BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSE 2005. július hó 14-én tartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvi KIVONATA Tárgy:
Az intézményi alapító okiratok módosítása a szakfeladat számok módosítása, illetve egyéb változások miatt
A közgyűlés 21 igen, egyhangú szavazattal a következő határozatot hozta: 363/2005. (VII.14.) közgy. HATÁROZAT I.
Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése jóváhagyja a Kemény Gábor Műszaki Szakközépiskola névváltoztatását, az új név: Kemény Gábor Logisztikai és Közlekedési Szakközépiskola
II.
Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése jóváhagyja, hogy a Kós Károly Szakképző Iskola felvegye az oktatható szakmák közé a "Szárazépítő" (OKJ 31 5216 22) szakmát, illetve a "Fogtechnikus" (OKJ 54 5046 01) szakma törlését.
III.
Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése jóváhagyja, hogy a Vásárhelyi Pál Műszaki Szakközépiskola felvegye az oktatható szakmák közé a következő szakmákat: OKJ 51 8429 01 52 3426 01 52 3435 03 52 5499 11 53 5401 02 53 5401 03 53 5401 04 53 5401 06 53 5407 03
IV.
Megnevezés Digitális térképkezelő Földügyi számítógépes adatkezelő Ingatlan-nyilvántartási ügyintéző Fotogrammetriai kiértékelő Földügyi térinformatikai szaktechnikus Kataszteri szaktechnikus Létesítménygeodéta szaktechnikus Távérzékelési szaktechnikus Környezetvédelmi szakelőadó
Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése az intézményi alapító okiratokat a melléklet szerint módosítja. Figyelembe véve, hogy • a Kertvárosi Óvoda alapító okirata: 2005. szeptember 1-én; • az „Esély Pedagógiai Központ” Általános Iskola, Speciális Szakiskola, Egységes Pedagógiai Szakszolgálat, Nevelési Tanácsadó, Tanulási Képességet Vizsgáló Szakértői és Rehabilitációs Bizottság alapító okirata: 2005. szeptember 1-én; • a Szent-Györgyi Albert Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium alapító okirata: 2005. augusztus 1-én; • a Jankay Tibor Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola És Diákotthon alapító okirata: 2005. szeptember 1-én lép hatályba.
2 A mellékletek a közgyűlési határozat részét képezik. Felelős: Határidő:
Dr. Kurucz Ferenc jegyző azonnal
(A 364-397/2005. (VII.14.) közgyűlési határozatokat csak az Oktatási, Közművelődési és Sportiroda kapja) Tárgy:
A 2. sz. Általános Iskola alapító okirata
A közgyűlés 21 igen, egyhangú szavazattal a következő határozatot hozta: 364/2005. (VII.14.) közgy. HATÁROZAT Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése a 2. sz. Általános Iskola alapító okiratát az alábbiak szerint jóváhagyja: ALAPÍTÓ OKIRAT Az: Alapító Okirat kelte: 1992. XII.18.
az Alapító Okirat sorszáma: 21/1992.
1./ Intézmény neve: 2. SZ. ÁLTALÁNOS ISKOLA 2./ Székhelye (pontos címe): Békéscsaba, Irányi utca 14. Telephelye: Békéscsaba, Irányi utca 14. Békéscsaba, Csaba utca l. 3./ Törzsszáma: 345055 4./ Alapító szerv neve: Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata, illetve jogelődje 5./ A fenntartó neve, címe: Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata Békéscsaba, Szent István tér 7. 6./ Az intézmény felügyeleti szerve: Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata Békéscsaba, Szent István tér 7. 7./ Jogállása:
3 Önálló jogi személy 8./ Illetékességi és működési köre: A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. tv. 121. § (5) bek. szerint a működési (felvételi) körzete 9./ Gazdálkodási jogköre: Önálló költségvetési szerv
10./ Típusa: általános iskola: 1-8. évfolyamok tagozata: nincs 11./ Felvehető maximális tanulólétszám: 698 fő 12./a Alaptevékenység TEÁOR száma: 80 10 12./b Alaptevékenysége: A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. tv.; a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997.évi XXXI. tv.; a sportról szóló 2004. évi I. tv., valamint a nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló 1993. évi LXXVII. tv. alapján 80121-4 Általános iskolai nappali rendszerű nevelés, oktatás 80122-5 Sajátos nevelési igényű tanulók nappali rendszerű általános iskolai nevelése, oktatása (pszichés fejlődés zavarai miatt tanulási folyamatban akadályozott tanulók) 80511-3 Napköziotthoni és tanulószobai foglalkozás (szorgalmi időben) 55232-3 Iskolai intézményi közétkeztetés (feltételeinek biztosítása) 55241-1 Munkahelyi vendéglátás 92403-6 Diáksport 75195-2 Közoktatási intézményekben végzett kiegészítő tevékenységek • Kötelező illetve nem kötelező tanórai foglalkozások keretében felzárkóztatás, tehetséggondozás, fejlesztés, egyéni foglalkozások szervezése • Iskolai könyvtári feladatok ellátása • Oktatási, nevelési módszertani feladatok végzése Kiegészítő tevékenység: 75176-8 Intézményi vagyon működtetése 70101-5 Saját vagy bérelt ingatlan hasznosítása 13./ Vállalkozási tevékenysége: Nincs 14./ Alaptevékenység érdekeltségi rendszere: Maradvány-érdekeltségű költségvetési szerv 15./ Intézmény vezetőjének megbízására vonatkozó szabályok:
4 Az intézmény igazgatóját a közgyűlés bízza meg pályázat útján, határozott időtartamra. Felette az egyéb munkáltatói jogokat a polgármester gyakorolja. 16./ Feladatellátására szolgáló vagyon: Az önkormányzat által ingyenes használatba adott korlátozottan forgalomképes törzsvagyonból: a 3814 hrsz.-ú 900 m2 Csaba u.l.sz ., a 3817 hrsz.-ú 7165 m2 Irányi Dániel u.14. Az intézmény használatában lévő önkormányzati tulajdonú ingatlanok felett az intézmény vezetője nem rendelkezhet, kivéve- amennyiben az alapfeladat ellátását nem sérti - az 1 év alatti bérbeadást. Az önkormányzati vagyon feletti rendelkezési jog gyakorlását a 12/2005. (V.19.) önkormányzati rendelet szabályozza. A közgyűlés 478/1992. (XII. l8.) határozatával elfogadva, módosítva a 95/1994. (II.24.), a 218/1995. (VI.l.), a 82/1998.(III.19.), a 114/2003. (II. 27.), a 240/2004. (IV.29.), valamint a 364/2005. (VII.14.) határozattal. Békéscsaba, 2005. július 14. Pap János polgármester Tárgy:
Dr. Kurucz Ferenc jegyző
10. sz. Általános Iskola alapító okirata
A közgyűlés 21 igen, egyhangú szavazattal a következő határozatot hozta: 365/2005. (VII.14.) közgy. HATÁROZAT Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése a 10. sz. Általános Iskola alapító okiratát az alábbiak szerint jóváhagyja: ALAPÍTÓ OKIRAT Az alapítás éve: 1992. XII. 18.
az Alapító Okirat sorszáma: 19/1992.
1./ Intézmény neve: 10. SZ. ÁLTALÁNOS ISKOLA 2./ Székhelye (pontos címe): Békéscsaba, Kazinczy utca 8. 3./ Törzsszáma: 345022
5 4./ Alapító szerv neve: Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata, illetve jogelődje 5./ A fenntartó neve, címe: Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata Békéscsaba, Szent István tér 7. 6./ Az intézmény felügyeleti szerve: Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata Békéscsaba, Szent István tér 7. 7./ Jogállása: Önálló jogi személy 8./ Illetékességi és működési köre: A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. tv. 121. § (5) bek. szerint a működési (felvételi) körzete 9./ Gazdálkodási jogköre: önálló költségvetési szerv. Ellátja a Szent László Utcai Általános Iskola és Óvoda – mint gazdaságilag részben önálló intézmény – gazdasági-pénzügyi feladatait. 10./ Típusa: általános iskola: 1-8. évfolyamok tagozata: nincs 11./ Felvehető maximális tanulólétszám: 560 fő 12./a Alaptevékenység TEÁOR száma: 80 10 12./b Alaptevékenysége: A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. tv.; a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló1997. évi XXXI. tv.; valamint a sportról szóló 2004. évi I. tv. alapján. 80121-4 Általános iskolai nappali rendszerű nevelés, oktatás 80122-5 Sajátos nevelési igényű tanulók nappali rendszerű általános iskolai nevelése, oktatása (pszichés fejlődés zavarai miatt tanulási folyamatban akadályozott tanulók) 80511-3 Napköziotthoni és tanulószobai foglalkozás (szorgalmi időben) • Iskolaotthonos ellátás 55232-3 Iskolai intézményi közétkeztetés (feltételeinek biztosítása) 55241-1 Munkahelyi vendéglátás 92403-6 Diáksport 75195-2 Közoktatási intézményekben végzett kiegészítő tevékenységek • kötelező illetve nem kötelező tanórai foglalkozások keretében felzárkóztatás, tehetséggondozás, fejlesztés, egyéni foglalkozások szervezése
6 • iskolai könyvtári feladatok ellátása • oktatási, nevelési módszertani feladatok végzése Kiegészítő tevékenység: 75176-8 Intézményi vagyon működtetése 70101-5 Saját vagy bérelt ingatlan hasznosítása 13./ Vállalkozási tevékenysége: Nincs 14./ Alaptevékenység érdekeltségi rendszere: Maradvány-érdekeltségű költségvetési szerv 15./ Intézmény vezetőjének megbízására vonatkozó szabályok: Az intézmény igazgatóját a közgyűlés bízza meg pályázat útján, határozott időtartamra. Felette az egyéb munkáltatói jogokat a polgármester gyakorolja. 16./ Feladat ellátására szolgáló vagyon: Az önkormányzat által ingyenes használatba adott korlátozottan forgalomképes törzsvagyonból: a 3205 hrsz.-ú 8791 m2 Kazinczy u.8.sz. alatti ingatlan. Az intézmény használatában lévő önkormányzati tulajdonú ingatlanok felett az intézmény vezetője nem rendelkezhet, kivéve- amennyiben az alapfeladat ellátását nem sérti - az 1 év alatti bérbeadást. Az önkormányzati vagyon feletti rendelkezési jog gyakorlását a 12/2005. (V.19.) önkormányzati rendelet szabályozza. A közgyűlés 478/1992. (XII.l8.) határozatával elfogadva, módosítva a 95/1994. (II.24.), a 218/1995. (VI.l.), a 82/1998.(III.19.), a 118/2003. (II. 27.), a 240/2004. (IV.29.), valamint a 365/2005. (VII.14.) határozattal. Békéscsaba, 2005. július 14. Pap János polgármester Tárgy:
Dr. Kurucz Ferenc jegyző
Erzsébethelyi Általános Iskola alapító okirata
A közgyűlés 21 igen, egyhangú szavazattal a következő határozatot hozta: 366/2005. (VII.14.) közgy. HATÁROZAT Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése a Erzsébethelyi Általános Iskola alapító okiratát az alábbiak szerint jóváhagyja:
7 ALAPÍTÓ OKIRAT Az Alapító Okirat kelte: 2004. III. 25.
az Alapító Okirat sorszáma: 1/2004.
1./ Intézmény neve: ERZSÉBETHELYI ÁLTALÁNOS ISKOLA 2./ Székhelye (pontos címe): Békéscsaba, Madách utca 2. Telephelye: Békéscsaba, Rózsa utca 21-23. 3./ Törzsszáma: 345341 4./ Alapító szerv neve, címe: Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata Békéscsaba, Szent István tér 7. 5./ A fenntartó neve, címe: Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata Békéscsaba, Szent István tér 7. 6./ Az intézmény felügyeleti szerve: Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata Békéscsaba, Szent István tér 7. 7./ Jogállása: Önálló jogi személy Madách Utcai Általános Iskola (Békéscsaba, Madách utca 2.) és a 11. sz Általános Iskola (Békéscsaba, Rózsa utca 2123.) általános jogutódja 8./ Illetékességi és működési köre: A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. tv. 121. § (5) bek. szerint a működési (felvételi) körzete Kötelező felvételt biztosító iskola az iskolaérett Csabaszabadiban élő tanulók számára. 9./ Gazdálkodási jogköre: Önálló költségvetési szerv
10./ Típusa: általános iskola: 1-8. évfolyamok tagozata: nincs 11./ Felvehető maximális tanulólétszám: 896 fő 12./a: Alaptevékenység TEÁOR száma: 80 10
8
12./b Alaptevékenysége: A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. tv.; a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló1997. évi XXXI. tv.; a sportról szóló 2004.évi I. tv., valamint a nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló 1993. évi LXXVII. tv. alapján 80121-4 Általános iskolai nappali rendszerű nevelés, oktatás 80122-5 Sajátos nevelési igényű tanulók nappali rendszerű általános iskolai nevelése, oktatása (pszichés fejlődés zavarai miatt tanulási folyamatban akadályozott tanulók) 80511-3 Napköziotthoni és tanulószobai foglalkozás (szorgalmi időben) 55232-3 Iskolai intézményi közétkeztetés (feltételeinek biztosítása) 55241-1 Munkahelyi vendéglátás 92403-6 Diáksport • 1-4 évfolyamon egyenetlen részképességek fejlesztését szolgáló osztály működtetése • 5-8 évfolyamon sportosztály szervezése • Nemzeti-kisebbségi nyelvoktatás a Madách utcai telephelyen – hagyományos nyelvoktató (szlovák) - pedagógiai program szerint 75195-2 Közoktatási intézményekben végzett kiegészítő tevékenységek • Kötelező illetve nem kötelező tanórai foglalkozások keretében felzárkóztatás, tehetséggondozás, fejlesztés, egyéni foglalkozások szervezése • Iskolai könyvtári feladatok ellátása • Oktatási, nevelési módszertani feladatok végzése Kiegészítő tevékenység: 75176-8 Intézményi vagyon működtetése 70101-5 Saját vagy bérelt ingatlan hasznosítása 13./ Vállalkozási tevékenysége: Nincs 14./ Alaptevékenység érdekeltségi rendszere: Maradvány-érdekeltségű költségvetési szerv 15./ Intézmény vezetőjének megbízására vonatkozó szabályok: Az intézmény igazgatóját a közgyűlés bízza meg pályázat útján, határozott időtartamra. Felette az egyéb munkáltatói jogokat a polgármester gyakorolja. 16./ Feladat ellátására szolgáló vagyon: Az önkormányzat által ingyenes használatba adott korlátozottan forgalomképes törzsvagyonból: a 9332/2 hrsz.-ú 1 ha 5692 m2 Madách u.2.sz ., a 7598 hrsz.-ú 6598 m2 Rózsa u.21-23.sz., és a Gyula 11015 hrsz. sz. zártkert 587/1835 tulajdoni hányada
9 Az intézmény használatában lévő önkormányzati tulajdonú ingatlanok felett az intézmény vezetője nem rendelkezhet, kivéve - amennyiben az alapfeladat ellátását nem sérti - az 1 év alatti bérbeadást. Az önkormányzati vagyon feletti rendelkezési jog gyakorlását a 12/2005. (V.19.) önkormányzati rendelet szabályozza. A közgyűlés a 156/2004. (III.25) határozatával elfogadva, módosítva a 366/2005. (VII.14.) határozattal. Békéscsaba, 2005. július 14. Pap János polgármester Tárgy:
Dr. Kurucz Ferenc jegyző
Gerlai Általános Iskola és Jázmin Utcai Óvoda alapító okirata
A közgyűlés 21 igen, egyhangú szavazattal a következő határozatot hozta: 367/2005. (VII.14.) közgy. HATÁROZAT Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése a Gerlai Általános Iskola és Jázmin Utcai Óvoda alapító okiratát az alábbiak szerint jóváhagyja: ALAPÍTÓ OKIRAT Az Alapító Okirat kelte: 1992. XII. 18.
az Alapító Okirat sorszáma: 23/1992.
1./ Intézmény neve: GERLAI ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS JÁZMIN UTCAI ÓVODA 2./ Székhelye (pontos címe): Békéscsaba, Csabai út l. Telephelye: Békéscsaba, Jázmin utca 3. 3./ Törzsszáma: 347950 4./ Alapító szerv neve, címe: Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata, illetve jogelődje Békéscsaba, Szent István tér 7. 5./ A fenntartó neve, címe: Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata Békéscsaba, Szent István tér 7.
10
6./ Az intézmény felügyeleti szerve: Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata Békéscsaba, Szent István tér 7. 7./ Jogállása: önálló jogi személy, Jázmin Utcai Óvoda (Békéscsaba, Jázmin utca 3. ) általános jogutódja 8./ Illetékességi és működési köre: A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. tv. 121. § (5) bek. szerint a működési (felvételi) körzete 9./ Gazdálkodási jogköre: Önálló költségvetési szerv 10./ Típusa: Többcélú közoktatási intézmény Intézményegységei: 1. általános iskola: • 1-8 évfolyamok 2. óvoda tagozata: nincs 11./ Felvehető maximális tanulólétszám általános iskola:224.fő óvodai: 60 fő 12./a Alaptevékenység TEÁOR száma: 80 10 12./b Alaptevékenysége: A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. tv.; a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló1997. évi XXXI. tv.; valamint a sportról szóló 2004.évi I. tv. alapján 80111-5 Óvodai nevelés 80112-6 Sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelése (pszichés fejlődés zavarai miatt tanulási folyamatban akadályozott tanulók) 55231-2 Óvodai intézményi közétkeztetés (feltételek biztosítása) 80121-4 Általános iskolai nappali rendszerű nevelés, oktatás 80122-5 Sajátos nevelési igényű tanulók nappali rendszerű általános iskolai nevelése, oktatása (pszichés fejlődés zavarai miatt tanulási folyamatban akadályozott tanulók) 80511-3 Napköziotthoni és tanulószobai foglalkozás (szorgalmi időben) 55232-3 Iskolai intézményi közétkeztetés (feltételeinek biztosítása) 55241-1 Munkahelyi vendéglátás 92403-6 Diáksport 75195-2 Közoktatási intézményekben végzett kiegészítő tevékenységek
11 • Kötelező illetve nem kötelező tanórai foglalkozások keretében felzárkóztatás, tehetséggondozás, fejlesztés, egyéni foglalkozások szervezése • Iskolai könyvtári feladatok ellátása • Oktatási, nevelési módszertani feladatok végzése Kiegészítő tevékenység: 75176-8 Intézményi vagyon működtetése 70101-5 Saját vagy bérelt ingatlan hasznosítása 92312-7 Közművelődési könyvtári tevékenység 92182-6 Közösségi színterek tevékenysége (faluház funkció) 13./ Vállalkozási tevékenysége: Nincs 14./ Alaptevékenység érdekeltségi rendszere: Maradvány-érdekeltségű költségvetési szerv 15./ Intézmény vezetőjének megbízására vonatkozó szabályok: Az intézmény igazgatóját a közgyűlés bízza meg pályázat útján, határozott időtartamra. Felette az egyéb munkáltatói jogokat a polgármester gyakorolja. 16./ Feladat ellátására szolgáló vagyon: Az önkormányzat által ingyenes használatba adott korlátozottan forgalomképes törzsvagyonból: a 18123 hrsz.-ú 6952 m2 VIII. ker. Csabai út. l. sz. 18003/1 hrsz.-ú, 5976 m2 Jázmin utca 3. alatti ingatlan. Az intézmény használatában lévő önkormányzati tulajdonú ingatlanok felett az intézmény vezetője nem rendelkezhet, kivéve- amennyiben az alapfeladat ellátását nem sérti - az 1 év alatti bérbeadást. Az önkormányzati vagyon feletti rendelkezési jog gyakorlását a 12/2005. (V.19.) önkormányzati rendelet szabályozza. A közgyűlés 478/1992. (XII.l8.) határozatával elfogadva, módosítva a 95/1994. (II. 24.), a 218/1995. (VI.l.), a 82/1998.(III.19.), a 122/2003. (II. 27.), a 155/2004. (III.25.), valamint a 367/2005. (VII.14.) határozattal. Békéscsaba, 2005. július 14. Pap János polgármester Tárgy:
Dr. Kurucz Ferenc jegyző
Jankay Tibor Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Diákotthon alapító okirata
A közgyűlés 21 igen, egyhangú szavazattal a következő határozatot hozta:
12 368/2005. (VII.14.) közgy. HATÁROZAT Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése a Jankay Tibor Két Tanítási Nyelvű. Általános Iskola és Diákotthon alapító okiratát az alábbiak szerint jóváhagyja: ALAPÍTÓ OKIRAT Az Alapító Okirat kelte: 1992. XII. 18.
az Alapító Okirat sorszáma: 22/1992.
1./ Intézmény neve: JANKAY TIBOR KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS DIÁKOTTHON 2./ Székhelye (pontos címe): Békéscsaba, Thurzó utca 33. Telephelye : Békéscsaba, Thurzó utca 40. Békéscsaba, Peter Jilemniczky u. 1/1. 3./ Törzsszáma: 583 208 000 4./ Alapító szerv neve: Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata, illetve jogelődje 5./ A fenntartó neve, címe: Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata Békéscsaba, Szent István tér 7. 6./ Az intézmény felügyeleti szerve: Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata Békéscsaba, Szent István tér 7. 7./ Jogállása: Önálló jogi személy, az Általános Iskolai Diákotthon (Békéscsaba, Peter Jilemniczky u. 1/1.) általános jogutódja 8./ Illetékességi és működési köre: A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. tv. 121. § (5) bek. szerint a működési (felvételi) körzete 9./ Gazdálkodási jogköre: önálló költségvetési szerv 10./ Típusa: Többcélú közös igazgatású közoktatási intézmény Intézményegységei:
13 1. általános iskola: • általános iskola: 1-8. évfolyamok • két tanítási nyelvű általános iskolai tagozat: 3-8. évfolyamok 2. diákotthon 115 férőhelyes 11./ Felvehető maximális tanulólétszám: általános iskola: 492 fő diákotthon: 115 fő 12./a: Alaptevékenység TEÁOR száma: 80 10 12./b Alaptevékenysége: A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. tv.; a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. tv.; valamint a sportról szóló 2004. évi I. tv. alapján 80121-4 Általános iskolai nappali rendszerű nevelés, oktatás 80122-5 Sajátos nevelési igényű tanulók nappali rendszerű általános iskolai nevelése, oktatása (pszichés fejlődés zavarai miatt tanulási folyamatban akadályozott tanulók) 80511-3 Napköziotthoni és tanulószobai foglalkozás (szorgalmi időben) 55232-3 Iskolai intézményi közétkeztetés 80512-4 Nappali rendszerű iskolai oktatásban résztvevő gyermekek, tanulók kollégiumi, externátusi nevelése, oktatása 80513- 5 Nappali rendszerű iskolai oktatásban résztvevő sajátos nevelési igényű gyermekek, tanulók kollégiumi, externátusi nevelése, oktatása (szorgalmi időben) (pszichés fejlődés zavarai miatt tanulási folyamatban akadályozott tanulók) 55131-5 Diákotthoni, kollégiumi szálláshelynyújtás 55132-6 Diákotthoni, kollégiumi szálláshelynyújtás sajátos nevelési igényű gyermekek, tanulók számára (pszichés fejlődés zavarai miatt tanulási folyamatban akadályozott tanulók) 55233-4 Kollégiumi intézményi közétkeztetés (feltételeinek biztosítása) 55241-1 Munkahelyi vendéglátás 92403-6 Diáksport 75195-2 Közoktatási intézményekben végzett kiegészítő tevékenységek • Speciális tornaosztályok működtetése 1-4 évfolyam. • Speciális finanszírozású tehetséggondozó kiscsoportok működtetése 5-8.o. • Kötelező illetve nem kötelező tanórai foglalkozások keretében felzárkóztatás, tehetséggondozás, fejlesztés, egyéni foglalkozások szervezése • Iskolai könyvtári feladatok ellátása • Oktatási, nevelési módszertani feladatok végzése • Lakhatási feltételek biztosítása • Kollégiumi férőhelyek szorgalmi időszakon kívüli hasznosítása • Pitman akkreditált vizsgahely - angol anyanyelvű Kiegészítő tevékenység: 75176-8 Intézményi vagyon működtetése 70101-5 Saját vagy bérelt ingatlan hasznosítása 13./ Vállalkozási tevékenysége:
14 Nincs 14. / Alaptevékenység érdekeltségi rendszere: Maradvány-érdekeltségű költségvetési szerv 15./ Intézmény vezetőjének megbízására vonatkozó szabályok: Az intézmény igazgatóját a közgyűlés bízza meg pályázat útján, határozott időtartamra. Felette az egyéb munkáltatói jogokat a polgármester gyakorolja. 16./ Feladat ellátására szolgáló vagyon: Az önkormányzat által ingyenes használatba adott korlátozottan forgalomképes törzsvagyonból: A 151 hrsz.-ú 1616 m2 Thurzó u.40.sz., a 237 hrsz.-ú 2200 m2 Thurzó u.33.sz. a 755 hrsz.-ú 1 ha 1890 m2 Peter Jilemniczky u.l.sz ingatlanon osztatlan közös tulajdonon 817 m2 épület és környezete alatti ingatlan. 763/3 hrsz.-ú 5776 m2 sportpálya. Az intézmény használatában lévő önkormányzati tulajdonú ingatlanok felett az intézmény vezetője nem rendelkezhet, kivéve - amennyiben az alapfeladat ellátását nem sérti - az 1 év alatti bérbeadást. Az önkormányzati vagyon feletti rendelkezési jog gyakorlását a 12/2005. (V.19.) önkormányzati rendelet szabályozza. A közgyűlés 478/1992. (XII.18.) határozatával elfogadva, módosítva a 95/1994. (II. 24.), a 218/1995. (VI .1.), a 611/1995.(XII.2l.), a 82/1998.(III.19.), a 117/2003. (II.27.), a 47/2004. (I. 29.), a 240/2004. (IV.29.), a 586/2004. (X. 20.), a 96/2005. (II.24.), valamint a 368/2005. (VII.14.) határozattal. Az alapító okirat 2005. szeptember 1-én lép hatályba. Békéscsaba, 2005. július 14. Pap János polgármester Tárgy:
Dr. Kurucz Ferenc jegyző
József Attila Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény alapító okirata
A közgyűlés 21 igen, egyhangú szavazattal a következő határozatot hozta: 369/2005. (VII.14.) közgy. HATÁROZAT Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése a József Attila. Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény alapító okiratát az alábbiak szerint jóváhagyja:
15 ALAPÍTÓ OKIRAT Az Alapító Okirat kelte: 1992. XII. 18.
az Alapító Okirat sorszáma: 24/1992.
1./ Intézmény neve: JÓZSEF ATTILA ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY 2./ Székhelye (pontos címe): Békéscsaba, Pásztor utca 17. 3./ Törzsszáma: 345077 4./ Alapító szerv neve: Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata, illetve jogelődje 5./ A fenntartó neve, címe: Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata Békéscsaba, Szent István tér 7. 6./ Az intézmény felügyeleti szerve: Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata Békéscsaba, Szent István tér 7. 7./ Jogállása önálló jogi személy 8./ Illetékességi és működési köre: A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. tv. 121. § (5) bek. szerint a működési (felvételi) körzete 9./ Gazdálkodási jogköre: Önálló költségvetési szerv
10./ Típusa: Többcélú intézmény: összetett iskola • általános iskola 1-8. évfolyamok • alapfokú művészetoktatási intézmény: - előképző: 1, 2 évfolyam - alapfok: 6 évfolyam tagozata: nincs 11./ Felvehető maximális tanulólétszám: 532 fő 12./a: Alaptevékenység TEÁOR száma: 80 10
16 12./b Alaptevékenysége: A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. tv.; a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. tv.; valamint a sportról szóló 2004. évi I. tv. alapján 80121-4 Általános iskolai nappali rendszerű nevelés, oktatás 80131-3 Alapfokú művészet-oktatás • alapfokú táncművészeti ág tanszakok: balett tanszak, modern kortárs tánc tanszak, társastánc tanszak 80122-5 Sajátos nevelési igényű tanulók nappali rendszerű általános iskolai nevelése, oktatása (pszichés fejlődés zavarai miatt tanulási folyamatban akadályozott tanulók) 80511-3 Napköziotthoni és tanulószobai foglalkozás (szorgalmi időben) 55232-3 Iskolai intézményi közétkeztetés 55241-1 Munkahelyi vendéglátás 92403-6 Diáksport 75195-2 Közoktatási intézményekben végzett kiegészítő tevékenységek • Kötelező illetve nem kötelező tanórai foglalkozások keretében tehetséggondozás, fejlesztés, egyéni foglalkozások szervezése • Iskolai könyvtári feladatok ellátása • Oktatási, nevelési módszertani feladatok végzése
felzárkóztatás,
Kiegészítő tevékenység: 75176-8 Intézményi vagyon működtetése 70101-5 Saját vagy bérelt ingatlan hasznosítása 13./ Vállalkozási tevékenysége: Nincs 14./ Alaptevékenység érdekeltségi rendszere: Maradvány-érdekeltségű költségvetési szerv 15./ Intézmény vezetőjének megbízására vonatkozó szabályok: Az intézmény igazgatóját a közgyűlés bízza meg pályázat útján, határozott időtartamra. Felette az egyéb munkáltatói jogokat a polgármester gyakorolja. 16./ Feladat ellátására szolgáló vagyon: Az önkormányzat által ingyenes használatba adott korlátozottan forgalomképes törzsvagyonból: az 1772/11 hrsz.-ú 1 ha 1345 m2 Pásztor u.l7.sz. alatti ingatlan. Az intézmény használatában lévő önkormányzati tulajdonú ingatlanok felett az intézmény vezetője nem rendelkezhet, kivéve- amennyiben az alapfeladat ellátását nem sérti - az 1 év alatti bérbeadást. Az önkormányzati vagyon feletti rendelkezési jog gyakorlását a 12/2005. (V.19.) önkormányzati rendelet szabályozza.
17 A közgyűlés 478/1992. (XII.18.) határozatával elfogadva, módosítva a 95/1994. (II.24.), a 218/1995. (VI.1.), a 82/1998.(III.19.), a 199./2002. (V.2.), a 120/2003. (II. 27.), a 240/2004. (IV.29.), a 253/2005. (V.19.), valamint a 369/2005. (VII.14.) közgy. határozattal. Békéscsaba, 2005. július 14. Pap János polgármester Tárgy:
Dr. Kurucz Ferenc jegyző
Petőfi Utcai Általános Iskola alapító okirata
A közgyűlés 21 igen, egyhangú szavazattal a következő határozatot hozta: 370/2005. (VII.14.) közgy. HATÁROZAT Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése a Petőfi Utcai. Általános Iskola alapító okiratát az alábbiak szerint jóváhagyja: ALAPÍTÓ OKIRAT Az Alapító Okirat kelte: 2001. III. 29.
az Alapító Okirat sorszáma: 26/2001.
1./ Intézmény neve: PETŐFI UTCAI ÁLTALÁNOS ISKOLA 2./ Székhelye (pontos címe): Békéscsaba, Petőfi utca 1. Telephelye: nincs 3./ Törzsszáma: 345044 4./ Alapító szerv neve: Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata 5./ A fenntartó neve, címe: Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata Békéscsaba, Szent István tér 7. 6./ Az intézmény felügyeleti szerve: Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata Békéscsaba, Szent István tér 7. 7./ Jogállása: önálló jogi személy az Áchim L. András Általános Iskola (Békéscsaba Petőfi u. 1.) és a
18 3. sz. Általános Iskola (Békéscsaba, Kölcsey u. 27.) általános jogutódja 8./ Illetékességi és működési köre: A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. tv. 121. § (5) bek. szerint a működési (felvételi) körzete 9./ Gazdálkodási jogköre: önálló költségvetési szerv 10./ Típusa: általános iskola: 1-8. évfolyamok tagozata: nincs 11./ Felvehető maximális tanulólétszám: 712 fő 12./a Alaptevékenység TEÁOR száma: 80 10 12./b Alaptevékenysége: A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. tv.; a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. tv.; valamint a sportról szóló 2004. évi I. tv. alapján 80121-4 Általános iskolai nappali rendszerű nevelés, oktatás 80122-5 Sajátos nevelési igényű tanulók nappali rendszerű általános iskolai nevelése, oktatása (pszichés fejlődés zavarai miatt tanulási folyamatban akadályozott tanulók) 80511-3 Napköziotthoni és tanulószobai foglalkozás (szorgalmi időben) 55232-3 Iskolai intézményi közétkeztetés 55241-1 Munkahelyi vendéglátás 92403-6 Diáksport 75195-2 Közoktatási intézményekben végzett kiegészítő tevékenységek • Kötelező illetve nem kötelező tanórai foglalkozások keretében felzárkóztatás, tehetséggondozás, fejlesztés, egyéni foglalkozások szervezése • Iskolai könyvtári feladatok ellátása • Oktatási, nevelési módszertani feladatok végzése • Nemzeti-kisebbségi nyelvoktatás – hagyományos nyelvoktatás (szlovák) - pedagógiai program szerint Kiegészítő tevékenység: 75176-8 Intézményi vagyon működtetése 70101-5 Saját vagy bérelt ingatlan hasznosítása 13./ Vállalkozási tevékenysége: Nincs 14./ Alaptevékenység érdekeltségi rendszere: Maradvány-érdekeltségű költségvetési szerv 15./ Intézmény vezetőjének megbízására vonatkozó szabályok:
19 Az intézmény igazgatóját a közgyűlés bízza meg pályázat útján, határozott időtartamra. Felette az egyéb munkáltatói jogokat a polgármester gyakorolja. 16./ Feladat ellátására szolgáló vagyon: Az önkormányzat által ingyenes használatba adott korlátozottan forgalomképes törzsvagyonból: a 3062 hrsz.-ú 1 ha 22160 m2 Petőfi u.l.sz. alatti ingatlan, Az intézmény használatában lévő önkormányzati tulajdonú ingatlanok felett az intézmény vezetője nem rendelkezhet, kivéve- amennyiben az alapfeladat ellátását nem sérti - az 1 év alatti bérbeadást. Az önkormányzati vagyon feletti rendelkezési jog gyakorlását a 12/2005. (V.19.) önkormányzati rendelet szabályozza. A közgyűlés 128/2001.(III.29.) határozatával elfogadva. Módosítva a 113/2003. (II.27.), a 240/2004. (IV.29.), valamint a 370/2005. (VII.14.) határozattal. Békéscsaba, 2005. július 14. Pap János polgármester Tárgy:
Dr. Kurucz Ferenc jegyző
Szabó Pál Téri Általános Iskola alapító okirata
A közgyűlés 21 igen, egyhangú szavazattal a következő határozatot hozta: 371/2005. (VII.14.) közgy. HATÁROZAT Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése a Szabó Pál Téri Általános Iskola alapító okiratát az alábbiak szerint jóváhagyja: ALAPÍTÓ OKIRAT Az alapítás éve: 1992. XII. 18.
az Alapító Okirat sorszáma: 27/1992.
2./ Intézmény neve: SZABÓ PÁL TÉRI ÁLTALÁNOS ISKOLA 2./ Székhelye (pontos címe): Békéscsaba, Szabó Pál tér 1/2. Telephelye: Bükkösd, Táncsics Mihály utca 3./ Törzsszáma: 345550
20
4./ Alapító szerv neve: Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata, illetve jogelődje 5./ A fenntartó neve, címe: Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata Békéscsaba, Szent István tér 7. 6./ Az intézmény felügyeleti szerve: Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata Békéscsaba, Szent István tér 7. 7./ Jogállása: önálló jogi személy 8./ Illetékességi és működési köre: A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. tv. 121. § (5) bek. szerint a működési (felvételi) körzete 9./ Gazdálkodási jogköre: önálló költségvetési szerv 10./ Típusa: általános iskola: 1-8 évfolyamok beszédfogyatékosok szegregált oktatása: 1-4 évfolyamok tagozata: nincs 11./ Felvehető maximális tanulólétszám: 610 fő 12./a Alaptevékenység TEÁOR száma 80 10 12./b Alaptevékenysége: A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. tv.; a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. tv.; valamint a sportról szóló 2004. évi I. tv. alapján. 80121-4 Általános iskolai nappali rendszerű nevelés, oktatás 80122-5 Sajátos nevelési igényű tanulók nappali rendszerű általános iskolai nevelése, oktatása (pszichés fejlődés zavarai miatt tanulási folyamatban akadályozott, valamint ép értelmű testi fogyatékos tanulók integrált oktatása) 80511-3 Napköziotthoni és tanulószobai foglalkozás (szorgalmi időben) 55232-3 Iskolai intézményi közétkeztetés (feltételeinek biztosítása) 55241-1 Munkahelyi vendéglátás 92403-6 Diáksport 75195-2 Közoktatási intézményekben végzett kiegészítő tevékenységek • kötelező illetve nem kötelező tanórai foglalkozások keretében felzárkóztatás, tehetséggondozás, fejlesztés, egyéni foglalkozások szervezése
21 • iskolai könyvtári feladatok ellátása • oktatási, nevelési módszertani feladatok végzése • a város általános iskolás korú tanulóinak úszásoktatása Kiegészítő tevékenység: 75176-8 Intézményi vagyon működtetése 70101-5 Saját vagy bérelt ingatlan hasznosítása 55141-4 Üdültetés 75195-8 A költségvetési szervek által végzett egyéb kiegészítő tevékenységek • Helyet biztosít a Gyermekélelmezési Intézmény főzőkonyhája, illetve a nevelési tanácsadás részére 13./ Vállalkozási tevékenysége: Nincs 14./ Alaptevékenység érdekeltségi rendszere: Maradvány-érdekeltségű költségvetési szerv 15./ Intézmény vezetőjének megbízására vonatkozó szabályok: Az intézmény igazgatóját a közgyűlés bízza meg pályázat útján, határozott időtartamra. Felette az egyéb munkáltatói jogokat a polgármester gyakorolja. 16./ Feladat ellátására szolgáló vagyon: Az önkormányzat által ingyenes használatba adott korlátozottan forgalomképes törzsvagyonból: az 1709/50 hrsz.-ú 3 ha 4060 m2 Szabó Pál tér 1/2.sz. és az 533/3 hrsz.-ú 8645 m2 Bükkösd, Táncsics u.l.sz. alatti ingatlan. Az intézmény használatában lévő önkormányzati tulajdonú ingatlanok felett az intézmény vezetője nem rendelkezhet, kivéve - amennyiben az alapfeladat ellátását nem sérti - az 1 év alatti bérbeadást. Az önkormányzati vagyon feletti rendelkezési jog gyakorlását a 12/2005. (V.19.) önkormányzati rendelet szabályozza. A közgyűlés 478/1992. (XII.18.) határozatával elfogadva, módosítva a 95/1994. (II.24.), a 218/1995 (VI. 2 ), a 20/1996 (I. 25 )., a 246/1997. (V.22.), a 82/1998.(III.19.), a 248/2000 (IV.13), a 121/2003. (II. 27.), a 240/2004. (IV.29.) valamint a 371/2005. (VII.14.) határozattal. Békéscsaba, 2005. július 14. Pap János polgármester
Dr. Kurucz Ferenc jegyző
22
Tárgy:
Szent László Utcai Általános Iskola és Óvoda alapító okirata
A közgyűlés 21 igen, egyhangú szavazattal a következő határozatot hozta: 372/2005. (VII.14.) közgy. HATÁROZAT Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése a Szent László Utcai Általános Iskola és Óvoda alapító okiratát az alábbiak szerint jóváhagyja: ALAPÍTÓ OKIRAT Az Alapító Okirat kelte: 1992. XII. 18.
az Alapító Okirat sorszáma: 18/1992.
1./ Intézmény neve: SZENT LÁSZLÓ UTCAI ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ÓVODA 2./ Székhelye (pontos címe): Békéscsaba, Szent László utca 17. Telephelye: Békéscsaba, Szent László utca 17. Békéscsaba, Hajnal utca 12. Békéscsaba, Lenkey János u. 12. 3./ Törzsszáma: 345022-201 4./ Alapító szerv neve: Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata, illetve jogelődje 5./ A fenntartó neve, címe: Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata Békéscsaba, Szent István tér 7. 6./ Az intézmény felügyeleti szerve: Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata Békéscsaba, Szent István tér 7. 7./ Jogállása: Önálló jogi személy A Szent László Utcai Általános Iskola (Békéscsaba, Szent László u. 17.), a Hajnal Utcai Óvoda (Békéscsaba, Hajnal u. 12.) és az Áchim L András – Lenkey Úti Óvoda (Békéscsaba, Lenkey János u. 12.) általános jogutódja
23
8./ Illetékességi és működési köre: A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. tv. 121. § (5) bek. szerint a működési (felvételi) körzete 9./ Gazdálkodási jogköre: Részben önálló költségvetési szerv, gazdasági és pénzügyi feladatait a 10. sz. Általános Iskola látja el. 10./ Típusa: Többcélú közoktatási intézmény Intézményegységei: 1. általános iskola: általános iskola: 1-8 évfolyamok 2. óvoda általános óvodai nevelés kis létszámú fejlesztőcsoport szervezése szegregált formában tagozata: nincs 11./ Felvehető maximális tanulólétszám: általános iskola: 280 fő óvoda: 140 fő 12./a. Alaptevékenység TEÁOR száma: 80 10 12./b Alaptevékenysége: A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. tv.; a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997.évi XXXI. tv.; a sportról szóló 2004. évi I. tv., valamint a nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló 1993. évi LXXVII. tv. alapján 80111-5 Óvodai nevelés 80112-6 Sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelése (pszichés fejlődés zavarai miatt tanulási folyamatban akadályozott gyermekek, valamint hyperkinetikus vagy kóros aktivitászavarral küzdő gyermekek nevelése kis létszámú csoportban, szegregált formában) Óvodai nevelés alaptevékenységen belül kisegítő, kiegészítő tevékenység a Hajnal utcai telephelyen: • cigánygyermekek differenciált foglalkoztatása és kulturális nevelése (magyar nyelven) 55231-2 Óvodai intézményi közétkeztetés (feltételek biztosítása) 80121-4 Általános iskolai nappali rendszerű nevelés, oktatás 80122-5 Sajátos nevelési igényű tanulók nappali rendszerű általános iskolai nevelése, oktatása (pszichés fejlődés zavarai miatt tanulási folyamatban akadályozott tanulók) 80511-3 Napköziotthoni és tanulószobai foglalkozás (szorgalmi időben)
24 55232-3 Iskolai intézményi közétkeztetés (feltételeinek biztosítása) 55241-1 Munkahelyi vendéglátás 92403-6 Diáksport 75195-2 Közoktatási intézményekben végzett kiegészítő tevékenységek • Kötelező illetve nem kötelező tanórai foglalkozások keretében felzárkóztatás, tehetséggondozás, fejlesztés, egyéni foglalkozások szervezése • Speciális fejlesztő pedagógiai tevékenység a halmozottan hátrányos gyermekek felzárkóztatása érdekében • Iskolai könyvtári feladatok ellátása • Oktatási, nevelési módszertani feladatok végzése Kiegészítő tevékenység: 75176-8 Intézményi vagyon működtetése 70101-5 Saját vagy bérelt ingatlan hasznosítása 13./ Vállalkozási tevékenysége: Nincs 14./ Alaptevékenység érdekeltségi rendszere: Maradvány-érdekeltségű költségvetési szerv 15./ Intézmény vezetőjének megbízására vonatkozó szabályok: Az intézmény igazgatóját a közgyűlés bízza meg pályázat útján, határozott időtartamra. Felette az egyéb munkáltatói jogokat a polgármester gyakorolja. 16./ Feladat ellátására szolgáló vagyon: Az önkormányzat által ingyenes használatba adott korlátozottan forgalomképes törzsvagyonból: a 4403 hrsz.-ú 3199 m2 Szent László u.17.sz, az 5970 hrsz.-ú 1598 m2 Hajnal utca 12. sz. és a 4915 hrsz.-ú 1533 m2 Lenkey u. 12. sz. ingatlan. Az intézmény használatában lévő önkormányzati tulajdonú ingatlanok felett az intézmény vezetője nem rendelkezhet, kivéve - amennyiben az alapfeladat ellátását nem sérti - az 1 év alatti bérbeadást. Az önkormányzati vagyon feletti rendelkezési jog gyakorlását a 12/2005. (V.19.) önkormányzati rendelet szabályozza. A közgyűlés 478/1992. (XII.l8.) sz. határozatával elfogadva, módosítva a 95/1994. (II.24.), a 218/1995. (VI.l.), a 319/1997. (VI.19.), a 365/1997. (VII.10), a 82/1998.(III.19.), a 603/2000. (X. 19.), az 589/ 2001. (XI.11.), a 138/2002. (III.7.), a 115/2003 (II. 27.), a 191/2003. (III.27.), a 240/2004. (IV.29.), valamint a 372/2005. (VII.14.)határozattal. Békéscsaba, 2005. július 14. Pap János polgármester
Dr. Kurucz Ferenc jegyző
25 Tárgy:
Deák Ferenc Középiskolai Kollégium alapító okirata
A közgyűlés 21 igen, egyhangú szavazattal a következő határozatot hozta: 373/2005. (VII.14.) közgy. HATÁROZAT Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése a Deák Ferenc Középiskolai Kollégium alapító okiratát az alábbiak szerint jóváhagyja: ALAPÍTÓ OKIRAT Az Alapító Okirat kelte: 1996. VI. 13.
az Alapító Okirat sorszáma: 44/1996.
l./ Intézmény neve: DEÁK FERENC KÖZÉPISKOLAI KOLLÉGIUM 2./ Székhelye (pontos címe): 5600. Békéscsaba, Andrássy út 56. 3./ Törzsszáma: 345143-201 4./ Alapító szerv neve: Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata 5./ a fenntartó neve, címe: Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata Békéscsaba, Szent István tér 7. 6./ Az intézmény felügyeleti szerve: Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata Békéscsaba, Szent István tér 7. 7./ Jogállása: Önálló jogi személy Jogutódja a Szilágyi Erzsébet Középiskolai Leánykollégiumnak és a Kulich Gyula Középiskolai Fiúkollégiumnak 8./ Illetékességi és működési köre: A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. tv. 121. § (5) bek. szerint a működési (felvételi) körzete 9./ Gazdálkodási jogköre: Részben önálló költségvetési szerv, gazdasági és pénzügyi feladatait a Rózsa Ferenc Gimnázium látja el 10./ Típusa: Kollégium
26 11./ felvehető maximális tanulólétszám: 100 leány, 92 fiú 12./a Alaptevékenység TEÁOR száma: 80 21 12./b Alaptevékenysége: A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. tv.; a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló1997. évi XXXI. tv.; valamint a sportról szóló 2004.évi I. tv. alapján 80512-4 Nappali rendszerű iskolai oktatásban résztvevő gyermekek, tanulók kollégiumi, externátusi nevelése, oktatása 55131-5 Diákotthoni, kollégiumi szálláshelynyújtás 55233-4 Kollégiumi intézményi közétkeztetés (feltételeinek biztosítása) 92403-6 Diáksport 75195-2 Közoktatási intézményekben végzett kiegészítő tevékenységek • Felkészítő (felzárkóztató, tehetséggondozó, speciális ismereteket adó) foglalkozások tartása • Szabadidő eltöltését szolgáló foglalkozások szervezése (szakkör, érdeklődési kör stb.) • Lakhatási feltételek biztosítása • Kollégiumi férőhelyek szorgalmi időszakon kívüli hasznosítása Kiegészítő tevékenység: 75176-8 Intézményi vagyon működtetése 13./
Vállalkozási tevékenysége: Nincs
14./
Alaptevékenység érdekeltségi rendszere: Maradvány-érdekeltségű költségvetési szerv
15./
Intézmény vezetőjének megbízására vonatkozó szabályok: Az intézmény igazgatóját a közgyűlés bízza meg pályázat útján, határozott időtartamra. Felette az egyéb munkáltatói jogokat a polgármester gyakorolja
16./ Feladat ellátására szolgáló vagyon: Az önkormányzat által ingyenes használatba adott korlátozottan forgalomképes törzsvagyonból: a 3095/1 hrsz-ú 2 ha 8625 m2 Andrássy út 56.sz. - osztatlan közös tulajdonon 557 m2 alapterületű épület és környezete -- osztatlan közös tulajdonon 260 m2 alapterületű épület és környezete -alatti ingatlan. Az intézmény használatában lévő önkormányzati tulajdonú ingatlanok felett az intézmény vezetője nem rendelkezhet, kivéve - amennyiben az alapfeladat ellátását nem sérti - az 1 év alatti bérbeadást. Az önkormányzati vagyon feletti rendelkezési jog gyakorlását a 12/2005. (V.19.) önkormányzati rendelet szabályozza.
27 A közgyűlés 245/1996. (VI.13.) határozatával elfogadva; módosítva a 371/1996. (IX.19.), a 82/1998.(III.19.), a 140/2003. (II. 27.), a 240/2004. (IV.29.), valamint a 373/2005. (VII.14.) határozattal. Békéscsaba, 2005. július 14. Pap János polgármester Tárgy:
Dr. Kurucz Ferenc jegyző
Jókai Mór Középiskolai Kollégium
A közgyűlés 21 igen, egyhangú szavazattal a következő határozatot hozta: 374/2005. (VII.14.) közgy. HATÁROZAT Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése a Jókai Mór Középiskolai Kollégium alapító okiratát az alábbiak szerint jóváhagyja: ALAPÍTÓ OKIRAT Az Alapító Okirat kelte: 1992. XII. 18.
az Alapító Okirat sorszáma: 45/1992.
1./ Intézmény neve: JÓKAI MÓR KÖZÉPISKOLAI KOLLÉGIUM 2./ Székhelye (pontos címe): Békéscsaba, Gyulai út 9. 3./ Törzsszáma: 347125 4./ Alapító szerv neve: Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata, illetve jogelődje 5./ a fenntartó neve, címe: Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata Békéscsaba, Szent István tér 7. 6./ Az intézmény felügyeleti szerve: Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata Békéscsaba, Szent István tér 7. 7./ Jogállása: Önálló jogi személy 8./ Illetékességi és működési köre:
28 A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. tv. 121. § (5) bek. szerint a működési (felvételi) körzete 9./ Gazdálkodási jogköre: Önálló költségvetési szerv 10./ Típusa: kollégium 300 férőhely (198 fiú, 102 lány) 11./ felvehető maximális tanulólétszám: 300 fő (198 fiú, 102 lány) 12./a Alaptevékenység TEÁOR száma: 80 21 12.b/ Alaptevékenysége: A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. tv.; a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. tv.; valamint a sportról szóló 2004.évi I. tv. alapján 80512-4 Nappali rendszerű iskolai oktatásban résztvevő gyermekek, tanulók kollégiumi, externátusi nevelése, oktatása 55131-5 Diákotthoni, kollégiumi szálláshelynyújtás 55233-4 Kollégiumi intézményi közétkeztetés (feltételeinek biztosítása) 92403-6 Diáksport 75195-2 Közoktatási intézményekben végzett kiegészítő tevékenységek • lakhatási feltételek biztosítása • felkészítő (felzárkóztató, tehetséggondozó, speciális ismereteket adó) foglalkozások tartása • szabadidő eltöltését szolgáló foglalkozások szervezése (szakkör, érdeklődési kör stb.) • Kollégiumi férőhelyek szorgalmi időszakon kívüli hasznosítása Kiegészítő tevékenység: 75176-8 Intézményi vagyon működtetése 13./ Vállalkozási tevékenysége: Nincs 14./ Alaptevékenység érdekeltségi rendszere: Maradvány-érdekeltségű költségvetési szerv 15./ Intézmény vezetőjének megbízására vonatkozó szabályok: Az intézmény igazgatóját a közgyűlés bízza meg pályázat útján, határozott időtartamra. Felette az egyéb munkáltatói jogokat a polgármester gyakorolja. 16./ Feladat ellátására szolgáló vagyon: Az önkormányzat által ingyenes használatba adott korlátozottan forgalomképes törzsvagyonból: a 49 hrsz.-ú 5788 m2 Gyulai u. 9. sz. alatti ingatlan.
29
Az intézmény használatában lévő önkormányzati tulajdonú ingatlanok felett az intézmény vezetője nem rendelkezhet, kivéve - amennyiben az alapfeladat ellátását nem sérti - az 1 év alatti bérbeadást. Az önkormányzati vagyon feletti rendelkezési jog gyakorlását a 12/2005. (V.19.) önkormányzati rendelet szabályozza. A közgyűlés 478/1992. (XII.28.) határozatával elfogadva, módosítva a 95/1994. (II.24.), a 218/1995. (VI. l.), a 371/1996. (IX.19), a 82/1998.(III.19.), a 451/2000. (VII.06.), a 141/2003. (II. 27.), a 240/2004. (IV.29.), valamint a .374/2005. (VII.14.) határozattal. Békéscsaba, 2005. július 14. Pap János polgármester Tárgy:
Dr. Kurucz Ferenc jegyző
Kossuth Zsuzsanna Középiskolai Leánykollégium alapító okirata
A közgyűlés 21 igen, egyhangú szavazattal a következő határozatot hozta: 375/2005. (VII.14.) közgy. HATÁROZAT Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése a Kossuth Zsuzsanna Középiskolai Leánykollégium alapító okiratát az alábbiak szerint jóváhagyja: ALAPÍTÓ OKIRAT Az Alapító Okirat kelte: 1992. XII: 18.
az Alapító Okirat sorszáma: 46/1992.
1./ Intézmény neve: KOSSUTH ZSUZSANNA KÖZÉPISKOLAI LEÁNYKOLLÉGIUM 2./ Székhelye (pontos címe): Békéscsaba, Gyulai út 53. 3./ Törzsszáma: 345154-202 4./ Alapító szerv neve: Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata, illetve jogelődje 5./ a fenntartó neve, címe: Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata Békéscsaba, Szent István tér 7. 6./ Az intézmény felügyeleti szerve:
30
Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata Békéscsaba, Szent István tér 7. 7./ Jogállása: Önálló jogi személy 8./ Illetékességi és működési köre: A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. tv. 121. § (5) bek. szerint a működési (felvételi) körzete 9./ Gazdálkodási jogköre: Részben önálló költségvetési szerv, gazdasági és pénzügyi feladatait a Tevan Andor Gimnázium és Nyomdaipari Szakközépiskola látja el. 10./ Típusa: kollégium 11./ felvehető maximális tanulólétszám: 300 fő (leány) 12./a Alaptevékenység TEÁOR száma: 80 21 12./b Alaptevékenysége: A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. tv.; a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. tv.; valamint a sportról szóló 2004. évi I. tv. alapján 80512-4 Nappali rendszerű iskolai oktatásban résztvevő gyermekek, tanulók kollégiumi, externátusi nevelése, oktatása 80513- 5 Nappali rendszerű iskolai oktatásban résztvevő sajátos nevelési igényű gyermekek, tanulók kollégiumi, externátusi nevelése, oktatása /szorgalmi időben/ (pszichés fejlődés zavarai miatt tanulási folyamatban akadályozott tanulók) 55131-5 Diákotthoni, kollégiumi szálláshelynyújtás 55132-6 Diákotthoni, kollégiumi szálláshelynyújtás sajátos nevelési igényű gyermekek, tanulók számára (pszichés fejlődés zavarai miatt tanulási folyamatban akadályozott tanulók) 55233-4 Kollégiumi intézményi közétkeztetés (feltételeinek biztosítása) 92403-6 Diáksport 75195-2 Közoktatási intézményekben végzett kiegészítő tevékenységek • lakhatási feltételek biztosítása • felkészítő (felzárkóztató, tehetséggondozó, speciális ismereteket adó) foglalkozások tartása • szabadidő eltöltését szolgáló foglalkozások szervezése (szakkör, érdeklődési kör stb) • Kollégiumi férőhelyek szorgalmi időszakon kívüli hasznosítása Kiegészítő tevékenység:
31 75176-8 Intézményi vagyon működtetése 13./ Vállalkozási tevékenysége: Nincs 14./ Alaptevékenység érdekeltségi rendszere: Maradvány-érdekeltségű költségvetési szerv 15./ Intézmény vezetőjének megbízására vonatkozó szabályok: Az intézmény igazgatóját a közgyűlés bízza meg pályázat útján, határozott időtartamra. Felette az egyéb munkáltatói jogokat a polgármester gyakorolja. 16./ Feladat ellátására szolgáló vagyon: Az önkormányzat által ingyenes használatba forgalomképes törzsvagyonból: az 1493/6 hrsz.-on osztatlan közös tulajdon 1192 m2 Gyulai u. 53.sz.-ú épület és környezete alatti ingatlan.
adott
korlátozottan
Az intézmény használatában lévő önkormányzati tulajdonú ingatlanok felett az intézmény vezetője nem rendelkezhet, kivéve - amennyiben az alapfeladat ellátását nem sérti - az 1 év alatti bérbeadást. Az önkormányzati vagyon feletti rendelkezési jog gyakorlását a 12/2005. (V.19.) önkormányzati rendelet szabályozza. A közgyűlés 478/1992. (XII.18.) határozatával elfogadva, módosítva a 95/1994. (II.24.), a 218/1995. (VI.1.), a 371/1996. (IX.19), a 601/1996. (XII.20), a 82/1998.(III.19.), az 589/2001. (XI. 15.), a 142/2003. (II. 27.), a 240/2004. (IV.29.), valamint a 375/2005. (VII.14.). határozattal. Békéscsaba, 2005. július 14. Pap János polgármester Tárgy:
Dr. Kurucz Ferenc jegyző
Középfokú Iskolai Diákotthon alapító okirata
A közgyűlés 21 igen, egyhangú szavazattal a következő határozatot hozta: 376/2005. (VII.14.) közgy. HATÁROZAT Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése a Középfokú Iskolai Diákotthon alapító okiratát az alábbiak szerint jóváhagyja: ALAPÍTÓ OKIRAT Az Alapító Okirat kelte: 1992. XII. 18.
az Alapító Okirat sorszáma: 47/1992.
32
1./ Intézmény neve: KÖZÉPFOKÚ ISKOLAI DIÁKOTTHON 2./ Székhelye (pontos címe): Békéscsaba, Trefort utca 2. 3./ Törzsszáma: 347 114 201 4./ Alapító szerv neve: Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata, illetve jogelődje 5./ a fenntartó neve, címe: Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata Békéscsaba, Szent István tér 7. 6./ Az intézmény felügyeleti szerve: Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata Békéscsaba, Szent István tér 7 7./ Jogállása: önálló jogi személy 8./ Illetékességi és működési köre: A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. tv. 121. § (5) bek. szerint a működési (felvételi) körzete 9./ Gazdálkodási jogköre: Részben önálló költségvetési szerv, gazdasági és pénzügyi feladatait a Gépészeti és Számítástechnikai Szakközépiskola látja el. 10./ Tipusa: kollégium 11./ felvehető maximális tanulólétszám: 288 fő (fiú) 12./a Alaptevékenység TEÁOR száma: 80 21 12./b Alaptevékenysége: A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. tv.; a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. tv.; valamint a sportról szóló 2004.évi I. tv. alapján 80512-4 Nappali rendszerű iskolai oktatásban résztvevő gyermekek, tanulók kollégiumi, externátusi nevelése, oktatása 80513- 5 Nappali rendszerű iskolai oktatásban résztvevő sajátos nevelési igényű gyermekek, tanulók kollégiumi, externátusi nevelése, oktatása /szorgalmi időben/ (pszichés fejlődés zavarai miatt tanulási folyamatban akadályozott tanulók)
33 55131-5 Diákotthoni, kollégiumi szálláshelynyújtás 55132-6 Diákotthoni, kollégiumi szálláshelynyújtás sajátos nevelési igényű gyermekek, tanulók számára (pszichés fejlődés zavarai miatt tanulási folyamatban akadályozott tanulók) 55233-4 Kollégiumi intézményi közétkeztetés (feltételeinek biztosítása) 92403-6 Diáksport 75195-2 Közoktatási intézményekben végzett kiegészítő tevékenységek • lakhatási feltételek biztosítása • felkészítő (felzárkóztató, tehetséggondozó, speciális ismereteket adó) foglalkozások tartása • szabadidő eltöltését szolgáló foglalkozások szervezése (szakkör, érdeklődési kör stb) • Kollégiumi férőhelyek szorgalmi időszakon kívüli hasznosítása Kiegészítő tevékenység: 75176-8 Intézményi vagyon működtetése 13./ Vállalkozási tevékenysége: Nincs 14./ Alaptevékenység érdekeltségi rendszere: Maradvány-érdekeltségű költségvetési szerv 15./ Intézmény vezetőjének megbízására vonatkozó szabályok: Az intézmény igazgatóját a közgyűlés bízza meg pályázat útján, határozott időtartamra. Felette az egyéb munkáltatói jogokat a polgármester gyakorolja. 16./ Feladat ellátására szolgáló vagyon: Az önkormányzat által ingyenes használatba adott korlátozottan forgalomképes törzsvagyonból: a 3261/3 hrsz.-ú 6040 m2 Trefort u.2.sz. alatti ingatlan. Az intézmény használatában lévő önkormányzati tulajdonú ingatlanok felett az intézmény vezetője nem rendelkezhet, kivéve- amennyiben az alapfeladat ellátását nem sérti - az 1 év alatti bérbeadást. Az önkormányzati vagyon feletti rendelkezési jog gyakorlását a 12/2005. (V.19.) önkormányzati rendelet szabályozza. A közgyűlés 478/1992. (XII.18.) határozatával elfogadva, módosítva a 95/1994. (II.24.), a 218/1995. (VI.l.), a 371/1996. (IX. 19), a 82/1998.(III.19.), a 652/2000 (XI.16.), a 143/2003. (II. 27.), a 240/2004. (IV.29.), valamint a 376/2005. (VII.14.) határozattal. Békéscsaba, 2005. július 14. Pap János polgármester
Dr. Kurucz Ferenc jegyző
34 Tárgy:
Bartók Béla Művészeti Szakközépiskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Zeneiskola alapító okirata
A közgyűlés 21 igen, egyhangú szavazattal a következő határozatot hozta: 377/2005. (VII.14.) közgy. HATÁROZAT Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése a Bartók Béla Művészeti Szakközépiskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Zeneiskola alapító okiratát az alábbiak szerint jóváhagyja: ALAPÍTÓ OKIRAT Az Alapító Okirat kelte: 1992. XII. 18.
az Alapító Okirat sorszáma: 28/1992.
1./ Intézmény neve: BARTÓK BÉLA MŰVÉSZETI SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY, ZENEISKOLA 2./ Székhelye (pontos címe): Békéscsaba, Szabadság tér 4. Telephelye: Békéscsaba, József Attila utca l. 3./ Törzsszáma: 345208 4./ Alapító szerv neve: Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata, illetve jogelődje 5./ a fenntartó neve, címe: Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata Békéscsaba, Szent István tér 7. 6./ Az intézmény felügyeleti szerve: Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata Békéscsaba, Szent István tér 7. 7./ Jogállása: Önálló jogi személy 8./ Illetékességi és működési köre: A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. tv. 121. § (5) bek. szerint a működési (felvételi) körzete
35 9./ Gazdálkodási jogköre: Önálló költségvetési szerv 10./ Típusa: Összetett iskola művészeti szakközépiskola: 9-12., 13.; illetve 9-13., 14. évfolyamok; alapfokú művészetoktatási intézmény (12 évfolyamos); tanszakok: szolfézs; ének; zongora; hegedű; gordonka; bőgő; gitár; furulya; fuvola; blockflöte; oboa; fagott; klarinét; trombita; harsona; kürt; népzene; kamarazene orgona; ütő tagozata: nincs 11./ felvehető maximális tanulólétszám: szakközépiskolában: alapfokú művészetoktatásban:
150 fő 550 fő
12./a Alaptevékenység TEÁOR száma: 80 22 12./b Alaptevékenysége: A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. tv.; a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997.évi XXXI. tv.; a szakképzésről szóló 1993. évi LXXVI. tv., valamint a sportról szóló 2004. évi I. tv alapján 80131-3 Alapfokú művészet-oktatás 80217-7 Nappali rendszerű szakközépiskolai nevelés, oktatás 80218-8 Sajátos nevelési igényű tanulók nappali rendszerű szakközépiskolai nevelése, oktatása (pszichés fejlődés zavarai miatt tanulási folyamatban akadályozott tanulók). 80224-1 Nappali rendszerű, szakképesítés megszerzésére felkészítő iskolai oktatás, a felsorolt szakokon: OKJ szám Szakma megnevezése Szakmacsoport sz. 52 1822 04 - zenész 4 52 1822 03 - népzenész 4 52 1822 01 - egyházzenész 4 52 1822 02 - énekes 4 52 1833 02 - táncos 4 80225-2 Sajátos nevelési igényű tanulók nappali rendszerű, szakképesítés megszerzésére felkészítő iskolai oktatása (pszichés fejlődés zavarai miatt tanulási folyamatban akadályozott tanulók), a fent felsorolt szakokon. 55232-3 Iskolai intézményi közétkeztetés (feltételeinek biztosítása) 92403-6 Diáksport 75195-2 Közoktatási intézményekben végzett kiegészítő tevékenységek • Kötelező és nem kötelező tanórai foglalkozások keretében felzárkóztatás, fejlesztés, tehetséggondozás, egyéni foglalkozás szervezése • Iskolai könyvtári feladatok ellátása • Érettségi vizsga szervezése
36 • Oktatási, nevelési módszertani feladatok végzése • Zene és táncművészeti oktatás párhuzamos képzésben • Szakmai vizsga szervezése Kiegészítő tevékenység: 75176-8 Intézményi vagyon működtetése 70101-5 Saját vagy bérelt ingatlan hasznosítása 13./ Vállalkozási tevékenysége: nincs 14./ Alaptevékenység érdekeltségi rendszere: Maradvány-érdekeltségű költségvetési szerv 15./ Intézmény vezetőjének megbízására vonatkozó szabályok: Az intézmény igazgatóját a közgyűlés bízza meg pályázat útján, határozott időtartamra. Felette az egyéb munkáltatói jogokat a polgármester gyakorolja. 16./ Feladat ellátására szolgáló vagyon: Az önkormányzat által ingyenes használatba adott korlátozottan forgalomképes törzsvagyonból: a 2928 hrsz.-ú 1858 m2 József Attila u.l. és a 2929 hrsz.-ú 1110 m2 Szabadság tér 4.sz. alatti ingatlan. Az intézmény használatában lévő önkormányzati tulajdonú ingatlanok felett az intézmény vezetője nem rendelkezhet, kivéve- amennyiben az alapfeladat ellátását nem sérti - az 1 év alatti bérbeadást. Az önkormányzati vagyon feletti rendelkezési jog gyakorlását a 12/2005. (V.19.) önkormányzati rendelet szabályozza. A közgyűlés 478/1992. (XII.l8.) határozatával elfogadva, módosítva a 95/1994. (II.24.), a 218/1995. (VI.1.), a 82/1998 .(III.19.), a 718/2000.(XII. 14.), a 373/2001. (VII.12.), a 137/2003. (II. 27.), a 240/2004. (IV.29.), a 95./2005. (II. 24.), valamint a 377/2005. (VII.14.) határozattal. Békéscsaba, 2005. július 14. Pap János polgármester Tárgy:
Dr. Kurucz Ferenc jegyző
Belvárosi Általános Iskola és Gimnázium alapító okirata
A közgyűlés 21 igen, egyhangú szavazattal a következő határozatot hozta:
37 378/2005. (VII.14.) közgy. HATÁROZAT Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése a Belvárosi Általános Iskola és Gimnázium alapító okiratát az alábbiak szerint jóváhagyja: ALAPÍTÓ OKIRAT Az Alapító Okirat kelte: 1992. XII. 18.
az Alapító Okirat sorszáma: 29/1992.
1./ Intézmény neve: BELVÁROSI ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM 2. / Székhelye (pontos címe): Békéscsaba, Haán Lajos utca 2-4. 3./ Törzsszáma: 345604 4./ Alapító szerv neve: Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata, illetve jogelődje 5./ A fenntartó neve, címe: Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata Békéscsaba, Szent István tér 7. 6./ Az intézmény felügyeleti szerve: Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése Békéscsaba, Szent István tér 7. 7./ Jogállása: Önálló jogi személy 8./ Illetékességi és működési köre: A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. tv. 121. § (5) bek. szerint a működési (felvételi) körzete 9./ Gazdálkodási jogköre: Önálló költségvetési szerv 10. / Típusa : Összetett iskola • általános iskola: 1-8. évfolyamok; • gimnázium: 7-12. évfolyamok. 11./ felvehető maximális tanulólétszám: 690 fő
38
12./a Alaptevékenység TEÁOR száma: 80 10; 80 21 12./b Alaptevékenysége: A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. tv.; a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló1997. évi XXXI. tv.; valamint a sportról szóló 2004. évi I. tv. alapján. 80214-4 Nappali rendszerű gimnáziumi nevelés, oktatás 80121-4 Általános iskolai nappali rendszerű nevelés, oktatás (1-8 évfolyamig); 80122-5 Sajátos nevelési igényű tanulók nappali rendszerű általános iskolai nevelése, oktatása (pszichés fejlődés zavarai miatt tanulási folyamatban akadályozott tanulók). 80215-5 Sajátos nevelési igényű tanulók nappali rendszerű gimnáziumi nevelése, oktatása (pszichés fejlődés zavarai miatt tanulási folyamatban akadályozott tanulók). 80591-5 Oktatási célok és egyéb feladatok: A város általános iskoláskorú tanulóinak úszásoktatása 80521-2 Pedagógiai szakszolgálat: gyógytestnevelési feladatellátás helye 80511-3 Napköziotthoni és tanulószobai foglalkozás (szorgalmi időben) 55232-3 Iskolai intézményi közétkeztetés (feltételeinek biztosítása) 55241-1 Munkahelyi vendéglátás 92403-6 Diáksport 75195-2 Közoktatási intézményekben végzett kiegészítő tevékenységek • Emelt szintű idegen nyelv, informatika oktatás a gimnázium 7-12. évfolyamain • Kötelező illetve nem kötelező tanórai foglalkozások keretében felzárkóztatás, tehetséggondozás, fejlesztés, egyéni foglalkozások szervezése • Iskolai könyvtári feladatok ellátása • Alapműveltségi és érettségi-vizsga szervezése • Oktatási, nevelési módszertani feladatok végzése Kiegészítő tevékenység: 75176-8 Intézményi vagyon működtetése 70101-5 Saját vagy bérelt ingatlan hasznosítása 80401-7 Iskolarendszeren kívüli nem szakmai oktatás, vizsgáztatás 80402-8 Iskolarendszeren kívüli szakmai oktatás, vizsgáztatás a felsorolt szakokban: Szakma megnevezése OKJ száma Számítástechnikai szoftverüzemeltető OKJ 52464103
Szakmacsoport sz. 7
13./ Vállalkozási tevékenysége: Nincs 14./ Alaptevékenység érdekeltségi rendszere: Maradvány-érdekeltségű költségvetési szerv 15/ Intézmény vezetőjének megbízására vonatkozó szabályok: Az intézmény igazgatóját a közgyűlés bízza meg pályázat útján, határozott időtartamra. Felette az egyéb munkáltatói jogokat a polgármester gyakorolja. 16/ Feladat ellátására szolgáló vagyon:
39 Az önkormányzat által ingyenes használatba adott korlátozottan forgalomképes törzsvagyonból: a 2953/1 hrsz.-ú 1 ha 0335 mz Haán Lajos u.2/4. alatti ingatlan. Az intézmény használatában lévő önkormányzati tulajdonú ingatlanok felett az intézmény vezetője nem rendelkezhet, kivéve- amennyiben az alapfeladat ellátását nem sérti - az 1 év alatti bérbeadást. Az önkormányzati vagyon feletti rendelkezési jog gyakorlását a 12/2005. (V.19.) önkormányzati rendelet szabályozza. A közgyűlés 478/1992. (XII.l8.) határozatával elfogadva, módosítva a 95/1994. (II.24.), 218/1995. (VI.l.), a 611/1995.(XII.2l.), a 82/1998.(III.19.), a 123/2003. (II. 27.), a 240/2004. (IV.29.), valamint a 378/2005. (VII.14.) határozattal. Békéscsaba, 2005. július 14. Pap János polgármester Tárgy:
Dr. Kurucz Ferenc jegyző
„Esély Pedagógiai Központ” Általános Iskola, Speciális Szakiskola, Egységes Pedagógiai Szakszolgálat, Nevelési Tanácsadó, Tanulási Képességet V izsgáló Szakértői és Rehabilitációs Bizottság alapító okirata
A közgyűlés 21 igen, egyhangú szavazattal a következő határozatot hozta: 379/2005. (VII.14.) közgy. HATÁROZAT Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése a „Esély Pedagógiai Központ” Általános Iskola, Speciális Szakiskola, Egységes Pedagógiai Szakszolgálat, Nevelési Tanácsadó, Tanulási Képességet Vizsgáló Szakértői és Rehabilitációs Bizottság alapító okiratát az alábbiak szerint jóváhagyja: ALAPÍTÓ OKIRAT Az Alapító Okirat kelte: 1992. XII. 18.
az Alapító Okirat sorszáma: 30/1992.
1./ Intézmény neve: „ESÉLY PEDAGÓGIAI KÖZPONT” ÁLTALÁNOS ISKOLA, SPECIÁLIS SZAKISKOLA, EGYSÉGES PEDAGÓGIAI SZAKSZOLGÁLAT, NEVELÉSI TANÁCSADÓ, TANULÁSI KÉPESSÉGET VIZSGÁLÓ SZAKÉRTŐI ÉS REHABILITÁCIÓS BIZOTTSÁG 2./ Székhelye (pontos címe): Békéscsaba, Vandháti út 3. Telephelye: Békéscsaba, Széchenyi Liget Békéscsaba, Wlassich sétány 4.
40 Békéscsaba, Madách u. 2. Békéscsaba, Pásztor u. 70. Békéscsaba, Szabó Pál tér 1/2. 3./ Törzsszáma: 345484 4./ Alapító szerv neve, címe: Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata, illetve jogelődje Békéscsaba, Szent István tér 7. 5./ A fenntartó neve, címe: Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata Békéscsaba, Szent István tér 7. 6./ Az intézmény felügyeleti szerve: Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata Békéscsaba, Szent István tér 7. 7./ Jogállása: önálló jogi személy A Kós Károly Szakiskola és Általános Iskola 80121-4 szám alatt nyilvántartott nappali rendszerű általános iskolai oktatás és 80123-6 számon nyilvántartott általános műveltséget megalapozó iskolarendszerű felnőttoktatás szakfeladat jogutódja A Békéscsaba Megyei Jogú Város Nevelési Tanácsadója általános jogutódja 8./ Illetékességi és működési köre: Gyógypedagógiai nevelési-oktatás intézmény: a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. tv. 121. § (5) bek. szerint a működési (felvételi) körzete Pedagógiai szakszolgálat 80521-2 szakfeladat szám alatti tevékenység békéscsabai lakóhelyű, illetve békéscsabai önkormányzati nevelési-oktatási intézménnyel tanulói jogviszonyban lévő gyermekek-tanulók számára, kivétel, utazó szakemberhálózat működtetése: Békéscsaba önkormányzata által fenntartott óvodában elhelyezett, ill. általános iskolai és középfokú nevelési-oktatási intézménnyel tanulói jogviszonyban lévő gyermekektanulók számára 9./ Gazdálkodási jogköre: önálló költségvetési szerv 10./ Típusa: Többcélú, közös igazgatású közoktatási intézmény a.) gyógypedagógiai nevelési-oktatási intézményegység óvodai csoport általános iskola: 1-8. évfolyam speciális szakiskola : általános műveltséget megalapozó: 9-10. évfolyam;
41 a munkábaálláshoz és életkezdéshez szükséges ismeretek átadása 1112. évfolyamon szakképzés: 13-14. évfolyam b.) általános iskola: 7-8. évfolyam c.) egységes pedagógiai szakszolgálat intézményegység d.) nevelési tanácsadó pedagógiai szakszolgálati intézményegység e.) tanulási képességet vizsgáló szakértői és rehabilitációs bizottság pedagógiai szakszolgálati intézményegység tagozata: nincs 11./ Felvehető maximális gyermeklétszám: óvoda: 10 fő általános iskola: 150 fő speciális szakiskola: 150 fő 12./a Alaptevékenység TEÁOR száma: 80 10; 80 22 12./b Alaptevékenysége: A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. tv.; a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. tv.; szakképzésről szóló 1993. évi LXXVI. tv., valamint a sportról szóló 2004.évi I. tv. alapján Nevelés-oktatás: 80112-6 Sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelése Óvodai csoport: iskolai oktatásra előkészítő foglalkozás 5 éves kortól 80122-5 Sajátos nevelési igényű tanulók nappali rendszerű általános iskolai nevelése, oktatása (enyhén értelmi fogyatékos tanulók; többiekkel együtt nem oktatható más fogyatékos tanulók) 80225-2 Sajátos nevelési igényű tanulók nappali rendszerű, szakképesítés megszerzésére felkészítő iskolai oktatása (a munkábaálláshoz és életkezdéshez szükséges ismeretek átadása), a felsorolt szakmákban: • kőműves • szobafestő • segédápoló • virágkötő • zöldségtermesztő 80121-4 Általános iskolai nappali rendszerű nevelés, oktatás (7-8. évfolyamon) 80224-1 Nappali rendszerű, szakképesítés megszerzésére felkészítő iskolai oktatás a felsorolt szakmákban: OKJ Szakma Szakmacsoport sz. 21 62 0705 Parkgondozó szak 20 80123-6 Általános iskolai felnőttoktatás, nem tanköteles korúak alapfokú iskolai oktatása, osztályozó vizsgára felkészítése 80511-3 Napköziotthoni és tanulószobai foglalkozás (szorgalmi időben) 55232-3 Iskolai intézményi közétkeztetés (feltételeinek biztosítása) 55241-1 Munkahelyi vendéglátás 92403-6 Diáksport
42
Egységes pedagógiai szakszolgálat 80521-2 Pedagógiai szakszolgálat • gyógypedagógiai tanácsadás, korai fejlesztés és gondozás • fejlesztő felkészítés • logopédia, • konduktív pedagógia, • gyógytestnevelés, • utazó szakember (gyógypedagógus) hálózat működtetése az integrált nevelés-oktatásban résztvevő gyermekek-tanulók ellátására Nevelési Tanácsadó 80521-2 Pedagógiai szakszolgálat • nevelési tanácsadás • fejlesztő pedagógusok városi munkaközösségének szakmai segítése Tanulási képességet vizsgáló szakértői és rehabilitációs bizottság 80521-2 Pedagógiai szakszolgálat • tanulási képességet vizsgáló szakértői és rehabilitációs bizottsági tevékenység 75195-2 Közoktatási intézményekben végzett kiegészítő tevékenységek • Alapvizsga, szakmai vizsga szervezése • Kötelező illetve nem kötelező tanórai foglalkozások keretében felzárkóztatás, tehetséggondozás, fejlesztés, egyéni foglalkozások szervezése • Iskolai könyvtári feladatok ellátása Kiegészítő tevékenység: 75176-8 Intézményi vagyon működtetése 70101-5 Saját vagy bérelt ingatlan hasznosítása 13./ Vállalkozási tevékenysége: Nincs 14./ Alaptevékenység érdekeltségi rendszere: Maradvány-érdekeltségű költségvetési szerv 15./ Intézmény vezetőjének megbízására vonatkozó szabályok: Az intézmény igazgatóját a közgyűlés bízza meg pályázat útján, határozott időtartamra. Felette az egyéb munkáltatói jogokat a polgármester gyakorolja. 16./ Feladat ellátására szolgáló vagyon: Az önkormányzat által ingyenes használatba adott korlátozottan forgalomképes törzsvagyonból: a 1286 hrsz.-ú 7526 m2 Vandháti út 3.sz. és a 812 hrsz.-ú 4808 m2 Széchenyi ligeti ingatlan. Az intézmény használatában lévő önkormányzati tulajdonú ingatlanok felett az intézmény vezetője nem rendelkezhet, kivéve- amennyiben az alapfeladat ellátását nem sérti - az 1 év alatti bérbeadást.
43 Az önkormányzati vagyon feletti rendelkezési jog gyakorlását a 12/2005. (V.19.) önkormányzati rendelet szabályozza. A közgyűlés 478/1992. (XII.l8.) határozatával elfogadva, módosítva a 95/1994. (II.24.), 218/1995. (VI.l.), a 621/1995.(XII.2l.), a 82/1998.(III.19.), a 746/1999. (X.20.), a 125/2003. (II. 27.), a 323/2003. (V.22.), az 506/2003. (IX.18.), a 240/2004. (IV.29.), a 310/2004. (V.27.), a 98/2005. (II.24.), valamint a .379/2005. (VII.14.) határozattal. Az alapító okirat 2005. szeptember 1-én lép hatályba. Békéscsaba, 2005. július 14. Pap János polgármester Tárgy:
Dr. Kurucz Ferenc jegyző
Gépészeti és Számítástechnikai Szakközépiskola alapító okirata
A közgyűlés 21 igen, egyhangú szavazattal a következő határozatot hozta: 380/2005. (VII.14.) közgy. HATÁROZAT Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése a Gépészeti Szakközépiskola alapító okiratát az alábbiak szerint jóváhagyja:
és
Számítástechnikai
ALAPÍTÓ OKIRAT Az Alapító Okirat kelte: 1992. XII. 18.
az Alapító Okirat sorszáma: 31/1992.
1./ Intézmény neve: GÉPÉSZETI ÉS SZÁMÍTÁSTECHNIKAI SZAKKÖZÉPISKOLA 2./ Székhelye (pontos címe): Békéscsaba, Kazinczy utca 7. 3./ Törzsszáma: 347114 4./ Alapító szerv neve: Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata, illetve jogelődje 5./ A fenntartó neve, címe: Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata Békéscsaba, Szent István tér 7. 6./ Az intézmény felügyeleti szerve: Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata Békéscsaba, Szent István tér 7.
44 7./ Jogállása: Önálló jogi személy 8./ Illetékességi és működési köre: A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. tv. 121. § (5) bek. szerint a működési (felvételi) körzete 9./ Gazdálkodási jogköre: Önálló költségvetési szerv Ellátja a Középfokú Iskolai Diákotthon, mint gazdaságilag részben önálló intézmény gazdasági és pénzügyi feladatait. 10./ Típusa: szakközépiskola: • általános műveltséget megalapozó: 9-12., illetve 9-13. évfolyamok; • szakképző évfolyam 13-14. évfolyamok; tagozata: nincs 11./ felvehető maximális tanulólétszám: 560 fő 12./a Alaptevékenység TEÁOR száma: 80 22 12./b Alaptevékenysége: A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. tv.; a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997.évi XXXI. tv.; a szakképzésről szóló 1993. évi LXXVI. tv., valamint a sportról szóló 2004. évi I. tv alapján 80217-7 Nappali rendszerű szakközépiskolai nevelés, oktatás 80218-8 Sajátos nevelési igényű tanulók nappali rendszerű szakközépiskolai nevelése, oktatása (pszichés fejlődés zavarai miatt tanulási folyamatban akadályozott tanulók). 80224-1 Nappali rendszerű, szakképesítés megszerzésére felkészítő iskolai oktatás, a felsorolt szakokban: OKJ szám Szakma megnevezése Szakmacsoport sz. 33 4641 01 51 5223 03 52 4641 03 52 5401 01 52 5423 03 52 5423 06 52 5423 07 52 5432 07 52 5432 02 52 5432 04 52 5442 02 52 5442 03 52 5442 04 52 5442 05 52 5442 06
Számítógép-kezelő Informatikai műszerész Számítástechnikai szoftverüzemeltető Anyagvizsgáló és minőségbiztosító technikus Ipari informatikai technikus Mechatronikai technikus Műszaki számítástechnikai technikus Fémipari anyagtechnikus Fémipari minőségbiztosítási technikus Hőkezelő technikus Gépésztechnikus Gépgyártás-technológus technikus Gépipari számítástechnikai technikus Gépszerkesztő technikus Szerszám- és készülékszerkesztő technikuS
7 6 7 5 6 6 6 5 2 2 5 5 5 5 5
45 52 5442 07 52 5443 01 52 5443 02 52 5443 03 52 5499 01 52 5499 03 52 5499 06 52 5499 08 54 4641 02 54 4641 03 54 4641 03 54 4641 03 54 4641 05 54 8409 01
Vezérlés és szabályozástechnikai technikuS Acél és fémszerkezeti technikus Anyagmozgató építőgépész technikus Épületgépész technikus Automatizálási technikus Finommechanikai technikus Hegesztőtechnikus Műszaki üzletszervező technikus Információrendszer-szervező Informatikus (műszaki) Informatikus (oktatás) Informatikus (rendszer) Számítógép rendszerprogramozó Multimédia-fejlesztő
5 5 5 5 5 5 5 5 7 7 7 7 7 7
80341-6 Felsőfokú szakképesítést nyújtó képzés a felsorolt szakmákban: OKJ szám Szakma megnevezés Szakmacsoport sz. 55 5423 02 55 5442 01
Műszaki informatikai mérnökasszisztens Gépipari mérnökasszisztens
7 5
80225-2 Sajátos nevelési igényű tanulók nappali rendszerű, szakképesítés megszerzésére felkészítő iskolai oktatása (pszichés fejlődés zavarai miatt tanulási folyamatban akadályozott tanulók) - a fent felsorolt szakokban. 55232-3 Iskolai intézményi közétkeztetés (feltételeinek biztosítása) 92403-6 Diáksport 75195-2 Közoktatási intézményekben végzett kiegészítő tevékenységek • Fejlesztés, tehetséggondozás, egyéni foglalkozás szervezése • Kötelező és nem kötelező tanórai foglalkozások keretében felzárkóztatás, • Iskolai könyvtári feladatok ellátása • Alapműveltségi és érettségi vizsga szervezése • Oktatási, nevelési módszertani feladatok végzése • Szakmai vizsga szervezése Kiegészítő tevékenység: 75176-8 Intézményi vagyon működtetése 70101-5 Saját vagy bérelt ingatlan hasznosítása 80402-8 Iskolarendszeren kívüli szakmai oktatás, vizsgáztatás a hatósági nyilvántartási értesítés szerint 13./ Vállalkozási tevékenysége: nincs 14./ Alaptevékenység érdekeltségi rendszere: Maradvány-érdekeltségű költségvetési szerv 15./ Intézmény vezetőjének megbízására vonatkozó szabályok: Az intézmény igazgatóját a közgyűlés bízza meg pályázat útján, határozott időtartamra. Felette az egyéb munkáltatói jogokat a polgármester gyakorolja.
46 16./ Feladat ellátására szolgáló vagyon: Az önkormányzat által ingyenes használatba adott korlátozottan forgalomképes törzsvagyonból: a 3261/7 hrsz.-ú 6706 m2 Kazinczy u.7.sz. alatti ingatlan. Az intézmény használatában lévő önkormányzati tulajdonú ingatlanok felett az intézmény vezetője nem rendelkezhet, kivéve - amennyiben az alapfeladat ellátását nem sérti - az 1 év alatti bérbeadást. Az önkormányzati vagyon feletti rendelkezési jog gyakorlását a 12/2005. (V.19.) önkormányzati rendelet szabályozza. A közgyűlés 478/1992. (XII.18.) határozatával elfogadva, módosítva a 95/1994. (II.24.), a 218/1995. (VI.l.), a 82/1998.(III. 19.), a 652/2000 (XI.16.), a 133/2003. (II.27.), a 240/2004. (IV.29.) valamint a .380/2005. (VII.14.) határozattal. Békéscsaba, 2005. július 14. Pap János polgármester Tárgy:
Dr. Kurucz Ferenc jegyző
Kemény Gábor Logisztikai és Közlekedési Szakközépiskola alapító okirata
A közgyűlés 21 igen, egyhangú szavazattal a következő határozatot hozta: 381/2005. (VII.14.) közgy. HATÁROZAT Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése a Kemény Gábor Logisztikai és Közlekedési Szakközépiskola alapító okiratát az alábbiak szerint jóváhagyja: ALAPÍTÓ OKIRAT
Az Alapító Okirat kelte: 1992. XII. 18.
az Alapító Okirat sorszáma: 33/1992.
I./ Intézmény neve: KEMÉNY GÁBOR LOGISZTIKAI ÉS KÖZLEKEDÉSI SZAKKÖZÉPISKOLA 2./ Székhelye (pontos címe): Békéscsaba, Gábor köz 1. Telephelye: Békéscsaba, Gábor köz l. Bükkszentkereszt, Völgy utca 3./ Törzsszáma: 345165
47 4./ Alapító szerv neve: Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata, illetve jogelődje 5./ a fenntartó neve, címe: Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata Békéscsaba, Szent István tér 7. 6./ Az intézmény felügyeleti szerve: Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata Békéscsaba, Szent István tér 7. 7./ Jogállása: Önálló jogi személy 8./ Illetékességi és működési köre: A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. tv. 121. § (5) bek. szerint a működési (felvételi) körzete 9./ Gazdálkodási jogköre: Önálló költségvetési szerv 10./ Típusa: szakközépiskola: • általános műveltséget megalapozó: 9-12.; • szakképző évfolyam 13., 13-14., 13-15. évfolyamok; tagozata: nincs 11./ felvehető maximális tanulólétszám: 628 fő 12./a Alaptevékenység TEÁOR száma: 80.2 12./b Alaptevékenysége: A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. tv.; a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997.évi XXXI. tv.; a szakképzésről szóló 1993. évi LXXVI. tv., valamint a sportról szóló 2004. évi I. tv alapján 80217-7 Nappali rendszerű szakközépiskolai nevelés, oktatás 80218-8 Sajátos nevelési igényű tanulók nappali rendszerű szakközépiskolai nevelése, oktatása (pszichés fejlődés zavarai miatt tanulási folyamatban akadályozott tanulók). 80224-1 Nappali rendszerű, szakképesítés megszerzésére felkészítő iskolai oktatás, a felsorolt szakmákban: OKJ szám Szakma megnevezése Szakmacsoport sz. 51 7001 01 forgalomirányító és - szervező 13 52 3439 04 szállítmányozási ügyintéző 13 52 5241 02 autószerelő 13 52 5249 01 anyagmozgatógép-szerelő 5 52 7010 01 közlekedésüzem-viteli, gépjárműüzemi technikus 13
48 52 7010 04 közlekedésüzem-viteli, szállítmányozási technikus 53 5441 03 járműelektronikai technikus 53 5441 05 közlekedésgépészeti technikus, közútijármű-gépész
13 5 13
80341-6 Felsőfokú szakképesítést nyújtó képzés a felsorolt szakmákban: OKJ szám Szakma megnevezése Szakmacsoport sz. 55 5499 01 logisztikai műszaki menedzserasszisztens (AIFSZ) 17 80225-2 Sajátos nevelési igényű tanulók nappali rendszerű, szakképesítés megszerzésére felkészítő iskolai oktatása (pszichés fejlődés zavarai miatt tanulási folyamatban akadályozott tanulók) - a fent felsorolt szakmákban. 55232-3 Iskolai intézményi közétkeztetés (feltételeinek biztosítása) 92403-6 Diáksport 75195-2 Közoktatási intézményekben végzett kiegészítő tevékenységek • Kötelező és nem kötelező tanórai foglalkozások keretében felzárkóztatás, fejlesztés, tehetséggondozás, egyéni foglalkozás szervezése • Iskolai könyvtári feladatok ellátása • Alapműveltségi, érettségi vizsga szervezése • Nevelési-oktatási módszertani feladatok végzése • Szakmai vizsga szervezése Kiegészítő tevékenység: 70101-5 Saját vagy bérelt ingatlan hasznosítása 75176-8 Intézményi vagyon működtetése 55141-4 Üdültetés 80402-8 Iskolarendszeren kívüli szakmai oktatás, vizsgáztatás a hatósági nyilvántartási értesítés szerint 13./ Vállalkozási tevékenysége: Nincs 14./ Alaptevékenység érdekeltségi rendszere: Maradvány-érdekeltségű költségvetési szerv 15./ Intézmény vezetőjének megbízására vonatkozó szabályok: Az intézmény igazgatóját a közgyűlés bízza meg pályázat útján, határozott időtartamra. Felette az egyéb munkáltatói jogokat a polgármester gyakorolja. 16./ Feladat ellátására szolgáló vagyon: Az önkormányzat által ingyenes használatba adott korlátozottan forgalomképes törzsvagyonból: a 3065 hrsz.-ú 8345 m2 Gábor köz l. sz., valamint az 1305/8 hrsz.-ú 2569 m2 osztatlan közös tulajdonú Bükkszentkereszt, Völgy u.-i ingatlanból 575 m2 épület és környezete alatti ingatlan.
49 Az intézmény használatában lévő önkormányzati tulajdonú ingatlanok felett az intézmény vezetője nem rendelkezhet, kivéve - amennyiben az alapfeladat ellátását nem sérti - az 1 év alatti bérbeadást. Az önkormányzati vagyon feletti rendelkezési jog gyakorlását a 12/2005. (V.19.) önkormányzati rendelet szabályozza. A közgyűlés 478/1992. (XII.18.) határozatával elfogadva, módosítva a 95/1994. (II.24.), a 228/1995. (VI.l.), a 82/1998.(III. 19.), a 289/2002. (VI.6.), a 129/2003. (II. 27.), a 240/2004. (IV.29.), valamint a .381/2005. (VII.14.) határozattal. Békéscsaba, 2005. július 14. Pap János polgármester Tárgy:
Dr. Kurucz Ferenc jegyző
Kós Károly Szakképző Iskola alapító okirata
A közgyűlés 21 igen, egyhangú szavazattal a következő határozatot hozta: 382/2005. (VII.14.) közgy. HATÁROZAT Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése a Kós Károly Szakképző Iskola alapító okiratát az alábbiak szerint jóváhagyja: ALAPÍTÓ OKlRAT Az Alapító Okirat kelte: 1992. XII. 18.
az Alapító Okirat sorszáma: 35/1992.
1./ Intézmény neve: KÓS KÁROLY SZAKKÉPZŐ ISKOLA 2./ Székhelye (pontos címe): Békéscsaba, Baross utca 1-3. Telephelye: Békéscsaba, Ipari út 5. 3./ Törzsszáma: 345121 4./ Alapító szerv neve: Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata, illetve jogelődje 5./ a fenntartó neve, címe: Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata Békéscsaba, Szent István tér 7.
50 6./ Az intézmény felügyeleti szerve: Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata Békéscsaba, Szent István tér 7. 7./ Jogállása: Önálló jogi személy A Gépíró és Gyorsíró Szakiskola, Dolgozók Általános Iskolájának jogutódja 8./ Illetékességi és működési köre: A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. tv. 121. § (5) bek. szerint a működési (felvételi) körzete Kötelező felvételt biztosító iskola a 8. osztályt végzett békéscsabai tanulók számára 9./ Gazdálkodási jogköre: önálló költségvetési szerv 10./ Típusa: Összetett iskola •
szakiskola általános műveltséget megalapozó oktatás szakképzés 2; 3 évfolyamos • szakközépiskola (csak szakképző évfolyammal) 1; 2; 3 évfolyamos érettségi utáni szakképzés tagozata: nincs 11./ felvehető maximális tanulólétszám:700 fő 12. a Alaptevékenység TEÁOR száma: 80 22 12.b/ Alaptevékenysége: A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. tv.; a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997.évi XXXI. tv.; a szakképzésről szóló 1993. évi LXXVI. tv., valamint a sportról szóló 2004. évi I. tv alapján. 80221-4 Nappali rendszerű szakiskolai nevelés, oktatás (beleértve a szakiskolai felzárkóztató oktatást) 80222-5 Sajátos nevelési igényű tanulók nappali rendszerű szakiskolai nevelése, oktatása (pszichés fejlődés zavarai miatt tanulási folyamatban akadályozott tanulók). 80224-1 Nappali rendszerű, szakképesítés megszerzésére felkészítő iskolai oktatás, a felsorolt szakokban: OKJ szám Szakma megnevezése Szakmacsoport sz. 31 5216 04 Cserépkályha és kandallóépítő 9 31 5216 06 Épületburkoló 9 31 5216 07 Épületszigetelő 9
51 31 5216 13 Kőfaragó 31 5216 14 Kőműves 31 5216 17 Szobafestő-mázoló és tapétázó 31 5216 18 Tetőfedő 31 521622 Szárazépítő 31 5220 01 Gipszmintakészítő 31 5220 04 Vasbeton- és műkőkészítő 31 5272 04 Cipőkészítő 33 3404 01 Gépíró és gyorsíró 33 3404 02 Gépíró és szövegszerkesztő 33 5216 01 Ács-állványozó 33 5233 01 Fényező-mázoló 33 5262 01 Asztalos 33 5262 04 Faesztergályos 33 5262 06 Kárpitos 33 5262 07 Faműves 33 5272 01 Bőrdíszműves 33 5272 03 Cipőfelsőrész készítő 33 5272 05 Ortopédiai cipész 33 5272 07 Szíjgyártó-nyerges 33 7812 01 Fodrász 51 5262 01 Műbútorasztalos 51 7812 01 Kozmetikus 51 7899 02 Fényképész 52 1812 02 Bőrműves 52 5411 04 Cipőipari technikus 52 5411 06 Kárpitosipari technikus
9 9 9 9 9 9 9 10 16 16 9 13 11 11 11 11 10 10 1 19 19 11 19 19 4 10 11
80225-2 Sajátos nevelési igényű tanulók nappali rendszerű, szakképesítés megszerzésére felkészítő iskolai oktatása a felsorolt szakokban (pszichés fejlődés zavarai miatt tanulási folyamatban akadályozott tanulók), a fent felsorolt szakokban. 55232-3 Iskolai intézményi közétkeztetés (feltételeinek biztosítása) 55241-1 Munkahelyi vendéglátás 92403-6 Diáksport 75195-2 Közoktatási intézményekben végzett kiegészítő tevékenységek • Kötelező és nem kötelező tanórai foglalkozások keretében felzárkóztatás, fejlesztés, tehetséggondozás, egyéni foglalkozás szervezése • Iskolai könyvtári feladatok ellátása • Alapvizsga- szervezése • Szakmai vizsga szervezése • Oktatási, nevelési módszertani feladatok végzése • Tanulók külső gyakorlati helyen történő foglalkoztatása Kiegészítő tevékenység: 75176-8 Intézményi vagyon működtetése 70101-5 Saját vagy bérelt ingatlan hasznosítása 80402-8 Iskolarendszeren kívüli szakmai oktatás, vizsgáztatás a hatósági nyilvántartási értesítés szerint
52
13./ Vállalkozási tevékenysége: nincs 14./ Alaptevékenység érdekeltségi rendszere: Maradvány-érdekeltségű költségvetési szerv 15./ Intézmény vezetőjének megbízására vonatkozó szabályok: Az intézmény igazgatóját a közgyűlés bízza meg pályázat útján, határozott időtartamra. Felette az egyéb munkáltatói jogokat a polgármester gyakorolja. 16./ Feladat ellátására szolgáló vagyon: Az önkormányzat által ingyenes használatba adott korlátozottan forgalomképes törzsvagyonból: a 4070 hrsz.-ú 2223 m2 Baross u. l.-3.sz. és a 6142/2 hrsz.-on 1 ha 3330 m2 Ipari u. 5.sz. alatti ingatlan. Az intézmény használatában lévő önkormányzati tulajdonú ingatlanok felett az intézmény vezetője nem rendelkezhet, kivéve- amennyiben az alapfeladat ellátását nem sérti - az 1 év alatti bérbeadást. Az önkormányzati vagyon feletti rendelkezési jog gyakorlását a 12/2005. (V.19.) önkormányzati rendelet szabályozza. A közgyűlés 478/1992. (XII.18.) határozatával elfogadva, módosítva a 95/1994. (II.24.), a 218/1995. (VI.1.), a 106/1996 (III.28.), a 246/1996 (VI.13.), a 349/1998. (VII.9.)., a 612./1999. (IX.9.), a 136/2003. (II. 27.), 240/2004. (IV.29.), a 41/2005. (I.27.), valamint a 382/2005. (VII.14.) határozattal.
Békéscsaba, 2005. július 14. Pap János polgármester Tárgy:
Dr. Kurucz Ferenc jegyző
Rózsa Ferenc Gimnázium alapító okirata
A közgyűlés 21 igen, egyhangú szavazattal a következő határozatot hozta: 383/2005. (VII.14.) közgy. HATÁROZAT Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése a Rózsa Ferenc Gimnázium alapító okiratát az alábbiak szerint jóváhagyja: ALAPÍTÓ OKIRAT Az Alapító Okirat kelte: 1992. XII. 18.
az Alapító Okirat sorszáma: 36/1992.
53
1./ Intézmény neve: RÓZSA FERENC GIMNÁZIUM 2./ Székhelye (pontos címe): Békéscsaba, Andrássy út 56. Telephelye: Békéscsaba, Andrássy út 56. Bükkszentkereszt, Völgy utca 3./ Törzsszáma: 345143 4./ Alapító szerv neve: Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata, illetve jogelődje 5./ a fenntartó neve, címe: Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata Békéscsaba, Szent István tér 7. 6./ Az intézmény felügyeleti szerve: Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata Békéscsaba, Szent István tér 7. 7./ Jogállása: önálló jogi személy 8./ Illetékességi és működési köre: A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. tv. 121. § (5) bek. szerint a működési (felvételi) körzete 9./ Gazdálkodási jogköre: önálló költségvetési szerv Ellátja a Deák Ferenc Középiskolai Kollégium, mint részben önálló gazdálkodású intézmény gazdasági és pénzügyi feladatait. 10./ Tipusa: gimnázium, 9-12., 9-13. évfolyamok 11./ felvehető maximális tanulólétszám: 700 fő 12./a Alaptevékenység TEÁOR száma: 80 21 12./b Alaptevékenysége: A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. tv.; a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. tv.; valamint a sportról szóló 2004. évi I. tv. alapján 80214-4 Nappali rendszerű gimnáziumi nevelés, oktatás
54 80215-5 Sajátos nevelési igényű tanulók nappali rendszerű gimnáziumi nevelése, oktatása (pszichés fejlődés zavarai miatt tanulási folyamatban akadályozott tanulók). 55232-3 Iskolai intézményi közétkeztetés 55241-1 Munkahelyi vendéglátás 92403-6 Diáksport 75195-2 Közoktatási intézményekben végzett kiegészítő tevékenységek • Idegennyelvi előkészítő osztály működtetése • Eurofakt osztály működtetése • Humán osztály működtetése • Reál osztály működtetése • Emelt szintű biológia, történelem oktatás • Kötelező és nem kötelező tanórai foglalkozások keretében felzárkóztatás, fejlesztés, tehetséggondozás, egyéni foglalkozás szervezése • Iskolai könyvtári feladatok ellátása • Alapműveltségi, érettségi szervezése • Oktatási, nevelési módszertani feladatok végzése Kiegészítő tevékenység: 75176-8 Intézményi vagyon működtetése 70101-5 Saját vagy bérelt ingatlan hasznosítása 55141-4 Üdültetés 13./ Vállalkozási tevékenysége: nincs 14./ Alaptevékenység érdekeltségi rendszere: maradvány-érdekeltségű költségvetési szerv 15./ Intézmény vezetőjének megbízására vonatkozó szabályok: Az intézmény igazgatóját a közgyűlés bízza meg pályázat útján, határozott időtartamra. Felette az egyéb munkáltatói jogokat a polgármester gyakorolja. 16./ Feladat ellátására szolgáló vagyon: Az önkormányzat által ingyenes használatba adott korlátozottan forgalomképes törzsvagyonból: a 3095/1 hrsz-ú 2 ha 8625 m2 Andrássy u. 56.sz., a 1305/8 hrsz.-ú 2569 m2 Bükkszentkereszt, Völgy u. osztatlan közös tulajdonon 560 m2 épület és környezete alatti ingatlan. Az intézmény használatában lévő önkormányzati tulajdonú ingatlanok felett az intézmény vezetője nem rendelkezhet, kivéve- amennyiben az alapfeladat ellátását nem sérti - az 1 év alatti bérbeadást. Az önkormányzati vagyon feletti rendelkezési jog gyakorlását a 12/2005. (V.19.) önkormányzati rendelet szabályozza.
55 A közgyűlés 478/1992. (XII.18.) határozatával elfogadva; módosítva a 95/1994. (II.24.), a 218/1995. (VI.1.), a 82/1998.(III. 19.), a 127/2003. (II. 27.), a 240/2004. (IV.29.), valamint a 383/2005. (VII.14.) határozattal. Békéscsaba, 2005. július 14. Pap János polgármester Tárgy:
Dr. Kurucz Ferenc jegyző
Széchenyi István Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Szakközépiskola alapító okirata
A közgyűlés 21 igen, egyhangú szavazattal a következő határozatot hozta: 384/2005. (VII.14.) közgy. HATÁROZAT Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése a Széchenyii István Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Szakközépiskola alapító okiratát az alábbiak szerint jóváhagyja: ALAPÍTÓ OKIRAT Az Alapító Okirat kelte: 1992. XII. 18.
az Alapító Okirat sorszáma: 37/1992.
1./ Intézmény neve: SZÉCHENYI ISTVÁN KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ KÖZGAZDASÁGI SZAKKÖZÉPISKOLA A felnőttoktatási tagozat tagintézmény neve: Széchenyi István Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Szakközépiskola Gimnáziumi és Szakközépiskolai Felnőttoktatási Tagozata 2./ Székhelye (pontos címe): Békéscsaba, Andrássy út l. Telephelye: Békéscsaba, Andrássy út 1. Békéscsaba, Irányi utca 5. Békéscsaba, Justh Gyula u. 1 Békéscsaba, Szabadság tér 9. Balatonszárszó, Kültelek utca l. 3./ Törzsszáma: 345110 4./ Alapító szerv neve: Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata, illetve jogelődje
56 5./ A fenntartó neve, címe: Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata Békéscsaba, Szent István tér 7. 6./ Az intézmény felügyeleti szerve: Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata Békéscsaba, Szent István tér 7. 7./ Jogállása: önálló jogi személy 8./ Illetékességi és működési köre: A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. tv. 121. § (5) bek. szerint a működési (felvételi) körzete 9./ Gazdálkodási jogköre: önálló költségvetési szerv 10./ Típusa: Szakközépiskola: • általános műveltséget megalapozó: 9-12., illetve 9-13. évfolyamok; • két tanítási nyelvű: 9-13. évfolyamok; • szakképző: 13., 13-14. évfolyamok; Felnőttoktatási tagozat: • felnőttek középiskolája 9-11, 9-12 évfolyam • szakképző 13, illetve 13-14 évfolyam 11./ felvehető maximális tanulólétszám: :nappali: 760 fő felnőtt tagozat: 300 12./a Alaptevékenység TEÁOR száma: 80 21, 80 22 12./b Alaptevékenysége: A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. tv.; a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997.évi XXXI. tv.; a szakképzésről szóló 1993. évi LXXVI. tv., valamint a sportról szóló 2004. évi I. tv alapján 80217-7 Nappali rendszerű szakközépiskolai nevelés, oktatás 80218-8 Sajátos nevelési igényű tanulók nappali rendszerű szakközépiskolai nevelése, oktatása (pszichés fejlődés zavarai miatt tanulási folyamatban akadályozott tanulók). 80216-6 Gimnáziumi felnőttoktatás 80219-9 Szakközépiskolai felnőttoktatás 80224-1 Nappali rendszerű, szakképesítés megszerzésére felkészítő iskolai oktatás, a felsorolt szakokban: OKJ száma Szakma megnevezése Szakmacsoport sz.
57 33 3404 01 33 3404 01 33 4641 01 52 3404 01 52 3404 04 52 3432 03 52 3432 04 52 3433 01 52 3433 03 52 3435 01 52 3435 02 52 3438 01 52 3438 02 52 3440 01 52 3452 02 52 4641 02 52 4641 03 52 7872 03 54 3404 02 54 3433 01 54 3433 02 54 3433 03 54 3436 03 54 3439 01 54 4641 01 54 4641 02 54 4641 03 54 4641 04 54 4641 05
Gépíró és gyorsíró Gépíró és szövegszerkesztő Számítógép-kezelő Gyorsíró és idegennyelvi gépíró Ügyintézőtitkár II. Vállalkozási ügyintéző Pénzügyi-számviteli ügyintéző Külkereskedelmi ügyintéző Üzleti ügyintéző Európai üzleti asszisztens Logisztikai ügyintéző Általános gazdasági és statisztikai ügyintéző Gazdasági elemző és szakstatisztikai ügyintéző Banki ügyintéző Igazgatási ügyintéző-ügykezelő Gazdasági informatikus II. Számítástechnikai szoftverüzemeltető Idegenforgalmi ügyintéző Ügyintézőtitkár I. Külkereskedelmi asszisztens KÜLKERESKEDELMI idegennyelvi levelező Külkereskedelmi üzletkötő Mérlegképes könyvelő (vállalkozási szakon) Irodavezető Gazdasági informatikus I. Információrendszer-szervező Informatikus – oktatási informatika Számítástechnikai programozó Számítógép rendszerprogramozó
16 16 7 16 16 15 15 17 17 17 17 15 15 15 16 7 7 18 16 17 17 17 15 16 7 7 7 7 7
80225-2 Sajátos nevelési igényű tanulók nappali rendszerű, szakképesítés megszerzésére felkészítő iskolai oktatása (pszichés fejlődés zavarai miatt tanulási folyamatban akadályozott tanulók) - a fent felsorolt szakokban. 80226-3 Szakképesítés megszerzésére felkészítő iskolarendszerű felnőttoktatás, a fent felsorolt szakokban 55232-3 Iskolai intézményi közétkeztetés (feltételeinek biztosítása) 92403-6 Diáksport 75195-2 Közoktatási intézményekben végzett kiegészítő tevékenységek • Angol-magyar két tanítási nyelvű oktatás • Német-magyar két tanítási nyelvű oktatás • Kötelező és nem kötelező tanórai foglalkozások keretében felzárkóztatás, fejlesztés, tehetséggondozás, egyéni foglalkozás szervezése • Iskolai könyvtári feladatok ellátása • Alapműveltségi és érettségi vizsga szervezése • Szakmai vizsga szervezése • Oktatási, nevelési módszertani feladatok végzése
58 Kiegészítő tevékenység: 75176-8 Intézményi vagyon működtetése 70101-5 Saját vagy bérelt ingatlan hasznosítása 55141-4 Üdültetés 80402-8 Iskolarendszeren kívüli szakmai oktatás, vizsgáztatás a hatósági nyilvántartási értesítés szerint 13./ Vállalkozási tevékenysége: nincs 14./ Alaptevékenység érdekeltségi rendszere: Maradvány-érdekeltségű költségvetési szerv 15./ Intézmény vezetőjének megbízására vonatkozó szabályok: Az intézmény igazgatóját a közgyűlés bízza meg pályázat útján, határozott időtartamra. Felette az egyéb munkáltatói jogokat a polgármester gyakorolja. 16./ Feladat ellátására szolgáló vagyon: Az önkormányzat által ingyenes használatba adott korlátozottan forgalomképes törzsvagyonból: a 3899 hrsz.-ú 4635 m2 Andrássy út 1.sz., a 3900 hrsz.-ú 500 m2 Irányi D.u.5.sz., a 2936/1 hrsz.-ú 736 m2 Szabadság tér 9.sz. a 940/4 hrsz.-ú Balatonszárszó, Kültelek utca l. az. alatti ingatlan. Az intézmény használatában lévő önkormányzati tulajdonú ingatlanok felett az intézmény vezetője nem rendelkezhet, kivéve- amennyiben az alapfeladat ellátását nem sérti - az 1 év alatti bérbeadást. Az önkormányzati vagyon feletti rendelkezési jog gyakorlását a 12/2005. (V.19.) önkormányzati rendelet szabályozza. A közgyűlés 478/1992. (XII.18.) határozatával elfogadva , módosítva a 95/1994. (II.24.), a 228/1995. (VI.2.), a 82/1998.(III. 19.), a 602/2000.(X.19.), a 128/2003. (II.27.), a 240/2004. (IV.29.), a 589/2004.(X.20.), valamint a 384/2005. (VII.14.) határozattal. Békéscsaba, 2005. július 14. Pap János polgármester Tárgy:
Dr. Kurucz Ferenc jegyző
Szent-Györgyi Albert Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium alapító okirata
A közgyűlés 21 igen, egyhangú szavazattal a következő határozatot hozta:
59 385/2005. (VII.14.) közgy. HATÁROZAT Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése a Szent-Györgyi Albert Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium alapító okiratát az alábbiak szerint jóváhagyja: ALAPÍTÓ OKIRAT Az Alapító Okirat kelte: 2005. III. 24.
az Alapító Okirat sorszáma: 1/2005.
1./ Intézmény neve: SZENT-GYÖRGYI ALBERT GIMNÁZIUM, SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM 2./ Székhelye (pontos címe): Békéscsaba, Gyulai út 55-57. Telephelye : Békéscsaba, Lencsési út 140. Békéscsaba, Őr u. 1. Bükkszentkereszt, Völgy utca 3. / Törzsszáma: a szám megkérése folyamatban 4./ Alapító szerv neve: Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata 5./ A fenntartó neve, címe: Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata Békéscsaba, Szent István tér 7. 6./ Az intézmény felügyeleti szerve: Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata
Békéscsaba, Szent István tér 7. 7./ Jogállása: önálló jogi személy 8./ Gazdálkodási jogköre: önálló költségvetési szerv Ellátja a Kossuth Zsuzsanna Középiskolai Leánykollégium, mint gazdaságilag részben önálló intézmény gazdasági és pénzügyi feladatait. 9./ Illetékességi és működési köre: A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. tv. 121. § (5) bek. szerint a működési (felvételi) körzete
60 10./ Típusa: Többcélú, közös igazgatású közoktatási intézmény Intézményegységei: 1. összetett iskola gimnázium: 9-12. évfolyam; szakközépiskola • általános műveltséget megalapozó: 9-12. évfolyam; • szakképző: 13-14., valamint 13-15. évfolyam; • iparművészeti szakközépiskola: 9-12.,13. évfolyam. 2. kollégium, 75 férőhelyes (leány) 11./ Felvehető maximális tanulólétszám: 1050 fő 12./a Alaptevékenység TEÁOR száma: 8022 12./b Alaptevékenysége: A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. tv., a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. tv., a szakképzésről szóló 1993. évi LXXVI. tv., valamint a sportról szóló 2004. évi I. tv. alapján. 80214-4 Nappali rendszerű gimnáziumi nevelés, oktatás 80215-5 Sajátos nevelési igényű tanulók nappali rendszerű gimnáziumi nevelése, oktatása (pszichés fejlődés zavarai miatt tanulási folyamatban akadályozott tanulók) 80217-7 Nappali rendszerű szakközépiskolai nevelés, oktatás 80218-8 Sajátos nevelési igényű tanulók nappali rendszerű szakközépiskolai nevelése, oktatása (pszichés fejlődés zavarai miatt tanulási folyamatban akadályozott tanulók) 80224-1 Nappali rendszerű, szakképesítés megszerzésére felkészítő iskolai oktatás, a felsorolt szakokban: OKJ száma Szakma megnevezése Szakmacsoport sz. 31 5012 01 Ápolási asszisztens 1 33 8933 02 Szociális gondozó és ápoló 2 51 5243 01 Nyomdai gépmester 12 51 5276 01 Divat- stílustervező asszisztens 10 51 5278 02 Könyvkötő 12 52 1812 05 Díszlet- és jelmeztervező asszisztens 4 52 1812 12 Textilműves 4 52 1812 13 Textilrajzoló és modelltervező asszisztens 4 52 1812 14 Tűzzománcozott-dísztárgy készítő 4 52 4641 01 Egészségügyi operátor 7 52 5008 01 Fizioterápiás asszisztens 1 52 5012 01 Mentőápoló 1 52 5052 01 Gyógyszertári asszisztens 1 52 5278 01 Tervezőszerkesztő 12 52 5278 06 Nyomdai kiadvány- és képszerkesztő 12 52 5411 08 Ruhaipari technikus (technológus, modellező,
61 marketing ügyintéző szakirányokkal) 52 8429 04 Laptördelő és képszerkesztő 53 5278 01 Tipográfus 54 5012 01 Ápoló 54 5012 02 Csecsemő- és gyermekápoló 54 5018 03 Képi diagnosztikai asszisztens 54 5018 05 Orvosi laboratóriumi technikai asszisztens 54 5070 01 Csecsemő- és kisgyermekgondozó 54 8933 02 Szociális asszisztens
10 12 12 1 1 1 1 2 2
80225-2 Sajátos nevelési igényű tanulók nappali rendszerű, szakképesítés megszerzésére felkészítő iskolai oktatása (pszichés fejlődés zavarai miatt tanulási folyamatban akadályozott tanulók), a fent felsorolt szakmákban. 80512-4 Nappali rendszerű iskolai oktatásban résztvevő gyermekek, tanulók kollégiumi, externátusi nevelése, oktatása 55131-5 Diákotthoni, kollégiumi szálláshelynyújtás 55232-3 Iskolai intézményi közétkeztetés (feltételeinek biztosítása) 55233-4 Kollégiumi intézményi közétkeztetés (feltételeinek biztosítása) 55241-1 Munkahelyi vendéglátás 92403-6 Diáksport 75195-2 Közoktatási intézményekben végzett kiegészítő tevékenységek • Sajátos képzési cél: rendészeti ismeretek oktatása évfolyamonként egy osztályban • Kötelező és nem kötelező tanórai foglalkozások keretében felzárkóztatás, fejlesztés, tehetséggondozás, egyéni foglalkozás szervezése • Iskolai könyvtári feladatok ellátása • Alapműveltségi és érettségi vizsga szervezése • Szakmai vizsga szervezése • Oktatási, nevelési módszertani feladatok végzése • Iparművészeti oktatás párhuzamos képzésben • Lakhatási feltételek biztosítása • Felkészítő (felzárkóztató, tehetséggondozó, speciális ismereteket adó) foglalkozások tartása • Szabadidő eltöltését szolgáló foglalkozások szervezése (szakkör, érdeklődési kör stb.) Kiegészítő tevékenység: 75176-8 Intézményi vagyon működtetése 70101-5 Saját vagy bérelt ingatlan hasznosítása 75195-0 Intézményi étkeztetés kiegészítő tevékenységként 55141-4 Üdültetés 80402-8 Iskolarendszeren kívüli szakmai oktatás, vizsgáztatás a hatósági nyilvántartási értesítés szerint 13./ Vállalkozási tevékenysége: nincs 14./ Alaptevékenység érdekeltségi rendszere: Maradvány-érdekeltségű költségvetési szerv 15./ Intézmény vezetőjének megbízására vonatkozó szabályok:
62 Az intézmény igazgatóját a közgyűlés bízza meg pályázat útján, határozott időtartamra. Felette az egyéb munkáltatói jogokat a polgármester gyakorolja. 16./ Feladat ellátására szolgáló vagyon: Az önkormányzat által ingyenes használatba adott korlátozottan forgalomképes törzsvagyonból: Az 1493/6 hrsz.-on osztatlan közös tulajdonban, Békéscsaba, Gyulai u. 55. szám alatti 4 ha 5179 m2 ingatlanból 3504 m2 épület és környezete alatti ingatlan. Az 1701 hrsz.-ú 1 ha 3870 m2 Lencsési u.140.sz. alatti ingatlan. A 3261 hrsz-ú 3303 m2 Őr u. 1. sz. alatti ingatlan. Az 1305/8 hrsz.-on osztatlan közös tulajdonú ingatlanon Bükkszentkereszt, Völgy u. 320 m2 épület és környezete alatti ingatlan. Az intézmény használatában lévő önkormányzati tulajdonú ingatlanok felett az intézmény vezetője nem rendelkezhet, kivéve - amennyiben az alapfeladat ellátását nem sérti - az 1 év alatti bérbeadást. Az önkormányzati vagyon feletti rendelkezési jog gyakorlását a 12/2005. (V.19.) önkormányzati rendelet szabályozza. Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlésének 142/2005. (III.24.) határozatával elfogadva, módosítva a 385/2005. (VII.14.) határozattal. Az alapító okirat 2005. augusztus 1-én lép hatályba. Békéscsaba, 2005. július 14. Pap János polgármester Tárgy:
Dr. Kurucz Ferenc jegyző
Trefort Ágoston Villamos- és Fémipari Szakképző Iskola és Kollégium alapító okirata
A közgyűlés 21 igen, egyhangú szavazattal a következő határozatot hozta: 386/2005. (VII.14.) közgy. HATÁROZAT Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése a Trefort Ágoston Villamos- és Fémipari Szakképző Iskola és Kollégium alapító okiratát az alábbiak szerint jóváhagyja: ALAPÍTÓ OKIRAT Az Alapító Okirat kelte:1992. XII. 18.
az Alapító Okirat sorszáma: 42/1992.
l./ Intézmény neve: TREFORT ÁGOSTON VILLAMOS − ÉS FÉMIPARI SZAKKÉPZŐ ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM
63
2./ Székhelye (pontos címe): Békéscsaba, Puskin tér l. Telephelye: Békéscsaba, Lázár utca 2. Gyomaendrőd, Kis Lajos üdülőtelep 3./ Törzsszáma: 345219 4./ Alapító szerv neve: Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata, illetve jogelődje 5./ A fenntartó neve, címe: Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata Békéscsaba, Szent István tér 7. 6./ Az intézmény felügyeleti szerve: Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata Békéscsaba, Szent István tér 7. 7./ Jogállása: önálló jogi személy 8./ Illetékességi és működési köre: A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. tv. 121. § (5) bek. szerint a működési (felvételi) körzete 9./ Gazdálkodási jogköre: önálló költségvetési szerv 10./ Típusa: Többcélú, közös igazgatású közoktatási intézmény Intézményegységei: 1. összetett iskola Szakközépiskola • általános műveltséget megalapozó 9-12., illetve 9-13. évfolyam; • szakképző 13-14. évfolyam; Szakiskola • általános műveltséget megalapozó 9-10.; • szakképzés 11-12. évfolyam; Felnőttoktatási tagozat • felnőttek középiskolája 10-12. évfolyam • szakképző 13., illetve 13-14. évfolyam 2. kollégium, 180 férőhelyes
64
11./ Felvehető maximális tanulólétszám:
Szakközépiskola, szakiskola 1300 fő Felnőttoktatás 550 fő
Kollégium 180 fő 12./a. Alaptevékenység TEÁOR száma: 80 22 12./b. Alaptevékenysége: A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. tv.; a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997.évi XXXI. tv.; a szakképzésről szóló 1993. évi LXXVI. tv., valamint a sportról szóló 2004. évi I. tv alapján 80217-7 Nappali rendszerű szakközépiskolai nevelés, oktatás 80218-8 Sajátos nevelési igényű tanulók nappali rendszerű szakközépiskolai nevelése, oktatása (pszichés fejlődés zavarai miatt tanulási folyamatban akadályozott tanulók). 80221-4 Nappali rendszerű szakiskolai nevelés, oktatás 80222-5 Sajátos nevelési igényű tanulók nappali rendszerű szakiskolai nevelése, oktatása (pszichés fejlődés zavarai miatt tanulási folyamatban akadályozott tanulók). 80216-6 Gimnáziumi felnőttoktatás 80219-9 Szakközépiskolai felnőttoktatás 80223-6 Szakiskolai felnőttoktatás 80224-1 Nappali rendszerű, szakképesítés megszerzésére felkészítő iskolai oktatás, a felsorolt szakmákban: OKJ szám Szakma megnevezése Szakmacsoport sz. OKJ 31 4641 01 Informatikai hálózatirendszer-telepítő 7 OKJ 31 5216 02 Bádogos és épületbádogos 5 OKJ 31 5216 10 Gázvezeték- és készülékszerelő 5 OKJ 31 5216 16 Szerkezetlakatos 5 OKJ 31 5216 20 Vízvezeték- és központifűtés-szerelő 5 OKJ 31 5232 02 Hőkezelő 5 OKJ 31 5233 04 Géplakatos 5 OKJ 31 5233 06 Hegesztő 5 OKJ 31 5233 14 Fémforgácsoló 5 OKJ 31 5236 01 Ipari- és kereskedelmi hűtőgépszerelő 5 OKJ 31 5236 03 Szellőző- és klímaberendezés-szerelő 5 OKJ 31 5237 01 Kerékpárszerelő 5 OKJ 33 4641 01 Számítógép-kezelő (-használó) 7 OKJ 33 5216 03 Villanyszerelő 6 OKJ 33 5222 03 Villamosgép- és készülékszerelő 6 OKJ 33 5224 01 Távközlésihálózat-építő 6 OKJ 33 5237 01 Kötő- és varrógépműszerész 5 OKJ 33 5237 07 Mechanikai műszerész 5 OKJ 33 5241 02 Karosszérialakatos 13 OKJ 33 5842 01 Csatornamű-kezelő 14 OKJ 33 5842 05 Vízműkezelő 14 OKJ 51 5223 01 Elektronikai műszerész 6 OKJ 51 5223 02 Háztartás-elektronikai műszerész 6 OKJ 51 5223 03 Informatikai műszerész 6 OKJ 51 5223 07 Műholdas- és kábeltelevíziós vételtechnikai műszerész 6
65 OKJ 51 5223 09 OKJ 51 5223 10 OKJ 51 5223 11 OKJ 51 5233 02 OKJ 51 5241 05 OKJ 51 5241 06 OKJ 52 1812 06 OKJ 52 4641 03 OKJ 52 5241 01 OKJ 52 5422 01 OKJ 52 5423 02
Rádió- és hangtechnikai műszerész Számítástechnikai műszerész Televízió- és videotechnikai műszerész Szerszámkészítő Kötöttpályás járművillamossági szerelő Kötöttpályásmotor- és erőátviteliberendezés-szerelő Díszműkovács Számítástechnikai szoftverüzemeltető Autóelektronikai műszerész Elektrontechnikai technikus Ipari elektronikai technikus
6 6 6 5 13 13 4 7 13 6 6
80341-6 Felsőfokú szakképesítést nyújtó képzés a felsorolt szakmákban: OKJ szám Szakma megnevezése Szakmacsoport sz. OKJ 55 5423 01
Villamos-mérnökasszisztens
6
80225-2 Sajátos nevelési igényű tanulók nappali rendszerű, szakképesítés megszerzésére felkészítő iskolai oktatása (pszichés fejlődés zavarai miatt tanulási folyamatban akadályozott tanulók), a fent felsorolt szakmákban. 80226-3 Szakképesítés megszerzésére felkészítő iskolarendszerű felnőttoktatás, a felsorolt szakmákban: OKJ szám Szakma megnevezése Szakmacsoport sz. OKJ 33 5241 02 Karosszérialakatos 13 OKJ 33 7899 01 Kéményseprő és tüzeléstechnikai karbantartó 9 OKJ 52 5241 01 Autóelektronikai műszerész 13 OKJ 52 5422 01 Elektrontechnikai technikus 6 OKJ 52 5423 02 Ipari elektronikai technikus 6 OKJ 52 5442 02 Gépésztechnikus 5 OKJ 55 5423 01 Villamos-mérnökasszisztens 6 80512-4 Nappali rendszerű iskolai oktatásban résztvevő gyermekek, tanulók kollégiumi, externátusi nevelése, oktatása 80513- 5 Nappali rendszerű iskolai oktatásban résztvevő sajátos nevelési igényű gyermekek, tanulók kollégiumi, externátusi nevelése, oktatása /szorgalmi időben/ (pszichés fejlődés zavarai miatt tanulási folyamatban akadályozott tanulók). 55131-5 Diákotthoni, kollégiumi szálláshelynyújtás 55132-6 Diákotthoni, kollégiumi szálláshelynyújtás sajátos nevelési igényű gyermekek, tanulók számára (pszichés fejlődés zavarai miatt tanulási folyamatban akadályozott tanulók). 55232-3 Iskolai intézményi közétkeztetés (feltételeinek biztosítása) 55233-4 Kollégiumi intézményi közétkeztetés (feltételeinek biztosítása) 55241-1 Munkahelyi vendéglátás 92403-6 Diáksport 75195-2 Közoktatási intézményekben végzett kiegészítő tevékenységek
66 • Kötelező és nem kötelező tanórai foglalkozások keretében felzárkóztatás, fejlesztés, tehetséggondozás, egyéni foglalkozás szervezése • Speciális fejlesztő pedagógiai tevékenység a halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek felzárkóztatása érdekében • Iskolai könyvtári feladatok ellátása • Alapműveltségi és érettségi vizsga szervezése • Szakmai vizsga szervezése • Lakhatási feltételek biztosítása • Felkészítő (felzárkóztató, tehetséggondozó, speciális ismereteket adó foglalkozások tartása (kollégiumban) • Szabadidő eltöltését szolgáló foglalkozások szervezése (szakkör, érdeklődési kör stb.) • Kollégiumi férőhelyek szorgalmi időszakon kívüli hasznosítása Kiegészítő tevékenység: 75176-8 Intézményi vagyon működtetése 70101-5 Saját vagy bérelt ingatlan hasznosítása 55141-4 Üdültetés 80402-8 Iskolarendszeren kívüli szakmai oktatás, vizsgáztatás a hatósági nyilvántartási értesítés szerint 13./ Vállalkozási tevékenysége: nincs 14./ Alaptevékenység érdekeltségi rendszere: maradvány-érdekeltségű költségvetési szerv 15./ Intézmény vezetőjének megbízására vonatkozó szabályok: Az intézmény igazgatóját a közgyűlés bízza meg pályázat útján, határozott időtartamra. Felette az egyéb munkáltatói jogokat a polgármester gyakorolja. 16./ Feladat ellátására szolgáló vagyon: Az önkormányzat által ingyenes használatba adott korlátozottan forgalomképes törzsvagyonból: a Gyulai 32. sz. alatti, 692 hrsz.-ú ingatlanból 1 ha 4350 m2 , a Lázár u.2.sz. alatti 3764 hrsz.-ú 1620 m2 ingatlan és az 1300/7 hrsz. -on 40 m2 Gyomaendrőd, Kis Lajos üdülőtelepi ingatlan. Az intézmény használatában lévő önkormányzati tulajdonú ingatlanok felett az intézmény vezetője nem rendelkezhet, kivéve - amennyiben az alapfeladat ellátását nem sérti - az 1 év alatti bérbeadást. Az önkormányzati vagyon feletti rendelkezési jog gyakorlását a 12/2005. (V.19.) önkormányzati rendelet szabályozza.
67 A közgyűlés 478/1992. (XII.18.) határozatával elfogadva, módosítva a 95/1994. (II.24.), az 55/1995. (III.l6.), a 218/1995. (VI.1.), a 611/1995.(XII.2l.), a 371/1996. (IX.19.), a 82/1998.(III.19.), a 650/2000 (XI. 16.), a 135/2003. (II. 27.), a 325/2003. (V.22.), a 240/2004. (IV.29.), az 519/2004. (IX. 23.), a 79/2005. (II. 24.) valamint a 386/2005. (VII.14.) határozattal. Békéscsaba, 2005. július 14. Pap János polgármester Tárgy:
Dr. Kurucz Ferenc jegyző
Vásárhelyi Pál Műszaki Szakközépiskola alapító okirata
A közgyűlés 21 igen, egyhangú szavazattal a következő határozatot hozta: 387/2005. (VII.14.) közgy. HATÁROZAT Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése a Vásárhelyi Pál Műszaki Szakközépiskola alapító okiratát az alábbiak szerint jóváhagyja: ALAPÍTÓ OKIRAT Az Alapító Okirat kelte: 1992. XII. 18.
az Alapító Okirat sorszáma: 39/1992.
1./ Intézmény neve: VÁSÁRHELYI PÁL MŰSZAKI SZAKKÖZÉPISKOLA 2./ Székhelye (pontos címe: Békéscsaba, Deák utca 6. Telephelye: Békéscsaba, Keleti kertek 3./ Törzsszáma: 342416 4./ Alapító szerv neve: Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata, illetve jogelődje 5./ A fenntartó neve, címe: Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata Békéscsaba, Szent István tér 7. 6./ Az intézmény felügyeleti szerve: Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata Békéscsaba, Szent István tér 7.
68 7./ Jogállása: önálló jogi személy 8./ Illetékességi és működési köre: A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. tv. 121. § (5) bek. szerint a működési (felvételi) körzete 9./ Gazdálkodási jogköre: önálló költségvetési szerv 10./ Típusa: szakközépiskola: • általános műveltséget megalapozó: 9-12.; • szakképző évfolyam 13., 13-14. évfolyamok; tagozata: nincs 11./ Felvehető maximális tanulólétszám: 700 fő 12./a Alaptevékenység TEÁOR száma: 80 22 12./b Alaptevékenysége: A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. tv.; a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997.évi XXXI. tv.; a szakképzésről szóló 1993. évi LXXVI. tv., valamint a sportról szóló 2004. évi I. tv alapján 80217-7 Nappali rendszerű szakközépiskolai nevelés, oktatás 80218-8 Sajátos nevelési igényű tanulók nappali rendszerű szakközépiskolai nevelése, oktatása (pszichés fejlődés zavarai miatt tanulási folyamatban akadályozott tanulók). 80224-1 Nappali rendszerű, szakképesítés megszerzésére felkészítő iskolai oktatás, a felsorolt szakmákban: OKJ szám Szakma megnevezése Szakmacsoport sz. 51 8829 01 Digitális térképkezelő 20 52 3426 01 Földügyi számítógépes adatkezelő 20 52 3435 03 Ingatlan-nyilvántartási ügyintéző 20 52 4641 03 Számítástechnikai szoftverüzemeltető 7 52 5401 04 Földmérő és térinformatikai technikus 20 52 5436 05 Geológus-geofizikus technikus 5 52 5470 04 Környezetvédelmi technikus 14 52 5499 02 Építőanyag-ipari technikus 9 52 5499 11 Fotogrammetriai kiértékelő 20 52 5801 01 Magasépítő technikus 9 52 5801 02 Mélyépítő technikus 9 52 5832 01 Közlekedésépítő, hídépítő technikus 13 52 5832 02 Közlekedésépítő informatikai technikus 13 52 5832 03 Közlekedésépítő, környezetvédő technikus 13 52 5832 04 Közlekedésépítő, útépítő technikus 13 52 5832 05 Közlekedésépítő, vasútépítő technikus 13
69 52 5842 01 52 5842 03 53 5401 02 53 5401 03 53 5401 04 53 5401 06 53 540703 54 4641 03
Környezet és vízgazdálkodási technikus Vízügyi technikus Földügyi térinformatikai szaktechnikus Kataszteri szaktechnikus Létesítménygeodéta szaktechnikus Távérzékelési szaktechnikus Környezetvédelmi szakelőadó Informatikus, térinformatikus
14 4 20 20 20 20 14 7
80225-2 Sajátos nevelési igényű tanulók nappali rendszerű, szakképesítés megszerzésére felkészítő iskolai oktatása: (pszichés fejlődés zavarai miatt tanulási folyamatban akadályozott tanulók) - a fent felsorolt szakokban. 55232-3 Iskolai intézményi közétkeztetés (feltételeinek biztosítása) 92403-6 Diáksport 75195-2 Közoktatási intézményekben végzett kiegészítő tevékenységek • Kötelező és nem kötelező tanórai foglalkozások keretében felzárkóztatás, fejlesztés, tehetséggondozás, egyéni foglalkozás szervezése • Iskolai könyvtári feladatok ellátása • Alapműveltségi és érettségi vizsga szervezése • Oktatási, nevelési módszertani feladatok végzése • Szakmai vizsga szervezése Kiegészítő tevékenység: 70101-5 Saját vagy bérelt ingatlan hasznosítása 75176-8 Intézményi vagyon működtetése 80402-8 Iskolarendszeren kívüli szakmai oktatás, vizsgáztatás a hatósági nyilvántartási értesítés szerint 13./ Vállalkozási tevékenysége: nincs 14./ Alaptevékenység érdekeltségi rendszere: Maradvány-érdekeltségű költségvetési szerv 15./ Intézmény vezetőjének megbízására vonatkozó szabályok: Az intézmény igazgatóját a közgyűlés bízza meg pályázat útján, határozott időtartamra. Felette az egyéb munkáltatói jogokat a polgármester gyakorolja. 16./ Feladat ellátására szolgáló vagyon: Az önkormányzat által ingyenes használatba adott korlátozottan forgalomképes törzsvagyonból: A 48/2 hrsz. ú 1 ha 2520 m2 Deák Ferenc u.6.sz. alatti ingatlan. Az 1514 hrsz.-ú 1 ha 2224 m2 Keleti kertek ingatlan tartós használatban vizes tanműhelyek alatti ingatlan. Az intézmény használatában lévő önkormányzati tulajdonú ingatlanok felett az intézmény vezetője nem rendelkezhet, kivéve- amennyiben az alapfeladat ellátását nem sérti - az 1 év alatti bérbeadást.
70 Az önkormányzati vagyon feletti rendelkezési jog gyakorlását a 12/2005. (V.19.) önkormányzati rendelet szabályozza. A közgyűlés 478/1992. (XII.l8.) határozatával elfogadva, módosítva a 95/1994. (II.24.), a 218/1995. (VI.l.), a 82/1998.(III. 19.), a 132/2003. (II. 27.), a 240/2004. (IV.29.), valamint a 387/2005. (VII.14.) . határozattal. Békéscsaba, 2005. július 14. Pap János polgármester Tárgy:
Dr. Kurucz Ferenc jegyző
Zwack József Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképző Iskola alapító okirata
A közgyűlés 21 igen, egyhangú szavazattal a következő határozatot hozta: 388/2005. (VII.14.) közgy. HATÁROZAT Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése a Zwack József Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképző Iskola alapító okiratát az alábbiak szerint jóváhagyja: ALAPÍTÓ OKIRAT Az Alapító Okirat kelte: 1992.XII. 18.
az Alapító Okirat sorszáma: 34/1992.
2./ Intézmény neve: ZWACK JÓZSEF KERESKEDELMI ÉS VENDÉGLÁTÓIPARI SZAKKÉPZŐ ISKOLA 2./ Székhelye (pontos címe): Békéscsaba, Gyulai út 32. Telephelye: Békéscsaba, Lencsési út 138. 3./ Törzsszáma: 345231 4./ Alapító szerv neve: Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata, illetve jogelődje 5./ a fenntartó neve, címe: Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata Békéscsaba, Szent István tér 7. 6./ Az intézmény felügyeleti szerve:
71 Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata Békéscsaba, Szent István tér 7. 7./ Jogállása: Önálló jogi személy 8./ Illetékességi és működési köre: A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. tv. 121. § (5) bek. szerint a működési (felvételi) körzete 9./ Gazdálkodási jogköre: Önálló költségvetési szerv 10./Tipusa: összetett iskola Szakközépiskola, • általános műveltséget megalapozó 9-12., illetve 9-13. évfolyam; • szakképző 13-14. évfolyam; Szakiskola • általános műveltséget megalapozó 9-10.; • szakképző 11-12. évfolyam; tagozata: nincs 11./ felvehető maximális tanulólétszám: 1100 fő 12./a Alaptevékenység TEÁOR száma: 802 12./b Alaptevékenysége: A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. tv.; a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997.évi XXXI. tv.; a szakképzésről szóló 1993. évi LXXVI. tv., valamint a sportról szóló 2004. évi I. tv alapján. 80217-7 Nappali rendszerű szakközépiskolai nevelés, oktatás 80218-8 Sajátos nevelési igényű tanulók nappali rendszerű szakközépiskolai nevelése, oktatása (pszichés fejlődés zavarai miatt tanulási folyamatban akadályozott tanulók). 80221-4 Nappali rendszerű szakiskolai nevelés, oktatás 80222-5 Sajátos nevelési igényű tanulók nappali rendszerű szakiskolai nevelése, oktatása (pszichés fejlődés zavarai miatt tanulási folyamatban akadályozott tanulók). 80224-1 Nappali rendszerű, szakképesítés megszerzésére felkészítő iskolai oktatás, a felsorolt szakokban: Szakma megnevezése OKJ száma Szakmacsoport sz. ABC eladó OKJ 31 7862 01 Cukrász OKJ 33 7826 01 Élelmiszer és vegyi áru kereskedő OKJ 33 7862 01 Gyorsétkeztetési eladó OKJ 31 7822 02 Idegenforgalmi technikus OKJ 52 7872 02 Kereskedelmi technikus OKJ 52 7862 02 Pincér OKJ 33 7822 01
72 Ruházati kereskedő Szakács Vas és műszaki kereskedő Vendéglátó technikus Vendéglátóipari eladó
OKJ 33 7862 03 OKJ 33 7826 02 OKJ 33 7862 04 OKJ 52 7822 02 OKJ 33 7822 02
80341-6 Felsőfokú szakképesítést nyújtó képzés a felsorolt szakmákban: Szakma megnevezése OKJ száma Szakmacsoport sz. Idegenforgalmi szakmenedzser OKJ 55 7872 01 Kereskedelmi szakmenedzser OKJ 55 7862 01 Vendéglátó szakmenedzser OKJ 55 7822 01 80225-2 Sajátos nevelési igényű tanulók nappali rendszerű, szakképesítés megszerzésére felkészítő iskolai oktatása (pszichés fejlődés zavarai miatt tanulási folyamatban akadályozott tanulók) - a fent felsorolt szakokban. 55232-3 Iskolai intézményi közétkeztetés (feltételeinek biztosítása) 55241-1 Munkahelyi vendéglátás 92403-6 Diáksport 75195-2 Közoktatási intézményekben végzett kiegészítő tevékenységek • Kötelező és nem kötelező tanórai foglalkozások keretében felzárkóztatás, fejlesztés, tehetséggondozás, egyéni foglalkozás szervezése • Speciális fejlesztő pedagógiai tevékenység a halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek felzárkóztatása érdekében • Iskolai könyvtári feladatok ellátása • Alapműveltségi és érettségi vizsga szervezése • Oktatási, nevelési módszertani feladatok végzése • Szakmai vizsga szervezése Kiegészítő tevékenység: 75176-8 Intézményi vagyon működtetése 70101-5 Saját vagy bérelt ingatlan hasznosítása 80402-8 Iskolarendszeren kívüli szakmai oktatás, vizsgáztatás a hatósági nyilvántartási értesítés szerint 13./ Vállalkozási tevékenysége: nincs 14./ Alaptevékenység érdekeltségi rendszere: Maradvány-érdekeltségű költségvetési szerv 15./ Intézmény vezetőjének megbízására vonatkozó szabályok: Az intézmény igazgatóját a közgyűlés bízza meg pályázat útján, határozott időtartamra. Felette az egyéb munkáltatói jogokat a polgármester gyakorolja. 16./ Feladat ellátására szolgáló vagyon:
73 Az önkormányzat által ingyenes használatba adott korlátozottan forgalomképes törzsvagyonból: A Gyulai u. 32. sz. alatti 692 hrsz.-ú ingatlanból 6610 m2; az 1700/6 hrsz-ú 9 ha 6247 m2 ingatlanból Lencsési u. l38.sz. 306 m2 épület Az intézmény használatában lévő önkormányzati tulajdonú ingatlanok felett az intézmény vezetője nem rendelkezhet, kivéve -amennyiben az alapfeladat ellátását nem sérti - az 1 év alatti bérbeadást. Az önkormányzati vagyon feletti rendelkezési jog gyakorlását a 12/2005. (V.19.) önkormányzati rendelet szabályozza. A közgyűlés 478/1992. (XII.l8.) határozatával elfogadva, módosítva a 95/1994. (II.24.), a 128/1995. (IV..23.), a 218/1995. (VI. l.), a 82/1998.(III. 19.), a 214/2001. (IV. 26.), a 140/2002. (III. 7.), az 138/2003. (II. 27.), az 162/2004. (III. 25.), az 519/2004. (IX. 23.), a 224/2005. (IV.21.), 256/2005. (V.19.), valamint a 388/2005. (VII.14.) határozattal. Békéscsaba, 2005. július 14. Pap János polgármester Tárgy:
Dr. Kurucz Ferenc jegyző
Kazinczy és Trefort Utcai Óvoda alapító okirata
A közgyűlés 21 igen, egyhangú szavazattal a következő határozatot hozta: 389/2005. (VII.14.) közgy. HATÁROZAT Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése a Kazinczy éss Trefort Utcai Óvoda alapító okiratát az alábbiak szerint jóváhagyja: ALAPÍTÓ OKIRAT Az Alapító Okirat kelte: 1992. XII. 18.
az Alapító Okirat sorszáma: 6/1992.
1./ Intézmény neve: KAZINCZY ÉS TREFORT UTCAI ÓVODA 2./ Székhelye (pontos címe): Békéscsaba, Tábor utca 4. Telephelye: Békéscsaba, Trefort utca 21-23. 3./ Törzsszáma: 345307 235 4./ Alapító szerv neve, címe:
74
Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata, illetve jogelődje Békéscsaba, Szent István tér 7. 5./ Fenntartó neve, címe: Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata Békéscsaba, Szent István tér 7. 6./ Az intézmény felügyeleti szerve: Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata Békéscsaba, Szent István tér 7. 7./ Jogállása: önálló jogi személy, a Trefort utcai Óvoda (Békéscsaba, Trefort utca 21-23. ) általános jogutódja 8./ Illetékességi és működési köre: A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. tv. 121. § (5) bek. szerint a működési (felvételi) körzete 9./ Gazdálkodási jogköre: Részben önálló költségvetési szerv, gazdasági és pénzügyi feladatait az óvodai GESZ végzi. 10./ Típusa: óvoda tagozata: nincs 11./ Felvehető maximális gyermeklétszám: 240 fő 12./a: Alaptevékenység TEÁOR száma: 80 10 12./b Alaptevékenysége: A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. tv.; a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. tv.; valamint a nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló 1993. évi LXXVII. tv. alapján 80111-5 Óvodai nevelés 80112-6 Sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelése (pszichés fejlődés zavarai miatt tanulási folyamatban akadályozott tanulók) 55231-2 Óvodai intézményi közétkeztetés (feltételek biztosítása) 75195-2 Közoktatási intézményekben végzett kiegészítő tevékenységek • oktatási, nevelési módszertani feladatok végzése • szlovák nyelv és hagyományápolás Kiegészítő tevékenység: 75176-8 Intézményi vagyon működtetése
75 70101-5 Saját vagy bérelt ingatlan hasznosítása 13./ Vállalkozási tevékenysége: Nincs 14./ Alaptevékenység érdekeltségi rendszere: Maradvány-érdekeltségű költségvetési szerv 15./ Intézmény vezetőjének megbízására vonatkozó szabályok: Az óvoda vezetőjét a közgyűlés bízza meg pályázat útján, határozott időtartamra. Felette az egyéb munkáltatói jogokat a polqármester gyakorolja. 16./ Feladat ellátására szolgáló vagyon: Az önkormányzat által ingyenes használatba adott korlátozottan forgalomképes törzsvagyonból: a 3207 hrsz.-ú 4648 m2 Tábor u.4.sz., a 3382 hrsz.-ú 2242 m2 Trefort utca 21., és a 33381 hrsz.-ú 1121 m2 Trefort utca 23. alatti ingatlan. Az intézmény használatában lévő önkormányzati tulajdonú ingatlanok felett az intézmény vezetője nem rendelkezhet, kivéve - amennyiben az alapfeladat ellátását nem sérti - az 1 év alatti bérbeadást. Az önkormányzati vagyon feletti rendelkezési jog gyakorlását a 12/2005. (V.19.) önkormányzati rendelet szabályozza. A közgyűlés 478/1992. (XII. l8.) határozatával elfogadva, módosítva a 95/1994. (II.24.), a 218/1995. (VI. l.), a 82/1998.(III.19.), az 589/2001. (XI. 15.), a 105/2003. (II. 27.), a 151/2004 (III. 25.), valamint a .389/2005. (VII.14.). határozattal. Békéscsaba, 2005. július 14. Pap János polgármester Tárgy:
Dr. Kurucz Ferenc jegyző
Kertvárosi Óvoda alapító okirata
A közgyűlés 21 igen, egyhangú szavazattal a következő határozatot hozta: 390/2005. (VII.14.) közgy. HATÁROZAT Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése a Kertvárosi Óvoda alapító okiratát az alábbiak szerint jóváhagyja: ALAPÍTÓ OKIRAT Az Alapító Okirat kelte: 1992. XII. 18. az Alapító Okirat sorszáma: 14/1992. 1./ Intézmény neve:
76 KERTVÁROSI ÓVODA 2./ Székhelye (pontos címe): Békéscsaba, Szegfű utca 87-89. Telephelye: Békéscsaba, Szegfű utca 11. Békéscsaba (Mezőmegyer), Fő utca 8. 3./ Törzsszáma: 345307 238 4./ Alapító szerv neve: Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata, illetve jogelődje 5./ A fenntartó neve, címe: Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata Békéscsaba, Szent István tér 7. 6./ Az intézmény felügyeleti szerve: Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata Békéscsaba, Szent István tér 7. 7./ Jogállása: önálló jogi személy, az intézmény a Fő Utcai Óvoda, a Szegfű Utcai Óvoda és a Tompa-Kolozsvári Úti Óvodák általános jogutódja 8./ Illetékességi és működési köre: A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. tv. 121. § (5) bek. szerint a működési (felvételi) körzete Kötelező felvételt biztosító óvoda a Csabaszabadiban élő gyermekek számára. 9./ Gazdálkodási jogköre: Részben önálló költségvetési szerv, gazdasági és pénzügyi feladatait az óvodai GESZ végzi. 10./ Típusa: óvoda tagozata: nincs 11./ Felvehető maximális tanulólétszám: 270 fő 12./a: Alaptevékenység TEÁOR száma: 80 10 12./b Alaptevékenysége: A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. tv.; a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. tv.; valamint a nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló 1993. évi LXXVII. tv. alapján
77 80111-5 Óvodai nevelés 80112-6 Sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelése (pszichés fejlődés zavarai miatt tanulási folyamatban akadályozott tanulók) 55231-2 Óvodai intézményi közétkeztetés (feltételek biztosítása) 75195-2 Közoktatási intézményekben végzett kiegészítő tevékenységek • oktatási, nevelési módszertani feladatok végzése • szlovák nyelv és hagyományápolás Kiegészítő tevékenység: 75176-8 Intézményi vagyon működtetése 70101-5 Saját vagy bérelt ingatlan hasznosítása 13./ Vállalkozási tevékenysége: nincs 14./ Alaptevékenység érdekeltségi rendszere: maradvány-érdekeltségű költségvetési szerv 15./ Intézmény vezetőjének megbízására vonatkozó szabályok: Az óvoda vezetőjét a közgyűlés bízza meg pályázat útján, határozott időtartamra. Felette az egyéb munkáltatói jogokat a polgármester gyakorolja. 16./ Feladat ellátására szolgáló vagyon: Az önkormányzat által ingyenes használatba adott korlátozottan forgalomképes törzsvagyonból: a 7088 hrsz.-ú 3204 m2 Szegfű u.87-89.sz., a 11679 hrsz.-ú 1530 m2 VII. kerület, Fő utca 8, és a 8389 hrsz-ú 3535 m2 Szegfű u. 11. sz. alatti ingatlan. Az intézmény használatában lévő önkormányzati tulajdonú ingatlanok felett az intézmény vezetője nem rendelkezhet, kivéve - amennyiben az alapfeladat ellátását nem sérti - az 1 év alatti bérbeadást. Az önkormányzati vagyon feletti rendelkezési jog gyakorlását a 12/2005. (V.19.) önkormányzati rendelet szabályozza. A közgyűlés 478/1992. (XII.l8.) határozatával elfogadva, módosítva a 95/1994. (II.24.), a 218/1995. (VI.l.), a 82/1998.(III.19.), az 589/2001. (XI. 15.), a 106/2003. (II. 27.), a 439/2003.(VII. 10.), a 240/2004. (IV.29.), a 97/2005. (II.24.)., valamint a .390/2005. (VII.14.) határozattal. Az alapító okirat 2005. szeptember 1-én lép hatályba. Békéscsaba, 2005. július 14. Pap János polgármester Tárgy:
Dr. Kurucz Ferenc jegyző
Kölcsey Utcai és Ligeti Sori Óvoda alapító okirata
78
A közgyűlés 21 igen, egyhangú szavazattal a következő határozatot hozta: 391/2005. (VII.14.) közgy. HATÁROZAT Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése a Kölcsey Utcai és Ligeti Sori Óvoda alapító okiratát az alábbiak szerint jóváhagyja: ALAPÍTÓ OKIRAT Az Alapító Okirat kelte: XII. 18.
az Alapító Okirat sorszáma: 7/1992.
1./ Intézmény neve: KÖLCSEY UTCAI ÉS LIGETI SORI ÓVODA 2./ Székhelye (pontos címe): Békéscsaba, Kölcsey utca 15. Telephelye: Békéscsaba, Ligeti Károly sor 16. 3./ Törzsszáma: 345307 230 4./ Alapító szerv neve, címe: Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata, illetve jogelődje Békéscsaba, Szent István tér 7. 5./ A fenntartó neve, címe: Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata Békéscsaba, Szent István tér 7. 6./ Az intézmény felügyeleti szerve: Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata Békéscsaba, Szent István tér 7. 7./ Jogállása: önálló jogi személy, a Ligeti Károly Sori Óvoda (Békéscsaba, Ligeti Károly sor 16.) általános jogutódja 8./ Illetékességi és működési köre: A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. tv. 121. § (5) bek. szerint a működési (felvételi) körzete 9./ Gazdálkodási jogköre:
79
Részben önálló költségvetési szerv, gazdasági és pénzügyi feladatait az óvodai GESZ végzi. 10./ Típusa: óvoda tagozata: nincs 11./ Felvehető maximális gyermeklétszám: 180 fő 12./a: Alaptevékenység TEÁOR száma: 80 10 12.b/ Alaptevékenysége: A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. tv.; a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. tv.; valamint a nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló 1993. évi LXXVII. tv. alapján 80111-5 Óvodai nevelés 80112-6 Sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelése (pszichés fejlődés zavarai miatt tanulási folyamatban akadályozott tanulók) 55231-2 Óvodai intézményi közétkeztetés (feltételek biztosítása) 75195-2 Közoktatási intézményekben végzett kiegészítő tevékenységek • oktatási, nevelési módszertani feladatok végzése • szlovák nyelv és hagyományápolás • Waldorf módszerrel dolgozó óvodai csoport Kiegészítő tevékenység: 75176-8 Intézményi vagyon működtetése 70101-5 Saját vagy bérelt ingatlan hasznosítása 13./ Vállalkozási tevékenysége: nincs 14./ Alaptevékenység érdekeltségi rendszere: Maradvány-érdekeltségű költségvetési szerv 15./ Intézmény vezetőjének megbízására vonatkozó szabályok: Az óvoda vezetőjét a közgyűlés bízza meg pályázat útján, határozott időtartamra. Felette az egyéb munkáltatói jogokat a polgármester gyakorolja. 16./ Feladat ellátására szolgáló vagyon: Az önkormányzat által ingyenes használatba adott korlátozottan forgalomképes törzsvagyonból: a 2120/A hrsz.-ú 2656 m2 Kölcsey u. l5. sz. ingatlan 7196/10000 eszmei hányada, és a 860 hrsz.-ú 3870 m2 Ligeti K. sor l6.sz. alatti ingatlan. Az intézmény használatában lévő önkormányzati tulajdonú ingatlanok felett az intézmény vezetője nem rendelkezhet, kivéve - amennyiben az alapfeladat ellátását nem sérti - az 1 év alatti bérbeadást.
80 Az önkormányzati vagyon feletti rendelkezési jog gyakorlását a 12/2005. (V.19.) önkormányzati rendelet szabályozza. A közgyűlés 478/1992. (XII.l8.)határozatával elfogadva, módosítva a 95/1994. (II.24.), a 218/1995. (VI. l.), a 82/1998.(III.19.), az 589/2001. (XI. 15.), a 100/2003. (II. 27.), a 153/2004. (III. 25.), valamint a 391/2005. (VII.14.) határozattal. Békéscsaba, 2005. július 14. Pap János polgármester Tárgy:
Dr. Kurucz Ferenc jegyző
Lencsési Lakótelepi Óvoda alapító okirata
A közgyűlés 21 igen, egyhangú szavazattal a következő határozatot hozta: 392/2005. (VII.14.) közgy. HATÁROZAT Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése a Lencsési Lakótelepi Óvoda alapító okiratát az alábbiak szerint jóváhagyja: ALAPÍTÓ OKIRAT Az Alapító Okirat kelte: 1992. XII. 18.
az Alapító Okirat sorszáma: 8/1992.
1./ Intézmény neve: LENCSÉSI LAKÓTELEPI ÓVODA 2./ Székhelye (pontos címe): Békéscsaba, Pásztor utca 91-93. Telephelye: Békéscsaba, Lencsési út 15. 3./ Törzsszáma: 345307 228 4./ Alapító szerv neve: Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata, illetve jogelődje Békéscsaba, Szent István tér 7. 5. A fenntartó neve, címe: Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata Békéscsaba, Szent István tér 7. 6./ Az intézmény felügyeleti szerve:
81 Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata Békéscsaba, Szent István tér 7. 7./ Jogállása: önálló jogi személy, a József Attila Lakótelepi Óvoda (Békéscsaba, Lencsési út 15.) általános jogutódja 8./ Illetékességi és működési köre: A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. tv. 121. § (5) bek. szerint a működési (felvételi) körzete 9./ Gazdálkodási jogköre: Részben önálló költségvetési szerv, gazdasági és pénzügyi feladatait az Óvodai GESZ végzi. 10./ Típusa: óvoda tagozata: nincs 11./ Felvehető maximális gyermeklétszám: 270 fő 12./a: Alaptevékenység TEÁOR száma: 80 10 12./b Alaptevékenysége: A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. tv.; a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. tv.; 80111-5 Óvodai nevelés 80112-6 Sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelése (pszichés fejlődés zavarai miatt tanulási folyamatban akadályozott tanulók) 55231-2 Óvodai intézményi közétkeztetés (feltételek biztosítása) 75195-2 Közoktatási intézményekben végzett kiegészítő tevékenységek • oktatási, nevelési módszertani feladatok végzése Kiegészítő tevékenység: 75176-8 Intézményi vagyon működtetése 70101-5 Saját vagy bérelt ingatlan hasznosítása 13./ Vállalkozási tevékenysége: nincs 14./ Alaptevékenység érdekeltségi rendszere: Maradvány-érdekeltségű költségvetési szerv 15./ Intézmény vezetőjének megbízására vonatkozó szabályok: Az óvoda vezetőjét a közgyűlés bízza meg pályázat útján, határozott időtartamra. Felette az egyéb munkáltatói jogokat a polgármester gyakorolja.
82
16./ Feladat ellátására szolgáló vagyon: Az önkormányzat által ingyenes használatba adott korlátozottan forgalomképes törzsvagyonból: az 1772/13 hrsz.-ú 5654 m2 Pásztor u.91-93. sz. és az 1730 hrsz.-ú 5515 m2 Lencsési út l5.sz. alatti ingatlan. Az intézmény használatában lévő önkormányzati tulajdonú ingatlanok felett az intézmény vezetője nem rendelkezhet, kivéve - amennyiben az alapfeladat ellátását nem sérti - az 1 év alatti bérbeadást. Az önkormányzati vagyon feletti rendelkezési jog gyakorlását a 12/2005. (V.19.) önkormányzati rendelet szabályozza. A közgyűlés 478/1992. (XII.l8.) határozatával elfogadva, módosítva a 95/1994. (II.24.), a 218/1995. (VI.l.), a 82/1998.(III.19.), az 589/2001. (XI. 15.), a 99/2003. (II. 27.), a 152/2004. (III. 25), valamint a 392/2005. (VII.14.). határozattal. Békéscsaba, 2005. július 14. Pap János polgármester Tárgy:
Dr. Kurucz Ferenc jegyző
Mackó-Kuckó Óvoda alapító okirata
A közgyűlés 21 igen, egyhangú szavazattal a következő határozatot hozta: 393/2005. (VII.14.) közgy. HATÁROZAT Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése a Mackó-Kuckó Óvoda alapító okiratát az alábbiak szerint jóváhagyja: ALAPÍTÓ OKIRAT Az Alapító Okirat kelte: 1992. XII. 18.
az Alapító Okirat sorszáma: 11/1992.
1./ Intézmény neve: MACKÓ-KUCKÓ ÓVODA 2./ Székhelye (pontos címe): Békéscsaba, Orosházi út 56-58. Telephelye: Békéscsaba, Orosházi út 56-58. Békéscsaba, Orosházi út 2. 3./ Törzsszáma: 345307 236
83
4./ Alapító szerv neve: Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata, illetve jogelődje 5./ A fenntartó neve, címe: Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata Békéscsaba, Szent István tér 7. 6./ Az intézmény felügyeleti szerve: Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata Békéscsaba, Szent István tér 7. 7./ Jogállása: Önálló jogi személy 8./ Illetékességi és működési köre: A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. tv. 121. § (5) bek. szerint a működési (felvételi) körzete Kötelező felvételt biztosító óvoda a Csabaszabadiban élő gyermekek számára. 9./ Gazdálkodási jogköre: Részben önálló költségvetési szerv, gazdasági és pénzügyi feladatait az óvodai GESZ végzi. 10./ Típusa: óvoda ( két telephelyen működő) tagozata: nincs 11./ Felvehető maximális tanulólétszám: 210 fő 12./a Alaptevékenység TEÁOR száma: 80 10 12./b Alaptevékenység: A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. tv.; a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI.. tv.; valamint a nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló 1993. évi LXXVII. tv. alapján 80111-5 Óvodai nevelés 80112-6 Sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelése (pszichés fejlődés zavarai miatt tanulási folyamatban akadályozott tanulók) 55231-2 Óvodai intézményi közétkeztetés (feltételek biztosítása) 75195-2 Közoktatási intézményekben végzett kiegészítő tevékenységek • oktatási, nevelési módszertani feladatok végzése • szlovák nyelv és hagyományápolás Kiegészítő tevékenység: 75176-8 Intézményi vagyon működtetése 70101-5 Saját vagy bérelt ingatlan hasznosítása
84 13./ Vállalkozási tevékenysége: nincs 14./ Alaptevékenység érdekeltségi rendszere: Maradvány-érdekeltségű költségvetési szerv 15./ Intézmény vezetőjének megbízására vonatkozó szabályok: Az óvoda vezetőjét a közgyűlés bízza meg pályázat útján, határozott időtartamra. Felette az egyéb munkáltatói jogokat a polgármester gyakorolja. 16./ Feladat ellátására szolgáló vagyon: Az önkormányzat által ingyenes használatba adott korlátozottan forgalomképes törzsvagyonból: a 10578/2 hrsz.-ú 3987 m2 Orosházi u. 2.sz. és a 10465 hrsz.-ú 2688 m2 Orosházi u. 56.sz. alatti ingatlan. Az intézmény használatában lévő önkormányzati tulajdonú ingatlanok felett az intézmény vezetője nem rendelkezhet, kivéve- amennyiben az alapfeladat ellátását nem sérti - az 1 év alatti bérbeadást. Az önkormányzati vagyon feletti rendelkezési jog gyakorlását a 12/2005. (V.19.) önkormányzati rendelet szabályozza. A közgyűlés 478/1992. (XII.l8.) határozatával elfogadva, módosítva a 95/1994. (II.24.), a 238/1995. (VI. l.), a 82/1998.(III.19.), az 589/2001. (XI.15.), a 108/2003. (II.27.), a 240/2004. (IV.29.), a 655/2004. (XI.18.), valamint a 393/2005. (VII.14.) határozattal. Békéscsaba, 2005. július 14. Pap János polgármester Tárgy:
Dr. Kurucz Ferenc jegyző
Napsugár Integrált Óvoda alapító okirata
A közgyűlés 21 igen, egyhangú szavazattal a következő határozatot hozta: 394/2005. (VII.14.) közgy. HATÁROZAT Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése a Napsugár Integrált Óvoda alapító okiratát az alábbiak szerint jóváhagyja: ALAPÍTÓ OKIRAT Az Alapító Okirat kelte: 2002. VI. 6. 1./ Intézmény neve:
az Alapító Okirat sorszáma: 10/2002.
85 NAPSUGÁR INTEGRÁLT ÓVODA 2./ Székhelye (pontos címe): Békéscsaba, Pásztor utca 70. Telephelye: nincs 3./ Törzsszáma: 345307 227 4./ Alapító szerv neve: Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata 5./ A fenntartó neve, címe: Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata Békéscsaba, Szent István tér 7. 6./ Az intézmény felügyeleti szerve: Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata Békéscsaba, Szent István tér 7. 7./ Jogállása: Önálló jogi személy Az intézmény a Pásztor Utcai Óvoda és a Fövenyes Úti Óvoda általános jogutóda 8./ Illetékességi és működési köre: A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. tv. 121. § (5) bek. szerint a működési (felvételi) körzete 9./ Gazdálkodási jogköre: Részben önálló költségvetési szerv, gazdasági és pénzügyi feladatait az óvodai GESZ végzi. 10./ Típusa: óvoda tagozata: nincs 11./ Felvehető maximális tanulólétszám: 138 fő 12./a. Alaptevékenység TEÁOR száma: 80 10 12./b. Alaptevékenysége: A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. tv.; igazgatásról szóló 1997.évi XXXI.. tv. alapján
a gyermekek védelméről és a gyámügyi
80111-5 Óvodai nevelés 80112-6 Sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelése (pszichés fejlődés zavarai miatt
86 tanulási folyamatban akadályozott tanulók, valamint ép értelmű testi, érzékszervi és beszédfogyatékos gyermekek integrált nevelése) 55231-2 Óvodai intézményi közétkeztetés (feltételek biztosítása) 75195-2 Közoktatási intézményekben végzett kiegészítő tevékenységek • oktatási, nevelési módszertani feladatok végzése Kiegészítő tevékenység: 75176-8 Intézményi vagyon működtetése 70101-5 Saját vagy bérelt ingatlan hasznosítása 13./ Vállalkozási tevékenysége: nincs 14./ Alaptevékenység érdekeltségi rendszere: Maradvány-érdekeltségű költségvetési szerv 15./ Intézmény vezetőjének megbízására vonatkozó szabályok: Az óvoda vezetőjét a közgyűlés bízza meg pályázat útján, határozott időtartamra. Felette az egyéb munkáltatói jogokat a polgármester gyakorolja.
16./ Feladat ellátására szolgáló vagyon: Az önkormányzat által ingyenes használatba adott forgalomképes törzsvagyonból: az 1772/9 hrsz.-ú 5897 m2 Pásztor u.70.sz. alatti ingatlan.
korlátozottan
Az intézmény használatában lévő önkormányzati tulajdonú ingatlanok felett az intézmény vezetője nem rendelkezhet, kivéve - amennyiben az alapfeladat ellátását nem sérti - az 1 év alatti bérbeadást. Az önkormányzati vagyon feletti rendelkezési jog gyakorlását a 12/2005. (V.19.) önkormányzati rendelet szabályozza. A közgyűlés 478/1992. (XII.l8.) sz. határozatával elfogadva, módosítva a 95/1994. (II.24.), a 218/1995. (VI. l.), a 443/1996 (X.17.), a 82/1998.(III.19.), az 589/2001. (XI. 15.), a 139/2002.(III. 7.), a 273/2002. (VI. 6), a 98/2003. (II. 27.), a 240/2004. (IV.29.) valamint a 394/2005. (VII.14.) határozattal. Békéscsaba, 2005. július 14. Pap János polgármester Tárgy:
Dr. Kurucz Ferenc jegyző
Penza Lakótelepi és Dr. Becsey Oszkár Utcai Óvoda alapító okirata
A közgyűlés 21 igen, egyhangú szavazattal a következő határozatot hozta:
87 395/2005. (VII.14.) közgy. HATÁROZAT Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése a Penza Lakótelepi és Dr. Becsey Oszkár Utcai Óvoda alapító okiratát az alábbiak szerint jóváhagyja: ALAPÍTÓ OKIRAT Az Alapító Okirat kelte: 1992. XII. 18.
az Alapító Okirat sorszáma: 12/1992.
1./ Intézmény neve: PENZA LAKÓTELEPI ÉS DR. BECSEY OSZKÁR UTCAI ÓVODA 2./ Székhelye (pontos címe): Békéscsaba, Penza lakótelep 19. Telephelye: Békéscsaba, Dr. Becsey Oszkár utca 25. 3./ Törzsszáma: 345307 232 4./ Alapító szerv neve, címe: Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata, illetve jogelődje Békéscsaba, Szent István tér 7. 5./ A fenntartó neve, címe: Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata Békéscsaba, Szent István tér 7. 6./ Az intézmény felügyeleti szerve: Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata Békéscsaba, Szent István tér 7. 7./ Jogállása: önálló jogi személy, a Dr. Becsey Oszkár Utcai Óvoda (Dr. Becsey Oszkár utca 25.) általános jogutódja 8./ Illetékességi és működési köre: A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX.tv. 121. § (5) bek. szerint a működési (felvételi) körzete 9./ Gazdálkodási jogköre: Részben önálló költségvetési szerv, gazdasági és pénzügyi feladatait az óvodai GESZ végzi. 10./ Típusa:
88 óvoda tagozata: nincs 11./ Felvehető maximális gyermeklétszám: 210 fő 12./a: Alaptevékenység TEÁOR száma: 80 10 12./b Alaptevékenysége: A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. tv.; a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. tv.; 80111-5 Óvodai nevelés 80112-6 Sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelése (pszichés fejlődés zavarai miatt tanulási folyamatban akadályozott tanulók) 55231-2 Óvodai intézményi közétkeztetés (feltételek biztosítása) 75195-2 Közoktatási intézményekben végzett kiegészítő tevékenységek • oktatási, nevelési módszertani feladatok végzése Kiegészítő tevékenység: 75176-8 Intézményi vagyon működtetése 70101-5 Saját vagy bérelt ingatlan hasznosítása 13./ Vállalkozási tevékenysége: nincs 14./ Alaptevékenység érdekeltségi rendszere: Maradvány-érdekeltségű költségvetési szerv 15./ Intézmény vezetőjének megbízására vonatkozó szabályok: Az óvoda vezetőjét a közgyűlés bízza meg pályázat útján, határozott időtartamra. Felette az egyéb munkáltatói jogokat a polgármester gyakorolja. 16./ Feladat ellátására szolgáló vagyon: Az önkormányzat által ingyenes használatba adott korlátozottan forgalomképes törzsvagyonból: a 2060 hrsz.-ú 2153 m2 Penza ltp. l9. sz., a 270 hrsz.-ú 1582 m Dr.Becsey 0.u.25.sz. alatti ingatlan. Az intézmény használatában lévő önkormányzati tulajdonú ingatlanok felett az intézmény vezetője nem rendelkezhet, kivéve - amennyiben az alapfeladat ellátását nem sérti - az 1 év alatti bérbeadást. Az önkormányzati vagyon feletti rendelkezési jog gyakorlását a 12/2005. (V.19.) önkormányzati rendelet szabályozza.
89 A közgyűlés 478/1992. (XII. l8.) határozatával elfogadva, módosítva a 95/l994. (II. 24.), a 218/1995. (VI. l.), a 82/1998.(III.19.), az 589/2001. (XI. 15.), a 101/2003. (II. 27.),a 154/2004. (III. 25.), valamint a 395/2005. (VII.14.) határozattal. Békéscsaba, 2005. július 14. Pap János polgármester Tárgy:
Dr. Kurucz Ferenc jegyző
Százszorszép Óvoda alapító okirata
A közgyűlés 21 igen, egyhangú szavazattal a következő határozatot hozta: 396/2005. (VII.14.) közgy. HATÁROZAT Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése a Százszorszép Óvoda alapító okiratát az alábbiak szerint jóváhagyja: ALAPÍTÓ OKIRAT Az Alapító Okirat kelte 2002. XII. 18.
az Alapító Okirat sorszáma: 13/2002.
1./ Intézmény neve: SZÁZSZORSZÉP ÓVÓDA 2./ Székhelye (pontos címe): Békéscsaba, Wlassich sétány 4. Telephelye: nincs 3./ Törzsszáma: 345307 240 4./ Alapító szerv neve: Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata, illetve jogelődje 5./ A fenntartó neve, címe: Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata Békéscsaba, Szent István tér 7. 6./ Az intézmény felügyeleti szerve: Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata Békéscsaba, Szent István tér 7. 7./ Jogállása:
90 Önálló jogi személy Az intézmény a Wlassich Sétányi Belvárosi Óvoda és az Andrássy Úti Óvoda általános jogutódja 8./ Illetékességi és működési köre: A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. tv. 121. § (5) bek. szerint a működési (felvételi) körzete 9./ Gazdálkodási jogköre: Részben önálló költségvetési szerv, gazdasági és pénzügyi feladatait az óvodai GESZ végzi. 10./ Típusa: óvoda tagozata: nincs 11./ Felvehető maximális tanulólétszám: 210 fő 12./a: Alaptevékenység TEÁOR száma: 80 10 12./b Alaptevékenysége: A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. tv.; a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. tv.; 80111-5 Óvodai nevelés 80112-6 Sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelése: (pszichés fejlődés zavarai miatt tanulási folyamatban akadályozott tanulók) 55231-2 Óvodai intézményi közétkeztetés (feltételek biztosítása) 75195-2 Közoktatási intézményekben végzett kiegészítő tevékenységek • oktatási, nevelési módszertani feladatok végzése Kiegészítő tevékenység: 75176-8 Intézményi vagyon működtetése 70101-5 Saját vagy bérelt ingatlan hasznosítása 13./ Vállalkozási tevékenysége: nincs 14./ Alaptevékenység érdekeltségi rendszere: Maradvány-érdekeltségű költségvetési szerv 15./ Intézmény vezetőjének megbízására vonatkozó szabályok: Az óvoda vezetőjét a közgyűlés bízza meg pályázat útján, határozott időtartamra. Felette az egyéb munkáltatói jogokat a polgármester gyakorolja. 16./ Feladat ellátására szolgáló vagyon: Az önkormányzat által ingyenes használatba adott korlátozottan forgalomképes törzsvagyonból: a 2998/10 hrsz.-ú 4526 m2 Wlassich sétány 4.sz. alatti ingatlan,
91
Az intézmény használatában lévő önkormányzati tulajdonú ingatlanok felett az intézmény vezetője nem rendelkezhet, kivéve - amennyiben az alapfeladat ellátását nem sérti - az 1 év alatti bérbeadást. Az önkormányzati vagyon feletti rendelkezési jog gyakorlását a 12/2005. (V.19.) önkormányzati rendelet szabályozza. A közgyűlés 478/1992. (XII.l8.) határozatával elfogadva, módosítva a 95/1994. (II.24.), a 218/1995. (VI.l.), a 82/1998.(III.19.), az 589/2001. (XI. 15.), a 341/2002. (VII.11.), a 111/2003. (II. 27.), a 240/2004. (IV.29.), valamint a 396/2005. (VII.14.) határozattal. Békéscsaba, 2005. július 14. Pap János polgármester Tárgy:
Dr. Kurucz Ferenc jegyző
Szigligeti Utcai Óvoda alapító okirata
A közgyűlés 21 igen, egyhangú szavazattal a következő határozatot hozta: 397/2005. (VII.14.) közgy. HATÁROZAT Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése a Szigligeti Utcai Óvoda alapító okiratát az alábbiak szerint jóváhagyja: ALAPÍTÓ OKIRAT Az Alapító Okirat kelte: 1992. XII. 18.
az Alapító Okirat sorszáma: 15/1992.
1./ Intézmény neve: SZIGLIGETI UTCAI ÓVODA 2./ Székhelye (pontos címe): Békéscsaba, Szigligeti utca 3. Telephelye: nincs 3./ Törzsszáma: 345307 229 4./ Alapító szerv neve: Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata, illetve jogelődje 5./ A fenntartó neve, címe: Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata Békéscsaba, Szent István tér 7.
92 6 / Az intézmény felügyeleti szerve: Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata Békéscsaba, Szent István tér 7. 7./ Jogállása: Önálló jogi személy 8./ Illetékességi és működési köre: A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. tv. 121. § (5) bek. szerint a működési (felvételi) körzete 9./ Gazdálkodási jogköre: Részben önálló költségvetési szerv, gazdasági és pénzügyi feladatait az óvodai GESZ végzi. 10./ Típusa: óvoda tagozata: nincs 11./ Felvehető maximális tanulólétszám: 180 fő 12./a: Alaptevékenység TEÁOR száma: 80 10 12./b Alaptevékenysége: A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. tv.; a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. tv.; 80111-5 Óvodai nevelés 80112-6 Sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelése (pszichés fejlődés zavarai miatt tanulási folyamatban akadályozott tanulók) 55231-2 Óvodai intézményi közétkeztetés (feltételek biztosítása) 75195-2 Közoktatási intézményekben végzett kiegészítő tevékenységek • oktatási, nevelési módszertani feladatok végzése • Uszoda működtetése, óvodáskorú gyermekek úszásoktatása Kiegészítő tevékenység: 75176-8 Intézményi vagyon működtetése 70101-5 Saját vagy bérelt ingatlan hasznosítása 13./ Vállalkozási tevékenysége: nincs 14./ Alaptevékenység érdekeltségi rendszere: Maradvány-érdekeltségű költségvetési szerv 15./ Intézmény vezetőjének megbízására vonatkozó szabályok: Az óvoda vezetőjét a közgyűlés bízza meg pályázat útján, határozott időtartamra. Felette az egyéb munkáltatói jogokat a polgármester gyakorolja. 16./ Feladat ellátására szolgáló vagyon:
93 Az önkormányzat által ingyenes használatba adott korlátozottan forgalomképes törzsvagyonból: 3083 hrsz.-ú 4432 m2 Szigligeti u.3.sz. alatti ingatlan. Az intézmény használatában lévõ önkormányzati tulajdonú ingatlanok felett az intézmény vezetõje nem rendelkezhet, kivéve - amennyiben az alapfeladat ellátását nem sérti - az 1 év alatti bérbeadást. Az önkormányzati vagyon feletti rendelkezési jog gyakorlását a 12/2005. (V.19.) önkormányzati rendelet szabályozza. A közgyűlés 478/1992. (XII.l8.) határozatával elfogadva, módosítva a 95/1994. (II.24.), a 218/1995. (VI.1.), a 82/1998.(III.19.), az 589/2001. (XI.15.), a 104/2003. (II. 27.), a 240/2004. (IV.29.), valamint a 397/2005. (VII.14.) határozattal. Békéscsaba, 2005. július 14. Pap János polgármester Tárgy:
Dr. Kurucz Ferenc jegyző
Közoktatási intézmények informatikai fejlesztése - iskolai adminisztrációs és ügyviteli szoftverek
A közgyűlés 22 igen, egyhangú szavazattal a következő határozatot hozta: 398/2005. (VII.14.) közgy. HATÁROZAT Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése megbízza Velkey Gábor alpolgármestert, hogy 3/2005. (III. 1.) OM rendelet 1.§ (2) bek. b) pontjában meghatározott iskolai adminisztrációs és ügyviteli szoftverek beszerzése kapcsán meghatározott fenntartói jogokat gyakorolja. Felelős: Határidő:
Velkey Gábor Alpolgármester azonnal
Tárgy:
A Békés Megyei Arany János Középiskolai Tehetséggondozó Kollégium átvételéről szóló 303/2005. (VI. 16) közgy. határozat végrehajtása.
A közgyűlés 19 igen, 1 nem szavazattal, 2 tartózkodással a következő határozatot hozta: 399/2005. (VII.14.) közgy. HATÁROZAT 1./
Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése az Arany János Középiskolai Tehetséggondozó Kollégium működését biztosító szakmai dokumentumait (Pedagógiai Program, Házirend, SzMSz, IMIP) jóváhagyólag átveszi. Felülvizsgálatuk a törvényi és a helyi szabályozók által generált módon válik aktuálissá.
94 2./
Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése jóváhagyja az intézménynek a melléklet szerint módosított alapító okiratát.
3./
A 2005. szeptemberi végleges tanulói létszámadatok alapján felülvizsgálja a törvényben meghatározott, a feladatoknak megfelelő vezetői struktúrát, a pedagógusés egyéb közalkalmazotti létszám alakulását.
Felelős: Határidő:
Velkey Gábor alpolgármester értelem szerint ALAPÍTÓ OKIRAT
Az Alapító Okirat kelte: 2005. július 14.
az Alapító Okirat sorszáma: 2/2005.
1./ Intézmény neve: Arany János Középiskolai Tehetséggondozó Kollégium 2./ Székhelye (pontos címe): 5600 Békéscsaba, Lencsési út 136. 3./ Törzsszáma: 342142 4./ Alapító szerv neve: Békés Megyei Önkormányzat 5./ a fenntartó neve, címe: Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata Békéscsaba, Szent István tér 7. 6./ Az intézmény felügyeleti szerve: Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata Békéscsaba, Szent István tér 7 7./ Jogállása: önálló jogi személy 8./ Illetékességi és működési köre: A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. tv. 121. § (5) bek. szerint a működési (felvételi) körzete 9./ Gazdálkodási jogköre: Önálló költségvetési szerv 10./ Tipusa: kollégium 11./ felvehető maximális tanulólétszám: 280 fő (vegyes)
95 12./a Alaptevékenység TEÁOR száma: 80 21 12./b Alaptevékenysége: A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. tv.; a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló1997. évi XXXI. tv.; valamint a sportról szóló 2004.évi I. tv. alapján 80512-4 Nappali rendszerű iskolai oktatásban résztvevő gyermekek, tanulók kollégiumi, externátusi nevelése, oktatása 55131-5 Diákotthoni, kollégiumi szálláshelynyújtás 55233-4 Kollégiumi intézményi közétkeztetés (feltételeinek biztosítása) 92403-6 Diáksport 92404-7 Sportcélok és feladatok 75195-2 Közoktatási intézményekben végzett kiegészítő tevékenységek • Felkészítő (felzárkóztató, tehetséggondozó, speciális ismereteket adó) foglalkozások tartása • Kollégiumi férőhelyek szorgalmi időszakon kívüli hasznosítása • Lakhatási feltételek biztosítása • Szabadidő eltöltését szolgáló foglalkozások szervezése (szakkör, érdeklődési kör stb.) Kiegészítő tevékenység: 75176-8 Intézményi vagyon működtetése 13./ Vállalkozási tevékenysége: Nincs 14./ Alaptevékenység érdekeltségi rendszere: Maradvány-érdekeltségű költségvetési szerv 15./ Intézmény vezetőjének megbízására vonatkozó szabályok: Az intézmény igazgatóját a közgyűlés bízza meg pályázat útján, határozott időtartamra. Felette az egyéb munkáltatói jogokat a polgármester gyakorolja. 16./ Feladat ellátására szolgáló vagyon: Az önkormányzat által ingyenes használatba adott korlátozottan forgalomképes törzsvagyonból: a 1699/2., hrsz.-ú 21.550 m2 Lencsési u. 136. sz. alatti ingatlan. Az intézmény használatában lévő önkormányzati tulajdonú ingatlanok felett az intézmény vezetője nem rendelkezhet, kivéve- amennyiben az alapfeladat ellátását nem sérti - az 1 év alatti bérbeadást. Az önkormányzati vagyon feletti rendelkezési jog gyakorlását a 12/2005. (V.19.) önkormányzati rendelet szabályozza.
96 A Békés Megye Képviselőtestülete által a 2003/2005. (VI. 3.) KT határozatával és a Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata 303/2005. (VI. 16.) közgy. határozatával elfogadott átadás-átvételi megállapodásra alapozva elfogadva a közgyűlés 399/2005. (VII.14.) határozatával. Békéscsaba, 2005. július 14. Pap János polgármester Tárgy:
Dr. Kurucz Ferenc jegyző
A 2005/2006-os tanév intézményi ellenőrzési és értékelési terve
A közgyűlés 22 igen egyhangú szavazattal a következő határozatot hozta: 400/2005. (VII.14.) közgy. HATÁROZAT 1.
a 2005/2006-os tanév végén minden intézményben el kell készíteni – később pontosított szempontok alapján – az éves munkáról szóló önértékelést.
2.
Az alábbi intézményekben kell megvalósítani a partneri elégedettségvizsgálatot: Szabó Pál Téri Általános Iskola Gerlai Általános Iskola és Jázmin Utcai Óvoda Deák Ferenc Középiskolai Kollégium Penza Lakótelepi és dr. Becsey Oszkár Utcai Óvoda
3.
A törvényességi ellenőrzést a négy évre szóló átfogó beosztásnak megfelelően kell elvégezni. az alábbi intézményekben: Penza Lakótelepi és Dr. Becsey O. Utcai Óvoda Szigligeti Utcai Óvoda
Szabó Pál Téri. Általános Iskola Erzsébethelyi Általános Iskola Gerlai Általános Iskola és Jázmin Utcai Óvoda József Attila Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény (pótlólagos) Kemény Gábor Műszaki Szakközépiskola Kós Károly Szakképző Iskola
Vásárhelyi Pál Műszaki Szakközépiskola Középfokú Iskolai Diákotthon (pótlólagos) Kossuth Zsuzsanna Középiskolai Leánykollégium (pótlólagos)
Deák Ferenc Középiskolai Kollégium 4.
A fentieken kívül a lehetőségek szerint csatlakozni kell országos vagy regionális kezdeményezésű tantárgyi mérések, szakértői vizsgálatok programjaihoz.
97 5.
Az elvégzett vizsgálatok eredményéről mielőbb létre kell hozni az adatbázist, amelyet a továbbiakban folyamatosan frissíteni kell.
Felelős: Határidő:
Velkey Gábor alpolgármester, Intézményvezetők értelem szerint
Tárgy:
Arany János Tehetséggondozó Kollégium tornatermének használata
A közgyűlés 21 igen szavazattal, 4 tartózkodással a következő határozatot hozta: 401/2005. (VII.14.) közgy. HATÁROZAT Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése az Arany János Tehetséggondozó Kollégium tornatermének használatát az alábbiakban szabályozza: a megfelelő költségvetés és szakmai felmérések egyeztetések után – legkésőbb 2005. november 30-ig. I. 1./ A Szent-Györgyi Albert Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium ifjúsági táborban lévő telephelyén a teljes integráció megvalósulásáig működtetett osztályok térítésmentesen vehetik igénybe a pedagógiai programban lévő testnevelés órákat. Az igénybevétel mértéke kizárólag az alapóra számban oktatott testnevelés órákra vonatkozik a kinti sportpálya lehetőségek bevonásával. 2./
A Zwack József Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképző Iskola ifjúsági táborban működő telephelyén tanuló osztályok – amíg a telephelyre az intézménynek szüksége van térítésmentesen vehetik igénybe a pedagógiai programban lévő testnevelés órákat. Az igénybevétel mértéke kizárólag az alapóra számban oktatott testnevelés órákra vonatkozik a kinti sportpálya lehetőségek bevonásával.
3./
A fentiek miatt át kell tekinteni a kollégium ez évre megkötött szerződéseit.
4./
Az új funkcióban igénybe vett teremhasználatnak igazodnia kell a kollégium életrendjéhez és a kollégium tehetséggondozó programja keretében szervezett foglalkozásokhoz.
5./
A tornatermet igénybe vevő intézmények vezetői évente szerződésben szabályozzák az igénybe vétel mértékét és feltételeit. A szerződéseket aláírás előtt a Polgármesteri Hivatallal szakmai koordináció céljából egyeztetni kell
II. Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése az általa fenntartott intézmények alapfeladatai megoldásához az intézmények egymás közötti számlázást továbbra sem támogatja. Felelős: Határidő:
Klampeczki Béla, az Oktatási Bizottság elnöke 2005. november 30.
Tárgy:
Kolozsváry-Tevan adomány
98 A közgyűlés 24 igen szavazattal, 1 tartózkodással a következő határozatot hozta: 402/2005. (VII.14.) közgy. HATÁROZAT Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése a Kolozsváry és Tevan család művészeti felajánlásáról készült megállapodás-tervezetet elfogadja. Felhatalmazza Pap János polgármestert a szerződés aláírására. Felelős: Határidő:
Dr. Kurucz Ferenc jegyző közgyűlési döntést követően azonnal. Megállapodás (tervezet)
Amely létrejött egyrészről: Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata (5600 Békéscsaba, Szent István tér 7. Képviseli: Pap János polgármester, mint Város (továbbiakban: Város), másrészről Engel Tevan Istvánné dr. Róna Erzsébet (1132 Budapest, Csanády u. 18) Green Kolozsvári Ágnes (7635 SW 92 nd PI. Portland, Oregon 97223), Kolo-Rose Judit 4081 Evergreen Lane Richfield, Ohio 44286), Kolosvary-Stupler Éva (30211 Via Rivera Rancho Palos Verdes California, 90275) Adományozók (továbiakban: Adományozók) között a mai napon az alábbi feltételekkel: 1. A Város vállalja, hogy az Adományozók által a jelen megállapodásban rögzített feltételekkel felajánlott, e szerződés elválaszthatatlan részét képező mellékletben foglalt műtárgyjegyzék szerinti műalkotásoknak, valamint a kiállításra letétbe helyezett műveknek (a továbbiakban: adomány) állandó kiállító helyet biztosít határozatlan időre. 2. A kiállítóhelyet Békéscsabán a Csaba Centerben, Andrássy út 37-43. sz. alatt a Jankay Tibor Művészeti Közalapítvány kezelésében működő Jankay Galéria mellett kialakítandó – vele egységben működtetett – (kb. 70-80 m2) kiállító térben biztosítja. A bemutatóhely a Kolozsváry-Tevan terem elnevezést kapja a Jankay Galérián belül (a továbbiakban: kiállító terem). Amennyiben ezen bemutatóhely valamely okból megszűnne, abban az esetben a Város köteles az új kiállító helyszínt előzetesen egyeztetni az Adományozókkal. Ha a kiállítás lehetősége végleg megszűnne, az anyagot megfelelő közgyűjteményben kell elhelyezni. A megfelelőség tekintetében a NKÖM Képző-és Iparművészeti Muzeológiai Szakfelügyelői Testülete véleményét kell kikérni. 3. A műtárgyjegyzékben felsorolt műalkotásokat az Adományozók juttatják el a Városhoz. Határidő: 2005.október hó 31. nap. 4. A kiállító terem kialakítása csak akkor kezdődik el, amikor az Adományozók által felajánlott pénzösszeg, 10 millió Ft (a továbbiakban: pénzbeli adomány) a Város által kezelt 11733003-15345008 számú bankszámlán jóváírásra kerül. Az Adományozók jogosultak a pénzbeli adomány összegéből visszatartani az adományozott képek kiállító terem helyszínére szállítás költségeit (szállítás, biztosítás stb.)
99 5. Az Adományozók pénzbeli kötelezettsége nem terjed túl a kezdeti pénzbeli adomány összegén. A Város nem kötelezheti az Adományozókat semmiféle további anyagi, vagy pénzbeli támogatásra. A kiállító terem – pénzbeli adományt meghaladó – működtetési és fenntartási költségei a Várost terhelik. 6. A Város vállalja, hogy az összes felajánlott műalkotás ideérkezésétől számítva egy éven belül megrendezi az első kiállítást. Azokat a műalkotásokat, amelyeket nem állítanak ki a Város raktárban helyezi el megfelelő őrzési feltételek között. 7. Az Adományozók és az Adományozók Örökösei adományozhatnak a Városnak további Kolozsváry-Tevan műalkotásokat, ezt a szándékukat írásbeli javaslatban terjesztik a Város elé. Amennyiben a Város ezen adományokat elfogadja, úgy e szerződésnek minden pontja automatikusan ezekre a műalkotásokra is vonatkozik és azok az adomány részévé válnak. 8. A Város, valamint egy hivatalos, vagy magánszemély nem adhat el pénzért és nem cserélhet el semmiféle ellenértékért, vagy ellenszolgáltatásért az adományhoz tartozó Kolozsváry-Tevan gyűjtemény munkáiból az Adományozók, vagy azok Örököseinek előzetes írásbeli hozzájárulása nélkül. 9. A leendő Kolozsváry-Tevan terem kizárólag a Kolozsváry-Tevan család művészeinek műalkotásait állítja ki. Ez alól kivételt képeznek azon átmeneti időszakok, amikor az adományozott művek a 10. pont alapján kölcsönadásra kerülnek más múzeumnak és a kiállító teremben maradó adományhoz tartozó anyagból nem hozható létre megfelelő kiállítási anyag. Ezen esetben a kiállító teremben elhelyezhetőek más művész(ek) művei addig amíg a kölcsönzött Kolozsváry-Tevan művek visszakerülnek a kiállítóterembe... 10. A kiállító terem anyagát a működtető rendszeresen cseréli. A műveket más múzeumok kérésére kiállításra kölcsön adják. Az állandó kiállítás csak szükség esetén (pl. a terem karbantartása, felújítása vagy vis maior ok felmerülése) szüneteltethető. 11. A Város vállalja, hogy a megnyitó ünnepséget az Adományozókkal legalább két hónappal megelőzően egyezteti és velük együtt alakítja az időpontját. 12. A Kolozsváry-Tevan állandó kiállításhoz ismertető katalógus megjelentetésére akkor kerülhet sor, ha az Adományozók ehhez információkkal segítenek (nyomtatásban, vagy más adathordozón lévő anyagokkal). A kiállítás rendezésére, a szakmai anyagok összeállítására a Város az Adományozókkal közös megegyezés alapján kér fel szakembert. 13. A Város a munkákat a múzeumi gyakorlatnak megfelelő módon, biztonságos körülmények között őrzi, tárolja és gondozza múzeumi szakember közreműködésével. A kiállítás nyitva tartása egész évben biztosított a múzeumi nyitva tartási idő szerint. A kiállítás megfelelő nyilvánosságáról, publicitásáról a Város gondoskodik. 14. Amennyiben a Város a jövőben nem tudná fenntartani a galériát, arról értesíti az Adományozókat, vagy az Adományozók Örököseit és velük egyeztetve dönt a gyűjtemény további sorsáról és megfelelő elhelyezéséről. A további elhelyezés költségei a Várost terhelik.
100 15. A Felek egyezően rögzítik, hogy amennyiben valamely fél a jelen szerződésben vállalt kötelezettségét megszegi és azt írásbeli felszólítás ellenére az abban közölt megfelelő határidőn belül sem teljesíti, a vétlen fél jogosult jelen szerződéstől a másik félhez címzett egyoldalú nyilatkozatával elállni. Elállás esetén az adományhoz tartozó műtárgyak tulajdonjoga visszaszáll az Adományozókra, akik ezt követően szabadon rendelkezhetnek azok felett. 16. A szerződő felek, jelen szerződéses viszonyukban a magyar jog hatósága alá vetik magukat. Az e szerződésből fakadó vitás ügyeket elsősorban egyeztetés útján kísérlik meg megoldani, amennyiben az eredménytelen úgy az esetleges per vitelére hatáskörtől függően a Pesti Központi Kerületi Bíróság, illetve a Fővárosi Bíróság kizárólagos illetékességét kötik ki a felek. A felek jelen szerződést elolvasás és értelmezés után mint akaratukkal mindenben megegyezőt jóváhagyólag aláírták. Békéscsaba, 2005. július 14. …………………………………. Adományozó Engel Tevan Istvánné dr. Róna Erzsébet …………………………………. Adományozó Kolo-Rose Judit
………………………………… Adományozó Green Kolozsvári Ágnes …………………………………. Adományozó Kolosvary-Stupler Éva
……………………………………….. Város Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata képviseli Pap János polgármester Ellenjegyzem: 1. sz. melléklet 1) Kolozsváry Sándor: a.) Festett porcelán tál b.) Város (pasztell/papír) c.) Szántók (szénrajz) d.) Bécsi kiadású 10 fametszetből álló füzet, 1924 (Nemzeti Galériánál van kölcsön) e.) Anyák a padon (szénrajz) f.) Nő (fametszet) g.) Könyv illusztráció: Haggáda peszah estéjére (Nemzeti Galériánál van kölcsön) 2) Sigismond Kolos-vary (Kolozsváry Zsigmond): a.) Táj kéménnyel (olaj/vászon) b.) Absztrakt táj (olaj/vászon) 38x46 cm c.) Táj ablakban (olaj/vászon) 38x46 cm d.) Absztrakt táj (pasztel/vászon) 38x46 cm e.) Űr (guache) f.) Címtelen (vízfesték/papír) 55x35 cm g.) Űrbeli tér
101
3) André Vary (Kolozsvári András): a.) Abstract 30x30 cm b.) Communikáció (tempera/papír) 50x65 cm 4) Tevan Andor a.) kb. 10 Tevan kiadású könyv, részben kolozsvári illusztrációkkal 5) Tevan Ilona: a.) Faragott festett váza és pohár 6) Paul Kolosvary (Kolozsvári Pál): a.) 6 kollázs b.) 20 rajz c.) Paul Kolosvary és Eva Kolosvary együttműködéses munka i.)4 intáglió rézkarc 7) Eva Kolosvary-Stupler: i.)4 objet trouvé 8) Kolozsváry György: a.) Leikával (akril/farost) – kölcsön. Green Kolozsvári Ágnes és Kolo-Rose Judit maradnak e kép tulajdonosai. b.) 5 eredeti könyvborító terv (vízfestmény) c.) linóleum metszés, az arról készült metszettel és a könyvborító könyvvel (Román József: Az eposzok könyve), Kolozsváry György illusztrációival d.) 25 db vegyes szénrajz, grafika, plakát, kaligráfia és kollázs 9) Gál Hédy: a.) Kisváros ( olaj/papír) b.) Leány (olaj/papír) c.) Nő (textil) 10) Tevan Margit: a.) Engel Tevan Istvánné Dr. Róna Erzsébet meghatározása szerint kb. 10 db 11) Engel Tevan Istán a.) Engel Tevan Istvánné Dr. Róna Erzsébet meghatározása szerint kb. 10 db Tárgy:
A békéscsabai labdarúgás jövőjével kapcsolatos városi lépések – I.
A közgyűlés 21 igen szavazattal, 1 tartózkodással a következő határozatot hozta: 403/2005. (VII.14.) közgy. HATÁROZAT Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése a Békéscsaba 1912 Előre SE nevű egyesülettel a mellékelt társasági szerződés elfogadásával közösen létrehozza a Békéscsaba 1912 Előre Kft.-
102 t. A társasági szerződés aláírásával megbízza Pap János polgármestert, a kft. taggyűlésén való részvétellel és képviselettel pedig megbízza Velkey Gábor alpolgármestert. Felelős: Határidő:
Velkey Gábor alpolgármester azonnal A „BÉKÉSCSABA 1912” ELŐRE SPORTSZOLGÁLTATÓ KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG TÁRSASÁGI SZERZŐDÉSE I. A társaság adatai. I/1.
A társaság neve, székhelye, tagjai és tevékenysége:
I/1-1. A társaság neve: „BÉKÉSCSABA 1912” ELŐRE SPORTSZOLGÁLTATÓ KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG I/1-1/a. A társaság rövidített neve: „Békéscsaba 1912” Előre Kft. I/1-2. A társaság székhelye: 500 Békéscsaba, Kórház u. 6. szám. I/1-3. A társaság telephelye: 5600 Békéscsaba, Bessenyei u. 13. szám I/1-4. A társaság tagjai: 1./ Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése – 5600 Békéscsaba, Szent István tér 7. szám - képviseletében eljáró Pap János polgármester. 2./ Békéscsaba 1912. Előre Sportegyesület – 5600 Békéscsaba, Kórház u. 6. szám, képviseletében eljáró Jakab Péter egyesületi elnök. I/1-5.
A társaság tevékenységi köre:
I/1-5/a. A társaság fő tevékenysége: 92.62. Egyéb sporttevékenység I/1-5/b.
A társaság egyéb tevékenysége:
74.40 Hirdetés 92.61 Sportlétesítmény működtetése 92.72 Máshova nem sorolt egyéb szabadidős tevékenység
103 93.05 Máshova nem sorolt egyéb szolgáltatás I/1-6. A társaság működésének időtartama: A jelen létesítő okirattal létrehozott, megalapított cég határozatlan időtartamra alakul meg és tevékenységét a létesítő okirat aláírásával kezdi meg. I/2.
A társaság törzstőkéje, szavazati arányok:
I/2-1. A társaság törzstőkéje 3.000.000 Ft., azaz hárommillió forint. A törzstőke kizárólag pénzbeli betétekből áll. I/2-2. A tagok törzsbetétei: 1.
Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése tag törzsbetétje: 2.900.000 Ft., azaz kettőmillió-kilencszázezer forint készpénz
2.
Békéscsaba 1912. Előre Sportegyesület tag törzsbetétje: 100.000 Ft., azaz százezer forint készpénz
A tagok megállapítják, hogy a társasági szerződést követően az alapításkori pénzbeli betétek egész összegét, tehát 3.000.000 Ft.-ot, azaz hárommillió forintot az Országos Takarékpénztár és Kereskedelmi Bank Rt. Békéscsabai Fiókjánál helyezik el. I/2-3. Szavazati arányok: A társaság taggyűlésén: A Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlésének 290, A Békéscsaba 1912. Előre Sportegyesületnek 10 szavazat van. A tagok megállapítják, hogy a fenti szavazati arányok a törzsbetétekhez igazodnak, abban a formában, hogy a törzsbetét minden 10.000 Ft.-ja után 1 szavazat jár.
II. A társaság és a tagok közötti jogviszony: II/1. A veszteségek fedezésére a társaság pótbefizetéseket írhat elő kötelező erővel. Ez azonban nem haladhatja meg az egyes törzsbetétek 50%-át. Ha a tag a pótbefizetést nem teljesíti, az ügyvezetés 30 napos határidővel a teljesítésre hívja fel, a felhívásban azonban utalni kell arra, hogy a teljesítés elmulasztása a tagsági jogviszony megszűnését eredményezi. A 30 napos határidő eredménytelen eltelte esetében a tagsági jogviszony a határidő lejártát követő nap megszűnik. Az, akinek a tagsági jogviszonya a pótbefizetés elmulasztása miatt szűnik meg, a gazdasági társaságnak emiatt okozott kárért, a polgári jog általános szabályai szerinti felelőséggel tartozik. A pótbefizetések teljesítését évente egy alkalommal lehet
104 előírni, és azt a társaság számlájára kell befizetni. A veszteségek pótlásához nem szükséges befizetéseket a tagnak vissza kell fizetni. Az alapítással, a társasági szerződés módosításával kapcsolatos költségeket és illetéket a társaság viseli. II/2.
A társaság az üzletrész felosztását kizárja.
II/3. A tagsági jogokat megtestesítő üzletrésznek kívülálló harmadik személy részére történő átruházás esetén a tagot, a társaságot és a taggyűlés által kijelölt személyt – ebben a sorrendben – az adásvételi szerződés útján történő átruházás esetén elővásárlási jog illeti meg. Amennyiben a tag az elővásárlási jogával élni kíván, úgy azt az ügyvezető felé írásban jeleznie kell. Amennyiben a tag 15 napon belül, a társaság vagy az általa kijelölt személy 30 napon belül nem nyilatkozik, úgy kell tekinteni, hogy az elővásárlási jogával élni nem kíván. II/3/A. Az üzletrész átruházása kizárólag adásvételi szerződés útján lehetséges. Az üzletrész átruházáshoz történő beleegyezés megtagadásához vezet a társaság részéről, ha a tag üzletrészét a versenytársnak, mint jogi személynek, a versenytárs tagjának, mint természetes személynek, annak hozzátartozójának, és a versenytárssal munkaviszonyban vagy megbízási jogviszonyban álló tisztségviselőnek és annak hozzátartozójának akarja átruházni. A versenytárs fogalmán a szó általános értelmében vett vállalkozást kell érteni. II/4.
A társaság a jogutódlást elismeri. III. A társaság szervezete:
III/1. A társaság legfőbb irányító testülete, szerve, a tagok összességéből álló taggyűlés, mely ha azt a jogszabály nem zárja ki, bármely ügyet magához vonhat. III/2. A tagot a taggyűlésen a másik tag meghatalmazottként képviselheti. A meghatalmazást közokiratba, vagy teljes bizonyító erejű magánokiratba kell foglalni. III/3. A taggyűlést szükség szerint, de legalább évente egyszer össze kell hívni. III/4. A taggyűlés akkor határozatképes, ha azon a törzstőke legalább a fele képviselve van. Ha a taggyűlés nem volt határozatképes, és az emiatt megismételt taggyűlés az eredeti napirenden szereplő ügyekben a jelenlévők által képviselt törzstőke, illetve szavazati jog mértékétől függetlenül határozatképes. A határozatképtelenség miatt megismételt taggyűlés összehívása az eredeti taggyűlési meghívóban megjelölt feltételekkel is történhet. III/5. A taggyűlést az ügyvezető hívja össze a társaság székhelyére. A társaság székhelyétől eltérő helyen történő taggyűlés megtartására abban az esetben kerülhet sor, ha valamennyi tag előzetesen, írásban, egyhangúlag ehhez hozzájárulását adta. Taggyűlést kell tartani, ha azt az ügyvezető, vagy bármelyik tag kéri. III/6. A taggyűlés kizárólagos hatáskörébe tartozik: a./ a mérleg megállapítása és a nyereség felosztása, b./ pótbefizetések elrendelése
105 c./ a tag kizárására tett indítvány, d./ az ügyvezető megválasztása, visszahívása, díjazása, az ügyvezető tekintetében a munkáltatói jogok gyakorlása, ha az ügyvezető a társaság alkalmazottja, e./ a felügyelő bizottság tagjainak megválasztása, visszahívása, díjazásának megállapítása, f./ olyan szerződés megkötésének a jóváhagyása, amely értéke a törzstőke legalább egynegyedét meghaladó, illetőleg melyet a társaság saját tagjával, vagy ügyvezetőjével, illetve ezek hozzátartozójával köt, kivéve a szokásos tevékenységhez kapcsolódó szerződéseket. g./ a cégbejegyzést megelőzően a társaság nevében megkötött szerződések jóváhagyása. h./ kártérítési igény érvényesítése iránti perekben a társaság képviselete, i./ a társaság megszűnése, a társaság átalakításának, átalakulásának, egyesülésének, szétválásának, az elhatározása. j./ a társasági szerződés módosítása, k./ a felügyelő bizottság tagjainak megválasztása, visszahívása, díjazásuk megállapítása. III/7. A számvitelről szóló törvény szerinti beszámoló elfogadásáról, és az adózott eredmény felhasználásáról hozandó határozatok kivételével a tagok taggyűlés tartása nélkül is határozhatnak. Az ülésen kívül javasolt határozat tervezetét 8 napos határidő kitűzésével írásban kell a tagokkal közölni, akik szavazatukat írásban adhatják meg. A határozatot az utolsó szavazat beérkezését követő napon kell meghozottnak tekinteni. A szavazás eredményéről az utolsó szavazat beérkezésétől számított 8 napon belül az ügyvezető írásban ad tájékoztatást a tagok felé. Ha bármelyik tag kéri, a taggyűlést össze kell hívni a határozattervezet megtárgyalására. III./8. A társaság legfőbb szerve köteles szabályzatot alkotni a vezető tisztségviselő, a felügyelő bizottsági tagok, és a könyvvizsgáló javadalmazásáról, annak módjáról, mértékéről és főbb elveiről, rendszeréről. IV. A társaság ügyvezetése és képviselete: IV/1. A társaság ügyeinek vitelére és a társaság képviseltére a taggyűlés által megválasztott ügyvezető jogosult és köteles. IV/2. A társaságnak egy ügyvezetője van. Az ügyvezető megbízása 1 (egy) évre szól. IV/3. A társaság ügyvezetője: IV/3-1. Fülöp Csaba 5600 Békéscsaba, Jókai u. 18. IV/14. szám alatti lakos ügyvezető megbízása 2006. július 14. napjáig hatályos. IV/3/-2 A társaság ügyvezetője, a társasági szerződés aláírásával nyilatkozik arról, hogy személyével kapcsolatban a társasági törvényben foglalt kizáró, valamint korlátozó körülmény nem áll fenn, továbbá nem egyéni vállalkozó, nem korlátlanul felelős tagja más gazdasági társaságnak, nem vezető tisztségviselő szövetkezetben, nem áll fenn vele szemben az Munka Törvénykönyvében meghatározott kizáró, valamint a gazdasági társaságok vezető tisztségviselőire vonatkozó korlátozó rendelkezések. IV/4. A társaság munkavállalói tekintetében a munkáltatói jogokat az ügyvezető gyakorolja.
106 IV/5. Az ügyvezető önállóan képviseli a társaságot a bíróságok és más hatóságok előtt. IV/6. Az ügyvezető feladata különösen: -
a társaság könyveinek, a tagjegyzéknek, a társaság nyilvántartásainak a vezetése.
IV/7. A társaság céljegyzése akként történik hogy a cég kézzel, géppel írt, előnyomott, vagy előnyomott cégneve alá, az ügyvezető a nevét a hiteles cégaláírási címpéldánynak megfelelően, önállóan írja alá. V. A társaság gazdálkodása, a nyereség felosztása. V/1. A tagok megállapodnak abban, ha a cég gazdálkodásának kérdésében egyetértés nincs, úgy kötelesek a taggyűlés összehívására és megtartására. V/2. A tagok a társaság nyereségét egymás között a vagyoni hozzájárulásuk arányában osztják fel. VI. A társaság működésének ellenőrzése VI./1. A tagok megállapodnak abban, hogy a társaság működésének ellenőrzésére 3 tagú felügyelő bizottságot hoznak létre. VI./2. A felügyelő bizottság tagjai: Köles István 5600 Békéscsaba, Szölő u. 51. szám alatti lakos, Tóth Károly 5600 Békéscsaba, Máriássy u. 73. szám alatti lakos, és Dr. Futaki Géza 5600 Békéscsaba, Kis Tabán u. 12. szám alatti lakos. VI./3. A felügyelő bizottság testületként jár el, és tagjai sorából elnököt választ. VI./4 A felügyelő bizottság határozatképes ha a tanácskozáson minden tag jelen van. Határozatait egyszerű szótöbbséggel hozza. VI./5. A felügyelő bizottság az ügyrendjét saját maga határozza meg, amelyet a taggyűlés hagy jóvá. VII. A társaság törvényes működésének biztosítékai. VII./1. A társaságnál könyvvizsgáló működik. VII/2. A társaság könyvvizsgálója:
107 KRIZSÁN és TÁRSAI Könyvvizsgáló, Adó-és Pénzügyi Tanácsadó Kft. – 5600 Békéscsaba, Bogárházi sétány 13. szám alatti székhelyű - a Magyar Könyvvizsgálói Kamara Igazolásának a száma: 000417, képviseletében eljáró Krizsán Miklós ügyvezető, a Magyar Könyvvizsgálói Kamara tagsági igazolványának száma: 002823. VII./3. A könyvvizsgálatért személyében Krizsán Miklós ügyvezető a felelős. VII./4. A könyvvizsgáló megválasztása 5 évre történik. VIII. A társaság megszűnése VIII/1. A társaság megszűnése: -
a taggyűlés határozata alapján,
-
a bíróság elrendelő végzése alapján,
-
ha a társaság más társasággal egyesül, beolvad, szétválik, átalakul,
-
ha a társaságot felszámolják,
VIII/2. Ha a társaság tagjainak száma egy főre csökken, és hat hónapon belül nem jelentenek be új tagot, a társaság nem szűnik meg, hanem az egyszemélyes társaságként az arra vonatkozó jogszabályok alapján működhet tovább. IX. Záró rendelkezések IX/1. A tagok kötelezik magukat arra, amennyiben közöttük vitás kérdés keletkezik, úgy elsődlegesen a békés rendezés miatt haladéktalanul tárgyalásokat kezdeményeznek egymással. Ha a tagok a vitás kérdésekkel a bírósághoz fordulnak, egyidejűleg alávetik magukat a Békéscsabai Városi Bíróság kizárólagos illetékességének. IXI/2. A jelen szerződéssel nem szabályozott kérdésekben a gazdasági társaságokról szóló 1997. évi CXLIV. tv., a cégeljárásról szóló 1997. évi CXLV. tv., a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. tv, valamint a Polgári Perrendtartásról szóló 1953. évi III. tv., az önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. tv, valamint az államháztartásról szóló az 1992. évi XXXVIII. tv. vonatkozó rendelkezései az irányadók. IXI/3. A tagok a jelen okirat aláírásával egyidejűleg meghatalmazzák a PETNEHÁZI és BALLA ÜGYVÉDI IRODÁT – 1192 Budapest, Álmos u. 16. szám – dr. Petneházi Zsigmond ügyvéd ügyintézése mellett, hogy őket a cégeljárásban képviselje,
108 IXI/4. A jelen okiratot, a szerződő felek elolvasás és értelmezés után, mint akaratukkal mindenben egyezőt, ügyvédi ellenjegyzéssel ellátottan jóváhagyólag aláírják. Békéscsaba, 2005. július 14. Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése Pap János polgármester Békéscsaba 1912 Előre Sportegyesület Jakab Péter egyesületi elnök A társasági szerződést készítettem és ellenjegyzem: B é k é s c s a b a, 2005. …………… Dr. Petneházi Zsigmond ügyvéd PETNEHÁZI és BALLA ÜGYVÉDI IRODA - Budapest Tárgy:
A békéscsabai labdarúgás jövőjével kapcsolatos városi lépések – II.
A közgyűlés 21 igen szavazattal, 1 tartózkodással a következő határozatot hozta: 404/2005. (VII.14.) közgy. HATÁROZAT 1.
Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése 2005. évi sporttámogatások terhére biztosítja a Békéscsaba 1912. Előre Kft. létrehozásához szükséges 3 millió Ft-ot.
2.
Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése a 2005. évi sporttámogatások terhére 2 millió Ft egyszeri támogatást nyújt a Békés Megyei Labdarúgó Szövetség számára.
3.
Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése a mellékletben foglaltaknak megfelelően módosítja a „Sportkoncepciót és sportfinanszírozási rendszert”
4.
Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése kijelenti, hogy a bérlőkijelölési jog átadására vonatkozó Előre FC kft-vel megkötött 2005 szeptember 30-ig érvényes szerződést nem hosszabbítható meg.
Forrás:
2005. évi sporttámogatások
Felelős: Határidő:
Velkey Gábor alpolgármester azonnal
109 Melléklet 7. ÖNKORMÁNYZATI SPORTFINANSZÍROZÁSI RENDSZER 7.6.Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzatának tulajdonában lévő sportlétesítmények használata Önkormányzati tulajdonban lévő sportlétesítményeket kizárólag az alábbi sportszervezetek és iskolák használhatják térítési díj megfizetése nélkül (a használói kört – az egyesületek megszűnése, újak alakulása, a létesítmények állapotának változásai miatt – a Közművelődési, Ifjúsági és Sportbizottság minden évben felülvizsgálja). Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata ezt a „természetbeni” támogatást külön szabályozás alapján a Békéscsaba Vagyonkezelő Rt. üzleti tervében (IX. keret) finanszírozza. A Vagyonkezelő Részvénytársaság – az érintett sportszervezetekkel egyeztetve – minden év októberében elkészíti a létesítmény-használati beosztást, melyet a Közművelődési, Ifjúsági és Sportbizottság hagy jóvá. 7.6.1.Kórház utca 4–6. és a Tünde utca–Vandháti út által határolt sportlétesítmény: BÉKÉSCSABAI ATLÉTIKAI CLUB Hungarotel Torna Club Békéscsaba Csabai Atléták Sport Egyesülete Békéscsaba 1912 Előre SE (Kft.) Békéscsabai Utánpótlás-nevelő FC
BÉKÉSCSABAI ELŐRE SÚLYEMELŐ CLUB Békéscsabai Előre Tenisz Klub Karácsonyi Lajos Vívó SE Békéscsaba Békéscsabai Villámok Baseball Egyesület Testnevelési órákra: bármely békéscsabai iskola
A különböző klubok által használt sportlétesítmények más sportkörök által is használhatóak – természetesen az elsődleges használóval való egyeztetést követően. A nemzetközi méretű, villanyvilágítással ellátott műfüves pálya megépítését követően a Bozsik-programban érdekelt csapatok is használhatják a létesítményt. A műfüves pálya használatának beosztási rendjét – az igények felmérését követően – minden ősszel a létesítményt üzemeltető Vagyonkezelő Rt. végzi el, az Oktatási, Közművelődési és Sportiroda közreműködésével. 7.6.2.Tünde utcai futófolyosó: BÉKÉSCSABAI ATLÉTIKAI CLUB Csabai Atléták Sport Egyesülete Békéscsaba 1912 Előre SE (Kft.)
BÉKÉSCSABAI ELŐRE TENISZ KLUB Vandháti úti Általános Iskola és Speciális Szakiskola Trefort Ágoston Villamos- és Fémipari Szakképző Iskola és Kollégium
Békéscsabai Utánpótlás-nevelő FC
A futófolyosót üzemeltető Vagyonkezelő Részvénytársaság – az érintett sportszervezetekkel és tanintézményekkel egyeztetve – minden év októberében elkészíti a létesítmény-használati beosztást, melyet a Közművelődési, Ifjúsági és Sportbizottság hagy jóvá. Amennyiben a mindenkori táblázatban szereplő használó, a számára biztosított időben nem veszi igénybe a sportlétesítményt, úgy ez idő alatt azt más – a Sportkoncepcióban megjelölt – egyesület (iskola) használhatja, természetesen oly módon, hogy az arra az időre kijelölt többi használóval előtte egyeztet. A futófolyosón található sportszerekkel kapcsolatosan: minden sportszervezet csak a saját tulajdonában lévő sportszereket használhatja. Amennyiben más sportkör sportszereit kívánja használni, meg kell állapodnia a sportszer tulajdonosával. 7.6.3.Vandháti úti műanyag borítású atlétikai pálya:
110 BÉKÉSCSABAI ATLÉTIKAI CLUB Csabai Atléták Sport Egyesülete Békéscsabai Előre NK Kft. Békéscsaba 1912 Előre SE (Kft.)
EDZÉSRE, FELKÉSZÜLÉSRE: BÁRMELY BÉKÉSCSABAI SPORTEGYESÜLET Testnevelési órákra: bármely békéscsabai iskola Békéscsaba Utánpótlás-nevelő FC
A műanyag borítású atlétikai pályát valamennyi városi sportegyesület és tanintézmény, valamint a két városi tulajdonú sportszervezet használhatja, de a használatot illetően mindenképpen szükséges a létesítményt elsődlegesen használó atlétikai klubokkal való egyeztetés. Amennyiben a használók igénylik, a létesítményt üzemeltető Vagyonkezelő Rt. minden hónap elején elkészíti a létesítmény-használati beosztást, amelyet az Oktatási, Közművelődési és Sportiroda hagy jóvá. 7.6.4.Békéscsabai Városi Sportcsarnok: BÉKÉSCSABAI ELŐRE NŐI KÉZILABDA KFT. Belvárosi DSK férfi kézilabda szakoszt. Békés Megyei Kano Judo SE Békéscsabai Kosárlabda Klub
HUGONNAI VILMA EGÉSZSÉGÜGYI SZAKKÖZÉPISKOLA Tevan Andor Gimnázium és Nyomdaipari Szakiskola Zwack Kereskedelmi- és Vendéglátóipari Szakiskola Csaba FC kispályás labdarúgó csapat
A Békéscsabai Városi Sportcsarnok üzemeltetője (Vagyonkezelő Részvénytársaság) és bérlője között megkötött Bérleti és üzemeltetési szerződés részletesen tartalmazza a létesítmény használatával kapcsolatos sportszakmai elvárásokat. 7.6.5.Kinizsi utca 11.: TECHNIKAI SPORTOK SZÖVETSÉGE
VÁROSI MODELLEZŐ KLUB
7.6.6. 4-es Honvéd utcai sportlőtér:
BÉKÉSCSABAI VÁROSI LÖVÉSZKLUB Azon városi sportszervezetek, amelyek tevékenységében kötelező jelleggel szerepel a lőgyakorlat
SILVER FALCON LÖVÉSZ KLUB Megkötött megállapodás alapján a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság és a Békéscsaba Városi Rendőrkapitányság
7.6.7.Bessenyei utcai sporttelep: ERZSÉBETHELY SE BÉKÉSCSABA Az Oktatási, Közművelődési és Sportiroda által szervezett diákbajnokságokon résztvevő csapatok Békéscsabai Benny Bulls Rögbi Klub
BÉKÉSCSABAI UTÁNPÓTLÁS-NEVELŐ FC Békéscsaba 1912 Előre SE (Kft.)
7.6.8.Kisstadion (Baross utcai sportlétesítmény): BÉKÉSCSABAI 2. SZÁMÚ ÁLTALÁNOS ISKOLA Trefort Ágoston Szakközépiskola Kós Károly Szakképző Iskola
SZÉCHENYI ISTVÁN KÖZGAZDASÁGI ÉS KÜLKERESKEDELMI SZAKKÖZÉPISKOLA Az Oktatási, Közművelődési és Sportiroda által szervezett diákbajnokságokon résztvevő csapatok
7.8.4. Kiemelt csapat-sportszervezetek utánpótlás-nevelő tevékenységének támogatása (III. keret 100%). A mindenkori éves költségvetésben szereplő sportfinanszírozás keretein belül történik a kiemelt csapat-sportszervezetek („látványsport”) utánpótlás-nevelő tevékenységének támogatása. E területen a támogatott sportszervezet (Előre NK Kft.), illetve a labdarúgó bajnokságokban elinduló Békéscsabai Utánpótlás-nevelő Futball Club a sportfinanszírozásban feltüntetett meghatározott összeget kapják meg, s azt kizárólag az utánpótlás korú
111 sportolókból álló csapataikra költhetik. Labdarúgás esetében ez – a különböző korosztályokban működő – legfeljebb 11, a kézilabda esetében összesen 3 csapatot jelent. A támogatás átutalása negyedévenként, a tárgyi negyedév első havának 10. napjáig történik. A támogatásban részesülők a tárgyév július 31-éig, ezt követően január 31-éig kötelesek tételesen, hitelesített számlamásolatokkal elszámolni a Közművelődési, Ifjúsági és Sportiroda felé, mely a Közgyűlést tájékoztatja. A támogatások összege 150 e Ft/csapat/hó. 7.10. Csapatsport egyesületek A nagy lakossági érdeklődésre számot tartó sportágakat Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése a mindenkori éves költségvetés sportfinanszírozási rendszerén belül támogatja. A Közgyűlési döntés elősegítése érdekében a Sportkoncepció az alábbi elveket fogalmazza meg: − a támogatás vegye figyelembe, a Nemzeti Bajnokság mely osztályában szerepelnek a csapatok; − a támogatás legyen összhangban az eredményességgel; − a látványsport jellegre való tekintettel vegye figyelembe a lakossági érdeklődést (eladott jegyek, bérletesek száma). 7.10.1. Kiemelt csapatsport egyesületek nézőszám alapján történő támogatása Az ún. „látványsportot” Békéscsaba Megyei Jogú Város a lakossági érdeklődés figyelembe vételével támogatja, egyúttal érdekeltté teszi az érintett sportszervezeteket (Békéscsaba 1912 Előre SE (Kft.), Békéscsabai Előre NK Kft.) az érdeklődés növelésében, a szórakoztatás elősegítésében (IV. keret 100%-a). A két sportszervezet a bajnoki mérkőzéseket megtekintők száma alapján egyaránt 400 forint/néző támogatásban részesül. A támogatást kétheti rendszerességgel, a hitelesített versenyjegyzőkönyvek, illetve számlák alapján utalja át az önkormányzat. A támogatásról a tavaszi, illetve az őszi bajnoki szezon befejezését követő 30 napon belül, hitelesített számlamásolatokkal kell elszámolni a Közgyűlési, Ifjúsági és Sportbizottság felé, mely a Közgyűlést tájékoztatja. A sportegyesületeket működtető gazdasági társaságoknak működésükről a Közgyűlés felé a tárgyévet követő március 31-éig részletesen be kell számolniuk. 7.10.2.Kiemelt csapatsport egyesületek egyedi döntés alapján történő támogatása Az ún. „látványsportot” képviselő sportszervezeteket (Békéscsaba 1912 Előre SE (Kft.) és Előre NK Kft.) a város egyedi döntés alapján támogatásban részesíti (X. keret 100 %-a). A bajnoki mérkőzéseken történő szereplés és a nézőszámok alakulása a sportszervezetek számára bizonytalan, kiszámíthatatlan, az így kapható támogatás előre nem tervezhető. A sportszervezetek biztos működése érdekében ezért kívánatos egyfajta alaptámogatás biztosítása. Ez az összeg az Előre NK Kft. élvonalbeli szereplése esetén 25 millió Ft. Másodosztályú szereplés esetén az alaptámogatás az előbbinek az ötven százalékára csökkenne. A Békéscsaba 1912 Előre SE (Kft.)esetében az alaptámogatás az NB III osztályban szintén 25 millió forint lenne bajnoki évenként. E sportszervezetek ily módon történő támogatását a Közgyűlés minden bajnoki szezon előtt felülvizsgálja. A támogatás átutalása két részletben, az őszi és a tavaszi szezont megelőzően történik. Elszámolás: a bajnokság befejezését követőn egy hónapon belül a Közművelődési, Ifjúsági és Sportbizottság felé, mely grémium a Közgyűlést tájékoztatja.
112 7.10.3.Csapatsport egyesületek eredményességi támogatása A mindenkori éves költségvetésében, a sportfinanszírozás keretein belül (V. keret 100%-a) a csapatsportágak eredményességi támogatásban részesülhetnek. Az egyesületek a bajnoki rendszerükben való szereplés alapján kaphatnak támogatást. A támogatás mértéke függ a sportág jellegétől, költségigényétől, népszerűségétől, az egyesület taglétszámától és attól, hogy mely osztályban szerepel a csapat. A sportegyesületek támogatásának mértékét a Közművelődési, Ifjúsági és Sportbizottság minden évben, az új bajnokság kezdete előtt felülvizsgálja (az esetleges feljutások, kiesések, megszűnések ismeretében), s erről a Közgyűlést tájékoztatja. Sportszervezet Békéscsaba 1912 Előre SE (Kft.)
Osztály NB III., harmad osztály
Békéscsabai Előre NK Kft. Belvárosi DSK férfi kézilabda szakosztálya Thermál Vízilabda Sportkör Békéscsabai Kosárlabda Klub Békéscsabai Röplabda SE Erzsébethely SE Békéscsaba Békécsabai MÁV SE Gerlai SE labdarúgó szakosztálya Gerlai SE női kézilabda szakosztálya Békéscsabai Villámok Baseball Egyesület Békéscsabai Benny Bulls Rögbi Klub Csaba FC (kispályás foci)
NB I, első osztály NB II., harmadosztály OB I/B, másodosztály NB II., harmadosztály Jelenleg nincs felnőtt csapata Megyei I., negyed osztály Megyei II., hatod osztály Megyei III., heted osztály Megyei I., negyed osztály NB II., másodosztály NB II., másodosztály NB I., első osztály
Támogatás dönt.: 70.000, győz.: 210.000 Ft 750.000 Ft/pont 15.000 Ft/pont 25.000 Ft/pont 35.000 Ft/győz. 40.000 Ft/pont 7.500 Ft/pont 6.000 Ft/pont 4.000 Ft/pont 10.000 Ft/pont 10.000 Ft/pont 12.000 Ft/pont
Az eredményességi támogatás átutalása kétheti rendszerességgel, a hitelesített versenyjegyzőkönyvek alapján történik. A támogatással a tavaszi, illetve az őszi bajnoki szezon befejezését követő 30 napon belül el kell számolni. Tárgy:
Műfüves futballpálya – pályázat
A közgyűlés műfüves kispálya megvalósulását nem támogatja. (13 igen, 2 nem szavazattal, 7 tartózkodással.) Tárgy:
Közkincs pályázat – I. (Ifjúsági Ház és Általános Társaskör)
A közgyűlés 21 igen, egyhangú szavazattal a következő határozatot hozta: 405/2005. (VII.15.) közgy. HATÁROZAT 1.
Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése a KÖZKINCS Hitelprogram I.-III. pályázati lehetőségét, és az intézményi terveket megismerte.
2.
Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése beadja pályázatát a KÖZKINCS Hitelprogram III-ra, melyben az Ifjúsági Ház és Általános Társaskör által készített terveket támogatja. A pályázott hitel összege 20 millió Ft.
113 3.
Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése utasítja az Ifjúsági Ház és Általános Társaskört, hogy készítse el a részletes pályázatot, hogy 2005. július 31-ig beadásra kerüljön.
4.
Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése felhatalmazza Pap János polgármestert a KÖZKINCS Hitelprogram I-III. pályázatok a pályázatok aláírására.
Felelős: Határidő:
Pap János polgármester 2005. július 31.
Tárgy:
Közkincs pályázat – II. (Békési Úti Közösségi Házak)
A közgyűlés 21 igen, egyhangú szavazattal a következő határozatot hozta: 406/2005. (VII.15.) közgy. HATÁROZAT 1.
Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése a KÖZKINCS Hitelprogram I.-III. pályázati lehetőségét, és az intézményi terveket megismerte.
2.
Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése beadja pályázatát a KÖZKINCS Hitelprogram I-ra, melyben a Békési Úti Közösségi Házak által készített terveket támogatja. A pályázott hitel összege 2.631.250 Ft A pályázati önrész 10 %-ot, 263.000 Ft-ot az általános tartalékból biztosít.
3.
Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése utasítja az Békési Úti Közösségi Házakat, hogy készítse el a részletes pályázatot, hogy 2005. július 31-ig beadásra kerüljön.
4.
Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése felhatalmazza Pap János polgármestert a KÖZKINCS Hitelprogram I-III. pályázatok a pályázatok aláírására.
Felelős: Határidő:
Pap János polgármester 2005. július 31.
Tárgy:
Trianoni emlékmű
A közgyűlés 13 igen szavazattal, 8 tartózkodással a következő határozatot hozta: 407/2005. (VII.14.) közgy. HATÁROZAT 1./
Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése felkéri a városban élő szobrászokat a Trianon emlékmű látványtervének elkészítésére, valamint javaslatokat kér az alkotás elhelyezésének helyszínére.
2./
A látványtervek elkészítéséért a város anyagi ellenszolgáltatást nem fizet.
114 3./
A látványterveket a bizottsági véleményezést követően az októberi közgyűlés elé kell terjeszteni.
Felelős: Határidő:
Velkey Gábor alpolgármester folyamatos
Tárgy:
Felhívás előkészítése (Trianoni emléktábla)
A közgyűlés 14 igen szavazattal, 7 tartózkodással a következő határozatot hozta: 408/2005. (VII.14.) közgy. HATÁROZAT Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése felkéri a Közművelődési, Ifjúsági és Sportbizottságot, hogy a 2005. szeptemberi közgyűlésre terjesszen elő tervezetet, mely felhívja az ország valamennyi önkormányzatát – ahol I. világháborús emlékmű található – Trianoni emléktábla elhelyezésére. Felelős: Határidő:
Benkóné Dudás Piroska, a Közművelődési, Ifjúsági és Sportbizottság elnöke 2005. szeptemberi közgyűlés
Tárgy:
Közterület elnevezése a Nagyrétben
A közgyűlés 18 igen szavazattal, 3 tartózkodással a következő határozatot hotza: 409/2005. (VII.14.) közgy. HATÁROZAT Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése a Nagyréten a Vandháti út előterjesztés mellékletét képező térképen megjelölt folytatását Vandháti útnak nevezi el. Felelős: Határidő:
Velkey Gábor alpolgármester folyamatos
Tárgy:
Demeterné Vacsai Máriának, óvodavezetőjének felmentése
a
Tompa-Kolozsvári
Úti
Óvodák
A közgyűlés 21 igen szavazattal, 1 tartózkodással a következő határozatot hozta: 410/2005. (VII.14.) közgy. HATÁROZAT I. Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése - a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. tv. (Kjt.) 37/B §-ban foglaltak teljesülése esetén - DEMETERNÉ VACSI MÁRIA (született: Nagybánhegyes, 1948. március 30. an.: Pribelszki Mária) óvodavezetőnek a Tompa-Kolozsvári Úti Óvodáknál 1990. augusztus 1. napjától fennálló közalkalmazotti
115 jogviszonyát a Kjt. 30. § (1) bek. e.) pontja alapján 2005. szeptember 1. nappal kezdődő felmentési idő figyelembe vételével 2006. év április hó 30. napján felmentéssel megszünteti. Felmentési ideje hatvan nap, amely hat hónappal meghosszabbodik. Végkielégítés nem illeti meg. A közgyűlés Demeterné Vacsi Mária óvodavezető asszonyt a munkakör átadás-átvétel időtartama kivételével mentesíti a munkavégzési kötelezettség alól. Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése elismerését és köszönetét fejezi ki Demeterné Vacsi Máriának, a Tompa-Kolozsvári Úti Óvodák intézményben végzett vezetői munkájáért. II. Az I. napirendi pont teljesülése esetén a közgyűlés hatályon kívül helyezi a 2005. június 16-án meghozott 331/2005. (VI.16.) közgy. határozatát. Felelős: Határidő:
Pap János polgármester 2005. augusztus 31.
Tárgy:
Arany János Középiskolai Tehetséggondozó Kollégium vezetőjének megbízása
A közgyűlés 19 igen szavazattal, 4 tartózkodással a következő határozatot hozta: 411/2005. (VII.14.) közgy. HATÁROZAT Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése az 1990. évi LXV. tv. 9. § (4) bekezdésében biztosított hatáskörében eljárva - pályázat kiírása nélkül, a magasabb vezetői megbízásig 2005. augusztus 1-től kezdődő 2006. július 31-ig tartó egy év időtartamra megbízza Mekisné Szilágyi Máriát (születési helye, ideje: Gyulaháza, 1958. december 8. anyja neve: Zsomár Mária Lakcíme: 5712 Szabadkígyós, Iskola u. 11.) az Arany János Középiskolai Tehetséggondozó Kollégium közalkalmazottját, az Arany János Középiskolai Tehetséggondozó Kollégium igazgatói munkakörének ellátásával. Besorolását és besorolás szerinti illetményét az 1992. évi XXXIII. tv. (Kjt.) szerint, vezetői pótlékát 37.800,- Ft-ban, 2006. július 31-ig tartó határozott idejű kereset-kiegészítését 14.175,- Ft-ban állapítja meg. Felelős: Határidő:
Pap János polgármester 2005. július 31.
Tárgy:
Közalapítványok beszámolói a 2004. évről
A közgyűlés a határozat 1./-2./ pontját 20 igen, egyhangú szavazattal, 3./-6./-7./-8./ pontját 19 igen, egyhangú szavazattal, 4./-5./ pontját 18 igen szavazattal, 1 tartózkodással fogadta el, és a következő határozatot hozta:
116
412/2005. (VII.14.) közgy. HATÁROZAT 1./
Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése elfogadja a “Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata Időskorúak Intézményi Ellátását Segítő Közalapítványa” kuratóriumi elnökének beszámolóját a közalapítvány 2004. évi működéséről. A gazdálkodás főbb adatait a Csabai Mérleg c. városi lapban közzéteszi.
Felelős: Határidő: 2./
Pap János polgármester azonnal
Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése elfogadja a Jankay Tibor Művészeti Közalapítvány kuratóriumi elnökének beszámolóját a közalapítvány 2004. évi működéséről. A gazdálkodás főbb adatait a Csabai Mérleg c. városi lapban közzéteszi.
Felelős: Határidő: 3./
Pap János polgármester azonnal
Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése elfogadja a Business School Közalapítvány kuratóriumi elnökének beszámolóját a közalapítvány 2004. évi működéséről. A gazdálkodás főbb adatait a Csabai Mérleg c. városi lapban közzéteszi.
Felelős: Határidő: 4.
Pap János polgármester azonnal
Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése elfogadja a Nemzetiségi Oktatásért és az Iskolai Kulturális Tevékenységért Közalapítvány kuratóriumi elnökének beszámolóját a közalapítvány 2004. évi működéséről. A gazdálkodás főbb adatait a Csabai Mérleg c. városi lapban közzéteszi. A közalapítvány megszüntetésével kapcsolatos teendők előkészítésével a közgyűlés megbízza a Kisebbségi-, Érdekegyeztető és Külkapcsolati Bizottságot.
Felelős: Határidő: 5.
Kutyej Pál, a Kisebbségi-, Érdekegyeztető és Külkapcsolati Bizottság elnöke 2005. szeptember 30.
Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése elfogadja a Békéscsaba és Környéke Közbiztonságáért Közalapítvány kuratóriumi elnökének beszámolóját a közalapítvány 2004. évi működéséről. A gazdálkodás főbb adatait a Csabai Mérleg c. városi lapban közzéteszi.
Felelős: Határidő:
Pap János polgármester azonnal
117
6.
Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése elfogadja a Békés Megye Közoktatási Közalapítványa kuratóriumi elnökének beszámolóját a közalapítvány 2004. évi működéséről. A gazdálkodás főbb adatait a Csabai Mérleg c. városi lapban közzéteszi.
Felelős: Határidő: 7.
Pap János polgármester azonnal
Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése elfogadja a Balassi Közalapítvány kuratóriumi elnökének beszámolóját a közalapítvány 2004. évi működéséről. A gazdálkodás főbb adatait a Csabai Mérleg c. városi lapban közzéteszi.
Felelős: Határidő: 8.
Pap János polgármester azonnal
Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése elfogadja a Békéscsaba Diáktanya Közalapítvány kuratóriumi elnökének beszámolóját a közalapítvány 2004. évi működéséről.
Felelős: Határidő:
Pap János polgármester azonnal
Tárgy:
Ifjúsági és Gyermekszínházi Alapítvány beszámolója a 2004. évről
A közgyűlés 19 igen, egyhangú szavazattal a következő határozatot hozta: 413/2005. (VII.14.) közgy. HATÁROZAT Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése kezdeményezi a Békés Megyei Bíróságnál az “Ifjúsági és Gyermekszínházi Alapítvány” megszüntetését. Felelős: Határidő:
Pap János polgármester azonnal
Tárgy:
11/2005. (IV.21.) önkormányzati zárszámadási rendelet módosítása a 2004. évi költségvetés végrehajtásáról
A közgyűlés 20 igen, egyhangú szavazattal alkotta meg rendeletét: Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlésének 17/2005.(VII.14.) önkormányzati rendelete a 11/2005. (IV.21.) önkormányzati rendeletének módosítása a 2004. évi költségvetés végrehajtásáról
118 Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése a 11/2005.(IV.21.) önkormányzati rendeletét (a továbbiakban R) az alábbiak szerint módosítja: 1.§ /1/
A R. 13 § (2.) bekezdésével jóváhagyott 8 sz. melléklete helyébe ezen rendelet 1. sz. melléklete lép, mivel a pénzmaradvány összege 44.210 E Ft-tal növekszik, így a módosított pénzmaradvány 918.067 E Ft.
/2/
A R. 13 § (2.) bekezdésével jóváhagyott 8/b. sz. melléklete helyébe ezen rendelet 2. sz. melléklete lép, mivel a pénzmaradvány 44.210 E Ft-tal növekszik, így a beruházási kötelezettségek módosított pénzmaradványa 458.379 E Ft. 2.§
A 11/2005.(IV.21.) önkormányzati rendelet jelen módosítással nem érintett rendelkezései változatlanul érvényben maradnak. 3.§ Ezen rendelet 2005. július 14-én lép hatályba, rendelkezéseit azonban 2005. június 30. napjától kell alkalmazni. Békéscsaba, 2005. július 14. Pap János sk. polgármester Tárgy:
Dr. Kurucz Ferenc sk. jegyző
Javaslat a 2005. évi költségvetési rendelet módosítására
A közgyűlés 20 igen, egyhangú szavazattal alkotta meg rendeletét: Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlésének 18/2005. (VII.14.) önkormányzati rendelete a 2005. évi költségvetésről szóló 4/2005.(II.24.) önkormányzati rendelet módosításáról Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése a módosított 11/2005(IV.21.) rendelettel módosított 4/2005.(II.24.) önkormányzati rendeletét (a továbbiakban R.) az alábbiak szerint módosítja:
1. § /1/
Az R.1.§ (1) bekezdésében foglalt 2005. évi összes bevétel 482.680 Ezer Ft-tal nő, a költségvetés fő összege 21.206.658 Ezer Ft-ra módosul.
/2/
Az /1/ bekezdésben foglalt bevételi főösszeg növekmény forrásonkénti részletezését e rendelet 1. sz. melléklete tartalmazza.
2.§
119 /1/
Az R. 2.§ (1) bekezdésében foglalt 2005. évi összes kiadás 482.680 Ezer Ft-tal nő, a költségvetés fő összege 21.206.658 Ezer Ft-ra módosul.
/2/
Az /1/ bekezdésben foglalt kiadási főösszeg növekmény felhasználási feladatonkénti részletezését e rendelet 1. sz. melléklete tartalmazza.
3. § /1/
Az R. 3.§ (1) bekezdésében foglalt önkormányzati intézmények kiadása 586.173 Ezer Ft-tal nő, az intézmények kiadási főösszege 14.163.707 Ezer Ft-ra módosul.
/2/
Az (1) bekezdésben meghatározott kiadási növekmény teljesítéséhez 388.197 Ezer Ft önkormányzati támogatás, 36.730 Ezer Ft intézményi működési bevétel, 620 Ezer Ft felhalmozási és tőkejellegű bevétel, 89.765 Ezer Ft működési célú pénzeszköz átvétel, 2.100 Ezer Ft Egészségügyi Pénztártól átvett pénzeszköz, 68.259 Ezer Ft felhalmozási célú pénzeszköz átvétel, szükséges és 502 Ezer Ft támogatási kölcsön visszatérülését állapít meg e rendelet 2/a sz. melléklete szerint. Az R. 3.§ (2) bekezdésében meghatározottak a következőkkel egészülnek ki, illetve módosulnak: Az önkormányzati intézmények önkormányzati támogatása 7.800.337 Ezer Ft-ra, az intézményi működési bevétel 1.201.545 Ezer Ft-ra, a felhalmozási és tőkejellegű bevétel 620 Ezer Ft-ra, a működési célú pénzeszköz átvétel 89.765 Ezer Ft-ra, OEP támogatás 4.062.100 Ezer Ft a felhalmozási célú pénzeszköz átvétel 68.259 Ezer Ft-ra, az előző évi pénzmaradvány 940.579 Ezer Ft-ra, a támogatási kölcsön visszatérülése 502 Ezer Ft-ra módosul.
/3/
Az önkormányzati intézmények személyi juttatása 103.863 Ezer Ft-tal, a munkaadókat terhelő járulékok összege 17.379 Ezer Ft-tal nő, melynek részletezését e rendelet 2. sz. melléklete tartalmazza. Az R. 3.§ (3) bekezdésében szereplő önkormányzati intézmények személyi juttatása 7.180.563 Ezer Ft-ra, a munkaadókat terhelő járulékok összege 2.472.701 Ezer Ft-ra módosul.
4.§ /1/
Az R. 4.§ (1) bekezdésében foglalt Polgármesteri Hivatalhoz tartozó feladatok ellátásának kiadási előirányzata 229.385 Ezer Ft-tal nő, 3.847.295 Ezer Ft-ra módosul.
/2/
Az R. 4.§ (2) bekezdésében foglalt Polgármesteri Hivatal személyi juttatása 9.176 Ezer Ft-tal nő, 1.154.777 Ezer Ft-ra módosul, a munkaadókat terhelő járulékok összege 5.861 Ezer Ft-tal nő, 367.954 Ezer Ft-ra módosul.
/3/
Az /1/ - /2/ bekezdésben foglalt kiadási változások feladatonkénti részletezését e rendelet 3. sz. melléklete tartalmazza.
120
/4/
Az R. 4. § (6) bekezdésében foglalt éven belüli visszafizetendő likviditási hitel összegét a közgyűlés esetenként 200.000 Ezer Ft-tal megemeli, amely így összesen 600.000 Ezer Ft-ra módosul. 5. §
A közgyűlés az önkormányzat fejlesztési kiadásainak főösszegét 111.837 Ezer Ft-tal csökken, melynek részletezését e rendelet 4.sz. melléklete tartalmazza. Az R. 5.§-ában szereplő önkormányzat fejlesztési kiadásainak főösszege 2.453.588 Ezer Ft-ra módosul.
6. § Az R. 6.§ (1) bekezdésében foglalt az önkormányzat tulajdonában lévő tárgyi eszközök felújítási előirányzata 7.767 Ezer Ft-tal nő, 393.998 Ezer Ft-ra módosul. A feladatonkénti változást e rendelet 5. sz. melléklete tartalmazza.
7. § A más szervek, jogi személyek, civil szervezetek támogatásának összege 23.164 Ezer Ft-tal nő, melyet e rendelet 3.sz. mellékletének 23.cím 1. alcíme részletez. Az R. 7.§-ában foglalt más szervek, jogi személyek, civil szervezetek támogatása 329.426 Ezer Ft-ra módosul.
8. § /1/
A közgyűlés az általános tartalék összegét 57.771 Ezer Ft-tal, a céltartalékok összegét 228.808 Ezer Ft-tal csökkenti. Az R.9.§ (1) bekezdésében szereplő általános tartalék összege 21.635 Ezer Ft-ra a céltartalékok összege 383.070 Ezer Ft-ra módosul.
/2/
A közgyűlés az intézményekhez kötődő céltartalékok összegét 228.808 Ezer Ft-tal csökkenti. Az R.9.§ (2) bekezdésében foglalt intézményekhez kötődő céltartalékok összege 217.772 Ezer Ft-ra módosul.
9. § A közgyűlés felhatalmazza a polgármestert és a jegyzőt, a 2005. I. félévet érintő központi költségvetésből kapott támogatások a Magyar Államkincstárral történő egyeztetése után jelentkező eltérések költségvetési rendeleten való átvezetésére.
121
10. § Ezen rendelet 2005. július 14-én lép hatályba, rendelkezéseit azonban 2005. június 30. napjától kell alkalmazni. Békéscsaba, 2005. július 14. Pap János sk. polgármester Tárgy:
Dr. Kurucz Ferenc sk. jegyző
Petőfi Utcai Általános Iskola udvari burkolat és közműfelújítás közbeszerzési eljárása
A közgyűlés 19 igen, egyhangú szavazattal a következő határozatot hozta: 414/2005. (VII.14.) közgy. HATÁROZAT Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése a Petőfi Utcai Általános Iskola udvarburkolat és közműfelújításának építési munkáira kiírt egyszerű közbeszerzési eljárás keretében beérkezett legkedvezőbb ajánlatot megismerte. A legkedvezőbb ajánlat alapján történő szerződéskötéshez szükséges további 15.800 eFt forrást a közgyűlés a 2006. évi költségvetésben biztosítja. A közgyűlés felhatalmazza a Bíráló Bizottságot a közbeszerzési eljárás eredményének kihirdetésére. Felkéri Pap János polgármestert a további intézkedések megtételére és felhatalmazza a szerződések aláírására. Felelős: Határidő:
Pap János polgármester azonnal
Tárgy:
Erzsébethelyi Általános közbeszerzési eljárása
Iskola
Madách
utcai
épület
bővítésének
A közgyűlés 19 igen, egyhangú szavazattal a következő határozatot hozta: 415/2005. (VII.14.) közgy. HATÁROZAT Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése az Erzsébethelyi Általános Iskola Madách utcai épületének bővítésére kiírt nyílt közbeszerzési eljáráshoz megválasztott Bíráló Bizottság javaslatát megismerte. A legkedvezőbb ajánlatot tette és így első helyen nyertes az Endrényi és Társa Kft. 5600 Békéscsaba, Gutenberg u.5. sz. bruttó 139.977.933,- Ft összegű ajánlatával. Második a BÁÉV Rt. 5600 Békéscsaba, Kazinczy u. 4. sz. bruttó 148.877.798,- Ft összegű ajánlatával.
122 A közgyűlés a beruházás végrehajtását engedélyezi, felkéri Pap János polgármestert a további intézkedések megtételére és felhatalmazza a szerződések aláírására. Felelős: Határidő:
Pap János polgármester azonnal
Tárgy:
Önerő biztosítása útburkolat felújítási pályázathoz
A közgyűlés 19 igen, egyhangú szavazattal a következő határozatot hozta: 416/2005. (VII.14.) közgy. HATÁROZAT Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése a Dél- Alföldi Regionális Fejlesztési Tanács által a “települési önkormányzati szilárd burkolatú belterületi közutak burkolat felújítása” címmel megjelent felhívására benyújtja pályázatát, a Lencsési út - Ilosvai utcától a Ruhaipari Szakközépiskoláig terjedő szakasza - vonatkozásában, és az ehhez szükséges 37.250.000.- Ft önerőt a pályázati céltartalék költséghelyről biztosítja: Felelős: Határidő:
Baji Lajos alpolgármester azonnal
Tárgy:
Réthy Pál Kórház- Rendelőintézet 2005. évi céltámogatott gép- műszer beszerzése
A közgyűlés 19 igen, egyhangú szavazattal a következő határozatot hozta: 417/2005. (VII.14.) közgy. HATÁROZAT 1./
Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése a 2005. évi 12.180 eFt összegű céltámogatást elfogadja a Réthy Pál Kórház- Rendelőintézet egészségügyi gép-műszer beszerzése tárgyú beruházására vonatkozóan.
2./
A beruházáshoz szükséges hiányzó saját forrást 21.820 eFt-ot Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Réthy Pál Kórház- Rendelőintézet fele-fele arányban biztosítja. Az önkormányzati rész fedezete – 10.910 eFt – a 2005. évi költségvetésben a fejlesztési céltartalék előirányzata.
Felelős : Határidő :
Pap János polgármester azonnal
Tárgy:
Négy darab robogó vásárlása a békéscsabai lakótelepi rendőrség részére
A közgyűlés 20 igen szavazattal, 2 tartózkodással a következő határozatot hozta:
123 418/2005. (VII.14.) közgy. HATÁROZAT Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése 4 db, összesen 2.000.000,- Ft értékben segédmotor-kerékpárt vásárol, melyet a Békéscsabai Rendőrkapitányság tulajdonába ad azzal a megkötéssel, hogy azokat csak a Lencsési lakótelepen és a Jamina városrészben kialakított lakótelepi rendőri szolgálat ellátásához használhatnak fel. Fedezet:
általános tartalék
Felelős: Határidő:
Baji Lajos alpolgármester azonnal
Tárgy:
Javaslat az illetményemelési céltartalék felosztására
A közgyűlés 23 igen, egyhangú szavazattal a következő határozatot hozta: 419/2005. (VII.14.) közgy. HATÁROZAT Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése a közalkalmazottak 2005. szeptember 1-jétől esedékes illetményemeléséhez a melléklet szerinti részletezésben 53.962 e Ft-ot biztosít az illetményemelési céltartalék terhére. Az illetményemelési céltartalék 2.038 e Ft nagyságrendű előirányzat-maradványát az intézményi céltartalékba szükséges átcsoportosítani. Az előirányzat-változással a 2005. évi költségvetési rendeletet módosítani szükséges. Felelős: Határidő:
Baji Lajos alpolgármester 2005. szeptember 30. KIMUTAT ÁS a 2005. szeptember 1-jei illetményemelés nagyságrendjéről e Ft-ban Intézmény neve
1 2 3
Dr Réthy Pál Kórház-Rendelőintézet Egyesített Szociális Intézmény Gyermekélelmezési Intézmény Eü. és szoc. ágazat összesen :
4 1 2 3 4
Óvodai GESZ Mackó-Kuckó. Óvoda Szigligeti Utcai Óvoda Napsugár Integrált Óvoda Lencsési Lakótelepi Óvoda
Személyi juttatás 4,5 % emelés
Járulékok 32%
Összesen
2177 1427
697 457
2874 1884
3604
1154
4758
114 435 384 560
36 139 123 179
150 574 507 739
495
158
653
124 5 6 7 8 9 10 11
Százszorszép Óvoda Kölcsey Utcai és Ligeti Sori Óvoda Kazinczy Ltp-i és Trefort U-i Óvoda Penza Ltp-i és Dr. Becsey O. U-i Óvoda Kertvárosi Óvoda Tompa-Kolozsvári Úti Óvodák Egészségügyi Alapellátási Intézmény Óvodai GESZ összesen :
5 6 7 8
10
Petőfi Utcai Általános Iskola 2.sz.Általános Iskola Erzsébethelyi Általános Iskola 10.sz. Általános Iskola Szent László Utcai Általános Iskola Szabó Pál téri Általános Iskola Nevelési Tanácsadó József A. Általános Iskola
11
Belvárosi Általános Iskola és Gimnázium
1 9 1
Általános Iskolák összesen : 12
566 388 449 428 430 212
181 125 144 137 138 68
747 513 593 565 568 280
823
263
1086
5284
1691
6975
1401 1260 2113 1077 962 1373 179 1016
448 403 676 345 308 439 57 325
1849 1663 2789 1422 1270 1812 236 1341
1707
547
2254
11088
3548
14636
1515 308 1027 1341 1329 1057 328 1039 686 372 1012
485 99 329 429 425 338 105 332 220 119 324
2000 407 1356 1770 1754 1395 433 1371 906 491 1336
18
Rózsa Ferenc Gimnázium Deák Ferenc Középiskolai Kollégium Kemény G. Műszaki Szakközépiskola Vásárhelyi P. Műszaki Szakközépiskola Széchenyi I. Két Tan.Ny. és Közg.Sz.i. Gépészeti és Számítástech. Szakközépisk. Középfokú Iskolai Diákotthon Tevan Andor Gimn.és Nyomdaip.Szi. Hugonnai V. Eü. Szakközépiskola Kossuth Zs. Középiskolai Leánykoll. Ruhaipari és Iparművészeti Szakképző Isk.
10014
3205
13219
19 20
Trefort A.Villamos és Fémip. Sz., Koll. Zwack J. Ker. és Vend.ip. Szakképző Iskola
2583 1738
827 556
3410 2294
21
Kós Károly Szakképző Iskola
1054
337
1391
5375
1720
7095
22
Jókai M. Középiskolai Kollégium
402
129
531
402
129
531
24 25
Általános Iskolai Diákotthon 9.sz. Általános Iskola Gerlai Általános Iskola és Jázmin U-i Ó. Vandháti Úti Ált. Isk. és Spec. Szi.Fejl. Kp.
293 933 535 1577
94 298 171 505
387 1231 706 2082
26
Bartók B. Zeneisk. és Zeneműv. Sz.i.
1269
406
1675
4607
1474
6081
1 13 14 15 16 1 17 1 2
Szakközépiskolák összesen :
Szakmunkásképzôk összesen : Kollégiumok összesen : 23 1
Vegyes Okt. Int. összesen : 28
Ifjúsági Ház és Általános Társaskör
351
112
463
1 2
Arany J. Művelődési Ház Békési Úti Közösségi Ház
45 72
14 23
59 95
3
Lencsési Közösségi Ház
38
12
50
Közműv. Int. összesen :
506
161
667
ÖSSZESEN :
40 880 Ft
13 082 Ft
53 962 Ft
125 Tárgy:
Élelmezési nyersanyag norma megállapítása
A közgyűlés 22 igen, egyhangú szavazattal a következő határozatot hozta: 420/2005. (VII.14.) közgy. HATÁROZAT Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése 2005. szeptember 1-jétől a közétkeztetésnél alkalmazandó nyersanyagköltségeket a következők szerint állapítja meg: Nyersanyagköltségek Megnevezés
Ft/nap
Bentlakó óvodai ellátott Napközi otthonos óvoda Általános iskolai diákotthon Általános iskolai napközi Középiskolai kollégium Állami gondozottak tízórai kiegészítése Szociális intézményben étkezők
299,198,411,264,426,75,426,-
Felelős: Határidő:
Baji Lajos alpolgármester 2005. augusztus 31.
Tárgy:
Tűzoltó-parancsnokságok eszközfejlesztési pályázata
Ebből ebéd Ft/nap
158,158,178,178,-
A közgyűlés 20 igen szavazattal, 2 tartózkodással a következő határozatot hozta: 421/2005. (VII.14.) közgy. HATÁROZAT Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése a hivatásos önkormányzati tűzoltóparancsnokságok szerállományának, technikai eszközeinek cseréjére vonatkozó pályázat keretében gépezetes tolólétra beszerzését célozza meg. A pályázathoz szükséges 20 %-os önrészt a fejlesztési pályázat céltartalék előirányzata terhére biztosítja. Felelős: Határidő:
Pap János polgármester 2005. augusztus 31.
Tárgy:
Hitelnyújtási szolgáltatás közbeszerzési eljárásához bíráló bizottság megválasztása
A közgyűlés 22 igen, egyhangú szavazattal a következő határozatot hozta:
126 422/2005. (VII.14.) közgy. HATÁROZAT Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése megválasztja a hitelnyújtási szolgáltatás tárgyában indított közbeszerzési eljárásban közreműködő bíráló bizottság 4 képviselő tagját: Szilvásy Ferenc képviselő, Baji Lajos alpolgármester, Andó Tamás képviselő, Klampeczki Béla képviselő személyében. A közgyűlés felkéri a polgármestert, hogy a közbeszerzési eljárás egyes kérdéseit szabályozó 227/2004.(IV.29.) közgyűlési határozatban foglaltaknak megfelelően a bizottság további 3 tagját jelölje ki. A közgyűlés felhatalmazza a bizottságot az ajánlatok értékelésére, azok elbírálására, valamint az eredmény kihirdetésére. Felelős: Határidő:
Pap János polgármester 2005. szeptember 30.
Tárgy:
Közmunka pályázat
A közgyűlés 19 igen szavazattal, 2 tartózkodással a következő határozatot hozta: 423/2005. (VII.14.) közgy. HATÁROZAT
Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése közmunka, illetve közhasznú vagy közcélú foglalkoztatás pályázat benyújtását 2005. év folyamán folyamatosan elrendeli. Fedezetül a 2005. évi költségvetésben biztosított saját forrást jelöli meg. Felelős: Határidő:
Pap János polgármester folyamatos
Tárgy:
A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvényből adódó egyes feladatok szabályozásáról szóló 29/2000. (VI.8.) önkormányzati rendelet módosítása
A közgyűlés 19 igen szavazattal, 2 tartózkodással alkotta meg rendeletét: Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlésének 19/ 2005. (VII.14.) önkormányzati rendelete a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvényből adódó egyes feladatok szabályozásáról szóló, módosított 29/2000. (VI.8.) önkormányzati rendelet módosításáról
127 A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvényből adódó egyes feladatok szabályozásáról szóló, módosított 29/2000. (VI.8.) önkormányzati rendelet az alábbiak szerint módosul: 1. §. A rendelet 2. számú melléklet 1. számú táblázata helyébe az alábbi lép: „ 1. számú táblázat A gyermekek napközbeni ellátásának intézményi térítési díjai: Intézményi térítési díj Ft/nap
Intézmény neve:
Bentlakásos óvoda Napközis rendszerű óvoda Bentlakásos általános iskola Napközis rendszerű általános iskola Középiskolai kollégium Tartós nevelésbe vett tanulók Tízórai kiegészítése Szociális intézményben étkezők
Ebből ebéd Ft/nap
343,228,473,303,490,-
182,182,205,-
86,490,-
205,-
2. §. Ez a rendelet 2005.szeptember 1 -jén lép hatályba. Békéscsaba, 2005. július 14. Pap János sk. polgármester Tárgy:
Dr. Kurucz Ferenc sk. jegyző
Önkormányzati rendelet-tervezet Békéscsaba Közgyűlése által alapított helyi kitüntetésekről
Megyei
Jogú
Város
A közgyűlés 18 igen szavazattal, 4 tartózkodással alkotta meg rendeletét: Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlésének 20/2005. (VII.14.) önkormányzati rendelete a helyi kitüntetésekről Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 1.§ (6) bekezdés a./ pontjában, valamint a 16.§ (1) bekezdésében foglalt felhatalmazás alapján a következő rendeletet alkotja: ÁLTALÁNOS SZABÁLYOK Az önkormányzat által alapított helyi kitüntetések
128 1.§ Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése a következő kitüntetéseket alapítja: /1/
A város egészéért végzett maradandó, kiemelkedő tevékenység elismerésére: a) b)
/2/
Ágazati, szakmai kitüntetések az egyes szakterületen végzett kiemelkedő tevékenységek elismerésére (egyenrangú helyi elismerési formák): a) b) c) d) e) f)
/3/
Békéscsaba Díszpolgára kitüntetés, mely a legmagasabb helyi elismerési forma Békéscsabáért kitüntetés, mely a második legmagasabb helyi elismerési forma
Békéscsaba Egészségügyéért kitüntetés Békéscsaba Kultúrájáért kitüntetés Békéscsaba Kiváló Pedagógusa kitüntetés Békéscsaba Sportjáért kitüntetés Kiváló Szociális Munkáért kitüntetés Békéscsaba Tűzvédelméért kitüntetés
Bármely területen végzett kimagasló teljesítményért: Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlésének Elismerése A kitüntetések elnyerésének feltételei 2.§
(1)
A kitüntetés azon aktív, illetve nyugállományú magánszemélyeknek vagy közösségeknek adományozható, akik a város egészéért, illetve adott szakterületen maradandót alkottak, vagy kiemelkedő tevékenységet végeztek.
(2)
A kitüntetéssel magánszemélyek esetében oklevél és aranygyűrű jár – kivéve a Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlésének Elismerése kitüntetést -, melyen fel kell tüntetni a kitüntetés megnevezését.
(3)
A közösségek oklevelet kapnak – kivéve a Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlésének Elismerése kitüntetést -, valamint személyenként egy-egy – kitűzőként viselhető – ezüstérmet, melyen fel kell tüntetni a kitüntetés megnevezését.
(4)
A kitüntetést egy személy vagy közösség csak egyszer kaphatja meg.
(5)
A kitüntetés posztumusz is adományozható. Ez esetben a közgyűlés a kitüntetéssel járó pénz- vagy tárgyjutalom mértékéről, egyéb juttatásokról eseti döntést hoz. A kitüntetések adományozásának szabályai 3.§
(1)
A kitüntetések adományozására javaslatot tehetnek:
129 (2)
Békéscsaba város önkormányzati képviselői a kisebbségi önkormányzatok
A javaslatnak tartalmaznia kell: -
az ajánlott személy vagy közösség pontos adatait; az adományozás alapjául szolgáló tevékenység vagy alkotás részletes ismertetését, méltatását.
(3)
A javaslattétel lehetőségére felhívást kell közzétenni a helyben szokásos módon.
(4)
A javaslatokat értékelni kell. Az értékelést a közgyűlés feladatkör szerint illetékes bizottsága végzi. 4.§
(1)
A kitüntetések odaítélésére a közgyűlés jogosult. Az adományozásról minősített többségű határozattal dönt.
(2)
A kitüntetést ünnepélyes keretek között a polgármester adja át. Az adományozásról oklevelet kell készíteni, amit a kitüntetettnek a pénz- vagy tárgyjutalommal együtt kell átadni. Az adományozásról szóló oklevelet a polgármester írja alá.
(3)
A kitüntetésekről – az e célra rendszeresített díszalbumban – egységes nyilvántartást kell vezetni. A nyilvántartásnak tartalmaznia kell a kitüntetett nevét, lakcímét, az adományozás alapjául szolgáló tevékenységet és az adományozás időpontját, valamint a kitüntetés esetleges visszavonásának időpontját és annak okát. A kitüntetés visszavonása 5.§
(1)
A kitüntetés megvonható attól, aki arra méltatlanná vált.
(2)
Méltatlanná válik a kitüntetésre az, akit a bíróság szándékos bűncselekmény miatt jogerősen elítélt.
(3)
A kitüntetést az adományozó vonja vissza. A kitüntetés visszavonását a közgyűlés a javaslatok értékelését végző előterjesztésére minősített többségű határozattal rendeli el. Egyéb szabályok 6.§
(1)
A kitüntetéssel járó pénzjutalommal vagy tárgyjutalommal kapcsolatos költségek fedezetét a közgyűlés a polgármesteri hivatal éves költségvetésében biztosítja.
130 (2)
A javaslatok összegyűjtésével, értékelésével, az adományozással és a visszavonással, továbbá a kitüntetettek nyilvántartásával kapcsolatos ügyviteli munka ellátásáról a polgármesteri hivatal gondoskodik. RÉSZLETES SZABÁLYOK Békéscsaba Díszpolgára kitüntetés 7.§
(1)
A Békéscsaba Díszpolgára kitüntetés annak a magyar, vagy külföldi állampolgárnak adható, aki Békéscsabáért maradandót alkotott, illetve kiemelkedő tevékenységet végzett.
(2)
Békéscsaba Díszpolgára részére a polgármester oklevelet és a város címerével ellátott aranygyűrűt, valamint díszpolgári láncot ad át.
(3)
A kitüntetés leírását a rendelet melléklete tartalmazza.
(4)
A Békéscsaba Díszpolgára kitüntetés adományozásakor a kitüntetettnek a mindenkori köztisztviselői illetményalap huszonnégyszeresének megfelelő pénzjutalom jár. A kitüntetett az adományozást követő hónaptól kezdődően haláláig, illetve a kitüntetés visszavonásáig a képviselői alaptiszteletdíjnak megfelelő összegű havi tiszteletdíjra jogosult.
(5)
Békéscsaba Díszpolgára a város lakosságának tiszteletét és megbecsülését élvezi, ezért: -
az önkormányzat által rendezett hivatalos ünnepségekre meghívót kap, a várost képviselő delegáció résztvevőjéül felkérhető, a testületek üléseire tanácskozási joggal meghívható, díjtalanul látogathatja az önkormányzat intézményeit és annak rendezvényeit, elhalálozásakor - családja kívánságára - ingyenes díszsírhely illeti meg.
(6)
Évente legfeljebb egy kitüntetés adományozható.
(7)
A kitüntetés átadásának napja: március 15, városi ünnepség keretében. 8.§
(1)
A kitüntetésre a 3.§ (1) bekezdésében felsoroltakon túl a következők tehetnek javaslatot: -
a közgyűlés valamennyi bizottsága a városban működő egyházak, pártok, önszerveződések, egyesületek, közösségek.
társadalmi
szervezetek,
(2)
A javaslatot az adományozást megelőző év december 1-ig a polgármesternek kell megküldeni.
(3)
A javaslatok értékelését külön e célra létrehozott munkacsoport végzi, melynek tagjai: - a polgármester
131 (4)
az alpolgármesterek a közgyűlés bizottságainak elnökei
A munkacsoport a Békéscsaba Díszpolgára kitüntetésre irányuló személyi javaslatát a közgyűlés elé a teljes létszámához viszonyított legalább kétharmados többségű egyetértő szavazattal terjesztheti be. Békéscsabáért kitüntetés 9.§
(1)
A kitüntetés annak a magánszemélynek vagy közösségnek adományozható, aki Békéscsabáért maradandót alkotott, illetve kiemelkedő tevékenységet végzett.
(2)
A kitüntetéssel magánszemélyek esetében oklevél és „Békéscsabáért” felirattal ellátott aranygyűrű jár. A közösségek oklevelet és személyenként egy-egy „Békéscsabáért” felirattal ellátott, kitűzőként viselhető ezüstérmet kapnak.
(3)
A kitüntetés leírását a rendelet melléklete tartalmazza.
(4)
A kitüntetéssel pénzjutalom jár. Ennek összege a mindenkori köztisztviselői illetményalap tizennyolcszorosa.
(5)
Évente legfeljebb egy kitüntetés adományozható.
(6)
A kitüntetés átadásának napja: március 15., városi ünnepség keretében. 10.§
(1)
A kitüntetésre a 3.§ (1) bekezdésében felsoroltakon túl a következők tehetnek javaslatot: -
a közgyűlés valamennyi bizottsága a városban működő egyházak, pártok, önszerveződések, egyesületek, közösségek
társadalmi
szervezetek,
(2)
A javaslatot az adományozást megelőző év december 1-ig a polgármesternek kell megküldeni.
(3)
A javaslatok értékelését külön e célra létrehozott munkacsoport végzi, melynek tagjai: - a polgármester - az alpolgármesterek - a közgyűlés bizottságainak elnökei Békéscsaba Egészségügyéért kitüntetés 11. §
(1)
Békéscsaba Egészségügyéért kitüntetés adományozható:
132
-
Békéscsaba városban legalább 10 éve dolgozó, az egészségügy területén magas színvonalú szakmai munkát végző személyeknek, vagy közösségeknek. A kitüntetés további feltétele a szakmai, emberi feddhetetlenség.
(2)
A kitüntetéssel magánszemélyek esetében oklevél és „Békéscsaba Egészségügyéért” felirattal ellátott aranygyűrű jár. A közösségek oklevelet és személyenként egy-egy „Békéscsaba Egészségügyéért” felirattal ellátott, kitűzőként viselhető ezüstérmet kapnak.
(3)
A kitüntetés leírását a rendelet melléklete tartalmazza.
(4)
A kitüntetéssel pénzjutalom jár, melynek összege a mindenkori köztisztviselői illetményalap kilencszerese.
(5)
Évente legfeljebb két kitüntetés adományozható.
(6)
A kitüntetést évenként július 1-jén, Semmelweis-nap alkalmából kell átadni. 12. §
(1)
A kitüntetés adományozására javaslatot tehetnek a 3. § /1/ bekezdésben foglaltakon túlmenően: -
a közgyűlés egészségügyi ügyekkel foglalkozó bizottsága a városban működő, az egészségügyi ellátás területén tevékenykedő intézmények, illetve azok közösségei szakmai, érdekképviseleti szervek civil szervezetek.
(2)
A javaslatot minden év március 31-ig kell megküldeni a polgármesteri hivatalhoz.
(3)
A javaslatok értékelését a közgyűlés egészségügyi ügyekkel foglalkozó bizottsága végzi. Békéscsaba Kultúrájáért kitüntetés 13.§
(1)
A kitüntetés adományozható: -
a kimagasló teljesítményt nyújtó alkotó- és előadóművészeknek, alkotó- és előadóművészi közösségeknek, valamint mindazon személyeknek, vagy közösségeknek, akik Békéscsaba város kultúrájáért, s hazai, illetve nemzetközi elismertségéért maradandót alkottak, illetve tettek;
-
a városban hosszabb időn át kiemelkedő művészeti és közművelődési tevékenységet végző személyeknek és közösségeknek.
133 (2)
A kitüntetéssel magánszemélyek esetében oklevél és „Békéscsaba Kultúrájáért” felirattal ellátott aranygyűrű jár. A közösségek oklevelet, és személyenként egy-egy „Békéscsaba Kultúrájáért” felirattal ellátott, kitűzőként viselhető ezüstérmet kapnak.
(3)
A kitüntetés leírását a rendelet melléklete tartalmazza.
(4)
A kitüntetéssel pénzjutalom jár, melynek összege a mindenkori köztisztviselői illetményalap kilencszerese.
(5)
Évente legfeljebb egy kitüntetés adományozható.
(6)
A kitüntetés átadásának napja: március 15., városi ünnepség keretében.
14.§ (1)
A kitüntetés adományozására javaslatot tehetnek a 3.§ (1) bekezdésében foglaltakon túlmenően: -
a közgyűlés kulturális ügyekkel foglalkozó bizottsága, a városban működő közművelődési-, közgyűjteményi intézmények, alkotó- és előadóművészi közösségek.
és
művészeti
(2)
A javaslatot az adományozást megelőző év december 1-ig kell írásban eljuttatni a polgármesteri hivatalhoz.
(3)
A javaslatok értékelését a közgyűlés kulturális ügyekkel foglalkozó bizottsága végzi. Békéscsaba Kiváló Pedagógusa kitüntetés 15.§
(1)
A kitüntetés csak magánszemélynek adományozható, feltétele: -
Békéscsaba városban legalább 10 éve az oktatás, nevelés terén végzett magas színvonalú szakmai munka, a szakma meghatározó személyisége legyen a saját intézményén belül, illetve városi szinten, szakmai, emberi feddhetetlenség.
(2)
A kitüntetéssel oklevél és „Békéscsaba Kiváló Pedagógusa” felirattal ellátott aranygyűrű jár.
(3)
A kitüntetés leírását a rendelet melléklete tartalmazza.
(4)
A kitüntetéssel pénzjutalom jár, melynek összege a mindenkori köztisztviselői illetményalap kilencszerese.
(5)
Évente legfeljebb két kitüntetés adományozható.
134
(6)
A kitüntetést évenként a Magyar Kultúra napján, január 22-én kell átadni. 16.§
(1)
A kitüntetés adományozására a 3.§ (1) bekezdésén foglaltakon túl javaslatot tehetnek: -
a közgyűlés oktatási ügyekkel foglalkozó bizottsága, nevelőtestület, a munkáltató, iskolaszék.
(2)
A javaslatot minden év október 15-ig kell megküldeni a polgármesteri hivatal részére.
(3)
A javaslatok értékelését a közgyűlés oktatási ügyekkel foglalkozó bizottsága végzi. Békéscsaba Sportjáért kitüntetés 17.§
(1)
Békéscsaba Sportjáért kitüntetés adományozható: a)
Békéscsaba városban dolgozó, a testneveléssel és sporttal foglalkozó társadalmi szervezetekben tevékenykedő, a testnevelés és sport érdekében hosszabb időn át kiemelkedő munkát végző személyeknek, vagy közösségeknek.
b)
Kiemelkedő hazai vagy nemzetközi sportteljesítmény vagy sportolói pályafutás elismeréseként.
c)
Az ifjúság testedzésének és a diáksportnak a szervezésében hosszú időn keresztül kifejtett eredményes tevékenység értékeléseként.
d)
Kiemelkedő sportedzői tevékenység elismeréseként.
(2)
A kitüntetés magánszemélyek esetében oklevél és „Békéscsaba Sportjáért” felirattal ellátott aranygyűrű jár. A közösségek oklevelet és személyenként egy-egy „Békéscsaba Sportjáért” felirattal ellátott, kitűzőként viselhető ezüstérmet kapnak.
(3)
A kitüntetés leírását a rendelet melléklete tartalmazza.
(4)
A kitüntetéssel pénzjutalom jár, melynek összege a mindenkori köztisztviselői illetményalap kilencszerese.
(5)
Évente legfeljebb egy kitüntetés adományozható.
(6)
A kitüntetést március 15-én, városi ünnepség keretében kell átadni.
135 18.§ (1)
A kitüntetés adományozására a 3.§ (1) bekezdésben foglaltakon túl javaslatot tehetnek: - a közgyűlés sport ügyekkel foglalkozó bizottsága, - a városban működő sportegyesületek, oktatási intézmények.
(2)
A javaslatokat az adományozást megelőző év december 1-ig kell megküldeni a polgármesteri hivatalhoz.
(3)
A javaslatok értékelését a közgyűlés sport ügyekkel foglalkozó bizottsága végzi. Kiváló Szociális Munkáért 19.§
(1)
A kitüntetés adományozható: a szociális ellátásban a rászorulók segítésében kiemelkedő teljesítményt nyújtó személynek, vagy közösségnek, aki (amely) a Békéscsabán élő nehéz sorsú emberekért szűkebb és tágabb környezetében végzett munkájával kiérdemelte a megbecsültséget.
(2)
A kitüntetéssel magánszemélyek esetében oklevél és „Kiváló Szociális Munkáért” felirattal ellátott aranygyűrű jár. A közösségek oklevelet és személyenként egy-egy „Kiváló Szociális Munkáért” felirattal ellátott, kitűzőként viselhető ezüstérmet kapnak.
(3)
A kitüntetés leírását a rendelet melléklete tartalmazza.
(4)
A kitüntetéssel pénzjutalom jár, melynek összege a mindenkori köztisztviselői illetményalap kilencszerese.
(5)
Évente legfeljebb egy kitüntetés adományozható.
(6)
A kitüntetést november 12-én, a Szociális Munka Napján kell átadni. 20.§
(1)
A kitüntetés adományozására a 3.§ (1) bekezdésben foglaltakon túl javaslatot tehetnek: -
a közgyűlés szociális ügyekkel foglalkozó bizottsága, a városban működő, a szociális ellátás területén tevékenykedő intézmények, illetve azok közösségei civil szervezetek.
(2)
A javaslatot augusztus 15-ig kell megküldeni a polgármesteri hivatalhoz.
(3)
A javaslatok értékelését a közgyűlés szociális ügyekkel foglalkozó bizottsága végzi.
136 Békéscsaba Tűzvédelméért kitüntetés 21.§ (1)
A kitüntetés adományozható: -
a tűzmegelőzési szakterületen hosszabb időn át kimagasló teljesítményt nyújtó, valamint a tűzoltás, kárelhárítás szakterületén önfeláldozó, kiemelkedő szolgálati tevékenységet végző hivatásos tűzoltóknak;
-
azon civil személyeknek, akik kimagasló támogatást nyújtanak a tűzoltóság szakmai feladatainak magasabb szintű ellátásához, technikai színvonalának fejlesztéséhez.
(2)
A kitüntetéssel oklevél és „Békéscsaba Tűzvédelméért” felirattal ellátott aranygyűrű jár, továbbá díszdobozban elhelyezett kör alakú érem és hordszalag.
(3)
A kitüntetés leírását a rendelet melléklete tartalmazza.
(4)
A kitüntetéssel pénzjutalom jár, melynek összege a mindenkori köztisztviselői illetményalap kilencszerese.
(5)
Évente legfeljebb egy kitüntetés adományozható.
(6)
A kitüntetést május 4-én Szent Flórián - a tűzoltók védőszentje - napján kell átadni. 22.§
(1)
A kitüntetés adományozására a 3.§ (1) bekezdésében foglaltakon túl javaslatot tehet a Békéscsaba Tűzvédelméért Alapítvány kuratóriuma.
(2)
A javaslatot január 31-ig kell megküldeni a polgármesteri hivatalhoz.
(3)
A javaslatok értékelését a közgyűlés városgazdálkodási és városfejlesztési ügyekkel foglalkozó bizottsága végzi. Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlésének Elismerése 23. §
(1)
Az elismerés elnyerésének feltételei: Az elismerés kimagasló teljesítményért adományozható, magánszemélynek, vagy közösségnek egyaránt, akik Békéscsabán hosszú ideje – legalább 10 éve – rendszeresen kiemelkedő színvonalú munkát végeztek az élet bármely területén, vagy egy jelentős cselekedettel (tevékenységgel) a város jó hírnevét öregbítették.
(2)
Az elismerés az adományozást igazoló oklevélből és pénzjutalomból áll. Az oklevélen Békéscsaba Megyei Jogú Város címere és „Elismerő Oklevél” felirat található.
137 (3)
A kitüntetéssel pénzjutalom jár, melynek összege a mindenkori köztisztviselői illetményalap hatszorosa.
(4)
Évente legfeljebb három kitüntetés adományozható.
(5)
A kitüntetéseket október 23-án, nemzeti ünnepünkön kell átadni. 24. §
(1)
A kitüntetés adományozására a 3. § /1/ bekezdésben foglaltakon túl javaslatot tehetnek: a közgyűlés bizottságai, a jegyző, önkormányzati intézmények vezetői, a városban működő öntevékeny csoportok, alkotó és művészeti közösségek, civil szervezetek, egyházak.
(2)
A javaslatokat minden év augusztus 15-ig kell megküldeni a polgármesteri hivatal részére.
(3)
A javaslatok értékelését az elismerni kívánt tevékenység szerint illetékes közgyűlési bizottság végzi. Záró rendelkezések 25. §
(1)
E rendelet 2005. július 15-én lép hatályba.
(2)
E rendelet hatályba lépésével egyidejűleg hatályukat vesztik: -
-
-
1/1992.(I.9.) önk.r. a Békéscsabáért kitüntetés alapításáról és a Békéscsaba Díszpolgára cím adományozásáról, valamint az ezt módosító 27/1995.(VI.29.), 33/1997.(X.30.), 5/1998.(II.19.) önk. rendeletek; 54/1993.(XII.19.) önk.r. Békéscsaba Sportjáért kitüntetés alapításáról, valamint az ezt módosító 28/1995.(VI.29), 1/2003.(I.30.), 1/2004. (I.29.) önk. rendeletek; 25/1994.(VI.02.) önk.r. a Békéscsaba Kiváló Pedagógusa kitüntetés alapításáról, valamint az ezt módosító 29/1995.(VI.29.) sz. önk. rend.; 30/1999.(XI.18.) önk.r. Békéscsaba Kultúrájáért kitüntetés alapításáról; 13/2000.(III.16.) önk.r. Kiváló Szociális Munkáért kitüntetés alapításáról; 30/2000.(VI.8.) önk.r. Békéscsaba Tűzvédelméért kitüntetés alapításáról.
Békéscsaba, 2005. július 14. Pap János sk. polgármester
dr. Kurucz Ferenc sk. jegyző
138 Melléklet A kitüntetések leírása 1./
Minden kitüntetési fajtánál egységesen: magánszemélyeknél: aranygyűrű díszdobozban és oklevél A gyűrű jellemzője: -
2./
anyaga: 14 karátos arany tömege: min. 8 gramm mérete: 1,5 x 1 cm, ovális pecsét, rajta Békéscsaba Megyei Jogú Város címere a gyűrű körrészén véset: a kitüntetés megnevezése (Békéscsaba Díszpolgára, Békéscsabáért, Békéscsaba Egészségügyéért, Békéscsaba Kultúrájáért, Békéscsaba Kiváló Pedagógusa, Békéscsaba Sportjáért, Kiváló Szociális Munkáért, Békéscsaba Tűzvédelméért)
Békéscsaba Díszpolgára kitüntetésnél az aranygyűrű mellett díszpolgári lánc: Jellemzői: A díszpolgári lánc anyaga ezüst, a láncon felfüggesztett ezüst medál kör alakú ,amelynek közepén a városi címer hiteles, kicsinyített rajzolata található, körben a „Békéscsaba Díszpolgára” felirattal.
3./
Közösségek részére is adományozható (Békéscsabáért, Békéscsaba Egészségügyéért, Békéscsaba Kultúrájáért, Békéscsaba Sportjáért, Kiváló Szociális Munkáért) kitüntetéseknél: Közösségek tagjai részére készített ezüstérmek, melyek ovális alakúak, rajta a város címerével és a kitüntetés megnevezésével. Mérete: 2 x 1,5 cm.
4./
Tárgy:
Békéscsaba Tűzvédelméért kitüntetésnél az aranygyűrű mellett kör alakú érem és hordszalag a szakmára jellemző művészi ábrázolással. (az érem Kiss László szobrászművész alkotása.) Törvényességi észrevétel, a lakáscélú kamatmentes kölcsön támogatás helyi rendszeréről szóló 5/2005. (III.24.) önkormányzati rendelet módosítása
A közgyűlés 21 igen, egyhangú szavazattal alkotta meg rendeletét Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlésének 21/2005. (VII.14.) önkormányzati rendelete a lakáscélú kamatmentes kölcsön támogatás helyi rendszeréről szóló 5/2005. (III. 24.) önkormányzati rendelet módosításáról Békéscsaba Megyei jogú Város Közgyűlése a lakáscélú kamatmentes kölcsön támogatás helyi rendszeréről szóló 13/2005. (V. 19.) önkormányzati rendelettel módosított 5/2005. (III. 24.) önkormányzati rendeletét az alábbiak szerint módosítja:
139 1. § A rendelet 6. § (3) bekezdésének első mondata az alábbiak szerint módosul: „A támogatásról szóló határozat alapján a támogatott személlyel kölcsönszerződést köt az önkormányzat képviseletében eljáró polgármester.” 2. § A rendelet 7. § (2) bekezdésének második mondata az alábbiak szerint módosul: „A kérelmek elbírálása, illetve a vonatkozó nyilatkozatok kiadása a polgármester hatásköre.” 3. § A rendelet 7. § (3) bekezdésének első mondata az alábbiak szerint módosul: „A kamatmentes kölcsön teljes összegű visszafizetését követően a kölcsön biztosítására bejegyzett jelzálogjog, terhelési és elidegenítési tilalom ingatlan-nyilvántartásból való törlésére vonatkozó engedélyt a polgármester adja ki.” 4. § A rendelet 33. § (3) bekezdésének második mondata az alábbiak szerint módosul: „A bizottság elnöke a Szociális és Lakásügyi Bizottság mindenkori elnöke.” 5. § „A rendelet 2005. év augusztus hó 1. napján lép hatályba.” Békéscsaba, 2005. július 14. Pap János sk.. polgármester Tárgy:
dr. Kurucz Ferenc sk. jegyző
A háziorvosi körzetek megállapításáról önkormányzati rendelet módosítása
szóló
12/2002.
(VI.6.)
A közgyűlés 21 igen, egyhangú szavazattal alkotta meg rendeletét: Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlésének 22/2005.(VII.14.) önkormányzati rendelete 14/2005.(V.19.) önkormányzati rendelettel módosított a háziorvosi körzetek megállapításáról szóló 12/2002.(VI.6.) rendeletének módosításáról. Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése a 12/2002. (VI.6.) önkormányzati rendelet mellékletét az alábbiak szerint módosítja: 1.§
140
/1/
A rendelet mellékletében meghatározott 3. sz. fogorvosi körzet az e rendelet mellékletében meghatározott 3. sz. fogorvosi körzet lép.
/2/
A rendelet mellékletében meghatározott 5. sz. fogorvosi körzet helyébe az e rendelet mellékletében meghatározott 5. sz. fogorvosi körzet lép.
/3/
A rendelet melléklete kiegészül a 19. sz. fogorvosi körzettel. 2.§
Ez a rendelet 2005. július 14-én lép hatályba. Békéscsaba, 2005. július 14. Pap János sk. polgármester
Dr. Kurucz Ferenc sk. jegyző 22/2005.(VII.14.) önkr. rend. melléklete TERÜLETI ELLÁTÁSI KÖTELEZETTSÉG Fogorvosi körzetek
3.sz. fogorvosi körzet: Damjanich utca Wesselényi utca Batthyány utca Klapka utca Szemere utca Vozárik utca Erkel utca Gálik utca Október 6. Utca Aradi utca Temető sor Tessedik utca 4-es Honvéd utca Egressy utca Arany János utca Bánát utca Révai utca Lehel utca Vajda utca Kisfaludy utca Bethlen utca Csorba utca Kereki sikátor Új sor Thurzó utca
Dr. Petényi utca Kígyósi utca Május 1. utca Körgát utca Ady Endre utca Honvéd utca Nagyváradi utca Móricz Zsigmond utca Telep utca Kodály Zoltán utca Gyulai utca Cser utca Virág utca Ábrahámffy utca Ilosvai utca Alsókörös sor Kárász utca Aulich utca Degré utca Kárpát utca Vilim utca Kétegyházi út Dr. Becsey Oszkár utca Kölcsey utca Varságh Béla utca
141 Urszinyi D-né utca Kőrösi Csoma Sándor utca
Vidovszky Millennium liget
22/2005.(VII.14.) önkr. rend. melléklete TERÜLETI ELLÁTÁSI KÖTELEZETTSÉG Fogorvosi körzetek 5.sz. fogorvosi körzet: Kis-Tabán utca Földvári utca Károlyi M. utca Harruckern utca Rákóczi utca Szabolcs utca Szigligeti utca Szerdahelyi utca Berényi út
Kálvin utca Szív utca Szél utca Széna utca Bezerédj utca Vécsey utca Felsőnyomás Gábor-köz
22./2005.(VII.14.) önkr. rend. melléklete
TERÜLETI ELLÁTÁSI KÖTELEZETTSÉG
Fogorvosi körzetek
19. sz. fogorvosi körzet: Ruhaipari és Iparművészeti Szakképző Iskola és Kollégium (2005.08.01-től: Szent-Györgyi Albert Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium) Vandháti úti Általános Iskola, Speciális Szakiskola és Egységes Pedagógiai Szakszolgálat (2005.09.01-től: Esély Pedagógiai Központ) Szent László Utcai Általános Iskola és Óvoda (Iskola) 2. Sz. Általános Iskola felső tagozata 2. Sz. Általános Iskola alsó tagozata Petőfi Utcai Általános iskola alsó tagozat Tárgy:
„Egészségügyi Ellátási Szerződés módosítása – Dr. Barta Kálmán
A közgyűlés 21 igen, egyhangú szavazattal a következő határozatot hozta: 424/2005. (VII.14.) közgy.
142 HATÁROZAT 1.
Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése hozzájárul a Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata és Dr. Barta Kálmán között fennálló szerződéses jogviszony megszüntetéséhez közös megegyezéssel és ezzel egyidejűleg az „Egészségügyi ellátási szerződés” megkötéséhez nevezettel kizárólag iskolafogászati ellátási feladatok ellátására. A rendelet melléklete kiegészül a 19 sz. fogorvosi körzettel.
2.
Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése hozzájárul a Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata és Dr. Barta Dániel fogszakorvos között „Egészségügyi ellátási szerződés” megkötéséhez, mint a /Dr. Barta Kálmántól jogszerűen átvett/ praxisjog birtokosával a 3.sz felnőtt fogászati körzet ellátására.
3.
Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése felhatalmazza a polgármestert Dr. Barta Kálmán és Dr. Barta Dániel fogorvosokkal az Egészségügyi Ellátási Szerződés megkötésére.
Felelős: Határidő:
Pap János polgármester azonnal
Tárgy:
Békéscsaba Megyei Jogú Város iparosított lakóépületeinek programja (második forduló)
technológiával
épült
A közgyűlés 20 igen szavazattal, 1 tartózkodással a következő határozatot hozta: 425/2005. (VII.14.) közgy. HATÁROZAT 1./
Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése Békéscsaba város iparosított technológiával épült középtávú lakóépület-felújítási programját a 2. számú melléklet szerint elfogadja.
2./
A közgyűlés kéri „Az iparosított technológiával épült lakóépületek energiatakarékos korszerűsítésének, felújításának, és a lakóépületek környezete felújításának támogatása” című LKFT-2005-LA-2 kódszámú pályázaton való részvételt.
Felelős: Határidő:
Hrabovszki György alpolgármester azonnal.
Tárgy:
Penza ltp. 1 számú társasház pályázata az iparosított technológiával épült lakóépületek felújítására
A közgyűlés 18 igen szavazattal, 3 tartózkodással a következő határozatot hozta: 426/2005. (VII.14.) közgy. HATÁROZAT 1./
Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése megismerte a 2073. helyrajzi szám alatt
143 felvett Békéscsaba, Penza ltp. 1. szám alatti társasháznak „Az iparosított technológiával épült lakóépületek energiatakarékos korszerűsítésének, felújításának, és a lakóépületek környezete felújításának támogatása” című LKFT-2005-LA-2 kódszámú pályázati felhívásra benyújtott pályázatát. 2./
A közgyűlés az alábbiak szerint támogatja a tervezett beruházást: - az utólagos hőszigetelési feladatok elvégzésére irányuló program tervezett teljes felújítási költsége 13.854.003,- Ft; - a támogatás szempontjából elismerhető tervezett bekerülési költség 14.729.008,- Ft; - a lakások tulajdonosai által vállalt saját erő tervezett összege 9.868.435,- Ft, a tervezett bekerülési költség 67 %-a, amelynek forrása saját készpénz; - a kért állami támogatás összege 4.860.573,- Ft, a tervezett bekerülési költség 33 %-a; - az önkormányzati támogatás összege 0,- Ft, a bekerülési költség 0 %-a.
3./
A pályázattal kapcsolatos nyilatkozatok megtételére a közgyűlés felhatalmazza Pap János polgármestert.
Felelős: Határidő:
Pap János polgármester, a pályázat benyújtására azonnal.
Tárgy:
Fövenyes utcai ifjúsági garzonház pályázati felhívás-tervezete és elbírálási szempontrendszere
A közgyűlés 21 igen szavazattal, 1 tartózkodással a következő határozatot hozta: 427/2005. (VII.14.) közgy. HATÁROZAT 1./
Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése elfogadja a Fövenyes utcai „Felkelő Nap Háza” ifjúsági garzonház bérbeadására vonatkozó pályázati felhívást az 1. számú melléklet szerint, az elbírálási szempontrendszert a 2. számú melléklet szerint.
2./
A pályázati felhívást a „Csabai Mérleg” című városi lap 2005. július-október havi számaiban közzé kell tenni.
3./
A beérkező pályázatokat a 2005. novemberi közgyűlés elé kell terjeszteni.
4./
Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése az 58/2003. (II. 27.) határozatnak az elbírálási szempontrendszerre vonatkozó részét módosítja. A Békéscsaba, Dózsa György út 7. szám alatti Ifjúsági Garzonház megüresedett lakóegységeire a jövőben beérkező pályázatok elbírálása a jelen előterjesztés 2. számú melléklete szerinti pontrendszer alapján történik.
Felelős: Határidő:
Vágvölgyi Gábor a Szociális és Lakásügyi Bizottság elnöke az 1-2-4. pontokban foglaltak teljesítésért; értelem szerint.
144 Felelős: Határidő:
Hrabovszki György alpolgármester a 3. pontban foglaltak teljesítéséért; 2005. novemberi közgyűlés. 1. számú melléklet PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat beruházásában épülő Békéscsaba, Fövenyes utcai „Felkelő Nap Háza” ifjúsági garzonház 33 lakóegységében történő elhelyezésre
Az ifjúsági garzonházban történő elhelyezés célja a későbbi saját tulajdonú lakás megvásárlásához szükséges anyagi háttér megteremtésének biztosítása, a fiatalok Békéscsabán való letelepedése érdekében. A Fövenyes utcai ifjúsági garzonház hatszintes épületében (földszint+négy emelet+tetőtér) a garzonlakások átlagos alapterülete 40 m2. A lakások a következő helyiségekből állnak: nappali, hálószoba, fürdőszoba, konyha, kamra, WC. Pályázati feltételek: • 35 év alatti életkor; • házastársi vagy élettársi kapcsolat; • kereső tevékenység (munka-, szolgálati-, vagy vállalkozói jogviszony); • szülőktől vagy közeli hozzátartozóktól származó befogadó nyilatkozat. A lakóegységek bérbeadása nem szociális rászorultság alapján történik. A pályázat elbírálása során előnyt élveznek: • a legalább 5 éve békéscsabai lakóhellyel rendelkezők; • a felsőfokú (egyetemi vagy főiskolai) végzettségűek; • a készpénzzel, lakás-előtakarékossággal, vagy építési telekkel rendelkezők; • a magasabb jövedelműek. Nem jogosult ifjúsági garzonházi elhelyezésre, aki: • lakással/lakóházzal rendelkezik, vagy a pályázat benyújtását megelőző 5 évben rendelkezett; • főbérlőként önkormányzati tulajdonú bérlakásban lakik. A bérleti jogviszony időtartama 51 hónap. Bérlő a garzonház használatáért 2005. évben havi 3.500,- Ft költség-hozzájárulási díjat fizet. A közüzemi szolgáltatások (víz, gáz, elektromos áram) ellenértékének fizetése – egyedi fogyasztásmérők alapján – közvetlenül a szolgáltató felé történik. A bérleti szerződéskötés feltétele a házaspáronként, élettársanként legalább havi 20.000,- Ft (személyenként legalább 10.000-10.000 Ft) összegű, minimum 4 év futamidejű lakáselőtakarékosság vállalása, és annak havi rendszerességgel történő fizetése. A pályázatot formanyomtatványon kell benyújtani. A formanyomtatvány igénylésének, a pályázat benyújtásának helye: Polgármesteri Hivatal, Vagyonkezelő Iroda Békéscsaba, Szent István tér 7. földszint 39-40-es iroda Telefonszám: 452-252/2401-es mellék. A formanyomtatvány a www.bekescsaba.hu honlapról is letölthető. A pályázat benyújtásának határideje: 2005. október 25.
145 A pályázatokról (a bérlők kiválasztásáról) - a Szociális és Lakásügyi Bizottsága javaslata alapján, a közgyűlés által elfogadott elbírálási szempontrendszer alkalmazásával - Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése dönt. A pályázatok elbírálásának várható időpontja: 2005. november 17. A nyertes pályázók várhatóan 2005. decemberében költözhetnek be garzonlakásaikba. 2. számú melléklet Elbírálási szempontrendszer Békéscsaba, Fövenyes utcai ifjúsági garzonház 33 lakóegységében történő elhelyezés iránt benyújtott pályázatokra 1./ A család 1 főre jutó nettó jövedelme: - 30.001 Ft alatt - 30.001 – 40.000 Ft között - 40.001 – 50.000 Ft között - 50.001 – 60.000 Ft között - 60.001 – 70.000 Ft között - 70.000 Ft felett
1 pont; 2 pont; 3 pont; 4 pont; 5 pont; 6 pont;
2./ Lakáscélú megtakarítással rendelkeznek: a.) készpénz-megtakarítás személyenként:
500.000 Ft-ig 1.000.000 Ft-ig 1.500.000 Ft-ig 1.500.000 Ft felett
1 pont; 2 pont; 3 pont; 4 pont;
b.) lakás-előtakarékosság, amelyet a pályázat benyújtását megelőző 3 hónapnál régebben kötött: - 10.000 Ft megtakarítási összeg alatt: szerződésenként és személyenként 2 pont; - 10.000 Ft vagy ezt meghaladó és legalább 4 év futamidejű megtakarítás esetén: szerződésenként és személyenként 4 pont; 3./ Építési telekkel rendelkeznek: - 1 millió Ft érték alatt - 1-2 millió Ft között - 2 millió Ft felett
családonként 2 pont; családonként 3 pont; családonként 4 pont;
4./ Felsőfokú (egyetemi, főiskolai) végzettség Másoddiploma esetén (azok számától függetlenül) Felsőfokú végzettség alapján elérhető pontszám
személyenként 4 pont; személyenként 1 pont; személyenként maximum 5 pont;
5./ Felsőfokú tanulmányokat folytatók, első diploma megszerzésekor személyenként 2 pont; 6./ Békéscsabán lakik: - legfeljebb 2 éve - 2-5 év között - 5 éve, vagy annál hosszabb ideje
személyenként 1 pont; személyenként 2 pont; személyenként 3 pont;
7./ Albérletben laknak: családonként 2 pont;
146
8./ Családtagnál laknak, ahol a kérelmezőkkel együtt legalább 5 fő lakik: családonként 2 pont; 9./ Gyermek(ek) után azok számától függetlenül: összesen 3 pont; 10./ Városi érdekek alapján, méltányosságból: személyenként 1-10 pont. Tárgy:
Démász Rt. hálózatfejlesztési hozzájárulásának felhasználása
A közgyűlés 22 igen, egyhangú szavazattal a következő határozatot hozta: 428/2005. (VII.14.) közgy. HATÁROZAT Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése a DÉMÁSZ Rt. által a villamos művek fejlesztésére biztosított összegből az alábbi fejlesztéseket hagyja jóvá: Ulicska dűlő kisfeszültségű hálózat felújítás: 2. Katolikus templom díszvilágítása: 3. Pósteleki közvilágítási hálózat felújítása, részbeni megszüntetése: 4. Repülőhíd közvilágításának felújítása: Összesen:
3.840.000.-Ft 2.100.000.-Ft 1.500.000.-Ft 1.500.000.-Ft 8.940.000.-Ft
Felelős: Határidő:
Baji Lajos alpolgármester 2005. december 31.
Tárgy:
Fúrási iszap elhelyezése a Kétegyházi úti hulladéklerakón
A közgyűlés 19 igen szavazattal, 2 tartózkodással a következő határozatot hozta: 429/2005. (VII.14.) közgy. HATÁROZAT Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése a Zöld Vonal 2000 Környezetvédelmi Tanácsadó Bt. kérelme alapján a MOL Rt. által csanádapácai fúráspontokon kitermelt fúrási iszap elhelyezését a Kétegyházi úti hulladéklerakón engedélyezi azzal a feltétellel, hogy az elhelyezéssel együtt az érintett területen a kérelmező saját költségén köteles elvégezni a meglévő rekultivációs kiviteli terv szerinti rétegrend kialakítását. A rekultivációs munkák elvégzésére az ezzel kapcsolatos kötelezettségek teljes körű részletezésével és a munkák elvégzési határidejének meghatározásával külön megállapodást kell kötni. A közgyűlés felhatalmazza Baji Lajos alpolgármestert a megállapodás megkötésére. Felelős: Határidő:
Baji Lajos alpolgármester azonnal
147
Tárgy:
Magyar Állam tulajdonát képező külterületi utak átvétele közút céljára
A közgyűlés 19 igen, 1 nem szavazattal, 1 tartózkodással a következő határozatot hozta:
430/2005. (VII.14.) közgy. HATÁROZAT Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése a Békéscsabai Körzeti Földhivatal megkeresése alapján felajánlott, jelenleg a Magyar Állam tulajdonát képező külterületi földutakat önkormányzati tulajdonba átveszi az alábbi helyrajzi számok szerint: 020/38 023/12 056 061/1 061/2 067 0117 0121 0122
0254/1 0299 0832 0895 0938/7 0945/55 0981 01009/38 01010
01012/3 01016/7 01016/18 01017 01222 01256 01300 01314/7 01314/10
01314/11 01314/16 01314/18 01314/20 01314/22 01316 01321 01323 01344/4
01355 01371/2
Felelős: Határidő:
Baji Lajos alpolgármester 2005.december 31.
Tárgy:
Téli útüzemeltetési feladatok ellátásának értékelése
A közgyűlés fenti tárgyú előterjesztésről döntést nem hozott. (12 igen, 6 nem, 6 tartózkodás) Tárgy:
Helyi autóbusz menetrend módosítási, helyi járat bevezetése Fényes városrészen
A közgyűlés 22 igen szavazattal, 2 tartózkodással a következő határozatot hozta: 431/2005. (VII.14.) közgy. HATÁROZAT 1./
Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése a mellékelt közszolgáltatási szerződésmódosítást 2005. július 31.-ig a Körös Volán Autóbuszközlekedési Rt.-vel megköti. Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése a szerződés megkötésére felhatalmazza Pap János polgármestert. Felelős:
Pap János polgármester
148 Határidő: 2./
Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése elrendeli, hogy 2005. szeptember 30.-ig az 1-es, 2-es, 5-ös számozású járatok decemberben történő módosítása miatt a Városfejlesztési-, Üzemeltetési és Környezetvédelmi Bizottság egyeztető tárgyalást folytasson le a Körös Volán Rt.-vel. Felelős: Határidő:
3./
azonnal
Baji Lajos alpolgármester 2005. szeptember 30.
Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése a 4822 Békéscsaba – Fényes helyközi autóbuszvonalon közlekedő járatok Fényesre való beközlekedésének megszüntetése ellen kifogást nem emel. Felelős: Határidő:
Baji Lajos alpolgármester azonnal Melléklet
2.
SZÁMÚ KÖZSZOLGÁLTATÁSI SZERZŐDÉS-MÓDOSÍTÁS
Amely létrejön egyrészről a KÖRÖS VOLÁN Autóbuszközlekedési Rt. 5600 Békéscsaba, Szarvasi út 103. szám /cégszám: 04 10 001415., pénzforgalmi jelzőszám: Raiffeisen Bank Rt. 12056008-00272051-00100000, adószám: 11043883-2-04, képviseletében: Szarvas Péter vezérigazgató/ Továbbiakban: Szolgáltató Másrészről Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata 5600 Békéscsaba Szent István tér 7. szám /adószám: 15345008-2-04, pénzforgalmi jelzőszám: OTP Bank Rt. 1173300315345008, képviseletében: Pap János polgármester/ továbbiakban: Megrendelő között az alulírott helyen és napon a következők szerint: A felek megállapodnak abban, hogy Békéscsaba Megyei Jogú Város közigazgatási határain belül menetrend szerinti helyi autóbusz-közlekedés végzése tárgyban Békéscsabán 2004. december 20.-án aláírt közszolgáltatói szerződés (Szerződés szám: Vig:283/2004.) az alábbiak szerint változik: 1. Az 1. sz. mellékletének helyébe 2005. szeptember 01.-től az előterjesztés melléklete szerinti menetrend lép. 2. Az eredeti szerződés módosítással nem érintett részei változatlanul maradnak. 3. Jelen szerződés-módosítás az eredeti szerződés elválaszthatatlan részét képezi. A szerződő felek a szerződés módosításában foglaltakat elolvasták, értelmezték, és mint akaratukkal mindenben megegyezőt jóváhagyólag a mai napon írják alá. Békéscsaba, 2005. július …. ……………………………………….
…………………………………….
149 Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata Pap János polgármester
Körös Volán Rt. Szarvas Péter vezérigazgató
Ellenjegyzem: Dr. Kurucz Ferenc jegyző Tárgy:
Békéscsaba Recycling Szelektív Hulladékkezelő és Beruházó Kft. megalapítása – I.
A közgyűlés 17 igen szavazattal, 3 tartózkodással a következő határozatot hozta: 432/2005. (VII.14.) közgy. HATÁROZAT 1.
Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése a jelen határozatában foglaltak szerint úgy dönt, hogy a REVET S.P.A. – RECUPERO VETRI TOSCANA (Olaszország 50053 Empoli (FI) Via 8. Marzo 9. Zona Ind. Del Terrafino – képviseli: Dr. Leonardo Marcchetti) céggel közösen 14.000.000.-Ft törzstőkével, Békéscsabai Recycling Szelektív Hulladékkezelő és Beruházó Korlátolt Felelősségű Társaság néven, 5600 Békéscsaba, Kétegyházi út 3. szám alatti telephellyel, magyar-olasz vegyes gazdasági társaságot alapít. Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata vagyoni hozzájárulását a békéscsabai 0749/29 helyrajzi számú földterület jelenti 9.800.000.-Ft (azaz Kilencmilliónyolcszázezer forint) értékben, mely teljes egészében nem pénzbeli betét és a törzstőke 70%-át teszi ki.
2.
Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése a Békéscsabai Recycling Szelektív Hulladékkezelő és Beruházó Korlátolt Felelősségű Társaság (5600 Békéscsaba, Kétegyházi út 3.) első ügyvezetőjének Dr. Dobó Katalin (a.n.: Bak Anna) 5500 Gyomaendrőd, Kölcsey F. u. 17/1. szám alatti lakost megválasztja.
3.
Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése a Békéscsabai Recycling Szelektív Hulladékkezelő és Beruházó Korlátolt Felelősségű Társaság (5600 Békéscsaba, Kétegyházi út 3.) Felügyelő Bizottságába az alábbi tagokat választja meg: Mezei Zsolt, Békéscsaba, Nefelejcs u. 11. Gál László, Békéscsaba, Hargita u. 36. Diós Zsolt, Békéscsaba, Paróczay u. 10. IV.13.
4.
Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése a Békéscsabai Recycling Szelektív Hulladékkezelő és Beruházó Korlátolt Felelősségű Társaság (5600 Békéscsaba, Kétegyházi út 3.) megalapítására vonatkozó társasági szerződést ezen határozat 2. és 3. pontjának figyelembe vételével, jóváhagyja.
5.
Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése a Békéscsabai Recycling Szelektív Hulladékkezelő és Beruházó Korlátolt Felelősségű Társaság (5600 Békéscsaba,
150 Kétegyházi út 3.) megalapítására vonatkozó társasági szerződés aláírásával felhatalmazza Pap János polgármestert. Felelős: Határidő:
Pap János polgármester 2005. július 31. TÁRSASÁGI SZERZŐDÉS KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG LÉTREHOZÁSÁRÓL
Alulírott szerződő felek egyező akarattal, kölcsönös gazdasági érdekeik alapján, Békéscsaba Megyei Jogú Város és térsége hosszú távú környezetpolitikai céljai megvalósítása, ezen belül a környezetminőség javítása érdekében szükséges infrastruktúra fejlesztése céljából a korszerű hulladékgazdálkodás, illetve szelektív hulladék-feldolgozás megvalósítása érdekében az 1997. évi CXLIV. tv. (a továbbiakban: Gt.) alapján korlátolt felelősségű társaságot (a továbbiakban: Társaság) hoznak létre az alábbiak szerint: 1.) A társaság cégneve: Békéscsabai Recycling Szelektív Hulladékkezelő és Beruházó Korlátolt Felelősségű Társaság A társaság rövidített neve: Békéscsabai Recycling Szelektív Hulladékkezelő és Beruházó Kft 2.) A társaság székhelye: 5600 Békéscsaba, Kétegyházi út 3. A társaság telephelye: 5600 Békéscsaba, 0749/29. hrsz. 3.) A társaságot alapító tagok: 1. Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata (székhelye: 5600 Békéscsaba, Szent István tér 7. – képviseli: Pap János polgármester) 2. REVET S.P.A. – RECUPERO VETRI TOSCANA Olaszország 50053 Empoli (FI) Via 8.Marzo 9 Zona Ind. Del Terrafino - képviseli: Dr. Leonardo Marchetti 4.) A társaság tevékenységi köre: 90.02. Hulladékgyűjtés, kezelés, (újrafeldolgozás, értékesítés) - főtevékenység 70.11. Ingatlan beruházás, -eladás 70.20. Ingatlan bérbeadása, üzemeltetése 5.) A társaság jegyzett tőkéje: 14.000.000 Ft, azaz Tizennégymillió forint, mely 9.800.000 Ft, azaz Kilencmilliónyolcszázezer forint a jelen társasági szerződés mellékletét képező apportlistában adatokkal és értékkel megjelölt ingatlanból álló nem pénzbeli betétből és 4.200.000 Ft, azaz: Négymillió-kettőszázezer forint pénzbetétből áll. 6.) A társaság időtartama:
határozatlan idő
7.) A tagok vagyoni hozzájárulása és a vagyoni hozzájárulás rendelkezésre bocsátása
151 1. Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata tag vagyoni hozzájárulása 9.800.000 Ft, azaz: Kilencmillió-nyolcszázezer forint, mely teljes egészében nem pénzbeli betét. 2. Revet. S.P.A. tag vagyoni hozzájárulása 4.200.000 Ft azaz: Négymillió-kettőszázezer forint, mely teljes egészében készpénz. A Revet S.P.A. tag pénzbeli hozzájárulása teljes összegét, azaz 4.200.000 Ft-ot, azaz Négymillió-kettőszázezer forintot köteles a jelen társasági szerződés aláírását követő nyolc napon belül a társaság által megnyitott bankszámlára befizetni. Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata tag nem pénzbeli betétjét a jelen társasági szerződés aláírásával egyidejűleg a társaság rendelkezésére bocsátotta. A társaság ügyvezetője jelen társasági szerződés aláírásától számított 8 napon belül intézkedik aziránt, hogy a körzeti földhivatalnál a társaság javára a tulajdonjog apport jogcímén 1/1 arányban bejegyzésre kerüljön. Ha a tag a társasági szerződésben vállalt vagyoni hozzájárulását az ott meghatározott időpontig nem teljesíti, az ügyvezető harmincnapos határidő kitűzésével felhívja a teljesítésre azzal, hogy a teljesítés elmulasztása a tagsági jogviszony megszűnését eredményezi. A harmincnapos határidő eredménytelen eltelte esetében a tagsági jogviszony a határidő lejártát követő napon megszűnik. Erről az ügyvezető a tagságot írásban értesíti. 8.) A tagok pótbefizetésre nem kötelesek. Az alapítással kapcsolatos költségeket a társaság viseli. 9.) Üzletrész átruházása, felosztása, átszállása és társasághoz vonása A Üzletrész átruházása a társaság tagjára Az üzletrész a társaság tagjaira – a társaság saját üzletrészét (Gt.143.§.) kivéve – szabadon átruházható. B. Üzletrész átruházása kívülálló személyre Az üzletrészt kívülálló személyre csak akkor lehet átruházni, ha a tag a törzsbetétjét teljes mértékben befizette (kivéve a Gt. 130 §-ban, valamint a 132. § (3) bekezdésében foglalt eseteket). Az üzletrésznek kívülálló személyre történő átruházásához a taggyűlés beleegyezése szükséges. A taggyűlés a beleegyezést megtagadhatja, ha a kívülálló személy nem feddhetetlen, ha a társaság vele szemben 3 éven belül polgári perben állt vagy a társasággal konkurens másik társaságnak tagja, alkalmazottja vagy ilyen társasággal áll munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban. A tagot, a társaságot vagy a taggyűlés által kijelölt személyt – ebben a sorrendben – az adásvételi szerződés útján átruházni kívánt üzletrészre elővásárlási jog illeti meg.
152 Ha a tag az átruházási szándék bejelentésétől számított tizenöt napon belül nem nyilatkozik, úgy kell tekinteni, hogy az elővásárlási jogával nem kívánt élni. A társaság vagy az általa kijelölt személy esetén a határidő a bejelentéstől számított harminc nap. Ez utóbbi határidő vonatkozik a taggyűlés hozzájárulásának esetére is. C.
Üzletrész átruházása a társaságra A társaság az üzletrészek legfeljebb egyharmadát – a taggyűlés legalább háromnegyedes szótöbbséggel hozott határozatával – a törzstőkén felüli vagyonából szerezheti meg. Csak azok az üzletrészek szerezhetők meg, amelyekre a törzsbetétek teljes összegét befizették. A társaság tulajdonába került üzletrész (saját üzletrész) után a társaság szavazati jogot nem gyakorolhat. A megvásárolt üzletrészt a vásárlástól számított egy éven belül a társaság köteles elidegeníteni vagy azt a tagoknak – törzsbetéteik arányában – térítés nélkül átadni, illetve a határidő eltelte után a törzstőke-leszállítás szabályainak alkalmazásával bevonni. A társaság az üzletrész bevonását megengedi.
D.
Az üzletrész oszthatósága Az üzletrész csak átruházás vagy megszűnt tag jogutódlása és öröklés esetén osztható fel. A felosztáshoz a taggyűlés hozzájárulása szükséges.
E.
Üzletrésznek társasághoz történő vonása A tagság az üzletrészt magához vonja a) a tag bírósági kizárása esetében az árverés lebonyolítása érdekében, vagy b) a tag jogutód nélküli megszűnése esetében. Az a) pont szerinti árverés eredménytelensége esetén a társaság az utolsó árverést követőn harminc napon belül határoz arról, hogy az üzletrészt (törzsbetétet) - a törzstőkén felüli vagyonából a társaság megvásárolja, vagy - a társaság tagjai vásárolják meg törzsbetéteik arányában, illetve - a társaság bevonja. A társaság az üzletrész bevonását megengedi. A b) pont esetében a taggyűlés úgy is határozhat, hogy az üzletrész a tagoknak – törzsbetéteik arányában – térítés nélkül kerül átadásra. A bevonás elrendelésével a törzsbetét (üzletrész) megszűnik, és értékével a törzstőkét – a tőkeleszállítás szabályainak alkalmazásával – csökkenteni kell.
153 10.) Törzstőke felemelése Törzstőke felemelése esetén a tagoknak az új törzsbetét szolgáltatására elsőbbségi joguk van. Elsőbbségi jogukat a tagok törzsbetéteik arányában gyakorolják. 11.) A nyereség felosztása A társaság tagjai a nyereségből törzsbetéteik arányában részesednek. 12.) A taggyűlés A taggyűlés a társaság legfőbb szerve, mely a tagokból áll. A tag akadályoztatása esetén, a taggyűlésen a tagot másik, erre meghatalmazott tag is képviselheti. Nem lehet meghatalmazott az ügyvezető. A. A taggyűlés hatásköre A taggyűlés kizárólagos hatáskörébe tartoznak a Gt. 150 § (2) bekezdésében foglaltak, így: a) a számviteli törvény szerinti beszámoló elfogadása, ideértve az adózott eredmény felhasználására vonatkozó döntést; b) osztalékelőleg fizetésének elhatározása; c) üzletrész felosztásához való hozzájárulás és az üzletrész bevonásának elrendelése; d) a tag kizárásának kezdeményezéséről való határozat; e) a magához vont üzletrész tagok általi megvásárlásának elhatározása; f) ügyvezető megválasztása, visszahívása és díjazásának megállapítása, valamint ha az ügyvezető a társasággal munkaviszonyban is áll, a munkáltatói jogok gyakorlása; g) a felügyelő bizottság tagjainak megválasztása, visszahívása, díjazásának megállapítása; h) olyan szerződés megkötésének jóváhagyása, amelyet a társaság saját tagjaival, ügyvezetőjével vagy azok közeli hozzátartozójával [Ptk. 685.§. b) pont] köt; i) az alapításért felelős tagok és az ügyvezető ellen kártérítési igények érvényesítése; j) a társaság jogutód nélküli megszűnésének, átalakulásának elhatározása, a társasági szerződés módosítása; k) mindazon ügyek, amelyeket törvény a taggyűlés kizárólagos hatáskörébe utal; l) a társaság üzletvitele fő irányvonalainak meghatározása gazdasági és pénzügyi szempontból; m) a társaság operatív céljainak és a stratégiai döntések megvalósításának meghatározása; n) a társaság szervezeti felépítésének meghatározása; o) 1.000 € összeghatárt meghaladó kötelezettségvállalást jelentő szerződések jóváhagyása. B.
A taggyűlés összehívása A taggyűlést szükség szerint, de legalább évente négy alkalommal össze kell hívni.
154 Haladéktalanul össze kell hívni a taggyűlést a szükséges intézkedések megtétele végett, ha a társaság mérlegéből, könyvviteli nyilvántartásából kitűnik, hogy a saját tőke veszteség folytán a törzstőke felére, illetve Hárommillió forint alá csökkent, valamint, ha a társaság fizetéseit beszüntette és vagyona a tartozásokat nem fedezi. Haladéktalanul össze kell hívni a taggyűlést akkor is, ha azt legalább a szavazatok egytizedét képviselő tagok – az ok és a cél megjelölésével – kérik. A taggyűlést - azon eseteket kivéve, ahol a Gt. másként rendelkezik – az ügyvezető hívja össze. A taggyűlésre a tagokat a taggyűlés időpontját, a megtartás helyszínét és a napirendi pontokat tartalmazó meghívóval kell összehívni. A meghívók elküldése és a taggyűlés napja között legalább tizenöt napnak kell lennie. Bármelyik tag jogosult az általa megjelölt napirendi kérdés megtárgyalását kérni, ha javaslatát a taggyűlés előtt legalább három nappal ismerteti a tagokkal. A taggyűlést társaság székhelyére kell összehívni, ettől eltérni csak valamennyi tag előzetes – az ügyvezető által a meghívók kiküldését megelőzően írásban beszerzett – hozzájárulásával lehet. Ha a taggyűlést nem szabályszerűen hívták össze, határozatot csak akkor hozhat, ha valamennyi tag jelen van, és a taggyűlés megtartása ellen a tagok egyike sem tiltakozik. Megismételt taggyűlés összehívásának rendje: Amennyiben a taggyűlés nem volt határozatképes, az ezen ok miatt megismételt taggyűlést az eredeti taggyűlés napjától számított 15 napon belüli időpontra kell összehívni. A szükség esetén megtartandó megismételt taggyűlés időpontját már az eredeti taggyűlés meghívójában meg kell jelölni. A megismételt taggyűlés helye és napirendje azonos az eredeti taggyűlési meghívóban megjelöltekkel. A megismételt taggyűlés határozatképességére is a 12.C.) pontban írtakat kell alkalmazni. C.
A taggyűlés határozatképessége A taggyűlés akkor határozatképes, ha a leadható szavazatok legalább 80 %-a képviselve van.
D.
Határozathozatal A taggyűlés határozatait a leadható összes szavazatszámhoz viszonyítva számított 4/5ös szótöbbséggel hozza meg, kivéve ha a törvény egyhangú határozathozatalt kíván meg.
E.
Jegyzőkönyv vezetése A taggyűlésről az ügyvezető jegyzőkönyvet készít.
155 A jegyzőkönyv tartalmazza a taggyűlés helyét és idejét, a jelenlévőket és az általuk képviselt szavazati jog mértékét, továbbá a taggyűlésen lezajlott fontosabb eseményeket, nyilatkozatokat és a határozatokat az azokra leadott szavazatok és ellenszavazatok számát, illetve a szavazástól tartózkodókat, vagy az abban részt nem vevőket. A jegyzőkönyvet az ügyvezető és egy – a taggyűlésen jelenlevő, hitelesítőnek megválasztott – tag írja alá.
F.
Szavazati jog A taggyűlésen a tagokat törzsbetéteik arányában illeti meg szavazati jog. A törzsbetétek minden tízezer forintja 1 szavazatra jogosít. Ha a társaság tagja a Gt vagy a társasági szerződés rendelkezései szerint valamely ügyben nem szavazhat, az érintett tagot az e kérdésben történő határozathozatal során a határozatképesség megállapításánál számításon kívül kell hagyni. A határozat meghozatalánál nem szavazhat az a tag, akit a határozat kötelezettség vagy felelősség alól mentesít, illetve a társaság rovására másfajta előnyben részesít, továbbá az, akivel a határozat szerint szerződést kell kötni, vagy aki ellen pert kell indítani.
G.
Határozatok Könyve Az ügyvezető a taggyűlés által hozott határozatokról a Határozatok Könyvében folyamatos nyilvántartást vezet. A határozatokat azok meghozatala után haladéktalanul be kell vezetnie a Határozatok Könyvébe.
H.
Határozathozatal taggyűlés tartása nélkül A számviteli törvény szerinti beszámoló elfogadásáról és az adózott eredmény felhasználásáról hozandó határozatokat kivéve a tagok taggyűlés tartása nélkül is határozhatnak. Az ülésen kívül javasolt határozat tervezetét az ügyvezető nyolcnapos határidő kitűzésével írásban közli a tagokkal, akik szavazatukat írásban adják meg. A határozatot az utolsó szavazat beérkezését követő napon kell meghozottnak tekinteni. A szavazás eredményéről a tagokat az utolsó szavazat beérkezését követő nyolc napon belül az ügyvezető írásban tájékoztatja. Ha bármelyik tag kéri, a taggyűlést össze kell hívni a határozattervezet megtárgyalására.
13.) A felügyelő bizottság 13.1.A felügyelő bizottság a gazdasági társaság legfőbb szerve részére ellenőrzi a társaság ügyvezetését, jogában áll a vezető tisztségviselőtől, a társaság dolgozóitól jelentést vagy felvilágosítást kérni, a társaság könyveit, bankszámláját, iratait és pénztárát bármikor megvizsgálni, vagy szakértővel a társaság költségére megvizsgáltatni.
156
13.2. Az alapítók által 2008. július 31-ig terjedő időszakra kijelölt 5 tagú felügyelő bizottság: Mezei Zsolt Gál László Diós Zsolt Barkóczy Attila Dr. Molnár Zsolt A felügyelő bizottság tagjainak részleges cseréje vagy a felügyelő bizottság új tagokkal való kiegészítése esetén az új tagok megbízatása a felügyelő bizottság eredeti megbízatás időpontjáig szól. 13.3.A felügyelő bizottság testületként jár el. A felügyelő bizottság első ülésén a tagjai közül elnököt választ. 13.4.A felügyelő bizottság legkésőbb az első taggyűlésig maga állapítja meg működésének szabályait, ügyrendjét a taggyűlés hagyja jóvá. A felügyelő bizottság szervezetére, működésére egyebekben a Gt. előírásai az irányadók. 13.5.A felügyelő bizottság köteles vizsgálni a taggyűlés elé terjesztendő minden olyan jelentést, amely a taggyűlés kizárólagos hatáskörébe tartozó ügyre vonatkozik, továbbá a gazdasági társaság éves (mérleg) beszámolóját és mellékleteit, valamint a vagyonkimutatását. Vizsgálatának eredményét a felügyelő bizottság elnöke ismerteti a taggyűléssel, e nélkül a taggyűlés érvényes határozatot nem hozhat. 13.6.A felügyelő bizottság köteles a taggyűlés döntéshozatalát haladéktalanul kezdeményezni, ha jogszabályba, társasági szerződésbe ütköző vagy a gazdasági társaság érdekeit sértő intézkedést, mulasztást tapasztal. 13.7.A felügyelő bizottság üléseit az elnök hívja össze és vezeti. Az ülés összehívását – az ok és a cél megjelölésével -, a felügyelő bizottság bármely tagja írásban kérheti az elnöktől, aki a kérelem kézhezvételétől számított 8 napon belül köteles intézkedni a felügyelő bizottság ülésének 30 napon belüli időpontra történő összehívásáról. Ha az elnök a kérelemnek nem tesz eleget, a tag maga jogosult az ülés összehívására. 13.8.A felügyelő bizottság határozatképes, ha a tagjainak kétharmada, de legalább három tag jelen van; határozatát nyílt szavazással, egyszerű szótöbbséggel hozza. 13.9.A felügyelő bizottság üléseiről jegyzőkönyvet kell vezetni. A jegyzőkönyvet a felügyelő bizottság elnöke, valamint a jegyzőkönyvvezető írja alá. A jegyzőkönyvet – az ülést követő 8 napon belül – a felügyelő bizottság tagjainak meg kell küldeni. 13.10.A felügyelő bizottsági tagok korlátlanul és egyetemlegesen felelnek a tagságnak az ellenőrzési kötelezettségük megszegésével okozott kárért.
157 13.11.A felügyelő bizottság a véleményezési jogát az ügyrendben meghatározott módon gyakorolja. 14.) Az ügyvezető A társaság ügyeinek intézését és képviseletét az ügyvezető látja el. A társaságnak egy ügyvezetője van. A társaság első ügyvezetője:
Dr. Dobó Katalin (an: Bak Anna) 5500 Gyomaendrőd, Kölcsey F. u. 17/1. sz. alatti lakos
Az első ügyvezető kijelölése egy évi határozott időtartamra szól. Az ügyvezető a társaság ügyeiről szerzett értesüléseit üzleti titokként köteles megőrizni. Az ügyvezető feladatait az ilyen tisztséget betöltő személyektől elvárható fokozott gondossággal, a társaság érdekeinek elsődlegessége alapján köteles ellátni. A jogszabályok, a társasági szerződés, illetve a taggyűlés által hozott határozatok, illetve ügyvezetési kötelezettségei vétkes megszegésével a társaságnak okozott károkért a polgári jog szabályai szerint felel a társasággal szemben. 15.) A társaság képviselete, a cégjegyzés A társaságot az ügyvezető képviseli. Az ügyvezető képviseleti joga önálló. A társaság cégjegyzése akként történik, hogy a társaság cégneve alatt az ügyvezető a nevét önállóan írja a mellékelt hiteles cégaláírási nyilatkozatnak megfelelő formában. 16.) Egyéb rendelkezések A társaság a cégjegyzékbe való bejegyzéssel, a bejegyzés napjával jön létre. A jelen társasági szerződésben nem szabályozott kérdésekben az 1997. évi CXLIV. törvény vonatkozó rendelkezései szerint kell eljárni. A társasági szerződést a tagok megvitatás és közös értelmezés után, mint akaratukkal mindenben megegyezőt írták alá.
Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése a társaság alapítását és a társasági szerződést a 432/2005. (VII.14.) határozatával elfogadta. Békéscsaba, 2005. ……………………………………….. Tagok: Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata Pap János polgármester Revet S.P.A. – RECUPERO VETRI TOSCANA
158 Dr. Leonardo Marchetti A társasági szerződést készítettem és ellenjegyeztem 2005. …………………….. napján. Tárgy:
Békéscsaba Recycling Szelektív Hulladékkezelő és Beruházó Kft. megalapítása – II.
A közgyűlés 17 igen szavazattal, 3 tartózkodással a következő határozatot hozta:
433/2005. (VII.14.) közgy. HATÁROZAT Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése a Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata (Békéscsaba, Szent István tér 7., képviseli: Pap János polgármester) és a REVET S.P.A. – RECUPERO VETRI TOSCANA (Olaszország 50053 Empoli (FI) Via 8. Marzo 9. Zona Ind. Del Terrafino – képviseli: Dr. Leonardo Marchetti) között, a Békéscsabai Recycling Szelektív Hulladékkezelő és Beruházó Korlátolt Felelősségű Társaság (5600 Békéscsaba, Kétegyházi út 3.) megalapítására és működtetésére vonatkozó, a közgyűlési határozat elválaszthatatlan részét képező, keretszerződést jóváhagyja. Felelős: Határidő:
Pap János polgármester 2005. július 31. KERETSZERZŐDÉS mely létrejött Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata (képviseli: Pap János polgármester) és a Revet Spa. Empoli (FI) (képviseli: Dr. Leonardo Marchetti) között, a
BÉKÉSCSABAI RECYCLING SZELEKTÍV HULLADÉKKEZELŐ ÉS BERUHÁZÓ KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG nevű társaság megalapítására és működtetésére vonatkozóan Tartalom: Bevezető 1. A Békéscsabai Recycling Szelektív Hulladékkezelő és Beruházó Korlátolt Felelősségű Társaság nevű társaság alapítása 2. Tulajdonosi kör és irányítás 3. Taggyűlés 4. Ügyvezető 5. Könyvviteli eljárások és ellenőrzés
159 6. Keretszerződés módosítása 7. A magyar jog alkalmazása Bevezető A Revet Spa. és Békéscsaba Megyei Jogú Város kezdeményezésében, az Olasz Köztársaság Termelő Tevékenységek Minisztériumának finanszírozásával megvalósult „Szelektív hulladékgyűjtés bevezetése a Békési Régióban” elnevezésű projekt keretében készült el az a megvalósíthatósági tanulmány, mely egy olyan magyar-olasz vegyes vállalat létrehozására vonatkozik, amelyet a köz- és magánszféra közösen alapít. A cég feladata a térség hulladékgazdálkodása területén jelentkező konkrét problémák megoldása a gazdaságosság és a nyereséges működés egyensúlyának megtartása mellett. A tanulmány magába foglalja egy egységes szelektív hulladékgyűjtési rendszer előkészítésének és bevezetésének lépéseit Békés megyében és a hozzákapcsolódó megyékben, valamint megállapítja: - a hulladék hasznosítása, kezelése és nyersanyaggá alakítása érdekében egy olyan operatív központot kell létrehozni, mely képes a multimateriális szelektív gyűjtésből származó anyagok elkülönítésére. Ez két gépsorral oldható meg. Egyik a begyűjtött anyagokat, a másik az első válogatásból származó üveget dolgozza föl, - ezeknek a feldolgozó soroknak a telepítéséhez került kiválasztásra a várostól északi irányba 6 km távolságra, a Békéscsaba hulladéklerakóval határos, önkormányzati tulajdonban lévő terület. 1.) A Békéscsabai Recycling Szelektív Hulladékkezelő és Beruházó Korlátolt Felelősségű Társaság nevű társaság megalapítása A fent említett megvalósíthatósági tanulmányt figyelembe véve Békéscsaba Megyei Jogú Város és a Revet Spa. vállalja, hogy Békéscsabai Recycling Szelektív Hulladékkezelő és Beruházó Korlátolt Felelősségű Társaság néven, 5600 Békéscsaba, Kétegyházi út 3. szám alatti székhellyel magyar-olasz vegyes vállalatot alapít. A Békéscsabai Recycling Szelektív Hulladékkezelő és Beruházó Korlátolt Felelősségű Társaság törzstőkéje 14.000.000 Ft (azaz: Tizennégymillió forint). Békéscsaba Megyei Jogú Város vagyoni hozzájárulását a békéscsabai 0749/29. helyrajzi számú földterület jelenti 9.800.000 Ft (azaz: Kilencmillió-nyolcszázezer Ft) értékben, mely teljes egészében nem pénzbeli betét és a törzstőke 70 %-át teszi ki. A Revet Spa. hozzájárulása 4.200.000 Ft (azaz: Négymillió-kettőszázezer forint), mely teljes egészében pénzbeli betét és a törzstőke 30 %-át teszi ki. Ez az összeg a társasági szerződés aláírását követő 8 napon belül kerül átutalásra a társaság bankszámlájára. A Békéscsabai Recycling Szelektív Hulladékkezelő és Beruházó Korlátolt Felelősségű Társaság tevékenységi körei: 90.02. Hulladékgyűjtés, kezelés (újrafeldolgozás, értékesítés) főtevékenység 70.11. Ingatlan beruházás, -eladás 70.20. Ingatlan bérbeadása, üzemeltetése 2.) Tulajdonosi kör és irányítás
160 2.a.) A Békéscsabai Recycling Szelektív Hulladékkezelő és Beruházó Korlátolt Felelősségű Társaság törzstőkéje kétféle törzsbetétből áll, melyek általánosságban „A” és „B” kategóriába sorolhatóak. Az „A” kategóriába tartozik a magyar/közszféra törzsbetétje, a „B” kategóriába pedig az olasz/magánszféra törzsbetétje. Az „A” kategóriába tartozó törzsbetétek tulajdonosai lehetnek: magyar önkormányzatok, olyan szakosodott vállalkozások és tőketársaságok melyekben önkormányzat a többségi tulajdonos. A „B” kategóriába tartozó törzsbetétek tulajdonosai lehetnek: magánszemélyek, magánvállalkozások és bankok. 2.b.) A felek megállapodnak, hogy a rendes üzletvitelért felelős ügyvezetőt az „A” kategóriába tartozó tulajdonosok jelölik ki. Az ügyvezető a taggyűlés határozatai alapján jár el, és tevékenységéért a taggyűlés által megállapításra kerülő éves juttatásban részesül. 3.) Taggyűlés 3.a.) Az alábbiakban felsorolt esetek kizárólagosan a Békéscsabai Recycling Szelektív Hulladékkezelő és Beruházó Korlátolt Felelősségű Társaság Taggyűlésének hatáskörébe tartozik és ezekre vonatkozóan határozatot kizárólag a leadható szavazatok 80 %-os (nyolcvan százalék) többségével lehet hozni: a) éves beszámoló elfogadása, a nyereség felosztása b) a Békéscsabai Recycling Szelektív Hulladékkezelő és Beruházó Korlátolt Felelősségű Társaság törzstőkéjének felemelése és leszállítása c) üzletrész felosztása és bevonása d) tag kizárásának kezdeményezése e) ügyvezető megválasztása, visszahívása és díjazásának megállapítása; az ügyvezető számára szóló megbízások meghatározása; a munkáltatói jogok gyakorlása az ügyvezetőre vonatkozóan f) a felügyelő bizottság tagjainak megválasztása, visszahívása, díjazásának megállapítása; g) 1.000 € összeghatárt meghaladó kötelezettségvállalást jelentő szerződések jóváhagyása; a társaság tagjaival, ügyvezetőivel vagy ezekhez közelálló személyekkel (Ptk. 685.§.b. pont) kötött szerződések jóváhagyása, kivéve, ha ez utóbbiak a társaság normál üzletviteléhez tartoznak h) az alapításért felelős tagok, az ügyvezető elleni kártérítési igény érvényesítése; a társaság képviseletére vonatkozó rendelkezések az ügyvezető ellen indított peres eljárásokban i) a társaság megszűnésének, átalakulásának, egyesülésének, fúziójának, más társaságban történő tulajdonrész szerzésének, új társaság alapításának elhatározása; joint ventures vagy szövetség létrehozásának elhatározása. A felsoroltakhoz hasonló egyéb megállapodások elhatározása új, potenciális társakkal, akár közvetlenül, akár szervezeteken, leányvállalatokon és más jogivagy magánszemélyeken keresztül j) társasági szerződés és tevékenységi kör módosítása k) mindazon ügyek, amelyeket a törvény a taggyűlés kizárólagos hatáskörébe utal l) a társaság tulajdonában lévő üzletrész jogi vagy természetes személy részére történő értékesítése
161 m) a Békéscsabai Recycling Szelektív Hulladékkezelő és Beruházó Korlátolt Felelősségű Társaság operatív céljainak valamint a stratégiai döntések megvalósítási politikájának meghatározása, n) az üzletvitel fő irányvonalainak meghatározása gazdasági és pénzügyi szempontból o) a társaság szervezeti felépítésének meghatározása 3.b) A taggyűlés 2 (kettő) tagú. 3.c) A társaság alapításakor a tulajdonosokat a taggyűlésben képviselők megnevezése: „A” üzletrész tulajdonosa (alapító): Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata: Képviseli: Pap János polgármester vagy az általa meghatalmazott személy. „B” üzletrész tulajdonosa (alapító): Revet S.P.A. Empoli (Fi) Képviseli: Dr. Leonardo Marchetti Pier Paolo Tognocchi Az alapító tagok (tulajdonosok) képviselőit – akadályoztatásuk esetén – eseti jelleggel szabályszerű írásbeli meghatalmazással más személy képviselheti. 3.d.) Mindegyik fél vállalja, hogy a taggyűlésbe őt képviselő személy betartja a jelen megállapodásban rögzített rendelkezéseket, és hozzájárul visszahívásához amennyiben a képviselő megszegi azokat. 3.e.) Amennyiben valamely fél vissza kívánja hívni a képviselőjét, úgy azt haladéktalanul meg kell tenni. A felek vállalják, hogy ez esetben értesítik az ügyvezetőt a képviselő visszahívásáról és a taggyűlésbe őt képviselő új személy kijelöléséről. Az a fél, amelyik úgy döntött, hogy a képviselőjét vissza kívánja hívni, viselni köteles a visszahívásból adódó valamennyi esetleges kötelezettséget és következményt oly módon, hogy a visszahívás miatt a másik félnek és a Békéscsabai Recycling Szelektív Hulladékkezelő és Beruházó Korlátolt Felelősségű Társaságnak semmilyen kártérítési kötelezettsége ne keletkezzen. 3.f.) A Békéscsabai Recycling Szelektív Hulladékkezelő és Beruházó Korlátolt Felelősségű Társaság taggyűlését az ügyvezető hívja össze a tagok lakcímére legalább a kitűzött időpontot 15 (tizenöt) nappal megelőzően megküldött ajánlott levél, távirat vagy fax útján. Sürgős esetben elfogadható, ha az értesítés két nappal a kitűzött időpont előtt történik. Intézkedni kell arról, hogy a taggyűlés tagjai kellő időben megkapják a megvitatásra bocsátandó ügyekre vonatkozó megfelelő információkat. A taggyűlés akkor határozatképes, ha a tagok 4/5-e (négy/ötöd) jelen van. A hozott döntés akkor tekinthető érvényesnek, ha a taggyűlés összes tagjának 4/5-e (négy/ötöd) egybehangzóan szavaz, azaz a leadható szavazatok 80 %-a szükséges a határozat meghozatalához. A taggyűlés évente legalább 4 (négy) alkalommal ülésezik. A taggyűlés ülésezhet audió- és videókonferencia útján is az alábbi feltételek mellett: (Ennek tényét a jegyzőkönyvben rögzíteni kell.)
162
- az ügyvezetőnek legyen lehetősége meggyőződni a résztvevők személyazonosságáról, tudja irányítani az ülés menetét, tudja megállapítani és kihirdetni a szavazás eredményét, - a jegyzőkönyv vezetője számára legyen biztosított az ülésen elhangzottak jó megértése a jegyzőkönyvbe való pontos bevezetés miatt, - a résztvevőknek legyen lehetősége bekapcsolódni a megbeszélésbe, és tudjanak egyszerre szavazni a napirendi pontokról. Legyen biztosított a dokumentumok megtekintése és továbbítása, valamint azok fogadása. A taggyűlés írásbeli egyeztetés útján is hozhat döntést. Amennyiben erre kerülne sor, el kell készíteni egy olyan írásos dokumentumot, melyből egyértelműen kitűnik: -
a téma, mellyel kapcsolatosan döntést kell hozni a döntés tartalma a döntés tartalma és eredménye, valamint az ebből következő esetleges jogosultságok.
Ennek a dokumentumnak egy-egy példányát írásban el kell juttatni a taggyűlés valamennyi tagjához, akik a dokumentum átvételét még ugyanezen a napon visszaigazolják. A tagoknak a kézhezvételt követő nyolc napon belül írásban jelezniük kell egyetértésüket, ellenszavazatukat vagy tartózkodásukat, feltüntetve (ha szükségesnek tartják) döntésük okait. Ellenszavazatnak kell tekinteni, ha az említett határidőn belül nem érkezik vissza az írásos nyilatkozat. Az itt említett dokumentumok továbbítására minden olyan kommunikációs eszköz megfelel, amely esetében mód van az üzenet elküldésének és megérkezésének nyugtázására, beleértve a telefaxot és az elektronikus levelet. A szavazás eredményéről a tagokat az utolsó szavazat beérkezését követő 8 napon belül az ügyvezetőnek írásban tájékoztatni kell. Ha bármelyik tag kéri, a taggyűlést össze kell hívni a határozattervezet megtárgyalására. 4.) Ügyvezető A szerződő felek vállalják, hogy a Békéscsabai Recycling Szelektív Hulladékkezelő és Beruházó Korlátolt Felelősségű Társaság társasági szerződésében egy ügyvezetőt neveznek ki Dr. Dobó Katalin személyében egy évi időtartamra, akinek megbízatását kölcsönös egyetértés esetén évente meghosszabbítják. Abban az esetben, ha az ügyvezető benyújtja lemondását az ügyvezetői tisztségről, semmilyen indokkal nincs lehetőség a lemondás visszavonására. Az ügyvezető képviseli a társaságot. Az ügyvezető a megbízatás elfogadásának aláírásával egyidőben köteles aláírni azt a nyilatkozatot, mely szerint az alábbi témakörökbe tartozó javaslatait és döntéseit a taggyűléssel előzetesen egyezteti, és nem hoz olyan döntéseket, melyeket nem egyeztetett a taggyűléssel: a) szolgáltatási szerződés kötése magán- vagy közszférához tartozó beszállítókkal, ügyfelekkel 1.000.- € (ezer euro) felett;
163 b) azon tanácsadók kiválasztása és kijelölése, akik közreműködnek a műszaki tervezéssel, pénzügyi és adminisztratív tanácsadással, üzletviteli és egyéb természetű tanácsadással kapcsolatos megbízások odaítélésében; c) az a) pontban említett szerződésektől eltérő jellegű szerződések kötése magán- vagy közszférához tartozó beszállítókkal, ügyfelekkel 1.000.- € (ezer euro) felett; d) a Békéscsabai Recycling Szelektív Hulladékkezelő és Beruházó Korlátolt Felelősségű Társaság egyes forrásainak lekötése, jelzálog létesítése, illetve garancia nyújtása harmadik társaság részére; e) pénzügyi források feltérképezése és kölcsönszerződések kötése; f) forgalmazói vagy licence szerződések kötése; g) alkalmazni kívánt személyek kiválasztása, alkalmazottak, középvezetők és vezetők felvétele és elbocsátása, h) tulajdonosi jogok gyakorlása, ingatlan vásárlás-eladás, egyéb vagyoni értékű jogok részbeni vagy teljes értékű gyakorlása, i) ingyenes szerződések kötése, j) döntés meghozatala és szerződés kötése pályázatokra, reklámtevékenységre, lízingre, jelzálog- és egyéb kölcsönökre vonatkozóan. Nincs szükség a taggyűléssel történő egyeztetésre a jogszabályok által kötelezően előírt befizetési kötelezettségek (pl. adók, egyéb közterhek) teljesítéséhez. 5.) Könyvviteli eljárások és ellenőrzés A Békéscsabai Recycling Szelektív Hulladékkezelő és Beruházó Korlátolt Felelősségű Társaság ügyvezetőjének gondoskodnia kell arról, hogy a társaság könyvelése korrekt módon legyen vezetve, és azokba minden változás pontosan, késedelem nélkül kerüljön be. A taggyűlés és tagjai számára a társaság teljes könyveléséhez és valamennyi dokumentumához biztosítani kell a hozzáférést. Amint lehetséges, az ügyvezetőnek háromhavonként beszámolót kell készítenie az eltelt három hónapra vonatkozóan. A beszámolót minden lezárt időszak végét követő 30 (harminc) munkanapon belül kell benyújtani a tulajdonosoknak. A gazdasági társaság legfőbb szerve része alapítók (illetve taggyűlés) által megválasztott felügyelő bizottság ellenőrzi a társaság ügyvezetését és a taggyűlés hatáskörébe tartozó ügyeket, előterjesztéseket, beszámolókat. 6.) A keretszerződés módosítása Jelen megállapodást csak írásban, mindkét fél törvényes képviselőjének aláírásával ellátott formában lehet módosítani. 7.) A magyar jog alkalmazása A jelen megállapodást megkötő felek tudomásul veszik, hogy a Békéscsabai Recycling Szelektív Hulladékkezelő és Beruházó Korlátolt Felelősségű Társaság működésére a magyar jog az irányadó, melyből eredően a társaság működését harmadik személyekkel szembeni kapcsolatokban a vonatkozó jogszabályokon túl a társasági szerződés szabályozza. Ennek elismerése mellett a felek kötelezettséget vállalnak arra, hogy a társaság döntési mechanizmusában és működésében a jelen megállapodás rendelkezéseit szem előtt tartva járnak el.
164
Záradék: Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése a keretszerződést 433/2005. (VII.14.) határozatával jóváhagyta. Kelt,………………………………………………….. ………………………………………………… Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata Pap János polgármester
…………………………………………… Revet S.P.A. Empoli Dr. Leonardo Marchetti
Pályázat benyújtása a 14307/2 hrsz-ú telek vízellátásának támogatására
Tárgy:
A közgyűlés 20 igen szavazattal, 2 tartózkodással a következő határozatot hozta: 434/2005. (VII.14.) közgy. HATÁROZAT Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése a 14307/2 hrsz-ú telek vízellátását támogatja. Elrendeli a Békés Megyei Vízművek Részvénytársasághoz történő támogatási pályázat benyújtását. A beruházás nettó bekerülési költségének 60 %-ára 270.000,- Ft-ot biztosít a vagyoni bevételek terhére. Az önkormányzati támogatás átutalása a Békés Megyei Vízművek Rt. részére alapátadással történik. Felelős: Határidő.
Baji Lajos alpolgármester 2005. július 30.
Tárgy:
Szennyvízkezelési projekt
A közgyűlés 21 igen szavazattal, 1 tartózkodással a következő határozatot hozta: 435/2005. (VII.14.) közgy. HATÁROZAT I.
Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése a „Békéscsaba Megyei Jogú Város szennyvíztisztításának és – csatornázásának fejlesztése” c. EU társfinanszírozásra számot tartó projekt előkészítésének támogatására elnyert 300.000,- e Ft összegű, 25 % önrésszel kiegészülő pályázathoz szükséges 25 % mértékű önerőt, 100.000,.- e Ft-ot az önkormányzati költségvetésből biztosítja.
II.
Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése az önerő biztosítása érdekében pályázatot nyújt be „Az önkormányzatok EU-s, valamint hazai fejlesztési pályázatai saját forrás kiegészítésének támogatása” érdekében.
III.
A közgyűlés felhatalmazza Pap János polgármestert a pályázat aláírására.
165 Felelős: Határidő:
Baji Lajos alpolgármester folyamatos, illetve 2005. augusztus 31.
Tárgy:
Városüzemeltetési feladatok ellátása tárgyában bíráló bizottság kijelölése
A közgyűlés 22 igen, egyhangú szavazattal a következő határozatot hozta:
436/2005. (VII.14.) közgy. HATÁROZAT Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése megválasztja a városüzemeltetési feladatok ellátásának tárgyában indított nyílt közbeszerzési eljárásokban közreműködő bíráló bizottság 4 képviselő tagját: Bokros Mátyás, Galisz Géza, Miklós Attila, Herczeg Tamás személyében. A közgyűlés felkéri a polgármestert, hogy a közbeszerzési szabályzatnak megfelelően a bizottság további 3 tagját jelölje ki. A közgyűlés felhatalmazza a bizottságot az ajánlatok értékelésére, azok elbírálására, valamint az eredmény kihirdetésére amennyiben a beérkezett ajánlatok közül a legkedvezőbb ajánlati ár nem haladja meg a rendelkezésre álló költség előirányzatot. Ellenkező esetben a bizottság a beruházással kapcsolatos javaslatát terjessze a közgyűlés elé Felelős: Határidő:
Dr. Kurucz Ferenc jegyző azonnal
Tárgy:
Mozgáskorlátozottak Békés Megyei Egyesületének támogatása
A közgyűlés határozat 1/a., 1/b. pontját 21 igen szavazattal, 1 tartózkodással, 2. pontját 20 igen szavazattal, 2 tartózkodással fogadta el, és a következő határozatot hozta: 437/2005.(VII.14.) közgy. HATÁROZAT 1/a.
Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése a 368/2004.(VII.8.) közgy. határozat II. pontját hatályon kívül helyezi.
1/b.
Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése a 368/2004.(VII.8.) közgy. határozat I/1. pontját akként módosítja, hogy „Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata az
166 AUTPONT Alapítvány által benyújtott, a fogyatékossággal élők nappali intézményének létesítését célzó HEFOP pályázat megvalósításához, konzorciumi tagként a békéscsabai 2595/11. hrsz-ú, 4000 m2 területű ingatlant biztosítja tulajdonjogának fenntartása mellett.” Felelős: Határidő: 2.
Baji Lajos alpolgármester azonnal
Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése a Mozgáskorlátozottak Békés Megyei Egyesületének 2005. évi működéséhez 1,5 M Ft összegű támogatást nyújt kiemelten közhasznú tevékenység céljára az általános tartalék terhére. Felelős: Határidő:
Pap János polgármester azonnal
A beépítési kötelezettségekre vonatkozó követeléseink érvényesítése
Tárgy:
A közgyűlés 20 igen szavazattal, 2 tartózkodással a következő határozatot hozta: 438/2005. (VII.14.) közgy. HATÁROZAT Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése az elmúlt időszakban értékesített önkormányzati telkekre bejegyzett beépítési kötelezettség érvényesítésével kapcsolatban az alábbi döntést hozza: 1.
A közgyűlés a magánszemélyek részére értékesített lakótelkekre előírt beépítési kötelezettség határidejét egy évvel meghosszabbítja. A beépítési gondokkal küzdő magánszemélyeknek javasolni kell a telek továbbértékesítését. Az értékesítések során az önkormányzat részéről a jognyilatkozatokat ki lehet adni.
2.
A közgyűlés mindazoknak a vállalkozási célra értékesített telkeknek a beépítési határidejét, amelyeken a megvalósítandó épület műszaki készültsége legalább a 30 %ot elérte, egy évvel meghosszabbítja. Azoknál a vállalkozási célú telkeknél, ahol a készültség a 30 %-ot nem éri el, a kötbért haladéktalanul érvényesíteni kell.
3.
Fel kell hívni a beépítési határidő meghosszabbítását igénybevevő ügyfelek figyelmét arra, hogy további határidő módosítás nem lesz, ezt követően az önkormányzat a kötbérigényét érvényesíteni fogja.
Felelős: Határidő:
Baji Lajos alpolgármester folyamatos
Tárgy:
Béri Balog utca lakóinak megkeresése
A közgyűlés 22 igen szavazattal, 1 tartózkodással a következő határozatot hozta: 439/2005. (VII.14.) közgy.
167 HATÁROZAT Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése a Béri Balog és a Dobos utcák összekötése ügyében az alábbi határozatot hozza: 1.
Műszakilag meg kell vizsgálni, hogy az utcák összekötése a Zegzug utca felhasználásával biztosítható-e.
2.
Amennyiben az 1. pontban foglalt összekötés biztosítható, ingatlanforgalmi szakértővel fel kell becsültetni a szabályozási tervben jelenleg érvényben lévő, valamint a Zegzug utca felhasználásával történő út összekötések bekerülési költségét különös tekintettel arra, hogy egy esetlegesen lefolytatandó kisajátítási eljárás járhat-e a jelenleg ismert költségekhez képest komolyabb pénzügyi megtakarítással.
3.
A közgyűlés felkéri a Pénzügyi és Költségvetési Bizottságot, hogy az értékbecslés adatainak ismeretében tegyen javaslatot arra, hogy a Béri Balog utca lakói kérésének melyik gazdasági évben tegyen eleget az önkormányzat.
4.
A közgyűlés a Béri Balog és a Dobos utcák összekötése ügyében, az 1-3. pontban foglaltak ismeretében külön döntést hoz.
Felelős: Határidő:
Baji Lajos alpolgármester folyamatos
Tárgy:
Tulajdonosi hozzájárulás megadása vízvezeték építéséhez
A közgyűlés 22 igen, egyhangú szavazattal a következő határozatot hozta: 440/2005. (VII.14.) közgy. HATÁROZAT Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése hozzájárul, hogy a Békés Megyei Vízművek Rt a Békéscsaba-Mezőberény közötti regionális vízvezeték kb. 250 m hosszú szakaszát az önkormányzat tulajdonában lévő 0752/48 és 0752/49 hrsz-ú földrészletek igénybevételével átépítse, az alábbi feltételekkel: 1.
A vezetékszakasz igénybevételénél a 0752/48 hrsz-ú földrészlet területe – ideértve a később bejegyzésre kerülő szolgalmi sávot is – csak a szükséges legkisebb mértékben vehető igénybe.
2.
A 0752/48 hrsz-ú földrészletnek a vízvezeték szolgalmi joggal érintett részét megosztással a 0752/49 hrsz-ú földrészlethez kell csatolni, és azt a Magyar Állam tulajdonába át kell adni.
3.
A szolgalmi jog bejegyzéssel, és a 2. pontban leírt megosztással kapcsolatos tennivalók a Békés Megyei Vízművek Rt feladata és költsége.
4.
A közgyűlés a területek átadásáért térítést nem kér.
168 Felelős: Határidő:
Baji Lajos alpolgármester 2005. december 31.
Tárgy:
A 4078 hrsz-ú ingatlan egy részének értékesítése
A közgyűlés 18 igen szavazattal, 4 tartózkodással a következő határozatot hozta:
441/2005. (VII.14.) közgy. HATÁROZAT Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése értékesít az önkormányzat tulajdonában lévő 4078 hrsz-ú földrészletből kb. 130 m2 területet Zsibrita Pál, Kis-Tabán u. 3. szám alatti lakosnak az alábbi feltételekkel: 1. 2. 3.
Az értékesítés előtt a sportlétesítmény használóinak írásbeli nyilatkozatát kell beszerezni arról, hogy az értékesítés ellen kifogást nem emelnek. A területrész vételára bruttó 15.000 Ft/m2. A telekalakítási költségek a vevőt terhelik, a vevő köteles a saját költségén az általa megvásárolt területet bekeríteni a szomszédos sportlétesítmény funkciójával összhangban.
Felelős: Határidő:
Baji Lajos alpolgármester 2005. december 31.
Tárgy:
Telek értékesítése az Ipari úton
A közgyűlés 21 igen szavazattal, 1 tartózkodással a következő határozatot hozta: 442/2005. (VII.14.) közgy. HATÁROZAT Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése a békéscsabai 6202/18 hrsz-ú ingatlan értékesítésével kapcsolatban az alábbi döntést hozza: 1.
A közgyűlés legkésőbb 2005. augusztus 14.-ig fizetési haladékot biztosít a 6202/17 hrsz-ú ingatlan tulajdonosának ahhoz, hogy a telekbővítésének vételárát kifizesse. Amennyiben eddig az időpontig a fizetés nem történik meg, a szerződéstől el kell állni, az eredeti állapotot vissza kell állítani és a 6202/18 hrsz-ú ingatlan értékesítésének ügyét ismételten a közgyűlés elé kell terjeszteni.
2.
Amennyiben a 6202/17 hrsz-ú ingatlan vételára az 1. pontban rögzítettnek megfelelően kifizetésre kerül, úgy közgyűlés a 6202/18 hrsz-ú ingatlant nyilvános árverésen értékesíti. A kikiáltási ár bruttó 3750 Ft/m2, a beépítési kötelezettség négy év.
Felelős: Határidő:
Baji Lajos alpolgármester 2005. december 31.
169
Tárgy:
Földterület vásárlása utcaszélesítés miatt
A közgyűlés 21 igen szavazattal,1 tartózkodással a következő határozatot hozta:
443/2005. (VII.14.) közgy. HATÁROZAT 1.
Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése utcaszélesítés miatt megvásárolja a békéscsabai 14736 hrsz-ú területből leadott 115 m2 területet. A kifizethető vételár 86.250,- Ft, amely meghatározásánál figyelembe lett véve, hogy a megvásárolt terület 50 %-a térítésmentesen kerül az önkormányzat tulajdonába.
2.
A szükséges változási vázrajz elkészíttetése, valamint a kerítéseknek az új birtokhatárra történő átépítése az ügyfél feladata és költsége.
Felelős: Határidő:
Baji Lajos alpolgármester 2005. december 31.
Tárgy:
Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlésének munkaterve 2005. II. félévre
A közgyűlés 23 igen, egyhangú szavazattal a következő határozatot hozta: 444/2005. (VII.14.) közgy. HATÁROZAT Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése az előterjesztés mellékletének megfelelően elfogadja a 2005. II. félévre szóló munkatervét. (A munkaterv a kivonat mellékletét képezi.) Felelős: Határidő:
Dr. Kurucz Ferenc jegyző 2005. december 31.
Tárgy:
Tájékoztatás Szendi Géza tűzolóparancsnok szolgálati viszonyának meghosszabbításáról
A közgyűlés 23 igen, egyhangú szavazattal a következő határozatot hozta: 445/2005. (VII.14.) közgy. HATÁROZAT
170 Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése tudomásul veszi, hogy Szendi Géza tűzoltó ezredes (szül.: Sárszentmihály, 1948. augusztus 21., an.: Megyesi Rózsa) szolgálati viszonyát a belügyminiszter 2005. augusztus 22-től 2006. augusztus 21-ig, további egy évi időtartamra meghosszabbította. Felelős: Határidő:
Pap János polgármester értelem szerint
Tárgy:
Tájékoztató Váradi megvásárlásáról
Zoltán
fotóművész
által
készített
képek
A közgyűlés 19 igen szavazattal, 3 tartózkodással a következő határozatot hozta: 446/2005. (VII.14.) közgy. HATÁROZAT Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése a Váradi Zoltán fotóművész által készített képek megvásárlásáról szóló tájékoztatást elfogadja.
K.m.f.
Pap János sk. polgármester
A kivonat hiteléül:
Dr. Kurucz Ferenc sk. jegyző