Beszélgetések. Mi volt a neve Bánkon? Bánkról

.RÁDAI ESZTER.

.Beszélgetések. Bánkról gyertek értem. Legjobban szeretném, ha api értem jönne a vonattal, most itt le is rajzolom, hogy éppen api jön értem a vonattal.” És akkor ott van a rajz, hogy hogyan jönnek értem a vonattal. Egy ilyen hangulaton azonban egy normális ötéves kisfiú nagyon hamar túlteszi magát, úgyhogy a legjobb emlékekkel jöttem el végül Bánkról. Ennek ellenére néhány évig aztán nem mentem újra. '56 nyarán valahol máshol nyaraltam, a következ√ években pedig talán azért nem mentem, mert egy kicsit drága lett ez a tábor. Hogy mennyi, azt nem tudnám most megmondani, de az biztos, hogy a hatvanas évek vége felé már több ezer forintba került. Mert ilyen magasak voltak a költségek, a rezsi stb., vagy mert Eszter néni az értékes szolgáltatásért magas árat kért? Ezt nem tudom. Valószín∫leg rengeteg kiadás volt. Például bizonyára fizetni kellett valamit a KÖJÁLnak, a helyi tanácsnak, mindenféle szerveknek mindenféle pénzeket, az étkeztetés is pénzbe kerül, és nyilván azt a falusi házaspárt is meg kellett fizetni, akiknél hosszú éveken át laktunk. Aztán hárman-négyen f√ztek ránk, mosogattak, hámoztak stb. Lajos, a férj vásárolta be az élelmiszert, sok-sok kiló kenyeret, mindenfélét. Szóval ez nem lehetett olcsó. Tehát egy falusi házban laktak? Igen. Volt egy lányszoba, abban kicsik, nagyok együtt voltak. ◊k voltak a boszorkányok. A fiúk pedig, akik mindig legalább kétszer annyian voltak, mint a lányok, három szobát birtokolhattak, √k már kor szerint elkülönültek. A kicsi fiúk neve bocs volt, a nagyobbakat medvéknek hívták. A kisebbek egyébként a szokásos játékaikkal voltak elfoglalva, egész

ASCHER TAMÁS

M

i volt a neve Bánkon? Professzornak hívtak, mert ötéves koromban, amikor '55 nyarán el√ször ott nyaraltam, okoskodó, sokat beszél√ kisgyerek voltam, mindenbe beleszóltam, és ezért neveztek el így heccb√l, de persze szeretettel. Kés√bb aztán tíz és tizenöt éves korom között egyszer∫en csak Prof volt a nevem. És hogyan történt a névadás? Mindenkinek volt bánki neve? Ez nem volt rituálé, és nem volt kötelez√. Voltak gyerekek, akiket Bánkon is csak a vezeték- vagy a keresztnevükön szólítottak. Aztán volt olyan gyerek is, aki meg√rizte az otthoni becenevét, de a jellemz√ mégis az volt, hogy azokon a viháncolós közös napokon valakire egyszer csak ráragadt egy név, rendszerint valamelyik szobaf√nöknek jutott ez eszébe, és ebben szinte mindig volt valami kis humor is. Ötévesen, ilyen kicsi gyerekként nem érezte magát elveszettnek egyedül, a szüleit√l távol Bánkon? Ez úgy volt, hogy az els√ öt napot édesanyám is ott töltötte velem, persze nem a táborban, hanem valahol egy házban a faluban. És onnan járt át hozzám. Mi ugyancsak egy falusi házban laktunk néhány 18-20 év körüli szobaf√nök felügyelete alatt. Az én szobaf√nököm például Zachár Zsófi volt, Dornbach Alajos felesége. Még megvan az els√ levelem, amit egy-két nappal azután írtam haza, hogy édesanyám hazament (mert én már ötéves koromban a nagybet∫k segítségével tudtam írni), ami úgy szól, hogy „Kedves Mami és Papi! Azonnal

85

Rádai Eszter

nap kotorásztak a homokban, gy∫jtögettek meg gombfociztak meg labdáztak, meg beszálltak „forgózni” a nagyobbak mellé, amikor tizenöten-húszan szaladgáltunk a pingpongasztal körül, de az igazi nagy játékokban még nem vettek részt. Azokat mindig a tizenkét éven felüliek játszották, fiúk, lányok vegyesen, és általában a szobaf√nökök animálták, vagy legalábbis segítettek megvalósítani az ötleteket. A legfontosabb játékok a háborúk voltak. Minden nyáron nagy háborúkat vívtunk képzeletbeli ellenségekkel. Volt, amikor a Szent György lovagrenddel viaskodott a társaság, volt, amikor a sell√farkú kullancsok szállták meg Pipeclandot, és különböz√ ismeretlen helyekr√l, az erd√b√l le-lecsaptak a békés lakosságra… Lehet, hogy a sell√farkú kullancsokkal való viaskodásnak volt valamiféle reális alapja is? Ezt azért gondolom, mert egy nyáron egy Bánkról éppen hazatért ismer√s kisfiú karján nyolc-kilenc kicsi pontot láttam, amir√l √ elmesélte, hogy ezek mind kullancscsípések… Igen, igen, ott sok volt a kullancs, de nem hallottam, hogy bárki is megbetegedett volna t√lük Bánkon. És igaza lehet, nyilván éppen egy olyan nyáron bonyolódtunk háborúba a sell√farkú kullancsokkal, amikor a valóságban is sok volt a kullancs Bánkon. A Szent György lovagrend elleni háborúnak meg az volt az alapja, hogy valaki egy régi „szentgyörgyös” címert szerzett valahonnan. És ez a jelvény aztán éveken át kinn is volt a totemfalon… Az mi? Az ebédl√ egyik falán egy botokból összeszerkesztett kis tartószerkezet, amelyen a fontos emlékek és jelvények lógtak. Volt, ami már 1946 óta ott függött, és ez a gy∫jtemény évr√l évre gyarapodott, és mutatta nekünk a saját történelmünket. Ezenkívül ezek a fontos események minden évben „el lettek mesélve”. Csak „úgy” csevegtek a szobaf√nökök egymás között róluk, vagy Eszter és a szobaf√nökök közt folyt róluk a szó, vagy vacsora után gyakran volt mesélés, például amikor egy-egy régi „bánki” megérkezett. Mondjuk a Neue Zürcher Zeitung külpolitikai szakért√je, Oplatka András, akinek a családja '56-ban disszidált, és aztán egyszer a hetvenes évek elején megjelent Bánkon, eltöltött ott két napot, és akkor vacsora után a negyvenes évek dolgairól folyt a szó. Az Oplatkacsalád egyébként az egyik leghíresebb bánki család. Oplatka Fekó ma a Siemens mérnöke valahol Ausztriában, és az √ unokatestvére Oplatka András…

De visszatérve ezekre a háborúkra, illetve a bánki történelemre: miközben nem tagadtuk soha, hogy mindez játék, az egész mégis egy kicsit lebegtetve volt, tehát semmi sem volt kimondva… az egész mögött egy huncutság volt mindig, afféle „kint is vagyok, bent is vagyok” helyzet, és ezt a kicsik is azonnal képesek voltak átvenni, és boldogan lubickoltak benne. A háborúkról kés√bb még beszélnünk kell. De most visszatérve 1955-re, amikor ötéves korában el√ször nyaralt Bánkon: akkor ennek a háttere nyilván nem érdekelte magát igazán, de most mit gondol vagy mit tud arról, hogyan létezhetett abban az id√ben, abban a politikai szituációban egy ilyen tábor? Kinek köszönhette a létét? Rusznyák Istvánnak. Tudniillik √ volt akkor a Tudományos Akadémia elnöke, a híres orvos. És Bánk abban az id√ben valószín∫leg annak köszönhette a fennmaradását, hogy Leveleki Eszternek volt néhány befolyásos barátja, közöttük is a legbefolyásosabb a Rusznyák professzor. Az √ egyik lánya, Márta, a „Márfa” (aki aztán a Színm∫vészeti F√iskolán dramaturgia szakot végzett, egyébként ma semmit sem tudok róla) sántított, ezért neki nagyon fontos volt valami ilyesfajta közösség. De ez még talán a negyvenes években történt… És ez állítólag Rusznyák professzor támogatásának és védelmez√ jóindulatának a története, de ebben azért nem vagyok teljesen bizonyos. Pontosan csak azok a nálam is jóval id√sebb bánkiak tudják ezt, akik a kezdeteknél is jelen voltak. Amire már én is emlékszem a hatvanas évekb√l, az az állandó vegzatúra, f√leg a KÖJÁL részér√l… Hogy nincs folyóvíz, meg hogy kútból húzzuk a vizet a mosdáshoz, és hogy hogy van az evés, meg mennyi emberre f√znek, megvan-e minden engedély… Közbevet√leg kérdezem: ez nem zavarta ezeket a városi, leginkább budapesti, ezen felül is leginkább értelmiségi, illetve polgári környezetb√l érkezett gyerekeket? Hogy ebben a táborban nem volt folyóvíz, és nem volt vízöblítéses vécé, csak úgynevezett budi? Mindig volt egy-két gyerek, aki el√ször húzta a száját és kényeskedett, mi azonban ezeken röhögtünk…, hozzátartozott az öntudatunkhoz, hogy ezeket a körülményeket nagyon klassznak találtuk. Ez olyan volt, mint egy Cooper-regényben, hogy mi helytállunk egyszer∫ körülmények között is… És ezeket a dolgokat nem tartjuk fontosnak… Abszolút lenéztük egyébként például a luxust… Hiszen emeletes vaságyakon aludtunk, és ott volt

86

Beszélgetések Bánkról

a disznóól is a közvetlen közelünkben, és a tyúkok körülöttünk kapirgáltak, meg ott voltak a kutyák… És ott volt a természet, ami fantasztikus volt, óriási élmény… Csodálatos volt az erd√… És volt egy hatalmas térképünk, amit maguk a gyerekek rajzoltak…, és benne volt az erd√, a kanyonok, a háromszögelési pontok, a legöregebb tölgy az erd√ben, és egy ódon faház valahol messze-messze… És ezek így húsz-harminc év távolából olyan élénken élnek bennem… Ezek a helyek és ezeknek a mítosza… Hogy ez százszor, ezerszer többet ér, mint egy csempézett fürd√szoba. De a hivatalt úgy látszik zavarta, √k állandóan kiszálltak és ellen√riztek… Azt gondolja, hogy emögött politikai okok voltak vagy csak a hivatal packázott? Azt hiszem, csak a hivatalnak volt velünk baja. Ezt azért gondolom, mert amint már beszéltünk róla, kés√bb is mindig nyaralt Bánkon egy-két prominens személy gyereke, f√leg színész-gyerekek, mondjuk a Básti Lajosé, a Sztankayé, a Vitrayé vagy Ráday Imréé… Például Ráday Imre mindig nagyon befolyásos személy volt. Furcsamód, mert az ember nem gondolná, hiszen √ egy polgári jelenség. Mégis mindig a legmagasabb rend√ri és belügyi vezetéssel volt jóban, vagy barátja volt például Szénási Imre f√ügyész, '56 után elég súlyos figura. Ezt onnan tudom, hogy Ráday Imre édesapámmal is barátkozott. És ezek a kapcsolatok például már b√ven elegend√ek voltak. De például a hetvenes években egyszerre csak megjelent Bánkon Aczél György unokája. Egy picike, kicsit túlmozgásos, dadogó kislány, tündéri kis pofa egyébként, a mamája meg pszichológus, de tiszta bolond volt… Évekig járt Bánkra, és ez akkor nagyon fontos volt. Lehetett tudni, hogy az √ jelenléte létfontosságú. Ezzel azt akarja mondani, hogy voltak gyerekek, akiket csak a szüleik vagy a nagyszüleik pozíciója miatt engedtek be Bánkra? Hiszen nem volt oda egyáltalán könny∫ bejutni… Gondolom, hogy ez is hozzájárult, de csak ezért senki nem került be. Hogy lehetett bekerülni? Ajánlás útján. Valaki, aki számított, az szólt Eszternek, hogy lenne itt egy gyerek, és akkor Eszter elment látogatóba hozzájuk. Például amikor az öcsémet akartam elküldeni Bánkra (én már néhány évvel korábban kin√ttem bel√le), akkor szóltam Eszternek, és √ eljött hozzánk látogatóba, és elbeszélgettünk… És akkor √ felmérte a gyereket is meg a családot is?

Gondolom, igen. Persze nem tudom, hogyan történt, amikor nemet mondott, mert én csak azokat ismertem, akik ott voltak, de szerintem √ nagyon józanul és nagyon megalapozottan döntött. Ez persze nem azt jelenti, hogy ne lettek volna ott nehezen kezelhet√ vagy kezelhetetlen gyerekek is, de bennük is volt valami, ami Esztert megragadta. Mit tud arról, hogy mi ragadta meg Esztert? Valami spiritusz, valami tehetség, valami egyéniség. Persze mindig voltak lázadók is, meg olyanok, akik elszöktek vagy kirobbantottak valamit. Hallottam, hogy volt a hetvenes években valami nagy „tisztogatás”, amikor kamaszok lázadtak és √rjöngtek, és √ket aztán hazaküldték. Igen, ez a dolog a Dinnye nevéhez f∫z√dik. Neki Pándi Kardos András a polgári neve, történész, ha jól tudom, a Krassó Gyuri köréhez tartozott. Nagyon helyes, jópofa srác, de lázadó típus. Ma is az. És emlékszem, hogy √ kikérte magának azt az egészet, ami Bánk volt, és aztán el is ment. De a többség imádta ezt az egészet, én is. Meg tudja határozni, hogy mit imádott és miért? El√ször is azt imádtam, hogy nagyon sok mindent tudtam ott csinálni. Nagyon jól tudtam játszani, állandóan írtam és rajzoltam a faliújságra… Szerepelhetett, amennyit kedve tartotta? Mert maga – köztudomású – nagyon szeret szerepelni… De a szereplés nemcsak azt jelenti, hogy ágálunk a többiek el√tt, hanem azt is, hogy mindenféle feladatot oldunk meg… És az isteni volt, ha az embernek sikere volt a többiek el√tt. Aztán voltak olimpiák is négyévenként. Amikor egyébként is olimpia volt a világban, akkor Pipeclandban is olimpia volt. És nekünk olyan számaink voltak, hogy „újságot olvasni a tóban ott, ahol már nem ér le a láb”, vagyis a vizet taposva, és az nyert, akinek legkés√bb lett vizes az újságja. Emlékszem, ezt a számot Fischer Iván nyerte meg, de √ nagyon sok számot nyert meg, mert neki mindenekfölött fontos volt a gy√zelem. Aztán volt kötéltánc a vasúti sínen, meg mindenféle mókás számok. Maga szerette az olimpiákat? Nem, hát én nem voltam sportos típus, mert lusta voltam. De versenyezni szeretett? Nem, mert nem szerettem megmérettetni. Én az azonnali sikert szerettem, nem azt, hogy esetleg kiderüljön, hogy más jobb, mint én. De az Iván ezeket nagyon szerette. Sok nyarat töltöttek együtt Bánkon Fischer Ivánnal? Nagyon sokat. De nem is annyira gyerekkorunkban

87

Rádai Eszter

volt ez fontos, hanem kés√bb, amikor mindketten afféle m∫vészpalánták voltunk, és közben végig visszajártunk Bánkra, és csináltuk az operákat meg a prózai el√adásokat egy Böszörményi Laci nev∫ sráccal, aki a Szkénében volt aztán sokáig Keleti István keze alatt amat√r színész, ma pedig kiváló számítógépes mérnök Klagenfurtban. Ezeket az el√adásokat mi rendeztük, és mi játszottuk a szerepeket különböz√ maszkokban. Egyik évben NOdrámát csináltunk, a másik évben kegyetlen színházat, aztán '75 tavaszán láttam Mnouchkine-ékat a varsói színházi fesztiválon, és akkor én is Mnouchkine-el√adásokat rendeztem Ivánnal és Böszörményi Lacival nyáron Bánkon. És miért Bánkon? Miért elégedtek meg az ottani gyerekközönséggel maguk, a nagyon ambiciózus és nagyon tehetséges m∫vészpalánták? Hiszen erre komolyabb közönség el√tt is lehet√ségük lett volna… Ez eszembe sem jutott. Bánk meg ott volt. Ehhez persze hozzátartozik, hogy a gimnáziumban én állandóan produkáltam magam, rengeteg mindent csináltam, önképz√kört stb., és nagyon sok mindent elt∫rtek nekünk ott a Móriczban. Volt, hogy egy barátommal például kiállítást rendeztünk, és egy reggel arra jöttek be a tanárok, hogy negyvenötven kép lóg a falon, mindenféle borzalmak, szürreális dolgok… Aztán éveken át szerkesztettünk egy groteszk faliújságot egy barátommal, aminek semmi értelme nem volt. Ezt is elt∫rték. Vagyis tét nélkül, komolytalanul, mindenféle épít√ célzat nélkül lehetett játszani a gimnáziumban, és én azt nagyon szerettem. Amikor aztán leérettségiztem, már nem volt más terep, mint Kaposvár. Illetve bocsánat, Bánkot akartam mondani… Milyen érdekes elszólás ez, nyilvánvalóan Bánkot akartam mondani. Talán azért történt, mert Bánk nekem akkor olyan volt, mint kés√bb, feln√ttkoromban Kaposvár… De egy ennyire különleges elvétés! Ezt érdemes volna hosszasabban is fejtegetni, hogy hogy jön össze Bánk és Kaposvár… Valószín∫leg úgy, hogy mindkét helyen a veszélytelen játékot szerettem. Egyik helyen sem a sikerért vagy a karrierét dolgoztam, hanem a játékért magáért. De visszatérve az operákra, amiket mi ott el√adtunk: ezeknek a Hábi (Háber Ferenc, nagy operabarát, és akkor nagyszer∫ színész) volt a f√ szervez√je. Ezek mindig valami abszurd vagy mesés történeten alapultak. Például feldolgoztuk a Piroska és a farkas t… Vagyis a darabokat is maguk írták és a zenét is maguk szerezték?

Mi írtuk a darabokat, ezeket a tarka-barka történeteket, de az áriákat híres operákból emeltük át a sajátunkba, új szöveggel persze, tehát csak a zenei anyagot. A stílusegységre pedig egyáltalán nem ügyeltünk, ezért elképzelhet√ volt, hogy a mi operánkban az els√ ária mondjuk az Aidából volt, a második a Don Pasquale-b√l, a harmadik a Toscá ból és a negyedik Gounod Faust jából. Csak az volt a fontos, hogy ismert ária legyen. És az egészben az volt a legistenibb, hogy az utolsó tizenöt-húsz évben már zenekarunk is volt. Például a Fischer Iván hozta a csellóját, az Ádám, Iván bátyja egy melodikán játszott általában, a Fischer Eszter hegedült vagy furulyázott, a fuvoláját hozta a Kerényi Gábor, aki most éppen a Luxembourg grófja karmestere Kaposváron, és mindig volt még rajtuk kívül is egy-két srác, aki valamilyen hangszeren játszott. És ki énekelt? Például én is. Kalaf áriáját például biztosan én énekeltem. Írtunk egyszer arra valami nagyon szépet, és abban a darabban én valami öreg erd√√rt játszottam. Voltak persze igazán nagyszer∫ énekeseink is. Az egyik legnagyszer∫bb éppen Körner Tamás volt, színésznek is kiváló, ma √ a Fesztiválzenekar igazgatója. Akkor Cs√ névre hallgatott, híresen nagy komikus volt. Ezért aztán egy díjat is alapítottunk az √ tiszteletére, ezt Cs√-díjnak hívtuk, és minden augusztus 20-án, a bánki díjkiosztások során, átadtuk a legjobb színészi alakításért. Ez hogy volt? Kiket díjaztak és hogyan? Bánkon volt egy nagy, hosszú távú menete az életnek, és voltak benne dolgok, amelyeknek mindig lenniük kellett. Ilyen volt például a júliusi nyaralók számára a július 26-i Anna-bál, az augusztusiak számára pedig a nagy augusztus 20-i m∫sor. Az Annabálon persze nem volt se tánc, se zene, az egy komplett színházi este volt. Ugyanígy az augusztus 20-i is. Augusztus 20-án történt ezen felül az új kenyér megszegése, amit addigra az új lisztb√l elkészített a Marcsi néni, a háziasszony. Ez ünnepélyes aktus volt, akkor mindenki meghatódott, és elénekeltük Pipecland himnuszát, aztán a hosszú asztalnál hosszan ittunk-ettünk és beszélgettünk. Majd következett az ünnepélyes díjkiosztás, amelyen megjelent a vezet√ség, els√nek Leveleki Eszter, a régens, és rajta kívül a szobaf√nökök, és szónoklatokban emlékeztek meg a nyár legfontosabb tetteir√l és eseményeir√l. Majd kiosztották a díjakat. A legfontosabbak az Oplatka-díjak voltak, amelyek nem Andrásról, err√l a neves újságíróról voltak elnevezve, hanem unokatestvérér√l, Ferencr√l, aki

88


egyébként gyakran olyankor is visszalátogatott Bánkra, amikor a róla elnevezett díjat kiosztották. Fekó szenzációs közösségi srác volt – ahogy mesélik –, ezenkívül már tizenkét éves korában a legjobb „számozó”. A számháború 1951-ben megfogalmazott és leírt szabályait egy meglehet√sen elsárgult és viharvert papíron egyébként – amíg csak a bánki tábor létezett – olvasni lehetett a totemfalon, és ezen az utolsó szabály az volt, hogy „mindenütt vigyázz, ha jön a Fekó!” Ebb√l is lehetett tudni, hogy √ (aki egyébként 56-ban volt utoljára bánki gyerek, mert utána a családja disszidált), minden id√k legjobb számozója. A legjobb irodalmi alkotásért járó Oplatka-díjat a legjobb naplóíró kapta. (Mert Bánkon ebéd után, a csendes pihen√ alatt, amíg a többiek kártyáztak, heverésztek, beszélgettek vagy aludtak, a naposnak meg kellett írnia, mi történt az el√z√ napon. Ha kicsi gyerek volt a napos, akkor rendszerint csak azt írta meg, mi volt az ebéd vagy a vacsora. De a nagyok néha egészen zamatos dolgokat vetettek papírra.) Ezenkívül a legjobb közösségi teljesítményért is járt díj, ezt az kapta, aki mondjuk szervezett egy olimpiát vagy énekversenyt vagy bármi érdekes eseményt, ami sok gyereket megmozgatott. A legjobb sportteljesítményért is volt Oplatka-díj, meg volt egy negyedik is, de hogy azt miért adták, az most nem jut az eszembe. Maga is kapott Oplatka-díjat? Én már feln√ttkoromban kaptam legjobb közösségi teljesítményért, azt hiszem, egy nagyon nagy rajzoltatásért, mert volt egy nyár, amikor mindenkit megrajzoltattam. Azóta is √rzöm ezt a csodálatos gy∫jteményt, csupa már negyven fölötti ember csodálatos gyerekrajzait. Aztán – ahogyan mondtam – volt a Cs√-díj, amit mindig a legjobb színész kapott, és voltak a medvesapkák… Micsodák? Medvesapkák. Ehhez tudni kell, hogy Bánk sok legendája közül a legfontosabb egy csodálatos szobaf√nökhöz tapadt, akinek az volt a neve, hogy Medve… Lehet tudni, hogy ki volt √? Én tudom az igazi nevét is, sajnos már nem él, egykét évvel ezel√tt halt meg Svájcban. Én ötéves koromban találkoztam vele, és már akkor nagyon nagy hatást tett rám, nagyszabású karizmatikus személyiség volt. '56-ban √ is disszidált, Svájcban élt, és fest√ lett. Az öregek kijártak hozzá néha, és akkor három napig csak gombfociztak… Róla kapták a nagyfiúk a medve elnevezést?

Igen, mert √ egyszer azt mondta, hogy a közösség jó emberei a medvék, az árulók pedig a rókák… Ezért lettek a nagyfiúk a medvék. De akinek medvesapkája volt, az több volt, mint egy egyszer∫ medve. Mintha lovaggá ütötték volna. Ez semmilyen el√joggal nem járt, de ha valaki a feje tetején hordta ezt a pici kis fehér kötött sapkát, amit Dudus néni, a Leveleki Eszter mamája, ez a legendás vénséges vén öreg néni kötött, annak ez komoly rangot, presztízst jelentett. Ezt csak az kapta, aki igazán klassz volt. Tulajdonképpen nem is lehet pontosan megfogalmazni, mi is az a medvesapka, ezt csak az igazi nagy szobaf√nökök tudják megmondani. Mint például Dávid János, az a közgazdász, aki Dévi néven az egyik legnagyobb szobaf√nök volt Bánkon. De azt mindenki tudta, hogy az kap medvesapkát, aki igazán jó fej, aki nem önz√, aki tesz másokért, aki figyel másokra. Ez volt a legfontosabb: figyelni másokra. Maga egyébként hogyan szólította Esztert? Tegezte √t? Mindenki Eszternek vagy Eszter néninek szólította. Én kiskoromban tegeztem, aztán furcsa módon, nagykoromban már nem tegeztem valami különös tiszteletb√l, vagy nem is tudom, miért… Pedig haláláig tegezték √t, csak én valahogy ezt mégsem tudtam… Valami furcsa szeméremérzetb√l… Ha jól tudom, √ volt Pipecland régense… Igen, mert Pipecland állam királya Pipec volt, koronázása idején egy hároméves picike fiúcska, ezért mindjárt választottak mellé egy régenst is, ez volt Leveleki Eszter. Ez az egész egyébként az egyik nyár játéka volt eredetileg, csak aztán úgy maradt a következ√ harminc évben is. És Pipec még évekig nyaralt Bánkon, de az, hogy √ volt a király, számára semmiféle el√jogokkal nem járt, jóllehet, tudtuk, hogy √ a király. Tudja, hogy Pipec ma mivel foglalkozik? Sajnos meghalt fiatalon, harmincéves kora körül. Maga hogy látta, milyen elvek alapján m∫ködött ez a gyerektársadalom? Van, aki azt mondja, hogy ez egy igazi gyerek-önkormányzat volt, mások szerint meg minden szálat Eszter tartott a kezében, és a gyerekek csak hitték, hogy minden rajtuk múlik. Melyik véleményt osztja? Ez egészen nyilvánvalóan egy hierarchikus társadalom volt, amelyben a legf√bb tekintély a régens Eszter, √ mondja meg, mi történjen. Persze, nem gyakran mondja meg, de mindenki tudja, hogy minden úgy van, ahogyan √ azt kitalálta, és ahogyan √ azt jónak látja. Deklarált elveiben tehát ez

89

Rádai Eszter

egy arisztokratikus, hierarchikus társadalom volt, mondjuk olyan, mint egy színház, ahol azonban a legf√bb érdem a tehetség, és ha bármelyik gyereknek valami jó ötlete támadt, azt megvalósíthatta. És voltak dolgok, amiket Eszter néni látszólag nem engedett meg vagy fejcsóválva fogadott, de a szobaf√nökök titokban mégis megvalósíthatták a háta mögött. De én úgy gondolom, Eszter ezekr√l a titokban tartott dolgokról is mindig tudott, csak úgy tett, mintha nem tudna róluk. Például mit lehetett így megcsinálni az √ „háta mögött”? Például éjszaka kiszökni, fürdeni, csónakázni, fölmenni az erd√be, és hajnalban sárosan, csatakosan hazatérni. Ezt például meg lehetett tenni a fél tábornak. És nem volt ez veszélyes például a kicsik számára? A kicsiket természetesen nem vittük magunkkal, hiszen nem voltunk hülyék, ismertük egymást, mindenki tudta, ki mire képes, ki mire elég érett. Visszatérve a hierarchiára: az az id√sebbek és a kisebbek között is létezett? Ismerek ugyanis valakit, aki sok nyarat töltött Bánkon, és azt mondja, hogy kés√bb, amikor Ottlik Iskola a határon-ját olvasta, bizony, ráismert a saját korábbi bánki élményeire. Maga is tapasztalt valami hasonlót? Nem. Illetve szerintem is van hasonlatosság Bánk és az Iskola a határon között, de nem a merev drillben, hanem abban a fantasztikus intenzitásban, ahogyan a kapcsolatok születtek. A pozitívumában és a gyönyör∫ségében van hasonlatosság. A tiszti iskola merev drillje azonban természetesen mer√ben idegen volt Bánktól. Ami pedig a különböz√ évjáratok közötti alá- és fölérendeltségi viszonyokat illeti: nekem ez borzalmasan tetszett, én ezt elfogadtam, s√t, nagyon élveztem. Élveztem, hogy van kikre fölnézni, és aztán lehet érdemeket szerezni, és el√rébb kerülni. És élveztem azt is, ha a nagyok fölfigyeltek rám. A lázadók persze biztosan másképp élték ezt át, de ha valakinek nem tetszett a bánki élet, akkor onnan el lehetett menni, ez nem volt kötelez√. Szerintem ez egy jó hierarchia volt, ahol a klasszak, a vagányabbak, a tapasztaltabbak irányítottak, azok, akik többet tudtak err√l a dologról. És ez volt talán a legnagyobb élményem is Bánkon, hogy volt itt egy világ, amelynek természetesen volt egy csomó titka. Ezek a titkok a múltból jöttek, és ezeknek a titkoknak tudóik voltak, akik átélték vagy ismerték a múltat és ismerték a hagyományokat is. És amikor a múltról beszéltek, akkor mindig nevettek, összekacsintot-

tak, látszott, hogy √k err√l az egészr√l rengeteg mindent tudnak, amit én még nem tudok, de rettenetesen kíváncsi vagyok rájuk. Mi valamennyien szerettünk volna a titkok tudóivá válni, és ezáltal részesülni a közös múltból… Szóval rajongani lehetett ezért… A hierarchia csúcsain a titkok tudói voltak. És lehetett ezt sürgetni, faggatózni és a végére járni a titkoknak, vagy csak várni kellett az id√ múlását? Ez úgy van, hogy ha az ember „kétéves bánki”, az nem tud „tízéves bánki” lenni. Ez egyébként mindenkinek a neve mellé oda volt írva, s azt jelentette, hány nyarat töltött ott. És ez mennyire számított a hierarchiában? Az informális hierarchiában nagyon. Ezenkívül mindig az számított, hogy ki a jó fej, ki a klassz srác. Ki t∫nik ki valamiben. Ki nagyon helyes ember. Ki tud nagyon kommunikálni, nagyon figyelni a másikra, nagyon barátkozni. Vagy mondjuk a nagyon szép lányok is el√kel√ helyre kerültek, vagy a nagyszer∫ sportolók, általában azok, akik valamit nagyon tudtak. Tehát a tudás számított, az, hogy ki miben kiváló. Az is el√fordult, hogy egy lánynak nem a szépsége miatt volt magasabb a presztízse, hanem mert valamiben kiváló volt? Hogy kérdezhet ilyet?! Hiszen Bánkon nem a szépség volt a lényeg. Voltak zseniálisan focizó lányok, például a Böbölcs… a Vince Pali – aki most a M∫egyetem Testnevelési Tanszékének a vezet√je – szervezte csapattá a lányokat. És amikor kiálltak a szomszédos úttör√tábor fiúi ellen, azokat bizony ronggyá verték. Tehát ha egy lány például nagyon tudott focizni, az is érték volt… Vagy az is, ha nagyon tudott úszni vagy „számozni”, vagy nagyon jól bánt a kicsikkel… Mindent együtt csináltak? Fiúk, lányok, kicsik, nagyok mindig együtt? Általában igen, a nagyok vitték magukkal a kicsiket, és vigyáztak rájuk. De persze például a háborúk komoly csatáiban csak a nagyok vettek részt, és aztán másnap elmesélték a kicsiknek az egészet. Ki játszotta az ellenséget a háborúkban? Vagy a csaták csak a képzeletben zajlottak le? Képzeletbeli ellenség tört ránk, a háború, a csaták azonban mégis a valóságban zajlottak le, mégpedig számháború formájában. És néhányan a nagyobbak közül – a 12-13 évesek – játszották az ellenség szerepét. Picit átmaszkírozták magukat, de nem nagyon, nem annyira, hogy ne lehessen fölismer-

90


ni √ket. Csak mondjuk fölvettek egy fürd√köpenyt a tréningjük tetejére, és sálat kötöttek a fejükre, de valahogy mindenki mégis elfogadta játékból, hogy √k most nem √k, és a kisebb gyerekek néha egy kicsit féltek is t√lük… Ezek a háborúk egyébként akkora élményt jelentettek valamennyiünknek, hogy az utánam következ√ nemzedékb√l néhányan, például a Rákos Peti ezeket a háborúkat aztán a maga által szervezett utódtáborban nemcsak reprodukálta, de úgyszólván tökélyre is fejlesztette. Olyan szerteágazó meséket eszeltek ki, és olyan következetesen vitték végig ezeket a fantazmagóriákat, hogy gyakran igazi rémületbe sodorták a gyerekeket. Például az én tízéves kislányom, aki a múlt nyáron egy ilyen utódtáborban volt (de ez már annyira utódtábor volt, hogy a vezet√je maga is egy utódtáborban tanult annak idején), azóta nem tud egyedül megmaradni egy szobában, annyira fél. Mert egy olyan tökéletes mesét találtak ki, egy olyan összefügg√ rendszert hoztak létre, mint annak idején Orson Welles, amikor azt a híres rádiójátékát megalkotta, és egész New York halálra rémült t√le… Az a történet, amit a kislányom táborában kitaláltak, egy hatalmas madárról szólt…, akinek hallani lehetett a vijjogását…, akkor egyik nap láttak egy felborult Trabantot, aztán nemsokára megtudták, hogy azt is a madár borította fel…, aztán egyszer csak érkezett egy haver a szomszédból azzal, hogy a kétéves gyerekét elrabolták, és közben a madár leharapta a disznó fülét…, és akkor mindenki láthatta a leharapott disznófület… Szóval Bánk hagyományai ebben a táborban már annyira túlhajtott formában jelentek meg, hogy az szerintem a pedagógia cs√dje, azt is mondhatnám, antipedagógia… Persze az utódtáborokban folyó összes játéknak megtalálhatók Bánkon az el√zményei, de nálunk semmi sem volt olyan bigottan, radikálisan és végletesen tökéletes… Mi mindent kicsit lazán és flegmán csináltunk, és nagyon jó volt játszani, és nem volt akkora az igyekezet. Mivel magyarázza, hogy Bánkon mindig képesek voltak a játékban is mértéket tartani? Mert a játék kedvéért nem szabad megfeledkezni a pedagógiáról… Ott ugye arra mindig figyeltek, nehogy valakivel elszaladjon a ló… És ha mégis, annak az orrára koppintottak. És annak mi lehet az oka maga szerint, hogy annyi sikeres ember volt „bánki” gyerek? Ezzel kapcsolatban egyébként hallottam én már rendkívül rosszíz∫ célozgatásokat is…

Ennek szerintem az lehet az oka, hogy ott nagyon sok tehetséges, értelmes és normális gyerek jött össze, és – a jó szellemnek, az inspiráló környezetnek és a rengeteg élménynek köszönhet√en – ezek a fiatalok ráadásul egymásra is nagyon er√s hatással voltak. Tehát sokat fejl√dtünk, gazdagodtunk, csiszolódtunk, és közben nagyon jól is éreztük magunkat, és Bánk egész évre anyagot adott az álmodozáshoz is és a der∫s visszaemlékezésekhez is. Azonkívül rengeteg barátot szereztünk, egy plusz világra tettünk szert valamennyien a rendes köznapi világunk mellett, és kés√bb, amikor egyetemista korunkban összetalálkoztunk és elkezdtünk egymással beszélgetni Bánkról, akkor azt mindig idegesen fogadták aktuális szerelmeink vagy barátaink… Mert √k azt a tolvajnyelvet, amin mi egymással beszélgettünk, nem értették. De visszatérve a kérdésére, Bánk sikerének a kulcsa szerintem els√sorban és mindenképpen Leveleki Eszter személye. Az √ pedagógiai zsenialitása, rendkívül tágas látóköre, érzékenysége és el√ítéletmentessége. Róla tudvalev√, hogy a keresztény középosztály gyermeke volt, mégis minden irányból szívta magába és gy∫jtötte maga köré az értéket, és soha semmilyen el√ítélet nem vezérelte. Egy igazi integráló szellem volt, akiben minden megfért, ami értelmes és jó. Például gyakran beszélt arról, hogy a cserkészetben milyen sok nagyszer∫ és jó dolog volt, például a természettel való együttélés… Az igaz, hogy sokkal több dolgot vett át Bánk a cserkészett√l, mint például az úttör√mozgalomtól? Sokkal többet, és ezt soha nem is tagadta senki. De természetesen annak a fajta hangszerelésnek, amiben ez az egész a rendszerváltás után jelentkezett Sinkovits Imre f√cserkésszel, nyoma sem volt Bánkon. Én egyébként ma sem vagyok kénytelen nélkülözni mindazt, ami Leveleki Eszter volt, tudniillik fiatalkorában volt neki egy segít√je, aki kés√bb maga is óvón√ lett, Karlóczay Mariann, aki aztán saját óvodát nyitott, és én annak idején hozzá jártam. De √hozzá járt a kislányom is, és most a két és fél éves kisfiamnak is √ lesz az óvón√je. 70 éves, de ma is leny∫göz√, csodálatos lény. Ugyanannak a felvilágosult polgári szellemnek az egyedülálló képvisel√je… Nem is tudom ezért semmiféle típusba sorolni… És miben nyilvánul meg ez az egyedülállóság? Például az iszonyatosan szilárd értékrendben. Ami több száz éves alapokkal rendelkezik. Olyanok √k, mint amilyenek egykor az igazi arisztokraták le-

91

Rádai Eszter

hettek. Például az Esterházy grófok, akik együtt f√zték a parasztjaikkal a gulyást, és kés√bb a zsidókat bújtatták. Valami hallatlanul nagyszabásúan befogadó, és minden embert a saját értékéért szeret√, és semmilyen el√ítéletrendszernek nem „lefekv√” emberfajta ez. Az individuumot különlegesen értékel√ és szeret√ emberfajta. Jól gondolom, hogy az individuum tisztelete Bánkon is különösen fontos volt? Igen, dönt√ dolog volt, az egyik legfontosabb dolog. Az egyik az individuum, a másik pedig a közösség. És az, hogy mindenkit a saját külön értékéért lehet szeretni, tehát azért, amiben másoktól különbözik, de ez a különbözés sosem lehetett fegyver a többiek ellen.

letnek – mind Bánknak köszönhetjük. És ezt szerintem mi valamennyien – bárhová sodort is kés√bb bennünket az élet, a napos vagy éppen az árnyékos oldalra – nagyon nagyra értékeljük. Azt hallottam, hogy önnek a bánki neve Dzsozi volt. Kit√l kapta? Honnan jött ez a név? Csak arra emlékszem, hogy gyakran énekelték, hogy „Dzsozi, Dzsozi, veled mennyi baj van…” – ez egy háború el√tti sláger volt… Talán velem sok baj lehetett, azért adták ezt a nevet. Egyébként ön „hány éves bánki”? Sajnos csak nyolc nyarat töltöttem ott. Nagyon kiskoromban, háromévesen kerültem Bánkra el√ször, amikor a gyerekek még a legfogékonyabbak… Jól hallom, háromévesen? A szülei nélkül? Persze, hiszen ez ott természetes volt. De mivel én kicsi voltam, ezért el√ször megtapasztalhattam a nagyok tör√dését (eleinte a lányok, vagyis a boszorkányok szobájában laktam, talán mert t√lük jobban lehetett remélni, hogy egy ilyen kicsi gyerekkel hajlandók bíbel√dni), és aztán a vége felé már én is tör√dhettem a kicsikkel. És az is fantasztikus élmény volt, hogy pici gyerekként, háromnégy-öt évesen is egyenrangúként illeszkedhettem be egy közösségbe, mert ott fiúk és lányok, kicsik és nagyok egyforma jogokkal és kötelességekkel rendelkeztek. Tehát picinek lenni sem jelentett hátrányos megkülönböztetést. Egészen fantasztikus világ volt, különösen, ha azt is számításba vesszük, hogy Bánk az 1945 utáni tíz-tizenöt évben élte a fénykorát. De az igazi csúcs mégis '45 és '56 között volt… Maga melyik évben volt ott el√ször? 1949 nyarán, hiszen én '46-ban születtem. Ez tehát azért is különös hely volt, mert különös volt a szituáció, amelyben Bánk létezett, hiszen egész léte ellentmondott az akkori politikai és pedagógiai elvárásoknak. Tulajdonképpen ebben a falucskában egy kis demokratikus állammodell jött létre, amit a gyerekek – az id√sebbek, a nagyobbak irányításával – maguk építettek és m∫ködtettek, és ahol megjelent valamiféle romantikus formában az összes hatalmi ág. Volt például bíróság is meg rend√rség, amit mi sheriffhivatalnak neveztünk. Pipecland egyébként királyság volt, de mivel az uralkodó mindössze kétéves volt, koránál fogva személyesen nem irányíthatta az országot, ezért az uralkodó kötelességeit és jogait a régens gyakorolta. De hogy az ország sorsa milyen irányba forduljon, arról egy tanács volt hivatva dönteni. Tehát ez egy fantasztikus játék volt.

VÁRSZEGI GÁBOR

A

zt kell gondolnom, hogy amir√l mi most beszélgetni fogunk, az nagyon-nagyon kedves és fontos dolog lehet az ön számára, hiszen – annak ellenére, hogy nem szokott interjút adni – most mégis szinte els√ szóra ráállt erre a beszélgetésre… Igen, ez az életemnek egy olyan része, amelyik semmilyen értelemben nem kapcsolódik a jelenemhez. Ahogy mondta, nagyon-nagyon kedves, kivételes néhány év volt, és – sok minden mással ellentétben – err√l szívesen beszélgetek. Milyen értelemben kivételes? Ez valamiféle „idegen test”, kis sziget volt, valami ideiglenes boldogság? Minden mástól eltér√, semmihez nem kapcsolódó, nincs el√zménye, sem folytatása, sem következménye? Nem annyira az ideiglenességet hangsúlyoznám, hanem inkább azt, hogy nagyon meghatározó élménynek bizonyult ez az egész életemre. De nemcsak én vagyok így ezzel, hanem – úgy gondolom – mindenki, aki nyaranta néhány hetet eltölthetett Bánkon. Ezeknek a nyaralásoknak óriási hatásuk volt a közösségr√l és az együttélésr√l, a türelemr√l alkotott elképzeléseinkre, például kialakították bennünk a kisebbekkel és a gyengébbekkel való tör√dés igényét és bels√ kényszerét, tehát olyan emberi normákat, amelyek végül az életünk min√ségét is adják. Ez alapjaiban befolyásolta – tehát a végkifejlett√l függetlenül – valamennyiünk gondolkodásmódját, és ezért pályafutását is. Ezt mi – akiknek olyan szerencsénk volt, hogy részesei lehettünk ennek a rendkívüli pedagógiai kísér-

92


A bíróság hogyan m∫ködött, err√l eddig még senki sem mesélt nekem… Elég halványak err√l az emlékeim. Úgy rémlik, hogy Pipecet, a királyt édesanyja, Pacsa, id√nként elfenekelte, és mivel ezt a nép nehezményezte, ezért az egyik nyár végén a bíróság elítélte √t hihetetlen látványos küls√ségek közepette. Persze nekem – mint mondtam – elég halványak az emlékeim, ráadásul koromnál fogva nem ismertem a döntések mögötti elgondolásokat sem. Hiszen én akkor csak résztvev√ voltam, egyszer∫ alattvaló, állampolgár, és mint minden jó demokráciában (amit szerintem okos emberek jó döntésein alapuló mechanizmusok m∫ködtetnek), Pipeclandban sem látta át egy egyszer∫ alattvaló, hogy mi miért történik. Azt azonban tudni lehetett, hogy a dolgok jól, rendben és közmegelégedésre történnek. Visszatérve a bíróságra, miféle látványos körülmények között ítélték el ezt a szegény Pacsát, és mire is ítélték? A konkrét büntetésre persze már nem emlékszem, de mivel Bánkon a retorziók lehettek gazdasági jelleg∫ek is meg testiek is, ez talán pokrócozás volt… Pokrócozás? Hiszen Pacsa minden valószín∫ség szerint egy feln√tt n√ volt, akinek már gyereke is volt… Igen. Nem vagyok persze ebben biztos, de mégiscsak ez lehetett… A gazdasági jelleg∫ büntetések pedig például a Capitalyhoz kapcsolódtak, pénzben vagy természetben kellett fizetni. De Bánk esetében nem is a pontos részletek a fontosak (a hozzám hasonlóak, akik egész kicsi korukban kerültek oda, az elejére úgyis csak nyomokban emlékezhetnek), hanem inkább az, hogy egy teljesen torz, beteg társadalomban, ahol – hogy finoman fejezzem ki magam – csupa csacsiság jutott osztályrészéül a velünk egykorú srácoknak, mi ezen a kicsinyke zárt világon, ezen a kis közösségen belül a normális világ dolgait tanulhattuk, és érthettük meg játék közben. Egy kicsit még – ad absurdum – a piaci társadalom mechanizmusait is megismerhettük, és egyáltalán a demokratikus társadalmakét, hiszen a dolgok Pipeclandban szavazással d√ltek el. Most azt mondanám így utólag, hogy a bánki társadalom valamiféle „diktatórikus demokrácia” volt, ahol a döntésekbe mindenkit bevontak ugyan, de például az olyan fontos szabályok, mint az, hogy mikor van a csendespihen√ ideje, az öt-hat éves gyerekek számára kissé diktatórikusnak t∫ntek. Másrészt viszont annyira egyenrangú volt mindenki, hogy például a futballozás Bánkon nem úgy tör-

tént, hogy a fiúk fociztak a fiúkkal, hanem a nagyon picik a nagyon nagyokkal és a lányok is, tehát mindenki mindenben részt vehetett, és részt is vett. Mennyire történtek a dolgok a gyerekek akarata szerint? Mennyire volt ez igazi önkormányzat? Mert vannak, akik szerint minden Eszter akarata szerint történt, mindent Eszter döntött el, csak ezt azért nem vette észre a gyerekek túlnyomó többsége, mert √ kiválóan értett ahhoz, hogy a háttérben maradjon. Szóval minden adott volt, minden szabályozott volt, és mégis mindenki úgy érezte, hogy szabad, illetve hogy maga alkotja a szabályokat magának. Szerintem Eszter el√ször is a kereteket teremtette meg. Aztán remekül megválasztotta a társakat magának ahhoz, hogy ezek között a keretek közt minket, kicsiket – játék közben – az élet minden fontos dolgára megtanítsanak: jogokra, kötelességekre és millió más dologra. Ismétlem, játszva, tehát nem a szokásos, különösképpen nem az akkor szokásos módon, hanem úgy, hogy megszervezték, aztán meg továbbvitték azt a játékot, amit mégiscsak mi játszottunk, és közben mégsem érezhette úgy senki, hogy kész szabályok ny∫gözik, hanem mindenki részese lehetett a dolgok alakításának. Mert a játékokat – vagyis azt az életet, amit ott éltünk – nem kaptuk készen, hanem mi együtt találtuk ki, vagyis magunk alakítottuk az életünket. Azt hogyan kell érteni, hogy még a piaci társadalomba is belekóstoltak? Például olyan típusú játékot játszottunk, amelyben valamiféle javakat kellett felosztani egymás közt. Hiszen ne felejtse el, hogy Pipecland egy ország, egy állam volt, amit m∫ködtetnünk kellett. Én például egyszer valamiért a szivarforgalmazás jogát birtokoltam, ami kis nádrudak értékesítését jelentette… De millió olyan játék volt, ahol az érték fogalmával megismerkedhettünk, els√sorban a Capitalynál… Ez a játék akkoriban, az ötvenes években be volt tiltva, ha jól tudom, vagy legalábbis nem lehetett kapni… Így van. Egyébként most is √rzök itt az irodám szekrényében egy eredeti bánki Capitalyt. Kicsit romos, de még használható. Ez egy bánki ereklye. A Capitaly akkor, az ötvenes évek Magyarországán a gyerekek számára mindenütt máshol ismeretlen volt. Mi azonban megismerhettük általa a pénz, az árucsere, a fizetés fogalmát… Ön hogyan került '49-ben Bánkra? Mert tudom, hogy Eszter nagyon megválogatta a társaságot, ezenkí-

93

Rádai Eszter

vül nem is volt olcsó mulatság ez a nyaralás. Az ön családja hogyan talált ide, egyáltalán honnan tudtak err√l az egészr√l? Erre nem tudok választ adni, de úgy emlékszem, hogy polgári, illetve értelmiségi körb√l kerültek oda a gyerekek. Nem volt tehát ez heterogén társaság, de nem is volt teljesen homogén. És arról sem tudok, hogy durva szelekció lett volna. És miért csak nyolc évig nyaralt Bánkon, ha jól számolom, utoljára tizenegy évesen? Hiszen akkor kezd√dött volna a maga számára az igazi nagy élet ott… Családi okok miatt. Széthullott a családom, és attól kezdve nemcsak Bánk, hanem sok minden más is elmaradt, ami addig volt. És nem volt nagyon nehéz az elszakadás? Nem vágyott oda aztán nagyon vissza? Mert mindenkit√l azt hallom, hogy túlkorosan, s√t feln√ttként is visszajártak sokan, hogy Bánktól nem lehetett csak úgy egyik napról a másikra elválni. Erre nem igazán emlékszem. Hogy Bánk folyamatosan és mindig is nosztalgiát jelentett számomra, az biztos. De mivel én már nagyon korán, tizenhét éves koromtól kezdve önállóan alakítom az életem, és onnantól kezdve – nagykép∫ség nélkül mondhatom – mindig sikeres voltam, akár zenéltem, akár üzlettel foglalkoztam, akár bármi mással, ezért Bánkot mindig képes voltam a maga helyén kezelni, azon túl, hogy a hatását nem lehet túlértékelni. Bánk ugyanis mindenkinek mást jelent. Van, akinek az életében nagyon fontos és meghatározó epizód (ilyen vagyok én), és van, akinek az életében a csúcs, a megismételhetetlen boldogság. Az elveszett Paradicsom? Valami olyasmi. Én azonban nem tartozom közéjük. Nekem Bánk nagyon szép és kellemes emlék, és nagyon fontos pedagógiai szerepet töltött be az életemben, de ennél nem több, ennyi. Ön mit köszönhet egyébként konkrétan Bánknak? Volt-e ennek a kés√bbi sikereiben például szerepe, vagy abban, hogy hogyan rendezte be az életét? Nagyon sok mindent köszönhetek neki. Tizenhét éves koromtól én mindig valamilyen kisebb vagy nagyobb közösség irányításával foglalkoztam. A közösség sikerét jó közérzettel ötvözni pedig nagyon nehéz feladat. Nekem ez sikerülni szokott. A közösséget – mint közösséget – m∫ködtetni, a viszonyokat kialakítani, az elvárásokat a többiekkel és önmagammal szemben megfogalmazni, a bizalom rendszerét kialakítani – ezt én mind Bánkon tanultam meg.

Pedig ott ilyen szerepet játszani – koránál fogva – nem volt lehet√sége. Ott mindig csak alattvaló lehetett. Hogy az ember egy hierarchia melyik pontján van, az feln√ttkorban nagyon fontos, de gyerekkorban, amikor a szerepeket tanuljuk – ha ez egy jól m∫köd√ gyerekközösség, „demokrácia” –, akkor mindegy, hogy valaki irányít-e vagy nem. S√t, jobb, ha nem irányít, hanem inkább csak tanulja ezt – a más kárán – azoktól, akik √t és másokat irányítanak. Maga egyébként Bánkon is sikeres volt? Nekem, de nemcsak nekem, hanem a hasonló korú gyerekeknek a Bánkon eltöltött minden nap sikert jelentett. Pusztán az, hogy ott lehettem, hogy minden nap valami fantasztikus, valami nagyon jó történt. Mivel nekünk csak játszani kellett, az egész Bánk értünk volt. Ott egy olyan nagyszer∫ játékot élhettünk át és egy olyan nagyszer∫, független életvitelt, csodálatos tradíciókkal, különleges szokásokkal, a levélírástól kezdve a vonatok számlálásán keresztül, a Bánki Békabrekegés névre hallgató faliújságig bezárólag, ami minden percében és minden ízében élmény, boldogság, újdonság és siker volt. Vonatszámlálás? Ez hogy zajlott? Úgy, hogy a teraszra kiállt a nép, amikor jött a vonat, és kórusban ordította mindenki, hogy eeeegy, keeett√√, és a végén összegeztük, hogy huszonhéééét, mozdonnyal együtt huszonnyoooolc. Egy ilyen vonatszámlálást csak egy fontos labdarúgómérk√zéshez, vagy valami ahhoz hasonló nagy közösségi eseményhez lehet hasonlítani. Ahol a szokásoknak, a hagyományoknak hihetetlen nagy szerepük van, mert mindenki tudja, mikor mit kell énekelni, milyen zászlókat kell lengetni, és ezeknek a csacska dolgoknak a szurkolótábor szemében óriási jelent√ségük van… Mert jelzik, hogy √k együvé tartoznak, hiszen egyazon csapatot szeretik. És Bánk is ezekt√l a csacska szokásoktól volt más, mint a többi, semmi máshoz nem hasonlítható közösség. A tábor például tele volt utcatáblákkal. A vécére például az volt kívülr√l kiírva, hogy „Kineofonetikai rendelés”, belülr√l pedig az, hogy „A telefonálási id√ három perc”, alatta a korabeli rajz a telefonfülkét zörget√ türelmetlen várakozóról… Ez tehát olyan légkör volt, amit nem lehet elmesélni, csak átélni. És ha a teraszra nem az lett volna kiírva, hogy Lenin körút, akkor az nem Bánk lett volna. Bánkot egyébként azért sem lehet elmesélni, mert annyi részletb√l tev√dik össze, annyi apró dolgot jelent, ami önmagában semmit sem

94


ér, ezek az apróságok önmagukban egyáltalán nem voltak csodálatosak, de az egész együtt mégis maga volt a csoda… Kik voltak ott Bánkon a barátai? Kikre emlékszik, akikkel együtt nyaralt, vagy akik nagyon fontosak voltak magának? Az én barátom a Ráday Öcsi volt, a Mihály öccse, aki kés√bb – úgy tudom – repül√szerencsétlenség áldozata lett… Nem, úgy tudom, agydaganatban halt meg még tizennégy éves korában… Nem tudtam, mert mi elszakadtunk egymástól. Aztán volt egy Pufi nev∫ jó barátom, aki nem tudom, civilben milyen névre hallgat, aztán egy Veri nev∫ kislány… Komolyan mondja, hogy nem tudta az igazi nevüket? Komolyan. Például nagyon sokáig fogalmam sem volt róla, hogy bizonyos híres emberek azonosak az én bánki (és csak bánki néven ismert) ismer√seimmel vagy barátaimmal. Mert a Körte nekem máig is Körte, és nem tudom az igazi nevét, nem is vagyok kíváncsi rá, szerintem ez nem fontos. Téli összejövetelekre nem járt? De, néhányon voltam, tíz-tizenöt éve, meg amikor Eszter néni már beteg volt, √t a lakásán meg kés√bb a kórházban sokszor meglátogattam. De az én életpályám annyira másfelé fordult, annyira egyedi, annyira nem alkalmas arra, hogy egy ilyen egykori gyerekközösséggel él√ és folyamatos kapcsolatot tartsak… Inkább bizonyos spontán és akaratlan találkozásokról beszélhetek azokkal, akik ma a magyar közélet valamelyik meghatározó pontján valami fontos funkciót töltenek be… És azt minek tulajdonítja, hogy oly sok egykori bánki gyerekb√l vált híres ember, sikeres feln√tt? Úgy is mondhatnánk, a gazdasági, a kulturális és a politikai elit tagja… Azt tudjuk, hogy hány bánki gyerekb√l nem lett sikeres feln√tt? Én azt hiszem, akinek a létezésér√l sem tudunk, arról azt sem tudjuk, hogy nyaralt-e Bánkon vagy sem. Másrészt ezek a gyerekek általában jó családi háttérrel rendelkeztek Bánktól függetlenül is, és ennek vitathatatlan a befolyása a kés√bbi életpályára is. Egy polgári családban, ahol szeretik, ha a gyerekek nyelveket tanulnak, ahol fontosnak tartják a m∫veltséget, ahol érdekl√dnek a m∫vészetek iránt, ahol nyitottak az új dolgokra, ott a gyerekek el√tt is nagyobb lehet√ségek nyílnak. Ehhez persze nyilván mindenkinél hozzájárult ez az évr√l évre megismétl√d√ élmény: egy ilyen, a maga idejében rendkívül progresszív közösséghez

tartozni, egy ilyen rendkívüli pedagógiai kísérlet részesének lenni. Ön már többször is beszélt a bánki nyaralások „csodálatosságáról”. Mivel magyarázza ennek az egésznek a csodálatosságát? Els√sorban Eszter személyével. ◊ elválaszthatatlan Bánktól. Ahhoz, hogy Bánk Bánk legyen, feltétlenül az √ személyiségére volt szükség. T√le volt az egész olyan sajátos, rendkívüli és csodálatos, hiszen a szobaf√nököket neki kellett kiválasztania, és √k meg mi, az egyszer∫ alattvalók csak olyan szellemben vihettük tovább az egész ügyet, ahogyan √ kitalálta. És azt hiszem, az √ pedagógiai munkásságához hasonlóval azóta sem találkozhatunk. Aztán persze erre a csodálatosságra az akkori körülmények is magyarázatul szolgálnak. Mert ahol emberek éheznek, ott egy jó ebédnek más a jelent√sége, mint ott, ahol a jóllakottság természetes. Ahol mindenki jóllakott, ott egy jó ebéd nem több, mint egy jó ebéd. Egy normális világban Bánk sem lett volna több egy kit∫n√ gyermektábornál. Az ötvenes években azonban rendkívül üde színfolt volt, valami nagyszer∫ dolog, szinte csoda. Mert normálisnak lenni abnormális körülmények között, az óriási dolog. Ez ma már hál' istennek szinte érthetetlen, és mindenképpen megismételhetetlen. Ezen felül rendkívül egyszer∫ körülmények között zajlott a táborozás, ami persze a gyerekeket csöppet sem zavarta, ma sem zavarná talán, de a lódenkabát, a svájci sapka és a bakancs korában a szegénység és a gazdagság nem tartozott a gyerekek által ismert és átélt fogalmak közé, hiszen semmiféle emlékeik nem voltak semmiféle korábbi gazdagságról. A mai világban nyilvánvalóan egy ilyen közösségbe is hoznak a gyerekek otthonról magukkal egy csomó dolgot, ami aztán polarizálja √ket. Ezért egy mai bánki típusú tábor már nem tudná azt a pluszt nyújtani, amit az ötvenes években tudott. De azt gondolom, ezt nem is kellene megpróbálni, hiszen lehetetlen egy az egyben az ötvenes, pláne a negyvenes évek Bánkjának hangulatát reprodukálni, amikor még nem építették tele a domboldalt favíkendházakkal, és nem özönlötték el a turisták a falut. Amikor még ez egy tökéletes igazgyöngy volt, és a falu falu volt, és a faluban a parasztnénik tizennégy szoknyát viseltek, amikor vasárnap templomba mentek… Ma a gyereknyaraltatásnak sokkal korszer∫bb formái és feltételei vannak, ma nem fogja össze a gyerekeket a kizárólagosság tudata, és szerintem semminek sincs ma ilyen különös összetartó ereje, mint

95

Rádai Eszter

Azt mondta az el√bb, hogy Bánk külön világ volt, nem része a mindennapoknak. Ezt úgy kell elképzelni, mintha valami buborékban zajlott volna a tábor élete, külön légkörrel? Pontosan. Totálisan err√l van szó. Bánkon az egyébként vállalt dolgokon is kívül voltunk, nemcsak azokon, amiket utáltunk. Mondok egy példát: a feleségem, bánki nevén Pálkata – ezt √ mesélte el nekem –, a júliust mindig egy úttör√táborban töltötte, ahol nagyon jól érezte magát, az augusztust pedig Bánkon, ahol tiszta szívvel gúnyolódott az úttör√táborokon, és azokon, akik ott nyaralnak. Mert számára – ezt √ így fogalmazta meg kés√bb – az id√számítás nem januártól januárig zajlott, hanem Bánktól Bánkig. ◊ magánál igazibb „bánki” lehetett, mélyebben „bánki” ezek szerint… ◊ korábban kezdte, és nálam nagyobb presztízs∫ „bánki” volt. ◊t nagyon szerették, és mindig nagyon népszer∫ volt… Maga nem? Én kevésbé. Én nehéz gyerek voltam, mindennel és mindenkivel ellenkez√, kimondottan rossz gyerek. Talán mert nagyon vágytam rá, hogy szeressenek, hogy odafigyeljenek rám, és ha ezt nem sikerült egyenesen elérnem, akkor rosszalkodtam. Nekem sok nehézségem volt. Tehát én Bánkra sok minden miatt szívesen emlékszem, de a gyerekkoromra egyáltalán nem emlékezem szívesen. Én nem szerettem gyerek lenni. Ezen belül Bánk azért egy kicsit jobb volt, mint minden más, mert ott inkább elfogadták a hülyeségeimet, mint máshol. Ezzel együtt is én Bánkon elég kés√n futottam be. Talán csak korai kamaszkoromban. Hány éves korában került oda? '64-ben, tehát nyolcévesen, és gyerekkorom minden nyarát ott töltöttem attól kezdve, ráadásul a júliust is meg az augusztust is. Ennek az volt az oka, hogy a szüleink mindig t√lünk külön nyaraltak. Egyébként nekem már az anyám is nyaralt egyszer Bánkon, de csak nagyon rövid ideig, és √ egyáltalán nem szerette… Talán az lehetett ennek az oka, hogy a n√iességgel ott semmire sem lehetett menni, márpedig √ ezzel meg a szépségével szeretett igazán operálni… De szívesen beszélnék err√l a „buborék"-helyzetr√l, azt hiszem, ez nagyon szerencsés hasonlat volt. Vagyis arról, hogy ott minden más volt, mint kívül… Képzelje el, milyen különleges élmény volt a hatvanas évek végén bekerülni egy táborba, ahol egyúttal egy királyságba is csöppentem, és ez a királyság háborúkat vívott…

Bánknak volt, hiszen ma más az anyagi, a társadalmi, az erkölcsi és a lelki háttere az egésznek. Mondom, tehát a különleges körülmények is tették Bánkot azzá, amivé vált. És azt is merem állítani, hogy az ötvenes évek Bánkja egész más volt, mint a hatvanas éveké, és aztán az is más volt, mint a következ√ évtizedeké. Tartalmi és formai szempontból nyilvánvalóan egyre korszer∫bb lett, nyilván Eszter is levonta a tanulságokat a megszerzett tapasztalatokból, a sikerekb√l és a sikertelenségekb√l, de a javuló feltételek szerintem a pedagógiában romló feltételeket jelentettek. Vagyis minél jobb körülmények voltak kívül, annál nehezebb volt Bánk különleges státuszát és csodálatosságát fenntartani.

EÖRSI MÁTYÁS

H

ogyan szerezte az Emu nevet? Bánkon ugyebár mindenkinek volt ottani neve, ez ugyan nem volt kötelez√, de mindenképpen kívánatos volt, mert ezzel is demonstrálni lehetett, hogy az egy külön világ, nem része a mindennapoknak. Ez az én bánki nevem, az Emu egyébként arra is rávilágít, hogy miért nem olyan euforikusak az én bánki élményeim… Szépek, de nem euforikusak. Engem ott nagyon sokáig csak Matyinak hívtak egyébként, ami nem lett volna baj, mert ez bánki névnek is megfelelt volna, a baj az volt, hogy nyaralt ott egy Sándor Tamás nev∫ gyerek (akivel egyébként most közös ügyvédi irodánk van), akinek viszont a bánki neve volt Matyi. És √ nagyfiú volt, én meg kicsi. Emlékszem, amikor az ebédl√asztalnál ültünk, és valaki azt mondta, hogy Matyi, figyelj ide, akkor én azonnal odakaptam a fejem, de sohasem nekem szóltak. És ezt én nagyon nem bírtam. Így aztán egyszer csak (ebben talán Eszter néni keze is benne volt, aki tudta, hogy ez engem bánt) hárman is kaptunk bánki nevet hirtelen, ami egyébként egyáltalán nem volt szokás. Ezért ki is írtak akkor egy pályázatot a három név eredetének megfejtésére. És bizony az Emu eredetét senki sem találta ki. Volt ugyan egy gyerek, aki azzal jött hozzám, hogy biztos azért hívnak engem Emunak, mert úgy viselkedem, mint egy állat… De valószín∫leg azért nem találták ki az eredetét, mert ez egy összekínlódott név volt, a n√vérem nevének mintájára állították össze, aki Bánkon Eanna névre hallgatott, ez az Eörsi Annából jött. Eörsi Mátyásból pedig így lett Emu…

96


És ezt maga ennyire komolyan vette? Én rettenetesen komolyan vettem. Valószín∫leg azért, mert az ottani feln√ttek is így voltak ezzel. És mert játszani csak nagyon komolyan lehet. Én például ott Bánkon nagyon tudtam félni mondjuk a zöld trottyosoktól… Zöld trottyosoktól? Azok kik? Valamelyik ellenség. Gondolja meg, hogy reggel az ember leül az ebédl√asztalhoz, és ott rábukkan egy totemre… És akkor mindenki tudja, hogy az éj leple alatt belopódzott ide az ellenség, hiszen itt a bizonyíték is, a totem, a maga fizikai valóságában… De ugye titokban azért tudta, hogy ez játék? Nem tudok erre válaszolni, nem hiszem, hogy ez a „benne is vagyok, de kívülr√l is látom magam” gondolkodás egy nyolc-kilenc éves gyerekt√l elvárható, bár bizonyára voltak ilyen gyerekek is. Az persze igaz, hogy a háborúk, a csaták, a veszélyek ellenére sem borult fel soha a napirend. Háborúzni is csak akkor lehetett, ha már megreggeliztünk vagy megebédeltünk, de én ezt akkor nem vettem észre. És meddig tartott egy háború Bánkon? Egy napig vagy tovább? Rendszerint a nyaralás elején kezd√dött, és a vége felé vívtuk meg a dönt√ csatát. De közben persze folyt az élet, és rengeteg esemény is volt, és különféle játékok, versenyek, körbemámor például… Az mi? Amikor rengetegen kergetik a labdát egy pingpongasztal körül, ezt Bánkon körbemámornak hívtuk. Szóval visszatérve a háborúra, én – amint már elmondtam – igazán tudtam félni a zöld trottyosoktól, de azért sosem rettegtem igazán, minden éppen megfelel√ arányban volt adagolva… Lehet, hogy élvezte ezt a kis félelmet? Ahogy mondja. Egyébként a háborút szabályos hadüzenet el√zte meg, és ezt vagy a reggeliz√asztalnál vagy a pinpongasztalnál vagy mondjuk a vécénél találtuk meg… Aminek persze nem vécé volt a neve, hanem dorozsma és levendula… Ez is nagyon fontos egyébként Bánkon, hogy különböz√ lopott utcanévtáblák voltak mindenütt, és így lett a fiúvécé Dorozsma utca és a lányvécé meg Levendula utca… Vagyis Bánkon semmit sem úgy hívtak, mint a világban másutt… De visszatérve a háborúra: a hadüzenet megtalálása után elkezd√dött a játék. A nagyok persze olyan ügyesen rendezték ezt meg, hogy személyesen ne nagyon találkozzunk akkor még az ellenséggel, csak inkább bizonyos jelekre bukkanjunk, mondjuk Medveországban

nyomozunk utánuk, és ott egyszer csak rábukkanunk a nyomaikra… Bocsánat, mi az a Medveország? Az ott a bánki hegyoldalban egy meredek erd√s rész volt. Amint bizonyára már tudja, Bánkon a nagyfiúk voltak a medvék, a kicsik a bocsok, és közöttük voltak a kamarások, akik a bocsok közül már kiöregedtek, de még nem értek medvévé. A kamarásoké elég kis szoba volt, és én ott elég sok id√t töltöttem, mert a bocsoknál már fizikailag is sokkal nagyobb voltam, de még nem találtak elég érettnek, hogy medve legyek… Szóval a háború: amikor aztán meg kellett küzdeni az ellenséggel, az mindig számháború formájában történt, hihetetlen korrekt módon teljesen szabályosan. Az ellenséget pedig közülünk pár jól számozó nagyfiú játszotta fürd√köpenyben, feje köré csavar törölköz√ben… És még √ket látva sem fogott gyanút, hogy ez a háború talán mégsem igazi? Eleinte nem. Ezek nagyon félelmetesek voltak. Képzelje el, valaki csíkos fürd√köpenyben rohan az erd√ben, és ordít… Éjszaka is háborúztak? Nem nagyon. Ezt egyébként megint közbevet√leg mondom: Bánkon szinte egyáltalán nem volt baleset. Például senki nem fulladt a tóba, pedig Bánk legalább negyven évig m∫ködött… Gondolja el, kicsi gyerekek, és naponta kétszer is fürdenek a mély víz∫ tóban, és soha semmi baleset… Csak az mehetett Bánkra, aki már tudott úszni? Nem, de volt a vízben két tábla, és akik még nem tették le az úszóvizsgát, azok a „mély víz” tábla mögé nem mehettek. A szobaf√nökök nagyon észnél voltak, és ha valaki túlment rajta, azt azonnal kiparancsolták a vízb√l. Viszont akinek már megvolt az úszóvizsgája, az átúszhatta a tavat. Az úszóvizsgát pedig úgy lehetett megszerezni, hogy az ember tizenötször tette meg a két tábla közötti távolságot, ez a táv egyébként sokkal hosszabb volt, mint a tó oda-vissza. Ez az oda-vissza azért fontos, mert a szemközti parton nem lehetett kimenni a vízb√l, azonnal vissza kellett fordulni, ott ugyanis mindent vastagon borított a libatrotty. A környék összes libája ott legelészett… Lehet, hogy ezért háborúztak egyszer a zöld trottyosok ellen? Egész biztos, hogy ez a magyarázat. És mi volt az a Karancslapujt√? Az egy falu, aminek volt egy futballcsapata, és köztudomású, hogy Pipecland Lapujt√-drukker volt. Ezért amikor a környéken játszottak a „fiúk”, ak-

97

Rádai Eszter

kor mi mindig ott voltunk a meccsen. Képzeljen el egy szokásos falusi meccset, ahol a semmib√l egyszer csak el√bukkan harminc-negyven srác kerepl√kkel és minden szükséges kellékkel, és totális szurkolásba kezd… „Lapujt√ a csapatunk, akkor is, ha kikapunk”, ordítottuk, és versek születtek és bátorító nóták. Ez tényleg csak egy Fradi-meccshez hasonlítható dolog volt. Egyike a mi hagyományainknak, és Bánk életében a hagyományok nagyon fontosak voltak. Volt is erre egy saját szavunk, a tradíció és a hagyomány összeolvasztásából, és ez úgy hangzott, hogy tradomány. Nálunk nagyon szép hagyományok alakultak ki, amiket egyszer∫en jó volt követni. Az éneklések például. Én Bánkon annyi dalt tanultam…, és nagyon nagyon szerettem az éneklést. Vagy a „Dudus néni történet”. Eszter édesanyjáról van szó, aki egy másik házban lakott ugyan, a reggelinél azonban mindig megjelent. És amikor belépett, akkor a gyerekek kórusban és fennhangon azt mondták: „Csókolom, Dudus néni, hogy tetszett aludni?” És akkor a Dudus néni mindig azt mondta: „Köszönöm kérdéseteket” – és mondjuk még azt tette hozzá, hogy „Bár az éjszaka zivataros volt, azért meglehet√sen jól aludtam”. És akkor a gyerekek – megint csak kórusban – azt válaszolták: „Hát, akkor – bár az éjszaka zivataros volt – mégis minden meglehet√sen rendben alakult.” És Dudus néni mindig más mondatot talált ki, de a jelenet minden nap megismétl√dött. És ezekb√l a tradományokból millió volt, és ezek hihetetlenül jók és fontosak voltak nekünk, különösen egy olyan világban, amely – mint a kommunizmus – a hagyományok irtásáról is szólt. Az imént azt mondta, hogy elég kés√n futott be Bánkon. Mit jelentett az magánál, hogy befutott? Hogy elismert lettem, hogy többen szerettek, és azt mondták rám, hogy jó fej, amit el√tte nem mondtak. És miel√tt még jó fej lett, sokat kellett „szívnia”? Mert ugye a gyerekek egymással nem szoktak keszty∫s kézzel bánni… Hát persze, volt a lehúzás például, ami egy nagy gyerekkegyetlenkedés volt… Ez úgy zajlott, hogy valaki a megbüntetend√ személy fenekére ütött, annak pedig ki kellett találnia, hogy ki volt az. És ennek voltak különböz√ durvasági fokozatai, és ezt én nagyon utáltam… Ezekr√l a dolgokról tudott Eszter néni? Ez hatalmas kérdés. Nekem az volt a benyomásom, hogy tudott róluk, nem szerette √ket, de valami

szabadságot mégis kellett adnia a szobaf√nököknek. A gyerekeknek azonban mindenképpen az volt az illúziójuk, hogy √ nem tudott ezekr√l. És voltak legális, illetve „központi” büntetések is? Az az igazság, hogy Eszter nagyon tehetséges pedagógus volt, és nála az is elég volt, ha fölemelte az ujját… Az nagyon kemény dolog tudott lenni, mert fantasztikusan tudott bánni az emberekkel… Emlékszem például egy esetre, amikor egy négyéves kisgyerek el√ször jött Bánkra, és persze üvöltött és ordított a szülei után… És akkor az els√ étkezésnél Eszter, miközben felé tartotta a poharát, azt mondta neki, hogy szervusz, Toncsi, és akkor a gyerek visszanézett rá, és azt válaszolta halkan, nagyon halkan, hogy csókolom. Erre Eszter megint azt mondta, hogy szervusz… És akkor végre a harmadik szervusz hallatán a gyerek hirtelen megértette. De látszott rajta, hogy nem hisz a fülének, hogy annak az id√s néninek ott, vele szemben azt kell mondania, hogy szervusz. És akkor egyszer csak végre kimondta… És miért kellett tegez√dni Eszter nénivel? Ez neki valamiért nagyon fontos volt. Gondolom, azért, hogy ne hatalomként fogadják √t el, hanem partnerként, aki azonban így is képes a dolgokat kézbentartani. Annak a kisgyereknek, akinek a küls√ világban folyton azt kellett korábban hallania a mamájától, hogy „köszönj szépen hangos csókolommal”, ez óriási dolog volt. Megint annak a buborékvilágnak a része, amir√l az imént beszéltünk, amelyben így megtudhatta, hogy van a konvencionálistól eltér√ kommunikáció és közeledés is az emberek között. De azért azt nem mondanám, hogy minden gyerek jól érezte magát Bánkon. Téved, aki azt hiszi, hogy itt valami varázslat m∫ködött, és attól mindenki jól érezte magát, egyáltalán nem. Azok, akik szerették ezt a nyaralást, megragadtak ott, akik meg nem szerették, azok meg kikerültek vagy nem jöttek többet. Sok gyerek kopott így ki. Maga szerint milyen típusú gyerek nem tudott Bánkon beilleszkedni? Például mit tud arról, hogy annak a bizonyos hetvenes évekbeli lázadásnak mi lehetett az oka? Ez két különböz√ dolog. A második esetben arról volt szó, hogy Bánkon is minden generációnak át kellett esnie az elszakadás fájdalmas élményén. Amikor a srácok 14-15 évesek voltak, és iszonyúan élvezték az egészet, akkor az Eszter azt mondta, hogy vége, mert ezzel a korosztállyal √ már nem tud foglalkozni. Na jó, ezt még tudomásul vették, de azért

98


mégis odalátogattak legalább sátorozni pár napra. És Eszter néni akkor borzasztóan keményen küldte el √ket… Hiszen ha az összes korábbi évjárat ott lebzsel, ott eszik és ott élvezkedik, akkor mi lesz az éppen ott nyaralókkal, a kicsikkel. Én Eszter néni döntését meg tudom érteni. De úgy tudom, Ascher és még néhányan feln√ttkorukban is visszajárhattak… A Prof, a Gorcsev meg a Hábi, meg a Dévi mindig kiválasztottaknak számítottak. Rájuk más szabályok voltak érvényesek, √k bármikor mehettek… De az ilyenek nagyon kevesen voltak, és a „tizenkett√ egy tucat” bánki gyereket Eszter néni k√keményen küldte el. Találkozott-e már Bánkkal kapcsolatban bizonyos vádakkal, el√ítéletekkel? Például azzal, hogy a bánkiak egyfajta láthatatlan hálót képezve mindenütt segítik egymást. Van, aki egyenesen a szabadk√m∫vesekhez hasonlítja önöket… Egyszer még olyasmit is hallottam valakit√l, aki sok éven át hiába felvételizett a Színm∫vészeti F√iskolára, hogy neki azért nem sikerült, mert nem nyaralt Bánkon… Egy történetet mesélek el válaszként. Amikor a Fesztivál Zenekar a legels√ koncertjét adta, akkor Gorcsev, azaz Fischer Iván olyan sok bánki ismer√sét hívta meg, hogy mi tettük ki a közönség felét. És amikor véget ért a koncert, akkor az egész Bánk berohant az öltöz√be, és száz √rjöng√ ember dobálta a magasba az Ivánt, és a kutya sem tör√dött Kocsis Zolival, aki szintén ott ült, és aki egyébként annak a hangversenynek legalább annyira a h√se volt, mint a Gorcsev. De akkor mi bánkiak ünnepeltünk ott valakit magunk közül. És én azt is belátom, hogy ez kívülr√l nézve szörnyen zárt világ, ahova nem lehet bekerülni, és nem csak azért nem, mert ma már Bánk nincs többé. De ez szerintem ugyanígy lehet minden más közösség tagjaival is. Én azonban – amint már mondtam, megértem ezt az érzést Bánkkal kapcsolatban, mert Magyarországon nagyon kevés ilyen megfogható és m∫köd√ közösség létezett valaha is.

ott –, hogy mivel a gyerekek „túl” jól érzik ott magukat, ezért feltehet√en egész évben arra várnak majd, hogy Bánkra visszamehessenek. És ezért talán majd nem a szüleikkel akarnak nyaralni, ami felháborító lenne. Másrészt meg az sem tetszett nekik Bánkon – ami a gyerekeknek egyáltalán nem t∫nik föl –, hogy mindent kanállal ettünk, villát és kést nem használtunk, hiszen egy ilyen táborban mindent le kell egyszer∫síteni. Ezenkívül a tisztálkodással kapcsolatban is lehettek kifogásaik, meg azzal, hogy Bánkon nem volt angol vécé, csak budi… Úgyhogy Bánk le lett állítva. De aztán évek múlva – már nem tudom, miért – kedvem támadt egyszer csak visszamenni. És én akkor hagytam el ezt a második bánki korszakomat, amikor Eszter azt mondta (mivel rajtam kívül még sok visszajáró volt), hogy nem tud szállást adni ennyi embernek, ezért jó lenne, ha a faluban bérelnénk valamit. Nekem pedig csak addig volt a dolog érdekes, amíg mind a délutáni szieszta idején, mind éjszaka a bocsok szobájában alhattam egy üres ágyon, és mesélhettem a kicsiknek. Azokon a már-már feln√tt fejjel ott töltött nyarakon aztán el√jöttek a saját emlékeim is, például a nagy ház teraszán, amikor az még nem volt beépítve, a metlahilapokon dobókockával és bábukkal valamilyen társasjátékot játszottunk… És a figurákat úgy hívtuk például, hogy Ibsen norvég drámaíró, meg Haydn klasszicista zeneszerz√. És amikor azt mondtuk, hogy most pedig hármat el√re lép Ibsen norvég drámaíró, akkor ez az agyunkba mindörökre belevés√dött. Vagy emlékszem a gombfocimeccsek helyszíni közvetítéseire és a bánki operael√adásokra és a totemfalra… A totemfal el√tt állva értettem meg el√ször – már mint fiatalember – azt, hogy ha egy közösségnek vannak emléktárgyai, amelyek fontosak, mert a saját történelmére emlékeztetik (ezért Bánkon ezek az emlékek a totemfalra kerültek), akkor azokat óvni és becsülni is fogja. És ezek ugyanúgy közös élményei voltak minden Bánkon nyaraló gyereknek, mint azok a dalok, amelyeket a gyerekeim sokkal kés√bb valamelyik utódtáborból hazatérve elénekeltek nekem, és én velük énekeltem, amit√l √k k√vé dermedtek… Majd amikor az Ödönnek, akit civilben Fekete Mihálynak hívnak, megérkezett az els√ postai kártyája, ami úgy kezd√dött, hogy „Pipeclandiak és hitvány leszármazottaik!” (ez felszólítás számháborúra, mert az egykori bánkiak ma is szoktak együtt számháborúzni), akkor kezdtek rájönni, hogy ez közös élmény, amib√l mindannyian részesülünk, √k most, én akkor…

RÁDAY MIHÁLY

M

iközben téged a nagy bánkiak között tartanak számon, most hallom, hogy gyerekfejjel mindössze egy nyarat töltöttél ott 1955-ben. Ez hogy lehet? Mert a szüleim úgy gondolták – leginkább azért, mert az öcsém akkor már a második nyarat töltötte

99

Rádai Eszter

Ráadásul olyan generációk részesültek ebb√l és olyan emberek, amelyek és akik nem is ismerték egymást… Így van. Meg hát az ember emlékszik az els√ olimpiára, ami az én els√ bánki nyaralásom idejére esett, amelyen az egyik szám például az volt, hogy a vasúti sínen úgy kellett egyensúlyozni, hogy az ember a szájában tartott közben egy kiskanalat, és abban egy szilvát… Abban én például elég jó voltam, úgy emlékszem. Meg emlékszem az els√ némasági versenyemre is… Majdnem sikerült megoldanom a 24 órás hallgatást… Mire volt jó egy ilyen némasági verseny? Egyszer∫en próba volt, mint ahogyan az volt a tóátúszás is. Azt lehetett ezekb√l megtudni, hogy képes-e az ember valamire, képes-e önmagát fegyelmezni, képes-e önmagán uralkodni, képes-e önmagának azt a sikerélményt megszerezni például, hogy átússza a tavat… Magyarul, hogy neki fontos legyen az, hogy megtanuljon úszni. Mert nagyobb ember vagy, ha át tudod úszni a tavat… Vagyis te nem tudtál úszni, amikor Bánkra kerültél? De tudtam, csak nem voltam jó úszó. Egyébként az én els√ tóátúszásom egy némasági verseny ideje alatt történt. És amikor Eszter nénivel – aki szemben úszott éppen – összetalálkoztam, akkor azt mondtam neki, hogy „Meg tudom csinálni”. Vagyis megszólaltam a némasági verseny kell√s közepén. Eszter néni pedig erre azt mondta, hogy „Nem mondom meg senkinek”. Vagyis √ pedagógusként úgy döntött, hogy a tó átúszásának élménye többet ér, mint a szabályok maradéktalan betartása és kérlelhetetlen betartatása. Úgy látszik, ez nála belefért a pedagógiába, és – teszem ezt most én hozzá – ez az életbe is belefér… Hogy kisebb engedményeket tegyünk annak érdekében, hogy ne vegyük el senkinek a kedvét attól, amire vállalkozik. Visszatérve a szüleidre: nem lehet-e, hogy √k azért nem engedtek titeket Bánkra, mert meg akartak valamit√l óvni, amit ebben a gyerektáborban láttak vagy látni véltek? Nehezen tudom ugyanis elképzelni, hogy a szül√k ne örülnének annak, ha a gyerekeik jól érzik magukat… Nem élnek, ezért én ezt nem tudom t√lük megkérdezni. De feltételezem, hogy √k azt is szerették volna, hogy mi velük is nyaraljunk, és velük is jól érezzük magunkat. Bánk pedig olyan hely volt, ahol egy gyerek rangját az adta, hány évet töltött ott, „hány éves bánki”… A naplót például mindenki úgy írta alá, hogy Lajcsi, hároméves bánki, Fekó, tízéves bánki…

Ez határozta meg egy gyereknek a hierarchiában betöltött helyét is? Nem feltétlenül. Sokkal inkább határozta meg az a teljesítmény, amit a közösség is honorált. Neked els√ bánki nyaradon milyen volt a pozíciód? Én abszolút senki voltam ez id√ tájt. Hozzá kell tennem – ma ezt nehéz elhinni –, hogy a háború és a légópince élményei után én dadogtam, gyógypedagógus foglalkozott velem, és ebben az id√szakban abszolút gátlásos gyerek voltam és sokszor kibírhatatlan. Tehát nekem azon a nyáron nem sikerült beilleszkednem. Ha akkor a nagyfiúkat ott megkérdezted volna rólam, √k úgy nyilatkoztak volna, hogy ez nem a mi emberünk. Sok év után talán ez megváltozott volna, de nem volt mód arra, hogy kiderüljön. Ezért nekem a Bánktól független fejl√désem során kellett rájönnöm arra, hogy Bánk jó, és ha nekem néhány évvel több jut bel√le, az talán sokat segíthetett volna rajtam. Mit gondolsz, a kés√bbi pályád során is tudtál valamit használni, hasznosítani a bánki „tudásodból”? Az egyik a közösségszervezés… Nekem talán akkor vált fontossá, hogy mindig legyenek olyan emberek körülöttem, akikkel együtt tudok gondolkodni, akikre számíthatok, akik alkalmazkodnak hozzám, és akikhez én is alkalmazkodom… Ezt én Bánkon próbáltam ki el√ször, amikor már egyetemista fejjel a nálam lényegesen fiatalabbak között, a tíz- meg a tizenhárom meg a hatévesek között jól éreztem magam… És ez nekem szükségletem volt… És rettent√ érdekes tapasztalatokat szereztem ezáltal az emberekr√l. El√fordult például, hogy azt mondták nekem valakir√l, aki nagyon hízelgett és törleszkedett hozzám, a nagyfiúhoz, hogy ne foglalkozz vele, mert ez egy törtet√, ez egész életében fölfelé fog nyalni, és lefelé taposni, és most látom, hogy mindez beigazolódott, hogy csakugyan ilyen ember. A másik fontos dolog, amit ott a bánki totemfalnál tanultam, az a hagyományok tisztelete. Hallottál már a bánkiak összetartozásáról szóló rosszíz∫ megjegyzéseket? Hát mindennel kapcsolatban lehet rosszíz∫ megjegyzéseket tenni… És mindenkinek megvannak a maga kudarcai és lelki sérülései. Nem biztos, hogy ezek Bánkkal összefüggenek, lehet, hogy igen, de lehet, hogy csak hivatkozni jó rájuk… Egyébként a Siemens magyarországi vezérigazgatója is bánki, Kapitány, Beke Martos Gábor a polgári neve, és az √ titkárságának a vezet√je is az. És tudok bánki bankelnökr√l is, Er√s Jánosról, de még több olyan bankelnökr√l tudok, aki sosem nyaralt Bánkon.

100


Egyébként abban a társaságban, amellyel én rendszeresen együtt játszom ma Capitalyt (feln√tt fejjel találtunk egyébként egymásra), az egyik tag az Állatkert propagandistája, a másik egy festékszóró eljárással foglalkozó iparosember, a harmadik pedig film- és hangtechnikus, vagyis egyáltalán nem lehet azt mondani, hogy minden bánki gyerekb√l karmester lett vagy bankelnök… Az azonban bizonyos, hogy √k mind tudnak valamit: tudnak együtt lenni másokkal. Mert ott Bánkon – igazi tét nélkül – az ember már gyerekként átélhette, hogy egy társadalom tagja, amely ugyan csak egy gyerektársadalom, de mégis vannak törvényei, van országgy∫lése, van zászlaja, és vannak háborúi is, amelyekbe nem lehet belehalni, mert számháborúk. És vannak csaták, amelyek eld√lhetnek egy pingpongasztal mellett… És vannak konfliktusok, amelyek megnyilvánulhatnak abban, hogy sikeresebbnek érzed önmagad vagy sem… Ez kés√bb is így lesz. Itt azonban, ha még nem vagy tudatában a képességeidnek, akkor kapsz némi segítséget,

hogy ezek mások és a magad számára is kiderüljenek, hiszen nincs akadálya annak, hogy aki szavalni tud, az szavaljon, és aki rajzolni szeret, az rajzoljon. De ha valaki fociban jó, akkor az éppolyan elismert figura lesz, mint a szavaló vagy a rajzoló. És van, aki vezetni tud, és akkor abból szobaf√nök lesz, és vezet… Tehát az iskola és a szül√i ház mellett adatik neki még egy közösség, amelyen belül további kisebb közösségekhez is tartozhat… Mert tartozik egy korosztályhoz, azon belül egy szobához, azonkívül tartozik az egész közösséghez. Ráadásul ott van Bánk, a falu a helybeliekkel. Körülöttük a természet, a hegyek, a kanyonok, a fák, a tó… Tehát sokféle módon kell alkalmazkodnia, és egyéniségnek is lennie annak, aki bánki gyerek. Ebben az összetett világban lesz bel√le olyan ember, aki aztán a valóságos világban is eligazodik és m∫ködni tud… Mondom, aki Bánkon volt gyerek, az tud együtt lenni másokkal. Lehet, hogy ha én több évet töltök ott gyerekként, akkor ma kevesebbet veszekszem. Ki tudja?

A 424-es

101

Beszélgetések. Mi volt a neve Bánkon? Bánkról

Recommend Documents