Béres Vivien Beatrix
Bukaresti Magyar Élet - 2014
Béres Vivien 1998-ban született, Szovátán végezte tanulmányait a Sófalvi Illyés Lajos Általános Iskolában. Legkedvesebb tanára osztályfőnöke, MózesSzilágyi Katalin volt, aki bevezette a magyar nyelv és irodalom rejtélyeibe. 2013 szeptemberében édesanyját munkahelyi teendői szólították B u k a r e s t b e é s Vi v i e n a k k o r l e t t az Ady Endre Líceum diákja.
A borító Deák Judith munkája Számítógépes tördelés: Forró László
©Béres Vivien, 2014 ©Bukaresti Magyar Élet, 2014
’’Csak nevemet ejted, s máris hullámokat keltesz a már amúgy is háborgó tengeren.’’
Kiadja a Bukaresti Magyar Élet Bukarest – 2014
E l ő s z ó B é r e s V i v i e n v e r s e i h e z
„A Mindenség nem értelmetlenül kattogó, öntudatlan gépezet, hanem minden ízében Tudatos világ, amelyet egy Tökéletes Intelligencia teremtett, sőt benne van! Az atomoknak is van szerény értelmük, emlékük, érzékenységük, ők is követnek valamit: egy gondolatot, egy mintát, egy energia-törvényt, amelyből kristályok, hegyek, csillagok lesznek…”.(Müller Péter), és folytatva az idézet értelmét, akkor rájöhetünk, hogy ez a teremtési modell nem más, mint a versírás. Hiába tanulunk meg beszélni, mert először nem is tudjuk kimondani azt, ami a lelkünk mélyén él. Elhallgatjuk, vagy mást mondunk helyette. És ha nagy nehezen sikerül is végre kimondani: a másik nem érti meg. A szavakat érti persze, a mondatokat is. Csak ami a szavaink mögött rejlik, vagyis a lényeget, az igazi verset, azt nem érti. A megértés ott kezdődik, amikor ezekkel a fogalmakkal önkéntelenül, szabadon kezdünk játszani. Newton erre azt mondta: „Nem tudom, a világ hogyan vélekedik rólam, de én magam úgy érzem, olyan vagyok, mint egy kisfiú, aki a tengerparton játszva hol egy simább kavicsot, hol egy szebb kagylót talál, miközben az igazság hatalmas óceánja felfedezetlenül áll előtte”. Majd rájövünk, hogy a vers nemcsak igazság, hanem magasrendű szépség. „Hideg és szigorú, a szobrászatéhoz hasonló szépség, mely nem fordul gyöngébb természetünk egyetlen részéhez sem, s amely nélkülözi a festészet és a zene elkápráztató kellékeit, viszont fenségesen tiszta, és oly szigorú tökélyre képes, amilyent csak a legnagyobb művészet tud felmutatni.” (Bertrand Russel) Az 1989-es változások Kelet-Európának új lehetőséget adtak, többnyire elméletileg. A gyakorlati megvalósítás sokszor a mi kamikaze-nak tűnő akciónk volt, ami japánul trópusi ciklont jelent. Igen, ez a szívünkből áradó trópusi ciklon alapított új magyar iskolákat, és néha csatával felérő módon kaphatta vissza az ősi elkobzott iskoláit. Ennek a folyamatnak az eredménye a bukaresti Ady Endre Elméleti Líceum is, ami a kétszáz éve folyamatosan működő bukaresti magyar oktatás végállomása. Szováta, Marosvásárhelytől 60 km-re keletre, a Mezőhavas délnyugati előterében, a Szovátai-medencében fekszik. A Kis-Küküllőbe siető Juhod, Sebes, Szováta és Szakadát patakok hordalékkúpjaira épült város. A település a székely Őrlec nembeli Szovát nemzetségről kapta a nevét. A környéken már a rómaiak is bányásztak sót, majd a középkorban is folytatódott a kitermelés. A régi mélyedéseket idővel csapadék és folyóvíz töltötte ki, így keletkeztek az első sóstavak. Első lakói 1578-ban sótermelésre idetelepített elszegényedett szabad székely családok voltak. Első fürdője a XIX század közepén épített Gérafürdő a Sós-pataknak a Szová4
tába ömlésénél volt, innen fokozatosan Felső-Szovátára a mai fürdőközpontba helyeződött át a fürdőélet. Itt született Béres Vivien 1998. augusztus 30.-án, aki tanulmányait a Sófalvi Illyés Lajos Általános iskolában végezte. A legkedvesebb tanára Mózes-Szilágyi Katalin magyar tanárnő, aki egyben osztályfőnöke is volt. Ez az értékes történelmi háttér itatta át a lelkét, az itteni tájak, erdők, dombok, virágok alakították látási világát, szülei, nagyszülei és a magyar közösség a lelki világát. Sokszor gyönyörködött a Medve-tó különlegességében, mely nevét kiterített medvéhez hasonló alakjáról kapta és 1870 és 1880 körül alakult ki. Benne 66.000 tonnára becsült oldott sómennyiség van, a felszíntől lefelé hőmérséklete növekszik, melyet a nap melege és a lejjebb koncentrálódó só okoz. A sósvizű Mogyorósi-tó, Rigó-tó, Fekete-tó, Vörös-tó és Zöld-tó, továbbá az édesvizű Piroska-tó és Kígyóstó is őrzi Vivien gyerekkori mosolyát A sors úgy adta, hogy Vivien 2013-ban a IX-ik osztályt a bukaresti Ady Endre Elméleti Líceumban folytatta. .A fővárosi élet fergetegébe került, mint száz évvel ezelőtt annyi értékes erdélyi magyar. Álmában oldogatja-kristályosítja a Medve-tó 66.000 tonna sóját, melyet a honvágy és az első nagy szerelem fűszerez, és így verseket kezdett rügyezni a lelke, melyeket elsőként a Bukaresti Magyar Élet közölt. Közben virágba borult az életfája, és megszületett az első verseskötete. Reméljük, hogy évek múlva több is követi. Amint fent, úgy lent. Az égi konstellációk alakulása, a bolygók vándorlása a mintája annak a muzsikának, amit az ihlet pillanataiban a komponista belül hall. Ez a „kozmikus – belső” zene jelenik meg aztán a szimfóniákban, a versekben, tételekben, és persze minden ihletett alkotásban is. Az égi jelek ragyogják, sugallják, inspirálják át a földi életünket is, és mi dönthetünk úgy, hogy harmóniában együttrezgünk a kozmosszal, de dönthetünk úgy is, hogy mindezekről nem veszünk tudomást. A versírás közben a tanulók java része nem azt teszi, mint a hétköznapokon, így lehetősége nyílik kitekinteni a „mókuskerékből”, s észrevenni az elhagyást, az átalakítást igénylő „élet – dolgokat”. Ezért mondjuk azt, hogy bár minden égi helyzet egyszeri, és megismételhetetlen, tehát szent, mégis a piros betűs versek csillagjeleire kicsit jobban érdemes odafigyelnünk. Kedves Olvasó, minden vers egy kihívás, egy fejlődési lehetőség, amit maximálisan át kell élni, és hasznosítani. Soha ne feledd Hamvas Béla szavait: „A boldogságot csak az bírja el, aki elosztja. A fény csak abban válik áldássá, aki másnak is ad belőle.” Dr. Bencze Mihály és Forró László
Bukarest, 2014. április 10. 5
A n g y a l Törött szívű, bizonytalan lélek,
Szívében apró, fájdalmas képek.
Hófehér szárnya már nem fénylik, Keserű feketeség fedi be végig. Szél fújja hosszú, barna haját, Már senki nem hallja dalát.
Óceán illata, sós s megremeg
lába a szikla alatt, könnye csepeg. Teste mélybe kívánkozik merülni,
Mondd, az angyalok tudnak repülni? Utolsó könnye, arcán végig folyva, Szíve darabjai a sziklára szórva.
Mondd, az angyalok tudnak repülni? Harcot a kegyetlen jelennel vívni.
Már hegyes talajt lába nem érinti,
Már többet őt boldogság nem védi.
6
C s a k
e l k é p z e l e m . . .
Csak elképzelem, milyen lehet,
Mikor előttem áll, mosolyog s nevet. Csak elképzelem, milyen Ő, Szíve mennyire szerető?
Csak elképzelem, arca képét, Teste minden félteke részét.
Csak elképzelem, bőre tapintását, Két szeme csillogó ragyogását. Csak elképzelem, csókja ízét,
Védő karjában nyugodt ölelését.
Csak elképzelem, hangja szólamát, Halkan énekli az ő szíve dalát.
Csak elképzelem, milyen lehet, Mikor előttem áll s nevet.
Csak elképzelem, milyen Ő, Szíve mennyire szerető.
7
Á l m o m b a n Álmomban hős férfi rabolja szívem,
Megvéd s boldogságot hoz nékem. Sötétség ellen harcol szüntelen, Hatalmas szerelme verhetetlen.
Álmomban hős férfi rabolja szívem, Iránta sebezhetetlen a hitem.
Sötétség ellen harcol szüntelen,
Hatalmas szerelmünk verhetetlen. Álmomban hős férfi rabolja szívem, Mégsem tud kiszabadítani engem. Nem tud elvinni a valós világba,
Hol nem álmomban lenne képzelgésem vára. Álmomban hős férfi rabolja szívem,
Szomorú,fájó szívvel küldöm el innen. Nem tud Ő megmenteni már soha,
Álmomban ragadtam, ez életem sorsa.
8
C s e n d b e n Csendben s gondtalan, Tűnődök el, sorstalan
életem oly modortalan velem s szokatlan.
Csendben s kedvetlen,
Gondolkodok szüntelen életem oly kegyetlen velem s szemtelen.
Csendben s szertelen, Eme kis meztelen
Életem oly kezdetlen, velem s kénytelen.
Csendben s bizonytalan, Utam nyomtalan,
életem oly hontalan
velem s haszontalan.
9
Í r n é k
n e k e d . .
Írhatnék neked szerelmes levelet,
Mégis soraimat versbe fojtom neked. Írnék én százat, ezret, s tízezret,
Mégsem tudnám kifejezni az irántad érzett szeretetet. Írhatnék neked búcsúlevelet,
De búcsúzni nem tudok, ha ily nagy a szeretet. Nem írnék sokat csupán egy-két szót,
Szívem édes dallama csak neked szólt. De ha nincs kiút és mégis búcsúzni kell, Szívem millió darabra törne el. Én csak két szót írnék neked,
S az így szólna: ’’Szeretlek téged!’’ Írhatnék neked gyönyörű szimfóniát, Mi átjárná lelked minden tájékát.
De most csak egy kicsike verset írok,
Szerelmed cserébe mit tőled kapok.
10
H i á n y Bele se gondoltam milyen lehet ez, Szívem vágy tengerében evez. Hiány marja s tépi szét,
Gondolatok, érzések szanaszét. Megszokni nem merem, nem akarom, Még nincs sok, én csak őt akarom. Tudom, ő messze van, távol,
Mégis közelebb érzem, szívem falától.
11
S z e r e l e m
e z ?
Hát mondd szerelem ez? Mikor vágyakozva ébredsz reggel, S rádzúdúl a habzó szeretett tenger. Hát mondd szerelem ez? Mikor próbálsz harcolni ellene, De gondolatod menete eltéved. Oda hol egy férfi áll, Tárt karokkal téged vár. Hát mondd szerelem ez? Mikor két szemed könnyt hullat, Valahányszor rá gondolsz s a tudat reménytelen. Nem láthatod őt soha, Mert elszakít szinte minden, Szíved elhalkul s mereng a rengetegben. Hát mondd szerelem ez? Csónakod útnak indul, a remény evez. Útnak indulsz, mert tudod Ő vár, S nem számít semmi már. Mert Őt akarod, érte kelsz, Útra hát, előre eszedre nem felelsz. Hát mondd szerelem ez? Szerelem ez, hát vedd észre, Érte lehetetlen dolgokat nem ismerve, Mindent megteszel, mert ez szerelem. Ne mondd, hogy nem az, Ne mondd, hogy nem érzed. Ne okozz fájdalmat kérlek. Nem számít már semmi, csak érted kelni. Hát nem érzed? Ne mondd kérlek, tudom Mély homály az uralom. Ez szerelem, mely hatalmas, Szerelem mely, a kín borzalmas hadát legyőzi. S többet nem kérdez, Ész pusztuljon, a szív vele nem felez! 12
S z í v Egyetlen érzék mely nem néz semmit,
Különbséget nem tesz, nem néz le senkit. Egyszer csak kiválaszt valakit s azontúl, Szeret, és csak szeret oly konokul.
Sose kapok választ a ’’Miért?’’ kérdésre,
A szív az ami mély hangsúlyt tesz az érzésre. Mert szeret, és csak szeret, szüntelen,
Véget nem érne a vele való küzdelem.
Nyíri Melinda rajza 13
T á v o l s á g Szerető szívem újra szeret,
Szerelem hada ugyancsak levert. Nem lenne most szomorú, bár,
Mégiscsak az hisz akadály vár. Akadály melynek neve: távolság,
Akadály mely egy dolgot kíván: bátorság. Lennék én bátor, lennék én hű,
De ez nem csak rajtam múlik, így keserű. Szívem menne, eszem mégis visszahúz,
Melyikre hallgassak, lelkem már fogoly, túsz. Mond, mit tegyek? Megígértem így kerek, Felejteni soha többet nem merek. S ki a bűnös, ugyan ki az hát?
Neve: Sors mely semmit se gondol át. Nem gondolt törékeny szívünkre,
Nem gondolt se rám, se Ő rá, senkire.
14
N e m
l e l l e k
A múlt, a jelen, a jövő
A rád szánt rengeteg idő.
Kereslek, kutatlak, nem lellek,
Hangod erőssége megszűnni kezdett. Arcodat mély homály fedi,
Sűrű köd, szívem nem ezt kéri. Kereslek, kutatlak, nem lellek,
Szíved dobogás megszűnni kezdett. Ha végleg meszűn, velem mi lesz? Keresésem eredménytelen lesz.
Nem kereslek, nem kutatlak, s nem lellek, Tudom, téged örökre elvesztettelek.
15
N é m a
c s e n d
Nézem a fehér falat,
S csend borítja otthonomat. Pusztító csend, szobám
Ablakán, fénylő csillagok tőrnek rám. Nem hagynak nyugodni, minden este
Ezrei vetnek szikrát, bánatos szememre. Nem bírom már, törj rám ezerszer,
Megöl a csend, megöl minden este. Oly kíméletlen, pusztító
Emberek álmát szétromboló. Csak jön s kínoz, könyörtelen Ellene harcolni reménytelen. Nézem a fehér falat,
Gondolatok, álmok szűnnek meg e perc alatt. A hold is előjött,
S arcomon fénye, káprázóan tündökölt.
16
A
r e m é n y
ú t j á b a n
Eltévedtem, utam ketté vált,
Reményország vezető csillaga nem pislákól már. Nem tudom merre van a helyes út, Egyedül nehéz, a lélek ködös s rút. A reményt keresem, hol vagy?
Hát miért kellett utam akadályozd,nagy
s félelmetes,te Sors hát esdekeljek neked?
Nem! Többet testem s lelkem nem szenved.
17
V i s s z a j ö s s z
s z e r e l m e m ?
Hol jársz te ifjú hős, hol vagy?
Bujkálsz előlem s itt minden rideg fagy. Itt hagytál engem s elmentél oda,
Hol tündérek dallama, meseszép csoda. Itt az álomvilág rég megszűnt,
Egyedül csak én reménykedek,
Hogy visszajössz hozzám s elhozod, A békés, vidám új életet.
Mert ha nem én belepusztulok, Bánat s hiány ereje túl nagy.
Szeretlek kedves ifjú, jer haza,
Mert hiányod ereje szívemet szaggatja. Én várlak téged, tudom, eljössz,
S visszaadod mit elrabolt az ősz.
A meleget, a napsütötte virágos rétet, Azt, hol szerelmünk életre kelt.
18
V á g y á l o m Emberért még ekkora vágyat nem éreztem,
Ekkor kínt, hogy nem láthatom még nem éltem. Annyira vágytam ő rá, mint az ember,
Mely sivatagban cseppnyi vizet soha nem lel. Már torkomat szorította, kaparta a vágy, Mintha sósvizet ittam volna s fáj.
Gyomromban apró kis pillangók szálldostak, Pillangók ezrei melyek bennem szorongtak. A hitt, a remény hajt csak előre, Vágyálom vesz körbe-körbe.
Ott ahol láthatom őt egy pillanatra,
Pillanatra vágyam megszűnne s elhalkulna.
19
M a g á n y Csak nézek ki az ablakon, És csillagok ezreit látom.
Kérdem én: ,,Mi történt?
Hogy kedvem bús, de miért?’’ Tudom már, miatta,
Kibe beleszerettem titokba. Bár ő ezt nem tudhatja,
Hisz jelentéktelen ez számára. De csak én tudhatom,
Hogy mennyire szeretem, nagyon. Mert ő nekem a minden,
A világ, a jövő az egész életem.
20
N e
m e n j
e l
Mikor azt hiszem, végre kezem közé kerül, Mert kértem, kértem én oly önzetlenül, Egyszer csak elillan, eltűnik, elmegy,
S millió darabra törik akkor az üveghegy. Mikor már azt hiszem nincs remény, Meglepve visszatéved s jön felém.
Szeretet, többet nem engedlek el soha, Csattog s fáj, újra elvisz az élet ostora.
21
R e m é n y t e l e n Rájöttem, hogy szeretem,
Rájöttem, hogy kell nekem.
Halkan suttogom nevét a sötétben, S tudom ez reménytelen.
H a
l á t l a k . . .
Szív, mely, ha meglát óriásit dobban,
Ész, mely, ha érzékel, elvesztődik nyomban.
Gyomor, melyet pillangók ezrei nem hagynak nyugodni, S lélek mely fellegekben száll, nem akar visszatérni. Akkor a szavak számban összefutnak, S hebegni-habogni tudok csak.
Arcom pirosodik, pedig nem akarom, Hatalmas, gyönyörű zavarba hozzon.
Csak nézni tudlak, elveszni barna szemeidben, Csak bámullak, elveszek tekintetedben. Beszélsz hozzám, de én nem hallom,
Csak nézlek és nézlek, s szívem dúdolja dalom.
22
E l m e n t é l Hiányod lüktet és fájdalmat érzek, Nélküled üres minden s félek.
Nem véd senki, hisz te voltál az,
Ki megvédett, de most minden üres halmaz. Üres halmaz az életem,
Jelentéktelen, mert nem vagy velem. Fájdalom és félelem üldöz,
Tudom, te soha vissza nem jössz. Elmentél és itt hagytál egyedül, Félek, a fájdalom nem hűl.
A remény elszállt, úgy érzem, Ő is itt hagyott engem.
23
Ő
é r t e
v á r o k
Annyira hiányzik, hogy az már fáj, Lelkem, szívem csak ő érte vár.
Kell nekem, mint embernek a levegő, Életem vele, olyan felemelő.
Akárhogy is akarom, ő nincs velem,
Akárhogy is akarom, ő nem fogja kezem. Életem mégiscsak sivár,
S szívem örökké, ő érte vár.
K ö n n y
z a m a t a
Apránként emészti lelkemet a keserű íz, Hulló könnyeimből tenger s már árvíz.
Arcomon végig szaladva hullanak a mélybe, Még mindig élénk a könnyeket okozó képe.
24
C s a k
m o s o l y o g j
Mosolyogj, hisz mi szebb ennél?
Mosolyogj, mert a bánat gyenge ellenfél. Tündököljön arcodon a meseszép csoda, Áradjon lelkedből a szeretet dallama. Hát nem egyszerű, húzd szét ajkad,
Hát nem egyszerű, a bánat már apad. Mert mit ér, ha bús a kedved?
Legyen napsütés hűvös éjszaka helyett.
‘’Egy számomra nagyon kedves személynek.’’
25
D a l l a m Az idő csak telik,
Röpködnek napjaink. Ketyeg az óra, Ülök, dalolva.
Fejemben a dallam,
Lelkem szabadabban.
Ha csak eszembe jut, halkan Jól érzem magam. Szívemet átjárja,
S folyton azt suttogja:
Engedd el magad, s érezd,
Miként nyújtok vigaszt néked. S ez már a vigasznál több lesz, Megnyugtat s így jó lesz.
Közben halkan visszasúgom,
Köszönöm dallam, köszönöm nagyon.
26
A
m o s o l y o d
A mosolyod akár egy égi fény, Égő lángokat csap belém.
A mosolyod ajándék nekem,
Csókot hintenék arcodra s fogná kezem. A mosolyod akár a naplemente, Csodálatos nézni minden este.
A mosolyod gyógyír fájdalmamra,
Hints te is csókot akár százat, arcomra.
27
E g y ü t t Szorítanálak ügyelve, gyengéden,
Arcod simítanám, szád ne beszélhessen, Csókot adnák neked vagy százat, Karom körbefonná hátad, vállad.
E s ő s
n a p
Ablakomon esőcseppek versenyeznek,
Gondolatban Téged, szorosan átölellek.
Nem lehetsz itt velem, nem mondhatom:
Szerelmem, ebben lassan-lassan belenyugszom. Kint mindenki ernyőt tart maga felett,
A poros út most halomnyi esőcseppet evett. Ilyenkor is, csak Rád gondolok, akarom:
Szerelmem, már lassan-lassan a falat kaparom.
28
N e m
t u d l a k
f e l e d n i
Nem tudok betelni veled,
Tündöklő tekinteted megigézett engemet. Akárhogy akarom, nem tudlak feledni,
Akárhogy akarom, nem tudlak nem szeretni.
R e g g e l t ő l
e s t i g
Hadd nézzelek, mutasd felém arcod,
Hadd fogjam kezed, nyújtsd ide karod.
Hadd halljam hangod, mondj nekem valamit, Karomból Téged már semmi se szabadít. Nem engedlek el, de Te nem is mennél,
Hadd fogjam még kezed, tőlem mit szeretnél? Hadd halljam hangod, beszélj, kiálts nekem, Reggeltől estig enyém vagy kedvesem.
29
M a g á n y o s a n Sötét szobámba fények világítnak be, Tőrt nyomtak újra fájó sebembe.
Néma világ, nem hallok szavakat,
Egyedül vagyok s gyötör a bűntudat. Magány illatát szívom mindennap, Szívem szeretetet nem kap.
Már nem könnyezek, hisz elég volt, Szám csak arra vár, csókold.
Mosolyognék, de nem tudok,
Vakon a sötétségbe bámulok. Egyedül, magam maradtam,
Fekete, néma világba ragadtam.
30
H a
n e m
l e n n é l . . .
Ha nem lennél mi lennél velem?
Ha nem lennél, hogy élném életem?
Ha nem lennél, hogy hallhatnám hangod?
Ha nem lennél szívem, hogy pengetné a lantot? Hogy tudnám kibirni az életet nélküled? Én mindig téged annyira féltelek. Ha nem lennél mi lenne velem?
Szívemet többé nem zaklatná a szerelem.
31
F é l e k Szólni nem tudok, csak nézlek, Beszélni nem merek, félek.
Te csak nézel, gondolsz valakire, Fáj tudom ő rá, ugyan más kire?
É r z é s Szemed barnasága megigéz, Illatod sok mindent felidéz.
Látom benned mit másban nem,
Álmot nem hagysz, nem csukhatom le szemem.
32
E z t
g y ű l ö l ö m
b e n n e d . . .
Rólad álmodom, éjjel nappal,
Rád gondolok szüntelen haraggal.
Gyűlöletem oly heves, bár hagyom, Hagyom, hogy rád gondoljak, Hogy álmaim rólad szóljanak.
De gyűlöletem ereje nem ér fel, Irántad érzett szeretetemmel. Hagyom, hogy csábíts,
Hagyom, hogy szívemet elvedd, Ezt gyűlölöm benned.
Könnyen megkaphatsz mindent,
Mert benned van egy különleges érzet. Érzet mit tudatsz a nőkkel,
S azok lábad elé dőlnek el.
De legjobban gyűlöletem attól erősebb,
Hogy tudom, a nők között én is ott ténfergek. Rád várok hasztalanul,
S csábító tekinteted nem fakul. Nézem arcod, tekinteted,
S rájövök, cseppet sem gyűlöllek téged.
33
V á r l a k
t a v a s z
Hűvös szellő jólesően fújdogál,
Fa zöld levele vidáman szálldogál.
Madarak hangja dallamban csiripel, Várlak tavasz, várlak jókedvvel.
Nyíri Melinda rajza
34
O l y
k ö z e l . . .
Legyél boldog! Mondják sokan, De mi értelme? Ugyan... Ha egyszer nem találom, Kedvesem a nagyvilágon. Nélküle boldog nem lehetek, Így kedvemnek befellegzett. De érzem, itt van, oly közel, Szívem miatta hevesebben ver. Tudom, érzem, itt van közel, Létezése szikrát éleszt fel. Egyedül én hallom szívét, Hogy dobog, hogy ver apránként. Egyedül én érzem, illatát, Férfias, émelyítő csodát. Egyedül én hallom szavát, Mély, kedves hangját. Egyedül én láthatom arcát, Tündöklő, vidám mosolyát. De rájöttem valamire, Ez mind csak képzeletem műve. Ő nincs is közel, sőt messze, Távol a nagyvilágban éle. Most tudom. Egyedül csak én tudom, Hogy mennyire hiányzik, nagyon...
35
S z a b a d s á g Tiszta lélek, ezernyi gondok,
Problémák, megoldhatatlanok. Jöhet akadály végtelen,
Szabad vagyok, s ez kell nekem. Szállok a fellegekben,
Úszok az árral szemben.
Próbára tesz a nagyvilág,
De én bátran mondom: Szabadság. Ez a szó mely annyira éltet, Ez mely engem késztet. Késztet a jóra,a rosszra,
Csábító, rejtelmes dolgokra.
36
D ü h Dühtől ég a testem,
Fájó emléked, nem feledem. Haragszom rád, oh, te férfi, Szívem a bosszút kéri.
De nem, nem leszek újra
áldozatod, nem húz le súlya, Újra, soha többet neked,
nem hiszek,elengedem kezed.
37
E g y
h a n g ,
e g y
m o s o l y
Gondolataim gyakori megállója, S csillagok fénylő milliója,
Akár kedvenc könyvem írója,
Egy hang, egy mosoly kiváltója. Mikor ott a megálló, melyben szeretet, Csillagok, mint könnyező szemedet,
Mit kedvenc íróm ad, ékes figyelmet, Mit kivált, oh, ez szerelemőrület.
M é g
m i n d i g
Szerelmes szívem sokszor érted kiált,
Akkor is, ha te soha nem hallod szavát. Szerelmes szívem még mindig szeret,
S ez bánt, hogy még mindig hiszek neked.
38
H i á n y z i k Oh, te hamis, te alak, férfias
Szívem igaz szerelemre szomjas.
Ittas át kérlek, de ne fullasz meg,
Vájd belém nyilad de ne fájjon a heg. Ordíts hangosan de mégis finoman,
Csúful kápráztass el de tedd csinosan. Mutasd felém fehér, kormos kezed,
Úgy hiányzik már,mélybarna szemed.
Nyíri Melinda rajza 39
M e r r e ? Bár tudnám, hol a helyes út, Bár tudnám, miért mély kút.
Kilátástalan,homályos,hideg Fagyos szél arcomon liheg.
Merre találom az igaz boldogságot? Merre lel lelkem örök szabadságot? Bár tudnám, mit miért s hogyan,
Bár tudnám szívem húrja, hogy szólna. Tanulom én a szépet, a jót,
Mégis csak szomorúságot kapok.
Sokszor egyedül, senki nélkül érzem, Tudom, szívem miért féltem.
Merre van a csend, a béke, nyugalom? Elvesztem, egyedül maradtam utamon. Bár meg tudnám érteni az életet,
Bár látnák fájdalom nélküli képeket.
40
M i k o r ? Mond, boldog én mikor lehetek,
szívem mikor kap viszonzó szeretetet? Mikor kapok én meleg ölelést,
szerető szívben őszinte meglelést? Mond, szabad én mikor lehetek,
zárkózottság érzete mikor szűnik meg? Mikor kapok én olyan valakit,
ki mellett az álomfelhő magasra elrepít? Mond, szomorú én miért vagyok?
Keserű tengerben nem érek partot. Mikor lelem meg a kiutat,
Mikor fogom érezni boldognak magamat? Ne mond, hisz én tudom jól,
lágy dallam, zene s muzsika már nem szól, Szerelmem várlak, gyere hozzám,
Nélküled minden oly rideg foszlány.
41
S z e r e l e m Szeretném hallani a hangját,
Szeretném látni a mosolygós arcát. Azt a sok jót, ami szívében lakozik,
Azt a drága mosolyt, ami megmutatkozik. Megmutatkozik fényes tekintetén,
Sugárzik róla a boldogsággal teli fény. Csak rá kell nézni és máris,
Eláraszt a boldogság ezúttal is. Fuldokolva a boldogságban, Elmerülve a forró vágyban.
Forró vágyban, mit iránta érzek,
Iránta érzek, szerelem ez, kérlek.
42
N e m
h a g y o m !
Ne mondd, én mindig megértem. Ne sírj, én csak neked meséltem. Csatát vívok a kegyetlen végzettel, Nézz szemembe, hadd vesszek el. Arcod, látom mély bánatot mutat, Könnyet hullajtasz s fáj a tudat. De nem hagyom soha, nem, Gyere velem, eddig emléked őriztem. Nem hagyom, hogy egyedül légy tovább, Már szinte érezlek, légzésem szaporább. Arcodon akkor már nem lenne bánat, Hiszem, együtt felépítsük a várat. Gyere velem s maradj végzetünkig itt, Akadály, mennydörgés se csitít. Jöhet bármi, én nem félek, tudod Csak emlékezz, szemed behunyod. Láthatsz valamit, talán érzed, Elmondom,én, szeretlek Téged. De soha nem hagylak, szavamat hidd, Ha kell hát bizonyíték, szívemet vidd.
43
Ő t Őt látom magam előtt, csak Őt, Magas, erős alkat testet ölt.
Éjben elvesző fekete, dús haja,
Csillogó barna szeme s szép arca.
E l h a g y v a Könny s ironikus mosoly díszíti hideg arcom,
Sokszor már csak nevetek rajtatok s magamon. Egy köszön, van ki már azt se s távoz, elhagy,
Testem minden porcikája ilyenkor mindig megfagy. Tán én lennék rossz, tán én miattam van ez mindig, Egyszerre s durván lelkemre a szomorúságot hintik.
Magányomban egyedül töprengek rajtatok s magamon, Hiányzik már a boldogság, a szeretet nem tagadom.
44
H a r a g s z o m
r á d
Egy érzés mi nem hagyja lelkem nyugodni,
Nem kapok levegőt, nem enged szabadulni. Fuldoklom, s Te nem segítesz, hisz minek?
Más kezét fogod, más száját csókolod meg. Olykor mar s éget ott belül ez az érzés,
Bennem reményveszett lett ez a kérdés. Mást ölelsz át s szemem vért könnyezik,
Álmatlan éjszakáktól testem lassan haldoklik. Haragszom rád, haragszom minden nap, Mert elgyengítesz, lelkem erőt nem kap. Ne segíts, ne keress már rég elvesztem, Az érzés csak akkor fáj, ha lélegzem.
Tudod, miért haragszom mégis ennyire?
Mert még nem vágytam soha így senkire.
Megláttam benned valamit, ami megfogott, S szívemben ez örök nyomott hagyott.
45
É b r e d é s Reggel lágy hang kelti az alvó lánykát,
Mély álomból rántja valóságba Csipkerózsikát. Megmenti a lányt a fagyos rémálmoktól, Megszeppenve, hős herceg varázsától. Nevet Ő s vele az éjhajú herceg,
Boldogsága vagyon az eltöltött percnek. Lányka szemét lehunyva csak hallgatja,
Hercege erős bája örökre megragadta.
Nyíri Melinda rajza 46
H a
m á r
ő
n e m . . .
Látom, könnyek folynak végig arcodon, Látom, tó kerekedett fekete padlómon.
Hajtsd vállamra fejed, ölellek, ahogy tudlak,
Ha már ő nem tette, én mindig szeretni foglak. Sírd ki bánatod, én itt vagyok neked,
Tudom, még sem engem akarsz magad mellett. Hunyd le szemed, vigyázok rád, ahogy tudok,
Ha már ő nem tette, én neked mindig támaszt nyújtok. Látom, már kezd meglelni a nyugalom,
Látom már szárad, hófehér bőröd arcodon. Álomba ringatlak, aludj drága szerelmem,
Ha már ő nem tette meg hagyd, hogy álmod őrizzem. Már alszol, mekkora öröm téged nézni, csodálni,
Tudom, mégis más karjában szeretnél békére találni. Találj, békére csak ne mellette, ne az ő karjában,
Ha már nem engem választasz, ne keress több jót arcában.
47
É n
t u d n á l a k
s z e r e t n i
Sokszor mondod nekem, szeretlek!
Gondolkodtunk, de ezek csak tervek... Mondod nekem, nagyon hiányzol! Már látod, mekkorát hibázol?
Én tudnálak téged szeretni, talán,
Miért nézel mindig rám ilyen bután?
Sokszor mondom, hiányzol nekem is,
Tudnálak szeretni, igen is meg nem is.
48
B a r á t a i m Köszönök mindent nektek,
Szerető, nagyszerű testvérek. Tűzön, vízen át segítettetek,
Hálám mértéke nem ér fel veletek. Itt voltatok, jóban, rosszban,
Hátat soha nem fordítottatok, s így jól van. Mellettem álltatok, kitartottatok, Ti igazi testvéreim voltatok.
Bánat, rosszkedv nem hagyta,
Barátságunkat elveszni, sodorva. Volt gyász, kín s szomorúság,
Bátran lábaltunk ki belőle, ez az igazság. Bármelyre is sodor az utunk,
Egymásnak mi mindig ott vagyunk.
Álomváraitok soha össze ne dőljön,
Legyen szívetekben boldogság s millió öröm.
49
G y e r e k z a j Kiáltások, kacajok
Gyerekek hadai, s kamaszok.
Szívükben életkedv lángja lobog,
,,Előre hát, még csak gyerek vagyok!’’ Nem terheli őket, nagyvilág gondja,
Nem törik magukat, a bűnös rosszra. Lelkükben él a szabadság elve,
Mit sem tudván arról, játszanak szökdécselve. Gondtalan, friss, üde lelkek, Csak jót kívánok nektek.
Boldogság érzése öleljen át titeket,
Még csak most kezdődik az igazi élet.
50
M e g b o c s á t á s
Ó emberek, sok kegyetlen lélek. Miért csináljátok ezt, ugyan kérlek. Meg se hallgatjátok, emberek Bűnös mégis szomorú szenvedettet.
Hibázott ő tudjuk jól s így igaz, Most ti is hisz, bocsánat nincsen, mind pimasz. Pimaszok vagytok ti emberek, Hát miért kell esdekeljenek értetek?
Hát hol van a megbocsájtás? Együtt érző, jószívű pajtás. Miért ítéltek, hisz ti se vagytok jobbak, Hibáztok épp eleget, s mások erre nem is gondolnak. Fényűzés, kegyetlen, mogorva tekintet, Bocsájtás jele egyiküknél se jelent meg. Mind-mind mihaszna kegyetlen vétek, Mégis bocsánatot érdemelnek.
Emberek, legyetek okosak ne kegyetlenek, Ilyenek vagyunk, hibázunk eleget. De nincsen lélek mely bocsánatot ne érdemelne, Nincsen szív, mely jó első mosolyt feledne. Arra kérlek csupán, ó gondolkozzatok ám, Azon, hogy s mint cselekedtek szaporán. Ne döntsetek puszta méregből, mert szít a harag, Bocsánat nem jő s bűnös, hangosan rí majd. 51
J á t s z ó t á r s Te, Sors te vagy az ugye?
Ki méltatlan erre az ügyre. Te vagy az, tudom jól
Játékot űzöl, gondjainkból. Te vagy az, aki egyszer a jót, Máskor meg épp rombolót.
Álmok, gondolatok mind rabszolgáid
Te irányítod az egészet, te írod saját soraid. Mit kell tegyél, mit szeretnél, Emberek lelkén segíthetnél. Vagy épp rosszat tennél? Emiatt te éhen vesznél.
Furcsa érzés, megfejthetetlen, Te olyan erős, rettenthetetlen. Bárcsak érteném, lepled
Mit rejt különleges, megrázó sejtelmed.
52
H á b o r ú Dübörgő hangok, mozzanatok,
Indulatok, érzelmek: most szabadultok! Háború van, elkezdődött újra,
A kürt már a harc énekét fújja. Háború van, megint eljött,
Hatalmas serege vörös fényben tündökölt. Mi fehérek nem tehetünk semmit,
Ő győz s hada pillanatok alatt leterít. Kegyetlen vörös, szomorúság hozója, Most pusztít, öl s vidáman dalolja.
Dalban a láng, a vágy a hatalom,
Tiszta lelkeink pusztul, nem hagy szabadon. Megint Ő győzött, Ő nyerte a háborút,
Megint ő győzött, elhozta a vörös éjt, s szomorút. Fehérek kicsiny hada megint földön roskadozik,
Vörös vezér hatalma szívemben soha nem múlik.
53
J ó s á g Az utcán haladva, megpillantott egy asszonyt,
Megállt és nézte,a fájdalom már szívébe karcolt. Az asszony földre rogyva reszketett a hidegtől, Tekintete a fájdalmat tükrözte a félelemtől. Ő lehajólva segítette fel s kenyeret adott ,
Az asszony lelke már nem volt többé halott. Mosollyal mondott neki hálát s kérte, Csak maradjon ilyen Ő, lelke s szíve. Ő felállt s utoljára látta az asszonyt,
A melegség szívében örök lángokat kapott.
Hideg szél fújt arcába de nem törődött vele, Melegséggel s boldogan ment hazafele.
54
K ü l ö n l e g e s
h e r c e g
Verset írok neked, különleges herceg,
Nemrég még csak köddel tele kerestelek.
Nem véletlen, inkább kegyetlen sors keze,
Kegyetlen, hogy nem gondolt tovább, előre. Verset írok neked, különleges herceg,
Nemrég fájó szívvel éltem, hatalmas terhek. Tudom, te szíved is tele volt ezzel, s azzal, Átérzem s fáj, hogy szíved ezt tapasztal.
Különleges herceg, mondanék én sokat, Megérdemelsz te szikrázó bájokat.
Megérdemelsz millió meleg ölelést, Lágy karokban őszinte meglelést.
Megérdemelsz te igazán szerető szívet,
Megérdemled a csillagoktól ragyogó eget.
Te különleges herceg most kívánhatsz egyet,
S én azt kívánom, teljesüljön min szíved epekedett.
55
S o h a
n e m
i s
v o l t á l
Már nem vagy velem,
Talán soha nem is voltál. Nem fogtad kezem,
ha bánat ért sose szóltál. Már nem láthatlak többé,
Talán soha nem is láttalak. Nem tetted széppé,
életem, soha nem bántottalak.
Nyíri Melinda rajza 56
E g y s z e r . . . Nem szóltál nekem, sose szóltál ha bánat ért.
Nem hívtál, sose hívtál, mondd, miért?
Egyszer kértél engem valamire, de az fájt.
Többet ne gondoljak érzelmeidre, kérésed belém vájt.
Többet nem gondoltam rád, fájt az is.
Többet nem csókoltam szád, csókod volt hamis.
Többet nem szóltam én se, fájhatott volna.
Soha nem szeretett, sose, Ez bánat szindróma.
57
V á r v a Szikla szélén állva,
Ábrándozva, várva. Várva valakire,
Várva a szabad életre. Egy lépés ugyan,
Testem mélybe zuhan. Szabad lennék örökre,
Siralmas múlt végetérne. Egy lépés a mélybe, Már nem félek tőle. Szikla szélén állva,
Ábrándozva,várva.
58
