Beköszöntő. Szombathely földje csontodat rejti Híredet soha el nem takarja. (Weöres S.)

Beköszöntő Szombathely földje csontodat rejti Híredet soha el nem takarja (Weöres S.)

Tudós tanáremberre emlékezik a Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központ Szláv Filológiai Intézete külön kiadványával, amelyben tudós utódok, jeles kutatók méltatják Pável Ágoston műveinek hatását a hazai szláv nyelvészetben. A 125 éve született tudós a régi Faludi Ferenc Reálgimnázium magyarlatin szakos tanára volt és több tudományágban végzett alkotó munkájával írta be nevét a magyar művelődéstörténetbe. Jelen korunkban szükségessé vált az oktatási rendszer megújítása. A technikai felszereltség, segédeszközök egészen új utakat, lehetőségeket jelentenek a tanítás számára. Van azonban néhány követelmény, amely a kitűnő eredményhez, a tehetségen felül mindenkor szükséges. Ez a tiszteletadó könyv is azt mutatja, hogy az alkotó munkának az alapja a tudományok szeretete és a kutató munkában való elmélyedés. Sok munka és nagy kitartás szükséges a legnagyobb tehetség kibontakoztatásához is. 1905 szeptemberében iratkozott be Pável Ágoston a budapesti Pázmány Péter Tudomány Egyetem bölcsészeti karára. A magyar-latin nyelv és a szláv filológia hallhatója lett. Nem csak anyanyelve okán ismerte a szlovén nyelvet és értett valamit a többi délszláv nyelvből, hanem alapos tanulmányok révén jutott el nyelvészeti tanulmányainak megírásához és a fordításhoz. Az egyetemen nyolc féléven keresztül „jelesen colloquált” a kitűnő szlavista dr. Asbóth Oszkár orosz nyelvi előadásai alapján. A nyelvtani tanulmányon kívül Krylov meséinek, majd Puskin kisebb hőskölteményeinek Kolcylov dalainak, a Puskin Borisz Godunovának eredetiben való olvastatása címen meghirdetett gyakorlatot is „sikerrel végezte el”. Hallgatta a professzor óbolgár nyelvi előadásait, a III. évfolyamon Gribojedov: Gore ot uma olvasási gyakorlatán „szorgalmasan és szép eredménnyel vett részt”. Asbóth érdeklődése a szláv nyelvészeti ritkaságok iránt valószínűleg nagy biztatást jelentett P.Á. számára ahhoz, hogy szülőfalujának nyelvjárásával foglalkozzon. A vashidegkuti szlovén nyelvjárás hangtana című dolgozatát Asbóth professzor olyan nagyjelentőségű műnek tekintette, hogy Magyar Tudományos Akadémiával adatta ki. Ilyen színvonalú orosz tanulmányok után nem volt számára nagy feladat az I. világháború alatt, tolmácskodása idején gyakorlati használatra szánt orosz nyelvkönyvecskéjének a megírása. Ezt tudtán kívül adták ki a Schenk zsebnyelvtanok sorozatban 1925-ben. Még 1945-ben is tisztelettel hallgatták az orosz parancsnok-

8 ság tisztjei nyelvtudását és ámultak szép, folyékony írásán. Asbóth professzor és a tanítvány között egyetemi évei alatt alakult ki az a kapcsolat, amelyet későbbi levelei őriztek meg és még kiadásra várnak. Pável Ágoston az orosz nyelvi tanulmányokon kívül 6 féléven át a szerb-horvát nyelvtant, két különböző sorozatban a szerb-horvát irodalmat hallgatta és „dicséretesen”,”kitűnően” vizsgázott belőlük dr. Margalits Ede professzornál. A lengyel nyelvtant 3 féléven át, az örményt 1 féléven át tanulta. Középiskolai tanári vizsgáját a magyar nyelv és irodalomból, latin filológiából, filozófiából és pedagógiából summa cum laude tette le 1911. március 16án. Két évvel később 1913. dec. 13-án az összehasonlító szláv nyelvészetből bölcsészdoktori oklevelet szerzett. Ilyen tudásalappal tanárai szemében is nagy reményekre jogosultan indult pályája. Az első világháború után a megváltozott körülmények és lehetőségek között is megtalálta azt az utat, amelyen megszerzett tudását és alkotókedvét nemes és szép feladatok megvalósítására használhatta. Szolgálta a tudományokat ott és ahol erre alkalma adódott. A néprajzban is nyelvészkedett, fordításaiba pedig egész költői lelkületét belevarázsolta. Ezért tudott maradandó értékeket létrehozni. Széchenyi István szerint „Az Istenek egyedül azokat veszik pártolásuk alá, akik legszebb ajándékukat – az elmebeli tehetséget – becsülni, kifejteni tudják.” Pável Ágoston életének tanújaként ezzel az üzenettel szeretném köszönteni az ő emlékére kiadott tanulmánykötetet!

Pável Judit

Gadányi Károly

Az igaz tanár üzenete Dr. Pável Ágoston Pável Ágoston munkásságáról, nyelvészeti, irodalmi tevékenységéről, múzeumi és könyvtárszervezői törekvéseiről, a néprajzi értékek megőrzéséről az elmúlt évtizedekben sok fontos értékelés jelent meg itthon és külföldön egyaránt. Tudományos konferenciák egész sora adta meg tiszteletét a „két nép hűséges fiának”. Születésének 125. évfordulója alkalmával tanári pályafutásának több évtizedéről is szólunk. Pável Ágoston magát mindig is tanárnak tekintette. Tanítványai rajongtak érte. Szülőföldjéről, a szlovéniai Cankováról hozta a szó, az anyanyelv szeretetét. A tudós tanár munkája során tanulók generációit oktatta a nyelvek, a népek irodalmi értékeinek megőrzésére, továbbadására. Tanítványai közül sokan futottak be elismert pályát, továbbvitték Pável Ágoston ránk hagyott szellemiségét. O Pavlovem delu, o njegovi jezikoslovni in književni dejavnosti, muzejskih in knjižničarskih prizadevanjih, o ohranjanju etnoloških vrednot je v zadnjih desetletjih izšlo veliko pomembnih študij doma in na tujem. Niz znanstvenih konferenc je izkazal spoštovanje »zvestemu sinu dveh narodov«. Ob 125. letnici njegovega rojstva predstavljamo več desetletij njegove pedagoške kariere. Avgust Pavel je sebe imel za učitelja. Njegovi učenci so bili nad njim navdušeni. Iz rojstnega kraja, s Cankove v Sloveniji je prinesel ljubezen do besede, do maternega jezika. Znanstvenik in učitelj je med svojim delom učil učence za ohranjanje in predajanje jezikov in ljudskih književnih vrednot. Mnogi od njegovih učencev so dosegli priznano kariero in prenesli duhovno zapuščino Avgusta Pavla na nas.

Néhány éve avattuk a Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központ Bölcsészettudományi Karán a Pável Ágoston Emlékszobát. Hol is lenne jobb helye a Pável Tanár Úr emlékét őrző gyűjteménynek, mint az a szoba, amely néhány méterre van a szlovén nyelv- és irodalom tanszéktől, a szláv filológiai intézettől. Sokan keresik fel ezt az emlékhelyet. Egyszerű íróasztal, rajta az értékes kézirat, a vashidegkúti szlovén nyelvjárás, amely egyben a szeretett szülőföld üzenete, kopott aktatáska, könyves szekrény, benne könyvek, újságok, folyóiratok, szótárak – értékes kincs valamennyi. Ezeket gyűjtötte, olvasta, rendszerezte Pável Ágoston, hogy majd egykoron sokan mások is tanuljanak belőle. És ott van a Tanár Úr mellszobra. Gondolkodik, szól a jövendő nyelvészeihez, biztat és értékel. Ő megteheti, ő már életében példaképpé vált. Következő állomásom a Pável család háza. Pável Judit mindig örömmel fogad. És mesél, de egyben tanít is. A 125-ik születésnap nem engedi, hogy ebben

10

Gadányi Károly

a rohanó világban megfeledkezzünk értékeinkről. Az értékes múltat tisztelni kell, mert aki nem ezt teszi, annak a jelene labilis, jövője pedig ködös. Már órákat töltök a családi házban, és mindig újat látok, hallok. Ki gondolta volna, hogy Pável Ágoston tehetséges festő is volt. Ott vannak a hátrahagyott festményei, finoman forgatta az ecsetet, jól bánt a színekkel, hiszen maga is színes egyéniség volt. „Apám elsősorban tanár volt, ezt sohasem tagadta.” – mondja Pável Judit. A Vasi Szemle LXV. évfolyam 4. számában leánya maga is Pável Ágostonról, a tanárról ír, értékes adatokkal szolgálva az olvasónak. A tudós tanár már egyetemi évei alatt is tanított. Magántanítványai közé tartoztak Hubay Jenő világhírű hegedűművész fiai, Andor és Tibor. Őket latinra és magyarra oktatta. Pável Ágoston nyelvészeti (szlavisztikai) munkásságára Kocsis Gyula kollégám hívta fel a figyelmemet 1973-ban. Ekkor még gondolatainkban sem fordulhatott meg a szlovén tanszék megszervezése, nem is szólva a horvát nyelv- és irodalom szakos tanárképzésről. Pável Ágoston szellemi hagyatéka azonban bíztatott bennünket és 1980-ban megkezdte munkáját intézményünkben a szlovén nyelv- és irodalom tanszék, majd több mint tíz évvel később, 1991-ben a horvát nyelv- és irodalom tanszék. E két déli szláv nép kultúrája, nyelve, irodalma mindig is foglakoztatta Pável Ágostont. A Szombathelyi Kanizsai Dorottya Gimnázium Jubileumi Évkönyve 19171992 (Szignatúra Nyomda és Kiadó Kft.) Szombathely, 1992. 46. lapján az egykori tanítvány Szemző Magda így emlékezik Pável Tanár úrra: „Tanít magas hőfokon, önképző kört vezet. Nem sebez, de irodalommal, versekkel gyógyít.” Magam is beszéltem Szemző Magdával. „Pável Ágoston igaz ember volt. Nem leereszkedett, hanem bennünket emelt fel a katedra magasságába.” Az évkönyv adatai szerint Dr. Pável Ágoston magyar és latin szakos tanár 19191933 között volt az intézmény tanára. Pável Judit elmondta, édesapja nagyon szeretett a líceumban tanítani. „A lányok jobban kedvelték az irodalmat. Segítettek a könyvtár rendezésében. Még ha csak leporoltak. Mindenben az élen járt Paukovits Rózsa.” Majd 1933-tól 1946-ig a Faludi Ferenc reálgimnáziumi évek következtek. Takács Miklós, az egykori diák, kiváló könyvtáros szakember és vezető így nyilatkozott: „Többször helyettesített, alakja ott van előttem. Könyvtári szobámban mindig ott volt a fényképe. Sokszor érdeklődött, tud-e valamelyikünk érdekes történet szülőfalujáról. Kibújt belőle a néprajzos. Sok falusi gyerek járt a Faludiba, kedvelte őket. 1943-44-ben sok iskolát összevontak. 44-45-ben, amikor magántanuló voltam, ismét találkoztam vele. Kellemes ember volt.” Dr. Konkoly István megyéspüspök így emlékezett. „Engem nem tanított, de az osztály látta, tudta, hogy ki ő. Nagy tekintélye volt, tiszteltük.” Dr. Kiss Gyula, egykori kollégám, gyakran megkeresett a szlovén tanszéken. Mindig előjött Pável Ágoston neve. „Nagyon szerettük és tiszteltük azt az embert.

Az igaz tanár üzenete

11

Gyakran mondta nekünk: ne legyetek középszerűek, mert a középszerűség a színvonaltalanság szomszédja. Tudjátok-e, hogy mi érték maradt a határokon túl? Ő csak tudta, hiszen Tordán is tanított.” Erdélyi kirándulásunk alkalmával, ahol Kiss Gyula volt a főszereplő, bejött szobánkba, ahol Bödey Imrével együtt voltunk: „tudjátok ki tanított itt? – kérdezte. Pável Ágoston! Majd egy NDK-beli utazásunk alkalmával hirtelen témát váltott: „tudod-e kitől hallottam először a szorbokról? Pável Ágostontól.” És itt vannak a dolgozatfüzetek. Szombathelyi Magyar Királyi Állami Faludi Ferenc – Reálgimnázium. Kiss Gyula II. osztályos tanuló magyar dolgozatai az 1936-37. tanévben I. dolgozat A sághegyi kirándulás (Élmény) „…Jól esik az embernek néha-napján megszakítani a komoly munkáját… A hétköznapi emberből egyszerre a nagyvilágot megvető, büszke világjáró lesz. Körülbelül úgy nézhettünk mi ki, mikor a Gangel úr autóbuszába beszálltunk, mint valami harctérre induló katonacsapat.” Pável Ágoston Tanár Úr gondosan javítja a hibákat. (Javítás 1936. október 20.) II. dolgozat A szíves magyar vendéglátás. A „Toldi szerelme” alapján. (Leírás) 1936. november 3. (Házi) Javítás. 1936. december 1. És P. Á. megjegyzése: hangulatos, szép dolgozat. Vázlat?? III. dolgozat Látogatásunk a szombathelyi szeretetházban. (Élményismertetés) 1936. december 1. (Iskolai) Javítás. 1936. december 10. „Szeresd felebarátodat, mint tenmagadat!” Ezt mondta ama Názáreti Jézus, aki a Golgotán kereszthalált halt az emberiségért. …Szombathely város e tekintetben is megtette kötelességét. Szeretetháza meleg tűzhelyet nyújt minden aggnak, szerető lelkek teljesítik a gondozottak kívánságait. …Ne zárkózzék el tehát a társadalom, ha adományra hívják fel. Az Úr nem felejti el az adakozó nevét.” És Pável Tanár Úr megjegyzése: „Lelkes hangú, meleg és szép írás. (Pályamunka)” Benkő Károly I. A. oszt. tanuló magyar dolgozatai az 1936/37. tanévben. A róka és a gólya. Őszi kirándulásunk (Élmény ismertetése)

12

Gadányi Károly

„Délben értünk Vasvárra. Megnéztük a bencések kolostorát s a régi római sáncokat.” És Pável Ágoston javít és javíttat. V. dolgozat. 1936. december 7. Távol voltam. (Vagyis a tanuló hiányzott.) A Tanár Úr ezt az oldalt is láttamozta, hibát nem talált. Mit és hogyan tanított Pável Ágoston? Elsősorban magyart és latint. De tanított közgazdaságtant is. Óráira rendszeresen készült, semmit sem bízott a rögtönzésre. Óravázlatait kézírással (gyöngybetűkkel), éves tematikáit gépírással készítette. Óravázlatok. Magyar: VIII. o. Dr. Pável Ágoston. 1. óra. 1936. szeptember 10, 1.) Ismerkedés az osztállyal. 2.) Miért kell szeretnünk irodalmunkat? Minden óráról részletes vázlat, feltüntetve a számonkérések formáit. Egészen a 78. óráig (1937. május 8.) A Toldit részletesen tanította, rajzokkal szemléltetett. (Szénásszekér, vendégoldal a szekéren, kopó, petrencehordás, rozmarinbokor, verem, lenyűgözött szarvú bika, szelindek, sisakellenző stb.) Párhuzamosan elemzi Arany Toldiját és Ilosfalvi Tholdiját. Minden ének után Mozzanatok (vagyis főbb események) Pl.: Mozzanatok az Első ének után: 1. Miklós a keresztúton. 2. A szép magyar leventék és Miklós. 3. A hadnép elvonul, Miklós is hazaballag. A Toldi, írta Arany János. A gimnázium és a leánygimnázium IV. osztályának. Magyarázta Nagy J. Béla, Péterffy László (Franklin-Társulat Budapest, 1940. Ára 1 pengő 50 fillér) c. könyvecske a múltról tanúskodik, Pável Ágoston minden lényegesnek ítélt szót, kifejezést ceruzával halványan kiemel. „Magyar nyelvi érettségi tételek” c. összeállítása, az egyes irodalmi korszakok rövid vázlata – az ősköltészettől az akkori idők irodalmáig – minden benne van. A mai középiskolásnak ez a sokszínűség és aprólékosság bizonyára nem tetszene. Ugyanígy áttekinthető az 1936-37. iskolai év I. II. félévének „Magyar nyelv. (Az állandó és a változó tananyag óraterve)” Tanár: Dr. Pável Ágoston. Hetek száma: 17. Heti óraszám: 3. Tankönyv: Prónai-Alszeghy-Sík: Magyar irodalomtörténet és olvasókönyv. A könyv nélküli magyar irodalmi szemelvények ilyen mennyiségű megtanulása ma elképzelhetetlen. A magyar tételek névreszólóak. Egyik kedves tanítványa, Paukovits Rózsa a következő kérdéseket kapta. 1.) Madách Imre és az „Ember tragédiája”, 2.) A drámai költemény és a zenés dráma. 3.) A jelző és fajai. Pável Ágoston másik szakját, a latin nyelvet és annak tanítását ugyanaz az elkötelezettség jellemzi. Vázlatai érdekesek, precízek, áttekinthetők.


13

Óravázlatok. Latin: VI. o. Latin 8. o. 1. óra. 1936. IX. 10-én az I. o-ban. 1.) Néhány általános intelem. Hogyan viselkedjenek, és hogyan tanuljanak? 2.) Puhatolódzás az új fiúk ismeretei után. 3.) Mivel fogunk az idén foglalkozni? (Livius, Vergilius). Latin VI. o. 13. óra. 1936. október 7. III. ó. 1.) Az előző óra anyagának számonkérése (20’). 2.) Magyarázat (20’). a.) Livius XXI: X.18. 11 sorának tárgyalása nyelvi és tárgyi magyarázatokkal. b.) A mezei és az erdei istenek. Memoriter. 3.) Összefoglalás (5’). És így pontosan a 120. óráig, 1937. június 7. napjáig. Széleskörűen kidolgozott a latin nyelvtan. Az írásbeli dolgozatok száma: 5. Pável Tanár Úr a témákat is részletesen leírja – mit és milyen mélységig vár el. A latin tételek is névreszólóak. Szemző Magda tétele: 1.) Ovidius Naso 2.) Tibullus: Elegia. l. I. 10. (1-2) scyphus, i = pohár faginus 3 = bükk stipes, itis = tuskó libum, i = lepény favus, i = lépesméz hara, ae = ól Nem könnyű tétel! Pável Ágoston sokoldalúságát az is jellemzi, hogy 2 szakján kívül más tárgyak tanítására is megbízást kap. Így pl. tanít közgazdaságtant is. Ide vonatkozó vázlatai lenyűgözőek. Aktualitásuk ma is érvényes. (A javak termelése. A termelés és költségei. Bányászat: nem termel, hanem kitermel. (Rablógazdálkodás) A pénz értékállandóságának fontossága. Pénzmennyiség és jólét. Munka, takarékosság.) Példaértékű és nagyon elgondolkodtató az 1939/1940. tanévre szóló „Tanmenet az osztályfőnöki órákhoz.” Ismerkedés a középiskolai élettel, berendezkedésével. A tanulás módjai. A tanuló viselkedése. Kötelességek Istennel és hazánkkal szemben. Ismerkedés. Tisztaság. Viselkedés az iskolában és az utcán. Viselkedés az intézet igazgatója, tanári testületével szemben. A nemzet nagyjainak példája. Lelki erősség. A nemes verseny. A barátság. A szünidő helyes, példás felhasználása. A haza mindannyiunk édesanyja. Tulajdonképpen egy nevelési programnak is felfogható a „Mindennapi kérdések” gyűjteménye. I. osztály. Az első óra anyaga: 1939. szeptember 1. Ismerkedés az osztállyal. Otthoni körülmények. Lakásviszonyaik. Hol jártak elemibe? A középiskola élete és rendje. Iskolai rendszabályok. Tanári kar. Igazgatóság. Főigazgatóság. A társas együttélés formái: Az egyén és a közösség viszonya. A 28. órán az Aranykönyv krónikásának beszámolója. Miből él a család? Miből él az állam? Az adó. A jó polgár nem követ el adócsalást. Értékes dokumentum az az elnöki jelentés, amelyet Pável Ágoston, mint elnök készített a Muraszombati M. Kir. Áll. Gimnáziumban az 1941. október hó 27-30-ig tartott érettségi vizsgálatokról.

14

Gadányi Károly

Nagyméltóságú Miniszter Úr! Kegyelmes Uram! „…A vizsgálat legfőbb célja az volt, hogy megállapítsuk, mennyi ismeretet hoztak magukkal a jelöltek a volt jugoszláv gimnáziumokéval közös tantárgyakból… A feleletek vend, illetőleg szlovén, német, francia és kisebb részben magyar nyelven folytak. Az osztályzatok megállapítása után az eredményt nyomban ki is hirdettem a jelöltek előtt. A jelöltek látható megindultsággal fogadták szavaimat, majd egyikük néhány keresetlen szóval megköszönte a bizottság jóindulatát.” Dr. Pável Ágoston mint kormányképviselő vesz részt a Szombathelyi Premontrei r. Szent Norbert Gimnáziumban az 1945. évi július 4-5-én tartott szóbeli érettségi vizsgán. A szóbeli érettségi vizsgálatot követő értekezleten jelen vannak: „dr. Saly Arnulf elnök elnöklete alatt dr. Pavel Ágoston egyetemi magántanár, kormányképviselő, Pákay Arnold intézeti igazgató és a bizottság tagjai. Jegyző: Kopácsi Lóránt. Mindent összefoglalva az elnök megállapítja, hogy 22 igyekvő, szorgalmas és jóindulatú fiú kapta kézhez érettségi bizonyítványát. A tanári kar hivatása magaslatán a legnehezebb időkben is vállalta tanítványaival a sorsközösséget, a sokszoros riadó, légitámadás és a változó politikai viszonyok, majd az öszszeomlás napjaiban. Hálásan megköszöni az elnök a Kormányképviselő úrnak megértő támogatását… Dr. Pavel Ágoston kormányképviselő… teljes megelégedésének ad kifejezést a tanulók nem várt felkészültsége fölött. Az intézet igazgatója köszönetet mond az elnöknek és a kormányképviselőnek a tanulók iránt tanúsított jóindulatukért, és mint az iskola volt tanítványainak is további sok sikert kíván jövendő munkájukban.” Pável Tanár Úr jó nevelői érzékkel volt megáldva. Mindig tudta, vagy megérezte – kivel, hogyan kell bánni. Tanítványait sohasem sértette meg. Gondos tervekkel, vázlatokkal készült a szülői értekezletekre. Ilyen bejegyzések olvashatók: kérjük a család segítségét. Őszinte hang. Nem előadások, hanem aktuális témák megtárgyalása. Rossz társaság. Nyugalom otthon. A gyerek olvasmányai – nagyon fontos! Ifjúsági könyvtár: évi 2 pengő. Összes szükséglet: legalább 150 P. Ruhagyűjtési akció az elemi iskolák számára. Diáksapka, magyaros ruha kötelező. Szülői fogadóórák. Némelyik szülő sohasem jön. Mozielőadások – csak engedélylyel! Ellenőrző könyvecske állandó használata. Legyen mindig a tanulónál. Ülésrend az iskolában – szülői kérések csak korlátozott mértékben teljesíthetők. Kirándulások. Cél? Egynaposak (kötelezők). Többnaposak. Pénzgyűjtés e célból! Pável Ágoston, mint osztályfőnök kedvelte a tanulmányi kirándulásokat. Ilyenkor tanulói bátrabban megnyíltak, egyéni gondjaikat is elmondták. A kirándulások jó alkalmat nyújtottak a tanulók néprajzi ismereteinek bővítésére is. Rövid vázlat tanúskodik a Vas megyei kirándulásokról. V. osztály. Rátót és Rábagyarmat – kastély és park; rábagyarmati népművészet. Körmend: hercegi kastély és park.


15

VI. o. Sárvár (közgazd. üzemek és irod., tört. emlékek) Vezető: Dr. Pavel Ágoston. (több helyen így írta nevét) Meglepően érdekes volt olvasni a következő levelet: Méltóságos Dr. Horváth Kálmán alispán Úrnak. Szombathely. Méltóságos Uram! Alulírott tisztelettel kérem Méltóságodat, kegyeskedjék a 3 példányban mellékelt névjegyzékben felsorolt III. A. r. gimn. tanulóknak és kísérőiknek útlevélpótló egyszeri határátlépési igazolványt kiadni. Az út célja: tanulmányi. Ideje: 1937. szeptember 26 – október 15. között. Az utasok ugyanazon autóbuszokkal még aznap este kivétel nélkül visszajönnek. A tanulók szüleik beleegyezésével és költségén teszik meg az utat. Rendes viselkedésükért a kísérő tanárok vállalják a felelősséget. Kiváló tisztelettel Dr. Pavel Ágoston áll. gimn. tanár a III. A. o. főnöke Ezután már csak a következő engedélyekre volt szükség: kir. igazgató tanügyi főtanácsos személyazonosságot bizonyító aláírása, a Magyar királyi rendőrség szombathelyi kapitányságának igazolása, miszerint „a túloldali névjegyzékben 1-53 sorszám alatt felsorolt szombathelyi lakosoknak a határon való átlépésük ellen rendőri szempontból észrevétel nem merült fel.” Ezután következett Vasvármegye alispánja 124 útlevélügy/1937 számú engedélye. „Megengedem, hogy az 1937. év október hó 1. nap és 1937. év október 15. nap közötti időben Rechnitzre rendezendő tanulmányi kiránduláson résztvevő és ebben a névjegyzékben felsorolt utasok a magyar határt Ausztria felé Bucsunál és vissza Rechnitznél útlevél nélkül átléphessék.” Majd következett a M. kir. Szombathelyi 8. Határőrkerület határőr őrs parancsnokának pecsétje és aláírása: a megnevezett utak használatát engedélyezem, Bucsu, 1937. október hó 2. n. Végül pedig az osztrák hatóságok pecsétekkel, aláírásokkal, illetékbélyeggel ellátott dokumentuma 1937. október 13. keltezéssel. Ezután Pável Ágoston tanítványaival és a szülői kísérettel mehetett Rohoncra. Nem volt könnyű akkor sem. Ugyanolyan pontosan tervezett, de sokkal egyszerűbb és bizonyára szebb is volt a Tapolca, Veszprém, Székesfehérvár, Esztergom útvonalon történt kirándulás – fillérre kimutatva minden költséget. És a további javaslatok: 1.) Első napra élelmet hozni 2.) Meleg ruha, felső, alsó 3.) Fogkefe, szappan, törülköző, zsebkendők, hálóing. 4.) Fényképezőgép 5.) Zsebpénz

16

Gadányi Károly

6.) Kistáska 7.) Aszpirin Elgondolkodtam. Hogy lehet az, hogy ez a gondos tanár már régen nincs. Ahol Pável Ágoston volt, ott nem hiányzott a vidámság sem. Voltak „Aranymondások”, amelyeket tanárok fogalmaztak meg, a tanulók leírták és terjesztették. Pável: „Toldi nem készakarva volt keserűen humorista. Az epigonok csak a sújtást, csak a vitézkötést látták Petőfi ruháján. A Murányi Vénuszon olyanokat szoktam derülni, hogy nahát. Arany és Petőfi szépen, szinte kalligrafikusan írtak, pedig nagy szellemek voltak, maga meg csak kicsi szellem, mégis olvashatatlanul ír. Honfoglaló magyarok? A Buda halálában? Igaz ugyan, hogy hajszoltak egy ménest a királyhoz Ázsiából, de azok még nem honfoglalni jöttek. Akinek nincs szíve, annak az irodalom olyan holt valami, mint a Holt-tenger. Már megint itt van ez a csodafiú-szarvas. Ez csak mindig visszajön. Akadémia Budapest! Elég ennyi, azt a céget ismerik arra mindenfelé. Még nincsenek művek? Nahát, a tehetetlen kor jött el. Ezeken a dolgozatokon keresztül belepislantottam a lelkükbe, és legnagyobb örömömre csak helyesírási hibákat találtam.” És itt van a vidám hangulatú, 1923. május 15-én készült összejöveteli szerződés. „7 év múlva, azaz 1930 évi május hó 15.-én Szombathelyen, volt osztálytermünkben összejövünk. Szeretett osztályfőnökünket, Dr. Pável Ágoston tanárurat kértük fel, hogy gyűlésünk díszelnöke legyen.” Gulyás Rózsika, Paukovits Rózsi, Tóth Jozefa, Kádár Piroska, Mayer Ilonka, Deutsch Stefi, Lengyel Bori és a többiek. Hol vannak már ők is? Az egykori tanítványok, akik bizonyára körülrajongták tudós tanárukat. De mit üzen nekünk Dr. Pável Ágoston, az igaz tanár? Szakmai, pedagógiai felkészültséget, alázatot a tudományok és tanári pálya iránt. Kölcsönös tiszteletet tanár és tanítvány között. A lakóhely és a haza szeretetét, értékeinek ápolását és továbbadását. Tőle sokat tanulhatunk ma is. Ha valaki nincs, akkor sajnáljuk. Pedig magunkat kell sajnálnunk, hogy már nincs közöttünk.

Summary We are paying our respects to Professor Ágoston Pável, the scientist-teacher. He was born 125 years ago in Vashidegkút, presently Cankova in Slovenia. „My father was first and foremost a teacher, he never denied that” said of him his daughter, Judit Pável. All the recollections I was able to gather from his former students emphasized his focus on his scientific field and his students as well as his deeply humanitarian attitude. His personality as a scientist-teacher was formed by his qualification as a teacher of Hungarian and Latin languages, all the linguistic and cultural values he brought over


17

from his homeland, his interest and dedication towards folklore and traditions as well as his pedagogical instinct and efficiency. He was loved and respected by his students. He did not only demand, but also gave to others. He gave valuable knowledge to be further perfected, he gave an example in humanity. We borrowed the title for this publication from the thoughts of one of his former students, Magda Szemző. „Ágoston Pável was a truthful man.” Truthful persons always leave a message for upcoming generations. The scientist-teacher imparted his knowledge to his students by preparing for every single lecture of his. His lesson-plans can still be used without any change whatsoever in our days as well. The teaching of Hungarian and antique literature, the values of neighbouring people is still valid, even though in our days we often pass by such values without noticing them. The example of Ágoston Pável does not teach us to behave in such a way. Education was an integral part of his role as a teacher. His lesson-plans as class tutor give us actual documentation for that. „Lesson-plans for class tutorial lessons” – it can still be used today without any change, even though it was written for the school year 1939/40. (Ways of learning. The behaviour of the student. The friendship. The example of outstanding national heroes. Love of one’s country.) Ágoston Pável also dealt with the personal problems of his students. He was interested in his students’ home life, the situation of their families, where they came from and where they were heading. He engaged the parents in school work as well. He did not take it well if some parents hardly showed up at consultations. And he did all this bearing in mind the student’s account. Cheerfulness was not amiss in his work as teacher. He collected „golden sayings”. All the excursions for students were carefully planned, which is also well-documented. Now, when we remember Professor Ágoston Pável on the 125th anniversary of his birth, taking into consideration of the message of the „truthful teacher” we can state that the essence of the teacher’s profession is none other than „professional and pedagogical preparation, humility towards science and the profession. Mutual respect between teacher and student. The love of one’s country and residence, cultivation and passing down of our values”.

Mellékletek

Pável Ágoston kimutatása a vizsga érdemjegyeiről Bibliotheca Slavica Savariensis XII.

20

A tanár úr jegyzetei

Aranymondások (a tanulók feljegyzései alapján) Bibliotheca Slavica Savariensis XII.

21

A tanár úr pipázik. Kőszeg, 1924. május 15. Egy tanuló rajza

Indul a kirándulási csodaautó Ferencz László, III.A. tanuló rajza Bibliotheca Slavica Savariensis XII.

22

A gimnázium zászlaja 1941 (Őrzi a Savaria Egyetemi Központ)

Bibliotheca Slavica Savariensis XII.

Elizabeta Bernjak

Madžarske besede v porabski slovenščini A tanulmány tárgyalja a szlovén-magyar határ menti szlovén kisebbségi nyelv szókészletében jelentkező hiányosságok pótlásának stratégiáit: a szakszavak és az általános szavak közvetlen átvételét a többségi magyar nyelvből, a többségi nyelvből közvetett módon átvett idegen szavakat az átvevő nyelvben történő adaptálással vagy anélkül, tükörfordítással és hibrid szóalakok alkotásával. Prispevek obravnava strategije zapolnjevanja vrzeli v besedišču manjšinske slovenščine ob slovensko-madžarski meji: neposredno prevzemanje strokovnih in splošnih besed iz večinskega jezika, posredno prevzemanje tujk prek večinskega jezika, in sicer s prilagajanjem ter brez prilagajanja jeziku prevzemalcu, s kalkiranjem modela ter s tvorjenjem hibridnih oblik.

1 AVGUST PAVEL: MADŽARI IN SLOVENCI Članek Avgusta Pavla Madžari in Slovenci - Pável Ágoston: Magyarok és szlovénok je izšel v zborniku Pável Ágoston: Válogatott tanulmányai és cikkei. Szombathely, 1976: 217-224) ter v študiji o slovensko-madžarskih literarnih stiki Hasonlóságok és különbözőségek (1998: 17-22) ter v slovenskem prevodu Ujemanja in razhajanja (1998: 187-192). Pavel v svoji v madžarščini pisani študiji piše o tem , da so se stiki med Madžari in Slovenci začeli z naselitvijo Madžarov v Karpatskem bazenu. Povsem naravno je, da tisočletno sožitje in stiki med sosedi na obeh straneh meje niso ostali brez vplivov. Ti vplivi so bili od začetka vzajemni, čeprav je samoumevno, da so bili v začetnem obdobju slovenski vplivi močnejši, saj so Madžari s sprejetjem krščanske vere postali Evropejci in so tovrstne vplive sprejemali s posredništvom narodov, s katerimi so bili v neposrednem stiku v Karpatskem bazenu. »Vemo, kako pomembno vlogo so igrali v tem pogledu Slovenci, še posebej glede osnovnih vprašanj misijonarstva, evropske krščanske kulture in državne ureditve. Žalostno pa je, da so se v nasprotju z madžarskimi znanstveniki, ki so s svojimi raziskavami /…/ skoraj v celoti odkrili slovenske korenine madžarske kulture, njihovi slovenski kolegi komajda ukvarjali s kulturnimi vplivi madžarske kulture in duha na slovenstvo. Imamo sicer podatke o tovrstnih poskusih (A vend nyelv kölcsönszavai / Madžarske izposojenke vendskega jezika), toda to izolirano delo tudi danes – po skoraj štiridesetih letih – še vedno leži v rokopisu.»1 Če 1

Prevedla Marija Bajzek Lukač, V István Fried, István Lukács (ur.): Hasonlóságok és különbözőségek. Tanulmányok a magyar-szlovén irodalmi kapcsolatok köréből. Ujemanja in Bibliotheca Slavica Savariensis XII.

24

Elizabeta Bernjak

raziskujemo vpliv madžarske kulture na slovenstvo, moramo potegniti strogo ločnico med območji, na katerih živijo prekmurski in porabski Slovenci (Pavel jih imenuje Vendi) in Slovenci z druge strani meje, ki so jih pred prvo svetovno vojno imenovali avstrijski Slovenci (Pavel 1976: 188): Prvi so tisoč let živeli skupaj z Madžari znotraj enotnega nacionalnega in državnega območja, tako da je samo po sebi razumljivo, da je skupna državna struktura ustvarila na tisoče stikov na vseh področjih. Posledica teh stikov je bil zgoden in množičen prevzem madžarskih besed. Ta proces traja še danes, in kot piše Pavel »da je danes močnejši kot kdaj koli prej, ker zaostali in nešolani jezik ne zmore konkurence /…/ in tako postaja vedno bolj nebogljen, okoren v vrtoglavem vrtincu razvoja omike in prav zato vedno bolj prisiljen iskati oporo v tujem jeziku, predvsem v madžarščini in nemščini« (Pavel 1976: 188). Nadalje piše, da med izposojenkami najdemo lepo število glagolov (največkrat s podaljšanjem korena z üva, iva). Samostalniške izposojenke se pojavljajo na različnih področjih zasebnega in družbenega življenja. Po njegovi oceni število izposojenk znaša več kot tristo. Za tem poda nekaj primerov za ponazoritev, ki jih navajam v celoti: áldov (áldozat, felajánlás, fogadalom, áldás), aldüvati (áldozni, felajánlani), atta-batta (ebadta!), baga (bagó), bajuszi (bajusz), baligacsa, baligács (balog), bantüvati (bántani), bár, jelibár (bár, ugyebár) bátriven (bátor), berek (berek), béros (béres), bersák (bírság), beteg, betezsen (beteg), bin (bün), birov (bíró), bizon (bizony), bolondüvati (bolondulni), borzebi (borzeb, ebiborz), boszorka (boszorkány), bucsa (búcsú), bundas (bundás), capás (csapás, keréknyom), caplárosa (csapláros), cimeri, cmeri (címer, céger), csaler, csaleren (csalárd, táltos, bájoló), csiga (felvonó csiga), csonta (csont), csősz (csősz), düla (düllő), engedüvati (megengedni), esküt (esküdt), fajta (fajta), fak (fakó ló), falat, falájcsek (falat), féle, felé (féle), fére (félre, el), folas (folyosó), fotiv (fattyú), fütis, fütas (fűtő), füzati (fűzni), gingavi (gyenge, zsenge), gőzos (gőzös, vonat), gula (gyulya), gjelozivati (gyalázni), jezeró (ezer), gjilejs (gyűlés), hajov (hajó), hamicsen (hamis), harcivati (harcolni), haszek (haszon), hér, ér (hír), héricsen (híres), hintőv (hintó), hitváni, tvani (hitvány), inas (inas), kefe (kefe), kefati (kefélni), kép (kép), kepesni (képes), ketőz (kettőző, kévekötő), kezes (kezes), kincs (kincs), kincsati (diszíteni), kolapos (kalap), korman (kormány), kódis (koldus), kovet (képviselő, követ), megjőv (megye), mentüvati (menteni), mezőv (mező), nemesnják (nemes ember), odomás (áldomás), ország, orszácski (ország), örocsni (örökös), pajdás (pajtás), példa (példa), püspek (püspök), renda (rend), rendelüvati (rendelni), rész, részor (rész, részes munkás), sereg (sereg), sogor, sogorcs (sógor), sör (sör), szabol (szabó), szaga (szag), szálas (szállás), szándok (szándék), szaré (szár), szeles (szeles, ügyetlen), tanács (tanács), tanácsivati (tanácsolni), tilos (tilos), tóvaj (tolvaj), töreki (törek), szerszam (szerszám), szikesina (szükség), szirína (szür), razhajanja. Študije o slovensko-madžarskih literarnih stikih. Budapest/Budimpešta: Kossics Alapítvány/Košičev sklad, 1998: 187-192). Bibliotheca Slavica Savariensis XII.

Madžarske besede v porabski slovenščini

25

szurkalo (pipaszurkáló), törvin (törvény), vallüvati (vallani), vágas (vágás, erdei tisztás), válasz (felelet, válasz), valon (való), váma (vám), verosztüvati (virrasztani), vesznoti (elveszni, eltűnni), zsíros (bagó), zsiván (zsivány). Pavel piše, da je med njimi več takšnih, ki so si jih Porabci in Prekmurci ponovno izposodili (npr. korman, püspek, renda zsíros itd.). Fond izposojenih madžarskih besed v širšem slovenskem jeziku zajema le del izposojenk v prekmurščini. Po Pavlu so imele v njem prednost nemške izposojenke pred madžarskimi: „V tem gradivu ni skoraj nič takega, česar v prekmurščini ne bi bilo ali se ne bi pojavilo v starejšem, knjižnem jeziku (kot npr. oprida=apród, orjak=óriás, lopov =lopó, tolvaj) (Pavel 1976: 189). 2 SOCIOLINGVISTIČNO OZADJE PREVZEMANJA Za vse manjšinske skupnosti je značilna odtrganost od matičnega naroda ter obkroženost z drugimi, številčno močnejšimi jeziki. Manjšinski jezik se v takih razmerah neizogibno znajde v podrejenem položaju in je primeren le za rabo v omejenih kontekstih in z omejenim krogom sogovorcev. Zaradi posebnega družbenega ustroja Slovencev v Porabju se standardna varianta manjšinskega jezika ni razvila, saj madžarska oblast slovenskega standarda ni pospeševala. Na statusni ravni je prihajalo do omejitve manjšinskega jezika, kar je vplivalo tudi na jezikovni korpus. Več kot 1000-letno zgodovinsko sožitje Slovencev in Madžarov v tem prostoru je pogojevalo tudi skupne značilnosti njihovega razvoja, kaže pa se v vzajemnem prevzemanju kulturnih značilnosti ter v jezikovnem prevzemanju. Od trianonske mirovne pogodbe dalje je porabska slovenska skupnost z državno mejo ločena od matice, njeno narečje se je razvijalo v posebnih stičnih pogojih. Narodnostno mešani prostor ob slovensko-madžarski meji je bil v preteklosti jezikovno, kulturno in gospodarsko izoliran od matičnega naroda. To dejstvo ter močna, bolj ali manj prikrita asimilacijska politika večinske družbe do manjšine se odraža v šibki sporazumevalni zmožnosti govorcev v izvornem jeziku skupnosti, ki ga je z vseh področij javne rabe, zadnje čase tudi iz družine, izpodrinil večinski jezik (Jv). Zaradi pogostega preklapljanja v večinski kod, branja pretežno večinskih revij, časopisov, knjig, večinskega jezika kot učnega jezika oz. dominantnosti večinskega jezika pri pouku, izumrtja etnične folklore se je spremenila tudi etničnost v tem prostoru. Manjšinski jezik (Jm) je zaradi osiromašenosti in interferenčne podrejenosti kot posledice družbenih in jezikovno pogojenih preklapljanj povezan s spleti mnenj, pavšalnih sodb in predsodkov. To je vplivalo na odnos do tega koda, ki se jim zdi manjvreden za pomembnejše formalno sporazumevanje, zato ga ne izberejo. Dvojezičnost je v tem prostoru v dveh pogledih asimetrična: delno zato, ker je širjenje informacij enosmerno, poteka od enojezične večine k dvojezični manjšini, delno pa zato, ker je večina manjšinskih govorcev zmožna uporabljati le en podrejen notranji kod materinščine, od državnega jezika pa največkrat standardno varianto. V Porabju slovenščina ni dosegla polne funkcijske zasičenosti, na vseh področjih jezikovne rabe se namreč uveljavlja diglosija, tj. del funkcijskega področja Bibliotheca Slavica Savariensis XII.

26

Elizabeta Bernjak

se pokriva z Jv. Večina dvojezičnih govorcev je enojezikovna (monolektalna) v Jm, večjezikovna (multilektalna) pa v Jv: v manjšinskem jeziku obvladajo le omejen kod oz. nizko varianto, visoke, standardne variante niso usvojili, ali če so jo, pa ne na zahtevani ravni, zato med podkodi materinščine ne prihaja do preklopov. Jezikovni transfer kot neizogiben spremljevalec stika dveh jezikov se dogaja na vseh ravneh jezika, zlasti pa na ravni strokovnega besedišča, in lahko ovira uspešno usvajanje in rabo manjšinskega jezika. Enosmerno širjenje informacij od enojezične večine k dvojezični manjšini prisiljuje skupnost v prevajanje besedil. Tako se v javni formalni pisni rabi pretežno uveljavlja prevodna dvojezičnost z vsemi predvidljivimi prevodnimi interferencami. Recesivnost Jm ima še nadaljnje razloge, npr. neustrezno jezikovno načrtovanje ali sploh pomanjkanje jezikovnega načrtovanja ter zastoj v notranjem jezikovnem razvoju, ki ne more držati koraka z zahtevami tehnološkega razvoja in modernizacije. Manjšina, ločena od matične države, od njene kulturne, znanstvene in informacijske infrastrukture, je že a priori v neugodni startni poziciji glede rabe materinščine. Povrh vsega Jv čedalje močneje prodira in se uveljavlja v manjšinskem prostoru v javni upravi, šolstvu, na delovnem mestu, tako se možnosti enojezične rabe materinščine počasi, tako rekoč avtomatično preoblikujejo v nadomestni tip dvojezičnosti. Ohranjanje Jm je gotovo odvisno od premika rabe Jm v nove položaje, zlasti zaposlitvene. Ti premiki pa ne zagotavljajo, da bodo novih vrednot deležni vsi govorci Jm, saj je obvladanje standardnih socialnih zvrsti zelo diferencirano in funkcijskozvrstno omejeno. Dvojezična šola ne more naučiti Jm v taki meri, da bi se govorec, ki pride iz nje, učinkovito sporazumeval v katerikoli situaciji, zlasti ne o temah, ki zahtevajo tudi poznavanje strokovnih jezikov. Toda znanje jezika se ne oblikuje samo v šoli, ampak tudi zunaj nje, raba pa je omejena tako v šoli kot tudi zunaj nje. Součni jezik v Porabju je le nekaj let tudi slovenščina, toda glede statusa učnega jezika je večinski jezik dominanten. Znanje strokovnega slovarja in zmožnost v strokovnem sporočanju se razvija v Jv oz. v dvojezičnih programih s podajanjem prevedenih strokovnih ustreznic. Šolsko učenje pa se ne dopolnjuje s spontanim učenjem iz okolja, delno morda preko medijev in dvojezičnih napisov ter redkih dokumentov, kjer prevladuje prevodna dvojezičnost. Ker Jm nima dostopa do celih področij jezikovne rabe (uprava, sodstvo, zdravstvo, gospodarsko poslovanje, proizvodne dejavnosti) se znanje, vezano na ta področja ne more razviti zunaj šole. Posledica je primanjkljaj v jezikovnem znanju, ki ne sega le v specializirane, ozke strokovne slovarje, ampak tudi v splošno besedišče. Torej je treba Jm spraviti v javno rabo, ker v javnih govornih položajih niso navajeni govoriti v Jm, jih je treba za javno rabo šele vzgojiti. Ker se Jm v javni sferi ne/premalo uporablja, manjšina ne obvlada slovarja materinščine, vezanega na posamezne strokovne predmetnosti. Poseben problem so poimenovanja, vezana samo na jezikovno stično okolje, zaradi drugačnih družbenopolitičnih ozadij jih v matični slovenščini ni, to so za manjšino prazna mesta v slovarju manjšinske materinščine. V sporazumevanju v javni sferi Bibliotheca Slavica Savariensis XII.


27

upada delež tistih, ki uporabljajo samo Jm, ker je malo takih govornih položajev, ki bi spodbujali rabo Jm v javnosti. Te vloge v institucionalni rabi je prevzel večinski knjižni jezik. Razvitost funkcijskih zvrsti, predvsem strokovnih jezikov, je namreč neposredno odvisna od razvitosti sestava govornih mrež. Sestavo govornih mrež pa določa možnost dostopa do posameznih družbenih vlog, ki jih imajo govorci določenega jezika. Glede na to, da družbena sestava manjšinske skupnosti ni visoko razvita (gre pretežno za kmečko in delavsko prebivalstvo) se postavlja tudi vprašanje možnosti za celovit razvoj jezika manjšinske skupnosti, če naj se uporablja kot sredstvo izražanja in sporazumevanja na vseh področjih življenja in dela. Z jezikoslovnega vidika gre tudi za vprašanje uvajanja izrazja, ki ga prinaša moderni družbeni in politični razvoj, s sociolingvističnega vidika pa za vprašanje sporazumevalne zmožnosti pripadnikov manjšin v njihovi materinščini na področju poklicnega in upravnega življenja. Da bi posamezniki lahko zastopali svoje interese in obveznosti pri upravnih in drugih javnih organih, v poklicni dejavnosti, morajo tekoče obvladati ne samo standardno varianto materinščine, ampak tudi specialne zvrsti strokovnih jezikov, ker teh ne obvladajo, zato zadovoljujejo svoje komunikacijske potrebe v teh govornih položajih v standardnih zvrsteh večinskega jezika oz. v Jm s primešanimi izrazi iz Jv ali z mednarodnimi izrazi, da bi se izognili videzu pidžinizacije. Recesivna raba Jm v javnosti se kaže v relativni kratkosti, retardirani brezizrazni vsebini, rabi tujk in v mešanju besed iz Jv v Jm, kot da bi bile te besede organski del Jm. 3 STRATEGIJE JEZIKOVNEGA PREKLAPLJANJA IN PREVZEMANJA Razlogi za izbiro jezika Jv oz. za kodni preklop v Jv v javni (a tudi zasebni) sferi ter posledično za transfer drugojezičnih izrazov so predvsem funkcijsko terminološki. Izhajajo iz leksikalnih vrzeli v besedišču manjšinskega jezika, pogojeni pa so tudi s šibko jezikovno kompetenco, z omejeno besedotvorno kreativnostjo ter z nepoznavanjem izraza v matični standardni varianti. Izbira jezika v tej sferi je pogosto nearbitrarna: govorni položaj bolj ali manj jasno določa, v katerem jeziku bo potekala komunikacija. Izbira jezika je v nekaterih govornih položajih sicer prepuščena trenutni odločitvi govorca, toda tudi v teh ni povsem arbitrarna, tudi tu stojijo v ozadju pomembni psihološki, socialni in drugi dejavniki (npr. tema je znana samo v enem jeziku, kar je povezano s tem, da v jezikovnem sistemu ni izrazov za določeno predmetnost, o določenih stvareh so navajeni govoriti v enem jeziku, v tistem, v katerem so določeno predmetnost spoznali, največkrat pa ne poznajo ustreznih funkcijskih zvrsti). Univerzalni razlog za kodni preklop in posledično za prevzemanje drugojezičnih izrazov je potreba po poimenovanju novih predmetov in pojmov. Tako prihaja do menjave koda največkrat zaradi spremembe komunikacijske teme, vezane na stroko in poklic, kar bi lahko utemeljili s tem, da so na delovnem mestu v stiku s pripadniki večine, torej je tudi pogostnost rabe izrazja v Jv večja. Na prevzemanje vplivajo tudi notranji dejavniki, npr. manjša pogostnost Bibliotheca Slavica Savariensis XII.

28

Elizabeta Bernjak

določenih besed, ki so tako podvržene pozabljanju, se težje prikličejo in se prej nadomestijo z besedami iz drugega jezika. Nadaljnji dejavnik za prevzemanje je možna primerjava z drugim jezikom, ki v dvojezičnemu govorcu vzbuja občutek, da so nekatera pomenska polja v njegovi materinščini premalo diferencirana, zato prevzame za poimenovanje le-teh izraze iz svojega drugega jezika. Besede iz Jv v Jm so pogosto prevzete tudi zaradi malomarnosti, površnosti, nezahtevne rabe, kar je posledica neučinkovite jezikovne vzgoje. Ker poteka širjenje informacij enosmerno, od enojezične večine k dvojezični manjšini (tudi v okviru šole), je ta prisiljena besedila prevajati (80% učbenikov je prevodnih), kar spet vpliva na nastajanje prevodnih interferenc. Transfer je lahko tudi odraz načela ekonomičnosti, po katerem dvojezični govorec želi podobno izraziti z možno podobnim. Odsotnost rabe in dejstvo, da se z jezikom izražena predmetnost razlikuje od osrednjega matičnega prostora, je razlog leksikalnega primanjkljaja oz. releksifikacije manjšinskega slovarja. Stopnja slovarske prekrivnosti pa je po Fishmanu (1972) eden od kriterijev zamenjave enega jezika z drugim. V Jm se interferenca pojavlja na paradigmatski osi: slovnična struktura bazičnega jezika je ohranjena, polnopomenske besede pa se nadomeščajo z besedami iz drugega jezika (leksikalni transfer); zadnje čase je opazna interferenca tudi na sintagmatski osi: drugi jezik izpodriva slovnične besede in briše pregibanje (hibridne tvorbe, neprilagojene prevzete besede). Po strokovni literaturi (Toporišič 1992: 218) so prevzete besede »besede, ki se v kateri jezik dobijo iz kakega drugega jezika«, če gre za občna imena, ki so jeziku prevzemalcu povsem prilagojena, jih slovenska strokovna literatura imenuje sposojenke, če pa se prevzemajo neprilagojene, pa tujke. Slovenščina prevzeto besedje načeloma tolerirata, kadar za poimenovano ni domačega besedja, drugače je z njihovim prevzemanjem v Jm. Njihovo pogostna pojavitev v Jm ima sociolingvistične in psiholingvistične razloge, prevzete, zlasti mednarodne besede, imajo večji prestiž, ustreznic v matičnem standardu ne poznajo, v manjšinskem standardu pa ne obstajajo, da bi prikrili videz vmesnosti/mešanosti svojega jezika, v pisni rabi pogosto uporabljajo tujke po modelu jezika posredovalca, v govorni rabi pa sposojenke iz Jv. Največ besed v porabščini je v Jm prevzetih iz madžarščine in nemščine. Zaradi funkcijskozvrstne nerazvitosti Jm se pogosto prevzemajo splošnostrokovni in praktičnostrokovni izrazi (iz gospodarskih, političnih in upravnih strok). Vrzeli v manjšinskem slovarju dvojezični govorci zapolnjujejo z neposrednim transferom besed iz večinskega jezika v svoj jezikovni sistem, s kalkiranjem, s tvorjenjem hibridnih oblik, ali pa s posrednim transferom mednarodnih izrazov v Jm prek Jv kot posredovalca. V preteklosti so dvojezični govorci drugojezične leksikalne prvine prevzemali predvsem kot adaptirane sposojenke ali kalke, v novejšem času pa se tujost modela delno ali popolnoma ohranja tudi na izrazni ravnini. Najbolj enostavna, toda najbolj opazna oblika medjezikovnega vplivanja je nepoBibliotheca Slavica Savariensis XII.


29

sredni transfer besede iz jezika dajalca (to je običajno Jv) v kontekst jezika prevzemalca (to je običajno Jm), gre za vnos neadaptirane besede/modela s strategijo kodnega preklopa znotraj govornega dejanja. Prevzeta beseda v fazi prilagajanja lahko ohrani delne lastnosti (ostanke) jezika dajalca – tedaj govorimo o kompromisni repliki; pri tem prihaja do delnega prekrivanja dveh jezikov, se pravi do interference (hibridne tvorbe). V tretji fazi prevzemanja gre za integracijo, ko se drugojezična prvina prilagodi sistemu jezika prevzemalca kot adaptirana sposojenka/replika (prim. Filipović 1971: 18). Pogost pojav medjezikovnega vplivanja so tudi kalki, ki nastanejo z morfološkim prevajanjem modela. Pri neposrednem transferu pogosto prihaja do razširitve pomena besede po drugojezičnem modelu ter do prenosa pomena skupaj z enakoglasno, -pisno drugojezično prvino (lažni prijatelji), kar se kaže v nesmiselnosti besedila (bil sem na učiteljski aktivi < madž. aktiva nam. na aktivu, slov. aktiv). Besede iz Jv se v Jm prevzemajo z morfonološkim prilagajanjem ali brez prilagajanja. V porabščino se glagoli večinoma prevzemajo kot delno prilagojene, tj. hibridne tvorbe, tvorijo se iz madžarskega nedoločnika in domačega obrazila –va-te (savazni-vate 'voliti') ali iz madžarskega samostalnika in slovenskega obrazila (labdati se 'žogati se'); samostalniki se prevzemajo večinoma v nespremenjeni obliki in se pregibajo po paradigmah ženske (če se končujejo na –a, npr. vama 'carina') in moške sklanjatve (če se končujejo na soglasnik, npr. elnök ’predsednik’). Samostalniki se prevzemajo kot delno prilagojene sposojenke (biró > birouv 'sodnik', bolt > bauta 'trgovina'), kot hibridne oblike, zlasti pri tvorbi ženskega para moškemu (sakač- + -ica 'kuharica'), zloženke pa dobesedno prevajajo po sestavinah (porcukor > pracüker ’sladkor v prahu’) ali kalkirajo predpono, madžarska podstava pa se adaptira (előkép > predkejp ’predpodoba’). Za vmesni jezik je še bolj značilna raba hibridnih oblik s transferiranimi predponami, pripone ali obrazila pa so podomačena (protitézis < protiteza) ali pa se predpone in pripone nadomestijo z madžarsko postpozicijo, osnova pa je slovenska (desetfele aktíva, szeminárium, bacilus, dózis, akció ), v govorni rabi se tako prevzemajo tudi neposredno prevzete besede iz Jv (erdészet < erdeset 'gozdarstvo', igazolás
30

Elizabeta Bernjak

ni narečne besede, ustreznega izraza iz matičnega standarda pa ne poznajo, uporabljajo zanje drugojezične ustreznice, zlasti s področja splošnega in specifičnega strokovnega izrazja, ki jih pregibajo po pravilih domačega jezika (npr. küpil sa eksij 'kupil sem zobati jermen', prim. integriran morfosintaktični transfer pri Oksaar 1980: 49). Veliko prevzetih besed lahko zaide v Jm preko prevajanja praktičnostrokovnih in drugih besedil iz Jv, Prevodnih besedil v Porabju je zelo malo, vsa uradna obvestila, dokumenti so v madžarščini, v tej javni formalni sferi, kakor tudi na področju gospodarstva, se izključno uporablja madžarščina. Možnosti za rabo strokovnih izrazov bi lahko obstajale v šoli, vsaj za splošno strokovno izrazje, toda jezikovni pouk sam ne more odpraviti primanjkljaja iz drugih predmetov, ki se poučujejo v Jv oz. pretežno v Jv. Ožjo strokovno izobrazbo pridobijo v Jv, tudi na delovnem mestu pogosto uporabljajo sposojenke iz Jv ali zadnje čase sploh govorijo v Jv. Tako se zadovoljujejo z nezahtevno rabo materinščine, ki je pretkana s transferencami ter prepredena z interferencami in jih težko razume sogovorec iz matice, npr. V soboto je bilo v mozi (kino) velik tömeg (gneča), da sem komaj dobil belépőjegy (vstopnico) za tisti dober krimi (kriminalko)/V soboto je bila v kinu velika gneča, da sem komaj dobil vstopnico za tisto dobro kriminalko. Na podlagi raziskave jezikovne rabe v zasebni in javni neformalni sferi ugotavljamo, da se v Jm najpogosteje prevzemajo besede s področja zakonodaje, administracije in splošnih aktov, javne uprave oz. v zvezi z družbenim in političnim življenjem: hatarozat (sklep), igazolaš (potrdilo), törvény (zakon), szövetség (zveza), bizottság (odbor), gyelejš (sestanek), vita (razprava), papa (papež), püšpek (škof); od glagolov bi lahko sem uvrstili savaznivati (voliti), partivati 'braniti', besede v zvezi s sodnim postopkom, ker se ta običajno odvija v Jv: birovija (sodišče), felperes (toženec), alperes (tožitelj), per (tožba), fellebzes (pritožba). Pogosto se prevzemajo imena institucij in podjetij: rendelő (ambulanta), intézet (ustanova), serviz (servis), imena prehrambenih artiklov: mogyoró (kikiriki), pezsgő (penina), szörp (sok) – te niso realije, za njih obstajajo izrazi tudi v matičnem jeziku), nadalje poimenovanja gospodinjskih pripomočkov: hütőllada (zamrzovalnik), mosogep (pralni stroj), imena za pojme s področja zdravstva: beutalo (napotnica), lelet (izvid) , nővér (sestra). Tudi poimenovanja oblačil se pogosto prevzemajo iz Jv: melegitő (trenirka), harisnynadrag (hlačne nogavice), triko (majica(). Pogosto je slišati sposojenke, ki se nanašajo na poklice in funkcije: válalkozó (podjetnik), pénztároš (blagajničar), cukras (slaščičar), sakač (kuhar), elnök (predsednik). Imena trgovin in raznih ustanov se pogosto uporabljajo v Jv, tudi zaradi nedoslednega izvajanja napisne dvojezičnosti: bauta (trgovina), ovoda (vrtec), kulturhaz/ kultur (kulturni dom), moze (kino), erdeset (gozdarstvo). Tudi seznam ekonomskih izrazov je obsežen: vama (carina), gyermekpotlek (otroški dodatek), napidij (dnevnica), terv (načrt), kakor tudi imena pisarniških potrebščin: tinta (črnilo), lap (list), gyakorlat (vaja), vonalzo (ravnilo) ali celo imena šolskih predmetov in ocen: Bibliotheca Slavica Savariensis XII.


31

tantargy (predmet), rajz (risanje), ötöš (petica), harmaš (trojka), vižga (izpit), tanfolyam (tečaj). Prav tako je jezik športa poln takih transferov: fotbal (nogomet), ezd (trenirati), medence (bazen), kabin (kabina), pogosti so taki transferi tudi v proizvodni dejavnosti in v prometu: jogošitvany (vozniško dovoljenje), jelzőlampa (semafor), éksíj (zobati jermen). Porabci so tudi za poimenovanje živali in mesecev prevzeli besede iz Jv: birka (ovca), somar (osel), elefant (slon), šaš (orel), majuš (maj), juniuš (junij), juliuš (julij). 5 PREVZEMANJE MEDNARODNIH IZRAZOV V PORABSKO SLOVENŠČINO V tem poglavju želim na kratko predstaviti prevzete prvine, ki so v Jm prišle s posredovanjem Jv (posredne sposojenke oz. tujke), v porabski slovenščini so redkejše, zaradi enosmerne dvojezičnosti govorcev tega narodnostno mešanega prostora se vsa javna besedila pojavljajo v večinski madžarščini, prevodne dvojezičnosti je malo (prim. redko napisno dvojezičnost, od nedavnega vzporedno rabo madžarskih in narečnih besed oz. slovenskih knjižnih besed v časopisu Porabje). To so v prvi vrsti besede grško-latinskega izvora (kulturno izrazje), ki jih slovensko jezikoslovje obravnava kot sposojenke, v madžarski lingvistični terminologiji so definirane kot tujke (Bakos 1994: 11). Del v slovenščini rabljenih besed tujega izvora nima enobesednih ustreznic, npr. absolvent, opozicija, univerza, inventar. Velik del v slovenščini uporabljanih tujk pa ima slovensko ustreznico, toda tudi znotraj te skupine je mogoče najti primere, ko je raba tuje variante zelo pogosta (npr. v tisku): premier : ministrski predsednik, oficialen : uraden, služben, produkt : izdelek, profesija : poklic itd. V madžarščini je raba tujk redkejša kot v slovenščini, madžarski purizem je namreč od razsvetljenstva dalje dosledno madžariziral tujke (razen v strogo znanstvenem pisanju). Prepletenost slovenskih besedil s področja javnega življenja in stroke s sposojenkami je verjetno tudi posledica pomanjkanja sinonimnih izrazov, npr. tehnika, kultura, praksa, policija. V današnji slovenščini je živih veliko takih sposojenk, ki so v madžarščini že zastarane, ker so jih iz rabe potisnile madžarske ustreznice (rekreacija 'sprostitev, oddih'– rekreáció : üdülés, penzija 'pokojnina' – nyugdíj, redakcija 'uredništvo' – redakció : szerkesztőség, promocija 'slovesna podelitev doktorskega naslova, akademske časti'– promoció : diplomakiosztás, legitimacija 'izkaznica ' – legitimáció : igazolvány, recitacija 'javno umetniško branje leposlovnih del' – recitáció : szavalat); s temi besedami se Madžari na Madžarskem srečujejo le v slovarju tujk, z nekaterimi drugimi izrazi, kot npr. argumentum (argument), applikáció (aplikacija), realizáció (realizacija), produktivítás (produktivnost) pa v specifičnem strokovnem jeziku. Te besede se v porabsko slovenščino prevzemajo po madžarskem zgledu, a zelo omejeno v časopisu Porabje.


32

Elizabeta Bernjak

6 ZAKLJUČEK Povzeto lahko rečemo, da je v vsakdanji jezikovni rabi manjšinske materinščine tako prevladala raba drugojezičnih besed, da jih dvojezični govorci več niti ne opazijo, tega se zavejo šele takrat, ko se pogovarjajo z govorci iz matice, ki ne obvladajo njihov Jv. Tak jezik jim seveda zadostuje za ozko znotrajskupinsko sporazumevanje o nezahtevnih temah, ne pa za razumevanje in tvorjenje zahtevnejših besedil s poklicnega in strokovnega področja, tedaj iz svojega vmesnega, z interferencami in transferencami prepredenega jezika preklopijo v kod, ki ga najbolj obvladajo, tj, v Jv. Pojavlja se ključno vprašanje, kako v takšnih okoliščinah najti funkcionalni prostor manjšinskemu jeziku, kako preprečiti izginjanje referenčnih področij manjšinskega jezika in s tem seveda ugašanje jezikovne zmožnosti rojenih govorcev. Zdi se, da so načrtovanje korpusa in rabe, razvijanja funkcijskozvrstne polnosti manjšinske materinščine, razvijanja jezikovne zavesti, jezikovne kompetence tiste premise, ki bi lahko pripadnikom manjšine lahko zagotavljale udeležbo v novih, javnih komunikacijah. Literatura A MAI MAGYAR HELYESÍRÁS SZABÁLYI, 2000. Tizenegyedik kiadás. Budapest: Akadémiai Kiadó. BAKOS, Ferenc, 1994: Idegen szavak és kifejezések kéziszótára. Budapest: Akadémiai Kiadó. Elizabeta BERNJAK, 2004: Slovenščina in madžarščina v stiku. Sociolingvistične in kontrastivne študije. Maribor: Slavistično društvo. (Zora, 29). Michael CLYNE, 1987: Contraints on code switching: how universal are they? Linguistics, 25: 739-764. Wolfgang DRESSLER, !988: Language death. V: F. Newmeyer (ur.). Linguistics: The Cambridge Survey. 4. 184-192. Rudolf FILIPOVIĆ, 1971: Kontakti jezika u teoriji i praksi. Zagreb: Školska knjiga. Joshua A. FISHMAN,, 1972: The relationship between micro- and macro-linguistics in the study of who speaks what language to whom and when. V: J. Pride – J. Holmes, (ur.), Sociolinguistics: A Selected Reader. Harmondsworth: Penguin. 15-32. Francek MUKIČ, 2005: Porabsko-knjižnoslovensko-madžarski slovar. Szombathely. Els OKSAAR, 1980: Sprachbarieren. V: W. Spiel (ur.), Konsequenzen für die Pädagogik 1. Zürich. 482-500. PÁVEL ÁGOSTON, 1976: Válogatott tanulmányai és cikkei. Szombathely. 217-224. SLOVAR SLOVENSKEGA KNJIŽNEGA JEZIKA, 1993. Ljubljana: DZS. SLOVENSKI PRAVOPIS (ur. odbor J. Toporišič et al.). Ljubljana: SAZU, Ljubljana: DZS. Jože TOPORIŠIČ, 1992: Enciklopedija slovenskega jezika. Ljubljana: CZ. Miloš TAVZES, 2002: Veliki slovar tujk. Ljubljana: CZ.



33

Summary The paper discusses strategies for filling gaps in technical texts in Slovene minority language on the Slovene-Hungarian border: the direct borrowing of technical words from the majority language and the indirect transfer of loan words via the majority language, i.e. borrowing with or without adaptation to the language of the borrower, throught the forming of a calque or a hybrid form. Key words: bilingualism, lexikal borrowing, adaptation of words, model, hybrid creation, replica form.


Jožica Čeh Steger

Pavlov prispevek k evropski recepciji Ivana Cankarja Ivan Cankar műveit életében (1876−1918) csak cseh nyelvre fordították. Más európai nyelvekben csak akkor jelent meg, amikor a társadalmi válság és az érvényre jutó szocialista ideológia hatására azokban az országokban megjelent a realisztikus irodalom iránti igény. Ezért nem meglepő, hogy a társadalomkritikát megfogalmazó Hlapec Jernej in njegova pravica (Jernej szolgalegény igazsága) című novella lett Cankar első, európai nyelvekre való fordításának paradigmája. Pável Ágoston 1937ben követte ezt a paradigmát: a Jernej szolgalegény igazsága mellett még a Potepuh Marko in kralj Matjaž (Mihaszna Marko és Mátyás király) című elbeszélés kiváló magyar fordításával is hozzájárult a szlovén, illetve a szláv népi írók európai olvasókkal való megismertetéséhez. Ivan Cankar (1876−1918) je bil za časa življenja intenzivno prevajan le v češčino. V druge evropske jezike je opazneje vstopil šele v času, ko so se v tem prostoru spričo socialne krize in prodirajočih socialističnih ideologij začele oglašati težnje po realistični literaturi. Zato ne preseneča, da je postala družbenokritična novela Hlapec Jernej in njegova pravica paradigma za prve knjižne prevode Cankarja v evropske jezike. Avgust Pavel ji je leta 1937 z odličnim madžarskim prevodom Hlapca Jerneja in njegove pravice ter povesti Potepuh Marko in kralj Matjaž sledil ter dodatno podkrepil evropsko predstavo o kmečko-vaškem slovenskem oziroma slovanskem pisatelju.

Cankarjev Hlapec Jernej in njegova pravica v nemškem knjižnem prevodu Prve informacije o Cankarjevem Hlapcu Jerneju in njegovi pravici (dalje: Hlapec Jernej) so prišle k madžarskim sosedom po zapleteni in precej oddaljeni poti sedem let pred izidom tega dela v madžarščini. Danski pisatelj Martin Andersen Nexö je v Varšavi madžarskemu kritiku Mohácsiju omenil, da ga je popolnoma prevzela pripovedka nekega zanj povsem neznanega pisatelja. O Cankarjevem Hlapcu Jerneju, ki je bil za oba sogovorca povsem eksotična literatura, sta soglašala, da gre za pravo mojstrovino. Mohácsi je leta 1930 v reviji Nyugat ta pogovor spominsko obnovil in navdušeno poročal o Ivanu Cankarju in njegovem Hlapcu Jerneju. Poudaril je umetniško virtuoznost novele, pretresljivo in revolucionarno vsebino, ki v svoji dovršenosti prerašča v nadčasovno in univerzalno umetnino, podobno ljudski pravljici, poglavju Svetega pisma ali legendi o življenju svetnikov.1 Moh1

Mohácsi je med drugim zapisal: »Tisti, ki to zgodbo na sto straneh prebere, čuti udarec v srcu, stisne ga v grlu, ker od tega kaj enostavnejšega, pretresljivejšega in revolucionarnejBibliotheca Slavica Savariensis XII.

36

Jožica Čeh Steger

ácsi je Hlapca Jerneja bral v prvem nemškem knjižnem izboru prevajalke Gusti Jirku2 in na uvodno besedo te izdaje oprl tudi svojo predstavitev Cankarja v že omenjeni reviji Nyugat (Gállos 1998: 281). Knjiga Gusti Jirku z naslovom Der Knecht Jernej. Eine Auswahl je izšla leta 1929 pri dunajsko-leipziški založbi Niethammer. Ob Hlapcu Jerneju so vanjo vključene še kratke pripovedi Peter Klepec, Polikarp in Die Näherin/Šivilja, pod naslovom Kleine Prosastücke tudi posamezna poglavja iz avtobiografskega cikla Moje življenje in nekatere materinske, vojne ter živalske črtice (Die Datteln/Dateljni (5. poglavje iz Mojega življenja), Die heilige Kommunion/Sveto obhajilo, DasABC/Abeceda (3. poglavje iz Mojega življenja), Eine Tasse Kaffe/Skodelica kave, Vrzdenec, Die Kinder staunen/Otroci in starci, Aus der Jugendzeit/Utrinek iz mladosti, Der Fremde/Domov, Firbec, Die Eule/Sova). Uvodno besedo k nemškemu izboru je prispeval avstrijski pesnik in pisatelj Emil Alphons Rheinhardt (1899−1945). Napisal jo je januarja 1929 v Parizu, vendar na podlagi tega, kar je zvedel o Cankarjevi literaturi med bivanjem na gradu Hartenstein pri Gusti Jirku, ko je ta prevajala Cankarja. S Francem Kavčičem, pri katerem se je Gusti Jirku učila slovenščine skupaj s svojo hčerko, je sodeloval tudi pri izboru besedil in ji svetoval, naj prevede Hlapca Jerneja. Za to Cankarjevo novelo je moral slišati že pred prihodom na grad, čeprav ni znano, ali je poznal Glonarjev nemški prevod tega Cankarjevega besedila (Barthel der Knecht und sein Recht), ki je leta 1926 izšel v treh socialnodemokratskih revijah z uvodnim besedilom publicista Hermanna Wendla (Moder 1977: 129). Prav Wendel je bil leta 1929 v članku Valles, Cankar und die deutschen Verleger kritičen do nemških založnikov, ker ne objavljajo socialistične literature. O Cankarjevem Hlapcu Jerneju je menil, da »ni nobena skrivnost, da sodi k najmočnejšim socialnim pripovedim svetovne literature in je v knjižnih prevodih že dosegljiv Francozom, Angležem, Italijanom, Čehom, pred izidom pa je tudi ruski prevod, ki bo izšel v državni založbi Moskva–Leningrad« (Köstler 2006: 181). šega še nikoli niso napisali. Kot da bi brali ljudsko pravljico ali legendo o življenju svetnikov, poglavje iz svetega pisma. Zgodba ni redkobesedna, prej gostobesedna: polna je čudovitih miselnih paralel, ponavljanj, ki naredijo iz osnovne teme simfonijo, in vse skupaj daje občutek, da tega ni napisal človek, marveč se je napisalo samo od sebe.« (Cit. po Vujičić 1998: 269.) 2 Gusti Jirku (1892−1978), z dekliškim priimkom Eckert, pozneje poročena tudi Stridsberg, je hči dunajskega bankirja. Poročila se je s študentom medicine češkega plemiškega rodu Bernhardom Jirkum in se leta 1916 z njim preselila na grad Hartenstein pri Slovenj Gradcu, ki ga je podedovala po materi. Tam je ostala do leta 1930. Ko je njeno hčerko leta 1924 začel poučevati slovenščino Franc Kavčič, se je z njo jezika svojega okolja začela učiti tudi sama. Kavčič ji je kmalu prebiral Cankarja. Bila je tako navdušena, da ga je začela prevajati. Izpod njenega peresa sta izšli dve knjižni izdaji Cankarja (Der Knecht Jernej. Eine Auswahl, 1929; Das Haus zur barmherzigen Mutter Gottes, 1930). Bibliotheca Slavica Savariensis XII.

Pavlov prispevek k evropski recepciji Ivana Cankarja

37

Rheinhardt je v omenjeni uvodni besedi povezal Cankarjevo literaturo in družbenokulturni položaj Slovencev ter zapisal precej germanskih stereotipov o slovanski literaturi in kulturi. O Slovencih na primer meni, da imajo več mitov kot zgodovine. Ta je v večjem delu tiha, povezana s trpljenjem majhnega naroda, ki mu je pod tujimi pritiski uspelo ohraniti svoj jezik. Slovenci so, zatrjuje, dolga stoletja živeli tiho, pobožno življenje, ohranjali sage in prenašali iz roda v rod sporočila o ponosnem, svobodnem času, o nekakšni prerokbi narodne odrešitve. Skratka, Cankar je po Rhenhardtu lahko le pisatelj gospodarsko zaostalega naroda. Poudarja njegov kmečko-vaški izvor, telesno šibkost, nesposobnost za kmečko delo, izjemno ljubezen do matere, ki ga je edina razumela. Nadalje omenja pisateljeva študijska leta na Dunaju, kjer naj bi se dokončno zavedel, da je »reven, kmečki študent« in da je bil »drugega jezika, druge rase« (Rheinhardt 1929: 14). V temni mladosti je iskal tolažbo pri Baudelairu, Dostojevskem, Verlainu, Nietzscheju in Maeterlincku, v študentskih letih naj bi nanj vplivale tudi ideje Karla Marxa, ki so obljubljale praktični evangelij revežem in jim Cankar dolguje jasnejši in globlji vpogled v sestavo družbe. Toda od vse te marksistične dialektike naj bi pisatelju ostalo le vedenje o revščini, proti kateri se je lahko boril samo s sklicevanjem na božjo dobroto, ki naj znova zasije. Rheinhardt Cankarja slednjič razglasi za eminentnega slovanskega pisatelja, čigar literatura je prežeta z odrešilno teologijo, in pripiše, da je to značilno tudi za druge slovanske pisatelje. Uvodničar poudari, da je vsa Cankarjeva literatura zaznamovana s pisateljevimi prvimi doživetji socialne stiske in z neskončno materino dobroto. V nadaljevanju našteva motive iz izbranih črtic, jih povezuje s pisateljevim življenjem in ugotavlja, da vse dogodke njegovega življenja spremlja temna melodija skrbi za preživetje, pred čimer najde edino zatočišče v pisanju in meditiranju o otroški pobožnosti. Za Cankarjevega Hlapca Jerneja najde Rheinhardt možno primerjavo v Kleistovi noveli Mihael Kohlhaas. Na koncu opozori na obsežnost Cankarjeve literature, v kateri je zajeta celotna podoba slovenskega življenja, in izrazi upanje, da se bo tudi iz prvega knjižnega izbora slišal pisateljev glas. Svoj zapis sklene z željo, da bi Cankar v prihodnje tudi Nemcem govoril o svojem narodu z lepim žalostnim glasom, kakor že nekaj časa to pripoveduje drugim narodom (Rheinhardt 1929: 7−20). Kljub temu da so prvi nemški knjigi sledili novi prevodi, je ostal slovenski pisatelj, živeč več kot desetletje na Dunaju, v nemškem prostoru precej neznano ime vse do začetka devetdesetih let prejšnjega stoletja, tj. do Köstlerjevih sistematičnih in vrhunskih prevodov Cankarja v nemščino. Razlogov je seveda veliko, Köstler večkrat navaja pretežno slovenske, na nemškem knjižnem trgu neznane prevajalce, njihovo pomanjkljivo znanje slovenskega ali nemškega jezika, slabe, pogosto prirejene in izvirniku izneverjene prevode kakor tud neustrezno izbiro tekstov. Gusti Jirku, ki se je šele 1924 začela učiti slovenščino, zagotovo ni bila najboljša


38

Jožica Čeh Steger

izbira za prodor Cankarja v nemški kulturni prostor. 3 Da do priselitve na grad Hartenstein o Cankarju še ni slišala niti besede, je mogoče razbrati tudi iz njenega avtobiografskega romana Mojih pet življenj.4 Po Köstlerjevem mnenju se prevodi Gusti Jirku zelo odmikajo od Cankarjevega izvirnika in bližajo svobodnim prepesnitvam. Služili naj bi ji za to, da je laže nastopila samostojno pisateljsko pot. Po letu 1930 se s Cankarjem ni več ukvarjala. Rheinhardtova recepcija Cankarja je bila omejena na to, kar je na gradu Hartenstein slišal od G. Jirku ali njenega učitelja Kavčiča in hkrati glavnega svetovalca pri izbiri besedil za prevod, v katerih se Cankar razkriva zgolj kot socialno čuteč pisatelj kmečko-vaškega okolja ter izpovedovalec materinske ljubezni, revščine in krivic. Rheinhardtov zapis o Cankarju se ujema z nemško oziroma avstrijsko predstavo o ubožnem, provincialnem pisatelju nekulturnega naroda, pišočem o hlapcih, revnih ljudeh, po dateljnih hrepenečih otrocih itd. Tako predstavljen Cankar seveda ni mogel postati del srednjeevropske literature. Rheinhardt ni niti z besedo omenil, da je Cankar soustvarjalec evropske moderne, da je na Dunaju pisal o njenih osrednjih temah, o umetniku in umetnosti, smrti, odtujenosti, transcendentalnem hrepenenju, razdrobljeni zavesti, da je ustvarjalec impresionistične in simbolistične literature, da je bil najostrejši kritik slovenske duhovne in socialne zaostalosti, da je aktivno posegal tudi v slovensko kulturo in politiko ter kandidiral za državnega poslanca na listi Jugoslovanske socialnodemokratske stranke, da je bil oster nasprotnik Avstro-Ogrske, prve svetovne vojne itd. Rheinhardt Cankarja ni postavil v kontekst Arthurja Schnitzlerja, Petra Altenberga, Huga von Hofmannsthala, Karla Krausa, katerih sodobnik je bil na Dunaju, ampak je menil, da mu je po življenjski in literarni usodi podoben francoski pesnik in pisatelj Charles-Luis Philippe,5 ki je bil tedaj tako nemško-avstrijskemu kot slovenskemu bralcu zagotovo precej neznano ime. Po Rheinhardtu slovenskega in francoskega pisatelja najmočneje povezuje socialni izvor. Oba sta izšla iz vaške bede in pisala o razžaljenih ter ponižanih ljudeh, Philippe deloma tudi o mestnih revežih (Rheinhardt 3

Leta 1930 je v njenem prevodu pri isti založbi izšla še Hiša Marije Pomočnice skupaj z Mojim življenjem (Das Haus zur barmhezigen Mutter Gottes. Mein Leben), nato je prevajanje Cankarja opustila. 4 V romanu je zapisala: »Cankar je bil zame religiozno in socialno doživetje. Šele zdaj sem se seznanila z malim narodom, ki mi je doslej pomenil samo neusahljiv studenec poljedelcev in slug, davkarjev in žandarjev. Nisem vedela, da obstaja tudi slovensko duhovno življenje.« 5 Charles-Luis Philippe (1874−1909), francoski pesnik in pisatelj, rojen v revni družini, je po maturi opravljal pisarniško delo v pariški mestni upravi. Umrl je za meningitisom. Tematiziral je temne plasti Pariza, življenje po študentskih sobah, tovarnah, zakotnih dvoriščih, na železniški postaji, vse to v kontrastu z bliščem nočnih luči, opojem in sanjskimi fantazijami. Na začetku prejšnjega stoletja jev francoski literaturi ustvaril nov pripovedni stil. Bibliotheca Slavica Savariensis XII.


39

1929: 17). Prvi nemški knjižni prevod predstavlja Cankarja z izborom besedil in uvodno besedo kot pisatelja zaostalega slovenskega naroda, pišočega o krivicah in socialni bedi ljudi v kmečko-vaškem okolju, o njihovem trpljenju in hrepenenju po boljšem življenju. S takšno predstavitvijo so bila Cankarju tudi leta 1929 vsa vrata za vstop med pomembne ustvarjalce evropske moderne, kamor sodi, trdno zaprta. Prvi knjižni prevodi Hlapca Jerneja Hlapec Jernej velja še danes za največkrat prevedeno Cankarjevo delo v številne evropske in azijske jezike. Nastal je v času pisateljeve kandidature za državnega poslanca na listi Jugoslovanske socialnodemokratske stranke in izšel leta 1907. Prijateljeva ocena, da gre za »prepesnitev Marxovega komunističnega manifesta« (1952: 571), je zagotovo pripomogla, da je postal doma temeljno besedilo za dokazovanje Cankarjeve socialistične miselnosti, za različno in še danes trajajoče politično-ideološko prisvajanje pisatelja, v SFRJ tudi glavno besedilo za predstavitev pisatelja v slovenskih šolskih učbenikih. Ta novela o hlapčevem iskanju pravice je postala hkrati glavna paradigma za prevajanje Cankarja v druge jezike in za njegovo evropsko recepcijo. Najprej beležimo češki prevod, leta 1910 v reviji Vzdelani lidu (Čeladín Jernej a jeho pravda, prevajalka Joža Mettlerová), čez dve leti tudi v knjižni izdaji s povestjo Potepuh Marko in kralj Matjaž (Tulák Marko a král Matyáš. Čeladín Jernej a jeho pravda) s podpisom iste prevajalke. Pred prvo svetovno vojno je bil Cankar pri Čehih najbolj prevajani slovenski in jugoslovanski avtor. Češko zanimanje za Cankarja je bilo povezano z dobro tradicijo češkoslovenskih kulturnih stikov, z navdušenjem za slovanskega avtorja in drugimi dejavniki. Naj opozorimo na nekatere. Pri Čehih sta za Cankarja že v devetdesetih letih 19. stoletja, ob požgani Erotiki, pokazali veliko zanimanje močni socialnodemokratski in svobodomiselni politični grupaciji. Cankar je ne nazadnje pisal tudi o češkem proletariatu. O Slovencih in Cankarju sta redno poročala Anton Dermota in Fran Vidic v leta 1898 ustanovljeni reviji Slovansky přehled, ki je prinašala informacije o slovanskem svetu kakor tudi prevode iz slovanske literature. Od čeških igralcev (Karel Hašler, Oto Boleška ali Ružena Nosková) so prihajale pobude za prevode in uprizoritve Cankarja na čeških odrih. K njegovi prepoznavnosti so prispevali tudi slovenski študentje v Pragi in na Dunaju (Berkopec 1969: 10). V drugih evropskih jezikih, razen v češčini, so nastajali prvi knjižni prevodi Cankarjevega Hlapca Jerneja z dvajset- in večletno zamudo, nekako od druge polovice dvajsetih let naprej, tj. v času, ko se je v književnostih vse od Amerike do Sovjetske zveze povečalo zanimanje za socialno stvarnost in realistično paradigmo. Cankar se s Hlapcem Jernejem vpisuje v kontekst evropske realistične književnosti kot pisatelj kmečko-vaške literature s poudarjeno socialno tendenco. 6 Knjižni 6

Od takšne zgolj socialne predstavitve pisatelja nekoliko odstopa prvi knjižni prevod Cankarja v poljščino (Nowele, 1931). Pripravila sta ga Vojeslav in Ela Molè, v njem pa ni Hlapca Jerneja. Bibliotheca Slavica Savariensis XII.

40

Jožica Čeh Steger

prevodi Hlapca Jerneja si sledijo v naslednjem zaporedju: italijanski (Il servo Bortolo e il suoi diritto, 1925), srbohrvaški (Sluga Jernej i njegovo pravo, 1925), francoski (Le valet Barthélemy et son droit, 1926), ruski (Bortolo i ego pravo, 1927), romunski (Vartolomei argatul şi dreptul saŭ, 1929), nemški (revijalni: Barthol, der Knecht und sein Recht, 1926; knjižni: Der Knecht Jernej und sein Recht, 1929), angleški (The Bailiff Yerney and his Rights, 1930), beloruski (Prauda batraka, 1930). Leta 1929 je bil Hlapec Jernej preveden tudi v esperanto (La servisto Jernej kaj lia rajto). Pavlovi prevodi Cankarja Kot številni drugi narodi so tudi Madžari začeli spoznavati Cankarja s prevodom Hlapca Jerneja. Mohácsi je o tem delu leta 1930, kakor smo že navedli, navdušeno poročal kot o pretresljivi, prevratni in preprosti zgodi, ki se mu je zdela kot ljudska pravljica, svetniška legenda ali poglavje iz Svetega pisma, o zgodbi, »kakor bi je ne spisal človek, marveč bi se bila sama izpisala«. Toda prvi knjižni prevod Cankarjevega Hlapca Jerneja v madžarščini je izšel nekoliko pozneje kot drugod po Evropi. Prevedel ga je začetnik in najvidnejši predstavnik slovensko-madžarskih kulturnih stikov Avgust Pavel. S povestjo Potepuh Marko in kralj Matjaž je leta 1937 izšel kot prvi knjižni prevod slovenske literature v madžarščini pri ugledni založbi Nyugat, potem ko je bila samostojna izdaja Hlapca Jerneja zavrnjena pri katoliško usmerjeni reviji Élet.7 Pavlovo zanimanje za Cankarja sega v začetek tridesetih let prejšnjega stoletja. Tedaj je vzpostavil intenzivnejše kulturne stike s Slovenci in zagotovo poznal tudi madžarsko predstavitev Cankarja v Nyugatu. O Cankarju je lahko kaj zvedel iz pogovorov s slovenskimi in drugimi kulturniki, ko se je večkrat mudil v Ljubljani. Pri sestri Karli v Šoštanju ga je lahko tudi bral. Leta 1930 se je v Ljubljani o Hlapcu Jerneju pogovarjal s profesorjem Calvijem, ki je tedaj prevajal to delo v italijanščino in bil zelo očaran nad Cankarjevim stilom in umetniško dovršenostjo novele. Pomembno vlogo Pavlovega svetovalca pri kulturnem posredništvu slovenske literature za Madžare je imel tudi Vilko Novak. Pavel ga je leta 1930 prosil za seznam slovenskih del in se odločil, da bo najprej prevedel Hlapca Jerneja (Filo 2003: 101). V poročilu o kongresu madžarskih katoliških pisateljev v Esztergomu je Pavel leta 1933 navedel, da se je »z vrsto urednikov in založnikov razgovarjal zaradi izdaje madžarskih prevodov iz Cankarjevih del« (Pavel 1933: 557). Še istega leta je v časopisu Magyar irás ponovno poročal o poznavanju Cankarja že povsod po Evropi kakor tudi o prevodu Hlapca Jerneja v esperanto ter napovedal, da bo kmalu izšel tudi v madžarskem jeziku (Barbarič 1969: 3). 7

Jože Filo (2003: 101) navaja, da je revija Élet sprva pokazala zanimanje za Cankarjevega Hlapca Jerneja, vendar je le-to uplahnilo, ko je uredništvo od salezijanskega duhovnika Farkeša dobilo na štirih straneh napisano mnenje, za katerega je zaprosilo, da bi se prepričalo, kaj o Hlapcu Jerneju meni slovenska katoliška javnost. Bibliotheca Slavica Savariensis XII.


41

Prva prevajalka Cankarja v madžarščino je bila Jella Maritschnigg. Barbarič (1969: 243) predvideva, da je tri Cankarjeve črtice (A datolyak, A fekete kávé, Vriizsgyenec), objavljene leta 1935 v katoliški literarni reviji Vigilia, prevedla po nemškem prevodu Gusti Jirku. Po uvodni besedi iz te knjige je najbrž povzela tudi misli za svoj spremni zapis o Cankarju, v katerem podobno kot Rheinhardt poudarja duhovne vrednote in ljudski izvor Cankarjeve literature kakor tudi avtorja slovanske duše. V naslednjih dveh letih je sledilo v tej reviji še nekaj Cankarjevih prevodov materinskih in avtobiografskih črtic (Barbarič 1969: 243). Po večletnem prizadevanju je oktobra 1937 pri založbi Nyugat v prevodu Avgusta Pavla končno prišla med Madžare prva knjižna izdaja Cankarjevega Hlapca Jerneja in njegove pravice skupaj s Potepuhom Marko in kraljem Matjažem (Jernej szolgalegény és az ȍ igazsága. Mihaszna Marko és Mátyás Király) in prevajalčevo uvodno besedo na petih straneh. Madžari so Cankarja v Pavlovem odličnem prevodu8 sprejeli z velikim zanimanjem in odobravanjem. Madžarski časopisi so pisali o moči Cankarjeve umetniške besede, o monumentalnem slogu, družbenokritični osti njegove literature itd. Vilko Novak navaja, da ni prvi knjižni prevod Cankarja nikjer tako močno odmeval kot ravno pri Madžarih. Madžarska časopisna in revijalna poročila – Novak jih je navedel kar sedemnajst − so med drugim poudarjala, da so mnogi Madžari šele tedaj zvedeli za obstoj slovenske literature (Novak 1939: 623). Pavel je razpravljal o Cankarju v obzorju južnoslovanske književnosti. V uvodni besedi ga je predstavil kot najboljšega slovenskega umetnika in klasika slovanske književnosti. Ob Hlapcu Jerneju ter Potepuhu Marku in kralju Matjažu je poudaril socialno tendenco in družbenokritični pomen Cankarjeve umetnosti. Glavna junaka prevedenih del, Jerneja in Marka, sta se mu razkrila kot bojevnika zatiranih in izkoriščanih kmečkih ljudi. Morala sta mu biti zelo blizu, saj se je k Markovemu rodu prištel tudi sam. Pavel je s tem knjižnim prevodom poskrbel za prvo in najodmevnejšo predstavitev Cankarja na Madžarskem ter napovedal začetek novega in intenzivnejšega obdobja medliterarnih stikov sosednih narodov. Obe pripovedi s poudarjeno socialno temo prikazujeta Cankarja kot kmečko-vaškega pisatelja, s čimer je Pavel sledil že opisani stereotipni nemški recepciji Cankarja in jo leta 1941 podkrepil še s prevodom romana Na klancu.9 Vendar to zagotovo ni bil edini razlog, da je Madžarom ponudil izrazito socialno in kmečko-vaško podobo Cankarja. K temu ga je nagovarjala tudi aktualna socialna in literarna stvarnost. Lukács (2003: 513) navaja, da se je v madžarski književnosti v tridesetih letih prejšnjega 8

Natančno analizo Pavlovega prevoda Cankarjevega Hlapca Jerneja je opravila Urška Gállos (1998: 281−286). Pavlova pesniška nadarjenost, njegovo razumevanje Cankarja ter odlično poznavanje obeh jezikov in kultur so po njenem mnenju prispevali k izvrstnemu prevodu Hlapca Jerneja v madžarščino. 9 S prevodom romana Na klancu se je Pavel odzval povabilu akademske založbe v Budimpešti za zbirko 12 romanov iz južnoslovanske književnosti (Filo 2003: 105). Bibliotheca Slavica Savariensis XII.

42

Jožica Čeh Steger

stoletja okrepilo gibanje »ljudskih piscev«, pišočih o podeželskem, še zlasti revnem življenju madžarskih kmetov, hkrati pa je val realistične književnosti v tem času opazen vse od Amerike do Sovjetske zveze. Pavlovi prevodi Cankarja so torej vgrajeni v aktualni kontekst madžarske in evropske realistične književnosti, značilne za čas pred drugo svetovno vojno, kar je vodilo v realistično recepcijo slovenskega pisatelja.10 Če so pri Pavlovi izbiri Hlapca Jerneja in romana Na klancu pomembno sodelovali zunanji dejavniki, je bila odločitev za prevod povesti Potepuh Marko in kralj Matjaž 11 povezana tudi ali predvsem s prevajalčevim posebnim zanimanjem za motiviko kralja Matjaža v slovenskem ljudskem in umetnem slovstvu.12 Tej motiviki je Pavel ne nazadnje pripisal najglobljo slovensko-madžarsko kulturno vez, po njegovem je to največ, kar so Madžari dali Slovencem.13 V uvodu v prvi knjižni prevod je pisal o izjemnem pomenu kralja Matjaža pri Slovencih, ki da ga častijo kot narodnega junaka, da so v njem utelesili tisočletno hrepenenje po svobodi in pravici, da jim pomeni odrešitelja vseh zatiranih itd. V izbrani povesti Potepuh Marko in kralj Matjaž je Pavel videl ne nazadnje zagotovilo, da bo z njo zbudil pri Madžarih splošno zanimanje za Cankarja in slovensko literaturo (Novak 1998: 290). V zvezi s trditvami o pomenu in vlogi Matjaževega izročila pri Sloven10

Miklós Szabolcsi je Cankarja v svoji knjigi o svetovni književnosti 20. stoletja v madžarskem jeziku (1987) uvrstil v poglavje Novi realizem na koncu stoletja (Lukacs 2003: 514). 11 Do začetka druge svetovne vojne je bila ta povest razen v madžarščino prevedena le še v češčino. 12 Po prevodu povesti Potepuh Marko in kralj Matjaž je Pavel prevedel še dve Cankarjevi besedili z motivom kralja Matjaža, pesem Sodba (1894) in črtico Kralj Matjaž (1916). Prepesnil je tudi Župančičevo epsko pesem Kralj Matjaž in slovenske ljudske pesmi o kralju Matjažu. Motiviko kralja Matjaža v južnoslovanski ljudski pesmi je začel raziskovati že kot študent slavistike in hungaristike na budimpeštanski univerzi. Slovenskemu izročilu o kralju Matjažu se je nato intenzivno posvečal od druge polovice dvajsetih let naprej in pred začetkom 2. svetovne vojne nameraval pregledati celotno slovensko literaturo o kralju Matjažu, kakor je zapisal v pismu Vilku Novaku z dne 7. 2. 1941. Temo Kralj Matjaž in Slovenci je izbral tudi za nastopno predavanje, ki ga je imel na »stolici za jugoslovanskomadžarske jezikovne in književne stike« v Szegedu dne 6. 2. 1941. V tem predavanju je obširno govoril o Cankarjevih predelavah Matjaževega izročila, še posebej v povesti Potepuh Marko in kralj Matjaž ter v črtici Kralj Matjaž. Matjaževi problematiki se je slednjič posvetil tudi v razpravi Ungarn und die Slowenen (Novak 1998: 290). 13 Madžarske raziskave istovetijo kralja Matjaža z ogrskim kraljem Matijo Korvinom. Takšno stališče zagovarja tudi Istvan Lukács kot najvidnejši raziskovalec Matjaževega izročila, mitizacije in recepcije Matjaževega lika v slovenskem ljudskem slovstvu in leposlovju (Pavičić 2003: 497). V razpravi Madžari in Slovenci (1989: 190) je Pavel zapisal: »Matjaževo izročilo je najbolj stalna vrednota, ki so jo slovenskemu narodu dali Madžari, toda tudi za slovenstvo je to najuniverzalnejše in najgloblje ljudsko in narodno doživetje.« Bibliotheca Slavica Savariensis XII.


43

cih lahko pritrdimo Vilku Novaku (1998: 290), da je Pavel pri tem nehote pretiraval, k čemur je zagotovo prispevalo njegovo intenzivno ukvarjanje s transformacijami tega izročila v Cankarjevi literaturi. Tudi v razpravi Ungarn und die Slowenen14 je Pavel poudaril prepričanje o globoki zakoreninjenosti Matjaževega izročila pri nas in opozoril na njegovo prisotnost v slovenskem ustnem in umetnem slovstvu, na podlagi česar je izdelal posebno tipologijo Matjaževih likov. Kralj Matjaž se pojavlja kot a) epični junak brez slovenskega narodnega značaja v junaški pesnitvah, b) ljudski junak oziroma kot predstavnik slovenskega naroda v pravljicah o kralju Matjažu in c) univerzalni predstavnik trpečih, ponižanih, po pravici hrepenečih ljudi, ki ga Pavel vidi v novejši slovenski literaturi in še posebej pri Cankarju (Pavel 1989: 190). Subjektivizacija folklornih mitov je ena od opaznih značilnosti slovenskega simbolizma. Ob Cankarjevi tematizaciji kralja Matjaža lahko ta proces opazujemo vse od pisateljeve zgodnje epske pesmi Sodba z nekoliko ciničnim raznarodovalnim likom kralja Matjaža, prek Potepuha Marka in Grešnika Lenarta do vojne črtice Kralj Matjaž. Kot univerzalni mitični junak se kralj Matjaž pojavi le v Cankarjevi črtici Kralj Matjaž, katere sporočilo je naravnano v obsodbo grozljivih, apokaliptičnih razsežnosti prve svetovne vojne. V tej črtici se h kralju Matjažu zgrinjajo množice prestrašenih ljudi različnih ras, toda prestrašen in bled je tudi sam, njegova odrešiteljska moč slabi in je prestavljena le še v pripovedovalčeve sanje. Povest Potepuh Marko in kralj Matjaž je bila napisana pod vplivom kritike o pisateljevem oddaljevanju od ljudskega jezika in kot dokaz, da je mogoče vsako temo zapisati tudi v ljudskem jeziku. Kralj Matjaž je v omenjeni povesti ubeseden kot arhetipski simbol individualnega hrepenenja po brezmejni svobodi, ki ga pooseblja umetnikov dvojnik Marko, in kot kolektivni simbol hrepenenja slovenskega naroda po mitični odrešitvi izpod trpljenja in izkoriščanja, na kar opozarja že moto.15 Markovo iskanje kralja Matjaža se izteče v sanjsko podobo o Matjaževi smrti, tudi sicer se povest bere kot kritika slovenske zaverovanosti v odrešilni mit o kralju Matjažu (Zadravec 1981: 23). Cankar v tej povesti močno opozarja na negativne lastnosti slovenskega naroda, ki se izčrpava v hrepenenju, pasivnosti, lahkovernosti, opijanju, veseljačenju, lažnem upanju, hlapčevski ponižnosti, sanjah in močnih čustvih, ki zamegljujejo racionalno dojemanje zgodovinske stvarnosti. V zvezi s pisateljevo kritiko slovenstva bi bilo zanimivo ugotoviti, v kolikšni meri se njegove literarne ubeseditve slovenstva zares prekrivajo z arhetipskimi lastnostmi 14

V nemščini napisana razprava je bila objavljena leta 1943 v zborniku Ungarn und die Nachbarvölker, leta 1947 je izšla v madžarskem (Magyarok és szlovének) in leta 1998 tudi v slovenskem prevodu (Madžari in Slovenci). 15 V motu sta zapisana nekoliko spremenjena verza (»Kadar bo kralj Matjaž kraljôval / onda bo kmetič dobro kmetôval«) iz ene od ljudskih pripovedk o kralju Matjažu, ki jih je pod naslovom Pravljice o kralji Matjaži leta 1884 v Kresu objavil Josip Freuensfeld (Bernik 1973: 250). Bibliotheca Slavica Savariensis XII.

44

Jožica Čeh Steger

Slovencev in v kolikšni meri se ujemajo tudi s tujimi predsodki o Slovencih in Slovanih. Sklep Avgust Pavel je s prvim knjižnim prevodom Cankarja v madžarščini, v katerega je vključil kar dve besedili s poudarjeno socialno tematiko (novelo Hlapec Jernej in njegova pravica in povest Potepuh Marko in kralj Matjaž), in nekoliko poznejšim prevodom romana Na klancu sledil prevladujočemu realističnemu toku književnosti kakor tudi evropski recepciji Cankarja pred drugo svetovno vojno, zasidrani v stereotipni predstavi o kmečko-vaškem, v folklorno mitologijo zagledanem slovenskem oziroma slovanskem pisatelju. Seveda je pri izboru Cankarjeve povesti Potepuh Marko in kralj Matjaž odigralo pomembno vlogo tudi Pavlovo zanimanje za slovensko izročilo o kralju Matjažu.

Literatura Štefan BARBARIČ, 1969: Ivan Cankar v madžarščini. Slavistična revija 17/1, 241−246. Oton BERKOPEC, 1969: Delo Ivana Cankarja v čeških prevodih in v luči češke publicistike. Slavistična revija 17/1, 247−276. Ivan CANKAR, 1929: Der Knecht Jernej. Eine Auswahl. Prev. Gusti Jirku. Wien/ Leipzig: Niethammer-Verlag. − − 1973: Zbrano delo. Trinajsta knjiga. Knjigo pripravil in opombe napisal France Bernik. Ljubljana: DZS. Jože FILO, 2003: Pavlovi prevodi iz slovenske literature. Avgust Pavel. Ur. Zinka Zorko in Miha Pauko. Maribor: Slavistično društvo Maribor (Zora, 23). 95−114. Urška GÁLLOS, 1898: Hlapec Jernej v madžarskem prevodu Avgusta Pavla. Ujemanja in razhajanja. Študije o slovensko-madžarskih literarnih stikih. Ur. István Fried in István Lukács. Budimpešta: Košičev sklad. 269−271. Ivan GRAFENAUER, 1951: Slovenske pripovedke o kralju Matjažu. Ljubljana: SAZU. Ivan GROHAR, 1931: Književna poročila. Ivan Cankar: Nowele. Prevedla Ela Molè. Z uvodom Vojeslava Moléta. Warszawa. Ljubljanski zvon 51/12, 825−826. Pavel KARLIN, 1947: Ivan Cankar v francoščini. Ljubljanski zvon 1947/1, 50−51. Erwin KÖSTLER, 2006: Vom kulturlosen Volk zur europäischen Avantgarde. Bern: Peter Lang. ISTVÁN LUKÁCS, 2003: Začetki recepcije slovenskega romana v madžarskem prevodu. Slovenski roman. Mednarodni simpozij Obdobja. Metode in zvrsti. Ur. Miran Hladnik in Gregor Kocijan. Ljubljana: Center za slovenščino kot drugi/tuji jezik pri Oddelku za slovenistiko FF. 511−520. − − 2006: Kralj Matjaž v slovenskem leposlovju. Paralele. Slovensko-madžarska literarna srečanja. Maribor. Slavistično društvo Maribor (Zora, 42). 93−101. Milko MATIČETOV, 1989: Čudna ugibanja, kdo bi bil kralj Matjaž. Ujemanja in razhajanja. Študije o slovensko-madžarskih literarnih stikih. Ur. István Fried in István Lukács. Budimpešta: Košičev sklad. 300−309. Janko MODER (ur.), 1977: Ivan Cankar v prevodih. Murska Sobota: Pomurska založba. Bibliotheca Slavica Savariensis XII.


45

Vilko NOVAK, 1998: Avgusta Pavla raziskovanja o kralju Matjažu. Ujemanja in razhajanja. Študije o slovensko-madžarskih literarnih stikih. Ur. István Fried in István Lukács. Budimpešta: Košičev sklad. 287−292. Avgust PAVEL, 1933: Kongres madžarskih katoliških pisateljev v Esztergomu. Dom in svet 46/9−10, 556−557. − − 1989: Madžari in Slovenci. Ujemanja in razhajanja. Študije o slovensko-madžarskih literarnih stikih. Ur. István Fried in István Lukács. Budimpešta: Košičev sklad. 187−192. Mladen PAVIČIĆ, 2003: Lukács István: A megváltó Mátyás király színeváltozásai a szlovén néphagyományban és szépirodalomban … Slavistična revija 51/4, 497−498. Ivan PRIJATELJ, 1952: Izbrani eseji in razprave I. Uredil, uvod in opombe napisal Anton Slodnjak. Ljubljana: Slovenska matica. E. A. RHEINHARDT, 1929: Vorvort. V: Ivan Cankar: Der Knecht Jernej. Eine Auswahl. Prev. Gusti Jirku. Wien/Leipzig: Niethammer-Verlag. 7−20. Gusti STRIDSBERG, 1971: Mojih pet življenj. Prev. Drago Druškovič. Maribor: Založba Obzorja. Stojan VUJIČIĆ, 1998: Revija Nyugat in slovenska književnost. Ujemanja in razhajanja. Študije o slovensko-madžarskih literarnih stikih. Ur. István Fried in István Lukács. Budimpešta: Košičev sklad. 269−271. Franc ZADRAVEC, 1981: Cankarjevi folklorni junaki. Umetnikov »črni piruh«. Ljubljana: Cankarjeva založba. 17−32.

Summary Ivan Cankar (1876−1918) was already during his lifetime constantly translated into the Czech language. Translations of his works into other European languages, however, only occasionally appeared in periodicals. He entered the European languages more pronouncedly when, due to the severe social crisis and progressive socialist ideologies on this territory, tendencies towards realist literature arose. It is thus not surprising that the socially critical short story Hlapec Jernej in njegova pravica became the paradigmatic text for the first literary translations of Cankar into European languages, while at the same time it conjured up a curtailed or even distorted reception of the Slovene symbolist writer. From the second half of the 1920s to the beginning of World War II the first literary translations of Cankar’s Hlapec Jernej were made into Italian, Serbo-Croation, French, German, Russian, Romanian, Belarus, English, Hungarian and Esperanto. The first translator of Cankar into Italian Jella Maritschnigg published three Cankar’s novelettes with an autobiographical and maternal theme, namely Dateljni, Skodelica kave and Vrzdenec in the Catholic literary journal Vigilia in 1935. The translation was most probably made from the first literary translation into German (Knecht Jernej. Eine Auswahl, 1929) by the translator and writer Gusti Jirku. The introduction to the selected novelettes was written by the Austrian poet Alphons Rheinhardt who presented Cankar in the framework of Germanic stereotypes of the Slavic rural-peasant literature. Inspired by the German edition of Cankar, the critic Mohácsi was the first Hungarian to fervently report on Cankar’s Hlapec


46

Jožica Čeh Steger

Jernej in the journal Nyugat in 1930. The strivings of Avgust Pavel for a Hungarian translation of Hlapec Jernej also reach back to as far as 1930. His excellent translation based on the Slovene original together with the short story Potepuh Marko in kralj Matjaž were issued in the publishing house Nyugat in 1937 as Cankar’s first book and the first Slovene book ever to be published in Hungarian. With the book selection of Cankar in Hungarian in which he included as many as two texts with explicitly social themes, and later with the novel Na klancu, Pavel followed the pre-war European reception of the Slovene writer. Naturally, it is necessary to see Pavel’s translation of the narrative with the motif of King Mathias, followed by two additional works with the same motif (Sodba, Kralj Matjaž), also in the framework of his intense interest in the folklore heritage of King Mathias.


Marc L. Greenberg

Balkanizem v srednji Evropi? Realni in nerealni naklon v odvisnikih v prekmurščini A tanulmány szerzője a reális és nem reális mód ellentétével foglalkozik, amelyet a muravidéki tájszólásban (pannon nyelvjáráscsoport) ka ≠ da, alárendelő kötőszó jelöl, és összeveti a balkán nyelvszövetség nyelveiben jelentkező hasonló jelenséggel (albán, bolgár, mai görög, macedon, roma, román). Bár a két jelenség szinkrónikus párhuzamban áll, az ellentét a muravidéki tájszólásban a peremvidék miatt jött létre, (részben jelen van a karintiai szlovének nyelvében is) és nem a balkáni nyelvszövetség nyelveivel való érintkezés miatt. Igy a muravidéki nyelv (és a pannon csoport) ebben a sajátosságban is, mint sok másban, eltérő fejlődési úton haladt, ami földrajzi elhelyezkedésével magyarázható. Razprava obravnava nasprotje med realnim in nerealnim naklonom, ki ga v prekmurščini (panonska narečna skupina) označuje podredni veznik ka ≠ da, in ga primerja z enakim pojavom v jezikih balkanske jezikovne zveze (albanščina, bolgarščina, sodobna grščina, makedonščina, romščina, romunščina). Čeprav je pojav sinhrono vzporeden, je nasprotje v prekmurščini nastalo zaradi ohranitve na obrobju (deloma je ohranjeno tudi v koroščini) in ne zaradi stika z jeziki balkanske jezikovne zveze. Tako je šla prekmurščina (in panonska skupina) tudi v tej značilnosti, tako v mnogih drugih, po drugi razvojni poti, ki je bila pogojena z njeno obrobno lego v južnoslovanski veji slovanskih jezikov.

Za jezike jugovzhodne Evrope sta Ammann in van der Auwera (2004: 300) pokazala, da obstajata dve tipološki skupini glede na to, ali se s podrednimi vezniki izraža kategorialno nasprotje realno : nerealno (skupina A) ali pa se to nasprotje ne izraža (skupina B). V skupino A se uvrščajo sodobna grščina (óti/na), albanščina (se~që/të), makedonščina (deka~oti/da), bolgarščina (če~deto/da), balkanska romščina (kaj/te), romunščina (că/să) in južnoitalijanska narečja (ka/ke~ku~mu), v skupino B pa bosanščina-hrvaščina-srbščina (dalje BHS) (da), slovenščina (da) in francoščina (que): Skupina A (1a) Znam, če idva. vedeti-1-EDN PODR/REAL priti-3-EDN ‘Vem, da bo prišel.’ (1b) Iskam da dojda hoteti-1-EDN PODR/NEREAL priti-3-EDN ‘Hočem, da pride.’

([bolg.] Scatton 1984: 379)

([bolg.] Scatton 1984: 378)


Marc L. Greenberg

48 (2a)

(2b)

(3a)

(3b)

El spune că citeşte o carte. ([rom.] Noonan 1985: 52) on reči-3-EDN-SED-PODR/REAL brati-3-EDN- POVED knjiga ‘Pravi, da bere knjigo.’ El vrea să citescă o carte. ([rom.] Noonan 1985: 52) Hoteti PODR/NEREAL brati-3-EDN-NEREAL knjiga ‘Hoče, da bi bral knjigo.’ Ti mendon, se ka shkuar kot tërë ajo punë që është bërë këtu? ([alb.] Newmark in dr. 1982: 305) Ti misliti-2-EDN-SED-POVED PODR/REAL iti-DELEŽ zastonj vse to delo PODR/REAL pomož-3- EDN delati-DELEŽ tu ‘Ali misliš, da je bilo vse to delo tu opravljeno zastonj?’ Leksi deshi të përgigjej, po s’pati kohë. ([alb.] Newmark in dr. 1982: 82) Aleš želeti-PRET PODR/NEREAL odgovoriti-NEREAL vendar ne imeti-PRET čas ‘Aleš je hotel odgovoriti, vendar ni imel časa.’

Skupina B (4a) Kaže da čita knjigu. reči-3-EDN PODR brati-EDN-SED-POVED knjiga-TOŽ ‘Pravi, da bere knjigo.’ (4b) Želi da čita knjigu. želeti-3-EDN PODR brati-EDN-SED-POVED knjiga-TOŽ ‘Želi brati knjigo.’ (4a) Pravi, da bere knjigo. reči-3-EDN PODR brati-EDN-SED-POVED knjige-TOŽ (4b) Želi, da bi brala knjigo. želeti-3-EDN PODR POGOJ brati-DELEŽ-Ž-EDN knjiga-TOŽ

(BHS)

(BHS)

(SKJ) (SKJ)

V prekmurščini pa je položaj bolj zapleten. Na videz se zdi, da se prekmurščina ujema z BHS ali slovenskim knjižnim jezikm (SKJ), če vzamemo izoliran primer iz neobjavljene Pavlove slovenske slovnice Vend nyelvtan (1942; dalje VN), kot ponazarjajo primeri 5a–c: (5a) (5b) (5c)

Došao sam kod tebe da ti pomognem. Prišel sem k tebi, da bi ti pomagal. Priso szam k tebi, da bi ti pomágo.

(BHS) (SKJ) (knjižna PKM: VN §423)

priti-M-EDN POMOŽ-1-EDN k ti-DAJ-EDN PODR POGOJ ti-DAJ-EDN pomagati-M-EDN

Vendar pa tu ni jasne in enoumne rešitve. VN v primerih kot (6) in (8) dovoljuje dve možnosti pri izbiri podrednega veznika (PODR), in sicer da ali ka; manj zaže-


Balkanizem v srednji Evropi? Realni in nerealni naklon v odvisnikih v prekmurščini

49

lena varianta je, tako kot pri Pavlu, navedena v oklepaju. SKJ v teh primerih, kot je razvidno iz (7) in (9), dovoljuje samo da: (6)

Zavêszt, da (~ka) szkoro ozdraví, ga je neszkoncsno razveszelíla. (VN §437) zavest-S-EDN-Ž PODR kmalu ozdraviti-3-EDN on-TOŽ POMOŽ-3-EDN neskončno-NAR razveseliti-Ž-EDN

(7)

Zavest, da bo kmalu ozdravel, ga je neskončno razveselila.

(8)

Pravo mi je, ka (~da) mi zavszema zavüpa.

(SKJ) (VN §436)

reči-M-EDN jaz-DAJ POMOŽ-3-EDN PODR jaz-DAJ popolnoma-NAR zaupati-3-EDN

(9)

Rekel mi je, da mi popolnoma zaupa.

(SKJ)

Pavel opozarja, da bi bile v primerih kot (1) varianti ka ali ka bi neustrezni, ker ka ne more označevati namena, lahko ga označuje le da (§445),1 in da se da uporablja bolj omejeno v primerih, kjer je propozicija možna (“teljesülhető”), ne pa dejanska (“valódi”), za kar bomo v nadaljevanju uporabljali poimenovanji nerealno in realno. Možnost rabe enega ali drugega veznika je v primerih, kot sta (6) in (7), kjer, kot navaja Pavel, glavni stavek vsebuje glagol, ki izraža čustvovanje, čeprav se v tem primeru daje prednost vezniku da: Trno me veszelí, da (~ka) szi zse pá zdrav ‘Zelo sem vesel, da si spet zdrav’ (§444). V primeru (8) pa se daje prednost vezniku ka pred da v trditvah, tj. kjer glavni stavek ne vsebuje naklonskega glagola. Iz tega ne sledi le, da v nasprotju s SKJ, ki nima te možnosti, knjižni jezik v VN poseduje dodatni veznik, ampak tudi to, da je veznik da označen za nerealnost, podobno kot v jugovzhodnih evropskih jezikih, kot navajata Ammann in van der Auwera. Pavlova pravila niso v skladu z današnjim prekmurskim narečjem, kjer naklonski da le redko, če sploh kdaj, zasledimo v vsakdanjem govoru.2 Mogoče je sklepati, da je bila oblika izposojena iz SKJ z namenom, da se jezik standardizira, a ni bila nikoli sprejeta v govorjeni jezik. V tem primeru je izposojenka vstopila v pisno tradicijo veliko pred VN. Najti jo je mogoče npr. v delu Franca Temlina Mali Katechismus iz 1715 (Temlin [1986]: 13): Szpomeniſze cslovecse, da den ſzobotni preſzvetís ‘Spomni se, človek, da posvečuješ soboto’; in v Števana Küzmiča Vöre krsztsánszke krátki návuk iz 1754: pomágajmo, da ſze vſza nyegova obdr'zijo 1

To stališče je očitno normativno. Prim. poved (8). Opažanje utemeljujem na lastnih terenskih zapiskih, za njegovo potrditev pa sem hvaležen informatorki s tega področja, Mojci Horvat (ZRC SAZU), kot tudi anonimnemu recenzentu in njegovi/njeni informatorki Tadeji Hercog (r. 1980) iz Cankove, Pavlove rojstne vasi. Logično je, da današnja odsotnost razlikovanja še ni dokaz za njegov neobstoj v preteklosti. 2


Marc L. Greenberg

50

‘pomagajmo, da se vsa njegova (…) obdržijo’ (navedeno v Novak 2007: pod iztočnico). Lahko bi tudi sklepali, da je bil da ponovno izposojen preko posrednika SKJ, ki ga je Pavel dobro poznal. Če ta domneva drži, bi to pomenilo, da je Pavel razvil model za razvrstitev da : ka, tj. razločevanje, ki ne obstaja ne v osrednjih slovenskih narečjih ne v SKJ. Čeprav je to mogoče, pa je v nasprotju z njegovim prevladujočim načelom, da utemelji svojo normativno slovnico na živem govorjenem jeziku in sočasni rabi, a pri tem odstrani najbolj očitne narečne razlike. Če pogledamo govor, zapisan konec 19. in v začetku 20. stoletja, v njem dejansko najdemo nihanje, ki ga odraža VN. Tako v Pavlovih pripovedkah s Cankove (1917, 1918), takoj na prvi strani naletimo na primer, kjer bi se v skladu z VN da lahko pojavil za glagolom, ki izraža možno (nerealno) propozicijo: (10)

ädänòvomi sta si sä zalűbila, ka ädän òvoga nìgdár nä povžäta.3 (165–166) eden-drugi-DAJ-EDN-M POMOŽ-2-EDN se-DAJ obljubiti-PRET-DVOJ PODR POVR eden-drugi-TOŽ-EDN nikoli ne zavreči-3-DVOJ ‘Obljubila sta si, da drug drugega nikoli ne zapustita.’

Možno je, da je tu ka v nasprotju s časovnim da (gl. spodaj), ki se pojavi v naslednji povedi iste pripovedi: Da jä pobár ädändvàsäti lèt star gráto, mògo jä ìti na štliŋgo (166–167) ‘Ko je bil fant star enaindvajset let, je moral iti na nabor’. Podoben učinek, tj. uveljavitev manj pričakovane možnosti, najdemo v primeru (11), kjer je na odvisnik mogoče gledati kot na nekaj dejanskega, kar je okvirjeno z (negativno) hipotetično propozicijo. Druga možnost je, da hipotetični antecedent navaja k časovnemu branju odvisnika, tako da veznik beremo kot ko ali da: (11)

Kà bi näbi bǜ žàlostän – právi srmák – da san tò dètäcä òdo! (175) Kako NEG-POGOJ biti-M-EDN žalosten-M-EDN praviti-3-EDN siromak-IMEDN PODR POMOŽ-1-EDN ta-TOŽ-EDN-S detece-TOŽ-EDN-N prodati-M-EDN ‘”Kako ne bi bil žalosten,” pravi siromak, “ko/da sem prodal to detece!”’

Prekmurska slovnica in SKJ/BHS se razlikujeta v tem, da se v prekmurščini podredni veznik da uporablja v pomenu ‘ko/kadar’, kot je ponazorjeno s primerom (12), za kar se v SKJ običajno uporablja ko (13).

3

Naglasna znamenja v Pavlovem zapisu je treba brati takole: krativec nad samoglasnikom označuje kratki naglašeni, ostrivec pa dolgi naglašeni samoglasnik. Iz tipografskih razlogov (in ker niso bistvene za pričujočo razpravo) so nekatere podrobnosti njegovega zapisa izpuščene, kot npr. redukcija nenaglašenege i, ki jo Pavel zaznamuje s piko pod črko. Bibliotheca Slavica Savariensis XII.


51

(12)

Te prídi, da mo te zváli. potem/takrat-VEL-2-EDN PODR PRIH-POMOŽ-1-MNOŽ ti-TOŽ poklicati-M-MNOŽ ‘Pridi takrat, ko te bomo poklicali.’

(VN §439)

(13)

Pridi takrat, ko te bomo poklicali. priti-VEL-2-EDN potem/takrat PODR ti-TOŽ PRIH-POMOŽ-1-MNOŽ poklicati- M-MNOŽ

(SKJ)

Časovni da se etimološko razlikuje od naklonskega da, saj je prvi nastal z redukcijo prvotnega gda < *kъda, kot je razvidno iz prekmurščine 18. stoletja (14a–b): (14a)

(14b)

Vzemi me, gda ſze ti vidi ſztoga ſzvejta vzeti-VEL-EDN kadar POVR ti-DAJ zdeti se-3-EDN-SED s ta-GEN-EDN svet-GEN-EDN ‘Vzemi me s tega sveta, kadar se ti zdi (primerno).’ Neznamo gda merjémo. ne-vedeti-1-MNOŽ-SED kdaj umreti-1-MNOŽ-SED ‘Ne vemo, kdaj bomo umrli.’

(KŠ 1754: 256)

(SŠ 1796: 91)

Naklonski da izhaja iz lativnega členka, ki je nastal iz IE kazalnega zaimka *doh2 (Kopečný in dr. 1980: 148–149; Snoj 2003: 94); časovni da je povezan s členkom, iz katerega so tvorjeni časovni prislovi, npr. SCS sьda in BHS sada ‘zdaj’, (Kopečný in dr. 1980: 149–151, 623–624; Snoj 2003: 643), domnevno iz IE dhoH, prim. SVN dō, SA Þā ‘potem’. Da bi si ustvarili predstavo o razvrstitvi rabe veznikov da in ka in njunih treh vlog, tj. časovnega (‘ko/kadar’), nerealnega in relanega, smo pregledali kratko zbirko zapisov pripovedk, ki jih je objavil Pavel (1917, 1918). Našli smo 118 primerov odvisnikov, ki jih uvaja eden od dveh veznikov (drugi, redko rabljeni vezniki, kot npr. želelni naj ali časovni ar ‘dokler’, niso bili upoštevani). Rezultate povzemamo v Tabeli 2. Možno je, da ta razvrstitev predstavlja rabo, kakršna je bila na začetku 20. stoletja, a se je do zdaj izgubila, vendar pa bi bilo to domnevo treba še preveriti. Zdi se, kot je bilo omenjeno zgoraj, da se je stoletje kasneje razvrstitev premaknila proti časovnemu da, medtem ko ka uvaja nečasovne odvisnike. To sliko ponazarjajo tudi pridobljeni rezultati, saj 84, 9 % časovnih odvisnikov uvaja da in 96,6 % realnih odvisnikov ka. Pri irealnih odvisnikih je razmerje med tema dvema veznikoma skoraj uravnoteženo, saj je da uporabljen v 44,4 % in ka v 55, 5 %. Kot je razvidno iz Tabele 2, so vloge vsakega od njiju razvrščene v skoraj obratnem sorazmerju, tako da je verjetnost rabe pri da časovno> nerealno > realno, medtem ko je pri ka realno > nerealno > časovno. Med njima je da zaznamovan;


Marc L. Greenberg

52

pojavlja se v približno tretjini vseh primerov, medtem ko se ka pojavlja v preostalih dveh tretjinah. Tabela 1. Razvrstitev veznikov da, ka v Pavel 1917, 1918 (n = 118) da

časovno nerealno realno Skupaj

število pojavitev da 28 12 2 42

odstotek pojavitev da 66.6% 28.6% 4.8% 100.0%

odstotek pojavitev da + ka 23.7% 10.2% 1.7% 35.6%

odstotek funkcije 84.9% 44.4% 3.4%

število pojavitev ka 5 15 56 76

odstotek pojavitev ka 6.6% 19.7% 73.7% 100.0%

ka odstotek pojavitev ka + da 4.2% 12.7% 47.5% 64.4%

odstotek funkcije 15.1% 55.5% 96.6%

Poskus razlage V prekmurščini izkazano stanje nas ne bi smelo presenetiti, saj je iz širšega slovanskega konteksta razvidno, da je členek da zaživel kot označevalec želelnih propozicij, kot npr. v primeru (15): (15)

vьdite i molite sę da ne vьnidete vъ napastь ‘Čujte in molite, da ne zaidete v skušnjavo.’

Po splošnem pojmovanju se je v BHS in slovenščini da razširil od možnih k trdilnim propozicijam, ko je njegov naklonski pomen oslabel (Grickat 1975: 73– 78). Misli se, da se je ta proces začel na zahodu in se širil proti vzhodu – razvoj, ki ga Grickat imenuje »balkanizem v umikanju« (prav tam: 74), verjetno na osnovi izkazane rabe iz začetka 11. stoletja v Brižinskih spomenikih, kot v primeru (16). (16)

Tose uueruiu u Bog uzemogoki, i u iega Zin, i u Zuueti Duh, da ta tri imena <sunt> edin Bog … (BS III) ‘Tudi verujem v Boga vsemogočnega, in v njegovega Sina, in v svetega Duha, da so ta tri imena en Bog …’

Po drugi strani pa podredni veznik ka izhaja iz lativa ali orodnika zaimenske oblike IE *kweh2, ki je soroden z latinskim quā ‘na kateri način’ (Snoj 1996: 190–191; Sihler 1995: 268).ŽEN4ŽEN Pomen ‘na kateri način’ je vključen v pomenski obseg prekmurskega zaimenskega k . Oblika je izpričana z različnimi pomenskimi razvoji, kot v primerih (17) in (18):

4

Kot opozarja Sihler, je nemogoče določiti, ali je lat. quā (in posledično psl. *k) nadaljevanje IE orodnika ali ablativa, saj imata oba isti odraz v končnici (prav tam).



(17) (18)

ka ta idziesz ‘kam greš’, ka smo to čuli, taka go kazvame ‘kot smo to slišali, tako to povemo’.

53

([polj. nar.] Kopečný 1980: 325) ([bolg.] Kopečný 1980: 325)

Poleg tega se predpostavlja, da je bila to osnova za tvorbo slovenskega in kajkavskega zaimka kaj < *ka-jь (Snoj 1996). Okamenela oblika ko v pomenu ‘kaj’ se najde tudi v okamenelih frazah v koroščini (19): (19)

Ko pa ẽ? Ko pa b˛õ? Ko pa sə rèkli? (Zdovc 1972: 109)ŽEN5 ‘Kaj pa je (narobe)?’, ‘Kaj se bo zgodilo?’, ‘Kaj so pa rekli?’

ki imajo neposredne ustreznice v prekmurščini (20): (20)

kå gé? ‘Kaj je (narobe)?’

(Mukič 2005: 143)

Vendar pa je v nasprotju s koroščino v prekmurščini (naglašeni) zaimenski ka običajna oblika za pomen ‘kaj’. Obstajajo tudi dobri razlogi za mnenje, da gre za isto obliko v koroščini in prekmurščini. Kot sem pokazal v Greenberg 2000, je bil zaokroženi *a ohranjen dlje v koroških in panonskih narečjih, in sicer vsaj do konca onemitve polglasnikov, saj na teh dveh področjih krepki polglasniki niso sovpadli z odrazom za *a: ŽEN6 Tabela 2. Odrazi polglasnikov v koroških in panonskih narečjih praslovansko *dьnь *makъ

koroško den mak

panonsko den mak

knj. slovensko dan mak

5

Posebnosti Zdovčevega zapisa so tu ohranjene. Ta razlaga se razlikuje od Zdovčeve (prav tam.), ki predpostavlja, da je oblika nastala iz *kò, čeprav obenem poudarja, da je ta primer končnega naglašenega -ò izjemen (31). Razvoj je mogoče razumeti, če predpostavimo, da je oblika nastala iz *k in da je zaokroženi *a podedovan, in ne inovacija (Greenberg 2000: 113). 6


54

Marc L. Greenberg

Sinteza in zaključki Praslovanska dediščina • Podrednost z deležniki (absolutni dativ ipd.). • Tekmovanje s podrednimi strategijami, ki vključujejo podredne veznike; nekatere so inovacije, in sicer *že ‘fokus, oziralnost’, *da ‘želelnost’, *kъda ‘časovnost’, *kъdě ‘mesto’... Zgodnja slovenščina, kajkavščina • Preinterpretacija lativnega *ka ‘kam’ → ‘kaj-IM/TOŽ’. Zgodnja severovzhodna slovenščina (koroško, panonsko)

• Preinterpretacija tvorbe prehodnega glagola → navidezni neprehodni *Vidimъ (Vid’ǫ?) ka dělaješi. *Vidimъ (Vid’ ǫ?), ka dělaješi. videti-1-EDN-SED kaj-TOŽ delati-2-EDN-SED → videti-1-EDN PODR delati-2-EDN-SED Vidim, kaj delaš. Vidim, da delaš.

Južna slovanščina • Preinterpretacija odvisnikov z da iz želelnih v splošno podrednost/dopolnilo. • Širitev odvisnikov z da ni zajela severovzhodne Slovenije, kjer se je že pred tem razvila splošna podrednost. Kar zadeva zložene povedi, prekmurska slovenščina sodi v tip, ki se razlikuje od slovenščine in BHS, vključuje pa tudi nekatere zaplete, ki se sicer pripisujejo jezikom balkanske jezikovne zveze. Seveda ne trdimo, da prekmurščina sodi v balkansko jezikovno zvezo, pač pa da odraža zgodnejšo fazo širitve veznika da od nerealnega k realnemu pomenu, ki je sicer izkazana tudi v slovenščini in BHS, razvila pa je tudi svojevrstno nasprotje med časovnim da in realnim ka. Izkazuje torej poseben tip podrednih veznikov, ki ga velja uvrstiti v tipologijo slovanske podrednosti. Z zgodovinske perspektive nam prekmurščina kaže primer z jezikovnega obrobja, ki je ohranilo bolj zapleteno stanje, medtem ko je to stanje v bolj inovativnem središču izginilo. Okrajšave alb. = albansko; bolg. = bolgarsko; BS = Brižinski spomeniki = Bernik in dr. 1993; DAJ = dajalnik; DELEŽ = deležje; DVOJ = dvojina; EDN = ednina; IE = indoevropsko; IM = imenovalnik; lat. = latinsko; M = moški; MNOŽ = množina; NAR = narečno; PKM = prekmursko; polj. = poljsko; PODR = podredni veznik; POGOJ = pogojni naklon; POMOŽ = pomožni glagol; POVED = povedni naklon; POVR = povratni; PRET = preteklik; PRIH = prihodnjik; psl.


Balkanizem v srednji Evropi? Realni in nerealni naklon 55 v odvisnikih v prekmurščini = praslovansko; rom. = romunsko; S = srednji; SCS = starocerkvenoslovansko (iz Blagove in dr. 1994); SA = staroangleško; SKJ = slovenski knjižni jezik; SVN = starovisokonemško; TOŽ = tožilnik; VEL = velelnik; VN = Vend nyelvtan = Pável 1942; Ž = ženski.

Navedenke AMMANN, Andreas in Johan VAN DER AUWERA. Complementizer-Headed Main Clauses for Volitional Moods in the Languages of South-Eastern Europe. Olga Mišeska TOMIĆ, ed. Balkan Syntax and Semantics (Linguistik Aktuell/Linguistics Today, v. 67), str. 293–314. Amsterdam: John Benjamins, 2004. BLAGOVA, È. in dr. Staroslavjanskij slovar’ (po rukopisjam X–XI vekov). Moskva: Russkij jazyk, 1994. BERNIK, France in dr., ur. Brižinski spomeniki. Znanstvenokritična izdaja. Ljubljana: SAZU, 1993. GREENBERG, Marc L. Ágost Pável’s Prekmurje Slovene Grammar. Slavistična revija 37, 1989, str. 353–364. GREENBERG, Marc L. Glasoslovni opis treh prekmurskih govorov in komentar k zgodovinskemu glasoslovju in oblikoglasju prekmurskega narečja. Slavistična revija. 41, 1993, 4, str. 465–487 GREENBERG, Marc L. A Historical Phonology of the Slovene Language (= Historical Phonology of the Slavic Languages, 13). Heidelberg: C. Winter Universitätsverlag, 2000. GREENBERG, Marc L. The Pannonian Slavic Dialect of the Common Slavic ProtoLanguage. Canadian Slavonic Papers, XLVI, 2004, 1–2, str. 213–220. GREENBERG, Marc L. Dialect Variation along the Mura. Croatica et Slavica Iadertina 1, 2005, str. 107–124. GREENBERG, Marc L. The Slovene Sound System Through Time. Slavistična revija, 54, 2006, (Posebna številka: Slovensko jezikoslovje danes / Slovenian Linguistics Today), str. 535–543. GREENBERG, Marc L. A Short Reference Grammar of Slovene (= LINCOM Studies in Slavic Linguistics 30). München: Lincom, 2008. GRICKAT, Irena. Studije iz istorije srpskohrvatskog jezika. Belgrad: Narodna biblioteka S. R. Srbije, 1975. KOPEČNÝ, František in dr. Etimologický slovník slovanských jazyků. Slova gramatická a zájmena, sv. 2. Spojky, částice, zájmena a zájmenna adverbia. Prag: ČSAV, 1980. MUKIČ, Francek. Porabsko-knjižnoslovensko-madžarski slovar. Sombotelj: Zveza Slovencev na Madžarskem, 2005. NEWMARK, Leonard, Philip HUBBARD in Peter PRIFTI. Standard Albanian. A Reference Grammar for Students. Stanford: Stanford University Press, 1982. NOONAN, Michael. 1985. Complementation. Timothy SHOPEN, ed. Language Typology and Syntactic Description. Vol. II. Complex Constructions, str. 42–140. Cambridge: Cambridge University Press. NOVAK, Vilko. Slovar stare knjižne prekmurščine. Ljubljana: ZRC SAZU, 2007. Bibliotheca Slavica Savariensis XII.

56

Marc L. Greenberg

PAVEL, Avgust (PÁVEL Ágost). Vend szöveggyüjtemény s az eddigi gyüjtések története. Nyelvtudomány 6, 1917, 3, str. 161–187 PAVEL, Avgust (PÁVEL Ágost). Vend szöveggyüjtemény s az eddigi gyüjtések története (folytatás és vége). Nyelvtudomány 6, 1918, 4, str. 263–282. PAVEL, Avgust (PÁVEL Ágost). Vend nyelvtan. Unpublished ms., Vashidegkut (Cankova) in Szombathely, 1942. SCATTON, Ernest. A Reference Grammar of Modern Bulgarian. Columbus: Slavica, 1984. SIHLER, Andrew L. New Comparative Grammar of Greek and Latin. New York, Oxford: Oxford University Press, 1995. SNOJ, Marko. Kaj je kaj? Škrabčeva misel II. Zbornik s simpozija ’96, str. 187–192. Nova gorica: Frančiškanski samostan Kostanjevica, 1996. SNOJ, Marko. Slovenski etimološki slovar. Ljubljana: Modrijan, 2003. TEMLIN, Franc. Mali Katechismus dr. Martina Luthra [izdaj v faksimilu]. Murska Sobota: Pomurska založba, 1715 [1986]. ZDOVC, Paul. Die Mundart des südöstlichen Jauntales in Kärnten. Lautlehre und Akzent der Mundart der “Poljanci” (= Schriften der Balkankommission Linguistische Abteilung XX). Dunaj: ÖAW, 1972.


Jankovics Mária, Pozsgai István

Pável Ágoston és az orosz nyelv A szerzők tanulmányukban először röviden bemutatják Pável Ágoston szlavista életpályájának kezdetét. Rávilágítanak a fiatal tudós sokoldalúságára, valamint arra, hogy a polihisztor tanár, hogyan vált a szláv (elsősorban a szlovén, a szerb és a horvát) nyelvek alapos ismerőjévé és kutatójává. A kezdetben csak a déli szláv nyelvekkel foglalkozó Pável később oroszul is megtanult, sőt, hivatásos tolmácsként és fordítóként is alkalmazták. Fontosnak tartotta, hogy mások (iskoláskorúak és felnőttek egyaránt) is megismerjék az orosz nyelvet. Ennek érdekében jó pedagógiai érzékkel és tudományos alapossággal, a magántanulók számára is értelmezhető, orosz nyelvtankönyvet állított össze, amely azonban nyomtatásban azóta sem jelent meg. Tanulmányukban a szerzők ezt a szombathelyi Savaria Múzeum tulajdonában lévő kéziratot mutatják be. V študiji bomo najprej na kratko predstavili začetek življenjske poti slavista Avgusta Pavla. Predstavili bomo vsestransko delo mladega znanstvenika oziroma to, kako je profesor, polihistor postal temeljit poznavalec in raziskovalec slovanskih jezikov (predvsem slovenskega, srbskega in hrvaškega). Pavel, ki se je na začetku ukvarjal samo z južnoslovanskimi jeziki, se je kasneje naučil tudi rusko, še več, delal je tudi kot poklicni tolmač in prevajalec. Zanj je bilo zelo pomembno, da tudi drugi (tako šolarji kakor tudi odrasli) spoznajo ruski jezik. Zaradi tega je z dobrim pedagoškim občutkom in z znanstveno temeljitostjo sestavil rusko slovnico, ki je bila razumljiva tudi za zasebne učence. Slovnica niti do danes ni bila izdana. V študiji bomo od poglavja do poglavja predstavili bralcem ta rokopis, ki ga hrani Muzej Savaria v Sombotelu.

1. Pável Ágoston szlavista életpályájának kezdete Pável Ágostonról (1886), Vashidegkút (Cankova) szülöttéről, aki magát „ezerszárnyú embernek” vallotta, már az eddig napvilágot látott tanulmányok, versek és műfordítások, valamint az előkerült dokumentumok alapján is megállapíthatjuk, hogy nagyszerű ember, elhivatott tanár, kiváló tudós, néprajzos, lapszerkesztő, sokoldalú szlavista, igazi polihisztor volt. A vend származását mindig büszkén vállaló Pável első mesterének Kárpáti Kelemen premontrei szerzetest, a Gyöngyös-parti múzeum néprajzi gyűjteményének megalapozóját tekinthetjük, aki neki, mint a néprajzi tár őrének évekre munkát adott. Nála is nagyobb hatást gyakorolt életére és igazi pártfogójává vált Asbóth Oszkár, a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem szlavisztika professzora, – aki


58


felismerve Pável Ágoston a népi kultúra és a vend népnyelv iránti (későbbi nyelvészeti és néprajzi vizsgálódásait megalapozó) szeretetét – nem csupán tanítványának, hanem munkatársának is tekintette, figyelmét anyanyelve és a szláv nyelvek felé fordította, s muravidéki gyűjtéseit, nyelvjárási ismereteit ő maga is felhasználta. Az ő felügyelete alatt készült el, majd az ő javaslata alapján jelent meg az Akadémia kiadásában 1909-ben az akkor 23 éves fiatal tudós egyetemista első nagylélegzetű, máig forrás értékű szlavisztikai munkája A vashidegkúti szlovén nyelvjárás hangtana, amelynek köszönhetően doktori fokozatot szerzett, elnyerte az egyetem pályadíját és az Akadémia kitüntetését, s neve ismertté vált külföldön is. 2. Pável Ágoston és a szláv nyelvek Tanári pályájának első állomása a délvidéki Újverbász, ahonnan több település iskoláján át vezetett az út az 1920-as években a szombathelyi leánygimnáziumig. Életútját munkahelyi problémák és családi tragédiák nehezítették. Alig egyéves ikerfiai halála után 1919 júniusában magába roskadva lelkiismeret-vizsgálatot tart, újraértékel sok mindent: kezdeti (délszláv) műfordítói és költői kísérletei, akárcsak ragyogóan indult tudós pályája is megtorpannak. Tartós következményekkel járó háborús sebesülése, megbélyegzett közéleti szereplése és délszláv kapcsolatai, valamint családja tragédiája a csöndes elvonultság és az anyagi nehézségekben bővelkedő erőgyűjtés éveit hozták el életébe. Csupán diákjainak szeretete, valamint fiának és lányának születése jelentett gyógyírt eme állapotára. A Vasi Szemle szerkesztése mellett számtalan szlovén és horvát novellát, verset, balladát és irodalmi szemelvényt fordított ebben az időben magyarra, de önálló verseket is írt. Egyetemi diáktársa, Király György 1909-ben egy tréfás Pável életrajzban a következőket írta: „Ki kell emelnünk rajongó fajszeretetét, amely a pusztuló vend nép szomorú sorsa felett érzett bánatával egyesülten alig 9 éves korában arra az elhatározásra bírta, hogy egész életét a szláv filológiának szentelje”. Nem csupán a déli szláv nyelveket ismerte, de megtanult oroszul és lengyelül is, hogy más szláv nyelvek sajátosságait is megismerje. Asbóth Oszkár, a XIX. század 80-as éveiben létrejövő magyarországi szlavisztika atyja sokra tartotta Pável Ágoston tehetségét és tudását és több nagy szlavista professzor figyelmét is felhívta tanítványa nyelvészeti munkásságára. A minden vendet rokonának tekintő, az elesetteket és szegényeket szerető és segítő, a magyarok és a szlávok közötti baráti kapcsolatok kialakításáért buzgón dolgozó, tiszta jellemű Pável Ágoston munkásságának gyümölcse több komoly (szlovén, szerb, horvát és orosz nyelvhez kötődő) nyelvészeti munka. Tanulmányunkban csupán a nagyközönség előtt talán kevésbé ismert orosz vonatkozásokra térnénk ki.


Pável Ágoston és az orosz nyelv

59

3. Pável Ágoston és az orosz nyelv Pável Ágoston 1945-től orosz nyelvtudásának köszönhetően tolmács igazolvánnyal is rendelkezett, s hivatásos tolmácsként és fordítóként is kamatoztatta nyelvtudását. A fent maradt írásos dokumentumok tanúsága szerint különböző leveleket, meghatalmazásokat és engedélyeket (fegyverviselési és járműhasználati) is fordított oroszra. Kitűnő professzora példáját követve azonban, az orosz nyelvet is kiválóan ismerő Pável Ágoston Asbóth Oszkár tudományos szempontból rendkívül értékes orosz nyelvtankönyvének megjelenése után 1944-45-ben egy 300 oldalas kézzel írott gyakorlati orosz nyelvtankönyvet is összeállított, amely azonban sajnálatos módon nem jelent meg nyomtatásban. A Savaria Múzeum jóvoltából lehetőségünk nyílott e kéziratot alaposan áttanulmányozni, illetve a vele kapcsolatos gondolatainkat megfogalmazni s ebben a tanulmányban közreadni. Az Orosz nyelvtan kéziratának előszavát Pável Ágoston egy leleplezéssel kezdi: az olvasó elé tárja, hogy létezik egy korábbi általa összeállított Orosz nyelvtan (1918) is, amelynek mintegy egyötöde meg is jelent az ő korrektúrája, tudta és hozzájárulása nélkül. Közel tíz évig erről sejtelme sem volt, s csak egy véletlen folytán, egy könyvkatalógusból szerzett róla tudomást. A kiadót pusztán üzleti szempontok vezérelték, amikor minden szakszerűséget nélkülözve a kéziratot megcsonkítva – az 5. ív végére, a névmások kellős közepén – a „Vége az első résznek” mondatot biggyesztve sajtóhibákkal, aránytalanságokkal adta ki. Mint írja, a teljes kéziratot a kiadóvállalat harmadik tulajdonosától csak a 30-as években sikerült visszaszereznie, majd a 40-es években hozzáfognia egy új nyelvtan megírásához, melynek összeállításához több forrást is felhasznált: • a régi kéziratot; • Asbóth Oszkár professzor két német nyelvű munkáját (Asbóth 1889, 1890); • Sz. G. Barhudarov és E. I. Doszücseva orosz nyelvtanát (Barhudarov-Doszücsev 1938); • L. V. Scserba orosz nyelvtanát (Scserba 1944). A kézirat végső ellenőrzésében a szerző segítségére volt Nyikolaj Alekszejevics Lüszjakov leningrádi és Alekszandr Grigorjevics Kurocska kremennojei nyelvész. Az előszóban arról is említést tesz, hogy az anyag összeállításánál mindenütt tekintettel volt a megértést segítő magyar kapcsolatokra. A könyv elején kitért a szavak és a szövegek fonetikus kiejtésére, (később már csak a problematikusabb esetekben), sőt a hangtani részt is bővebbre méretezte, mintegy pótolandó a megközelítő fonetikai átírás hiányait. Hangsúlyozza továbbá, hogy az összeállításnál arra törekedett, hogy mindenki (az iskolások és a felnőtt magántanulók egyaránt) megtalálja benne azt, amire szüksége van. Az Orosz nyelvtan c. könyv összeállításának céljáról az 1945. június 15-én Szombathelyen kelt előszó utolsó bekezdéséBibliotheca Slavica Savariensis XII.

60


ben a következő sorokat fogalmazta meg: „Az orosz világ, az orosz kultúra, az orosz élet és lélek mindmáig jóformán ismeretlen volt nálunk. A szükséges megismerés felé elsősorban a nyelven keresztül vezet az út. Ezt az utat igyekszik egyengetni könyvem is a népnek és kultúrának a javára. Fogadják szeretettel minden jószándékú küszöbön.” 3.1. A Pável Ágoston-féle Orosz nyelvtan

A tudományos igénnyel és magas színvonalon megírt grammatika három fő részből, hangtanból, alaktanból (a szerző szavaival szótanból) és mondattanból áll. I. Hangtan A hangtan (1-26. oldal), mint minden nyelvtankönyvben itt is az ábécével kezdődik. A mai orosz nyelvtanoktól eltérően Pável Ágoston grammatikája azonban kitér az 1917-es bolsevista írásreform során eltörölt betűkre („i → и, jaty → e, fita → ф, izsica → и”) is, amelyek ismerete egy régi kiadású könyv olvasása során a szerző véleménye szerint hasznos lehet. Egyes betűk konkrét írásmódját is tárgyalja, és tanácsot ad bizonyos nehezebb betűk, például az л és az м megformálásához is. Külön felhívja a figyelmet azokra a betűkre, amelyek a cirill és a latin betűs ábécében azonos alakúak, de a hangértékük eltérő. Ezen felül egyes könnyen összecserélhető (írott) betűk mindennapokban szokásos, de nem „irodalmi” írásmódját is ismerteti, amelyet egy hétköznapi nyelvtankönyv általában meg sem említ. Ilyen betűk a п, a т és az ш, amelyek közül az első kettőnél a betű fölé, az utolsónál pedig a betű alá húzott vonallal biztosítja, hogy a gyors, elnagyolt írásban könnyebben meg lehessen őket egymástól különböztetni. Ezután következik – Pável Ágoston szavaival – a betűk „felolvasása”, azaz a kiejtés. A könyvben használt rövidítések mellett bemutatja a hangok felosztását is. „A zöngés hangok kiejtésénél a gége hangszalagjai is rezgésbe jönnek. A hangszalagok rezgését legegyszerűbben ádámcsutkánkra helyezett ujjunkkal lehet ellenőrizni” – olvashatjuk a tudományosan megalapozott magyarázatot (Pável 1945: 5). Figyelmet érdemel, hogy a zöngés mássalhangzók mellett a lágyított mássalhangzók kiejtésének fiziológiáját is részletesen kifejti, rámutat a magyartól való eltérésekre. Figyelmet fordít a ы helyes kiejtésére és használatára is. Mai szóhasználattal azt mondhatnánk, hogy a szerző a nyelv tanulását korszerű módon az artikulációs bázis elsajátításával ajánlja kezdeni, bár ezt a kifejezést könyvében Pável Ágoston nem használja. Grammatikájában a lágyjellel és a keményjellel is részletesen foglalkozik: a lágyjel (ь) szerepét annak szerb megfelelőjével, a keményjelét (ъ) a bolgáréval hasonlítja össze. A щ (scs) hangét a déli szláv nyelvek mellett, a lengyel, a magyar és a német nyelv megfelelő hangjával állítja szembe.



61

A grammatika a hangsúlyt, a redukálódást, a helyesírást és a kiejtést szoros összefüggésben tárgyalja. Részletesen, tudományos igénnyel, mégis érthetően írja le a hangsúlytalan magánhangzók kiejtését a különböző mássalhangzók után. A hasonulási és összeolvadási szabályok tárgyalásakor a könyv például még arra is kitér, hogy a в избе típusú kapcsolatokban az и magánhangzót ы-nek kell ejteni. Az orosz helyesírás és kiejtés szoros kapcsolatára olyan példákkal világít rá a szerző, mint például, hogy a ц utáni и-t ы-nek kell ejteni (цирк), s hangsúlyozza, hogy a legtöbb szláv eredetű szóban már eleve ы-t is írnak (птицы, отцы). Kiemelt figyelmet szentel még a grammatika a susogó hangok és magánhangzók kapcsolatának mind kiejtés, mind helyesírás tekintetében. A futó o és e hangok jelenségét a szerző hangvesztő tövekként tárgyalja, de megemlíti az ablaut (szabályos magánhangzó-váltakozás) jelenségét is, amellyel nem mindig foglalkoznak a nyelvtanok. Pável szembeállítja a hangteltséggel (полногласие = teljes hangzóság) jellemezhető eredeti orosz alakokat az egyházi szláv (nevén nem nevezett) metatézises formákkal. Ezután a keményjel és lágyjel szerepét az ábécével foglalkozó fejezetben kifejtettnél jóval részletesebben ismerteti. Nem csupán a magánhangzókat, hanem a mássalhangzókat is kimerítően tárgyalja és mondanivalóját sok példával támasztja alá. Több helyen is megfigyelhető, hogy a szerző egy adott problémát valamilyen összefüggésben ismertet, majd egy későbbi részben teljes részletességgel kifejt. A mássalhangzó-csoportok (mássalhangzó-torlódások) feloldásával a kiejtésben ugyancsak minden részletre kiterjedően foglalkozik. A g mássalhangzó nyelvjárásbeli kiejtés variánsait is tárgyalja, akárcsak a h mássalhangzó hiányát vagy az orosz ch képzését. Mivel grammatikáját a szerző az önálló tanulásra vállalkozó felnőtteknek is szánta, az orosz szavakat érthetőnek mondható „fonetikus magyarsággal” írta át. Napjainkban ezeket már valószínűleg másként transzkribálnánk. Különösen a következő problematikusnak tűnő esetekben állíthatjuk ezt teljes bizonyossággal: рубль [rupj], кремль [kremj], журавль [zsurafj]. A szótagolás és elválasztás tárgyalása után a hangsúly újabb, ezúttal nagyon részletes kifejtése következik. A szerző a fonológia szerepét hangsúlyozva azt mutatja be, hogy az orosz hangsúly a magyartól eltérően gyakran azonos alakú szavakat különböztet meg. Itt a hangsúly fontosságát bizonyítandó, a ragozási paradigmákból is hoz példákat. A hangsúly szerepét nem csupán a magyar, de más idegen nyelvek esetében is vizsgálja és összeveti az orosz nyelvben tapasztalható sajátosságokkal. A szerzőre általában a nyelvtani problémák kontrasztív, néhol akár komparatív jellegű vizsgálata jellemző. A hangsúly bemutatásakor olyan tipikus orosz jelenségre is kitér, mint amikor a hangsúlytalan „szócska” magára „rántja” a következő szó hangsúlyát, például az elöljárószók esetében: на гору, он не был, de a hangsúlyos nem: она не была.


62


II. Szótan (Morfológia) Pável Ágoston a második rész címét – az először írt Alaktan címet áthúzva – Szótanra javította. Ez a rész (27-208. oldal) a szófajok ismertetésével és csoportosításával kezdődik: a szerző 6 önálló és 4 segédszófajt különböztet meg. Az állapotot jelölő szófaj kategóriáját (категория состояния) külön nem tárgyalja, ez a Kosaras-féle Orosz nyelvtan a középiskolák számára c. könyvben (Kosaras 1982) tapasztaltakhoz hasonlóan a határozószóba olvad bele (állítmányi határozószók). A főnevek bemutatása jó pedagógiai érzékre vall: a hímnem, nőnem és semlegesnem ismertetésével és azok felismerésével kezdődik. A közös nemű és a nem nélküli főnevekre itt nem tér ki a szerző. Ezután az esetek jelentésével foglalkozik, majd megállapítja, hogy az elöljárós eset kivételével a többi eset hasonló az általa, mint magyar-latin szakos tanár számára oly jól ismert magyar és latin esetek funkciójához. Az esetek felsorolásában eredetileg a klasszikus nyelvtanokét követte (alanyeset, tárgyeset, birtokos eset stb.), de később az oroszországi orosz nyelvtanok hagyományai szerint pirossal átszámozta (érdekes módon ez máshol nem tapasztalható). A megszólító eset (vocativus) maradványait (Боже, господи) is említi a szerző. Érdekességképpen megjegyezzük, hogy a Бог főnevet eredetileg szinte mindenütt nagybetűvel írta, de később kisbetűsre javította. Talán felsőbb utasításra, hiszen a grammatika megírásakor már megszállt ország voltunk és a teljes kommunista hatalomátvételig mindössze két év volt hátra. (Egyébként izgalmas az a kérdés is, hogy miért nem adták ki ezt a tudományos igényű, nagyszerű pedagógiai érzékkel megírt nyelvtant? A szerző hamarosan bekövetkező halála miatt? Esetleg bizonyos érdekeket sértett?) A magyar Isten szót ugyanakkor nem javította át kisbetűsre. A továbbiakban a szerző az élő-élettelen kategóriát tárgyalja, majd a függő eseteket magyarázza meg, végül kitér a csak többes számban használatos főnevekre, a pluralia tantum fogalmára is. Ezt követően a konkrét főnévragozási típusokkal foglalkozik, amelyeket nemek szerint három részre oszt fel. A hímnemű főnevek ragozását tárgyaló részben (az I. főnévragozásnak felel meg) szemléletes, jól átgondolt táblázatokat találunk, amelyekben külön oszlopban vannak maguk a végződések. A táblázatokban a megfelelő magyar kiejtés mellett a hangsúly szerepével is foglalkozik a szerző a susogó hangokra és a ц-re végződő főneveknél az egyes szám eszköz és a többes szám birtokos esetben. A napjainkban széles körben használt Kosaras István által írt középiskolai nyelvtankönyvvel összevetve megállapíthatjuk, hogy attól eltérően Pável Ágoston olyan dolgokat is megemlít, mint például azt, hogy az -ий végű főnevek elöljárós esete eltér a normálistól. A különlegességeket (például a többes számú rendhagyó alakokat) részletesen tárgyalja. Az átírásoknál a jésített mássalhangzók (szoszjéd, 41. o.) helyett napjainkban a lágyság jelölésére már inkább aposztrófot (szosz’ed) használnak. A hangsúlyt a szerző egyébként aláhúzással jelöli.



63

A 2. deklinációban tulajdonképpen a nőnemű főnevek (a kisszámú hímneművel együtt) két deklinációs típusa található (A Kosaras-féle nyelvtanban ez a II. és III. főnévragozás): a 2)a az -a/я végű főnevek deklinációja, a 2)b a –ь-re végződő főneveké. Az itt található táblázatok is szemléletesek, pedagógiailag átgondoltak. A 2)a ragozásnál a szerző újfent részletesen foglakozik a hangsúllyal, ami egyébként az egész könyvre is jellemző: a hangsúlyviszonyok megértése nagyon megkönnyítheti az oroszul tanulók dolgát, ezért is nagyon fontos ezt külön is kiemelnünk. Ezt azonban a mai nyelvtanok többsége nem tartja szem előtt, nem fordít rá kellő figyelmet. A szerző ebben a részben is odafigyel a részletekre: megemlíti például még azt is, hogy a Любовь női név ragozása eltér a любовь (szerelem, szeretet) köznévétől: Любови (nem pedig: любви) . Továbbá azt, hogy a дочь és a мать is történetileg egykor -r- tövű főnév volt, párhuzamként a német Tochter-t említi. A 3. deklinációban a semlegesnemű főneveket tárgyalja. Az összes deklinációs altípus jóval részletesebb és élvezetesebb, mint a Kosaras-féle középiskolai nyelvtanban. Itt is nagy figyelmet kapnak a hangsúlyviszonyok. A főnevek tárgyalásának végén nagyon szemléletesen egyetlen táblázatban foglalja össze az összes típus ragozását. A mellékneveket bemutató rész a melléknév fajtáinak ismertetésével kezdődik, majd a hosszú és rövid alakokkal kapcsolatos tudnivalókkal és azok használatának szabályaival folytatódik. Ezután következik a kemény- és lágytövű melléknevek ragozási táblázata, a hangtani és a hangsúlybeli szabályokkal együtt világos, érthető és követhető magyarázatokkal. A birtokos melléknevek részletes bemutatására is sor kerül, amelyeket a szerző, „birtokjelző mellékneveknek” nevez. Végül a melléknevek fokozása és a hasonlító szerkezetek következnek. A számnevek ismertetése a számnevek fajtáinak bemutatásával kezdődik, majd a ragozásukkal folytatódik. Az ezután következő részben a számnevek talán kissé kevésbé részletesnek tűnő egyeztetését találjuk: bár nem különböztet meg vonzatot és egyeztetést (A Kosaras-féle nyelvtan sem), de ettől függetlenül követhető. Például a тысяча (ezer) nem minden lehetséges „egyeztetési” változatát mutatja be, de a 40 (сорок) esetében egy a tanulók számára érdekes momentummal is szolgál: megtudhatjuk ugyanis, hogy eredetileg egy 40 darabból álló prémköteget neveztek így a szibériai prémvásárokon. A sorszámnevek, majd a gyűjtőszámnevek közül az utóbbiak tárgyalása elég részletes, a használatukra is kitér. Akárcsak a dátum kifejezésének lehetséges módjaira. Itt említi meg többek között még a вдвоём, втроём típusú alakokat is, amelyeket inkább határozószónak tekinthetnénk. Végül a törtszámnevekkel kapcsolatos tudnivalókat írja le nagyon kimerítően. A névmások tárgyalásánál érdekes megfigyelést tehetünk: a szerző a kijelölő névmás helyett a „meghatározó névmás” elnevezést alkalmazza. Említést tesz a már elavultnak számító кой? коя? кое? kérdő névmásról és számos különböző névmásokat tartalmazó szólásmondást hoz példa gyanánt. Bibliotheca Slavica Savariensis XII.

64


A határozószókat képzésük alapján Pável Ágoston 14 csoportra osztja. Ez többszörösen felülmúlja a Kosaras-féle középiskolai nyelvtanban található felosztást. A határozószók között a Pável-féle grammatikában olyan csoportokat is találunk, mint a számnevekből képzett во-первых, вдвоём, надвое, vagy a втрое típusú határozószók csoportja. Érdekes módon a fokozásnál csak a középfokot ismerteti, a лучше всего, лучше всех típusú felsőfokot nem. A határozószók végére kerültek az állítmányi határozószók, amelyekről a szerző így ír: „határozószóknak számítanak a személytelen állítmányként szereplő ilyen szavak is: надо, необходимо” stb. Ide kívánkozna talán még néhány olyan példa(mondat), mint: мне жарко/холодно/весело. Az elöljárószókkal kapcsolatos tudnivalók megértését egy összefoglaló táblázat segíti, majd a „módosítószócska” (частица) és az indulatszó bemutatása következik. Az igével kapcsolatos rész az ige meghatározásával kezdődik, majd a tárgyas és tárgyatlan igék fogalma következik („átható és átnemható igék”). Ezután az igefajtákat ismerteti a grammatika (cselekvő, szenvedő, visszaható stb.). Az orosz nyelvben oly gyakran előforduló személytelen igékről sokkal részletesebben szól, mint a magyarok (és más nem orosz anyanyelvűek) számára sok gondot jelentő igeszemléletről („befejezetlen és befejezett cselekvésű ige”). Az igeragozással foglalkozó részben a ragozási táblázatok mellett megtaláljuk a kivételeket felsorakoztató táblázatot is. Külön említést érdemel a hangváltakozások részletes leírása. Az igenevek ismertetését a segédigékként használatos igéknek, majd az igeragozási típusok osztályozásának a bemutatása követi. A szerző 7 igeragozási osztályt különít el. A дать és есть ige a 7. igeosztályba került. A rendhagyó igékkel külön foglalkozik, a könyv szelleméhez híven most is nagy figyelmet szentelve a hangsúlyviszonyoknak. A morfológiai rész a szóalkotás (szóösszetétel és szóképzés) lehetséges módjainak ismertetésével fejeződik be. Napjainkban a szóalkotást már nem sorolják a szorosan vett morfológiához, önállónak tekintik. Ez már a Kosaras-féle középiskolai nyelvtanban is így van. III. Mondattan (Szintaxis) A mondattant mintegy 40 oldalon keresztül tárgyalja a szerző igen nagy tudományos alapossággal. Eltérően a napjainkban talán leggyakrabban használt Kosaras-féle nyelvtantól Pável Ágostonnál a szintaxis az egyszerű mondat és a mondatrészek részletes ismertetésével kezdődik. Figyelembe véve a mai ifjúság jelentős részének nyelvtani ismereteit, ez a megközelítés napjainkban is nagyon időszerűnek tűnik. Az egyszerű mondat keretei között a Pável-féle grammatika foglalkozik a tőmondattal és a bővített mondattal, majd bemutatja a különböző mondatfajtákat. Érdekességképpen megjegyezzük, hogy a felszólító mondatot a szerző „kívánó vagy parancsoló mondat” néven említi, de „következményes monBibliotheca Slavica Savariensis XII.


65

dat” is szerepel könyvében. Ezt követően rátér a mondatrészek egymáshoz való viszonyának bemutatására. A mondattan az alany kifejezésének lehetőségeivel folytatódik. Ezt a szerző tudományos alapossággal fejti ki, részletesen foglalkozik a személytelen mondatok logikai alanyával is. Ezután következik az állítmány fajtáinak részletezése, illetve az alany és állítmány „egyezése”. A kiegészítő bővítményt (дополнение) tárgyaló részben a szerző ennek a mondatrésznek két fajtát különbözteti meg: az egyenes és a függő bővítményt. Érdekes, hogy kerüli a tárgy szó használatát, ami ugyanakkor indokoltnak tűnhet, mivel az oroszul tanulót félrevezetheti, ha a magyar mondatelemzés szabályaival megegyezően akarja elemezni az orosz mondatot. Az egyenes bővítményen belül kerül csak elő, hogy a tagadómondatok tárgyát mikor kell birtokos esetbe tenni és mikor nem. A szenvedő mondat tárgyáról is itt esik szó. A jelzőről szóló részt is mindenre kiterjedő figyelemmel állította össze: itt a szerző megemlíti még a másodjelzőt is (приложение). Különösen jó, hogy a szerző az erősebb nyomatékkal kiemelt jelzőt (обособленное определение) is tárgyalja, s ennek kapcsán a melléknévi igeneves szerkezeteket is érinti. A határozókat fajtáik szerint, azok kérdőszavával és sok példamondattal együtt mutatja be. Ezután, kiemelve, hogy nem mondatrészről van szó, a megszólítás megformálásával foglalkozik. Az összetett mondatok bemutatása (ezzel a Kosaras-féle nyelvtan külön nem is foglalkozik) a mellérendelő mondatok részletes, sok példával illusztrált, a magyar felosztásnak is megfelelő tárgyalásával kezdődik. Az alárendelő mondatok esetében a mellékmondatokat lényegében a magyar nyelvben is megfigyelhető módon írja le, azzal a különbséggel, hogy az alanyi és állítmányi mellékmondatokat a bővítményes mellékmondatok (дополнительные придаточные предложения) közé sorolja, amelyeket azonban később ennek ellenére elkülönítve tárgyal. Nagyon kimerítően taglalja a jelzői és a határozói mellékmondatokat, sőt, a mellékmondatokban szereplő kötőszókkal is sokat foglalkozik. Ezután a jelzői mellékmondatok lehetséges feloldásai következnek, melyek között a jelzős melléknévi igeneves (participiumos) és a határozói igeneves (gerundiumos) szerkezetek is helyet kapnak. Az összetett mondatokról leírtakat a szerző ennek a résznek a végén szemléletes táblázatban foglalja össze. A Pável-féle grammatika külön foglalkozik a többszörösen összetett mondatokkal, az egyenes és függő beszéddel. A Kosaras-féle nyelvtantól eltérően, ezek egymásba alakítását külön és több oldalon keresztül tárgyalja. Mindezt még az idézőjel használatával kapcsolatos tudnivalókkal is kiegészíti. A szintaxis végére került az írásjelek felsorolása, melyek használatának szabályait korábban a megfelelő részeknél már ismertette. A könyv végén részletes tartalomjegyzék található.



66 4. Befejezés

Összegezve elmondhatjuk, hogy Pável Ágoston grammatikája tudományos igénnyel és nagyszerű pedagógiai érzékkel megírt, logikusan felépített könyv, amely az eltelt 66 év ellenére is – egy két terminustól eltekintve – ma is korszerűnek tekinthető. A szerző a fontosabb terminusokat magyarul és oroszul is megadta, sőt, nagyon sok esetben az eredetileg magyar-latin szakos tanári diplomával rendelkező Pável Ágoston az ő korában teljesen megszokott és elfogadott latin grammatikai kifejezéseket használta. A mai fiatalok körében (mivel közülük csak kevesen tanulnak latinul) magyar megfelelőjük nélkül ezek a terminusok kevésbé lennének érthetőek. Ennek ellenére meggyőződésünk, hogy a könyv esetleges kiadása sokak önállóan vagy szervezett keretek között folytatott nyelvtanulását tehetné színesebbé, érdekesebbé és hatékonyabbá. Felhasznált irodalom Asbóth O. 1889. Kurze russische Grammatik. Leipzig: Brockhaus Asbóth O. 1890. Russische Chrestomatie für Anfanger. Leipzig: Brockhaus Бархударов, С. Г., Досычева, Е. И. 1938. Грамматика русского языка. Москва Kosaras I. 1982. Orosz nyelvtan középiskolák számára. Budapest: Tankönyvkiadó Щерба, Л. В. 1944. Грамматика русского языка. Учебник для 5 и 6 классов семилетней и средней школы, 5-е испр. и доп. изд., под ред. акад. Л. В. Щербы. Москва Pável Á. 1918. Orosz nyelvtan I. rész. Budapest-Wien: Lingua Pável Á. 1945. Orosz nyelvtan. Szombathely: Kézirat S. Pável J. 1967. Pável Ágoston életútja. Előadások gyűjteménye az 1966. május 27-én megtartott murska sobota-i symposionról és az 1966. augusztus 27-én megtartott szombathelyi symposionról. Szombathely-Murska Sobota: Berzsenyi Dániel Megyei Könyvtár-Promurska zalozba, 25-29. S. Pável J. 1986. Pável Ágoston válogatott műfordításai és versei. Szombathely: Vas megye Tanácsa VB, 3-8.

Summary In the first part of the study we give a short account of the beginning of Pável Ágoston the Slavist’s career. We show the many-sidedness of the young scientist and how the teacher polymath became an expert and researcher in the Slavic (first of all Slovene, Serbian and Croatian) languages. In the beginning Pável dealt only with South-Slavic languages but later he learnt the Russian language, too, and he even was occupied officially as an interpreter. He thought it important that both schoolchildren and adults got to know the Russian language. For the sake of this idea with a gift of teaching and also scientific thoroughness he wrote a Russian grammar that can be used for self-studying, too. However this material



67

so far has not been printed. In our study we acquaint the readers with the chapters of this manuscript that is in the possession of the Savaria Museum.


Marko Jesenšek

Zadnji (?!) Zaplet pred natisom pavlove rokopisne slovnice A tanulmány bemutatja a Pável-féle muravidéki nyelvvel foglalkozó - kéziratban fennmaradt –nyelvtan fordításával és kiadásával kapcsolatos törekvéseket (Vend nyelvtan,1942). Bár nemzeti szempontból - a szlovén nyelv, irodalom és kultúra, valamint közvetlenül a szlovén társadalom és gazdaság szempontjából is - nagyon fontos kutatásról volt szó, tizenegy filológus ezzel kapcsolatos Prekmurski knjižni jezik v slovnici in korespondenci Avgusta Pavla (A muravidéki irodalmi nyelv Pável Ágoston nyelvtanában és levelezésében) című, kutatási projektjét az ARRS elutasította. Ezt az érthetetlen döntést később „korrigálták” a szlovén, a magyar és az amerikai szlovenisták.: elhatározták, hogy Pável születésének 125. évfordulójára maguk készítik el nyelvtanának angol és szlovén fordítását, és megjelentetik azt (angolul) a holland Rodopi kiadónál, (szlovénül) a maribori nemzetközi Zora könyvsorozat részeként. V članku je predstavljeno prizadevanje za prevod in natis Pavlove rokopisne slovnice prekmurskega jezika (Vend nyelvtán, 1942) – raziskovalni projekt enajstih slovenskih humanistov Prekmurski knjižni jezik v slovnici in korespondenci Avgusta Pavla je ARRS zavrnil, čeprav je šlo za nacionalno zelo pomembno raziskavo, ki bi imela velik pomen za slovenski jezik, literaturo in kulturo ter neposredno tudi za slovensko družbo in gospodarstvo. Nerazumno odločitev ARRS-ja so »popravili« slovenisti iz Slovenije, Madžarske in ZDA, ki so se odločili, da ob 125-letnici rojstva samoiniciativno pripravijo angleški in slovenski prevod Pavlove slovnice in ju izdajo pri Nizozemski založbi Rodopi (angleški prevod) in v mariborski mednarodni knjižni zbirki Zora (slovenski prevod).

0 Uvod 0.1 Na pobudo akademika Antona Vratuše je leta 2009 skupina enajstih profesorjev in raziskovalcev s Filozofske fakultete Univerze v Mariboru, 1 ZRC SAZU v Ljubljani 2 in Inštituta za narodnostna vprašanja 3 poskušala prijaviti na razpisu Javne agencije za raziskovalno dejavnost Republike Slovenije (ARRS) raziskovalni projekt Prekmurski knjižni jezik v slovnici in korespondenci Avgusta Pavla. Projekt je bil načrtovan kot osrednje raziskovalno delo slovenskih znanstvenikov (jeziko1

Akademikinja prof. dr. Zinka Zorko, redna profesorja dr. Marko Jesenšek in dr. Mihaela Koletnik, izredna profesorica dr. Anna Kollath in docenti dr. Natalija Ulčnik, dr. Branislava Vičar in dr. Andrej Hozjan. 2 Doc. dr. Ingrid Slavec Gradišnik, dr. Tjaša Jakop in Alenka Klemenc. 3 Doc. dr. Attila Kovacs. Bibliotheca Slavica Savariensis XII.

70

Marko Jesenšek

slovcev, etnologov in zgodovinarjev) ob pripravah na 125-letnico rojstva in 65letnico smrti Avgusta Pavla, še vedno »ne dovolj spoznanega in vsestransko ocenjenega« (Šiftar 1988: 13) raziskovalca slovenskega jezika, in sicer predvsem prekmurskega knjižnega jezika in narečij. Projekt je bil zamišljen kot doslej najbolj celovita obravnava dela in življenja Avgusta Pavla; obdelali bi celotno ohranjeno korespondenco med Pavlom in njegovimi dopisovalci, ki vsebuje dragocene podatke za kulturno zgodovino Slovenije, in o kulturnih in znanstvenih stikih med slovenskimi in madžarskimi znanstveniki v tridesetih in štiridesetih letih 20. stoletja. Zlasti pomembna so tista pisma, ki se vsebinsko navezujejo na slovenski jezik, kulturo in položaj madžarskih Slovencev (ARRS 2010). V prijavi projekta smo med drugim zapisali, da bi objava Pavlove korespondence in slovnice omogočila širšemu krogu Slovencem spoznati in doumeti Pavla in njegovo delo ter nenazadnje življenje med dvema narodoma. Pavel si je želel preseči mejo med Slovenijo in Madžarsko, a mu v njegovem času to ni uspelo. Želeli smo, da bi objavljeni Pavlova korespondenca in slovnica predstavljali trden temelj v mostu med Slovenci in Madžari, hkrati pa bi izboljšali razmere med porabskimi Slovenci, tj. pri naši jezikovni manjšini na Madžarskem (ARRS 2010). 0.2 Pavlov odnos do prekmurskega jezika in vprašanja slovenstva na Madžarskem še vedno ni pravilno in v celoti ovrednoten, čeprav je bilo organiziranih že nekaj simpozijev in izdanih več razprav ter zbornikov (Jesenšek 2003: 33). Prijavitelji raziskovalnega projekta smo zato želeli ob analizi Pavlove korespondence in rokopisne slovnice dokazati Pavlov pomen za ohranitev slovenskega jezika v madžarskem jezikovnem prostoru, upoštevajoč tudi spregledano Novakovo tezo (izrečeno v kritičnem zapisu ob izidu zbornika Avgust dr. Pavel, Murska Sobota, Szombathely 1967), da Pavel nikoli ni bil zagovornik ali celo razširjevalec vendske teorije: »Še eno načelno vprašanje je treba razčistiti, ki ga v knjigi (op. M. J.: zbornik Avgust dr. Pavel, 1967) večkrat srečujemo: Raba Vendi, vendski v slovenskem besedilu, kar bi smeli v ironičnem smislu dati v narekovaje; sicer pa te oblike tu niso na mestu, marveč jih moramo nadomestiti s prekmurski, Prekmurci (ali prekm. Sloveni), kot smo že pokazali ob naslovu dveh P. spisov.« (Novak 1968: 128)

Nasprotno, Avgust Pavel je bil prizadeven in objektiven raziskovalec jezikovnih razmer v Prekmurju (Šebjanič 1964: 7), »komaj imamo Slovenci še kakega rojaka, ki je tako živel za dve kulturi in tudi delal za njuno zbliževanje« (Novak 1968a: 331). Bil je pravi kulturni posrednik med dvema narodoma, ambasador slovenskega jezika in znanosti v tujini, kot bi ga označili danes. 0.3 Evropska zveza spodbuja učenje malih in sosedskih jezikov, z aktivno jezikovno politiko pa načrtuje učenje več tujih jezikov, med njimi vsaj enega sosedskega.


Zadnji (?!) Zaplet pred natisom pavlove rokopisne slovnice

71

To je velik izziv za slovenistično stroko, ki bo morala bolj odločno in sistematično reševati vprašanje slovenskega jezika v večjezični skupnosti, predvsem pa zagotavljati pogoje, da se bo zanimanje za učenje slovenščine v Evropski zvezi povečalo (Jesenšek 2009). Avgust Pavel je bil predhodnik takega razmišljanja v stičnem slovensko-madžarskem jezikovnem in kulturnem prostoru – bil je posrednik med dvema t. i. malima evropskima sosedskima jezikoma, med njunima kulturama in literaturama. Slovenska in madžarska javnost ga sprva ni razumela, saj sta začeli spoštovati njegovo delo in pomen šele po njegovi smrti (1946), zlasti pa po vstopu v Evropsko zvezo. Pavel je odpiral vprašanje o jezikovni zavesti, spodbujal je premišljeno jezikovno načrtovanje in dejavno jezikovno politiko in se tako povsem približal najsodobnejšim pogledom na jezik, ki jih je že sam usmerjal v razmišljanja o jezikovni identiteti, normi, zmožnosti in strpnosti. Pri tem je upošteval jezikovne in izvenjezikovne vzroke, ki vplivajo na položaj in rabo posameznega jezika, s tem pa je odgovarjal na najpomembnejša vprašanja o položaju slovenskega knjižnega jezika v odnosu do madžarskega, tudi na vprašanja iz zgodovine prekmurskega knjižnega jezika. Zavedal se je pomembnega jezikovnega prepletanja v slovensko-madžarskih jezikovnih odnosih, zato je razumel procese v sosedskih jezikih, saj njihovo jezikovno rabo določajo in sprožajo jezikovni stiki, družbeni in kulturni vplivi. Prepričan je bil, da bo v odnosih med Slovenci in Madžari prevladala jezikovna zavest, ki bo omogočila enakovredno sobivanje obeh jezikov v panonskem jezikovnem prostoru in bo onemogočila misel na jezikovno ogroženost ali asimilacijske težnje prevladnega jezika. Tako Pavlovo razmišljanje o položaju slovenskega prekmurskega jezika (in tudi priznavanje dveh različnih slovenskih knjižnih norm) ima vse lastnosti sodobne jezikovne politike, ki jo danes spodbuja Evropska zveza, hkrati pa je primerljivo z usmeritvami v Resoluciji o slovenskem jeziku. Pavlov odnos do jezika je tako izredno aktualen, zato smo želeli z analizo njegove jezikoslovne misli in znanstvenokritično objavo rokopisne slovnice ter korespondence osvetliti njegovo delo in v okviru tega predstaviti Pavlovo vsestransko osebnost. 0.3.1 Projekt je želel odpreti vprašanje slovensko-madžarskih jezikovnih stikov, jezikovnega, literarnega in kulturnega posredništva med dvema članicama Evropske zveze, ki ju določa t. i. sindrom malega jezika. Navezal se je na pravilno reševanje in razumevanje jezikovne politike in jezikovnega načrtovanja v regiji, na vprašanje slovenskih obmejnih narečij (položaj slovenskega jezika v Porabju) in jezikovne stičnosti. V globalnem jezikovnem, kulturnem in političnem prostoru moramo imeti posrednike, ki skrbijo za razumno sobivanje med sosedskimi narodi in načrtujejo jezikovni razvoj, ki dolgoročno zagotavlja obstoj t. i. malih jezikov v globalnem svetu. Avgust Pavel si je prizadeval za poseben status slovenskega jezika in za drugačna jezikovna razmerja, kot so bila v slovensko-madžarskih jezikovnih odnosih uveljavljena do sredine 20. stoletja.


72

Marko Jesenšek

0.4 Pavlovo prizadevanje za povezovanje in nadgrajevanje kulturnih stikov med Slovenci in Madžari ter enakopravnost slovenske kulture na Madžarskem ga je določilo za zvestega sina dveh narodov. Žal ga v preteklosti niso razumeli niti Madžari niti Slovenci – in žal njegovega pomena leta 2010 niso razumeli tudi (slovenski) ARRS in njegovi (/ne/slovenski strokovni!?) recenzenti, zavrnivši skrbno pripravljen in utemeljen projekt, ki bi imel neposreden pomen za kulturo in s tem jezikovni razvoj Slovenije, zlasti Slovencev po svetu oz. naših manjšin. 1 Izhodišče od ARRS zavrnjenega projekta, predstavitev problema in cilji raziskave4 1.1 Znanstvena izhodišča 1.1.1 Pavlovo jezikoslovno, prevajalsko, kulturno-politično in posredniško delo v stičnem slovensko-madžarskem prostoru, predvsem njegov pogled na slovenski knjižni jezik v Prekmurju in Porabju. 1.1.2 Prevod Pavlove madžarske rokopisne slovnice prekmurskega jezika (Vend nyelvtan, 1942) v slovenski knjižni jezik. 1.1.3 Teoretični in praktični vidiki njegove jezikoslovne teorije, norma in predpis v rokopisni slovnici (Vend nyelvtán, 1942) ter zavrnitev madžarske spekulativne vendske teorije o nastanku in razvoju prekmurskega knjižnega jezika. 1.1.4 Jezikovno prepletanje (slovenski in madžarski jezik v stiku) ter soočenje dveh slovenskih knjižnih norm (vzhodnoslovenske prekmurske in osrednjeslovenske) pred poenotenjem slovenskega knjižnega jezika sredi 19. stoletja – vpliv jezika prekmurskih cerkvenih in posvetnih piscev na poenotenje slovenske knjižne norme). 1.1.5 Pavlov pogled na knjižno normo in narečje v Prekmurju, kot ga je oblikoval v svojih znanstvenih razpravah, člankih, prevodih ter rokopisni slovnici in kakor se kaže v njegovi korespondenci – doslej še ni bila kritično in celostno ovrednotena, čeprav pomembno dopolnjuje vedenje o njegovem strokovnem in zasebnem življenju, zlasti o njegovem odnosu do obeh stičnih jezikov in odločitvi, kakšno slovnico (in katerega jezika) je napisal.

4

Predstavljeno izhodišče projekta, predstavitev problema in cilji raziskave so del obsežne prijave, ki je bila poslana na Javni razpis za (so)financiranje raziskovalnih projektov za leto 2010 – razpis v letu 2009 (Uradni list RS, št. 63/2009, z dne 7.8.2009), in sicer kot II. faza razpisa ARRS – Prijavna vloga, Dopolnitev predloga raziskovalnega projekta. šifra prijave: ARRS-ZV-JR-Prijava/2009-I/378, datum prijave: 15. 1. 2010, naslov predlaganega projekta: Prekmurski knjižni jezik v slovnici in korespondenci Avgusta Pavla, predvideni vodja raziskovalnega projekta: Marko Jesenšek, člani pa Zinka Zorko, Mihaela Koletnik, Anna Kolath, Natalija Ulčnik, Andrej Hozjan, Branislava Vičar; Ingrid Slavec Gradišnik, Tjaša Jakop, Alenka Klemenc in Attila Kovacs, ki so po pripravljenih izhodiščih predvidenega vodje projekta pripravili tudi gradivo in dele besedila za prijavo na projekt. Bibliotheca Slavica Savariensis XII.


73

1.2 Predstavitev problema Pavel je bil odličen poznavalec razmer v slovenskem severovzhodnem jezikovnem prostoru, ki ga je ves čas, čeprav je bil upravno-politično in geografsko razdeljen na avstrijski in madžarski del, razumel kot jezikovno celoto. V njegovih razpravah in rokopisni slovnici izstopa misel o prekmurski vzhodnoslovenski knjižni normi, ki se je v 18. stoletju oblikovala kot različica osrednjeslovenske, vendar pa je Pavel tako dvojno normo upošteval le do poenotenja sredi 19. stoletja, nato pa je prepoznal jezikovna prizadevanja v prekmurskih tiskih za narečna oz. jim je pripisoval le pokrajinsko normativnost. Tako razumevanje jezikovnega položaja prekmurskih Slovencev nasprotuje madžarski »vendski« teoriji, s katero se je Pavel soočal med okupacijo Prekmurja, ko je želel napisati naročeno in pričakovano normativno »vendsko« slovnico, za njenim naslovom pa je skril zgodovinsko (in delno tudi opisno narečno) slovnico prekmurskega (knjižnega) jezika, ki še vedno čaka, da bo izšla v knjižni obliki. Pavlovo jezikoslovno delo je pustilo pomembno sled v slovenskem narečjeslovju, ki dolgo po Glasoslovju slovenskega govora v Cankovi ni dobilo boljšega in temeljitejšega zapisa prekmurskega narečnega prostora. Pomembno je, da tudi druga njegova dela, predvsem s področja etnologije, vsebujejo besedje in fonetične zapise, ki jih lahko uporabljamo pri narečnem prepoznavanju jezikovne podobe prekmurskega jezika. Če temu dodamo še gradivo rokopisne slovnice in obsežno korespondenco, nam Pavlovo interdisciplinarno delo (npr. jezikovno, etnološko, prevajalsko, posredniško) ponuja zaokrožen pogled na jezikovno dogajanje v Prekmurju od Temlinovega prvotiska leta 1715 do začetka druge svetovne vojne. Večina doslej zbrane korespondence Avgusta Pavla je shranjena v Pokrajinskem muzeju Murska Sobota (večinoma pisma Pavlovih dopisovalcev) in v Rokopisnem oddelku NUK v Ljubljani (Pavlova pisma v zapuščini Vilka Novaka), preveriti pa bo treba še gradivo v zasebni lasti. Do zdaj pregledani dopisi so spisani v slovenskem in madžarskem jeziku, njihova vsebina pa je raznotera, kakor so bili široki Pavlovi interesi, kar zahteva izrazito večdisciplinarno obravnavo. 1.3 Cilji raziskave Znanstveno izhodišče projekta je raziskovanje prekmurskega knjižnega jezika, ki ga je v rokopisni slovnici (Vend nyelvtán, 1942) normiral Avgust Pavel. Glavni cilj projekta je priprava gradiva za knjižno objavo (prevod in znanstvenokritična izdaja madžarsko pisane rokopisnem slovnice ter objava korespondence s komentarji v zbirki SAZU – Razreda za filološke in literarne vede: Korespondenca pomembnih Slovencev), celostno ovrednotenje življenja in dela Avgusta Pavla ter objava novih znanstvenih študij, ki bodo na podlagi korespondence razširili spoznanja o številnih področjih, s katerimi se je Pavel ukvarjal. Cilji so osredinjeni na:


74

Marko Jesenšek

1.3.1 Prevod Pavlove rokopisne slovnice v slovenščino in angleščino – znanstvenokritična izdaja: (1) Izdelava slovarja na podlagi gradiva iz slovnice (Vend nyelvtan, 1942) – slovar Pavlove slovnice s komentarjem, od kod je vzel gradivo. Ali je gradivo narečno ali knjižno? Katero gradivo je upošteval ob pisanju slovnice? Koliko različic rokopisa obstaja (različice Pavlove slovnice in načela, kako je pisal, popravljal, spreminjal)? Utemeljitev Pavlove slovnice v slovanskem prostoru? (2) Biografski in sociolingvistični okviri za nastanek rokopisne slovnice (zakaj se je odločil, da po naročilu madžarskih oblasti napiše slovnico?). Madžarsko okolje in slovenska (madžarske) predloga, izvirniki. (3) Pavel – jezikovni načrtovalec prekmurskega (knjižnega jezika). Analiza vseh jezikovnih ravnin prekmurskega knjižnega jezika, kot se kaže v rokopisni slovnici. (4) Jezikovni vplivi na Pavla (Ashboth, dialektologija 20. stoletja; primerjava Pavlovega dialektološkega dela s sodobnimi smernicami v razvoju slovenske in svetovne dialektologije) in ideja o sodobnem prekmurskem knjižnem jeziku (Pavel vidi povezavo z 19. stoletjem in možnost za kontinuiteto v razvoju jezika). (5) Narečje na Cankovi, rojstnem kraju Avgusta Pavla – razmerje med govorom, narečjem in narečno skupino (Asboth, Pavel, dialekt. 20. st., danes). 1.3.2 Pripravo celotne korespondence za knjižno objavo, pospremljena s kulturnozgodovinskimi in filološkimi komentarji in študijami: (1) Dopolnitev dozdajšnjega razvida nad vso Pavlovo korespondenco in korespondenco njegovih dopisovalcev; dopolnitev razvida Pavlovih dopisovalcev. (2) Tehnična priprava gradiva (digitalni posnetki, skeniranje, dobesedni prepisi) za vnos v elektronsko podatkovno zbirko, ki bo na voljo vsem raziskovalcem v projektni skupini. 1.3.3 Prevod madžarskih in narečnih besedil v knjižno slovenščino. 1.3.4 Pregled primarnih (Pavlovih) in sekundarnih (referenčnih) virov (o A. Pavlu, o posamičnih področjih njegovega delovanja, zgodovini kulturnih stikov itn.); metodološka priprava za znanstveno obdelavo. 1.3.5 Analizo po kronološkem načelu; ugotavljanje in pojasnjevanje nejasnosti; sprotna priprava osnutkov opomb in komentarjev; vsebinska analiza zasebnih in strokovnih vsebin; sprotno opremljanje posamičnih dopisov z opombami in komentarji; priprava kazal (krajevno, imensko).



75

2 Podroben načrt projekta5

5

Leto 2010 Dejavnost

Rezultat

December 2010

(1) Tekoči sestanki raziskovalne skupine. (2) Finančno in vsebinsko spremljanje izvajanja. (3) Koordinacija aktivnosti med člani projekta. (4) Sestanki z raziskovalci z drugih raziskovalnih ustanov in tujine. (5) Pridobitev dovoljenja za objavo slovnice in korespondence (dediči, Pokrajinski arhiv v Murski Soboti). (6) Zbiranje informacij in priprava poročil.

(A) Oblikovanje in potrditev projektne skupine. (B) Izdelava smernic. (C) Poročila o sprotnem projektnem delu. (Č) Urejena projektna dokumentacija. (D) Dovoljenje za objavo rokopisne slovnice in korespondence.

April 2010

April 2010

(1) Dogovor o skupinskem delu, razdelitev nalog in priprava izvedbenega/časovnega načrta.

April 2010

December 2010

(1) Delo v arhivih, knjižnicah, Pavlovi hiši, Pavlovi spominski sobi, inštitutih, arhivih, fonolaboratoriju, TV-

(A) Razumevanje dvojničnega razvoja slovenskega knjižnega jezika in revidiran pogled na Pavlovo jezikovno, literarno in kulturno delovanje. (B) Priprava izhodišč za raziskovalno delo. (A) Zbrana je Pavlova korespondenca, zbrane so vse različice

Delovni sklop Vodenje in koordiniranje projekta

Začetek

Konec

April 2010

Začetek projekta

Snovne priprave

Časovnica je del besedila, ki je bilo poslano kot prijava na razpis ARRS; prim. op. 4. Bibliotheca Slavica Savariensis XII.

Marko Jesenšek

76

studiju in na terenu. (2) Študij relevantne literature. (3) Določitev in pregled referenčne literature (4) Pregled primarnih (Pavlovih) in sekundarnih domačih ter tujih (referenčnih, časopisnih, …) virov o A. Pavlu, o posamičnih področjih njegovega delovanja, zgodovini kulturnih stikov s posameznimi ustvarjalci/raziskovalci itn

Skupna teoretična in metodološ-ka izhodišča

April 2010

Maj 2010

Analiza in ocena stanja – (1) vloga in pomen Pavlove rokopisne slovnice za razumevanje jezikovnih razmer v Prekmurju, (2) pomen Pavlove korespondence za boljše razumevanje njegovega jezikovnega in posredniškega dela.

Osnutek

Maj 2010

Julij 2010

(1) Pregled literature in dosedanjih raziskovalnih dosežkov. (2) Priprava delovnega osnutka o položaju prekmurskega knjižnega jezika v času Avgusta Pavla.


rokopisne slovnice (B) Zbrana in komentirana je temeljna strokovna in znanstvena literatura. (C) Izdelan je seznam razpoložljive literature in njena vsebina; (D) izdelan seznam obstoječih primarnih in sekundarnih virov o A. Pavlu Zbrani podatki o (A) vlogi prekmurskega knjižnega jezika pri oblikovanju skupnega slovenskega knjižnega jezika in (B) razumevanje vloge prekmurskega narečja in knjižnega jezika pri Avgustu Pavlu. (C) (A) Izdelan osnutek analize o položaju prekmurskega knjižnega jezika v času Avgusta Pavla. (B) Izdelan kronološki seznam vse


Nadaljevano zbiranje

77

razpoložljive korespondence ter dodani podatki, kje se kaj nahaja (A) Zbrane so relevantne tvarinske enote za raziskavo. (B) Zbirka povzetkov (vsebin) pisem in dopisnic za vsako leto (od 1907 do 1946) posebej

September 2010

December 2010

Nadaljevanje zbiranja gradiva – sistematično in po raziskovalnih sklopih usmerjeno zbiranje jezikovnega gradiva, korespondence in literature.

Leto 2011 Delovni sklop Vodenje in koordiniranje projekta

Začetek Januar 2011

Konec December 2011

Dejavnost (1) Tekoči sestanki raz- raziskovalne skupine. (2) Finančno in vsebinsko spremljanje izvajanja. (3) Koordinacija aktivnosti med člani projekta. (4) Sestanki z raziskovalci z drugih raziskovalnih ustanov in tujine. (5) Zbiranje informacij in priprava poročil. (6) Priprava in recenzija refratov za objavo v revijah. (7) Priprave za izvedbo znanstvenega simpozija.

Rezultat (A) Poročila o sprotnem projektnem delu. (B) Urejena projektna dokumentacija.

Spopolnjevalno zbiranje

Januar 2011

Marec 2011

(1) Delo v ustreznih institucijah doma in v tujini ( (3) Spopolnjevano zbiranje gradiva –

Osnutek elektronske podatkovne zbirke celotne korespondence, ki


Marko Jesenšek

78

intervjuvanje, ogledovanje, evidentiranje, delo z vprašalnicami; snemanje. (1) Pripravain oblikovanje CGP strani ter postavitev vsebine, rokopisne slovnice in korespondence ter fotogradiva na stran v slovenščini, madžarščini in angleščini. (2) Formalno in vsebinsko opisovanje obravnavane korespondence po standardih, uporabljenih v prejšnjih izdajah korespondenc pomembnih Slovencev, ki so izšle pri Slovenski akademiji znanosti in umetnosti

bo na voljo vsem raziskovalcem v projektni skupini za nadaljnjo obravnavo (A) Izdelava spletne strani in foruma. (B) Celosten formalni in vsebinski opis obravnavane korespondence

(A) Novinarska konferenca. (B) Poročanje o projektu v medijih. (C) Strokovno poročilo o vlogi in pomenu Pavlovega dela v stičnem slovenskomadžarskem prostoru. Prve analize rokopisne slovnice in nove razlage razmer v prekmurskem

Spletna stran

Februar 2011

Februar 2011

Informiranje javnosti

April 2011

April 2011

Predstavitev Pavlove rokopisne slovnice in korespondence.

Monitoring

Maj 2011

December 2011

(1) Razvoj in izvedba prevajanja slovnice v slovenščino in angleščino; vloga in (2) pomen Pavlove


Zadnji (?!) Zaplet pred natisom pavlove rokopisne slovnice korespondence

Analiza I

Leto 2012 Delovni sklop Vodenje in koordiniranje projekta

79

knjižnem jeziku (s pomočjo anlaiz korespondence (1) Podatki o vseh jezikovnih ravninah in besedju prekmurskega jezika v Pavlovi slovnici (2) Izpopolnitev in zaključek elektronske podatkovne zbirke: (3) Vnos korespondence po letih nastanka pisem, začenši z 1907 in vse do 1946; (4) Prevodi neslovenskih in narečnih dopisov

Junij 2011

December 2011

(1) Obdelava zbranega jezikovnega gradiva. (2) - Tehnična obdelava vseh korespondenčnih enot (vnašanje gradiva v elektronsko podatkovno zbirko); (3) Prevod madžarskih, nemških, hrvaških in narečnih besedil v knjižno slovenščino

Začetek

Konec

Dejavnost

Rezultat

Januar 2012

December 2012

(1) Tekoči sestanki raziskovalne skupine. (2) Finančno in vsebinsko spremljanje izvajanja. (3) Koordinacija aktivnosti med člani projekta. (4) Sestanki z raziskovalci z drugih raziskovalnih ustanov in tujine. (5) Zbiranje informacij in priprava poročil. (6) Priprava in recenzija referatov za objavo v revijah (7) Organizacija in izvedba znanstvenega

(A) Poročila o sprotnem projektnem delu. (B) Urejena projektna dokumentacija.


Marko Jesenšek

80

simpozija o Avgustu Pavlu. Analiza II

Januar 2012

Marec 2012

(1) Obdelava zbrane korespondence. (2) Analiza slovničnega gradiva. (4) Transkribiranje zbranih narečnih besedil. (6) sprotno opremljanje posamičnih dopisov z delovnimi opombami in komentarji; -(7) prevod madžarskih, nemških, hrvaških in narečnih besedil v knjižno slovenščino; (8) sprotna priprava in dopolnjevanje kazal

Analiza III

April 2012

Junij 2012

(1) Obdelava zbrane korespondence. (2) Združitev korespondenčnega korpusa v elektronski obliki; (3) Podrobna kronološka ureditev in pregled s kronološkega vidika; (4) Znotraj kronološke ureditve potekajoče urejanje in umeščanje po avtorjih in vsebini pisem

Analiza IV

Julij 2012

September 2012

(1) Obdelava zbrane korespondence (2) vsebinska analiza:


(A) Opremljanje korespondence z opombami in komentarji tekstnokritične narave in vsebinske narave; (B) Kazala, ki bodo vsebovala osebna imena korespondentov in oseb, omenjenih v izvirnih besedilih in v opombah (C) Podatki o oblikoslovni in skladenjski podobi prekmurskega knjižnega jezika v Pavlovi slovnici. (A) Razumevanje jezikovnega sporočanja. (B) Opremljanje korespondence z opombami in komentarji tekstnokritične narave in vsebinske narave; (C) kazala, ki se bodo dopolnjevala sproti in bodo vsebovala osebna imena korespondentov in oseb, omenjenih v izvirnih besedilih in v opombah (A) Podatki o razmerju med govorjenim in


Dvig znanja in ozaveščenosti

Oktober 2012

Oktober 2012

-(3) Ločitev osebne od javne (strokovne) vsebine v pismih; (4) Analiza strokovnih vsebin po področjih (jezikoslovje, narodopisje, (literarna) zgodovina, etnologija, prevajalstvo, knjižničarstvo, uredništvo, kulturno posredništvo itd.); (5) Izdelovanje osnutkov znanstvenih spremnih besedil; (6) Strokovni pregled in dokončno usklajevanje dela vseh sodelujočih (7) Analiza tvorbenih pojavov v prekmurskem knjižnem jeziku in narečjih; (8). Analiza Breznikove slovnice in primerjava rešitev v Pavlovi rokopisni slovnici. Predstavitev raziskovalnih tez na mednarodnem simpoziju in preverjanje dobljenih rezultatov pred mednarodno strokovno javnostjo in znanstveniki.

81

zapisanim jezikom; (B) Poenotenje korespondence znotraj kronološke ureditve

(A) Mednarodni znanstveni simpozij (B) Celostna predstavitev življenja in dela Avgusta Pavla – njegov diahronosinhroni pogled na razvoj prekmurskega knjižnega jezik, premislek o njegovi jezikoslovni teoriji.


Marko Jesenšek

82 Informiranje in obveščanje

Leto 2013 Delovni sklop Publiciranje

Oktober 2012

December 2012

(1) Objave na spletni strani in v medijih. (2) Izdaja zloženk in plakatov. (3) Predstavitev projekta na univerzah v Sombotelu in Budimpešti.

(A) Popularizacija Pavlovega jezikoslovnega dela in prekmurskega knjižnega in zanimanja zanj. (B) Priprava online študijskega gradiva.

Začetek

Konec

Dejavnost

Rezultat

Januar 2013

April 2013

Predstavitev rezultatov projekta domačim in mednarodnim znanstvenim krogom.

Izid prevoda Pavlove (1) znanstvenokritične slovnice in (2) korespondence (v zbirki SAZU, Korespondence pomembnih Slovencev); 12 objav v domačih in tujih znanstvenih revijah; korespondenca bo vnesena v celoti in pripravljena za knjižno objavo; korespondenca bo pospremljena s kulturnozgodovinskimi in filološkimi komentarji in študijami, ki bodo nastale na podlagi analize zasebnih in strokovnih vsebin v preučeni korespondenci.

3 Povzetek projekta 3.1 V povzetku zavrnjenega raziskovalnega projekta, ki naj bi ga vodil Marko Jesenšek, je bilo poudarjeno, da je za celostno osvetlitev jezikoslovnega pomena Avgusta Pavla potrebno pripraviti znanstvenokritično izdajo njegove v madžarščini napisane rokopisne slovnice prekmurskega jezika (Vend nyelvtán), tj. prevod v slovenski knjižni jezik in angleščino, predstaviti zgodovinske okoliščine nastanka Bibliotheca Slavica Savariensis XII.


83

slovnice (dokazati, da Pavel ni pisal od madžarskih naročnikov želene slovnice novega, sodobnega »vendskega« jezika, ampak da je šlo za premišljen koncept stare knjižne prekmurščine, ki ga je Pavel izdelal na osnovi protestantskih in katoliških piscev 18. in prve polovice 19. stoletja), podati zunanji in vsebinski opis (primerjati rokopisno in tipkopisno različico) ter analizirati njeno normo in predpis. (ARRS 2010) 3.2 Raziskava bi pokazala, da je glavna vrednost Pavlovega dela predvsem zanesljivo gradivo. Glasoslovje je predvsem rezultat Pavlovega samostojnega dialektološkega dela, odličnega razumevanja jezikovnih razmer v Prekmurju, dobrega poznavanja prekmurskega knjižnega jezika v tiskih 18. in prve polovice 19. stoletja ter prehoda knjižne norme v narečne okvire ter raziskovanja le-tega na terenu in v tiskih do začetka 20. stoletja. Med knjižnimi viri se je skliceval na Küzmičev Nouvi zakon, molitvenika Dühovna hrana in Krizsna pout, Košičev prevod madžarske slovnice iz 1833 in Küzmičeve Szvéte evangyeliome, rokopisno bukovniško pesmarico Vszakojacske szvetszke peszmi ter zasebna pisma. Pleteršnikovega slovarja sprva še ni uporabljal, skliceval pa se je še na Miklošičev etimološki slovar, navaja tudi Vondrákovo primerjalno slovansko slovnico, Janežič-Sketovo slovensko slovnico in Raičev spis o Prekmurju. (ARRS 2010) 4 Zaključek Kljub zavrnitvi takega temeljnega in nacionalno pomembnega projekta (nerazumljiva aroganca in/ali indolentnost inštitucije, ki bi naj na Slovenskem skrbela za razvoj slovenske humanistične znanstvene misli – v obrazložitvi se je sklicevalo na zavezujoče /!?/, vendar povsem nestrokovno, zgrešeno in za lase privlečeno recenzentsko mnenje, prihajajoče /menda/ iz neslovenskih /!?/ logov) pa se je začel uresničevati vsaj en njegov del: skupina slovenistov iz Slovenije, Madžarske in ZDA se je odločila, da (brez podpore tistih, ki so za to od države Slovenije uradno zadolženi in imenovani, da podpirajo raziskave in projekte, ki so pomembni za razvoj stroke in znanosti v Sloveniji in nasploh – projekt ima nesporno velik neposreden pomen za slovensko gospodarstvo in družbo) prevede Pavlovo madžarsko pisano rokopisno slovnico prekmurskega jezika v angleščino in slovenščino ter objavi angleško različico pri ugledni tuji založbi Rodopi na Nizozemskem, slovensko pa v mariborski mednarodni knjižni zbirki Zora.6 Pavlovo delo bo tako le postalo dostopno javnosti in strokovnjakom, ki jim je mar za slovenski jezik, njegov razvoj in uveljavitev v znanstvenih in raziskovalnih krogih. Samo upamo lahko, da bo v prihodnosti tudi institucija, ki bi tako raziskovalno delo morala 6

Pobudniki za tak »individualni projekt« so bili prof. Marc L. Greenberg s kansaške univerze v ZDA, prof. Marko Jesenšek z mariborske Filozofske fakultete in porabska Slovenka ter slovenistka Marija Kozar Mukič – prevod v angleščino pripravlja Marc. L. Greenberg, prevod v slovenščino pa docentka Marija Bajzek Lukač iz ELTE v Budimpešti. Bibliotheca Slavica Savariensis XII.

84

Marko Jesenšek

prednostno podpirati, spoznala svojo odgovornost do slovenstva in slovenskega jezika v literaturi, kulturi in znanosti in bo omogočila tudi analizo ter izid Pavlove korespondence. Literatura ARRS, 2010: Prekmurski knjižni jezik v slovnici in korespondenci Avgusta Pavla. ARRSZV-JR-Prijava/2009-I/378, Maribor, 15. 1. 2010, (predvideni vodja raziskovalnega projekta: Marko JESENŠEK, predvideni člani Zinka ZORKO, Mihaela KOLETNIK, Anna KOLLATH, Natalija ULČNIK, Andrej HOZJAN, Branislava VIČAR; Ingrid SLAVEC GRADIŠNIK, Tjaša JAKOP, Alenka KLEMENC in Attila KOVACS). Avgust dr. Pavel: zbirka predavanj s simpozija v Murski Soboti 27. maja 1966 in s simpozija v Szombathelyu 27. avgusta 1966, Pomurska založba, Murska Sobota in Berzsenyi Dániel Megyei Könyvtár, Szombathely 1967. Marija BAJZEK LUKAČ, 1999: Pavlova Prekmurska slovnica (Vend nyelvtan), Murkov zbornik, Maribor. 175–190. Jože FILO, 1973: Dr. Avgust Pavel – jezikoslovec (Ob 25-letnici smrti). Študije o jeziku in slovstvu, Murska Sobota, 87–93. Marc L. GREENBERG, 1989: Ágost Pável’s Prekmurje Slovene grammar. Slavistična revija, 353–364. – –, 2002: Zgodovinsko glasoslovje slovenskega jezika, Maribor. – –, 2009: Prekmurje Grammar as a Source of Slavic Comparative Material Slovenski jezik – Slovene Linguistic Studies 7: 29–44. Marko JESENŠEK, 2003: O jezikoslovnem delu Avgusta Pavla. V: ZORKO, Zinka (ur.), PAUKO, Miha (ur.). Avgust Pavel, (Zora, 23). Maribor: Slavistično društvo, str. 33– 55. – –, 2009: Slovenski jezik in Evropska zveza. Slavia Centralis, letn. 2, št. 2, Maribor, 7–23. A. B. SZÉKELY, Francek MUKIČ, (ur.), 1986: Két nép hű fia /Beszélgetések Pável Ágostonról/, Zvesti sin dveh narodov /Pogovori o Avgustu Pavlu/. Budapest, Szombathely. Tjaša JAKOP, 2003: Pavlovo Glasoslovje slovenskega cankovskega narečja (s prevodom vokalizma): Diplomska naloga, Ljubljana 1998. – –, 2003: Pavlovo Glasoslovje slovenskega narečja Cankove. V: ZORKO, Zinka (ur.), PAUKO, Miha (ur.). Avgust Pavel (Zora, 23). Maribor: Slavistično društvo, 56-72. – –, 2006: Leksika in frazeologija v Pavlovem glasoslovju slovenskega cankovskega narečja. V: KOLETNIK, Mihaela (ur.), SMOLE, Vera (ur.). Diahronija in sinhronija v dialektoloških raziskavah, (Zbirka Zora, 41). Maribor: Slavistično društvo, 352-359. Marija KOZAR MUKIČ (prev.), 1986: Zvesti sin dveh narodov – Két nép hu fia, Pogovori o Avgustu Pavlu, Budimpešta – Szombathely, 1986, ur. A. B. Székely. M. MIHELIČ, 1990: K madžarski slovenistiki od Avgusta Pavla dalje. Slavistična revija, 69–76. Vilko NOVAK, 1968: Avgust dr. Pavel. Jezik in slovstvo, 127–130. – –, 1968a: Avgust dr. Pavel. Dialogi, 331–332.



85

– –, 1970: Življenje in delo Avgusta Pavla. Razprave, Dissertationes VII. SAZU. Razred za filološke in literarne vede, Ljubljana, 295–341. – –, 1976: Izbor prekmurskega slovstva, Ljubljana. – –, 1988: Po stoletnici Avgusta Pavla. Stopinje, 49–53. – –, 1986: Etnološko delo Avgusta Pavla (1886–1946). Raziskovalci slovenskega življenja, Ljubljana, 281–290. – –, 2000: Spomini na dr. Avgusta Pavla. Vestnik, (Murska sobota) 2000, št. 32–37 in 39 (10. 8. –14. 9 in 28. 9 2000), str. 11. Avgust PAVEL, 1942, Vend nyelvtán. Rokopisna slovnica prekmurskega jezika. Szombathely. Franc ŠEBJANIČ, 1956: Dr. Avgust Pavel in njegovo delo. Svet ob Muri, 98–105. – –, 1964: Slovenska pisma madžarskega slavista Oszkárja Asbótha, Pomurska založba, Murska Sobota. Martina OROŽEN, 1989: Prekmurski knjižni jezik. SSJLK, 37–60. Vanek ŠIFTAR, 1988: Ob stoletnici dr. Avgusta Pavla (Agoston Pavel) 1886–1986. Časopis za zgodovino in narodopisje, 13–26. Jože TOPORIŠIČ, 1987: Slovensko narečjeslovje, Portreti, razgledi, presoje, Maribor, 217–256. Zinka ZORKO, Miha PAUKO (ur.), 2003: Avgust Pavel, Slavistično društvo Maribor (Zora 23), Maribor.

Summary Pavel’s manuscript grammar is poorly known among the Slovenes, since it remained in manuscript and untranslated. It received a more extensive written commentary in Slovene only by Greenberg, Bajzek Lukač and Jesenšek. Among Slovenes Pavel was studied also by Novak, Šiftar, Šebjanič and Filo and all agreed that the greatest importance of Pavel as linguist was in the fact that he first started a responsible, systematic and thorough examination of the Prekmurje dialect and that the last decade of his life he was the only mediator of the Slovene language and literature in Hungary. Pavel's work in the history of cultural connections between Slovenians and Hungarians occupies a significant place: it serves both of the nations and both of the culture. Pavel was struggling against nationalist impatience and striving for equal status of the Slovene culture in Hungary. Pavel’s activity holds an important position: to serve the two nations and two cultures. Pavel felt the need of a complex research of the areas along Mura, regardless of the border. He fought against the national hatred and worked towards the equality of rights of Slovene culture in Hungary. This love of his for both nations experienced considerable negative reactions in the period between the wars: the Slovene side accused him of being too attached to everything Hungarian, Hungary, on the other hand, the other way around. Many of his efforts are not always properly appreciated and his commitment was held as insignificant or even suspicious.


Marija Kozar-Dušan Mukič

Pavlov rokopisni narečni slovarček A szerzők Pável Ágoston dialektológiai anyagát teszik közzé, amely egy kis könyvecskében a szombathelyi Savaria Múzeum Adattárában maradt fenn. A tematikailag rendezett szócikkek egy néprajzi szótárt alkotnak, a muravidéki hagyományos paraszti kultúra terminológiájával a 20. század első feléből. A kéziratos anyag fonetikus lejegyzése a ZRCola szlovén számítógépes programmal történt. A közlés további nyelvjárási és néprajzi tanulmányok forrásául szolgálhat. Avtorja objavljata dialektološko gradivo Avgusta Pavla, ki jo je zbiral v majhni knjižici in se je ohranila v etnološkem arhivu Muzeja Savaria v Szombathelyu. Po tematiki razvrščena gesla oblikujejo etnološki slovar, terminologijo tradicionalne kmečke kulture v prvi polovici 20. stoletja v Prekmurju. Fonetična transkripcija rokopisnega gradiva z računalniškim programom ZRCola je lahko izhodišče nadaljnjih dialektoloških in etnoloških razprav.

Muzej Savaria v Szombathelyu hrani v svojem etnološkem arhivu tudi rokopise Avgusta Pavla. Med njimi prekmursko-slovenski narečni slovarček žepnega formata (9x10cm). Na datum nastanka lahko sklepamo iz naslova: Naše zrnje. Zbira po domačem strnišču Dr. A. Pavel. Pavel je doktoriral leta 1913, torej je slovarček lahko nastal po tem letu. Na levi strani notranjih platnic je citat iz srbske ljudske balade Smrt majke Jugovića. Pavel je leta 1940 napisal članek o srbskem ljudskem pesništvu in v njem objavil madžarski prevod balade. (Pavel 1940: 213-216, Pavel 1986: 60-63) Citat je zadnja kitica te balade. V slovarčku je Pavel z roko zapisoval slovenske besede fonetično z razlago v madžarščini, včasih tudi slovenščini. Pri razlagah je tudi nekaj risb in stenografskih beležk. Na ročno oštevilčenih 317-ih straneh so besede razvrščene po abecedi od črke A do Ž. Slovar ni dokončan. Ni nobenih besed pri črkah a, dž, e, h, j, u in ü. Pri črkah g, k, p, z je popisanih od 2-5 strani, pri ostalih le ena stran. Zabeleženih je skupaj 270 gesel, pod posameznimi gesli pa še več besed, izrazov, citatov, primerov v prekmurskem narečju. Pavel je zbiral nevsakdanje, redke besede. V svoji prekmurski slovnici (Pável 1942) od teh nobene ni uporabljal. Iz gradiva slovarčka se odraža Pavlovo zanimanje za jezikoslovje, dialektologijo in tudi etnologijo. Besede, besedne zveze je zapisoval s fonetičnimi znaki, razlagal v prekmurskem jeziku, navajal je primere, sopomenke je zapisoval v madžarščini, včasih v nemščini. Med pisanjem je menjal jezike, kar priča o tem, da je gradivo Bibliotheca Slavica Savariensis XII.

88


šele zbiral zase. Pavel je govoril tri jezike, obvladal stenografijo in je znal tudi risati (Pri nekaterih geslih je skica predmeta.) Od 270 gesel je 30 odstotkov glagolov. Če pa jih razvrstimo po tematiki, dobimo etnološki slovar: prehrana in gospodinjsko delo, hišna oprema, poljedelstvo in živinoreja, rokodelstvo in obrt, noša, družina in sorodstvo, prazniki in šege , bolezni in človeške lastnosti. Prehrana in gospodinjsko delo bliša, cőriti sä, cűzniti, cűriti, dln (dlnasti),dnìka. drožd’é, gédäca, gibáti, glàvína, gylo, kalìti, kàniti sä, kìtina, klànka, oblíčkä, oblìkovo, òkäo, posolònka, plèvati,ptäpäna žùpa, prtèpaš, povitìca / vitìcä, pòvalo, präsmgnä sä, rtaš, na sláci zlgjä, plàviti, strűskoväc, tr(o)pìnščica, žlíčńäki na sühom, vtanki, zònikä, žgáno víno, na žtä pogàčä Hišna oprema bík, črn, gèsn’äk, kozàra, kotlänìca, ottina, otnòti, päčnìca, ropotíja, štkäo, ščèsäk, vívoräk, žgáno víno Poljedelstvo in živinoreja bslívi koń, branìščä, čòka, fűliti sä, gédäca, glin’ä, grdäo, òus, náräd, konìcä, kòtkodákati, kròšn’a, kǜrä, kǜri, košälìna. kopìńä, lèštat, mäkìnä, máršä, nástäleca, naslàti, ovsiščä, pärgyóka, prèstna. pocmk, plàti, pàti, plèti, räpàča, rèpn’äk, ròzga, räboròvgya, rämènščaväc, robűd, saník, stla, srablívi, sráp, spáčiti sä, spiclìn’ä, sànavlä, šišmànka, šìška, trbolìka, tr(o)pìnščica, vìn’äk, vláka, záimäčka, zájš, zabádati / mäsáriti, kùrtamìgaš, ztona (?) kràva, zdòjäna krava Rokodelstvo in obrt bilína, cimràča = tščänìca, drn, drnov lès, dárda: cimràča, tščänìca, dűbnyatị, gàčä, kéžläk, klobüčína, kompàktor, kròsna, nènščica, obòt, pìn’a, plànka, prostìca, pűščanca, sklűšč, sòčkä. skálgyä, sdíka, skràgn’ica, stávlanca = pűščanca, škräpcé, šamotérgye, sttína, šilék, Noša karnči, òkasti, ogláv, stopàlo, vláki, zgrbni, zgrbno plátno, žn’örca,


Pavlov rokopisni narečni slovarček

89

Družina in sorodstvo pùnica, pòstälca, pòvoca, sväkér, svkva, tst Prazniki in šege gärgorácia: po g. hodíti: „škólnik jä tä nabógša šolárä – štäri so dóbro znàli popèvati – vözébro pa ji jä náfčo väršošä; na gärgórovo so pa okòli hodíli pròsit za šklnika žíväz, za kbűkon so korìnä pa pàntkä mli, v róki pa pàlico. Prädno so dóbili kà, so popèvali, pa pòton ?? pá popèvali so tákšä psmi: „Svét gärgòr doktòra Mòdra profisra (präcvätòra!?) Na n’äga dn òdimo vu šòlo Vu to bòžo hìžo – Na vučèn’ä. ........................ Škòlnik so nas pòslali Ka bi n’ìn ga prìnäsli Ali štìri bìlicä, ali fàlat slanìnä. Hm, hm, hm ali fàlat slanìnä. Opomba ob strani: Žíviš pa škólnikov Pènäzi so dcini bilí. v òglädi so prìšli, ìdäjo v òglädi: háztűznézni jöttek, mentek òsvätäk: tákši na pò svétek, ka nej ránč vlki svétek, kákši dén slüžiti pàmätnica: korbač, štärin po pàmätivi odijo pozdrávlat (na Jánošovo 28. XII. pa na dròvnä dicé dén 29. XII.) – Za pòpä tüdi òdijo pàmätivo pobìrat. risáli h.n., do risáo / do risálov Bolezni in človeške lastnosti baháriti sä, blìzga, bobìnkä, cmündràti, cműkati, cűkati, cűftati, dràstiti koga, dávän dén, drasti, d’äčménäc, gníla zíma, gyäklavi, gyäklàti, kòšavi, kr(ä)mäžlí (-láti) z očmí, kr(ä)mäžlávä očí má, kvòkati, ktìčlavi, kca, kčka, kùšträ, kùcati sä, kavúliti, krajívi, klǜčki, od màla, mäzlìka, mòja, napoštäńàča, nalášč, napäračiti sä, naspíciti sä, nalǜbnost, nasklìvnost, navinòti, òpläto, òmanca,


90


präpälìcä, präminòti, pòtäga, na pòft, na pobèk bèžati, na pòbek bèžati, pìšklavi, potáča že, pozäblína, pärnyàti, pästríjo, potǘnoti, pomenkávati, bìza, rìgati sä, rìgnoti sä, rämènščaväc, sǜkcä / osǜkcä, skčko, skčlívi, škrtlavi, spíti, skitávati sä, skűtati sä, skròški, smčäk, štanànckati, štäklàti, vädrìti, smčingo dlati, sòpiti, štimávati sä, spakíja, šlèviti, po tpa òdi, vrazìti sä, vänkrnjívi, zdáčan, zatèšn’ati, zatèšn’a, zbògati sä, zagrèblä kòga, zbívati sä, zadèvati, zagradíti, zèvati, zíjati, zämlìkov človik, záväzäk, zbèg jä büu, ždi làgäv, žditi, žvčiti Razno na őrok ìdä snèk, pokräpänti, rògäf, strèšnica, zápiškä Veliko izrazov je Pavel zbral v zvezi z ajdo in proso, zapisal je tudi dve šegi. Tepežkanje za Janezovo (27. decembra) ter praznik nedolžnih otrok (28. december), kjer se je pri datumih zmotil. Zabeležil je tudi prvo kitico pesmi, ki so jo otroci peli pri hišah na Gregorjevo (12. marec), ko so pobirali hrano in denar. Pavel je pripomnil, da so živila in denar, ki so jih nabrali pri hišah, v času zapisovanja dobili otroci, ne učitelji kot nekoč. Od 270 gesel (besed ali besednih zvez) jih je največ pod črko P (42) in K (35) ter S (32). Pri besedah mečka = zamačka (slabše žito) je Pavel pripomnil, da se prvi izraz uporablja v okolici Potrne, drugi pa »pri nas« (na Cankovi namreč). Pri nekaterih besedah je zapisal kraj ali pokrajino uporabe (Petrovci, Križevci, Stanjevci, Strukovci, Domanjševci, Slaveče, Bogojina; Goričanci, pri Markaj, pri Ravencaj). Iz tega lahko sklepamo, da vse ostale besede in izraze zapisoval doma na Cankovi in Potrni. Pri besedi kežlek ’prod iz debelega kamna’ je v dilemi: »po mnenju matere tako se reče tudi pri nas, oče pravi, da ne«. Glavna Pavlova informatorja sta bila najbrž oče in mati. (Mati je bila doma iz Strukovcev.)

Iz besednega zaklada predpostvaljamo, da so bile besede zapisane pozimi leta 1913-1914 na Potrni, kjer je Pavel – po doktoratu in pred poroko z Ireno Benko spomladi 1914 - preživel nekaj mesecev. Pavel je doktoriral 13. decembra 1913. Isto leto je bil premeščen iz Torde (danes v Romuniji) v Dombóvár. Poročil se je 14. 4. 1914 v Monoštru. Junija 1914 so ga vpoklicali k vojakom. Septembra je že bil ranjen in potem pet let bolan. Leta 1920 je dobil službo v Szombathelyu, do takrat je živel z ženo pri njenih starših v Sopronu. Gradivo narečnega slovarčka je dragocen vir za dialektološke in etnološke raziskave. Bibliotheca Slavica Savariensis XII.


91

Viri in literatura Naše zrnje. Zbira po domačem strnišču Dr. A. Pavel. b.l. Etnološki arhiv Muzeja Savaria v Szombathelyu. 317 p. K-141 (rokopis) Pável Ágoston 1940: Szerb népköltészet. Vigilia, 1940. máj. 213-216. Pável Ágoston 1942: Vend nyelvtan. Szombathely-Vashidegkút 1942. 178 p. Etnološki arhiv Muzeja Savaria v Szombathelyu. K-108 (rokopis) Pável Ágoston 1986: válogatott műfordításai és versei. Szombathely, 60-63.

Summary The authors publish the dialectological material that was collected by Ágoston Pável in a small booklet and has remained in the ethnological archive of the Museum Savaria in Szombathely. The keywords, sorted in topics, form an ethnological dictionary containing the terminology of the traditional peasant culture in the first half of the 20th century in the Prekmurje region. The material in the small dictionary shows Pável’s interest in linguistics, dialectology and also ethnology. He had written down the terms and phrases with phonetic characters, explained them in Prekmurje dialect, listed examples, and further synonyms in Hungarian and sometimes in German language. During the writing he was switching languages, which witnesses that he was collecting the material only for himself. Pavel spoke three languages and was skilled in stenography and also drawing (there are drawings at several keywords). The phonetic transcription of the manuscript material (done with the program ZRCOla) can be the starting point of further dialectological and ethnological studies.


92



Pavlov rokopisni narečni slovarček (Priloga) Naslov: Naše zrnje. Zbira po domačem strnišču Dr. A. Pavel. b.l. (317 strani, Muzej Savaria, Etnološki arhiv K-141) Notranje platnice, na levi strani: »Ak’ i jesu odletjeli ždrali, Ostali su ptići ždralovići. Hranit ćemo ptiće ždraloviće! Naše pleme poginuti neće, Naši dvori ostat pusti neče.« (citat iz srbske ljudske balade: Smrt majke Jugovića) A (s. 1-6. prazna) B (s. 7.) brza: borvirág, brzatno vino bslívi koń: rugós ló baháriti sä, dò sä zbahàriti: berondítani, leginkább ha vlki lehányja magát branìščä: a boronának fa része bliša: pl. 1. répáslepény (repnyácsa) a Goricsancoknál; < béles bilína: a fának a héj melletti első gyűrűi, ha erősek szerszámoknak is leválasztandók (bór és rást-nál) blìzga: sebhely, „brìzga” v Petrouvci bík: välka pč, štära sä v ìžä t'öri (banyakemence) bobìnkä pl. t. = (o)sǜkcä = himlyő (egyes helyeken így is) bzikati: bzičä marháról (?) bregàča: breg (s. 8-13. prazna) C (s. 13.) cimràča = tščänìca = dárda: nagyobb ácsbárd (kétkézrevaló) cmündràti: cmǜndràn, cmǜndráš, -á, kettős hangsullyal; nyafog, nyöszörög, pityereg cműkati, cmüčan – pityereg Bibliotheca Slavica Savariensis XII.


93

cűkati, cűkan, „cűkaj mala cűkaj” pravijo deci = scati. Inkább gyerekeknek. cűftati: szürcsölni az üvegből, az alját cseppenként kiszürcsölni. Ti cüfka tí! cőriti sä: „cőri sä cőri, če se nä boš cőro, äto tá voda tečé, pa „te notriličímo« tak gučijo déca či ògen körijo pa nešče goréti. (naj záče goréti) cűzniti: če ògen nešče goréti, če so drva mókra, siróva pa kòmaj kòmaj màlo gorí, té právijo, ka se cüzni samo. cűriti: cseppenként, vékonyan folyik (s. 14-20. prazna) Č (s. 21.) črn: himn. na črni, s črna; pincében a falak körül polcféle deszkából v. vesszővel befont létrából almák stb. számára čòka = prasìca (pti Križafci, Stán’ofci) (s. 22-30. prazna) D (s. 31.) dnìka: mélyedés dln, dlnasti: mikor a hús, kolbász, stb penészedni kezd, nyírkosodni; a lábon a nyirkos piszok drn, drnov lès: somfa dràstiti koga = gorhùštiti, ingerelni, felhaccelni vlkit vlki ellen dávän dén: tóu jä že d.d. biló = régesrégen drožd’é : pl. 1. boralja, üledék, amiből a seprűpálinkát főzik, seprűpálinka dmožd’é: áradásnál a vizen úszó összehordott ágak, fadarabok, s más szemét dárda: cimràča, tščänìca = nagyobb ácsbárd dűbnyatị: tesz-vesz, teveget, túr-fúr; furt ròbim pa dűbnyam: furt déla pa drga – állandóan dolgozik, túrfúr drasti: däréči člòvik, ka lárma, zadrèti človik dokončétäk: befejezés, vég (začétek ellentéte) (s. 32-52. prazna) F (s. 53.) po fiàla odi ? (Strǜkofcä) po tpa ? fűliti sä: kòn’ ? če vüja nazaj drží, góbäc ftägűjä, tó je: ka je čämärän, ščé bsnoti ali vgésti Bibliotheca Slavica Savariensis XII.

94


fànčnost: brùcičnost (s. 54-56. prazna) G (s. 57.) gníla zíma: nedves tél, mókra zíma glàvína: ha a fadarab elég, a megmaradt üszkös fadarab, az üszkös rész gärgorácia: po g. hodíti: „škólnik jä tä nabógša šolárä – štäri so dóbro znàli popèvati – vözébro pa ji jä náfčo väršošä; na gärgórovo so pa okòli hodíli pròsit za šklnika žíväz, za kbűkon so korìnä pa pàntkä mli, v róki pa pàlico. Prädno so dóbili kà, so popèvali, pa pòton ?? pá popèvali so tákšä psmi: „Svét gärgòr doktòra Mòdra profisra (präcvätòra!?) Na n’äga dn òdimo vu šòlo Vu to bòžo hìžo – Na vučèn’ä. ........................ Škòlnik so nas pòslali Ka bi n’ìn ga prìnäsli Ali štìri bìlicä, ali fàlat slanìnä. Hm, hm, hm ali fàlat slanìnä. Opomba ob strani: Žíviš pa škólnikov Pènäzi so dcini bilí. s. 58 gàčä: pl. t. lès na dvá vrèka za präčo (narisal: Y) glin’ä: bòžno málo gmvgyä, štäro nä zrasté vísiko; letöredezett, irtásnál maradt bokorágak gíbanci: és –ä h. és nőn. testó bräz kvásá, ? pogàčä; gibáti: gibáti, gíbanci; späčé sä; péa (?) rozina pa drügo ka cuj gédäca = gädro – magocska gèsn’äk: – tista blàn’a àli plä, štärä sä v gska präd lűkn’o pči dänä grdäo: p. grdäla h.n. tengely òus: n.n. pl. – osí tengely náräd: n.n tengely (s. 59-64. prazna) Bibliotheca Slavica Savariensis XII.


95

d’ (s. 65.) d’äčménäc: árpa (szembetegség) gylo: nè dlo, n gy. nyemi ne diší (étel) gyäklavi: dadogó gyäklàti, gyäklá: dadog (s. 66-80. prazna) I (s. 81.) ìn’a: sn. in’ä latí: a fákról a ráfagyott lelógó zuzmara (s. 82-102. prazna) K (s. 103) kozàra: mèsto posvèčn’ ka, lès na trí vrèkä dopostávläni, ocgòran zvtani pa v tìsto lükn’o fàlat lisá notrzaškn’äni, na tò pa nìkšo žälzo, štäro skàlo dží košalín’a: kòšaro vèzä (za mäklé) kòšavi = kócos kéžläk: gen. kéžläka = šòdär s kùstoga kàmla anyám szerint nálunk is mondják, apám szerint nem konìcä: oldaldeszkák a szekérnél, l. ott kalìti mälo za mòčnik: mlo trbè z mlèkon ali z vodòv dòskalíti pvlé, ka v gomòla skòči pa t nòtskőjati; skalíla jä; skàld’äna mäla kròžiti, skròžiti : edényben, tálban rázni a hántolt hajdinát stb., hogy a darabosa, szemetje a tetején összegyűljék; ami összejön, az: skròški kr(ä)mäžlí (-láti) z očmí: če kvávä, skúznatnä má štò pa nämrä pràv gldati. kr(ä)mäžlávä očí má: zavaros, véres, könnyes. klobüčína: sǜkno za kbűka, z štärä klobičàri kbükä rdijo. kvòkati, kvòčän, kvòkla kvòčä (nyafog féle hangot ad) K (s. 104.) kòtkodákati –dáčän: kotkodákol kompàktor: könyvkötő klànka (< krhljanka): metélt kerékrépafőzelék krumplival (édes) kùrtamìgaš. zaväc pri Markaj kròšn’a: hátikosár Bibliotheca Slavica Savariensis XII.

96


kròsna: pl.t. takácsszövőszék kàniti sä: če jä mòtna vòda àli nàjbolä šnàps; kòni: zavaros; a pálinkafőzésnél a zavarosa ktìčlavi: pàklavi, slàbo, nè vödoràščäno és általában jelentés nélküli gúnynév is. Ti krt. mlašé! ktičlaš! kca: kecskeszakáll kčka: vlaské na glávi kùšträ pl. t. ne vrd zti vlaské; kócos, lógó haj; ka te za k. zgrábin pa te tak strafínin kùcati sä, kùcnoti sä: csuklik kavúliti: ordítani K (s. 105.) kǜrä, kürta seml., kǜretína: baromfi kǜri pl. h.n. krétati, kréta: rúd gíbati sem tá košälìna: rét, kaszáló (Goricsánci) kopìńä sl. gmi, ge krpűšinä rastéjo karnči h.n. z plátna zašíta túrba, štäro kak än rùksak na hbti nòsijo kìtina: birsalma kotlänìca: üstház krajívi: csámpás krajéči: prèko, ka nìka isna dži, sä hitro strä K (s. 106.) klǜčki: összevissza vonalban (s. 107-112. prazna) L (s. 113.) lüski: pl. t. himn. : p adíni zvünèšńa čàrna kòža na zni lèštat nőn. 1. prévoz prèk potóka, vodé, gẹ jä plítvo, če nèga mòsta (mostá), 2. sklízanca (csuszkáló a fürdésnél) (s. 114-122. prazna)



97

M (s. 123.) mädänìka: márc mčka = zámäčka l. ott (előbbit inkább itt Laafelden mondják, utóbbit nálunk) mäkìnä: pl. t. nőn. pr pròsi (i tüdi p gyäčméni) či ga pšéjo zvünèšńa kòža (če sä gyäčmän nä pšé nägo mlä, t nèma mäkìnä, ngo otròbov mäklìńä: tráva vlka, vèjä za mäklé vézati od màla: kiskora óta, kicsi kezdete óta mäzlìka: ütésfolt, hosszúkás kék ütéshely mòja = trűd, člòvik si mòra mòjo dáti – fáradtságot kell bele? adnia (steografski znak) máršä: (v. màršä) govna živína s.n. dvè márši v. maršäti, z máršäton mädlávo: zvòščäno blágo, že skòro lüknjasto – vásott áru (s. 124-132. prazna) N (s. 133.) nènščica: ácsbárd (kisebb, egy kézre) nástäleca = stla: alom naslàti nastlä: szalmát adni a marha alá nalätí: sád, glàž, či sä z mrzloga na tòplo pnäsé pa rosnáto gráta napoštäńàča: becstelen nő nazlűk: na videz nalášč: azért is, éppenazért, szándékosan (vki más szándékával szemben) napäračiti sä: lábbal belelépni vlmi éles dologba, fűbe naspíciti sä: ha kézen vagy egyebütt kis szálkát kap az ember nalǜbnost = fančnost nasklìvnost: klubovanje, na trùc délati, dacolás s. 134. navinòti, naviné, imper. navíni, pl. rúd: ide-oda fordítani, irányítani (s. 135-162. prazna) N’ (s. 163) n’àva, n’ägova (od Mikole san čüu) (s. 164-172. prazna) Bibliotheca Slavica Savariensis XII.

98


O, Ô (s. 173.) otnòti, otnén, otni: svèčo, skàlo – elkoppantani; otńáč: aki elkoppantja v òglädi so prìšli, ìdäjo v òglädi: háztűznézni jöttek, mentek òkasti v. pikasti: babosruha òpläto: gúnynév, szeles, ki (stenografski znaki) van, ki sä fùrt pläté òmanca: szédülés, vòmot un idä ottina: töredék, pl. ami a fáról, hasábról letörik obgyéti mlìn: če jä kolò zalejáno dòsta vodé jä pa nämrä mléti ogláv, oglávi (pl.) himn. p pùnčula so oglávi: a lábfeje, amit fejelni lehet oblíčkä (< obličje) dorongfa, Prügelholz oblìkovo: kerek (stenografski znak) ha nem hasítok, nè razkálani, okrògli (dròg) òkäo, gen. òkla himn. : malomban a porlásliszt, aljaliszt, ami a malomban elporlik. Tá mläjä cèli òkäo. obòt h.n. na ršäti (kerülete), na kblàči, košàri (odala) (s. 174-176. prazno) O, Ô (s. 177.) òsvätäk: tákši na pò svétek, ka nej ránč vlki svétek, kákši dén slüžiti ovsiščä: strnìščä, ge jä oves bio (s.178-180 prazna) Ö (s. 181.) na őrok ìdä snèk: „tak pràv, fèst, očivsno ìdä” (s. 182-184. prazna) P (s. 185.) präpälìcä: szeplő, präpälíčnati: szeplős präminòti: tetszhalottnak lenni prèstna: če z nogámi pšéjo hajdíno (vömänéjo), te sä ädna kbǜla hajdinä, ka sä dnomi mòški vödá za mänòti, välí: ädna prèstna. pàmätnica: korbač, štärin po pàmätivi odijo pozdrávlat (na Jánošovo 28. XII. pa na dròvnä dicé dén 29. XII.) – Za pòpä tüdi òdijo pàmätivo pobìrat. plèvati: kékíteni, plèvo kékítő



99

pocmk: 1. láp, ingovány; 2. Jo, ka tä pocmk nót potgnä! mondják a gyerekek, ha mély helyen fürdenek, vlmi rossz vízi szellem (stenografski znak) ...., örvényes helyeken. posolònka, posàlanka: sìrova pogàčä / túróslepény pärgyóka Domonkosfán és vidékén (sok helyen) a pillangó neve a magyaroknál) plàti, pòlän, pòläš: če v krníčki pòlä hajdíno, ka smét vözlätí; opláno. Imperativ: pòli, plao P (s. 186.) pàti, pšén, pšéš, opáno; vö je òpo, pála in páo; tò vö òpši (?). 1. Če na stòpi hajdíno, prosò vöpšéjo. 2. erővel tolakodni valahová plèti, plävén, plo jä, oplèto jä, plèla jä, ìdi plèt, vöòpli tò šaláto (imperat): gyomlál päčnìca: mála lűkńica p péči v stèni, ge sä kà nòt dnä pòtäga: če što tá tôri ka má: pazarlás, tò je p. präsmgnä sä (?) če sä od vròčoga žälza gvant osmodí (megéget a vasalásnál vagy a tűz közelében, ha sárgás, foltos lesz a ruha) na pòft = na pòvrat: pazarolva, fölösen plavíš himn. pálinka alja, seprűféle ptäpäna žùpa: če jä z smtänov, z mlèkon naprávläna; ptpsti, prtäp, prtpo san, prtpla, prtpi, imperativus prtèpaš: màlo mlä pa smtänä fkǜpzšprúndlanä, ka sä te v žùpo vligyé pùnica: a férjnek a felesége anyja na pobèk bèžati: futva futni, na p. jä odíšo na pòbek bèžati: futva futni, pobégno jä: elszökött P (s. 187.) pés = ps: kutya „pti Križafci, Stánofci” polätìčki: oberflächig, felületesen, p. je zvézo, pa sä raspűstilo prígoda: esemény pìšklavi: csenevész, p. krùmpiš, gyàboka (ritkábban a fa); p. dètä = zakùčäno, zaosztányeno präd, máčäk če mérno sidi pa zdòbrä vòlä múvi (dorombol) potáča že: haldoklik (mintha végrendelkezne) pozäblína: fagyott hely kézen, lábon stb. pokräpänti –nlo jä, pokräpäní /-è: če tak màlo zmznä zmla, te se tak právi, ka je pokräpänlo povitìca / vitìcä: rétes, főleg ha körbe van fonva (risba) pòvalo: tésztakészítésnél egy gyúrmány, melyet szétsorodnak aztán Bibliotheca Slavica Savariensis XII.

100


s. 188 pòstälca: gyermekburok, amiben születik präžmkn pärnyàti: perlekedni, pärnjájo sä, kréigajo, njäfkajo sä pärnjàča: egy fű pìn’a: (risba) alakú vas, gerendák összeerősítésére (ácskapocs - ) plànka: làtä, mosnìce za plòt, z kùstoga drvá vöščèsano pa nè klsano, väli sä šče tüdi prostìca pästríjo: špìla, ìgra: huncvutina, če kàkšo pésko délo naprávi što; hiháskodás??? P (s. 189) pòvoca: pólya (pòvo) pűščanca: Otä se kàpat, ka jä gnäs pűščanca! ( ha a malom jár, akkor alul több a víz. L. stávlanca) potǘnoti --- mora (Kossics: Kr. návuk III. – el kell tünnie) ògnoti sä, vsnoti, potiné / potüne pomenkávati, pomènkati: opešáva, popüšča – engendi, gyengülni (s. 190-224. prazna) R (s. 225.) räpàča = lisica – róka (pri Márkai) rògäf nőn. zászló („Le, le Huter! te kosmáti gròfi prázno slàmo mláti. Nê ga tbè, zdìgni rògäf! Naš naj bóde Berke Jòžef!) – volilna kampanja ròžäc óučna bolzän p mári (hályogféle) Nìštärni ràzmijo tisto mrno na iglò bràti i dò olűpati z òči. bìza (< hobiza ?) gúnynévféle, če što skáčä, ržä sä, prävdno nä mirüjä - pajzánkodik, vigyorog rèpn’äk – za svin’é köjana rpa ròzga: szőlővessző, rožgyé – gyűjtőalak, egyes és többes alak risáli h.n., do risáo / do risálov rìgati sä, rìgnoti sä – felböfög rtaš: rétes ropotíja: lim-lom, mindenféle ingóság (ha pl. húrcóldkodunk) s. 226. Bibliotheca Slavica Savariensis XII.


101

räboròvgya = tbolìkä: levélerezet rämènščaväc: mócsingféle a disznó farkában, fülében robűd: tákša grobiànska, däbéla, kùsta, vlka tráva / robűdjä. Župánek szerint a dohány levelének szára Csalogány vidékén. (s. 227-234. prazna) S (sz) (s. 235.) saník dòbär 1. jä: lèko sä z sanámi pla sǜkcä / osǜkcä - himlyő sükčásti – himlyőhelyes sväkér gen. sväkéra: a feleségnek az uraapja svkva: a feleségnek az ura anyja na sláci zlgjä: édeskáposztafőzelék stla = nástälca: alom, nastílati, nasláti, imperat. nastli, že je nèslo, neslála, -slàlo, nastlän, že je nasláno splàviti: splävin, splàvo, splávila, splàvilo, splàvi, vösplávläno je, tò vösplèvi! – öblögetni a mosott ruhát, edényt kiöblíteni; če se kaj vküpsplavi, vküpspäré – öszszemosni, összeönteni, maradék levet akármiből (bor, víz stb.) stopàlo: a harisnya feje, alja srablívi: zvóščäni – kopott 2. što sráp má, 3. lónál, ha a nagy hőségtől feldörgöli a bőrét és a legyek ott bántják sráp má Krätzen (bőrbaj) s. 236. skčko: fösvény, fukar, zsugori ember skčlívi, škrtlavi: fösvény sklűšč nőn. 1. ha fát levágnak és a kitört, kihasadó egyenetlen részek kiállnak a tönkből, az ilyen kiálló töredéket hívják így, 2. sovány, száraz ember sòčkä < sočje seml. favágásnál a hulladék vagy apró törmelék ágak skálgyä: forgács sdíka: a fa törzsének közepe (risba) gyédro lisá skràgn’ica: tista skála (sčeisek) štära jä krä skóurgyä spíti: spíto rìt má (hegyes, kiaszott, sovány seggű), tak je spíti v obrázi: tno slòki, nävòlän skitávati sä: če štò nä vǜpa domò pa tak krä vòglaj se skrívlä, okòli klàntiva – csavarog, lézeng, bujdokol skűtati sä: ugyanaz skròški pl. t. himn. l. kròžiti Bibliotheca Slavica Savariensis XII.

102


s (sz) s. 237. spáčiti sä: ha egy állat … nem akar menni, engedetlenkedik, bokrosodik smčäk: što prävdno z nosòm vláči, smčä, smkati strèšnica: az ereszről lecsepegő esőcseppek sklòzn’ä: sing. seml. lim-lom smčingo dlati: zavart támasztani spiclìn’ä: bòrovo list’ä – fenyőfatűlevél sòpiti: nehezen, fuldokolva lélekzeni sànavlä: pl. t. m.: szántalp štimávati sä: fejcsóválva, bólogatva csodálkozni, panaszkodni, sopánkodni strűskoväc: porcogó spakíja: spáko déla, páčiti ??? s. 238 stávlanca = pűščanca, če mlìn stojí, te je mn’e vodé pod mlínon i tá vòda se välí stávlanca (s. 239-250. prazna) Š (s. 251.) štkäo: fàlat lesá msto širáklina, z štrin v ògn’i ròvajo, štkč, štkla ščèsäk: fenyőből hasított lemez, mivel világítanak, ščèski pl. – ščs = Bogojina šišmànka / šišmòka, dtälčna šišmànka (če z dtälcä glavé po prvò mlatidvé z smänom vrét dòzmlátijo, té sä tistä glav šišmänkä välijo. na šífcä razrézati: szétdarabolni šìška: svìn’a pri Ravéncaj šìn’a: želèzo na potáči – vasúti sín štanànckati: fel-alá folyamatosan szükség nélkül járkálni štäklàti, štäklàn: u.az škräpcé l. t. nőn. Schraubotsek: szorító (bognár, asztalosnál, lakatosnál) šamotérgye, sttína – odpátki, ka se pri sèkan’i dv fküp zbäré s. 252. šilék: kis fácska amivel a vékafonásnál dolgoznak (< šìlo) šlèviti / šlẹvàti, un šlèvi/šlẹvá stb. štäri tàk gučí, tak da gyzik podràščäni möo.



103

(s. 253-260. prazna) T (s. 261.) po tpa òdi: csavarog; täpé: csavarog, stèple trbolìka – a levél erezete, szára, főleg a dohánynál tst: a férjnek a felesége apja (od tästű, tésta, tésti, s téston / s tästón tr(o)pìnščica: ztropìn napravläna pálinka v támli jä = vòmotän, Tammel žlíčńäki na sühom: nokedli (z žlicov sä testò vörèžä z sklècä) (s. 262-270. prazna) (T’ (ty) , U, Ü s. 271-290. prazna) V (s. 291.) vívoräk gen. –rka: če ščèsäk, skàla zgori pa samo màlo stánä, tìsti ostàn’äni tào sä väli vívoräk vädrìti, vädrí: 1. tótágast állni, 2. kiderülni: razvédrilo sä vìn’äk: fogóval ellátott (sterografski znak: nagyon éles) kés répa stb. vágásra, faaprításra vláka: boronálás, idän na vláko vláki: puhás, ami húzódik, húzódás; če se čìzmä namážäjo z sàlon, té so vlákä; če sä gvànt namòči, vláki postánä vrazìti sä, vrazìm sä, vrázo sä je, vrazila, vrázilo sä je, vràžäno: če kaj tákšega zdigávan, ka je prejk moje mòči, ka se mi mála mrèna ne pòči, té právijo, ka se vrázo (prezdignoti se); najbòle se žälòdäc vrázi, če se kaj natégnä v njän; vražáj má: če se vrazí (n.p. v žälòci) s. 292 vtanki: z kvasòn ali na žétä: edno pòvalo sä na srèdi razlükn’a pa té okòli roké gonijo na potáč (risba) pa tak späčjo. vänkrnjívi: csámpás vsäklüčki (risba) (s. 293-298. prazna) Z (s. 299.)


104


záimäčka (= mčka is, főleg Laafeld vidékén) bòžno zn’ä pa oväs pa kà drügo sä za svin’é i živíno sämlä, sàmo änkrat ali dvàkrat dòspisti v mlìni: tìsto mlèn’ä sä välí zájmäčka pa sä z ten pòsäbno svin’ón zanéti. zájš: tìsto slàbo, nèdozorẹlo sìlgye, štäro jä nè doràščäno prav pa pr bíntan’i jo vter odzàja vönäsé. Zájš stvári dájo ali záimäčko rédijo. zdáčan: kiadós zatèšn’ati: akadályul szolgálni; főnév is. zatèšn’a: szorosság, ha sok ember összejön, akadály zgrbni, zgrbno plátno – alja lenből font kócosabb, darabosabb, durvább, hibás vászon zbobòtnati,-tnä: elpotvásodni zabádati / mäsáriti: disznót ölni (Goricsanci – Vucsák) zònikä pl. 1. = repnyácsa, répáslepény (Goricsanci – Vucsák) s. 300 zbrìgnoti: megkeseredik (kukoricaliszt) zbògati sä: če nščä vč bògati – megkutyálja magát zagrèblä kòga = zagovárgya koga, menteget zvèsnoti sä, zvèznolo sä, zvèsni sä: ha a deszka a melegtől megvetemedik; zvèžn’äna deska zbívati sä: összeférni, megférni egymással békésen meglenni egymással zadèvati: akadályozni; zadèva – akadály zagradíti: bekeríteni zápiškä < zapišje (sing. seml.) = zápiš: hófuvat, ahol a hó befújja az utat zèjati, zèja, zèjaj, zèjalo sä: ásít zèvati: če stvár ali člòvik od vèlkä hìcä ali trűda, če njemi bòžno ide pa lampe odpíra zíjati: tátott szájjal bámulni zämlìkovo drvò: a fának az a legalsó része, mely közvetlenül a föld felett van, ez a legerősebb s. 301 zämlìkov človik: tagbaszakadt záväzäk, závezäk: kikötés, megállapodás, megkötelezés zbèg jä büu: zb. bi büu: če što kaj povžä, ka je oblübo, pobgnoti, zb. jä ztona (?) kràva: štra tlä má tak ädno frtäo, pò lta, dokäč ščä vč mlèka má. Té jä pa žẹ zdòjäna (s. 302-308. prazna) Bibliotheca Slavica Savariensis XII.


105

Ž (s. 309.) ždi làgäv, žditi: folytat, átnedvesedik žvčiti: üggyel-bajjal rágni, majszolni, sokáig lassan rágcsálni (ha vlkinek nincs foga, v. rossz fogai vannak) žgáno víno: z vìnski dròždži žgána pàlinka (z slív žgána sä välí: pàlinka) na žtä pogàčä: kovász nélkül žn’örca = žn’òrca: pertli, zsinór, Schnur. (s. 310-317. prazna)

Besedilo je bilo pripravljeno z vnašalnim sistemom ZRCola (http://ZRCola.zrcsazu.si), ki ga je na Znanstvenoraziskovalnem centru SAZU v Ljubljani (http://www.zrc-sazu.si) razvil dr. Peter Weiss. Kratice pl. = plural t. = többes szám (množina) himn., h., h.n. = hímnemű (moškega spola) ny = nj gy = d’ nőn. = nőnem (ženski spol) seml., sn. = semleges nem (srednji spol) l. ott = lásd ott (glej tam) v. = vagy (ali) L. = Lásd (glej) u.a. = ugyanaz (isto)


Elizabeta Emberšič Škaper – Ibolya Dončec Merkli

Prežihov Voranc: Boj na požiralniku v madžarskem prevodu Avgusta Pavla A tanulmány szerzői röviden bemutatják Pável Ágoston fordítói munkásságát és annak jelentőségét. Részletesen elemzik Prežihov Voranc Boj na požiralniku című novellája 4. fejezetének Pável Ágoston tollából származó magyar fordítását. Az eredeti mű és a fordítás összehasonlító elemzését több szempont alapján – szlovén és magyar példákkal illusztrálva - végzik el. Egybevetetik a mondatstruktúrákat, a költői eszközök, szókapcsolatok, szófordulatok használatát, összehasonlítják az alaktani megoldásokat, elemzik, illetve vizsgálják a tartalmi megfeleltetéseket stb. Az elemzés alapján megállapítják, hogy Pável Ágoston fordítása kitűnő - többek között azért is, - mert azt az eredeti mű alapján - közvetítő nyelv nélkül – készítette. Fordítói tevékenysége is nagyon jelentős, mert minden egyes irodalmi mű bevezetőjében rövid áttekintést nyújtott a magyar olvasóközönség számára a szlovén irodalomról, s így betöltötte azt az űrt, mely az ő idejében Magyarországon az irodalomtörténeti források területén létezett. V študiji na kratko predstavimo prevajalsko delo Avgusta Pavla in njegov pomen. Podrobno analiziramo 4. poglavje Prežihove novele Boj na požiralniku v madžarskem prevodu Avgusta Pavla. Primerjalno analizo izvirnega dela s prevodom smo - z vzporednimi navedki - opravili z več vidikov. Primerjali smo stavčne strukture, pesniške figure, uporabo besed oz. besednih zvez, iskali oblikovne rešitve, preverili vsebinsko ustreznost itd. Na podlagi analize smo ugotovili, da je Pavlov prevod med drugim odličen tudi zato, ker je zmeraj prevajal po izvirniku brez posredniškega jezika. Pavlova prevajalska dejavnost je pomembna tudi zato, ker je v uvodnih delih svojih prevodov madžarskemu bralcu dal kratek vpogled v slovensko književnost in s tem zapolnil praznino, ki je obstajala na področju literarnozgodovinskih virov na Madžarskem.

Na Cankovi rojen Avgust Pavel je bil vsestranska osebnost. Bil je jezikoslovec, literarni zgodovinar, prevajalec, posredovalec med kulturami itd. Njegovo prevajalsko delo je pomembno iz dveh razlogov, po eni strani je slovenska literarna dela prvič prevajal neposredno iz slovenščine brez posredovalnega jezika (obstajali so sicer prevodi Cankarjevih črtic, ki so nastali verjetno na podlagi nemških prevodov), po drugi strani pa, da je v uvodnih delih svojih prevodov madžarskemu bralcu dal kratek vpogled v slovensko književnost in s tem zapolnil praznino, ki je obstajala na področju literarnozgodovinskih virov na Madžarskem. Prevajalsko delo Avgusta Pavla ni obsežno, a je pomembno, saj je pomenilo v 20. stoletju začetek prisotnosti slovenske literature na Madžarskem. Avgust Bibliotheca Slavica Savariensis XII.

108


Pavel je začel prevajati že v študentskih letih. V okviru svojega raziskovalnega dela se je srečal z ljudsko pesmijo, prevedel je precej narodnih pesmi, srbske oz. hrvaške, in prepesnil lepo število slovenskih ljudskih pesmi v madžarski jezik. V 30-ih letih prejšnjega stoletja se je lotil prevajanja slovenskih leposlovnih del, najprej Cankarja, največjega mojstra slovenske besede. Prevedel je nekaj njegovih krajših proznih del, za prvi prevod si je izbral Cankarjevo povest z naslovom Hlapec Jernej in njegova pravica /Jernej szolgalegény és az ő igazsága. Prevod je bil objavljen trideset let po izidu originala leta 1937 v reviji Nyugat skupaj s povestjo Potepuh Marko in kralj Matjaž / Mihaszna Marko és Mátyás király, kajti v uredništvu so mu predlagali, naj prevede še kakšno krajše Cankarjevo besedilo, ki bi lahko izšlo v isti knjigi, ker se jim je povest Hlapec Jernej zdela prekratka. V istem letu je izšla tudi črtica Sveto obhajilo /Szent áldozás, potem pa je prevedel še nekaj Cankarjevih del, tako tudi njegovo najobsežnejše literarno delo roman Na klancu / A szegénysoron, ki so ga madžarski bralci dobili v roke l. 1941. Avgust Pavel se je zanimal še za pesmi O. Župančiča, D. Ketteja, J. Murna, posegel je tudi v starejši čas (prevajal je pesmi F. Prešerna, S. Jenka ter A. Aškerca). Pritegnilo pa ga je tudi takratno sodobno leposlovje, knjiga Samorastniki Prežihovega Voranca iz leta 1940. Iz te zbirke je leta 1942 presadil v madžarski jezik 4. poglavje povesti Boj na požiralniku / Harc a »požiravnikon«. V naslovu je ohranil izvirno slovensko besedo »požiravnik«, ki jo je pod črto posebej razložil. Pavlov prevod Vorančeve novele je prvič izšel leta 1942 v Sombotelu v 4. št. leposlovne in umetnostne revije Irott kő, čez dve leti, 1944 pa v 7. št. literarne revije Kalangya, ki je izhajala v Novem Sadu. V prvi izdaji so vse izvirne slovenske besede pisane z madžarskim črkopisom, v reviji Kalangya pa je izvirna slovenska beseda v naslovu zapisana v slovenščini, med besedilom pa je ohranjen madžarski črkopis. V vseh naslednjih izdajah je že uporabljen slovenski črkopis. Avtor povesti Prežihov Voranc, s pravim imenom Lovro Kuhar, je bil doma iz slovenskega obrobja, sin kmečko - proletarskih staršev, povezan s socialističnim političnim gibanjem. Prežihovo literarno delo je v celoti vezano na pripovedništvo. Objavljati je pričel že 1909, njegova najpomembnejša dela so nastala v politični emigraciji; prek ljubljanske Sodobnosti, kamor je pošiljal svoje prispevke in kjer je bila tudi prvič objavljena povest Boj na požiralniku leta 1935, je postal znan in ugleden pisatelj. Novele, objavljene pod skupnim naslovom Samorastniki, so v knjižni obliki izšle 1940. V njih je Prežih predstavil proletarsko-kmečko problematiko svoje pokrajine in ustvaril nekaj monumentalnih ljudskih likov. Novela Boj na požiralniku je baladno zgoščena zgodba o družini Dihurjevih, ki se bori za obstoj zoper naravo in tudi družbo. Sovražna narava je simbolizirana v požiralnikih, ki uničujejo Dihurjevo zemljo. Družba je hinavska, njena pomoč je samo navidezna, Dihurjeve spreminja v proletarce. Novela je sestavljena iz sedmih poglavij, kompozicija je včasih simetrična, npr. ko Dihur in Dihurka Bibliotheca Slavica Savariensis XII.

Prežihov Voranc: Boj na požiralniku v madžarskem prevodu Avgusta Pavla

109

delata podnevi in ponoči, kar kaže na to, da Prežih oblikuje svoje tekste po načelih ljudskega pripovedništva, pripovedk in pravljic. Slog je baladen, v ospredju je kratka, krepka, odsekana beseda, ki beleži predvsem dogodke, brez komentarja, dogodek sam mora biti dovolj zgovoren in značilen. Pavlova izbira, to je 4. poglavje novele Boj na požiralniku, je bila najboljša, kajti povesti in novele v knjigi Samorastniki so najznačilnejši del Prežihovega pripovedništva. Tako pravi tudi O. Gállos v svojem članku o Avgustu Pavlu: » Posegel je zmeraj po najboljših delih slovenske literature, po kakovosti in komunikativnosti. Dela, ki jih je prevedel (Hlapec Jernej, Na klancu, Boj na požiralniku, ljudske balade), niso pomembna samo za Slovence, temveč nosijo pomembne estetske, človeške informacije marsikateremu drugemu narodu.«1 Za primerjalno analizo Vorančevega dela in Pavlovega prevoda smo se odločili zato, ker dosedanji strokovni članki, ki so bili objavljeni o Pavlovem prevajalskem delu, predstavljajo predvsem njegove prevode ljudskih pesmi ter Cankarjevega leposlovja. Njegovo prevajalsko delo so raziskovali ter analizirali med drugim Vilko Novak, Jože Filo, Orsolya Gállos, István Lukács, Károly Szilágyi itd. Strokovnjaki so o prevodih Avgusta Pavla pisali zelo pohvalno, tako je npr. Vilko Novak o njegovih prevodih zapisal, da so » …izredno uspeli, saj se kar najtesneje drže izvirnika v besedi in ritmu, ob tem pa s kar najbolj ustreznim madžarskim izrazom krepko in učinkovito podajajo slovensko vsebino. »2 Pri prevajanju leposlovnih besedil je poleg poznavanja obeh jezikov, iz katerega se prevaja in v katerega se prevaja, zelo pomembna tudi pesniška ustvarjalnost, s čimer je razpolagal Avgust Pavel, saj je dobro obvladal izrazne možnosti in nianse tako slovenskega kakor tudi madžarskega jezika ter bil pesniško nadarjena osebnost. To poudarja tudi O. Gállos: » … prevajalec v vseh elementih pozna jezik, iz katerega prevaja, pozna njegove možnosti, hkrati pa tudi možnost in meje madžarščine. Ne gre tukaj samo za tenkočutno znanje obeh jezikov, gre tudi za Pavlovo pesniško nadarjenost«.3 Primerjavo izvirnika s prevodom smo opravili z več vidikov. Primerjali smo stavčne strukture, pesniške figure, uporabo besed oz. besednih zvez, iskali oblikovne rešitve, preverili vsebinsko ustreznost itd. Pri primerjavi smo ugotovili, da je Pavlov prevod med drugim odličen tudi zato, ker je zmeraj prevajal po izvirniku brez posredniškega jezika.

1

U. GÁLLOS, Hlapec Jernej v madžarskem prevodu Avgusta Pavla. Ujemanja in razhajanja. Študije o slovensko-madžarskih literarnih stikih. Budapest 1998, 284. 2 V. NOVAK, Življenje in delo A. Pavla. Razprave VII, SAZU. Ljubljana 1970, 337. 3 U. GÁLLOS, Hlapec Jernej v madžarskem prevodu Avgusta Pavla. Ujemanja in razhajanja. Študije o slovensko-madžarskih literarnih stikih. Budapest 1998, 284.


110


V prevodu novele Boj na požiralniku zasledimo nekaj postopkov oz. posegov, ko prevajalec ni sledil izvirniku, bodisi je narava jezika, v katerega je prevajal, tako zahtevala bodisi iz različnih drugih razlogov. - Obstajajo mesta, kjer se je prevajalec odločil za členitev daljših povedi v krajše enote, in tako je zgoščenost slovenskega besedila nekoliko zrahljal. „Bilo je tiho, komaj in komaj se je slišalo seleštenje sliv, za njimi je molčal gozd. / Csend volt. Alig-alig hallatszott a szilvafák lombjának halk suttogása. Mögöttük az erdő áll némán, hallgatagon.” „Naj počiva, siromak, ki se tako in tako noč in dan pobija za družino … / Hadd pihenjen, szegény. Hisz úgyis éjjel-nappal töri magát a családjáért …” „…Neč je slabo gonil, krava, ki je bila priprežena na mesto bavšeja, … / Neč ügyetlenül terelte a barmokat. A tehénke – amely az elhullott ökör helyett volt befogva, …” „Položili so jo na otep slame in jo zapeljali domov, kjer je ležala v nezavesti še ves naslednji dan. / Dihurkát szalmára fektették és hazavitték. Otthon még a következő nap is eszméletlenül feküdt.” „Imela je velik pogreb, prišli so Jaromili, Modreji in vsa širna soseska. / Nagyon szép volt a temetés. Eljöttek Járomilék, Modreék az egész tágas szomszédság.” „Ženske so se komaj zdržale, da niso Dihurja kar pri grobu napadle, zakaj od ust do ust je šlo, da je njene smrti kriva Dihurjeva zdrtost . / Az asszonyokat alig lehetett visszatartani, hogy mindjárt ott a sír szájánál neki ne essenek Dihurnak . Mert szájról-szájra ment a híre, hogy az ő szilajkodása volt Dihurka halálának az oka.” - Mesta, kjer je originalu dodajal oziroma ga nekoliko spremenil, a) da bi prevod olepšal: „Bil je zmučen in spanec mu je legel na oči. / Agyon volt csigázva, s már nagyon szaporán pislogott.” „Vsa kotlina pod njim je bila polna dimaste mesečine; … / Alatta az egész völgy ködszerű holdvilágban úszott.” »Dihur je dvakrat premeril dvorišče … / Dihur – gondolatokba mélyedve – kétszer is végigmérte az udvart, …« b) da bi določena mesta madžarskemu bralcu posebej poudaril oz. pojasnil: »Do zore je Dihurka požela polovico »bradavice«. / Dihurné pirkadatig learatta az árpatábla felét.« „ Neč je slabo gonil, … / Neč ügyetlenül terelte a barmokat. „ c) ponekod so dodatki v madžarščini odveč oz. nepotrebni: »Deček, ki je bil šestnajt ur na nogah, … / A legényke, aki naphosszat jó tizenhat óráig talpon volt, …« „…je bila juncu preslaba …. / Gyengének bizonyult a megmaradt ökör mellett.” „Tik pred njo … / Előtte fél lépésnyi távolságban.” „Dihurka je spovila. / Dihurka fájdalmas görcsök között elvetélt.”



111

- Postopki, ko ni sledil izvirniku, ker je madžarski jezik, v katerega je prevajal, tako zahteval: a) uporaba dvojine v slovenščini, uporaba množine v madžarščini : „…nato sta orala dalje. / Aztán - férj és feleség- tovább szántottak az éjszakában.” „Dihurja sta se posvetovala … / Dihur és felesége tanakodtak.” b) v slovenščini trpni način, v madžarsčini tvorni: „Mudi se zaradi otave … / Sürget a sarjú! …” „Mora se odložiti… / El kell halasztanunk az árpánk aratását.” c) v slovenščini neglagolski stavek, v madžarščini glagolski stavek: „Lepo! / Szépen vagyunk…” - Ponekod se je od izvirnika tudi oddaljil, včasih kaj izpustil:»Razen tega se ječmenu mudi tudi zaradi bele repe, … / De sietős a dolog a fehérrépa miatt is, …»…, je ravno pokukalo sonce izza štajerske strani. / …., a nap éppen előbukkant a hegyek mögül«.« oz. nekatera mesta precej raztegnil »…zapad pa je žarel v širokem pasu. /… nyugat felől pedig széles vörös sáv bíborlott a láthatár szélén.«, tako je včasih oslabel strnjenost pripovedi. - V prevodu se ni vedno držal zapisanega, ampak je sledil vsebini sporočila, ohranil pa je pripovedni učinek čim bližje izvirnemu. » Na zvezdah se je poznalo, da je moralo biti že čez polnoč. / A csillagok már éjfél utáni időt mutattak. „ - Najdemo mesta, kjer je prevod v primerjavi z izvirnim besedilom bogatejši z metaforiko in drugimi pesniškimi izraznimi prvinami. „…sedla je v brazdo. / Holtfáradtan lekuporodott a barázda szélére.” „… je pritisnil njeno telo k sebi … / vézna testét a magáéhoz szorította …” „ … se takoj odmaknila k vznožju in se zazrla v svetlo okence … / … és az ágy tulsó végéhez lépett a holdfényben ragyogó ablakhoz, …” Vsi ti postopki pa niso zniževali vrednote Pavlovega prevoda, saj so taki posegi pri prevajanju včasih celo potrebni, kajti prevajalec ne razlaga le besed, ampak sledi duhu umetniškega sporočila. Nastalo je stilno slikovito in lepo berljivo besedilo, v prevodu najdemo številne zanimive slogovne in pomenske rešitve: »… je prišla od Jaromila pošta … /… üzenet jött Jaromiléktől…,” „ Med kopišči so še zorela žita … / A boglyasorok között még sárgállott a gabona, …” „… skozi katero je vabila svetla noč. / …amelyen keresztül csábította a tündöklő éjszaka…” Pohvalne besede v zvezi s prevodom zapiše tudi dolgoletni raziskovalec Pavlovega prevajalskega dela Jože Filo: „ Pretresljivo pripoved, kjer si stojita nasproti narava in človek, ki se zagrize v zemljo, da bi iz nerodovitne hube izsilil zase skorjo vsakdanjega kruha, je uspelo Pavlu prenesti v madžarščino tako, da je v


112


prevodu ponovno zaživela plastičnost epskega izraza, sočnost jezika in jedrnatost prikazovanja. „4 Oglejmo si primerjavo prevoda in izvirnika po posameznih kriterijih z vzporednimi navedki. (1) Ustrezne rešitve, iznajdljivosti prevajalca Prevod zaživi v izvirni lepoti, prevajalcu je uspelo imenitno prevesti posamezne dele in ohraniti lesk izvirnika. Umetnostno besedilo je primerno prevedeno, tudi vzdušje je ohranjeno tako kot v originalu. „…njeni temni prepadi so bili do vrha zaliti z deviškim sijajem razkošne noči … /… sötét szakadékai pedig színültig megtöltődtek a káprázatos éjszaka szűzies bűbájosságával ’ z očarljivostjo’.” „…in čim bolj se ga je polaščala utrujenost, tem bolj se ji je pamet upirala …/… és minél jobban erőt vett rajta a fáradtság, annál inkább tiltakozott ellene józansága ’ treznost’.” „…se je skoraj opotekla k slamnatemu ležišču … / szinte botladozva támolygott’ se je majal’ se szalmás nyoszolyájára …” „Samo da me mož ni videl. / Ezer szerencse, hogy nem látott az uram ’moj gospod’.” „…na mah je pozabil … / egy-kettőre’ ena-dva’ megfeledkezett…” „Pet mladih Dihurčkov… / Öt apró dihurfióka ’ Dihurjevih mladicev’ …” „…samo dobre pol ure … / … csak félóra járásnyira ’ hoda’…” „…zastal korak. /….gyökeret vert a lába ’noga mu je pognala korenine’. „To je bilo hudo in jasno povedano. / Komisz, de világos szavak ’Nesramne in jasne besede’! „…ko se je bajta že skrila za robom … / amikor a házikójukat – a kanyarulat mögött- ’ za ovinkom’ már eltakarta a hegyoldal. (2) Ohranitev pesniških sredstev Avgust Pavel je ohranil lepoto in samosvojost Vorančevega jezika, barvitost sloga in moč njegovega izraza. Ustrezno je prevedel njegove metafore med drugim presonifikacije, komparacije ipd. „Je hitela sama pri sebi, kakor bi se skušala pred nekom opravičiti… / Sietett a megállapítással, mintha igazolni akarná magát valaki előtt …” „Noč je svetla kakor dan … je žetev pravzaprav prijetnejša kakor podnevi … / Az éjszaka olyan világos, mintha csak nappal volna, … kellemesebb az aratás, mint nappal …” „…sta govorila o nujnih delih, kakor bi hotela drug drugega prekositi. / … tárgyalgatták a legsürgetőbb teendőket, mintha túllicitálni akarnák egymást.”

4

J. FILO, Pavlovi prevodi iz slovenske literature. Avgust Pavel. Maribor 2003, 108.



113

„Z redkimi zvezdami posejano nebo je tonilo v utripanje obzorne soparice. / Az égen ritkásan szikráztak a csillagok, és szinte reszkettek a füllesztő, bódító melegségben.” (3) Arhaizmi v prevodnem besedilu Zastarevajoči in starinski oz. ljudski izrazi dajo prevodu posebno vzdušje. „Kosil od zore do prve malice … / Kaszált pitymalattól az első uzsonnáig.” „povečini svetle / nagyobbára világosak” „morate priti / kell jönniök” „skorajšen dež / hamaros esőre” „Dihur je pozabljal / Dihur megfelejtette” „uhajala je iz brazde / ki – kibotlott a barázdából” „malo / kicsinyég” „sočutno / részvevőleg” „takoj /rögvest” „v zemljo / hant alá” „pridobim toliko na času / kerülközik időm” (4) Pogosta raba prilastkov v prevodnem besedilu „Ob prvi zori je bil log podrt. / És valóban pitymalatig már hosszú rendekben hevert a fű.” „Se zazrla v svetlo okence … / Lépett a holdfényben ragyogó ablakhoz…” „…a že previdno … / de máris ösztönös elővigyázatossággal…” „…je rekla:… /… .megkönnyebülten mondta:…” „Ko je šla skozi log, ji je ob pogledu na pokošene redi … / Ahogy a kaszálóhoz ért, s megpillantotta a szépen sorjazó sarjúrendeket, …” (5) Dodatne informacije oz. gostobesednost Gostobesednost se v prevodu pojavlja iz različnih razlogov. Prevajalec včasih s tem pojasnjuje madžarskemu bralcu določena mesta oz. izraze iz izvirnika, ponekod pa so dodatki odveč oz. nepotrebni, so pa tudi mesta, kjer se spremeni ali izgubi prvotni pomen. »Ko je zazoril ječmen … / Amire a hegy oldalán beérett az árpa … » „Mora se odložiti … / El kell halasztanunk az árpánk aratását!” „…sta garala po dninah, … / napszámban robotoltak, görnyedeztek, …” „…jo hotel dvigniti v naročje. / Ölébe akarta emelni, hogy hazavigye.” „…neukročeno vekalo … / …szakadatlanul csipogott –sivalkodott…” „…in se sam sebi opravičeval … / És mintha mentegetőzni akarna, mormolta magában:…” „…to dihanje ji je na mah pregnalo spanec … / Ez az ütemes éjjeli nesz kimosta szeméből az álmosságot, …” „…od koder je prisluhnila na dvorišče … /… s onnan az udvar felé figyelt – hallgatózott.” „…spet previdno zaprla … / Óvatosan, zaj nélkül ismét behúzta…” Bibliotheca Slavica Savariensis XII.

114


„Od tam je zdirjala v eni sapi proti ječmenu na „bradavici”. / Ott aztán nekilódult s egy iramodással a „bradavica” nevű dűlő felé inalt az árpatáblára.” (6) Prestrukturiranje stavčnega vzorca Ponekod naletimo na primere, kjer je v izvirniku drugačna stavčna struktura kot v prevodu, s tem se lahko spremeni smisel povedi. „Pri Jaromilu je bilo treba odslužiti bika, vsega tri dni. / Ami háromnapi munkát jelentett Dihuréknak, mert meg kellett szolgálni a bika használatot.” „…dišalo je po starem senu in po trohnobi … / Bent átható szénaszag terjengett a levegőben …” „…je obstala in se globoko oddahnila … / mert egy rövidke lélegzetvételnyire megállni…” „Medtem je Neč na ozarah trdno zaspal. / Neč lefeküdt és elaludt a barázda végében.” (7) Vsebinske neustreznosti a) mesta z manjšimi razlikami v pomenskih odtenkih: „…odhajal na parno k počitku … /…éjjel nyugalomra a pajtába szedelőzködött …” „…je ostala polovico dolžna … /… s áruk felével még most is tartozott.” b) prevod ima deloma drugačen pomen kot izvirnik: „…bi tega ne bilo treba … / nem is gondoltam volna erre…” „Med svitom je doma skuhala …, zbudila Miciko, …/ Hogy virradni kezdett, hazaszaladt, s megfőzte … Micikát felöltöztette…” „…vzela je šibo … / felkapott egy vesszőt…” „…si natlačil pipo. / …tömködni kezdte a pipáját.” c) prevod ima popolnoma drugačen pomen kot izvirnik: „Oba sta se bala dotakniti se ječmena in košnje … / Mindegyikük szándékosan kerülte árpájuknak és aratásának a kérdését.” „Misli pa so se mu kot vešče lovile okrog košenine … / Gondolatai - azonban mint a boszorkányhad- a kaszálás, … gyökereibe csimpaszkodtak.” „…kjer je visela kosa. Neslišno jo je snel izza trama, … / ahol a kaszája lógott egy faszegen. Zaj nélkül leemelte, …” „Imela je velik pogreb, prišli so Jaromili, Modreji in vsa širna soseska. / Nagyon szép volt a temetés. Eljöttek Járomilék, Modreék az egész tágas szomszédság.” Vsi navedeni primeri prevajalskemu delu ne zmanjšujejo veljave, učinek oz. celoten vtis prevoda je podan tako kakor v izvirniku. (8) Nekaj opomb a) pogostejša raba členkov: »Pojdi spat, …/ Eredj már lefeküdni…« »Je Dihurka že odločila … / Dihurné már határozott is...« »…da bi ga vrgla božjast. / … hogy Dihurt megint kitöri a nyavalya.« b) raba množine namesto ednine v madžarskem jeziku: Bibliotheca Slavica Savariensis XII.


115

»…zginila izpred oči. /… eltűnt a szemei elől.« c) nedoslednost glede rabe osebnega imena: V začetku Avgust Pavel uporablja žensko obliko Dihurka v madžarskem prevodu Dihurné, proti koncu povesti pa jo ohranja v izvirni obliki Dihurka. „Dihurka je spovila. / Dihurka fájdalmas görcsök között elvetélt.” »Do zore je Dihurka požela polovico »bradavice«. / Dihurné pirkadatig learatta az árpatábla felét.« č) zamena glagolskega časa: „Jaromil bo dobil petdeset birnov ozimne pšenice … / Járomiléknak ötven mérőnyi őszi búzájuk termett…” d) zamena glagolskega naklona: „Jutri smo mislili sejati repo …/ Pedig holnap répát vetettünk volna...” „…, da boš zjutraj mogla vstati! / ….hogy idejében kelhess!” »…da bi ga vrgla božjast. / … hogy Dihurt megint kitöri a nyavalya.« e) zanimivosti: „…naložila na glavo zibelko z Lonico … / Fejére tette a kis Lonicát csöpp bölcsőjével …” „S prijetnim zadoščenjem je Dihur odšel k sosedu, kjer je z gizdavim vriskom skušal pregnati utrujenost, …/Dihur jóleső elégedettséggel nézett végig rajtuk, aztán legényes kurjantással állított be a szomszédokhoz, …”

V prevodu novele Boj na požiralniku, v kateri se koroški dninarji trdo bijejo za golo življenje in pri tem tragično propadajo, je Pavlu uspelo zajeti bistvo in dušo vsebine izvirnika, tako kakor pisatelju Prežihovemu Vorancu. Prevajalec in avtor novele sta bila sinova preprostega ljudstva. Tako je tudi Avgust Pavel imel uvid v svet kmetov. Odlično pa je poznal tudi obe kulturi in oba jezika: slovenščino in madžarščino. V madžarskem besedilu je na več mestih čutiti, da je „Pavlovo prevajalsko delo imelo korenine v njegovi navezanosti na rodni kraj in na domačo besedo ter na ljudsko izročilo, ki ga je odkrival v besednem zakladu, v narodopisju oziroma v narodnem in umetnem slovstvu.«5

5

J. FILO, Pavlovi prevodi iz slovenske literature. Avgust Pavel. Maribor 2003, 99.


116

Elizabeta Emberšič Škaper – Ibolya Dončec Merkli Literatura

J. FILO, 2003: Pavlovi prevodi iz slovenske literature. Avgust Pavel, ZORA 23, Maribor, 95 - 114. U. GÁLLOS,1998: Hlapec Jernej v madžarskem prevodu Avgusta Pavla. Ujemanja in razhajanja. Študije o slovensko-madžarskih literarnih stikih. Budapest, 284. J. KOS, 1987: Pregled slovenskega slovstva. DZS. Ljubljana. V. NOVAK,1970: Življenje in delo A. Pavla. Razprave VII, SAZU. Ljubljana. A. PAVEL, 1942: Harc a »Pozsiravnik«-on. Irott kő, 10.4. Szombathely, 5-7. A. PAVEL, 1944: Harc a požiravnikon. Kalangya, XIII. évf. 7. sz. Novi Sad, 339-342. K. SZILÁGYI, 1987: Ivan Cankar, A szegénysoron. Pável Ágoston fordításának összevetése az eredetivel. Vasi Szemle. Szombathely, 32-41. J. TOPORIŠIČ, 2000: Slovenska slovnica. Založba Obzorja, Maribor. S. TRDINA, 1981: Besedna umetnost. Mladinska knjiga, Ljubljana. P. VORANC, 1969: Samorastniki. Založba Obzorja, Maribor. Pável Ágoston Válogatott tanulmányai és cikkei, Szombathely, 1976. A szlovén irodalom kistükre, Európa Könyvkiadó, Budapest, 1973.

Summary In our study we give a short account of Ágoston Pável the translator’s work and of its importance. We give a detailed analysis of his Hungarian translation of the 4tth chapter of Prežihov Voranc’s short story Boj na požiralniku. We analysed the original short story and its translation from several points of view, giving examples parallelly. We compared the sentence structures, the use of poetic means, word combinations, expressions and also the correspondence of morphological versions and meaning. On the basis of the analysis we can state that Pável’s translation is splendid among other things because he always translated from the original, without a mediation language. His work as a translator’s is especially important also because in the introduction to every literary piece he gave a short account of the Slovene literature, thus having filled the gap that existed in the sources of the history of literature in Hungary.


Mersich Zsuzsanna

Pável horvát és szerb nyelvű fordításai mint értékközvetítők A magyar és a déli szláv népek és kultúrák közötti kapcsolatok sokszínűségéhez jelentős mértékben hozzájárult az évszázadok során kialakult fordításirodalom, melynek egyik jeles képviselője a szlovén származású Pável Ágoston. Pável nem csupán szlovén nyelvről ültetett át epikus dalokat magyarra, hanem horvát és szerb nyelvről is fordított. A múlt század negyvenes éveiben lefordított és megjelentetett hét hősi dal számát tekintve nem túl sok, ugyanakkor folytatása egy megkezdett fordítói hagyománynak, amely hűen tükrözi a sokrétű tudós ember hitvallását. Munkásságában egyszerre volt jelen az egész életművét átszövő vonzalom a déli szláv népek történelméhez, irodalmához és nyelvéhez. Ennek köszönhetően fordításai méltó folytatását jelentik annak a fordítói tevékenységnek, amely nagymértékben hozzájárult a horvát és a szerb kultúra és irodalom magyar irodalmi recepciójához. Prevajanje literarnih del, ki so nastala v minulih stoletjih je v veliki meri prispevalo k pestrosti stikov med madžarskim in južnoslovanskimi narodi in kulturami. Eden izmed pomembnih predstavnikov je Avgust Pavel, po rodu Slovenec, ki epskih pesmi ni prevajal le iz slovenščine v madžarščino, temveč tudi iz hrvaškega in srbskega jezika. V 40-ih letih prejšnjega stoletja je izšel prevod sedmih njegovih junaških pesmi, kar je številčno zelo malo, hkrati pa nadaljuje začeto prevajalsko tradicijo, ki zvesto zrcali veroizpoved vsestrankega znastvenika. Naklonjenost zgodovini, literaturi in jeziku južnih Slovanov se je na enkrat srečala v njegovem delovanju, ki je prepredla celo njegovo življenjsko delo oz. dostojno nadaljevanje tiste prevajalske dejavnosti, ki je v veliki meri prispevalo k madžarski literarni recepciji hrvaške in srbske kulture ter literature.

Két kultúra találkozásának legszebb momentumait talán azok az irodalmi alkotások képviselik a legjobban, melyeket egyik vagy másik nemzet irodalma befogad, abban megragad, beleépül és népszerűvé válik. Ennek a folyamatnak részét képezik elsősorban azok az irodalmi alkotások és azok fordításai, melyek a szomszédos országokban élő népek közös történelmét, történelmi hőseit, eseményeit, kultúráját közvetítik, illetve velük a múltban egy közösséget képeztek, azaz évszázadokon keresztül ezer szállal kötődtek össze. Azt, hogy mikor és mit fordítottak egy adott korszakban, mindig a kor szelleme és ízlése vagy pedig egyfajta történelmi lelkesedés, vagy éppen az egymástól való elhidegülés is befolyásolta. Ezeknek a találkozásoknak fénylő és pislákoló pontjait előszeretettel használták ki a költők és fordítok, tehát úgy tűnik, hogy „az irodalom az a médium, amely a történelmi és eszmei dimenziókon túl képes megjeleníteni az élet hétköznapi szintjeit is” (Lukács 2005:7). Nem volt ez másként déli szomszédaink esetében sem. A magyar irodaPável Ágoston Emlékkötet

118

Mersich Zsuzsanna

lomban a horvátok, szerbek irodalmának recepciója visszanyúlik egészen a dualizmus korába, amikor felfedezésre kerül és népszerűvé válik a „délszláv”1 népköltészet, azaz egy olyan műfaj, mely alkalmas lesz a közös értékek közvetítésére. Kezdetben ezeket a szépirodalmi műveket kizárólagosan német nyelvből tolmácsolták2, mely fordítások „Szinte nem is népköltészetet adtak vissza magyar nyelven, hanem a népköltészetről szóló ábrándot; nem az egyszerűségre törekedtek, hanem a német tolmácsok megnemesített változatainak visszaadására” (Fried 1976:220). Az epikus költemények fordítása elsőként eredeti nyelvből Vitkovics Mihály, magyarországi szerb származású költő és műfordító nevéhez fűződik, aki viszont Fried szerint„ […] példájával módosította a tízes trocheusok és a népköltészeti hang jórészt egyfelé tartó útját […], de egyidejűleg […] tette lehetővé a szerb-horvát népi epika és líra teljes értékű magyar érvényesülését” (i. m. 219). Kortársa Székács József vele ellentétben fordításait magyarázatokkal egészíti ki és kötetétben megjelöli azok forrásait is.3 Még mielőtt Vitkovics és Székács fordítói tevékenységének eredményessége és hatása az olvasóközönségre megmutatkozhatott és „[…] kibontakozhatott volna abba kellett hagyni, mert a dunatáji nemzeteket egymás ellen ugrasztó habsburgi politika, a megnemértés és nacionalista önzés éket vert a két nép közé” (Csuka 1946:6). Csuka megjegyzéséből is érzékelhető, hogy a déli szláv (elsősorban szerb és horvát) irodalmi művek magyarra fordításában mindenekelőtt a politikum húzódik meg a háttérben, következésképpen „a szomszédos népek közötti irodalmi folyamatok alakulásának […] a sorsa alapvetően a történelmi-politikai tényezők változásának volt kitéve”(Lukács 2005: 48). A déli szláv epikus költemények fordítása Székács fordítói tevékenysége után gyakorlatilag megtorpant, hoszszú évtizedekre feledésbe merült, hogy majd Gyulai Pál, később pedig Margalits 1

A tudományos szakirodalomban gyakran használatos „délszláv nép” és/vagy „délszláv nyelv” terminus technikus használata abszurd, hiszen mint ilyenek nem létezők, csakis déli szláv népekről és déli szláv nyelvekről beszélhetünk. 2 Kazinczy Ferenc –Goethe nyomán, aki maga is olasz fordításból dolgozott – 1789-ben elsőként fordítja le németről az egyik legszebb horvát/szerb balladás epikai népkölteményt a Hassan Aginicát (Gyászdal Azzán-Agának, szép, de szerencsétlen nője felől), amely első alkalommal a Poetai berek 1813-as kiadásában jelent meg. E költeménnyel vette kezdetét a magyar irodalomban az ún. szerbus manier, azaz a népversek ritmikáját követő „szerb versmodor” divatja, mellyel közel másfél évszázadon keresztül a déli szláv népköltészet tíz szótagos (deseterac) verssorát tartották számon elsősorban a metrikusok. Kazinczy mellett, úgyszintén Goethe lelkesedése nyomán, németből ültettek át szerb népdalokat Kölcsey, Bajza József és Toldy Ferenc. 3 Vuk Stefanović Karadžić szerb költő által gyűjtött „Szerb népdalok és hősregék” című fordításgyűjteménye 1836-ban jelent meg. A fordítás értékét és jelentőségét nemcsak annak lelkes fogadtatása mutatja, hanem az is, hogy 1887-ben Gyulai Pál az Olcsó Könyvtárban ismét kiadta, majd 1986-ban, a megjelenés 150. évfordulóján hasonmás kiadásban újból megjelent Újvidéken. http://www.evangelikus.hu/teologia/szekacs-jozsef-emberi-arca?set_language=sk&cl=sk Bibliotheca Slavica Savariensis XII.

Pável horvát és szerb nyelvű fordításai mint értékközvetítők

119

Ede4 fordításaikkal mintegy újraélesszék, felelevenítsék egy rövid időre a szunnyadóban és majdhogynem feledésbe merülő kezdeti fordítási hagyományokat. (ld. Csuka i. m. 6) Több évtizedes kihagyás után, amikor újból úgy tűnik, hogy e műfaj fordítási hagyománya teljesen alábbhagy, a fent említett fordítókhoz csatlakozik a szlovén származású Pável Ágoston. Az elsősorban szlovenista Pável, annak a nemzedéknek az egyik képviselője „[…] akik az egykori Magyarországhoz tartozó Muravidékről származtak, akik iskoláztatásuk vagy a természetes együttélés révén gyermekkorukban megtanultak magyarul, akik egyéni sorsuk szeszélye és tudományos érdeklődésük folytán közel kerültek a magyar kultúrához […]”(Lukács 2005: 57). Tevékenységének fókuszában a szláv filológia állt, de a sokrétű tudósember e diszciplína részeként nemcsak a nyelvészetet, irodalomtörténetet, néprajzot, a kulturális kapcsolatokat értelmezte, hanem a művelődést és a művészettörténetet is. Munkásságában egyszerre jelenik meg a kutató, költő, műfordító, mely tulajdonképpen egybeolvad és nehezen szétválasztható komplex egységet alkot. Munkásságáról, tudományos tevékenységéről számos tanulmány, cikk és egyéb közlemény jelent meg, amelyekben gyakorlatilag tudományos és közéleti szerepét, összetett és szerteágazó munkásságát több szempontból is vizsgálták. A déli szláv kultúrák iránti vonzalma, a magyar - szláv nyelvi és irodalmi kapcsolatok élete meghatározó részévé váltak, melyhez indíttatást még egyetemi hallgató korában Asbóth-tól kapott. Pável elsősorban szlovénből fordított, ugyanakkor nem állt távol tőle a horvát és a szerb nyelv és kultúra sem. Mindkettőt jól ismerte, így átültetésük nem jelentett különösebb kihívást számára. Csekély számú, összesen hét epikus költeményről szólhatunk, melyeket „szerb” vagy „szerb-horvát”nyelvből fordított (ld. Délvidéki Szemle 1942:223; Láthatár 1941:76). A horvát és szerb nyelvből átültetett epikus költemények sorra jelentek meg a kortárs folyóiratokban a Vigiliában, Láthatárban, Kelet Népében, Délvidéki Szemlében, Sorsunkban, melyekben évente két fordítást publikált az 1940-től 1942-ig terjedő időszakban. Ehhez csatlakozik még egy hősi dal, melynek első kiadása jóval később, a költő-műfordító posztumusz kiadványában 1986-ban, Pável Ágoston válogatott műfordításai és versei c. kötetben látott napvilágot. Némely epikus költemény fordítását rövid, irodalomtörténeti bevezetéssel lát el, melyben utal a közös magyar és déli szláv történelmi személyekre (Szibinyánin Jankó, Szekula vajda, Ugrin Jankó, Mátyás király), szerepükre és helyükre a népköltészet eme műfajában. Így pl. rövid ismertetést ír a szerb népköltészetről 5 A Jugovicsok anyjának halála epikus költemény fordítása elé, de hasonlóan vezeti be a Szibinyánin Jankó és Szmederevác Gyorgye, valamit a Kraljevics

4

Margalits Ede: Délszláv balladák. Katholikus Szemle, 1896; A rigómezei ütközet. Szerb népdal a XIV. századból. Ford. Budapest, 1899 5 ld. Vigilia, 1940. V. sz. 213. Bibliotheca Slavica Savariensis XII.

120

Mersich Zsuzsanna

Márkó és Szent Negyelja 6 hősi dalokat is. Az epikus művek fordításánál szembetűnő, hogy eredeti forrásaikat nem jelöli egyetlen esetben sem. Mivel mindegyiket rövid magyarázó jegyzetekkel látja el, némely helyen ugyan tesz utalást erre vonatkozóan, de magát a forrást csak sejteti7, ezzel megnehezítve a fordítások esetleges összevetését. Erre vonatkozólag értékes információra tanulmányában bukkanhatunk, melyben egy horvát „gyűjteményre” utal és megnevezi annak összeállítóját a horvát származású Stjepan Bosanac személyében (Pável 1976:37). A Hrvatske narodne pjesme II. c. gyűjteményes kötet (a továbbiakban HNP), melyet Bosanac rendezett egybe beemelve a különböző más horvát gyűjteményes kötetekben (pl. Kačić, Pavličić, Ivančić, Vijolić, Alačević, Banić stb.) felelhető összes Kraljević balladát a horvát Matica gyűjtetett és adatta ki 1897-ben. A MarkoKraljevićről szóló epikus költemények így egy kötetbe lettek rendezve, Hősi dalok alcímmel, amelyben hetvenkét dal jelent meg. Összevetve a páveli hősi dalokat a kötetben található epikus költeményekkel megállapíthatjuk, hogy a Marko Kraljevićről szóló eredeti balladaváltozatok a nevezett kötetben találhatóak, mégpedig a következő sorrendbe rendezve: 16. Marko šalje djevojci konja i junaka (HNP: 57); 30. Marko Kraljević ubije ljubu (HNP: 117); 66. Marko Kraljević i sv. Nedelja (HNP: 276); 72. Smrt Marka Kraljevića /Malo drukčije/ (HNP: 316). Így már a páveli jegyzetekben tett utalások is egyérteművé válnak, hiszen a gyűjteményes kötet minden dala alatt megnevezésre kerül a gyűjtő, a gyűjtés helye és maga az adatközlő. A HNP-ben lévő adatok teljesen megegyeznek a Pável által közölt utalásokkal. Fontos továbbá megjegyezni, hogy mindegyik epikus mű Dalmáciához köthető, melyből háromnak, 16.-nak, 66.-nak és a 72.-nek, ismert a gyűjtés pontos helye mégpedig Risno, a Dubrovnik melletti Orašac és a Hvar szigeti Bogomolje települések. A 16-os és 30-as számjelű hősi énekek pedig annak a Tommaseonak a gyűjteményes kötetéből valók, melynek olasz fordításából maga Goethe is fordított német nyelvre. A Bosanac féle gyűjteményes kötet mellékletében /Dodatak/, a Kraljević balladákban megjelenő fő motívumok szerinti tematikus csopotosítás, mint pl. a halál, a házasság, a hűtlenség stb, lehetőséget ad az ugyanazon motívum köré fonódó más-más területen fellelhető tartalmi eltérések összevetésére, azaz nyomon követhető a hősi dalok területi megoszlása, a folklorisztikus elemek variabilitása, melynek eredményeként a tartalmi párhuzamok egyszerre több változatban élnek. A három szerb nyelvből fordított epikus népi énekek kettő, a Sibinjanin Janko i Smederevac Djordje és a Sibinjanin Janko i vila, forrásául egy Novi Sadban 1883-ban kiadott latin betűs kis gyűjteményes könyv szolgálhatott, címe: 6

A felsorolt balladák címei a folyóiratokban megjelent írásmódot jelenítik meg, mely eltér az 1986-ban megjelent kötet fent megnevezett művek írásképétől (vö.: Pável Ágoston Válogatott műfordításai és versei., Szombathely, 1986., 60, 75, 50) 7 A szlovén nyelvű balladák forrásai minden helyen feltüntetésre kerültek. (ld. Pável Ágoston Válogatott műfordításai és versei. Szombathely,1986, 203-210.) Bibliotheca Slavica Savariensis XII.


121

Sibinjanin Janko u narodnim pesmama 8, míg a harmadik, A Jugovićok anyjának halála szerb népdal forrása ismeretlen marad. Mivel ez az utóbbi a koszovói ciklus egyik reprezentativ énekét képviseli, ezért gyakorlatilag minden népköltészettel foglalkozó szöveggyűjteményben fellelhető. A fentiekből is látható, hogy Pável Ágoston nemcsak a szlovén, de a régebbi és kortárs horvát és szerb irodalmat is jól ismerte, azt tanulmányai írásakor idézte, hivatkozott rá9, azaz megírásukban forrásmunkaként használta fel őket. Felvetődik a kérdés, vajon mi motíválta Pávelt a szlovén epikus költemények fordítása mellett a horvát és szerb hősi dalok magyar nyelvre történő átültetésében. Erre maga adja meg a választ a Jugovityok anyjának epikus költemény bevezetőjében írott ismertetésben amikor a következőket mondja: „A közös múlt és közös küzdelmekszenvedések engesztelő emléke a köztudatban mindkét részről sok tekintetben feledésbe merült már. A délszláv népköltészet azonban időtlen időkig fenn fogja tartani, s jobb napok jöttén az egymásratalálásnak nem csekély tényezője lehet“ (Pável 1940:213). Utal továbbá egy adott nép, a szerbek hősiességére illetve bátorságára, akik a déli szláv népek népköltészetében örökre megdicsőülnek. Ez alól nem jelentenek kivételt asszonyaik sem, akik a harcok velejáró tragédiáinak követketkezményeit büszkén és méltósággal viselik, kifejezve a közösséghez való azzal sorközösséget vállaló hovatartozásukat. A cél tehát nem csak a szlovén, de a horvát és szerb népköltészetben is megtalálható létező és nem létező hősök újbóli felelevenítése és recepciója a magyar irodalomba, illetve cselekedeteinek megjelenítése a magyar társadalom irányába akik iskolapéldái lehettek egy olyan korszaknak is, amely a háború viszontagságával járó, félelelemmel és szorongással teli időszakot tetteikkel nem csak a múltban, de az adott korszakban is méltó módon képviselni tudják. Egy közös múltra utaló történelmi esemény vagy hős megjelenítése ideális és vonzó minden történelmi korszakban, közvetítésére pedig tökéletes eszközként szolgál a népköltészet. Esetünkben Pável olyan műfaj felelevenítésére és aktualizálására vállalkozott, mely ugyan nem ismeretlen a magyar irodalomban, de lassan feledésbe merült, amit viszont ő remekül érzékelt. Jó esztikai érzékkel választja ki a lefordításra szánt epikus költeményeket és joggal sajnálhatjuk, hogy csupán hétre jutott ideje.

8

ld. Sibinjanin Janko u narodnim pesmama. Knjižara Braće M. Popovića, U Novom Sadu, 1889. Lelőhelye: NymE – SEK BTK SZFI Pável Ágoston Emlékszoba 9 ld. Pável Az Orpheusz-monda rokonai a délszláv népköltészetben c. tanulmányát, melyben hivatkozik Ivan Gundulićra aki „a dalmáciai, illetőleg ragúzai költészet méltó büszkesége”, említést tesz híres eposzáról az Osmanról, idézi és az idézet részt le is fordítja. Utal továbbá Stanko Vrazra a szlovén származású horvát lírikusra, említést tesz továbbá a szlovén születésű szlavistáról és lelkes népmesegyűjtőről Matija Valjevacról aki Varasdon és Zágrábban is egyaránt tanított. Bibliotheca Slavica Savariensis XII.

Mersich Zsuzsanna

122

A költő-műfordító Pável fordítói képessége két fő pilléren alapul: a déli szláv nyelvek és a magyar nyelv magas fokú ismerete, ideértve ezen népek irodalmi hagyományát is. A másik egy szigorú és logikus gondolkodásmód, mely képessé teszi arra, hogy a fordítandó szöveget megértse és értelmezni tudja. Fordításaiból kitünik, hogy jó érzékkel és empátiával nyúl a fordítandó szöveghez, megpróbálja visszaadni az eredeti mű szövegében rejlő ritmikát, zeneiséget, törekszik a fogalmi pontosságra, amely viszont nem minden esetben valósul meg. A hősi epikus költemények többsége tizes sorban, azaz ún. rövidsoros énekben (deseterac) íródott, melyre a 4+6-os szótagszám a jellemző erős sormetszettel a negyedik szótag végén. A horvát és a szerb kifejezmód ebből adódó tömörsége és nyelvezetének plasztikussága minden fordító számára kihívást jelent. Ezt a kihívást nem minden esetben tudta Pável áthidalni, így mindegyik lefordított dal jóval hosszabb az eredetinél. Pl. a Jugovićok anyjának halála c. hősi dal a fordítás során ötvenhét sorral terebélyesedik ellentétben az eredetivel, mely csupán nyolcvanhárom soros. Az alábbi sorra „Kad ujutro danak osvanuo, Ali lete dva vrana gavrana” (Smrt majke Jugovića) például a következő négytizedes megoldást adja: „Múlik az éj, oszladoz homálya: barna színét bíborosra váltja. S ím az égen – vércsatakos szárnnyal – két fekete, gyászos holló szárnal.” (Pável Á: Jugovićok anyjának halála) Ilyen és hasonló módszerrel átültetett sorokat majdnem minden dalban találhatunk, mint például ebben a magával ragadó népi „románcban”, melynek első sorait a következő módon fordítja Pável: „Porasla je u Novi naranča, Gojila je Novkinja djevojka. U zimu je svilom zavijala, A u ljeto vodom posipala.“ (Marko šalje djevojci konja i junaka) „Nova város kellő közepében zöld narancsfa virágozott szépen. Gyönyörű lány gonddal ápolgatta, hogy teremjen sárga gyümölcs rajta. Télen puha selyempólya védi, hogy a fája el ne fagyjon néki. Nyár idején tikkadt gyökerére Bibliotheca Slavica Savariensis XII.


123

vizet locsol kis füles bögréjére.” (Pável Á: Marko ajándéka a novai lánynak) Tartalmi szempontból nem mindig ragaszkodik a pontos, szöveghű fordításhoz, a bevezető és befejező részeket gyakran kibővíti, de az ellenkezőjére is számos példát találhatunk: „Dva se vuka na jagnje spremaju, Šta će biti, to Bog jedan znade.“ (Sibinjanin Janko i Smederevac Djordje) „Két ordas les egy szegény bárányra, Mi lesz vele csak az Isten látja.” (Pável Á: Sibinjanin Janko és Smederevac Djordje) Az átköltések vagy többletinformációk egy-egy dal átültetetésénél Pável költői vénájának fortélyosságáról, leleményességéről tanúskodnak, saját esztétikai szándékait bizonyos verssorok hozzáadásával juttatta érvényre, melyekről Halmágyi a következőket mondja „többnyire az átköltésnek olyan példái, amelyek megőrizve a szöveghűséget, mégis sajátosan páveli fordulatokkal is gazdagodnak” (1987: 9). A tulajdonneveket általában eredeti alakjukban adja vissza vagy elhagyja azokat. A szláv eredetű tulajdonnevek a magánhangzók hosszúságának és rövidségének jelölése a kötetében megjelent dalok esetében teljesen elmarad, továbbá a szláv lj, nj, és dj gemináták transzkripciója sem történik meg. Következetlenség figyelhető meg a ć graféma jelölésében, mely egyszer diakritikus jellel, másszor pedig anélkül kerül megjelenítésre pl. Jugovićok anyjának halála, Kraljevic Marko és Szent Nedelja. (vö. Pável Á. válogatott műfordításai és versei 1986: 56, 60). A névelemek sorrendiségében általában a magyaros család-és keresztnévi sorrendiséget követi, így Marko Kraljević Kraljevic Marko, vagy a családnév magyarosított verziójában egyszerűen köznevesült formában lefordítva Marko királyfiként jelenik meg. A keresztneveket nem fordítja, azok eredeti alakjukban szerepelnek pl.: Vidosava, Andjelija, Jelica, Jerina, Bogdan, Damján, Marko és ennek rövidebb változata a Mark is megjelenik. Némely helynevet változatlanul hagy pl. Prilip, Nova város, de a magyar történelemben ismert helynevek esetében váltakozva, mindkét verziót használja pl.: Kosovo sík mezeje – Rigómező síkja, Smederovac vára– Szenderő vára10. Mindezek ellenére Pável horvát és szerb nyelvből fordított hősi dalai több mint figyelemreméltóak, rajtuk keresztül világosan kirajzolódik a páveli hitvallás, 10

Szendrő (arh, Szenderő) a mai Szerbia területén Belgrádtól délkeletre a Duna jobb partján a Nagy-Morava torkolatánál fekszik. A város területén található várat a hagyomány szerin Brankovics György szerb despota építette 1433 körül. Bibliotheca Slavica Savariensis XII.

124

Mersich Zsuzsanna

amelynek fókuszában a hagyománytiszteleten kívül, eszme- és ízlésvilága, sors és sorsazonossága is kidomborodik, melyben két nyelv, két nép és két mentalitás találkozott egyszerre, amely átszőtte egész életművét. Munkásságával a kultúrák közelítésére, a közös múlt és közös kulturális örökség, a hagyományok, közös magyar – déli szláv történelmi személyek megjelenítésére törekedett, melyek elsődlegesen tanulmányaiban, irodalmi alkotásaiban, fordítói tevékenységében kaptak helyet. Fordítói munkásságával viszont kilép a szlovénség „bűvköréből” és egyfajta metszetként, ízelítőt ad a horvát és szerb népköltészet néhány gyöngyszeméből. A horvát és szerb népdalok magyar nyelvre történő átültetésével méltó módon kapcsolódik a magyar romantika korszakában már elkezdett és meghonosodott hősi dalok magyar irodalmi recepciójának folytatásához. Az epikus dalok szigorú formai előírását s azok eszmei mondanivalóját követve, azon fordítók közé sorolhatjuk, akik a puszta szavak és sorok átültetésén kivűl a népi gondolatvilágot, vele a dalok zeneiségét és érzelmi világát is meg tudták ragadni. Ezzel pedig munkásságához hűen, újabb adalékkal járult hozzá a horvát és a szerb kultúra megismertetéséhez, melly szervesen kapcsolódik az elődök fordítói tevékenységéhez és egyben előfutára a Csuka tolmácsolásában 1946-ban napvilágot látott Délszláv népballadák c. kötetnek.

Irodalom Angyal Endre (1967) Pável Ágoston és a délszláv világ. In: Pável Dr. Ágoston. Előadások gyűjteménye az 1966 május 27-én megtartott M. Sobotai-i symposionról és az 1966 augusztus 27-én megtartott szombathelyi symposionról. A Berzsenyi Dániel Megyei Könyvtár, Szombathely/Pomurska založba Murska Sobota, 1967., 36-41. Csuka Zoltán (1946) Délszláv népballadák. Faust Könyvkiadó, Budapest Epske narodne pjesme (1956) Školska knjiga, Zagreb Filo, Jože (1967) Pável műfordításai a szlovén irodalomból. In: Pável Dr. Ágoston. Előadások gyűjteménye az 1966 május 27-én megtartott M. Sobotai-i symposionról és az 1966 augusztus 27-én megtartott szombathelyi symposionról. A Berzsenyi Dániel Megyei Könyvtár, Szombathely/Pomurska založba Murska Sobota, 1967., 57-69. Fried István (1976) A magyar irodalmi népiesség az 1850-es években és a délszláv népköltészet. OSzK Évk. 1973. Budapest, 219-232. Halmágyi Mikós (1987) Pável Ágoston válogatott műfordításai és versei. Vas Népe, február 21, 9. Hrvatske narodne pjesme (1897) Odio prvi. Junačke pjesme. Knjiga druga. Matica hrvatska, Zagreb Lukács István (2005) A szlovén irodalom magyar irodalomtörténeti megközelítésben. : Az ismeretlen ismerős magyar klasszikus. Petőfi Sándor a szlovéneknél. In: Közel s távol. Szlovén-magyar irodalomtörténeti tanulmányok. ELTE BTK, Szláv Filológia Intézet, Budapest, 7-22.



125

Lukács István (2005) A magyar Irodalom szlovéniai fogadtatásának természetrajzához. In: Közel s távol. Szlovén-magyar irodalomtörténeti tanulmányok. ELTE BTK, Szláv Filológia Intézet, Budapest, 41-54. Lukács István (2005) Petőfi Sándor a szlovéneknél. In: Közel s távol. Szlovén-magyar irodalomtörténeti tanulmányok. ELTE BTK, Szláv Filológia Intézet, Budapest, 55-67. Pável Ágoston (1976) A Bankó leányról szóló széphistória délszláv forrásai. In.: Pável Ágoston válogatott tanulmányai és cikkei. Szombathely Pável Ágoston (1940) Szerb népköltészet. Vigilia, VI. évf., május 213-216. Székely András Bertalan (1992) A Rábától a Muráig. Budapest Vasi életrajzi bibliográfiák XIX. Berzsenyi Dániel Megyei Könyvtár, Szombathely, 1986.

Summary Translating literary works which have been published in the recent centuries has significantly enriched the diversity of connections between Hungarian nad Southern Slavonic nations and cultures. One of the noticeable translators is Avgust Pavel, Slovenian by birth, who did not translate epic poetry from Slovenian language into Hungarian, but from Serbocroatian foreground. In the past century, in the Forties, he translated and published seven epic poems, which is not a great number, but still it continues the tradition of translation and confirms his poetic skills. His regard for history, language and literature of Southern Slavs has once more been confirmed through his work which furthermore upgrades the efforts of his predecessors who provided Hungarian reception of Croatian and Serbian culture and literature.


† Pavel Berden, Jožef Smej

Avgust Pavel in njegov rod1 A tanulmány szerzője Pável Ágoston felmenőit, egész családfáját mutatja be. A cikk eredeti formájában 1976-ban látott napvilágot, szerzője pater Pavel Berden DJ, aki a kéziratot -- Pável Ágoston és családfája (1886. 8.28–1946. 1. 2.) A költő születésének 90. évfordulója alkalmából – még akkor átadta Jožef Smej püspöknek. E tanulmány szerzője előkészítette és kiegészítette a kéziratot a mostani megjelentetéshez. V prispevku je predstavljen rod Avgusta Pavla. Članek je v prvotni obliki nastal leta 1976; avtor pater Pavel Berden DJ je rokopis -- Avgust Pavel in njegov rod (28. 8. 1886– 2. 1. 1946) Ob 90-letnici pesnikovega rojstva -- takrat izročil škofu Jožefu Smeju, ki ga je pripravil in dopolnil za tokratno objavo.

Pavlov rod po očetu in po materi izhaja iz Strukovec na Goričkem v Prekmurju. Oče Ivan, z rodbinskim priimkom Pavel, je bil rojen 22. maja 1855 v Strukovcih hišna št. 4, očetu Janezu Pavlu, in materi Heleni roj. Šparaš. Oče in mati sta bila evangeličanske vere. Ivana je še isti dan, ko je bil rojen, krstil evangeličanski duhovnik Štefan Sinic v Bodoncih. Tudi Ivanovi stari starši so bili evangeličani: Pavel Mihael in Küzmič Eva po očetu ter Šparaš Mikloš in Barbarič Kata, ki je bila doma iz Zenkovec, po materi. Pesnikova mati Elizabeta, roj. Obal, je bila rojena 16. novembra 1860 v Strukovcih hišna št. 36, iz mešanega zakona. Njen oče Jožef Obal je bil evangeličan, 1

Avtor pričujočega spisa je p. Pavel Berden DJ. Rojen 21. januarja 1915 na Kobilju. Na ljubljanski univerzi je leta 1940 diplomiral iz prava. Kot pravnik se je odpravil v Zagreb k jezuitom, se vpisal na teološko fakulteto zagrebške univerze. Tam je diplomiral še iz teologije. Posvečen v duhovnika 22. avgusta 1947, je postal prvi provincial na novo ustanovljene Slovenske jezuitske province. Poleg podpisanega je bil ustanovitelj zbornika letnika Stopinje. Zbornik izhaja že 40. leto (od leta 1972). Napisal je zgodovino rojstnega kraja Kobilje nekdaj in danes, Maribor, septembra 1968. Kot pesnik je objavljal pesmi v raznih revijah. Posthumno je izšla zbirka njegovih pesmi z naslovom Himne belih jagnedov, Maribor 1985. Nepričakovano je 21. decembra 1981 umrl v Mariboru. Leta 1976 je podpisanemu izročil svoj rokopis Avgust Pavel in njegov rod. Da se ta dragoceni rokopis ne bi izgubil, ga podpisani priporoča za objavo. Maribor, 20. julija 2011 (Jožef Smej)

128


njena mati Judita Veren pa je bila katoliške vere, rojena v Murski Soboti. Po tedaj veljavnem madžarskem državnem zakonu so otroci mešanih zakonov sledili spol staršev: fantje so bili očetove, dekleta materine vere. Tako je bila pesnikova mati krščena in vzgojena v katoliški veri (podatki iz matičnih knjig). Mati pesnikove matere Judite Veren je bila izredno lepo dekle. Bila je iz ugledne soboške družine, saj je bil njen pet let starejši brat Štefan Veren katoliški duhovnik in dolgo let župnik na Pertoči (rojen 18. oktobra 1818, umrl 6. marca 1891). V družinskem izročilu se je ohranilo, da je Judito hotel imeti učitelj za ženo, pa ga ni marala. Ko jo je pa zaprosil strukovski gostilničar Obal, so ji ljudje prigovarjali: »Le vzemi si ga, le vzemi si ga! S kočijo se boš v cerkev vozila!« Judita je dobrosrčnega Jožefa Obala res vzela, a namesto kočije si je priženila voz skrbi in žalosti zaradi razsipnosti svojega moža Jožefa. V družinskem izročilu je ohranjeno, da je gostilničar Obal imel zelo rad družbo. Gostil je ljudi in se z njimi pogovarjal, ko pa je bilo treba plačati, je velikodušno rekel: »Je že vse v redu! Ni treba nič plačati!« Juditi to ni bilo po volji, toda pomoči ni bilo. Gostilna je propadla. Iz dolgov jo je rešil Juditin brat, župnik Štefan Veren, ki je poplačal dolgove. Toda tudi to ni nič pomagalo. Pesem se je ponovila. Zato so morali otroci iti po svetu in si služiti kruh. V tistih avstroogrskih časih se je vsem naprednejšim ljudem v Prekmurju in na Štajerskem pa tudi drugod zdelo potrebno, da svoje otroke naučijo enega od glavnih jezikov monarhije, bodisi madžarski ali nemški jezik. Samo tako bodo lahko napredovali. Tudi gostilničar Jožef Obal je sklenil svojo hčer Elizabeto, pesnikovo mater, poslati v Körmend na Madžarskem, da bi se tam v neki gostilni dobro naučila madžarsko in se obenem nekoliko razgledala po svetu ter se naučila bolj uglajenega vedenja. Tam se je v dveh letih res naučila govoriti in pisati madžarsko. Njena vnukinja, pesnikova hči Judita, pravi, da je babica pisala očetu in družini zelo lepa, duhovna pisma v madžarščini in da je to znanje jezika ohranila vse do smrti, čeprav je pozneje živela samo v slovenskem okolju. Rekli bi, da je tudi to znak njene nadpovprečne naravne nadarjenosti. Iz Körmenda se je Elizabeta za nekaj časa vrnila k staršem v Strukovce, nato so jo dali na Cankovo k notarušu, ki se je pisal Mihael Obal, s katerim so si bili v sorodstvu; tam je bila za pestunjo. Na Cankovi se je spoznala s svojim sovaščanom krojačem Ivanom Pavlom ter se z njim poročila. Tudi Ivan Pavel je kot fant čutil, da mora napredovati. Usmeril se je v Gradec, kjer se je izučil krojaštva. Tam je opravil tudi mojstrski izpit in se nato naselil na Cankovi hišna št. 17, v najetem stanovanju v Voglarjevi hiši. Kot krojač je krojil naročnikom obleke po meri in jih izdeloval tudi za trg. Imel je po dva ali tri vajence oziroma pomočnike. Izdelane obleke je vozil po prekmurskih sejmih, jih prodajal in tako služil svoji družini kruh. Njegove zveze z Gradcem so mu vedno pomagale pri nabavi blaga in prilagojevanju modi.


Avgust Pavel in njegov rod

129

Ko se je sedemindvajsetletni Ivan Pavel leta 1882 odločil za ženitev, so mu znanci svetovali, naj si vzame »notaruševo« Elizabeto, ki je bila njegova sovaščanka iz Strukovec, pametno, pošteno in plemenito dekle. Elizabeta je vprašala strica župnika na Pertoči, ali naj si Ivana vzame. Stric Štefan je Ivana poznal kot poštenega in pridnega fanta, zato je rekli Elizabeti: »Vzemi si ga, samo o vzgoji otrok se pomenita.« Ivan Pavel je bil evangeličan. V tistem času je veljalo za nekaj najhujšega odstopiti od vere svojih staršev. Toda on je dostikrat hodil k službi božji v katoliško cerkev in ni imel strahu pred katoliško vero. Bil je pripravljen skleniti poroko na Cankovi, in sicer pred katoliškim župnikom Jožefom Borovnjakom, s katerim sta bila prijatelja. Ivan je spoznal, da ni dobro, če so otroci v isti družini dvojne vere, ker za vzgojo to ni dobro. Rekel je Elizabeti: »Jaz bom skrbel za 'meštrijo' in vsakdanji kruh, ti pa boš skrbela za vzgojo otrok.« Tako je ohranjeno v družinskem izročilu Pavlove družine. Ivan Pavel in Elizabeta Obal sta se poročila v katoliški cerkvi na Cankovi dne 5. februarja 1883. Iz tega zakona se je rodilo enajst otrok. Prva je bila deklica, rojena 4. decembra 1883. Krstili so jo za Amalijo. Postala je redovnica, graška šolska sestra ali kot se sedaj imenujejo: frančiškanka Brezmadežne, z imenom s. Ladislava. Druga je bila spet deklica, rojena 17. maja 1885, po imenu Cecilija, ki pa je umrla že 10. aprila 1886. Tretji otrok v družini je bil fant in so ga krstili za Avguština. Ta je pozneje postal naš pesnik, pisatelj, znanstvenik. Rojen je bil 28. avgusta 1886, umrl 2. januarja 1946. Naslednji je bil Viktor, rojen 27. julija 1888, ki se je posvetil kmetijstvu. Sidonija, rojena 3. junija 1891, je umrla leta 1918 za špansko gripo. Agneška (Neža), rojena 26. novembra 1892, je postala redovnica. Štefan (Pišta), rojen 13. decembra 1894, je padel oziroma zmrznil leta 1915 kot vojak v Karpatih. Janez (Janček), rojen 5. decembra 1897, je najprej postal očetov pomočnik v krojaški obrti, pozneje je postal salezijanski redovni brat. Karolina, rojena 1. novembra 1900, je postala predmetna učiteljica. Alfonz, rojen 29. avgusta 1902, je postal znamenit salezijanski ekonom in misijonar. Zadnji otrok je bil Alojzij, rojen 20. decembra 1904, ki pa že na božič istega leta šel v večnost. Vsa ta imena in datume je mati Elizabeta skrbno hranila, zapisana v svojem molitveniku, da je laže svojo družino vključevala v svojo molitev. Družina Ivana Pavla in Elizabete Obal je tako bila enaindvajset let zibelka novega življenja. Pavlov oče Ivan je doživel 68 let (umrl 26. februarja 1923), Pavlova mama Elizabeta je doživela 89 let (umrla 22. avgusta 1954). Dom Mlada Pavlova družina je spočetka živela v najetem stanovanju z »arende« v Voglarjevi hiši na Cankovi. Kmalu po poroki pa je oče Ivan kupil hišico in križišče


130


v Strukovcih, na meji proti Cankovi, kjer je postavil lastno zidano hišo. Pozidal je leta 1888. V tej hiši v Skakovcih je bila rojena večina otrok. Ko so otroci odrasli in si poiskali mesto v svojih poklicih, se je Ivan Pavel ogledoval po novem domu. Rekel je: »Hiša mora biti blizu cerkve in blizu zdravnika, ker ta dva človek v življenju vedno potrebuje.« Prodal je dom v Skakovcih ok. leta 1910 in se preselil v Potrno, blizu Radgone, kjer je kupil srednje kmečko posestvo. Tam je ostal do svoje smrti. Njegov sin Viktor se je zaradi novo nastale državne meje med Jugoslavijo in Avstrijo preselil s svojo družino v Rošpoh pri Mariboru, posestvo v Potrni pa prodal. Vzgoja Oče Ivan je bil redkobeseden in strog mož. Bil je zelo priden za delo in gospodaren, imel je navadno po več vajencev, ki jih je strogo vzgajal. Bil je vitke, žilave postave, vendar izredno zdrav. Ljubil je red in je zahteval red tudi od drugih. Mati Elizabeta je bila modra, globoko čuteča, pesniška duša. Bila je osebno in prepričano verna, živela je iz vere in učila je živeti iz vere. Nanjo je veliko vplival stric Štefan Veren, župnik na Pertoči. V hiši so bile mohorske knjige. Svoje matere Judite sicer ni dosegla po izredni telesni lepoti, čeprav je bila simpatična ženska, presegla pa jo je po razumnosti in skladnosti duše. Osebno sem jo dobro poznal, precej časa sem ji v Mariboru nosil obhajilo na dom. Otroci svojo mater pohvalijo kot dobro vzgojiteljico. Sama mi je pripovedovala, kako je imela v Skakovcih navado, da je ob nedeljah popoldne šla z družino pod hrast ob potoku, jim pripovedovala ali z njimi brala in molila. Sin Avguštin je ta prizor opisal v eni od svojih pesnitev (Anyánk mesélt az erdőszélén) (Naša mama je pripovedovala ob robu gozda – prevod J. S.). »Papa« Ivan je pravilno in dosledno vzgojo otrok samo potrjeval z besedo in zgledom življenja, tu in tam tudi s strogostjo očetovske avtoritete. Otroci naj gredo v šole Oče Ivan in mati Elizabeta sta iz osebne izkušnje vedela, kaj pomeni iti po svetu in si širiti obzorje. Tudi izročilo sorodstva je pogojevalo temu, da sta se kmalu odločila najstarejšega otroka, hčer Amalijo poslati v Apače, k šolskim sestram. Tam naj bi nadaljevala osnovno šolo in se obenem naučila nemško. Oče je računal, da mu bo Amalija potem pomagala pri krojaški obrti. Toda ona je materi zaupala, da bi rada postala taka redovnica, kot so bile njene učiteljice. Mama je bila vesela te novice, a pred očetom sta obe še molčali. Amalija si je z materinim dovoljenjem vse poletje pripravljala perilo in obleko. To je bilo potrebno za sprejem v samostan. Ko je prišla jesen, čas odhoda, je hči stopila pred očeta in ga prosila za dovoljenje, da bi postala redovnica šolskih sester v Egenbergu pri Bibliotheca Slavica Savariensis XII.


131

Gradcu. Oče je bil presenečen; ugovarjal je, da jo potrebuje domá, ker mu mora pomagati pri krojaškem delu, in da je na njo računal, toda Amalija je bila vztrajna; očetu je znala vse razložiti in ga prepričati, kako je bolje, da postane učiteljica pri sestrah in kako lepo življenje bo imela. Tudi mama je stopila na njeno stran. Oče je bolj ko na poklic mislil na to, da je v hiši še dovolj otrok in če bo hči dobro preskrbljena in zadovoljna, bo tudi njemu prav. Zapregel je voz in jo je zapeljal v Gradec. Ni se mogel dovolj načuditi, kako so sestre Amalijo prijazno sprejele, kako so jo z ljubeznijo obkolile in kako so njemu lepo postregle. Ko se je vrnil, je rekel: »Te sestrice, kako so jo obkrožile! Tudi mene so prijazno nagovorile! Se pravi, da bo moja hči tu srečna.« Amalija je postala sestra Ladislava. Bila je mnogo let prednica redovnih družin šolskih sester v Lendavi in Žižkih (?) ter učiteljica v Šempetru pri Mariboru. V svojem poklicu je bila zelo srečna in vsi so jo radi imeli. Kmalu za Amalijo je šel v šole Avgust in sicer v gimnazijo v Monošter. Za Avgustom je šla v šole Agneška, najprej v Šempeter pri Mariboru, da pri sestrah in pri s. Ladislavi konča nekaj razredov osnovne šole in se obenem dobro nauči nemško. Odločila se je za učiteljišče v Gradcu in stopila k šolskim sestram. S. Ladislava je posredovala, da so ji pri preobleki dali redovno ime Avguština, gotovo zaradi brata Avgusta. Sploh je med Pavlovimi otroci ostala zelo globoka duhovna povezanost. S. Avguština, ki je pozneje postala provincialna prednica bistriški šolskih sester, pripoveduje o svojem poklicu: »Kot postulantka šolskih sester sem delala duhovne vaje, ki jih je vodil neki redovnik redemptorist, silno strog mož. Bolj nas je prestrašil, kot navdušil. Ko sem gledala vse težave bodočega poklica, sem se spraševala, ali bom vse to zmogla. Ko sem si dajala poguma, da bom vzdržala, sem ponavljala: Ljubi Bog, naj bo za očeta in za brata Avgusta, da se v svetu ne izgubita! V noči pred preobleko me je prevzelo izredno notranje doživetje in z njim so izginili vsi dvomi in strahovi. Od tedaj sem se vedno kot redovnica počutila srečno.« Preobleka je bila 27. avgusta …pred godom sv. Avguština. Za preobleko ji je pisal brat Avgust lepo pismo, v katerem povzdiguje njen redovni poklic. Pismo pa se je med zadnjo vojno v Lendavi izgubilo. Obe redovnici, Ladislava in Avguština, sta dobili dovoljenje, da obiščeta starše. Prišli sta v redovnih oblekah. Veliko veselje je zavladalo v hiši. Oče Ivan je rekel: »Zaklali bomo pitano tele, ker sta se izgubljeni hčerki vrnili.« Ob takih prilikah je s. Avguština očeta nagovarjala, da bi prestopili v katoliško vero, da bi družina kot ena mogla biti zbrana tudi okoli obhajilne mize. V tedanjem času pa je bilo to zelo težko, ker je prestop pomenil odpoved veri staršev, nekako kršenje spoštovanja do njih. Dober otrok je to težko naredil. Rodbina je zelo pazila na zvestobo očetni veri. Oče Ivan se je obotavljal. Skupaj s svojo družino je sicer molil katoliške molitve, hodil na Cankovo v katoliško cerkev in bil z župnikom Borovnjakom dober prijatelj. Nekoč pa je le dejal: »Vse kaže, da bom nazadnje le Bibliotheca Slavica Savariensis XII.

132


prestopil v katoliško Cerkev, saj mi to 'mlajše' (s. Avguština – op. J. S.) ne dá miru.« To se je tudi zgodilo eno leto pred njegovo smrtjo na Potrni (leta 1922). Rekel je, da želi umreti v veri svojih otrok. S. Ladislava je prišla za učiteljico k Sv. Petru pri Mariboru (sedaj Malečnik). Vzela je k sebi sedemnajst let mlajšo sestro Karolino, ki je končala učiteljišče in se poročila s posestnikom Kirarjem od Sv. Petra. Karolina (Linčika) je po očetovi smrti imela mater Elizabeto pri sebi in tudi sicer povezovala družino med seboj. K njej je zahajal pesnik Avgust na počitnice in marsikatera pesem je iz teh počitniških dni. Alfonz, najmlajši od živih otrok, se je usmeril k salezijancem. Postal je duhovnik, misijonar. Za njim je šel tudi nekoliko starejši brat Janez (Janči). Ta se je pri očetu izučil krojaštva in je očetu tudi pomagal do smrti. Ko se je po očetovi smrti dom v Potrni raztepel, je Janči šel za Alfonzom in postal salezijanski redovni brat. Pesnikova pot Oče Ivan, krojač, je bil v prijateljskih stikih z cankovskim župnikom Jožefom Borovnjakom; ta ga je bil tudi poročil, krstil je vse njegove otroke, in ga seznanil z učiteljem Fickom, ki je bil boter nekaterim Ivanovim otrokom. Ta dva sta očetu svetovala, naj sina Avgusta z 12 leti pošlje v Monošter v cistercijansko gimnazijo, ker je nadarjen fant. Po šestih razredih osnovne šole na Cankovi je tako Avgust končal nižjo gimnazijo v Monoštru. V višjo gimnazijo se je preselil k premonstrantencem v Sombotel, kjer je maturiral. Verouk je bil obvezen predmet. Avgust, otrok iz mešanega zakona, bi bil moral hoditi k verouku očetove vere. V Monoštru se je izgovarjal: »Hodim h katoliškemu verouku!« In je veljalo. V Sombotelu pa ni šlo tako lahko. Njegovega opravičila in izgovora, da je krščen v katoliški cerkvi in vzgojen v katoliški veri, niso upoštevali. Do svojega 18. leta, do verske polnoletnosti, je moral obiskovati evangeličanski verouk. Po dovršenem 18. letu pa je vprašanje svoje verske pripadnosti uredil tudi formalno, in sicer na župnišču v Bodoncih. Tam je evangeličanskemu pastorju izjavil: »Vrnil sem se v tisto vero, h kateri smo nekdaj vsi pripadali.« Avgust je kot gimnazijec v Sombotelu inštruiral v družini Géfin2 fanta, ki mu je matematika delala težave. S fantovim starejšim bratom Gyulo, poznejšim ravna2

Dr. Gyula Géfín, rojen 26. januarja 1889 v Celldömölku, v duhovnika posvečen 26. julija 1912 v Innsbrucku. Teološke študije je nadaljeval v Innsbrucku, v Rimu pa se je posvetil še študiju cerkvene zgodovine. Dosegel je doktorat iz teologije. Izdal je A szombathelyi egyházmegye története v treh knjigah (Zgodovina sombotelske škofije). Hkrati je to tudi vir za zgodovino Prekmurja, posebej prekmurskih župnij in duhovnikov. Umrl je 10. novembra 1973 v Sombotelu. Po njem se imenuje ena izmed sombotelskih mestnih ulic. Bibliotheca Slavica Savariensis XII.


133

teljem bogoslovja in profesorjem, pa je tedaj postal neločljiv in najzaupnejši prijatelj. Ni bilo nedelje, da ne bi Avgust kot profesor in ravnatelj muzeja šel na obisk k svojemu prijatelju dr. Gyuli Géfinu. To prijateljstvo je bilo za oba zelo velikega pomena, saj sta izmenjavala znanje, misli in poglede. Po maturi se je Avgust vpisal na univerzo v Budimpešti. Nekoliko je nihal. Najprej je vpisal jezike, nazadnje je ostal pri slavistiki, iz katere je tudi doktoriral. Še naprej si je pomagal z inštrukcijami. Tako je npr. inštruiral v matematiki in fiziki Alberta Szentgyörgyija, ki je pozneje postal slaven mož, Nobelov nagrajenec za fiziko. Ta mož je kot rektor univerze v Szegedu sprejel Avgusta Pavla na szegedsko univerzo kot predavatelja slavistike. Ob nastopnem predavanju je pozdravil dr. Pavla nekako takole: »On je mene kot petošolca inštruiral v fiziki, in postal sem nobelovec, zato nikomur ni treba obupati. Danes pa imam veliko čast, da kot rektor univerze uvedem svojega bivšega inštruktorja kot univerzitetnega profesorja.« Mati Elizabeta je malo pred tem vprašala sina Avgusta, ali morda ne čuti v sebi duhovniškega poklica? Odgovoril ji je, da ne. Dodal je še: »Mama, zaradi vas bi bil postal duhovnik. Toda bolje je, da postanem kaj drugega, kot da bi bil slab duhovnik.« V poletnih mesecih je prihajala iz Pečuha na Cankovo k svojemu dedu na počitnice študentka Irena Benkö. Z njo se je 24 letni študent Avgust Pavel bliže seznanil, jo vzljubil in se potem čez 4 leta z njo tudi poročil. Iz tega zakona sta bila leta 1918 rojena dvojčka, Ivan in Andrej, vendar sta že naslednje leto umrla za špansko gripo. Pozneje sta bila rojena še sin Ladislav in hči Judita. Tej so po prababici Juditi Veren dali ime Judita. Ladislav se je odselil v Ameriko; je družinski oče, ima 6 otrok in je bil 24. maja 1975 v Chicagu posvečen za stalnega diakona katoliške Cerkve. Judita je postala profesorica, se poročila in ima hčerko Veroniko. Živi v Sombotelu v hiši, ki jo je s svojimi sredstvi dal zgraditi njen oče, pesnik dr. Avgust Pavel. Pavel kot pesnik in znanstvenik -- njegova osebnost Naprosil sem pesnikovo hčer Judito, njenega moža dr. Andrása Simona, pesnikovi sestri Karolino in Nežo (s. Avguštino), naj mi skušajo orisati duhovni lik dr. Avgusta Pavla. To so storili: Judita kot hči, dr. Simon kot tast in obe sestri kot o svojem bratu. Povedali so mi, da je dr. Pavel imel razmeroma težko življenje. Izkazal se je kot kvalificiran znanstvenik, strokovnjak v slavistiki, toda zakulisno so mu delali velike ovire na poti k profesuri na univerzi. Želel si je, da bi predaval slavistiko na univerzi v Budimpešti. Ta želja se mu ni izpolnila, predvsem zato, ker ni hotel zatajiti svoje narodnosti. Nikoli ni hotel slišati, da bi svoj slovenski priimek »Pavel« spremenil v »Pál«, ali vsaj da bi »Pavel« pisal kot »Pável«. Po drugi strani Bibliotheca Slavica Savariensis XII.

134


pa nikakor ni bil komolčar, ni se rad prerival naprej, rajši je delal in čakal, da ga dvigne njegovo delo. Da je prišel za predavatelja v Szeged, je bila bolj zasluga njegovih prijateljev kakor njega samega. V družini se je marsikdaj zamračilo. Žena se je čutila za Madžarko. Leta 1919 ji je bilo težko priti v Jugoslavijo, v Ljubljano, kjer bi lahko Avgust nadaljeval in razvijal svoje znanstveno delo med svojimi. Državljansko odločanje se je zgodilo leta 1920 na domu v Potrni. Ženi na ljubo je popustil in ostal v Sombotelu. A to je bila zanj težka žrtev, rana, ki se ni nikoli zacelila. Žena Irena pa tudi sicer ni imela veliko smisla za moževa prizadevanja, za njegovo pisarjenje, za pesmi in stvaritve, ki niso bile neposredno namenjene karieri. Njene nenehne deklamacije: »Glej tega, glej onega, ti se pa nič ne zganeš. Rajši bi pisal kaj bolj koristnega in kaj bolj donosnega kot te svoje verze.« Toda Avgust se tu ni dal premakniti. Odgovarjal je: »Verzi so moji ljubi otroci. S temi bom živel, v njih najdem tolažbo in veselje.« Ob vsem tem razumemo, zakaj je tako rad imel družbo svojih prijateljev. Ni jih bilo veliko, v Sombotelu kakih osem, pet duhovnikov in trije laiki. Med vsemi najboljši je bil dr. Gyula Géfin. Sestajali so se bo domovih, enkrat pri enem, drugič pri drugem. Kadar so bili pri Pavlovih, jih je žena Irenka bila vedno zelo vesela in rada jih je pogostila. Avgust je bil v družbi zmeraj razigran, duhovit, šaljiv. Poleg duhovitosti in duhovnega veselja so imeli seveda tudi resno izmenjavo misli in znanja. Hči Judita pravi: »Očeta nisem videla nikoli zadržanega, neprijaznega, čemernega ali agresivnega. Na nobenega od naju z bratom ni delal pritiska. V svojih izjavah je bil trden in dosleden. Meni in bratu ni nikoli ukazoval ali prepovedoval; vzgojo, ukazovanje in dovoljevanje je prepustil materi. Bil pa je izredno pozoren. Vedno se je zanimal za šolo in za vse, kar je bilo najino. Če je v kaki stvari kaj povedal, smo vsi vedeli, temu je tako in nič drugače. Ni bil ambiciozen. Kljub drugačnemu mišljenju moje matere ni nikoli nobene reči hotel narediti zaradi kariere… Zelo rad je imel svoje dijake. V šoli jih ni pritiskal. Predaval je zanimivo in jih s tem spodbudil, da so se njegovega predmeta radi učili. Govoril je lep, knjižni madžarski jezik, in sicer gladko, brez zatikanja, jecljanja ali zadrgnin. Slovenski in hrvaški jezik je popolnoma obvladal, madžarski jezik pa seveda tudi aktivno. Zato je verze pisal le v madžarščini, če izvzamemo njegove mladostne verze v prekmurskem narečju. Pri prevodih iz slovenščine, tako pravijo kritiki, ni ujel le natačnega smisla, marveč tudi zvok in slikovitost besed; zato njegovi prevodi delujejo z enako močjo kakor v izvirniku. To velja za ljudske balade in za Cankarja. Veliko si je dopisoval s hrvaškim pesnikom – duhovnikom Jeronimom Kornerom. Oče ni bil nikoli bolan, vsaj spomnim se ne. Tudi ni pokazal na zunaj, da ga je kdaj kaj zadelo ali zabolelo. Znal je ohraniti svojo vedrino in prijaznost.« Bibliotheca Slavica Savariensis XII.


135

Sestra Karolina pove še to zanimivost: Avgust kot vojak na bojišču v prvi svetovni vojni nikoli ni streljal Rusov, marveč vedno le v zrak. Da bi se izognil prilikam, ki jih ni mogel uskladiti s svojo krščansko in slovansko vestjo, je sebe ustrelil v nogo in tako prišel v bolnišnico, pozneje v ozadje v Bratislavo, kjer je bil za tolmača, saj je znal rusko. Konec druge vojne, ko so se približevali Rusi, je bila Avgustova žena mnenja, da bi se umaknili v Slovenijo. Toda tudi takrat ni bilo dr. Pavlu sojeno, da bi se vrnil v domovino. Rusi so jih prehiteli. Pod Rusi je spet bil za tolmača. Toda medtem se je tudi ura njegovega življenja iztekala: Ugasnil je 2. januarja 1946 v Sombotelu.

POVZETEK To je zgodovinski oris trdne rodovine Ivana Pavla in Elizabete, roj. Obal. Ta rodovina nam je dala pesnika in znanstvenika Avgusta Pavla in štiri duhovne poklice. Hkrati pa je ta oris razmišljanje za vse, ki že imate družine in ki si jih boste še osnovali. Družina, družinska ljubezen je drevo, otroci so sad. Naj bodo blagoslovljeni sadovi teles. Vsak rod se vzdiguje in pada. Materialno bogastvo ni vse, ni glavno. Za krščanstvo in za pravi humanizem je pomemben človek kot tak. Vsak rod se vzdiguje, izteza roke kvišku, da bi v potomstvu dosegel kaj višjega. To višje je sad zdravega, naravnega življenja, je sad pridnosti in podjetnosti staršev, je sad osebne marljivosti in prizadevnosti pri izobrazbi in samovzgoji. Je pa predvsem delo Božjega Duha, ki sega od zgoraj navzdol in dviga. Njegov dar je notranja luč, je moč, je volja za ustvarjanje, je vztrajnost v delu, je končno uspeh. Zato bi na eni strani našim družinam zaklicali Kvišku srca, na drugi strani bi morali reči: Gospod, daj nam dobrih, zdravih, rodovitnih družin, ki nam bodo dale otroke prihodnosti, o katerih se bodo pisale knjige čez sto in še več let.


Anton Vratuša

Jezik sebeborskega urbarja A sebebori urbárium nyelvészeti elemzése 1940 őszén készült el. E tanulmány szerzője bemutatja a tervezett társadalmi-gazdasági, jogi, történelmi, illetve a már korábban elkészült nyelvészeti elemzés egy részét. Az 1941. április 6-i Jugoszlávia ellen indított fasiszta támadás miatt az első két tanulmány kimaradt és a közös projekt sem folytatódott. A sebebori urbárium nem maradt fenn, a Jezik sebeborskega urbarja (A sebebori urbárium nyelve) című tanulmány a Maribori Területi Levéltárban található. A sebebori urbárium 1767-ben keletkezett: felsorolja e település lakosságának a földesúrral szemben fennálló alattvalói kötelezettségeit. A falu szlovén lakosságának nyelvén íródott és a szlovén nemzet kulturális örökségének részét alkotja. Jezikoslovna analiza sebeborskega urbarja je nastala jeseni 1940 in predstavlja del načrtovane celostne družbeno-ekonomske, pravno-zgodovinske in jezikoslovne analize tega dokumenta. Zaradi fašistične agresije na Jugoslavijo 6. aprila 1941 sta predvidena prva dva prispevka izostala in skupni projekt se ni nadaljeval. Sebeborski urbar se ni ohranil, razprava Jezik sebeborskega urbarja pa se nahaja v Pokrajinskem arhivu Maribor. Sebeborski urbar je nastal leta 1767 in vsebuje seznam podložniških obveznosti prebivalstva te vasi do zemljiškega gospoda. Pisan je v jeziku slovenskega prebivalstva v vasi, in predstavlja del kulturne dediščine slovenskega naroda.

Uvod Sredi 1938 leta sem kot študent slavistike na filozofski fakulteti Univerze v Ljubljani raziskoval slovenska narečja v severovzhodni Sloveniji, zlasti v Porabju, na Goričkem, Ravenskem ter Dolinskem. Nekako v istem času je Vanek Šiftar, študent prava na pravni fakulteti iste univerze preučeval družbeno-ekonomske in pravne razmere na tem območju zlasti na prehodu iz fevdalizma v moderno dobo. Področji najinih raziskav sta se stikali, tematika pa izprepletala. Sodelovala sva zlasti v okviru glasila Kluba prekmurskih akademikov Mladi Prekmurec. Vanek je bil urednik, jaz pa sodelavec – objavljal sem jezikoslovne in književno zgodovinske spise ter črtice. Podobno tudi Vanek Šiftar s to razliko, da je on pisal tudi pesmi. Moje raziskovalno delo se je odvijalo predvsem med ljudmi na terenu, Vanekovo pretežno med arhivi v muzejih in knjižnicah. Skupno torišče najinega delovanja pa je bilo iskanje starih tiskov s prekmursko slovensko besedo. Zaradi tisočletnega življenja prekmurskih Slovencev v okviru države Madžarske ločeno

138

Anton Vratuša

od matice slovenskega naroda, ki je bila v nemškem delu Avstro Ogrskega, je imelo njihovo narečje mnoge posebnosti. Prvi uradni dokumenti, v katerih je bila v madžarskem kraljestvu slovenska beseda množično objavljena, so bili Terezijanski urbarji∗. Oblikovali so jih na temelju Patenta Marije Terezije, s katerim je cesarica postavila na dolgoročno osnovo obveznosti podložnih kmetov do zemljiških gospodov v nemirnih obmejnih županjah na madžarski strani skupine cesarsko-kraljevske meje in hkrati utrdila dunajski centralizem habsburške monarhije. Na osnovi predpisa Marije Terezije so posebne komisije obiskale podeželska mesta in z zaslišanji prebivalstva ugotovile razmere. Ko so zbrali odgovore na 9 vprašanj, so sestavili urbarje, ki so znani kot devet točk. Pomembno je dejstvo, da so komisije v glavnem upoštevale jezikovno pripadnost kmeta. Zato so zapisniki komisije v vaseh, kjer so živeli Slovenci, v slovenščini, v madžarskih vaseh v madžarščini, v nemških pa v nemščini. Enako tudi urbarji. Primerek takega dokumenta za vas Sebeborci na Goričkem, sebeborski urbar iz leta 1767 so mi prinesli spomladi 1940 osnovnošolski otroci, ki so bili najmlajša generacija mojih intervjuvancev pri raziskovanju prekmurskega dialekta. To je bil pravi besedni zaklad v prekmurščini v madžarskem uradnem dokumentu. Oba s Šiftarjem sva se ga močno razveselila. Sklenila sva da ga strokovno obdelava in objaviva. Vanek je napravil načrt. Sam bo pripravil družbeno-ekonomsko analizo, jaz naj analiziram jezik urbarja, za pravno-zgodovinsko obdelavo pa bova zaprosila prof. Metoda Dolenca, uglednega pravnika. Rečeno, storjeno. Pomembno zgodovinsko najdbo sem urno odnesel profesorju, mu predstavil načrt in ga zaprosil za sodelovanje. Zamisel mu je ugajala in obljubil je, da bo napisal zaprošeni prispevek, čim utegne. Rokopis mojega prispevka Jezik sebeborskega urbarja je bil v dobrih dveh tednih gotov in predal sem ga profesorju skupaj z urbarjem. Toda vojna je naše nadaljnje skupno delo prekinila. Bil sem mobiliziran kot rezervni oficir in poslan na »ptujsko fronto«. Šestega aprila sočasno z razornim nemškim bombardiranjem Beograda so Hitlerjeve oborožene sile na več točkah vdrle čez avstrijsko-jugoslovansko mejo. Enote Kraljevske jugoslovanske vojske so se sicer upirale, toda številčno daleč močnejšega in dobro opremljenega sovražnikovega vojnega stroja niso mogle zadržati. Oddrdral je dalje proti Celju. Slovenija in cela Jugoslavija sta bili kmalu okupirani in razkosani. Ko so prenehali oboroženi spopadi dveh vojska na ozemlju Slovenije, sem pohitel nazaj v Ljubljano. Medtem se je Šiftar že vrnil na svoje Petanjce. Zveze z njim ni bilo mogoče vzpostaviti, ker je bilo Prekmurje ponovno vrnjeno v meje Madžarske. Hitler je prisvojil Štajersko, Gorenjsko in slovensko Koroško. Del Slo∗

The Urbarium of Maria Theresa (Studia Slavica Academiae Scientiarum Hungaricae. Volume 4, Number 1-2, 23 June 2004, pp 103-119 (17). Bibliotheca Slavica Savariensis XII.

Jezik sebeborskega urbarja

139

venije južno od reke Save je dobil Mussolini in ga pripojil Kraljevini Italiji kot Ljubljansko provinco. Tako je rapalske meje italijanskega imperija premaknil z Alpsko-Dinarske planinske verige na reko Kolpo. Upal sem, da bova s profesorjem Dolencem lahko pripravila vsaj pravno in jezikoslovno analizo sebeborskega urbarja in jo objavila skupaj z dokumentom. Medtem sem končal študije, še vedno pa sem bil stalen gost slavističnega seminarja. Le-ta se je kmalu po fašistični okupaciji domovine spremenil v pomembno središče upora univerzitetne mladine proti okupatorju in skupno delo v zvezi s sebeborskim urbarjem se je ponovno zaustavilo. Namreč profesor Dolenc je umrl 30. oktobra 1941, mene pa so Italijani 20. februarja 1942 zaprli in skupaj z mnogimi Slovenci, osumljenimi sodelovanja z OF poslali v italijansko koncentracijsko taborišče Gonars, blizu Vidma v Furlaniji.1 Skupnega projekta je torej bilo konec, moj spis pa je ostal v znanstveni zapuščini profesorja Dolenca. Trideset let kasneje ga je tam našel Vanek Šiftar tedaj že profesor na Visoki pravni šoli v Mariboru, ko je pripravljal svojo obsežno M o n o g r a f i j o o T e r e z i j a n s k i h u r b a r j i h . V tej zbirki bi bilo prostora tudi za mojo jezikoslovno analizo urbarja. Plod tega Šiftarjevega večletnega znanstvenega napora ni bil objavljen niti 1972, niti 1989. leta, ko se je neutrudljivi raziskovalec slovenske preteklosti in zavzeti graditelj lepše bodočnosti že drugič vrnil k svojemu nedokončanemu življenjskemu projektu. Tako se tudi moj spis iz leta 1940 še vedno nahaja v Šiftarjevi znanstveni zapuščini (sveženj št. 92/8) v Pokrajinskem arhivu v Mariboru. Rokopis Jezik sebeborskega urbarja iz 1940. leta obsega enajst pol drobne pisave. Ima dva dela: prvega je šest pol, drugega pa pet. Prvi del je razdeljen na pet oddelkov, in sicer: I. Črkopis, petdeset vrstic, II. Glasoslovje, osemdeset vrstic, III. Naglas, osemnajst vrstic, IV. Oblikoslovje, devetinšestdeset vrstic, V. Sintaksa, dvanajst vrstic. V drugem delu je seznam, okrog 200 besed in besednih sklopih je razporejenih v posebnem seznama od A do Ž, uporabljenih v urbarju: okrog 140, med njimi poznata kajkavščina in prekmurščina, 34 je kajkavskih in 12 prekmurskih. Besede v prekmurščini so podane tudi v fonetični transkripciji ter opremljene z ustreznimi pripombami in raznimi primerjavami iz domačih in tujih slovarjev. Na osnovi tega besednega seznama ter glasovne in oblikoslovne analize besedila úrbarja mladi slavist sklene svojo razpravo z ugotovitvijo, da »kljub prevladujočemu 1

24. septembra 1943 sem se vrnil z Rabsko brigado (namestnik komandanta) na osvobojeno ozemlje. O morebitni vrnitvi na Univerzo nisem mogel niti pomisliti, saj se je fašistična okupacija nadaljevala, mene pa je vodstvo NOB Slovenije v začetku oktobra poslalo v okupirano severno Italijo, kjer sem sodeloval z italijansko rezistenco, 3. marca 1945, torej še pred osvoboditvijo Slovenije, pa v Beograd, na delo v zvezne organe nove zvezne države Jugoslavije. Tam sem dočakal osvoboditev Ljubljane 9. maja 1945 in Resolucijo Informbiroja 28. junija 1948. Čas mojega povratka k slavistiki in Sebeborskemu urbarju se je ponovno odmaknil. Bibliotheca Slavica Savariensis XII.

Anton Vratuša

140

kajkavskemu leksikonu sebeborskega urbarja prištevamo ta tekst tudi filološko med slovenske kulturne spomenike. Tako sodbo opravičujejo predvsem prevladujoče in tehtnejše poteze v glasoslovju in v oblikoslovju« (pola 11, 3-1↑).

S to odločno in nedvomiselno ugotovitvijo je želel mladi slavist zlasti dvoje: dati moralno podporo Slovencem na Ogrskem in izpričati njihovo slovensko istovetnost. Priznava sicer dejstvo, da »vsi starejši prekmurski teksti izkazujejo večji ali manjši vpliv kajkavščine. Toda tudi pri prvem ohranjenem, pri Abecedarju iz l. 1725, ni izdaleka toliko kajkavskih elementov, kot pa jih vsebuje pola sebeborski urbar. Navaja da je ta dokument iz l. 1767, to je iz dobe, ko je bila prekmurska književnost že precejšnja. Leta 1747 je izšla že tretja protestantska knjiga v narečju, bil je to Severjev Red zveličanstva. Sedem let kasneje (1754 je sledila četrta, Küzmičev Vöre krščanske kratki nauk . Znanstveni zapis mladega slavista Jezik sebeborskega urbarja iz l. 1940/41, prihaja na vrsto za objavo šele v l. 2011. Drago mi je, ker mu je bilo dodeljeno mesto v Zborniku jezikoslovca, pesnika, etnologa dr. Avgusta Pavla s Cankove »zvestega sina dveh narodov« in požrtvovalnega kulturnega posredovalca med slovenskim in madžarskim narodom. V tem dogodku je, lahko bi rekli, celo nekaj simboličnega. Saj je bilo delovanje znanega Cankovčarja deležno posebne pozornosti tako mladega študenta prava s Petanjec kot mladega študenta slavistike z Dolnjih Slaveč že nepozabnega poletja 1938, ko sta bosonoga začela načrtno preučevati prekmursko narečje, prekmurske razmere in prekmurskega človeka. Ob dr. Pavlovem imenu in delu sta se tudi kasneje večkrat srečala. Ali ni torej odlično, da se skupaj pojavita tudi v zborniku znanstvenika in pesnika, ki nam je lahko vzor tudi kot neprekosljivi učitelj, mentor in zvesti varuh kulturne dediščine porabskih Slovencev. Jezik sebeborskega urbarja2 Pri citiranju pomeni rimska številka poglavje urbarja, arabska zraven pa člen v njem. Kratice so iste kot običajno v jezikoslovnih delih. Zvezdica ob posameznih izrazih v leksikonu pomeni, da dotične besede Pleteršnik nima. Izmed dru2

Prepis besedila iz l. 1940. Gre za 11 pol rokopisa študenta Vratuše, najdenih v drugi polovici šestdesetih let v znanstveni zapuščini dr. Metoda Dolenca. Bibliotheca Slavica Savariensis XII.


141

gih kratic pomenijo: AR = Akademski riječnik, bel = Belostenčev in habi = Habdeličev slovar, perg = Pergošičev prevod Tripartita v Kadlečevi priredbi (1909), plet = Pleteršnikov slovar, vez = Urbar hrvatsko – slavonski, uredil Milivoj Vežić 1882.3 I.

Črkopis

V skladu s kajkavskimi in prekmurskimi tiski je tudi tu ortografija naslonjena na madžarsko. 1. vokalni r je označen v vseh pozicijah z er; prim. pervi, Vert I,1, Derva II,3, ſzmert VI,1; nuterni I,1, zaderſ zati4 III,3, 3st zaderſi VI,1. 2. Za grafično oznako mehčanega konzonanta se uporabljajo ligature osnovnega konzonanta in y, j; y prevladuje pri palatalih ń, l’ (a); drugod je pisan j poleg y (b). Ob prepalatalu n̕ je vidno omahovanje med madž. ortografijo (=gy) in med učnimi etimologijami (c). Prim.: a) Skadnya I,1, Kupovanye, ali Prodavanjye VII,14; Zemlya I,1, vlovlyen IV,6 pa tudi vdeljeni II,8 b) Oratju I,1 poleg priſzpodobnotyom I,4, Terſztya VI,9 c) Pugagyanya III,10, Gyurgya IV,1 poleg Gradjenze II,5, zaſzadjene v 5 in tudi Pogodyenya III,10. 3. V ligaturah za afrikate in frikative ni skorajda nobene doslednosti. Tako bereš: biborez I,1 poleg Palicz VIII,10; vIzakojacske I,1 poleg Dache, kakovochi I,1 in zracſunali I,1, racſunajuchi III,1; Szlusbe I,1, Sivina II,3 poleg pudloſna, Izluſiti III,9, Voſnyu III,12 in Zſétve III,5, zſenlzka III,4; Izeliſnim I,1, ſebruariſu III,4 oleg Fu(n)dusa I,1, Sztrosek III,12, Raniski IV,1 in viſſe I,1. Dosledno pa se rabi ſz za s in ch za č; prim.: Goſzpodin zemesljski II,8; Szelicha I,1, Goſzpolchini III,9. Učena pisava po zgledu predložnih instrumentalnih zvez je nadomeščanje vsakega začetnega etimološkega s pred nezvenečim konzonatnom z grafičnim znakom za zveneči spirant; prim.: zkercheni II,2, Zkerb VII,1, zi-Sztranjskim VII,3 “alienus“, zkvárenoga VII,14, zpuniti VIII,3. Ker Maretić s takimi analogijami in učenimi etimologijami ni računal, je menil v svoji Istoriji hrvatskoga pravopisa (Zgb 1889), da so enaki pojavi v kajkavskih tektstih odraz različnega podajanja glasu s v različnih pozicijah. 3 4

Uvodna avtorjeva napotila. f je zamenjava za dolgi s (v starem madžarskem pravopisu) Bibliotheca Slavica Savariensis XII.

Anton Vratuša

142

4. Enkrat edinokrat je zapisan gh za g v primeru z-drugimi III,12, sicer pa vedno le g. V kajkavskih in prvih prekmurskih tiskih najdeš oboje. 5. Osamljen je primer s ph za f: Phticz VI,4. 6. Pri tujkah je ohranjena večinoma prvotna pisava; prim.: Diaete IV,6; na Executie, exucutorſskoga VII,1, Contrabande VIIII,12. Drugod pa privzet tuj leksikon kar brez spremembe; npr.: humdierungs Geld VII,13. – Kakor nekateri kajkavski teksti, označuje tudi prevajalec sebeborskega urbarja veznik in čest z y, npr.: II,3, V,5 idr, 7. Redke so reduplikacije konzonantov: prim.: Izellu I,1, dvoim-i Kolli III,1 poleg jedna Kola III,12; Robolle III,17 poleg Robote III,8; deſſnoga II,2, takaiſſſe II,8, III,15; Marovſſzkoga III,15, Pokéhdobb I,1. 8. Istozložna skupina vokala in spiranta i se grafično označi z ai in aj; prim.: I,1, oratjoi I,3, vu zvainſ-r-kom I,1 dvanailzt IV,2 poleg vu takovoj II,3, orſazcſkoj VIII,1, Gmajni VIII,13. 9. Predloga k in z veže z naslednjo besedo črtica-vezaj; v

2.

3.

4.

5.

6.

143

Tieden III,1 poleg pogojstejšega a: Grunat, Skadnya, Kabla I,1, jedan I,3, III,1,14, IV,1…, laglzu II,7, dulan II,8, IV,1…, dan III,1,14, poldanalnya III,7, na Szajne III,16, vu Nabin III,18, Mallu asg IV,4, Lana gsg V,2, VII,3, chalzt IX,1. – večkrat je rabljen v istem ali sorodnem izrazu zdaj e, zdaj a; prim.: nuter III,1, nuternzi IX,1 poleg nutar III,2; Pomenkanza III,1, “Mangel” poleg manyega III,1, manye III,1, VIII,3. Najmanye III,6, niſlarmanye III,9; priſel I oditel III,7 poleg mogal III,3. Stalno dolgi ê je izkazan v nasprotju s pkm ei in kajk ei, ie, e poleg ei tudi z i; prim.: ezéloga I,1, vrédna I,1, vrémena III,2 poleg Potricbochu VIIII,14, griſnoga VIIII,15, Griſnik VIII,4, nevridnakti IX,1, miſſlaju IX,3. – Enako se nahaja i poleg e za staro- in novoakutirani ê, ki je dal v pkm praviloma e v kaj pa ie, e; prim.: mekto I,3, III,13, delo III,1,13, gsg Leta III,6 poleg Mlitve III,18 Lzikati VIII,8, prepovidati II,3. Za ê=I prim. še: gdi III,9, medtim toga III, 14, 15, pred tim V,5, prik VIII,7; od dvi gdu VIII,5; hotil III,9 poleg hotel III,10. Psla o je pisan v nasprotju s pkm (=ou, o) in sev. zap. kajk. (=o, uo) v debelnih pozicijah in v osebilih vedno kot u, v sklonilih (asg in insgſ) pa zdaj kot u, zdaj kot o. Prim.: Tut III ,3,12, Luga, Lugov II,6, odſztupiti III,16, gpl guſzk VII,8, zsg bude II,1, Lutnike VI,5, Tusba III,2, od Ruke do Ruke II,2 – splitze moram I,1,II,3, ze iman I,2, II,2, III,9, dopujehan III,13-za Sivino ali Marhu II,3 – z-onom Merum V,4. V soglasju s kajkavščino a v nasprotju z vzhsle in pkm etimološkim u ne izkazauje prehoda v ü; prim.: Szlusbe I,1, duſſnoga II,2. Edino z roko pripisani z plügom III,1 s pičico nad u morebiti označuje ta prehod tudi grafično. Nepoudarjeni ê je oslabel v i, v glas med e in i, kakor splošno v pkm. Historična pisava in učeno etimologiziranje pa to stanje precej zabrisujeta; prim.: gsg Szitve, se-nokoſe I,1, preminiti III,12, 13, diliti VII,13, zsg razdili IX, 2 nepmi VIII,13, me se. zagroſſi VIII,14 poleg: Szvedochanzvom III,10. Zapovedi V, 4 – za pkm.: srtſê, senokosa, präminiti, daeliti, razdele, zagreši, ſedočasntvon, zaporedvede/zopovede. Ker je pisal prevajalec urbarija zapovedi, izgovarjal pa zapouvidi, je pisal naprotno za etimološki i posebno v zvezi z likvido z e; prim: Prznanza II,3 “approabion”, da ze brde prepraviti mogal III,3 “s’artranger, se disposer à”, preziliti III,16, poleg priziliti III,10. Mnogovrstno vplivanje sosednih konzonantov na vokale in pojavi vokalne harmonije nenaglašenega vokalizma, ki jih akm bogato izkazuje, so v urbarju razen redkih primerov grafično zabrisani. Prim.: z air,er


Anton Vratuša

144

7.

8. 9.

10.

11.

12.

Pubéranya VII,16, quartelzka VII,12, za že,ža Saloda II,8, VIII,12 poleg Sſelar III,8, IV. Prednji vokali v začetku besede so jotirani; prim. jednako I,1, III,9, po Jiktini II,2, imenovanj III,2, Limanyu III,13, Limanye VIII,17, Line VIII,18, po Jimenu IV,6, jichu IX, 5. – Prim. tudi: Izplachanya II,2, ima II,6,III,8, Izhoda III,1,4, Idenye III,4, za iſztino IV, 7. Vzglasni u- izkazuje soglasno s pkm in kajk protetični v-; prim.: Vure III,1, vplivanye II,8 poleg uſivana VII,8. Ker je atonični -o v pkm ozek, na u nagibajoč se glas, ga je pisec često, posebno v predlogih, podajal tudi grafično z u; prim.: pu Szmerti VI,2, per Razumervyu VII,2, pu kakovoj pikanoj Zagodbi V,5, jeden pu jednom III,14, pu Jimenu IV,6; pudVarnceszkom Pechati V,6; du Zahoda III,4, du vezda VII,8; pudloſna, pe pugodi III,9, puvekſavala IV,8, zuſekati III,13 poleg: dokonchanya V,3, poſztaviti V,5. Zato označuje tudi vzglasni atonični o- grafično enako kakor vzglasni u-; prim.; upal IV,6 “cingeſallen” poleg odana II,4; uſztalo VI,3; “resté” poleg vuſztano VI,2 “ils restent “ enkrat beremo celo kava ſ… vſeni IV, 4; “quand il prend femme” poleg uda IV, 4. Začetni vz je praviloma onemel. Če je ostal, je izgubil pred nezvenečim konzonantom zvenečnost. Primeri z vokalizacijo brez protetičnega v- niso domači. Prim.: zrok II,6, zdignula IV,8, zdigne V, 5, vu ſzakojacskoj III,6, ſzigdar III<11, zéti VI,1 “premdre “, 3sg zame IX,3 “il premd” poleg: vſzaki III,1, IV,12, vſzigdar II,8, vzéti IV, 5, vzénule V, 4, vdéljeni II,8, pa tudi: nuter upelanu VIII,6, udovicze, udadu VIII,17. Pkm. in kajk izguba intervokaličnega spiranta i je tudi grafično dovolj dobro izkazana. Prim.: npl koi II,2, III,9, dvoimi, razdvoiti III,1, gaiti II,3; prizdnakoſzt III,6 , nicdnomu VIII,8, oſzlobanye III,10, Pridaenya V,4, naéti III,16; imanchi III,8; Gstvarii VII,5; ſze kaſtigne VIII,15; zpl: nahajan II,3, zederſavan III, 15., vuſivan V,5. Vendar pa tudi: ſztojechi III,8, Prijednakoſztjonu III,12; ſtimaju II,2. Začetni in intervokalični x sta se v pkm in kajk izgubila. Izglasni in (deloma) antekonzonantični pa sta prešla preko x v i, nakar je mogel tudi ta i onemeti. Prevajalec urbarja x ni izgovarjal. Končnica lpl -ax se je glasila splošno -ai kakor še danes. Vendar pa je x po tradiciji v ortografiji večinoma ostal. Prim.: hiſno nehto I,1, haſzna II,1; Prihodka II,1 “le revenu”, Prahu III,17, Marhu II,3, Pomankanyih II,3; vu onih Meſztah VII,13. Le redki so primeri fonetične pisave; prim.: ocheli III,16 “s’il vent”, drugih Duhodkov vu Urbarium ne idochi III,11, gpl golovi Pimez VII,11, odd vi ali .. tri dni VIII,5, nyihovi Chaſztnikov IX,5.



145

Ker je prevajalec urbarja pisal etimologični h, dasi ga ni izgovarjal, je dostavljal ta znak analogično tudi tam, kjer historično ni bil upravičen. Prim.: chez Kmeteh II,2, vu drugeh Tiedne III,5, npl Kmetih II,2, npl Meſztah II,8, zgolovimi Norvezih III,18; npl Magiſtratnſih Varneczkih IV, 6 i.di. 13. Drugi pojavi iz konzonantizma so grafično le redko naznačeni. Tako je zabeležen od izglasnega -m,-n, ki je lasten na slovenskem vzhodu slovenjegoriškemu in murskemu govoru, ne pa tudi sosednji medžimurščini (prim. V. Oblak, Nešto o medjumurskom narečju v Zborniku za narodni život i običaje juž. Slavena I,51) le v rokopisni beležki za števnik oſen I,2 in za isti primer v pripisu; dokler VI,6 pa je verjetno tiskovna pomota, ker beseda v pkm ni znana. Redukcija palatalnosti prvotnega e, ki je znana razen večine slovenskih dialektov tudi kajkavščini, je grafično v sebeborskem urbarju le nekajkrat prikazana. Prim.: za volu III,6, na dale V,5, pripelati VIII,12; zemelſzkinu V,6, Lovlenye VI,4; Preſzkerblivnoſztzom VIII,3, zmiſlene VII,17, ſzene primlu VIII,19 poleg gsg Zemlye IV,8. – Druge konzonantne redukcije so tudi le redko neznačene; prim.: ſzeliſnim I,1, Sztaliſe Goſzpodſzko III,13, prirajeno VIII,14, (šč,š poznajo tudi kajkavski dialekti okrog Žuženberka; pkm tega pojava ne pozna); nogoga III,6<monogo; ipl ſzvojemih Novozih IV,6 poleg z-ſzvoim VII,3, za oſztunya III,13
Anton Vratuša

146

Na kajkavsko jezikovno prakso spominja podajanje dolgegta o z uo: Vuoz, Vuoza I,3, vuozne sivine III,1. Psla akut se je v vzhodni sle enako srbohrvaščini skrajšal in je tak tudi ostal. Urbarij kračin ne označuje. Odtod pisava, kakor: meſzto II,3, III,13, gsg Mere I,1, gsg Leta III, 6, Delo III,1,13 in anlogno tudi npl Dela II,2; oſzen I,2, gsg vole III,18; Maſſu IV,4; Paſſe II,3 i. pod. Na premik cirkumfleksa proti besednemu koncu kaže primer ſzitve I,1; beri sịtſệ “des semailles”. IV. Oblikoslovje 1. Dsg in lsg. masc. in nevt. izkazujeta poleg običajne pkm končnice -i tudi -u; posebno dativ. Kajkavski pisci poznajo v lsg -i poleg -u, v dsg pa le -u. Prim.: vu Areſtumi, pri Kruhi VIII,5, Vu Hatari VIII,14, vu Pinezi, vu Téli VIII,3, vu Mraki III,4, vu zlocheſztom Puti III,2, poleg na Putu III,6, vu ſzvojemali gmajnſzkom Poſzli III,15, Goſzpodſzkom olovi, I Prahu III,17, vu ovom Urbariumi VI,3, po kuſzi, po funti VIII,13 poleg: vu ſzellu I,1, k-Szeliſchu II,2, Hataru II,3, Meſztu II,8, Lugu II,8, ſzvojenu Goſzpodinu. Zenelſskomu III,1,15, vu Letu III,3, IV, 3, vu onom. Pripechenyu III,9 “dasce cas” i. dr. 2. Npl masc. sprejema le končnico -i v nasprotju s pkm., ki je posplošila je. Končnico -i pozna pkm v npl masc. samo pri redkih enozložnicah, ki niso podaljšale debla z -ov- (popi), redke dvozložnice na eke (očaki) in dvozložnice s fakultatvnim e v drugem zlogu (ščenci). Za urbar prim.: Kmeti I,2, Zſela-r-i IV,1 Kvarniki VIII,3. 3. Isg in dpl masc in nevtr v splošnem ne poznata razlike med trdimi in mehkimi debli; običajna končnica je -om; prim.: Broyom III,1; zIntereom, VII,12, pred. ſzudczom VIII,1; kmetom II,4m 8; csuvarom, Prigledachom VII,10. – Ohranili pa so -em v isg glagolniki; prim.: zpriidenyem, I Odhajanyem III,4, Zaſzadjenyem V,5, pod zgublenyem, z - znanyem VIII,19. Brez končnice je isg ſze… pred Varmegyum dokonchati mora III,10. 4. Gpl masc loči med mehkimi in trdimi debli; prim.: Lugov II,6, Kmetov III,1, krajczarov IV,3 (po nsg analogno otrdenje v vseh sklonih) poleg Novczev IV,5, Jjnczev V,1. – Brez končnice so v gpl imena mlavih živali, kakor izkazujejo tudi kajkavski pisci in kakor sporoča za Hrvate-kajkavce okrog Virja v Aselh XXXIX, 363 Fancev; prim. za urbar sgpl Kozlch V,1. – Nasprotno pa izkazujejo nevtra poleg pravilnega gpl brez končnice (Konopel V,2) analogno po masc tudi Jajczev dvanajzt IV, 2, Szeliſchev I,1. – Omembe vredno, da se gpl dan III,8 in oſzen voſz I,2. Bibliotheca Slavica Savariensis XII.


147

5. Neorganična je končnica -im v dpl nevtr., nastala analogno po sestavljeni skladnji; prim. k-ſzeliſnim Naredgyemy -im I,1. Za -um prim.: kSzeliſchum II,2. 6. Lpl nevtr ima poleg govorjenih oblik na -ai (v grafiki -ah) tudi historične; prim.: vu Meſztah VIII,14 poleg pripechenih III,9. –Lpl masc izkazuje le -ih: Meſzeczih III,4. Enako je zapisano za ipl nevtr poleg govorjene -ami, posplošene po ženski a-sklanji tudi historične; prim.: ſtirami Sivinchetami, dvoimi Kolli III,1 poleg z- chetirami vuoznimi Sivinchih III,12; z-Dervmi VIII,8. 7. V dobi nastanka sebeborskega urbarja je poznala pkm za isg ſem poleg prevladujočega -om (analogno po masc in nevtr) tudi že -ov, ki je do danes prevladal. Naš tekst pozna poleg dvakratnega -ov (z-tri dneva Lovinov III,17, pod Kaſtigov VIII,14) pretežno -om poleg -um. Dubletiranje -om/-um pozna že prekmurščini sosednja medžimurščina. Za kajkavski dialekt o Prigorju (Rad 115, 68-136, Rad 116, 113-174 in Rad 118, 55.115) sporoča V. Rožić le končnico -um. – Za urbar prim.: priſzpodobnoſztyom I,4, kriviczom III,1, z-takovom Priednakoſztjom III,12, med Rodbinom VI,2m z - velikochom VII,18, ſzilom VII,14, pred Goſzpodſzkom Sztoliczoni VIII,1 z - Temniczom VIII,5 poleg: z ovum Dachum IV,2, z - Kaſtigum VIII,4 in pod. Enako dubletiranje med o in opažaš v asg ſem nomin in adjektivov. Regularna prekmurska končnica je -o; -u v tekstu more biti tudi le odraz površne grafike za oznako ozke vokalne kvalitete atoničnega -o (glej še zgoraj II, 9, 11). Prim.: Maſztovino III,16, za iſtino IV,7, na Roblko III,2, za vuozno Sivino III,3 poleg pogostejšega: vu oratju Zemlju I,1, na ſzvoju Potrebchinu II,4, manyu Czenu II,7, na Robolku III,1, na Moru Poſonſzku V,5, pred Goſzpodſzku Sztoliczu VI,2. – Večkrat sta končnici -o in -u druga ob drugi; prim.: Za Sivino ali Marhu II,3, ovo Haſznu III,13. 8. Dsg in lsg ſem izpričujeta v soglasju s pkm in v nasprotju s kajkavskimi teksti, ki poznajo tu -e, le -i; prim.: vu goreh rechenoj velikochi V,7 po Poſonſzkoj Meri V,3. 9. Ipl fem beleži poleg regularne končnice -ami tudi učeno, po analogiji moških debel tvorjeno -i; prim.: Szlusbami III,9, z -dvanajſzt Palczami VIII,15 poleg ſzvitlimi hi V,5, z -dvadeſzet I chetirami Paliczih VIII,4. 10. Pridevniške končnice urbarja v sg. so za masculine: -oga, -onu, -on, -in za minina pa: -e, -oj, -o, -om kakor v km in shrv; prim.: krivscnoga III,1; k-drugomu III,1; vu kmetczkom II,8; rechenoj V,7; z-onom V,4 i.pod. – Nominalna pridevniška sklanja je izpričana z obliko gsg ſzama Goſzpodna Zemel ſskoga VI,4.


Anton Vratuša

148

11. Druga glagolska vrsta izkazuje -ni- poleg -nu-; prim.: pritiſzniti VI,1 vkaniti III,1 poleg preopomenuti III,3, zdignula IV,8. – Priljubljena je krajša oblika 3pl, znana tako prekmurščini kakor kajkavščini; prim.: vuſztanu VI,2 “ils se lèvent”, povernu VI,3, nemoru VIII,4, ſze ſpopadu VIII,14, zglaſzu IX,5, najſze derſu IX,7 in analogno tudi: ſze pugod-iu, zabranu VII,3, odſzkochu VII,12 “ils se sauvent”, nachinu VIII,18, “ils ſont”, van ſzplatu VI,1 poleg: ſze pugodu III,12, pachiu, mutin VII,3m gubin VIII,9, tuſin IX,7. idr – Za tvorbo part. prez. sprejema deblo poleg -ochi tudi -uchi: idochi III,11 poleg hoteuchi III,1, ima-u-chi III,8, pregajuchi III,12. 12. Glagola morati in moči se pomensko zamenjujeta. Prim.: gde pak dopuſcheno jeſzt, da Kmet ſze mora (pravilno: peut) zaderſavati III,6 in nasprotno: ova Szlusba… moreſze (pravilno: doit) na drugeh Tedneh nuter rachunati III,6 in več takega. 13. Dual poznajo iz kajkavske jezikovne prakse le starejši pisci in to največ le v zvezi z dva. Pkm ga pozna še danes v n=adu in l=idu. Urbar meša primere duala s pluralnimi; prim.: Dva Poſonſzke Kable I,1,2, dva peſſichi Kmeti III,13, onidva, koteri bi morali III,13 poleg Piſcheti dve IV,2, dva Raniska IV,7, ker se te forme lahko ravno tako gsg, ki ga zahteva po shrv. sintaksi števnik dva. Za glagol prim.: obodva ..budu mogli III,10. V. Sintaksa Vpliv predloge je zaznaven posebno močno v stavi adjectiva; njegovo mesto je pretežno za samostalnikom. Prim.: Szeliſcha kmetczkoga I,1, Grunta zvainſzkoga I,2, Kercſma vinſzka II,1, na volu Goſzpodſzku VIII,17. – Primeri razstavljanja pridevnika od samostalnika z drugimi dopolnili niso redki; prim.: Varmeczka za Dela, i Truda dokonchano Czena II,2 in pod. Tudi pluralizacija nevter adj. in pronomin, ki jo poznajo kajk. pisci posebno pa še prekmurski teksti, je najbrž odraz latinske predloge; prim.: okol nye pak ova budu obderſavana III,12. Kajkavska črta je enakost asg masc z gsg tudi za mrtva bitja. Prim.: takovoga… Puta…popravlati duſan bude III,16. – V Valjavčevih Narodnih pripovedkah iz Varaždinain njega okolice (1898) je tako stanje pravilo; prim.: kuri ognja, dal je ovoga prstena probati, pisal je lista ženi, lampaša obrisati i.pod. Števniki od pet naprej se tudi glavnih sklonih smatrajo za večinoma adjective, prim. za Séſzt Xvi II,7, na ſeſzt zimſzkeh Meſzeckeh III. Numeralia sama pa se redko sklanjajo, ostajajo v osnovni formi, prim. zdvanajſzt Paliczami VIII,15.



149

Vsi starejši prekmurski teksti izkazujejo večji ali manjši vpliv kajkavščine. Toda tudi pri prvem ohranjenem, pri Abecedarju iz l. 1725, ni zdaleka toliko kajkavskih elementov, kot pa jih vsebuje sebeborski urbar. Razen tega je naš tekst iz 1767, to je iz dobe, ko je bila prekmurska književnost že precejšnja. Leta 1747 je izšla že tretja protestantska knjiga v narečju; bil je to Severjev Red zveličanstva. Sedem let kasnej (1754) je sledila četrta, Küzmičev Vöre krščanske kratki navuk. Ni znano, kdo je prevajalec sebeborskega urbarja. Toda spričo že močne prekmurske književne tradicije na eni in močnih kajkavskih potez v našem tekstu na drugi strani je jasno, da domačin Prekmurec ni bil. Najvertneje je bil Hrvat – kajkavec, ki pa je poznal tudi štokavske jezikovne posebnosti. Jezik njegovega prevoda izkazuje namreč sorazmerno več štokavskih potez, kakor pa tekst kateregakoli drugega kajkavsekga picsa. Tako sporoča za refleks δ, o, pri obširnem gradivu iz Vranića Fancev v Aslph XXXI, 377 (Beiträge zur List. Serbokroatischen Dialektologie) poleg pravilnega e edino sedem primerov z a (zedam, »sept«, zasgan, Mazt, dan, lasacz, lese ter lagle »plus facilement« poſzalztno poleg popeltno). Iz Tergošića navaja Polivka (perg LVIII- LXIV) le dan, vas »
Anton Vratuša

150

Exceſſusi, y krivicſni Zakonyi VII,1, pod prerechenoj Kaſtigi VIII,13 poleg pod Kaſtigov VIII,14. Kam naj prištejemo jezikovno sebeborski urbar, je poslednje vprašanje, ki še čaka odgovora. Ali med kajkavske ali med prekmurske jezikovne spomenike? Okoliščina, da je bil tekst namenjen za gornji del Prekmurja, za Železno županijo, ni za njega jezikovno klasifikacijo prav nič odločilna. Merodajni so le jezikovni podatki. V tekstu so poleg čisto prekmurskih oziroma vzhsle jezikovnih posebnosti tudi take, ki so ali skupne prekmurščini in kajkavščini, ali pa lastne edino kajkavščini in z njo vred deloma štokavščini. Za pravilno presojo je treba najprej odšteti skupne črte. Najvidnejše so: ortografija, protetični v, ozka vokalna kvaliteta atoničnega -o, izguba intervokaličnega i, enaki refleksi x-ja, enaka obravnava trdih in mehkih debel moške in srednje nominalne sklanje, posplošitev končnic ženske a- sklanjtve tudi za lpl in ipl masc in neutr., pluralizacijo neutr. Pron. in adj. po latinskih vzorcih. Kajkavščini, ne pa tudi prekmurščini je poznana: jotacija prednjih vzglasnih vokalov, dlsg. masc. in neutr. na -u, npl masc na -i, enakost gsg in asg masc tudi za predmete. Nasprotno pa je znano le prekmurščini oziroma slovenščini, ne pa tudi kajkavščini: oslabitev atoničnega -ê , ị, prehod izlasnega -m , -n, isg f nomin in adj. Na -of, asgf nominalne in pronominalne sklanje na -o, dlsg masc in neutr. na -i. Razmere v leksikonu kažejo isto neenakost. Skupni kajkavščini in prekmurščini so izrazi: akȏ ȏvm VI,6 < madž. Akó in iz sla okov = sod, ki drži 48–50 litrov. Tudi vedro; prim.: ali Védrom, koi 32. Pinta derſi V,4 – glej Pint; AR ȃrenda *f – prim. srvlat arrenda = 1. zakup (nina), 2. V zakup dano posestvo, lastnina; prim.: Meſzarnicza Gmajni na Arendu dana VII,14; izpeljanke: arend-ar, -aš, -ušińa, -aštvo; AR, bel. arȅ ȅštum *m VIII,5 – prim. nlat arrestum = zapor. Prim. bel: arešt. – zastavljanje, areštu-jem,-van. artȉȉkuluš *m II,1 = člen, δ , AR biršȃ ȃg *m VIII,1 < madž birtság = globa; habd, bel, AR. blȃ ȃgo m (vozno) III,13 glej marha = živin. Prim. AR pod blago b), habd »divitial, opes , bel blago pod δ) papi ovo blago – pascas haec animalia, pod 6) Blago, ptoka, ſztechenye – ecutium.



151

čalȃ ȃrstvo m. VIII,9<m. csalárd = prevara, ukana (brez vſzakoga Prikanyenya III,16); habd, bel, perg, AR. dȃ ȃča f III,1 = davek; perg, habd, bel, AR. Prim gorna Dacha III,15, Y,1 ali Hegyva,. Bergrecht V,4 = gornica SV. dalekȏ ȏča f III,2 = oddaljenost, razdalja; perg, habd, bel, AR dêlnik m VI,2 = deležnik, delničar, dedič; perg, habd, bel, AR pod dionik dȅ ȅseto* n. V,3 poleg sle-kajk desetina; gl. AR pod deseti bbb) dȅ ȅveto* n V,1 poleg sle-kajk devetina; gl. AR pod deveti bb) dokȍ ȍnčati, dokončanje III,9,10,Y,3 = odločiti, določiti (III,2); skleniti (III,11), prevideti, predpisati – prim. Dokonchana Czena II,2 Samost: sklep, odlok, predpis, bel, habd, AR, Aselh XXXIII, 30. dugovȃ ȃnje m. = 1. Premoženje (VI, 2), 2. Dolžnost, 3. Blago (VII, 3), 4. Dajatev (IV, 4), 5. Pridelek (VII, 3), 6. Zadeve »res«; habd, bel, AR. Prim. še dugovati duhȃ ȃn m. VII,3 = tobak; bel in habd izraza nimata, AR. Prim. shrv. Duvan, duan. doužnik m. =1. upnik VI,1, 2. Dolžnik dvȍ ȍr m. =1. prostor raven in nepokrit pred hišo I,1, 2. gnojišče; bel, perg, habd, AR. eden – prim. z-jednim pu jednom III,1 = posamič, z vsakim posebej; jedan pu jednom III,14, vsak zase.


152


Anton Vratuša


153


154


Anton Vratuša


155

Sklepna misel Nameravana trojna znanstvena analiza Sebeborskega urbarja iz 1940/41 je le delno uspela. Ohranila se je jezikovna analiza, družbeno-ekonomska in pravno-zgodovinska sta zaradi vojne izostali in tudi po osvoboditvi domovine nekdanji soavtorji skupnega predvojnega projekta niso nadaljevali. Le Vanek Šiftar je nadaljeval svojo že pred drugo svetovno vojno začeto raziskovanje Terezijanskih urbarjev. Nedokončani projekt treh soavtorjev iz. 1940/1941, ki ga je prekinila vojna, zlasti pa dragocenosti iz zlate jame obsežnega arhivskega in drugega gradiva zbranega za dr. Šiftarjevo nedokončano monografijo o Terezijanskih urbarjih, vabijo zlasti mlade raziskovalce s področja humanističnih in družbenih ved k nadaljevanju nastavljenega dela zlasti pa da dovršijo in objavijo dr. Šiftarjevo življenjsko delo o T e r e z i j a n s k i h u r b a r j i h.

Summary Language of the Sebeborci Urbarium Linguistic analysis of the Sebeborci Urbarium Anton Vratuša wrote in the late autumn of 1940, then the penultimate semester student of Slavic studies at the University of Ljubljana. It was conceived as part of an integrated socioeconomic, legal-historical and linguistic analysis of the document. Due to the fascist aggression against Yugoslavia and its occupation, the other two contributions failed to come and the total project discontinued. Vratuša’s file remained in the archives, but the original of the Sebeborci Urbarium was not kept. The Sebeborci Urbarium was created in 1767. Written in the language of inhabitants of the village, Slovenes, who until their own accession to Yugoslavia (Slovenia) one thousand years lived in the state of Hungary, separated from the bulk of mother slave nation living in the German part of the Austro-Hungarian Empire. (For villages with Hungarian and German population the Sebeborci Urbarium was written in Hungarian or German.) The Sebeborci Urbarium was created on the basis of Patent by which Maria Theresa, the Empress in the longer term remedied the situation in troubled provinces on the Hungarian side of the joint Austro-Hungarian border. Linguistic analysis of the Sebeborci Urbarium language contains eleven sheets of tiny handwriting. It has two parts, the first has six sheets, another five. In the first part the author processed alphabet, phonology, accentuation, morphology and syntax of the text, and in the second part he analyzed the Sebeborci Urbarium vocabulary - approximately 200 words – identifying their dialect affiliation. To words in prekmurian dialect he also added a phonetic transcription. Based on estimates of origin of the listed words and collected phonological and morphological analysis, the author concluded that "despite the numerically predominantly kajkavian lexicon of the Sebeborci Urbarium, “this text also counted among the Slovenian Philological cultural monuments" (sheet 11, row 1 to 4 from below). A part of this study takes the author’s mention of his own effort to the renewal of his friendly pre-war cooperation with Vanek Shiftar, indefatigable researcher of the Theresian Urbarium, leading Slovenian romologue, builder of the Garden of memories and comrade-


156

Anton Vratuša

ship in Petanjci Prekmurje, co-founder of the dr. Shiftar’s Foundation and Emeritus professor of law at the Law Faculty of the University of Maribor.


Susanne Weitlaner

Pavlova hiša – Štajerski Slovenski Kulturni Center za manjšino in večino A VIII. cikkely elnevezésű kulturális egyesület székháza a stájerországi szlovének és osztrákok, valamint a környék egy- és kétnyelvű lakossága találkozásainak a központja. A házban állandó kiállítás látható a stájerországi szlovének történelméről. Számos olyan rendezvénynek adott otthont már eddig is, amelyek e régió interkulturális és kulturális öntudatának elvét követik. Kulturni dom društva je center, kjer se srečujejo slovenski in avstrijski Štajerci ter eno- in dvojezični prebivalci iz okolice. V domu je tudi stalna razstava o zgodovini Slovencev na Štajerskem. Organizirane so bile že številne prireditve, ki sledijo načelu interkulturnosti in kulturne zavesti te regije.

Pred mnogimi leti je sosed Pavlove hiše v Laafeldu/Potrni pri avstrijski Radgoni, Fritz Gombocz, slučajno izvedel za lončarstvo v Porabju. Ker je sam lončar in zbiratelj Schützove keramike, se je odpravil v muzej Avgusta Pavla, da bi si ogledal tamkajšno keramiko. V pogovoru s sodelavko muzeja je izvedel, da je družina Pavel živela tudi v Avstriji, v bližini Radgone. Presenečenju ni bilo konca, ko je izvedel, da je družina Avgusta Pavla živela v njegovi vasi in so bili celo sosedje! To je bil vzrok, da se je Fritz Gombocz začel zanimati za življenje in delo znamenitega sovaščana Avgusta Pavla. Fritz Gombocz je med drugim tudi predlagal, da se kulturni center Slovencev in Slovenk na Štajerskem (Potrna/Laafeld) poimenuje po Avgustu Pavlu; ker je Pavlova družina živela skoraj 20 let v tej hiši in ker si je tudi Avgust Pavel ves čas prizadeval za mirno sožitje dveh narodov, se je Kulturno društvo člen 7 za avstrijsko Štajersko odločilo, da svoj kulturni center v nekdanji Pavlovi domačiji imenuje Pavelhaus – Pavlova hiša.

158

Susanne Weitlaner

Pavlova Hisa

»Ne poznamo se dovolj. To vodi do nezainteresiranosti, hladne brezbrižnosti, celo vzvišenega omalovaževanja brez osnove. Pri nas kaj hitro omenjajo Balkan, tam doli pa Azijo. In to ni dobro. Prepričan sem, da bi dobronamerno spoznavanje rodilo spoštovanje, spoštovanje pa vsaj simpatijo. Zaradi osnovnih naukov naših veroizpovedi bi morali biti v našem medsebojnem odnosu zavezani še čemu drugemu.«1 Sledeč tem Pavlovim mislim je cilj Kulturnega društva člen 7 za avstrijsko Štajersko, da bi se bolje poznali, opustili predsodke in se spoštovali, ne glede na to, ali smo eno-, dvo- ali večjezični. Pri tem je pomembna skrb za slovensko manjšino na Štajerskem, ohranjanje zavesti o slovenski zgodovini avstrijske Štajerske, skrbi za pouku slovenščine in čezmejno sodelovanje. V več kot dvajsetih letih delovanje so se odnosih med Slovenci in Avstrijci močno spremenili – kdo bi si lahko ob ustanovitvi društva leta 1988 sploh upal predstavljati, da bo zaživelo in se dolgoročno uveljavilo v avstrijskem prostoru, spodbujajoč sožitje, ki ga je zagovarjal tudi Avgust Pavel. Danes slovenska in avstrijska društva odlično sodelujejo in leta 2011 smo organizirali že četrto tekmovanje v čolnih na Muri (druženje, medsebojno spoštovanje in razumevanje nas družijo ob pivu, čevapčičih in sportnih aktivnostih). Dočakali smo, da Mura ni več meja, ampak reka, ki povezuje – na Mostu 1

August Pavel: Mein froststarrendes Jahrhundert. Eine Auswahl an Gedichten von August Pavel in ungarischer, slowenischer und deutscher Sprache; Literarna zbirka Pavlove hiše, 1. knjiga, nova izdaja, str. 41 Bibliotheca Slavica Savariensis XII.

Pavlova hiša – Štajerski Slovenski Kulturni Center za manjšino in večino

159

prijateljstva ni več meje med Gornjo Radgono in Bad Radkersburg. Dočakali smo tudi, da so leta 2011 prvi slovenski učenci na gimnaziji v Bad Radkersburgu/ Radgoni maturirali v slovenščini! V primerjavi z drugimi manjšinskimi organizacijami v Avstriji je Kulturno društvo člen 7 ena najmlajših organizacij. Žal dolgo časa ni bilo pravega razumevanja za slovenski jezik in kulturo, zato tudi ni bilo nobenih ustanov, ki bi širile slovenstvo na levi strani Mure. Pogrešamo štajersko-slovenske tamburaše in folklorne plesne skupine, šele leta 2004 je bil ustanovljen dvojezični pevski zbor Pavlove hiše pod vodstvom mag. Bruna Petrischka. Naše kulturno društvo ni bilo navezano na tradicijo, zato smo se morali podati na samosvojo, drugačno kulturno pot. Pavlovo hišo oziroma Kulturno društvo člen 7 je ob ustanovitvi čakala težka naloga. Mnogim smo bili trn v peti, saj smo v času, ko so številni Avstrijci že bili prepričani, da se je slovenščina na levi strani Mure izgubila, začeli opozarjati na slovensko govoreče ljudi na avstrijskem Štajerskem. Še več: Pavlova hiša je začela organizirati zanimive kulturne prireditve, poudarjajoč tudi sodobno umetnost. To je bila druga „težava” Pavlove hiše, saj smo začeli podeželje navajati na „drugačne”, moderne razstave, čeprav moram priznati, da pri tem nismo pretiravali in smo poskušali pritegniti k sodelovanju tudi vse domače umetnike in kulturne delavce. Prizadevali smo si za pravo mero med sodobno in lokalno, mednarodno, avstrijsko in slovensko umetnostjo. Veliko razstav je nastalo v sodelovanju z drugimi kulturnimi ali znanstvenimi ustanovami v Avstriji in Sloveniji.

Reinhard Padinger Trio


Susanne Weitlaner

160

Publika otvoritev razstave slik Vena Pilona

Mathias Grilj in Peter Andrej Bibliotheca Slavica Savariensis XII.


161

Razstava schtzove keramike 2010


162

Susanne Weitlaner

Pavlova hiša ne prireja le priložnostnih razstav, ampak ima v svojih prostorih tudi stalno razstavo o zgodovini Slovencev in Slovenk na avstrijskem Štajerskem. Razstavo sta v okviru društva Alpen-Adria-Alterniv pripravila Christian Promitzer in Christian Stenner, nato pa sta jo podarila Pavlovi hiši, mi pa smo dodali še razstavne panoje o Nemcih Apaškega polja, o Romih in Judih v tej regiji ter o razvoju Pavlove hiše. Razstava je živa, saj jo nenehno dopolnjujemo z intervjuji ob štajersko-slovenski meji in tako dopolnjujemo vedenje o življenju z mejo, o naših družinah in obeh jezikih, slovenskem in nemškem. Razstava ponuja obiskovalcem vpogled v obmejni prostor in jim poskuša predstaviti ter razumeti sobivanje v skupnem slovensko-avstrijskem prostoru – do sedaj smo naredili že več kot 30 intervjujev, ki so izvirni kamenčki v mozaiku sobivanja dveh narodov ob mejni reki Muri. Obiskovalci lahko sami izbirajo, katere intervjuje bodo poslušali (na ekranu morajo klikniti na zemljevid za izbrani intervju), večjim skupinam pa predstavimo povzetek filmov na platnu s pomočjo beamerja.

Muzej manjsin



163

Pevski zbor Pavlove hiše nas že sedem let razveseljuje s petjem slovenskih in nemških pesmi. Pevci prihajajo iz obeh strani Mure in so eno- ali dvojezični – njihov zborovodja Bruno Petrischek, ki ima tudi slovenske korenine, je za skupino Drava uglasbil pesem slovensko in nemško govoreče Štajerke Jožefe Prelog Kje si bila rožica. Zbor Pavlove hiše je imel na začetku le štiri pevce, danes pa jih je že 18 – nastopajo po avstrijski Štajerski in Koroški, v Sloveniji in na Madžarskem. Izdali so tudi novo ploščo, na kateri je izbor njihovih najuspešnejših pesmi.

Zbor pavlove hise

Kulturno društvo izdaja od leta 2003 tudi knjige, pred tem pa sta dve izšli pri drugih založbah – do sedaj smo izdali 13 knjig v znanstveni zbirki in 8 v literarni zbirki knjig, ob razstavah pa pripravljamo tudi kataloge. Najstarejša publikacija društva je zbornik Signal, ki je s podnaslovom Dvojezično je boljše izšel na pregibanih listih A4-formata. Kasneje je Signal prerasel v zvezek s članki v nemščini in s slovenskimi povzetki. Danes ima posamezna številka okoli 300 strani in izhaja enkrat letno ter prinaša zanimive članke iz Avstrije in Slovenije (zgodovina, Bibliotheca Slavica Savariensis XII.

164

Susanne Weitlaner

politka, šolstvo, kultura in šport) – vsi so dvojezični. Signal ni koledar, kot ga izdajajo druge slovenske skupnosti in to tudi ne želi postati. Ostaja zbornik, ki ga dobijo člani društva ter različne ustanove v Avstriji in sosednjih državah.

Signal

V literarni zbirki izdajamo prozo in liriko eno- in dvojezičnih avtorjev iz štajerskega območja. Prva knjiga je bila posvečena pesmim Avgusta Pavla, drugi avtorji pa so Josefa Prelog, Rezka Kanzian, ki je za svojo prvo pesniško zbirko dobila nagrado dežele Koroške, Ernest Ružič, Mathias Grilj in Venčeslav Šprager. Literarna zbirka je, če se le da, dvojezična.



165

Literarna zbirka

Od leta 2003 izdaja društvotudi t. i. znanstveno zbirko, ki se ukvarja z zgodovino obmejne pokrajine, kulturnimi študijami, imenoslovjem ipd. – te knjige so večinoma pisane v nemščini s slovenskimi povzetki. Za zadnjo knjigo iz te zbirke (Franz Josef Schober: O življenju ob meji – Spisi k zgodovini jugovzhodno štajerskoslovenskega obmejnega področja) je zelo veliko zanimanja.

Znanstvena zbirka


Susanne Weitlaner

166

V Pavlovo hišo prihajajo ljudje od blizu in daleč, načrtovano ali mimogrede, na otvoritvah številnih prireditev pa se srečujejo stari znanci in novi prijatelji. Pester program Pavlove hiše ponuja vsakemu obiskovalcu nekaj zanimivega – k nam prihajajo tudi skupine študentov s svojimi profesorji, ki nato odkrivajo tromejo in sobivanje ob njej; za Pavlovo hišo pa se zanimajo tudi osnovne šole, in sicer kot informativna točka ali kot tudi prostor za likovne delavnice, srečanja in igre.

Srecanje ucencev st-slov partnerskih sol

Pavlovo leto 2011, v katerem praznujemo 125-letnico njegovega rojstva, je še bolj povezalo Pavlovo hišo s Porabjem in sosednjo vasjo Cankovo. Vsi želijo, da bi v tem letu spomin na Avgusta Pavla še bolj zaživel in se ohranil. Kantavtor Peter Andrej iz Ruš pri Mariboru pa je na prošnjo Pavlove hiše uglasbil pet v slovenščino prevedenih pesmi Avgusta Pavla – izšel je CD, na katerem so na poseben način ponovno oživele Pavlove pesmi.



167

Otvoritev razstave o A. Pavlu, Susanne Weitlaner in Judita Pavel

Cover CD Bibliotheca Slavica Savariensis XII.

168

Susanne Weitlaner

V Pavlovi hiši si želimo, da se bo sodelovanje med narodi ob Muri nadaljevalo tudi po jubilejnem Pavlovem letu 2011 – zvesti sin dveh narodov si je za to prizadeval celo življenje, zato ne smemo dovoliti, da bi se ponovno vrnili časi, o katerih je z žalostjo pela Pavlova pesem Zdaj samo o sovraštvu govorijo.2. Kulturno društvo člen 7 bo s svojo Pavlovo hišo naredilo vse, da se bo v prihodnosti govorilo le še o dobrem sosedstvu.

Zusammenfassung Das Pavelhaus, nach Avgust Pavel benannt, ist das Kulturhaus der Steirischen Slowenen und wurde 1995 vom Artikel-VII-Kulturverein für Steiermark gekauft und 1998 feierlich eröffnet. Im Pavelhaus befindet sich eine ständige Ausstellung über die Geschichte der Slowenen in der Steiermark sowie anderer Volksgruppen dieser Region. Des Weiteren gibt es wechselnde Ausstellungen, die sich mit moderner und regionaler Kunst, historischen Themen im österreichischen, slowenischen und europäischen Raum beschäftigen. Der Verein gibt auch sowohl wissenschaftliche als auch literarische zweisprachige Publikationen heraus. Seit 2004 singt der Pavelhaus Chor unter der Leitung von Bruno Petrischek deutsche und slowenische Lieder. Das August-Pavel-Gedenkjahr hat das Pavelhaus mit den SlowenInnen im Porabje und im benachbarten Cankova noch mehr verbunden. Und so setzt sich August Pavels Wunsch nach einem friedlichen Zusammenleben fort.

2

August Pavel: Mein froststarrendes Jahrhundert. Eine Auswahl an Gedichten von August Pavel in ungarischer, slowenischer und deutscher Sprache; Literarna zbirka Pavlove hiše, 1. knjiga, nova izdaja, str. 55 Bibliotheca Slavica Savariensis XII.

Zinka Zorko1

Prekmursko glasoslovje od Avgusta Pavla do romanov Franceka Mukiča2 A tanulmány a muravidéki hangtant mutatja be úgy, ahogy azt Pável Ágoston az Asbóth Oszkár professzor irányításával Budapesten magyar nyelven megírt doktori értekezésében feltárta. 1911-ben Stanislav Škrabec a Cvetje című folyóiratban igen pozitívan nyilatkozott a professzor bírálatáról. Pável hangtanában a vokalizmusra és a konzonantizmusra egyaránt találunk példákat. A mai muravidéki irodalmi nyelvben a szlovén Rábavidéken a „ravenskói” és a „gorickói” hangtan őrződött meg, úgy, ahogy ezt Pável Ágoston munkájában is lejegyezte. A részletesebb hangtani elemzés bemutatására Mukics Ferenc első rábavidéki regényei alapján került sor. V prispevku je predstavljeno prekmursko glasoslovje, kakor ga je raziskal Avgust Pavel v svojem doktorskem delu, napisanem v madžarščini, pri vseučiliškem profesorju Oskarju Asbóthu v Budimpešti. Stanislav Škrabec je v »Cvetju« leta 1911 profesorjevo oceno izjemno pohvalil. Iz Pavlovega glasoslovja sta s primeri osvetljena tako vokalizem kot konzonantizem. V današnjem knjižnem prekmurskem jeziku v Slovenskem Porabju je ohranjeno ravensko in goričko glasoslovje, kakor je zapisano v delu Avgusta Pavla. Natančneje je podana analiza glasoslovja v prvih porabskih romanih Franceka Mukiča.

O Stanislav Škrabec je v »Cvetju« v poglavjih Knjižne novosti leta 1911 in K naši dialektologiji 1912 poročal o v madžarščini pisanem delu Avgusta Pavla »Glasoslovje slovenskega cankovskega narečja« iz leta 1909. Vseučiliški profesor slavistike v Budimpešti Oskar Asbóth je S. Škrabcu poslal svojo oceno te razprave. Škrabec je leta 1911 zapisal: »Kakor Broch, je tudi Asbóth prijatelj naši slovenščini. Kar ginljivo je, kako priporoča knjigo svojega učenca o prekmurščini v Cankovi, in kako dokazuje, da more po nji jezikoslovec spoznati to narečje. Če tudi ne ume madžarskega jezika … (Glasoslovje) obsega najprej uvod o slovenski krajini na Ogerskem s kratkim pregledom glasov tamkajšnje slovenščine, zlasti cankovskega narečja, potem I. del: Vocalismus …, II. del: Consonantismus, naposled devet strani tekstov (15 narodnih 1 Slovenska akademija znanosti in umetnosti, Razred za filološke in literarne vede, Novi trg 3, 1000 Ljubljana, [email protected]. 2 Besedilo je bilo pripravljeno z vnašalnim sistemom ZRCola (http://ZRCola.zrc-sazu.si), ki ga je na Znanstvenoraziskovalnem centru SAZU v Ljubljani (http://www.zrc-sazu.si) razvil dr. Peter Weiss.

Zinka Zorko

170

pesmic). Vse delo je vredno hvale, ki mu jo daje prof. Asbóth, in more služiti za zgled, kako naj bi se tudi druga naša znamenitejša narečja opisala.« Oskar Asbóth je kot pomanjkljivost A. Pavlu očital, da v vokalizmu pozna le dolžino in kratkost, ne pa tonemskosti (razloček med potisnjenimi in potegnjenimi vokali), saj bi se morala tonemskost v tako starem narečju ohraniti. 1 V uvodnem delu Pavlovega Glasoslovja so poimenovani prebivalci posameznih prekmurskih pokrajin: Goričanci, Ravenci, Dolenci, Ledaščarji živijo ob Ledovi, Marki od Rakičana do Črenšovcev, Morčarji živijo ob Muri, Varošanci pa v Turnišču. V poglavju o samoglasnikih piše o dolgih in kratkih enoglasnikih ter o 18 dvoglasnikih. Dvoglasniki se končujejo na -, - in -o. Opozarja pa na možno diftongizacijo enoglasnikov i, ü, u in e. Besede so citirane po Miklošičevem Etimološkem slovarju in po Pleteršnikovem slovarju. V gradivu je za vsak vokal navedena narečna beseda, njen pomen, nemška pomenska ustreznica, navedene so tudi madžarske izposojenke. Vsak narečni samoglasnik v dolgih in kratkih naglašenih zlogih ter v nenaglašenem položaju je predstavljen v ponazarjalnem gradivu. To potrjuje znane zakonitosti prekmurskega zgodovinskega razvoja naglašenih cirkumflektiranih vokalov v dolge in akutiranih v kratke vokale. 1.1 1.1

Gradivo iz Pavlovega Glasoslovja

Samoglasnik i je dolgo in kratko naglašen, nenaglašeni i pa se izgovarja niže, kot - ali ozki e: gízdati se, pítati, nìseo, tìkev; pèt, rìb; naglas se lahko umakne na predpono prí-: príkazen, prílično, prìnas. Samoglasnik ü zastopa izvorni u: lük, zgǜba; kot ü se izgovarja tudi i pred -: bǜ, pǜ. Samoglasnik u je nastal iz samoglasniškega , govori se tudi v prevzetih besedah: dúgi, vúk, čùn, žùč, cùker, bùča PproščenjeP, žùpa. Redko je odraz za nosni ǫ: kùča, múčiti. Samoglasnik ọ je dolg in zelo ozek v končaju deležnika na -l: cvr, dr, mr. V kratkem in nenaglašenem zlogu je ozek in kratek: vòla, òsa; slòka, dòga, gòba, tòča. Dolgi ozki ẹ je odraz za dolgi etimološki e, za dolgi nosni ę in za dolgi polglasnik: ld, md; devt, im; dn, vs. I pred r se razvije v e: mr, vrt. Dvoglasnik o je nastal iz dolgega etimološkega o in dolgega nosnega ǫ: bòg, nòs < bóg, nos, golǫb. Dvoglasnik e je zastopnik dolgega cirkumflektiranega jata: bèli, brèg, lès, svèt, svèča. Samoglasnik a je lahko dolg in odprt: gláva, grád, mlád; umično naglašena je lahko predpona na-, za-, raz-: návada, záčimba, rázloček. Akutirani a se labializira v å: kmen, mti, žga. Bibliotheca Slavica Savariensis XII.

Prekmursko glasoslovje od Avgusta Pavla do romanov Franceka Mukiča

171

Kratko naglašeni samoglasniki so odrazi starih in novih akutiranih vokalov. Tako je kratki ozki e zastopnik starega akutiranega jata: brza, csta; kratki široki e pa akutiranega nosnega ę in novoakutiranega polglasnika: srèča, mègla, pèkeo, pès. Samoglasnik ö se sliši ob zvočnikih: Bltinci. 1.2 V poglavju o konzonantizmu je v Pavlovi razpravi predstavljen prekmurski soglasniški sistem in predvsem razvoj soglasnikov h, šč, lj, nj, v, m, zlasti pa izgovor zvočnika j, ki ostaja le v dolinskem narečju, sicer pa se izgovarja kot g, za nezvenečim soglasnikom kot k, pred zadnjimi samoglasniki a, o, u pa kot dž. Posebno pozornost posveča izvoru izgovora vucké iz starega vłceja > volcjé. 2 V današnjem knjižnem prekmurskem jeziku v Slovenskem Porabju na Madžarskem sta se ohranila tako ravensko kot goričko glasoslovje, kot je opisano v delu Avgusta Pavla, le za dolga o in nosni ǫ se zapisuje dvoglasnik aː. V knjižni zbirki Med Rabo in Muro je leta 2005 izšel roman Garaboncijaš Franceka Mukiča. Milan Vincetič je v spremni besedi zapisal: »(…) V rokah imamo prvi roman v porabščini, ki se danes – tako v govorni kot pisni varianti – vse bolj in bolj uporablja kot primarni sporazumevalni jezik – kot nadnarečni knjižni jezik (…) (pa tudi kot) jezik umetniške besede (…). (Roman) spregovori o svinčenih povojnih časih v tem kar pozabljenem slovenskem kotu, ki je bil (…) v navzkrižju tako madžarsko-sovjetskih kot jugoslovanskih interesov (…). Pisatelj Francek Mukič se je lotil še do danes (ne)pojasnjene življenjske zgodbe o Marciju Lo(n)čarju, vihravem (…), malce naivnem mladeniču, ki na samo kresno noč pade, menda zaradi izdaje, pod streli še do danes neznanih morilcev, najbrž pripadnikov (madžarskih) obmejnih tajnih služb. Strašljiv uboj mladeniča, ki se zgodi blizu njegove rodne domačije – torej v Gornjem Seniku – le streljaj od takrat hermetično zaprte državne meje med Rákosijevo Madžarsko in takratno Titovo Jugoslavijo, je uvodni impulz in hkrati rdeča nit zgodbe, ki pa jo pisatelj hote pušča odprto (…). Francek Mukič nam ´rekonstruira´ prihod sovjetske Rdeče armade, vojne razprtije med takratno prosovjetsko madžarsko oblastjo in slovenskimi partizani ter ambicijami takratnega Beograda, da se Porabje priključi k slovenski matici, plastično nam popiše agitacijo za Porabje na shodu v Bogojini in Martinju, pa tudi ´šolanje´ in agitiranje Porabcev na partijskih tečajih v Murski Soboti (…). Marci Lončar se je z vsem srcem in mladostjo predal vihri takratnih časov, sodeloval je tudi na mladinski delovni akciji v Bosni in se navzel – kar ga je morda stalo življenja – tudi projugoslovanskih idej (…).« Marci je literarna oseba, ki je žrtev zgodovinskih razmer pa tudi skrivnostne in usodne ljubezenske zgodbe do nekega avstrijskega dekleta, ki ga je spoznal na sezonskem delu, zato usodni poskus prebega meje, pri katerem so ga ubili, izginilo pa je tudi obdukcijsko poročilo.


Zinka Zorko

172

V roman je vpletena tudi zgodba Tiborja Mesariča, slovenskega učitelja iz Porabja, ter porabskega arhivarja Miška Kolmaniča, ki se srečujeta v kavarni, šahirata in sestavljata zgodovinsko zgodbo. »Šahovska igra nosi simbolni pomen, podobno kot onadva premikata figure, veliki narodi premikajo male (…).« Domišljijo pa razburka tudi čudni biciklist Garabanjcijaš, ki privozi mimo pokopališča (…) kot skrivnostni duh – črnošolec, ki prižene nevihto. Simbolni so etnomotivi (ljudska pesem Laden vöter piše, piše …, opisi ptičev, kresna noč). Roman je sestavljen iz treh delov v 60 poglavjih, ki so oštevilčena in onaslovljena (na 185 straneh), pisan v porabskem nadnarečnem knjižnem jeziku. Glasovna, oblikoslovna in besedijska ravnina ustrezajo seniškemu porabskemu govoru, ki se v razvoju zlasti kratkih ozkih samoglasnikov e in o loči od števanovskega govora (ie, uo), širše pa govor spada v prekmursko goričko podnarečje. Skladenjsko in besedilotvorno pa se roman kot umetniška stvaritev dviga nad vsakdanji pogovorni jezik: zapletene zložene povedi, premi govor, številni okrasni pridevki, metafore in figure barvajo izvirni osebni slog avtorja prvega porabskega romana. Zgodovinski, geografski in socialni razlogi so upočasnili jezikovni razvoj pri Slovencih med Rabo in Muro, zato je v glasovju, zlasti pa v pregibanju besed in naglasnih vzorcih najti sled nekajstoletnega upočasnjenega razvoja iz skupne jugovzhodne slovenske osnove in današnji slovenski knjižni jezik zlasti v pregibanju ter besedju črpa iz korenin tudi panonskega razvoja. Brati Sveto pismo v svojem jeziku je zahtevalo reformacijsko gibanje, od tod prekmurščina v knjigi že v 18. stoletju. 2.1

Glasoslovne značilnosti v romanu Garaboncijaš

Samoglasniški sestav Zapisani samoglasniški sestav v romanu: i, u, ü, ö, e, ej, au zastopa naslednje izhodiščne samoglasnike: − i je refleks za dolgi in kratki i: za njim, austrijske plamine, z vesnicami, Sinčari, odili (so); − u je odraz za samoglasniški l: na dugi, sunci, žute (zvejzde); v prevzetih besedah cug, kugeo; − ü je nastal iz dolgega in kratkega u, za v- pa tudi iz i: drüge, kupüvat, slüžit, se je sükala, vküper, čüdnoga; bi vüdo; − ö zastopa e za v, pa tudi u za v: vöter, vögleda, tö, človökovoga, vöra; − ej je nastal iz dolgega jata: pripovejst, pred mejsecom, v srcej, zrejli pojep, sejdat, vlejko, brejg, na bregej, na srejdik, lejt, nej; − au zastopa dva samoglasnika: dolgi etimološki o in dolgi nosni on: prisaupo je, kraugli, na glavau, gaubec, pauleg, kokaut, stau, kauli, prauti, lepau; − z e se zapisuje knjižni polglasnik: vesi, vzeme, zdeno se je;



173

−

a je odraz za dolgi in kratki a: varaš, je stano, se vračit, na strani, grad, Slasko, granice. Nenaglašeni samoglasniki upadajo le ob zvočnikih. Nenaglašeni končaji -al, -el, -il, -əl se zapisujejo kot -o: prisaupo je, je stano, se je zdeno, se je vlejko, je vüdo, je začno. Značilne prekmurske soglasniške premene so v romanu naslednje: − mehki nj ohrani palatalnost: v življenji, naslejdnje, zdajšnje, konji, s svoje lüknje; − pripornik h se izgovarja zveneče, zato onemeva, le v končnici -ah je onemeli h zamenjan z j: se je zdeno; pijati, so odile, v tistaj cajtaj; − zvočnik j se večinoma izgovarja kot zapornik g, le za c, ki je nastal po palatalizaciji, izgubi g zvenečnost: trge gezdeci, lidge, protivnicke; − sklop -šč- je ohranjen: Grebenjšček; redko je -šk-: eške; − sklop -kt se premenjuje v -št-: šteri; − v se pojavlja tudi kot proteza: vövujšo; − sklop -dn- se zamenjuje z -gn-: gnauk. 2.2

Oblikospreminjevalne in oblikotvorne značilnosti v romanu Garaboncijaš

V prekmurskem oblikoslovju so ohranjene zgodnje etape v razvoju vseh oblikoslovnih sestavin. Srednji spol, ki v drugih narečjih pogosto izginja, zlasti v množini, in sicer v množici moških in ženskih samostalnikov, je tod dokaj močno ohranjen. Dvojina je trdno zasidrana v sistem, saj ima pridevniška sklanjatev posebno dvojinsko končnico -va (domnevno iz PdvaP) – lejpiva pojba, lejpivi dekli. Samostalniške sklanjatve ohranjajo stare slovanske končnice z jatom, ženski orodnik ednine ima posebno končnico -ov. Ohranjeni so mešani, premični in končniški naglasni tip. Samostalniki moškega spola se sklanjajo po nepremičnem, mešanem in končniškem vzorcu. V dajalniku in mestniku ednine nepremičnega naglasnega tipa je končnica -i: klapáči, o klapáči, druge končnice pa so enake knjižnim. Mešani naglasni tip ima v dajalniku in mestniku ednine naglašeno končnico ej iz starega jata: svetej. Podaljševanje osnove z -ov je pogosto: mostauge, psauge. V mestniku množine pa je -àj za stari -àh. V ženskih sklanjatvah je v orodniku ednine končnica -ov, če je naglašena, pa -áuv. Mešani naglasni tip je dobro ohranjen. Tudi ohranjeni samostalniki srednjega spola se lahko sklanjajo po vseh naglasnih tipih. Pridevniška sklanjatev je za moški spol trda: nauvoga, nauvomi, za ženski spol pa v dajalniku in mestniku prevladuje končnica -oj: nauvoj. Glagolski nedoločnik se končuje na -ti ali -čti, namenilnik pa na -t, -čt. V spregatvi je ohranjeno naglaševanje osebila: nesn, v 1. osebi dvojine se ohranja končaj -va: nesva. Pri nepregibnih besedah je izjemno bogata stara tvorba prislovov. Bibliotheca Slavica Savariensis XII.

Zinka Zorko

174

Za ponazoritev oblikoslovnega pregibanja navajam nekaj primerov, izpisanih s strani 11 obravnavanega romana. Samostalniki moškega spola: na bregej, lidgé, v tistaj cajtah, po varaši, na lanci. Samostalniki ženskega spola: z lopatov, na glavau, vesi; črne očale (feminizacija samostalnika srednjega spola v množini). Samostalniki srednjega spola: prauti sunci, v srcej. Pridevniške oblike: na pravoj rami, na bajdvom tali, v najvekšom meri, svetoga Števana, grobijanskoga črnoga psa. Pregibanje zaimkov: pod sebov, kakši. Glagolske oblike: je prisaupo, je stano, se je zdeno, so odili, veter vlečé, je nej vlejko; namenilnik: so odili kipüvat, slüžit, se vračit, na cug sejdat. Med prislovi je ohranjenih veliko arhaizmov: vrkaj, dà PkoP, na dugi Pna dolgoP, kak, na srejdik, ranč, vküper, trnok lepau, kaulivrat. Med vezniki so opazni ka za PdaP, ino, liki. Pogosti so razpoloženjski medmeti: gé pri vrági!, Baug daj!, Baug plati!, vala baugi!, njegovoga vraga!, vrazgé prepitani!, Ti svinja!, sakrabolt namolt! 3

Roman Vtrgnjene korenjé (Strgane (Strgane korenine) korenine) Franceka Mukiča

3.1

Glasoslovne značilnosti v romanu Vtrgnjene korenjé

Roman je izšel leta 2010 v knjižni zbirki Med Rabo in Muro. O knjigi je avtor na platnicah zapisal: »Pisanje literature mi pomeni krvavo bitje z bežečim časom. Prvič zato, ka zavolo nesmilene asimilacije nakraci skor nede več v Porabji lüdi, ki bi gučali pa šteli slovenski … Komi pa te pisati? Po drügom tali zato, ka sem se kesnau odlaučo, ka bi zato ešče tak tö potrejbno bilau vloviti pa v knjigin ramek djati ništarni živlenjski obliskov z našoga Slovenskoga Porabja. Tau tö nej baja, če se moje reči nedo daleč čüle. Pauleg tö živéjo lidgé, nej samo daleč. Glavno je, ka če bi koga don brigale, ji leko najde, porabske krčsance, v mojaj pisanjaj. Če drügoga aska nede z njij, te do leko slüžile, porabske bliskètance, kak spomini na odpüstnici s špitau. Na njej de zamerkano, ka so s slovenskoga narodnoga tejla vövrezali slejpo klobaso. Zapisano de don tau, ka se je té višišnji tau našoga tejla – Slovensko Porabje – vözlüknjo, zato ga je trbölo völüčiti. Blezi slepiča človek leko živé. Brezi spomina pa – nikaj nej.« Knjiga govori o izgonu kmetov z Gornjega Senika leta 1950 v Hortobagy, da bi jih odstranili od vplivov Titove Jugoslavije. Glavni osebi sta izseljeni Jožef Gumilar in Rejzka, ki se je poročila blizu doma. Pisma odkrivajo vso tragedijo povojnega življenja obmejnih Porabskih Slovencev.



175

Za ponazoritev je prepisana 94. stran romana, analizirano je glasoslovje, dodano pa je poglavje o umetniški vrednosti številnih primer – komparacij v romanu. 3.1.1

1. poglavje iz romana, stran 7

»Bum – bum – bum! V imenu ljudstva! Odprite!« so kričali in pobesnelo tolkli po vratih. »Takoj odprite!« Dvaindvajset let star Jožef Gumilar je na postelji s težavo požrl slino. »Jau, jau,« so ječala vrata pod udarci puškinih kopit. Mladenič se je oprl na svoje lakte in s strahom gledal proti vratom, ki so zaradi brcanja vanje že tudi stokala. Jožefu so v medli (opešani) mesečevi svetlobi skoraj izpadle oči, ko je želel videti,


Zinka Zorko

176

koliko je ura, vendar se mu ni posrečilo. Kolesa stare ameriške/amerikanske ure so ravno tedaj zaškripala in odbila uro dve ponoči. V sosednji hiši sta Viktor pa njegova žena svetlo gledala v temo. V zadnji hiši sta drgetala brat Ivan in njegova tovariša. Dva majhna dečka/fanta dveh mladih družin se na srečo nista prebudila. Gumilarova oče in mati sta se krčila v sajasti nočni kuhinji kot dve sovi pred lovcem, ki meri vanju dvignjeno puško. Sestra Greta je trepetala kakor šiba na vodi. Za sekundo je nastala preteča tišina. Malo za tem so se vsi stiskali na enem kupu kot ovce, ki so navohale, da se v bližini plazi krvoločni volk. Od zunaj se je slišalo noter, kako so nepridipravi potegnili navzgor puške. Jožefa je zgrabila panika (nemir), zato je s trepetajočim glasom začel jecljati: »Že, že grem, takoj odprem,« se je spotikal proti ropotanju (trušču) in strgal (na silo odprl) prestrašena vrata. Od zunaj so ga prerešetali močni žarki baterij. Jožef Gumilar je ob veliki nesreči pogledal nazaj, kot da bi iskal pomoč pri svojih domačih ljudeh, ki so že pritiskali za njim in bledo gledali v nočne prikazni. 3.1.2

9. poglavje iz romana, stran 94, prestavljeno v slovenski knjižni jezik



177

Dragi Jožka! To, da ste imeli Vaš prvi božič skoraj v takšnem hlevčku, v kakršnem se je rodil mali Jezušček, lahko imate za božjo milost. To se Vam bo gotovo upoštevalo na sodni dan. Zlasti pa zato, ker Vas v tisti divjini tudi ni zapustila vera v betlehemsko noč in moč. Vaši mučitelji so bili prepričani, da se nikdar ne boste rešili iz tistega pekla, pa se vendar ni zgodilo tako. Ste že kdaj razmišljali o tem? Molitev trepetajoče stare babice, ki je na sredi neskončne ogrske puste padla na kolena, je bila gotovo že v tistem trenutku uslišana v višavah. No, težave so se začele tudi doma na Gornjem Seniku po tem, ko sva si v drugi polovici 1951. leta začela pisati. Neko nedeljo je po sveti maši stopil k meni občinski hlapec Sabauski Ejmi. Povedal mi je, naj se čimprej oglasim v obmejni kasarni. Menda so izvedeli, da si z nekom dopisujem v taborišču Hortobágyi. Če so po enem letu dovolili tudi vam taboriščnikom, da lahko enkrat na mesec pišete, zakaj bi bilo potem prepovedano meni, da odgovarjam na takšna pisma. Ravnala sem se tudi po tem, da si zaradi cenzure nisva smela pisati v slovenskem maternem jeziku, ampak samo v madžarščini. V kasarni so me čakali trije oficirji. Prvi je imel na našitku tri zvezde, drugi dve, tretji eno. Zadnji je bil najmlajši in največji. Imel je čudno črno kožo. Kdo bi si še lahko mislil, da je kakšen cigan. 3.1.3

Gradivo iz romana za samoglasniški sestav (stran 94)

− i: milost, divdjina, na višini; − ü: so dopüstili, gvüšno, čüdno; − u: nut računalo, pusta; − ej: nej, rejšiti se, svejt, v rejči, zvejzek, dvej; − au: je staupo, gnauk, nauč, tak, se je naraudo, bilau, kaužo; − e: den, ste meli, po meši, leko, trepetlave; − ö: tö, vöra; − o: Joška, božič, za Božo; − a: ka, vaš, zato; − : prvi, se je vrgla. Redki samoglasniki so naglašeni: trepètlave, dàsvejta. 3.1.4 − − − − −

Gradivo iz romana romana za soglasniške premene (stran 94) -ž > -š: Joška; h > Ø: leko, lapec, so predènili, iža; h > j: sploj, v graničarskaj kasarnaj; j > dj: divdjini, odgovardjani; j > g: v geziki, trgé, oficerge; Bibliotheca Slavica Savariensis XII.

Zinka Zorko

178 − − − − − −

lj > l: eno nedelo, zavolo, najbole; nj > nj: pisanje; -il/-al > -o: se je naraudo, mislo, je gledo; šč > šč: ešče, taboriščnikom, nišče; dn > gn: gnauk; v – proteza: vüpam, vüje.

4 Za neposredno predstavitev glasoslovja v obravnavanem romanu so izpisane številne primere. Ponazoritvena primera jemlje primerjalne člene iz vsakdanjega življenja in človekove bližnje predmetnosti (živali, rastline, dogodki). Posebno skupino predstavljajo frazeološke primere (npr. rdeč kot kuhan rak). Z vidika folkloristike je frazeološka primera ekspresivno in slikovito jezikovno sredstvo, živ vrelec narodovega duha, jezikovnega bogastva, kulture, okolja in običajev. V literarnem besedilu določamo vlogo primere v kontekstu konkretnega besedila, na podlagi avtorjeve poetike, slogovnih tokov in literarnih smeri. Ponazoritvena primera je nazorna in slikovita. Lahko je v vlogi karakterizacije oseb. Pogosto pretirano povečuje kakšno lastnost, čustveno stanje ali dogodek. Lahko se uporablja za karikiranje zunanjih in značajskih lastnosti literarne osebe. Ponazoritvena primera (tudi frazeološka) je značilno sredstvo ljudskega govorca in njegove modrosti tudi v literarnem besedilu. Kot izraz živega ljudskega govora in značilno stilno sredstvo se zapisuje v besedilih, ki so po stilu realistična. Ponazoritvena primera je v romanu zelo pogosta. Iz prvih desetih poglavij (od strani 7 do 112) so izpisane zapisane primere. Primere z živalmi »… sta se sküp vlekla v sajavaj naučnoj künji kak dvej sovi pred djagarom …; … so se stiskavali kak birke …; … je začno goršteti, kak svinja kröfče, dà go mesarge začnejo v lejvi loviti …; … so besno lejtali nuter pa vö z iže, kak kakše mravle, šterim je nekak razkopo mravlinjek …; … Raskavi rast? Kak kakši elefant med püščanci …; …je zmüvo kak stršen, so koracale starejše ženske v žalüvanjskom gvanti kak kakše lačne vrane na njivi …; … Baugi vala, ka je Redeča svinja zginila …; … Rast na dvorišči je tazaküro kak koza na ledi …; … se je zacomarila prauti njemi kak djastrik prauti mladim piščancam …; … je poglednila v njegve oči kak kakša kobra z očalami …; … je čik v glažonjatnom pepelniki tapoklačo kak kakšoga pauka …; … kak kakši matür je leto prauti njemi; Jožef je biu veseli kak ftič na vejki …; … kak dà žrebci razdražijo kobile …; … ka boš tüma kak riba; se je cug že tak vlejko kak kakša orjaška kača ….; … ka nemo odo kak maček kauli vrele kaše …; … smo v birkeči štali spali kak mara (živina, govedo) …; … se je zahrzo kak krala konj …; … ga je tastrejlo kak psa …; … čüto sem se kak zgrableni Bibliotheca Slavica Savariensis XII.


179

ftič v klonji (kletki) …; … se je prestrašo, kak dà zavec djagara zagledne …; … je redeči grato kak pura …; … smo trejbili kak mara (garali) …; … je sejko z očami kak müš …; … zijo je kak žaba …; … me je brso v düšo kak drekobrbci (govnači) v gnojej …; … kak dà stoj pavka vö z njegve pavličine süne …; … ne morejo tak živeti kak mara; müje i vüši smo mogli prešteti …; … se je začno pogrejzati pa se drejti kak vodeni bik …; …smo mokri kak müši, kak pravci (prasci) …; … zeblo na je kak laufarske psauce …; … so muvili kak fčele kauli matice …; … si razprestre roke kak Baugina margejčica (pikapolonica) …; … je klükno kak pišče glisto v travi …; … smo bili stisnjeni kak sardinije …; … je gledo kaulivrat kak koza na brgèj ...« Primere v zvezi s človekom, hudičem ali z angelom »… Kak norci so lejtali sé pa tá, kak če bi se anglali (barantali) z nevidnim vragom. …; … Prišlek je biu čaren kak sam vrag …; Gumilar si je čobe vlačo kak peklenšček pred grejšnimi düšami. … ; … cvejtni listi … so se spüščali nakle kak bejli i rauzasti angelci ino betežniki postlali postelo.; … Rast je znauva na rit zleto pa je kak tejlo ležo na dvorišči …; … Bar da bi Perün v njau vdaro …; ... Krajina je žarila kak materino okau …; gda … zagledne svojoga zgüblenoga sina …; … radoživo smedjanje, kak dà se mali mlajši kobacajo v travi …; … so nas pregnali z doma kak razbojnike …; … črn kak vrag …; … so mi roke drgetale kak kakšnomi frnanci (mulcu) …; so kak püci (konjederci) dregali v njij …; … Preklinjali so kak Törki …; … smo mogli mašerati kak sodacke …; … Bila sta kak dva bogaboječiva pojbiča na prvom prečiščavanji pred zlatim tabernakelom …; … smo zaplejtali za našimi konjami kak kakše naučne skazance za bežečimi düšami …; … je začnilo črepkati, kak bi vsi volni vrazge bečke potačkali po nebi …; … kak pidjanec v krčmej se je zdigno orkanski vöter …; … ga je v kla zamajutno kak kovač žerdjavo podkev …; … nas je zeblo kak stau vragauv …; … sem zijo v njau kak pop v spovedanca …; … sem špičila vüje kak konjski tauven (tat) pred štalov …; … prej pride Marija doj z nebes kak kulacke domau s Hortobagya …; … sem gnala svoje kak ciganj svoj brüs …; … so se abali od njega kak vrag od svečene vode …; … politika je najvekša ujdula (vlačuga) na svejti …; … je biu čeren kak vrag …« Primere s predmeti »… je trepetala kak šiba na vodej …; … je fudo kak kovački mej …; … je kak spiš odleto s pismom v künjo …; … zdrav je kak dren pa ren …; … je biu posipani z blekami, bejlimi kak snejg …; mraz i vöter trikrat tak brž brijeta kak najbaukši razerar …; … je gluckala kak voda v žlebaj, dà oblacke doj spodnejo z neba …; na vacalejk (ruta) si je poveznila kak mlinsko kolau velki farbasti klobük …; … njen redjavi obraz je bil raskavi kak rastova (hrastova) skaurdja …; … z aubov, velkov kak kolač domanjoga krüja …; … bil je čisto sam kak stari pen v lesèj …; … Kauli brega je s trej krajov, kak materin obim, rasla lejpa zelena gaušča …; … njena frizura je bila kak snejin venec s kratkim šlajerom …; … je nabro takše lejpe püšle z majkejklinov (šmarnice), šteri so denili kak püngrad v nebesaj …; … tak mo tiho Bibliotheca Slavica Savariensis XII.

180

Zinka Zorko

kak grob …; … morejo tüma (tiho) biti kak drek v travi …; … Tau si je želejla kak süja zemla lejpi dež …; … o tvoji krugli, lejpi kak peterlauk (mavrica) …; … Stali smo kak posüšene krplive kauli gnoja …; … Velki Adamovi zribek (jabolko) je skako kak Elijaša kočij na vihernaj oblakaj …; … so nam lače in noge trpetale kak slamnate betve …; … stiskavali smo se kak spice v štatüli …; … Lübezen more ozrejliti, ranč tak kak grüška, ka naj nede samo sladka, liki tudi žmana …; … je vöpofudno dim kak cug ponücani sápaut na srejdik brga …; … so ji drügi trge prsti v luft stali kak perdje čemeraste pure …; … se je kitono, kak če bi na trnjaj sejdo …; … kak žvegle na orgolaj …; … povegnjeni listi i cvejtke so pri najmenjšom vetriči kapali kak skuze od merajoče drejve …; … se smedje kak bejli mejsec …; … je kusta kak kapüsta …; … Človek brezi vöre v Boga je takši kak v vodau lüčeni kamen. …; … Človek, šteri vördje, pa je takši kak znamenje, vrejzano v kaužo mlade drejve. …; … sem stala tam kak počtijinski kamen …; … mi mo tö takši kak cverki …; … sva bila odrezana od en drügoga kak drejvin vrejek (vršiček) od korenja …« V primerah z živalmi se pojavljajo domače in divje živali: elefant, konj, kobila, žrebec, bik, koza, govedo (mara), svinja, ovca (birka), pišče, pura, maček, pes, zajec, miš, kača, kobra, žaba, glista, riba, sova, vrana, jastreb, čebela, sršen, muha, pajek, mravlja, uš, pikapolonica (baugina margejčica) in druge. V primerah v zvezi s človekom, z vragom, s hudičem, s satanom, angelom se najpogosteje pojavlja vrag (v izpisanih vzorcih šestkrat), sicer pa se primerjajo preklenšček, norci, angelci, betežniki, mlajši, razbojniki, vojaki (sodacki), pojbič, skazanca, kovač, ciganj. V primerah s predmeti so pogosto rastline: dren, ren (hren), rastova skordja, pen, krplive, betva, šiba, püngrad, grüška, trnje, kapüsta; predmeti: kovaški mej, snejg, mlinsko kolau, grob, peterlauk (mavrica), žvegle na orgolaj, kamen. Povzetek Avgust Pavel je leta 1909 v Budimpešti napisal doktorsko razpravo v madžarščini: Glasoslovje slovenskega cankovskega narečja. Takratni vodilni slovanski jezikoslovec Stanislav Škrabec je v svojem »Cvetju« poročal o tem delu in pohvalil mentorja Oskarja Asbotha ter priporočal razpravo kot zgled, kako bi se opisala naj tudi druga naša narečja. V prispevku je predstavljeno Pavlovo delo, navezuje pa se na glasoslovje v sodobnem prekmurskem nadnarečnem knjižnem jeziku, zlasti v romanih Franceka Mukiča Garaboncijaš in Vtrnjene korenjé. Za ponazoritev glasoslovnih zakonitosti so izpisane iz zadnjega romana številne primere, ki kažejo tudi na avtorjevo ustvarjalno moč. Temeljne prekmurske samoglasniške in soglasniške značilnosti se v sto letih niso bistveno spremenile.



181

Literatura BENKO, Anja, ZORKO, Zinka, 2011: Prevzeto besedje v romanu Garaboncijaš Franceka Mukiča. Ur. Goran Filipi. Narečna prepletanja. Koper: Univerza na Primorskem, Znanstveno-raziskovalno središče, Univerzitetna založba Annales. 273–286. MUKIČ, Francek, 2005: Garaboncijaš. Porabska legenda. Murska Sobota: Franc-Franc, Zveza Slovencev na Madžarskem. MUKIČ, Francek, 2010: Vtrgnjene korenjé. Murska Sobota: Franc-Franc; Monošter: Zveza Slovencev na Madžarskem. PAVEL, Avgust (Ágoston Pavel), 1909: A vashidegkúti szlovén nyel nyelvjárás hangtana (Fonetika cankovskega slovenskega narečja). Budimpešta.

Summary August Pavel penned his doctoral dissertation in Hungarian titled Glasoslovje slovenskega cankovskega narečja (A vashidegkúti szlovén nyelvjárás hangtana, The phonetics of the dialect in Cankova) in Budapest in 1909. The then leading Slavic linguist Stanislav Škrabec wrote about this work in the magazine Cvetje and praised Pavel’s mentor Oskar Asboth, while also suggesting that the dissertation be an example on how our other dialects should be described. The present paper depicts August Pavel’s work and also links to phonetics of the contemporary Prekmurje extradialectal standard language, especially in France Mukič’s novels Garaboncijaš and Vtrnjene korenjé. To illustrate phonological nature of the dialect, a number of comparisons have been culled from the latter, which likewise pinpoint the author’s creative skills. The basic Prekmurje vowel and consonant features have not undergone significant changes in the last hundred years.


Tartalomjegyzék

Beköszöntő ........................................................................................................ 7 Gadányi Károly: Az igaz tanár üzenete............................................................. 9 Elizabeta Bernjak: Madžarske besede v porabski slovenščini ........................ 23 Jožica Čeh Steger: Pavlov prispevek k evropski recepciji Ivana Cankarja .......................................................................................................... 35 Marc L. Greenberg: Balkanizem v srednji Evropi? Realni in nerealni naklon v odvisnikih v prekmurščini ................................................................ 47 Jankovics Mária, Pozsgai István: Pável Ágoston és az orosz nyelv................ 57 Marko Jesenšek: Zadnji (?!) Zaplet pred natisom pavlove rokopisne slovnice............................................................................................................ 69 Marija Kozar-Dušan Mukič: Pavlov rokopisni narečni slovarček .................. 87 Marija Kozar-Dušan Mukič: Pavlov rokopisni narečni slovarček (Priloga)........................................................................................................... 92 Elizabeta Emberšič Škaper, Ibolya Dončec Merkli: Prežihov Voranc: Boj na požiralniku v madžarskem prevodu Avgusta Pavla........................... 107 Mersich Zsuzsanna: Pável horvát és szerb nyelvű fordításai mint értékközvetítők .............................................................................................. 117 Jožef Smej, † Pavel Berden: Avgust Pavel in njegov rod ............................. 127 Anton Vratuša: Jezik sebeborskega urbarja .................................................. 137 Susanne Weitlaner: Pavlova hiša – Štajerski Slovenski Kulturni Center za manjšino in večino .................................................................................... 157 Zinka Zorko: Prekmursko glasoslovje od Avgusta Pavla do romanov Franceka Mukiča ........................................................................................... 169

Beköszöntő. Szombathely földje csontodat rejti Híredet soha el nem takarja. (Weöres S.)

Recommend Documents