BOLDOGASSZONY Ádvent
2. évfolyam, 10. szám
Bogdánffy Szilárd a boldogok között
ORGOAJAVÍTÁS Beszélgetés az újfalui javítóival - 5 . old.
o rg o n a
ÚJ VÉRTAÚ Bogdánffy Szilárd püspök élete 6. old.
KARÁCSOYRA KÉSZÜLÜK Az adventi idő jellemzői - 7 - 9. old.
A KIS GYUFAÁRUSLÁY Andersen híres története - 8. old.
MIKULÁS Szt. Miklós püspök élete -11. old.
GADALUPE Bemutatjuk a világ legnagyobb zarándokhelyét 12. old.
XVI. Benedek pápa március 27én engedélyezte Bogdánffy Szilárd püspök boldoggá avatását. Az ünnepélyes szertartásra október 30-án került sor a nagyváradi székesegyházban, amelyet Dr. Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek vezetett. A boldoggá avatási szentmisén XVI. Benedek pápa képviseletében a Szentszék Szenttéavatási Kongregációjának prefektusa, Angelo Amato érsek is részt vett, valamint a magyar és a román püspöki konferencia tagjai. „Ötvenhét éve vártuk ezt a napot. Várta az itteni egész katolikus közösség, várta a magyarság, várták mindazok, akik tudták vagy sejtették, hogy milyen szörnyű megpróbáltatás nehezedett az Egyházra és a hívő emberekre a háború, majd a fanatikus kommunizmus nehéz és sötét évei alatt” - mondta szentbeszédében Erdő Péter bíboros. Bogdánffy püspök személyében egy újabb vértanúval gazdagodott a magyar szentek tábora.
J é z u s r a várunk Mindenki készül karácsony ünnepére, igaz, a maga módján. A kereskedelem világában december hónap az év legfontosabb időszaka, a legnagyobb haszon szerzésének az ideje. Ezért a kereskedők alaposan felkészülnek a karácsonyi vásárlásokra. Kedvezményes árakkal, tetszetős reklámokkal és a karácsonyi hangulat felkeltésével csalogatnak magukhoz az egyes üzletek. November vége óta minden karácsonyi fényben úszik, ragyog, szól a karácsonyi ének és az emberek tolakodnak a boltokban. A bennünket körülvevő világ tehát készül, de az ő készületük célja nem ugyanaz. Jézus figyelmeztet bennünket: ti nem vagytok a világból valók. A mi karácsonyi készületünk teljesen másról szól: Megváltónk születését várjuk. Az ajándékosztást nem önmagáért való célként nézzük, hanem azért akarunk szeretteinknek örömet szerezni, mert Istentől már megkaptuk a legnagyobb ajándékot: Jézus Krisztust.
Tehát a karácsony nemcsak evésből és ivásból, valamint az ajándékok kiosztásából áll. Karácsony szent ünnepén mi elsősorban lelki örömökben akarunk részesülni. Erre viszont fel kell készülnünk. A világ készül, készüljünk tehát mi is! Az adventi idő négy hete évszázadok óta ennek a készületnek a jól bevált módszerét adja: csendes elmélyülés, önmagunkba fordulás, imádság, jócselekedetek, bűnbánat - ez a belső megtisztulás útja. A mi vendégünk, akit várunk, rendkívüli személy. Nem a házunkba, vagy a szobánkba várjuk, hanem a szívünkbe. Szép és gyümölcsöző adventet kívánok mindenkinek! Juhász Attila
BOLDOGASSZONY
ESEMÉYEK
2
B ér málk ozók dolgoztak a t e m pl o m ke r t be n Tornaújfalu. Az ősz folyamán kívül-belül megszépül a templomunk. Október első szombatjának délelőttjén a bérmálkozni készülők közmunkát végeztek a templomkertben Erdélyi István kurátor vezetésével. A fiatalok takarítottak, lekaparták a málló vakolatot a kőfalról, és ledörzsölték a régi festékréteget a bejárati kapukról. Így segítették a tornai kőművesmester, Deák Róbert munkáját. Megújult a kertben lévő bejárati kereszt is. Ezeket a felújítási munkákat az egyháztanács a tavalyi évben vette tervbe plébánosunk, Ft. Sipos György atya jóváhagyásával, idén pedig meg is valósultak. Köszönettel tartozunk a mindazoknak a a híveknek és a fiataloknak, aki jó Köteles Gábor magánválallkozó- támogatta szándékkal jöttek segíteni, valamint nak, aki a szükséges festékanyaggal megszépülését.
templomkert Péter Katalin
R égiónkat k épvis elték a K i nc s ke re s ő k ko nf e re nc i á j á n Dunaszerdahely. Ez éven ismét megszervezték a regionális értékeket kutató diákok konferenciáját. A rendezvényre 2010. október 21-22-én került sor, amelyen 37 alap- és középiskola diákjai vettek részt, közöttük környékünk képviseletében két tornai és két szepsi tanuló is. A tornai magyar tanítási nyelvű alapiskola diákjai községünk érdekességeire összpontosítottak. Krompasky Kristóf a tornai erődtemplom történetét mutatta be, a kezdetektől egészen a legújabban feltárt értékes freskókig. Felkészítője Surovec Róbert mérnök volt. Molnár Krisztina a község felett kimagaslódó várromhoz kötődő legendával foglalkozott. Érdekes előadást tartott a két leánytestvérről - Krisztináról és Katalinról. Elmondta, hogy Krisztina féltékeny volt húgára udvarlója miatt és ezért tőr-
rel leszúrta Katalin kedvesét. Elmagyarázta a tetemrehívás középkori alapelvét és Krisztina szellemének gonoszságait. Molnár Krisztinát a konferenciára Balázs Éva tanárnő készítette fel. Kovács Katalin és Gacsay Gábor László gimnáziumi diákok városuk római katolikus templomáról szóló munkájukkal ismertették meg a jelenlévőket. Ezen kívül még Szepsi város érdekességeivel is foglalkoztak, többek között az Erzsébet térrel
és a Szűz Mária szoborral. A két szepsi diák felkészítője Zajdek Andrea tanárnő volt. Ezek a diákok külön tiszteletet érdemelnek, mert vették a fáradságot, hogy képviseljék környékünket és bemutassák kincseinket a többi szlovákiai magyarnak. A versenyről mindenki győztesen távozott, mert tapasztalatokat szereztek és sok tudással lettek gazdagabbak, hiszen ez volt a konferencia alapvető célja. Surovec Róbert
2010 Ádvent
3 M e gújult a b ejárati k ere s z t Tornaújfalu. Mindenszentek ünnepén Bartal Károly Tamás ny. jászóvári apát ünnepélyes keretek között megszentelte a templomkertben lévő felújított keresztet.
ESEMÉYEK
HÍREK Helyszíni tájékozódás Perény. A zsarnói hívek küldöttsége a polgármesterrel és Ft. Sipos György atyával november 10-én meglátogatták a perényi templomot, hogy ott a helyszínen megszemléljék a templombelső festését. Látogatásuk célja elsősorban a tájékozódást szolgálta, mivel a zsarnói hívek a perényben már jól bevált céggel szeretnék elvégeztetni a templomfestést.
Megújult a kerítés Tornagörgő. Október hónap folyamán felújították a plébánia kerítésének kapu körüli részét. A munkálatokat a helyi mesterek Isten dicsőségére végezték el.
Betegek kenete Őszi közmunka a plébánián
A fiatalok sem akartak kimaradni a pl ébániai mun kából Torna. A római zarándokútra jelentkező fiatalok egy csoportja október 23-án őszi közmunkát tartott a plébánián, amelynek során kitakarították a gazdasági épületeket és rendbetették az udvart. A fiatalok ezzel is meg akarták mutatni, hogy aktívan be akarnak kapcsolódni a plébánia életébe. Nemcsak a kirándulásokon vannak jelen, hanem ha kell, akkor munkájukkal is kinyilvánítják, hogy a közösséghez tartoznak.
Tornaújfalu. Október 24-én Tornaújfaluban és október 23-án Bódvavendégiben a vasárnapi szentmise keretén belül Ft. Sipos György atya mindkét esetben 23 hívőnek szolgáltatta ki a beteg szentségét.
November 10-én, Rómában, a VI. Pál teremeben, a szerdai általános kihallgatáson a tornai plébánia zarándokcsoportja is részt vett. Ebből az alkalomból a Szentatya, XVI. Benedek pápa, magyar nyelven a következő köszöntővel fordult a tornai hívekhez: „Most a magyar zarándokokat köszöntöm, akik Budapestről és Tornáról érkeztek. Kedves Testvéreim, az Egyház holnap megemlékezik Tours-i Szent Márton püspökről, aki Pannónia földjén született. Az ő közbenjárását kérve szívesen adom apostoli áldásomat. Dicsértessék a Jézus Krisztus!” A Szentatya üzenetét közölte a Vatikáni Rádió magyar nyelvű műsora, amelyet a Magyar Katolikus Rádió is megismételt.
BOLDOGASSZONY
ESEMÉYEK
4
M agyar ul kös zön tötte a t o r na i a ka t a Sz e nt a t y a ovember 6-11.-ig lelkiatyjuk Kulcsár Mária és József, Torna vezetésével római zarándokúton Ami benvettek részt a tornai plébánia hívei. nünket a Erről a nem mindennapi legjobban eseményről kérdeztük a zarándokmegfolat néhány résztvevőjét. gott, az a S z e n t ovák Ilona, Torna Péter baAmikor az Aventizilika nagysága és szépsége. A nus dombon pápával való találkozás szintén voltunk és abból a felejthetetlen élményt nyújtott, nem c s e n d e s kevésbé a II. János Pál pápa sírjánál környezetből tett tiszteletünk. A zarándokút letekintettem a végére egy összekovácsolt társaság városra, az jutott lettünk, igaz, az olasz konyha nem eszembe, hogy római katolikus fogott meg igazán, de hanguvagyok, és most itt vagyok latunkon ez sem tudott csorbítani. Rómában, az Egyház szívében. Szerintem minden katolikus hívőnek látni kellene ezt a szent várost. Csoportunk tagjai 36-78 közötti korosztályból voltak, de nem érződött közöttünk a különbség: össze voltunk hangolva, egymást segítettük. Legnagyobb élmény számomra a pápai kihallgatás volt. A Vatikáni Múzeumban olyan kicsinek éreztem magam, mint egy porszem. Nagyon tetszettek még a katakombák is. A szent lépcsők megjárása olyan volt, mint egy belső megtisztulás útja. Juhász Valéria, Szádudvarnok Felejthetetlen számomra a Szent Lépcső temploma. A hagyomány szerint ezeken a lépcsőkön ment fel Jézus, amikor Pilátus elé vitték. A 28 lépcsőfokon csak térden állva szabad felmenni, ami hála Istennek, nem volt számomra akadály. Élénken él az emlékezetemben a Sixtus-i kápolna is, amelynek a falai Michalangelo festményeivel vannak tele. Zarándokként nemcsak a történelemmel és a művészeti értékekkel ismerkedhettem meg, hanem elsősorban vallási élményekkel gazdagodtam.
Juhász Ilona, Torna Nehéz összefoglalni, hogy mi ragadott meg a leginkább, mert számomra minden új és érdekes volt. Élénken megmaradt emlékezetemben a Szt. Péter bazilika, annak magyar kápolnája, ahol nagyon szép szentmisénk volt. Megható volt a pápák sírjai között járni, és imádkozni II. János Pál sírjánál.Továbbá nagyon tetszett nekem a Vatikáni Múzeum és az ókori Róma romjai is lenyűgözőek voltak
A tornai zarándokok a Piazza avona híres szökőkútja előtt Árvai Mária, Torna Róma egyszóval csodálatos: minden nagyon szép volt. El sem tudom szavakkal mondani, mert mindazt látni kell. Nagyon emlékezetes marad számomra az a szentmise, amelyet Attila atya a katakombában mutatott be. Amikor a kis Tarzícius történetét meghallottam, aki már gyerekként vértanú volt, az nekem olyan megható volt, hogy potyogtak a könnyeim.
Bodnár Ilona, Torna Én még ilyen helyen eddig nem voltam. Amíg élek el nem felejtem ezt az élményt. Nagyon örülök, hogy eljutottam Rómába. Gyönyörű volt minden. Meg sem tudtam jegyezni azt a rengeteg sok helyet, azokat a szebbnél szebb templomokat és a szent helyeket, ahol jártunk. Azt hiszem, hogy csak az tudja igazán értékelni mindezt, aki ott volt és látta.
2010 Ádvent
5
ESEMÉYEK
Mindhárom temetőben imádkoztak
E l hunyt s zeretteikre em l é ke z t e k Harmadik éve gyűltek össze a tornai plébánia hívei, hogy a temető megszentelt földjén imádkozzanak halottaikért. Szádudvarnokon és Tornán Mindenszentek délutánján, Ájban pedig Halottak napján tartották
meg a temetői ájtatosságot. A hívek közül egyre többen tartják fontosnak, hogy a mindenszenteki temetőlátogatást ezzel a megható, közös imádsággal is összekössék.
Megemlékezés a tornai ravatalozóban
Az udvarnoki hívek is szép számban gyűltek össze
B eszé lge tés a tornaújfal ui o r g o na j a v í t ó i v a l Kérem, mutassák be a cégüket! Nekünk nincs konkrét cégünk, mi magánvállalkozók vagyunk. Oda megyünk dolgozni, ahol éppen munka van. Mindhárman poprádiak vagyunk, név szerint: Ing. Slavomír Števček, Mgr. Peter Franzen és Jozef Jurčík. Milyen hibái voltak az orgonának? Elsősorban a padláson lévő ventilátor és a szúevett faanyag, amiket egy speciális folyadékkal integráltunk és azután lelakkoztuk. A fém sípokat forró vízben megmostuk, a fa sípokat pedig kiporszívóztuk. Milyen alkatrészeket kellett beszerezniük a javításhoz? Az orgona javításához még be kellett szereznünk egy új ven- A hívek megbecsülik az poprádi mestereket tilátort, egy nyomásszabályozót, Tornaújfalu. Gulyásest keretében, október 27-én a közösségi teremben, a új sípokat és villanyvezetéket, a helyi egyházközség képviselői meghívták a faluban dolgozó orgonalevegőelvezető műanyag javítókat egy baráti estére, hogy ezzel is kifejezzék elismerésüket a orgocsöveket is ki kellett cserélni, najavítás eredményét látván. A kellemes hangulatban eltöltött vacsora amelyek hossza 250 méter. Ezek növelte a kölcsönös megbecsülést és tiszteletet közöttünk. az új alkatrészek összesen 2 500 euróba kerültek. Meg vannak-e elégedve az itteni ellátással? Igen! Az áji panzióban vagyunk elszállásolva, amelyet Sipos György atya ajánlott nekünk. Ebédet az újfalui iskolában kapunk. Ha még ezen kívül szükségünk van valamire, bemegyünk a templom melletti boltba vásárolni. Szóval minden segítséget, ellátást megkapunk, amire szükségünk van. Az orgona a munkálatok után tökéletesen fog működni. Stiblyár Katalin
BOLDOGASSZONY
ÖRÖKSÉGÜK
6
Sz ilár d püs p ök s zemélyé be n új a bb é g i pá r f o g ó t ka pt un k engedélyezte a püspökök titokban való felszentelését. Bogdánffy Szilárdot a bukaresti nuncius 1949 februárjában szentelte püspökké.
börtöneiben és a Capul Midia-i haláltáborban. Sokat kínozták. A börtönben rabtársai vigasza volt. Naponta kereste a szeretetszolgálat
A szertartás része a boldoggá avatott ereklyéinek a felmutatása
A szent életű püspök fiatal korában
Rendkívüli nyelvtudására és matematikai készsége miatt diáktársai, tanítványai és paptársai az „élő lexikon” becenevet adták neki. Minden nyáron az országot járta, vonzotta a hegyek világa, sokat sportolt. Lenyűgöző tudású hittanár, teológiai professzor volt. Amikor a kommunista hatóságok a katolikusokat román nemzeti egyházzá akarták alakítani, szembefordult a mozgalommal. Az elsők között tartóztatták le, négy évet töltött az ország legnehezebb
lehetőségeit: elrejtett kenyérdarabokat adott a legyengültnek, cigarettát a dohányosnak, más helyett cipelte a nehéz zsákokat. Ezért a börtönőrök többször megverték. Ellenállása miatt a hatóságok hazaárulással vádolva 12 évi kényszermunkára ítélték. Tüdőgyulladást kapott; a börtönorvos nem adott neki gyógyszert. 1953. október 2-án halt meg Nagyenyed börtönében. Az Egyházhoz való hűségéért szenvedett. Halála vértelen vértanúság volt. (Magyar Kurir)
Bogdánffy Szilárd 1911. február 11-én született a Torontál megyei Feketetó községben. Temesváron tanult a piaristák gimnáziumában. Budapesten a Központi Papnevelő Intézet növendékeként hittudományi doktorátust szerzett. A nagyváradi egyházmegye papja lett. Egyénisége, lelkisége, nevelési módszere, a szegényekről való gondoskodása, a betegek látogatása maradandó hatást gyakorolt tanítványaira és híveire. Védte az üldözötteket, ezért zaklatta a román csendőrség. Fenyegették a nyilasok, mert zsidókat rejtett el és mentett meg a haláltól. A Merici Szent Angéla orsolyita harmadrend alapításával a keresztény családokat kívánta erősíteni. Tevékenyen részt vett a szatmárinagyváradi egyházmegye vezetésében. Az egyházüldözések várható fejleményeit látva Róma Részlet a boldoggá avatási szentmiséből
2010 Ádvent
7 Túrmezei Erzsébet
Ahol ránk Jézus vár
ott szenvedésben és kísértésben, hogy felemeljen, őrizzen, védjen, hogy tanácsoljon, segítsen, áldjon, átvigyen tűzön és akadályon, új erőt adjon új kegyelemben.
Valami mindig vár. Hol munka, lárma, hajsza, hol a mindennapok küzdelme, Mindenütt mindig vár, harca, de százszorosan vár ránk hol keservek és kísértések, - a csendben! próbák, bukások, szenvedések, hol csend, csend, csend... Kívül? Vagy bent? Valami mindig vár. S Valaki mindig vár. Mert Jézus mindig, mindenütt ott van. Ott a zajban, a mindennapokban, küzdelmekben és feladatokban,
ÁDVET Vad Lajos
Jön a Király! (részlet) Hirtelen felharsan: Hozsánna Tenéked, Ki most Jeruzsálem kapuit átléped! Ifjak és gyermekek üdvkiáltása száll, Mind ruhát terít le s pálmát lengetve vár: Íme, jön a Király! Boldog, aki készen a Megváltójára vár, Mikor dicsőségben arkangyal trombítál, Mert eljön a Király!
I GAZ TÖ RTÉET E gy gyógys zerés z k ülönö s m e g t é r é s e Istennel bizony nem sokat törődő gyógyszerészsegéd voltam egy kis faluban. Gazdám nem nagyon szeretett éjjel ügyeletet tartani. Ez rendszerint rám hárult. Egyik éjjel már harmadszor keltem fel kimerülten, idegesen, ingerülten. Mikor kinyitottam az ajtót, egy copfos kis parasztlányka állt előttem recepttel a kezében. Dühömben majd hozzávágtam a kulcsot. “Ne haragudjon patikus bácsi, nagyon beteg az édesanyám.” De én csak dühösen, álmosan dolgoztam tovább, és elkészítettem az orvosságot. A kislány fizetett, és "Isten fizesse meg"-et is mondott. Én eltettem a pénzt, a receptet is el akartam tenni, amikor véletlenül ismét a receptre néztem. Egy pillanat alatt átfutott az agyamban egy rettenetes felismerés: Jaj, mit tettem?! Sokszoros adagot adtam az egyik alapanyagból, ami már méreg, és az az édesanya reggelre halott lehet. Mint a bolond rohantam az ajtóhoz, ki az utcára és hangosan, kiabálva mondtam: Kislány, kislány! De nem jött viszsza. Már messze járt. Betámolyogtam a hátsó kisszobába,
térdre estem, kezemet összekulcsoltam, és imádkozni kezdtem ahhoz, akihez gyermekkorom óta nem imádkoztam: “Hát áldj meg és segíts, ha tudsz, Isten, ha vagy az Égben.” Valami effélét mondhattam, és azt sem tudom, hogy meddig tartott. Ha rövid volt is, ezer esztendőnek tűnt. És ekkor megint belehasított a csöndbe a csengő. Rohantam az ajtóhoz. Megdermedten álltam, nem akartam hinni a szememnek. Megint a copfos kislány lépett be,
sírástól maszatos arccal. Néztünk egymásra. Tán már meg is halt az anyja? Akkor a kis copfos hebegve megszólalt: “Patikus bácsi, ne haragudjon rám. Részeg emberektől megijedtem, elejtettem az üveget és eltörött... de nincs több pénzem.” Lelkendezve újból elkészítettem az orvosságot... megsimogattam a ki copfost. És azóta hiszek és imádkozom. Bognár Cecil bencés egyetemi tanár jegyzete alapján.
BOLDOGASSZONY
ÁDVET
8
Hans C hris tian And ers e n: A ki s g y uf a á r us l á ny Kegyetlen hideg volt, hullott a hó, és már sötétedett; az esztendő utolsó napját mutatta a naptár. A kemény hidegben egy szegény kislány járta a sötétedő utcákat, hajadonfőtt és mezítláb. Amikor elindult hazulról, még volt papucs a lábán, de annak nem sok hasznát vette. Mert a papucs nagy volt, igen nagy - az édesanyja hordta valamikor -, s ahogy két arra vágtató kocsi elől a járdára ugrott, egyszerre maradt le a lábáról mind a két papucs. Az egyikkel egy suhanc szaladt el - azt mondta, majd bölcsőnek használja, ha megházasodik, a másikat pedig meg sem találta a szegény kislány. Mezítláb járta hát az utcákat, és kicsi lábát kékre-vörösre csípte a kegyetlen hideg. Rongyos kis kötényét összefogta: egy halom kénes gyufa zörgött benne, egy skatulyát meg a kezében szorongatott. Egész álló nap hiába kínálgatta portékáját, egy szál gyufát sem vettek tőle, és alamizsnát sem adott neki senki. Éhesen és hidegtől reszketve vánszorgott tovább; szívszakasztó látvány volt szegény. Csillogó hópelyhek tapadtak szépen göndörödő, hosszú, szőke hajára, de nem is gondolt vele. Az ablakokból ragyogó világosság és sült liba pompás jó szaga áradt ki az utcára, hiszen ünnep volt, szilveszter este. A szegény kis teremtésnek folyton csak ez járt az eszében. Behúzódott egy zugba, egy kiszögellő ház sarka mögé, s maga alá húzta csupasz lábát. Ott még jobban didergett, majd megvette az isten hidege, de hazamenni nem mert, hiszen egész nap egy garast se keresett, s az apja biztosan veréssel fogadná. Különben otthon se jobb, padlásszobájukban farkasordító hideg van, a tető hasadékain besüvít a szél, hiába tömték be szalmával meg ronggyal a nagyobb réseket. Már egészen meggémberedtek a kis ujjai. De jó lenne egy szál gyufa, csak egyetlenegy szál! Ha kihúzna egyet a skatulyából, odadörzsölné a falhoz s meggyújtaná, a lángjánál megmelegíthetné
a kezét. Végre rászánta magát, s meggyújtott egy szálat. Milyen vidáman sercent, s hogy lobogott a lángja! Fényes volt és meleg, mint a gyertyaláng, s a kislány boldogan tartotta fölébe a kezét. Csodálatos láng volt az! A szegény kis gyufaárus lány úgy érezte, mintha szép réztetejű, rézcsövű vaskályha előtt ülne - olyan jó volt nézni a tüzet, olyan jólesett melegedni mellette! Már a lábát is kinyújtotta, hogy átjárja a meleg, de abban a pillanatban kilobbant a gyufaláng, eltűnt a vaskályha, s a kislány ott ült a hideg falszögletben egy gyufacsonkkal a kezében.
Elővett egy másik gyufát, meggyújtotta. Odahullt a fény a falra, tenyérnyi világosságot vetett rá, s azon a helyen átlátszó lett a fal, mint a tiszta üveg: a kis gyufaárus lány beláthatott a szobába. Hófehér terítővel letakart, nagy asztal állt odabenn, finom porcelánedények csillogtak rajta, s a közepén aszalt szilvával, meg almával töltött sült liba illatozott. S ami a legcsodálatosabb volt: a sült liba egyszer csak kiugrott a tálból, s késsel-villával a hátában, bukdácsolva indult a kislány felé. De jaj, megint ellobbant a gyufa lángja, s nem látszott más, csak a puszta, hideg fal. Újabb gyufát gyújtott: fényénél gyönyörű szép karácsonyfát látott, még szebbet, ragyogóbbat, mint amit karácsony este a gazdag kereskedő szobájában, amikor belesett az üvegajtón. Ott ült a fal alatt, s nézte a száz meg száz gyer-
tyát az ágak hegyén, a tarka díszecskéket, amiket eddig csak kirakatban láthatott. Már nyújtotta a kezét, hogy levegyen egyet, de akkor megint kihunyt a csepp láng, és a sok karácsonyi gyertya lassan a magasba emelkedett, föl egészen az égig, s ott csupa tündöklő csillag lett belőle. Egyszer csak kivált közülük egy, s lehullott; ragyogó fénycsíkot hasított a sötét égen. - Valaki meghalt! - mondta a kislány; emlékezett rá, hogy a nagyanyja, az egyetlen, aki jó volt hozzá, s aki már rég meghalt, egyszer azt mondta: "Valahányszor lehull egy csillag, egy lélek áll az Isten színe elé." - Megint odadörzsölt egy szál gyufát a falhoz, s egyszerre nagy világosság támadt körülötte. A tiszta fényben ott állt rég halott nagyanyja, és szelíden, hívogatóan nézett le kis unokájára. - Nagyanyó! - kiáltott föl a kislány. - Nagyanyó, vigyél magaddal! Tudom, hogy itt hagysz, ha a gyufa végigég, eltűnsz, mint a meleg kályha, meg a sült liba, meg a gyönyörűséges szép karácsonyfa! Ne hagyj itt, nagyanyó! És gyorsan a falhoz dörzsölt egy egész csomag gyufát, hogy marassza a kedves nagyanyót; a sok gyufa olyan fényességet árasztott, mintha a nap sütött volna. A nagyanyó sohasem volt ilyen szép, ilyen erős. Karjára emelte a kislányt, s felemelkedett vele; magasra, igen magasra, ahol nincs hideg, éhség, félelem, ahol csak öröm van és fényesség. A hideg reggelen ott találták a kis gyufaárus lányt a házszögletben: kipirult arca mosolygott, de élet már nem volt benne, megfagyott a csodákkal teli éjszakán. Ott feküdt a halott gyermek újesztendő reggelén, körülötte egy halom gyufás skatulya és sok-sok elégett gyufaszál. - Melegedni akart szegényke! mondták az emberek. Nem tudta senki, mennyi gyönyörűséget látott, s milyen fényesség vette körül, amikor nagyanyja karján mindörökre elhagyta ezt a sötét világot.
2010 Ádvent
9
ÁDVET
Sándor Ernő
Ádve nt s a j á t o s g y a ko r l a t a i
Adventi hajnal
Csönd, elmélkedés, imádság Foglalkozzunk többet Isten dolgaival, ismerjük meg jobban azt, akit várunk. Legyünk többet csöndben, magunkban. Kerüljük most a hangos helyeket, izgalmakat, szórakozásokat. Járjunk Mária lelki iskolájába: figyeljük őt, imádkozzunk vele, vegyünk részt a Rorate (ádventi hajnali) miséken. Készülés karácsonyra Készüljünk elő családunk karácsonyi liturgiájára. Ajándékainkat a helyes lelkület és szeretet készítse elő és hitelesítse: gondos, személynek szóló kiválasztás és nem üzleti szellem. Bűnbánat A közelgő karácsony várakozásában szorgosan, mégis vidáman tisztítsuk meg lelkünket minden szennytől.
Alföldön, fákon zúzmara, adventi hajnal zápora, ezüst mezők, ezüst világ... Szobánkban csend és béke van, karácsonyt vár a kisfiam. Ezüst mezők, ezüst világ, ti visszatérő szent csodák, ó, szép adventi hajnalok! Lelkemben halkan zengenek rég elfelejtett énekek. Ó, szép adventi hajnalok, Istent dicsérő angyalok, bús tájon, íme, zeng a szó: az éjszakának vége már, megtartó Krisztus erre jár... Bús tájon íme zeng a szó: Istennel élni volna jó az ég alatt, a föld felett, s üdén, miként a kisfiam, Jézusra várni boldogan. Az ég alatt, a föld felett pusztítva jár a gyűlölet... Adventi hajnal zápora e csendes téli reggelen nyugodj meg fájó lelkemen. Adventi hajnal zápora, új boldog élet mámora ó, hullj reám, ó, hullj reám! Hozzátok el a nagy csodát ezüst mezők, ezüst világ!
Az a dv e nt i na pt á r Adventi naptárt már hetekkel karácsony előtt mindenfelé vásárolhatunk. A préselt ajtócskák mögött kis csokoládémeglepetések várnak a kíváncsi “édesszájúakra”. Más adventi naptárak fából készült kis dobozokból állnak, vagy hosszú ajándékcsomagokból. De mindig 24 ajtócska, 24 zacskó vagy csomagocska van a naptárban, hogy december minden napjára jusson egy ajándék szentestéig. Ezt a szép szokást egy édesanya találta ki. Rosszul esett neki, hogy kisfia minden este azzal a kérdéssel nyaggatta: “Hányat kell még
aludnunk, hogy megjöjjön a Jézuska?” Egy nap fogott egy kartont, huszonnégy mezőre osztotta, mindegyikre rátűzött egy bonbont. Kisfia mindennap lecsippenthetett egyet. A kisfiúból idővel felnőtt lett. Eszébe jutott egyszer az édesanyja naptára. Úgy gondolta, hogy más gyerekeknek is örömet szerezhetne vele, és ezért elhatározta, hogy adventi naptárakat készít és árusít. Nagy sikere lett. Nemsokára gyárak sora foglalkozott adventi naptárak készítésével. Gerhard Lang, az adventi naptárak atyja, 1974-ben hunyt el Münchenben, igen idős korában.
BOLDOGASSZONY
10
ÁDVET
Ádvent szimbólumai A viola szín: az összeszedettség, szent fegyelem és bűnbánat színe. Az oltár díszítetlen, az orgona legfeljebb az éneket kíséri: ezek a visszafogottság, a várakozó komolyság jelei. Nem liturgikus jelkép, nem is kerülhet a liturgia megszentelt formái elé, de segítheti elmélyülésünket az újabb korban divatba jött ádventi koszorú. Mintegy élő naptár mutatja a családnak, a templomi közösségnek a karácsony közeledését. A katolikusok az ádventi koszorúra három lila és egy rózsaszínű gyer-tyát tesznek a liturgikus színeknek megfelelően.
BARAGOLÁS A KALEDÁRIUMBA DECEMBER - DECEMBER Karácsony vagy télelő hava. Állatövi jegye: Nyilas - Bak. December változatlanul bekerült a Gregorián naptárba, mint a napév 12. (utolsó), 31 napos hónapja. A régi rómaiak korában ez a dolgos napokat követő pihenés, szórakozás, nagy lakomák, „dáridók” időszaka volt. 4 - Szt. Borbála. Borbála a hajadon lányok pártfogója, a bányászok és a tüzérek védőszentje, aki Kr. u. 306-ban halt vértanúhalált Nikodémiában. Napján a női látogató szerencsétlenséget hoz. A Borbála-hajtás közismert szokás. Ha Borbála napkor a vízbe tett gyümölcság (meggy, cseresznye) karácsonyra kivirágzik, a lány férjhez megy. Tilos volt: a ruhát kint hagyni, mert a boszorkányok ekkor szerezték be a szükséges ruhadarabokat, vagy bármit is kölcsön adni, mert elviszi a szerencsét. Ajánlott tevékenység volt a borfejtés és a tollfosztás. 6 - Szt. Miklós püspök. Általában ekkor megérkezik az első hó, és ezért azt szokták mondani: „Miklós megrázta a szakállát”. A Miklós napi időjárás megmutatja a várható karácsonyt. Szent Miklós a kisázsiai Patara városában született Kr. u. 245-ben. Fiatalon püspökké választották. Patrónusként tisztelték: a molnárok, a halászok, a révészek, a pékek, a diákok, de a gyerekek várt(j)ák legjobban érkezését. 13 - Szt. Lúcia vértanú. Ünnepét téli napfordulónak tartja a néphit. „Szent Lucának híres napja, a napot rövidre szabja.” Ez a nap régen dologtiltó nap volt. Különösen az asszonyoknak kellett a tűvel (varrással) vigyázni, nehogy „bevarrják a tyúkok fenekét”, mert ha igen, akkor nem tojtak a jövő évben. Lucának két arca volt: egyfelől keresztény vértanú (elhunyt Kr. u. 310-ben), másrész gonosz, rontó nőalak. Ezen a napon a gazdasszony egy tányérba tett egy maroknyi búzát,
gondosan locsolgatta, s búzaszemek hajtásából következtetett a jövő évi termésre. Ezzel a zöldhajtással díszítette a karácsonyi asztalt vagy a betlehemet. A nap hagyománya, a lucaszék-készítés. Ismeretes, hogy a 13 napon át, különös módon készült kisszéknek varázserőt tulajdonítottak, mert állítólag az éjféli misén erre felállva felismerhetőek voltak a falu boszorkányai. A lucaszék készítésének hagyománya lassan elvész a múlt homályába. 25 - Karácsony szent napja Rigmusok: Karácsony szent éjszakáján öröm, ha hó esik rája. yitott ajtó, zöld karácsony húsvéti hó, ablakrácson. Karácsony szent éjszakáján, ha szél támad kelet táján S nyikorog a házereszték: jelenti a marhák vesztét. Ha a szelet nyugat nyomja: sok ember száll nyugalomra. Ha meg a szél délről indul: sok-sok beteg nyög, a kinyúl. De annál jobb észak szele: a szerencse üzen vele. Amilyen idő van Ádám és Éva napján, olyan lesz a hónap végéig. Első napja, na fényt szór rád: boldog lesz majd minden órád. Másod napja, hogyha fényes: jövő éved csak szegényes. Fekete karácsony - fehér húsvét. Meleg karácsony - hideg tél. 31 - Szt. Szilveszter pápa. E nap éjszakáján a néphit szerint, az állatok is megszólalnak emberi nyelven. Rigmus: Szilveszter, ha sírva múlt, reménységünk sírba hullt. Ha az évet jól zárja: ember csak a jót várja. Ha kíváncsiak vagyunk, milyen lesz az időjárás az új esztendőben, megtudhatjuk egyszerű kísérlettel: egy nagy fej vöröshagymát kettévágunk és lebontunk róla 12 réteget, majd mindegyiket besózzuk. Reggelre megszületik a jóslás: amelyiken elolvadt a só, az a hónap esős lesz, amelyiken pedig megmaradt a só, az a hónap száraz lesz az új évben. Mázik Mihály
2010 Ádvent
11
K U LT Ú RA
A HÓAP SZETJE SZET MIKLÓS PÜSPÖK (270 - 350) Ünnepe: december 6. Az ajándékozó szeretet szentje, a gyermekek Mikulása, a télapó eredete. Valószínűleg ő a legnépszerűbb, legismertebb szent az egész világon. A középkor óta a tizennégy segítő szent közé sorolják. A III. században, gazdag család gyermekeként született Patara városában. Szülei halála után neveléséről atyai nagybátyja, Patara érseke gondoskodott. Gyermekévei alatt Miklós megszerette a kolostori életet, majd iskoláinak befejeztével a papi hivatást választotta. Emberszeretete, segítőkészségének híre messze földre eljutott. 24 évesen Jeruzsálembe indult zarándokútra. Útközben több tengerész életét mentette meg, amiért azok védőszentjükké fogadták, de rajtuk kívül a kereskedők, a gyógyszerészek, a gyermekek és a diákok is védőszentjükként tisztelik. A zarándokútról hazafelé a Myra-i templomba tért be imádkozni, ahol csodás körülmények között, a Szentlélek sugallatára püspökké választották. 52 évig tartó püspöki szolgálata alatt szeretete, valamint a gyermekekkel és az emberekkel való törődése miatt nagyon megszerették. Szüleitől örökölt hatalmas vagyonát a szegények között osztotta szét. Éhínség ide-
A Szt. Miklós bazilika a Dél-olaszországi Bariban
jén a teljes egyházi vagyont a nép étkeztetésére fordította. Esténként órákat sétált a város utcáin, beszélgetett az emberekkel, figyelt a gondjaikra. A legenda szerint, amikor Miklós püspök megtudta, hogy a kolostor szomszédságában élő elszegényedett nemes ember nem tudja kiházasítani három lányát, éjnek idején a nyitott ablakon át egy erszény aranyat dobott be a családhoz. Majd egy év múlva ugyanebben az időben még egy erszényt juttatott el a második lánynak. Az ott lakók ekkor kimentek, mert lépteket hallottak az ablak alól, s akkor látták, hogy egy piros ruhába öltözött öregember siet el a sötétben. A harmadik évben ezen a napon nagyon hideg volt. Miklós az ablakot zárva találta, így kénytelen volt felmászni a ház tetejére, és a nyitott tűzhely kéményén keresztül bedobni az aranyat. A legkisebb lány éppen akkor tette ki harisnyáját a tűzhelybe száradni, és az arany pontosan abba esett bele. Csak egy bizonyos idő elteltével jöttek rá arra, hogy a titkos jótevő maga Miklós püspök volt, mivel december 5-én, névnapja előestéjén rendszeresen megajándékozta a gyermekeket mindenféle édességgel. Az ilyen adakozásaiért a nép elnevezte „Noel Baba“-nak, ami „Ajándékozó Apát“ jelent. Szt. Miklós hosszú, békés öregkort ért meg. Myrában temették el. Maradványainak egy részét 1087-ben az olaszországi Bari városába szállították át. A mai napig nem tudjuk, hogy pontosan mikor vált szokássá az ajándékosztás. Egyes források szerint a szent halála után az emberek utánozni kezdték Miklós püspököt, s halálának napján, december 6-án ajándékokat adtak barátaiknak, de főként gyermekeiknek. Kulcsár Enikő
LEVELET KAPTUK Templomszentelés Olvasóink közül bizonyára sokan voltak már a csízi (Číž) gyógyfürdőben, és szabadidejükben részt vettek az Idősek otthona melletti kápolnában a szentmiséken. Elég messze van, és nehezen megközelíthető a fájós lábú betegeknek a Jézus szívének szentelt kis kápolna. Ezentúl közelebb is részt vehetnek a szentmiseáldozaton a fürdő vendégei és a helybéliek, mivel 2010. XI. 7-én, Vladimír Filo püspök atya Szent Gorazd (magy. Szórád) tiszteletére ünnepélyesen felszentelte az új, modern katolikus templomot, amelyet már 1996-ban elkezdtek építeni. A sok átépítés és egyéb nehézségek után, a hívek most végre átvehették szép új templomukat.
BOLDOGASSZONY
K U LT Ú RA
12 HÍRES BÚCSÚJÁRÓHELYEK
GUADALUPE lájában egy férfialak felső testét vélte kirajzolódni. Alapítva: 1531 Ez az esemény Titulusa: Szeplőtelenül Fogantatott Szűz Mária Mexikóváros érsekét egy Hol található: Mexikó kutató bizottság sürgős A kegytemplom felszentelése: 1709 megalakítására Búcsúnapja: december 12. ösztönözte. Négy évi Zarándokok egy éven: kb. 20 millió A Guadalupe-i Szűzanya Mexikó legismertebb val- munka után nyilvánossálási, kulturális és nemzeti szimbóluma. Különösen gra hozták, a Szűzanya fontos a mexikói indiánok számára, hiszen a Szent szemében maga Juan Szűz a feljegyzések szerint egy indiánnak, Juan Diegó- Diego látható. nak jelent meg 1531 telén. Ezután szemorvosok is A jelenések alkalmával a Szűzanya arra kérte a föld- megvizsgálták a képet, és művest, hogy menjen a mexikói püspökhöz, s kérje, arra a megállapításra juhogy azon a helyen építtessen egy kápolnát. A püspök tottak, hogy a Szent Szűz kétkedve fogadta a kérést, és jelet kért a férfitól. Diego szeme ugyanazokat a fényreflexeket mutatja, mint az ismét találkozott a Szűzanyával, aki felküldte őt a elő embereké. hegytetőre, hogy ott szedje tele rózsával köpenyét, mu- További vizsgálatok azt is bizonyítják, hogy a Boltassa azt meg őneki s azután vigye el a püspöknek. A dogasszony szemeiben még további két személy, püspök előtt Juan Diego köpenyéből decemberben Zumárraga püspök és egy másik püspök is látható, s rózsak hullottak ki, ruhája elején pedig egy gyönyörű hogy a jobb szeme tökéletesebben tükrözi az emberi Mária-kép jelent meg. Zumárraga püspök ezek láttán alak-csoportot, mint a bal szeme. már nem kételkedett tovább, a kápolna elkészült, Az 1980-as borzalmas földrengés idején a bazilikát és közelében pedig forrás tört a felszínre, amelynél azóta a kegyképet a legkisebb sérülés sem érte. Juan Diego számos csoda történt. E helyen épült fel a későbbiek- köpenye, egyébként, már számos terrortámadást is ben a Miasszonyunk-székesegyház, ahol máig őrzik sértetlenül megúszott. Például, 1921-ben, amikor LuDiego köpenyét a csodás Mária-képpel, melynek ciano Perez egy virágcsokrba helyezett bombát tett a hatására néhány év alatt 9 millió indián keresztelkedett kegykép elé. A robbanás teljesen szétzúzta a főoltárt meg. és a szomszédos házak ablakait, de a képet védő üveg A köpenyen lévő képnek a fennmaradása is csoda- sértetlen maradt. szerű. A ritka szövésű anyag ugyanis festésre nem al- A kegyképet őrző bazilikát a világ leglátogatottabb kalmas, de ha nem festik be, 20 év alatt szétmállik. Ha zarándokhelyének tartják. A Guadalupe-i Szűzanyát viszont befestik, akkor már 5 év alatt tönkre megy. Ez először Mexikó, majd Amerika és a Fülöp-szigetek a kép azonban 480 éven keresztül sértetlenül fenn- védőszentjévé nyilvánították. Kulcsár Enikő maradt, pedig korábban még üveglappal sem védték. 1936-ban a Mexikóban élő Fritz Hahn professzor két rostszálat vett ki a kép anyagából, hogy azokat megvizsgálja, de sem a kép rostszálain, sem magukban a rostokban nem talált festék nyomokat. A későbbiekben festők és restaurátorok hosszas vizsgálódások után egyhangúan megállapították, hogy a kegyképen nincs ecsetnyom, ami azt bizonyítja, hogy a Szent Szűz képe nem festmény. 1950-ben egy grafikus nagyító alatt vizsgálta meg a Szűzanya arcát és a jobb szem pupil- Mexiko fővárosában található világhírű kegytemplom
2010 Advent
13
FEJTÖRŐ
I. PÉLDABESZÉDEK - A SZÍVTELE SZOLGÁRÓL 1. A szívtelen szolgáról szóló példabeszéd egy olyan szolgáról szól, aki… a. Rengeteg pénzzel tartozott a királynak b. Nem akart dolgozni c. Súlyos beteg volt 2. Hogyan viselkedik a király, amikor a szolga könyörögni kezd? a, Elbocsátja b, Megkönyörül rajta és elengedi az adósságát c, Börtönbe veti 3. Hogyan viselkedik a szolga a társával szemben, aki kevés pénzzel tartozott neki? a, Elengedi a tartozását b, Börtönbe vetteti c, A királyhoz küldi 4. Mit tanít nekünk Jézus ebben a példabeszédben?
a, Nagylelkűen meg kell bocsátanunk felebarátunknak b, Nem kell megkönyörülnünk másokon
II. KERESZTREJTVÉY - A megfejtés a vízszintes 1. és 27. sorokban olvasható Vízszintes: 1. Az igevers első része 8. Perzsa uralkodói cím volt 11. Jeremiás próféta lakóhelye (Jer 1,1) 12. Sámson párja! 14. Kínai hosszmértékegység 15. A nőszirom rendszertani neve 17. Ma nekem, holnap ...- szólás 18. Ez a közelebbi 20. A tequila egyik alapanyaga 22. Francis ..., a Love Story filmzenéjéért 1971-ben Oscar-díjat nyert zeneszerző 23. A négy evangelista egyike 25. Állóvíz a Turánialföldön 27. Az igevers második része 28. Pusztító 29. …Derek, amerikai színésznő 30. Fémből készült, henger alakú tárgy 32. Nagyon fél 34. Attól kezdve! 35. Hegycsúcs 37. Kebel 38. Ókori város, Mukis fővárosa (ALALAH) 40. …Laci, rajzfilmhős 42. Bírósági ügy 44. Fejér megyei község 46. Network Attached Storage, röviden 47. Formai 49. Heveny 51. Új-zélandi gépkocsi jelzés 52. Nebuló 54. Heccelő 56. … Endre, költőóriásunk. Függőleges: 1. Oregon székhelye 2. Saját magunk túlzott szeretete 3. Kettőzve: a vizek városa 4. Ilyen csiga is van 5. Mózes öt könyve 6. Világhírű svéd sportszermárka 7. Fogdában van 8. Budavári jármű 9. …iacta est, a kocka el van vetve, latinul (ALEA) 10 Harcászattal kapcsolatos fogalom, latin neve: ius in bello 13. A földre 16. …bíró, Móricz Zsigmond regénye 19. RS! 21. Ruhát készít 24. Szeretettel ölel 26. Indián oszlop 29. Magasan képzett éneklési mód, gazdag érzelmi kifejezéssel 30. A …, Jack London regénye 31. Francia város (DOLE) 33. Fosztóképző, a –tlen párja 36. A Máriával rokon női név 38. Nemesfém 39.Hátulgombolós …, Henry Winkler 1993-as filmje 41. Eszem - …., lakoma 43. Áruba bocsát 45. …Bunny, Tapsi Hapsi angol neve (BUGS) 48. Q! 50. Trombitahang 53. …móg, dohog 55. Az ezüst vegyjele
Az előző szám helyes megfejtései: I. 1. A, 2. B, 3. B KERESZTREJTVÉNY: Vízszintes 1: AZ ÚR ANGYALA, 14: LÉGY JÓ MINDHALÁLIG, 50: KANAAN, 51: ALLELUJA, Függőleges 20: PETŐFI.
BOLDOGASSZONY
K A P C S O LAT
14
„Mindig szemem előtt lebeg az Úr, ő áll jobbomon, hogy meg ne inogjak.” (Zsolt 16,8) Nagyon sok szeretettel köszöntjük ZSIGRAI JÓZSEFÉ, szül. FAZEKAS AÁT, aki november 30-án ünnepelte 85. születésnapját, Zsarnón. E jeles nap alkalmából kívánunk neki erőt, egészséget és még sok boldog évet. Kérjük a Jó Isten áldását és a Szűzanya oltalmát, hogy még sokáig lehessen közöttünk. Mindezt szívből kívánja neki egyetlen lányunokája: Marika családjával. Hálás szívvel köszöntjük szerető édesanyát és nagymamát, özv. KOVÁCS JÁOSÉ, szül. FAZEKAS ILOÁT, Tornán, aki 2010. november 22-én töltötte be 80. életévét. Isten adjon neki erőt és türelmet, a Fájdalmas Szűzanya pedig álljon mellette fájdalmakkal járó fekvőbetegsége elviselésében. Szerető leánya: Katalin, 2 unokája: Erika és Gabi
KEDVEC RECEPTEM MÉZESKALÁCS Karácsony ünnepéhez közeledve egyik kedvenc ünnepi édességünk receptjét adjuk közre. Hozzávalók: 1/2 kg simaliszt, 20 dkg porcukor, 1 kávéskanál szódapor, 1 kávéskanál Viszlay Borbála fahéj, 2 kávéskanál kakaó, 12 dkg Szádudvarnok vaj (palmarin), 4 kanál méz, 2 egész tojás. A máz receptje, amellyel megkenjük a süteményt: 1 tojásfehérje, 15 dkg porcukor. A hozzávalókat jól összegyúrjuk, majd egy óráig a tésztát hűtőben pihentetjük. Ezután kb. fél centisre nyújtjuk, kiszaggatjuk és megkenjük egy felvert tojással. 180 fokon sütjük. A kihűlt sütiket többféle módon díszíthetjük: megszórhatjuk élelmiszergyöngygyel, vagy a fentiekben leírt mázzal.
„Áldjon meg Téged az Úr, és őrizzen meg Téged.” Szeretettel köszöntjük 40. születésnapja alkalmából PODOLISKY JÓZSEFÉ, szül. HODERMARSZKI AÁT. Kívánunk neki jó egészséget, sok boldogságot, örömöt és Istentől megáldott további békés életet. Férje, fiai, lánya, szülei, testvére családjával, keresztanyja és a rokonság. “Te vagy a váram és a menedékem, Istenem, benned bízom!” (Zsolt 91, 2) Szívünk teljes szeretetével köszöntjük VISZLAY KRISZTIÁT, aki december 6-án ünnepli 35. születésnapját. A Jó Istent áldása kísérje őt további életútján! Szerettei „Amíg szívem dobog, Szűz Mária, nem szűnik szeretni Téged soha!” Szeretettel köszöntjük nyugdíjas társunkat KMEC MIHÁLYÉ szül. BALTA MÁRIÁT Tornán, aki nov. 27-én tölti be 80. életévét. A Mindenható Isten áldása és a Boldogasszony oltalma kísérje életének további napjait! A tornai nyugdíjas klub tagjai Halálának első évfordulóján köszönetet mondunk mindazoknak, akik 2009. november 3-án a zsarnói temetőbe elkísérték utolsó útjára GÖRCSÖS BÉLÁT, aki 52 éves korában hirtelen távozott el szerettei köréből. Gyászoló édesanyja, két fia, felesége és testvére családjával
Megemlékezés Elmentél tőlünk ép tíz éve, Kint pihensz a tornai temetőben. Sok emlék, ami itt maradt nekünk, Amíg élünk, te is itt vagy velünk. Szomorú szívvel emlékezünk november 7-én özv. FAZEKAS ILOÁRA, kinek hálás szíve ezen a napon szűnt meg dobogni. Emlékét őrző leánya Ilona, unokája Kati és 2 dédunokája: Erika és Gabi
2010 Ádvent
15 M I S E R E D A T O R AÚ J FALU I PLÉ B Á I Á
T O R AÚ J FALU PLÉBÁIÁIK ÉLETÉBŐL
A keresztség szentségében részesültek
November 28. Ádvent 1. vasárnapja 8:00 Zsarnó 9:30 Tornaújfalu 14:00 Bódvavendégi
Gáspár Márton, nov. 13, Torna Fazekas Dávid, nov. 15, Zsarnó
December 5. Ádvent 2. vasárnapja 8:00 Zsarnó 9:30 Tornaújfalu 14:00 Bódvavendégi
Szentségi házasságot kötöttek ovember 20-án, a zsarnói templomban: Jacsman Zoltán, Jacsman Lajos és Beteg Zsuzsanna fia, jánoki lakos és Spisák Anita, Spisák András és Klotnya Magdolna leánya, zsarnói lakos.
December 8. Szerda, Szeplőtelen fogantatás 8:00 Zsarnó 9:30 Tornaújfalu 14:00 Bódvavendégi December 12. Ádvent 3. vasárnapja 8:00 Zsarnó 9:30 Tornaújfalu 11:00 Bódvavendégi
Az örökkévalóságba költöztek Kiss József, okt. 31, (74 éves), Torna Somogyi Sándor, nov. 11, (70 éves), Torna özv. Lukács Aladárné, szül. Kala Teréz, nov. 11, (86 éves), Torna
December 19. Ádvent 4. vasárnapja 8:00 Zsarnó 9:30 Tornaújfalu 14:00 Bódvavendégi
PLÉBÁIAI KATEKÉZIS A TORAI PLÉBÁIÁ ELSŐÁLDOZÓK HITOKTATÁSA Szt. István
BÉRMÁLKOZÓK HITOKTATÁSA
nov. 26
dec. 3
dec. 10
16:00
16:00
16:00
16:00
16:00
Szt. Erzsébet
Hétvégenként a következő időpontokban lesz:
Savio Szt. Domonkos 17:00 17:00 17:00 Szt. Imre 14:30 MI 14:30 MI 14:30 MI
nov. 27
dec. 4
dec. 11
Szt. László
15:00
15:00
15:00
Boldog Sára
14:00
14:00
14:00
Szt. Márton
11:00
11:00
11:00
OLVASÓK VERSE Advent közeledik. Rövidülnek a nappalok Egyre növekszik a sötét Krisztus Királyt ünnepeljük s lassan lezárul az Egyházi év. Advent, advent, Úrjövet - advent. Isten Megváltót ígért, csendben várakozzunk emberek míg véget nem ér az éj. Isten beváltja a szavát,
FELŐTT HITTA TORÁ A tornai nyugdíjas klub épületében 17:45-től a következő napokon lesz felnőtt hittan: december 4., (péntek) és december 10. (péntek).
nekünk is elküldi Szent Fiát. Készítsük elő lelkeink, úgy várjuk Máriát, hogy szívünk jászolba tehesse kisded Jézuskát. Glória, glória - csendül angyali ének Dicsőséges mennyben az Istennek és békesség a jóakaratú emberek most élő földi seregének. AME
“Itt az óra, hogy felébredjünk álmunkból! Vessük hát le a sötétség tetteit, és öltsük fel a világosság fegyvereit!” (Róm 13,12)
BOLDOGASSZONY, 2010 Ádvent
16
TORA MISERED A TORAI PLÉBÁIÁ November 28. Ádvent 1. vasárnapja 8:30 Áj 9:30 Udvarnok 11:00 Torna December 5. Ádvent 2. vasárnapja 8:30 Áj 9:30 Udvarnok 11:00 Torna December 8. Szerda, Szeplőtelen fogantatás 15:00 Áj 17:00 Udvarnok 18:00 Torna
SZT. MIKLÓS PÜSPÜK ÜEPE Ádvent 2. vasárnapján, dec. 5-én a vasárnapi szentmise végén Mikulás-ünnepet tartunk a tornai templomban. A szülők, akik szeretnének, ha Szt. Miklós püspök csomagot hozna a gyereküknek, vegyék fel a k a p c s o l a t o t Krompaszky Tünde hitoktatóval. Ezen a vasárnapon adventi könyv- és kegytárgyvásárt tartunk a templomunkban.
KARÁCSOYFA DÍSZÍTÉS TORÁ
December 11. Szombat, Ádvent 3. vasárnapja 14:30 Áj December 12. Ádvent 3. vasárnapja 8:30 Udvarnok 10:00 Torna, szlovák 11:00 Torna, magyar
Dec. 23-án, csütörtökön 11 órakor kerül sor a karácsonyfák díszítésére a tornai templomban. Mindenkit szeretettel várunk, mert szükségünk van segítő kezekre.
Rorate szentmisék Tornán
December 19. Ádvent 4. vasárnapja 8:30 Áj 9:30 Udvarnok 11:00 Torna
A tornai templomban az adventi idő folyamán a következő napokon lesznek rorate-misék 6:30-kor:
Karácso ny i g y ó nt a t á s o k A gyóntató atyák elhelyezkedése Tornán a közös karácsonyi gyóntatáson, amely december 19-én, vasárnap, 15 órakor kezdődik.
Dec. 3. Dec. 6. Dec. 7. Dec. 10. Dec. 13. Dec. 14. Dec. 20. Dec. 23.
KARÁCSOYI GYÓTATÁSOK A KÖRYÉKE
1. Mons. Gábor Bertalan 2. Ft. Száraz János 3. Ft. Gajdo József 4. Ft. Sipos György 5. Ft. Juhász Attila 6. Ft. Bartko Elek
7. Ft. Bartal K. Tamás 8. Ft. Eigel Gábor 9. Ft. Mondok István
Áj Bódvavendégi Zsarnó Tornaújfalu Szádudvarnok Tornagörgő Somodi Tornahorváti Szepsi Torna
dec. 11, 15:00 dec. 11, 16:15 dec. 11, 14:30 dec. 11, 16:00 dec. 18, 8:30 dec. 18, 10:30 dec. 12, 15:00 dec. 17, 17:00 dec. 18, 15:00 dec. 19, 15:00
Kiadja: Róm. kat. plébánia, Fő utca 442, 044 02 Torna, tel: 055/4662140. Felelős kiadó és főszerkesztő: Juhász Attila tornai plébános. Felelős szerkesztő: Viszlay Edit. Grafikai szerkesztő: Juhász József. Internetes elérhetőségünk:
[email protected]
BOLDOGASSZONY
A tornai és a tornaújfalui római katolikus plébániák értesítője