Benedek Elek Óvoda Helyi Nevelési Programja
BENEDEK ELEK ÓVODA HELYI NEVELÉSI PROGRAMJA Készítette: Benedek Elek Óvoda nevelőtestülete
„Úgy gyönyörködj a fiatalokban, Mint akik téged folytatnak majd, De ne magad vágyait, emlékeid álmodd Újra bennük: ne kényeztesd, ne ünnepeld, ne szidd, Inkább szeresd, s érdemük szerint becsüld meg őket, Légy okos ellenállás, jó gát, tiszta meder, Hogy növekedjen súly alatt a pálma, Hogy önerejükkel törhessenek utat maguknak, S ne nyelje el őket lápok iszapja, sivataghomok „
3300, Eger, Vallon u. 4
28
Benedek Elek Óvoda Helyi Nevelési Programja
TARTALOMJEGYZÉK I.
Bevezetés
3
II.
Óvodai nevelés célja, alapelvei
5
III. IV.
Gyermekkép, óvodakép, nevelés rendszere Az óvodai nevelés feladata: Az egészséges életmód alakítása Az érzelmi nevelés és szocializáció biztosítása Az anyanyelvi és értelmi nevelés megvalósítása
8 10 11 12 15
V.
Az óvodai élet tevékenységformái és az óvodapedagógus feladatai: 17 Játék 18 Vers, mese 19 Ének, zene, énekes játék 22 Rajzolás, mintázás, kézimunka 25 Mozgás 28 Külső világ tevékeny megismerése 31 Munka jellegű tevékenység 34 Tanulás 35
VI.
Az óvodai élet megszervezése Személyi feltételek Tárgyi feltételek Szervezeti és időkeretek
38 38 40 41
VII.
Az óvoda gyermekvédelme
44
VIII.
Az óvoda kapcsolatrendszere
IX.
A sajátos nevelés igényű gyermekek nevelése
X
Melléklet
53
IX.
Legitimációs záradék
59
I. 3300 Eger, Vallon u. 4.
47 50
BEVEZETÉS 29
Benedek Elek Óvoda Helyi Nevelési Programja
Az óvoda jellemző adatai A székhelyóvoda neve: címe: telefonszáma: e-mail: Óvodai csoportok száma: Óvodai férőhelyek száma:
Benedek Elek Óvoda 3300 Eger, Vallon u. 4. 36 / 436-558
[email protected] 28 756
A tagóvoda neve: címe: telefonszáma: e-mail:
Bervavölgyi Óvoda 3300 Eger, I sz. lakótelep 9. ép 36/427-268
[email protected]
A tagóvoda neve: címe: telefonszáma: e-mail:
Gyermeklánc Óvoda 3300 Eger, Vízimolnár u. 1 36/410-481
[email protected]
A tagóvoda neve: címe: telefonszáma: e-mail:
Joó János Óvoda 3300 Eger, Kallómalom u. 1-3 36/416-525
[email protected]
A tagóvoda neve: címe: telefonszáma: e-mail:
„OVI-VÁR” Óvoda 3300 Eger, Tavasz u. 1 36/411-321
[email protected]
Az óvoda fenntartója: címe: telefonszáma:
Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata 3300 Eger, Dobó tér 2. 36/410-144
A Benedek Elek Óvoda bemutatása A Benedek Elek Óvoda és tagóvodái, Eger lakótelepén, Felsővárosban találhatók, a Bervavölgyi Óvoda Felnémet városrészen. Minden élettér meghatározza az ember életét, fejlődését és mozgásterületét. A lakótelepi lét, ez a szociális háttér sajátos lehetőségeket hordoz magában. Egyik jellemzője, hogy a természettől kissé elszigetelt, vizuális élményt kevésbé érvényesítő földrajzi hely. Ugyanakkor az emberek tapasztalhatnák az együvé tartozás, a közös gondok, és örömök képviseletének érvényesülését, de ennek éppen az ellenkezője a jellemző.
3300 Eger, Vallon u. 4.
29
Benedek Elek Óvoda Helyi Nevelési Programja Egymástól elszigetelten, elidegenedve, szinte magányosan élnek. Ezzel próbálják kompenzálni az ember számára oly fontos természeti környezet hiányát. A városrész óvodáiba olyan gyerekek járnak, akik ennek a szociális élettérnek az élményvilágát hordozzák. Ezekben az intézményeken elsősorban a szeretetkapcsolat, az egyéni bánásmód, az emberi és a gyermeki jogok szabadsága érvényesül.
II.
AZ ÓVODAI NEVELÉS CÉLJA ÉS ALAPELVEI
Célja: A gyermekek életkori és egyéni sajátosságainak, eltérő fejlődési ütemének, érési jellemzőinek és az egyenlő hozzáférés elvének figyelembe vételével > Tehetséggondozás > Egészséges, harmonikus személyiségfejlesztés, az egész életen át tartó tanuláshoz szükséges kompetenciák kialakítása > A gyermekek környezettudatos szemléletének és magatartásának megalapozása > A családi nevelés kiegészítése > Nemzeti, etnikai kisebbség nevelési irányelveinek figyelembevételével > Sajátos nevelési igényű gyermekek hatékony inkluzív nevelése, rehabitáclitáció és habilitáció biztosításával. > Kiemelt célunk elősegíteni az SNI gyermekek alkalmazkodó készségének, akaraterejének, önállóságának, érzelmi életének fejlődését > Munkánkkal közvetve segítjük a társadalom befogadó szemléletének kialakítását.
A habilitáció általános célja:
a sérült funkciók fejlesztése, újak kialakítása A sérült funkciókkal egyensúlyban a meglévő funkciókra való támaszkodás, ezek fejlesztése Amennyiben speciális eszközök használata szükséges, ezek elfogadtatása, a használat tanítása
A habilitáció fő területei: az észlelés – vizuális, akusztikus, taktilis, vesztibuláris, kinesztéziásfejlesztése a motoros készségek fejlesztése
3300 Eger, Vallon u. 4.
29
Benedek Elek Óvoda Helyi Nevelési Programja
a beszéd-és nyelvi készségek fejlesztése, szükség esetén alternatív kommunikációs eszköz használatával a szociális készségek fejlesztése a kognitív készségek fejlesztése az önellátás készségeinek fejlesztése
ÉRTÉKEINK ♥ ♥ ♥ ♥ ♥ ♥ ♥ ♥
a szeretet, a gyermek személyiségének feltételnélküli elfogadása az együttélés elemi alapvető normái a nemzettudat, szűkebb és tágabb környezet, ünnepek és hagyományok a környezettudatos, egészséges életmód az önkifejezést, problémamegoldást kereső gondolkodásmód a sikerorientáltság felelősségvállalás tetteinkért esztétikai, művészeti értékek
nevelési alapelveink: 1. Óvodánk alapértéke, hogy a gyermek érdeke „mindenek felett áll!” A gyermeki jogokat tiszteletben tartva. 2. A ránk bízott gyermekeket családias légkörben, érzelmi, testi és lelki biztonságban nevelkednek 3. Egyénre szabott a meglévő képességek, készségekre szabott differenciált fejlesztéssel biztosítja minden hátrányban lévő gyermek (SNI, HH, HHH) és tehetség optimális fejlődését. 4. Személyiség- és tevékenységközpontú, elfogadó, inkluzív szemléletű. 5. Komplex nevelést biztosít kiemelve a szabad játék jelentőségét a személyiség formálásában . 6. Mintaadással és cselekedtetéssel segíti a gyermekek környezettudatos magatartásának kialakulását az egészséges életmód szokásainak megalapozásával. 7. Óvodánk biztosítja az önazonosság megőrzését, ápolását, erősítését, társadalmi integrálását az emberi jogok és alapvető szabadságok védelmét. 8. Óvodánk Partnerközpontú – Nyitott.
3300 Eger, Vallon u. 4.
29
Benedek Elek Óvoda Helyi Nevelési Programja
III.
GYERMEKKÉP, ÓVODAKÉP, NEVELÉS RENDSZERE
CÉL Fejleszt és
Egészségneve lés Egészségvéde lem
Érzelmi nevelés Szocializáció
feltételrends zer biztosítása
Mese vers
Éne k zene
Értelmi nevelés
gyermekvéd elem kapcsolatok
Tevékenysége k JÁTÉK
ábráz olás vizua litás
mozg ás Egyéni bánásmód fejlődés
Külső világ megis m
tanul ás
munk a
1. Gyermekkép „Ilyen az ember. Egyedüli példány
3300 Eger, Vallon u. 4.
29
Benedek Elek Óvoda Helyi Nevelési Programja Nem élt belőle több, és most sem él, S mint fán sem nő egyforma két levél A nagy időn se lesz hozzá hasonló” ( Kosztolányi Dezső) Minden embernek joga van a boldog gyermekkorhoz. Minden gyermek egyedi, megismételhetetlen, mással nem helyettesíthető.
Az óvodás gyermek:
érdeklődő, tevékeny, lelkes, befogadó, kreatív, nagy mozgásigénnyel rendelkezik, nyitott környezete iránt, kíváncsi, utánoz, szeretet- és biztonságigénye nagy, érzelmei vezérlik, környezetéhez kötődő, őszinte, vidám, sajátos világképpel rendelkezik különbözőségeivel természetes módon együtt él
2. Óvodakép: Az óvoda funkciói: óvó-védő, szociális, nevelő, személyiségfejlesztő funkció. A gyermeki tulajdonságok, készségek és képességek alakítása optimális feltételekkel, vidám, boldog, örömteli, szabad, játékos, bizalmas óvodai életben valósulhat meg, minden esetben igazodva a gyermek személyiségéhez, szükségleteihez, képességeihez. Óvodánk részt vesz a szakértői és rehabilitációs bizottság szakvéleménye alapján integrált nevelésre javasolt sajátos nevelési igényű – a pszichés fejlődés zavarai miatta nevelési, tanulási folyamatban tartósan és súlyosan akadályozott, testi, érzékszerv, enyhe értelmi, beszédfogyatékos, autista- gyermekek óvodai nevelésében, amennyiben intézményünk a kijelölt óvoda
3. Jövőkép 1. Európai normákat figyelembevevő korszerű óvodai környezet, mely megfelelő tárgyi, személyi feltételeket biztosít. 2. Óvodánk egyéni arculattal rendelkező, szakmailag elismert legyen mind a városunkban, illetve a lakókörzetünkben. 3. Biztosított legyen egymás feltételnélküli elfogadás, és az esélyegyenlőség. 4. A pedagógus innovatív, környezettudatos kiegyensúlyozott személyiségűek, akik rendelkeznek a mindenkori legújabb módszerekkel.
3300 Eger, Vallon u. 4.
29
Benedek Elek Óvoda Helyi Nevelési Programja 5. A módszertani szabadságával korszerű szemléletet közvetít a gyermekek felé. 6. A folyamatos szakmai megújulás érdekében továbbképzéseken vesz részt, s az így megszerzett tudását továbbadja a mikrokörnyezetének. 7. Társadalmilag, erkölcsileg, nemzetünknek s városunknak.
III.
anyagilag
megbecsült,
tisztelt
polgára
AZ ÓVODAI NEVELÉS FELADATAI 1. Egészségnevelés
A gyermekek egyedi személyiséggel és más-más egészségi állapottal rendelkeznek, ezért életvitelük is különböző. Célja: A gyermekek egészséges életmódigényének alakítása, testi és lelki fejlődésük elősegítése, betegségmegelőzés egyéni fejlettségi szintjük figyelembevételével. A
gyermekek egészségének védelme, edzése, óvása, megőrzése. A környezet védelméhez kapcsolódó szokások kialakítása A SNI gyermekek szükségleteinek kielégítése a dajka kiemelt szerepvállalásával. Óvodapedagógus feladatai: > A gyermekek testi és lelki fejlődését elősegíti az egészség védelmében és edzésével úgy, hogy kialakítja az egészséges életmód, a testápolás, az egészségmegőrzés szokásait. > Harmonikus, kiegyensúlyozott, szeretetteljes légkört, tiszta, igényes, rendezett, biztonságos környezetet biztosít. > Az egyéni képességekhez mérten a legnagyobb önállóság elérése
Nevelési területek:
I. Gondozás: A gondozási feladatok teljesítéséhez bensőséges gyermek-óvónő, gyermekgyermek, gyermek dajka kapcsolatot teremt. A napi élethez szükséges szokásokat együtt végzi a gyermekkel, ezáltal mintát ad és megteremti a feltételeket. Minden tevékenységet tudatos, szóbeli, pozitív, konkrét megerősítéssel kísér. Étkezés: A szülők számára biztosítja az étrend figyelemmel kísérhetőségét. Az eltérő étkezési szokásokat (ételallergia, vallási...) tiszteletben tartja, figyelembe veszi.
3300 Eger, Vallon u. 4.
29
Benedek Elek Óvoda Helyi Nevelési Programja
Biztosítja a kulturált, esztétikus étkezéshez szükséges feltételeket (szalvéta, tiszta terítő, szépen terített asztal, nyugodt légkör, evőeszközök, egyéni szükségleteknek megfelelő idő). Lehetővé teszi a megfelelő folyadékbevitelt a nap bármely szakában. a gyermekeket ösztönzi a különböző ételfajták megkóstolására.
Testápolás: Személyes mintaadással, igény szerinti segítségnyújtással, szóbeli megerősítéssel, sok gyakorlással megismerteti a gyermeket a helyes testápolási szokásokkal, sorrendiséggel ( pl. mosakodás, fogmosás, fésülködés, wc használata…) Öltözködés: Megismerteti a helyes öltözködési sorrendet és megláttatja az időjárás és öltözködés összefüggéseit. Sok gyakorlással, fokozatossággal segíti a gyermek önállóbbá válását. saját ruházatának rendben tartására ösztönöz (saját magán és a polcain is) Pihenés, alvás: Tiszteletben tartja a gyermek alvós tárgyait Nyugodt alvást biztosít. mesével-vagy énekkel vagy zenehallgatással, csenddel, megnyugtató jelenléttel, kontaktussal, kényelmes elhelyezéssel, tapintattal. elegendő idővel A szellőztetést a dajkával közösen végzi. Szabadidős mozgás, edzés: Biztosítja a mindennapi szabad mozgást változatos mozgásformákkal udvaron és a tornaszobában. Rövid sétákat is szervez. mesével-vagy énekkel vagy zenehallgatással, csenddel, megnyugtató jelenléttel, kontaktussal, kényelmes elhelyezéssel, tapintattal. elegendő idővel Növeli önbizalmukat, segíti őket önmaguk megismerésében. Lehetőségei szerint biztosítja a gyermekek edzését – víz, szabadlevegő, napfény hatásaival. megteremti a tanult mozgásformák gyakorlásának lehetőségeit
Egészségvédelem Célja: A gyermekek egészségének megóvása, betegségmegelőzés Óvodapedagógus feladatai: Környezeti ártalmakat kiküszöbölteti (zöld növények elhelyezése, színharmónia) Biztosítja a csoportszobák szellőztetését, a helyes világítást, biztonságot Ellenőrzi az udvar tisztaságát.
3300 Eger, Vallon u. 4.
29
Benedek Elek Óvoda Helyi Nevelési Programja Rendszeres kapcsolatot tart a védőnővel. Védi a gyerekek testi épségét, megelőzi a baleset lehetőségét. Fokozottan figyel a tárgyi eszközök, udvari játékok, tornatermi eszközök, berendezések biztonságára, a használatukra vonatkozó szabályok tudatosítására. Irányítja a dajkai munkát, aki tisztántartja a környezetet (portalanítás, fertőtlenítés…) kiemelten kezeli az SNI gyermekek sajátosságait.
Sikerkritériumok szükségleteit képes késleltetni, önállóan kielégíteni, a testápolási szokásokat jól ismeri, önállóan, felszólítás nélkül tisztálkodik, fogat mos, önállóan használja a papír zsebkendőt, önállóan fésülködik, önállóan öltözködik, ruháját ki- begombolja, cipőjét befűzi, kötésével próbálkozik, esztétikusan terít, kulturáltan étkezik, képes önállóan eldönteni, miből mennyit tud elfogyasztani, szívesen fogyaszt gyümölcsöket, zöldségeket, helyesen használja az evőeszközöket, étkezés közben halkan beszél, vigyáz környezete rendjére, igénye van a tiszta és esztétikus megjelenésre, ismeretei vannak az egészséges életmód körében, betartja a megismert higiénés szokásokat és szabályokat, vigyáz önmaga és társai testi épségére.
2. Érzelmi nevelés és szocializáció Azok a felnőttek, akik bármilyen kapcsolatba kerülnek gyermekekkel, felelősséget kell hogy érezzenek irántuk. Azok a felnőttek, akik hivatásuknak tekintik a gyermekekkel való foglalkozást, kiemelt jelentőséggel kell hogy vállalják ezt a felelősséget, mert a gyermekkori élmények, érzésemlékek felnőtt korban személyiségformáló erőkké vállnak. Célja: Szeretetteljes, biztonságérzetet adó érzelemgazdag légkör megteremtése, melyben gyermekeink önállóságot kapnak és az önmegvalósításukra lehetőség nyílik, valamint olyan erkölcsi és akarati tulajdonságok kibontakoztatásának elősegítése (figyelmesség, tolerancia, egymás segítése, másság elfogadása, stb.), amelyek lehetővé teszik majdan a társadalomba való beilleszkedésüket, SNI gyermek sikeres beilleszkedésének segítését a közösségbe.
Óvodapedagógus feladatai: 3300 Eger, Vallon u. 4.
29
Benedek Elek Óvoda Helyi Nevelési Programja Az óvodapedagógus állandó jelenlétével, rendelkezésre áll; derűs, határozott egyéniségével, feltétel nélküli elfogadásával biztosítja a gyermekek számára az érzelmi állandóságot. Alkalmazza a szeretet megnyilvánulásának eszközeit. (pl. simogatás, mosoly, tekintet, ölelés, stb.) Megerősíti a gyermekekben az óvodához való kötödést az otthonos, esztétikus környezet megteremtésével, barátságos légkör kialakításával, melynek során pozitív érzelmi hatások érik. Ezáltal a gyermekek jól érzik magukat az óvodában Biztosítja és úgy irányítja a gyermekek testi-lelki szükségleteinek kielégülését, hogy az érzelmi biztonságot nyújtó környezet hatására a különböző érdeklődésű és temperamentumú, különböző családi háttérrel rendelkező gyermekek is képessé váljanak megtalálni helyüket a közösségben, váljék igényükké a csoporttal való együttműködés A gyermekeket a különbözőségek elfogadására és tiszteletére neveli. Hangsúlyt fektet a gyermekek személyiségfejlődésében a szokás és normarendszer kialakítására, elfogadja a gyermekek érési különbségeit. Biztosítja a gyermek-felnőtt, gyermek-gyermek közötti konstruktív, együttműködő kapcsolat kialakítását szoktatással, mintaadással. Az óvodapedagógus-gyermek, gyermek-dajka, gyermek-gyermek kapcsolatot pozitív attitűd jellemzi Fejleszti az énkép-önismeret-önértékelés alakulását, a gyermek természetes megnyilvánulásaira és teljesítményeire adott konkrét és pozitív megerősítéssel. Segíti a gyermekek önérvényesítő törekvéseit. Segíti a közös élményekre épülő tevékenységek gyakorlásával az új érzelmi, akarati attitűdök kialakulását: egymásra figyelés, együttérzés, egymáshoz való alkalmazkodás, egymás segítése összpontosításra, erőfeszítésekre való képesség, jó megoldásokra ösztönző belső igény kialakítása saját érzelmeinek pontos kifejezésének alakítása, érzelmek feletti kontroll erősítése erkölcsi értékek alakítása: jó-rossz felismerése, őszinteség, igazmondás, igazságosság, felelősségvállalás, gyengébb védelme, segítése Biztosítja az esélyegyenlőséget az egyéni szükségleteknek megfelelő pedagógiai módszerek alkalmazásával, valamint a megfelelő szakember biztosításával a nehezen szocializálható, lassabban fejlődő, hátrányos és halmozottan hátrányos, sajátos nevelési igényű gyermekek esetében, valamint a tehetséggondozásban. Erősíti a szülőföldhöz fűződő pozitív érzelmi viszony kialakítását és segíti a természeti és emberi környezetben fellelhető jó és szép megbecsülését, tiszteletét. Biztosítja az esélyt a migráns gyermekek számára. Az SNI gyermekekket segíti abban, hogy megérezzék, ők is a közösség értékes tagjai, képesek a többségi csoporttal való együttélésre.
3300 Eger, Vallon u. 4.
29
Benedek Elek Óvoda Helyi Nevelési Programja A csoport tagjait személyes példemutatással,, beszélgetésekkel támogatja az elfogadó attitűd kialakításában, az SNI gyermekek segítésében, érezteti ezen gyermekek értékeit, fontosságukat. A sajátos nevelési igényű gyermekkel végzett munkája során arra törekszik, hogy kihasználja mindazon lehetőségeket személyiségük –így különösen a befogadás, empátia fejlesztése, a segítő viselkedésformák és tevékenységek tanításafejlesztésére, amit a sérült és ép társaikkal való együttélés nyújt. Sikerkritériumok: ☻ Megtalálja helyét, jól érzi magát a közösségben ☻ Ismeri a csoport szokás és szabályrendszerét, magatartásában ez megnyilvánul ☻ Képes társaihoz alkalmazkodni, toleránsan viselkedik, a másikat elfogadja ☻ Társaival együttműködő, szívesen kommunikál ☻ Ismeri és betartja az udvariasság szabályait, segítőkész ☻ Konfliktusait megpróbálja egyedül megoldani, szükség esetén felnőtt segítségét kéri ☻ Indulatain, érzelmein korának megfelelően tud uralkodni ☻ Egyéni sikerek elismerésére képes, sikerérzése elmélyült ☻ Bátran, megfelelő hangnemben mondja el véleményét ☻ Szívesen vállal a közösségért apróbb megbízatásokat ☻ konfliktushelyzeteket képes megoldani, tud kompromisszumot kötni ☻ Szereti szülőföldjét, védi a természetet, tiszteletben tartja az élővilágot
Anyanyelvi és értelmi nevelés Az értelmi nevelés a kultúra átadás folyamatában, a sokszínű tevékenységeken keresztül, elsősorban a gyermek szabad játéka által valósul meg. Az anyanyelvi nevelés valamennyi tevékenységi forma keretében megvalósítandó feladat. Az anyanyelvi nevelésben feladatunk: a beszédhanghallás kialakulása, a beszéd megértése, a szókincs bővülése, hangképzésbeli elsajátítás, a mondatalkotást, az összefüggő beszédet, a csoportos beszélgetést, a beszédfegyelmet, a kulturált, udvarias beszédformákat, metakommunikációs elemek felhasználni. Az óvodapedagógus az anyanyelvi nevelésnek is a legfőbb letéteményese. Célja: Az anyanyelv ismeretére, megbecsülésére, szeretetére nevelés, a kommunikáció és kooperáció különböző formáinak differenciált fejlesztése a nevelőtevékenység fejlesztésében. A beszéd közvetítésével a gyermek biztonságérzetének elősegítése, ismeretei gazdagítása, tájékozottságának növelése. Az óvónő és a gyerekek közötti szeretetteljes viszony a jó csoportlégkör kialakítása, hiszen ez képezi a beszédkapcsolatok kialakításának az alapját.
3300 Eger, Vallon u. 4.
29
Benedek Elek Óvoda Helyi Nevelési Programja Lehetőséget teremteni az óvodás gyermek észleléses, finommozgásos funkcióinak megfelelő működéséhez. Biztosítani számára azokat a tapasztalásokat, melyekkel képessé válik az őt körülvevő világ megértésére és eligazodására. A magyar nyelv kultúrkincsének színes, élményszerű átadása. Célja: Változatos tevékenységformákon keresztül a gyermekek megismerkedése természeti és társadalmi környezetükkel, melynek segítségével képesek lesznek eligazodni az őket körülvevő világban, fejlődnek értelmi és anyanyelvi képességei. Mindez spontán érdeklődésére és ösztönös tudásvágyára, kíváncsiságára élményeire alapozva az egyéni sajátosságokat figyelembe véve cselekvésbe ágyazva történik. Cél az anyanyelvi nevelés során a magyar nyelv szeretetének, megbecsülésének kialakítása, továbbá a természetes beszéd és kommunikációs kedv ösztönzése, fenntartása. Az óvodapedagógus feladatai:
Az értelmi képességek fejlesztésének feladatai: - érzékelés, észlelés, - emlékezet, - gondolkodás. beszéd és kommunikáció-fejlesztés. Minél több érzékszervre ható tapasztalatszerzést, megfigyelési lehetőséget biztosít a gyermekeknek. Sokoldalúan fejleszti az auditív, vizuális, taktilis érzékelésre épülő képességeket. Lehetőséget teremt a dolgok, jelenségek természetes környezetben, különböző tevékenységekben és élethelyzetekben való megfigyelésére és gyakorlásra. Mivel 3-6 éves korban a vezető szerep a látásé, ezért a vizuális funkciók fejlődését fokozottan figyelemmel kíséri. Az önkéntelen figyelemtől és spontán emlékezettől a szándékos megfigyeléshez és emlékezetbe véséshez, majd felidézéséhez vezető utat sok játékos tevékenységgel segíti elő, az emlékezet, szándékos figyelem terjedelmét növeli. Fejleszti a képzeletet és fantáziát sok valós élmény nyújtásával, valamint mesehallgatással, és játék biztosításával. Nyitott, játékos helyzetek teremtésével többféle megoldás keresésére ösztönzi a gyermekeket. Az ingerek cselekvő és kísérletező jellegű feldolgozásával megalapozza a későbbi problémamegoldó gondolkodás kialakulásának feltételeit. A problémák változatos megfogalmazásával az egyéni válasz keresésére ösztönöz, mellyel a szabad önkifejezés (a kreativitás: érzékenység, eredetiség, átdolgozás, könnyedség, hajlékonyság, kidolgozás) lehetőségét teremti meg. Élménygazdag környezetet teremt, anyanyelvi játékokat szervez, amelyekben: Beszédszerve ügyesedik Beszédkedve erősödik Hallás, beszédhallása fejlődik Auditív ritmusa és emlékezete bővül Fonológiai kódoláshoz szükséges képességek megalapozódnak. Állandó lehetőséget biztosít a kérdéseknek-válaszoknak
A személyes példa, a helyes minta adása kiemelt jelentőségű.
3300 Eger, Vallon u. 4.
29
Benedek Elek Óvoda Helyi Nevelési Programja
Nyugodt, kiegyensúlyozott, szeretetteljes csoportlégkör kialakításával eléri, hogy a gyerekek szívesen és bátran beszélnek, kérdeznek a felnőttektől és társaiktól egyaránt. A kommunikációs képességeiben gyengén fejlődő gyermekeket szükség esetén logopédiai, pszichológiai szakemberhez irányítja.
Sikerkritériumok: Vannak elemi ismeretei az őt körülvevő világról, felismer összefüggéseket. Probléma helyzetben törekszik a megoldás keresésére, szívesen kísérletezik Képes időrendiséget felállítani Néhány mesét, verset, mondókát képes emlékezetből felidézni Képről mondatokban beszél Folyamatosan, összefüggő mondatokkal fejezi ki magát. Beszédének tagoltsága, hangsúlya, hanglejtése megfelel anyanyelvünk követelményeinek. Tud rövid történeteket, szöveget visszamondani Olyan szókinccsel rendelkezik, amely lehetővé teszi számára, gondolatainak érthető kifejezését Minden magán és mássalhangzót tisztán ejt.
V. AZ ÓVODAI ÉLET TEVÉKENYSÉGI FORMÁI 1. Játék „ Többet megtudhatsz másokról egy óra játék, mint egy év beszélgetés alatt”Platón
Célja: A külső világról szerzett ismeretek, tapasztalatok átélése, újabb tapasztalatok szerzése, a társas együttélés szabályainak gyakorlása. Óvodapedagógus feladatai: Biztosítja a játékhoz szükséges nyugodt, kiegyensúlyozott légkört, ami elősegíti az önfeledt, élményben gazdag játékot. Mindehhez megteremti a megfelelő helyet, időt és eszközöket, melyek segítik a hosszantartó és zavartalan játékfolyamatot. Tudatos jelenlétével biztosítja a szabad játék lehetőségét. Indirekt módon irányítja a játékot, konfliktusok megoldásában szükség szerint vesz részt. Elérhetővé teszi a játékeszközöket, lehetőséget teremt a játék szituációknak megfelelő teremrendezésre, „kuckósításra”. A játék során éljen együtt a gyermekekkel, élvezze a játék fordulatait, a játékban játszótársként is szerepet vállalhat. Játék közben metakommunikatív megnyilvánulásokkal, bátorító óvónői válaszokkal ösztönzi a gyermekek beszédét és a gondolkodását. Törekszik arra, hogy minden gyermek játéka az egyéni képességeknek a legfejlettebb szintjén bontakozzon ki.
3300 Eger, Vallon u. 4.
29
Benedek Elek Óvoda Helyi Nevelési Programja
A napirend folyamatában biztosítja a szabad játék túlsúlyának érvényesítését. Alkalmazza az értő figyelem módszerét, amely magába hordozza az empátia képességét és a gyermek tiszteletét. Kibontakoztatja a gyermeki fantáziát, egyszerű, alakítható játékszerekkel élményt biztosít a különböző játékformákhoz, ötleteket, lehetőségeket, helyzeteket teremt a sokszínű játékhoz. Megismeri a gyermekek érzelmeit, élményeit, képességeit, ismereteit, szociális hátterüket és ezek alapján megtervezi a fejlesztés módját. Az egyéni fejlesztéshez játéktárat alakít ki, melyet gyermekre tervez. Motiváljon mesével, elbeszéléssel, kirándulásokkal, művészeti élményekkel (színház, bábszínház), hogy kellőképpen érdeklődők legyenek dramatizálásra, bábozásra. Megteremti a feltételeit a bábozásnak és dramatizálásnak, a jelmezek, kellékek, díszletek biztosításával, szabadon hozzáférhetőségével, hogy irodalmi élményeiket szabadon választott módon közvetlenül feldolgozzák. Biztosítja a gyakorló játékhoz szükséges eszközöket, a cselekvések többszöri megismétlésének lehetőségét, amely a gyermeknek örömet szerez. Bővíti a mozgásos szabályjátékokat, amelyeket a gyermekek szabadban és udvaron is játszhatnak. Motiválja a gyermekeket az önálló játéktervezésre, szabályalkotásra és szerepek vállalására. Megteremti a szerepjátékhoz szükséges élethelyzeteket, biztosítja a szereppel való azonosulás lehetőségét, a képzelőerő kibontakozását, a kapcsolatteremtést, a szociális kapcsolatok erősítését, és a közösségi magatartási formák kialakulását. Segíti a gyermeket abban, hogy a barkácsolás során elkészített eszközöket játéktevékenységükben felhasználják Megismerteti a gyermekeket, a népművészettel, népszokásokkal, népzenével, táncokkal kapcsolatos népi játékokkal. Segíti a játék szabályainak megértését és betartatja azok alkalmazását. Betartatja a játékszerekkel és az együtt játszással kapcsolatos elemi magatartási szabályokat.
Óvodapedagógus feladatai: SNI szükségletű gyerekeknél Biztosítja az egyéni bánásmóddal a szocializációs kapcsolatok kialakítását Segíti a szenzomotoros mozgások fejlődését Kialakítja a fejlettségének megfelelő szabálytudatot Fejleszti a játék adta lehetőséggel személyiségét Sikerkritériumok: Örömmel, önfeledten játszik Képes élményei eljátszására Szívesen vállal szerepet, részt vesz a szerepek elosztásában Képes hosszú ideig részt venni egy-egy játékban Képes egyéni ötlet alapján építeni, konstruálni, bonyolult építményeket képes létrehozni, lemásolni A játékszabályokat, viselkedési normákat betartja Kreatív játékötletei vannak 3300 Eger, Vallon u. 4.
29
Benedek Elek Óvoda Helyi Nevelési Programja Képes megérteni és elfogadni játszótársai elgondolását
2. MESE-VERS „Az arc, a test, a lélegzet: a szív mutatója. A hang, a hangszín, az akaraté.” (Tatiosz) Célja: Óvodásaink nyugodt, élmény gazdag, harmonikus fejlődésének elősegítése, a magasabb rendű érzelmek kibontakoztatása, az életkori és egyéni sajátosságok figyelembe vételével. A gyermekirodalmon keresztül, a belső képvilág megformázása és az élményfeldolgozás biztosítása. Az anyanyelvi kompetenciák megalapozása. A művészeti alkotások iránti fogékonyság kialakítása. Más népek gyermekirodalmából is meríthetünk, ezzel segítve a gyermekek beilleszkedését. Óvodapedagógus feladatai: A gyerekeknek megmutatja a mese és vers varázsát, bűvöletét a szép beszédet úgy, hogy gyönyörködtessen, érzelmeket váltson ki, élményt biztosítson és a gyermek verbális-nonverbális kifejezési módjait fejleszti. A magyar gyermekköltészet, a népi, dajkai hagyományok gazdag változatos módon állítja össze. A klasszikus és kortárs irodalmi műveket megismerteti az óvodás korú gyermekkel. A mese, vers kiválasztásánál, a törzsanyag összeállításánál figyelembe veszi a gyermekek fejlettségét, a csoport képességeit. Fokozatosan jut el az egyszerű gyermek és állattörténetektől a láncmeséken át a bonyolult szerkezetű tündérmesékig. Lehetőséget biztosít az irodalmi élmények átélésére, ezért megteremti a dramatizálás, bábozás, barkácsolás és egyéb tevékenységek feltételeit. Megvalósítja a komplexitást szemléletes bemutatással, élményszerű előadással, a metakommunikáció eszközeivel. Kialakítja a mese befogadásához szükséges nyugodt, meghitt óvodai légkört (pl.: párna, szőnyeg, csengő, gyertya…). Lehetőséget teremt a könyv iránti érdeklődés kibontakozatására, és a könyvvel való helyes bánásmód elsajátítására. (pl.: könyvtárlátogatás) Alkalmat biztosít a gyermek saját vers és mese alkotására, ezzel segíti a gyermeki önkifejezést és kreativitást. A meséken keresztül találkozik olyan erkölcsi magatartásmintával, amellyel azonosulni tud, amely segíti a gyermeket a világ megértésében; hogy a jó mindenkor elnyeri méltó jutalmát, a rossz, a gonosz legyőzhető. A gyermek mesehallgatás során feloldást kap félelmeire szorongásaira. Óvodás korban a mesék által megélt élmények felnőttkorban személyiségformáló erővé válhatnak.
3300 Eger, Vallon u. 4.
29
Benedek Elek Óvoda Helyi Nevelési Programja Mindig legyen kéznél egy csipetnyi humor, hogy létrejöjjön a szorongásoktól mentes, derűs közeg, amelyben természetessé válik a beszéd, a mimika, a gesztus, a hang, a testbeszéd, testnyelv. Sikerkritériumok: Szókincs bővülése. Mesék, történetek kitalálására, elmondására képesek, dramatizálnak. Mondókák, versek, mesék szövegismeretével a memória fejlődése. A helyes beszéd kialakulása. Érzelmi életük gazdagodása. Metakommunikációjuk fejlődése. Pozitív érzelemmel kötődnek az irodalomhoz. A pozitív viselkedésformákat megismerik. A valóság és a mesevilág megkülönböztetésére képesek. Figyelmük fejlődik. Gondosan bánnak a könyvekkel. Folyamatosan, összefüggő mondatokkal fejezik ki önmagukat.
3. ZENEI NEVELÉS A zene komplex személyiségfejlesztő hatásáról „ ...a zenével nemcsak zenét tanulunk...az ének felszabadít, bátorít, gátlásokból, félelmekből kigyógyít. Koncentrál, testi, lelki diszpozíción javít, munkára kedvet csinál, alkalmasabbá tesz, figyelemre, fegyelemre szoktat...Fejleszti a közösségi érzést. Kifejleszti a csírájában minden emberben meglévő zeneérzéket, s ezzel megadja a zenei műveltség alapját, amivel azután szebbé, gazdagabbá teszi egész életét.” célja: A közös éneklés, közös játék felfedeztetésével komplex személyiségfejlesztés, a gyermekek zenei ízlésének formálása, továbbá a zenei anyanyelv megalapozása zenekedvelő emberek nevelése, elsősorban a néphagyományokon alapuló zenei anyaggal, klasszikus- és kortársművekkel, melyek hatást gyakorolnak testi és szellemi fejlődésükre, gazdagítják érzelemvilágukat, megalapozzák zenei ízlésüket és mozgáskultúrájukat esztétikai, művészeti értékek befogadására nevelés Óvodapedagógus feladatai:
biztosítja a gyermekek anyanyelvi és zenei képességeinek fejlesztését mondókákkal, népdalokkal, énekes gyermekjátékokkal válogatja a zenei- és mozgásanyagot, igényesen -, a gyermekek érdeklődésének és képességeinek megfelelően elsősorban a klasszikus zene és a népzene anyagából válogat, kiegészítve a kortárs művészeti alkotásokkal formálja megismerteti a gyermekekkel a különféle hangszereket a gyermekek zenei ízlését, esztétikai fogékonyságát, mozgáskultúráját az ünnepekhez kapcsolódó szokásokat, dalokat, zenéket megismerteti, a hagyományok ápolására törekszik
3300 Eger, Vallon u. 4.
29
Benedek Elek Óvoda Helyi Nevelési Programja
Mivel az ének-zene örömet nyújt, a gyermekek szívesen vesznek részt benne akár kötött, kötetlen, illetve egyéni formában is szervezi.
Az óvónő nyugodt légkörben, változatos módon kelti fel a gyermekek érdeklődését: a mozgás, a hang odacsalogatja az érdeklődő gyermekeket, míg a többiek messziről figyelik a dalt, nézik a mozgást. A népi dalos játékokkal az óvónő közvetlen kapcsolatot teremt az egyes gyermekekkel (egyéni bánásmód), megismerje hallása, mozgása fejlettségét, kiejtése tisztaságát, éneklő, játékos kedvét vagy visszahúzódását. A dal, zene alkalmazásával nemcsak megszépíti, megszínesíti a gyermeki hétköznapokat, hanem lehetőséget ad érzelmeik intenzív kiélésére, fogékonnyá teszi a gyermekeket a „szép” befogadására. Érzékelteti a gyermekekkel, hogy a zene által kifejezhetjük és közvetíthetjük érzelmeinket: esztétikai élmény részesei lehetünk, akár előadóként, akár hallgatóként éljük át a dal, a zene gyönyörűségét. Mondókázással, dalos játékok játszásával lehetőséget teremt a gyermekek nyelvi képességeinek fejlesztésére is. A kisgyermekek zenei tevékenységeiben a mozgás és a zene együtt jár, ezért az óvónő az anyag kiválasztása során a szöveg tartalmára, a dallamokhoz, mondókákhoz tartozó játékokra és mozgásformákra is figyelmet fordít. Anyagválasztásában ünnepi és alkalmi dalok is szerepelnek. Az énekelgetés a befogadás időszakában főleg érintéses, ölben énekelhető dalokkal, mondókákkal kezdeményez.. Későbbi anyagválasztásában megjelenik a játékos, utánzó mozgás, egyszerű szerepcsere. A nagyobbaknál az egyszerű körjátékokat bonyolultabb mozgásokkal bővíti (taps, visszafordulás, páros körben járás). Megjelennek a szerepcserélő, sorgyarapító és egyszerű párválasztó játékok. fejleszti a zenei emlékezetet és belső hallás alapján a zenei alkotó képességet. Fejleszti a gyermekek zenei képességeit a környezetükben található tárgyak és hangszerek alkalmazásával. Zenehallgatásra játékdalokat, mese jellegű, vidám hangulatú népdalokat énekel, vagy rövidebb dalt adhat elő hangszeren.
A program törzsanyaga Kodály Zoltán útmutatásai alapján Forrai Katalin által összeállított óvodai ének-zenei anyag alapjaira építi. Zenehallgatási anyag megválasztásánál figyelembe veszi a nemzetiségi, etnikai kisebbségi nevelés esetében a gyermekek hovatartozását is.
Óvodapedagógus feladatai: SNI szükségletű gyerekeknél Segíti a felszabadult, örömteli éneklést fejleszti az együttműködést a közös éneklés kapcsán formálja, terepautálja a zenével ritmikus mozgásformával a mozgását fejleszti
Sikerkritériumok:
3300 Eger, Vallon u. 4.
29
Benedek Elek Óvoda Helyi Nevelési Programja ♪
A közös éneklés, zenehallgatás örömet jelent számára
♪ ♪
Tud néhány, helyes szövegkiejtéssel egyedül is énekelni Tud dallam vagy ritmus motívumokat egyénileg visszaénekelni, visszatapsolni Örömmel, irányítás nélkül játszik néhány dalos játékot Tud társaival térformákat alakítani Egyszerűbb tánc megtanulására is képes A zenei fogalompárokat megkülönbözteti Megkülönbözteti az egyenletes lüktetést a dal ritmusától, tudja mindkettőt mozgással, járással, tapssal a dalból kiemelni Ismeri a népszokásokhoz kapcsolódó dalokat, dalos játékokat Képes egyszerű hangszerek használatára Szívesen hallgat hangszeres zenét is
♪ ♪ ♪ ♪ ♪ ♪ ♪ ♪
4. ÁBRÁZOLÁS – VIZUÁLIS KULTÚRA „Kisgyermekem nézzél csak szerteszét, éretted van itt minden ami szép” Várnai Zseni
Célja: Az örömteli cselekvés és igény kialakítása az alkotásra, önkifejezésre, sz esztétikai élmények befogadására. A gyermeki személyiség fejlesztése népművészeti elemekkel, esztétikus tárgyi környezettel. Óvodapedagógus feladatai: o biztosítja az állandó vizuális élményt ( természeti és társadalmi lehetőségekkel, tapasztalatokkal. o Együtt fedezi fel az óvónő a gyerekekkel a természet csodáit. o Biztosítja a szabad, zavartalan játékot, a párhuzamos ábrázoló tevékenység lehetőségével. o Az egész nap folyamán biztosítja a helyet, bemutatja az eszközök használatát, a különböző vizuális tárházát és lehetőséget ad a használatos eszközök gyerek közelben tartásával. o Ismertesse meg a helyi- és néphagyományokat. o Fektessen hangsúlyt az egyéni képességek fejlesztésére: tehetséggondozás, felzárkóztatás o Nyújtson lehetőséget az eltérő kultúrához tartozó sajátos szín- és formavilág megelevenítéséhez o Lehetőséget adjon, hogy a gyerekek az érési ütemüknek megfelelően fejezzék ki önmagukat. o A gyerekkel közösen a gyermeki alkotások felhasználásával alakítja ki az évszakok, jelesnapok, egyéb tevékenységek (pl.projekt) az esztétikum belső környezetét. Méretében, magasságában, színvilágában alkalmazkodik a gyerek érzelemvilágához.
3300 Eger, Vallon u. 4.
29
Benedek Elek Óvoda Helyi Nevelési Programja o Technikákkal ismertet meg és anyagokat használ fel, melynek során minden érzékszervre hatóan ismertet meg, azok tulajdonságait, azok felhasználhatóságát. Óvodapedagógus feladatai: SNI szükségletű gyerekeknél a térben létező világ, síkban való átfordításának bonyolult műveletét fejleszti sikerélményhez juttatja az ábrázoló tevékenységen keresztül együttes cselekvés kialakítására ösztönzi segíti a gyermek téri-, formai-, és színképzésének kialakulását fejleszti finom mozgását, koordinációját. Sikerkritériumok:
Képes élményeit, elképzeléseit vizuálisan is megjeleníteni az óvódáskor végére. Ismeri a különböző technikákat és azokat szívesen- örömmel alkalmazza. Vizuális észlelése, megfigyelése, emlékezete, térlátása, korának megfelelő. Helyesen fogja és használja az ábrázolás eszközeit. Alkotás közben ügyel környezete és saját maga tisztaságára. Vizuális látásmódja képessé tegye őt arra, hogy rácsodálkozzon a képre, kreativitása képessé tegye őt a szabad önkifejezésre.
5. TESTNEVELÉS-MOZGÁS CÉL „Aki jól mozog, tisztán beszél, és aki tisztán beszél, az erősen gondolkodik” Vekerdy T. Célja: A gyermekek testének, személyiségének és az idegrendszerének fejlesztése, az egyéni szükségletek, képességek figyelembe vétele. A rendszeres mozgás tevékenységgel kedvezően befolyásolni a szervezet növekedését és fontos szerepet játszani az egészség megóvásában. Harmonikus, összerendezett, fegyelmezett, nagy és kismozgás kialakítása
Óvodapedagógus feladatai:
Az óvónő a testnevelés foglalkozást tervszerűen felépítve, eszközökkel vagy eszköz nélkül, lehetőség szerint szabad levegőn vagy teremben tartja.
A gyermekek fejlettségéhez igazodó feladatrendszerbe, integrált játékok gyakorlásával teszi vonzóbbá.
A mozgások kombinációira lehetőséget adó játékokat alkalmaz.
Heti egy-két alkalommal, kötött formában egyéni szükségleteket, képességeket és a fokozatosságot figyelembe véve valósítja meg.
3300 Eger, Vallon u. 4.
29
Benedek Elek Óvoda Helyi Nevelési Programja Fejlesztés területei: o erő o állóképesség o gyorsaság
fejlesztésével
o a légző és keringési rendszer teljesítőképességének növelése o a csont és izomrendszer teherbíró képességének fejlesztése Az egészség megőrzését, megóvását biztosítja.
o
o Felerősíti és kiegészíti a gondozás és az egészséges életmódra nevelés hatását. o A mozgás kultúra fejlesztése mellett segíti a térben való tájékozódást, a helyzetfelismerést, a döntést, alkalmazkodóképességet. o prevenciós feladatok elvégzését különös tekintettel a: nagymozgások egyensúlyérzék finommotorika szem-kéz, szem-láb, koordináció
fejlesztése
testsémafejlesztés percepció fejlesztés Óvodapedagógus feladatai: SNI szükségletű gyerekeknél Az óvónő a hallássérült gyerek esetében, a feladatot bemutatja, vagy bemutattatja illetve gyakorlás közben közvetlen személyi kontaktust hoz létre.
Az óvónő a látássérült gyermek esetében egyénileg mutatja be a feladatot.
Mozgássérült gyerek esetében korlátozottság mértékétől függően végezteti el a feladatot, rendszeres gyakorlási lehetőséget biztosít a tanult mozgásformák rögzítéséhez
szükség esetén speciális eszközöket alkalmaz..
a képességeihez mérten biztosítja a mozgás lehetőségét fejleszti a gyermek csont-, és izomrendszerét alakítja mozgáskoordinációit, testi képességeit mozgásos tapasztalatai során fejleszti környezetével való kapcsolatát
3300 Eger, Vallon u. 4.
29
Benedek Elek Óvoda Helyi Nevelési Programja
Sikerkritériumok:
Szívesen és kitartóan vesznek részt a mozgásos tevékenységekben.
A gyakorlatokat pontosan és kitartóan végzik.
Motoros képességeket fejleszt. életkori szinten kialakultak.
A finom koordinációi /életkoruknak megfelelően/kialakult
A gyermekek állóképessége, edzettsége koruknak megfelelő.
Nagymozgások területén a. Járás: a gyermek képes a járás alakzatait /előre-hátra/ változott körülmények között is alkalmazni, tempóváltoztatás után is tud ütemesen járni. b. Futás: természetes kar és láb „munkával” fut, akadályt is át tud ugrani, képes irány és tempóváltásra. c. Kúszás-mászás: talajon illetve változott körülmények között is képes a kúszás-mászás technikájának alkalmazására. d. Ugrás-szökdelés: zárt lábbal képes előre-hátra szökdelni. -
Egyensúlyozás: rézsútos padon, illetve változott körülmények képes az egyensúlyozásra.
-
Finommotorika:
között is
A fogóizmok ereje, finommozgása meghatározó az írás tanulásakor. A gyermek legyen képes a finomabb, apróbb mozgások kivitelezésére. -
Szem-kéz, szem-láb koordináció: Mozgását képes legyen koordinálni, tekintettel a szabályok betartására. Mozgásformákat kisméretű eszközökkel is el tudja végezni.
-
Testséma: Testrészeiket és az oldaliságot ismerjék.
-
Percepció: a. Tudjanak a térben tájékozódni, saját és mások testének viszonylatában is. b. Síkban is tájékozódjanak.
-
Ismerik és betartják a mozgásos játékok szabályait.
-
Néhány mozgásos játékot irányítás nélkül is tudnak játszani!
3300 Eger, Vallon u. 4.
29
Benedek Elek Óvoda Helyi Nevelési Programja
5. KÜLSŐ VILÁG TEVÉKENY MEGISMERÉSE Célja: A gyermekek életkoruknak megfelelő, sok érzékszervet érintő tapasztalatokat szerezzenek. Környezettudatos magatartás kialakítása, természetvédő és szerető emberré váljanak Pozitív érzelmi viszony kialakítása az őket körülvevő természeti és társadalmi környezettel, családdalKörnyezetünk mennyiségi, formai, kiterjedésbeli összefüggéseinek felfedezése, megtapasztalása játékos formában alkalmazása tevékenységeiben.
Óvodapedagógus feladatai: Az óvodapedagógus biztosítja a gyermekek számára hogy spontán és szervezett módon, közvetlenül, természetes környezetükben szerezzenek tapasztalatokat és ismereteket (kirándulások és séták, kísérletek során). Lehetőséget teremt a természet szépségeinek megláttatására a közös rácsodálkozás örömével. Törekszik a környezetvédelem és a környezettudatos magatartás helyes szemléletének kialakítására és gyakorlására, tevékenységek során megismerteti a gyerekeket a környezetvédelem alapjaival: (szelektálás, energiatakarékosság, hulladékkezelés) Tapasztalatokat nyújt a mennyiségek és számok, relációk körében. A csoportszoba berendezésével lehetőséget teremt a közvetlen megtapasztalásra: élősarok elhelyezése, állatok és növények gondozása Elegendő alkalmat, időt, helyet biztosít a biztonságos életvitel szokásainak kialakításához. Segítse elő a gyermek önálló véleményalkotását, döntési képességeinek fejlődését, a kortárs kapcsolatokban és a környezet alakításában Az udvar kialakításával, elrendezésével minden óvodában a lehetőségeinkhez mérten teremt különféle helyszíneket a megtapasztalásokhoz. Szülői igények alapján biztosítja az erdei táborokon való részvételt. Rendszeres óvoda környéki sétákkal, kirándulásokkal megismerteti a helyet, ahol élnek. Ezekkel az ismeretekkel és a nemzeti ünnepre szervezett tevékenységekkel segíti elő a szülőföldhöz való kötődés kialakítását. Városi és az óvoda környékén tett séták alkalmával nyújt olyan ismereteket, tapasztalatokat, amelyek melyek a gyermekek biztonságos eligazodáshoz, tájékozottságához szükséges.
3300 Eger, Vallon u. 4.
29
Benedek Elek Óvoda Helyi Nevelési Programja Gyakoroltatja az elemi közlekedési szabályokat, megismerteti a gyermekeket a közlekedési eszközökkel. Óvodapedagógus feladatai: SNI szükségletű gyerekeknél a környezettel való pozitív kapcsolatát erősíti segíti, hogy rácsodálkozzon a természet szépségeire saját testi képességeit megismerteti, megtapasztaltatja
A környezeti nevelés nagyobb témakörei: ۩ A család ۩ Az óvoda szűkebb és tágabb környezete ۩ Testünk, egészségvédelem ۩ Évszakok ۩ Élő és élettelen környezet ۩ Közlekedés ۩ A Természet ünnepei, hagyományőrzés ۩ Természet és környezetvédelem A Gyermeklánc óvoda a kompetencia programcsomag alapján négy őselem (tűz, víz, levegő, föld) köré építi tevékenységeit.. A környezet megismerésének témakörei átszövik a többi nevelési területet, összefüggnek velük. Az óvodapedagógus a témakörök feldolgozásánál ezekre az összefüggésekre épít. Sikerkritériumok:
Különbséget tesz évszakok, napszakok között, ismeri jellemző jegyeiket.
Ismeri környezete növényeit, állatait. Részt vesz a gondozásukban, természetvédelemben
Környezetéről elemi ismeretekkel rendelkezik, tudja lakcímét, szülei, testvérei nevét, foglalkozását, saját születési idejét, helyét, óvodájának nevét.
Ismeri és betartja környezetének legfontosabb közlekedési szabályait, a városban lévő nevezetességek közül korának megfelelően tájékozott.
Ismeri a színeket, azok világosabb és sötétebb árnyalatait.
Kialakulóban vannak azok a magatartásformák, amelyek a környezet megóvásához szükségesek.
A környezet változásainak megfigyelése nem képzelhető el matematikai alapismeretek nélkül. Feladatok:
3300 Eger, Vallon u. 4.
29
Benedek Elek Óvoda Helyi Nevelési Programja
A gyermekek matematikai érdeklődésének felkeltése érdekében biztosítson inger gazdag környezetet
Az elemi ok-okozati összefüggések felismertetése, megtapasztalása
Logikus gondolkodás megalapozása
A matematikai tartalmú ismeretek megszerzése minél több érzékszerv bevonásával, a problémahelyzetek megoldása padig cselekvő részvétellel történjen
A gyermekek képesek legyenek személyek és tárgyak összehasonlítására, szétválogatására, különféle tulajdonságok és egyéb szempontok alapján
Tegye képessé a gyerekeket szabályok felismerésére, megnevezett mennyiségi tulajdonságok szerint, mérési, összemérési feladatot végezni.
Teremtsen alkalmat a geometria körében történő szerzéséhez, végeztessen tevékenységeket a tükörrel
A játék során spontán matematikai helyzetek kialakítására törekedjen
A matematikai problémák és feladatok megfogalmazása minden esetben a gyermekek számára érthető legyen és kövesse a gyermeki logika sajátosságait.
tapasztalatok
Sikerkritériumok: A gyermek probléma megoldó készsége életkorának megfelelő Két kiterjedést vagy mennyiséget egymással egyenlővé, ugyanannyivá tenni, vagy valaminél kevesebbet többet, kisebbet, nagyobbat létrehozni. Felismeri a sorba rendezés logikáját, folytatni tudja legalább 3 elemszámig Helyesen használja a tő és sorszámneveket Tud 10-es számkörben bontani, részhalmazokat egyesíteni Helyesen használja a térbeli viszonyokat kifejező szavakat A tárgyakat legalább 10-ig meg tudja számlálni, össze tudja hasonlítani mennyiség, nagyság forma, szín szerint.
8. MUNKA Célja A gyermeki munka megszerettetésén keresztül olyan készségek, tulajdonságok kialakítása, amelyek pozitívan befolyásolják a gyermekek közösségi kapcsolatát, kötelesség teljesítését. 3300 Eger, Vallon u. 4.
29
Benedek Elek Óvoda Helyi Nevelési Programja
A munkavégzés folyamatában természetes módon fejlődjön szociális magatartásuk, társas kapcsolataik, cselekvő tapasztalással a gyermeki személyiség, attitűdök fejlesztése, saját és mások elismerésére nevelés Tanulják meg az eszközök célszerű használatát, kialakulnak a munkavégzés, munkaszervezés képességének alapjai, fejlődik kitartásuk, felelősségérzetük, önértékelésük. Óvodapedagógus feladatai:
Az óvónő megtanítja a gyerekeket a munkatevékenységek elvégzésére. Minden fajta munkában és minden korcsoportban megteremti az önálló munkavégzés lehetőségét. Biztosítja a munka állandóságát és folyamatosságát.
Az alábbi munkatevékenységek lehetőségét teremti meg: saját személyükkel kapcsolatos munkák: önkiszolgálás testápolás étkezés öltözködés naposi munka alkalomszerű megbízatások: növénygondozás udvartakarítás környezet rendjének megőrzése lehetőség szerint: környezettudatos viselkedés megalapozását segítő munkák, szelektív hulladékgyűjtés, komposztálás, növények, kert ápolása és az állatok gondozása, etetése Évszakokhoz kapcsolódó munkajellegű tevékenységek: szüret, gyűjtő munka
A munka a napi tevékenység természetes részét alkotja. /óvodapedagógus, dajka mintaadásával/ Az óvónő megteremti a gyermekek számára a képességükhöz mért munkalehetőségeket. Biztosítja a legalkalmasabb eszközöket/minőség,mennyiség, méret/ rászoktatja a gyermekeket hogy tartsák azokat rendben. A gyermekek érezzék hogy munkájukat igénylik és számon tartják. Az óvónő tegye lehetővé hogy a gyermekek az általuk különösen kedvelt munkafajtákban egyéni tempójukban elmélyedhessenek, elegendő idő biztosításával. Érje el hogy a gátlásos, visszahúzódó gyermekeket is bevonja a munkába. Segítse a szülőket, hogy vegyék komolyan, tartsák tiszteletben gyermekük munkáját, megbízatását, legyenek segítségére annak elvégzésében. A munkavégzés is tanulási folyamat, melyben a gyermekek kompetenciái fejlődnek személyes példaadással, konkrét pozitív motiválással.
3300 Eger, Vallon u. 4.
29
Benedek Elek Óvoda Helyi Nevelési Programja
A munkalehetőségek kialakításánál figyelembe veszi, hogy a gyermek a tevékenységét sikerként élje meg. A munkavégzés eredménye közös öröm legyen a gyerekkel.
Óvodapedagógus feladatai: SNI szükségletű gyerekeknél lehetővé teszi a közösséghez, csoporthoz való érzelmi kötődést kialakítja a saját magához viszonyított értékelés fontosságát tapasztalatot biztosít a munka értékéről, saját személyének fontosságáról, önbizalmát erősíti
Sikerkritériumok: a tevékenységekben aktívan részt vesz, érdeklődő, együttműködő a tevékenységet kérésre befejezi képes erőfeszítéseket tenni a problémahelyzetek megoldására ismeri a helyes viselkedés és cselekvés szabályait, ezeket betartja segít társainak, együtt érző a csoportért, a közösségért szívesen dolgozik önállóan, igényesen végzi a naposi munkát szívesen vállalkozik egyéni megbízatások elvégzésére örömmel vesz részt a növények, állatok gondozásában, környezetük alakításában, szépítésében ügyel saját személye és környezete rendjére
8. A TANULÁS Célja: Az óvodáskorú gyermek teljes személyiségének, kompetenciáinak fejlesztése cselekvő tapasztalással, az gyermeki tapasztalatokra építve, valamint felkészítés az élethosszig tartó tanulásra Óvodapedagógus feladatai Optimális tanulási környezet megteremtése, ahol az óvodapedagógus épít a gyermek meglévő ismereteire, tapasztalataira, képességeire, kíváncsiságára biztosítja a minden érzékszervre ható „sajátélményű” tanulást kísérletezéssel, tevékenykedtetéssel, mozgással, manipulálással párhuzamos tevékenységek szervezésével lehetővé teszi az egyidejű tapasztalatszerzést oalapoz a gyermek hozott ismereteire, aktuális élményeire, motivációjára alkalmazza a kooperatív tanulási módszereket, projektpedagógiát, élménypedagógia eszközeit, drámapedagógiát a tanulás megszervezése során mindig sikerélményhez juttatja a gyermeket biztosítja a problémahelyzetek sokoldalú megközelítését és támogatja az újszerű megoldásokat a gyerekekkel együtt csodálkozik a világra és élvezi a közös felfedezés örömét
3300 Eger, Vallon u. 4.
29
Benedek Elek Óvoda Helyi Nevelési Programja
ösztönzi az új kihívásokra a gyermekeket az ismeretszerzés (gyermeki) tartalmának meghatározásánál figyelembe veszi a gyermek befogadó s feldolgozó képességét, a valóságnak megfelelő képet nyújt minden tevékenységet tanulásnak tekint (szociális, kognitív, fizikai…) kihasználja a spontán tanulási lehetőségeket, buzdít alapoz a gyermeki kíváncsiságra (mintát biztosít) személyre szabott konkrét és pozitív értékeléssel segíti a reális énkép kialakulását a tanulási tevékenységet, folyamatot annak szellemében szervezi, hogy minden gyermek fejleszthető egyéni szükségleteknek megfelelően biztosítja az ehhez szükséges tárgyi feltételeket (megfelelő minőségű és mennyiségű, sokoldalúan felhasználható biztonságos eszközökben)
A játék folyamatában történik a műveltségtartalmak elsajátíttatása, amelyek egymásra épülve alkotják nevelésünk komplexitását. Óvodapedagógus feladatai SNI szükségletű gyerekeknél : a gyermeki kérdésekre, válaszokra és cselekvő tapasztalásra épülő ismeretszerzést fejleszti a gyakorlati probléma- és feladatmegoldást rendszeres gyakorlási lehetőségek biztosításával. egyéni bánásmóddal, a meglévő kompetenciákra építve segíti az ismeretszerzést fejleszti a gyermek irányított megfigyelését kiemelt feladat a speciális, egyénre szabott eszközök használatának kipróbálása, megtanítása, s ezek segítségével a tágabb és szűkebb környezet minél sokrétűbb megismertetése, és ily módon az életkornak megfelelő tapasztalatok megszereztetése, alkalmaztatása.
VI. AZ ÓVODAI ÉLET MEGSZERVEZÉSE 1.
SZEMÉLYI FELTÉTELEK
Az óvodai életben fontos szerepet játszik az óvodapedagógus személye, gyermekhez fűződő viszonya és a szakmai tudása. Az óvodapedagógusok pályán eltöltött ideje és szakmai megalapozottsága, tapasztalata segíti a nevelőmunkánk elvárható szakmai színvonalát. Az óvodapedagógus tulajdonságai:
Csapattagja a nevelőtestületnek
Csoportos párjával és dajkájával összhangban dolgozik Képzés, önképzés a jellemzője
3300 Eger, Vallon u. 4.
29
Benedek Elek Óvoda Helyi Nevelési Programja
Nyitott az aktualitásokra, innovációra
Személyisége derűs, kiegyensúlyozott, közvetlen
a gyermekek Családja elfogadja és nevelőtársnak tekinti
♥
Gyerekszerető, elfogadó
A dajka tulajdonságai:
Társ a gyermeknevelésben (óvodapedagógussal)
Segítőkész, mindig a gondoskodás jellemzi
Az óvoda környezetét rendben tartja, vagyonát védi
A gyermekről információt nem közöl, információkat bizalmasan kezel A gyermeknevelés pedagógiai-pszichológiai alapjaival tisztában van
♥
Személyisége derűs, kiegyensúlyozott, közvetlen Gyerekszerető, elfogadó
Biztosítjuk a sajátos nevelési igény szerinti környezetet, tárgyi és személyi feltételeket. Amennyiben a személyi feltételeink hiányosak, utazó gyógypedagógiai szolgáltatást igénylünk az arra kijelölt intézménytől.
3300 Eger, Vallon u. 4.
29
Benedek Elek Óvoda Helyi Nevelési Programja
Rendszerábra óvodavezet ő 1 fő
óvodavezető helyettes 1 fő
óvodatitkár 1 fő
tagóvoda vezető 1 fő
tagóvoda vezető 1 fő
1
1
óvodaped 7 fő
Konyhai kisegítő 1 fő
dajka 4 fő
3300, Eger, Vallon u. 4
óvodaped 7 fő
székhely óvez.hely vezető 1 fő
Konyhai kisegítő 1 fő
dajka 4 fő
óvodaped 7 fő
tagóvoda vezető 1 fő
Konyhai kisegítő 1 fő
dajka 4 fő
óvodaped 16 fő
Konyhai kisegítő 5 fő
dajka 8 fő
28
tagóvoda vezető 1 fő
óvodaped 15 fő
Konyhai kisegítő 5 fő
dajka 8 fő
Benedek Elek Óvoda Helyi Nevelési Programja 2. TÁRGYI FELTÉTELEK Az óvodák tárgyi feltételei az évek során, az önkormányzati finanszírozásnak és a pályázatoknak köszönhetően folyamatosan megújulnak, és a pedagógiai munkához szükséges minél jobb feltételeket igyekszünk biztosítani évek óta folyamatosan. A megfelelő feltételek fenntartásához az óvodavezető hatékony gazdálkodása mellett az óvodapedagógusok és dajkák tárgyi állagmegóvására is szükség van.
Az épületek folyamatos felújításával és az EKVI karbantartásával elmondhatjuk, hogy az óvodák épületei a „koruk” ellenére esztétikusan fogadják a gyermekeket.. Lakótelepi óvodáink és a Bervavölgyi óvoda is nagy terekkel rendelkezik, udvaraink jó lehetőséget adnak a gyermekek szabadtéri játékához és a levegőzéshez.
3. SZERVEZETI IDŐKERET Csoportok szervezése A Benedek Elek Óvoda és a tagóvodák csoportszervezése
Benedek Elek Óvoda 12 vegyes életkorú és 16 homogén csoport Maximum létszám: 27 fő Bervavölgyi tagóvoda 4 homogén
Gyermeklánc tagóvoda 4 homogén
Ovi-vár tagóvoda 8 homogén
Joó János tagóvoda 8 vegyes
A csoportok kialakításának szempontjai: Azonos életkornak megfelelő elvárások A szülői elvárásokhoz igazodás A választási lehetőség biztosítása A testvérek együttes nevelése A pedagógus személyének választási lehetősége életkortól függetlenül A családi minta leképezésének lehetősége
3300, Eger, Vallon u. 4
28
Benedek Elek Óvoda Helyi Nevelési Programja Napirend
A napirend kialakításának szempontjai: A gyermek legfontosabb tevékenységének a kiegyensúlyozott játéknak a folyamatos, mindent átszövő megvalósítása A 3-7 éves korosztály életkori sajátosságainak figyelembe vétele A különböző óvodai programhoz kapcsolódó működési feltételek biztosítása Az iskolára felkészítés elősegítése Az óvodai színes, de zavartalan élet megvalósítása A szülői elvárások kielégítése A különböző tevékenységek (gondozás, munka, tanulás) rugalmas megvalósítása a játék folyamatában
JÁTÉK gondozás tízórai ebéd uzsonna
egyéni fejlesztés
mese alvás pihenés
játékos tanulás
udvari játék séta, kirándulás testnevelés
rendezvények ünnepek hagyományok
naposi munka, önkiszolgálás
JÁTÉK
3300 Eger, Vallon u. 4.
29
Benedek Elek Óvoda Helyi Nevelési Programja Ünnepek, hagyományok
Ünnepek Farsang Március 15. Húsvét Anyák napja Gyermeknap Pünkösd Mikulás Karácsony
Hagyományok Születésnapok Föld napja Népmesei nap Évzáró Szüret Sportnap Költészet napja Művészetek napja
VII. AZ ÓVODAI GYERMEKVÉDELMI FELADATAI Célja:
VIII. AZ ÓVODA KAPCSOLATRENDSZERE
Célja: A belső és külső kapcsolatok erősítése, a gyermekek hatékony nevelésének érdekében. Az óvodai munkánk megismertetése, egyben tájékozódás az óvodával kapcsolatos elvárásokról
Óvodapedagógus feladatai: A család és óvoda kapcsolatának erősítése Segíti a gyermek beilleszkedését Megismerteti az óvoda alapdokumentumait: SZMSZ, HNP, IMIP Közös gondolkodás kialakítása a gyermeknevelésben Lehetőséget teremt a párbeszédre szülői értekezletek, fogadóórák, napi beszélgetések, nyílt napok és kirándulások alkalmával. Szülői közösség munkáját igénybe veszi és kéri véleményüket az óvodát érintő fontosabb ügyekben A családot érintő problémák esetén lehetősége szerint segítséget nyújt
3300 Eger, Vallon u. 4.
29
Benedek Elek Óvoda Helyi Nevelési Programja
Az iskolaválasztásban lehetőséget biztosít az iskolák választékának megismerésére Egyéb kapcsolatokat alakít ki: A bölcsődei munkát néhány alkalommal megtekinti A tanítókkal és iskolákkal kapcsolatot tart fenn Tájékozott városi iskolák munkájában, lehetőség szerint folyamatosan nyomon követi az ott folyó munkát, az iskolába lépés formáit A Nevelési Tanácsadóval állandó munkakapcsolatban van A Logopédiai felmérésekre, kéri a szülő beleegyezését és folyamatosan megbeszéli a gyermek beszédfejlődésének fázisait Biztosítja a védőnő számára a szűréseket Az óvoda orvosát és fogorvosát felkeresi a gyermekekkel az előre egyeztetett időpontban Megkeresi és leszervezi városi kulturális programokon a gyermekek részvételét Szükség esetén segíti a Családsegítő Intézet munkatársait A Fenntartó Önkormányzat elvárásaival tisztában van Ötleteivel, véleményével, adminisztrációs munkájával segíti és támogatja az Oktatási, Kulturális, Sport és Ifjúsági Iroda oktatási elképzeléseit Az ANTSZ előírásait betartja és betartatja. Sikerkritériumok:
A szülők elégedettségének elérése A szülői-nevelői kapcsolat erősítése A gyermekek fejlesztésének erősítése szükség szerint Az óvodai élet színesítése a kulturális intézményekkel A családias légkör kialakításának biztosítása Sikeres működés elősegítése a külső kapcsolatok ápolásával
IX. SAJÁTOS NEVELÉSI IGÉNYŰ GYERMEKEKRE VONATKOZÓ SPECIÁLIS ELJÁRÁSOK Évnyitó szülői értekezleteinken rendszeresen tájékoztatást adunk a szülőknek az integrált nevelésre vonatkozó főbb tudnivalókról, az erre vonatkozó eljárási szabályainkról. Fokozott figyelmet fordítunk az újonnan felvett gyermekek esetleges problémáinak feltárására, a nevelési tanácsadó, majd a szakértői és rehabilitációs bizottság bevonásával közreműködünk a sajátos igények mielőbbi feltárásában. Tájékoztatjuk a szülőket, hogy integrált nevelésben abban az esetben vehet részt gyermekük, ha optimális fejlődését ez a forma biztosítja leginkább, ezt a szakvélemény megállapítja. Helyhiány esetén elsőbbséget élveznek az óvodába már a sérülés megállapítása előtt felvett gyermekek. A helyhiányt az óvoda vezetője saját jogkörében írásban 8 napon belül jelzi a szakértői és rehabilitációs bizottság felé. A gyermekek csoportba való beosztásakor tartózkodunk a sajátos nevelési igényű gyermekek elkülönítésétől. Az egy csoportban elhelyezett gyermekek
3300 Eger, Vallon u. 4.
29
Benedek Elek Óvoda Helyi Nevelési Programja irányszáma 1-5 fő, a mindenkor számot éves munkatervünk mellékleteként határozzuk meg, erről az óvodai nevelőtestület meghallgatása után, a fogyatékosság típusát, a speciális igények mértékét figyelembe véve az óvodavezető dönt. Abban az estben, ha az integrált nevelésre javasolt gyermek a feltételek biztosítása után sem fejlődik megfelelően, illetve adaptációs készségei nem teszik lehetővé a többi gyermekkel való együttnevelést, 1-3 hónapos megfigyelési idő után ismételt szakértői vizsgálatát kérjük.
X. MELLÉKLETEK A pedagógiai program megvalósításához szükséges eszközök és felszerelések jegyzéke
3300 Eger, Vallon u. 4.
29
Benedek Elek Óvoda Helyi Nevelési Programja
3300, Eger, Vallon u. 4
28
Benedek Elek Óvoda Helyi Nevelési Programja
3300, Eger, Vallon u. 4
28
Benedek Elek Óvoda Helyi Nevelési Programja
3300, Eger, Vallon u. 4
28