Bosnyák Viktória
Amikor kivirágzott a fánk fánk
Bosnyák Viktória
Amikor kivirágzott a fánk fánk
Könyvmolyképző Kiadó Szeged, 2007
Magyar óra Már megint magyaróra! Mi a csudának? Tudok én magyarul – méltatlankodott magában Dani, miközben unottan üldögélt az iskolapadban. – Mit kell ezen még gyakorolni? A magyar a legunalmasabb tantárgy – hatalmasat ásított, és fejét a karjára hajtotta. – Tik-tak, tik-tak – hallotta először egészen halkan. – TIK-TAK, TIK-TAK – szólt most sokkal hangosabban. – TIK-TAK! – dübörgött, mintha a fején kalapáltak volna. Így nem lehet szundikálni – gondolta dühö sen, és kinyitotta a szemét. Meglepetésére nem
5
az előtte ülő fiú hátát látta. Az osztályterem táblástól, padostól, gyerekestől eltűnt. Feje felett most átlátszó üvegtető csillogott. Lába alatt csúszós, fehér padló. Kíváncsian állt fel. – Aú! – kiáltott fel egyszer csak, s elterült a fehér padlón. – Ki volt az? Ki vágott kupán? – Hátranézett, de senkit sem látott. Előrefordult, ott sem volt senki, csak három rúd, melyek egy pontban összeértek. Kettő fekete volt, a legvékonyabb pedig piros. Ez a piros rúd sebesen távolodott, kisvártatva azonban már sebesen közeledett. – Jaj, jaj! Szóval ez volt az – motyogta Dani. – Most mit tegyek? Fussak el előle? Csak van itt egy kijárat. Azzal elindult az egyre közeledő piros rúd elől. Nézett jobbra, nézett balra. Kijárat sehol. Tik-tak! Tik-tak! – dübörgött a lába alatt. Lepillantott. – Jé, egy fekete vonal! – álmélkodott és tovább loholt. – Itt meg egymás mellett kettő. Ott pedig már három következik. Aha, akkor most négynek kell jönnie. Tévedett. Nem négy párhuzamos vonal várta hanem csak egy, és mellette egy V. 6
– Hú, de zavaros! – gondolta, és sietett tovább a görbe fal mentén, nehogy a piros rúd utolérje. – Ez biztosan valami titkos jel! Ha megfejtem, kijutok innen! Futott tovább. – Nagy V és egy vonal, nagy V és két vonal – lihegte. – Fogadjunk, hogy most nagy V és három vonal következik! Úgy is volt. De azután furcsa módon egy vonal, és egy X jött. – Nem értem! – háborgott. És csak ment körbe-körbe, míg egészen elszédült. I, II, III, IV, V, VI, VII, VIII, IX, X, XI, XII, I, II… Amikor megint a III-hoz ért, egyszer csak zuhanni kezdett. – Segítséééég! – Nem tudsz a lábad elé nézni? – méltatlankodott egy éles női hang, majd az illető megragadta Danit és visszaemelte oda, ahonnan az imént lehengerbucskázott. – Mi a manó? – hüledezett Dani a zöld hajú nő láttán. 7
A nő megigazgatta borsózöld fürtjeit, leporolta fodros almazöld ruháját, majd dühösen zördült rá: – Mit bámulsz? Nem láttál még manót? – Dehogynem! – Vigyázz! De a figyelmeztetés elkésett, s a fiú megint kapott egy nagyot a piros rúdtól. – Gyere! – segítette fel a manónő, és felmásztak oda, ahol a két fekete, meg a piros rúd ös�szeért. – Na, hogy tetszik? – Micsoda? – Hát a magyar órám! – A magyarórád? Mi vagy te, magyartanár? – Hú, hogy neked milyen lassú a felfogásod! – háborgott a manónő. – Szerinted hol vagyunk? Nyisd ki a szemed! – Valami üvegtetős zajgépben. – Na ide figyelj! Szerinted minek vannak itt körben ezek a jelek? – Mit tudom én – vont vállat Dani. – Titkosírás? – Nézd meg jobban! – Jé, ezek római számok? – csodálkozott a fiú. 8
– Na látod! Mégsem vagy olyan tökkelütött! – Ez a három rúd pedig a mutató. És a másodpercmutató vágott fejbe. Benne vagyok egy órában? Óriási óra lehet. Biztosan toronyóra. – Csakhogy rájöttél. De nem toronyóra. Egy egészen kis karóra. Magyar karóra. Magyar órafalván van felkötve egy karóra. – Ugye nem gondolod, hogy ezt beveszem, te buta kis manó? Akkor nem lennék nagyobb, mint egy hangya. – Micsoda hang ez? Kikérem magamnak. Te csak ne manózz itt nekem. Fodor Mentának hívnak. És én vagyok Magyarórafalva polgármestere. – Na persze. Én meg a hétfejű sárkány – gúnyolódott a fiú. – Nézz csak a lábad alá! Mi áll ott angolul? – Made in Hungary. – Vagyis Magyarországon készült. Tehát ez egy magyar óra. És nagyon, de nagyon érdekes. Te pedig egy szerencsés fráter vagy, amiért nem csak egy magyarórán, hanem egy magyar órán is szétnézhetsz. Vagyis inkább órában. 9
Dani zavarodottan bámult, de a polgármesterasszony folytatta: – Gyere, Dani! Naptárablak azért van az órán, hogy ezt használjuk csapóajtónak. Ezen keresztül estél le az előbb. Most szépen leereszkedünk, s hamarosan megérkezünk Magyar órafalvára. A fiú ekkor felocsúdott, s eszébe jutott, mire figyelmeztették a szülei: soha ne menjen el olyasvalakivel, akit nem ismer. – Idegenekkel nem megyek sehova! – De hiszen nem vagyunk idegenek! – csodálkozott Menta. – Mikor is kaptad a karórádat? – Tavalyelőtt a szülinapomra. – Látod, én azóta csücsülök a csuklódon. Egyébként meg nyugodtan visszamehetsz az iskolai magyarórára, ha ahhoz nagyobb kedved van. Szerintem az sem rossz időtöltés. – Akkor inkább jövök – döntött a kaland mellett Dani. Menta elégedetten bólintott, majd bemászott az óralapon lévő szögletes lyukon, Dani meg utána. Odabent, az óra legbelsejében jóformán elviselhetetlen zajjal ketyegett a szer10
kezet. De nem csak ketyegés, hanem csikorgás is hallatszott. – Mi csikorog így? – kérdezte Dani. – A fogaskerekek csikorgatják a fogaikat mérgükben. Nem szeretik, ha itt vagyok köztük. Attól félnek, hogy a fodros ruhám beléjük akad, és kénytelenek lesznek megállni. A fogaskerekek csikorgatják a fogaikat? – csodálkozott Dani, de nem szólt, csak ment tovább a manó nyomában. Sokáig tapogatóztak a sötétben, aztán a polgármesternő kinyitott egy ajtót. – Tessék, megjöt tünk! – mondta, azzal a fém óraszíj szemein, majd egy fatörzsön lefelé ereszkedve végül lejutott faluja főterére. Dani árnyas parkot látott odalent, s körben házakat. 11
– Gyere! – intett neki odalentről Menta. Végül Dani is összeszedte minden bátorságát és lemászott az óraszíjon. – Mit látsz, ha felnézel a karóra? – kérdezte tőle Fodor Menta, mikor végre megérkezett. A fiú felpillantott. – Egy karóra! – kiáltott fel Dani, majd a csuklójához kapott. – Hogy került a karóra? Az az enyém. 12
– A tiéd, ez igaz, de ez az óra, akarom mondani az ára, hogy Magyarórafalván lehess. Dani még egyszer végigmérte a jókora karót. – Na jó. Legalább addig sem vagyok a suli ban – mondta végül. – És addig sem kapok magyarból karót. – Ígérem, hogy többé nem lesz egyesed magyarból – veregette vállon nevetve a zöld hajú manócska.
13
Mi fő a Fő téren? – Ne álljunk itt napestig! – mondta a manónő. – Gyere! Ez itt a Fő tér, bár ezt a fölséges illatokból biztosan magadtól is kitaláltad. Itt fő a falu ebédje. Ebben a kondérban van a fő fogás. Ma babfőzelék. Akinek nincs kedve otthon főzni, idejön, és megtömheti a bendőjét – mutatott körbe büszkén Fodor Menta. – Szép jó napot kedves főszakács! Látom, fő a főd – fordult egy nagy darab, vörös képű, szakácssipkás férfiúhoz, akinek olyan vörös volt a feje, mintha forró vízben megfőzték volna. – Így igaz, drága polgármesterasszony. Azért fővök a saját levemben, mert nem tudom eldönteni, mit főzzek holnap.
14
– Miért nem fordulsz segítségért a konyhatündérhez? – Fordulok én jobbra, fordulok balra, de sehol sem találom. – Biztosan megint a lacikonyhán segédkezik – vélte a manó. – Úgy tudom, az a Laci elcsavarta a fejét. A konyhatündér mindig csak őt nézi. Az is lehet, hogy összeszűrték a levet. Ekkor egyszeriben éjszakai sötétség lett. – Most nézze meg, drága Menta! A kuktám meg lopja a Napot! – szólt panaszosan Degesz Bukta, a főszakács. – Gyere csak ide, te kis naplopó! – kiáltott rá Menta a fazékfejű fiúra, s fülön is csípte volna, ha nem árad sípolva kifelé a két fülén a gőz. – A kuktának meg mi baja? Neki is fő a feje? – figyelte Dani elképedve a kuktát, s arra gondolt, hogy anyukájának van egy különleges fazeka, aminek kis szelepén át éppen úgy árad ki a gőz, mint a kukta 15
füléből. – Anyu azt szokta mondani, szereti a kuktát, mert gyorsan megfő benne minden és nem megy tönkre a zöldségekben levő vitamin – emlékezett vissza Dani. – Nahát! A fazék is kukta, meg a szakács segédje is kukta! – Adod vissza a Napot, de rögtön? – szólt Menta dühösen a kuktához, aki erre kotorászni kezdett a zsebeiben, és bűnbánó ábrázattal nyújtott át egy keddet, egy pénteket, majd egy csütörtököt, aztán egy hétfőt és egy szerdát is. – Gyerünk csak, gyerünk! – nógatta Menta, mire a kukta így tiltakozott: – Öt napot már visszaadtam. A szombat és a vasárnap szabad! Akkor úgy szabad lopnom a napot, ahogy kedvem tartja. 16
– Az igaz. De a farzsebedben lapul a lényeg. Ide vele íziben! Erre a kukta kénytelen-kelletlen előhúzta pepita nadrágja hátsó zsebéből a Napot is. Abban a pillanatban újra világosság támadt. – Így már mindjárt más – mosolyodott el a manó, majd apró ridiküljéből előhúzott egy őszibarackot és egy sárgát. – Melyiket szereted jobban? – kérdezte. – A sárgát – vágta rá a kukta, aki valójában inkább az őszibarackot kedvelte. Akkor miért nem azt választotta? Tudta, hogy Menta barackot nyom a fejére, ahányszor csak találkoznak. Márpedig nagyon kellemetlen, ha az embernek ragacsos lé csurog a nyakába. A polgármesterasszony nevetve nyomott tehát sárgabarackot a naplopó kukta fejére. 17
– Kérsz te is barackot? – kérdezte Menta Danitól. – Köszönöm, nem – felelt amaz ijedten, hiszen neki már csak az őszibarack maradt. – Ha nem, hát nem – azzal a manó néhány harapással bekebelezte a gyümölcsöt. Ekkor távoli lódobogás hangjait hozta feléjük a szél. Menta elsápadt, arcáról egyszeriben eltűnt a mosoly. – Valami baj van? – kérdezte a fiú. – Á, semmi, semmi! – pislogott a manónő. – Csak rémeket hallok. – Rémeket hallasz? De hiszen ez csak lódobogás volt. Félsz a lovaktól? – Hagyjuk! Kicsi vagy még hozzá. Te csak élvezd a mi szép falunkat és ne félj! Ne féljek? – gondolta magában a gyerek. – Mitől is félnék, amikor akkora lettem, mint egy hangya és épp az előbb másztam ki a saját órámból? Mi történhet velem még? – Viszlát, főszakács úr! – szólt oda a fehér sipkás férfinak Fodor Menta. – Viszlát! No de mit főzzek holnap! Maga a főnök. Ne hagyja, hogy tovább főjön a fejem! – Legyen kifőtt tészta és almabefőtt! Csak jó legyen, az a fő. 18
Ebből vajon mi sül ki? Elindultak a Fő utcán. Természetesen ott is főtt valami, különben nem nevezték volna Fő utcának, hanem Kossuth Lajos, vagy Petőfi Sándor utca lett volna a neve. – Jaj, ne csiklandozz már! – kiabált egy kalapos férfi. – Hagyd abba! Ne csikizz! – sivítozta egy copfos kislány. – Mi lelte őket? – kérdezte Dani, de még jóformán be sem fejezte a kérdést, elnevette magát. – Jaj, mi ez? Hú de viszket az ínyem! – Mint mindenkié – felelt a manó. – A laci konyha felől jön ez az ínycsiklandó illat. – Elnézést, szabad lesz? – lihegett valaki a hátuk mögött, majd elrohant mellettük. – E z
19
egy bokor volt, ha jól láttam – jegyezte meg a fiú. – Aha – felelt Menta, mintha mi sem lenne természetesebb annál, mint, hogy egy bokor rohangáljon az utcán. – Futórózsa. Csak látnád a futószőlőt, és a futóbabot, ők sokkal gyorsabbak. A futóversenyre edzenek. Tavaly a futószőnyeg nyert, de ő az idén nem indul, mert megrágták a molyok.
Eközben meg is érkeztek a lacikonyha elé. Ott volt Laci, a tulajdonosa, és persze a konyhatündér is. Mindketten egy-egy tálat tartottak a kezükben. Benne gőzölgő lé, amit egy nagy szűrőn keresztül öntöttek éppen egy nagy fazékba. – Ácsi! – kiáltott rájuk Menta. – Mit csináltok, ti szerencsétlenek? Nem tudjátok, hogy 20
szigorúan tilos összeszűrni a levet? Tiltja a szabályzat! Minden lé legyen külön lábosban, összeszűrni tilos. – Már hogyne tudnánk – bólogatott a tündér, miközben Laci csak öntötte tovább. – Kénytelen leszek bírságot kiszabni rátok – méltatlankodott Menta, s már vette is elő a táskájából a nagy szabóollót, amikor a tündér az orra alá dugta a szűrőt. Az tele volt betűtésztával. – De hiszen mi csak kiszűrtük az összes betűt az ABC levesből. Nem ízlik a vendégeknek. – Azt szabad – bólintott megkönnyebbülten Fodor Menta polgármesternő. Nem szívesen szabott ki büntetést. Próbálta már szívesen kiszabni, de a nagy szabóollóval vala hogy mindig csámpásra sikeredett a szív. – És hogy állnak a sültek? Remélem, nem valami sületlenséget találtatok ki megint! – Neeem! Mára egy egészen különleges receptet sütöttünk ki. Sütkérezni fogunk a sikerben – ígérte Laci. – Mi az ott a konyhatündér karján? – kérdezte Dani kíváncsian. 21
– Az új karperecem – nyújtotta oda a csuklóját pironkodva a tündér. Laci vette nekem a szomszéd péknél. – Kaphatnék én is ilyet? – fordult a fiú Mentához. – Nem lányos dolog ez egy kissé? – Nem hiszem. És úgy megkívántam. – Semmi akadálya. Gyere! – bólintott a polgármester manó. Elköszöntek Laciéktól, s átmentek a szomszéd üzletbe, melynek cégtábláján ez állt: PÉK.
22
A pék A boltba belépve a pult mögött két fehér kötényes P-t találtak. – Szép jó napot Menta! – hajlongtak a pék. – Mivel szolgálhatunk? – Karperecet szeretnénk. – Kinek lesz?
– Az egyik ennek a fiúnak, a másik nekem – válaszolt Fodor Menta. – Csak az ára ne legyen borsos. – Borsosat nem sütünk. Ehhez a perechez elég, ha van egy kis apród. 23
– Minek egy polgármesternek apród? – hüledezett Menta. – Nem vagyok én királynő. Mondjátok meg az árát kerek perec! – Sajnáljuk, de a kerek perecünk elfogyott! – mondták a pék kórusban. – Elég ebből! A hölgy azt akarja tudni, men�nyi az áram – szólt közbe türelmetlenül a karperec. – Majd én megmondom. Az áram kétszázhúsz volt – mondta az egyik pé. – Mindenhol ennyi jön a konnektorból – tette hozzá a másik. – Kétszázhúsz volt? De ha kétszázhúsz volt, akkor most mennyi?
24
– Most fél áron van. – Ki az a Fél Áron? Az üzletvezető? Vagy a Gábor Áron fia? – Nem. A perec van fél áron. Vagyis kétszázhúsz volt, de most csak száztíz. – Vagy úgy! Tessék, ez pontosan annyi. Nem kell becsomagolni. Viszlát! – Köszönjük. Csókolom – mondta Dani is kifelé menet, és nagyot harapott a karperecébe. – Pá! – mondták a pék.
25
Az eltűnt járdasziget – Gyere, menjünk át a másik oldalra! Nahát, hová tűnt megint a zebra? – mérgelődött a polgármesterasszony, majd éleset füttyentett. Jött is vágtatva egy életerős zebra. – Hál’ istennek! Már azt hittem bajod esett. Szállj fel, te is Dani! – nyújtotta a kezét a fiúnak. Alighogy elindultak az út túloldala felé, a polgármester meghúzta a gyeplőt és kétségbeesetten ingatni kezdte a fejét. Zöld fürtjei csak úgy repdestek. – Na tessék! Micsoda szégyen! Ó, jaj! Dani döbbenten figyelt. Egyáltalán nem értette, kísérője mitől esett ennyire kétségbe. Előttük, az út közepén egy járdasziget volt. Erre meredt kigúvadt szemmel a manónő. 26
– Látod ezt? Látod? Borzalmas, nem? – Nem mondanám. Szép tiszta járdasziget. Az aszfalt sem repedezett rajta és a bazaltkockák is egyenletesen veszik körül. – Hát éppen ez az. Hogy nézhet ki így egy sziget? Tegnap ezen a járdaszigeten még pálmaliget zöldellt, a fák alatt nyugágyak sorakoztak. Ez volt falunk egyik büszkesége. Itt ebédidőben déli gyümölcsöt osztottunk. Epret, szilvát, cseresznyét, málnát. – De hiszen azok nem is déligyümölcsök! – javította ki a fiú. – A banán, az ananász, a kókuszdió, a datolya, azok igen. – Hát persze! – helyeselt a manó. – Azok is déligyümölcsök. De ne mondd nekem, hogy a meggy nem déli gyümölcs, ha délben eszik, mert megharagszom! Most 27
azonban ez a járdasziget nem más, mint egy unalmas, szürke placsni. Tönkretette! – Kicsoda? – Ne is kérdezd! Jobb, ha nem tudod. Nem azért hoztalak ide, hogy ilyesmin kelljen rágódnod. Amikor átértek az úttest túloldalára, megköszönték a szállítást, mindketten lecsusszantak a földre, a zebra pedig elkocogott. – Vigyázz magadra! – szólt utána a polgármester, majd körülnézett. – Micsoda szerencse, hogy éppen itt a megálló – és a járdán álldogáló szép barna lóra mutatott. Különben honnan tudná a buszvezető, hogy itt kell megállnia. Igaz?
28
