1
Bogyay Katalin: Elnökségem története A kulturális diplomácia művészete az UNESCO-ban
2015. január 1-e óta Magyarország ENSZ állandó képviselője vagyok New York-ban a multilaterális diplomácia fellegvárában, ahol a béke, biztonság, az emberi jogok és a fejlődés konfliktusai, kihívásai és lehetőségei határozzák meg mindennapjainkat. 2009 szeptembere és 2014 decembere között Magyarország UNESCO nagyköveteként dolgoztam Párizsban, a multilaterális diplomácia egy másik központjában, ahol a kulturális, tudományos, oktatási nemzetközi együttműködéseken keresztül építjük az emberek, országok, kormányok közötti megértést. Ennek a korszaknak nagy megtiszteltetése, diplomáciai és emberi sikere volt számomra, hogy 2011 októberében a Végrehajtó Tanács egyhangú ajánlására az UNESCO legfőbb döntéshozó szervezete, az Állandó Konferencia egyhangúan két évre elnökévé választott. Így 2011-2013 között nemcsak Magyarországot, de a 195 tagországot képviseltem a világban. Bejártam a földrészek országait, tárgyaltam az országok vezetőivel, és gyakorta bebizonyítottam, hogy a kulturális, tudomány- vagy sportdiplomácia sokszor olyan politikai eredményeket képes felmutatni, amelyekről azt gondolnánk, hogy zsákutcába került folyamatok. 1945 óta nagy személyiségek, későbbi államelnökök, politikusok, gondolkodók töltötték be ezt a pozíciót. Ez a tény még inkább arra figyelmeztetett arra, hogy az ember életben ez egyszer történhet meg , és majd évtizedeket kell várni arra, hogy esetleg újból egy magyar kiválasztott kaphassa meg ezt a kitüntető feladatot. Arról nem is beszélve, hogy 1945 óta eddig összesen három nőt ért ez a megtiszteltetés. Akik még élünk, tudunk egymásról, figyeljük egymás életútját. Már nem sokan vagyunk. Mindannyiunk elnöksége, mint az enyém is, egy kor lenyomata. Ezért is tartottam fontosnak, hogy elnökségem két évéről, a 2011-2013 közötti korról hátrahagyjak egy dokumentumot. Az én elnökségem történetét. 2013-ban angol nyelven és 2014-ben magyar nyelven jelent meg a könyvem, és készül kínai nyelven is. Most, amikor az ENSZ, az UNESCO hetvenedik születésnapját ünnepeljük, ebből a munkámból válogatott gondolataimmal folytatnám.
„A nemzetközi kapcsolatok gyakorlatában bevett szokás a világot fejlett és fejletlen, demokratikus és a demokrácia útját kereső, gazdag és szegény részekre, Északra és Délre osztani. Talán a tudósok vagy a politikusok számára megfelel jól megkülönböztethető, egyszerű kategóriákba sorolni az országokat. Ez azonban elhomályosítja
2
tisztánlátásunkat, nem vesszük észre az emberiség valódi sokféleségét, és megakadályozza, hogy megértsük azokat a közös értékeket, amelyek által egyetlen családot alkotunk. Az UNESCO felette áll az ilyen politikai és ideológiai felosztásoknak. A különféle kultúrák, nyelvek és vallások szövetségét képviseli, egy békés világ eszméjét, amelyet a közös nemzetközi normák és elvek irányítanak, és nem a hatalmi politika. Ne hagyjunk kétséget afelől, hogy ebben a szervezetben mi is hatalmat gyakorlunk, de ez a hatalom a szervezet tagállamai között fennálló egyenlőségből fakad, a nemzetközi demokrácia gyakorlásából – hangot adva a legkisebb és a legszegényebb tagnak is – és a konszenzuális döntéshozatal elvéhez való ragaszkodásból, amely évtizedek óta példásan jellemzi a szervezetet. Hatalmunkban áll, hogy az emberek tudatát a békés együttélés felé tereljük, és sugalljuk a népek közötti globális tudatosságot. Az UNESCO feladata, hogy ráébressze az embereket, felnyissa a szemüket bolygónk szépségére és sokszínűségére, és lehetővé tegye, hogy kulturális vagy nemzeti határokat léphessünk át. Az UNESCO-ban mindenki számít, és mindenki egyformán számít. Az a hit egyesít bennünket, hogy a béke az emberi szolidaritáson, a kultúrák közötti harmónián alapul, és közös sorsunk beteljesítése erősebb minden megosztó ideológiánál, gyűlöletnél és háborúnál. A mainál sohasem volt erősebb, sürgetőbb igény arra, hogy nemzetközi együttműködéssel megvalósítsuk az UNESCO elképzeléseit a „pozitív békéről”. Sohasem függtünk még ennyire egymástól a saját magunk által létrehozott társadalmi, gazdasági és technológiai rendszereken keresztül, és sohasem voltunk még ennyire képesek arra, hogy cselekedeteinkkel alaposan tönkretegyük ezeket a rendszereket, beleértve bolygónk ökoszisztémáját is. Ma nagyon nehéz volna megnevezni egyetlen olyan sürgető társadalmi, gazdasági vagy környezeti problémát, amely ne igényelne összehangolt nemzetközi együttműködést, gyakran éppen az UNESCO hatáskörébe tartozó területeken. Idővel ez a tendencia csak erősödni fog. E globális problémák alkották a hátterét az UNESCO-közgyűlés 36. ülésszakának, amelynek kétéves mandátummal az elnökévé választottak. A problémákhoz azonban anyagi nehézségek társultak, amelyek azután merültek fel, hogy az UNESCO felvette tagjai közé Palesztinát. A szervezet számára ennek messzire ható következményei lettek az Egyesült Államok érvényben levő belső törvénykezése miatt, megakadályozva, hogy az ország tagíjat fizessen olyan szervezetben, amely teljes jogú tagságot biztosít Palesztinának. Az UNESCO nehéz helyzetben találta magát, miután elveszítette költségvetésének legnagyobb befizetőjét: nehézségekbe ütközött teljesíteni az elvárásokat, és többet kellett megvalósítani a kevesebből.
3
Úgy képzeltem el az elnökségemet, hogy valóban minden tagállamot képviselek, ezért működésem legelején megkérdeztem kollégáimat, az UNESCO-hoz akkreditált nagyköveteket, mit gondolnak és mit várnak el tőlem ezen a fontos poszton. Az egyes országok és delegációik prioritásait tükröző válaszok arra utaltak, hogy konszenzusépítéssel kell megvalósítanom elnöki mandátumomat. A tagállamok úgy tekintenek az elnökre, mint a szervezet szellemi vezetőjére. Különösen mély nyomot hagyott bennem barátom, az indiai nagykövet válasza, mert egyidejűleg fejezte ki a rám váró feladat egyszerűségét és összetettségét. Bölcsen csak annyit tanácsolt, hogy legyek a szervezet szíve és lelke. Így azután a szívembe véstem az egyes országok részéről elhangzottakat, azon dolgoztam, hogy konstruktív kapcsolatokat hozzak létre a tagállamok és az UNESCO különféle szervei között, és fáradhatatlanul hirdettem az UNESCO küldetését és elképzeléseit. Hű maradtam ahhoz a meggyőződésemhez, amely szerint mindnyájan személyesen felelősök vagyunk azért, hogy hogyan töltjük meg tartalommal a munkánkat, és hogyan tesszük fontossá. Ezért elhatároztam, UNESCO közgyűlési elnökségemet arra használom, hogy a nehéz időkben a szervezet támogatása érdekében felhívom a világ figyelmét feladatának és funkcióinak a fontosságára. Az UNESCO történetének egy kritikus időszaka ez, amikor a szervezetnek karcsúbb, összpontosítottabb, hatékonyabb struktúrává kellett alakulnia, miközben folytatta békeküldetését, és megtartotta vezető szerepét a multilaterális rendszer olyan kritikus, rendkívüli pénzügyi nehézségekkel küszködő területein, mint az oktatás, a kultúra és a tudomány. Az elnökséget elfogadó beszédemben, amelynek „A kulturális diplomácia művészete” címet adtam, körvonalaztam, hogy a közgyűlés elnökeként mi az álláspontom, mik a törekvéseim, és kiemeltem jövendő munkám három fontosabb területét. Ezek az alcímei e könyv első három fejezetének, amelyekben összegyűjtöttem beszédeim kivonatát: – A kulturális sokszínűség ünneplése: a kultúrák és a vallások közötti párbeszéd fontossága; – A nemek egyenlőségének előmozdítása, a nők szerepe a békefolyamatokban, a konfliktusok kezelésében és megelőzésében; – A „puha erő” felhasználása a béke előmozdítására –kulturális, tudományos és sportdiplomácia. E három témakör kiválasztása nem volt véletlen és újdonság számomra. Ezek határozták meg eddigi életemet is, amelynek során voltam zenész, író, újságíró és kulturális diplomata. A munkámban egy olyan jelszó vezetett, amelyet 1998-ban hallottam először, amikor interjút készítettem az UNESCO-ban a néhai Robert Müllerrel, a neves globális
4
oktatóval, az ENSZ főtitkárhelyettesével: „Álmodj nagyot, légy optimista és légy aktivista.” Elnökségem „modus operandi”-ja a nyílt, őszinte kommunikáció volt. Hálás vagyok az UNESCO tagállamainak, amelyek lehetővé tették, hogy ellátogathassak oda, megoszthassam gondolataimat, elképzeléseimet, részt vehessek olyan tevékenységekben, amelyek széles körben voltak hivatottak előmozdítani az UNESCO békeküldetését. Ezek a látogatások és találkozások lehetővé tették, hogy érezzem az érintett társadalmak valódi pulzusát, kapcsolatba kerüljek az élet minden területéről származó emberekkel, és első kézből láthassam mindazt, amivel világszerte szembesülnek embertársaink. Lehetőséget kaptam, hogy elképzeléseimet belehelyezzem a különféle kulturális és nemzeti környezetekbe. Mi, akik nagykövetként képviseljük országunkat az UNESCO-ban, csak ideiglenes lakói vagyunk ennek a háznak, de amit itt teszünk, hatással lehet a békés holnapért vívott globális harcra jóval mantádumunk lejárta után is. Reméljük, hogy itteni munkánk alatt, a közben elkövetett hibák ellenére is kijelöltük a szervezet számára a követendő helyes irányt.” 2011 októberében elnöki székfoglaló beszédemben a közgyűlés előtt kijelentettem, hogy hiszek az UNESCO-nak a „kulturális diplomácia” előmozdításában játszott szerepében, valamint abban, ha a politika „kemény diplomáciájának” a nyelve a próza, akkor a „puha erő”, azaz a kulturális diplomácia nyelve a költészet. Nagy öröm volt számomra, hogy munkám végét egy közgyűlési határozat zárta le. Ennek szelleme iránytűként szolgál további diplomáciai utamon
5
Párizs, 2013 37C/PLEN/DR.2 Közgyűlési határozat 2013. november 19. A Közgyűlés 37. ülésszaka Plenáris ülés Tisztelet a Közgyűlés elnökének A Közgyűlés – tudomásul veszi, hogy Őexcellenciája Bogyay Katalin asszony hivatali megbízása
a
Közgyűlés
elnökeként
a
37.
ülésszak
megnyitásával
befejeződött, – elismeréssel állapítja meg, hogy az UNESCO tagállamai közötti egyenlőség és szolidaritás szilárd elkötelezettje, – elismeri, hogy fáradhatatlanul valósított meg erőfeszítéseket a házon belül azért, hogy nyitva tartsa a tagállamok közötti kommunikációs csatornákat, előmozdítsa a nemek egyenlőségét, és a nők szerepét a konfliktusok megoldásában és a béketeremtésben, – elismeri hozzájárulását az UNESCO különböző szervei és különösen a tagállamok és a Titkárság közötti bizalom kiépítésében, – emlékeztet arra, hogy milyen nagy jelentőséget tulajdonított a kulturális diplomáciának mint munkaeszköznek, amellyel az UNESCO működését előre lehet mozdítani az egész világon, – hangsúlyozza azt a kivételes hozzájárulást, amellyel védelmezte és előmozdította a kulturális sokszínűséget, és ahogyan a művészetet, a költészetet és a zenét használta fel eszközként az emberek egymáshoz közelítéséhez, – kifejezi nagyrabecsülését és háláját Őexcellenciája Bogyay Katalin asszonynak az UNESCO-nak tett felbecsülhetetlen szolgálataiért és a szervezet munkájához adott hozzájárulásáért.
