Beismerjük, hogy tehetetlenek vagyunk az evészavarral szemben, hogy életünk irányíthatatlanná vált

1. lépés Beismerjük, hogy tehetetlenek vagyunk az evészavarral szemben, hogy életünk irányíthatatlanná vált. A gyógyuláshoz vezető úton magunk indulunk el, de nem vagyunk egyedül! Nem számít milyen bizarr viselkedésformákat vettünk fel, biztosak lehetünk abban, hogy már más is tett hasonlót. Az evészavar nem újdonság, sokan közülünk valóban furcsa viselkedéseket produkáltak. Fontos tudnod, hogy ezzel nem vagy egyedül. Mindannyian szoktunk bűntudatot vagy szégyent érezni. Az, hogy olyan emberekkel beszélünk, akik értik min megyünk keresztül, kellő önbizalmat ad ahhoz, hogy feltárjuk ijesztő titkainkat és segít minket abban, hogy szembenézzünk azokkal az érzésekkel, melyek már évek óta akadályozzák, hogy őszinték lehessünk önmagunkhoz. Nem tudsz megváltozni addig, míg el nem fogadod, hogy hol tartasz most az életedben. Ha őszinte vagy magadhoz és másokhoz megtalálod önmagad.

Esetünkben az elfogadás jelenti az őszinteséget. Szembenézünk az igazsággal, elfogadjuk tetteinket és vállaljuk értük a felelősséget. A felelősség vállalása által kezdünk foglalkozni azzal a valós ténnyel, hogy evészavarunk van. Így a gyógyulás elkezdődik.

Belátni, hogy tehetetlenek vagyunk az evészavarral szemben eleinte nagyon nehéz. A tehetetlenség mindenkinél másként jelentkezik: Túlságosan keményen próbálkozol megváltozni, és ez kimerít? Nem vagy következetes? Bizonyos szituációk és érzések túlságosan elárasztanak? Összezavarnak téged a különböző kényszeres viselkedések? Vissza szoktál zuhanni megszokott viselkedési mintáidhoz, amikor nehézségbe ütközöl? Nem tudod eldönteni, hogy valójában mire van szükséged? Ezek bármelyike a tehetetlenség érzését keltheti. Belátni a tehetetlenséget, azt jelenti, hogy megadjuk magunkat a ténynek, hogy amit eddig tettünk az nem működött. Ha többször, vagy még erősebben próbáltuk volna, az sem segíthetett. Ezért új alternatívákat kell keresnünk. Helyet kell teremtenünk szívünkben, elménkben és szokásainkban ezeknek. A tehetetlenség beismerése lehetőség új dolgok befogadására.

Megkérdőjelezzük, hogy valójában helyesen észleljük-e, ami velünk történik. Megvizsgáljuk és újraértékeljük saját módszereinket. Rájövünk, hogy számunkra mi válik be és mi nem.

Mások véleményére támaszkodni sokszor ijesztő lesz, különösen azért, mert a negatív bírálások a betegségünkkel együtt járnak. Annyit használunk ezekből, amennyi számunkra kényelmesen elfogadható, bízunk ítélőképességünkben.

Beismerni tehetetlenségünket NEM jelenti hogy: 

behódolunk egy vallásnak, filozófiai rendszernek, vagy szponzorunk véleményének



feladjuk, mert úgy érezzük, úgysincs értelme



elkerüljük a tetteinkért való felelősséget



elbújunk az öngyűlölet és a félelem mögé



az életünket értéktelennek tekintjük



figyelmen kívül hagyjuk mások és saját szükségleteinket

Beismerni a tehetetlenséget, AZT JELENTHETI, hogy: 

elfogadjuk, hogy hol tartunk jelenleg életünkben (ahelyett, hogy kifogásokat

gyártanánk, azt mondogatva magunknak, hogy a helyzet nem is olyan rossz, vagy hogy a családunk és a barátaink csak túlreagálják az egészet) 

elfogadjuk az érzéseinket. El fognak múlni! (Ha átengedjük magunkat

érzéseinknek, megtanuljuk azt is, hogyan vezessük le biztonságosan őket. Ez segít abban, hogy egészséges módokat találjunk a problémákkal való megbirkózásra) 

elfogadjuk az önutálat perceit és megtanuljuk megbocsátani magunk és

mások tökéletlenségét 

elfogadjuk, hogy a dolgok nem mindig az elvárásaink szerint fognak alakulni

és ez normális része a mindennapi életnek. (Próbáljuk meg megtalálni a humort és a fejlődés lehetőségét mindenben) 

elfogadjuk azt, hogy bármit is érzünk, vagy gondolunk ma, az megváltozhat

a jövőben. Az élet nem áll egy helyben, ahogy mi sem.

Szembenézni a saját tehetetlenségünkkel fájdalmas és egyben megalázó élmény

lehet.

Tapasztalat

útján

megtanuljuk,

hogy

az

ideiglenes

kellemetlenségek árán fejlődünk, ami gyógyulást és józanságot hoz. Türelmesnek és jóindulatúnak kell lennünk önmagunkkal szemben. Mindig az aznapot kell a szemünk előtt tartani. Csak a mai nap számít!

Páran ellenállunk és nem ismerjük be tehetetlenségünket - tartsuk tiszteletben a félelmeinket, de ne engedjük, hogy azok irányítsák az életünket.

Ha

őszintén

viseljük

problémáinkat

és

elfogadjuk

visszaeséseinket,

visszaszerezzük az erőt ahhoz, hogy összeszedjük magunkat és újra a gyógyulás útjára lépjünk. Az őszinteség hidd el, felszabadít!

Mit jelent az, hogy irányíthatatlan az életed? Akármilyen szervezettnek és céltudatosnak is tűnhetett eddig az életünk, nem biztos, hogy jól alakítottuk sorsunkat. Sokszor inkább harcolunk, küszködünk. Talán nem vesztettük még el munkánkat, de félünk attól, hogy egy újba belekezdjünk. Lehetséges, hogy nem merünk utazni, nehogy megszakadjon napi rutinunk. Ha nem is vesztettünk el még barátokat, vagy családtagokat, de tisztességtelenek voltunk velük. Elzárkóztunk és nem tudtunk igazán kapcsolatot teremteni velük, támogatásukat élvezni. Lehet, hogy az egészségünk még nem szenvedett kárt, de olyan dolgokat kockáztattunk, amelyeket ha szeretteink tettek volna magukkal, azt nem bírtuk volna elviselni. Sokan közülünk nem kerültek kórházba, de a hozzáállásunk és a viselkedési

mintáink mégis korlátoznak abban, hogy egészséges, szabad és boldog életet élhessünk. Mindannyian valahogyan eljöttünk az EDA csoportba. Terápiára jártunk, weboldalakat kutattunk, valamit keresve. Keresve a kiutat és a jobb életet. Talán mondtak valamit szeretteink, talán rábeszélt egy barát minket a kezelésre. Mindegy, hogy mi hozott ide, valahol mélyen mind tudjuk, hogy nem éljük meg teljes egészében az életünket.

Az Első lépés arra biztat bennünket, hogy megadjuk magunkat a tényeknek. Ahelyett, hogy az életet irreális elvárásoknak megfelelve próbáljuk élni, helyette teszünk visszafelé egy lépést és megnézzük, hogy mi is történik velünk valójában. Ahelyett, hogy különböző trükköket keresünk a fájdalom elkerülésére, úgy döntünk, hogy teljes életet szeretnénk élni. Ez azt is jelenti, hogy megengedjük magunknak, hogy érezzük a fájdalmat, az örömöt és mindazt, ami e kettő között létezik. A gyógyulásunk feletti felelősség csak a miénk. Türelmesebbnek és kedvesebbnek kell lennünk magunkkal, mint eddig bármikor. Ez könnyebb lesz segítséggel: keress szakembert vagy önsegítő csoportot!

Az Első Lépés a kezdő lépése egy hosszú utazásnak, melyben felfedezzük, és teljes szívvel átöleljük azt, akik vagyunk.

EDA tagok tapasztalatai  „Először is azt gondolom, hogy ez az egyik legnehezebb lépés. Annyi tagadás van, ami a betegséghez köthető. Egy ideig meg tudjuk győzni magunkat és gyakran másokat is arról, hogy minden rendben van. Néhányunknak már kopogott a valóság az ajtaján, de ahol nem, ott végül úgyis berobban a mi kis beteg, biztonságos világunkba, és lerombolja a nyugalom falait (képét)”.  „A lépések arról szólnak, hogy megértsük a problémáinkat, és erőt nyerjünk ahhoz, hogy megoldjuk őket. Azonban én éveket töltöttem az Első Lépéssel. Nem volt elég akaraterőm ahhoz, hogy elhiggyem, hogy létezik egy megoldás, mivel eleve nem ismertem be azt, hogy elakadtam. Emiatt újra és újra pofára estem. A tehetetlenségem annyira nyilvánvalóvá vált és a következmények olyan szörnyűek voltak, hogy teljesen felhagytam mindenféle gondolattal, melyek a régi mintákhoz és viselkedésekhez vezettek. Mindenkinek más az útja és minden tapasztalat egy kicsit különböző. Arra mindenkinek saját magának kell ráébrednie, hogy az élete kontrollálhatatlan. Igaz, sok közös vonás lehet abban, hogy milyen volt amikor az életünk kisiklott és irányíthatatlanná vált. De ezt mindannyian másképp definiáljuk. Egyeseknek lehetett az, hogy elkapták őket étellopás közben. Másoknak az, mikor valaki benyitott a fürdőszobába és egy szomorú testet látott a WC fölé görnyedve. Van, akiknek ez egy látogatás volt a sürgősségi osztályra. Nekem ez utóbbi volt az utolsó incidensem. Egy éjjel rájöttem, hogy ha nem teszek valamit azonnal, akkor meg fogok halni. Úgy éreztem az volt az utolsó éjszakám. Borzalmas érzés volt az adrenalin pumpálódott a testemen keresztül miközben ez a felismerés ért. Elmentem a

sürgősségire, ahova felvettek az anorexia következtében kialakuló súlyos elektrolit-egyensúly* felborulása miatt. Aznap éjjel megértettem azt a tényt, hogy már nem éltem. Az életem irányíthatatlanná vált, tulajdonképpen teljesen lerombolódott. Képtelen voltam működni, dolgozni, alig bírtam gondolkodni. Miféle élet ez? Arra is rájöttem, hogy tehetetlen vagyok a betegséggel szemben. Megpróbáltam már egyedül. Ennek a hitvány betegségnek a bilincsébe szorultam és „ÉN” semmit nem tehettem ellene. Megadtam magam. Nehéz út volt, de nem néztem többet vissza. Másfél éve vagyok gyógyulóban és ez sohasem történhetett volna meg és tudom, hogy nem is lennék itt, ha nem láttam volna be azt, hogy tehetetlen vagyok és az életem irányíthatatlanná vált. Sosem jutottam volna el idáig a gyógyulásban a „mi” kollektív segítsége és Isten nélkül. Nem vagyok tökéletes, hibázok, de most élem az életet.”  „Több különböző kontextusban is dolgozom az Első Lépésen. Bármikor, amikor megijedek, érzem, hogy elveszteném a kontrollt, vagy le vagyok süppedve, azt mondom magamnak: „Jaj, azt hiszem leragadtam. Tényleg leragadtam?’ Ha őszintén azt tudom mondani – Igen, leragadtam.”- akkor megtettem az Első Lépést. A tehetetlenség nyelve sosem illett hozzám. Ha a kocsim leragad a homokban, attól még az autó maga nem erőtlen és én sem vagyok erőtlen, de biztosan meg kell állnom, gondolkodnom és döntenem, hogy hogyan változtassak irányt. Ha nem tudom, hogyan kell megfordítani az irányt, vagy nincsenek meg a szükséges eszközeim *Az

elektrolit-egyensúly szükséges a homeosztázis fenntartásához. Ez segíti a szívizom és az idegrendszer szabályozását, a folyadék-, sav-bázis egyensúly fenntartását, az oxigénszállítást, stb. Az elektrolit-háztartás zavarát az alábbi folyamatok alakíthatják: az elektrolit túlzott vagy csökkent fogyasztása, fokozott vagy csökkent kiválasztása. A leggyakoribb zavara a veseműködés elégtelensége. A legfontosabb elektrolit-zavarok a nátrium, kálium és kalcium eltérések. Leggyakoribb okok a hashajtás, komoly hasmenés, hányás következtében kialakuló folyadékhiánnyal, kiszáradással járó elektrolit-egyensúly zavarok. Különösen nagy veszélye a bulimiában, illetve az anorexiában szenvedők között van.

ahhoz, hogy kirántsam magam a ragacsból, szembe kell néznem azzal a ténnyel, hogy segítségre van szükségem, hogy kijussak a slamasztikából. Gyakran túl sok időt töltöttem azzal, hogy boncolgattam és elemeztem a tehetetlenségem és irányvesztettségem szintjeit. Úgy találom, hogy ez legtöbb esetben szükségtelen és elvonhatja a figyelmet a fennmaradó lépésekről. Ha be tudom ismerni azt, hogy leragadtam és nyomorultul vagyok, akkor kész vagyok a továbblépésre. Ez nem azt jelenti, hogy ezen a lépésen nem dolgozunk többet. Minden nap dolgozom rajta így vagy úgy. Hiba lenne azt gondolni, hogy valaha is tökéletesen ki tudjuk dolgozni ezt a lépést, vagy hogy ha keményebben dolgozunk rajta, akkor tovább kitart majd. Egyszerűen csak bevallom, hogy fájdalomban élek, és nem tudom, mit tegyek.  „Számomra az Első Lépés azt jelenti, hogy elfogadom, hogy az evészavaros viselkedések nem ártalmatlan dolgok. Halálosak a testemre, az elmémre és a lelkemre. Ez nyilvánvalónak tűnhet, de még amikor erősnek is érzem magam a gyógyulásomat illetően, vannak pillanatok amikor az evészavaros hang felbukkan és próbál meggyőzni arról, hogy rendben van, normális dolog egy kicsit korlátozni, visszafogni magam(koplalni).”  A legerőteljesebb Első Lépés-élményem az volt, mikor majdnem belehaltam a hashajtó helytelen alkalmazásába 19 éves koromban. Egy elkeseredett pillanatomban hatalmas adag hashajtót vettem be. A szívem vadul kalapált egy bizarr aritmiás állapotban és a bőröm úgy maradt, ha bármilyen formában is belecsíptem. A dolgok egyre rosszabbul álltak és nagyon megijedtem. Az emberek majd holtan

találnak rám, meztelenül és kiszáradva egy fürdőkádban, a saját ürülékemben, több doboz hashajtóval a szemetesben. Utolsó erőmet összeszedve kikúsztam a konyhába és sikerült egyik pohár tej után a másikat meginnom. Az aritmia, a szédülés és a gyengeség lassan alábbhagyott. Ez húsz évvel ezelőtt történt. Soha egy hashajtót nem vettem be azóta, sőt még csak el sem gondolkodtam rajta, hogy megtegyem. Ez egy olyan első lépés volt, ami igazán leragadt bennem! De kérlek, ne azt szűrjétek le ebből, hogy az életveszélyes tapasztalat jó dolog! Más életveszélyes helyzeteken is keresztül mentem, amelyek nem voltak hatással a gyógyulásomra. Ezen kívül enyhébb mélypontokon, amelyek viszont komolyan motiváltak. Ami az igazi változást hozta az az volt, hogy másképp kezdtem el ezen élményekről gondolkodni. Néha komolyan vettem őket és azt választottam, hogy a valóságban éljek; néha lovagiasan a tagadást választottam. A valóságban élni erőt ad és sokkal jobb életet hozott számomra, mint amit valaha is képzeltem! Szomorú vagyok, hogy ilyen sokáig tartott, hogy megértsem, hogy a viselkedésem és a gondolkodásmódom az én választásaim (bár a szokásaim vezérelték) és nem egy olyan állapot amivel végérvényesen lesújtottak. Annyira örülök neki, hogy felépítettem egy nagyszerű önsegítő-rendszert, ami vezet engem, miközben az új ötleteimet és viselkedéseimet szokássá alakítom át.”  „Az őrület egyik definíciója, hogy ismételten ugyanazt a dolgot teszi valaki, azt várva, hogy más eredménye lesz a dolognak. A függőség azt jelenti, hogy olyan hiedelemhez, vagy vágyhoz ragaszkodunk, amelyet felidézhetünk,

például

az

első

drogfogyasztásunk

alkalmához

kapcsolódva, amikor olyan jó érzés volt és nem voltak rossz

következmények. Az evészavar esetében ugyanilyen torz módon hisszük, hogy ha kitartunk abban a hitben, hogy egy napon majd vissza tudok térni a kezdethez, amikor gyerek/fiatal voltam és először fogyókúráztam, lefogytam és mindenki helyeselt. Hajlamos vagyok elfelejteni, hogy ez hova vezetett. Azóta semmilyen fogyókúra nem vezetett engem máshoz, mint betegséghez és kontrollvesztéshez. Az Első Lépéssel arra emlékeztetem magam, hogy ha folytatom, amit eddig műveltem, ugyanazt fogom kapni, mint eddig: az evészavarom ugyanazokat a pusztító eredményeket fogja hozni. Nem ezúttal nem lesz más. Látom a betegséget a hang mögött, amely azt mondja: „Ezúttal meg tudom csinálni és hamarosan vékonyabb leszek mint bármikor, akkor majd boldog leszek és az élet tökéletes lesz”. Emlékeztetem magam, hogy a koplalás nem egy varázskúra a lelkemnek, csupán két eredménye van: 1. falásrohamon lesz 2. még betegebb leszek és meghalok. Az első lépés azt jelenti, hogy felismerjük, hogy az evészavar egy betegség. Eddig azt hittem, hogy a bizonytalanságomra, a félelmeimre való megoldás az volt, hogy minél többet és többet fogyjak. Ha ezt meg tudom tenni, akkor minden más a helyére kerül. Ebben az értelemben az evészavar és a vékonyság voltak az Isteneim. Hittem bennük. Rájuk számítottam, hogy az életemet jobbá tegyék. A gyógyulás első lépése azt jelenti, hogy problémaként lássuk az evészavaros viselkedéseket, a fogyást és a gyógyulástól várjuk életünk javulását. Úgy kellene az evészavart látnunk, mint valamit, ami az életünkkel és Istenünkkel való kapcsolatunk útjában áll.”  „Hogy valóban átrágjuk magunkat ezen a lépésen, szerintem nagyon fontos, hogy megértsük milyen katasztrofális az élet, amikor az evészavar

uralja. Számomra az Első Lépés annak a felismerése, hogy evészavarral az élet nem élet!”  „Minden nagyobb problémámra alkalmazom a Lépéseket. Ha bármikor azt érzem, hogy tehetetlen vagyok és az életem irányíthatatlan, az Első Lépés segít feltüzelni a motivációmat, ezáltal eljuttat engem a megoldásokhoz.”  „Azt mondja jobb vagyok, ha kihagyom ezt az étkezést. Azt mondja, hogy a többi embert érdekli, ha öt kilóval több vagyok. Ez elhiszi, hogy ha naponta kétszer futok, akkor több kilót lefogyok és minden rendben lesz, mert tulajdonképpen eszem. Azt mondja nekem, hogy betegnek lenni jobb, mert akkor az embereknek törődniük kell velem… Én „ezt” egy különálló hangnak, vagy egy személynek titulálom, aki különválik az én felsőbb énemtől. Ezáltal dolgozhatok az Első Lépésen a való életemben. Nem dőlök be ezeknek a felszínes ígéreteknek, amikor hallom őket és figyelmeztetem magamat, hogy ez az én evészavarom, aki beszél és nem ÉN! Képtelen vagyok vele vitába szállni… Erre a hangra nem érdemes hallgatni, nem érdemes ellene érvelni. Hiszen csak azt akarja, hogy meghaljak.”

1. lépés gyakorlatai Ez a lépés és az összes hozzá kapcsolódó feladat nagyrészt inkább arról szólnak, hogy belássuk és elfogadjuk azt, hogy hol tartunk, mint arról, hogy továbblépjünk. Te mit áldoztál fel az életedből (boldogság, egészség, kapcsolatok) azért, hogy védelmezd az evészavarodat és hozzá kapcsolódó szokásaidat? A következő kérdések segíthetnek abban, hogy ráébredj, mi mindent vett el tőled az evészavar és milyen lett ez által az életed. A válaszaid utat mutatnak majd, hogy tisztázhasd a most még talán nehezen értelmezhető, furcsa kifejezéseket, mint a tehetetlenség és az irányíthatatlanság. Használj naplót! Fedezd fel az érzéseidet, amelyek a tehetetlenség gondolata mögött lapulnak. Gyorsan és szabadon írjál. Ne változtass, ne törölj, ne nézd át az írásodat. Egy-két hét, akár hónap után is elég visszanézned, hogy mit írtál.

Kérlek, ne tölts egy hétnél többet a kérdések kidolgozásával, még akkor sem, ha nem válaszoltad meg mindet olyan tökéletesen, ahogy szeretnéd. Ha olyan vagy, mint közülünk sokan, bizonyára félsz majd az Első Lépés megtételétől. Íme egy stratégia: Olvasd át összes kérdést, amilyen gyorsan csak tudod. Határozd el, hogy egy nap csak egy kérdéssel fogsz foglalkozni. A válaszokat a nap végén írd le, amilyen gyorsan csak tudod. (10 perc alatt, vagy még gyorsabban) Aztán engedd el a témát. Kezdj el egy új témát a következő napon, akkor is, ha nem vagy elégedett a válaszaiddal. NE menj vissza az előző kérdésekhez. tökéletesek!!!

Rendben van, ha nem vagyunk

1. Csinálj egy listát az étel-élményekről, fiatalkorodtól egészen a mai napig. Lehet időrendben, de lehet spontán is. Hihetetlen milyen sok emléket fogsz találni még, miután leírtad a legkézenfekvőbbeket. Ne tölts egy óránál többet ezzel a tevékenységgel! Sokszor kísért, hogy túl sokáig formáljuk az irományt. Inkább nézd meg, mennyit tudsz leírni fél óra, vagy inkább 20 perc alatt. 2. Hogyan próbáltad meg kontrollálni az evésedet a múltban? Írj egy listát azokról az ételekről, amelyeket a múltban a rohamaidnál faltál, és amelyeket korlátoztál. Ismétlem, ne tölts túl sok időt ezzel. 20 perc és egy óra közötti idő bőven elég, a kevesebb néha több.

3. Megígérted magadnak és másoknak a múltban, hogy abbahagyod az evészavaros tevékenységeidet? Próbáltad abbahagyni az evészavaros viselkedésed sikertelenül? Próbáltad csökkenteni az evészavaros szokásaid sikertelenül? (pl. naponta csak egyszer purgálok/hányok)

4. Folytattad az evészavaros életmódot annak ellenére, hogy negatív következményei

voltak

az

életedre

nézve?

Milyen

negatív

következmények voltak?

5. Volt olyan dolog az életedben, amit nem tettél volna meg, ha megállíthattad volna magad? Ha igen, pontosan mit tettél? Követed ezeket vagy hasonló mintákat még szokásszerűen?

6. Írj egy listát azokról a dolgokról, amelyekről lemondasz az evészavarod miatt, vagy amelyeket elmulasztottál miatta.

Minden kérdésre őszintén tudtál válaszolni? Gratulálunk!!! Tulajdonképpen most tetted meg az Első Lépést. Kérlek, ne habozz és haladj tovább a Második Lépésre.

Amennyiben csak újra olvasod ezt a munkafüzetet, valószínűleg már megtetted az Első Lépést. A Második Lépés rejti a belépőt a szabadsághoz és az új életedhez. Akkor is kezdd el a Második Lépést, ha még nem érzed késznek magad rá. Akkor is, ha úgy érzed, hogy nem végeztél tökéletes munkát az Első Lépésnél. Valószínűleg úgyis vissza kell majd térned ehhez a lépéshez idővel. A lépések olyan hasznos támaszt adnak a problémáid megértéséhez és megoldásához, hogy valószínűleg a mindennapi életed eszköztárába könnyen beilleszted majd.

Jó munkát kívánok a következő lépés kidolgozásához!