Gondolatok arról, hogy kik vagyunk? Az emberi létezésről Egy inspiratív nap után általában megnyílnak a kreatív csatornák, és új, és új gondolatok százai születnek meg a szellemi megtermékenyülés talaján Olyan ez számomra, mint egyfajta szellemi értelemben vett szűzfogantatás. A mitológia, és a misztérium tudománya szerint, ez a lehetőség korábban is létezett. Mármint a szűzfogantatás létezhetése. Azonban elfogadottan, a keresztény vallás tudta ezt a gondolatiságot átörökíteni a "nyugati, és keleti világ" számára is legitimált módon, a Földtörténetben. Tette ezt eddig egyébként egyedülállóan, a világon talán a legszélesebb körben, a Jézusi misztérium létre hozásával, ami immáron 2014 éve életképesnek bizonyul. Sőt tovább öröklődik a generációs folyamokon keresztül is, kiállva mindez idáig az idő vasfogának, a kultúrák, társadalmak, jogrendek változásának, viharainak minden próbáját, próbatételét. Mert bár lehetséges elemként megjelenik más kultúrákban is a szűznemzés, azonban Isteni gyermeket, az egész Világ számára elfogadott (tehát legitimált) formában, EGYEDÜL Mária volt képes életre kelteni avval, hogy az emberi testet öltés lehetőségét adta meg az Isteninek, az Istenfiú (Jézus) megszülésével. Mert a fenti Isten fiú megszülése szűznemzés útján, új gondolatiságot teremtett. Filozófiát szült Mária, Jézus által. És ezzel a nőiség, a szülés, a testet öltés misztériumát legitimálva, egyféleképpen a születést a profánból a szent térbe emelte fel. Istenasszonnyá téve a szülő nőt. A nő, mint Isten kapuja szentségét megalkotva. Hát, ez is megérne egy misét Főképpen a párkapcsolatokban, házasságokban oly gyakorta megjelenő konfliktus forrás tekintetében. Miképpen akár az első, de inkább a második, harmadik gyermek megszületése után közvetlenül, és felismerhetően, számos esetben datálható a szexuális élet megszűnése miatti feszültség. És ennek egyenes következményeként, a férfi-nő kapcsolat-romboló hatása is közvetlenül tapasztalható tényezővé válik. "A gyerekem anyja nem prosti", ő Szent, Máriai feelinggel, tehát érinthetetlen a profán "mocskával". Ezért a férfinép egy része inkább belekeveredik egy akár a család egységét is kockáztató, szeretői viszonyba, mert hát ugye az ösztönök azért működnek az ivarérett nemzedékekben, stb......... A holon egy mediációban használt szakkifejezés. Jelentése az a teljesség, ami egyben minden, ám részeiben, bár tartalma az egésznek, mégis a rész, önálló egész. Autonóm, tehát van önállósága, a teljesség egységében megformálva Az ember, mint holon azt jelenti, hogyan kell az Isteniből egyedivé lenni? Az Isteni teljesség világa, az egyediséget önmagából kiváltva, megtestesül önálló egészben. Egész a részben, rész az egészben. Az Én és az Öntudat készletei, egy nagy egységben kezdenek látszani. Az ember, mint holon. Egy filozófia. Ami a gondolatot is újra gondolja. Ami teret nyit a láthatatlannak, a megfoganásban lévő megfoghatatlannak. Felfogni elmével, szinte lehetetlen. A gondolat mégis mint tudás, az elmében ott ragyog, mint fényes látomás. Vízió, idea, hogy a létezést emberként felfogja. Értelmét keresve kutatja ezerszám, miképpen jár a Lét a Lélek lajtorján. Hogyan válik testté a megfoghatatlan, miképpen ölt formát, test alakban. A megfogant, és még bent fejlődő magzat állapota, emberi testben létezés kapuja. Amikor a Lélek még lélegzetet nem vett, de máris él, létezik. Mint maga a fejlődése, önvalóból való kiteljesedése!
Egyben van, és mégse rész. Talaja a józan ész. A Tudat, hogy önnön létét formálja, küldi át őt, másik holonjába. Az éteriből a földi létbe szállva. Néhány sejt, ahogy a sejttudatban él, testet épít, formál egyedit. Tudatából építkezik. És ha megnézünk olyan felvételeket, amik a fogantatástól, a kifejlett magzat állapotáig mutatják a képet, az emberi értelem épp, hogy felébred. A Létező Teremtő világra álmodja magát, hogy megismerje az emberi létezést, ÖnMagját. Szinte a semmiből teremtve, két cseppnyi eleme a testeknek, két cseppnyi alkotó. Mégis isteni terv része, hogy lesz a két rész egyben egésze! Önálló elem, az autonóm létezés hordozója. De csak együtt, egyesülve birtokolja 2 in 1 a létet. Külön bármennyire szépek, múló pillanatok csupán. Csak együtt jutnak át a létezés fokán. A lajtorja fokait, együtt hódítják meg. Így alkotta, a Nagy Tervező a létet, fokról fokra. Mondhatnánk egyedi, emberi Holonba. Egy amit a férfiból vétetett, egyet meg a női test dédelgetett. Hogy a két holon egyesülve, testet adjon, a két különben szunnyadó víziónak. Az ontológiai tervben megfoganónak. A Lélek ontológiája, hogy a két félből eggyé olvadva, kitárja a Létnek önmagát, megmutassa földi önvalóját. Kaput nyisson a testben létezésnek Amikor megreped a védelem burka, utazni kezd, hogy e világra szülessen. S amint kiérkezik az anyai egységbő, önálló egységként ön-teljességgé válva, immár emberként tekint e földi világra! Attól a pillanattól kezdve, hogy az anyát elhagyja testével, az anyai testből kilépve, önálló identitással bírva ér a térbe. S maga is egy egységgé válva, megkezdődik önnön földi másának utazása. Egység a teljesben, önállóan testben. A pillanattól, hogy kibújik a fényre, magzatból azonnal átlényegülve, csecsemővé válik, egy szempillantás alatt. A tervből így lesz megvalósult feladat. Csodát láthatunk ez átkeretezésben, ahogy egy pillanat alatt a névben transzformálódik az újdonság. Mivel elhagyta a védelem burkát. S az anya teste, mely hónapokig rejtette, táplálta, védte magzatát, világra hozta az új embert, önmagát. Rész a részben, teljes az egészben. Ember a Lélekben, Lélek az emberben. Test a fénytestben, fény az emberi testben. S mégis autonómak végig, mind a ketten. S a harmadikat önmagukban hordozva, a két fél, mi önmagában is egész, anyja, és apja által egyesített gyermeki rész, továbbgondolva önmagát, létrehívja az új csodát! Átvitték önnön folytatásuk. 9 hónap, hogy mi is meglássuk, mily terv született meg benne? Ki lesz az, aki teremtve e térbe, kettőjükből testesül egészen. A Lét csodáját ismerhetjük fel. Mi egyben felkavar, s egyben fel is emel. Amint a burok megreped, elindul a megszületés csatornáján a fizikai 3D világába. Mi történik addig, ma már bárki látja, aki csak kíváncsi a teremtés csodára. Fotók, felvételek száz, s ezer számra mutatnak utat a bizonyosságra. Hogyan lesz egy semmi kicsiny pontból teljes, univerzum méretű sejt, és szerv együttes? Újabb teljesség, egyben rész, és egyben egység. Oly tág, mint az Univerzum. Megismerni még századokig telhet. De csodálni, azt már most is lehet. Mert amire feltárja az igazságot, addigra önmaga számos dolgot látott. Kezdte a fejlődését a legelején. 2-ből négy, négyből 8 sejt épül. Mígnem egész teste fel nem épül, addigra átmegy hány millió éven? Szinte a teljes (törzs)fejlődésen. Majdhogynem leképezve a teljes földi egyedfejlődést, az egysejtűtől, a humán csúcsfajig. De a megtermékenyítés pillanatától létezik. Önnön testét alkotva keletkezik az élet új, egyedi formája. S családja majd csodájára járva, büszkeséggel tekint a magzatra. Ahogy az idő előre haladva mutatja egyre jobban jelenlétét. A formálódó test teljességét. Itt már holonok tucatjai vannak. A szó sem elég rá, hogy a fogalomnak sokoldalúsága, önmagát számunkra teljesen kitárja!
Holon a Lélek, mely megtestesülni készül. Önmagában a testet kiformálva. Test a testben, energia magva. A Fény elindul, letisztult az akarat. A Lélek elgondolja: „Testbe öntöm Önnön magamat.” Lélek holonjában autonóm a rész. Az önálló tudattal rendelkezni kész, megtestesülő világ. Mely magjában hordozza Önmagát. És az Öntudat világa, és Én tudatot feltárja. Majd ha megszületett, mindez értelmet nyerhet. De holon a család, ahová érkezik. Holon a test, amiben teljesedik. Holon az ország, mi lesz a nemzete. Holon a város, falu, települése. Holon az otthon, mi személyes otthona. Rész a részben, az egész holonba, a település, ahol a ház áll majd, mely biztonságos helye a világnak, felváltva már az anyai szolgálat. S legnagyobb holonja földi értelemben, maga a Föld, mely sajátos hely. Igaz anyag, megtartó gondoskodás. S ha még nagyobbra nyitod a szemed, magad is felismered a holon tengereket. Holon a Tejút, amelynek egy karjában lévő bolygó, a Föld. De a Tejútnak is csak egy karjába érkezik az erő, amely a Lélek tengerből búvik elő. A Teljes Tejút holonja létezik. S mindez csak egy sziget egy hatalmas tengerben, melyet feltekintve az égre csupán részletében láthatsz. Bolygók milliárdjai, csillagoknak fénye. Mutatja, hogy amit látsz Univerzumok teljessége. S annak csak egy darabja mutatja meg magát. Holonok holonja, nagy teljesség a világ, melyben Te egyféle megszilárdult Tudat Mag vagy. De térjünk vissza az emberi holonba, a mama pocakjában életre készülő magzatra. Illetve már át is kereteztük, csecsemőként emlegetjük. Már nem magzat (amint az anya testének védelmében lévő fejlődési állapotban nevezik), hanem egy újszülött csecsemő. Holon a holnban, attól a perctől kettő, amint kettéválik. S test a testből, létre mászik. Egy élő megszületett, önálló egyed lett. Az anyai holonból kiszakítva önmagát, ahol az anyai holon részeként saját magát lassan felismerve, megtanulva tudatába véste, hogy saját autonómiával rendelkezik, amint egy önállósulásra képes egyedi lénnyé megszületik. E világra beérve, önálló holont alkot immár a teste. Ő maga válik holonná. S azonnal, minimum két autonóm egységgel: testtel, és lélekkel rendelkezik. Illetve egyesek szerint 4 in 1. Test-éngondolat-lélek-szellem-(ön)tudat. Mert öntudatára ébred annak, ki ő valójában, ki az, ki itt jár köztünk egyfajta álruhában. Mit takar a testi mivolta? S amikor az álarcát végre majd ledobja, nem a létezése szűnik meg, hanem a Lénye fedi fel Önmagát, s csodálkozik rajta ez a szűkös világ. Kit nem ismert fel, pont úgy, mint ÖnMagát. Sok önálló rész, mely a létben kutat. S mennyi még, mit nem ismertünk fel. Ami a jövőben mutatja meg közöttünk ki jár, s kel. Amikor felismeri, elréved a világ. Találva új tudást, titkokat kibontva. Lépésről lépésre érti meg, mi a Létezése Titka? Bár határozottan sok tulajdonsággal, képességgel bír a megszületett, még nem önálló a földi létezésben, csak a test holonjában teljes egészen. Nem áll lábra, mint a kiscsikó, ehhez több időre van szüksége, ami közben a dinamikus idő taktikáját alkalmazva, a panda stratégia (önképességei felismerése) mentén biztosítva az életben maradását. Mivel ha kellő hangerővel üvölt, a szülő, vagy az őt éppen körülvevő cselekedni tudók, megpróbálják kitalálni, milyen hiányt kell azonnal megszüntetni. Es kielégíteni a szükségletet, amíg kifejleszti a további kompetenciáit, miszerint a szükségletek kielégítését gyorsabban éri el, ha megtanulja a kommunikációs formulát. Ezzel felvéve a nekik, felnőtteknek oly sok örömet okozó beszéd képességét, egyértelműbb utasításokat tud adni a számukra. Lerövidítve ezzel a kísérletezési időt, amíg rájönnek a többiek, hogy az adott sírás, nyöszörgés milyen szükségleti tartalommal bír? De a megszületett már van! És jogai vannak. Sőt lehetőségei is.
Azonnal, vagy rövid időn belül nevet kap, és struktúrává válik, a hivatalos bejegyzésével, és ezzel ÖNÁLLÓ identitást is nyer. Mert, hogy struktúra természetesen van. És van vezetője (fogantatója, megtermékenyítője, szülője, apja), kinek neve azonosító alapja. És természetesen egy co-vezetője, az élő inkubátorként működő, egyébként őt önmagából is tápláló szülője, anyja, hús a húsomból, vér a véréből. Na mármost mi kell még, hogy ettől még NE vesszen el a gyermek, tehát ne cseréljék el egy másikra, ne adoptálja senki titokban, ne fojtsa meg születéskor a köldökzsinór, ne haljon éhen, vagy szomjan? Mennyi kérdés, mennyi veszély azonnal! A biztosíték kevés. Amit megfogalmazhatunk úgy, hogy Máriát CSAK Isten tudta Istenfiút szülő nővé tenni. Tán épp ezáltal magasztosult Isten szülőként ebben a történetben sokkal többé. Mert mint említettük, arra volt már példa, megőrizte nékünk a mitológia, hogy Isteni jelleg öltött testet. Az apa Isten, asszonytestben teremtett. Például jó Zeusz, aki több helyen is elpottyantott különleges képességekkel Isten gyerekeket, de evvel csupán Héra haragját, és a gyerekei iránti bosszúját vívta ki. És semmiképpen nem emelkedett sem piedesztálra, sem Világ eszménnyé a nők egyetlen tucatja sem, akiket Zeusz, nem meglepő módon "álruhában", gyakorta "áltestben" ejtett meg, és hagyott aztán némiképp magára, illetve nem könnyű sorsára. Egyikük sem kapta meg azt a Világ(i) elismerést, amit Mária megkapott. Lehet, hogy ehhez a szűznemzés ténye segítethette csak hozzá Máriát? Az érintetlenség bizonyítható ténye? Míg Zeusz a profánban ejté meg a szépséges asszonyokat, akikkel együtt hált, tehát az anyagi síkon, a "sárban" tevé azt. Addig Isten a szent térbe emelé a tételt. Angyalt küld, jelenést mutat Máriának, aki bejelenté neki, hogy ITT AZ IDŐ! Ő az Isten által kiválasztott nő. De valójában a megfoganás miképpen megy végre, arról egy szó sem esik, csak a megfoganás tényét ismertetik mindenkivel. És Mária annyira éli az Urat, hogy reá bízza magát, nem vitatkozik, csak beleemelkedik a maga ártatlanságában az Úri feladatkörbe, és Isten anyává lészen egy szóra, mondanám angyali üzenetre. Felvállalván a bukott nő szerepét is akár, ennek minden akkori (és ma is élő) kockázatával, a saját társadalmi keretein belül. Persze ha már Isten fiút hoz a világra, megvilágosítja az Angyal az Ő kedvesét is. Az Isteni üzenet által, így végül Józsefe is kötélnek áll, és elvállalja Máriát, s ezzel az apaságát, a kissé diszkriminatív állapot fellegét maga feje fölé is engedvén. Az esküvő előtt fogant gyermek esete kényes veszélyeivel, az adott kultúra, és társadalom rendjében. És holonok holonja. A keret, ami a történetet megtartja. A férfi, a nő, a nemzet, az ország, a kultúra, a vallás. Száz és ezer holon. Mindenki része, s egyben teljessége is. Mégis mennyi csúszó pálya. Ha a hit, és az emberi gondolat, azonosítva az egyéni tagokat, számba veszi, hogy valaki, mennyi helyre tud egyszerre tartozni! S bár mindegyiknek önálló része, néha összeveszhet egy egy teljessége. Hova tartozik most, és ha tesz valamit, akkor mivé lészen, hova keveredik? Egyik igazából a másikra nézve, néha maga sem tudja, melyik egésze? Mert József is a hitében biztos férfi, aki NEM kételkedik az isteni üzenetben, sőt az Úr bizonyítá is a háláját, mert folyton tájékoztatja az Angyali útmutatás által, mikor melyik ország a biztonságosabb a család, és a kisded számára? Mikor hol tud a veszély elől elbújni. Melyik helyről, hova kell elfutni? Aztán ha már megvan, minden megszületett, új tér születik a további kérdésnek. Létrejöttében mi a garancia? A szülőnek, van-e, és mennyi biztosítéka, hogy nem csak "megcsinálta", létre hívta a teremtettet, hanem ÉLETKÉPES teremtés esett meg. Olyan ez, mint amikor a földi ismeretet, a Szellemi teremtő megtermékenyíté (a vízió, az idea térbe álmodása), és ennek minden pozitív hatása. Megtervezel egy Földi "űrjárművet". Hiszen a test mi más is lehetne? A Szellem Tudatának földi térbe lényegítése. Az eddigi ismeret, új csúcstermke.
A lélek, mint hajtómű, s egyben tervezője, folyamatosan figyel előre. Vezet, és kormányoz, megtekint, értékel, újra tervez ha kell. Léte a Tudattal, érez a Lélekkel, gondolkodik közben az emberi ésszel. Tapasztal, finomít, alakítja sorra. Így lesz a létben kognitív tudása. A többi meg a dinamikus időnek köszönhetően a működési "gyermekbetegségek" felismerése után, és ennek megfelelő korrekció következtében, az új fejlesztés utáni időszak kérdése. Feltettél egy izgalmas kérdést a szellemi térben, például azt, hogy milyen az, amikor teremtővé válsz? Egy harmadik Önálló önmegalkotásának adsz teret azáltal, hogy Te, és egy Másik jelleggel bíró, eggyé válva, kaput nyittok egy új, önálló létezésének. Belépsz a szülői holonba, egyben az önálló családalkotásba, mellyel a kettőből, egy harmadik autonóm egység jön létre a hármasság mintaképe. A gyermek érkezése! És amennyiben Te beleállsz a feladatba, mint Mária vállalásának inspirálására József is tette, mert megértette az Angyali üzenetet, és bízott a saját tudásában, amit akkor nem is neveztek Hitnek. Mert mindenki ugyan azt Tudta erről a kérdésről (mármint Isten létezését valahogy nem kérdőjelezték meg a kollektív-tudat által), ezért Te választhatod azt, hogy TE alkotod, és építed meg a földi-űrjárművet. Életet adsz eképpen, a testbe integrált Lélek által. A kérdés, és az erre adott válasz természetesen a tiéd. Persze tudjuk, hogy néha a félelem érzet megjelenése az a kapu, ami a mérleg nyelve. Ha igen, ha vállalod, akkor kérdés Nem fér hozzá, hogy a tiéd a feladat! Ha a félelem győz, akkor az is fenn állhat, ami valójában nem kis kockázat. Veszélyeztetheti a megszületendő "épségét", és életbe maradási esélyeit, az életképességét. Hiszen ha az analógiánál, azaz a metaforánál maradunk, akkor nem kétséges, hogy Jézus élve nem jön a világra, ha idő előtt tudnak Róla. Hiszen Heródes, az írás szerint mondva, illetve a többi zsarnok, amennyiben Mária, vagy József kikotyogja a tényt, hogy Isten gyermeket hord a szíve alatt, minden bizonnyal gondoskodtak volna arról, hogy a veszély szele se érintse őket hatalmukban. De Máriának, és Józsefnek ez valahogyan nem is jutott az eszükbe. Mert nem hírnevet akartak, celeb gázsival, hanem PONT azt tették, amit Isten kért tőlük. Vállalták az Istenfiút, a szülővé válás elismerésével. Tehát SENKINEK nem volt oka feltételezni semmi mást, mint egy átlagos gyermek megszületésének tényét látni a folyamatban. Mint amikor ránéz valaki az esőben, ködben érkező nyugati vonat képére, és nem látja meg benne a csoda tényét, hogy az adott egyszerűen vonatnak látszó tárgy, időutazásra alkalmas eszközzé válhat!!! A dinamikus idővel számolva Tehát a külvilág számára Mária "csak" egy várandós asszonynak látszott, József pedig az asszony férje. és így nyilvánvalóan a születendő gyermek apja, mert ki más is lehetne. Eképpen ők az Isteni holon autonóm részesei. Egyben férfi és nő ön-egységben élő. Egyben szülők. Egyben Mária mint anyai hordozó. Egyben mind a ketten önálló identitású nemzetségi tagok. Egyben mindketten saját családjuk, felmenőik autonóm utódjai. Egyben az emberiség autonóm tagjai. Egyben a Földi létezés autonóm létezői. Egyben a Tejút rendszer autonóm elemei. Egyben az Univerzum autonóm önrendszerei. Egyben az Univerzumok hatalmas holonjának, egyik Univerzumában, mint autonóm térben létező, maguk is önálló teljességek, akik magukban hordozzák a Fiú (és a Leány) önállóságát, a megteremtéséhez szükséges részeket, mint önálló holonokat. A Férfi magját, és a Nő sejtjét, melyek egyesüléséből nem más jön létre, mint a Létezés folyamának egy Önálló létre képes, egyedi alkotása. A Teremtett Teremtő Világa. De lám, az Isteni Gondviselés azért ügyelt a biztonsági kérdésekre, és Mária sem, és József sem tette fel a facebookra, hogy hé emberek, Isten fiút hord az asszony a kebele alatt :) Na jó. Azt hiszem mindent elmondtam az emberi Holon titkáról. Csaba Beatrix mediátor