísérték a repülőtéri rendőrőrsre, ahol részletesen elmondta, mi történt. Megemlítette Sam furcsa kijelentését a méregről, ám annyira nyilvánvaló volt a szívroham ténye, hogy a rendőrök nem foglalkoztak a dologgal, egy haldokló rémült fantáziálásának tekintették, és figyelmen kívül hagyták. Dilara magához vette a hátizsákját, és kábultan, zúgó fejjel beszállt a buszba, amellyel eljuthatott a repülőtér parkolóházába, a kocsijához. Sam olyan volt számára, mintha a nagybátyja lett volna; ő volt az egyetlen olyan ember, akit rokonának tekintett, és. És most elment. Ahogy a buszban ült, egyfolytában Sam szavai csengtek a fülében. Nem tudta eldönteni, hogy amit hallott, az egy idős, zavarodott ember értelmetlen megnyilvánulása volt, vagy egy közeli baráttól érkező figyelmeztetés. Csupán egyetlen módot talált arra, hogy ellenőrizze, van-e valami valóságtartalma Sam sztorijának. Meg kellett találnia Tyler Locke-ot.
KETTŐ Ahogy Hummer limója besiklott a burbanki Bob Hope repülőtér VIP-termináljának rámpája mellett álló metálkék jet oldalához, Rex Hayden ivott még egy korty Bloody Maryt, hogy valamelyest csökkentse a másnaposság szörnyű, fájdalmasan lüktető tüneteit. Új filmje péntek esti bemutatója után egész éjjel bulizott. Most kellett megfizetnie a két lány és a három palack Cristal árát. Hiába volt rajta a napszemüvege, a reggeli napsütésben hunyorogni kezdett. Istennek hála Burbankben a hozzá hasonló hírességeknek nem kellett átesniük a biztonsági ellenőrző pontoknál zajló marhaságokon. Legutóbbi akciófilmjének promóciós turnéján a következő állomás Sydney lesz. Az igényei szerint átalakított Boeing Business Jet tartályaiba nem fért annyi üzemanyag, hogy leszállás nélkül eljuthasson Ausztráliába; a tervek szerint Honoluluban fognak tankolni. A hosszú repülés nem jelentett számára megpróbáltatást. Kifejezetten azért vette meg a speciális 737-est, mert ez volt a legpompásabb és legkényelmesebb szerkezet, ami szárnyakkal rendelkezett. Privát hálószoba, konyha, aranyozott berendezési tárgyak, annyi hely, hogy a haverjait is magával vihesse, ráadásként pedig két légikísérő, két valódi bombázó, akiket személyesen választott ki a jelentkezők közül. A gép repülő szálloda volt. Ötvenmillióba került, de na és? Megérdemelte. Harmincéves korára elmondhatta, hogy a világ legnagyobb színészei közé tartozik. A legutóbbi filmje világszerte összesen több mint egymilliárd dollárt termelt. Hayden felhajtotta az italból maradt utolsó kortyokat, és támolyogva kiszállt a kocsiból. Kísérete követte. Billy és J-man a mobilján lógott, Fritz a csomagokkal bajlódott. A Hummer mögött még három kocsi érkezett, ezekkel jöttek a Hayden pályafutását segítő emberek: az ügynöke, a menedzsere, egy PR-os, egy személyi edző, az étkezési tanácsadója, és még tucatnyian. Annak, aki ilyen nagy kísérettel utazik, szüksége van egy ekkora repülőgépre. Az egészben az volt a legszebb, hogy a szerződés értelmében a stúdiónak kellett állnia a reklámkörút során a géppel kapcsolatosan felmerülő költségeket. - Melyik táskát akarod felvinni a gépre, Rex? - kérdezte Fitz. - Vagy kerüljön valamennyi a raktérbe? Haydennek ebben a pillanatban a legkevésbé sem volt szüksége Fitz ostoba kérdéseire. A másnaposság hányingerrel fenyegette, de a betonon, mindenki szeme láttára nem könnyíthetett a gyomrán. Érezte, némi koffeinre lenne szüksége. - A rohadt életbe, Fitz, áruld már el, miért tartalak? - kérdezte. - Lehet, hogy a bátyámnak mégis igaza volt veled kapcsolatban. Már nagyon unom, hogy minden szánalmas kis döntést nekem kell meghoznom helyetted! Mindet tegyétek fel a fedélzetre! Fitz gyorsan bólintott. Hayden félelmet fedezett fel az arcán. Helyes. Talán így megtanulja, mi a dolga, és legközelebb már elvégzi a feladatát. - Oké, hallottátok! - szólt oda Fitz a sofőrnek. - De aztán mindegyik felkerüljön! Ha egyetlen csomag lemarad, gondoskodom róla, hogy többé halottaskocsit se vezethess! - Értem, uram! - mondta a sofőr riadtan, és nekiállt, hogy kiadogassa a csomagokat a repülőtéri poggyásszállítónak. Hayden felkecmergett a lépcsőn, és utasításba adta Mandynek, az egyik légikísérőnek, hogy töltsön neki kávét. Billy, J-man és Fitz szótlanul üldögélt, míg a többi utas helyet foglalt a gép elülső részében. Hayden lerogyott a báránybőr borítású ülésbe, és szórakozottan nézte, ahogy a limo elhajt a gép közeléből. Megnyomta a gombot, aminek segítségével összeköttetést létesíthetett a pilótafülkével. - Induljunk, George! - Aloha, Mr. Hayden! - mondta a pilóta. - Már ennyire látni szeretné a szigeteket? - Honoluluban nem szállok ki a gépből - felelte Hayden - szóval el se kezdd ezt a szarságot! Ne foglalkozz semmivel, csak húzzunk már innen a pokolba! - Értettem, uram! Mandy becsukta az ajtót. Felpörögtek a jet hajtóművei; a 737-es gurulni kezdett a felszállópálya irányába. A koffein megtette a hatását: Hayden fejfájása enyhülni kezdett. Most, hogy valamivel jobban érezte magát, alaposabban szemügyre vette Mandyt. Már tudta, hogy a következő tizenöt órában hogyan és mire fogja használni azt a bizonyos privát hálószobát.
*** Miután elhagyta a VIP-terminál parkolóját, Dan Cutter leállította a Hummer limót a Sherman Way mellett, és a hátsó ülésre hajította a sofőrsapkát. Kiszállt, és felhajtotta a motorháztetőt, mintha valami gond lenne a kocsival. Ezután visszaült a sofőrülésre, és bekapcsolta a rádiókeresőt, hogy hallja, az irányítótorony hogyan kommunikál a felszállópálya irányába guruló 737-essel. A csomagot a vártnál sokkal könnyebben feljuttatta a gépre. Tudta, hogy a Crestwood Limos a nagymenő Hayden által előnyben részesített cégek közé tartozik, ezért csupán annyit kellett tennie, hogy telefonon lemondta a rendelést, majd ő maga állt ki a kocsival. Ismerte a celebeket. Az ilyenek sosem foglalkoztak a személyzettel; még a nevét sem kérdezték meg. Az ilyenek magától értetődőnek tartják, hogy a számukra kijelölt sofőr vezeti a kocsit, és biztosra veszik, hogy a csomagjaik hiány nélkül feljutnak a gépükre. Meg se fordul a fejükben, hogy ez a bizonyos sofőr a többi között esetleg még egyet felcsempész. Amikor az a kis nyomoronc Fitz megfenyegette őt, Cutter pár pillanatig elszórakozott a gondolattal, hogy kitöri a rohadék nyakát, pusztán azért, hogy megmutassa neki, valójában milyen lényegtelen senki. Azután eszébe jutott a küldetés. A Hitvezér víziója, és mindaz, amiért az elmúlt három évben dolgoztak. Mindennél fontosabb volt, hogy a csomag feljusson a repülőgépre. Az ő ötlete volt, hogy a szerkezetet Hayden gépén teszteljék. Pontosan egy olyan járatra volt szükségük, amely távoli célpont felé indul, és az út nagy részét az óceán fölött teszi meg. A roncs három mérföld mélyre süllyed majd, így akkor se hozhatják fel, ha egyáltalán rábukkannak. Ráadásul, bonuszként itt volt Hayden, aki már hónapok óta sok fejfájást okozott nekik azzal, hogy felhívta a figyelmet az ügyre. A sajtó munkatársai valósággal meg fognak őrülni a hírért, amikor kiderül, hogy a világ egyik legnagyobb, legismertebb sztárjának gépe lezuhant, így éppen a katasztrófa tereli majd el a figyelmüket. Sokkal kockázatosabb lett volna egy normál utasszállító gépre feljuttatni az eszközt. Cutter tudta, miután leadja az átvevőhelyen, a táskát nem kísérheti figyelemmel, és emiatt nagyon sok minden félrecsúszhat. Felfedezhetik az eszközt, esetleg valamilyen ok miatt egyszerűen nem teszik fel a kiszemelt gépre, a reptéren marad, vagy egy másik járatra kerül. Emellett annak a személynek, aki lead egy csomagot, fel kell szállnia a gépre a repülőtéri szolgálat biztonsági okok miatt kiemeli a raktérből azokat a poggyászokat, amelyek gazdája nem foglalja el a helyét. Hayden gépével más volt a helyzet: Cutter személyesen győződhetett meg róla, hogy a csomag bekerül a raktérbe, és ezt követően biztonságból, a földről nézhette végig a felszállást. A torony megadta a kifutási engedélyt Hayden 737-esének, hogy ráálljon a kifutópályára. Minden a terv szerint haladt. Cutter tudta, ha esetleg valami csúszás történik, Hayden őrjöngeni kezd. Az ilyen fickók úgy gondolják, körülöttük forog a világ. Elérkezett az idő. Cutter kinyitotta a mobiltelefonját, a címjegyzékhez navigálta, és megkereste az „ÚJ VILÁG" bejegyzést. Megnyomta a zöld hívógombot. Három csengetés, azután egy halk kattanás a vonal másik végén. Ezt követően három rövid csipogás - ezek a hangok azt jelentették, hogy Hayden gépének gyomrában működésbe lépett a szerkezet. Cutter bontotta a vonalat, a telefont visszadugta a zsebébe. A 737-es a kifutópálya végén megállt. Cutter a rádiót hallgatva várta, hogy a torony megadja a felszállási engedélyt.
- N-hármas-négyes-nyolcas Zulu járat, itt Burbank-torony. További utasításig várjon a felszállás megkezdésével! - Vettem, torony. Mi a gond? - Üzemanyagfoltot találtunk a kifutópályán. Egy szivárgó teherautó. - Mennyi ideig tart a dolog? A főnököm nem szereti a hosszú várakozást. - Egyelőre nem tudjuk. - Visszaguruljak a rámpához? - Még ne. Informálom a fejleményekről. - Vettem! Cutter elborzadva, hitetlenkedve nézett a mozdulatlanul várakozó 737-esre; átkozta magát, hogy a felszállási engedély kiadása előtt aktiválta a készüléket. Egy hosszabb halasztás katasztrófához vezethet. Az időjárás tökéletes volt, így nem számított késlekedésre. Most, hogy a készülék aktiválódott, már nem lehetett leállítani. Már működött. Ha a repülőgép esetleg visszatér a rámpához, valahogyan meg kell szereznie a csomagot. Ez hihetetlenül nehéz, ráadásul veszélyes feladat lenne. A készülékkel való érintkezés már halálos. A gép nem mozdult, Cutter tehetetlenül várakozott. Imádkozni kezdett. Rádőlt a volánra, szorosan behunyta a szemét, összefűzte az ujjait, és a szíve mélyéről fakadón fohászkodott, hogy folytatódjon a küldetés. Az Úr nem bocsátana meg neki. Az, amiben hisz, diadalmaskodni fog! Egész életében tudta, az a sorsa, hogy egy magasabb célt szolgáljon; hittársaihoz hasonlóan mindenét hajlandó volt feláldozni azért, hogy ez a bizonyos cél megvalósuljon. Azt, hogy pontosan mi is ez a magas és magasztos cél, csak azután tudta meg, hogy leszerelt a hadseregtől, ahol sikerült elsajátítania mindazt a tudást, amire szüksége volt az Úr által megjelölt terv végrehajtásához. Már akkor elkötelezte magát az ügy mellett. Örökre és visszavonhatatlanul. A szebb és jobb jövő érdekében elkövetett tetteit a hitetlenek barbárnak nevezték, de az ő lelke tiszta volt. Nem számított más, csakis a végső cél. Most éppen ezt a célt fenyegette veszély, de neki nem voltak kétségei. Hite rendíthetetlennek bizonyult. Tudta, imái meghallgatásra találnak. Negyven percig tartó várakozás után végre bekövetkezett a csoda. A rádió ismét megszólalt. - N-hármas-négyes-nyolcas Zulu járat, itt a torony. Feltakarítottuk az üzemanyagfoltot. Megadom az engedélyt a felszállásra. - Köszönöm, torony. Éppen most mentettétek meg az állásomat. - Szívesen, George. Érezd magad jól Sydney-ben! Két perccel később a jet végigsüvített a kifutópályán. A 737-es Cutter szeme láttára a hegyek fölé emelkedett, majd nyugati irányba fordult. Cutter lecsukta a motorháztetőt, és visszaült a Hummerbe. Elmosolyodott - aznap első alkalommal. Az Úr nem hagyta magára.
HÁROM Szél ostromolta a Scotia Egyes olajfúró torony landolófedélzetét, a szélzsák vízszintesen lobogott, a vége kelet felé mutatott. A torony kétszáz mérföldnyire állt Új-Fundland partjaitól, a Nagy-zátonynál[2], ahol a világ legszeszélyesebb és legzordabb időjárása tombolt. Errefelé az öt méter magas hullámokat felkorbácsoló, harmincmérföldes szelet nem is tekintették komoly viharnak. Tipikus nap volt, olyan, mint a többi. Tyler Locke már alig várta, hogy kiderüljön, ki volt olyan bátor, hogy vállalta az utazást pusztán azért, hogy vele találkozzon. A korlátnak támaszkodva fürkészte az eget, tekintetével a Sikorsky teherszállító helikoptert kereste. A gépnek perceken belül meg kellett volna érkeznie, de még nem lehetett látni. Tyler becipzárazta bomberdzsekijét, hogy védje magát a hideg ellen, majd mélyen beszívta a toronyra permeteződő, a só és a nyersolaj szagával átitatott levegőt. Amióta hat nappal korábban megérkezett a toronyra, szinte egyetlen percre sem tudott megállni, ezért őszintén örült ennek a néhány percnek, amit azzal tölthetett, hogy a végtelen Atlanti-óceánt nézze. Csupán szusszanásnyi pihenőre volt szüksége, ennyi is elég volt a feltöltődéshez. Sosem tartozott azok közé, akik képesek egész nap a tévé előtt fetrengeni és filmeket bámulni. Szerette belevetni magát egy-egy munkába, szeretett addig dolgozni, amíg megoldotta az aktuális problémát. Az apja által belenevelt munkaerkölcsnek köszönhetően szüksége volt arra, hogy mindig csináljon valamit. Ez volt az egyetlen dolog, amit a felesége sosem tudott megváltoztatni nála. Jövőre - mondta mindig Karennek. A következő év lesz a nagy vakáció ideje. A gondolataiba mélyedt; a régi bűntudat ismét felütötte csúf fejét. Szórakozottan a kezéhez nyúlt, hogy a jegygyűrűjét babrálgassa. Csak akkor nézett le, amikor az ujja a bőréhez ért, csak ekkor jutott eszébe, hogy a gyűrű már nincs ott. Gyorsan eltávolította egymástól a kezeit, és ismét felpillantott. A landolást irányító személyzet egyik tagja, az alacsony, inas, Al Dietz nevű férfi tartott feléje. A százkilencven centi magas Tyler, aki a legutolsó méréskor valamivel többet nyomott száztíz kilónál, az apró olajmunkás fölé tornyosult. - Helló, Tyler! - üvöltötte túl Dietz a szelet. - Kijöttél, hogy lásd leszállni a helikoptert? - Szevasz, Al - mondta Tyler. - Várok valakit. Nem tudod véletlenül, Dilara Kenner a fedélzeten van? Dietz megrázta a fejét. - Sajnálom. Csak annyit tudok, hogy ma öt utast hoznak. Ha akarod, odabent is várhatsz. Majd leviszem hozzád a nőt, ha megérkeznek. - Semmi gond. A legutolsó melóm Nyugat-Virginiában volt, egy bányaomlásnál. Egy hétig nyeltem a szénport. Azóta tőlem akár mínusz negyven is lehet, akkor is szívesen vagyok idekint. Egyébként az a nő képes volt rá, hogy iderepüljön miattam. Azzal viszonzom a szívességét, hogy megvárom idekint. - Egy percen belül találkozhatsz velük. Tudod, ha a nő esetleg nem jutott fel erre a gépre, akkor elég sokat fog késni. Hamarosan be kell zárkóznunk, és legalább huszonnégy órán át ki se jöhetünk. - Dietz intett, majd elindult, hogy előkészítse a landolást. Tyler is hallotta a meteorológiai előrejelzést, így pontosan tudta, Dietz mire gondol. A szél egy órán belül eláll, leereszkedik a köd, és amíg el nem oszlik, képtelenség lesz leszállni a toronyra. Tyler látta a nyugati irányból közeledő felhőket, és felfedezte az alatta, a toronytól úgy öt mérföld távolságban, lassan mozgó jachtot is. Fehér hajó volt, legalább huszonöt méter hosszú. Egy gyönyörűség. Valószínűleg egy Lürssen, esetleg egy Westport. Vajon mit keres idekint a Nagy-zátonynál? Tyler elképzelni sem tudta, azt viszont látta, hogy a jacht nem igazán siet. Arra sem talált magyarázatot, hogy egy régész miért akar találkozni vele annyira, hogy képes kirepülni ide. Dilara Kenner az elmúlt pár napban többször is felhívta a Gordian főhadiszállását. Tyler, amikor egy kis szünetet tarthatott, amikor abbahagyhatta egy kicsit a munkát, azonnal visszahívta, de csak annyit tudott kiszedni belőle, hogy professzor a UCLA-n[3] , és haladéktalanul találkozni akar vele. Amikor Tyler közölte, hogy a Scotia Egyesről egyenesen Norvégiába utazik, egy másik munkára, a nő ragaszkodott ahhoz, hogy még az elindulása előtt találkozzanak. Tyler viccesen megjegyezte, hogy erre csak úgy kerülhet sor, ha a professzornő vállalja a kétórás repülést, és kijön a fúrótoronyhoz. Meglepetten hallotta, hogy a nő kapva kapott a lehetőségen, ráállt az utazásra, és még arra is hajlandó volt, hogy megfizesse a helikopteres repülés csillagászati árát. Amikor Tyler megkérdezte tőle, hogy miért teszi ezt, a nő csak annyit közölt, hogy egy életbevágóan fontos dologról van szó. Nem fogadta volna el, ha a férfi esetleg visszautasítja. A rejtélyes fejlemény egy kis színt vihetett a máskülönben rutinszerű megbízatásba, ezért Tyler végül beadta a derekát, és engedélyt kért a torony igazgatójától, hogy a nő meglátogathassa. Dilara a jelek szerint nem ugratta. Tyler rákeresett a UCLA honlapjára, és rábukkant a harmincas évei közepén járó, gyönyörű, ébenfekete hajú nő fényképére. Dilara Kennernek magas arccsontja, csodálatos barna szeme és kedves mosolya volt. A fotója láttán Tyler megállapította, hogy minden bizonnyal intelligens, és érti a dolgát. Ezután elkövette azt a hibát, hogy megmutatta a képet Grant Westfieldnek, a legjobb barátjának, az aktuális munka villamossági szakértőjének. Grant azonnal tett egy nem igazán úriemberhez illő megjegyzést arra, hogy Tylernek miért kell találkoznia a nővel. Tyler erre nem felelt, de el kellett ismernie, hogy Dilara külseje még érdekesebbé tette a helyzetet. Dietz, aki két, elemlámpával felszerelt, vörös fényvisszaverős forgalomirányító tárcsát tartott a kezében, a leszállópálya széléhez, Tyler közelébe húzódott, és felmutatott a torony túlsó oldala fölött komorló égre. - Ott van - mondta. - Pontos. Tyler meglátta a szürke felhőháttér előtt mozgó távoli, de gyorsan növekvő pontot. Egy perccel később a szél ellenére eljutottak hozzá a helikopterrotor mély, lüktető hangjának foszlányai. A pont addig növekedett, míg végül felismerhetővé vált benne a tizenkilenc férőhelyes Sikorsky, az új-fundlandi olajmezők igáslova. Tyler biztosra vette, hogy Dilara Kenner a fedélzeten van. A nő a telefonbeszélgetés során egyértelművé tette, hogy semmiképpen sem szalasztja el a járatot. Tyler hitt neki. Dilara hangjában volt valami magabiztosság és keménység, ami arra utalt, hogy tartja a szavát, és azok közé tartozik, akiket nem lehet figyelmen kívül hagyni. Kevesebb mint egy mérföld távolságba érve a helikopter éppen lassítani kezdett, hogy leereszkedjen a fúrótoronyra, amikor a jobb oldali turbinamotorból kis füstpamacs pöffent rá a fülke tetejére. Tylernek tátva maradt a szája. - Mi az ördög.? Elborzadva döbbent rá, hogy mi a fog történni. Olyan érzése támadt, mintha áramot vezettek volna a gerincébe. - Láttad ez? - kérdezte Dietz. A hangja egy oktávval magasabb volt, mint máskor. Mielőtt Tyler válaszolhatott volna, robbanás szaggatta szét a motort. Néhány fémdarab a farokrotoron keresztül hátrafelé repült. - Szent szar! - kiáltott fel Dietz. Tyler már mozgásba lendült. - Lezuhannak! - üvöltötte. - Gyerünk! Felugrott a leszállópályára, átrohant a túlsó oldalára. Dietz utána vetette magát. Mint a mennydörgés a villám fellobbanása után, a robaj a
robbanás megtörténte után néhány másodperccel érkezett meg. Ahogy keresztülvágott a leszállópálya hatalmas H betűjének közepén, Tyler végignézte a Sikorsky döbbenetes pusztulását. A farokrotor két lapátja leszakadt, a megmaradók pedig szilánkokra verték magukat a helikopter hátsó részén. A még ép főrotor hatalmas centrifugális ereje egy szűk, lefelé irányuló spirál mentén kezdte forgatni a gépet. Tyler agyában egy hang azt kiáltotta, hogy rohanjon oda, csináljon valamit, de be kellett látnia: már nem segíthet. A plató szélére érve megállt, és tehetetlenül nézte a helikoptert. Dietz mellette fékezett le; lihegett az izgalomtól és a rohanástól. A Sikorsky nem ereszkedett le azonnal az óceán felé: ahogy az orra lefelé nyomódott, a farokrész körbefordult. Csak a legtapasztaltabb pilóták képesek arra, hogy így irányítsák a végzetes sérülést szenvedett helikoptereket. Felvillant egy halvány reménysugár. Ha a Sikorsky nem csapódik túl nagy erővel az óceán felszínéhez, az utasoknak esélyük lehet rá, hogy élve kijutnak a fülkéből. - Végük van - mondta Dietz. - Nem, meg fogják úszni! - felelte Tyler, de a hangja korántsem volt olyan meggyőződéssel teli, mint szerette volna. A helikopter száz-százötven métert zuhant, majd váratlanul megszűnt előre mozogni. Egyetlen pillanattal azelőtt, hogy belevágódott volna a vízbe, még oldalra dőlt. A főrotor úgy kavarta a hullámokat, mint a szakács a rántottának szánt tojásokat, de nem bírta a terhelést, és darabokra szakadt. A Sikorsky a jobb oldalát az ég felé fordítva feküdt a víz színén. - Nem tudnak kijutni! - kiáltott fel Dietz. - Gyerünk! - mordult fel Tyler, és közben maga elé képzelte Dilara Kenner mosolygó arcát. Olyan erővel szorította össze a fogait, hogy már azt hitte, szétrobbannak. - Gyerünk már! Szálljatok ki onnan! Mintha válasz lenne a felszólításra, a gyorsan süllyedő helikopter oldalán félrecsúszott az ajtó. Négy, élénksárga kezeslábast viselő alak ugrott a vízbe. Csak négy. Dietz a magatehetetlenül süllyedő helikopterre irányozta lámpája fénysugarát. - Hol vannak a többiek? - kérdezte. - El onnan! - ordított fel Tyler. A Sikorsky orra a víz szintje alá merült, a hullámok átcsaptak fölötte. A nyitott ajtón keresztül beáramlott a víz. A gép farka az felé fordult, azután az orrot és a testet követve eltűnt a hullámok alatt. Tyler döbbenten bámulta a helyet, ahol a helikopter elsüllyedt. Örökkévalóságnak tűntek a másodpercek, amelyek úgy teltek el, hogy nem látta a bent rekedt utasokat. Azután, amikor már úgy tűnt, hogy a gép utasai nem tudnak élve felszínre jutni, három újabb kezeslábas jelent meg a hullámok között. Hét túlélő. A helikopteren két pilóta és öt utas tartózkodott. Vagyis. Hétből hét! Valamennyien megúszták. Tyler tapsolt egyet, és felkiáltott. - Ez az! - csapott bele a szélesen vigyorgó Dietz felemelt kezébe. - Ezek a szerencsés kurafiak! - kiáltotta Dietz a vízen hánykolódó embereket bámulva. Tyler hitetlenkedve csóválta a fejét. Ezek az emberek hihetetlenül szerencsések! Irakban már látott néhány lezuhanó helikoptert. Ott sosem voltak túlélők. A Sikorsky utasainak megpróbáltatásai azonban még nem értek véget. - Iszonyú hideg lehet a víz - mondta Tyler. - Még azokban a kezeslábasokban sem bírják ki sokáig. Dietz arcáról eltűnt a vigyor. - Szerintem Finn azóta már telefonált a parti őrségnek, és. Tyler nem hagyta, hogy befejezze a mondatot. Úgy érezte, mintha óriási súlyként nehezednének rá az eltelő másodpercek. - Túl távol vannak. Meg aztán itt van ez a köd is. - Akkor hogy fogjuk kiszedni őket? - kérdezte Dietz. - Csak azért élték túl a zuhanást, hogy a vízben pusztuljanak el? - Ha rajtam múlik, élni fognak! Tyler tudta, a Scotia Egyesen ő az egyetlen, aki tudja, hogy hasonló esetekben, légi katasztrófák után milyen mentési műveleteket lehet és kell végrehajtani. Tisztában volt vele, mielőtt bármit tenne, meg kell győznie Roger Finnt, a torony igazgatóját, hogy nem várhatják be a parti őrség által kiküldött mentőhelikoptereket. Azt is tudta, nehezen fog boldogulni Finn-nel, aki nem igazán rajongott érte - pontosabban azért, hogy az anyacég által felbérelt külsősként dolgozik a fúrótornyon. - Tartsd szemmel őket! - mondta Tyler, és a leszállóplatón keresztülvágva a lépcső irányába rohant. - Most hova mész? - kiáltott utána Dietz. - A vezérlőbe! Miközben leszáguldott a lépcsőn, átvillant az agyán a gondolat, hogy esetleg nem kellene beleavatkoznia a dologba. Az ösztönei azt súgták, nem állhat meg, igenis tennie kell valamit, de közben tudta, senki sem számít a segítségére. Ez nem az ő feladata. A fúrótorony személyzete és a parti őrség majd elintézi a dolgot. Ki fogják menteni a túlélőket. Aztán hirtelen arra gondolt, mi történhet akkor, ha téved. Odakint hét ember küzd az életéért. Hét ember, köztük Dilara Kenner, akit személyesen ő hívott a fúrótoronyra. Ha ezek az utasok elpusztulnak, és ő nem követ el mindent a megmentésük érdekében, akkor - mondjon bárki bármit igenis az ő lelkén szárad majd a haláluk. Ha pedig ez történne, hónapokra visszasüllyedne abba az állapotba, amit már nagyon jól ismert. Napokon át nem aludna, gyötörné a bűntudat; egyfolytában az pörögne a fejében, hogy mit kellett volna tennie, mit hibázott el. A kínlódással teli, álmatlan éjszakák emléke volt az, ami nem engedte, hogy megálljon.
NÉGY Mike „Hammer" Hamilton százados tizenegyezer méter magasságban szintezte F-16-osát; a jobb szárnya mellett repülő kísérőgép pilótája, Fred „Fuzzy" Newman hadnagy a vezérhez igazította a saját pályáját. Miután eltávolodtak a Los Angelestől keletre lévő March légi bázistól, mindketten begyújtották az utánégetőjüket, hogy még azelőtt kijussanak az óceán fölé, hogy a repülőgép, aminek az elfogására kirendelték őket, bejut a szárazföld fölé. Hammer radarján tisztán megjelent az N-348Z jelölésű privát 737-es, amelyhez óránkénti kétezer mérföldes relatív sebességgel közeledtek. - Elfogás két perc múlva - mondta Fuzzy. - Vettem - felelte Hammer. - Los Angeles kontroll, itt CALIF hármas-kettes. Van valamilyen kommunikációs forgalom a célpont irányából? - Negatív, CALIF hármas-kettes. Még mindig semmi. - A menet közben végrehajtott eligazítás során Hammer megtudta, hogy a Honoluluba indult, de irányváltással visszafelé tartó géppel minden összeköttetés megszakadt. A pilóta még közölni tudta, hogy visszafordul, mert néhány utasának sürgős orvosi ellátásra van szüksége, de ezt követően a kommunikáció egyre zavarosabbá vált. A jelek arra utaltak, hogy a fedélzeten mindenki, beleértve a személyzetet is, elkapott valamilyen rejtélyes betegséget. A kommunikáció egyre érthetetlenebbé és furcsábbá vált, a pilóta úgy beszélt, mintha fokozatosan úrrá lenne rajta valamilyen elmebaj. Amikor legutoljára hírt adott magukról, az olyan különös volt, hogy a Los Angeles-i irányítóközpont ügyeletese nem kívánt találgatásokba bocsátkozni, egyszerűen bejátszotta Hammernek. Ez volt a legfurcsább bejelentkezés, amit a százados életében hallott.
- N-hármas-négyes-nyolcas Zulu, itt a Los Angeles-i irányítóközpont. A legutóbbi üzenete értelmezhetetlen volt. Megismételné? - Nem látok! - hallatszott a pánikba esett pilóta hangja. - Megvakultam! Nem látok! Ó, Jézusom! Hammer még soha, egyetlen pilótát sem hallott ilyen hangon beszélni.
- Robotpilótán vannak? - Igen, roboton. Ó, istenem! Már érzem! - Mit érez? N-hármas-négyes-nyolcas Zulu? Mi történik ott? - Szétolvadok! Valamennyien szétolvadunk! Állítsák meg! - A pilóta fájdalmasan felsikoltott. Ezt követően a kommunikációnak hirtelen vége szakadt. Ez történt nyolcvan perce. - Próbáltak lejjebb ereszkedni? - kérdezte Hammer. A szeptember 11-i események óra a Nemzeti Légigárda azon egységének, ahol ő szolgált, az ország területének védelme volt a legfontosabb feladata. A standard eljárás szerint minden olyan légi járművel szemben elfogási manővert kellett végrehajtani, amellyel megszűnt a kommunikáció. Ha valamiből arra lehetett következtetni, hogy egy repülőgép terroristák irányítása alá került, és gyanítani lehetett, hogy fegyverként kívánják felhasználni, az elfogó művelet végrehajtóinak nem volt más választásuk, le kellett szedniük. Ám abból, amit hallott, Hammer nem gondolta úgy, hogy ebben az esetben valami ilyesmiről lenne szó. Nincs az a terrorista, aki miatt egy pilóta így viselkedne! - Negatív - mondta az irányítóközpont. - Nem változtattak se a pályájukon, se a magasságukon. - Vettem. Elfogás egy percen belül. Hallottad a kontrollt, Fuzz! Amikor odaérünk, megkerüljük, melléje húzódunk, és majd kiderül, mi a helyzet. Hammer a távolban megpillantotta az élénkkékre festett 737-est. A gépet egyre közelebbről látták. A százados és a hadnagy elszáguldott mellette. Tettek egy gyors kerülőt, majd visszavették a sebességüket, hozzálassítottak a 737-eshez. Hammer a gép bal, Fuzzy a jobb szárnya mellett vett fel pozíciót. - Los Angeles kontroll - mondta Hammer -, elfogtuk a célpontot. Egyenesen és egyenletesen repül, három-ötvenes magasságban van. A sebessége zéró-hetes-ötös pályán százötven csomó. - Tudta, hogy ha a 737-es nem változtat irányt, át fog repülni Los Angeles fölött. - Vettem, CALIF hármas-kettes. Jelentse, mit lát! - A gép látszólag jó állapotban van. Az én oldalamon nincs rajta sérülés. - Az enyémen sincs - mondta Fuzzy. - Nem látok mozgást a belsejében. Egy kicsit közelebb megyek hozzá. Hammer előre és jobbra vitte az F-16-ost, hogy a szárnya a 737-es elé kerüljön. Az utasszállító fedélzetén tartózkodóknak észre kellett venniük. Azoknak, akik még maguknál voltak, elvileg ki kellett volna nézniük az ablakokon, de erre nem került sor. - Valami életjel, CALIF hármas-kettes? - Negatív. - A bal oldali ablakokon keresztül látni lehetett a jobbról beözönlő napsugarakat; Hammer tisztán láthatta az utastér üléseit. A kapott információk szerint a repülőgépen az egyik filmcsillag, Rex Hayden utazott a kíséretével. Hammer arra számított, az ülésekben látni fogja a hanyatt dőlve, félig fekve ülő alakokat, de senkit sem sikerült felfedeznie. Egyetlen embert sem látott. Különös. - Fuzzy, látsz valamit a te oldaladról? - Negatív, Hammer. Olyan nyugodt itt minden, mint egy. - Fuzzy azt akarta mondani, hogy „mint egy temetőben", de hirtelen meggondolta magát, és nem mondta ki az utolsó szót. - A jobb oldalon nincs senki. Legalábbis én senkit sem látok. - Los Angeles kontroll - mondta Hammer -, rosszak voltak az információk. Ezen a gépen nincsenek utasok. Üresjáratban közlekedik. Kis szünet, majd felhangzott az irányítótorony válasza. - Ööö. negatív, CALIF hármas-kettes. A hivatalos adatok szerint a hattagú személyzeten kívül huszonegy utas szállt fel a fedélzetre. - Akkor hol a pokolban vannak? - Mi a helyzet a pilótákkal? Hammer előretolta a gépét, hogy beláthasson a pilótafülkébe. Az ablakok tiszták voltak. A nagy jetek pilótái négyhevederes biztonsági övét használnak, amelyek akkor is az ülésben tartják a testüket, ha esetleg elvesztik az eszméletüket. Ahogy benézett a fülkébe, Hammert megdöbbentő látvány fogadta. Az övék ott voltak az üléseken, szabályosan becsatolták valamennyit, de a pilótáknak nyomuk sem volt. A fülke üres volt. Hammer elgondolkodott. Ha helyesek a kontrolltól kapott információk, huszonhét ember tűnt el nyomtalanul a Csendes-óceán fölött. - Los Angeles kontrol! Senki sem tartózkodik a célpont fedélzetén! - Ő maga is hihetetlennek tartotta, amit mond. - CALIF hármas-kettes. Megismételné? - Ismétlem: az N-hármas-négyes-nyolcas Zulu. üres! Egy kísértetgépet fogtunk be!
ÖT Tyler szíve már hevesen vert, mire beért a Scotia Egyes vezérlőtermébe, abba az ultramodern helyiségbe, ahonnan kontrollálni lehetett a fúrótornyon zajló tevékenységeket, egyebek mellett a szivattyúk és a szelepek működését. Ez volt a fúrótorony kommunikációs központja is. A terminálok előtt három ember ült, lázas igyekezettel végezték a vészhelyzeti akcióterv egymást követő pontjainak végrehajtását. Finn a telefonba üvöltözött. Zömök férfi volt, a haja a színét és az állagát tekintve is leginkább az acélgyapotra hasonlított; a hangja olyan határozottan és ellentmondást nem tűrően zengett, akár egy kiképző őrmesteré. Tyler, miközben megpróbált lélegzethez jutni, figyelmesen hallgatta. - Heten vannak a vízben. Igen, robbanás. Nem, a készenléti hajónk tegnap elindult, hogy segédkezzen a Scotia Kettesen bekövetkezett szivárgásnál. Túlélő-kezeslábas van rajtuk. Mikor?. Oké, akkor addig várunk. Finn letette a telefont. Tyler nyílegyenesen elindult felé. - Nem várhatunk. Finn a falióra felé bökött az állával. - A parti őrség mentőhelikoptere öt percen belül felszáll. Ha teljes sebességgel jön, akkor két órán belül itt lesz. Addig várunk. - Leszáll a köd - mondta Tyler a fejét rázva. - Mire a helikopter ideér, a látótávolság zéró lesz. Ilyen körülmények között a helikopter simán átrepül a bajba jutottak fölött. Akkor pedig soha többé nem látjuk őket! - Ha van valamilyen javaslatod - mondta Finn leplezetlen bosszúsággal -, örömmel meghallgatom. Bár fogalmam sincs, mi mást tehetnénk. Tyler az öklére hajtotta a fejét; elgondolkodott. Tudta, hogy az ilyen baleseteknél az eseményt követő első órán túl már nem igazán maradnak túlélők. - Mi a helyzet a készenléti hajóval? - kérdezte. Finn felhorkant. - Szerinted én még nem gondoltam erre? Legalább hat órába telik, hogy visszaérjen a Scotia Kettesről. És az az egyetlen hajónk! A Scotia Kettes fúrótorony az Egyestől északra, ötven mérföld távolságban állt. Tylernek eszébe jutott valami. Csettintett az ujjával. - Amikor odafönt voltam, láttam egy hajót. Öt mérföld távolságban lehetett. Talán az végre tudná hajtani a mentést. Finn dühös pillantás vetett az egyik emberére. - Én erről miért nem tudok? A férfi megszeppenve vonogatta a vállát. Finn dühösen beleköpött az egyik szemétkosárba. - Küldd ki a vészjelzést! A rádión kiment az SOS. Teltek a másodpercek. Tyler feszülten várta, hogy a vezérlő hangszóróiból felhangozzon a válasz, de. Semmi. A jacht nem felelt. - Próbáld újra! - mondta Finn, ahogy a faliórán ketyegve teltek a másodpercek. Még mindig semmi. - Látniuk kellett, hogy lezuhant a helikopter! - mondta Tyler. Dühítette a hallgatás. A túlélők számára a jacht jelentette a legjobb esélyt. - Miért nem válaszolnak? Finn dühösen széttárta a karját, majd leült. - Lehet, hogy nem működik a rádiójuk. Nem számít. Nem felelnek. Nem tehetünk mást azon kívül, hogy megvárjuk a partiőrség helikopterét, és reménykedünk, hogy megtalálja őket a ködben. Tyler is ugyanilyen túlélő-kezeslábast viselt, amikor a fúrótoronyra érkezett. Mark VII-es típusú felszerelés volt, meglehetősen jó, de nem a legújabb és nem a legjobb modell. Tyler ismét megrázta a fejét. A kezeslábasba épített jeladó jelzéseit csak egy mérföldön belül lehet pontosan behatárolni - mondta. - Ilyen sűrű ködben ez nem igazán elég. Mennyi a víz hőmérséklete? - Nagyjából öt Celsius fok - mondta Finn. - Azokban a kezeslábasokban, ilyen hőmérsékleten akár hat órát is ki lehet bírni. - Az ilyen határszámok leginkább nyugodt időjárásban érvényesek! - Tyler kezdte elveszteni a türelmét. - Azok az emberek valószínűleg megsebesültek, és folyamatosan küzdeniük kell a hullámokkal. Ha várunk, a helikopter nem fog mást találni, csak holttesteket! Finn felvonta a szemöldökét, és olyan tekintettel nézett Tylerre, mintha azt kérdezné: „És mit vársz tőlem, mit tegyek?" Tyler hallgatott; az agya lázasan dolgozott. Gondolatban felsorolta a Scotia Egyes berendezéseit és eszközeit, és közben időnként bólintott egyet. Átpörgette a fejében a lehetőségeket, mindegyiket újra megvizsgálta, de bármerről is közelítette meg a kérdést, csupán egyetlen megoldást talált. Mereven Finnre nézett. - Ezek szerint van valamilyen ötleted - mondta Finn. Tyler bólintott. - Nem fog tetszeni. - Miért nem? - Nekünk kell kihoznunk őket. - Hogyan? Csónakunk sincs! - Csónakunk tényleg nincs, de ott vannak a mentőkabinok. Finn-nek elakadt a szava a javaslat hallatán. Megrázta a fejét. - Nem. Ez túl kockázatos. A kabinok arra az esetre vannak, ha el kell hagynunk a fúrótornyot. Nem adhatok engedélyt rá, hogy bármi másra használják őket! A Scotia Egyesen öt, egyenként ötvenszemélyes, zárt mentőkabint helyeztek el. A kabinok a víz fölött, huszonkét méteres magasságban függtek. Tyler korábban, egy másik fúrótornyon már megvizsgált egy hasonló berendezést, tudta, hogyan vannak a magasban rögzítve, sőt egy alkalommal már tanúja volt, ahogy leeresztenek egy ilyen kabint. A kabinok egy harmincfokos rámpa tetején helyezkedtek el. A rámpa alsó vége a fúrótorony pereme, vagyis a víz felé mutatott. A kabint nem szokványos csónakdaruval eresztették alá - ez túlságosan lassú lett volna. Amikor megtelt, és lezárták a nyílásait, a gépkezelő meghúzott két kart. A kabin végigcsúszott a rámpán, és egyszerűen lezuhant a vízre. Ez volt az egyetlen módja annak, hogy gyorsan el lehessen hagyni egy égő fúrótornyot. Tyler előredőlt, megmarkolta Finn székének karfaját; fenyegetően hajolt a főnök fölé. Erőteljes testalkatát kiváló génjeinek köszönhette, de persze sokat számított az is, hogy bárhol, a világ bármely táján is dolgozott, rendszeresen végzett felüléseket, fekvőtámaszokat, és persze a futóedzéseket sem hagyta ki. Tisztában volt azzal, hogy egy olyan kemény fickóra, mint Finn, nem tud ráijeszteni, bármilyen apró is legyen a másik hozzá képest, de azt is tudta, hogy termetével és testtartásával nagyobb nyomatékot adhat a szavainak.
- Ne csináld már, Finn! - mondta halk, mély hangon. - Tudod, hogy ez az egyetlen esélyük! Ha várunk, azok az emberek elpusztulnak odakint! Finn felállt, és a nála jó húsz centivel magasabb Tyler szemébe nézett. - Tisztában vagyok vele, az istenit! - üvöltötte. - De az egész fúrótornyon nincs senki, aki valaha használta volna azokat a nyomorult kabinokat! Túl sokáig tart a vita - gondolta Tyler. A balesetet szenvedett embereknek pedig éppen időből volt a legkevesebb. Érezte, Finn nem fogja megadni az engedélyt, ha nem kap egy kis ösztökélést. Képtelen volt tétlenül állni, és megvárni, hogy hét ember vízbe fulladjon, ezért hazudott. - Én már csináltam ilyet - jelentette ki határozottan. - Éppen ezért jutott eszembe a dolog. Finn kétkedően nézett rá. - Tényleg? Használtál mentőkabint? Hol? - A Gordian két évvel ezelőtt letesztelt egy berendezést. Önkéntesekre volt szükségük. - Ebből annyi volt igaz, hogy a Gordian valóban végzett egy ilyen tesztet, de Tyler ezen csak felügyelőként vett részt, nem ült benne a mentőkabinban. Akkor túl veszélyesnek tartotta a dolgot. Finn kérdőn nézett rá. - És. Most is önként jelentkezel? Tyler pislogás nélkül állta Finn tekintetét, de a szíve egyre gyorsabban vert. - Persze. Bármit aláírok, ha kell. Egyébként is, én láttam, hogy hol zuhantak le. Finn körbenézett a vezérlőben, a pultoknál ülő három férfira pillantott, akik döbbenten néztek vissza rá. Finn oldalra fordult, az ablakon keresztül kinézett a gyorsan ereszkedő ködre, majd végül ismét Tylerre nézett. - Rendben, meggyőztél - emelte fel a kezét megadóan. - Az egyik kabint fogjuk használni. Hány emberre van szükséged? Tyler, miközben átgondolta a küldetést, megpróbálta lecsillapítani egyre hevesebben dobogó szívét. Eszébe jutott a régi mondás a kacsáról, ami a víz fölött nyugodtnak és mozdulatlannak tűnik, a víz alatt azonban eszeveszetten tapos a lábával. - Összesen háromra. Az egyik a kabint irányítja, a másik kettő kihúzza az embereket a vízből. Jó volna, ha Grant lenne az egyik. Sosem bocsátaná meg nekem, ha kihagynám a buliból. Grant Westfield nem csupán a legjobb villamosmérnök volt, akivel Tyler valaha együtt dolgozott, de az adrenalinfüggők közé tartozott. Sziklamászás, siklórepülés, barlangászat - mindenben benne volt, ami izgalmat ígért. Tyler időnként elkísérte egy-egy kiruccanására, de Grantet még ő is fanatikusnak találta. Tudta, Grant még véletlenül sem hagyná ki a lehetőséget, hogy beüljön egy mentőkabinba, vagyis olyasmit csináljon, amit előtte még csak kevesen, emellett szerette volna, ha az a személy is vele tart, akiben a fúrótornyon tartózkodók közül a legjobban megbízik márpedig ez Grant volt. - Jól van, Grant megy - mondta Finn. - Melléd adom Jimmy Marksont. Gondolom, tisztában vagy vele, hogy nem tudjuk visszahúzni a kabint. Ilyen időben semmiképp sem. Megroppanna a darunk. Ez percről percre egyre jobb! - gondolta Tyler. - A kast fogjuk használni - mondta. A kas hatszemélyes lift volt; a hajókon érkezők ezen jutottak fel a fúrótoronyra. - Szólok a két srácnak, hogy menjenek a kabinokhoz. Mindenesetre bújjatok mentőruhába. Lehet, hogy valamelyikőtök beleesik a vízbe. Nem szeretnélek elveszteni benneteket. Tyler jónak találta az ötletet. - Rendben. Tudom, hol az öltöző. Finn felkapta a telefont, Tyler azonban nem várt tovább. Miután szerzett magának egy kezeslábast, a jelzéseket követve átsietett a mentőkabinokhoz. A lépcsőhöz érve kettesével szedte a fokokat. A legalsó fedélzeten, a kabinoknál, miközben Grantre és Marksonra várt, ledobta a dzsekijét, és belebújt a kezeslábasba. A mentőkabint élénk narancssárgára festették, hogy könnyen észre lehessen venni a tengeren. Áramvonalas volt, mint a lövedékek; egyetlen ablaka négyszög alakú volt, és a hátulsó részében, a kormányos számára kialakított kupolán helyezkedett el. Az ablakot szupererős üveg helyett szupererős polikarbonátból készítették - ugyanabból az anyagból, amiből a golyóálló szélvédőket -, így ellen tudott állni a zuhanást követő erős hatásoknak. A farban lévő bejárati nyílást alumínium zsilipajtó zárta. Az öt kabin orra az óceán felé mutatott. Mindegyik a saját vezetőrámpája tetején állt. A rámpák végétől körülbelül húsz méter választotta el az óceán felszínét; a kieresztett kabin ezt a távolságot szabadesésben tette meg. A számítások szerint a becsapódást követően alá kellett merülnie a vízben, és csak jó kilencven méterrel arrébb emelkedhetett fel. Miután ismét a felszínre került, be lehetett indítani nagy teljesítményű, húszcsomós sebesség elérésére alkalmas dízelmotorját. Miután magára öltötte a kezeslábast, Tyler kinyitotta az első mentőkabin ajtaját, és belesett rajta. A fülke padozata nem vízszintes volt, a közepén lépcsők vezettek lefelé az orrnak háttal felállított ülések között. Egyetlen ülés volt menetiránnyal szemben, ezt kellett elfoglalni a kormányosnak, miután véget ért a szabadeséses fázis. A kabin két oldalán lévő egy-egy kart egyszerre kellett meghúzni - csak így lehetett beindítani a siklási és zuhanási folyamatot, ezért pánik esetén egyetlen ember képtelen lett volna „kilőni" a mentőegységet azelőtt, hogy a kabin megtelt volna menekülőkkel. A biztonsági eszközöket úgy alakították ki, hogy a hátsó zsilipet mindenképpen be kellett zárni, mielőtt a kabin elindulhatott. Ez is logikus megoldás volt, hiszen ha a fülke nyitott ajtóval zuhan le, a tengervíz bejut a belsejébe, így az egység a merülést követően nem bukkanhatott volna fel a víz színére. Tyler dobbanó hangokat hallott a háta mögül. Két ember sietett le a lépcsőn. Mindketten feketék voltak, de a hasonlóság itt véget is ért köztük. Az elöl haladó férfi bőre ébenfekete volt. Valamivel magasabb lehetett Tylernél, de meghökkentően sovány volt - a kezeslábas úgy lógott rajta, mint valami akasztón. Tyler tudta, hogy ez csak Markson lehet. A negyvenes évei végén járt. Az arcára kenődött olajfoltok sem leplezték aggodalmát. A második, borotvált fejű, kávészín bőrű férfi a kezeslábas cipzárjával kínlódott. Grant Westfield húsz centivel alacsonyabb és legalább tizenöt évvel fiatalabb volt Marksonnál, viszont hajdani pankrátoréletéből megőrizte közel százharminc kilós súlyát és hatalmas izmait. Tyler megállapította, hogy Grant a kelleténél egy-két számmal kisebb kezeslábast választott magának. - Segítsek, tigris? - kérdezte, és nem is próbálta leplezni évődő mosolyát. - Talán lefogyhatnál egy kicsit.. Grant nagy nehezen becipzárazta a mentőruhát, és bosszúsan Tylerre nézett. - Ezeket az izéket nem az én csodás alakomra tervezték. - Csak ne mozgolódj benne túl sokat, mert még szétreped rajtad! Nem lennél valami divatos. Grant elhúzta a száját. - Pedig, ha nem tudnád, Milánóban mostanában éppen a szakadt mentőruhák a legmenőbbek. Markson idegesen felnevetett. Talán nem tartotta megfelelőnek a helyzetet az ilyen tréfálkozáshoz, Tylernek mindenesetre tetszett a poén. Granttel már a seregben is hasonló idétlenkedésekkel próbálták enyhíteni a veszélyes helyzetek okozta feszültséget. - Örülök, hogy csatlakozol a csapathoz - mondta Tyler. - Most ugratsz? Nincs az a pénz, amiért kihagynám az őrült mutatványaidat! Azt hallottam, majd megveszel azért, hogy kilődd magad az egyik csini kabinnal. - Grant a jelek szerint sokkal lelkesebben állt hozzá a feladathoz, mint Tyler.
- Az, hogy megveszek érte, egy kicsit erős, de valakinek tényleg végre kell hajtani a feladatot. Mondjuk, nekünk. - Mindenesetre jól kitaláltad - mondta Grant a kabinokat méregetve. - Már hónapok óta nem ültem hullámvasúton. Tyler a másik férfi felé fordult, a kezét nyújtotta. - Te vagy Markson, igaz? - Igen, dr. Locke. - Szólíts Tylernek. Kezet ráztak. - Búvár vagyok és hegesztő. Emellett kiképeztek a mentőkabinok kezelésére. - Markson kemény fickónak látszott, de a hangja remegett egy kicsit. - Örülök, hogy velünk tartasz - mondta Tyler. A nyitott kabinajtó felé mutatott. - Mehetünk? Elsőként Grant szállt be. Elhelyezkedett, és becsatolta a biztonsági övét. A négy ponton rögzített öv alig érte át izmos testét. Tyler mászott be másodikként. Markson követte, és becsukta maga mögött a zsilipajtót. Tyler a bal oldalon, a kioldó kar mellett foglalt helyet. Ő is becsatolta magát. - Minden rendben, végrehajthatjuk a kilövést - mondta Markson. - Felkészültetek? - Fel - válaszolta Tyler. - Ó, hát persze! - kiáltott fel Grant. A jelek szerint fel akarta pörgetni magát egy kicsit, mint annak idején a ringbe szállás előtt. - Lássuk, mire képes a kicsike! Markson megmarkolta az egyik kioldó kart, Tyler a másikat. - Három. - kezdte Markson. - Kettő. egy. Rajta! Tyler megrántotta a kart. Kigyulladt egy vörös jelzőfény, amely azt mutatta, hogy aktiválódott a kioldó mechanizmus. Hangos csattanás hallatszott - szétnyíltak a hidraulikus kapcsok. Most már nem volt visszaút, ezért Tyler, valahogy úgy, mint a seregben, akció üzemmódba kapcsolta az agyát: innentől fogva „Precizitás, határozottság és nyugalom!" a jelszó. A kabin csúszni kezdett a rámpán. A mozgásában nem volt semmi különös vagy ijesztő - Tylernek olyan érzése támadt, mintha egy csónakban ülne, amit egy daru leemel a vontatóról -, ám ahogy véget ért a rámpa, ez is megváltozott. A kabin lefelé zuhant; Tyler úgy érezte, a torkába ugrik a gyomra. Grant unszolására egy alkalommal végrehajtott egy bungee ugrást, így az érzés nem volt ismeretlen a számára. A teste valósággal kilebegett az ülésből. Úgy tűnt, ez a súlytalan állapot egy örökkévalóságon át tart. Azután következett a becsapódás. A vízbe zuhanó üvegszálas test által keltett, robbanássá erősödő zaj egyszerre érkezett valamennyi irányból. Tylernek olyan érzése támadt, mintha a kabin betonhoz vágódott volna. A feje hátralökődött, nekicsapódott a párnázott támlának. Ahogy a kormányos ablakán keresztül kinézve meglátta a félelmetes víztömeget, érezte, drasztikusan megváltozik az ülése dőlésszöge. Teste a biztonsági övhöz feszült, és miközben a víz alá süllyedt kabin a felszín felé tartott, hol jobbra, hol balra lökődött. Víz csörgött le a kupolaablakon; Tyler megpillantotta a szürke eget. A kabin szinteződött. Grant vidáman felrikkantott, de az előtte ülő Tyler annak örült a legjobban, hogy egy darabban lejutottak. - Húúú! - üvöltött Grant nevetve. - Megcsinálhatnánk még egyszer? - Rám ne számíts! - Tyler kicsatolta az övét. - Most nehogy azt mondd, hogy nem élvezted! - A gyomrom biztos nem. Az még mindig fent van a fúrótornyon. Markson elfoglalta a kormányos pozícióját. Bár a hullámok hevesen ostromolták, a kabin éppoly elsüllyeszthetetlennek bizonyult, mint a parafa dugó. Tyler biztonságban érezte magát, de tudta, azoknak, akik úszni próbálnak ebben a vízben, egészen más a véleményük ezekről a hullámokról. Ismét az emlékezetébe idézte Dilara fotóját; maga elé képzelte, ahogy a nő erejét megfeszítve próbál a víz színén maradni. Markson beindította a motort, Tyler megmutatta neki, melyik irányban történt a szerencsétlenség. A köd percről percre sűrűbbé vált; igyekezniük kellett. Annak esélye, hogy sikerül kimenteniük a túlélőket, rohamosan csökkent - már közeledett a zéróhoz.
HAT Dilara Kenner megpróbálta a víz színe fölött tartani az ájult pilóta fejét, de a hevesen csapkodó hullámok között a feladat iszonyúan nehéznek bizonyult. Szerencsére a kezeslábasok megakadályozták, hogy lemerüljenek. Dilara egy idő után már azzal is beérte, ha sikerül megakadályoznia, hogy az áramlatok elsodorják a közeléből a pilótát. A másodpilóta, a babaarcú, szőke Logan, segíteni próbált neki, de törött karja miatt már az is nehezére rsett, hogy belégzéskor ne nyeljen egy-egy korty tengervizet. Dilara szem elől tévesztette a többi utast, a négy olajmunkást, akik azért indultak a fúrótoronyra, hogy megkezdjék háromhetes műszakjukat. A hullámok elsodorták őket, így Dilara tőlük sem remélhetett segítséget. Mielőtt megegyeztek Logannel, hogy takarékoskodnak az erejükkel, és inkább abbahagyják a beszélgetést, a másodpilóta elmondta neki, hogy a fúrótornyon nincs helikopter, a legközelebbi gép kétórányira, St. Johnban áll. A helyzet reménytelennek tűnt, de Dilarának eszébe jutott, hogy pontosan ez járt a fejében akkor is, amikor végigfutotta a Los Angeles-i maratont. Az, hogy megállás nélkül kell futnia negyvenkét kilométert, eleinte lehetetlen, megoldhatatlan feladatnak látszott, de azzal, hogy kizárólag arra összpontosított, hogy egyik lábát a másik elé tegye, végül befutott a célba. Elhatározta, nem azon fog tépelődni, hogy két órán belül esetleg megérkezhet egy helikopter, inkább azzal törődik, hogy túlélje a következő percet. A legnagyobb problémát az jelentette a számára, hogy a víz befolyt a kezeslábasába, aminek anyagát akkor hasította végig valami éles fémdarab, amikor kibújt a süllyedő helikopterből. Érezte, a végtagjai lassanként érzéketlenné válnak a hidegtől. - Fáradok - közölte Logan jó tízpercnyi hánykolódás után. - Azt hiszem, a ruhám már nem sokáig tart fent. Már Dilarának sem maradt sok ereje, de tudta, hogy ebben a helyzetben a feladás azonos a halállal. - Sikerülni fog, Logan! Ki fogja bírni. Ne pazarolja az erejét beszédre. Csak tartsa fel a fejét! - Sűrűsödik a köd. Nem fognak észrevenni minket. - Nem érdekel a köd! Ránk fognak találni. - Begörcsölt a lábam. - Logan, én magamat is fenntartom, meg a pilótát is. - Dilara taktikát váltott. - Azt akarja mondani, hogy nem bír ki annyit, mint egy nő? Logan rájött, Dilara mit csinál. Erőtlenül elmosolyodott. - Helyes - mondta Dilara, és megállapította, hogy a másodpilótánál hatásos ez a kicsit kemény stílus. - Látom, azért mégsem hagyja el magát teljesen. - Amíg maga bírja, én is bírom. - Örömmel hallom. Egyébként én nem azért jöttem el idáig, hogy bármit is feladjak. A velük történt balesetben volt valami iszonyatosan ironikus, amikor bekövetkezett, Dilarának eszébe jutott, hogy talán így ér véget az a megpróbáltatássorozat, ami Sam rejtélyes szavaival és halálával vette kezdetét. Hayden. Oázis. Genezis. A szavak nem sokat jelentettek neki. Aztán ott volt Samnek az a kijelentése, hogy az apja végül mégis elérte a célt, amiért egész életében dolgozott. Érthetetlen, zavarba ejtő és szédítő volt az egész! Nevetségesnek találta a feltételezést, hogy Samet megmérgezték. Sehogy sem ment a fejébe a dolog. Sam óriási gyógyszerészeti tapasztalatokkal rendelkezett, ha valaki észreveszi, hogy megmérgezik, ő biztosan. Egyáltalán: mi oka lenne bárkinek is arra, hogy megmérgezze Samet? Dilara szeretett volna hinni öreg barátjának, de az egész sztorit képtelenségnek tartotta. Amikor aztán útközben, a lakása felé menet sor került arra a bizonyos incidensre, kezdte átértékelni magában a helyzetet. A repülőtéri buszon észrevett egy fekete kabátot viselő, nagydarab férfit, aki többször is ránézett. Eszébe jutottak Sam szavai.
El kell menned innen, vagy... veled is végeznek! Kinevette magát paranoid gondolatai miatt, mindenesetre megkérte a buszsofőrt, kísérje el a kocsijához, és várja meg, míg elhajt. Ráfordult a Sepulvedára, a repülőtérről a Santa Monica-i lakásához vezető hatsávos útra. Az észak felé tartó forgalom viszonylag enyhe volt; a belső sáv majdnem végig az övé maradt. Menet közben egy hatalmas, fekete dzsip jelent meg Dilara aprócska Toyotája mellett. A terepjáró váratlanul balra húzódott, és nekicsapódott a Toyotának, hogy átlökje a szembejövő oldalra. A dzsip sofőrje szándékosan olyan pillanatot választott ki az akcióra, amikor sűrű volt a szemből jövő forgalom. Dilara a fékbe taposott, és megpróbált ellenállni a taszításnak, de a másik autó legalább kétszer akkora volt, mint az ő kocsija. A jobb oldalán egy platós kisteherautó közeledett felé. Dilara látta, ha folytatja az egyenlőtlen párharcot, a dzsip eléri a célját, és a kisteherautó elé löki, ezért hirtelen elhatározással felgyorsított, és amennyire tudott, balra vitte a Toyotát. Sikoltó gumik, dühödt dudálás hallatszott körülötte, és pusztán a szerencsén múlott, hogy a kisteherautót horzsolva sikerült keresztülszlalomoznia a szemből érkező kocsik között, hogy aztán csúszva lefékezzen egy kis pihenőhely parkolójában. A dzsip felgyorsított, majd gumi füstöt és fékező kocsikat hagyva maga után, gyorsan továbbhajtott. Dilara gyanította, hogy már a repülőtér óta követte őt. Sötétített ablakain nem lehetett keresztüllátni, így nem állapíthatta meg, hogy a fekete kabátos férfi vezette-e, abban azonban biztos volt, hogy a sofőr valamilyen kapcsolatban áll azzal az üzletasszonnyal, aki megmérgezte Samet.
El kell menned innen, vagy... veled is végeznek! Megtehette volna, hogy elfelejti az egészet, és visszatér a megszokott életéhez, mintha Sam nem lett volna egyéb, mint egy szerencsétlen bolond, ám valami azt súgta neki, hogy mindaz, amit öreg barátja elmondott neki, nem egy idős, aggkori elbutulásban szenvedő személy sületlenségei voltak. Valakik meg akarták ölni őt. Semmiféle bizonyítéka nem volt erre, mégis biztos volt benne. Ha úgy csinál, mintha mi sem történt volna, egy napon belül halott lesz. Végül, nagy nehezen, megszűnt a reszketése, és képes volt továbbhajtani. Elment a rendőrségre, de ezzel a megoldással zsákutcába jutott. A nyomozó, akivel beszélt, mindent rögzített. Gyakorlatilag ugyanazt mondta el neki, amit a repülőtéren, csak egy kicsit bővebben. Már közben érezte, a rendőr nevetségesnek tartja a történetét. A barátjával, Sam Watsonnal nem is szívroham végzett, hanem méreg? Emberek milliói vannak veszélyben, és valaki szándékosan le akarta tolni őt az autópályáról, hogy egyszer s mindenkorra félreállítsa? Ahogy jobban belegondolt, Dilara is őrültségnek találta az egészet, de mégsem tudta kiverni a fejéből, hogy a dzsip sofőrje szándékosan szorította le az útról; mégsem tudta elfelejteni Sam figyelmeztetését.
El kell menned innen, vagy... veled is végeznek! A lakásába nem mehetett; üldözői, ha logikusan gondolkodnak, már ott várnak rá. Nem mehetett haza, menekülnie kellett, és mindaddig nem élhet normális életet, amíg ki nem deríti, hogy ki akar végezni vele, és miért. Elment a bankja legközelebbi fiókjába, és a számláján lévő összes pénzt kivette. A bank- és hitelkártyákat túlságosan könnyű nyomon követni, márpedig Tyler Locke felkutatásához utaznia kell.
A Gordian Engineeringet könnyen megtalálta. Elment a könyvtárba, és beütötte a cég nevét az internet keresőjébe. A társaság arról a hihetetlenül bonyolult, „gordiuszi" csomóról kapta a nevét, amelyet Nagy Sándor vágott szét. A jelek szerint a Gordian volt a világon a legnagyobb konzultációs szolgáltatásokat nyújtó magáncég; még az amerikai hadsereg is az ügyfelei közé tartozott. A rangidős mérnökök mindegyike cégtulajdonos volt - ez a szerkezet Dilarát az ügyvédi irodákra emlékeztette. A vállalat specialitásai közé tartozott többek között a hibaelemzés és hibamegelőzés, honlapján több tucat olyan területet felsoroltak (járműbiztonság, a légi közlekedés biztonsága, különböző katasztrófák, tüzek, robbanások, épületszerkezeti hibák miatt bekövetkező katasztrófák), amelyen szakemberei hathatós segítséget nyújtottak, vagy kiemelkedő munkát végeztek. A cég honlapján már könnyű volt rábukkanni Tyler Locke-ra. A férfi a különleges műveletek részlegének vezetőjeként dolgozott a vállalatnál, számos területen páratlan tapasztalatokkal rendelkezett. Gépészmérnöki diplomát a Massachusettsi Műszaki Egyetemen, phD-t a Stanfordon szerzett. Szolgált a seregben, egy utászegységet irányított; századosi rangban szerelt le. Robbantási szakértő és gyakorlott tűzszerész volt, értett a mechanikai rendszerek kidolgozásához, foglalkozott baleset-rekonstrukcióval, tesztelt prototípusokat, vagyis mindent összevetve: komoly és színes szakmai múlttal rendelkezett. Dilara korábban még nem találkozott az „utász" kifejezéssel. Az egyik katonai honlapról megtudta, hogy ezek azok a katonák, akik hidakat és erődítményeket építenek, felszedik az aknákat, hatástalanítják a bombákat - és mindezt általában ellenséges tűz alatt. Megpróbált részletesebb adatokat gyűjteni Tyler katonai tevékenységéről; kíváncsi volt, hogy pontosan mennyi ideig szolgált, melyik háborúban járt, de egyetlen kérdésére sem talált választ. Azt viszont kiderítette, hogy a férfit többször kitüntették, megkapta például az Ezüstcsillagot és a Bíborszívet is. Annyi mindennel foglalkozott, olyan sok mindent csinált már, hogy az ember azt gondolta volna, legalább harmincöt éve aktív. Dilara egyetlen fotót sem talált Lockeról, de a UCLA-n ismert néhány mérnökprofesszort, és a velük kapcsolatos emlékeire hagyatkozva egy kopasz, ötvenes, pocakos férfit képzelt a név mögé, aki állandóan rövid ujjú ingben jár, és tolltartóban tartja a ceruzáit. Úgy érezte, dr. Locke a telefonon keresztül könnyedén félre tudja majd söpörni a történetét, ezért elhatározta, személyesen fog találkozni vele. Megtudta, hogy Locke valahol Új-Fundlandon, egy olajfúró tornyon tartózkodik, és elégedetten nyugtázta, hogy a hely kiváló lesz a találkozásra. Los Angelestől több ezer mérföldnyire azok, akik üldözik, nem fognak egykönnyen a nyomára bukkanni. Előre le kellett foglalnia a helyét a helikopteren, amellyel eljuthatott a fúrótoronyhoz - nem tehette meg, hogy egyszerűen csak odasétál a pulthoz, és jegyet vált a gépre, ami elröpíti a magánkézben lévő létesítményre -, de ettől eltekintve óvatosan járt el, egyetlen nyomot sem hagyott maga után. Nem is St. Johnba repült, hanem a tőle százötven mérföldre lévő Ganderbe - felkészült rá, hogy üldözői esetleg ott várnak majd rá a St. John-i repülőtéren. Ganderben buszra szállt, és három órával később megérkezett a helikopterhez. Indulás előtt már csak annyi ideje volt, hogy magára öltse a kezeslábast. Amikor a helikopter levegőbe emelkedett, Dilara végre megnyugodott. Talán hamarosan választ kap néhány kérdésére. Éppen a gigantikus fúrótornyot nézegette az oldalsó ablakon keresztül, amikor valami felrobbant a feje fölött. Az utasok riadtan kiáltozni kezdtek; ő is megrémült. A pilóta szerencsére megőrizte a nyugalmát, kézben tartotta a sérült helikoptert, amely egészen a becsapódásig vízszintes helyzetben maradt. Miután becsapódtak a hullámok közé, beletelt pár másodpercbe, mire Dilara lerázta magáról a kábultság fátylát. Az egyik utas félrehúzta a gép ajtaját. A pilóta eszméletlenül, előredőlve ült a helyén. Dilara látta, hogy a másodpilóta karja furcsa szögben áll. Mielőtt segítséget kérhetett volna a többi utastól, azok már sorban kiugráltak. Ő valahogy előrevergődött a nyitott ajtón keresztül bezúduló vízen. Tudta, a helikopter már csak néhány másodpercig marad a felszínen. Lehámozta a pilótáról a biztonsági övét. A víz ekkor már a derekáig ért. A pilóta kilebegett az üléséből. A másodpilóta fájdalmasan üvöltött, valahányszor hozzáért valami a karjához, de képes volt egyedül eljutni az ajtóhoz. Dilara átkínlódott a pilótával az ajtóig. Éppen akkor jutottak ki, amikor a helikopter a felszín alá süllyedt. Dilara rúgott egy nagyot, eltávolodott a géptől. Egy pillanattal később mindhárman a felszínre emelkedtek. Most, ahogy erőlködve megpróbálta a hullámok fölött tartani a pilóta fejét, elhatározta, mindent megtesz annak érdekében, hogy megtalálja azokat, akik felelősek a helikopter lezuhanásáért, vagyis azokat, akik meggyilkolták az apját. A jelek szerint az, amit Sam elmondott neki, bizonyos személyek számára annyira fontos, hogy akár ölni is képesek miatta. Rá kell jönnie, mi ez az egész, és hogy ez a fickó, ez a Tyler Locke hajlandó-e segíteni neki. A gyilkosok még nem jöhettek rá, de hamarosan meg fogják érteni: óriási hibát követtek el, amikor ellene fordultak! A sűrűsödő sötétségbe új hang hasított. Motorzaj? Dilara körbenézett. A szél miatt nehezen lehetett megállapítani, melyik irányból érkezik a hang. Azután meglátta. A furcsa, narancssárga jármű alakja olyan volt, mint egy lövedék. Úgy kétszáz méter távolságba érve hirtelen megállt, már csak a hullámok mozgatták. A hátulján kinyílt egy ajtó. Dilara látta, egy alak lép ki rajta. Az alak egymás után behúzott néhány embert a járműbe. Ezek szerint a helikopter többi utasa megmenekült. Dilara felemelte az egyik karját - a másikkal az ájult pilótát tartotta -, és miközben felfelé rúgta magát a vízből, eszelősen integetni kezdett. - Ide! Ide! - kiáltotta. Megkönnyebbülés áradt szét benne, vidáman felkiáltott. Lehet, hogy mégis megússzák? Logan is kiáltani próbált, de túl gyenge volt. A feje néhány másodpercenként a hullámok alá bukott, de még volt annyi ereje, hogy újra és újra felemelje, hogy kiköpje a szájába jutott vizet. Dilara látta, ha a mentőcsapat nem jut el hozzájuk, de nagyon gyorsan, Logan megint alábukik, és talán soha többé nem jön fel. Még hangosabban kiáltozott, de nem látta jelét, hogy bárki meghallotta volna a hangját. A hullámok tetején hánykolódó, furcsa alakú csónak hol eltűnt előle, hol ismét megjelent, és már nem a hátulján lévő ajtót fordította feléje. Egy pillanatra megijedt, hogy nélkülük megy egy, de aztán a csónak ismét megjelent, és ezúttal nagyobb volt, mint korábban. Közeledik! Mégis meglátták őket! A csónak továbbhaladt, majd amikor a fara egy vonalba ért Dilarával és a két pilótával, hirtelen megállt. Dilara csak ekkor döbbent rá, hogy az utóbbi pár percben csak a csónakkal foglalkozott, Loganről teljesen megfeledkezett. Kinyílt a csónak farán lévő ajtó, egy magas, kócos hajú férfi lépett ki rajta. Körbenézett, azután belevetette magát a vízbe - nagyjából oda ugrott, ahol Dilara utoljára látta Logant. Óráknak tűnő ideig maradt a víz alatt, pedig az egész nem tarthatott tovább néhány másodpercnél. Váratlanul megjelent a felszínen; az egyik karjával Logan fejét tartotta. Áttolta a másodpilótát a csónak ajtajában álló izmos, fekete férfihoz, aki úgy kapta ki a vízből Logant, mintha csak egy játék baba lenne. Az első férfi odaúszott Dilarához, átvette tőle a pilótát; felemelte az eszméletlen férfit, betolta a csónakba. Ezt követően Dilara felé fordult, és a hideg ellenére elmosolyodott. - Ön következik, ifjú hölgy! - A jelek szerint nem igazán zavarta a hideg víz, kék szemét le sem vette a nőről. Dilara furcsán elragadónak találta, hogy a férfi a körülmények ellenére így viselkedik. Különös nyugalom áradt szét benne. Felnyújtotta a kezét a fekete férfinak, aki egyetlen mozdulattal kirántotta őt a vízből. Ahelyett, hogy lerogyott volna a legközelebbi ülésre, előrement, hogy megnézze, mi a helyzet Logannel és a pilótával. Logan tengervizet hányt, és kapkodva ugyan, de lélegzett. A mentőcsapat harmadik tagja a még mindig eszméletlen pilóta fölé hajolt. - Rendbe fog jönni? - kérdezte Dilara vacogó foggal. A harmadik megmentő bólintott. - Van egy ronda dudor a fején, de még él.
- Hála magának - szólalt meg egy hang Dilara háta mögött. A nő megfordult. A férfi, aki felhozta a víz alól Logant, éppen akkor zárta be a kabin hátsó ajtaját. Dilara kimerültén roskadt le az egyik ülésre. Egész testében reszketett. A kék szemű férfi az egyik rekeszből elővett egy gyapjútakarót, ráterítette Dilara vállára. A takaró melege csodálatos volt. - Hogy van? - kérdezte a férfi. A fülkében elég erős volt a világítás ahhoz, hogy Dilara felfedezze a nyaka oldalán végigfutó vékony, fehér sebhelyet. A férfi kék szemével áthatóan nézte, valósággal bámulta. Azután megfogta Dilara kezét, és dörzsölgetni kezdte. - Kávéfőzőjük nincs ezen a csónakon, igaz? - kérdezte a nő. Annyira vacogott, hogy csak dadogva tudta kiejteni a szavakat. - Mert most nagyon jólesne egy dupla. A férfi ismét rávillantott egy széles mosolyt, bár - Dilara látta - ő is rettenetesen fázott. - A presszósunk éppen szabadnapos, de ígérem, hamarosan szerzünk magának egy bögre forró kávét! Ön bizonyára Dilara Kenner. A nő meglepetten kapta fel a fejét. - Igen. Furcsa, hogy tudja a nevem. És ki az a magas, fekete hajú, viharvert idegen, aki megmentette az életemet? - Nos, nem tudom, hogy hármunk közül kire gondol. Az az izompacsirta Grant Westfield. Aki annak a férfinak próbál segíteni, akit ön mentett meg, nem más, mint Jimmy Markson, én pedig Tyler Locke vagyok. Dilara meghökkent. Arra számított, hogy dr. Locke legalább ötvenöt éves, erre tessék, most kiderül, hogy a harmincas évei közepén jár, vagyis nem sokkal idősebb nála. Ráadásul jobban hasonlít egy daliás tűzoltóra, mint egy kockafejű mérnökre. - Dr. Tyler Locke? - Ne legyünk már ennyire formálisak! Jobban szeretem, ha Tylernek szólítanak, de a Ty is megteszi. - Mit keres maga idekint? - Ezt én is megkérdezhetném magától. A sokk és a kimerültség megtette a hatását. Mielőtt felfogta volna, hogy mit mond, a szavak kicsúsztak Dilara száján. - Szeretném, ha segítene megtalálni Noé bárkáját.
HÉT Hammer Hamilton százados egy jó órán keresztül próbált rádiókapcsolatot teremteni a privát jettel, bárkivel, aki a gép fedélzetén tartózkodik, de nem járt sikerrel. Hívásaira csak sztatikus zörejt kapott válaszként. Nem mintha másra számított volna. A gépen az egyetlen rádió a pilótafülkében volt, amelyet folyamatosan szemmel tartott, amióta beállt a 737-es mellé. A gép simán haladt előre a pályáján; Hammer és Fuzzy árnyékként kísérte. Gond nélkül átjutottak Los Angeles fölött. A KC-10-es tanker, amely korábban már feltöltötte a két vadászgép üzemanyagtartályát, egy mérfölddel lemaradva követte őket, készen arra, hogy megismételjék a légi tankolást. Senki sem tudta pontosan meghatározni, hogy a 737-es mennyi ideig lesz képes a levegőben maradni. Hammer még soha életében nem találkozott ilyen jelenséggel, és csak egyetlen hasonló esetet tudott felidézni: azt, ami Payne Stewart, a golfozó magángépével történt. A Lear 35-ös kabinjából nem sokkal a floridai start után kiszökött a levegő. A fedélzeten tartózkodók gyakorlatilag megfulladtak, de a gép robotpilótával tovább repült. Nem is állt meg, míg volt benne üzemanyag; végül Dél-Dakota fölött ürültek ki a tartályai. Egy mezőn zuhant le. Akkor is felküldték a vadászgépeket, amelyek természetesen elfogták Stewart gépét. A vadászpilóták azonban nem láttak be a Lear 35-ös belsejébe, az ablakok ugyanis bejegesedtek. Éppen ez a jelenség utalt a nyomásvesztés tényére. A fedélzeten tartózkodó szerencsétlenek fel sem foghatták, mi történik velük; a vizsgálatot végző bizottság tagjai hiába hallgatták meg a fekete doboz felvételeit. A pilótafülkében működő hangrögzítő mindig a repülés utolsó harminc percében elhangzó szavakat tárolja, Stewart gépe pedig ennél jóval többet repült robotpilótával, halottakkal a fedélzetén. Ez az eset azonban más volt, hiszen itt a pilóták eltűntek. Az ablakok nem deresedtek, nem is párásodtak be, így kizárható volt, hogy oxigénszivárgás történt. Hammer tisztán látta, hogy a pilótafülkében senki sem tartózkodik. Nem értette a dolgot, ugyanis a szabályzat kimondja: bármiféle vészhelyzet áll elő a gépen, legalább az egyik pilótának a helyén kell maradnia. Persze azt sem lehetett kizárni, hogy valamilyen ravasz cselről van szó, és az is elképzelhetőnek tűnt, hogy a 737-est eltérítették, és a géprablók csináltak valamit a személyzettel meg az utasokkal. De mit? Mindenkit hátratereltek az utastér végébe, arra a helyre, ahol nem voltak ablakok? Valakinek ilyen esetben is át kellett vennie a gép irányítását. Hammer azonban senkit sem látott a pilótafülkében. Feltételezte, hogy az utasok már nem élnek. Lelőtték őket, esetleg gázzal végeztek velük. De ha ez történt, hol vannak a testek? Az utasoknak - a halottaknak - ott kellene heverniük az ülésekben. Az ablakokon látni lehetne a rájuk fröccsent vért. Hammer mindkét oldalról megvizsgálta a gépet. Egyetlen ablakon sem húzták le az árnyékoló függönyt, mindegyiken be lehetett látni, de. Semmi. Semmi és senki! Ha valóban gépeltérítők vették át az irányítást, mit jelenthetett a pilóta utolsó üzenete? Hogy értette azt, hogy „elolvad"? Hogy „megvakult"? Mi okuk lenne a gépeltérítőknek arra, hogy ilyeneket mondassanak vele? Hammer biztos volt benne, hogy ha lenne valaki a gépen, már jelentkezett volna. Valaki az utasok közül, a személyzet egyik tagja, a gépeltérítők bárki. Biztos volt benne, ha lenne odaát valaki, már látták volna. Vagy ő, vagy Fuzzy. Nem, itt valami egészen másról volt szó. Valami másról, de elképzelni sem tudta, miről. Ha senki sincs a fedélzeten, a 737-es ugyanazt fogja tenni, amit annak idején Stewart gépe: egyenesen repül, míg van üzemanyaga. - Los Angeles kontroll - mondta Hammer -, mi a legutóbbi becslés az N-hármas-négyes-nyolcas Zulu üzemanyag-tartalékára vonatkozóan? - CALIF hármas-kettes. A gép körülbelül ezerötszáz mérföldet tett meg, amikor a pilóta a visszatérés mellett döntött. A jelentések szerint viszonylag erős keleti szél fújt, vagyis a kifelé vezető úton több üzemanyagot használt, mint visszafelé jövet. A gép felszállás előtt jó negyven percig várakozott a kifutópályán. Ha mindent összevetünk, akkor. A 737-es körülbelül tíz-tizenöt percre elegendő üzemanyaggal rendelkezik. Hammer a repülési térképére nézett. Nagyjából negyedóra múlva, vagyis akkor, amikor kiszáradnak a 737-es tankjai, valahol Arizona északnyugati része fölött lesznek. - CALIF hármas-kettes, biztos abban, hogy senki sincs a gép fedélzetén? - Olyan biztos, amennyire csak lehetek anélkül, hogy személyesen átmegyek. A gép üres. Hammer tudta, miért teszik fel neki ezt a kérdést. A szeptember 11-i események után megváltoztatott szabályok értelmében neki kellett megítélnie, hogy egy bizonyos repülőgép veszélyt jelent-e a lakott területekre. Ha úgy látta, hogy igen, akkor jogában állt lelőni az objektumot. Sosem gondolta volna, hogy ilyen helyzetbe kerül. - CALIF hármas-kettes, azonnal jelezze, ha az N-hármas-négyes-nyolcas Zulu irányában vagy magasságában változás történik! - Vettem. Hammer egyelőre csak annyit tehetett, hogy követi a gépet, és tovább próbálkozik a rádióval. Negyedórával később aztán meglátta azt, amitől tartott. Las Vegastól délkeletre, hetven mérföld távolságban voltak, és éppen az arizonai Mohave-tó fölött repültek, amikor megszűnt a 737-es bal oldali hajtóművének kipufogógázkibocsátása. - Los Angeles kontroll, leállást tapasztalok a célpont bal oldali hajtóművénél - jelentette. - Nálad mi a helyzet, Fuzz? - A jobb oldali hajtómű még működik - felelte Fuzzy. - Ezen az oldalon pár gallonnal több lehet a tankban. A robotpilóta a jobb oldali hajtómű teljesítményének fokozásával képes lehetett arra, hogy tartsa a gép sebességét és magasságát, ez viszont azt eredményezhette, hogy a megmaradt üzemanyag gyorsan elfogy. Két perccel később Fuzzy jelentkezett. - Hammer, éppen most állt le a jobb oldali hajtómű. A tolóerő megszűnése után a 737-es sebessége rohamosan csökkent. A gép egy hetvenöt tonnás siklórepülővé változott. Pár pillanattal később a Los Angeles-i irányítótorony igazolta a tényeket. - CALIF hármas-kettes, sebességcsökkenést észlelünk az N-hármas-négyes-nyolcas Zulunál. Meg tudja erősíteni? - Igen. Hajtóművek nélkül repül. Valószínűleg elfogyott az üzemanyaga. - A jelenlegi pályát tartva az N-hármas-négyes-nyolcas Zulu lakatlan terület fölé fog jutni. Hammer megkönnyebbülten felsóhajtott. Ezek szerint nem kell meghoznia a döntést, hogy lelövi a gépet, vagy hagyja, hogy lakott területen zuhanjon le. - Vettem. Már csak annyit tehetett, hogy végignézi a 737-es létezésének utolsó néhány percét. A modern utasszállító repülőgépek óriási szárnyakkal rendelkeznek, amelyek lehetővé teszik számukra, hogy hajtóművek nélkül, siklásban is nagyobb távolságokat tegyenek meg. A hidraulikus rendszerek működtetésével a pilóta képes lehet arra, hogy optimális siklópályán tartsa a gépét. Hammernek eszébe jutott egy eset, amikor egy 747-es Indonézia fölött bekerült egy vulkáni hamufelhőbe, és ennek következtében elvesztette hajtóműveit. A sűrű hamufelhőben mind a négy hajtómű lefojtódott; a pilóta csak negyedórával később tudta újraindítani a rendszert. Mire végre sikerült a dolog, a gép magassága alig hatszáz méterrel csökkent. A 747-es a maga futballpálya méretű szárnyfesztávolságával siklásban is képes volt a levegőben maradni, míg a személyzet ismét működésbe hozta a motorokat.
A pilóták közreműködése nélkül a hajtóműveit vesztett 737-es nem maradhatott sokáig a levegőben. A robotpilóta csak azt a feladatot hajtja végre, amire tervezték: tartja a magasságot és az irányt, és akár a sebességet is hajlandó feláldozni azért, hogy ne kerüljön lejjebb tízezer méternél. Hammer már látta, hogy a robotpilóta megváltoztatja a gép faroklemezeinek állását - így próbálja kompenzálni a sebességcsökkenést. A vadászpilótának vissza kellett fognia a saját gépét, hogy a fokozatosan lassuló utasszállító mellett maradjon. Nagyon hamar megközelítette az F-16-osok esetében minimálisnak számító kétszáz csomós sebességet; ez alatt a vadászgépnél bekövetkezhetett az átesés. - Fuzz, nem maradhatunk tovább mellette. Kövess! Egy perccel később, amikor a robotpilóta már nem volt képes kompenzálni a lassulást, a 737-es bukdácsolni kezdett a levegőben. Az orra lefelé fordult, hogy gyorsuljon, azután ismét felfelé húzott, hogy magasságot nyerjen. Amikor az orr harmadik alkalommal lendült felfelé, a gép elérte a százhatvan csomós átesési sebességhatárt. - Ennyi - mondta Fuzzy. Hammer és Fuzzy oldalra fordult, hogy nagyobb teret biztosítson az utasszállítónak. A 737-es hirtelen oldalra billent, mintha egy szűk S manővert akarna végrehajtani, majd pörögni kezdett a hossztengelye mentén. Az orra ekkor már egyenesen a föld irányába mutatott. Hammer megpróbált szenvtelen hangon beszélni, de érezte, ez nehéz lesz; még soha életében nem nézte végig egy repülőgép pusztulását. Dühös volt és csalódott, hogy azon kívül, hogy végignézi a dolgot, nem tehetett mást. - Los Angeles kontroll - mondta. - A célpont zuhan. Lefelé tartó spirál mentén halad, hamarosan becsapódik. Zuhanórepülésben követjük. - Vettem, CALIF hármas-kettes. Folyamatosan kérjük az információkat. - Tartsd a távolságot, Fuzzy! - mondta Hammer. Tartott tőle, hogy a gép esetleg széthasad a levegőben. - Vettem. Hammer a zuhanómanőver végrehajtása közben végig tudósított a toronynak. Amikor a 737-es magassága ezerhatszáz méter alá csökkent, a talaj olyan közelinek tűnt, mintha meg lehetne érinteni. Hammer megpróbálta megőrizni a nyugalmát, de az izgalom így is átszivárgott a hangjába. - A célpont még mindig pörög. még mindig ép - mondta. - Ezer méter alá került. Hatszáz méter. Őrület, hogy mostanában milyen erős gépeket építenek! Közeledik a talajhoz. Istenem! Hammer felhúzta a botkormányt, de továbbra sem vette le a szemét a végzetével találkozó utasszállítóról. Az egyik másodpercben a 737-es semmiben sem különbözött azoktól a gépektől, amelyekkel Hammer már számtalan utat megtett, a következő pillanatban azonban, ahogy becsapódott a sivatagba, fémdarabok és por örvénylő felhőjévé változott. Az ütközés ereje szétszaggatta a repülőgépet; a leszakadó darabok magasan a levegőbe emelkedtek, a két hatalmas hajtómű elgurult a roncs többi részétől. A tartályokban nem maradt üzemanyag, így nem következhetett be robbanás vagy tűz. A törmelékek szétspricceltek, azután mozdulatlanná váltak, eltakarta őket a becsapódáskor keletkező, óriási homokfelhő. A közelben nem álltak épületek, de valamivel távolabb Hammer felfedezett egy betoncsíkot, amin néhány apró jármű araszolt. A térkép szerint ez volt a 93-as út, amely az arizonai Chloride-tól északnyugatra húzódott. Hammer tett egy kört a roncs fölött. Fuzzy végig mellette maradt. - Hát, ez pokoli látvány volt - jegyezte meg Fuzzy. Hammer nem felelt. Mit mondhatott volna azután, hogy végignézte, hogy egy repülőgép, a fedélzetén huszonhét lélekkel, hogyan fúródik bele a földbe? Megadta a toronynak a becsapódás pontos koordinátáit. - Vettem - felelte az irányító. - Már elindítottuk a mentőegységeket. Nem mintha a mentők bármit is tehettek volna. Ezt a katasztrófát senki sem élhette túl. - CALIF hármas-kettes visszatér a bázisra - jelentette Hammer. Előre félt a jelentéstől, amit meg kellett írnia. Tudta, hogy hosszú és szívfacsaró munka lesz. Ahogy hazafelé fordította az F-16-ost, Hammer még egy utolsó pillantást vetett az N-348 Zulu járat roncsára, a becsapódás helyszínére, amelyet hamarosan ellepnek a mentősök, a helyszínelők és a baleseti nyomozók. Nem irigyelte őket; ez a munka nem olyan lesz, mint amit korábban végeztek. Itt most nem az lesz a legfontosabb kérdés, hogy miért zuhant le a repülőgép. Ez nyilvánvaló volt. Itt most azt kell megválaszolni, hogy miként tűnhetett el a gép fedélzetéről huszonhét ember.
NYOLC Mire a mentőkabin visszajutott a Scotia Egyeshez, leszállt az éjszaka, és vele együtt a köd is. Mivel az észak-atlanti tengetek kifejezetten veszélyesek, a fúrótorony legalacsonyabb pontja huszonkét méterrel volt a víz szintje fölött - csak így lehetett minimalizálni annak veszélyét, hogy a hullámok kárt tesznek a létesítményben. A korlátozott látási viszonyok között, a hevesen hullámzó tengeren meglehetősen nehéz volt a kabint a személyszállító kas alá kormányozni, és ezután jó harminc percbe telt, hogy mindenki biztonságban feljusson. Tyler már alig várta, hogy ledobhassa magáról az átázott kezeslábast, de nem engedhette meg, hogy más hagyja el utolsóként a mentőkabint. Részben a seregben kapott kiképzés, részben a természetéből fakadó felelősségtudat miatt ő maradt utoljára. Egyszerűen nem bírta volna elviselni, hogy már biztonságban van, miközben a társai még mindig a feljutásra várakoznak. Mielőtt beszállt a kasba, gondosan bezárta maga mögött az ajtót, hogy a mentőkabint később be lehessen gyűjteni. A fúrótoronyhoz nem rögzíthette hozzá, így a kabin kisodródott a nyílt vízre. A pilótát, aki közben magához tért, a másodpilótával együtt a torony gyengélkedőjére vitték. A gyorsan elvégzett orvosi vizsgálat során kiderült, hogy a pilóta csupán kisebb agyrázkódást szenvedett, ezért nem kell azonnal kórházba szállítani, így a parti őrség helikoptere, amely már elindult a torony irányába, visszatérhetett St. Johnba, nem kellett vállalnia a ködben végrehajtott landolás veszélyeit. Az orvos ellátta a másodpilóta törött karját. A többi utasnál enyhe kihűlést állapított meg. Tylert meglepte a tény, hogy senki sem szenvedett komoly sérülést. Ő csupán egy percig tartózkodott a vízben, de még mindig úgy fázott, hogy egész testében reszketett. Dilara Kenner kijelentette, hogy nem hajlandó alávetni magát az orvosi vizsgálatnak, és furcsa módon mindenkit gyanakodva figyelt. Azon kívül, hogy időnként kijelentette, beszélnie kell Tyler-rel, gyakorlatilag alig szólalt meg azóta, hogy megemlítette Noé bárkáját. Tyler felvetette, hogy másnap, reggeli közben elbeszélgethetnek, ám a nő közölte, hogy nem várhat addig. Kijelentette, egy zuhanyon és néhány száraz ruhán kívül nincs szüksége másra. Tyler és Grant átkísérte az egyik vendégkabinba; Tyler bevitt neki egy kezeslábast és egy pár bakancsot. Miközben a nő átöltözött, Tyler visszaszerezte a dzsekijét, majd bement a szobájába, ahol száraz inget és farmert húzott magára. Ezután Dilara kabinja előtt találkozott Granttel, akinek beszámolt arról, hogy a nő mit mondott a mentőkabinban. - Noé bárkája, mi? - kérdezte Grant. - Hát, ez nem igazán a te szakterületed. Vagy esetleg van valami a múltadban, amiről még nem beszéltél? Talán régészkedtél is, csak úgy, mellesleg? - Nem. Hacsak azt nem nevezzük régészetnek, hogy ennivalót kerestem a hűtőszekrényedben. - Az a pörköltmaradék, az tényleg undorító volt! Vagy talán a narancsos kacsára célzol? - Kacsa? Szerintem az valami ismeretlen élőlényből készült. Komolyan megijedtem tőle. De mindegy, a hűtődben több olyan dolgot is találtam, amit régészeti leletnek lehetne minősíteni. - Szóval. Ha a nő nem azért van itt, mert archeológiai kérdésekben akarja kikérni a véleményedet, akkor miért jött? - Dögöljek meg, ha tudom - mondta Tyler. - Nem nézem dilisnek. És tényleg az, akinek mondja magát. - Valami nagyon aggasztja. Hozzám például egy szót sem szólt. - Hagyd, hogy egyedül beszéljek vele! Később megkereslek. Grant és Tyler még a seregben barátkozott össze. Tyler századosként szolgált, Grant volt a főtörzsőrmestere. Grant később leszerelt, de belépett a rangerekhez[4]. Pár évvel később Tylert - érdemei elismerése mellett - leszerelték, ekkor indította el saját, mérnöki tanácsadással foglalkozó cégét. Rábeszélte Grantet, hogy hagyja ott a rangereket, és legyen társtulajdonos a cégben, amely időközben összeolvadt egy másik vállalattal. Már két éve dolgozlak együtt; Tyler az életét is rábízta volna, de érezte, hogy Dilara nem fog megnyílni, ha mindketten jelen vannak. - Rendben - mondta Grant. - Úgyis van egy kis melóm a ballaszt problémával. Holnapra meg kell oldani a dolgot. Addig van időd, csak ismerkedjetek! Dilara kilépett a vendégkabinból. A szeme karikás volt ugyan, de már közel sem tűnt olyan megviseltnek, mint akkor, amikor Tyler kihúzta a vízből. A haját lófarokba fogta össze, és annak ellenére, hogy az arca még mindig piros volt a hidegtől és a széltől, már látni lehetett bőrének arany barna színét, ami arra utalt, hogy rengeteg időt tölt a napon vagy valami mediterrán helyen. Tyler látta, a nő megpróbálja leplezni kimerültségét, és akkor se lepődött volna meg, ha Dilara váratlanul összeesik. Ilyen hosszú ideig taposni a vizet, és közben a hullámok fölött tartani valakit, aki nála kétszer nehezebb - az ilyesmi valóban kiszívja az ember erejét. A férfi látta, jól tippelte meg Dilara magasságát - nagyjából százhetvenöt centi lehetett -, amikor ruhákat válogatott a számára, bár a kezeslábas egy kicsit bő volt rá. A mentőruhában sokkal testesebbnek tűnt; Tyler nem gondolta volna, hogy ennyire karcsú. A derékszíját a legutolsó lyukba húzva csatolta össze. - Ha akarja - mondta Tyler -, kereshet valami más ruhát. Valamit, ami egy kicsit jobban passzol. Grant, aki a nő háta mögött állt, felvonta a szemöldökét, és biccentéssel jelezte, nagyon szívesen megnézné, Dilara hogyan mutat egy testhezálló ruhában. Tyler oldalra billentette a fejét; Grant vette az adást. - Nekem most van egy kis dolgom - mondta. - Örülök, hogy megismerhettem, Dilara. - Miközben elsietett, rákacsintott Tyler-re. - Megihatnánk azt a kávét, amit ígért? - kérdezte a nő. - Tényleg nem akar pihenni előtte egy kicsit? Úgy látom, alig áll a lábán. Dilara kihúzta magát, mély lélegzetet vett. - Higgye el, már számtalanszor voltam ennél rosszabb állapotban is. Egyszer két teljes napig gyalogoltam a Szaharában. Lerobbant a kocsim, és nem volt vizem. Egy kicsit még ébren tudok maradni, de nem mondanék nemet, ha a kávéhoz egy sajtburgert is kapnék. - Rendben. - Tyler az étkezde irányába mutatott. Dilara olyan határozottan indult el, mint akinek esze ágában sincs vesztegetni az időt. Tylernek fogalma sem volt, mi fog következni ezután, a nő keménysége mindenesetre tetszett neki. A büfészerűen berendezett helyiségben, a hosszú asztalok mellett még üldögélt egy-két kései vacsorázó. A szőnyeg, a berendezés és a grillpult Tylert a katonai étkezdékre emlékeztette. Két csészébe kitöltötte maguknak a gőzölgő kávét, és a pultnál megrendelte a hamburgereket. A helyiség távolabbi végében találtak egy üres asztalt. Dilara a férfival szemközt ült le, és gyorsan végigpillantott a közelében tartózkodókon. Amikor nyugtázta, hogy senki sem figyel rájuk, senki sem próbálja kihallgatni őket, Tyler szemébe nézett. - Nagyra értékelem, hogy a barátja magunkra hagyott minket. - Grant? Akár az életemet is rábíznám. Ő mentett meg, amikor ezt szereztem. - Tyler a nyakán lévő sebhelyre mutatott. - De most tényleg megkértem, hogy hagyjon nekünk egy kis teret. Olyan érzésem volt, hogy ön. Hogy te bizalmasan szeretnél beszélni velem. Dilara úgy húzta össze a szemét, mintha az emlékezetében kutatna. - Ismerősnek tűnt. Hol láthattam ezelőtt? Amikor a washingtoni egyetemre járt, Grant háromszor lett aranyérmes kötöttfogású birkózásban. Később három évig profi pankrátorként dolgozott.
Diara szemében fény gyúlt. Ő a Perzselő! Az a fickó, aki szeptember 11. után otthagyta a pankrációs cirkuszt, és belépett a seregbe! Ő az. Már kevesen emlékeznek az esetre, és a rasztafonatok nélkü l csak kevesen ismerik fel Grantet. Ez csodálatos! Semmit sem tudok a pankrációról, de róla még én is hallottam. Még a jelmondatára is emlékszem. - Tréfás-komoly hangon folytatta: - „Most érezni fogod a Perzselőt!" Tyler felnevetett. - Remek, de még jobb lenne, ha közben grimaszolnál. - Mit keres itt ez az ember? Nem akart visszatérni a pankrációhoz? - Nem. A seregben töltött évek után túlságosan megterhelő lett volna a szervezete számára. Már nem birkózik, de ha érdekelnek a fogásai, legközelebb kérd meg, mutasson neked párat. Imád beszélni a sportról! Dilara a jelek szerint jól érezte magát. Meglepődött, amikor Tyler nem folytatta a csevegést. A férfi hagyta elmélyülni a csendet. - Tudni szeretnéd, miért jöttem ide - mondta végül a nő. - Kissé felcsigáztad a kíváncsiságomat. - Nézd, nem vagyok dilis. - Nem néztelek annak. - Hibáztam, hogy ilyen hamar szóba hoztam Noé bárkáját. Amikor odakint, a vízben lebegtem, egész idő alatt csak arra tudtam gondolni, miért jöttem, és. És amikor meghallottam a neved, egyszerűen kiszakadt belőlem. - Tehát eredetileg azt tervezted, hogy megpuhítasz, és csak azután kérdezed meg, segítek-e megkeresni Noé bárkáját? - Most, ahogy beszélsz róla, tényleg őrültségnek tűnik az egész. Nézd, tényleg nem szeretném, ha holdkórosnak tartanál. - Normálisnak tartalak. - A gond az, hogy fogalmam sincs, tudsz-e segíteni. Nem támaszkodhatok másra, csak arra a pár szóra, amit a családunk régi barátja, Sam Watson mondott. - Úgy ejtette ki a nevet, mintha arra számítana, hogy Tyler ismerősnek találja majd. - Ismered Samet? Tyler megrázta a fejét. - Kellene? - Azt hittem, ismered. Ő mondta, hogy keresselek meg. - Miért? - Sam azt mondta: „Tyler Locke. Gordian Engineering. Kérj tőle. segítséget. Ő ismeri Colemant." - Az egyetlen Coleman, akit ismerek - mondta Tyler csodálkozva -, John Coleman, a Coleman Mérnöki Tanácsadó Irodánál. Ő is mérnök. Időnként rivalizálunk a munkákért, de már több mint egy éve nem beszéltem vele. - Szóval nem tudod, mi lehet a kapcsolat közted és Coleman között? - Sejtelmem sincs. Mást nem mondott a barátod? - Csak pár összefüggéstelen szót. Hayden. Projekt. Oázis. Genezis. Hajnal. Ezek jelentenek számodra valamit? Tyler elgondolkodott. - Semmit. Mármint azon kívül, hogy mit jelentenek maguk a szavak. Azt mondod, ezeknek a dolgoknak valami közük van Noé bárkájához? - Igen. - És hozzám? - Igen. Tyler furcsának és kissé riasztónak találta az egészet. Ugyan mi köze lehet neki Noé bárkájához? - És ez a Sam Watson. Ő miért nem lépett kapcsolatba velem? - Először velem akart beszélni. Tudod, az apám is archeológus volt. Hassad Arvadinak hívták. Hallottál róla? - Dilara reménykedve nézett a férfira. Tyler megrázta a fejét. A nő csalódottan dőlt hátra. - Török? - kérdezte Tyler. - Igen. Most lenyűgöztél. - Kis ideig az incirliki légi bázison szolgáltam. - Incirlikben volt az Egyesült Államok legnagyobb törökországi légi bázisa; innen szálltak fel az Irakba induló gépek. - A neved is törökösen hangzik. Jelent valamit? Dilara elpirult. - Szerető. Ezt jelenti. - Gyorsan folytatta. - Apám a néhány török keresztény egyike volt. Már régen kivándorolt Amerikába, de törökországi kapcsolatait felhasználva eljutott az Ararát hegyére. Régebben elég nehéz volt kutatási engedélyt kapni arra a területre. Apám arra tette fel az életét, hogy bizonyítékot találjon arra, hogy Noé bárkája valóban létezett. A régészek többsége bolondnak tartotta őt amiatt, hogy egy ilyen teória megszállottjává vált, de. Végül megtalálta. Legalábbis Sam ezt állította. Tyler alig bírta visszafojtani a nevetést. - Megtalálta Noé bárkáját? Annak a bizonyos Noénak azt a bizonyos bárkáját? - Tudom, tudom, nevetségesen hangzik, de Sam ezt állította. Azt mondta: „Az apád kutatása. az indított el mindent. Meg kell találnod a Bárkát!" - Még nekem is hallanom kellett volna róla, hogy valaki megtalálta a Bárkát. - Nem feltétlenül. Ha a felfedezést nem teszik közzé, akkor nem. Az apám három éve tűnt el. Sam azt mondta, Noé bárkája miatt ölték meg. Hiszek neki. - Miért? - Emiatt. - Dilara megmutatta a férfinak a nyakában viselt medált. Szétnyitotta; a kis tokban egy gyönyörű, sötétbarna hajú nő fényképe volt. Ha valamivel sötétebb a bőre és a haja, szakasztott úgy nézett volna ki, mint Dilara. Tyler elismerően bólintott. - Az anyám - mondta Dilara. - Tizenhárom éves voltam, amikor meghalt. Apám Ankarából származott, az anyám brooklyni olasz-amerikai volt. Akkor ismerkedtek meg, amikor apám elnyert egy tanári állást a Cornellnél, és New Yorkba költözött. Szokatlan párt alkottak, de imádták egymást. Ez már magyarázatot adott Dilara egzotikus külsejére. - És mi a jelentősége ennek a medálnak? - kérdezte Tyler. - Apám sosem vált meg tőle. Postán küldte el nekem, az egyik születésnapomra. Nagyjából akkor, amikor eltűnt. Azt hiszem, tudta, hogy bajban van, és el akarta juttatni hozzám a medált, mielőtt megölik. Tyler a fejét csóválta. - Nézd, őszintén sajnálom az apádat, de még mindig nem értem, mi közöm van ehhez az egészhez. Sam most hol van?
- Meghalt. Az orrom előtt ölték meg. - Kik? - Azok, akik engem is megpróbáltak eltenni láb alól. - Tehát bizonyos emberek meg akarnak ölni téged. - Tyler olyan lassan és bizonytalanul beszélt, mintha egy olyan elmebeteggel társalogna, aki éppen most mesélte el neki, hogy elrabolták az űrlények. - Igen, bizonyos emberek meg akarnak ölni engem - felelte Dilara. A jelek szerint pontosan tudta, mire utal a férfi hangsúlya. - Ezért zuhant le a helikopter. Nem baleset történt. Valaki gondoskodott arról, hogy lezuhanjon.
KILENC Sebastian Ulric egy gomb megnyomásával kikapcsolta a falat beborító tévékészülékeket, amelyek mindegyike a Rex Hayden repülőgépszerencsétlenségével foglalkozó hírcsatornák műsorát mutatta. Felállt, és kiment a luxusjacht hátsó fedélzetére. A Makó olyan nagy volt, hogy saját helikopter-leszállóhellyel rendelkezett, is egy kis tengeralattjáró is tartozott hozzá. Tizenöt mérföld távolságban Pálos Verde dombjai bontakoztak ki a Los Angelest és Long Beachet belepő szmogfelhőből. Ulric szőke haját felborzolta az enyhe szellő, de ez volt az egyetlen dolog a külsején, ami nem volt tökéletes. A megjelenésével, átható tekintetű, szürke szemével, napbarnított bőrével, izmos alakjával, és erőről, eltökéltségről tanúskodó, erős állkapcsával mindig óriási hatást gyakorolt követőire. Tisztában volt vele, hogy pontosan olyan, amilyennek egy született vezetőnek lennie kell. A legutóbbi események ismét belekényszerítették ebbe a szerepbe. Lehunyta a szemét, és abban a reményben terjesztette ki elméjét, hogy útmutatást kap a következő lépéshez. - Ez csupán kisebb probléma, uram. - Dan Cutter követte őt a fedélzetre. Ő volt az örök szolga, aki mindig elégedetté akarta tenni urát. Taktikai zseni volt, de sosem volt képes megpillantani a teljes képet. Ulric megfordult, rámosolygott Cutterre. A veterán katona hatalmas termetű ember volt, a homloka úgy dudorodott előre, mint a beluga ceteké. A testfelépítése olyan volt, mint aki mindennap aligátorokkal birkózik, viharvert arca elárulta, éveket töltött poros hadszíntereken. Ennek ellenére olyan megszeppent képet vágott, mint egy kutya, amelyik tudja, hogy csalódást okozott gazdájának. - Úgy véli, ideges vagyok? - kérdezte Ulric. - Éppen ellenkezőleg. Mámoros vagyok az örömtől! - Mámoros, uram? - Természetesen. Nézzen ki, és mondja meg, mit lát. Cutter úgy hőkölt vissza, mintha csapdát sejtene a kérdésben. - Los Angelest, uram - felelte határozottan. - Helyes. Egy várost lát. De ez egy olyan város, amely tele van bűnnel, szenvedéssel, mohósággal, boldogtalansággal, züllöttséggel, gonoszsággal. Ebben a városban a világ valamennyi bűnét meg lehet találni. És ez a bolygó egyik leggazdagabb országának egyik leggazdagabb városa. Most szorozzuk meg egymillióval mindazt a rosszat, amit itt fellelhetünk. A bűn mikrokozmosza hihetetlen méreteket ölt. Elképesztő méreteket! Az ember megszédül, ha jobban belegondol, hogy az emberi faj a valóban pompás eredményei ellenére milyen mélyre volt képes lesüllyedni. Tudja, én mit látok? - Nem, uram. - Amikor erre a városra nézek, egy üres táblát látok. Egy új kezdetet az emberiség számára. Ez csupán egy a több ezer hely közül, amit az Új Világ beköszöntése után vissza fogunk szerezni a köztünk élő erényeseknek. Most már tudom, hogy a látomásom valóra fog válni. A demonstrációnk sikeres volt. Az embereink hinni fognak. Látni fogják, hogy igenis végre lehet hajtani, hogy valóra fogom váltani mindazt, amit nekik ígértem. - És mi a helyzet a repülőgéppel? Az óceán fölött kellett volna lezuhannia, azt követően, hogy átrepült Honolulu fölött. Most ott fekszik a sivatagban, és éppen helyszínelők meg nyomozók turkálnak a maradványai között. - Ön mondta az imént: ez csupán egy kisebb probléma. - De elképzelhető, hogy az eszköz ép maradt a katasztrófa után. Arra számítottunk, hogy bele fog veszni a tengerbe. Ha megtalálják, eljuthatnak hozzánk! Ulricnak el kellett ismernie, hogy az eszköz maradványai valóban gondot okozhatnak. Elnökként és technológiai igazgatóként vezette az Ulric Gyógyszergyárat, amely annak idején forradalmian új vakcinációs módszereivel átrendezte a piacot, és ennek köszönhetően a sztratoszférába emelte saját részvényeinek és Ulric hálózatának értékét. Természetesen a gyógyszer-engedélyezési eljárások során felmerültek kisebb akadályok, de miután a megfelelő kezekbe átcsúsztak bizonyos összegek, minden simán ment. Ulric a gyógyszeriparon belül a pénz és a kapcsolatok bizonyos kombinációjával tette lehetővé az eszköz elkészítését, amelyhez valóban felhasználtak bizonyos, egészen speciális alkatrészeket. Valóban volt némi esély arra, hogy ezek az alkatrészek elvezethetik a nyomozókat a céghez. Ulric Új Világ műveletének gondosan vezényelt tervezése már három esztendeje tartott, és pénteken kritikus állomásához érkezett. A kijelölt időpontot nem lehetett elodázni, Ulric nem vállalhatta annak kockázatát, hogy éppen ennél a kritikus pontnál kompromittálódik. Vissza kellett szerezniük az eszközt. - Vissza tudja hozni? - kérdezte. - Igen, de bele fog telni egy kis időbe, hogy beszivárogjunk a katasztrófa helyszínére. Addigra valószínűleg áthordják a megmaradt csomagokat a kijelölt központba, hogy szétválogassák és elemezzék őket. Sokkal könnyebb lesz, ha onnan hozzuk vissza. Feltéve persze, hogy az eszköz sértetlen maradt. - Imádkozzunk, hogy ne így legyen! - Természetesen. - És a másik ügy? - Itt is felmerült néhány probléma. - Valóban? - Ulric számára ez új volt. Eddig azt feltételezte, hogy az ügyet lezárták. Amikor kiderült, hogy Sam Watson, az egyik sztártudósa felfedezte a terveiket, az volt a legfontosabb, hogy Watson senkinek se adhassa át az információt. Watson a Szent Vizek Egyházának hithű tagja volt, de nem tartozott Ulric legbelsőbb köréhez, azok közé, akik a teljes tervet ismerték. Gyanakodni kezdett munkája valódi természetét illetően, és jogosulatlanul felnyitott néhány adatbázist, amelyek a műveletre vonatkozó részleteket is tartalmaztak. A biztonsági szolgálat természetesen felfedezte az illetéktelen behatolást, de Watson elmenekült. Bizonyítékokat nem vitt magával, de éppen eleget tudott ahhoz, hogy veszélyt jelentsen. Mivel a rábízott munkát lényegében már befejezte, Ulricnak többé nem volt szüksége rá, ezért elrendelte a kiiktatását. Mielőtt azonban a biztonsági csapat végrehajthatta volna a parancsot, Watson telefonált valakinek. Azt nem sikerült kideríteni, hogy miről beszélt, de Ulric biztosra vette, hogy nem a rendőrséget hívta fel - ha ezt teszi, az öreget néhány órán belül őrizetbe veszik. Feltételezni lehetett, hogy esetleg említést tett valamelyik létfontosságú részletről. Addig nem kapcsolhatták le, amíg nem derítik ki, hogy kivel beszélt, ezért megfigyelés alatt tartották, és vártak. Watson kiiktatása a tervnek megfelelően zajlott, ennek ellenére sikerült közölnie valamit azzal a Dilara Kenner nevű nővel, aki a csodával határos módon megúszta az ellene a dzsippel elkövetett merényletet. Ezt követően elvesztették a nyomát, de azután az egyik légi közlekedéssel kapcsolatos adatbázisban felbukkant a neve: kiderült, hogy az új-fundlandi St. Johnban működő Wolverine Helicoptersnél foglalt helyet. Először érthetetlen volt, hogy miért akar eljutni az Atlanti-óceánban álló olajfúró toronyra, de miután átvizsgálták a kanadai parti őrség nyilvántartását, kiderült, hogy Dilara Kenner kivel akar találkozni. Tyler Locke egy alkalommal már szerződéses viszonyban állt Ulric cégével, de hiába volt nagyhírű szakember, többnyire csak gondot okozott.
Miután Ulric megtudta, hogy Locke-nak is szerepe van a dologban, a kép összeállt. Meg kellett állítaniuk a nőt, mielőtt még beszél azzal az emberrel. Nem tehették meg, hogy egyszerűen megölik, a halála túl sok kérdést szült volna, különösen Locke részéről, ezért balesetnek kellett beállítaniuk a műveletet. - Még nem halt meg a nő? - kérdezte Ulric. Cutter megrázta a fejét. - Mi történt? - A helikopteren a robbanás nem volt elég nagy erejű. A jachton tartózkodó embereim indították be a töltetet, de csak a hajtómű sérült meg. Az utasok elhagyták a helikoptert, mielőtt az elsüllyedt volna. A készenléti hajó nem tartózkodott a közelben, de az elfogott rádióadások tanúsága szerint Tyler Locke az egyik mentőkabint használva kimentette a vízben tartózkodókat. Ha ő nincs, azok az emberek nem maradtak volna életben. A parti őrség helikoptere nem ért volna oda időben. Tyler Locke. Még mindig nem tud távol maradni a bajtól. Nos, most már sokkal nagyobb a problémánk. Azt kell feltételeznünk, hogy a nő mindent elmondott Locke-nak. Mindent, amit tud. A jacht még odakint van? - A parancsaimat várja. - Milyen lehetőségeink vannak? - Ulric tudta, Cutternek mindig van egy tartalék terve. Ezúttal sem kellett csalódnia. - Már megkezdtük a terv végrehajtását. Az embereim a teljes fúrótornyot meg fogják semmisíteni. - Balesetnek kell tűnnie - mondta Ulric. - Tyler megölése alaposan felkavarná az állóvizet. - Meg fogják állapítani, hogy az olajtársaság hanyagsága miatt történt a katasztrófa. Több mint kétszáz ember fog elpusztulni, megsemmisül egy egymilliárd dollárnál is többet érő fúrótorony, ömleni fog az olaj az óceánba. Lesz dolguk az üggyel foglalkozóknak. A teljes körű nyomozás hetekig eltarthat. Ulric elmosolyodott, és a szmogfelhőre nézett, amely hamarosan csak rossz emlék lesz. - Pompás - mondta. - Mire rájönnek, hogy valójában mi történt, már nem állíthatnak meg minket.
TÍZ Miközben a sajtburgerekre vártak, Tyler figyelmesen végighallgatta Dilara beszámolóját Sam Watson haláláról, az autóbalesetéről; csak akkor szólt közbe, ha egy-egy részletet jobban meg akart ismerni. Dilara nem hazudott, ebben egészen biztos volt. Ezután milyen magyarázatok maradtak? A nő vagy egy bizarr véletlensorozat áldozata, vagy pedig a tudtán kívül neki is köze van egy olyan óriási összeesküvéshez, amelynek végrehajtói meg akarják gyilkolni Dilarát. Egyik válasz sem tűnt túlságosan valószínűnek, ezért nem is fogalmazta meg a véleményét. Megérkeztek a forró, friss sajtburgerek. Dilara és Tyler megszakította a beszélgetést, mohón enni kezdtek. - Ez csodálatos! - mondta a nő az első harapás után. - Most hallucinálok a hideg miatt, vagy ez a legjobb sajtburger, amit valaha ettem? - Itt muszáj megőrizni a munkások jó hangulatát, ezért az ételekhez a legjobb alapanyagokat használják. Az emberek háromhetes műszakokban dolgoznak. A cégnek valódi lázadással kellene szembenéznie, ha vacak kaját adna nekik. Dilara csendben evett. Az étel és a kávé visszacsalta a szemébe a csillogást. - Az előbb szándékosan mondtam ki: „hallucinálás", de te mégsem nem ugrottál rá a csalira - mondta. - Pedig azt hiszed, hogy csak képzelődtem, igaz? - Őszintén megvallva, fogalmam sincs, mit gondoljak - felelte Tyler. - Nem olyannak tűnsz, mint aki hallucinálni szokott, de nem ismerlek túl régóta. - Segítesz? - Nem tudom, mit kérsz tőlem. - Én sem. Azt viszont tudom, hogy bizonyos emberek meg akarnak ölni, és hogy erről az egész titokról fellebben a fátyol, ha megtaláljuk Noé bárkáját. Valahogy neked is közöd van a dologhoz. Sam legalábbis biztos volt ebben. Tyler felemelte a jobb kezét. - Esküszöm, fogalmam sincs, hol van Noé bárkája! Cserkész becsületszóra mondom! - Nem tehetett róla, de kissé szarkasztikus volt a hangja. Vagy nagyon. Sosem tudta megítélni saját szarkazmusának mértékét. - Ezzel tisztában vagyok, de azok, akik el akartak tenni láb alól, nem szerették volna, hogy beszéljek veled. Ennek biztos van valamilyen oka. Tyler felsóhajtott. Tudta, hogy Dilara nem adja fel, amíg nem kap tőle valamit. - Megkérem az embereimet, nézzenek szét Coleman cégénél, nekem azonban itt van feladatom, amit mindenképpen el kell végeznem. Ha befejeztem, két napon belül Európába utazom, egy másik munkára. - Le kell mondanod. - Figyelj, tényleg nagyon szeretnék segíteni neked, de. - És mi a helyzet a helikopterrel? Te magad mondtad, hogy a baleset kissé furcsának tűnt. Tyler megvonta a vállát. - Lehet, hogy valamilyen robbanószerkezet lépett működésbe, de az is elképzelhető, hogy megrepedt a turbinalapát, esetleg valamilyen más gépészeti probléma lépett fel. Itt az óceán több mint háromszáz méter mély. Hetekbe, talán hónapokba telik majd, mire felhozzák a roncsot. - Nekünk nincs annyi időnk! Már szombat este van. Az, ami emberek milliárdjaival fog végezni, jövő péntekig mozgásba lendül. - Nézd, addig maradsz a fúrótornyon, ameddig akarsz. Szívesen látnak. Már megkaptuk a főnök jóváhagyását. De ha nincs kapcsolat Colemannel, akkor tényleg semmit sem tehetek. El kell menned a rendőrségre. Dilara hangján most először ütött át némi félelem. - Ezt Los Angelesben már megpróbáltam. Azt mondták, Sam szívroham miatt halt meg, a terepjárót pedig, ami nekem hajtott, valószínűleg valami részeg sofőr vezette. - Talán tényleg nem volt józan. Most Dilarán volt a sor, hogy szarkasztikus legyen. Legalább közepes szinten. - Szóval: egy ember ott hal meg a szemem láttára, majdnem otthagyom a fogam egy autóbalesetben, aztán kis híján ottmaradok egy helikopterszerencsétlenségben, és mindez három nap alatt történik meg velem? Hát igen, nem is értem, miért hinnél nekem! Tylernek el kellett ismernie, a nő valóban kitartó. - Sosem hittem igazán a véletlenekben, de már láttam olyan esetet, amit nem lehetett másképp magyarázni. Csúnya balszerencsesorozat, ennyi az egész. - A közeljövőben nem tervezem, hogy kártyázni fogok. Nekem nem szerencsére, csak egy kis segítségre van szükségem! Tyler bekapta az utolsó falatot, és csak akkor szólalt meg, amikor lenyelte. - Jól van, én magam nézek utána a dolognak - mondta. - De semmit sem ígérhetek! Holnap beszélek John Colemannel. Talán ő tud valamit erről az egészről. - Köszönöm - mondta Dilara. Szemmel láthatóan megkönnyebbült, hogy valaki az oldalára állt. Tyler kíváncsi volt, hogy Coleman mit tud elmondani neki, de látszott rajta, nem vár túl sokat. Dilara is végzett a sajtburgerével. A fáradtság végül mégis legyőzte. Tyler visszakísérte a kabinjához, és közölte vele, amint megtud valamit, azonnal jelentkezik nála, de mivel szombat van, leghamarabb másnap reggelre kaphat információkat. Ezután ő is visszatért a kabinjába. Szeretett volna megtudni egyet s mást Colemanről, mielőtt kapcsolatba lép vele, ezért elküldött egy e-mailt Aiden MacKennának a Gordian seattle-i központjába, ahol négy és fél órával kevesebbet mutatott az óra, mint a fúrótornyon. Miután a torony WiFi rendszerén keresztül kiment az üzenet, Tyler leheveredett, és a nap fárasztó eseményeinek köszönhetően azonnal álomba merült. Hajnal negyed kettőkor a laptopja halk hangjelzésére riadt fel. Pár órát aludt csak, de kipihentnek érezte magát. Maga felé fordította a komputert, és látta, van egy azonnali üzenete Aidentől, aki a Gordiannél az adatmentés nagymesterének számított. Tyler gyakran vette igénybe a segítségét, amikor valamilyen elektronikus adatot kellett kimenteni a balesetek helyszínén talált gépekből. Aiden mellesleg komputervarázsló volt, képes volt rá, hogy információkat bányásszon elő szinte bármiről, amit Tyler odadobott neki. Tylert nem lepte meg, hogy Aiden szombat este háromnegyed kilenckor is ellenőrzi, kapott-e e-mailt. Tyler, haver! Megkaptam az üzenetedet. Ébren vagy? - írta Aiden. Most már igen. Hol vagy? - válaszolta Tyler. Idehaza, Halo-t játszom pár kockafejűvel az irodából, és közben Red Bullt vedelek. Mellesleg nyerésre állok. Már korábban is válaszoltam
volna, de csak most láttam meg az üzenetedet. Mit találtál? Egy ideje nem hallottál John Colemanről, igaz? Fél éve semmit. Miért?
Mert meghalt. Borzalmas eset. Meghalt? John Coleman még csak az ötvenes éveit taposta, és látszólag tökéletes egészségnek örvendett. Mi történt vele? - kérdezte Tyler. Aiden válasza helyett azonban csak egy üzenet jelent meg a képernyőn: „Megszakadt a kapcsolat. " Pompás időzítés! Éppen akkor történik, amikor a legérdekesebb részhez értek. Tyler ellenőrizte a gépe és a Scotia Egyes WiFi-je közötti kapcsolatot; a kijelző 100%-ot mutatott. Megpróbálta behívni a Google-t, de ekkor már csak hibaüzenetet kapott. Ez azt jelentette, hogy a fúrótorony internetes összeköttetésében keletkezett valamilyen hiba. A Scotia Egyesre felállítottak egy műholdas antennát, ez biztosította a kapcsolatot a külvilággal. A fúrótornyon tartózkodó munkások, amikor éppen nem dolgoztak, szabadon használhatták a netet, e-maileket küldhették. Az antenna a műholdas kapcsolat biztosítása mellett a normál rádióantenna pótlására is szolgálhatott. Annak, hogy a kapcsolat megszakadt, csupán két oka lehetett: vagy valamilyen belső probléma lépett fel, vagy maga az antenna ment tönkre. Tyler kinézett az ablakon. A köd még mindig sűrű volt, de egy-egy pillanatra, a ködfüggönyök között támadó réseken kilesve látni lehetett, hogy a tenger viszonylag nyugodt. Ilyen körülmények között kicsi a valószínűsége egy mechanikai hiba bekövetkezésének. Ha nincs vihar, ami kárt tehetne a berendezésekben, az antennának működnie kellene. Ezek szerint valamilyen elektromos vagy szoftverproblémáról van szó. Felemelte a telefont, hívta a vezérlőt. Frank Hobson szólt bele a kagylóba. Tyler már találkozott ezzel a halk szavú férfival, aki állandóan fekete, szarukeretes szemüveget hordott, és általában egyedül vitte az éjszakai ügyeletet. - Szevasz, Tyler - mondta Hobson kásás hangon. - Miben segíthetek? - Frank, van egy kis gondom az internettel. Mikor lesz megint kapcsolat? - Nem is tudtam, hogy nem működik. Szerintem te vagy az egyetlen, aki ilyenkor használni próbálja. Mindjárt utánanézek. - Tyler hallotta, hogy Hobson dolgozni kezd egy billentyűzeten. - Hoppá, itt se megy! - Nem tudnád megkeresni a hibát? Éppen leveleztem valakivel, és megszakadt a kapcsolat. Hobson nem válaszolt azonnal. Begépelt valamit. - A szoftverrel minden rendben. Talán valami mechanikai problémáról van szó. Lehet, hogy a műholdas tányérral. Fel kell hívnom valakit, hogy nézze meg. - Én is megnézhetem. - Tyler már teljesen magához tért. Alig várta, hogy Aidentől megtudja a történet befejezését, egyébként is úgy gondolta, ráférne egy kis levegőzés. - Tudod, hol van? - Persze. Granttel már dolgoztunk rajta. Pár nappal ezelőtt, - amikor azt az elektromos problémát próbáltuk elhárítani. Ha elektromos balhé van, kirángatom Grantet az ágyából! - Kösz. - Szívesen. Tyler letette a kagylót, felállt, nyújtózkodni kezdett. Felvette a farmerját és a dzsekijét, kilépett az ajtón. Az éjszakai levegő csípős volt, a szellővel együtt az állandóan jelenlévő olajszag is Tyler arcába csapott. A munkások ilyenkor is keményen hajtottak; az olajkitermelés napi huszonnégy órán át zajló tevékenység volt. A köd miatt legfeljebb tíz méter távolságra lehetett ellátni. Néhány másodpercenként valami gép csikorgó hangja hasított Tyler fülébe. Fellépett a függőhídra, amelyen keresztül a lakómodul tetejére és a rajta lévő műholdas tányérhoz lehetett feljutni. A ködön keresztül egy ember alakja bontakozott ki előtte. A fickó fekete kezeslábast viselt, és a mentőkabinokhoz vezető lépcső felé tartott. Vitt valamit a vállán, de Tyler nem látta jól, mi lehet az. Talán már megjavította a tányérantennát? Tyler kétszer utána szólt, de a férfi nem reagált. Biztos nem hallotta ebben a pokoli csikorgásban. Tyler eljutott a létrához, és felkapaszkodott a Scotia Egyes kommunikációs kapcsolatát biztosító antennafürthöz. A közel két méter átmérőjű műholdas tányér a geoszinkron pályán haladó szatellit felé fordult. A tíz méter magas rádióantenna elég energiával rendelkezett ahhoz, hogy biztosítsa a kapcsolatot a kétszáz mérföld távolságban lévő St. Johnnal. Egyiken sem látszott sérülés. Tyler körbejárt a tányérantennából kivezető drótok mentén. Amikor meglátta a probléma okát, hirtelen jeges görcs állt a gyomrába. A vezetékeket elvágták, egy részüket eltávolították. Bárki is volt a rongáló, értette a dolgát. Tyler a rádióantenna kábeleit is megvizsgálta, azoknál is ugyanezt találta. A kábelek egy kontrolldobozba vezettek; a dobozt szétzúzták. Valaki nem akarta, hogy a tornyon tartózkodók kapcsolatba tudjanak lépni a külvilággal. Fel tudott volna sorolni néhány okot, hogy valaki miért hajt végre ilyen pusztítást. Egyik verziónak sem volt igazán biztató a vége. Lerohant a vezérlőbe, valósággal berobbant az ajtón. Kis híján a szívbajt hozta a helyiségben tartózkodó Hobsonra, akinek a rémülettől akkora lett a szeme a szemüveg alatt, mint a rajzfilmfiguráké. - Vészhelyzet! - vetette oda neki Tyler. - Valaki elvágta az antennák vezetékeit, és tönkretette a kontrolldobozt! Hobson felpattant a székéből. - Mi? Ki tenne ilyet? - Hívd Finnt, és mondd meg neki, hogy idegen tartózkodik a tornyon! - Behatoló? - Hobson megremegett. - Pár perccel ezelőtt láttam a fickót. Akkor még azt hittem, valamelyik munkás. Bár ilyen ruhát, fekete kezeslábast még senkin sem láttam. - A behatoló bizonyára tudta, hogy a személyzet hamar észlelni fogja az antennákkal kapcsolatos problémát. Ez azt jelentette, hogy nem akart sokáig a tornyon maradni. El kellett csípni, mielőtt meglép. Tylernek ehhez szüksége volt Grant segítségére. Elképzelhetőnek tartotta, hogy a behatoló nem egyedül érkezett, és hogy egyikük sem fegyvertelen. Idegesítőnek találta a gondolatot, de nem akarta még jobban megrémíteni Hobsont, ezért ezt a részletet nem említette meg neki. - Hogy tudna bárki is feljutni ide? - kérdezte Hobson. - Talán felmászott. Lényegtelen. Mielőtt riasztod Finnt, szólj Grant Westfieldnek. Mondd meg neki, a mentőkabinoknál várom. Ne csapjon zajt. Tudod, melyik az ő kabinja? Hobson bólintott. - Beindítsam a riasztót? - Ne. Nem akarjuk, hogy a behatoló rájöjjön, hogy tudunk az ittlétéről. - Tyler rá akart jönni, hogy az ismeretlen fickó miért vágta el a tornyot a külvilágtól. Azt kívánta, bárcsak nála lenne a fegyvere, de egy fúrótorony az utolsó hely, ahová beengednek egy olyan stukkert, mint a saját, megbízható 9 mm-es Glockja. Azt sem tartotta valószínűnek, hogy a tornyon létezik fegyverraktár. Csak abban reménykedhetett, hogy Granttel közösen képesek lesznek megoldani a helyzetet. Szerette, ha a csatákban ő rendelkezett
erőfölénnyel. Az sem riasztotta vissza, hogy esetleg két fegyveres behatolóval kell majd szembenézniük. Granttel simán elintézik őket. Ennél már jóval keményebb szituációkból is kivágták magukat. Ha viszont a behatolók hárman vagy még többen vannak, komoly problémát jelenthetnek. Ilyen helyzetben jól jöhet valamilyen fegyver. Hobson felkapta a telefont, tárcsázott. Tyler az ajtóhoz lépett, de mielőtt kisietett volna, még hátraszólt: - Frank, szólj Grantnek, hogy ugorjon be a szerszámraktárba, És hozzon magával két jókora csavarkulcsot!
TIZENEGY Tyler óvatosán lesietett a mentőkabinokhoz vezető lépcsőn. Meztelennek érezte magát. Nem volt lőfegyvere. Nem volt alkalma felderítést végezni. Nem volt terve. Bár mindig képes volt a rögtönzésre, jobban szerette, ha egy jól átgondolt akcióterv birtokában indulhatott el. Ezek a tervek, mint általában minden katonai művelet, általában már az első pillanatban dugába dőltek, de azért mégis nyújtottak némi kapaszkodót. Most azonban rögtön úgy kellett indítania, hogy nincs a kezében semmi, és ettől felállt a tarkóján a szőr. A ködön keresztül meglátta a fekete kezeslábast viselő embert, aki a jobb szélső mentőkabin ajtaja fölé hajolva éppen rögzített valamit. A közepes termetű fickó a harmincas éveiben járt, piszkosszőke haja volt; látható helyen nem volt tetoválása. A vállán egy hangtompítós Heckler & Koch MP5-ös géppisztoly lógott. A jelek szerint egyedül volt. A látótávolság ekkor már jóval tíz méter fölött volt. Tyler megállapította, hogy fedezékek nélküli, nyílt terepen kellene megközelítenie a géppisztolyos embert. Szinte lehetetlen volt észrevétlenül odaosonni hozzá. Érintést érzett a vállán. Az öklét felrántva pördült meg. A háta mögött Grant guggolt. Izmai és termete ellenére Grant olyan könnyedén mozgott, akár Fred Astaire. Tyler örült, hogy maga mellett tudhatja őt. Grant két nehéz csőfogót hozott magával, mindkettő legalább egyméteres volt. Elég nagyok ahhoz, hogy fegyvernek is jók legyenek, de nem olyan hosszúak, hogy akadályozza az embert a mozgásban. Helyes. Grant az egyik csőfogót átadta Tylernek, aki a vállára fektette. Rosszfiú - mutatta Tyler jelnyelven. El kell terelni a figyelmét. Mit forgatsz a fejedben? - jelzett vissza Grant. Tyler nagyanyja süket volt; rögtön azután megtanította őt a jelnyelvre, hogy beszélni kezdett. Amikor belépett a seregbe, hamar rájött, hogy a jelnyelv bizonyos helyzetekben nagyon hasznos lehet, ezért a jelzéseket az egységénél beépítette a taktikai kézjelek normál repertoárjába. Grant gyorsan elsajátította a rendszert. Pár másodpercre van szükségem - jelelte Tyler. Menj át a másik lépcsőhöz, és tegyél úgy, mintha beszélgetnél valakivel. Most már legalább volt egy tervük. Nem a legelegánsabb, de a behatoló valószínűleg nem számít arra, hogy felfedezték a jelenlétét, így akár sikerülhet is a dolog. Harminc másodpercet adj - jelelt Grant, és visszament a lépcsőn. Tyler két marokra kapta, és keményen megszorította a csőfogót. A behatoló befejezte a ténykedést a mentőkabinoknál, átment a korláthoz. Tyler csak ekkor vette észre a torony oldalába kapaszkodó csáklyát. A behatoló megmozdult, hogy átmásszon a korlát fölött, de hirtelen megmerevedett. Tyler dobogást hallott a másik lépcső irányából. Grant hangosan beszélt, úgy tűnt, mintha hevesen vitatkozna valakivel. A behatoló megfordult, hogy lássa, kik érkeznek. Ismét a korlátra nézett, mintha azt latolgatná, képes lesz-e gyorsan eltűnni, ezután megint a lépcső irányába pillantott, és úgy döntött, nem próbálkozik a meneküléssel. Levette a válláról a géppisztolyt, a csövét Grant felé fordította. A vállához emelte a fegyvert; várt. Amikor a behatoló figyelme elterelődött, Tyler elérkezettnek látta a pillanatot. Nesztelenül lesietett a lépcsőn, lábujjhegyen a behatoló felé indult. Hátulról közeledett felé. Amikor már csak két méter választotta el őket egymástól, a feje fölé emelte a csőfogót. Ekkor döbbent rá, hogy elfelejtette rögzíteni a fogó pofáját. A szerszám csörrent egyet. Tyler mozdulatlanná dermedt, de már túl késő volt ahhoz, hogy korrigáljon. A terv balul sült el. A behatoló megpördült. Tyler, amikor látta, hogy a meglepetésszerű támadásról már lemondhat, rárontott. A behatoló meghúzta a ravaszt, és Tyler irányába fordította a fegyver csövét - arra készült, hogy egy hosszú sorozattal elkaszálja a feléje rohanó férfit. A kilencmilliméteres lövedékek gellert kapva pattantak le a fémfalakról. Az üres töltényhüvelyek a rácsos fémfolyosóra hullottak. Tyler elég közel volt ahhoz, hogy érezze a hangtompító hűtőrésein keresztül kiáramló lőporfüstöt. Mielőtt a behatoló irányra tarthatta volna a fegyverét, Tyler előrecsapott a csőfogóval. A géppisztoly csöve olyan közel volt a fejéhez, hogy érezte, ahogy a forró gáz megpörköli a haját. Úgy dörrent a fülébe a fegyver, mint egy légkalapács. Tudta, ha nem lenne rajta hangtompító, egy hétre megsüketülne. Félreütötte a csövet. A fegyver megcsúszott a behatoló kezében, elfordult a vállától. Tyler megpróbálta elkapni a géppisztolyt, de az a rácsra esett. A behatoló belerúgott; a fegyver oldalra, a folyosó peremén túlra csúszott, és lezuhant a tengerbe. Még csupán három másodperc telt el azóta, hogy Tyler kezében megcsörrent a csőfogó, de Grant már közeledett, hogy segítsen a barátjának. Hátulról a behatoló felé csapott a csőfogóval, ám a férfi az utolsó pillanatban meglátta őt, és félrekapta a fejét - az ütés így a bal vállát érte. Tyler ebből az egyetlen mozdulatból megállapította, hogy a fickó profi, valószínűleg a seregben szolgált. Ám bármilyen tapasztalt volt is, a csontja megreccsent. Felüvöltött a fájdalomtól. Grant olyan erővel csapott le, hogy a behatolót és Tylert is a korláthoz lökte. A behatoló az oldala mellé eresztette a jobb kezét, és előhúzott valamit a zsebéből. Tyler arra számított, hogy kést vagy pisztolyt ránt elő, de nem. A férfi egy hengert tartott a kezében, aminek a végén egy gomb volt. Detonátor. Mielőtt Tyler vagy Grant elvehette volna tőle az eszközt, a behatoló megnyomta a gombot. Lángok lobbantak a négy megmaradt mentőkabin ajtajánál. Tyler és Grant a folyosó rácsára döntötte a behatolót, és a fejükre szorították a karjukat, hogy védjék magukat a borzalmas hőhatástól. A behatoló vergődni kezdett, de Grant kíméletlenül a gyomrába könyökölt. Néhány másodperccel később a lángok elhaltak. Leszorították a behatoló karját és lábát. A férfi már nem próbált ellenállni. - Ki vagy? - kérdezte Tyler. - Mit csinálsz itt? A behatolónak iszonyatos fájdalmai lehettek, mégis elmosolyodott. - Ezt csak isten tudja. - Keményen összecsattintotta a fogát. - Méreg! - kiáltott fel Grant. Szétfeszítette a férfi állkapcsait, kikapta a szájából a kapszulát, de elkésett. A behatoló néhány másodperccel később halott volt. Cián. A hirtelen beálló csendben Tyler motorzúgást hallott valahonnan lentről. A korláthoz ugrott, de nem látta a csónakot, ami a hangjából ítélve csak egy Zodiac lehetett. Tyler megállapította, a gyorsan távolodó motorcsónak a jacht irányába tart, amit korábban látott. Grant nem lihegett olyan erősen, mint Tyler, aki látta a barátja szemében fellobbanó tüzet. - Mi a franc folyik itt? - mordult fel Grant dühösen. Tyler a fejét rázta. - Nem tudom, de bármi legyen is, az lesz a legjobb, ha hamar kiderítjük. Szerintem a fickó még nem végezte el a munkáját. Megnézem a mentőkabinokat! Tyler tisztes távolságban maradva megvizsgálta a pusztítást. A mentőkabinok hátulján még mindig izzottak az ajtók, a szélük úgy összeolvadt, hogy hiábavaló lett volna megpróbálkozni a kinyitásukkal. A merénylő a jelek szerint gyújtóbombát, valószínűleg Thermate-TH3-ast használt. A kabinokba nem lehetett bejutni. Szakmai szempontból Tyler csodálta a fickó munkáját. Gyors volt, hatékony, eredményes. Emberként azonban a
legszívesebben kitekerte volna a nyakát. Nemcsak azért, mert tönkretette a mentőkabinokat, hanem azért is, mert megölte magát, mielőtt vallatóra foghatták volna. - Vajon mi oka lehetett arra, hogy vállalja a kockázatot, és tönkretegye a mentőkabinokat? - kérdezte Tyler. - Szerintem én tudom a választ - mondta Grant. - Ezt látnod kell! Tyler megfordult, Grant egy nagyobb műanyag dobozt tartott a kezében. - Mi ez? - kérdezte Tyler. Grant kinyitotta a dobozt; a belsejét keményhabbal bélelték ki. A habban három szabályos mélyedés látszott. Mindhárom rekesz üres volt. - Szagold meg! - Grant felemelte a dobozt. Tyler a keményhab fölé hajolt. Azonnal felismerte a szagot. DMNB, meg egy kis motorolajbűz. A seregben töltött időket idézte. Felfordult a gyomra, kikívánkozott belőle a sajtburger. - Legalább tudjuk - mondta. - Szerinted időzítőt használnak? - kérdezte Grant. A hangjában nyoma sem volt a szokásos vidámságnak. Tyler komoran bólintott. - Csakis. A távirányítók nem elég megbízhatók, és csak a fúrótorony közelében használhatók. A behatoló, ha valóban időzítőket használt, akkor valószínűleg úgy állította be a szerkezetet, hogy azután aktiválódjon, amikor ő már messze jár. Tyler lehajolt, felemelte a halott ember csuklóját. Beigazolódott a félelme. A behatoló digitális óráján visszafelé pörögtek a számok. - Pontosan tizenhárom percünk maradt, hogy megtaláljuk őket - mondta Tyler, miközben beállította a saját óráját. A DMNB és a motorolaj volt a hadsereg által használt, az Egyesült Államokban előállított plasztik robbanóanyag, a C-4-es két, gáznemű alkotóeleme. A halott merénylő három bombát telepített a fúrótornyon. Valahol.
TIZENKETTŐ Tyler és Grant a halott embert hátrahagyva felviharzott a vezérlőbe. Tyler időnként ösztönösen az órájára pillantott, amely kíméletlenül mutatta a hátralévő időt. Az egyik alkalommal, amikor maga elé tartotta a csuklóját, megbotlott, és kis híján orra bukott. Erről eszébe jutott, hogy utoljára a seregben hatástalanított bombát, és eszébe jutott az is, az ilyen műveleteknél elég egy apró, ostoba hiba, egy pillanatnyi figyelemkihagyás, és az embernek, mielőtt apró cafatokra robban, arra sem marad ideje, hogy kimondja: hoppá. Meg kell őriznie a hidegvérét! A vezérlőben Finn éppen Hobsonnal üvöltözött, aki oldalra fordította a fejét, hogy elkerülje a főnök szájából az arcába fröccsenő nyálcsöppeket. Finn, amikor meglátta az érkezőket, otthagyta Hobsont, és Tylerrel kezdett ordítani. - Mi az a hülyeség, hogy elvágták az antennák vezetékeit, Locke? És mi folyik odalent, a mentőkabinoknál? - A mentőkabinok használhatatlanná váltak - felelte Tyler. Ismét az órájára nézett. - Pontosan tizenkét percünk és huszonöt másodpercünk van arra, hogy megtaláljuk a fúrótornyon elhelyezett három bombát. Finn a haját tépte. - Bombák? Most komolyan beszélsz? Tyler együtt érzett vele. Először a helikopter balesete, most meg ez. Két esemény egyetlen nap alatt. Nevetséges véletlen. Hirtelen eszébe jutott valami. Ez egyáltalán nem véletlen. Itt minden Dil arával van kapcsolatban! Igazat mondott, valaki tényleg meg akarja ölni őt! Tyler ostobának érezte magát, hogy korábban nem hitt neki. - A mentőkabinoknál van egy hulla - mondta Grant. - Ez elég komoly neked? - Finn elé tartotta a behatolótól elvett hátizsákot, megmutatta neki a dobozban lévő három üres rekeszt. - Csak ugrattok, igaz? - kérdezte Finn mészfehér arccal. Tylerre nézett. - Jól van. Te vagy a bombaspecialista. Mit csináljunk? A felelősség iszonyú súllyal zuhant Tyler vállára, de a hadsereg nem hiába költ több százezer dollárt egy százados kiképzésére. Az ilyen tisztek valóban megérik a pénzüket. Tyler mély lélegzetet vett. Pontosság, nyugalom, határozottság! - Először is - mondta - tereljetek be mindenkit a biztonsági blokkba. - A biztonsági blokk a helikopterplató alatt helyezkedett el, ide kellett bemenekülniük azoknak, akik katasztrófa esetén valami miatt nem jutottak el a mentőkabinokhoz. Robbanásbiztos falak, minden más rendszertől független szellőzés - a terem valóban komoly védelmet nyújtott. - Megtörtént - mondta Finn, és rátenyerelt egy jókora vörös gombra. Három rövid szirénavijjogás zúgott végig a fúrótornyon, majd megszólalt egy női hang: - Nem gyakorlat! Vonuljanak a hetes fedélzeten lévő biztonsági blokkba! Nem gyakorlat! - Másodszor - folytatta Tyler - zárjátok le a tengeri csővezeték szelepeit. - Ezt csak tűz esetén tehetem meg! - tiltakozott Finn. - Pár percen belül, ha nem találjuk meg a bombákat, tényleg tűz lesz. Tyler látta, hogy Finn a művelet végrehajtásának esetleges következményeit mérlegeli. Valóban komoly döntést kellett hoznia. Ha lezárja a szelepeket, amelyek a torony kútfejeiből áramló olajat áteresztették az óceán medrében lefektetett csővezetékbe, napokba telhet, mire ismét beindítják a termelést. - Biztos vannak bombák? - kérdezte Finn. - Igen - felelte Tyler. Élete során már annyi robbanószerkezetet detonált és hatástalanított, hogy éppen olyan biztosan felismerte a C-4-es szagát, mint az orvos a fertőtlenítőszerét. - Gondolom, nem a keményebb utat választva akarod kipróbálni, hogy tényleg értek-e a munkámhoz. - Az órájára nézett. - Tizenegy percünk és negyvenöt másodpercünk maradt! Finn kelletlenül odabólintott Hobsonnak, aki megnyomta a vészleállító gombot, melynek hatására elzáródtak a szelepek. - Szelepek lezárva - jelentette Hobson. - De a Scotia Kettestől még mindig kapunk gázt. Nem működik a rádió, nem szólhatunk át nekik, hogy zárják el. - A Scotia Kettesről érkező természetes gázt a Scotia Egyesen keresztül pumpálták a partra vezető csővezetékbe. Tyler most már értette, a behatoló miért tartotta fontosnak a kommunikációs lehetőségek kiiktatását. Így nemcsak a segítséget kérő jelzéseket nem lehetett kiküldeni, de a másik fúrótornyot sem értesíthették, hogy zárja el a gázcsapokat. A robbanás által okozott tüzet percenként három tonna földgáz táplálhatta. Ebben a pokolban az egész fúrótorony salakká változhatott. A merénylő tervének nagyon fontos része volt a mentőkabinok használhatatlanná tétele. A fickó biztosra ment, nem akart túlélőket. Aki nem pusztul el a robbanás során, aki nem ég szénné a tűzben, az halálra zúzza magát, amikor lezuhan valamelyik fedélzetről, vagy ha mégsem, akkor a kihűlés végez vele a hideg vízben. Amikor aztán minden elcsendesedik, a nyomozók nem állapíthatnak meg mást, mint hogy baleset történt. A behatoló pontosan tudta, hogyan kell megsemmisíteni egy fúrótornyot úgy, hogy a rajta tartózkodók mindegyike elpusztuljon. Tyler hirtelen rájött, nyomon van. Ahhoz, hogy aktiválódásuk előtt megtalálja a bombákat, pontosan ismernie kell a merénylő szándékait. - A torony óriási - mondta Finn. - Hogyan találhatnánk meg rajta három bombát kevesebb, mint tizenkét perc alatt? Tyler nem válaszolt. Lelassult számára az idő; megpróbálta egy olyan ember helyébe képzelni magát, aki meg akarja semmisíteni a Scotia Egyest. A seregben, főként Irakban sokszor csinált ilyesmit, sokszor keresett sebtében összeállított robbanószerkezeteket. Megpróbált az ellenség fejével gondolkodni. Vajon ő hol helyezné el a bombákat, ha a pusztítás lenne a célja? Gyors pillantás az órára. Tizenegy perc és tíz másodperc. - Oké - mondta. - Csak célirányos keresésre maradt időnk. Magunkkal visszük az adóvevőket. Grant, nézz szét a Scotia Kettes gázvezetékének betorkolásánál. A fő szelepnél kezdd. Ha a fickó tudta, hogy nem leszünk képesek elzáratni a Kettesről érkező gázt, az az egyik legjobb hely a robbantáshoz. Finn, a második bomba valószínűleg a tűzoltórendszer szivattyújánál van. Szerintem a merénylő azt is tönkre akarta tenni. - És mi a helyzet a harmadikkal? - kérdezte Grant. - Átmegyek a biztonsági blokkhoz. Ha mindenkit meg akarnék ölni, aki a tornyon van, én ott is robbantanék. - De hiszen éppen most küldtem oda az embereket! - kiáltott fel Finn. - Ha a harmadik bomba nem ott van, az egész tornyon az a legbiztonságosabb hely. Ha ott van, teljesen mindegy, az emberek hova mennek. Finn fejcsóválva szétosztotta az adóvevőket. - Szólj, ha találsz valamit - mondta Tyler a főnöknek. - Vigyázz, ne érj hozzá a bombához! Lehet, hogy érintésre is robban. - Levette az óráját, odadobta Hobsonnak, aki úgy kapta el, mintha fehéren izzó fémdarab lenne. - Mit csináljak vele? - kérdezte. - Percenként közlöd a hátralévő időt. Az adóvevőn keresztül - mondta Tyler. Így valamennyien tudni fogják, mennyi idejük van még, ráadásul ő sem érez majd állandóan kényszert arra, hogy az óráját nézegesse. - Ha négy perchez érünk, menj át a biztonsági blokkba. Nem hiszem, hogy itt akarsz lenni, amikor felrobbannak a bombák. - Jól. jól van - dadogta Hobson. Tyler követte Grantet és Finnt, kisietett a vezérlőből, és átrohant a biztonsági blokkhoz. Az ugyanoda tartó emberek lelassították a haladását.
- Utat! - kiáltotta. - Eresszetek! Elfurakodott egy nő mellett. Felismerte; Dilara hullafáradtnak és rámültnek látszott. - Mi történt? - kérdezte a nő, és megpróbált lépést tartani Tylerrel. - Esemény van - felelte a férfi. Szándékosan nem ejtette ki a „bomba" szót, nem akart pánikot kelteni a körülötte tartózkodókban. Dilara azonban nem érte be ennyivel, a karjába csimpaszkodott. - Miféle esemény? - Nem mondhatom el. - De ők azok, igaz? Szabotázst követtek el a tornyon. A mellette haladók idegesen felhördültek. Tyler félrehúzta a nőt, a füléhez hajolt. - Nézd, hiszek neked - súgta. - Valaki valóban meg akar ölni téged, és úgy néz ki, veled együtt minket is. - Szent isten! - kiáltott fel Dilara, magára vonva az emberek figyelmét. - Szóval igazam van? - Hallgass! Semmi szükségünk pánikra. Bombákat helyeztek el a tornyon. - Bo. - kezdte Dilara, de Tyler a szájára szorította a kezét, mielőtt megismételhette volna a szót. - Maradj mellettem. Lehet, hogy szükségem lesz egy kis segítségre ahhoz, hogy megtaláljam. Dilara még mindig rémült volt, de bólintott. Tyler eleresztette. - Tíz perc - hallatszott az adóvevőből Hobson remegő hangja. Tyler elvezette a nőt a biztonsági blokk felé özönlő emberek mellett. A helikopter számára kialakított leszállópálya alatt elhelyezkedő blokkot normál esetben raktárként használták, de vészhelyzet esetén a bunker szerepét töltötte be. A falait robbanásnak és tűznek ellenálló anyagból építették, az ajtaja vastag acéllemezekből készült. A légellátását külön szellőzőrendszer biztosította, amely megóvta a bent tartózkodókat a tűz esetén keletkező füst belégzésétől. A helyiség olyan védett volt, hogy Tyler biztosra vette: az egyik bomba odabent lesz. Száznál is több ember zsúfolódott össze a blokkban. A terem elég nagy volt ahhoz, hogy a fúrótornyon dolgozók mindegyike beférjen. Ha odabent felrobban egy C-4-es bomba. A következmények katasztrofálisak lennének. - Azon az oldalon indulj el, és felém haladj - mondta Tyler a nőnek. - Én ezen az oldalon kezdem. - Egyáltalán mit keressek? - A formája és a mérete olyan, mint egy tégláé. Minden szekrénybe, minden fiókba nézz bele! - És ha megtalálom? - Szólj. Az ég szerelmére, hozzá ne érj! - Nem ment el az eszem! - mondta Dilara, és nyitogatni kezdte az öltözőszekrények ajtaját. Tyler végigfuttatta a tekintetét a falakon, az egymásra halmozott tárgyakon. A merénylő valószínűleg semmit sem mozdított el a helyéről; mivel nem számított arra, hogy kutatni fognak a bomba után, valószínűleg szimplán kiválasztott egy olyan pontot, ami nincs szem előtt. Mivel a helyiségben egymás mellett több öltözőszekrény állt, amiben különböző mentőruhákat és felszereléseket tároltak, Tyler biztosra vette, hogy a fickó az egyikben rejtette el a bombáját. Sorra kinyitotta a szekrényeket, mindent kihajigált belőlük. Megreccsent az adóvevője. - Ty, itt Grant. Találtam egyet. Közvetlenül a fő gázvezeték mellett. - Hogy néz ki? - kérdezte Tyler, de közben nem hagyta abba a keresést. - Fekete, négyszögletes, harmincszor tíz centis. A LED kijelzőn ugyanaz a visszaszámlálás pörög, mint a halott ember óráján. A detonátor drótját rátekerték a C-4-esre. Tyler nem örült a hírnek. Az ilyenféle bombákat a legnehezebb hatástalanítani. - Higanykapcsoló? - kérdezte Tyler. Bizonyos bombákat mozgásérzékelővel lehetett aktiválni. - Ööö. Kilenc perc, fiúk - mondta Hobson. - Köszönöm, Frank - felelte Tyler. - Remekül csinálod. - Negatív a higanykapcsolóra - mondta Grant. - Nem tudta volna betenni oda, ahol van, és utána nem tudta volna élesíteni. Szerintem úgy gondolkodott, hogy a vibrációk idő előtt beindíthatják a folyamatot. Egyébként a tégla csak itt hevert az egyik cső alatt. Nem erősítette hozzá a toronyhoz. Ez jó hír volt, hiszen azt jelentette, hogy a bombát el lehet mozdítani. Azt azonban mégsem tehetik meg, hogy egyszerűen behajítják a tengerbe a hullámok esetleg hozzácsaphatják valamelyik csőhöz, gázrobbanás következhet be a torony alatt, sőt még az is előfordulhat, hogy a bomba az egyik tartóoszlop közelében robban fel. Ha pedig valamelyik pillér megroggyan, az egész fúrótorony belefordulhat az óceánba. Egyik lehetőség sem tűnt túl kellemesnek. - Mi tegyünk vele? - kérdezte Grant. - Még kitalálom. Most menj, segíts Finn-nek megtalálni a másodikat. - Indulok! Tyler folytatta a kutatást. Már a helyiség közepén járt, amikor Hobson kötelességtudóan jelentette: - Nyolc perc! Tyler halkan káromkodott egyet, és tovább keresett. Talán mégsem volt jó ötlet, hogy Hobsonra bízta az órát. - Tyler! - hallatszott Dilara hangja a másik oldalról. - Gyere ide! Tyler odarohant a nőhöz; ezzel persze felhívta magára a figyelmet. Dilara körül is összegyűlt pár ember, akik találgatni kezdték, mi lehet az a bizonyos tárgy. Tylernek nem volt ideje arra, hogy megnyugtassa őket. - Azt hiszem, megtaláltam. - Dilara a tárgyra mutatott. A bomba pontosan olyan volt, amilyennek Grant leírta. Az egyik szekrény legfelső polcán, egy gázmaszk mögött helyezték el. Tyler gyorsan megvizsgálta; nem talált rajta higanykapcsolót. Kihúzta, hogy alaposabban megnézze. - Hét perc maradt - mondta Hobson. A bejelentkezései mintha egyre sűrűbbé váltak volna, de Tyler már nem törődött ezzel, a bombára összpontosított. Utoljára a seregben látott ilyen tökéletes szerkezetet. A C-4-es-tégla elég nagy volt ahhoz, hogy lerombolja a biztonsági blokkot. A detonátort a tetejére rögzítették, a vezetékeket rácsavarták. Tyler látta, ha megpróbálja eltávolítani a detonátort, a bomba azonnal felrobban. Megtehette volna, hogy felfeszíti a dobozkát, és hatástalanítja a szerkezetet, de tisztában volt vele, hogy hét perc alatt három bombánál nem tudja végrehajtani a műveletet. Grant ismét bejelentkezett az adóvevőn. - Ty, itt vagyok Finn-nel. Megtaláltuk a másodikat. A tűzoltó rendszer nagyobbik dízelgenerátora alatt volt, pontosan ott, ahol mondtad.
- Helyes. Én pedig megtaláltam a harmadikat. - Hatástalanítjuk őket? - Szent isten! - kiáltott fel Hobson. - Már csak hat perc maradt! - Nincs elég idő - mondta Tyler. Már csak egyetlen megoldás maradt: meg kellett szabadulniuk a bombáktól. Tylernek meg kellett találnia a módját, hogyan tudják mind a hármat eltávolítani a fúrótoronytól. Lázasan törte a fejét, de aztán rádöbbent, a megoldás ott van az orra előtt. - Grant! - szólt bele a rádiójába. - Még mindig nálad van a doboz? - Az első kettőt már beletettük. Ott nem rázódhatnak össze. - Helyes. Van egy ötletem!
TIZENHÁROM Tyler megkérte Grantet, menjen le a mentőkabinokhoz, és vigye magával a két bombát. Ezután körbenézett, valami nehéz fémtárgyat keresett - egy fejsze lett volna a legjobb -, valamit, amivel végre tudja hajtani a műveletet. - Fejszét! - kiáltott rá az összegyűlt tömegre. - Feszítővasat! Bármit, ami nehéz! Az egyik, kék kezeslábast viselő férfi derekán még ott volt a szerszámöv. - Kalapács megteszi? - kérdezte, és Tyler felé nyújtotta a szerszámot. - Tökéletes - mondta Tyler. Dilarára nézett. - Maradj itt! - De. Tyler odahajolt hozzá. - Ha ez bomba felrobban - súgta -, az egész fúrótornyon ez a legbiztonságosabb hely. Ez, ahol most állsz. Dilarán látszott, hogy Tyler szavai nem nyugtatták meg. Az arcára kiült a félelem. Tyler elmosolyodott. - Ne aggódj. Van egy tervem! Ez mintha segített volna, Dilara mindenesetre nem folytatta a tiltakozást. Tyler a kalapáccsal az egyik, a bombával a másik kezében kiviharzott az ajtón, és lerohant a lépcsőn. Az első lépcsőfordulónál tartott, amikor a derékszíjára akasztott rádióból előreccseni Hobson hangja. - Öt perc! Tyler lejutott a vegyszerraktárhoz. Kinyitotta az ajtót, és végignézett a polcokon. Az üvegből, műanyagból, fémből készült palackokat és kannákat összevissza, minden látható rendszer nélkül pakolták fel a polcokra. Tyler végighúzta az ujját a címkéken. Acetont keresett, azt a vegyszert, ami a körömlakklemosókban van. A fúrótornyon persze egészen más célra, zsírtalanításra használták. - Négy perc! - közölte Hobson. - Elindultam a biztonsági blokk felé! Tylernek átvillant az agyán, hogy esetleg mégis kudarcba fullad a terve. Talált ammóniát, benzolt, sósavat, etilénglikolt, csak éppen acetont nem. Elképzelhetőnek tartotta, hogy valamelyik másik vegyszerrel is elérhetné a célját, de csak az aceton hatásosságában volt biztos. És éppen ezt nem találta a nagy káoszban! Már látott olyan lezuhant repülőgépet, ami körül nagyobb volt a rend, mint itt, a raktárban. Elhatározta, ha Hobson azelőtt jelzi a három percet, hogy megtalálja az acetont, nem keres tovább, inkább a benzollal vagy az ammóniával tesz kísérletet. Félrehajigálta a palackokat, a polcok hátsó sorain kezdett kutakodni. Biztos volt benne, hogy valahol ott van, amit keres. Az egyik műanyag palack oldalán megpillantott egy nagy A" betűt. Megfordította, és elolvasta a címkén szereplő szót. ACETON. Hirtelen úgy érezte, könnyebben kap levegőt. - Három perc maradt! Tyler a zsebébe dugta a palackot, és dobogó léptekkel lerohant a fémlépcsőn. A mentőkabinok platója a biztonsági blokk alatt öt emelettel helyezkedett el. Tyler éppen akkor ért le, amikor Hobson bejelentett, hogy már csupán két perc van hátra a robbanásig. Grant és Finn már a kabinok mellett várt rá. - Örülök, hogy ideértél! - mondta Grant vidáman, de Tyler látta a szeme körül megjelenő, feszültségre utaló ráncokat. Finn falfehér arccal várakozott, de még ilyen helyzetben sem hazudtolta meg önmagát. - Hol a pokolban voltál? - förmedt rá Tylerre. - A tökéletes rendben tartott vegyszertáradban - felelte Tyler, miközben a harmadik bombát betette a másik kettő mellé, a dobozba. Grant becsukta a dobozt. - És most? - kérdezte. - Betesszük a bombákat az egyik mentőkabinba, amit aztán szépen kilövünk. - A kabinokat nemcsak belülről, hanem kívülről is el lehetett indítani. Tyler átadta Grantnek a kalapácsot, majd kinyitotta az acetonospalackot. - Az egyik kabinba? - próbált tiltakozni Finn. - De az ajtókat behegesztették! Hogy juttatjuk be a dobozt? - A kupola ablakán keresztül. - Egy perc! - üvöltötte Hobson. A helyzet forróbb volt, mint amire Tyler számított. - Azok az ablakok polikarbonátból készültek, zsenikém! - mondta Finn. - Törhetetlenek. Tyler az övéből előkapott egy Leatherman-szerszámot, ami nagyjából olyan volt, mint egy felturbózott svájci bicska. Kinyitotta a fűrészes pengét, és gyors mozdulatokkal összekaristolta az ablak felületét. - Normál esetben valóban törhetetlen - mondta, és óvatosan ráöntötte az acetont az ablak felső részére. - De aceton hatására a polikarbonát kristályosodni kezd. Elhajította a palackot, a kezével szétkente az acetont az ablakon. Kivette Grant kezéből a kalapácsot, és elszámolt tízig - ennyi időt hagyott az acetonnak, hogy beszivárogjon a karcolásokba. - Most mire vársz? - üvöltötte közben Finn. Tyler ügyet sem vetett rá, folytatta a számolást. Amikor befejezte, a feje fölé emelte a kalapácsot, és teljes erejéből rávágott az ablakra. A polikarbonát lemez olyan szilánkosan robbant be a kabin belsejébe, mintha hétköznapi üveg lett volna. - Voilá - mondta Tyler sokkal nyugodtabban, mint amilyen valójában volt. Bedobta a dobozt az ablakon. - Harminc másodperc! Tyler megmarkolta a kabin egyik oldalánál lévő kieresztőkart. Grant odaugrott a másikhoz. Tyler odabólintott a barátjának. - Vigyázz. Most! Egyszerre rántották meg a karokat. A reteszek kioldódtak, a mentőkabin elindult a ferde rámpán. Csúszás közben fokozatosan gyorsult, majd zuhanni kezdett. Két másodperccel később iszonyatos csobbanással érkezett meg a vízbe. Eltűnt a hullámok alatt. Tyler előredőlve nézett utána, de a köd miatt pár másodpercig nem látta. Amikor a kabin feljutott a Víz színére, már jó százméternyire volt attól a helytől, ahol belecsobbant az óceánba. Tyler egyre könnyebben lélegzett. Azért választotta éppen a kupolaablakot, mert az volt a legkisebb. A kabinba minden bizonnyal jutott némi víz, de nem annyi, hogy elsüllyedjen. A csúszás közben szerzett lendület jó tízcsomós sebességgel vitte távolabb a fúrótoronytól. - Fedezékbe! - kiáltott fel Tyler. Alighogy beugrottak az egyik mentőkabin mögé, iszonyatos robbanás szaggatta szét a levegőt. A fúrótornyot néhány másodpercre vakító fény
világította meg; a tenger felszínéről több, ötven méter magas lángnyelv csapott az ég felé. Tylerre és társaira narancssárgára festett törmelékdarabok zuhogtak. Amikor megszűnt a törmelékeső, Tyler felállt, és kinézett a vízre. A hullámokon lángoló műanyag- és fémdarabok lebegtek. A mentőkabinból egyetlen nagyobb darab sem maradt meg. A törmelékkupac lassan távolabb lebegett, és beleveszett az ismét leereszkedő ködbe. A merénylő nem szórakozott. A három bomba közül egy is elég lett volna ahhoz, hogy megsemmisítse a fúrótorony felét, és olyan tüzet generáljon, amit képtelenség lett volna eloltani. - Nos. - Tyler érezte, hogy a szervezetében lassan csökkenni kezd az adrenalin szintje. - Ez érdekes volt. - Hátradőlt, nekitámaszkodott a korlátnak. Ólmos fáradtság áradt szét a testében. - Ez a legdurvább csúsztatás, amit életemben hallottam! - mondta Finn. - Neked vér helyett jeges víz van az ereidben. Én majdnem összeszartam magam. - A fémfolyosón heverő halottra mutatott. - Ki ez a fickó? Terrorista? Tyler a hullára nézett. - Nem hiszem - felelte. - Azok közé tartozott, akik holtan akarják látni dr. Kennert, és. és szerintem most már engem is. - Miért? - kérdezte Grant. - Ezt fogjuk kideríteni. - Ez pokolian meleg helyzet volt. A fickó értette a dolgát. - Ez igaz, mégis elkövetett két hibát. - Milyen hibát? - Meg akart ölni engem - mondta Tyler. - Ez volt az első hiba. Most már személyes okaim vannak arra, hogy foglalkozzam dr. Kenner problémájával. Ráadásul felbosszantott. - Hát, ha ettől jobban érzed magad - mondta Grant -, a pasas nem végzett jó munkát. Még mindig élsz. - Tudod, barátom, ez volt a második hibája.
TIZENNÉGY A fúrótorony villanyszerelői két óra alatt újradrótozták a rádióantennát, de kijelentették, mivel a merénylő a kontrolldobozt is tönkretette, a műholdas kapcsolatot leghamarabb vasárnap estére tudják helyreállítani - vagyis csak azután fog működni a szerkezet, hogy a köd elvileg felszáll. Tyler a rendelkezésére álló időt arra szánta, hogy Grant segítségével elvégezze a Gordian által vállalt konzultációs munkát. A feladat lekötötte a gondolatait, amit nem is bánt különösebben, mert amíg helyre nem állt az internetes kapcsolat, nem folytathatta az Aiden MacKennával megkezdett beszélgetést, és nem tudhatott meg többet Colemanről. Miközben Granttel az oldalán dolgozott, Dilara a kabinjában tépelődött. Este tízre végül helyreállították a műholdas kapcsolatot, így Tylernek lehetősége nyílt arra, hogy átszervezze utazási terveit. Közben valóban szétoszlott a köd, és St. Johnból elindult egy helikopter a Scotia Egyes irányába. Tyler úgy tervezte, hogy amikor a gép elhagyja a fúrótornyot, Granttel és Dilarával együtt ő is a fedélzetén lesz, visszatérnek Új-Fundlandba. Időközben New Yorkból elindult a Gordian magángépe, amelyre St. Johnban kellett átszállniuk, hogy átrepüljenek a cég seattle-i főhadiszállására, ahol Tyler kivizsgálhatta az elmúlt néhány nap incidenseit. Mivel a fúrótorony nemzetközi vizeken állt, az olajtársaságnak is el kellett végeznie a saját nyomozását. A torony személyzete ígéretet kapott a mentőkabinok gyártójától, hogy a lehető leghamarabb leszállítja az új kabinajtókat. Miután elvégezte a munkáját, Tyler ismét az előző nap bizarr eseményeire koncentrált. Grant és Dilara társaságában visszavonult a kabinjába, hogy ott várja be a helikopter érkezését. Ki kellett találnia, hogy a szelíd lelkű archeológus, Dilara Kenner mivel érdemelte ki, hogy röpke tizenkét óra leforgása alatt kétszer is megpróbálták eltenni láb alól. Ahogy gyanította is, a merénylőnél nem volt semmiféle igazolvány, vagy más, személyazonosításra alkalmas dokumentum. Készített néhány digitális fotót a hulláról, a férfi arcáról, meg pár közeli képet a hüvelyk- és mutatóujjáról. A test ezt követően bekerült az egyik hűtőszobába. Mivel már működött a Wi-Fi-rendszer, és telefonálni is lehetett, Tyler feltöltötte a képeket a laptopjára, és e-mailben valamennyit átküldte Aiden MacKennának, azzal a kéréssel, hogy derítse ki, ki volt a fickó. Miközben Dilara előadta a történetét - ugyanazt, amit előző este Tylernek már elmondott - Grantnek, akiben a jelek szerint már teljes mértékben megbízott. Tyler beszélt Aidennel. - Átküldtem neked pár képet - mondta a telefonba. - A fotók és az ujjlenyomatok alapján próbáld meg beazonosítani a fickót! Aiden rövid hallgatást követően válaszolt. MacKenna öt évvel korábban, agyhártyagyulladás következtében megsüketült. Az egyik mérnöki konferencián látta, hogy Tyler jelel; bemutatkozott neki. A dolognak az lett a vége, hogy Tyler felvette a Gordianhez. Aiden egyik legfontosabb játékszere az a beszédet írott szöveggé alakító készülék volt, amelyet Tyler az egyik megbízójától szerzett neki. Mivel a süketség nem befolyásolta a beszédkészségét, az eszköz segítségével bárkivel tudott telefonálni. Az egyetlen hátrányt az jelentette, hogy a programnak szüksége volt néhány másodpercre ahhoz, hogy a kimondott szavakat írássá alakítsa Aiden komputerén. - Éppen most nyitom meg a fotót - felelte Aiden vastag, íres kiejtéssel. - Szent isten! Ez a fickó úgy néz ki, mint aki pár pinttel többet ivott a kelleténél. - Halott. Megpróbált szénné égetni minket. - Tyler néhány szóval összefoglalta az előző nap eseményeit. - Baromi sokat unatkozhattál - mondta Aiden döbbenten. - Ja, majd kiesek a számon, annyit ásítozom. - Gondolom, a nindzsatanoncnál nem volt se tárca, se igazolvány. - Az nem, viszont úgy viselkedett, mint aki rendelkezik némi katonai tapasztalattal. Én ezen a nyomon indulnék el. A Gordian több esetben együtt dolgozott az FBI-jal és a hadsereggel - lezuhant repülőgépeknél végzett nyomozást, értékelte az új fegyvereket, felbecsülte, hogy bizonyos létesítmények esetében mekkora a terrorfenyegetettség mértéke -, bizonyos munkatársai hozzáférhettek olyan bizalmas és titkos adatbázisokhoz, amelyek más cégek előtt zárva maradtak. Tylerhez hasonlóan Aiden is rendelkezett a legmagasabb szintű belépési kódokkal. - És nézz utána annak is, hogy a mai napon volt-e a körzetünkben egy Lürssen vagy egy Westport jacht. Huszonöt méter hosszú. Köze lehet az eseményekhez. - Ezekből nem cirkálhat túl sok az észak-atlanti térségben. - Hát nem. Szóval mi a helyzet Colemannel? - kérdezte Tyler. - A múltkor nem fejezted be. - Ja, igen! Éppen arra készültem, hogy szétrobbantsam egy kicsit az agyam, de hazavágtad a terveimet. - Mintha azt mondtad volna, hogy meghalt. Mikor? - Három hete. - Hogyan? - A Gordianhez hasonlóan Coleman cégének is Seattle-ben volt a központja. Tyler sejtette, hogy a helyi lapok címoldalon hozták a hírt, de ő az elmúlt hónapban végig úton volt, nem olvasott újságot. - Ez tetszeni fog! - mondta Aiden. - Egy robbanásban. Ő meg három vezető mérnöke konzultánsként vett részt egy robbantási munkán. Rövidzárlat támadt, a dinamit a vártnál hamarabb indult be. Mind a négy fickóból hamburgerhús lett. Újabb egybeesés. Tylernek egyre kevésbé tetszett a dolog. - Szólj Jennynek, szervezzen meg egy találkozót holnap délutánra azzal, aki most vezeti Coleman cégét. Amikor visszaérek Seattle-be, meg akarom ismerni ennek az állítólagos balesetnek a részleteit. - Ezek szerint nem fogsz dolgozni a Rex Hayden-féle balesetnél? Tyler a homlokát ráncolta a név hallatán. - Miféle balesetről beszélsz? - Bocs, elfelejtettem, hogy nem voltál benne a körforgásban. Hayden gépe Vegas mellett a földbe fúródott. Nincsenek túlélők. - Mikor történt? - Tegnap délután. Különös ügy. A gép Hawaiiba tartott, de visszafordult, áthúzott Los Angeles fölött, és a Mojave fölé érve kifogyott a naftából. Ezzel vannak tele a híradók. Annyit foglalkoznak vele, mintha az elnök gépe zuhant volna le. Persze ez a Hayden valószínűleg híresebb volt, mint az elnök. Nem lehetett véletlen, hogy Sam Watson, mielőtt meghalt, Hayden nevét is megemlítette Dilarának. - A Gordian nyerte el az NKB nyomozási megbízását - folytatta Aiden. - Judy Hodge-ek tegnap már kivonultak, de szerintem Miles azt szeretné, hogy te is menj, mivel fontos ügyről van szó. Tylert nem lepte meg, hogy Miles Benson, a Gordian elnöke - aki egyébként a legokosabb ember volt, akivel valaha találkozott - már le is szerződött a nyomozási munkák elvégzésére. A Gordian az elmúlt tíz évben már több alkalommal dolgozott az NKT-nek, a Nemzeti Közlekedésbiztonsági Tanácsnak. Az esetek többségében a cég a kiemelt ügyekkel foglalkozott: a TWA 800-as járatnak esetével, azzal az
American Airlines-géppel, amely egy évvel a szeptember 11-i események után Brooklynnál zuhant le, és persze ott volt a New York Yankees egykori elkapójának, Cody Lidle-nek a tragédiája is, aki egy kisgéppel szállt bele az egyik manhattani felhőkarcolóba. A Gordian volt a legmegfelelőbb társaság arra, hogy elvégezze a vizsgálatot a repülőgép-szerencsétlenségnél, amelyben egy olyan nagy sztár vesztette életét, mint Rex Hayden. Gyorsan szaporodtak a hullák. Először Coleman, most Hayden. Sam mindkét férfit megemlítette, és már egyikük sem él. Tylernek nem igazán tetszett a logikai mintázat, mert az ő neve is ott szerepelt a másik kettőé mellett. Hayden katasztrófájánál még frissek voltak a nyomok, ezért ezen a vonalon kellett elindulnia. - Mondd meg Judynak, hogy csatlakozunk hozzá a helyszínen - kérte Aidentől. - Megállunk Vegasnál, és csak azután megyünk vissza Seattle-be. - Ha esetleg beugranátok valamelyik kaszinóba. Egy százast teszek rá, hogy Írország elkeni Németország száját a. abban a játékban, amit ti európai focinak neveztek. - Bocs, Aiden, tudod, hogy sosem fogadok. Még elfecsérelném a szerencsémet. Tyler bontotta a vonalat, és érdeklődve Dilarára nézett. Vajon mi köze lehet egy gyönyörű régésznőnek meg Noé bárkájának egy mérnök és egy világhírű filmsztár halálához? Sosem gondolta volna, hogy egyszer ezen fog töprengeni, de sejtette, hogy a válasz még furcsább, mint a kérdés. - Nos - mondta mosolyogva -, te aztán mágnesként vonzod a bajt! - Rákacsintott a nőre. Dilara viszonozta a mosolyt, majd Grantre nézett. - Ezek szerint megfelelő társaságba kerültem. - Csak magatokról beszéljetek! - tiltakozott Grant. - Ami engem illet, én nem „bajmágnes", inkább szimpla bajkeverő vagyok. - Látod, ebben egyetértünk - mondta Tyler. A helikopter rotorjának fülsiketítő hangja mintha át akarta volna törni a falakat. Tyler kinézett az ablakon. Egy Super Pumát látott, amely egyenesen a leszállóhely felé tartott. Tyler a lélegzetét visszafojtva figyelte, hogy a turbinája körül megjelenik-e a füstfelhő, de a gép minden probléma nélkül megérkezett. Nem tűnt túl valószínűnek, hogy „azok" megpróbálnak felrobbantani egy újabb helikoptert, de be kellett vallania, nagyobb biztonságban érzi majd magát, ha egy darabban megérkeznek Új-Fundlandra. - Megjött a taxink - mondta. - Már éppen vágyni kezdtem egy kis környezetváltozásra. Miközben felmentek a géphez, Tyler lebonyolított egy utolsó telefont: elintézte, hogy a céges repülőgép átvigye őket Las Vegasba, és azt is, hogy az ottani repülőtéren dzsip várjon rájuk. A saját szemével akarta látni a Hayden életét követelő szerencsétlenség helyszínét.
TIZENÖT Sebastian Ulric csak másnap este szerzett tudomást arról, hogy a Dilara Kenner és Tyler Locke ellen tervezett merénylet kudarcba fulladt. A vasárnapja azzal telt el, hogy Los Angelesből visszarepült a Washington állam partvonala mellett elhelyezkedő San Juan-szigetekhez tartozó Orcas-szigetre, ahol ellenőriznie kellett a létesítményét. A közel százötven négyzetkilométeres sziget négyezer-ötszáz embernek adott otthont, és pezsgő turistaforgalmat bonyolított, ami azt jelentette, hogy Ulric létesítményének látogatói feltűnés nélkül jöhettek-mehettek. A vacsoráját Svetlana Petrovával a létesítményhez tartozó udvarház verandáján költötte el. Élvezte a hűs, októberi szellőt, a luxust, amit már csupán egyetlen hétig élvezhet. A nő áttetsző felsőrészt és miniszoknyát viselt, nem igazán próbálta eltakarni csodás adottságait. A megjelenését tekintve halványan emlékeztetett egy olyan üzletasszonyra, amilyennek a szerepét akkor játszotta el, amikor megmérgezte Sam Watsont. Ulric sajnálta, hogy Petrova nem vett részt a másik akcióban, hogy nem ő követte Dilara Kennert, amikor elhagyta a Los Angeles-i repülőteret. Ő minden bizonnyal végezni tudott volna a célszeméllyel, még mielőtt bajt kever. Igen, Petrova nem hagyta volna elvégzetlenül a munkát. A villa, amelyben tartózkodtak, a százhatvan hektáros, ősfenyő-gyűrűben fekvő, erdősített birtok öt, hasonló méretű épületének egyike volt. Dan Cutter mereven ült az asztal túlsó végénél. Nem evett, csak a vizéből kortyolgatott. Petrova szótlanul hallgatta a férfiak társalgását. Amikor Ulric megismerte, még az orosz maffiának dolgozott, feketepiaci gyógyszereket szállított Moszkvába. Ulric mentette ki abból az életből, ő hozta át az Egyesült Államokba. A szülei atomtudósok voltak, a csernobili katasztrófa során pusztultak el, így megvolt az indíttatás ahhoz, hogy könnyen magáévá tegye a jobb világra vágyó Ulric látomását. - És miért csak most szerzek tudomást erről? - kérdezte Ulric. Cutter szemmel láthatóan kényelmetlenül érezte magát, fészkelődni kezdett a székén. - A művelet irányítója nem akart bejelentkezni a rossz hírrel, mielőtt nem győződött meg arról, hogy mindkét célszemély életben maradt. - Hogy hívják ezt az irányítót? - Gavin Dane. Állítása szerint a fúrótoronyra felküldött emberünket támadás érte. Éppen akkor, amikor elhelyezte a tölteteket a mentőkabinokon. Locke ezt követően valószínűleg megtalálta a korábban telepített bombáinkat, és az egyik mentőkabint felhasználva megszabadult tőlük. - A jó öreg Tyler! Találékony, mint mindig. Ez az irányító okosabban tette volna, ha nem egy embert küld fel a fúrótoronyra. - Úgy vélte, az észrevétlenség fontosabb, mint az erő vagy a létszám. - Nem figyelmeztette, hogy Tyler nagyon intelligens? - Megtettem, de ő volt a művelet irányítója. Ez az ő menete volt. - Ostoba és óvatlan volt! Ez két olyan tulajdonság, amit nem szeretnénk átmenekíteni az Új Világba. - Egyetértek. - Először Barry Pinter szalasztotta el a lehetőséget, hogy megölje Dilara Kennert, miután elhagyta a repülőteret. Most pedig ez! Két jelentős hiba három nap alatt. Nem ilyen hibaarányhoz vagyok hozzászokva! Elfogadhatatlan, különösen most, amikor ilyen közel a végjáték. Sam Watsonon kívül találtak további léket? - Nem. A jelek szerint egyedül Watson foglalkozott az üggyel. - Mindenesetre nem hagyhatjuk, hogy az embereink azt higgyék, még mindig kihátrálhatnak. Lehet, hogy nem mindegyiküknek lesz elég erős az idegrendszere ahhoz, hogy kövessen minket. Talán szükségük lenne némi biztatásra. Ulric anyja fiatalon meghalt, ennek ellenére ő volt az, aki elültette a fiában a céltudatosságot és a kitartást; idő előtt bekövetkezett haláláig folyamatosan arról biztosította a kis Ulricot, hogy kivételes intellektusa nem más, mint az Úrtól érkezett jel, ami arra utal, hogy valami nagyon nagy dologra született. Az apjától, attól az ostoba, részeges fickótól csupán egyetlen ajándékot kapott: megmutatta neki, milyen értékes a fegyelem. - Mi jár a fejében? - kérdezte Cutter. Ulric pontosan tudta, mit kell tennie. Váratlanul felállt, belesúgott valamit Petrova fülébe. A nő egyetértően mosolygott, és bólintott. Megcsókolta Ulricot, majd ő is felállt, és besietett a házba. - Tartson velem! - mondta Ulric a másik férfinak. - Olsen a megfigyelőteremben vár ránk. Ulric lesietett a verandáról levezető lépcsőn, elindult a Csendes-óceán északnyugati részére jellemzően felhős ég alatt. A ház, a hatalmas, Tudorstílusú villa adott otthont azoknak az új tanítványoknak, akik csatlakoztak vallási szervezetéhez. A közvetlenül mellette álló hotelben lakott a birtokon dolgozó kétszázötven alkalmazott. A másik három épület egyforma volt; zömök, húsz méter magas, száz méter hosszú és ugyanolyan széles hasáb. Leginkább a repülőgépek hangáraihoz hasonlítottak, de a birtokon található három légi jármű, a három helikopter a hotel előtti leszállópályán állt. A villával szemközti Massacre-öbölbe benyúló móló elég hosszú és széles volt ahhoz, hogy bármilyen méretű szállítmányt partra lehessen rakni rajta. Ulric az egyik hangárszerű épület felé indult. Belépett a kapuján; a szűk előtérben, az öt centi vastag, golyóálló üvegből készült ablak mögött egy íróasztal állt, aminél egy őr üldögélt. Ulric a biometrikus letapogatóra helyezte a kezét. Amikor a szerkezeten kigyulladt a zöld lámpa, az őr bólintott, és megvárta, hogy Ulric kimondja az aktuális jelszót, amit hetente változtattak. Senki - még Ulric sem - mehetett be anélkül az épületbe, hogy ismerné az aktuális jelszót. Lényegében két ilyen szó létezett, mindkettőt véletlenszerűen generálták: egy biztonsági jelszó és egy figyelmeztető. Ha Ulric történetesen a figyelmeztető jelszót mondja ki, az őr azonnal tudta volna, hogy a vele érkező személy erőszakkal kényszeríti valamire. Ebben az esetben az volt a feladata, hogy Ulricot beeressze, a kísérőjét pedig abban a pillanatban fejbe lője, ahogy belép a kapun. Ezen a héten a figyelmeztető jelszó a „Mennyország" volt. Ulric a normál jelszót mondta ki: - Fényszóró! Az acélajtó félrecsúszott. Ulric és Cutter elhaladt az őr asztala mellett; egy négyes elágazáshoz érkeztek. A jobb és bal oldalon húzódó, huszonöt méter hosszú folyosók végén ajtók álltak, amelyek a vészhelyzet esetén használandó lépcsőkre nyíltak. Velük szemközt egy kapu magaslott, ezen keresztül lehetett bejutni az épület központi részébe. Ulric jobbra fordult, és a lift hívógombja elé lépett. Megnyomta a gombot; a bal oldali lift ajtaja azonnal kinyílt. Mindketten beléptek a fülkébe. A lift vezérlőtábláján összesen nyolc gomb helyezkedett el egymás alatt: a legfelső a földszintet, a többi a hét föld alatti szint valamelyikét szimbolizálta. Ulric bedugott egy kulcsot a megfelelő nyílásba; elfordította. Aktiválódott egy LCD-kijelző. Ulric az érintőképernyőn beütött egy kódot. A lift ajtaja bezárult, a fülke nesztelenül elindult a mínusz ötödik emeletre, ahová csak néhány kiválasztott juthatott le. Néhány másodperccel később kinyílt az ajtó. Az előtérből középen egy legalább harminc méter hosszú, nyílegyenes, hófehér folyosó nyújtózott, jobb és bal oldalon ugyanolyan, huszonöt méter hosszú folyosókat lehetett látni, mint odafent, a földszinten. A föld alatti létesítmény valamennyi szintjét egyforma, T alakban építették ki; a T-k keleti, nyugati és északi végében lépcsőházak helyezkedtek el.
Ulric a hosszú, fehér folyosón indult el. A közepe táján megállt egy kétszárnyú ajtó előtt. Kinyitotta, belépett egy előcsarnokba, amelynek távolabbi oldalán egy másik ajtó állt. Ulric ezen is bement. A következő helyiség szemközti falát egy öt méter széles ablak helyettesítette. Az ablak alatt vezérlőpult állt. Ebből a belső helyiségből biztonságban meg lehetett tekinteni a kísérletek hatásait. Amikor Ulric belépett, a Cutter mellett biztonsági munkatársként dolgozó Howard Olsen, valamint a mellette álló másik harcedzett katona azonnal vigyázzba vágta magát. Olsen a Cutter által toborzott emberek mintapéldánya lehetett volna. Vallási idealista volt, aki annak idején belépett a seregben titokban működő, fanatikusokat tömörítő gyülekezetek valamelyikébe. A Cutter által Ulric számára összeszedett többi katonához hasonlóan Olsennek - azok után, amiket Irakban és Afganisztánban látott - nem voltak valami nagy reményei az emberi faj jövőjét illetően. Miután megalázó módon menesztették a seregből, mert állítólag túlságosan messzire ment az egyik összecsapás során (megölt két, állítólag ártatlan civilt), boldogan csatlakozott az Ulric által alapított Szent Vizek Egyházához. Ulric már régóta tudta, hogy ezen a világon nincs semmi, ami valóban ártatlan lenne. - Olsen - mondta Ulric. - Ezt hallania kell. Olsen nem válaszolt, jó katonához illő módon csak akkor szólalt meg, amikor kérdést intéztek hozzá. - Mit gondol, hányan férnek el idebent? - kérdezte Ulric a mögötte álló Cuttertől. Cutter körbenézett a megfigyelőhelyiségben. - Legalább huszonötén. - Az elég is. Túlságosan sok hibát követtünk el, és túl alacsony szintre került a lojalitás. Demonstrációt fogunk rendezni. - Mivel kapcsolatban? Ulric az ablakra pillantott, Cutter követte a tekintetét. Az arcán átsuhant a felismerés, amikor megértette, Ulric mire készül. - Sam Watson már halott - mondta Ulric -, de még mindig itt van nekünk Gavin Dane és Barry Pinter. Hanyagok voltak, és ezzel a hanyagsággal veszélybe sodorták a jövőre vonatkozó terveinket Hozzák ide őket! Azonnal. - És ki lesz, aki végignézi a demonstrációt? - kérdezte Cutter. - Hozzon ide mindenkit, aki teljes egészében ismeri a tervet! Látniuk kell, mi történik velük és a párjukkal, ha megpróbálnak visszakozni. A követői közül mindenki kész volt meghalni az ügyért, de a legtöbben csupán annyit tudtak, hogy öt napon belül elkezdődik egy csodálatos Új Világ, és hogy ők is a kiválasztottak között vannak, akik részeivé válhatnak. Biztonsági okok miatt csak néhányan, a beavatottak tudták, mit is jelent valójában az Új Világ. Sam Watson bebizonyította, hogy még a legszigorúbb intézkedéseket is ki lehet játszani. Ulric ismét Olsen felé fordult, aki értetlenül nézett vissza rá. Ő nem tartozott a beavatottak közé. - Pinter és Dane - mondta Ulric - meg fog halni. Ott, az ablak mögötti helyiségben. Meghalnak, mert nem hajtották végre a feladatukat. Most önöknek adok egy feladatot. Megtudtam, hogy Tyler Locke Seattle-be tart. Megváltoztatta korábbi utazási terveit, vagyis gyanít valamit. Fogalmam sincs, hogy mit tud, de ennél a pontnál nem sok információ állhat a rendelkezésére. Viszont nagyon leleményes ember, és idővel rá fog jönni néhány dologra. Uraim, az önök feladata az, hogy végezzenek Tyler Locke-kal! - Igen, uram! - mondta Olsen. - Értettem, uram! - Biztos akarok lenni benne, hogy valóban megértette. Addig nem akarom itt látni magukat, amíg Tyler életben van. Ha dolguk végezetlenül térnek vissza, legközelebb maguk mennek be abba a szobába. Ami pedig odabent történik. Az sokkal rosszabb annál, amit el tudnak képzelni. Vagy Tyler hal meg, vagy maguk. Megértették? Először fordult elő, hogy az acélkemény, határozott Olsen kissé megingott. Gyors pillantást vetett az ablakon túli steril szobára, és megnyalta az ajkait. - Világos, uram. Locke már halott, csak még nem tud róla.
TIZENHAT A Gordian Gulfstream jetje új-fundlandi idő szerint hajnali egykor - harminc perccel azután, hogy a helikopter megérkezett a Scotia Egyesről elhagyta St. John repülőterét. A gép fedélzetén tizenkét utasnak volt hely, de csak Tyler, Dilara és Grant szállt fel rá. A Gordian, mivel a munkatársai gyakran dolgoztak világvégi, elszigetelt helyeken, három Gulfstreamet üzemeltetett a saját flottájában. A cég által a megbízók felé kiszámlázott díjak bőségesen fedezték a gépekkel kapcsolatos költségeket, ráadásul a Gordiannek lehetősége nyílt rá, hogy a kormányzat által rendezett árveréseken, amelyeken például a csempészektől elkobzott repülőgépek kerültek kalapács alá, nevetséges összegekért jusson hozzá járművekhez. Grant az egyik hátsó ülésen aludt. Tyler szundított egyet a helikopteren, mégis úgy érezte, leragad a szeme. Dilara vele ellentétben nem volt fáradt. A gép mellékhelyiségében átöltözött: azt a dzsekit, blúzt, farmernadrágot és bakancsot vette fel, amit Tyler kérésére készítettek elő neki. Tyler érezte, hogy hamarosan elnyomja az álom, de előtte még szeretett volna feltenni néhány kérdést a nőnek. - Köszönöm a ruhákat - mondta Dilara. - Abban a kezeslábasban úgy éreztem magam, mintha rab lennék valami börtönben. - Nem hiszem, hogy bárki szökött fegyencnek nézne, de így tényleg sokkal jobban nézel ki. - És még azt sem köszöntem meg, hogy kimentettél minket a tengerből. Megtudtam, hogy az egész akció a te ötleted volt. - Igen, időnként támadnak őrült ötleteim, és némelyiket valóra lehet váltani. A nő Grantre nézett, megcsóválta a fejét. - Hogy képes aludni a történtek után? - A seregben van egy régi mondás - felelte Tyler. - Aludj, amikor lehet, mert sosem tudhatod, hogy legközelebb mikor lesz rá alkalmad. Grant előre kipiheni magát. - Előre aludni. Bárcsak én is képes lennék rá! - Meg kellene próbálnod. Nyolcórás repülés vár ránk. De előtte még. Beszélgetünk egy kicsit? - Rendben. Mesélj valamit magadról! Tyler elvigyorodott. - Mire vagy kíváncsi? - Gyerekkorodban ki volt a példaképed? - Erre könnyű válaszolni. Scotty a Star Trek-ből. - A mérnök? - Dilara olyan vidáman nevetett fel, hogy jókedve átragadt Tylerre. - Most mit mondjak? A szívem mélyén valódi kockafej vagyok. Kirk volt a hős, de mindig Scotty húzta ki őt a bajból. És neked? Nehogy azt mondd, hogy Indiana Jones! Dilara megrázta a fejét. - Diana hercegnő. Kicsi koromban lányos kislány voltam. Imádtam a szép ruhákat, de az apám magával vitt a világ különböző pontjaira, és szép fokozatosan szenvedélyemmé vált az archeológia. - És Noé bárkája? - Az apám szenvedélye volt. - Sam Watson azt mondta, apád tényleg megtalálta. - Nem hiszed el, igaz? - Született kételkedő vagyok, tehát tényleg nem. - Melyik részét találod hihetetlennek? Azt, hogy a bárka tényleg létezett, vagy azt, hogy apám megtalálta? - Azt, hogy egy százötven méter hosszú hajó fedélzetén ott volt egy-egy pár a világon létező összes állatfajból, és hogy ez a hajó mentette meg az életet, amikor az özönvíz elárasztotta a Földet. - Sokan tényként kezelik mindazt, ami a Bibliában szerepel. - Biztos vagyok benne, te is tudod, hogy egyszerűen lehetetlen véghezvinni egy ilyen mentőakciót. Több ok miatt is. Legalábbis úgy, hogy menet közben nem történnek csodák. A Bárka története hatezer évvel ezelőtt játszódott le. Akkoriban a hajók készítéséhez kizárólag fát használtak. A legnagyobb, fából készült hajó, a Dunderberg a polgárháború idején készült, és százhuszonöt méter hosszú volt. Dilara meglepetten nézett a férfira. - És ezt te így tudod? Mi vagy te? Két lábon járó enciklopédia? - Kockára téve mindenhatóságom látszatát, bevallom, hogy végeztem némi kutatómunkát, miután helyreállt az internetes kapcsolat. - Szóval azt mondod, hogy Noé bárkája nem lehetett hosszabb százhuszonöt méternél? - Ha pusztán a mérnöki szempontokat tartjuk szem előtt, ki lehet jelenteni, hogy kizárólag fából nem lehet építeni ennél nagyobb hajót. Olyan vaskeretek és vázszerkezet nélkül, amilyeneket a tizenkilencedik században épül hajóknál használtak, Noé bárkája úgy hajladozna, mint egy gumiszalag. Ezer léket kapna. És akkor még nem vettük figyelembe az özönvíz idején tomboló vihart. A hullámok úgy roppantották volna szét a hajó vázát, mint egy gallyat. A Bárka percek alatt elsüllyedt volna, és akkor viszlát, emberi faj! - Talán kisebb volt annál, mint amilyennek a Bibliában leírják. - A méret csupán az első probléma - mondta Tyler. - Tudod, mennyi időre van szüksége a fának ahhoz, hogy teljesen szétrohadjon? - Olyan sivatagi klímában, mint az egyiptomi, több ezer évre. A piramisokból még ma is előkerülnek fából készült tárgyak. - És esősebb éghajlaton? - Több száz év, ha a fa nem kapott valamilyen védőréteget - mondta Dilara - Még alpesi körülmények között is kevesebb, mint ezer év. - Pontosan. Noé bárkája állítólag az Araráton feneklett meg, márpedig ott sok a csapadék. Nézd meg, mi történt a száz éve épült, roskadozó istállókkal! Ha ezek az épületek már most rothadnak, a Bárka nyomainak is több ezer éve el kellett tűnniük. - Hidd el, ismerem az ellenérveket. Apám hitt a Bárkában, de ő nem szó szerint értelmezte a Bibliában leírtakat. Éppen a logikai buktatók miatt. Mert például a Földön harmincmillió faj létezik. Ez azt jelenti, hogy Noénak hét napon keresztül másodpercenként ötven állatpárt kellett volna behajóznia. Feltéve, hogy egyáltalán befért volna ennyi állat a hajójába. - Ami természetesen még akkor sem lett volna lehetséges, ha a Bárka tízszer nagyobb. - Mindketten úgy érezték, mintha körbe-körbe járkálnának, de közben kezdték megtalálni a közös nevezőt. - Aztán itt van az élelem és a víz problémája is. Vajon ezekből mennyi fért fel a Bárkára? - kérdezte Dilara. - Egyébként ez a kedvenc kérdésem. Egyetlen elefánt naponta hetvenöt kiló táplálékot fogyaszt el. Ha van négy elefántunk, két ázsiai és két afrikai, amiket negyven napon keresztül etetnünk kell, akkor majdnem egy tonna élelemre van szükségünk! És ez az egy tonna élelem az állatok másik végén el is távozik. Most adjuk hozzá az orrszarvúkat, a vízilovakat, a lovakat, a szarvasmarhákat, meg a többi, sok ezer állatot. Lehetetlen, hogy nyolc ember képes legyen ellátni, takarmányozni, tisztán tartani egy ilyen seregletet!
- Lehetetlen, és meglehetősen büdös munka lenne. És ne feledkezzünk meg arról a tényről, hogy a Földön található víz mennyiségénél ötször többre lenne szükségünk ahhoz, hogy valamennyi kontinenst elárasszuk. Ha megolvadnak a sarki jégsapkák, Florida talán víz alá kerülne, de az óceánok még akkor sem borítanák el a hegyeket. Dilara elismerően nézett Tylerre. - Ezek szerint te is ismered a szó szerinti értelmezéssel szemben felhozott érveket. - Nem igazán - mondta Tyler. - Viszont ismerem a tudományt. - Nem mindenki értelmezi szó szerint a Bibliát. Vannak, akik allegóriának tartják ezt a történetet. De általában még az allegóriáknak is van valamilyen valóságalapjuk, ezért számtalan alternatív teória született az özönvíz történetének megmagyarázására. Tudtad, hogy először nem a Bibliában tettek róla említést? - Igen, az özönvízzel kapcsolatos legendák számos kultúrában felbukkannak. - Ez igaz, de a bibliai történet a jelek szerint egy olyan legendából táplálkozik, amit már a Biblia megírása előtt több ezer évvel ismertek. 1847ben archeológusok felfedeztek egy ékírásos táblát, amelyen Gilgames eposza szerepelt. Az ezen olvasható özönvíztörténet figyelemreméltóan hasonlít a Bibliában találhatóhoz, ezért egyes tudósok azt feltételezik, hogy a zsidó bölcsek, akik a Bibliát írták, Noé történetét a Gilgames-legenda alapján szerkesztették meg. - Rendben, de még mindig ott a probléma, hogy tudományos szempontból lehetetlen a dolog. - Ha nem szó szerint értelmezzük, akkor talán mégsem az. 1961-ben egy Bill Ryan nevű oceanográfus, aki a Woods Hole Oceanográfiai Intézetnek dolgozott, felfedezte, hogy a Földközi-tenger vize Krisztus előtt 5600 táján keresztülszakította a Boszporusszoros természetes gátját. Egészen addig a Fekete-tenger édesvizű tó volt, és a tengerszint alatt százhúsz méterrel helyezkedett el. Amikor a gát átszakadt, egy olyan vízesés keletkezett, ami ötvenszer nagyobb a Niagaránál. Ez az áramlat néhány hónap alatt feltöltötte a Fekete-tenger medencéjét. Képzeld el, hogy te vagy az a földműves, aki abban az időben a Fekete-tenger partján élt! - Azt hiszem, fogtam volna a családomat, az állataimat, a holmimat, és a lehető leggyorsabban elhúzok onnan. - Esetleg egy hajón - mondta Dilara. - Ebből a történetből aztán némi szépítéssel, néhány hozzáadott csodával könnyen kialakulhatott Noé legendája. - Rendben, elfogadom. De ez még mindig nem magyarázza meg, hogy apád hogyan találhatta meg a Bárkát, honnan tudta, hogy amit esetleg talált, az valóban az a bizonyos Bárka. Még mindig nem tudjuk megmagyarázni, a Bárka hogyan vészelte át az évezredeket, és ami a legfontosabb: mi köze van ennek az egésznek több milliárd ember közelgő pusztulásához. Mert hogy a barátod, Sam Watson valami ilyesmiről beszélt. Dilara hátradőlt az ülésben, kinézett az ablakon. Észre sem vette, hogy gondolkodás közben a haját simogatja. Tyler azon kapta magát, hogy a nőt bámulja. Gyorsan félrekapta a tekintetét, mielőtt Dilara visszafordulhatott volna. - Te valódi pesszimista vagy - mondta Dilara. - Nálad az a bizonyos pohár mindig félig üres, igaz? - Nálam az a bizonyos pohár mindig túl nagy. Én csupán megpróbálok választ találni bizonyos kérdésekre. Ezzel a módszerrel dolgozom. - És ebben az esetben hogyan fogjuk megtalálni a válaszokat? - Sam megemlítette Hayden nevét. Talán nem véletlenül. Lehet, hogy ennek van valami köze Rex Hayden katasztrófájához. Elintéztem, hogy személyesen körülnézhessünk a baleset helyszínén. Van egy olyan érzésem, hogy azt a gépet szándékosan szedték le. - Már megint egy bomba? - Dilara szeme akkorára kerekedett, mint a fúrótornyon, amikor tudomást szerzett az elrejtett bombákról. - Nem. A gép azért zuhant le, mert kifogyott belőle az üzemanyag. A részleteket még nem ismerem, de mielőtt meghallgatom a fekete doboz hanganyagát, és elkezdjük a laboratóriumi elemzést, mindig szeretem megnézni a helyszínt. Ha itt végzünk, Seattle-be megyünk. - Miért? - Ott van Coleman cégének központja. Lehet, hogy találunk valamit az irodájában, ami megvilágítja a történteket. Be fogunk ugrani a Gordian főhadiszállására is. Beszélnem kell a főnökömmel, szeretném, ha tudna az eseményekről. Mellesleg van egy komputeres gurunk, a legjobb a szakmában, akit ismerek. Talán ő segíteni tud a kutatómunkánkban. - Úgy látom, rávetődtél a dologra. - Ezt váltja ki az emberből egy halál közeli élmény. - Most, hogy túléltem a fúrótorony elleni merényletet is, szerinted feladják? Vagy lehet, hogy tovább próbálkoznak a megölésemmel? - Dilara hangja csalódott és dühös volt egyszerre; talán azért, mert még mindig nem tudták, kik azok a bizonyos „ők", akik az életére törtek. Tyler a fejét rázta. - Sajnálom, de szerintem nagyon kitartóak. Éppen ezért mostantól fogva mellettem maradsz. - Azt hiszed, nem vagyok képes vigyázni magamra? - Ó, kétségem sincs afelől, hogy képes vagy rá, de ha meg akarjuk oldani a rejtélyt, együtt kell maradnunk. Ne felejtsd el, engem is meg akartak ölni. Lehet, hogy Grantet is. Bár jobban tennék, ha őt inkább békén hagynák. - Miért? - Mert ha vele szórakoznak, nagyon könnyen ráfázhatnak. Grant kemény dió. Feketeöves krav magás, és mesteri szinten használ minden létező fegyvert. - Ráadásul még a termete sem elhanyagolható. Mi az a krav maga? - Izraeli harcművészet. Ez, meg Grant pankrátori gyakorlata halálos kombinációt alkot. - Lefogadom, hogy a seregben valami különleges alakulatnál szolgált. Melyik egységnél volt? A Deltánál? - Ha ezt elárulnám, kénytelen lenne megölni engem. - Emlékszem, egyszer láttam őt a tévében. Elképesztően. elszánt volt. Így viszont nagyon barátságos az arca. - Általában ilyen. De ha begurul, ő a legfélelmetesebb fickó, akit valaha láttam. Dilara közelebb hajolt Tylerhez. - És mi a helyzet veled? Te is tudsz. krav magázni? - Grant megtanított pár mozdulatra. Meg tudom védeni magam, ha muszáj. - Észrevettem. - Dilara néhány másodpercig mélyen a férfi szemébe nézett, majd hátradőlt. - Szóval jobban teszem, ha mellettetek maradok. - Legalábbis addig, amíg kiderítjük, mi ez az egész. Van valaki, akit értesítened kellene? Mármint arról, hogy jól vagy, meg hasonlók. A nő megrázta a fejét. - Nincs. Senki. - És mi a helyzet Mr. Kennerrel? - Tyler a nő gyűrűsujjára nézett. Nem látott rajta se gyűrűt, se árulkodó, fehér sávot a bőrén. Dilara követte a férfi pillantását. Felemelte a kezét. - Igen. Gondolom, nem lep meg, hogy a Kenner nem a lánykori nevem.
- Ez eddig is egyértelmű volt. - Elváltam. Két éve - mondta a nő. - Egy régész volt a férjem. Talán te is tudod, milyen az, amikor két ember nem találkozik túl gyakran, amikor külön-külön utazgatnak a világban. Nem volt elég időnk egymásra. Elhatároztam, hogy megtartom a nevét, mivel szakmai körökben Kennerként ismertek meg. - Kis szünetet tartott. - És veled mi a helyzet? Van családod? - Van egy húgom. Katonagyerekek vagyunk. Az apám még mindig aktív, a légierőnél szolgál. Tábornok. A Kockázatcsökkentő Védelmi Ügynökséget irányítja. Nem sűrűn találkozunk. Nem igazán örült, amikor ezt a hivatást választottam magamnak. De úgy tűnik, te sokkal közelebb álltál az apádhoz, mint én az enyémhez. - Nős vagy? - kérdezte Dilara. A hangja kíváncsi volt, de semleges maradt. A férfi megrázta a fejét. - Özvegy. - Nem tért ki a részletekre. A csend súlyosabbá változott. - Nos - mondta Dilara, érzékelve, hogy témát kell váltania -, azt hiszem, alszom egy kicsit. - Ülj oda a helyemre - szólalt meg egy mély hang Tyler háta mögött. Tyler megfordult; Grant állt mögötte. - Már előmelegítettem - mosolygott Grant a nőre. - Tyler azt mondta, meg akarod ismerni a Perzselő legjellegzetesebb birkózófogásait. Ha felkelsz, elmagyarázom, milyen a „detonátor". Ezzel nyertem meg a legelső mérkőzésemet. - Már alig várom! - nevetett fel a nő, és hátrament a gép végébe. Grant leült Dilara helyére. - Nekem bejön a csaj - mondta halkan. - Szóval. Úgy tűnt, elég jól elvagytok egymással. - Kacsintott egyet. Mióta Tyler felesége meghalt, időként a fejébe vette, rábeszéli a barátját, találjon magának valakit. - Csak beszélgettünk - mondta Tyler. Dilarára nézett. A nő már összegömbölyödött az ülésen, betakarózott és lehunyta a szemét. Tyler most először látta őt sebezhetőnek, és hirtelen szétáradt benne a vágy, hogy megvédje, vigyázzon rá. Visszafordult, és Grantre nézett, aki ostobán vigyorgott rá. - Ismered a barátnőmet? - Arról a nőről beszélsz, akivel két hete ismerkedtél meg Seattle-ben? Már a barátnőd? - Tiffanynak hívják - mondta Grant. - Tökéletes. - Hányszor találkoztatok? Már vagy kétszer? - Tudom, korai, de megvan benne a jövőbeli Mrs. Westfield valamennyi tulajdonsága. Tudod, hogy ismertem meg? Tyler elmosolyodott. - A vetkőzős klubban? - Az edzőteremben. A vetkőzős klub csak a munkahelye. - Kidobóember? - Pincérnő! - felelte Grant bosszúságot színlelve. - Egyébként ápolónőnek tanul. Kicsi, csinos, de erős. - Remélem, azért nem túl apró! A végén még összeroppantod. - Látnod kellene, mit művel a nyomópadon! Hú! Rögtön észrevettem. És ő is engem. Az első pár napban nem beszélgettünk, csak néztük egymást. Aztán végül mégis kapcsolatba kerültünk. Tudod, hogyan? - Hogyan? - Elkezdtünk dumálni. Tyler ismét Dilarára nézett. A nő már mélyen aludt. - Itt szó sincs semmi ilyesmiről - mondta. - Te tudod! - Grant hangján érezni lehetett, hogy erről más a véleménye. - Tudod, hogy kiborítasz ezzel a témával? - Persze. Tudom - felelte Grant. Tyler felsóhajtott. A repülőút nagyon hosszúnak ígérkezett.
TIZENHÉT Miután földet értek a Las Vegas-i McCarren nemzetközi repülőtéren, Tyler, aki szintén aludt a gépen vagy négy órát, átvette a Gordian jetje közelében rájuk váró, kölcsönzött dzsip kulcsait, és frissen beült a volán mögé. Grant előtt, a műszerfalon egy GPS navigációs egység helyezkedett el. Néhány perccel később már a 93-as országúton haladtak a katasztrófa helyszíne felé. - Milyen messze vagyunk? - kérdezte Dilara a hátsó ülésről. - Judy Hodge, a Gordian vezető mérnöke azt mondta, hogy nagyjából nyolcvan mérföldet kell megtennünk - felelte Grant. - Kopár hely, a semmi közepén. Szerencsére az országúttól csak egy mérföldre van, és sima a terep. Ha valami kanyonban vagy hegyen zuhant volna le a gép, tízszer nehezebb lenne elvégezni a vizsgálatokat. - Mennyi ideig tart kideríteni, mi történt? - Az első eredményekre általában hónapokat, a végkövetkeztetés levonására esetleg éveket kell várni. - Éveket? Sam azt mondta, péntekig van időnk, és már hétfő reggel van! - Mivel a jelek szerint nem baleset történt - mondta Tyler -, rá fogom bírni az NKT-t, hogy gyorsítsa fel a nyomozást. Grant, szeretném, ha átvennéd az irányítást. - De kegyetlen vagy! - kiáltott fel Grant. - Úgy értem, Tiffanyhoz. - Néhány napot még ki fog bírni nélküled. A roncsot átvisszük a TMC-hez, az egészet betesszük egy hangárba. - Mi az a TMC? - kérdezte Dilara. - A Gordian tesztelő és mérnöki központja. Phoenixben van, szóval viszonylag hamar át lehet szállítani a roncsokat. Egyébként egy kétezer hektáros létesítményről van szó, húsz évvel ezelőtt a sivatagban építették fel, de Phoenix azóta úgy megnőtt, hogy most gyakorlatilag a város határában áll. Van ott egy hatmérföldes, ovális tesztpályánk, van egy tereppályánk, egy kisebb tesztpályánk. Ezek mind fedett helyeken vannak. Van egy kültéri pályánk, ahol a balesetekkel kapcsolatos kísérleteket szoktuk végezni, meg aztán ott vannak a különböző laboratóriumok is. Mivel repülőgépek kipróbálásával is foglalkozunk, van öt hangárunk, meg egy egymérföldes kifutópályánk. Tyler, miközben megpróbálta leírni a helyet, érezte, úgy beszél, mint egy büszke apa a gyerekéről, de nem bírta visszafogni magát. A TMC a Gordian koronagyémántja volt. - Ezek szerint autógyártóknak is dolgoztok? Kocsikat próbáltok ki? - kérdezte Dilara. - Azt hittem, nekik saját pályáik vannak. - Vannak, de sok cég független teszteket akar. A biztosítási cégek, az ügyvédek, a gumiabroncsok gyártói. A legjelentősebb ügyfelünk az Egyesült Államok kormánya. Gyakorlatilag mindent le tudunk tesztelni, aminek kereke van. A kerékpártól kezdve a kamionig mindent. Holnapután például egy bányászteherautó tesztelését fogják megkezdeni. - Úgy hallom, élvezed az ilyen dolgokat. Te is szoktad vezetni ezeket a járműveket? - Néha, ha alkalmam nyílik rá. Ennek a teherautónak a kipróbálása tényleg jó szórakozás lesz. - Mi lehet érdekes egy teherautó tesztelésében? - Ez egy Liebherr T 282B típusú teherautó. Hét és fél méter magas, üresen kétszáz tonna a súlya. - Kétszáz tonna? - hüledezett Dilara. - El sem tudok képzelni egy ekkora kocsit! - Ez a világon a legnagyobb teherautó. Gyakorlatilag olyan, mint egy kerekeken guruló háromszintes épület. Ha telepakolják, kétszer olyan nehéz, mint egy 747-es. Az abroncsai átmérője három és fél méter. Egyetlen kereke nehezebb, mint bármelyik autó, amit életedben vezettél. Annak, aki húsz darabot akar vásárolni belőle, egyenként négymillióért, megéri, hogy velünk vizsgáltassa meg a kicsikét. - Hihetetlenül hangzik! - Sajnos, mivel visszamegyünk Seattle-be, kénytelen vagyok elhalasztani a próbamenetet. Az út hátralévő részében egyikük sem törte meg a csendet. Hamarosan maguk mögött hagyták a Hoover-gátat, és megérkeztek Arizonába. A rideg sivatagi táj egyhangúságát csupán néhány facsoport törte meg. A levegő reszketett a forróságtól, a hőmérséklet jóval harminc fok fölött volt. Kingmantől északra, huszonhat mérföld megtétele után a GPS jelzése szerint le kellett fordulniuk. Tyler rákormányozta a dzsipet a bekötő földútra. Egy perccel később megpillantották az előttük parkoló járműveket. A földút mellett legalább harminc, műholdas tányérantennával ellátott teherautó állt. A kamerák előtt álló riporterek közölték a világgal mindazt, amit sikerült kideríteniük arról a balesetről, amiben életét vesztette a világ egyik legismertebb híressége. Elhajtottak a közvetítőkocsik mellett, megérkeztek az arizonai állami rendőrség által járőrkocsikból létrehozott úttorlaszhoz. Egy katona állította meg őket. - A sajtósok nem mehetnek tovább - mondta. - Nem újságírók vagyunk - felelte Tyler. - A Gordian vállalatnak dolgozunk. - Átnyújtotta a katonának a személyazonossági kártyáját. A katona gyors pillantást vetett a kártyára, majd visszaadta. - Már várják önt, dr. Locke. Menjenek előre körülbelül fél mérföldet. - Köszönöm. Tyler továbbhajtott. Csakhamar egy újabb járműcsoporthoz érkeztek. Itt már főként rendőrautók és tűzoltókocsik álltak, valamivel arrébb ott sorakoztak a halottkémi hivatal hullaszállítói is, mellettük a hadsereg három Humvee-ja és egy veszélyes anyagok szállítására is alkalmas teherautó parkolt. Mellette két, vegyvédelmi ruhába öltözött ember hajolt a fekete zsákok fölé, amelyek minden kétséget kizáróan a megtalált holttesteket, emberi maradványokat tartalmazták. Tyler elképzelni sem tudta, miért vannak jelen a hazmat-, vagyis a veszélyes anyagokkal foglalkozó csapat tagjai; tudomása szerint a repülőgép nem szállított veszélyes anyagokat, a tartályaiból pedig már rég kifogyott az üzemanyag. A többi járműtől valamivel távolabb egy zárt kisteherautó állt. Az oldalán a Gordian lógója díszelgett: egy fogaskerék, amelyet a cég főbb szakterületeit jelképező ikonok - egy lángnyelv, egy elektromos villám, egy autó és repülőgép, valamint egy stilizált emberi alak - vettek körül. A kocsi mellett egy vékony, a harmincas éveiben járó nő állt; éppen egy rádió adóvevő készülékbe beszélt. Judy Hodge felnézett, amikor meghallotta a közeledő dzsip hangját. A fején a Gordian emblémájával ellátott baseballsapka volt, szűk pólót és farmer-nadrágot viselt, a kezére gumikesztyűt húzott. Amikor meglátta, hogy Tyler érkezett meg, a derékszíjára akasztotta a rádiót, és a dzsiphez sietett. Tyler kiugrott a kocsiból, megrázta a nő kezét. Judy odabólintott Grantnek. Tyler bemutatta őt Dilarának. - Örülök, hogy látlak, Judy - mondta Tyler. - Úgy látom, jó kis cirkusz alakult ki. - A rendőrök már két riportert csíptek nyakon. Valahogy átcsúsztak a barikádon - felelte Judy. - Ráadásul a szuvenírvadászokat is távol kell tartanunk. Még jó, hogy létezik a G-címkézés. A lehető leghamarabb el kell szállítanunk innen a maradványokat. Sosem gondoltam volna, hogy Hayden rajongói ennyire eszelősek! A G-címkézés olyan, a Gordian által kifejlesztett módszer volt, amellyel a repülőgépszerencsétlenséget követően a roncsdarabokat katalogizálták és vizsgálták. Először digitális fényképezőgéppel lefotózták, és rögzítették a pontos GPS-helyzetüket. Ezt követően minden tárgy egyedi azonosítószámmal és vonalkóddal ellátott azonosítót kapott. Az adatokat automatikusan átküldték a Gordian központi komputereibe, így
létrehozhattak egy részletes térképet, amelyen minden egyes roncsdarab a fellelési helyén került jelölésre. A G-címkézési rendszer lehetővé tette, hogy a korábban alkalmazott manuális módszerhez képest tíz százalékkal csökkenjen a roncsok dokumentálására fordított idő, ráadásul így a katasztrófa bekövetkezte után néhány órával meg lehetett kezdeni a roncsok összegyűjtését, vagyis meg lehetett akadályozni, hogy az elemek kárt tegyenek az esetleges bizonyítékokban. - Elkezdtétek már átszállítani a roncsokat a TMC-be? - kérdezte Tyler. - Az első szállítójárműnek egy órán belül kell megérkeznie. Összesen húsz ilyen járművünk lesz, ezek folyamatosan járnak majd a helyszín és a TMC között. A roncsok többsége egyébként ott található. - A nő arra a helyre mutatott, ahol a legtöbb munkás gyűlt össze. Tyler csupán néhány nagyobb roncsdarabot látott, köztük egy olyat, ami leginkább egy repülőgép hajtóművére hasonlított. - Amikor itt végzek, dr. Kennerrel átmegyünk Seattle-be. Fel kell gyorsítanunk a vizsgálat folyamatát. Judy, te a munka végéig maradj itt. Grant a TMC-nél fogja felügyelni a munkálatokat. Most pedig. Mit tudunk a szerencsétlenségről? Lassú léptekkel elindultak. Judy beszámolt a repülőgép furcsa szellemrepüléséről, arról, hogyan jutott el az óceántól egészen a katasztrófa helyszínéig. Korábban már megkapta a vadászpilóták jelentésének másolatát; az ebben találhatókról is beszámolt. Menet közben Tyler több tucat fémdarabot, csomagot és azonosíthatatlan törmeléket látott. A többségüket már ellátták a megfelelő azonosító jelzésekkel. Tyler megállt a repülőgéptörzs egyik, közel egy méter átmérőjű darabja előtt. A fémlemez közepén egy kirobbant ablaknyílás tátongott. Tyler letérdelt, megvizsgálta. - Utalt valamilyen jel robbanást előidéző dekompresszióra? - Nem. A gép ép volt. Egészen addig, míg becsapódott. Az üres ablakon keresztül, egy napfénypászmában Tyler megpillantott valami fehéret a törzsdarab alatt. - Nincs véletlenül egy gumikesztyűd? - kérdezte Judytól. Elképzelhetőnek tartotta, hogy a többiek figyelmét elkerülte a már megjelölt, belistázott és lefotózott törzsdarab alatt heverő tárgy. - Hogyne lenne - mondta Judy, és átadott Tylernek egy pár gumikesztyűt. - Szóval elképzelhető, hogy lassú oxigénelszivárgásra utaló nyomokat kell keresnünk? - kérdezte a férfi, miközben felhúzta a kesztyűt. Judy meglepetten nézett rá. - Nem. Várj csak, azt hittem, már tudod. - Mit? - kérdezte Tyler, miközben megfordította a törzsdarabot. Amikor meglátta, mi van alatta, meglepetten hátrahőkölt. A fehér tárgy egy emberi combcsont volt. Valószínűleg egy férfitól származott. A katasztrófák helyszínén sokszor lehet találni emberi testrészeket, de egy különálló combcsont mégis szokatlan lelet volt. Különösen akkor, ha úgy nézett ki, mintha gondosan eltávolították, esetleg lerágták volna róla a húst. Azt a lehetőséget, hogy a préri-farkasok hozzáfértek a törzsdarab alá került emberi maradványhoz, gyakorlatilag ki lehetett zárni. Judy a szájához emelte a rádióját. - Itt is találtunk egyet - mondta. Tyler hallotta, hogy valaki azt válaszolja a nőnek, máris indul. - Tehát nem ez az első, amit találtatok? - Tyler közelebb hajolt, hogy alaposabban szemügyre vegye a csontot. Judy megrázta a fejét. - Mi. - kezdte, de mielőtt folytathatta volna, Tyler háta mögött megszólalt egy hang: - Hozzá ne nyúljon! Tyler megfordult; egy teljes vegyvédelmi öltözéket viselő ember tartott felé. A férfi készített egy fényképet a csontról, majd kelletlenül megfogta, és egy műanyag zsákba dugta. Miután megjelölte a zsákot, egyetlen szó nélkül távozott. - Ne haragudj - mondta Judy. - Azt hittem, megkaptad az eligazítást. - Csak Aiden MacKennától kaptunk pár alapszintű információt, mielőtt idejöttünk - felelte Tyler. - Mi az ördög történik itt, Judy? - A hazmat pontosan a csontok miatt van itt. Az emberi maradványok állapota miatt az FBI biológiai vagy vegyi veszély miatt aggódik. A legközelebbi hazmategység a hadsereg egyik osztaga volt, Utahból, a dugwayi kísérleti telepről rendelték ide őket. Eddig semmit sem találtak. Miután megvizsgálták a terepet, tegnap délután engedélyt adtak a nyomozás megkezdésére. - Eddig hány holttestet találtatok? - Egyet sem. - Tessék? - lepődött meg Tyler. - Ennyi idő alatt legalább néhánynak elő kellett volna kerülnie. Tudomásom szerint huszonhét ember utazott a gépen. - Legalább húsz embertől származó maradványt találtunk, de testet még egyet sem. - Maradványokat? Úgy érted, kezeket, torzókat, meg hasonlókat? - Nem. Azokban a zsákokban, amiket már bizonyára láttál, csak csontok vannak. Tyler ezen annyira meglepődött, hogy szólni sem tudott. Grant-re pillantott, aki döbbenten nézett vissza rá. - Ez hogy lehetséges? - kérdezte Tyler. - Fogalmunk sincs - felelte Judy. - Csak annyit tudunk, hogy mielőtt a gép lezuhant, valami csontvázzá változtatta a fedélzeten tartózkodó embereket.
COLEMAN
TIZENNYOLC Miután a jacht kikötött Halifaxben, Gavin Dane-nek nyolc órára volt szüksége ahhoz, hogy visszatérjen Washingtonba. Ulric elrendelte, hogy a Scotia Egyesen végrehajtott, kudarcba fulladt akció vezetője haladéktalanul jelentkezzen az Orcas-szigeten lévő létesítményben. A parancsnok gyaníthatta, nem fogják megdicsérni az elkövetett hiba miatt, de arra, hogy a büntetése ennyire kemény lesz, valószínűleg nem számított. Barry Pinter, akinek azután kellett volna végeznie Dilara Kennerrel, hogy a nő elhagyta a repülőteret, már korábban megérkezett a telepre, és segített a következő néhány nappal kapcsolatos, utolsó előkészületek végrehajtásában. Miután a megfigyelők elfoglalták a helyüket, Cutter mindkét férfit, Dane-t is és Pintert is lekísérte a helyiségbe. Az Ulric legkiválóbb tudósaiból, valamint a gyakorlati feladatok végrehajtását irányító személyekből álló csapat tagjai feszülten gyülekeztek a megfigyelőhelyiségben. Néhány egészen halk mormogástól eltekintve csendben voltak. Tudták, hogy hamarosan valami fontos dolog fog történni, de elképzelni sem tudták, hogy mi lehet az. Ulric közvetlenül Petrova mellett, az ablak előtt állva figyelte az embereit. Helyes. Pontosan olyan idegállapotban vannak, mint szerette volna. Megnyomta a vezérlőpult egyik gombját. - Lássunk hozzá! - szólt bele a mikrofonba. A kísérleti kamra oldalán kinyílt egy ajtó. A megfigyelőben néma csend támadt. Cutter két embert vezetett be az acélszürke helyiségbe. Az első Gavin Dane volt. A viszonylag alacsony, kefefrizurás férfi fekete pólót viselt, ami valósággal szétrepedt izmos testén. A másik ember Barry Pinter volt. Ő legalább harminc centivel magasabb, és huszonöt kilóval nehezebb volt Dane-nél. Olyan kecsesen mozgott, akár egy macska. Mindketten harcedzett veteránok voltak, korábban a hadsereg különleges műveleti csoportjainál szolgáltak: Dane a rohamosztagosoknál, Pinter a zöldsapkásoknál. Ulric szenvtelen arccal nézett rájuk. Nem okozott neki élvezetet az, amire készült, de tudta, szükséges megtenni. Sajnálta, hogy meg kell válnia ettől a két embertől, de a projekt kritikus pontjához érkezett, így nem vállalhatta az esetleges kockázatokat. Valamilyen módon példát kellett statuálnia a többieknek. Cutter kisietett a belső helyiségből, becsukta maga mögött az ajtót. Tompa kattanás jelezte, hogy egy retesz a helyére csúszott. Dane és Pinter a korábbi akciókból már ismerte egymást. Összenéztek; zavarodottságuk lassanként riadtsággá változott. Körbefordulva megvizsgálták a helyiséget, amelyet még egyikük sem látott. A kamra padlóját teljes egészében acélrácsozat alkotta. Ulric karbonacélból készíttette a paneleket, ez az anyag ugyanis magas hőmérsékleten is kivételesen ellenállónak bizonyult. A mennyezetet is rácspanelek borították, de ide beépítettek egy ultramodern szellőztetőrendszert, amelyhez tizennégy szűrőelem tartozott. A helyiség oldalfalai háromcentis acélból készültek, a megfigyelőszobára nyíló ablak anyaga olyan polimer volt, amely extrém vastagsága ellenére sem torzította a látványt. A kamrában egyetlen tárgy volt: a padlón heverő gázálarc. Ulric bekapcsolta a mikrofont, hogy Dane és Pinter hallja, amit a külső helyiségben várakozóknak mond. - Üdvözlöm önöket, hölgyeim és uraim. Valószínűleg felmerült önökben a kérdés, hogy miért vagyunk itt ma. Ez jó! A kíváncsiság az egyik oka annak, hogy összetoboroztam önöket erre az hősies utazásra. Mint azt valamennyien tudják, nagyon közel állunk ahhoz, hogy végre útnak induljunk. Sajnos tudomásomra jutott, hogy a projektben résztvevő személyek közül néhányan nem egészen úgy gondolkodnak, ahogy kellene. A megfigyelőben tartózkodók merev kőarccal várták a fejleményeket. Senki sem akarta, hogy őt is a másképp gondolkodók közé sorolják; aki mégis oda tartozott, az mindent megtett azért, hogy leplezze a tényt. - Megértem őket. Valóban óriási feladatot vállaltunk. Valami olyasmit fogunk végrehajtani, ami megváltoztatja ezt a bolygót. Egy olyan változást fogunk végrehajtani, ami hitem. hitünk szerint végső soron megmenti az emberi fejt. Sajnos a siker érdekében áldozatokat kell hoznunk. Valamennyiünknek. Úgy vélem, vannak önök között olyanok, akik ezt a tényt nehezen tudják elfogadni. Ulric a kamrára nézett; megállapította, hogy Dane és Pinter arcára már kiült a félelem. Észrevette, hogy mindketten egyre többször pillantanak a padlón heverő gázmaszkra. - Ennek okán úgy gondoltam, nagyon fontos, hogy megszilárdítsuk magunkat az előttünk álló feladat végrehajtása előtt. Gondoskodnunk kell arról, hogy ne inogjunk meg, ne támadjanak kétségeink, ne jusson eszükbe az árulás, és végső soron: ne hibázzunk. Az előttünk álló feladatra kell összpontosítanunk. Ez az oka annak, hogy ma idehozattam ezt a két embert. - Az ablak felé intett. - Két olyan embert, akik cserbenhagytak minket. Valamennyiünket. Két olyan embert, aki kockára tett mindent, amiért dolgozunk. Az ablak felé fordult. - Gavin. Barry. Önök most be fogják mutatni ezeknek az embereknek, hogy miért fontos az, hogy mindegyikünk a lehető legkiválóbban, képességei teljes kihasználásával végezze a munkáját. Be fogják mutatni, valójában mi a tét. Pinter az ajtóhoz rohant, megpróbálta felfeszíteni, ám hiába erőlködött. Az ajtót kívülről három retesszel zárták le, belülről képtelenség volt kinyitni. Dane sztoikus nyugalommal állt a helyén, várta, hogy Ulric folytassa. - Nem véletlenül helyeztünk el odabent csupán egyetlen gázmaszkot - mondta Ulric. - Hatvan másodpercen belül a kamrát elárasztjuk Arkon-Bvel, annak a biológiai ágensnek az egyik fajtájával, amely lehetővé teszi számunkra az Új Világ megalkotását. Akin rajta lesz a maszk, arra nem lesz hatással az ágens. A másik személy. Nem kellett folytatnia. Pinter a maszk irányába vetődött, de Dane, aki okosabb volt, tudta, hogy a leghatékonyabb stratégia az, ha harcképtelenné teszi a másik férfit. Félreállt Pinter elől, és ahogy az elhaladt mellette, iszonyú ütést mért a hátára. Pinter a padlóra zuhant. Már felismerte, hogy hibát követett el. Felpattant, és küzdőállásban Dane felé pördült. Mindketten képzett harcművésznek számítottak, de Pinter a méretei miatt némileg előnyben volt. Egymást méregetve, mozdulatlanul álltak. Ulric az órájára pillantott. - Ötven másodperc - közölte, hogy cselekvésre biztassa a kamrában lévőket. Szavaival elérte a kívánt hatást. Dane felugrott a levegőbe, és miközben fordult egyet, előrerúgott. Pinter villámgyorsan lehajolt, és mindkét karját felemelve blokkolta a támadást. Az ütközést követően mindketten elterültek a padlón. Elsőként Pinter szökkent fel; lerohanta Dane-t, aki még mindig a hátán feküdt. Pinter előrerúgott, megpróbálta eltalálni Dane oldalát. Dane elkapta Pinter bokáját, megcsavarta a lábfejét - a saját lendületét kihasználva döntötte fel a másik férfit. Miközben Pinter teste a levegőbe emelkedett, Dane keményen az ágyékába rúgott. Pinter fájdalmas nyöszörgéssel rogyott a padlóra, de még nem adta fel a harcot. Dane megpróbált gyilkos ütést mérni Pinter tarkójára, ám a földön fekvő ember az arcába öklözött. Dane hátratántorodott, és lezökkent. Ekkor mindketten a padlón ültek; mind a ketten az utolsó összecsapásra készültek. - Harminc másodperc - mondta Ulric. Biztos volt abban, hogy két ilyen embernek eszébe nem jutna, hogy együttműködjenek, és megosszák a maszkot. Az ő példájuk is jól mutatta, miért volt egyáltalán szükség az Új Világ létrehozatalára. A belső kamrában valójában a legalapvetőbb, és egyben legalantasabb emberi önzés kiváló példája mutatkozott meg. A körülményeket figyelembe véve ez volt a lehető legjobb demonstráció. Ulric reménykedett benne, hogy a győztes végül nem öli meg a másikat. Ha ez bekövetkezne, kénytelen lenne beküldeni Cuttert, hogy elvegye tőle a
maszkot. Dane és Pinter körözni kezdett egymás körül. Pinter észrevehetően sántított, de megpróbálta leplezni a dolgot. Dane orrából ömlött a vér. Cutter, aki közben visszatért a megfigyelőhelyiségbe, Ulric mellé lépett. - Mi történik akkor - kérdezte suttogva -, ha a győztes megsebesül? Ulricnak eddig nem jutott eszébe az a lehetőség, hogy a győztes testén esetleg nyílt seb keletkezik, de most, hogy jobban belegondolt, úgy találta, érdekes lesz kipróbálni és végignézni, milyen hatást fejt ki az Arkon-B, ha ilyen módon kerül a véráramba. - Lehetséges, hogy erre hamarosan választ kapunk. Dane és Pinter egymásnak esett. Olyan kemény és gyors támadásokat hajtottak végre, hogy Ulric alig tudta követni az eseményeket. Pinter úgy helyezkedett, hogy a karjával át tudta fogni Dane nyakát. Megszorította ellenfele torkát; ekkor úgy tűnt, ez lesz a mindent eldöntő mozdulat. - Tizenöt másodperc - mondta Ulric, és odabólintott a vezérlőpult előtt álló technikusnak. A férfi a kezét a gomb fölé emelte, amelynek megnyomásával el lehetett árasztani a kamrát Arkon-B-vel. Dane arca lassanként bíborvörössé változott. A küzdelem a végéhez közeledett. Dane egy utolsó erőfeszítéssel kissé oldalra fordította a testét, és hátrarúgott. Pinter térdét sikerült eltalálnia. Pinter felüvöltött a fájdalomtól, és eleresztette Dane-t, aki azonnal belerúgott Pinter másik lábába. Pinter ordítva, a kezét a két térdére szorítva roskadt a padlóra. Ulric megállapította, hogy a jobb térde valószínűleg kificamodott, a bal pedig eltörött. Pinter járóképtelenné vált. Dane mozdulatlanul állt, úgy meredt Pinterre, mintha azon gondolkodna, hogy biztonságosan végezhet-e vele. A jelek szerint megfeledkezett az időkorlátról. Ulric elkezdte a visszaszámlálást. - Tíz, kilenc, nyolc. Dane felnézett a hangszóróra, és a maszk irányába vetődött. - Hét, hat, öt. Dane felkapta a maszkot, a fejére húzta. - Négy, három, kettő. Abban a pillanatban, ahogy Ulric a visszaszámlálás végéhez ért, Dane meghúzta a maszk pántjait, és ismét Pinter felé fordult, aki még mindig a padlón vergődött. Pinter gyűlölködő pillantást vetett Dane-re. Ulric ismét odabólintott a technikusnak, aki megnyomta a gombot. Erőteljes, sziszegő hang hallatszott a kamrában. Dane és Pinter lenézett a padlóra. Az alulról érkező levegő megcibálta, a mennyezet irányába fújta a ruhájuk lazán hagyott széleit. Ulric érezte, hogy a megfigyelőhelyiségben tartózkodók visszafojtják a lélegzetüket. Tudta, nem kell sokáig várniuk. Hayden repülőgépén is pontosan ilyen összetételű Arkon-B-t használtak, de mivel a gépre csak kisméretű, könnyen hordozható eszközt lehetett feljuttatni, annak az anyagnak a koncentrációja mindössze egyszázada volt annak, amivel most elárasztották Dane-t és Pintert. Ez volt az oka annak, hogy a kísérlethez egy tengerentúli járatot választottak ki, és annak is, hogy az Arkon-B viszonylag hosszú idő alatt fejtette ki hatását. Mire Hayden gépén bárki felfoghatta, hogy mi történik körülötte, a gép már túlságosan távol volt a kontinenstől ahhoz, hogy időben visszatérhessen. Pinter a falhoz vonszolta magát, nekitámasztotta a hátát. Az arca kemény volt, akár a kőszikla, de Ulric felfedezte a tekintetében a félelmet. Dane a helyiség szemközti falához húzódott, és feszülten figyelte, Pinter nem próbál-e újabb kísérletet tenni a maszk megszerzésére. Persze már az sem számított volna, ha ilyesmit forgat a fejében. Túl késő volt; belélegezte az anyagot, rajta már nem lehetett segíteni. Dane-nek most már csak várnia kellett. Az anyag első hatásai, Ulric várakozásának megfelelően, alig két percen belül megmutatkoztak. Pinter köhögni kezdett. Először csak egyetkettőt köhintett, azután már abba se tudta hagyni. A szervei közül az anyag elsőként a tüdejét támadta meg. Az Arkon-B bejutott a véráramába, ott keringett a szervezetében. A köhögés erőlködő fuldoklássá változott; Pinter szájából vér izivárgott. Megérezhette a nedvességet az arcán, mert felemelte a kezét, és letörölte. Amikor meglátta az ujjain a vért, hirtelen hatalmába kerítette az iszony. - Kérem! Sajnálom! - sikoltotta két köhögés között. - Kérem! Könyörgök, segíts! - Dane-re pillantott, aki elkerekedő szemmel nézett vissza rá. Pinter szájából már nem szivárgott, valósággal ömlött a vér. A megfigyelőhelyiségben tartózkodók elborzadva kapkodtak levegő után, néhányuk elfojtott kiáltást hallatott. Pinter testéről hámlani kezdett a bőr. Eleinte csak úgy, mintha korpás lenne, azután már nagyobb darabok váltak le róla. A férfi a megfigyelők szeme láttára oldódott fel a levegőben. Ekkor már csak valami agonizáló nyöszörgéshez volt ereje. A keze a torkához emelkedett; szemmel láthatóan nem kapott levegőt. A tüdeje valószínűleg megtelt folyadékkal. Gyakorlatilag belefulladt a saját vérébe. Haláltusája már csak harminc másodpercig tartott. Miközben még mindig Dane-re meresztette a szemét, egy utolsó, gurgulázó hörgést hallatott. A feje hátrabicsaklott, a falhoz koppant - rögtön le is vált róla egy jókora bőrdarab. A tarkója véres, nyálkás foltot hagyott a fémfalon. A teste oldalra dőlt, végigterült a rácsos padlón. A megfigyelők közül néhányan a félelem vagy egyszerűen az undor miatt felkiáltottak, és voltak, akik sírni kezdtek. Ulric felemelte a kezét, csendre intette őket. A bemutató még nem ért véget. Folytatódott a Pinter testében beindult megsemmisülési folyamat. Aki látta, annak olyan érzése támadhatott, mintha egy holttest oszlásáról készült, felgyorsított filmfelvételt nézne. A testen a sebek hatalmas kráterekké, lyukakká szélesedtek, a mélyükről sűrű váladék folyt a padlóra. A folyadék keresztülcsöpögött a rácson. A falról eltűnt a rákenődött vérfolt; a vér úgy viselkedett, mint a forró bádoglemezre fröccsenő vízcseppek. Ulric körbenézett a helyiségben. Az emberek elborzadva, tágra nyílt szemmel bámulták Pinter szétbomló testét. Néhányukon látszott, hogy közel állnak az ájuláshoz. Az egyik nő belehányt a papírkosárba. A demonstráció a jelek szerint elérte a kívánt hatást. Ulric biztos lehetett benne, hogy a helyiségben tartózkodók még csak gondolni sem fognak arra, hogy az áruló Sam Watson nyomdokaiba lépjenek. Pinter húsának minden egyes sejtjét támadás érte. Három perccel később már csak a csontok maradtak meg a testéből. A csontok, amelyek úgy néztek ki, mintha egy falka éhes pirája lerágta volna róluk az utolsó húscafatot is. A koponyája, amely öt perccel korábban még arccal rendelkező emberi fej volt, perverz vigyorral, üres szemgödrökkel bámult a másik helyiségben, az ablakon túl tartózkodókra. A technikus ismét megnyomta a gombot. A kamrában megszűnt a sziszegés, elállt a mesterséges szél. - Ezzel mai bemutatónk végére értünk - mondta Ulric. - Biztos vagyok benne, hogy mindenki tanulságosnak találta. Aki nem akar csatlakozni a tömegekhez, amelyek öt napon belül kénytelenek lesznek elviselni az Arkon-B hatásait, az semmi olyat nem tesz, amivel kockáztathatja gondosan összeállított terveink megvalósulásának sikerét. Megértették? Elhangzott néhány félénk „igen", a többiek hevesen bólogattak. - Elmehetnek - mondta Ulric elégedetten. Odabólintott a nőnek, aki a papírkosárba hányt. - A kosarat vigye magával. Az emberek egyetlen hang nélkül vonultak ki; többségük a látottak hatása alatt volt. A kamrában Dane, aki még mindig viselte a maszkot, üvölteni kezdett, az öklével verte az ajtót. Ulric megvárta, míg az emberek kivonulnak a megfigyelőből. Amikor bezárta az ajtót, a helyiségben rajta és Petrován kívül csak Cutter és a
technikus maradt. - Mi legyen Dane-nel? - kérdezte Cutter. - Kieresszem? A technikus, aki tisztában volt az Arkon-B hatásaival, felvont szemöldökkel nézett rá. Cutter ismerte az anyag bizonyos tulajdonságait, ám azt tényleg nem tudhatta, mennyire virulens. Ulric komoran csóválta meg a fejét. - Attól tartok, ezt nem tehetjük meg. Gavin viseli a maszkot, ennek ellenére őt is érték bizonyos hatások. Az Arkon-B a pórusokon keresztül is bejut az emberi testbe. Igaz, így sokkal később lejti ki hatását, mintha a tüdőbe kerülne. Most, hogy megfertőződött, nem engedhetjük meg, hogy elhagyja a helyiséget. Halálos veszélyt jelentene ránk. Most már tényleg csak egyetlen dolgot tehetünk érte. Ulric a technikusra nézett, aki elmormolt valamit - talán egy imát - az orra alatt. Felpattintott egy biztonsági lemezt, és az alatta lévő, „Sterilizálás" feliratú, vörös gombra tette az ujját. - Ezzel megkíméljük Gavint attól, amin Barry átment - mondta Ulric, és odabólintott a technikusnak. - Rajta! A technikus megnyomta a gombot. A rácsos padló alól lángok csaptak fel, egészen a mennyezetig értek. Ahogy a tűz körbefolyta a testét, Dane üvölteni kezdett. Néhány másodpercig agonizálva táncolt a kamrában, majd a padlóra rogyott. A teste pillanatok alatt semmivé vált. Ulric a kijelzőkön látta, odabent több ezer fok a hőmérséklet, és folyamatosan emelkedik. Tudta, a kamrában hamarosan minden szerves anyag megsemmisül és eltűnik; a csontokból lett hamu bekerül a szellőzőjáratba, onnan pedig egy biztonságos hulladéktárolóba. - Még két perc - mondta a technikusnak. Gondoskodniuk kellett róla, hogy az Arkon-B atomjai is megsemmisüljenek. Milyen ironikus! - gondolta Ulric. Most néhány méternyire van a valaha létezett legveszélyesebb anyagtól, de öt nap múlva az egész Földön az lesz a legbiztonságosabb hely, ahol most tartózkodik.
TIZENKILENC A Las Vegas és Seattle közötti repülőút sem tartott sokkal tovább, mint a katasztrófa helyszínéről eljutni a repülőtérre; Tyler és Dilara gépe már délután kettőkor földet ért. Tyler a Gulf-streamtől egyenesen a Gordian seattle-i létesítményébe, a Boeing Fieldre vitte a nőt. A három jettel rendelkező cég számára a belvárostól délre, a repülőtéren egy külön rámpát tartottak fenn. A kora októberi nap szokatlanul meleg és napfényes volt. Az egész télen jelen lévő felhők még nem érkeztek meg, így pompás kilátást nyílt a távolban szikrázó Olympic-hegységre és a Mount Rainier csúcsára. Tyler egy áramvonalas, vörös sportkocsihoz ment, kinyitotta a parányi csomagtartót. Bedobta a táskáját, majd leoldott egy vezetéket az autóról. - Ez mire való? - kérdezte Dilara. - Az akkumulátor töltésére - felelte a férfi, miközben beült a kormány mögé. Dilara beszállt mellé. - Ez egy Tesla. Teljes mértékben elektromos hajtású. Az akkumulátort négy óra alatt lehet teljesen feltölteni. Megnyomott egy gombot, hogy beindítsa a kocsit. Halk hang jelezte, hogy a Tesla működik, de ettől eltekintve a motor hangtalan maradt. Tyler sebességbe tette, és kihajtott a parkolóból. Amikor kiért a 99-es autópályára, rátaposott a gázpedálra. A Tesla úgy ugrott előre, mintha katapultból lőtték volna ki. Néhány másodperccel később már százhússzal száguldottak. - Úgy látom, tényleg élvezed a játékszereid próbálgatását - jegyezte meg Dilara. - Nem rossz szórakozás, igaz? Egyébként a kocsi párjának vizsgálatát a TMC-ben végezzük. Ezt a példányt kölcsönadták, mindennapos használatra. Amíg megtartom, folyamatosan információkat és tanácsokat adok a gyártónak, ötleteket, mit fejlesszenek tovább a következő verziónál. Tyler egyik hobbija, amit szabadúszóként végzett, a különböző kocsik véleményezése és tesztelése volt. Rendelkezett saját járművekkel, olyanokkal, amikért ténylegesen fizetett (volt egy Dodge Viperje, egy Porsche Cayenne-je meg egy Ducati motorkerékpárja), de rajongott azért, hogy a legújabb, kerekekkel rendelkező gépeket vezesse. A Tesla már csak néhány hétig maradhatott nála, de nem bánta, hiszen így kipróbálhatott valami mást - talán esetleg éppen a legújabb Ferrarit. A látóhatár szélén hamar megjelent Seattle épületeinek körvonala. Ahogy Tyler átszáguldott az Alaskan Way viadukton, Dilara látta, hogy egy komp éppen megérkezik az Elliott-öbölbe. Tyler nem sokat beszélt, nem zavarta a nőt a szemlélődésben, és mellesleg át akarta gondolni, mit jelenthet mindaz, amit a Mojavéban sikerült megtudnia. Két órát töltöttek a katasztrófa helyszínén, beszéltek a hadsereg veszélyes anyagokkal foglalkozó egységét irányító tiszttel, de hiába: gyakorlatilag semmit sem sikerült kideríteniük az emberi testek megsemmisülésének valószínűsíthető okairól. A sereg szakembere úgy gondolta, valamilyen biológiai ágens játszhatott szerepet a tragédiában, de se a csontokon, se a roncsokon nem találtak vizsgálható vagy gyanús nyomokat. Figyelembe véve a tényt, hogy a Los Angeles-i földi személyzet nem jutott hasonló sorsra, a tudós azt feltételezte, hogy a húsfaló élőlény a repülés megkezdése után jutott ki az utastérbe. Ez viszont azt jelentette, hogy a roncsok között ott kellett lennie annak a tárgynak, amiben a felszállást megelőzően volt. Tyler megkérte Judyt, mindent, amit találnak, küldjön át a TMC-be, hogy Grant a lehető leghamarabb elkezdje a poggyászok és a fedélzeti felszerelések vizsgálatát. Tylernek fogalma sem volt, mit kellene keresniük, de látni akart mindent, ami szokatlannak tűnik. Úgy tervezte, ha végez Seattle-ben, visszamegy Phoenixbe, és ellenőrzi, a munkatársai hogyan haladnak a vizsgálatokkal. A senecai kijáratnál tért le az autópályáról. Végighajtott Seattle belvárosán, és nem sokkal később megállt a turisták által kedvelt bevásárlóközponttal, a Westlake Centerrel szemközt álló Gordian-központ előtt. A Westlake és a Space Needle [5] között járó híres egysínű vasút éppen akkor állt meg a fejük fölött, amikor Tyler befordult a Gordian garázsába. Az azonosító kártyáját bedugta a garázs acélkapuja mellett elhelyezett leolvasóba. A szinten elhelyezett szenzor biztosította, hogy egy kártyával csak egy kocsi juthasson be. Tyler a számára fenntartott helyen leállította a kocsit, majd a lifthez vezette Dilarát. A kezét ráhelyezte a biometrikus letapogatóra. A készülék halk hanggal jelezte, hogy sikerült beazonosítania. Kinyílt előttük a lift ajtaja. Dilara felvonta a szemöldökét a biztonsági berendezések láttán, de nem szólt semmit. - Sokat dolgozunk a kormánynak - mondta Tyler, de nem fűzött hozzá további magyarázatot. A Gordiannek, mivel titkos munkákat végzett a hadsereg számára, gondoskodnia kellett a magas szintű biztonsági berendezésekről. Az odakint nyüzsgő turistáknak fogalmuk sem volt róla, hogy Washington állam legjobban biztosított, legtitkosabbnak minősülő létesítménye előtt sétálgatnak. Néhány másodperccel később a lift megállt a huszadik szinten. A kinyíló ajtó mögött feltűnő helyiség akár egy modern és elegáns ügyvédi iroda fogadószobája is lehetett volna. Az előtérben a sötét fából készült, bársonnyal kárpitozott székekhez jól illett a falak diszkrét színe. Az üvegajtó előtt elhelyezett pompás mahagóni íróasztalnál egy recepciós ült. Dilara kitöltött egy űrlapot, és megkapta azt az azonosító kártyát, amit a gallérjára kellett csíptetnie. Tyler bevezette a nőt az irodájába. Az egyik falat helyettesítő, óriási panorámaablak csodás kilátást biztosított a Puget-tengerszorosra. A helyiség dekorációja szerény volt; érthető, hiszen Tyler kevés időt töltött ezen a helyen. Az íróasztalon Dilara csupán egy telefont meg egy halom postai küldeményt látott. Mivel a laptopját mindig magánál tartotta, Tylernek nem volt szüksége asztali komputerre. Az egyik könyvespolcon mérnöki szakkönyvek és autós magazinok sorakoztak, a falakra versenyautókról készült képeket, valamint olyan fotókat akasztottak, amelyeken Tyler beöltözött autóversenyzők mellett pózolt. - Úgy látom, élsz-halsz a kocsikért - jegyezte meg Dilara. Egykét fotót alaposabban szemügyre vett. Leginkább azok a képek keltették fel a figyelmét, amelyeken Tyler egy gyönyörű szőke nővel volt látható. A férfinak feltűnt a dolog. - Ő volt a feleségem. Karen - mondta. - Gyönyörű! - Dilara a férfi felé fordult. Tyler ugyanazt a részvétet fedezte fel a tekintetében, amit másoknál már oly sokszor látott. - Mikor ment el? Tyler rettegett az ilyen kérdésektől, de úgy érezte, most anélkül tud válaszolni, hogy összeszorulna a torka. - Két évvel ezelőtt. Autóbaleset. Tönkrement a kocsijában a fék. Egy kereszteződésben oldalról kapták telibe. - Tényleg nagyon sajnálom. - Én is. - Hallgattak, de Tyler érezte, a csend kissé túl hosszúra nyúlik. Megköszörülte a torkát. - Légy szíves, itt várj. Beszélek a főnökömmel. Valószínűleg be foglak hívni, de előtte négyszemközt szeretnék szót váltani vele. Ha csöng a telefon, akkor én hívlak. Vagyis vedd fel. - Rendben. Addig gyönyörködöm a kilátásban. Tyler magára hagyta a nőt, és elment a folyosó végére, ahol bekopogott a Gordian elnöki és ügyvezető igazgatói posztját betöltő Miles Benson ajtaján. - Tyler! - hallatszott bentről egy csikorgó hang. - Húzz be, de rögtön! - Bensont valószínűleg a recepciós értesítette Tyler érkezéséről. Tyler a jelek szerint kiváló fogadtatásra számíthatott. Kinyitotta az ajtót, és belépett a tágas irodába. A helyiség kényelmes volt, de megőrizte hivatalos jellegét. A közepén egy nyolcszemélyes tárgyalóasztal állt. Oldalt egy dívány és egy szék kapott helyet, de mellettük még volt annyi hely,
hogy egy második szék is elfért volna. Az ajtóval szemközti fal előtt hatalmas íróasztal terpeszkedett, ami mögött egy viharvert arcú férfi ült, aki pontosan olyan kefefrizurát viselt, mint annak idején a hadseregben. Miles Benson intett Tylernek, hogy lépjen beljebb, de folytatta a számítógépe billentyűzetének püfölését. Amikor befejezte, felvont szemöldökkel Tylerre pillantott, és felkapta az asztalán heverő iratgyűjtők egyikét. Úgy tűnt, fel akar állni. A látogatók ilyesmit ritkán láthattak tőle, mivel tudták, hogy Miles Benson egy ipari baleset során deréktól lefelé megbénult. Tyler már többször látta, de a művelet még mindig ámulatba ejtette. Benson úgy emelkedett fel, hogy valójában ülve maradt a Segwayt gyártó cég által kifejlesztett motoros kerekes székben. A szék normál esetben négy keréken állt és mozgott, de amikor Miles szükségét érezte, hogy negyven centivel magasabbá váljon, aktiválta a giroszkópos egységet, amely úgy döntötte be a széket, hogy csupán két kereke ért le a földre. A beépített komputerek folyamatosan szabályozták a kerekeket, így a szék nem borulhatott fel. A hatás, amit a mutatvány kiváltott, előszörre meghökkentő volt, de Tyler hamar hozzászokott. Ő maga a tárgyalóasztal szélére ült le, hogy a szeme azonos magasságban legyen Miles szemével. Miles megpöccintette az egyik vezérlőkart. Az iBOT kerekes szék könnyedén megkerülte az íróasztalt. Miles kezet rázott Tyler-rel. A kézfogása olyan erős volt, hogy akár az acélt is összeroppantotta volna. Tyler tudta, hogy Miles naponta súlyzózik, és rendszeresen edz egy kifejezetten versenyekre épített kerekes székkel. Nem tartozott azok közé, akik hagyják, hogy lelassítsa őket egy olyan „apróság", mint a bénulás. - Hogy ment a maraton? - kérdezte Tyler. - Megnyertem a korosztályos futamot - felelte a hatvankét éves Miles büszkén. - Ha a negyvenedik kilométer környékén nem sebesedik fel a kezem, simán első vagyok a negyven fölöttiek között. Az abszolút győztes a vége előtt két kilométerrel előzött be. Egyébként a fickó már részt vett a speciális olimpián. - Úgy érted: a paralimpián? - Tök mindegy! - mordult fel Miles. - A pasas húsz évvel fiatalabb nálam, és oltári nagy seggfej! Ahogy elhúzott mellettem, rám nézett a napszemüvege fölött, és kacsintott. Kis híján letaszítottam az útról. - És mi tartott vissza? - kérdezte Tyler mosolyogva. - Azt hiszem, ugyanaz, mint most attól, hogy úgy új lyukat fúgjak a seggedre azért, hogy visszaadtad a norvégiai munkát. Az áldott jó szívem, az! Egy félmillió dolláros megbízást passzoltál el. Miles több volt Tyler számára, mint egyszerű főnök. Amikor egyetemista volt, Miles ösztönözte arra, hogy kiemelkedő eredményeket érjen el, később a professzora és akadémiai tanácsadója volt. Miután Tyler leszerelt a seregtől, és megszerezte a doktori címét, Miles javasolta neki, hogy alapítson egy saját mérnöki konzultációs céget. Tyler megfogadta a tanácsot; a céget Gordian Engineeringnek nevezte el. Később, amikor az adminisztrációs és üzleti jellegű munkák kezdték felőrölni Tylert, Miles állt elő az ötlettel, hogy egyesítsék a Gordiant a saját cégével, amelyet közvetlenül azután alapított, hogy otthagyta az egyetemi állását. A közös, új cég a Gordian nevet tartotta meg. Miles hamar megszerezte magának a vállalatvezető pozícióját. Egészen kiváló mérnöknek számított, de a legjobban az üzletkötéshez és a tárgyaláshoz értett. Mivel Tyler képes volt a tényleges munkákra koncentrálni, a cég évente megduplázta addigi méretét. Vagyis, annak ellenére, hogy Miles szavait mások talán túl nyersnek találták volna, Tyler pontosan tudta, mit jelentenek. - Tudom, jó okod volt rá - folytatta Miles. - Azt a munkát nem adtam vissza. Csupán elhalasztom ez kicsit. A Scotia Egyesen egyébként el tudtuk végezni a feladatot. - Ha igaz, amit Aidentől hallottam, párszor megmentetted a fúrótornyot meg a rajta tartózkodók életét. - Sajnos elsődlegesen éppen miattam kerültek bajba. Miattam, meg Dilara Kenner miatt. Miles a tárgyalóasztalra dobta az irattartót. - Ez a tiéd. Én már átnéztem. Megkértem Aident, mindent szedjen össze dr. Kennerről. A hölgy komoly háttérrel rendelkezik. - Ráadásul személyesen is nagy hatást gyakorol az emberre. Miközben Tyler átfutotta a dosszié tartalmát, beszámolt Miles-nak az elmúlt negyvennyolc óra eseményeiről. Amikor befejezte, választ várva pillantott Milesra, akinek az arca azonban éppen olyan kifürkészhetetlen volt, mint máskor. - Miből gondolod, hogy ezek a részletek összefüggenek egymással? - kérdezte végül. - Jó kérdés. Coleman és Hayden valahogyan összekapcsolódik, és valaki fáradságot nem kímélve megpróbálta eltenni láb alól Dilara Kennert, ráadásul velem is végezni akartak. Valószínűleg azért, hogy ne találjunk válaszokat bizonyos kérdésekre. A következő lépés az, hogy kiderítsük, milyen kapcsolatban vannak a Genezissel, a hajnallal és az oázissal. Abban bízom, hogy ha sikerül megtalálnunk a kapcsolódási pontokat, az is kiderül, hogy Noé bárkájának megtalálása hogyan akadályozhatja meg több milliárd ember pusztulását. Közben, azt hiszem, nem ártana, ha értesítenénk az FBI-t a fejleményekről. - Egyetértek - mondta Miles. - Nagyon úgy tűnik, hogy sikerült beletenyerelned valamibe. Ismerem az FBI helyi vezetőjét. Felhívom. Mi a helyzet az apáddal? Azt mondtad, a fickó, aki megpróbálta felrobbantani a fúrótornyot, valamikor katona volt. Talán Locke tábornok a segítségünkre lehetne ebben. Tyler szobormerevvé vált. Elborzasztotta a gondolat, hogy az apjához rohanjon segítségért. Ezt még abban az időszakban sem tette meg, amikor a Gordiannek elég rosszul ment, és Miles megpróbálta rávenni őt, hogy az apja révén szerezzen néhány megbízást a seregtől. Határozottan elzárkózott az ilyen kérések elől. Akkor se tenném meg, ha az életem függne tőle - gondolta. - Nem tartom túl jó ötletnek - mondta. Miles a homlokát ráncolta. - Biztos vagy benne? Apád kiváló kapcsolatokkal rendelkezik, és megkönnyíthetné az információgyűjtést. - Nélküle is boldogulunk. Sherman Locke kétcsillagos tábornokként szolgált a légierőnél. Önkéntesként lépett be a seregbe, közlegényként kezdte, elvégezte a tiszti főiskolát, és a maga erejéből jutott egyre feljebb a ranglétrán. Azt követően, hogy a felesége elhagyta a családot, az akkor négyéves Tylert és nem sokkal korábban született húgát az anyai nagymama nevelte fel. Sherman Locke szigorú és puritán ember volt; sosem volt elégedett a fiával. Tyler egy alkalommal három teljes hónapi szobafogságot kapott azért, mert a középiskolában - először és utoljára - beszedett egy négyest. Tyler annak idején a rossz látása miatt (amit azóta lézeres műtéttel sikerült rend betenni) nem volt alkalmas pilótának, ezért nem is gondolhatott arra, hogy a légierő akadémiáján tanuljon tovább. A West Pointra akart jelentkezni. A tábornok - maga Tyler is így nevezte az apját - nem támogatta ezt a törekvését, de sosem árulta el ennek okait. Tyler gyanította, az apja nem tartotta őt elég jónak ahhoz, hogy hivatásos katona legyen. Végül egy polgári egyetemre jelentkezett, és a diploma megszerzése után, az apja ellenvetéseivel nem törődve belépett a hadseregbe, ahol a kiképzést követően tartalékos tiszti állományba helyezték. Attól fogva kínosan ügyelt rá, hogy a seregben és a magánéletben is a saját útját járja. Elképzelhetetlennek tartotta, hogy bármiben segítséget
kérjen az apjától. A kapcsolatuk azóta is hűvös volt. Karen megpróbált közvetíteni kettejük között, de nem járt sikerrel. Aztán Karen meghalt, és ismét magasra emelkedett az őket elválasztó fal. Tyler leolvasta Miles arcáról, hogy ebben a kérdésben nem ért egyet vele, de ennek ellenére sem volt hajlandó megváltoztatni az álláspontját. - Jól van - mondta Miles rövid hallgatás után. - A te döntésed. Dr. Kennert végig magad mellett akarod tartani? A jelek szerint kulcsfontosságú szerepe van az ügyben. - Most éppen az irodámban várakozik. Nem szeretném szem elől téveszteni. - Hívd be! - kérte Miles, majd miután Tyler áttelefonált a nőnek, megkérdezte: - És mi lesz a következő lépésed? - Beugrom a komputeresekhez, hogy beszéljek Aidennel. Utána Dilarával együtt átugrom Coleman irodájába. Talán sikerül rábukkannunk valamilyen szálra. Kopogtattak. Miles ezúttal kedvesen szólt ki. - Fáradjon be! Dilara belépett. Bár Tyler egyetlen szóval sem beszélt neki Miles állapotáról, a nő arcán a meglepetés leghalványabb jelét sem lehetett felfedezni, amikor meglátta a kerekes székben ülő embert. Odalépett Mileshoz, a kezét nyújtotta. - Igazán örülök, hogy megismerhetem, dr. Benson - mondta. - Az, amit a fotóin láthattam, meg sem közelíti a valóságot, dr. Kenner. Kérem, szólítson Milesnak. - Köszönöm, Miles. Dilara vagyok. Feltételezem, már hallotta a történetemet. - Igen. Tyler elmondása szerint nagyon sok mindenen átment az utóbbi néhány napban. - Igen, de legalább annyi hasznom volt belőle, hogy szert tettem néhány új ruhára. Miles úgy mosolygott Tylerre, mintha azt akarná kifejezni, hogy igaza volt: a nő valóban lenyűgöző. - Tyler szerint ezzel az üggyel kapcsolatban még nagyon sok tisztáznivaló részlet létezik - mondta Miles. - A Gordian minden forrása a rendelkezésére áll, hogy végrehajtsa a feladatot. - Köszönöm a segítségét. - Nos, nem pusztán szívjóságból teszem. Már megkerestek a Scotia Egyes illetékesei, arról a mentőkabinról beszéltünk, amit Tylernek sikerült felrobbantania. Szeretném tudni, kinek számlázhatom tovább a költségeket. A Hayden-féle repülőgép katasztrófájánál végzett munka bevétele csak részben fogja fedezni ezt a kiadást. Ám ami még ennél is fontosabb: öreg katona vagyok, és személyes sértésnek tekintem, ha valaki megpróbálja megölni valamelyik emberemet! - Ezzel én is így vagyok - állt fel Tyler. - Indulnunk kéne. Szeretném hallani, Aiden mit tud mondani az üggyel kapcsolatban. - Tartsátok nyitva a szemeteket! - mondta Miles. - Ne aggódj - felelte Tyler. - Dilara tud vigyázni magára. - Tisztában vagyok vele. Nem is neki szólt a figyelmeztetés.
*** Howard Olsen a Gordian-épület bejáratától tizenöt méterre állt; az egyik buszmegállóban várakozott, hogy elkerülje a feltűnést. Mivel nem tudta, Tyler Locke milyen módon érkezik meg Seattle-be, az tűnt a legjobb megoldásnak a célszemélyek befogására, hogy szemmel tartja a cég központját. A jelek szerint ez a számítása helytállónak bizonyult. Harminc perccel korábban látta a piros sportkocsit, amivel Locke és Dilara Kenner megérkezett, de a garázs kapujának biztonsági rendszere nem tette lehetővé a számára, hogy kövesse őket, és ott helyben elvégezze a rábízott munkát. Alaposan felmérte az épületet, de rá kellett jönnie, megfelelő előkészítő munka nélkül képtelen bejutni úgy, hogy ne vegyék észre. A következő megoldás az lehetett, hogy követi a célszemélyeket, rájuk tapad, amikor elhagyják az épületet. A társa, Cates a sarkon túl leállított kocsiban várakozott. Mivel a garázs bejáratának közelében nem parkolhattak le, Olsennek fel kellett hívnia Catest, amikor meglátja, hogy Locke kocsija kigurul az épületből. Ezután már csak annyit kellett tenniük, hogy követik a sportkocsit, és kivárják, hogy megálljon egy piros lámpánál. Akkor odahajtanak, és golyózáport zúdítanak a célszemélyekre a magukkal hozott MP5-ös géppisztolyokból. Locke és Kenner halott lesz, mielőtt felfoghatnák, hogy mi történik velük.
HÚSZ A komputeres központ annyiban hasonlított a Gordian többi létesítményére, hogy egyáltalán nem olyan volt, amilyennek Dilara elképzelte. Úgy gondolta, valami rideg és unalmas kuckó lesz, ami tele van szétszórt alkatrészekkel, vezetékekkel, használhatatlanná vált tárgyakkal, ehelyett a hipermodern terem, amibe bevezették, nagyjából úgy nézett ki, mint egy futurisztikus csillaghajó parancsnoki hídja. A helyiségben színes, matt panelekkel elválasztott, egymástól diszkrét távolságban lévő, ergonomikusan tökéletes íróasztalok álltak. Az ajtóval szemközti ablak túlsó oldalán látható falat szinte teljesen beborította a stadionok kivetítőjéhez hasonló méretű monitor. Minden, amit látott, összezavarta és szétfoszlatta azt a képet, amit a mérnökökről alakított ki magában. Tyler Locke életerős, vagány kalandor volt, a cége a legmodernebb technológiát használta, a munkatársai pedig még távolról sem hasonlítottak a sztereotip kockafejekre. Furcsának találta, hogy Miles Benson kerekes széke két keréken is szilárdan áll, de bízott benne, hogy sikerült eltitkolnia meghökkenését. - Ez a previzualizációs egységünk - mutatott Tyler a gigantikus monitorra. A kivetítő előtti díványon ülő két férfi vadul rángatott és nyomkodott valamilyen vezérlőegységet; elszántan gyilkolták a monitoron megjelenő, életnagyságú idegen lényeket. - Mielőtt belekezdünk egy-egy bonyolultabb projektbe, felvázoljuk az elképzelhető szcenáriókat, a sémákat, a tervrajzokat. Amikor éppen nem használjuk, megengedjük a srácoknak, hogy itt eresszék ki magukból a gőzt. A két videojátékoson kívül csupán egyetlen személy tartózkodott a teremben, ő elszántan nyomkodta a gépe billentyűit. - Hétfő van - jegyezte meg Dilara. - Hol vannak az emberek? - Lehet, hogy éppen értekezletet tartanak. Persze tudni kell, hogy a mérnökeink többségének nincs meghatározott munkaideje, ezért nálunk relatív a munkahét fogalma. A mi életünket a határidők szabják meg, és az, hogy a megrendelőinknek mikor van szükségük ránk. Ha éppen valamilyen projekt befejezéséhez közeledünk, megesik, hogy ez a terem szombat éjszaka is tele van. A magányosan üldögélő, bozontos hajú, a húszas éveiben járó férfi mereven bámulta a monitorát, de közben a keze úgy mozgott a billentyűk fölött, mint egy zongoraművészé, aki éppen egy Beethoven-szonátát játszik. Az érkezőknek háttal ült, és annyira belemerült a munkájába, hogy észre sem vette őket. - Gyűlöli, ha meglepik - vigyorgott Tyler. A férfi folytatta a billentyűzést. Tyler odament hozzá, közvetlenül a háta mögé állt, és úgy emelte fel a kezét, mintha meg akarná ragadni a vállát. - Nem fog bejönni, Tyler - mondta a fiatal férfi erősen íres kiejtéssel. Még ekkor sem hagyta abba a munkáját. - Már akkor észrevettelek téged meg a hölgyet is, amikor beléptetek. Nem tudsz mögém osonni, amikor legalább húsz olyan monitor van a szobában, ami visszatükrözi minden mozdulatodat. Megfordult a székével, talpra szökkent. Kezet rázott Tylerrel, azután jelnyelven elmutogatott valamit. Ezért nem fordult meg rögtön, amikor a háta mögött megszólaltak. Süket volt. Tyler elmosolyodott, és visszajelelt, de közben hangos szóval kommentálta a jelzéseket. - Igen, be foglak mutatni neki, és nem, ez biztos nem érdekli őt. - A csinos arcú, vastag szemöldökű, drótkeretes szemüveget viselő fiatal férfi csintalanul elvigyorodott. Dilarának fogalma sem volt róla, hogy mi közölt, de volt egy olyan érzése, hiába faggatná Tylert, úgysem kapna választ a kérdésre. - Dilara - mondta Tyler a férfira nézve -, ő a mi rezidens komputeres zsenink, az adatmentés szakértője, Aiden MacKenna. Mint észrevehetted, süket, és eléggé furcsa a humora. Most csak udvariasságból jelelek neki, mert tud szájról olvasni, ráadásul a szemüvegén szövegként megjelenik minden, amit mondasz. Dilara megfogta Aiden kinyújtott kezét. - Örvendek - mondta a fiatalember. - Csak annyit kérdeztem Tylertől, mennyi ideig marad a városban. - Ahhoz képest, hogy süket volt, meglepő tisztasággal beszélt. Ha Tyler nem hívja fel rá a figyelmét, Dilara talán észre sem veszi a hiányosságát. Tyler rosszalló tekintettel nézett Aidenre. - Szerencséd, hogy pótolhatatlan vagy! - Tényleg az vagyok. Nektek meg az a szerencsétek, hogy nem a Microsoftot, és nem a Google-t választottam, hanem titeket. - Aiden ismét Dilara felé fordult. - Tehát ön az az archeológus, akiről már annyit hallottam. Nem látszik magán, miken ment keresztül. - Nos, Tyler vigyázott rám. - Amint kimondta, Dilara rádöbbent, hogyan hangozhattak a szavai. - Valóban? És mit tehetek önökért? - Hát, éppenséggel lenne pár dolog - mondta Tyler kissé túl gyorsan. Dilara úgy látta, a férfi halványan elpirul. - Először is: milyen kapcsolatot találtál azok között a tételek között, amikről beszéltem neked? Aiden visszarogyott a székére. - Ah, igen! Te meg a titkosított beszéded! - Levette a monitorára ragasztott post-it lapocskát. - Hayden. Projekt. Oázis. Genezis. És hajnal. - Colemant ne hagyd ki. - Helyes. És ezek valamilyen kapcsolatban vannak Noé bárkájával? - Majd te megmondod. - Nos, azt hiszem, abban egyetérthetünk, hogy Hayden azonos azzal a bizonyos Rex Haydennel, aki nemrég szerencsétlenül járt. Ami engem illet, sosem foglalkoztam vele. Szarok a filmjei. - Kapcsolódott valamilyen módon Colemanhez? - Kutattam, de Hayden és Coleman között semmiféle kapcsolatot sem találtam. Na nem mintha arra számítottam volna, hogy létezik ilyesmi, hiszen az egyik filmcsillag, a másik meg mérnök. Volt. A neten keresztül nem bírtam hozzáférni Coleman anyagaihoz. A cége elvileg még létezik, de sikerült megtudnom, hogy a vezető mérnök halála után nagyon rosszul alakulnak a dolgok arrafelé. Ha bele akarsz nézni a nyilvántartásaikba, el kell menned hozzájuk, és az ő komputereiket kell használnod. - És mi a helyzet a többi szóval? - Nos, egyenként, külön-külön nem sokat jelentenek. Például mi van a Genezis. Először arra gondoltam, a Biblia első könyvére utal. Aztán olyan sorba állítottam a szavakat, ahogy tőled hallottam. Úgy láttam, ezek inkább kifejezések, nem szimpla szavak, ezért összekapcsoltam őket. A „Projekt Oázis", vagy „Oázis-projekt" sehol sem szerepel. Lehet, hogy ez olyasmi volt, amin Coleman dolgozott. Viszont a „Genezis Hajnal" szóösszetételt megtaláltam valahol. Tyler úgy csettintett az ujjaival, mintha eddig egyedül is eljutott volna. - A cirkáló. - Viccelsz? - kérdezte Dilara. Meglepte, hogyan kapcsolódnak össze a részletek. - Egy cirkáló hajó? - Nem egyszerű hajó - felelte Aiden, és átadott Tylernek egy fotót, ami egy hatalmas hajóról készült. - A legnagyobb cirkáló, ami valaha épült. Természetesen minden új hajó nagyobbnak tűnik, mint az őt megelőzők. Ezen hatezer utasnak és kétezer főnyi személyzetnek jut hely. Hozzá
képest a Titanic olyan, mint egy játékszer. Tyler a fotóra nézett, majd átnyújtotta Dilarának. A kép olyan volt, mintha a hajóval szervezett turistautakat reklámozó honlapról szedték volna le. A Genezis Hajnalt akkor fotózták le, amikor éppen elhaladt a New York-i Szabadság-szobor előtt. A szobor valósággal eltörpült mellette. - És tudjátok, mit találtam? - folytatta Aiden. - Ez a hajó pénteken kezdi meg első, hivatalos útját. Tyler felkapta a fejét. - Honnan indul? - Miamiból. Dilara a lezuhant repülőgépre és az undorító leletekre, a csupasz csontokra gondolt. Tylerre nézett. Mindketten ugyanazt a következtetést vonták le a részletekből. - Szent isten! - kiáltott fel a nő. - Meg kell állítanunk! - Most miről beszél? - kérdezte Aiden értetlenül. - Mit kell megállítani? - Igaza van - mondta Tyler. - A Genezis Hajnal lesz a következő célpont. - Mármint minek a célpontja? - Annak a biofegyvernek a célpontja, amit Rex Hayden repülőgépe ellen használtak. - Mi oka lenne bárkinek arra, hogy megöljön egy hajórakománnyi embert? - Jó kérdés. - Nem ez a lényeg! - mondta Dilara. - Valahogy rá kell vennünk őket, hogy töröljék a hajó indulását. - Ha nincsenek nagyon-nagyon erős, meggyőző bizonyítékaink, nem is álmodhatunk arról, hogy rá tudjuk venni a céget, törölje egy egymilliárd dolláros hajó első útját - mondta Tyler. - Csak abban reménykedhetünk, hogy ha odahatunk, megszigorítják a biztonsági intézkedéseket. De mivel összesen nyolcezer embert kell átvizsgálni, meglehetősen nehéz lesz kiszűrni az esetleges merénylőket. Hacsak. Hacsak nem tudjuk pontosan, hogy mit kell keresnünk. - Mire várunk még? - kérdezte Dilara türelmetlenül. - Menjünk át ennek a Colemannek az irodájába, és nézzünk szét! Aident meglepte a nő lendületessége, ám Dilara túlságosan izgatott volt ahhoz, hogy törődjön ezzel. Elege volt abból, hogy állandóan védekeznie kell; szerette volna egy-két lépéssel megelőzni azt, aki az egész ügy hátterében állt. - Hallottad a hölgyet - mondta Tyler. - Odamegyünk. Máris indulunk, de. Még valamit. Sam Watsonnal kapcsolatban mit találtál? - Ezzel a témával még nem foglalkoztam. Nem volt időm rá. Egyelőre csak annyit tudok, hogy egy kisebb gyógyszergyártó cégnek dolgozott. - Folytasd a kutatást! Ki kell derítenünk, honnan szerzett tudomást erről az egészről. - Rendben. - Aiden átnyújtott Tylernek egy tárgyat, ami nem volt nagyobb egy csomag rágóguminál. - A legújabb pendrájv a Samsungtól. Erre minden ráfér, amit Coleman komputerein találtok. Csak úgy kíváncsiságból kérdem: hogy akartok bejutni? - Van egy ötletem. - Nos, jó vadászatot! - Aiden visszafordult a monitorához, és ismét kezelésbe vette a billentyűzetet. - Aiden szinte tökéletesen artikulál - jegyezte meg Dilara, ahogy elindultak. - Csak öt évvel ezelőtt süketült meg. Vírusos meningitisz. - Sok fogyatékos dolgozik a cégnél? - Tíz, talán tizenöt. Aiden megtalálásához spéciel jókora adag szerencsére volt szükség, de Miles a fogyatékosok társadalmának ismert alakja. Sok esetben ragaszkodik hozzá, hogy ilyen embereket alkalmazzunk. Beléptek a liftbe. Tyler nem a parkoló, hanem a földszint gombját nyomta meg. - Nem autóval megyünk? - kérdezte Dilara. - Coleman irodája háromsaroknyira van. Az utcán rengeteg ember járkál, vagyis biztonságban leszünk. A jelek szerint azok nem szeretik a szemtanúkat. De ha jobban szeretnéd, mehetünk kocsival is. - Nem, nem szükséges. Jó érzés lesz egy kicsit kinyújtóztatni a lábam. Egyébként is, az időm nagy részét a szabadban szoktam tölteni. A tágas előtéren és bonyolult biztonsági kapukon keresztüljutva kiléptek az utcára, a nyüzsgésbe. A magas épületek eltakarták a délutáni nagy ragyogását, de a levegő még mindig kellemesen meleg volt. Az első zebránál átmentek az úttest túlsó oldalára, ahol északi irányban indultak el. Dilara még mindig a Tylertől kapott ruhát viselte; tudta, ha péntekig együtt maradnak, szüksége lesz néhány holmira. Az egyik ruhabolt elé érve lelassított, a kirakatba kitett ingek és nadrágok éppen megfeleltek az ízlésének. Rájuk mutatott. - Nem bánnád, ha visszafelé jövet beugranánk ide? - kérdezte Tylertől. - Általában lazán öltözködöm, és kevés poggyászt viszek magammal az utazásaim során, de ez. - Végigmutatott magán. - Ez azért mégiscsak nevetséges! Tyler elmosolyodott, a kirakatra pillantott. - Persze! Tényleg sajnálom, hogy eddig nem tudtunk több. - Hirtelen riadttá vált a tekintete. Felüvöltött. - Feküdj! Durván a járdára lökte Dilarát, és ráfeküdt, hogy a testével fedezze. Az egész olyan gyorsan történt, hogy a döbbent nőnek eszébe sem jutott tiltakozni vagy ellenállni. Egy pukkanás sorozatot hallott; a hangok olyanok voltak, mint a tompa dobütések. A kirakat bezúzódott, üvegszilánkok záporoztak Tylerre és Dilarára. Beletelt néhány másodpercbe, mire Dilara felfogta, mi történik körülötte. A tompa puffanások hangtompítós fegyverből leadott lövések voltak. Valaki tüzet nyitott rájuk az úttest túloldaláról.
HUSZONEGY Olsen meglepetten látta, hogy Locke és Kenner gyalogosan lép ki a Gordian-épület főkapuján. A zöld lámpánál átmentek a másik oldalra, és elindultak a járdán. Olsen gyorsan átértékelte a helyzetet, és rájött, hogy így még könnyebben kiiktathatja a célszemélyeket. Az egyirányú Fiffth Avenue csupán tíz méter széles volt. Ilyen távolságról könnyedén leszedheti a két embert, mielőtt bárki reagálhatna. Rádión rászólt Catesre, hogy hozza körbe a kocsit. Néhány másodperccel később megállt előtte a teljesen átlagos Chevy, amit kifejezetten ehhez az akcióhoz loptak. Olsen behajolt a kocsiba; amikor felegyenesedett, egy hangtompítós MP5-öst tartott a karján. Normál esetben nem próbálkozott volna merénylettel olyan helyen, ahol ennyi tanú volt jelen, de tudta, a parókája és az álbajusza miatt úgysem tudnák beazonosítani. Mire a rendőrök belekezdenek a komolyabb nyomozásba, már úgysem tehetnek semmit: akkor már az Orcas-szigeten lesz, a létesítményben, és az egész, ami itt és most történik, nem lesz több puszta emléknél. A vállához emelte az MP5-öst, és célzott. Nem is kívánhatott volna magának könnyebb célpontot, de abban a pillanatban, hogy meghúzta a ravaszt, Locke és Kenner a járdára vetette magát - eltűntek az egyik parkoló kocsi mögött. Olsen beleeresztett a tárat a kocsiba; abban reménykedett, hogy a golyók keresztüljutnak az akadályon, és így is eltalálják a célszemélyeket. Amikor rájött, hogy hibázott, káromkodni kezdett. Locke a kirakatüvegben látta meg őt, pontosabban a tükörképét. Olsen már tudta, nagy igyekezetében, hogy minél előbb végrehajtsa a feladatot, ostoba módon elvesztegette a legfontosabb előnyt: a meglepetést. De most már mindegy volt. Új tárat lökött a géppisztolyba. Még mindig pontot tehet az ügy végére. Itt és most! - Menjünk - mondta Catesnek. - Hagyd itt a kocsit. Majd szerzünk másikat, ha szükségünk lesz rá. - Óvatosak voltak, mindketten kesztyűt viseltek. Cates - tömzsi, izmos ember volt, kis sapkát és napszemüvegei viselt - a másik MP5-össel a kezében ugrott ki a kocsiból. Nagy fékcsikorgással egy busz állt meg előttük, kitakarva a célpontokat. A két férfi a jármű farához rohant, majd átfutott az úttesten; arra számítottak, hogy a célszemélyek még mindig a járdán fekszenek. Amikor átértek a túlsó oldalra, Olsen látta, hogy Locke és Kenner éppen feltépi a ruhabolt ajtaját, és a földön fekve, kezüket a fejükre szorítva sikoltozó vásárlók között berontanak a helyiségbe. A vásárlók közül néhány elővették a mobiltelefonjukat, hogy felhívják a rendőrséget. Olsen a szétlőtt kirakaton keresztül ugrott be, és félresöpörte maga elől az egyetlen férfit, aki még állva maradt. Tüzet nyitott, de a golyók csak néhány ruhaállványt szaggattak szét, a célpontok sértetlenek maradtak. Az a néhány ember, aki döbbenten állt a bolt végében, a fegyver láttán gyorsan a padlóra vetette magát. A célszemélyek eközben kirohantak a helyiség hátuljában lévő ajtón, és így bejutottak a Westlake Center bevásárlóközpontba. Olsen és Cates utánuk vetette magát. Locke és Kenner egyetlen pillanattal azelőtt fordult be a sarkon, hogy Olsen rájuk lőhetett volna. Látta, hogy a célszemélyek már a mozgólépcsőn vannak, és kettesével szedve a fokokat, felfelé tartanak. A szög rossz volt, ezért Olsen nem nyitott tüzet rájuk, inkább követte őket. A célszemélyeket követve Olsen és Cates felment két mozgólépcsőn. Dühösen söpörték félre maguk elől azokat a vásárlókat, akik elképzelni sem tudták, mi okozta a lenti riadalmat. Néhányan, amikor meglátták a géppisztolyokat, riadtan felsikoltottak. Olsen és Cates már a második mozgólépcső felénél tartott, amikor a célszemélyek hirtelen balra fordultak, és elrohantak néhány sorban álló ember mellett. Olsen látta, hová tartanak. Az egysínű vasút egyik megállója a bevásárlóközpont harmadik szintjén, közvetlenül a büférészleg mellett volt. Locke és Kenner már átugrott a jegykezelő automata fölött. Az állomáson tartózkodó vonat éppen indulni készült. - Látod őket? - kérdezte Olsen a társától. - Szerintem a kocsiban vannak! - Gyerünk! Fel a vonatra! - Olsen elindult visszafelé a mozgólépcsőn. - Én idekint várok, ha esetleg leszállnának. Ha tudod, szedd le őket! A következő állomáson találkozunk. Megállt, hogy meggyőződjön róla, Cates valóban felszállt. A tekintetével végigpásztázta a tömeget. A kocsik oldalán becsukódtak az ajtók, a szerelvény kigördült az állomásról. Ahogy elsuhant, Olsen az egyik ablak mögött megpillantotta Locke arcát. Lerohant a mozgólépcsőn. Az egysínű vasút következő állomása a Seattle Center szórakoztató központnál, közvetlenül a Space Needle mellett volt. Olsen kirohant az épületből. A lopott Chevy beszorult a dugóba, ráadásul már megérkezett az első rendőrkocsi. A rendőrtiszt a kezében tartotta a fegyverét, és éppen a másik irányba nézve próbált rájönni, mi történhetett. Olsen nem várta meg, hogy megforduljon, a hátába eresztett néhány golyót. Bevágta magát a járőrkocsiba, és beindította a szirénát. Az egysínű vasút ekkor már jó kétsaroknyi távolságot megtett. Olsen látta, ha igyekszik, még a szerelvény előtt eljuthat a következő állomásra. A járdára felhajtva leírt egy hajtűkanyart, majd a forgalommal szemben haladva keresztülvergődött a Fifth Avenue-n haladó autók között. Néhány másodperc alatt beérte a szerelvényt. Úgy számolta, ha tartani tudja a sebességét, már az állomáson fog várakozni, mire Locke és Kenner odaér. Ha Catesnek menet közben nem sikerül megölnie a célszemélyeket, akkor majd ő elvégzi a munkát, és tényleg pontot tesz az ügy végére.
*** Tyler megfogadta, hogy ha élve megússza a kalandot, alaposan fenékbe fogja billenteni magát. Megfeledkezett az óvatosságról, és ez kis híján végzetes hibának bizonyult. Persze arra nem számított, hogy a támadók ennyire vakmerőek, és fényes nappal, a nyílt utcán, tanúk százainak szeme láttára is tüzet mernek nyitni rá és Dilarára. Úgy látszik, hazai pályára érve önelégültté vált. Washington állam területén engedéllyel tarthatott önvédelmi kézifegyvert. Az lett volna a legokosabb, ha először egyenesen hazamegy, és magához veszi a Glockját. Ezzel azonban már elkésett. Nem gondolkodott, és tessék, most itt áll fegyvertelenül két, géppisztollyal lövöldöző profival szemben. Szerencsére így is megtalálta a kiutat: egyszerűen csak jött az ötlet, hogy felszálljanak az éppen indulni készülő szerelvényre. Úgy tervezte, a kétperces utazás vége előtt meggyőzi a vonatvezetőt, hogy fékezzen le, álljon meg. Időt kellett nyernie, hogy a kiérkező rendőrök lekapcsolhassák a merénylőket. Tudta, amíg az úttest fölött, a hatméteres magasságban álló vonaton tartózkodnak, még ez a két profi sem férkőzhet a közelükbe. Amikor azonban látta, hogy az egyik fickó az utolsó pillanatban beugrik a négy kocsiból álló vonatba, rádöbbent, taktikát kell váltania. Valahogy túl kell élniük a következő százhúsz másodpercet! Bízott benne, hogy a rendőrök már ott fognak várni rájuk a következő állomáson. A kérdés csak az volt, hogyan tudják két teljes percig távol tartani maguktól a fegyveres férfit. Az első kocsiban voltak, a vonatvezetőtől alig öt méterre. Hiába volt október és hétfő, a jó idő előcsalogatta az embereket, a szerelvény tele volt turistákkal, akik közül sokan szatyrokat, táskákat és szuveníreket tartottak a kezükben. A Space Needle modelljei, a bolhapiacon beszerzett ócskaságok. Tyler egyetlen olyan tárgyat sem látott, amit hatékony fegyverként lehetett volna használni. Megértette, hogy kénytelen lesz puszta kézzel ártalmatlanná tenni a támadót. Dilarával együtt lekuporodott az első és a második kocsi közötti összekötő résznél keresztben kiemelkedő, majdnem egy méter magas szervizpanel mögé. Tyler legalább annyira félt, mint az Irakban átélt harci szituációkban, de ahogy mindig, most is sikerült elfojtania az érzést, és sikerült az előtte álló feladatra összpontosítania. Az utasok valószínűleg látták a fegyvert, de üldözője profi volt, nem vesztegetné másokra a lőszert, csak akkor lőne le kívülállókat, ha azok valamilyen módon útját állnák. Tyler kilesett a szervizpanelen lévő résen keresztül, és nagyon nem tetszett neki az, amit látott. A fegyveres férfi a harmadik kocsiban volt, de módszeresen egyre előrébb jutott, és menet közben minden egyes utast szemügyre vett. A turisták
élő fedezéket nyújtottak, de Tyler félt, hogy esetleg ártatlanok kerülnek majd a tűzvonalba. Tennie kellett valamit, mielőtt vérfürdővé változik a helyzet. - Dilara, kússz előre! - mondta. - Vidd a mobiltelefonomat. Hívd fel a rendőrséget, és mondd meg, hogy egy fegyveres bűnöző tartózkodik az egysínű vasúton. Figyelj rám, várd a jelzésemet. Amikor felfelé mutatok a hüvelykujjammal, állj fel. Gondoskodj róla, hogy a fickó észrevegyen. Tudta, hogy kockázatos dolog kitenni Dilarát a veszélynek, mert a merénylőnek esetleg alkalma lesz leadni egy-két lövést, de ez volt az egyetlen esélyük. A nő arcán látszott, nagyjából úgy érzi magát, mint Tyler: félt, és semmi kedve sem volt újra vállalni a veszélyt, de azonnal megértette, hogy a férfi mit forgat a fejében. - Én fogom elterelni a figyelmét - mondta. - Pontosan. Nincs sok időnk. Indulj! Dilara előrekúszott. Tyler a közeledő fegyverest nézte. A fickó nyugodt volt, lerítt róla, nem először vadászik emberekre, és nem számít arra, hogy ezzel a két célszeméllyel bármi gondja lesz. Tyler látta, még tíz másodperc, és a fegyveres átjut a szervizpanel innenső oldalára. Dilara felé fordult, felfelé mutatott a hüvelykujjával. Dilara felállt, és rácsapott a vonat ablakára. Az utasokat vizsgálgató fegyveres felkapta a fejét, meglátta a nőt. Felemelte a géppisztolyt, célba vette Dilarát. Az elterelő művelet tökéletesen működött; a fickó ekkor már csak Dilarát látta, rá összpontosított. Nem vette észre a látótere peremén felemelkedő alakot; nem vette észre azt sem, hogy ez az alak pontosan abban a pillanatban rúg a lábába, amikor meghúzza a ravaszt. A lövések célt tévesztettek, a golyók bezúzták a vonat bal oldali ablakát. Sikolyok hasítottak a levegőbe. Tyler a rúgás bevitele után könyökkel telibe találta a férfi fejét. A merénylő egy pillanatra megszédült. Tyler a géppisztoly után kapott, megmarkolta, és kicsavarta a férfi kezéből. Mielőtt használhatta volna a fegyvert, a fickó összeszedte magát, és elkapta a torkát. Mindketten a padlóra zuhantak; Tyler került alulra, a fegyveres felülre. A férfi keze satuként szorította Tyler nyakát, megakadályozta, hogy a vér az agyába jusson. Tyler eleresztette a géppisztolyt, felnyúlt, de képtelen volt lefejteni magáról a kezeket. A látótere beszűkült. Megpróbált levegőt venni, ám hiába erőlködött. A két kéz lassanként összeroppantotta a gégéjét. Ne bírt lélegezni. Érezte, ha nem sikerül ledobnia magáról a merénylőt, halott lesz, mielőtt a vonat befut a következő állomásra. A látótere csőszerűvé változott, de így is észrevette, hogy a férfi meglepetten fordítja hátra a fejét. Egy tárgy csapódott a szemébe. Az utasok ismét sikítozni kezdtek. A férfiból kiszállt az erő, teste elernyedt, előrezuhant, maga alá temette Tylert. Tyler lefejtette a nyakáról a kezeket. Addig köhögött, míg végre sikerült levegőhöz jutnia. Lelökte magáról a fickót. Csak ekkor látta meg, mi áll ki ellenfele szeméből. A Space Needle bádogból készült mása tövig belefúródott a szemgödrébe. Tyler felpillantott, tekintetével megmentőjét kereste. Dilara szemében a sokk és a megkönnyebbülés furcsa elegye tükröződött. - Elegem van ezekből a fickókból! - mondta. Valahogy torkán akadt a zokogás. - Jól vagy? - kérdezte Tyler rekedten. A nő bólintott. - Nem akartam megölni. A fülére céloztam, csak le akartam szedni rólad, de hátrafordította a fejét, és. - Elcsuklott a hangja, ahogy a fél szemmel őt bámuló férfira nézett. Nyilvánvalóan életében először ölt embert. Tyler felállt, átkarolta a nőt. - Jól csináltad. Megmentetted az életemet. Köszönöm. Megsérült valaki? - kérdezte hangosan. Néhány ember megrázta a fejét. Tyler körbenézett az utasokon, akik rémülten hátrahúzódtak a küzdelemtől, és most elborzadva bámulták a padlón fekvő halottat. Néhányan ugyan sírtak, de a jelek szerint senki sem sebesült meg. Tyler kinézett az ablakon. Közeledtek a Seattle Center állomáshoz. Már túl későn volt ahhoz, hogy megállítsa a szerelvényt. Csak abban reménykedhetett, hogy a rendőrök már kiérkeztek a helyszínre. Már nem akart a vonaton maradni. Még volt egy fegyveres, az, amelyiknek a tükörképét meglátta a kirakatüvegben. Ha az egyik fickó elég merész és elszánt volt ahhoz, hogy kövesse őket a vonaton, akkor nem igazán valószínű, hogy a másik könnyebben feladja. A vonat megállt, az ajtók kinyíltak. Tyler megfogta Dilara kezét. - Menjünk innen! - El akarta kerülni, hogy esetleg összetévesszék a merénylővel, és őt szedjék le a rendőrök, ezért nem vette magához a géppisztolyt. Az állomás kijáratához rohantak. Tyler futás közben látta, hogy a kijárattól ötven méterre felhajt a járdára, majd lefékez egy járőrkocsi. A korlátok miatt nem jöhetett közelebb. Most, hogy a rendőrök megérkeztek, Tyler valahogy könnyebben kapott levegőt. Valószínűnek tartotta, hogy az első kocsi után sorra befut a többi is. Kivágódott a rendőrautó ajtaja, de a kiszálló férfi nem uniformist, hanem fekete ruhát viselt. Tyler azonnal felismerte: ezt a bajuszos fickót látta a ruhabolt előtt. Ezek szerint szerzett magának egy járőrkocsit. Jaj, ne már! - gondolta Tyler. Már tényleg nem lehet nyugtunk tőle? Megrántotta Dilara kezét, és irányt váltva a legközelebbi, fedezéket kínáló épület, a Space Needle felé rohant tovább. A közel kétszáz méter magas betontorony tetején két emelet magas korong helyezkedett el, amelyből naponta több ezer turista gyönyörködött a panorámában. Tyler tudta, hogy az ilyen napsütéses napokon mindig zsúfolt a kilátó. Tisztában volt azzal, ha felmennek oda, több embert is veszélybe sodornak, de mivel nem akart tiszta célponttá válni, nem maradt más választása. Dilarát maga után húzva felszáguldott a kanyargós rámpán. Kinyitotta az ajtót, és visszanézett. A fegyveres feléjük rohant, és közben időnként megeresztett egy-egy lövést. A szőnyeggel borított rámpa felfelé, a liftekhez vezetett. Tyler és Dilara elrohant a liftre várakozó, türelmes turisták hosszú sora mellett. Amikor feljutottak a rámpa tetejére, Tyler észrevette, hogy az egyik liftből éppen kiszállnak az utasok. Pontosan erre volt szükségük! Átfurakodtak a látogatókat irányító alkalmazott mellett, akinek csak arra maradt ideje, hogy utánuk kiáltson. Tyler hallotta, hogy a sorban állók riadtan sikoltozni kezdenek - valószínűleg meglátták a felfelé rohanó fegyveres fickót. - Kifelé! - ordított rá Tyler a döbbent liftkezelőre, aki éppen akkor terelte ki a fülkéből az utolsó embereket. A nő értetlenül meresztette rá a szemét, fogalma sem volt, mit kellene tennie. A hangtompítós Heckler & Kochból érkező lövedékek felszaggatták a lift falát. A nő oldalra ugrott, és miközben Dilara a fülke másik falához tapadt, kétségbeesetten nyomkodni kezdte a lift kezelőgombjait. A legfelső szintre, a kilátóba akart feljutni. Az ajtó záródni kezdett, de nem mozgott elég gyorsan. Mielőtt becsukódhatott volna, a fegyveres férfi bevetődött a fülkébe. A lift emelkedni kezdett, fény ömlött be a városra nyíló külső ablakokon keresztül. A fegyveres férfi a padlón fekve felemelte a géppisztolyt, és egyenesen Tylerre célzott. Tyler agyán átsuhant a gondolat, hogy eddig tartott az élete, most mindennek vége lesz. A merénylő meghúzta ravaszt. A fegyver üresen kattant egyet. A férfi elkövette azt a klasszikus hibát, hogy lövöldözés közben nem számolta, hány lőszere maradt. Tyler nem szalasztotta el a kínálkozó alkalmat, lecsapott a merénylőre. Rátérdelt a karjaira, ám a fickó felrántotta a térdét, és oldalra taszította.
Talpra szökkent, és Tyler háta mögé ugorva előhúzott egy 45-ös félautomatát. Megrázta a fejét, elvigyorodott. Tyler nem tudta biztosan, de úgy érezte, a fickó elismerően pillant rá. Abban a pillanatban, amikor a férfi meghúzta a ravaszt, Dilara rácsapott a kezére. Két golyó fúródott az ablakba. Tyler kihasználta az alkalmat, és teljes súlyát beleadva a mozdulatba, rávetődött a fegyveresre. Miközben a három ember birkózott, újabb golyók találták el az üveget. Tyler a merénylő dereka alá fordult a vállával, felemelte a férfit, az ablakhoz vágta. A legalább nyolc lövéssel meggyengíteti üvegtábla valósággal kirobbant a fülkéből. A fegyveres kiesett, de még el tudta kapni a keretvasat. A mélység fölött lógva Tylerre nézett. A liftnek néhány másodpercen belül fel kellett érnie a legfelső szintre, ahol a férfi teste összezúzódik a liftakna és a fülke fala között. Tyler ösztönösen nyújtotta a kezét, hogy visszasegítse a férfit a fülkébe, de félbehagyta a mozdulatsort. Valóban meg akarja menteni azt az embert, aki végezni próbált vele? Arra gondolt, az lenne a legjobb, ha ott hagyná, ahol van, de aztán kelletlenül belátta, ki kell faggatnia. Előrelökte a karját, hogy megfogja a merénylő kezét, de döbbenten látta, hogy a még mindig mosolygó férfi nem is próbál belekapaszkodni. - Miért? - üvöltötte túl Tyler a süvítő szelet. - Minden testnek vége elérkezett előttem, mivelhogy a föld erőszakoskodással telt meg. ! - kiáltott vissza a merénylő, majd Tyler meglepetésére eleresztette a keretvasat, és lezuhant a mélybe.
HUSZONKETTŐ Tyler a járőrkocsinak támaszkodva beszámolt a seattle-i rendőrség egyik nyomozójának a történtekről. Minden részletre kitért, azzal kezdte, hogy meglátta a fegyveres férfit tükörképét a kirakatüvegben, és azzal fejezte be, hogy a fickó érthetetlen módon az öngyilkosságot választotta. Dilara az öt méterrel arrébb álló másik rendőrkocsiban ült, és a nyomozó társának magyarázta, mit éltek át. Az események szemmel látható hatást gyakoroltak rá, remegett a keze, ahogy időnként ivott egy korty kávét. A Space Needle tövében rendőrautók és mentők álltak; a rendőrök egyszerre több tucatnyi szemtanú kihallgatását végezték. Tyler biztos volt benne, hogy ez a merénylet nem egyéb, mint egy újabb szem az események láncolatában. Az eset még inkább megerősítette azt a hitét, hogy hamarosan még több ember fog meghalni, elsősorban a Genezis Hajnalon. Bár semmivel sem tudta igazolni, biztosra vette, hogy a merénylők ugyanahhoz a csoporthoz tartoznak, amelynek tagjai megpróbálták felrobbantani a Scotia Egyest. A városi támadás során a két fegyveresen kívül szerencsére senki sem halt meg, és sebesült is csak egy volt: az a rendőr, akit a bajuszos férfi hátba lőtt. Az első jelentések szerint a sérülése nem volt életveszélyes. Tyler éppen befejezte a beszámolót, amikor meglátta a feléjük közeledő, sötét hajú, elegáns szürke öltönyt viselő férfit, aki mellett egy nadrágkosztümbe öltözött, csinos szőke nő lépkedett. A férfi szétnyitotta a tárcáját, megmutatta a jelvényét a nyomozónak. - Thomas Perez különleges ügynök, FBI - mondta. - A társam Melanie Harris különleges ügynök. Dr. Locke az Ügynökségnek dolgozik a Rex Hayden-ügyön, és okunk van feltételezni, hogy az itt lezajlott támadásnak nemcsak a katasztrófához, de egy nagyobb szabású terroristaösszeesküvéshez is köze van. A bejelentés váratlanul érte a rendőrnyomozót. - Éppen egy gyilkossági ügy vizsgálatát végezzük! - hördült fel. - A merénylőkön kívül senki sem halt meg. - Meglőtték a seattle-i rendőrség egyik tisztjét! Meg kell tudnunk, hogy miért. - Bizonyára ön is tudja - mondta Perez ügynök -, hogy az Egyesült Államok hazafiasságra vonatkozó törvényrendelete értelmében terrortevékenység gyanúja esetén az FBI-nak jogában áll, hogy bármiféle nyomozás irányítását átvegye. Legyen szíves, kérje meg a társát, hogy hozza ide dr. Kennert! - Baromság! - Össze fogunk állítani egy akciócsoportot. Biztos vagyok benne, hogy az önök egysége is szerepet kap benne, de most ki kell hallgatnunk dr. Locke-ot és dr. Kennert. Bizalmasan. A rendőrfőnök már biztosított minket a teljes körű együttműködéséről. Ha kívánja, lépjen kapcsolatba vele. Miles gyors munkát végzett - gondolta Tyler -, ha máris sikerült meggyőznie az FBI-t, hogy átvegye a nyomozást. A rendőrnyomozó bosszús morgással a társához lépett, és a hüvelykujjával hátrabökve az FBI-ügynökökre mutatott. A két rendőr váltott néhány szót, majd odabólintottak Dilarának, aki Tyler mellé sietett. Tyler bemutatta őt az ügynököknek. - Tudomásunk van róla, hogy jelen voltak a Scotia Egyesen történt incidensnél - mondta Perez. - Bár a fúrótorony nem tartozik az Egyesült Államok fennhatósága alá, felkérést kaptunk a kanadai kormánytól, hogy minden rendelkezésünkre álló módon nyújtsunk segítséget a merénylők beazonosításához. Dr. Kenner, Miles Bensontól is kaptunk néhány, az ön helyzetére vonatkozó információt. Mr. Bensonnak sikerült meggyőznie a feletteseimet, hogy az események között létezik valamiféle kapcsolat. Dr. Locke, a belvárosban lezajlott támadást megelőzően kapott valamilyen verbális fenyegetést? - Nem tudom, kik állnak a történtek mögött, de úgy vélem, azzal, hogy merényletet követtek el a helikopter ellen, és megpróbáltak felrobbantani egy több milliárd dollár értékű fúrótornyot, világossá tették a szándékaikat. - Egyelőre nem tudhatjuk biztosan, hogy a helikopter lezuhanását nem szimpla mechanikai meghibásodás okozta. - Néhány nappal ezelőtt én is így gondolkodtam. - Tyler jelentőségteljesen Dilarára pillantott. - Most viszont már meggyőződésem, hogy merénylet történt. - Korábban találkoztak ezekkel az emberekkel? - Nem - mondta Tyler. Dilara megrázta a fejét. - Csak annyit tudok, hogy fanatikusak. Egyikük inkább öngyilkos lett, mint hogy hagyja magát elfogni. Ugyanezt tette a másik fickó a Scotia Egyesen. - Van elképzelésük arról, hogy miért akarják megölni önöket? - Feltételezem, hogy a történteknek közük van az incidenshez, ami Sam Watsonnal a Los Angeles-i repülőtéren történt, és közük van Rex Hayden repülőgépének katasztrófájához is. - Hogyan? - Éppen ezt próbálom kideríteni. Perez elővett a zsebéből egy digitális kamerát, Tyler elé tartotta a kijelzőt. Két felvételt mutatott meg neki, egyet-egyet a két merénylőről. Az első képen a fickó szeméből még mindig kiállt a miniatűr Space Needle, de a sapkát lehúzták a fejéről. A második fotó arról az emberről készült, aki lezuhant a liftről. A koponyája hátulsó része hiányzott - akkor zúzódott szét, amikor becsapódott a talajba. A bajusza eltűnt, a haja pedig nem olyan bozontos és fekete volt, mint korábban, hanem barna és rövid. A jelek szerint álcát viselt. - Felismeri őket? - kérdezte Perez. Tyler egyiküket sem látta korábban. Megrázta a fejét. - Ennél az embernél - mutatott Perez a második férfi fotójára - volt néhány fénykép önről és dr. Kennerről. - Személyazonossági kártyát találtak nála? - Nem. Mindketten profik voltak. Már folyik az ujjlenyomataik vizsgálata. Annak az ujjnyomnak a segítségével, amelyet Miles Renson állítása szerint ön szerzett a Scotia Egyesen, már sikerült beazonosítanunk a fúrótorony elleni merénylet végrehajtóját. Korábban a seregben, a rangereknél szolgált. Leszerelését követően egy magáncéghez szegődött el. Az alkalmazóját nem sikerült azonosítanunk. A C-4-es töltetek megsemmisültek, így nem tudjuk lenyomozni a forrásukat. Ezen a szálon zsákutcába jutottunk. - Talán ezzel a két fickóval több szerencséjük lesz. - Nem hiszem. Biztos vagyok benne, hogy eltüntették a nyomaikat. Engem inkább az érdekelne, hogy miért fényes nappal akarlak végezni önökkel. Óriási kockázatot vállaltak. - Azért, mert már csak négy napunk maradt - mondta Dilara. - Úgy gondolják, tudunk valamit, amivel veszélybe sodorhatjuk a terveiket. - És így van? - Nem igazán - mondta Tyler. - Ez az egész olyan, akár egy óriási kirakós játék. Abban azonban majdnem biztosak vagyunk, hogy a következő célpontjuk a Genezis Hajnal lesz.
- Miből gondolják? - Abból, amit Sam Watson mondott Dilarának. - Ismét elvégeztettük a boncolást - szólalt meg Harris ügynök -, de az elsődleges vizsgálatok során nem találtak mérget Watson szervezetében. A kórboncnok szerint szívroham végzett vele. - Mert szívrohamnak akarták álcázni! Sam egy gyógyszergyárban dolgozott. Talán ők tették vele. Lehet, hogy rendelkeznek valamilyen kimutathatatlan méreggel. - Ez a magyarázat számomra kissé erőltetettnek tűnik - mondta Perez. - Miért támadnák meg önöket nyíltan, több tucat szemtanú előtt, és miért ölnének meg egy öregembert valamiféle kimutathatatlan méreggel? - Azért, mert egyre kétségbeesettebbek - felelte Tyler. - Úgy gondolták, nem derül fény a titkaikra, ha Sam Watson látszólag természetes módon, Dilara pedig baleset következtében veszti életét. - Ki ezek a bizonyos „ők"? - Ennek az egésznek köze lehet a biológiai fegyverhez, amit Hayden repülőgépén vetettek be - mondta Dilara. - Egy pillanat! - emelte fel a kezét Perez. - Még nem tudjuk biztosan, hogy valóban biofegyverről volt szó. Lehet, hogy valamilyen természetes jelenséggel állunk szemben. - Ugyan már, Perez ügynök! - kiáltott fel Tyler. - Olvasta, mi történt azokkal az emberekkel? - Egyelőre azt feltételezzük, hogy a gépet terrortámadás érte. Igaz, eddig még senki sem vállalta a felelősséget az esetért, de nem szeretnénk elhamarkodott következtetéseket levonni, és el akarjuk kerülni a pánikot. Az a nyomozás még nem ért véget. - Így van - mondta Tyler. - Dilarával holnap visszamegyünk Phoenixbe, és közreműködünk benne. A roncsok egy részét átszállították a cégünk TMC-létesítményébe, a technikusaink már elkezdték a munkát. Abban reménykedünk, hogy találunk valamilyen nyomot. Sürget az idő. A Genezis Hajnal péntek reggel fog kifutni. - Megerősíthetjük a hajó biztonsági szolgálatát - mondta Harris ügynök. - A gálán és a kifutáskor is. De nem ártana, ha több információval rendelkeznénk. - Miféle gáláról van szó? - kérdezte Tyler. - A hajó indulása előtti estén hatalmas partit rendeznek a fejesek számára. Rengeteg ismert ember lesz jelen. Tyler úgy vélte, ez csábító célpont lehet a merénylők számára, de valószínűbbnek tartotta, hogy a támadás akkor fog bekövetkezni, amikor a hajó már a tengeren lesz. Ez a séma jobban passzolt a repülőgéppel történtekhez. - Meg kell akadályoznunk a hajó kifutását! - mondta. - De legalább el kell halasztanunk. - Lehetetlen - mondta Perez. - Ha nem tudjuk bizonyítani, hogy konkrét veszély fenyegeti, semmit sem tehetünk. - Van még egy nyom, amin el lehet indulni - jegyezte meg Tyler. - Halljuk! - Coleman cége. Okunk van feltételezni, hogy ennek is köze van a történtekhez. - Hogyan? - Nem tudom. John Coleman és a vezető mérnökei egy baleset során életüket vesztették. Elképzelhetőnek tartom, hogy a feljegyzései között megtaláljuk a válaszokat. - Miből gondolja, hogy Colemannek köze volt az ügyhöz? - Sam Watson a halála előtt az ő nevét is kimondta - felelte Dilara. - Tudnak szerezni házkutatási engedélyt? - kérdezte Tyler az ügynöktől. - Milyen indokkal? Egy halott ember vádaskodása alapján? A bíró kiröhögne. - Maga szerint ez a mai lövöldözés nem elég indok? - kérdezte Tyler. - De hogy függ össze a két dolog? Sam Watson utolsó szavainál többre van szükség ahhoz, hogy bejuthassak Coleman irodájába. Szerintem sokkal produktívabban töltenénk az időt, ha a két halott merénylőt próbálnánk beazonosítani, és megvizsgálnánk, kapcsolatban álltak-e azzal az emberrel, aki elhelyezte a bombákat a Scotia Egyesen. - Tehát egyszerűen feledkezzünk meg Colemanről? - tiltakozott Dilara. - Ha nincs olyan bizonyíték, ami alapján el lehet rendelni a házkutatást, akkor igen - válaszolt Perez. - Azt javaslom, dr. Locke, inkább Hayden gépének katasztrófájára összpontosítson. - De. - kezdte Dilara, ám Tyler felemelte a kezét. - Holnap visszamegyünk - mondta. - Amíg Seattle-ben tartózkodnak - mondta Perez -, szeretném rendőri védőőrizet alá helyezni önöket. - Erre semmi szükség - felelte Tyler. - Miles Benson már felbérelt egy magáncéget az őrzésünkre. Az embereik már úton vannak, hogy felvegyenek minket. Perez felvonta a szemöldökét. - Jól van. Ha kiderítünk valamit a támadókról, kapcsolatba lépünk önökkel. - Harris ügynökkel együtt elsétált. Dilara a mellette álló Tyler felé fordult. - Hogy adhattad fel ilyen könnyen? - kérdezte. - Lehet, hogy Coleman a kulcs ehhez az egészhez! Meg kell tudnunk valamit az Oázisról. Tyler a nő szemébe nézett. - Nem adtam fel. Ma éjjel bemegyünk Coleman irodájába. - Hogyan? Házkutatási engedély nélkül. - Nekünk nincs szükségünk ilyesmire. - Miért nincs? - Nem hiszem, hogy John Coleman baleset következtében halt volna meg. Ismertem őt. Kiváló mérnök volt, és nagyon óvatos ember. Ez azt jelenti, hogy valaki megölte. Az, aki kitervelte a fúrótorony elleni merényletet, nagyon könnyen megszervezhette a balesetet, amelynek során John meghalt. Talán észre sem vette, hogy veszély fenyegeti. Semmiféle törvénytelen dologban nem vett volna részt, legalábbis tudatosan nem. - És ez miben segít nekünk? - Dilara hangja csüggedt volt. - Hogyan jutunk be az irodájába? - Azt mondtad, Sam Watson szerint apádat megölték. Vajon beengednél valakit apád irodájába, ha úgy gondolnád, hogy az illető képes kideríteni, kik voltak a gyilkosok? - Természetesen. Gondolkodás nélkül megtenném. - Nos, reménykedjünk benne, hogy mindenki így érez. John Colemannek van egy lánya.
HUSZONHÁROM David Deal farmakológus verítékben úszva riadt fel álmából. A szeme kinyílt, a látóterébe beúszott a rideg, kopár szoba, ahová a tízes szintűvé történő beavatása előtt zárták. Az ágyon és a vékony takarón kívül a helyiségben csupán egyetlen fémasztal meg egy szék volt, de természetesen bekészítették neki a Szent Vizek Egyházának szent szövegének, a Diluviánus Manifesztónak utolsó fejezetét tartalmazó kötetet. A mosdókagyló és a vécé az alkóvban volt. Az alig hat négyzetméter alapterületű szobából csak a vastag ajtón keresztül lehetett kijutni. A valamennyi diluviánus által célnak tekintett beavatás utolsó hat napjában csupán naponta háromszor került kapcsolatba emberekkel - akkor, amikor bevitték neki az ennivalót. Hithű kilences szintű volt, és csupán két napja ítélték alkalmasnak arra, hogy előrébb lépjen. Akkor repült át az Orcas-szigetre, hogy részt vegyen a Szertartáson. Az egyház berkein belül összesen csupán háromszáz, tízes szintű hívő létezett, ezért áldásnak és megtiszteltetésnek tekintette, hogy ő is közéjük léphet, ő is elérheti a végső célt. Ezt a procedúrát már korábban, az előző szintekre való fellépések során is végigcsinálta, de valamennyi közül ez volt a legintenzívebb, a legspirituálisabb. Újra és újra elolvasta az utolsó fejezetét, megjegyezte az egészet, akár szó szerint el tudta volna mondani. Hirtelen minden értelmet nyert, amit korábban a Bibliában olvasott. Olyan érzése támadt, mintha a lelke futóhomokban vergődött volna, mígnem az Igazhitű Vezér, Sebastian Ulric tanításai kimenekítették ebből a helyzetből, véget vetettek vergődésének, és bölcs, gyönyörű szavaikkal begyógyították sebeit. Tudta, hogy az izoláció a Szertartás fontos részét képezi, és egyáltalán nem zavarta a dolog. A cellában képes volt rá, hogy megvizsgálja a látomásokat, amelyek elmélyedő állapotában megjelentek előtte. Mivel nem volt órája, fogalma sem volt róla, mennyi idő telt el azóta, hogy befejezte az ebédjét. Éppen elegendő ahhoz, hogy félig ismét elolvassa az utolsó fejezetet. A fejét betöltötte a szavak tudattágító ereje, s végül már érezte, hogy a lelke túlemelkedik megszokott határain. A súlytalanság és testetlenség érzete volt az első jel, amely arra utalt, hogy ismét látomásban lesz rész. Izgatottan várta a képek érkezését. Az agyában hirtelen tűzijátékrakéták robbantak, de olyan erővel, hogy hanyatt vágódott, lezuhant az ágyára. Kinyitotta a szemét; a szemkápráztató csillagkitörések elhalványultak. Tudta, hogy az utolsó fejezet nem azonos a teljes Igazsággal, és azzal is tisztában volt, hogy a látomások olyan jelenségek, amelyek révén bepillantást nyerhet az utolsó fejezet valódi jelentésébe. Éppen ez volt az oka annak, hogy annyira várta a következő látomást, amelytől azt remélte, felfedi előtte az Igazság utolsó szilánkjait. És. megérkezett. A hangok, a fények, a szavak. Egy új kezdetről szólt minden, a Föld életének új szakaszáról; egy olyan kezdetről, amelyben mások mellett ő is cselekvő résztvevő lesz. Ez volt a legcsodálatosabb dolog, amit valaha átélt.
*** Miközben Svetlana Petrova hátát simogatta, Sebastian Ulric a három monitoron keresztül David Dealt figyelte. A férfi arcán megjelenő eksztatikus kifejezés mindent elárult neki, amit tudnia kellett. A nyáj újabb báránykával gyarapodott. - Imádom ezt nézni - mondta az Ulric íróasztala szélén ülő Petrova búgó hangon, jellegzetesen szlávos akcentussal. - Borzasztóan szexi. A hatalom. Az erő. - Megsimogatta Ulric haját. A férfi gerince mentén kellemes bizsergés futott végig. - Azt hittem - folytatta a nő -, már befejeződött a képzés. Nem háromszáz volt a célszám? A csoportban közel azonos számú férfi és nő van. Miért van szükségünk erre az emberre? - Különleges képességekkel rendelkezik. Úgy gondoltam, Sam Watson lesz az, aki ezt a részletet behozza a projektbe, de mivel ő már nincs közöttünk, helyettesíteni akartam valakivel. - Te tényleg nagyon bölcs vagy! És ez csupán egyetlen ok a sok közül, amik miatt imádlak. Miután tíz évvel korábban egy látomásban megjelent előtte a Szent Vizek Egyháza, Ulric átkutatta az egyetemeket, megkereste a legbriliánsabb tudósokat, mérnököket, gondolkodókat. Hosszú és nagy erőfeszítést igénylő feladat volt, hogy maga mellé állítsa azokat a férfiakat és nőket, akikről úgy gondolta, képesek lesznek alárendelni magukat az egyház tanításainak. Olyan alanyokat kellett találnia, akiknél az intelligencia mellett jelen volt az általa kialakított filozófiai rendszer iránti befogadókészség. Az évek során folyamatosan zajlott, és egyre finomodott a képzés. Kezdetben a jelöltek még azt sem tudták, hogy egy egyház áll a háttérben. Akkoriban még csak a közös cél foglalkoztatta őket: létrehozni egy jobb bolygót, megszabadulni az embereket sújtó szenvedéstől, és megoldást találni a Föld természeti kincseivel kapcsolatos problémákra. Az első jelölteket vendégül látták az egyház valamelyik létesítményében: elvitték őket Mauira, a Bahamákra vagy Acapulcóba. A pompás vakációk során lelkes beszélgetéseket folytattak arról, hogyan lehetne javítani az emberiség helyzetén. A következő menetben azokat, akik hajlandóságot mutattak arra, hogy továbbhaladjanak az Ulric egyháza által kitűzött célok felé, meghívták az Orcas-szigetre. Amikor megérkeztek, aláírattak velük egy olyan titoktartási nyilatkozatot, amelynek megsértése esetén olyan súlyos büntetést kellett volna fizetniük, ami miatt egész hátralévő életükben koldusként kell tengődniük. Ennek a nyilatkozattételnek csupán egyetlen célja volt: ezzel akarták visszatartani az esetleges lázadózókat, elégedetlenkedőket attól, hogy bárhol, bárkinek beszéljenek az egyház praktikáiról. Kivételt senkivel sem tettek: azokat, akik nem voltak hajlandóak aláírni a papírt, haladéktalanul el távolították a birtokról. Ulric nem sajnálta őket; az ilyen típusú emberek hosszabb távon amúgy sem lehetettek hasznosak a számára. Ezután következett a valódi próbatétel, a szintezés. David Deal éppen az utolsó szintezésen esett át, hogy feljusson a tízesek közé. Valamennyi teszt közül ez változtatta meg legmarkánsabban az emberi tudatot. Az egyház valamennyi tagjának át kellett esnie bizonyos próbákon, de ötös szint fölé már csak a legígéretesebbek léphettek fel. Ulricnak az általa megálmodott Új Világban szüksége volt egy farmakológusra. Sokáig úgy gondolta, ezt a szerepet Watson fogja betölteni. Ez volt az egyik oka annak, hogy óriásit csalódott, amikor megtudta, hogy a férfi elárulta őt. Watson után Deal következett a farmakológusok sorában - ez volt az oka annak, hogy a tudós most ott ülhetett abban a cellában, és a boldogságtól félig ájultan bámulhatta az eléje vetített hologramot. A cellát hipermodern eszközökkel szerelték fel. A sarkokban projektorokat rejtettek el, a levegőbe könnyű füstöt kevertek, amit csak lézerfényben lehetett volna felfedezni. Az Ulric cége által kifejlesztett, az ételbe kevert szerek hatására az alany kész volt elfogadni, hogy a szeme előtt megjelenő látomások a saját képzeletének produktumai, nem pedig egy technikai eszköz által kivetített képek. Szükség volt a segédeszközökre és anyagokra ahhoz, hogy a kiválasztott személy megkapja élete legnagyobb hatással bíró, legmélyebben átérzett spirituális élményét. Természetesen az ilyen intenzív műveletek sosem mentesek a kockázattól. Az egyik procedúra során Rex Hayden öccse rohamot kapott, és végül meghalt. A boncolás során genetikai eredetű rendellenességet találtak a szívében. Ulric ekkor már örült, hogy a fickó nem maradt életben. Az Új Világban nem létezhetnek hibás egyedek. Az incidens során az egyház egyik tagja pánikba esett, és kihívta a mentőket ahelyett, hogy házon belül próbálta volna elintézni az ügyet. Ez a ballépés aztán maga után vonta a hatóságok által indított, hivatalos nyomozást. Ulric kapcsolatainak köszönhetően a kutakodás nem vezetett eredményre, és hamar befejeződött, de az esetet követően Rex Hayden fáradhatatlanul támadta az egyházat, mindent megtett annak érdekében, hogy nyilvánosságra hozza a működésével kapcsolatos részleteket, lejárassa a szervezetei, amelyet felelőssé tett az öccse haláláért. Cutter ötlete, hogy Hayden repülőgépén teszteljék az Arkon-B-t, gyakorlatilag a filmcsillag megbüntetésének és leállításának egyik módja volt.
Ulric többi hívénél a szintezés elérte a kívánt eredményt. Azok között, akik kiléptek ezekből a cellákból, csak néhányan kételkedtek abban, hogy amit láttak, az egy szellem, egy angyal volt - egy olyan lény, aki egy jobb élet irányába próbálja terelni őket. Azokat, akik a művelet végrehajtása után is megkérdőjelezték a dolgot, vagy kizárták az egyházból, vagy más módon állították félre. A legkitartóbb bajkeverőket végleg semlegesítették. Sam Watsonnak valahogy sikerült keresztülcsúsznia a gondosan felépített szűrőrendszeren. Ulric miatta kényszerült rá, hogy a laboratóriumban végrehajtott demonstrációval kényszerítse ki nyájából az engedelmességet és a lojalitást. Biztos akart lenni abban, hogy amikor eljön az idő, valamennyien engedelmeskedni fognak neki. Kopogtattak. Ulric laza mozdulattal kikapcsolta a Deal celláját mutató monitorokat. Elégedett volt; az indoktrinációs csapat már majdnem befejezte a munkáját. - Szabad! Dan Cutter lépett be az ajtón. Feszesen megállt Ulric íróasztala előtt. Ügyelt rá, hogy ne nézzen Petrovára, aki ekkor már az asztal melletti széken ült. - Uram, Olsen akciója kudarcba fulladt - mondta. - Mi történt? - kérdezte Ulric színlelt közömbösséggel. Nem akarta elárulni dühét. - Lövöldözés tört ki a Space Needle-nél. Olsen és Cates meghalt. A seattle-i rendőrség és az FBI foglalkozik az üggyel. Ulric nem vesztegette a szót arra, hogy megkérdezze, az embereit elkapták-e, sikerült-e kivallatni őket, mielőtt meghaltak. Biztos volt benne, hogy erre egyikük sem adott alkalmat. - Locke és Kenner még életben van - mondta Cutter. - Kiküldjek egy másik csapatot, hogy leszedjék őket? A jó öreg Cutter! Mindig a tettek embere volt, és az is marad Pedig nem kell mindig cselekedni, időnként a tétlenség a legjobb megoldás. - Nem, most már túl késő. Védeni fogják őket. Innentől a további merényletek kizárólag nem kívánatos eredményekkel járhatnak. Egyébként nem véletlenül találtuk ki a B tervet. Ulric elgondolkodott. Locke sokkal ügyesebb, mint bárki sejtette, eddig már két, kifejezetten ellene irányuló merényletet sikerült megúsznia. Persze ebben valójában nincs is semmi különös: ő is a tettek embere. - Mi a helyzet a péntekkel? - kérdezte Cutter. - Talán meg kellene változtatnunk a. - Semmit sem fogunk megváltoztatni! - kiáltott fel Ulric élesebb hangon, mint szerette volna. Nyugalmat erőltetett magára. - Nem hagyhatjuk, hogy néhány hiba befolyást gyakoroljon egy régóta fejlesztgetett, alaposan átgondolt tervre! Nem hagyhatjuk, hogy Tyler Locke diktáljon nekünk. Persze azt sem engedhetjük meg, hogy megtalálja a Hayden repülőgépén használt eszközt, és rájöjjön, mit tartalmaz. Előkészítette a műveletet? - Igen, uram. Én magam fogom irányítani a küldetést, a legjobb emberem is mellettem lesz. A hírszerzésünk szerint a helyszínről már számos roncsdarabot átszállítottak a Gordian phoenix-i TMC-részlegéhez. Ott kell megtalálnunk az eszközt. Holnap reggel látunk hozzá a kereséshez. - Helyes. Ha visszaszerezték, haladéktalanul semmisítsék meg. Cutter bólintott, és Petrova tekintetét kerülve kisietett a szobából. - Tetszik nekem - mondta Petrova. - Kemény fickó. Olyan, mint egy Rambo. Tényleg igaz, amit róla hallottam? - Mármint a sérülésével kapcsolatban? - Már évek óta Cutter volt Ulric biztonsági főnöke, de Petrova először tette fel ezt a kérdést. A nő bólintott. - Igen - mondta Ulric. - Ez az egyik oka annak, hogy értékes a számomra. Miért kérded? Petrova felvonta az egyik szemöldökét, felállt a székről. Hozzásimult Ulrichoz, az ölébe ült. - Így nem kell aggódnod, hogy vetélytársad akad. - Könnyedén megcsókolta a férfi arcát és homlokát. - Most pedig áruld el, mit tervezel ma estére! - Megcsókolta Ulric száját. Ulric tudta, hogy a legmegfelelőbb nőt választotta ki arra, hogy társa legyen az Új Világban.
HUSZONNÉGY Julia Coleman abban a Starbucks kávézóban üldögélt, amely annak az épületnek az első szintjén volt, ahol az apja cége, a Coleman Engineering működött. Nem sokkal korábban ért véget a műszakja a Harborview Orvosi Központban, még mindig az orvosi köpenyét viselte. Tyler tudta, hogy Julia rezidens medikusként dolgozik, de ennél többet egyelőre nem sikerült kiderítenie róla. Ahogy belépett a kávézóba, azonnal felfedezte a szarukeretes szemüveget viselő fiatal nőt, aki egyszerű lófarokba fogta hátra a haját. Julia kifejezéstelen arca és véreres szeme elárulta, keményen dolgozott az előző jó néhány órában. Amikor Tyler felhívta, Julia belement a találkozóba, de mielőtt engedélyt adott volna az apja jegyzeteinek átvizsgálására, tudni akarta, miért van szükség erre. Tyler azt javasolta, fussanak össze egy kávéra, valahol Coleman irodájának közelében, hogy a lehető leghamarabb hozzáférhessen a feljegyzésekhez, ha megkapja rá az engedélyt. A biztonsági cég két embere az épület előtt parkoló kocsiból tartotta szemmel Tylert és Dilarát. Tyler biztos volt benne, hogy ezen az estén nem kerül sor újabb támadásra, Dilarát viszont megnyugtatta az őrök jelenléte. Tyler bemutatkozott Julia Colemannek, bemutatta Dilarát is. A fiatal doktornő nem állt fel, amikor fáradtan kezet rázott velük. Leültek vele szemben. - Köszönöm, hogy találkozik velünk - kezdte Tyler. - Gondolom, nagyon kimerült. - Felkeltette az érdeklődésemet, amikor azt mondta, az apámról van szó. - Igen. Először is, őszinte részvétem. Egészen véletlenül birtokunkba került néhány információ, amelyek új megvilágításba helyezik az édesapja halálát. - Valamilyen nyomozóhatóságnak dolgoznak? - Nem. Személy szerint a Gordian Engineering mérnöke vagyok. Ismertem az apját, de sosem dolgoztam együtt vele. - Igen. Most már emlékszem. Apám nagy elismeréssel beszélt önökről, annak ellenére, hogy vetélytársak voltak. Tyler meglepődött. A két cég között valóban folyt egyfajta barátságos versengés, de nem is sejtette, hogy Coleman megemlítette a nevét a lányának. - Ön is a Gordian munkatársa? - kérdezte a doktornő Dilarától. - Nem. Én régész vagyok. - Hogy tudhat egy régész bármit is az apám haláláról? Talán ismerte őt? - Nem - felelte Dilara. - Viszont volt egy barátom, aki igen. Hallotta már a Sam Watson nevet? Julia a fejét rázta. - Nem tűnik ismerősnek. Talán valami köze volt a balesethez? - Véleményünk szerint nem baleset történt - mondta Tyler. - A hivatalos nyomozati eredmények szerint baleset volt. Állítólag rosszul csatlakoztattak valamilyen vezetéket a robbanóanyagokhoz, ezért idő előtt bekövetkezett a robbanás. - Az apja olyan ember volt, aki elkövetett volna egy ilyen hibát? - Tyler tudta, aki robbanószerekkel dolgozik, az minden esetben ügyel a részletekre. Ebben a szakmában elég egyetlen apró hiba, és mindennek vége. John Coleman pedig már nagyon régóta a szakmában dolgozott. - Mindig a tökéletességre törekedett - mondta Julia. - Ezért nem is tudok másra gondolni, csak arra, hogy valamelyik mérnöke követett el valamilyen hibát. - Tudja, hogy az édesapja akkoriban milyen munkán dolgozott? - Egy új alagutat építettek a Cascadesben. Az első betervezett robbantás előtti éjszakán megvizsgálták a felszerelt tölteteket. Aztán. bekövetkezett a baleset. Iszonyatos volt. A cég vezető mérnökei is meghaltak. - Most ki működteti a vállalatot? - Senki. Nem vagyok mérnök, és időm sincs arra, hogy vigyem az üzletet. Ez egy konzultációs cég, senki sem akarja megvásárol ni. Nem akartam éveken keresztül pereskedni a többi mérnök családjával, ezért a lehető leghamarabb megállapodtam velük. Annyi kártérítést fizettem nekik, amennyit tudtam, bár én így meglehetősen rosszul jártam. Nem volt időm eldönteni, hogy mit csináljak az irodában maradt holmival. Még minden ott van, de jövő hónapban bezárom az egészet. - Az alagútépítés előtt mivel foglalkozott az apja? - A kormánytól kapott valami jelentősebb megbízást. Titkos ügy volt. Három teljes évig dolgozott rajta, de nem beszélhetett róla. - Julia először Tylerre, majd Dilarára nézett. - Azt akarják mondani, hogy az apámat. megölték? - Ez is ott van a lehetőségek között. - De miért? Mi oka lett volna bárkinek arra, hogy végezzen vele? - Éppen ezt szeretnénk kideríteni. Ehhez van szükségünk a segítségére. Julia hátradőlt, és miközben igyekezett megemészteni a gondolatot, hogy az apja talán gyilkosság áldozatává vált, üres tekintettel bámult maga elé. - Húszéves voltam, amikor az anyám meghalt - mondta végül. - Azután apám jelentette számomra a családot. Bármit megkaphatnak az irodájából, ha meg tudják mondani, ki ölte meg! Félretolták a kávékat, és elindultak. A cég irodája a harmadik emeleten volt. Julia kinyitotta az ajtót; beléptek. A tágas termet tipikus módon alacsony álfalakkal osztották több részre. - Az apám asztala ott, a sarkon van - mondta Julia. - Megengedné, hogy bekapcsoljam a szervert? - kérdezte Tyler. Szeretném, ha a komputeres csapatom letölthetné és elemezhetné az adatbázisokat. Talán rábukkannak valamilyen nyomra. Gondolom, az édesapja cége kötött néhány szerződést, amelyben kikötötték az információk bizalmas módon történő kezelését, de. - Mit szólna hozzá, ha mostantól úgy tekintenék önre, mint alvállalkozóra? Ha valamelyik megbízó később perelni akar, majd küzdjenek meg a cég ügyvédeivel. Tyler bekapcsolta a komputereket, és felhívta Aiden MacKennát, aki telefonon keresztül elmagyarázta neki, hogyan nyithat a biztonsági rendszeren egy olyan kaput, amelyen keresztül távolról is hozzá lehet férni az adatbázisokhoz. Tyler megkérte Aident, hogy olyan blokkokat keressen, amelyek kapcsolatban lehetnek az Oázis nevet viselő projekttel. Miközben Aiden megkezdte a kutatást, Tyler nekilátott, hogy átvizsgálja John Coleman íróasztalát és iratszekrényeit. Ahogy várta, Coleman az adatok többségét elektronikus formában tárolta. A mérnöki cégek többsége komputereken készítette el a projektek terveit, és telefonon, valamint e-mailben kommunikált, de még mindig szükség volt arra, hogy időnként kinyomtassanak egy-egy tervrajzot, sémát,
prezentációt. Az Oázissal kapcsolatosan is kellett lennie valamilyen papírnak; Tyler bízott benne, hogy ha elég figyelmesen keres, akkor találni is fog valamit. Coleman szerencsére módszeresen felcímkézte az iratgyűjtőket, és mindegyikre ráírta a megfelelő dátumot. Két másik iratszekrény is volt az irodában, mindkettőt úgy teletömték, hogy már alig volt bennük hely. Ezeket Dilara vizsgálta át, ő is olyasmit keresett, amiben van valamilyen utalás az Oázisra. A harmadik iratszekrény közvetlenül az íróasztal mellett állt. Ennek a legalsó fiókja tele volt, a legfelső viszont majdnem üres. Tyler figyelmesen elolvasta a dossziékon szereplő dátumokat. A projektek szépen, időrendben követték egymást három évvel ezelőttig, mert attól fogva csupán egy-egy utalással, néhány szóval említették meg az aktuális munkákat. - Dr. Coleman - kérdezte Tyler -, kivittek valamilyen iratot az irodából? - Tudomásom szerint nem. Miért? - Azt hiszem, hiányzik néhány dosszié. Nem tudja véletlenül, hogy az apja milyen munkákkal foglalkozott az elmúlt három évben? - Általában nem beszélt a munkájáról, de egy alkalommal, ami kor nagyon fáradt volt, véletlenül kicsúszott a száján az egyik pro jekt neve. Amikor rájött, mit tett, nagyon megijedt, és megkért, hogy erről soha, senkinek ne beszéljek. A projekt az Oázis nevel viselte. Tyler jelentőségteljes pillantást váltott Dilarával. - Dr. Coleman, nem tudna felidézni valamit ezzel az Oázissal kapcsolatban? - Csak annyit tudok, hogy apám akkoriban rendszeresen járt a San Juan-szigetekre. Valószínűleg nagyon sok pénzt keresett ezzel a munkával. A halála után megtudtam, hogy a cége nemrég több mint harmincmillió dollárt helyezett letétbe. Ezt a pénzt használtam fel arra, hogy elintézzem a vitásnak ígérkező ügyeket, és fenntartsam az irodát, mielőtt eldöntőm, mihez kezdjek a céggel. - A nő Tyler érdeklődő arcára pillantott, és folytatta. - Apám csalódott lenne, ha abbahagynám az orvosi pályafutásomat. Tyler bólintott. Az ügy egyre bonyolultabb volt. Meglepte a szerződés léptéke. Coleman cége a legjobbak közé tartozott, ám kicsi volt. Harmincmillió dollár óriási összeg egy ilyen vállalat számára. - Dr. Locke - mondja Julia Coleman -, haza kell mennem, hogy aludjak egy keveset. - Tyler felé nyújtotta az iroda kulcsait. - Kifelé menet zárják be az ajtót. - Köszönöm. Nagyra értékelem a segítőkészségét. - Tyler átvette a kulcsokat. - Csupán egyetlen dolgot szeretnék tudni. Elkapják azt, aki ezt tette apámmal? - Minden tőlünk telhetőt elkövetünk. - Helyes. Orvos vagyok, ennek ellenére szívesen végignézném apám gyilkosának halálát. Kisietett az ajtón; Dilara és Tyler magára maradt az irodában. - Meg tudom érteni, hogy így érez - mondta a nő. - Szóval úgy gondolod, valaki elvitte az Oázissal kapcsolatos iratokat? - Az egész ügy bűzlik - felelte Tyler. - Először is, van egy cég, amely az Oázison dolgozik, és mit ad isten, ennek a cégnek valamennyi vezető munkatársa életét veszti egy tragikus balesetben, egy olyan mulasztás miatt, amilyet egy Colemanhez hasonló, képzett és tapasztalt szakember sosem követne el. Ezután rejtélyes módon eltűnnek a projekttel kapcsolatos iratok. És ha ez nem lenne épp elég, a cég kap egy hihetetlenül magas összeget. Valószínűleg azért, hogy az életben maradott munkatársak örüljenek a pénznek, és befogják a szájukat. Valaki bejött ide, és magával vitt minden létező papírt, ami kapcsolatban lehetett az Oázissal. Szerintem csak azért nem gyújtották fel a helyet, azért nem így tüntették el a nyomokat, mert egy ilyen „baleset" felvetett volna néhány, számukra fölöttébb kellemetlen kérdést. - És mi a helyzet a komputeres adatbázissal? - Ha maradt valami, Aiden meg fogja találni. Még egy órán keresztül keresgéltek az iratszekrényekben, de semmit sem találtak, ami kapcsolatban volt az Oázissal. Sejtelmük sem volt, ki tüntette el a feljegyzéseket, viszont el kellett ismerniük: az illető alapos munkát végzett. Már csak abban reménykedhettek, hogy az elektronikus adatbázisban nem sikerült ilyen tökéletesen végrehajtani a takarítást. Ez a remény is szétfoszlott, amikor Aiden felhívta Tylert. - Ezek a fickók nagyon ügyesek, Tyler. Egyetlen fájlban sem találtam az Oázisra utaló referenciákat. PowerPoint, Word, e-mail. Mindent megnéztem, de valamennyi nyomot eltüntették. A többi anyaghoz hozzá sem nyúltak. Valószínűleg azért nem, mert egy Teljes körű törlés túlságosan nyilvánvalóvá tette volna az adatok eltüntetésének szándékát. Tyler érezte Aiden hangján, hogy ezért mégsem veszett el minden. - De te mégis találtál valamit, igaz? - kérdezte reménykedve. - Azt mondtam: nagyon ügyesek a srácok. Én viszont jobb vagyok náluk. Végrehajtottam néhány perifériális keresést. Mivel ez a Watson téged név szerint is megemlített, pontosan ezt, a te nevedet használtam keresési paraméterként. Megtaláltam azt a pár általános jellegű e-mailt, amit Colemannel küldtetek egymásnak Néhány referenciakérést meg hasonlókat. A levelek között volt egy, ami felkeltette az érdeklődésemet. - Én küldtem, vagy nekem érkezett? - Egyik sem. Ez rólad szól. - Olvasd be! Coleman küldte az egyik mérnökének. Idézem: „Jim, ez az új projekt valamennyiünket gazdaggá tesz. El sem tudom hinni, hogy Locke visszautasította. Pedig éppen megfelelő lett volna a számára. Mindegy, az ő vesztesége a mi nyereségünk. A projekt a Forgószél nevet viselte. Ugye milyen hülyén hangzik? Ezek a katonák imádják az ilyen kódneveket. A kliens meg fogja változtatni, de még nem küldte át az új nevet. Majd szólok, ha megkaptam. Azután belevágunk! Tégy javaslatot, kik legyenek benne a csapatban! Ne felejtsd el, feketén megy minden. Senki más nem szerezhet róla tudomást. John." Ennyi. Ugye nem tévedek? Ennek tényleg köze van az ügyünkhöz? Tyler néhány másodpercig levegőt is alig kapott. Forgószél. Utoljára három éve hallotta ezt a nevet. Akkor, amikor leszerződött egy projektre, amit a megbízó két hónappal később leállított. - Tyler? Ott vagy még? Tyler száraz torokkal nyelt egyet. - Igen, Aiden. Nézz szét, hátha találsz még valamilyen utalást a Forgószélre. Kereslek! - Bontotta a vonalat. A döbbenet jelei annyira felismerhetők voltak az arcán, hogy Dilara megkérdezte: - Valami baj van? Tyler elmondta, amit Aidentől hallott. - Szóval úgy gondolod, hogy a Forgószél gyakorlatilag ugyanaz, mint az Oázis? - kérdezte a nő. - Nagyon remélem, hogy nem! - Miért? - Mert bárki legyen is, aki a Forgószél mögött áll. A világvége bekövetkeztére készül.
HUSZONÖT Miután utalást tett a világvégére, Dilara csak annyit tudott kihúzni Tylerből, hogy gondolkodnia kell. A nőnek olyan érzésé támadt, hogy a férfi ilyen módon próbálja megoldani a problémát: visszahúzódik magába. Ő mindenesetre folytatta az iratszekrények átvizsgálását, de hiába, mert ahogy azt sejteni lehetett, se az Oázisról, se a Forgószélről nem talált anyagot. Dilara eltűnődött azon, amit John Coleman az e-mailjében írt. Vajon mi lehet az oka annak, hogy a projektek, de főként a katonai műveletek, mindig valamilyen misztikus nevet kapnak? Érezte, ennek valami köze lehet az irányításhoz és a hatalomhoz. A hatalmat fontosnak tartó emberek általában szerették a titkos klubokat, és ugyan mi lehet exkluzívabb annál, aminek saját kódneve van? Ebben a Forgószél-projektben volt valami, ami megrémítette Tylert. Dilara nem olyannak ismerte meg a férfit, aki ok nélkül tesz hangzatos kijelentéseket. Amikor kimondta a nevet, Dilara hátán végigfutott a hideg, és olyan érzése támadt, mintha egy kristálygömbbe bámuló jós vagy egy látnok jövendölését hallgatná. Ha Tyler valóban képes volt arra, hogy valamilyen szinten belelásson a jövőbe, akkor az, ami közelgett, túlságosan borzalmas volt ahhoz, hogy ép ésszel fel lehessen fogni. Miután befejezték Coleman feljegyzéseinek átvizsgálását, áttértek a többi, ugyancsak meggyilkolt mérnök anyagaira, de ezekben sem találtak semmi érdemlegeset. A szervezet, amely eltakarította az adatokat, pontosan tudta, mit és hol kell keresnie. Már háromnegyed tíz volt, amikor beletörődtek, hogy hiába folytatnák a kutatást. - Éhes vagy? - kérdezte Tyler. Dilara annyira belemerült a vizsgálódásba, hogy eszébe sem jutott az evés, ám most, hogy Tyler szóba hozta a dolgot, az éhség valósággal belemart a gyomrába. - Éhen halok! - Itt befejeztük. Szereted a tengeri ételeket? - Mindent, ami nem nyers. A szusitól rosszul vagyok. - Én meg allergiás vagyok a kagylóra, de kitalálunk valamit. - Bezárták az irodát. Az egyik testőrük az előcsarnokban várt rájuk. Mindhárman beszálltak a kocsiba, a másik őrhöz. Beugrottak egy élelmiszerboltba, és tíz perccel később megérkeztek Seattle Magnolia nevű kerületébe, ahol Tyler lakott. Dilara arra számított, hogy a férfi valamelyik felhőkarcolóban bérel magának lakást, amolyan agglegénykuckót, de tévedett. Az autó a tengerszoros fölé magasodó szikla tetején, egy mediterrán stílusú ház előtt fékezett le. A testőrök az utcán maradtak. Tyler kikapcsolta a riasztót, megvizsgálta, hogy nem piszkált-e bele valaki a szerkezetbe, majd ajtót nyitott Dilara előtt. A házban nem égtek a lámpák, de a hátsó falat helyettesítő hatalmas üvegtáblán keresztül beáramlott a holdfény. Tyler felkapcsolta a világítást. Dilara körbenézett, és megállapította, hogy a házat akár egy belsőépítészeti vagy lakberendezési lapban is érdemes lenne bemutatni. A padlót bambuszlapokkal borították. A nappaliban és az étkezőben régiségek álltak; a hatalmas konyhában a pult lapja fényes gránitból, az eszközök és edények rozsdamentes acélból készültek. Az egész nagyon modernnek tűnt, de mégsem volt steril. A dekorációs tárgyak és a képek kifejezetten otthonossá varázsolták a házat. A hely nem igazán úgy nézett ki, mint egy olyan egyedülálló férfi otthona, aki nem sokat tartózkodik odahaza. Csupán egyetlen részlet bontotta meg a kellemes összhatást: a nappali egyik fehér falára hatvanszor hatvan centis, különböző árnyalatú sárga négyzeteket festettek. Dilara hamar rájött a megoldásra. A dekorációt valószínűleg Tyler felesége tervezte meg, de ezt a falat már nem tudta befejezni. A ház hirtelen már nem is tűnt olyan tökéletesnek, mint korábban. Dilara úgy érezte, mintha egy mauzóleumba került volna, ahol mindent úgy őriztek meg, amilyen Tyler feleségének halála napján volt. Tyler észrevette, hogy a nő a sárga négyzeteket nézegeti. - Karen csinálta - mondta, igazolva Dilara feltételezését. A hangját átitatta a szomorúság. - Szerette a sárgát, azt mondogatta, borús napokon is napsugaras a hatása. Nem árulta el, melyik árnyalat tetszik neki a legjobban. Már eszembe jutott, hogy befejezem a festést, de nem tudtam választani a sárgák közül. Felkapott egy távirányítót, megnyomott egy gombot. Az ügyesen elrejtett hangszórókból felcsendült az egyik Vivaldi-concerto nyitó hangsora. Dilara az ablakhoz sétált. Az üvegajtón keresztül egy nyitott verandára lehetett kijutni, aminek széle egészen a szikla pereméig ért. A kilátás csodálatos volt: Seattle belvárosának pislákoló fényei tökéletes hátteret biztosítottak a Space Needle számára. Az Elliott-öbölben egy komp araszolt előre. - Derűs napokon - mondta Tyler, miközben kipakolta a boltban vásárolt élelmiszert - a látóhatár peremén megjelenik a Mount Rainier. - Bámulatos panoráma! - Ez volt a fő oka annak, hogy Karennel éppen ezt a házat vettük meg. Dilara ismét kihallotta a férfi hangjából a szomorúságot. Tyler nekilátott a vacsora elkészítésének. A nő érezte a levegőben a feszültséget. - Segíthetek valamiben? - kérdezte. - Persze. - Tyler megmutatta, hol tartja a késeket és a vágódeszkát. - Levághatnád a zöldbabok végét. Dilara nézte, ahogy a férfi dolgozik. Ügyesen mozgott a konyhában, lazán megkoreografálta minden mozdulatát. Dilara észrevette, hogy Tyler munka közben időnként félig-meddig öntudatlanul bólogat a zenére. Magában megállapította, a férfi élvezi az életet - még annak ellenére is, hogy a gyász, a bánat időnkéin irtózatos súllyal nehezedik rá. Nem tagadhatta, nagyon vonzónak találja Tyler viselkedését és modorát, de figyelembe véve az adott helyzetet, kissé nevetségesnek találta ezeket a gondolatokat. Azon kapta magát, hogy a kelleténél többször pillant a férfira; ilyen kor mindig erőt vett magán, és megpróbált a zöldbabra összpontosítani. Néhány kérdés és válasz hangzott el csupán, jobbára hallgattak. Dilara azon töprengett, amit az e-mail üzenetben találtak. Végül, amikor már nem bírta tovább, amikor jó modorát legyőzte a kíváncsiság, megkérdezte: - Mi az a Forgószél? Tyler, aki éppen a burgonyát vágta apró darabokra, abbahagyta a munkát, és felnézett a nőre. Az arca kifürkészhetetlen volt, Dilarának mégis olyan érzése támadt, a szó kellemetlen emlékeket ébreszt fel benne. - Sajnálom - mondta. - Ez most egy kicsit nyersebben hangzott, mint szántam. Tyler folytatta a munkát. - A Pentagon egyik szigorúan titkos projektje viselte ezt a nevet. Rövid ideig részt vettem benne. - Ezt most úgy értsem, hogy a Védelmi Minisztérium áll az ügy hátterében? - A Juneau Earthworks, vagyis a cég, amely leszerződtetett, azt állította, hogy a Pentagon a projekt gazdája. Tulajdonképpen csak emiatt nem akartam beszélni róla neked. Most viszont. Ha jobban belegondolok, már korántsem vagyok biztos abban, hogy valóban a hadsereg volt a megrendelő. - Nem értem. Hogyan lehetséges az, hogy nem tudod biztosan?
- A fekete, vagyis szigorúan titkos projektek esetében minden olyan bábcégeken keresztül zajlik, mint ebben az esetben a Juneau volt. Olyan nem létezik, hogy az ember egyszerűen odatelefonál a Pentagonhoz, és közli, hogy a projekt menedzserével szeretne beszélni. Letagadnák a művelet létezését, így aztán sosem lehet kideríteni, hogy valóban kormányzati ügyről van-e szó. Abból viszont, ahogy azok a fickók a pénzt szórták, azt feltételeztem, hogy a kormánynak dolgoznak. - Mekkora összegről volt szó? - A projekt költségvetése négyszázmillió dollár volt. Dilara halkan füttyentett az összeg hallatán. - És mi volt a dolog lényege? Talán egy utazás a Marsra? - Egy bunker. Az indoklásban az állt, hogy a régi nukleáris óvóhelyek, amelyeket annak idején a kormány számára alakítottak ki, mára elavulttá váltak, és nem állnának ellen az új típusú biológiai és vegyi támadásoknak. Nem akartak foglalkozni a régi bunkerek felújításával, nem akarták betelepíteni a legmodernebb eszközöket és komputeres rendszereket, inkább új óvóhelyeket kívántak építeni. Titkos helyen. Természetesen a legújabb eszközökkel szerették volna berendezni. A kérés az volt, hogy ez legyen a legtökéletesebb bunker, amit valaha építettek. Minden mérnök ilyen kihívásokról álmodik. - És? Kirúgtak? - Úgy volt, hogy én leszek a projekt főmérnöke - felelte Tyler, miközben sütni kezdte a lazacot. - Elkezdtük a részletek és a sémák kidolgozását. Azután két hónappal azt követően, hogy megkötötték a szerződést a Gordiannel, egyszerűen visszaléptek. Azt mondták, átalakították a Pentagon költségvetését, és így nem maradt pénz a projekt finanszírozására. Számomra már akkor bűzlött az egész ügy. Olyan nincs, hogy valaki gondol egyet, és a következő percben váratlanul leállítanak egy közel félmilliárdos költség-vetéssel rendelkező projektet. Kifizették nekünk a megfelelő kötbért, és mivel nem tehettünk mást, továbbléptünk. Azt hittem, tényleg leállították a munkálatokat. Megfeledkeztem róla, máig eszembe se jutott. - De nem állították le. Leszerződtek Coleman cégével, és Oázisra változtatták a projekt nevét. - A jelek szerint igen. Egyébként egy olyan bunkerről volt szó, amiben körülbelül háromszáz ember, legalább négy hónapon keresztül képes életben maradni. Saját energiaforrás, saját víztisztító, légszűrő, óriási élelmiszertartalék, és minden olyan kényelmi berendezés, ami az ötcsillagos szállodákban megtalálható. Az egészet a föld alatt kellett volna megépítenünk. Még állatoknak és hidroponikus kerteknek is lett volna benne hely. Ahogy Tyler megemlítette az állatokat, Dilarának eszébe jutott a férfi, aki lezuhant a Space Needle tetejéről. - „Minden testnek vége elérkezett előttem, mivelhogy a föld erőszakoskodással telt meg" - mondta. Tyler felkapta a fejét, ránézett. - Ezt az a fegyveres fickó mondta, mielőtt lezuhant. Megkérdeztem tőle, miért. Miért akart megölni minket. - Ezek egy új bárkát építenek, csakhogy ez egy föld alatti „hajó" lesz! - Tessék? - Ez a mondat - közölte Dilara - a Bibliából származik. Genezis, hatodik fejezet. - Az Özönvíz története? - Isten mondta ezt Noénak, közvetlenül azelőtt, hogy elhatározta, elmossa az emberek és az állatok bűneit. - Nem vagyok bibliaszakértő - mondta Tyler -, de emlékeim szerint Isten azt is kijelentette, hogy soha többé nem tesz majd ilyesmit. Egyszeri alkalomról volt szó. - Most a szövetségről beszélsz, amit Isten kötött Noéval. „Szövetséget kötök ti veletek, hogy soha ezután el nem vész özönvíz miatt minden test; és soha sem lesz többé özönvíz a földnek elvesztésére." - Ez számomra elég egyértelműen hangzik. Persze lehet, hogy ez a bizonyos csoport nem hisz Istenben. - És te igen? - Már mondtam, kételkedő vagyok. - Tyler arcán látszott, hogy ennél többet nem fog mondani. - Másrészt viszont az is lehetséges, hogy nagyon is hisznek Istenben - mondta Dilara. - Sokan szó szerint értelmezik a Bibliát, amiben pedig az áll, hogy isten soha többé nem fogja ilyen módon megtisztítani a földet. - Más viszont átvállalhatja ezt a feladatot, elvégezheti a piszkos munkát. Erre célzol? - Én csupán azt mondom, hogy talán vannak olyanok, akik így értelmezik a dolgot. - Igen, én is ismerek néhány olyan embert, aki ezt tenné - mondta Tyler. - Viszont őrülteknek kell lenniük, ha tényleg végrehajtják a dolgot. - És ezt te olyan lehetetlennek tartod? Azok után, amiken átmentünk? - De hogyan tudnának létrehozni egy olyan özönvizet, ami megsemmisítené a világot? - Az Oázist arra tervezték, hogy megvédje lakóit a sugárzástól, a biológiai fertőzésektől, a vegyi anyagoktól. Noé korában egy özönvíz lehetett az, ami megsemmisíthette volna az emberiséget. Szerintem most inkább arról lehet szó, hogy azt a módszert vagy anyagot vetik be, ami megölte az embereket Rex Hayden gépen. Lehet, hogy a Noé bárkájára való utalás nem egyéb allegóriánál. Dilara elgondolkodott. - Az összefüggés nem lehet szimplán szimbolikus. Sam azt mondta, apám megtalálta. A valódi Bárkát. Noé bárkáját. Itt valami sokkal többről van szó. Érzem! - Talán sikerül kiderítenünk valamit, ha átvizsgáljuk Hayden gépének roncsait. Holnap Phoenixbe repülünk, és munkához láthatunk. Addig viszont. Szükségünk van a pihenésre. - Idegesítő ez az egész. Azt hiszem, tennünk kellene valamit! - Így is lesz - mondta Tyler. - Most például azt tesszük, hogy kibontunk egy üveg vörösbort. - A beépített borhűtőben heverő egyik palackra mutatott, majd a tányérokra csúsztatta a forró, átsült lazacfiléket. - A vacsora tálalva!
*** Tyler a megmaradt bort Dilara poharába töltötte. Kissé szédült; azóta nem ivott, hogy megérkezett a Scotia Egyesre, így a bor most sokkal jobban hatott rá, mint normál esetben. Örült, hogy most legalább talált okot a főzésre. Mivel gyakran utazott, nem foglalkozhatott túl gyakran ilyesmivel, de amikor alkalma nyílt rá, élvezte a dolgot. Vacsora közben nem hozták szóba a kellemetlen eseményeket Tyler elmondott néhány érdekes, a munkájával kapcsolatos sztorit, a nő pedig az ásatásairól mesélt színes anekdotákat. Amikor elő adta, hogy a főnöke hogyan járt a szélszorulásos tevével, Tyln azon kapta magát, hogy hangosan nevet. - A jelek szerint te se sok időt töltesz az otthonodban - mondta Dilarának. - Gondolom, nincsenek gyermekeid. Dilara megrázta a fejét. - Se időm, se kedvem hozzá. És veled mi a helyzet?
- Nekem sincsenek. Karen akart gyerekeket, és én is. Előbb-utóbb. Valamikor. De mindig elodáztam a dolgot. - Fogalma sem volt, miért hajlandó belemenni ebbe a témába. Talán a bor miatt? - Nekem helyem se lenne - mondta Dilara gyorsan. - Egy kis, rendetlen lakásban élek. A te házad viszont gyönyörű! - Ez főként Karennek köszönhető. Én csak az alagsori tévészobát rendeztem be, a többivel ő foglalkozott. Ironikus, hogy éppen a tévészobát használom a legritkábban. Néha megnézek egy-egy meccset, de nagyjából ennyi az egész. - A feleségednek nagyon jó szeme és nagyon ügyes keze volt. Egyébként mivel foglalkozott? - Terapeuta volt, fogyatékos gyerekekkel dolgozott. Imádta a munkáját. Sosem sajnálta az időt a kicsiktől. Ezért maradt sokáig azon a bizonyos estén is, amikor meghalt. - Tyler nem értette, mit művel. Még sosem fordult elő, hogy Karenről beszélt volna olyan embereknek, akiket lényegében alig ismert. Igazság szerint senkinek sem beszélt róla; ez még mindig nagyon nehéz volt a számára. - Mikor történt? - kérdezte Dilara. - Jövő hónapban lesz két éve. Esős éjszaka volt. Egy kereszteződéshez közeledett, amikor elromlott a kocsiján a fék. Előtte párszor már megemlítette, hogy valami nem stimmel a fékekkel, de akkoriban túlságosan lekötötte a figyelmemet az egyik munkám. Úgy gondoltam, nem lehet komoly a baj, ezért megbeszéltük, hogy csak azután nézem meg, hogy visszajövök az üzleti útról. Karen nem tudott megállni a piros lámpánál. Egy hetvenöttel érkező terepjáró kapta telibe. - Szörnyű! Tylernek, ahogy felidézte azt a rettenetes telefonhívást, elakadt a lélegzete. - Oroszországban voltam, egy csővezeték installációján dolgoztam, amikor hírt kaptam a balesetről. Két napba tellett, mire a menetrend szerinti járatokon hazavergődtem. Rossz volt az idő, gond volt a csatlakozásokkal. Karen a balesetet követően még egy napig bírta. Amikor meghalt, éppen a hongkongi repülőtéren voltam. - Tyler torka hirtelen kiszáradt. Nyelt egyet, és a festetlen falra nézett. - Tizenkét órán múlott, hogy nem tudtam elköszönni tőle. Ez az egyik oka, hogy a cégünknek most már vannak saját gépei. Dilara hallgatott, de az arcára kiülő sajnálat és együttérzés arra ösztönözte a férfit, hogy folytassa. - Jó egy évig aludni se nagyon bírtam. Alaposan átvizsgáltam a balesettel kapcsolatos adatokat. Magamban újra és újra végigpörgettem mindent, megpróbáltam meggyőzni magam, hogy semmit sem tehettem volna, nem láthattam előre a tragédiát. - Keserűen elmosolyodott. - Úgy értem. Itt vagyok én, a rendszerhibák és balesetek szakértője, itt vagyok a három diplomámmal, és tessék, a feleségem pontosan egy olyan dolog miatt hal meg, amilyenek elhárítására általában fel szoktak bérelni. - És tényleg nem előzhetted volna meg a bajt? Tyler lassan ingatta a fejét. - Nem tudom. Az autó túlságosan összetört. De ez a gondolat még sokáig nem hagyott aludni. Most már képes vagyok rá, de esténként, amikor leoltom a lámpát, mindig Karen arcát látom magam előtt. A közvetlen munkatársai természetesen ismerték a történetét, de rajtuk kívül csupán néhány embernek beszélt az esetről. Most úgy érezte, hogy a halálos veszedelmek után, amelyekből együtt sikerült kikeveredniük, tartozik annyival Dilarának, hogy elmeséli az egészet. Hirtelen rádöbbent, Dilara lesz az első nő, aki Karen halála óta a házban alszik. Úgy érezte, árulást követne el Karennel szemben, ha Dilara úgy maradna éjszakára, hogy nem ismeri a történetet. - Nos - mondta -, most, hogy ilyen ügyesen sikerült elrontanom a hangulatot, talán ideje lenne lefeküdni. Dilara együttérzőn nézett rá. - Hol a szobám? - A folyosó végén. Jobbra a harmadik ajtó. Egy pillanat! - Tyler beugrott a saját hálószobájába, és előhozott egy pólót, amit még sosem viselt. Vadonatúj. Szólj, ha esetleg fázol. Dilara testalkata nagyjából olyan volt, mint Karené, de Tyler a tragédia után a felesége valamennyi ruháját átadta az egyik jótékonysági szervezetnek. Persze akkor sem kölcsönzött volna belőlük Dilarának, ha megvannak - ez túlságosan fájdalmas és hátborzongató lett volna. - Köszönöm a vacsorát - mondta a nő. - És köszönök mindent, amit tettél. Nem is sejtettem, mibe rángatlak bele. - Szívesen. - Tylernek hirtelen nem jutott eszébe jobb válasz. Legnagyobb meglepetésére Dilara, mielőtt kisietett a szobából, odalépett hozzá, és arcon csókolta. A szeretetnek ez a megnyilvánulása váratlanul érte; fogalma sem volt, mire vélje a dolgot. Volt egy olyan érzése, hogy a csók többet fejezett ki egyszerű szimpátiánál. Még akkor is a csókon töprengett, amikor betette az utolsó tányért a mosogatóba, és leoltotta a lámpát a konyhában.
HUSZONHAT A Phoenix északi peremén álló Gordian-létesítmény, a tesztelő és mérnöki központ kapuja úgy nézett ki, mintha arra építettek volna, hogy egy tankkal végrehajtott támadásnak is ellenálljon. A két hatalmas, síneken mozgó, acél kapuszárny között egy vasbeton kapusfülke állt. A létesítményt körbefogó, három méter magas kerítés tetején szögesdrótot feszítettek ki. Cutter eddig még csak néhány nukleáris létesítménynél látott ilyen magas szintű biztonsági objektumokat. Szerencsére nem erőszakkal kellett áthatolnia a védelmi vonalakon; tudta, be fogják engedni őket. A kapusfülkéhez hajtott, leeresztette a kocsija ablakát, beeresztve a kábító forróságot, amit az aszfalt már ilyen korán, reggel kilenckor is árasztott magából. A jobb oldali ülésen helyet foglaló férfi, Bert Simkins levette a napszemüvegét, hogy az őrök könnyebben azonosítani tudják a hamis igazolványban lévő fényképpel. - Kérem, igazolják magukat! - mondta az őr. Csupán egy 9 mm-es Glockot hordott a derekán, de Cutter tudta, a fülkében van néhány automata fegyver is. Cutter mosolyogva nyújtotta át az egy nappal korábban készített személyazonosító kártyákat. A két kormányzati nyomozónak, akik helyett felléptek, csak valamivel később kellett volna megérkezni a TMC-be. Az őr megvizsgálta a kártyákat, összehasonlította a rajtuk szereplő neveket a listáján lévőkkel. Cutter sejtette, hogy erre sor fog kerülni, ezért fáradságot nem kímélve megszerzett két olyan személyazonossági kártyát, amelyeknek tulajdonosai beléphettek a telepre. Az őr egybevetette a neveket a listájával, majd alaposan szemügyre vette a kocsiban ülő két férfit. Lerítt róla, hogy nem átlagos bérzsaru, valószínűleg elsőrendű kiképzést kapott. Cutter elismerően nézett rá; sokra értékelte a szakértelmét és alaposságát, de tudta, még ő sem jöhet rá, hogy a két dokumentum nem eredeti. Az őr elégedetten visszaadta a kártyákat, a kapu kinyílt. - Harmadik hangár. A déli oldalon parkoljanak le. Cutter begurult a kocsival a kapun, majd végighajtott az úton, amely bevezetett a hatmérföldes, megemelt, ovális tesztpálya alá. A pálya olyan hosszú volt, hogy kanyarogva körbeölelte az épületeket, a kísérleti létesítményeket, a repülőgépek számára épített leszállópályát és a hangárokat is. A jó tíz méter magas alagutat úgy építették meg, hogy az érkező járművek a pályán zajló tesztelés megzavarása nélkül juthassanak el az épületekhez. Az alagútból kiérve három épületet láttak, mindegyik aljában több garázsajtót fedeztek fel. Cutter indulás előtt alaposan áttanulmányozta a TMC térképét, amelyet a Gordian saját honlapjáról szedett le. Tudta, hogy ezekben az épületekben végzik a járművek tesztelését, a törés- és boruláspróbákat, a környezetvédelmi vizsgálatokat. Nem messze volt az a szabadtéri pálya, ahol nedves és száraz úton is végre lehetett hajtani a teszteket, valamivel arrébb az az ötvenholdas tereppálya terült el, ahol azt vizsgálhatták, hogy a járművek hogyan boldogulnak a különböző akadályokkal. Cutter a távolban megpillantott egy vörös autót, amely körülbelül százötven kilométeres sebességgel száguldott az ovális pályán. A harmadik épület előtt, egy döbbenetesen nagy teherautó mellett munkások és technikusok beszélgettek. A teherautó oldalán a „Liebherr" felirat virított. Cutter továbbhajtott a szervizúton. Jó kétszáz méterrel arrébb érve meglátta az egymás mellett álló öt hangárt, amelyek mindegyike elég nagy volt ahhoz, hogy befogadjon egy 747-est. A harmadik előtt állította le a kocsit - éppen akkor, amikor elhúzott mellette egy tizennyolc kerekű kamion, meg egy széles platójú, saját daruval rendelkező kocsi. A teherautó platóján egy repülőgép darabjai feküdtek. A szállítmány a jelek szerint repülőgépszerencsétlenség helyszínéről érkezett. A Gordian emberei gyorsan dolgoztak - ez jó hír volt Cutter számára. Hayden halála akkora érdeklődést váltott ki a médiából, mint Diana hercegnő halála óta semmi más. Rex Hayden valóban jelentős filmcsillag volt, de emellett ügyesen sikerült kihasználnia ismertségét, így üzleti érdekeltségeinek értéke megközelítette az egymilliárd dollárt. Óriási hatalommal rendelkezett - éppen emiatt jelentett valós veszélyt a Szent Vizek Egyházára. Cutter megnyugtatónak találta a gondolatot, hogy a színész többé már nem okozhat gondot. A teherautók befordultak a sarkon, eltűntek Cutter látóteréből. Az épület mellett több tucat autó parkolt. A jelek szerint javában folyt a vizsgálat. Ez azt jelentette, hogy Cutter és Simkins könnyen a roncsok közelébe juthatott; a nagy felfordulásban, az NKT emberei között nem kelthettek feltűnést a jelenlétükkel. Kiszálltak a kocsiból, és elindultak az ajtó felé, amely előtt két rendőr őrködött. A zsaruk a Maricopa megyei seriff hivatalához tartoztak, legalábbis erre utalt az ingükön viselt jelvény. Mindkettejük vállán egy AR-5-ös automata fegyver lógott. A küldetésnek csupán egyetlen olyan aspektusa volt, ami nem igazán tetszett Cutternek. Nem hozhatták magukkal a saját fegyvereiket. Ügyelniük kellett a látszatra; ha valaki észreveszi, hogy a kormányzat által kirendelt nyomozók pisztolyt tartanak maguknál, esetleg elhangozhatott volna néhány, fölöttébb kellemetlen kérdés. Sajnos túlságosan meleg volt ahhoz, hogy vastag kabátot vegyenek magukra, a vékony, könnyű zakók alatt pedig nem rejthették el megfelelően a pisztolyokat. Nem volt más választásuk, vállalniuk kellett, hogy fegyvertelenül hajtják végre az akciót. Cutter nem számított rá, hogy szükségük lesz fegyverre. Csupán annyi volt a feladatuk, hogy megtalálják a bőröndöt, és kicsempésszék, mielőtt bárkinek sikerülne beazonosítani, hogy ebben volt a Hayden repülőgépén használt biológiai fegyver. Cutter azt tervezte, hogy úgy fog fellépni, mintha a belügyi tárca kötelékeibe tartozó, de az NKT-nek dolgozó nyomozó lenne, akit kifejezetten azért küldtek ide, hogy a további vizsgálatok elvégzése érdekében magával vigye a bőröndöt. Felmérte az őröket; a két rendőr szemmel láthatóan unta a szolgálatot. Cutter már tudta, hol fog fegyvert szerezni, ha esetleg úgy alakulnak a dolgok. Simkinsszel együtt felmutatta az azonosító kártyáját. A rendőrök átengedték őket. Cutter levette a napszemüvegét, hogy a szeme hozzászokjon a hangár fényviszonyaihoz. A hangár túlsó végében lévő kapu éppen akkor záródott be a két teherautó, a kamion és a darus kocsi mögött, amikor Cutter belépett az ajtón. A járművek mellett targoncák álltak, a kezelőik utasításokat vártak, hová pakolják a szállítmányt. A csarnok különböző pontjain legalább hetvenöt ember dolgozott. Középen egy keretszerű tárgy állt, ami nagyjából akkora volt, mint egy repülőgép. A keretre már felerősítették a lezuhant 737-es néhány darabját, a többi roncsot a padlóra fektették; ezeken még végre kellett hajtani az elsődleges vizsgálatokat. Mindazt, ami a gép belsejében volt - az üléseket, a csomagokat, a ruhákat, a berendezési tárgyakat - a szemközti fal mellett helyezték el. Cutter az NKT komputerrendszerén keresztül, annak a két NKT-s nyomozónak a segítségével, akik egy phoenixi motelszobában feküdtek holtan, hozzáfért a G-címkézés rendszeréhez. Átvizsgálta a G-címkézett listát, és megtalálta az eszközt tartalmazó acélvázas bőröndről készült digitális fotót. Sértetlen volt. A feljegyzések szerint ezen a reggelen szállították be a TMC-be. Vagyis valahol itt kellett lennie, a hangárban. - Menjen át a másik oldalra - mondta Cutter a társának. - Felém tartva lásson munkához. Senkivel ne beszélgessen. Ha meglátja a bőröndöt, ne érintse meg. Szóljon! Meg fogjuk találni a módját, hogyan vigyük ki. - És ha még sincs itt? - kérdezte Simkins. - Akkor megvárjuk a következő teherautót. - Cutter gratulált magának. Így sokkal könnyebb lesz végrehajtani a feladatot, mintha a sivatagot
kellene átfésülniük egy bőrönd után. A hivatalos szervek elvégzik a munka nagyját, és neki már nem lesz más dolga, mint hogy egyszerűen kiveszi a kezükből a tárgyat. A tolató kamion éles bipegést hallatott. Cutter a hang irányába fordult. Az egymás mellé fektetett roncsdarabok sorának túlsó vége harmincméternyi távolságban egy fekete bőrű férfi állt. Olyan izmos volt, hogy a pólója kis híján szétfeszült a testén. Felemelte a kezét, és utasítást adott két társának, nyissák ki a kamion hátsó ajtaját. A jelek szerint valamilyen főnök lehetett. Néhány ember lépett elő, csatárláncot alkottak, és nekiláttak kipakolni a kamionban lévő kisebb tárgyakat. A fekete férfi hangos utasításukkal irányította őket. Elképzelhető volt, hogy a bőrönd is a rakományhoz tartozott, de Cutter figyelmét ekkor nem ez kötötte le. Alaposan végigmérte a fekete férfit. Ez a hang. Eltéveszthetetlen volt. Cutter rájött, hol hallotta korábban. A tévében! Ez az ember pankrátor volt. Cutter mégsem emiatt zárta ki a tudatából a többi hangot, nem emiatt összpontosított a férfira. A fekete bőrű férfi megfordult. Cuttert átjárta a régmúltban gyökerező gyűlölet. Felismerte a fickót, akivel egykor együtt szolgált a rangereknél. Grant Westfield villamosmérnök volt, korábban Perzselő néven pankrátorként vált ismertté, és szolgált a különleges alakulatnál is. Éppen ő tehetett arról, hogy Cutternek el kellett hagynia a hadsereget, hogy azzá alacsonyodott, amivé azóta lett. Cutter elfordította a fejét, nehogy Westfield meglássa és felismerje. Ezt mindenképpen el akarta kerülni. Érezte, az a tény, hogy a műveletet Westfield irányítja, rá fogja kényszeríteni őt az eredeti tervek megváltoztatására. A küldetés már korántsem tűnt olyan könnyűnek, mint korábban.
HUSZONHÉT Tyler, miközben már az ötödik mérföldet tette meg a futópadon, Seattle szürke panorámáját nézte. A konditermet úgy rendezte be, hogy edzés közben behozhassa az olvasnivalók terén való lemaradását, vagy egyszerűen csak élvezhesse a látványt. A felhők az éjszaka során ismét visszakúsztak a Puget-szoros fölé, jelezve, hogy vihar közeleg, de a Cascades még mindig jól látható maradt. Ha nem kellett volna tartania attól, hogy bizonyos személyek az életére törnek, Tyler nem a termet választja, inkább a Discovery Parkban fut egyet. A belső órája reggel hétkor ébresztette. Azóta már elvégzett némi papírmunkát, és súlyzózott egy keveset futás előtt. A terepen végzett munkája sokszor komoly fizikai erőfeszítést kívánt, így létfontosságú volt a számára, hogy jó formában maradjon. Emellett edzés közben kiváló alkalma nyílt a gondolkodásra. Éjszaka Dilara Kennerről álmodott, és a részletekre ugyan nem tudott visszaemlékezni, annyi megmaradt benne, hogy nem volt túlságosan kellemetlen. Az a csók, amit az arcára kapott, igazán nem volt valami nagy dolog, de ez is arról árulkodott, hogy valami szikrázott kettejük között. - Szép panoráma - szólalt meg a háta mögött egy álmos hang. Tyler nem ijedt meg egykönnyen, de nem volt hozzászokva, hogy rajta kívül más is tartózkodik a házban. Hátrakapta a fejét. Dilara az ajtófélfához támaszkodva állt. Tylernek komoly erőfeszítésébe került, hogy ne bámulja meg túl feltűnően a nőt. Dilara még mindig a tőle kapott pólót viselte, ami pontosan ott feszült rajta, ahol kellett, és formás, izmos lábát szabadon hagyva a combja közepéig ért. Tyler engedélyezett magának egy-két másodpercnyi bámészkodást, azután ismét az ablak felé fordult. Nem feltételezte, hogy a nő szándékosan mutatkozott ilyen csábítóan. - Igen, az - mondta, elfojtva egy mosolyt. Megérintette a futópad vezérlőjét; a szalag leállt. Levette a kapaszkodókorlátra kikészített törülközőt, megtörölte vele a homlokát. Csak ekkor vette észre, hogy a trikóját és a rövidnadrágját átáztatta a veríték. - Kávé? - kérdezte Dilara. - A pulton. Reggelit? - Nem szoktam reggelizni. Általában sokkal korábban kelek, de most valószínűleg kikészített ez a sok időzónaváltás. - Én már ettem. Idd meg a kávédat, míg lezuhanyzom. Ha kész vagy, indulhatunk a repülőtérre. Ja igen, tegnap éjjel megkértem az egyik munkatársamat, ugorjon be egy olyan boltba, ami tegnap annyira megtetszett neked, és szerezzen be számodra pár holmit. A táskát a bejárati ajtó előtt találod. Dilara kiment a táskáért. - Igazán nagyon figyelmes vagy. - Csak megpróbálok gondoskodni a vendégemről - felelte Tyler, és elsietett zuhanyozni. Miután felöltöztek, a poggyászukat bedobták a Porschéba. Tyler kitolatott a garázsból. A testőrök - akik reggel váltották le kollégáikat, és korábban már bejelentkeztek Tylernél - besoroltak mögéjük. - Nem baj, ha beteszek valami zenét? - kérdezte Tyler. Bekapcsolta az egyik, klasszikus rockzenét sugárzó adóra beállított rádiót. A hangszórókból elődördült az AC/DC „Back in Black" című száma. - Szólj, ha túl hangos. - Ez egy kicsit más, mint a Vivaldi. - Amikor Porschét vezetsz, rockot kell hallgatnod. Húsz perc alatt kiértek a Boeing Fieldre. Miután keresztüljutottak a repülőtér kapuján, és megérkeztek a Gordian rámpájához Tyler elküldte a testőröket. A Gulfstreamet már feltöltötték üzemanyaggal, készen a háromórás phoenixi repülésre. Tyler kivette a kocsiból a csomagokat, elindult a gép felé. Bedobta a táskákat a kabinba, majd minden egyes rendszert át vizsgálva végrehajtotta a repülés előtti ellenőrzést. Nem tartotta valószínűnek, hogy ellenfeleik ismét bombát csempésztek a fedélzetre, de úgy gondolta, az óvatosság sosem árt. Miután elégedetten megállapította, hogy a gép tökéletes állapotban van, beszállt. Becsukta az ajtót, előrement a pilótafülkébe. - Beülsz hozzám? - kérdezte Dilarát, aki már elhelyezkedett az utaskabinban. Pontosan azt a meglepetést látta a nő arcán, amit várt. - Te vagy a pilóta? - kérdezte Dilara. - Vettem pár órát. - Amikor látta, hogy a nő tekintete aggodalmassá válik, Tyler felnevetett. - Ezzel a típussal már háromszáz, összesen pedig több mint kétezer órát repültem. Nem lesz gond. Dilara fejcsóválva elfoglalta a jobb oldali pilótaülést. - Elég sok mindennel foglalkozol - jegyezte meg. - Könnyen ráunok a dolgokra. Nem szeretek ölbe tett kézzel üldögélni. Cselekvő ember vagyok. Dolgozom, eljátszadozom az autóimmal, versenyzek, repülök. Mindegy, csak ne kelljen a négy fal között maradnom. - Van valami, amihez nem értesz? - Az énekhangom iszonyatos. Ha majd megérkezünk a TMC-be, kérdezd meg Grantet. Egyszer elvitt egy karaoke bárba, és azóta nem tudja röhögés nélkül végighallgatni a „My Way"-t. Azt mondta, mellettem még Bob Dylan is olyan, mintha Pavarotti lenne. - És Grant szerint milyen pilóta vagy? - Hát erre bizonyára azt mondaná, hogy sokkal jobb, mint Pavarotti - vigyorgott Tyler. Felpörgette a motorokat. Néhány perccel később levegőbe emelkedtek, és elindultak Phoenix felé. Cutter és Simkins már közel három órája tartózkodott a hanoiiban. Folyamatosan érkeztek a roncsdarabokat szállító teherautók, de a bőrönd még nem került elő. Cutter diszkrét távolságban maradt Grant Westfieldtől. Amikor úgy látta, hogy Westfield elindul az irányába, gyorsan, de feltűnés nélkül kitért előle. Simkinsnek alkalma nyílt rá, hogy átvizsgálja a Westfieldhez közelebb eső zónát, de eddig ő sem járt sikerrel. Cutter ennek ellenére még mindig bízott benne, hogy a bőrönd előbb-utóbb előkerül. Ha a nyomozók kinyitják, és meglátják a benne lévő szerkezetet, azonnal megállapítanák, hogy ez nem tartozott a géphez, és haladéktalanul elrendelnék a biztonsági intézkedések szigorítását. Cutter tudta, ha erre sor kerül, talán sosem lesz módja megszerezni a bőröndöt és tartalmát. Azelőtt kellett megkaparintania, hogy mások rábukkannának. Újabb teherautó érkezett; ismét lezajlott a csatárláncos kipakolás. Cutter egy olyan törzsdarab mögül figyelte a munkát, amit egyelőre még nem illesztettek fel a keretre. Váratlanul megpillantotta a zöld bőröndöt, amit három nappal korábban juttattak fel a repülőgépre. Egyben maradt, épnek látszott. Helyes! Így sokkal könnyebb lesz elvinni innen. Most már csak amiatt aggódott, hogy a bőröndöt talán nem lesz könnyű kivinni a TMC területéről, ha ehhez szükség van Westfield jóváhagyására. Cutter tudta, hogy ezt az embert nem tudja átejteni. Westfield azonnal felismerné őt, és rájönne, hogy valami nincs rendjén. Ez azt jelentette, hogy ha a tervezett módon nem hagyhatta el a létesítményt, más megoldást kellett találnia.
Miközben az új terven agyalt, hallotta, hogy odakint leszáll egy érkező jet.
*** A repülés problémáktól mentes volt. Tyler a hangárhoz gurult a géppel, amit rábízott a Gordian technikuscsapatára. A TMC-ben szokás szerint óriási volt a nyüzsgés. A hármas hangárban zajló rekonstrukciós munkák mellett javában zajlott a többi projekt is: Tyler a tesztpálya mellett megpillantott néhány embert, akik egy ugyanolyan elektromos Tesla fölé hajoltak, amelyet előző nap ő is használt. Az elegáns, áramvonalas kocsitól alig százlépésnyire ott állt az ellentétpárja, a Liebherr monstrum. A jelek szerint ennél is az utolsó előkészületeket végezték, hamarosan megkezdődhetett a tesztelése. Tyler felhívta Grant mobiltelefonját; megtudta, hogy a barátja a hármas hangárban dolgozik, az odaszállított, iszonyatos mennyiségű törmeléket próbálja rendszerbe foglalni. Tyler a nővel együtt átment az épülethez, hogy találkozzon Granttel. Az őrökhöz érve Tyler felmutatta az igazolványát, majd közölte, hogy kezeskedik Dilaráért. A nő az útlevelét mutatta meg, amit úgy mentett meg a helikopter lezuhanásakor, hogy az utolsó pillanatban a mentőruhájába dugta. Ahogy beléptek, Tyler megállapította, hogy a csapat jól halad a munkával. A Gordian minden korábbinál több embert mozgósított, így a roncsok jó negyven százalékát már sikerült összegyűjteni. Tyler észrevette Grantet, aki éppen az egyik teherautó kirakodását felügyelte. Grant intett, hogy menjenek oda hozzá, majd folytatta az utasítások osztogatását. - Tetszik, amit ebből a helyből csináltál - mondta Tyler, amikor a barátja közelébe ért. - Olyan érzésem van, mintha egy óriási puzzle-t kellene kiraknom. - Ne tagadd, azért van benne egy kis legós érzés is. - A balesetek rekonstrukciója során ez az egyetlen poén. - Még Frank Gehry[6] is büszke lenne rád. Jól haladtok? - Nem rosszul, ha azt is figyelembe vesszük, hogy az NKT egyfolytában cseszeget amiatt, hogy ilyen hamar elhoztuk a maradványokat. Mindent felcímkéztünk és lefotóztunk, minden rendben megy, csak éppen háromszáz embernek kell majd túlóradíjat fizetnünk. - Ha figyelembe vesszük a tétet, megéri. - Tyler elmondta Grantnek az eset és a Forgószél-projekt közötti összefüggést, majd beszélt a Dilara által kiagyalt, a második bárkával kapcsolatos elméletről is. - Most már örülök, hogy egy kicsit felpörgettem a dolgot - mondta Grant. - Még négy teherautónak kell megérkeznie, azután hozzálátok a válogatáshoz, és... - A rádiója szakította félbe. - Mr. Westfield? Grant leakasztotta a derékszíjáról a készüléket. - Hallgatom! - Itt Williams seriffhelyettes. Tudom, azt mondta, hogy semmit sem szabad kivinni a hangárból, de ezek az NKT-s fickók. - A hang hirtelen elnémult. - Ki volt az? - kérdezte Tyler. - A seriff egyik helyettese. A hangár bejárata előtt őrködik. Grant megpróbálta visszahívni az őrt, de nem kapott választ tőle. - Gyere! - mondta Tyler, és futva elindult a bejárat felé. Ahogy odaértek, látták, hogy mindkét őr a földön fekszik. Tyler lehajolt hozzájuk, hogy kitapintsa a pulzusukat. Egyikük sem élt. A nyakukat szakértő módon törték ki. Lesből támadtak rájuk, automata fegyvereiket elvitték. Tyler dühöngött. Ezeket az embereket az ő felségterületén ölték meg! Grant éppen olyan dühös volt, mint Tyler. Miközben odadobta Tylernek a kocsija kulcsát, belevakkantott a rádiójába: - Itt Grant Westfield! Azonnal zárják le a létesítményt! Senki sem jöhet be, senki sem mehet ki! Megértették? Fegyveres gyanúsítottak mozognak a telep területén. Vigyázat, veszélyesek! Életbe lép a Gamma-protokoll! - Ez azt jelentette, hogy az őrök bárkit kérdezés nélkül lelőhetnek, aki erőszakkal próbál átjutni a kapun. Először lőni, azután kérdezni, mostantól ez volt a szabály. Beugrottak a dzsipbe, Tyler beindította a motort. A két seriffhelyettes gyilkosai egy szedánnal menekültek. Az előnyük talán kétszáz méter lehetett. A biztonságiak két járműve közeledett feléjük. A szedán hirtelen irányt váltott, majd visító gumikkal lefékezett a Liebherr monstrum mellett. A gyilkosok valószínűleg rájöttek, hogy a saját kocsijukkal nem tudnak keresztüljutni a Gordian megerősített kapuin, de úgy gondolták, a gigászi teherautó még jelenthet számukra némi reményt. A Liebherr körül tartózkodó technikusok és munkások szétugrottak, amikor a szedánból kipattanó két férfi felemelte a géppisztolyát, és pár rövid sorozatot eresztett a levegőbe. A fegyveresek a Liebherr létrájához ugrottak, villámgyorsan fel másztak. Ahogy feljutottak, az irányítókabinban tartózkodó két munkást lehajították a betonra. Tyler ekkor fogta fel, mire készülnek. Ahhoz képest, hogy mekkora volt, a Liebherrt meglepően könnyen lehetett irányítani. Bárki, aki vezetni tudott egy normál teherautót, ezzel az óriással is elboldogult. Felbődült a monstrum két, egyenként tizenhat szelepes dízelmotorja. A biztonságiak két kocsija ekkor érkezett meg a Liebherr elé. Az őrök kiugrottak, és kocsik nyitott ajtajai mögé húzódva felemelték a pisztolyaikat. - Mit művelnek ezek? - kérdezte Grant. - Épp szörnyű hibát követnek el - felelte Tyler. A teherautó előrelódult, és acél origamivá változtatta a két kocsi motorházát. A biztonsági őrök félreugrottak, próbálták menteni az életüket. A dzsip a kétszáz tonnás behemót mellé húzódott, Tyler megpróbált módot találni arra, hogy feljusson rá. Ekkor hallotta meg az AR-15-ös jellegzetes kereplését. A golyók végigverték a dzsip elejét; a motorházból felcsapó gőz és olaj bemocskolta a szélvédőt. A motornak olyan hangja volt, mintha éppen önmagát darálná darabokra. Tyler ököllel a műszerfalra csapott, és rátaposott a fékre. A dzsip tönkrement, ezzel már nem követhették a Liebherrt. A kerítés irányába gördülő gigantikus teherautó után nézett, és biztosra vette, hogy a monstrum úgy fog keresztülhatolni az akadályon, mintha az nedves papírzsebkendőből lenne. Tyler kivágta az ajtót, kiszállt. Szükségük volt valamilyen járműre, de a legközelebbi jó egy mérföld távolságban, a hangárnál állt. Mire visszafutnak, és szereznek egy másik kocsit, a Liebherr már messze jár. Grant, aki a szétlyuggatott motorház másik oldalán állt, Tyler háta mögé mutatott. - Fordulj meg! Tyler hátrapördült, és a Tesla sportkocsit tesztelő öt emberre nézett, akik elkerekedő, döbbent szemmel bámultak vissza rá. Mellettük egy trailer állt, de Tyler erre ügyet sem vetett. Felismerte az egyik, tátott szájjal pislogó férfit.
- Del, hol a dzsiped? - kérdezte. - Fred elvitte. Valami harapnivalót hoz - felelte Del. Tyler tekintete a Teslára tévedt. - Del, szeretnénk egy kicsit kölcsönkérni a kocsidat.
HUSZONNYOLC A Teslának levehető targateteje volt. Tyler tudta, csak úgy kaphatják el a Liebherr-rel menekülő embereket, ha átmásznak a teherautóra, márpedig ezt a műveletet sokkal könnyebben végre lehetett hajtani úgy, hogy a sportkocsinak nincs teteje. - Te vezetsz - mondta Tyler a barátjának. - Dobjuk le a targát! - Kioldott egy kallantyút, Grant ugyanezt tette a másik oldalon. Felemelték a Tesla tetejét, hátralökték; a tetőpanel a betonon csattant. Grant bepréselte magát a kormány mögé, és már azelőtt felpörgette a motort, hogy Tyler becsukta maga után az ajtót. A gumik sikításától és az elektromos motor visításától eltekintve a kocsi kísértetiesen néma maradt, de így még hangosabbnak tűnt a Liebherr bömbölése. Tyler dühösen figyelte, hogy a monstrum kárt tesz a TMC-ben, amit annyira imádott. Végigdübörgött az akadálypályán, és mindent letarolt, ami az útjába került. Még a beton és az acél sem jelentett akadályt neki. Ha egyszer kijut a létesítmény területéről, senki sem lesz biztonságban tőle, és gyakorlatilag semmivel sem lehet megállítani. Tylernek eszébe jutott a pár évvel korábbi eset, amikor San Diegóban valami eszement ellopott egy tankot a Nemzeti Gárda járműtelepéről. Bár a fegyverzete nem működött, a páncélos jó harminc kilométeres óránkénti sebességgel dübörgött végig a városon, nyomában néhány tucat rendőrkocsival. Semmit sem lehetett tenni. A tank házakat, kocsikat tett tönkre, oszlopokat döntött ki. A rendőrök rákényszerültek, hogy tétlenül végignézzék a pusztítást, és azt várták, hogy ürüljenek ki a páncélos üzemanyagtartályai. Az ámokfutás úgy ért véget, hogy a tank felfutott egy betonpadkára, és valósággal megfeneklett rajta. A rendőrök csak ekkor tudtak támadást indítani ellene és a benne ülő ember ellen, aki az összecsapásban életét vesztette. Ez a helyzet még annál is rosszabb volt. A Vietnam-érában épített M60-as viszonylag lassú jármű volt, a súlya nem lehetett több ötven tonnánál. Ezzel szemben a Liebherr 282B négyszer olyan nehéz volt, a magassága hét és fél méter, és óránkénti hatvan kilométeres sebességet lehetett kiszorítani belőle. Egy ilyen behemótot legfeljebb precíziós, célkövető rakétával lehetett leállítani. Tyler elképzelni sem tudta, hogy mit vittek magukkal a gyilkosok, mi lehet az, amiért ekkora kockázatot is hajlandók voltak vállalni. Nem tudta, mégis vissza kellett szereznie. A helyi rendőrök már ráállítottak egy helikoptert a teherautó követésére. A Liebherr nem léphetett meg. Tyler tudta, hogy ezzel a gyilkosok is tisztában vannak, ezért minden bizonnyal kidolgoznak valamiféle menekülési tervet. De addig is, míg sor kerül a terv végrehajtására, a kétszáz tonnás monstrum, amiért a Gordian viselt minden felelősséget, megállíthatatlanul robogott Phoenix kertvárosa felé. Mivel a Tesla alacsony építésű sportkocsi volt, nem maradhatott a Liebherr nyomában, nem hajthatott végig a terepen. Grant az akadálypálya simább részein próbált maradni, gondosan kerülve azt a széles, göröngyös nyomsávot, amit a monstrum hagyott maga mögött. A Liebherr közben elérte az ovális tesztpályát; megállás nélkül keresztülszáguldott rajta. Felkaptatott arra a hat méter magas földpadkára (ezt eredetileg azért emelték, hogy a kíváncsi fotósok ne leshessenek be a pályára), majd ennek tetejéről valósággal lebucskázott a lejtős részre. Olyan magas volt, hogy a teteje egy részét még a padka sem takarta el. Keresztülrobogott a külső kerítésen. Harmincméternyi acélháló szakadt szét, aztán a darabjai a levegőbe emelkedve a teherautó mögé hullottak. Tyler látta, a legjobb esetben is csak két percük van addig, míg a Liebherr bejut a lakott területre. A Teslával nem tudták volna leküzdeni a padkát, ezért Grant felgyorsítva keresztülhajtott a főkapuhoz vezető alagúton. - Azonnal nyissák ki a kaput! - kiáltott Tyler a rádiójába. - Grant Westfielddel együtt a piros kocsiban vagyok. Ne lőjenek! Vétel! - Ki az? - hangzott a kérdés. - Tyler Locke vagyok! Ismétlem, ne lőjenek a piros sportkocsira! Ez parancs! - Értettem, uram! A Tesla kiszáguldott az alagútból. A kapu pontosan szemben volt vele. A kapuszárny már megmozdult, de még nem csúszott félre teljesen. Grant nem vette le a lábát a gázpedálról. Tyler felszisszent, amikor keresztülsüvítettek a kapun - a kocsi oldala csupán néhány ujjnyira volt a kapuszárnyaktól. Grant oldalra rántotta a kormányt, és üldözőbe vette a jó fél mérföld távolságban dübörgő, élénksárgára festett teherautót. Nem téveszthették szem elől - olyan volt, mintha egy McDonald's étterem hirtelen feltápászkodott volna a betonról, és elindult volna az utcán. A Tesla százötven kilométeres sebességre gyorsult, és harminc másodpercen belül beérte a Liebherrt. Az úton megjelent a civilizáció első jele: a Deer Valley peremén álló raktárház-negyed. A teherautó nem adta jelét, hogy lassítani akarna. Időközben megjelentek a rendőrkocsik, a szirénák fülsiketítőén vijjogtak. Néhány személyautó sietve elhúzott a közeledő behemót elől. Tyler a mobiltelefonján felhívta a rendőrséget; azt javasolta a járőröknek, ne közelítsék meg a Liebherrt. Nem akarta, hogy még több kocsi zúzódjon össze, és biztosra vette, hogy a rendőrök ebben a helyzetben semmit sem tehetnek. A pisztolyokkal, vadászfegyverekkel és sörétes puskákkal fel fegyverzett járőrök nem igazán tehettek jelentős kárt a teherautóban, a három és fél méter átmérőjű kerekek kilövéséhez minimum egy páncélököl kellett volna. Tyler abban is biztos volt, hogy a Liebherr nyolc tonna súlyú motorjáról egyszerűen lepattannának a lövedékek. Valami csoda kellett volna ahhoz, hogy valaki eltaláljon valami létfontosságú alkatrészt. Grant behúzódott a teherautó mögé. - Meg kell állítanunk - mondta Tyler. - Felfogtad, hogy ez a dög legalább száznyolcvan tonnával nehezebb nálunk? - kérdezte Grant. - Nem hiszem, hogy le tudom szorítani az útról. - Éppen ezért kell feljutnom rá. Tyler a legszívesebben lemaradt volna, hogy biztonságos távolságból kövessék a Liebherrt, de képtelen volt elviselni a gondolatot, hogy egy teherautó, amit a Gordian gondjaira bíztak, esetleg ártatlan kívülállókkal végezhet. Ha berobog egy bevásárlóközpontba, döbbenetesek lennének az általa okozott veszteségek. Nem feltétlenül kellett leszednie a sofőrt. A Liebherr motorját a műszaki átvizsgálást végző technikusok mindkét oldalon szabadon hagyták, nem helyezték vissza a burkolatot. Tyler tudta, ha feljut a jobb oldali létra közepéig, hozzáférhet a motorhoz, és viszonylag könnyen leállíthatja. Ezt követően rá lehet bízni az ügyet a rendőrökre. A legnagyobb problémát a sofőr társa jelentette. Tylernek harcképtelenné kellett tennie a lövészt, hogy a fickó ne szedhesse le őt, miközben a motorral bajlódik. Elmondta a tervét Grantnek. - Te nem vagy normális! - mondta Grant. - Látod, ebben igazad lehet. - De éppen ezt szeretem benned! Nem ismered a félelmet. Tyler a barátjára nézett, kesernyésen elvigyorodott. - Félelem? Mi az? De essünk túl ezen az egészen, mielőtt észhez térek! Grant felgyorsított, a Tesla megközelítette a Liebherr hátsó kerekét.
Nem volt túlságosan valószínű, hogy a teherautó irányt vált, a sportkocsi pedig belerohan az oldalába - főleg nem így, hogy Grant vezette a Teslát -, Tyler mindenesetre kitámasztotta magát, már amennyire lehetett. A lövész kihajolt a vezetőfülkéből, és felmérte a helyzetet. Megeresztett egy rövid sorozatot az AR-15-ösből. Golyók verték végig az aszfaltot a Tesla körül. Grant fékezett, behúzódott a Liebherr mögé, hogy eltűnjön a lövész szeme elől. - És most? - kérdezte. - Azokban a bazi nagy tükrökben látni fogják, melyik oldalról jövünk. - Akkor intézzük el a tükreiket! Tyler elővette a Glockot - örült, hogy mégis magával hozta erre az utazásra -, és odabólintott Grantnek, aki felpörgette a motort, és balra húzódott. Mielőtt a fegyveres átmászhatott volna a vezetőfülke másik oldalára, Tyler felállt, és hat golyót eresztett a tükörre. A hatból kettő talált célba; a tükör szilánkokra robbant. Megjelent a fegyveres, a Teslára emelte a géppisztolyt, de Grant ekkor már ismét a Liebherr mögött volt. Jobbra húzódott, és Tyler hatszor rálőtt a teherautó jobb oldali tükrére. - Szép volt, cowboy! - állapította meg Grant. A Liebherr sofőrje már nem láthatta, mi történik a jármű mögött. Annak, hogy Tyler észrevétlenül eljut a teherautó elejénél lévő létrához, már ötven százalék volt az esélye. Ez még mindig jobb volt, mint a teljes esélytelenség. Grant balra rántotta a Teslát, és felgyorsítva a Liebherr mellé hajtott. A teherautó éppen félrelökött az útjából két személykocsit - úgy zúzta be a hátuljukat, mintha puhafából lettek volna. Tyler ösztönösen lekapta a fejét, amikor a személyautókról leszakadó darabok elzúgtak a feje fölött. Grant kis híján beleütközött az egyik kocsiba. Tyler belökte a pisztolyába a második, egyben utolsó teli tárat, a fegyvert visszadugta a derékszíjára csatolt tokba, és felkészült rá, hogy átugrik a létrára. A Liebherren három lépcső volt: egy-egy a motorház jobb és bal oldalán helyezkedett el, a harmadikat rézsútosan a hűtő elejére szerelték fel úgy, hogy a teteje a jobb oldalon, az alja pedig bal oldalon, a talaj fölött volt. Az elülső lépcső a bal oldalival alul, a jobb oldalival fent találkozott egy-egy kis platón. A Tesla egy vonalba került ezzel a platóval. Tyler, ha történetesen katolikus, biztosan keresztet vet, ehelyett azonban csak ennyit mormolt: - Mit művelek? Elrugaszkodott, átugrott a sportkocsitól másfél méterre lévő platóra, és belekapaszkodott a lépcső egyik acélfokába. Nem csak attól kellett tartania, hogy lezuhan a hatvannal haladó teherautóról - az is nagyon valószínűnek tűnt, hogy ha ez megtörténik, szétlapítja a Liebherr egyik kereke. Megfeszítette az izmait, fogást váltott, és felfelé tartott hüvelykujjal jelzett Grantnek. Ismét előhúzta a Glockot, és felkapaszkodott az elülső lépcsőn. A füle mellett süvített a szél; a levegő a burkolat nélküli motorházba, a bömbölő motorba csapott. Grant a tervnek megfelelően oldalra rántotta a Tesla kormányát, hogy elterelje Tylerről a figyelmet. A trükk bevált. A fegyveres férfi megeresztett egy sorozatot Grant irányába. Amikor Tyler feljutott a lépcső tetejére, látta, hogy a fickó áthajol a korlát fölött, és a teherautó hátulja felé néz. Tyler célzott, hogy hátba lője a géppisztolyos embert. Ez így nem túl sportszerű - villant át az agyán -, de
csessze meg! Hozott egy döntést, amikor megölte azt a két seriff helyettest! Mielőtt meghúzhatta volna a ravaszt, a Liebherr sofőrje tüzet nyitott rá. A vezetőfülke oldalsó ablaka betört, a golyók Tyler körül a fémburkolatot verték végig. Tyler gyorsan visszahúzódott, lejjebb csúszott a lépcsőn. A létra tetején megjelent a másik fegyveres. Tyler rátartotta a Glockot, ám a férfi a géppisztoly tusával kiütötte a kezéből a pisztolyt. Tyler megmarkolta a fickó ingét; mindketten lezuhantak. A férfi esés előtt még megpróbált megkapaszkodni, de ehhez el kellett eresztenie a géppisztolyát. Az AR-15-ös átesett a korlát fölött. Ahogy legurultak a lépcsőn, Tyler kétségbeesett igyekezettel próbálta lefékezni magát. Lelki szemei előtt ismét megjelentek a gigantikus kerekek. A legalsó foknál sikerült kitámasztania magát. Ekkor döbbent rá, hogy a fegyveres férfin fekszik, akit menet közben valahogy maga alá gyűrt. Megfeszítette az izmait, felkészült rá, hogy fejbe rúgja a fickót, esetleg letaszítja a teherautóról. Nem érdekelte hogyan, de mindenképpen meg akart szabadulni tőle. Hirtelen éles dudaszó hallatszott. Tyler felkapta a fejét, és közvetlenül maga mellett meglátta a Teslát, és a benne ülő Grantet, aki üvöltözve előrefelé mutogatott. Tyler rátérdelt a merénylő mellkasára, és hátrafordította a fejet Úgy érezte, a testében minden izom úgy feszül, mint a gitáron a húr. Meglátta, hogy Grant mire akarja felhívni a figyelmét. A Liebherr egy téglafal felé tartott. Az ütközésnek néhány pillanaton belül be kellett következnie.
HUSZONKILENC A bőrönd a vezetőfülke padlóján, a kormány mögött ülő Cutter lábánál hevert. A Gordian telepén nem nyílt mód a megsemmisítésére, ezért Cutternek nem maradt más választása: el kellett lopnia. A Liebherr kiváló lehetőséget nyújtott; a terv tökéletesen bevált. Cutternek már csak arról kellett gondoskodnia, hogy eljusson a sebtében kiválasztott menekülési pontra, mielőtt valahogy megállítják a teherautót. Ha odaér, nagyon könnyen eltűnhet a tömegben. Ha azelőtt megállítják, nem hagyhatja el észrevétlenül a vezetőfülkét. Nem engedhette meg, hogy ez, a második verzió váljon valóra. Aztán hirtelen meglátta Locke arcát. Simkins a korláthoz rohant, hogy leszedje a célpontként felkínálkozó sportkocsit. Ostoba volt, nem mérte fel a terepet, nem csoda, hogy Locke-nak sikerült meglepnie őt. Cutter mindkettejüket szem elől tévesztette, de tudta, hogy az elülső lépcső majdnem a talajig leér. Váratlanul kiváló lehetőség kínálkozott rá, hogy megszabaduljon tőlük - feltéve, hogy még mindig ott vannak. Az egyik oldalon valami építőanyagokkal foglalkozó cég szabadtéri raktára jelent meg. Az udvaron raklapokra pakolt, szállításra váró téglablokkok sorakoztak. Mindegyik blokk magasabb volt, mint az előző, és mindegyik legalább két méter szélesnek látszott. Cutternek csak annyit kellett tennie, hogy belehajt a blokkokba. A Liebherrt még csak le sem fogja lassítani az ütközés ereje. Lehet, hogy a lépcső sem zúzódik össze teljesen, de Locke-nak biztosan nem fog jót tenni, ha nekicsapódik pár tonnányi téglának. Simkinsért azért kár. Jó katona volt. Mindegy, legalább harc közben fog elesni.
*** Grant, aki a Liebherr mellett tartotta a Teslát, elborzadva látta, hogy a teherautó egyenesen az udvaron álló téglablokkok irányába tart. A blokkokat egymástól tizenöt méter távolságban helyezték el, hogy közéjük férjen a villástargonca. Az első jó három méter magas volt, a mögötte álló már legalább négy és fél méteresnek látszott, a harmadik pedig jó hatméteres lehetett. Grant biztosra vette, a Liebherr sofőrje tudja, hogy Tyler a lépcsőn van. Látta, hogy a barátja vette a figyelmeztetést. Tyler rátérdelt annak az embernek a mellkasára, aki vele együtt zuhant le a lépcsőn, majd feljebb mászott. A férfi az egyik kezét a hasára szorította, és megpróbált feltápászkodni, de még akkor is a legalsó lépcsőfokon volt a feje, amikor a teherautó nekiütközött az első téglarakásnak. A téglák szétzúzták a férfi testét, darabokra szaggatták a lépcső fokait, közvetlenül Tyler lába alatt. Tyler egy pillanatra elvesztette az egyensúlyát. Grant a lélegzetét visszafojtva figyelt. Szerencsére Tylernek sikerült megkapaszkodnia. Feljebb mászott, és így kitért a második téglablokk elől, amely valósággal belerobbant a teherautó elejébe. Az edzett acélból készült hűtőrács éppen csak behorpadt. Grant már számtalanszor végignézte, ahogy barátja kijátssza a halált, ezért sejtette, hogy most sem fog kudarcot vallani, de még mindig alig hitte el, hogy Tylert ennyire segíti a szerencse. Tyler éppen akkor ugrott fel, amikor a harmadik téglarakás leszakította a lépcső maradványait. Grant biztosra vette, hogy Tyler le fog zuhanni. Alig hitt a szemének, amikor meglátta, hogy egy csavar kitartott, így a fémlépcső ugyan megcsavarodott, de nem zuhant le. Tyler ekkor már a motor előtt kiálló korlátdarabba kapaszkodott. Túlságosan távol volt a jobb oldali lépcsőtől, nem tudott átlendülni. Ha a keze esetleg lecsúszik a korlátról, jó hatméternyit zuhanna a hatvannal robogó monstrumról. Egy ilyen esést meg egy olyan szerencsés fickó sem élne túl, mint ő. Grant tudta, hogy valamilyen módon segítenie kell a barátján. A Tesla diszkrét hangjelzést adott ki magából. Grant a műszerfalra nézett, és megállapította, hogy probléma van. Az elektromos sportautó telepei már majdnem teljesen lemerültek. Grant érezte, hogy a kocsi lassulni kezd. Ez azt jelentette, hogy egyetlen egy kísérletet tehet Tyler megsegítésére. A Liebherr sofőrje valószínűleg azt hitte, hogy sikerült megszabadulnia Tylertől. Visszatért az útra, és a szirénázó rendőrkocsikkal a nyomában továbbrobogott. Grantnek meg kellett próbálnia valamit - valami olyasmit, amit még ő is őrültségnek tartott. Úgy állította be a Teslát, hogy a Liebherr jobb oldali lépcsője mellé kerüljön. Ez a feljáró viszonylag ép maradt a téglablokkokkal való ütközés után. Grant beállította a kormányt, és még egyszer ellenőrizte, hogy elég hosszú-e az előttük nyújtózó egyenes útszakasz. A testét úgy elárasztotta az adrenalin, mintha arra készült volna, hogy kiugrik egy repülőgépből. Persze ez a vállalkozás százszor veszélyesebb volt egy olyan szimpla ugrásnál. Felüvöltött, hogy még jobban felpörgesse magát. Felállt az ülésen, stabilizálta a kormánykereket, azután laza mozdulattal elrugaszkodott, és átugrott a Liebherr lépcsőjére. Amikor megérkezett, ismét ordított egyet. A sofőr nélkül maradt Tesla balra csúszott, és eltűnt a Liebherr gigantikus kerekei alatt. Grant hallotta a szétlapuló fémlemezek roppanását. A Tesla megsemmisült. Grant megfordult, és látta, hogy Tyler ugyan két kézzel kapaszkodik, de a keze kezd lecsúszni a korlátról. Rátámaszkodott a lépcső korlátjára, és amennyire tudta, előrenyúlt. Tyler fél kézzel eleresztette a korlátdarabot. Éppen csak el tudták kapni egymás kezét. - Háromra! - kiáltott fel Grant. - Egy! Kettő! Három! Megrántotta Tyler kezét. Tyler ugyanabban a pillanatban a másik kezével is eleresztette a korlátdarabot, és elrugaszkodott. A lába az aszfalt fölött lógott; Grant úgy tartotta, mint a büszke horgász a zsákmányát. Grant lendületet vett, és felrántotta magához Tylert. Amikor mindketten biztonságban voltak, lihegve omlottak le a lépcsőre. Tyler az ingujjával megtörölte a homlokát, és lassan feltápászkodott. A könyökét a térdére támasztva előredőlt. - És még te tartasz őrültnek engem? - kérdezte. Grant még sosem hallotta ennyire remegni a hangját. - Őrültnek? Eszeveszett bolondnak! Tyler előrenyújtotta a kezét; Grant megrázta. - Köszönöm. - mondta Tyler. - Ezért a mutatványért tartozom neked eggyel. - Aha. És közben tartozunk a Teslának egy új autóval. - Nagyobb gondunk is van. - Tyler a közeledő táblára mutatott: „Vízi világ élménypark parkoló: következő kijárat". - így akar meglépni a madarunk! Logikus - gondolta Grant. Durva, de végül is logikus. A Vízivilág volt a város legnagyobb és legnépszerűbb élményfürdője. Melegebb napokon emberek ezrei szórakoztak benne. A teherautó sofőrje oda akart behajtani, hogy a keletkező zűrzavarban szépen lelépjen. - Kapjuk el! - mondta Grant, és elindult a lépcső teteje felé. Érezte, hogy Tyler megfogja a bokáját. - A fickónál van egy AR-15-ös. Leszedne minket, mielőtt a sofőrfülke közelébe jutunk. - Tyler elővette a Leatherman-szerszámát. - Fogd! Te vagy a villamosmérnök. Ha már feljöttél, elvégezhetnéd a munkát. A teherautó elkanyarodott; most már egészen biztos volt, hogy a Vízivilág parkolója felé tart. Úgy gázolt át az egymás mellett álló kocsikon, mintha Bigfoot[7] gigantikus bátyja lenne. - És igyekezz! - tette hozzá Tyler.
A modern motorok többségéhez hasonlóan a Liebherré is komputervezérelt szerkezet volt. Ha Grantnek sikerül kiiktatnia a komputert, aktiválódik a teherautó biztonsági rendszere, elzáródik a benzincsap, és automatikusan működésbe lépnek a fékek. - Ha előre tudom, hogy ennyi marhaságot hajlandó vagy végigcsinálni azért, hogy feljöjjek erre a teherautóra - mondta Grant, miközben bemászott a dübörgő motorházba -, inkább hagyom, hogy te vezess! Az elülső hűtőrácson keresztül meglátta az élménypark gyorsan közeledő kerítését. Megvizsgálta a Leatherman-szerszámot, kinyitotta rajta a drótvágót. Tudta, ha ezt most elejti, végük van. A távolból sikolyokat hallott, de nem látta, hogy a teherautó bárkit is elütött volna. Már ez is sokat számított. Ahogy felpillantott, meglátta azt is, ami felé a sofőr tartott. Vízi csúszdák. A parkban totális lesz a pánik, ha a Liebherr szétzúzza őket! Megtalálta a fedélzeti komputerhez csatlakozó vezetékeket, és nekilátott, hogy egyenként szétvágja őket. A Liebherr keresztülrobogott a külső kerítésen. Már csak két drót volt hátra. Grant látta a bal oldalon elszáguldó hullámmedencét. Egy drót. Még egy vágás, és a motor hirtelen leállt. Valósággal fülsiketítő volt a hirtelen beálló csend. A teherautó lassulni kezdett, de még mindig a vízi csúszdák irányába gurult. Ahogy közelebb ért, a csúszdák tövében, a lépcsőnél maradt emberek egyre hangosabban sikítottak. Végre működésbe lépett a vészfék. A teherautó akkorát zökkent, mintha egy óriás kapaszkodott volna a hátuljába. Keresztültört két csúszdán, és még mindig a széles lépcső felé tartott, de abban már nem tett kárt, éppen csak megérintette az elejével. Grant füttyentett. Ez meleg volt! Verítékben fürödve mászott ki a motorházból. Tyler a csúszdákhoz vezető lépcső tetején állt, a teherautót nézte. Az a tény, hogy senki sem nyitott rá tüzet, csupán egyet jelenthetett. - Ne is mondd! - morgott Grant. - Lelépett. Tyler dühösen bólintott. - És elvitte azt, amiért jött. Valószínűleg beugrott a medencébe ami mellett elhajtottunk. Mostanra már elvegyült a tömegben. - Szerencsés szemétláda! - Grant megtörölte a homlokát. - De legalább megfürdettük.
HARMINC A kedd esti híradókban részletesen beszámoltak a teherautó üldözéséről, szerda reggel pedig elkezdődött a felelősök keresése. A phoenixi Deer Valley-ben hatalmas károk keletkeztek, de a katasztrófa mértéke közel sem volt akkora, mint lehetett volna. Az építőanyag-raktártól eltekintve gyakorlatilag csak a Vízivilágban volt jelentős a pusztítás. A parkolóban legalább hatvanöt autó vált totálkárossá, és ötven másik szenvedett kisebb-nagyobb sérülést. A kár mértékét több millió dollárra becsülték. Kész csoda volt, hogy a két seriffhelyettesen és az egyik merénylőn kívül senki sem halt meg. A Vízivilágban sokan megsérültek, de szerencsére nem túl komolyan. Ennek ellenére biztosra lehetett venni, hogy a Gordiant jó néhányan bíróság elé fogják citálni. Miles Benson szerda reggel Phoenixbe repült, hogy személyesen tájékozódjon a történtekről, megtekintse a pusztítást. Mindenki a Gordiant hibáztatta azért, hogy nem gondoskodott a Liebherr megfelelő őrzéséről, amivel lehetővé tette, hogy a merénylők faltörő kosként használják. A cégen belül a felelősséget Miles-nak kellett vállalnia. A Gordian munkásai, Grant felügyelete mellett stabilizálták a csúszdát, aminek a teherautó nekiütközött. Megkezdték a Liebherr szétszerelését; darabokban akarták visszaszállítani a TMC területére. - Tehát nem kaptátok el a fickót? - kérdezte a Miles, miközben azt figyelte, hogyan emelik le a teherautóról a platót. - Hogy a ördögbe történhetett meg ez az egész? Tyler, miután sikerült megállítaniuk a Liebherrt, azonnal visszatért a TMC-be, hogy felmérje a károkat, és kiderítse, hogyan juthattak be a telepre illetéktelen személyek. Amikor ezzel végzett, átment a Vízivilágba, ahol még keményebb munka várt rá: választ kellett adnia a főnöke kérdéseire. A munka, a Liebherr szétszerelése, a csúszda helyreállítása és a takarítás óriási porral járt. Tyler úgy köhögött, mintha valami kaparná a torkát, pedig valójában csak egy kis időt akart nyerni. - Eddig a következőket sikerült kiderítenünk - kezdte. - Mindenkit ellenőriztünk, aki a tegnapi nap folyamán belépett a TMC területére. Valamennyi személyt megtaláltuk, kivéve az NKT két nyomozóját. A megyei seriff átkutatta a fickók által bérelt szállodai szobát. A valódi nyomozókat megölték. Lelőtték őket, a hullájukat a fürdőkádba fektették, jeget öntöttek rájuk. Az ajtóra ki akasztották a „Ne zavarjanak!" táblát. A gyilkosok gyors munkát végeztek, és biztosak lehettek abban, hogy tettükre egy-két napig nem derül fény. - Mire ment ki a játék? - Összevetettük a hangárban található tárgyak listáját a G-cimkézéses leltárral. A merénylők egy normál méretű bőröndöt vittek magukkal. Az embereink korábban nem nyitották fel, ezért fogalmunk sincs, mi lehet benne. - Miért keltettek ekkora feltűnést? - Szerintem a repülőgépnek elvileg nem lett volna szabad visszatérnie az Egyesült Államok területe fölé. Csak ezzel lehet megmagyarázni, hogy a merénylők, nem törődve a kockázatokkal, vállalták, hogy visszaszerzik az a bőröndöt. Ha a gép az óceánba zuhant volna, a szóban forgó tárgy sosem kerül elő. - Nyomok? - A halottkém még mindig szedegeti a téglaszilánkokat az egyik fickó holttestéből. A medence közelében tartózkodók közül többen látták, hogy amikor a teherautó továbbrobogott, a sofőrfülkéjéből egy férfi ugrott a mélyvízbe. A zűrzavarban sikerült lelépnie. Még nem tudjuk, eltűnt-e valamilyen jármű a parkolóból. Ha figyelembe vesszük, hány kocsi lapult szét, ennek kiderítése el fog tartani egy ideig. Van egy videofelvételünk, ami a TMC kapujánál készült a két férfiról. Megpróbáljuk beazonosítani őket. A munkát Alden MacKennára bíztam. - Sok mindent vállaltak azért, hogy ne nyissuk fel a bőröndjüket - mondta Miles. - Most meg fizethetünk! - Én inkább amiatt aggódnék, amit a fickók terveznek - mondta Tyler. - Miles, biztosra veszem, hogy valahol építettek egy bunkert, amit egyfajta. bárkaként akarnak használni. Ez az egész csupán a nyitánya valami nagy és komoly dolognak. Nem tudom, de az biztos, hogy a Genezis Hajnalnak is köze van hozzá. - Valamilyen biológiai fegyvert akarnak letesztelni? Tyler bólintott. - Elképzelhető. Talán túljutottak a laboratóriumi kísérleteken, és látni akarták, hogy nem ellenőrzött körülmények között is működőképes-e. Lehet, hogy a Genezis Hajnalon is csak tesztelni akarnak, de az is lehet, hogy ott zajlik le a végjáték. Egyelőre még azt sem tudjuk, kikkel állunk szemben. - Közeleg a világvége - mondta Miles könnyedén. - Bocsánat, csak eszembe jutott, milyen cédulákat szoktak osztogatni azok az apokalipszismegszállottak. - Senki sem költene négyszázmillió dollárt egy bunkerre, ha nem feltételezné, hogy egy nap szüksége lesz rá. Szerintem ezek a fickók biztosan tudják, hogy szükségük lesz rá. - Dr. Kennernek sikerült rájönnie, hogy mi köze van ennek az egésznek Noé bárkájához? - Visszament a TMC-be, éppen ezen dolgozik. Meggyőződése, hogy az apja rátalált Noé bárkájára. A valódira. Azt állítja, a Bárka nem csupán az Oázis nevű bunker metaforája. Szerinte, ha megtaláljuk a Bárkát, össze tudjuk állítani a képet. Ami engem illet. Ennyire nem bízom a dologban. - Vagyis nem hiszel neki. - Miles nem kérdést tett fel, megállapított valamit. - Ugyan, Miles! Te elhiszed, hogy létezik egy százhúsz méter hosszú, fából készült hajó, ami hat évezred elteltével is ép maradt, ráadásul most szerepet kapott egy olyan eszelős marha tervében, aki több milliárd ember meggyilkolására készül? Ismersz. Empirista vagyok. Hiszem, ha látom! - Be kell vallanom, én is szkeptikus vagyok, de abban azért van valami, hogy Dilara Kenner ennyire hisz az apjában. Nos, hajlamos vagyok a megérzéseimre hagyatkozni. A nő hite szétoszlatja a kételyeimet. - És mi a helyzet azzal a hajóval, aminek mostanra már rég porrá kellett volna válnia? - Lehet, hogy az a szkeptikus agyad rossz irányba indult el. Talán azt a kérdést kellene feltenned, Noé bárkája hogyan bírhatott ki hatezer évet. Ha erre választ adsz, szerintem megtalálod magát a Bárkát, meg azokat, akik ezt az istenverte felfordulást okozták. Most már valódi tétje van a probléma megoldásának. Ha nem sikerül megtalálnunk a valódi felelősöket, a Gordiant fogják szétszedni a Liebherr által okozott pusztítás miatt. - És mi a helyzet a Genezis Hajnallal? Két napon belül kifut. - Mostantól fogva ez a te feladatod. Számítok rá, és kérlek, gondoskodj róla, hogy a világ még a jövő héten is létezzen. Grant majd befejezi az itt zajló munkálatokat. Visszaviszlek a TMC-be. Találkoznom kell néhány tucat ügyvéddel és kárfelmérővel. Ahogy visszakísérte Milest a kocsijához (speciális kialakítású kisteherautó volt, amibe Miles begurulhatott a kerekes székével, és vezethetett), Tyler azt kívánta, bárcsak neki is olyan hétköznapi problémákat kellene megoldania, mint egy perre készülő ügyvéd-falka lecsillapítása. Ehelyett azonban gyakorlatilag néhány napot kapott arra, hogy megtalálja Noé bárkáját, azt a régészeti kincset, amelyet a történelem kezdete óta senki sem látott. Ja, és emellett még meg kell mentenie néhány milliárd ember életét. Abszolút nem nyomasztó feladatok.
HARMINCEGY Ahogy az Orcas-szigeten álló létesítmény helikopter-leszállópályájától az egyik épület felé tartottak, Cutter éppen mesélni kezdte, hogy előző nap, csuromvizesen hogyan sikerült kikerülnie az élményparkhoz érkező rendőröket, és hogyan lopta el a kocsit, amivel eljutott Tucsonba, ahol álnéven, hamis papírokkal repülőgépre szállt, és visszatért Seattle-be, ám Ulric felemelte a kezét, és belé fojtotta a szót. Eleget hallott, lényegtelennek tartotta Cutter megmenekülésének részleteit. Neki csak az számított, hogy visszaszerezték a bőröndöt. Annak ellenére, hogy a Hayden repülőgépén végrehajtott kísérlet az egész műveletet veszélybe sodorta, amikor a gép váratlanul visszafordult a kontinens felé, Ulricnak el kellett ismernie, hogy a küldetés végül sikerrel zárult. Bebizonyosodott, hogy az Arkon-B nem csak laboratóriumi körülmények között fejti ki hatását. Időközben arról is biztosították, hogy a Genezis Hajnalon kipróbálandó Arkon-C hasonlóképpen effektívnek fog bizonyulni. Korábban fontolóra vette, hogy kihagyja a repülőgépes tesztelést, és rátér a hajóval kapcsolatos terv végrehajtására, ám ez túlságosan kockázatos lépés lett volna. Ha valami nem működik, ha esetleg idő előtt megtalálják a szerkezetet, csak nehezen lehetett volna másodszor is próbát tenni a dologgal. Ez nagyon valószínűnek tűnt, mivel a másik létesítménye Svájcban volt. A Bern közelében álló kastély alatt kialakított bunker természetesen funkcionált, de közel sem volt olyan kényelmes, mint az Oázis. Miután megállapította, hogy célszerűbb lesz valamennyi tudósát és követőjét egy helyen összegyűjteni, az Orcas-szigetet állította a középpontba, és gyakorlatilag hibernálta a svájci laboratóriumot. Később még azt is beindíthatja, de csak akkor, ha tényleg szükség van rá. - Mindez természetesen azt jelenti - mondta Cutternek -, hogy nem tarthat velem a Genezis Hajnalra, hogy aktiválja a szerkezetet. Cutter tiltakozni próbált. - Álcát viselhetnék. Ulric tudta, Cutter is éppen úgy szeretne részt venni az utolsó műveletben, mint ő, de nem tehette kockára az eredményeket, a terv sikeres végrehajtását. - Nem, ön itt marad. Itt fogja felügyelni az előkészületeket. Amikor visszatérek, készen kell állnunk a bezárkózásra. A következő két napban mindenkinek meg kell érkeznie. Már csupán a készletek és a procedúrák újbóli ellenőrzését kell végrehajtani. - Értem, uram. De mi legyen Locke-kal? A kapcsolatunk szerint járt Coleman irodájában. - Ezt a vonalat lezártuk. Coleman halott, a feljegyzéseit töröltük. Az eszköz nélkül Locke nem jut el hozzánk. Úgy gondoltam, Watson esetleg kifejezetten engem is megemlített, ezért akartam megöletni Tylert. Most már nyilvánvaló, hogy erre nincs szükség. Higgyen nekem, ismerem Tylert. Ha bármit is sejtene az igazságból, mostanra már nyomozna utánam. Lehet, hogy rendelkezik néhány nyommal, de semmi olyasmi nincs a kezében, amivel időben tudna kezdeni valamit. - A kapcsolatunkban teljes mértékben megbízik, uram? Ulric bólintott. - A legteljesebb mértékben. Amikor tudomást szereztem az ön phoenixi kalandjairól, arra kértem az illetőt, találkozzon velem Miamiban. Ő fog gondoskodni a szerkezet aktiválásáról, miután én távozom. Amikor először hallott a Genezis Hajnal kifutásáról, Ulric tudta, ez lesz a tökéletes módja az Új Világ megteremtésének. A világ legnagyobb luxushajójának első hivatalos útjára már évekkel korábban lefoglalták a jegyeket, de Ulric felhasználta a milliárdjainak köszönhető kapcsolatait, és elintézte, hogy az övé legyen a legnagyobb lakosztály. Ennek érdekében még azt is vállalta, hogy részt vesz a kifutási ünnepségen. Nem szívesen ment el a partira, de mert a kabin tökéletesen megfelelt a céljainak, vállalta ezt a kötelezettséget. A hajó a tervek szerint először New Yorkba megy, onnan pedig átkel Európába, ahol érinti a legnagyobb kikötőket. Világszerte több ezer ismert és fontos ember várt arra, hogy részt vehessen az utazáson, akár csak néhány napig, hogy aztán hazatérve beszámolhasson a látottakról. A teljes út pontosan negyven napig tartott, vagyis ugyanannyi ideig, mint az Özönvíz. Ulric, amikor felfedezte az egybeesést, úgy gondolta, ez csakis valamiféle jel lehet. Amikor az utasok elhagyják a hajót, minden bizonnyal eljutnak a világ különböző repülőtereire. Ezzel a módszerrel néhány hét leforgása alatt az egész világon el lehetett terjeszteni az Arkon-C-t. Mire bárki felismerné a betegség forrását, már késő lesz, akkorra már az egész bolygón elterjed. Ulric csalódott volt, amikor a tudósaival kifejlesztették az Arkon-B-t, azt a típust, amelyet a Hayden repülőgépén végrehajtott teszt során használt. Annak ellenére, hogy az anyag kiváltotta a kívánt hatást, túlságosan gyors volt. A fertőzött személyeket karanténba zárnák; csupán néhány ezren halnának meg, ő viszont nem ezt tervezte. Olyan variánsra volt szüksége, ami sokkal lassabban hat. Egy újabb évbe tellett, hogy kifejlesszék az Arkon-C-t. Amikor ez sikerült, Ulric végre beindíthatta az Új Világgal kapcsolatos terv végrehajtását. A kór természetesen gyógyíthatatlan volt, így miután az Arkon-C szétterjed a világon, semmi sem állíthatja meg. Néhány izolált csoport esetleg túlélheti a világméretű járványt, de az ő esetükben minden a szerencsén múlik. A komputeres folyamatmodellek szerint az egész világon alig egymillió túlélő maradhat. Ulricnak és követőinek csupán annyit kellett tenniük, hogy kivárják a megfelelő pillanatot, majd színre lépnek, mint az Új Világ vezetői. Ez volt az oka annak, hogy vagyona nagy részét az Oázis kiépítésére áldozta. Ez volt az ő föld alatti bárkája, amit az idők végezetéig úgy fognak emlegetni, hogy „Ulric bárkája". Milyen ironikus! - gondolta. Éppen Noé bárkájának megtalálása tette lehetővé álmai valóra váltását. Akkor még az is megfordult a fejében, hogy közli a világgal a felfedezés tényét; közli, hogy valóság lett abból, amiről mindig álmodozott, ám a Bárka felélesztett benne egy új látomást, egy új célt, amely sokkal nagyobb léptékű és sokkal nagyobb hatású volt, mint bármi más. Isten alkalmasnak találta őt arra, hogy a látomásának megfelelően újjáépítse a világot. Ő lesz a modern kor Noéja. Ő lesz az atyja mindennek, ami az Új Világban létrejön. Nehéz teher volt ez, de tudta, Isten meglátott benne valamit valami olyasmit, ami miatt az eljövendő nemzedékek tisztelni és imádni fogják. Az Új Világ születése fájdalmas lesz, de melyik születés nem jár együtt kínokkal? Biztos volt benne, hogy hősnek tekintik majd, Isten e világi képviselőjének, aki egy újabb aranykorba vezeti az emberiséget. Svetlana közeledett felé, az imádott nő, aki az Új Világban a társa lesz. Mögötte szolgák cipelték a csomagjait. Svetlana is jelen lesz a gálán, hogy vele együtt köszöntse az Új Világot. - Boldognak tűnsz - mondta a nő. - Felkészültél? - Felfogtad - kérdezte Ulric -, hogy a történelem legjelentősebb utazására készülünk? Ez még annál is fontosabb, mint Noé hajóútja volt. - Igen - felelte a nő. - Jaj, olyan izgatott vagyok! Sajnos ez az utolsó alkalom, hogy egy eredeti Armanit viselhetek. Remélem, nem fog esni!
HARMINCKETTŐ Tyler szerda délután visszatért a TMC-be. Aidennek még nem sikerült kiderítenie a merénylők személyazonosságát, pedig már a hadsereg és az FBI adatbázisait is átvizsgálta, ezért Tyler újra és újra lejátszotta a TMC kapuján keresztülhajtó autóról készült videofelvételt, hátha sikerül találnia valamilyen nyomot, amiből kiderül, ki volt a két fickó. Grant Westfield, miután befejezte a Liebherr szétszerelését, csatlakozott Tylerhez a vetítőszobában. Ahogy meglátta a videót, elkomorodott a tekintete. - A rohadék! - mondta. - Mi a baj? - Ismerem a fickót. - Melyiket? - A sofőrt. Az, amelyik meglépett. Dan Cutternek hívják. - Honnan ismered? - Együtt szolgáltam vele Irakban. - A rangereknél? Grant lezökkent az egyik székre, ami nyikorogva tiltakozott a ránehezedő súly ellen. - Úgy négy hónapig voltunk együtt. Ennyi idő éppen elég volt ahhoz, hogy kiismerjem, milyen mocskos módon játszik. Grant először beszélt Tylernek a különleges alakulatnál eltöltött időről. Tyler a szeptember 11-i események előtt szolgált a seregben, tartalékosként tért vissza az egységéhez. Afganisztánban, azután Irakban, ahol egységparancsnokként működött, közeli barátságba került Granttel, a rangidős altisztjével. Ő járta ki, hogy Grant átkerüljön a rangerek orientációs programjába. Az átvezénylés viszonylag könnyen ment, mivel Grantet elektronikai varázslónak tartották, és a különleges alakulatnak szüksége volt hozzá hasonló tudással rendelkező emberekre. Ráadásként kiváló harcosnak bizonyult, így hamar nélkülözhetetlenné vált az egységében. Tyler tudomása szerint Grant jól érezte magát az alakulatánál, nem voltak problémái. Két évvel korábban azonban történt vele valami. Akkoriban ért véget a tényleges szolgálata; Tyler biztosra vette, hogy vállalja a további szolgálatot, ám nem így lett. Grant megkereste őt, és arra kérte, szerezzen neki valamilyen munkát a civil életben. Tylernek sikerült elérnie, hogy tulajdonostárs legyen a Gordianben. Grant sosem beszélt a rangereknél töltött időszakról, igaz, időnként halvány célzásokat tett egy iraki incidensre. - Ramadiról van szó? - kérdezte Tyler. Grant lassan bólintott. Tyler ritkán látta őt ennyire komolynak. Ettől ideges lett. - Ez a fickó volt a legjobb - mondta Grant. - Az elöljáróm volt. Akkoriban mind a ketten őrmesteri rangban voltunk, de ő volt a szakaszparancsnokom. Mindenki csak Láncfűrészesnek szólította. Ez elárulja, hogyan vágta darabokra az ellenséget. Én nem voltam hajlandó ezen a néven szólítani. Főként azért, hogy idegesítsem. Úgy ki tudta szagolni az ellenséges egységek rejtekhelyeit, mint senki. Valóságos legenda volt a rangerek között. Mindenki ismerte. Sokkal több füle volt, mint bárki másnak az egységben. Fül. Tyler tudta, a rangerek így emlegették az általuk megölt ellenséges katonákat. Ezek szerint ez a Cutter több emberrel végzett, mint a társai. - Láttam, hogy kezd kiborulni, és már nem sok választja el attól, hogy átlépje azt a bizonyos határt - folytatta Grant. - Túlságosan élvezte az öldöklést. A fegyverén rovátkák voltak. Annyi, hogy az a francos stukker úgy nézett ki, mint az anyám kanapéja, miután a macskánk azon élezte a karmait. Aztán jött az a balhé, Ramadiban. Grant kis szünetet tartott. Tyler hallgatott. Nyilvánvaló volt, hogy Grant nem szívesen beszél erről a dologról. - Őrjáratoztunk, egy feltételezett ellenséges sejtet próbáltunk megtalálni a város északi részén. Gyalogosan indultunk el, hogy ne keltsünk feltűnést, de készenlétben állt egy helikopter, hogy szükség esetén kihozzon minket. Cutter megállapította, hogy az ellenséges egység az egyik, még viszonylag ép házban tartózkodik. Megközelítettük az objektumot, amikor a semmiből hirtelen előbukkant egy RPG-s fickó. Cutter egyetlen lövéssel leterítette a rakétást, de a fickónak előtte még sikerült szétrobbantania a hadnagyunkat. Cutter ettől teljesen begőzölt. - Behatoltunk a házba. Annyi volt a feladatunk, hogy összeszedjük a gyanús alakokat. Cutter nem érte be ennyivel. Ránk parancsolt, hogy végezzünk velük. Mindegyikkel. Teljesítettük a parancsot. - Grant közömbös hangon beszélt, Tyler mégis érezte a szenvtelenség mögött lappangó fájdalmat. - Neki azonban még ez sem volt elég. Kiment, és a közeli házakból az utcára terelte a családokat. Tyler már sejtette, mi következik. - Azt mondta, ki akarja hallgatni az embereket - mondta Grant. - Aztán tüzet nyitott. Férfiak, asszonyok, gyerekek. Talán mindegyik ártatlan volt. Cuttert ez sem zavarta. Amikor felfogtam, mi történik az orrom előtt, ledöntöttem Cuttert a földre. Az emberek elmenekültek. Már aki tudott. Összeverekedtünk Cutterrel. Ott, a nyílt utcán. Közben tüzet nyitott ránk egy orvlövész. Cuttert kétszer találta el. Egyszer a vállán, egyszer az ágyékán. - Amikor kifeküdt, én lettem a rangidős. Odarendeltem a helikoptert, kivitettem a csapatot, meg a halottunkat is. Cutter a ramsteini kórházba került. Az a hír járta, hogy a válla rendbe jött, de az ágyékából. el kellett távolítani bizonyos részeket. Két hónappal később leszereltem. Azóta nem találkoztam vele, de tudom, hogy nem felejtett el. - Szerinted ma látott téged? - Ha igen, szerintem majd beledöglött, hogy nem nyírhat ki ott helyben. Sajnálom, Tyler. Nagyon sokan voltak a hangárban. Nem vettem észre őt. Ha meglátom, talán még mindig élne az a két seriffhelyettes. Tylernek eszébe jutott, Grant hogyan ugrott át a teherautóra, hogy megmentse őt. - Sokkal rosszabbul is alakulhatott volna a dolog - mondta. - Ha Cutternek köze van hozzá, már így is elég átkozott a helyzet. Aki felbérelte, annak a lehető legjobb eszelősre volt szüksége. Ha őt alkalmazták, akkor valószínűleg felvettek mellé néhány tapasztalt veteránt is. Cutter nagyon jól tudja, hogy kit érdemes bevennie a csapatába, ki hűséges hozzá, ki az, aki a legmocskosabb melót is hajlandó elvégezni. Azt hiszem, mégis be kellene avatnunk az ügybe a tábornokot. Tyler csak a szemét forgatta, amikor Grant célzást tett az apjára. - Miles vett rá, hogy ezt mondd? Grant a barátja vállára tette a kezét. - Nézd, tudom, hogyan érzel az apád iránt, de nagy a hatalma, és döbbenetes források állnak a rendelkezésére. Tyler felsóhajtott. - Hidd el, Grant, ha úgy látnám, hogy apám meg tud tenni valamit, amire egyedül képtelenek vagyunk, felkeresném őt. Grant kétkedő pillantást vetett a barátjára. - Tényleg? - Nem menne könnyen, és el kellene felejtenem, hogy mi jelent a „büszkeség", de igen, megtenném. - Szerintem szívesen segítene.
- Ebben én is biztos vagyok. Éppen ez a probléma. Az, hogy az adósává válnék. - Tyler felállt. - Most az lesz a legjobb, ha felhívjuk Perez ügynököt, és elmondjuk az FBI-nak, mivel állunk szemben. Talán már többet tudnak arról, hogy ki támadott meg minket Seattle-ben. - Sikerült találni valami kapcsolatot Coleman és a Forgószél között? - kérdezte Grant. - Egyelőre nem - mondta Tyler. - Elég gyorsan követték egymást az események, még nem volt időm megkeresni Aident. Egyébként is, azt beszéltük meg, hogy telefonál, ha jutott valamire. Grant vállalta a hangár átvizsgálását. - Lehet, hogy Cutter elvesztett vagy itthagyott valamit. Bár ez nem vallana rá. Kisiettek a vetítőből, elváltak egymástól. Tyler a központi irodaépületbe ment, meg akarta látogatni Dilarát, akinek ott rendeztetett be egy szobát. Közben a mobiljáról felhívta Perezt. Az FBI-ügynök a második csengetés után fogadta a hívást. - Dr. Locke, éppen magával akartam beszélni! - Sikerült beazonosítaniuk a seattle-i embereinket? - Igen. - Leszerelt katonák, a különleges alakulatnál szolgáltak? - Honnan tudja? Tyler beszámolt a Láncfűrészes Dan Cutter meg az ellopott bőrönd esetéről. - Azonnal felteszem a körözési listánk élére! Persze azóta már valószínűleg elrejtőzött. - Találtak valamit, ami veszélyt jelenthet a Genezis Hajnalra? - kérdezte Tyler. - Nem, de amennyire tudtam, megerősítettem a biztonsági szolgálatot. Ha nem közvetlen terrorfenyegetésről van szó, ennél többet nem tehetek. - Perez ügynök, valami történni fog azon a hajón. Talán a gálán, de lehet, hogy már kint, a tengeren. Lényegében mindegy, az a fontos, hogy körülbelül nyolcezer ember életéről van szó. Vallja be: nem veszik komolyan dr. Kenner történetét. - Dehogynem! Viszont a Hayden-katasztrófával is foglalkoznunk kell. Washington nem akar országos pánikot, márpedig pontosan ez következne, ha kiderülne, hogy egy ismeretlen csoport biológiai fegyverekkel rendelkezik az Egyesült Államok területén. Mindenesetre, ha ezen a szálon eljutunk valamihez, megfelelő mozgásteret és elegendő embert kapok. - Mi a helyzet a bőrönddel, amit a TMC-ből loptak el? - kérdezte Tyler. - Lehet, hogy abban csempészték fel a biofegyvert Hayden gépére. - Minden egyes bőröndöt és csomagot megvizsgálunk, ami feljut a Genezis Hajnal fedélzetére, de. Valójában fogalmam sincs, hogy mit keresünk. - Személyesen is ott lesz? - Megmondtam: komolyan veszem magát, elhiszem, hogy a Genezis Hajnal célpont, de mégis, hogyan védjem meg a világ legnagyobb hajóját egy támadástól, ha azt sem tudom, mit kell keresnem? Tyler elgondolkodott; az is megfordult a fejében, hogy hagyta kicsúszni a keze közül a bizonyítékokhoz vezető egyik szálat. Ha elkapta volna Cuttert, most már sokkal racionálisabban tudna érvelni a hajó első útjának elhalasztása érdekében. Pereznek még nem beszélt a Forgószélről, és arról, hogy a Coleman irodájában talált információ szerint a projekt hogyan kapcsolódott az Oázishoz. Egyelőre ez a feltételezés is éppen úgy a bizonyítatlan és bizonyíthatatlan dolgok közé tartozott, mint az a sejtés, hogy Coleman halálát mégsem baleset okozta. Nem volt a kezében semmi, de valamilyen módon mégis meg kellett győznie Perezt arról, hogy szükség van az éberségre. - Perez ügynök, okom van feltételezni, hogy ez az egész kapcsolódik egy bizonyos projekthez, ami az Oázis nevet viseli. - Az micsoda? - A lényege egy olyan, föld alatti bunker megépítése, amely hónapokon keresztül több száz ember számára biztosít védelmet. Véleményem szerint ez a bunker annak a személynek a birtokában van, aki megölte Haydent. Bárki legyen is az. - És ezt miből gondolja? - Abból, hogy két hónapon keresztül én is dolgoztam ezen a projekten. Akkor még más volt a neve, de a lényege nem változott. - Tehát ez az oka annak, hogy Colemant megölték. - Perez hamar elkapta a logikai szálat. - A megbízói el akarták tüntetni a nyomaikat. - Pontosan. - Van valamilyen bizonyítéka az Oázis létét illetően? - Nincs. Valaki kitörölte Coleman erre vonatkozó feljegyzéseit. Már ahhoz is szerencse kellett, hogy ezt a néhány információmorzsát összeszedjem. Perez felsóhajtott, és gépies hangon válaszolt. - Tájékoztatni fogom a feletteseimet arról, amit talált, de bizonyítékok nélkül nehéz lesz rábírni őket a cselekvésre. Mekkora volt az a bizonyos bőrönd? - Normál méretű utazóbőrönd volt. Az, amit a Genezis Hajnalra akarnak feljuttatni, valószínűleg nagyobb lesz, de mindenképpen könnyen hordozhatónak kell lennie. - Nyitva tartjuk a szemünket, dr. Locke - mondta Perez -, és ha valami felkelti a gyanúnkat, intézkedünk. Minden rendben lesz. - A hangja olyan leereszkedő volt, mintha csak egy túlzottan aggódó anyát szeretne megnyugtatni azzal kapcsolatban, hogy nyugodtan elküldheti a gyermekét az óvodába. Tyler sosem szerette, ha lekezelik, és annak ellenére, amit Perez mondott, egy pillanatig sem hitte, hogy az ügynök komolyan veszi fenyegető veszélyt. - Ezt örömmel hallom, Perez ügynök - mondta -, mert ha esetleg nem találják meg, és valaki feljuttatja azt a tárgyat a hajóra, a fedélzeten tartózkodó valamennyi utas meg fog halni!
HARMINCHÁROM Tyler belépett a Dilara rendelkezésére bocsátott irodába. A nő a könyvekkel és egyéb dokumentumokkal telepakolt, hatalmas íróasztalnál ült. - Könnyű kis olvasmányok? - kérdezte Tyler. - A céged nagylelkűen segített, idehozták nekem az apám jegyzeteit és kutatási anyagait arról a helyről, ahol eddig tároltam. Az anyagot ma reggel kézbesítette a FedEx. Miután tudomást szereztem apám eltűnéséről, minden jegyzetét átvizsgáltam. Nyomokat kerestem, de semmi használhatót nem találtam. Akkor mindent félretettem. Azóta ott porosodott az egész. Úgy gondoltam, ideje lenne, ha újra átnéznék mindent. - Mármint mindent, ami kapcsolatban áll apád bárkakutató munkájával? Dilara bólintott. - Ez volt a mániája. Hitt abban, hogy a Biblia történelmi tényeket is tartalmaz, és hogy az özönvízzel kapcsolatos történetnek valóban volt valamilyen tényszerű alapja. Úgy gondolta, ha sikerül megtalálni a Bárkát, akkor bebizonyosodik, hogy az özönvíz valóban lezajlott. - De rengeteg embert feldühítene, ha kiderülne, hogy a dolog nem egészen úgy történt, ahogy a Bibliában áll. - Apám ezzel nem törődött. Őt csakis az igazság érdekelte. Kíváncsi volt. Imádta a felfedezés, a kutatás izgalmát, és nem érdekelte, hogy az, amit talál, esetleg megcáfol valamit. Nem hitt abban, hogy a Biblia olyan megkérdőjelezhetetlen dokumentum, amelynek részletei közvetlenül Istentől származnak. Úgy gondolta, a Biblia szövegét és állításait is kétségbe lehet vonni, mert az emberek az évszázadok során valószínűleg manipulálták az anyagot. - Most a fordításokra gondolsz? - Pontosan. A Bibliát az eredeti héber nyelvről görögre fordították, a görög nyelvű szöveget latinra, és a latinból készült az angol változat. Apám szerint elképzelhető, hogy menet közben a szöveg bizonyos helyeken eltorzult, esetleg csorbult. Manapság több különböző, angol nyelvű fordítás létezik. Ez is azt bizonyítja, hogy ugyanazokat a szövegrészeket eltérő módon lehet interpretálni. Dilara elővett néhány telejegyzetelt lapot. - Ezek a Biblia Douay-Rheims verziójának pontos leiratai. A tudósok többsége ezt a változatot tartja a legpontosabb angol fordításnak, főként, ami a Genezisről szóló rész hetedik és tizedik szakaszát illeti. Olvasd csak el ezt a sort! Tyler elolvasta a részletet.
Genezis 7:17 - „Mikor az özönvíz negyven napig volt a földön, annyira nevekedének a vizek, hogy felveheték a bárkát, és az felemelkedék a földről." A „felveheték a bárkát", valamint a „földről" szavakat áthúzták, föléjük új szavakat írtak. A sor ezzel a változtatással így szólt:
„Mikor az özönvíz negyven napig volt a földön, annyira nevekedének a vizek, hogy a bárka magasra került, és az felemelkedék a földfölé." - Én nem látok túl nagy különbséget a két változat között - mondta Tyler. - Van még valami más is? Dilara a következő sorra mutatott.
Genezis 7:18 - „A vizek pedig áradénak és egyre nevekedének a földön, és a bárka jár vala a víz színén. " Arvadi a „jár vala a víz színén" rész helyére a „lebeg vala a víz fölött" szavakat írta.
„A vizek pedig áradának és egyre nevekedének a földön, és a bárka lebegé vala a víz fölött. " - Még mindig csak szőrszálhasogatásnak tűnik - mondta Tyler. - Egyetértek. De van itt valami, ami viszont tényleg nagyon különös. Tyler a következő lapon ezt olvasta:
Genezis 8:4 - „A bárka pedig a hetedik hónapban, a hónak tizenhetedik napján megfeneklett az Ararát hegyén. " Dilara apja ennél a résznél két szót és egy ragot cserélt ki: a „megfeneklett" helyett „megpihent"-et, az „Ararát" helyett „Örményország"-ot írt, a „hegyén"-t pedig átjavította „hegyében"-re. - „A bárka pedig a hetedik hónapban, a hónak tizenhetedik napján megpihent Örményország hegyében" - olvasta Tyler. - Ennek mi a jelentősége? - Örményországot általában Ararátként interpretálják. Az Ararátnak két csúcsa van: az Ararát-hegy és a Kis-Ararát. Az apám valószínűleg úgy gondolta, hogy a Bárka a két csúcs között pihent meg. Tyler átvizsgálta a lapokat, és talált egy olyan passzust, amit többször is aláhúztak.
Genezis 9:15 - „És megemlékezem az én szövetségemről, mely van én közöttem és ti közöttetek, és minden testből való élő állat között; és nem lesz többé a víz özönné minden testnek elvesztésére. " Minden testnek elvesztésére. Tyler megremegett. Pontosan ez történt Hayden repülőgépén. Ott minden test elveszett. - Az özönvíz után Isten szövetségre lépett Noéval - mondta Dilara, majd emlékezetből idézett: - „Azért legyen tehát az ív a felhőben, hogy lássam azt és megemlékezzem az örökkévaló szövetségről Isten között és minden testből való élő állat között, mely a földön van." - Szerinted mit jelentenek ezek a feljegyzések? - kérdezte Tyler. - Apám számtalanszor elmondta a kedvenc teóriáját, de mivel az érveit nem tudta alátámasztani történelmi adatokkal, nem igazán foglalkoztam a dologgal. Most viszont nagyon ostobának érzem magam emiatt. - Ne hibáztasd magad! A világ legjobb tudósai évtizedeken át ostobaságnak tartották Wegener elméletét, miszerint a kontinensek sodródnak. Most azt a geológust néznék agyalágyultnak, aki ezt tagadná. Mi volt apád kedvenc elmélete? - Az, hogy létezik egy misztikus tekercs, a Kincsek Barlangjának könyve, és hogy ez a kulcs Noé bárkájának megleléséhez. Ez a tekercs állítólag olyan döbbenetes titkot tartalmaz, amit senki sem hinne el, míg a Bárka nem kerül elő. - Apád beszélt erről a titokról? Dilara megrázta a fejét. - Azt mondta, már nagyon közel jár a megtalálásához. Az eltűnését megelőző napokban komoly áttörést ért el. Amikor utoljára beszéltem vele, azt állította, hogy hetek kérdése, és ámulatba ejti a világot a bejelentésével. Azt mondta, végre büszke lehetek rá. Úgy gondoltam, ez is csak olyan lelkes, de sehová sem vezető kutatóút lesz, mint a többi volt, de aztán. Aztán megjelent Sam Watson, és felfordult körülöttem a világ. Dilara hátradőlt, beletúrt a hajába. A nyakában függő ezüstmedál megcsillant az asztali lámpa fényében. Tylernek megakadt rajta a szeme. Ez volt az a medál, amit Arvadi közvetlenül az eltűnése előtt küldött el a lányának. - Szóval úgy gondolod, hogy apád, amikor az áttörést emlegette, arra célzott, hogy megtalálta a Kincsek Barlangjának könyvét? - Ez a feltételezés is van olyan jó, mint az összes többi. De átnéztem ezeket a jegyzeteket, és semmit sem találtam köztük, ami kapcsolatban lehet azzal a bizonyos tekerccsel.
- Talán apád azt akarta, hogy te találd meg. Ez nem lehetséges? Esetleg felkészült arra, hogy ő nem tudja befejezni a küldetést. - Igen, ez is elképzelhető. De sosem beszélt nekem arról, hogy hol a tekercs. - Talán nem beszélhetett. Talán az, aki megölte őt, elvette volna tőle, ha tudomása van róla. - Akkor hol lehet? - Azt mondtad, apád sosem vált meg ettől a medáltól, és hogy meglepődtél, amikor elküldte neked. Megnézhetném? Dilara lecsatolta a nyakláncát, átnyújtotta Tylernek. A férfi kinyitotta a medált, meglátta benne a Dilara anyjáról készült képet. - Van valami elképzelésed arról, hogy apád miért küldte el neked? - Azt mondta, ez a születésnapi ajándékom. Tyler ismét a fotóra nézett. Akkor, amikor a fúrótornyon, a helikopter balesete után vetett rá egy futó pillantást, nem tűnt fel neki, hogy a kép elázott, amikor Dilara az óceánban vergődött. A papír kidomborodott; olyan volt, mintha hátulról feszítené valami. Tyler elővette a Leathermanjét, kinyitotta a késpengét. - Megengeded? Nem teszek kárt a képben. Dilara zavartan nézett rá, de végül bólintott. Tyler kifeszítette a fotót, és az előtte lévő vékony műanyag lapocskát. Mindkettő az asztalra hullott, és melléjük esett egy apró papírdarab is. Dilara döbbenten nézett a papírdarabra. - Azt hiszem, apádnak jó oka volt arra, hogy éppen ezt a medált küldje neked ajándékba - mondta Tyler. Óvatosan szétnyitotta papírt, ami így sem volt nagyobb egy kétszer két centis négyzetnél. Valamit ráírtak, de a tinta szétkenődött. - Ez apám kézírása - mondta Dilara halkan. - A pacák ellenére is felismerem. Tyler a lapra, majd a jegyzetekre pillantott, összehasonlította az írásokat, és megállapította, hogy Dilara nem téved. A pacák közül három betűt tudott kibogarászni: K, B és K. Ezután egy egyes következett, majd újabb, számoknak tűnő, de felismerhetetlen jelek. - K, B, K - mondta Tyler. - A Kincsek Barlangjának könyve? Dilara izgatottan talpra ugrott. - Ebből kiderül, hol van a tekercs! Apám bizonyára elrejtette, mielőtt meghalt! - És ha megtaláljuk a tekercset, akkor eljuthatunk Noé bárkájához. - De. olvashatatlan az írás - mondta Dilara. - így sosem találjuk meg. - Az nem olyan biztos! Itt, a TMC-ben van néhány meglepően érzékeny berendezésünk. Ezt a cédulát átviszem a laborunkba, hátha sikerül kideríteni, mit írt rá az apád. Addig viszont. Megszólalt a mobilja. A kijelzőre pillantott: Aiden MacKenna hívta. Fogadta a hívást. - Aiden! Jó híreket, ha lehet! - Nos, lehet, hogy találtam neked valamit - mondta Aiden. - Végre jutott időm arra, hogy beleássam magam Sam Watson adataiba. Egy kisebb gyógyszergyárnak, a PicoMed Pharmaceuticals-nak dolgozott. Ez amolyan szellemi bázis lehet, mert még sosem állított elő olyan gyógyszert, ami kereskedelmi forgalomba került volna. Megpróbáltam bejutni az adatbázisába, de teljességgel hozzáférhetetlen. Volt egy olyan érzésem, hogy a sereg egyik fedőcégébe botlottam bele, de aztán elbizonytalanodtam. - Miért? - Átvizsgáltam a katonai és kormányzati adatbázisokat. Egyikben sem találtam utalást a cégre. Ha kormányzati pénzből finanszírozzák a PicoMedet, akkor nagyon ügyesen eltüntették a nyomokat. - Rendben, ezt is tudjuk, de mihez kezdünk vele? - A PicoMed elnöke egy bizonyos Cristian Bulesa. Hallottál már róla? - Nem. Kellett volna? - Nem igazán. Csak tettem egy próbát. Mindegy, térjünk át a Forgószél-projektre. Úgy gondoltam, az a leghelyesebb, ha annál a cégnél kezdem a kutatást, amelyik finanszírozta az Oázist. Juneau Earthworks a neve. Három hónappal ezelőtt megszűnt. - Manapság előfordul az ilyesmi. - Én is erre gondoltam, de azért megnéztem a rá vonatkozó adatokat. Mit gondolsz, ki volt az elnöke? Cristian Bulesa. - Bingó! - Pontosan. Ráadásul felfedeztem valami érdekes egybeesést Cristian Bulesa és Rex Hayden fivére között. Mindketten szorosan kötődtek a Szent Vizek Egyházához. - Most ugye csak hülyéskedsz? - Egy kicsit tovább kutakodtam, és megtudtam, hogy az egyház működéséhez szükséges anyagiak nagy része egyetlen forrásból származik. Egy magáncégtől, az Ulric Pharmaceuticalstól. - Ez egy bizonyos Sebastian Ulric cége, igaz? - Eltaláltad. Egyébként ő az egyház vezetője is. Aztán arra gondoltam, hogy ez a Cristian Bulesa, ez nagyon vicces név, ezért átvariáltam a betűi sorrendjét, és. Tyler kitalálta, mit akar Aiden mondani. - Micsoda ego! A Sebastian Ulric anagrammáját használta a másik két cégnél? - Oltári nagy ripacs, nem? Úgy tudom, a Gordian egy alkalommal dolgozott az Ulric Pharmaceuticalsnak. Találkoztál a fickóval? Tyler a fogát csikorgatta. - Sajnos igen! Néhány évvel korábban Ulric a Gordiant bízta meg a seattle-i központjában létrehozandó biológiai laboratórium egyik részletének megtervezésével. Hipermodern labort szerettek volna létrehozni. Ulric azt akarta, hogy a Gordian valamelyik szakértője foglalkozzon a vegy- és személyvédelmi rendszerek kialakításával. Nagyon fontos projekt volt, Ulric személyesen is részt vett benne, Tyler szoros együttműködésben dolgozott vele. Minden jól alakult, Ulricra nagy hatást gyakorolt a Gordian és Tyler is. A tervezési fázis befejezése után a Gordian tevékenysége az építkezés ellenőrzésére korlátozódott, ezért Tyler áttért a Forgószél-projektre. Még ekkor is végzett bizonyos munkákat Ulricnak, és ez volt az a pont, ahol a problémák megmutatkoztak. Ulric a baráti beszélgetések során egyre többször utalt a Szent Vizek Egyházára; elmondta, hogy akkor alapította meg a szervezetet, amikor a Yale-re járt. Tyler, mivel fenn akarta tartani a jó kapcsolatot a megbízóval, eleinte udvariasan hárította a beszervezésére tett kísérleteket. Ulric meghívta őt Hawaiira, hogy ott folytassák a laborral kapcsolatos teendők megbeszélését, ám amikor Tyler megérkezett, valósággal rázúdították az egyházzal kapcsolatos információkat. Ulric elmagyarázta neki, hogy a világ, a környezet borzalmas állapotban van, és hogy az emberiség nem más, mint ártalmas sejtek tömege a Föld testén. Elmondta, hogy egyedül az ő egyháza kínál kiutat; elmagyarázta, hogy össze akarja gyűjteni a
világ legkiválóbb elméit, azokat az embereket, akik megértik, hogy tenni kell valamit a szebb jövő érdekében. Kifejtette, hogy véleménye szerint Tyler pontosan olyan ember, akire szükségük van. Tyler nagyon kedvesnek találta Ulric viselkedését, de magában már megállapította, hogy a fickó nem normális. Egyértelművé vált, hogy Ulric megveti azokat, akik a saját megítélése szerint intellektuálisan az ő szintje alatt helyezkednek el. Kiderült, Tylert is ezek közé sorolja. Tyler ugyan sok mindenben egyetértett vele a világ helyzetét illetően, viszont őrültségnek találta mindazt, amit Ulric a drasztikus változások szükségességéről mondott. Világossá tette, hogy nem kíván kapcsolatba kerülni egy ilyen ostoba szektával, majd fogta magát, és a saját költségén hazarepült Seattle-be. Amikor visszaért, és áttekintette Ulric projektjét, észrevette, hogy az építkezés során gyakorlatilag figyelmen kívül hagyták a Gordian által meghatározott és betervezett, környezetvédelmi szempontból fontos óvintézkedéseket. Amikor ezt szóvá tette Ulricnak, azonnal kirúgták a projektből, és értésére adták, hogy Ulric jogászai darabokra szedik a Gordiant, ha nem száll le az ügyről. Két héttel később váratlanul törölték a Forgószél-projektre vonatkozó megbízást. Két ilyen fontos munka elvesztése komoly problémát jelentett a Gordian számára. Tyler akkoriban még nem látott összefüggést a két eset között, most viszont világos volt előtte, hogy a Forgószél hátterében is Ulric állt. Ez mindenesetre megmagyarázta volna, hogy miért vették el tőle ezt a munkát is. - Tehát Sebastian Ulricnak köze van az ügyhöz? - Tyler elborzadt, ha arra gondolt, ez mit jelenthet. - Az mindenesetre biztos, hogy elég pénze van a Forgószél-projekt finanszírozásához. És. van itt még egy érdekes apróság. - Ez úgy hangzott, mintha Aiden a végére hagyta volna a legjobbat. - Nyögd már ki! - Sebastian Ulric részt fog venni a Genezis Hajnal első útján. A hajó legnagyobb lakosztályát foglalta le magának. Csütörtök este meg fog jelenni a gálán. - Egy kicsit túl sok a véletlen egybeesés. - Szerintem is. Sejtem, most mi következik! Te is ott akarsz lenni a gálán. - Igen. Szerezz két jegyet! Személyesen akarok beszélni Sebastiannal. - Szinte sejtettem, ezért már intézkedtem is. Két évvel ezelőtt a Gordian elvégzett egy bizonyos munkát a hajóépítő cégnek, így Miles viszonylag könnyen tudott szerezni nektek egy kabint. A jegyeket Miamiban, a hajónál vehetitek át. Bon voyage! Tyler bontotta a vonalat, és Dilara felé fordult. A nő felpillantott, amikor hallotta, hogy befejezte a beszélgetést. - Igen? - Azt hiszem, megint el kell mennünk vásárolni. Az egyetlen gond az, hogy fogalmam sincs, hol szerezzünk neked estélyi ruhát. - Estélyi ruhát? Tyler bólintott. - Mondd, akarsz bulizni egyet?
GENEZIS HAJNAL
HARMINCNÉGY A lakosztály balkonjának nyitott ajtaján keresztül beszűrődött a Genezis Hajnal közelében, a Dodge Island-i kikötő mólója előtt elhaladó kis motoros hajó halk mormogása. A távolban Miami felhőkarcolóinak oldalára vörös lángnyelveket festett a lenyugvó nap. Tyler az órájára pillantott. Fél nyolc. A gála már fél órája elkezdődött, de nem lett volna értelme korán érkezni; ha elkésik, a belépője sokkal hatásosabb lesz. A nappali tükrébe pillantva végigmérte a vele szemben álló szmokingos alakot. Nem is rossz egy olyan ágrólszakadt kis mérnöktől, akit két nappal korábban kis híján péppé zúzott egy téglarakás. A teherautós üldözés után valaki megtalálta a Glockját. Egy kicsit viharvert lett, de egy gyors tisztítást követően kifogástalanul működött. Mivel Floridában a törvények lehetővé tették, hogy az ember feltűnés nélkül fegyvert tartson magánál, Tyler szándékosan egy számmal nagyobb szmokingot választott - így a pisztolya nem dudorodott ki a ruha alól. A phoenixi üldözés után volt egy olyan érzése, hogy ismét szüksége lesz a Glockra, ahogy megbízható Leathermanjére is, amit egy derékra csatolható táskában rejtett el. Amikor meghallotta Sebastian Ulric nevét, azonnal tudta, hogy egykori kliensének köze van a történtekhez. Ehhez kétség sem férhetett, de hiába volt biztos benne, bizonyítania is kellett valahogy. Éppen ez jelentette a problémát. Az elmúlt huszonnégy órában megpróbálta kiagyalni, hogyan szerezzen bizonyítékokat, de egyetlen használható ötlete sem támadt. A véletlennek tűnő egybeesések azonban tovább erősítették a gyanúját. Tudta, senki sem kételkedne az ország egyik leggazdagabb gyárosának szavában - még akkui sem, ha az illető történetesen egy kétesnek tűnő vallási szervezet vezető alakja. Tyler tisztában volt azzal, hogy Ulricot nagyon veszélyes ellenséggé változtatta a gazdagsága és az önelégültsége. Az FBI már elvégezte a hajó és a poggyászok átvizsgálását, ezért Tyler úgy döntött, más irányból próbálja megközelíteni a problémát. Ha a gálán meglepetést tud okozni Ulricnak, talán kibillenti őt lelki egyensúlyából, és ezzel eléri, hogy elkövessen valamilyen hibát, vagy elhalassza a hajóval kapcsolatos tervei végrehajtását. Egyetlen perccel azután, hogy eldöntötte, Miamiba utazik, Tylernek eszébe jutott, talán az lenne a legjobb, ha mégsem vinné magával Dilarát. Az a gondolat, hogy mind a ketten felszállnak a hajóra, amelyen valószínűleg aktiválni fognak egy félelmetes biológiai fegyvert, egyikük számára sem volt megnyugtató. Ennek ellenére Tyler, amikor a nő átnyújtotta neki a medált, rádöbbent, mennyire fontos Dilara számára, hogy megtalálja azt a személyt, aki felelőssé tehető az apja haláláért, és megértette, nem teheti meg vele, hogy távol tartja az ügytől. Dilara is szeretett volna az ügy végére járni - talán még inkább, mint ő. - Mi a helyzet odabent? - lépett Tyler a hálószoba ajtajához. - Mindjárt elkészülök - mondta Dilara. - Már csupán néhány akadályt kell legyőznöm. Egy kicsit szűk ez a ruha. - Segítsek? - Majd szólok, ha szükségem lesz rád. Dilara egy-két perccel később kinyitotta az ajtót. Tyler ránézett, és tátva maradt a szája. Hirtelen alig kapott levegőt. A TMC-ből átugrottak az egyik elegáns phoenixi ruhaüzletbe, ahol Dilara egy egyszerű, fekete estélyi ruhát, és egy hozzá passzoló cipőt választott ki magának. Felpróbálta, de nem mutatta meg magát Tylernek. A férfi eddig csak munkához illő, laza ruhában, kontyba vagy lófarokba fogott hajjal, smink nélkül látta őt. Dilara teljes mértékben átalakult. Hollófekete haja a vállát verdeste, a vége éppen csak megérintette a testére feszülő, hosszú, földig érő ruha felső részét. A mély, V alakú dekoltázsban egyetlen ékszer, az apjától kapott medál csillogott. Lágy sminkje kiemelte magas arccsontját és csokoládébarna szemét. Kecsesen pukedlizett Tyler előtt. - Nos? Tyler megpróbált magához térni a sokkból. - Bámulatos vagy! Dilara elmosolyodott. Látszott rajta, hogy jólesik neki a bók, de zavarba is jött tőle. - Aki az én szakmámban dolgozik, nem öltözik ki túl gyakran. - Gyere, mutassuk meg a világnak, miről maradt le eddig! - nyújtotta a karját Tyler. - Indulhatunk? A tűsarkú cipőben Dilara majdnem olyan magas volt, mint a férfi. Megfogta Tyler karját, mélyen a szemébe nézett. - Be kell vallanom, sosem gondoltam volna, hogy ennyire csinos lehet egy szmokingos mérnök. - Talán gyakrabban kellene így öltöznöm. - Igen, szerintem is - mondta Dilara elismerően, majd komolyabbá váló hangon folytatta: - Menjünk, derítsük ki, tudunk-e válasz kapni néhány kérdésünkre! Kiléptek a kabin előtti, a Genezis Hajnal központi átriumára nyíló folyosóra. Az átrium két futballpálya hosszúságú és kilenc fedélzet magasságú csarnok volt. Folyosókat csak a hét legfelső fedélzeten lehetett látni, a két alsót üzletek, éttermek, bárok foglalták el. A csarnok egyik végében három üvegfalú lift szállította azokat az utasokat, akik nem akarták megmászni a liftaknát spirálisan körbeölelő lépcsőket. A legalsó szinten tizenöt méter széles hidat alakítottak ki, amelyen keresztül abba a bálterembe lehetett bejutni, ahol a gálát rendezték. Az átriumban több ezer vendég gyűlt össze. A fehér egyenruhát viselő pincérek tálcákon pezsgőt és apró szendvicseket hordtak körbe. Tyler végigmérte a terepet, Ulricot kereste. - Látod valahol? - kérdezte Dilara, miközben elindultak a lift irányába. - Még nem - mondta a férfi. - Eltarthat egy ideig, míg ennyi ember között megtalálom. Hirtelen megpillantott egy szőke férfit, aki szenvedélyesen magyarázott valamit az őt feszült érdeklődéssel figyelő csoport közepén. Tyler felismerte a karmozdulatait - még jól emlékezett arra, hogy Ulric hogyan gesztikulált, amikor Hawaiin megpróbálta telebeszélni a fejét az ostobaságaival. A szőke férfi egy pillanatra megfordult; Tyler meglátta az arcát. Ulric jóképű fickó volt, bár a vonásai már korántsem tűntek olyan lágynak, mint annak idején. A hajviselete tökéletes összhangban volt ötezer dolláros szmokingjának eleganciájával. Tyler már biztos volt benne, hogy megtalálta Sebastian Ulricot. A férfi mellett egy karcsú, fiatal nő állt. - Ez ő! - Tyler a szőke férfi irányába bólintott. A Phoenix és Miami közötti repülőúton nagyjából elmondta Dilarának, hogy annak idején hogyan ismerkedett meg ezzel az emberrel, és hogy járt vele. - Ő ölte meg apámat? - kérdezte Dilara. - Nem tudom, de fogadni mernék rá, hogy ő áll az egész ügy hátterében. Az biztos, hogy a lehetőségei adottak hozzá. - Nagyon megnyerőnek tűnik. Nehéz elhinni róla, hogy tömeggyilkos. - Vigyáznunk kell vele, Dilara. Veszélyes ember. Lehet, hogy szociopata, az viszont biztos, hogy hihetetlenül intelligens. Ha lépni akarunk valamit, óvatosan kell tennünk. Gyere! Tyler a lifthez vezette a nőt. Amikor lejutottak az alsó szintre, hirtelen előttük termett egy nő, a hajó egyik fontoskodó program- szervezőj e.
- Kívánnak további tombolajegyeket vásárolni? - kérdezte. - Mivel önök vendégek, automatikusan részt vehetnek a sorsoláson, amelyen azokat a díjakat nyerhetik meg. - Az átrium közepén felállított dobogóra mutatott, amelyen csillogó tárgyak sorakoztak: egy vörös Mustang kabrió, két Suzuki motorkerékpár (az egyik vörös, a másik fekete volt), néhány plazmatévé, komputer, és rengeteg apróbb elektronikai eszköz. A kocsi és a két motorkerékpár kulcsait - mindegyik a hozzájuk tartozó jármű színével egyező színű láncon lógott -, valamint az elektronikai eszközöket egy lezárt üvegszekrényben helyezték el. - Ha vásárolnak még néhány tombolajegyet - magyarázta a programszervező -, növelik az esélyeiket, hogy az utazás végén éppen önöknek adjuk át valamelyik kulcsot. - Köszönjük, nem kérünk - mondta Tyler, és az egyik arra járó pincér tálcájáról levett két pohár pezsgőt. Beletelt néhány percbe, mire keresztüljutottak a tömegen, és Ulric háta mögé értek. Tyler érezte, hogy Dilara megszorítja a karját. - Azt hiszem, már láttam ezt a nőt! - suttogta Dilara a férfi fülébe. - Azt ott, Ulric mellett? - Igen. - Hol láttad? - A Los Angeles-i repülőtéren. Ő az az üzletasszony, aki elejtette a retiküljét. - Az, aki megmérgezte Sam Watsont? Dilara bólintott. - A haja más volt, és csak egyetlen másodpercre láttam, szóval. Nem vagyok száz százalékig biztos benne, de a profiljáról az a bizonyos üzletasszony jutott eszembe. - A hangjára emlékeznél? - Talán. A repülőtéri nőnek erős akcentusa volt. - Nos, akkor lássuk, felismered-e! Tyler közelebb lépett a csoporthoz, hogy hallja a beszélgetést. Ulric éppen befejezte az előadását. Az egyik, meglehetősen testes férfi feltett neki egy kérdést. - Megértem az álláspontját, de nem gondolja, hogy meg kellene találni a gazdasági perspektívák és a környezetvédelem közötti egyensúlyt? - Miféle egyensúly létezhet a kettő között? - kérdezte Ulric. Bariton hangját mások talán kedvesnek és határozottnak találták, Tyler szerint viszont rideg és hátborzongató volt. - Az ember a legmohóbb, legpusztítóbb élőlény, amely valaha a földön élt. Több fajt pusztítottunk ki, mint a bolygó történelme során bármelyik állat. Igen, elismerem, vannak olyanok, akik nagyon aggódnak amiatt, amit a bolygónkkal művelünk, de az emberiség egészét tekintve. Nos, véleményem szerint ennek a pusztítási folyamatnak csak valamilyen drasztikus esemény vethet véget. - Drasztikus esemény? Mint például a globális felmelegedés? - Attól tartok, a klímaváltozás csupán azoknak az erőfeszítéseinknek a tünete, amelyeket annak érdekében teszünk, hogy szándékosan vagy akaratlanul kipusztítsunk más fajokat. Lehet, hogy magára vonja a figyelmünket, de csak rövid ideig fogunk érdeklődni iránta. Hamar ráununk, visszatérünk korábbi tevékenységünkhöz: mindent megsemmisítünk, amit nem őrzünk állatkertben. Nem, véleményem szerint itt valami sokkal végletesebb eseményre lenne szükség. - „Tekinte azért Isten a földre - vágott közbe Tyler -, és ímé, meg vala romolva, mert minden test megrontotta vala az ő útját a földön." - A repülőgépen arra is jutott ideje, hogy ismét átolvassa a Bibliában a Noéra vonatkozó részt. Ulric megfordult, hogy lássa, ki avatkozott bele a beszélgetésbe. Tyler mereven a szemébe nézett. Egy másodpercre úgy látta, a meglepetés és a félelem furcsa keveréke torzítja el a férfi arcát. Ulric azonban ügyes színész volt, szinte azonnal visszanyerte korábbi magabiztosságát. Az arca először közömbös lett, majd széles mosoly jelent meg rajta. - Tyler Locke! - mondta. - Nem is tudtam, hogy járt hittanórákra. - Nem nyújtott kezet. Tyler sem. - Csak olvastam ezt-azt - felelte Tyler. - Meglep, hogy egy milliárdos, akinek több saját jachtja is van, leereszkedik a hozzánk hasonló jobbágyok közé, és felszáll egy ilyen hajóra. Az utasok kíváncsian nézték a két férfit. - A hajót üzemeltető cégnek egészen véletlenül én vagyok a fő részvényese - mondta Ulric. - Úgy gondoltam, minden rendelkezésemre álló eszközzel támogatom ezt a történelmi eseményt. - Mármint milyen eseményt? Ulric egy pillanatig hallgatott, majd még szélesebben mosolygott - valószínűleg ezzel akarta jelezni, hogy tudja, Tyler mire gondol. - Természetesen azt, hogy útnak indult a világ legnagyobb utasszállító hajója. A bal oldalamon egyébként Svetlana Petrovát látja. Az ön szépséges partnerében kit tisztelhetünk? - Ulric a Dilara nyakában függő medálra villantotta a szemét. Látszott rajta, tisztában van azzal, hogy a nő kicsoda. - Dilara Kenner vagyok. - Dilara a tekintetével valósággal lyukat fúrt Petrovába. - Maga Oroszországból származik? - Moszkva egyik peremkerületéből - mondta Petrova halvány akcentussal. - Tizenhárom éves koromban kerültem ide. Dilara bólintott. Megszorította Tyler karját; így jelezte, hogy Petrova azonos azzal a nővel, aki megmérgezte Sam Watsont. - Üzleti úton vannak, vagy esetleg pihenni szándékoznak? - kérdezte Ulric. - Egy kicsit talán mindkettő - felelte Tyler. - A hajóstársaság kért fel, hogy tekintsem át a következőként megépíteni kívánt hajójuk tervrajzait. Az alku részeként felajánlottak egy kabint. Arra gondoltam, miért is ne vehetnék részt az utazáson? - Ezek szerint a hajóút végéig marad? - Nem, csak New Yorkig. Negyven napig talán ki se bírnám egy hajón. És ön? Vajon a következő negyven nap mit tartogat a számára? - Ó, én csupán ezt az éjszakát töltöm a fedélzeten, utána távoznom kell. Nagyon szoros az időbeosztásom. - Mi a véleménye Rex Hayden gépének lezuhanásáról? Úgy tudom, Hayden fivérének köze volt az önök egyházához. - Valóban tragikus, hogy két testvér ennyire fiatalon hal meg! A média eddig nem sok mindent mondott a szerencsétlenség okáról. - Igazság szerint részt veszek a nyomozásban. Ulric szeme rosszindulatúan csillogott. - Valóban? És? Már kiderültek az okok? - Folyamatban lévő ügyekről sajnos nem beszélhetek. - Természetesen. Önök, mérnökök mindig betartják a szabályokat. És ön, Ms. Kenner? Megtudhatnánk, mivel foglalkozik? - Archeológus vagyok. Az apám szerettette meg velem ezt a hivatást. Hassad Arvadi... Esetleg már hallott róla. - Ami azt illeti, igen. Én is Noé bárkájának megszállottja vagyok, és ismerem az apja munkásságát. Érdekes elképzelései vannak, bár némelyik kissé. megalapozatlannak tűnik. Úgy tudom, egy ideje nem tudják, hol tartózkodik. Milyen nagy kár! - Ulric eltúlzott együttérzéssel ejtette ki a szavakat.
Tyler érezte, hogy Ulric csak szórakozik velük, és tudta, hogy Dilara valószínűleg ráharapna a csalira, ezért megpróbálta másra terelni a szót. - Ezek szerint, amikor az imént drasztikus változásról beszélt - mondta Ulricnak -, valami olyasmire gondolt, mint az özönvíz volt. Valami olyasmire, ami eltörölné az emberiséget, és megteremtené az újrakezdés feltételeit. - Ha Isten foglalkozna a kérdéssel - mondta Ulric -, bizonyára ezt a megoldást választaná. - Gondolom, ön is hallott már a szövetségről, arról a szerződésről, amit Isten kötött Noéval. Isten kijelentette, soha többé nem küld özönvizet a földre, ami miatt „minden test" megsemmisülne. A Biblia szövege ennél a résznél nagyon világos és határozott. - Igen, valóban az. Ám Isten dönthetne úgy, hogy csupán az emberi fajt semmisíti meg, vagy legalábbis a nagy részét, mondjuk egy nukleáris háborúval, egy eltévedt aszteroidával, vagy valami más módon. Isten talán úgy vélheti, hogy szükség van egy ilyen rettenetes eseményre annak érdekében, hogy eltűnjön az a sok kár, amit mi okoztunk. - Ahogy Vietnamban mondták: ahhoz, hogy megmentsünk egy falut, le kell rombolnunk. - Ön szerint, Tyler, az emberek képesek változtatni a hozzáállásukon? Valóban azt hiszi, hogy hatmilliárd ember képes meghozni a helyes döntést, amikor ennek a bolygónak a megvédéséről van szó? - Ha mi nem tesszük meg, akkor ki? Egy felsőbbrendű lény, aki abban hisz, hogy ő az egyetlen, aki tudja, mi a jó az összes többi embernek? Tyler szerette volna, ha Ulric megérti: azt a felsőbbrendű lényt, akire céloz, Sebastian Ulricnak hívják. - Ha már itt tartunk. Hiszem, hogy Isten a legjobb utat választotta ki az ember faj számára. Kedvesem. - Ulric a mellette álló Petrova felé fordult. Kissé kifárasztott ez az összejövetel. Azt hiszem, ki kellene használnunk a lakosztályunk kényelmét. Hölgyeim és uraim, jó éjszakát mindenkinek. Csodálatos ünnepség volt. És Tyler. ha esetleg nem találkoznánk - tette hozzá jelentőségteljesen -, élvezze az utazást! Még egyszer rámosolygott Tylerre, majd elfordult. Mielőtt azonban elmehetett volna, Tyler előrehajolt, és belesúgta a fülébe: - Imádkozzon, hogy soha többé ne találkozzunk, Sebastian! Ha esetleg mégis sor kerül rá, tudni fogja, hogy kudarcot vallott, és én győztem! Ez a megjegyzés letörölte Ulric arcáról a mosolyt; magabiztos tekintete egy pillanatra riadttá változott. Ingerülten Tyler felé intett, majd elsietett. Dilara gyűlölködve nézett Ulric és Petrova után. - Minden önuralmamra szükség volt, hogy ne verjem be annak a nőnek a képét! - mondta. - Tudom, mit érzel. De egy dolgot legalább sikerült megtudnunk. - Mit? Azt, hogy Ulric elmebeteg? - Ezt már eddig is tudtam - felelte Tyler -, és az önelégült képe láttán azt is meg tudtam állapítani, hogy úgy gondolja, már semmit sem tehetünk. Bármit is forgat a fejében, biztos, hogy itt akarja beindítani a folyamatot. - Amíg ő is a hajón tartózkodik, semmi sem történhet. - Így van. Viszont azt mondta, indulás előtt leszáll. Vagyis nincs túl sok időnk. A Genezis Hajnal holnap reggel fog kifutni. Ha addig nem derítjük ki, mit tervez Ulric, be fog következni az a szörnyűség, amit vár.
HARMINCÖT Tyler és Dilara időt szakított arra, hogy bekapjon pár falatot. Tyler közben szemmel tartotta öt szinttel feljebb lévő kabinjuk ajtaját; biztos akart lenni benne, hogy távollétükben senki sem megy be hozzájuk. Az Ulrickal folytatott beszélgetést követően alig néhány szót szólt, azon töprengett, mi legyen a következő lépése. Egyáltalán: mit keres itt Ulric? Ha bármi köze van ahhoz, ami Rex Hayden repülőgépén történt, elképzelhető, hogy ezen a hajón is valami hasonlót akar végrehajtani. Egy ilyen monstrumon viszont sokkal nehezebben lehet aktiválni egy biológiai fegyvert, mint egy repülőgépen. Talán az ételt próbálják megfertőzni? A hajókon gyakran előfordul, hogy az utasok kisebb-nagyobb ételmérgezést kapnak, éppen ezért a beszállítók és a konyhák kifejezetten ügyelnek az alapanyagok tisztaságára. Tyler töprengve nézte az asztalon, előtte álló üres tányért, és gyorsan elvetette az ennivalóval összefüggő megoldást. Ulric semmiképpen sem fertőzné meg az embereket addig, amíg ő is a fedélzeten tartózkodik. Egy hajón a vízellátó-rendszer is sebezhető lehet, de annak, aki a vizet akarja megfertőzni, mindenképpen hozzá kell férnie a sótalanító blokk központi elosztópontjához, vagyis be kell hatolnia a hajó egyik legjobban őrzött részlegébe. Ez is lehetséges, bár fölöttébb kockázatos megoldás. A legegyszerűbb, ha levegőben terjedő kórokozókat vetnek be. Tyler gyanította, hogy a repülőgépen is valami ilyesmit használtak. Ebben az esetben a fertőző anyagot a hajó szellőztetőrendszerének egyik centrális pontján célszerű aktiválni. Ulric természetesen nem reménykedhetett abban, hogy egy ilyen fontos helyen elhelyezett, idegen eszköz megfelelő ideig észrevétlenül marad - főleg nem egy vadonatúj hajón, amelyen indulás előtt több, szigorú vizsgálatot is végre kell hajtani. A kórokozókat tartalmazó tárgyat valami olyan ponton kell elhelyezni, ahol garantáltan nem nyúl hozzá senki. A megoldás villámcsapásként hasított az elméjébe. Tyler felpattant a székéről. - Megvan! - mondta. - Micsoda? - kérdezte Dilara. - Ulric. Hibázott, amikor elárulta, hogy nem marad a hajón. Gyere! Fel kell hívnom Aident. Meg akarom kérni, hogy küldjön át valamit a komputeremre. A zene elnémulása jelezte: a gála véget ért. Tyler és Dilara a megritkult tömegen keresztül a lift irányába indult. Menet közben Tyler felhívta Aident, és megkérte, küldje át neki a hajó tervrajzát, különös tekintettel a szellőztetőrendszerre. Ahogy beléptek az ajtón, Tyler gyorsan körbenézett, és miután megállapította, hogy távollétükben senki sem járt a kabinban, bekapcsolta a komputerét. A vezeték nélküli internetkapcsolat is a hajó szolgáltatásai közé tartozott, így Tyler azonnal elolvashatta az Aidentől érkezett e-mailt. A levél tartalmazta azt az információt, amit a többi mellett megkért: Ulric kabinjának számát. Behívta a tervrajzot. Az Ulric által lefoglalt, közel kétszázötven négyzetméteres lakosztály a hajó orrában, közvetlenül a parancsnoki híd fölött helyezkedett el. A külső balkonjáról csodálatos kilátás nyílt a tengerre. Tyler összevetette a tervrajzot a szellőzőrendszer sematikus ábrájával, és Ulric kabinjánál megtalálta azt, amire számított. - A rohadt életbe! - Mi történt? - kérdezte Dilara. Odahajolt Tyler fölé; parfümjének illata elárasztotta a férfit. Tyler megpróbálta figyelmen kívül hagyni az izgató illatot, a képernyőre mutatott. - Ulric lakosztálya közvetlenül a hajó legnagyobb elszívó berendezése mellett van - mondta. - Amit itt bejuttatnak, az az egész hajón szétterjed! - Így akarja megfertőzni az embereket? - Szerintem igen. Fúr egy lyukat a kabinja és a szellőzőcsatorna közötti falba, és kész. Soha senki nem fog rájönni, mi történt. Mielőtt leszáll a hajóról, utasíthatja a személyzetet, hogy semmihez ne nyúljanak a lakosztályában, be se menjenek oda. Esély sem lehet arra, hogy valaki felfedezi az. eszközt. - Mi viszont szólhatunk valakinek. - A gond az, hogy nem tudunk a kabinja közelébe jutni. Valószínűleg őrzik. - És mi a helyzet az FBI-jal? - Ez is egy lehetőség, bár a szövetségiek általában ragaszkodnak a házkutatási parancshoz, márpedig bizonyítékok hiányában ezt nehéz lesz megszerezni. - Te mindig ilyen optimista vagy? Tyler felállt, Dilara felé fordult. A nő szemébe nézett, az ajkain érezte a leheletét. - Csak megpróbálom átgondolni az alternatívákat. Hidd el, bármit megteszek annak érdekében, hogy bejussak Ulric kabinjába, és megállítsam a folyamatot. Ha ez megvan, akkor kideríthetjük, mi történt az apáddal. - Igazán nagyra értékelem, hogy mindezt magadra vállaltad. Talán nem kellett volna. - De igen. Tyler, mielőtt felfogta volna, hogy mit tesz, átölelte a nőt. Szenvedélyesen megcsókolta, és közben valami olyasmit érzett, amiben már rég nem volt része. Dilara teste melegen és rugalmasan feszült az övéhez. A nő csókolózás közben Tyler hajába túrt, Tyler pedig végigsimította Dilara meztelen hátát. Halk kopogtatás zavarta meg őket. Úgy távolodtak el egymástól, mint a nappali kanapéján csókolózó kamaszok, ha valaki rájuk nyit. Tyler elmosolyodott, és egyszeriben megértette, hogy ez a csók miben volt más, mint az elmúlt két évben az összes többi. Jó ideje először fordult elő, hogy az élményt nem hasonlította össze azzal, amit Karennel átélt. Fogalma sem volt, ez mit jelent, mindenesetre nem jelentkezett az a bűntudat, amire számított. A kopogás megismétlődött, ezúttal erőteljesebben. Tyler egy zsebkendővel letörölte a szájáról a rúzst, az ajtóhoz ment, és kinyitotta. Perez különleges ügynök nem várta meg, hogy beinvitálják, köszönés nélkül beviharzott a kabinba. Hosszan a haját igazgató Dilarára nézett. - Ugye nem zavartam meg semmit? - Nem, dehogy! - mondta Tyler. - Igazság szerint éppen indultam, hogy megkeressem magát. - Most? Egész este itt voltak, és csak most akart megkeresni? Miért nem szólt, amikor megérkeztek? - Mert akkor még semmi sem volt a kezemben, és nem akartam feleslegesen zavarni. Most viszont már tudok valamit. - Mit? Kapcsolatban van azzal, amiről tegnap beszélgettünk? Tyler megrázta a fejét. - Sebastian Ulric. A fedélzeten van. Ő áll Rex Hayden katasztrófájának hátterében. A hajón is hasonló dolog fog történni, mint azon a repülőgépen. Most már azt is tudom, hogyan. - A milliárdos? - kérdezte Perez hitetlenkedve. - Hát ez remek! Gondolom, van valamilyen bizonyítéka. - Van egy elméletem. Megmutathatom magának a komputeremen.
Perez felemelte a kezét. - Ezzel ráérünk. Velem kell jönnie! Ezért vagyok itt. Amikor megláttam a nevüket a vendéglistán, gondoskodtam róla, hogy a gála során végig megfigyelés alatt legyenek. Nem akartam kapcsolatba lépni magukkal, el kellett kerülnöm, hogy együtt lássanak minket, ezért megvártam, míg visszatérnek a szobájukba. - Hova megyünk? - Van egy kabinunk odalent. Ott nyugodtan beszélgethetünk. - Miről van szó? - Attól tartok, ezen a helyen nem árulhatom el. - Rendben. Gyere, Dilara! Perez a fejét rázta. - Sajnálom, a hölgy nem rendelkezik megfelelő szintű felhatalmazással. Itt kell maradnia. - Dilara velem jön - jelentette ki Tyler határozottan. - Nem. Csak maga jöhet. Most! - Tyler habozott, ezért Perez hozzátette: - Fontos ügyről van szó! Tyler furcsának találta Perez titkolózását, de mivel nem tehetett mást, kelletlenül bólintott. - Van kulcsom - mondta Dilarának. - Ha kopognak, ne nyiss ajtót. Azonnal hívj fel, és fél percen belül itt vagyok. - Már megint végigpörgetted az alternatívákat? - mosolyodon el a nő. - Menj csak, nem lesz semmi gond. Tylernek tetszett Dilara bátorsága és keménysége. Ebben a tekintetben olyan volt, mint Karen. Ám a hasonlóság ellenére mégis önálló, határozott egyéniséggel rendelkezett - talán éppen az volt az oka annak, hogy Tyler ezúttal mást érzett, mint korábban. Tyler is elmosolyodott. Bólintott, és elindult Perez ügynökkel, hogy kiderítse, mi az a borzasztóan fontos dolog, amit látnia kell. * Dilara a becsukódó ajtóra nézett, és megpróbálta átgondolni a történteket. Ez a csók nem egy pillanatnyi érzelmi kitörés megmutatkozása volt. Dilara már napok óta vonzódott Tylerhez, de azzal az indokkal, hogy csak a szokatlan körülmények váltották ki belőle, félresöpörte az érzést. Most azonban már nem tudta eldönteni, mit gondoljon róla. Elhatározta, ha ki kell deríteniük, Ulric mit rejteget a kabinjában, minden erejével segíteni fog. Ez azt jelentette, hogy meg kellett szabadulnia a mozgását korlátozó estélyi ruhától, és valami megfelelőbb öltözéket magára kapnia. Előtte persze a sminkjét kellett eltávolítania, ezért kisietett a fürdőszobába. Már éppen ki akarta nyitni a csapot, amikor meghallotta a kabinajtó elektronikus zárszerkezetének halk berrenését. Egy perc sem telt el azóta, hogy Tyler és Perez távozott. Dilara első gondolata az volt, hogy Tyler a komputeréért jött vissza. - Elfelejtettél valamit? - kiáltotta. Semmi válasz. - Minden rendben. A fürdőszobában vagyok! Csend. Furcsa. Tyler egy perce még aggodalmasan felhívta a figyelmét arra, hogy ne nyisson ajtót idegeneknek, most viszont éppen ő osont be a szobába? Dilara valójában alig ismerte a férfit, de azt már tudta, hogy az ilyesmi nem az ő stílusa. Tyler válaszolt volna. Valami nincs rendjén! Hitelen rádöbbent a megfejtésre. Valaki más volt a szobában. A fürdőszoba ajtaja résnyire nyitva maradt, de Dilara nem akarta vállalni a kockázatot, hogy a szobában tartózkodó személy meglássa, ahogy kiles rá. Nem árulhatta el magát; hadd higgye a fickó, hogy mit sem sejt! Mivel fegyvere nem volt, csak a meglepetés erejére számíthatott. - Csak átöltözöm - mondta, és remélte, hogy a hangszíne nem változott meg. - Egy perc, és végzek. - Lerúgta a lábáról a tűsarkú cipőt. Elővette a púderdobozát, felnyitotta a tetejét, és a nyitott ajtó mögé hátrálva ellépett a fürdőszobai tükör elől. A púderdoboz belsejében lévő kis tükröt szemmagasság alá engedve a fürdőszobai tükör felé fordította, hogy láthassa az abban megjelenő tükörképet. Tudta, ha jól időzít, sikerül meglepetést okoznia a behatolónak. Először egy kinyújtott kart és egy pisztolyt markoló kezet látott. A kéz lassan közeledett a fürdőszoba felé. Azután megpillantotta az arcot is. Azonnal felismerte Svetlana Petrovát, azt a nőt, aki megölte Sam Watsont. Dilara lejjebb eresztette a púderdobozt, és megvárta, míg a fegyvert tartó kéz benyúlik a fürdőszobába. A megfelelő pillanatban teljes súlyával nekiugrott az ajtónak, és becsapta. Petrova keze az ajtó és a keret közé szorult. Éles sikoly hallatszott. A fegyver a padlón csattant. Dilara ugrott, hogy felkapja, ám Petrova a vártnál sokkal hamarabb összeszedte magát. Az ajtó befelé vágódott, hanyatt lökte Dilarát, aki betántorodott a zuhanyfülkébe. Nekicsapódott a csempézett falnak, de gondolkodás nélkül lendületet vett, és rávetette magát Petrovára, mielőtt az felvehette volna a padlóról a pisztolyt. Leszegett fejjel rohant előre, a vállát keményen Petrova gyomrába vágta. Hallotta, ahogy a nő tüdejéből halk nyögéssé változva kipréselődik a levegő. Még ekkor sem állt meg, hagyta, hogy a lendület továbbvigye. Ledöntötte Petrovát a hálószoba padlójára. Miközben Petrova levegő után kapkodva a padlón feküdt, Dilara visszaugrott a fürdőszobába. Felkapta a pisztolyt. A fegyver csövét Petrova fejének szegezte. A nő fürcsa mosollyal nézett fel rá. - Egy okot mondj, miért ne öljelek meg! - lihegett Dilara. - Azért ne, mert én nem szeretném - szólalt meg egy hang tőle balra. Dilara oldalra kapta a fejét, és Sebastian Ulricra nézett, aki egy fegyvert szegezett rá. A pisztolyára - csakúgy, mint arra, amit Dilara tartott a kezében - hangtompítót csavartak. - Tegye le a fegyvert - mondta Dilara -, vagy szétlövöm a nője agyát! - Remélte, elég eltökélt és kemény a hangja. Élete során sokszor használt fegyvert, de emberre még egyszer sem lőtt. - Ha megteszi, lelövöm magát. Gondolom, ennek nem örülne. - Komolyan beszélek. Megteszem! - Dilara rádöbbent, hogy valóban képes lenne megölni Petrovát. - Lehetséges. De ön abból indul ki, hogy számomra fontosabb Svetlana élete, mint az, hogy magát holtan lássam. Mit gondol, valóban így van? Dilara a férfi szemébe nézett, és megértette: Ulric tényleg szociopata, tényleg nem érdekli, mi történik a barátnőjével. - Most azért habozik, mert arra gondol, hogy mindenképpen végezni fogok magával - mondta Ulric. - Higgye el, ha le akartam volna lőni, most nem társalognánk. Kiváló céllövő vagyok. Dilara ezzel a magyarázattal nem tudott vitatkozni. Rájött, nem tehet mást, teljesíti Ulric parancsát. Talán sikerül kiderítenie, mit akarnak tőle. Kiejtette a kezéből a pisztolyt. Petrova gondolkodás nélkül felkapta, és felállt. Dilara arra számított, hogy a nő megtorolja az őt ért támadást, esetleg fejbe vágja őt, de semmi ilyesmi nem történt. - És most? - kérdezte Dilara.
- Itt már elvégeztük a munkánkat. Elhagyjuk a hajót, és ön velünk tart. Ez megmagyarázta, miért nem verték meg. Sérülten, véresen nem vihették volna magukkal. Petrova kihozta a fürdőszobából Dilara cipőjét. - Hová megyünk? - kérdezte Dilara, miközben felhúzta a tűsarkút. - Majd megtudja, ha odaérünk - mondta Ulric. - De garantálom, sokkal jobb lesz, mintha itt maradna a hajón. Dilara bólintott. Arra gondolt, kifelé menet esetleg segítséget kérhet valakitől. - Tudom, mi jár a fejében! - mondta Ulric, miközben az ajtóhoz taszigálta Dilarát. - Ha bárkinek is szólni vagy jelezni próbál, ha bárkinek is elmondja, hogy akarata ellenére visszük magunkkal. Nos, nem magát fogjuk lelőni, hanem azt, akitől segítséget kért. Ahogy végigmentek a folyosón, Petrova a stólájával eltakart pisztoly csövét végig Dilara hátába nyomta. - A partin láttam, hogyan lógtál Locke-on - mondta Petrova maró gúnnyal. - Nos, őt elfelejtheted. Soha többé nem találkoztok. Olyan, mintha már nem is élne.
HARMINCHAT Tyler és Perez az üvegfalú lifttel ment le az átrium második szintjére. Útközben Tyler látta, hogy a hajó személyzetének tagjai már megkezdték az ünnepség utáni takarítást, de néhány utas még mindig ott sétálgat a csarnokban. Páran a bárpultnál üldögéltek. Tyler kilépett a liftből, és elindult a hajófar irányába. Elképzelni sem tudta, mi lehet az a fontos dolog, amit Perez meg akar mutatni neki. Az FBIügynökből egyetlen szót sem tudott kicsalni. - Mit teszünk Ulrickal? - kérdezte Tyler. - Már csak néhány óránk maradt a hajó indulásáig! - Mit vár tőlem, mit tegyek? - Hatoljanak be a lakosztályába! Ha igazam van, valamilyen szerkezetet csatolt a szellőztetőrendszerhez. Nem hiszem, hogy aktiválja, amíg ő is a hajón tartózkodik, de ha tetten érjük, akkor az már bizonyítani fogja, hogy ő áll az ügy mögött! - Tudja, dr. Locke, amikor idejött anélkül, hogy szólt volna nekem, elvesztette a megbízhatóságát. Tegnap, amikor beszéltünk egymással, miért nem osztotta meg velem a Sebastian Ulrickal kapcsolatos gyanúit? - Akkor még én sem tudtam. Kézzelfogható bizonyítékom akkor sem volt, amikor megszereztem az információt, mely szerint Ulricnak köze lehet annak a bizonyos bunkernek a megépítéséhez. Személyesen akartam beszélni vele, és úgy gondoltam, ha értesítem önöket, esetleg közbelépnek. - Eltalálta! Pontosan ezt tettük volna! Igaz, Ulric kapcsolatba hozható a Szent Vizek Egyházával, amely ellen az FBI már jó ideje nyomozást folytat. El kell mondanom, eddig egyetlen törvénytelen cselekménnyel sem lehetett kapcsolatba hozni a szervezetet. Tehát az, aki megvádolja az ország egyik leggazdagabb polgárát, hogy köze van ehhez a bizonyos Forgószél-projekthez, valójában nagyon komoly következményekkel járó dolgot cselekszik. Tylernek hirtelen rossz érzése támadt, de fogalma sem volt, mitől. Valami nem stimmelt abban, amit Perez mondott. - Perez ügynök, ugye valamennyi poggyászt átnézték? - Természetesen. Lefoglaltunk némi csempészárut, de semmi olyasmit nem találtunk, ami emlékeztetne egy biológiai fegyverre. - És mi a helyzet Ulric csomagjaival? - Mondom, hogy mindent átnéztünk. A folyosó végén lévő kabin elé értek. Tyler nem volt igazán elégedett Perez válaszaival. Ulricnak valamilyen módon fel kellett hoznia a fedélzetre az eszközt. A logikus megoldás az, hogy valamelyik bőröndjében rejtette el. De ha így történt, hogyan juthatott át a poggyászellenőrzésen? Valami nem stimmelt. Tyler az övéhez csúsztatta a kezét, és a Leathermanjét babrálta. - Beszélt már Aiden MacKennával vagy Grant Westfielddel? - kérdezte. - Nem ismerem az urakat. - Perez bedugta a zárba a kulcsot; maga elé engedte Tylert. Tyler belépett kabinba, és egyszeriben rájött, mitől támadt fel benne a kényelmetlen érzés. Forgószél. Valóban ez volt a projekt neve akkor, amikor ő is dolgozott benne, de a tervezetet átnevezték, Oázis lett belőle, amikor a kivitelezését rábízták Colemanre. Előző nap, amikor beszélt a dologról Pereznek, végig az Oázis nevet használta, ki sem ejtette a száján, hogy Forgószél. Csak ő, Dilara, Grant és Aiden tudott a Forgószél és az Oázis közötti kapcsolatról. Ha Perez nem ismerte Grantet és Aident, akkor csupán egyetlen magyarázat létezett arra, hogy tudott a Forgószélről. Az, hogy ő is benne van. A kabin kétszobás lakosztály volt, pontosan olyan, amilyenben Dilarával megszálltak. Ha valóban parancsnoki vagy irányítói központként használták volna, akkor bizonyára ügynökök tartózkodnak benne a monitorok és a hipermodern műszerek között. A nappali azonban üres volt. Ezek a gondolatok annyi idő alatt pörögtek végig az agyán, míg megtett egy lépést. Úgy érezte, mintha ezzel a mozdulattal a teljes biztonságból átjutott volna oda, ahol rettenetes veszély fenyegeti. A tartásán nem változtatott, és nem nyúlhatott a bal karja alá szíjazott Glock után sem; tudta, ha megpróbálná, Perez minden bizonnyal észreveszi, és megakadályozza ebben. Inkább a Leathermant csúsztatta ki a tokjából. Kinyitotta az egyik késpengét. - Szóval? Miért is vagyunk itt? - kérdezte. Ahogy kimondta az utolsó szót, váratlanul leguggolt, és hátrapördült. Perez közben előkapta a pisztolyát, de nem vette célba Tylert, a jelek szerint fejbe akarta vágni a fegyverrel. Tyler oldalra dőlt. A pisztoly a bicepszét találta el; fájdalom járta át a karját. A másik kezében tartott kés eközben ívben előrecsapott, és belemetszett Perez csuklójába. Perez felkiáltott, a pisztoly az ajtó irányába repült, és lezuhant a szőnyegre. Tyler körívben felrántotta a könyökét, és belecsapott Perez arcába. Perez az ajtó felé tántorodott. Nekicsapódott, megroppantotta a keretet, de állva maradt. Lenézett, és meglátta a lába előtt heverő fegyvert. Lehajolt, hogy felemelje. Tyler kiejtette a kezéből a Leathermant, és a Glockjáért nyúlt. Mielőtt az FBI-ügynök felvehette volna a padlóról a szolgálati fegyverét, Tyler rászegezte a Glockot. - Ne mozduljon! - kiáltott a férfira. Perez mozdulatlanná dermedt; a keze alig néhány centire volt a fegyverétől. - Sosem említette a Forgószelet, igaz? - kérdezte. - Így nevezték, amikor dolgozott benne, ezért automatikusan visszaváltottam erre a kódnévre. Amint kimondtam, azonnal tudtam, hogy hibát követtem el. Érdekes, hogy a legapróbb hibák is milyen komoly bajba keverhetik az embert. - Hol a társa? - kérdezte Tyler. - A szomszéd szobában. Él. Egyelőre. Tyler gyors pillantást vetett a hálószobába. A szeme sarkából meglátta Melanie Harrist, aki mozdulatlanul feküdt az ágyon. - Ennek az eszelősnek dolgozik? - Sebastian Ulric nagy ember! A történelem majd bebizonyítja. Tyler megállapította, hogy a fickó legalább olyan őrült, mint Ulric. - Álljon fel! Perez nem mozdult. - A világ hamarosan megváltozik. Teljesen más lesz. - Keresztüllövöm, ha megpróbálja felvenni azt a pisztolyt! - Az emberiség gyenge. Mi újra erőssé tesszük. - Azt mondtam, álljon fel! - ismételte meg Tyler. - Már nem állíthatja meg. - Mit? - Az Új Világ létrejöttét. Perez úgy nyúlt előre, akár egy támadó kobra. Felkapta a fegyvert. Kiegyenesedett, és lövésre emelte a pisztolyt. Tylernek nem maradt más választása: három lövést adott le Perez mellkasára. Az ügynök hanyatt vágódott, teste keresztülszakította a már meggyengített ajtót. A pisztoly
kiesett a kezéből, átrepült a korlát fölött. A test a padlóra zuhant. Tyler gondolkodás nélkül Harris ügynökhöz rohant. A nőt gúzsba kötötték, a száját felpeckelték. Halkan nyöszörgött. Az egyik halántékán hatalmas púp dudorodott. Tyler kivette a szájából a pecket, és nekilátott megszabadítani a nőt a kötelektől. Harris blúza a köldöke tájáig felcsúszott. Alatta Tyler valamilyen szürke anyagot fedezett fel. Megérintette a kemény kevlárt. Golyóálló mellény! A rohadt életbe! Visszarohant a kabin ajtajához, és látta, hogy bekövetkezett az, amitől tartott. Perez eltűnt a folyosóról.
HARMINCHÉT Tyler kiugrott a folyosóra, ahol már megjelentek az utasok, akik hallották a lövések dörrenését. A legközelebbi kabinból egy idősebb nő dugta ki a fejét. Amikor meglátta Tyler kezében a fegyvert, elakadt a lélegzete. - Hívja a rendőrséget! - vetette oda neki Tyler. A háta mögé mutatott. - Egy sebesült FBI-ügynök fekszik a kabinban! A nő becsapta az ajtót. Tyler biztosra vette, hogy a rendőrök már úton vannak, és talán a hajó saját biztonsági személyzete is értesült az eseményekről. Ennek ellenére gondoskodnia kellett arról, hogy Perez ne szökhessen meg, ne riaszthassa Ulricot, hogy ő még mindig életben van, és esetleg mégis képes lesz megtalálni a lakosztályban elhelyezett eszközt. A korláthoz lépett, és mindkét irányban végignézett a folyosón. Perez sehol - valószínűleg már eljutott a lépcsőkhöz. Tyler kihajolt a korlát fölött, és meglátta az ügynököt, aki két szinttel lejjebb éppen kilépett az átriumba, és keresni kezdte a fegyverét. Tyler körbenézett; majdnem közvetlenül maga alatt meglátta a pisztolyt. Nem kellett hozzá sok idő, hogy Perez is megtalálja. Tyler 9 mm-es lövedékei a jelek szerint nem ütötték keresztül az ügynök golyóálló mellényét, de minden bizonnyal pokoli fájdalmat okoztak. Tyler látta, hogy Perez nehézkesen, erőlködve fut. A lövések nyomán valószínűleg komoly zúzódások keletkeztek a mellkasán, talán néhány bordája is eltörött. Tyler tudta, abban a pillanatban elveszti helyzeti előnyét, ahogy az ügynök visszaszerzi a pisztolyát. Perez nem hagyhatta, hogy ő élve elhagyja a hajót, éppen ezért neki kellett elsőként a fegyver közelébe kerülnie. A lépcsőn túl sokáig tartana a lejutás... Az egyik étterem előtt egy kifeszített vászontetővel akarták megteremteni a szabadtéri kávézókra jellemző hangulatot. A ponyva jó négy és fél méternyivel volt Tyler alatt. Tyler elfojtotta magában a figyelmeztető hangot, amely azt súgta neki, vesse el az ötletet, őrültség ilyet tenni. Visszadugta a Glockot a tokjába, és átlendült a korlát fölött. Arra számított, hogy a ponyva felfogja az esését, ám tévedett: a tető csak úgy nézett ki, mintha vászonból lenne, valójában fémlemezből készült. A becsapódás pillanatában Tyler tüdejéből kipréselődött a levegő. Hiába próbált megtámaszkodni, a teste továbbfordult, és lecsúszott a tető pereméről. Amint leért a padlóra, levegő után kapkodva a pisztolyért mászott. Közvetlenül azelőtt sikerült megszereznie, hogy Perez elérte volna. Az ügynökre szegezte a Sig Sauert. Mondani akart valamit, de a tüdejében nem maradt annyi levegő, hogy akár egyetlen szót is kinyöghessen. Perez irányt váltva felgyorsított, Tyler mellett az átrium túlsó vége felé rohant. Tyler feltérdelt. Perez cikcakkban rohant előre, élő fedezékként használta a gála után még mindig az átriumban lézengő vendégeket. - Álljon meg! - üvöltött utána Tyler. Perez irányába fordította a fegyvert. Már csak abban reménykedhetett, hogy Perez megijed és valóban megtorpan, ám nem ez történt. Az ügynök tudta, hogy Tyler nem fog rálőni - egyrészt azért nem, mert a golyóálló mellény miatt felesleges lenne, másrészt pedig azért nem, mert még véletlenül sem akar kárt tenni a közelben tartózkodó emberekben. Tyler látta, nincs más megoldás, utol kell érnie az ügynököt. Felállt, és Perez után vetette magát. Az első néhány lépés megtétele után ismét rendesen kapott levegőt, így sikerült közelebb jutnia a még mindig fájdalmasan mozgó ügynökhöz. Látta, mielőtt eljutnak az átrium túlsó végébe, utol fogja érni Perezt. Az ügynök futás közben néhány alkalommal hátranézett, így láthatta, hogy Tyler közeledik hozzá. Valószínűleg megértette, hogy képtelen megszökni üldözője elől, ezért éles szögben elkanyarodott - a dobogó irányába futott, amelyen kiállították a tombolán elnyerhető díjakat. Felugrott a dobogóra, belerúgott az üvegfalú ládába; szilánkok fröccsentek szét a levegőben. Kikapta a fekete kulcstartón függő indítókulcsot, amivel gyorsan beindította a fekete színű motorkerékpárt. A motor felbődült; Perez felpattant az ülésbe. A Suzuki valósággal kilőtt. Az átriumot megtöltötte a négyhengeres motor vijjogó-dörgő hangja. Perez leszáguldott a dobogóról; az üvegfalú lifteket körbefogó kerek rámpa felé tartott. Tyler is felpattant a dobogóra, felkapta a másik kulcsot. Az időközben előrohanó technikusok meglátták a kezében tartott pisztolyt, és gyorsan elhátráltak a közeléből. Tyler a derékszíjába dugta a fegyvert, és beindította a piros Suzukit. A motorkerékpár kicsit más volt, mint a saját Ducatija, de legalább akkora sebességet ki lehetett szorítani belőle. Felbődült a gép, a felpörgő kerekek gumicsíkot húztak a dobogóra. Perez elindult felfelé a lifteket spirálisan körbefogó rámpán. Tyler a rámpa felé száguldott. Látta, hogy a liftekben tartózkodó emberek döbbent arccal bámulják a Suzuki nyergében ülő szmokingos férfit, aki megállíthatatlanul robog feléjük. Tyler is elindult felfelé a spirálon, és közben megpróbálta szemmel tartani Perezt; látni akarta, hogy az ügynök melyik emeleten fordul le a rámpáról. Harminc kilométeres óránkénti sebességgel haladtak felfelé a rámpán, míg végül elértek a legfelső szintre. Perez kivágódott a jobb oldali folyosóra. A korlátokhoz gyűlt, az üldözést figyelő utasok sikítva menekültek vissza a kabinokba. Az ügynök a hajófar irányába tartva elszáguldott mellettük. Tyler öt-hat méterrel lemaradva követte. A balkon végén Perez keresztülrobbant farfedélzetre nyíló ajtón, és megpróbálta megtalálni a módját, hogyan jusson le a hajóról. Tyler, aki korábban áttanulmányozta a Genezis Hajnal tervrajzát, tudta, hogy a farfedélzethez csatlakozó palló két szinttel mélyebben helyezkedik el. Perez csapdába került. Amikor keresztültört az ajtón, Perez alatt megbillent és lelassult a motorkerékpár. Tylernek ennyi éppen elég volt ahhoz, hogy beérje őt. Mindketten a negyed mérföld hosszúságú hajó farfedélzetén voltak. Perez visszanyerte az egyensúlyát. A két motorkerékpár egymás mellett, a nyugágyakat döntögetve, a hajó hátsó pereme felé száguldott. Az ügynök Tyler bal oldalán haladt. Oldalra rúgott, megpróbálta feldönteni Tyler járművét, de a lába nem érte el a célt. Tyler nem vesztegette arra az időt, hogy ránézzen a sebességmérőre, de úgy becsülte, legalább hatvan kilométeres sebességgel haladnak. Vészjóslóan közeledett a farfedélzet széle. Tyler látta, ha rá tudná bírni Perezt arra, hogy lassítson le és forduljon meg, nagyon könnyen harcképtelenné tehetné: egyszerűen belerohanna. Egyikük sem lassított, egymás mellett száguldottak előre. A fedélzet padozata hirtelen zöld lett alattuk; Tyler érzékelte, hogy egy miniatűr golfpályán vágnak keresztül. A golfpálya másik végén már feltűnt a korlát, meg az a három méter magas, felfújható bohócfigura, ami azt hirdette, hogy a hajón a gyerekek számára is pompás körülményeket biztosítanak. Az ügynök Tylerre összpontosított, ezért nem látta a gyorsan közeledő korlátot. Tyler viszont igen, ezért lefékezett. A motorkerékpár továbbcsúszott a műfüvön. Tyler látta, hogy nem fog időben megállni, ezért az egyetlen épeszű megoldást választotta: a felfújható bohócot megcélozva bedöntötte a motort, és közben megpróbálta összehúzni magát, védeni a fejét. A bedöntés pillanatában a motorkerékpár alig harminccal haladt. Abban a pillanatban, amikor nekiütközött a bohócnak, Tyler úgy érezte, szétrepednek a csontjai. Szerencsére a ballon felfogta a lendületét, ezért amikor végül belevágódott a korlátba, éppen csak annyit érzett, hogy megroppan valami az oldalában. Eltekintve néhány horzsolástól és vágástól, gyakorlatilag épen sikerült megúsznia a szándékos borulást. Perez már nem volt ennyire szerencsés. Ahelyett, hogy ő is lefektette volna a motort, a fékekből próbálta a lehető legtöbbet kihozni. Már nem volt elég helye a lassuláshoz, ezért amikor beleütközött a korlátba, a teste átlendült a motorkerékpár kormánya fölött, és eltűnt a sötétben.
Tyler lentről sikoltásokat hallott. A korláthoz ugrott, lenézett. Az eggyel lejjebb lévő szint farfedélzete valamivel hosszabb volt, ezért Perez nem a vízbe, hanem erre a fedélzetre zuhant. A Suzuki mellett feküdt; a feje természetellenes szögben fordult oldalra. Tylernek az agyába hasított egy gondolat. Perez ragaszkodott ahhoz, hogy Dilara a kabinban maradjon. Az üldözés hevében megfeledkezett a nőről. Miért tett volna ilyet Perez, ha nem azért, hogy. ? Tyler megfordult, és visszarohant a kabinjához. Fegyverrel a kezében vetődött be az ajtón. - Dilara! - kiáltotta. - Dilara! Semmi válasz. Benézett a másik szobába. A nő sehol. Amikor belépett a fürdőszobába, és megpillantotta a padlón heverő medált, már tudta, a nő miért nem felel. Valaki erőszakkal elhurcolta a kabinból!
HARMINCNYOLC Tyler kisietett a folyosóra, hogy megkeresse Dilarát. Az utasok felismerték, hogy ő volt a motoros hajsza egyik résztvevője. Megjelentek a Genezis Hajnal biztonsági emberei, majd előkerült a rendőrség is. Tylert őrizetbe vették. Két teljes órát töltött azzal, hogy elmagyarázza, mi történt a hajón. A rendőrök szemmel láthatólag nem hittek neki. Már éppen arra gondolt, hogy letartóztatják és bíróság elé állítják azért, mert megtámadta és megölte az FBI egyik ügynökét, ráadásul iszonyatos nagy felfordulást okozott a hajón. Azon töprengett, mit tehetne, amikor váratlanul kinyílt az ajtó, és Melanie Harris ügynök lépett be a kihallgató helyiségbe. Egy kicsit még mindig kábultnak tűnt. - Hagyjanak magunkra minket! - mondta a nő a jelenlévő nyomozóknak, akik szó nélkül teljesítették a kérését. - Jól van? - kérdezte Tyler. - Már csak a fejem fáj. Hála önnek. Megmentette az életemet. Tyler meglepődött. - Honnan tudta? - Éppen most beszéltem Washingtonnal. Nem tudtak arról, hogy Perezzel Miamiba jöttünk. Perez a felettesem volt, ezért az ő parancsainak engedelmeskedve utaztam ide. Gyanút keltett volna, ha nélkülem jön. Úgy tudtam, az ön által megadott nyomot követjük, de amikor beléptünk a kabinba, Perez fegyvert fogott rám, majd megkötözött. Csak annyit tudtam kiszedni belőle, hogy egy kicsit elszórakozik velem, mielőtt behajít a tengerbe. - Azt hiszem, engem is a hullámok közé akart juttatni. Nem lőtt rám, mert nem akart zajongani. Hallotta a beszélgetésünket? - Csak pár szót. Eléggé kábult voltam. Miután megkötözött és felpeckelte a számat, leütött a pisztolyával. Akkor kezdtem magamhoz térni, amikor ön megjelent. Mi a fene folyik itt? Tyler elmondta, amit Ulricról meg arról a szerkezetről tudott, amelyet gyanúja szerint Ulric lakosztályában rejtettek el. - Ha Perez a hajón marad - mondta Harris -, őt nem fertőzte volna meg az a biofegyver? - Szerintem Ulric erről a részről elfelejtett szót ejteni. Neki Perez csak arra kellett, hogy magát meg engem eltegyen láb alól. Perez nem tudta, hogy feláldozzák az Ulric által elképzelt „magasabb szintű jó" oltárán, és valószínűleg nem akarta elhinni a teóriámat, amikor elmondtam neki. - Hogy történhetett ez meg? Minden ügynökünk esetében alaposan megvizsgáljuk a hátteret, a környezetet, mindent. Ha Perez a Szent Vizek Egyházának tagja volt, tudomást kellett volna szereznünk a dologról. - Pedig valamilyen módon kapcsolatba került Ulrickal. - Már folyik az ellenőrzése, de az FBI feljegyzései szerint tiszta. - Harris olvasni kezdte a laptopján megnyitott dokumentumot. - Perez a texasi Dallasban nőtt fel. Az anyja belehalt a szülésbe. Az apja a dallasi rendőrség nyomozója volt, kötelességteljesítés közben megsérült, leszerelt a testülettől. Ezt követően nem sok mindent csinált azon kívül, hogy várta a rokkantsági segélyt. Perez kiváló eredménnyel végezte a középiskolát, a Yale-re kapott ösztöndíjat. Pszichológia szakon végzett. - Ez az! - Tyler gyors pillantást vetett a feljegyzésre; Perez diplomaszerzésének dátumát kereste. - Ulric mondott valamit arról, hogy a Yale-re járt. Perez és Ulric nagyjából azonos korú. Lehet, hogy barátok voltak. Már csupán néhány óránk maradt a Genezis Hajnal tervezett indulásáig. Bármilyen eszköz van Ulric kabinjában, egészen biztos, hogy rendelkezik valamilyen időzítő szerkezettel. Be kell jutnunk oda, mielőtt aktiválódik! - Miamiból tíz ügynököt vezényeltünk át a hajóra. Tyler ekkor felhozta azt a kérdést, ami azóta aggodalommal töltötte el, hogy üresen találta a kabinját. - Van még egy problémánk - mondta összeszorított foggal. - Elvitték Karent. Harris értetlenül nézett rá. - Karent? Ki az a Karen? Tyler elvörösödött. Karen? Ez meg honnan jött? - Úgy értem, Dilarát - mondta gyorsan. - Dilara Kennert. Azt hiszem, Ulric elrabolta. Meg kell találnunk őt! - A gondolattól, hogy Dilara az eszelős Ulric kezében van, végigfutott a hátán a hideg. - Akkor a lehető leghamarabb be kell jutnunk a kabinjába! - Nekem is ott kell lennem - jelentette ki Tyler ellentmondást nem tűrő hangon. Harris szótlanul nézett rá, majd bólintott. - Rendben van. Induljunk! Útközben intézkedem. - Végzés, óvadék, hasonlók? - kérdezte Tyler. - Vészhelyzet esetén nincs szükségünk ilyesmire. Harminc perccel később behatoltak Ulric kabinjába. Az egyik, utaskísérőnek öltözött FBI-ügynök egy pótkulccsal nyitotta ki az ajtót. Amint belépett, két férfi rontott rá, de támadóit hamar leszerelték a beözönlő ügynökök. Egyetlen lövés sem dördült el. Tyler csalódottan látta, hogy Ulric és Dilara nem tartózkodik a lakosztályban. Tyler gyorsan körbenézett, és az egyik asztal tetején, nagyjából azon a helyen, ahol számított rá, talált egy bőrönd méretű fémdobozt. A dobozból cső vezetett a falba fúrt lyukhoz. Az oldalán egy óraszerkezet számlálta visszafelé az időt, eszerint a szerkezetnek csak tíz óra múlva, három órával a Genezis Hajnal tervezett indulása után kellett aktiválódnia. A dobozt számkombinációs zárszerkezettel látták el. Tyler az egyik lefogott őrhöz lépett, és megkérte, nyissa fel a dobozt. Az őr azt válaszolta, őt csak arra bérelték fel, nem kevés pénzért, hogy távol tartsa a lakosztálytól a betolakodókat, és megvédje a ládát. Fogalma sem volt róla, hogy mi van a fémdobozban, és hogyan lehet kinyitni. Elképzelhető volt, hogy a ládában valamilyen robbanószerkezetet helyeztek el. Tyler tudta, ha megpróbálja felfeszíteni a tetejét, talán beélesít egy bombát, esetleg a benne lévő szerkezetet aktiválja, amely a tervezett idő előtt kibocsátja magából fertőző tartalmát. Kérte, azonnal szálljon ki egy veszélyes anyagokkal foglalkozó egység, amely majd szakszerűen és biztonságosan be tudja tenni a ládát egy megfelelő tárolórekeszbe. A kiérkező speciális egység egy légmentesen záródó, nagyobb ládába helyezte a fémdobozt és a hozzá kapcsolódó csövet. A biológiai fegyver így már aktiválódás esetén sem tehetett kárt senkiben. - Haladéktalanul el kell végezni az eszköz és az anyag elemzését! - mondta Tyler az ügynöknőnek. - Tudnunk kell, mivel állunk szemben. Az országban csupán néhány olyan laboratórium létezik, amely képes kezelni a négyes fokozatúnak minősülő veszélyes anyagokat. - Négyes fokozatúnak az emberiség által ismert leghalálosabb biológiai ágensek minősültek, közéjük tartozott például az Ebola- és Marburg-vírus is. Tyler pályafutása során nemcsak Ulric hipermodern laboratóriumában fordult meg, hanem a marylandi Fort Detrickben, a hadsereg fertőző anyagokkal foglalkozó kutatóintézetében is - itt az volt a feladata, hogy elvégezze a biztonsági rendszerek megerősítését, ellenállóvá tegye a védelmi vonalakat egy esetleges terrortámadással szemben. - A Miamiban működő laborunk nem alkalmas erre - mondta Harris. - A legközelebbi megfelelő létesítmény az atlantai Fertőzésmegelőző Központ - mondta Tyler. - A repülőtéren van egy jetem. Azzal két órán belül
át tudom szállítani az eszközt. Harris ügynök közölte, csak akkor fogadhatja el a megoldást, ha ő és az FBI hazmatcsapatának egyik tagja Tylerrel tarthat. A férfi elfogadta a feltételt. Megbeszélték, hogy útközben Harris elintézi, hogy az iroda megkezdje az Ulric elleni hajtóvadászatot.
HARMINCKILENC Dilara kinézett Ulric magángépének ablakán, megpróbált rájönni, merre tartanak, de a felhők és az éjszakai sötét miatt ez lehetetlennek bizonyult. Már több mint öt órája levegőbe emelkedtek, de csak annyit tudott megállapítani, hogy nagyjából nyugati irányba tartanak. Szabad kezével megdörzsölte az ülés karfájához bilincselt csuklóját. Amikor Petrova közölte vele, hogy Tyler meghalt, olyan érzése támadt, mintha gyomorszájon vágták volna egy pörölykalapáccsal. Vonzódott ehhez a csodálatos férfihoz. Lehet, hogy tényleg elvesztette? Tudta, ha Tyler valóban meghalt - bár ezt azok után, amit közösen át- és túléltek, eléggé hihetetlennek találta -, már senkire sem számíthat: senki sem fog kísérletet tenni a megmentésére, és ha ki akar keveredni ebből a helyzetből, neki kell cselekednie, másra hiába várna. Ulric visszatért az elülső kabinból. Átöltözött, tiszta és vasalt ing és nadrág volt rajta. Mosolyogva leült Dilara elé. Alaposan és nyíltan, tetőtől talpig végigmérte a nőt. Dilara nem öltözhetett át, még mindig a mélyen dekoltált estélyi ruhát viselte. Ulric szemérmetlen vizsgálódása kellemetlen érzéseket keltett benne, de semmit sem tehetett. Különben sem foglalkozhatott ezzel, mert tudta, csakis akkor lehet esélye a menekülésre, ha tiszta fejjel gondolkodik. - Hová visznek? - A kérdés nyilvánvalóan klisészerű volt, de Dilara arra gondolt, Ulric nyelve esetleg megoldódik, ha ostobábbnak tartja annál, amilyen valójában. - Az Orcas-szigetre, a létesítményünkbe - felelte a férfi habozás nélkül. - Önnek gyönyörű hangja van. Természetesen vizuális szempontból is csodálatos, de az altja egyszerűen fantasztikus! Dilarát meglepte a bók; elképzelni sem tudta, mire vélje Ulric kedvességét. - Miért visznek oda? - kérdezte. - Azt hiszem, ez egyértelmű egy olyan tanult személy számára, mint ön. Ki kell derítenünk, mi egyebet tud. - Perez ügynök erről nem tudott beszámolni? - Dilara arra következtetésre jutott, hogy az ügynök valójában Ulricnak dolgozott. Ez volt az egyetlen magyarázat arra, hogy Petrova tényként kezelte Tyler halálát. - A jelek szerint önök, mármint ön és Tyler, nem osztottak meg minden információt Perezzel. Lehetnek olyan részletek, amelyeket titokban tartottak. Tudnom kell, mik ezek. - Nem fogok. - Ha most azt akarja mondani, hogy nem fog beszélni, ne fáradjon! Dilarába villámként hasított bele a félelem. Ulric elmosolyodott. - Ó, ne aggódjon! - mondta. - Nem tervezem, hogy megkínzom. Sokkal elegánsabb és biztonságosabb módon is ki tudjuk szedni önből az információkat. Nem lesz más választása, beszélni fog. Valamilyen szerre gondol - állapította meg Dilara. De talán jobb lenne, ha már most beszélni kezdene; hátha közben ő is megszerez egy-két fontos információt. Egyébként sem tudott semmi olyat, amivel bárki másnak problémát okozhatna. - Megölették Tylert. - Igen. Kár érte. Nagyon ügyes ellenfélnek bizonyult. Már rég megbocsátottam neki, hogy visszautasított, amikor magunk közé hívtam, de sajnos túlságosan közel került ahhoz, hogy felfedje a terveimet. Bármelyik pillanatban megkaphatom a megerősítést, hogy végül ő vesztett, és én vagyok a nyertes. Nem ez az első ilyen alkalom. - Lehet, hogy megszökött Perez elől - mondta Dilara. - Tudott a biológia fegyverről, amit maguk helyeztek el. Tudta, hogy a hajó szellőztetőrendszerébe akarnak bejuttatni valamit. Lehet, hogy azóta már hatástalanította a szerkezetet. Ulric úgy vonta fel a szemöldökét, mintha Dilara valami lenyűgöző dologról beszélne. - Tehát Tyler rájött? Tényleg nagyon okos! Vagyis. nagyon okos volt. Persze most már az sem számít, mit sikerült megtudnia. - Hogyan kapcsolódik Tyler ehhez az egészhez? - Erről tulajdonképpen én tehetek. Volt idő, amikor úgy gondoltam, Tyler a legmegfelelőbb ember arra, hogy segítsen nekem megkonstruálni az Oázist. vagyis ahogy még akkoriban neveztük: a Forgószelet. A legtitkosabb állami megrendeléseken is dolgozó cégeket jól ismerő közvetítőkön keresztül rávettük a Gordian vezetőit, hogy vállalják be a munkát, és megkértük őket, hogy a feladatok irányítását Tylerre bízzák. Amikor megértette, hogy milyen határokat próbálunk feszegetni a projektünkkel, tudtam, a kíváncsisága még problémákat okozhat. Ebben sem tévedtem. Végül felfedezte a köztem és a Forgószél között meglévő kapcsolatot. Ekkor kirúgtuk a Gordiant, és Coleman cégével folytattuk a munkát. - Nézze - mondta Dilara -, már kiderítettük, hogy van egy bunkere. Tudjuk, mit akar tenni. Arra készül, hogy kiírtsa az emberi fajt. De tisztában kell lennie vele: ha Tyler bejut a maga kabinjába, lemondhat a terveiről! Ulric felnevetett. - Csak nem gondolja komolyan, hogy a tervem pusztán ennyiből áll? Bevallom, nagyon élveztem a ceremoniális aspektusát annak, hogy a projektünk beindítása során a Genezis Hajnalt használjuk, de. Nem gondolja, hogy butaság lenne a részemről, ha mindent egy lapra tennék fel? - Ezzel most azt akarja mondani, hogy létezik egy másik kibocsátási pont is? - Az igazat megvallva több is van. Néhány nappal ezelőtt ön is járt az egyikben. A Los Angeles-i repülőtérre gondolok. New Yorkra és Londonra vonatkozólag is vannak terveim. - Mikor? - Két napon belül, amikor a Genezis Hajnal már úton van New York felé. Amint az embereink biztonságban vannak az Oázis bunkerben, elrendelem a szerkezetek aktiválását. Éppen ezekben a percekben készítik el őket, és még ma éjjel sor kerül a kihajóztatásukra. - Sam Watson azt mondta, emberek milliárdjaival akar végezni. - Hibát követtem el, amikor azt feltételeztem, hogy Watson az ügyünket szolgálja. Elárult engem. - Azért, mert Sam nagyszerű ember volt. Ő sosem vett volna részt ilyesmiben. - Ezek szerint mégsem ismerte őt olyan jól, mint gondolja. Mielőtt csatlakozott az egyházamhoz, Watson az amerikai kormánynak dolgozott. Áthívtam az egyik kisebb leányvállalatomhoz, a PicoMed Pharmaceuticalshoz. Úgy hitte, a cégnél a Pentagonnak fog dolgozni egy biológiai hadviseléssel kapcsolatos projekten. Dilara megdöbbent. Sam sosem árult el neki túl sokat a munkájáról, de eddig azt feltételezte róla, hogy gyógyszerekkel kapcsolatos kutatásokat végzett. - Miután éveken keresztül együtt dolgoztunk - folytatta Ulric -, úgy gondoltam, ugyanazok a céljai, mint nekem, ezért beszerveztem az egyházamba. Azután megismerte a tervem részleteit, és ellopott bizonyos kutatási anyagokat. Ezzel veszélybe sodort mindent, amit addig elértem. Ostoba volt! Nem látta a teljes képet. - Miféle képet? - Dilara valósággal ráköpte a szavakat Ulricra. - Az emberiség megsemmisítését? - Nem. Az emberiség fenn fog maradni, de a továbbiakban a helyes úton halad majd. Azt teszi, amit tennie kell. És igen, emberek milliárdjai
fognak elpusztulni, de azok, akik jelen pillanatban élnek, beleértve engem is, száz éven belül már amúgy se lennének sehol. Én nem megsemmisítem az emberi fajt, hanem megmentem! - Maga őrült! - Maga pedig érzelmi oldalról közelíti meg azt, amit meg fogok valósítani. Mi a helyzet, mondjuk, akkor, ha a vezetőink holnap úgy döntenek, kirobbantanak egy nukleáris háborút? Akkor a bolygón minden egyes ember elpusztul, a fajunk megsemmisül. Betegségek, környezeti katasztrófák, szennyezések. Az ilyen katasztrófák közül bármelyik kiírthat minket. Ami még rosszabb: az emberiség jó úton halad afelé, hogy minden más létező fajt megsemmisítsen. Kivéve persze azokat, amelyek hasznosak a számára. Ezzel tönkretennénk mindazt, amiért Noé dolgozott, amikor megmentette az állatokat. Nem engedhetem meg, hogy ez bekövetkezzen! - Szóval Noé bárkájának is köze van ehhez az egészhez? Mondja, az apám tényleg megtalálta? - Ó, igen! Megtalálta, és éppen ez a relikvia tette lehetővé az Új Világgal kapcsolatos álmom valóra váltását. Nagyon sajnáltam, hogy nem tárhattam a világ elé, de egy ilyen lépés megzavarta volna az új vízióm kivitelezését. Dilara a helyzete ellenére is izgalomba jött a felfedezés archeológiái jelentőségétől. - A saját szemével látta? - kérdezte. - Nem mentem be a Bárkába. Ezzel túl nagy feltűnést keltettem volna. De tudom, hol van, tudom, hogy valóban létezik, és hogy egy identikus relikvia van a belsejében. Mindezért az apjának tartozom köszönettel. Dilara felpattant az ülésről, de a bilincs megakadályozta abban, hogy Ulric közelébe jusson. - Hol van az apám? - üvöltötte. - Ezt sajnos nem tudom. Dilara látta, hogy Ulric - a beszélgetés során először - hazudik. - Az apám segített magának a tervei elkészítésében? - Az ő munkája nélkül nem lendült volna mozgásba a gépezet. Valójában a barátja, Sam Watson mutatott be minket egymásnak. Egy alkalommal elmondtam Watsonnak, hogy komolyan foglalkozom Noé bárkájának felkutatásával, ő pedig megemlítette az ön apja nevét, azt állítva, hogy ezen a területen ő a vezető szaktekintély. Hassad két éven keresztül dolgozott nekem, azután végrehajtottuk az áttörést. Vagyis. Ő hajtotta végre. Nem haladt olyan ütemben, ahogy vártam, de tény, hogy a felfedezése nélkül ezt az egészet nem lehetett volna végrehajtani. Az, hogy rátalált a Bárkára, valójában jelzés volt az Úrtól, hogy tényleg én vagyok az Ő hírhozója, én vagyok az általa kiválasztott eszköz. Ulric tényleg őrült volt, de Tyler nem tévedett: borzasztóan intelligens elmebetegnek bizonyult. Dilara nagy nehezen lecsillapította magát, és elfojtotta az undorát. Visszaült, lesimította a ruháját. - Egy hatezer évvel ezelőtt lezajlott özönvíz mivel járulhatott hozzá ahhoz, hogy mindez valóra váljon? - kérdezte halk hangon. - Teljesen mindegy, hogy mi volt a történet valóságalapja, de. Mit számít az ma, hogy annak idején egy folyó kilépett a medréből, vagy a Feketetenger medencéje feltöltődött, miután a Földközi-tenger vize átcsapott a Boszporuszon? - Ah, most olyan részhez érkeztünk, ami valóban érdekes. Ön azt feltételezi, hogy az özönvíz valamiféle áradás volt. - Mi más lehetett? - Nos, én is szeretném, ha a Bibliát tévedésektől mentes dokumentumgyűjteménynek lehetne tekinteni - mondta Ulric -, de valójában csupán metaforák vannak benne. Ön most szó szerint értelmezi a biblikus szöveget. - A hangja olyan volt, mintha nem egy régészprofesszorhoz, hanem egy kisgyerekhez beszélne, de Dilara ezúttal nem törődött a lekezelő modorral. Fejből idézte a Biblia ide vonatkozó részét, a Mózes első könyvének hatodik passzusában található mondatot: - „Én pedig ímé özönvizet hozok a földre, hogy elveszessek minden testet, a melyben élő lélek van az ég alatt; valami a földön van, elvész." Számomra egyértelmű, miről van szó. - A kulcsszó az, hogy „elveszessek minden testet" - mondta Ulric. - A víz csupán a pusztítás ágense volt, nem pedig a halált kiváltó ok. Gondolja végig! Mit látott mostanában, ami passzol ehhez a leíráshoz? Dilara lelki szemei előtt Rex Hayden gépének roncsai jelentek meg, és az a csillogó, fehér csont, amin már szemernyi hús sem volt. - A repülőgép katasztrófája. - mondta levegő után kapkodva, ahogy kezdett megvilágosodni előtte az igazság. - Az utasok teste. megsemmisült. - Pontosan - mondta Ulric. - A húsuk elemésztődött. Elveszett. Érti már? Az özönvíz nem egy áradás volt. A víz csupán hordozta a lényegét. Az özönvíz egy járvány volt.
NEGYVEN Amikor Dilara rájött, hogy Ulric szerint az özönvíz egy víz által terjedő betegség volt, egyszerűen nem bírta magába fojtani a véleményét. - Ez egyszerűen nevetséges - jelentette ki. - Az özönvíz története több különböző régi szöveghagyatékban megjelenik, és mindenütt központi helyet foglal el. - Ön valóban elhiszi, hogy a világ valamennyi hegyét tizenöt könyök mély, vagyis közel hét méteres víz borította? - kérdezte Ulric, aki szemmel láthatóan élvezte a vitát. A jelek szerint még arról is megfeledkezett, hogy Dilara az ellensége. - Ez a feltételezés is nevetséges. Ennyi víz nincs is a bolygón. - Ezek szerint elismeri, hogy a bibliai történetet nem lehet szó szerint értelmezni. Ha hajlandó rá, hogy kihajítsa a sztori egyik részét, miért ragaszkodik ilyen vehemensen a másik feléhez? - Az ókorban az áradások nagyon sok helyen súlyos katasztrófákat okoztak. A települések többsége vízparton jött létre. Cunamik, hurrikánok, áradó folyók. A csapások újra és újra bekövetkeztek. Szinte természetes, hogy az ilyen eseményeket az Isten által kirótt büntetésnek tekintették. - Az előző évezredben rengeteg járvány dúlt - mondta Ulric. - Miért olyan nehéz elhinni, hogy Noé egy járványt élt túl? - A Biblia nagyon világosan fogalmaz: „Lőn pedig hetednapra, hogy megjőve az özönvíz a földre." Arról is szó esik, hogy a víz hogyan borította be a világot: „Azután a vizek felette igen nagy erőt vevének a földön, és a legmagasabb hegyek is mind elboríttatának, melyek az egész ég alatt valának." Ulric felemelte a mutatóujját. - De a Bibliában ez is szerepel: „És eltörle az Isten minden állatot, a mely a föld színén vala, az embertől a baromig, a csúszó-mászó állatig, és az égi madárig; mindenek eltöröltetének a földről; és csak Noé marada meg, és azok a kik vele valának a bárkában." Ez a leírás akár egy járványos betegség hatásaira is utalhat. - Akkor a Bibliában miért nem „járvány"-t írnak „özönvíz" helyett? - Ki tudja? Talán valamikor régen történt egy félrefordítás. Vagy esetleg azért, mert úgy gondolták, hogy a kórság a folyóvizekből fakad. Mindenki, aki ivott a vízből, elpusztult. A magam részéről ezt tényként kezelem. - Mivel megtalálta a Bárkát - jegyezte meg Dilara gúnyosan. - De ez felvet egy újabb kérdést. Ha egyszerű járványról volt szó, akkor Noé miért épített egy nagy hajót az állatok számára? Ennek semmi értelme! - Ah, ismét feltételezésekből indul ki. És igen, valóban kiderítettem, hol van a Bárka. - Úgy érti: az apám kiderítette, hol van a Bárka. - Így igaz. Az apja zseniális ember volt. Dilarának feltűnt, hogy Ulric múlt időt használ. Valójában már rég feladta a reményt, hogy az apja még él, de elakadt a lélegzete attól a bizonyosságtól, amivel Ulric kiejtette a „volt" szót. - Mi volt a relikvia? - kérdezte Dilara. - A kórság maradványa. - Valami, ami több ezer éven át érintetlen maradt? - Tudom, nehéz elhinni, de igen. Gondolkodjon, Dilara! Rex Hayden és a barátai csontvázzá váltak. Tudom, hogy látta, mi lett belőlük. A Bárkáról származó relikvia adta a magot, amivel elkezdhettem a munkát. Egyszerűen csak módosítottam. - Miért? - Mert nem akartam a földön élő valamennyi állatot elpusztítani. Képzettségemet tekintve biokémikus vagyok. A cégemnek olyan források állnak a rendelkezésére, amilyenekről a vállalatok többsége csak álmodik. A Noé bárkájáról előkerült kórokozó valójában egy prion volt. Halálos, minden élő szervezetet megtámadott, minden puha szövetet alkotórészeire bontott. Éveken át tartó kutatásokkal képesek voltunk csökkenteni a hatékonyságát, így pusztító erejét most már csak egyetlen fajra fejti ki: az emberre. - Így nem csupán Noé, de Isten is válhat magából? Elhatározza, hogy megsemmisíti az emberi fajt, és maga lesz a patriarcha, aki újra benépesíti a földet? - Nem én hoztam meg a döntést, hanem Isten. Ha nem így történt volna, miért hagyta, hogy megtaláljam az Arkon-A-t? Én pusztán eszköz vagyok az Ő kezében. - Az Arkon-A a relikviából származó prion? - Így neveztem el - mondta Ulric. - Az Arkon-A volt az eredeti betegség. Az Arkon-B volt az első olyan, még tökéletlen változat, amely emberek esetében működött. Túlságosan virulensnek bizonyult, ezért nem lehetett összeegyeztetni a látomásommal. Túl gyorsan gyilkolt ahhoz, hogy elterjedhessen az emberek között. De nem sajnáltam az időt és a fáradságot, és kifejlesztettem az Arkon-C-t. Holnap ez a törzs kerül kibocsátásra. - Miért mondja el nekem mindezt? - Nézzünk szembe a tényekkel, Dilara! Maga nem megy sehová, és mivel archeológus, azon kevesek közé tartozik, akik valóban értékelni tudják azt, ami tettem. Bízom benne, egy nap majd visszatérhetek oda, és én magam áshatom ki Noé bárkáját a föld alól. Az Új Világomban nagy hasznát venném az ön tudásának és képességeinek. Esetleg csatlakozhatna hozzám. Dilarának hányingere támadt. - Inkább meghalnék! - Azután is meggondolhatja magát, hogy az új özönvizünk tisztára mosta a földet. Egyetlen nőnek lenni a föld színén. Ki tudja, talán sokkal kellemesebb élmény, mint gondolná. Dilara látta, hogy Ulric valóban vonzódik hozzá. A legtöbb, hatalomra szomjazó férfihoz hasonlóan ő sem érte be egyetlen nővel - itt még az sem számított, hogy Svetlana Petrova valóban gyönyörű volt. Egyébként is, ha egyszer az a feladata, hogy újra benépesítse a földet, miért ne hozna létre magának egy háremet? Dilara undorítónak találta a gondolatot, de érezte, hogy valamilyen formában talán ki tudja használni Ulric érzéseit; ez talán hozzásegítheti ahhoz, hogy megszökjön és értesítsen valakit. - Igaza van. Azt hiszem, tényleg látnom kell. - Ó, engem nem olyan könnyű megtéveszteni, Dilara! Eltart majd egy darabig, hogy elfogadjon. Még nem áll készen erre, és valószínűleg az első adandó alkalommal árulást követne el ellenem. De hat hónap múlva. Nos, addigra nagyon sok minden meg fog változni. Ulric felállt, távozni készült, Dilara azonban megpróbálta visszatartani. - Várjon! Ez bámulatos! Meséljen még a Bárkáról! - Később erre is jut majd idő. Hamarosan leszállunk. - De én mindent szeretnék tudni! Ha a társa leszek, ennyit ezért megérdemlek, nem? - Én vagyok az egyetlen, aki mindent tud - felelte Ulric. Átvonult az elülső kabinba, és becsukta maga mögött az ajtót. Dilara magára maradt, hogy átgondolhassa, mi legyen a következő lépése.
NEGYVENEGY Három órával azután, hogy az Ulric kabinjában megtalált eszközzel együtt elhagyta a Genezis Hajnal fedélzetét, Tyler az FMK, a Fertőzésmegelőző Központ egyik megfigyelőtermében állt, és a monitorokon keresztül a négyes fokozatú besorolással rendelkező anyagok kezelésére alkalmas belső helyiségben ténykedő védőszkafanderes technikusokat figyelte. Először bedugaszolták a ládához kapcsolódó csövet, hogy az anyag ne juthasson ki rajta. Ezt követően lyukat fúrtak a láda oldalába, amelyen keresztül egy parányi kamerát vezettek be - így akarták kideríteni, hogy van-e odabent valamilyen robbanóanyag. Amikor megállapították, hogy a láda ebből a szempontból biztonságos, felnyitották a tetejét. Ahogy arra Tyler számított is, a láda tetejébe épített áramkör azonnal lenullázta a számlálót. A láda belsejében egy bonyolult szerkezetet helyeztek el. Három hengert - mindegyik akkora volt, mint egy kétliteres üdítőspalack - kapcsoltak össze néhány fémcsővel. A hengereket színjelzéssel látták el: az első vörös, a második kék, a harmadik pedig fehér volt. A kék hengert kötötték hozzá a kivezető csőhöz. A fedél felnyitása több mechanizmust aktivált. A fehér hengerből valamilyen átlátszó folyadék pumpálódott át a kékbe. A vörös henger tartalma sziszegve a levegőbe pumpálódott. A technikusok hátrébb léptek, de a felszabaduló anyag nem tett kárt a védőfelszerelésükben. Néhány másodperccel később leállt a fehér henger tartalmának a kékbe történő átpumpálódása, a vörös henger sziszegése elhalkult. A technikusok mindhárom hengert felnyitották, mindegyik anyagból mintát vettek. Tyler a művelet megkezdése előtt tájékoztatta a technikusokat, hogy a ládában található anyag, bármi legyen is, vélhetőleg kapcsolatban áll a Rex Hayden repülőgépén használt biológiai fegyverrel, vagyis halálos. Észrevette, hogy a technikusok megfogadták a tanácsait, és nagyon óvatosan végzik a dolgukat, de nem mozogtak olyan gyorsan, mint szerette volna. Miután kiderült, hogy robbanástól nem kell tartani, Tyler szakértelmére már nem volt szükség. Kikísérték egy külső terembe, a technikusok pedig megkezdték a minták elemzését. A nap eseményei végül megtették hatásukat: Tyler végigheveredett a pihenőszoba díványán, és elaludt. Arra riadt fel, hogy egy kéz ér a vállához. Felpattant a szeme. Az órájára pillantott. Péntek reggel volt, már elmúlt kilenc óra. Egy vékony, kopaszodó, fehér laborköpenyt viselő indiai férfi állt előtte. Mellette Harris különleges ügynök toporgott. - Dr. Gavde közölni kívánja a tesztek eredményeit - mondta Harris. - Mivel maga is foglalkozik Hayden ügyével, arra gondoltam, esetleg hallania kellene. Kérem, ne felejtse el, hogy minden, ami elhangzik, titkos információnak minősül. - Sikerült rájönniük, milyen biofegyverről van szó? - kérdezte Tyler, miközben felállt. Harris feszültnek tűnt; ő már hallotta Dr. Gavde beszámolójának egy részét. - Attól tartok, igen. - Gavde akcentusa a hindi és a BBC-ben használatos angol furcsa elegyére emlékeztetett. - Természetesen még csak az elsődleges elemzéseket végeztük el, de amit találtunk, az meglehetősen, aggasztó. Egy kifejezetten félelmetes anyaggal van dolgunk. - Baktérium vagy vírus? - Egyik sem. Azokban a hengerekben az aktív ágensek prionok. Tudja, mik ezek? - Nagyjából. Ezek okozzák a kergemarha-kórt. - Igen, valóban a szarvasmarháknál jelentkező agyvelő-elszivacsosodás a legismertebb betegség, amit prionok okoznak, de ezen kívül több más létezik. Még nem igazán ismerjük a prionokat. Fertőző ágensek, amelyek teljes mértékben proteinekből állnak. A prionokkal kapcsolatba hozható betegségekben egyvalami közös: mindegyik halálos kimenetelű. Ebben a tekintetben a mi prionjaink sem térnek el a többitől, de. Ez a kór egyetlen olyan prion okozta betegségre sem emlékeztet, amivel eddig találkoztam. - Mi a lényege? - kérdezte Tyler. Gavde hangján érződött a döbbenet és a csodálat is. - Ez a prion nagyon alattomosan fejti ki a hatását. Az emberi cadherineket, a testet alkotó sejteket összetartó proteineket támadja meg. Semmi köze nincs az állati cadherinekhez. A mintákat egerekből, patkányokból és majmokból származó sejteken is leteszteltük. Valamennyi sértetlen maradt. Az emberi sejteket azonban döbbenetes intenzitású támadás érte. - Mi történik akkor, amikor a cadherineket támadás éri? - A testünk valamennyi sejtjét ezek a cadherinek tartják össze. Ha megsemmisülnek, a sejtek nem maradnak együtt, és sorban felhasadnak. Az emberi testnek egyetlen olyan része van, amely nem sérül meg: a csontváz, mivel a csontszövetek mineralizált formában vannak jelen. Tylernek eszébe jutott Hayden gépének pilótája, aki a Los Angeles-i irányítótoronnyal folytatott beszélgetés során azt üvöltötte, hogy elolvadnak. A nyugati gonosz boszorkányhoz hasonlóan ő sem a megfelelő szót használta. Nem megolvadtak, hanem felbomlottak, a testükből csak a csontjaik maradtak meg. - A fertőzés megtörténte után le lehet állítani a folyamatot? - kérdezte Tyler. - Én is ugyanezt kérdeztem - mondta Harris. Gavde a fejét rázta. - Amellett, hogy halálos, ez a prion abban is hasonlít a többihez, hogy a hatásait nem lehet kezelni. A cadherinek elleni támadás melléktermékeként még több prion jön létre, vagyis önfenntartó a rendszer. - Milyen hamar fejti ki a hatását? - kérdezte Tyler. - Ez érdekes kérdés - mondta Gavde, aki a jelek szerint valósággal csodálta a prionokat. - Ahogy látták, abban a fémládában három henger volt. Amikor a ládát felnyitottuk, megnyílt egy szelep, és a vörös henger priont bocsátott ki magából. A kék hengerbe eközben sótartalmú víz jutott át a fehérből. - Sós víz? Gavde bólintott. - Először nem tudtuk, miért éppen ez. Amikor megpróbáltunk mintát venni a kék és a fehér hengerekből, csak néhány aktív priont találtunk, a többit elpusztította a sós víz. A mikroszkóp alatt a kék hengerből származó prionok látszólag ugyanolyanok voltak, mint a vörös hengerben lévők, ám mégsem ez volt a helyzet. Amikor elvégeztük rajtuk a vizsgálatokat, az egyik prionfajta sokkal gyorsabban reagált, mint a másik. A szerkezet további vizsgálata során az is kiderült, miért van így. Aláaknázták a ládát - futott át Tyler agyán. - Gondolom, a vörös hengerben lévő prionok reagáltak gyorsabban - mondta. Gavde meglepetten nézett rá. - Honnan tudja? - Én így terveztem volna meg a szerkezetet. Ha a ládát békén hagyják, a terveknek megfelelően lép működésbe, és a prionok megfertőzik az egész hajót. Ha valaki megpiszkálja, ha valaki felnyitja a tetejét, az illetővel perceken belül végeznek a gyorsabb prionok. Gavde ismét bólintott.
- Igen, ez logikusan hangzik. Bárki tervezte ezeket a prionokat, nagyon okos ember volt. Véleményem szerint a lassabb prionoknak napokra van szükségük ahhoz, hogy kifejtsék hatásukat, így a betegséget normál karanténrendszerrel nem lehetne kordában tartani. - Ezeket megtervezték? - kérdezte Harris. - Ezek szerint ember hozta létre a prionokat? - Mivel a két prionfajta között csupán apró, de mégis lényeges különbségek vannak, azt kell feltételeznem, hogy mesterségesen alakították ki őket. Persze nem túl valószínű, hogy a létrehozóik nulláról indultak. Valószínűleg létezett egy prionforrás, az ebből származó prionokat vetették alá biokémiai alterációnak. De még sosem hallottam ehhez hasonló prionfertőzésről. Fogalmam sincs, honnan kerülhetett elő az alaptörzs. - Van még valami, dr. Gavde? - kérdezte Harris. - Még egy érdekes részlet. Argon jelenlétét észleltük, ezért úgy véljük, a prionokat tartalmazó hengereket ezzel a közömbös gázzal zárták le. - Ez miért lényeges? - kérdezte Tyler. A beszélgetést tudományos szempontból érdekesnek találta, ugyanakkor, ha belegondolt, hogy milyen következtetéseket lehet levonni belőle, undorodott az egésztől. - A gyorsan reagáló prionok, ha nem kerülnek kapcsolatba más sejtekkel, néhány percen belül szétbomlanak. Az élettartamuk, már ha lehet úgy fogalmazni, hogy a prion él, nagyon rövid. Gyors a működésük, de nagyon hamar reprodukálniuk kell magukat. Ha valamennyi emberi sejtet megfosztják a cadherinektől, ők maguk is feloldódnak. Fogadni mernék rá, hogy a lassabb prionok ugyanígy működnek, de az esetükben hosszabb az élettartam. Sajnos erre a tényre csak akkor sikerült rájönnünk, amikor valamennyi prionmintánk megsemmisítette önmagát. Ez választ adott arra, hogy a repülőgép roncsai között miért nem találtak prionokat. Már jóval azelőtt szétbomlottak, hogy a gép lezuhant. Természetük önpusztító jellegének Ulric számára is nagy jelentősége volt, hiszen a gyanútlan világra akarta rászabadítani a prionjait, miközben ő a bunkerében üldögél. Csak annyit kellett volna tennie, hogy kivárja a civilizáció pusztulását, majd azt, hogy a prionok megsemmisítsék magukat az emberektől megtisztított világban. Ezt követően Ulric nyugodtan előjöhetett, hogy birtokba vegye a bolygót. - Van valami, amivel el lehet pusztítani ezeket a prionokat, mielőtt elszabadulnak? - kérdezte Tyler. - Elvégeztünk rajtuk néhány tesztet. Csak kétszázhatvan Celsius fokon pusztulnak el. A másik megoldás természetesen a sós víz. A só roncsoló hatással van rájuk. - El kell intéznem néhány telefonhívást - mondta Harris váratlanul. Elővette a mobilját, és elindult a folyosón. - Szerencséjük van, hogy sikerült megszerezni a szerkezetet, mielőtt megfertőzhette volna a hajón tartózkodókat - mondta Gavde. - Nem szívesen gondolok bele, hogy esetleg több is létezik ebből az anyagból! Tyler biztosra vette, hogy létezik. Az egyetlen kérdés az volt, hogy hol.
NEGYVENKETTŐ Tyler a phoenixi TMC felé tartó Gordian-jeten ült, de ezúttal nem ő vezette a gépet. Keleti parti idő szerint már délelőtt tizenegyre járt; Tylernek rengeteg munkája volt, amit mindenképpen el kellett végeznie. Először is el kellett intéznie az FBI-jal, hogy terjesszenek el egy hamis hírt, aminek hallatán Ulric esetleg óvatlanná válik. Az FBI belső rendszerébe bekerült egy jelentés, amely szerint az egyik ügynök, valamint dr. Tyler Locke életét vesztette a Genezis Hajnal fedélzetén kitört összetűzésben. Ulric így nem fog gyanakodni amiatt, hogy Perez nem jelentkezik be nála; azt hiszi majd, hogy az áruló ügynök és Tyler is meghalt.A második feladat az volt, hogy ki kellett derítenie, Ulric hova viszi Dilarát. Gyanította, azért rabolták el a nőt, mert egy esetleges tárgyalás során túszként használhatták, esetleg azért, hogy kifaggassák. Ha meg akarták volna ölni, rég végeztek volna vele, és nem próbáltak volna trükközni. Tyler biztosra vette, hogy Dilara még életben van, de még találgatni sem tudott, mennyi ideig. - Hol van Ulric repülőgépe? - kérdezte Aiden MacKennától a jet műholdas telefonján keresztül. Aiden annak érdekében, hogy meghatározzák Ulric tartózkodási helyét, néhány órája együttműködött az FBI-jal. - Az iroda szerint öt órával ezelőtt szállt le Seattle-ben - felelte Aiden. - Azt tudjuk, hogy Ulricék nem ültek át másik gépre, de elvesztettük a nyomukat. Valahol a Puget-tengerszoros közelében kell lenniük. - Létezik valamilyen lista arról, hogy Ulricnak azon a környéken milyen létesítményei vannak? - Igen. Kapcsolatot találtunk Ulric cége és a PicoMed Pharmaceuticals között. Egyébként ez utóbbinak dolgozott az a bizonyos Sam Watson is. A központja Seattle-ben van, de itt található Ulric néhány ingatlanja, többek között a cége főhadiszállása. - Én inkább azt a helyet keresem, ahol felépítették a bunkert. Ulric készen áll a prion kibocsátására. Ez azt jelenti, hogy hamarosan be kell vonulnia az Oázisba. Seattle közepén nem építhetett fel egy ilyen óvóhelyet, ennek félreeső helyen kell lennie. Nincs a város közelében valami farmja, vagy hasonló? - Semmit sem találtam. Se az ő, se a cégei neve alatt. Tyler átgondolta a lehetőségeket. Ha Ulric valóban megpróbálja újrateremteni az özönvíz hatásait, ha tényleg Noénak képzeli magát. - Aiden, mi a helyzet a Szent Vizek Egyházával? - Egy pillanat, máris nézem az FBI adatbázisát. és összevetem néhány, nem egészen törvényes úton megszerzett üzleti információval. - Aiden kis szünetet tartott; Tyler hallotta, hogy villámgyorsan püföli a gépe billentyűzetét. - Azt hiszem, megvan a befutónk. Az egyház központja Seattle belvárosában található. Erre nem passzolnak az általad megadott paraméterek. Viszont az Orcas-szigeten is van egy nagyobb ingatlanjuk. - Milyen épületekkel? - A legfrissebb műholdas felvételek szerint. A birtokon öt épület található. Úgy látom. Egy villa. Egy szálloda - a Páholy -, meg három raktárház, mindegyik akkora, mint egy repülőgéphangár. Van két helikopteres leszállópályájuk, és egy hatalmas dokkjuk is. Ez az! Tökéletes hely egy bunker megépítésére, ha az ember kerülni akarja a feltűnést. - Látsz valami földmunkára utaló nyomot? - Coleman csapatának több ezer tonna földet kellett kiásnia ahhoz, hogy megépíthessék a föld alatti bunker alagútjait, termeit. - A műholdas képen semmi ilyesmi nem látható. Ez furcsa volt. Tyler biztosra vette, hogy a Szent Vizek telephelye volt az egyetlen olyan hely, ahol megépíthették a bunkert. Ez a meggyőződése tovább erősödött, mióta Ulric megérkezett az Orcas-szigettől mindössze hatvan mérföld távolságban álló Seattle-be. Ennek ellenére, ha a birtokon valóban kialakítottak egy bunkert, odafentről látni kellene a földmunkák nyomait. - Nézd meg, változott-e a partvonal! Ismét billentyűkopogást hallott. - Hát, ahogy én látom, eltekintve néhány újonnan emelt épülettől, minden úgy néz ki, mint három évvel ezelőtt. - Azt mondtad, hangárméretű raktárakat látsz? - Elég nagyok ahhoz, hogy mindegyikben elférjen néhány 747-es. El sem tudom képzelni, mi célt szolgálhatnak! - Én igen. Tehát ez az. Hangárok. Tyler pontosan tudta, miért épültek fel. Tyler mobilja pityent egyet: bejövő hívást jelzett. Tyler a hívó fél azonosítójára nézett, és elhúzta a száját. Ez volt az a hívás, amitől rettegett. - Aiden - mondta -, ezt most fel kell vennem. Próbálj találni valamit, ami azt bizonyítja, hogy Ulric az Orcas-szigeten tartózkodik. Ellenőrizd a hajókat és a helikoptereket. - Oké, Tyler. Visszahívlak. Tyler mély lélegzetet vett, és átváltott a másik vonalra. - Tábornok úr! Köszönöm, hogy visszahívott. - Hallottam, valami felfordulás volt a Genezis Hajnal fedélzetén - hallatszott a nyers válasz. - Már megint mi az ördögbe keveredtél bele? Tyler érezte, a tarkóján felállnak a szőrszálak. Két éve gyakorlatilag nem álltak kapcsolatban egymással, a tábornok mégis tudta, hogyan indítson támadást ellene. - Nem én akartam, hogy így legyen, apa. Háromszor próbáltak megölni. - Háromszor? És csak most kerestél meg? A beszélgetés, a vártnak megfelelően, rosszul alakult. Amikor Miles szóba hozta, hogy esetleg felhívhatná Sherman Locke-ot, Tyler arra gondolt, hogy ezt még akkor se tenné meg, ha az élete függne tőle. Most azonban nem az ő élete, hanem Dilaráé volt veszélyben. A Fertőzésmegelőző Központban elvégzett vizsgálatok eredményének birtokában Tyler tudta, csak idő kérdése, hogy a hadsereg mikor keveredik bele az ügybe. Egy új biológiai fegyver megjelenése nemzetbiztonsági szempontból veszélyforrásnak számított; ilyen esetekben az FBI és a hadsereg közösen, koordináltan szokta elvégezni a munkát. Mivel Dilara túsz volt, Tyler nem akart kimaradni a probléma megoldásából, ezért kelletlenül bár, de felhívta az apja irodáját, és biztosított néhány, az Oázisra vonatkozó adatot. - Egészen mostanáig nem állt rendelkezésemre olyan bizonyíték, aminek birtokában cselekedni tudtatok volna - mondta Tyler. - A helyzet viszont kritikussá vált, és azt hiszem, a seregnek megvannak a forrásai ahhoz, hogy megoldja. A tábornok csettintett egyet a nyelvével. Rosszallóan. - Úgy hallom, nyakig benne vagy. - Mit akarsz hallani, apa? Azt, hogy szükségem van a segítségedre? - Nincs ebben semmi szégyellnivaló, fiam. Az apja hangja továbbra is nyers volt, de Tyler felfedezte benne azt az aggodalmas árnyalatot, amit csak ritkán hallott. A tarkóján már nem meredeztek a szőrszálak.
- Remek - mondta. - Apa, szükségem van a segítségedre. - Ezért vagyunk. Az FMK-tól úgy tudom, négyes szintű, bioterrorizmusra alkalmas ágens került a kezünkbe. - Elég durva anyag. - Úgy tudom, a minták megsemmisültek, így nincs módunk válaszlépés kifejlesztésére. A tábornok a katonai kódnyelvben a „gyógyítás" szónak megfelelő kifejezést használta, de Tyler biztos volt benne, hogy valójában a hadsereg számára, használatára szeretné megszerezni az ágenst. - Beszéltem az elnökkel - folytatta a tábornok. - Amikor megtudta, milyen kellemetlenek ezek a prionok, a véleményemet kikérve kijelentette, hogy az ország biztonságát közvetlen és azonnali veszély fenyegeti. Parancsba adta, hogy a hadsereg mindent kövessen el a veszély elhárítása érdekében. - És az FBI? - Amikor tájékoztattam az Oázisról, az elnök arra a következtetésre jutott, hogy az FBI terrorelhárító egysége nem rendelkezik megfelelő eszközökkel egy ilyen, megerősített létesítmény bevételéhez. Felhatalmazást adott arra, hogy a hadsereg különleges rohamosztaga hajtsa végre a támadást. Most már csak azt kell tudnunk, hova megyünk. - Én már tudom. A Szent Vizek Egyházának telephelyére, az Orcas-szigetre. - Biztos vagy benne? - Kilencven százalékig - felelte Tyler, de ahogy kimondta, érezte, ez mennyire semmitmondóan hangzik. Éppen ezért meglepte az apja válasza: - Ennyi nekem elég is. - Van egy ötletem, hogyan tudnánk megbizonyosodni a dologról. Most hol vagy? - Éppen White Sands felé tartok - mondta a tábornok. - Délre legyél ott te is. Részt veszel egy demonstráción. - Ez parancs volt, nem meghívás. Tyler tudta, okosabban teszi, ha nem vitatkozik. - Miféle demonstráción? - Ezt nem árulhatom el, de nyilván összefüggésben van az aktuális problémával. - Rendben. Fél tizenkettőre ott leszek. Helyi idő szerint. - A hely, ahová mennie kellett, Phoenix és Atlanta között félúton volt. - Megkérem Grant Westfieldet, hogy jöjjön oda. - A művelet szigorúan titkos besorolást kapott. - Már találkoztál Granttel. Ranger volt, hadimérnök. Ugyanolyan engedélyekkel és felhatalmazásokal rendelkezik, mint én, ráadásul kiváló villamosmérnök, és többet tud Hayden gépének katasztrófájáról, mint bárki más. - Rendben van. Ne késsetek! - A tábornok bontotta a vonalat. Tyler elképedve nézett a telefonra. A beszélgetés nem egészen úgy alakult, ahogy várta. Ahogy jobban belegondolt, úgy érezte, az apjának szüksége van a tanácsaira. Fogalma sem volt róla, hogy a tábornok mit akar neki mutatni White Sandsben, de fontos lehetett a dolog, ha személyesen jelenik meg az eseményen. Átment a pilótafülkébe, bedugta a fejét az ajtón. - Változott a terv, fiúk! Új-Mexikóba megyünk.
NEGYVENHÁROM A White Sands Rakétaközpont, ez a közel nyolcezer-háromszáz négyzetkilométeres - a Rhode Islandnél háromszor nagyobb - bázis volt az amerikai hadsereg legnagyobb területű létesítménye. Azóta, hogy 1945-ben, a bázis keleti részén, a Trinitynél felrobbantották az első atombombát, ezen a területen tesztelték a hadsereg legnagyobb hatóerejű fegyvereit. Tyler pilótája arra a leszállópályára tette le a gépet, amelyet egy ideje csak az űrsiklók használtak, ha vészleszállást kellett végrehajtaniuk. A jetet az egyik rámpához, egy helikopter mellé irányították. A helikopter mellett Grant várakozott. Tyler már azelőtt kinyitotta az ajtót, hogy a repülőgép motorjai elnémultak. A betóduló hőség valósággal mellbe vágta. Feltett egy ellenzős sapkát és egy napszemüveget, majd odasietett Granthez, akinek kopaszra borotvált fején verítékgyöngyök csillogtak. Grant komoly tekintettel nézett Tylerre. - Barátom. Sajnálom, ami Dilarával történt - mondta. - Remélem, jól van. - Vissza fogjuk hozni! - jelentette ki Tyler magabiztosan, bár az agyát szinte szétperzselte az aggodalom. - Az egyszer szent! - Hova kell mennünk? - Amikor megjöttem, apád átküldte a parancsait. A tesztterep innen ötven mérföldre van. Apád azt mondta, siessünk. - Van valami ötleted, miről lehet szó? Grant a fejét rázta. - Úgy tűnik, apád szereti a titkokat. Azt mondta, mindent elmond, ha odaérünk. - Beszálltak a helikopterbe, és egy perccel később a levegőbe emelkedtek. Újabb húsz perc elteltével a helikopter leereszkedett a tucatnyi kamion mellé, amelyeket kábelek kötöttek egy hatalmas generátorhoz és néhány műholdas tányérantennához. Tyler a legnagyobb, dupla széles kamionhoz vezette Grantet. A kamion belsejében vezérlőpultokat és monitorokat találtak; a pultok előtt ülő technikusok közül néhányan civil ruhában voltak, de a többségük a légierő vagy a hadsereg uniformisát viselte. A légkondicionáló berendezés tizennyolc fokosra hűtötte a levegőt. Tyler visszaszámlálást hallott, és egy széles ablak fölött - amin keresztül kiváló kilátás nyílt a tíz mérföld távolságban lévő hegyre - egy vörös számkijelzőt fedezett fel. Az ablak mellett elhelyezett plazmamonitoron is a hegyet lehetett látni. A kijelző állása szerint már csak tizenöt perc volt hátra a visszaszámlálásból. Sherman Locke tábornok a kamion túlsó végében társalgott két másik tábornokkal. Amikor meglátta a fiát és Grantet, véget vetett a beszélgetésnek, elindult feléjük. Az arca komor volt. Az ötvenes évei végén járó tábornok meglepően jó fizikai állapotban volt, fittebbnek és erősebbnek tűnt, mint a közelben tartózkodó fiatal katonák többsége. Aki ismerte Tyler Locke-ot, azonnal felfedezte az apa és fia közötti hasonlóságokat. A modoruk azonban jelentősen különbözött. Tyler általában kedves volt az emberekhez, hitt abban, hogy példát kell mutatnia, és szelíden kell bánnia másokkal, a tábornok viszont vasszigorral osztogatta a parancsokat, és minden létező helyzetben kikövetelte magának a vezető szerepét. Most is ezt tette. - Százados! - nyújtotta a kezét Tyler felé. - Örülök, hogy sikerült ideérned. A húgod üdvözletét küldi. A tábornok volt az egyetlen, aki azt követően is századosnak szólította a fiát, hogy Tyler leszerelt a seregből. Az adott helyzetben talán így akarta tudatni a közelben lévőkkel, hogy a fia is tiszt. - Tábornok úr! - Tyler kezet fogott az apjával, elviselte a gránitkemény szorítást, és megpróbálta viszonozni azt. - Köszönöm, és én is üdvözlöm őt. A tábornok odabólintott Grantnek, majd gépiesen neki is kezet nyújtott. Tyler és az apja végigmérte egymást; egyikük sem árulta el, mi jár a fejében, mindkettejük tekintete közömbös maradt. - Lefogadom, nehezen szántad rá magad, hogy felhívj - mondta a tábornok. Tyler eleresztette a füle mellett a megjegyzést. - Láttad az FMK-ból érkezett jelentést? - Évek óta mondogatom Fort Detricknek és az FBI-nak, hogy a komputerek és a privát laboratóriumok miatt előbb-utóbb veszélyes biológiai fegyverek kerülnek illetéktelenek kezébe. A legtöbben a lépfene meg a himlő miatt aggódtak, de én tudtam, csupán idő kérdése, hogy találkozzunk valami mással, valami sokkal rosszabbal. A jelek szerint ez most bekövetkezett. Locke tábornok irányította a Kockázatcsökkentő Védelmi Ügynökséget, azt a szervezetet, amelynek a tömegpusztító fegyverek elleni védelmet kellett biztosítania az ország számára. A légierőnél eltöltött harmincöt évnek köszönhetően a legnagyobb tiszteletnek örvendő, legjobb kapcsolatokkal rendelkező tisztek közé tartozott. A pozíciója lehetővé tett a számára, hogy gyakorlatilag minden olyan műveletben részt vegyen, amiben akar; természetesen az új fegyverek tereptesztelésén is részt vehetett. Egy ezredes lépett hozzá, halk hangon feltett egy kérdést. A tábornok válaszolt valamit, mire az ezredes a seregben megszokott „igen, uram"mal reagált. Tyler különböző partikon és rendezvényeken már látta az apját más tisztek társaságában, de először fordult elő, hogy munka közben lehetett mellette, akkor, amikor parancsnokként lépett fel. Furcsa módon büszke volt arra, hogy az adott helyzetben az apja a főnök. - Tábornok úr - mondta -, azok az emberek, akik elhelyezték a bioágenst Hayden repülőgépén, kísérletet tettek rá, hogy ugyanezt tegyék a Genezis Hajnalon. Biztosra veszem, hogy hamarosan ismét próbálkozni fognak. - És azt állítod, hogy az egész mögött Sebastian Ulric áll? - Igen, uram! - mondta Tyler. Elcsodálkozott, hogy az apja jelenlétében pillanatok alatt visszaváltozott katonatisztté. - Bizonyítani tudjuk, hogy Sebastian Ulric felelős a történtekért. Övé az ország egyik legnagyobb gyógyszeripari cége, ő maga tapasztalt biokémikus. Ráadásul rendelkezik az Oázis megépítéséhez szükséges anyagi forrásokkal is. - Oázis. Ez az a bunker, amit szerinted létrehozott. Tyler elmondta a tábornoknak, John Colemannek milyen kapcsolata volt az Oázis-projekttel, és beszámolt arról is, hogy rövid ideig ő is részt vett benne, bár akkor még a Forgószél nevet viselte. - Ha nem hajtottak végre alapvető változtatásokat az általam is ismert specifikációkon - mondta -, akkor egy olyan bunkerről van szó, ami bármilyen tekintetben felveheti a versenyt a Mount Weatherrel[8]. Körülbelül háromszáz személynek biztosíthat menedéket arra az időre, amíg a szétterjedő prion ágens kiirtja az emberiséget. A tábornok elgondolkodott; mintha azon töprengett volna, mit válaszoljon. Félrehúzta Tylert és Grantet, és amikor a hozzájuk legközelebb ülő technikus hallótávolságán kívül kerültek, halk hangon így szólt: - Amit most fogok mondani, az szigorúan titkos! Hiszek neked. Hiszek, mert Ulricot már két teljes éve megfigyeljük. Tyler és Grant meglepetten nézett össze.
- Tessék? - kérdezte Grant egy kicsit túl hangosan. Visszafogta a hangját, és folytatta. - De miért? Talán nem fizetett adót? - Van valaki, aki sorra elcsábítja a Fort Detricknek dolgozó alvállalkozóinktól az ország legjobb biofegyver-tervezőit. Először arra gondoltunk, magánkézben lévő gyógyszergyárakhoz szerződnek át az embereink, és pusztán a pénz motiválja őket. Aztán, amikor már aggasztóvá vált a távozók száma, nyomozni kezdtünk. Feltételezéseink szerint a szakemberek bizonyos személyektől, akik azt állították magukról, hogy titkos kormányzati projekteken dolgoznak, ígéretet kaptak arra, hogy más, a biológia hadviseléssel kapcsolatban lévő védelmi programokban is részt vehetnek. Természetesen ezek a cégek nem álltak szerződéses kapcsolatban a Védelmi Minisztériummal, ám az átcsábított szakemberek ezt nem tudták. - Ez nagyon hasonlít a trükkre, amit nálam alkalmaztak a Forgószél-projektnél - jegyezte meg Tyler. - Amikor mélyebbre ástunk, találtunk néhány olyan szálat, amelyeken Sebastian Ulrichoz lehetett eljutni, de még ekkor sem tudtuk bebizonyítani állításainkat. - Az egyik átcsábított tudóst véletlenül nem Sam Watsonnak hívták? - De igen. Múlt héten halt meg a szerencsétlen. Szívroham. - Nem - mondta Tyler. - Megmérgezték. - Végre talált valamit, amiről az apja még nem hallott. A tábornok összehúzta a szemét. - Ebben miért vagy ennyire biztos? - Azért, mert az a személy, aki abban a pillanatban vele volt, egy Dilara Kenner nevű archeológus, két nappal később eljött hozzám, és elmondta, hogy Watsont megmérgezték. - Most hol van ez a nő? - Sebastian Ulricnál - mondta Tyler. Dühítette a gondolat, hogy Dilara élete Ulric könyörületességétől függ. - Akkor rabolták el, amikor azt az áruló FBI-ügynököt üldöztem. Ki kell szabadítanunk! A tábornok legyintett. - Az a nő semmi lényegeset nem árulhat el. Ne aggódj emiatt. - De igen, aggódom! - csattant fel Tyler. - Felelősséggel tartozom Dilaráért! A tábornok Tyler mellkasának szegezte a mutatóujját. - Inkább amiatt kellene aggódnod, hogy Ulric most éberen figyel, óvatos, márpedig ez veszélyezteti a terveinket. Ma éjjel megpróbálunk rajtaütni a telepükön. - Úgy érted, az Orcas-szigeten? A tábornok bólintott. - Volt egy tippünk, hogy Ulric az Orcas-szigeten lévő birtokán építette fel a bunkerét. Az FBI rábukkant egy dokumentumra, amely szerint Ulric egyik leányvállalata földmunkák elvégzésére alkalmas gépeket bérelt. Az egyetlen probléma az, hogy ha a bunker tényleg ott van, akkor irdatlan mennyiségű földet kellett kiemelniük, márpedig még mindig nem sikerült rájönnünk, hová került ez a rengeteg anyag. - Még mindig ott van - mondta Tyler. - Hol? - Azokban a hangárokban. Elvégeztem pár számítást. A bunker méreteit alapul véve azokban a hangárokban könnyedén elférhet a kibányászott föld- és kőtömeg. - Biztos vagy benne? - Ez az egyetlen részlet, ami stimmel. - Nos, ma este meggyőződhetünk róla - mondta a tábornok. - Hogyan? - Behatolunk a telepre. Elhelyezzük az egyik speciális radarunkat, amivel a föld mélyét is fel lehet deríteni. Ezt követően meghatározzunk, léteznek-e azok a bizonyos föld alatti termek. Ulric többi laborját már ellenőriztük. Egyikben sincs jelen a prion ágens. Ezek után nem lehet máshol, csakis a föld alatt. - Hogyan támadjátok meg a labort? - A Delta Force egyik teljes szakaszával. A telepet erősen őrzik. Lehet, hogy nem tudunk bejutni, ezért készítettünk egy B tervet is. Vagy meg kell szereznünk az ágenst, vagy pedig meg kell semmisítenünk, mielőtt szabadon eresztik. - És mi lesz Dilarával? - A küldetés szempontjából nézve lényegtelen tényező. - A csapattal tartok - mondta Tyler. A tábornok rámeresztette a szemét. - Tartasz ám, tudod, hová! - Mit sikerült megtudnotok a bunker belső felépítéséről? - Gyakorlatilag semmit - ismerte el a tábornok kelletlenül. - Tehát vakon mentek be? - Nincs más választásunk. - De igen, van. Én láttam az eredeti tervrajzokat. Tudom, hogyan tervezték és építették meg a bunkert. A tábornok úgy nézett fel a mennyezetre, mintha ott keresne valamilyen más megoldást. Tyler tudta, hogy ez az egyetlen járható út. - Apa, te is tudod: ahhoz, hogy ez a küldetés megkapja a siker esélyét, nekem is a csapattal kell tartanom. - És ha ő megy - mondta Grant -, akkor én is. - Nem kell megtenned - nézett rá Tyler. - Jelentkeztem már önként bármire, amit nem akartam megcsinálni? - Csak akkor, ha úgy gondoltad, hogy a végén becsajozhatsz. Grant elmosolyodott. - Erre itt most nem sok esély lesz. - Jó, elég! - mordult fel a tábornok. - Ezúttal nem hallgatok a józan eszemre, és megengedem, hogy mindketten menjetek. Tyler rendelkezik azzal a tudással, amire szükségünk van. Tulajdonképpen ezért hívtalak ide. - Miért is? - kérdezte Tyler. - Egy perc az indításig - jelentette valaki a háttérből. - Hallottál már a MOP-ról? - A „Massive Ordnance Penetrator"-ról? - Tyler emlékezett egy cikkre, amit erről az eszközről olvasott egy rakétákkal, robbanóanyagokkal és
pirotechnikai eszközökkel foglalkozó szaklapban. - Igen. A Boeing fejlesztette ki nekünk, kifejezetten az olyan föld alatti bunkerek megsemmisítésére, amelyekről feltételezhető, hogy tömegpusztító fegyverek tárolására szolgálnak. Sosem gondoltam volna, hogy a saját hazánk területén fogjuk bevetni. Ma végezzük az utolsó teszteket. Ha sikerül, felhatalmazásom van arra, hogy bevessem az Oázis ellen. - Úgy érti, uram, hogy ez lesz a B terv? - kérdezte Grant. - Ha konvencionális eszközökkel nem sikerül kiiktatnunk az objektumot, akkor. Igen. - A tábornok Tylerre nézett. - Tehát, százados, a kérdésem a következő: elérhetünk valamilyen eredményt a MOP-pal? Tyler felidézte, amit a bombáról olvasott. Hat méter hosszú, kilenc tonna súlyú eszköz volt, jóval nehezebb, mint a hírhedt MOAB, a „Massive Ordnance Air Burst" bomba, elvileg könnyedén megsemmisíthette a maximum hatvan méter mélységben lévő bunkereket. Döbbenten nézett az apjára. - Abban a bunkerben háromszáz ember tartózkodik! - mondta. És Dilara is ott van - tette hozzá gondolatban. - Ebből is kitűnik, hogy az elnök meddig hajlandó elmenni annak érdekében, hogy megakadályozza a prion ágens kiszabadulását. Tehát, megismétlem a kérdést: elérhetünk valamilyen eredményt a MOP-pal? Tyler komoran bólintott. - Ha az eredeti tervnek megfelelően építették meg a bunkert, akkor a MOP az egész létesítményt megsemmisíti. A visszaszámláló egység jelzése szerint tíz másodperc volt hátra a MOP indításáig. Megszólalt egy hang, kimérten számlálta visszafelé a másodperceket. Az egyik monitoron feltűnt a MOP-ot szállító B-52-es repülőgép - a felvételt az egyik kísérőgép készítette. Amikor a számláló lenullázódott, egy hatalmas, klasszikus lövedék alakú bomba vált el a B-52-es hasától. A repülőgép a kioldást követően oldalra-hanyatt fordulva irányt váltott. - Harminc másodperc a becsapódásig - jelentette a kimért hang. - Apa - mondta Tyler -, óriási hibát követsz el. Még azt sem tudjuk, hogy a bomba elpusztítja-e az ágenst. - Ebben a bombában kéttonnányi robbanóanyag van. Ami nem ég szét, az örökre eltemetődik a romok alá. - De itt háromszáz ember életéről van szó! - Az elnök ebben a kérdésben egyetértett velünk. Ezek az emberek feláldozhatóak, ha erre van szükség ahhoz, hogy a veszélyt semlegesítsük. Ha meg akarod menteni őket, gondoskodj arról, hogy még 21:00 előtt elfoglaljátok a létesítményt. A hang az újabb visszaszámlálás végére ért. - Három, kettő. egy. Tyler egy fél másodpercre még látta a föld irányába tartó, hatalmas bombát, aztán. A hegy egyik oldala hirtelen a felemelkedett, majd visszazuhant önmagába. A hegy oldalában keletkező horpadás átmérője száz, mélysége tíz-tizenöt méter lehetett. A levegőt megtöltötte a por, de mivel a robbanás a mélyben következett be, a törmelék nagyja nem kifelé távozott. A kamionban tartózkodók tapsolni kezdtek, kitört az üdvrivalgás, de Tyler valósággal megdermedt a félelmetes látvány hatására. - A barlang, amit a MOP megsemmisített, harmincnyolc méter vastag gránitréteg alatt helyezkedett el - mondta a tábornok. - Az Orcas-szigeten található szikla nem ilyen erős - mondta Tyler. - Még mindig menni akarsz? Most még inkább! - gondolta Tyler, és bólintott. - Makacs kurafi vagy! - A tábornok arcán halvány mosoly jelent meg. - Hasonlítasz az apádra. Jól van. Ma 21:00-ig van időtök arra, hogy elfoglaljátok az objektumot. Azután nem lesz más választásom, kráterré kell változtatnom Ulric fészkét. - Mikor indul a támadás? - Nem adhatunk nekik több időt a készülődésre. A műveletet 20:00-kor kezdjük. Akkor már sötét lesz. Számításaink szerint abban az esetben, ha a csapat egy óra alatt nem tudja elfoglalni az Oázist, akkor hiába adnánk rá több időt. Az akció résztvevőinek vissza kell vonulniuk. Persze, ha a MOP-ot vetjük be, valóban fennáll az esélye annak, hogy a biofegyverben található ágens elszabadul. - Meg fogjuk oldani a dolgot - jelentette ki Tyler. - Az akciót én irányítom - mondta a tábornok. Acélos tekintettel Tylerre nézett. - És ha nem hallok felőletek, pontosan 21:00-kor, el fogom rendelni a bombázást. Ne késlekedjetek. Ez parancs, fiam! - Megfordult, és beszélgetni kezdett a közelben álló ezredessel. Tyler tudta, a kihallgatás véget ért. Hallotta, hogy a kint álló helikopter felpörgeti a rotorját. Tisztában volt vele, ha csatlakozni akarnak a kommandós csapathoz, igyekezniük kell. Az órájára pillantott. Már csak nyolc óra volt hátra a támadás megkezdéséig.
OÁZIS
NEGYVENNÉGY Amikor Ulric magángépe átrepült Seattle belvárosa fölött, Dilara végül megtudta, merre járnak. Persze ez sem változtatott a helyzetén. A repülőtéren és az Orcas-szigetre induló helikopteren sem nyílt alkalma a szökésre. Egy birtokon szálltak le, amelyet egy elegáns villa uralt. Dilarát keresztülvitték egy biztonsági kapun, azután egy lifttel levitték a föld alá. A fülke vezérlőpanelén hét gombot látott. Az ajtó a harmadik szinten nyílt ki. A folyosón emberek nyüzsögtek. Dilara megértette, hova került: ez volt az Oázis. Egy hatalmas termetű, kopaszra borotvált fejű férfi fogadta őket. A háta mögött két géppisztolyos ember állt. - Helyzet? - kérdezte Ulric. - Valamennyi tagunk bejelentkezett, mindannyian az Oázis belsejében vannak. - Helyes. Ma éjszaka bezárkózunk. Dr. Kenner, ez itt Dan Cutter. Ő fogja elkísérni a szállására. - Ulric ismét Cutter felé fordult. - Van egy elintéznivaló ügyem, de utána megkezdjük a kihallgatást. - Petrova kíséretében visszaszállt a liftbe. Cutter megfogta Dilara karját; átvezette a nőt egy helyiségbe. Dilara nem számított ilyen pompás berendezésre. A szoba nagyjából akkora volt, mint egy hajókabin, külön fürdőszoba tartozott hozzá. Az ágy, az éjjeliszekrény és az öltözőasztal antik darab volt. Az ágyra ruhákat készítettek ki, a padlón egy pár cipőt látott. - Felveheti ezeket, vagy akár magán tarthatja a saját ruháját meg a tűsarkúját - mondta Cutter. - Nem érdekel, mit csinál. Becsapta és kulcsra zárta a nő mögött az ajtót. Dilara hallotta, utasítást ad az egyik géppisztolyosnak, hogy maradjon az ajtó előtt. Ahogy elhalt a távolodó léptek zaja, Dilara olyan egyedül érezte magát, mint még soha. Úgy döntött, átöltözik. Igaz, nem sok esélye volt arra, hogy elintézzen egy kiképzett katonát, de az estélyi helyett valami kényelmesebb ruhát akart viselni, olyat, amiben jobban tud mozogni, ha esetleg kínálkozik valamilyen alkalom. Bizonyosra vette, hogy a szobában kamerákat helyeztek el, de nem lett volna értelme megkeresni őket. Tudta, ha akár az egyiket letakarja, pillanatokon belül berontanak hozzá az őrök. Számtalan terepmunkán vett már részt, olyan helyeken, ahol nem igazán foglalkozhatott az esetleges kukkolókkal; nem tartotta magát különösebben szégyenlősnek, de nem akart többet megmutatni a testéből annál, mint amennyit feltétlenül szükséges volt. Mielőtt levette az estélyi ruhát, maga elé tartott az ágyra kikészített inget. A ruhák meghökkentően jól álltak rajta, még a teniszcipő mérete is stimmelt. Ki kellett mennie a mosdóba. Ez már sokkal kényelmetlenebb művelet volt, mint az öltözködés, de ezúttal is takarni próbálta meztelenségét. Ezután nem tehetett egyebet, mint hogy vár. Leült az ágyra, meditálni kezdett. Ételt hoztak neki, de egyetlen falatot sem evett, és csak a fürdőszobai csapból ivott egy kis vizet. Hozzászokott, hogy időnként egész nap étlen-szomjan kell lennie. Nem tudta, be akarnak-e adni neki valamilyen drogot, de nem állt szándékában megkönnyíteni a dolgukat. Mélyen meditált, így nem igazán jutott el a tudatáig, hogy kinyílt az ajtó. Cutter odalépett hozzá, megragadta a karját, talpra állította. - Gyerünk! - mondta. - Hová? - A laborba. Van néhány kérdésünk. Cutter az ajtó felé tolta Dilarát. Ráfordultak egy hosszabb folyosóra, és beléptek egy laboratóriumba. Ulric oldalt állt egy karóvékony, negyven körüli férfi mellett, akinek a haja éppen olyan fehér volt, mint köpenye. A laboratóriumban csupán három bútordarab volt: egy szék, ami mintha egy fogorvos rendelőjéből került volna ide, egy vizsgálóasztal, meg egy kisebb, támla nélküli szék a doktor számára. A fal melletti pultba egy rozsdamentes acélból készült mosogatót és néhány elektronikus eszközt építettek be. A helyiséget a jelek szerint gyengélkedőnek vagy vizsgálószobának rendezték be a föld alá bezárkózók számára. Cutter a fogorvosi székhez irányította a nőt. - Leülni! - Dilara nem tehetett mást, engedelmeskednie kellett. Ahogy leült, idegesen figyelte, hogy Cutter pántokkal a karfához rögzíti a csuklóját. A nyugalom, ami a meditáció során szétáradt benne, pillanatok alatt szétfoszlott. - Idehallgasson, Sebastian! - mondta Dilara. - Hajlandó vagyok elmondani magának mindent, amit tudni akar. - Ez talán igaz is lehet - felelte Ulric -, de ne haragudjon, nem bízom önben. Nincs időm. Az embereim holnap aktiválni fogják az eszközöket, nekem pedig gondoskodnom kell arról, hogy senki ne zavarja meg őket ebben. - És nekem mi közöm ehhez? - A jelek szerint önök nagyon sok mindenre rájöttek. Nemrég tudomásomra jutott, hogy az FBI munkatársa, Perez különleges ügynök és dr. Tyler Locke is életét vesztette a Genezis Hajnalon lezajlott lövöldözésben. Így egyedül ön árulhatja el nekem, hogy Tylernek pontosan mit sikerült megtudnia. Tyler halálhíre hallatán Dilara szíve összeszorult. A jelek szerint Ulric nem hazudott. - Tudom, ez megrázó hír az ön számára - folytatta a férfi. - Szeretném, ha megértené: senki sem tudja, hogy jelenleg hol van. Magára maradt. Rajtunk kívül senkije sincs. Dilara megfeszítette a csuklóját, de a heveder nem engedett. - Mindenképpen be fognak adni valami drogot, igaz? - Dr. Greentől valóban kap majd egy injekciót. Ez egy új szérum, amelyet a cégem fejlesztett ki a CIA számára. A sodium amytal egy új, megbízható fajtája. Nem fog fájdalmat okozni önnek, ennek ellenére eléggé kockázatos a használata, mert elnyomja az idegrendszeri funkciókat. Ez az oka annak, hogy alkalmazása során szükség van egy szakorvos jelenlétére. - Esküszöm, hogy semmit sem tudok! Ulric tudomást sem vett róla. - Dr. Green, lássunk hozzá! Green a pulthoz lépett, és egy nagyobb méretű fecskendő tűjét beleszúrta az egyik kis üvegcse kupakjába. Felszívott 20 köbcenti tiszta folyadékot, majd alkoholos kendővel megtörölte Dilara karját, megkereste a vénáját. - Maga orvos - mondta neki a nő. - Kérem, ne tegye! Green elmosolyodott. - Csak egy kis szúrást fog érezni. - Azzal beledöfte Dilara karjába a tűt. Dilara érezte, hogy a hűs folyadék az ereibe áramlik. Green belenyomta a karjába a fecskendő tartalmát, azután kihúzta a tűt. - A szer öt percen belül kifejti a hatását. Dilara, szeretném, ha most elkezdene visszafelé számolni. mondjuk száztól. Dilara szédült, egyre kábultabbnak érezte magát, de megrázta a fejét. - Semmit sem csinálok! - Nekifeszült a hevedernek; az erek kidülledtek a karján. - Sokkal könnyebb lesz, ha nem védekezik.
- Eresszenek el! Azután. Mintha valaki leoltotta volna a lámpát - a helyiség elsötétült. Dilara úgy érezte, mintha egy jeges vízzel teletöltött vödörbe nyomták volna a fejét. Green hangja egyre halkabbá vált, egyre erőtlenebbé, míg végül. Dilara semmit sem érzett. - Mi történt? - kérdezte Ulric. A nőnek elvileg nem kellett volna elájulnia. Ébren kellett volna maradnia, hogy válaszoljon a kérdésekre. - Leesett a vérnyomása, és elvesztette az eszméletét - mondta Green, miközben egy kis lámpával bevilágított Dilara szemébe. - Már említettem, az esetek öt százalékában ez is előfordulhat. Fektessük az asztalra! Green valóban figyelmeztette Ulricot a potenciális veszélyekre. Ulric látta a doktor arcán, hogy a legszívesebben felkiáltana, valami olyasmit mondana, hogy „én szóltam", de ehhez persze nem volt elég bátorsága. - Segítsen neki! - mondta Ulric a közelben várakozó Cutternek. - Öt százalék! Idióta! Cutter kioldotta a nő csuklóira erősített pántokat, kiemelte a székből az ernyedt testet, felfektette az asztalra. Green egy párnát tolt Dilara lába alá, megmérte az ájult nő vérnyomását. - Alacsony, de stabil. - És most? Fel tudja ébreszteni? - Adhatok neki egy adag adrenalint. Az felébresztené, de sajnos közömbösítené a szérum hatását. Akkor aztán kezdhetnénk elölről az egészet. Egy második injekció esetleg halált okozna. - Ha megvárjuk, míg felkel. Garantálni tudja, hogy még akkor is a szérum hatása alatt lesz? - Amíg eszméletlen, ezt nem tudhatjuk. Lehet, hogy csak órák múlva tér magához. - Az isten verje meg! Jól van. Maga meg Cutter egyik embere itt marad. Azonnal értesítsenek, ha a nő magához tér! - Igen, uram. Ulric odavakkantott Cutternek: - Gyerünk! - Kiviharzott a helyiségből.
NEGYVENÖT Miután Tyler és Grant megérkezett a Seattle-től délre lévő McChord légi bázisra, autóba szálltak, és Fort Lewisba hajtottak, ahol a kommandós osztag a bevetés előtti utolsó előkészületeket végezte az egyik barakkban. Az egyik falra feltűzték az Orcas-sziget térképét. A barakkban tartózkodó harminc tapasztalt, harcedzett kommandós a fegyverek ellenőrzésével, a muníció bepakolásával foglalatoskodott. Legtöbbjük a húszas évei elején járt. Tyler és Grant mindegyiküknél idősebb volt legalább öt évvel. Bemutatkoztak az osztag parancsnokának, Michael Ramsey századosnak. A fehér bőrű, sovány, harminc körüli, vörös hajú, kefefrizurás parancsnok nyakán úgy feszültek az inak, hogy az ember azt várta, mikor pattannak el. Alaposan végigmérte az érkezőket - a jelek szerint azt próbálta megállapítani, megütik-e azt a szintet, ami a csapat tagjai esetében a minimális elvárás volt. Kezet fogott Tylerrel és Granttel, de nem igazán lelkesedett a jelenlétükért. - Sajnálom, hogy belepiszkolunk a küldetésükbe, százados - mondta Tyler -, de rendelkezem néhány taktikai információval, ami hasznos lehet a terepen. - Ha Locke tábornok azt mondta, hogy önöknek is jönniük kell, akkor mostantól az osztag tagjai. - Ramsey tapasztalt katona volt, tudta, a parancsokkal azon kívül, hogy teljesíti őket az ember, mást nem nagyon lehet csinálni. - Az akció végéig én vagyok a parancsnok. - Természetesen. Gondolom, látta a szolgálati aktánkat. - Igen. Megkértem a bázis egyik tisztjét, nézzen utána, kik maguk. Öltözzenek át. Ha elkészültek, megtartjuk az utolsó eligazítást. - Ramsey az órájára nézett. - Nálam 17:43 van. 19:00-kor indulunk. Tyler átadta Grantnek a nagyobb méretű terepszínű gyakorlóruhát, majd felvette a századostól kapott másikat. Utoljára öt évvel korábban, a leszerelése előtt viselt ilyen öltözéket, de amint belebújt, azonnal átváltott a régi, megszokott „katonai" üzemmódra. - Mint a régi, szép időkben! - mondta Grant. - Eltekintve attól, hogy vén trottyosnak érzem magam a sok suhanc között. - Mondd, a járókeretedet magaddal hoztad? - nevetett Tyler. - Csak a botomat. A hallókészülékedet bekapcsoltad? Tyler megcsóválta a fejét. - Nem hallak! - kiáltotta. - Még nem kapcsoltam be a hallókészülékemet! Szerencsére az olvasószemüvegemet magammal hoztam. Anélkül nem tudnám elolvasni a gyógyszereim adagolási utasítását. A tréfálkozásnak Ramsey érkezése vetett véget. - Felkészültek? - kérdezte kurtán. Tyler megkötötte a bakancsa fűzőjét, felegyenesedett. - Grant menetkészen született, de én későn érő típus vagyok. Ramsey a szemét forgatta. A jelek szerint nem értékelte Tyler humorát. - Figyelem! - mondta hangosan. A barakkban csend támadt. A katonák a százados felé fordultak. Tyler elismerően bólintott; a fiúk profik voltak, nem érdekelte őket más, csak a feladat. - A műveletre vonatkozó információk hiányosak és homályosak - mondta Ramsey. - A feladatunk az, hogy hatoljunk be ebbe a komplexumba, és még 21:00 óra előtt biztosítsuk az ott található biológiai fegyvert. - A Szent Vizek Egyházának Orcas-szigeten található központjáról készült műholdas felvételre mutatott. A sziget alakja egy feje tetejére állított W-re emlékeztetett; a három félszigete déli irányba mutatott. A telep a nyugati félsziget keleti partján, egy ujj alakú öböl mellett helyezkedett el. - Eredetileg azt terveztük, hogy csónakon jutunk be a Massacre-öbölbe. Massacre. Mészárlás. Tyler és Grant jelentőségteljesen összenézett. Nem a legjobb ómen. - Ezt az oldalt azonban kivilágítják - folytatta Ramsey -, és egészen biztos, hogy felfedeznének minket, amikor megpróbálunk átjutni a parti kerítésen. Van egy dokkjuk, de azt nagyobb erőkkel őrzik. Becsléseink szerint az érintett területen legalább harminc őr tartózkodik. A pontos diszpozíciójukat nem ismerjük. - Azt hiszem, százados - szólalt meg Tyler -, ebben talán segíthetünk. Westfield őrmester és jómagam együtt szolgáltunk az egyik célszeméllyel. Az illető a hadsereg különleges alakulatától szerelt le. Dan Cutternek hívják, és logikus azt feltételeznünk, hogy hozzá hasonló veteránokkal töltötte fel az őrszemélyzetét. Ezek nem tipikus biztonsági őrök. Valamennyien jól képzett és tapasztalt katonák. - Cutterrel kapcsolatosan már megkaptam az eligazítást - mondta Ramsey nyílt ellenszenvvel. - A küldetést csak akkor hajthatjuk végre sikeresen, ha meglepjük az ellenséget. Mivel sürget az idő, nem várhatjuk meg a Humvee-k behajózását. A Blackhawkokat sem használhatjuk, azokat már két mérföldről meghallanák. Ezért itt fogunk partot érni. - Ramsey a feje tetején álló W betű legkeletibb félszigetére mutatott, ami nagyjából tíz mérföldre volt Ulric bunkerétől. - Sikerült elintéznünk, hogy a sziget egyik iskolabuszát otthagyják nekünk a landolózónánál. Azzal fogjuk megközelíteni a célpontot. A járművet itt hagyjuk el. Ramsey a telep északi szélétől alig egy mérföldnyire lévő pontra mutatott. - Amikor egy kilométeren belülre érünk, elindítjuk az UAV-ot. - A tőle balra lévő felderítő szerkezetre mutatott. A tárgy úgy nézett ki, mint egy helikopter, de alig volt nagyobb egy gyerekjátéknál. Elemmel működött. Amikor tizenöt méterrel a megfigyelendő objektum fölött volt, a földi erők nem hallhatták meg a zümmögését. A fedélzetén elhelyezett infravörös és fényerősítős optikákkal is ellátott kamera viszonylag jó minőségű, valós idejű képeket küldhetett hátra az érintett zónából. - Miután elfoglaltuk a pozícióinkat, behatolunk a külső kerítésen, és amikor találkozunk velük, közömbösítjük a célszemélyeket. A terep biztosítása után ezen a ponton fogunk behatolni a bunkerbe. – A villához legközelebb álló, hangár méretű épületre mutatott. - Milyen halkan tudjuk mindezt végrehajtani? - kérdezte Tyler. - Megpróbálj uk leszedni a lehető legtöbb célszemélyt, mielőtt megszólal a riasztójelzés. Addigra már valószínűleg számbeli fölényben leszünk. Tyler megrázta a fejét. - Ezzel a megoldással kudarcra ítéljük a küldetést. - Miért? - Mert a riasztó megszólalásakor a bunker azonnal lezárul. A bejáratok elé becsúsznak a betonkapuk. Pálya vége, kész. - Honnan tudja? - Onnan, hogy ez konkrétan benne volt a tervekben. Három évvel ezelőtt én készítettem el a létesítmény első tervrajzát. Bizonyára végrehajtottak rajta néhány változtatást, de az alapelemek valószínűleg ugyanazok. A lifteket a kabinokban elhelyezett elektromotorok mozgatják, vagyis nem léteznek olyan kábelek, amiket elvághatnánk. A nyílásokat és a liftaknákat kilencven centi vastag betonlemezek fogják lefedni. Nem rendelkezünk olyan tűzerővel, hogy ezeken keresztülhatoljunk. A bezárkózást követően kívülről képtelenség bejutni az objektumba. A kapukat csak belülről lehet kinyitni. - És mi a helyzet a szellőzőrendszer járataival?
Tyler ismét megrázta a fejét. - Olyan szellőzőjáratok, amikben elfér egy ember, csak a filmekben léteznek. Az ilyen rendszereket úgy szoktuk kialakítani, hogy megelőzzük az illetéktelen személyek behatolását. - Esetleg kifüstölhetnénk őket. Bedobunk a járatokba pár füstgránátot. - Nem jó. Ha sikerül is megtalálnunk a szellőzőjáratokat, a felszerelt szűrők közömbösítenék a füstöt. - Esetleg van valami ötlete? - kérdezte Ramsey csüggedten. Tyler megvonta a vállát. - Csak annyit tudok, hogy még a riasztójelzés megszólalása előtt kell bejutnunk a kapun, és behatolnunk a bunkerbe. - Ezek szerint nagyon halkan kell dolgoznunk. Van még valami? - Igen. Amint bent vagyunk, nagyon óvatosan kell eljárnunk, nehogy aktiváljuk a bioágenst. Ha bármelyikünk akár egyetlen másodpercre kapcsolatba kerül ezzel a bizonyos anyaggal, gyakorlatilag valamennyien halottak vagyunk, és a MOP-ra kell bíznunk a feladat végrehajtását. - Igazán örülök, Locke százados, hogy eljött közénk, és megosztotta velünk ezeket a jó híreket - mondta Ramsey színtelen hangon. - Higgye el, százados, én is szeretném élve megúszni ezt a menetet. Apropó, ha már itt tartunk. Hogyan jelzünk, ha sikerrel járunk? - Amikor úgy látom, hogy megtörtént a bioágens és a létesítmény biztosítása, rádión fogok bejelentkezni a központnak. A kódmondat: „a kút kiszáradt". Ha ez megtörténik, a levegőben tartózkodó, bevetésre váró B-52-es azonnal visszatér a bázisra. - Boldog leszek, amikor meghallom ezt a mondatot - jegyezte meg Grant. - Még valami, Ramsey százados - mondta Tyler. - Az objektumban fegyvertelen civilek is lesznek, és van köztük egy nő, Dilara Kenner, aki minden kétséget kizáróan a mi oldalunkon áll. Szeretném, ha az emberei csak a rosszfiúkat szednék le. - Arra kaptam parancsot, hogy minden fenyegetően viselkedő személyre nyissunk tüzet. A fegyvertelen vagy veszélyt nem jelentő személyeket nem bántjuk. - Rendben, csak ennyit szerettem volna kérni. - Jól van, emberek! - kiáltott fel Ramsey, és megpróbálta felszítani a katonái harci kedvét. - Fegyvereket és felszerelést ellenőrizni! Hamarosan indulunk! - Hangoljuk össze az óráinkat - mondta Tyler. - Apámról sok mindent el lehet mondani, csak azt nem, hogy pontatlan. Ha 21:00 óra után akár egyetlen másodperccel jelentkezünk csak be, körülbelül fél percet tölthetünk még ezen a világon. Azután. annyi sem fog maradni belőlünk, amivel meg lehet tölteni egy feles poharat.
NEGYVENHAT Kissé ostoba megoldásnak tűnt, hogy egy citromsárga iskolabusszal indulnak akcióba, de ezen csak Tyler és Grant szórakozott - a csapat többi tagja feszülten és zavartan kucorgott a jármű kisméretű ülésein. Mivel a szigeten nem voltak katonai bázisok, valóban az „Orcas-szigeti iskolakörzet" felirattal ellátott busz volt a legjobb megoldás, amikor szállítóeszközt kerestek a kommandósok számára. Ahogy belerobogtak a szürkületbe, Tyler újra ellenőrizte a „trükkös" zsákját, amit Fort Lewis fegyverraktárában pakolt tele. A Glockot ezúttal a derekára csatolta, és kapott egy H&K MP5-ös géppisztolyt. Némelyik katona hosszabb, nagyobb erejű M4-es gépfegyvert vitt magával; az ülésen szendergő Grant is egy ilyet tartott a karján. A kanyargós utakon jó húsz percbe tellett, hogy a landolózónától eljussanak a sziget keleti oldalára. Kiszálltak, és a hátralévő távot gyalogosan tették meg. A Szent Vizek Egyházának telepét három méter magas szögesdrót kerítés vette körül, de nem tűnt túl valószínűnek, hogy áramot vezettek bele az emiatt potenciálisan adódó problémák, esetleges hivatalos eljárások miatt a hely túl nagy figyelmet kapott volna. Azt viszont szinte biztosra lehetett venni, hogy a földön szenzorokat, a fákon pedig mozgásérzékelőket rejtettek el. A szigeten meglehetősen sok állat élt, de amelyik elég nagy volt ahhoz, hogy aktiválja a szenzort - például egy őz -, az semmiképpen sem tudta volna átugrani a kerítést. Tyler abban egyetértett Ramsey-vel, hogy ha valamilyen módon nem iktatják ki a szenzorokat, az ellenséges erők azonnal észlelni fogják a jelenlétüket, amikor átjutnak a kerítésen. A kerítés mindkét oldalán tizenöt méter széles sávban kivágták a fákat, ezért ki kellett zárni azt a lehetőséget, hogy a kommandósok valamelyik ágról átlendülve, simán átjutnak az akadály fölött. Nem maradt más megoldás, át kellett vágni a szögesdrótot. A szakasz tagjai a kerítéstől százlépésnyire szóródtak szét a fák között. Ramsey megállította az embereit. A katonák a földre vetették magukat. Tyler közvetlenül a százados mellett hasalt. A talaj nedves volt; azóta, hogy Tyler és Dilara kedd reggel elindult a Puget-tengerszorostól, szinte folyamatosan esett, de az akció kezdete után nem sokkal szerencsére csepergéssé változott a zuhogás. Tyler és Ramsey is elővette a látcsövét. A kerítés közelében egyetlen őrt sem láttak. Ez igazolta azt a feltevést, hogy a telepen szenzorokat helyeztek el. A járőrök folyamatosan beindították volna a riasztókat, így használhatatlanná vált volna a biztonsági rendszer. Feltételezni lehetett, hogy az őrök a telep központi részénél helyezkednek el, ugrásra készen várnak, hogy akcióba lépjenek, ha valamelyik szenzor beriaszt. - Mi a véleménye? - kérdezte Tyler. - Át kell vágnunk a kerítést. - És utána? A kerítéstől nagyjából ötszáz métert kell megtenni a középső részig. Ilyen távon ezerszer beindíthatjuk a szenzorokat. Elég, ha egyet nem veszünk észre. - Vállalnunk kell a kockázatot. Az embereim megfelelő kiképzést kaptak, képesek megtalálni és hatástalanítani az ilyen szerkezeteket. - Azután pedig egyszerűen tüzet nyitunk, és megrohamozzuk a hangár kapuját? - Van más elképzelése? - kérdezte Ramsey. Tyler elgondolkodott, de egyetlen ötlete sem volt. - Talán az UAV segíthet. - Még jó tíz percet kellett várniuk a sötétség beálltáig. Az UAV-ot csak ezt követően küldhették fel, mivel akkor már nem vehették észre a földről. Grant, aki közben elkérte Tyler messzelátóját, oldalba bökte a barátját, és visszaadta az eszközt. - Nézd meg jobban a kerítést. Két óránál, az oszlop tövénél. Tyler a megjelölt helyre fókuszálta a messzelátót. Beletelt pár másodpercbe, mire rájött, Grant mit fedezett fel. - A picsába! - Mi az? - kérdezte Ramsey. - A kerítést bedrótozták. - De ha magasfeszültséget. - Nem áramot vezettek bele. Bedrótozták. Rákapcsoltak egy szenzort. - Csak egyetlen vezetéket lehetett látni, azt is csak félig, de a sasszemű Grant figyelmét ez sem kerülte el. - Ha átvágjuk a drótkerítést, azonnal tudni fogják, hogy itt vagyunk. - Ki tudjuk iktatni? - Talán, de elég trükkös lenne - mondta Tyler. - Ezek a fickók jók, nagyon jók! - Szóval a betonkapuk azonnal bezáródnak, ha megszólal a jelzés? - Nem valószínű. Mielőtt ilyen drasztikus lépésre szánják el magukat, valószínűleg megnézik, mi riasztott be. Ha viszont meglátják a kerítésen tátongó lyukat, és meglátnak minket, ahogy éppen mászunk befelé, azonnal leadják a vészjelzést. Akkor nekünk annyi. - Talán nyílt támadással kellene próbálkoznunk, mondjuk, a főkapu ellen - mondta Ramsey. - Meglephetnénk őket. - Ugyanaz a helyzet. Ha gyanakodni kezdenek, hogy leszedtük az őreiket, beindul a folyamat, és bezáródik a kapu. - Hát, Locke, nem sokat tud segíteni! Tyler tudta, hogy pesszimistának tűnhet, de azzal is tisztában volt, hogy a legkézenfekvőbb megoldások elvetése után hirtelen megmutatkoznak a kevésbé nyilvánvalóak. Ismét a kerítésre összpontosított. Miközben Ramsey-vel beszélt, leeresztette a messzelátóját; a nedves fűről vízcseppek kerültek a lencsére. Nekilátott, hogy letörölje a cseppeket, de hirtelen megállt a levegőben a keze. Kesztyűs ujját mélyen a talajba dugta. A földet átáztatta a rengeteg eső, olyan puha volt, hogy Tyler keze csuklóig beleszaladt - mintha pudingba nyúlt volna. Felnézett a mellette álló fára. Az óriási fenyő legalább ötven méter magas volt. - Ramsey százados - mondta, és széles mosoly jelent meg az arcán. - Azt hiszem, mégis segíthetek. Rájöttem, hogyan tudunk bejutni!
*** Sebastian Ulric a laptopján ellenőrizte, hogy az Oázis készletnyilvántartása naprakész, majd rádión átszólt Cutternek. A Genezis Hajnalon elhelyezett eszköznek már működésbe kellett lépnie. Ulric azonnali bezárkózást akart, de még nem mindenki fejezte be a nagy házból a bunkerbe való átköltözést. A tervek szerint a bezárkózást követően a kapuk már csak egyszer nyílnak ki: másnap reggel, amikor a három, prionkibocsátó eszközt szállító futár elindul a Los Angeles-i LAX, a New York-i Kennedy, valamint a londoni Heathrow repülőtérre. Távozásuk után az Oázist ismét lezárják, és csak három hónappal később nyitják ki. Ulric számításai szerint ennyi idő kellett ahhoz, hogy az Arkon-C az egész világon kifejtse hatását. Az eszközöket szállító embereket, a futárokat sajnos fel kellett áldozni. Ők természetesen nem tudták, mi lesz a sorsuk; azt közölték velük, hogy vissza fogják engedni őket, ám Ulricnak esze ágában sem volt vállalni az ezzel járó kockázatot.
- Hogy állunk? - kérdezte Cuttertől. - Még húsz perc, uram. - Micsoda? Mi tart ennyi ideig? - Még le kell vinnünk néhány, a művelet szempontjából létfontosságú eszközt. Az Oázist felszerelték megfelelő légzsilipekkel, és rendelkezésre álltak hazmatszkafanderek is, amelyekben vész esetén vissza lehetett térni a külvilágba, de Ulricnak nem állt szándékában használni ezeket. A bunkert két generátor látta el energiával. Az objektum mellett, a földben egy gigantikus gázolajtartályt helyeztek el, amiben bőségesen elfért annyi üzemanyag, amennyi a generátorok három hónapig tartó üzemeltetéséhez kellett. A bunker a sólepárló telepről kapott tiszta, fertőzéstől mentes vizet; a raktárakban kétszer annyi élelmiszert halmoztak fel, mint amennyire szükség lehetett. - Jól van - mondta Ulric. - De amint bekerülnek ezek az eszközök, zárják le a kaput! Szóljon mindenkinek, ne maradjon kint senki. - Értettem, uram. Ulric letette a rádiót az íróasztalára. Kopogtak. - Szabad! Egy fej kukkantott be az ajtaján. Ulric felismerte a férfit: a pótfarmakológusa, David Deal volt az. - Mi a helyzet, Deal? A férfi belépett, megállt az ajtó előtt. Idegesnek látszott. - Elnézést a zavarásért, uram, de. - Habozott. - Gyerünk, Deal! Sok dolgunk van, éppen a bezárkózásra készülünk. - Tudom, uram. Éppen ezért vagyok itt. Azt mondták, szükségem lesz az ön engedélyére. - Mihez? - Nos, ebben a nagy rohanásban, amiben az elmúlt néhány napban részem volt. És hát ugye, most lettem tízes fokozatú, és. Az a helyzet, hogy a Páholyban felejtettem pár dolgot, amire szükségem van a munkámhoz. - Mit? - Néhány nagyon fontos jegyzetet. A nagy sietségben ott hagytam őket. Azt mondták, ha vissza akarok menni értük, öntől kell engedélyt kérnem. - Mennyi ideig fog tartani? - Csupán pár percig! Azt hiszem, tudom, hol vannak. - Azt hiszi? - Nagyon fontosak. Ulric elgondolkodott. Ha azt akarta, hogy az emberei elégedettek legyenek, valamilyen elfoglaltságot kellett biztosítania a számukra. Ez a Deal mellesleg tényleg az utolsó pillanatban került be a kiválasztottak közé. - Jól van, de igyekezzen! - Igen, uram! Ulric rádión keresztül kiszólt a bejáratnál szolgálatot teljesítő őröknek, hogy eresszék ki Dealt.
NEGYVENHÉT Leszállt az éj, a sötétség megfelelő fedezéket biztosított a kommandósok számára. Az egyik tizedes elővett egy laptopnak látszó tárgyat, aminek az alsó részéhez két botkormány tartozott. A katona bekapcsolta az UAV-ot irányító terminált. Ramsey százados bólintott. Az UAV egységet előkészítő katona hátrébb lépett. A tizedes megnyomott egy gombot. A mini helikopter működésbe lépett. A motorja annyi hangot adott ki, mint egy alacsony fokozatra állított hajszárító. Az UAV könnyedén a levegőbe emelkedett, és néhány pillanattal később hallótávolságon kívülre került. A pilóta addig folytatta az emelkedést, amíg az egység a fák fölé került. Tyler felnézett, de csak azért látta a kis gépet, mert időnként kitakart néhány csillagot. Ilyen magasságban senki sem vehette észre. Tyler, Ramsey és Grant az UAV fedélzeti kamerája által közvetített képet figyelte a terminálon. A gép átrepült a kerítés, majd néhány fa fölött. Két perccel később a telep központi, megvilágított részének peremén lévő első lámpák fölé ért. Átrepült a villától legtávolabb lévő hangárhoz, megkerülte. Semmi aktivitás. A második hangárnál ugyanez volt a helyzet. A telepet normál utcai lámpák világították meg. Az utolsó hangárnál, amely a villa és egy hotelszerű épület közelében állt, tíz-tizenkét ember mozgolódott: éppen leemeltek egy teherautóról valami nehéz tárgyat, amit aztán átvonszoltak egy széles kapuhoz. Az UAV pozíciót váltott, hogy a kamera beláthasson a kapun, de a szög túlságosan magas volt. - Lejjebb vigyem? - kérdezte a pilóta. - Ne - mondta Ramsey. - Ezek az emberek biztos kiszúrnák. Inkább nézzünk szét! A teherautó mellett két fegyveres őr állt. Mindketten fekete sapkát, fekete ruhát viseltek. Egy Ford terepjáró közelében várakoztak, a fegyverüket a vállukra akasztva, de lövésre készen tartották. Egy másik dzsip közeledett feléjük; az egyik őr elindult, és váltott pár szót a sofőrrel. Az UAV körberepülte a telepet, és még több őrt talált. Felfedezett három terepjárót és öt gyalogos őrt. Tyler eddig tizenöt ellenséges katonát számolt össze. Gyanította, hogy az épületekben még többen vannak. A villában nem égtek fények. Az őrökön és a teherautónál mozgolódó férfiakon kívül egyetlen lelket sem lehetett látni. Tyler sejtette, hogy a civilek már a bunkerben tartózkodnak. Nem maradt túl sok idejük. Az UAV visszatért a telep központi része fölé. A kamera ráállt egy férfira, aki a hangár egy másik ajtaján lépett ki. - Újabb őr? - kérdezte Ramsey. - Nem látok nála fegyvert - mondta Grant. - És nincs fekete sapkája. - Khakiszínű nadrág van rajta - mondta Tyler. - Ez a civilek közé tartozik. - Mit csinál? - Visszamegy abba a szállodának látszó épületbe. Lehet, hogy ez az, amire vártunk. - Ezt most hogy érti? - Ha sikerülne is élve elcsípnünk egy őrt, fenyegethetnénk bármivel, úgysem segítene nekünk. Már találkoztam két ilyen fickóval, mind a kettő a szemem láttára lett öngyilkos. Egy civilnél azonban egészen más a helyzet. Ha el tudjuk fogni, ő lehet a kulcsunk a bunkerhez. - Akkor, gondolom, elérkezett az idő, hogy kipróbáljuk az ötletét. Tényleg úgy gondolja, hogy bejön a dolog? - Attól függ, ki lesz a madarunk. Ha Cutter, nekünk lőttek. Ha valaki más, talán van esélyünk. - Jól van - mondta Ramsey. - Akkor lássuk, milyen varázslatokra képes ezzel a trükkös zsákkal!
*** Justin Harding, egykori ranger, akit Dan Cutter szervezett be az egyházhoz, a terepjáró jobb oldalához támaszkodva álldogált, amikor a telep északi pereme felől hangos reccsenést hallott. A hangot valami olyan csattanás követte, ami végigvisszhangzott a fák között. Harding a sofőrére, Burnsre nézett, és már fogta a rádióját, hogy jelentse az esetet, amikor hívást kapott Cuttertől. - Echo őrjárat, itt a bázis. Léket észleltünk az északi kerítésnél. Menjenek ki oda, és nézzék meg, mi történt. A megjelölt ponton találkozik Bravó őrjárattal. Jelentkezzen vissza. Ha ellenséges erőket észlelnek, lépjenek akcióba. Cutter ezt követően megadta a „lék" pontos helyét. - Vettem. Echo vége, kiszáll. Burns beindította a terepjárót, és kiviharzott a telepről. A fák közé érve a kocsi hevesen hánykolódott az egyenetlen talajon. A megjelölt ponttól százméternyire megálltak, és mindketten kiszálltak. Harding úgy gondolta, nem árt az óvatosság - nem igazán volt kedve beleszaladni egy csapdába. Burnsszel - aki hozzá hasonlóan rangerként szolgált valamikor - felvették a klasszikus fedező alakzatot. Amikor elérték a fák vonalát, Harding az infravörösével végigpásztázta a kerítést. Nem látott testet, se emberét, se állatét. Felkattintotta a zseblámpáját, és azonnal meglátta, mi okozta a problémát. Kihúzta magát, leeresztette a fegyverét. - Már megint egy! - mondta Burnsnek. - És most pont a kerítésre. Rádión átszólt a második dzsipet vezető Jonesnak. - Bravo őrszem, gyere a kerítéshez, és világítsd meg a reflektoroddal! A terepjáró előregurult; a kerítés fényárba borult. - A francba! - mondta Jones, ahogy kiszállt. - Totál ráfeküdt! A kerítésen kívül sorakozó fák közül kidőlt az egyik hatalmas fenyő, rázuhant a kerítésre, és jó hat méter szélességben letarolta a szögesdrótot. - Már tényleg csak erre volt szükségünk ma este! - Két nappal korábban, a vihar során már kidőlt egy fa, de az hozzá sem ért a kerítéshez, éppen csak zajt csapott. Ezúttal azonban sokkal komolyabb volt a probléma. - Bázis - szólt bele a rádióba Harding. - Megint kidőlt egy fa. - Hol? - Ez most rázuhant a kerítésre. Ez indította be a szenzorokat. - Ki tudják javítani a hibát? - Esély sincs rá. A fa teljesen letarolta a drótot. - Holnapig nem hajthatunk végre komolyabb javításokat. Burnsszel maradjanak ott, őrködjenek. A Bravót küldjék vissza a telep centrumába. Néhány órán belül leváltják magukat. Negyedóránként helyzetjelentést kérek! - Vettem. Harding visszatette a rádiót a helyére. - Hallottátok a nagy embert - mondta a másik három őrnek, akik a terepjáró előtt állva a kidőlt fát bámulták. - A jelek szerint ma éjjel szar melónk
lesz. Harding halk pukkanást hallott a fák közül. Burns feje hátralökődött. Harding orrát megcsapta a Burns sebéből előbuggyanó vér szaga. Egy másodperccel később megszűnt számára a világ.
*** A kommandósok mesterlövészei először az Echo sofőrét szedték le. Tyler látta, állítanak valamit a hangtompítós PSD-1-eseken, majd célba veszik a másik három őrt. Az egész alig két másodpercig tartott - túl gyorsan lezajlott ahhoz, hogy bármelyik őr reagálni tudott volna. A szakasz figyelte az ellenséges rádióforgalmat, így pontosan tudták, mikor érkezett el a lövések leadásának pillanata. A terv pontosan úgy működött, ahogy Tyler elképzelte. A talaj olyan nedves volt, hogy a fák alig bírtak megkapaszkodni benne a gyökereikkel. Tylernek eszébe jutott, hogy a Seattle-re lecsapó vihar fákat döntött ki a tengerszorosnál. Az, hogy kidöntsenek egy fát a szétázott földből, nem igényelt különösebb ügyességet. A választása arra a fenyőre esett, amely már magától is a kerítés felé dőlt. Ennél legalább pontosan ki lehetett számítani, hova fog zuhanni. Ezt követően Tylernek már csak a fa gyökérzetének stratégiailag fontos pontjain kellett elhelyeznie néhány robbanótöltetet, amit a trükkös zsákjában hozott magával. Pár kisebb erejű töltetet választott ki, hogy amikor aktiválódnak, olyan hangot adjanak ki, ami a korhadt törzsű, saját súlyuk alatt elroppanó fák reccsenése. A legvastagabb gyökereket a talajon keresztülhatoló radar segítségével találták meg; a tölteteknek ezeket kellett szétrobbantaniuk. A fenyőfa egyenesen a kerítésre zuhant, így a szakasz egyetlen csapással utat vágott magának, leszedett négy őrt, megszerzett két járművet és hatástalanított néhány mozgásérzékelőt. A szakasz villámgyorsan odajutott a kerítéshez, majd az emberek egymás után keresztülmásztak a kerítés maradványain. Tyler egy pillantást vetett a terepjáró előtt heverő négy halottra. A kocsi reflektorainak fényében jól látszottak a rajtaütés véres eredményei. Tyler nem érzett bűntudatot - az elmúlt egy hét eseményei után, azok után, amiken keresztülment, ilyesmi eszébe sem jutott. - Hallotta, mit mondott a rádióban a fickó - fordult Ramsey-hez. - Tizenöt percünk van, azután az őröknek be kell jelentkezniük. - Rendben - mondta Ramsey. - Induljunk!
NEGYVENNYOLC A Páholyt - ahogy a Szent Vizek Egyházának szállodáját nevezték - csupán néhány lámpa világította meg. A tervek szerint hamarosan le kellett választani az energiaellátásról; azt követően teljes sötétség borul rá. David Deal már számtalanszor járt az épületben, ezért bátran belépett a kapuján, de az üresség furcsa félelmet gerjesztett benne. Olyan érzése támadt, hogy a látomások, amelyek korábban jelentek meg előtte, bármelyik pillanatban visszatérhetnek, hogy bosszút álljanak rajta, és ezúttal nem könyörülnek. Átvágott az előcsarnokon, és a lépcsőn felsietett a harmadikra, a szobájába. Az Igazhitű Vezérnek azt mondta, hogy néhány jegyzetet akar magához venni, amikre szüksége lesz a munkája során, de valójában valami olyasmit felejtett a Páholyban, ami sokkal értékesebb volt a számára. Nem merte bevallani Sebastian Ulricnak, hogy azért kért engedélyt a visszatérésre, mert magához akarta venni azt a levelet, amit a lánya írt, már nagyon régen. Azt a levelet, amit a matraca alá rejtett, hogy senki ne találhassa meg. A felesége elhagyta őt és a lányukat, mert össze akart költözni egy másik férfival, egy drogüzérrel, aki átcsábította őt a züllés és a bűn ösvényére. Deal örült, hogy megszabadult tőle. Úgy érezte, egyedül is fel tudja majd nevelni a lányukat. Két évvel később a gyereknél kimutatták a leukémiát. Nem bírta sokáig. A veszteség összeroppantotta Dealt. A vallás felé fordult, hogy válaszokat találjon. Amikor rájött, hogy a régi egyháza nem elégíti ki az igényeit, eljutott a Szent Vizek Egyházához, amely egy utópisztikus Új Világot ígért, méghozzá a közeli jövőben. Deal-nek tetszett, hogy ez az álom még az ő életében valóra válhat. Az Egyházban megismerkedett néhány, hozzá hasonló emberrel, olyan intelligens férfiakkal és nőkkel, akiknek szükségük volt arra, hogy higgyenek valamiben, ami hatalmasabb náluk, ami nem elnémítandó gonosztevőnek tekinti a tudományt, amely megadja azt a választ, amit ő is keresett. A szintezés során, amikor megjelentek előtte a látomások, Dealnek meggyőződésévé vált, hogy a diluvianizmus az út, amelyen haladva felismerheti a világ létezésének értelmét. Ezt követően az Igazhitű Vezér, Sebastian Ulric elárulta neki, hogy az Új Világ hamarosan rájuk köszönt, és hogy ő, David Deal is a kiválasztottak közé tartozhat, akik részesei lehetnek ennek a csodának. Deal elképzelni sem tudta, milyen lesz majd ez az egész, de Ulric megígérte neki és a többieknek is, hogy miután kilencven napot a föld alatt töltenek, kiléphetnek a földi Paradicsomba, elindulhatnak az Új Világban. Azt, hogy az Új Világ pontosan mi lesz, Ulricon kívül csupán a belső körének tagjai tudhatták. Deal kíváncsi volt ugyan, de sikerült elfogadnia a tényt, hogy nem tartozik ezen kevesek közé. Ulric elmondta nekik, hogy vannak, akik talán megpróbálják elrabolni tőlük az Oázist. Azt mondta, ez az oka a hihetetlenül szigorú biztonsági intézkedéseknek, ezért vannak őrök, kerítések, fegyverek; ezért van az, hogy az Oázis területéről csak azok távozhattak, csak azok léphettek be a kapun, akik ismerték a jelszavakat. Ezen a héten a jelszó a „Fénysugár", a figyelmeztető jelszó pedig a „Mennyország" volt. Dealt nagyon felizgatta az egyház ellen áskálódok léte, és persze az is, hogy hamarosan beléphet az Új Világba. Mivel váratlanul kísérték át az Oázisba, megfeledkezett a matraca alá dugott levélről. Általában a bőröndjében, egy titkos zsebben tartotta, de esténként, lefekvés előtt mindig elolvasta, ezért úgy gondolta, a matrac alatt jobb helyen lesz. Már az Oázisban volt, amikor rádöbbent, hogy ottfelejtette a levelet. Ha a Páholyt esetleg felgyújtják vagy feldúlják, örökre elvesztheti a lánya utolsó ajándékát, márpedig enélkül számára még Utópia is rideg és örömtelen hely lenne. A szobájába érve csupán egy percre volt szüksége ahhoz, hogy elővegye a levelet. Zsebre vágta, becsukta maga mögött az ajtót, és elindult lefelé. Már az előcsarnokban, a főkapu közelében járt, amikor hirtelen két őr lépett be. Fekete nadrágot, pulóvert és fekete sapkát viseltek. Az egyik magas, fehér férfi volt, az arcán halvány mosollyal, a másik pedig erős testfelépítésű afroamerikai. Deal nem ismerte fel őket, de ezen nem csodálkozott: még olyan rövid ideje tartózkodott a telepen, hogy az őrök többségét még nem is látta. Arra gondolt, túlságosan sok időt töltött a szobájában, és az őröket azért küldték, hogy visszavigyék az Oázisba. Nem érdekelte különösebben a dolog. Megszerezte, amit akart; most már tényleg készen állt az Új Világ megszületésére. - Hogy hívják? - kérdezte a magasabb őr. - David Deal. Nagyon sajnálom, hogy ilyen sokáig tartott. Dr. Ulric személyesen adott engedélyt, hogy elhozhassak valamit a Páholyból. - Most viszont azt akarja, hogy térjen vissza. Nekünk kell lekísérnünk magát. Deal megvonta a vállát. Amúgy is visszafelé indult, az őrök teljesen feleslegesen érkeztek. Tyler tapasztalatból tudta, hogy a biztonsági őrök mellett úgy lehet a legegyszerűbben átjutni, ha az ember úgy viselkedik, mintha ahhoz a bizonyos helyhez, a megközelítendő objektumhoz tartozna. Ez a Deal azt hitte róluk, hogy az őrök közé tartoznak; Tyler belement a játékba. Kiléptek a Páholy kapuján, és a kerítésnél szerzett dzsiphez kísérték Dealt. A kormány mögött Ramsey ült, a hátsó ülésen Knoll közlegény, a szakasz egyik tagja várakozott. Grant előre ült, Tyler a hátsó ülésre tessékelte be Dealt, majd bepréselődött mellé. Ramsey ahhoz az ajtóhoz gurult, amelyen keresztül Deal akkor lépett ki, amikor először látták. Miután a halott őröket elvitték a kerítés közeléből, Ramsey hátrahagyta a szakaszt és az egyik járművet. Parancsba adta a katonáinak, lőjenek le mindenkit, aki kijön, és vizsgálódni kezd. Senkiben sem kelthetett gyanút, ha a két terepjáró közül az egyik visszatér a telep központjába. A mozgásérzékelőktől már nem kellett tartani: valószínűleg kikapcsolták az érintett zónába telepítetteket, hogy elkerüljék a hamis riasztásokat. Ha négynél többen térnek vissza, és összefutnak az őrökkel, valószínűleg válaszolniuk kellett volna néhány kellemetlen kérdésre. Persze akkor is borult volna a bili, ha olyasvalakivel találkoznak, aki személyesen ismeri valamennyi őrt. A talajradar igazolta, hogy a közelben, nagyjából alattuk egy jókora bunkert építettek ki. Ez volt az Oázis. Abban az időben, amikor először látta a vázlatos terveket, az igények között szerepelt egy négyes fokozatú anyagok kezelésére alkalmas laboratórium, amelyben el lehet végezni azoknak a tömegpusztító fegyvereknek az elemzését, amelyek miatt szükség volt a bunker megépítésére. Tyler most már tudta, hogy a laborok biológiai fegyverek létrehozására kellettek. Ramsey egy testes őrmesterre bízta a szakasz hátrahagyott részét. Parancsba adta neki, figyelje a rádiót, és ha azt tapasztalja, hogy az előretolt egység bajba került, esetleg megszólal a telep riasztója, az emberek kezdjék meg az azonnali, letámadó jellegű akciót. Mivel Tyler ismerte az Oázis lényegi tervrajzát, és az ő ötletével sikerült bejutni a telepre, nem maradhatott hátra, és mivel ragaszkodott a barátja jelenlétéhez, Grant is az előretolt csapat tagja lett. Magukra vették a lelőtt őrök ruháit. Három öltözék szerencsére nem volt túl véres. Három fickó fejlövést kapott, kettőnek tönkrement a sapkája. A negyediket a nyakán érte találat. Ramsey és Knoll nem kapott sapkát; az egyik véres pulóvert a százados húzta magára. Messziről alig lehetett látni rajta a szennyeződést. A terepjáró szinte pillanatok alatt megérkezett a hangár ajtajához. Tyler az órájára pillantott, és megállapította, hogy a meggyilkolt Hardingnak nyolc perc múlva kellene bejelentkeznie. Nem vesztegethették az időt. Tyler gyanította, hogy az Oázisba nem lesz könnyű bejutni, nem annyiból áll a dolog, hogy besétálnak egy ajtón, de Dealt nem faggathatta ki tartania kellett attól, hogy a férfi esetleg gyanakodni kezd. Nem tehetett mást, improvizálnia kellett. Szólt Grantnek, Ramsey-nek és Knollnak, hogy maradjanak a kocsiban. A head-setjükön keresztül minden szavát hallhatták, így pontosan tudhatták, mikor kell behatolniuk.
Az ajtó fölött erős fénnyel világított egy lámpa. Tyler kiszállt, Deal követte. A férfi megfordult, amikor Tyler becsukta mögötte a kocsi ajtaját. Megállt, Ramsey-re nézett, majd közelebb hajolt; elkerekedett a szeme. - Szent isten! Mi történt magával? A lámpafényben jól látszott a Ramsey ruháján vörösen csillogó vér. Tyler megragadta Dealt, rálökte a motorháztetőre. Az egyik kezét a férfi szájára szorította. - Ne törődjön vele. Tegye, amit mondok, és nem fogom lelőni. Semmi hirtelen mozdulat, semmi kiáltozás. Bólintson, ha megértette! Deal gyorsan bólintott. Tyler levette a szájáról a kezét, de készen állt rá, hogy visszategye, ha Deal esetleg mégis ordítozni kezd. - Mit akarnak? - kérdezte Deal reszketve. - Vigyen be az Oázisra. Hogyan juthatunk be? Deal idegesen nyelt egyet. - Van egy. őr. Odabent, a golyóálló üveg mögött. Ő nyitja ki az ajtót, ha átesünk a tenyérletapogatáson, és kimondjuk a jelszót. - Mi a jelszó? - A kéznyom nélkül semmit sem ér! - Nem én fogom kimondani, hanem maga. Mi a jelszó? Egy pillanatig úgy tűnt, Deal nem fogja elárulni. Aztán mégis megszólalt: - Mennyország. Volt valami a hangjában, ami miatt Tyler nem hitt neki. - Biztos? Mert ha az őr nem nyitja ki az ajtót, lelövöm magát, és szépen kisétálok onnan. - Csak blöffölt. Sosem lett volna képes lelőni egy fegyvertelen civilt. Mindenesetre elég meggyőzően beszélt. - Az ajtó ki fog nyílni! - mondta Deal remegve. - Esküszöm! - Helyes. Akkor lássunk hozzá! Csinálja, amit kell, és minden rendben lesz. Deal ismét bólintott. Kihúzta magát, és elindult. Tyler követte. Beléptek az ajtón. Egy kisebb előszobába jutottak. Szemben egy fémkaput látott, oldalt a golyóálló üveggel védett fülkében egy őr ült. A fickó felnézett rájuk, miközben Deal a biometrikus lapra szorította a tenyerét. - Ki vagy? - kérdezte az őr Tylertől, aki ügyet sem vetett a letapogató berendezésre. - Tyler. James Tyler. - Mondj valamit, aminek köze van az igazsághoz, és könnyebben tudod fedezni a hazugságot. James volt Tyler második keresztneve. - Még sosem láttalak, Tyler. - Új vagyok. Cutter két nappal ezelőtt vett fel. Howard Olsen helyére. - Tedd a kezed a letapogatóra! - Felesleges. Az utóbbi pár napban annyi minden történt, hogy még nem kerültem be a rendszerbe. Viszont dr. Ulric azt kérte, kísérjem le hozzá Mr. Dealt. Tylernek eszébe jutott, hogy a férfit, aki lezuhant a Space Needle liftjéről, Howard Olsennek hívták. Feltételezte, hogy ő is az őrszemélyzet tagja volt. A blöff a jelek szerint bejött. Gyors egymásutánban annyi nevet mondott, hogy az őr elhitte neki, valóban joga van a telepen tartózkodni. - Jelszót! - mondta az őr. Tyler nem vette le róla a szemét. Nem volt biztos benne, hogy Deal kimondja-e a jelszót, vagy esetleg mégsem, ő mindenesetre azonnal tudni akarta, hogy az őr ki fogja-e nyitni a kaput, vagy sem. - Mennyország. Az őr bólintott. Tyler a szemére koncentrált. Az őr szeme egy másodperc tört részéig nagyobbra nyílt, a szemöldöke feljebb szaladt. Viszonylag jól leplezte meglepetését; Tyler csak azért vette észre a változásokat, mert az arcára összpontosított. Az őr meglepődött. Nem ezt a jelszót várta. Ennek ellenére lustán megnyomott egy gombot. A kapu kinyílt. Az őr maga mellé eresztette az egyik kezét, a másikkal pedig intett Tylernek és Dealnek, hogy lépjenek be. Klasszikus figyelemelterelés. Valami történni fog! Tyler ugyanezt a trükköt alkalmazta. Intett Dealnek, hogy menjen előre. Ezzel a mozdulattal elterelte a figyelmet a másik kezéről, amivel belenyúlt az oldalán függő zsákba. Tudta, pontosan kell időzítenie, különben halott lesz, amint belép a kapun.
NEGYVENKILENC Azon az éjszakán George Henderson őrizte az Oázis bejáratát. Nem ez volt a kedvenc munkája, de profi volt, ezért lelkiismeretesen végezte, különösen azokra a részletekre figyelt oda, amelyek nem illettek a szokványos procedúrába. Ez a fickó, aki Tylernek nevezte magát, mindenképpen a „szemmel tartandó" kategóriába tartozott. Általában Henderson volt az egyik a két ember közül, akik először értesültek arról, hogy új tagja lett a csapatnak, ám figyelembe véve az elmúlt napok eseményeit, hihetőnek tűnt, hogy ezúttal elfelejtették értesíteni. A biztonsági csapat tagjai felváltva látták el az őrszolgálatot; egy hét óta ez volt az első alkalom, hogy Hendersont erre az unalmas helyre osztották be. Amikor ez a bizonyos „Tyler" megemlítette Cutter, Olsen és Ulric nevét, azt feltételezte, hogy a fickóval minden rendben. Aztán Deal kimondta a jelszót: - Mennyország. A figyelmeztető jelszó! Henderson ebből tudta, hogy bárki legyen is ez a Tyler, semmi keresnivalója ezen a helyen. Hendersonnak átvillan az agyán, hogy nem nyitja ki a kaput, inkább felhívja Cuttert, és jelentést tesz neki az incidensről, ám végül mégis úgy döntött, az adott helyzetben a saját kezébe veheti az ügyet. A kapott parancs értelmében ilyen helyzetben mindig belátása szerint kellett cselekednie; ha úgy látta jónak, akár egyedül is megoldhatta a problémát. Ezt a megoldást választotta. Úgy látta, egyedül is képes közömbösíteni a behatolót, és abban reménykedett, hogy ezután a hősiesnek is nevezhető tett után soha többé nem fogják beosztani kapuszolgálatra. Így aztán megnyomta a kaput nyitó gombot, de közben leeresztette a kezét az oldalfegyveréhez. Tudta, lesz ideje elővenni a fegyvert, mielőtt a behatoló befordul a sarkon. Úgy tervezte, három lövést is leadhat erre a Tylerre, mielőtt az felfogná, mi történik vele. A behatoló jelzett Dealnek, lépjen be a kapun. Deal engedelmeskedett. Henderson ugyanabban a pillanatban valami csattanást hallott - mintha valami leesett volna a padlóra. Ösztönösen a hang irányába nézett. Egy fémhengert látott. A tárgy a falhoz pattant, és közvetlenül a lába előtt állt meg. Henderson a szeme sarkából látta, hogy Tyler a földre veti magát az üveg túlsó oldalán, de túlságosan későn fogta fel, hogy a lába elé esett tárgy nem más, mint egy villanógránát. Egyenesen a tárgyra nézett, amikor az belerobbant az arcába. * Tyler a fal mellé kuporodott, a fülébe dugta az ujját, és szorosan becsukta a szemét. Miután kihúzta a biztosítószöget a gránátból, elszámolt kettőig, és csak azután dobta a tárgyat a nyitott kapu felé. A gránát hangos csattanással aktiválódott, éles fényhatással, jókora légnyomást gerjesztve robbant fel. Az esetek többségében az ilyen eszközök nem okoztak komolyabb sérülést, de ideiglenesen megsüketítették, megvakították a célszemélyeket, akik a beálló kábultság és zavarodottság miatt egy darabig harcképtelenné váltak. Tyler talpra szökkent, és a keresztülrohant a kapun. Deal és az őr a padlón feküdt, nyöszörögve dörzsölték, nyomogatták a szemüket. Mielőtt az őr magához térhetett volna, Tyler a másik halott őrtől zsákmányolt fegyver tusával jókora ütést mért a tarkójára. A férfi eszméletét vesztve terült el a padlón; még lélegzett. A szellőztetőrendszer eközben megpróbálta szétoszlatni a gránát felrobbanása során keletkezett füstöt. Tyler kihasználta a füst által kínált fedezéket, és bezúzta az őrszem szobájában lévő kamerát. Tisztában volt vele, hogy Cutter emberei hamar észre fogják venni, hogy az egység nem működik. Először valamilyen technikai problémára fognak gyanakodni, azután megpróbálnak kapcsolatba lépni az őrrel, hogy jelentse, történt-e valamilyen rendkívüli esemény. Választ természetesen nem kapnak, ezért ki fognak küldeni valakit, hogy mérje fel a terepet. Tyler úgy becsülte, a járőr maximum két perc múlva megérkezik. Grant és Ramsey a headseten keresztül hallotta a robbanást. Berontottak a külső ajtón. Tyler nem értesíthette őket időben arról, hogy milyen improvizációra készül, ezért lövésre kész fegyverrel léptek be. Amikor meglátták, hogy egyedül Tyler van talpon, leeresztették a fegyvereket. - Úgy látom, sikerült kezelned a helyzetet - mondta Grant. - Egyedül akart leszedni - felelte Tyler. - Nagy hiba. - Knoll hol van? - Odakint őrködik. - Sietnünk kell! Ramsey az egyik zsebéből elővett egy csomagnyi műanyag kötözőzsinórt. Néhányat odadobott Tylernek, aki gyorsan összekötötte az őr kezét és lábát. Grant ugyanezt tette a nyöszörgő Deallel. Ramsey eközben rádiókapcsolatot létesített az őrmesterével. - Árész Vezér az Árész Egyesnek - mondta. - Itt Árész Egyes! - Bejutottunk a külső kapun. Öt percünk van, mielőtt megérkeznek az őrök. Tartsák a pozíciójukat. Jelzem, ha biztosítottuk a bejáratot. Ne mozduljanak, amíg engedélyt nem adok rá! - Vettem. Tyler benézett az őr fülkéje mellett húzódó folyosóra, és megállapította, hogy valamivel távolabb kétfelé válik; a jobb és a bal oldali, hosszú folyosóág végén egy-egy ajtót látott. Megfordult, és a két liftajtóra nézett. Csak egyetlen hívógombot látott, amin egy lefelé mutató nyíl világított. A liftekkel szemközt egy másik ajtó volt. Tripla vastagságú fémötvözetből készült, talán még egy RPG-ből leadott közvetlen találatot is kibírt volna. Tyler kinyitotta. A vastag ajtó a hangárra nyílt. Úgy ötméternyire Tyler meglátta a nyitott hangárkaput, és a mellette elhelyezkedő teherliftet. A liftnél két őr állt, valamilyen rakodási munkára felügyeltek. A jelek szerint a vastag ajtó felfogta, de legalábbis letompította a robbanást; a körülöttük zajló munka zajai miatt az őrök semmit sem hallottak belőle. A hangárban csupán egyetlen dolog volt, de abból irdatlanul sok. Föld. A hatalmas halmok a mennyezetig értek, minden sarkot megtöltöttek. A dombok között csupán a lifthez vezető széles ösvényt hagyták szabadon. Tyler valószínűnek tartotta, hogy a többi hangárt is ugyanígy teletömték földdel. Tyler bezárta az ajtót. Az őrök nem vették észre, a hangár túlsó végében zajló munkát figyelték. Tyler visszahúzódott, a lift mellett elment az egyik folyosó végébe. Az ott talált ajtó egy széles, lefelé vezető lépcsősorra nyílt. Az első lépcsőfordulóban egy vízszintesen mozgatható betontorlaszt helyeztek el. A mennyezetig érő, falszerű torlaszt a vezérlőből, egyetlen gombnyomással lehetett aktiválni, szükség esetén ezzel lehetett lezárni a lépcsőházat. A megsemmisítéséhez sokkal több robbanóanyagra lett volna szükség, mint amennyit Tyler a zsákjában magával hozott. Tyler nem hallott arra utaló neszeket, hogy bárki tartózkodna a lépcsőházban. Becsukta az ajtót, és visszafutott az őr fülkéjéhez. Benézett, és meglátta az asztalon álló monitort. Ha esetleg be tudna szállni a rendszerbe, lekérhetné a föld alatti létesítmény pontos tervrajzát. - Megnézem, hogy.
Nem fejezhette be a mondatot. Az épület előtt lövések dörrentek. Kivágódott a külső ajtó, Knoll élettelen teste zuhant keresztül rajta. Egy őr rontott be. Átugrott Knoll fölött, de amikor meglátta a még mindig feketén kavargó füstöt, és a fülkében álló három férfit, mozdulatlanná dermedt. Felemelte a fegyverét. Tyler a biztonsági kaput mozgató gomb felé nyújtotta a kezét. Abban a pillanatban csapott le rá, amikor az őr géppisztolyának lövedékei belecsapódtak a nyitott kapu mögötti falba. Grant hasra vetette magát. A biztonsági kapu becsukódott. Az őr ráeresztett egy sorozatot a fülke ablakára, de a lövedékek belefúródtak a golyóálló üvegbe. Az őr az szájához emelte a rádióját. Tyler rádöbbent, másodperceik maradtak arra, hogy lejussanak a lépcsőn. Az őr leadta a riasztást. Az Oázist hamarosan lezárják. - Gyerünk! - Tyler a keleti lépcső felé rohant. Grant utána vetette magát, és Ramsey is követte. A százados beleüvöltött a rádiójába. - Arész Egyes! Itt Arész Vezér! Felfedeztek minket! Indítsák meg a támadást! - Vettem, Arész Vezér! Tyler berontott az ajtón, és kettesével szedve a fokokat, lerohant a lépcsőn. Megszólalt egy sziréna. Tyler éppen túljutott a lépcsőfordulón, amikor a vastag betontorlasz megmozdult, lassan kiemelkedett a falból, és előrecsúszva a szemközti fal irányába közeledett. Több tonna lehetett a súlya, de meglepő gyorsasággal mozgott. Már félig bezáródott, amikor Grant keresztülvetődött a megmaradt résen. Ramsey átugrott a korlát fölött, és a hátát a szemközti falnak vetve bepréselte magát a szűkülő résbe. Nagy nehezen átvergődött. A következő pillanatban a torlasz hangos csattanással nekicsapódott a falnak. A sziréna hangereje csökkent; megszólalt egy női hang: - Behatolók. Mindenki maradjon a szobájában. - Tíz másodperccel később a gép megismételte a felszólítást. Tyler gyanította, hogy az üzenet a komplexum civil lakóinak szól. Felsegítette a padlóról Ramsey-t. - Jól van? - Persze, semmi gond - felelte a százados a vállát dörzsölgetve. - Működik a rádiója? Ramsey megpróbált kapcsolatba lépni az őrmesterrel. Tett még egy és még egy kísérletet, de csak a készülék zúgását hallotta, semmi mást. - Túl vastag a torlasz - mondta. - Ha nem szüntetjük meg, nem tudunk rádiókapcsolatba lépni a bombázóval. - Akkor az lesz az első feladatunk, hogy megnyissuk a lépcsőházat. Persze csak azután, hogy megtaláltuk a biofegyvert. Tyler bólintott. Valamennyien tudták, milyen feladatra vállalkoztak. Hét szintet kellett átvizsgálniuk. A komplexum belsejében legalább húsz őr és több száz fegyvertelen civil tartózkodott, akik között ott volt Dilara Kenner is. Ha a következő harminc percben nem biztosítják a biológiai fegyvert, és nem lépnek kapcsolatba a külső csapattal, bevetésre kerül a hadsereg arzenáljának legnagyobb hatású, nem nukleáris bombája, ami pillanatok alatt kráterré változtatja a föld alatti építményt. Grant megköszörülte a torkát. - Nos - mondta -, ez most tényleg komoly kihívás.
ÖTVEN Dilara Kenner tudatáig eljutott valami dobogás, ami olyan volt, mint egy ember hangja. Egy emberé, aki üvöltözik vele. A szeme rebegve kinyílt. A feje oldalra billent; úgy érezte, mintha futóhomokba süppedne. Egy pillanatig fogalma sem volt, hol lehet, de aztán a szoba másik végében meglátta a két férfit. Az egyik fekete ruhát viselt, és egy rádióba üvöltözött. A másik, a fehér köpenyes őt nézte. Lassan felismerte őket, és felismerte a széket is, amihez hozzákötözték. A szervezetében megindult az adrenalináramlás. Fogalma sem volt, hogyan került az asztalra. Még mindig szédült a szertől, amit beadtak neki. Valójában a háttérben folyamatosan vijjogó sziréna térítette magához. A sziréna, meg a hangszóróból hallatszó hang. Egyre tisztábban hallotta a szavakat. - Behatolók. Mindenki maradjon a szobájában! Tehát valaki támadást indított a komplexum ellen. Ha a megmentői már idebent vannak, az lesz a legjobb, ha megkeresi őket. Oszladozni kezdett az agyára boruló köd. Lehunyta a szemét, és megpróbált összpontosítani. Tudta, ha a két férfi rájön, hogy magához tért, megint hozzákötözik ahhoz a székhez, vagy bezárják a szobájába. - Maradjon itt, és tartsa szemmel a nőt! - mondta a mély hangú őr. - Megyek, és megnézem, mi történt. Zárja be az ajtót, és ne nyissa ki! Ha tiszta a levegő, visszajövök, és majd én kiengedem. Az ajtó kitárult, majd becsukódott. Dilara kettesben maradt az orvossal. Megfeszítette a karjait, a lábait. Minden végtagja működött, de fogalma sem volt, mennyi erő maradt bennük. Mindegy, akkor is meg kell próbálnia a dolgot. Halkan felnyögött, és úgy forgatta a fejét, mintha csak most térne vissza a kábulatból. Az orvos a vizsgálóasztal mellé lépett. Dilara pontosan erre számított. Kinyitotta, majd ismét lehunyta a szemét. A férfi közvetlenül mellette állt, valószínűleg azon töprengett, mit tegyen. Az ágyéka egy szintben volt az asztal lapjával. Tökéletes! Dilara az oldalára fordult, a doktorra nézett, és hangosan felnyögött. A férfi előrenyúlt, hogy visszafordítsa a hátára. Nem vette észre, hogy Dilara felrántja a térdét. A rúgás pontos volt: Dilara térde keményen az orvos ágyékába csapódott. A sovány férfi halk sikoly kíséretében összegörnyedt, majd levegő után kapkodva térdre rogyott. Dilara túl gyorsan pattant fel az asztalról. Megszédült; kénytelen volt megtámaszkodni, de összeszedte magát. Az orvos nyögve próbált felállni. Dilarának eszébe jutottak az önvédelmi tanfolyamon tanult fogások. Amikor már biztos volt, hogy az ideje nagy részét ásatásokon, veszélyes helyeken fogja tölteni, biztos, ami biztos alapon beiratkozott egy tanfolyamra, ahol közelharcot és fegyverhasználatot tanult. Most örült, hogy megtette. Az első dolog, amit annak idején megtanult, hogy a test egyik legerősebb része a könyék. Az ember maximális sérülést okozhat a könyökével, méghozzá úgy, hogy minimális az esélye annak, hogy önmagában is kárt tesz. Az orvos feje egyvonalban volt Dilara könyökével. A nő összeszedte minden erejét, hátrarántotta a könyökét, és irtózatos ütést mért vele az orvos halántékára. A férfi feje a vizsgálóasztal széléhez koppant. Szörnyű fájdalom járta át Dilara karját, de nem érdekelte - sikerült elérnie a célját. Az orvos ájultan omlott a padlóra. Dilara nem volt elég erős ahhoz, hogy beültesse a férfit a székbe, és hozzákösse, ráadásul erre már idő sem maradt. Lehet, hogy hamarosan visszatérnek az őrök. Találkoznia kellett a behatolókkal. Elképzelni sem tudta, kik lehetnek azok, de úgy érezte, aki támadást indított a komplexum ellen, az csakis a barátja lehet. Körbenézett, valamilyen fegyverként is használható tárgyat keresett. Nem igazán volt kedve fegyvertelenül elindulni.
*** Ulric és Cutter az ötödik szinten, a tudományos laboratóriumokban tartózkodott, amikor Cutter hívást kapott az embereitől, hogy a külső kapun keresztül illetéktelen behatolás történt. Éppen a prioneszközök szállításra történő előkészítésének utolsó fázisát ellenőrizték. A hívás befutása után Cutter elrendelte a létesítmény azonnali lezárását. Nem sokkal később jelentést kapott, hogy a külső csapatát támadás érte; a behatolók gyaníthatólag a hadsereg kommandósai voltak. Az egyik monitorhoz lépett, és újra lejátszotta a kapus kamerája által rögzített digitális felvételt. Egy őrt látott, aki David Deal mögött belép a nyitott kapun. Hirtelen megvillant valami, füst keletkezett, majd megvakult a kamera. Cutter visszajátszotta a jelenetet. Felismerte az őrök ruháját viselő férfit. - Tyler! - kiáltott fel Ulric. - Ezek szerint hamis volt a híradás! Időben aktiváltuk a lépcsőházi torlaszt? - Az emberem nem tud eljutni odáig, de úgy gondolja, a behatolóknak sikerült bejutniuk a torlasz mögötti részre. Csak hárman vannak. Amikor az emberem látta őket, a keleti lépcsőház irányába tartottak. - Dilara Kenner. Túszként fogjuk használni. Hozassa ide! Nem érdekel, hogy magához tért-e, vagy sem! Cutter kapcsolatba lépett az őrrel, akit a doktor mellett hagyott. - Magához tért már a nő? - kérdezte. - Nem tudom - felelte az őr. - Hogy érti azt, hogy nem tudja? - Úton vagyok a vezérlő felé. - Micsoda? Menjen vissza a vizsgálóba, és hozza ide Kennert! Hozza a laborok szintjére. Ha kell, akkor erőszakkal. A nyugati lépcsőt használja! - Értettem, uram. - Ha Tyleren kívül csupán két ember jutott be - morfondírozott Ulric -, vajon mit csinálhatnak? - A jelek szerint odakint hagyták a katonáikat, ezért megpróbálják majd kinyitni a torlaszt. Ha sikerül nekik, a jelenleg kint tartózkodó társaik behatolnak, nyílt támadást indítanak az Oázis ellen, és kisöpörnek innen minket. - Menjen a vezérlőbe! Gyerünk! És kapcsolja már ki ezt az átkozott szirénát! Szóljon az embereknek, hogy maradjanak a szobájukban. Én még befejezem ezt a munkát. Ha itt van Kenner, kapcsoljon rá a hangszórókra. Tyler nem fogja hagyni, hogy a nő lassú halált haljon. Amint készen állnak az eszközök, megsemmisítem a maradék mintát. Nem engedhetjük meg, hogy a találmányunk a hadsereg kezébe kerüljön! A vezérlőterem a legalsó, hetedik szinten volt; ezt tekintették a komplexum központi idegrendszerének. Az itt szolgálatot teljesítő őrök a kamerák segítségével bármelyik helyiséget, folyosót beláthatták. A torlaszokat egyedül a vezérlőből lehetett visszahúzni. - Locke most hol van? - szólt bele Cutter a rádiójába, miközben pisztolyt rántva az északi lépcsőház felé rohant. Ha esetleg sikerül a behatolók hátába kerülnie, gyorsan és könnyen leszedheti őket. - Még mindig a keleti lépcsőház legfelső részénél vannak. A picsába! - Mi történt?
- Éppen most szedték le a kamerát. A belső kamerarendszert azzal a céllal építették ki, hogy figyelemmel kísérjék a komplexum lakóit; az egységeket nem úgy helyezték el, hogy követni lehessen velük a behatolók mozgását, ezért nem látták el őket fizikai védelemmel. Egyetlen ütés egy puskatussal, és az érzékeny műszerek megsemmisültek. - Szóljon az embereknek, ne használják a keleti lépcsőt, csak az északit vagy a nyugatit! Lecsaljuk a behatolókat, azután fentről csapunk le rájuk. Készüljenek fel a támadásra. Elindultam! Cutter kinyitotta az északi lépcsőházra nyíló ajtót. Nem dörrentek lövések. A lépcsőházban egyetlen lélek sem tartózkodott. Cutter lerohant a lépcsőn.
*** Végre elnémult a sziréna. A géphang felszólította a telep lakóit, hogy újabb értesítésig maradjanak ott, ahol vannak. Tyler kinyitotta az első szintre vezető ajtót. Egy hosszú folyosót látott, amelyet körülbelül a felénél egy másik keresztezett. A másik végében egy ajtó volt, ami valószínűleg egy másik lépcsőházra nyílott. Őrök sehol. Egy géphang figyelmeztette a civileket, maradjanak a szobáikban. Tyler elkeseredetten vette tudomásul, hogy Dilara felkutatása olyan hosszadalmas feladat lenne, amire most nem volt idejük. Ramsey szemmel tartotta a lépcsőházat. Grant leverte a kamerát, de ez persze nem biztosított védelmet a számukra. Menet közben a lehető legtöbbet meg kell semmisíteniük. - Hogyan fogjuk kinyitni a torlaszt? - kérdezte Ramsey. - A legalsó szinten van egy vezérlőterem - felelte Tyler. - Gondolom, azt a zónát jelentős védelemmel látták el. - És hol a hazmatlabor? - A negyedik vagy ötödik szinten. Feltehetőleg azt is komoly erőkkel biztosítják. Nem akarják, hogy illetéktelenek mászkáljanak arrafelé. - Szóval? Mi a terv? - Először a labor? - kérdezte Grant. Tyler bólintott. - Ha nem találjuk meg a biofegyvert, akár be is várhatjuk a bombát, hogy ránk zuhanjon, és sterilizálja a létesítményt. - Akkor induljunk! - mondta Ramsey. - Menet közben tartsák szemmel az ajtókat. Ha lentről közelítene felénk valaki, van nálam pár gránát. - Jól van, de hagyjunk itt egy kis meglepetést! - Tyler a zsákjába nyúlt. - Mi van még abban a zsákban? - Ugye nem szeretnénk, hogy hátulról támadjon ránk valaki? - kérdezte Grant, aki megértette, Tyler mit forgat a fejében. - Biztosítjuk magunkat. Tyler az ajtótól körülbelül arasznyi távolságban egy modernizált klémoraknát helyezett el. Ha az ajtó kinyílik, az akna aktiválódik, és az ajtótól számított hatméteres távolságon belül mindenki, ahogy a seregben szokták mondani: „hadra foghatatlanná" válik. Tyler beállította a gyújtópecket, majd felegyenesedett. - Na, legalább emiatt nem kell aggódnunk! - mondta elégedetten. - Gyerünk, keressük meg a laboratóriumot!
ÖTVENEGY A vizsgálószoba nagyjából olyan volt, mint az összes többi, amiben Dilara élete során megfordult. Átkutatta a fiókokat, a szekrényeket, olyan eszközt keresett, amivel megvédheti magát, de az egyetlen éles vagy hegyes tárgy az a tű volt, amivel beadták neki a szert. Fegyver nélkül védtelen volt. Tudta, az őrök sokkal keményebb fickók, mint az orvos, egyetlen másodperc alatt harcképtelenné tennék, ennek ellenére nem akarta ölbe tett kézzel várni, hogy valaki megmentse. Jobbnak látta, ha a dolgok elé siet, és harcol, ha kell. A legjobb megoldásnak az tűnt, hogy a lépcső felé indul el, és megpróbál megszökni, amíg a támadók lekötik az őrök figyelmét. Ha egyszer feljut a felszínre, talán kapcsolatba léphet a behatolókkal. Hevesen dobogó szívvel araszolt az ajtó felé, hogy kilessen, tiszta-e a levegő a folyosón. Tudta, ha egyszerűen kiugrana, esetleg elkaphatnák, akkor pedig még azelőtt befejeződne a szökési művelet, hogy istenigazából elkezdődhetett volna. Kinézett a résen. A folyosó az egyik irányban üres volt. Óvatosan olyan szélesre tárta az ajtót, hogy meglátta a rajta lévő 315-ös számot. A másik irányba nézett. Tiszta. Már éppen ki akart lépni, amikor meghallotta a hangot. Egy férfi beszélt. Egy férfi, aki feléje közeledett. A férfi abbahagyta a beszédet. Mintha telefonált volna. Nem állt meg. Dilara a lépések koppanásából megállapította, hogy a fickó egyedül van. Egyedül. Felismerte a hangot. Ez volt az az őr, aki nemrég kisietett a vizsgálószobából. - Egy percen belül ott vagyok. Igen, a nővel együtt! Dilara hátán végigfutott a hideg. Ez érte jön! Halkan becsukta az ajtót. Már csak néhány másodperce maradt. Az őrnek teljesen ki kell tárnia az ajtót ahhoz, hogy meglássa a padlón fekvő orvost. Ez azt jelentette, hogy Dilarának lesz néhány pillanata arra, hogy meglepetést okozzon neki. Felkapta a fecskendőt, a tűt beleszúrta abba az üvegcsébe, amit korábban a doktor is használt. Ötször annyi folyadékot szívott fel, mint az orvos. Amikor ezzel végzett, beállt a befelé nyíló ajtó mögé. Az egyik kezével megmarkolta a fecskendőt, a másik tenyerét rászorította a dugattyú tolórúdjának végére. A lépések egyre közelebbről hallatszottak. Magabiztosan dobbantak. Az őr a jelek szerint arra számított, Dilara még mindig eszméletlenül fekszik a vizsgálóasztalon. Kitárult az ajtó. Az őr belépett, de amikor meglátta a padlón fekvő orvost, hirtelen megtorpant. Közvetlenül Dilara előtt állt meg. A nő előrevetődött az ajtó mögül, hátulról tövig az őr combjába döfte a tűt, és közben rátenyerelt a tolórúdra. Mielőtt a férfi megmoccanhatott volna, az átlátszó folyadék bejutott a szervezetébe. Az őr felkiáltott, elrántotta a lábát. Dilara még akkor sem eresztette el a fecskendőt, amikor a tű kicsúszott a férfi combjából; úgy tartotta maga elé, mint valami kést. - Te kurva! - ordított fel az őr, és Dilarára rontott. Könnyedén félreütötte a fecskendőt, azután a vállánál fogva a levegőbe emelte a nőt. A szer izomba került, de Dilara bízott benne, hogy a nagyobb dózis miatt legalább olyan hatást fog gyakorolni az őrre, mint korábban rá. Némán számolni kezdte a másodperceket. Hatnál tartott, amikor az őr a falhoz csapta. Kiszorult a tüdejéből a levegő. Fuldokolva hajolt előre. - Ott maradsz! - parancsolt rá a férfi. Dilara a számoláson kívül semmit sem tehetett. Nyolcnál tartott, amikor az őr az szájához emelte a rádióját. Kilencnél, amikor fennakadt a szeme. Tíznél, amikor a padlóra rogyott. A férfi nem vesztette el az eszméletét, de nem volt magánál. Halkan nyöszörgött, és arról magyarázott valamit, hogy Dilara úgysem juthat ki élve. A nő mély lélegzetet vett, és nagy nehezen kihúzta magát. Belerúgott az őr karjába; ernyedt volt. Lehajolt, magához vette a géppisztolyt, és a hozzá tartozó tartalék tárakat. Megvizsgálta a fegyvert. Heckler & Koch MP5-ös. Egyszer, a tanfolyamon már lőtt ilyennel. Szép, könnyű kis géppisztoly. Éppen ilyenre volt szüksége. Magához vette az őr Sig Sauer pisztolyát is, és elindult a lépcső irányába.
*.*.* Tyler a második szinten ugyanolyan óvatosan járt el, mint az elsőn. Használhatatlanná tették a kamerát, azután elhelyezték a klémort. Az első ember, aki belép ezen az ajtón, még csak nem is sejtheti, hogy már csupán harminc milliszekundum van hátra az életéből. A harmadik szintre érve Grant leverte a kamerát, Tyler pedig letérdelt az ajtó mellé. Elhelyezte az aknát, és még éppen élesíteni akarta, amikor halk, csikorgó lépéseket hallott az ajtón túl húzódó, padlócsempés folyosóról. Valaki közeledett. Mivel még nem élesítette az aknát, gyorsan félrehajította, és fegyverét az ajtóra szegezve visszahúzódott a lépcsőfordulóig. Grant és Ramsey az ajtótól lejjebb lévő lépcsőszakaszon helyezkedtek el, ők is lövésre készen tartották fegyverüket. Az ajtó kinyílt. Abban a pillanatban, amikor meglátta a mögüle kikandikáló arcot, Tyler levette az ujját a ravaszról. - Ne lőjetek! - kiáltotta. Dilara állt az ajtó mögött. Dilara, aki állig felfegyverkezett. - Tyler! - sikoltott fel a nő. - Te élsz? - A férfi karjába vetette magát. Tyler szorosan átölelte, de pár másodperccel később eleresztette, és ostobán rávigyorgott Ramsey-re, akinek Grant magyarázta el gyorsan, hogy ki ez a nő. - Jól vagy? - kérdezte Tyler. - Ulric beadott valami drogot, de hamarosan jól leszek. - Dilara hangja kissé tompa volt, és úgy beszélt, mintha közben ragacsos mogyoróvajat enne. Tyler a nő kezében lévő MP5-ösre mutatott. - Biztos vagy benne, hogy képes leszel használni? - Amikor kiléptem azon az ajtón, majdnem lelőttelek. - Ezt igenként értékelem. - Azt mondták, meghaltál. - Helyes. Ezt akartam elhitetni velük. - Meg kell állítanunk őket! - mondta Dilara. - Azt tervezik, hogy New Yorkban, Los Angelesben és Londonban kieresztenek valamilyen priont. Ma éjszaka fogják elszállítani az anyagot. - Pontosan a prion miatt vagyunk itt. Egyébként már csak húsz percünk maradt rá, hogy megtaláljuk.
- Miért csak annyi? Tyler elmondta, hogy egy bombázógép köröz a fejük fölött. - És csak hárman jöttetek? Tyler bólintott. - A csapat többi tagja odafönt maradt. Nem tudunk kapcsolatba lépni velük. - Akkor? Most mit csinálunk? - Miután biztosítottuk a priont, ki kell találnunk, hogyan juthatunk be a komplexum vezérlőjébe. - Talán az egyik őr el tudná mondani, hogyan tudjuk megcsinálni - mondta Dilara. - Ha találnánk is egyet - csóválta a fejét Tyler -, kétlem, hogy elárulná. Ezek a fiúk nem valami beszédesek. Húsz percnél tovább tartana, hogy bármit is kiszedjünk belőlük. - Én ismerek valakit, aki beszélni fog. - Miért tenne ilyet? - Mert pár perce telepumpáltam igazságszérummal. Sebastian Ulric végignézte, ahogy a tudósai elhelyezik az utolsó adag Arkon-C-t a diszperziós eszközbe. Néhány perc, és minden készen áll a szállításra. A bázis elleni támadás kellemetlen, de semmi több - feltéve, hogy a tudósok be tudják fejezni a munkájukat. - Igyekezzenek! - szólt bele a mikrofonba. - Túl sokáig tart! Az Arkon-C transzferálása szokás szerint abban a kamrában zajlott, amelyet Ulric pár nappal korábban arra használt, hogy megmutassa, milyen sors vár az árulókra. A világon létező minden Arkon abban a helyiségben volt - kivéve azt a mintát, ami Noé bárkáján maradt. Ulric a transzferálás befejeztével meg akarta semmisíteni a felesleget. A komputeres adatbázisokat már törölték. A dokumentumok egyetlen létező másolata azon az USB-eszközön volt, amit a zsebében tartott. Ezekben a fájlokban minden benne volt arról, hogy a Noé bárkáján talált nyers priont, az Arkon-A-t hogyan sikerült Arkon-C-vé alakítani. Ulric el akarta kerülni, hogy valamelyik kormány megszerezze magának a receptet, és gyorsan létrehozzon valamilyen ellenszert. A kamrában dolgozó emberek felkészültek arra, hogy menet közben elszabadul az anyag, ezért valamennyien védőszkafandert viseltek. A laboratóriumokat már sterilizálták. A művelethez sós vizet használtak. Ezzel a módszerrel ugyan sokkal tovább tartott a dolog, mintha extrém hővel végzik a munkát, de hatékonyság szempontjából mindkét megoldás egyformán jó volt. Azt, hogy Noé idővel elhagyja a Bárkát, és újra benépesítse a világot, az tette lehetővé, hogy az Arkon, miután elpusztította az állatokat, beleömlött a sós tengerbe. A megfigyelőben jelen volt a három ember, akinek az volt a feladata, hogy eljuttassa az eszközöket a rendeltetési helyükre. Mindhárman úgy tudták, hogy a feladat végrehajtása után visszatérhetnek az Oázisba. Erre, mivel fennállt a veszélye annak, hogy menet közben megfertőződnek, esélyük sem lehetett. Visszatértük után a hazmatszkafanderben várakozó őrök a lehető legtávolabb viszik őket a bejárattól, majd végeznek velük. Ulric sajnálta őket, hiszen a hívei voltak, de az Oázis biztonsága mindennél fontosabb volt. A három szállítón és Ulricon kívül csak egy technikus és Petrova tartózkodott a helyiségben. Ulric bosszús volt; Dilara Kennernek már rég meg kellett volna érkeznie! Beleszólt a rádiójába. - Cutter, hol van Dilara Kenner? Nem használhatok túszként egy olyan személyt, aki nincs mellettem! Tyler Locke valószínűleg hallani akarja majd a nő hangját. - A nő, megszökött, uram - mondta Cutter. Ulric vadul szorította a készüléket. - Micsoda? Hogyan? - Nem tudom, de nemrég láttuk. A harmadik szinten mozgott, azután kiszaladt a lépcsőházba. Locke-nak is nagyjából ott kell lennie. - Ezek szerint újra együtt vannak? - Nem tudom. Azon a szinten nem működik a lépcsőházban elhelyezett kamera. - Elárulná, hogy mi az, amit tud? - A folyosón lévő kamerák közül egyik sem fogta be őket. Ez azt jelenti, hogy valamennyien a lépcsőházban vannak. Ha pedig ott vannak, akkor hamarosan megindítjuk ellenük a támadást. - Helyes! Ezután már nyilván nem lesz szükségem dr. Kennerre. Végezzenek az egész társasággal! Cutter a negyediken elhelyezett kamera által közvetített képet figyelte. Ez az eszköz még ép volt, és nem mutatott mozgást. Ez azt jelentette, hogy Locke és társai még mindig a harmadik szint lépcsőfordulójában vannak. Tökéletes. Cutter egy három frontos támadást tervezett el. Az Egyes Csapat lentről, a lépcsőházban közelíti meg a célszemélyeket; ez az osztag tölti majd be a csali szerepét. A Kettes Csapat a harmadik szint folyosójának közepénél várakozik, készen arra, hogy lecsapjanak Locke-ra, amint az kilép az ajtón. Ők egészen addig rejtve maradnak, míg a művelet irányítója - Cutter - nem jelzi nekik, hogy Locke és társai bekerültek a harmadik szinten lévő kamerák látóterébe. Ha ez megtörténik, az őrök előugranak, és likvidálják az ellenséget. Miután lent kezdetét veszi az akció, a Hármas Csapat, amely egy másik lépcsőn jutott fel az első szintre, fentről szorítja meg a célszemélyeket. Locke így nem tehet mást, mint hogy kimenekül a harmadik szint folyosójára, vagyis belesétál a csapdába. Cutter személyesen akarta vezetni a műveletet, különösen azután, hogy Locke közelében felfedezte Grant Westfieldet, de tudta, akkor tesz a legtöbbet a sikerért, ha a vezérlőből irányít. Így is elégtételt kaphatott: végignézhette Westfield halálát. - Kettes és Hármas Csapat! Várjanak a jelzésemre. Egyes Csapat. indulás! Az Egyes Csapat tagjai kirontottak a hetedik szint ajtaján, és elindultak felfelé a lépcsőn. Menet közben időnként elsütötték a fegyverüket. - Hármas Csapat. Indulás! Cutter látta, hogy a Hármas Csapat vezére berúgja az első szint folyosójáról nyíló ajtót. A következő pillanatban az ajtó felrobbant. A közvetlen közelében tartózkodó két ember teste cafatokra szakadt. Két másik ember, akik fedezték az elöl haladókat, az arcukhoz kaptak. Cutter a fogát csikorgatta dühében. Az ajtót beaknázták! Rászólt az Egyes Csapatra, hogy húzódjon vissza. Elkésett. Mielőtt az Egyes parancsnoka bármit válaszolhatott volna, ismét bekövetkezett egy robbanás. - Az Egyes Vezér elesett! - jelentette az egyik őr. - Az ellenség gránátokat dobál le a lépcsőn! Cutter emberei vészesen fogyatkoztak. - Egyes Csapat, kifelé onnan! A legközelebbi ajtót használják! Kettes Csapat, tartsák a pozíciójukat, és várják a parancsomat! Lehet, hogy Locke a történtek ellenére a harmadik szinten fog kilépni a lépcsőházból. Ha így történik, még mindig helyre lehet hozni az eddigi kudarcot.
Várt. A harmadik szint folyosóján elhelyezett kamera semmit sem mutatott. Eltelt harminc másodperc. Semmi. - Váltsanak át a kettes szint folyosójának kamerájára! - mondta Cutter. A monitoron Locke jelent meg. A háta mögött Dilara Kenner állt. Feltűnt egy másik katona, aki éppen felemelte Grant Westfieldet a kamerához. A jelek szerint egyikük sem sebesült meg. Westfield arca majdnem betöltötte a monitort. A karját valahová a kamera mögé nyújtotta. Miért nem veri le ezt is, ahogy a többit? Vajon mit. ?
A rohadt életbe! - Kapcsolják ki azt a kamerát! - kiáltott fel Cutter. - Gyorsan! A technikus nem volt elég gyors. Egy villanás, és valamennyi videokapcsolat megszakadt. Miután visszavonultak a kettes szintre, Grant megpillantotta a lépcsőfordulóban levert kamera maradványait, és közölte Tylerrel, támadt egy ötlete arra, hogyan tudnák használhatatlanná tenni az egyre bosszantóbb kamerákat. Egyszerre valamennyit, mert csak az idő telik azzal, hogy mindig szétverik az útjukba akadókat. Márpedig idővel nem álltak valami jól. A kamerák mindegyikét ugyanarra a hálózatra kapcsolták rá. Grant az állította, ha talál egy nagyfeszültségű vezetéket, és direktben ráköti a kamera videocsatlakozójára, túl tudja terhelni a rendszert. A kamerából kipattanó szikrák azt jelezték a számára, hogy pontosan az történt, amire számított. - Most már továbbmehetünk - mondta Grant. - Ebből majd rájönnek, mekkorát hibáztak, amikor egy olyan emberre bízták a rendszer kiépítését, aki nem rendelkezett az én csodás képességeimmel! Tyler a folyosó nyugati végében lévő lépcsőhöz vezette a csapatot. Ramsey egyetlen szó nélkül követte. Mivel Tyler mindenki másnál jobban ismerte a komplexum alaprajzát, a százados rábízta az irányítást. Már csak tizenöt percük maradt. Valamennyiükre teherként nehezedett a tudat, hogy sietniük kellene, de nem kockáztathatták meg, hogy terepen nyílt támadást indítanak egy olyan megerősített állás ellen, amiről semmiféle adattal nem rendelkeznek. Bármi a hasznukra lehetett, amit az igazságszérummal kezelt őr elmondhatott nekik, ezért időt kellett szánni a kihallgatására. Óvatosan kiléptek a lépcsőházba; senkit sem láttak. Elindultak, és már félúton jártak, amikor a harmadik szinten kivágódott egy ajtó. Ramsey volt a legelőnyösebb pozícióban. Megeresztett két rövid sorozatot, és leszedett két őrt, mielőtt azok reagálni tudtak volna. Az összeroskadó testek megakadályozták, hogy az ajtó becsukódjon; a résen keresztül Tyler látta, hogy két másik őr visszahúzódik a folyosóra. Kirohantak a folyosóra, és tüzet nyitottak a visszavonuló őrökre, akik a keleti lépcsőházhoz próbáltak eljutni. Tyler pontosan ezt akarta. Látta, hogy az egyik őr megáll, mielőtt kinyitná az ajtót. A férfi úgy viselkedett, mintha azt hallgatná, amit valaki a headsetjén keresztül közöl vele, ám a társa elrohant mellette, és valósággal nekivetődött az ajtónak. Az első őr megpróbálta visszarántani a másodikat, de az ajtó már kinyílt. Aktiválódott a Tyler által elhelyezett gránát. A robbanás hanyatt lökte a két őrt, de végül arcra borulva értek le a padlóra. Testüket vér és por fedte. - Melyik szobába megyünk? - kérdezte Tyler a nőtől. Dilara elvezette őket a 315-öshöz. A leütött orvos és az elkábított őr még mindig a padlón feküdt. Grant és Ramsey felemelte az őrt, felültették a székbe, a csuklójára ráfűzték a hevedereket. - Hogy hívnak? - kérdezte tőle Tyler, miközben Ramsey elővette a műanyag zsinórjait, és megkötözte az orvos kezét és lábát. Az őr szeme elkerekedett és kidülledt, de képtelen volt arra az emberre koncentrálni, aki megszólította. - Connelly. - A hangok valahogy szétkenődtek a szájában; úgy beszélt, mintha megivott volna tíz-tizenkét doboz sört. - Hány őr van itt, Connelly? - Őr? - A társaid. Hányan vannak? - A biztonsági csapatnak harminckét tagja van. - Azt hiszem, hat a szer - jegyezte meg Grant. - Hányan vannak idelent? - folytatta Tyler. - Tizenöten. Tyler úgy számolt, ha egy kis szerencséjük van, Cutter csapatának már kevesebb, mint a fele maradt hadra fogható. Cutter valószínűleg vissza fogja vonni az embereit a vezérlőbe, ott épít ki hídfőállást magának, és valószínűleg arra akar játszani, hogy ki bírja tovább. Tylert nem igazán érdekelte a dolog. Már csak tíz perc volt hátra a bomba kioldásáig. - Mi a helyzet a civilekkel, Connelly? - kérdezte. - Vannak fegyvereik? Connelly lustán megrázta a fejét. - Ulric nem akarta, hogy fegyvert kapjanak. Csak mi kaptunk. Ez Ulricra vallott. Ő akarta irányítani a csapatot, miután az Oázison kívül mindenki mást megölt. Egy birkanyájat akart létrehozni, amit kedvére terelgethet az Új Világban. Cutter ezek szerint csak a saját embereitől kaphatott segítséget. - Hol van a biolabor? - Az ötödik szinten - felelte Connelly. - Hogy jutunk be oda? - Tenyérletapogató. - És mi a helyzet a vezérlővel? Az hol van? - Hetedik szint. - Hogy jutunk be? - Sehogy. Belülről van lezárva. Meg kell várniuk, míg kijönnek. Hogyan lehetne rávenni a bent tartózkodókat arra, hogy előjöjjenek? Tyler csupán egyetlen választ talált a kérdésre. Pánik. - Connelly - mondta -, a te tenyérlenyomatoddal be tudunk jutni a biolaborba? Connelly bólintott. Tyler elégedetten nézett Grantre. - Gyere, segíts felemelni! Magunkkal visszük. Megtalálták a bejutás módját.
ÖTVENNÉGY Az ötödik szint lépcsőfordulójába érve Ramsey és Grant szemmel tartotta a lépcsőt, Tyler pedig rányomta Connelly tenyerét a biolaborra nyíló ajtó letapogató egységére. A parányi monitoron megjelent egy számbillentyűzet és egy felirat: „Adja meg a biztonsági kódot!" - Mi a biztonsági kód? - kérdezte Tyler. - Hét-nyolc-kilenc-kettő-négy - felelte Connelly, akár egy robot. Tyler beütötte a számokat. Az ajtó felberregett, a hevederzár kioldott. Most, hogy már nem vijjogott a sziréna, a berregés úgy hatott az üres lépcsőházban, mint egy kürtszó. Tyler kinyitott az ajtót, keresztüllökte rajta Connellyt. Nem nyitottak rá tüzet. Tyler belépett; egy újabb fehér folyosón állt. Ramsey, Grant és Dilara lövésre készen tartott fegyverrel követte. - Hol vannak? - kérdezte Tyler, miközben összekötözte Connelly csuklóját. Már nem volt szüksége rá. - Hol van Ulric? - Megfigyelőterem. - Az hol van? - A lifttől jobbra. Középtájon. - Mit csinálnak odabent? - A diszperziós ládákat készítik elő. Minden mást elégetnek. - Diszperziós ládák? - Tyler a társaira nézett. - Olyanok lehetnek, amilyet a Genezis Hajnalon találtam. Ez az oka annak, hogy az apám B terve a bombázás. - Szóval? Mi a terv? - kérdezte Ramsey. - Már nem maradt sok idő - felelte Tyler. Az órájára nézett; 8:53-at mutatott. Hét perc. - Teljes sebességre kell kapcsolnunk. Connellyt a padlón hagyva átfutott a lifthez, és kilesett az északi lépcsőhöz vezető folyosóra. Üres volt. Intett a többieknek. Óvatos léptekkel közeledtek a megfigyelőszoba ajtajához. Az út negyedénél jártak, amikor a folyosó túlsó végében, jó húsz méter távolságban, kinyílt egy ajtó. Egy védőszkafanderes nő lépett ki rajta. Ahogy meglátta a négyfős csapatot, megtorpant, majd sikítva visszarohant az ajtó mögé. Szándékai ellenére megoldotta Tyler problémáját. Egy fegyveres őr lépett ki a megfigyelőhelyiségből. Ramsey egy rövid, három lövésből álló sorozattal leterítette. Tyler végigrohant a folyosón, előrevetődött, az utolsó néhány métert háton csúszva tette meg. Ahogy benézett a megfigyelőbe, egy pillanatra látta Ulricot és Petrovát, akik éppen akkor ugrottak ki a helyiség túlsó oldalán lévő ajtón. Tyler továbbcsúszott a padlócsempén. Fölötte golyók verték végig a falat. Megeresztett egy lövést a támadó irányába; úgy látta, eltalált valakit. Ramsey a leszedett őr fölött beugrott a megfigyelő helyiségbe. Bekapott egy golyót a vállába; a padlóra rogyott, és ezzel magára vonta a bent maradt utolsó őr figyelmét. A mögötte érkező Grant-nek ennyi idő éppen elég volt ahhoz, hogy lelője a fickót. Grant után Tyler is berontott a szobába. A vezérlőpult alatt egy fehér köpenyes, rémült arcú férfi kuporgott. Tyler a széles ablakon túli, acélfalú kamrában három védőszkafanderes alakot látott. A kamra padlóján három fémláda feküdt - pontosan olyanok voltak, mint az, amit Tyler a hajón, Ulric kabinjában talált. A védőszkafanderes emberek mozdulatlanul figyelték a megfigyelőben zajló tűzharcot. Csupán egyetlen másodpercig tartott, míg Tyler felmérte a terepet, és megállapította, hogy Ulric már nincs jelen. Berontott a szemközti ajtón, és felkészülve arra, hogy golyózáport zúdítanak rá, rögtön térdre rogyott. Látta, hogy Petrova feltépi a lépcsőház ajtaját. Ulric egy pillanatra feléje fordult, a szemébe nézett. Tyler még ilyen távolságból is tisztán látta az arcára kiülő gyűlöletet, és azt is észrevette, hogy Ulric kezében nincs semmiféle láda vagy bőrönd. Felemelte a fegyverét, de Petrova berántotta Ulricot az ajtó mögé. A lövés célt tévesztett. Tyler felállt, visszament a megfigyelőbe. Grant a százados bal vállára szorította a kezét. - Hogy van? - kérdezte Tyler. - Rendbe jövök - húzta el a száját Ramsey. - Kifutunk az időből! Fejezzük be! Tyler a vezérlőpult alatt kuporgó emberre nézett. - Szóljon annak a háromnak odabent, hogy jöjjenek ki. Semmit se hozzanak magukkal. Zárják be az ajtót. A védőszkafanderes emberek ellenkezés nélkül, gyorsan teljesítették a parancsot. Kivonultak a kamrából. - Az összes anyag odabent van? - Tyler a technikusra szegezte a fegyverét. A férfi készségesen bólogatott. - Igen, ennyi Arkonunk maradt. - Arkon? A prion ágens? - Igen. - És el tudja égetni a ládákat? Így, hogy odabent vannak? Újabb bólintás. - Akkor gyújtson be! - Egy pillanat, Locke! - szólalt meg Ramsey. - Arra kaptunk parancsot, hogy biztosítsuk az anyagot, nem arra, hogy megsemmisítsük. - Sajnálom, százados. Erre a cuccra senki sem fogja rátenni a kezét. Különösen nem az apám. - A technikusra nézett. - Rajta! Ramsey mozdult, hogy megállítsa a technikust, ám Grant a fegyverére tette a kezét. - Na-na! - mondta Grant. - Nem azért csináltam végig ezt az egészet, hogy a hadsereg hozzájusson egy új fegyverhez! - Ramsey százados - mondta Tyler -, maga nem látta, mire képes az Arkon. Van családja? - Feleségem, két fiam - felelte Ramsey. - Ulric azt tervezte, hogy ezzel, az Arkonnal megöli őket, és mindenki mást, akit valaha ismert. Sokkal jobban fogok aludni, ha tudom, hogy megsemmisítettük az anyagot. Maga talán nem? Ramsey elgondolkodott. - Hivatalosan megparancsolom, hogy biztosítsák az ágenst, de a jelenlegi állapotomban nem igazán tudnám megakadályozni önöket abban, hogy ellenszegüljenek az utasításomnak. - Halványan rámosolygott Tylerre. - Nos - mondta Grant -, akkor ennyit a hivatalos formákról. - Rajta! - utasította Tyler a technikust, aki megnyomta a „Sterilizáció" feliratú vörös gombot. Lángok csaptak fel a kamrában. Tyler a hőmérőre nézett. A belső helyiségben néhány perc alatt ötszáz Celsius fok fölé emelkedett a hőmérséklet. A nyitott fémládákban heverő, Arkont tartalmazó hengerek felhasadtak, tartalmuk a tűzbe fröccsent. Minden megolvadt és szétégett, ami nem fémből készült. Tyler megkönnyebbülten felsóhajtott. A veszélyt elhárították, és a sereg sem fog új biofegyverhez jutni, amivel eljátszadozhatna. Most már
foglalkozhattak a torlaszok megnyitásával, és azzal, hogy mentsék magukat. Tyler az órájára pillantott. - Öt perc maradt - mondta. - Dilara, elboldogulsz ezzel a fickóval? - A technikusra mutatott. Dilara csőre töltött fegyvert tartott a kezében, de gyors mozdulattal kiejtette a lövedéket a töltényűrből, majd a felhúzó fogantyút megrántva ismét csőre töltötte a géppisztolyt. A technikus még rémültebb arcot vágott, mint addig. - Készen állok! - Dilara hangja sokkal tisztább volt, mint korábban. - És maga, százados? Felkészült? - Az egyik karomat még mindig tudom használni. Megteszem, amit tőlem telik. - Helyes. Csupán egyszer futhatunk neki a dolognak, nincs második lehetőség. El kell hitetnünk velük, hogy az Arkon meg fogja fertőzni őket. Ramsey százados, ha pozícióba került, robbantsa be a hetedik szinten lévő ajtót. Dilara, számodra ez lesz a jel. Ha meghallod a robbanást, nyomd meg ezt a gombot. Tyler a „Sterilizálás" feliratú melletti gombra mutatott, amelyet annak érdekében, hogy elkerüljék a véletlenül történő aktiválást, felpattintható védőburokkal láttak el. A gomb sárga-fekete csíkos felületére nagy betűkkel a „Fertőzésveszély - szivárgás!" szöveget írták.
ÖTVENÖT A Fairchild légi bázisról felszállt B-52-es bombázó újra az Olympic-félsziget fölé fordult, és ezzel megkezdte az utolsó átrepülését. Annak ellenére, hogy a bombarekeszében egy tíztonnás MOP-ot vitt magával, a gigantikus gép könnyedén hajtotta végre manővert. Pontosan négy percre és harminckilenc másodpercre volt szüksége ahhoz, hogy elérje a kioldási pontot. Tom Williams őrnagy vette a Locke tábornoktól érkező parancsot. - Fúrófej, térjen rá a kioldási pályára! - Itt Fúrófej. Az adást vettem. Kioldás 21:00-kor. - Fúrófej, készüljön fel rá, hogy a megjelölt időpont előtt bármikor megkaphatja a művelet leállítására vonatkozó parancsot! - Vettem. - Az őrnagy átváltott a gép belső kommunikációs csatornájára. - Jól van, fiúk, figyelem! Vigyük a cél fölé a csomagot! - A fedélzeten Williams volt az egyetlen tiszt, aki ismerte a küldetés valódi természetét. Tisztában volt azzal, mennyire fontos megsemmisíteni egy halálos biológiai fegyvert, de nem sok kedve volt ahhoz, hogy amerikai területre dobjon le egy bunkerrobbantó bombát. Megkapta a parancsot, amit teljesíteni akart, de közben abban reménykedett, megérkezik az akciót leállító parancs. Közben kinyílt a bombarekesz ajtaja. Tyler és Grant a hetedik szinten, a lépcsőfordulóban foglalt el pozíciót. Ramsey a létesítmény túlsó oldalán, a lépcsőházban várakozott. Dilara a biolabor megfigyelő helyiségében maradt. Tyler nem futott össze több őrrel. Ebből arra következtetett, hogy Cutter magához rendelte az embereit, és bezárkózott a vezérlőterembe. - Mindenki felkészült? - kérdezte Tyler. A külvilággal nem létesíthettek rádiókapcsolatot, de az Oázison belül kiválóan működtek a kommunikációs eszközök. - Pozícióban vagyok - mondta Ramsey. - Készen állok! - jelentette Dilara. Tyler az órájára nézett. Négy percük maradt. Csupán egyetlen dolgot tehettek annak érdekében, hogy életben maradjanak: kapcsolatba kellett lépniük a bombázóval, és közölniük kellett vele a művelet leállítását elrendelő kódot. - Jól van, Ramsey. Rajta! - Tűz a rókalyukban! - érkezett Ramsey válasza. A robbanás több mint ötven méter távolságban következett be, de úgy megrázta a lépcsőházat, mintha a szomszéd helyiségben történt volna. Ramsey a Tyler trükkös zsákjában maradt valamennyi robbanóanyagot aktiválta a lépcsőház ajtaja előtt. A por és a füst hatékony torlaszt alkotott, mindenki kedvét elvette attól, hogy abba az irányba próbáljon menekülni. - Dilara! - mondta Tyler. - Most! A komplexumban vijjogni kezdtek a szirénák. Ez a hang más volt, mint a korábban hallott. - Figyelem! - visszhangzott a falak között az előre rögzített üzenet. - Fertőzésveszély! Szivárgás az ötös szinten! Miközben a gép újra és újra megismételte a figyelmeztetést, Tyler feltépte a folyosóra nyíló ajtót. Ha a Connellytől szerzett információ helyes volt, a vezérlőnek a hetedik szint folyosójának közepén kellett lennie. A robbanás és a vészjelzés megszólalása között Tyler abban reménykedett, hogy sikerül pánikot kelteniük a megmaradt őrökben, akik valószínűleg tisztában voltak azzal, hogy mire képes az Arkon. Ahogy várta: kinyílt a vezérlő ajtaja, és két ember ugrott ki rajta. Tylernek és Grantnek még azelőtt kellett odaérnie, hogy az ajtó becsukódik a menekülők mögött. Tyler lelőtte a bal oldali fickót, Grant a másikat szedte le. Egyiküknek sem maradt ideje arra, hogy felemelje a fegyverét. A folyosó túlsó végén megjelent Ramsey. Bal karját a teste mellé szorítva rohant, de tisztán látszott, nem ér időben az ajtóhoz, nem tudja megakadályozni, hogy bezáródjon. Tyler előrevetődött, és az utolsó előtti pillanatban sikerült megragadnia az ajtó kilincsét. Nem törődve az ajtót végigverő golyókkal, visszahúzta. Grant behajított a vezérlőbe egy villanógránátot. Mivel nem akartak kárt tenni a kapcsolókban, nem használhattak normál repeszgránátot. A villanógránát felrobbant. Grant berontott az ajtón. Ramsey és Tyler követte. A helyiség körülbelül tizenöt méter széles volt. A bal oldali pult előtt két őr ült; ostoba arccal, félig vakon pislogtak. Grant villámgyorsan leütötte őket a fegyvere tusával. Jobbról lövések érkeztek. Tyler látta, hogy Cutter és két őr áttuszkolja Ulricot meg a barátnőjét egy másik kijárattal nem rendelkező helyiségbe. A jelek szerint Ulric kiépíttetett magának egy pánikszobát. Cutter menekülés közben folyamatosan lőtte a támadókat. A pánikszoba csúszóajtaja záródni kezdett. Mielőtt becsukódott volna, Tyler látta, hogy Ulric elmosolyodik, és egy szót formál az ajkaival: „Vesztettél". Ulric, Cutter és Petrova eltűnt az ajtó mögött. Tylernek nem volt ideje arra, hogy miattuk aggódjon. Tudta, ha nem sikerül felnyitnia a torlaszokat, velük együtt ő is elpusztul. Ekkor már csak három ember volt talpon a vezérlőben: Tyler, Grant és Ramsey. Mindhárman a fal teljes hosszában húzódó pult elé álltak. A falióra szerint már csak két perc volt hátra kilencig. A monitorok nagy része sötét volt - ezeknek kellett volna mutatniuk a tönkretett kamerák által közvetített képeket. A többi képernyőn a létesítményt működtető különböző rendszerek állapotát lehetett figyelemmel kísérni. - Gyorsan! - mondta Tyler. - Keressétek a torlasz vezérlőjét! - Normál kapcsoló? - kérdezte Grant. - Igen. Biztos nem használnának szoftverkontrollt, ennél markánsabb megoldásokat alkalmaznak. Végigvizsgálták a kapcsolókat és az LCD-paneleket. - Azt hiszem, megtaláltam! - kiáltott fel Ramsey. - „Bezárkózás", ez áll rajta. - Próbálja meg! Ramsey elkattintotta a kapcsolót. Az egyik kijelző vörösről zöldre váltott. A torlaszok visszahúzódtak a falakba. Hatvan másodperc. Ramsey beleüvöltötte a rádióba az akciót leállító kódot. - Árész Vezér Fúrófejnek! Rajta, Fúrófej, jelentkezz! A kút kiszáradt! Ismétlem: a kút kiszáradt! Válasz helyett csak sztatikus zörej hallatszott. - Túl mélyen vagyunk - mondta Ramsey. - Túl nagy az interferencia. Fel kell jutnunk a felszínre. - Ramsey egyre sápadtabb lett a vérveszteség miatt. Egyértelmű volt, ő nem jutna fel elég gyorsan. Grant erősebb volt nála, Tyler viszont fürgébb. - Én megyek - mondta Tyler. Ledobta a fegyverét és a zsákját, és a lépcső irányába rohant. Kettesével szedte a fokokat, és közben folyamatosan ismételgette: - Fúrófej! A kút kiszáradt! Fúrófej, jelentkezz! Mire feljutott a második szintre, kifogyott a szuszból. Az elmúlt egy óra szünet nélküli akciósorozatában elhasználódott az ereje, a testéből
kifogyott az adrenalin, ám ahogy felért a lépcsőfordulóhoz, meghallotta a szakadozó hangot, ami új lendületet adott neki. - Árész, vétel, nem tudnád. - Ismétlem: a kút kiszáradt! A kút kiszáradt! - Itt Fúrófej Központ! - Tyler felismerte az apja hangját. - Ismételje meg! - Apa, én vagyok az! A kút kiszáradt! Ne dobjátok le azt az istenverte bombát! - Műveletet leállítani! - üvöltött az apja. - Leállítani! Leállítani! Tyler úgy döntött, ezután ez lesz a kedvenc szava. Leállítani. Térdre rogyott, és úgy lihegett, mintha végigfutotta volna a maratoni távot. - Leállni! Leállni! Leállni! - érkezett a parancs a rádión. Williams őrnagy, a pilóta továbbította az utasítást a bombázótisztnek, aki már éppen ki akarta oldani a csomagot. Williams csak ezután fogta fel, milyen erővel szorította a botkormányt. Most, hogy már nem nehezedett rá iszonyatos súlyként, hogy a saját hazáját kell bombáznia, megkönnyebbülve ellazította az ujjait. - Fúrófej visszatér a bázisra - mondta a rádióba, és keleti irányba, Spokane felé fordította a B-52-est. A bombarekesz ajtaja becsukódott.
ÖTVENHAT Amikor kilépett az Oázisból, Tyler látta, hogy a különleges alakulat kommandósai elintézték a felszínen maradt őröket: néhányat fogságba ejtettek, a többieket megölték. A csapat összesen három embert vesztett, sajnos Knoll közlegény is a halottak között volt. Amint kiadásra került a bombázás leállítására vonatkozó parancs, a zónában megjelentek az addig készenlétben álló Blackhawk helikopterek, amelyek Fort Lewisból két szakasz katonai rendészt hoztak. A katonák elindultak, hogy átvizsgálják a terepet, felkutassák az esetleg rejtőzködő ellenséget, elfogják azokat, akik titkos kijáratokon keresztül próbáltak menekülni. A KR-eknek majdnem egy órájába tellett, hogy kitereljék az Oázisból a civileket. A lámpák fényköreiben több száz zavarodott ember ült, azon tanakodva, mi történhetett. Miután Dilara lenyomta a fertőzésveszély miatti riasztást elrendelő gombot, a teljes ötödik szint lezárásra került, ezért beletelt egy kis időbe, míg a nőt felhozták. Ahogy kiszabadult, Tyler felvitte a felszínre. Egymás mellett állva élvezték a hűs, éjszakai levegőt, majd elindultak a sebtében felállított támaszpontra, ahol már megkezdték a sebesültek ellátását. Tyler beszámolt Dilarának arról, hogy Ulric hogyan zárkózott be a pánikszobájába. - Még mindig nem tudjuk, hogy ez az egész hogyan kapcsolódik Noé bárkájához - mondta Dilara. - Ulric azt mondta, a Bárkában talált relikvia volt a prion forrása. Nem tudom, hihetünk-e neki. - Az FMK szakemberei azt mondták, a priont vélhetőleg valamilyen nyers változatból hozták létre - felelte Tyler. - Lehet, hogy ez nem volt más, mint a relikvia. - Tehát szerinted Ulric igazat mondott? - Nos, ezt hamarosan megtudjuk. Ha kipiszkálják a pánikszobából, mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy mentse a bőrét. Az alkudozás során valószínűleg el fogja árulni, hol találjuk meg Noé bárkáját. Ulricnak kivételes tehetsége van ahhoz, hogyan védje meg magát. - Én már csak azt szeretném kideríteni, mi történt az apámmal. - Már szóltam, hogy azonnal értesítsenek, ha elfogják Ulricot. Ígérem, erre a kérdésre is választ fogsz kapni. A tisztáshoz értek, ahol a hordágyakon hat ember feküdt. Orvosok sürgölődtek körülöttük, infúziós tűket illesztettek a karjukba, bekötözték a sebeiket. Grant közvetlenül Ramsey mellett állt. A vörös hajú százados vállát már bekötözték, és közölték vele, hamarosan átszállítják Fort Lewisba, a Madigan katonai kórházba. Tyler meglepetten látta, hogy a hófehér bőrű férfi arca sápadtabb, mint normál körülmények között; nem hitte volna, hogy ez lehetséges. - Hogy érzi magát? - kérdezte Tyler. - Nem most dolgoztam meg a legkeményebben a Bíborszívért - felelte Ramsey erőtlen hangon. - Az emberei remek munkát végeztek. - Jó kiképzést kaptak. De maguk is jók voltak. Örülök, hogy velünk tartottak. - A munka neheze most kezdődik. El kell végezni a vizsgálatokat, ki kell deríteni, mi volt ez az egész. - Ezek az emberek azt sem tudják, mibe keveredtek - mondta Grant, miközben nem messze tőlük földet ért egy újabb helikopter. - Szerintem a legtöbbjük tisztában van vele - felelte Tyler. - Abból, amit eddig hallottam, úgy tűnik, a többségük azt hiszi, valamiféle hitvagy hűségpróbán estek át. - Lehet, hogy fogalmuk sem volt róla, Ulric mit tervez? - Valószínű, hogy néhányuk pontosan tudta. Beletelik egy időbe, hogy a nyomozóhatóságok megállapítsák, kik voltak ezek. - De minden bizonyítékot megsemmisítettünk! - mondta Ramsey. - Ulric meg fogja úszni a dolgot, nekünk pedig komoly politikai problémával kell szembenéznünk. Ezek a vallási fanatikusok biztos szereznek majd néhány kellemetlen percet a kormánynak. - Nem hiszem, hogy így lesz - vélte Tyler. - Csak a veszélyes anyagokat égettük el. Az a férfi, aki a sterilizációs kamrát működtette, attól retteg, hogy mindenért őt tesszük felelőssé, ezért megmutatta nekünk a laborok szintjén elrejtett dokumentumokat, a részletes terveket. - Jó hír! - kiáltott fel Miles Benson, aki iBOT kerekes székében ülve a helikopter felől Tyler és Grant irányába tartott. - Ulric cége fogja viselni a felelősséget azért az országúti száguldozásért, amit azzal a teherautóval műveltetek Phoenixben! Már kapcsolatba léptem az ügyvédeinkkel és a biztosítónkkal. Örülhettek, nem fogom megvonni a legközelebbi osztalékotokat. - Elmosolyodott. - Ez kemény menet volt, de jó munkát végeztetek. - Köszönjük. - Kissé fáradtnak tűnsz, Tyler. - Tudnék aludni. - Vi-gyázz! - üvöltötte az egyik őrmester. A közelben álló katonák feszes vigyázzba vágták magukat. - Pihenj, folytasd tovább! - Tyler apja ezúttal nem díszegyenruhát, hanem terepszínű gyakorlót viselt. Gyors léptekkel közeledett, Miles mellé érve megállt. Eltekintve attól, hogy Miles kerekes székben ült, a két férfi külseje, kiállása nagyjából azonos volt: katonás tartás, rövidre nyírt haj, viharvert arc; akár testvérek is lehettek volna. A tábornok Tyler szemébe nézett, de valamennyi katonájához szólt. - Kiváló munka, emberek! Büszke vagyok magukra. - Locke tábornok elárulta, Tyler - mondta Miles -, hogy mindenképpen részt akartatok venni az akcióban. - Ez a fiú mindig önként vállalja a legnagyobb őrültségeket - mondta a tábornok. - Az lesz a vége, hogy egyszer otthagyja a fogát. Hol a prionfegyver? - Valahol a szellőztetőrendszer szűrőiben - felelte Tyler elégedetten. - A fegyver biztosítására adtam parancsot! Mi történt? - Uram - szólalt meg a hordágyon fekvő Ramsey százados -, a fegyver komoly veszélyt jelentett a küldetésre. Csak úgy tudtuk elérni a célunkat, hogy elégettük. A tábornok gyanakvóan összehúzott szemmel nézett Tylerre. - Így történt? - Akár tetszik neked, akár nem, így döntöttem. Locke tábornok levette a sapkáját, majd beletúrt a hajába. - Szeretnék beszélni veled, fiam. Négyszemközt. Ahogy a tábornok elindult, Tyler odahajolt Ramsey-hez. - Ezt igazán nem kellett volna megtennie - mondta. - Mi mindig kiállunk egymás mellett. És most már maga is közénk tartozik. Nem hivatalosan. - Jöjjön! - Grant felsegítette a századost. - Elintézzük, hogy felkerüljön a következő helikopterre. - Lassan elindultak az egyik Blackhawk felé. Tyler a szobormereven, egyenes háttal álló tábornokhoz lépett, és szorosan elé állt. Az arca merev volt, akár egy maszk; lélekben felkészült arra a büntetésre, bármi legyen is, amit az apja ki akar mérni rá.
- Nem teljesítetted a parancsokat - mondta a tábornok. - Nem hagyhattam, hogy rátedd a kezed a prionfegyverre. - Magasról teszek a fegyverre! Tulajdonképpen örülök, hogy megsemmisítetted. Tyler arca megenyhült. Értetlenül nézett az apjára. - Tessék? - Megmondtam, hogy ezen a világon nincs helye ilyen dolgoknak. - De Ramsey-nek azt a parancsot adtad, hogy. - Tyler, katona vagyok, és kötelességem teljesíteni a kapott parancsokat. Arra utasítottak, hogy biztosítsam ezt a biofegyvert. A parancsot továbbítottam Ramsey-nek. Hivatalosan a küldetésnek ez a része kudarcba fulladt. Ramsey-től részletes jelentést fogok kérni a történtekről. Nem hivatalosan viszont. Úgy gondolom, helyesen cselekedtél. Helyesen és bátran. - Meglep? - Nem igazán. Ismerem a szolgálati aktádat. Valóban figyelemre méltó, de White Sandsben fordult elő először, hogy szembenéztél velem. Nem kerültél meg, mint például az iskola befejezése után, amikor a tudtom nélkül beléptél a seregbe. Nem, most elém álltál, és nyíltan vállaltad a véleményedet. Először láttam, hogyan cselekszel akció közben, és ez is megerősítette bennem az érzést, hogy bátor vagy. Tyler sok mindenre számított, de erre nem. Dicséretet kapott a tábornoktól! Azután, hogy Karen halálát követően részvétét nyilvánította, ez volt az első pozitív, valóban emberi dolog, amit Tyler az apjától hallott. - Miért nem akartad, hogy részt vegyek a küldetésben? - kérdezte. A tábornok felsóhajtott. - Neked nincsenek gyerekeid. Sajnálom, hogy ez a helyzet. Ha lennének, megértenéd, milyen helyzetbe kényszerítettél bele. - Kis szünetet tartott. - Parancsot kellett volna adnom a B-52-esnek a bomba ledobására. A tábornok hangjában még mindig jelen volt a tőle megszokott keménység, de a szavai kevésbé voltak élesek, mint korábban. Tyler úgy érezte, képes lesz rá, hogy valamivel jobban tisztelje az apját, mint korábban. Hirtelen eszébe jutott, amit az apja a biofegyver megsemmisítéséről mondott, azután az, hogy Dilara szerint a Noé bárkáján lévő relikvia tartalmazza az anyag utolsó mintáit. - Ha esetleg, netalántán - mondta célzatosan - kiderülne, hogy valahol még létezik ebből a prionból. És ha esetleg lenne valaki, aki tudja, hol van ez a csekély minta. Mit mondanál az illetőnek? - Azt, hogy semmi olyasmiről nem akarok tudni, amibe hivatalosan bele kellene avatkoznom - felelte a tábornok. - De közben reménykednék, hogy az illető elég bátor ahhoz, hogy megtegye, amit meg kell tennie. Elég bátor a minta megsemmisítéséhez. Tyler mélyen a tábornok szemébe nézett, és bólintott. - Ezt észben tartom. Elindultak Miles és Dilara felé. A nő még mindig az orvosi állomáson tartózkodott. A tábornok még egyszer a fiára nézett. - És Tyler. A jövőben ne légy fafejű, és tartsuk a kapcsolatot! Legközelebb talán nekem lesz szükségem a te segítségedre. - Megfordult, és elindult a parancsnoki állás irányába. Miles elképedve nézett Tylerre. - Végül kibékültetek? - kérdezte. Tyler, aki még mindig nem tért egészen magához a beszélgetést követően, megrázta a fejét. - Nem tudom. Egyelőre. Azt hiszem, igen. - Ez azt jelenti, hogy mostantól legitim üzleti partnernek tekinthetjük? - Miles tisztában volt vele, hogy addig kell ütni a vasat, amíg meleg. - Ha bármilyen szerződést tudsz kötni vele, vagy rajta keresztül, tedd meg! - mondta Tyler, és felemelte a mutatóujját. - De gondoskodj róla, hogy ne én legyek a projekt vezetője. Ennyire azért még nem vagyunk jóban egymással. - Pompás! - mondta Miles, és olyan elégedetten dörzsölte össze a kezét, mintha már látná a rengeteg, beáramló pénzt. - Ó, mielőtt elmennék. A gépen voltam, amikor Aiden kapcsolatba lépett velem. Kérte, hogy hívd fel. Azt mondta, érdekes hírei vannak számodra. - Átadta Tylernek a mobiltelefonját. - Amíg beszélsz, váltanék néhány szót Locke tábornokkal. Szeretném tájékoztatni arról, hogy a Gordian milyen módon tudna a Kockázatcsökkentő Védelmi Ügynökség hasznára lenni. - Tylert és Dilarát magára hagyva elgurult a parancsnoki állás felé. - Csak egyetlen hívás - mondta Tyler a nőnek -, azután máris indulunk vissza Seattle-be. - Rendben. Már nagyon jólesne egy zuhany. Tyler beütötte a számot. Aiden az első csengetés után fogadta a hívást. - Tyler! Hallom, volt részed némi izgalomban! Irigyellek. - Hidd el, rosszul teszed. Figyelj, rohannom kell. Milestól tudom, hogy találtál nekem valamit. - Igen. Emlékszel arra a papírdarabra, ami Dilara medáljában volt? Arra, amit ideadtál nekünk elemzésre. Arra, amiben a KBK-ról szó. A Kincsek Barlangjának könyve... - Őszintén megvallva, erről teljesen megfeledkeztem. Találtál valamit? - Két, számokból és betűkből álló sorozatot. A TMC szkennermikroszkópjával el tudtuk olvasni a tollal írt karaktereket. Azt hiszem, egy szélességi és egy hosszúsági fokra utalnak. Tyler leírta az Aiden által bediktált számokat és betűket - 122. bggyuNy, 48.hutzsÉ -, és töprengve nézte a furcsa koordinátákat. - Miért találom ezeket ismerősnek? - kérdezte. - Azért, mert most éppen a nyugati hosszúság 122. és az északi szélesség 48. fokánál állsz! - felelte Aiden. Tyler rájött, előzőleg az Oázis elleni akció tervezése során látta ezeket a koordinátákat. - A percek megjelölése nélkül képtelenség megállapítani, hogy a sziget melyik részén van a kérdéses pont. Mi a helyzet a betűkkel? Ezek mit jelentenek? - Fogalmam sincs. A medálban talált cetlin csak ennyi volt. Tyler a nőre nézett. - Előfordult, hogy apád kódokat használt a jegyzetei elkészítése során? - Miért? - Mert hagyott neked egy üzenetet. - Tyler megmutatta a koordinátákat. - Azt hiszem, ez elvezethet minket valami máshoz. Nem tudod véletlenül, hogyan kell értelmezni ezeket a betűket? - De, lehetséges. Apám azokat a jegyzeteit, amit titokban akart tartani mások előtt, titkosírással írta le. Kicsi koromban megtanított rá. Időnként én is használom a saját jegyzeteimnél. Kettőnkön kívül senki sem ismerheti a kulcsot.
Dilara a koordinátákra nézett, és kivette Tyler kezéből a tollat. Gyorsan áthúzta a betűket, föléjük írt egy-egy számot. - Köszönöm, Aiden - mondta Tyler. - Átvesszük az ügyet. - Majd meséld el, mit találtatok! - Aiden bontotta a vonalat. - Szerinted mi ez? - kérdezte Dilara. - Ezt csak egy módon deríthetjük ki. - Tyler megfogta az előttük elhaladó katona karját. - Őrmester, elkérhetném a GPS-lokátorát? - Természetesen, uram - felelte az őrmester meglepetten, és átnyújtotta a készüléket. A koordináták olyan precízek voltak, hogy gyanítani lehetett, Dilara apja is valamilyen GPS-eszközt használt a meghatározásuk során. Tyler beütötte a számokat a készülékbe. A kapott eredmény nem okozott neki túl nagy meglepetést. - Erről a telepről van szó - mondta. Dilara felélénkülve nézett rá. A koordináták által meghatározott pont körülbelül háromszáz méternyire volt attól a helytől, ahol éppen álltak. Annak az erdősávnak az irányába kellett elindulniuk, amelyen Tyler a kerítéstől idefelé jövet keresztülhajtott. Felkapcsolták a zseblámpáikat, és megkeresték a megjelölt pontot. A koordináták által jelölt helyen egy hatalmas, legalább ötszáz éves fenyőfa állt. Vastag törzsén egy fekete, a régi erdőtüzek során megpörkölődött szélű üreg tátongott. - Bizonyára elásta - mondta Dilara. - Elvégre régész. Szereznünk kellene pár szerszámot. Tyler megvizsgálta az elszáradt fenyőtűkkel borított talajt. Ha Dilara apja három éve valóban elásott valamit ezen a helyen, a nyomokat már régen elmosta az eső. Talán egy talajvizsgálatra alkalmas radar a segítségükre lehetne. Már éppen vissza akart fordulni, hogy segítséget kérjen a katonáktól, de hirtelen megtorpant. - Mi oka lenne apádnak arra, hogy éppen itt rejtsen el valamit? - kérdezte. - Nem tudom. Lehet, hogy olyasmiről van szó, amit el akart rejteni Ulric elől. - Tegyük fel, hogy vendégként érkezett. Szerinted nem találták volna furcsának, ha ásóval a vállán kiballag az erdőbe? Valaki biztos észrevette volna. - Talán a kezével ásott. - Úgy nem juthatott volna túl mélyre. De ha mégis, akkor piszkosan, esetleg véres kézzel ment volna vissza. Ebből pedig Ulric biztos rájött volna, hogy valami nem stimmel. - Ha nem így, akkor hogyan. ? Dilara elharapta a mondat végét. Mindketten a fára, pontosabban a törzsén sötétlő üregre néztek. Tyler bevilágított az odúba. Kéregdarabok, víz. Előrehajolt, megvizsgálta az üreg felső részét. Egy kör alakú tárgy verte vissza a zseblámpa fényét. A kör valójában annak a körülbelül öt centiméter átmérőjű hengernek az alja volt, amit a fa rovarok által kirágott törzsébe dugtak bele. Tyler megpróbálta elérni, de a keze túl nagy volt, nem fért be a szűk helyre. Dilara becsúsztatta a kezét, megmarkolta a hengert. Háromszor is meg kellett rántania, olyan erősen beszorult, de végül sikerült kiszabadítania. A fehér, opálos henger körülbelül hatvan centi hosszú volt. Vízhatlannak látszott. A tetejét lezárták. Dilara az ingével letörölte róla a mocskot, majd mély lélegzetet vett, és kinyitotta. A halvány fényben Tyler egy megsárgult, nagyon réginek tűnő pergamentekercset látott. A tekercsbe egy modern, fehér papírdarabot dugtak be. Dilara óvatosan kihúzta a fehér lapot. Ahogy rápillantott, a szemét elfutotta a könny. Elolvasta a levelet, majd felnézett Tylerre. - Az apád írta? - kérdezte a férfi. Dilara bólintott. - Azt akarta, hogy megtaláljam ezt. Ez a Kincsek Barlangjának könyve. Ennek segítségével találhatjuk meg Noé bárkáját.
ÖTVENHÉT Amikor Boeing Fielden kiszálltak a Blakchawkból, Tyler úgy érezte, mintha nem öt nap, hanem hónapok teltek volna el azóta, hogy Dilarával megérkezett ide Las Vegasból. Grant a repülés során egyfolytában Tifannyról beszélt, meg arról, hogy már éppen ideje lenne visszatérnie Seattlebe. Tyler egyetértett vele. Grant a belvárosban lakott, ezért Miles Benson kocsijával bevitette magát a Gordian főhadiszállásához. Tyler és Dilara a Porschéba szállt be. Mivel a nő egyszer már járt a házában, Tyler ismét felajánlotta, hogy szállást biztosít a számára. A különbség annyi volt az előző alkalomhoz képest, hogy most nem vadásztak rájuk képzett gyilkosok. Dilara apja nagyon bölcsen járt el, amikor kódolta a medálban elrejtett üzenetet. A számok megmutatták, hogy koordinátákról van szó, de a betűk jelentését csak Dilara érthette, így rajta kívül senki sem találhatta meg a hengerben elrejtett dokumentumokat. Miközben Tyler vezetett, Dilara felolvasta neki a hengerben talált levelet. A feltörő érzelmek miatt többször elcsuklott a hangja. Ilyenkor kis időre abbahagyta az olvasást, de újra és újra sikerült erőt vennie magán.
Drága Dilarám! Sajnálom, hogy meg kellett találnod ezt a levelet, mert ez azt jelenti, hogy beigazolódott a gyanúm, és személyesen nem áll módomban megosztani veled legnagyobb szakmai eredményemet, életem legjelentősebb felfedezését. Annak érdekében, hogy kielégítsem a kíváncsiságomat és az ambícióimat, szövetségre léptem valakivel, aki, attól tartok, nem ugyanolyan okok miatt kutatja a tudást, mint én. Okom van feltételezni, hogy Sebastian Ulric zavarodott, hatalomra vágyó ember, és azt is, hogy valamilyen módon árulást fog elkövetni ellenem. Ez az oka annak, hogy elrejtettem számodra ezt a dokumentumot. A tekercs nem más, mint a Kincsek Barlangjának könyve című írás egyetlen ismert példánya. A tekercsre az egyik iraki ásatásom során találtam rá. Úgy döntöttem, nem hozom nyilvánosságra, mit tartalmaz, mert abban reménykedtem, én magam is meg tudom találni a Bárkát. Sajnos menet közben szűkössé váltak az anyagi kereteim, ezért régi barátomon, Sam Watsonon keresztül megismerkedtem valakivel, aki hajlandó volt támogatást biztosítani a számomra. Ez az ember Sebastian Ulric volt. Látta az írást, de én vagyok az egyetlen, aki el is tudja olvasni a szöveget. Amikor rájöttem, hogy Ulric fordítókat keres, úgy éreztem, el kell rejtenem a dokumentumot. Te is a számba vehető fordítók közé tartozol. Ha figyelmesen olvasod a szöveget, el fog vezetni téged Noé legendás bárkájához, és ahhoz a borzalomhoz, ami még mindig ott van benne. Ulric gyanakodni kezdett, hogy visszatartok tőle bizonyos információkat. Már nem bízik meg bennem. Csak a medál segítségével tudtam eljuttatni hozzád az üzenetemet. Abban reménykedtem, ha születésnapi ajándékként küldöm el neked, senki nem kezd érdeklődni iránta. Ha most ezt olvasod, akkor valamilyen szinten sikerült túljárnod Ulric eszén. De vigyázz! Attól tartok, bármire képes lesz, ha megtudja, hogy a birtokodba került a dokumentum. Bízom benne, hogy úgy döntesz, befejezed azt a munkát, aminek én nem jutottam a végére, megtalálod Noé bárkáját, és megmutatod a világnak. Ha vállalod a küldetést: jó vadászatot kívánok! Bárhogy is döntesz, tudnod kell: anyáddal együtt mindig szeretni fogunk. Hassad Arvadi - Ezek szerint meghalt? - kérdezte Dilara. A hangján érezni lehetett fájdalmát. - Ezt nem tudhatjuk biztosan - felelte Tyler, de valójában nem hitte el, amit mondott. - Nem. Halott. Tudom. Tyler megfogta a nő kezét. - Sajnálom, Dilara. Ígérem, ki fogjuk deríteni, mi történt apáddal. Dilara megszorította Tyler kezét. - Köszönöm. Ez tényleg nagyon sokat jelent nekem. Csendesen sírni kezdett. Tyler nem próbálta vigasztalni. Néhány perccel később a nő visszahúzta a kezét, és elővett egy papír zsebkendőt. - Apám azt akarta, hogy megkeressem a Bárkát. Teljesítem a kívánságát! - Az apád valami borzalomról írt, ami ott van a Bárkában - mondta Tyler. - Ez igazolja azt, amit Ulric mondott. Az a relikvia, amiben benne van a prion. az Arkon. Még mindig Noé bárkájában van. - De Ulric nekem azt mondta, sosem jutott el a Bárkához. Ha nem ment be, hogyan bukkant rá a relikviára? - Ezt majd tőle kell megkérdeznünk. Talán bevethetnénk ellene a saját igazságszérumát. De addig is. Mi legyen a következő lépésünk? - Mármint a miénk? Tyler mintha újra hallotta volna az apja szavait. - Szeretném, ha az Arkon végleg eltűnne a föld színéről. - Elviszem a tekercset a laboratóriumomba, a UCLA-re - mondta Dilara. - Ott fogom analizálni. Ott megfelelő körülmények állnak rendelkezésünkre a régi dokumentumok vizsgálatára. Márpedig ez nagyon régi, legalább háromezer éves. Borzasztóan sérülékeny lehet. - Ki fog még részt venni a munkában? - Senki. Ha a tekercs tényleg elvezet Noé bárkájához, nem akarom, hogy széttapossák a helyszínt. Tudom, tartasz tőle, hogy az Arkon esetleg újra elszabadul, én viszont egy potenciális lelet elvesztése miatt is aggódom. A felbecsülhetetlen értékű tárgyakat nagyon könnyen ellophatják, megkárosíthatják, tönkretehetik. - Ez tényleg óriási felfedezés lenne. Az egész életedet megváltoztatná. - És a tiédet is. - Nem, én mérnök vagyok, nem archeológus. A sikert, fényt, csillogást meghagyom neked. Az út hátralévő részét csendben tették meg, mindketten a gondolataikba mélyedtek; azon tűnődtek, milyen következményei lehetnek egy ilyen jelentőségű felfedezésnek. Amikor megérkeztek Tyler házához, és beléptek az ajtón, Dilara az apja levelét óvatosan visszahelyezte a hengerbe, a tekercs mellé. Amikor ezzel megvolt, mélyet sóhajtott. - Apád nagyon büszke lenne rád. Tyler pontosan az ellenkező hatást érte el a szavaival, mint amit szeretett volna. Dilara sírva fakadt.
- Ó, hogy mekkora hülye vagyok! - zokogta. - Oly sok éven keresztül őrültnek tartottam az apámat, pedig végig igaza volt! Most pedig halott, és már sosem mondhatom el neki, milyen büszke vagyok rá! Tyler magához húzta a nőt, a vállára vonta a fejét. - Tudja. Tudja. Dilara felnézett Tylerre; a szeméből patakzottak a könnyek. Tyler még sosem látta gyönyörűbbnek vagy sebezhetőbbnek. Még szorosabban magához ölelte, majd előrehajolt, és megcsókolta az arcát. Az ajkán érezte a könnyek sós ízét. Dilara lágyan sóhajtott, és a férfi felé fordította az arcát. Találkozott a tekintetük. Mindkettejükből kiáramlott a felhalmozódott feszültség; olyan szenvedélyesen csókolták meg egymást, mintha az idők kezdete óta együtt élnének. Tyler érezte, a nő teste az övéhez feszül, szelíden reagált a közeledésre. - Zuhany? - lehelte Dilara a férfi fülébe. Tyler csak ekkor vette észre, hogy mindketten ragadnak az izzadságtól és a piszoktól. Bólintott, ismét megcsókolta Dilarát. Szinte elviselhetetlenül szüksége volt a nőre. Ismét úgy érezte magát, mint egy kéjvágyó kamasz. A fürdőszoba felé csoszogtak, egymást ölelve manővereztek végig a folyosón. Közben kigombolták és kicsatolták egymás ruháit; a különböző ruhadarabokat és a cipőiket útközben elszórták, míg végül már nem maradt semmi rajtuk, amit levethettek volna. Betántorodtak a fürdőszobába. A testük még mindig összefonódott. Tyler vakon kitapogatta a zuhany csapjait. Dilara elhúzta a férfi kezét. A mozdulata sürgető és határozott volt; Tyler megértette, miért. - Később - súgta Dilara, és lehúzta a férfit a szőnyegre. A zuhany várhatott. * Másnap reggel Tyler felriadt álmából. Az ablakon keresztül beszűrődött a fény. Eszébe jutott, hogy mielőtt ágyba zuhant, elfelejtette összehúzni a sötétítőfüggönyt. Furcsa érzése támadt - valami szokatlan melegség volt mellette. Oldalra fordult, és ránézett a nőre, a hozzá simuló meztelen testre. Dilara arca az övé mellett volt, minden kilégzéskor lágyan ráfújt a bőrére. A nő hajából áradó samponillat valósággal átitatta a párnát. A hatás szédítő volt. Tyler elmosolyodott, amikor eszébe jutott, mi történt a fürdőszoba padlóján; aztán a hosszú, lusta zuhanyozásra gondolt, meg arra a hihetetlen szeretkezésre, amire már azon az ágyon került sor, amelyen most is feküdtek. A kellemes emlékek áradatának és a csodálatos érzéseknek a telefon könyörtelen csörgése vetett véget. Tyler kelletlenül felkönyökölt, és fogadta a hívást. - Bárki légy is - mondta álmosan -, jól teszed, ha az első mondatod ez lesz: „Gratulálok, bajnok!" - Akkor készülj fel, mert csalódást fogok okozni - mondta Grant. - Oké. Mennyi az idő? - Nyolc. Reggel van. Legszívesebben még én is aludnék, de van egy kis problémánk, ami nem is olyan kicsi. Grant szokatlanul komor hangja hallatán Tyler izgatottá vált. Felült az ágyban. - Mi történt? - A katonák eljutottak ahhoz a kamrához, ahová Ulric, Cutter meg a többiek visszahúzódtak. - Elfogták? - Bárcsak így történt volna! Az a helyiség mégsem olyan pánikszoba volt, amilyennek gondoltuk. Tartozott hozzá egy titkos folyosó, amin keresztül egy föld alatti dokkhoz lehetett eljutni. A hely elég nagy volt ahhoz, hogy elférjen benne egy olyan kis tengeralattjáró, amilyen Ulric jachtjához is tartozott. - Most ugye csak ugrasz? - kérdezte Tyler. - Sajnálom, hogy ezt kell mondanom - felelte Grant -, de az a helyzet, hogy Ulricnak és Cutternek sikerült meglépnie.
NOÉ BÁRKÁJA
ÖTVENNYOLC Miközben a londoni Heathrow repülőtéren felszállt a nemrég feltankolt Learjetre, Sebastian Ulric megállapította, Cutternek teljes mértékben igaza volt, amikor mindenáron ragaszkodott egy vész esetén alkalmazandó terv kidolgozásához és előkészítéséhez. Az Oázis eredeti specifikációjában nem szerepelt semmiféle föld alatti dokk, vagy tengeralattjáró-kikötő, ám Cutternek sehogy sem tetszett az ötlet, hogy a betontorlaszok leeresztését követően gyakorlatilag ők is a bázis foglyaivá válnak. Amikor megszüntették az együttműködést a Gordiannel, és megkötötték az újat Coleman cégével, Cutternek sikerült meggyőznie a főnökét, hogy építsék ki ezt a bizonyos menekülési útvonalat. Ulric most már örült, hogy akkor beadta a derekát. Gyanította, hogy a dokk nélkül már rég az amerikai hadsereg őrizetében lenne. A mini tengeralattjáróval az Orcas-sziget egyik öbléig, a Deer Harborig jutottak el. Ott elkötöttek egy vitorlást, majd elsüllyesztették a tengeralattjárójukat, hogy ne találják meg. Ezt követően könnyedén átvitorláztak Brit Columbiába, Vancouverbe, ahol Ulric a Kajmán-szigeteken vezetett számlájáról leemelt pénzen bérbe vett egy Learjetet. Senki sem tett fel neki kellemetlen kérdéseket. Cutter szerencsére tudta, hol szerezhetik be a legjobb minőségű hamis útleveleket. Ulric tisztában volt azzal, hogy Tyler előbb-utóbb megtudja, hogy sikerült megszöknie, de úgy számolt, hogy legalább nyolcórányi előnnyel rendelkezik. Mielőtt Tyler képes lenne megtippelni, hogy hová mehetett, ő már rég bejut Noé bárkájába, sőt ki is jön onnan, és nála lesz a világon létező egyetlen Arkon-minta. Az ujjai között egy pendrájvot forgatva rámosolygott Petrovára, akit szemmel láthatólag megviseltek a történtek. Petrova és Cutter komolyabban vette a problémákat, mint ő. A maga részéről nyugodt volt, mert Cutterhez hasonlóan ő is mindig rendelkezett valamilyen B tervvel. Tudta, hogy az amerikai kormány valószínűleg be fogja fagyasztani a számláit, de hiába, mert rajta kívül senki sem tudta, hogy hol és mekkora összegeket helyezett letétbe. Még mindig rendelkezésére állt néhány száz millió dollár, ennyi pénz birtokában pedig még egy olyan óriási csapást is ki lehet heverni, mint az előző esti volt. Azon töprengett, hogy talán Svájcban rendezhetné be új főhadiszállását. Az ottani laborját egy álnéven vásárolt, középkori kastély alatt rendezte be. Az a hely is betöltheti az Oázisnak szánt funkciót. Persze nem lesz olyan kényelmes, de a célnak megfelel. Miután megszerzi az Arkon-mintát, néhány hét leforgása alatt létrehozhatja az új Arkon-C-szintetizációt. Mire a hatóságok rájönnek, hogy hol van, már semmit sem tehetnek. Egyelőre egyetlen feladata volt: eljutni az Ararátra és Noé bárkájához. Hassad Arvadinak köszönhetően pontosan tudta, hol van a Bárka, bár az archeológussal ellentétben ő még sosem járt ott. Korábban nem is próbálkozott a dologgal, mert a török kormány elszántan őrizte a hegyet. A hatóságok már három évvel korábban is szemmel tartották volna az expedícióját, ezért inkább letett arról, hogy személyesen keresse fel a helyet attól tartott, hogy esetleg reflektorfénybe kerülhet a terve. Most azonban, hogy már úgyis minden kitudódott, vállalhatta a kockázatot. Elég pénze volt ahhoz, hogy megvesztegessen bizonyos embereket, és Cutteren kívül még mindig mellette volt két őr. Biztosra vette, hogy huszonnégy órán belül Noé bárkájában lesz. Azután pedig fogja a második Arkon-mintát, és eltűnik. Remekül elszórakoztatta magát azzal a gondolattal, hogy milyen elégtételt fog venni az Oázisért, és azért, hogy el kellett halasztania a terv valóra váltását. Türelmes embernek tartotta magát, és mint mindig, ezúttal is hosszú távra tervezett, de ez nem jelentette azt, hogy ne vágyott volna bosszúra. Elhatározta, hogy a következő hetek során, miközben ismét felkészül az Új Világ megteremtésére, felfogadja a legjobb bérgyilkosokat. Tyler Locke meg fogja tanulni, milyen fájdalmas lehet a túlzott kíváncsiság.
* Tyler meggyőzte Dilarát, hogy nemcsak a UCLA-n, hanem a Gordian seattle-i laboratóriumában is megvannak a szükséges eszközök, így nincs értelme annak, hogy értékes órákat vesztegessen el utazásra. A laborban a nő egy gumivégű csipesszel óvatosan kiemelte a hengerből a tekercset, majd kiterítve ráfektette a számára előkészített asztalra. A helyiség levegőjének páratartalmát előzőleg 25%-ra csökkentették, hogy megóvják a dokumentumot. Tylert a hűvös, száraz levegő a phoenixi januárok estéire emlékeztette. Grant és Miles oldalra húzódva várakozott; Dilarát figyelték, aki fehér kesztyűbe bújtatott kézzel, végtelen óvatossággal terítette szét a tekercset. Bár az idő gyorsan pergett, Dilara lassan, de céltudatosan dolgozott. Eltökélt szándéka volt, hogy megóvja az ősi iratot. Mivel csupán a szöveg fordítására volt szükségük, Tyler azt javasolta, egyszerűen nyissák szét a tekercset, aztán fotózzák le, vigyék magukkal a fényképet, az eredetit pedig helyezzék biztonságba. Miközben Dilara előkészítette a dokumentumot, Tyler beállította az asztal fölötti keretben elhelyezett, nagy felbontású felvételek készítésére alkalmas digitális kamerát. Fontos tényező volt, hogy Dilarának mennyi ideig tart a tekercsen szereplő megfakult jelek kibetűzése. A szöveg a jelek szerint a héber nyelv egyik primitív verzióján íródott. - Mennyi idős ez a papír? - kérdezte Tyler. Dilara szája sarkában folyamatosan mosoly bujkált. Izgatott volt, mivel pontosan tudta, hogy a lelet milyen óriási archeológiai jelentőséggel bír még akkor is, ha a létezésével talán az emberiség pusztulását fogja okozni. - Ez nem papír. Papirusz. Ugyanilyet használtak Egyiptomban. Karbonos kormeghatározás nélkül nem lehet pontosan megmondani, mikor készült, de szerintem legalább háromezer éves. Vagyis korábbi, mint a holt-tengeri tekercsek. Grant füttyentett. - Maga a tekercs is óriási régészeti felfedezésnek minősül - folytatta Dilara. - Csak Noé bárkájának fellelése tenne túl rajta. - Bízzunk benne, hogy az írás tényleg elvezet a Bárkához - mondta Tyler. - Én elkészültem, tőlem kezdhetjük. - Egy pillanat! Úgy kell bánnom vele, ahogy te kezeled a robbanószereket. Egyetlen rossz mozdulat, és porrá válik az egész. Miután Dilara befejezte a tekercs szétnyitását, Tyler minden egyes szekciójáról készített néhány fotót. A képek ötszörös nagyításban jelentek meg a helyiség végében elhelyezett monitorokon. - Le tudod fordítani? - kérdezte Tyler. Dilara szemügyre vette az első szegmenset. - Azt hiszem. Prototannaita héber. A réztekercset és a holttengeri tekercseket is ezen a nyelven írták. Elég ritkán találkozunk vele. Nagyon nehéz lefordítani. Az egész világon csupán pár ember létezik, aki így, ránézésre megérti. Az apám közéjük tartozott. - És szerencsénkre te is. - Tyler megnyomott egy gombot a helyiség telefonján. - Megkaptad a fotókat, Aiden? - Persze, mindegyiket - hallatszott Aiden hangja a hangszórókból. - Átküldőm őket a laptopodra. Már megkezdtem az elemzésüket. Ha megkapnám dr. Kennertől a fordítási mátrixot, a munka egy részét elvégeztethetnénk a géppel. - Helyes. A szövegben a Noé bárkájával kapcsolatos részeket keressük. - Szent isten! - kiáltott fel Dilara, aki közben folytatta az olvasást. Amikor nem folytatta, Tyler megkérdezte: - Mi történt? - Itt sokkal többről van szó, mint Noé bárkájáról! - mondta a nő. - Ez a Genezis könyvének egy teljesen új verziója! Valószínű, hogy valamennyi
bibliai dokumentum közül ez a legősibb. Leírja, hogy Isten megteremtette a mennyet és a földet, az édenkertet, Ádámot és Évát. De ez a verzió sokkal részletesebb, sokkal gazdagabb, mint bármelyik, amit eddig olvastam! Csodálatos! - Igazán nem szívesen szakítalak félbe - mondta Tyler -, de sürget az idő. Amikor visszajövünk, annyi időt szánsz az elolvasására, amennyit akarsz. Nem ugorhatnánk át a Noéval kapcsolatos részre? - De igen, sajnálom. Következő szekció. Következő. Következő. Állj! Dilara közelebb lépet a monitorhoz. A szeme úgy elkerekedett, hogy Tyler azt hitte, kipottyan a helyéről. - Ez az! - Kiderül belőle, hogy hol van a Bárka? - Nem egészen, de most már értem, apám miért fordította újra a Bibliát. Emlékszel, egyes részeknél áthúzott bizonyos szavakat, újakat írt föléjük. Például ezt a sort úgy is lehet értelmezni, hogy a Bárka az Ararát hegyei között van. - És ez most segít rajtunk? - Nem tudom. - Dilara tovább olvasott, majd döbbent arccal abbahagyta. - Micsoda? Ez új, és. - Abbahagynád ezt, ha szépen kérlek? - Grant idegesen felnevetett, amikor hiába várta, hogy Dilara folytassa. - Megőrjítesz minket! - Elnézést. Itt van egy rész, ami nem szerepel a Bibliában. Egy térképről van benne szó. - Egy térképről, amivel el lehet jutni Noé bárkájához? - kérdezte Tyler. Dilara bólintott. - Két amulettet is megemlítenek, amelyek olyan erővel bírnak, hogy képesek elpusztítani a világot. - Ez beleillik a képbe. Most már legalább tudjuk, hogy egy amulettet keresünk. Bár elképzelni sem tudom, hogy egy amulett hogyan tartalmazhatja ezt a prion-kórságot. A térkép hol van? - Egy városról esik szó. Csak tippelni tudok, hogy kell kiejteni a nevet. Valami. Ortixisita. Ebben a városban van egy templom, aminek Cur Ferap a neve. - Hallottál már ezekről a helyekről? - Ismerősen hangzanak, de nem emlékszem. Ha itt lennének a könyveim. - Aiden, hallottad? - nézett Tyler a hangszórókra. - Már keresem - érkezett Aiden válasza. - Minden lehetséges magánhangzó-változattal megpróbálom, és az Ararát környékére fókuszálom a keresést. Néhány másodperccel később felkiáltott: - Megvan! Nyugat-Örményországban van egy város, Artasat a neve. Krisztus előtt 180-ban jött létre, eredetileg Artaxiasatának nevezték. A határában álló monostorról nevezetes. Dilara csettintett az ujjaival. - Már emlékszem! Khor Virap! Itt raboskodott Szent Gergely, a Megvilágosító! - Így van, doktor! - mondta Aiden. - Szereztem egy remek képet a helyről. Átküldőm a monitorra. Amint Tyler meglátta a Khor Virapról készült felvételt, biztosra vette, hogy ez az a hely, ahová el kell menniük. - Aiden - mondta -, szólj, hogy készítsék elő nekünk a jetet. Örményországba repülünk. Tyler a képet bámulta, és kezdte elhinni, hogy végül mégis meg fogják találni Noé valódi bárkáját. A zöld mezőből kiemelkedő domb tetején álló vastag falú, egyetlen központi toronnyal rendelkező kőépítmény, a Khor Virap monostor valódi erődnek látszott. Mögötte, a tiszta kék égre rajzolódva, a látóhatárt betöltve ott magasodott az Ararát.
ÖTVENKILENC Mivel általában repülőgéppel közelítette meg világ különböző tájain zajló ásatások helyszínét, Dilara Kenner tapasztalt utazónak számított, de az elmúlt egy hét megpróbáltatásait, valamint a legutóbbi húsz órát, aminek során eljutottak az örmény fővárosba, Jerevánba, már ő is túl soknak találta. Úgy érezte, egy évig is ellenne anélkül, hogy újra repülőgépre szálljon. A Gordian magángépének fedélzetén, amikor éppen nem aludt, a tekercsről készült fotók tanulmányozásával töltötte az időt; újabb, a Khor Virapban található térképre utaló részleteket keresett a szövegben. Tyler és Grant hagyta dolgozni. Mielőtt földet értek, jelentette a társainak, mit sikerült kiderítenie. Sajnos még Aiden segítségével sem jutott túl sokra. - Gondolod, hogy a térkép még mindig ott van? - kérdezte Tyler. - Vajon mi oka lehetett Ulricnak arra, hogy ne vigye magával? - Egyszerű. Ez a térkép nem hordozható. A tekercs egy kőből készült térképet említ. Azt hiszem, ez azt jelenti, hogy valami falra rajzolták fel. - Aiden alaposan megvizsgálta a nyilvános és privát adatbázisokat, és egyikben sem talált semmit, ami arra utalna, hogy bárki látott volna azon a helyen egy ilyen térképet. - Ezen a helyen - mutatta Dilara a laptopján a tekercsről készült fotó egyik részletét - arról esik szó, hogy Noé egyik fiának, Jáfetnek a leszármazottai Isten bocsánatáért esedezve templomot építettek. Az egyik amulettet és a térképet ebben a templomban, egy titkos kamrában rejtették el. A kamra helyét csak az arra érdemesek ismerték. A másik amulettet magában a Bárkában helyezték el. - Elképzelhető, hogy a templom, vagyis Khor Virap papjai semmit sem tudnak erről a titkos kamráról? - A perzsa invázió során a templomot kifosztották. Az akkori papok elmenekültek, és senkinek sem beszéltek a kamráról, amit valószínűleg nagyon jól álcáztak. A helyét ebben a dokumentumban írták le, de valószínűleg meghaltak, mielőtt visszatérhettek volna, hogy biztonságba helyezzék azt, amit tartalmazott. - A tekercsben kell lennie valami nyomnak, ami alapján megtalálhatjuk a kamrát - vélte Tyler. - Bárki is írta a szöveget, attól tartott, hogy az ereklye az ellenség kezébe került, ezért titkosírást alkalmazott. - Ez azt jelenti, hogy a tekercs szövegét kódolták? Dilara bejelölte azt a részletet, amelyben a Khor Virapról, a keresztény monostorrá alakított egykori zsidó templomról esik szó. - Észrevesztek valami különbséget ezen a részen? - kérdezte. - Más a tagolás, egy kicsit más a vonalvezetés - mondta Grant. - Nem igazán lehet észrevenni, de most, hogy felhívtad rá a figyelmem, tisztán látom. - Erről van szó! - Dilara behozta a kijelzőre a fotót, amit az apja által írott üzenetről készítettek. - Furcsának találtam, ahogy apám leírta ezt a pár sort. Ezért is kértem meg Tylert, hogy ezt is fotózza le. Apám valójában egy másik üzenetet is küldött nekem. - Rátette a kézírást a Khor Virapról szóló szövegrészletre. A sorok tökéletesen illeszkedtek egymáshoz. Tyler a Dilara apja által írt szövegre mutatott. - Minden sor első szavát. - Úgy van. Kissé megdöntött, vastagabb betűkkel írta - mondta Dilara. - Ha valaki ránéz, azt gondolhatja, apám szimpla transzpozíciós kódot használt, vagyis úgy írt, hogy a sorok első szavaiból kialakuljon egy új, értelmes mondat. Ám aki így próbálja dekódolni az üzenetét, biztos beleőrül a dologba, mert csak valami értelmetlen zagyvaságot kapna eredményül. Apám azt próbálta a tudomásomra hozni, hogy magán a tekercsen is titkosírást alkalmaznak, de csak ennél a résznél. - Ne játssz az idegeinkkel! - mondta Grant. - Mi áll a szövegben? - A fordítás így hangzik: „Az ötödik és a nyolcadik kő felfed, ha a boltozattól számítod, a negyedik és a hetedik kő elrejt, ha ugyanonnan találod." - Héberül is versbe szedték? - kérdezte Grant. - Nem, ezt már én alakítottam át. Így jobban hangzik. Az eredeti így szól:" A boltozattól számított ötödik és nyolcadik kő nyit. A boltozattól számított negyedik és hetedik kő zár." - Igazad van - mosolyodott el Grant. - A te változatod tényleg titokzatosabb. - Van valami ötleted, hogy mit jelenthet? - kérdezte Tyler. Dilara megrázta a fejét. Már jó ideje ezen töprengett, ezért nem is hozta szóba hamarabb a dolgot. De hiába, nem bírt rájönni az utasítás jelentésére. - Szerintem tudni fogjuk, ha meglátjuk. Tyler megvonta a vállát. - Akkor derítsük ki, mi van Khor Virapban! Dilara elképedve nézett a férfira. Tylert a jelek szerint semmi sem ejtette kétségbe. Bármi történt, mindig biztos volt abban, hogy meg fogja találni a kiutat. Dilara gyanította, éppen ez teszi kiváló mérnökké - a képesség, hogy megoldja a felmerülő problémákat, meg persze az a magabiztosság, ami soha, egyetlen pillanatra sem hagyta el. Ezért is találta vonzónak. Nem tudta, lesz-e folytatása az együtt töltött éjszakának, mindenesetre szívesen gondolt vissza rá. A jet földet ért Jerevánban. Tyler már korábban gondoskodott róla, hogy a repülőtéren tolmács és kocsi várjon rájuk. Mielőtt beszálltak az autóba, Tyler egy köteg amerikai dollárt nyomott a tolmács kezébe. A férfi valósággal lecsapott a pénzre; máskor fél év alatt keresett ekkora összeget. - Remélem, most már elvárhatjuk, hogy bizalmasan kezelje az expedíciónkat - mondta Tyler. - Természetesen, dr. Locke! - mondta az erős és szokatlan akcentussal beszélő tolmács. - A nevem Barsam Chirnian. Bármiben boldogan segítek önöknek! - Mennyi idő alatt juthatnunk el Khor Virapba? - Csupán harminc kilométerre van, délnyugati irányban. Egy órán belül ott lehetünk. Ez azt jelentette, hogy helyi idő szerint délután öt körül fognak megérkezni. - Jól van - mondta Tyler. - Menet közben meséljen nekünk arról a helyről! Beültek a Toyota Land Cruiserbe, keresztülvergődtek a város kanyargós utcáin, majd rátértek a déli irányba vezető országúira. Jobbra az Ararát és a kisöccse magasodott a síkság fölé. Az örmények a sajátjuknak tekintették, nemzeti szimbólummá tették az ötezer méter magas hegyet, az Ararát azonban a határ túlsó oldalán, Törökországban állt. Menet közben Chirnian előadást tartott a monostorról, de gyanítani lehetett, hogy nagyjából azt mondja el, amit minden turistának. Artasat - a város, amelyhez a monostor tartozott - volt Örményország első fővárosa. Egészen az ötödik századig, elestéig őrizte ezt a pozícióját. Senki sem tudta pontosan, hogy a Khor Virap mikor épült, de tény, hogy a legelső keresztény monostorok közé tartozott. Több mérföldes körzetben nem volt olyan magas domb, mint ami a talapzatául szolgált. Az Araksz folyó mellett elfoglalt stratégiai pozíciója miatt évszázadokon keresztül erődként szolgált a betolakodók ellen. A helyet Szent Gergelynek, a Megvilágosítónak köszönhetően Örményország legszentebb szentélyének tartották. A harmadik században történt, hogy egy bizonyos Grigor Lusavorics, aki addig Izraelben élt, visszatért hazájába, Örményországba, kifejezetten
azzal a szándékkal, hogy elterjessze az új vallást, a kereszténységet. Korábban az ő apja gyilkolta meg III. Trdat király apját, ezért Trdat bezáratta őt a Khor Virap egyik börtöncellájába. Grigor tizenhárom évet töltött fogságban, de csodálatos módon túlélte a szörnyű kínzásokat és a szenvedést. Trdat megbetegedett, de látomása támadt, amelyben közölték vele, hogy Grigor az egyetlen, aki meggyógyíthatja. Grigor valóban kikúrálta Trdatot, a király pedig áttért a keresztény hitre. 301-ben Örményország lett az első keresztény nemzet. Grigort később boldoggá avatták; ő lett az ország védőszentje. Mire Chirnian idáig jutott Szent Gergely történetében, megérkeztek Artasatba. Az október délutáni nap aranylóra festette a sík vidéket. A várostól szőlőtőkék végtelen sora, megművelt földtáblák nyújtóztak az Ararát irányába. A gigantikus hegy a tiszta kék égen lebegő felhőfoszlányok közé dugta a fejét. Khor Virap, az ősi monostor egy kopár és komor domb déli oldalán állt. A Land Cruiser könnyedén maga alá gyűrte a meredek utat, és begurult a monostor udvarának főkapuján. A hely Örményország legfontosabb turistalátványosságai közé tartozott - ezt igazolta az a tény is, hogy nem sokkal a zárási idő előtt tucatnyi kocsi állt a parkolóban. Tylerék kiszálltak, keresztülmentek a külső falak alatti széles, boltíves kapun, felkapaszkodtak a lépcsőkön. A központi udvarra jutottak ki, amelyen egy templom állt. Chirnian elmondta, ezen a helyen gyakran tartanak esküvőket. A falak között férfiak és nők sétálgattak. Voltak, akik nyugati stílusú ruhákat, mások tipikusan örmény öltözéket viseltek, és a templomot meg a hegyet fotózgatták, amely arról volt híres, hogy Noé bárkájának nyughelyéül szolgál. A szerzetesek már régen elhagyták a monostort, a létesítményt az örmény ortodox egyház papjai kezelték. - Találkoznunk kell a papok vezetőjével - mondta Tyler a tolmácsnak. Chirnian bólintott, és elindult, hogy megkeresse a megfelelő személyt. Néhány perccel később a templom kapuján kilépett egy barátságos arcú pap. Nem beszélt angolul, de Chirnian közvetítésével bemutatkozott, szívélyesen megrázta Tyler kezét. - Jezik Tatilian atya vagyok. Miben lehetek a segítségükre? - Tatilian atya - mondta Tyler -, az én nevem Tyler Locke. Amerikából érkeztem, és mérnök vagyok. Köszönöm, hogy időt szakít ránk. - Talán építészettörténeti szempontból érdeklődik a monostorunk iránt? - Bizonyos értelemben, igen. Találkozott már egy Hassad Arvadi nevű archeológussal? Dilara rádöbbent, hogy egy ideje már visszafojtja a lélegzetét. Abban reménykedett, most végre az apja nyomára bukkanhat, ám Tyler kérdése hallatán a pap megrázta a fejét. - Nagyon sok tudós és történész látogat el hozzánk - mondta. - Nem meglepő, hogy nem emlékszem az ön által említett emberre. Tyler ekkor Dilarára mutatott, aki nem tudta leplezni csalódottságát. - Dr. Kenner az illető úr leánya. Okunk van feltételezni, hogy Hassad Arvadi itt járt. - Sajnálom - mondta a pap. - Nem cseng ismerősen a neve. Tyler elővette Dilara digitális kameráját, és az LCD-kijelzőn megmutatta a papnak az Arvadiról készült legfrissebb fotót, ami a nő birtokában volt. Tatilian atya megvonta a vállát. Tyler két másik képet is megmutatott neki. Az egyik a Forbes magazin címlapja volt, amelyen Ulric szerepelt, a másikat a TMC biztonsági kamerája készítette Cutterről. A pap egyiküket sem ismerte fel. - Talán felfrissülne a memóriám, ha elmondanák, miért keresik ezeket az embereket. Tyler a nőre nézett, aki bólintott. Tudták, valamilyen szinten be kell avatniuk a papot, ha el akarják nyerni a közreműködését. - Okunk van feltételezni, hogy a monostorukban van egy titkos kamra. Egy olyan helyiség, aminek a létéről még önök sem tudnak. A pap felnevetett. - Ez a monostor már több ezer éve itt áll. Biztos vagyok benne, hogy tudnám, ha létezne ilyen kamra. Biztosíthatom önöket, hogy nincs itt semmi ilyesmi. Tyler megmutatta a tekercsről készült fotót. - Ezt az ősi dokumentumot Hassad Arvadi találta Irak északi részén. Dr. Kenner lefordította a szöveget, amelyben az áll, hogy a térkép, aminek a segítségével meg lehet találni Noé bárkáját, valahol itt, Khor Virapban van. A tolmács, Chirnian szótlanul meredt Tylerre; nem tudta eldönteni, jól értette-e a szavakat. Amikor látta, hogy Tyler komolyan beszél, fordított. Tatilian atya elmosolyodott. - Gyakran megfordulnak nálunk kincsvadászok, akik Noé bárkájának áldott maradványait keresik, de térképet eddig még senki sem keresett. - Dr. Kenner apjának három évvel ezelőtt nyoma veszett. Feltételezzük, hogy meggyilkolták. A pap arcáról eltűnt a mosoly. - Őszinte részvétem a kisasszonynak. - Tatilian atya - mondta Tyler. - Történt itt valami szokatlan, úgy három évvel ezelőtt? - Igen - mondta a pap bizonytalanul. - Valóban nagyon szokatlan volt. Akkoriban két, zarándokúton lévő novícius érkezett hozzánk. Az egyiküket megölték, a másik eltűnt. Azóta sem került elő. - Hogyan ölték meg ezt a novíciust? - Lelőtték. A rendőrség nyomozást indított, de senkit sem tartóztattak le. Az ügy megoldatlan maradt. - Motivációk? - Valószínűleg rablás történt. Egy reggel beléptem Khor Virapba, és, rátaláltam a testre. - Ezt biztos Ulric tette - mondta Grant. - Önök tudják, ki állhat az eset hátterében? - kérdezte a pap. - Lehetséges - válaszolta Tyler. - El tudná mondani, hogy pontosan mi történt? - Nem sokat mondhatok. Éjszaka történt a dolog, amikor a monostor zárva volt. Reggel holtan találtuk Dipigian testvérünket. Két golyót eresztettek a koponyájába. Kalanian testvérünk eltűnt, azóta sem láttuk. Feltételezésünk szerint elrabolták. Elképzelni sem tudjuk, miért tették. Nem követeltek tőlünk váltságdíjat. No nem mintha tudnánk fizetni... Az esküvőkért és más rendezvényekért természetesen kapunk némi honoráriumot, de ennek az összegnek a nagy részét a monostor fenntartására költjük. - Hol találták meg halottat? - Ez volt a legfurcsább. A veremben. - Abban, ahol Szent Gergely raboskodott? - kérdezte Dilara. - Igen. Ha rablás volt, elég furcsa helyen történt, annyi szent. Szent Gergely hajdani cellája szent hely, de nincs ott semmi, ami értékes lenne. Néhány gyertya egy falfülkében, ez minden. - Falfülke? - csapott le a szóra Dilara. A tekercsben valamilyen boltozatról esett szó, de a héber szónak több fordítása létezett. Ezek közé
tartozott a falfülke is. - Az a hely, ahol a zarándokok leróják kegyeletüket. - „Az ötödik és a nyolcadik kő felfed." - mondta a nő Tyler felé fordulva. Tyler azonnal megértette, mire céloz. - Atyám, megmutatná nekünk Szent Gergely celláját?
*** A Khor Virap udvara fölé magasodó domb tetején Ulric a tőle kétszáz méter távolságban mozgó alakokra fókuszálta a messzelátóját. Látta Lockeot, Westfieldet és Kennert, és látta a társaságukban lévő két férfit, akik közül az egyik tolmácsnak tűnt, a másik pedig pap volt. Látta, hogy Lockeék a pappal beszélgetnek. Ulric közvetlenül Svetlana Petrova és Dan Cutter mellett feküdt. Cutter egy orosz gyártmányú, VAL típusú hangtompítós mesterlövészpuskát tartott a kezében, amellyel szubszonikus, 9 mm-es lövedékeket lehetett a célra küldeni. A nehezen hozzáférhető fegyvert, meg néhány másikat már Örményországban szerezte be. - Akarja, hogy leszedjem őket? - kérdezte Cutter. Ulric már járt a helyen, ahol a Bárka volt; ha képes lett volna bejutni a belsejébe, már rég maga mögött hagyta volna Örményországot természetesen a második amulettel együtt -, de miután megérkezett a helyszínre, szembesülnie kellett azzal, hogy Hassad Arvadi becsapta. Az a vénember nagyon ravasz volt, valahogy „elfelejtette" megemlíteni azt a kulcsfontosságú információt, ami lehetővé tette a Bárkába való bejutást. Amikor rájött, hogy nem képes végrehajtani azt, amiért ideutazott, Ulric következő lépése az volt, hogy visszatért Khor Virapba. Biztosra vette, hogy valahol megvan az az információ, amit Arvadi elhallgatott előle. A terve az volt, hogy lefényképezi a térkép minden egyes részletét, meggyőződik arról, hogy semmi sem kerülte el a figyelmüket, majd keres egy másik fordítót, aki képes felfedni előtte a térkép szövegének jelentését. Tisztában volt azzal, hogy időbe fog telni, míg talál egy megfelelő, képzett szakembert, ezért gondoskodni akart arról, hogy senki ne eredhessen a nyomába. Ez azt jelentette, hogy meg kell semmisítenie a térképet. Cutterrel éppen úgy feküdtek egymás mellett, a monostor közelében, éppen úgy várakoztak a megfelelő alkalomra, mint három évvel korábban. Amikor már kezdte elhinni, hogy minden rendben lesz, váratlanul felbukkant Locke, aki magával hozta a társait is. Locke-ék érkezése komoly aggodalmat okozott neki, de azután gyorsan átértékelte a helyzetet, és megállapította, hogy a saját hasznára fordíthatja ezt az eseményt. - Ne lőjön - mondta Cutternek. - Talán rá tudjuk bírni Tyler Locke-ot és Dilara Kennert, hogy elvégezzék helyettünk a munkát! Ha Kenner van olyan jó és képzett archeológus, amilyen az apja volt, minden bizonnyal képes lesz megfejteni a térkép szövegét, és így valószínűleg meg fogja mutatni azt, amit az apja eltitkolt. Ha majd kijönnek a veremből, egyértelmű lesz, hogy látták-e a térképet, és meghatároztáke a Bárka helyét. Ha igen, akkor már csak követni kell őket a Bárkához, és miután megmutatták, hogy lehet bejutni a belsejébe, egyszerűen végezni kell velük.
HATVAN A pap a központi udvaron keresztülvágva elvezette a látogatókat a templom közeléből, és elindult az egyik kisebb épület, a Szent Gergely-szentély irányába. Időközben fél hat lett; kikísérték a turistákat, a monostor bezárta kapuit, így a szentély, mire Tylerék megérkeztek, üres volt. Az oltártól jobbra Tyler egy nyílást látott, amelybe meredek alumíniumlétrán lehetett lejutni. Tatilian atya lemászott, a többiek követték. A verem egy nagyjából kör alakú, érdes, szürke kőfalakkal körülvett ciszterna volt. Öten is kényelmesen elfértek benne, bár érezni lehetett, hamar fojtóvá válik majd a levegő - a helyiség csak a mennyezetén lévő lyukon keresztül szellőzött. Tyler, amikor először hallotta, hogy a vermet börtöncellaként használták, egy sokkal kisebb, szűkebb helyet képzelt el, bár ha jobban belegondolt, el sem tudta képzelni, milyen érzés lehetett itt tengődni tizenhárom hosszú éven keresztül. Kész csoda, hogy Grigor-Gergely nem őrült meg ennyi idő alatt. Talán ez is azon csodák közé tartozott, ami miatt végül boldoggá, később pedig szentté avatták. A létrával szemközt egy talpas gyertyatartó állt. A falfülke, amiről Tatilian atya beszélt, jobbra helyezkedett el. Körülbelül száz-nyolcvan centi magas volt, a teteje boltíves. A szélessége hatvan, a mélysége kilencven centiméter lehetett. Úgy tűnt, a belsejében egy kőpad áll, úgy másfél méter magasságban pedig egy kőpolc türemkedett ki a falból. Tyler a fülke előtti, félkör alakú dobogóhoz lépett, alaposan megvizsgálta. A köveket habarccsal tapasztották egymáshoz; Tyler egyetlen olyan pontot sem látott, ahol kikaparták volna a kötőanyagot. A ciszterna falai áthatolhatatlannak tűntek. - Hol találták meg a gyilkosság áldozatát? - kérdezte Tyler. A pap a ciszterna túlsó oldalába, a padlóra mutatott. - Semmi mást nem láttak idelent, ami szokatlan lett volna? - Nem, legalábbis én nem tudok róla - felelte a pap. - Persze nem is nagyon tudtunk másra figyelni, csak a vérre, amit természetesen feltakarítottunk. Tyler feleslegesnek tartotta megkérdezni, hogy a bűnügyi helyszínelők találtak-e valamilyen bizonyítékot. A helyi rendőrségnek valószínűleg nem álltak rendelkezésére bonyolult elemzések elvégzésére alkalmas eszközök, így akkor sem juthattak volna előrébb, ha a gyilkosok esetleg hátrahagynak néhány rostszálat vagy ujjlenyomatot. A novíciust okkal hozták le ide, és az is biztosnak tűnt, hogy a szövegben sem véletlenül említik meg a falfülkét. Tyler balról kezdve megszámolta a köveket; az első a sarokkő volt. „Az ötödik és a nyolcadik kő felfed, ha a boltozattól számítod." A falat alkotó kövek szélessége változó volt, akadt közöttük néhány ujjnyi, de harminc-egynéhány centis is. Az építők annak idején úgy faragták a köveket, hogy pontosan belepasszoljanak a nekik szánt résbe. Tyler gyanította, hogy a kulcsfontosságú kövek szemmagasságban lesznek. Akkoriban az emberek általában alig voltak magasabbak százhatvan centinél. Észrevette, hogy a boltozattól, vagyis a falfülke peremétől számított ötödik és nyolcadik kő körülbelül ugyanakkora - mindkettő elég nagy volt ahhoz, hogy rájuk szoríthassa a tenyerét. Amikor alaposabban, közelebbről is megvizsgálta a köveket, felfedezte, hogy mindkettőbe, pontosan ugyanazon helyen másfél centi mély rovátkát véstek. Ezek lesznek azok! Arra gondolt, ha létezik valamilyen titkos átjáró, nem lehet túlságosan nehéz kinyitni a zárszerkezetét, mivel abban a korban, amikor építették, olyan megoldásokat alkalmaztak, amelyek ma már meglehetősen primitívnek tűnnek. Másrészt viszont az építők bizonyára gondoskodtak arról, hogy a mechanizmust ne lehessen véletlenül aktiválni, ne lehessen túl könnyen felfedezni. Két kő. Valószínűleg mindkettőnek van valamilyen funkciója. Tyler úgy gondolta, sikerült rájönnie, mi ez. Megpróbált úgy helyezkedni, hogy egyszerre megnyomhassa a két követ, de túlságosan távol voltak egymástól, így csak az egyikre tudott kifejteni megfelelő nyomóerőt. - Grant, segíts, légy szíves! Háromra nyomd befelé a nyolcadik követ. Én az ötödiket tolom előre. Grant elhelyezkedett. - Mit művelnek? - kérdezte a pap. - Azt hiszem, megmutatjuk önnek a monostor egy olyan részét, aminek eddig még a létezéséről sem tudott - válaszolt Tyler. - Készen állok - jelentette Grant. - Egy. kettő. három! Teljes erejükből tolni kezdték a köveket. Először semmi sem történt, aztán Tyler úgy érezte, a köve megmozdul. - Érezted? - kérdezte Grant. - Igen. Azt hiszem, azonos erővel kell nyomnunk. Ne feszülj neki annyira. Próbáljuk újra! Egy. kettő. három! Ezúttal Tyler érezte, hogy a köve megmozdul, lassan befelé csúszik. Grant kövével ugyanez történt. Közben a negyedik és a hetedik kő kissé előretolódott. Az ötödik és a nyolcadik kő nagyjából húsz centi mélységben csúszott be a falba, majd mindkettő megállt. Tyler hátrafordult, ránézett Dilarára. Ugyanazt az izgalmat látta a nő szemében, ami rajta is erőt vett. Tatilian atya azonban felháborodottan kiáltozni kezdett. - Mi a gond? - kérdezte Tyler a tolmácstól. - A pap nagyon ideges - felelte Chirnian. - Azt kérdi, mit csináltak? - Szerintem kinyitottunk egy ajtót. Tyler megvizsgálta a falból kiálló köveket. A kis rovátkáktól eltekintve mindegyik oldaluk meghökkentően sima volt, és tökéletesen illeszkedtek a helyükre. A külső peremüket kissé legömbölyítették, és bekenték egy vékony habarcsréteggel, hogy olyan illúziót keltsenek, mintha a fal elmozdíthatatlan részei lennének. Tyler a falfülke elé állt, és megállapította, hogy az egyik oldalsó fala kimozdult a helyéről. Belefeszítette a vállát a résbe. A fülke sarka elmozdult, a hátsó fala úgy fordult befelé, mintha egy tengely lenne a közepénél. Tyler fogta a zseblámpáját, és bevilágított a sötétbe. Egy lefelé vezető lépcsősort látott. A pusztulás dohos szaga csapott az orrába. Balra felfedezte az ajtót lezáró mechanizmust. A zárszerkezet, mint gyanította, kőből készült. A fa már réges-régen elkorhadt volna. A két követ, amit Granttel benyomtak, hátul egymáshoz kapcsolták. Ha csak az egyiket tolta be valaki, pusztán annyit ért el, hogy féloldalas nyomást gyakorolt a közöttük lévő emelőkarra, de nem mozdíthatta meg azt. Ha viszont egyszerre tolták be a két követ, a nyomás egyenletesen oszlott el a karon, amely nemcsak a másik két követ tolta ki, hanem elmozdította azt a kődarabot is, amely normál esetben megakadályozta a titkos ajtó kinyílását. Ahhoz, hogy bezárják az ajtót, a negyedik és a hetedik követ kellett visszatolni a helyére. „A negyedik és a hetedik kő elrejt." Tyler elismerően vizsgálgatta a primitív eszközökkel kivitelezett, mégis elmés megoldást. - Mi van odabent? - kérdezte Dilara. Tyler visszazökkent a valóságba. - Egy lépcső. Megtaláltuk a kamrát. Grant és Dilara is bevilágított a nyílásba. Chirnian és Tatilian atya gyertyát kerített magának. Tyler lement tíz lépcsőfokot, azután jobbra fordult. Húsz újabb lépcsőfokot látott. Legalább egy évbe tellett, míg a homokkőbe belefaragták ezeket
a fokokat. Lejutott a lépcső aljába. Egy másik kerek helyiségben találta magát, de ez legalább kétszer nagyobb volt, mint a verem. Amikor észrevette, mi van a szemközti falon, döbbenten megállt. Egy térkép. Rávilágított a lámpájával. Az Ararát gondosan, részletesen megrajzolt térképe tárult a szeme elé. A térkép bizonyos részein fekete pontok helyezkedtek el. A rajz mellé egy szöveget írtak fel a falra; a karakterek hasonlítottak azokra, amelyek a Dilara apja által megtalált tekercsen is szerepeltek. A lámpa fénye egyre lejjebb siklott, végül elérte a szöveg alját. A fal tövében Tyler egy cipőbe bújtatott lábat pillantott meg. Végigsiklatta a fénysugarat a testen, rávilágított a tátott szájú, mumifikálódott arcra. A borzalmas látványt a száraz klímában éveken át tartó, lassú bomlási folyamat hozta létre. A test összeaszalódott maradványaira tapadó barna csuha alapján nem volt nehéz beazonosítani a halottat: ez csakis az eltűnt novícius lehetett. A pap és a tolmács döbbenten meredt a hullára. Dilara felsikoltott. Tyler furcsának találta, hogy a nő, aki már éveket töltött azzal, hogy halottakat ás elő a föld alól, most így reagál egy tetem láttán. Megfordult, és tudatosult benne, hogy Dilara nem a novícius hulláját bámulja, hanem egy másikat, amely nagyjából ugyanolyan állapotban volt, mint az első. Ez a tetem farmernadrágot, galléros inget és khakiszínű dzsekit viselt. A haj őszessége arra utalt, hogy idősebb, az ötvenes éveiben járó férfi lehetett. Egy jegyzetfüzet és egy toll feküdt mellette. Tyler rájött, kit lát. A halvány fényben a nő arcára pillantott, amelyen a felismeréssel egy időben megjelentek az iszony jelei. Dilara halkan, szeretettel, reszkető hangon szólalt meg: - Apa,?
HATVANEGY Dilara letérdelt az apja mellé. Tyler csatlakozott hozzá, a vállára tette a kezét. Pontosan tudta, milyen az, amikor az ember úgy érzi, elkésett, és emiatt már sosem mondhatja el az eltávozott személynek azt, amit mindig is szeretett volna. Az egyetlen vigasz ebben a helyzetben az volt, hogy Dilara végre bizonyosságot szerzett. Dilara megfogta Tyler kezét, és csendesen sírni kezdett. A teste meg-megrázkódott a néma zokogástól. - Sajnálom, Dilara - mondta Tyler. A nő bólintott, de egyetlen szót sem szólt. A többiek, amennyire lehetett, visszahúzódtak, hogy teret biztosítsanak Dilarának a gyászra. A padlón vérfoltok sötétlettek; Tyler meglátta a forrásukat. Arvadi mindkét mumifikálódott lábán, és a törzsén is golyó ütötte sebek nyomai látszottak. Nem volt könnyű és gyors halála, Tyler felemelte az Arvadi kezéből kiesett jegyzetfüzetet. Úgy tűnt, a régész közvetlenül a halála előtt leírt valamit. A betűk göcsörtösek voltak, nem is hasonlítottak a füzet többi oldalán látható elegáns folyóíráshoz. A bejegyzés mindössze három sorból állt. A szavakat mintegy találomra vetették papírra - mintha Arvadi sötétben írt volna őket. Az utolsó sor lefelé tartott, és hirtelen megszakadt. Arvadit bizonyára írás közben érte utol a halál.
Sebastian Ulric ölt meg. Lelőtt, hogy ő találja meg a Bárkát. Nem árultam el neki, hol van a valódi bejárat. Elvitte Jáfet amulettjét. Ne áruld el neki Tyler az utolsó mondatra meredt.
Ne áruld el neki, hol van a valódi bejárat. Dilara apja félrevezette Ulricot. De vajon ez mit jelent? Mi az, hogy „valódi bejárat"? Egy hatezer éves, fából készült hajó esetében nem igazán számít, hogy az ember megtalálja-e rajta a bejáratot: egyszerűen üt egy léket az oldalába, és kész. Arvadi szavainak nem sok értelme volt. Arvadi valószínűleg hallucinált a fájdalom és a vérveszteség miatt, ezért annak, amit a bejáratról írt, nem sok értelme lehetett. A másik két dolog viszont, amit megemlített, annál világosabb volt. Ha valahogy sikerült kijátszania Ulricot, akkor még mindig van esély arra, hogy előtte találják meg Noé bárkáját, és a második amulettet. Tyler szeretett volna időt adni Dilarának a gyászra, de nem tehette meg. Bár az apja megtalálása traumát okozott neki, szükség volt a nőre; nélküle nem tudták megfejteni a térképet. - Sajnálom, Dilara - ismételte Tyler. - Jól vagy? A nő levette a dzsekijét, ráterítette az apja arcára, majd felállt, és komoran bólintott. - Tudtam, hogy már hosszú ideje nem él, de, Mégis iszonyú szembesülni a tényekkel. Különösen így, - Tudom. - Apám nagyon közel járt a céljához. Ahhoz, hogy valóra váltsa élete álmát. Ulric éppen akkor végzett vele, amikor már majdnem elérte azt, amire vágyott. - Dilara letörölte a könnyeit, és Tylerre nézett. - Elkapjuk, ugye? Megöljük azt a rohadékot, igaz? Tyler nem ejtett volna könnyeket, ha Ulric föld alá kerül, de tudta, ha most bármivel tovább szítja Dilarában a bosszúvágyat, elterelődik a figyelmük a feladatról. Márpedig ezt most nem engedhették meg maguknak. - Megtesszük, amit meg kell tennünk. De először is ahhoz, hogy megállítsuk Ulricot, be kellene fejezned az apád által megkezdett munkát. Mit gondolsz, képes leszel rá? Dilara szemében egy-két pillanatig még ott lobogott a bosszú lángja, de aztán a tűz kialudt. Bólintott. Határozott volt, bár a mélységes bánattól még nem tudott megszabadulni. - Tyler, ezt nézd meg! - szólt Grant. Rávilágított egy kisebb asztalra, amelynek poros lapján egy sötétebb, tisztább folt látszott. A jelek szerint egy kerek tárgy feküdt azon a helyen. Az amulett. A prion elsődleges forrása. Dilara készített néhány fényképet a térképről, azután a szövegre összpontosított. A tekintete néhányszor az apja holttestére tévedt; ilyenkor mindig könnybe lábadt a szeme. Tyler mindannyiszor megérintette, és arra kérte, folytassa a munkát. A térkép szövegét ugyanazon a nyelven írták, mint a tekercsét. - Igaza volt Ulricnak. - Dilara hangja remegett. Beszéd közben időnként szipogott egyet, de így is érezni lehetett, mennyire elcsodálkozott. - Azt mondta, hogy az özönvíz valójában egy járvány volt. Nem hittem neki. Akkor arra gondoltam, ugyan mi oka lenne arra, hogy elmondja nekem az igazságot? Ám a feliratból az derül ki, hogy Jáfet amulettjében, ami ezen a helyen nyugszik, benne van az a borzalom, ami kis híján elpusztította az emberi fajt. Azért rejtették el ebben a helyiségben, hogy emlékeztessen az Úr haragjára, törvényeire, az emberiség iránti szeretetére, és arra, hogy az emberek az ő akaratából kaptak még egy esélyt arra, hogy változtassanak addigi viselkedésükön, életvitelükön. - De hogyan okozhatná egy amulett a föld valamennyi lakójának halálát? - kérdezte Tyler. - Hogyan lehet épp ez a betegség forrása? - Nem tudom. A szöveg szerint az özönvizet az örökkévalóságra bezárták az amulett belsejébe. Az derül ki belőle, hogy aki meg akarja ismerni a valódi történetet, annak meg kell találnia a Bárkát, és benne Sém amulettjét. - Remek - mondta Grant. - Végre eljutottunk a lényeghez. Hol van? Ez a térkép tele van pöttyökkel, Vajon melyik jelöli a Bárkát? - A Bárka nyugvóhelye az Ararát keleti oldalán van - mondta Dilara. - A többi pont valamilyen hamis Bárkára utal. Olyan csalikra, amelyek csak arra valók, hogy félrevezessék azokat, akik megtalálják ezt a kamrát, de nem tudják értelmezni a térkép szövegét. Annak idején az emberek többsége írástudatlan volt. - Megvan! - Grant a hegy keleti oldalán lévő egyik pontra mutatott. - Egy pillanat! - Tyler a térkép elé állt. - Ha a Bárka ott van, ahol a térkép mutatja, már évekkel ezelőtt megtalálták volna. Az a hely a hóhatár alatt van. - A szövegben ez áll: „A nagy hajó, amelyben Noé menedékre lelt az özönvíz elől, az Ararát keleti oldalában leledzik." - Úgy érted, a keleti oldalán - mondta Grant. - Nem. Itt az áll, hogy benne van - felelte Dilara. - Ennek semmi értelme! - kiáltott fel Tyler. - A szöveg szerint két bejáraton keresztül lehet eljutni a Bárkába. Az egyiket lezárták, a másik járhatatlan. - Apád is a valódi bejáratot emlegette az utolsó üzenetében. Mintha arra célzott volna, hogy megtévesztette Ulricot, és a rossz bejárathoz küldte.
De ezzel vajon hogyan sikerült megakadályoznia, hogy Ulric kiszedjen valamit egy több ezer éves, szétkorhadt hajóból? Dilara tovább olvasott. Amikor a szöveg végéhez ért, úgy tántorodott hátra, mintha arcul ütötték volna. - Szent isten! - mondta. - Szándékosan csinálták! Hazudtak Noé bárkájáról, hogy megakadályozzák a felfedezését! - Miről beszélsz? Mivel kapcsolatban hazudtak? - Mindennel, - Várj egy kicsit - mondta Tyler. - Ezzel most azt akarod mondani, hogy Noé bárkája nem az Araráton van? - Bizonyos értelemben véve igen, pontosan ezt állítom - felelte Dilara. - Nem az Araráton van. És éppen ez az oka annak, hogy még senki sem bukkant rá. Valóban menedéket biztosít, de ez nem lebeghet a víz színén. Az elmúlt hatezer évben mindenki egy óriási hajót keresett, pedig Noé bárkája nem más, mint egy barlang!
HATVANKETTŐ Így már érthető volt az is, amit Arvadi a bejáratról írt. Dilara egy alkalommal az „Új Bárká"-nak nevezte az Oázist. Tyler a legszívesebben a fejét verte volna a falba, hogy nem fedezte fel korábban az összefüggéseket, de valójában nem hibáztathatta magát. Mindig is úgy képzelte, hógy a Noé bárkája egy hajó, álmában sem gondolta volna, hogy valójában egy barlang. - De a Biblia egy hajót említ, nem? Meg azt, hogy fából készült. - Valóban így történt - mondta Dilara. - „Csinálj magadnak bárkát gófer fából, rekesztékeket csinálj a bárkában, és szurkozd meg belől és kívül szurokkal." - Vagyis: építs egy hajót. - A jelenleg közkézen forgó Bibliák valójában egy olyan szöveg fordításai, amely több ezer éven át szájról szájra terjedt. Nagyon sok múlik az értelmezésen és a fordításon. Gondoljatok az „add tovább a hírt" játékra. A kis, elhanyagolható hibák és tévedések idővel hatalmassá duzzadnak, megváltoztathatják az üzenet lényegét. Azt hiszem, ebben az esetben is valami hasonló történt. Mi van akkor, ha Noé bárkája egy olyan építmény, amit egy barlang belsejében alakítottak ki? Az eredeti szövegben megjelenő szó éppúgy utalhat bárkára, mint valamiféle. tartályra. - Dilara az apja holttestére nézett. - Ó, milyen ostoba vagyok! Miért nem hallgattam rád? - Nem tudhattad - mondta Tyler. Elgondolkodott. - Elképzelhető, hogy az a barlang volt a menedékhely. Tulajdonképpen a szavak is stimmelnek, csak az értelmezéssel van gond. De. Itt most egy irdatlanul nagy barlangról lehet szó! A hossza háromszáz sing, a szélessége ötven sing, a magassága pedig harminc sing, ha jól emlékszem a Biblia szövegére. Ez azt jelenti, hogy körülbelül száznegyven méter hosszú, huszonháromhuszonnégy méter széles, és tizennégy-tizenöt méter magas. - Pár nappal ezelőtt kifejtetted, hogy egy ilyen méretekkel rendelkező, pusztán fából épült hajó abban a pillanatban összeroppanna, ahogy vízre bocsátják. Ha elfogadjuk a barlang-elméletet, akkor nem lehetnek gondjaink a méretekkel. Tyler ironikusnak találta, hogy most éppen ő próbálja megvédeni azt az álláspontot, hogy Noé bárkája egy hajó volt. Korábban pontosan ezt próbálta megcáfolni. - És mi a helyzet az ablakkal meg az ajtóval? - Nem tudom - mondta Dilara. - Nyílások a barlang falán? Talán, Azt viszont tudom, hogy a szövegben világosan az áll: Noé bárkáját az Ararát belsejében lehet megtalálni. - Ez mindenesetre magyarázatot adna arra, hogy eddig még miért nem bukkant rá senki. A probléma az, hogy az Ararát valójában egy kialudt vulkán, az ilyen hegyekben pedig általában nem léteznek barlangok. - Miért nem? - A barlangokat a legtöbb esetben a víz vájja ki az évmilliók során. Az Ararát túlságosan fiatal ehhez. A világon fellelhető legnagyobb barlangok többsége mészkőhegységekben alakult ki. Egy kissé savas víz már képes feloldani. - Tyler ezt akkor tanulta meg, amikor egy olyan floridai esetnél dolgozott, ahol egy mészkő barlang beszakadása miatt egy egész bevásárlóközpont összeomlott. - De, Emlékszel azokra a nagy lávatölcsérekre, amiket Hawaii-on láttunk? - kérdezte Grant. - Nem azt mondtam, hogy lehetetlen. A vulkanikus hegyekben is kialakulhatnak barlangok, Csak hogy jön ehhez az özönvíz? - Az özönvíz egy betegség volt - mondta Dilara. - Ulric elárulta, hogy kénytelen volt megváltoztatni a prion eredeti formáját. Az ókorban gyakoriak voltak a víz által terjedő betegségek. Még ma is azok. Számos országban tífusszal fertőzött az ivóvíz. Amikor az első fordítók úgy értelmezték a szöveget, hogy a Bárka egy hajó, nem pedig egy barlang, egy menedékhely, valószínűleg arra gondoltak, hogy a vízzel kapcsolatos referenciák miatt egy áradásról, nem pedig egy járványról van szó. - „Én pedig özönvizet hozok a földre, hogy elveszessek minden testet, a melyben élő lélek van," - Mi van akkor, ha az amulettben lévő prion-kórság nemcsak az embereket, hanem az állatokat is megtámadta? - kérdezte Dilara. - Ha ez a betegség belekerült a folyókba és a tavakba, az érintett területeken minden élőlényt elpusztíthatott. Az emberek és az állatok után nem maradt más, csak a csontok. Semmi hús. Az emberek, akik akkoriban legfeljebb húsz-harminc mérföldre távolodtak el attól a helytől, ahol születtek, úgy érzékelhették, hogy Isten megtisztította a földet. - Noénak minden olyan állatot magával kellett vinnie, amit meg akart menteni. Miután a betegség minden élőlényt kiirtott, a prion is megsemmisült, vagy belejutott az óceánba, ahol a sós víz pusztította el. - Ha Noé nem tudta, mennyi ideig fog tartani a járvány, valószínűleg egy nagy Bárkát épített, amiben annyi élelmet halmozott fel, amennyivel hónapokon keresztül kielégíthette a családja és az állatai igényeit. - Vagyis amikor a Biblia megemlíti az özönvíz vizeit - mondta Tyler -, akkor valójában arról van szó, hogy a vizek hordozták az özönvizet, ami egy járvány volt. - És ha akkoriban esetleg különösen sok eső esett - vette át a szót Dilara -, Noé úgy érzékelhette, hogy az esőzés a végítélet előjele. Még az is beleillik a képbe, hogy kiröpített egy hollót meg egy galambot, hogy kiderítse, csökkent-e már az özönvíz. A holló nem tért vissza, mert valószínűleg végzett vele a prion. Ha egy kicsit másképpen értelmezzük a dátumokat és a szavakat, nagyon szépen összeáll az egész. - De még mindig nem kapunk magyarázatot arra, hogy a prionnak mi köze van az amulettekhez. Minden, amit találtunk, arra utal, hogy a prion az amulettek belsejében van. - Ahhoz, hogy erre a kérdésre választ kapjunk, meg kell találnunk az utolsó amulettet. Ehhez pedig először rá kell bukkannunk a Bárkára. Chirnian menet közben buzgón tolmácsolt a papnak. Tatilian atya figyelmesen, egyetlen szó nélkül hallgatta, de ennél a pontnál felkiáltott. Chirnian lefordította a szavait. - Nem! Az lesz a legjobb, ha nem találják meg a Bárkát! - Miért? - kérdezte Tyler. - Mert ha mindez igaz, akkor ez az információ nagyon sok fájdalmat és zavart fog okozni a világban. Mi úgy tekintünk a Bibliára, mint Isten szavainak gyűjteményére, egy olyan műre, amely hosszú évszázadok alatt nyerte el jelenlegi formáját, éppen ezért nagyon komoly dolog megkérdőjelezni egy olyan fontos részlet valóságtartamát, mint az özönvíz története. A kétely elbizonytalanítana bennünket, és többé már nem tudnánk, hogyan értelmezzük az Ótestamentumot. - Akkor is meg kell találnunk - jelentette ki Tyler. - Ha nem tesszük, akkor senki sem marad majd, aki vitatkozhatna az különböző értelmezésekről és valóságtartalmakról! - Isten nem hagyja, hogy a föld ismét kipusztuljon! Szövetséget kötött Noéval: „,soha ezután el nem vész özönvíz miatt minden test; és soha sem lesz többé özönvíz a földnek elvesztésére." - Nem feledkeztünk meg a szövetségről - mondta Dilara. - Sebastian Ulric nem is arra készül, hogy minden „test"-et elveszejtsen, ő csupán az emberi fajt akarja kiirtani. Ez volt az oka annak, hogy a laboratóriumában hosszú időn át módosítgatta a betegséget. Úgy alakította ki, hogy az állatokra ne legyen hatással. És mi van akkor, ha éppen nekünk kell megakadályoznunk őt abban, hogy minden testet elveszejtsen? Talán Isten
katonái vagyunk, és az a feladatunk, hogy megelőzzük a katasztrófát, és ezáltal érvényt szerezzünk az Úrral kötött szövetségnek. - Isten megsegíti azokat, akik segítenek magukon - tette hozzá Tyler. - A Bibliában ilyet nem állít - mondta Tatilian atya. - Tudom. Ezt Benjamin Franklin állította. - A Biblia csalatkozhatatlan. Ez a barlanggal kapcsolatos történet egyszerűen nem lehet igaz! - Ha megtaláljuk a Bárkát - mondta Dilara -, akkor a felfedezés alátámasztja a Biblia állításait, nem hitelteleníti el azokat. Végre lenne kézzelfogható bizonyíték arra, hogy a Genezisben leírtaknak történelmi alapjai vannak, és nem tekinthető pusztán vallásos alkotásnak, vagy irodalmi műnek. Azoknak sem kell átértékelniük semmit akik hinni akarnak benne, hogy a Bibliát szó szerint kell értelmezni. Ki fog derülni, hogy a fordítók voltak gyarlók, nem maguk a szavak. Egy kicsit át kell szerkeszteni a jelenleg forgalomban lévő Bibliák szövegét. Na és akkor mi van? A pap a homlokát ráncolta, de nem ellenkezett tovább. - Imádkozni fogok az Úrhoz, hogy adjon útmutatást! - Ön dönti el, hogy megmutatja-e a világnak ezt a kamrát - mondta Tyler -, de mindenesetre célszerű lenne kihívni a helyi rendőröket, és nem ártana gondoskodni a halottakról sem. Tatilian atya bólintott. - Ez a felfedezés mindent meg fog változtatni Khor Virappal kapcsolatban! Dilara az apja holttestére nézett. Már nem csillogott könny a szemében. - Gondoskodni fognak róla, Dilara - mondta Tyler. - Tudom. De. Legalább úgy halt meg, hogy tudta: mindvégig igaza volt. - Biztos azt akarná, hogy fejezd be a munkáját. - Meg is teszem! - jelentette ki a nő eltökélten. - Gyerünk, keressük meg Noé bárkáját!
HATVANHÁROM Tyler feltételezte, hogy Sebastian Ulric is úton van a Bárkához, és igyekeznie kell, ha elsőként akar odaérni. A kis csapat visszatért Jerevánba, ahol felszálltak a Gordian gépére, hogy átrepüljenek a törökországi Van városába. Tyler a gép műholdas telefonján felhívta Miles Bensont, és tájékoztatta a fejleményekről. Tyler az apjának nem számolt be arról, mit sikerült megtudniuk. Tisztában volt vele, ha megtenné, a prion megszerzésére vágyó hadsereg azonnal átvenné a kutatást. Ezenkívül, ha a török kormány megszagolja, hogy megtalálták Noé bárkáját, nem adnák ki az Ararát megközelítését engedélyező okmányokat. Ha le akarták állítani Ulricot, és közben nem kívántak kirobbantani egy nemzetközi botrányt, ha nem akartak olyan helyzetbe kerülni, hogy kénytelenek legyenek átadni a priont egy harmadik félnek, csendben, feltűnés nélkül kellett végezniük a munkájukat. Mire leszálltak, már beesteledett, túl késő volt ahhoz, hogy elinduljanak a Bárka-barlang felkutatására. Kénytelenek voltak várni reggelig. Tylernek így legalább jutott ideje arra, hogy beszerezze az expedícióhoz szükséges holmikat. Törökország nyugati részén volt néhány bányászattal foglalkozó ismerőse, tőlük minden megkaphatott, amit kért. Miközben ő ezzel foglalkozott, a törökül folyékonyan beszélő Dilara kibérelt egy helikoptert, amellyel eljuthatnak a körülbelül száz mérföld távolságban lévő Araráthoz. Már csak néhány embert kellett szerezniük, olyanokat, akikkel megerősíthetik a csapatot. Tudták, hogy Ulric mellett ott van Petrova és Cutter, meg legalább az a két őr, aki velük együtt szökött meg a szigetről. Tyler nem igazán rajongott az elképzelésért, hogy Ulric öt a háromhoz arányú túlerőben lesz. Grant a katonai összeköttetéseit felhasználva talált három zsoldost, akik még hajnal előtt átérhettek Isztambulból a kisvárosba. A jeten hoztak magukkal néhány fegyvert, ezek közül jutott Tylernek, Dilarának és Grantnek is. A zsoldosokkal nem foglalkoztak, ők majd megoldják a saját ellátásukat. Már csak a reggelt kellett kivárniuk. Tyler engedélyezte a pilótáknak, hogy kivegyenek maguknak egy szállodai szobát, ám ő Granttel és Dilarával a gépen maradt, a kabinban tértek nyugovóra. Az ülések nagyon kényelmesek voltak, de egyikük sem aludt nyugodtan. Kora reggel Tyler barátaitól megérkezett a felszerelés, nem sokkal később befutott a három zsoldos. Miután leszállt a gépük, azonnal jelentkeztek. Tyler rövid eligazítást tartott nekik; Noé bárkájáról nem tett említést. Az Ararát keleti oldalát helikopterrel akarták megközelíteni. A helikopter kiteszi őket a megjelölt helyen, majd déli irányba, a várakozózónába repül, hogy szükség esetén vagy a művelet végén visszatérhessen értük. A pilótát rádión kellett értesíteniük. Tyler még mindig abban reménykedett, hogy hamarabb megérkeznek, mint Ulric; nem akarta, hogy az eszelős fickót elriassza a helikopter látványa. A helikopter egy meglepően új Bell 222-es volt, amiben mind a hatan kényelmesen elfértek, a csomagjaikkal együtt. A repülés során a pilóta elmondta nekik, hogy az elmúlt öt évben drasztikusan megnőtt azok száma, akik olaj vagy egyéb ásványi kincsek után kutatnak. Az 1980-s évek közepétől kezdődően jó tizenöt éven keresztül a kurd Munkáspárt, a PKK hívei által végrehajtott támadások miatt az Ararát tiltott területnek számított a civilek számára. A kurd lázadók turistákat ejtettek túszul, és bombákat robbantottak Törökország délkeleti városaiban. Amikor aztán 2000-ben letartóztatták a PKK vezetőjét, a támadások egyre gyérebbé váltak. A hegyet ismét megnyitották a turisták előtt, és egyre több befektető jelent meg a térségben. A repülés alig egy órát vett igénybe. Az egyenetlen hegyoldalakat sziklákkal teleszórt völgyek és olyan kiszögellések szegélyezték, amelyek több száz barlangot rejthettek. A helikopter abban a magasságban haladt, ahol már nem voltak fák, de még nem kezdődött el az örök hó birodalma. Miután átrepültek a Khor Virapban látott térkép által jelölt hely fölött, az utasok keresni kezdték azt a különleges sziklaformációt, amelyre a szöveg utalt. A térkép melletti írás szerint a szikla déli irányból nézve olyan, mintha a hegy oldalából előbukkanó, árbocos hajó orra volna. A Bárka bejárata ettől a sziklától délre, százlépésnyi távolságban helyezkedett el, az ablak pedig a kapun túl száz lépéssel. A legnagyobb problémát az jelenthette, ha ezt a különleges formáció már nem létezik. Mivel az Ararát szunnyadó vulkán volt, számolni kellett azzal, hogy az elmúlt hatezer év során bekövetkezett kisebb kitörések és földrengések megsemmisítették a hajó alakú sziklát. Tylernek eszébe jutott a New Hampshire-i legendás formáció, a híres Vénember, amely a Cannon-hegy irányából nézve pontosan úgy nézett ki, mint egy szakállas, idős férfi. A képződmény olyan népszerű és közkedvelt volt, hogy még az állam címerébe is belerajzolták. Ironikus és tragikus módon nem sokkal azután, hogy az új címer használatba került, a sziklaformáció összeomlott. Ez az eset is jól bizonyította, hogy a hegyek topográfiája váratlanul és nagyon rövid idő alatt átalakulhat. Ezt is figyelembe véve nem sok esély volt arra, hogy a kőhajó még mindig ép. Hat kört írtak le a zóna fölött, amikor Dilara felkiáltott, és kimutatott a bal oldali ablakon. A sziklafelületből kiemelkedő formáció oldalró l nézve valóban egy vitorlás hajó orrára emlékeztetett. Ez azt jelentette, hogy a helikopter közvetlenül Noé bárkája fölött jár. Dilara izgatottan rámosolygott Tylerre. A férfi szívverése is felgyorsult, de lelkesedését lehűtötte a kötelező óvatosság. Leírtak még egy kört, hogy kiderítsék, mások is vannak-e a közelben. A hegy oldalán egyetlen ember sem tűnt fel, de a terep olyan egyenetlen volt, hogy akár egy szakasz katona is rejtőzhetett a kövek között. Tyler utasította a pilótát, hogy a legközelebbi sík részen tegye le a gépet. A megjelölt pont körülbelül egy mérföldnyire volt a hajó alakú sziklától. Tyler, Dilara, Grant és a három zsoldos kiugrott a gépből, gyorsan magukhoz vették a felszerelésüket. A zsoldosok nehéz automata fegyvereket hoztak magukkal, a többiek pisztolyokkal és géppisztolyokkal szerelkeztek fel. Mivel Dilara az Oázisban nagyon ügyesen bánt az MP5-össel, Tyler ezúttal is egy ilyen fegyvert ajánlott fel neki; a nő habozás nélkül elfogadta. A helikopter elrepült; a hatfős csapat elindult a Bárka bejárata felé. - Milyen magasan vagyunk? - kérdezte Grant. - Csak kétezer-négyszáz méteren - felelte Tyler, és közben a közelben álló, jó másfél mérföld magasan föléjük emelkedő csúcsra pillantott. Azok, akik korábban kutattak a Bárka után, azt feltételezték, hogy az ereklye magasabban van, ám ez nem tűnt túl logikus megoldásnak. Mivel fel kellett szállítani az építőanyagokat, és fel kellett terelni az állatokat, a Bárkának valamilyen viszonylag jól megközelíthető helyen kellett lennie. A felfelé vezető út nem tűnt könnyűnek, de nem is volt túlságosan meredek vagy keskeny ahhoz, hogy leküzdhetetlen akadályt jelentsen az állatok számára. A nyár még nem búcsúzott el végleg a hegyvidéktől. Bár már október volt, az ég tisztán ragyogott, a levegő friss volt és kissé csípős; nagyjából tizenöt fok lehetett. Menet közben az egyik zsoldos az unatkozó kirándulók jellegzetes mozdulatával végighúzta a kezét egy növény hervadozó, bíborszínű virágán. - Én nem tenném - szólt rá Dilara. A férfi nem válaszolt, de a tekintetéből ki lehetett olvasni, mit gondol: „Nehogy már rám szólj!" Csak azért is folytatta a virág simogatását. - Miért nem? - kérdezte Tyler. - Mert az ott sisakvirág. A levelei és a virága halálos, a bőrön keresztül felszívódó mérget tartalmaz. A történelem során ebből főzték a mérget, amibe a nyilak hegyét mártották. A zsoldos úgy rántotta vissza a kezét, mintha a növény lángra lobbant volna. Gyorsan a nadrágjába törölte az ujjait. - Ha esetleg elzsibbadnak az ujjai - mondta Dilara -, ne ijedjen meg. El fog múlni. De most egy darabig még evés után se nyalogassa őket.
Harminc percen belül elérték a sziklaformációt. Tyler számolni kezdte a lépéseit. Amikor kilencvenháromnál tartott, egy sötét foltot fedezett fel a hegy oldalában. Egy barlang! A barlang szája ebből a szögből hét méter sugarú félkörnek tűnt. Tyler nem látott be a belsejébe. Ha Ulric már megérkezett, ez a hely tökéletesen megfelel arra, hogy lecsapjon rájuk. Kézjelekkel utasította a zsoldosokat, hogy kerüljenek oldalra, és az ellenkező irányból közelítsék meg a bejáratot. Amikor mindhárman elhelyezkedtek, Tyler meggyújtott egy fáklyát, bedobta a sötét nyílásba. Nem dörrentek lövések, de valójában nem is számított erre. Cutter és az emberei túlságosan képzettek voltak ahhoz, hogy bedőljenek egy ilyen szimpla trükknek. Tyler a hátizsákjából elővett egy szerkezetet, amit a barátai küldtek el a számára. A távirányítással működő, széles gumikerekekkel ellátott járgány nem volt nagyobb, mint egy vekni kenyér. A tetejére egy kamerát szereltek. Tyler letette a földre a kis kocsit, elővette a távirányítót, ami leginkább egy pisztolyra emlékeztetett. A gépet a „ravasz" megnyomásával lehetett felgyorsítani, és egy kis kerékkel kormányozni. Tyler szelíden meghúzta a ravaszt. A kocsi halk, tompa zúgással elindult, és begurult a barlangba. A kamera által közvetített kép a kis kormánykerék fölötti színes LCD-monitoron jelent meg. A fáklya által bevilágított barlang a bejárattól tizenöt méter távolságban lévő hátsó falig egységes képet mutatott. Tyler csupán néhány objektumot fedezett fel benne, de egyik sem volt elég nagy ahhoz, hogy fedezéket biztosítson egy ember számára. Senki sem volt odabent. Tyler jelzett, hogy tiszta a levegő. Visszatette a hátizsákjába a kocsit és a távvezérlőt. Felemelte a fáklyát, és beljebb lépett a barlangba. Grant és Dilara elemlámpát kapcsolva követte. A zsoldosok kint maradtak, a bejárat előtt őrködtek. A barlang közepe táján járva Tyler megpillantotta a fal mellett álló ládákat. Némelyik beszakadt, de volt köztük néhány ép is. Lehajolt, megvizsgálta a leletet. A ládák kétségkívül nem Noé idejéből származtak, de nem voltak újak. Legalább húsz éve korhadozhattak a barlangban. Az egyik oldalán Tyler felfedezett néhány, töröknek látszó szót. - Mi van ideírva? - kérdezte Tyler a nőtől. Belenézett egy másik, félig nyitott ládába, közelebb tartotta hozzá a fáklyát. - Nem tudom elolvasni - felelte Dilara. - Nem török. Kurd. A fáklya megvilágította a láda tartalmát. Tyler egyetlen pillantást vetett rá, és gyorsan hátraugrott, mielőtt a fáklyából ráhullhatott volna egy szikra. - Mi az? - kérdezte Grant. - Emlékszel a PKK-ra? - kérdezte Tyler. - A kurd szeparatistákra. akikről a pilóta mesélt? Ez lehetett az egyik rejtekhelyük. Ha Dilara beszélne kurdul, most bizonyára azt olvasná le a ládáról, hogy „dinamit" Dilara a szó hallatán mozdulatlanná dermedt. - Lassan egyenesedj fel, és lépj hátra - mondta Tyler. - Vigyázz, ne érj hozzá a ládákhoz! - Izzadsz? - kérdezte Grant, miközben a nő hátrálni kezdett. - Mint a kövér ember a szaunában! Ha a dinamitot ellenőrizetlen körülmények között tárolják, a belsejéből kiszivárgó nitroglicerin a rudakon kristályos nyomokat hagyva folyékony formájában gyűlhet össze. Tyler csak egyetlen pillantást vetett a láda tartalmára, de azonnal észrevette a csillámló kristályokat. Az olcsó, hitvány minőségű dinamitrudak egy régebbi típushoz tartoztak, és abban az időben készültek, amikor talán még nem is létezek a modern, „izzadásmentes" változatok. A ládák hosszú évek óta álltak őrizetlenül, kitéve az elemek pusztításának. - Most fel fog robbanni? - kérdezte Dilara halkan. - Ha békén hagyjuk, nem. De a nitro eléggé érzékeny anyag. A láda alja tele van vele. Elég egy lökés, és elszáll az egész. A robbanás levinné a barlang tetejét. - Menjünk át a másik oldalra - javasolta Grant. Óvatosan áthúzódtak a barlang túlsó falához. Eljutottak a hátsó, repedésekkel borított sziklafalhoz, ami teljes szélességében lezárta a járatot. Tyler alaposan megvizsgálta a felületet, és megállapította, a repedések egyike folyamatos, négy vonala egy körülbelül két és fél méter oldalhosszúságú négyzetet alkot. A négyzet alsó, vízszintes oldala a padló szintjével volt azonos magasságban. Tyler letérdelt, végighúzta a kezét a földön. Az ujjai egy helyütt puha homokba merültek - ezzel a homokkal töltötték fel a padlón lévő mélyedést. Tyler kisöpörte a homokot a mélyedésből, amely a függőleges falon lévő négyzet jobb oldalától kiinduló, szabályos félkörív volt. - Ez egy ajtó - állapította meg Tyler. - Ezt a négyzetet emberi kéz alkotta. Az a mélyedés. Ebben mozgott az ajtószárny. Kíváncsi lennék, hogyan építették. - Én pedig arra vagyok kíváncsi, hogyan fogjuk kinyitni - mondta Dilara. - Sehogy. Legalábbis nem innen. - Miért nem? Itt is valami titkos kapcsolót kell keresnünk? - Nem. Szerintem ezt csak belülről lehet kinyitni. Apád erre célzott, amikor azt mondta, hogy Ulric nem tudott bejutni. Apád ehhez a barlanghoz irányította Ulricot, pedig ő tudta, hogy ez az ajtó csak egy irányból nyitható. Valószínűleg ez volt a Bárka vészkijárata. Miután elkészült az építmény, és odabent voltak az állatok, bezárták a kaput, és az ablakon keresztül másztak be. Az kisebb nyílás, könnyebb védeni. Ezt a kaput csak belülről lehet kitolni. - Tyler nem tudta, de nem is akarta leplezni, mennyire csodálja a technikai megoldásokat. - Ez a Noé pokolian jó mérnök lehetett! - Ezek szerint a Bárka itt van, emögött a szikla mögött? - Dilara hangját elfojtott suttogássá változtatta az izgalom és az álmélkodás. Tyler végighúzta a kezét a Bárka kapuján. - Reméljük, a túlsó oldalon nem Ulric vár ránk.
HATVANNÉGY Sebastian Ulric a messzelátóján keresztül szemügyre vette az alatta négyszáz méterrel, a barlang bejárata előtt őrködő három férfit. A reggeli nap közvetlenül szemben volt vele, így vigyáznia kellett, hogy a lencsék ne villanjanak meg a fegyveresek irányába. Az őrök szétszóródtak, és fedezékbe húzódtak a bejárat közelében; Ulric csak kettejük fejét látta. Locke tehát eljött. Ulric biztos volt benne, hogy így fog történni. Amikor látta, hogy Locke és társai kilépnek a Khor Virap-i templomból, és a pap hevesen gesztikulálva magyaráz nekik valamit, biztosra vette, hogy megtalálták a kamrát. Ezután nem lett volna bölcs dolog megsemmisíteni a föld alatti helyiséget - ezzel csak felhívta volna Locke figyelmét a jelenlétére. Amikor látta, hogy Locke és társai távoznak, Ulric a csapatával együtt áthajtott Törökországba. A határon nem volt gond, a határőrök némi kenőpénz ellenében simán átengedték őket. Ezután azokat a GPS-koordinátákat használva, amelyeket Cutter határozott meg még akkor, amikor utoljára a Bárkánál járt, Ulric a sötétben felvezette csapatát a hegyre. Amikor a terepviszonyok miatt rákényszerültek, kiszálltak a kocsiból, és gyalog mentek tovább. Valamennyien harmadik generációs éjjellátó szemüveget viseltek, amely a leghalványabb csillagfényt is felerősítve olyannak mutatta a terepet, mintha nappali világosság lenne. Megállás nélkül haladtak. A serkentőszereknek köszönhetően nem álmosodtak el, és éppen idejében érkeztek ahhoz, hogy lássák Locke helikopterét. Petrova és a két őr az egyik szikla mögött rejtőzött. Cutter a távcsöves VAL mesterlövészfegyvert lövésre készen tartva térdelt Ulric mellett. - Mennyire kell közel kerülnie ahhoz, hogy leszedje azokat az embereket? - kérdezte Ulric. - Az egyiket akár innen is lelőhetem - felelte Cutter -, de akkor a társai még jobban elrejtőznének. Fedezékbe tudnának húzódni, mielőtt rájuk lőhetek. - Valamivel el kell terelnünk a figyelmüket. - Ulric halkabbra fogta a hangját, hogy a többiek ne hallják. - Az emberei feláldozhatók. Cutter helyeslően bólintott. - Délről, körívben fogom beküldeni őket - súgta. - Megparancsolom nekik, hogy adják meg magukat. Amikor Locke emberei előjönnek, mind a hármat leszedem, mielőtt észbe kapnának. - Tökéletes. Mi lesz a kommunikációs eszközeikkel? - A támadás megindítása előtt bekapcsolok egy rádiózavaró egységet. Hozzálássunk? - Még ne. Alaposan végigvizsgáltuk azt a barlangot. Nincs benne olyan kapcsoló, mint Khor Virapban volt. Szerintem nem ez a valódi bejárat, de ha Tyler néhány percen belül nem jön ki onnan, akkor feltételeznünk kell, hogy mégis bejutott valahogyan. - Elég kockázatos lesz bemenni utánuk. Még mindig jobb ötletnek tartom, hogy várjuk meg, míg kihozzák az amulettet, és csak azután végezzünk velünk. - Nem! - mondta Ulric határozottan. - Követnünk kell őket. Lehet, hogy Tyler már odabent megsemmisítené az amulettet, ezt pedig nem akarom. Amint megtudjuk, hol van a valódi bejárat, indulunk. Cutter előre mutatott. - Ott vannak. Locke, Westfield és Kenner lépett ki a napfénybe. - Látom - mondta Ulric. - Ezek szerint nem a barlang a kapu. Látta, hogy Locke int három emberének, és elindul déli irányba.
*** - Jól nyissátok ki a szemeteket! - mondta Tyler. - A nyílás, amit keresünk, sokkal kisebb, mint amaz volt. Talán csak akkora, hogy egy ember keresztülférjen rajta. Ismét számolni kezdte a lépéseket. Kilencvenhétnél tartott, amikor egy vonalba került egy megfelelő méretű hasadékkal. A nyílás viszonylag keskeny volt, a szélessége legfeljebb hatvan centi lehetett, a magassága pedig két méter. Föld és kődarabok töltötték meg, mintha a mennyezete évszázadokkal korábban beszakadt volna. - Szerinted ez az? - kérdezte Dilara. - Ha igen, akkor az azt jelenti, hogy mi érkeztünk ide elsőként. Nem létezik, hogy Ulric már járt itt, és távozás előtt betömte a nyílást. Miért fáradozna ilyesmivel? - Úgy látom, hamarosan némi fizikai munkát kell végeznünk - mondta Grant. Elővett három összecsukható tábori ásót, kettőt átadott a társainak, a harmadikat maga ragadta meg. Belevágta az ásó végét a mélyedésbe. Nem lehetett megállapítani, milyen mély lehet a járat; elképzelhető volt, hogy csupán néhány órán keresztül kell ásniuk, de az is, hogy napokig tartó, kemény munka vár rájuk. Ennek ellenére nem volt más választásuk. Elsőként kellett bejutniuk a Bárkába, aminek ez volt a bejárata. Tyler legalábbis biztosra vette, hogy ez az. Két órával később aztán Grant ásója átütötte a rést eltorlaszoló földréteget, és úgy csúszott előre, mintha az akadály mögött csupán levegő lenne. Sietve eltávolították a maradék fö ldet és köveket, majd bevilágítottak a keskeny járatba. A folyosó hosszabb volt, mint a lámpák fénykévéje. A csapat valamennyi tagja rendelkezett rádiós headsettel. Tyler közölte a zsoldosokkal, hogy támadásra számíthatnak, és az ellenséges csoport legalább öt tagból áll. Parancsba adta, hogy maradjanak kint, és ha bármilyen szokatlan dolog történik, azonnal jelezzék a rádión keresztül. Elmondta, ő negyedóránként fog bejelentkezni. A zsoldosok fedezéket kerestek maguknak, és elfoglalták pozícióikat. Tyler megnézte, hogy a hátizsákja és Grant csomagja keresztül fér-e a nyíláson. Mindhárman feltették a fejükre a lámpásokkal ellátott bányászsisakot. Tyler a nőre nézett. - Hölgyeké az elsőbbség? - kérdezte Dilara. - Figyelembe véve, hogy ki indította el ezt az egészet, gondolom, kijár neked annyi, hogy elsőként lásd a Bárkát. Dilara elmosolyodott. - Köszönöm. Soha életemben nem felejtem el ezt a napot! Mély lélegzetet vett, és belépett a nyílásba. Azonnal elnyelte a sötétség. Tyler a hátizsákját a kezében tartva követte. A sort Grant zárta. Lassan haladtak előre. Néhány helyen a járat olyan szűk volt, hogy Tyler biztosra vette, az átlagosnál jóval izmosabb Grant képtelen lesz keresztülpréselni magát rajta. - Menni fog? - szólt hátra. - Átkozottul szoros - zihált Grant. - Ha beszorulok, rádión kiszólunk a srácoknak, hozzanak pár vödör olvasztott vajat. Tyler szélesen elvigyorodott. Ezek szerint Grant mégis jól boldogul. - Látsz valamit? - kérdezte Tyler a nőtől, miután már vagy tizenöt métert megtettek. - Igen - mondta Dilara. - Azt hiszem, tíz méteren belül kiszélesedik a járat.
Egy perccel később a folyosó valóban szélesebb lett. Dilara megállt, Tyler melléje lépett. A barlang levegőjéből hiányzott a mészkőbarlangokra jellemző nedves, dohos szag. A száraz, poros aroma az egyiptomi Királyok Völgyében álló Tutanhamon-sírt juttatta Tyler eszébe. Itt is ízlelni, érezni lehetett a történelmet, az örök csodát. Tyler a tőle balra eső falra világított a zseblámpájával. Felfelé irányította a fénysugarat, egészen a tizenöt méter magas mennyezetig, majd oldalra mozdította a kezét, és rávilágított a szomszédos falra. A fényfolt élességéből ítélve úgy becsülte, legalább húsz méter távolságra van tőle. Ezután előrevilágított; a fénykévét elnyelte a sötétség. Grant is kijutott a folyosóból, mélyet lélegezve odaállt Tyler mellé. - Hála istennek, a végére értünk! Eddig nem volt klausztrofóbiám, de mostantól lehet, hogy lesz. Grant mély hangja olyan visszhangot vetett a távoli felületeken, mintha egy szűk szurdokban álltak volna. - A hangokból ítélve ez a hely. óriási! - mondta Grant. - Derítsük ki, mekkora! - Tyler elővette a zsákjából a stroboszkópot. Az akkumulátor nem bírhatta sokáig, de az erős fénysugár a segítségükre lehetett abban, hogy felmérjék a barlang nagyságát. - Ha bekapcsolom, ne nézzetek bele a fénybe! - figyelmezette Tyler a társait. A kapcsolóra tette a kezét. - Mindenki felkészült? - Rajta! - mondta Grant. Dilara izgatottan bólogatott. - Mutasd! - Hölgyeim és uraim, bemutatom. Noé bárkáját! Tyler elkattintotta a kapcsolót, és hátrébb lépett. Hallotta, hogy a kondenzátor begyűjti az energiát az első villantáshoz. A szerkezetnek másodpercenként kétszer kellett kibocsátania magából egy-egy nagy erejű fénysugarat. Az emberi szervezet vizuális rendszerének perzisztenciája lehetővé tette a szem számára, hogy folyamatos fényként érzékelje a gyors, sorozatszerű villanásokat. Dilara felsóhajtott. Egyikük sem jutott szóhoz. A látvány lélegzetelállító volt. Amíg a szem ellátott, egy három emelet magas, fából épített szerkezet húzódott végig a barlang bal oldali fala mellett. Maga a barlang olyan óriási volt, hogy a másik vége beleveszett a sötétségbe. Az építmény nem valami egyszerű tákolmány volt, az elemeit hihetetlen precizitással illesztették össze. Tyler álmában sem gondolta volna, hogy egy ókori civilizáció képes lehet ilyesmire. Az egyes darabok olyan tökéletesen passzoltak egymáshoz, mintha ő maga készítette volna a terveket. Elképzelni sem tudta, mennyi erőt kellett befektetni egy ilyen építmény létrehozásába úgy, hogy a barlang mérföldekre volt a legfontosabb nyersanyag, a fa forrásától. Egy barlang belsejében, megfelelő világítás nélkül még modern szerszámok használata mellett is iszonyatosan nagy vállalkozás lett volna egy ilyen szerkezet felépítése. Figyelembe véve, hogy több ezer éve készült, kizárólag kézi munkával, és legfeljebb igavonó állatokat használtak a szállítás során, egyszerűen döbbenetes volt a teljesítmény. Tyler alig bírta felfogni, mit lát. A történelem legrégibb, még létező, fából készült építményét, egy olyan szerkezetet, amely fenségesség tekintetében vetekedett a nagy piramisokkal. És ezt a csodálatos dolgot maga Noé tervezte, és ő is hozta létre. - Istenem! - szólalt meg végül Dilara. - Még mindig ép! Ennyi idő múltán is áll! - A száraz levegő miatt - mondta Tyler. - Nincs víz, nincsenek rovarok, nincs korhadás. - Úgy nézem, nem lesz szükség az élelemre, amit magunkkal cipeltünk - jegyezte meg Grant. - A méretekből ítélve Noé és családja hosszú távra rendezkedett be. Biztos maradt valami a kamrában. - Még mindig kételkedsz? - kérdezte a nő Tylertől. Tyler lassan megrázta a fejét. - Örömmel jelentem ki, hogy tévedtem! - Ez a történelem leghihetetlenebb archeológiái felfedezése! - Én még ennél is tovább mennék. Szerintem ez maga a csoda.
HATVANÖT Néhány perccel később lemerült a stroboszkóp akkumulátora, a sűrű sötétséget csak a sisaklámpák fénye, és a keskeny folyosón keresztül odakintről beszűrődő, gyenge világosság oszlatta szét valamelyest. Tyler egy lézeres távolságmérővel megállapította, hogy a Bárka pontosan akkora, amekkorának a Bibliában leírták: a hossza százharmincöt, a szélessége huszonkét, a magassága pedig tizenöt méter. Tyler, Grant és Dilara a barlang déli végében állt, a barlang tőlük balra helyezkedett el, jobbra a csupasz sziklafal emelkedett. A barlang meghökkentően szabályosnak tűnt, Tyler csak találgatni tudott, hogyan jöhetett létre. Talán valamilyen szokatlanul nagy lávatölcsér lehetett, bár a formája nem erre utalt. Biztos lettek volna olyanok, akik valamilyen csodával magyarázzák a kialakulását. A víz hiányától eltekintve tökéletes óvóhelynek látszott. Maga a Bárka háromszintes, amfiteátrumszerűen kialakított építmény volt; amiatt, hogy a felsőbb szintek mindig egy kicsit hátrébb tolódtak, mint az alattuk lévők, sokban hasonlított a kisebb futball-stadionok lelátóira. Mind a három szint a bal oldali barlangfalhoz támaszkodott, ez a fal alkotta az építmény hátulját. Az építményt teljes hosszában belső falakkal kisebb helyiségekre tagolták. Az így kialakított rekeszek elülső részét nem zárták le fallal vagy kapuval. Tyler megvizsgálta az építéshez felhasznált fát. Erős, kemény anyag volt, kátránnyal kezelték, hogy megakadályozzák a korhadását. Tyler több helyen is megkopogtatta a felületet, az anyag hatezer év múltán is tömörnek tűnt. Dilara javaslatára elővette a Leathermant, és beledöfte az egyik gerendába a késpengét. Az acél nem csúszott bele az anyagba. Az építmény elég szilárd volt ahhoz, hogy átmehessenek alatta, vagy akár rajta is. A hely úgy festett, mintha lakói csupán néhány perccel korábban hagyták volna el: nem szedték össze a fából készült, kisebb bútordarabokat, széthagyták az agyagedényeket. Tizenöt méterenként rézsútosan felfektetett rámpákat helyeztek el, amelyeken a következő szintekre lehetett feljutni. A felső két szint elülső részén, az építmény teljes hosszában korláttal ellátott folyosókat alakítottak ki, ezek szélessége nagyjából öt méter lehetett. Mindkét folyosóról be lehetett látni az alattuk lévő szintek rekeszeibe. A legalsó szinten is elhelyezték a korlátot, de itt a folyosó padozatát a barlang kőpadlója alkotta. A legnagyobb helyiségek a legalsó szinten helyezkedtek el. Az építmény szintezett kialakításából fakadóan és a folyosók miatt az első és a második emeleten a rekeszek nem voltak olyan mélyek, mint a legalsón. A földszinten a helyiségek mélysége tizennégy, az elsőn tíz, a legfelsőn pedig már csupán öt méter volt. Tyler, aki bevilágított néhány rekeszbe, megállapította, hogy a szélességük három és tizenöt méter között váltakozik. Fejben elvégzett egy gyors számítást, és megállapította, hogy több mint ötven helyiséget kell átvizsgálniuk. A kutatás akár napokat is igénybe vehet, ha nem találnak valamilyen logikus kiindulópontot. Dilarára nézett. - Van valami ötleted, hol keressük az amulettet? Dilara megrázta a fejét. - Még soha, senki sem látott ehhez hasonló építményt. Csak találgatok, de az első szinten valószínűleg raktárok és karámok voltak, és talán itt gyűjtötték össze a hulladékot is. A középső szinten lehettek a közösségi helyiségek, a legfelsőn pedig az itt élők szállásai. De mondom, ez csak spekuláció. Az amulett bárhol lehet. Szerintem váljunk szét. - Rendben. Mivel egyelőre egyedül vagyunk, minimális a veszély. Mindenesetre van nálam valami, ami a segítségünkre lehet a kutatásban. - Tyler kicipzárazta a zsákját, és kivette belőle a távirányításos kis kocsit meg a laptopját. - Ez hogy fog segíteni? - kérdezte Dilara. - Ha a kamerán keresztül nézelődsz, tovább tart a dolog. - Ezen a járgányon nem csak kamera van, hanem néhány más eszköz is - felelte Tyler. - Ezúttal a lézeres térképező rendszerét fogjuk használni. - Ez mire jó? - Végigvezetem a kocsit az egyes szinteken. A lézer közben megméri a felületek közötti távolságokat. Az adatokat átküldi a laptopba. Egy program elkészíti a struktúra háromdimenziós képét, amit aztán át tudok küldeni ezeknek a játékszereknek a memóriachipjébe. - Tyler levette a fejéről a bányászsisakot. Dilara csak ekkor vette észre, hogy a sisak mindkét oldaláról egy-egy plasztiklapot lehetett lehajtani a szem elé. Ezek a plasztiklapok valójában miniatűr monitorok voltak, amelyek egyebek mellett az infravörös és hőkereső kamerák funkcióját is betölthették, például nagy távolságból érzékelték az emberi test hőjét. Mivel csupán ők hárman voltak a barlangban, ezekre a funkciókra nem volt szükség. - Ezt az eszközt a Gordian fejlesztette ki. Például bányákban történt katasztrófák után, a mentés során lehet használni, olyan helyeken, ahol rosszak a látási körülmények. A Gordian éppen Görögországban végez egy ilyen jellegű munkát, onnan hozattam át ezeket. - Ezt most úgy értsem, hogy a sisak, vagyis ez a kis lapocska meg fogja mutatni nekem, hogy néz ki a barlang? - Bármerre fordítod a fejed, a monitoron mindig annak az objektumnak a grafikus reprezentációja jelenik meg, amire nézel. Ha rávilágítasz a lámpáddal valamire, a valós kép ráúszik a komputer által generált rajzra. A rendszer folyamatos összeköttetésben áll ezzel a jeladóval. - Tyler egy kis készüléket helyezett el a fal tövében. - Ez lesz a referenciapont. - Mennyi idő kell ahhoz, hogy használhassuk? - kérdezte Dilara. - Az adatokat pár perc alatt be lehet gyűjteni. A kocsi hatvan kilométeres óránkénti sebességgel képes mozogni. Csak annyit kell tennem, hogy elvezetem a barlang végéig. A munka többi részét már a lézeres egység és a komputer végzi. Amikor átér a túlsó oldalra, felküldöm az első emeletre, azután a másodikra. Természetesen a lézer nem láthat be minden egyes tárgy mögé, de így is nagy segítséget fog nyújtani. Tyler letette a földre a kocsit, a laptopon elindította az adatgyűjtő programot, majd megnyomta a pisztolyszerű távvezérlő ravaszát. A kis kocsi elszáguldott; saját reflektorával világította meg maga előtt az utat. Néhány pillanattal később már csak egy halvány fénypötty látszott belőle. Tyler a távkapcsoló LCD-kijelzőjére összpontosított. Tíz perc alatt végigfuttatta a kocsit a Bárka három szintjén. - Szép menet volt, Andretti[9]! - jegyezte meg Grant. - Most végre hasznát látom annak a rengeteg videojátékozásnak. - Tyler áttöltötte az adatokat a sisakokba. Feltette a sajátját, a szeme elé húzta a két plasztiklapot, és körbenézett. A lencsén keresztül tisztán látta Dilarát és Grantet, de a háttér már nem volt se fekete, se elmosódott. Ahogy oldalra fordította a fejét, a komputer aktualizálta a helyzetét, és ehhez viszonyítva meghatározta a közelében lévő szilárd felületek távolságát. A rendszer ezt követően az adatok alapján létrehozott egy hálószerkezetet, amelyet a távolság paramétereit figyelembe véve, a mélység dimenzióját érzékeltetve árnyékolt, és így létrejött az aktuális látómezőben elhelyezkedő objektumok elnagyolt, de mégis pontos rajza. Tyler néhány lépést tett oldalra. A kép azonnal megváltozott. A fal, a padló, a mennyezet háttere előtt minden élesen és határozottan rajzolódott ki előtte, semmi sem kerülhette el a figyelmét. - Próbáld ki! - Tyler a nő felé nyújtott egy sisakot. Dilara feltette a fejére, és oldalra forgatta, előre-hátra döntötte a fejét. - Ez hihetetlen! Mindent tisztán látok! - Megbotlott, elvesztette az egyensúlyát, de Tyler még időben elkapta. - Beletelhet pár percbe, mire hozzászoksz - mondta Tyler. - Ha elbizonytalanodsz, hunyd le a szemed néhány másodpercre. - Rendben.
- A felszerelést itt hagyjuk. Nincs értelme mindenhová magunkkal cipelni. Váljunk szét, külön szinteken induljunk el. Az enyém a földszint. Grant, menj fel az elsőre, Dilara, te a másodikra. - Ez mindennek ellentmond, amit valaha tanultam vagy tanítottam a régészeti felfedezésekről! Módszeresen, alapos munkát végezve, apránként kellene előrejutnunk, nem pedig csak így nekirontanunk, mint a legrosszabb kincsvadászok! - Most nincs időnk a tüzetes vizsgálódásra. Semmihez se nyúljunk hozzá, ha nem muszáj. A tudományos elemzést későbbre halasztjuk, most egyetlen célunk van: meg kell találnunk az amulettet. - Egyáltalán hogy néz ki? - kérdezte Grant. - Mondjuk olyan, mint egy bross? - Valószínűleg valamilyen drágakő - mondta Dilara. - Lehet, hogy olyan emelvényen lesz, amilyet a Khor Virap-i térképszobában láttunk. Ha megtaláljátok, ne nyúljatok hozzá! Szeretném megnézni, pontosan hol és hogyan helyezkedik el. - Felemelte a fényképezőgépét. - Mielőtt elmozdítjuk, szeretnék készíteni róla pár fotót, hogy mindent dokumentálni tudjak. - Vigyázzatok magatokra! - mondta Tyler. - A szerkezet elég masszívnak látszik, de hiába nincs víz a közelben, előfordulhat, hogy a padló egyes részei mégis elkorhadtak. Óvatosan járjatok. Annak ellenére, hogy a zsoldosok a bejárat előtt őrködtek, Grant és Tyler a biztonság kedvéért magával vitte a géppisztolyát. Dilara úgy döntött, nem fogja cipelni a felesleges terhet, ezért a hátizsákjába dugta a saját fegyverét. A gyorsaságnak amúgy is nagy jelentősége volt; Tyler már nem akart jelen lenni akkor, amikor Ulric esetleg megérkezik. Tyler javaslatának megfelelően szétváltak. Grant és Dilara óvatosan felment a legközelebbi rámpán. Néhány másodperccel később már csak egy-egy imbolygó fényfolt látszott belőlük. A Bárkával szemközti barlangfal mellett több ezer agyagedény sorakozott. Voltak közöttük másfél méter magasak, de kávéscsésze méretűek is. Némelyik törött volt, de a legtöbb kiváló állapotban maradt meg. Tyler belesett néhányba, de vagy üresek voltak, vagy száraz ételmaradványokat tartalmaztak. Nem tűnt valószínűnek, hogy az amulett itt lesz, valamelyikben. Tyler belépett az első helyiségbe, és gyorsan felmérte a tartalmát. Agyagedények. Semmi különleges. Volt egy olyan sejtése, hogy az amulettet egy sokkal fennköltebb helyen tárolták, ennek ellenére alapos vizsgálatot végzett. A következő két helyiséget is átnézte. Semmi. Mindkettő raktár lehetett, annak idején élelmet, vizet, felszerelési tárgyakat tarthattak bennük olyan dolgokat, amelyekre szüksége lehetett egy családnak, meg egy jókora állatseregletnek a bezártságban töltött hónapok során. A hely elég tágas volt. Tyler gyorsan elvégzett néhány számítást. Az alsó szint körülbelül 6500 négyzetméteres volt, vagyis akkora, mint harmincöt átlagos amerikai ház. A Bárka lenyűgöző méretekkel rendelkezett. Noénak valószínűleg több száz állata volt, máskülönben nem épített volna ekkora menedéket. Tyler belépett a negyedik helyiségbe. Ennek az elülső részén egy alacsony fakerítést fedezett fel. A kerítés közepén egy körülbelül száznyolcvan centi széles ajtó volt. Egy karám. A sarkokban csontszáraz szénakupacok hevertek. Az állatokat valószínűleg kihajtották innen, semmi sem maradt utánuk, még csontok sem. A következő négy helyiség is karám volt. Tyler már majdnem elérte a Bárka közepét, de még semmi igazán fontosat nem talált. Rádión rákérdezett a társaira, de egyelőre ők sem jártak nagyobb sikerrel. Grant és Dilara talált pár érdekes tárgyat - edényeket, ruhákat, szerszámokat -, de az amulettre még nem bukkantak rá. Tyler átvizsgált még egy karámot, majd egy olyan helyiséghez érkezett, amely legalább háromszor olyan széles volt, mint a korábbiak. A szélessége harminc méter lehetett, a mennyezetét egymástól egyenlő távolságban álló kőoszlopok támasztották alá. A háromdimenziós rajz jelzései alapján a helyiség különböző anyagú tárgyakat tartalmazott. Gyakorlatilag teletömték valamivel. Tyler körbevilágított a lámpájával; a fény minden irányból csillogó felületekről verődött vissza. A hely olyan volt, mint a kalózok mesebeli kincses barlangja. Mindenütt aranyból készült dísztárgyak, ékszerek, edények hevertek, a padlót elefántcsontból készült szobrok, drágakövekkel kirakott tárgyak borították. Bronz-, ezüst- és aranyérmékkel teli ládák sorakoztak egymás mellett; jáde berakásos aranymaszkokról verődött vissza a lámpa fénye. A falak mellett márvány mellszobrok álltak. A zafír, a rubin, a gyémánt és az ametiszt úgy hevert szanaszét, mint másutt a hétköznapi kavicsok. A helyiség olyan nagy volt, hogy Tyler azon se lepődött volna meg, ha a kincshalom tetején egy sárkány üldögél. Egy percig megfeledkezett arról, mit keres. A csillogó-csillámló kincstömeg delejes hatást gyakorolt rá, de hamar magához tért, és eszébe jutott a feladata. Érezte, ha az amulett még mindig Noé bárkájában van, akkor csakis ebben a helyiségben lehet. Átszólt Dilarának és Grantnek, hogy menjenek le hozzá. Megkérte őket, siessenek, de nem árulta el, miért. Ezt nekik is a saját szemükkel kellett látniuk.
HATVANHAT Miközben a többiekre várt, Tyler sétálgatni kezdett a kincshalmok között. Eltérő stílusban készült szobrokat és urnákat látott, amelyek felületét különböző nyelveken íródott szövegekkel díszítették. A rengeteg drágaságot úgy, olyan nemtörődöm módon, olyan összevisszaságban szórták be a helyiségbe, mintha senkit sem érdekelt volna, mi lesz a sorsuk. Voltak ugyan olyan kincsek is, amelyeket kőládákban vagy agyagedényekben tároltak, de a tárgyak többségét egyszerűen lehajigálták a padlóra. Elsőként Grant érkezett meg. A helyiség bejáratában kővé dermedt, a szája tátva maradt a csodálkozástól. Elakadt a szava. Tyler emlékei szerint ez ismeretségük során először történt meg vele. Dilara is megjött, de ő a kamerája LCD-kijelzőjére összpontosított. - Bámulatos fegyvertárra bukkantam, és, - Megtorpant, ő is mozdulatlanná vált. - Szent isten! - A jelek szerint ebben a szobában Midasz király lakott – jegyezte meg Tyler. - Azt hiszem, korán nyugdíjba mehetek! - mondta Grant. - Sajnos ehhez a török kormánynak is lesz egy-két szava. - Vagy az örménynek. - Dilara álmélkodva nézett körül. - Ezt egyszerűen nem tudom elhinni! Káprázatos! Ha ennek híre megy, iszonyatos nemzetközi harc kezdődik majd, mert mindenki meg akarja kaparintani a kincseket. Ebben a helyiségben több milliárd dollár értékű tárgy van! - És mi a helyzet a megtalálónak járó jutalommal? - kérdezte Grant reménykedve. - Majd kiderül - mondta Tyler. - Haladjunk sorjában. Az amulettnek valahol itt kell lennie. És Grant. Nem gyűjtünk szuveníreket. - Kár. - Később visszajövünk, jobb felszerelést és több ellátmányt hozunk magunkkal. Akkor majd segíthetsz Dilarának a leletek felmérésében. Most viszont azt a bizonyos amulettet kell megtalálnunk. - Az amulettnek borzasztóan nagy jelentősége volt - mondta Dilara. - Ezt biztos nem dobták a padlóra. Nézzünk szét a terem túlsó végében! Átpréselték magukat a kincshalmok között, és megérkeztek a helyiség hátulsó falához, amely előtt hét darab, körülbelül száznyolcvan centi hosszú kőláda sorakozott a számukra készült dobogón. Mögöttük bonyolult és díszes írás borította a falat. A szöveget ugyanazon a nyelven írták, mint a Khor Virap-i térkép kommentárját. - Szerintem ezek koporsók - mondta Grant. - Szarkofágok - javította ki Dilara. Készített néhány képet a kőládákról, majd a többezer éves port a levegőbe söpörve végighúzta a kezét az egyik felületén. - A szövegből mindjárt kiderül, kik fekszenek bennük. - Várj! - szólt rá Tyler. - Nézd! - Rávilágított a helyiség közepén álló oszlopra, amelynek egyik oldalán négy, a másikon három szarkofág állt. Az oszlop százhatvan centi magas volt, lapos tetejére egy teniszlabda méretű, áttetsző, mályvaszirup színű gömböt helyeztek. Körülötte hasonló, de valamivel kisebb méretű gömbök álltak. Dilara elolvasta az oszlopba vésett szöveget. - „Itt leledzik Sém amulettje. Maradjon itt mindig, s emlékeztessen az emberi faj gonoszságára, emlékeztessen Isten szeretetére, legyen figyelmeztetés azok számára, akik Neki nem tetsző dolgot cselekedvén magukra vonják az Ő haragját." Tyler letérdelt az oszlop mellé, rávilágított a gömbökre. Azonnal rájött, micsodák. Jókora borostyángömbök voltak, valamilyen fa évmilliókkal korábban fosszilizálódott nedvéből jöttek létre. Gyakran előfordul, hogy borostyándarabokban csapdába esett rovarokat találtak, amelyek a levegőtől és víztől elzártan gyakorlatilag telj es épségben megmaradtak. Az oszlop pereménél elhelyezett gömbök átlátszóak és makulátlanok voltak, Sém amulettjének belsejében azonban egy körülbelül kétujjnyi béka apró csontváza helyezkedett el. A csontváz mintha egy béka formájú, viszkózus folyadékbuborékban lebegett volna. Miután Dilara készített pár fényképet, Tyler leemelte a gömböt az oszlopról. A folyadék felkavarodott, a csontok lassan körbelebegtek. - Tehát ez a betegség forrása - mondta Tyler. - A nyersanyag, amire Ulric vágyik. A béka bekerült a borostyáncsapdába, azután a betegség miatt szétbomlott a teste. Így maradhatott meg a borostyánban a béka formájú üreg. A bent rekedt prion valószínűleg még mindig aktív, a borostyán azt is megvédte. Ulric, amikor megtalálta Jáfet amulettjét, rájött, hogy a folyadék valamilyen halálos kórokozót tartalmaz. - Ezek szerint egy békából vonta ki az Arkont? - kérdezte Grant. - Ugyanazt csinálta, mint a Jurassic Parkban, csak éppen másra akarta felhasználni azt, amit talált? Tyler bólintott. - A Khor Virap-i szöveg szerint az amulett valami borzalmas dolgot tartalmaz. Ulric okkal feltételezte, hogy az amulett belsejében ugyanaz a kórokozó rejtőzik, amely Noé korában minden embert és állatot megölt. Tudta, a rendelkezésére álló eszközökkel képes analizálni az anyagot, és esetleg kifejleszthet belőle egy igazán hatékony fegyvert. Később, amikor felfogta, mi került a kezébe, kiagyalta az Oázissal kapcsolatos tervet. Grant kivette Tyler kezéből az amulettet, és szemügyre vette a közepén lebegő csontokat. - Hayden gépén is így történt, - Ha ez a feloldódott testű béka az Arkon hordozója - folytatta Tyler -, akkor a betegség abból a korból származik, amikor ez az állat még élt. Most nem igazán tudjuk meghatározni, ez mikor volt. Csak annyit tudunk, hogy ez a béka talán egy T-Rex elől menekült, amikor borostyáncsapdába esett. - Szóval elképzelhetőnek tartod, hogy a prion végzett a dinoszauruszokkal? - kérdezte Grant. - Ezt sosem fogjuk megtudni. Az mindenesetre biztos, hogy az Arkon elég virulens ahhoz, hogy elvégezzen egy ilyen feladatot. Dilara közben a falra írt szöveget olvasgatta. - Hé, fiúk! - Készített egy fotót. - Itt leírták, mi történt. - Újra átolvasta a szöveget. - Ezek szerint Noé egy megnyíló folyómederben talált rá ezekre a borostyándarabokra. Ez a felfedezés volt az első jel, amit az Úr küldött neki, arra biztatva őt, hogy építse meg a Bárkát. - Dilara a két férfi felé fordult. - Akkoriban a borostyán a színe és a fénye miatt értékes drágakőnek számított. Ezek a gömbök egy egész vagyont érhettek. - És hogy szabadult ki a prion? - kérdezte Tyler. Dilara végighúzta az ujját az íráson. - Remélem, helyesen értelmezem a szavakat. Itt az áll, hogy Noénak látomása volt arról, hogy ezek különleges borostyándarabok, és az Úr egyedül neki szánta őket. A három legnagyobb belsejében békacsontok voltak. Egy utazó kereskedő megpillantotta a kincseket, és azt állította, hogy a belül lévő folyadékot el lehet adni különböző gyógyászati célokra. Noé gyanította, hogy ez ellenkezik Isten akaratával, és megpróbálta elrejteni a gömböket, ám a kereskedő ellopta tőle az egyiket, és elszökött. Dilara lassan, időnként kis szünetet tartva, egy-egy szó fordításán elgondolkodva folytatta a történetet. - Noénak ismét látomása volt, amiből megtudta, hogy a tolvaj az emberi faj gonoszságának jelképe, és hogy még az Úr szolgájának is okozhatnak kárt az embertársai. Noé nem sokkal később tudomást szerzett arról, hogy azon az idegen földön, ahonnan a kereskedő származott, furcsa betegség ütötte fel a fejét, és a kórság gyorsan terjed. Noé ezt annak jeleként értékelte, hogy az Úr haragjában lesújtott az emberekre. Ekkor aztán megint látomása támadt, amiben utasításokat kapott arra, hogyan építse meg a Bárkát. A fiaival együtt építette meg. Megpróbálta
meggyőzni az embereket, hogy közeleg a halál, csatlakozzanak hozzá minél többen, de nem hallgattak rá. - Aztán eleredt az eső - mondta Tyler. Dilara bólintott. - És elhozta az özönvizet, A járványt ezen a néven emlegették. Noé lezárta a Bárka bejáratát, mert félt, hogy a megfertőződött emberek nála próbálnak menedékre találni. - Ez a hely csontszáraz - mondta Grant. - Honnan szereztek vizet? - A szövegből ez nem derül ki, de valószínűleg egy forrásból vagy egy közeli patakból, amit egy olvadozó gleccser fertőzéstől mentes vize táplált. Tehát bezárkóztak és vártak. - És a kincs? Dilara tovább olvasott. - Amikor elmúlt az özönvíz, sehol sem létezett semmi élő. Se állatok, se madarak, se emberek. - A járvány mindent és mindenkit kiirtott? - kérdezte Grant. - Az egész földön? - Valószínűleg nem - mondta Tyler. - De biztosra veszem, hogy Noé sosem járt az Ararát vízgyűjtő területén túl, ezért úgy értékelhette a helyzetet, hogy az egész világ kihalt. - A barlangon kívül megtalálták a csontokat meg az emberi mohóság maradványait - mondta Dilara. - Mindent összegyűjtöttek, amit találtak. A királyok palotáiból, a kereskedők raktáraiból, mindenhonnan. A kincseket elhozták ide, és engesztelésként felajánlották Istennek. - Elhallgatott. - Mi az? - Most már értem! A Kincsek Barlangjának könyve. Noé bárkája azonos a Kincsek Barlangjával. - Hadd találjam ki, kiket temettek el a kincsek közé! - mondta Tyler. - Noét és a fiait. Dilara mély lélegzetet vett, és az oszlop jobb oldalán álló szarkofágra tette a kezét. - Most közvetlenül Noé mellett állunk. Kézzelfogható bizonyítékot találtunk arra, hogy mindaz, ami a Biblia első könyvében szerepel, valóban megtörtént. Noét két fiával, a feleségével és a három menyével együtt temették ide. - A harmadik fiát miért hagyták ki? - kérdezte Grant. - Hám volt az, aki ezt a szöveget leírta - felelte Dilara. - Ő zárta be a család tagjainak testét a Bárkába, amikor meghaltak. Ő volt az egyetlen, akiben meg lehetett bízni, akiről tudni lehetett, hogy nem fogja elhordani a kincseket, és ezzel nem haragítja meg ismét az Urat. Tyler óvatosan visszavette Granttől az amulettet. Leemelte az oszlopról az egyik tiszta borostyángömböt, és mindkettőt a zubbonya mellső zsebébe tette. - Hé! - kiáltott fel Grant. - Azt hittem, semmi mást nem vihetünk magunkkal, csak az amulettet! - Az amulett túlságosan veszélyes ahhoz, hogy vizsgálatnak vessük alá. Ha ezt a másik gömböt ugyanakkor találták meg, talán a segítségével megtudhatjuk, mikor élt ez a bizonyos béka. Hát nem lenne csodálatos, ha kiderülne, hogy hatvanötmillió évvel ezelőttről származik? - De - mondta Grant szárazon. - Csodálatos lenne. Tyler az órájára nézett. Ideje volt, hogy bejelentkezzen a rádión. - Itt Tyler - mondta a készülékbe. - Vétel! Nem kapott választ. Csak a készülék zöreje hallatszott, semmi egyéb. Ismét próbát tett, de ugyanazzal az eredménnyel. - Talán túl távol vagyunk a bejárattól - vélte Grant. - Mivel megvan, amiért idejöttünk, javaslom, hogy forduljunk vissza. - Hadd maradjak még pár percet! - kérte Dilara. - Szeretnék készíteni néhány fotót. Tyler elgondolkodott. Zavarta, hogy nem kapott választ az őröktől. Azzal nyugtatta meg magát, hogy a zsoldosok bejelentkeztek volna, ha támadás éri őket. - Itt maradok Dilarával - mondta Grant. - Ha nem akar elindulni, amikor kiadod a parancsot, majd kiviszem. - Ne aggódjatok! - mondta a nő. - Tényleg csak néhány perc, és végzek. - Oké - bólintott Tyler. - Kapsz öt percet. Visszamegyek, és szólok az embereinknek, hogy hívhatják a helikoptert. Ha továbbra sem tudom elérni őket, azt kell feltételeznünk, hogy valami történt odakint. Szeretném, ha nyitva tartanátok a szemeteket. Dilara a férfira ügyet sem vetve elkezdte kattogtatni a digitális fényképezőgépét. Tyler kiment a kincses teremből, és elindult a hátizsákjaik irányába. Közben újra megpróbált kapcsolatba lépni a zsoldosokkal, de csupán annyi változott, hogy minél közelebb ért a kijárathoz, annál erősebbé vált a sztatikus zaj. Már csupán hat-hét méter választotta el a kijárattól. Biztos volt benne, hogy ezen a helyen hagyták a hátizsákokat, de egyiket sem találta. Erre csupán egyetlen magyarázatot talált: valaki elvitte a csomagjaikat. Valaki szándékosan zavarta a rádióadást. Valaki volt a Bárkában! Hirtelen kitisztult a sistergés. - Helló, Tyler! - mondta hátulról egy negédes hang. - Megkérhetném, hogy tegye a tarkójára a kezét? Lassan, ha lehetséges. Tyler engedelmeskedett. - Most forduljon meg! Ahogy megfordult, Tyler sisaklámpájának fénykévéjében Sebastian Ulric alakja tűnt fel. Ulric lassú léptekkel, pisztolyát Tylerre szegezve közeledett. A homlokán egy éjjellátó készüléket viselt. Öt méterrel Tyler előtt állt meg. Az arcán széles, elégedett mosoly jelent meg. - Köszönöm, hogy megmutatták a befelé vezető utat!
HATVANHÉT Farkasszemet néztek. - Az a sisaklámpás a szemembe világít! - mondta Ulric. - Kapcsolja ki! De semmi hirtelen mozdulat! Nem egyedül érkeztem. Tyler háta mögött valaki felkattintott egy zseblámpát. Ulric egyik fegyverese a bejárat mellett állt. Tyler kikapcsolta a sisaklámpát; már csak az őr zseblámpája világított. A hatalmas Bárka többi részén mozgó fénypontok túlságosan távol voltak, túl erőtlennek bizonyultak ahhoz, hogy szétoszlassák a sötétséget. - Az embereink, akiket kint hagytunk? - kérdezte Tyler, de már tudta a választ. - Ügyesek voltak. Nem kiválóak, de jók. Sikerült leszedniük az egyik emberemet, mielőtt Cutter végzett velük. Most pedig. Tegye le a fegyvereit! Lassan. A rádiót is. Tyler mindent leengedett a kezéből. - Forduljon meg, és mind a hármat rúgja oda Brettnek! Tyler megfordult, és a fenyegető külsejű, géppisztollyal felfegyverzett férfira nézett. A fickó néhány gránátot csatolt a mellkasára, a homlokára egy éjjellátó eszközt erősített. - A többi talpnyalója hol van? Odakint várnak? - kérdezte Tyler. Tudta, valahogy rá kell bírnia Ulricot arra, hogy adjon néhány információt. - Nem, itt vannak, velünk. Cutter és Petrova is kapott éjjellátót, most éppen Kennert és Westfieldet keresik. - Ulric itt van! - üvöltötte bele Tyler a sötétségbe. - Primitív megoldás, de hatékony. Nem számít. Maguknak nincs éjjellátójuk, nekünk van. Sajnálhatja, mert különben észrevett volna, amikor visszajött ide. Egyébként. Van egy ajánlatom. - Nem fogom elárulni, hol van az amulett. - Már tudom, hol van. A zsebében. El szeretném kerülni, hogy a távozásom után Kenner és Westfield itt rohangáljon, és esetleg találjon egy másik kijáratot, ergo ajánlatot teszek. Ez jellemző volt Ulricra. Elég álságos volt ahhoz, hogy akkor is az „ergo" szót használja, amikor fenyegetőzik. - Úgyis meg fog ölni minket - jegyezte meg Tyler. - Ez igaz. Nem hagyhatom életben magukat. Előbb-utóbb mindhármukat megtalálom. Egyszerűen nem akarok várni. - Intett Brettnek. - A rádiót! Brett odadobta a headsetet Ulricnak, aki könnyedén elkapta, és bekapcsolta a mikrofont. - Dilara Kenner! Grant Westfield! Tudom, hogy hallanak. Ha két percen belül előjönnek, megígérem, hogy mindhárman gyorsan, fájdalommentesen fognak meghalni. Ha nem engedelmeskednek, elkezdem szétlőni Tyler Locke-ot. Először a lábait. Azután a kezeit. A térdeit. És így tovább. Semmi létfontosságú szervet. Nem kap olyan találatot, ami azonnal végezne vele. Fájdalmas halála lesz. Két percük van, hogy döntsenek! - Nem jönnek elő - mondta Tyler. - Pedig jobban tenné, ha abban reménykedne, hogy megteszik. - Egész végig figyelt minket? - Maga nagyon találékony ember, Tyler. Amikor láttam, hogy eljutottak Khor Virapba, tudtam, hogy meg fogják találni a Bárkát, és szépen elvezetnek hozzá. - Maga pedig nagyon előrelátó ember, Ulric. Ezért vette el tőlem a munkát, ezért vágta el a szálakat, miután felépült a laboratóriuma. - Nos, lássa be, megint én győztem. - Sebastian Ulric szélesen elmosolyodott. - Azzal, hogy megtámadták az Oázist, rákényszerítettek a terveim megváltoztatására, de így is el fogom érni a célomat. – A szája elé tartotta a mikrofont. - Már csak hatvan másodpercük maradt!
*** Grant elkövette azt a hibát, hogy nem tartotta maga mellett Dilarát. Tisztában volt vele, hogy ha meg akarja menteni Tylert, gyorsan kell cselekednie, és úgy gondolta, a nő lelassítaná. Ráparancsolt Dilarára, menjen vissza a második emeletre, és rejtőzzön el; figyelmeztette, hogy csak a 3D-s térképező rendszert használja a tájékozódás során, ne kapcsolja fel a sisaklámpát, ne vegyen elő elemlámpát. Elváltak egymástól. Grant lekapcsolta lámpáját, és aktiválta az infravörös keresőt. Tudta, a hőforrások - az emberi testek is - úgy fognak ragyogni a látóterében, mint tábortűz a sötét éjszakában. Sejtette, hogy Cutter valahol a közelben van, és hogy nem fogja kivárni a két percet, ha lehetősége nyílik rá, lecsap rá. Előredőlve a bejárat irányába futott, de amikor az egyik rámpához ért, eszébe jutott, hogy minél magasabban van, annál előnyösebb pozícióba kerülhet. A lehető legkönnyebb léptekkel, dobogás nélkül rohant fel az első emeletre. Ekkor döbbent rá, hogy hiba volt magára hagyni Dilarát. Futás közben felnézett a második emeleti folyosóra. Tudni akarta, Dilara hová bújik el; később így könnyebben megtalálhatta volna. Az infravörösön keresztül látta, hogy a nő belép az egyik helyiségbe, és szinte ugyanabban a pillanatban felfedezte a másik alakot. Ez is a második emeleten mozgott, és fegyvert tartott a kezében. Egyetlen másodperccel később a földszinten is megjelent egy ismeretlen alak. Egyik sem fordult felé, ezért gyorsan beugrott az egyik helyiségbe. A két fegyveres a jelek szerint csendben és módszeresen átvizsgálta az egymás melletti szobákat. Grant feltolta a szeme elől a plasztiklapot, kikúszott a peremhez. Felnézett a másodikra, azután lepillantott a földszintre. Nem látott fényeket. Ez azt jelentette, hogy a fegyveresek éjjellátót használnak. Újra a szeme elé húzta az infravörös nézőkét. A képek nem voltak elég tiszták ahhoz, hogy beazonosítsa a fegyvereseket, de a másodikon mozgó mintha valamivel kisebb termetű lett volna. Egy nő. Svetlana Petrova, Ulric barátnője. Grant biztosra vette, hogy a másik alak nem lehet más, mint Cutter. Petrova tökéletes túsz lenne. Fel lehetne ajánlani Tylerért cserébe, de mindenképpen időt lehetne nyerni vele. Grantnek pontosan erre volt szüksége. Időre, hogy kiagyalhassa, hogyan mentheti meg Tyler életét és testi épségét. Ha esetleg hátulról odaosonna Petrova mögé, könnyen elkaphatná és lefegyverezhetné. Kilépett a rámpára, felrohant a második emeletre. A headseten keresztül ráreccsent Ulric hangja: „Már csak hatvan másodpercük maradt!" Az idő vészesen fogyott. Grant végignézett a második emeleti folyosón. Petrova ott volt előtte, tíz-tizenkét méter távolságban. Már egészen közel jutott ahhoz a helyiséghez, ahová Dilara behúzódott. Ha odaér, Dilara halott. Ezek az emberek nem ejtenek foglyokat. Grant felegyenesedett, és óvatosan elindult Petrova felé. - Látom, mindenre gondolt - jegyezte meg Tyler. - Még éjjellátót is hoztak magukkal. Harmadik generációs? - A legújabb és a legjobb, amit ilyen gyorsan be tudtunk szerezni - felelte Ulric. - Bámulatos eszköz. Elég a bejáraton keresztül beszűrődő fény, és
mindent úgy látunk, mintha nappali világosság venne körül minket. - Tényleg mindenre gondolt. Egyvalamit kivéve. Mi van, ha az amulett tényleg nincs a zsebemben? Mi van, ha elrejtettem valahol a Bárkában? - Erre nem volt elég ideje. Ha valamelyik társánál van, rá fognak jönni, hogy az ajánlatom csak akkor érvényes, ha elhozzák nekem az amulettet. - De ha elrejtették, hosszú időbe telik majd, míg megtalálja. Noé bárkája hatalmas hely! - Csak blöfföl. - Csupán felvetettem egy lehetőséget, amit érdemes lenne fontolóra venni. Ulric, miközben a pisztolyát Tylerre szegezte, az órájára pillantott. - Még mindig maradt harminc másodpercünk. Jól van. Kiderítjük! - Brettre nézett. - Motozza meg! A zubbonya bal felső zsebével kezdje. Ahogy Tyler remélte, Ulric ráharapott a csalira. Tudta, hogy Ulric nem fogja elvégezni a piszkos munkát, a motozást rábízza a pribékjére. Brett közelebb lépett Tylerhez, aki megállapította, hogy a fickó a bal kezében egy elemlámpát, a jobbjában pisztolyt tart. Ahhoz, hogy végre tudja hajtani a parancsot, és megmotozza a foglyot, Brettnek először vissza kellett dugnia a tokjába a fegyvert. Pontosan így történt. Brett eltette a pisztolyt, majd benyúlt Tyler zubbonyzsebébe. Kivette Sém amulettjét, odadobta Ulricnak. Abban a pillanatban, amikor Ulric elkapta az amulettet, Tyler lecsapott, megmarkolta Brett mellényét. Az elemlámpa a padlóra csattant, és kialudt. Brett kemény ökölcsapásokat mért Tyler törzsére, de hiába. Tyler nem eresztette, belecsimpaszkodott, és közben hátrafelé tolta. Ulric lövöldözni kezdett. A sötétben Tyler érezte, hogy golyók süvítenek el mellette. Az egyik eltalálta a combját. Megtántorodott, de a testében áramló adrenalin eltompította a fájdalmat. Nem tudta megállapítani, milyen súlyos a sérülése. Már csak egyetlen esélye maradt: addig kapaszkodik Brettbe, amíg eljutnak a hasadék közelébe. Tyler még egyszer, utoljára taszított egyet Bretten. A férfi hanyatt esett, bezuhant a folyosóra. Tyler sietve elvergődött a nyílás közeléből. Csupán két másodperce maradt, mert abban a pillanatba, amikor ellökte magától Brettet, kihúzta a mellkasára erősített gránátok egyikéből a biztosítószöget. A földre vetette magát, oldalra gurult, és a fejére szorította a kezét. Bízott benne, hogy a robbanás következtében nem fog a fejükre omlani a barlang. A robbanás ereje valósággal belepréselte a kőbe. Brettnek már arra sem maradt ideje, hogy feltápászkodjon a földről. Az első gránát berobbantotta a mellényére tűzött többit. Mennydörgő robaj visszhangzott végig a barlangon. Amikor végre befejeződött, Tyler hallotta, hogy a nyílás falai egymás után beomlanak. A törmelék végleg lezárta a folyosót. Tyler pontosan ebben reménykedett. Így nem csupán a kijárat, de a fényforrás is megszűnt. A kintről érkező világosság hiányában a barlangok nem egyszerűen sötétek, hanem koromfeketék - az embernek olyan érzése támad bennük, mintha egy hordó tintában úszkálna. Az Ulric által használt éjjellátó a szabadban kiválóan működött, mivel ha a Hold nem is, de a csillagok mindig biztosítottak némi halvány fényt. Egy olyan barlangban azonban, amelybe a külvilágból egyetlen fénysugár sem hatolhatott be, az eszköz nem jutott fényhez, amit felerősíthetett volna. Ulric, Cutter és Petrova elvesztette addigi előnyét. Mostantól kénytelenek használni a zseblámpájukat. Az erőviszonyok kiegyenlítődtek.
HATVANNYOLC Cutter abban reménykedett, hogy Grant Westfieldre az egyik helyiség sarkában fog rátalálni, és lelőheti, akár egy kutyát. Nem volt ilyen szerencséje. Megállt, hogy megnézze, Petrova hogyan boldogul. A rádiójukat nem használhatták, nehogy elárulják a pozíciójukat. A felső rámpán, a nő mögött pár méterrel egy hatalmas, mozgó alakot fedezett fel. Azonnal tudta, hogy ez a hústorony nem lehet más, csak Westfield. Végre megtalálta! Sajnos nem nyithatott rá tüzet; rossz volt a szög, nem akarta megkockáztatni, hogy az a rohadék esetleg megússza a támadást. Westfield nem látta meg őt. Ahogy a hadseregben is tette, a kiszemelt célpontra koncentrált, nem foglalkozott azzal, mi van körülötte. Most meg fog fizetni ezért a hibáért! Talált egy rámpát, óvatosan felment rajta. Félretette a mesterlövészpuskát, inkább a géppisztolyt választotta. Westfield már egészen közel volt Petrovához. A pisztolyát nem húzta elő. Csak nyolc méterrel volt Cutter fölött; széles mellkasa bekerült a géppisztoly lővonalába. Cutter látta, nem vétheti el a célt, de nem tudott ellenállni a késztetésnek - látni akarta Westfield arcát, amikor rádöbben, hogy hamarosan vége az életének. Felkiáltott: - Itt a Láncfűrészes! Westfield hátrakapta a fejét. Cutter még az éjjellátón keresztül is jól látta az arcán, hogy felismeri őt. Az Ulric irányából érkező, iszonyatos erejű robbanás úgy megrengette a barlangot, mint egy ágyúsortűz. Ugyanabban a pillanatban megvakult Cutter éjjellátója. Semmi, Feketeség! Cutter tüzet nyitott, de tudta, már elkésett. Hallotta, hogy a golyók végigverik a fát, de a dörejeket nem követte fájdalmas kiáltás. Elvétette a célt. Ráadásul semmit sem látott.
*** Dilara eleve nem örült annak, hogy el kell rejtőznie. A robbanás és az azt követő golyózápor cselekvésre sarkallta. Nem maradhatott egy helyben, arra várva, hogy levadásszák. Elővette a pisztolyát. Abban a fegyverekkel telezsúfolt helyiségben próbált elrejtőzni, amire korábban bukkant rá. Amikor először lépett be ide, ámulatba ejtette a szobában sorakozó kések, kardok, lándzsák látványa. Most eszébe jutott, hogy a falhoz támasztva íjak sorakoztak, mellettük pedig egy urna állt, amelyre egy köntösbe burkolózó, imádkozó alakra emlékeztető, bíborszínű szimbólumot festettek. Az urna heggyel lefelé fordított nyílvesszőket tartalmazott. Dilara ismerősnek találta a szimbólumot, de nem emlékezett rá, hol találkozott vele. A helyiség nyitott, fedél nélküli része felé húzódott, és kilesett. Remélte, hogy a fényviszonyok megfelelőek ahhoz, hogy a 3D-s térképező rendszernek hasznát lehessen venni. Mindenre sűrű feketeség borult, majd hirtelen felvillant egy máglya, amiről aztán kiderült, hogy valójában nem más, mint Grant sisaklámpájának fénypászmája. A sugár Dilarától öt méterrel, az egyik helyiségből kikúszva haladt tovább a padlón. Ez volt az a pillanat, amikor Dilara meglátta a tőle karnyújtásnyi távolságra lévő Petrovát. A nő rálőtt a sisakra, majd hátrálni kezdett - a háta Dilara előre tartott pisztolyának csövéhez ért. Dilarát készületlenül érte a dolog; a fegyver kicsúszott a kezéből. Amikor rádöbbent, hogy mi történt, végrehajtotta az első dolgot, ami eszébe jutott: hátulról ráugrott Petrovára, és ledöntötte a padlóra. A hanyatt zuhanó Petrova elejtette a géppisztolyát. Hátrarántotta a könyökét, eltalálta Dilarát, aki egy ütéssel válaszolt. Dilara érezte, közelharcban esélye sincs Petrova ellen, ha nem számíthat a meglepetés erejére, mint a Genezis Hajnal fedélzetén. Oldalra fordult, és meglátta a mozgó fénysugarat, amely elárulta neki, hogy Grant egyenesen feléje tart. Grant azonban hirtelen irányt változtatott, és belerohant Cutterbe, aki a folyosó szélén állva éppen ráemelte a géppisztolyát a padlón birkózó két nőre. Cutter és Grant átdőlt a peremen, lezuhantak az alattuk lévő szint folyosójára. Dilara egy pillantást vetett Petrovára. A nő arca dühös, torz maszknak látszott a halvány fényben. Dilara megértette, ez a küzdelem csak akkor fog véget érni, ha egyikük meghal. Megértette, hogy ezúttal senki sem fog a segítségére sietni, és ha élni akar, akkor egyedül kell boldogulnia.
HATVANKILENC Tyler tudta, hiú ábránd azt gondolni, hogy a robbanás megölte Ulricot. Feltápászkodott, és közben elfojtott egy köhögést, hogy a hanggal ne árulja el a pozícióját. Tapogatózva keresni kezdte elgurult sisakját. Megtalálta. Amikor feltette a fejére, megkönnyebbülten látta, hogy a 3D-s modellező rendszer még mindig működik. Látta a Bárkát, de az infravörös szenzor megsérült, így ahhoz, hogy megkeresse Ulricot, fel kellett kapcsolnia a sisaklámpáját. Ha viszont ezt megteszi, kiváló célpontot nyújt, és Ulric valószínűleg tüzet nyit rá. Halk kattanást hallott - mintha egy pisztolyból csúsztatták volna ki a tárat. Újabb kattanás; a régi helyére új tár került. A fegyvert csőre töltötték. Egy pillanattal később egy géppisztollyal is ugyanezt tették. Ulric a jelek szerint állig felfegyverkezett, Tylernél viszont nem maradt semmi. - Locke! Te átkozott marha! - üvöltött fel Ulric. - Felfogtad, mit tettél? Beszakadt a kijárat! Ezer tonna szikla torlaszolja el! Ulric pánikba esett. Ez jó hír volt Tyler számára, mivel azt jelentette, az eszelős fickó nem tudja, hogy belülről a másik kaput is ki lehet nyitni. Tyler kihúzta magát. A lábába kapott sebből kiindulva fájdalom áradt szét a testében. Járni szerencsére tudott, de minden lépésnél olyan érzése támadt, mintha jégcsákányt vágnának a combjába. - Most elégedett vagy, Tyler? Halálra ítélted az emberiséget! Én meg akartam menteni az emberi fajt. Hát még mindig nem érted? Elpusztítjuk magunkat. Az én tervem jelentette az egyetlen kiutat. Mindent elölről kellene kezdenünk, de te most megfosztottál minket ettől a lehetőségtől! Tyler tudta, hogy Ulric fel akarja dühíteni, ki akar csikarni belőle valamilyen választ, hogy aztán a hang irányába küldje a géppisztoly tárának tartalmát. Nem kapta be a csalit. Hallotta, hogy Ulric beleüvölt a rádiójába. - Cutter! Svetlana! Jelentkezzetek! Néhányszor megismételte a két nevet. Nem kapott választ. Tyler olyan óvatosan és könnyedén mozgott, amennyire sérült lába engedte. Hirtelen megbotlott, és kis híján orra vágódott valamiben, ami nem volt rajta a 3D-s képen. Előrehajolt, kitapintotta a tárgyat, ráismert. A saját hátizsákja volt. Belenyúlt. A kis kocsi, a távirányító és a laptop a zsákban volt, de a fegyverek eltűntek belőle. Lövések döreje visszhangzott végig a Bárkán, de ezen kívül semmit sem hallott. Mivel túl közel volt a helyhez, ahol a robbanás bekövetkezett, még mindig alig érzékelte a hangokat. A lövések irányába nézett. Halvány fényt látott. Egy pillanatra a hatalmába kerítette a rémület. Nem maga miatt aggódott, Dilarát és Grantet féltette, akikre képzett gyilkosok vadásztak. Sérült lábbal, fegyver nélkül nem is gondolhatott arra, hogy leáll harcolni Ulrickal. Ki kellett találnia valamit. A kis kocsira gondolt, az egyetlen eszközre, ami megmaradt a kezében. Lassan körvonalazódni kezdett a fejében egy terv. Kockázatosnak tűnt, de érdemes volt próbát tenni vele. Felemelte a hátizsákot, a vállára vette. Távolabb kellett kerülnie Ulrictól, és valamilyen módon időt nyernie. Óvatosan, nehogy zajt csapjon, elővette a laptopot. Úgy tartotta, ahogy a frizbit szokás, és minden erejét beleadva a mozdulatba a nyílás irányába hajította. A laptop a falhoz csapódott. Ulric azonnal ráeresztett egy hosszú sorozatot a géppisztolyából. Tyler kihasználta az alkalmat, és bicegve elindult az ellenkező irányba, a kijárat felé. A fegyver ropogása elnyomta a zajt, amit a járásával keltett. Fedezékként a fal mellett sorakozó urnákat használta. - Meg foglak találni, Locke! - Ulric egy zseblámpával hadonászva elindult előre. Menet közben sorra belesett a Bárka helyiségeibe. Tyler felgyorsított, megpróbált a cikázó fénykéve előtt maradni. El kellett érnie a kijáratot, mielőtt még Ulric észreveszi. Ám ahhoz, hogy a terve működjön, Dilarának és Grantnek is vele kellett tartania. Nélkülük nem mehetett el. Nem kiálthatott oda nekik, ezért remélte, Grant készülékén még működik az infravörös érzékelő. Járás közben a feje fölé emelte a karját, és integetni kezdett Grantnek a sötétben. Grant tudta, ha meg akarja nyerni a párviadalt, nem eresztheti el Cuttert. Cutter volt a legjobb lövész, akit életében látott, és legjobb késdobáló is, de ami a közelharcot illeti: ezen a területen nagyjából azonos szinten álltak. Igaz, hogy Cutter hatalmas termetű ember volt, az előny ebben a tekintetben mégis Granté volt. Ahogy egymással birkózva lezuhantak az első emeletre, Grantnek sikerült úgy érkeznie, hogy Cutter fölé kerekedett. Oldalra fordultak; Cutter egy pillanatra kicsúszott Grant szorításából, felkapcsolta és oldalra lökte az elemlámpáját, olyan távolságba, hogy ellenfele ne érhesse el, de ne legyen túl messze a fénykör, és láthassák egymást. Grantnek közben sikerült átfognia Cutter mellkasát, de sehogy sem bírt úgy manőverezni, hogy végrehajthassa a nyakszorítást. A pozícióról eszébe jutottak a pankrátorként eltöltött évek. Ezúttal azonban nem csak színlelte a harcot, most semmiféle szabályt nem kellett betartania. Éppen úgy bevethette a legmocskosabb trükköket, ahogy Cutter. Kemény ütést mért ellenfele bal veséjére. Cutter erre azzal válaszolt, hogy kíméletlenül rátaposott a lábfejére. Ahogy a fájdalom belehasított a lábába, Grant hátratántorodott. Cutter lelökte magáról, talpra szökkent. Grant a távolból lövéseket hallott; átfutott az agyán a remény, hogy Tyler esetleg éppen most szedte le Ulricot. Cutter a pisztolya után kapott. Grant előrevetődött, és sikerült elkapnia a férfi kezét, mielőtt az lövésre emelhette volna a fegyvert. A pisztoly kicsúszott Cutter kezéből. Mindketten visszazuhantak a padlóra. Grant ismét Cutter mögé került, de még mindig nem sikerült megfelelő fogást találnia rajta. Amikor egy pillanatra megálltak, belesúgott a fülébe: - Ágyékon térdelnélek, Cutter, de tudom, semmit sem érnék el vele. Annak is megvannak a maga előnyei, ha az embernek nincs töke. Cutter dühödten felhördült, és oldalra fordulva kiszabadult Grant karjai közül. Hátranyúlt, kést rántott. Grant is a tőréért kapott, de a tokot üresen találta. - Ez a te késed, seggfej! - rikoltott fel Cutter diadalmasan. - Mindig én voltam a jobb katona! Grant irányába szúrt. Grant hátraugrott, vészesen közel került a folyosó pereméhez. Cutter elindult előre, a késsel hadonászott, és minden újabb mozdulat után kimondott egy szót: - Halott, ember, vagy, Grant tudta, ha egyszerűen leugrana a földszintre, és futásnak eredne, Cutter felkapná a fegyverét, és lelőné őt. Ezt a menetet itt és most kellett befejezni. - Gyere csak! - üvöltötte. A bal oldalát szándékosan védtelenül hagyta. A kés előredöfött, a penge belefúródott Grant vállába. A fájdalom iszonyú volt, de Grant elérte azt, amit akart: Cutter olyan pozícióba került, ami neki megfelelő volt. Nekilátott végrehajtani azt a mozdulatsort, a „detonátorfogást", ami annak idején híressé tette a ringben. Megpördült, a karját Cutter nyaka köré fonta. Meggyőződött róla, hogy a szorítás fix, majd levetette magát a folyosóról. Együtt zuhantak alá, de az éveken át tartó gyakorlásnak köszönhetően Grant pontosan tudta, mit kell tennie. Még a levegőben oldalra fordította a testét, így amikor földet értek, a jobb válla csapódott hozzá a padlóhoz. A becsapódás megsokszorozta a karja által kifejtett erőt: így már könnyedén eltörte Cutter gégéjét és gerincét.
Kihúzta a karját Cutter alól, azután kirántotta a bal vállába fúródott kést. Érezte, ahogy a vér kibuggyan a sebből, és végigcsorog a karján. Szerencsére csak folyt, és nem spriccelt. Ezek szerint a penge nem tett kárt az artériákban. Hallotta Cutter hörgését; tudta, a férfinak már csupán néhány másodperc van hátra az életből. - Most érezted a Perzselőt, seggfej! - mondta. Cutter torkából sziszegő hang tört elő, aztán csend támadt. Grant a jobb kezét a sebére szorítva felegyenesedett, felemelte a zseblámpát, és eltántorgott a legközelebbi rámpához. Remélte, még időben ér vissza Dilarához.
*** Petrova lerázta magáról Dilarát, aki talpra ugrott ugyan, de hirtelen nem tudta, mit csináljon. Az önvédelmi technikákkal, amelyeket a tanfolyamon tanult, talán hatástalanítani tudott volna egy tolvajt, de ez a nő, ez képzett harcosnak látszott. A másik nő felkapcsolta a lámpáját, és belevilágított Dilara arcába, akit elvakított a fény. Hátrafelé lépett, vissza a fegyverszobába. Hirtelen felkapta a padlóról az egyik kardot, a fényforrás irányába döfött, és félreütötte a zseblámpát. Petrova villámgyorsan szaltózott egyet, hogy ő is szerezzen magának egy kardot. Felegyenesedett, kecsesen meglóbálta a pengét; lerítt róla, hogy gyakorlott vívó. - Tehát a kardot választottad - mondta. - Remek. A kedvencem. Dilara még soha életében nem használt kardot, ezért tudta, a harcnak nagyon hamar vége lesz, ha nem talál ki valamit, méghozzá sürgősen. Petrova rárontott, lefelé csapott. Dilara ösztönösen felrántotta a saját pengéjét, rácsapott vele a másikra - sikerült hárítania az első vágást. Petrova kardja oldalra csusszant. Dilara nem fogta elég erősen a markolatot; a kard kicsúszott a kezéből, a levegőbe emelkedett, és nekicsapódott a bíborszínű szimbólummal ellátott tárlóedénynek. Az edény felborult, a benne lévő nyílvesszők szétszóródtak a padlón. - Ott kellett volna maradnom a repülőtéren - mondta Petrova. - Az lett volna a legokosabb, ha téged is megmérgezlek! Méreg! Dilara hirtelen rádöbbent, miért találta olyan ismerősnek az urnán lévő, bíborszínű jelet. A rajz nem imádkozó alakot ábrázolt, hanem egy virágot. A sisakvirágot! A nyílvesszők hegyét valószínűleg belemártották a sisakvirágból készített méregbe. Az urnát azért látták el a jellel, hogy mindenki láthassa: a benne lévő nyílvesszők mérgezettek. Felkapott egy maréknyi nyílvesszőt, egyesével Petrova felé hajigálta őket. Petrova könnyedén félreütögette a vesszőket. Amikor már csak egy nyílvessző maradt a kezében, Dilara előrerontott. Petrovát meglepte a váratlan és esztelen támadás, így mire észbe kapott, Dilara beleszúrta a nyílvessző hegyét a lábába. Petrova előrecsapott a kardjával, csúnya sebet hasított Dilara karjára. Dilara a falhoz tántorodott. Petrova mosolyogva kihúzta a lábából a nyílvesszőt. - Csak ennyit tudsz? Amatőr. Dilara oldalra nyúlt, megmarkolta az egyik lándzsát, védekezően maga elé tartotta. Néhányszor előredöfött, ám Petrova kecsesen kitért. - Szánalmas - mondta, és a lándzsa felé sújtott a kardjával. Dilarának sikerült megtartania a lándzsát, de azt nem akadályozhatta meg, hogy a kard levágja a végéről a szúrópengét. Mire észbe kapott, már csak egy kilencvencentis farudat tartott a kezében. Petrova ekkor felemelte a lábát, hogy végrehajtson egy köríves rúgást. A sarka Dilara testének közepébe csapódott. Dilara a hátára zuhanva elterült a padlón. Nem kapott levegőt; a sisakja elgurult valahová. Petrova előrelépett, rátérdelt Dilara mellkasára, és felemelte a kardot. A penge hegye Dilara nyakára mutatott. Petrova hirtelen mozdulatlanná dermedt. Görcsösen a torkához kapott; a másik kezében megremegett a kard. A keze elernyedt, az ujjai közül kicsúszott a fegyver markolata. Dilara oldalra kapta a fejét. A kard a nyaka mellett fúródott a fapadlóba, a penge hozzáért a bőréhez. A másik nő teste összerándult. Előredőlt, és görcsös rángatózással végigterült a padlón. A szája megmozdult, de egyetlen szót sem bírt kinyögni. Dilara felállt, a nyakához nyúlt. Maga elé tartotta a kezét. A tenyerén volt egy kis vér, szerencsére nem túl sok. Hátulról lépéseket hallott. Kirántotta a padlóba fúródott kardot, és megfordult. Csak ekkor látta, hogy Grant közeledik felé. A férfi bal vállán valamilyen folyadék csillogott. Vér. - Szent isten! - kiáltotta. - Jól vagy? - Éppen ugyanezt akartam kérdezni tőled. - A férfi Petrovára nézett, aki még mindig a padlón rángatózott. - Mi történt vele? - Mérgezett nyílvessző. Emlékszel a sisakvirágra, amit odakint láttunk? Még így, hatezer év múltán is a legerősebb mérgek közé tartozik. Nincs ellenszere. - Szenvtelenül végigmérte Petrovát, akinek a szemében már ott csillogott a halálfélelem. - Most megtudod, min ment keresztül Sam Watson! Petrova teste, mintegy válaszképpen, ívben megfeszült. Amikor visszazuhant a padlóra, már nem volt benne élet. - Cutter? - kérdezte Dilara. - Pár perccel a barátnőd előtt érkezett meg a Pokolba. - Grant felemelte a földről Dilara sisakját, feltette a fejére. - Gyere. Még nincs vége. Ulric még mindig itt van valahol. - És Tyler is - mondta Dilara. Rádöbbent, hogy a hangja közel sem olyan magabiztos, amilyennek hallani akarta. - Bízzunk benne.
HETVEN Grant megtalálta Dilara pisztolyát és a saját sisakját, amit feltett a nő fejére. Lekapcsolta a lámpákat, majd Dilarával együtt kilépett a második emeleti folyosó szélére. Aktiválta a fején lévő sisak - eredetileg ez volt Dilaráé - infravörös szenzorát. Onnan, ahol állt, majdnem teljes hosszában végigtekinthetett a Bárkán. Szinte azonnal felfedezte a legalsó szinten mozgó két alakot. Az egyik elemlámpát tartott a kezében, és jobbra-balra mozogva a másikat kereste, aki jó húsz méterrel előtte, majdnem Grant alatt, a karját magasra emelve sántikált előre. A kettő közül az egyik Tyler. De vajon melyik? Az infravörös kép felbontása nem volt elég nagy ahhoz, hogy be lehessen azonosítani a személyeket. Tyler és Ulric testalkata nagyjából egyforma volt. Grant tudta, nem kiálthat, mert akkor elárulná a pozíciójukat. Az elöl haladó alakra nézett. Csak ekkor értette meg, miért emeli fel a karjait. Ez Tyler, és jelt akar adni, de úgy, hogy ne hívja fel magára üldözője figyelmét. Grant elismerően csóválta meg a fejét. Tyler már megint kitalált valamit. Azért emelte fel a karját, mert ha maga mellett tartja, nem lehetett volna látni a kezét, ami így tisztán kirajzolódott a barlang hideg kőfala előtt. A kezét, amivel jeleket mutogatott.
Grant. Menj a kijárathoz. A kőajtó, amit a barlangban találtak! Ott fognak kijutni. Grant visszajelelt, de Tyler mintha nem látta volna, mert ugyanazt a jelsorozatot ismételgette. - Elmegyünk innen - súgta Grant a nő fülébe. - És Tyler? - kérdezte Dilara. - Látom. Bajban van. Menjünk le érte! Grant kézen fogta Dilarát, levezette a rámpán. A 3D-s térképező rendszer világosan megmutatta, merre kell menniük.
*** Tyler érezte, valahogy megváltozott a levegő. Alig lehetett észrevenni, de, Mégis. Valaki közeledett felé. Megállt, felkészült egy esetleges támadásra. Beleszimatolt a levegőbe. Ismerős szagot érzett. Dilara samponja, Az aroma azóta az orrában volt, hogy együtt zuhanyoztak, és együtt töltötték az éjszakát. Egy kéz szorította meg a karját. Előrenyúlt, és megérintette Grant széles vállát. Grant elhúzódott a keze elől. Tyler valami ragacsos anyagot érzett a bőrén. Megértette, Grant miért tért ki a tapogatózó kéz elől. Megsebesült, De szerencsére vette az üzenetét. Valaki leemelte a fejéről a használhatatlanná vált sisakot, és egy másikat tett a helyére. Ezen a sisakon működött az infravörös rendszer. Tyler előtt megjelent Grant és Dilara lángként kirajzolódó képe. Grant egy pisztolyt nyomott Tyler kezébe, és jelelni kezdett. Cutter és Petrova halott. Vezess minket a kijárathoz. Tyler eltette a pisztolyt, megfogta Dilara kezét és Grant ép karját. Most, hogy járás közben nem kellett folyamatosan jelelnie, gyorsabban tudott haladni, de mivel sérült volt a lába, és nem csaphattak zajt, óvatosan mentek előre. Úgy becsülte, a kijárat jobbra, körülbelül harminc méter távolságban van. Már a kijárat közelében jártak, amikor Grant megbotlott valamiben. Elvesztette az egyensúlyát, és elesett. A sérült vállára zuhant, és magával rántotta Dilarát. A sisak leesett a fejéről, végiggurult a sziklapadlón. Nem kiáltott fel, de a mély csendben a tompa nyögés is ordításként hatott. - Megvagytok! A kiáltás valahonnan hátulról érkezet. Fény villant; a fehér sugár rájuk szegeződött. Kerepelni kezdett Ulric géppisztolya; golyók pattogtak körülöttük a padlón, a falon. Szerencsére Ulric borzasztóan rosszul célzott. - Gyerünk! - kiáltott fel Tyler. - Fedezlek titeket! Grant felállt, felkapcsolta az elemlámpáját, és Dilarát maga után húzva futni kezdett. Tyler a földre vetette magát, és tüzet nyitott Ulric irányába.
*** Ulric látta, hogy végre megtalálta őket. A jelek szerint Locke, Westfield és Kenner is életben maradt. Ez azt jelentette, hogy Cutter és Petrova már nem él. Nem sajnálta őket. Semmit sem érzett irántuk. Számára már akkor meghaltak, amikor Locke berobbantotta az egyetlen kijáratot. Rádöbbent, hogy le kell mondania a nagy tervekről, összeomlott az Új Világgal kapcsolatos víziója. Amikor ezt megértette, átkozni kezdte Istent, aki ennyire méltánytalanul járt el vele szemben. Szerencsére volt még valami, ami legalább egy kis örömet, egy kis elégedettséget okozhatott neki. Az amulett a mellénye zsebében lapult, de már ez sem számított. Tisztában volt vele, innen egyikük sem jut ki élve, ennek ellenére végig akarta nézni Locke szenvedését és pusztulását. A fal mellett talált magának fedezéket, onnan világított ki. Kilenc milliméteres golyók zúgtak el mellette. Locke jól célzott - de nem elég jól. Egyébként is, csak egy pisztolya volt, szemben az ő gépfegyverével. Ulric leguggolt, és óvatosan eltávolodott a faltól. Egy hosszú sorozattal ráürítette a tárat arra a helyre, ahol Locke hasalt. Nem látta, sikerült-e eltalálnia a célpontot. Visszahúzódott a fal mellé, új tárat illesztett a fegyverbe. Kilesett, és látta, hogy azon a helyen, ahol korábban Locke volt, már csak egy hátizsák hever. Ezek szerint az az átkozott kihasználta az alkalmat, és amíg ő tárat cserélt, elmenekült valahová. De vajon hová? Valami megcsikordult. Mintha egy nagyobb kőtömb mozdult volna meg a Bárka túlsó végében. Valaki felnyögött. Valaki erőlködött, Hirtelen meglátott valamit, amitől elképedt. Gyenge volt, de kétségtelenül létezett. Fény, Kívülről érkező fény! Egy másik kijárat. Hát persze! Az a fal, abban a barlangban, ahová három évvel ezelőtt Hassad Arvadi küldte, Az valójában nem egyszerű fal. Az egy ajtó! Mégis ki fog jutni innen. És most már újra láthat a sötétben. A szeme elé húzta a Starlight éjjellátót, bekapcsolta a készüléket. Pontosan úgy működött, ahogy Cutter elmagyarázta. Elég volt ez a halovány külső fényforrás, és máris olyan tisztán látott, mintha a barlang zöldes napfényben fürdene. Még mindig valóra válthatja az Új Világgal kapcsolatos álmait! Isten meghallgatta az imáit. Látta, hogy Westfield és Kenner az ajtó kinyitásán erőlködik. Locke nem volt velük. Ulric elindult, hogy végezzen az ajtó közelében lévőkkel, de három pisztolylövés arra kényszerítette, hogy fedezéket keressen. Amikor felnézett, Westfield és Kenner már keresztüljutott a nyíláson. Locke valahol ott bujkált a szemközti fal mellett sorakozó agyagedények között, Megvan! Ott, annál a három, vállmagasságig érnő urnánál! A középső urna fölött meglátta sisakjának búbját. Kilépett a fal mögül, és a fejre célozva meghúzta a géppisztoly ravaszát.
HETVENEGY A pisztolyban már csak két lövedék maradt, Tylernek ezt kellett beosztania. Miután Dilara sisakját felhelyezte az agyagedény tetejére, lehasalt a földre, és két urna között kilesve megkereste Ulricot. A sisakja infravörös keresője megnehezítette a pontos célzást. Tisztában volt vele, csupán egyetlen lehetősége lesz, többet nem kaphat. A faltól elvált Ulric vörösen ragyogó alakja. Jól látszott, hogy a fegyverét az urna felső része felé fordítja. Tyler a fejét vette célba. Pontosan ugyanabban a pillanatban húzta meg a ravaszt, mint Ulric. A két lövés hangját elfojtotta a géppisztoly kerepelése. Tyler körül cserépszilánkok záporoztak, de még látta, hogy Ulric feje hátralökődik, a teste pedig a földre rogy. Tyler eldobta a pisztolyát, odasántikált Ulrichoz. Az infravörös képen tisztán látta Ulric mozdulatlan, vörös alakját és a sárga, forró fegyvert, amely a férfi és a fal között hevert. Látta, hogy Ulric zseblámpájának izzója halványan ragyog. Lehajolt, felemelte a lámpát, bekapcsolta; rávilágított Ulric mellkasára. Miközben a mellénye zsebéből kihalászta az amulettet, belevilágított a férfi arcába. Arra számított, hogy a golyó lyukat ütött Ulric homlokára, de csak egy szétzúzott Starlight éjjellátót látott, ami az ütés erejétől oldalra és felfelé csúszott. Ulric szeme hirtelen kinyílt. Tyler dühöt látott benne. Mielőtt bármit tehetett volna, Ulric belerúgott sebesült lábába. Tyler fájdalmasan felüvöltött. Elejtette a lámpát, de a jobb kezében még mindig ott szorongatta az amulettet. Eltökélte magát, nem hagyja, hogy még egyszer elvegyék tőle. Ulric talpra ugrott, lekapta a fejéről a használhatatlanná vált éjjellátót, oldalra hajította, és támadóállásba helyezkedett. Tyler számára már az is komoly erőfeszítést jelentett, hogy ne ájuljon el a fájdalomtól. Arra összpontosított, hogy Ulric mellett eljusson a fal mellett heverő géppisztolyhoz. - Az amulettet akarom! - mondta Ulric. Előrevetődött, mellbe öklözte Tylert. Tyler tüdejéből kiszorult a levegő, de így is képes volt oldalra kapni a jobb kezét. A sziklakemény amulettel fejbe vágta Ulricot. Még sosem hallott olyan kellemes hangot, mint a férfi koponyájának reccsenése. Miközben Tyler megpróbált levegőhöz jutni, Ulric hátratántorodott. Hamar átfutott rajta az ütés; ismét támadásba lendült. Tyler villámgyorsan leereszkedett az ép térdére, és irtózatos erejű felütést mért Ulric rekeszizmára. Amikor a férfi kétrét görnyedt, Tyler könyökkel vesén vágta. Ulric elterült a földön. Tyler felállt, és sántikálva elindult a géppisztoly felé. Ulric oldalra rúgott, kisöpörte Tyler lábát. Tyler hanyatt vágódott. Ulric gondolkodás nélkül rávetette magát, és dühödten öklözni kezdte. Tyler felnyúlt, a bal kezével megfogta Ulric tarkóját, és a férfi arcába vágta sisakos fejét. Ulric szétzúzott szájából és orrából sűrűn ömlött a vér. Tyler ekkor összeszedte minden erejét, és letaszította magáról ellenfelét. Csak későn vette észre, hogy a férfi a fal és a géppisztoly irányába gurul. Iszonyúan fájt az arca, mégis megérezte, hogy a fegyver alatta fekszik. A cső még meleg volt. Kiköpte a szájában összegyűlt vért, megmarkolta a géppisztolyt. Felült, és tüzet nyitott abba az irányba, ahol egy másodperccel korábban Locke feküdt. A golyók végigverték a kőpadlót és az edényeket. Ulric szétnézett, és meglátta az ajtón át beáramló fényben sántikáló sziluettet. Locke a hátizsákjával a vállán a kijárat irányába igyekezett. Ulric üldözőbe vette. Futás közben megeresztett pár lövést, de nem találta el Locke-ot, aki közben kisiklott a nyíláson. Ulric látta, ha ilyen sebességgel halad, nem juthat messzire, hamarosan utol fogja érni. Dühítette, hogy Locke ilyen közel került ahhoz, hogy megmeneküljön, de úgy érezte, ez még édesebbé teszi majd számára a győzelmet. Követni fogja a fickót, és akkor lövi majd le, amikor azt hiszi, végre kiszabadult. Elért a kijárathoz, kilesett a nyíláson; felkészült arra, hogy esetleg támadás éri, ám Locke nem állt meg, a barlang szája felé támolygott. Ulric ismét tüzet nyitott. Locke térdre rogyott. Tyler megfordult, és valamit Ulric irányába dobott. A tárgy úgy gurult, mint egy gránát. - Fogd! - kiáltotta Locke. - A tiéd, csak engedj el minket! Ahogy közelebb gurult, Ulric felismerte a napfény megcsillanó, borostyánsárga tárgyat. Letérdelt, hogy felemelje, és a zsebébe rejtse az amulettet. Locke a hátizsákját a földön hagyva felállt, és kétségbeesett igyekezettel megpróbált kijutni a barlangból. Ulric megrázta a fejét, és új tárat lökött a géppisztolyba. Locke fegyvertelen és sérült. Valószínűleg azt hitte, ha átadja az amulettet, kegyelmet kap. Hát nem! Ulric laza, könnyed léptekkel, a géppisztolyt előreszegezve indult a nyomorultul sántikáló Locke után. A fejében lüktetett a fájdalom, de valami furcsa, elégedettséggel keveredő öröm áradt szét benne. - Sosem tudsz legyőzni, Locke - mondta. Locke kiért a barlangból. Megállt és megfordult. Testét beragyogta a déli napfény. Valami különös oknál fogva mosoly jelent meg az arcán. Ulric megrázta a fejét. Locke úgy nézett rá, mintha nem lenne egészen magánál. Ulric ujja ráfeszült a ravaszra.
*** Tyler tudta, talán ezen a helyen fog meghalni, de nem érdekelte; látnia kellett, hogy Sebastian Ulric undorító, aranyifjjús arca vérmocskos, szétzúzott masszává válik. Ulric még mindig a barlang közepén állt, géppisztolyát Tylerre szegezte. Önelégült mosolya elárulta, nem tűnt fel neki az, ami a barlangban maradt. - Megpróbáltalak rávezetni, hogy minden oldalról vizsgáld meg a dolgot - mondta Tyler. - Megtettem. Vesztettél. Már megint. Tyler megrázta a fejét. - Győztem - mondta, és megnyomta a kis kocsi távirányítójának gombját. A kocsit akkor helyezte el, amikor úgy tett, mintha térdre rogyna. Pontosan a régi, nitroglicerint izzadó dinamitrudakkal teli ládákkal szemközt állította le. Amikor megnyomta a távirányító gombját, a szerkezet beindult. Ulric lenézett a lába előtt elszáguldó kocsira. Oldalra kapta a fejét, meglátta a ládákat. Tyler biztosra vette, hogy amikor először itt jártak, Cutter elmondta neki, milyen veszélyes a bennük lévő robbanóanyag. Olyan veszélyes, hogy még egy háromkilós, hatvan kilométeres sebességgel haladó kis kocsi is képes detonálni. Ulric arcán látszott, hogy felismeri a helyzetet. Hiába, már nem állíthatta meg a kocsit. Tyler abban a pillanatban vetette oldalra magát, amikor Ulric meghúzta a géppisztoly ravaszát. A golyók keresztülhatoltak azon a helyen, ahol egy másodperccel korábban Tyler állt. Ahogy Tyler földet ért, a kis kocsi beleütközött a dinamittal teli ládákba. A barlang felrobbant. Tyler nem fékezte le magát, továbbgurult, végül egy
szikla állította meg. A kezét a fejére szorította. Érezte, ahogy a tűzgomoly átcsap fölötte, megpörköli a ruháját. A barlang leszakadó mennyezete lefojtotta a robbanást. Hatalmas porfelhő csapódott ki a nyíláson. Tyler felnézett az Ararátra; arra számított, a robaj és rázkódás beindít egy kőlavinát. Egy-két kisebb kődarab valóban legurult a hegy oldalán, de semmi komolyabb nem történt. Tyler felült, a hátát a sziklafalnak támasztotta. Grant és Dilara előjött a szikla mögül, ahol addig rejtőztek. Átbotorkáltak Tylerhez, lerogytak mellé. A ruhájuk szakadt és vérfoltos volt, belepte őket a por. Tyler biztosra vette, az ő külseje még szörnyűbb. Pontosan úgy érezte magát, ahogy kinéztek. Arra gondolt, vétek ilyen piszkosan beülni abba a szép, tiszta helikopterbe, de aztán megvonta a vállát. - Ha szerinted ez az archeológia - mondta Dilara -, soha többé, egyetlen ásatásra sem jöhetsz el velem! - Megígérem - mondta Tyler. - Egyelőre nem is érdekel, Most csak egy jó szállodai szobára vágyom, ahol van szobaszerviz. - Én meg egy meleg, kényelmes ágyra, és körülbelül húsz milligramm morfiumra. - Ulric, meghalt? - kérdezte Dilara. Tyler bólintott. - A barlangban volt. Cafatokra szakadt, és betemetődött. A Bárkával együtt. - A Bárkát egy nap még ki fogjuk ásni. Ezt garantálom. - Dilara elővette a kameráját. - Az archeológusok közössége ezt nem hagyhatja figyelmen kívül!
*** - És mi van az amulettel? - kérdezte Grant. - Szétégett a robbanásban. Megsemmisült. - Szerencsénk van, hogy Ulric nem vágott el minket a kijárattól - mondta Grant. - Ha megteszi, már rég lelépett volna az amulettel együtt. - Vajon miért nem tette meg? - kérdezte Dilara. - Mert nem tudott az ajtóról - felelte Tyler. - Honnan tudod? - Csak találgatok. Sebastian Ulric elképesztően intelligens volt, de azért volt egy óriási hibája. - Micsoda? Tyler elmosolyodott. - Nem volt mérnökember.
HETVENKETTŐ Tyler az isztambuli Four Seasons hotelben bérelt szobája erkélyén állva éppen a reggeli kávéja utolsó kortyait fogyasztotta. A Hagia Sophia minaretjei fölött esőfelhők gyülekeztek, de a távolban már kék volt az ég. Tyler biztosra vette, mire sétálni indulnak Dilarával, addigra ki fog tisztulni az idő, és előbukkan a nap. Letette a csészéjét, és visszament a szobába. A lába minden lépés ellen tiltakozott. Az orvos közölte, néhány hétig még fájdalmai lesznek, de botra már most sem volt szüksége. A golyó ütötte seb fájdalmas volt, de szerencsére nem komoly. Nem kapcsolta be a televíziót. Tudta, mi lesz a hírekben. Már három nap telt el azóta, hogy kijutottak Noé bárkájából, de a világ még csak most döbbent rá a Khor Virapban felfedezett térkép jelentőségére. A médiát valósággal megőrjítette az elképzelés, hogy a térkép segítségével talán rá lehet bukkanni a Bárkára. Tylernek sikerült távol maradnia a reflektorfénytől, hagyta, hogy a dicsőség Dilaráé és az apjáé legyen. Persze nem maradhatott teljesen a háttérben. Miután megtalálták a zsoldosok rádióját, odahívták a helikoptert, és visszavitették magukat Vanba, ahol ellátták a sebeiket. A három holttest miatt a hatóságok természetesen vizsgálódni kezdtek, de Sherman Locke washingtoni politikai szövetségesei, valamint a Dilara kamerájában lévő bizonyítékok meggyőzték a törököket, hogy nem muszáj azonnal megszerezniük az információkat, mivel a válaszadók pár napig még az országban maradnak. Grant a késszúrás következtében rengeteg vért vesztett, így néhány éjszakát Isztambul legjobb kórházában kellett töltenie. Átesett egy műtéten, a vállában szétvágott izmot hozták rendbe. Biztosnak látszott, hogy ő tovább fog lábadozni, mint Tyler, de biztató volt, hogy az orvosok szerint teljesen felépül majd. Tyler és Dilara úgy tervezte, a délelőtt során meglátogatják őt, és ha lehet, kihozzák onnan, ám mielőtt erre sor kerülhetett, még el kellett intézniük valamit. - Készen állsz? - kérdezte Tyler. Dilara az asztalnál ült, és a Hassad Arvadi hamvait tartalmazó urnát bámulta. A Jerevánban elvégzett kórbonctani vizsgálatot követően az örmény rendőrség villámgyorsan elvégezte a szükséges papírmunkát. Arvadi holttestét átszállították Törökországba. Dilara úgy határozott, nem rendez temetést. Az apja barátainak és munkatársainak többsége Amerikában élt; Arvadi egyébként is úgy akarta, hogy ha eljön az idő, szülőhazájában, Törökországban helyezzék örök nyugalomra. - Dilara? A nő bólintott, és gyorsan megtörölte az arcát. Az ölébe fogta az urnát. - Igen. Mehetünk. Kiléptek a szálloda kapuján, és gyalogosan indultak el a Kennedy Caddesihez. Lassan lépkedtek. Tyler érezte, hogy Dilara nem akarja elkapkodni a dolgot. Végül a nő törte meg a hosszúra nyúló csendet. - Bárcsak apám is látta volna! Már olyan közel járt hozzá, - Szerintem örülne, hogy te találtad meg. És annak is örülne, hogy elhagyod a Kenner nevet, és visszatérsz az Arvadihoz. - Ezt már régen meg kellett volna tennem. - Dilara és Hassad Arvadi, Híres nevek lesznek. - Biztos nem akarsz osztozni a dicsőségben? - Ez nem az én stílusom - mondta Tyler. - Egyébként Miles Benson máris hasznot húz a ténykedésünkből, új szerződéseket fog kötni. Nem, nekem nem kell semmi. Ennyi igazán kijár neked meg az apádnak. - Tudod, hogy megmentetted a világot? - Erről az jut eszembe, hogy nem ártana újraértelmezni a Bibliát. Isten, amikor szövetséget kötött Noéval, kijelentette, soha többé nem fogja megsemmisíteni az emberiséget. - Nem is tette meg. - De csak azért nem, mert megakadályoztuk, hogy Ulric használja az Arkon-fegyvert. - Honnan tudod, hogy nem az Úr küldötte vagy? Isten útjai kifürkészhetetlenek. Te magad mondtad, hogy a Bárka egy csoda. - Ez látod, igaz. Bámulatos, hogy ilyen hosszú időn keresztül ép maradt. De ez persze csak lokáción és az izoláción múlott. Minden részletre lehet tudományos magyarázatot találni. Nincs ebben semmi természetfölötti. - Éppen ez teszi széppé és bonyolulttá Isten munkálkodását. Nagyon sok módon lehet értelmezni mindazt, amit tesz. - Azt mindenesetre el kell ismernem, kissé elhamarkodottan utasítottam vissza a Bárkával kapcsolatos elméleteidet. - És most mi lesz a reputációddal? Azzal, hogy megrögzött szkeptikus vagy? - Az sosem árthat, ha az ember semmitől sem zárkózik el. - Tyler megfogta a nő kezét. - Szóval még pár nap itt, aztán visszamész az Ararátra? - Már megállapodtam a török kormánnyal az ásatást illetően. Mivel az én felfedezésem, és csak nekem vannak fotóim a Bárka belsejéről, megengedték, hogy részt vegyek a kutatásban. Ez a folyamat persze hónapokig eltarthat, aztán végig kell ásnunk magunkat azokon a hosszú folyosókon. Utána meg jön a belső rész feltárása. El fog tartani egy darabig. - Ezek szerint hosszú ideig maradsz ott. Nekem hamarosan vissza kell mennem Seattle-be. Dilara bólintott. - Ki tudja? Talán egy nap mindketten készen fogunk állni arra, hogy lenyugodjunk. - Talán, valamikor. - Tyler megszorította Dilara kezét. Eljutottak a Kennedy Caddesi sugárúthoz. Átmentek a túlsó oldalra, és elindultak a tengeri védőgát mellett. Isztambul ázsiai oldala a szemközti parton helyezkedett el; a Fekete-tenger és a Földközi-tenger közötti átjáróban nyüzsögtek a hajók. Tyler eleresztette Dilara kezét. A nő vízhez ment. Tyler látta, hogy mozog a szája. Dilara letérdelt, és a tengerbe szórta apja hamvait. Felegyenesedett, a nyakában függő medált simogatva a vízre nézett. Tyler odalépett hozzá, átölelte. Egy darabig mozdulatlanul álltak. Dilara végül megfordult. - Elmegyünk Granthez? - Menj csak előre. Ott találkozunk. Elvisszük valahová ebédelni. Három napja kórházi koszton él, szerintem már majd éhen hal. - Te hová mész? - Van egy kis dolgom. Gordianos ügy. - Tyler megcsókolta a nőt. Dilara elindult a kórház irányába. Tyler hosszan nézett utána; Egy nő, akinek valódi céljai vannak. Hihetetlenül vonzónak találta. Dilara egyszer visszanézett, és integetett. Tyler visszaintett. Dilara befordult a sarkon, eltűnt a férfi szeme elől. Tyler leintett egy taxit. - Araco Steelworks - mondta a sofőrnek.
Negyedórával később a taxi már a város ipari negyedében járt. Magas kémények meredtek az ég felé. A kocsi az egyik vasöntöde előtt állt meg. A nyitott kapun keresztül Tyler látta az éppen lecsapolt olvadt acélból kifröccsenő szikrákat. - Várjon meg - mondta a sofőrnek. - Pár perc az egész. A kapunál Tyler felmutatta az útlevelét. - Miles Benson elintézte, hogy bemehessek. Az unott arcú őr a jegyzékére pillantott, majd átnyújtott egy védősisakot, és intett Tylernek, hogy beléphet. A Gordian konzultánsként közreműködött az Araco bulgáriai üzemének megalapításában, így Tyler ismerte a cég tulajdonosát. Miles hihetetlenül sok kapcsolattal rendelkezett, de Tyler sosem panaszkodott emiatt, és nem is tett fel kérdéseket. Miles agyafúrtságának és tárgyalókészségének nagy szerepe volt abban, hogy a Gordian világszerte ismert mérnöki agytrösztnek számított. Ez mindenesetre segített Tylernek a tervei végrehajtásában. Nem tudta, miért nem árulta el Dilarának, mit akar tenni. Azzal nyugtatgatta magát, a nőnek nem muszáj mindent tudnia, de legbelül érezte, inkább arról van szó, hogy nem akarja újabb veszélyeknek kitenni őt. Már elvesztett egy nőt, akit szeretett. Egyelőre nem tudta biztosan, hogy Dilarát igazán szereti-e, de nagyon fontos volt a számára, és az elmúlt két hét eseményei rádöbbentették, nem áll készen arra, hogy kockára tegye egy ilyen személy életét. Az üzemcsarnokban fojtó volt a levegő. Az olvasztókemencékből áradó forróság úgy csapott végig Tyleren, mint a phoenixi nyarak délutáni hőhulláma. Egy fémlétrán felkapaszkodott az első emelet magasságában lévő közlekedőjárdára. Amikor az olvadt acélt tartalmazó tartály fölé ért, belenyúlt a zsebébe, és előhúzta Sém amulettjét. A borostyán megcsillant a lobogó fényben; láthatóvá vált a kis kétéltű, amely oly sok élőlény halálát okozta. A barlangban nem a valódi amulettet, hanem a másik, tiszta borostyángömböt dobta oda Ulricnak. Tudta, abban a felfordulásban az az őrült úgysem ellenőrzi, mit kapott. A valódi amulettet nem hagyhatta se a Bárkában, se a barlangban - nem vállalhatta a kockázatot, hogy az ásatások során esetleg rátalál valaki, és valaki másnak esetleg megint eszébe jut, hogy elkészíti belőle a prionfegyvert. Erre előbb-utóbb sor került volna, márpedig ha ez megtörténik, hiába fáradozott. Senki sem tudta, hogy a valódi amulett nála van. Még Dilara sem. Még Grant sem. Ha az amerikai hadsereg megtudta volna, hogy magánál tartja, a katonák már azelőtt megszerzik, hogy Isztambulban leszáll a repülőgépről. Még egyszer, utoljára a szeme elé tartotta a tárgyat. Csodálattal töltötte el, hogy valami, ami ennyire egyszerű és szép, ennyire veszélyes lehet. Amikor befejezte a szemlélődést, laza csuklómozdulattal beleejtette a gömböt az olvadt acélba. A gömb tüzet fogott, és semmivé vált az ezerhatszáz Celsius fokos folyadékban. A prion végleg megsemmisült. Tyler lement a földszintre. A kapunál visszaadta a védősisakot. Megszólalt a mobiltelefonja. Miles Benson kereste. - Köszönöm, hogy elintézted nekünk a szobát a Four Seasonsban, Miles. - Szívesen. Megérdemlitek. Egyébként hála neked, lezártuk a teherautós üggyel kapcsolatos pereket. A Gordian egyetlen centet sem vesztett. Minden kárt az Ulric vagyonát kezelő alap fizet meg. Bejutottál az öntödébe? - Éppen most jövök kifelé. - Gondolom, nem akarod elmondani, miért kellett bemenned. - Majd személyesen. Egy héten belül. - Lehet, hogy lerövidítem a vakációdat. A legutóbbi ténykedéseddel felhívtad a cégre a hadsereg és bizonyos kormányzati végrehajtó szervek figyelmét. Érlelődik néhány új projekt, és te vagy a legmegfelelőbb ember a munkára. Grant kijött már a kórházból? - Éppen most megyek érte. - Nos, neki is szólhatnál, hogy ideje felkelni az ágyból. Mindkettőtökre szükségem van. Tyler elfojtott egy nevetést. Miles mindig tudta, hogyan kell kihasználni a kínálkozó üzleti lehetőségeket. - Sajnálom, Miles, szakadozik a vonal, Rossz a vétel, Pár napon belül felhívlak! - Tyler, el tudod képzelni, mennyi pénzről, Tyler bontotta a vonalat, és néma üzemmódra állította a készüléket. A Gordian és a világ nagyon jól ellesz nélküle egy hétig. Szüksége volt egy kis pihenésre. Ahogy kinyitotta a taxi ajtaját, nedvességet érzett az arcán: ezek voltak az utolsó esőcseppek, mielőtt szétoszlottak a felhők. Felnézett, és eltűnődött, vajon Dilara mire gondol majd, ha megpillantja a színes ívet az égen. Természetesen létezett egy tökéletesen racionális tudományos magyarázat is a létezésére, de Dilara valószínűleg kijelentené, hogy figyelembe véve mindazt, amit végigcsináltak, ennek a dolognak most kivételesen nagy a jelentősége.
Az én ívemet helyeztetem a felhőkbe, s ez lesz jele a szövetségnek közöttem és a föld között. Bármi legyen is a jelenség magyarázata, Tyler néhány percig még élvezte a látványt, ami az élet rövidségére emlékezette az embert, és arra, hogy időnként meg kell állnunk, gyönyörködnünk kell a természet szépségeiben. El kellett ismernie, hogy függetlenül attól, ki vagy mi hozta létre, még soha életében nem látott szebb szivárványt.
UTÓSZÓ Egy kortárs thillerben időnként nagyon nehéz meghatározni, hogy a bemutatott technológiák és helyszínek közül melyik valóságos, és melyik csupán a képzelet szüleménye. Ha a Bárka esetében is ez a helyzet, dicséretnek veszem, mivel ez azt jelenti, hogy jól végeztem a munkámat, és mindent sikerült hihetővé tennem - legalábbis a történet kontextusában. Azok számára, akikben felébredt a kíváncsiság, az alábbiakban elárulom, hogy mi valódi, és mi az, ami egyelőre még csak a fantáziánkban létezik. A prionok valóban különböző betegségeket okoznak, ezek közé tartozik a kergemarha-kór is. A prionokat az teszi bámulatossá, hogy nem élnek. Fertőző ágensek, amelyeket komplex, eltorzult proteinek hoznak létre. Az általuk okozott betegségek nagyon rémisztőek, mivel kezelhetetlenek, és minden esetben halált okoznak. Eddig egyetlen olyan priont sem fedeztek fel, amely hatást gyakorolna a test sejtjeinek integritására. Az Arkon-kór tehát kitaláció, viszont a prionokról még mindig keveset tudunk. Bízzunk benne, hogy az Arkon örökre a fantázia birodalmában marad. A Tyler és a Gordian által használt technológiák némelyike már ma is létezik. A G-címkézéses rendszert rendszeresen használják a repülőgépkatasztrófák után a maradványok vizsgálatában. Ezzel szemben az a fordítóegység, amely kivetítette a szöveget Aiden MacKenna szemüvegére, valamint a regényben megjelenő háromdimenziós térképező eszköz ma még nem létezik, bár tudományos szempontból egyiket sem lehet képtelenségnek tekinteni. Elképzelhető, hogy már most is vannak ezekhez hasonló eszközök, de én még egyetlen ilyennel sem találkoztam. A Miles Benson által használt iBOT kerekes szék viszont valóban létező termék, Dean Kamen, a Segway feltalálója fejlesztette ki. A USS Dunderberg páncélozott, de fatestű hadihajó volt. A hossza százhuszonöt méter; ez volt a valaha épített legnagyobb fatestű hajó, de még így is rövidebb volt, mint Noé százharmincöt méteres bárkája. Egyes vélemények szerint a százharmincöt méter hosszú Wyoming szkúner volt a leghosszabb fatestű hajó, de ebben az esetben a szám kissé csalóka, mert a hajó az ormányrúd hegyétől a farfa végéig volt ekkora; a fedélzete csupán százöt méter hosszú volt, vagyis a tényleges hajóteste rövidebb volt, mint a Dunderbergé. A regényben több valódi tragédiára utaltam. Payne Stewart magángépe valóban úgy zuhant le, ahogy leírtam; San Diegóban egy állásnélküli vízvezeték-szerelő valóban ámokfutást rendezett egy lopott tankkal. A regényben megemlített, szerencsés véget ért incidensnek is vannak valós alapjai: a British Airways egyik 747-es gépe valóban kigyulladt, miután átrepült egy vulkáni hamufelhőn, de a személyzetnek sikerült beindítania a hajtóműveket, és a gép biztonságban földet ért. A regényben bemutatott járművek többsége valóban létezik. Valóban a Liebherr gyártja a világ legnagyobb teherautóját, és tényleg létezik a Tesla elektromos sportkocsi, bár ezt tudomásom szerint nem lapította össze egy Liebherr. Bár a Genezis Hajnal nevet viselő hajót én találtam ki, tényleg léteznek ilyen monstrumok - az egyik a Royal Caribbean kétszázhúszezer tonnás Oasis of the Sease, amely folyamatosan közlekedik. A polikarbonát panelek tényleg rideggé válnak, ha acetonnal kezelik őket. Ezt akkor tudtam meg, amikor elolvastam Mark Eberhart Why Things Break ('Miért törnek el a dolgok?') című kitűnő könyvét. A magam részéről az Állítólag... című műsor mítoszirtóira bízom, hogy megcáfolják az állítást. A MOP is létezik, már lezajlott a tesztelése, hamarosan bekerül a légierő arzenáljába. A Khor Virap valóban egy gyönyörű monostor, az örmények tényleg szentélynek tartják; valóban ott áll az Ararát árnyékában. Noé bárkája talán tényleg hatalmas kincsesbarlang, de amíg rá nem lelnek, ez az állítás is csupán egy a számtalan teória közül.
KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Az írás és a könyvkiadás hosszú és fáradságos utazás is lehet, de ha valakit olyan emberek vesznek körbe, mint engem, sokkal könnyebb és sokkal szórakoztatóbb megtennie ezt az utat. Szerencsésnek tartom magam, hogy olyan csodálatos ügynököm van, mint Irene Goodman, aki meglátta az írásomban a lehetőséget, és átsegített a legnehezebb időszakokon. Ő jobb, mint a legjobb ügynök, akit kívánhattam volna magamnak. Külföldre vonatkozóan a szerzői jogaimmal Danny Baror, valamint a leánya és munkatársa, Heather Baror foglalkozik. Ők nem csupán kiváló ügynökök, de csodálatos emberek is; büszkeséggel tölt el, hogy ők képviselnek a nagyvilágban. Hálás vagyok Sulay Hernandeznek, fantasztikus szerkesztőmnek, a Touchstone munkatársának, aki akkor adott nekem lehetőséget, amikor senki más nem tette volna, és segített abban, hogy a történetem nyersanyaga elnyerje egy befejezett regény formáját. Köszönet illeti Stacy Creamert, David Falkot, Marcia Burchöt, Kelly Bowent, Josh Karpfot, Cherlynne Lit, Ervin Serranót és a Touchstone teljes csapatát, mert átsegítették ezt a zöldfülűt a kiadási folyamaton. Sok olyan ember van, akik létfontosságú hozzájárulást adtak a könyv tartalmához, megérdemlik, hogy külön megemlítsem őket. A tényeket vagy részleteket érintő esetleges hibákat - akár szándékosak, akár nem - én követtem el, ezekért természetesen én, csakis én vagyok a felelős. Szeretnék köszönetét mondani dr. Mark Eberhartnak, a coloradói Bányaipari Főiskola vegyész- és geokémiai professzorának, aki a tudományos részleteknél nyújtott segítséget. Köszönet Gary Bruggernek a mérnöki konzultációs üzletággal kapcsolatos tanácsaiért. Jó barátom, dr. Erik Van Eaton baleseti sebész nagylelkűen megosztotta velem szakmai tapasztalatait. Bátyám, Martin Westerfield nyugalmazott alezredes, a légierő egykori pilótája fontos információkat adott a repülőgépekről és a repülési procedúrákról. Nővérem, dr. Elizabeth Morrison, aj. Paul Getty Múzeum középkori kéziratainak kurátora felbecsülhetetlen értékű információkat adott a régi kéziratokra, a dokumentumok fordításaira, valamint a vallással kapcsolatos földrajzi helyekre vonatkozólag. Geológus apósomtól, dr. Frank Morettitől megkaptam a geológiai folyamatokra vonatkozó tudásanyagot, és emellett az első fázisban szerkesztői tanácsokkal is szolgált. Susan Tunis, akivel a legelső ThrillerFest konferencia óta vagyunk barátok, kritikai észrevételeket tett a kézirat első verzióival kapcsolatban. Amikor először, a magam szakállára megjelentettem a regény elektronikus változatát, számos olyan lelkes olvasó akadt, aki megragadta az alkalmat, lecsapott az ismeretlen íróra, és támogatta a munkámat. Az ő szenvedélyes kommentárjaik nélkül egészen más lenne az életem, ezért szeretnék köszönetét mondani néhánynak a legelső olvasóim közül: T. J. Zeccának, Catherine Weatbrooknak, Leo Brickernek, Charlie Rothnak, Gayla Timmermannak, Gwyn Evansnek és S. J. Dunhamnek. A legszívesebben mindenkit felsorolnék, aki írt nekem, és nagyvonalúan ajánlotta ismerőseinek az e-könyvemet. Végül, de nem utolsósorban szeretnék köszönetét mondani feleségemnek, Randinek. Az ő rendíthetetlen támogatása nélkül nem tudtam volna megírni ezt a könyvet. Ő volt számomra a szikla, a szurkoló, a tanácsadó, a legjobb közönség. Fogalmunk sem volt, hová vezet utunk, de tudtuk, hogy amíg együtt haladunk, káprázatos és emlékezetes élményben lesz részünk. És igazunk volt. Az életem mellette sokkal izgalmasabb kaland, mint amilyet valaha írni tudnék.
VÉGE.
Jegyzetek [1] Nyálkatömlő-gyulladás, általában a térdet és a könyököt érinti. [2] A Nagy-zátony (Grand Banks) egy hatalmas, víz alatti sziklapad Új-Fundland délkeleti partjainál, a kontinentális talapzat része. Itt keveredik a meleg Golf-áramlat a hideg Labrador-áramlattal, minek következtében a környéket gyakran lepi köd. [3] UCLA (University of California, Los Angeles) = a Los Angeles-i Kaliforniai Egyetem. [4] Az amerikai hadsereg speciális feladatokra kiképzett elit csapata, egyfajta kommandósosztag. [5] A Space Needle („Űrtű") egy 184 méter magas kilátótorony, amely az 1962-es világ-kiállításra épült, és azóta Seattle egyik jelképévé vált. [6] Frank Gehry (1929-) kanadai születésű amerikai építész, ő tervezte többek között a Guggenheim Múzeumot. Munkásságáért 1989-ben nyerte el a Pritzker-díjat, amelyet a vele járó szakmai elismerés miatt „építészeti Nobel-díj"-nak is szokás nevezni. [7] A Bigfoot („nagylábú") Észak-Amerika állítólagos nagy, emberszabású lénye, amely erős hasonlóságot mutat a jetivel, és amelynek létezését a lábnyomán kívül semmi nem támasztja alá. [8] Titkos föld alatti katonai komplexum Virginiában, Washingtontól alig 46 mérföldre. [9] Mario Gabriele Andretti (1940-) olasz származású amerikai autóversenyző, egyszeres Forma-1-es világbajnok.
Tartalom PROLÓGUS HAYDEN EGY KETTŐ HÁROM NÉGY ÖT HAT HÉT NYOLC KILENC TÍZ TIZENEGY TIZENKETTŐ TIZENHÁROM TIZENNÉGY TIZENÖT TIZENHAT TIZENHÉT COLEMAN TIZENNYOLC TIZENKILENC HÚSZ HUSZONEGY HUSZONKETTŐ HUSZONHÁROM HUSZONNÉGY HUSZONÖT HUSZONHAT HUSZONHÉT HUSZONNYOLC HUSZONKILENC HARMINC HARMINCEGY HARMINCKETTŐ HARMINCHÁROM GENEZIS HAJNAL HARMINCNÉGY HARMINCÖT HARMINCHAT HARMINCHÉT HARMINCNYOLC HARMINCKILENC NEGYVEN NEGYVENEGY NEGYVENKETTŐ NEGYVENHÁROM OÁZIS NEGYVENNÉGY NEGYVENÖT NEGYVENHAT NEGYVENHÉT NEGYVENNYOLC NEGYVENKILENC ÖTVEN ÖTVENEGY ÖTVENNÉGY ÖTVENÖT ÖTVENHAT ÖTVENHÉT NOÉ BÁRKÁJA ÖTVENNYOLC ÖTVENKILENC HATVAN HATVANEGY
HATVANKETTŐ HATVANHÁROM HATVANNÉGY HATVANÖT HATVANHAT HATVANHÉT HATVANNYOLC HATVANKILENC HETVEN HETVENEGY HETVENKETTŐ UTÓSZÓ KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Jegyzetek
