Mucsony Nagyközségi Önkormányzat Hivatalos Folyóirata
IX. évfolyam 2. szám – 2012. december 21. www.mucsony.hu •
[email protected]
Boldog Karácsonyi Ünnepeket! Megint itt van a tél és megint eljön a karácsony szent ünnepe. A fák és a föld már hófehérbe öltözött és a falvak, városok ünnepi díszt öltöttek magukra. A bevásárlóközpontok és áruházak ajándék halmai kelletik magukat kicsiknek és nagyoknak, csak az emberek szíveibe nem költözött még be az a láng ami meleggé varázsolja az ünnepeket. Pedig ez az ünnep nem arról szól, hogy ki milyen drága ajándékot tud megvenni szeretteinek, hanem arról, hogy hogyan tudjuk boldogabbá tenni azokat akik fontosak az életünkben. A karácsony bensőséges ünnep. Nem a csillogása, a ragyogása fontos, hanem a mélysége. Tegyük mindannyiunknak meghitté és családiassá. Emlékezzünk azokra, akik már nincsenek velünk. Idézzük meg az ünnepi asztal mellett alakjukat, lényüket és gondolatban legyünk együtt velük. Aztán jussanak eszünkbe az elesettek, az igazán szegények és a tragikus sorsú rokonaink, ismerőseink. Lehetőségeinkhez mérten próbáljunk embertársainknak ajándékot adni. A segítség nem csak pénzt jelent. Egy jó szó, erkölcsi támogatás, segítségnyújtás a mindennapi munkához, adomány, stb. nagyon szép ajándék. Érezzük át, hogy nem csak kapni, hanem adni is öröm. A karácsony misztériuma mellett a szeretet legyen idén a legjellemzőbb érzés a szívünkben. Mucsony Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testület és az intézmények dolgozói nevében kívánok áldott, békés és boldog Karácsonyi ünnepeket minden mucsonyi lakosnak. Viszlai Viktor polgármester
Helyi Hírmondó • Mucsony Nagyközségi Önkormányzat Hivatalos Folyóirata
„Este mikor kigyúlnak a karácsonyi fények, a gyermekkori álmok egy percre visszatérnek. ekkor szememben a szeretet fénye lángol s a gyertya fényénél még a csillag is táncol.
„A mi kis falunkban, egy kis fehér házra, Leszállt a karácsony Simogató szárnya.
Mikor a fenyőfa illata megérinti szívünk, ezen az estén még az álmokban is hiszünk. nem szeretnék mást csak boldognak lenni, és másokért a szokottnál is többet tenni.
Ahogy elköltik az Ünnepi kalácsot: Énekelnek egyet... Így szokás ez nálok.
A rohanó világban megkopnak a fények, halványak a hitek, halványak a remények. nem szeretnék mást, csak hinni a szóban, őszintén szeretni és bízni a jóban.”
Majd kopogás hallik, A szomszédok jönnek, Szép jóestét s boldog Ünneplést köszönnek.”
Őrizzük meg a karácsony fényét, és a szeretetben való hitünk reményét!
Kellemes Karácsonyi Ünnepeket és Boldog Új Évet Kívánunk!
Áldott, békés karácsonyi ünnepeket kívánok a település minden lakójának!
„Otthon ma csilingel a csengő, Otthon ma rózsás gyerekarcok Izgalmas csendben várnak valakit. Ajkuk mosolya édesen nevet, Szemükben az ég színe derengő, Otthon ma csilingel a csengő…”
Meleg Gábor Mucsonyi Román Nemzetiségi Önkormányzat elnöke
Widomskiné Novák Mária Mucsonyi Lengyel Nemzetiségi Önkormányzat elnöke
Kellemes Karácsonyi Ünnepeket és Boldog „Üzenget a tájnak a tél, Új Évet Kívánunk! Lakatos Zoltán közeleg a kegyes Karácsony. Mucsonyi Roma Nemzetiségi Önkormányzat elnöke Az utolsó megtűrt levél első cicomája a fákon. Fácánok, őzek, kósza nyulak „Minden szívből szóló karácsonyi énekben, ámuldoznak avítt csodákon: A kandalló ropogásában és melegében, Békével töltözik a völgy, Az ünnepi ebéd közben, csönd gyűlik földünkre, bársony, A beszélgetésben és nevetésben, egyszer csak, egyszer, angyalok Minden képeslapban amit egy barát, szállnak alá zizegő szárnyon, vagy a család küldött, Fehér lesz, fehér lesz, minden fehér, Minden, amit ebből meghallunk, kivirágzik minden madárnyom.” és ami elgondolkodtat bennünket, az maga a szeretet.” Kellemes Karácsonyi Ünnepeket és Kellemes Karácsonyi Ünnepeket és Boldog Boldog Új Évet kívánunk! Új Évet kívánunk a település lakosságának! Majorné Zsebesi Borbála Mucsonyi Ruszin Nemzetiségi Harsányi Róbert Önkormányzat elnöke Mucsony Településüzemeltetési Nonprofit Kft.
A Szociális, Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat hírei
Kellemes karácsonyi ünnepeket és sikerekben, örömökben, gazdag boldog újévet kívánunk! A mucsonyi óvoda dolgozói nevében: Soltész Istvánné intézményegység-vezető
Köszönetnyilvánítás Tisztelettel megköszönjük mindazoknak, akik személyi jövedelemadójuk 1%-áva a Mucsonyi Óvodáért Gyermeksziget Alapítványunkat támogatták. Palkóné Nagy Mónika alapítvány elnöke Soltész Istvánné intézményegység-vezető 2
A múcsonyi Szociális, Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat munkatársainak szervezésében 2012.12.03-án tartottuk a Szeretet Ünnepét váró rendezvényünket a Hunyadi János Művelődési Házban. A gyermekek és a szülők számára egyaránt szórakoztató program a Szuhavölgyi Bányászlakta Települések Szövetsége által elnyert „Családi közösségi kezdeményezések és programok megerősítése Szuha-, Bán-Sajó- és Rudavölgyben” TÁMOP5.5.1.B-11/2-2011-0036 pályázat Új Széchenyi Terv keretében valósult meg. A rendezvényt Nagy Tibor, a pályázat szakmai vezetője nyitotta meg. Az adventi hangulatot a zubogyi Macskazaj Dalkör teremtette meg, műsoruk alatt a gyerekek és a felnőttek együtt énekelték a szívet melengető dalokat. A zenés műsor után a szülő – gyermek klubfoglalkozás keretében játszóház vette kezdetét, ahol ünnepi díszeket készítettünk egy kis forró tea és sütemény mellett. A programot adventi vásár is színesítette. A kicsik kipróbálhatták, birtokba vették azokat a kiváló minőségű játékokat, amelyek megvásárlására a pályázat biztosította az anyagi forrást. www.mucsony.hu •
[email protected]
Ezúton köszönöm mindenkinek a munkáját, aki segített, hogy a családi-közösségi program ilyen sikeres legyen. „A bent didergő éjszakát sejlő fényremény hatja át szív öröme feldereng benső béke csöndje cseng nyugalom derűje száll s angyalok ideje jár.” Áldott Karácsonyt és Békés, Boldog Új Esztendőt kívánok a munkatársaim és a magam nevében a település minden lakójának! Borosné Bodnár Mária, intézményvezető
Helyi Hírmondó • Mucsony Nagyközségi Önkormányzat Hivatalos Folyóirata
„SZERESSÉTEK AZ ÖREGEKET!” – a gondozónők szemével A HUNYADI MŰVELŐDÉSI HÁZ HÍREI A Szociális, Családsegítő és Gyermekjóléti a csúszós úton kemény fizikai munka. SzükSzolgálat két gondozónője, Kosiczkiné Béres Enikő és Bostele Viktorné Mónika látja el az idősgondozást településünkön. A következőkben munkájukat mutatják be. Tény, hogy az öregedés folyamata elkerülhetetlen, ugyanakkor nem jelenti azt, hogy az időskor magatehetetlenségben, megalázó betegségben teljen el. Az időskorúak nagyon sokfélék. Vannak aktívak, családban élők, magányosak és vannak akik már korábbi életszakaszban segítségre szorulnak megromlott egészségi állapotuk miatt. A magány, az elszigetelődés miatt sokuknak rosszabb az életminősége. Vannak, akik elfogadják, hogy minden életkornak meg van a maga szépsége, tehát az idős kort is méltósággal tudják megélni. Az elmúlt évtizedekben kialakított életstílusuk a gyermekeiktől való függetlenségre épült. Az ő számukra a barátok, a megszokott szomszédok és ismerősök, a régi munkatársak jelentették azt a környezetet, amely a társadalomhoz kapcsolódik. Az idősek jelentős hányada él egyedül, a generációk együttélése egyre ritkább, főleg a nők maradnak idős korukra társ nélkül, özvegyen. Az életkor meghosszabbodása során gondozó és ápoló tevékenységünkkel segítünk aktívitásban és egészségben eltöltött éveket szerezni. Nagyon fontos lenne megadni az esélyt, hogy maguk döntsék el, milyen társadalmi közegben kívánják idős éveiket eltölteni. Az idősek többsége otthonába szeretne maradni, ehhez kérhetnek segítséget az intézményünknél, a Szociális, Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálatnál étkeztetés és házi segítségnyújtás keretében. Mivel telik el egy munkanap? Napi feladataink közé tartozik az ellátottak ápolása gondozása: Fürdetés, pelenkázás, körömvágás, hajmosás, tehát a személyi higiénia biztosítása. Többeknek az étel elkészítése, az önkiszolgálás is gondot okoz, el kell készíteni a reggelit, vacsorát, az ebédet tálalni kell. A gyógyszereket ki kell készíteni, ellenőrizni kell annak megfelelő szedését. Feladatunk még a napi bevásárlás, gyógyszeríratás, annak kiváltása, postai befizetések, és minden egyéb ügyintézés is. Van, akinek nincs bent az ivóvíz és kúti vizet kell bekészíteni. Rendszeres vérnyomásmérés és vércukor ellenőrzés, gyógyszerezés, egészségügyi szakellátáshoz való eljuttatás, betegszállítótól időpont kérés is a feladataink közé tartozik. Környezeti higiénia biztosítása: Az ellátott közvetlen környezetének a rendbetétele a feladatunk, de sokszor kell mosni, ablakot pucolni, vasalni, takarítani és megjegyezzük, nem tartozik bele a kiskert rendbetétele és a temetőgondozás. Sajnos lassan beköszönt a hideg, nagyon sok szociálisan rászorult gondozottnak segítünk a tüzelő beszerzésében, előkészítésében, nem a mi feladatunk, de nem hagyhatjuk megfagyni őket. Feladatunk a biciklivel való ebédhordás is, a napi meleg étel biztosítása ami – főleg télen –
ségünk lenne erős, strapabíró kerékpárra, mert a meglévők már elavultak, gyakran rosszak. Jó nagy kosarak is kellenének, hogy az ételes edények beleférjenek. Köszönjük a Kalász László ÁMK konyhájának dolgozóinak az együttműködését is, hiszen változatos, tartalmas és kiváló minőségű a mucsonyi menzás ebéd. Ebédhordás után jönnek a mentális gondozások, hihetetlen, hogy mennyire igénylik a segítő beszélgetést. Délután négyig tart a munkaidőnk, a többi időben az adminisztrációs feladatokat végezzük el: A gondozás térítési díja 150 Ft/óra, de kevés jövedelem esetén ez változhat. Rögzítjük, hogy mennyi időt töltünk el az ellátott otthonában és otthonán kívül ügyeinek intézésében. Feladatunk a gondozási napló írása, gondozási összesítők kiszámítása, gondozási ápolási tervek készítése, napi jelentések összeállítása. 37 gondozottunk van, a munkát közfoglalkozásban dolgozók segítik, személyük mindig változik, nagyon örülünk neki, hogy segítik a munkákat. Van valamilyen örömteli vagy szomorú történetetek? Apró örömök, jó látni a gyógyulást, a betegségből való felépülést. Munkánk során előfordul, hogy életet kell menteni, gyors segítséget kértem, az orvosi segítség időben jött. Szeretnénk, ha a jó munkakapcsolat megmaradna a háziorvosokkal és a körzeti ápolónőkkel, hiszen hatékonyan csak az ő együttműködésükkel dolgozhatunk. Volt olyan, hogy az ablakon másztunk be létrán, mert a gondozott elesett és maga sem tudta, hogy mióta feküdt a földön. Nehéz feldolgozni azt is, ha elveszítünk egy ellátottat, látni az elmúlást, a halált. Aki szociális területen dolgozik, rengeteg borzalmat, szomorúságot és szegénységet lát. Az megtanulja, hogy minden apró sikernek örülni kell. Sokszor halljuk, hogy mi csak sétálunk, meg biciklizünk, ez nagyon rosszul esik nekünk, hiszen alig fér bele egy napba a sok feladat, amit lelkiismeretesen elvégzünk. Igyekszünk mindenkit ellátni, egyéni szükséglete szerint. Milyen a kapcsolatotok az ellátottakkal? Szeretjük ezt a munkát, hiszen „segítőnek” lenni szép hivatás, nehéz, de szép. Nagyon sok fizikai munka amit végzünk, nagyon nagy türelem, megértés és empátia szükséges hozzá. De kapunk érte cserébe jó szót és látszik a gondozottakon, hogy hálásak érte. Kell még más a sikerhez? Az idősek szeretnek minket, elfogadnak mint gondozónőjüket, a kölcsönös bizalom a legfontosabb. Szeretettel köszöntünk minden mucsonyi időskorút és a gondozottainkat. Kívánunk hosszú életet és megbecsülést az idősek hónapja alkalmából a Szolgálat öszszes munkatársa nevében: Widomskiné Novák Mária házi segítségnyújtás intézményvezető Borosné Bodnár Mária vezető gondozója www.mucsony.hu •
[email protected]
Hagyományosan idén is szeptember első hétvégéjén került megrendezésre községünkben a Bányásznap. Csodálatos időben zajlottak a két nap eseményei. Szombaton este 8 órától fáklyákkal felvonult a tömeg a Jubileumi parktól indulva a Hunyadi Művelődési Ház előtt felállított bányász emlékmű elé. A helyi népdalkörök produkcióival színesített rendezvényen a szokásokhoz híven megtörtént a mécses gyújtás, és az elhunyt bányászok emlékére Polyák Péter esperes úr panachidát végzett. Bíró Lajos nyugdíjas bányamérnök megosztotta velünk múltat idéző gondolatait. A programok vasárnap délután folytatódtak. A hivatalos rész lebonyolítását követően egy kicsit felszabadultabban vágtunk bele a kulturális műsorba. A délután folyamán színpadra lépett a M.A.SZ.K, és az Álarc műsorát is végigtapsolhattuk. A fergetegesre sikerült produkciók után, az est sztárvendége a Sógorok szórakoztatták a közönséget. Az egy órás műsor alatt mindenki kedvére táncolhatott és énekelhette az ismert lakodalmas nótákat. A piactéren ismét beváltották a sör illetve virsli jegyeket, melyek megfelelő hangulatot biztosítottak az estéhez. Rendezvényünkre évről-évre ellátogatnak a meghívott nyugdíjas bányászok mellett a hozzátartozók, barátok. Remélem jövőre is megtartják ezen jó szokásukat és ismét felejthetetlen lesz ez a nap. A programok lebonyolításához nyújtott segítséget köszönöm a Múcsonyi Nonprofit Kft. dolgozóink és Nagyközségünk Önkormányzatának, valamint a B.B.T.T. Alberttelepi Szakszervezetének.
CSALÁDI TANÁCSADÁS • Családi élettel, gyerekneveléssel kapcsolatos tanácsadás • Tanácsadás gyermekgondozásból visszatérő szülők számára • Tájékoztatás családtámogatási ellátásokról, családi kedvezményekről Tanácsadás : Helye: Szociális, Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat 3744 Mucsony, Bányász út 3. Ideje: Szerdai napokon 8.00 – 15.00 között Várjuk a családi összetartást erősítő tanácsadásainkon, mely ideje alatt ingyenes gyermekfelügyeletet biztosítunk!!!
Vegye igénybe térítésmentes szolgáltatásainkat! 3
Helyi Hírmondó • Mucsony Nagyközségi Önkormányzat Hivatalos Folyóirata
2012. december 11-én a mucsonyi Lengyel, Ruszin, Roma, Román Nemzetiségi Önkormányzat első alkalommal szervezte meg közösen a Petőfi Sándor Művelődési Házban éves közmeghallgatását. A Nemzetiségi Önkormányzatok elnökei nagyon színes és sokrétű programokról számoltak be. Nagy létszámmal voltak jelen érdeklődők a közmeghallgatáson és egyetértettek az elnökök beszámolóival. Elmondhatjuk, hogy mind a négy Nemzetiség nagyon sokrétű és színvonalas programokat szervezett 2012 évben is. A jelenlévők létszámából arra következtetünk, hogy van igény és érdeklődés a nemzetiségek programjaira. A közmeghallgatást követően a Jubileumi Emlékparkban folytatódott a Nemzetiségek Karácsonya. A Lengyel Nemzetiségi Önkormányzat Betlehemet állított fel, hogy még meghittebb legyen a közös ünnep. Widomskiné Novák Mária a
Lengyel Nemzetiségi Önkormányzat elnöke köszöntője után, közösen meggyújtották a gyerekek az adventi koszorún a gyertyákat. A Ruszin Önkormányzat részéről a mucsonyi Hagyományőrző Pávakör csodálatos karácsonyi dalokat énekelt magyarul és ruszinul. A Román és Roma Nemzetiségi Önkormányzatok részéről szívet melengető karácsonyi verseket hallhattak a jelenlévők. A lengyel Nemzetiség részéről a Szivárvány Népdalkör magyar és lengyel karácsonyi dalokkal lépett a közönség elé, majd lengyel hagyományok szerint ostyatöréssel adták át egymásnak jókívánságaikat. Polyák Péter esperes úr közös imája után, forralt borral, pogácsával és szaloncukorral kedveskedte a jelenlévőknek a nemzetiségek tagjai. Elsőként került megszervezésre a Nemzetiségek közös Karácsonya, de szeretnénk hagyományt teremteni és jövőre is együtt ünnepelni.
A ROMA NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT HÍREI
LENGYEL NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT HÍREI – Önkormányzatunk a Kalász László ÁMK-nak és a Hunyadi János Művelődési Háznak dísz tujákat ajándékozott, ezzel segítettük, hogy még szebbé tegyük ezen intézmények környezetét. – Burgonyát és hagymát vásároltunk a Lengyel Nemzetiségi Önkormányzat tagjai számára. – Az általános iskola tanulói számára meghirdettünk egy rajz pályázatot. A diákok nagyon szép rajzokat készítettek. Munkájukat könyvekkel jutalmaztuk. – A B-A-Z Megyei Területi Lengyel Önkormányzat kihelyezett ülést tartott településünkön. – A Mucsony és Swiatniki Górne települések közötti testvér települési kapcsolat létrehozását kezdeményeztük és aktív részt vállaltunk a kapcsolat kiépítésében és lebonyolításában.
– A Derenki búcsún Nemzetiségi Önkormányzatunkat kérték, hogy a Szivárvány Népdalkör vendég szerepeljen, lengyel népdalokkal valamint a mucsonyi fiatalokból alakult amatőr nép tánccsoportunk Gural táncokkal szórakoztatták a búcsúra látogatókat. – Múlt és Jelen címmel szerveztünk fotó kiállítást Buskó András az Országos Lengyel Önkormányzat elnök helyettesének fotóiból. – Nemzetiségi Napon gasztronómiai bemutatót szerveztünk, ahol a résztvevők lengyel ételeket kóstolhattak. Önkományzatunk pályázat útján nyert tankönyveit Bárcziné Sowa Halina az Országos Lengyel Önkormányzat tagja, bemutatta be. Rendezvényeink mindenki számára nyitottak, nagy szeretettel hívunk és várunk minden érdeklődőt! Widomskiné Novák Mária elnök
BÁCSSZERÉMI RUSZINOK LÁTOGATÁSA KÖZSÉGÜNKBEN
A MUCSONY NAGYKÖZSÉG ROMÁN NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZATÁNAK 2012. ÉVI ESEMÉNYEI:
Mucsony Nagyközség Ruszin Nemzetiségi Önkormányzata nagy szeretettel látta vendégül 2012. augusztus 6-án a Szerbiából érkező ruszin testvéreinket. Úgy gondoltuk, hogy községünk falunapi ünnepére meghívjuk és egyben tovább mélyítjük testvér települési kapcsolatunkat Kucura községgel. Boldogan tettek eleget a szívélyes meghívásnak és fergeteges táncukkal amit ruszin tánccsoportjuk adott elő színesítették programunkat. A program részeként gyönyörködhettünk abban a liturgiában is, amelyet közösen celebrált Polyák Péter esperes úr és Vladislav atya. Nagyon jól érezték magukat nálunk és meghívást kaptunk a jövő évben egy viszont látogatásra. Jó volt együtt lenni velük és reméljük, hogy ez a kapcsolat a jövőben is megmarad mindnyájunk örömére. Majorné Zsebesi Borbála, elnök
– 2012. március 2. – Tavaszváró ünnepség megrendezése. – 2012. március 15. – Mucsony Nagyközség ünnepségén koszorú elhelyezése a Petőfi Sándor szobornál. – 2012. március 21. – A Hunyadi János Művelődési Házban Wass Albert zenés, verses délután megtartása. – 2012. június 2. – A hagyományokhoz híven a településen lévő nemzetiségi önkormányzatokkal közös Nemzetiségi Nap megrendezése. – 2012. augusztus 5. – Falunapon hab parti megszervezése. – 2012. szeptember 2. – A bányásznapi ünnepségen koszorú elhelyezése a bányász emlékműnél. – 2012. december 5. – Mikulási ünnepség alkalmából a román nemzetiséghez tartozó
4
családok gyermekei részére csomag kiosztása. – 2012. december 11. – Közmeghallgatás megtartása. – 2012. december 11. – Településen lévő nemzetiségi önkormányzatokkal közös adventi gyertyagyújtás. Meleg Gábor Román Nemzetiségi Önkormányzat elnöke
www.mucsony.hu •
[email protected]
A pályázatainknak köszönhetően, lehetőségünk volt támogatni 72 múcsonyi roma származású gyermeket iskolakezdési füzetcsomaggal, amit 2012. szeptember 19-én adtunk át a Kalász László Általános Iskolában, amit a gyerekek nagy örömmel fogadtak. Együttműködési megállapodást írtunk alá a mucsonyi focistákkal 2012. szeptember 21-én, és ennek tiszteletére egy barátságos foci mérkőzést játszottak a mucsonyi fiúkkal a sportpályán. Remélem a jövőben színesebbé és gazdagabbá tudjuk tenni a palettát, és ennek köszönhetően sok színes programmal tudunk előrukkolni. Mucsony Roma Nemzetiségi Önkormányzat nevében: Tamkó Józsefné képviselő test. tag
A MUCSONY NAGYKÖZSÉG ROMA NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZATÁNAK 2012. ÉVI ESEMÉNYEI: – 2012. március 15. – Koszorúzás a Petőfi Sándor emlékműnél – 2012. március 20. – Köztisztasági nap megtartása – 2012. április 8. – Roma lakosoknak vetőmag osztása – 2012. április 16. – Tiszta udvar rendes ház cím meghirdetése – 2012. június 9. – Nemzetiségi Nap megrendezése – 2012. augusztus 5. – Falunapon történő részvétel – 2012. szeptember 14. – A Roma családok gyermekei részére tanszer csomag kiosztása – 2012. szeptember 2. – A bányásznapi ünnepségen koszorú elhelyezése a bányász emlékműnél. – 2012. december 6. – Mikulási ünnepség alkalmából a roma nemzetiséghez tartozó családok gyermekei részére csomag kiosztása. – 2012. december 11. – Közmeghallgatás megtartása. – 2012. december 11. – Településen lévő nemzetiségi önkormányzatokkal közös adventi gyertyagyújtás. Lakatos Zoltán Roma Nemzetiségi Önkormányzat elnöke
Helyi Hírmondó • Mucsony Nagyközségi Önkormányzat Hivatalos Folyóirata
Tanévkezdés a Kalász László Általános Iskolában Szeptember 3-án ismét megszólalt a csengő. Becsengettek. Elkezdődött a 2012/2013. tanév. A mucsonyi Kalász László Általános Iskolában közel 200 kis- és nagydiák kezdte meg az új tanítási évet. Az idei 1. osztályosok már augusztus utolsó hetében megismerhették új „otthonukat”, vagyis az iskola épületét, a Lurkó-találkozón pedig az új osztálytársakkal és a tanító nénikkel tölthettek el egy kellemes délutánt. Hatan a nagyobb diákok közül egy élmény dús hetet tölthettek Balatonszepezden, ruszin nyelvi táborban. Nem volt hiány kirándulásokban a tanév első heteiben sem. A 4., 5. és 6. osztályosok Színpetri nevezetességeit tekinthették meg. Láthatták az ország legnagyobb könyvét, Guttenberg nyomdájának tökéletes mását, illetve a vízimalmot is. Egy tanösvényt is bejártak, átismételve a környezetismeret órán tanultakat. Október 3-6 között intézményünk 40 tanu-
lója, kísérő pedagógusokkal együtt, Kárpátalja magyarlakta területein barangolhat. Ezt a lehetőséget a Határtalanul pályázat biztosította tanulóink számára. Az előkészületek során az érintett területek irodalmával, történelmével, néprajzi jellemzőivel ismerkednek meg az oda látogató gyermekek. Szeptember második felében immár hagyomány szerint iskolánk Diákönkormányzata papírgyűjtést szervez, októberben „beiktatjuk” iskolánk tagjai közé az elsős Lurkókat, illetve az ötödikes Pajkos Diákokat. Szeptember végén az ügyes kezűek műalkotásaiban – a zöldség- és gyümölcsszobrokban – gyönyörködhet felnőtt és gyermek egyaránt az iskolánk aulájában megrendezett terméskiállításon. Programokban gazdag tanév elé nézünk, mely során nem fog unatkozni sem diák, sem tanár!
Határtalanul! kirándulás Kárpátalján A Kalász László Általános Művelődési Központ 40 tanulója vett részt 4 napos kárpátaljai kiránduláson 2012. október 03-06. között. A program megvalósítására a Határtalanul! BGA-12-HA-01-0368 számú pályázat keretében került sor 1106500 Ft értékben a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. jóvoltából. A tanulók a mucsonyi és az izsófalvai intézményegységből kerültek ki. Utunk célja kettős volt: a Nagyságos fejedelem, II. Rákóczi Ferenc életében fontos események és helyek meglátogatása, valamint a ruszin népismeret elmélyítése, hiszen e népcsoportot Rákóczi a leghűségesebb népének nevezte. Egyebek mellett megtekintettük a munkácsi várat, mely a kis Rákóczi gyermekéveinek színhelye volt. Ungváron jártunk a pravoszláv és a görög katolikus székesegyházban is, ahol a ruszinság vallási szokásairól hallhattunk. Természetesen az iskola ez alatt a négy nap alatt sem maradhatott ki, hiszen a beregrákosi iskolában jártunk, ahol a két intézmény bemutatkozott egymásnak kis
műsorral. Óralátogatásra is volt módunk, azután pedig együtt ünnepeltük meg az aradi vértanúk emléknapját. A rövid idő ellenére, amit ott töltöttünk a gyerekek a búcsúzáskor alig akartak elszakadni egymástól és barátságok is születtek. Az utazás során a gyerekek négy csoportot alkotva számos feladatot kaptak, melyek a megszerzett ismeretek elmélyítését célozták. Felejthetetlen volt a kirándulás, reméljük jövőre is alkalmunk lesz részt venni a Határtalanul programban és ismét eltölthetünk néhány napot Kárpátalján!
Évzáró programok a Kalász László Általános Iskolában Eseménydús őszi hónapokat zárt a Kalász László Általános Iskola. Tartalmas programokon vettek részt tanulóink országhatáron belül és kívül egyaránt. Október elején a nagyobbak a Határtalanul pályázat keretében Ukrajna magyarlakta területein töltöttek el négy napot. Az utazást komoly felkészülés és egyéni kutatómunka előzte meg. A tartalmas kirándulás után egy értékelő órán számoltak be az elvégzett feladatokról, egy alkalommal pedig egy rendhagyó osztályfőnöki órán a meghívott szülők és pedagógusok is meghallgathatták az értékes beszámolót.
Október végén témanapot rendeztünk iskolánkban. Ezúttal Rákóczi és kora került a figyelem középpontjába. A gyerekek kézműveskedtek (készültek rajzok tablók, pecsétlenyomatok és zászlók), a kuruc kor eseményeit idéző mozifilmet néztek, zenéket hallgattak. A nap végén az elkészített munkákból kiállítást rendeztünk. Októberben a korábbi évek hagyományait követve avattuk fel a Lurkókat és a Pajkos diákokat, majd játszóházban készíthettek tanulóink szalmából és termésekből őszi játékokat, dísztárgyakat. Novemberben a nagy népszerűségnek örwww.mucsony.hu •
[email protected]
vendő Szuperbajnokságot rendezte meg iskolánk Diákönkormányzata. Az adventi időszak is bővelkedett programokban. A Mikulás ellátogatott az osztályokhoz illetve a kicsik is felkeresték őt az Aggteleki Nemzeti Parkban. Itt az alsó tagozatos diákok barlangtúrán vettek részt, ahol az öreg piros ruhás játékos programokat szervezett számukra, végül pedig megajándékozta őket. A nagyobbak sem maradtak program nélkül, ők az adventi játszóház után diszkóban szórakozhattak. Iskolánk szülői munkaközössége idén is megrendezte a szokásos karácsonyi vásárt. December második felében még egy bábelőadást tekinthetnek meg kicsik és nagyok. Az évet karácsonyi ünnepségünk zárja. Ilyenkor, az év végéhez közeledve számba vesszük, hogy mit végeztünk az idén, sikerült-e véghezvinni a kitűzött célokat. Egy biztos: a tanórákon kívül sem unatkoztunk, tartalmas programokkal gazdagodtunk, és a téli szünet után újult erővel indulunk neki 2013-nak.
Köszönjük Irénke! A tények: 2012. december 31-én Kovács Lászlóné a Kalász László ÁMK igazgatója nyugállományba vonul. 1986 óta tanít a MucsonyAlberttelepi Általános Iskolában, 1999-től igazgatóhelyettes, 2001-től intézményvezető, 2006-tól a Kalász László ÁMK igazgatója. A valóság: Év végével véget ér egy korszak helyi Általános Iskolában, mert önkormányzati fenntartásból az állam kezébe kerül és véget ér egy korszak Irénke életében is, mert a munka világát a nyugdíjas lét világa váltja fel. Kedves Irénke! A nevedhez fűződik a Kalász László ÁMK létrehozása és működtetése. Időt, energiát nem kímélve dolgoztál azon, hogy Mucsony település, később Izsófalva település oktatási-nevelési intézményei is jó színvonalon működjenek. Példát mutattál a dolgozóknak tenniakarásból és munkabírásból. Szegényebb lesz nélküled az intézmény, de kapui mindig nyitva állnak előtted és mindenki visszavár. Mucsony település minden lakója, az intézmények dolgozói és a Képviselő-testület nevében köszönöm a munkádat, és kívánok sok boldogságot családod körében. Viszlai Viktor, polgármester
Köszönetnyilvánítás Az Azonos Hullámhosszon Alapítvány tisztelettel megköszöni mindazoknak, akik 2011. évi adójuk 1%-át alapítványunknak ajánlották. Az összeget a Kalász László Általános Iskola rendezvényeinek támogatására használtuk fel. Felajánlásaikra a jövőben is számítunk. Köszönettel: az alapítvány Kuratóriuma Áldott, békés ünnepeket kívánunk! 5
Helyi Hírmondó • Mucsony Nagyközségi Önkormányzat Hivatalos Folyóirata
TÁJÉKOZTATÓ a 2013. január 1-től életbe lépő intézményi változásokról Jövő év elejétől az iskolák fenntartását az állam veszi át. A működtetői feladatokat Mucsony Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének döntése alapján 2013. január 1-től az állam veszi át, vagyis az állam fizeti az intézmény minden ki-adását mind személyi, mind dologi tekintetben. A fenntartói feladatokat a központi és területi szervekből álló Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (KIK) végzi, majd amely az Emberi Erőforrások Minisztériuma intézménye. A területi szervezeti egységek a tankerületek és megyeközponti tankerületek lesznek (az országban öszszesen 198), ezek vezetői pedig a tankerületi igazgatók. A tankerületek az illetékes kormányhivatalokkal és az önkormányzatokkal is szorosan együttműködnek. A tankerületi igazgatók főbb feladata az illetékességi területükön működő köznevelési intézmények irányítása, pedagógiai munkájának koordinálása, kapcsolattartás és intézményvezetőkkel, pedagógusokkal és a köznevelés egyéb szereplőivel, rendszeres jelentések és adatszolgáltatások készítése, továbbá bizonyos esetekben az intézmények működési feladatainak ellátása. Letette esküjét és megkezdte a munkát a 198 kinevezett tankerületi igazgató. A tankerületek illetékességi területe a járásokhoz igazodik majd, azaz annyi tankerületet alakítanak ki, ahány járást. BAZ. megyében 16 tankerület lesz 2013. január 1jétől, a megyeközponti tankerületet Miskolcon hozzák létre. Kazincbarcika tankerületi igazgatónak Székelyné Varga Máriát, a Tompa Mihály Református Általános Iskola volt igazgatóját nevezték ki. Az általa irányított tankerülethez 28 intézmény tartozik.
BAZ. Megyében, összesen 16 járási hivatal kezdi meg működését 2013.január 1-jétől. Mucsony Nagyközség a Kazincbarcikai Járási Hivatalhoz fog tartozni. A Kazincbarcikai Járáshoz 69773 polgár fog tartozni, így az egyik legnagyobb lesz a járási hivatalok közül. E hivatalban 4 szakigazgatási szervezet működik majd. A Kazincbarcika Járás vezetésére Szaniszló János Szendrő Polgármestere, az Edelényi Kistérségi Többcélú Társulás elnöke kap megbízást. A Kazincbarcikai Járás Központja Kazincbarcika, Fő tér 39. (volt ÁFÉSZ székház) szám alatt várja az ügyfeleket. Az Kazincbarcikai Járási Hivatal kialakítása érinti a mucsonyi Polgármesteri Hivatal létszámkeretét is. A Kormányhivatal elvárásának eleget téve a Polgármesteri Hivatal létszámából 6 álláshelyet kellett átadni a 2013. január 1-től megalakuló járási hivatal állományába. Ez az átadás 6 fő munkatársat érint. A 6 fő létszámmal együtt át kell adni az álláshelyekhez kapcsolódó ingóságokat is (pl. számítógép, nyomtató, asztal, szék stb.). Az átadásra vonatkozó megállapodást a Kormánymegbízott és a polgármester 2012. október 31-ig írta alá. A 2013. január 1-jétől az államigazgatási feladatok egy része a jegyzőtől járási hivatalokhoz kerülnek át (pld.: szabálysértés, gyámügy, (védelembe vétel, ideiglenes hatályú elhelyezése), egyes szociális ellátások (ápolási díj, időskorúak járadéka, alanyi és normatív közgyógyellátás). A városokban és elmaradottabb településeken egyaránt jelentős feladat átcsoportosítást jelent az új rendszer felállítása, hiszen többek között az okmányirodák, gyámhatóságok is ide kerülnek át.
FELHÍVÁS Múcsony Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Szociális célú tűzifa juttatást biztosít. Jogosult az a kérelmező, akinek háztartásában az egy főre jutó havi nettó jövedelem a nyugdíjminimum 150 %-át (42.750,-Ft-ot), egyedül élő esetén 200 %-át (57.000,-Ft-ot) nem haladja meg, vagyona a háztartás tagjai egyikének sincs és a tűzifa beszerzéséről más módon gondoskodni nem tud. Tűzifa juttatás egy háztartásban csak egy személynek állapítható meg, legfeljebb 1 m3 mennyiségig. Elbírálás során előnyt élvez az: - aki részére a tűzifa biztosítását a Szociális, Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat javasolta - aki 2012. október 1-jét követően a tűzifa megvásárlásához rendkívüli szociális segélyben nem részesült. 6
A tűzifa iránti kérelmeket 2013. január 15. napjáig lehet benyújtani. A kérelmet az átmeneti segély iránti kérelem benyújtásához szükséges forma nyomtatványon lehet benyújtani, melyen fel kell tüntetni a tűzifa iránti igényt. A tűzifa iránti kérelmek elbírálásáról – a Szociális, Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálattal történő egyeztetést követően – a Szociális és Oktatási Bizottság dönt. A tűzifa beszerzéséről az önkormányzat gondoskodik. A kérelmező részére megítélt tűzifa elszállításáról Múcsony Nagyközség területén a kérelmező gondoskodik. Múcsony, 2012. december 17. Viszlai Viktor sk. polgármester
www.mucsony.hu •
[email protected]
2013. ÉVI SEGÉLY KIFIZETÉSEK 2013. január 03. (CSÜTÖRTÖK) 2013. február 05. (KEDD) 2013. március 05. (KEDD) 2013. március 28. (CSÜTÖRTÖK) 2013. április 30. (KEDD) 2013. június 04. (KEDD) 2013. július 04. (CSÜTÖRTÖK) 2013. augusztus 01. (CSÜTÖRTÖK) 2013. szeptember 04. (SZERDA) 2013. október 02. (CSÜTÖRTÖK) 2013. október 30. (SZERDA) 2013. december 04. (SZERDA) A segélykifizetésnél a meghatalmazás csak orvosi igazolással, vagy a jegyzői – polgármesteri engedéllyel érvényes. Aki a kifizetés napján nem veszi fel a járandóságát, az a következő havi kifizetéskor veheti át külön vezetői engedélyeztetéssel! ebben az esetben előzetes bejelentés szükséges az összeg biztosítása miatt. A kifizetés a fenti időpontokban a polgármesteri hivatal kifizetőhelyiségében történik. (Megközelítés a Fő utcai bejárat felől.)
IMPRESSZUM Alapító és kiadó: Mucsony Nagyközségi Önkormányzat Szerkesztőség vezetője: Viszlai Viktor Szerkesztőség: 3744 Mucsony, Fő út 2. 06 (48) 403-078
[email protected] Felelős szerkesztő: Urrné Gál Emese Grafikai és nyomdai munkák: LITOPLAN Kft. 3700 Kazincbarcika, Mátyás király út 56/B 06 (48) 512-236
[email protected]