JEGYZŐKÖNYV Készült:
Berhida Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. november 25.-i rendes üléséről 16.00 órai kezdettel.
Jelen vannak: Pergő Margit Nyírő István Fülöp Attila Gerőfi Roland Herczeg Gabriella Héninger László Kruppa József Punk József Turcsányi Istvánné
polgármester alpolgármester képviselő képviselő képviselő képviselő képviselő képviselő képviselő
Tanácskozási joggal jelen vannak: Pergő Margit Faragó Istvánné Nyírő István Peresztegi Lászlóné Csibra Ferencné Lengyelné H. Andrea Madár Lászlóné Mozgay Dóra Hargitai Tünde Karácsony József
polgármester jegyző alpolgármester aljegyző igazgató közműv.igazgató igazgató óvodavezető Családsegítő Központ vezetője TESZ vezető
Egyéb meghívottak, jelenlévők: Schubert Viktor
Vertikál Zrt. képviseletében
Jegyzőkönyvvezető: Csonka Ágnes Napirend tárgyalása előtt: Pergő Margit polgármester köszöntötte a bizottság tagjait és a megjelenteket. A jelenléti ív alapján megállapítja, hogy a 9 fő képviselőből az ülés kezdetén 9 fő jelen van, így a bizottság határozatképes. A Képviselő-testület 9 igen egyhangú szavazattal, a meghívó szerinti napirendek tárgyalásával egyetértett.
2
1.)
Javaslat a szemétszállítási díj megállapítására, hulladékgazdálkodásról szóló helyi rendelet módosítására. Pergő Margit: Ma kaptuk postán a kért anyagot, kíván-e a Vertikál Zrt. Képviselője kiegészítéssel élni? Schubert Viktor: Üdvözlöm a Képviselő-testületet, a megjelenteket. A Gazdasági Bizottság és Humán Ügyek Bizottsága is tárgyalta a hulladékszállítás díj-javaslatát, felmerültek kérdések, erre észült ez az anyag a kimutatott költségek alapján, ill. a jövőre tervezett költségek alapján. Kérjük a 274 Ft-os díjat elfogadni. A Gazdasági Bizottságnak kérdései voltak, ezt tartalmazza a kiegészítés. A 2010. év I félévi adatok Berhidára vonatkoznak, ezen költségek kimutatása az első oldalon található. A fertőtlenítés időpontja május 10. Kérdésként elhangzott hogy mi az értékcsökkenés számítási alapja? Egyeztetve a Gazdasági Igazgatósággal kimutatásra került hogy kb. 55 millió forintos érték lesz aktiválva, ill. történt meg az aktiválása és 20 %-os leírási kulccsal számoltunk. A közszolgálati szerződés lejár viszont december 31.-én, mi a díj-javaslatot azonban 2011 re tesszük meg. Hivatalosan három hónapot lehetne hosszabbítani. Fülöp Attila: A Gazdasági Bizottság elég hosszan tárgyalta a javaslatot, a bizottság elemezni próbálta az árképzés alapját ill. tájékoztatást is kaptunk, sok kérdés merült fel, nagyjából válasz is volt, három kérdésre kértük a mai napra a válaszokat. Ettől függetlenül arra az állásfoglalásra jutottunk, hogy sok a 15%, nem javasoljuk támogatni. Az árképzés átalakult a tavalyihoz képest, nehéz volt követni. Területi régióra képezték most az árakat ebben a régióban képzett áraknál – alapja az volt … kétszer megszorozták és rátettek egy 7 %os növekedést, ill. a képződő bérköltségekre egyebekre 4-4 %-ot A saját tulajdonú eszközök értékcsökkenése volt egy tétel még, amit nem tartottunk elfogadhatónak, 50,7 %-os növekedést mutatott. ez mi? I.félévben 10 millió Ft volt az értékcsökkenő leírás ez felugrott 31 millió Ft-ra. Választ kaptunk ma erre, de kevés volt átnézni, konzultálni kell erről. A regionális áremelkedés mindent összevetve 9.78 %-os, ennek ellenére Berhidán 15%os áremelkedést mutattak ki. A tavalyihoz képest a 2011 re várható költségek et1,6 %-ban látjuk emelkedni, ill. az elszállítandó szemét mennyisége sem nőtt, a lakások száma minimálisan csökkent. Ezért elfogadható - az Eu-s norma szerint – csak az egységes átképzés – ezért javasoltuk a térségi árnövekedésnek megfelelően a 9, 78 % elfogadását.
3 Az évi kétszeri lomtalanítás költségének kimutatását is kértük, ezt nem kaptuk meg. Önálló indítványom : a következő bizottsági ülésen beszéljük át a mai anyagot és a decemberi Képviselő-testületi ülésen döntsünk.
Kruppa József: Mi is tárgyaltuk a javaslatot. Inkább humán oldalról közelítettük meg, a szolgáltatás színvonala oldaláról. A XXI sz.- ban elvárható színvonala felől néztük, a település jól áll a szolgáltatáshoz. Az igénybevevők egy részének költségeit mi térítjük meg szociális alapon, ha ez drasztikusan emelkedni fog, nem biztos hogy az önkormányzat fel tudja ezt vállalni. Turcsányi Istvánné: A Településrészi Önkormányzó Testület egyetértett a Gazdasági Bizottság és a Humán Ügyek Bizottsága előterjesztésével. Pergő Margit: Az önálló indítvány elfogadható? A decemberi bizottsági ülésen tárgyaljuk és a decemberi Képviselő-testület ülésen döntsünk? Fülöp Attila: Még csak egy kérdés: Az I. félévi nettó lakossági költségeket hogy számolták? Ez egy I félévi beszámoló adatait tükrözi, ez szerintem egy pénzügyi beszámoló adataiból készült? Minden gazdasági szervezetnél kell beszámolókat készíteni, de ez Berhidára bontott vagy összes adat és visszaarányosított? Schubert Viktor: A költségek már idén 19%-os emelést tartanának szükségesnek. Fülöp Attila: Továbbra is kérjük a kétszeri lomtalanítás költségének kimutatását, illetve évi tényadatait kérjük.
az idei
Schubert Viktor: Elég nehéz tervezni a lomtalanítás költségeit. Pergő Margit: Van-e további kérdés, észrevétel, javaslat? Amennyiben nincs, kérem szavazzanak. A Képviselő-testület 9 igen, egyhangú szavazattal a napirendet határozathozatal nélkül a decemberi bizottsági ülések elé javasolja utalni.
4
2.) Tájékoztató a 2010. évi pénzügyi terv III. negyedéves végrehajtásáról, javaslat a 2010. évi költségvetésről szóló rendelet módosítására. Fülöp Attila : A Gazdasági Bizottság megtárgyalta a 2010. évi pénzügyi terv III. negyedéves végrehajtásáról szóló tájékoztatót, a 2010. évi költségvetési rendelet módosítására tett javaslatot. Megállapítható, hogy a bevételek a tervezetteknek megfelelő ütemben teljesültek. A kiadások tekintetében megállapítható, hogy a folyó kiadások teljesítése arányosnak mondható. Megállapítható, hogy a pénzügyi folyamatok figyelemmel kísértek, a költségvetési szervek többsége visszafogott gazdálkodást folytatott a III. negyedévben. Összegezve a III. negyedévi gazdálkodást megállapítható, hogy továbbra is a bevételek szorításában látható el a kitűzött főbb feladatok végrehajtása. A kiadások figyelemmel kísérésével megőrizhető a gazdálkodás egyensúlya, ennek érdekében a rendelkezésre álló pénzügyi keret betartása kiemelendő feladat. Bizottságunk javasolja a 2010. évi költségvetés III. negyedéves részletes tájékoztatóját és a 2010. évi költségvetésről szóló rendelet módosítására tett javaslatot a beterjesztésnek megfelelően elfogadni. Kruppa József: A Humán Ügyek Bizottsága szintén megtárgyalta a 2010. évi pénzügyi terv III. negyedéves végrehajtásáról szóló tájékoztatót, a 2010. évi költségvetési rendelet módosítására tett javaslatot. Kiemelném, hogy november hónapban a Magyar Államkincstár tételes ellenőrzést tartott többek között a Süni Napköziotthonos Óvoda Berhida valamint a Hétszínvirág Óvoda és Bölcsőde Berhida intézményekben, de az önkormányzatot érintően valamennyi állami normatíva elszámolását egyeztették. A vizsgálat összegzéséről az ülésen jelenlévő alpolgármester adott tájékoztatást. Örömmel állapítjuk meg, hogy a vizsgálat eredménye pozitív, az óvodák és a normatív támogatásokban érintett önkormányzati intézmények a Kincstári egyeztetések mellett, a hivatallal együttműködve feladatukat lényegi hibáktól mentesen végezték, dokumentumaik az igénylések jogosságát alátámasztották. Ezért megköszöntük a munkájukat és természetesen a hivatal munkáját is megköszönjük. Turcsányi Istvánné: A Településrészi Önkormányzó Testület támogatta a bizottsági előterjesztéseket, javasolja a napirend elfogadását. Faragó Istvánné : Starkné Rezeli Erzsébet könyvvizsgáló kérésére 2010 évi költségvetéssel kapcsolatosan eljutatott jelentését ismertetem. – a könyvvizsgálói jelentés a jegyzőkönyv mellékleteként csatolva.
5
Pergő Margit : Van-e további kérdés, észrevétel, javaslat? Amennyiben nincs, kérem szavazzanak. A Képviselő-testület 9 igen, egyhangú szavazattal a következő határozatot hozta: 134/2010.(XI.25.) Kt. számú határozat a 2010. évi pénzügyi terv III. negyedéves végrehajtásáról Berhida Város Önkormányzata Képviselő-testülete megtárgyalta a 2010. évi pénzügyi terv III. negyedéves végrehajtásáról szóló tájékoztatót és a következő döntést hozta: 1.) A bevételek a tervezetteknek megfelelő ütemben teljesültek. A kiadások tekintetében megállapítható, hogy a folyó kiadások teljesítése arányosnak mondható. Megállapítható, hogy a pénzügyi folyamatok figyelemmel kísértek, a költségvetési szervek többsége visszafogott gazdálkodást folytatott a III. negyedévben. Összegezve a III. negyedévi gazdálkodást megállapítható, hogy továbbra is a bevételek szorításában látható el a kitűzött főbb feladatok végrehajtása. A kiadások figyelemmel kísérésével megőrizhető a gazdálkodás egyensúlya, ennek érdekében a rendelkezésre álló pénzügyi keret betartása kiemelendő feladat. 2.) November hónapban a Magyar Államkincstár tételes ellenőrzést tartott többek között a Süni Napköziotthonos Óvoda Berhida valamint a Hétszínvirág Óvoda és Bölcsőde Berhida intézményekben, de az önkormányzatot érintően valamennyi állami normatíva elszámolását egyeztették. A vizsgálat összegzéséről a jelenlévő alpolgármester adott tájékoztatást. Örömmel állapítja meg, hogy a vizsgálat eredménye pozitív, az óvodák és a normatív támogatásokban érintett önkormányzati intézmények a Kincstári egyeztetések mellett, a hivatallal együttműködve feladatukat lényegi hibáktól mentesen végezték, dokumentumaik az igénylések jogosságát alátámasztották. 3.) A 2010. évi költségvetés III. negyedéves részletes tájékoztatót a beterjesztésnek megfelelően elfogadja. Határidő: folyamatos, illetve 2010. november 25. Felelős: Pergő Margit polgármester Faragó Istvánné jegyző intézményvezetők Ki ért egyet a rendelet-tervezettel? A Képviselő-testület 9 igen, egyhangú szavazattal a következő rendeletet alkotta:
6 BERHIDA VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 13/2010.(XI. 26 )rendelete a 2010. évi költségvetés módosításáról (a rendelet szövege a jegyzőkönyv mellékleteként csatolva)
Berhida Városi önkormányzat ellenőrzési stratégiája Faragó Istvánné : Nem kívánom kiegészíteni az anyagot. Fülöp Attila : A Gazdasági Bizottság elfogadásra javasolja az ellenőrzési stratégiát. Kruppa József: A Humán Ügyek Bizottsága elfogadásra javasolja az ellenőrzési stratégiát. Pergő Margit : Van-e további kérdés, észrevétel, javaslat? Amennyiben nincs, kérem szavazzanak. A Képviselő-testület 9 igen, egyhangú szavazattal a következő határozatot hozta: 135/2010.(XI.25.) Kt. számú határozat Berhida Város Önkormányzatának ellenőrzési stratégiájára Berhida Város Önkormányzata Képviselő-testülete megtárgyalta Berhida Város Önkormányzatának ellenőrzési stratégiájára tett javaslatot, és következő döntést hozta: Berhida Városi Önkormányzatnak ellenőrzési stratégiáját – a mellékeltek szerint - a beterjesztésnek megfelelően elfogadta. Határidő: folyamatos, illetve 2010. november 25. Felelős: Pergő Margit polgármester Faragó Istvánné jegyző Horváthné Zakor Tünde pénzügyi irodavezető Belső ellenőr
7
Berhida Városi önkormányzat 2011 évi belső ellenőrzési terve Faragó Istvánné : Nem kívánom kiegészíteni az anyagot. Fülöp Attila : A Gazdasági Bizottság elfogadásra javasolja az ellenőrzési tervet . Kruppa József: A Humán Ügyek Bizottsága elfogadásra javasolja az ellenőrzési tervet. Turcsányi Istvánné: A Településrészi Önkormányzó Testület is tervet.
elfogadásra javasolja az ellenőrzési
Pergő Margit : Van-e további kérdés, észrevétel, javaslat? Amennyiben nincs, kérem szavazzanak. A Képviselő-testület 9 igen, egyhangú szavazattal a következő határozatot hozta: 136/2010.(XI.25.) Kt. számú határozat a 2011. évi belső ellenőrzési munkatervről Berhida Város Önkormányzata Képviselő-testülete megtárgyalta a 2011. évi belső ellenőrzési munkatervre tett javaslatot és a következő döntést hozta: A 2011. évi belső ellenőrzési munkatervet –a mellékeltek szerint – a beterjesztésnek megfelelően elfogadja. Határidő: folyamatos, illetve 2010. november 25. Felelős: Pergő Margit polgármester Faragó Istvánné jegyző Belső ellenőr 4.)
Beszámoló az átruházott közfoglalkoztatás tapasztalatairól.
szociális
jogkörök
gyakorlásáról,
a
Fülöp Attila : A Gazdasági Bizottság tárgyalta a napirendet, kicsit összemosva ugyan a költségvetéssel, de javasolja változtatás nélkül elfogadni a III. negyedévről szóló
8 átruházott szociális jogkörök adatairól, valamint a közfoglalkoztatás tapasztalatairól előterjesztett beszámolót, melyek részletes tájékoztatást adnak. A támogatásokról szóló táblázat adataiból megállapítható, hogy a 9 hónap alatt jelentős a támogatás összege annak ellenére, hogy önkormányzatunk bővítette az elmúlt évhez képest a munkanélküliek foglalkoztatását. A közfoglalkoztatás –annak ellenére, hogy több kritika is éri- jelentősen segíti az önkormányzati feladatok ellátását, melyek többsége lényegesen nagyobb költséggel járna, ha vállalkozási szerződés útján teljesülne. A januártól megváltozott feltételekhez igazodva továbbra is indokoltnak látjuk – önkormányzati önrész növekedése nélkül- a közfoglalkoztatást, ennek megvalósítása érdekében a lehetséges pályázat benyújtását. Kruppa József: A Humán Ügyek Bizottsága tárgyalta a napirendet, megkérdeztük mi is az intézményvezetőket, hogy milyenek a tapasztalataik, csak pozitív visszajelzéseket kaptunk. Nem tudjuk mi lesz a jövő, szeretnénk továbbra is ezt a foglalkoztatási formát. Lehet hogy magasabb költséggel kevesebb embert tudunk foglalkoztatni. Turcsányi Istvánné: A részönkormányzat javasolta, hogy az alapító okiratokban szerepeltetni kell a közfoglalkoztatást is, mi is kérdeztük az intézménye vezetőket,szeretnék megtartani az embereket, jó lenne ha az OKJ-s képzések folytatódnának ill. több képzés lenne ezeken túl, elfogadásra javasoljuk a beszámolót. Karácsony József: Nincs kiegészíteni valóm az anyaghoz. Kruppa József: Szimpatikus volt, hogy az intézmények felé ki van tolva a dolog. Hogy ők „rendelkezhetnek” velük, gyorsabb így és jobban magukénak érzik a munkavállalót. Pergő Margit : Van ennek előnye is hátránya is, rögtön az adminisztratív része jutott eszembe, de az önállósulási lehetőséget az intézmények megkapják. Fülöp Attila: Olyan információkat hallottunk, hogy nem biztos hogy ilyen formába és ennyi embert tudunk foglalkoztatni. Az intézmények már hosszabb ideje ráálltak erre a formára, ha mégse lesz erre lehetőség továbbiakban, okoz-e fennakadást? Pergő Margit : Megtudják oldani, mert eddig sem volt eddig ilyen fajta lehetőség, két éve van ilyen.
9
Faragó Istvánné : Az út a munkához program válóban két éve van, de előtte is volt közfoglalkoztatás és sok feladatot ennek keretében oldott meg az önkormányzat, mert így volt takarékosabb. Pl. a hivatalnál több éve nyugdíjba ment a hivatalsegéd és nem lett betöltve az állás, helyette közhasznú látta el a kézbesítést. Ha most ezt a postától kell igényelni, nagyon sokba fog kerülni. Az iskolák pl. úgy oldották meg a pedagógiai asszisztens foglalkoztatását és erre közvetlenül szerződtek a Munkaügyi Központtal. Ez tehát nem lesz újdonság számukra. Több feladat nem oldható meg a közfoglalkoztatás nélkül, illetve sokkal nagyobb költséggel járna. Turcsányi Istvánné: A munkavégzéssel kapcsolatosan lenne kérdésem, ill. kérésem az óvoda elejét szépen megcsinálták szép és elegáns, viszont szemben van egy kanyar az ovi elején, sáros, gazos, letapossák az utat, Rezeda utca eleje hivatalosan árvácska utca. meglehetne-e nézni? Buszok parkolnak ott. Fel kellene szólítani a sofőrt, a Művelődési Ház nézőtéri bejáratánál is folyamatosan áll egy busz, nyomja a térkövet, és útban van, fel kell szólítani. Másik kérdésem, a régi étterem falán egy nyomásszabályozó van, ami nincs burkolva, nincs szekrényben, előfordult hogy lekapcsolták, átfordították a kapcsolót, meg kellene nézni, és zárttá tenni. A térfigyelő kamerákkal kapcsolatban is van észrevételem, a zászlótéren van egy kamera ami veszi a képet, csak éppen nem forog! tehát rögzítve van. Ezt célszerű lenne átalakítani, hogy forogjon körbe. December 10.-én Idősek Karácsonya lesz, van egy nagy faldarab ami levan potyogva, meg kéne nézni és javíttatni addig. Kruppa József: Az Árvácska utcánál az ajtó az utcára nyílik, korlát kellene oda mert veszélyes, fekvőrendőr is kellene lassítani a forgalmat. Pergő Margit: A tervek készen vannak, holnap viszem a rajzot az oktatásra és mindenki megnézheti. Gerőfi Roland: Összességében mi újság a kamerákkal a városban? Karácsony József: Rosszul állunk, ahány kamera annyi féle kivitelező volt, most egyel próbálkozunk, de nem váltja be a hozzáfűzött reményeket. Nem egyszerű sajnos. Vannak ajánlatok, végig kell zongorázni és meg kell próbálni kiválasztani a legjobbat. Kaotikus állapot
10 van számomra, létesítjük csak létesítjük, most folyamatban van egy a Dankó utcában és a Bezerédi téren is, de nehézkes. Az árajánlatokat meg kell nézni, kell egy profi és biztos vagyok abban, hogy erre anyagiakat is áldozni kell. De ha megfelelő minőséget akarunk, akkor kénytelenek leszünk. Kruppa József: Rolandtől kérdezem, hogy : web-kamerákat lehet-e telepíteni? Gerőfi Roland: Utána lehetne nézni, és meg is oldható szerintem, de mindenképpen tudni kell a jelenlegi állapotot. Pergő Margit: Próbálta az önkormányzat amatőr módon fejleszteni, ill. kiépíteni. A végeredmény érdekelne, hogy tudja-e rögzíteni, meg kell nézni a meglévő rendszer felülvizsgálatát. A játszóterek sarkára minden téren web-kamerát kell tenni. Megbízhatatlan az a technika, amit választottunk sajnos, de olyanhoz kell fordulni, aki ért hozzá. Gerőfi Roland : Egyetértek, legyen egy profi vállalkozó, akin számon lehet kérni Csibra Ferencné: Elvileg nálunk is volt egy kamera, de azt elvitték és nem került vissza azóta sem. Pergő Margit : A kivitelezés előtt szerelték le, egyeztetjük. Van-e további kérdés, észrevétel, javaslat? Amennyiben nincs, kérem szavazzanak. A Képviselő-testület 9 igen, egyhangú szavazattal a következő határozatot hozta: 137/2010.(XI.25.) Kt. számú határozat beszámoló az átruházott szociális jogkörök gyakorlásáról, a közfoglalkoztatás tapasztalatairól Berhida Város Önkormányzata Képviselő-testülete megtárgyalta az átruházott szociális jogkörök gyakorlásáról, a közfoglalkoztatás tapasztalatairól szóló beszámolót és a következő döntést hozta: 1.)
Elfogadja a III. negyedévről szóló átruházott szociális jogkörök gyakorlásáról szóló beszámolót.
11 A táblázat adataiból megállapítható, hogy a 9 hónap alatt jelentős a támogatás összege annak ellenére, hogy az önkormányzat bővítette az elmúlt évhez képest a munkanélküliek foglalkoztatását. 2.)
A közfoglalkoztatás tapasztalatairól előterjesztett beszámolót, szintén elfogadja. A közfoglalkoztatás –annak ellenére, hogy több kritika is éri- jelentősen segíti az önkormányzati feladatok ellátását, melyek többsége lényegesen nagyobb költséggel járna, ha vállalkozási szerződés útján teljesülne. A januártól megváltozott feltételekhez igazodva továbbra is indokoltnak látja – önkormányzati önrész növekedése nélkül- a közfoglalkoztatást, ennek megvalósítása érdekében a lehetséges pályázat benyújtását. Az intézményvezetők tapasztalatai is pozitívak a közfoglalkoztatás tekintetében. Lehetőség szerint a jövőben is igényelni fogják a szolgáltatásaik segítését célzó kisegítő tevékenységek létszámait.
3.)
Továbbra is tartani kell a kapcsolatot a Munkaügyi Hivatallal, kezdeményezve, hogy helyben további OKJ-s képzések megszervezésére kerülhessen sor a közfoglalkoztatás keretébe mind a nők, mind pedig a férfi hiányszakmákat előtérbe helyezve.
Határidő: folyamatos, illetve 2010. december 05. Felelős: Pergő Margit polgármester Faragó Istvánné jegyző TESZ vezető 2.-3. pont Intézményvezetők 2. pont Pergő Margit: Ehhez a napirendhez kapcsolódnak az alapító okiratok is, külön fogok szavaztatni egyetértenek-e az Ady Endre Általános Iskola alapító okiratának módosításával? A Képviselő-testület 9 igen, egyhangú szavazattal a következő határozatot hozta: 138/2010.(XI.25.) Kt. számú határozat az Ady Endre Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény alapító okiratáról Berhida Város Önkormányzat Képviselő-testülete megtárgyalta az Ady Endre Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény alapító okiratáról szóló módosító előterjesztést és a következő döntést hozta: Az alapító okirat bevezető részében az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 66. §-a helyett az 1992. évi XXXVIII. törvény 88 §-a érvényes, a költségvetési szervek jogállásáról és gazdálkodásáról szóló 2008.évi CV.törvény 1.§a hatályát veszti. Hatályon kívül helyeződik: Kiegészítő tevékenysége: 562917 munkahelyi étkeztetés Típus szerinti besorolása :
12 A tevékenység jellege alapján : közszolgáltató Közszolgáltató szerv fajtája . közintézmény Kiegészül: Kötelező alapfeladata:
562917 munkahelyi étkeztetés 890442 közhasznú foglalkoztatás 890443 közmunka
Tagintézménynél kiegészül: Kötelező alapfeladata : 890442 közhasznú foglalkoztatás 890443 közmunka Határidő: folyamatos, illetve 2010. november 25. Felelős: Pergő Margit polgármester Faragó Istvánné jegyző Hersics Lászlóné számviteli ügyintéző Madár Lászlóné intézményvezet A II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola alapító okiratának módosításával? A Képviselő-testület 9 igen, egyhangú szavazattal a következő határozatot hozta: 139/2010.(XI.25.) Kt. számú határozat a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola alapító okiratáról Berhida Város Önkormányzat Képviselő-testülete megtárgyalta a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola alapító okiratáról szóló módosító előterjesztést és a következő döntést hozta: Az alapító okirat bevezető részében az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 66. §-a helyett az 1992. évi XXXVIII. törvény 88 §-a érvényes, a költségvetési szervek jogállásáról és gazdálkodásáról szóló 2008.évi CV.törvény 1.§a hatályát veszti. Hatályon kívül helyeződik: Kiegészítő tevékenysége: 562917 munkahelyi étkeztetés Típus szerinti besorolása : A tevékenység jellege alapján : közszolgáltató Közszolgáltató szerv fajtája . közintézmény Kiegészül : Kötelező alapfeladata: 562917 munkahelyi étkeztetés 890442 közhasznú foglalkoztatás 890443 közmunka Tagintézményénél: Hatályon kívül helyeződik: Kiegészítő tevékenysége: 562917 munkahelyi étkeztetés Kiegészül : Kötelező alapfeladata: 562917 munkahelyi étkeztetés 890442 közhasznú foglalkoztatás
13 890443 közmunka Határidő: folyamatos, illetve 2010. november 25. Felelős: Pergő Margit polgármester Faragó Istvánné jegyző Hersics Lászlóné számviteli ügyintéző Csibra Ferencné intézményvezető A Családsegító Központ alapító okiratának módosításával? A Képviselő-testület 9 igen, egyhangú szavazattal a következő határozatot hozta: 140/2010.(XI.25.) Kt. számú határozat a Családsegítő Központ alapító okiratáról Berhida Város Önkormányzat Képviselő-testülete megtárgyalta a Családsegítő Központ alapító okiratáról szóló módosító előterjesztést és a következő döntést hozta: Az alapító okirat bevezető részében az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 66. §-a helyett az 1992. évi XXXVIII. törvény 88 §-a érvényes, a költségvetési szervek jogállásáról és gazdálkodásáról szóló 2008.évi CV.törvény 1.§a hatályát veszti. Hatályon kívül helyeződik : Típus szerinti besorolása : A tevékenység jellege alapján : közszolgáltató Közszolgáltató szerv fajtája . közintézmény Kiegészül : Kötelező alapfeladata: 890442 közhasznú foglalkoztatás 890443 közmunka Határidő: folyamatos, illetve 2010. november 25. Felelős: Pergő Margit polgármester Faragó Istvánné jegyző Hersics Lászlóné számviteli ügyintéző Hargitai Tünde intézményvezető A Süni Napköziotthonos Óvoda Berhida alapító okiratának módosításával? A Képviselő-testület 9 igen, egyhangú szavazattal a következő határozatot hozta: 141/2010.(XI.25.) Kt. számú határozat a Süni Napközi-otthonos Óvoda alapító okiratáról
14 Berhida Város Önkormányzat Képviselő-testülete megtárgyalta a Süni Napköziotthonos Óvoda alapító okiratáról szóló módosító előterjesztést és a következő döntést hozta: Az alapító okirat bevezető részében az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 66. §-a helyett az 1992. évi XXXVIII. törvény 88 §-a érvényes, a költségvetési szervek jogállásáról és gazdálkodásáról szóló 2008.évi CV.törvény 1.§a hatályát veszti. Hatályon kívül helyeződik: Kiegészítő tevékenysége : 561000 éttermi vendéglátás 562917 munkahelyi étkeztetés Típus szerinti besorolása : A tevékenység jellege alapján : közszolgáltató Közszolgáltató szerv fajtája : közintézmény Kiegészül: Kötelező alapfeladata: 561000 éttermi vendéglátás 562917 munkahelyi étkeztetés 890442 közhasznú foglalkoztatás 890443 közmunka Határidő: folyamatos, illetve 2010. november 25. Felelős: Pergő Margit polgármester Faragó Istvánné jegyző Hersics Lászlóné számviteli ügyintéző Farkasné Dunai Andrea intézményvezető A Kultúrház és Könyvtár alapító okiratának módosításával? A Képviselő-testület 9 igen, egyhangú szavazattal a következő határozatot hozta: 142/2010.(XI.25.) Kt. számú határozat a Kultúrház és Könyvtár alapító okiratáról Berhida Város Önkormányzat Képviselő-testülete megtárgyalta a Kultúrház és Könyvtár alapító okiratáról szóló módosító előterjesztést és a következő döntést hozta: Az alapító okirat bevezető részében az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 66. §-a helyett az 1992. évi XXXVIII. törvény 88 §-a érvényes, a költségvetési szervek jogállásáról és gazdálkodásáról szóló 2008.évi CV.törvény 1.§a hatályát veszti. Hatályon kívül helyeződik : Kiegészítő tevékenysége: 581400 Folyóirat, időszaki kiadvány kiadása 602000 Televízió-műsor összeállítása, szolgáltatása Típus szerinti besorolása : A tevékenység jellege alapján : közszolgáltató
15 Közszolgáltató szerv fajtája . közintézmény Kiegészül : Kötelező alapfeladata: 890442 közhasznú foglalkoztatás 890443 közmunka
Határidő: folyamatos, illetve 2010. november 25. Felelős: Pergő Margit polgármester Faragó Istvánné jegyző Hersics Lászlóné számviteli ügyintéző Lengyelné Horváth Andrea intézményvezető A Hétszínvirág Óvoda Berhida alapító okiratának módosításával? A Képviselő-testület 9 igen, egyhangú szavazattal a következő határozatot hozta: 143/2010.(XI.25.) Kt. számú határozat a Hétszínvirág Napközi-otthonos Óvoda és Bölcsőde alapító okiratáról Berhida Város Önkormányzat Képviselő-testülete megtárgyalta a Hétszínvirág Napközi-otthonos Óvoda és Bölcsőde alapító okiratáról szóló módosító előterjesztést és a következő döntést hozta: A tevékenységek meghatározása alapján a Hétszínvirág Napközi-otthonos Óvoda és Bölcsőde alapító okiratában: Kiegészül : Kötelező alapfeladata : 890442 közhasznú foglalkoztatás 890443 közmunka Határidő: folyamatos, illetve 2010. november 25. Felelős: Pergő Margit polgármester Faragó Istvánné jegyző Hersics Lászlóné számviteli ügyintéző Mozgay Dóra intézményvezető A Polgármesteri Hivatal alapító okiratának módosításával? A Képviselő-testület 9 igen, egyhangú szavazattal a következő határozatot hozta: 144/2010.(XI.25.) Kt. számú határozat a Berhida Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatala alapító okiratáról
16 Berhida Város Önkormányzat Képviselő-testülete megtárgyalta a Berhida Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatala alapító okiratáról szóló módosító előterjesztést és a következő döntést hozta: Az alapító okirat bevezető részében az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 66. §-a helyett az 1992. évi XXXVIII. törvény 88 §-a érvényes, a költségvetési szervek jogállásáról és gazdálkodásáról szóló 2008.évi CV.törvény 1.§a hatályát veszti. Hatályon kívül helyeződik : Típus szerinti besorolása : A tevékenység jellege alapján : közhatalmi A tevékenységek meghatározása alapján : 3. pontban szereplő Családsegítő Központnál: Kiegészül: kötelező alapfeladata: 890442 közhasznú foglalkoztatás 890443 közmunka 4. pontban szereplő Süni Napközi-otthonos Óvodánál: Hatályon kívül helyeződik: kiegészítő tevékenysége: 561000 éttermi vendéglátás 562917 munkahelyi étkeztetés Kiegészül : kötelező alapfeladata : 561000 éttermi vendéglátás 562917 munkahelyi étkeztetés 890442 közhasznú foglalkoztatás 890443 közmunka 5. pontban szereplő Hétszínvirág Napközi-otthonos Óvoda és Bölcsődénél: Kiegészül : kötelező alapfeladata: 890442 közhasznú foglalkoztatás 890443 közmunka 6. pontban szereplő Ady Endre Általános Iskola és AMI-nál Hatályon kívül helyeződik: kiegészítő tevékenysége: 562917 munkahelyi étkeztetés Kiegészül : kötelező alapfeladata: 562917 munkahelyi étkeztetés 890442 közhasznú foglalkoztatás 890443 közmunka Tagintézményénél kiegészül: 890442 közhasznú foglalkoztatás 890443 közmunka 7. pontban szereplő II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolánál: Hatályon kívül helyeződik: kiegészítő tevékenysége: 562917 munkahelyi étkeztetés
17 Kiegészül : kötelező alapfeladata : 562917 munkahelyi étkeztetés 890442 közhasznú foglalkoztatás 890443 közmunka Tagintézményénél: Hatályon kívül helyeződik: kiegészítő tevékenysége: 562917 munkahelyi étkeztetés Kiegészül : kötelező alapfeladata: 562917 munkahelyi étkeztetés 890442 közhasznú foglalkoztatás 890443 közmunka 8.pontban szereplő Kultúrház és Könyvtárnál: Hatályon kívül helyeződik : kiegészítő tevékenysége: 581400 Folyóirat, időszaki kiadvány kiadása 602000 Televízió-műsor összeállítása, szolgáltatása Kiegészül : kötelező alapfeladata: 890442 közhasznú foglalkoztatás 890443 közmunka Határidő: folyamatos, illetve 2010. november 25. Felelős: Pergő Margit polgármester Faragó Istvánné jegyző Hersics Lászlóné számviteli ügyintéző 5.)
A Kisebbségi Önkormányzatokkal kötendő megállapodásról
Fülöp Attila: A Gazdasági Bizottság megtárgyalta a Kisebbségi Önkormányzatokkal kötendő megállapodásról szóló javaslatot, a javaslatot kisebbségenként változtatás nélkül elfogadásra javasolja. Kruppa József: A Humán Ügyek Bizottsága megtárgyalta a Kisebbségi Önkormányzatokkal kötendő megállapodásról szóló javaslatot, a javaslatot kisebbségenként változtatás nélkül elfogadásra javasolja. Pergő Margit : Van-e további kérdés, észrevétel, javaslat? Amennyiben nincs, kérem szavazzanak, egyetértenek-e a Cigány Kisebbségi Önkormányzattal kötendő megállapodásra tett előterjesztéssel?
18 A Képviselő-testület 9 igen, egyhangú szavazattal a következő határozatot hozta: 145/2010.(XI.25.) Kt. számú határozat a Cigány Kisebbségi Önkormányzattal kötendő megállapodásról Berhida Város Önkormányzata Képviselő-testülete megtárgyalta a Cigány Kisebbségi Önkormányzattal kötendő megállapodás-tervezetet és a következő döntést hozta: 1.) A módosított 1992. évi XXXVIII. Tv. 66.§-a alapján az Önkormányzat és a Cigány Kisebbségi Önkormányzat közötti megállapodást – gazdálkodásának végrehajtó szervéről, valamint helyiséghasználatáról – a mellékeltek szerint jóváhagyja. (A megállapodás a határozat mellékletét képezi.) 2.) Felhatalmazza Pergő Margit polgármestert és Faragó Istvánné jegyzőt a megállapodás aláírására. Határidő: folyamatos, illetve 2010. november 25. Felelős: Pergő Margit polgármester Peresztegi Lászlóné aljegyző Pergő Margit : Van-e további kérdés, észrevétel, javaslat? Amennyiben nincs, kérem szavazzanak, egyetértenek-e a Német Kisebbségi Önkormányzattal kötendő megállapodásra tett előterjesztéssel? A Képviselő-testület 9 igen, egyhangú szavazattal a következő határozatot hozta: 146/2010.(XI.25.) Kt. számú határozat a Német Kisebbségi Önkormányzattal kötendő megállapodásról Berhida Város Önkormányzata Képviselő-testülete megtárgyalta a Német Kisebbségi Önkormányzattal kötendő megállapodás-tervezetet és a következő döntést hozta: 1.) A módosított 1992. évi XXXVIII. Tv. 66.§-a alapján az Önkormányzat és a Német Kisebbségi Önkormányzat közötti megállapodást – gazdálkodásának végrehajtó szervéről, valamint helyiséghasználatáról – a mellékeltek szerint jóváhagyja. (A megállapodás a határozat mellékletét képezi.) 2.) Felhatalmazza Pergő Margit polgármestert és Faragó Istvánné jegyzőt a megállapodás aláírására. Határidő: folyamatos, illetve 2010. november 25. Felelős: Pergő Margit polgármester Peresztegi Lászlóné aljegyző
19 7/a.) Javaslat a 2010 évi belső ellenőrzési munkaterv módosítására Fülöp Attila: A Gazdasági Bizottság 2010. november 16-i ülésén megtárgyalta a 2010. évi belső ellenőrzési munkaterv módosítására tett javaslatot, és javasoljuk a 2010. évi belső ellenőrzési munkaterv módosítását a beterjesztésnek megfelelően elfogadni. Kruppa József: A Humán Ügyek Bizottsága is megtárgyalta a 2010. évi belső ellenőrzési munkaterv módosítására tett javaslatot, és javasoljuk a 2010. évi belső ellenőrzési munkaterv módosítását a beterjesztésnek megfelelően elfogadni. Pergő Margit : Van-e kérdés, észrevétel, javaslat? Amennyiben nincs, kérem szavazzanak, egyetértenek-e az előterjesztéssel? A Képviselő-testület 9 igen, egyhangú szavazattal a következő határozatot hozta:
147/2010.(XI.25.) Kt. számú határozat a 2010. évi belső ellenőrzési munkaterv módosításáról Berhida Város Önkormányzata Képviselő-testülete megtárgyalta a 2010. évi belső ellenőrzési munkaterv módosítására tett javaslatot, és a következő döntést hozta: A 2010. évi belső ellenőrzési munkaterv módosítását a beterjesztésnek megfelelően – a mellékletek szerint - elfogadja.
Határidő: folyamatos, illetve 2010. november 25. Felelős: Pergő Margit polgármester Peresztegi Lászlóné aljegyző 7/b. ) Társulási tagok helyettesítése
Fülöp Attila: A Gazdasági Bizottság 2010. november 16-i ülésén megtárgyalta a Társulási Tanács tagok helyettesítésére tett javaslatot, és javasoljuk az ajánlást elfogadni azzal, hogy az alpolgármestert a tanácskozási jog mellett a szavazati jogot is gyakorolja.
20
Kruppa József: A Humán Ügyek Bizottsága megtárgyalta a Társulási Tanács tagok helyettesítésére tett javaslatot, és az alábbiakat javasolja a Képviselőtestületnek: Javasoljuk az ajánlást elfogadni azzal, hogy az alpolgármestert a tanácskozási jog mellett a szavazati jogot is gyakorolja. A Várpalota Kistérség Többcélú Társulás Pénzügyi Bizottságába Berhida nem kíván tagot delegálni. Pergő Margit : Van-e kérdés, észrevétel, javaslat? Amennyiben nincs, kérem szavazzanak, egyetértenek-e az előterjesztéssel? A Képviselő-testület 9 igen, egyhangú szavazattal a következő határozatot hozta: 148/2010.(XI.25.) Kt. számú határozat Társulási Tanács tagok helyettesítéséről
Berhida Város Önkormányzata Képviselő-testülete megtárgyalta a Társulási Tanács tagok helyettesítésére tett javaslatot, és a következő döntést hozta: 1.) Berhida Város Önkormányzata részéről Nyírő István alpolgármester tanácskozási és szavazati joggal helyettesíti a polgármestert a Társulási Tanács ülésén. A helyettesítés a Társulási Tanács tisztségviselőire - ebben a minőségükben - természetesen nem vonatkozik, ők a Társulási Tanács SZMSZ-e szerinti rendben helyettesítik egymást. 2.) A Várpalota Kistérség Többcélú Társulás nem kíván tagot delegálni.
Pénzügyi Bizottságába Berhida
3.) A döntésről a határozat megküldésével tájékoztatni kell a Társulási Tanács Munkaszervezetét. Határidő: folyamatos, illetve értesítésre: 2010. december 10. Felelős: Pergő Margit polgármester
7/c.) közoktatási szakszolgálati megállapodás Fülöp Attila:
21
A Gazdasági Bizottság 2010. november 16-i ülésén megtárgyalta a közoktatási szakszolgálati feladatok ellátásáról szóló megbízási szerződés módosítására tett javaslatot és az alábbiakat javasolja a Képviselőtestületnek: Javasoljuk a megbízási szerződés módosítását a beterjesztésnek megfelelően elfogadni. Kruppa József: A Humán Ügyek Bizottsága 2010. november 17-i ülésén megtárgyalta a közoktatási szakszolgálati feladatok ellátásáról szóló megbízási szerződés módosítására tett javaslatot és az alábbiakat javasolja a Képviselőtestületnek: Javasoljuk a megbízási szerződés módosítását a beterjesztésnek megfelelően elfogadni.
Csibra Ferencné: Örülök ha jönnek, de aki jön és csinálja az pénzért csinálja, ennek ellenére odaküldtek nekünk egy levelet, melyben adatokat és nyomtatványokat kellene kitölteni a gyerekekre vonatkozóan. Miközben ez lenne többek között a feladatuk. Madár Lászlóné: Csatlakozom . Pergő Margit : Van-e kérdés, észrevétel, javaslat? Amennyiben nincs, kérem szavazzanak, egyetértenek-e az előterjesztéssel? A Képviselő-testület 9 igen, egyhangú szavazattal a következő határozatot hozta: 149/2010.(XI.25.) Kt. számú határozat a közoktatási szakszolgálati feladatok ellátásáról szóló megbízási szerződés módosításáról Berhida Város Önkormányzata Képviselő-testülete megtárgyalta a közoktatási szakszolgálati feladatok ellátásáról szóló megbízási szerződés módosítására tett javaslatot és a következő döntést hozta: 1.) Elfogadja a közoktatási szakszolgálati feladatok ellátásáról szóló megbízási szerződés módosítását az alábbiak szerint:
22 A megbízási szerződés „I. BEVEZETŐ” részének utolsó előtti mondata az alábbiak szerint módosul: „I. BEVEZETŐ (…) Ennek érdekében Társult Felek a Többcélú Társulási Megállapodás XII/3/1. számú melléklete (AZ OKTATÁS ÉS NEVELÉS FELADATAIRÓL) 7. pontjában foglaltak végrehajtására jelen megbízási szerződést kötik: Megbízók megbízzák Megbízottat az alábbi közoktatási szakszolgálati feladatok Szakszolgálat útján történő ellátására: nevelési tanácsadás, logopédiai ellátás, konduktív pedagógiai ellátás, gyógytestnevelés, korai fejlesztés és gondozás , továbbtanulási-pályaválasztási tanácsadás. Megbízott a megbízást elvállalja. 2.)
A döntésről a határozat megküldésével tájékoztatni kell a Többcélú Társulás Munkaszervezetét.
Felelős: Pergő Margit polgármester, Faragó Istvánné jegyző Határidő: értesítésre: 2010. december 10. 7/d.) A Többcélú Társulás 2011. évi tagdíjáról Pergő Margit : Minden évben döntenünk kell a tagdíj mértékéről. Van-e kérdés, észrevétel, javaslat? Amennyiben nincs, kérem szavazzanak, egyetértenek-e az előterjesztéssel? A Képviselő-testület 9 igen, egyhangú szavazattal a következő határozatot hozta: 150/ 2010. (XI.25.) Kt. határozat a Többcélú Társulás 2011. évi tagdíjáról Berhida Város Önkormányzata Képviselőtestülete megtárgyalta a Többcélú Társulás 2011. évi tagdíjára vonatkozó javaslatot és a következő döntést hozta: 1.)
A tagdíj mértékén nem kíván változtatni, azonban 2011. évben a Társulásnak fizetendő 150.-Ft/fő/év + a Veszprém Megyei Területfejlesztési Tanács felé fizetendő 10.-Ft/fő/év összegű tagdíjat költségvetésében továbbra is megtervezi és a Társulás részére biztosítja.
2.)
A döntést a 2011. évi költségvetés tervezésénél figyelembe kell venni.
3.)
A döntésről Várpalota Kistérség Többcélú Társulása Munkaszervezetét jelen határozat megküldésével értesíteni kell.
Felelős:Pergő Margit polgármester, Faragó Istvánné jegyző
23 Horváthné Zakor Tünde 2.) pont Határidő: értesítésre: 2010. december 10.
7/e.) Berhida Város közvilágításáról és karbantartásáról szóló ajánlatról Fülöp Attila : Javasoljuk a Gazdasági Bizottság előterjesztését elfogadásra. Az időközben beérkezett újabb ajánlatukban szerepel a közvilágítási energiadíj 27 % -os, valamint az aktív elemek karbantartási költségének 10 %-os csökkenése a jelenlegi díjtételekhez képest. Így a bizottság javasolja, hogy a karbantartásra szóló szerződés kiegészítéseként a közvilágítási villamos energia ellátási szerződés is kerüljön felmondásra az E-on felé, majd ezt követően kerüljön megkötésre a Pápai és Tsa. Bt.-vel mindkét szolgáltatásra az új szerződés. Bizottságunk felkéri a polgármestert a szerződés felmondásának kezdeményezésére az új szolgáltatóval történő szerződéskötésre azzal a kikötéssel, hogy a szerződéskötéssel kapcsolatos ügyintézést az új szolgáltató végzi. A továbbiakban a számlázás a Pápai és Tsa. Bt.-n keresztül történjen. Fenti változások nem érintik a 2002 július 23.-án az ÉDÁSZ Rt-vel kötött a „korszerű berendezéssel történő közvilágítási szolgáltatásról” szóló megállapodást. A jogutódja azt közvetlenül számlázza ki az önkormányzat részére. Kruppa József: A Humán Ügyek Bizottsága is támogatja az ajánlat elfogadását. Pergő Margit : Van-e kérdés, észrevétel, javaslat? Amennyiben nincs, kérem szavazzanak, egyetértenek-e az előterjesztéssel? A Képviselő-testület 9 igen, egyhangú szavazattal a következő határozatot hozta: 151/2010.(XI.25.) Kt. számú határozat Berhida Város közvilágításáról és karbantartásáról szóló ajánlatról Berhida Város Önkormányzata Képviselő-testülete megtárgyalta Berhida Város közvilágításáról és karbantartásáról szóló ajánlatot és az alábbiakat javasolja a Képviselőtestületnek: Az új szolgáltató aktív elemek karbantartási költségeinek 10 %-os csökkenése, valamint a közvilágítási energiadíj 27%-os csökkenésére vonatkozó ajánlatát elfogadja.
24 Így a karbantartásra szóló szerződés kiegészítéseként a közvilágítási villamos energia ellátási szerződés is kerüljön felmondásra az E-on felé, majd ezt követően kerüljön megkötésre a Pápai és Tsa. Bt.-vel mindkét szolgáltatásra az új szerződés. Felkéri a polgármestert a szerződés felmondásának kezdeményezésére az új szolgáltatóval történő szerződéskötésre azzal a kikötéssel, hogy a szerződéskötéssel kapcsolatos ügyintézést az új szolgáltató végzi. A továbbiakban a számlázás a Pápai és Tsa. Bt.-n keresztül történjen. Fenti változások nem érintik a 2002 július 23.-án az ÉDÁSZ Rt-vel kötött a „korszerű berendezéssel történő közvilágítási szolgáltatásról” szóló megállapodást. A jogutódja azt közvetlenül számlázza ki az önkormányzat részére. Felelős:Pergő Margit polgármester, Faragó Istvánné jegyző Horváthné Zakor Tünde TESZ vezető Határidő: december 15.
7/f.) A Máltai Szeretetszolgálat kérelméről Fülöp Attila: A Gazdasági Bizottság tárgyalta a napirendet. Berhida Város Önkormányzata egyéb módon, közvetlenül támogatja a vörösiszap- katasztrófa miatt károsult kolontári és devecseri családokat, lakosokat. Ezért a Máltai Szeretetszolgálat kezdeményezését nem javasoltuk támogatni. Kruppa József : Egyetértünk a Gazdasági Bizottság javaslatával. Fülöp Attila: Hova került befogadásra az összeg, amit a képviselőtestület 1 havi tiszteletdíjról történő lemondásával gyűjtöttünk össze? Pergő Margit: A Napló által megadott bankszámla-számra küldtük el, a Napló fogja utalni egy családnak, megírják az újságban. Alsózsolca is megkapta az összeget, amit személyesen vittünk el a Turcsányi Istvánnéval.
25
Van-e kérdés, észrevétel, javaslat? Amennyiben nincs, kérem szavazzanak, egyetértenek-e az előterjesztéssel? A Képviselő-testület 9 igen, egyhangú szavazattal a következő határozatot hozta: 152/2010.(XI.25.) Kt. számú határozat a Máltai Szeretetszolgálat kérelméről Berhida Város Önkormányzata Képviselő-testülete Szeretetszolgálat kérelmét és az alábbi döntést hozta:
megtárgyalta
a
Máltai
Berhida Város Önkormányzata egyéb módon, közvetlenül támogatja a vörösiszapkatasztrófa miatt károsult kolontári és devecseri családokat, lakosokat. Ezért a Máltai Szeretetszolgálat kezdeményezését nem tudja támogatni. Felelős:Pergő Margit polgármester Határidő: december 15. 7/g.) Várpalota Rendőrkapitányság támogatás elszámolási kérelméről Fülöp Attila: A Gazdasági Bizottság tárgyalta a napirendet, kérem előterjesztésünk elfogadását. A Várpalotai Rendőrkapitányság kérése nem teljesíthető, mert 2011. évre áthúzódó működési támogatás elszámolásra nincs mód. A felhasználatlan részt vissza kell fizetni, de engedélyezhető, hogy januárban ezt az összeget új megállapodás alapján az önkormányzat átutalja Várpalota Rendőrkapitányságnak. Ezt megelőzően az internet szolgáltatás díjának rendőrségi visszatérítését tisztázni kell. Kruppa József: Egyetértettünk a Gazdasági Bizottság előterjesztésével. Pergő Margit: Van-e kérdés, észrevétel, javaslat? Amennyiben nincs, kérem szavazzanak, egyetértenek-e az előterjesztéssel? A Képviselő-testület 9 igen, egyhangú szavazattal a következő határozatot hozta: 153/2010.(XI.25.) Kt. számú határozat Várpalota Rendőrkapitányság támogatás elszámolási kérelméről
26 Berhida Város Önkormányzata Képviselő-testülete megtárgyalta Várpalota Rendőrkapitányság támogatás elszámolási kérelmét és a következő döntést hozta: 1.)
A Várpalotai Rendőrkapitányság kérése nem teljesíthető, mert 2011. évre áthúzódó működési támogatás elszámolásra nincs mód. A felhasználatlan részt vissza kell fizetni, de engedélyezi, hogy januárban ezt az összeget új megállapodás alapján az önkormányzat átutalja Várpalota Rendőrkapitányságnak.
2.)
Ezt megelőzően a Kmb-s iroda Internet szolgáltatás díjának rendőrségi visszatérítését tisztázni kell az átíratásig elszámolva a visszafizetésre kerülő támogatás terhére. Az Internet költsége az önkormányzat költségvetését nem terhelheti.
Felelős:Pergő Margit polgármester, Karácsony József TESZ vezető 2.pont Kincstár Határidő: december 15. 7/h.) az Ady Endre Általános Iskola kazánház bontási kérelméről Fülöp Attila: Ajánlatokat kérjünk be, előterjesztésünket javaslom elfogadni. De ne vonjuk be az ajánlat részébe a felújítást, egyösszegű árajánlatot kérjünk, a műszaki adatokból meg lehet állapítani hogy abban mennyi a vas, ha kg árat ad meg, nehéz az elszámolás és az ellenőrzés. Kruppa József: Támogatjuk, és szeretnénk ha az iskolához visszakerülne ez a pénz. Pergő Margit: Van-e kérdés, észrevétel, javaslat? Amennyiben nincs, kérem szavazzanak, egyetértenek-e az előterjesztéssel? A Képviselő-testület 9 igen, egyhangú szavazattal a következő határozatot hozta: 154/2010.(XI.25.) Kt. számú határozat az Ady Endre Általános Iskola kazánház bontási kérelméről Berhida Város Önkormányzata Képviselő-testület e megtárgyalta az Ady Endre Általános Iskola kazánház bontási kérelmét és a következő döntést hozta:
27 A használaton kívüli kazánok bontásával egyetért, de kiköti, hogy meghívásos eljárás keretében kell lebonyolítani. Az ajánlatokat egy összegben kell bekérni. Felelős:Pergő Margit polgármester, TESZ vezető Határidő: értesítésre: december 05. 7/i.) Berhida TV megvalósítási terve Fülöp Attila: A Gazdasági Bizottság tárgyalta. Az előterjesztést javaslom elfogadni. Jó lenne a lakosság tájékoztatása, egyre nagyobb igény. A kamera biztosított, a felvétel minősége jó, a hanggal van probléma. Erre javasoltuk, hogy ezt fejlesszük. Az ülések közvetítésével kapcsolatban felmerültek olyan problémák, hogy most is pl. a költségvetés tárgyalása tíz perc alatt lezajlott, de azt nem látja a lakosság, hogy a bizottsági ülésen több órán át tárgyaltuk, most csak szavaztunk jóformán. Ezért volt egy javaslat is a polgármester részéről, hogy az ülésekről egy jól érthető összefoglaló riport készüljön, ezt próbaképpen be lehetne vezetni. Pergő Margit: A Képviselő-testület bármely tagja tarthatja a tájékoztatót. Kruppa József: A Humán Ügyek Bizottsága is elfogadásra javasolja az előterjesztést, azzal a kiegészítéssel, hogy a város hon-lapjára is kerüljön fel az összefoglaló. Héninger László: A bizottsági ülésen is az volt a véleményem, hogy az egész Képviselő-testületi ülésről készült felvételt adjuk le a kábeltv-ben. Lakossági igény volt, az egész ülést szeretnék látni ezért nem támogatom most sem ezt az indítványt, igény lenne rá. Turcsányi Istvánné: Ha úgy döntünk, hogy valaki képviselő elmondja rendben van, de meg is kell azt írni. Pergő Margit: Igen, megírja aki elmondja. Lehet közben közvélemény kutatást tartani, hogy mik az igényei a lakosságnak. Idei évet szerintem már vigyük végig így, egy két hónapig csináljuk ezt az összefoglalót, utána meg lehet kérdezni a lakosságot, hogy maradjon-e az összefoglaló, vagy az egész jelenjen meg. Akár az Önkormányzati Híradóban is ki lehet küldeni a felmérőlapokat . Kruppa József:
28
És teljesen mérhető a dolog, 2000 újság, ahány visszajelzés jön, annyi százalék igényli. Ezzel egyetértek .
Pergő Margit: Ki támogatja azt, hogy 1/1-ben menjen adásba Képviselő-testületi ülésről készült felvétel? A Képviselő-testület 1 igen szavazattal (Héninger László) és 8 nem szavazattal nem támogatja az ülés egészéről készült felvétel leadását. Ki ért egyet az összefoglaló készítésével? közvélemény-kutatást.
Félévig menjen így, aztán tartsunk
Faragó Istvánné : Honnan értetődik a félév? Már csak a vita elkerülése és a jegyzőkönyvi rögzítés érdekében kérdezem.
Pergő Margit: Januártól. Támogatjuk az elhangzottakat? A Képviselő-testület 8 igen szavazattal, 1 nem szavazattal (Héninger László) a javaslattal egyetértett és a következő döntést hozta: 155/2010.(XI.25.) Kt. számú határozat a Berhida Tv megvalósítási tervezetéről Berhida Város Önkormányzata Képviselő-testülete megtárgyalta a Berhida Tv megvalósítási tervezetét és a következő döntést hozta: A Direct Out Bt. ajánlatát nem támogatja. A meglévő kamerával jó képfelvételek készülnek, amely alkalmas arra, hogy direkt vagy szerkesztett módon a helyi stúdió lejátssza, ha a testület ilyen döntést hoz. A felvételek hangminőssége azonban nem megfelelő, ebben a formában bejátszásra alkalmatlan. A hangtechnika fejlesztést meg kell oldani. Elrendeli, hogy az ülésekről rövid, jól érthető összefoglaló riport készüljön, ami januártól a helyi kábeltelevízióban hétfő és szerda adásnapokon, 2- 2 alkalommal kerüljön levetítésre.
29 A szükséges engedélyek beszerzését követően a város hon-lapjára is fel kell tölteni a felvételeket. Felelős:Pergő Margit polgármester, Peresztegi Lászlóné aljegyző Lengyelné Horváth Andrea közművelődési igazgató Határidő értesítésre: december 05. 7/j.) a „volt Autósbolt” helyiségbérleti kérelméről Fülöp Attila: A Gazdasági Bizottság előterjesztésében kértük, hogy legyen meghirdetve a Bezerédi téren található raktár helyiség, ez jobban megfelelne a kérelmezőknek. Karácsony József: A TESZ meghirdette a bérleményt be is érkezett a pályázat. Pergő Margit: Felbontom a pályázatot. Benne van az ajánlati űrlap,10 ezer/hó/ÁFA összeget kínál a pályázó. A helyiséget zöldség-gyümölcs árusítás céljára venné bérbe. Herczeg Gabreilla: Raktározási célra felel meg az üzlet, ezt tudja? Hol szeretné értékesíteni? Pergő Margit: Természetesen tájékoztattuk erről, tudja. Faragó Istvánné : A Bezerédi tér végén van a zöldséges piac, ettől a helyiségtől nem messze. Marad is ott a későbbiekben. Oda kipakolhatja az árut. Karácsony József: Jelenleg most ott egy használatruhás pakol ki rendszeresen, a „ruhás Józsi” ő is ott nem messze, a raktára közelében hasonló asztalon árulna. Ha így megfelel az elképzeléseinek, akkor ő megfinanszírozza a későbbiekben a raktárhelyiség fejlesztését, megállapodás alapján. Ha beindul az üzlet, tovább bővítené, hogy a raktárból üzlet legyen. Az Önkormányzatnak jelenleg nincs pénze de ha valaki ezt hajlandó megfinanszírozni akkor támogatni lehetne, a kockázat az övé. Pergő Margit:
30
A volt autósboltot tehát nem kívánja e célra bérbe adni a Képviselő-testület? Ki ért egyet ezzel? Faragó Istvánné : Kérésem, hogy a Képviselő-testület egy jelképes 1000 Ft/év árat határozzon meg bérleti díjnak, különben az APEH fogja megtenni, nem lehet térítésmentesen kiutalni helyiséget. Pergő Margit: Felajánlom mindkét egyesületnek a 1000 Ft-os eves bérleti díjat, kifizetem. A Képviselő-testület 9 igen szavazattal az előterjesztéssel egyetértett és a következő döntést hozta: 156/2010.(XI.25.) Kt. számú határozat a „volt Autósbolt” helyiségbérleti kérelméről Berhida Város Önkormányzata Képviselő-testülete megtárgyalta a „volt Autósbolt” helyiségbérleti kérelmét, és a következő döntést hozta: A kérelmet nem támogatja. Az épület üzleti célra jelenleg nem alkalmas. A helyiséget átmenteti jelleggel a Vörös Kereszt karitatív céljaira, adományok raktározására hasznosítására biztosítja. A karitatív célra tekintettel a használat idejére 800,-Ft+ÁFA/év használati díjat állapít meg, melyet minden év október 31.-ig kell egy összegben megfizetni. Felelős:Pergő Margit polgármester, Hidvégi Lászlóné hatósági irodavezető Kincstár Határidő értesítésre: december 05. Pergő Margit: Kérdésem, hogy raktározás céljára a meghirdetett üzletet bérbe adjuk-e így? A Képviselő-testület 9 igen szavazattal az előterjesztéssel egyetértett és a következő döntést hozta: 157/2010.(XI.25.) Kt. határozat a Bezerédi téren lévő „raktár” helyiségbérleti kérelméről Berhida Város Önkormányzata Képviselő-testülete megtárgyalta a kérelmet és a következő döntést hozta:
31
A meghirdetésre 1 db pályázat érkezett, Pesti Balázs helyi lakos részéről, raktározási célú hasznosításra. Pályázata alapján 10.000Ft+ÁFA/hó használatát biztosítja.
bérleti díjért a helyiség
raktározási célú
A bérleti szerződésben ki kell kötni, hogy a helyiséghasználat a Berhidai Napok rendezvényeit nem zavarhatja. Felelős:Pergő Margit polgármester Hidvégi Lászlóné hatósági irodavezető TESZ Kincstár Határidő értesítésre: december 05. 7/k.) Tudós Gábor kérelméről Kruppa József: A Humán Ügyek Bizottsága elé megkeresés érkezett, Tudós Károlyné kérelemmel fordult felénk, hogy fiát, Tudós Gábort támogassuk, hogy egy sportrendezvényen indulni tudjon. Kapott évekig anyagi támogatást, de mint diák, most már nem tanul, nagykorú és az élsportot az önkormányzat nem tudja támogatni, ezért utaltuk a Képviselő-testület elé, gondolkodjunk el azon, hogyan lehetne segíteni. Pergő Margit: Összesen 100ezer Ft keret van még a sport és közösségi támogatásban. Jelenleg három kérelem van előttem, amiről döntést kell hoznom. A Mikó Asztalitenisz Egyesült kért támogatást – de ez versenysport. Van egy másik egyesület is, ahol a gyerekek mennének focizni. Ha a Képviselő-testület hozzájárulna ahhoz, hogy a sport keretből átcsoportosítsuk az 50 ezer Ft-ot, akkor a bokszoló fiút és a gyerekeket 50-50 ezer Ft-al tudom segíteni. Herczeg Gabriella: A Humán Ügyek Bizottsága előterjesztésében szerepelt, hogy kapcsolatot civilekkel vállalkozókkal, ebben segítsünk neki.
vegyék fel a
Punk József: Ez veszprémi egyesület, úgy látom, annyi, hogy a fiú Berhidán él. Herczeg Gabriella: Azért veszprémi mert bokszol! Berhidán elég nehéz boksz egyesületet találni valljuk be. Nem azért nem itt sportol, mert nem akar, hanem mert nincs. Megyei, országos
32 versenyeken indult és nagyon szép eredményeket ért el, büszkék lehetünk a teljesítményére. Fülöp Attila: Ez egy egyszeri segítség, nem fogja megoldani a problémáját igazán. Nem ez a végleges megoldás. Más területre is el kell menni. Pergő Margit: Ha egyetértenek, akkor polgármesteri hatáskörben 50 ezer Ft-ot javaslok neki, illetve az egyesülettel kötjük a megállapodást úgy, hogy kizárólagosan a Gábor e versenyen indulhasson. Hosszú távú elképzelés esetén segítünk szponzort keresni. Héninger László: Én vállalom, hogy felkeresem a Gábort és leülünk megbeszélni a hosszabb távú elképzeléseket. Pergő Margit: A Képviselő-testületnek az előirányzat átcsoportosításról kell döntést hoznia. Egyszeri jelleggel hozzájárulnak-e ahhoz, hogy a Közösségi támogatások keretéből 50.000 Ft a sportkeret előirányzatára kerüljön átcsoportosításra? Az átcsoportosítással a polgármester átruházott jogkörű döntés meghozatalának pénzügyi akadálya nincs. A Képviselő-testület 9 igen szavazattal az előterjesztéssel egyetértett és a következő döntést hozta: 158/2010.(XI.25.) Kt. számú határozat Tudós Gábor támogatási kérelméről Berhida Város Önkormányzata Képviselő-testülete megtárgyalta Tudós Gábor kérelmét és a következő döntést hozta: Tudós Gábor eddig elért sporteredményeit nagyra értékeli. Sajnálná, ha anyagi okokból hiúsulna meg a versenyeken való részvétele. Ugyanakkor az önkormányzat a jelenleg hatályos sporttörvény szerint a diák- és tömegsport tevékenységet támogatja. Ennek figyelembe vételével javasolja helyi szponzorok megkeresését. Egyszeri jelleggel hozzájárul ahhoz, hogy a Közösségi támogatások keretéből 50.000 Ft a sportkeret előirányzatára kerüljön átcsoportosításra. Az átcsoportosítással a polgármester átruházott jogkörű döntés meghozatalának pénzügyi akadálya nincs.
33 A döntést a 2010. évi költségvetés módosításánál figyelembe kell venni. Felelős:Pergő Margit polgármester Somogyi Nikoletta ügyintéző Gál Alexandra ügyintéző Határidő értesítésre: december 05.
Napirenden kívüli észrevételek, hozzászólások: Pergő Margit: A Csapóné Kovács Andrea kormánytisztviselő lesz, ezért összeférhetetlen lesz, mint képviselő. Be is jelentette lemondását. Új tagot kellene jelölni. Én javasolnám az Antal Péterné szül. Bregócs Kingát kérjük fel a Gazdasági Bizottság külső képviselőtagjának. A Képviselő-testület 9 igen szavazattal, határozathozatal nélkül a személyi javaslattal egyetértett. Faragó Istvánné : Két témában szeretnék tájékoztatást adni a Képviselő-testületnek: -
A tegnapi nap folyamán történt egy súlyos incidens az Okmányirodában. De előtte nyáron az Ügyfélszolgálaton is volt egy hasonló eset. Ott működött a kamera és garázdaság ügye folyik már az eljárás. Az okmányirodán nem működött a kamera, ettől függetlenül az okirat-hamisítás kapcsán a feljelentést megteszem. De az eset kapcsán kezdeményezem olyan telefonkészülék beszerelését az ügyfélszolgálatra és az Okmányirodába is, ami alkalmas arra, hogy a bejövő hívást rögzíteni tudja. Nem fogom eltűrni a kollegák fenyegetését és hogy jogszerűtlenségre próbálják rábírni az ügyintézőt. Rövid idő alatt ez a második atrocitás.
-
A Közigazgatási Hivatal és az Igazságügyi Minisztérium iratokat kért be tőlünk állampolgári bejelentés alapján Berhida és Vilonya kapcsán is. A bekért iratok alapján egyértelműsíthető hogy milyen témában volt a bejelentés és az is nyilvánvaló számunkra, hogy ki a bejelentő.
Kruppa József: Támogatom ún. pánikgomb beszerelését és a ügyfélszolgálatra és az Okmányirodába.
hangrögzítés megoldását is az
34
Pergő Margit: Ehhez kapcsolódik nekem is van egy bejelentésem. Hogy ügyfél-barátabb legyen a Hivatal, januártól szeretnénk bevezetni, hogy szerdai napokon 17.30 ig legyen a nyitva tartás és az ügyfélfogadás, ez által pénteken viszont 12 óráig lesz csak hivatal. Faragó Istvánné : A kapcsolódó SZMSZ módosításokat a decemberi ülésre beterjesztjük. Herczeg Gabriella: Kérdésem az, hogy a Polgárőrségnek bérbe adtunk egy helyiséget, ők maguk fizetike a rezsit? Ha igen, akkor miért? Faragó Istvánné : Civil szervezetet nem támogathat az önkormányzat ilyen szinten. Herczeg Gabriella: Hihetetlen, hogy akik a szabadidejüket áldozzák értünk, még a rezsit is ők fizetik. Nem várhatjuk el tőlük hogy ők fizessenek. Faragó Istvánné : Jogszabállyal szembe nem mehetünk, az egyesületeket nem az önkormányzat tartaj fenn. Az is hozzátartozik, hogy nem akkora részen vannak, amekkorát az önkormányzat kijelölt számukra. „Belakták” az egész ingatlanrészt, és nincs fedezetünk a költségeire nem fizethetünk helyettük. Herczeg Gabriella: Képviselői fogadóórát javaslok havonként a Képviselő-testület ülés előtt egy órával, felosztjuk egymás között havonta 2-2 fő lenne egy alkalommal, ez egy évben kb. 1 alkalom fejenként.
További hozzászólás, észrevétel nem volt, ezért a polgármester a nyilvános ülést 20.00 órakor berekesztette.
K.m.f.
35
Pergő Margit polgármester
Faragó Istvánné jegyző