Benedek Elek: SZERENCSÉNEK SZERENCSÉJE Hol volt, hol nem volt, az Óperenciás-tengeren innét, hetedhét országon túl, volt egyszer egy király, s annak egy növendék fia. A király éppen azon járatta az eszét, hogy a fiát megházasítsa, mikor a szomszéd ország királya erősen megsértette, s mit volt mit tenni, rettentő nagy sereggel elindult háborúba. Hanem a fiát otthon hagyta házőrzőnek, s erősen a szívére kötötte, nehogy megházasodjék; míg ő a háborúból haza nem kerül. Elment a király, s a fia csakugyan otthon maradt, s ahogy tudta, igazgatta az országot. De teltmúlt az idő, esztendő esztendő után, s az apja csak nem került haza, még mindig háborúskodott a szomszéd királlyal. Ő bizony - gondolta magában a királyfi - nem vár ítélet napjáig, talán öregember is lesz, mire hazakerül az apja - elindult leánynézőbe. Nagy sereget gyűjtött, s úgy indult világgá, hadd lássák idegen földön, hogy őt sem a gólya költötte. De még az országuk határáig sem érhettek, jő velük szembe a király, akarom mondani, szaladott, mert rútul megverték a seregét. Bezzeg megörült a király, amikor meglátta, hogy jő a fia elejébe. Azt hitte, hogy híre ment a vereségének, s most jő a segítségére. De meg is mérgelődött szörnyen, mikor megtudta, hogy a királyfinak esze ágában sem volt, hanem házasságon jár az esze. - Meghagytam, ugye, hogy el ne mozdulj hazulról, amíg vissza nem térek? - mondta a király. - Nem fogadtál szót, mehetsz, amerre a szemed lát, de a katonáimat el nem viszed, hallod-e! Eleget kérte a fiú az apját, hogy így s hogy úgy, egyszer csak meg kell hogy házasodjék, de a király nem engesztelődött meg, s elvette tőle az egész ármádiát. Egyes-egyedül egy vadász maradt a királyfi mellett. Ez olyan hűséges embere volt a királyfinak, hogy még a királlyal is szembeszállott, s azt mondta: - Felséges királyom, egy életem, egy halálom, de én a királyfit el nem hagyom. Elváltak nagy haraggal, s a király ment hazafelé, a királyfi pedig hűséges vadászával hetedhét ország ellen. Búsult erősen, hogy az apja még csak egy jó szót sem adott útravalónak, de még egy hét sem telt belé, elmúlt a nagy búbánatja. El bizony, mert addig mentek, mendegéltek hegyeken völgyeken, erdőn, mezőn által, hogy a hetedik nap elérkeztek Aranyország aranyvárába, s ottan találtak egy aranyvirágot, de olyat, hogy a napra lehetett nézni, de arra nem. Közbe legyen mondva, s nehogy elfelejtsem, az aranyvárban a király lakott, s az aranyvirág a király egyetlen leánya volt. Éppen az ablakban ült Aranyvirág, amikor a királyfi megérkezett, s azt mondta magában: - No, ez bizonyosan érettem jött, de ha érettem jött, bizony el is megyek vele. Mert szép volt Aranyvirág, de a királyfi sem volt ám amolyan tedd el s elő se vedd legény; megakadt a szem rajta. Fölmegy a királyfi a palotába, s nem sokat teketóriázik, elmondja a királynak, hogy ő ki s mi, s hogy becsületes szándékkal jött. A királynak megtetszett a legény, s azt mondta: - Jól van, fiam, legyen a tiéd a leányom, ásó-kapa s a nagyharang válasszon el, ha szeretitek egymást. Egyben hívatta Aranyvirágot, s ez is azt mondta: Váci Mami Mesetár
1
- Én bizony szívesen megyek a királyfihoz, mert látom a szeméből, hogy igaz szeretettel van hozzám. Mindjárt csaptak olyan lakodalmat, hogy folyt a bor Hencidától Boncidáig, s még azon is egy sánta arasszal túl. Mikor a nagy vendégségnek vége volt, befogattak hat szép lovat egy aranyos, gyémántos hintóba, a fiatalok beleültek, s elindultak a királyfi hazájába. Még estére a királyfi országába értek, s megszállottak egy fogadóban. A fiatal pár egyszeribe le is feküdt, de a királyfi vadásza kint maradt a fogadó udvarán, s le nem hunyta a szemét, nehogy a gazdájának valami bántódása essék. Hát úgy éjféltájban hallja a vadász, hogy a ház tetejére száll három varjú, s ott csak elkezdenek diskurálni. Azt mondja az első varjú: - No, halljátok-e, ilyen szép egy pár ember sem hált még ebben a fogadóban. Kár, kár, kár, hogy ilyen fiatalon el kell pusztulni szegény fejüknek. Azt mondja a második varjú: - Hogyne pusztulnának el, mikor holnap leszakad alattuk az aranyhíd? Azt mondja a harmadik varjú: - Hej, gonosz lelke lehet a királyfi apjának! Azt hallottam, hogy a király fűrészeltette be a hídlábat. Kár, kár, kár! De, hé, halljátok-e, aki ezt a mi beszélgetésünket elárulja - térdig sóbálvánnyá változik, akár állat, akár ember légyen. - Nem bánom én, hadd változzak, mégis elárulom mondta hangos szóval a vadász, hogy a varjak jól hallották. - Kár! Kár! Kár! - károgtak a varjak, s elrepültek a ház tetejéről. De még egy jó hajításnyira sem repülhettek, három galamb szállott a ház tetejére, s - halljatok csudát! - ezek is beszélgetni kezdettek. Azt mondja az első galamb: - Hej, szegény fiatal pár! Hiába menekednek meg a hídnál, mégis el kell pusztulniuk. - El bizony - mondta a második galamb -, mert a király megboszorkányozott hintót küld elejükbe. - Csak belé ne ülnének - mondta a harmadik galamb -, mert ha beléülnek, rettentő forgószél kerekedik, felkapja az égig hintóstul, lovastul, mindenestül, s úgy lesuppannak a földre, hogy a hetvenhetedik porcikájuk is ízzé-porrá törik. Csak aztán ezt a mi beszélgetésünket el ne árulja valaki, mert egyszeribe derékig sóbálvánnyá változik. - Nem bánom én, mégis elárulom - mondotta a vadász fennszóval, hogy a galambok is jól hallották. Tovább is rebbentek a ház tetejéről nagy ijedten. De nézz csak oda! Ahogy a galambok elröppentek, három sas szállott a ház tetejére. Bezzeg, hogy ezek is diskuráltak. Azt mondja az első sas: - Attól a hídtól s a hintótól még csak megmenekedhetnék ez a fiatal pár, de már azután nem tudom, mi lesz velük.
Váci Mami Mesetár
2
- No, azt én sem - mondta a második sas -, mert azt hallottam a városban, hogy a király egy pár arany- s ezüsthímes köntöst küld a fiának s a menyének is, hogy vegyék fel mindjárt. Azt mondja a harmadik sas: - Hiszen csak valahogy megsajdítanák, hogy amint felveszik a köntöst, egyszeribe porrá égeti őket. De mi meg nem mondhatjuk, s úgy árulja el a mi beszélgetésünket valaki, hogy merősmerejében sóbálvánnyá változik. - Nem bánom én, akármi történjék velem - mondta a vadász hangos szóval -, de nem hagyom elpusztulni a gazdámat. Reggel, mikor indulóban voltak, megszólítja a vadász a királyfit, s mondja neki: - Az éjjel álmomban olyan álmot láttam, felséges királyfi, hogyha rám nem hallgat, bizony elpusztulunk. Meginstálom, felséges királyfi, tegye mindig, amit én mondok, amíg hazaérünk, s nem bánja meg. Kacagott a királyfi s a felesége is: - Ó, te bolond, te, miket nem álmodsz! - Már akármiket álmodok, hallgasson rám, felséges királyfi - esenkedett a vadász. Nem hagyott békét addig a királyfinak, míg meg nem ígérte, hogy mindent úgy tesz, ahogy ő mondja. No, elindultak, s megérkeznek az aranyhídhoz. Azt mondja a vadász: - Ezt a hintót hagyjuk itt! - Hát ezt már hogy hagynók itt? - kérdezte a királyfi. - Ezt bizony úgy, hogy egy szeg sem jó ebben a hintóban: letörik a hídon. Szégyen egy királyfinak ilyen hintóban vinni feleséget. Leszállottak a hintóról, körülnéztek, vizsgálták, még a tengely alá is bebújt a királyfi, hanem csak úgy ragyogott még a kerékkenő is, mert hát folyó színarany volt az is. - Hm! - mondja a királyfi - én nem látok ezen a hintón semmi hibát, de szavamat adtam, hogy hallgatok rád, hát hagyjuk itt. Otthagyták a hintót, szépen átsétáltak a hídon, a vadász pedig a lovakkal átalúsztatott a vízen. Gyalog bementek a városba, ott hintót vettek, s úgy mentek tovább. Még a város határán túl sem voltak, jön eléjük a hopmester szép aranyos hintón, s jelenti a királyfinak, hogy a felséges apjaura küldötte a hintót, hozzája illendőt, üljenek rája. Színarany volt még a kerékszeg is, de a vadász úgy tett, mintha megvizsgálná alul, felül, kívül, belül, s azt mondta a királyfinak: - Felséges királyfi, belé ne üljön ebbe a hintóba, mert amilyen cifra, éppen olyan rossz. S hogy rá ne ülhessenek, előrántotta a kardját, s miszlikbe vágta a drága aranyhintót. A királyfi csak csóválgatta a fejét, csak hümgetett, de mit csináljon? Szavát adta, hogy engedelmeskedik. Visszaültek a vett hintóba, s úgy értek a király városának a határába. Ott is várta már egy követ, akinek az egyik karján királyfinak való köntös, a másik karján a feleségének való köntös volt. Aranytól, ezüsttől ragyogott mind a kettő.
Váci Mami Mesetár
3
Megörült a királyfi, de még inkább a felesége, s egyszeribe föl akarták venni a drága szép köntöst, de a vadász kikapta a követ kezéből, s mind a két köntöst diribbe-darabba szaggatta. - Hát ezt ugyan mért tetted? - békétlenkedett a királyfi. - Azért tettem, hogy még inasnak sem volt való, nemhogy királyfinak. - De így s de úgy - mondta a királyfi, s erősen haragudott a vadászra. A felesége meg sírt mérgében, hogy nem a királyfi parancsol, hanem a szolgája. Ezalatt pedig az öreg királyt csakhogy föl nem vetette a bosszúság, hogy nem tudta elpusztítani a fiát, aki dacolni mert vele. Hanem azért úgy tett, mintha erősen örülne, mikor a fia és a menye megérkeztek. De nem volt nyugta, amíg ki nem tudja, hogy mi csudálatos módon kerülték ki háromszor a halálos veszedelmet. Azt mondta a fiának: - No, édes fiam, nem hittem volna, hogy megvesd az apád ajándékát. Tőlem szebb nem telt. - Ne haragudjék, édesapám - mondta a királyfi -, tetszett nekünk minden, de a vadászomnak megígértem, hogy az úton mindenben ráhallgatok, s annak a bolondos legénynek sem a hintó, sem a köntös nem tetszett. Azt mondta, hogy elpusztulunk, ha nem hallgatunk a szavára. „No, megállj, te vadász - gondolta magában a király -, ezt megkeserülöd!” - Különben is haragudott rá szörnyen, amiért a fiához jobban húzott, s elment vele leánynézőbe. Egyszeribe összehívatta a törvénybírákat, s ezek halált mondtak a vadász fejére. Másnap hajnalban akasztófát ástak az udvar közepére, s a vadászt alája állították. Felolvasták egy nagy lepedő papirosból az ítéletjét, s azt is, hogy mivel szolgált az akasztófára. - Jól van mondta a vadász -, nem bánom, ha meg is halok, csakhogy a gazdámnak az életét megmentettem! S elmondotta, hogy mit hallott a varjaktól. Hát abban a pillanatban sóbálvánnyá változott térdig. Mondta tovább, hogy mit hallott a galamboktól, s abban a szempillantásban sóbálvánnyá változott derékig. Tovább mondotta, hogy mit hallott a sasoktól, s hát, halljatok csudát! merős-merejében sóbálvánnyá változott. Búsult a királyfi, helyét sem találta a nagy erős búbánattól. Istenem, istenem, hogy ilyen szomorú vége legyen az ő hűséges vadászának miatta, mikor éppen az ő életét mentette meg! Föltette magában, hogy elmegy világgá, s addig vissza sem jön, míg szerit, módját nem találja annak, hogy az a sóbálvány miként változzék vissza lelkes emberi állattá. Meg is mondta még az este a feleségének: - Mennem kell, asszony, mert a vadász miattunk halt meg. Eleget kérte a felesége, hogy maradjon, ne induljon neki bolondjába, de nem tudta lebeszélni a szándékáról. Hallotta ezt az öregasszony, aki a királyfinak a dajkája volt, az is mondta: - Ne menj el, lelkem gyermekem, maradj a feleséged mellett! - de beszélhettek neki, azt mondta: - Egy életem, egy halálom, nem hagyom sóbálványnak a vadászomat! - No, ha olyan erősen eltökélted magad - mondta az öregasszony -, keresd fel Szerencsének Szerencséjét, ez, ha segít rajtad, senki más ezen a világon.
Váci Mami Mesetár
4
Elbúcsúzott a feleségétől keserves könnyhullatás közt, s elindult világgá. Hét nap és hét álló éjjel ment, sok emberrel találkozott, sokat elhagyott, de senki lélek nem tudta megmondani, hogy hol lakik Szerencsének Szerencséje. Egyszer egy malomnál esteledett meg, s bement a molnárhoz, szállást kért tőle. Adott is a molnár szállást s jó vacsorát. Vacsora közben elmondta a királyfi, hogy ki s mi ő, miben jár. Azt mondja a molnár: - Hej, felséges királyfi, ha megtalálod Szerencsének Szerencséjét, kérdezd meg tőle, mi az oka, hogy az én malmom hét kőre jár, van neki posztóványolója, kásatörője is, s mégsem tudok boldogulni. Megígérte a királyfi, hogy megkérdezi, csak feltalálja Szerencsének Szerencséjét. Továbbment reggel, s estére egy faluba ért, de már mindenütt lenyugodtak, csak egy kicsi házban látott gyertyavilágot. Bement oda, s hát három leány ült a kemence előtt, s fonnak nagy serényen. Ezek is adtak szállást szívesen, s mikor megtudták, hogy mi járatban van, szívére kötötték, kérdezze meg Szerencsének Szerencséjét, hogy mért nem viszik őket férjhez, pedig minden este fölfonnak egy-egy guzsaly csepűt. A királyfi megígérte, hogy szívesen megkérdezi, csak rátaláljon. Továbbment reggel a királyfi, ment hegyeken, völgyeken át, s egy nagy rengeteg erdőbe ért. Három nap s három éjjel kódorgott a rengetegben, s mikor egy kicsit ritkulni, nyiladozni kezdett, csak elejébe kanyarodik egy patak, megáll a folyásában, s megszólítja: - Ugyan bizony, hol jársz itt, ahol a madár sem jár? Amióta a világ világ lett, még nem járt erre ember. Mondja a királyfi, hogy mi járatban van. - Ejnye, te királyfi - szólt a patak -, kérdezd meg Szerencsének Szerencséjét, hogy mért nincs bennem sem hal, sem rák, pedig olyan tiszta a vizem, mint a kristály. - Jól van - mondta a királyfi -, megkérdezem, ha kétfelé nyílsz, s száraz lábbal átmehetek rajtad. A patak egyszeribe kétfelé nyílott, s a királyfi szépen, száraz lábbal átsétált rajta. - Ne búsulj - mondta a királyfi -, csak megtaláljam Szerencsének Szerencséjét, megkérdem tőle, amire kértél. Kiért a rengeteg erdőből, s egy szép virágos völgyön folytatta az útját. Nem volt ennek sem széle, sem hossza. Ment, mendegélt, s estére egy kicsi házacskához ért. Bement, hogy szállást kérjen. Egy öregasszony ült a kemence mellett, de olyan öreg, hogy az orra a földet verte. Köszönt illendőképpen: - Adjon isten jó estét, öreganyám! - Adj’ isten, fiam! Hát te mi jóban jársz erre mifelénk? Mondja a királyfi, hogy Szerencsének Szerencséjét keresi. - No bizony, ha őt keresed, jó helyen jársz, mert én az anyja vagyok. Hej, megörült a királyfi! Mindjárt elmondta, hogy mit akar tőle. Azt mondta az öregasszony: Váci Mami Mesetár
5
- Jól van, édes fiam, csak az én leányom most kint van a szőlőben, még éjjelre sem jő haza. Reggel menj ki hozzá, vígy magaddal egy kapát, s ne szólj hozzá semmit, csak állj mellé, s kapálj te is. De jegyezd meg jól, hogy még ha kérdez, akkor se felelj neki déli tizenkét óráig. Délben én majd ebédet viszek nektek, s mikor ő leül az ebédhez, ülj le te is, s egyél vele. Ebéd után megkérdi, mi bajod, akkor aztán mondd meg, s majd segít rajta. Megköszönte a királyfi a jó tanácsot, s reggel kiment a szőlőbe. Úgy tett, ahogy az öregasszony mondta. Odaállott Szerencsének Szerencséje mellé, nem szólt egy szót sem, csak kapált hűségesen. Délben kijött az öregasszony az ebéddel, leültek, ettek. Ebéd után megszólal Szerencsének Szerencséje: - No, hallod-e, sok embert láttam, de még ilyent nem, amilyen te vagy. Talán bizony néma vagy, hogy nem szóltál eddig? - Nem vagyok én néma - mondta a királyfi -, de nagy az én bánatom. S elmondta, hogy mi bánat nyomja a szívét. - Ne búsulj - mondta Szerencsének Szerencséje -, segítek rajtad, mert megérdemled te is meg a vadászod is. Csak menj haza békességgel. Mire hazaérsz, a feleségednek egy kicsi fia lesz, annak a kicsi ujjából eressz egy kicsi pohárba három csepp vért, azzal a vérrel kend meg a sóbálványnak a térdét, a derekát s a homlokát: egyszeribe az lesz belőle, ami volt. - Ó, hogy az isten áldjon meg! - hálálkodott a királyfi, s indulni akart nagy örömmel hazafelé. Az ám, de eszébe jutott, hogy még három dolgot meg kell kérdeznie Szerencsének Szerencséjétől. - Ugyan bizony, ha meg nem haragudnál, megkérdeznék tőled még három dolgot! - Csak kérdezd - mondta Szerencsének Szerencséje -, válaszolok rá, ha tudok. - Nem messze innét, a rengetegben, van egy patak. Mi az oka, hogy abban sohasem volt sem rák, sem hal? - Mert senkit nem ereszt át ingyen - mondta Szerencsének Szerencséje. - Te se mondd meg ezt neki, míg átal nem mentél rajta, s akkor is, ha felmásztál a legmagasabb fának a tetejére, mert különben halál fia vagy. - Hát annak mi az oka, hogy van ebben s ebben a faluban három szép leány, mind a három szorgalmas, s mégsem viszik férjhez? - Mert a szemetet a nappal szembe öntik. - Nem értem - mondta a királyfi -, hogy s mint lehet ez? - Úgy, hogy későn kelnek, s a nap már régen fent van, amikor kisöprik a házukat. - No, még egyet. Mi az oka annak, hogy itt s itt az a molnár nem boldogodik, pedig hét kőre jár a malma, van posztóványolója, kásaőrlője? - Mert a molnár nem ád a szegényeknek. Neked is csak azért adott szállást, mert látta, hogy gazdag vagy, s remélt valamit tőled. Megköszönte a királyfi a feleleteket, elbúcsúzott szépén, s elindult vissza azon az úton, amelyen jött. Először a patakhoz ért. - No, mit szólt Szerencsének Szerencséje? - kérdezte a patak. - Eressz átal s megmondom. Váci Mami Mesetár
6
A patak kétfelé nyílott, a királyfi pedig hirtelen felmászott a legmagasabb fára, annak is a tetős tetejébe. Onnan kiáltotta le, amit Szerencsének Szerencséje mondott. Hej, láss csudát! Nekifortyan a patak, ahogy ezt hallja, elkezd dagadni, nőni, mind magasabbra, magasabbra, hogy már annak a fának is a derekát mosta, amelyiken a királyfi kucorgott. De hiába pezderkedett, erőlködött, a királyfinak csak lába száráig loccsant fel, s nagy mérgesen visszahúzódott a medrébe. A királyfi leszállott a fáról, s ment tovább békességgel. Útközben beszólt a leányokhoz is, a molnárhoz is, s elmondta nekik, amit hallott. A leányok megfogadták a szót, többet nem öntötték a nappal szembe a szemetet, s mind a háromnak szerencséje akadt. A molnár is ezután hűségesen adott a szegényeknek, s szemlátomást gyarapodott. Na, most már csak az ő hűséges vadásza volt hátra. Hazafelé azon fohászkodott csak, hogy legyen fiacskája, mire hazaér. Volt is, de még milyen szép aranyhajú fia! Fájt a szívének, de isten neki, hirtelen megcsippentette a bicskájával a fiának a kicsi ujjacskáját, kibuggyant három csepp vér, s azzal, uccu, szaladt a sóbálványhoz, megkente térdét, derekát, homlokát - s hát csakugyan egyszeriben megelevenedett a hűséges vadász. Az öreg király éppen az ablakban pipázott, s mikor látta, hogy a vadász megelevenedik, úgy megijedt, hogy a pipa kiesett a szájából, miszlikbe törött; ettől még jobban megijedt: hanyatég esett, s azt sem mondta: szervusz, világ! - „elment Földvárra deszkát árulni”. No bizony, ha úgy, hát eltemették nagy pompával, ott volt a fia helyette. Ezt mindenki szerette, mert igazságos, jó ember volt. Még ma is él, ha meg nem halt.
Váci Mami Mesetár
7
