„Bármely dolognak a véletlennel való egyezése kizárólag a valóság mőve.”
Üdvözlet Örülök, hogy idetaláltál! Amennyiben nem Ócsa város fórumáról érkeztél, vagy semmi sem köt ahhoz a városhoz, ahol én 31 éve élek, nem biztos, hogy túl érdekes lesz számodra ez az iromány. Minden esetre, ha reagálni szeretnél bármely elhangzott dologra, kérlek ezt csak a teljes bejegyzés végigolvasása után tedd, mert nem egy klasszikus blog tartalmát olvasod, hanem egy több évet átölelő történetet. Szóval, ha hozzáfűzni valód van, kérlek, regisztrálj Ócsa város fórumára (csak 1 perc az egész) és írj az Aluljáró topikba!
Szereplők Mint főszereplő, gondoltam összedobok magamról egy mini önéletrajzot, de nem untatnék senkit száraz tényekkel, a végére úgyis megismertek, ill. aki eddig félreismert, az tisztább képet fog kapni. A másik főszereplő nem egy személy, hanem egy társaság, nevezetesen az Aluljáró Társaság. Róluk elöljáróban annyit, hogy főleg az ócsai Aluljáró Fesztivál szervezésével, megrendezésével kapcsolatban hallhattunk róluk. (Ez egy 8 napos, ingyenes rendezvénysorozat, melynek helyszíne az ócsai vasútállomás alatt húzódó, „üzemen kívüli” gyalogos átjáró.) 2006 augusztusától 2008 júniusáig jómagam is tagja voltam ennek az önszerveződő, sok kreatív embert tömörítő csoportnak, és aktívan részt vettem a társaság munkájában. A társaság a fesztivál mellett természetesen más projekteket is bonyolít, amelyek általában jól sülnek el. Pozitív értelemben mondom: őrült egy banda, sok „hülyeséget” kitalálnak, majd jól megideologizálják (mert ugye mindent meg lehet magyarázni, és mindent meg is szoktunk), aztán jöhet a menet! Többet most róluk sem írnék, de természetesen mivel róluk, ill. rólunk szól ez az oldal, a végére úgyis sok mindent megtudtok majd. A társaság weboldala a www.aluljaro.hu címen található.
Előre bocsátás Sok-sok felkiáltó jellel szeretném elmondani, hogy alapvetően jó embernek tartom magam, így most is csak a jó szándék vezérel. Eszem ágában sincs ártani sem az Aluljáró Társaságnak, sem senkinek, sőt! Még ha olvasás közben néha úgy is tűnhet, hogy rossz, csúnya dolgokat írok, mindenkit biztosítok, hogy e történet végére megérti, miért írom most le ezen fenti szavakat. Ezért is tartom fontosnak, hogy mindenki csak a végén alkosson véleményt! Közben, ha egy-egy pofon elcsattan (ami néha engem is eltalál), hát sajnálom! Ha Bacsó Péter, A tanú c. filmjéből idézhetem Pelikán elvtársat (Kállai Ferenc), ha nem is szó szerint, de: a tények azok bizony makacs dolgok!
-1-
Szeretném, ha a konkrét sztorikon keresztül bemutatott életképekből picit mindenki felfelé ki tudna zoomolni, és magasabbról szemlélődni, értékelni. Igen, tudom, képzavarnak tűnhet, de itt most az „aluljáró - felülnézetből” dologról van szó, amihez nem kell sok képzelőerő, hiszen semmi nem látszik belőle! :D Ezért a „story mód”, de amit mindenképp szem előtt szeretnék tartani, - a személyiségi jogok sértegetésének mellőzése mellett - a magánéletekben való turkálás elkerülését. Ígérem, törekszem majd megtalálni és nem átlépni azon halovány határokat, amelyeken túli események már nem tartoznak kívülállókra. Kérem a majdani esetleges reakciókban is ezen elvet követni tessenek!!! Egyszer valaki azt írta az Ócsa fórumon (Ócsa város hivatalos weboldalának fóruma), hogy a közszeplők kénytelenek az átlagembertől több kritikát, beszólást elviselni. Ezzel alapjaiban egyet is értek, de azért vannak határok! Ami még az előre bocsátáshoz tartozik, és ugyan szerintem evidens, de: - az átélt események hosszú hónapok, sőt évek távlatából sokszor átértékelődnek. - amit le fogok írni, az a saját véleményem, nézőpontom, és elfogadom, hogy vannak ettől eltérőek, hiszen minden relatív, de én most így látom, gondolom a dolgokat. - én sem vagyok tökéletes, nem emlékezhetek minden apróságra, de igyekszem majd valós képet adni, ám a sztorik céljai sok esetben nem is a pontos részeltek, hanem érzelmek, hangulatok visszaadása. Az én szubjektív érzelmeiről, hangulataimról beszélek. - nem célom sem szentet, sem mártírt csinálni magamból. - nem szeretném, ha ez a felsorolás előre mentegetőzésnek tűnne, meg fogjátok látni, sok esetben magamat sem kímélem majd a kritikáktól. - nem cél a „sárdobálás”, egy bizonyos szint alá süllyedés. - alapos okom van az alábbiakat megosztani veletek, és ígérem, a végére mindent meg is fogtok érteni.
Technikai háttér A későbbiekben többször elő fog kerülni a „levelezőlista” fogalma. Laikusok számára röviden összefoglalnám a fő jellemzőit egy ilyen listának. Többféle beállítással is működhetnek, de esetünkben egy zárt internetes fórumról van szó. Témákat lehet létrehozni, amikhez hozzá lehet szólni. A zártsága abban nyilvánul meg, hogy csak a lista tagjai írhatnak ide, ill. csak a lista tagjai olvashatják az itt megjelenteket. A tagok közül bármikor, bárki kizárható, ill. a taglista szabadon bővíthető. A hatékonyabb információ-áramlás érdekében minden bejegyzést, minden listatag megkap e-mailben is, és akár erre a levélre válaszolva helyezhet el újabb és újabb bejegyzést a fórum topikjaiban, amit szintén megkap e-mailben minden listatag, stb, stb. Amikor tagjává váltam az Aluljáró Társaságnak, akkor én erőltettem, hogy éljünk ezzel a kommunikációs lehetőséggel, így létre is hoztam az egyik ingyenes szolgáltatónál egy ilyen zárt levelezőlistát. Aztán egy másikat is, de erről majd később. A dolog hozta a várakozásokat, csak az idő alatt, amíg én a tag voltam (kb. 20-25 másik emberrel együtt) több mint 2000 üzenetet váltottunk ezeken a fórumokon keresztül. Aztán ahogy kikerültem a társágból, természetesen (és teljesen jogosan) kizártak ebből a kommunikációs csatornából, azóta nem férek hozzá a tartalmához, ill. nem is írhatok ide. Itt szeretném még megemlíteni a „művésznevem”. Nem tartom magam picit sem művésznek, inkább csak hobbi szinten űzök valami olyasmit, ami egy művészeti ág is. De erről majd később. Szóval ez a név nem más, mint a Lili női név; kis kezdőbetűvel, és nagy „i” betűkkel írva, valahogy így: lIlI. Mivel a megjelenése erősen 4 vonalra hajaz, ezért sokak számára nem egyértelmű mit is takar, hogy is kell ezt leírni. Fontos, hogy nem identitászavar áll a névválasztás mögött! Igaziból nem is tudom, miért lettem lIlI, de mivel a társaságban szinte mindenkinek van valamilyen egyedi azonosítója, így nekem is kellett egy, és ez lett, és kész.
-2-
„This is the beginning of a beautiful friendship” Így, hogy sok mindent tisztáztunk, ugorjunk vissza 2006 nyarára. Mivel lassan 10 éve dolgozom a jelenlegi munkahelyemen, könnyű kitalálni, hogy akkoriban is, ahogy most is informatikusként dolgoztam egy kis magyar cégnél, mint vezető beosztású fejlesztő, tervező, szervező, minden, ami számítógép, de főleg a cég saját vállalatirányítási rendszerének a megalkotója, guruja. Ennek a munkának a szerves része a folyamatos problémamegoldás, egy nagyon kötött ún. bináris logika mentén, és mintegy szakmai ártalomként hajlamos vagyok az élet más területein is alkalmazni ezeket az elveket. (Ugye 1001 + 1 = 1010 :D) Ezt most nem is tudom miért írtam le, de a lényeg, hogy nagyjából kötetlen a munkaidőm, csak a meló legyen meg határidőre. (Ez néha pont azt jelenti, hogy hétvégén, éjszaka, szinte non-stop meló van, de nem ez a jellemző.) Na, egy ilyen munkarendbe akkoriban még az is belefért, hogy Ócsán sörözőket (na, ez picit nagyképű volt, szóval kocsmákat) üzemeltessek. Ez egy külön fejezete az életemnek, nem is részletezném, csak annyi a lényeg, hogy volt egy vendéglátással foglalkozó Kft-m, úm. másodállásban. A társaság akkoriban szervezte a második 8 napos őrületét, és az első fesztiválon a rendezvény büféjével foglalkozók nem vállalták, avagy a szervezők nem akartak újra együtt dolgozni a vállalkozóval, de az így keletkezett űr kitöltésére én vállalkoztam. (A hogysmintek lényegtelenek.) Korrektül megbeszéltünk mindent, a Aluljáró Társaság naponta fix összeggel részesül a fogalomból, cserébe én, mint külsős, hozhatom a portékáim (pia- pia- pia), és árulhatom a rendezvényen. Mivel akkoriban is igyekeztem betartani a törvényes kereteket, és ugye a cégemnek megvolt az alkoholárusításhoz kapcsoló összes engedélye, már csak egy ún. mozgóárusi engedélyre / kiegészítésre lett volna szükség, amivel nem csak a cég bejegyzett, állandó telephelyein, hanem időszakosan a rendezvényen is legálisan dolgozhatott volna. Na, itt beindult (volna) egy bürokratív lavina, és számtalan szakhatóság hozzájárulására lett volna szükség. Az azóta is fennálló, átláthatatlan szabály-, határozat- és törvényrendszerben még a hivatalos átfutási idők is rontották az esélyeket a „tiszta” keretet megteremtésére. Mit volt mit tenni, maradtunk „szürkék” (amolyan magyar módra), és nyugtattuk egymást, hogy tavaly sem volt ez másként, mégsem lett belőle gond; meg ugye a remélt haszonért kockázatot is kell vállalni; meg ugye az egész rendezvény fő mecénása az Önkormányzat (a kezdetekben elvben a fesztivál Önkormányzati rendezvénynek lett kikiáltva, a város „születésnapi” programsorozatának részeként), és különben is, ne festegessünk ördögöket; majd ha előáll a probléma, közösen megoldjuk valahogy. Hát valami ilyesmi háttérrel kezdünk el együtt dolgozni. Ha már így hivatalos vizekre eveztünk, itt említeném meg, hogy az Aluljáró Társaság jogilag soha nem létezett, és a mai napig sem létezik. Nincs egyesület, alapítvány, cég, sem semmilyen bejegyzett forma, csupán magánemberek egy csoportja, akik Aluljáró Társaság néven nevezik magukat. Szóval volt ez a baráti kör, önszerveződő csoport, vagy nem is tudom, minek nevezzem, akik közös célok érdekében tevékenykedtek. Azt is feltétlenül el kell mondanom, hogy a közös cél sohasem anyagi természetű volt. Senki nem akart megélni, meggazdagodni a társaság nevével jegyzett projekteken, rendezvényeken keresztül, sőt! (Erről a „sőt!”-ről később majd még esik szó!) Jogos lehet a kérdés, hogy akkor mi motiválta őket!? Hát reggelig sorolhatnám azokat a dicső jelmondatokat, melyek mögött non-profitnak kikiáltott cégek lopnak, csalnak, hazudnak. Elhihetitek, itt tényleg önzetlen társadalmi munka folyt (folyik), pusztán hobbiból, meg talán azért, hogy büszkén mondhassuk majd magunknak - magunkról, hogy „ez igen, megcsináltuk!” Nehéz ezt így visszaadni, át kell élni… Na de vissza 2006-hoz: Rengeteg egyeztetni valónk volt, nagy munka ám egy ilyen büfés kitelepülés, de még nagyobb munka a fesztivált előkészíteni. Mivel a társaság nyitott volt, nem csak a barátságomra, hanem a segítőkészségemre is, így több apró dologból kivettem a részem, és egyben egyre több dologba nyílt betekintésem. Egyre jobban úgy éreztem, hosszabb távon is tagja szeretnék lenni ennek a remek közösségnek, és mire eljött a 2006-os nyitó buli estéje, már szinte engem is a szervezők közé lehetett sorolni.
-3-
Aluljáró Fesztivál 2. Ezt az eseményt akár egy szóval is le tudom írni: meghalás! Meghalás, mert: délután előkészület az éjszakai műszakra, standolás, árufeltöltés, alkalmazott eligazítás, folyamatos apró tennivalók, nem csak a büfé, de a fesztivál egésze körül. Egy nagy fejetlen, észtvesztő rohanás. Aztán meghalás, mert: végre este, jöttek a vendégek, számtalan régi és új ismerős, közben a délutáni rohangálás különböző ciklusokban, véletlenszerűen pulzálva vissza-vissza köszön, de hát a haverokkal „csak egy sör”, „csak egy cigi”. Meghalás, mert: ezen esték legtöbbjének egy kontrollt vesztett, szinte a hajnali eszméletvesztésig tartó tivornya lett a vége. Aztán alvás úgy délig, egy-két óra felé érkezés a budapesti munkahelyre. (Persze autóval, persze másnaposan, persze még szinte részegen, de szerencsére nem történt sem közúti baleset, sem közúti ellenőrzés, úh. a hivatalos beszámolóban maradjunk a „fáradtan” szó használatánál. :D) Aztán meghalás, mert: néhány órás munkavégzési kísérlet után - gondolhatod, mennyire hatékony volt- tűzés vissza a fesztiválra, mert kezdődik elölről a délutáni őrület, aztán az éjszakai műszak… örült mókuskerék 8 napon át, a végén 2 hét regenerálódási ciklussal. Aztán meghalás azért is, mert az éjszakai bulik alkalmával egy új világgal ismerkedhettem meg. Az összetéveszthetetlen illatú, szárított növényekkel kevert dohányszármazékok égéstermékeinek szájon át történő szervezetbe juttatása ezelőtt sem volt számomra teljesen idegen. Sajnos, (még ha hiba is) muszáj vagyok általánosítani, gyakorlatilag senki nem volt alultájékozott a tekintetben, hogy miként lehet fokozni a hangulatot, különböző tudatmódosító szerekkel. (Azért nem kell mindjárt felhördülni, az „első követ az vesse, aki…”) Szóval a bőséges alkoholmennyiséget és egyéb hangulatfokozók hatásait kiegészítve a helyszín varázsával, miliőjével, a társasággal, a zenével, a bulival… Persze gondosan ügyeltünk arra, hogy a mértéktelen fogyasztás, a mohóság nagyban ronthatja az élvezeti értékeket! Na, egy ilyen éjszaka hozta ki belőlem a „művészt” és egyszer csak azt vettem észre, hogy egy fényképezőgéppel rohangálva félőrült módon kattintgatok, mert minden olyan más volt, hogy meg kellett örökítenem azokat a dolgokat, részleteket, amiket ilyen állapotban érzékeltem a környezetemből. Aztán a legjobb az volt, amikor másnap délután laptopok háttérképeként láttam viszont a műveimet. Mindezt úgy, hogy aki kirakta, akkor még azt sem tudta, hogy ki készítette a felvételeket. Szóval így szerettem bele a fotózásba. Azóta vettem saját, - a szintemnek megfelelő, de a profiktól azért messze elmaradó középkategóriás apparátust. Azóta is (persze manapság már teljesen tisztán fejjel) néha-néha ügyeskedem. Itt egy kis gyűjtemény a kedvenceimből. Összefoglalva, a 8 nap alatt annyiszor meghaltam, hogy nem is értem, hogy maradtam életben! :D De a lényeg, hogy megérte! Na persze nem anyagilag. Miután kifizettem minden költséget, köztük a társaságnak az előzetesen kialkudott összeget (ez napi több tízezer forint volt, összességében a fesztivál teljes költségvetésével arányban jelentős összeg) nekem - mint vállalkozónak - szinte semmi nem maradt! Nem panaszkodni szeretnék, mert megérte, és ha most lenne akkor, akkor most is megcsinálnám, ahogy akkor is megcsináltam! :D
Fesztiválok között 2006 lezajlott, vége lett, kipihentem magam. Picit visszább zökkentem a hétköznapokba, de már azzal a tudattal, hogy jön 2007 és az Aluljáró Fesztivál 3. Rengeteg ötletem, tervem volt. Belülről, de mégis még félig külsősként végignéztem, hogy épül, szerveződik, azaz inkább nem „szerveződik” a fesztivál. Igen, ez egy relatív szervezetlen szervezet volt! :D Már a középiskolai tanulmányaim is gazdasági informatikust szerettek volna belőlem nevelni. Könyvelői végzettségem is van. Az informatika mellett tanultam könyvvitelt, közgazdaságtant, vállalkozás jogot, statisztikát, szervezést, stb, és bár igyekeztem ezeket a dolgokat a vizsgák után elfelejteni, azért sok minden
-4-
megmaradt. Azt se felejtsük el, hogy akkoriban aktív, gyakorló kft. tulajdonos, ügyvezető is voltam, hát gondoltam ezen a téren ráncba tudom majd szedni kicsit a bandát, aminek ők is örülnek majd. Kimondott igény volt (többek között az Önkormányzat is jó néven vette volna), hogy létre jöjjön a társaság hivatalos, jogi háttere is (konkrétan egy non-profit egyesület formájában), ha már a harmadik sikeres évét éli. Hagy ne soroljam azokat az előnyöket, amiket ez hozhatott volna (pályázatok, adó 1%, stb.), meg hát ilyen világot élünk. Vannak szabályok, amiket illik betartani, meg hát ez a baráti kör már túlnőtt ezen a tituluson, idejét láttam az egy szinttel feljebb lépésnek. Ez a vonal viszont a „ráncba szedésnek” csak az egyik vonala volt, azok közül is akkoriban a jelentéktelenebb. Bevallom, ma már látom, hogy sokkal komolyabban is foglalkozhattam volna a témával, és a fő irányvonalakban (hogy legyen egyesület) egyet is értettünk, de én sem tettem véresen komoly lépéseket az ügyért. A másik vonal sokkal több súrlódást eredményezett. Szerettem volna, ha társaság belső felépítése elkezdene hasonítani egy cég belső hierarchiájára, szerkezetére. Alakuljanak ki a dedikált pozíciók, legyenek vezetők; legyen ügyintéző, szervező, marketinges, pénzügyes, szóvivő, PR-os, dizájner; legyenek döntéshozók és egyben felelősök is. És persze, legyenek „jómunkásemberek” is, akikre pont annyira szükség van, mint a főnökökre. Oké, azt elismerem, valamennyire megvolt egy már kialakult hierarchia, megvoltak a szellemi vezetők, a húzó emberek, és a köréjük tömörült önkéntesek, de mégsem volt kimondva, eléggé hangsúlyozva ez a rétegződés. Mindenki csak „aluljárós” volt, és nem igazán volt különbség „aluljárós” és „aluljárós” között. Ez egy nagyon szép idilli képet mutathatott, meg marhára demokratikus, meg liberális is volt, de az ügymenet-hatékonyság szempontjából inkább az anarchikus kifejezés igaz rá. Mondhatni „spontán rend” volt, ami éppen működött valahogy, de mint már írtam, én úgy ítéltem meg, hogy ideje komolyodni picit. Ennek a meglévő berendezkedésnek szinte egyenes következménye, hogy mindenki azt csinálhatta, amihez éppen kedve támadt, és ebben főleg az a baj, hogy addig csinálta, amíg a kedve tartotta. Az meg különösen nem tetszett, hogy szinte bárki bármit csinálhatott az „aluljárós vagyok!” csatakiáltás közben. Ha sikerült volna felépíteni egy piramis-elvű struktúrát, amiben mindenki azt csinálja, amihez ért is, és ami a feladata is, az nem csak a hatékonyság drasztikus javulását hozta volna, hanem pl. elkerülhető lett volna, hogy valaki az „aluljáró” nevében nyilatkozzon (igaz, jóindulatból), de baromságokat (ideológiáinkkal ellentéteset), vagy csak helytelenül, vagy akárhogy is, ami - ha mással nem is - de arcvesztéssel mindenképp járt vagy járhatott volna. Persze, tudom, csak fikció, amit leírtam, mert a gyakorlatba ezt soha nem sikerült rendesen átültetni, és bebizonyítani a létjogosultságát, de nekem akkor is ez a véleményem!
LevListák Azért nem csak a számat téptem. Konkrétan ez idő tájt hoztam létre a fentebb már említett levelezőlistákból mindjárt kettőt. Az egyik az „Aluljáró Master” nevet kapta. Ez hivatott összefogni a húzó embereket. Konkrétan négy tagot számlált, ebből három alapító tag volt, és hát persze én voltam a negyedik. Jogos a kérdés, hogy mit kerestem én ott?! Hát, ezt néha magam sem tudtam, sokszor éreztem, hogy „sok” vagyok ennek a bandának, az állandó újítási, szervezési mániámmal. De azért működtek a listák. Az „Aluljáró Master” levelezőlistán folytak pl. a pénzügyekkel, az Önkormányzattal kapcsolatos megbeszélések, a stratégiai fontosságú ügyeket ezen igyekeztünk megvitatni. Emellett működött (és a mai napig működik) az „Aluljáró” levelezőlista is, nagyságrendileg 20-25 taggal, ahol az összes többi dolgot tárgyalgattuk, időpontokat egyeztettünk, vagy csak vicces offtopik témákkal szórakoztattuk egymást. Szóval, többé-kevésbé hagytak érvényesülni, de az egyesület még mindig sehol nem volt.
-5-
TOFI kezdeményezés Lehet, hogy időben picit ugrálok, de ide illik a TOFI története. Ez nem volt más, mint egy non-profit kulturális egyesület létrehozására való törekvés. A megálmodó hölgyön kívül tagja volt több ócsai, köztiszteletben álló személy is. Úgymint élsportoló (és egyben művész, vagy nem is tudom; nehéz körülírni; nem tudom, hogy a hölgy miként titulálná magát, aki a „szakmájában” azóta már világbajnoki címet is szerzett – ezúton fogadja gratulációm!) Aztán volt köztünk tanár (a jobbik fajtából ;-) ), aztán profiként elismert, nagy múltú rock zenész is. Az elképzelés az volt, hogy kerítünk még egy pénzügyi szakembert is, valamint az Aluljáró Társaság is delegáljon öt tagot a 10 fős „vezetőségbe”. Azért kaptuk ezt a megtisztelő lehetőséget, mert az alakítandó egyesület céljai nagyban egyeztek a társaság céljaival. Röviden: a helyi kulturális élet fellendítése, a fiatalok szabadidejének értelmes kitöltése, sokféle, színes rendezvény, program szervezése, bonyolítása. Az elképzelés szerint az Aluljáró Társaság mintegy alegységként megmarad egy „független” csoportnak, továbbra is főként saját hatáskörben tevékenykedik, de természetesen abszolút segítséget nyújt a TOFI-s projektekhez, ill. úm. „saját” rendezvényeibe igény szerint besegítenek a TOFI tagok is. Ez egy nagy előrelépés lett volna a társaság életében, és nem utolsó sorban lefedték az én törekvésimet is, miszerint legyen rendezett a hivatalos, jogi háttere is a csapatnak. Sajnálatos módon ez a kezdeményezés nem jutott tovább azon, hogy néhány alkalommal összegyűltünk, beszélgettünk. Az alapító okirat végleges formája soha nem készült el. Hogy miért állt le ilyen fiatalon ez az ígéretes kezdeményezés, annak az okát a mai napig nem ismerem, tippelésekbe pedig nem szeretnék bocsátkozni. Egyszerűen csak sajnálom, hogy így alakult. Azért közvetve nagy befolyása volt ennek a dolognak a későbbi életemre. Egy érzelmileg nagyon intenzív szerelmi történet lenne (ami a 2007-es fesztivál idején tejesedett ki), ha mesélnék róla, de már megbeszéltük, hogy nem evezünk magánéleti vizekre. (Ha majd egyszer, nyugdíjas éveimben megírom az emlékirataim, akkor annak egy jelentős fejezete lesz, de erre még várni kell! :D )
„Amikor még drogos alkoholista voltam…” …kezdem sokszor a mondandóm, amikor az életem ezen korszakáról mesélek. Igen, korszakról, mert több is volt. A régmúltról talán annyit érdemes leírnom, hogy egy középiskolás szerelem „következményeként” majd egy évtizedig éltem együtt egy lánnyal, jogilag ugyan nem, de gyakorlatilag házasságban. 2004-es szakításunk óta éltem a „legények életét”, ami azért a sok-sok kaland és buli közepette nem volt könnyű egy magamfajta, tartós párkapcsolatba szokott, a magányt nem ismerő embernek. A berendezkedésem klasszikusnak mondható, egy tipikus legénylakással (albérlet), kötöttségek nélkül. Sokszor adott helyet a kis lak baráti találkozóknak, kisebbnagyobb csendesebb-halkabb buliknak is. Számtalan alkalommal tartottuk itt az „aluljárós” megbeszéléseket is. Eddig szinte minden rendben is lenne, de volt egy folyamatosan szóvá tett problémám. Mivel az egyik „aluljárós vezér” már nem Ócsán lakott (Budapesten vásároltak lakást a kedvesével), és ugye szoros barátság is kötötte egymáshoz a tagokat, ezért rendszeresen a „Juhuuuu! Itt a rég nem látott haver!” szemléletben zajlottak ezek a találkozók. Mivel senki (én sem) vetettem meg picit sem, semmilyen földi jót, köztük a maláta-szörpöt, szőlőlével, gyümölcsök párlataival, ill. egyéb vegyi anyagokkal kevert üdítő italokat, és persze az antidepresszáns hatású, növényi eredetű frissárut sem, így a komolyabb aluljárós témákról hamar átsodródtunk kreatívabb, szórakoztatóbb területekre. Szinte reménytelen törekvésem volt, hogy addig ne pattanjon fel egyetlen üveg kupakja sem, amíg érdemi eredményeket nem értünk el. Aztán persze dínhatunk-dánhatunk reggelig, semmi rossznak nem akartam az elrontója lenni. Jó, persze, volt sok-sok megbeszélés, ami eredményesnek osztályozható, de ha nálam összejöttünk, annak előbb-utóbb másnaposság lett a vége. (Egy rövid visszautalás a TOFI-ra: a találkozók háziasszonya is természetesen készült megfelelő mennyiségű sörrel a vendégek fogadására, -6-
amihez a második, harmadik alkalommal már a vendégek is hozzájárultak. Természetesen véletlenül sem gondoljunk itt lealjasodásra, de én ott is kértem, hogy száműzzük az alkoholt (még azt az 1-2 sört is) a megbeszélésekről. Utána persze elmehetünk valamely helyi intézménybe legurítani néhány korit azokkal a tagokkal, akik érintettek az ügyben, mert persze, ültek teljesen absztinensek is a körünkben.) A lényeg, hogy ez is egy súrlódási pont volt. A srácok meg akartak maradni srácoknak, sokkal inkább tekintettek buliként az „aluljárónak” nevezett fogalomra, és ez nem esett egybe az én komolykásabb, néha nagyratörő terveimmel.
Demizson E korszakom szülöttje volt a talán sokak számára ismerősen csengő „Demizson” jelenség is. Ő nem volt más, mint egy képzeletbeli lény, egy csiga, aki földkörüli pályán kering éppen Ócsa felett, és a város hivatalos honlapjának fórumán keresztül tartja a kapcsolatot a földi létformákkal. Elvont? Nem csodálom… Talán meglepő, talán nem, de a Demizson név alatt született fórumbejegyzések egy jókora része alkohol és/vagy más környezetbarát (zöld) szerek hatása alatt keletkeztek! :D Tudom, erre nem kellene büszkének lenni, de magára Demizsonra igen is az vagyok! Úgy kell ezt elképzelni, hogy akkoriban száműztem a lakásomból a tévét! (Pontosabban TV készülék volt, csak a számítógépre kötve. Szándékosan nem kötöttem rá semmiféle műsorfogási lehetőséget.) És akkor ugye számítógép, meg internet. Egyik éjszaka (mint oly sokszor) az akkori párommal beszélgettünk MSN-en, amikor elindult bennem ez a lavina. Megszületett Demizson! :D Tudom, őrültség az egész, de a baráti társaságomban hamar akadt partner az ökörködésre. Ő volt Cuisiner, a képzeletbeli csigánk képzeletbeli „fhancia bahátja”, egy szakács, aki szívesen tálalta volna a mi csigánkat főfogásként! Na, ezzel a két karakterrel hülyítettük a tisztes polgárokat, fórumozókat. A közel fél éves (2008.januárjától júliusáig) aktív fórumtevékenység alatt több mint félezer bejegyzést tudhat magáénak a topik! Ez azóta is messze vezető helyezés, tekintve hogy a második helyezett az „Idézetek” téma 15 hónapos korára lépte át a 350 bejegyzést, és a harmadik, a „Mindenkihez” szóló, vegyes gyűjtőtéma a 16. hónapba lépésével 330 bejegyzést számlálhatott! Hogy miért is mesélem ezt el? A későbbiekben is még elő fog kerülni az a szó (betegség), hogy paranoia! A két lökött gyerek, akik éjszakákon át nyomkodták a böngésző frissítés gombját, és várták, hogy valaki írjon Demizsonnak! :D Néha kénytelenek voltak úm. magukkal is szóba elegyedni (saját kérdéseinkre válaszolni), hogy fellendüljön, beinduljon egy-egy flame. Nyilván tettük ezt „polgári” fórumos nevünk alatt (részemről lIlI), és időnként reagáltak azok a barátaink is (főként aluljárósok) akik tudták, ki is az a Demizson, és ki is az a Cuisiner. Innentől kezdve sok mindennél jobban érdekelt az, hogy ki kicsoda a fórumon. Vajon hány olyan ember van, aki több néven írogat? Egész komoly összeesküvés-elméleteket gyártottunk, hiszen ha mi „több példányban” szerepelünk, akkor ez másnak is eszébe juthatott, és nem csak mi tartjuk egyfajta jóindulatú pszicho-terror alatt a népet, hanem lehet, hogy éppen minket is szívatnak?! Stilisztikai jellemzőkből, dolgokhoz való hozzáállásokból, bejegyzések időpontjaiból próbáltunk okosan lenni, következtetéseket levonni, melyek sok esetben - igazoltan tévesnek bizonyultak! És hogy mindezt miért tettük? Hát, első sorban saját magunk (öncélú) szórakoztatása volt a szempont, de örültünk annak, hogy másoknak is tetszett az, amit csináltunk. Vagy ha nem is tetszett, de mégis bekapcsolódtak. Tudtunk rájuk hatni. A baj csak az volt, hogy a „ki-kicsoda?” szkepticizmusunk túlzott, és hosszú távú hatást gyakorolt (többek között) az aluljárós csapat több tagjára is, valamint, talán örökre rám ragasztották a „skizofrén” jelzőt. (A későbbiekben ennek még lesz jelentősége!) Igaz, én soha nem tartottam magam skizofrénnek, pusztán egyfajta (hogy is mondjam) színésznek, aki képes azonosulni a szerepével. (Vagy minden színész mentálhigiéniás problémákkal küzd, mert időnként királyt, időnként koldust alakít?! :D) Itt szeretném megköszönni a weboldal üzemeltetőjének a segítségét! Néhány alakalommal előfordult pl. az, hogy nem a megfelelő „karakterrel” írtam a fórumra! (pl. lIlI név alatt publikálta Demizson a mondandóját.) Nagyon ciki lett volna, ha az üzemeltető nem korrigálja „hátulról” az elrontott bejegyzések adatait, hiszen a felhasználónak -7-
(nekem) természetesen nem állt módjában utólag változtatni az irományokon. Örvendetes volt, hogy még ha ez plusz munkát is rótt az üzemeltetőre, partner volt a kis játékunkban. Idővel felismertem ennek a Demizson gyereknek a közönségre gyakorolt hatását, és úgy gondoltam, hosszú távon még akár jövedelmező is lehet ennek a pusztán játékból megalkotott figurának a léte. Egész jól illeszthető lett volna, ill. alapkövévé válhatott volna az aluljáró egyik gerilla-marketing kampányának. Ez azonban soha nem következett be, aminek az okai a későbbiekben világossá fognak válni. Demizson létét egy saját készítésű videó koronázza. A videó egy előadás egyik elemeként volt bemutatva (célzottan ide készült), ami egy koncepció köré épült. Ennek a részletes ismerete hiányában nyilván nehezen emészthető a kisfilm, de pl. ezért használtunk a videó narrációjához egy vakok számára készített felolvasóprogramot. Ezt a „BMK project 2008” kódon futó eseményt most nem részletezem. Az eredeti célom szempontjából nincs nagy jelentősége.
„Aluljáró 2007, augusztus 24 a kezdet és 31 a vég” Dicshimnuszként csengtek fel ezek a szavak A Rokon meg a Cooper zenéjében. Ez volt az a fesztivál, amely szervezéséből maximálisan kivettem a részem. Nem is nyújtanám hosszúra. Stílusosan Rokonékat idézve „Ilyet nem láttál még… JA… NEM-NEM! Ilyet nem találsz máshol, csak odalent!” A 2006-os események beszámolójából következtethettek, hogy mennyi és mekkora élményekkel lettem újra gazdagabb! Ezeket ezúton is köszi mindenkinek!!! Amit viszont részleteznék az a háttér. Nem utolsó sorban az anyagi háttér. Ugye, a fesztivál ingyenes(!), egyesület ugye nincs, a magán- és vállalkozói szférából származó támogatások csekélyek (bár amit kaptunk, azt mindenki nevében KÖSZÖNJÜK!), és az Önkormányzat is az első (2005-ös) támogatásának töredékét tudta csak biztosítani. (Szándékosan nem írok konkrét számokat, de higgyétek el, egyszerűen szánalmas volt a juttatott összeg a rendezvény kaliberéhez képest (főleg mondjuk egy ÓKN-el összevetve), de hát mindenkinek szűkösek a lehetőségei, ezt belátom.) Az egyetlen bevételi forrást a büfé jelentette. Én addigra már felhagytam a sörözők üzemeltetésével, még a cégem megszüntetési procedúráját is elindítottam - ennek az aluljárótól független, gazdasági szempontok által vezérelt döntés volt az alapja. Ettől még persze a „dolog” bonyolításához szükséges „tudásom” megvolt, így logikus lépés volt az, hogy ne adjuk ki vállalkozónak a boltot, hanem mi (az én irányításommal) csináljuk meg. Eddig sem volt soha teljesen „tiszta” az ügy, de így legalább minden haszon bent marad. A terv jó volt, csak a megvalósítás nem. Én voltam ugye az önkéntes „kicsibüfés”, viszont a zéró felelősség érzetével, a kiteljesülő párkapcsolat rózsaszín mámorában fürödve, a „minden este iszonyat nagy házibuli van” feelinggel, a tudatmódosító szerek fokozott és szinte folyamatos használata mellett nem tudtam maradéktalanul teljesíteni ezt a fontos feladatot. A mai napig nem készült el a büfé pontos pénzügyi elszámolása. Követhetetlenné vált a dolog, hiszen menet közben rengeteg minden ebből a kasszából lett kifizetve. Önkéntesek, szinte ingyen dolgoztak sörcsapok mögött, én az előző évhez képest elhanyagolható hányadú időt töltöttem a söntés mögött (és a kassza közelében). Leszögezem, senkit semmilyen erkölcstelen cselekedettel nem akarok meggyanúsítani, ahogy ezt cserébe is elvártam akkor is, és most is. Az, hogy simán csak a „saját fogyasztás” (nem csak az enyém) miatt csúsztunk el, vagy hogy miben is volt pontosan a „bug”, azt számomra máig is homály fedi, de egy biztos: az egész rendezvényt tekintve (az előzetes kalkulációkkal ellentétben) jelentős veszteséggel zártunk! Ezt a hiányt a főszervezők - közöttük magammal - saját zsebből pótoltuk, ami sok-sok tízezrest jelentett fejenként. Elismerem, ha jobban végzem a munkám, talán elkerülhető lett volna a veszteség, de lehet, hogy csak az én lelkiismeretem csinál ebből ekkora felhajtást. Ahogy az alapító tagoktól tudom, nem volt még fesztivál, ami null szaldóba kijött volna. Minden évben keményen zsebbe kellett nyúlniuk. Hosszabb távon viszont a nagy pofám (a felelősségre -8-
vonhatóságról, a dedikált pozíciók hozzáértő emberekkel való feltöltéséről) nem állt arányban azzal, ahogy elláttam a feladatom. (Ráléptem a gereblyémre - saját magam buktattam meg saját elméletemmel.) Ezt persze akkor még nem így gondoltam, de most így utólag látom a hibákat.
A tiéd is! Ez volt a 2008-as fesztivált előkészítő kampány fő jelmondata! Ezen 3 szó segítségével igazi, jól megkomponált, rengeteg gerilla-marketing elemet felsorakoztató, az eddigieknél jóval nagyobb és átfogóbb reklámkampányt igyekeztünk indítani. Ennek a kivitelezése (mellőzve az ideológia hátteret) annyi, hogy ahol csak tehettük, valamilyen kontextusban megjelenítettük ezt a három szót. Tényleg nem részletezném a kampány hátterét, csak egyet emelnék ki belőle. Ez szintén az Ócsa fórumhoz köthető, annak is az azonos nevű topikjához. Egészen pontosan az történt, hogy egyik éjszaka a fórum akkori összes (soktíz) témájához írtam egy néhány szavas bejegyzést, melyben szerepelt az „a tiéd is” szókapcsolat. Mindezt egy külön erre a célra regisztrált névvel tettem (ez esetben is skizofrén voltam?!), ami mi más is lehetett volna, mint az „a.tied.is” név. Elhihetitek, nagyon durván nézett ki az ártalmatlan „hekkelés” áldozatává vált fórum! :D A 2007 nyarán fellángoló párkapcsolatom ekkorra már a múlté volt, (ugye most 2008 közepén járunk) de a volt páromról azt muszáj elmondanom, hogy aktívan hozzájárult a 2007-es fesztivál sikeréhez is. A társasággal a TOFI kezdeményezés révén került kapcsolatba, Tagja volt az Aluljáró levelezőlistának is, és „sztárvendégként” szerepelt a 2007-es fesztivál fellépői között is! (Tette mindezt önzetlenül és ingyen, szent meggyőződéssel és hittel a nemes célok érdekében, ezzel is a társaságot és a rendezvényt támogatva, erősítve. Tette volna ezt akkor is, ha kettőnk között nem szövődött volna szorosabb magánéleti kapcsolat.) Ez az egész ott kapcsolódik az „a tiéd is” kampányhoz, hogy a fórumon a hölgy is hozzászólt a „hekkelés” indította folyamhoz. Ezzel a hozzászólással egy durva flame vette kezdetét… (folytatjuk)
2008 nyara Közeleg a dátum, ősszel újra fesztivál, immár a negyedik! Ez idő tájt több fontos esemény is bekövetkezett, ami ugyan független volt az aluljárótól, de mégis hatással volt rá. (Nem fontossági és nem pontos időrendben) az egyik az volt, hogy a munkahelyemen a felső vezetésben történt változások és más esemény hatására a nyolcfős irodai csapatból három kollega egyik napról a másikra felmondott, és átültek egy frissen alakult konkurens cég székeibe. Egyben, a kb. 25 fős országos alvállalkozói hálózatunkból további embereket szipkáztak át. Ezen emberek hiányát rövidtávon nekünk, a maradék embereknek kellett pótolni, nem kis többletet róva rám is, ezzel radikálisan csökkentve a szabadidőm (ugye a kötetlen munkaidő hátulütője). Mindezt pont egy olyan időszakba, amikor sok energiát kellett volna fektetni az aluljáróba is. (Döntéshelyzet viszont nem volt, nyilván előbb a munka, aztán az aluljáró.) Ezekben a hónapokban írta ki a helyi Önkormányzat az új stratégiai elveiken nyugvó pályázatait is. Én ugye relatív kiestem az aluljáró vérkeringéséből, sok megbeszélésen nem tudtam jelen lenni, de persze az élet ettől még nem áll meg. A társaság „vezetői” szinte minden kiírt önkormányzati pályázatra adtak be valamit. Ez alapvetően jó pénzügyi stratégia lehetett volna. Ugye tudjuk milyen nehéz anyagi körülmények uralkodtak, és nincs az a kis pénz, ami ne jönne jól. A bajom csak az volt ezzel, hogy engem kihagytak az egészből. Elvben a nevem szerepelt egy társaság névsorának előkelő helyén, mégis a város weboldaláról kellett megtudnom, hogy nemcsak pályázgattak a srácok, de sok beadványuk nyert is! Hogy miért nem tudtam én ennek örülni? Hát, ugye ezekért a pályázati pénzekért meg is kell dolgozni valamikor, viszont abban az állapotban / időszakban nekem ez -9-
mérhetetlen, erőn felüli túlvállalásnak tűnt. Mondhatni, túl eredményesre sikerült a pályázati vonal. (Ezek amúgy olyan helyi pályázatok voltak, amikre magánember is ráugorhatott, így nem volt kizáró ok az „egyesületnélküliség”, de minden beadott irományon gondosan feltüntették a srácok a saját nevük mellett az „Aluljáró Társaság” nevet is.) Szerintem jogosan durrant el az agyam, amikor ezt megtudtam (a www.ocsa.hu oldalról), hiszen az igaz, hogy kevés időm volt foglalkozni az aluljáróval, de az is igaz, hogy több eszköz (főleg a levelezőlistákra gondolok) rendelkezésre állt a tagoknak, hogy legalább tájékoztatás szintjén képben tartsanak. Nem tették. Ha már Önkormányzat: egyszer az „a tiéd is” kampánnyal kapcsolatban felkerestük az Önkormányzat illetékeseit. Hogy pontosan mi volt a kérés, az most nem is lényeges, mert a beszélgetésünk témája hamar az egyesület létrehozására terelődött. Új lendületet vett a dolog, ígéretet kaptunk arra, hogy a tőlük telhető, elvárható szinten minden segítséget meg fogunk kapni az üggyel kapcsolatban - ahogy eddig sem volt ez másként! A lényeg az, hogy ezen a nyáresti nem hivatalos találkozón (amin éppen én is részt tudtam venni) újra kitűztük a továbblépéshez szükséges sarokpontokat, majd megegyeztünk egy közeli időpontban, amikor hivatalosabban és tettlegesebben is tovább tudunk majd lépni. Erre a tovább lépésre viszont nem került sor, sőt! Szintén a hátam mögött a társaság tagjai „tárgyalásokat folytattak” egy helyi vállalkozóval, aki pénzt pumpált volna a rendszerbe. Nyilván tette volna ezt némi remélt haszon érdekében. Mivel engem ezekbe a megbeszélésekbe nem avattak be, így csak hallomásból tudom, hogy kicsin múlt a társaság „elkurvulása”. Azt már nem tudom miért, de szerencsére semmi nem lett az üzletből. Amikor ez a dolog a fülembe jutott, ezt én az Önkormányzat teljes megkerülésének, megcsalásának, hátba szúrásának értékeltem (az Önkormányzatnak, akinek oly sok mindent köszönhettünk, akitől annyi - nem csak agyagi jellegű - támogatást kaptunk). Újra berágtam a bandára. Megint pici magánélet. 2008 januárjára az egyik lánnyal a baráti társaságból olyannyira összerázódtunk, hogy mára már egy kiegyensúlyozott, harmonikus szerelmi kapcsolatban, közös háztartásban élünk. Talán mondanom sem kell, hogy 2008 nyarán már nem az a kicsapongó legényember voltam, akit a fentiekben már azt hiszem alaposan bemutattam. Amikor csak tehettem, a párommal voltam. Ez azt is jelentette egyben, hogy amikor időm engedte, akkor sem az volt a fő program, hogy áthívjam a haverokat, megbeszéléseket, bulikat szervezzek a lakásomba. Egyre sűrűsödtek azok az éjszakák, amit a kedvesemnél töltöttem, így gyakorlatilag elköltöztem. Az ekkorra már szinte teljesen használaton kívüli legénylakásom oly feleslegessé vált, hogy 2008 augusztusával fel is mondtam a bérleti szerződését. Ezzel a tökéletes kapcsolattal egyben elkezdődött életem egy újabb szakasza, amiben nem szerepelnek az „alkohol”, a „drog” szavak, és átértékelődtek a „buli”, a „haverok”, a „szabadidő” kifejezések is. Jelentem, néhány év szünet után újra „normális” lettem. Emlékeztek, már mondtam, hogy amióta az eszemet tudom, azóta nekem ez a csendes, kiegyensúlyozott, nyugodt, családcentrikus élet az ideál! És hosszú keresgélés után végre újra megtaláltam azt a lányt, aki mellett maximálisan elköteleztem magam, és remélem mellette élem le hátralévő életem. És ami fontos, hogy ez kölcsönös! Erre az elmúlt másfél év elég bizonyítékot szolgáltatott! :D
Botrány! Hatalmas flame indult az Ócsa fórumon, amiről ma is nehéz lenne indulatoktól mentesen, objektíven beszámolnom. Lényegében annyi történt, hogy az „a tiéd is” kampány hozzászólása miatt etikátlan viselkedéssel vádolták a volt párom. Máig nem tisztázott az ügy háttere, amiben két álláspont képviselteti magát. Az egyik az enyém, szemben mindenki máséval. A rágalmazó fórumos nick név azonos volt a jelenlegi párom nevével. Abban közös a szemben álló felek véleménye, hogy valaki visszaélt ezzel a névvel. Én akkor is követeltem az üzemeltetőktől, hogy nyomozzák ki az összefüggéseket (éppen ehhez a területhez értek a legjobban, és tudom, az ördög az IP címek mögött rejtőzött), de ezeket az adatokat sajnos nem tárolta az akkori fórum, így egyik álláspont - 10 -
sem bizonyítható. (Remélem, már pótolták ezt a hiányosságot.) Velem szembenálló vélemények azt állították, hogy a visszaélő, és a rágalmazó nem más volt, mint én. Vélelmezték, hogy „feltörtem” kedvesem fórumos jelszavát, és az ő neve alatt „szóltam be” a volt páromnak! Ennek az indulatos és hosszú vitának az lett a végkimenetele, hogy elindult az „egy mindenkiért, mindenki egy ellen” folyamat. A történtektől és az igazságtól függetlenül, a mai napig gusztustalannak tartom, hogy adott szituációban minden „barátom” azon küzdött, hogy a nyilvánosság előtt bizonygassa, hogy én mekkora egy gerinctelen szarházi vagyok. Egy ember nem volt, aki odajött volna hozzám, és érdekelte volna, hogy mi van velem, vagy a párommal (aki addig szintén a baráti társasághoz tartozott.) Senkit nem érdekelt, hogy én hogy éltem meg azt a helyzetet, mint magánember. Pedig jól esett volna! Elmaradt.
„Screw you guys... I'm going home!” Persze, ha azt mondom, hogy ez volt az utolsó csepp, akkor ezt meg kellett előznie elég soknak, hogy beteljen az a bizonyos pohár. Igen, volt több olyan apró jelenet, nekem nem tetsző, sértő momentum, ami eljuttatott addig, hogy kimondjam Eric Theodore Cartman (South Park) szavait: „Kabbe gyíkok, én leléptem!!!” A történtek után nem tudtam büszke lenni arra, hogy „aluljárós” vagyok, már nem éreztem magamban semmilyen elhivatottságot a társaság iránt. A legszomorúbb, legmegrázóbb az volt, amikor rá kellett ébrednem, hogy nem csak egy „Aluljáró Társaság tagságit” buktam, hanem az összes barátomat is. Egyszerre. Szerencsére a párom mindenben kiállt mellettem, de mivel közös volt a baráti körünk, így talán őt még jobban megviselte ez az egész, mint engem. Végül is egymást támogatva túléltük. Fogtuk magunkat, és egy jó adag keserűséggel lekapargattuk az aluljárós reklámfeliratokat az akkori autómról.
2008-as fesztivál Na, erről semmi konkrétumot nem tudok, kivéve azt, hogy lezajlott. Gondolom (miután sikeresen kiközösítettek, elüldöztek, kizártak a bandából), időnként azért előkerült a hiányom. Nem mintha pótolhatatlan lennék, de amit valaha is hozzáadtam a fesztiválhoz, és más projektekhez, úgy éreztem az jó volt, és szükség is volt rá. Gondolom a csapattal való szakításomat ők egyfajta cserbenhagyásnak értékelték, ami szintén nem javított a rólam (tévesen) kialakított képen. (Ugye, egy kritikus időszakban, az előző fesztivál alatt több fontos feladatot ellátó személy távozott közülük.) Tökéletes fekete bárány lettem, a főellenség, a gonosz maga… Hogy mire alapozom ezt a feltevést?! Hamarosan kiderül!
Jelen Az elmúlt egy évben azért nem szakadt meg teljesen minden kapcsolat minden aluljáróssal. Ahhoz eléggé kis városban élünk, hogy időnként ne futnánk össze itt-ott. Én időközben kaptam egy másik céges telefonszámot, amit nem adtam meg szinte senkinek. Úgy gondoltam, aki akar, úgyis elér. E-mail cím, iwiw üzenet, stb. Sok mindenben gyökeresen megváltozott az életem. A felszabaduló energiáimat a páromon kívül a munkámba fektettem, aminek meg is lett az eredménye. Autodidakta módon új technológiákkal, rendszerekkel ismerkedtem meg, aminek az eredményességét mi sem bizonyítja jobban (még engem is meglepve picit), hogy főnökeim (a magyar viszonylatban amúgy sem túl alacsony) fizetésemet kerek nettó 40%-al tolták meg idén januártól! :D Nyilván, az alkohol, a bulik, a sok hülyeség helyett jutott sok minden másra, köztük autóra (mert „az új autó a jó - 11 -
autó”), és hamarosan saját ingatlan-tulajdonosok és boldog szülők is szeretnénk lenni. Panaszra tehát semmi okunk, köszönjük, jól vagyunk! Azért a régi barátok még hiányoznak…
NEBASSZ! Egy ilyen idilli környezetben vágott tarkón nemrégen egy adag információ, ami a számomra olyan megdöbbentő és sokkoló volt, hogy még mindig ennek a hatása alatt írom ezt az egészet! Biztos már mindenki kitalálta, hogy ha eddig az aluljáróról volt szó, ehhez kapcsolódik a sokk is! Van ugye ez a zárt levelezőlista, ami már oly sokszor előkerült. Ugyan 2008.08.10-ig voltam tagja, mégis valahol az én „fiam”! Erről az azóta is aktívan üzemelő, jelenleg 22 tagot számláló listáról jutott el hozzám néhány szösszenet. Az információ forrását nyilván nem adom ki, de mindenkit biztosíthatok róla, hogy teljesen legális! Nem törtem fel semmilyen jelszót, nem használtam a „szuperinformatikusi” képességeimet sem hozzá. :D Maradjunk annyiban, hogy minden gépezetben az ember a leggyengébb láncszem! Szóval az így (mellesleg kéretlenül) megkapott információk (pontosabban információtöredékek) alapján sikerült összeraknom azt a képet, amire oly régóta áhítoztunk a párommal. A válasz, arra a kérdésre, hogy az aluljárós kilépésem miért vonta maga után a barátok elveszítését is. Mit követtem el, amiért szándékosan kerülnek az emberek, és ha véletlenül találkozom valamelyikkel, akkor miért lehet mérni a levegő feszültségét, még így, egy év távlatából is.
Könnytelen öreg Ez a név először szintén az Ócsa fórum „a tiéd is” topikjában került elő, tavaly nyáron. Néhány szavas bírálattal élt a tisztelt fórumozó, amikből már másoktól is, máskor is kapott sokat a társaság. Ezekkel együtt kell élni, pontosabban tudni kell jól lereagálni. Nekem akkor már nem volt közöm semmihez, így én nem is védtem meg a bandát a beszólás kapcsán. Aztán, mint azt nemrég megtudtam, hogy valaki tavaly ősszel elég keményen „felnyomta” a fesztivált. Tette ezt egy levél formájában, amit több hatóságnak is elküldött, bizonygatva a fesztivál törvénysértő mivoltát, és követelte a rendezvény felszámolását. A levél „Könnytelen öreg” néven volt aláírva. Próbálom megérteni a társaság gondolkozását. Történt ez az én viharos távozásom után. Én voltam az a „skizofrén” aki mindenféle néven fórumozgatott. A csendesebb időkből is „mindenre elszánt”-nak ismerhettek. És én ültettem el a paranoia, az üldözési mánia írmagjait a társaság vezetőségének fejébe. Súlyos vádak, de a csapatszellem megint működött. Egyértelműen, feltételek nélkül engem azonosítottak a „Könnytelen öreg” névvel. Persze, bizonyítani senki sem tudja ezt az agyatlan feltevést, de kellett valaki, akire rá lehet fogni mindent. Én lettem az a bizonyos fekete bárány, a főellenség, a gonosz maga… Mondhatnám, hogy „szarom le”! Már régóta semmi közünk egymáshoz, és mindenki azt gondol, amit akar. A baj csak az, hogy a társaság nem állt meg annál a pontnál, hogy elkönyveljen magának árulónak! Az alábbi, a levelezőlistán megjelent sorok bizonyítják bosszújuk éhségét, csak az a baj srácok, hogy NEM ÉN VAGYOK „KÖNNYTELEN ÖREG”!
- 12 -
Terror Szó szerinti idézek az aluljáró társaság tagjainak írásaiból: „Az én reakcióm erre csak annyi lenne, hogy: Hát ki ez? :D Régebben felvetettünk egy bizonyos ötletet amiben símaszkok is szerepeltek, ez nem tudom mennyire kivitelezhetı de... :D” és egy másik idézet: „Visszajelzett az ember, aki elintézi Csabánk arcát, ha idén is felnyomja a rendezvényt? İ is ott lesz szombaton?” Huhh, na most maradj nyugodt! Napokat agyaltam azon, hogy mit tegyek. Első értelmes ötletem az volt, hogy elmegyek a rendőrségre. Tudok mindent a tagokról (név, cím, stb), tudom kik aktívak a levelezőlistán, kik a másodvonalasok, kik ezeknek a fenti soroknak a szerzője, kik azok, akik kitalálták ezt az egész agyrémet! Ezen a variáción még most is komolyan elgondolkodtam, de ha már ennyit gépeltem, inkább maradok a második tervemnél. A rendőrség valószínűleg annyit mondana: „ha majd kiengedtek a kórházból, gyere vissza a látleletekkel!” Szerintem a „Hát ki ez?” kérdésre kielégítő választ adtam az eddigiekben, de mégsem várhatom karba tett kézzel, hogy egyszer csak a teszkós piros lámpánál várakozva, éjszaka, a kihalt utcán kirángassanak a kocsimból, és „elintézzék az arcom”! Nem hagyhatom, hogy hibás feltevésekre alapozva, a hátam mögött, kígyótbékát kiabáljanak rám. Úgy gondolom, a nyilvánosság erejét használva talán megállíthatom ezt az borzalmat! Bevallom, félek, és nagyon remélem, hogy nem tévedek! Féltem a párom, az autóm, az egészségem, és mindent, ami számomra fontos. Nem tudom, hogy hogy juthatott a társaság ilyen alacsony szintre, a bűnözés ilyen fokának a közelébe! Félek, mert nem tudom meddig képesek elmenni. Remélem, nem tévedek, és a fejéhez kap a banda, és a maradék józan eszük átveszi az irányítást! Számomra teljesen megdöbbentő, sokkoló volt azzal szembesülni, hogy ezt a reakciót váltotta ki a társaságból az az elmélet, hogy én „nyomtam fel” őket! Megdöbbent, hogy egyetlen épeszű sem volt a 22 ember között, aki élt volna a gyanúperrel, hogy tévednek! Azt sem tudom, hogy akinek ez az egész kipattant a fejéből, az milyen érveket, indítékokat, bizonyítékokat tudhatott felsorakoztatni, amiket az a sok általam eddig intelligensnek megismert (20-as 30-as éveiben járó) ember elhitt! Szintén döbbenten állok a tény előtt, miszerint egyetlen „barátom” sem volt, aki felveszi a gerincét, és elém áll, a szemembe néz, és elbeszélget a történtekről. Megdöbbent, hogy ezek az emberek egy lehetséges helyes eljárásnak tartják, ha sí-maszkok mögé bújnak, és baseballütőkkel nekem esnek. Megdöbbent, hogy képesek verőembert - nyilván egy bűnözőt - felfogadni, hogy az végezze el helyettük a piszkos munkát. Gyerekek! Én nem így ismertelek meg titeket!
A kiút Emlékeztek arra, amikor az egyik fesztiválon üvöltve jött le az aluljáróba egy anyuka, hogy a kiskorú fiát mentő vittel el, úgy berúgott? Emlékeztek rá, hogy rendőrséggel, Önkormányzattal, és még talán a Jóistennel is fenyegetett minket? Emlékeztek rá, hogy akkor mit tettünk? Megvertük, hogy hallgasson? A vonat alá löktük? Megfenyegettük? Egy lószart! Másnap találkoztam vele, (egyedül) a szemébe nézve őszintén elbeszélgettem vele, hogy belássa, nem csak a mi felelősségünk az, hogy a kiskorúja alkoholhoz jutott! (A „gyerekek” simán odaküldenek idősebb barátot, de sok „tini” kinézete, koravénsége is megtévesztő lehet.) Megkértem az anyukát, hogy először vegye elő a kiskorúját, és rá próbáljon meg hatni (persze nem kioktatva, csak érzékeltetve a saját felelősségét is), és szent ígéretet tettem, hogy a jövőben még jobban odafigyelünk, hogy elkerüljük a hasonló eseteket (mert ez senkinek nem jó). És emlékezzetek! Az eset után valóban még szigorúbban vettük a - 13 -
„kiskorúzást”! (Így hívtuk azt, amikor este 10-kor körbejártuk az aluljáró, és vasútállomás területét, és megkértünk minden gyereket, fiatalkorút, hogy induljon haza, de holnap reggel újra szívesen látjuk!) Egy könnyed sztori még a végére: ezután történt az is, amikor éppen a pult mögött dolgoztam, és a sorra kerülő lányra nézve mondom magamban „bakker, ez még gyerek!” Kicsit viccesen (véletlenül sem agresszívan) elkértem a személyijét, cserébe a rendelt vodkákért. Erre a környezetében állók is elkezdtek úm. „hőbörögni”, hogy ugyan, hagyd már, hiszen az XY osztálytársa volt, stb. stb. A lány egyszerűen vetett véget a jelenetnek, előrántotta a személyiét, és nevetve dörgölte az orrom alá! 25 éves volt - és a vendégem az italokra! :D De vissza a tanmeséhez! Még mielőtt újra hibás következtetéseket vonnátok le belőle, leírom a konklúziót, a levonni valót is. Vélelmezem, hogy az eset után nem fogja feladni magát az igazi „Könnytelen öreg”! Benne van a pakliban, hogy idén is, újra „felnyom” titeket. Ha esetleg elfogadjátok, hogy ilyen távlatból „osszak még egy kis észt”, akkor csináljátok meg az egyesületet! Az Önkormányzattól kapott megtisztelő díjjal járó pénzt ne símaszkokra, viperákra és ne bűnöző verőlegények felfogadására költsétek, hanem csináljátok meg végre az egyesületet! 5 éve húzódik, ideje túl lenni rajta! Intézzétek el, hogy az egyesületnek legyen alkoholárusítási engedélye, és minden, a szabályos működéshez szükséges dolga rendben legyen. Tudom, nehéz, de ilyen világot élünk! Itt az ideje felnőni! Biztos vagyok benne, hogy megtaláljátok a megfelelő megoldásokat - a jogilag is fedhetetlen utat! (Tudjátok, kihez fordulhattok!) Ne felejtsétek el (akár csak magatokból kiindulva), hogy van sok azonos gondolkodású, beállítottságú ember, akik egymástól függetlenül is ugyan azt akarhatják. Abba se legyetek biztosak, hogy mindig mindenki ugyan azt tartja jónak, amit Ti! Még csak nem is egy, de nem is kettő „Könnytelen öreg” létezhet ebben a kb. kilencezres városban, és ellenük csak úgy védekezhettek, ha nem hagytok támadási felületet! Ha szükségét érzitek, és éppen nem az arcomat szeretnétek elintézni, megtaláltok!
Jó munkát!
2009 © lIlI
- 14 -
