BÜNTETÉS-VÉGREHAJTÁS ORSZÁGOS PARANCSNOKSÁGA
Ajánlati dokumentáció és kiegészítő iratok
„Mosodai szolgáltatás megrendelése a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága által, egészségügyi intézmények számára” 1. rész tárgyú közbeszerzési eljárásban
Budapest 2013.
2
Ajánlatok összeállításának tartalmi és formai követelményei Tartalmi követelmények Ajánlattevőnek meg kell felelnie az ajánlati felhívás szerinti pénzügyi, gazdasági és műszaki alkalmassági követelményeknek. Az ajánlatot magyar nyelven, a jelen ajánlati dokumentációban leírtaknak megfelelő formában és tartalommal kell benyújtani. Az ajánlathoz kapcsolódó összes dokumentumot, igazolást, nyilatkozatot magyar nyelven kell elkészíteni és csatolni, azonban az ajánlatkérő a nem magyar nyelven benyújtott dokumentumok ajánlattevő általi felelős fordítását elfogadja. A felelős fordítás alatt ajánlatkérő azt érti, hogy az adott fordítást az ajánlattevő cégszerű aláírással hitelesíti és tartalmáért az ajánlattevő teljes felelősséget vállal. Az utóbbi esetben ajánlattevő cégszerű képviseletére jogosult személyé(/ei)nek az ajánlatban külön nyilatkoznia(/iuk) kell, hogy a fordítás tartalmilag mindenben megegyezik az eredeti szöveggel és ezért az ajánlattevő a felelős. Az ajánlat elkészítésével, benyújtásával kapcsolatban felmerülő összes költség Ajánlattevőt terheli. Az ajánlatban kért adatok, információk benyújtásáért, illetve azok valódiságáért az Ajánlattevő felel. Az ajánlatnak tartalmaznia kell az Ajánlattevő teljes üzleti címét, és keltezéssel, aláírással kell ellátni, olyan személynek vagy személyeknek, akik kellő – a cég hivatalos, a cégokmányokban is szereplő vezetője által aláírt – jogosultsággal, illetve meghatalmazással rendelkeznek ahhoz, hogy az Ajánlattevő nevében kötelezettséget vállaljanak. Formai követelmények Ajánlatkérő az alábbi formai követelményeket írja elő: Ajánlattevőnek magyar nyelven egy papír alapú példányban és egy elektronikus példányban kell ajánlatát benyújtani. Az ajánlat papír alapú példányát zsinórral, lapozhatóan össze kell fűzni, a csomót matricával az ajánlat első vagy hátsó lapjához rögzíteni, a matricát le kell bélyegezni, vagy az Ajánlattevő részéről erre jogosultnak alá kell írni, úgy hogy a bélyegző, illetőleg az aláírás legalább egy része a matricán legyen. Az ajánlatnak az elején tartalomjegyzéket kell tartalmaznia, mely alapján az ajánlatban szereplő dokumentumok oldalszám alapján megtalálhatóak. Az ajánlatot oldalszámozással kell ellátni a következők szerint. Az ajánlat oldalszámozása eggyel kezdődjön és oldalanként növekedjen. Elegendő a szöveget vagy számokat vagy képet tartalmazó oldalakat számozni, az üres oldalakat nem kell, de lehet. A címlapot és hátlapot nem kell, de lehet számozni. Az ajánlatkérő ettől kismértékben eltérő számozást (pl. egyes oldalaknál. /A, /B oldalszám) is elfogad, ha a tartalomjegyzékben az egyes iratok helye egyértelműen azonosítható. Ajánlatkérő a kismértékben hiányos számozást kiegészítheti, ha ez az ajánlatban való tájékozódása, illetve az ajánlatra való hivatkozása érdekében szükséges. Az ajánlatban lévő, minden – az Ajánlattevő vagy alvállalkozó, vagy az alkalmasságot igazoló gazdasági szereplő által készített dokumentumot (nyilatkozatot) a végén alá kell írnia az adott gazdálkodó szervezetnél erre jogosult(ak)nak vagy olyan személynek, vagy személyeknek aki(k) erre a jogosult személy(ek)től írásos felhatalmazást kaptak. Az egész ajánlatban csak olyan változtatás, áthúzás, vagy törlés lehet, amelyek az ajánlatkérő által kiadott pontosításokkal, kiegészítésekkel való egyezést szolgálják, vagy az Ajánlattevő által elkövetett hibák javítására vonatkoznak, mely esetben az ajánlatot aláíró személy, vagy személyek kézjegyével kell ellátni azt.
3
Az ajánlatot gépírással, vagy más kitörölhetetlen módon olvashatóan kell megírni. A Kbt. 45. § alapján bármely gazdasági szereplő, aki a közbeszerzési eljárásban ajánlattevő lehet - a megfelelő ajánlattétel érdekében az ajánlati felhívásban, valamint a dokumentációban foglaltakkal kapcsolatban írásban kiegészítő (értelmező) tájékoztatást kérhet az ajánlatkérőtől. A kiegészítő tájékoztatást a kérés beérkezését követően ésszerű határidőn belül, de az ajánlattételi határidő lejárta előtt legkésőbb hat nappal kell megadni. Ha a kiegészítő tájékoztatás iránti kérelmet az előzőekben meghatározott válaszadási határidőt megelőző negyedik napnál később nyújtották be, a kiegészítő tájékoztatást az ajánlatkérőnek nem kötelező megadnia, de megadhatja, amennyiben úgy ítéli meg, hogy a későn érkezett kérdés megválaszolása a megfelelő ajánlattételhez, illetve részvételre jelentkezéshez szükséges. Az ajánlatkérő – ha a válaszadáshoz és a válasz figyelembevételéhez nem áll megfelelő idő rendelkezésre ilyenkor is élhet az ajánlattételi határidő meghosszabbításának lehetőségével. Ahol a Kbt. vagy a Kbt. illetve a felhatalmazása alapján megalkotott külön jogszabály alapján az ajánlatkérő a közbeszerzési eljárás során valamely dokumentum benyújtását írja elő, a dokumentum ha jogszabály eltérően nem rendelkezik - egyszerű másolatban is benyújtható. Az ajánlattevő az alkalmasság igazolása során a Kbt. 55.§ (6) bekezdése értelmében az alábbi esetekben támaszkodhat a más szervezet kapacitásaira: a) ha az alkalmasság igazolásakor bemutatott, más szervezet által rendelkezésre bocsátott erőforrásokat a szerződés teljesítése során ténylegesen igénybe fogja venni és ennek módjáról nyilatkozik, ilyen nyilatkozatnak tekintendő az is, ha a szervezet alvállalkozóként megjelölésre került, vagy b) ha az alkalmassági követelmény korábbi szállítások, szolgáltatások vagy építési beruházások teljesítésére vonatkozik, az ajánlattevő (részvételre jelentkező) nyilatkozik arról, hogy milyen módon vonja be a teljesítés során azt a szervezetet, amelynek adatait az alkalmasság igazolásához felhasználja, amely lehetővé teszi e más szervezet szakmai tapasztalatának felhasználását a szerződés teljesítése során, vagy c) a gazdasági és pénzügyi alkalmasság igazolása során - amennyiben az a) pontban foglaltaktól eltérően, az alkalmassági követelmények nem a teljesítéskor ténylegesen rendelkezésre bocsátható erőforrásokra vonatkoznak - akkor is, ha az ajánlattevő (részvételre jelentkező) ajánlatában (részvételi jelentkezésében) benyújtja az alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezet nyilatkozatát, amelyben e más szervezet a Ptk. 274. § (1) bekezdésében foglaltak szerint kezességet vállal az ajánlatkérőt az ajánlattevő teljesítésének elmaradásával vagy hibás teljesítésével összefüggésben ért olyan kár megtérítésére, amely más biztosítékok érvényesítésével nem térült meg. Az ajánlatot jól lezárt csomagolásban kell benyújtani, és azokat személyesen, vagy postai úton eljuttatni a következő címre: Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága, Központi Ellátási Főosztály, 1054 Budapest, Steindl Imre u. 8. II. em. 235. A csomagoláson/borítékon „Mosodai szolgáltatás megrendelése a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága által, egészségügyi intézmények számára” 1. rész– közbeszerzési eljárás, határidő előtt nem bontható” megjelölést fel kell tüntetni. Mivel a bontás a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságán történik, az épületbe történő beléptetés szabályai miatt a belépés időigényes, emiatt javasolt a megadott határidő előtt legalább 20 perccel korábban megérkezni. Az ajánlatoknak az ajánlati határidő napján történő benyújtása esetén kérjük a fentiek figyelembe vételét! A Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága épületébe történő belépéskor a személyazonosság igazolása szükséges.
4
A postán feladott ajánlatot ajánlatkérő akkor tekinti határidőn belül benyújtottnak, ha annak kézhezvételére az ajánlattétel határidejéig sor kerül. Az ajánlat, illetve az azzal kapcsolatos postai küldemények elvesztéséből eredő kockázat Ajánlattevőt terheli. Amennyiben bármelyik ajánlat az ajánlattételi határidőnél később érkezik meg ajánlatkérőhöz, úgy az érvénytelen. Az ajánlatok megadott helyre történő megérkezésének biztosítása Ajánlattevő felelőssége. Ajánlattételi határidő: 2014. március 3. Az ajánlatok felbontása és értékelése Az ajánlat(ok) felbontásának ideje, helye, az ajánlatok felbontásán jelenlétre jogosultak: 2014. március 3. 11 óra, Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága, 1054 Budapest, Steindl Imre u. 8. II. em. 235. A felbontásnál jelen lehetnek a Kbt. 62. § (2) bekezdés szerinti személyek. Az ajánlatok felbontásakor ajánlatkérő ismerteti az Ajánlattevők nevét, címét (székhelyét, lakóhelyét), valamint azokat a főbb, számszerűsíthető adatokat, amelyek az értékelési szempont alapján értékelésre kerülnek (a nettó ajánlati árakat). Az ajánlatkérő az ajánlatok bontásának megkezdésekor, az ajánlatok felbontása előtt közvetlenül ismerteti – a 18. § (2) bekezdésének alkalmazása nélkül számított – becsült értékét a szerződés teljesítéséhez rendelkezésre álló anyagi fedezet összegét, rész-ajánlattétel biztosítása esetén részenként. Az ajánlatkérő bontáskor vizsgálja, hogy - az ajánlat formailag megfelel-e az előírtaknak, - határidőre beérkezett-e, - a csomagolás szabályos és sértetlen-e, - mind a papír alapú, mind az elektronikus példány megvan-e. Ajánlatkérő az összes Ajánlattevő számára azonos feltételekkel, szükség esetén több alkalommal is hiánypótlási lehetőséget biztosít a Kbt. 67. § szerint. A hiányok pótlása - melynek során az ajánlatban szereplő iratokat módosítani és kiegészíteni is lehet csak arra irányulhat, hogy az ajánlat vagy részvételi jelentkezés megfeleljen az ajánlati felhívás, a dokumentáció vagy a jogszabályok előírásainak. A hiánypótlás során a 26. § nem megfelelő alkalmazása esetén az ajánlatban alvállalkozóként megjelölt gazdasági szereplő közös ajánlattevőnek vagy több szakaszból álló eljárásban kizárólag a részvételi szakaszban közös részvételre jelentkezőnek minősíthető. Az ajánlatok érvényességének vizsgálata: Az ajánlatok felbontása utáni értékeléskor történik az ajánlatok részletes tartalmi ellenőrzése. Ekkor kerül sor annak megállapítására, hogy tartalmi szempontból az ajánlatok érvényesek-e, megfelelnek-e az ajánlati felhívás és az ajánlati dokumentáció követelményeinek. Az ajánlat érvénytelensége megállapításánál ajánlatkérő a Kbt. 74-75. § alapján jár el. Ajánlatok értékelése és összehasonlítása: Ajánlatkérő az ajánlati felhívásban, illetve az ajánlati dokumentációban meghatározott, feltételeknek megfelelő ajánlatokat a Kbt. 71. § (2) bekezdés a) pontjában meghatározott a legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat kiválasztásának szempontja alapján bírálja el. Az eljárás eredményéről (az ajánlatok elbírálásáról) szóló összegezés megküldése és szerződéskötés
5
Az ajánlatkérő az ajánlatokat az ajánlati felhívásban rögzítetteknek megfelelően 30 napon belül bírálja el, mely határidőt indokolt esetben a Kbt. 65. § (2) bekezdés alapján meghosszabbíthat. Az ajánlatkérő az eljárás eredményéről az ajánlattevőket az ajánlatok elbírálásnak befejezéskor elkészített írásbeli összegzés részükre történő megküldésével tájékoztatja. Ajánlatkérő eredményes közbeszerzési eljárás alapján a szerződést a nyertes szervezettel (személlyel) közös ajánlattétel esetén a nyertes szervezetekkel (személyekkel) - írásban köti meg a közbeszerzési eljárásban közölt végleges feltételek, szerződéstervezet és ajánlat tartalmának megfelelően. Az ajánlatkérő az eljárás nyertesével köti meg a szerződést, vagy - a nyertes visszalépése esetén - az ajánlatok értékelése során a következő legkedvezőbb ajánlatot tevőnek minősített szervezettel (személlyel), ha őt az ajánlatok elbírálásáról szóló írásbeli összegezésben megjelölte. Az ajánlatok elbírálásáról szóló írásbeli összegezésnek az ajánlattevők részére történt megküldése napjától a nyertes Ajánlattevő és – az előző bekezdés szerinti esetben – a második legkedvezőbb ajánlatot tett Ajánlattevő ajánlati kötöttsége további harminc nappal meghosszabbodik. Az ajánlatkérő a szerződést az ajánlati kötöttség ezen időtartama alatt köteles megkötni, a szerződés azonban nem köthető meg az írásbeli összegezés megküldése napját követő tíz napos időtartam lejártáig, kivéve a Kbt. 124. § (8) bekezdésében foglaltak szerint.
6
A közbeszerzés műszaki leírása A közbeszerzési eljárás mindegyik részére irányadó információk: Az ajánlatot az ártáblázatban felsorolt mennyiségekre kell megadni. Az ajánlati ár tartalmazza az Ajánlatkérő telephelyein keletkező szennyes textíliák és matracok mosását, mángorlását, vasalását, javítását, valamint a megjelölt teljesítési helyekre történő szállítási, rakodási és egyéb költségeit. A mosatási szolgáltatás keretében megajánlott tisztítási szolgáltatás(ok)nak mindenkor meg kell felelniük az MI-03 38-81, az MI-03-145-81, EÜM 29/1-76, EÜMI 03-79-77. számú Egészségügyi Ágazati Műszaki Irányelvekben rögzítettek szerinti fertőtlenítő előírásnak, valamint a mindenkor hatályban lévő irányelveknek. Ajánlattevőnek igazolnia kell, hogy a mosodai szolgáltatást, és a kimosott textíliák szállítását az -ÁNTSZ által kiállított szakhatósági hozzájárulás, vagy ezzel egyenértékű dokumentum (bizonyítvány, állásfoglalás, jegyzőkönyv stb.), valamint - a 18/1998 (VI.3.) NM rendelet 35. § (4) foglaltakra is figyelemmel - akkreditált laboratóriumok által a 2013. évben készített legalább megfelelő minősítésű higiénés jegyzőkönyv(ek), szakvélemény(ek), mikrobiológiai felülvizsgálati jegyzőkönyve(k) vagy azzal egyenértékű dokumentumo(k) alapján végzi. Ezen dokumentumokat kérem ajánlatába csatolja be! Ajánlattevő I. osztályú minőségű szolgáltatásra tehet ajánlatot. A szállítással, illetve a teljesítéssel kapcsolatos részletes feltételeket a szerződés tartalmazza. Ajánlati ár: A megajánlott árnak a szerződéses időszakban fixnek kell lennie és tartalmaznia kell az Ajánlattevőnek a teljesítéssel kapcsolatban felmerült valamennyi járulékos költségét (szállítás, kirakodás, javítás stb.). Áremelésre nem kerülhet sor. Az ajánlati ár bírálati szempont esetében kérjük a nettó és bruttó értéket is feltüntetni a felolvasólapon magyar forintban! Ajánlatkérő a Kbt. 125. § (3) bekezdés b) pontja alapján szociális feltételként előírja, hogy a szerződő másik fél a szerződés hatálya alatt a közbeszerzésre tett ajánlat esetén legalább 5 fő fogvatartott folyamatos foglalkoztatását biztosítsa a szerződés teljesítéséhez kapcsolódó tevékenységi területen. A feltételt jelenleg is teljesíteni képes ajánlattevő egyszerű másolatban csatolja a foglalkoztatásról szóló megállapodást. Egyéb esetben ajánlattevő csatolja a büntetés-végrehajtási intézet erre vonatkozó igazolását ajánlatához. A foglalkoztatásra vonatkozó megállapodás a megkötendő szerződés mellékletét képezi, betartásuk kötelező. A szolgáltatást végző vállalkozó rendelkezzen egészségügyi szennyezett textília mosására vonatkozóan ÁNTSZ által kiállított szakhatósági hozzájárulással, vagy ezzel egyenértékű dokumentummal, a nosocomialis fertőzések megelőzésére szolgáló mosási módszerrel. Vállalkozó a szolgáltatás folytonosságának biztosítása érdekében rendelkezzen megfelelő kapacitással. A textíliák közepesen, illetve erősen szennyezettek. Valamennyi átadásra kerülő textília az alkalmazandó mosási technológia tekintetében fertőzöttnek minősül. A fertőzött textília mosása a mosásra kerülő anyag minőségétől függően vagy termodezinfekciós mosással (90°-95° C, 15 perc), vagy kemo-termodezinfekciós mosással kell történjen. A kemo-termodezinfekciós mosás peroxiddal történjen, Na-hypochlorit, illetve klórtartalmú mosószer a mosáshoz nem használható. (A chlorhexidin
7
tartalmú fertőtlenítőszerek a textíliára kerülve, majd klórtartalmú mosószerrel mosva a textíliákon barnás-vörös elszíneződést okozhat, mely foltokat nem lehet eltávolítani.) Valamennyi felhasználásra kerülő módszernek az illetékes hatóság által engedélyezettnek kell lennie. Vállalkozó feladatai, kötelezettségei: A feladat a Kedvezményezett részére mosodai szolgáltatás végzése (mosás, szárítás, mángorlás, vasalás, hajtogatás, varrodai javítás, szállítás) az egészségügyre vonatkozó kórházi higiénét biztosító előírások betartásával, az alábbiakban meghatározottak szerint: A szolgáltatást végző vállalkozó rendelkezzen: 1. egészségügyi szennyezett textília mosására vonatkozóan az ÁNTSZ által kiállított szakhatósági hozzájárulással, vagy ezzel egyenértékű dokumentummal (bizonyítvány, állásfoglalás, jegyzőkönyv stb.), valamint - a 18/1998 (VI.3.) NM rendelet 35. § (4) foglaltakra is figyelemmel - akkreditált laboratóriumok által a 2013. évben készített legalább megfelelő minősítésű higiénés jegyzőkönyv(ekk)el, szakvélemény(ekk)e, mikrobiológiai felülvizsgálati jegyzőkönyve(kk)l vagy azzal egyenértékű dokumentum(okk)al. Vállalkozónak be kell mutatni, hogy milyen fertőtlenítő mosási eljárást alkalmaz, az alkalmazott technológia megfelel-e a nosocomialis fertőzések megelőzésére szolgáló mosási technológiának. a textil forgó biztosítására megfelelő kapacitással, különös tekintettel a László Kórház telephely két Csontvelő-transzplantációs Osztályának nagy mennyiségű napi textiligényére, amelyet még aznap sterilizáltatni is kell (steril lepedő, steril köpeny stb.)
Mosodai szolgáltatás:
Mosás, Szárítás (technológiától függően), Mángorlás, vasalás, finiselés (technológiától függően) Varrodai javítás (stoppolás, foltozás, gomb, kötők, zseb visszavarrása, stb.), Rendeltetésszerűen nem használható (selejt) textília különválogatása és a használható textíliától elkülönített módon történő visszaszolgáltatása, ágy– és beteg, illetve műtéti textília esetén pótlása Szennyes és tiszta textília – zárt csomagolásban történő – el- és visszaszállítása, Szennyes és tiszta textília szállítása Kedvezményezett telephelye és a mosoda között elkülönítetten, fertőtlenített, zárt szállító kocsiban, A mosodai szolgáltatásnak elválaszthatatlan részei azok a tevékenységek, munkafolyamatok és adminisztrációk, amelyek a szerződésszerű teljesítést megalapozzák, illetve ellenőrizhetővé teszik. A szolgáltatások ára ezen tevékenységgel, munkafolyamatokkal és adminisztrációval együtt értendő. A mosógépek fertőtlenítési hatékonyságát ellenőrizni kell félévente, valamint egyéb esetekben. műszaki javítás után. Az ellenőrzésről valamint a műszaki javításról jegyzőkönyvet kell készíteni, amelyet a Kedvezményezettnek írásban a Vállalkozó köteles megküldeni.
Vállalkozó kötelezettséget vállal arra, hogy a textíliák tisztítását az alábbiakban részletezett technológiai előírásnak megfelelően és textíliát kímélő módon végzi: Az ellátottak és az alkalmazottak textíliáit egymástól elkülönítetten mossa és kezeli.
8
A szennyezett textília kezelése, mosása, tárolása a szállításig az Országos Epidemiológiai Központ Dezinfekciós Osztálya Tájékoztató a fertőtlenítésről ” A járványügyi gyakorlatban és az egészségügyi szolgáltatásban alkalmazható fertőtlenítő eljárások kézikönyve” 2012 ” („1/A” melléklet) leírtaknak vagy azzal egyenértékű vagy az újabb megjelenésű kiadványok leírásnak megfelelően történjen: A termodezinfekciós mosási technológia a pamut és poliészter-pamut anyagú textíliára alkalmazható, Kemo-termodezinfekciós mosási eljárás szerint történjen a poliészter-pamut szálkeverésű egészségügyi textíliák, poliuretán ágybetétek mosása, A mosást fertőtlenítő hatású mosószerrel kell végezni, ami a chlorhexidin miatt nem lehet klórtartalmú A textíliák mosását a szennyezettség fokának megfelelően kell elvégezni, A mosási technológiát a fertőtlenítendő anyag minősége szerint kell kiválasztani, Az alkalmazott mechanikai hatásokat figyelembe kell venni, A III. fokozatú szennyezettségű textíliák mosásánál a mosás fázisai, termo-dezinfekciós és kemo-termo-dezinfekciós eljárással a következő: Előöblítés, Előmosás, Köztes öblítés, illetve centrifugálás, Mosás, Öblítés. Az I. és II. fokozatú szennyeződés esetén az előöblítés elmaradhat.
Szennyezettségi fok: I. Fok: közepesen szennyezett textíliák, ágynemű, törölköző, betegruházat, valamint mindaz, ami nem sorolható a III. fokozatba, II. Fok: erősen szennyezett textíliák, minden védő-, és munkaruha, III. Fok: véres, fekáliás, gennyes, zsíros textília. IV. Fok: speciális fertőzések kapcsán használt textíliák A szelektíven gyűjtött szennyes dolgozói védőruha, műtői és beteg textília átvétele zsákolva, a szivacsmatrac, tollpárna mosása átadása intézet által megjelölve történik. A szennyes textíliát szennyes zsákba helyezéskor az intézet kísérőlapon vezeti, a behelyezett textília fajtáját, mennyiségét megjelölve. A mosásból kikerült, de szennyezett textíliát ismételten mosásnak kell alávetni. Speciális fertőzések kapcsán (multirezisztens kórokozók, tbc., HIV/AIDS, IV. veszélyességi fokozatú fertőzések stb.) használt textíliák mosása – akár termo-dezinfekciós, akár kemo-termodezinfekciós eljárással történik – az előírtnál hosszabb ideig történjen. Ez függ a textília minőségétől, anyagától, a szennyezettségi fok, a mosási hőfoktól, a mosószertől. OEK Dezinfekciós Osztálya: Tájékoztató a fertőtlenítésről (A betegellátásban és a járványügyi gyakorlatban alkalmazható fertőtlenítő eljárások; Szerzők: Dr. Pecho Zoltán, Dr. Milassin Márta) kiadvány szerint kell eljárni.
Minőség szakmai protokoll: A mosodai szolgáltatás fogalmainak egyértelművé tétele érdekében a szolgáltatás teljesítésének minőségi mutatóit az alábbiakban határozzuk meg:
9
A betegekkel kapcsolatba kerülő összes textíliát potenciálisan fertőzöttnek kell tekinteni, ezért az összes textíliát fertőtlenítő mosásnak kell alávetni. Fertőtlenítő mosást csak egészségügyi szennyes textília mosására engedéllyel rendelkező mosodában lehet biztosítani, ahol a fertőtlenítő mosást követően az üzem rendszere meggátolja a textília visszafertőződését egészen a megrendelőnek történő visszaadásig.
Higiénikus mosoda fogalma:
A higiénikus mosoda legyen képes mind termo-dezinfekciós, mind kemo-termo-dezinfekciós eljárás kivitelezésére. Az egyes fertőtlenítő mosási technológiák hatékonyságát (fertőtlenítő effektusait) biológiai tesztekkel (ÁNTSZ) és a jogszabályban előírtak szerint, panasz esetén azonnal, e nélkül minimum félévente ellenőrizni kell.
Tiszta fogalma:
Szabad szemmel látható szennyeződést nem tartalmazó, fertőtlenített, vasalt, száraz, textília.
Varrni való, javítani való:
Gombhiányos, kötőhiányos, varrás mentén szakadt textíliák, Szakadás esetén a foszló részek eldolgozása szükséges esztétikai okok miatt, Maximum 3 cm x 3 cm folt fogadható el, termopatch-al történő javítással Foltok színe egyezzen meg az alapszínnel.
Selejt fogalma: Anyag elvékonyodása miatt átlátszóvá vált textília, Egy textílián belül több szakadás (0,5 m2-en belül 3-nál több szakadás), Félbeszakadt textíliák, Anyagfolytonossági hibás (lyukas) textíliák. Vállalkozó további feladatai, kötelezettségei a beszerzés tárgya vonatkozásában:
Vállalkozó a szolgáltatás folytonosságának biztosítása érdekében rendelkezzen megfelelő kapacitással. A szolgáltatás tárgya napi átlagosan – munkanaponként - kb. 2974 kg szennyes textília tisztítása. Várható megoszlása: normál textília 2 416 kg, műtéti textília 558 kg, továbbá párna 31 db, pléd 16 db, matrac 4 db, MOP 238 db. A textíliák közepesen, illetve erősen szennyezettek. Valamennyi átadásra kerülő textília az alkalmazandó mosási technológia tekintetében fertőzöttnek minősül. A fertőzött textília mosása a mosásra kerülő anyag minőségétől függően vagy termodezinfekciós mosással (90°-95° C, 15 perc), vagy kemo-termodezinfekciós mosással kell történjen. A kemo-termodezinfekciós mosás peroxiddal történjen, Na-hypochlorit, illetve klórtartalmú mosószer a mosáshoz nem használható. (A chlorhexidin tartalmú fertőtlenítőszerek a textíliára kerülve, majd klórtartalmú mosószerrel mosva a textíliákon barnás-vörös elszíneződést okozhat, mely foltokat nem lehet eltávolítani.) Valamennyi felhasználásra kerülő módszernek az illetékes hatóság által engedélyezettnek kell lennie.
10
Kedvezményezett jogosult a szerződés időtartama alatt a megajánlott technológia vállalkozó üzemében történő ellenőrzésére, illetve független szakértő felkérésére a technológia ellenőrzésére. A Kedvezményezett textília forgási sebességére (a szennyes textília átvételétől a tiszta visszaadásig eltelt időszak) vonatkozó elvárása: műtéti textília (zöld lepedő, zöld ing, zöld nadrág, zöld kabát (zsilipruha), kompressz és a László Kórház telephelyéről elszállított MOP-ok esetén 24 óra, egyéb anyagok esetén 48 óra. A szennyes elszállítására és a mosott textíliák visszaszállítására konténerekben kerül sor. A tiszta ruha szállítása munkanapokon reggel 06:00-07:00 között, míg a szennyes ruha elszállítása munkanapokon 11:00-13:00 között kell történjen. A textília szállításához használt szállítóeszközök résmentesen záródó, tisztítható –fertőtleníthető szállítótérrel rendelkezzenek. A mosodai anyagmozgatáshoz használatos eszközök, szállítójárművek raktere, szállítókonténerek mosható – fertőtleníthető anyagból készüljenek. A csomagolási és szállítási költségeket (beleértve a konténerek biztosítását is) a szolgáltatást végzőnek kell viselnie, a szerződéses ellenérték terhére. A szállítandó textília fuvareszközre történő le- és felrakása a vállalkozó feladata. Vállalkozó garanciát vállal, hogy a szolgáltatás biztosításában egymást követő két naptári napnál hosszabb kimaradás nem történik akkor sem, ha az egymást követő munkaszüneti és/vagy ünnepnapok ennél hosszabb ideig tartanak. Ennek megfelelően vállalkozónak ilyen esetekben előzetesen legalább 15 (tizenöt) nappal korábban tájékoztatnia kell a Kedvezményezettet, hogy munkaszüneti / ünnepnapokon milyen időpontban teljesít szolgáltatást. Kedvezményezett az esedékesség napja előtt 5 (öt) munkanappal kérheti a hivatalosan kiadott munkarendtől való esetenkénti rendkívüli eltérést. Vállalkozó az előző bekezdésben foglalt garanciát vállalja arra az esetre is, ha saját berendezéseiben előre nem látható meghibásodás keletkezne, vagy egyéb akadályozó körülmény állna elő. Ilyen esetekben Kedvezményezettet haladéktalanul értesíteni kell és tájékoztatni arról, hogy a szolgáltatás teljesítése az átmeneti időszakban milyen módon történik. A szennyezett textília átadás-átvétele a Kedvezményezett Szent István kórházi a Merényi Gusztáv kórházi és a Szent László kórházi telephelyén, a Kedvezményezett által kiállított Mosatási jegyzék alapján történik, melyen tételesen feltüntetésre kerül a textíliák féleségenkénti megnevezése, darabszáma. A veszélyes fertőzésben szenvedő betegek szennyes textíliái „egyedi csomagolásban”, jelöléssel ellátva, esetenként a tartalom megjelölésével érkezhetnek a mosodába. Kibontani, megszámolni a fertőzés továbbterjedésének megakadályozása céljából nem lehet. Tiszta textília átadás-átvétele a Kedvezményezett Szent István kórházi a Merényi Gusztáv kórházi és a Szent László kórházi telephelyén, a vállalkozó által kiállított Mosatási jegyzék alapján történik, melynek tartalmaznia kell a textília féleségenkénti megnevezését, darabszámát, valamint a tisztán és szárazon mérlegelt súlyát, mely a számla kiállításának az alapja. Vállalkozó csak az Egyesített Szent István és Szent László Kórház-Rendelőintézet hivatalos pecsétjével ellátott textíliáit szállíthatja vissza. Az Egyesített Szent István és Szent László Kórház-Rendelőintézet (rövidített elnevezése ESZSZK), amelynek egyik telephelye a Merényi Kórház telephely is. A textíliák jelentős többsége – mivel az egyesítés több éve történt – az egyesített intézmény pecsétjével, azaz ESZSZK bélyegzővel van ellátva valamennyi telephelyen. Kivételesen azonban előfordulhat, hogy még használatban van egyesítés előtti bélyegzővel ellátott textília (vagy István Kórház, vagy László Kórház, vagy Merényi Kórház akkor hivatalos bélyegzőjével) természetesen ezeket a textíliákat is el kell szállítani, illetve visszaszállítani.
11
Az átadott-átvett textília mennyiségi eltérése esetén a vállalkozó felelős a hiányért. A hiány regisztrálását követő 5 (öt) munkanapon belül a vállalkozó kártérítést köteles fizetni, a hiányzó tételek pótlását fedező beszerzési összegről a Kedvezményezett által kiállított számla alapján. A nem selejtes, de sérült, szakadt textíliát a vállalkozó köteles a mosatási rendszerből javításra kivonni, s azt javítva, visszamosatva a Kedvezményezett részére telephelyén bizonylattal átadni. Kedvezményezett részére a nem megfelelően tisztított (pecsétes) textíliát, illetve a sérülten, szakadtan visszaküldött textíliát a vállalkozó köteles térítésmentesen kijavítva, visszamosatva bizonylattal átadni. „Megtaposott”, szállítás közben szennyeződött és tiszta fogalmának nem megfelelő textília újramosást igényel. A Kedvezményezett által minőségi kifogással visszaküldött textíliát a vállalkozó köteles térítésmentesen újramosni. Az ajánlati árnak tartalmaznia kell minden szolgáltatással kapcsolatban felmerült költséget. Az árat az egészségügyi normál, illetve műtéti textíliák esetében Ft/kg + ÁFA bruttó egységben is meg kell adni, melynek alapja a tiszta, száraz, vasalt lemért textília súlya. Párna, pléd matrac és MOP esetén az ajánlati árat Ft/db + ÁFA bruttó egységben is meg kell adni. A megajánlott ár a szerződés időtartama alatt nem változtatható.
A vállalkozó által betartandó vagyonvédelmi előírások a gépkocsik és a munkavállalók azonosítását, intézeti területre való beléptetését és kiléptetését, ellenőrzését illetően: Általános szabályok: Vállalkozó köteles a kórházi szabályzatok, és belső utasítások előírásait betartani. A rájuk vonatkozó szabályokat a szerződéskötéskor kötelesek áttanulmányozni és az előírások tudomásul vételéről írásban nyilatkozni. A szerződő fél, a Kórházban érvényes belső szabályok és szabályzatok előírásaiból a dolgozóit a szerződés érvénybe lépésekor köteles felkészíteni és a tudomásul vételről a dolgozókat írásban nyilatkoztatni. Vállalkozó, mint munkáltató vegye figyelembe az alábbiakat: „A munkáltató köteles a munkavállalók egészségét és biztonságát veszélyeztető biológiai kockázatokat, a munkahelyi expozíciót (veszélyeztetettséget) a külön jogszabályban (61/1999. (XII. 1.) EüM rendelet foglaltaknak megfelelően felmérni. Ennek csökkentése érdekében – a munkáltatónak a foglalkoztatás feltételeként – biztosítania kell az adott veszélyeztetett munkakörben foglalkoztatott dolgozók védőoltását.” Vagyonvédelmi szempontból betartandó előírások: A személyi mozgás és munkavégzés szabályai:
Általános alapelv, hogy a Kórház nyitott, ami azt jelenti, hogy a Kórház területére gyalogosan a főportán és vagy gyalogosan, gépjárművel a teherportán keresztül bárki beléphet. A vállalkozó a dolgozóinak munkarendjéről, a dolgozók névjegyzékéről, munkakörükről, jogosultságaikról a Rendészeti Szolgálatot írásban kötelesek tájékoztatni. A szerződő cégek dolgozóit a Rendészeti Szolgálat a jogosultságai szerint (biztonságot érintő kérdésekben, tűzvédelem, dohányzási szabályok betartása, közlekedési fegyelem betartása, károkozás, szeszesital fogyasztás, stb.) ellenőrizheti és utasíthatja.
Gépjárművel történő mozgás szabályai: Szállító gépjárművek vonatkozásában:
A szállító gépjárművek mozgását a szállítókkal kötött szerződés szerint kell biztosítani.
12
A gépjárművel történő mozgásra és parkolásra az Egyesített Behajtási és Parkolási Szabályzat előírásai érvényesek, a megkötött szerződésbe a szabályzat rájuk vonatkozó előírásait bele kell foglalni. A Kedvezményezettel szolgáltatási szerződésben álló cégek a szerződés mellékletében rögzítenie kell a szerződő fél gépjárműveinek rendszámát, a gépjárművekkel közlekedők nevét, a szállítási időpontokat és a szállítandó anyagok körét. Erről és az esetleges változásokról a Rendészeti Szolgálatot tájékoztatni kell. Csak azok a szállító gépjárművek hajthatnak be a Kórház területére, amelyek érvényes szállítólevéllel rendelkeznek. A szállítólevelek érvényességét és a gépjármű rakodóterét a gépjármű-portaszolgálat, őrző-védő szolgálat jogosult ellenőrizni, és a gépjárműforgalomról nyilvántartást vezet. Szállító gépjárművekkel csak addig az ideig tartózkodhatnak a Kórház területén, ameddig a rakodási feladataikat végzik. A szállítókocsikat a vállalkozó a szennyes elszállítása után saját telephelyén fertőtleníti.
A közbeszerzési eljárás egyes részeire irányadó információk: Textil mosatása és javítása (749.507 kg/év, a szolgáltatás időtartamára, két évre vonatkozóan: 1.499.014 kg) Szivacsmatrac, pléd, párna mosatása (13.000 db/év a szolgáltatás időtartamára, két évre vonatkozóan: 26.000 db azaz párna 8000 db/év, 16000 db/2év, pléd 4000 db/év, 8000 db/2 év, matrac 1000 db/év, 2000 db/2év) Mop mosatása (60.000 db/év a szolgáltatás időtartamára, két évre vonatkozóan: 120.000 db) A szolgáltatás tárgya napi átlagosan – munkanaponként - kb. 2974 kg szennyes textília tisztítása. Várható megoszlása: normál textília 2 416 kg, műtéti textília 558 kg, továbbá párna 31 db, pléd 16 db, matrac 4 db, MOP 238 db. Ajánlatkérő a teljesítés során a mennyiségtől maximum - 15 %-kal eltérhet. A táblázatban felsorolt mennyiségek tájékoztató jellegűek, a terméklistát és a hozzá tartozó mennyiséget ajánlatkérő az ajánlatok összehasonlíthatósága érdekében állította össze. A tényleges megrendelés az éves keretösszeg figyelembe vételével történik. Ajánlattevő legyen képes a táblázatban megjelölt textiltermékek tisztítására és a szállítására a megadott telephelyekre szállítani. Az intézetben használatos összes textilféleség felsorolása: Lepedő, haránt lepedő, dunnahuzat, dunnahuzat gyerek, párnahuzat, beteging, pizsama kabát felnőtt, pizsama nadrág felnőtt, pizsama nadrág gyerek, pizsama kabát gyerek, köntös, pólyahuzat, csecsemőing, zöld lepedő, műtősköpeny, műtős nadrág, műtősing, műtős tunika, műtős ruha, kompressz, orvosi köpeny, nővérruha, tunika, orvosi ing, orvosi nadrág, munka- és védőruha, törölköző, konyharuha, szakácskötény, abrosz, függöny, szivacs paplan, toll és pehelypaplan, Billerbeck paplan, szivacs párna, tollpárna, Billerbeck párna, pléd, gyopár párna, csuklópánt, lábzsák, haskötő, ruhazsák, matracvédő, halina, dzseki, tena-bugyi, betegrögzítő mellény, mopok. Tiszta fogalma:
Szabad szemmel látható szennyeződést nem tartalmazó, fertőtlenített, vasalt, száraz, textília.
13
Varrni való, javítani való:
Gombhiányos, kötőhiányos, varrás mentén szakadt textíliák, Szakadás esetén a foszló részek eldolgozása szükséges esztétikai okok miatt, Maximum 3 cm x 3 cm folt fogadható el, termopatch-al történő javítással Foltok színe egyezzen meg az alapszínnel.
Selejt fogalma: Anyag elvékonyodása miatt átlátszóvá vált textília, Egy textílián belül több szakadás (0,5 m2-en belül 3-nál több szakadás), Félbeszakadt textíliák, Anyagfolytonossági hibás (lyukas) textíliák.
14
Kizáró okok és a megkövetelt igazolások: Kbt. 56. § (1) Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó, és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki a) végelszámolás alatt áll, vagy vonatkozásában csődeljárás elrendeléséről szóló bírósági végzést közzétettek, vagy az ellene indított felszámolási eljárást jogerősen elrendelték, vagy ha a gazdasági szereplő személyes joga szerinti hasonló eljárás van folyamatban, vagy aki személyes joga szerint hasonló helyzetben van; b) tevékenységét felfüggesztette vagy akinek tevékenységét felfüggesztették; c) gazdasági, illetve szakmai tevékenységével kapcsolatban jogerős bírósági ítéletben megállapított bűncselekményt követett el, amíg a büntetett előélethez fűződő hátrányok alól nem mentesült; vagy akinek tevékenységét a jogi személlyel szemben alkalmazható büntetőjogi intézkedésekről szóló 2001. évi CIV. törvény 5. §-a (2) bekezdés b), vagy g) pontja alapján a bíróság jogerős ítéletében korlátozta, az eltiltás ideje alatt, vagy ha az ajánlattevő tevékenységét más bíróság hasonló okból és módon jogerősen korlátozta; d) közbeszerzési eljárásokban való részvételtől jogerősen eltiltásra került, az eltiltás ideje alatt; e) egy évnél régebben lejárt adó-, vámfizetési vagy társadalombiztosítási járulékfizetési kötelezettségének - a letelepedése szerinti ország vagy az ajánlatkérő székhelye szerinti ország jogszabályai alapján - nem tett eleget, kivéve, ha megfizetésére halasztást kapott; f) korábbi - három évnél nem régebben lezárult - közbeszerzési eljárásban hamis adatot szolgáltatott és ezért az eljárásból kizárták, vagy a hamis adat szolgáltatását jogerősen megállapították, a jogerősen megállapított időtartam végéig; g) (hatályon kívül) h)a 2013. június 30-ig hatályban volt, a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény szerinti bűnszervezetben részvétel - ideértve a bűncselekmény bűnszervezetben történő elkövetését is -, vesztegetés, vesztegetés nemzetközi kapcsolatokban, hűtlen kezelés, hanyag kezelés, költségvetési csalás, az európai közösségek pénzügyi érdekeinek megsértése vagy pénzmosás bűncselekményt, illetve a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény XXVII. Fejezetében meghatározott korrupciós bűncselekmények, bűnszervezetben részvétel ideértve bűncselekmény bűnszervezetben történő elkövetését is -, hűtlen kezelés, hanyag kezelés, költségvetési csalás vagy pénzmosás bűncselekményt, illetve személyes joga szerinti hasonló bűncselekményt követett el, feltéve, hogy a bűncselekmény elkövetése jogerős bírósági ítéletben megállapítást nyert, amíg a büntetett előélethez fűződő hátrányok alól nem mentesült; i)korábbi közbeszerzési eljárás eredményeként 2010. szeptember 15-ét követően kötött szerződésével kapcsolatban az alvállalkozója felé fennálló (vég- vagy részszámlából fakadó) két éven belül született jogerős és végrehajtható közigazgatási, vagy bírósági határozatban megállapított fizetési kötelezettsége 10%-ot meghaladó részét, az ilyen határozatban megállapított fizetési határidőn belül nem teljesítette, annak ellenére, hogy az ajánlatkérőként szerződést kötő fél a részére határidőben fizetett; j) az adott eljárásban előírt adatszolgáltatási kötelezettség teljesítése során olyan hamis adatot szolgáltat, vagy hamis nyilatkozatot tesz, amely a verseny tisztaságát veszélyezteti; k) tekintetében a következő feltételek valamelyike megvalósul: ka) nem EU-, EGT- vagy OECD-tagállamban vagy olyan államban rendelkezik adóilletőséggel, mellyel Magyarországnak kettős adózás elkerüléséről szóló egyezménye van, vagy kb) a közbeszerzési szerződéssel kapcsolatban megszerzett jövedelme az adóilletősége szerinti országban kedvezményesebben adózna (a jövedelemre kifizetett végleges, adó-visszatérítések után kifizetett adót figyelembe véve), mint ahogy a gazdasági szereplő az adott országból származó belföldi forrású jövedelme után adózna. Ennek a feltételnek nem kell eleget tennie a
15
gazdasági szereplőnek, ha Magyarországon bejegyzett fióktelepe útján fogja teljesíteni a közbeszerzési szerződést és a fióktelepnek betudható jövedelemnek minősülne a szerződés alapján kapott jövedelem, kc) olyan szabályozott tőzsdén nem jegyzett társaság, amelynek a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló 2007. évi CXXXVI. törvény 3. § r) pontja szerinti tényleges tulajdonosa nem megismerhető. (2) Az eljárásban nem lehet ajánlattevő vagy részvételre jelentkező az a gazdasági szereplő, amelyben közvetetten vagy közvetlenül több, mint 25%-os tulajdoni résszel vagy szavazati joggal rendelkezik olyan jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaság, amelynek tekintetében az (1) bekezdés k) pontjában meghatározott feltételek fennállnak. Amennyiben a több, mint 25%-os tulajdoni résszel vagy szavazati hányaddal rendelkező gazdasági társaság társulásként adózik, akkor az ilyen társulás tulajdonos társaságaira vonatkozóan kell az (1) bekezdés ka) pontja szerinti feltételt megfelelően alkalmazni. (3) Az (1) bekezdés e) pontjában említett adófizetési kötelezettség alatt a belföldi székhelyű gazdasági szereplő tekintetében az állami adóhatóság és a vámhatóság által nyilvántartott adófizetési kötelezettséget kell érteni. (4)Az (1) bekezdés h) pontjában említett hasonló bűncselekmény alatt az Európai Unió más tagállamában letelepedett ajánlattevő esetében a) bűnszervezetben részvétel bűncselekmény esetén a szervezett bűnözés elleni küzdelemről szóló, 2008. október 24-i 2008/841/IB tanácsi kerethatározat 2. cikkében meghatározott bűnszervezetben való részvételhez kapcsolódó bűncselekményt, b) vesztegetés, vesztegetés elfogadása, hivatali vesztegetés, hivatali vesztegetés elfogadása, vesztegetés bírósági vagy hatósági eljárásban, vesztegetés elfogadása bírósági vagy hatósági eljárásban bűncselekmény esetén az 1997. május 26-i tanácsi jogi aktus 3. cikkében meghatározott korrupciót, c) költségvetési csalás bűncselekmény esetén az Európai Közösségek pénzügyi érdekeinek védelméről szóló egyezmény 1. cikke szerinti csalást, d) pénzmosás bűncselekmény esetén a pénzügyi rendszerek pénzmosás céljára való felhasználásának megelőzéséről szóló, 1991. június 10-i 91/308/EGK tanácsi irányelv 1. cikkében meghatározott pénzmosást kell érteni. Kbt. 57. § (1) alapján az ajánlatkérő előírja, hogy az eljárásban nem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó, illetve nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki a) gazdasági vagy szakmai tevékenységével kapcsolatban - öt évnél nem régebben meghozott - jogerős bírósági ítéletben megállapított jogszabálysértést követett el; b) a Tpvt. 11. §-a, vagy az Európai Unió Működéséről szóló Szerződés 101. cikke szerinti - öt évnél nem régebben meghozott - jogerős és végrehajtható versenyfelügyeleti határozatban vagy a versenyfelügyeleti határozat bírósági felülvizsgálata esetén a bíróság jogerős és végrehajtható határozatában megállapított és bírsággal sújtott jogszabálysértést követett el versenyeztetési eljárás során; vagy ha az ajánlattevő ilyen jogszabálysértését más versenyhatóság vagy bíróság öt évnél nem régebben - jogerősen megállapította, és egyúttal bírságot szabott ki; c) korábbi közbeszerzési eljárás alapján vállalt szerződéses kötelezettségének megszegését két éven belül kelt jogerős közigazgatási vagy bírósági határozat megállapította; d) a letelepedése szerinti ország nyilvántartásában nincs bejegyezve; e) a szolgáltatás nyújtásához a letelepedése szerinti országban előírt engedéllyel, jogosítvánnyal vagy előírt szervezeti, kamarai tagsággal nem rendelkezik;
16
f) három évnél nem régebben súlyos, jogszabályban meghatározott szakmai kötelezettségszegést vagy külön jogszabályban meghatározott szakmai szervezet etikai eljárása által megállapított, szakmai etikai szabályokba ütköző cselekedetet követett el. Az 56. § (1) bekezdésének e)-g) és i) pontjában, valamint az 57. § (1) bekezdésének c) és f) pontjában meghatározott időtartamot mindig a kizáró ok fenn nem állásának ellenőrzése időpontjától kell számítani. Az ellenőrzést az ajánlatkérő a több szakaszból álló eljárásokban az ajánlattételi határidő és az eljárás eredményéről szóló értesítés Ajánlattevőknek történő megküldése között is elvégzi. Megkövetelt igazolások a Kbt., valamint a 310/2011. (XII.23.) Korm. rendelet (továbbiakban: Korm. rendelet) alapján Magyarországon letelepedett Ajánlattevő esetében az ajánlatkérő a Kbt. 56. §-a tekintetében a következő igazolásokat és írásbeli nyilatkozatokat köteles elfogadni, illetve a következőképpen köteles ellenőrizni a kizáró okok hiányát: a) a Kbt. 56. § (1) bekezdés a) és b) pontjában foglalt kizáró ok hiányát a céginformációs és az elektronikus cégeljárásban közreműködő szolgálattól (a továbbiakban: céginformációs szolgálat) ingyenesen, elektronikusan kérhető cégjegyzék-adatok alapján az ajánlatkérő ellenőrzi; a Kbt. 56. § (1) bekezdés b) pontja esetén, amennyiben a gazdasági szereplő a cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. törvény értelmében nem minősül cégnek, vagy amennyiben az adott szervezet tevékenységének felfüggesztésére a cégbíróságon kívül más hatóság is jogosult, közjegyző vagy gazdasági, illetve szakmai kamara által hitelesített nyilatkozatot; b) a Kbt. 56. § (1) bekezdés c) pontja esetén magánszemély részéről hatósági erkölcsi bizonyítványt, cég esetében a kizáró ok hiányát a céginformációs szolgálattól ingyenesen, elektronikusan kérhető cégjegyzék-adatok alapján az ajánlatkérő ellenőrzi; amennyiben a nem magánszemély gazdasági szereplő nem minősül cégnek, közjegyző vagy gazdasági, illetve szakmai kamara által hitelesített nyilatkozatot; c) a Kbt. 56. § (1) bekezdés d) pontjában foglalt kizáró ok hiányát a Közbeszerzési Hatóság (a továbbiakban: Hatóság) honlapján elérhető nyilvántartásból, valamint a céginformációs szolgálattól ingyenesen, elektronikusan kérhető cégjegyzék-adatok alapján az ajánlatkérő ellenőrzi; d) a Kbt. 56. § (1) bekezdés e) pontjában foglalt kizáró ok hiányát az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (a továbbiakban: Art.) szerinti köztartozásmentes adózói adatbázisból az ajánlatkérő ellenőrzi, amennyiben a gazdasági szereplő az adatbázisban nem szerepel, az illetékes adó- és vámhivatal igazolását vagy az Art. szerinti együttes adóigazolást; e) a Kbt. 56. § (1) bekezdés f) és i) pontja esetén az ajánlattevő vagy részvételre jelentkező közjegyző vagy gazdasági, illetve szakmai kamara által hitelesített nyilatkozatát; f) a Kbt. 56. § (1) bekezdés h) pontja esetén - amelyet kizárólag természetes személy gazdasági szereplő köteles igazolni - hatósági erkölcsi bizonyítványt; g) a Kbt. 56. § (1) bekezdés j) pontjára vonatkozóan nem szükséges igazolás vagy nyilatkozat benyújtása, a kizáró ok megvalósulását az ajánlatkérő ellenőrzi az eljárás során; h) a Kbt. 56. § (1) bekezdés k) pontjára vonatkozóan: ia) a Kbt. 56. § (1) bekezdés k) pont ka) és kb) alpontja tekintetében nem szükséges igazolás vagy nyilatkozat benyújtása, a céginformációs szolgálattól ingyenesen, elektronikusan kérhető cégjegyzék-adatok alapján az ajánlatkérő azt ellenőrzi, hogy valóban Magyarországon bejegyzett gazdasági szereplőről van szó; ib) a Kbt. 56. § (1) bekezdés k) pont kc) alpontja tekintetében az ajánlattevő, illetve részvételre jelentkező nyilatkozata arról, hogy olyan társaságnak minősül-e, melyet nem jegyeznek szabályozott tőzsdén vagy amelyet szabályozott tőzsdén jegyeznek; ha az ajánlattevőt vagy részvételre jelentkezőt nem jegyzik szabályozott tőzsdén, akkor a pénzmosás és a terrorizmus
17
finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló 2007. évi CXXXVI. törvény (a továbbiakban: pénzmosásról szóló törvény) 3. § r) pontja szerint definiált valamennyi tényleges tulajdonos nevének és állandó lakóhelyének bemutatását tartalmazó nyilatkozatot szükséges benyújtani; j) a Kbt. 56. § (2) bekezdésére vonatkozóan az ajánlattevő vagy részvételre jelentkező nyilatkozatát arról, hogy van-e olyan jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet, amely az ajánlattevőben, illetve részvételre jelentkezőben közvetetten vagy közvetlenül több, mint 25%-os tulajdoni résszel vagy szavazati joggal rendelkezik; amennyiben van ilyen szervezet, az ajánlattevő vagy részvételre jelentkező köteles azt nyilatkozatban megnevezni, továbbá nyilatkozni, hogy annak vonatkozásában a Kbt. 56. § (2) bekezdésében hivatkozott kizáró feltételek nem állnak fenn. (A közvetett tulajdon, illetve szavazati jog alatt az ajánlattevő jelentkező tulajdoni hányadának, illetőleg szavazati jogának az ajánlattevőben tulajdoni részesedéssel, illetőleg szavazati joggal rendelkező más gazdasági szereplő (köztes gazdasági szereplő) tulajdoni hányadán, szavazati jogán keresztül történő gyakorlását kell érteni. A közvetett tulajdon, a közvetett szavazati jog arányának megállapításához a közvetett tulajdonnal, szavazati joggal rendelkezőnek a köztes gazdasági szereplőben fennálló szavazati jogát vagy tulajdoni hányadát meg kell szorozni a köztes gazdasági szereplőnek az ajánlattevőben, illetve részvételi jelentkezőben fennálló szavazati vagy tulajdoni hányada közül azzal, amelyik a nagyobb. Ha a köztes gazdasági szereplőben fennálló szavazati vagy tulajdoni hányad az ötven százalékot meghaladja, akkor azt egy egészként kell figyelembe venni.) Magyarországon letelepedett Ajánlattevő esetében ajánlattevő, illetve részvételre jelentkező esetében a Kbt. Második Része szerint lefolytatott közbeszerzési eljárásban az ajánlatkérő a Kbt. 57. §-a tekintetében a következő igazolásokat és írásbeli nyilatkozatokat köteles elfogadni, illetve a következőképpen köteles ellenőrizni a kizáró okok hiányát: a) a Kbt. 57. § (1) bekezdés a)-c) és f) pontja esetén az ajánlattevő vagy részvételre jelentkező közjegyző vagy gazdasági, illetve szakmai kamara által hitelesített nyilatkozatát; b) a Kbt. 57. § (1) bekezdés d) pontja esetén a cégjegyzékben szereplés tényét a céginformációs szolgálattól ingyenesen, elektronikusan kérhető adatok alapján az ajánlatkérő ellenőrzi; további nyilvántartások esetében a Kbt. 36. § (5) bekezdésében foglaltak szerint elérhető nyilvántartást az ajánlatkérő ellenőrzi, egyebekben a nyilvántartás kivonatát, a nyilvántartást vezető szerv igazolását vagy a nyilvántartásban szereplés tényét igazoló egyéb dokumentumot köteles elfogadni; c) a Kbt. 57. § (1) bekezdés e) pontja esetén a Kbt. 36. § (5) bekezdésében foglaltak szerint elérhető nyilvántartást az ajánlatkérő ellenőrzi, egyebekben az engedély vagy a jogosítvány másolatát, illetve a szervezeti, kamarai tagságról szóló igazolást köteles elfogadni. Nem Magyarországon letelepedett ajánlattevő esetében ajánlattevő, illetve részvételre jelentkező esetében az ajánlatkérő a Kbt. Második Része szerint lefolytatott közbeszerzési eljárásban a Kbt. 56. §-a és 57. §-a tekintetében a következő igazolásokat és írásbeli nyilatkozatokat köteles elfogadni, illetve a következőképpen köteles ellenőrizni a kizáró okok hiányát: a) a Kbt. 56. § (1) bekezdés a)-d), f), h) és i) pontja és 57. § (1) bekezdés a)-c) pontja esetén az illetékes bíróság vagy hatóságok nyilvántartásának kivonatát (hatósági erkölcsi bizonyítványt) vagy ennek hiányában bírósági vagy hatósági igazolást; b) a Kbt. 56. § (1) bekezdés e) pontja esetén a letelepedése szerinti ország illetékes hatóságainak igazolását; a kizáró ok hiányát magyarországi köztartozással kapcsolatban az Art. szerinti köztartozásmentes adózói adatbázisból az ajánlatkérő is ellenőrzi, amennyiben az ajánlattevő, illetve részvételre jelentkező az adatbázisban nem szerepel, az illetékes adó- és vámhivatal igazolását vagy az Art. szerinti együttes adóigazolást is be kell nyújtani;
18
c) amennyiben az illetékes bíróság vagy hatóság nem bocsát ki az a) vagy a b) pont szerinti kivonatot vagy igazolást, vagy azok nem terjednek ki az a) pontban hivatkozott esetek mindegyikére, az ajánlattevő, illetve részvételre jelentkező eskü alatt tett nyilatkozatát, vagy ha ilyen nyilatkozat nem ismert az érintett országban, az ajánlattevő, illetve részvételre jelentkező által az illetékes bíróság, hatóság, kamara vagy szakmai szervezet előtt tett vagy közjegyző által hitelesített nyilatkozatot; d)(hatályon kívül) e) a Kbt. 56. § (1) bekezdés j) pontjára vonatkozóan nem szükséges igazolás vagy nyilatkozat benyújtása, a kizáró ok megvalósulását az ajánlatkérő ellenőrzi az eljárás során; f) a Kbt. 56. § (1) bekezdés k) pontjára vonatkozóan: fa) a Kbt. 56. § (1) bekezdés k) pont ka) alpontja tekintetében az érintett ország illetékes hatósága által kiállított adóilletőség-igazolást; fb) a Kbt. 56. § (1) bekezdés k) pont kb) alpontja tekintetében a nem magyarországi adóilletőségű gazdasági szereplő eskü alatt tett nyilatkozatát, vagy ha ilyen nyilatkozat nem ismert az érintett országban, az illetékes bíróság, hatóság, kamara vagy szakmai szervezet előtt tett, vagy közjegyző által hitelesített nyilatkozatot; fc) a Kbt. 56. § (1) bekezdés k) pont kc) pontja tekintetében az ajánlattevő, illetve részvételre jelentkező nyilatkozatát arról, hogy olyan társaságnak minősül-e, melyet nem jegyeznek szabályozott tőzsdén vagy amelyet szabályozott tőzsdén jegyeznek; ha az ajánlattevőt, illetve részvételre jelentkezőt nem jegyzik szabályozott tőzsdén, akkor a pénzmosásról szóló törvény 3. § r) pontja szerint definiált valamennyi tényleges tulajdonos nevének és állandó lakóhelyének bemutatását tartalmazó nyilatkozatot szükséges benyújtani; amennyiben a pénzmosásról szóló törvény 3. § r) pontja szerinti tényleges tulajdonos nincsen, az ajánlattevő, illetve részvételre jelentkező erre vonatkozó nyilatkozatát; g) a Kbt. 56. § (2) bekezdésére vonatkozóan az ajánlattevő vagy részvételre jelentkező nyilatkozatát arról, hogy van-e olyan jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet, amely az ajánlattevőben, illetve részvételre jelentkezőben közvetetten vagy közvetlenül több, mint 25%-os tulajdoni résszel vagy szavazati joggal rendelkezik; amennyiben van ilyen szervezet, az ajánlattevő vagy részvételre jelentkező köteles azt nyilatkozatban megnevezni, továbbá nyilatkozni, hogy annak vonatkozásában a Kbt. 56. § (2) bekezdésében hivatkozott kizáró feltételek nem állnak fenn; (A közvetett tulajdon, illetve szavazati jog alatt az ajánlattevő jelentkező tulajdoni hányadának, illetőleg szavazati jogának az ajánlattevőben tulajdoni részesedéssel, illetőleg szavazati joggal rendelkező más gazdasági szereplő (köztes gazdasági szereplő) tulajdoni hányadán, szavazati jogán keresztül történő gyakorlását kell érteni. A közvetett tulajdon, a közvetett szavazati jog arányának megállapításához a közvetett tulajdonnal, szavazati joggal rendelkezőnek a köztes gazdasági szereplőben fennálló szavazati jogát vagy tulajdoni hányadát meg kell szorozni a köztes gazdasági szereplőnek az ajánlattevőben, illetve részvételi jelentkezőben fennálló szavazati vagy tulajdoni hányada közül azzal, amelyik a nagyobb. Ha a köztes gazdasági szereplőben fennálló szavazati vagy tulajdoni hányad az ötven százalékot meghaladja, akkor azt egy egészként kell figyelembe venni.) h) a Kbt. 57. § (1) bekezdés d) pontja esetén a 2004/18/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvnek árubeszerzés esetében a IX/B. mellékletében, építési beruházás esetében a IX/A. mellékletében, szolgáltatás megrendelés esetében a IX/C. mellékletében felsorolt nyilvántartások szerinti igazolást (kivonatot) vagy egyéb igazolást, vagy nyilatkozatot; i) a Kbt. 57. § (1) bekezdés e) pontja esetén az engedély vagy a jogosítvány másolatát, illetve a szervezeti, kamarai tagságról szóló igazolást; j) a Kbt. 57. § (1) bekezdés f) pontja esetén az ajánlattevő, illetve részvételre jelentkező eskü alatt tett nyilatkozatát, vagy ha ilyen nyilatkozat nem ismert az érintett országban, az illetékes bíróság, hatóság, kamara vagy szakmai szervezet előtt tett, vagy közjegyző által hitelesített nyilatkozatot.
19
Olyan esetekben is, ahol a Korm. rendelet azt kifejezetten nem rögzíti, az ajánlatkérő ellenőrzi a kizáró ok hiányát, ha azzal kapcsolatos tények, adatok ellenőrzésére az ajánlatkérő magyar nyelven rendelkezésre álló, elektronikus, hatósági nyilvántartásból ingyenesen jogosult. Azokban az esetekben, amelyekben a Korm. rendelet 18. §-ban meghatározott minősített Ajánlattevők hivatalos jegyzéke bizonyítja - figyelemmel a 18. §-ban és 20. §-ban foglaltakra is -, hogy a gazdasági szereplő nem esik valamely kizáró ok hatálya alá, a minősített ajánlattevők elektronikusan elérhető hivatalos jegyzékén való szereplés tényét, illetve az Európai Unió egy másik tagállamában letelepedett gazdasági szereplő által benyújtott, a letelepedési helye szerinti elismert ajánlattevők hivatalos listáját vezető szervezettől származó jegyzék szerinti igazolást is köteles az ajánlatkérő elfogadni a 2-4. §-ban foglalt egyéb igazolási módok helyett. Amennyiben Ajánlattevő szerepel a minősített ajánlattevők hivatalos jegyzékén, jelezze azt ajánlatában! Szabályozott tőzsde alatt a tőkepiacról szóló 2001. évi CXX. törvény 5. § (1) bekezdés 114. pontjában meghatározott szabályozott piacot kell érteni. Az Ajánlattevő vagy részvételre jelentkező az alvállalkozója és adott esetben az alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezet vonatkozásában csak a Kbt. 58. § (3) bekezdése szerinti nyilatkozatot köteles benyújtani a Kbt. 56. §-ában foglalt kizáró okok hiányáról. Ajánlatkérő előírta a Kbt. 57. §-ában foglalt kizáró okok érvényesítését is, ezért az alvállalkozó és az alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezet vonatkozásában, az ajánlattevő vagy részvételre jelentkező választása szerint a) saját nyilatkozatot nyújt be arról, hogy nem vesz igénybe a Kbt. 57. § szerinti kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót, valamint az általa alkalmasságának igazolására igénybe vett más szervezet nem tartozik a Kbt. 57. §-a szerinti kizáró okok hatálya alá, vagy b) az eljárásban megjelölt alvállalkozó nyilatkozatát - a meg nem jelöltekre az a) pont szerinti nyilatkozat mellett -, valamint az alkalmasság igazolására igénybe vett más szervezet nyilatkozatát is benyújthatja arról, hogy a szervezet nem tartozik a Kbt. 57. §-a szerinti kizáró okok hatálya alá. A Kbt. 56. § (1) bekezdés e) pontja szerinti köztartozást nyilvántartó hatóságok igazolásának [2. § d) pontja] azt kell tartalmaznia, hogy az igazolás kiállításának időpontjában van-e a gazdasági szereplőnek a hatóság által nyilvántartott köztartozása, és ha van, milyen időpontban járt le a gazdasági szereplő arra vonatkozó fizetési kötelezettsége és annak megfizetésére halasztást kapotte, illetve milyen időtartamú halasztást kapott. A hatósági igazolást - ha az igazolás egyébként bizonyítja azt, hogy nincs a gazdasági szereplőnek egy évnél régebben lejárt köztartozása - az ajánlatkérő köteles elfogadni akkor is, ha nem közbeszerzési eljárásban való felhasználás céljára állították ki, vagy az ajánlatkérő, vagy az ajánlatkérőn kívüli szervezet más közbeszerzési vagy egyéb eljárásában való felhasználás céljából állították ki, vagy ha a kiállító hatóság egy évnél rövidebb érvényességi időt írt az igazolásra és az már lejárt.
20
Az ajánlatnak az iratokat az alábbi sorrendben kell tartalmaznia Tartalomjegyzék Felolvasólap (1. sz. melléklet) Ajánlati nyilatkozat (a Kbt. 60. § (3) bekezdése szerinti nyilatkozat) (2. sz. melléklet) A Kbt. 60. § (5) bekezdése szerinti nyilatkozat (nyilatkozat a Kkvt. szerinti besorolásról) (3. sz. melléklet) 5. Aláírási címpéldány/aláírás-minta, folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetében, az ajánlathoz csatolni kell a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és az annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolást is. 6. Nyilatkozat a kapcsolattartó személyéről (4. sz. melléklet) 7. Ajánlattevő közjegyző által hitelesített nyilatkozata az ajánlattevőre vonatkozó, a Kbt. 5657. § szerinti kizáró okokról (5. sz. melléklet) 8. A Kbt. 40. § (1) bekezdése, valamint 55. § (5) bekezdése szerinti nyilatkozat (alvállalkozók, alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezetek igénybe vétele vagy nemleges nyilatkozat) (6. sz. melléklet) 9. Nyilatkozat a Kbt. 56. § (1) bekezdés k) pont kc) alpontjában, valamint az 56. § (2) bekezdésében foglalt kizáró okok tekintetében (7. sz. melléklet) 10. Nyilatkozat Kbt. 58. § (3) bekezdésében foglaltak alapján (8. sz. melléklet) 11. Nyilatkozat a 310/2011. (XII.23.) Korm. rendelet 10.§ alapján (9. sz. melléklet) 12. Referenciaigazolás a 310/2011. Korm. rend. 16. § (2) bekezdés szerint (10. sz. melléklet) 13. Nyilatkozat a Kbt. 54.§ (1) bek. alapján (11. sz. melléklet) 14. Az ÁNTSZ által kiállított szakhatósági hozzájárulás, vagy ezzel egyenértékű dokumentum (bizonyítvány, állásfoglalás, jegyzőkönyv stb.), valamint - a 18/1998 (VI.3.) NM rendelet 35. § (4) foglaltakra is figyelemmel - akkreditált laboratóriumok által a 2013. évben készített legalább megfelelő minősítésű higiénés jegyzőkönyv(ek), szakvélemény(ek), mikrobiológiai felülvizsgálati jegyzőkönyve(k) vagy azzal egyenértékű dokumentumo(k) 15. Nyilatkozat az ISO 9001 és ISO14001 rendszer működtetéséről 16. A foglalkoztatásról szóló megállapodásnak, vagy a büntetés-végrehajtási intézet erre vonatkozó igazolásának egyszerű másolata 17. Nyilatkozat az ajánlat elektronikus példányának egyezőségéről (12. sz. melléklet) 18. Egyéb iratok 1. 2. 3. 4.
Amennyiben Ajánlattevő tud olyan elektronikus, hatósági nyilvántartásról, amelyben a benyújtásra kért igazolást Ajánlatkérő ingyenesen fellelheti, kérjük, ajánlatában hivatkozzon arra a kért igazolás becsatolásának helyén!
21
1. sz. melléklet FELOLVASÓLAP (Ajánlattevő, közös ajánlattétel esetén a közös ajánlattevők képviselője teszi) 1.
Ajánlattevő neve: ............................................................................................................... Ajánlattevő címe: ............................................................................................................... Ajánlattevő telefonszáma: .................................................................................................. Ajánlattevő telefaxszáma: ...................................................................................................
2. Ajánlat tárgya: „Mosodai szolgáltatás megrendelése a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága által, egészségügyi intézmények számára” 1. rész 3.Az ajánlat számszerűsíthető adatai:
Összesen a két éves Szolgáltatás Mennyiségi mennyiség megnevezése egység
textília tisztítása, javítása matrac, párna, pléd tisztítása mop tisztítása
kg
1 499 014
db
26 000
db
120 000
nettó érték/ mennyiségi egység (HUF)
nettó érték+ ÁFA (27 %) bruttó érték/ mennyiségi egység, (HUF)
nettó érték összesen (HUF)*
nettó érték +ÁFA (27 %) bruttó érték összesen, (HUF)
Nettó érték összesen (HUF)*: Számszerűsíthető adat, mely a bírálati szempont alapján értékelésre kerül.
A nettó érték összesen tartalmazza a mosodai szolgáltatás valamennyi költségét, valamint minden egyéb kapcsolódó költséget, adót, járulékot, kivéve az általános forgalmi adó összegét.
Kelt: cégszerű aláírás1
1
Amennyiben több Ajánlattevő közösen ad be ajánlatot, a Felolvasólapon a közös Ajánlattevőket, valamint az általuk megbízott képviselő cég nevét kell feltüntetni. Közös Ajánlattevők esetén a képviselő cégnek kell cégszerűen aláírni.
22
2. sz. melléklet AJÁNLATI NYILATKOZAT A KBT. 60. § (3) BEK. ALAPJÁN2 A „Mosodai szolgáltatás megrendelése a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága által, egészségügyi intézmények számára” 1. rész tárgyú közbeszerzési eljárásban alulírott ……………….......................…….. mint a …………………...........……….. cégjegyzésre jogosult képviselője, kijelentem az alábbiakat: Az Ajánlattevő(k) neve(i) Önálló Ajánlattevő Közös Ajánlattétel esetén az egyes közös ajánlattevők adatai Vezető* Tag 1* Tag 2* * Az Ajánlattevő törölheti/kiegészítheti további sorokkal, a partnerek számára szükség szerint. Alulírott ……………………………………… mint a nyilatkozattevő cég cégjegyzésre jogosult képviselője a fenti közbeszerzési eljárás során az ajánlati felhívásban foglalt valamennyi formai és tartalmi követelmény, és műszaki leírás átvétele és áttekintése után kijelentem, hogy az ajánlati felhívásban foglalt valamennyi feltételt megismertük, megértettük és azokat a jelen nyilatkozattal elfogadjuk. Az ajánlati felhívásban ismertetetteket minden vonatkozásban kielégítőnek tarjuk az egyértelmű ajánlat vonatkozásában. Jelen ajánlat elkészítésével ajánlatot teszünk az ajánlati felhívásban meghatározott szabványoknak, szerződéses és egyéb szakmai feltételeknek megfelelő módon történő teljesítésére, az ajánlat részét képező Felolvasólapon szereplő ajánlati áron. Nyertességünk esetén kötelezettséget vállalunk a szerződés megkötésére és teljesítésére, a közbeszerzési eljárás alapján megkötött szerződés teljesítése céljából.
Kelt:
2
……………………………… cégszerű aláírás
Az Ajánlattevő (közös ajánlattétel esetében a szerződésben felhatalmazott személy(ek)) tölti ki és írja alá.
23
3 .sz. melléklet NYILATKOZAT A KBT. 60. § (5) BEK. ALAPJÁN A „Mosodai szolgáltatás megrendelése a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága által, egészségügyi intézmények számára” 1. rész tárgyú közbeszerzési eljárásban alulírott ………………………………................................................................…….. mint a …………………........................……….. cégjegyzésre jogosult képviselője kijelentem az alábbiakat: Kijelentem, hogy a kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló törvény szerint
-
mikrovállalkozásnak kisvállalkozásnak középvállalkozásnak minősülünk, nem tartozunk a törvény hatálya alá.
(A megfelelő rész aláhúzással megjelölendő!)
Kelt:
……………………………… cégszerű aláírás
24
ALÁÍRÁSI CÍMPÉLDÁNY VAGY ALÁÍRÁS-MINTA, CÉGIRATOK Az ajánlattevő, alvállalkozó, és az alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplő aláírási címpéldányát vagy aláírás-mintáját csatolni szükséges. Folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetében, az ajánlathoz csatolni kell a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és az annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolást is.
25
4.sz. melléklet NYILATKOZAT kapcsolattartó személyéről A „Mosodai szolgáltatás megrendelése a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága által, egészségügyi intézmények számára” 1. rész tárgyú közbeszerzési eljárásban alulírott ……….........…………….. mint a ………................………………….. cégjegyzésre jogosult képviselője kijelentem, hogy kapcsolattartó személynek jelöljük ki: Név:………………………….. Postai Cím: …………………. Telefonszám: ………………. Faxszám: …………………… E-mail: ……………………….. Jelen nyilatkozat aláírásával tudomásul vesszük az alábbiakat: A kapcsolattartó személlyel közöltek az ajánlattevők, illetőleg közös ajánlattétel esetén a közös ajánlattevők mindegyike vonatkozásában joghatályos közlésnek minősülnek. Az eljárás bármely szakaszában a megjelölt faxszámra küldött bármilyen üzenet, dokumentum a sikeres elküldés ajánlatkérő fax-eszköze általi visszaigazolásának pillanatában az ajánlattevő, illetőleg közös ajánlattétel esetén valamennyi közös ajánlattevő részére joghatályosan kézbesítettnek tekintendő. A kapcsolattartó személyében, illetőleg adataiban bekövetkező változást megfelelő nyilatkozat eredeti, vagy hitelesített másolati példányának postai úton, vagy kézbesítő igénybevételével írásban kell az ajánlatkérőnek bejelenteni. Az ajánlatkérő a kizárólag az említett előírásnak maradéktalanul megfelelő nyilatkozat eredeti, vagy hitelesített másolati példányának kézhezvételét követően köteles a kapcsolattartó személyében, illetőleg adataiban bekövetkező változást figyelembe venni. Az ajánlatkérő részére az egész eljárás folyamán megküldésre kerülő valamennyi dokumentumot - a Kbt. eltérő rendelkezésének hiányában - postai úton vagy kézbesítő igénybevételével vagy faxon vagy e-mailen kell eljuttatni. Az eljárás bármely szakaszában az ajánlatkérő részére az előírt módon megküldött bármilyen üzenet, dokumentum tartalmát az ajánlatkérő csak akkor veszi figyelembe, ha: a dokumentum a rá előírt tartalmi és formai követelményeknek maradéktalanul megfelel; és a dokumentumok o az Ajánlattevő kapcsolattartója; vagy o az Ajánlattevő cégjegyzésre jogosultja, illetőleg jogosultjai; vagy o közös ajánlattétel esetén a közös Ajánlattevők megállapodásában megnevezett képviselő cégjegyzésre jogosultja illetőleg jogosultja; vagy o az előbbi három bekezdésben említettek bármelyike által, cégszerűen meghatalmazott személy (ez esetben a megfelelő meghatalmazás eredeti példánya csatolandó, ha korábban még nem csatolták) aláírásával kerülnek megküldésre az ajánlatkérő részére. Kelt: .......................................... cégszerű aláírás(ok)
5 .sz. melléklet NYILATKOZAT a közbeszerzésekről szóló 2011. évi CVIII. törvény (Kbt.) 56-57. §-ában foglalt kizáró okok tekintetében Alulírott ……………………………………………………………………... társaság (ajánlattevő), melyet képvisel: ………………………...............…… az alábbi nyilatkozatot teszem: Nem állnak fenn velünk szemben a Kbt.-ben foglalt alábbi kizáró okok, amelyek szerint nem lehet ajánlattevő, aki Kbt. 56.§ (1) bekezdés: a) végelszámolás alatt áll, vagy vonatkozásában csődeljárás elrendeléséről szóló bírósági végzést közzétettek, vagy az ellene indított felszámolási eljárást jogerősen elrendelték, vagy ha a gazdasági szereplő személyes joga szerinti hasonló eljárás van folyamatban, vagy aki személyes joga szerint hasonló helyzetben van; b) tevékenységét felfüggesztette vagy akinek tevékenységét felfüggesztették; c) gazdasági, illetve szakmai tevékenységével kapcsolatban jogerős bírósági ítéletben megállapított bűncselekményt követett el, amíg a büntetett előélethez fűződő hátrányok alól nem mentesült; vagy akinek tevékenységét a jogi személlyel szemben alkalmazható büntetőjogi intézkedésekről szóló 2001. évi CIV. törvény 5. §-a (2) bekezdés b), vagy g) pontja alapján a bíróság jogerős ítéletében korlátozta, az eltiltás ideje alatt, vagy ha az ajánlattevő tevékenységét más bíróság hasonló okból és módon jogerősen korlátozta; d) közbeszerzési eljárásokban való részvételtől jogerősen eltiltásra került, az eltiltás ideje alatt; e) egy évnél régebben lejárt adó-, vámfizetési vagy társadalombiztosítási járulékfizetési kötelezettségének - a letelepedése szerinti ország vagy az ajánlatkérő székhelye szerinti ország jogszabályai alapján - nem tett eleget, kivéve, ha megfizetésére halasztást kapott; f) korábbi - három évnél nem régebben lezárult - közbeszerzési eljárásban hamis adatot szolgáltatott és ezért az eljárásból kizárták, vagy a hamis adat szolgáltatását jogerősen megállapították, a jogerősen megállapított időtartam végéig; g)(hatályon kívül) h) a 2013. június 30-ig hatályban volt, a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény szerinti bűnszervezetben részvétel - ideértve a bűncselekmény bűnszervezetben történő elkövetését is -, vesztegetés, vesztegetés nemzetközi kapcsolatokban, hűtlen kezelés, hanyag kezelés, költségvetési csalás, az európai közösségek pénzügyi érdekeinek megsértése vagy pénzmosás bűncselekményt, illetve a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény XXVII. Fejezetében meghatározott korrupciós bűncselekmények, bűnszervezetben részvétel - ideértve bűncselekmény bűnszervezetben történő elkövetését is -, hűtlen kezelés, hanyag kezelés, költségvetési csalás vagy pénzmosás bűncselekményt, illetve személyes joga szerinti hasonló bűncselekményt követett el, feltéve, hogy a bűncselekmény elkövetése jogerős bírósági ítéletben megállapítást nyert, amíg a büntetett előélethez fűződő hátrányok alól nem mentesült; i) korábbi közbeszerzési eljárás eredményeként 2010. szeptember 15-ét követően kötött szerződésével kapcsolatban az alvállalkozója felé fennálló (vég- vagy részszámlából fakadó) két éven belül született jogerős és végrehajtható közigazgatási, vagy bírósági határozatban
27
megállapított fizetési kötelezettsége 10%-ot meghaladó részét, az ilyen határozatban megállapított fizetési határidőn belül nem teljesítette, annak ellenére, hogy az ajánlatkérőként szerződést kötő fél a részére határidőben fizetett; j) az adott eljárásban előírt adatszolgáltatási kötelezettség teljesítése során olyan hamis adatot szolgáltat, vagy hamis nyilatkozatot tesz, amely a verseny tisztaságát veszélyezteti; k) tekintetében a következő feltételek valamelyike megvalósul: ka) nem EU-, EGT- vagy OECD-tagállamban vagy olyan államban rendelkezik adóilletőséggel, mellyel Magyarországnak kettős adózás elkerüléséről szóló egyezménye van, vagy kb) a közbeszerzési szerződéssel kapcsolatban megszerzett jövedelme az adóilletősége szerinti országban kedvezményesebben adózna (a jövedelemre kifizetett végleges, adóvisszatérítések után kifizetett adót figyelembe véve), mint ahogy a gazdasági szereplő az adott országból származó belföldi forrású jövedelme után adózna. Ennek a feltételnek nem kell eleget tennie a gazdasági szereplőnek, ha Magyarországon bejegyzett fióktelepe útján fogja teljesíteni a közbeszerzési szerződést és a fióktelepnek betudható jövedelemnek minősülne a szerződés alapján kapott jövedelem, kc)olyan szabályozott tőzsdén nem jegyzett társaság, amelynek a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló 2007. évi CXXXVI. törvény 3. § r) pontja szerinti tényleges tulajdonosa nem megismerhető. Kbt. 56.§ (2) bekezdés: Az eljárásban nem lehet ajánlattevő vagy részvételre jelentkező az a gazdasági szereplő, amelyben közvetetten vagy közvetlenül több, mint 25%-os tulajdoni résszel vagy szavazati joggal rendelkezik olyan jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaság, amelynek tekintetében az (1) bekezdés k) pontjában meghatározott feltételek fennállnak. Amennyiben a több, mint 25%-os tulajdoni résszel vagy szavazati hányaddal rendelkező gazdasági társaság társulásként adózik, akkor az ilyen társulás tulajdonos társaságaira vonatkozóan kell az (1) bekezdés ka) pontja szerinti feltételt megfelelően alkalmazni. Kbt. 57. § (1) bekezdés: Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó, illetve nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki a) gazdasági vagy szakmai tevékenységével kapcsolatban - öt évnél nem régebben meghozott - jogerős bírósági ítéletben megállapított jogszabálysértést követett el; b) a Tpvt. 11. §-a, vagy az Európai Unió Működéséről szóló Szerződés 101. cikke szerinti - öt évnél nem régebben meghozott - jogerős és végrehajtható versenyfelügyeleti határozatban vagy a versenyfelügyeleti határozat bírósági felülvizsgálata esetén a bíróság jogerős és végrehajtható határozatában megállapított és bírsággal sújtott jogszabálysértést követett el versenyeztetési eljárás során; vagy ha az ajánlattevő ilyen jogszabálysértését más versenyhatóság vagy bíróság - öt évnél nem régebben - jogerősen megállapította, és egyúttal bírságot szabott ki; c) korábbi közbeszerzési eljárás alapján vállalt szerződéses kötelezettségének megszegését két éven belül kelt jogerős közigazgatási vagy bírósági határozat megállapította; d) a letelepedése szerinti ország nyilvántartásában nincs bejegyezve; e) a szolgáltatás nyújtásához a letelepedése szerinti országban előírt engedéllyel, jogosítvánnyal vagy előírt szervezeti, kamarai tagsággal nem rendelkezik;
28
f) három évnél nem régebben súlyos, jogszabályban meghatározott szakmai kötelezettségszegést vagy külön jogszabályban meghatározott szakmai szervezet etikai eljárása által megállapított, szakmai etikai szabályokba ütköző cselekedetet követett el. Kelt:
……………………………… aláírás
29
6 .sz. melléklet NYILATKOZAT az alvállalkozókról, illetve az alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezetekről (Ajánlattevő, közös ajánlattétel esetén a közös ajánlattevők képviselője teszi.) A „Mosodai szolgáltatás megrendelése a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága által, egészségügyi intézmények számára” 1. rész tárgyú közbeszerzési eljárásban alulírott ………………………………………………............………….. mint a …………………………................................cégjegyzésre jogosult képviselője kijelentem, hogy az alábbi alvállalkozókat és az alkalmasságot igazoló gazdasági szereplőket az alábbiak szerint veszünk igénybe: A Kbt. 40. § (1) bekezdésének a) pontja értelmében: a közbeszerzésnek az a része (részei), amelynek teljesítéséhez alvállalkozót veszünk igénybe: Igénybe veszek* (*megfelelőt kérjük aláhúzni)
Nem veszek igénybe*
A közbeszerzés azon része(i), amely(ek) teljesítéséhez az ajánlattevő alvállalkozót kíván igénybe venni: A Kbt. 40. § (1) bekezdésének b) pontja értelmében: az előző táblázatban megjelölt részek tekintetében a közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozó(k) megnevezése, valamint a közbeszerzésnek az a százalékos aránya, amelynek teljesítésében a megjelölt alvállalkozók közre fognak működni: 10% fölötti alvállalkozót igénybe veszek* (*megfelelőt kérjük aláhúzni)
Nem veszek igénybe*
10% fölötti alvállalkozó megnevezése: Címe: A közbeszerzés azon része(i) és százalékos aránya (arányuk), amely(ek) teljesítésében a megjelölt 10% fölötti alvállalkozó közre fog működni: A 10% fölötti alvállalkozó közreműködésének százalékos aránya a közbeszerzésben: (A táblázat a bevonni kívánt 10% fölötti alvállalkozók számától függően szabadon bővíthető.) Ajánlatkérő tájékoztatja az ajánlattevőket, hogy a Kbt. 26. §-a alapján, ha egy gazdasági szereplő a közbeszerzés értékének huszonöt százalékát meghaladó mértékben fog közvetlenül részt venni a szerződés - részajánlat-tételi lehetőség biztosítása esetén egy részre vonatkozó
30
szerződés - teljesítésében, akkor nem lehet alvállalkozónak minősíteni, hanem az ajánlatban és a szerződés teljesítése során közös ajánlattevőként kell, hogy szerepeljen. Egy gazdasági szereplőnek a szerződés teljesítésében való részvétele arányát az határozza meg, hogy milyen arányban részesül a beszerzés tárgyának általános forgalmi adó nélkül számított ellenértékéből.
NYILATKOZAT a Kbt. 55. § (5) bekezdése értelmében: az előírt alkalmassági követelmények igazolása során más szervezet (vagy személy) kapacitására támaszkodva is kívánok megfelelni igen*
nem*
(*megfelelőt kérjük aláhúzni) Igen válasz esetén: Gazdasági szereplő megnevezése: Címe: Az ajánlati felhívás azon alkalmassági követelménye(i) (a felhívás vonatkozó pontjának megjelölésével), amely(ek) igazolása érdekében az ajánlattevő a kapacitásait rendelkezésre bocsátó gazdasági szereplő erőforrására (is) támaszkodik. (A táblázat a gazdasági szereplők számától függően szabadon bővíthető.) A kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet az előírt igazolási módokkal azonos módon köteles igazolni az adott alkalmassági feltételnek történő megfelelést, továbbá köteles nyilatkozni, hogy a szerződés teljesítéséhez szükséges erőforrások rendelkezésre állnak majd a szerződés teljesítésének időtartama alatt.
Kelt: Cégszerű aláírás
31
7 .sz. melléklet NYILATKOZAT a közbeszerzésekről szóló 2011. évi CVIII. törvény (Kbt.) 56. § (1) bekezdés k) pont kc) alpontjában, valamint az 56. § (2) bekezdésében foglalt kizáró okok tekintetében „Mosodai szolgáltatás megrendelése a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága által, egészségügyi intézmények számára” 1. rész tárgyú eljáráshoz
Alulírott ……………………………………………………………………... társaság (ajánlattevő), melyet képvisel: ………………………...............…… a z a l á b b i nyilatkozatot teszem:
Az ajánlattevő olyan társaságnak minősül, amelyet
nem jegyeznek szabályozott tőzsdén
vagy
amelyet szabályozott tőzsdén jegyeznek
(a megfelelő aláhúzandó)
Ha az ajánlattevőt nem jegyzik szabályozott tőzsdén, akkor a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló 2007. évi CXXXVI. törvény (a továbbiakban: pénzmosásról szóló törvény) 3. § r) pontja szerint definiált valamennyi tényleges tulajdonos neve és állandó lakóhelye a következő: a tényleges tulajdonos neve:
állandó lakóhelye:
Kelt: Cégszerű aláírás
32
8 .sz. melléklet NYILATKOZAT a közbeszerzésekről szóló 2011. évi CVIII. törvény (Kbt.) 58. § (3) bekezdésében foglaltak alapján1
Alulírott …………………………………………………………...............…………... társaság (ajánlattevő), melyet képvisel: ……………………….............................……
az alábbi nyilatkozatot teszem:
Az ajánlattevő a szerződés(ek) teljesítéséhez nem vesz igénybe a Kbt. 56. § szerinti kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót, valamint az általa alkalmasságának igazolására igénybe vett más szervezet nem tartozik a Kbt. 56. § szerinti kizáró okok hatálya alá. Kelt: ……………………………… aláírás
1
Az ajánlattevő ajánlatában csak nyilatkozni köteles arról, hogy a szerződés teljesítéséhez nem vesz igénybe a Kbt. 56. § szerinti kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót, valamint az általa alkalmasságának igazolására igénybe vett más szervezet nem tartozik a Kbt. 56. § szerinti kizáró okok hatálya alá.
33
9 .sz. melléklet NYILATKOZAT a 310/2011. (XII.23.) Korm. rendelet 10.§ alapján Tekintettel arra, hogy a „Mosodai szolgáltatás megrendelése a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága által, egészségügyi intézmények számára” 1. rész tárgyú közbeszerzési eljárásban az ajánlatkérő a Kbt 57. §-ban foglalt kizáró okok érvényesítését is alkalmazza, az alábbi nyilatkozatot teszem: (Ajánlattevő választása szerint alkalmazhatja a következőket: a) saját nyilatkozatot nyújt be arról, hogy nem vesz igénybe a Kbt. 57. § szerinti kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót, valamint az általa alkalmasságának igazolására igénybe vett más szervezet nem tartozik a Kbt. 57. §-a szerinti kizáró okok hatálya alá, vagy b) az eljárásban megjelölt alvállalkozó nyilatkozatát - a meg nem jelöltekre az a) pont szerinti nyilatkozat mellett -, valamint az alkalmasság igazolására igénybe vett más szervezet nyilatkozatát is benyújthatja arról, hogy a szervezet nem tartozik a Kbt. 57. §-a szerinti kizáró okok hatálya alá.) a) Alulírott ……...............................................……………….. mint a ...………………… ……………………………..............................….. ajánlattevő cégjegyzésre jogosult képviselője kijelentem, hogy ajánlattevő nem vesz igénybe a Kbt. 57. § szerinti kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót, valamint az alkalmasság igazolására igénybe vett más szervezet nem tartozik a Kbt. 57. §-a szerinti kizáró okok hatálya alá.
vagy b) Alulírott ……...............................................……………….. mint a ...………………… ……………………………..............................….. az eljárásban megjelölt alvállalkozó / alkalmasság igazolására igénybe vett más szervezet1képviseletében nyilatkozom arról, hogy az általam képviselt gazdasági szereplő nem tartozik a Kbt. 57. §-a szerinti kizáró okok hatálya alá. Kelt: ……………………………… aláírás Felhívjuk ajánlattevők figyelmét, hogy a b) pont szerinti esetben az eljárásban meg nem jelölt alvállalkozókra vonatkozóan ajánlattevőnek nyilatkoznia szükséges arról, hogy nem vesz igénybe a Kbt. 57. § szerinti kizáró okok hatálya alá tartozó alvállalkozót. 1
Aláhúzással jelölje a nyilatkozattevői minőséget! Annyi nyilatkozatot kell benyújtani, ahány alvállalkozó / alkalmasság igazolására igénybe vett más szervezet szerepel az eljárásban
34
10 .sz. melléklet
REFERENCIAIGAZOLÁS/NYILATKOZAT a 310/2011. Korm. rend. 16. § (2) bekezdésének tekintetében A szerződést kötő másik fél (megrendelő) neve, címe: Vállalkozó (ajánlattevő) megnevezése: A szerződés tárgya: A teljesítés ideje („tól-ig” /minimum év, hó/ időtartam feltűntetésével) * : Az ellenszolgáltatás nettó összege a fenti teljesítési időszakra vetítve ** : A teljesítés szerződésszerűen történt?
IGEN
NEM (a megfelelő aláhúzandó)
A referenciáról információt adó személy Neve: Telefonszáma:
Keltezés Cégszerű aláírás
* Teljesítés ideje: jelen eljárásban csak a jelen ajánlati felhívás feladásától visszafelé számított megelőző három év során végzett legjelentősebb, az ajánlattétel tárgyával megegyező mosodai szolgáltatási referenciák elfogadhatók ** Az ellenszolgáltatási összeg sorban azt az ellenszolgáltatási összeget kell feltüntetni, melyet a megrendelő a „teljesítés ideje” sorban rögzített időszakban - a teljesített szolgáltatás ellenértékeként - az ajánlattevőnek kifizetett. FIGYELEM! Ezen igazolásból/nyilatkozatból legalább 1 db csatolása szükséges, mely megfelel az ajánlati felhívásban előírt műszaki-szakmai alkalmassági követelménynek.
35
11 .sz. melléklet NYILATKOZAT A Kbt. 54.§ (1) bek. alapján (Az ajánlattevő részéről)
Alulírott ................................., mint a(z) ...................................................... (cég megnevezése, címe, cégjegyzés száma) cégjegyzésre jogosult képviselője/kötelezettségvállalásra feljogosított vezetője nyilatkozom, hogy a „Mosodai szolgáltatás megrendelése a Büntetésvégrehajtás Országos Parancsnoksága által, egészségügyi intézmények számára” 1. rész tárgyában indított közbeszerzési eljárás vonatkozásában tett ajánlattétel során figyelembe vettük a munkavállalók védelmére és a munkafeltételekre, valamint az akadálymentesítésre vonatkozó, a teljesítés helyén hatályos kötelezettségeket.
…………………….. 2013. ……………… hó …… nap ……..………………...... cégszerű aláírás A megfelelő rész értelemszerűen aláhúzandó! M 16 NYILATKOZAT - A Kbt. 54.§ (1) bekezdésnek megfelelően ajánlattevő nyilatkozata arról, hogy figyelembe vette-e a munkavállalók védelmére és a munkafeltételekre, valamint az akadálymentesítésre vonatkozó, a teljesítés helyén hatályos kötelezettségeket. A Kbt. 54 § (2) bekezdés alapján Ajánlatkérő az alábbiakban adja meg azon szervezetek (hatóságok) nevét és címét, amelyektől az Ajánlattevők megfelelő tájékoztatást kaphatnak a munkavállalók védelmére, a munkafeltételekre vonatkozó a teljesítés helyén hatályos kötelezettségekről: - Országos Munkabiztonsági és Munkaügyi Felügyelőség (OMMF), 1024. Budapest, Margit krt. 85. - Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) Fővárosi Intézet, 1138. Budapest, Váci út 174.
36
12 .sz. melléklet NYILATKOZAT az ajánlat elektronikus példányának egyezőségéről
A „Mosodai szolgáltatás megrendelése a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága által, egészségügyi intézmények számára” 1. rész tárgyú közbeszerzési eljárásban alulírott .........................………........................……………..
mint
a
……………………………………………...................... cégjegyzésre jogosult képviselője a ……………. vonatkozó ajánlatunk tekintetében kijelentem, hogy az elektronikus formában elektronikus adathordozón benyújtott ajánlati példány jelszó nélkül olvasható, nem módosítható PDF file, mely a papír alapú (eredeti) példánnyal megegyezik.
Kelt: ……………………………….
………………………………… Cégszerű aláírás
37
I .sz. melléklet VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS-TERVEZET mely
létrejött egyrészről a BÜNTETÉS-VÉGREHAJTÁS PARANCSNOKSÁGA 1054 Budapest, Steindl I. u. 8. Adószám: 15752181-2-51, Pénzforgalmi számlaszám: MÁK …………,
ORSZÁGOS
Törzskönyvi szám: …………., Képviseletében: ……………… mint Megrendelő (továbbiakban: Megrendelő) másrészről a
…………………………………..……. Székhely:………………………………………………………………. Cégjegyzékszám:……………………………………………………… Adószám:……………………………………………………………… Pénzforgalmi számlaszám:……………………..................................... Képviseletében:………………………………………………………... mint Vállalkozó (továbbiakban:Vállalkozó) között.
Előzmények: Megrendelő a …………………….. megjelent, ……………………………. számú hirdetménnyel, a „Mosodai szolgáltatás megrendelése a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága által, egészségügyi intézmények számára” 1. rész tárgyban a Kbt. 83. § alapján közbeszerzési eljárást indított, mely eljárás nyertesének a Vállalkozót nyilvánította: 1) A Megrendelő mint Központi Ellátó Szerv, a jogszabályokban és utasításokban előírt zavartalan ellátás biztosítási kötelezettsége teljesítése érdekében szerződést köt a Vállalkozóval mosodai szolgáltatások biztosítására és az Egyesített Szent István és Szent László Kórház - Rendelőintézet (székhelye: 1097 Budapest, Nagyvárad tér 1. képviseli: Dr. Vályi-Nagy István főigazgató) mint Kedvezményezett (továbbiakban: Kedvezményezett) részére történő szállítására a jelen szerződésben foglaltak szerint. 2) A Vállalkozó jelen szerződés aláírásával egyidejűleg kötelezettséget vállal a Kedvezményezett tulajdonát képező, egészségügyi szolgáltatás céljára használt textiláruknak és szivacsmatracoknak a 18/1998. (VI.3.) NM rendelet előírásai, valamint az OEK által időszakosan kiadott „Tájékoztató a fertőtlenítésről A járványügyi gyakorlatban és az egészségügyi szolgáltatásban alkalmazható fertőtlenítő eljárások kézikönyve” előírásainak megfelelő mosására, mángorlására, javítására.
38
Szolgáltatás megnevezése
mennyiségi egység
éves mennyiség
textília tisztítása és javítása
kg
749.507
matrac tisztítása
db
13.000
mop tisztítása
db
60.000
A feltüntetett mennyiségektől a Kedvezményezett jogosult – 15 %-ban eltérni. 3) A teljesítés helye: a Kedvezményezett alábbi telephelyei: 1097 Budapest Nagyvárad tér 1., 1097 Budapest, Albert Flórián út 5-7., 1097 Budapest, Gyáli út 17-19. 4) A Vállalkozó köteles saját költségén gondoskodni a szennyes textília Kedvezményezett telephelyeiről történő elszállításáról és a tiszta textília Kedvezményezett telephelyeire történő visszaszállításáról. A Vállalkozó a fentiekben meghatározott szállításért külön díjazást nem igényelhet, a szállítás költsége a vállalkozót terheli, az külön nem számlázható le. A szállítás megszervezésével és lebonyolításával kapcsolatos valamennyi feladat a Vállalkozót terheli, ennek költségeit viseli. 5) Vállalkozó kijelenti és vállalja, hogy mosodai szolgáltatásnak minősül: 1) 2) 3) 4) 5) 6) 7) 8)
9)
Mosás, Szárítás (technológiától függően), Mángorlás, vasalás, finiselés (technológiától függően) Varrodai javítás (stoppolás, foltozás, gomb, kötők, zseb visszavarrása, stb.), Rendeltetésszerűen nem használható (selejt) textília különválogatása és a használható textíliától elkülönített módon történő visszaszolgáltatása, Szennyes és tiszta textília – zárt csomagolásban történő – el- és visszaszállítása, Szennyes és tiszta textília szállítása Kedvezményezett telephelye és a mosoda között elkülönítetten, fertőtlenített, zárt szállító kocsiban, A mosodai szolgáltatásnak elválaszthatatlan részei azok a tevékenységek, munkafolyamatok és adminisztrációk, amelyek a szerződésszerű teljesítést megalapozzák, illetve ellenőrizhetővé teszik. A szolgáltatások ára ezen tevékenységgel, munkafolyamatokkal és adminisztrációval együtt értendő. A mosógépek fertőtlenítési hatékonyságát ellenőrizni kell félévente, valamint egyéb esetekben műszaki javítás után. Az ellenőrzésről valamint a műszaki javításról jegyzőkönyvet kell készíteni, amelyet a Kedvezményezettnek írásban a Vállalkozó köteles megküldeni.
6) A szolgáltatási díj megállapítása: A szolgáltatási díj meghatározása a Kedvezményezett által az ajánlati felhívásban, valamint az ajánlati dokumentációban, valamint a jelen szerződés 2. pontjában foglalt felsorolásnak megfelelően nettó Ft/kg-ban, vagy nettó Ft/db-ban történik.
39
7) A szolgáltatás részletes szabályai: 7.1) A vállalkozó rendelkezzen: - Az ÁNTSZ által kiállított szakhatósági hozzájárulással, vagy ezzel egyenértékű dokumentummal (bizonyítvány, állásfoglalás, jegyzőkönyv stb.), valamint - a 18/1998 (VI.3.) NM rendelet 35. § (4) foglaltakra is figyelemmel - akkreditált laboratóriumok által a 2013. évben készített legalább megfelelő minősítésű higiénés jegyzőkönyv(ekk)el, szakvélemény(ekk)el, mikrobiológiai felülvizsgálati jegyzőkönyve(kke)l vagy azzal egyenértékű dokumentum(okk)al az ajánlati. felhívásban és ajánlati dokumentációban foglaltak szerint. - a textil forgó biztosítására megfelelő kapacitással, különös tekintettel a László Kórház telephely két Csontvelő-transzplantációs Osztályának nagy mennyiségű napi textiligényére, amelyet még aznap sterilizáltatni is kell (steril lepedő, steril köpeny stb.) 7.2)A szennyezett textília kezelése, mosása, tárolása a szállításig az Országos Epidemiológiai Központ Dezinfekciós Osztálya Tájékoztató a fertőtlenítésről ” A járványügyi gyakorlatban és az egészségügyi szolgáltatásban alkalmazható fertőtlenítő eljárások kézikönyve” 2012 ” (1. sz. melléklet) leírtaknak vagy azzal egyenértékű vagy az újabb megjelenésű kiadványok leírásnak megfelelően történjen. 7.3) A szennyezett textília átadás-átvétele a Kedvezményezett Szent István kórházi a Merényi Gusztáv kórházi és a Szent László kórházi telephelyén, a Kedvezményezett által kiállított Mosatási jegyzék alapján történik, melyen tételesen feltüntetésre kerül a textíliák féleségenkénti megnevezése, darabszáma. 7.4) A veszélyes fertőzésben szenvedő betegek szennyes textíliái „egyedi csomagolásban”, jelöléssel ellátva, esetenként a tartalom megjelölésével érkezhetnek a mosodába. Kibontani, megszámolni a fertőzés továbbterjedésének megakadályozása céljából nem lehet. 7.5) Tiszta textília átadás-átvétele a Kedvezményezett Szent István kórházi a Merényi Gusztáv kórházi és a Szent László kórházi telephelyén, a vállalkozó által kiállított Mosatási jegyzék alapján történik, melynek tartalmaznia kell a textília féleségenkénti megnevezését, darabszámát, valamint a tisztán és szárazon mérlegelt súlyát, mely a számla kiállításának az alapja. 8) A szolgáltatással szembeni elvárások: 8.1) A betegekkel kapcsolatba kerülő összes textíliát potenciálisan szennyezettnek kell tekinteni. Alapelv, hogy az Kedvezményezettnél használt összes textíliát fertőtlenítő mosásnak kell alávetni és csak az ily módon előkezelt textíliát szabad alkalmazni. 8.2) A mosásra kerülő textíliákat a szennyezettségi fokozatoknak megfelelő technológiával kell mosni. A betegek és a dolgozók textíliáit elkülönítetten, különböző mosógépben kell kezelni. 8.3)Vállalkozó a szolgáltatást, csak és kizárólag a mindenkor érvényben lévő jogszabályoknak megfelelő technológia alapján végezheti, az összes szükséges engedéllyel rendelkező mosodában.
40
8.4) A nem selejtes, de sérült, szakadt textíliát a vállalkozó köteles a mosatási rendszerből javításra kivonni, s azt javítva, visszamosatva a Kedvezményezett részére telephelyén bizonylattal átadni. 8.5) Kedvezményezett részére a nem megfelelően tisztított (pecsétes) textíliát, illetve a sérülten, szakadtan visszaküldött textíliát a vállalkozó köteles térítésmentesen kijavítva, visszamosatva bizonylattal átadni. 8.6) „Megtaposott”, szállítás közben szennyeződött és tiszta fogalmának nem megfelelő textília újramosást igényel. A Kedvezményezett által minőségi kifogással visszaküldött textíliát a vállalkozó köteles térítésmentesen újramosni. 8.7) Vállalkozó csak az Egyesített Szent István és Szent László Kórház-Rendelőintézet hivatalos pecsétjével ellátott textíliáit szállíthatja vissza az ajánlati dokumentációban foglaltak szerint. Az átadott-átvett textília mennyiségi eltérése esetén a vállalkozó felelős a hiányért. A hiány regisztrálását követő 5 (öt) munkanapon belül a vállalkozó kártérítést köteles fizetni, a hiányzó tételek pótlását fedező beszerzési összegről a Kedvezményezett által kiállított számla alapján. 8.8) A Kedvezményezett textília forgási sebességére (a szennyes textília átvételétől a tiszta visszaadásig eltelt időszak) vonatkozó elvárása: műtéti textília (zöld lepedő, zöld ing, zöld nadrág, zöld kabát (zsilipruha), kompressz és a László Kórház telephelyéről elszállított MOP-ok esetén 24 óra, egyéb anyagok esetén 48 óra. 8.9) A szennyes elszállítására és a mosott textíliák visszaszállítására konténerekben kerül sor. A tiszta ruha szállítása munkanapokon reggel 06:00-07:00 között, míg a szennyes ruha elszállítása munkanapokon 11:00-13:00 között kell történjen. 8.10) A textília szállításához használt szállítóeszközök résmentesen záródó, tisztítható – fertőtleníthető szállítótérrel rendelkezzenek. 8.11) A mosodai anyagmozgatáshoz használatos eszközök, szállítójárművek raktere, szállítókonténerek mosható – fertőtleníthető anyagból készüljenek. 8.12) A csomagolási és szállítási költségeket (beleértve a konténerek biztosítását is) a szolgáltatást végzőnek kell viselnie, a szerződéses ellenérték terhére. 8.13) A szállítandó textília fuvareszközre történő le- és felrakása a vállalkozó feladata. 8.14) Vállalkozó garanciát vállal, hogy a szolgáltatás biztosításában egymást követő két naptári napnál hosszabb kimaradás nem történik akkor sem, ha az egymást követő munkaszüneti és/vagy ünnepnapok ennél hosszabb ideig tartanak. Ennek megfelelően vállalkozónak ilyen esetekben előzetesen legalább 15 (tizenöt) nappal korábban tájékoztatnia kell a Kedvezményezettet, hogy munkaszüneti / ünnepnapokon milyen időpontban teljesít szolgáltatást. Kedvezményezett az esedékesség napja előtt 5 (öt) munkanappal kérheti a hivatalosan kiadott munkarendtől való esetenkénti rendkívüli eltérést. 8.15) Vállalkozó az előző bekezdésben foglalt garanciát vállalja arra az esetre is, ha saját berendezéseiben előre nem látható meghibásodás keletkezne, vagy egyéb akadályozó
41
körülmény állna elő. Ilyen esetekben Kedvezményezettet haladéktalanul értesíteni kell és tájékoztatni arról, hogy a szolgáltatás teljesítése az átmeneti időszakban milyen módon történik.
9)
A szolgáltatást ellátó dolgozókkal szemben támasztott követelmények:
9.1)
Általános alapelv, hogy a Kórház nyitott, ami azt jelenti, hogy a Kórház területére gyalogosan a főportán és vagy gyalogosan, gépjárművel a teherportán keresztül bárki beléphet.
9.2)
A vállalkozó a dolgozóinak munkarendjéről, a dolgozók névjegyzékéről, munkakörükről, jogosultságaikról a Rendészeti Szolgálatot írásban kötelesek tájékoztatni.
9.3)
A vállalkozó dolgozóit a Rendészeti Szolgálat a jogosultságai szerint (biztonságot érintő kérdésekben, tűzvédelem, dohányzási szabályok betartása, közlekedési fegyelem betartása, károkozás, szeszesital fogyasztás, stb.) ellenőrizheti és utasíthatja.
9.4)
A Vállalkozó a szolgáltatás teljesítésében résztvevő dolgozókat oly módon kell kiválasztania, hogy a mosodai szolgáltatásban elvárható személyi feltételeknek megfeleljenek (megbízhatóság, fertőző betegségektől való mentesség, megfelelő személyi higiénia, stb.). Az egészségügyben dolgozók védelme érdekében a szükséges, illetve rendeletekben előírt védőoltás(ok) beadatása a Vállalkozó felelőssége, illetve feladata és kötelezettsége.
9.5)
A szállító gépjárművek mozgását a szállítókkal kötött szerződés szerint kell biztosítani.
9.6)
A gépjárművel történő mozgásra és parkolásra az Egyesített Behajtási és Parkolási Szabályzat előírásai érvényesek, a megkötött szerződésbe a szabályzat rájuk vonatkozó előírásait bele kell foglalni.
9.7)
A Kedvezményezettel szolgáltatási szerződésben álló cégek a szerződés mellékletében rögzítenie kell a szerződő fél gépjárműveinek rendszámát, a gépjárművekkel közlekedők nevét, a szállítási időpontokat és a szállítandó anyagok körét. Erről és az esetleges változásokról a Rendészeti Szolgálatot tájékoztatni kell.
9.8)
Csak azok a szállító gépjárművek hajthatnak be a Kórház területére, amelyek érvényes szállítólevéllel rendelkeznek. A szállítólevelek érvényességét és a gépjármű rakodóterét a gépjármű-portaszolgálat, őrző-védő szolgálat jogosult ellenőrizni, és a gépjárműforgalomról nyilvántartást vezet.
9.9)
Szállító gépjárművekkel csak addig az ideig tartózkodhatnak a Kórház területén, ameddig a rakodási feladataikat végzik.
42
9.10) A szállítókocsikat a Vállalkozó a szennyes elszállítása után saját telephelyén fertőtleníti.
10) A Szerződés időtartama: Jelen szerződést a felek határozott időtartamra, két évre, 2014. március…... napjától kezdődő hatállyal, 2016. március…... napjáig kötik azzal, hogy felmondásra a Vállalkozó fél részéről csak súlyos szerződésszegés esetén kerülhet sor. Jelen szerződést a Megrendelő, illetve a Vállalkozó bármelyike a másik fél jelen szerződésben megjelölt értesítési címére küldött – a felmondás okát megjelölő- tértivevényes levélben. 11) Szerződő Felek jelen szerződés aláírásával megállapodnak, hogy jelen Szerződés 10) pontjában meghatározott 2016. március ….-i határidőt a Megrendelő egyoldalú jognyilatkozattal legfeljebb 4 hónappal meghosszabbíthatja. Ebben az esetben nem kell vizsgálni a Kbt. 132. §-ban foglalt feltételek fennállását a Kbt. 125. § (10) bekezdése alapján.
12) Az árakat a Vállalkozó a szerződés ideje alatt nem változtathatja meg. 13) Felek megállapodnak abban, hogy - Megrendelő jogosult az ajánlati felhívásban feltüntetett összmennyiségtől maximum -15 %-al eltérni. A Vállalkozó jelen szerződés aláírásával kijelenti, hogy az ajánlati ára kalkulálásánál figyelembe vette a Megrendelő fentiek szerinti megrendelési szabadságát. 14) A szolgáltatás minősége: A mosodai szolgáltatás fogalmainak egyértelművé tétele érdekében a szolgáltatás teljesítésének minőségi mutatóit az alábbiakban határozzuk meg: A betegekkel kapcsolatba kerülő összes textíliát potenciálisan fertőzöttnek kell tekinteni, ezért az összes textíliát fertőtlenítő mosásnak kell alávetni. Fertőtlenítő mosást csak egészségügyi szennyes textília mosására engedéllyel rendelkező mosodában lehet biztosítani, ahol a fertőtlenítő mosást követően az üzem rendszere meggátolja a textília visszafertőződését egészen a megrendelőnek történő visszaadásig. A Kedvezményezetett az erre kijelölt személy által jogosult a teljesítés minőségének ellenőrzésére és igazolására. 15) A felek megállapodnak abban, hogy amennyiben a visszaszállított textília tekintetében Megrendelő, illetve Kedvezményezett részéről minőségi kifogás merül fel, jogosultak az átvételt megtagadni, amelyről a felek jegyzőkönyvet vesznek fel. A mennyiségi vagy minőségi hiány észlelése esetén a Kedvezményezett és a Vállalkozó közösen jegyzőkönyvet vesznek fel, amelynek egy példánya a Kedvezményezettet illeti meg, a másik két példány pedig a Vállalkozó részére kerül átadásra. A Kedvezményezett az árut kísérő szállítólevélen a jegyzőkönyv felvételének tényét rögzíti. 16) Ebben az esetben a felmerült reklamációt közösen vizsgálják ki és ha az átvett textília
43
állapotához képest a szerződésben leírt tisztítási eljárással jobb eredmény lenne elvárható, Vállalkozó köteles a kifogásolt szolgáltatást a következő szállítás időpontjáig előírt minőségben teljesíteni. 17) A Kedvezményezett jogosult szúrópróbaszerűen a Vállalkozó által visszaadott kitisztított
textil akkreditált laboratóriumi vizsgálatára. Vállalkozó számára elmarasztaló eredmény esetén a bevizsgáltatás költségeit a Vállalkozó köteles megtéríteni a Kedvezményezettnek a bevizsgálás eredményének kézhezvételét követő 8 napon belül. 18) A minőségi illetőleg mennyiségi kifogás előterjesztése a Kedvezményezett az átvételt követő 5 munkanapon belül jogosult. A kifogás előterjesztése kizárólag írásban történhet, melynek továbbítása faxon, vagy e-mailben történik, azonban minden esetben postai úton is meg kell küldeni a Vállalkozó részére. 19) Vállalkozó a mennyiségi hiánnyal kapcsolatos kifogást 3 napon belül kivizsgálja, és a rendezésről a Megrendelőnek tájékoztatást ad. 20) A vállalkozó a tisztításra átvett textíliáért, a tisztítás minőségéért, az átvett textíliák hiánytalan visszaszolgáltatásáért felelősséggel tartozik. 21) Amennyiben a Vállalkozó dolgozója a szerződésben vállalt feladatok teljesítésével összefüggésben a kedvezményezettnek kárt okoz, a Vállalkozó a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (továbbiakban: Ptk.) kártérítésre vonatkozó szabályai szerint köteles azt megtéríteni. 22) A Vállalkozó a nem szerződésszerű teljesítésért valamint a szerződés nem teljesítésért felelősséggel tartozik. Kivételt képez ez alól az az eset, ha a szolgáltatás ellátását a Vállalkozó érdekkörén kívüli és elháríthatatlan küldő ok (vis maior) akadályozza. 23) A vis maior olyan esetekre vonatkozik, amely a Vállalkozó akaratán kívül következik be, neki fel nem róható. Ilyen esetek lehetnek pl. sztrájk, háború, forradalom, fogvatartotti zendülés, tűzeset, árvíz, járvány, karantén, korlátozások és szállítási embargó. A vis maiornak közvetlen összefüggésben kell lennie a Vállalkozó tevékenységével és a bekövetkezett szerződésszegéssel. 24) Vis maiorra a Vállalkozó csak abban az esetben hivatkozhat, ha írásban faxon, vagy emailben, illetve postai úton ajánlott levélben is értesíti a Megrendelőt a vis maior tényéről, okáról és valószínű időtartamáról. 25) Megrendelő egyéb irányú utasítást nem ad, a Vállalkozónak tovább kell teljesítenie szerződéses kötelezettségeit, amennyiben az ésszerűen lehetséges, és meg kell keresnie minden ésszerű alternatív módot a teljesítésre, melyet a vis maior esete nem gátol. 26) Vállalkozóval szemben a nem szerződésszerű teljesítés esetén – kivéve vis maior – a szerződésszegés jellegétől függően késedelmi, meghiúsulási kötbér, kártérítés, vagy a szerződés rendkívüli felmondása érvényesíthető jogkövetkezményként. Ezen túlmenően a Kedvezményezett érvényesítheti a szerződésszegésből eredő egyéb jogait is. 27) Késedelmes teljesítés esetén a kötbér mértéke a késedelmes teljesítéssel érintett megrendelés nettó értékének 1 %-a, de min. 10.000.- Ft/nap minden megkezdett
44
késedelmes naptári napra. Felek megállapodnak abban, hogy Kedvezményezetett jogosult a kötbért a vállalkozói díjból visszatartani. Kedvezményezett kötbérigényének érvényesítése nem jelenti a Kedvezményezett egyéb igényeiről való lemondást. Egy hetet meghaladó késés esetén a meghiúsulási kötbér szabályait kell alkalmazni. 28) Ha a szerződés teljesítése során Vállalkozó tekintetében olyan körülmény merül fel, mely részéről a szerződésszerű teljesítést akadályozza, köteles ezt haladéktalanul írásban jelezni a Kedvezményezetett felé, ugyanakkor közölni a várható teljesítés időpontját. 29) Ha a szerződés teljesítése olyan okból hiúsul meg, melyért a Vállalkozó felelős, különösen, ha a szerződéses kötelezettségét egy hetet meghaladó időtartamban nem végzi el, a Kedvezményezett meghiúsulási kötbérre tarthat igényt, melynek mértéke a még nem teljesített minimális szerződéses mennyiség értékének 5 százaléka. 30) Amennyiben a Kedvezményezett a nem szerződésszerű teljesítést elfogadja Vállalkozó részéről, ez nem értelmezhető joglemondásként azon igényekről, melyek egyébként a szerződésszegő magatartás esetén megilletik. Vállalkozó köteles a Kedvezményezettnek a hibás teljesítésből, a késedelmes teljesítésből, továbbá a nem teljesítésből eredő kárát megtéríteni. 31) Vállalkozót a szolgáltatás ellátásáért vállalkozói díj illeti meg, melynek mértéke: (Az ajánlat értékét itt kell szerepeltetni a felolvasólappal egyezően) 32) A felek az előlegfizetés lehetőségét kizárják. A Kedvezményezett a kifizetéseket csak a szerződéses feltételeknek megfelelően teljesített, az általa leigazolt szolgáltatás alapján teljesíti. 33) A számla kiegyenlítése során Megrendelő az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. tv. 36/A. §-a előírásai szerint köteles eljárni. 34) A Megrendelő a számlákat kincstári átutalással egyenlíti ki, ezért a Megrendelő a Magyar Államkincstár késedelméért felelősséget nem vállal. 35) A Megrendelő jogosult a szerződést – előzetes felszólítás és további indokolás nélkül – azonnali hatállyal felmondani különösen az alábbi esetekben: - telephelyenként legalább 5 esetben előforduló jogos megrendelői reklamáció esetén, ideértve a késedelmes teljesítés esetkörét is; - ha három alkalommal nem kerültek betartásra a jogszabályok,az ISO 9001 és ISO 14001 rendszer, vagy azzal egyenértékű minőségbiztosítási rendszer követelményei és a vonatkozó engedélyekben előírtak, - ha a Vállalkozó által alkalmazott személyek a Megrendelő rendjét és biztonságát, a személyi állomány vagy a fogvatartottak életét és testi épségét közvetlenül vagy súlyosan veszélyeztetik. 36) Megrendelő a Kbt. 125. § (1), valamint a (3) bekezdés b) pontja alapján előírja, Vállalkozó pedig kötelezettséget vállal arra, hogy a szerződés hatálya alatt legalább 5 fő fogvatartott folyamatos foglalkoztatását biztosítja jelenszerződés teljesítéséhez. A szerződést indokolás nélküli rendes felmondással Vállalkozó nem szüntetheti meg. 37) Megrendelő jogosult rendes felmondással a jelen szerződést megszüntetni 30 napos
45
felmondási idővel, amennyiben jogszabályi változás, közjogi szervezetszabályozó eszköz következtében az részéről nem fenntartható, vagy Vállalkozó nem teljesíti a 21) pontban foglalt kötelezettségét. 38) Vállalkozó tudomásul veszi, hogy Megrendelő a Kedvezményezett 60 napon túli nem fizetése esetén a szerződést azonnali hatállyal jogosult felmondani. 39) Amennyiben a Megrendelő jogos mennyiségi vagy minőségi kifogását a Vállalkozó 3 munkanapon belül nem hárítja el, úgy az eredeti teljesítési határidőtől a hiba kiküszöböléséig számított, az adott megrendelés nettó értéke 5 %-ának megfelelő, de min. 10.000.- Ft/nap hibás teljesítési kötbér illeti meg a Megrendelőt minden megkezdett, a hibás teljesítéssel érintett naptári napra. Vállalkozó jelen okirat aláírásával hozzájárul ahhoz, hogy a Megrendelő a késedelmi, valamint a hibás teljesítési kötbér összegét a (rész)teljesítésért járó ellenértékből levonás útján biztosítsa, amennyiben a Kbt. 130.§ (6) bekezdése szerinti feltételek fennállnak. 40) Kapcsolattartás Minden, a jelen szerződés keretében a felek által egymásnak küldött értesítésnek írott formában (ajánlott levélben, telefaxon, e-mailben) kell történnie. Ezen értesítések hatálya a címzett általi vételkor, illetve neki történő kézbesítéskor áll be. A felek közötti levelezés nyelve: magyar. Minden, a jelen szerződés keretében a felek által egymásnak küldött értesítésnek írott formában (ajánlott levélben, telefaxon, e-mailben) kell történnie. Ezen értesítések hatálya a címzett általi vételkor, illetve neki történő kézbesítéskor áll be. A felek közötti levelezés nyelve: magyar. Kapcsolattartó személyek: Megrendelő részéről: név: Ótott Annamária bv. ezredes, bv. főtanácsos főosztályvezető cím: 1054 Budapest, Steindl I. u. 8. telefon: 06-1/ 301-8428 fax: 06-1/312-0409 Kedvezményezett részéről: név: Némethné Papp Katalin gazdasági igazgató helyettes cím: …1097 Budapest, Nagyvárad tér 1. telefon: 06-1/455-5705/5704 fax: ….06-1/215-8360 Vállalkozó részéről: név:… cím: … telefon: … fax: ….
46
41) Az ajánlatkérő a Kbt. 125. § (4) bekezdése alapján szerződéses feltételként előírja a következőket: - a nyertes ajánlattevő nem fizet, illetve számol el a szerződés teljesítésével összefüggésben olyan költségeket, melyek a Kbt 56. § (1) bekezdés k) pontja szerinti feltételeknek nem megfelelő társaság tekintetében merülnek fel, és melyek a nyertes ajánlattevő adóköteles jövedelmének csökkentésére alkalmasak; - a szerződés teljesítésének teljes időtartama alatt tulajdonosi szerkezetét az ajánlatkérő számára megismerhetővé teszi és a 125. § (5) bekezdés szerinti ügyletekről az ajánlatkérőt haladéktalanul értesíti. A Kbt. 125.§ (5) bekezdése alapján Megrendelő jogosult és egyben köteles a szerződést felmondani 90 napos határidővel, ha a) a Vállalkozó gazdasági társaságban közvetetten vagy közvetlenül 25%-ot meghaladó tulajdoni részesedést szerez valamely olyan jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaság, amely nem felel meg a Kbt. 56. § (1) bekezdés k) pontjában meghatározott feltételeknek, b) a Vállalkozó közvetetten vagy közvetlenül 25%-ot meghaladó tulajdoni részesedést szerez valamely olyan jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaságban, amely nem felel meg a Kbt. 56. § (1) bekezdés k) pontjában meghatározott feltételeknek. A külföldi adóilletőségű nyertes ajánlattevő köteles a szerződéshez arra vonatkozó meghatalmazást csatolni, hogy az illetősége szerinti adóhatóságtól a magyar adóhatóság közvetlenül beszerezhet a nyertes ajánlattevőre vonatkozó adatokat az országok közötti jogsegély igénybevétele nélkül. (A nyertes ajánlattevőtől függően) 42) A Vállalkozó írásban köteles értesíteni a Megrendelőt és ezzel egyidejűleg Kedvezményezettet a szerződést érintő összes alvállalkozói szerződésről. Alvállalkozókra vonatkozó értesítés nem mentesíti a Vállalkozó felelőssége és a szerződéses kötelezettségeinek teljesítése alól. A jelen szerződés alapján történő alvállalkozói teljesítésekért, szállításokért a Vállalkozó úgy felel, mintha azt maga a Vállalkozó teljesítette, szállította volna. 43) A szerződés teljesítése során új alvállalkozó bevonására csak Kbt. 128.§ (2)- (5) bekezdése szerinti esetekben kerülhet sor. Az alvállalkozók személyében változás csak a Megrendelő írásbeli egyetértése esetén történhet. 44) Amennyiben a Megrendelő – saját hatáskörben vagy a Kedvezményezett javaslata alapján - az alvállalkozók valamelyike ellen alapos kifogást emel, a Vállalkozó köteles helyette – a Megrendelő által elfogadott – más alvállalkozót biztosítani, a Kbt. vonatkozó rendelkezéseinek figyelembe vétele mellett. 45) Az alvállalkozó nem fogadhat el, és nem igazolhat vissza megrendelést, továbbá számla kiállítására nem jogosult. 46) Szerződő Felek megállapodnak abban, hogy a szerződéssel kapcsolatban felmerült vitáikat elsődlegesen békés úton, egyeztetéssel rendezik. 47) Vállalkozó tudomásul veszi, hogy a Megrendelő, mint ajánlatkérő a megkötött szerződést a Kbt. 31. § (1) bekezdés e) pontja alapján köteles közzétenni a honlapján.
47
48) Jelen szerződésben nem, vagy nem teljes körűen szabályozott kérdésekben a Polgári Törvénykönyv, a Kbt., valamint a vonatkozó egyéb jogszabályok rendelkezései az irányadóak. 49) Felek a másik fél előzetes írásos hozzájárulása nélkül az eljárás folyamán tudomására jutott információkat kizárólag a szerződés teljesítésére használhatják fel. 50) Felek kijelentik, hogy a jelen szerződés kapcsán tudomásukra jutott állami, szolgálati, üzleti titkot megőrzik, azokkal kapcsolatban a vonatkozó jogszabályok szerint járnak el. 51) Jelen szerződésben nem, vagy nem teljes körűen szabályozott kérdésekben a Ptk., a Kbt., valamint a vonatkozó egyéb jogszabályok rendelkezései az irányadóak. Jelen szerződést – a hozzá tartozó, annak elválaszthatatlan részét képező 1 darab melléklettel – a Felek elolvasták, az abban foglaltakat megértették és azt, mint szándékukkal és ügyleti akaratokkal mindenben megegyezőt 4 eredeti példányban, jóváhagyólag, cégszerűen írják alá. Budapest, 2014. …………………
…………………………………… Csóti András bv. vezérőrnagy bv. főtanácsos országos parancsnok Megrendelő képviseletében pénzügyi ellenjegyzés: …………………………………… Varga Valéria bv. vezérőrnagy bv. főtanácsos gazdasági és informatikai helyettes Kedvezményezett képviseletében egyetért: ………………………………….. Dr. Vályi- Nagy István főigazgató Egyesített Szent István és Szent László Kórház- Rendelőintézet
pénzügyi ellenjegyzés: ………………………………….. Kálmánné Juhász Ilona gazdasági igazgató
…………………………………………. ……………………………… Vállalkozó képviseletében
Jogilag ellenjegyzem:
48
Egyesített Szent István és Szent László Kórház- Rendelőintézet
49