BENEDEK ELEK Az adószedő
1
2
Benedek Elek
AZ ADÓSZEDÕ Regény a székely népéletbõl
3
A mű eredeti címe: Benedek Elek: A kollektor
A borító Huszka József grafikájának felhasználásával készült
ISBN 963 7138 94 3
Szerkesztés © Lazi Könyvkiadó, 2006
A Lazi Kft. kiadása www.lazikiado.hu e-mail:
[email protected]
A kiadásért felel: a kiadó ügyvezető igazgatója Lektor: Papp Csaba, Juhász Ferenc, Nagy Márta Tördelőszerkesztés: Szentmiklósi Csaba Tipográfia: Koha Kolett, Szilícium Grafika Felelős szerkesztő: Hunyadi Csaba Zsolt
Debreceni Kinizsi Nyomda Kft. Felelős vezető: Bördős János igazgató
4
Elsõ fejezet
AZ ELSÕ KAPUT Róka Marci, a falu táblása éppen háromszor terült el a sáros utcán, míg a faluházától a Talabér József házáig ért, olyan eszeveszett módra nyargalt. Talán ha sok időt nem veszít a három elterüléssel, még a házba is benyargal, így azonban, félretéve az illendőség reguláját, more patrio az ablakot kocogtatta meg mogyorófa pálcájával. — József uram! József uram! — No! — Hát mozduljon ki már a házból! Talabér József nem mozdult ki ugyan a házból, de amennyire tekintélyes potroha engedte, az ablakhoz sietett, hirtelen fölrántotta, s kérdőleg nézett a végig sáros emberen. Róka Marci meg méltatlankodva nézett föl Talabér Józsefre. Hogy adja a paraszt — akarta mondani, de lenyelte ez egyszer —, mintha nem is tudná, hogy mért nyargaltam hozzá ilyen eszem nélkül. Mármost csak azért sem szólok egy kukkot sem, míg ő nem kérdi. — No, megfogott a szavad? — szólalt meg Talabér dölyfösen. 5
— Hiszen az se volna a világ csudája, kollektor úr — felelé Marci élesen s a kollektor szót különösen megnyomva. — Mert hát — folytatá most Marci olyan hangon, mintha csak a mai nap nagy eseménye egészen az ő személyéhez volna kötve — úgy esett volna tulajdonképpen, hogy a voksolás megtörtént, s egy vótum többséggel a nemes község Talabér úr felé irányzódott volna a kollektorság tárgyában. (E cifra mondat mindenesetre becsületére válik egy táblásnak, s ékes bizonyítványt állít ki Marci mellett, hogy a faluházában felolvasott jegyzőkönyvek nem hangzottak el füle mellett ama bizonyos pusztában elhangzó szavak példájára.) Talabér József bármennyire is szeretett volna nyugalmat színlelni, mikor a Marci beszédéből kivette az egy vótum többséget, becsapta az ablakot, sokkal nagyobb hirtelenséggel, mint ahogy fölnyitotta volt, s Marci (aki most már mehetett isten hitével azon sároson, ahogy jött, nem volt rá több szükség) felelet helyett egy diadalordítást hallott, mely nagyon furcsán hangozhatott, mert Róka Marci az új kollektor házától a faluházáig vissza nemcsak, hogy nem futott, de tétova lépésekkel ment, meg-megállt, nagyokat kacagott, aztán ijedten nézett szét, nem látja-e valaki (még bolondnak tartanák!), s meg-megsuhogtatta mogyorópálcáját a levegőben, nyilván azzal a gondolattal, hogy azt se nagyon bánná, ha azt a pálcát véletlenségből nem a levegőben, de valakinek a hátán táncoltathatná meg. — Feleség! Elé a kaputot! 6
Kaputot!… S olyan ropogósan felkacagott Róka Marci, hogy csengett belé az utca. Mert ez volt a Talabér József diadalordítása szavakban fejezve ki: — Feleség! Elé a kaputot! Az első kaput… Fekete posztóból, városi szabó varrotta, ugyanaz, aki a tiszteletes úrnak dolgozik. Mert mesebeszéd az — azt mondja Talabér József —, hogy az ember teszi a ruhát, megfordítva van az igazság: ruha teszi az embert. Egy kollektor meg csak nem járhat olyan parasztosan, lájbiban, ingujjasan. Megilleti a kaput. Szentül megilleti. S mentségére legyen mondva Talabér Józsefnek, hogy ez az okoskodás nem a mai naptól datálódik, midőn a község bizodalma egy vótum többséggel feléje irányozódott. Hiszen, hogy többet ne mondjunk igazolásképpen, akkor nem is kiálthatta volna: — Feleség, elé a kaputot! Kész volt az a kaput kerek egy hónappal a választás előtt. Olyan titokban készült, hogy a szabón, Talabér Józsefen és a feleségén kívül csak a jó isten, aki mindent lát és tud, tudott a létezéséről. S még mielőtt elkészült, ki volt rá mondva a szentencia, mely halálos vala az esetben, ha József urat meg nem választják kollektornak. Ott veszett volna örökre a tulipános ládában, hacsak a József úr egyetlen fiából pap nem lesz, vagy talán éppen — kollektor. Most már, olvasóim, azt is tudják, hogy regényünk hősének nemcsak felesége, de fia is van. Egyetlen fia, kinek jövő sorsából egyelőre nem árulhatunk el töb7
bet, mint hogy akármilyen szép örökséget is hagyjon rá az apja, de egy kaputtal megrövidíti őt. Talabérné asszony lázas sietséggel nyitotta fel a tulipános ládát, szép gyöngéden kiemelte a kaputot, kétszer-háromszor megforgatta, egy kissé talán rajta is feledte a tekintetét, aztán megcsipegette ujjheggyel (pedig nem volt azon egy porszem nem sok, annyi se), s valóságos lelki gyönyörűséggel segítette bele férjét a drága portékába. Talabér a tükör elé állott, egy utolsót rándított a kaput nyakán, na meg egyet a potroha felett, s szép fekete bajszát megpöndörítvén olyanformán nyilatkozott, hogy így, amint most van, bátran felállhatna még a katétrába is. Mire Talabérné sietett megjegyezni, hogy már bizony tisztelet, becsület, de ilyen kaput még nem volt a tiszteletes úr hátán, s még királybírónak is beillenék abban. 20 pengő forint volt az ára, egy krajcárt sem engedtek abból! Talabér azonban annyira meg volt elégedve a kaputtal, de még inkább a mai nap eredményével, hogy kevesellte a 20 forintot, s botjával megkocogtatván a pádimentumot, jelentőségteljesen pillantott feleségére. — Duplán bejön az a 20 forint, feleség, duplán… no, mit mereszted rám úgy a szemedet?… Nem hiszed? Igen, duplán, hát mi van abban? 20 forintnak a duplája 40 forint, a fizetés 60 forint, még nem is mondottam eleget… De Talabérné még mindig olyan csodálatosan nézett a férjére. Sokkal jobban ismerte őt, semhogy elhitte volna neki, hogy dupla alatt kétszeresét érti a 20 forintnak. 8
Nem úgy volt az mondva. Úgy belenyilallt szívébe egy balsejtelem. Alig tudott „isten áldjon”-t mondani, mikor férje hatalmas „próbaköhögés” közt, feszesen, botjával egyre kocogtatva kilépett a házból. S míg a szép, fiatal asszonyt (mert Talabérné szép is volt, fiatal is volt) az a kínos sejtelem gyötörte otthon, hogy az ő férje sem lesz különb kollektor, mint az elődje, ki most a tömlöcben szánja-bánja bűneit, Talabér meg az egész úton (még a kaputjáról is megfeledkezett) azt erősítgette magában, hogy ő majd okosabb ember lesz az elődjénél. Megmutatja, meg ám, s nagyokat koppantott botjával a deszkakerítésekre, melyek mellett elhaladt. Így ért a faluházához, mely szorongásig tele volt emberekkel és pipafüsttel. Még csak a pálinka illata hiányzott, az se fog sokáig késni. Mert a kollektorválasztásra nagy áldomást kell csapni, természetesen az új kollektor zsebére. S ennek az áldomásnak olyan csoda hatása van, hogy már az erre való biztos kilátás megbékíti még az ellenpártot is. A méregital megédesíti az elmérgesedett kedélyeket. Annyira megédesíti, hogy a szemek látása is megzavarodik (pedig a pálinka ott van még a kocsmáros hordójában), s mikor Talabér belép a faluházába, az emberek észre se látszanak venni a kaputot, s olyan hatalmas éljent ordítanak, hogy a vastag füstfellegek ijedezve gomolyognak szerteszét a szűk, alacsony szobában. Csak mikor a kupaktanács asztala elé törtet a nap hőse, húzódik végig egy csöndes moraj a szobában, s olyik ember még föl is áll a fal melletti padra, hogy jobban szem9
ügyre vehesse a csodás jelenséget. Aztán suttogásbuttogás támad, s egész világosan lehet érteni, amint a megjegyzéseket teszik: — Nézz oda, no! Az apja jobbágy volt, s ő már kaputos ember… — Pedig eljárhatna lájbisan is, ahogy mi, igazi székelyekül… — Rossz vége lesz ennek, atyafiak… — Már én amondó vagyok, hogy nyissa ki minden ember, ha még száz szeme van is, mikor ehhez adót visz… Egyszerre azonban vége szakad a suttogásnak. Róka Marci nagyot rikkant, mondván: — Csendet kérek, uraim! — A szolgabíró, kinek személyes ellenőrzése mellett folyt a választás, feláll, s hosszabb beszédet intéz az újonnan választott kollektorhoz. Persze nem feledkezik meg az elődről se, ki nagyon mélyen talált nyúlni a kasszába, s most ott van megérdemlett helyén: a börtönben. A tanulságot levonhatja magának az új kollektor. (Lélekemelő installáció!) Ezt ugyan nem mondja egész világosan a szolgabíró úr, de körülbelül oda lyukad a beszéde, hogy te is oda kerülsz, ha meg nem becsülöd magadat. Talabér pedig csak most is ugyanabban a véleményben van, hogy ő okos ember, s ha nem is Pál, de tudja, mit kaszál. Látható türelmetlenséggel várja az erkölcsi prédikáció végét, mikor aztán végre feltarthatja két ujját, s túlesik az eskün is. Hát ez is megtörtént. A szolgabíró ezzel elvégezte funkcióját, istennek ajánlja Kotormány községet és lakosait, s „féderes” 10
