[BÁNYÁSZ RÉKA] 2002. GYERMEKEINK FANTÁZIAVILÁGA: AKADÁLY A NEVELÉS ÚTJÁBAN? Abstract The realm of imagination of our children: a hindrance in the way of education? This essay deals with imagination and particularly with its role in the mental health of children. Children are nowadays often being punished because of their overwhelming fantasy, and creative kids cannot face the requirements of school. Parents, too, sometimes fail to understand their children’s need of having an imaginary world of their own, however unbelievable and awkward it may be. This in spite of the fact that their fantasies help keep away the anxiety and fear caused by the demand of living up to the expectations of a grow-up world. I believe that imagination is neither a useless nor a subsidiary activity of the soul, and it had always manifested itself through myths and fairy tales, and finds its most actual form of expression in the genre of fantasy. A comparative anatomy of the soul and a clear map of ancient knowledge are provided by fairy tales, which – if ever transmitted by parents and pedagogues – help children get through the burning questions of life when growing up. As for the actual and personally specific problems, they reflect them in various creative products of their imagination, finding the solutions instinctively, in case we are able to give them the chance and opportunity to. In the last decades modern psychotherapy has found several ways of using mental images, becoming thus much more effective in the healing of suffering children in the first place. In this essay I only have the possibility to present two case studies from the field of children’s psychotherapy, but which can give an idea of what an influence imagination has on the way of acting, on the capability of adapting to reality. Adler says that personality is not only a mixture of innate features and family influence, but it is the result of a self-creating activity of the child. This self-creation we can witness when the child is playing, drawing, daydreaming, telling and reading fancy stories. Should we bring them down to the ground, breaking the wings of this creativity? This is their treasure, and taking it means making them poorer.
1
[BÁNYÁSZ RÉKA] 2002. ÁLMODOZÓ GYEREKEK AZ ISKOLÁBAN Tanítók minősítéseiben, ellenőrző könyveken manapság gyakran találunk ilyen bejegyzéseket: álmodozó, szórakozott, figyelmetlen. A tanárok gyakran türelmüket vesztve kétségbeesetten próbálják ébren tartani az elkalandozó kisdiákok figyelmét. A szülők pedig, az iskolai sikertelenség láttán megfeddik a gyereket: „Miért nem figyeltél oda?”, „Nem hallottad, mit mondtam?”, „Jobban is igyekezhettél volna!” – majd jobb esetben pszichológushoz fordulnak. Amikor azonban a pszichológus megkérdezi a szórakozott, elábrándozott gyereket: mi járt az eszében? mire gondolt? -mindig az a válasz: Nem tudom. Egy biztos: a gyermeket „az önújjáteremtés, illetve belső feszültségei feloldásának szükséglete gátolja abban, hogy velünk legyen...”1 – mondja Kende B. Hanna, gyermekpszichológus. Ugyanakkor felhívja a figyelmünket: mennyire fontos, hogy próbáljuk megérteni, mi történik velük, mi készteti őket távolétre. Miről is álmodnak? Adler szerint a gyermek személyisége nem csupán öröklésanyaga és családviszonya által meghatározott, hanem önteremtő tevékenység eredménye. Ez az önteremtés álomban, nappali álmodozásban és játékban valósul meg. „Úgy vélhetnénk, állítja Kende B. Hanna – hogy a gyereknek saját csodavilága kialakításához külső (irodalmi vagy népmesei) ösztönzésekre van szüksége, holott elmondhatjuk, hogy nemcsak
gazdag,
színes
fantáziavilággal
rendelkezik,
hanem
képzeletvilága
egyéniségének elengedhetetlen alkotóeleme.”2 A gyermekek tehát különleges, személyiségalkotó kreativitással rendelkeznek. Vajon mi váltja ki a gyermekek csodavilág-szükségletét? Álljon itt példának egy francia kislány, Aranyka világa, akinek a történetét Kende B. Hanna írja le. Aranykának van egy felhőcskéje, melyről így mesél: „Volt egy tündér, aki lekicsinyítette magát, hogy a tolvajtól ajándékot kapjon. És a tolvaj meg is ajándékozta.” Felhőjén van egy templom, a templom belsejében egy tündérkert. A felhő további
1 2
Kende B. Hanna (2001), 52.o. Kende B. Hanna (2001), 51.o.
2
[BÁNYÁSZ RÉKA] 2002. „lakói”: egy csodálatos katicabogár, egy csodás lepke, egy csodás légy, egy csodapálca, egy csodaszív, egy csodás kockafejű kisfiú. „A tündér az enyém. De én nem vagyok a tündéré. Mindez az enyém.” – vagyis, ez nem játéktér, hanem belvilág, az ő belső világa, amely leképezi őt, de nem meríti ki teljesen. „van egy csodakastély, benne egy vendéglő. Te nem ehetsz ebben a vendéglőben, csak a tündér és én ehetünk ott.” – a tündér a saját teremtése, de önmaga hasonmása is. „a felhő szép, egy kicsit kedves, és egy kicsit gonosz. A felhő az én iskolai felhőm, a kis tündér én vagyok. A felhő azért nem kedves, mert álmodoztatja a kis tündért az iskolában. És nem tudok a tanító nénire figyelni.” Mi van a fellegekben? A felhő befogadó, mágikus hely, ahol minden csodálatos, minden tökéletesen veszélytelen és kellemes. Nincs vele más élőlény, a tündéren kívül, aki tulajdonképpen ő maga. Szülőknek se híre, se hamva. Van esetleg egy potenciális kisfiú, akit ház-kisfiúként rajzol le, aki van is, meg nincs is. Irracionális csodavilág, melybe senki nem enged be, sőt: „a felhőélmény nem egykönnyen foglalható szavakba” – jegyzi meg Kende B. Hanna. Aranykáról
kiderült,
hogy
„a
család
élményanyagának
kereszttüzében
helyezkedett el”. Vagyis: szorongó szülők gyermeke, akik születésétől fogva kislányuk testi-szellemi épségéért aggódnak, ezért széltől is óvják, kényeztetik. Amikor kiderült, hogy Aranyka egyik fülére süket, a szülők úgy érezték félelmük beigazolódott: a gyermekük más, mint a többi gyerek. Hogy Aranykát mennyire megterhelte a körülötte levő szorongáslégkör, azt a következő történet illusztrálja: Mikor éjszaka a rablóktól félt, édesapja bement a szobájába, és azt mondta: „Itt vagyok, erős vagyok, megvédelmezlek a rablóktól.” Aranyka hosszan nézett rá, majd így szólt: „Persze, hogy meg tudsz védelmezni a valódi rablóktól, de a képzelt rablóktól nem.” Ez a kislány megértette a szimbolikus és a valós világ közötti különbséget, valamint azt, hogy a belső realitás nem kevésbé reális, mint a külső. Védelmül pedig megtalálta a békés felleget, ahová nem hatol be a szülői szorongás, sem az ellenséges szörnyállatok, melyekkel gyakran, változatos formában fejezte ki halálfélelmét.
3
[BÁNYÁSZ RÉKA] 2002. Aranyka megerősödésének jeleként egy napon képzeletében megjelent egy farkas, aki jóbarát volt. Elnyelte a picike kislányt, de csak azért, hogy megvédelmezze, amikor valami gonosz állat bántani akarta volna. Az év utolsó előtti terápiás ülésén egy gyönyörű napkorongot ragasztott egy kartonlapra aranypapírból, és azt írta alá: „a Napkirály védőpajzsa”. A Napkirályban, XIV. Lajos csodált figurájában Aranyka megtalálta szellemi atyját, képzeletbeli védelmezőjét, névadó édesapját.3 FÖLÖSLEGES-E A KÉPZELETI TEVÉKENYSÉG? A Harry Potter sorozatot – különösen egyházi körökben – számos támadás éri, és a minden gyermekért felelősséget vállaló keresztyének buzgón figyelmeztetik szülőtársaikat: óvják meg gyermeküket ettől a romboló, káros hatású könyvtől. Olyan fantáziavilágot alkot, ahol minden lehetséges, a mágiát pártolja, a gonoszt jónak tünteti fel, a tanárokat kigúnyolja. Próbáljuk most a dolgokat a másik oldalról is szemügyre venni: feltételezem, a könyv azért kelt el ilyen rendkívül nagy példányszámban4, mert ez a fantáziavilág a gyerekeket védi, a gyerekeknek jó, a gyerekek szeretik. Vajon miért? Próbáljunk most eltekinteni a kereskedők fortélyaitól, melyeknek köszönhetően ebből is sikerült hasznot húzniuk, és figyeljünk inkább a gyerekek szükségleteire.5 Környezetünkben ma már sok gyermek nő fel anélkül, hogy esélye lett volna megismerni a népmesék csodálatos világát. Vannak szülők, akik nem olvasnak gyermekeiknek mesét, mert az erőszakos, véres, árthat a gyereknek. Mások egyszerűen azért, mert nincs idejük mesélni. Ehelyett inkább mi alkotunk nekik egy praktikusabb, korszerűbb „mesevilágot”, mely azonban nem a növekedésben levő kicsik lelki szükségleteit követi, hanem a mienket, a felnőttekét. Így kényelmesebb, instant-típusú nevelési eszközöket kapunk, melyeket be lehet vetni vészhelyzet esetén, és nem kell
3
Aranyka esetét Kende B. Hanna (2001) a Gyerek a fellegekben c. fejezetben írja le részletesen Rowling ma a világ legolvasottabb írója. 2001. októberéig százmilliónál több példányt adtak el belőle. Magyarországon több, mint háromszáz-hatvannégyezer példány fogyott el. Több mint negyven nyelvre fordították le. Kende B. Hanna (2001) 7. o. 4
4
[BÁNYÁSZ RÉKA] 2002. kitenni magunkat a fárasztó magyarázatok sorának. Nevelési módszereinket a gyerekek világképe hűen tükrözi: „Olyan, mint egy óriás. Jó is, de rossz is. Anyu azt mondta, ha rossz vagyok, Isten mindent lát, és megbüntet” (4 éves) „az ördögnek van egy nagy botja, meg fekete, hosszú ruhája. Csak este jár, és leselkedik az ablakoknál, amikor már kinn sötét van, hogy mi ne lássuk őt. Az én szobámban van sötétítő az ablakon, és nem lát be. Engem nem lát.” (Gellért, 6 éves) Vagy álljon itt a következő történet, közvetlen környezetünkből: „Minden képet az angyalokról szépnek láttam, fehérek és piros szárnyuk van. Tudom, anyum
mindig
összetéveszti
az
angyalokat
a
Mikulással.
Még
nem
tudja
megkülönböztetni az angyalokat, ,mert azt állítja, hogy a Mikulás hozza az ajándékokat, és valójában ő van pirosba öltözve. Én félek a Mikulástól... Megijesztett az ünnepélyen, és azt kérdezte, tettem-e valami rosszat az elmúlt évben. Azt mondtam neki, hogy nem, ő meg azt válaszolta, hogy a kismadár megsúgta, hogy eltörtem egy vázát. Erre azt mondta nekem a Mikulás, hogy nem ad ajándékot. Ugye minden gyermek csinál valami rosszat? ...A nagyobbik testvérem elrontotta az asztalt, a Mikulás mégis vitt neki ajándékot. Miért tesz ilyen különbséget? Azt mondta anyum, hogy a váza 100 ezer lej, az asztal pedig 50 ezerbe kerül. Ugye anyum is igazságtalan és a Mikulás is? ... elegem van abból, hogy a testvérem a jó, az ügyes, és én semmittevő vagyok az oviban ...többet nem akarok beszélni, hülyeségnek tartom az egészet. Tehát csak angyalok léteznek.” (4 éves) Itt egy másik történet, mely magáért beszél: Szabolcs (4 éves) nagyon szereti az állatokat, és arra a kérdésre, hogy nem szeretne-e orvos lenni, a következőket feleli: „De én nem tudok vigyázni rájuk...egyszer kint játszottam az oroszlánnal és a homokban felejtettem, és másnapra elázott az eső miatt. És
a nyulacskát is
elveszítettem.
Nagymama is mondta hogy – látod, ha nem vigyáztál rá?”6
5
A regénynek egyéb sajátosságaival ebben az írásban nem óhajtok foglalkozni, nem fogok kitérni az egyes témákra, a műfajból eredő szimbolikára. Nem szeretnék vitatkozni a pro- és kontra véleményekkel sem, itt csupán a képzelet erejére és fontosságára fogok rávilágítani. 6 Ezek az idézetek IV. éves hallgatóink gyerekekkel folytatott interjúinak protokolljából származnak
5
[BÁNYÁSZ RÉKA] 2002. A gyerekek félnek, szorongnak. Sokszor akaratlanul is sikerül megfélemlítenünk őket. Törpék ők az óriások világában. A Harry Potter nem árva, nyomorult gyerekekhez szól csupán. A könyv hatásán lemérhetjük, mennyire hátrányos helyzetűnek érezheti magát minden gyermek egy felnőtt, mugli-világban.7 Káros és romboló hatású? Ha megtöltjük világukat gonosz és igazságtalan Mikulásokkal, mindentudó és büntető istenekkel, leselkedő ördögökkel, nagyzsákos cigányokkal, Mumussal és még ki tudja, milyen válogatott szörnyűségekkel – a gyermeknek is szüksége lehet egy csodavilágra, amely megvédi őt, ahol a boszorkány igazságos, a kísértetek barátságosak, és ahol minden álma megvalósulhat. A 9-10-11 éves kornak (pubertás) éppúgy megvan a maga sajátos fantáziavilága, mint a 3-4-5 éves, mesehallgató nagy korszaknak – mondja Dr. Vekerdy Tamás, gyermekpszichológus. Kétségbeesett szülők fordultak hozzá, mert egy Magyarországon kiadott tankönyv lapjain „Vámpír gróf” figuráját fedezték fel, amely szerintük ijesztő és káros lehet a gyermekek számára. A pubertáskor világa kalandokkal és szörnyekkel teli, és megvan a maga „tilos” szókincse, amivel szívesen megbotránkoztatják az ezt tiltó, netán erre „ugró” felnőtteket. Ennek a fantáziavilágnak azonban megvan a testi és lelki fejlődésben gyökerező oka, nyugtatja meg a szülőket Vekerdy. Ezekben az években különös változások zajlanak le a gyermekben, erősödik az éntudat. Szokták ezt a kort a metafizikus nyugtalanság korának is nevezni. Kérdései: Ki vagyok én? Mi a halál? Szüleim-e a szüleim, vagy csak örökbe fogadtak? Stb. Ezek a kérdések félig-meddig vagy egészen a tudattalan fantáziáiban vagy féltudatos képzeletáramlásokban jelennek meg. Ennek a metafizikus nyugtalanságnak a kivetített figurái a különböző szörnyek, rémségek. Az ezeken való viccelődés, humorizálás pedig megnyugtató, félelem-, és szorongásűző hatású. Ha tehát gyerekeink vámpírtörténetekkel ijesztgetik egymást este, vagy ilyen tartalmú énekekben, versekben lelik örömüket, ne higgyük azt, hogy letértek a fejlődés helyes útjáról, és elindultak a szadizmus, a kegyetlenség, a beteges agresszió torzulásai felé. „Erről szó sincs – mondja Vekerdy - mondhatnám: éppen fordítva, akik játékban, fantáziában, énekben jelenítik meg, dolgozzák fel az életkorukkal járó indulatokat,
7
Regényében Rowling mugliknak nevezi a varázsló-világon kívül élőket, a varázslat nélkülieket. Ennek értelmezéséhez ld. A 7. oldal második bekezdését.
6
[BÁNYÁSZ RÉKA] 2002. feszültségeket, ,azok nincsenek veszélyeztetve.” Vámpír gróf nem kelti a szorongást, hanem oldja. A gyermekpszichológia eredményeire támaszkodva elmondhatjuk: a Harry Potter nem kelti a szorongást – mint ahogy sokan rémüldözve állítják – hanem oldja. Nincsen olyan boldog gyerek, aki nem szorul rá arra, hogy magának csodavilágot teremtsen. Azoknál, akik ezt felnőttként tagadják, nem arról van-e szó, hogy ez az ábrándvilág egyszerűen nyomtalanul eltűnt vagy elfelejtették? Én nem hiszem el Kálmán C. Györgynek, hogy mindenki mugli, aki nem tud varázsolni és nincsen mágus rokona.8 Inkább azt gondolom, mugli-országot olyan polgárok alkotják, akik semmit nem őriztek meg a gyermekkor csodavilágából, visszaidézni nem is akarják, emiatt aztán gyermekeiket is „óvják” a meséktől. Varázsló az, aki tudja a világot gyerek-szemmel látni9, aki szerint a gyerekkor „tudásunk csúcsa, alázatunk magasa” (Pilinszky J.10). Ismét Vekerdy nyomán mondom: ne feledkezzünk meg gyerekkorunkról és emlékezzünk Karácsony Sándor intésére: az lesz teljes értékű – és többé-kevésbé egészséges – felnőtt, aki megélhette gyermekkorának különböző fejlődési szakaszait, mindazzal a kavargó és lassan letisztuló jóval és rosszal, amit ezek a korszakok testben és lélekben, cselekedetben és fantáziában magukkal hoznak.11 „...a gyermek sokkal bizonytalanabb, mint a felnőtt, ezért szüksége van biztosítékokra, hogy fantáziatevékenysége, melyre igénye van, s melynek nem tud ellenállni, nem fogyatékosság.” – mondja Bruno Bettelheim, a mesék mélylélektani jelentőségének első számottevő kutatója.12 Ezt a biztosítékot úgy adhatjuk meg neki, ha nemcsak hogy kezébe adjuk a népmesegyűjteményt, hanem magunk olvassuk – vagy még inkább: mondjuk el neki a meséket. Ezzel jelezzük, hogy képzeleti képeiért, bármilyen tartalommal rendelkezzenek is, nem kell bűntudatot éreznie. A mesét sokszor meg kell hallgatnia ahhoz, hogy el is higgye, és beépítse a saját világába. Csak akkor tárul föl számára a mese személyes, csak neki szóló jelentése, ha 8
Kálmán C. György, Harry Potter játékai in Café Babel sorozat, Játék (2000-3), 119.o. Matisse: „Művésznek lenni annyi, mint gyerek-szemmel látni a világot.”, Rilke: „A sors a gyerekkor töménysége.” (Kende B. Hanna i.m. 66.o.) 10 „Gyermekkorunkban meg kellene halnunk, / tudásunk csúcsán, alázatunk magasán.” Pilinszky János, Egy életen keresztűl 11 Dr. Vekerdy Tamás, Vámpír gróf c. cikke a Nők lapja A pszichológus válaszol c. rovatában (2000-46), 72.o. 12 Bettelheim (1985), 87.o. 9
7
[BÁNYÁSZ RÉKA] 2002. van ideje és lehetősége arra, hogy elgondolkozzon rajta. A mese a képzelet gyakorlótere, amire pedig nagy szükség van a fejlődés folyamán fellépő konfliktusok, problémák megoldásában. Más szavakkal: a képzelet szintjén a valóságban alkalmazott viselkedésformák elemzése és formálása történik meg. A gyermekek számára írt mai történetek többsége megkerüli az egzisztenciális problémákat. Hogy csak egy példát hozzunk, a Három kismalac c. mese újabb változataiban a két meggondolatlan kismalac védelmet talál az okos kismalac szilárd házában. A régebbi (eredeti) változatokban a két kismalacot megette a farkas, aminek jelentése, hogy a magasabb fejlettségi szint elérése érdekében a régi viselkedésformák elmaradnak. A történet az érést, az értelem fejlődését tünteti fel vonzónak a kicsik számára, és ne gondoljuk, hogy a gyerekek a két kismalac vesztén fognak sírni -, ehelyett a legidősebb kismalac győzelmének örülnek. Ez nem egy kegyetlen és véres mese! „A modern gyermekirodalom java része kirekeszti a primitív ösztönökből és a vad indulatokból fakadó mély belső konfliktusokat, és így a gyermek nem kap segítséget...a mese viszont... nevén nevezi őket, nyíltan kimondja, hogy az ember igényli a szeretetet, és fél attól, hogy semmibe veszik, szereti az életet és fél a haláltól.”13 A gyűrűk ura vagy a Harry Potter ugyanazt a mondanivalót közvetíti a gyermekeknek, mint a mesék: „az életben a súlyos nehézségeket nem lehet elkerülni, hanem küzdeni kell ellenük, és ez a harc elválaszthatatlanul hozzátartozik az emberi léthez. – de ha az ember nem hátrál meg,
hanem
kitartóan
szembeszáll
a
váratlan
és
gyakran
igazságtalan
megpróbáltatásokkal, túljuthat minden akadályon és győztesen kerülhet ki.”14 A mese eredetének kutatói ma már egyetértenek abban, hogy a mesék funkciója több volt, mint szórakoztatás. Felnőttek mondták felnőtteknek, és nemcsak azért, hogy elfeledtessék ideig-óráig a mindennapi élet banalitásait, hanem mert azok mélyebb szinten az emberi életet örökítették meg. Olyan problémákat jelenítenek meg szimbolikus formában, melyekkel a személyiségfejlődés során minden ember találkozik – tudatos vagy tudattalan formában -, ezekben ismerte fel Jung a mindent átszövő archetipikus formákat. Ezen a ponton az irrealitásnak fontos szerepe van, mert nyilvánvalóvá teszi, hogy a történet nem a külvilágról akar hasznos ismereteket közölni, hanem az emberben 13 14
Bettelheim (1985), 67. o. Bettelheim (1985), 51.o.
8
[BÁNYÁSZ RÉKA] 2002. lejátszódó belső folyamatokról. Amint Bettelheim megjegyzi: „a mesének a fantasztikus túlzások adnak pszichológiailag igaz csengést, míg a realisztikus magyarázatok, bármennyire igazak is, pszichológiailag hamisan hangzanak.”15 GYÓGYÍTÓ KÉPZELET A mesének ezt a funkcióját ismerték fel a hagyományos hindu orvoslásban, ahol a lelkileg megzavart embernek egy olyan mesét adtak meditáció céljára, amelyben az ő egyéni problémái öltenek formát. A mesék legfőbb jelentősége nem abban rejlik, hogy helyes viselkedésre tanítanak, hanem abban, hogy segítenek megérteni belső folyamatainkat, hogy ezáltal aztán megérthessük és kezelni tudjuk külső reakcióinkat. Ez természetesen nem a racionális megértésen keresztül történik, hanem „ábrándok szövögetésével,
melynek
során
(a
gyermek)
történetfoszlányok
kitalálásával,
ismételgetésével, rendezgetésével próbál reagálni a tudattalan feszültségekre.” 16. A mesének ezt a funkcióját ismerte fel és igyekszik kihasználni a modern pszichoterápiás gyakorlat. Mindenekelőtt azonban meg kell jegyeznünk, hogy „a mesemotívumok nem neurotikus tünetek, melyeket jobb ha megértünk, hogy aztán meg is szabadulhassunk tőlük…A mesék épp azért gazdagítják, azért vonják bűvkörbe a gyermek életét, mert maga sem tudja pontosan, hogyan hatott rá a varázs.”17 Így ír erről egy gyakorló pszichoterapeuta: „ a történetek, mesék, mítoszok, fabulák, példázatok, szépírók művei, költemények, viccek és a többi – önmagukban vett, l’art pour l’art értékük mellett – eszközei és segédanyagai egyfajta népi lélekorvoslásnak, népi pedagógiának, melyekkel az emberek már jóval a pszichoterápia kialakulása előtt éltek.”18 Vagyis Oidipusz mítosza nemcsak Freud óta segít az embernek abban, hogy megértse a szülei iránt táplált bonyolult és ambivalens érzéseit, valamint a belőlük fakadó ősi, de mindig aktuális problémákat. A képzeleti képekkel dolgozó egyik sajátos terápiás eljárás kidolgozója, Leuner megállapítja, hogy a terápia akkor lehet a legeredményesebb, ha a népmesék 15
Bettelheim (1985), 72.o. Bettelheim (1985), 84.o. 17 Bettelheim (1985), 86.o. 18 Brassai László, Munka belső képekkel in Brassai L. (2000), 82.o. 16
9
[BÁNYÁSZ RÉKA] 2002. hatásmechanizmusát követi: „attól függetlenül, hogy a kliens tudatosítja-e vagy sem a képek jelentését, ill. a képeken végzett munka lélektani jelentőségét, az eredmény ugyanaz: a lelki valóság változása, újraértékelése, újraszerveződése.”19 A gyermekekkel végzett képmegélésnek természetesen az a lényege, hogy olyan dolgokat képes feldolgozni, melyek a gyermeki racionalitás számára nem volnának hozzáférhetőek. Watzlawick, a terápiás változások nagy mestere, szintén úgy vélekedik, hogy az intuíció és a képzelet felszabadításának és mozgósításának akkor van jelentősége, amikor az ész és racionalitás nem volt képes megbirkózni a problémával.20 KATATÍM KÉPMEGÉLÉS GYERMEKEKKEL A katatím21 képmegélés egy olyan terápiás eljárás, mely átmenetet képez a játékterápia és a terápiás beszélgetés között. A pubertáskorúaknál alkalmazzák a legnagyobb sikerrel, vagyis a 8-12 éveseknél. Elméleti alapját a pszichoanalízis képezi, és lehetővé teszi, hogy a gyermek szimbolikus síkon fejezze ki konfliktusait, melyekkel tudatosan nem tud szembesülni. A leggyakoribb problémák, melyekkel ezek a terapeuták szembesülnek, megromlott szülő-gyermek kapcsolat eredményei, vagy a gyermek nárcisztikus sérüléseinek22 tulajdoníthatóak. Ez utóbbi abból adódik, hogy képességeiket és ügyességeiket össze kell hasonlítaniuk nemcsak más gyermekekével, hanem a felnőttekével is. A képzelet síkján ezeket a sérüléseit a gyermek grandiózus képekben kompenzálhatja. A következő példa egy osztrák terapeuta, Dr. Günther Bartl, gyakorlatából származik: Péter, 9 éves: „Kint vagyok a réten és futballozok.” („Futballozol?”) „kapura lőni.” („Egyedül vagy ott?”) „Nem, ketten vagyunk.” („Ki van ott veled?”) „ Werner” („ Werner is ott van veled? És te a kapuban állsz, vagy odakint?”) „A kapuban.” („Szóval a 19
Brassai László, Munka belső képekkel in Brassai L. (2000), 79.o. Brassai László, Munka belső képekkel in Brassai L. (2000), 82.o. 21 gör. kata- = le-, fel-, meg-; timé = értékelés, felbecsülés. A megnevezést a technika kidolgozója, Leuner használta először. Az eljárás lényege, hogy a terapeuta standard képeket idéz fel a gyermek számára, melyekre a gyermek kivetítheti gondolatait, érzelmeit. 22 önbecsülés sérülése, sikerélmények hiánya 20
10
[BÁNYÁSZ RÉKA] 2002. kapuban vagy. És Werner erőseket lő?”) „Igen.” („Nagyon erőseket?”) „Igen.” („Most majd meglátjuk, ki tudod-e védeni a gólokat?”) Hosszabb szünet. („Ki tudod védeni őket?”) „Igen, mind!” („Mind ki tudtad védeni?”) „Ühüm.” („Egyet sem engedtél be?”) „Nem.” („Nahát ilyet! És mit mond erre Werner?”) „Nincs gól.” („Csak bámul, mi?”) „Ühüm.” („És újra lő?”) „Nem, most cserélünk. Most ő van a kapuban és én kint” („És te kint? És most mi van?”) Csupa gólt rúgok, és egyet sem véd ki!”23 A nárcisztikus szükségletek kielégítése nélkül nem tud továbbhaladni a terápia – mondják a tapasztalt terapeuták, noha mi gyakran nem vesszük kellőképpen figyelembe gyermekeink ilyen igényeit. Ez a grandiózus fantázia nem káros, mert ez az a kor, mely átmenetet képez a mesestádiumról a serdülőkor felé: a környező világot akarja birtokba venni és uralni ez a gyermek. Következésképpen a nárcisztikus vágykielégítés után mindig megjelennek az egyre valóságosabb képek. Erre egy példát Günther Horn oszt meg velünk: A 12 éves Anna egy kastélyt képét látja, melyet kívül ijesztő kísértetek őriznek, de bent egy barátságos királyi pár fogadja. Csecsemőjük gondozására Anna ott marad pesztonkának. A következő terápiás ülésen azonban a királyi szülők teljesen normális szülőkké alakulnak, Anna pedig igazi gyermekükké. Ez nagyon elégedett érzéssel tölti el.24 A terapeuták gyakorlati tapasztalata szerint a gyermekekkel folytatott katatím képmegélésnek tizenegy motívuma vált be legjobban, melyekben könnyen felfedezhetjük a népmesék sajátos világát: 1. a rét, mint valamennyi ülés kiindulópontja – a kezdeti anya-gyermek kapcsolatot, teljes védettséget jeleníti meg 2. hegymászás, a csúcsról a vidék áttekintése – aspirációs szinttel, ill. a különböző problémák kezelésének képességével kapcsolatos 3. patak követése áramlásának megfelelő vagy azzal ellentétes irányban – az érzelmi fejlődés potenciálját, a pszichikus energia folyamát szimbolizálja
23 24
Günther Horn, Katatím képmegélés gyermekekkel in H. Petzold, G. Ramin (1998), 124.o. Günther Horn, Katatím képmegélés gyermekekkel in H. Petzold, G. Ramin (1998), 128.o.
11
[BÁNYÁSZ RÉKA] 2002. 4. egy ház meglátogatása,
melyet át lehet kutatni – saját személyiség-struktúra
felfedezése 5. találkozás valós személyekkel (leggyakrabban családtagok) közvetlenül, vagy szimbolikusan, állatok formájában 6. egy erdőszél megfigyelése a rét felől, vagy behatolás az erdőbe – a sötét, mély tudattalan felfedezése25 7. csónak egy tó partján, melyben utazik, vagy ő kormányoz 8. barlang, melyet kívülről szemlél, majd beléphet 9. állatcsalád megfigyelése, és kapcsolatfelvétel velük – szimbolikus egyesülés a primer családdal 10. saját földdarab birtokbavétele – belső önállósodás 11. önmaga elképzelése tíz évvel idősebben – a gyermek viszonyulása saját jövőjéhez MÁRKUS, 11 ÉVES – A MAGÁNYOS KUNYHÓ A KK terápia abból a feltevésből indul ki, hogy a képekben kirajzolódó pozitív változások a valóságban is pozitív fejlődést vonnak maguk után. Márkus terápiájában a terapeuta a saját birodalom motívummal dolgozott, ezt követjük végig most röviden. Márkust az apjához erős és nagyon ambivalens érzések fűzik. Apja durván elnyomta a gyerek megerősítésre és elfogadottságra való igényét, aki fél az apja brutális és kiszámíthatatlan nevelési módszereitől. Anyja súlyos depresszióban szenved, rá sem támaszkodhat. Agresszióját elfojtja, erősen alkalmazkodó. Belső konfliktusai deviáns viselkedésben nyilvánulnak meg: lop, hazudik, nem akar iskolába járni. A Márkus rétje így néz ki: „Az ég szürke. Viharos. Esik az eső. ...Hideg van – felhőszakadás... a nyulak a fák alatt kuckóikba bújnak... a madarak izgatottan repülnek át az égen. Az eső egyre erősebb és erősebb.” – de Márkus épített magának egy kunyhót. Ezt a következő üléseken a terapeuta előhívja, noha az időjárás újra barátságtalan:
25
„ahol az ember eldönti magáról, hogy kicsoda, ahol az ember kezdi megérteni, hogy ki akar lenni.” Bettelheim (1985), 129.o.
12
[BÁNYÁSZ RÉKA] 2002. havazás, orkán, stb. A cél az én érett részeinek megerősítése (Leuner, 1970), melyet a kunyhó szimbolizál. Márkus érzelmi állapotának javulása: tüzet rak, otthonosan berendezi a szobát, etet egy kismadarat. Ágyában még mindig azt álmodja, hogy a kunyhót medvék és oroszlánok veszik körül. A 4. órától nincsen egyedül, kapott egy juhászkutyát – énerősödés. Kíséretében a kunyhótól egyre távolabbi körbe kirándul. Kisüt a nap. A tóban megfürdik. Egy parasztudvarra bukkan, segít a parasztnak a munkában, ezért kap egy lovat ajándékba. (Gondoljunk a népmesék visszatérő motívumára, amikor a hős jólelkűségéért egy állatot kap ajándékba. Ezek az állatok Bettelheim szerint is az én rejtett erőit képviselik, melyeket akkor tud felhasználni, ha legyőzte ösztönénje – nem egyszer önző – késztetéseit. Ez a kisgyermekre annyira jellemző egocentrikus szempont túllépése.) A 11. órán Márkusnak vendége érkezik: egy kislány a kutyájával, akinek szüleit halálos baleset érte. Egy szigorú nagynéninél lakott, aki kis mulasztásokért naphosszat a lomkamrába zárta be, ezért szökött meg. Márkus, aki kontaktushiányban szenvedett, további 10 óra után felvételt nyert egy csoportba, ahol értéke s kapcsolatokat alakított ki.26 Jó szülő-gyermek kapcsolatban, egészséges családi környezetben a pubertáskorba lépő gyermek felvértezve kerül ki a mesék világából: „…ma sokkal inkább, mint régen, a gyermekeknek szüksége van a magányos hős példájára, aki elszigeteltsége ellenére is értelmes és hasznos kapcsolatokat alakít ki a környező világgal.”27 Ha azonban ez a légkör nem teremtődik meg a családon belül, olyan serdülőkké válnak, akik éveken át hisznek a csodákban, így kárpótolván magukat azért, hogy gyermekkorukban csodák helyett a valóságot kényszerítették rájuk. Összefüggés van a család alapvető biztonságteremtő képessége és a gyermek racionális kíváncsiságának, kutatási kedvének kialakulása között. Ha biztonságban érzi magát, mert a mesestádiumban kielégítették szükségleteit, bátran elindulhat a való világ felfedezésére, de amíg nem érzi biztosan,
26 27
Günther Horn, Katatím képmegélés gyermekekkel in H. Petzold, G. Ramin (1998), 125.o. Bettelheim (1985), 97.o.
13
[BÁNYÁSZ RÉKA] 2002. hogy közvetlen környezete megvédelmezi, a gyermeknek is szüksége van arra a hitre, hogy felsőbb hatalmak – például őrangyalok, varázslók – vigyáznak rá. INGE, 11 ÉVES – HARC A BOSZORKÁNNYAL Inge terápiáját Heika Straub28 írja le, aki a pszichodráma módszerében bábukkal dolgozik. Célja, hogy kis páciensei érzésvilágát, viselkedésének változatosságát spontán szerepjátékkal kibontakoztassa. Ennek a módszernek előnye a képmegéléssel szemben, hogy már 4 éves kortól alkalmazható. Inge nagyon sovány, zárkózott, nem kezdeményez kapcsolatokat. Az iskola miatt izgatja magát, attól tart, hogy nem tudja megtartani osztályelső státusát. Amikor a szülei meglátogatják, megtagadja az étkezést, ezért a látogatásokat felfüggesztik. Inge kétségbeesettnek látszik. Inge két babát választ: Marika és Katinka, a terapeutának Katinkát adja. A játszótéren találkoznak, ahol Katinka elmondja, hogy nem akar hazamenni, mert egy apró hibáért az édesanyja nagyon megszidta. Marika nem ért egyet, azt javasolja, hogy ne okozzon ekkora gondot az anyukájának. Marika hazamegy. Ekkor a terapeuta átadja Katinkát Ingének, amíg ő maga más babát keres: egy nagymamát, aki kérleli, hogy menjen vele haza. Katinka most mérgesen az édesanyja igazságtalanságáról panaszkodik... Csoportban Inge először tiltakozik a játék ellen, majd a terapeuta kérésére mégis választ egy indiánbabát, aki egyedül él az őserdőben, nincsenek már szülei. Az egyedüllét nem árt az indiánnak, így azt tehet, amit akar – mondja a kislány. Egy következő játékában királynőt és boszorkányt szerepeltet, akik gyűlölik a hercegnőt. Ez utóbbit és barátját, Kaspart a terapeuta lépteti színre. Inge kihirdeti, hogy a királynő mindenek felett uralkodik, mind neki engedelmeskednek. Ezen a ponton a terapeuta megkettőzéssel a királynőt szólaltatja meg: „És én, a királynő, élvezem a hatalmat!” (Ezzel előhívja a csak részben tudatos szándékot és szükségletet, segítve Ingét, hogy merje átélni érzéseit, és ezen keresztül fejlessze saját személyiségét.) „és ha 28
Heika Straub, Pszichodramatikus gyermekterápia babákkal in H. Petzold, G. Ramin (1998), 203.o.
14
[BÁNYÁSZ RÉKA] 2002. valaki nem engedelmeskedik, mit teszel?” – „meg kell halnia” – válaszolja habozás nélkül Inge. A következő 6 játékterápiás órán Inge jeleneteiben mindannyiszor szeretetlen, hatalomvágyó asszonyok szerepeltek, akik a gyermekeket alárendelik. Úgy kerítette hatalmába az anyját, hogy azonosult vele. Egyik játékban azonban egy „kedves” krokodil segítéségét kéri, és megöli a boszorkányt. A terapeuta feltételezi, hogy Inge belekóstolt abba, hogy erős, és az elnyomással szemben képes tiltakozni. Bábjátékban már megkockáztatja, hogy a boszorkányanya ellen felvegye a harcot. Ezután majd minden szerepében a felgyülemlett agressziót éli ki. Inge ezután többnyire kiegyensúlyozott volt, jó étvággyal evett, jó volt a kapcsolata a gyermekekkel, és spontán elkezdett beszélni a szüleivel való megromlott kapcsolatáról. Ha sokat tanul, anyja megszólítja, és ha valami hibát ejt, azt mondja: „nem igyekeztél eléggé.” Már nyíltan beszél haragjáról, és még csak felügyelet alatt akar találkozni az anyjával. Az anyával való mélyreható beszélgetés után elhívják nézőnek, és Inge egy anyafigurával való viaskodás után nagyon nyugtalan, és azt mondja az anyjának: „Én néha félelmetesen gyűlöllek!” Az anya megnyugtatja, hogy tudja miért. A döntő lépést, hogy Inge nyíltan szembesülhetett anyjával, a bábjáték közvetítette. Ezután jól beilleszkedett otthon, és a szülőkkel való kapcsolata pozitív irányban változott. Bettelheim arra mutat rá, hogy a mesékben gyakori az anya megkettőzése. Az igazi anya meghalt, vagy elutazott, és helyét egy mostoha veszi át. „A képzeletbeli gonosz mostoha nemcsak a jó anya képét hagyja érintetlenül, hanem lehetőséget nyújt a gyermeknek, hogy bűntudat nélkül legyen rá dühös.”29 Egy lány arról számolt be neki, hogy évekig azt játszotta képzeletben: az anyját elrabolták a marslakók, és helyét egy gonosz marslakó vette át – másként nem tudta megmagyarázni szerető anyjának olykor igazságtalannak tűnő reakcióit. Amikor már biztonságban érezte magát, próbára tette a marslakót, és amikor kiderült, hogy mindent tud, amit csak az igazi mamája tudhat, egyszerűen „leépítette”.
29
Bettelheim (1985), 95.o.
15
[BÁNYÁSZ RÉKA] 2002. A MESÉK ÉS A FANTASY MŰFAJA Felnőttekre és gyermekekre egyaránt nagy hatással van a kilencvenes évek végén újjáéledt sajátos filmes műfaj: a fantasy.30 Amint nevében is benne van, a fantáziára támaszkodik, ugyanakkor bizonyos történeti jellege is van, pontosabban a történet előtti időbe nyúlik vissza, az emberiség gyermekkorához, és a mítoszok elve szerint, a mesék motívumainak felhasználásával építkezik. Amint a fenti esetleírásokból kitűnik, olyan alapvető motívumok ezek, melyeket a fantáziakorban
élő
gyermek
spontán
módon
felhasznál
személyisége
kreatív
formálásában. A fantasy lenyűgöző hatása tehát egyrészt az egyetemes szimbolizmussal magyarázható, melyből táplálkoznak. Ezek a szimbólumok álmainkban, a gyermek játékaiban egyaránt felbukkannak, és nem nehéz bennük felismerni a népmesék alapelemeit. Azt bizonyítja ez, hogy olyan kérdésekről van szó, melyek az embert minden korban foglalkoztatták, mélyen érintették, és amelyekre közös tapasztalatból, hallgatólagos megegyezéssel, közös megoldásokat találtak. A modern pszichoterápia tanúsága szerint olyan egyetemes belső utakról van szó, melyeket akarva-akaratlanul, segítséggel vagy a nélkül, a gyermek végigjár, annak érdekében, hogy az egyes fejlődési szakaszokon egészségesen és gazdagodva jusson túl. Másrészt, ezek a filmek - és még inkább az alapjukat képező regények -, a felnőttekre is legalább olyan hatást gyakoroltak, mint a gyerekekre. Ennek is van magyarázata. A felnőtté válás során – mondja Beregi Tamás – „a gyermek elveszti veleszületett tulajdonságai legszebbikét, a világ mágikus megélésének képességét. A varázslat nem egyéb, mint a tér és az idő szabad áradása a rítusok szabad pólusain keresztül, ám a felnőtt psziché dermedt kristályvázán nem járhatnak át, nem tapadhatnak meg többé a csodák.”31 Ez az egyedfejlődés azonban nem más, mint a faj történetének megismétlése – folytatja gondolatmenetét Beregi – melynek során a varázstalanított lét fele halad. A fantasztikum száműzetésbe vonult varázslat, mely akkor hozta létre saját kis birodalmát, amikor a felvilágosodott ember megtagadta az archaikus múltat. 30
A műfaj a nyolcvanas évek elejétől bontakozott ki, olyan filmekkel, mint Végtelen történet, Legenda, A gyűrűk ura rajzfilm, Csillagok háborúja, stb. Mintegy tíz évnek kellett eltelnie, hogy a sci-fi felvirágzása után megjelenjen a várva-várt A gyűrűk ura (Peter Jackson), Tolkien regényének feldolgozása, majd a J. K. Rowling regénye alapján készült Harry Potterés a bölcsek köve (Chris Columbus).
16
[BÁNYÁSZ RÉKA] 2002. A fantasy nagyon közvetlenül és látványosan építkezik az emberiség elvesztett kollektív misztikus gyermekkorának emlékképeiből (gondoljunk a Gyűrűk Urára!). Ez az aranykor, a csoda-világ, melyben a kisgyermek benne él, mely után a felnőtt újra és újra vágyakozik. A fantasy örök prepubertás – mondja Beregi -, érthető, hogy erre a korosztályra gyakorolja a legnagyobb hatást, hiszen mágia és realitás határán mozog, mindkettő vonzásában. A fantasy középpontjában a jó és rossz harca áll, és akárcsak a meséket, teljesen áthatja a tér, az idő, az érzelmek és a jellemek polaritásában jelentkező elemi szimbolika. Akárcsak a mesékben és a gyermek képzeletvilágában, minden nevén neveződik, nincs mellébeszélés, élő és élettelen beszédes nevet visel. Hogy csak egy példát lássunk, visszatérek egy pillanatra a Leuner-féle terápia alapvető képeihez. A hősök útja a hegycsúcsok, pusztaságok, vízesések, égig érő fákkal teli erdők után várak és barlangok labirintusába vezet. A gyűrűk ura hőse, a kis Frodo, hosszas megpróbáltatások után egyedül ér fel a hegytetőre, ahonnan belátja az előtte álló kihívásokat. A hegycsúcs: nyugvópont, mely szabad utat enged a lélek áradásának, ugyanakkor feszültségforrás is, mely tudatosítja a test törékenységét, magányát. A hegy ellenpólusa a síkság, mely „a táj relaxációs állapotának felel meg”.32 Az erdő motívumnál gondoljunk Harry Tiltott Rengetegére, amely az a hely, ahol egyedül kell szembenéznie szorongásával, ahol találkozik múltja kísértő alakjával, de ahonnan győztesen kerül ki. (Ez egybecseng azzal, amit Bettelheim mond a mesebeli erdőről.) Ugyancsak itt talál rá erőforrásként az Unikornisra, amely a tisztaság és termékenység szimbóluma. Még egy képet említsünk, a barlangot, a föld alatti labirintust, mely mindkét történetben fontos szerepet kap, de A gyűrűk urában kifejezettebben: a kis csapat itt éli át legrettentőbb kalandját a megpróbáltatásokkal teli úton. A tér és idő itt különös vargabetűket ír le – nem az egyenes út a legrövidebb, aki lopakodik, hamarabb célhoz ér. Minden kereszteződés lehetőség egy újabb kalandra, következésképpen újra és újra döntés elé állít. A valóságos személlyel állatformában való találkozás képéről később, a Harry Potter kapcsán szólok.
31 32
Beregi Tamás, Hol volt, hol nem lesz, Filmvilág, 2002-2, 18.o. Beregi Tamás, Hol volt, hol nem lesz, Filmvilág, 2002-2, 24.o.
17
[BÁNYÁSZ RÉKA] 2002. A műfaj sajátja, hogy a gonosznak előbb-utóbb buknia kell, a mítoszok, mesék és a gyermeki képzeletvilág törvényei nem engednek meg semmiféle változást, és nem kötnek kompromisszumot. Figyelmébe ajánlom ezt mindazoknak, akiknek kétségeik támadnának a Harry Potter történetek humanista szemléletét illetően. A jó fehér, fényes, mezítelen, tiszta és tágas, azaz kiismerhető. A gonosz fekete, sötét, álarcot hord, szennyes, kiismerhetetlen. Arca, ha egyáltalán van, nem látható. A jó energiaforrás, vitalitást sugároz, a gonosz fekete lyuk, energiát és életet nyel el. A gonosz szüntelenül kísérletezik a jó elcsábításával – gondoljunk arra, hogy Harry-t a Teszlek Süveg a „rossz” csapatba, a Mardekárba szánja, mondván, ott sokra vihetné. A mondanivaló azonban egyértelmű: az embert nem képességei, hanem szándékai teszik azzá, ami. Harry felismeri magában az erőt, hogy ellenálljon a gonosznak, és felvegye a harcot, bármilyen árat is fizet ezért: saját akarata helyezi a Griffendél csapatba, örökre a jó oldalára. A gonosz legérdekesebb és legidőszerűbb ábrázolása talán az, amikor a rossz nem eszelősen tomboló zsarnok, aki a világot akarja felforgatni, hanem a „Semmi, amely a mágikus világkép teljes megsemmisítésére törekszik.”33 Nem egyéb, mint üresség és közöny, amely ellen nem lehet harcolni hagyományos módszerekkel, a hős egyetlen fegyvere a hit, védőpajzsa pedig csak a szeretet lehet.34 SZORONGÁSŰZÉS HARRY POTTER MÓDRA A képzelőerő mozgósításának egyik fontos funkciója, amint azt Aranyka, Inge és Márkus története is mutatja, a szorongás oldása. Harry szorongásának forrása eredetileg olyan traumatikus élmény, melyre nem emlékezhet, mert túl kicsit volt. A gyerekek többségénél az történik, hogy a szorongás eredeti okára vagy nem emlékeznek, vagy nem tudnak vele tudatosan szembenézni, mert akkor a szülőkkel szembeni lojalitásuk kérdőjeleződik meg.
33
Beregi Tamás, Hol volt, hol nem lesz, Filmvilág, 2002-2, 22.o. „Az édesanyád az életét adta érte, hogy megmentsen téged... Egy olyan mély érzés, mint édesanyádnak az irántad való szeretete, örök nyomot hagy maga után. Nem sebhely vagy más látható jel formájában... Akit egyszer ennyire szeretett valaki... azt a szeretet ereje mindhalálig védelmezi.” – mondja Dumbledore, az igazgató Harrynek.
34
18
[BÁNYÁSZ RÉKA] 2002. Mégis visszamarad egy fóbikus elem, amelyet akkor ismer fel, amikor a dementorokkal35 találkozik. Ezt a félelmet dolgozza fel a Lupin professzor által kezdeményezett gyakorlatok során. Kende B. Hanna párhuzamot von a pszichodráma és Lupin módszere között. A gyakorlat során mindenkinek azt kell felidéznie, amitől a legjobban fél. Ennek az a célja, hogy a rettegett eseményt, személyt vagy tárgyat eltávolítsa, azáltal, hogy nevetségessé teszi. Ezzel a félelem vagy szorongás tárgya, a mumus, ártalmatlanná válik, vagy teljesen eltűnik. Egyik ügyefogyott kisfiú például az őt gyakran megalázó Piton tanártól retteg. Lupin azt javasolja: képzelje el Piton professzort a nagymamája öltözetében. A kisfiúnak sikerül ilyen nem mindennapi öltözékben előhívni a tanárt, nevetésre késztetve az egész osztályt. A varázsszó: Comiculissimus! – mire a mumus felrobban és eltűnik. Nagyon hasonlít ez ahhoz a csoportban, de egyénileg végzett bábjátékhoz, melyet Heika Straub Inge esetének kapcsán leír. Célja az érzések feltárása, átélése, majd átdolgozása. Kende B. Hanna arról számol be, hogy számos kis páciense a technikát egyénileg, saját kezdeményezéséből alkalmazta. Például, egy kislány, aki félt a farkastól, a farkas-báb láttán felkiáltott: „Tűnj el a zsákban!”36 Amikor azonban komoly, mélyen gyökerező fóbiákról van szó, nem lehet egyetlen kiáltással elintézni a dolgokat. Ez nemcsak Harrynek nem sikerül, hanem barátjának sem, mint ahogy a gyerekeknek is általában legalább 10-15 terápiás ülésre van szükségük . Ahhoz, hogy Harry fel tudja venni a harcot a dementorokkal, először fel kell idéznie, és tudatosítania kell azt a tragikus emléket, melyet ezek a lények benne előhívnak: szülei halálát. (Nem nehéz felfedezni a dementorokban az alattomos, lappangó depresszió megjelenítőit, mellyel a pubertás- és serdülőkorúnak oly gyakran meg kell küzdeniük.) Lupin úgy orvosolja a helyzetet, hogy Harrynek egy erős patrónust kell megidéznie, aki a pusztító dementoroktól megvédelmezheti. Ez mindaddig nem sikerül, amíg rá nem talál képzeletében apjának alteregójára, Ágasra, a csodaszarvasra. Itt 35
A varázslók börtönének őrzői, félelmetes alakok, akiknek nincs arcuk, de mindent látnak, megtéveszthetetlenek, és ahol megjelennek, felszívják az életerőt és életkedvet, mindenkinek a legfájdalmasabb emlékeit idézik fel 36 Kende B. Hanna (2001), 118.o.
19
[BÁNYÁSZ RÉKA] 2002. emlékeztetni szeretnék Leuner terápiájának arra a momentumára, melyben az ajánlott kép a szülőkkel – ill. legfontosabb személyekkel - való találkozás, valódi vagy állati formában. Amikor Harry megbabonázva szemlélte szüleinek valóságos képét egy csodatükörben, a bölcs Dumbledore figyelmeztette: a tükör legbensőbb vágyait mutatja meg, ne váljon ezeknek rabjává. Infantilis vágyait azonban csak akkor tudta felszámolni, amikor tudatosodott benne, hogy amit a szüleitől kapott, senki sem veheti el tőle: belső erőforrásaivá, személyiségének részeivé váltak. AKKOR MI IS A KÉPZELET? Watson 1913-ban azt mondta: „A képzeleti képek kísértetek, melyeknek semmiféle funkcionális jelentőségük nincs.” Mintegy ötven évnek kellett eltelnie, hogy a pszichológiai kutatások rámutassanak a képzeleti képek lehetséges előnyére a szavakkal szemben. Bárki megfigyelheti, hogy a mindennapi problémamegoldásban számtalanszor nem verbálisan dolgozunk, hanem a képzeleti képekhez fordulunk segítségért. Próbáljunk csak megválaszolni egy olyan egyszerű kérdést,
mint: „Hány virágcserép van a
lakásunkban?” A képzelet valódi jelentőségére csupán a hetvenes években kezdtek felfigyelni, amikor kísérletileg kimutatták, hogy a képzeleti műveletek elvégzésekor úgy viselkedünk, akár a valóságban. Egy képzeletbeli térképen minél nagyobb távolságot kell bejárni, annál hosszabb időre van szükség, hogy „odaérkezzünk”. A technika fejlődése lehetővé tette Watson kijelentésének megcáfolását, amikor mérni tudták az agyhullámok aktivitását, az agykéreg különböző mezőinek véráramlás mintázatát, valamint az izmok mikromozgásait, melyek a hangszalagokban keletkeznek, ha képzeletben éneklünk, vagy a lábizmokban, ha képzeletben szaladunk, stb. Fantáziánknak erős hatása van szomatikus állapotunkra, és nem kevésbé van erős kapcsolatban érzelmi reakcióinkkal. Az álomban és szabad asszociációban megjelenő mentális képek mély jelentőségére először Freud hívta fel a figyelmet. A pszichoanalitikus szemléletben a képzeleti képek akkor törnek elő, amikor a verbális kifejezésmód gátlás alá kerül. A vizuális gondolkodás hasonlít a tudattalan szerveződésére, mely nem megy át a kritikai tudatosság szűrőjén, ezért alkalmas a nagy intenzitású traumatikus élmények, az 20
[BÁNYÁSZ RÉKA] 2002. érzelmekkel kapcsolatos információk leképezésére. A képzelet „a tudattalan speciális nyelve”, mely kapcsolatot valósít meg a tudatos és tudattalan között. Sőt: a képzeletnek profetikus funkciója is van, amennyiben olyan válaszokat jelenít meg, melyek csak később jelennek meg a verbális gondolkodásban és a viselkedésben. Gondoljunk arra, hogy a tudósok és művészek legeredetibb műveiket a vizuális gondolkodás segítségével alkották. Később az analitikus beállítottságú pszichoterapeuták kezdték felhasználni a képzeleti képeket a gyógyításban. Felismerésük az volt, hogy ezek a szimbolikus, beszédes képek nemcsak a belső valóságról tudnak számos információval szolgálni, hanem arra is alkalmasak, hogy segítségükkel a külső viselkedést módosítsuk. A belső valóság nem kevésbé valóságos, mint a külső realitás, és hatalmas aktiváló erővel bír. A képzelet szubjektíve nagyon hasonlít egy tényleges eseményhez, úgy működhet, mint egy átélt „élmény” – melyre nem kisebb intenzitású érzelmi reakciókkal válaszolunk, mint az élet „igazi” eseményeire. A kezdetben annyira elzárkózó behavioristáknak37 is be kellett látniuk, milyen megkerülhetetlen hatással van a képzelet a viselkedésre, és mentális képekkel helyettesítették az igazi ingereket az ellenkondicionálás során, valamilyen nem kívánt viselkedés felszámolása érdekében. A történet egészen a kognitív terápia azon felismeréséig vezet, hogy a valóságészlelés módosulása érhető el a mentális képekkel való munkával, ami pedig viselkedés változást eredményez. „Ahogy elgondolod, úgy fogod érezni magad.” – mondja Ellis.38 Ezeket az eredményeket megfontolva rájöhetünk mennyire nem fölösleges és mellékes tevékenysége a léleknek az, ami mindig is megnyilvánult a mítoszokban, mesékben, és megnyilvánul ma az irodalmi alkotásokban. „A mese, mint a lélek spontán, naiv és nem reflektált terméke, bizonyára nem tud mást kimondani, mint azt, ami épp a lélek” – mondja Jung – „...a lélek beszél magáról archetípusos képekben.”39 Azt, ami épp a lélek – minden rezdülésével, félelmével, örömével együtt, mozgásában, fejlődésében -, 37
A behavioristák pszichológiai elmélete szerint a magasabb lélektani folyamatok (mint képzelet, mentális képekkel való műveletek, stb.) nem megismerhetőek, tanulmányozás tárgya csak a megfigyelhető és inger hatására létrejövő viselkedés (ang. behavior) lehet. 38 Sheikh, Anee A. és Panaigotou, Nancy C. (1990), 346.o., idézi Ellis (1962) 39 Jungot idézi Dr. Antalfai Márta, A női személyiségfejlődés elemzése a magyar népmesék tükrében (1999)
21
[BÁNYÁSZ RÉKA] 2002. azt a gyermek kifejezi. Nem esszékben és tudományos értekezésekben, hanem – Pilinszky szavaival élve, „a tudás csúcsán”, „az alázat magasán” – fantáziájának számos és változatos termékében. A lélek összehasonlító anatómiáját, a múlt tudásának egyértelmű
térképét,
mellyel
a
kikerülhetetlen
egzisztenciális
kérdésekben
eligazodhatnak, a mesék biztosítják. Aktuális és személyre szabott sérüléseikre pedig ösztönösen maguk találnak gyógymódot, ha erre lehetőséget, alkalmat és teret biztosítunk. Konklúzióként álljon itt Kende B. Hanna véleménye: „Lehozni a gyermeket fellegéről nem elszegényítését jelenti? Vagy másképpen szólva: a szórakozottság, az ábrándozás akadálya-e az ismeretek elsajátításának, az iskolai alkalmazkodásnak? Azt gondoljuk, hogy ezek hozzátartoznak a gyerek gazdagságához is. Óvakodjunk attól, nehogy szárnyát szegjük a fantáziának azzal az ürüggyel, hogy a gyerek álljon két lábával a földön. Nem feltétlenül válik művésszé, nagy alkotóvá, zsenivé minden álmodozó gyermek. De vigyázni kell, nehogy mi zárjuk be előtte a kaput. Annál is inkább, mivel - Winnicottal egyetértve – nem hiszünk a játék-gondolkodás, képzelet-realitás
ellentétpárban,
és
azt
gondoljuk,
hogy
a
kultúrateremtés
játéktevékenység egyenes folytatódása.”40
40
Kende B. Hanna (2001), 66.o.
22
a
[BÁNYÁSZ RÉKA] 2002. Irodalomjegyzék
1. Dr. Antalfai Márta, A női személyiségfejlődés elemzése a magyar népmesék tükrében, Pszichoterápia (1999-2) 2. Bettelheim,
Bruno (1985) A mese bűvölete és a bontakozó gyermeki lélek,
Gondolat Kiadó, Bp. 3. Brassai László, Munka belső képekkel in Brassai László (szerk.) (2000), Testünk nyelve – lelkünk képei, T3 Kiadó, Sepsiszentgyörgy 4. Horn, Günther, Katatím képmegélés gyermekekkel in Petzold, Hilarion és Ramin, Gabriele, Gyermek pszichoterápia (1998), Osiris Kiadó, Bp. 5. Kálmán C. György, Harry Potter játékai in Café Babel – Játék (2000-3) 6. Kende B. Hanna (2001) Harry Potter titka – A gyermek csodavilága, Osiris Kiadó, Bp. 7. Pap Gábor (szerk.) (1994) Csodakút – tanulmányok a népmeséről, Pontifex Kiadó 8. Piaget, Jean (1995) Szimbólumképzés a gyermekkorban, Paulus HungarusKairosz, Bp. 9. Propp, Vlagyimir Jakovlevics (1975) A mese morfológiája, Gondolat Kiadó, Bp. 10. Sheikh, Anee A. és Panaigotou, Nancy C., A képzelet alkalmazása a pszichoterápiában in Séra László, Kovács István és Komlósi Annamária (szerk.) (1990) A képzelet, Tankönyvkiadó, Bp. 11. Straub, Heika, Pszichodramatikus gyermekterápia babákkal in Petzold, Hilarion és Ramin, Gabriele, Gyermekpszichoterápia (1998), Osiris Kiadó, Bp. 12. Strosahl, Kirk és Ascough, James C., A képzelet klinikai alkalmazása in Séra László, Kovács István és Komlósi Annamária (szerk.) (1990) A képzelet, Tankönyvkiadó, Bp.
23
