BÁNÁTI JÁNOS A JOGÁSZ-TÚLKÉPZÉS MEGOLDÁSÁNAK CSODASZERE-E A SZABAD ÜGYVÉDI PÁLYA? *
I.
Dékán Úr, Tisztelt Hölgyeim és Uraim, Tisztelt Kollégák! Egy aggódó jogász vagy pontosabban egy aggódó hivatás képviselője áll Önök előtt. A hozzászólásom címében jogász túlképzésről szólok, azonban szeretném előre bocsátani, hogy eszem ágában sincs azt javasolni, hogy ennek megakadályozása végett zárjunk be egyetemi karokat vagy drasztikusan csökkentsük a hallgatói létszámot. Az imént hallott – megnyugtatónak szánt – adatok ellenére azonban. mint utaltam rá, személyesen is aggódom a joghallgatók jövője miatt, ezért tartom nagyon fontosnak a mai konferenciát, mert a tétlenséget – „a minden úgy jó ahogy van” elvét és gyakorlatát – veszélyesnek tartom. Pokol Béla tanár úrnak a témában írt tanulmánya 2015-re jövendöli a jogászképzés „hajója elsüllyedését”. Igaz, hogy professzor úr időközben már saját tételétől elmozdulni látszik, én azonban a 2015-ös évszámot figyelmeztetőnek tartom, hiszen ez nincs is olyan messze. Itt a teremben is vannak elsőéves hallgatók, akik a jogászi szakvizsgájukat 8-9 év múlva teszik le, és ez a 2012. már tényleg nagyon közel van a jövendölt 2015-höz. A korábbi előadásokban elhangzott adatok összehasonlítása, értékelése kapcsán néhány szót szólnék a külföldi példákról is. A mediterrán országok modellje került szóba, ahol sokkal több a joghallgató a lakosság számát figyelembe véve. Ez igaz, de pont ezek az országok szolgálnak példaként arra is, hogy a társadalom egésze tudatában van annak, hogy a jogi egyetemeknek nem csak az a feladata, hogy jövendő szakjogászokat bocsásson ki, azaz a jogi egyetemről nem kizárólag a szakjogászi pályára vezet út. Ezekben az országokban hagyománya van annak, hogy a jogi egyetemet végzettek nagy hányada – miután műveltséget, logikus gondolkodási kézséget sajátítottak el – a gazdasági, politikai élet különböző szektorában folytatják pályáju-
A jogászképzés aktuális problémái című konferencián elhangzott előadás szerkesztett, az élő beszéd stilisztikai fordulatait megőrző szövege. (Szerk.) *
363
A JOGÁSZKÉPZÉS AKTUÁLIS PROBLÉMÁI ÉS JÖVŐJE
kat. Nem élik meg kudarcként, hogy nem bíróként vagy ügyvédként dolgozhatnak. A külföldi példákra való hivatkozásoknál tehát óvatosabbaknak kell lennünk, de egyben ez a felhozott példa talán megoldási lehetőséggel is szolgál. Úgy látom, hogy mindenekelőtt a jogászképzés célját kellene újrafogalmazni (személyes álláspontomat e körben a mediterrán példa igenlése mutatja), és az így megfogalmazott új célt a magyar társadalom széles rétegeivel el kell fogadtatni, annak érdekében is, hogy ne személyes kudarcként élje meg a joghallgató, ha nem jogászi pályára kerül. A másik elhangzott példa a külföldi ügyvédek számadataira vonatkozott. Ebből úgy tűnhetett, hogy a magyar ügyvédi karnak nincs oka aggodalomra, a külhoni számok alapján a jelenlegi 9 ezres létszám akár még jelentősen is emelhető. Az adatok összehasonlításával azonban itt is óvatosan kell bánni. Az öszszehasonlítást megnehezítő elemek közül most csak egyre térnék most ki: A példaként felhozott országokban ugyanis az ügyvédi munkaterület a hazainál sokkal szélesebb, ott az un. összeférhetetlenségi szabályok sokkal megengedőbbek, azaz ezekben az országokban az ügyvédi létszámnak csak egy része folytat a mi fogalmaink szerinti ügyvédi gyakorlatot. Döntően az ügyvédi kamarai tagok a gazdasági életben tevékenykednek, pl. vagyonkezelőként. A mi hagyományaink ebből a szempontból sokkal szigorúbbak, mondhatnám konzervatívak. Nem biztos persze, hogy ezt örökké így kell szabályoznunk. Feltehetően – az ügyvédi létszám megállíthatatlannak tűnő emelkedésével párhuzamosan – bővíteni kell az ügyvédek által végezhető tevékenységi kört annak érdekében, hogy a pályára lépő fiatal nemzedékek tisztes megélhetéshez juthassanak. II.
A konferencia tudatosan nem az egyetemi jogászképzést választotta témájaként, hanem a címében a „jogászképzés” szerepel, ami természetesen nem véletlen. Valamennyien egyetértünk ugyanis abban, hogy a jogászképzésnek az egyetemi képzés az első, megalapozó része, de ugyanilyen fontosságúnak kell tekintenünk a diploma megszerzése után a gyakorlati munkával párhuzamosan folyó képzést, melyet a jogászi szakvizsga zár le. Az lenne az ideális, ha ez az összességében 8 éves képzés valamilyen egységes elvek szerint kerülne felépítésre, egységes koncepció lenne arra nézve, hogy milyen tárgyakat és milyen módon kell oktatni az egyetemi időszakban és milyen módon kell a képzést folytatni a gyakorlatban. Ezzel az ideális megoldással szemben a szomorú valóság az, hogy a diploma megszerzése utáni „jogászképzés” jelenleg koherens elképzelés nélkül, jogászi munkaterületenként, különböző elképzelések szerint zajlik, holott a szakvizsga egységessége folytán pl. a kizá364
BÁNÁTI JÁNOS: JOGÁSZTÚLKÉPZÉS – SZABAD ÜGYVÉDI PÁLYA …
rólag közigazgatásban gyakorlatot szerzett, az ott képzett jogász akár már a szakvizsga másnapján is ügyvédi gyakorlatot folytathat. Bár a jogi szakvizsgának vannak ugyan egységes követelményei, de a három éves rákészülésnek, a képzésnek nincsenek standardjai. Természetesen nem valami uniformizálást igényelek, de nyilvánvaló számomra, hogy a jogászképzésnek ezen időszakával a jövőben minden érdekeltnek sokkal alaposabban, behatóbban kell foglalkoznia. III.
Tisztemből adódóan a továbbiakban ebből a széttagolt jogászképzésből az ügyvédjelölti képzéssel, az ügyvédjelöltek helyzetével foglalkozom kicsit részletesebben, rávilágítva arra, hogy milyen speciális nehézségekkel küzdünk a jelölti képzés területén. A Budapesti Ügyvédi Kamarának a mai nyilvántartása szerint 1636 ügyvédjelöltje van, ami tekintélyes egyetemi hallgatói létszámnak felel meg. A másfélezer ügyvédjelölt helyzetéből le lehet és le is kell vonni bizonyos következtetéseket. A problémakör megértéséhez elöljáróban szólnom kell néhány szót a fővárosi ügyvédség sajátos helyzetéről. A sajátosság a kiugróan magas létszámon – az országos létszám fele, 4500 ügyvéd Budapesten praktizál – túl abban is megnyilvánul, hogy egyrészt a fővárosban ment végbe leginkább a specializálódás, másrészt a működési struktúra itt mutatja a legszélsőségesebb példákat. A kar több mint fele egyszemélyes irodában ill. egyéni ügyvédként dolgozik, de működnek a nemzetközi kapcsolatokkal is rendelkező – sok szempontból vállalati szervezettség jellemzőit is felmutató – nagy irodák 50-100 fős létszámmal, önálló székházban, magas fokú technikai felszereltséggel. Nyilvánvaló, hogy noha „jogi minősítés” szempontjából ügyvédjelöltnek kell tekinteni mind a két szélsőséges irodastruktúrában dolgozó fiatalt, de alapvetően más a helyzetük és más lehetőségekkel bírnak a szakma megismerhetősége tekintetében. Amíg az egyéni ügyvédnél „testközelből” ismerhetik meg a pálya rejtelmeit és elleshetik a hivatás gyakorlásának olyan titkait, melyet csak gyakorló ügyvéd adhat tovább, addig a céges struktúrában működő nagy irodáknál csak elvétve van személyes kapcsolat az iroda ügyvéd tagjai és az ügyvédjelöltek között. Az ügyvédjelöltek gyakran a számítógép mellől el sem mozdulva végzik el a kiadott (rész)feladatokat. A nagy irodákban dolgozó ügyvédjelöltek az ügyvédi hivatás személyes kontaktusból álló részét gyakorlatilag nem ismerik meg és tárgyalási tapasztalatra is alig tesznek szert, ügyféllel soha nem találkoznak. Szóltam arról, hogy Budapesten előrehaladott a specializálódás, ami az ügyfelek szempontjából előnyös, de nem biztos, hogy minden szempontból hasznos ügyvédjelöltnek is. Nyilvánvaló ugyanis, hogy három év után kiváló szakér365
A JOGÁSZKÉPZÉS AKTUÁLIS PROBLÉMÁI ÉS JÖVŐJE
tője lesz az adott rész-jogágnak, de rendkívül sok fehér folt marad számára más jogterületekből. A sokrétűbb, általános gyakorlatot folytató ügyvédi iroda jelöltje ezzel szemben megismerkedhet több jogterület gyakorlatával, de természetesen nem olyan mélységben, hogy bármelyik terület avatott értőjének tekinthesse magát a szakvizsga idejére. Miután mindkét modell működőképes és mindkettőre hosszútávon szükség van, az Ügyvédi Kamarának kell megtalálnia azt a módszert, amellyel kiegyenlíti közöttük a képzési egyenetlenségeket. Elméletileg a bírósági, ügyészségi fogalmazóknak és az ügyvédjelölteknek azonos mértékű képzésben kellene részt venniük, hiszen egységes szakvizsgát kell letenniük és ez az egységes szakvizsga a későbbiekben bármelyik pályára alkalmassá teszi őket. Olyannyira különböző azonban a fogalmazói és az ügyvédjelölti státusz, hogy a képzés nem hogy egyforma, de még hasonló sem lehet. A fogalmazók a bírósággal és ügyészséggel állnak munkaviszonyban és a munkaadójuk felelős egyben a képzésükért, szervezi munkarendjüket és képzésüket, azaz a képzési tematika összeállításánál alapvetően figyelembe veszi a munkabeosztást és fordítva. Az ügyvédjelöltek az ügyvédi irodával, ill. ügyvéddel állnak munkaviszonyban, munkaadójuk rendelkezik a munkaidő felett. A törvény az ügyvédi kamarára ruházza a jelöltek képzésének felelősségét, melyből következően a kamarának, mint köztestületnek kell „beavatkozni” a munkaviszonyba és bizonyos mértékben rendelkezni az ügyvédjelölt idejével. Természetesen az érdekek különbözősége folytán ez gyakran konfliktussal jár, nem beszélve a szervezési nehézségekről, hiszen a mintegy 1600 ügyvédjelölt majdnem ugyanilyen számú különálló munkaadóval áll jogviszonyban. A korlátozott kamarai jogosítványok sok esetben az oktatás színvonalának terhére való kompromisszum-kötést eredményezik. Informális adataim szerint ez a körülbelüli 1600 fős ügyvédjelölti létszám a felső határ, melyet a budapesti ügyvédi kar ténylegesen munkával el tud látni, és ily módon a szakmai fejlődést gyakorlati tapasztalatokkal segíteni tudja. Az egyetemi számok, valamint a fogalmazóképzés és a közigazgatás keretszámait ismerve a következő években több száz (több ezer?) fiatalnak gyakorlatilag nem lesz más lehetősége szakvizsga előtti kötelező három éves joggyakorlat megszerzésére, csak az, ha ügyvédjelölti munkaviszonyt tud igazolni. Nem véletlenül használom ezt a kifejezést az ügyvédjelölti gyakorlat helyett. Félek ugyanis attól, hogy a következő években a tényleges ügyvédjelölti gyakorlat helyett csupán papíron létező ügyvédjelölti jogviszonyokat kell a kamarának a nyilvántartott adatok alapján igazolnia, hiszen nincs lehetősége arra, hogy ezen munkaviszonyok tartalmát ténylegesen megismerje, ellenőrizze.
366
BÁNÁTI JÁNOS: JOGÁSZTÚLKÉPZÉS – SZABAD ÜGYVÉDI PÁLYA …
Az ügyvédségnek őszintén szembe kell néznie azzal a kérdéssel is, hogy miközben – nagyrészt rajtunk kívülálló okból – az ügyvédi hivatásra is a piac, a mind élesebb piac szabályait kényszerítik rá, mennyire érdekelt az ügyvédi kar, – különösen a specializált jogterületeken és így viszonylag behatárolható piacon tevékenykedő ügyvéd – a saját konkurenciájának minőségi képzésében. A kérdéseket hangosan és élesen exponáltam és véleményem szerint minden érdekeltnek így kell tennie annak érdekében, hogy a nehéz helyzetben közösen megtaláljuk a kivezető utat a megoldás felé. Természetesen nem gondolom, hogy nálam van a bölcsek köve, ezért felszólalásom végén csak jelzésszerűen utalok néhány lehetséges megoldásra. Az egyetemi jogászképzés keretében indokolt a tanterv részét képező tárgyak újragondolása, és olyan stúdiumok bevezetése, melyek jobban elősegítenék a gyakorló ügyvédi munkát. A jogi pályára kerülő végzett joghallgatóknak döntő hányada az elmondottak folytán az ügyvédi pályán indul el, ezért a jogászképzésnek már az egyetemi részében is jobban figyelembe kell vennie az ügyvédi igényeket. Amennyiben társadalmilag elfogadható az a gondolat, hogy a jogi diploma nem feltétlenül a jogi pályát készíti elő, akkor értelemszerűen az oktatás további átstrukturálása szükséges. A diploma megszerzése utáni „gyakorlati oktatatás” alapelveit le kell fektetni, és a különböző jogterületek sajátosságait is figyelembe véve, de valamilyen általános standardot rögzíteni szükséges. Megvizsgálandó az a lehetőség, hogy az ügyvéd szabad munkaadói jogát nem érintve – objektív feltételek mellett – meghatározható legyen, hogy az ügyvédjelölti munkaviszony egyben beszámíthat-e a joggyakorlatba, azaz a kamara vizsgálhatná, hogy a munkaadó ügyvédi iroda egyúttal „képzési hely”- ként is regisztrálható, és ha igen, akkor hány ügyvédjelölt vonatkozásában. Nyilvánvaló, hogy a felvetett megoldási módok külön-külön is rendkívül sok érdeket sértenek, ezért csak mindenre kiterjedő előzetes vizsgálatok, felmérések után lehet változásokat kezdeményezni (szükség esetén jogszabályi módosítással), de ezt a körültekintő előzetes vizsgálatot már meg kell kezdenünk, mert az idő sürget.
367
