Berke – Virág - Tóth: Számítógépes grafika és prezentáció
Bevezetés A XX. század végén földünk fejlett és fejlődő társadalmai jelentős változáson esnek át, amelyet elsősorban az informatika generál. Hazánk szerencsés helyzetben van, hiszen lépést tarthatunk a legfejlettebb társadalmakban ezen a téren végbemenő változásokkal. A folyamatnak szoros velejárója, hogy a népesség számára hagyományos és nyitott képzési programok valósuljanak meg. Mindez alapvetően új technika, és technológia bevonásával történjen. Az Európában, széles körben elterjedt, számítógép-használói jogosítvány /ECDL/ tematikájához, valamint a korszerű informatikai ismeretekhez igazodva hazánkban is kötelező a nyitott és önálló képzési programokban a számítógépes grafikai és prezentációs ismeretek alapvető elméleti és gyakorlati szinten történő elsajátítása. A fentiekhez illeszkedve igyekeztünk olyan ismereteket összefoglalni könyvünkben, amely hasznos és gyakorlati segítséget nyújt a számítógépes grafika és prezentáció területén kezdő olvasónak is. Az egyes fejezetek bevezetésében egy rövid összefoglalót talál az olvasó, amely a fejezet célját és tartalmát mutatja be. A fejezetek végén ellenőrző kérdések illetve gyakorlati feladatok találhatók, amelyek segítik a tartalmi részek elsajátítását. Könyvünk három alapvető fejezetre tagolódik. Az első fejezet a számítógépes képfeldolgozás alapjait foglalja össze. Itt az olvasó áttekintést kap a digitális kép fogalmáról, jellemzőiről, a digitális képalkotás folyamatáról, a képfeldolgozáshoz kapcsolódó hardver és szoftvereszközökről és az alapvető grafikai jellemzőkről. Példákon keresztül bemutatjuk a képfeldolgozás jelentősebb kutatási és alkalmazási területeit, külön hangsúlyt fektetve a hazai példák ismertetésére. A második fejezetben két személyi számítógépes környezetben elterjedt grafikai program bemutatása történik. A Microsoft Paint, a CorelDraw - Windows, míg a ClarisWorks Macintosh OS operációs rendszer alatt terjedt el. A programok képességeikben ugyan jelentősen eltérőek, azonban megítélésünk szerint az alapvető grafikai funkciókat tartalmazzák, a szakképzés alap- és középfokú ismeretanyagának bemutatására és elsajátítására alkalmasak. A fejezet végén egy-egy önálló feladat elvégzésének bemutatásával az olvasónak lehetősége nyílik a megismert fogalmak és funkciók gyakorlására. A harmadik fejezetben a számítógépes prezentáció fogalmi és gyakorlati bemutatása történik. Részletesen foglalkozunk a Windows és Macintosh környezetben is megtalálható, hazai- és világviszonylatban elterjedt, prezentációs programok közül a: - Microsoft PowerPoint-tal, az Adobe Acrobat-tal valamint a ClarisWorks bemutatók készítését támogató részével. Foglalkozunk a bemutatók létrehozásával és megjelenítésével, a bemutatókhoz szükséges állományok kezelésével valamint a bemutatók tervezésének és kivitelezésének egyes szempontjaival. A Veszprémi Egyetem, Georgikon Mezőgazdaságtudományi Karának honlapján az olvasó további információhoz juthat a tananyaggal kapcsolatban. A http://www.georgikon.hu/grafika.htm lap elsősorban a gyakorlati feladatok elsajátítását segítő képeket, ábrákat tartalmaz, amelyek letöltését javasoljuk. Az itt elhelyezett anyagok a gyakorlati részek elsajátítását is hatékonyan támogatják. Pihenésként javasoljuk, hogy két gyakran használt tömörítő eljárás (JPEG és fraktál) szubjektív összehasonlítását végezze el a Tisztelt Olvasó a http://www.georgikon.hu/visual.htm helyen. Köszönet illeti lektorunkat, hogy hasznos és gyakorlati tanácsaival jelentősen hozzájárult elképzeléseink megvalósításához. Végezetül szeretnénk köszönetet mondani minden kedves kollégánknak, munkatársunknak, akik hozzájárultak munkánk sikeres megvalósításához. A Szerzők
Irodalomjegyzék ACM Multimedia'95 Proceedings, (1995): Addison-Wesley Publishing Company, ACM Press, USA. ADOBE Photoshop 4.0 User Guide for Macintosh and Windows. ADOBE Photoshop 3.5 User Guide for UNIX. ÁLLÓ, G - HEGEDŰS, GY. CS. - KELEMEN, D. - SZABÓ, J. (1989): A digitális képfeldolgozás alapproblémái. Műszaki Tudományok, Az elektronika újabb eredményei. Akadémiai kiadó, Budapest. BARNSLEY, M. F. (1988): Fractals everywhere, Academic Press, Inc., London. BARNSLEY, M. F. - HURD, L. p. (1993): Fractal image compression, AK Peters Ltd., Wellesley. BATTY, M. – LONGLEY, P. (1994): Fractal cities, Academic Press, Inc., London. BASSMANN, H. - BESSLICH, P. W. (1995): Ad Oculos Digital Image Processing, International Thomson Publishing Inc., London. BERKE, J. - HEGEDŰS, GY. CS. - KELEMEN, D. - SZABÓ, J. (1996): Digitális képfeldolgozás és alkalmazásai. Keszthelyi Akadémia Alapítvány, Keszthely, ISBN 9630474662. BERKE, J. - SZABÓ, J. - KELEMEN, D. - HEGEDŰS, GY. CS. (1996): Digitális képfeldolgozást oktató multimédia szoftver rendszer /TANKÉP 1.0/, PATE Keszthely, PICTRON Kft., Budapest. BJALIK, G.I. (1963): Színes televízió. Műszaki Könyvkiadó. BREUER, H. (1993): SH atlasz Fizika, Springer-Verlag, Budapest. BREUER, H. (1995): SH atlasz Informatika, Springer-Verlag, Budapest. BUZÁS, F. (1995): Nyomdaipari elektronikus képfeldolgozás. Nyomdász Kiadó, Budapest. COBURN, F. - MCCORMICK, P. (1997): Coreldraw 7, Osborne McGraw-Hill - Panem Kft., Budapest. COLE, A. (1993): A szín, Park Kiadó, Budapest. CSERNY, L. (1994): Mikroszámítógépek, LSI Oktatóközpont, Budapest. DAVIS, A. - FENNESSY, P. (1994): An introduction to electronic imaging for photographers, Focal Press, Butterworth-Heinemann Ltd. DOOLEY, J. (1995): Image Analysis and Spatial Modeling, ERDAS Inc., Atlanta, USA. DUDA, R.O. - HART, P.E. (1973): Pattern classification and scene analysis. Wiley-Interscience Publication, New York.
253
ENCARNACAO, J.L. – PEITGEN, H.-O. – SAKAS, G. – ENGLERT, G. editors (1992): Fractal Geometry and Computer Graphics, SpringerVerlag, Berlin Heidelberg. EARNSHAW, R.A. - GIGANTE, M.A. - JONES, H. (1993): Virtual Reality Systems, Academic Press, London. ERDAS Field Guide, (1994), Erdas Inc., Atlanta, USA. FREEMAN, M. (1993): Collins Photographer's Handbook. HarperCollins Publishers. GONZALEZ, R.C., and WOODS, R.E. (1992): Digital Image Processing, ADDISON-WESLEY Publishing Company, Inc.. FÜZI, J. (1997): 3D grafika és animáció PC-n, ComputerBooks, Budapest. FÜZI, J. (1997): Interaktív grafika, ComputerBooks, Budapest. HORD, R. M. (1986) : Remote Sensing Methods and Applications. A Wiley-Interscience Publication John Wiley & Sons, New York. JAIN, A. K. (1989): Fundamentals of Digital Image Processing, Prentice Hall Information and System Sciences Series, London. JAKAB, ZS. (1998): Adobe Photoshop 4.0 magyar változat, ComputerBooks, Budapest. JAKAB, ZS. - JUHÁSZ, GY. - VÉMI, J. (1996): Adobe Photoshop, ComputerBooks, Budapest. LARISH, J. (1992): Digital Photography: Pictures of Tomorrow. Micro Publishing Press. LEEUW, B. (1997): Digital Cinematography, Academic Press Professional, London. LEVINE, M.D. (1985): Vision in Man and Machine, McGraw-Hill, New York. MANDELBROT, B.B. (1982): The Fractal Geometry of Nature, W. H. Freeman, New York. MATHER, P. M. (1991): Computer Applications in Geography. John Wiley & Sons. MORRISON, M. (1994): Becoming a computer animator, SAMS Publishing, Indianapolis. MULLER, J. P. (1988): Digital Image Processing in Remote Sensing. Taylor & Francis, London and Philadelphia. NAGY, S. - PERJÉS L. (1996): A számítógépes grafika, LSI Oktatóközpont, Budapest. PEITGEN, H.-O. – RICHTER, P.H. editors (1986): The Beauty of Fractals, Springer-Verlag, Berlin Heidelberg. PEITGEN, H.-O. – SAUPE, D. editors (1988): The Science of Fractal Images, Springer-Verlag, Berlin Heidelberg. 254
PÉTERY, K. (1996): Bemutatók készítése PowerPoint 7.0-val, LSI Oktatóközpont, Budapest. PRATT, W.K. (1978): Digital image processing. Wiley-Interscience, New-York. SABINS, F. F. (1987): Remote Sensing Principles and Interpretation. W. H. Freeman and Company, New York. SEVCSIK, J. - HEFELLE, J. (1980): Fényképészet. Műszaki Könyvkiadó, Budapest. SERRA, J. (1982): Image Analysis and Mathematical Morphology. Academic Press. SHANNON, C.E., WEAWER, W. (1986): A kommunikáció matematikai elmélete, OMIKK, Budapest. SHELL, B. (1994): Canon Compendium. Hove Books. SPANIK, CH. - RÜGHEIMER H. (1995): A multimédia alapjai, Kossuth Könyvkiadó, Budapest. SPENCER, M. (1982): Fundaments of light microscopy. Cambridge University Press, Oxford. SVÁB, J. (1979): Többváltozós módszerek a biometriában. Mezőgazdasági Kiadó, Budapest. SZÉKELY, V. (1994): Képkorrekció, hanganalízis, térszámítás PC-n, ComputerBooks, Budapest. SZÉKELY, V. - POPPE, A. (1992): A számítógépes grafika alapjai IBM PC-n. ComputerBooks, Budapest. SZIRÁNYI, T. - BERKE, J. (1997): Magyar képfeldolgozók és alakfelismerők országos konferenciája kiadvány, PATE Georgikon, Keszthely. TÓTH, D. (1996): Multimédia, LSI Oktatóközpont, Budapest. TOU, J.T. - GONZALEZ, R.C. (1974): Pattern Recognition Principles. Addison-Wesley, New York. UHR, L. (1973): Pattern Recognition, Learning, and Thought. PrenticeHall. VAUGHAN, T. (1993): Multimedia:Making It Work. Osborne McGrawHill. YOUNG, T.Y. - FU, K.-S. (1986): Handbook of Pattern Recognition and Image Processing. Academic Press, Inc., London.
255