Bódán Zsolt: Néprajzi jegyzetek egy gyimesi kalibáról

Bódán Zsolt: Néprajzi jegyzetek egy gyimesi kalibáról A gyimesi csángókkal foglalkozó írások jelentős részében találhatunk adatokat az állattartás sajátos, helyi változatára a kalibázásra1, sőt Tankó Gyula külön tanulmányt szentelt ennek a témának, melyben összefoglalta a kérdéssel kapcsolatos legfontosabb ismereteket.2 Jelen dolgozat ezt a már meglévő általános képet kívánja árnyaltabbá tenni, elmélyíteni egy konkrét kaliba valamint az ott élő emberek életének részletes rajza által. Ennek a célkitűzésnek megfelelően a kalibázás rendszerével csak érintőlegesen -a könnyebb érthetőség kedvéért- foglalkozik, s a továbbiakban az adott terület, az épületek, a berendezés, használati és munkaeszközök, valamint a hozzájuk kapcsolódó tevékenységek és az ezáltal kibomló, egy konkrét munkanap lírásában megfogalmazódó sajátos életmód bemutatására vállalkozik.3 A kalibázás szokásának általános jellemzése A kalibázás lényegét tekintve a havasi pásztorkodás egy speciális, Gyimesben megjelenő formája. Földes László a havasi pásztorkodás jellemzőit a következőképpen foglalja össze: „a havasalji települések havasi legelőkön folytatott szálláspásztorkodása, mely az állatok téli istállózó-takarmányozó tartásával kapcsolódik... rendszerint pásztori tejgazdasággal társul... többnyire paraszti komplex gazdálkodást űző népesség folytatja... a paraszti kisüzemek általában állataikat közös nyájakban egyesítve szervezték meg a havasi pásztorkodást...kisebb mértékben egyéni, privát havasi pásztorkodást is űztek, egyénileg létesítettek havasi szállást”4 Gyimesben ez az utóbbi típus a jellemző.5 A kaliba egy nyári szállás a hegyekben, a havasi legelők közelében. Télen az állatok a faluban vannak a házaknál, azonban alig, hogy kitavaszodik, hagyományosan Szt. György napja után kihajtják őket a kalibához, s őszig, legkésőbb Szt. András napjáig ott maradnak. Régebben az egész család kiköltözött s a kalibánál töltötték a nyarat, ma már inkább naponta kijárnak. Este megfejik, ellátják az állatokat, ott alszanak, reggel is elvégzik a teendőket, majd jönnek vissza a faluba, bár nem ritka az sem, hogy a kalibánál valaki állandó jelleggel kint tartózkodik, ha a van rá lehetőség, különösen mikor hosszú az út a faluban lévő házig. Az állattartás ezen módjának fennmaradását nagyban elősegítette az a körülmény, hogy Gyimesben a szocializmus időszakában nem történt meg a kollektivizálás. A hagyományos rend változásában azonban mégis szerepet játszott ez az időszak, hiszen az ingázók nagy száma miatt főleg az öregekre hárultak az állattartás gondjai, s ennek kapcsán alakult ki a szerre járás rendszere is, melynek lényege az, hogy több család is összetársul egy kalibánál s az állatokat felváltva gondozzák annak arányában, kinek hány van ott, így ha valaki éppen nem soros, szabadon intézheti egyéb dolgát. A kaliba nem csak az állattartás, hanem ezzel összekapcsolódóan a tejfeldolgozás valamint számos más kiegészítő tevékenység színtere is, amelyről az alábbiakban még bővebben szó lesz. A kaliba leírása

1

Ld. az irodalom Gyimessel kapcsolatos tételeit. TANKÓ GY., 1978. 3 Az adatok gyűjtése döntően 2002 júliusában történt résztvevéses megfigyelés valamint interjúk segítségével. A leírás alapvetően jelenorientált. 4 FÖLDES L., 1979. 496. ld. még PALÁDI-KOVÁCS A., 2001. 5 Az adatok az előzőekben megjelölt irodalmon valamint saját korábbi gyűjtéseimen alapulnak. 2

A hegyi szállás egy észak-déli lejtésű völgy viszonylag meredek oldalán mintegy 1200 méter magasan, ritkított erdős és füves területekkel körbevéve helyezkedik el.(1.fotó) Magába foglalja a lakóépületet (a szorosabb értelemben vett kaliba), az attól valamivel nagyobb istállót, a már használaton kívül álló régi kaliba épületét, egyéb kisebb építményeket, úgymint a fásszín, kutyaól, mosogatóállvány ágasfával, WC, a csorgónál kialakított itatóhely, valamint a kerítéssel un. kerttel körbezárt területeket, a borjúkertet, lókeretet, veteményeskertet, kaszálót illetve az ezeken kívül elhelyezkedő nyáralót. (1. ábra) A kaliba terméskőből rakott alapra szögletesre faragott, fecskefarkas lapolással rögzített boronákból épített, mintegy méteres hosszúságú deszkákkal(drányica) fedett nyeregtetős épület. (2. fotó) Egy szobából, a valamivel kisebb kamrából és a verandából áll. A veranda hosszanti oldalát három rúdból készített korlát határolja, míg végét vékonyabb fákból készített egyszerű kiskapu zárja le. Itt található a vízeslavor házi főzésű szappannal a mosakodáshoz, valamint a seprű és a lapát. A kamra külső, veranda felőli falába szegek vannak verve, amelyekre egyrészt ruhákat akasztanak, másrészt különböző növényeket pl. cickafarok, kömény stb. szárítás céljából. A mennyezetről drótokkal zögzített széles deszkalap lóg le, mely a sajtok szárításának és tárolásának a helye. (3. fotó) Az oszlop mellett az eresz sarkához egy dróttal erősített ekevas valamint egy mintegy harminc centiméter hosszúságú fémrúd található, melynek összeverésével az éjszaka a szállás körül ólálkodó vadakat, farkast, medvét igyekszenek elriasztani. Mind a kamrába, mind a szobába a verandáról lehet bejutni. A szoba ajtajára egy nagyméretű piros keresztet festettek, sokkal érdekesebb azonban a kamra ajtaja (2. ábra), melynek egész felülete kéznyomokkal, nevekkel, évszámokkal vésett. A tulajdonos és a kaliba jelenlegi használói egyaránt pusztán emlékeknek tekintik ezeket, minden különösebb jelentés és funkció nélkül. A kutatóban azonban óhatatlanul felmerülnek a Gunda Béla által a múlt század közepén leírt gyimesi csűr ajtajára vésett mágikus jelekkel való esetleges kapcsolat, párhuzam lehetőségei.6 Figyelmet érdemel még az ajtó régi fazára, mely lényegében egy pántok közé erősített fogazott falap a kamrán belül, amit kívülről, a kamra falán készített lyukon keresztül átdugott csuklós végű fémkulccsal lehet a fogak segítségével az ajtó elé, illetve vissza mozdítani. Emellett az ajtónak egy lakatos által készített modernebb zárszerkezete is van. Maga a kamra szegényes berendezésű. Belépéskor a szemközti falon egy, a bal oldalon kettő polc látványa fogad minket. Ezeken kívül az ajtó melletti falhoz erősített sajtprés(4. fotó), valamint a kamra közepén elhelyezett használaton kívüli asztalkályha, mely gyakorlatilag az asztal funkcióját tölti be, alkotják az állandó berendezési tárgyakat. Sem ablaka, sem mennyezete nincs a helyiségnek. Innen lehet felmenni a szoba fölötti hiuba (padlásra), mely jelenleg használaton kívül áll, régebben azonban a hús füstölésének helye volt. Ezt az a tény teszi lehetővé, hogy a kalibának nincs kéménye, így a szoba tűzhelyéből a füst a hiun és a tetőn keresztül távozik a szabadba. A kamra boronái nem illeszkednek pontosan, így azt átjárja a szél. A hézagok köré használati tárgyak pl. kés, sarló, véső, ék üveglapok stb. vannak tűzve, míg más tárgyakat pl. kampók, drótok, lánc, szűrők, merőkanalak, fakanalak, a tejfeldolgozáshoz kapcsolódó eszközök stb. különböző ruhákkal együtt a falba vert szegeken tárolnak. A fal menti polcokon műanyagflakonok, üvegek, egy nagy üst, vajköpülő és zsákok vannak nagy összevisszaságban. A sarokba állítva a szénacsináláshoz kapcsolódó eszközök, villák, fagereblyék, valamint egy kapa és egy lapát kaptak helyet. Az asztalkályhán vederbe szedett kokojsza(áfonya), míg alatta egy fadézsa túróval megrakva. A szoba berendezése lényegesen gazdagabb a kamráénál: két ágy, egy asztal két nagy és két házi készítésű kisszékkel, egy kisebb asztal a főzéshez és tárolásra, egy fütő(kályha), egy edénytartó polc, két ruhás, egy lisztes és egy kenyeres láda.(3. ábra) Az összkép mindennek ellenére meglehetősen egyszerű. A padló deszka, rajta zsákok, rongyok és 6

GUNDA 1956.

az ajtó előtt egy nagyobb méretű linóleumdarab. A falak funérlapokkal vannak bevonva. A gerendás mennyezetről a két petróleumlámpa mellett egy drótokra felfüggesztett polcként használatos szélesebb deszka (rajta ruhák, tészta, bab) valamint egy kampóra felakasztott puliszkafőző üst lóg alá. Emellett ruhák vannak aggatva a gerendába és a falba vert szögekre illetve egy fa fogasra is. A szoba két ablakára (az egyik törött üvege nylonnal van pótolva) belülről mintegy nyolc centiméter széles fűrészlapokat erősítettek a nemkívánatos behatolók távoltartására. Az ablakpárkányok is kisebb polcok szerepét töltik be, rajtuk a borotválkozás eszközei mellett imakönyv, óra, egy tizenegy kilóig mérő kézimérleg, csavarok vannak elhelyezve. Az ajtó melletti falra a fűtő mögött vannak szegekre felaggatva a „konyha” eszközei: egy tésztaszűrő, két tölcsér, két merőkanál, egy literes kanna, húsdaráló, két lábas, egy tepsi, két szita, egy drótháló az evőeszközöknek és egy késtartó. Az ágyak mellett fölöttébb használt virágmintás falvédők díszítik a szobát. Az ajtóval szemközti ágy fölött egy kis zöld polcon régi újságok, könyvek sorakoznak, mellettük egy katolikus falinaptárral. A fűtő alatt deszkából ácsolt fásláda, míg az ágyak alatt cipők, valamint egy piros műanyagteknő van. Az ajtó melletti zöld ládán egy mosogatótál mellett poharak, tányérok és egy húsvágó deszka van, míg a közeli edénytartón további konyhai eszközök sorakoznak: a felső polcon fűszerek, cukor, só és szappan, a középsőn tányérok és kisebb edények, míg alul pungák(nylontáska), műanyag flakonok. A sarokban álló kisebb asztalon üvegek sorakoznak, közülük a legnagyobban tartják a sajtkészítéshez használt oltót. A lakóépület mellett találhatjuk, mint fentebb már említettük a kutyaólat, egy deszkából készített mosogatóállványt valamint a fásszínt. A régi kaliba egy osztatu kis épülete (3x4 méter, belmagassága a vékony fa rudakból készített mennyezetig másfél méter) meglehetősen rossz állapotban van. Faragatlan, fészkes kötésű boronái korhadtak, hiányosak, ugyanez mondható el zsindelyeiről is. A hosszanti fal mentén jászol van építve, ami utal az épület hasznosítására az új kaliba megépülése után: előbb a borjaknak majd disznóknak volt szállása. Jelenleg teljesen használaton kívül áll. Ajtaján a kamraajtóról már ismerős bevésés: egy kéznyom TL monogrammal és 1927-es dátummal. A szállás legnagyobb épülete az istálló. (5. fotó) Szögletesre faragott boronákból fecskefarkas lapolással összekötött zsindelytetős padlásolt épület. Szimmetrikus elrendezésű, mindkét végén ajtóval. Egyik a nyáralóba, másik a kaszálóba nyílik. Mindkét oldalon dupla ajtó van, belül egy vékony rudakból összeállított, míg kívül egy erősebb, deszkából készített. Két oldalt alakították ki az állásokat a hosszanti falaknál végig futó jászlak mentén, középen pedig trágyaelvezető csatorna van. Az istállóban három kisszék van elhelyezve a fejéshez, melyek egyike igen archaikus módon egyetlen fenyőtörzs kettéhasításéval készült úgy, hogy a lábakat az eredeti ágakból alakították ki. Ezek mellett még egy vesszőseprű és két lapát kap helyet az épületben a trágyázáshoz. A kaszálóra nyíló ajtó mellett van egy létra, mely mellett egy létrán a hiuba lehet feljutni, ahol szénát tartanak. Az istálló oldalában van a WC. A Kaliba használói A vizsgált időszakban a kalibát nem a tulajdonos használta, hanem az egy másik gyimesi családnak bérbe volt adva. A megállapodás értelmében ők gondozták el a gazda egy tehenét egész nyáron és még meghatározott mennyiségű sajtot (35 kiló) is adtak bérleti díjként. A család két, külön háztartásból álló, de mégis szorosan együttműködő kisebb egységből állt, melyben az alapot a nagyszülő-unoka viszony képezte s a családmag a nagyanya és megözvegyülése utáni új férje ill. az unoka és férje valamint újszülött gyermekük alkották. A szoros kapcsolat ellenére feszültségektől sem volt mentes ez a viszony. A munkákat közösen végzik, döntő többségben az idősek tulajdonában lévő eszközökkel (pl. szekér), és a fiatalok gyakran úgy érzik, hogy ők aránytalanul sokat dolgoznak és a

jövedelemből mégis lényegesen kisebb részt kapnak. A kutatás ideje alatt a kalibánál ténylegesen a fiatal pár valamint az öregember tartózkodott illetve a második napon egy tizenegy éves román fiú érkezett, akit a nyár hátralévő részére fogadtak fel mindenes segítőnek szállás, étel és néhány sajt fejében. A nagymama a falusi házban rendezte a szükséges tennivalókat (az otthonmaradt baromfiak ellátása, kaszáltatás stb.). A kalibánál négy tehén, egy tinó és egy bika volt. Egy tehén a gazdáé, egy a fiataloké, míg a többi állat az öregeké. Ezek mellett volt még egy igásló (az öregé), a fiatalok baromfiai (három „lili” tyúk (gyöngytyúk) kilenc csirkével, és két malac, valamint négy kutya a kaliba őrzésére és a vadak távoltartására. Munkák a kalibánál A család megélhetése a kalibánál két alapvető tevékenységen alapul, egyrészt az állattartás és ehhez kapcsolódóan a tejfeldolgozás, másrészt az erdőlés, ami lényegében illegális fakitermelést jelent. Ezekhez, mint kiegészítő tevékenység járul még az erdő által kínált különböző szezonális javak gyűjtögetése (pl. áfonya, málna, eper, gomba, gyógynövények). Az állatok tartása a kalibázásra jellemző sajátos rendben történik. A jószágok az éjszakát az istállóban töltik, nappal pedig felügyelet nélkül az erdőben illetve a közeli tisztásokon legelnek. Este általában az unoka indul keresésükre és hajtja őket vissza a kalibához. A teheneket naponta kétszer reggel és este fejik. A tejfeldolgozás mindig a reggeli fejés után történik. Ez utóbbi menetét csak röviden ismertetem, hiszen annak gyimesi hagyományairól több kitűnő tanulmány is megjelent már a szakirodalomban.7 A reggeli és esti tejet összeöntik, majd együtt langyosra melegítik, utána hozzáadják az oltót és kis időre pihenni hagyják. Mikor a tej összeállt a szilárdabb részt összemorzsolják, majd kézzel összegyűjtik a sajtot (édessajt) míg az edényben csak a savó marad. Az édessajtot egy rongyba rakják és összecsavarva kiszorítják a még benne maradt savót és utána a sajtprésbe teszik, ahol további egy napig préselődik, majd kivéve a verandán felfüggesztett deszkára kerül száradni. A sajt mellett természetesen a savót is hasznosítják. A fütőre rakva, melegítve, kavargatva abból nyerik az ordát. Hogy az orda könnyebben elváljon a savótól, ahhoz egy kevés „sebessavót” , vagyis néhány napos már megsavanyodott savót kevernek. Miután az ordát szűrővel kiszedik, egy likacsos zsákba teszik, ahol szellőzhet és folyamatosan használják, mint gyakori és kedvelt eledelt. A visszamaradt savót a disznókkal etetik meg. A már kész sajtból azt összetörve és megsózva, dézsába elrakva túrót is készítenek. A tejfeldolgozásból és sajtkészítésből pénzbevétele nem származik a családnak, az gyakorlatilag az önellátás szükségleteit fedezi, valamint ez biztosítja, ahogy már korábban jeleztük a bérleti díj egy részét, a felfogadott román fiú bérének egy hányadát valamint a későbbi időszakban cserealapot jelent pl. a kukorica beszerzéséhez a Moldvából Gyimesbe érkező román árusoknál. Tényleges készpénz bevétele a családnak az illegális erdőlésből adódik. Az erdő, mint megélhetési alap, fontosságára már Orbán Balázs is felhívta a figyelmet, mikor a Gyimesi szorosról szólt a Székely föld leírásában. Azonban már ő is arról panaszkodott, hogy a hajdani fenyveseket mind gyakrabban kopár, füves hegyoldalak váltják fel.8 Egybecsengenek mindezzel Dobos Ferenc szavai is, aki az 1930-as években a fűrészüzemek tevékenységét kárhoztatva rablógazdálkodásról beszél erdőgazdálkodás helyett. 9 A II. világháború után a még megmaradt fenyvesek az állam tulajdonába kerültek és csak 1989 után kapták vissza azt eredeti tulajdonosaik. Ma az erdőterületek egy része gyimesi gazdák tulajdonában van, míg más részük csíki falvakéban. Az erdők épségére erdőkerülő vigyáz. A 7

TANKÓ 2001., KÓSA – SZÁNTÓ V 1997. ORBÁN B 1869. 78. 9 DOBOS 1939. 35. 8

vizsgált család saját erdővel nem rendelkezik, az erdőlés a gyimesi megélhetés hagyományos pillére azonban továbbra is jelentős az életükben. Míg a gyimesi gazdák birtokait nem háborgatják, addig a csíki falvak erdejéből rendszeresen szállítják a fát a gyimesi „gájterekbe” (fűrésztelepekre). Ebben az a tény is segítségükre van, hogy a fűrészesek nem foglalkoznak vele, ki, honnan szerzi a fát, csak legyen és azt egyből készpénzben fizetik ki. A kockázat azonban nem kicsi, akit ugyanis az erdőkerülő megfog, az komoly birságra számíthat, az erdölés által megkeresett haszon többszörösére. Egy héten kettő, ritkábban három alkalommal visznek egy-egy szekér fát a fűrésztelepre. Ez rendszerint tőke fa, vagyis a törzs vastag része négy méteres darabokra felvágva. Ritkábban előfordult, hogy karót is visznek, ez a fenyő vége (kb. 10 cm átmérőjű), amit négy vagy öt méteres hosszban vágnak el. Ezért azonban kevesebb pénzt fizet a gájteres. A fáról levágott ágakat csapnak nevezik, s ezt tüzelőnek gyűjtik. Ebből egyébként büntetlenül lehet hozni, mivel a gájternél már nem veszik át, így értéktelennek számít, meg a kerülő sem szól érte. A fenyő földben maradt dücskőjét csutaknak nevezik. Annak ellenére, hogy jó tüzelő, nem igen foglalkoznak vele, mivel nehéz kiszedni ráadásul, mint láttuk a csapokhoz könnyen és szabadon hozzájuthat bárki. A favágás a megfelelő fenyő kiválasztásával kezdődik. Arra törekszenek, hogy az minél magasabb, egyenesebb legyen és a törzse megfelelő vastagságú, hogy egy fa kidöntésével minél több tőkéhez jussanak. Ha a törzs kiad három tőkét, azt jó és szép fának tarják. A fa kiválasztása után azon az oldalon, amerre dönteni akarják, kb. 1/3 részig befűrészelik majd baltával ék alakú rést vágnak. A befűrészelés kicsit befelé lejt. Utána a másik oldalról, néhány ujjnyival feljebb szembefűrészelnek. Amikor már majdnem feléig befűrészeltek, egy baltát, mint egy éket belevernek a vágásba s ezzel feszítik. Ha ettől nem dől még ki, akkor így könnyebb tovább fűrészelni. A fa kidöntése után levágják róla az ágakat (csutak), hogy csak a törzs (tőke) maradjon, addig amíg a fa hasznosítható. Utána kimérnek négy méteres darabokat. A kimérésre a baltát használták, ami egy méter a nyéllel és fejjel együtt. Feldarabolják a fát, majd ha meredek helyen kell kihúzatni, lehántják a kérgét, hogy jobban csússzon valamint az elejét megfaragják. Utána lóval húzatják a szekérhez. A húzatás úgy történik, hogy a fába a csaflinta (egy lánc végén két ékkel) ékszerű végét beleverik, majd a ló után akasztják. Fűrészeléskor ha megszorul a fába a fűrész, a baltát, mint éket beleütik a vájatba, hogy szétfeszítse (úgy, mint a döntésnél). Ha vékony a fa, akkor alulról fűrészelik. A kihúzatott fákat a szekérre rakják majd ott lánccal átkötik. Csatlókaró segítségével feszítik meg a láncot, hogy jól fogja a fákat. (4. ábra) A csatlókarót, ami bükkfából készül, a fa rakodásánál is használták, ezen hengergették fel a tőkéket. A fa mozgatásához fahúzó csákányt is használtak. Mint már említettük, az élet a kalibánál az állattartás és erdőlés mellett más kiegészítő tevékenységek végzésére is lehetőséget ad, nevezetesen az erdei javak gyűjtögetésére. A gyimesi hegyek vidéke gazdag ehető gyümölcsökben – elsősorban vadmálna, eper, fekete és piros áfonya, vagy ahogy Gyimesben mondják, kokojsza – valamint gombákban. Az előbbieket mikor az érés ideje van, vederszámra gyűjtik és abból lekvárt készítenek. De nemcsak magát a gyümölcsöt használják, hanem a növény szárát is – kokojsza kórót -, melyen néhány szemet hagynak és megszárítják. Így ez a későbbiekben ízletes teaként fogyasztható. A gombák közül a róka, a medve (hirip), a galamb és a fenyőgombát ismerik és szedik. A különböző munkafolyamatok és tevékenységek mellett az emberek életmódja jól jellemezhető az étkezési szokásokkal, a szabadidő felhasználásával vagy éppen a higiéniás viszonyokkal. A továbbiakban ezekre vonatkozólag nézzünk meg néhány adatot. A kalibánál a napi háromszori étkezés a jellemző, de az is előfordul, hogy ez valamilyen ok miatt kétszerire redukálódik. Az egyik étkezés mindig meleg étel, minden nap főznek. Az első étkezés reggel fejés után van. Ez általában hideg étel, rendszerint sajt, túró, kenyér, kevés szalonna. Az ebéd 1-2 óra körül következik, miután az emberek hazajöttek az

erdőből. Ez mindig főtt étel. Gyakoriak a levesek (krumpli leves, káposzta leves, hazug húsleves), a puliszka többféle változatos formában (túrós puliszka, lerakott puliszka), a bálmos, a melegítés. A tésztafélék is népszerűek (túrós, káposztás makaróni) valamint a főtt pityóka (krumpli), melyet sós ordával vagy hagymával fogyasztanak. Húsétel viszonylag ritkán van, egy héten egyszer, de elég gyakran hoznak a faluból különböző szalámikat, ami a főtt vagy sült húst pótolja. A vacsora az esti fejés után van. Ez rendszerint száraz étel (sajt, túró, kenyér) vagy az ebéd maradéka. A nyár folyamán végig nagy jelentősége van a gombának a család étrendjében. Azt fogyasztják egyszerűen csak a fütőn megsütve és megsózva vagy tokányként. A rókagombát gyakran csak olajban megsütve. Általános a minden esti mosakodás, fürdésre pedig minden héten egyszer kerül sor. A kisbabát is egy héten egyszer fürdetik. Míg a baba és az édesanya a fürdető teknőben tisztálkodnak, addig a férfiak számára a lavór szolgál a mosakodás és fürdés eszközéül. Mosásra mindig akkor kerül sor, mikor elegendő mennyiségű szennyes összegyűlt, általában egy héten egyszer, de a mosásnak nincs meghatározott napja. Hozzá házi főzésű szappant használnak, melyet a téli disznóvágáskor készítenek. (Az eldobásra ítélt belekből, zsiradékból főzik marószóda hozzáadásával. A szappanfőzéskor visszamaradt lúgot a szőnyeg tisztítására használják a falusi házakban.) A munkák közötti szünetekben, szabad időben általában pihennek, beszélgetnek, alszanak, esetleg kártyáznak. A kalibán belül mindenkinek megvan a saját helye, ami a térhasználatban, mint íratlan törvény működik. Étkezésnél az asztal bal oldalán ül az öreg, középen az unoka, míg jobb oldalon a férje. A szolga gyereknek az ágyon jut hely. Éjszaka a fiatal pár alszik a baloldali ágyon, míg az öreg a román fiúval a jobboldalin. Napközbeni pihenésre is ugyanígy használják az ágyakat. Egy nap a kalibánál Miután számba vettük a kalibánál folyó életet meghatározó, legfontosabb sajátosságait, érdemes ezeknek az együtteséből összeálló, egy munkanapban megfogalmazódó képet is megrajzolnunk. Legkorábban az öreg kelt fel, reggel hatkor, miközben megrakta a tüzet, ébresztette a román fiút és az unoka férjét. Ők miután felöltöztek, az istállóba mentek, ahol az előbbi kihányta a trágyát, miközben az utóbbi megfejte a teheneket. Fejés után 8 óra körül kiengedték az állatokat az istállóból a legelőre. Ezután nincs velük gond egészen estig. A tej feldolgozását az unoka végezte az előző esteli és a friss fejést összevegyítve. Közben a férfiak a napi teendőket beszélték. Eldöntötték, hogy fáért fognak menni, megbeszélték melyik részre és azt is, hogy tőkét vágnak. A megbeszélés alatt vendégek érkeztek (1/2 9 körül), a közeli esztena román pásztorai (a szolgagyerek az egyikük fia), és arra kérték az öreget, hogy szekerével segítsen nekik az esztenához kivinni a csapokat, amiket előző nap szedtek. Miután ebben megegyeztek, a pásztorok elmentek és következett a reggeli. (9 óra) Az étel sajt, túró és kenyér volt. Reggeli után 10 óra körül a férfiak útnak indultak míg az unoka otthon maradt. Először megetette a disznókat és baromfikat majd rendet rakott és hozzálátott a főzéshez. Ezalatt az emberek elvitték az esztenához a csapokat majd a reggel megbeszélt helyen tőkét vágtak. Ebben az egyik pásztor is segítségükre volt viszonzásul a fuvarért. Már elmúlt délután két óra, mikor a megrakott szekér fával visszaértek a kalibához. Ezt követte az ebéd: krumpli leves és túrós makaróni, majd beszélgetés és pihenés. Fél négy körül az unoka elment kokojszát gyűjteni, mivel a héten lekvár főzésre készülődött, a férje gombászni indult az erdőbe, az öreg a román fiúval pedig a kalibánál maradt és vigyázott a kicsire. Eredetileg a késő délutáni, kora esti órákban a fát be akarták vinni a faluba, de mivel a szekér defektes lett, így azt a következő estére halasztották. Az állatokat este hat óra után az unoka és a román fiú hajtották be. Ez általában egy fél órás tevékenység, mivel a tehenek nem szoktak elkóborolni

és megvannak a szokott helyek, ahol a napot befejezik. Előző nap azonban elmentek és az egyik az egész éjjelt az erdőben töltötte. (Ilyen állítólag egy nyáron ha egyszer előfordul.) Az esti fejésre fél hét után került sor, amit a fiatalok együtt végeztek. A tejet a kannába rakták félre reggelig. Miután megetették az állatokat, nyolc körül volt a vacsora (sajt, túró, kenyér, szalonna). Majd lefekvésig mindenki a kalibában maradt és beszélgettek. Tíz óra előtt nem sokkal csendesedett el a ház. Összegzés A fentiekben bemutatott kaliba és az azt használó család egy tipikus, de nem egyedüli, kizárólagos példáját mutatja a gyimesi csángók életformájának. Az kétségtelen tény, hogy a lakosság túlnyomó többségének a megélhetése még napjainkban is az állattartáson alapul és a hozzá kapcsolódó tejgazdaságon, mely a hagyomány nyújtotta keretek között, a kalibázás rendszerében valósul meg. Meg kell azonban jegyeznünk, hogy ez a rendszer sem egységes. A gyimesi családok saját lehetőségeik keretei között alkalmazzák a hagyományos formákat, és sajátos viszonyaikhoz szabva azokat teremtik meg fennmaradásuk alapjait. A számos külső tényező pl. a család munkaképes tagjainak a száma, a már meglévő gazdasági háttér vagy éppen a kaliba elhelyezkedése, felszereltsége stb. alapvetően meghatározzák ennek a sajátos életformának a gyakorlati megvalósulását. Könnyen belátható ez, ha csak egy egyszerű példát nézünk, ahol mondjuk a családi kaliba a faluhoz közel eső legelőnél helyezkedik el, gyakori az, hogy az csak alvó helyként valamint a tej feldolgozásának színtereként szerepel, de nem tényleges lakás. Napközben senki nem tartózkodott ott. Az reggeli munkák elvégzése után a kaliba kiürül s csak este az állatok behajtásához megy vissza valaki, aki elvégzi az esti tevékenységeket, kinn alszik és reggel újra megy vissza a faluba. Gyakori példa az is, hogy ahol öreg van a családban, az állandóan kinn tartózkodik s hozzá esetleg csak segíteni mennek ki a család fiatalabb tagjai. A fentiekben bemutatott család legtöbb tagja ténylegesen a kalibánál él tavasztól őszig. Csak egy személy tartózkodik a falusi házban és a többiek alkalomszerűen járnak be a faluba (leginkább a férfiak a fával) s ilyenkor ejtik meg az esetleges vásárlásokat is. Attól függően természetesen, hogy a kaliba milyen használatban van (állandó lakásként vagy csak éjszakai szállásként szolgál) változhat annak felszereltsége sőt maga az épület jellege is. Viszonylag gyakorinak tekinthetők például az egy osztatú épületek is az utóbbi funkcióban. Mindezek a jegyek azonban a kalibánál folyó tevékenység lényegét nem érintik. Az elvégzendő munkák jellege és gyakorlata jelentősen nem változik sőt maga az egész rendszer alapjaiban ugyanaz az egyediségben megfogalmazódó változatok ellenére. Ezért úgy vélem nem volt haszontalan próbálkozás egy konkrét család és az általa használt hegyi szállás, kaliba bemutatása annak minden esetleges untipikus vonása ellenére sem. Irodalom ANTAL Imre 1983 Udvarlás és leánykérés Gyimesben. Népismereti Dolgozatok. 1992 Gyimesi krónika. BÓDÁN Zsolt 2001 A megesett lány Gyimesben. In: Ünnepi írások a 80 esztendős Nagy Olga tiszteletére. Szerk.: Keszeg Vilmos-Viga Gyula. Néprajzi Látóhatár, X. évf. 1-4. sz. BOSNYÁK Sándor

1982 A gyimesvölgyi magyarok hitvilága. Folklór Archívum XIV. DOBOS Ferenc 1939 A gyimesi szoros földrajza. Pécs. FÖLDES László 1979 Havasi pásztorkodás. In: Magyar Néprajzi Lexikon. 2. köt. Bp. GUNDA Béla 1949 Gyimesi csángó rokonsági elnevezések. Magyar Nyelvőr. 1956 A gyimesi csángóknál. In: Néprajzi gyűjtőúton. Debrecen. KALLÓS Zoltán – MARTIN György 1969-70 A gyimesi csángók táncélete és táncai. Tánctudományi Tanulmányok. KÓSA-SZÁNTHÓ Vilma 1997 A gyimesi csángók táplálkozásáról. In: A táplálkozáskúltúra változatai a 18-20. században. Kalocsa. ORBÁN Balázs 1869 A gyimesi szoros. In: A Székelyföld leírása… II. k. Bp. PALÁDI-KOVÁCS Attila 2001 Állattartó gazdaságok. In: Magyar Néprajz II. Gazdálkodás. Bp. SALAMON Anikó 1987 Gyimesi csángó mondák, ráolvasások, imák. Békéscsaba. TANKÓ Gyula 1978 A gyimesi kalibázás. Művelődés. 8.sz. 1992 Gyimesi szokásvilág. Székelyudvarhely. 1995. Étkezési rend, étkezési szokások a gyimesieknél. Néprajzi Látóhatár, IV. évf. 3-4. sz. 1998 Kik vagyunk mi, gyimesi csángók? Néprajzi Látóhatár , VII: évf. 1-2. sz. 2001 Életvitel a Gyimesekben. Székelyudvarhely. TANKÓ József Jáni 1994 Ilyen volt... In: Csángók a XX. században. Néprajzi Közlemények. XXXIII. Bp. TÁNCZOS Vilmos 1996 Gyöngyökkel gyökereztél. Csíkszereda. VÁMSZER Géza 1940 A gyimesi csángók eredete, települési és gazdasági viszonyai. Láthatár. 1977 Életforma és anyagi műveltség. Bukarest.