BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSE 2005. február hó 24-én tartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvi KIVONATA Tárgy:
Építési telkek értékesítése a Franklin, Báthory utcák mögött
A közgyűlés 25 igen, egyhangú szavazattal a következő határozatot hozta: 62/2005. (II.24.) közgy. HATÁROZAT 1.
Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése a Franklin, Báthory utcák mögött kialakítható építési telkek közművesítésének és értékesítésének feladatait az alábbiak szerint határozza meg: a) b)
c)
d)
2.
Az előterjesztéshez csatolt vázrajzon a II. ütemben szereplő 28 db. telek közművesítését és értékesítését kell előkészíteni. A közművesítési munkák végső határideje 2006. április 28. A kivitelezési munkákat úgy kell vállalkozásba adni, hogy a közművesítés költségei a 2006os költségvetést terhelje. A munkák költségét a költségvetésben tervezni kell. A közművesítés várható költségeiről legkésőbb a 2005. októberi ülésen kell tájékoztatást adni, és ekkor kerülhet sor az értékesítés feltételeinek meghatározására. A közművesítésre és értékesítésre vonatkozó további döntések meghozataláig az alábbi tájékoztatás adható az érdeklődők számára: 2006. februárjában további 28 db telek értékesítése várható. Az értékesítés feltételei az I. ütemben lefolytatott értékesítések feltételei szerint lesznek meghatározva. A közművesítések várhatóan 2006. április 30.-ig készülnek el. A minimális telekvételár bruttó 2.900 Ft/m2 lesz.
A közgyűlés az építési telkek értékesítéséről szóló adásvételi szerződés tartalmát megismerte, annak kitételeit jóváhagyja.
Felelős: Határidő:
Baji Lajos alpolgármester 2005. október 31. ADÁSVÉTELI SZERZŐDÉS
Amely létrejött egyrészről Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata (képviseli: Pap János polgármester) Békéscsaba, Szent István tér 7, mint eladó, másrészről: (szül: . an: , szem. azonosító: ) Békéscsaba szám alatti lakos, mint vevő között a mai napon az alábbi feltételekkel: 1. Az eladó eladja, a vevő pedig megveszi az eladó kizárólagos tulajdonát képező, békéscsabai 20552/ hrsz-ú, beépítetlen terület művelési ágú m2 területű ingatlant.
2 2. A vevő a területet bruttó ,- Ft azaz forint vételárért vásárolja meg az eladótól. A vevő a Polgármesteri Hivatalban 2005. február 3.-án tartott árverésen szerzett jogot arra, hogy az adásvétel tárgyát képező ingatlan tulajdonjogát megszerezze. A vevő az árverés megkezdése előtt a Hivatal házipénztárába befizetett 180.000,- Ft azaz száznyolcvanezer forint árverési előleget, amely a vételárba beszámít. A vevő a maradék vételárat, bruttó ,- Ft-ot azaz forintot a vevő a jelen szerződés aláírásától számított 15 napon belül csekken fizeti meg az eladó OTP Békés Megyei Igazgatóságánál vezetett 11733003-15345008 sz. számlájára. A jelen szerződés érvényességének feltétele az adásvételi szerződés tárgyát képező ingatlan teljes vételárának kifizetése. 3. A vevő az ingatlan tulajdonjogát vétel jogcímén 1/1-ed arányban szerzi meg. A vevő cselekvőképes magyar állampolgár. 4. Az ingatlan értékesítéséről és az adásvételi szerződés megkötéséről Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése a 683/2004. (XII. 16.)határozatával döntött. 5. A vevő a 20552/ hrsz-ú területet megtekintett állapotnak megfelelően, négy évig tartó beépítési kötelezettséggel vásárolja meg. A négy éves határidő lejártát követően az eladó jogosult egyoldalú jognyilatkozat alapján az ingatlant visszavásárolni az eredeti vételár évi 5 %-al csökkentett értékén. A vevő tudomásul veszi, hogy a beépítési kötelezettség biztosítására az eladó az ingatlan tulajdoni lapjára az alábbi jelzálogjogot jegyezteti be: Beépítési kötelezettség. Lejárat: 2009. március 4. Jogosult: Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata. A tulajdoni lapra bejegyzett jelzálogjog törléséről a vevő az ingatlanon megépített lakóház használatbavételi engedélyének Körzeti Földhivatalba történő benyújtásával maga intézkedhet. 6. A vevő tudomásul veszi, hogy az eladó az adásvétel tárgyát képező ingatlant 2009. március 4.-ig tartó elidegenítési és terhelési tilalommal értékesíti a számára és azt is, hogy ennek érdekében az eladó a következő jelzálogjogot jegyezteti be az ingatlan tulajdoni lapjára: Elidegenítési és terhelési tilalom. Lejárat 2009. március 4. Jogosult Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata. A vevő tudomásul veszi, hogy az eladó előzőekben leírt jelzálogjoga az ingatlan beépítésével nem veszti érvényét, a négy éves határidőn belül az eladó egyedi mérlegelés alapján járul hozzá az adásvétel tárgyát képező ingatlan esetleges értékesítéséhez. A telek értékesítése esetén az eladó a négy éves időn belül jogosult a vevőtől az adásvétel tárgyát képező építési telek után évi 500.000,- Ft azaz ötszázezer forint értékkülönbözet megfizetését kérni. 7. Az eladó már most kötelezettséget vállal arra, hogy hozzájárul az adásvétel tárgyát képező ingatlan beépítését szolgáló banki kölcsön biztosítását szolgáló jelzálogjog első ranghelyre történő bejegyzéséhez. Az erről szóló jognyilatkozatot az eladó a hitel folyósítását végző bank és a vevő megkeresése alapján adja ki. 8. Az eladó az eladott terület per-, teher-, és igénymentességéért szavatosságot vállal. 9. A vevő az ingatlan teljes vételárának megfizetésével egyidejűleg lép a szerződés tárgyát képező ingatlan birtokába, ettől az időponttól kezdve viseli terheit, szedi hasznait. 10. A vevő tudomásul veszi, hogy az ingatlan közmű csatlakozó vezetékeit a saját költségén kell kiépítenie. Az eladó tájékoztatja a vevőt, hogy a közműszolgáltatók kedvezményes csatlakozási ajánlatai csak abban az esetben érvényesek, ha a szolgáltatási szerződések
3 rövid időn belül megkötésre kerülnek. A szerződések megkötése a vevő feladata. Az ingatlan megközelítését szolgáló járda és útburkolatok és alapok megépítése a szomszédos ingatlanok tulajdonosaival együtt a vevő feladata és költsége. 11. A tulajdonjognak az ingatlan-nyilvántartásba történő bejegyeztetéséről az eladó gondoskodik. Az eladó külön jognyilatkozat nélkül hozzájárul tulajdonjogának törléséhez, és ezzel egyidejűleg a vevő tulajdonjogának vétel címén történő bejegyzéséhez. A vevő tudomásul veszi, hogy a tulajdonjogának bejegyzéséről és a jelen adásvételi szerződés Körzeti Földhivatalba történő benyújtásáról az eladó mindaddig nem intézkedik, ameddig az ingatlan vételára maradéktalanul kifizetésre nem kerül. A vagyonátruházási illeték a vevőt terheli. 12. A szerződő felek egybehangzóan rögzítik, hogy ügyleti képességük nem korlátozott és a jelen szerződéssel kapcsolatos jognyilatkozataik megtételére az írásbeliség kötelező előírását kötik ki. 13. A jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekben a Ptk. adásvételi szerződésre vonatkozó előírásai az irányadók. Ezen szerződést a szerződő felek elolvasás és értelmezés után, mint akaratukkal mindenben megegyezőt írják alá. Békéscsaba, 2005. ………………………………………………... ……………………………….. eladó Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata képviseli: Pap János polgármester
vevő
Előttünk, mint tanúk előtt: ……………………………………… név
…………………………………. név
……………………………………… cím
…………………………………. cím
Ellenjegyzem:……………………………………. Békéscsaba, 2005. Tárgy:
A 611/2004. (XI.18.) határozat módosítása
A közgyűlés 20 igen, 1 nem szavazattal, 5 tartózkodással a következő határozatot hozta:
4 63/2005. (II.24.) közgy. HATÁROZAT Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése az általa hozott 611/2004. (XI. 18.) határozatot az alábbiak szerint módosítja: 1.
2.
A határozat 3. pontja helyébe az alábbi megfogalmazás lép: A 2. pontban leírtak szerint megnövelt területű 20552/41 hrsz-ú telket a közgyűlés értékesíti Gráczik Krisztina Békéscsaba, Báthori utca 116. szám alatti lakos számára. A telek vételára bruttó 2.800 Ft/m2, a beépítési kötelezettség 4 év. A határozat módosítással nem érintett részei változatlan tartalommal fennmaradnak.
Felelős: Határidő:
Baji Lajos alpolgármester 2005. július 31.
Tárgy:
A 3922/1 hrsz-ú ingatlan telekmegosztása
A közgyűlés 26 igen, egyhangú szavazattal a következő határozatot hozta: 64/2005. (II.24.) közgy. HATÁROZAT Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése a Junior Optika üzlet tulajdonosának átjárási szolgalmi jog alapításával kapcsolatos megkeresését megismerte, és ezzel kapcsolatban az alábbi döntést hozza: 1.
A 3922/1 hrsz alatt felvett Csabai Ifiház telkét meg kell osztani, a jelenleg parkolóként használt területet az intézményből le kell választani és azt a jövőben közterületként kell hasznosítani.
2.
A leválasztott területnek megfelelően az intézmény alapító okiratát módosítani kell.
3.
A leválasztott területet be kell kapcsolni a fizető parkoló rendszerbe, és itt a jövőben a vonatkozó önkormányzati rendeletnek megfelelően lehet gépjárművel tartózkodni és közlekedni.
4.
Mivel a Junior Optika üzlet által az ingatlan megközelítésére szolgáló útvonal a jövőben teljes egészében közterületre kerül, átjárási szolgalmi jog alapítására nincs szükség.
Felelős: Határidő:
Baji Lajos alpolgármester 2005. július 31.
Tárgy:
A 614/2004. (XI.18.) közgyűlési határozat módosítása
A közgyűlés 25 igen, 1 nem szavazattal a következő határozatot hozta:
5 65/2005. (II.24.) közgy. HATÁROZAT Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése Pataki Tibor Békéscsaba, Hóvirág utca 18. szám alatti lakosnak a 614/2004. (XI. 18.) közgyűlési határozat módosítására vonatkozó megkeresését megismerte. Mivel az ügyben mérlegelendő újabb szempontok nem merültek fel, a közgyűlés a hivatkozott határozatát nem változtatja meg. Felelős: Határidő:
Szedlacsekné dr. Pelle Beatrix aljegyző 2005. március 31.
Tárgy:
Millennium u. 3141/3. hrsz-ú ingatlan kisajátítási ügye
A közgyűlés 26 igen, egyhangú szavazattal a következő határozatot hozta: 66/2005. (II.24.) közgy. HATÁROZAT Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése a Millennium u. 3141/3. hrsz-ú, 1030 m2 területű, kivett művelési ágú ingatlanra vonatkozó kisajátítási eljárás befejezését kezdeményezi, kérve a Békés Megyei Közigazgatási Hivatal által hozott, Békéscsabán 2005. február 1-én kelt, 1/40-7/2005. ikt. számú határozatának visszavonását. A Békéscsaba Helyi Építési Szabályzat és Szabályozási Tervének megfelelő módosítását a kisajátítási eljárás visszavonásával egyidejűleg előkészíti a soron következő közgyűlésre. Felelős: Határidő: Tárgy:
Baji Lajos alpolgármester Dr. Kurucz Ferenc jegyző azonnal Állami tulajdonban lévő ingatlanok tulajdonba adása iránti igénylés benyújtása – I.
A közgyűlés 25 igen, egyhangú szavazattal a következő határozatot hozta: 67/2005. (II.24.) közgy. HATÁROZAT Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése a 371-395/2004. (VII.8.) határozatait az eredeti határozatban rögzített igény és ingatlan adatok változatlanul hagyása mellett az alábbi pontokkal módosítja és egészíti ki: 1.
Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata Képviselő-testülete úgy határoz, hogy ….. hrsz-ú ingatlan önkormányzati tulajdonba adását kezdeményezi.
6 2.
A képviselő-testület felhatalmazza Baji Lajos alpolgármestert, hogy tegye meg a szükséges intézkedéseket az ingatlan tulajdonjogának önkormányzat részére történő megszerzése érdekében.
3.
Az ingatlant az önkormányzat az 1990. évi LXV. törvény 6. §-ban meghatározott kötelező és önként vállalt önkormányzati feladat ellátása érdekében kívánja tulajdonba venni, és foglalkoztatási gondjai enyhítésére, szociális, oktatási és kulturális, gazdaságfejlesztési és városfejlesztési céljai megvalósítása céljára kívánja felhasználni.
4.
Az önkormányzat saját költségén vállalja az ingatlan környezeti állapotának felmérését, szükség esetén kármentesítését, és az ingatlan vonatkozásában lemond az állammal szemben támasztott bármely követelésről.
5.
Az önkormányzat vállalja, hogy tájékoztatja a Kincstári Vagyon Igazgatóságot az ingatlannal kapcsolatos értékesítési szándékáról. Az önkormányzat vállalja, hogy az ingatlan önkormányzati tulajdonban maradása esetén az ingatlan tulajdonba adásától számított 5 éven át évente, tárgyévet követő év első felétől kezdődően tájékoztatja a Kincstári Vagyon Igazgatóságot a hasznosítási cél megvalósításáról.
6.
Az önkormányzat vállalja, hogy az 1. pontban feltüntetett ingatlan/ok/ tulajdonjogát az ingatlan/ok/ra vonatkozó terhekkel veszi át.
Felelős: Határidő:
Baji Lajos alpolgármester azonnal
Tárgy:
Állami tulajdonban lévő ingatlanok tulajdonba adása iránti igénylés benyújtása – II.
A közgyűlés 25 igen, egyhangú szavazattal a következő határozatot hozta: 68/2005. (II.24.) közgy. HATÁROZAT I.
Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése a többszörösen módosított 1992. évi XXXVIII. törvény 109/K. § /9/ és /10/ bekezdése alapján ingyenes tulajdonba adási igényét az alábbi ingatlanokkal kiegészíti: - békéscsabai 2595/5. hrsz. alatt - békéscsabai 2913. hrsz. alatt - békéscsabai 10036. hrsz. alatt - békéscsabai 10596/9. hrsz. alatt - békéscsabai 3261 hrsz. alatt
4-es Honvéd utcai (tanpálya burkolt útja) FEK Szabadság tér 6.. PV kezelésében volt lakóház, udvar beépítetlen terület (450 m2) Herkules u. 12. közterület (96 m2) Trefort u.
Az ingatlanok helyrajzi számának megfelelően külön határozatban kell foglalni a közgyűlés döntését.
7 A törvényben meghatározott egyeztetések lefolytatását követően, a 67/2005. (II.24.) közgyűlési határozat tartalmának megfelelően kell az igénylést benyújtani. Felelős: Határidő: II.
Baji Lajos alpolgármester azonnal
Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése a többszörösen módosított 1992. évi XXXVIII. törvény 109/K. § /9/ és /10/ bekezdése alapján ingyenes tulajdonba adási igényét az alábbi ingatlannal kiegészíti: - békéscsabai 2595/5. hrsz. alatt
4-es Honvéd utcai (tanpálya burkolt útja)
1.
Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata Képviselő-testülete úgy határoz, hogy békéscsabai 2595/5. hrsz. ingatlan önkormányzati tulajdonba adását kezdeményezi.
2.
A képviselő-testület felhatalmazza Baji Lajos alpolgármestert, hogy tegye meg a szükséges intézkedéseket az ingatlan tulajdonjogának önkormányzat részére történő megszerzése érdekében.
3.
Az ingatlant az önkormányzat az 1990. évi LXV. törvény 6. §-ban meghatározott kötelező és önként vállalt önkormányzati feladat ellátása érdekében kívánja tulajdonba venni, és foglalkoztatási gondjai enyhítésére, szociális, oktatási és kulturális, gazdaságfejlesztési és városfejlesztési céljai megvalósítása céljára kívánja felhasználni.
4.
Az önkormányzat saját költségén vállalja az ingatlan környezeti állapotának felmérését, szükség esetén kármentesítését, és az ingatlan vonatkozásában lemond az állammal szemben támasztott bármely követelésről.
5.
Az önkormányzat vállalja, hogy tájékoztatja a Kincstári Vagyon Igazgatóságot az ingatlannal kapcsolatos értékesítési szándékáról. Az önkormányzat vállalja, hogy az ingatlan önkormányzati tulajdonban maradása esetén az ingatlan tulajdonba adásától számított 5 éven át évente, tárgyévet követő év első felétől kezdődően tájékoztatja a Kincstári Vagyon Igazgatóságot a hasznosítási cél megvalósításáról.
6.
III
Az önkormányzat vállalja, hogy az 1. pontban feltüntetett ingatlan tulajdonjogát az ingatlanra vonatkozó terhekkel veszi át.
Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése a többszörösen módosított 1992. évi XXXVIII. törvény 109/K. § /9/ és /10/ bekezdése alapján ingyenes tulajdonba adási igényét az alábbi ingatlannal kiegészíti: - békéscsabai 2913. hrsz. alatt 1.
FEK Szabadság tér 6.
Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata Képviselő-testülete úgy határoz, hogy békéscsabai 2913. hrsz. ingatlan önkormányzati tulajdonba adását kezdeményezi.
8 2.
A képviselő-testület felhatalmazza Baji Lajos alpolgármestert, hogy tegye meg a szükséges intézkedéseket az ingatlan tulajdonjogának önkormányzat részére történő megszerzése érdekében.
3.
Az ingatlant az önkormányzat az 1990. évi LXV. törvény 6. §-ban meghatározott kötelező és önként vállalt önkormányzati feladat ellátása érdekében kívánja tulajdonba venni, és foglalkoztatási gondjai enyhítésére, szociális, oktatási és kulturális, gazdaságfejlesztési és városfejlesztési céljai megvalósítása céljára kívánja felhasználni.
4.
Az önkormányzat saját költségén vállalja az ingatlan környezeti állapotának felmérését, szükség esetén kármentesítését, és az ingatlan vonatkozásában lemond az állammal szemben támasztott bármely követelésről.
5.
Az önkormányzat vállalja, hogy tájékoztatja a Kincstári Vagyon Igazgatóságot az ingatlannal kapcsolatos értékesítési szándékáról. Az önkormányzat vállalja, hogy az ingatlan önkormányzati tulajdonban maradása esetén az ingatlan tulajdonba adásától számított 5 éven át évente, tárgyévet követő év első felétől kezdődően tájékoztatja a Kincstári Vagyon Igazgatóságot a hasznosítási cél megvalósításáról.
6.
IV
Az önkormányzat vállalja, hogy az 1. pontban feltüntetett ingatlan tulajdonjogát az ingatlanra vonatkozó terhekkel veszi át.
Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése a többszörösen módosított 1992. évi XXXVIII. törvény 109/K. § /9/ és /10/ bekezdése alapján ingyenes tulajdonba adási igényét az alábbi ingatlannal kiegészíti: - békéscsabai 10036. hrsz. alatt
PV kezelésében volt lakóház, udvar
1.
Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata Képviselő-testülete úgy határoz, hogy békéscsabai 10036. hrsz. ingatlan önkormányzati tulajdonba adását kezdeményezi.
2.
A képviselő-testület felhatalmazza Baji Lajos alpolgármestert, hogy tegye meg a szükséges intézkedéseket az ingatlan tulajdonjogának önkormányzat részére történő megszerzése érdekében.
3.
Az ingatlant az önkormányzat az 1990. évi LXV. törvény 6. §-ban meghatározott kötelező és önként vállalt önkormányzati feladat ellátása érdekében kívánja tulajdonba venni, és foglalkoztatási gondjai enyhítésére, szociális, oktatási és kulturális, gazdaságfejlesztési és városfejlesztési céljai megvalósítása céljára kívánja felhasználni.
4.
Az önkormányzat saját költségén vállalja az ingatlan környezeti állapotának felmérését, szükség esetén kármentesítését, és az ingatlan vonatkozásában lemond az állammal szemben támasztott bármely követelésről.
9 5.
Az önkormányzat vállalja, hogy tájékoztatja a Kincstári Vagyon Igazgatóságot az ingatlannal kapcsolatos értékesítési szándékáról. Az önkormányzat vállalja, hogy az ingatlan önkormányzati tulajdonban maradása esetén az ingatlan tulajdonba adásától számított 5 éven át évente, tárgyévet követő év első felétől kezdődően tájékoztatja a Kincstári Vagyon Igazgatóságot a hasznosítási cél megvalósításáról.
6.
V
Az önkormányzat vállalja, hogy az 1. pontban feltüntetett ingatlan tulajdonjogát az ingatlanra vonatkozó terhekkel veszi át.
Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése a többszörösen módosított 1992. évi XXXVIII. törvény 109/K. § /9/ és /10/ bekezdése alapján ingyenes tulajdonba adási igényét az alábbi ingatlannal kiegészíti: - békéscsabai 10596/9. hrsz. alatt
beépítetlen terület (450 m2) Herkules u. 12.
1.
Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata Képviselő-testülete úgy határoz, hogy békéscsabai 10596/9. hrsz. ingatlan önkormányzati tulajdonba adását kezdeményezi.
2.
A képviselő-testület felhatalmazza Baji Lajos alpolgármestert, hogy tegye meg a szükséges intézkedéseket az ingatlan tulajdonjogának önkormányzat részére történő megszerzése érdekében.
3.
Az ingatlant az önkormányzat az 1990. évi LXV. törvény 6. §-ban meghatározott kötelező és önként vállalt önkormányzati feladat ellátása érdekében kívánja tulajdonba venni, és foglalkoztatási gondjai enyhítésére, szociális, oktatási és kulturális, gazdaságfejlesztési és városfejlesztési céljai megvalósítása céljára kívánja felhasználni.
4.
Az önkormányzat saját költségén vállalja az ingatlan környezeti állapotának felmérését, szükség esetén kármentesítését, és az ingatlan vonatkozásában lemond az állammal szemben támasztott bármely követelésről.
5.
Az önkormányzat vállalja, hogy tájékoztatja a Kincstári Vagyon Igazgatóságot az ingatlannal kapcsolatos értékesítési szándékáról. Az önkormányzat vállalja, hogy az ingatlan önkormányzati tulajdonban maradása esetén az ingatlan tulajdonba adásától számított 5 éven át évente, tárgyévet követő év első felétől kezdődően tájékoztatja a Kincstári Vagyon Igazgatóságot a hasznosítási cél megvalósításáról.
6.
VI
Az önkormányzat vállalja, hogy az 1. pontban feltüntetett ingatlan tulajdonjogát az ingatlanra vonatkozó terhekkel veszi át.
Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése a többszörösen módosított 1992. évi XXXVIII. törvény 109/K. § /9/ és /10/ bekezdése alapján ingyenes tulajdonba adási igényét az alábbi ingatlannal kiegészíti:
10 - békéscsabai 3261 hrsz. alatt
közterület (96 m2) Trefort u.
1.
Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata Képviselő-testülete úgy határoz, hogy békéscsabai 3261 hrsz. ingatlan önkormányzati tulajdonba adását kezdeményezi.
2.
A képviselő-testület felhatalmazza Baji Lajos alpolgármestert, hogy tegye meg a szükséges intézkedéseket az ingatlan tulajdonjogának önkormányzat részére történő megszerzése érdekében.
3.
Az ingatlant az önkormányzat az 1990. évi LXV. törvény 6. §-ban meghatározott kötelező és önként vállalt önkormányzati feladat ellátása érdekében kívánja tulajdonba venni, és foglalkoztatási gondjai enyhítésére, szociális, oktatási és kulturális, gazdaságfejlesztési és városfejlesztési céljai megvalósítása céljára kívánja felhasználni.
4.
Az önkormányzat saját költségén vállalja az ingatlan környezeti állapotának felmérését, szükség esetén kármentesítését, és az ingatlan vonatkozásában lemond az állammal szemben támasztott bármely követelésről.
5.
Az önkormányzat vállalja, hogy tájékoztatja a Kincstári Vagyon Igazgatóságot az ingatlannal kapcsolatos értékesítési szándékáról. Az önkormányzat vállalja, hogy az ingatlan önkormányzati tulajdonban maradása esetén az ingatlan tulajdonba adásától számított 5 éven át évente, tárgyévet követő év első felétől kezdődően tájékoztatja a Kincstári Vagyon Igazgatóságot a hasznosítási cél megvalósításáról.
6.
Az önkormányzat vállalja, hogy az 1. pontban feltüntetett ingatlan tulajdonjogát az ingatlanra vonatkozó terhekkel veszi át.
Felelős: Határidő:
Baji Lajos alpolgármester azonnal
Tárgy:
Feladat megjelölés a Gazdasági és Mezőgazdasági Bizottság részére
A közgyűlés 19 igen, 8 nem szavazattal a következő határozatot hozta: 69/2005. (II.24.) közgy.
HATÁROZAT Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése felkéri a Gazdasági és Mezőgazdasági Bizottságot, hogy a gazdatüntetéshez vezető agrárproblémákat vizsgálja meg Békéscsaba térségét illetően. Felelős: Határidő.
Dr. Futaki Géza, a Gazdasági és Mezőgazdasági Bizottság elnöke azonnal
11 Tárgy:
Jelentés a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról
A közgyűlés 21 igen, egyhangú szavazattal a következő határozatot hozta: 70/2005. (II.24.) közgy. HATÁROZAT 1./
Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése a közgyűlési határozatok végrehajtásáról adott tájékoztatót elfogadja, végrehajtottnak tekinti az alábbi határozatokat:
10/1992. (I. 09.) 10/2004.(I.29.) 15/2004. (I. 29.) 451/2003. (IX. 18.) 22/2004. (I. 29.) 23/2004. (I. 29.) 25/2003. (I. 30.) 25/2004. (I. 29.) 26/2004. (I. 29.) 27/2004. (I. 29.) 359/2003. (VI. 19.) 34/2004. (I. 29.) 325/2004. (VI. 24.) 503/2004. (IX. 23.) 37/2004. (I. 29.) 39/2003. (I. 30.) 39/2004. (I. 29.) 45/1993.(II.11.) 46/2004. (I. 29.) 52/2004. (I. 29.) 53/2001.(II.22.) 55/2004. (I. 29.) 19/2003. (I. 30.) 65/2003. (II. 27.) 66/2003. (II. 27.) 70/2004.(II.26.) 73/2004.(II.26.) 76/2004.(II.26.) 83/2004. (II. 26.) 89/2004. (II. 26.) 94/2003. (II. 27.) 357/2003. (VI. 19.) 102/2004. (II. 26.) 272/2004. (IV. 29.) 443/2004. (VII. 8.) 518/2004. (IX. 23.) 106/1999.( II.25.) 109/2004. (II. 26.)
112/1992.(III.19.) 112/2004. (III. 25.) 130/2001.(III.29.) 130/2004. (III. 25.) 136/2004. (III. 25.) 138/2004. (III. 25.) 140/2001. (III. 29.) 147/2003. (II. 27.) 148/2004. (III. 25.) 151/2002.(III.7.) 157/2004. (III. 25.) 160/2001. (IV. 26.) 161/2004. (III. 25.) 168/2004.(III.25.) 170/2004. (III. 25.) 172/2003.(III.27.) 180/2003. (III. 27.) 181/2003. (III. 27.) 188/2003. (III. 27.) 194/2003. (III. 27.) 209/2004. (III. 29.) 211/2004. (III. 29.) 224/2002. (V. 2.) 227/2002.(V.2.) 231/2003. (IV. 24.) 254/2004. (IV. 29.) 261/2004.(IV.29.) 262/2004. (IV. 29.) 263/2004. (IV. 29.) 266/2004. (IV. 29.) 267/2004. (IV. 29.) 268/2004. (IV. 29.) 271/2004. (IV. 29.) 273/2004. (IV. 29.) 275/2004. (IV. 29.) 277/2003. (IV. 24.) 278/1994. (VI. 2.) 294/2000. (V. 11.)
294/2004.(V.21.) 297/2001.(VI.21.) 299/2004. (V. 27.) 300/2004. (V. 27.) 301/2001. (VI. 21.) 305/2004. (V. 27.) 311/2004. (V. 27.) 313/1999.(V.27.) 316/2004. (V. 27.) 318/2002. (VII. 11.) 321/1996.(VII.4.) 323/2001.(VI.21.) 344/2004. (VI. 24.) 354/2002. (VII. 11.) 356/2000. (VI. 8.) 364/2004.(VII.8.) 366/2004. (VII. 8.) 368/2003. (VI. 19.) 369/2003. (VI. 19.) 371/2003. (VI. 19.) 378/2001.(VII.12.) 387/1993.(IX.16.) 396/2002. (IX. 12.) 396/2004.(VII.8.) 399/2004. (VII. 8.) 409/2004. (VII. 8.) 410/2004. (VII. 8.) 411/2004. (VII. 8.) 417/2003. (VII. 10.) 417/2004. (VII. 8.) 418/2004.(VII.8.) 420/2004. (VII. 8.) 421/2004. (VII. 8.) 425/2003.(VII.10.) 430/2000.(VII.6.) 437/2003.(VII.10.) 437/2004. (VII. 8.) 438/2003. (VII. 10.)
438/2004. (VII. 8.) 440/2004. (VII. 8.) 441/2004. (VII. 8.) 442/2004. (VII. 8.) 443/2001.(IX.20.) 459/2002. (X. 11.) 463/2004. (IX. 23.) 464/2004. (IX. 23.) 465/2004. (IX. 23.) 466/1999. (VI. 17.) 466/2004. (IX. 23.) 467/2004. (IX. 23.) 468/2004. (IX. 23.) 469/2004. (IX. 23.) 470/2004. (IX. 23.) 471/2004. (IX. 23.) 472/2003. (IX. 18.) 620/2003. (XII. 11.) 472/2004. (IX. 23.) 473/2004. (IX. 23.) 474/2004. (IX. 23.) 478/2004. (IX. 23.) 480/2004. (IX. 23.) 482/2004. (IX. 23.) 488/2004. (IX. 23.) 490/2004. (IX. 23.) 492/2002. (XI. 14.) 493/2001. (X. 18.) 494/2002. (XI. 14.) 496/2002. (XI. 14.) 496/2004. (IX. 23.) 497/2004. (IX. 23.) 498/2002. (XI. 14.) 498/2004. (IX. 23.) 499/2004. (IX. 23.) 500/2002. (XI. 14.) 500/2004. (IX. 23.) 502/2003. (IX. 18.) 504/2004. (IX. 23.) 505/2004. (IX. 23.) 569/2004. (X. 20.) 511/2004. (IX. 23.) 512/2003. (IX. 18.) 514/2003. (IX. 18.) 514/2004. (IX. 23.) 515/2004.(IX.23.) 516/2004. (IX. 23.) 523/2003. (IX. 18.) 528/2004. (IX. 23.) 532/2004. (IX. 23.) 533/2001.(X.18.) 535/2004. (IX. 23.)
12 538/2004. (X. 20.) 539/2004. (X. 20.) 540/2004. (X. 20.) 541/2004. (X. 20.) 542/2003. (X. 16.) 542/2004. (X. 20.) 543/2004. (X. 20.) 544/2003. (X. 16.) 544/2004. (X. 20.) 545/2004. (X. 20.) 547/2004. (X. 20.) 548/2003. (X. 16.) 550/2003.(X.16.) 551/2004. (X. 20.) 553/1994. (XI. 17.) 554/2004. (X. 20.) 559/1998.(XII.10.) 560/2004. (X. 20.) 562/2002.(XII.19.) 563/2004. (X. 20.) 564/2004. (X. 20.) 565/2004. (X. 20.) 566/2004. (X. 20.) 567/2003. (XI. 13.) 567/2004. (X. 20.) 571/2002. (XII. 19.) 572/2002. (XII. 19.) 575/2004.(X.20.) 576/2002. (XII. 19.) 579/2004. (X. 20.) 581/2002.(XII.19.) 583/2004. (X. 20.) 585/2004. (X. 20.) 587/2000. (X. 19.) 590/2003. (XI. 13.) 590/2004. (X. 20.) 591/2003. (XI. 13.) 594/2004. (XI. 18.) 595/2004. (XI. 18.) 596/2003. (XI. 13.) 596/2004. (XI. 18.) 597/2004. (XI. 18.) 598/2003. (XI. 13.) 598/2004. (XI. 18.) 599/2004. (XI. 18.) 600/2004. (XI. 18.) 602/2004. (XI. 18.) 606/2001.(XII.13.) 609/2004. (XI. 18.) 612/1997. (XII. 18.) 613/1998. (XII. 17.) 614/2004. (XI. 18.)
620/2004. (XI. 18.) 621/2004. (XI. 18.) 622/2004. (XI. 18.) 623/2004. (XI. 18.) 624/2004. (XI. 18.) 625/2004. (XI. 18.) 626/2001. (XII. 13.) 632/2003. (XII. 11.) 634/2003. (XII. 11.) 635/2004. (XI. 18.) 638/2004. (XI. 18.) 639/2004. (XI. 18.) 640/2004. (XI. 18.) 641/2004. (XI. 18.) 642/2004. (XI. 18.) 646/2003. (XII. 11.) 648/2001.(XII.13.) 648/2003. (XII. 11.) 658/2003.(XII.11.) 658/2004. (XI. 18.) 661/2004. (XI. 18.) 662/2004. (XII. 16.) 665/2004. (XII. 16.) 666/2003. (XII. 11.) 666/2004. (XII. 16.) 667/2004. (XII. 16.) 668/2003. (XII. 11.) 668/2004. (XII. 16.) 669/2004. (XII. 16.) 670/2004. (XII. 16.) 671/2004. (XII. 16.) 672/2004. (XII. 16.) 673/1999. (IX. 30.) 674/2004. (XII. 16.) 675/2004. (XII. 16.) 676/2004. (XII. 16.) 683/2000. (XII. 14.) 691/2000. (XII. 14.) 692/2004. (XII. 16.) 693/2004. (XII. 16.) 694/2004. (XII. 16.) 695/2004. (XII. 16.) 699/2004.(XII.16.) 717/2004. (XII. 16.) 720/2004. (XII. 16.) 863/1999.(XII.16.) 903/1999.(XII.16.)
2./
A közgyűlési előterjesztések összeállításánál kiemelt figyelmet kell fordítani a Szervezeti és Működési Szabályzat 16. § /1/ be.) pontja rendelkezésének betartására, miszerint a határozati javaslatban utalni kell a tárgyban korábban hozott határozatok további sorsára, arra törekedve, hogy adott témakörben csak egy testületi határozat legyen hatályban.
Felelős: Határidő:
Dr. Kurucz Ferenc jegyző 1./ pont: 2005. március 10. 2./ pont: folyamatos
Tárgy:
Rendelet-tervezet a lakáscélú kamatmentes kölcsön támogatás helyi rendszeréről
A közgyűlés 25 igen szavazattal, 1 tartózkodással a következő határozatot hozta: 71/2005. (II.24.) közgy. HATÁROZAT Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése a lakáscélú kamatmentes kölcsön támogatás helyi rendszeréről szóló rendelet-tervezet első fordulóban történő közzétételét elrendeli az alábbi módosításokkal: -
A rendelet-tervezet 6. § /1/ bekezdését a következő tartalommal kell módosítani: a) magánszemélyek részére nyújtható támogatások esetén a közgyűlés Szociális és Lakásügyi Bizottsága dönt, b) lakóépületek energiatakarékos felújításához, korszerűsítéséhez nyújtható támogatásokról a közgyűlés dönt.
-
A 12. § d) pontjának előterjesztői módosítása, kiegészítése a következő: „d) önkormányzati lakás bérlője különös tekintettel az Erzsébet lakópark I-II. ütem lakóegységeiben, az Ifjúsági Garzonházban, valamint az Irányi u. 4-6.szám alatt átmeneti elhelyezést nyert bérlők,…”
-
12. § c) pontja kerüljön ki a rendelet-tervezet szövegéből. („a kérelem elbírálásának időpontjában nem töltötte be a 35. életévét.”)
-
A 15. § /2/ bekezdés az alábbiak szerint egészüljön ki: „A kamatmentes kölcsön összege – rászorultságtól és szociális helyzettől függő differenciált támogatás keretében minimum 100.000 Ft, maximum 800.000 Ft lehet.”
-
15. § /3/ bekezdés első mondata a következő legyen: „A kamatmentes kölcsön visszafizetése a kölcsönszerződés megkötését követő maximum 12. hónap első napjától esedékes.”
-
A 18. § zárójeles része (gyermekes vagy gyermektelen) maradjon ki.
-
A 23. § szövege a következő legyen:
14 „A lakópark telkeinek vásárlásához nyújtható kamatmentes kölcsön iránti kérelmek elbírálásakor kiemelt előnyben részesíthetők a 12. §-ban foglaltakon túlmenően az Erzsébet lakópark I. és II. ütem lakóegységeiben, az Ifjúsági Garzonházban, valamint az Irányi u. 4-6.szám alatt elhelyezést nyert bérlők.” -
A 33. § /3/ bekezdés b) pontja az alábbiak szerint egészüljön ki: „b) Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése szakbizottságainak – Gazdasági és Mezőgazdasági, Szociális és Lakásügyi, Városfejlesztési-, Üzemeltetési és Környezetvédelmi, Pénzügyi és Költségvetési Bizottság – elnökei…”
-
A 33. § /3/ bekezdés kiegészül a következő d) ponttal: „A pályázatot benyújtó önálló társasházak (lakóépületek) közös képviselői.”
A tervezetet a „Csabai Mérleg” című városi lapban kell közzétenni. Felelős: Határidő.
Dr. Kurucz Ferenc jegyző azonnal
Tárgy:
A 8/2003. (II.27.) önkormányzati rendelet módosítása
A közgyűlés 21 igen, 2 nem szavazattal, 3 tartózkodással a következő határozatot hozta: 72/2005. (II.24.) közgy. HATÁROZAT Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése megvitatta, és közzétételre jóváhagyja az önkormányzati tulajdonban lévő szennyvízcsatornákra, vízvezetékekre és gázvezetékekre történő csatlakozás feltételeit szabályozó 8/2003. (II.27.) önkormányzati rendelet módosításának tervezetét a következőkkel. A rendelet-tervezet 2. §-a az alábbi legyen: „A rendelet 1.sz. mellékletének b) pontja helyébe az alábbi pont lép: „b) szennyvízcsatorna hálózatra való rákötés esetén: a fizetési kötelezettség 120.000,Ft/ingatlan, részletfizetés a Ptk. szerinti kamat megfizetése mellett engedélyezhető.” A rendelet tervezetét a Csabai Mérleg című városi lapban közzé kell tenni. Felelős: Határidő.
Dr. Kurucz Ferenc jegyző 2005. március 10.
Tárgy:
Talajterhelési díjról szóló rendelet módosítása
A közgyűlés 26 igen, egyhangú szavazattal alkotta meg rendeletét: Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2/2005. (II.24.) önkormányzati rendelete a talajterhelési díjról szóló 23/2004. (VI. 24.) önkormányzati rendelet módosításáról
15
Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése a talajterhelési díjról szóló 23/2004. (VI. 24.) önkormányzati rendeletet az alábbiak szerint módosítja: 1.§ A rendelet 2.§-ának (2) bekezdése az alábbiakra változik: “2.§(2) A Békés Megyei Vízművek Rt. a kibocsátó részére a kibocsátó azonosítására és ellenőrzése érdekében a következő adatokat szolgáltatja – melyről a jegyző részére tájékoztatást küld elektronikus úton a tárgyévet követő év február 28. napjáig: -
a kibocsátók tárgyévi vízfogyasztásáról, korrigálva az meghibásodása következtében elszivárgott vízmennyiséggel, a fizető nevéről, címéről, a fogyasztás helyéről, kódjáról.”
ivóvízvezeték
2.§ A rendelet 2.§-ának (6) bekezdése az alábbiakra változik: “2.§(6) A Ktdt 18§-a alapján a talajterhelési díjat az önkormányzati adóhatóság Békéscsaba Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Talajterhelési díj 11733003-1534500803920000 beszedési számla javára kell befizetni. Az önkormányzat talajterhelési díj számláján rendelkezésre álló összeget a befizetést követő hónap 10. napjáig a települési környezetvédelmi alap javára át kell utalni.” 3.§ A rendelet 2.§-a az alábbi (8) bekezdéssel egészül ki: “2.§(8) Fogyasztási mérő hiányában a 2.számú melléklet szerinti átalányszámítást kell alkalmazni az 1/a. illetve az 1/b. melléklet szerinti 4.41 pontban a kibocsátó által fogyasztott vízmennyiség kiszámításához.” 4.§ A rendelet 1/a. mellékletének helyébe e rendelet 1/a. melléklete lép. 5.§ A rendelet 1/b. mellékletének helyébe e rendelet 1/b. melléklete lép. 6.§ A rendelet e rendelet 2. mellékletével egészül ki.
16 7.§ Ez a rendelet 2005. március 1-én lép hatályba. Békéscsaba, 2005. február 24. Pap János sk. polgármester
Dr. Kurucz Ferenc sk. jegyző
1/a.melléklet Bevallás 2004. évre a talajterhelési díjhoz magánszemély részére Békéscsaba Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése 23/2004. (VI.24. ) számú. rendelete alapján 1. Azonosító adatok Kibocsátó neve: ......................................................................................................................... Születési név: ............................................................................................................................ Anyja neve: ............................................................................................................................... Adóazonosító jele: .................................................................................................................... Születési hely és idő: ................................................................................................................ Fizető cím: ................................................................................................................................ Fogyasztási hely címe: ............................................................................................................. Fogyasztási hely kódja: ............................................................................................................ 2. Bevallás jellege:Folyamatos Záró 3.Bevallási időszak: 2004.év 07. hó 01.naptól ........év ...............hó ........napig 4. A díj kiszámítása 41 2004. 07. 01- től fogyasztott vízmennyiség az elszivárgott és a locsolási célú felhasználással korrigálva ..............m3 42 Díjalap csökkentő tényező, elszállított mennyiség ..............m3 (Csak a 2004.07.01. utáni időszakra vonatkozik) 43 Talajterhelési díj alapja (41 – 42) ..............m3 44 Talajterhelési díj egységdíja 36,- Ft/ m3 45 Talajterhelési díj összege (43 x 44) ...............Ft 46 Díjmentesség miatt levonható összeg ...............Ft 47 Fizetendő díj (45 – 46) ...............Ft 48 Tárgyévben előírt díjelőleg ...............Ft 49 Díjkülönbözet (47 – 48 ) ...............Ft 491 Március 31-ig még befizetendő összeg (49 sorból) ...............Ft 492 Visszaigényelhető összeg (49 sorból) ...............Ft Nyilatkozatok 1.Mentességre vonatkozó nyilatkozatok
17 a)
b) c)
Közös háztartásban élek hozzátartozómmal, más személlyel, az egy főre jutó jövedelem nem haladja meg az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének a 120%-át, 29.640,- Ft-ot. Egyedülálló 70 éven aluli vagyok és a jövedelmem nem haladja meg az öregségi nyugdíj legkisebb összegének a 170%-át, 41.990,- Ft-ot. Egyedülálló 70. év feletti vagyok.
(A megfelelő választ kérjük bekarikázni! Az öregségi nyugdíj legkisebb összege 2005. 01.01. napjától 24.700,- Ft/hó ) 2. Túlfizetésre vonatkozó nyilatkozat Amennyiben visszaigényelhető összeg keletkezik a mellékelt nyilatkozatot szíveskedjen kitölteni. Kelt: ................................................... ................................................................ aláírás 1/b.melléklet Bevallás 2004. évre a talajterhelési díjhoz jogi személy, egyéb szervezet részére Békéscsaba Békéscsaba Megyei Jogú Közgyűlése 23/2004. ( VI.24. ) számú rendelete alapján 1. Azonosító adatok Kibocsátó neve: ..................................................................................................................... Székhely címe: ....................................................................................................................... Adószám: ............................................................................................................................... KSH számjel: ......................................................................................................................... Fogyasztási hely címe: ........................................................................................................... Fogyasztási hely kódja: .......................................................................................................... Fizető cím: ............................................................................................................................. Ügyintéző neve, telefonszáma: .............................................................................................. 2. Bevallás jellege Folyamatos Záró 3. Bevallási időszak: 2004. 07.hó 01. napjától ........év ...............hó ........napig 4. A díj kiszámítása 41 2004. 07.01-től fogyasztott vízmennyiség az elszivárgott és a locsolási célú felhasználással korrigálva . 42 Díjalap csökkentő tényező, elszállított mennyiség ( Csak a 2004. 07. 01. utáni időszakra vonatkozik.) 43 Talajterhelési díj alapja ( 41 – 42 ) 44 Talajterhelési díj egységdíja 45 Talajterhelési díj összege ( 43 x 44 ) . 46 Tárgyévben előírt díjelőleg
.............m3 ..............m3 ..............m3 36,- Ft/m3 .............Ft ..............Ft
18 47 Díjkülönbözet ( 45 – 46 ) 471 Március 31-ig még befizetendő összeg ( 47 sorból) 472 Visszaigényelhető összeg (47 sorból) Nyilatkozat 1.Túlfizetésre vonatkozó nyilatkozat Amennyiben visszaigényelhető összeg kitölteni.
..............Ft ..............Ft ..............Ft
keletkezik a mellékelt nyilatkozatot is kérjük
Kelt: ...................................................... ................................................ cégszerű aláírás 2. sz. melléklet VÍZFOGYASZTÁSNÁL FIGYELEMBE VEHETŐ ÁTALÁNY-MENNYISÉGEK I. Lakó-, üdülőingatlanok vízfogyasztásának figyelembe vehető átalány-mennyiségei 1.
Beépített ingatlanok (telkek) 1.1. udvari csappal 1.2. épületen belüli, de lakásokon kívüli közös vízcsappal 1.3. mint 1.2, de lakásokon kívüli közös vízöblítéses WC-vel 1.4. épületen belüli, lakásokon belüli vízcsappal 1.5. mint 1.4, de épületen belüli, lakásokon kívüli közös vízöblítéses WC-vel 1.6. épületen belüli, lakásokon belüli vízcsappal és vízöblítéses WC-vel 1.7. épületeken belüli, lakásokon belüli vízcsappal, vízöblítéses WC-vel, hagyományos fűtésű (fürdőhengeres) fürdőszobával 1.8. mint 1.7., de hagyományos fűtésű helyett egyedi, éjszakai áramfelvételes vízmelegítővel 1.9. mint 1.8., de központi melegvízellátással, illetőleg nem korlátozott fűtésű egyedi vízmelegítővel
2.
Házikert locsolás Az ingatlan beépítetlen területe, de legfeljebb az ingatlan terület 50 %-ának alapul vételével
3.
gépkocsimosás (tömlővel)
40 l/fő/nap 60 l/fő/nap 75 l/fő/nap 65 l/fő/nap 80 l/fő/nap 95 l/fő/nap
120 l/fő/nap
150 l/fő/nap
180 l/fő/nap 1 l/m2/nap
400 l/szg/hó
19
4.
állatállomány itatása számos állatonként
40 l/db/nap
5.
közkifolyókon fogyasztott víz átalánymennyisége 150 m-es körzetben lakók száma szerint
30 l/fő/nap
6.
A személyi tulajdonban álló - vállalkozáson kívüli - nyaralók, üdülők, házikertek esetében az I/1-3. pontokban megállapított átalánymennyiségek alapján évente összesen öt hónapra (május-szeptember hónapokra) kell az ivóvíz- és csatornadíjat felszámítani. II. Közegészségügyi intézmények vízfogyasztásának figyelembe vehető átalány-mennyiségei
1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10.
kórházak, szülőotthonok, betegágyanként kórházak, szülőotthonok mosodaüzemmel, betegágyanként szanatóriumok, betegágyanként szanatóriumok mosodaüzemmel, dolgozónkénti további szakorvosi rendelőintézetek, orvosi munkahelyenként körzeti orvosi rendelők, orvosi munkahelyenként gyógyszertárak, munkahelyenként szociális otthonok, férőhelyenként bölcsődék, férőhelyenként óvodák, férőhelyenként
400 l/nap 600 l/nap 200 l/nap 120 l/nap 1750 l/nap 450 l/nap 80 l/nap 210 l/nap 135 l/nap 90 l/nap
III. Oktatási intézmények vízfogyasztásának figyelembe vehető átalány-mennyiségei 1.
általános- és középiskolák, szakmunkásképző intézetek, tantermenként 1.1. zuhanyozó nélkül 1.2. zuhanyozóval
150 l/nap 600 l/nap
2.
napköziotthon, gyermekenként
3.
diákétterem, menza 3.1. konyha nélkül, csak ételmelegítéssel, adagonként 3.2. konyha étteremmel, adagonként
50 l/nap 120 l/nap
diákszálló étkeztetés nélkül, bentlakónként
150 l/nap
4.
50 l/nap
20 IV. Kulturális intézmények vízfogyasztásának figyelembe vehető átalány-mennyiségei 1.
filmszínházak, férőhelyenként
8 l/nap
2.
Színházak, férőhelyenként
18 l/nap
3.
kultúrházak 3.1. állandó üzemmel, büfével, férőhelyenként 3.2. időszakos üzemmel, büfé nélkül, férőhelyenként
22 l/nap 15 l/nap
4.
közkönyvtárak, látogatók száma szerint
10 l/fő/nap
5.
múzeum, kiállítás, látogatók száma szerint
8 l/fő/nap
V. Vendéglátás, üdültetés, elszállásolás vízfogyasztásának figyelembe vehető átalány-mennyiségei
1.
szállodák, üdülők, ágyanként 1.1. egycsillagos 1.2. kétcsillagos 1.3. háromcsillagos 1.4. négycsillagos 1.5. ötcsillagos
60 l/nap 90 l/nap 210 l/nap 350 l/nap 500 l/nap
kemping, férőhelyenként 2.1. egycsillagos 2.2. kétcsillagos 2.3. háromcsillagos 2.4. négycsillagos
50 l/nap 70 l/nap 100 l/nap 200 l/nap
3.
motel, férőhelyenként
150 l/nap
4.
éttermek 4.1. melegkonyha, étkeztetés nélkül 4.2. hidegkonyha, étkeztetés nélkül 4.3. étterem, konyha nélkül 4.4. étterem konyhával
50 l/adag/nap 12 l/adag/nap 75 l/adag/nap 90 l/adag/nap
italbolt, bisztró, cukrászda, eszpresszó, vendégenként
4 l/nap
2.
5.
21 VI. Sportpályák vízfogyasztásának figyelembe vehető átalány-mennyiségei 1. 2.
sportolók létszáma szerint locsolás
30 l/fő/nap 3 l/m2/nap
3.
befogadóképesség (közönség) szerint
3 l/fő/na VII.
Egyéb vízfogyasztások figyelembe vehető átalány-mennyiségek 1.
iroda, hivatal
2.
közterületek tisztán tartása, esetenként 2.1. burkolt közlekedési felületek locsolása 2.2. a 2.1. pont alá nem tartozó utcák, parkolóhelyek locsolása 2.3. zöldterületek locsolása
30 l/m2/nap
3 l/m2 5 l/m2 3 l/m2
Az ivóvíz- és csatornadíjat a nem lakossági vízhasználó tulajdonában (kezelésében) lévő üdülők, idényszállók, táborok, stb. vízfogyasztása után az idény (nyitástól zárásig) időtartamára kell felszámítani. Az I/1-I/9. pont alatti vízfogyasztást az állandó bejelentett lakosok, az I/6. pont alattit pedig a férőhelyek száma szerint kell megállapítani. Az átalány-mennyiségek kiszámításához szükséges adatokat az üzemeltető évenként egyszer köteles a fogyasztótól bekérni. A csak időszakosan, valamint időszakonként változó igénybevétellel használt létesítmények figyelembe vehető átalányfogyasztását a II-III-IV., valamint a VI-VII. csoportokban a fogyasztó bevallása alapján számítható éves átlagos igénybevétel szerint kell az üzemeltetőnek meghatározni. A fel nem sorolt - és nem mért - vízfogyasztások mennyiségét az üzemeltetőnek műszakilag megalapozott számítással kell meghatároznia. Vita esetén bírósági eljárás kezdeményezhető.
Tárgy:
Bűnmegelőzési koncepció és program továbbfejlesztése
A közgyűlés 14 igen, 7 nem szavazattal, 4 tartózkodással a következő határozatot hozta:
22 73/2005. (II.24.) közgy. HATÁROZAT Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése elfogadja Békéscsaba Megyei Jogú Város közrendjének, közbiztonságának javítására, a bűncselekmények megelőzésére vonatkozó 574/2004. (X. 20.) közgy. határozat 2. pontjának végrehajtására vonatkozó módosított előterjesztést és mellékleteit a Bűnmegelőzési koncepció és program továbbfejlesztésére. A Bűnmegelőzési Bizottság vezetője Pap János polgármester. A bizottság tagjai Takács Péter képviselő, és a Szociális és Lakásügyi Bizottság által delegált tag. Felelős: Határidő:
Pap János polgármester folyamatos
Tárgy.
Autóbusz menetrend módosítás futásteljesítmény csökkenés miatt
A közgyűlés 25 igen, egyhangú szavazattal a következő határozatot hozta: 74/2005. (II.24.) közgy. HATÁROZAT Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése a mellékelt közszolgáltatási szerződés módosítást 2005. február 28.-ig a Körös Volán Autóbuszközlekedési Rt.-vel megköti. Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése a szerződés megkötésére felhatalmazza Pap János polgármestert. Felelős: Határidő:
Pap János polgármester azonnal 1. SZÁMÚ KÖZSZOLGÁLTATÁSI SZERZŐDÉS MÓDOSÍTÁS
Amely létrejön egyrészről a KÖRÖS VOLÁN Autóbuszközlekedési Rt. 5600 Békéscsaba, Szarvasi út 103. szám /cégszám: 04 10 001415., pénzforgalmi jelzőszám: Raiffeisen Bank Rt. 12056008-00272051-00100000, adószám: 11043883-2-04, képviseletében: Szarvas Péter vezérigazgató/ Továbbiakban: Szolgáltató Másrészről Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata 5600 Békéscsaba Szent István tér 7. szám /adószám: 15345008-2-04, pénzforgalmi jelzőszám: OTP Bank Rt. 1173300315345008, képviseletében: Pap János polgármester/ továbbiakban: Megrendelő között az alulírott helyen és napon a következők szerint: A felek megállapodnak abban, hogy Békéscsaba Megyei Jogú Város közigazgatási határain belül menetrend szerinti helyi autóbusz-közlekedés végzése tárgyban Békéscsabán 2004. december 20.-án aláírt közszolgáltatói szerződés (Szerződés szám: Vig:283/2004.) az alábbiak szerint változik: 1. Az 1. sz. mellékletének helyébe 2005. április 01.-től a melléklet szerinti menetrend lép.
23 2. Az eredeti szerződés módosítással nem érintett részei változatlanul maradnak. 3. Jelen szerződés módosítás az eredeti szerződés elválaszthatatlan részét képezi. A szerződő felek a szerződés módosításában foglaltakat elolvasták, értelmezték, és mint akaratukkal mindenben megegyezőt jóváhagyólag a mai napon írják alá. Békéscsaba, 2005. február …. ………………………………………. Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata Pap János polgármester Ellenjegyzem: …………………………….. Dr. Kurucz Ferenc jegyző Tárgy:
……………………………………. Körös Volán Rt. Szarvas Péter vezérigazgató
Béthel Alapítvány parkoló megváltási kötelezettség elengedése
A közgyűlés 25 igen, egyhangú szavazattal a következő határozatot hozta: 75/2005. (II.24.) közgy. HATÁROZAT Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése a Béthel Alapítványt parkoló építési kötelezettség alól véglegesen felmenti. Felelős. Határidő:
Baji Lajos alpolgármester 2005. április 30.
Tárgy:
Szennyvízkezelési projekt jelenlegi állása
A közgyűlés 23 igen szavazattal, 1 tartózkodással a következő határozatot hozta: 76/2005. (II.24.) közgy. HATÁROZAT
1.
Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése a szennyvízprojekt jelenlegi állásáról szóló tájékoztatót elfogadja.
2.
Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése a 705/2004 (XII.16.) határozatában biztosított önrész vállalását továbbra is fenntartja a benyújtott 232 Millió Ft pályázati igénnyel együtt.
Felelős: Határidő:
Baji Lajos alpolgármester folyamatos
24 Tárgy.
A Dél-kelet Alföldi Régió Hulladékgazdálkodási Társuláshoz való csatlakozás
A közgyűlés 24 igen, egyhangú szavazattal a következő határozatot hozta: 77/2005. (II.24.) közgy. HATÁROZAT Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése elvben támogatja a város csatlakozását a Délkelet Alföldi Régió Hulladékgazdálkodási Társuláshoz és a társulási szerződés előkészítése esetén a szerződést kéri megtárgyalásra előterjeszteni. Felelős. Határidő.
Baji Lajos alpolgármester azonnal
Tárgy:
Tájékoztató a Békéscsabai Réthy Pál Kórház- rendelőintézet fűtési rendszerének gázmotoros korszerűsítéséről
A közgyűlés 18 igen szavazattal, 6 tartózkodással a következő határozatot hozta: 78/2005. (II.24.) közgy. HATÁROZAT Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése a Békéscsabai Réthy Pál Kórház- Rendelőintézet fűtési rendszerének gázmotoros korszerűsítéséről szóló tájékoztatót elfogadja. Tárgy:
Az OKJ 33 7899 01 szakmaszámú Kéményseprő és tüzeléstechnikai karbantartó képzés indításnak engedélyezése a Trefort Ágoston Villamosés Fémipari Szakképző Iskola és Kollégiumban
A közgyűlés 21 igen, 1 nem szavazattal, 4 tartózkodással a következő határozatot hozta: 79/2005. (II.24.) közgy. HATÁROZAT
Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése 1./
engedélyezi a Trefort Ágoston Villamos- és Fémipari Szakképző Iskola és Kollégium számára az OKJ 33 7899 01 Kéményseprő és tüzeléstechnikai karbantartó szak képzését felnőttoktatás keretében;
25 2./
a melléklet szerint módosítja az intézmény alapító okiratát a szak 12/b pont (80223-3 Szakképesítés megszerzésére felkészítő iskolarendszerű felnőttoktatás) alatt felsorolt szakmák közé történő beemelésével.
Felelős: Határidő:
Velkey Gábor alpolgármester, Intézményvezető azonnal. ALAPÍTÓ OKIRAT
Az Alapító Okirat kelte:1992. XII. 18.
az Alapító Okirat sorszáma: 42/1992.
l./ Intézmény neve: TREFORT ÁGOSTON VILLAMOS − ÉS FÉMIPARI SZAKKÉPZŐ ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM 2./ Székhelye (pontos címe): Békéscsaba, Puskin tér l. Telephelye: Békéscsaba, Lázár utca 2. Gyomaendrőd, Kis Lajos üdülőtelep 3./ Törzsszáma: 345219 4./ Alapító szerv neve: Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata, illetve jogelődje 5./ A fenntartó neve, címe: Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata Békéscsaba, Szent István tér 7. 6./ Az intézmény felügyeleti szerve: Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata Békéscsaba, Szent István tér 7. 7./ Jogállása: önálló jogi személy 8./ Illetékességi és működési köre: A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. tv. 121. § (5) bek. szerint a működési (felvételi) körzete 9./ Gazdálkodási jogköre: önálló költségvetési szerv 10./ Típusa:
26 Többcélú, közös igazgatású közoktatási intézmény Intézményegységei: 1. összetett iskola Szakközépiskola, szakiskola Évfolyamok: 2, illetve 4 általános műveltséget megalapozó 1 illetve 2 szakképző Felnőttoktatási tagozat 2. kollégium, 210 férőhelyes 11./ Felvehető maximális tanulólétszám:
Szakközépiskola, szakiskola 1300 fő Felnőttoktatás 550 fő Kollégium 210 fő
12./a. Alaptevékenység TEÁOR száma: 80 22 12./b. Alaptevékenysége: A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. tv.; a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló1997.évi XXXI. tv.; a szakképzésről szóló 1993. évi LXVI. tv.; valamint a sportról szóló 2004.évi I. tv. alapján 80121-4 Nappali rendszerű szakközépiskolai, szakiskolai oktatás, alapműveltségi vizsgára, érettségi vizsgára és felsőfokú tanulmányok megkezdésére felkészítő nevelés és oktatás 80122-5 fogyatékos tanulók nappali rendszerű általános műveltséget megalapozó iskolai oktatása: más fogyatékos gyermekek, tanulók integrált nevelésében-oktatásában résztvevő nevelési-oktatási intézmény – diszlexia, diszgráfia, diszkalkúlia, mutizmus, figyelemzavar, hiperaktivitás 80123-6 Általános műveltséget megalapozó iskolarendszerű felnőttoktatás 80221-1 Nappali rendszerű, szakképesítés megszerzésére felkészítő iskolai oktatás a felsorolt szakmákban: OKJ szám Szakma megnevezése OKJ 55 5423 01 Villamos-mérnökasszisztens OKJ 52 5423 02 Ipari elektronikai technikus OKJ 52 5422 01 Elektrontechnikai technikus OKJ 52 5241 01 Autóelektronikai műszerész OKJ 52 4641 03 Számítástechnikai szoftverüzemeltető OKJ 51 5223 01 Elektronikai műszerész OKJ 51 5223 02 Háztartás-elektronikai műszerész OKJ 51 5223 03 Informatikai műszerész OKJ 51 5223 07 Műholdas- és kábeltelevíziós vételtechnikai műszerész OKJ 51 5233 02 Szerszámkészítő OKJ 51 5241 05 Kötöttpályás járművillamossági szerelő OKJ 51 5241 06 Kötöttpályásmotor- és erőátviteliberendezés-szerelő OKJ 51 5223 09 Rádió- és hangtechnikai műszerész OKJ 51 5223 10 Számítástechnikai műszerész OKJ 51 5223 11 Televízió- és videotechnikai műszerész OKJ 33 5216 03 Villanyszerelő OKJ 33 5222 03 Villamosgép- és készülékszerelő
27 OKJ 33 5224 01 OKJ 33 5237 01 OKJ 33 5237 07 OKJ 33 5241 02 OKJ 33 4641 01 OKJ 33 5842 05 OKJ 31 5216 02 OKJ 31 5216 10 OKJ 31 5216 16 OKJ 31 5216 20 OKJ 31 5232 02 OKJ 31 5233 04 OKJ 31 5233 06 OKJ 31 5233 02 OKJ 31 5233 11 OKJ 31 5233 14 OKJ 31 5236 01 OKJ 31 5236 03 OKJ 31 5237 01 OKJ 52 1812 06 OKJ 31 4641 01
Távközlésihálózat-építő Kötő- és varrógépműszerész Mechanikai műszerész Karosszérialakatos Számítógép-kezelő (-használó) Vízműkezelő Bádogos és épületbádogos Gázvezeték- és készülékszerelő Szerkezetlakatos Vízvezeték- és központifűtés-szerelő Hőkezelő Géplakatos Hegesztő Esztergályos Marós Fémforgácsoló Ipari- és kereskedelmi hűtőgépszerelő Szellőző- és klímaberendezés-szerelő Kerékpárszerelő Díszműkovács Informatikai hálózatirendszer-telepítő
80223-3 Szakképesítés megszerzésére felkészítő iskolarendszerű felnőttoktatás OKJ szám Szakma megnevezése OKJ 55 5423 01 Villamos-mérnökasszisztens OKJ 52 5423 02 Ipari elektronikai technikus OKJ 52 5422 01 Elektrontechnikai technikus OKJ 52 5241 01 Autóelektronikai műszerész OKJ 52 5442 02 Gépésztechnikus OKJ 33 5241 02 Karosszérialakatos OKJ 33 7899 01 Kéményseprő és tüzeléstechnikai karbantartó 55131-5 55137-1 55232-3 55233-4 55241-1 92403-6
Nappali rendszerű középiskolai oktatásban résztvevő tanulók kollégiumi elhelyezése, igény szerint externátusi ellátás (szorgalmi időben) Tanulói felügyelet, készenléti feladatok végzése Iskolai intézményi étkeztetés (feltételeinek biztosítása) Kollégiumi intézményi étkeztetés (feltételeinek biztosítása) Egyéb korlátozottan igénybe vehető munkahelyi étkeztetés Diáksport, szabadidősport biztosítása
Alaptevékenységen belül kisegítő, kiegészítő tevékenység - Kötelező és nem kötelező tanórai foglalkozások keretében felzárkóztatás, fejlesztés, tehetséggondozás, egyéni foglalkozás szervezése - Speciális fejlesztő pedagógiai tevékenység a halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek felzárkóztatása érdekében - Iskolai könyvtári feladatok ellátása - Alapműveltségi és érettségi vizsga szervezése - Szakmai vizsga szervezése - Lakhatási feltételek biztosítása
28 -
Felkészítő (felzárkóztató, tehetséggondozó, speciális ismereteket adó foglalkozások tartása (kollégiumban) Szabadidő eltöltését szolgáló foglalkozások szervezése (szakkör, érdeklődési kör stb.)
Kiegészítő tevékenység: 70101-5 Saját, vagy bérelt ingatlan hasznosítása 75176-8 Intézményi vagyon működtetése 55134-8 Kollégiumi férőhelyek szorgalmi időszakon kívüli hasznosítása 55141-4 Üdültetés 80402-8 Iskolarendszeren kívüli felnőttképzés, vizsgáztatás a nyilvántartási tanúsítvány szerint 13./ Vállalkozási tevékenysége: nincs 14./ Alaptevékenység érdekeltségi rendszere: maradvány-érdekeltségű költségvetési szerv 15./ Intézmény vezetőjének megbízására vonatkozó szabályok: Az intézmény igazgatóját a közgyűlés bízza meg pályázat útján, határozott időtartamra. Felette az egyéb munkáltatói jogokat a polgármester gyakorolja. 16./ Feladat ellátására szolgáló vagyon: Az önkormányzat által ingyenes használatba adott korlátozottan forgalomképes törzsvagyonból: a 698 hrsz.-ú 1 ha 4350 m2 Puskin tér l.sz ., a 3764 hrsz.-ú 1620 m2 Lázár u.2.sz, és az 1300/7 hrsz. -on 40 m2 Gyomaendrőd, Kis Lajos üdülőtelepi ingatlan. Az intézmény használatában lévő önkormányzati tulajdonú ingatlanok felett az intézmény vezetője nem rendelkezhet, kivéve - amennyiben az alapfeladat ellátását nem sérti - az 1 év alatti bérbeadást. Az ingóságok feletti rendelkezési jog gyakorlásának módját az önkormányzat vagyona feletti tulajdonjog gyakorlásáról szóló többször módosított 3/1999. (II. 25.) önkormányzati rendelet szabályozza. A közgyűlés 478/1992. (XII.18.). határozatával elfogadva, módosítva a 95/1994. (II.24.), az 55/1995. (III.l6.), a 218/1995. (VI.1.), a 611/1995.(XII.2l.), a 371/1996. (IX.19.), a 82/1998.(III.19.), a 650/2000 (XI. 16.), a 135/2003. (II. 27.), a 325/2003. (V.22.),. a 240/2004. (IV.29.), valamint a 79/2005. (II.24.) határozattal Békéscsaba, 2004. április 29. Pap János polgármester Tárgy
Dr. Kurucz Ferenc jegyző
A 6. Női Kézilabda Európa-bajnokság értékelése, elszámolása
29 A közgyűlés 26 igen, egyhangú szavazattal a következő határozatot hozta: 80/2005. (II.24.) közgy. HATÁROZAT 1.
Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése a 6. Női Kézilabda Európa-bajnokság békéscsabai csoportkörének rendezéséről szóló beszámolót tudomásul veszi, és az elszámolást elfogadja.
2.
Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése a 6. Női Kézilabda Európa-bajnokság pénzügyi elszámolását követően keletkezett maradványból az Európa-bajnokság helyi szervező bizottsága tagjainak díjazására 1.134.078 Ft kifizetését engedélyezi.
3.
Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése a 6. Női Kézilabda Európa-bajnokság pénzügyi elszámolását követően keletkezett maradványból 2 millió Ft-ot a Vagyonkezelő Rt. számára juttat a Békéscsabai Városi Sportcsarnokban kialakított Gerflor/Taraflex sportburkolat költségeinek fedezetére.
Felelős: Határidő:
Velkey Gábor alpolgármester értelem szerint
Tárgy:
Javaslat a 2004. évi költségvetési rendelet módosítására
A közgyűlés 24 igen, egyhangú szavazattal alkotta meg rendeletét: Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlésének 3/2005. (II.24.) önkormányzati rendelete a 2004 évi költségvetésről szóló 6/2004.(II.26.) számú önkormányzati rendelet módosításáról Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése a 31/2001.(XII.16.), a 28/2004.(X.20.), a 27/2004.(IX.23.), a 26/2004.(VII.08.), a 18/2004.(IV.29.), rendelettel módosított 6/2003.(II.26.) önkormányzati rendeletét (a továbbiakban R.) az alábbiak szerint módosítja: 1. § /1/
Az R.1.§ (1) bekezdésében foglalt 2004. évi összes bevétel 176.348 Ezer Ft-tal nő, a költségvetés fő összege 20.557.755 Ezer Ft-ra módosul.
/2/
Az /1/ bekezdésben foglalt bevételi főösszeg növekmény forrásonkénti részletezését e rendelet 1. sz. melléklete tartalmazza. 2.§
/1/
Az R. 2.§ (1) bekezdésében foglalt 2004. évi összes kiadás 176.348 Ezer Ft-tal nő, a költségvetés fő összege 20.557.755 Ezer Ft-ra módosul.
/2/
Az /1/ bekezdésben foglalt kiadási főösszeg növekmény felhasználási feladatonkénti részletezését e rendelet 1. sz. melléklete tartalmazza.
30
3. § /1/
Az R. 3.§ (1) bekezdésében foglalt önkormányzati intézmények kiadása 150.478 Ezer Ft-tal nő, az intézmények kiadási főösszege 13.972.776 Ezer Ft-ra módosul.
/2/
Az (1) bekezdésben meghatározott kiadási növekmény teljesítéséhez 962 Ezer Ft önkormányzati támogatás, 46.184 Ezer Ft intézményi működési bevétel, 172 Ezer Ft felhalmozási és tőkejellegű bevétel, 6.399 Ezer Ft működési célú pénzeszköz átvétel, 39.798 Ezer Ft OEP-től átvett pénzeszköz, 56.963 Ezer Ft felhalmozási célú pénzeszköz átvétel, szükséges e rendelet 2/a sz. melléklete szerint. Az R. 3.§ (2) bekezdésében meghatározottak a következőkkel egészülnek ki, illetve módosulnak: Az önkormányzati intézmények önkormányzati támogatása 7.332.064 Ezer Ft-ra, az intézményi működési bevétel 1.250.858 Ezer Ft-ra, a felhalmozási és tőkejellegű bevétel 1.741 Ezer Ft-ra, a működési célú pénzeszköz átvétel 144.851 Ezer Ft-ra, a felhalmozási célú pénzeszköz átvétel 174.370 Ezer Ft-ra, az OEP támogatás 3.959.798 Ezer Ft-ra módosul, a támogatási kölcsön visszatérülése 810 Ezer Ft, és az előző évi pénzmaradvány, eredmény 1.108.284 Ezer Ft maradt.
/3/
Az önkormányzati intézmények személyi juttatása 14.385 Ezer Ft-tal, a munkaadókat terhelő járulékok összege 6.244 Ezer Ft-tal nő, melynek részletezését e rendelet 2. sz. melléklete tartalmazza. Az R. 3.§ (3) bekezdésében szereplő önkormányzati intézmények személyi juttatása 6.841.043 Ezer Ft-ra, a munkaadókat terhelő járulékok összege 2.343.594 Ezer Ft-ra módosul. 4.§
/1/
Az R. 4.§ (1) bekezdésében foglalt Polgármesteri Hivatalhoz tartozó feladatok ellátásának kiadási előirányzata 25.275 Ezer Ft-tal nő, 3.785.878 Ezer Ft-ra módosul.
/2/
Az R. 4.§ (2) bekezdésében foglalt Polgármesteri Hivatal személyi juttatása 2.590 Ezer Ft-tal nő, 1.084.438 Ezer Ft-ra módosul, a munkaadókat terhelő járulékok összege 844 Ezer Ft-tal nő, 350.006 Ezer Ft-ra módosul.
/3/
Az /1/ - /2/ bekezdésben foglalt kiadási változások feladatonkénti részletezését e rendelet 3. sz. melléklete tartalmazza. 5. §
A közgyűlés az önkormányzat fejlesztési kiadásainak főösszegét 3.925 Ezer Ft-tal növeli, melynek részletezését e rendelet 4. sz. melléklete tartalmazza. Az R. 5.§-ában szereplő önkormányzat fejlesztési kiadásainak főösszege 2.462.240 Ezer Ft-ra módosul.
31 6. § Az R. 6.§ (1) bekezdésében foglalt az önkormányzat tulajdonában lévő tárgyi eszközök felújítási előirányzata 962 Ezer Ft-tal csökken, 336.452 Ezer Ft-ra módosul. A feladatonkénti változást e rendelet 5. sz. melléklete tartalmazza. 7. § A más szervek, jogi személyek, civil szervezetek támogatásának összege 6.467 Ezer Ft-tal nő, melyet e rendelet 3.sz. mellékletének 23. cím 1. alcíme részletez. Az R. 7.§-ában foglalt más szervek, jogi személyek, civil szervezetek támogatása 342.248 Ezer Ft-ra módosul. 8. § /1/
A közgyűlés az általános tartalék összegét 840 Ezer Ft-tal, a céltartalékok összegét 2.368 Ezer Ft-tal csökkenti. Az R.9.§ (1) bekezdésében szereplő általános tartalék összege 769 Ezer Ft-ra a céltartalékok összege 35.409 Ezer Ft-ra módosul.
/2/
A közgyűlés az intézményekhez kötődő céltartalékok összegét 2.368 Ezer Ft-tal csökkenti. Az R.9.§ (2) bekezdésében foglalt intézményekhez kötődő céltartalékok összege 409 Ezer Ft-ra módosul. 9.§
E rendelet 2005. február 24-én lép hatályba, rendelkezéseit azonban 2004. december 31. napjától kell alkalmazni. Pap János sk. polgármester Tárgy:
Dr. Kurucz Ferenc sk. jegyző
Pályázati önerő biztosítása
A közgyűlés 25 igen, egyhangú szavazattal a következő határozatot hozta: 81/2005. (II.24.) közgy. HATÁROZAT Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése biztosítja a kistérségi gazdasági szerkezetátalakítási program pályázatához szükséges 500.000 Ft-ot, mint saját forrást. A pályázati önerő forrása az általános tartalékalap. Felelős: Határidő.
Pap János polgármester értelemszerűen
Tárgy:
Önerő biztosítása közmunka program pályázathoz
32 A közgyűlés 25 igen szavazattal, 1 tartózkodással a következő határozatot hozta: 82/2005. (II.24.) közgy. HATÁROZAT I.
Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése egyetért azzal, hogy önkormányzatunk pályázatot nyújtott be a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium által meghirdetett 2005/1.sz. “hátrányos helyzetű, tartós munkanélküli lakosság foglalkoztatását szolgáló foglalkoztatási program”-ra. A közmunka program az alábbi négy témát foglalja magában: 1. 2. 3. 4.
II.
Kül- és belterületi önkormányzati tulajdonú csapadékvíz, és belvíz elvezető csatornahálózatának kialakítása, helyreállítása, karbantartása. A települések belterületi útjainak fenntartása, az utak környezetének karbantartása. Parkosítás, szabad zöldterületek kialakítása, parkfenntartás. Temetkezési és kegyeleti helyek és környezetük rendbetétele.
Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése biztosítja a közmunka program pályázatához a ráeső önrészt, mely 421.000,- Ft. Az önerő fedezetét a közgyűlés az önkormányzati költségvetés általános tartalékalapjából biztosítja. Az önkormányzat ezt az összeget nyertes pályázat esetén ráutalja a békéscsabai kistérség OTP által vezetett bankszámlájára, mely 11733003-15583161. Az önkormányzat egyben vállalja öt (5) fő három hónapos továbbfoglalkoztatását négyórás, részmunkaidőben.
Felelős: Határidő:
Pap János polgármester értelemszerűen
Tárgy:
Tájékoztató a kisebbségi önkormányzatok 2004. évi működéséről
A közgyűlés 23 igen szavazattal, 3 tartózkodással a következő határozatot hozta: 83/2005. (II.24.) közgy. HATÁROZAT Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése áttekintette a kisebbségi önkormányzatok 2004. évi működéséről szóló tájékoztatót, és tudomásul veszi a benne foglaltakat. Felelős: Határidő:
Szedlacsekné dr. Pelle Beatrix aljegyző értelem szerint
Tárgy:
Kommunális fejlesztési előirányzat módosítása
A közgyűlés 21 igen, 2 nem szavazattal, 4 tartózkodással a következő határozatot hozta:
33 84/2005. (II.24.) közgy. HATÁROZAT 1.
Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése a Madách utcai iskolaépület rekonstrukciója előkészítő munkáinak költségeire az eredetileg kitűzött cél változatlanul hagyása mellett a 2005. évi költségvetésben 20.000 e Ft-ot biztosít.
2.
Békéscsabai Megyei Jogú Város Közgyűlése a „További kommunális fejlesztési és felújítási keretet” a 2005. évi költségvetésében 200.000 e Ft-ban határozza meg.
3.
A további kommunális fejlesztési és felújítási keret felosztására az egyéni választókerületekben megválasztott képviselők – konzultálva az adott körzetben lakó képviselővel - dolgozzák ki javaslataikat az alábbiak szerint: Élővíz csatorna „közérdeken túli üzemeltetési feladatai” 4.000 eFt
4.
1 választókerület 2. választókerület 3. választókerület 4. választókerület 5. választókerület 6. választókerület 7. választókerület 8. választókerület 9. választókerület 10. választókerület 11. választókerület 12. választókerület 13. választókerület 14. választókerület 15. választókerület 16. választókerület
7.500 eFt 7.500 eFt 1.600 eFt 7.500 eFt 7.500 eFt 1.000 eFt 4.000 eFt 2.000 eFt 7.500 eFt 7.500 eFt 7.500 eFt 7.500 eFt 7.500 eFt 7.500 eFt 7.500 eFt 7.500 eFt
ÖSSZESEN
102.600 eFt
A képviselők javaslataik kidolgozása során együttesen több választókerületet érintő javaslatot is kidolgozhatnak a fenti keretösszegek figyelembevételével. A javaslatok kidolgozásának és leadásának határideje 2005. március 10.
5.
A fentiek szerint kidolgozott javaslatokat a Városfejlesztési-, Üzemeltetési és Környezetvédelmi Bizottság jóváhagyásra a 2005. márciusi közgyűlésre terjessze elő.
Felelős: Határidő: Tárgy:
Baji Lajos alpolgármester Dr Molnár Zsolt bizottsági elnök. 2005. márciusi közgyűlés Független könyvvizsgálói jelentés Békéscsaba Megyei Jogú Város 2005. évi költségvetési rendelet-tervezetéről
34 A közgyűlés 25 igen szavazattal, 2 tartózkodással a következő határozatot hozta: 85/2005. (II.24.) közgy. HATÁROZAT Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése elfogadja a független könyvvizsgálói jelentést a város 2005. évi költségvetési rendelet-tervezetéről. Tárgy:
A 2005. évi költségvetési rendelet megalkotása
A közgyűlés 20 igen, 2 nem szavazattal, 5 tartózkodással alkotta meg rendeletét: Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlésének 4/2005. (II.24.) önkormányzati rendelete a 2005. évi költségvetésről A Magyar Köztársaság 2005. évi költségvetéséről szóló 2002. évi LXII. törvény, valamint az Államháztartásról szóló, többször módosított 1992. évi XXXVIII. törvény 71. §-ában foglaltak szerint Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése a 2005. évi költségvetésről a következő rendeletet alkotja: 1. § (1)
Az önkormányzat költségvetésének 2005. évi összes bevételét 18.986.582 ezer Ft-ban állapítja meg.
(2)
Az (1) bekezdésben foglalt bevételi főösszeg forrásonkénti részletezését az 1. sz. melléklet tartalmazza. 2. §
(1)
Az önkormányzat költségvetésének 2005. évi összes kiadását 18.986.582 ezer Ft-ban állapítja meg.
(2)
Az (1) bekezdésben foglalt kiadási főösszeg felhasználási feladatonkénti részletezését az 1. sz. melléklet tartalmazza. 3. §
(1)
Az önkormányzati intézmények kiadási főösszegét 12.634.098 ezer Ft-ban állapítja meg.
(2)
Az (1) bekezdésben meghatározott kiadások teljesítéséhez 7.409.283 ezer Ft önkormányzati támogatást, továbbá 4.060.000 ezer Ft OEP támogatást biztosít, működési és sajátos bevételét pedig 1.164.815 ezer Ft-ban állapítja meg a 2/a. sz. melléklet szerint.
35 (3)
Az önkormányzati intézmények személyi juttatását 6.824.893 ezer Ft-ban, munkaadókat terhelő járulékok összegét 2.352.544 ezer Ft-ban állapítja meg, melynek részletezését a 2. sz. melléklet tartalmazza.
(4)
A közgyűlés felhatalmazza az önálló és részben önálló gazdálkodási jogkörrel felruházott intézmények vezetőit, hogy többletbevételük terhére 500 ezer Ft egyedi értékhatárig felhalmozási kiadást eszközöljenek. 500 ezer Ft egyedi értékhatár felett a felhalmozás megvalósításához a Pénzügyi és Költségvetési Bizottság előzetes hozzájárulása szükséges. A felhalmozási kiadásokról a közgyűlést a 2005. évi beszámolóval egyidőben tájékoztatni kell.
(5)
A költségvetési szerv vezetője felelős a gazdálkodási lehetőségek és a kötelezettségek összhangjáért, oly módon, hogy a jóváhagyott előirányzatokon belül köteles gazdálkodni.
(6)
A foglalkoztatottak létszámát a közgyűlés a 2/b. sz. melléklet szerint hagyja jóvá.
(7)
Az önálló és részben önálló gazdálkodási jogkörrel felruházott intézmények vezetői az év közben jelentkező változásokat az intézmény e rendeletben meghatározott költségvetéséből gazdálkodják ki. Központosított források e változások kezelésére nem állnak rendelkezésre.
(8)
Az önálló és részben önálló gazdálkodási jogkörű intézmények többlet-bevételeinek felhasználásáról a Pénzügyi és Költségvetési Bizottság dönt. Az intézményvezetők a feladat-ellátást szolgáló használatukba adott vagyonra vonatkozóan három évre szóló állagmegóvási, fejlesztési tervet kötelesek készíteni 2005. április 30-áig, melyet a Pénzügyi és Költségvetési Bizottság hagy jóvá. A többlet-bevételek - kötelezettségek levonása után fennmaradó részének - felhasználása a jóváhagyott terv szerint történhet. 4. §
(1)
A Polgármesteri Hivatalhoz tartozó feladatok ellátásának kiadási előirányzatát 3.322.560 ezer Ft-ban állapítja meg.
(2)
A Polgármesteri Hivatal személyi juttatását 1.086.390 ezer Ft-ban, munkaadókat terhelő járulékok összegét 344.164 ezer Ft-ban állapítja meg.
(3)
Az (1) – (2) bekezdésben foglalt kiadások főösszegének feladatonkénti részletezését a 3. számú melléklet tartalmazza. A Polgármesteri Hivatalhoz tartozó részben önálló intézmények bevételeinek és kiadásainak részletezését a 3/b. számú melléklet, a kisebbségi önkormányzatok bevételeinek és kiadásainak részletezését a 3/c. számú melléklet tartalmazza. A 3/d. számú melléklet választókerületenként részletezi a képviselői és peremkerületi alapok felbontását.
(4)
A vagyoni kiadások tervezett előirányzatának felhasználására a vagyoni bevételek teljesítésének mértékéig kerülhet sor.
36
(5)
A Polgármesteri Hivatal kiadásait részletező 3. sz. melléklet 30. címében szereplő vezetői keret mértékét a költségvetési év végéig a tényleges kamatbevétel 8 %-ában határozza meg a közgyűlés, ezen összeg a 10.000 Ezer Ft-ot nem haladhatja meg.
(6)
A közgyűlés felhatalmazza a polgármestert – a későbbiekben realizálódó bevételek átmeneti megelőlegezése miatt, a vállalt kötelezettségek határidőben történő kiegyenlítése érdekében – esetenként 400.000 Ezer Ft összegű, éven belül visszafizetendő likviditási hitel felvételére.
(7)
Az 1. sz. melléklet szerinti 572.320 ezer Ft fejlesztési hitel felvételének időpontjáról, annak futamidejéről és az erről rendelkező hatáskörökről a közgyűlés a költségvetési rendelet megalkotását követően egy későbbi időpontban dönt. A célhitel 166.391 ezer Ft felvételének időpontjáról a Közgyűlés – a programhoz kapcsolódóan egy későbbi időpontban dönt. 5. §
(1)
A közgyűlés az önkormányzat fejlesztési kiadásainak főösszegét 2.107.046 ezer Ftban állapítja meg, melynek részletezését a 4. sz. melléklet tartalmazza.
(2)
Az Európai Uniós támogatással megvalósuló programok bemutatását a 4/a. számú melléklet tartalmazza. 6. §
Az önkormányzat tulajdonában lévő tárgyi eszközök felújítási előirányzatát 346.000 ezer Ftban állapítja meg az 5. sz. melléklet részletezése alapján. 7. § Az önkormányzat nem él a befektetett eszközök és forgóeszközök piaci értéken történő nyilvántartásával. Azokat könyvszerinti, illetve bekerülési értéken tartja nyilván. 8.§ (1)
A más szervek, jogi személyek, civil szervezetek támogatásának összegét 289.750 ezer Ft-ban állapítja meg, melyet a 3. sz. melléklet 23. cím 1. alcíme részletez.
(2)
Az (1) bekezdésben előirányzott összeg nem növelhető, új igények kielégítés kizárólag az (1) bekezdésben rögzített keretösszegen belül átcsoportosítással oldható meg. 9. §
A közgyűlés az év során fennálló fejlesztési hitelek tőke és kamat törlesztésére 347.293 ezer Ft-ot hagy jóvá.
37 10. § (1)
A közgyűlés az általános tartalék összegét 31.079 ezer Ft-ban, a céltartalékok összegét 611.878 ezer Ft-ban állapítja meg.
(2)
A közgyűlés az intézményekhez kötődő céltartalékok összegét 446.580 ezer Ft-ban állapítja meg.
(3)
Az intézményekhez kötődő céltartalékok célonkénti meghatározását az 1.sz. melléklet tartalmazza.
(4)
Az intézményekhez nem kötődő céltartalékok célonkénti meghatározását az 1. sz. és a 3.sz. melléklet 33. címe tartalmazza. 11. §
A több éves kihatással járó feladatok előirányzatait éves bontásban a 6. sz. melléklet tartalmazza. 12. § A működési és felhalmozási célú bevételek és kiadási előirányzatok mérlegszerű, valamint a költségvetési évet követő 2 év várható előirányzatainak bemutatását a 7. sz. melléklet tartalmazza. 13. § A költségvetés előirányzat felhasználási ütemtervét, az intézményekre és a Polgármesteri Hivatalra vonatkozóan, összevontan a 8.számú melléklet tartalmazza. 14. § Ezen rendelet 2005. február 24-én lép hatályba, rendelkezéseit azonban 2005. január 1. napjától kell alkalmazni. Békéscsaba, 2005. február 24. Pap János sk. polgármester
Tárgy:
Dr. Kurucz Ferenc sk. jegyző
Beszámoló a 2004. évi pénzügyi, gazdasági ellenőrzések teljesítéséről, a 2005. évi ellenőrzési feladatok ütemezése
A közgyűlés 24 igen szavazattal, 2 tartózkodással a következő határozatot hozta:
38 86/2005. (II.24.) közgy. HATÁROZAT I.
Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése a 2004. évi pénzügyi – gazdasági ellenőrzések tapasztalatairól szóló beszámolót elfogadja.
II.
Békéscsaba Megyei Jogú Város a 2005. évi ellenőrzési ütemtervet az előterjesztés 3. számú melléklete szerint jóváhagyja. Az átfogó ellenőrzéseket kétévenként kell elvégezni.
Felelős: Határidő:
Szedlacsekné dr. Pelle Beatrix aljegyző értelem szerint
Tárgy:
Beszámoló a Polgármesteri Hivatalban a belső ellenőr által 2004-ben végzett vizsgálatokról
A közgyűlés 23 igen szavazattal, 3 tartózkodással a következő határozatot hozta: 87/2005. (II.24.) közgy. HATÁROZAT Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése a 2004. évi belső ellenőrzés tapasztalatairól szóló beszámolót tudomásul veszi. Felelős: Határidő:
Szedlacsekné Dr. Pelle Beatrix aljegyző értelem szerint
Tárgy:
Réthy Pál Kórház- Rendelőintézet 2005. évi céltámogatott gép- műszer beszerzése
A közgyűlés 25 igen, egyhangú szavazattal a következő határozatot hozta: 88/2005. (II.24.) közgy. HATÁROZAT B) A céltámogatási igénybejelentés 2. számú dokumentuma a 88/2005. (II. 24.) közgy. számú közgyűlési határozat Békéscsaba Megyei Jogú Város önkormányzat közgyűlése a Békéscsaba, Réthy Pál KórházRendelőintézet számára egészségügyi gép-műszer beszerzése, céltámogatással megvalósuló beruházásáról az alábbiak szerint dönt:
39 I. A beruházás pénzügyi forrásai: I.1. A beruházás összköltsége:
85.000 ezer forint
I.2. A közgyűlés saját forrásként az éves költségvetési rendeleteiben 51.000 ezer forintot - a beruházási adatlap szerinti ütemezésben - biztosítja. I.3. A saját forrás összegéből: Saját bevétel: 0 ezer forint Lakossági hozzájárulás: 0 ezer forint (Amennyiben a beruházás megvalósításához víziközműtársulati hitel igénybevételét tervezik, úgy az annak fedezetéül szolgáló lakossági hozzájárulást is e soron kell szerepeltetni.) Hitel: 51.000 ezer forint Egyéb állami támogatások: 0 ezer forint ebből: Helyi önkormányzatok fejlesztési és vis maior feladataira szolgáló előirányzat 0 ezer forint Egyéb: 0 ezer forint I.4. A közgyűlés a beruházáshoz vállalt saját bevételeit az alábbiak szerint biztosítja: Lekötött betét: Tárgyi eszközök, immateriális javak értékesítése: Privatizációból származó bevétel (pl. gázközmű juttatás): Önkormányzati vagyon bérbeadásából, üzemeltetéséből, koncesszióból származó bevétel: Felhalmozási célú pénzeszköz átvétel (önkormányzati körön belül): Részvények, kárpótlási jegyek, államkötvények, egyéb értékpapírok értékesítése: Osztalék- és hozambevétel: Egyéb (rövid megnevezéssel): Összesen: 1.5. Az egy érdekeltségi egységre jutó költség (szennyvízberuházás esetén): forint/bekötés.
0 ezer forint 0 ezer forint 0 ezer forint 0 ezer forint 0 ezer forint 0 ezer forint 0 ezer forint 0 ezer forint 0 ezer forint --------
ezer
1.6. A közgyűlés az önkormányzat korrigált saját folyó bevételét a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény (a továbbiakban: Ötv.) 88. §-a szerint a beruházási adatlap szerinti ütemezésben az alábbiak szerint igazolja [Cct.: 10.§. (3) bek. b) pont]. Ezen adatlappal egyidejűleg nyilatkozik, hogy az önkormányzat hitelkérelme legalább a hitelfelvétel évére és az azt követő két évre vonatkozóan megfelel az Ötv. 88. §.-ában foglaltaknak. (Az önkormányzatnak az 1.6. pontot kizárólag abban az esetben kell kitöltenie, amennyiben az igénybejelentésben megjelölt beruházásához hitelt kíván felvenni!)
40 Ezer forintra kerekítve Ebből No.
Megnevezés
Összesen
2004.
2005.
2006.
3.
4.
2007.
2008.
éves ütemek 1. 1.
Saját folyó bevétel 1.1. Helyi adók 1.2. Illetékbevételek
13 962 810 2 591 961 2 689 430 2 788 807 2 892 359 3 000 254 11 035 909 2 037 528 2 119 029 2 203 790 2 291 942 2 383 620 244 391
254 166
264 333
274 906
10 226
1 888
1 964
2 042
2 124
2 209
372 894
82 894
80 000
75 000
70 000
65 000
1.5. Egyéb sajátos bevételek
1 270 994
234 660
244 046
253 808
263 961
274 519
Rövid lejáratú kötelezettségek [az 1990. évi LXV. törvény 88. § (6) bekezdése szerint] 2.1. Tőke- és kamattörlesztés
2 025 876
628 532
348 293
354 687
360 463
333 901
2 025 876
628 532
348 293
354 687
360 463
333 901
0
0
0
0
0
0
2.2. Lízingdíj
4.
6.
234 991
1.4. Kamatbevételek
3.
5.
1 272 787
1.3. Bírságok
2.
2.
Korrigált saját folyó bevétel [(1.-2.) x 0,7] Az önkormányzat által adott év(ek)ben még vállalható fizetési kötelezettségek (az önkormányzat részére legfeljebb ezen összeg erejéig bocsátható ki hitelígérvény)
8 795 826 1 570 568 1 634 320 1 699 841 1 790 921 2 100 177 4 278 533
667 109
730 861
796 382
887 462 1 196 719
(3.≥4.) II. A településrendezési tervvel való összhang: A közgyűlés igazolja, hogy a céltámogatással megvalósítandó beruházás a 35/2000 (XI.21.) sz. közgyűlési rendeletben elfogadott településrendezési tervvel összhangban van. III. Tulajdonjog: A közgyűlés igazolja, hogy a céltámogatással megvalósítandó beruházás (kivéve szennyvízcsatorna, egészségügyi gép-műszer beszerzés,) az önkormányzat kizárólagos tulajdonában lévő teher-, per-, és igénymentes ingatlanon valósul meg. IV. Kötelező feladat ellátását szolgáló vagyon korábbi elidegenítése: Az önkormányzat az igénybejelentést megelőző tíz évben az igénybejelentésben megjelölt ugyanazon kötelező feladat ellátását szolgáló vagyonát nem idegenítette el. / elidegenítette. (a megfelelő szöveg aláhúzandó). Amennyiben az önkormányzat az igénybejelentést megelőző tíz évben e vagyonát elidegenítette, úgy nyilatkozik, hogy az elidegenítést műszaki vagy szakmai okok tették szükségessé. Az elidegenítésből befolyt vételárat vagy annak megfelelő összeget az önkormányzat saját forrásként a fenti beruházásra biztosítja [Cct. 19. § (2) bek.]. Kelt: Békéscsaba, 2005. év február hó 24. nap
41 .......................………….…… Dr. Kurucz Ferenc jegyző
...................................……........ Pap János polgármester P. H.
Melléklet: -----Felelős : Határidő :
Pap János polgármester 2005. április 1.
Tárgy:
2006. évi címzett támogatási igénybejelentés előkészítése
A közgyűlés 21 igen szavazattal, 5 tartózkodással a következő határozatot hozta: 89/2005. (II.24.) közgy. HATÁROZAT Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése megtárgyalta a 2006. évi címzett támogatási igénybejelentések előkészítését. •
A Jankay Tibor Múzeum és Művészetek Háza – Békéscsaba, Szent István tér 10. szám alatti épület,
•
a Szlovák Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium, valamint az Általános Iskolai Diákotthon ,
•
a Dr. Réthy Pál Kórház- Rendelőintézet belgyógyászati tömb rekonstrukcióira készüljön beruházási koncepció, valamint megvalósíthatósági tanulmány. A megvalósíthatósági tanulmány költségeinek fedezete a 2005. évi költségvetési rendeletben elfogadott pályázatok készítésére jóváhagyott előirányzat.
A közgyűlés javaslatot kér a különféle pályázati lehetőségek elemzése alapján arra, hogy melyik programot milyen pályázatra ajánlatos benyújtani. Felelős: Határidő:
Pap János polgármester 2005. márciusi közgyűlés
Tárgy:
Körgát sori Idősek Otthona beruházás eszközbeszerzése tárgyában bíráló bizottsági tag kijelölése
A közgyűlés 26 igen, egyhangú szavazattal a következő határozatot hozta:
42 90/2005. (II.24.) közgy. HATÁROZAT Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése a Körgát sori Idősek Otthona beruházás eszközbeszerzése tárgyában indított nyílt közbeszerzési eljárásban közreműködő bíráló bizottság tagjává választja Takács Péter képviselőt. Felelős: Határidő:
Pap János polgármester azonnal
Tárgy:
Elektronikus önkormányzati GVOP-2004-4-4.3.1.
szolgáltatások megvalósítása
pályázat,
A közgyűlés 25 igen, egyhangú szavazattal a következő határozatot hozta: 91/2005. (II.24.) közgy. HATÁROZAT Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése megválasztja az Elektronikus önkormányzati szolgáltatások megvalósítása közbeszerzési eljárásaiban közreműködő új képviselő tagot a visszalépő Mezei Zsolt képviselő helyett Hrabovszki György alpolgármester személyében. Felelős: Határidő: Tárgy:
Pap János polgármester azonnal Létszámigénylés
A közgyűlés 24 igen, egyhangú szavazattal a következő határozatot hozta: 92/2005. (II.24.) közgy. HATÁROZAT Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése 2005. március 1. naptól engedélyezi 2 fő igazgatási többletlétszám beállítását (1 fő titkárnő, 1 fő okmányügyintéző), amelynek költségvetési fedezete a 2005. évi költségvetésben rendelkezésre áll. Forrás: igazgatási kiadások előirányzata. Felelős: Határidő.
Dr. Kurucz Ferenc jegyző 2005. március 1.
Tárgy:
Jégcsarnok és uszoda építésére pályázat kiírása
A közgyűlés 19 igen szavazattal, 6 tartózkodással a következő határozatot hozta:
43 93/2005. (II.24.) közgy. HATÁROZAT 1.
Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése megerősíti azon szándékát, hogy a Békéscsabai Városi Sportcsarnok melletti területen egy 60 x 30 m-es pályaméretű, a nemzetközi szabványnak megfelelő, 500 néző befogadóképességű jégcsarnok és egy 50 m-es, télen fedett uszoda épüljön.
2.
Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése felkéri a Békéscsaba Vagyonkezelő Rt.-t, hogy készítsen elő nemzetközi tendert az 1. pontban megjelölt paraméterű jégcsarnok és uszoda tervezésére és kivitelezésére (egyben, vagy külön-külön).
3.
Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése elrendeli a 491/2004. (IX. 23.) határozatában elfogadott beépítési terv felülvizsgálatát, úgy, hogy a területen a tervezett két létesítmény megvalósítható legyen.
4.
Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése felkéri a Békéscsaba Vagyonkezelő Rt.-t, hogy mérje fel a jégcsarnok megépítéséhez a kedvezményes hitelfelvétel lehetőségét.
5.
Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése felkéri a Békéscsaba Vagyonkezelő Rt-t, hogy keressen pályázati forrásokat az uszoda megépítéséhez.
Határidő:
Velkey Gábor alpolgármester Kozma János, a Vagyonkezelő Rt. ügyvezetője 2005. márciusi közgyűlés
Tárgy:
Városfejlesztési stratégia
Felelős:
A közgyűlés 20 igen, egyhangú szavazattal a következő határozatot hozta: 94/2005. (II.24.) közgy. HATÁROZAT Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése megismerte és megvitatta Békéscsaba városfejlesztési koncepciójának városfejlesztési stratégiáját. A témáról 2005. április 7-én a közgyűlés közmeghallgatást tart. A 2005. április 21-i közgyűlés hozza meg a végső döntést. Felelős:. Határidő.
Pap János polgármester 2005. április 21.
Tárgy:
Bartók Béla Zeneiskola és Művészeti Szakközépiskola névváltozása
A közgyűlés 19 igen, egyhangú szavazattal a következő határozatot hozta:
44 95/2005. (II.24.) közgy. HATÁROZAT Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése a Bartók Béla Zeneiskola és Művészeti Szakközépiskola nevét Bartók Béla Művészeti Szakközépiskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Zeneiskola névre módosítja, és a melléklet szerint módosítja az intézmény alapító okiratát. Felelős: Határidő:
Velkey Gábor alpolgármester, Intézményvezető azonnal. ALAPÍTÓ OKIRAT
Az Alapító Okirat kelte: 1992. XII. 18.
az Alapító Okirat sorszáma: 28/1992.
1./ Intézmény neve: BARTÓK BÉLA MŰVÉSZETI SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY, ZENEISKOLA 2./ Székhelye (pontos címe): Békéscsaba, Szabadság tér 4. Telephelye: Békéscsaba, József Attila utca l. 3./ Törzsszáma: 345208 4./ Alapító szerv neve: Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata, illetve jogelődje 5./ a fenntartó neve, címe: Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata Békéscsaba, Szent István tér 7. 6./ Az intézmény felügyeleti szerve: Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata Békéscsaba, Szent István tér 7. 7./ Jogállása: Önálló jogi személy 8./ Illetékességi és működési köre:
45 A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. tv. 121. § (5) bek. szerint a működési (felvételi) körzete 9./ Gazdálkodási jogköre: Önálló költségvetési szerv 10./ Típusa: Összetett iskola művészeti szakközépiskola (5 évfolyamos) alapfokú művészetoktatási intézmény (12 évfolyamos) tanszakok: szolfézs; ének; zongora; hegedű; gordonka; bőgő; gitár; furulya; fuvola; blockflöte; oboa; fagott; klarinét; trombita; harsona; kürt; népzene; kamarazene tagozata: nincs 11./ felvehető maximális tanulólétszám: szakközépiskolában: alapfokú művészetoktatásban:
150 fő 550 fő
12./a Alaptevékenység TEÁOR száma: 80 22 12./b Alaptevékenysége: A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. tv.; a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997.évi XXXI. tv.; a szakképzésről szóló 1993. évi LXVI. tv., valamint a sportról szóló 2004. évi I. tv alapján 80131-3 Alapfokú zeneművészet-oktatás 80121-4 Nappali rendszerű szakközépiskolai oktatás, alapműveltségi vizsgára, érettségi vizsgára és felsőfokú tanulmányok megkezdésére felkészítő nevelés és oktatás 80221-1 Nappali rendszerű, szakképesítés megszerzésére felkészítő iskolai oktatás a felsorolt szakmákban: OKJ szám 52 1822 04 52 1822 03 52 1822 01 52 1822 02 52 1833 02
Szakma megnevezése - zenész - népzenész - egyházzenész - énekes - táncos
55232-3 Iskolai intézményi étkeztetés (feltételeinek biztosítása) 92403-6 Diáksport, szabadidősport biztosítása Alaptevékenységen belül kisegítő, kiegészítő tevékenység: - Alapfokú zeneművészeti felnőttoktatás
46 -
Kötelező és nem kötelező tanórai foglalkozások keretében felzárkóztatás, fejlesztés, tehetséggondozás, egyéni foglalkozás szervezése Iskolai könyvtári feladatok ellátása Érettségi vizsga szervezése Oktatási, nevelési módszertani feladatok végzése Zene és táncművészeti oktatás párhuzamos képzésben Szakmai vizsga szervezése
Kiegészítő tevékenység: 70101-5 Saját, vagy bérelt ingatlan hasznosítása 75176-8 Intézményi vagyon működtetése 13./ Vállalkozási tevékenysége: nincs 14./ Alaptevékenység érdekeltségi rendszere: Maradvány-érdekeltségű költségvetési szerv 15./ Intézmény vezetőjének megbízására vonatkozó szabályok: Az intézmény igazgatóját a közgyűlés bízza meg pályázat útján, határozott időtartamra. Felette az egyéb munkáltatói jogokat a polgármester gyakorolja. 16./ Feladat ellátására szolgáló vagyon: Az önkormányzat által ingyenes használatba adott korlátozottan forgalomképes törzsvagyonból: a 2928 hrsz.-ú 1858 m2 József Attila u.l. és a 2929 hrsz.-ú 1110 m2 Szabadság tér 4.sz. alatti ingatlan. Az intézmény használatában lévő önkormányzati tulajdonú ingatlanok felett az intézmény vezetője nem rendelkezhet, kivéve- amennyiben az alapfeladat ellátását nem sérti - az 1 év alatti bérbeadást. Az ingóságok feletti rendelkezési jog gyakorlásának módját az önkormányzat vagyona feletti tulajdonjog gyakorlásáról szóló többször módosított 3/1999. (II. 25.) önkormányzati rendelet szabályozza. A közgyűlés 478/1992. (XII.l8.) határozatával elfogadva, módosítva a 95/1994. (II.24.), a 218/1995. (VI.1.), a 82/1998 .(III.19.), a 718/2000.(XII. 14.), a 373/2001. (VII.12.), a 137/2003. (II. 27.), a 240/2004. (IV.29.), valamint 95/2005. (II.24.) határozattal. Békéscsaba, 2005. február 24. Pap János polgármester
Dr. Kurucz Ferenc jegyző
47 Tárgy:
A 709/2004. (XII.16.) közgyűlési határozat végrehajtása: a 9.sz. Általános Iskola és az Általános Iskolai Diákotthon összevonása
A közgyűlés 19 igen, egyhangú szavazattal a következő határozatot hozta: 96/2005. (II.24.) közgy. HATÁROZAT I.
Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése a 709/2004. (XII.16.) közgyűlési határozat végrehajtásaként 2005. augusztus 31-ével megszünteti az Általános Iskolai Diákotthont, mint önálló intézményt. Jogutódja a 9. sz. Általános Iskola. Az Általános Iskolai Diákotthon kezelésében lévő ingó és ingatlan vagyon a jogutód intézményhez kerül.
II.
Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése 2005. szeptember 1-től az intézményt az alábbi feltételek szerint működteti: Típusa: közös igazgatású közoktatási intézmény Intézményegységei: általános iskola tagozata: angol-magyar két tanítási nyelvű tagozat kollégium Vezetői szerkezete: 1 igazgató Igazgatóhelyettesi beosztásban 1 igazgatóhelyettes 1 kollégiumvezető A közalkalmazottak jogviszonya változatlanul fennáll. Székhelye: Békéscsaba, Thurzó u. 9. Telephelye: Békéscsaba, Peter Jilemniczki u. 1/1. Az összevont intézmény vezetői feladatát 2005. szeptember 1-től vezetői megbízásának lejártáig feladatkörének módosításával a 9. sz. Általános Iskola igazgatója látja el.
III.
Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése 2005. szeptember 1-jétől a 9. sz. Általános Iskola és az Általános Iskolai Diákotthon névváltoztatásra vonatkozó kérelmét jóváhagyja. Az intézmény új neve: Jankay Tibor Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Diákotthon.
IV.
Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése jóváhagyja az Általános Iskolai Diákotthon megszüntető okiratát az alábbiak szerint: MEGSZÜNTETŐ OKIRAT Az Alapító Okirat kelte: 1992. XII. 18. A Megszüntető Okirat kelte:……….. 1./ Intézmény neve:
Az Alapító Okirat sorszáma: 43/1992. A Megszüntető Okirat sorszáma:……
48 ÁLTALÁNOS ISKOLAI DIÁKOTTHON 2./ Székhelye (pontos címe): Békéscsaba, Peter Jilemniczky utca 1/1. 3./ Törzsszáma: 345 011 4./ Alapító szerv neve: Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése, illetve jogelődje 5./ A megszüntető szerv neve: Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata 6./ A megszüntetés indoka: intézményi integráció a 9. sz. Általános Iskolával az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. tv. 90.§ (1) bekezdés c.) pontjának rendelkezései alapján: „Az alapító a költségvetési szervet megszünteti, ha az ellátandó feladat más módon vagy más szervezetben hatékonyabban teljesíthető.” 7./ A megszüntetett intézmény alapfeladatainak jövőbeni ellátása: A megszüntetett intézmény alapfeladatainak jövőbeni ellátását a 8. pontban megjelölt jogutód intézmény végzi a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény, valamint a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény alapján. 8./ A jogutód intézmény: Jankay Tibor Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Diákotthon Cím: 5600 Békéscsaba, Thurzó u. 33. 9./ Rendelkezés a vagyon feletti rendelkezési jogosultságról: Az intézmény használatában volt önkormányzati tulajdonú ingatlanok és ingóságok felett az alapító rendelkezik. Az ingóságok feletti rendelkezési jog gyakorlásának módját az önkormányzat vagyona feletti tulajdonjog gyakorlásáról szóló többször módosított 3/1999. (II.25.) önkormányzati rendelet szabályozza. 10./ Rendelkezés a foglalkoztatottakról: A megszüntetett intézmény közalkalmazottainak és munkavállalóinak jogviszonya továbbra is fennáll a 8. pontban megjelölt jogutód intézménnyel a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. Törvény, valamint a Munka törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. Törvény vonatkozó rendelkezései alapján.
49 Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlésének 96/2005. (II.24.) határozatával elfogadva. Békéscsaba, 2005. február 24. Pap János polgármester V.
dr. Kurucz Ferenc jegyző
Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése a 9. sz. Általános Iskola Alapító Okiratát az alábbiak szerint hagyja jóvá: ALAPÍTÓ OKIRAT
Az Alapító Okirat kelte: 1992. XII. 18.
az Alapító Okirat sorszáma: 22/1992.
1./ Intézmény neve: JANKAY TIBOR KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS DIÁKOTTHON 2./ Székhelye (pontos címe): Békéscsaba, Thurzó utca 33. Telephelye : Békéscsaba, Thurzó utca 40. Békéscsaba, Peter Jilemniczky u. 1/1. 3./ Törzsszáma: 583 208 000 4./ Alapító szerv neve: Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata, illetve jogelődje 5./ A fenntartó neve, címe: Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata Békéscsaba, Szent István tér 7. 6./ Az intézmény felügyeleti szerve: Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata Békéscsaba, Szent István tér 7. 7./ Jogállása: Önálló jogi személy, az Általános Iskolai Diákotthon (Békéscsaba, Peter Jilemniczky u. 1/1.) általános jogutódja
50 8./ Illetékességi és működési köre: A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. tv. 121. § (5) bek. szerint a működési (felvételi) körzete 9./ Gazdálkodási jogköre: önálló költségvetési szerv 10./ Típusa: Többcélú közös igazgatású közoktatási intézmény Intézményegységei: 1. általános iskola: általános iskola (8 évfolyamos) két tanítási nyelvű általános iskolai tagozat (3-8 évfolyamon) 2. diákotthon 115 férőhelyes 11./ Felvehető maximális tanulólétszám: általános iskola: 492 fő diákotthon: 115 fő 12./a: Alaptevékenység TEÁOR száma: 80 10 12./b Alaptevékenysége: A közoktatásról szóló 1993. évi VXXIX. tv.; a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló1997. évi XXXI. tv.; valamint a sportról szóló 2004. évi I. tv. alapján 80121-4 Nappali rendszerű általános iskolai oktatás, alapműveltségi vizsgára, továbbá középiskolai illetve szakiskolai továbbtanulásra, pályaválasztásra való felkészítés (1-8 évfolyamig ) 80122-5 fogyatékos tanulók nappali rendszerű általános műveltséget megalapozó iskolai oktatása: sajátos nevelési igényű gyermekek, tanulók integrált nevelésében-oktatásában résztvevő nevelési-oktatási intézmény – diszlexia, diszgráfia, diszkalkúlia, mutizmus, figyelemzavar, hiperaktivitás 80511-3 Napköziotthoni, tanulószobai ellátás 55131-5 nappali rendszerű általános és középiskolai oktatásban résztvevő tanulók kollégiumi elhelyezése, 6- tól 14 éves korig 55132-6 nappali rendszerű általános iskolai oktatásban résztvevő fogyatékos (sajátos nevelési igényű) tanulók kollégiumi ellátása (szorgalmi időben) 55137-1 gyermek- tanulói felügyelet, készenléti feladatok végzése 55232-3 Iskolai intézményi étkeztetés (feltételeinek biztosítása) 55233-4 kollégiumi intézményi étkeztetés (feltételeinek biztosítása) 55241-1 Egyéb korlátozottan igénybevehető munkahelyi étkeztetés 92403-6 Diáksport szabadidősport, biztosítása Alaptevékenységen belül kisegítő, kiegészítő tevékenység: -
Speciális tornaosztályok működtetése 1-4 évfolyam. Speciális finanszírozású tehetséggondozó kiscsoportok működtetése 5-8.o.
51 -
Kötelező illetve nem kötelező tanórai foglalkozások keretében felzárkóztatás, tehetséggondozás, fejlesztés, egyéni foglalkozások szervezése Iskolai könyvtári feladatok ellátása Oktatási, nevelési módszertani feladatok végzése Lakhatási feltételek biztosítása
Kiegészítő tevékenység: 75176-8 Intézményi vagyon működtetése 70101-5 Saját vagy bérelt ingatlan hasznosítása 55134-8 kollégiumi férőhelyek szorgalmi időszakon kívüli hasznosítása 13./ Vállalkozási tevékenysége: Nincs 14. / Alaptevékenység érdekeltségi rendszere: Maradvány-érdekeltségű költségvetési szerv 15./ Intézmény vezetőjének megbízására vonatkozó szabályok: Az intézmény igazgatóját a közgyűlés bízza meg pályázat útján, határozott időtartamra. Felette az egyéb munkáltatói jogokat a polgármester gyakorolja. 16./ Feladat ellátására szolgáló vagyon: Az önkormányzat által ingyenes használatba adott korlátozottan forgalomképes törzsvagyonból: A 151 hrsz.-ú 1616 m2 Thurzó u.40.sz., a 237 hrsz.-ú 2200 m2 Thurzó u.33.sz. a 755 hrsz.-ú 1 ha 1890 m2 Peter Jilemniczky u.l sz ingatlanon osztatlan közös tulajdonon 817 m2 épület és környezete alatti ingatlan. 763/3 hrsz.-ú 5776 m2 sportpálya. Az intézmény használatában lévő önkormányzati tulajdonú ingatlanok felett az intézmény vezetője nem rendelkezhet, kivéve - amennyiben az alapfeladat ellátását nem sérti - az 1 év alatti bérbeadást. Az ingóságok feletti rendelkezési jog gyakorlásának módját az önkormányzat vagyona feletti tulajdonjog gyakorlásáról szóló többször módosított 3/1999. (II. 25.) önkormányzati rendelet szabályozza. A közgyűlés 478/1992. (XII.18.) határozatával elfogadva, módosítva a 95/1994. (II. 24.), a 218/1995. (VI .1.), a 611/1995.(XII.2l.), a 82/1998.(III.19.), a 117/2003. (II.27.), a 47/2004. (I. 29.), a 240/2004. (IV.29.), a 586/2004. (X. 20.), valamint a 96/2005. (II.24.) határozattal. Békéscsaba, 2005. február 24. Pap János. polgármester Felelős: Határidő:
Velkey Gábor alpolgármester azonnal
Dr. Kurucz Ferenc jegyző
52 Tárgy.
A 708/2004. (XII.16.) közgyűlési határozat végrehajtása: A TompaKolozsvári Úti Óvodák és a Kertvárosi Óvoda összevonása
A közgyűlés 18 igen szavazattal, 2 tartózkodással a következő határozatot hozta: 97/2005. (II.24.) közgy. HATÁROZAT I.
Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése a Tompa-Kolozsvári Úti Óvodák és a Kertvárosi Óvoda 2005. szeptember 1-től történő integrációjáról az alábbiak szerint dönt: 1./ Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése a Tompa-Kolozsvári Úti Óvodákat, mint önálló jogi személyiségű intézményt jogutódlással megszünteti, jogutódja a Kertvárosi Óvoda, Alapító Okirata ezzel az időponttal hatályát veszti. Megszüntető okiratát az alábbiak szerint elfogadja. MEGSZÜNTETŐ OKIRAT Az Alapító Okirat kelte: 1992. XII. 18.
Az Alapító Okirat sorszáma: 16/1992.
A Megszüntető Okirat kelte:………………… A Megszüntető Okirat sorszáma:……. 1./ Intézmény neve: TOMPA-KOLOZSVÁRI ÚTI ÓVODÁK 2./ Székhelye (pontos címe): Békéscsaba, Tompa utca 75. Telephelye: Békéscsaba, Tompa utca 75. Békéscsaba, Kolozsvári út 62. 3./ Törzsszáma: 345307 237 4./ Alapító szerv neve: Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése, illetve jogelődje 5./ A megszüntető szerv neve: Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata 6./ A megszüntetés indoka: intézményi beolvadás
53 az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. tv. 90. § (1) bekezdés c.) pontjának rendelkezései alapján: „Az alapító a költségvetési szervet megszünteti, ha az ellátandó feladat más módon vagy más szervezetben hatékonyabban teljesíthető.” 7./ A megszüntetett intézmény alapfeladatainak jövőbeni ellátása: A megszüntetett intézmény alapfeladatainak jövőbeni ellátását a 8. pontban megjelölt jogutód intézmény végzi a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény, valamint a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény alapján. 8./ A jogutód intézmény: Kertvárosi Óvoda Cím: Békéscsaba, Szegfű u. 87-89, 9./ Rendelkezés a vagyon feletti rendelkezési jogosultságról: Az intézmény használatában volt önkormányzati tulajdonú ingó és ingatlan felett az alapító rendelkezik. 10./ Rendelkezés a foglalkoztatottakról: A megszüntetett intézmény közalkalmazottainak és munkavállalóinak jogviszonya továbbra is fennáll a 8. pontban megjelölt jogutód intézménnyel a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény, valamint a Munka törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény vonatkozó rendelkezései alapján. Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlésének 97/2005. (II.24.) határozatával elfogadva. Békéscsaba, 2005. február 24. Pap János polgármester
dr. Kurucz Ferenc jegyző
2./ A Kertvárosi Óvoda a továbbiakban a./ 8 csoportos óvodaként három telephelyen működik, jogilag önálló, gazdaságilag továbbra is részben önálló (teljes gazdálkodási jogkörű) intézményként. b./ Beóvodázási körzetét – a szülői igényeket figyelembevéve – a beóvodázási folyamat során a helyi szabályozásnak megfelelően az Oktatási Bizottság határozza meg. Az átszervezés után mindhárom telephelyen a gyermeklétszámnak megfelelő óvodai csoportszám működik. A jelentkezési eljárás folyamán a felhasználóknak továbbra is lehetősége lesz megjelölni a választott telephelyet. c./ Az óvoda élén függetlenített magasabb vezető áll, akinek jogviszonyát az átszervezés nem érinti. Vezetői munkáját 1 vezetőhelyettes segíti. A vezető feladata bővül egy telephely vezetésével.
54
3./ A közalkalmazottak jogviszonya továbbra is fennáll a jogutód intézménnyel (kivéve a gyermeklétszám csökkenés eredményeként megszűnő feladatokat ellátóké). Minden később felvetődő kérdésben a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII sz. törvény, valamint a Munka törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. sz. törvény az irányadó. A fenntartó a közalkalmazottak létszámát a közoktatási törvényben előírtak szerint biztosítja. Az egyedi döntés alapján alkalmazott többletlétszámról továbbra is – a beóvodázási adatok ismeretében – a közgyűlés dönt. Az esetleges felmerülő többletmunkaterhet, szervezési, adminisztrációs, technikai feladatokat a meglévő személyi állománnyal, túlóraigény nélkül szükséges megoldani. 4./ Az intézményre vonatkozó oktatási és működési dokumentumok módosítása az intézmény által meghatározott ütemezés szerint történik. Az ütemezés elkészítésének határideje: 2005. június 30. A működéssel kapcsolatos részletes szabályozást az intézményi SZMSZ-ben szükséges rögzíteni. Az óvoda egységes nevelési programja a jelenlegi helyi nevelési programok alapján, a hagyományok, a szakmai önállóság megtartásával készül el. 5./ Az óvoda három telephelyének felszereltsége megfelel a helyi nevelési program kívánalmainak, fejlesztésük az eszközfejlesztési tervnek megfelelően történik. 6./ Az intézmény irattárának egyesítése a 11/1994. (VI.8.) nevelési-oktatási intézmények működéséről szóló MKM rendelet alapján történik. 7./ Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése az intézmény – Kertvárosi Óvoda – alapító okiratát az alábbiak szerint módosítja: ALAPÍTÓ OKIRAT Az Alapító Okirat kelte: 1992. XII. 18.
az Alapító Okirat sorszáma: 14/1992.
1./ Intézmény neve: KERTVÁROSI ÓVODA 2./ Székhelye (pontos címe):
Békéscsaba, Szegfű utca 87-89. Telephelye: Békéscsaba, Szegfű utca 11. Békéscsaba (Mezőmegyer), Fő utca 8. 3./ Törzsszáma: 345307 238 4./ Alapító szerv neve:
55
Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata, illetve jogelődje 5./ A fenntartó neve, címe: Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata Békéscsaba, Szent István tér 7. 6./ Az intézmény felügyeleti szerve: Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata Békéscsaba, Szent István tér 7. 7./ Jogállása: önálló jogi személy, az intézmény a Fő Utcai Óvoda, a Szegfű Utcai Óvoda és a Tompa-Kolozsvári Úti Óvodák általános jogutódja 8./ Illetékességi és működési köre: A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. tv. 121. § (5) bek. szerint a működési (felvételi) körzete 9./ Gazdálkodási jogköre: Részben önálló költségvetési szerv, gazdasági és pénzügyi feladatait az óvodai GESZ végzi. 10./ Típusa: óvoda tagozata: nincs 11./ Felvehető maximális tanulólétszám: 200 fő 12./a: Alaptevékenység TEÁOR száma: 80 10 12./b Alaptevékenysége: A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. tv.; a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997.évi XXXI. tv. a nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló 1993. évi LXXVII. tv. alapján 80111-5 óvodai nevelés, iskolai életmódra való felkészítés 80112-6 fogyatékos gyermekek óvodai nevelése, iskolai életmódra felkészítése: sajátos nevelési igényű gyermekek integrált nevelésében résztvevő nevelési intézmény – diszlexia, diszgráfia, diszkalkúlia, mutizmus, figyelemzavar, hiperaktivitás 55231-2 óvodai intézményi étkeztetés (feltételek biztosítása) Alaptevékenységen belül kisegítő, kiegészítő tevékenység:
56
-
oktatási, nevelési módszertani feladatok végzése szlovák nyelv és hagyományápolás
Kiegészítő tevékenység: 75176-8 intézményi vagyon működtetése 70101-5 saját vagy bérelt ingatlan hasznosítása 13./ Vállalkozási tevékenysége: nincs 14./ Alaptevékenység érdekeltségi rendszere: maradvány-érdekeltségű költségvetési szerv 15./ Intézmény vezetőjének megbízására vonatkozó szabályok: Az óvoda vezetőjét a közgyűlés bízza meg pályázat útján, határozott időtartamra. Felette az egyéb munkáltatói jogokat a polgármester gyakorolja. 16./ Feladat ellátására szolgáló vagyon: Az önkormányzat által ingyenes használatba adott korlátozottan forgalomképes törzsvagyonból: a 7088 hrsz.-ú 3204 m2 Szegfű u.87-89.sz., a 11679 hrsz.-ú 1530 m2 VII. kerület, Fő utca 8, és a 8389 hrsz-ú 3535 m2 Szegfű u. 11. sz. alatti ingatlan. Az intézmény használatában lévő önkormányzati tulajdonú ingatlanok felett az intézmény vezetője nem rendelkezhet, kivéve - amennyiben az alapfeladat ellátását nem sérti - az 1 év alatti bérbeadást. Az ingóságok feletti rendelkezési jog gyakorlásának módját az önkormányzat vagyona feletti tulajdonjog gyakorlásáról szóló többször módosított 3/1999. (II. 25.) önkormányzati rendelet szabályozza. A közgyűlés 478/1992. (XII.l8.) határozatával elfogadva, módosítva a 95/1994. (II.24.), a 218/1995. (VI.l.), a 82/1998.(III.19.), az 589/2001. (XI. 15.), a 106/2003. (II. 27.), a 439/2003.(VII. 10.), a 240/2004. (IV.29.) valamint a 97/2005. (II.24.) határozattal. Békéscsaba, 2005. február 24. Pap János polgármester II.
dr. Kurucz Ferenc jegyző
A Tompa-Kolozsvári Úti Óvodák Tompa utcai telephelyén lévő ingó és ingatlan vagyon a jogutód intézményhez kerül. A Kolozsvári úti telephelyet kiürítése után 2005. szeptember 1-től ki kell vonni az oktatási ágazatból. Az ingatlant a korlátozottan forgalomképes vagyonból át kell sorolni a forgalomképes vagyonkörbe. Az ingatlant a kiürítés után értékesíteni kell. Az épület vagyonvédelméről gondoskodni kell.
57 A Kolozsvári úti telephelyen lévő ingóságok a jogutód intézményhez kerülnek, átadásukról a Tompa-Kolozsvári Úti Óvodák vezetője köteles gondoskodni. Felelős:
Határidő: Tárgy.
Velkey Gábor alpolgármester II. pont szerinti vagyon hasznosításával kapcsolatos kérdésekben: Baji Lajos alpolgármester azonnal „Esély Pedagógiai Központ” Általános Iskola, Speciális Szakiskola, Egységes Pedagógiai Szakszolgálat, Nevelési Tanácsadó, Tanulási Képességet Vizsgáló Szakértői és Rehabilitációs Bizottság kialakítása a 654/2004. (XI.18.) közgyűlési határozat végrehajtásaként
A közgyűlés 19 igen, egyhangú szavazattal a következő határozatot hozta: 98/2005. (II.24.) közgy. HATÁROZAT Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése a gyógypedagógiai iskolai nevelés-oktatás, valamint a pedagógiai szakszolgálat feladatainak ellátását 2005. szeptember 1-től az alábbiak szerint biztosítja: I. Békéscsaba Megyei Jogú Város Nevelési Tanácsadóját mint jogilag önálló intézményt megszünteti. a./ Jogutódja a Vandháti Úti Általános Iskola, Speciális Szakiskola és Egységes Pedagógiai Szakszolgálat. Megszüntető okiratát az 1. sz. melléklet szerint elfogadja. b./ Az intézmény önkormányzati tulajdonú ingatlan felett nem rendelkezett. Ingó vagyona a jogutód intézményhez kerül. II. A Vandháti Úti Általános Iskola, Speciális Szakiskola és Egységes Pedagógiai Szakszolgálat nevű intézmény feladatait bővíti, nevét, intézményi szerkezetét megváltoztatja. 1. Az intézmény típusa: Közös igazgatású közoktatási intézmény 2. Az intézmény neve: „Esély Pedagógiai Központ” Általános Iskola, Speciális Szakiskola, Egységes Pedagógiai Szakszolgálat, Nevelési Tanácsadó, Tanulási Képességet Vizsgáló Szakértői és Rehabilitációs Bizottság 3. Feladatkörét az alábbiakban határozza meg: Gyógypedagógiai nevelési-oktatási intézményegység (általános iskola és speciális szakiskola) • Sajátos nevelési igényű gyermekek iskolai életmódra felkészítő óvodai csoportja 5 éves kortól. • Sajátos nevelési igényű tanulók nevelése, oktatása az általános iskola 1-8 évfolyamán. • Tanulási – és magatartási, beilleszkedési nehézséggel küzdő, 14. életévüket betöltött tanulók 7-8. osztálya.
58 • • •
Sajátos nevelési igényű tanulók nevelése, oktatása a speciális szakiskola 9-10. évfolyamán. Sajátos nevelési igényű tanulók munkába állásához és életkezdéséhez szükséges ismeretek átadása a speciális szakiskola 11-12. évfolyamán. Sajátos nevelési igényű tanulók szakképzése.
Egységes Pedagógiai Szakszolgálat Pedagógiai szakszolgálat a beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő, valamint a sajátos nevelési igényű (összefoglalóan speciális nevelési szükségletű) gyermekek, tanulók többi gyermekkel, tanulóval együtt történő nevelésének, oktatásának segítése céljából: • • • • •
Gyógypedagógiai tanácsadás, korai fejlesztés és gondozás Logopédiai ellátás Konduktív pedagógiai ellátás Gyógytestnevelés Utazó szakember (gyógypedagógus) hálózat működtetése az integrált nevelésoktatásban résztvevő gyermekek, tanulók ellátására.
Az intézményegység kötelező feladatellátása a békéscsabai lakóhelyű, illetve békéscsabai önkormányzati nevelési-oktatási intézménnyel tanulói jogviszonyban lévő gyermekekre-tanulókra terjed ki, kivétel a gyógytestnevelés és az utazó szakember hálózat működtetése, mely a békéscsabai önkormányzati óvodában elhelyezett, illetve általános és középfokú nevelési-oktatási intézménnyel tanulói jogviszonyban lévő gyermekekre-tanulókra terjed ki. Nevelési tanácsadás (az önálló Nevelési Tanácsadótól átvett feladat) •
Beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő gyermekek, tanulók problémáinak feltárása, szakvélemény készítése, rehabilitációs foglalkoztatás biztosítása.
A kötelező feladatellátás a békéscsabai lakóhelyű, illetve békéscsabai önkormányzati nevelési-oktatási intézménnyel jogviszonyban lévő gyermekekre-tanulókra terjed ki. Tanulási képességet vizsgáló szakértői és rehabilitációs tevékenység (Új feladat) •
Fogyatékosság (sajátos nevelési igény) szűrése, vizsgálata, javaslattétel a különleges gondozási ellátás módjára, formájára, helyére, kapcsolódó pedagógiai szakszolgálatra. • A különleges gondozás feltételeinek vizsgálata. A kötelező feladatellátás a békéscsabai lakóhelyű, illetve békéscsabai önkormányzati nevelési-oktatási intézménnyel tanulói jogviszonyban lévő gyermekekre-tanulókra terjed ki. A pedagógiai szakszolgálatok a törvényi előírásoknak megfelelően egész évben működnek 4. Az intézmény Alapító Okiratát a 2. sz. melléklet szerint elfogadja.
59 5. A rendszer működését az SZMSZ-ben kell részletezni, szabályozni, mely a fenntartó jóváhagyása után válik hatályossá. 6. Vezetői szerkezete: magasabb vezető: 1 igazgató Igazgatóhelyettesi munkakörben: 1 általános iskolai igazgatóhelyettes 1 szakiskolai igazgatóhelyettes 1 Egységes Pedagógiai Szakszolgálat intézményegység vezető 1 Nevelési Tanácsadó intézményegység vezető 1 Tanulási Képességet Vizsgáló Szakértői és Rehabilitációs Bizottság intézményegység vezető. A vezetést, az intézményegységek munkájának összehangolását Igazgatótanács segíti. 7. Személyi feltételek: a./ A Nevelési Tanácsadó közalkalmazottainak jogviszonya továbbra is fennáll a jogutód intézménnyel. Minden később felvetődő kérdésben a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII törvény, valamint a Munka törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény az irányadó. b./ a többletfeladatok ellátáshoz az alábbi álláshelyek létesítését engedélyezi a közgyűlés: 1 fő gazdasági ügyintéző 1,5 fő adminisztrátor, asszisztens 0,5 fő pszichológus 1 fő gyógypedagógus. 8. Gazdálkodás Az „Esély Pedagógiai Központ” önállóan gazdálkodó költségvetési szerv. A Nevelési Tanácsadó, mint részben önállóan gazdálkodó szerv megszűnik a Szabó Pál Téri Általános Iskolában. A Szabó Pál Téri Általános Iskola Alapító Okiratának 9. pontját az alábbiak szerint módosítja: „9. Gazdálkodási jogköre: önálló költségvetési szerv” III.
A működés pénzügyi feltételei: 1. Az álláshely létesítések költségigénye 2005. szeptember 1-től december 31-ig: Intézményegység vezető: bér + járulékok: E/06 940.000,- Ft Gazdasági ügyintéző: E/06 497.000,- Ft 1,5 fő adminisztrátor, asszisztens: D/06 639.000,- Ft 0,5 fő pszichológus I/07 481.000,- Ft 1 fő gyógypedagógus F/06 784.000,- Ft + heti 12 óra 346.000,- Ft Összesen: 3.687.000,- Ft 2. Tárgyi feltételek biztosítására 30.000 Ft/havi költség számolható, 4 hónapra összesen: 120.000,- Ft Mindösszesen: 3.807.000,- Ft
60 3. Középfokú intézményekben a sajátos nevelési igényű tanulók ellátását – valamennyi költségtényezőt figyelembe véve – a feladatellátásra megállapított állami többletnormatíva mértékéig biztosítja. A 2005. szeptember 1-jétől történő feladatellátás költségeit a létszámadatok ismeretében 2005. júniusában hagyja jóvá. IV. Egyéb szükséges intézkedések: 1. Az „Esély Pedagógiai Központ” oktatási és működési dokumentumai módosításának határideje: 2006. március. 2. Az intézmény irattárának egyesítése a 11/1994. (VI.8.) nevelési-oktatási intézmények működéséről szóló MKM rendelet alapján történik. 3. A középfokú intézmények alapító okiratát a sajátos nevelési igényű tanulók integrált ellátására vonatkozóan 2005. év júniusi közgyűlésén módosítja.
Felelős: Velkey Gábor alpolgármester Határidő: azonnal MEGSZÜNTETŐ OKIRAT Az Alapító Okirat kelte: 1992. XII. 18.
Az Alapító Okirat sorszáma: 48/1992.
A Megszüntető Okirat kelte: …………………….
A Megszüntető Okirat sorszáma:……
1./ Intézmény neve: BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS NEVELÉSI TANÁCSADÓJA 2./ Székhelye (pontos címe): Békéscsaba, Szabó Pál tér 1/2. Telephelye: Békéscsaba, Szabó Pál tér 1/2. 3./ Törzsszáma: 345550 201 4./ Alapító szerv neve: Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése, illetve jogelődje 5./ A megszüntető szerv neve: Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata 6./ A megszüntetés indoka: intézményi beolvadás
61 az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. tv. 90.§ (1) bekezdés c.) pontjának rendelkezései alapján: „Az alapító a költségvetési szervet megszünteti, ha az ellátandó feladat más módon vagy más szervezetben hatékonyabban teljesíthető.” 7./ A megszüntetett intézmény alapfeladatainak jövőbeni ellátása: A megszüntetett intézmény alapfeladatainak jövőbeni ellátását a 8. pontban megjelölt jogutód intézmény végzi a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény, valamint a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény alapján. 8./ A jogutód intézmény: „Esély Pedagógiai Központ” Általános Iskola, Speciális Szakiskola, Egységes Pedagógiai Szakszolgálat, Nevelési Tanácsadó, Tanulási Képességet Vizsgáló Szakértői és Rehabilitációs Bizottság Cím: Békéscsaba, Vandháti út 3. 9./ Rendelkezés a vagyon feletti rendelkezési jogosultságról: Az intézmény használatában volt önkormányzati tulajdonú ingó és ingatlan felett az alapító rendelkezik. 10./ Rendelkezés a foglalkoztatottakról: A megszüntetett intézmény közalkalmazottak és munkavállalóinak jogviszonya továbbra is fennáll a 8. pontban megjelölt jogutód intézménnyel a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény, valamint a Munka törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény vonatkozó rendelkezései alapján. Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlésének 98/2005. (II.24.) határozatával elfogadva. Békéscsaba, 2005. február 24. Pap János polgármester
Dr. Kurucz Ferenc jegyző ALAPÍTÓ OKIRAT
Az Alapító Okirat kelte: 1992. XII. 18.
az Alapító Okirat sorszáma: 30/1992.
1./ Intézmény neve: „ESÉLY PEDAGÓGIAI KÖZPONT” ÁLTALÁNOS ISKOLA, SPECIÁLIS SZAKISKOLA, EGYSÉGES PEDAGÓGIAI SZAKSZOLGÁLAT, NEVELÉSI TANÁCSADÓ, TANULÁSI KÉPESSÉGET VIZSGÁLÓ SZAKÉRTŐI ÉS REHABILITÁCIÓS BIZOTTSÁG 2./ Székhelye (pontos címe): Békéscsaba, Vandháti út 3.
62 Telephelye: Békéscsaba, Széchenyi Liget Békéscsaba, Wlassich sétány 4. Békéscsaba, Madách u. 2. Békéscsaba, Pásztor u. 70. Békéscsaba, Szabó Pál tér 1/2. 3./ Törzsszáma: 345484 4./ Alapító szerv neve, címe: Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata, illetve jogelődje Békéscsaba, Szent István tér 7. 5./ A fenntartó neve, címe: Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata Békéscsaba, Szent István tér 7. 6./ Az intézmény felügyeleti szerve: Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata Békéscsaba, Szent István tér 7. 7./ Jogállása: önálló jogi személy A Kós Károly Szakiskola és Általános Iskola 80121-4 szám alatt nyilvántartott nappali rendszerű általános iskolai oktatás és 80123-6 számon nyilvántartott általános műveltséget megalapozó iskolarendszerű felnőttoktatás szakfeladat jogutódja A Békéscsaba Megyei Jogú Város Nevelési Tanácsadója általános jogutódja 8./ Illetékességi és működési köre: Gyógypedagógiai nevelési-oktatás intézmény: a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. tv. 121. § (5) bek. szerint a működési (felvételi) körzete Pedagógiai szakszolgálat 80521-2 szakfeladat szám alatti tevékenység békéscsabai lakóhelyű, illetve békéscsabai önkormányzati nevelési-oktatási intézménnyel tanulói jogviszonyban lévő gyermekek-tanulók számára, kivétel, utazó szakemberhálózat működtetése: Békéscsaba önkormányzata által fenntartott óvodában elhelyezett, ill. általános iskolai és középfokú nevelési-oktatási intézménnyel tanulói jogviszonyban lévő gyermekektanulók számára 9./ Gazdálkodási jogköre: önálló költségvetési szerv
63
10./ Típusa: Többcélú, közös igazgatású közoktatási intézmény a.) gyógypedagógiai nevelési-oktatási intézményegység óvodai csoport általános iskola (1-8 évfolyam) speciális szakiskola : általános műveltséget megalapozó 9-10 évfolyam; a munkábaálláshoz és életkezdéshez szükséges ismeretek átadása 11-12 évfolyamon szakképzés (2 évfolyam) b.) általános iskola (7-8 évfolyam) c.) egységes pedagógiai szakszolgálat intézményegység d.) nevelési tanácsadó pedagógiai szakszolgálati intézményegység e.) tanulási képességet vizsgáló szakértői és rehabilitációs bizottság pedagógiai szakszolgálati intézményegység tagozata: nincs 11./ Felvehető maximális gyermeklétszám: óvoda: 10 fő általános iskola: 150 fő speciális szakiskola: 150 fő 12./a Alaptevékenység TEÁOR száma: 80 10; 80 2 12./b Alaptevékenysége: A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. tv.; a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló1997. évi XXXI. tv.; szakképzésről szóló 1993. évi 76. sz. tv., valamint a sportról szóló 2004.évi I. tv. alapján Nevelés-oktatás: 80112-6 Fogyatékos (sajátos nevelési igényű) gyermekek óvodai nevelése, iskolai életmódra felkészítése Óvodai csoport: iskolai oktatásra előkészítő foglalkozás 5 éves kortól 80122-5 Fogyatékos (sajátos nevelési igényű) tanulók nappali rendszerű, általános műveltséget megalapozó iskolai oktatása, (enyhén értelmi fogyatékos tanulók; többiekkel együtt nem oktatható más fogyatékos tanulók) 80222-2 Fogyatékos (sajátos nevelési igényű) tanulók nappali rendszerű szakképesítés megszerzésére felkészítő iskolai oktatása (a munkábaálláshoz és életkezdéshez szükséges ismeretek átadása), a felsorolt szakmákban: kőműves szobafestő segédápoló virágkötő zöldségtermesztő 80121-4 Nappali rendszerű, általános műveltséget megalapozó iskolai oktatás. (7-8. évfolyamon)
64 80221-1 nappali rendszerű, szakképesítés megszerzésére felkészítő iskolai oktatás a felsorolt szakmákban: • 21 62 0705 Parkgondozó szak 80123-6 Általános műveltséget megalapozó iskolarendszerű felnőttoktatás; nem tanköteles korúak alapfokú iskolai oktatása, osztályozó vizsgára felkészítése 80511-3 Napköziotthoni és tanulószobai ellátás 55232-3 Iskolai intézményi étkeztetés (feltételeinek biztosítása) 55241-1 Munkahelyi vendéglátás 92403-6 Diáksport Egységes pedagógiai szakszolgálat 80521-2 Pedagógiai szakszolgálat gyógypedagógiai tanácsadás, korai fejlesztés és gondozás fejlesztő felkészítés logopédia, konduktív pedagógia, gyógytestnevelés, utazó szakember (gyógypedagógus) hálózat működtetése az integrált nevelés-oktatásban résztvevő gyermekek-tanulók ellátására Nevelési Tanácsadó 80521-2 Pedagógiai szakszolgálat nevelési tanácsadás fejlesztő pedagógusok városi munkaközösségének szakmai segítése Tanulási képességet vizsgáló szakértői és rehabilitációs bizottság 80521-2 Pedagógiai szakszolgálat tanulási képességet vizsgáló szakértői és rehabilitációs bizottsági tevékenység Alaptevékenységen belül kisegítő, kiegészítő tevékenység: - Alapvizsga, szakmai vizsga szervezése Kötelező illetve nem kötelező tanórai foglalkozások keretében felzárkóztatás, tehetséggondozás, fejlesztés, egyéni foglalkozások szervezése - Iskolai könyvtári feladatok ellátása Kiegészítő tevékenység: 75176-8 intézményi vagyon működtetése 70101-5 saját vagy bérelt ingatlan hasznosítása 13./ Vállalkozási tevékenysége: Nincs 14./ Alaptevékenység érdekeltségi rendszere: Maradvány-érdekeltségű költségvetési szerv 15./ Intézmény vezetőjének megbízására vonatkozó szabályok: Az intézmény igazgatóját a közgyűlés bízza meg pályázat útján, határozott időtartamra. Felette az egyéb munkáltatói jogokat a polgármester gyakorolja.
65 16./ Feladat ellátására szolgáló vagyon: Az önkormányzat által ingyenes használatba adott korlátozottan forgalomképes törzsvagyonból: a 1286 hrsz.-ú 7526 m2 Vandháti út 3.sz. és a 812 hrsz.-ú 4808 m2 Széchenyi ligeti ingatlan. Az intézmény használatában lévő önkormányzati tulajdonú ingatlanok felett az intézmény vezetője nem rendelkezhet, kivéve- amennyiben az alapfeladat ellátását nem sérti - az 1 év alatti bérbeadást. Az ingóságok feletti rendelkezési jog gyakorlásának módját az önkormányzat vagyona feletti tulajdonjog gyakorlásáról szóló többször módosított 3/1999. (II. 25.) önkormányzati rendelet szabályozza. A közgyűlés 478/1992. (XII.l8.) határozatával elfogadva, módosítva a 95/1994. (II.24.), 218/1995. (VI.l.), a 621/1995.(XII.2l.), a 82/1998.(III.19.), a 746/1999. (X.20.), a 125/2003. (II. 27.), a 323/2003. (V.22.), az 506/2003. (IX.18.), a 240/2004. (IV.29.), a 310/2004. (V.27.) valamint 98/2005. (II.24.) határozattal. Békéscsaba, 2005. február 24. Pap János polgármester Tárgy:
Dr. Kurucz Ferenc jegyző
Tájékoztató a sportra fordítható pénzeszközök 2004. évi felhasználásáról
A közgyűlés 19 igen, egyhangú szavazattal a következő határozatot hozta: 99/2005. (II.24.) közgy. HATÁROZAT 1./
Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése a 2004. évi sporttámogatások felosztásáról és felhasználásáról szóló tájékoztatót elfogadja.
2./
Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése engedélyezi a 2004. évi sporttámogatások maradványának a 2005. évi sporttámogatásokhoz történő felhasználását.
Felelős: Határidő:
Benkóné Dudás Piroska, a Közművelődési, Ifjúsági és Sportbizottság elnöke azonnal
Tárgy.
Háziorvosi rendelők kialakítása külső forrás bevonásával
A közgyűlés 19 igen szavazattal, 1 tartózkodással a következő határozatot hozta:
66 100/2005. (II.24.) közgy. HATÁROZAT Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése kifejezi azon szándékát, hogy amennyiben a Főtéri Sas Patika Bt. a belvárosban, saját tulajdonú ingatlanában kialakít két háziorvosi rendelőt, akkor a közgyűlés a Lepény Pál utcai rendelőkben dolgozó háziorvosok részére e rendelőket jelöli ki. Felelős: Határidő:
Velkey Gábor alpolgármester 2005. június 30.
Tárgy.
Tájékoztató a közgyűléseken és a bizottsági üléseken való megjelenési arányról
A közgyűlés 19 igen, egyhangú szavazattal a következő határozatot hozta: 101/2005. (II.24.) közgy. HATÁROZAT Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése a közgyűléseken és a bizottsági üléseken való megjelenési arányról készült tájékoztatót tudomásul veszi. Tárgy.
Megváltozott munkaképességű, fogyatékkal élő emberek foglalkoztatása
A közgyűlés a határozati javaslat „A” változatát megfelelő szavazati arány hiányában nem fogadta el. (8 igen, 10 nem, 2 tartózkodás.). Tárgy:
„Erős emberek” olimpiájának szervezése
A közgyűlés fenti tárgyú rendezvény támogatását nem vállalta megfelelő szavazati arány hiányában. (6 igen, 7 nem, 6 tartózkodás) Tárgy:
Az 1/2005. (I.27.) közgyűlési határozat végrehajtásának felfüggesztése
A közgyűlés 20 igen, egyhangú szavazattal a következő határozatot hozta: 102/2005. (II.24.) közgy.
HATÁROZAT Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése az 1/2005. (I.27.) közgyűlési határozat végrehajtását felfüggeszti. A közgyűlés felkéri dr. Kurucz Ferenc jegyzőt, hogy az önkormányzati képviselők vagyonnyilatkozatának közzétételével kapcsolatos adatvédelmi biztosi állásfoglalást, valamint a megyei jogú városok e tárgyban kialakult gyakorlatát megismerve tegyen javaslatot a
67 vagyonnyilatkozatok nyilvánosságra hozatalának módjára. A javaslatot véleményezze az Ügyrendi és Ellenőrzési Bizottság, ezt követően a 2005. márciusi közgyűlés vitassa meg. Felelős: Határidő.
Dr. Kurucz Ferenc jegyző 2005. márciusi közgyűlés
K.m.f.
Pap János sk. polgármester
A kivonat hiteléül:
Dr. Kurucz Ferenc sk. jegyző