BBTE Diákképviselő választások 2012. január 31. – február 2. között került megszervezésre a Babeş – Bolyai Tudomány– egyetemen a diákképviselők választása, amelynek keretén belül az egyetem diákjai diákszenátoraikra illetve kari képviselőikre adhatták le voksaikat. A román, magyar illetve német tagozatok először titkos, közvetlen szavazáson vettek részt. Nagy eredménye volt az eddigi magyar tagozat munkájának, hogy a fenntartott helyekre a három tagozat saját módszertan szerint szavazhatott. A magyar tagozaton 14,1%, míg a román tagozaton 6,2% volt a részvételi arány.
Március 15-i megemlékezés A hagyományokhoz híven, 2012-ben az ifjúsági szervezetek összefogásával valósult meg a nemzeti ünnep alkalmával tervezett rendezvénysorozat. A megemlékezés alkalmával ünnepi felvonulás mellett előadásokat foglalt magába.
22. KMDSZ Szülinapok A KMDSZ idén 22. alkalommal ünnepelte fennállásának évfordulóját. A szervezők gyekeztek úgy összeállítani a hét programját, hogy mindenki találhasson benne szája ízére valót. Tizenkét rendezvénnyel várták a velük ünnepelni vágyókat március 19-25. között, 1
amelyek közül a legnépszerűbbnek a toronylátogatás bizonyult. Hétfőtől péntekig több, mint nyolcszázan jöttek el a Szent Mihály templom tornyából megnézni Kolozsvárt.
II. Kolozsvári Magyar Egyetemi Kórustalálkozó A 22. KMDSZ Születésnapok alkalmával másodszorra került megszervezésre a Kolozsvári Magyar Egyetemista Kórusok Találkozója. Az eseményre a Kétágú templomban március 22-én 19 órától került sor. A találkozón felléptek a BBTE Kamarakórusa, Melodeus kórus, Unicante és a Visszhang kórus.
Föld órája Március 31-én, szombaton sor került a Föld órája alkalmából szervezett egész napos rendezvény–sorozatra. A kisiskolások már előző héten elkezdték készíteni rajzaikat. Szombat délelőtt aszfaltrajz versenyen vettek részt és PET palackokból készítettek bábukat. Déltől a KMDSZ irodában elkezdődött a lámpás hajtogatás. Az eredmény 300 papírmécses, amelyeket sajnos este az eső nem igazán kímélt.17.00-kor kezdetét vette az EME dísztermében az É-klub által szervezett előadás, amelynek témája az Öko-építkezés volt. Szép számban vettek részt szakmához közeli és kevésbé közeli diákok is. Az időjárás 2
egyre kedvezőtlenebb lett, de ennek ellenére már 20:00 órakor kezdtek gyülekezni a téren. 20:30-ra már több mint száz fős tömeg lett a téren, aki a hideg ellenére is jót szórakozott a tűzzsonglőrök mutatványán, a mécsesekbe helyezett gyertyák sajnos idén nem nyújtottak akkora látványt, mint tavaly hiszen meggyújtani is alig lehetett őket. Azt est fénypontja, a lámpások felengedése, sajnos elmaradt, amely szintén az időjárás számlájára írható. Ennek ellenére, nagy számban jelentek meg az érdeklődők.
BBTE Prefektus választások Március 29-én sor került a Babeş – Bolyai Tudományegyetem (BBTE) diákprefektusi választására. A BBTE diákprefektusát a 35 fős diákszenátus választja meg. A prefektusi helyért három pályázatot adtak le. A pályázók előzőleg egy közvitán mutatták be terveiket, programokba foglalva. A kétfordulós választás győztese Török Márk lett, a német vonalról. A prefektus munkáját vonalanként egy-egy alprefektus segíti. A magyar tagozatot képviselő alprefektus Talpas Botond lett.
Már a jövő évit várják Sípot fújnak, szexik és ők tudják, buliznak, bevállalnak, sportolnak, főznek, felvonulnak, táncolnak és még sok más vicces dolgot tesznek mindazok a kolozsvári egyetemisták akik évről évre részt vesznek a KMDSZ Diáknapokon.
3
Az idein, minden diák szuperhőshöz méltóan játszotta végig Kolozsvár legnagyobb egyetemista rendezvényének próbáit. A bemutatkozók viccesek, kreatívak és szórakoztatóak voltak, a női foci büntetőkkel dúsított, a sportok izgalmasak és fáradtságot nem tűrőek, a táncmaraton bulis, a tematikus bulik hippi-szuperhősösek, a majális Intim Torna Illegálos volt. Ez az 5 nap nem szólt másról, mint bulikról, önfeledt szórakozásról, barátokkal való időtöltésről. Reméljük mindenkinek sikerült megtalálni a kedvére való próbát. Jövőre is várunk mindenkit, huszadjára is!
XV. Erdélyi Tudományos Diákköri Konferencia
Záróünnepséggel és díjkiosztóval zárult le a XV. jubileumi reál- és humántudományi Erdélyi Tudományos Diákköri Konferencia Kolozsváron. Erdély legnagyobb tudományos magyar diákszemléjén 29 szekcióban közel kétszáz versenyző indult el, száz szakember zsűrizett, akik a díjazott munkák egy részét a jövőben Magyarországon megrendezésre kerülő 31. Országos Diákköri Konferenciára is javasolták. A 2012-es rendezvény fővédnöke prof. dr. Szabó Gábor, a Szegedi Tudományegyetem rektora volt. Az ünnepi gálán a díjátadást megelőzően a Harmonia Cordis és a Gheorghe Dima Zeneakadémia tánccsoportja szórakoztatta a közönséget, majd az ünnepi beszédek következtek.
Magiszteri Ballagás Június 9-én 18.00 órától az Auditórium Maximumban búcsúztattuk a mesteris hallgatókat a Babeş – Bolyai Tudományegyetem Magyar Tagozátával közösen. Az eseményen fellépett a Visszhang Kórus.
4
XI. Kárpát-medencei Néprajzi Nyári Egyetem A Kolozsvári Magyar Diákszövetség 2012-ben is megszervezte a hagyományos Kárpátmedencei Néprajzi Nyári Egyetemet július 1620. között. A 30 résztvevőt Kalotaszegre vitték, ahol megismerhették Erdély egyik legnagyobb összefüggő magyar nyelvszigetének népi, kulturális és földrajzi jellegzetességeit. A rendezvényt szaktól függetlenül minden érdeklődő hallgatónak ajánlották. A tábor résztvevői az elmúlt évekhez hasonlóan idén is, úgy az erdélyi, mint az anyaországi és más elszakított területekről érkező fiatalok közül kerültek ki. Nyári egyetemünket nemcsak néprajz, illetve a társadalomtudományok valamely ágának hallgatói figyelmébe ajánlottuk, hanem mindazoknak, akik érdeklődnek a népi kultúra, a hagyományok, az épített örökség és a földrajzi látnivalók iránt. A kalotaszegi tájegységen való kirándulások, előadások és kézműves foglalkozások mellett a Kárpát-medencei Néprajzi Nyári Egyetemen résztvevők, a tábori hangulaton túl, tartalmasan kikapcsolódhattak, miközben leltároztak a magyar kultúra és népi értékek tárházában. Továbbá a programot színesítette Felszeg- Alszeg templomai és a Nádasmenti viselet felfedezése, valamint a tájegység táncaival való ismerkedés is. III. Kolozsvári Magyar Napok A III. Kolozsvári Magyar Napok 2012-ben augusztus 13 - 20. között került megrendezésre. Az immár hagyománnyá vált nagyszabású esemény célja, idén is Kolozsvár sokoldalúságának bemutatása, illetve a magyar kultúra ápolása. Immáron harmadjára a KMDSZ, mint partner, idén több, mint 130 önkéntessel támogatta a Magyar Napokat. A programok igyekeztek megtalálni minden korosztály ízlését. Így szerepeltek képzőművészeti és fotó-kiállítások, könyvbemutatók, szabadtéri filmvetítések, borkóstolók, gasztronómiai események, rendezvények a legkisebbeknek, valamint a sportolni vágyók is találhattak kedvükre való lehetőséget. A rendezvény számos koncerttel és szórakozási lehetőséggel zárult.
5
KMDSZ Gólya Nyári Egyetem A Kolozsvári Magyar Diákszövetség augusztus 17. és 21. között új programmal kecsegtette a frissen felvételizett diákokat. A Gólya Nyári Egyetem legfőbb célja megismertetni a leendő egyetemistákkal az ősztől megszokásra váró új környezetet. A KMDSZ Gólya Nyári Egyetemen közel 100 diák vett részt. A 4 napi program rengeteg eseményt tartalmazott, amely hasznos egy első éves hallgatók számára, hisz megismerhették az egyetemüket, áthatóbb ismeretséget szerezhettek az ösztöndíj lehetőségekről. A felsőbb éves egyetemisták különböző városnéző túrák keretén belül vezették körbe a résztvevőket Kolozsváron, ezáltal megismerhették a főbb neveze– tességeket, fontosabb egyetemista helyszíneket.
A egyetemi környezet bemutatása mellett a Nyári Egyetem másik célja az egymással való ismerkedés volt. Fontosnak tartottuk, hogy a leendő csoporttársak már az egyetem kezdése előtt megismerkedjenek, barátságok kötődjenek. Az ez időben zajló III. Kolozsvári Magyar Napok rendezvénysorozat további kulturalis és szabadidős tevékenységet nyújtott a résztvevők számára. Félsziget - Civil Park 2012 A Félsziget-fesztivál keretén belül a KMDSZ is bemutatkozott, népszerűsítette magát a civil szervezetek parkjában, számos diákszervezet mellett. Az érdeklődők belekóstolhattak a kolozsvéri diákéletbe a KMDSZ csapatépítő és egyéb játékain keresztül. KMDSZ Gólyák éjszakája 2012. október 20. estéje a kolozsvári gólyáké volt. A KMDSZ szervezésében 200 elsőéves egyetemista csapatokat alakítva különböző ügyességi feladatok révén ismerhették meg és fedezhették fel a várost, ahol ezentúl majd egyetemi éveiket töltik. A versengés után a gólyák az Old Sheperd-ben ereszthették ki a gőzt.
6
Kolozsvár-Szeged áthallgatói csereprogram A Babeş – Bolyai Tudományegyetem, a Profil szervezet és a Kolozsvári Magyar Diákszövetség, valamint a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának Hallgatói Önkörmányzata idén is megszervezte a Kolozsvár-Szeged hallgatói csereprogramot, amely november 1-22. között zajlott. KMDSZ Gólyatábor 2012. november 23-án közel 100 kolozsvári gólya vette birtokba a Beszterce megyei Árokalján található Bethlen kastélyt, hogy egy felejthetetlen hétvégét töltsenek a gólyatáborban. Az évente megszervezésre kerülő táborban a diákok megismerhetik a KMDSZ-t, csapatépítőkön vehetnek részt és barátságokat köthetnek.
KMDSZ Mikulás December 5-én és 6-án önkéntes mikulások és krampuszok sokasága indult az ovodákba, kisgyerekes családokhoz. A sok kis apróság hálásan köszönték meg a mikulásoknak, hogy meghallgatták verseiket, és vidám énekeiket. A puttonyból előkerült ajándékok szétosztása 7
után a játéké volt a főszerep. Az célálomás fele igyekezve a huncut krampuszok cukorkákat és vidám mosolyokat osztogattak a járókelőknek.
KMDSZ Gólyabál 2012. december 11-én került sor a KMDSZ Gólyabálra, amelyen a különböző karok cowboyoknak és cowgirlöknek öltözött gólyái mérhették össze képességeiket. A gála helyszínéül a Báthory István Elméleti Liceum díszterme szolgált. A versenyek között láthattunk egyéni produkciókat, közös tánckoreográfiát, és megfigyelhettük azt is, miként oltanak ki a cowboyok egy gyertyát vízipisztollyal, vagy hogy mennyire csúszik a színpad, ha sört kanalaznak a cowgirlök. A közönség sem unatkozhatott, hiszen a szurkolótáborok lelkességét is pontozta a zsűri. A gólyabál kieséses rendszerrel működött, így a végső körben három gólyapár küzdött meg a dobogó legfelső fokáért. A főnyereményt végül a Kommunikáció és Közkapcsolatok szak gólyái, Bea és Tibi nyerték. A gálát egy fergeteges FUNKorporation és Heaven Street Seven koncert követte az Euphoria Music Hallban, ahol a közel 1000 létszámú tömeg hajnalig bulizott.
8
KMDSZ Rendes Közgyűlés A KMDSZ Rendes Tisztújító Közgyűlésére december 13-án, csütörtökön este 20 órától került sor az Erdélyi-Múzeum Egyesület (EME) dísztermében. Az ülést, KMDSZ tag és önkéntes minőségében Szabó-Györke Zsombor vezette. A KMDSZ tagjai közül 85 szakosztályvezetőkből és aktivistákból álló csoport regisztráltatta magát, hogy részt vegyen a közgyűlésen. Elsőként ismertették a napirendi pontokat, amit Talpas Botond elnöki beszámolója követett. Ezután Rés Konrád, elnökhelyettes, soros elnök és csapatának bemutatkozója, illetve a 2013-as évre tervezett költségvetés prezentálása következett. A közgyűlés Rés Konrád, soros elnök és csapatának jelentkezését pozitívan bírálta, funkciójuk 2013. február 16-tól lép érvénybe.
Novum Generatio - Nemzetközi Gitárnapok A Harmonia Cordis Egyesület a Kolozsvári Magyar Diákszövetséggel karöltve a második nemzetközi gitárnapokat december második hetén, december 10-13. között szervezte meg Kolozsváron. A minden érdeklődő számára nyitott és ingyenes esemény változatos programot kínált a klasszikus gitár kedvelőinek. A koncertek nem titkolt célja új kibontakozási lehetőséget biztosítani a klasszikuszene magas színvonalú művészei és jövendőbeli előadói számára. A gitárnapok hosszabb távú célja növelni a klasszikusgitározás népszerűségét.
9
Szakosztálytábor November 30. és december 2. között a KMDSZ vezetősége és szakosztályainak képviselői (40 diák), Kolozsvár zajait maguk mögött hagyva elvonultak Kalotaszentkirályra. A hétvége alatt a szakosztályok beszámoltak eddigi tevékenységükről, eredményeikről és problémáikról egyaránt. Közös ötletelések, tervek kidolgozására is sor került. Az ösztöndíjak népszerűsítését illetően, a pénzforrások kihasználásáról is megtudhattak néhány fontos információt a szakosztályok. A KMDSZ képviselőinek beszámolója után, megfogalmazódott pár elvárás, pozitív és negatív, építő jellegű kritika is, melynek a jövőbeli megfontolását a vezetőség vállalta. A komoly dolgok mellett volt sok játék, méta, szórakozás. Tökéletes alkalom volt arra, hogy egy szakosztályok egymásról és a KMDSZről is többet megtudjanak.
Job Hunting Day Első alkalommal került megrendezésre a Job Hunting Day nevű állásbörze, november 20-án, kedden, 10 órai kezdettel a Diákművelődési Házban, melynek elsődleges célja a szakmai gyakorlati helyek, valamint az álláslehetőségek bemutatása volt a fiatalok körében. A 29 kiállító cég állásajánlatai nem csak a frissdiplomásokat és pályakezdőket várták, hanem a szakmai tapasztalattal rendelkező munkavállalókat, a szakmai gyakorlatot keresőket, valamint a pályaváltókat is. A rendezvényen közel 700 fiatal, egyetemista, középkorú és idősebb korosztály vett részt és válogatott a több mint 250 állásajánlata között.
10
Az állásbörzét a Kárpátia Magyar- Román Kereskedelmi és Iparkamara, a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) E-karrier irodája, a Kolozs Megyei Munkaerő Foglalkoztatási Ügynökség (AJOFM), illetve a Starjobs Kft. szervezte. KMDSZ Információs Iroda -
Információszolgáltatás hétköznaponként 9-19 óra között KMDSZ Másolda Gyűlésterem pek.kmdsz.ro – lakáskereső szolgáltatás
KMDSZ Karrieriroda Folyamatos karriertanácsadásra, interjúszimulációra és műhelyekre került sor az elmúlt évben. A novemberben megrendezett Állásbörze 29 kiállítót és közel 700 érdeklődőt vonzott. Az ELTE Karrierközponttal a Fiatalok Lendületben Európai Uniós projekt keretén belül, megerősítettük az együttműködésünk. A weboldalon (e-karrier.ro) folyamatos a fejlesztés mellett, a regisztrált felhasználók száma már az 1300-at is meghaladta. A végzős diákok 2012-ben is kézbekapták az Útravalót. A KMDSZ Karrieriroda több diákot segített szakmai gyakorlatot illetve állást kapni.
KMDSZ Sportiroda Az iroda 2011. novemberében indult, célja, hogy a magyar diákoknak sportolási lehetőséget nyújtson, ezáltal a sport a diákélet szerves részévé, közösségszervező tevékenységgé váljon. A Sportiroda az elműlt év munkájának köszönhetően jelenleg nyolc sportággal foglalkozik, de folyamatosan bővül. Jelentkezni a sport.kmdsz.ro oldalon lehet. 2012. őszén a KMDSZ beiratta kosárcsapatát a Megyei Bajnokságba, majd szurkolótábor toborzására került sor, amely megalakulása után a Köménymag nevet kapta. Az évek során tradícióvá vált Visszhang Kupa 2012 őszén Visszhang kispályás fotball ligává alakult, ahol a bejelentkezett csapatok bajnokságot alkotva megméretkeznek egymással. Október 1. és 15. között sor került egy kéthetes programsorozatra, melyben a KMDSZ Sportiroda két magyarországi egyetemmel karöltve workshopokon és a sport népszerűsítése témakat érintő beszélgetéseken vett részt.
KMDSZ Sajtóiroda -
50 közlemény, 400 sajtómegjelenés új arculat KMDSZ Facebook 6100 lájkolóval 11
-
hetete megjelenő Hírlevél 4 sajtótájékoztató három kampány: KMDSZ Diáknapok, ETDK, gólyaprogramok népszerűsítő videók és képi anyag készítése az eseményekről Kiadványok
-
három újság: Perspektíva (megjelenik kéthetente 800 példányban), Horizont (művészeti kitekintő), Campus (Szabadság napilap hetente megjelenő melléklete) Útravaló végzősöknek (2000 példány) – a kiadvány a végzős diákoknak Gólyafüzet (5000 példány) – a füzet tartalmaz számos ingyenes, viszont megfizethetetlen információt a gólyák, illetve nem gólyák számára egyaránt Európa Express (1000 példány) – a kiadvány célja ösztöndíjak népszerűsítése a hallagatók körében ETDK kalauz (500 példány) – amely teljeskörű bemutatását szolgálja az Erdélyi Tudományos Diákköri Konferenciának KMDSZ beszámolófüzet (500 példány) – az évente megjelenő színes kiadvány a diákszervezet éves tevékenységét mutatja be Magyar nyelvű KMDSZ-Omnipass (6700 regisztrált tag), KMDSZ-Studcard diákigazolvány (150 regisztrált tag), amelyhez az Omnipass vagy Studcard Voucher mellett 2012-től KMDSZ Voucher füzet (5000 példány) is jár, temérdek akcióval és kedvezménnyel, melyre egy egyetemistának szüksége lehet.
Szakosztályok Állatorvosi szakosztály (ÁSZ), Biológia és ökológia- környezetvédelem (BÖSZ), Campus, Kommunikáció szakosztály (Csomagolás), E-klub – építőmérnökiek szakosztálya, Földrajz kör (FÖK), Hallgatói Önkormányzat (HÖK), Jog szakosztály (Jurátus), Kémia szakosztály (Komix), Közgazdász klub (KGK), Kolozsvári Fizikus Klub, Kolozsvári Magyar Történészhallgatók Egyesülete (KOMATE), Kolozsvári Műszaki Klub, Pszichológia szakosztály (LEPKE), Matek-infó, Perspektíva, Tükör Színjátszó Klub, Visszhang Liga, Mikó Imre Jog és Közgazdaságtudományi szakkollégium -
többszáz önálló rendezvény, gyűlés Szakosztály Fórum kéthetente közös programok Szakosztály tábor
12
Szakosztályok őszi rendezvényei Állatorvosi gólyatábor - október 26-28. - 30 résztvevő - Tarnica Biológia-Ökológia gólyabál - november 9. - 270 résztvevő gála: BBTE Biológia és Geológia Kar, buli: Corvin szalon Biológia-Ökológia gólyatábor - november 16-18. - 40 résztvevő - Árokalja Földrajz és Történelem gólyabál - november 15. - 500 résztvevő gála: BBTE Földrajz Kar, buli: Bulgakov HÖK és Jurátus gólyabál - november 6. - 250 résztvevő gála: Báthory István Elméleti Líceum díszterme, buli: The One Kémia és Vegyészmérnöki gólyabál - november 8. - 140 résztvevő gála: BBTE Kémia és Vegyészmérnöki Kar, buli: Old Sheperd Kémia és Vegyészmérnöki gólyatábor - november 16-18. - 55 résztvevő - Jósikafalva KGK Közgáz gólyabál - október 18. - 500 résztvevő gála, buli: Ring Klub KGK Közgáz gólyatábor - október 19-21. - 60 résztvevő - Tordatúr Kolozsvári Műszakis Klub gólyatábor - december 8-10. - 40 résztvevő - Bogártelke Matek - infós gólyabál - november 18. - 240 résztvevő gála: Báthory István Elméleti Líceum díszterme, buli: The One Matek - infó gólyatábor - 70 résztvevő - Árokalja Lepke - Pszihológia gólyabál - október 15. - 210 résztvevő gála: Báthory István Elméleti Líceum díszterme, buli: The One Lepke - Pszihológia gólyatábor - október 19-21. - 40 résztvevő KOMATE gólyatábor - 50 résztvevő
13