Bacon üvöltés‑monológja Ultimo tango a Parigi – Utolsó tangó Párizsban
Az angol kultúra dialektikából, szembesítésből, párbeszédből táplálkozik. Francis Bacon az e szabályokkal szembeni engedetlenségből merített inspirációt. A dialógussal a maga monológját állította szembe, nem kímélve másokat, de önmagát sem. 1972 tavaszáról, amikor az Utolsó tangó Párizsban című filmemet készítettem elő, mindenekelőtt arra emlékszem, hogy gyakran ellátogattam a Grand Palais‑ba, ahol akkor rendezték meg az első nagyszabású Francis Bacon kiállítást. Többé‑kevésbé rendszeres látogatások voltak ezek, mindig vittem magammal valakit, én töltöttem be a tárlatvezető szerepét. Először a film operatőrével mentünk el, aztán a díszlettervezővel, majd a jelmeztervezővel. Az utolsó „helyszínbejárást” Marlon Brandóval végeztük. Azt akartam, hogy legközelebbi munkatársaim velem együtt átadják magukat a bűvöletnek, annak a felkavaró élménynek, amelyet ez a nagyon is testi kétségbeesés, ez a kegyetlen üvöltés‑monológ okoz az embernek. Emlékszem, hogy a képek egymástól eléggé távol voltak elhelyezve, valahogy úgy, mint egy végtelen világegyetemben az égitestek, és mi változtattuk a helyünket ebben a veszélyes Bacon‑végtelenben. Amikor elkészültünk a vágással, nyilvánvalóvá vált számomra, hogy a Grand Palais‑ban tett látogatások során született meg a film titkos magva. Abból a hatásból, amelyet Bacon mindnyájunkra gyakorolt, számomra úgy tűnt, hogy a filmben megmaradt valami rémisztő ve54
BERTOLUCCI_Nagyszeru rogeszmem_BOOK.indd 54
23.3.2012 5:21:41
f i l m j e i m r ől , m o z i m r ól
szélyérzés. Ezért az Utolsó tangó Párizsban főcím‑feliratai két Francis Bacon‑figura, egy férfi és egy nő alakján futnak. (Che fascino la disperazione carnale di Bacon, in „Corriere deálla Sera”, 2007. május 1.)
* * * Anyagok 1 Egy pályaudvar peronján. Tom : Vigyázz ! Jeanne : De minek néztek ezek bennünket ? Tom : Forgatunk, nem látod ? Ha azt mondod, oké, rendben van. Ha megcsókollak, lehet, hogy ez mozi, ha végigsimítom a hajad, lehet, hogy ez mozi... Jeanne : Mi a fenét beszélsz ? Ismered őket ? Tom : Hosszú történet. Röviden : Egy lány arcképe. Bemutattam a tv‑nek, és elfogadták. És a lány te vagy ! Jeanne : Megbolondultál ? Megkérdezhettél volna. Tom : Meglepetés. Meg aztán tetszett az ötlet, hogy magával a lán�‑ nyal kezdődjön, aki az állomásra megy, a szerelmét várja. Ezek, akiket itt látsz, a stábom. Jeanne : Tehát az előbb, amikor megöleltél, tudtad, hogy ez film. Mi‑ csoda hitvány alak, csaló ! Tom : Ugyan ! Ez mindenekelőtt egy szerelmes film... mondd csak, drá‑ gám, mit csináltál, míg nem voltam veled ? Jeanne (ironikusan) : Éjjel‑nappal rád gondoltam, sírtam. Szerelmem, nem élhetek nélküled... Tom (felkiált) : Remek, stop ! Fantasztikus ! (Az Utolsó tangó Párizsban‑ból) 55
BERTOLUCCI_Nagyszeru rogeszmem_BOOK.indd 55
23.3.2012 5:21:41
b e r n a r d o b e r t ol u c c i
Anyagok 2. Az Utolsó tangó körüli botrány Nagyjából egy évvel ezelőtt az egyik napilapban lehozzák az olasz filmtörténet legsikeresebb filmjeinek listáját, az élen az Utolsó tan‑ gó Párizsban áll. Mai értékben számolva 150 milliárd lírás bevétellel. Hatalmas összeg. Nyomban felemelem a telefonkagylót, hívom Benignit és ezt mondom neki : „Roberto, nagyot alkottál Az élet szép‑pel, 60‑65 milliárdos bevételt jelentett, de sajnos rossz hírt kell veled közölnöm, mert az Utolsó tangó háromszor annyit hozott.” Roberto felháborodást színlel, tiltakozik, nem érti. Persze, ez csak tréfa két régi, jó barát között. Nagyon sok emlékem van az Utolsó tangó‑ról. Például az első képsor, amikor Marlon Brando találkozik Maria Schneiderrel az üres lakásban. Ez egy olyan jelenet, amelyet nem lehet forgatás előtt túl sokszor elpróbálni, egy kicsit improvizálni kell, hagyni, hogy magától alakuljon. És nincs annál izgalmasabb, mint amikor egy színész abban a pillanatban, amikor a film már forog a felvevőgépben, elindul, talán akarata ellenére is, hogy teljesítse a rendezői utasítást. Szóval, egy bizonyos ponton Marlonnak oda kellett lépnie Mariához, és le kellett dobnia a kalapját. Azt mondtam neki, hogy emelje fel a lányt, és vigye a fal felé. Marlon leveszi Maria kalapját, de nem úgy, ahogyan a próbákon megbeszéltük, hanem benyúl a lány combja közé, majd felemeli és elviszi a kijelölt helyre. Ez a gesztus, ez a mozgássor Marlon ötlete volt a forgatás pillanatában. Úgy döntöttem, egy egész mozdulatsort rögzítek, mert úgy véltem helyesnek, ha nem alkalmazok vágást a jelenetben. Az akciónak eredetileg ott kellett befejeződnie, azzal a mozdulattal, de nem így történt. Egy kocsira rögzített dollyval dolgoztam, és a látvány alapján az volt az érzésem, hogy folytatni kell a felvételt. Van ugyanis egy előre kocsizás, az operatőr szintén nagyon figyel, hogy mi történik. Az idők eléggé hosszúak, 56
BERTOLUCCI_Nagyszeru rogeszmem_BOOK.indd 56
23.3.2012 5:21:41
f i l m j e i m r ől , m o z i m r ól
egy bizonyos ponton az élő felvételen megszólal az én hangom, ezt mondom : „Essetek le a földre !” A két színész leroskad, és ekkor szólok a felvételvezetőnek, hogy menjen hátra a kocsival. Mindez a forgatás közben alakult így, ugyanis az eredetileg tervezett jelenet ennél jóval rövidebb volt. Például a jelenet végén Maria a padlón hever a kamera előtt, látszik elszakadt harisnyája, kabátja, mely felgyűrődött testén, és egy kicsit kilátszik alóla a combja. Arra is emlékszem, hogy ekkor megkértem Mariát, helyezkedjen magzati pozícióba ; aztán jön egy szünet, és a jelenet a vágással folytatódik. A film első vágott változatának a vetítésére a Fonoromában került sor, csak Kim Arcalli, a producer, Alberto Grimaldi és én voltunk jelen. Ekkor láttuk először a filmet nagy vetítővásznon, és természetesen izgultunk egy kicsit. A vetítésnek vége, a fények kigyulladnak, Kim és én nyugtalanul nézünk egymásra. Hirtelen megrohantak bennünket a kétségek, ezt gondoltuk : ugyan ki néz meg egy ilyen komor filmet, amely egy elkeseredett emberről szól, aki éppen elveszítette a feleségét és nagyon öregnek látszik. Ekkor harmincegy éves voltam, Brando nagyon öregnek tűnt számomra. Grimaldi felé fordulunk, és erre azt látjuk, hogy nagyon is elégedetten a kezét dörzsöli. Odajön hozzám, és így szól : „Meglátod, kemény dolog lesz, de örülök, hogy én vagyok ennek a filmnek a producere”. És tényleg Grimaldi szervezte meg az Utolsó tangó bemutatásának stratégiáját. Mindent ő csinált, miközben én egyáltalán nem fogtam fel a film erejét és azt, hogy milyen indulatokat vált ki. Most is azt mondom : ártatlan vagyok, abban az értelemben, hogy nem fogtam fel, meddig mentem el a filmmel. Grimaldi úgy döntött, jól tesszük, ha elküldünk egy bemutató snittet a velencei Filmnapokra, már csak azért is, hogy lássuk az első reakciókat. Velencében lezajlik az első rövid részletek vetítése, és a jelen lévő rendezőkollégák odajönnek hozzám néhány szót váltani : viselkedésükből azt érzem, hogy valamelyest mindannyian a film hatása alá kerültek. Ekkor kezdem felfogni, talán először, hogy mi 57
BERTOLUCCI_Nagyszeru rogeszmem_BOOK.indd 57
23.3.2012 5:21:41
b e r n a r d o b e r t ol u c c i
is történik. És azt is megértem, hogy a filmművészettel kapcsolatos egyik határozott elképzelésem ölt most testet : az, hogy a film kiszabadul alkotója keze közül, hogy saját, autonóm élete van, és elindul egy olyan irányba, amelyet már senki sem tud az ellenőrzése alatt tartani. Az Utolsó tangó Párizsban hivatalos bemutatójára a New York‑i Filmfesztiválon került sor. A vetítés alatt észreveszem, hogy a nézőtéren itt is, ott is, jó néhányan felállnak, és zajosan elhagyják a Lincoln Center mozitermét, megsértve ezzel a filmet és a rendezőt. Ám azok, akik a közönség soraiban ülve maradtak, nagy beleéléssel nézik a filmet, és a végén igazi ováció tör ki. Pauline Keel, akit egyöntetűen az amerikai filmkritikusok gurujának tartanak, a „New Yorker”‑ben közöl egy elragadtatott ditirambust, amelyben többek között azt mondja, hogy az Utolsó tangó a filmművészet történetében ugyanazt a szerepet tölti be, mint Sztravinszkij Tavaszi áldozat‑a annak idején a zenetörténetben. Ez nagy jelentőségű tett volt, mert lehetővé tette az amerikai kritikusok számára, hogy mindenféle zavar nélkül szeressék a filmet. A „Time Magazine” meg a „Newsweek” Marlon Brandóval és az Utolsó tangó‑val a címlapjukon jelentek meg. Ekkor kezdik vetíteni a filmet az amerikai mozikban, és az emberek végre láthatják. Hatalmas sikert arat, bizony, komoly következményekkel. A „Newsweek” hívei, akik nagyon támogatták a filmet, néhány nappal később ezzel hívnak fel : „Tudod, mi a helyzet ? Rendszeres reklámoldal‑vásárlóinknak több mint a felét elveszítettük a címlap és a cover story miatt, amelyet az Utolsó tangó‑nak szenteltünk. Most mi lesz ?”
BERTOLUCCI_Nagyszeru rogeszmem_BOOK.indd 58
23.3.2012 5:21:41
Ta rta l o m
Bernardo Bertolucci : A könyv, amelyről nem tudtam, hogy megírtam . . . . . . 7 Fabio Francione és Piero Spila : A film és a költészet végtelenje . . . . . . . . . . . . . . . . . . 9 Avant-scène I was born in a trunk . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 17 1. Filmjeimről, mozimról Képekből költészet . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 35 Kétértelműség és bizonytalanság a tükörben . . . . . . 38 Az egész világ egy szobában . . . . . . . . . . . . . . . . . . 45 Egy film álma . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 52 Bacon üvöltés-monológja . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 54 Egy rendező vallomása . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 64 Entr’ Acte. Pas de deux a Huszadik század-ra : Parasztok, álmok, szocializmus . . . . . . . . . . . . . . . 68 A tudattalan ereje . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 99 A kötéltáncos álma . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 109 Homokfüzetek . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 114 Mit tanultam a kis Buddhától . . . . . . . . . . . . . . . 120 Ma egy tévéfilmet kezdek forgatni . . . . . . . . . . . . 125 Valami álom . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 127 Az ökölbe szorított kéz Velencében . . . . . . . . . . . 130
BERTOLUCCI_Nagyszeru rogeszmem_BOOK.indd 293
23.3.2012 5:21:55
2. Mesterek és útitársak Attilio Bertolucci/1 . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 137 Attilio Bertolucci/2 . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 139 Jean-Luc Godard . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 142 La nouvelle Vague – Új Hullám – Godard és a „Cahiers” . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 147 Pier Paolo Pasolini . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 150 Alberto Moravia . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 156 Enzo Siciliano . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 163 Sergio Leone . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 165 Gianni Amico . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 168 Enzo Ungari . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 170 Marco Melani . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 172 Laura Betti . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 173 Franco (Kim) Arcalli . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 178 Julian Beck . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 181 Kubrick titka . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 182 Victor Cavallo . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 184 Philippe Garrel . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 186 Matthew Spender . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 189 Antonio Marchi . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 191 3. Ha filmkritikus volnék Ha filmkritikus volnék . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 195 Levél a „Cinema & Film”-nek . . . . . . . . . . . . . . . 198 Angelopoulos : a hosszú snittek ideológiája . . . . . . 202 Ray–Wenders . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 205 Maxentius-esték . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 207 Edgar Reitz és az időgép . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 209
BERTOLUCCI_Nagyszeru rogeszmem_BOOK.indd 294
23.3.2012 5:21:55
Bűnös szenvedélyek . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 210 Michelangelo Antonioni : a nyugat rossz érzése . . . 215 Antonioni védelmében : egy film nem könyv . . . . 216 Robert Bresson : nyomok a homokban . . . . . . . . . 218 Renoir mosolya . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 220 A Rivaldafény sós könnyei . . . . . . . . . . . . . . . . . . 222 Max Ophüls : A gyönyör – Le plaisir . . . . . . . . . . 224 Ingmar Bergman : a rendező, aki attól félt, belehal a moziba . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 229 Giuseppe De Santis : az idősebb testvér . . . . . . . . 230 Kultúra – a szó, amelyet elfeledett a politika . . . . . 231 4. Beszélgetések A neorealizmusról és az amerikai moziról . . . . . . . 237 Az örömről és a mozitolvajokról . . . . . . . . . . . . . 242 Az amerikai moziról, Nicolas Rayről, Francis Ford Coppoláról és a Le Majors-ról A televízióról és a televízióban vetített filmekről . . 246 A buddhizmusról és a Tiszta kezek Olaszországáról . . . . . . . . . . . . 258 A zenéről . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 269 Utazásról és utazókról . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 276 Köszönetnyilvánítás . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 285 A könyvben szereplő filmek mutatója . . . . . . . . . . . . 286
BERTOLUCCI_Nagyszeru rogeszmem_BOOK.indd 295
23.3.2012 5:21:55
